ISKOLAÚJSÁG tanév 1. szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ISKOLAÚJSÁG 2012 2013. tanév 1. szám"

Átírás

1 ISKOLAÚJSÁG tanév 1. szám A mozis délutánom Amikor vége lett az iskolának, akkor anyáékkal és a testvéremmel elmentünk a Malom moziba Kecskemétre, amit a kiváló tanulmányi eredményemért kaptam. Délután kettőkor indultunk, és olyan három óra felé érkeztünk meg. Anyáéknak a mozijegyük 1800Ft került fejenként, az enyém és a Dorináé pedig ingyenes volt. Bementünk a büféshez és vettünk popkornt és coca-colát. Aztán beültünk megnézni a Jégkorszak 4-et 3D-ben. Hazafelé megálltunk a McDonald s-ban enni. Aki nem volt kitűnő, annak ezt a mesét ajánlom! Nekem így telt-el ez délutánom. Írta: Lendér Fanni (5. b) A Velencei- tó A Velencei-tó egy gyönyörű hely. Lehet strandolni, piknikezni vagy épp több napra lemenni. Ebben az is segít, hogy közvetlenül előtte van egy hotel. Lehet hajókat vagy vízi biciklit rendelni. Sok palacsintázó és lángos árus volt. Bátran lehet lubickolni a víz tetőn akár kicsi akár nagy. De vigyázat a tó hirtelen mélyül. A tó mellett van egy focipálya is. A tó végén van egy nádas melyben hattyúk laknak kicsinyeikkel. Szép tiszta a víz alig lehet találni benne szemetet. Nagyon sok turista van ott. Van hely bőven sátraknak és matracoknak. Lehetőséget ad arra, hogy az ember jól érezze magát. Mert olyan programokban lehet részünk, amiben máshol nem. Például lehet vizibiciklizni, úszni amennyit csak akar az ember. Lehet lángost vagy palacsintát enni vagy épp pihenni a jó meleg napon. Vagyis egy szóval élvezetesé teszi a nyári forró napokat. Ha egy jó vakációra vágyik az ember, akkor csak ajánlani tudom a Velencei-tavat. Csak remélni tudom, hogy eljutok jövőre is ide. Írta: Bene Gyöngyi (5. b) Aratás Az őszi népi hagyományokra leginkább a jellemző, hogy a gazdasági élet ünnepei köré csoportosultunk. Az egyik ilyen volt a nyári avatást záró aratóünnep. Ezt többnyire ott tartották meg, ahol kalákában dolgoztak, vagy ahol felfogadott avatók végezték a 1

2 munkát, vagyis az egész falu együtt mulatott. Az aratás befejezésekor aratókoszorút kötöttek, és azt ünnepélyes menetben a földbirtokos vagy a gazda elé vitték. Az aratást táncos mulatság fejezte be. Ha az aratást csupán családi körben zajlott, akkor azt nem követte aratóünnep. Épp úgy, mint más európai népeknél, Magyarországon is rengeteg hiedelem és varázserejű esemény kötődött a nyári betakarításhoz, különösen az utolsó gabonacsomóhoz. Horvátországban jártam Augusztus 21-e volt az utazás napja! Hajnalban indultunk, én már nagyon vártam, alig tudtam aludni! Pár óra múlva anya ébresztett hogy indulunk! Félálomban elbúcsúztam a kutyáimtól Szellitől és Mayától! Hosszú volt az út, összesen 7 órás. Mikor odaértünk a határhoz pont felébredtem, ott meg kellett mutatni a személyigazolványt és csak úgy engedtek át! Horvátország hivatalos fizetőeszköze a kuna! Ott általában drágábbak a dolgok, mint Magyarországon! Reggel 9 körül meg is érkeztünk és kerestünk egy apartmant! Találtunk is egy megfelelőt és látszatra közel is volt a tengerhez, azonban amikor megtettük az első utat, akkor megbizonyosodtunk róla, hogy egyáltalán nem rövid az oda vezető út. Telis-tele kanyargós utcákkal és lejtős járdákkal! Aztán fél óra bolyongás után megtaláltuk a gyönyörű Horvát partokat. Nagy hullámok, röpködő sirályok. A Horvát-tenger inkább sziklás partokból áll. Ez kezdetben kicsit kellemetlenül érintett, de meg lehetett szokni! Első nap nagyon meleg volt. Következő nap már nem volt ekkora szerencsénk, mert végig ömlött az eső, és hatalmas vihar volt. Ezt a napot inkább bevásárlásra szántuk, étel, ital, szuvenír stb. Utolsó nap újra nagyon szép idő volt, végig strandoltunk egész indulásig. 6-kor indultunk el. Nagyon jó volt és sok élményt szereztem! Mindenkinek ajánlom Horvátországot! Írta: Takács Zita 7. a Angliában jártunk! Idén nyáron látogatásunkat tettük az olimpiai játékok megrendezéséül szolgáló országba, a mindig zöld Angliába! Ha valaki szeretné tudni, milyen volt, akkor olvassa el ezt a kis beszámolót az egyhetes nyaralásunkról. Azzal kezdődött, hogy beszálltunk a buszba, a sok csomaggal együtt, és megkezdtük utunkat a szigetország felé. Kaptunk egy idegenvezetőt, Gábort, aki nem bírta megállni, hogy mindenkibe belekössön Gábor elmagyarázta, hol fogunk lakni, miket fogunk megnézni, és a többi és a többi. Jó sokat buszoztunk, át Ausztrián, és Németországon is. Az éjszakát a buszon töltöttük, és néha még aludtunk is! :D Reggel kiértünk Belgiumból, és megérkeztünk a francia Calais-ba, ahonnan indult a vonatunk 2

3 Angliába. Mielőtt beszállt volna a buszunk a hatalmas fémjárgányba, shoppingoltunk kicsit egy plázában, és felvásároltuk a csokikat, chipseket, és egyéb rágnivalókat. Amikor a vonattal átkeltünk a Csalagúton, érdekes volt, hogy mi most az óceán alatt zakatolunk. Végül átértünk a partra, ahol sétáltunk a tenger mellett. Fel kellett vennünk a kabátokat, és a karórákat egy órával korábbra állítani, mert ott hűvös van, meg időeltolódás. De azért muszáj volt egy kicsit beletocsogni a jéghideg vízbe Tovább buszoztunk a fővárosba, Londonba, ahol egy csomó érdekes dolgot láttunk: élőben megnézhettük a piros buszokat, bementünk egy múzeumba is, ahol vettünk forró csokit, meg láttuk, hogyan készülnek az olimpiára. Ballagtunk a Temze partján, és délután pedig elfoglaltuk a szálláshelyünket az Allhallows kempingben. Abban a kempingben több ezer hiperszuper lakókocsi van, és abból három a miénk lett. Mindegyiknek volt fürdőszobája, hálószobái, és egy konyha-nappali. Kicsomagoltunk, elhelyezkedtünk, és kicsit lementünk a partra is. Másnap reggel a busz elvitt minket London belvárosába: átmentünk a Temze felett, fotózkodtunk a telefonfülkékkel, lefényképeztük a Big Bent és a London Eye-t, láttuk a Downing Streetet is, ahol az angol miniszterelnök lakik, és most fegyveres őrök őrzik, és végül elérkeztünk a Buckhingam Palotához! A Buckhingam Palotában él a királynő és a királyi család. Nagyon szép az a palota! Mire odaértünk, elkezdődött a zenés őrségváltás. Elvonultak előttünk a medveszőr sapkás, piroskabátos, puskás palotaőrök, mögöttük pedig a trombitáló, doboló, klarinétos zenész-katonák. Nagyon jó volt! Megkóstoltuk az ecetes chipset is, szerintem szörnyű az íze, de az angoloknak bejön. Beléptünk China Townba is, a kínai negyedbe. Ott mindenhol kínaiakat látsz, kínai üzletekben, kínai gyorséttermekben, és kínai ruhaboltokban. Voltunk a Piccadilly Circuson is, és vettem magamnak egy londonos pólót. Elmentünk a világ legnagyobb M&M s boltja előtt is, meg bementünk egy csoki boltba is, ami tele volt csokikülönlegességekkel. Vettünk is jó néhányat. Délután kaptunk egy kis szabadidőt, és vásárolhattunk, amennyit akartunk. Benéztünk a National Gallery múzeumba is, ahol festmények vannak. A kempingbe csak későn értünk vissza, és megvacsoráztunk, letusoltunk, és éjfélig fennmaradtunk Másnap a British Museumot látogattuk meg, aztán az Oxford Streetet, ahol kifosztottuk az üzleteket, és mentünk a London Eye-hoz, ahol levetítettek nekünk egy négydimenziós filmet. Az olyan, hogy 3D-ben megy a film, és még mozog az ülés, meg buborékokat fújnak ránk, és vizet 3

4 permeteznek, szóval mintha mi is ott lennénk a filmben. Aztán felszálltunk a London Eye-ra. Ha valaki nem tudná, az egy hatalmas óriáskerék, aminek van harminc húszszemélyes üvegkapszulája, és onnan lehet nézni 135 méter magasból a várost. Az ötödik napon megnéztük a Természettudományi Múzeumot, ahol földrengést imitáltak, aztán átvágtunk a Hyde-Parkon, és megérkeztünk a Madame Tussaud s Panoptikumba, amiben élethű viaszhírességeket láthattunk, mint pl.: a királyi család, Harry Potter, Christiano Ronaldo, vagy Rihanna, Shakira és Michael Jackson, Justin Bieberrel kiegészülve. Végigmentünk a Horror Kamrán, ahol színészek ijesztgettek minket, aztán egy újabb négydimenziós filmet néztünk: A szuperhősök megmentik Londont! Másnap reggel elindultunk Londonból hazafelé: Csalagút, Franciaország, Németország, Belgium. Belgiumban megálltunk egy kisvárosban, és bejártunk három csokiboltot. Az éjszakát megint a buszban töltöttük. Utolsó nap átmentünk Ausztrián is, és délután hazaérkeztünk Magyarországra, ahol már vártak minket a családtagok és a barátok. Szóval, nagyon élveztük ezt az utazást, és ha valaki jövőre is jönni akar Dél-Angliába, semmi nem tartja vissza! (Talán csak az aggódó nagynénik-nagybácsik) Írta: Frech Lili Lovas táborban voltam Nyáron egy hetes lovas táborban vettem részt a Betti tanyán.tizenkét másik gyerekkel együtt. Reggel nyolcra kellett megérkezni. Amikor megérkeztünk leraktuk a csomagokat, és megvártunk mindenkit. Addig játszottunk és beraktuk a csomagokat a jurtába. Végül lovagoltunk. A tábor ideje alatt három lovon lovagoltam: Csilin, Karneválon (furioso) és Muttin (magyar félvér). Én legtöbbször a lovamon, Csilin lovagoltam. Egyik nap Karneválon lovagoltam, amin egy fura matrac, más néven voltizs volt. A voltizs egy lovas torna neve is. Legfiatalabb szakág a lovassportokban. Megtervezett mozdulatokat hajtunk végre, ilyen pl: megfordulni a lovon vagy állni rajta és ezt mind vágtában hajtjuk végre. Nagyon jól éreztem magam és nagyon jó volt a társaság is! Írta: Dézsi Melani Horvátország Vir-sziget Az idén nyáron mi Horvátországban, Virszigetre mentünk nyaralni. A házunk Bobovikon volt, közvetlenül a tengerparton. Gyönyörű volt onnan a kilátás Pag-i hegyvonulatokra. Vir Dalmácia északnyugati részén található 24 km-re Zadartól. Vir egy kis sziget, melyet híd köt össze a szárazfölddel, több mint 31-km-es partján homokos, kavicsos strandok találhatók. Vir sziget Horvátország huszadik és a Zadar régió nyolcadik legnagyobb szigete. Vir-szigetén 4

5 nagyon szép tiszta a tenger, nagyon meleg van és állandóan süt a nap. Már korán reggel 38 C fokos meleg volt, éppen ezért a tenger vize is kellemesen meleg volt. Dalmáciának ezt a részét az Adria gyöngyszemének hívják. A sziget optimális helyen fekszik, mediterrán éghajlatának köszönhetően már elő-, és még utószezonban is kiváló az idő strandolásra, napozásra. Vir-i lakosság a turizmus mellett még tengerészettel, halászattal, mezőgazdasággal foglalkozik. Az erdős részeket köves legelők váltják, mediterrán növényzet színesíti, úgy mint füge- és olajfák. A helyiek saját készítésű olívaolajat és fügepálinkát is árulnak a házuk előtt. Mi is vettünk tőlük olíva olajat és fügepálinkát is. Esténként bementünk a Centrumba, ahol a bazársoron mindenféle ajándéktárgyakat lehetett venni. Nagyon sok gyümölcsöt is árulnak. AZ itteni gyümölcsök egészen mások voltak, mint az itthoniak. Sokkal nagyobbak és ízletesebbek. Friss halakat is árulnak, mi sűrűn lementünk anyukámékkal a halpiacra halat venni. Nagyon sokat búvárkodtunk, láttunk sok tengeri uborkát és kagylókat. A kifogott kagylókat haza is hoztuk. A sziget legszebb része a Vörös szikla. Ez egy kis öböl, ahol a sziklát a víz formálta. A sziget leghíresebb nevezetessége a 17. században épült Kastelina erőd. Másik nevezetessége az 1881-ben épült Tengeri Világítótorony, aminek magassága 21 méter. Mivel a sziget a horvát Adria központi részén fekszik, nagyon ideális innen kirándulásokat tervezni. Négy nemzeti parkba is el lehet menni kirándulni: Paklenica, a Kornati szigetvilág, ide egész napos hajókirándulásokat szerveznek. Mi is terveztük, hogy elmegyünk, de sajnos megbetegedtem, tehát erről a kirándulásról le kellett mondanunk. Krka vízeséshez és a Plitvicei tavakhoz lehet kirándulni. Másik látványosság a közelben Pag-sziget. Nekünk is ajánlották, hogy nézzük meg, mert nagyon szép. Az egész csupa kő a helyiek úgy mondták, olyan mintha a Holdon lennénk. Gyönyörű volt a sziklákkal körbevett strandja is. Legközelebbi látványosság a szigettől 24 km-re lévő történelmi város Zadar. Az óváros tele van látnivalókkal, templomokkal. Itt található a híres víziorgonájuk. Remek kirándulóhely. Gyönyörű ez a sziget, mi nagyon jól érezzük magunkat, mindenkinek csak ajánlani tudom. Írta: Bene Gyöngyi Hahota (A nevetés gyógyít) Az iskolában magyar órán kérdezi Pistikétől a tanár: - Pistike, ki van ezen a képen, a tankönyvben? - Petőfi Sándor. - És mondd, mit jelent a kép alatti két szám: ? - Az biztosan a mobilszáma. - Józsika, mondj egy egyszerű mondatot! - Fúj a szél. - És azt tudod, milyen időben van ez a mondat? - Viharos időben. Tesiórán a gyerekek hanyatt fekve bicikliznek. Mindenki teker, csak Pistike tartja az égnek a lábát. - Pistike, te miért nem tekersz? - kérdezi a tanár. - Épp lejtőn gurulok.. 5

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02.

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. A Student Lines Diákutazási Iroda szervezésében 55 diák, 2 szülő 4 tanár tölthetett el 7 felejthetetlen napot az Egyesült Királyság fővárosában.

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Rodosz, Gennadi Írta: Horváth Vanessa 2016.

Rodosz, Gennadi Írta: Horváth Vanessa 2016. Rodosz, Gennadi 2016.07.18-2016.08.29 Írta: Horváth Vanessa 2016. Erasmus+ Gennadi 2016. június 18-án indultunk a Liszt Ferenc reptérről Rodoszra, hogy eltöltsünk ott 6 hét szakmai gyakorlatot. Későn délután

Részletesebben

Hollandia (2010. márc máj. 03.)

Hollandia (2010. márc máj. 03.) Hollandia (2010. márc.29-2010. máj. 03.) Az első napunk utazással telt. Hajnal ötkor találkoztunk és indultunk útnak. Este kilenc és tíz között érkeztünk és foglaltuk el a szállást. Cees, aki kinti dolgainkat

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

London-Oxford-Stonehenge - augusztus (6 nap) Irányár: Ft/fo

London-Oxford-Stonehenge - augusztus (6 nap) Irányár: Ft/fo London-Oxford-Stonehenge - augusztus (6 nap) Irányár: 109.900.-Ft/fo London-Windsor-Oxford-Stonhenge-Salisbury / 6 nap 2016. augusztus 30-szeptember 04. 1. nap Békéscsaba-Budapest-Bécs-Köln Találkozás:

Részletesebben

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap 1. Nap Életem első repülése volt, nagyon élveztem. Este érkeztünk meg a szállásra, ami nagyon szép helyen van. Aztán elmentünk vacsorázni egy étterembe. 2. Nap Reggeliztünk a szállón. Reggelire zsömle

Részletesebben

Németország ( )

Németország ( ) Németország (2018.11.18-2018.11.27.) A programról röviden: A Generation Europe által szervezett program olyan projekt, ahol velünk egykorú fiatalok tanulhatnak a demokráciáról, emberi jogokról és az aktív

Részletesebben

Erasmus beszámoló Kréta, Chania

Erasmus beszámoló Kréta, Chania Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

A következő állomás (és reményeink szerint aznapi végállomás) az észak-devoni kisváros Bideford volt, ahol a minket elszállásoló családok már vártak.

A következő állomás (és reményeink szerint aznapi végállomás) az észak-devoni kisváros Bideford volt, ahol a minket elszállásoló családok már vártak. Egy hét Angliában Sok-sok évvel ezelőtt, egy tíz napos, külföldi utazást még elképzelni is nehéz lett volna. Főleg az első nap (jelen esetben péntek) Magyarországról való indulással harmadik napon Angliába

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba Szeptember 20-án, csütörtökön korán reggel indultunk busszal Szentendrére. Időben megérkeztünk a városba, kényelmesen sétálva bementünk a város központjába, a Czóbelmúzeumba.

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

Erasmus+ beszámoló. Margate, Egyesült Királyság. 2015. július 10-július 25. Készítette: Rácz Józsefné. 1. A tanulmányút általános értékelése

Erasmus+ beszámoló. Margate, Egyesült Királyság. 2015. július 10-július 25. Készítette: Rácz Józsefné. 1. A tanulmányút általános értékelése Erasmus+ beszámoló Margate, Egyesült Királyság 2015. július 10-július 25. Készítette: Rácz Józsefné 1. A tanulmányút általános értékelése 2013-ban az Erasmus+ pályázat által nyújtott lehetőséggel élve

Részletesebben

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7.

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. 2011.10.24. hétfő Ma reggel 9:00-kor a Kőbánya-Kispest 200E buszmegállójában találkoztuk. Felszálltunk a buszra és elindultunk a Liszt Ferenc (Ferihegy) reptér

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04

A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04 A nagy utazás Dánia 2013-04-06-2013-05-04 Kezdetek - Az utazás 2013.04.06-án indultunk Szegedről transzferrel a bécsi repülőtérre éjfélkor. Nagyon izgatott voltam, mivel ez volt életem első repülő útja.

Részletesebben

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton. 1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek

Részletesebben

Korfu kultúra és fürdőzés Sisi szigetén szeptember

Korfu kultúra és fürdőzés Sisi szigetén szeptember Korfu kultúra és fürdőzés Sisi szigetén 2020. szeptember A Görög-szigetvilág északi szigete számunkra busszal is elérhető távolságban van. Ez a tündöklő ékkő évezredek óta vonzza a különböző kultúrákat

Részletesebben

Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán

Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán Dél-európai üzemi gyakorlat a szakképzésben résztvevı tanulók számára LdV-HU-10-IVT-1021 Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán Iskolánk négy vendéglátós tanulója 2011. május elején kezdte

Részletesebben

Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN

Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN , Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN Korábban már olvashattuk, hogy mit hány órában tanulhatunk nálunk, csakhogy az angol nyelv esetében nem elégszünk meg ennyivel és így kihagyhatatlan nálunk egy angliai utazás

Részletesebben

KALANDOZÁS A MALÁJ-FÉLSZIGETEN KALANDOZÁS MALÁJ-FÉLSZIGETEN. Körutazás Malájziában tengerparti nyaralással Langkawin 2013. március 21-április 02.

KALANDOZÁS A MALÁJ-FÉLSZIGETEN KALANDOZÁS MALÁJ-FÉLSZIGETEN. Körutazás Malájziában tengerparti nyaralással Langkawin 2013. március 21-április 02. KALANDOZÁS A MALÁJ-FÉLSZIGETEN KALANDOZÁS MALÁJ-FÉLSZIGETEN Körutazás Malájziában tengerparti nyaralással Langkawin 2013. március 21-április 02. KUALA LUMPUR MODERN ÉS RÉGI ARCA, MALACCA GYARMATI EMLÉKEI,

Részletesebben

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése Határtalanul! pályázat Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése időpont: 2014. október 6 - október 8. A tanulmányi kirándulásunk úti célja Erdély volt. 2014. október 6-tól 8-ig

Részletesebben

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA Munkanapló Külföldi szakmai gyakorlatról Projekt száma: 2017-1-HU01-KA102-035318 Célország: Törökország Mobilitás időpontja: 2018. március 18 április 7. Szakma: Faipari technikus Résztvevő neve: Juhász

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Előkészületek 2008. február 29-én jöttem Németországba, Wilhelmshaven-be a kötelező gyakorlatom eltöltésére, mely 3

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016.

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Rodosz Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Az utazás elött pár nappal már elkezdtem minden szükséges dolgot beszerezni, ami az induláshoz kell. Nagyon vártam már az indulást, mert még sosem utaztam repülőgépen.

Részletesebben

Visszatekintés... Egészség- és sportnap. Szent Lőrinc Diákújság. kellemesen elfáradva várta az eredményhirdetést. ezeket kipróbálhatták,

Visszatekintés... Egészség- és sportnap. Szent Lőrinc Diákújság. kellemesen elfáradva várta az eredményhirdetést. ezeket kipróbálhatták, Szent Lőrinc Diákújság I. évfolyam, 1. szám A hírlevél Visszatekintés... Egészség- és sportnap A tartalomból: Egészség-és sportnap 1 Az Egészség-és sportnap megrendezésére 2015.május 20 -án került sor

Részletesebben

Szlovákiában jártunk Természetvédelmi MSc terepgyakorlat

Szlovákiában jártunk Természetvédelmi MSc terepgyakorlat Szlovákiában jártunk Természetvédelmi MSc terepgyakorlat A természetvédelmi mérnök MSc szak megújult tanterve a nemzetközi irányba való nyitás jegyében külföldi terepgyakorlattal bővült. A másodéves hallgatók

Részletesebben

A reneszánsz Itália. szeptember (4 nap) Irányár: Ft/fő

A reneszánsz Itália. szeptember (4 nap) Irányár: Ft/fő A reneszánsz Itália szeptember (4 nap) Irányár: 59.900.-Ft/fő A reneszánsz Itália 1. nap: Békéscsaba-Trieszt-Padova Találkozás Békéscsabán, az Evangélikus Nagytemplom mögötti Parkolóban. 05.00 h-kor. Elutazás

Részletesebben

Szerelem első látásra

Szerelem első látásra Szerelem első látásra Tóth Dóra Két hetet töltöttem Londonban az Excel English Nyelviskola English for teachers című kurzusán. A tanfolyamon öten voltunk, három magyar és két bolgár tanár. A nyelviskola

Részletesebben

3. nap 2014. 05. 08.

3. nap 2014. 05. 08. 3. nap 2014. 05. 08. Újra korán kellett ébredni 6.00 órakor, ami Magyarországon 5 órának felel meg az időeltolódás miatt. Ma is sok érdekes hely vár ránk. Reggeli után Fehéregyházára vezetett az út. Szép

Részletesebben

2014 Bogács- Eger. Bogácson kirándultunk!

2014 Bogács- Eger. Bogácson kirándultunk! 2014 Bogács- Eger Bogácson kirándultunk! Bogácson kirándultunk! A Csanádpalotai lakásotthon gyermekeivel lehetőségünk volt a múlt héten egy háromnapos kirándulásra. A kirándulás úti célja az észak magyarországi

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1140 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Monte Argentario Luxusvilla eladó az olasz Monte Argentario

Részletesebben

tel: web:

tel: web: - 2018 - Coldplay Kulináris élményutazás Délkelet-Angliában Utazás időpontja: 2018. november 23-26. Utazás hossza: 4 nap/3 éj Minimum létszám: 10 fő Mert kicsit olyan, mintha egy videóklipben lennél -

Részletesebben

Élménybeszámoló Juillé, 2011.

Élménybeszámoló Juillé, 2011. Élménybeszámoló Juillé, 2011. Augusztus elején négyen nekivágtunk a nagy útnak, elindultunk Franciaország felé. Párizsig repülővel utaztunk, de mivel Juillé nevű falu Poitou Charante régióban van, Közép

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7.

Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7. Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7. Hétfı Hétfın reggel indultunk a Keleti pályaudvarról az erdei iskolába, melyet már nagyon vártam. Sok gyerek utazott együtt, mert nemcsak az én osztályom, hanem az

Részletesebben

Első nap Körülbelül délután 1-re értünk jött egy kis busz, aminek örültem nagyon mert egyrészt milyen luxus már másrészt nem kellett cipelni a pont 15 kilogramm bőröndömet. Az út két óra volt Budapestre,

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31.

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Készítette: Puskás Péter 2013.08.11. (vasárnap) Reggel negyed öt és fél öt között gyülekeztünk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola

Részletesebben

Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid

Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid 2010. június 3-án indultunk az iskola mikrobuszával. A 17 órás út után megérkeztünk Westerstede-be, ahol tiszta

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

Úton a világ megismerése felé

Úton a világ megismerése felé Úton a világ megismerése felé Világos Nándor 12.A Korán kelés. Álmosság. Hétfő. A reggeli kapkodás mintha egy másik, egy gyorsabb időben zajlana. Hideg, rossz idő. Kocsiút, szerencsére dugó nélkül. Elválás,

Részletesebben

Londoni tanulmányút a Pálfy-Vízügyi-ben

Londoni tanulmányút a Pálfy-Vízügyi-ben Londoni tanulmányút a Pálfy-Vízügyi-ben Fél éves előkészítés és gyűjtögetés után 2012.május 19-én végre eljött a nagy nap, mikor elindultunk az ködös Albion felé az iskola melletti térről. 21 fős csoportunk

Részletesebben

Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM

Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM Nagy Tamás Endre tamas.nagy.endre@gmail.com IMEP 2015/16 téli szemeszter Utazás KIÚTAZÁS A kiútazást Eurolines-szos busszal oldottam meg. Kicsit hosszú, körübelül

Részletesebben

Utastájékoztató Montenegróhoz - 2016

Utastájékoztató Montenegróhoz - 2016 Utastájékoztató Montenegróhoz - 2016 Indulás: Indulás 18:00 órakor Budapest Planetárium bejáratától, amely a Népligetnél található, a helyközi buszpályaudvartól pár perc gyaloglásra. Térképen itt tudod

Részletesebben

Erasmus+ beszámoló. Margate, Egyesült Királyság. 2015. július 10-július 25. Készítette: Kárászné Németh Anita

Erasmus+ beszámoló. Margate, Egyesült Királyság. 2015. július 10-július 25. Készítette: Kárászné Németh Anita Erasmus+ beszámoló Margate, Egyesült Királyság 2015. július 10-július 25. Készítette: Kárászné Németh Anita 1. A tanulmányút általános értékelése 2013-ban elvégeztem az Agenda Projektház Oktatási, Tanácsadó

Részletesebben

Phuket magyarul: Priváttúra, transzfer, idegenvezetés PHUKET SZIGETTÚRA

Phuket magyarul: Priváttúra, transzfer, idegenvezetés PHUKET SZIGETTÚRA PHUKET SZIGETTÚRA Phuket 53 kilométer hosszú és 14 kilométer széles trópusi sziget, tehát elég nagy. Területének jó egyharmada nemzeti park, csodálatos természeti látnivalókkal. Fővárosa sok évszázados

Részletesebben

Németország. Ha az építészet valóban megfagyott zene, akkor...

Németország. Ha az építészet valóban megfagyott zene, akkor... Németország... és szabadtéri éttermekkel, mint ez itt, ahol a blokkház mögött a város egyik jelképének a Frauenkirche templomnak a két tornya emelkedik. 49 Konzervált útipor A másik olyan emlékem, ami

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Horvátország legszebb strandjai

Horvátország legszebb strandjai Horvátország legszebb strandjai ISZTRIA legszebb strandjai: 1.: Bijeca - Medulin. Több szép homokos strandja is van, de ez a legismertebb, a legjobban ellátott és kiépített. Sokak szerint Horvátország

Részletesebben

München Munkanapló

München Munkanapló 2015. 02. 05. 02. 26. München Munkanapló 02.05. Indulás 7:15-kor Érkezés Münchenbe 14:30-ra A müncheni diákok és Gregor Hanke vártak minket a pályaudvaron. Elkísértek minket a szállásunkra, majd este együtt

Részletesebben

Angliai. útinaplóm. 2014. november 4. - november 27. Készítette: Bacsa Viktor Krisztián

Angliai. útinaplóm. 2014. november 4. - november 27. Készítette: Bacsa Viktor Krisztián Angliai útinaplóm 2014. november 4. - november 27. Készítette: Bacsa Viktor Krisztián --------------------------------------------------------------- A 2014-1-HU01-KA102-000149 Erasmus+ mobilitási projekt

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló

Erasmus élménybeszámoló Erasmus élménybeszámoló Az Erasmus programnak és a Miskolci Egyetemnek köszönhetően az elmúlt őszi félévemet Gironában tölthettem. Mikor jelentkeztem, nem is számítottam rá, hogy ekkora kalandban lesz

Részletesebben

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Kiutazás Utazásra nagyjából négy lehetőség adódik. Autóval kimenni kényelmes, sok csomagot ki lehet vinni, egyedül

Részletesebben

2016. augusztus 15. hétfő augusztus 19. péntek

2016. augusztus 15. hétfő augusztus 19. péntek 2016. augusztus 15. hétfő augusztus 19. péntek Ahogy mondani szokták, fájó szívvel intettünk búcsút Nome-nak, ennek az egyszerű, ám mégis magával ragadó kisvárosnak. Bár ez esetben sietnünk épp nem kellett

Részletesebben

UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016

UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016 UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016 A festői szépségű kék tenger minden természetkedvelő embert elvarázsol Zakynthos szigetén. Aki egyszer a Navagio-öblöt megpillantja, az biztosan rabja lesz és szeretne visszatérni

Részletesebben

ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ VELIKO TURNOVO BULGÁRIA

ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ VELIKO TURNOVO BULGÁRIA ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ ST. CYRIL AND ST. METHODUS UNIVERSITY OF VELIKO TURNOVO BULGÁRIA SCHERER ZSUZSANNA RITA A 2016/2017-es tanév őszi félévét töltöttem Bulgária egykori fővárosában, Veliko Turnovoban,

Részletesebben

Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar. Erasmus beszámoló. Finnország, Kokkola

Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar. Erasmus beszámoló. Finnország, Kokkola Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2017 ERASMUS BESZÁMOLÓ Finnország, Kokkola Az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karának hallgatójaként volt szerencsém

Részletesebben

Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola 6.b osztályának nyári tábora

Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola 6.b osztályának nyári tábora PROJEKT MEGHÍVÓ ISKOLA: Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda AZ ESEMÉNY: Egészségnevelő túrák, táborok, kirándulások, túraszakkörök DÁTUMA:2015.06.22-26. Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus

Részletesebben

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft A pályázat adatai keretében magyar diákok a szomszédos országok magyarlakta területeit, ill. az ott élő magyarság életét ismerhetik meg. A pályázati kategória kódja: HAT-17-01-2017-00968 Célország: Szlovénia

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

Hurrá, nyaralunk! a. Afrika, Egyiptom, a Piramisok b. Európa, Anglia, Stonehenge. c. Amerika, USA, Monument Valley d. Ázsia, Kína, a Kínai Nagy Fal

Hurrá, nyaralunk! a. Afrika, Egyiptom, a Piramisok b. Európa, Anglia, Stonehenge. c. Amerika, USA, Monument Valley d. Ázsia, Kína, a Kínai Nagy Fal 0. Képzelje el, hogy nyaralni megyünk! Hurrá, nyaralunk! a. Afrika, Egyiptom, a Piramisok b. Európa, Anglia, Stonehenge c. Amerika, USA, Monument Valley d. Ázsia, Kína, a Kínai Nagy Fal 1. Én bárhova /

Részletesebben

Erasmus beszámoló Franciaország Caen

Erasmus beszámoló Franciaország Caen ERASMUS beszámoló Sashalmi Júliának hívnak, negyedéves turizmus vendéglátás szakos hallgató vagyok. 3 hónapot töltöttem Franciaországban, Caenban az Erasmus tanulmányi ösztöndíj által, 2 másik magyar hallgatóval

Részletesebben

Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország

Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország Azon szerencsések közé sorolhatom magam, akinek lehetősége adódott fél évet Olaszországban töltenie. Ezt persze mind az

Részletesebben

avagy, ahogy gyakornokaink megélték a szállodai gyakorlataikat ban

avagy, ahogy gyakornokaink megélték a szállodai gyakorlataikat ban Görög meló avagy, ahogy gyakornokaink megélték a szállodai gyakorlataikat 2012-2013-ban Bányai Xénia Ez a szakmai gyakorlat nagyon hasznos volt számomra, mert megismerhettem a szakmát és vele együtt a

Részletesebben

a Personal Tours A Kefallinia.hu Partnere

a Personal Tours A Kefallinia.hu Partnere A Kefallinia.hu Partnere a Personal Tours A 24. sikeres szezonja elé néző Personal Tours az elmúlt évtizedekben több, mint százezer pihenni vágyó, jelentős részben visszatérő vendéget utaztatott nyaralásukra.

Részletesebben

Ez volt életem legszebb, legjobb hat hete, amit soha nem fogok elfelejteni. Hálás vagyok, hogy az Erasmus + ilyen lehetőséggel ajándékozott meg

Ez volt életem legszebb, legjobb hat hete, amit soha nem fogok elfelejteni. Hálás vagyok, hogy az Erasmus + ilyen lehetőséggel ajándékozott meg Rodosz Rodosz egy kis sziget Görögországban, ahol 6-an voltunk 6 hétig szakmai gyakorlaton. Májusban, amikor jelentkeztünk még merni se gondoltam volna, hogy én oda kijutok valamikor is, túl szép volt,

Részletesebben

München 2009 tavaszi félév

München 2009 tavaszi félév München 2009 tavaszi félév Keszthelyi Csaba vagyok, III. éves Energetikás hallgató. 2009 tavaszi félévét Münchenben, Németországban töltöttem Erasmusos diákként a Hochschule München főiskolán. A kint töltött

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés. Készítette: Ondrejcsik Ákos. Drezda, 2013.08.11.-31.

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés. Készítette: Ondrejcsik Ákos. Drezda, 2013.08.11.-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11.-31. Készítette: Ondrejcsik Ákos 0. nap Augusztus 11. (vasárnap) Reggel 5órakkor indultunk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközép iskolából

Részletesebben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Varga Péter: Skandinávium Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Rügyek 3253 Varga Péter Ah, fehér ember Bárcsak elég vér lenne a pucámban, s lefotóznám! Egy börtönszerű, szürke, magas kerítéssel

Részletesebben

Az én Erasmusom Bilbaoban

Az én Erasmusom Bilbaoban Tóth Márton vagyok harmadéves gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató és a második Erasmus ösztöndíjamat végeztem Bilbaóban, Spanyolországban. Az itt tartózkodásom egy hatalmas élmény volt, mindenkinek

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

Bulgária. facebook.com/eurolineshungary. Eurolines_logok_cmyk.pdf 1 1/22/15 10:47 AM

Bulgária. facebook.com/eurolineshungary. Eurolines_logok_cmyk.pdf 1 1/22/15 10:47 AM Eurolines_logok_cmyk.pdf 1 1/22/15 10:47 AM Bulgária A Napospart Bulgária legszebb partszakasza, ahol 8 km hosszan terül el az aranysárga homokos strand, néhol homokdűnékkel kiegészülve, a tenger vize

Részletesebben

Időpont: március (csütörtök-vasárnap) 1 NAP SZABI! Utazás: különbusszal. Szállás: Szarajevóban, hotelban, 2-3 személyes szobákban

Időpont: március (csütörtök-vasárnap) 1 NAP SZABI! Utazás: különbusszal. Szállás: Szarajevóban, hotelban, 2-3 személyes szobákban Időpont: 2019. március 14-17. (csütörtök-vasárnap) 1 NAP SZABI! Utazás: különbusszal Szállás: Szarajevóban, hotelban, 2-3 személyes szobákban Étkezés: étterem lehetőség Szarajevóban, reggeli szálláson

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0400 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Livorno Exkluzív villa eladó a livornoi tengerparton

Részletesebben

Németországi szakmai gyakorlat a Leonardo Da Vinci pályázat keretében június 10-től július 21-ig

Németországi szakmai gyakorlat a Leonardo Da Vinci pályázat keretében június 10-től július 21-ig Németországi szakmai gyakorlat a Leonardo Da Vinci pályázat keretében 2012. június 10-től 2012. július 21-ig 2012. június 10-én reggel fél 7-kor indultunk iskolabusszal, kb 15 óra utazás után megérkeztünk

Részletesebben

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra

Részletesebben

Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály

Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály Osztálykirándulás 1. 2. osztály A legkisebbekkel Balatonfüreden jártunk. Vonattal érkeztünk a

Részletesebben

03/17/11 - Zadar - Horvátország egyik legjelent?sebb kiköt?városa

03/17/11 - Zadar - Horvátország egyik legjelent?sebb kiköt?városa Page 1 of 5? Zadar 03/17/11 - Zadar - Horvátország egyik legjelent?sebb kiköt?városa Zadar (magyarul: Zára), amely Dalmácia f?városa, az Adriai-tenger partján fekszik. Horvátország egyik legjelent?sebb

Részletesebben

Korfu. Odüsszeusz szigete. Korfu

Korfu. Odüsszeusz szigete. Korfu Odüsszeusz szigete 32 Moraitika Agios Ioannis városától 20 km-re délre, a keleti parton található kiépült nyaralóhely. A Messonghy folyó bal partján elterülő szállodák, nyaralók és apartmanházak között

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

550,-EUR helyett 460,-EUR 70,-EUR/hét július 05-12. július 12-19. Főszezon

550,-EUR helyett 460,-EUR 70,-EUR/hét július 05-12. július 12-19. Főszezon Az Aqua Natural Hotel Apartman Dalmácia gyöngyszemeként is emlegetett Trogír város Seget Donji részében található, mely kb. 1.500 méterre található Trogír központjától. Budapestről végig autópályán kb.:

Részletesebben

Törökország - Izmir. Izmir University of Economics. 2011/2012 őszi szemeszter. Készítette: Heizer Katalin

Törökország - Izmir. Izmir University of Economics. 2011/2012 őszi szemeszter. Készítette: Heizer Katalin Törökország - Izmir Izmir University of Economics 2011/2012 őszi szemeszter Készítette: Heizer Katalin Beszámolóm az Izmir University of Economics intézményében töltött félévről. Azon kevés emberek közé

Részletesebben

2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt.

2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt. 2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt. Szeptember 20. csütörtök Óföldeáki biciklitúra Az első nap Óföldeákra bicikliztünk az osztállyal. Remek idő volt a kerékpározáshoz.

Részletesebben

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL MAGYAR

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL MAGYAR Centre Number Vizsgaközpont száma.... Candidate No. Vizsgázó száma EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL For Examiners'

Részletesebben

2012. augusztus 30- szeptember 1.

2012. augusztus 30- szeptember 1. 2012. augusztus 29. Szokásunkhoz híven a korai indulást választottuk, így pár perccel öt óra után már motoroztunk ki a kikötőből. Ez így leírva egyszerűnek tűnik, de nekünk ott, beszorulva két nagy hajó

Részletesebben

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Széll Dávid Csanád OE-KGK MM 2017 Málta Cég: S.trek Logistics and Distribution Szakmai gyakorlat ideje: 2017.07.04-2017.09.08. Készülődés Miután jelentkeztem, és leadtam

Részletesebben