Törökbálint Nagyközség Önkormányzata. J e g y z k ö n y v

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Törökbálint Nagyközség Önkormányzata. J e g y z k ö n y v"

Átírás

1 Törökbálint Nagyközség Önkormányzata J e g y z k ö n y v Amely készült Törökbálint Nagyközség Önkormányzatának december 22-én megtartott képvisel-testületi ülésén, az Alsóerdsor utcai pálya öltözépületének tettéri helyiségében. Jelen vannak: Keller László polgármester, Csuka Attila, Elek Sándor, Ficsór Bálint, Fürész János, Gáldi György, Géczy Krisztián, Gyarmati Mihály, dr. Gyrfi László, Hajdu Ferenc, Hámoriné Olár Mária, Palkóné Sz. Gabriella, Papp Béla, Pekk József, Rothauszky Györgyné, dr. Somogyvári Gyula, dr. Szedlay Gyöngyi, Vokány Erika (Összesen: 18 f) A Hivatal dolgozói közül: Beringerné S. Andrea, Gyurasits Tamás, Hammer Katalin, Ivanicsné Szalay Ildikó, Kovács Béla, Megyaszai Zoltánné, Molnár István, Molnár Tibor, Nánay Éva, Pákozdy Dénes, Soltész Erika, Székely Katalin, Tóth József, dr. Zágonyi Éva Az ülés elnöke: Keller László polgármester Keller László köszönti a Képvisel-testület tagjait, a megjelent vendégeket. Megállapítja, hogy a Képvisel-testület ülése határozatképes. Bejelenti, hogy a közvetlenül az ülés eltt kiosztott anyagok megismerése érdekében 10 perc olvasási szünetet rendel el. Az olvasási szünet után a napirend elterjesztjeként azt javasolja, hogy a Képvisel-testület ne tárgyalja a meghívó 11.) pontjában szerepl elterjesztést, amely az önkormányzati adófeladatok végrehajtása gyakorlatának felülvizsgálatával foglalkozik, mert a PB még szeretne a témával tovább foglalkozni. Azt javasolja, hogy az SZMSZ elírásának megfelelen a tájékoztatókkal, beszámolókkal foglalkozó napirendi pont megtárgyalása után kerüljön sor az önálló képviseli indítványok megvitatására, továbbá a BKV Zrt évi támogatásával foglalkozó 22.) napirendi pont megtárgyalása után a Képvisel-testület tárgyalja meg sürgsségi indítványát, amely egy bejöv számla esedékességével kapcsolatos. Kéri a Képvisel-testület tagjainak a napirendi javaslattal kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit. Csuka Attila bejelenti, hogy visszavonja az SZMSZ módosításával kapcsolatban benyújtott elterjesztését, ugyanakkor viszont a Tó-park Szabályozási Tervével kapcsolatos elterjesztését a rendeletek között kéri megtárgyalni. Keller László kijelenti, hogy Csuka Attila képvisel úr önálló képviseli indítványt nyújtott be, pedig azért javasolta az önálló képviseli indítványok napirendre vételét, mert ezzel a Képvisel-testületnek lehetsége van arra, hogy ezek között Csuka Attila képvisel úr indítványát is megtárgyalja. Amennyiben a Képvisel-testület úgy dönt, hogy azt napirendre kívánja tzni, abban az esetben a polgármesternek az önálló képviseli indítványt ki kell adnia bizottsági tárgyalásra, majd ezt követen a következ Képvisel-testületi ülés napirendjére kell tznie. Arra kéri a Képvisel-testület tagjait, hogy a Közigazgatási Hivatal levelének ismeretében ne kérdjelezzék meg az eljárási rendet.

2 Csuka Attila kijelenti, hogy a Tó-park ügyében megtörténtek a bizottsági tárgyalások, hiszen ez a kérdés már egy éve napirenden van és a rendeletet csupán a közérdek kötelezettségvállalás tisztázása érdekében vonták vissza, tehát nincs szükség további bizottsági megbeszélésekre. A közérdek kötelezettség-vállalás egyébként is szerepel a mai napirenden és a két kérdés összefügg egymással. A Közigazgatási Hivatal levele nem támasztja alá azt, hogy errl a mai ülésen ne tárgyalhatnának, hiszen Dombóvári úr abban két paragrafusra hivatkozik. Véleménye szerint elterjesztése minden formai követelménynek megfelel és a bizottsági tárgyalások is megtörténte. Ennek alapján Dombóvári úr véleménye az ügyben nem elutasító. Dr. Gyrfi László megjegyzi, hogy ebben a tárgyban képvisel-csoportja is megkereste Dombóvári urat, mégpedig Polgármester urat megelzve, de Dombóvári úr még válaszra sem méltatta beadványukat. Egyetért Csuka Attila képvisel úr véleményével és a választ nem tartja elutasítónak, mert az csupán azt állapítja meg, hogy az SZMSZ két kitétele között nincs meg az összhang. Véleményük szerint ebben az esetben az SZMSZ 16. -át kell alkalmazni és ennek alapján a kérdés minden további nélkül tárgyalható. Polgármester úr beadványában nem szerepelt az a kérdés, hogy a Polgármesternek van-e döntési jogosítványa arra, hogy ne bocsássa szavazásra a napirenddel kapcsolatos javaslatokat. A törvénybl következen ezt nem teheti meg, ez egyértelm, ezért Dombóvári úr egy fél kérdésre fél választ adott. Várja Dombóvári úr válaszát az általuk benyújtott beadványra. Gáldi György megjegyzi, hogy amikor korábban a laktanya Szabályozási Tervével kapcsolatban fordultak a Közigazgatási Hivatalhoz, több mint 60 napot kellett várjanak a válaszra. Véleménye során a mai ülésen minimum két napirendi pont tárgyalása során van lehetség érdemi tárgyalásra a Tó-park ügyében. Az egyik lehetség Polgármester úr javaslata alapján a Tó-park Szabályozási Tervével kapcsolatos önálló képviseli indítvány, a másik pedig a zárt ülés keretében szerepl Tó-park közérdek kötelezettségvállalásáról szóló napirendi pont tárgyalása. Ennek során akár úgy is dönthet a Képvisel-testület, hogy januárban nem egy, hanem két ülést kíván tartani és január második hetében már tárgyalhat is errl a rendelet-tervezetrl. Az ügyben Nánay Éva Fépítész Asszony által készített összeállítás alapján az a véleménye, hogy van tennivaló szakbizottsági szinten, konkrétan a TTKB esetében. Egyetért azzal, hogy minél elbb el kell fogadni a Tó-park Szabályozási Tervét, de csak olyan Szabályozási Tervet szabad elfogadni, ami a késbbiekben kiáll minden próbát. Ez a Képvisel-testület számára és a fejlesztk számára is fontos. Mindezek alapján azt javasolja, hogy a Polgármester úr által meghatározott úton haladjanak tovább, azzal a kiegészítéssel, hogy errl a kérdésrl január második hetében Testületi ülésen, azt megelen pedig szakbizottsági ülésen beszélni kell. Keller László kijelenti, hogy bármikor kész arra, hogy összehívja a Képvisel-testület ülését és rendes ülés keretében akár rendeletet is alkossanak. Kijelenti, hogy a mai ülésen nem dönthetnek a Tó-park Szabályozási Tervérl, mert hiányoznak a döntés törvényes kellékei. Csuka Attila képvisel úr benyújtott egy önálló képviseli indítványt, amelyet polgármesterként nem küldött ki megtárgyalásra. Amennyiben a Képvisel-testület úgy dönt, hogy ez a feladata, abban az esetben az önálló képviseli indítványt ki fogja küldeni. Azt javasolja, hogy önálló képviseli indítvány keretében belül tárgyalják meg Csuka Attila képvisel úr beadványát és ha a Képvisel-testület úgy dönt, akkor azt bizottság elé fogja küldeni és a megfelel idben össze fogja hívni a Képvisel-testület rendes ülését. Csuka Attila örömmel fogadja, hogy Gáldi György képvisel úr véleménye szerint is sürgs a Szabályozási Terv megalkotása. Ha viszont ez a szándék valóban komoly, akkor érthetetlen,

3 hogy a kérdést miért nem tárgyalják a rendeletek között. A Fépítész Asszony által összeállított anyag alapján meg tudják tárgyalni a kronológiai sorrendet, illetve a kifogások listáját is és ha ennek alapján nem születnek meg a megfelel válaszok, abban az esetben Gáldi György képvisel úr javaslata alapján tudnak dönteni, ha viszont a Fépítész Asszony által felvetett problémákra mégis van válasz, abban az esetben véleménye szerint nincs akadálya a Szabályozási Terv elfogadásának. Keller László fenntartja azon álláspontját, amely szerint a képviseli önálló indítványokra vonatkozó 22. (5) bekezdése szerint kíván eljárni. Dr. Gyrfi László szünetet kér. Keller László a képviseli kérésnek megfelelen 10 perc szünetet rendel el. Szünet után azt javasolja, hogy a rendelet-alkotások után tárgyalják meg az önálló képviseli indítványokat. Csuka Attila pontosítani kívánja Keller László Polgármester úr javaslatát. Az elhangzottakat úgy értelmezi, hogy Polgármester úr javaslatát befogadta a képviseli indítványok közé. Keller László ismételten kijelenti, hogy Csuka Attila képvisel úr javaslata önálló képviseli indítványként érkezett és azt az önálló képviseli indítványok cím napirendi pont keretében a többi önálló képviseli indítvánnyal együtt meg fogják tárgyalni és dönteni fognak napirendre vételérl. Az SZMSZ 22. (5) bekezdés szerint ez azt jelenti, hogy a Polgármester kiadja tárgyalásra a szakbizottságnak. Minden egyes önálló képviseli indítvány esetében csak arról dönthetnek, hogy kiadják-e szakbizottsági tárgyalásra. Pekk József levételre javasolja a meghívó 2.) és 3.) pontjában szerepl elterjesztéseket. Csuka Attila úgy értelmezi Polgármester úr javaslatát, hogy most nem folytatnak érdemi tárgyalást a Tó-park Szabályozási Tervérl, csupán Polgármester úr kiadja az anyagot szakbizottsági tárgyalásra és a Képvisel-testület következ ülésén tér vissza a téma tárgyalására. Keller László közli, hogy errl van szó. Idézi az SZMSZ 22. (4) bekezdését, amely szerint A Képvisel-testület ülésén felvetett képviseli önálló indítvány esetében az indítványozó legfeljebb 2 percben ismerteti indítványa lényegét, a Képvisel-testület vita nélkül határoz az indoklás eladásáról, valamint a tárgyalásra vételérl. Ha a Képvisel-testület a napirendrevétel mellett dönt, a Polgármester intézkedik az elkészítés menetérl, bizottság elé utalásáról, ha ez nem szükséges, úgy a következ ülés napirendjére tzi. Dr. Gyrfi László konszenzus hiányában törlésre javasolja a meghívó 1.) napirendi pontját. Keller László kijelenti, hogy polgármesterként törvényi kötelezettsége alpolgármestert jelölni, erre javaslatot tenni. Nem tartja célszernek, hogy ennek teljesítésében megakadályozzák azzal, hogy még napirendre sem tzik a kérdést. Ahhoz nincs szükség konszenzusra, hogy ezt a javaslatot megtegye. Természetesen szavazásra fogja bocsátani dr. Gyrfi László képvisel úr javaslatát, de arra kéri a Képvisel-testület tagjait, hogy ne akadályozzák t kötelessége teljesítésében. Gáldi György egyetért azzal, hogy megfelel politikai elkészítés után van remény érdemi döntés meghozatalára az els három napirendi ponttal kapcsolatban, ezért racionálisnak tartja

4 Pekk József képvisel úr javaslatát a 2.) és 3.) napirendi pont törlésére, ugyanakkor az 1.) pont esetében kérdésesnek tartja, hogy a Képvisel-testület korlátozhatja-e Polgármester úr lehetségeit. Véleménye szerint az SZMSZ 22. -a alapján a zárt ülés keretében a Képviseltestületet semmilyen rendelkezés nem korlátozza abban, hogy a közérdek kötelezettségvállalás kapcsán azzal összefüggésben kimondjon bizonyos paramétereket a rendeletre vonatkozóan. Dorka Ágnes felhívja a Képvisel-testület tagjainak figyelmét, hogy az alpolgármester hiánya miatt mulasztásos törvénysértésben vannak. Keller László kijelenti, hogy amennyiben a Képvisel-testület lehetvé teszi számára a javaslattételt, abban az esetben lesz olyan konstruktív javaslata, ami esélyt ad arra, hogy a településnek legyen alpolgármestere. Csuka Attila megkérdezi Dorka Ágnes Jegyz Asszonytól, hogy az SZMSZ szerint mi a különbség az elterjesztés és az önálló képviseli indítvány között. Dr. Gyrfi László visszavonja az 1.) napirendi pont levételére vonatkozó javaslatát. Dorka Ágnes tájékoztatja a Képvisel-testület tagjait, hogy az SZMSZ megfogalmazza a képviselk jogait. Eszerint a képviselnek joga van interpellációval fordulni a polgármesterhez, a jegyzhöz, a szakbizottságok elnökéhez, joga van kérdéssel fordulni a polgármesterhez, a jegyzhöz, szakbizottságok elnökéhez. A képviselnek joga van továbbá önálló képviseli indítványt tenni és joga van elterjesztést tenni. A képviseli önálló indítványokról az SZMSZ 22. -a rendelkezik, az elterjesztések rendjérl pedig a 24.. A 24. a következket tartalmazza: A Képvisel-testület elé kerül elterjesztések írásban nyújthatók be. A Képvisel-testület ülése elé elterjesztést tehetnek a polgármester, az alpolgármesterek, a jegyz, a képviselk, a bizottságok, a helyi kisebbségi Önkormányzat elnöke. A (2) bekezdés a/ - d/ pontjában foglaltak az elterjesztés eladásával a Polgármesteri Hivatal megfelel szakmai jártassággal rendelkez dolgozóját is megbízhatják. Ebben az esetben a megnevezett személy gyakorolja az elterjeszt, eladó jogait, kötelezettségeit, de az elterjesztést elzetesen köteles egyeztetni azzal, akitl a megbízást kapta. A képviseli önálló indítvány és az elterjesztés között a különbség abban nyilvánul meg, hogy a képviseli elterjesztésnek meg kell felelnie az elterjesztés kritériumainak és a Képviseltestület ülése eltt megfelel idben kell azt kikézbesíteni. Ha az rendelettel kapcsolatos, abban az esetben 7 nappal a Képvisel-testületi ülés eltt, más esetekben pedig 5 nappal eltte. A képviseli önálló indítvány célja az, hogy ezeken a szabályokon könnyítsen és a képvisel úgy is fordulhasson a Képvisel-testülethez, mert azt egyrészt 3 nappal elbb is be lehet írásban terjeszteni, másrészt pedig lehetség van szóbeli beterjesztésre is és a képviseli önálló indítvány nem igényel szakmai jártasságot, ezért nem is feltételezi, hogy azt a Hivatal bármelyik dolgozója írja meg, azt maga a képvisel írja meg. Miután tehát a képviseli önálló indítvány nem igényel szakmai jártasságot, ezért azt az adott ülésen a Képvisel-testület nem tárgyalhatja azonnal érdemben, csupán arról dönt, hogy kíván-e vele foglalkozni és a szakmai elkészítést a Hivatalnak a Polgármester irányításával a következ ülés eltt el kell végeznie. Dr. Gyrfi László elismeri, hogy van némi ellentmondás a 16. és a 22. között, ezeket az SZMSZ felülvizsgálatakor majd tisztázni kell. Megjegyzi, hogy az elmúlt 16 év gyakorlatában a kötetlenebb eljárási rend érvényesült, bár ez nem minden esetben sikerült tökéletesen, mert volt olyan rendeletük is, amit az Alkotmánybíróság megsemmisített, de ezt a problémát a kötött eljárási rend sem tudja kiküszöbölni. Az a határozott véleménye, hogy az

5 önkormányzati jogosítványok fajsúlyos része a Képvisel-testületre van delegálva, a Testületnek kell eldöntenie ezeket a kérdéseket. Ismét 10 perc szünetet kér. Keller László az elhangzott képviseli kérésnek megfelelen 10 perc szünetet rendel el. Szünet után szót ad dr. Szedlay Gyöngyi Képvisel Asszonynak. Dr. Szedlay Gyöngyi emlékezteti a Képvisel-testület tagjait, hogy az els ülésükön visszavonták a Tó-park Szabályozási Tervét, jelenleg tehát nincs a területnek elfogadható Szabályozási Terve. Ebben a határozatban úgy döntöttek, hogy a témát akkor veszik ismételten napirendre, ha megegyezés születik a befektetvel és tudomása szerint ez a mai napig nem történt meg. Csuka Attila azt javasolja, hogy a Tó-park közérdek kötelezettségvállalásával foglalkozó, zárt ülési napirendi pontot vegyék elre és a rendelet-alkotások után tárgyalják meg. Gáldi György kijelenti, hogy minden olyan javaslattal egyetért, ami lehetvé teszi, hogy a tervezett 40 napirendi pont tárgyalására a mai nap folyamán sor kerüljön. Bár a Csuka Attila képvisel úr által javasolt eljárás némileg szokatlan, de nem elfogadhatatlan, problémát csupán a jelenlev vendégek jelenthetnek, akik a zárt ülésen nem vehetnek részt. Csuka Attila kijelenti, hogy elterjesztését visszavonja, ha a közérdek kötelezettségvállalás tárgyalása kapcsán ezeket a kérdéseket is megtárgyalják, azzal, hogy elterjesztését a következ Képvisel-testületi ülésen tzzék napirendre és tárgyalják meg, Polgármester úr javaslata szerint. Keller László az elhangzottakat úgy értelmezi, hogy Csuka Attila képvisel úr eltekint az önálló képviseli indítványok áthelyezésére vonatkozó korábbi javaslatától. Kéri a Képviseltestület tagjainak a napirendi javaslattal kapcsolatos további kérdéseit, észrevételeit, javaslatait. Miután a napirendi javaslathoz további hozzászólás nincs, határozathozatalra kéri a Képvisel-testület tagjait. Ismerteti a napirendi javaslat szövegét. Eszerint Pekk József képvisel úr törlésre javasolta a meghívó 2.) és 3.) pontjaiban szerepl elterjesztések tárgyalását, ezt a javaslatot elterjesztként elfogadja, ezért errl nem kér külön Képviseltestületi döntést. Elterjesztként javasolta törölni a meghívó 11.) pontja alatti elterjesztést, amely az önkormányzati adófeladatok végrehajtása gyakorlatának felülvizsgálatával foglalkozik, felvételre javasolja a BKV Zrt évi támogatásával foglalkozó sürgsségi indítványt. Miután Dr. Gyrfi László képvisel úr visszavonta az 1.) napirendi pont törlésére vonatkozó javaslatát, ezért az változatlanul szerepel a tervezett napirenden, arról viszont döntenie kell a Képvisel-testületnek, hogy Csuka Attila képvisel úr javaslatára a Tó-park közérdek kötelezettségvállalásával foglalkozó, zárt ülési napirendi pontot a rendeletalkotások után tárgyalják-e meg. Kéri a Képvisel-testület tagjait, aki az elhangzott javaslattal egyetért és a Tó-park közérdek kötelezettségvállalásával foglalkozó, zárt ülési napirendi pontot a rendelet-alkotások után kívánja megtárgyalni, az az igen gombot nyomja meg. Döntéshozatalkor 18 f van jelen. A szavazás eredménye: Igen: 12 Ellene: 3 Tartózkodás: 3

6 Közbens döntés: A Képvisel-testület úgy dönt, hogy a Tó-park közérdek kötelezettségvállalásával foglalkozó napirendi pontot a rendelet-alkotások után, zárt ülés keretén belül kívánja megtárgyalni. (12 igen, 3 ellene, 3 tartózkodás) Keller László kéri a Képvisel-testület tagjait, aki az elhangzott módosításokkal együtt egyetért a napirendi javaslattal, az az igen gombot nyomja meg. Határozathozatalkor 18 f van jelen. A szavazás eredménye: Igen: 18 (egyhangú) 461/2006. (XII. 22.) ÖK: 1. Alpolgármesterek megválasztása és tiszteletdíjuk megállapítása 2. A képviselk tiszteletdíjáról szóló rendelet módosítása 3. A vízdíj- és szennyvízdíj megállapítása 4. A Fvárosi Vízmvektl vásárolt ivóvíz árának meghatározása 5. Helyi adórendelet módosítása 6. A szemétszállítási díj meghatározása 7. Sírhelyárak meghatározása 8. Menetrend szerinti helyi autóbusz-közlekedés díjának megállapítása 9. Az önkormányzati tulajdonban lev lakások bérleti díjának megállapítása 10. Az intézményi térítési díjak megállapítása

7 11. Közterületek használatáról szóló rendelet módosítása 12. A Katona József utca forgalomcsillapítása Zárt ülés: 13. A Tó-park közérdek kötelezettség vállalása Elterjeszt: Gáldi György, a PB elnöke Nyilvános ülés folytatása: 14. Bölcsde Apraja-Falva Közérdek kötelezettségvállalás meghosszabbítása 15. GULETT Bt természetben nyújtott közlekedési támogatás többletköltsége miatti kérelem 16. Törökbálint Nagyközség várossá nyilvánításának kezdeményezése 17. A BálintBusz Kft által üzemeltetett autóbuszjárat menetrendjének módosítása 18. A nyelvi elkészít osztály (nulladik évfolyam) indítsa miatti céltartalékba helyezett túlórakeret felszabadítása 19. Az Önkormányzat I. félévi munkaterve 20. Tagjelölés Budaörs Kistérség Többcélú Társulásának Szociálpolitikai Kerekasztalába 21. Felhatalmazás kérése a PANNON GSM-mel kötend végleges adásvételi szerzdés megkötésére 22. Tükörhegy 32 hektárterülettel kapcsolatos Régió Lemma kérelem 23. A BKV Zrt. kérelme a Méhecske utcai autóbuszmegálló ügyében

8 24. A Walla József óvoda kérelme gyalogos átkelhely létesítésére 25. Az ISMA-PLUSZ Kft kérelme 26. Zárolás az intézmények járulék-elirányzatából 27. Javaslat a gyepmesteri közbeszerzési pályázat ajánlati felhívása elfogadására 28. A Polgármesteri Hivatal helyzetének megvitatása 29. Zeiss Ferenc: Törökbálint Grossturwall cím könyv bizományosi értékesítése 30. A BKV Zrt évi támogatása 31. Sürgsségi indítvány 32. Tájékoztatók, beszámolók, egyebek Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekrl, beszámoló a lejárt határidej határozatokról Tájékoztató a folyamatban lev beruházások helyzetérl Tájékoztató a pályázatok helyzetérl Beszámoló a pénzügyi táblák helyzetérl Beszámoló a lejárt határidej határozatokról Zárt ülés: 33. Jelentés Csuka Attila interpellációjának kivizsgálásáról Elterjeszt: dr. Gyrfi László, a JÜB elnöke 34. Törökbálint Kultúrájáért Díj odaítélése

9 35. A Munkácsy Mihály Mveldési Ház mellett húzódó közterület (Kálvária-köz) mellett lev 488/2. hrsz-ú ingatlannal kapcsolatos kártérítés ügye 36. Díszpolgári cím adományozása 37. Vágó Szilvia külföldi ösztöndíj támogatása (18 igen egyhangú)

J e g y z k ö n y v. Tanácskozási joggal jelen van: Dorka Ágnes jegyz, Schliesshahn Henrikné aljegyz

J e g y z k ö n y v. Tanácskozási joggal jelen van: Dorka Ágnes jegyz, Schliesshahn Henrikné aljegyz Törökbálint Város Önkormányzata J e g y z k ö n y v Amely készült Törökbálint Város Önkormányzatának 2007. augusztus 30-án megtartott képvisel-testületi ülésén, a Munkácsy Mihály Mveldési Ház tanácskozótermében.

Részletesebben

J e g y z k ö n y v. Tanácskozási joggal jelen van: Dorka Ágnes jegyz, Schliesshahn Henrikné aljegyz

J e g y z k ö n y v. Tanácskozási joggal jelen van: Dorka Ágnes jegyz, Schliesshahn Henrikné aljegyz Törökbálint Nagyközség Önkormányzata J e g y z k ö n y v Amely készült Törökbálint Nagyközség Önkormányzatának 2007. április 26-án megtartott képvisel-testületi ülésén, a Munkácsy Mihály Mveldési Ház tanácskozótermében.

Részletesebben

HATÁROZATOK. Gajdosné Nagy Tímea, valamint Sáránné Kerepeszki Katalin bizottsági elnök: ismerteti a meghívó szerinti napirendi pontokat:

HATÁROZATOK. Gajdosné Nagy Tímea, valamint Sáránné Kerepeszki Katalin bizottsági elnök: ismerteti a meghívó szerinti napirendi pontokat: HATÁROZATOK amely készült a Kulturális, Oktatási, Sport és Kommunikációs Bizottság, valamint a Szociális és Egészségügyi Bizottság 2014. december 03.-án 17 óra 05 perctől kezdődően, a Pilisi Polgármesteri

Részletesebben

11.) Napirend: Fejlesztési célú hitel felvételéhez közbeszerzési pályázat kiírása

11.) Napirend: Fejlesztési célú hitel felvételéhez közbeszerzési pályázat kiírása 11.) Napirend: Fejlesztési célú hitel felvételéhez közbeszerzési pályázat kiírása Keller László tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy az el terjesztést a BFB, a JÜB, valamint a PGB tárgyalta.

Részletesebben

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA Szám: 1/6-11/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Városháza I. emeleti tárgyalótermében, az Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z K Ö N Y V. Páty Község Önkormányzata. Jóléti és Ügyrendi Bizottságának február 18-án (szerdán) órai kezdettel megtartott

J E G Y Z K Ö N Y V. Páty Község Önkormányzata. Jóléti és Ügyrendi Bizottságának február 18-án (szerdán) órai kezdettel megtartott J E G Y Z K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Jóléti és Ügyrendi Bizottságának 2015. február 18-án (szerdán) 16.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésér l 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal,

Részletesebben

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Községi Önkormányzat 2012. szeptember 26-ai nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 451-454/2012. d./ rendelete: -- TÁRGYSOROZAT Megnyitó és napirendi pontok tárgyalására

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2012. április 2. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 2-án 9.00 órai

Részletesebben

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Monor Város Alpolgármestere 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80. Telefon: 06/29/612-310 Szám: 27-83-15/2014 MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. SZEPTEMBER 25-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve 7. Napirend 7. Napirend ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület e Tisztelt Képviselő-testület! Bánk Község Önkormányzat képviselő-testületének a szervezeti és működési szabályzatról szóló 10/2007. (XI.23.)

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve 7. Napirend 7. Napirend ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület e Tisztelt Képviselő-testület! Tolmács Község Önkormányzat képviselő-testületének a szervezeti és működési szabályzatról szóló 7/2007. (XI.27.)

Részletesebben

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/ Fax: 06/

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/ Fax: 06/ BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. július 24-én megtartott

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve 9. Napirend 2017. évi munkaterv 9. Napirend ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2017. évi munkaterve Tisztelt Képviselő-testület! Bánk Község Önkormányzata képviselő-testületének a Szervezeti és Működési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 15/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30- án 15.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének január 29. napján megtartott soros, nyilvános testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének január 29. napján megtartott soros, nyilvános testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2014. január 29. napján megtartott soros, nyilvános testületi üléséről. Jelen voltak: Búza Zsolt polgármester Lépné Soós Anita Kecskeméti

Részletesebben

18.) Napirend: Géczy Krisztián önálló képvisel i indítványa. Törökbálint játszótér program

18.) Napirend: Géczy Krisztián önálló képvisel i indítványa. Törökbálint játszótér program 18.) Napirend: Géczy Krisztián önálló képvisel i indítványa. Törökbálint játszótér program Keller László tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy az el terjesztést a BFB, valamint az OKSB tárgyalta.

Részletesebben

Nagyné Czinder Adrienn, Kenyeres Viktor, Rácz Szabolcs képviselk Némethné Hajzer Marietta jegyz

Nagyné Czinder Adrienn, Kenyeres Viktor, Rácz Szabolcs képviselk Némethné Hajzer Marietta jegyz Barbacs Községi Önkormányzat 9169 Barbacs, Kossuth utca 5. 22/2016.NY. Készült: 2016. január 12-én 17.00 órakor a barbacsi Önkormányzat tanácskozó termében megtartott ülésérl. Jelen vannak: Giczi András

Részletesebben

HARKÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

HARKÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE HARKÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL TESTÜLETÉNEK 2013. ÉVI MUNKATERVE Elfogadva a 11 /2013.I.28.) Önk. számú határozattal A képvisel -testület m ködésének alapja az éves munkaprogram. A testület tevékenysége

Részletesebben

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK JEGYZ KÖNYV. A évi július hónap 17. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésr l

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK JEGYZ KÖNYV. A évi július hónap 17. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésr l SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK JEGYZ KÖNYVE A 2013. évi július hónap 17. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésr l JEGYZ KÖNYV Készült: Szirák Község Önkormányzat hivatalos helyiségében

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2015. évi munkaterve

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2015. évi munkaterve 12. Napirend ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2015. évi munkaterve Tisztelt Képviselő-testület! Bánk Község Önkormányzata képviselő-testületének a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 1/2013.

Részletesebben

10.) Napirend: A civil szervezetek és alapítványok 2006. évi támogatása

10.) Napirend: A civil szervezetek és alapítványok 2006. évi támogatása 10.) Napirend: A civil szervezetek és alapítványok 2006. évi támogatása Turai István tájékoztatja a Képviselő-testület tagjait, hogy az előterjesztést a PB tárgyalta. Felkéri Gáldi György képviselő urat,

Részletesebben

HARKÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

HARKÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE HARKÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE Elfogadva a 9 /2014. (I. 30.) számú Önkormányzati határozattal A képvisel -testület m ködésének alapja az éves munkaprogram. A testület

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság december 12-én 11:30 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság december 12-én 11:30 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2018. december 12-én 11:30

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve 7. Napirend Tisztelt Képviselő-testület! ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2018. évi munkaterve Tolmács Község Önkormányzata képviselő-testületének a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 1/2013.

Részletesebben

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv Képviselő-testületi ülésről 2016. 06. 08. Jegyzőkönyvet készítette: Marosi Magdolna jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 338-21/2016. Jegyzőkönyv Inárcs Nagyközségi

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 7-i ülésére. dr. Bácskai János polgármester. Koór Henrietta csoportvezető

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 7-i ülésére. dr. Bácskai János polgármester. Koór Henrietta csoportvezető Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 147/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. június 7-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Budapest

Részletesebben

Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásáról.

Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásáról. 1 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 23-7/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. május 28-án (kedden) 15.30 órakor a Katafa,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Tamási Benjamin külső bizottsági tag

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Tamási Benjamin külső bizottsági tag Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2016. február 11-én 13.30 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti

Részletesebben

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015/16. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE A 2015. évi november hónap 20. napján megtartott nyílt ülésről 1 JEGYZŐKÖNYV

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. 10. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről (zárt)

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. 10. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről (zárt) ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 16-án 20.30 órakor kezdődő zárt testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal tanácskozó

Részletesebben

Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének június 30.-án megtartott testületi ülésén.

Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének június 30.-án megtartott testületi ülésén. J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 30.-án megtartott testületi ülésén. Helye: Polgármesteri Hivatal Domony, Fő út 98. Jelen vannak:

Részletesebben

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Bodorkós Ferenc polgármester Dr. Görög István jegyző A polgármesteri beszámolót Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 16-án 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Majkut

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

22.) Napirend: Önálló képvisel i indítványok Csuka Attila Tó-parkkal kapcsolatos javaslata

22.) Napirend: Önálló képvisel i indítványok Csuka Attila Tó-parkkal kapcsolatos javaslata 22.) Napirend: Önálló képvisel i indítványok Csuka Attila Tó-parkkal kapcsolatos javaslata Csuka Attila röviden összefoglalja az el zményeket. A tavalyi év során hosszas munkával megalkották a Tó-park

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2014. évi munkaterve

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2014. évi munkaterve 4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2014. évi munkaterve Tisztelt Képviselő-testület! Bánk Község Önkormányzat képviselő-testületének a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 1/2013. (I.31.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Polgármesteri Hivatalban, a Városfejlesztési Osztály hivatali helyiségében, a Gazdasági Bizottság 2011. december

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. február 16-án megtartott nyilvános testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő

Részletesebben

23.) Napirend: Kritikus forgalmi helyzetek áttekintése, feladatok meghatározása

23.) Napirend: Kritikus forgalmi helyzetek áttekintése, feladatok meghatározása 23.) Napirend: Kritikus forgalmi helyzetek áttekintése, feladatok meghatározása Keller László tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy az el terjesztést a TFKB tárgyalta. Felkéri Gyarmati Mihály

Részletesebben

GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE december 18-án 18,00 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE december 18-án 18,00 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. december 18-án 18,00 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 100/2018. (XII.

Részletesebben

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA Szám: 1/6- /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Városi Polgármesteri Hivatalban, a polgármesteri tárgyalóban,

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága Tárgy: Napirend elfogadása 001/2017. (01.18.) JÜK határozat A Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, hogy a napirendi pontokat az alábbiak szerint tárgyalja: ZÁRT ÜLÉSRE JAVASOLT NAPIRENDI

Részletesebben

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról 188 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. november 23-án 14 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 21/2013.

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 116.- 120. (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvet vezeti: Szalontainé Lázár Krisztina bizottsági titkár

Jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvet vezeti: Szalontainé Lázár Krisztina bizottsági titkár Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2017. június 28-án 14.30 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti üléstermében

Részletesebben

4.) Napirend: A Tó-park Szabályozási Terve

4.) Napirend: A Tó-park Szabályozási Terve 4.) Napirend: A Tó-park Szabályozási Terve Turai István tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy a Szabályozási Tervet a TTKB és a JÜB tárgyalta. A JÜB elfogadásra, míg a TTKB elutasításra javasolta

Részletesebben

Leányvár Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Leányvár Község Képviselő-testületének július 20-án tartott üléséről

Leányvár Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Leányvár Község Képviselő-testületének július 20-án tartott üléséről Leányvár Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Leányvár Község Képviselő-testületének 2011. július 20-án tartott üléséről Leányvár, 2011. július 20. Szám: /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V felvéve Leányvár Község

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Másolat Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2006. október 6-án megtartott ünnepélyes alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011.

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15/I/2007. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. október 24-én 16 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

6/2015. (III.27.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott rendkívüli üléséről

6/2015. (III.27.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2015. (III.27.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 27-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG

FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG J E GY Z Ő K Ö N Y V Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 27-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről 345/2012. (XII.27.) határozat Csákvári

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-3/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez 161/2014.(X.21.) sz. önk.hat. 18/2014.(X.29.) önk.rend. 162/2014.(X.21.) sz. önk.hat. Napirendek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2017. november 8. 8.30

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A képviselő-testület ezt a javaslatot egyhangú, 4 igen szavazattal elfogadta.

JEGYZŐKÖNYV. A képviselő-testület ezt a javaslatot egyhangú, 4 igen szavazattal elfogadta. JEGYZŐKÖNYV Készült Jákó Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. január 30-án az önkormányzat tanácskozó termében megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív alapján Kovács

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 6-án 17,30 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 6-án 17,30 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 4/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. március 6-án 17,30 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne: Eplény Közösségi Ház Jelen vannak: Fiskál János polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről.

Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről. - 244 - Jegyzőkönyv Készült: Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 2-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Jármi Község Önkormányzata képviselő-testületének hivatali

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült 2011. augusztus 16. napján 18 00 órakor, Sződ Község Faluházában megtartott Sződ Község Képviselő-testületének, Keszeg Község Képviselő-testületének és Csörög Község

Részletesebben

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. január 16-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett, Bagi Zsolt, Dr.

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v amely készült 2010. június 09-én 18 óra 00 percre kitőzött, 18 óra 23 perctıl kezdıdıen a Polgármesteri Hivatal tanácstermében megtartott, Pilis Város Önkormányzata Képviselıtestületének

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve 3. Napirend 3. Napirend ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület e Tisztelt Képviselő-testület! Bánk Község Önkormányzat képviselő-testületének a szervezeti és működési szabályzatról szóló 10/2007. (XI.23.)

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. október 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. október 29-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend: 3./ Javaslat a 2010. évi költségvetés végrehajtásáról szóló rendelet és szöveges beszámoló elfogadására

Jegyzőkönyv. Napirend: 3./ Javaslat a 2010. évi költségvetés végrehajtásáról szóló rendelet és szöveges beszámoló elfogadására Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. április 26-án 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Csernik

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 10/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 17-én 08.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

4. Intézményi étkeztetés normatíva átadásáról szóló megállapodás Pollák Tibor Polgármester

4. Intézményi étkeztetés normatíva átadásáról szóló megállapodás Pollák Tibor Polgármester Készült: Jegyzőkönyv Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 9 -ei soron következő üléséről Jelen vannak: jelenléti ív szerint: Pollák Tibor polgármester, Demjén Imre, Fekete

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2013. sz. jegyzőkönyve a 2013. február 21-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének január 11-én órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének január 11-én órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. január 11-én 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. október 18-án (hétfőn) 14.00 órakor megtartott alakuló üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010. október 18-én (hétfőn))

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 03-án órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 03-án órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 58-10//2013/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 03-án 14.30 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2009. augusztus 13-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: l./ Tóth Ferencné polgármester 2./ dr. Berecz Botond alpolgármester 3./

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Mogyorósbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének február 29-én órai kezdettel megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Mogyorósbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének február 29-én órai kezdettel megtartott ülésén. Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Jelen vannak Mogyorósbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. február 29-én 13.00 órai kezdettel megtartott ülésén. Polgármesteri Hivatal Mogyorósbánya,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének május 14. napján megtartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének május 14. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 14. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Búza Zsolt polgármester Lépné Soós Anita képviselő, alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. június 27. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. február 18.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. február 18. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. február 18. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 18. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

Tanácskozási joggal jelen van: Lajkó Terézia jegyző, Mezei Norbert Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztályvezetője

Tanácskozási joggal jelen van: Lajkó Terézia jegyző, Mezei Norbert Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztályvezetője J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. június 20-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett, Dr. Bakos Beáta,

Részletesebben

Községi Önkormányzat Kóspallag

Községi Önkormányzat Kóspallag Községi Önkormányzat Kóspallag J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kóspallag Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 3-án (szerda) 12.00 órakor kezdődő RENDKÍVÜLI testületi üléséről. Az ülés

Részletesebben

Jegyzőkönyv a képviselő testület 2011. február 03-án megtartott nyílt üléséről. 2. Napirend: Az önkormányzat 2011.

Jegyzőkönyv a képviselő testület 2011. február 03-án megtartott nyílt üléséről. 2. Napirend: Az önkormányzat 2011. Jegyzőkönyv a képviselő testület 2011. február 03-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Az önkormányzat 2011. évi költségvetése Írásos előterjesztés a meghívó mellékletét képezte II. sz. melléklet.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 05-én 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Csernik

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 20-án 16 órakor a Községháza tárgyalótermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pálfi János polgármester,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének február 09-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének február 09-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének 2012. február 09-én megtartott üléséről Jelen vannak: Oláh Petra elnökhelyettes Ruszóné Gazsi Alexandra

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Bátya Községi Önkormányzat Képvisel-testületének. 4/2007.(III.29.) Kt. számú rendelete. az önkormányzat. Szervezeti és Mködési Szabályzatáról

Bátya Községi Önkormányzat Képvisel-testületének. 4/2007.(III.29.) Kt. számú rendelete. az önkormányzat. Szervezeti és Mködési Szabályzatáról Bátya Községi Önkormányzat Képvisel-testületének 4/2007.(III.29.) Kt. számú rendelete az önkormányzat Szervezeti és Mködési Szabályzatáról - 2 0 0 7 - 2 B e v e z e t é s A Magyar Köztársaság Országgylése

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax: Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Mártírok u. 64.)

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE GYULAKESZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLTETE RAPOSKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE GYULAKESZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLTETE RAPOSKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE GYULAKESZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLTETE RAPOSKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 1/22-5/2017. 18/5-5/2017. 19/5-7/2017.

Részletesebben

K ü l s ő v a t K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a. Tel: 89/ ; 20/ Fax.: 89/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

K ü l s ő v a t K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a. Tel: 89/ ; 20/ Fax.: 89/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V K ü l s ő v a t K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9532 K ü l s ő v a t, K o s s u t h u. 7 0. Tel: 89/342-090; 20/418-8690 Fax.: 89/342-090 e-mail: pmkvat@gmail.com Szám: 107-3/2014. J E G Y Z Ő K

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 58-6/2013/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/2/2008. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008. január 17-én megtartott

Részletesebben