HÍREK Lugio napok rövid története. I. évfolyam 3. szám június 29.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HÍREK Lugio napok rövid története. I. évfolyam 3. szám 2015. június 29."

Átírás

1 DUNASZEKCSŐI I. évfolyam 3. szám június 29. HÍREK Lugio napok rövid története Vagy nem is olyan rövid, ha tizenhárom év távlatából tekintünk vissza rá. Az első próbálkozás 2003-ra tehető, mikor egyetlen nap állt rendelkezésre egy ötlet megvalósítására. Ekkor jöttek el hozzánk először gladiátorok, készítettünk alkalmi római öltözéket és Pazaurek Dezső jóvoltából igazi római konyhán láthattuk vendégül az érdeklődőket. Este diákjaim Plautus: Hetvenkedő katonáját adták elő a szabadtéri színpadon, amit előtte két héten keresztül itt Szekcsőn tanultak meg, és vitték színre. Mennyi minden történt azóta, arra talán nem lenne elég az egész újság sem. Ha mégis tagolni szeretnénk az eltelt éveket, akkor 2005 lenne a következő állomás, ekkor rendeztük meg az első limes tábort, nyerte el a program időrendje és formája azt, amit napjainkig meg is tartott. Ez pedig három nap kalandtúrát, szombat-vasárnap pedig fesztivált írt elő. Szombaton Szekcsőn, vasárnap Lugio napok szóróanyaga 2003-ból Dunafalván. Ha lehet előzetes célokat megfogalmazni, hogy mit kívántunk elérni ezzel a programmal, akkor álljon itt néhány: településünk örökségeinek védelme, figyelemfelhívás meglévő értékeinkre, kapcsolatépítés külföldi, és magyar településekkel, no meg a túlparti másik részünkkel, közösségépítés, törődés gyermekeinkkel és egyáltalán, legyen egy hosszabb időszak, amikor jól érezzük magunkat, figyelünk egymásra és közösségként tudunk tenni, létezni. Voltak víziók és remélem maradtak is, voltak nagy tervek, hová is kellene, lehetne eljutni. Talán a legnagyobb erény, hogy még mindig létezünk, és évről évre újból nekifogunk, szó szerint fogcsikorgatva, temérdek egyéb munka mellett. Mindenki küzd a létfenntartásért, ott a család, millió egyéb teendő. Persze minden évben késünk, az első lépések megtételével. Nevezzük megszállottságnak, egy később beérő gyümölcsnek. Ki gondolta volna, hogy ennyit, és így változik a világ körülöttünk, kicsiben és nagyban? Épeszű ember mindig a fejlődésben bízik, hogy egyre jobb lesz. Nem gondoltuk, hogy a helyi gazdaság nem tud munkahelyeket létrehozni, egyre kevesebb központi forrásból kell gazdálkodni, átszervezik a teljes oktatási rendszert, a klasszikus civil szférát porig sújtják adminisztratív és gazdasági döntésekkel. Nem gondoltuk, hogy útilaput köt a fél falu, hogy máshol, más országban keresse a boldogulást. Mára csak hírmondónak maradt a falusi turizmusban fantáziát látók kezdetben népes tábora, és hogy nincs köztünk már többek közt Pazaurek Dezső sem. Nem gondoltuk, hogy csak úgy meg lehet fosztani egy települést egyházi vezetőjétől. Megszűnt a Lugio TV is több minden mással egyetemben. Arra számítottunk, hogy egyre többen ismerik és kedvelik meg a településünket, tehetősek vásárolnak ingatlanokat, megújulnak házaink, utcáink. Volt erre is példa szép számmal, de elgondolkodtató, hogy pusztán az építőanyagért megéri megvenni és Lugio napok szóróanyaga 2004-ből lebontani régi házakat, pincéket, majd a helyén egy romhalmazt hagyni. Sokat gondolkodtam azon, hogy szikra kellene, vagy éghető anyag. A válasz bizonytalan.

2 De azért álljanak itt a pozitív oldal példái is, láttunk felnőni sok-sok gyermeket, és a kezdeti világra csodálkozó tekintetekből lelkes szervezők, és segítők tábora jött létre. Létrejött egy nagyszerű Fúvószenekar, van egy jól működő Sportegyesület és Horgászegyesület. Van Nyugdíjasklub, Bütykölő kör, Otthonka Egyesület, német és magyar tánccsoport, és még sok összejáró, összetartó közösség. Ha valakit kihagytam, az csak azért van, mert hát igen, az idő vasfoga sok mindent kikezd És hát igen, büszkék vagyunk a magtár, a Krammer ház felújítására, és a Kismúzeumra is. Mondhatnánk, lassan, apránként, de nem, gyorsan, és nagy léptékben kellene haladnunk, megtalálni az aranytojást tojó tyúkot. Végezetül nézzük az idei programokat, amiben az egyik legfontosabb újítás, hogy már hétfőn kezdünk! Úgy látszik, a mazochizmus sosem tud beteljesedni! De a tréfát félretéve igyekeztünk színvonalas zenei programot összeállítani, amiben mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt. Szeretném, ha mindenki valamilyen formában részt venne az idei rendezvényben, még ha csak kis időt is tud erre áldozni. Sokan látogatnak majd Szekcsőre, kérek mindenkit, hogy fogadják őket szeretettel, és barátsággal! Bíró Zsolt Az idei Lugio napok július 13-tól kerül megrendezésre július 19-ig. Hamarosan jelentkezünk bővebb információval a Dunaszekcsőért Alapítvány facebook oldalán, a oldalon, valamint plakátokon és szórólapokon. Addig is következzen még pár további anyag az előző évek Luigo napjaiból.

3 Az óvodáról szeptember 1-én 63 gyermek kezdte meg óvodai életét, három csoportban (Süni, Katica, Teknőc). Mindhárom csoport vegyes életkorú. A gyermekek nevelését, oktatását tíz felnőtt próbálja koordinálni. Hat óvónő, három dadus és 1 pedagógiai asszisztens. A gyermek fő tevékenysége a játék, ennek segítségével jutnak ismeretekhez, tapasztalnak meg dolgokat. Nagyon sokat kirándultunk, sétáltunk falunkban, ismerkedhettek a tágabb környezetükkel. Az óvodai életet színesítették a havonta meghívott előadók (bűvész, hangszeres bemutató, bábelőadás, zenés műsor). Szinte minden hónapban adódott ünnep, amelynek részesei voltunk óvodai, vagy falu szinten. A szüreti bál az iskola rendezésében zajlott, de nagyon sok óvodás öltözött szekcsői, vagy szüreti népviseletbe. Az idősek köszöntésében is szerepet vállaltunk. A Márton nap évek óta az iskolások közreműködésével történik, délelőtt az óvodában, délután pedig az iskolában lámpás felvonulással. December 6-án a Mikulás lepte meg a gyerekeket, akit versekkel és énekkel köszöntöttek. Az év talán legszebb ünnepe a karácsony, melyet a szülőkkel együtt töltöttünk barkácsolással, énekléssel, jókedvűen. Ezzel le is zártuk a 2014-es évet, kis pihenő következett mindenkinek. Januárban újult erővel kezdtük az újévet. Az első programunk a farsangi bál megszervezése volt. A Művelődési Ház felújítása miatt a napközi ebédlőjében tartottuk a bált. A jó hangulatról évek óta Buci bohóc gondoskodott, így volt ez idén is. Nagyon sokan ötletes jelmezekbe öltöztek, köszönet a szülőknek. A hely kicsit szűkös volt, de ez nem szabott gátat a jó hangulatnak. A következő bál már a felnőttek szórakozását szolgálta a felújított Művelődési Házban. A bálok bevételét az óvodai udvar, homokozó, nyári ebédlő felújítására, szépítésére fordítjuk. Köszönjük a segítséget. Május első vasárnapja anyák napja. Az óvodában csoportonként köszöntöttük az édesanyákat és a nagymamákat. A falu ünnepségén is szerepeltek az óvodások. Első alkalommal szerveztünk családi napot a foci pályán, ahol szülők, gyerekek együtt lehettek, beszélgethettek, játszhattak. Minden évben június első napjaiban a középső és nagycsoportos gyerekekkel kirándulni megyünk. Voltunk a Bóbita bábszínházban, állatkertben, Planetáriumban, a Kölkedi Gólya Múzeumban. Az idén egy kicsit távolabb merészkedtünk, Patcára a Katica tanyára. Az utazás egy kicsit hosszú volt, de az élmény mindent pótolt. Felszabadultan ugráltak a szalma bálákon, csúszdáztak, állatokat simogattak, gokartoztak, hintáztak, szaladgáltak. Elfáradva, tele élményekkel tértünk haza. Az idei év személyi változásokat is hozott. Kollégánk, Ehmann Gabriella elköltözött, Vargáné pedig 40 év munka után úgy döntött, eljött az idő a pihenésre. Egy új óvónő érkezett Bátaszékről, Péterné Patonai Anikó személyében. Közben a gyermeklétszám növekedett, év végére 69-re bővül a gyermekek száma. Végezetül egy közlemény: az éves nagytakarítás az óvodában augusztus 3 31-ig tart. Kovács Károlyné

4 A következő cikkben Kulutácz Zoltán írásából olvashatunk részleteket, amit 2000-ben készített az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyre. A Holocaust története lakóhelyemen visszaemlékezések, illetve írott források alapján. A II. világháború, mely Dunaszekcsőn is átviharzott és az itt élő népeknek, kik több száz éven át békében éltek egymással sok szenvedést és tragédiát hozott. A legnagyobb szenvedést és a velejáró megsemmisülést a zsidóság élte át. A német megszállás után az ellenzékben lévő nyilasok Szálasy vezetésével felülkerekedtek és átvették a hatalmat. Az antiszemita fajgyűlölő németek így szabad kezet kaptak, és ők diktálták a politikát ben 14 zsidó család élt Dunaszekcsőn, összesen 47-en. Békességben a többi más nemzetiségű (magyar, német, szerb, cigány) lakosokkal együtt. A fasiszta ideológia egyik velejárója az antiszemitizmus volt. A zsidóüldözés Dunaszekcsőt sem kerülte el, annál is inkább, mert itt is gyökeret vert A zsidó temető Dunaszekcsőn 1999-ben a Nyilaskeresztes Párt május 5-én hajnalra virradóra nyilasok a zsidó házak falaira fekete festékkel a következő uszító szöveget festették fel: Űzd a zsidót! Hazátok Palesztina, menjetek oda! Júniusban kijárási tilalmat vezettek be a zsidók számára, ezt a helyi két csendőr felügyelte, akik tagjai voltak a Nyilas Pártnak. Július 16-a előtt a katonák is megjelentek az állandó megfigyelés és felügyelet miatt fős csoportokban németek és magyarok vegyesen érkeztek. Július 16-a után már csak ritkán jöttek. Az akkori főjegyző, aki maga is fasiszta uszító volt, június 14-én az összes zsidó boltot bezáratta. Klein István vegyeskereskedését az Ady Endre utcában, Rubovits Jenő rőfös boltját a Rév utcában, Hónig Sándor szatócs boltját szintén a Rév utcában, Gottdiener Samu vegyeskereskedését a Széchenyi utcában, Spitzer Mór vegyeskereskedését a Petőfi utcában. A zsidókra vonatkozó kijárási tilalom este 6 órától reggel 8 óráig volt érvényben, amikor pedig az utcára mentek, egy 10x10 centiméteres sárga csillagot kellett viselniük jól látható helyen, a legfelső ruhadarabjukon. Július 10-én minden zsidó családfő értesítést kapott, hogy 16-án kitelepítik őket és családjukat az országból. Valahol az országban gyűjtőtáborokba kerülnek, onnét Görögországba, ahol hajókra szállhatnak és Palesztinába, az őshazájukba lesznek telepítve. Személyenként 5 kilogrammos csomagot vihetnek magukkal, az itthon maradt ingóságuk pedig a magyar államot illeti meg. Eljött július 16-a. Reggel 7 órára kellett készen lenniük az indulásra. Hajnali 5 órakor váratlanul a helyi csendőrség és az itt állomásozó katonaság minden zsidó házat körülzárt és nem engedett senkit a A zsidó temető Dunaszekcsőn 2009-ben közelükbe, még a szomszédoktól, barátoktól sem búcsúzhattak el. A községi elöljáróság 4 lovasfogatot rendelt ki abból a célból, hogy az öregeket és az apró gyermekeket szállítsa. Minden családot fegyveres katonák kísértek. Ennek a borzalomnak gyorsan híre ment a faluban és több százan (barátaik, szimpatizánsok) gyűltek össze a községháza és a templom körül. Ott álltak, ki némán, ki sírva, mert aki a zsidókhoz mert szólni, azt az SS-katonák elzavarták a térről. Reggel 7 órakor kezdődött a gyülekezés, és 9 óráig tartott. Egy idősebb bácsi (Gyuricza József) mesélte el nekem a következő történetet ben Ő 6. osztályos tanuló volt az elemiben és padtársa volt Rubotivs Tamásnak, egy zsidó kisfiúnak. Egyszer moziba akart menni, de nem volt pénze, barátja kölcsön adott neki 1 pengőt, így együtt nézhették meg a filmet. Édesanyja tudott fia adósságáról és adott a fiúnak 1 pengőt azzal a céllal, hogy adja vissza a kis Tamásnak, mielőtt örökre elmegy. El is ment a fiú a gyűjtőhelyre, ott megkérte az egyik csendőrt, hadd adja át Rubovits Tamásnak a kölcsönkért 1 pengőst.de a csendőr csak ráordított, hogy annak a góbi fattyúnak nem lesz szüksége többet pénzre. Ő pedig gyorsan tűnjön el, különben közéjük vágja és mehet is velük a pokolba.

5 Egy másik szemtanú (Tóth Jánosné) mesélte: A szomszédunkban éltek zsidók. Jó viszonyban voltunk velük, bár ők előkelők voltak, mi pedig szegények ben voltam 14 éves, ezért nem nagyon emlékszem az akkoriban történtekre. Ami az emlékeimben megmaradt az annyi, hogy a zsidók legtöbbje gazdag ember volt. Legtöbben bolttal rendelkeztek, vagy valamilyen felvásárlók voltak. Az egyiküknek a helyi téglagyár volt a tulajdonában. Apám jó barátságban volt a szomszéd családfővel májusában a pontos dátumra már nem emlékszem az egyik nap arra keltem, hogy a szomszédok és az én családom kint van a zsidók udvarában. A házukra egy felirat volt festve: Űzd a zsidót!. Emlékszem, a közelünkben volt egy zsidó bolt, amit bezárattak, és ezért messzebbre kellett mennem vásárolni. Július 16-ra pontosan emlékszem. Abból, amit átéltem és abból, amit az öregek meséltek évekkel később. Július 16-án reggel katonák és csendőrök érkeztek a szomszédba. Apámékat bezavarták a házba, én az ablakon keresztül néztem, ahogy a zsidók elvonulnak katonai kísérettel. A szüleim utánuk mentek, nekem otthon kellett maradnom. Évekkel később tudtam meg, hogy meghaltak. Nekem azt mondták, hogy elköltöznek. Anyámék később szomorúan jöttek haza, de bármit is kérdeztem, nem válaszoltak. Az összegyűlt zsidóknak gyalogmenetben kellett Dunaszekcsőről a bátaszéki vasútállomásra menniük, amely 15 kilométerre van. Furkótelepre értek, amikor az egyik zsidónak sikerült megszöknie, a csendőrök és katonák lövöldöztek utána, de neki sikerült eltűnnie. Mivel a katonai parancsnokság a jegyzőkönyv szerint 38 főt bízott a kíséretükre, így hiány lépett fel. Hogy a létszám meglegyen, egy szerencsétlen furkótelepi lakot, ki az utcán nézelődött, elfogtak és a menethez csapták. Ő sem jött haza soha többet. II. világháborús emlékmű Dunaszekcsőn Az egyik túlélő szerint Bátaszéken marhavagonokba rakták őket és Pécsre, majd onnan Auschwitzba, Dachauba és Mühsdorba vitték őket, ahol a gázkamra és a megsemmisülés várt rájuk. Dunaszekcsőről 37 főt deportáltak, valamint a furkótelepi férfit, ebből a 38 főből 32 meghalt. A hat túlélő az évek folyamán elköltözött vagy már nem is ide tért vissza. A szekcsői zsidók névsora az 1940-es években: Hónig Samu fűszer-, árú rőföskereskedő, Auschwitzban halt meg 71 évesen, üzlete a Rév utcában volt. Hónig György a pécsi osztrák DGT vállalat tisztségviselője a háború után költözik feleségével, Sárával Dunaszekcsőre, egy lányuk volt Hedvig. Hónig István és felesége Ilonka. Egy lányuk volt, Ilonka, ő túléli a háborút, egy cipésztől kap iratokat. Hónig László a 20-as évek végén kimenekült Németországba, majd onnan Franciaországba. Túléli a háborút. Hónig Ferenc Pécsett volt ügyvéd, munkaszolgálatra vitték, feleségét deportálták. Mengele folytatott a feleségén kísérleteket, de hazajön, Ferenc azonban meghal. Hónig Mihály, a legfiatalabb fiú az apai üzletben dolgozik. Munkaszolgálatra viszik és 36 évesen Mühlsdorfban hal meg. Feleségét és fiát is deportálják, egyikük sem jön vissza. Klein Ernő gabonakereskedő, felesége volt és két lánya, eltűntek a faluból. Üzlete a Vörösmarty utcában volt. Klein István a legfiatalabb Klein fiú, vegyeskereskedő Auschwitzban hal meg. Az üzlete az Ady Endre utcában volt. Klein Istvánné (Spitzer Jolán) 38 évesen szintén Auschwitzban hal meg. Két kiskorú gyermekük Klein Ágnes 11 évesen, Klein Vilmos 9 évesen Auschwitzban hal meg. Klein Rezsőt a téglagyár bérlőjét munkaszolgálatra viszik, meghal. Felesége és lánya visszajön Mauthausenből. Löbl Jenő vegyeskereskedő és baromfifelvásárló felesége és három gyermeke volt, a gyerekeket megkeresztelték. Gottdiener Samu vegyeskereskedő, felesége Richter Margit, három gyermekük volt. Az üzlete a Petőfi Sándor utcában volt. Gottdiener Imre, jogot végzett, munkaszolgálatra vitték, nem jött vissza. Gottdiener László gimnáziumi tanár, munkaszolgálatos, nem jött vissza. Gottdiener Erzsébet tanárnő. Olaszliszkára kerül nevelőnőnek. Füller Mihály gabonakereskedő, Dachauban hal meg. Tauszig Dezsőné (Füller Janka) vegyeskereskedő, ő Auschwitzban hal meg. Tauszig Dezső, Mühlsdorfban hal meg. Spitzer Mór vegyeskereskedő Auschwitzban hal meg, húga Spitzer Jolán szintén. Dr. Demény Lipót orvos feleségével és fiával Auschwitzban haltak meg. Rubovits Jenő rőföskereskedő visszajön a munkaszolgálatból. Baján telepedett le, ott halt meg és lett eltemetve. Rubovits Jenőné (Berke Róza) 37 évesen Auschwitzban halt meg. Rubovits Tamás 10 évesen Auschwitzban halt meg. Rubovits Zsuzsanna 8 évesen Auschwitzban halt meg. Molnár Dániel, gyógyszerész, nem tért vissza a munkaszolgálatból.

6 Surányi Kóbi bácsi és Lotti néni tollal kereskedtek. Klein Vilmosné (Herzog Rozália) Auschwitzban hal meg. Hirschl Miklósné (Klein Rozália) Auschwitzban hal meg. Hirschl Tamás 3 évesen Auschwitzban hal meg. Tauszig Dezső Mühlsdorfban hal meg. Miskolczy Ignác Auschwitzba kerül, visszajön, Budapesten hal meg. Lang Józsefné (Füller Etel) Auschwitzban hal meg. Land Illés, Weisz Mihály, Molnár Dániel, Klein Márton Klein Nelli, Klein Ernőné, Grunhut Róza: róluk nem tudni, hogy hol és mikor haltak meg. Forrás: Halász Ferenc: Mit tudunk Dunaszekcsőről az őrkórtól napjainkig. Gosztonyi Jenő: Dunaszekcső a múltban és jelenben. Mohácsi Hírlap 1944 április 1944 június, Gyuricza József (2000 július),tóth Jánosné (2000 december) Kulutácz Zoltán Gyógynövény gyűjtő túra Május végén gyógynövényt gyűjtöttünk a falu legszebb helyein. Csapatunk kicsi volt, de lelkes. A templomtérről indultunk, a Várhegyen keresztül a szurdokba értünk, onnan pedig megközelítettük a Telelőt, de a magas víz nem engedte a további felfedezést. Sok növényt megismertünk, összegyűjtöttünk, azóta már meg is szárítottuk. Csapatunk tagjai: Bíró Lajosné (Marcsa néni), aki a gyógynövények tudója, Mezőlakiné Hahner Judit, Mezőlaki Máté, Szobácsiné Sáli Kata, Rumann Gergő, Rumann Boldizsár, Gubik Viktória Nemzeti Bor Maraton Ez évben került először megrendezésre egy egyedülálló kezdeményezés, a Nemzeti Bor Maraton. Az út a szabadságot jelképezi, a célja egyszersmind hagyományőrzés, értékteremtés és az egészséges életmód népszerűsítése volt. Ezzel párhuzamosan rekordkísérlet is történt, hisz a tervezett 2573 km, 103 rajt- és célállomás olyan számok, melyre nem volt még példa a világon a maratonváltók történetében. A mezőny május 23-án rajtolt el Hajósról. A vállalkozó kedvű szekcsői futók még aznap fél hatkor indultak útjukra. Eközben már megindult a készülődés az érkezők fogadására, melyre önként vállalkozott a Dunaszekcsői Fúvószenekar. Megérkeztek a rendezvény szervezői is, akik frissítővel, s apró ajándékokkal készültek, majd felállt a zenekar, s muzsikával köszöntötte a befutó fiatalokat. Mint pár nappal később kiderült, a világrekordkísérlet sikeres volt, s egy olyan táv teljesült megszakítás nélkül, melyre még sosem volt példa ezelőtt! Gratulálunk minden szekcsőinek, aki részese lett ennek! Schmidt Bence

7 IV. Palotabozsoki fúvószenekari találkozó Június 21-én már másodszor vehettünk részt a Palotabozsokon megrendezett sváb fúvóstalálkozón. Rajtunk kívül még hét meghívott zenekar (Babarci Ifjúsági Fúvószenekar, Schomberger Dorfmusikanten, Palotabozsoki Fúvósok, Alte Kamaraden, Blaskapelle Nadasch, Die Neun Branauer Musikanten, Wemender Blaskapelle) szerepelt három-három zeneszámmal. A jó hangulatot az elhangzott keringők, polkák és indulók biztosították. A szép számmal megjelent hallgatóságnak. Bennünket is elkísértek többen Szekcsőről, de nem csak ezért arattunk sikert. A hét csapat után próbált az összes zenész egy talpalatnyi helyet találni két műsorszám erejéig. Körülbelül 150 zenész állt és zenélt együtt a színpadon (előtt és mellett) és a lépcsőkön. Külön megtiszteltetés számunkra, hogy az első darabot a mi karnagyunk Alföldi Balázs vezényelhette. Mindig örömmel teszünk eleget a meghívásoknak. Köszönjük, hogy ott lehettünk! Hermanné Märcz Éva (A képeket Erdélyi Mária készítette.) Német Nemzetiségi Délután A Szekcsői Németek Nemzetiségi Önkormányzata idén június 6-án rendezte meg hagyományos német nemzetiségi napját, immár 19. alkalommal. Nagy öröm számunkra, hogy ismét voltak az egykori kitelepítettek közül vendégeink Németországból, akik erre az alkalomra jöttek haza, de itt voltak testvérönkormányzataink képviselői Dunafalváról és Kaposszekcsőről, és ezúttal is nagy szeretettel köszönthettük a Jankovich-Bésán család egyik tagját és a bári, a bátaszéki és a mohácsi kisebbségi önkormányzatok képviselőit is. A program 15 órakor német nyelvű szentmisével kezdődött a katolikus templomban. A misét dr. Acél Zsolt piarista szerzetes tanár celebrálta. A program a kitelepítési emlékmű megkoszorúzásával folytatódott a községháza előtt. Idén június 8-án volt 67 éve, hogy a dunaszekcsői svábokat Mohácson bevagonírozták és a marhavagonok megindultak velük Németországba. Koszorút helyezett el a Szekcsői Németek Önkormányzata nevében három egykori kitelepített: Limpek Mátyás (Németországból), Wagner Ádámné és Csányi Jánosné. Köszönjük testvérönkormányzataink koszorúit is Dunafalváról és Kaposszekcsőről! A koszorúzás alatt az egykori német nemzetiségi vegyes kórus tagjai énekeltek Hermann József harmonika kíséretével. Immár második éve a dunaszekcsői fúvósok kísérték le a vendégeket a szabadtéri színpadhoz, a kulturális műsor színhelyéhez.

8 A műsoron felléptek a helyi óvodások, az iskola 2. osztályosai, a helyi német tánccsoport apraja és nagyja, a mároki német nemzetiségi tánccsoport, a helyi fúvószenekar és szólót énekeltek Urbánné Treutz Ágnes és Treutz Zsófia. Az önkormányzat egy-egy csokor virággal mondott köszönetet a kisebbségünk életéhez régen szorosan kötődött, általunk renovált útmenti keresztek, emlékművek környezetének rendben tartásáért, virággal való díszítéséért és a kálvária húsvéti díszítéséért, ami állandó munkát ad néhány embernek. Köszönjük lelkiismeretes, önkéntes munkáját Müller Ádámnénak, Wagner Ádámnénak, Malagurszki Istvánnénak és Schmidt Józsefnének! Köszönetet mondtunk továbbá jegyzőnőnknek, Pest Évának, akivel 13 éve dolgozunk együtt, és akinek a segítsége nélkül sok minden nem valósulhatott volna meg. Most nyugdíjba vonul. Kívánunk neki jó egészséget és sok, szép élményekkel teli évet! Két éve a német önkormányzat egy díjat alapított Für die Seetscher Deutschen, A szekcsői németekért címmel, melyet minden évben egy felnőtt és egy fiatal kaphat meg. A felnőtt díjazottnak így köszönjük meg kisebbségünkért végzett áldozatos munkáját, a fiatal esetében a német nyelv elsajátításában tanúsított szorgalmas munkáját és a hagyományőrzés terén mutatott aktív tevékenységét szeretnénk elismerni. Az idei fiatal díjazottunk első osztálytól nemzetiségi nyelvként tanulta a német nyelvet. Oszlopos tagja a zenekarnak és mindkét tánccsoport zenei kíséretében is aktívan részt vesz. Ő az, aki a kottákat írja a kíséretekhez. Reméljük lelkesedése még nagyon sokáig tart! Gratulálunk ifj. Galambosi Lászlónak! Az idei felnőtt díjazottunk a tavalyiakhoz hasonlóan az egyik adatközlőnk. Neki elsősorban a II. világháború alatti, ill. utáni, fronton, ill. hadifogságban történt események megismerését köszönhetjük. Amíg könnyebben mozgott, minden évben eljött az iskolába is, ahol a gyerekek első kézből szembesülhettek az eddig csak történelemkönyvből ismert eseményekkel. Gombos harmonikájával sokáig ő őrizte egyedül a faluban a sváb népzenei hagyományokat. Több alkalommal is részt vett a régi hangszeresek országos találkozóján. Évekig lelkes tagja volt az énekkarnak. Köszönjük a helyi németségért végzett lelkiismeretes munkáját Hermann Szepi bácsinak! A plakettek elkészítésében nyújtott segítségéért köszönetet szeretnénk mondani Ehmann Gabriella keramikusnak és id. Schmidt Józsefnek. A szép délután este a fellépők megvendégelésével zárult a Művelődési házban. Köszönet mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult a nap sikeréhez! Mivel eddig máshol nem volt lehetőségünk nyilvánosan megtenni, ezúton szeretnénk köszönetet mondani azoknak, akik ősszel a helyi választásokon szavaztak a helyi német nemzetiségi önkormányzat jelöltjeire! A Szekcsői Németek Nemzetiségi Önkormányzata nevében: Schmidt Gabriella

9 Németes jutalomkirándulás Bakonybélen Idén rendhagyó módon jutalmazta az iskola azokat a tanulókat, akik egész évben kitartó szorgalommal és aktivitással vettek részt a német nemzetiségi oktatásban. Június 11-én jutalom kiránduláson vehetett részt iskolánkból 27 tanuló Bakonybélen. A program kicsit fárasztó volt, de mindenképpen nagy élményt nyújtott a gyerekeknek. Meglátogattuk Magyarország első komplex csillagászati ismeretterjesztő élménycentrumát, ahol a gyerekek a planetáriumban 3D-s kozmikus utazáson vehettek részt, majd a távcsőparkban megnézhették a napot, ahol ezen a napon több napkitörés is látható volt, majd a csillagászati kiállításon a csillagászat és az űrkutatás történetével ismerkedhettek. Nagy élmény volt, mikor mindenki megfoghatott egy egykor becsapódott meteorit darabot. A kirándulást a bakonybéli bencés monostorban folytattuk, ahol egy vezető segítségével megismerhettük a monostor történetét, a jelenlegi bencés szerzetesek életét. Megtekinthettük a monostor arborétumát, a gyógynövény kertet, majd a nagyobbak a monostor könyvkötészetében kézműves foglalkozás keretében ismerkedtek a könyvkötészet fortélyaival, a kisebbek pedig ez idő alatt a bőr megmunkálásának csínját-bínját tanulgatták. Nagyon szép bőr karkötőket készítettek. Ezúton gratulálunk egész évi szorgalmas munkájáért a következő tanulóknak: Aradi Zsombor, Béres Blanka, Götli Dénes, Ignácz Amanda és Vörös Balázs 1. osztályos-, Gondos Lilla, Varga Fanni, Varga Viktor, Torba Kamilla, Salamon Csanád, Rumann Gergő, Szabó Barbara és Mózes Máté 2. osztályos-, Holczer Rihárd, és Bichercz Petra 3. osztályos-, Prucs Lilla, Keszeli Zsófia, Érdi Árpád és Mezőlaki Erik 4. osztályos-, Balázsi Róbert, Kolep Gabriella, Gura Krisztina és Petrovits Adorján 5. osztályos, Martina Alexandra és Gondos Eszter 7. osztályos -, Hegedűs Ferenc és Kovács Tímea 8. osztályos tanulóknak! Hermanné Märcz Éva és Schmidt Gabriella kísérő tanárok Ballagás június 12-én délután öt órakor elbúcsúztunk nyolcadikosainktól. Ballagó diákjaink: Balog József, Balog Krisztofer, Biró Botond, Hegedűs Ferenc, Kiss István, Kovács Tímea, Petrovics Márk, Skutera Petra, Szűcs Zsuzsanna Osztályfőnök: Liliomné Pávkovics Judit

10 Családi nap az iskolában Iskolánk június 13-án családi sport- és egészségnapot tartott diákjai és azok családja számára. A nap 9 órakor különböző állomások látogatásával kezdődött. Az állomásokon étkezési szokásainkról, szenvedélybetegségekről, elsősegélynyújtásról esett szó, illetve belekóstolhattunk a gyógyteák, egészséges ételek, különféle mézek világába. Szabadtéri programjaink is voltak: a vízirendőrök a Duna parton a nyári fürdőzés veszélyeire hívták fel figyelmünket, majd gyermekeink legnagyobb örömére elvittek minket egy kis hajókázásra. Motoros rendőr is jött, de nem sokáig maradhatott, így motorjára csak alsósaink ülhettek fel. Egészségnap lévén a mozgás sem maradhatott el: a szabadtéri színpad mögött az árnyékban képzett zumba oktatóval zumbázhattunk. Az egész délelőtt levezetéseként Marcsa néni eljött, hogy megmasszírozza a kicsik fáradt talpát. Délután a Templomkertben összegyűltek az osztályok és egy közös ebéddel folytattuk a napot, majd megnéztük a színjátszó szakkörösök Arany János: Jóka ördöge című regéjének részletét. Ezt követően az 5. osztály bemutatta Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő című meseregényének egy részletét. A gyermekek műsoraikkal nagy sikert arattak- felkészítő tanáraik nagy megelégedésére. A nap további sikereket tartogató programokkal folytatódott. Az előzőleg verbuválódott csapatok 1-8. osztályig a Szödényi Pityu bácsi által szervezett szellemi vetélkedőn vettek részt. Míg az Örökségházban folyt a vetélkedés, a többi gyermek kézműveskedett, vagy izgalmas sportversenyen próbálta ki magát. A hangulat fokozásáról a Millich család gondoskodott zenés, táncos műsorával, majd a nap zárásaként bált tartottunk a Center Band segítségével. Úgy érzem, sikeres napot tudhatunk magunk mögött, melyen gyerekek és a résztvevő szülők is jól érezték magukat. Vörösné Schmidt Anikó koordinátor Volt egyszer egy Lugio TV A Lugio TV adásba került riportjai kerülnek bemutatásra az újság ezen rovatában. Elsőnek a Régi idők focija riport egyik anyaga lesz olvasható. A riporter Scheppi Csaba, az operatőr pedig Scheppi Zoltán volt. Régi idők focija - Beszélgetés Maul Ádámmal (2. rész) A régi idők focija című rovatunkban Maul Ádám bácsival beszélgetünk azokról az időkről, amikor még aktív sportolóként tevékenykedett.

11 Scheppi Csaba: Ádám bácsi, amit el tetszett mondani az előbb, milyen osztályban szerepelt a csapat? Maul Ádám: Volt járási első osztály, járási második, járási harmadik. Volt azt hiszem kiemelt. Mi a kiemeltben voltunk. És amit elfelejtettem mondani, ha jól emlékszem 52 őszén volt az osztályozó, hogy a csapat följebb kerül, mégpedig Felsőszentmártonnal, és az osztályozó Villányban volt. Na most, végül is én már nem szerepelhettem volna ősszel, mert már akkor a váltás időszak volt. De még nem volt az-az igazolásom kész. Pont középiskolás bajnokságot játszottunk a Villányiakkal. Ez volt az előmérkőzés és utána volt az osztályzó mérkőzés. Én még játszottam azon az osztályzón és kihajtottam magam egyszer nagyon a középiskolás bajnokságon. Aznap reggel csak egy reggeli volt, ebéd semmi. Ott 4:1 re nyertünk, és abból mind a négy gólt én rúgtam. 10 vagy 15 perc szünet után elkezdődött az osztályozó. Hát semmi nem ment. Minden nagy helyzetet kihagytam. Az Antalóczit úgy nem hallottam még káromkodni. Kértem, hogy cseréljen le. Azt mondja: - Nem, végig fogod játszani. A lényeg az, hogy a második félidőben sikerült elmenni úgy, hogy nem értek be és sikerült rúgni egy gólt. Tehát akkor egy-egy volt. A következő percben lerúgtak. Akkor lefáslizta a bal lábamat, és azt mondta, hogy Felső sor, bal oldalról: Kakány Sándor, Schweier József, Aradi János, Fischer János, Ahman Péter, Dr. Antalóczi Sándor, Rádóczi Végig kell játszanod. És azon a meccsen még két gólt István, Kantya Péter Alsó sor, bal oldalról: Sümegi János, dr. Vágó Mihály, Kovács Károly rúgtam és 3:1-re megnyertük az osztályzót. Na, azon a napon akkor volt hét gól, amit sikerült rúgni, mert gyorsaságban még egy volt az MTE nél aki ugyanazt az időt futotta mint én. Ebben az időszakban játszottunk még Komlóval. Nem osztályzót, mert Komló jóval feljebb volt, de nagyon jó csapatjuk volt. Ide jöttek és nagyképűen kiszálltak a kocsiból, hogy a parasztgyerekeket lerendezzük. Ez volt a szöveg. Megvertük őket 3:1-re. Úgy elmentek az autóbuszokkal, hogy nem is köszöntek. Bóly is a mi körzetünkben volt ebben az időszakban. Azokat is 3:0-ral vertük. Jó kis csapat volt. Scheppi Csaba: Kik voltak még, Ádám bácsi? Az előbb már említette, hogy Bóly is volt egy időszakban ebben az osztályban ahol akkor Szekcső focizott. Kikkel futballoztak akkor általában? Maul Ádám: Lánycsók, Szederkény, MTE 2. Sátorhelynek volt egy nagyon jó csapata. Ők végül is a bólyi gazdaságnak volt a kölyök csapata. Ott volt egy nagy kerület és ott volt pénz. Vasas, Vasas 1. Nagy körzetek voltak. Pécsvárad is ide tartozott, ha jól emlékszem. Egy időszakban Véménd. Később lett Véméndnek nagyobb csapata, amikor a Dárdaiék voltak ott. A Tsz finanszírozta ezt. Meg ilyenek voltak. Meg azt hiszem Tolna megyéből is egy-két csapat ide tartozott. Alsó sor közepe: Sümegi János Ha valaki felismeri a többi személyt, akkor szívesen várjuk az információt a Teleházban! Scheppi Csaba: A felszerelések milyenek voltak Ádám bácsi? Gondolok itt a labdára. Milyen labdájuk volt. Egyáltalán hány labdájuk volt. Milyen futballcipőjük volt? Hogy nézett ki akkoriban egy futballcipő? Maul Ádám: Hát futballcipőt az egyesület vett, meg a szerelést is. Azt hozzá kell tenni, hogy azért lehetett megvenni, mert akkor nem 50 ember volt a mérkőzéseken, hanem sokan. Voltak úgynevezett törzstagok is, akik vállalták a szerepet, hogyha a csapatnak kellett egy fölszerelés, akkor azért adtak. Induljunk ki a labdából. Labda nem sok volt, négy öt. Az kellett is, mert akkor nem 10 ember kóválygott a pályán, hanem a fiatalok is szerettek jönni. Mi hívtuk őket, és ugyanúgy beállhattak a sorba, és ugyanúgy végigcsinálhatták, mint mi. Mezből volt két garnitúra, egyik héten az egyikben, másikon a másikban. Ha az ellenfél is abban jelent meg akkor le lehessen cserélni. Később volt, amikor voltak melegítők. Futballcipő pedig mindenkinek volt egy. Na, most nem Nike-ra meg Adidas-ra kell gondolni. Hanem magyar, jó nagy stoplikkal és jó nehéz cipők voltak. A Frank Feri bácsi az cipész volt, a Kovács Karcsi is értett hozzá. Volt egy cipész szövetkezet, akiknek a vezetője a Jakab Jani bácsi volt. Szóval ott lettek a cipők kijavítva. A cipőket nem dobtuk el kis probléma után.

12 Scheppi Csaba: Az előbb már szó esett egy-két mondatban a nézőkről. Abban az időben itt Dunaszekcsőn, mennyire volt népszerű játék a futball? Mennyien jöttek el a mérkőzésekre? Maul Ádám: A legnépszerűbb a futball volt. Ezen kívül, ha volt általános iskola rendezésében atlétika verseny iskolák között. Más sportrendezvény nem igazán volt. A kézilabda később jött, legalábbis ide a falura. Nem is volt lehetőség, de nem is igen működött akkoriban kézilabda, meg kosárlabda. Na, a szurkolók. Egy órával a mérkőzés előtt már annyi ember volt, hogy az nem igaz. És lelkesek. Képesek voltak a bíróval is szembe szállni és nekimenni. Egy konkrét példát mondok. Meg lehet kérdezni. Ma is él az Andokné a Dunán, a Krammer Maris néni. Egyszer a bíróval kapott össze, majdnem megverte, a mi érdekünkben. Szóval az nem volt, hogy fölrúgnak egy játékost és mindenki azt csinál, amit akar, mert a szurkoló is ott volt. De állítom, fegyelmezetten, és nem szidtak semmit, csak ha a bíró elkövette azt a hibát, amit nem kellene. De nagyon dr. Draskovits Pál a SOTE labdarúgó csapatában, 1956-ban. fegyelmezettek voltak, nem volt rendbontás és nagyon segítőkészek voltak. Sokszor elkísértek minket, ahova csak lehetett. Sokszor ők adták össze a húst, amikor egy kaja rendezvény volt. Voltak itt jómódú hentesek is. A borokat is a szurkolók hozták minden meccsre. A demizson bent volt a kocsiban és meccs után mindenki ihatott amennyit akart. Azt kijelentem, ezek közül a társaságok közül részeges ember nem volt. De hozzá kell tenni azt is, hogy mérkőzés után nem mindenki ment oda ahova akart, mert volt egy értékelés. Az értékelést az edző, az Antalóczi tartotta. Minden játékosról elmondta a véleményét, hol követett el hibát, miért nem hajtott többet, mi lett volna a jó, mi lett volna a lehetőség. Ő egy kicsit jobban szerette a bort, mint mi, mert az ötödiknél akkor már az asztal is néha megmozdult meg a pohár is, mert a jövőt illetően mi ezt akarjuk, és ezt kell csinálni. Fegyelmezett és összetartó társaság volt. Például sportbálnál telt ház volt. Scheppi Csaba: Szó esett már az edzésekről is. Mennyire vették komolyan az akkori játékosok az edzéseket? Tehát megjelentek elég nagy létszámban, vagy volt, aki elbliccelte ezeket a dolgokat? Milyen jellegűek voltak az edzések. Maul Ádám: Még egy páran és Én fél órával előtte biztos ott voltunk, mert lehetett rugdosni kapura. Nem volt kötelező program. Amikor mindenki beöltözött, akkor azzal kezdődött, hogy hat, nyolc, vagy kilenc kör a pályán. Ez négyszáz méter ugye, ki lehet számolni, hogy ez mennyi. Amikor le volt futva elég nagy ütemben akkor jött egy lassabb ütem, de gimnasztikával összekötve. Most ebben értem azt, hogy le békaügetésbe, föl indián szökdelésbe. Fölugorni, fejelni 50 méteren keresztül, nem kétszer. Akkor lassabban futni. Jobb láb kilendítés, bal láb kilendítés. Meg ilyen dolgok. Utána következett a gimnasztika, ami szintén elég kemény volt. Ami a gimnasztikába beleértendő állva és fekve azt mindent végre kellett hajtani. Akkor előkerültek a labdák. A játékosok sorban álltak és neki álltak fejelni. Ez egy jó ideig ment. Akkor távolabb mentek a játékosok és jött a passzolás. Tehát ha jobb lábbal passzolt valaki nekem, akkor én jobb lábbal levettem és ballal visszaadtam és fordítva. Akkor egymásnak emelgettük a labdát. Belsővel passzoltuk egymásnak. A védők mást is csináltak. Labdavezetés. A középső adja a szélre és csiki - csuki. A másik variáció, hogy a védőkre rávezetni a labdát. Utána voltak karók leállítva, ezek között volta vezetgetés. És ezek után jöttek a sprintek. Én úgy érzem, hogy akkor más stílusa volt a futballnak, mint most. Hogy ott vagyok az ellenfél tizenhatosán, akkor visszapasszolom 30 méterre, akkor az kiteszi a szélre. A sprintek: Én szerintem egy játékosnál, ha 30 métert, ha ki tud magából adni az elég ahhoz, hogy a kapu közelébe vagy lőtávolságba kerüljön. 20 méterről már meglövöm, vagy le tudom passzolni, vagy be tudok menni a tizenhatosra. Tehát gólra törő volt a játék, és ez volt az oka, hogy ennyi gól esett. Scheppi Csaba: Milyen gyakran voltak az edzések? Maul Ádám: Egy héten kétszer. Akinek több ideje volt az felment rugdosni. Vagy ott volt a kastélyban a futballpálya. Ott lábteniszeztünk például nagyon sokat. És amikor az MTE re kerültem, ott mondtam, hogy lábteniszezzünk. Nem volt ott bevezetve akkor még. Itt az volt, hogy az edzések után jöttek a kapura rúgások kétfelé. Kezdődött egy kis két kapuzás. Ez intenzíven ment. Nem lötyögés volt. Fegyelem volt, kiabálás nem volt. A mérkőzés előtti bemelegítéseknél volt, amikor négy kört is le kellett futni. De abba volt minden. Nem voltak lemerevedések, sűrű sérülések. Én akkor voltam sérült, amikor eltörték a bokámat egyszer. Folyt. köv.

13 Gyermektábor Dunaszekcsőn Az idei évben is megszervezte bibliai ismereti napközis táborát a Dunaszekcső PalotabozsokVéménd Református Társegyházközség a dunaszekcsői parókián. Az előző évek nagy sikerére való tekintettel az idén már két turnusban (2015. június 22 július 3.) vehetnek részt a gyermekek az egyre színesedő programokban. Mindkét héten egy a Bibliából kiemelt történettel ismerkedhetnek meg a gyerekek, mindamellett különböző ügyességi sorversenyekkel, szellemi vetélkedőkkel, kézműveskedéssel töltik el az időt a táborban. Nagyon nagy örömünkre szolgált, hogy sikerült a programjainkat színesíteni az idei évben a mohácsi városnéző kisvonatos kirándulással, és egy olyan nappal, amikor a parókiára egy a gyermekek számára igen kedves légvárat hozó, arcfestést és vattacukrot készítő kis csapat érkezett, mely programokon a táborozó gyerekek mellett a dunaszekcsői óvodások is részt vettek. Igyekszünk a tábor programjait úgy alakítani, hogy minden korosztály megtalálja a saját érdeklődési körét, hiszen ténylegesen elmondhatjuk, hogy 1-18 éves korig vannak táborozóink. A dunaszekcsői gyerekek mellett érkeztek Fekedről, Mohácsról, Bárból, Bajáról, Budapestről, Makóról és Soltról is gyerekek, szülők egyaránt. Az óvodás korosztállyal külön teremben foglalkoznak a dunaszekcsői óvoda óvónői, amíg az iskoláskorúak részt vesznek a Biblia ismereti előadásokon, vagy éppen a szellemi és sportvetélkedőkön, kézműves foglalkozásokon, melyekben nagy segítségünkre vannak a gyülekezet tagjai, segítőkész önkéntesek és a Családi Bütykőlő Kör. A fáradhatatlan önkéntesek munkája mellett anyagi és élelmiszeri támogatást kaptunk a gyülekezet tagjai mellett Dunaszekcső Község Önkormányzatától, Kriegler Pékség Kft.-től, Bíró Csabától, a Baranya Megyei Református Egyházmegyétől és egy hollandiai alapítványtól. Ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni minden egyes segítségért, lelkes és szorgalmas munkáért, ami a táborunk sikeres megvalósításához segített minket. Béresné Vörös Dóra, gyülekezeti adminisztrátor és Szabó Ildikó Rozália, ref. lelkipásztor Szent Iván éjszaka Szent Iván éjszakáján a misztikus, s az érzékelhető világ határai elmosódnak, s az ajtók kitárulnak. Ilyenkor bármi megtörténhet, semmi sem lehetetlen. A június 24-ére virradó éjszaka a hagyomány keletkezésekor még a nyári napfordulót jelentette. Ez ma már a naptárreformok miatt nem igaz, hisz a nap legtöbb ideig június 21-én melengeti Földünk. A hagyomány azonban megmaradt, s mi igyekeztünk feleleveníteni azokat. Hét órakor, tábortűzzel kezdődött a Szent Iván-éji mulatság, de lelkes szakácsainknak már előtte is volt dolguk bőven, hisz pizza, palacsinta és sütemények várták az ideérkező vendégeket. A Falumúzeum előtti gyepen népies gyermekjátékok várták a fiatalabb korosztály képviselőit, hogy aktívan, mozgással tölthessék az időt. Nyolc óra környékén megérkeztek a meghívott zenészek, s felcsendült a gitár és hegedű alkotta muzsika, mely egész este kellemes aláfestést nyújtott. A régi hagyományok szerint az asszonyok körülállták a máglyát, s illatos füveket szórtak bele, felelevenítettük hát ezt is. Majd mikor elegen gyűltünk már össze, körtáncot jártunk a tűz körül. Ahogy kicsit csökkent a tömeg a lángok körül, néhány vállalkozó kedvű át is ugrotta azokat. Mindeközben megérkezett a csillagvizsgáló is, s az éj leszálltával egyre tisztább képet kaptunk univerzumunk hozzánk közel eső égitestjeiről. Megfigyelhettük a Szaturnuszt, az Uránuszt, s a Holdat is, mely nem mindennapi élmény volt. A gyermekek számára három keresős játék is volt szervezve, az elsőnél szétszór mécseseket kellett begyűjteni nagy területről. A másodiknál jellegzetes tárgyak lettek lefotózva, darabokra vágva, s eldugva kint, viszonylag szűk helyen, hogy aztán zseblámpával megkereshessék őket. A meglett darabokat kirakósként összerakva megkaphatták a tárgyat, s ki lehetett találni, hogy a falu mely részéről származik a fotó. A harmadik a Falumúzemban volt, melyet lesötétítettünk, s különféle tárgyakat kellett megkeresni, szintén zseblámpa segítségével. Mindenki nagyon élvezte, még a kicsit idősebbek is beszálltak! Ez volt az est záróakkordja, mely mindenki egyöntetű véleménye szerint nagyon kellemes hangulatban telt el. Schmidt Bence

14 Otthon vagy bértartásban? Ha saját lovat szeretnénk, az első dolog, amit el kell döntenünk, hogy otthon, vagy bértartásban szeretnénk-e tartani. Mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya. Alapvetően mindig az ember lehetősége és igénye dönti el, hogy melyik utat kell választania. Bértartás: A bértartás nyilvánvaló előnye, hogy sokkal kisebb időbeli kötöttségekkel jár, mintha valaki saját maga otthon tartja a lovát és a ló sosincs egyedül. A lovardai munkások ellátják a lovat, megetetik, almolnak, kérésre le is ápolják a lovat. Emellett sokaknak nincs is más lehetősége, hiszen egy panel vagy társasház erkélyén, vagy egy családi ház pár négyzetméteres kiskertjében nem lehet lovat tartani, de van olyan önkormányzat is, mely rendeletileg tiltja a házaknál a nagyállat tartását. Hátrányai is vannak persze, időigényes a lóhoz kijárni, főleg ha más városban vagy faluban van a lovarda, amit megfelelőnek találunk lovunk számára. Nem mindig egyszerű megtalálni a legmegfelelőbb helyet a bértartásra, ahol a szolgáltatás minősége a legjobb a lovunknak, az ár pedig nekünk. Ma 2015 nyárelőn egy ló havi bértartása átlagosan 60 és 100 ezer forint között mozog attól függően, hogy boxban, állásban, futóistállóban, vagy ridegtartásban tartatjuk e lovunkat és hogy az ápolás, jártatás, legeltetés, fedeles lovarda használat benne van e a havi díjban. Természetesen az sem mindegy, hogy milyen az istálló személyzete, a lóápolók, az edzők, milyen tereplovaglási lehetőség van, milyen minőségű takarmányt etetnek és mennyit, van e a közelben állatorvos, ha gyors segítségre lenne szükség, van e fedeles lovarda, mekkorák a karámok és még számos szempontot fel lehetne sorolni. Otthoni lótartás: Az otthon való lótartás előnye, hogy lovunkat bármikor láthatjuk, szem előtt van, tudjuk, hogy mikor hogyan viselkedik, mit csinál, sokkal jobb személyes kontaktus kialakítására van lehetőség. Mi dönthetjük el mikor miért jutalmazzuk meg, vagy esetleg szidjuk ha rosszul viselkedik. A ló megszokja, hogy tőlünk kapja az élelmet, mi ápoljuk minden nap, mi takarítjuk az ágyát nap, mint nap, így tudja, hogy ki a gazdája és társa. Nagy hátránya, hogy nagyon kötött időrendet követel. A lovaknál a rendszer, a megszokás nagyon fontos. Ha percre nem is, de óra pontossággal kell etetni. Ha nincs felszerelve önitató, rendszeres időközönként kell itatni. A lónak társ kell, különben unatkozni kezd, és rossz szokásokat vehet fel. Ha nincs pénzünk még egy lóra, tökéletesen megfelel pár juh vagy kecske. Hátrány az is, hogy nagy beruházásokat igényel, ha nekünk kell megépíteni az istállót. A tekintélyes helyigény megint csak hátrány lehet, mert egy istálló még csak csak elfér kis helyen, de egy karám vagy legelő már nem. Ami a költségeket illeti, mai áron is belekerül havonta ezer forintba az otthoni tartás is, függően attól, hogy takarmányt, szénát, szalmát vagy forgácsot az alomnak tudunk e saját magunk termelni, vagy úgy kell megvennünk, és utóbbi esetében milyen áron tudjuk beszerezni. Ebben természetesen nincs benne a saját ráfordított időnk és energiánk, és a karám, istálló és eszközök költsége, amortizációja. Ha kalkulálunk a költségekkel, mindent összeszámolva a két variáció között nincs sok különbség. Ez azt jelenti, hogy a bértartás vagy az otthoni lótartás között a választás alapvetően nem anyagi kérdés, hanem életforma, lehetőség és adottság kérdése. Korsós Kitti

15 HÍREK és PROGRAMOK A komp április13 - tól a következő menetrenddel közlekedik: Hétfőtől péntekig: Pénteken: kor. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon a kishajó jár a következő menetrenddel: Vasárnap: További információ: / Eon közleménye Folyamatos korszerűsítést hajtunk végre hálózatunkon. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében elengedhetetlen a vezeték időszakos feszültség-mentesítése. A szükséges munkálatok elvégzésének érdekében július 3-án 8 órától várhatóan 16 óráig a Petőfi u., Wesselényi u., Aréna és Német Étterem, Ady E. u., Béke u., Dózsa u., Kinizsi u., Móricz u., Rákóczi u., Szabadság tér, Szabadság téri szennyvízátemelő területén áramszünet lesz. A balesetek megelőzése érdekében felhívjuk figyelmét, hogy amennyiben áramfejlesztőt használ, akkor áramszolgáltatói engedély nélkül az aggregátort a belső hálózatra kötni - még a közcélú hálózatról leválasztott módon is - szigorúan tilos! A szolgáltatás átmeneti szüneteltetése miatt kérjük megértésüket! A tervezett üzemszünetekről internetes oldalunkon tájékozódhatnak: A Művelődési Ház állandó programjai és könyvtári nyitva tartás Hétfő: Kedd: Sváb tánccsoport Magyar tánccsoport Ifjúsági klub Szerda: Nyugdíjas klub Csütörtök: Ifjúsági klub Sváb tánccsoport Jóga Péntek: Zenekari próba tól Ifjúsági klub (igény szerint) Szombat: tól Ifjúsági klub A könyvtár július 2 - án és 3 - án, valamint július 13 - tól augusztus 7 - ig szabadság miatt zárva tart! A könyvtár nyitva tartása a Művelődési Házban (felnőtt irodalom): Hétfő: Kedd: Szerda: ZÁRVA Csütörtök: Péntek: A könyvtár nyitva tartása az iskolában (gyerek irodalom): Hétfő: Kedd: Szerda: ZÁRVA Csütörtök: Péntek: SPORTHÍREK IDÉNYZÁRÓ ASZTALITENISZ UTÁNPÓTLÁS VERSENY BEREMENDEN ( ) "A" csoport: Varga Viktor I. helyezést ért el Cseke Dávid III. helyezést ért el "B" csoport: Balogh András I. helyezést ért el "C" csoport: Kovács Róbert II. helyezést ért el Kolep Attila III. helyezést ért el Vigaszági verseny: Mózes Máté III. helyezést ért el MEGYE III. LABDARÚGÁS 2014/2015. Júniusi eredmények: 29. forduló: :30 HIMESHÁZA KSE - DUNASZEKCSŐ SE 10:1 (8:0) Góllövő: Balázs Lajos 30. forduló: DUNASZEKCSŐ SE - KÖKÉNY BIOKOM 5:3 (2:1) Góllövők: Horváth Tibor, Szilágyi Balázs, Szekeres Zsolt

16 Visszaemlékezés a régi Dunaszekcsői Hírekből Tábor a Hullám utcában 3. rész 1962/63 - as tanév: A balatoni tábor folyamatos fejlesztése fontos célkitűzésünk volt. a tsz - ben a rendszeres mezőgazdasági munka mellett a tavaszi szünetben a sertésgondozónál is dolgoztunk. Segítettünk rendezni a terepet, fásítottunk. A tsz - től kapott támogatásokat ezzel igyekeztünk viszonozni. A hulladékgyűjtésben fő bevételünk egyike volt - kiemelkedő munkát végeztünk. A rongygyűjtő versenyben megyei elsők lettünk, elismerésül két bőrlabdát és egy sátrat kaptunk. 1963/64 - es tanév: Táborunkba bevezettük a villanyt, vaskaput csináltattunk, konyhai felszereléseket vásároltunk (tányérokat, vizes kannákat, alumínium lavórókat, stb. ). Értékes négyszemélyes NDK sátrat is vettünk 4000 ft ért. A csapattábor vezetője újra Dékány János. Kirándultunk Tihanyba, Siófokra és Balatonfüredre. A helyi tanács a napközi ellátmány megtakarításából 3600 ft tal támogatta a táborozási költségeket. Balatoni tábori kép (1963-ból) 1964/65 ös tanév: A hulladékgyűjtésből a csapat bevétele 7000 ft volt. A balatoni tábor vezetője Dékány János. A már hagyományos táborozásunk legmeghatóbb mozzanata volt Náncsi néni (Sümegi Alajosné) szakácsnénink köszöntése és búcsúztatása nyugdíjba vonulása alkalmából. Ő már az első bátai táborozások óta szakácsnőnk volt. Idős kora ellenére mindig vállalta az időjárás, az utazás és a sátorélet viszontagságait. Fáradhatatlanul birkózott az örökösen éhes gyerekhad ellátásával. Kedvessége és szeretete minden gyerek nagymamájává tette. 1965/66 os tanév: Az elmúlt évi hulladékgyűjtésért megyei dicsérő oklevelet és 1500 forint jutalmat kaptunk a második helyezésért. A tavaszi gyűjtés során forint bevételhez jutott csapatunk. Ezzel már ismét megyei elsők lettünk. A pénzből gumicsónakot és gumimatracokat vettünk a táborba 6450 forint értékben. Táborvezető: Dékány János. Rossz idő köszöntött táborozóinkra, két héten át csupa esőzést fogtak ki. Facskó Katalin (Bán Ferencné) így írt róla: Arra ébredtünk, hogy erős szél fúj, és a fiúk feje fölül elvitte a sátrat. Egész éjjel a sátrak megerősítésén dolgoztunk. Másnap a tábor víz alatt volt, ezért lecsapolási munkálatokba kezdtünk. És ez kéthetes fő programmá vált, sajnos. Mégis remek, izgalmas táborozás volt. 1966/67 es tanév: A tsz ben 100 órát dolgozott az egész felső tagozat: szilvát, csipkebogyót, vinkaminort, babot, paprikát és paradicsomot, valamint burgonyát takarítottunk be a mezőn. Hulladékgyűjtésben 8200 ft bevételünk volt, csak rongyból 1 mázsát szedtünk össze. A Dékány János vezette táborban csapatköltségen táborozhattak nehézsorú gyerekek, akik azonban szorgalmasan dolgoztak a tanév során.

17 Tábori mozaikok Ébresztő: Talpra pajtás, mit henyélsz, Most mutasd meg, mennyit érsz. A tornánál szökdellés, Jön a békaügetés! Jaj, jaj, jaj! Felkelni! Itt az idő, ébresztő, kezdődik a reggeli torna! Édes álmunkból így riaszt fel az ügyeletes tanár. Közben az udvaron aztán folyik a reggeli torna, a hatalmas nyárfákon a feketerigó versenyt fütyülnek: Tululu, tululu, Lusta gyerek a Samu! Körletszemle, bőröndvizit A hajnali fiúőrök vízisiklót fogtak. Mikor a táborügyeletes ifi vezető, E. Teri felnyitotta Robi bőröndjét, a belerejtett sikló villámgyorsan kimászott belőle. A kajánul leskelődő fiúk nagy gyönyörűségére volt ám visítás, ijedezés! Teri az ágy tetejére pattant, rémülten segítséget kérve. Sátorszemle, fordított nap A gyerekek a faházak biztonságában töltötték a táborozás napját. A táborvezető tanárok, ifik és a belügyminisztérium, a szakácsnénik sátrakban laktak sokáig, míg újra bővíthettük az épületeinket. Fordított napon diákuralom volt. A tábor vezetőnő E. Teri, az ifink egy kétszemélyes sátorban laktak. A sátorszemlére ott tolongott az egész tábor. Amikor Teri felhúzta a sátor cippzárját, kétségbeesett repdeséssel verebek igyekeztek kimenekülni a résen. Volt boldog nevetés! A fiúk napok óta vadásztak a verebekre, szemle előtt csempészték őket a vezérsátorba. Mondogatták is kórusban: - Na itt azt van rend, ha még a verebek is tanyát verhetnek! Guzsván Lajosné Képművészet ArcPortré Bob Marley A képeket Orsós Ferenc készítette.

18 Balogh Viktória Kaposvári Egyetem Művészeti Kar Médiaművészeti Intézet Fotográfia szak, I. évfolyam Dokumentarizmus I. 2014/2015, I. félév Téma: Nem-hely Konzulens: Barta Edit Projektcím: Kulissza Mozgó színfal egy valós és egy abból táplálkozó, megrendezett, teátrális világ között. A nyilvánosság felé nem mutatott, a nyilvánosság előtt és anélkül nem létező, kiüresedett, mégis élő terek. Eddig fotósként, vizuális effektezőként, rendezőasszisztensként és súgóként dolgoztam színházakban. Teljes szimbiózisban éltem ezzel a művészeti közeggel. beleláthattam, és beleszerettem. Nem volt kérdés számomra, hogy a színházról készítem el a sorozatom. Felvettem hát a voyeur maszkját és lelepleztem azt, amiben eddig csak léteztem: a kulisszákat. A színházi nem-helyek akkor is szerepelnek, ha nincs nézőjük. Pontosabban: akkor is élnek, amikor már csak a múlt dicsőségének maradványai (előadás végeztével, szélsőséges esetben egy színház megszűnésekor). A néző sosem láthatja a színház eredeti, csupasz arcát. Maszkokat lát csupán, ami az előadás megszületésekor kerül rá. A színház publikum nélkül csupán papírmasé. Nem létezik. Szüksége van a leleplezésre. Sorozatomban a terek (nézőtér, színpad, büfé, takarás, süllyesztő, öltöző), díszletek, kellékek magukra hagyva nyugszanak. Látszólag nincs szemlélő, csupán az elhasznált jelen van. A nem-helyeket szemlélők voyeur. Lényegtelenek a nemhelyek számára, mert azok nem vesznek tudomást az őket nézőről. Pihennek. Várják a publikumot, avagy belefáradtak a publikum által rongyosra nézett önvalójukba. Kézzel horgolt ajándékok kaphatók a Teleházban! Aki kézzel horgolt fülbevalót és egyéb ajándék tárgyat vásárol, a Limes tábor díjazását segíti elő. Dunaszekcsőért Alapítvány

19 Receptsarok Csokis halmok Ő És ő. Meg ő. az. Hozzávalók: 50 gramm pillecukor (lehet kicsiben is kapni) 30 gramm dióbél, vagy sózatlan mogyoró 30 gramm aszalt sárgabarack, vagy más aszalt gyümölcs összevágva 1-2 tábla tejcsokoládé Elkészítése: A pillecukrot, a diót (vagy mogyorót) és a választott aszalt gyümölcsöt apróra vágjuk. Ha ez kész van akkor egy tálba kell beletenni a darabokat. A csokoládét is darabokra törjük és vízfürdőben, folyamatos keverés mellett megolvasztjuk. Ha a csokoládé elég folyékony, akkor hozzáadhatjuk a többi hozzávalóhoz, majd jól összekeverhetjük őket. Ha ezzel is megvagyunk, akkor teás kanállal, vagy nagyobb kanállal kis halmokat készíthetünk belőle. Miután kész vannak, az adagokat hűvös helyre kell tenni amég megszilárdulnak. Célszerű sütőpapírra kanalazni a halmokat, mert a hűtés után könnyen eltávolítható a kész édesség. Tálaláskor arra kell figyelni, hogy hamar elfogy. :) Auth Andrea Június 28. Vasárnap MEGLEPETÉS FILM Színes magyar film, 100 perc, 1997 Kisérőfilm: Magyar József - Mi büszke magyarok Színes magyar dokumentumfilm, 22 perc, 1980 Június 29. Hétfő EDWARD ZWICK: AZ 54. HADTEST Színes, szinkronizált, amerikai háborús film, 118 perc, 1989 Madarak városa, lenyel dokumentum film, 7 perc Június 30. Kedd HERBERT ROSS: ACÉLMAGNÓLIÁK Színes, szinkronizált, amerikai dráma, 117 perc, 1989 Filmhíradó, 15 perc Július 1. Szerda Y.H. GROSS: CINDY MESÉI Színes, szinkronizált, ausztrál animáció, 80 perc, 1991 Kisérőfilmek: No megállj csak! 30 perc Július 2. Csütörtök SZÁSZ JÁNOS: ÓPIUM Színes, magyar dráma, 108 perc, 2007 Kisérőfilm: Filmhíradó, 15 perc Június 28 - Július 4. között a Képköznapok tábor keretében. Este 9 órától a Krammer Ház udvarában Kossuth utca 21. Tábor belépő: 200 Ft Június 3. Péntek JAMES FOLEY: LŐTÁVOLBAN Színes, szinkronizált, amerikai dráma, 111 perc, 1986 Kisérőfilm: Tímár István - Az ablakok Baranyára nyílnak,18 perc Június 4. Szombat MATIAS BIZE: ÁGYBAN Színes, feliratos, német - chilei vígjáték, 85 perc, 2005 Kiséfőfilmek: Janovics János - Mozi A konyha - A La Carte fekete-fehér dokumentum film, 10 perc, 1988 Köszi Otthonka egyesület, Dunaszekcsőért Alapítvány, és Nemzeti Kultúrális Alap

20 A programok szervezői: Dunaszekcsőért Alapítvány, Sportegyesület, Horgászegyesület, Duna Gyöngye 2000 MG Zrt., Otthonka, Control Stúdió, Muvelődési Ház, Fúvószenekar, Roma Kisebbségi Önkormányzat, Dunaszekcső Önkormányzata. További részletek: Teleház, Muvelődési Ház kirakata, facebook, Kiadja: Dunaszekcsőért Alapítvány Szerkesztette: Sümegi János Külön köszönet Schmidt Bencének, cikkek íróinak és a képek készítőinek!

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus

Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus 2018. 05. 25.-29. Hétfő: A tábor reggel 8-kor indult, névsorellenőrzéssel és gyors programismertetővel. Reggeliztünk, majd három csoportra osztottuk

Részletesebben

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sióagárd Község Önkormányzata 2014. JANUÁR VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM LELKI ÚTRAVALÓ 2. oldal AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÁSA 3. oldal FELHÍVÁS - SIÓAGÁRDI ÉRTÉKTÁR 4. oldal MEGHÍVÓ RENDEZVÉNYEKRE 5. oldal KILIÁN

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája 2007-2008-as nevelési év értékelése Készítette: Ceglédiné Csősz Erzsébet Tagintézmény vezető 1 Gyermeklétszám: 2007. évi statisztika szerint: 21 fő, köztük: 10 fiú, 11

Részletesebben

2011-es eseménynaptár

2011-es eseménynaptár Művelődési Ház Katolikus Egyház Fakult Egyesület Iskola, Óvoda Német kissebbségi Kertbarát Kör 2011-es eseménynaptár A program és időpontváltozás joga fenntartva! Január 7. (péntek) Fábián Zoltán prózamondó

Részletesebben

Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda

Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok,

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok,

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 3-án kezdődik a korcsolya. Középső csoportos kortól (aki 2014. augusztus 31- ig betölti az 5 évet) lehet korcsolyázni. Az első turnus nyolc alkalom, ez január közepéig

Részletesebben

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK Első osztályosok köszöntése-évnyitó Szülői értekezlet o 4. Szülői értekezletek o. 7. Veni Sancte 8. 10. Szülői értekezlet --4.--7.- 8. o Az iskolakertek rendbetétele, szelektív

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny május Szeged

Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny május Szeged Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny 2018. május 14-15. Szeged Versenybírósági ülés kezdete: VIP épület 2018. május 14. 11. 00 Nevező egyesületek Egyesület Canoe male Kayak female Kayak

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Dátum Feladat I. félév Szeptember 1. Első tanítási nap (1-6. 4 of. óra, 7-12. 5. óra szaktárgyi)

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység Beszámoló Szabadtéri mozgásos tevékenység Iskola neve: Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mezőcsokonyai Tagiskolája Program időpont: 2015. június 15. Helyszín: Mezőcsokonyai

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél Hírlevél Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház 2013. Iv.Hírlevél Gyerekházunk napi szinten nyitva áll a családok számára, valamint folyamatosan próbálja programokkal, jeles napok megünneplésével színesíteni

Részletesebben

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2007-2008. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Tanulóink

Részletesebben

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ Évek óta hagyomány, hogy Gödöllő városa a Múzeumok Éjszakája programot városi összefogásban valósítja meg.tehát nemcsak a múzeumok (Gödöllői Városi Múzeum, Gödöllői Királyi

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás

IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. három csapattal indult, de az erős mezőnyben egyik sem jutott a döntőbe

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok,

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2016-2017 Készítette: Csiki Zsolt Szeptember Beindítottuk az elemek szelektív hulladékként gyűjtését osztályok szintjén. Környezetünket az őszi

Részletesebben

Katica Bölcsőde éves programnaptára Január Február Március Április Május Június. Tavaszköszöntő zenés műsor

Katica Bölcsőde éves programnaptára Január Február Március Április Május Június. Tavaszköszöntő zenés műsor Katica Bölcsőde éves programnaptára 2018. Farsangi mulatság Tavaszköszöntő zenés műsor Gyereknap/ Bábszínház Kerti mulatság, ballagás Óvodába menő Fotózás Videózás Húsvéti játszóház Beszoktatás Szülőcsoportos

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

Mosonmagyaróvári Éltes Mátyás Általános Iskola, Óvoda, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

Mosonmagyaróvári Éltes Mátyás Általános Iskola, Óvoda, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Mosonmagyaróvári Éltes Mátyás Általános Iskola, Óvoda, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Eseménynaptár 2018/2019 SZEPTEMBER 03. hétfő Tanévnyitó ünnepély

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok, szabadidős tevékenységek Munkaközösség

Részletesebben

Tanév rendje 2017/18 tanév

Tanév rendje 2017/18 tanév Tanév rendje 2017/18 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2017. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16.

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16. Napközis Munkaközösség Munkaterve 2013/2014-es tanév 2013. szeptember 16. Munkaközösségünk helyzete A Napközis Közösség Munkaterve 2013/2014-es tanév Iskolánkban a szülők igényének megfelelően biztosítjuk

Részletesebben

Éves programok a 2017/2018. tanévben

Éves programok a 2017/2018. tanévben Éves programok a 2017/2018 tanévben AUGUSZTUS 21. 8 00 Alakuló értekezlet 23-31. Javítóvizsgák 22-31. Adminisztráció, teremdíszítés 25. 8 00 Vezetőségi értekezlet 28. 10 00 Tanévnyitó értekezlet Felelős:

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 2-től korcsolyázunk : december 2. kedd, 4. csütörtök, 9. kedd,11. csütörtök 16. kedd 18. csütörtök ez a turnus januárban folytatódik Idén is a Jégpalota fedett jégcsarnokába

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

SZEPTEMBER Feladatok Felelős szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély, balesetvédelmi és tűzvédelmi intézményvezető

SZEPTEMBER Feladatok Felelős szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély, balesetvédelmi és tűzvédelmi intézményvezető SZEPTEMBER Feladatok Felelős 2016. szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély, balesetvédelmi és tűzvédelmi intézmény oktatás 2016. szeptember 5. Zeneiskola első tanítási nap zeneisk. mkk 2016. szeptember 9. Tanítás

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

tanév horvát eredményei - 1. félév

tanév horvát eredményei - 1. félév 2016-2017. tanév horvát eredményei - 1. félév 1. Október 3.-Baja- Ady Endre Városi Könyvtár A minden ősszel megrendezett horvát nyelvű, játékos, könyvtári foglalkozáson vettünk részt, melyet a horvátországi

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév

Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév Összeállította: Zubai Etelka Idő Tevékenység Hol? Mikor? Felelős Feltételek Eredmény Augusztus Tanmenetek áttekintése, KIP-es, órák ütemezése.

Részletesebben

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve Szeptember 1. 1. csütörtök A hét 8.00 Tanévnyitó ünnepély. Első tanítási nap: 1. 3 óra; 2-8. 4 óra. Szülői értekezlet 1. évfolyam. 2. 2. péntek ----

Részletesebben

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2.   A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

Családfa. (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: R. Lipótné (szül. D. Cecília) 1886 1944. R. Lipót (1883 1944) V. Ignác (? 1944) V.

Családfa. (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: R. Lipótné (szül. D. Cecília) 1886 1944. R. Lipót (1883 1944) V. Ignác (? 1944) V. Családfa Apai nagyanya Apai nagyapa V. Ignác (? 1944) V. Ignácné (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: V. Ignácné (szül.? Éva) (? 1944) Anyai nagyapa R. Lipót (1883 1944) Anyai nagyanya R. Lipótné (szül. D. Cecília)

Részletesebben

2011. A 2010/2011-es tanév II. félévében és a 2011/2012-es tanév I. félévében is várta az elsősöket a színházi előadások világa.

2011. A 2010/2011-es tanév II. félévében és a 2011/2012-es tanév I. félévében is várta az elsősöket a színházi előadások világa. A 2010/2011-es tanév II. félévében és a 2011/2012-es tanév I. félévében is várta az elsősöket a színházi előadások világa. 2010. március 17-én: Szabad Ötletek Színháza Misi Mókus kalandjai Főhősünk, Misi

Részletesebben

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné HONISMERETI SZAKKÖR Készítette: Rémai Lászlóné Foglalkozás száma: 1-2 A foglalkozás anyaga: Alakuló foglalkozás. A szakkör célja, feladata, kapcsolódás a történelem tantárgyhoz. Anyag és eszközhasználat

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

Munkaterv SZEPTEMBER OKTÓBER

Munkaterv SZEPTEMBER OKTÓBER SZEPTEMBER 2012.09.02 vasárnap Tanévnyitó ünnepély 18 óra 2012.09.03 hétfő 2012.09.04 kedd 2012.09.05 szerda 2012.09.06 csütörtök Tárlatmegnyitó 2012.09.07 péntek 2012.09.08 szombat 2012.09.09 vasárnap

Részletesebben

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Intézményünk, az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda augusztus 30- án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel, ünnepi istentisztelet keretében nyitotta meg

Részletesebben

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát"

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a Tavaszi Kupát Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát" U9 1 / 8 Helyszín: Paks Dátum: 2014.05.08. Értékelés: ASE BAJA 4 : 12 A mérkőzés előtti cél az volt, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson, többet-kevesebbet

Részletesebben

ERZSÉBET TÁBOR Zánka

ERZSÉBET TÁBOR Zánka ERZSÉBET TÁBOR Zánka A 2015-ös Erzsébet-programban benyújtott sikeres pályázatunknak köszönhetően, a Lepsényi Fekete István Általános Iskolából 98 tanulóval és 10 kísérő pedagógussal vettünk részt 6 napon

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN SZEPTEMBER 1. ÉV ELEJI ÉRTEKEZLET, ÉVES PROGRAM, FELADATOK MEGBESZÉLÉSE felelős: Koloszárné Varga Elvira ig 2. IMIP, HÁZIREND, SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATA

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2017/2018 Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Dr. Makk Zoltán intézményvezető Földesné Hadarits Eszter intézményvezető helyettes Besszerné

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben