Baksi Hírmondó december

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Baksi Hírmondó 2 2012. december"

Átírás

1 VII. évfolyam 10. szám december A képviselı-testület október 31-én tartotta soros ülését. Ezen az ülésen bemutatkozott Szitár Ferenc r. alezredes, akit november 1-jével neveztek ki kisteleki rendırkapitánnyá. Mint azt a kapitány úr elmondta, több szakterületen mutat jártasságot, krízishelyzet kezelésében jeleskedett, és kommandós kiképzést is kapott. Erıs rendırség képét szeretné kialakítani, hogy a rendır merjen intézkedni. A rendır nemcsak szolgál, hanem szolgáltat, nemcsak látható, hanem lát is. A képviselı-testület egyhangú szavazattal támogatta kapitányi kinevezését. A képviselık egyúttal megtárgyalták a község közrendjének és közbiztonságának helyzetérıl szóló tájékoztatást, valamint a Kisteleki Rendırkapitányság évi tevékenységérıl szóló beszámolót, melyet szintén egyhangúlag fogadtak el. A polgármester beszámolt az elmúlt soros ülés óta tett fontosabb intézkedésekrıl, lezajlott eseményekrıl. Örömmel tájékoztatta a megjelenteket, hogy TÁMOP pályázat keretében rendelkezünk újabb nyertes pályázattal. A komplex telep program kedvezı elbírálást nyert 150 millió Ft értékben. Ez többek között képzéseket, szőréseket, prevenciókat jelent. A pályázatot 100% - osan támogatták, tehát az önkormányzatnak nem kerül pénzbe. Külön öröm és büszkeség, hogy a dél-alföldi régióban egyedül Baks nyert ebben a pályázatban. Itt köszönte meg mindazoknak a segítségét, akik részt vettek a pályázat elıkészítésében. Megtörtént a Bárka Szálló mőszaki átadása, 3 héten belül végleges átadásra kerül sor. Ez egy 4 napraforgós falusi szálláshely. Az önkormányzat 14 hektáros horgásztavat szeretne létrehozni a késıbbiekben, amely szorosan kapcsolódik ehhez a fejlesztéshez. A teljes berendezés (bútorok, használati tárgyak) beszerzésére jövı év elején kerül sor. A Gondozási Központ átfogó komplex ellenırzésen van túl, egészségügyi dokumentáció, jogi vizsgálat folyt. Nagyobb hiányosságok és problémák nincsenek, pályázat útján keresik a lehetıségeket ezek kiküszöbölésére. A polgármester elmondása szerint van fejlesztenivaló, ennek csak az anyagi lehetıségeink szabnak határt. Korábban szociális blokk bıvítésre próbáltunk pályázni, sajnos nem nyertünk. Megköszönte a Gondozási Központ dolgozóinak a csapatmunkát. Sajnálatos eseményrıl is beszámolt: feljelentésbıl úgy látszik sosem elég. Az önkormányzaton keresztül egyik munkavállalónkat (temetı gondok) jelentette fel ismeretlen személy, a nevét természetesen nem adta ehhez a rágalmazó levélhez. Átfogó munkaügyi ellenırzés keretében mindent megvizsgáltak és rendben is találtak. Bizonyára többen hallották már a médiában, hogy a kormány átvállalja az önkormányzatok adósságát. Megtárgyalták és elfogadták a képviselık a Gyermekjóléti Szolgálat által mőködtetett jelzırendszerrıl, valamint a Gondozási Központ szociális alapszolgáltatásairól készült beszámolót is. Dr. Lajkó Norbert jegyzı megköszönte a Gyermekjóléti Szolgálat munkáját, nagyon lelkiismeretesen végzik munkájukat. Búza Zsolt polgármester hasonlóképpen nyilatkozott a hatékony munkavégzésrıl, több alkalmazottal kellene ezt a feladatot ellátni, de anyagi lehetıségeink nem engedik ezt, a normatív támogatások miatt. Jól tudjuk, hogy sajnos az utóbbi idıben ugyanannyi bérért sokkal többet kell dolgozni mindenkinek. Nemcsak a Gyermekjóléti Szolgálatra vonatkozik ez, a közeljövıben ugyanúgy a Polgármesteri Hivatalban és egyéb önkormányzati területeknél is sajnos ugyanez hárul majd az emberekre.

2 Baksi Hírmondó december A testület megtárgyalta az önkormányzat évi és I. félévi pályázati tevékenységérıl szóló írásos anyagot. Búza Zsolt polgármester tájékoztatása szerint közel 2 milliárd forint fejlesztés fog megvalósulni a településen ban. Ez egy ilyen kis település történetében iszonyatosan nagy szám. Jól kihasználjuk a pályázati lehetıségeinket, még jobban is ki tudnánk, ha lenne törzstıkénk. A közgazdászok úgy vélik, hogy válság idején érdemes fejleszteni. Érkeztek visszajelzések is, minek a Bárka Szálló, szökıkút, tőzoltómúzeum kritizálni lehet, de nagyon sok munka van mögötte. Arra pályázunk, amire lehet. Mindig az ésszerőség határain belül mozogtunk. Felelıtlenség lett volna 30millió Ft-os fejlesztést elutasítani, amikor önerıt ez a pályázat nem igényelt. Ha mindezeket önerıbıl kellene megvalósítani semmit nem tudtunk volna fejleszteni. Nem tudtunk volna építeni utakat, korszerősíteni az iskolát, az óvodát, a focipályán levı öltözıt, az egészségházat, nem tudtuk volna felújítani a polgármesteri hivatal épületét, mellyel rengeteg energiát spórolunk, ezáltal csökken a káros anyag kibocsátás, valamint jövıre nem jöhetne létre a piac korszerősítése sem. A fejlıdés, a fejlesztés mellett tettük le voksunkat, épületeket óvunk meg, újítunk fel. Azok, akik kritizálnak miután ezeket a fejlesztéseket nem hajtottuk volna végre mit mondanának? Hogy Baks mennyire lemaradt a környezı településekhez képest? A Polgármesteri Hivatal felújításával évi 2000 m 3 gázt takarítunk meg, az óvodában napi m 3 gáz a megtakarítást. Ezek a tények az utóbbi évek befektetett munkáját tükrözik. Dr. Lajkó Norbert jegyzı tájékoztatta a jelenlévıket, hogy jövıre sok minden átalakul a pályázatok terén is. Bírálva lesznek az önkormányzati fejlesztések, a hitelfelvétel korlátozva lesz. Minden olyan pályázatban részt veszünk, ami a falu megtartó erejét növeli. Több intézményünk megújult! A következı nagy feladat a munkalehetıség megteremtése, ezzel kapcsolatban földek, ingatlanok hasznosításának újragondolása, valamint a fiatalok megtartása. A képviselı-testület megtárgyalta és egyhangú szavazattal elfogadta az iparőzési adó rendelet módosítását. A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság elızetes megvitatás után javasolta a következı változtatásokat. Dr. Orosz Éva bizottsági elnök elmondta, hogy a cél az volt, a jövı évi költségvetés valamilyen formában elfogadható legyen. Ennek megfelelıen az állandó jelleggel végzett iparőzési tevékenység után 0,1%-kal kell többet fizetni, az ideiglenes iparőzési tevékenység után fizetendı iparőzési adó mértéke 3500 Ft-ról 5000 Ft-ra emelkedik naptári naponként. Egyúttal a képviselık egyhangúlag eltörölték az 1 millió forintos adómentes határt. A jegyzı úr tájékoztatása szerint az iparőzési adó rendelethez azért kellett hozzányúlni, mert a jövı évben drasztikusan tovább csökken az önkormányzatok állami támogatása. A gépjármőadó 60 %-át központilag elvonják, pótlására valamilyen intézkedést kell keresni. Az adóerı-képesség vizsgálatánál megnézik, él-e az adóztatás jogával az önkormányzat, és mit tesz ennek érdekében. Az adókedvezmény sok termelıt, vállalkozót érintett, viszont a közteherviselésnek van egy olyan sajátossága, hogy mindenkinek részt kell benne venni. Ismerve a jövı évi lehetıségeinket, fontos, hogy a maga módján ebben mindenki részt vegyen. Népszerőtlen döntés, de adott esetben hozni kell olyan döntéseket, amelyeknek a település érdekében a közösség megtartásához és életvitelhez nélkülözhetetlenek. Elfogadták a képviselık a magánszemélyek kommunális adójáról szóló rendelet formai módosítását is. Az összeg nem módosult, hanem a formai követelmények miatt egységes szerkezetbe kellett foglalni. A szennyvízcsatorna hálózat és szennyvíztelep építése projekt kapcsán kiválasztotta a testület azt a 3-3 céget, akiktıl a mérnöki feladatok ill. projektmenedzseri feladatok ellátására közbeszerzı által árajánlatot kérnek. Támogatták a képviselık Gémes Tibor mezıgazdasági haszonbérlet iránti kérelmét. Sikeres együttmőködésen van túl az önkormányzat a Bárka Szállót illetıen a Baksi Horgászegyesülettel, mint civil szervezettel, és ha civil szervezet pályázik, 100 %-os támogatásban részesül. Egyértelmő volt, hogy a lehetıség szerint szintén civil szervezet fogja beadni a pályázatot, így egyhangú szavazattal támogatásra került a Falufejlesztés II. ütem pályázat beadása a Baksért Hagyományırzı és Szabadidıs Egyesület által. Így ezer forintot takaríthatna meg az önkormányzat. Utcanévtáblák kihelyezése, sétány kialakítása a templom mellett, illetve buszforduló korszerősítése fog megtörténni.

3 Baksi Hírmondó december Tisztelt Baksi Lakosok! Áldott Békés Karácsonyi Ünnepeket és Sikerekben Gazdag Új Esztendőt Kívánunk Mindenkinek a Képviselő - testület, az Intézményvezetők és a Polgármesteri Hivatal dolgozói nevében! Dr. Lajkó Norbert jegyző Búza Zsolt polgármester Ezúton Kívánok a Baksi Kulturális Egyesület minden tagjának, és mindazoknak, akik munkájukkal, anyagi és erkölcsi támogatásukkal segítették egyesületünk mőködését, valamint községünk minden kedves lakosának Szeretteik körében eltöltött, meghitt Boldog Karácsonyi Ünnepeket és Békés, Sikerekben Gazdag Új Évet! Mihályné Tóth Margit Baksi Kulturális Egyesület Elnöke Önkormányzati képviselı Meghívó Krisztus Szeretete Gyülekezet ezúton szeretettel meghívja a Község Lakosságát a december 21.-én 16 órakor megrendezendı Karácsonyi Ünnepségre. Helyszín: Faluház Magdika és Laci

4 Baksi Hírmondó december Antal Imre plébánossal án hitélet gyakorlására volt lehetőség. Idős ellátottjaink nagy örömmel fogadták. A plébános minden hónapban új imádságokat hoz, amelyeket közösen olvasnak fel. Az ima elmondása után beszélgettek a mindennapi felmerülő problémákról. A hitélet gyakorlására, december 06án lesz lehetőség. Márton napi ünnepséget tartottunk november 09-én. Idős ellátottjaink versekkel, mondókákkal és énekekkel készültek. Zsíros kenyeret és teát készítettünk nekik. Az ünnepség jó hangulatban telt. Márton nap jelentése: A népszokás szerint, november tizenegyedike, azaz Márton nap zárja, az éves gazdasági munkákat. Ezen a napon kóstolták meg először az újbort és vágtak le a tömött libákat. Ezen kívül, régen az emberek a Márton napi időjárásból következtettek a télre: "Ha Márton fehér lovon jön enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható." A Gondozási Központban névnapi mulatságot tartottunk án. Az ünnepeltek: Boldog Jánosné Maca néni, Pintér Ferencné Kati néni, Török Józsefné Erzsike néni és Ónozó András volt. Az ünnepelteknek az ellátottjaink és a dolgozók versekkel és énekekkel készültek. Az előző napon sütöttünk nagyon finom töpörtős pogácsát, amit ezen a jeles napon fogyasztottak el. Az ünnepség megható és bensőséges volt. Köszönetet szeretnék mondani: Boldog Jánosnénak és Mihály Margitnak a töpörtős pogácsa elkészítéséért, Mihály Józsefnének az alapanyagért és Ónozó Andrásnak a hozott ajándékokért! A Gondozási Központban december 6-án Antal Imre plébánossal ismételten a hétélet gyakorlására volt lehetőség. Közösen imádkoztak az időseink, és felelevenítettek népszokásokat és vallási hagyományokat. Legközelebbi időpontja december 20-a 10:00, amikor is a Karácsonyi ünnepségre fogunk készülődni. Kovács Krisztián intézményvezető

5 Baksi Hírmondó december Október 5-én Csillagtúrán vehettek részt a felsős tanulók. Az iskolától a telepen keresztül Cimberné Anikó néniékhez sétáltunk, ahol már várt minket a lobogó tábortűz. Mindenki a maga által elkészített szalonnát, kolbászt, kenyeret sütötte meg. Az ötletesek a Herpai Misi bácsi által felajánlott kukit sütötték meg. Jókat énekeltünk, szaladgáltunk a töltés oldalában, és még szójátékoztunk is. Köszönjük Anikó néniéknek ezt a felejthetetlen estét! Október 13-án papírgyűjtés volt iskolánkban. Az előző napokban, hetekben a gyerekek nagy lelkesedéssel jártak házról házra, és hordták egybe az újságokat, kartonokat. Szombat délelőtt a szülők is besegítettek, így hatalmas mennyiség gyűlt össze: 4,5 tonna papír. Az osztályok közötti versenyt az alsóban a 2. osztály nyerte meg, a felsősöknél holtverseny született a 6. és 7. osztály közt. Köszönjük a szülők segítségét és gratulálunk a gyereknek! Október 19-én az október 23-i eseményekre emlékeztünk a Faluházban. A 8. osztályosok a színvonalas műsorukat a Gondozási Központban is előadták. Felkészítő tanárok Marácziné Faddi Julianna és Kutasi Sándor voltak. Október 25-én hagyományok szerint megrendeztük Falufutásunkat. A zenés bemelegítés után két kategóriában nevezhettek a gyerekek: egyéni és csapatversenyben. Egyéniben Vincze Norbert és Kovács Ágnes lett az első, csapatban a 4. ill. 8. osztály. Fáradtságukat almával és forró teával köszöntük meg. Programok decemberre: December 3-7. között rendezzük meg 2. alkalommal a Szent Miklós Hetet, ahol névadónk tiszteletére sok érdekes programon vehetnek részt diákjaink. A hét zárásaként pénteken Teremlabdarúgó Kupát rendezünk, amelyre szeretettel várjuk szurkolni a falu lakosságát. Ebédfizetés november 28-án szerdán 8-16 óra között az iskola gazdasági irodáján. Somogyiné Utasy Ibolya igazgató

6 Baksi Hírmondó 6 Közösségi Ház híreibıl Rövid összefoglaló az elmúlt nyár programjairól. A 2012-es év nyara is igen tartalmasan telt el a Házban. A nyári szünidıt élvezı gyerekek részére tartalmas táborozásokat biztosítottunk. A táborokban áltagban fı vett részt. A mindennapokban továbbra is változatos szabadidıs tevékenységekkel vártuk a Házba látogató személyeket. Programjaink bıvültek az esti Szabadtéri filmvetítéssel, A Nıi tornával, a Mese mozival. Hétvégén kirándultunk Szegedre a Vadasparkba, Pusztaszerre a Tündértalálkozóra, szerveztünk Csillagtúrát, éjszakai szalonnasütögetést, de több alkalommal kerítettünk sort Ruhabörzére a beszerzett ruhákból, cipıkbıl. Szeptemberben lovagolni voltunk Ópusztaszeren, és tartalmasan bekapcsolódtunk a Tök- és Termésfesztivál programjába. Újra beindítottuk a mindennapos Tan-Kört, ahol a tanulásban nehezen haladó gyerekeknek tudunk segítséget nyújtani. Örömmel számolhatunk be, egy új program beindulásáról, a Hip-Hop Tánc szakkörrıl, melyre elég szép számmal jelentkeztek gyerekek. Október 21-én vasárnap Hétvégi Szabadidıs Program keretében 27 család vett részt az általunk megrendezett Családi Napon. Az elıre elkészített, családrajzzal benevezett családok egymással szemben mérhették össze tudásukat és ügyességüket a leküzdött tíz akadályban. A három legügyesebb családot Oklevéllel és tortával jutalmaztuk, míg a többi résztvevı Emléklapban és egy szelet csokoládéban részesült. Legtöbb pontot szerezte, és ezzel megnyerte a versenyt id. Rostás Zoltán és családja. A program végére Nagy Lajos és Márton Zsolt által, bográcsban elkészített körömpörköltet fogyaszthattuk el. Kellemes ıszi idıben, jó hangulatban telt el a vasárnapi program. Cimberné Maszlag Anikó december

7 Baksi Hírmondó december Óvodai Hírek dec. 2-án az óvoda nagycsoportosai rész vettek a falu Adventi koszorújának ünnepélyes gyertya gyújtásán. Dec. 3-tól 7-ig. Szent Miklós hetet tartottunk az óvodában. Minden napi tevékenység a Mikuláshoz kötődött (színezés, festés, hajtogatás, mikulásbábok készítése, sporttevékenységek, diavetítés, télapónak ajándék és süteménykészítés). Dec. 6-án Mikulás napján a szülők mesejátékkal készültek a gyerekeknek, meglepetésként, majd a csomagokkal megérkezett a Mikulás. A gyerekek süteménnyel, forró teával kedveskedtek neki, majd átadták az ajándékukat. Köszönetet szeretnénk mondani Kovácsné Ormándi Juditnak, Páskáné Rácz Szabinának, Zsemberi Beátának, Kovács Zsoltnénak, Csurár Ibolyának, Tóthné Drabant Ibolyának, Dobos Péternek, Somogyi Andrásnak, Héjjas-Hegedűs Andreának a szereplésért. Dec. 7-én Karácsonyi kavalkádot tartottunk óvodánkban ahol a szülők karácsonyi díszeket, koszorúkat, kopogtatókat készítettek. Ezúton szeretnénk megköszönni Olaszkiné Kertész Piroskának a felajánlott koszorú alapokat és tobozokat, Huszkáné Zsemberi Évának az óvoda belső díszítését dekorálását. Dec. 10-én a Kisteleki Esélyegyenlőségi iroda munkatársai ünnepi műsorral kedveskedtek óvodásainknak, majd mézeskalácssütéssel folytattuk a délelőttöt. Dec.12-én az iskola 4. osztálya Lucázni volt az óvodában. Dec. 13-án az óvoda nagycsoportosai a Polgármesteri Hivatalban, a Gondozási Központban, és az iskolában adták elő Luca napi jókívánságaikat, ezután az összes óvodás elültette a Luca búzát. Dec. 20-án 10 órakor a Jézus Szíve Katolikus Templomba tartja az óvoda nagycsoportja a Karácsonyi Betlehemes műsorát, melyre mindenkit nagyon sok szeretettel várunk. Téli Szünet Dec. 22-től január 2-ig. Áldott, Békés Ünnepet, egészségben, szeretetben, gazdag új évet kíván az óvoda összes dolgozója! Pinjung Emilné Igazgató helyettes

8 Baksi Hírmondó december Kedves Szülık és Gyerekek! Köszönetet szeretnénk mondani azoknak a gyerekeknek és szülıknek, akik játékokkal és ruhákkal támogatták és segítették a 2012-es évben a Családi Napközit, és így nagy örömet szereztek a gyerekeknek. Köszönet: Kósa Zsombor, Péter Szabó Attila, Balogh Sára, Balogh Balázs, Lép Noel, Márton Szimonetta, Kátai-Benedek Ádám Mindenkinek Áldott Békés Ünnepeket Kívánunk!! Kátai Benedek Zsoltné Mártonné Kecskeméti Szilvia október 5.-én került megrendezésre egy POKER verseny ahol 32 fiatal jelent meg, akik szeretik ezt a kártyajátékot. Természetesen sokan kihasználták a többi szórakozási lehetıséget is október 14.-én csocsó és ping-pong bajnokság október 19.-én SZMK foglalkoztató délután. Minden hétvégén szeretettel várjuk a fiatalokat a Faluházba. (csocsó, ping-pong, internet, lengıteke, különbözı kártyajátékok, társasjátékok) Kacsinta Tamás

9 Baksi Hírmondó december Pályázati felhívás Baks Község Önkormányzata egyszerő beszerzési eljárás keretein belül meghirdeti a 2013 év elején esedékes pályázati támogatásból megvalósuló építési munkák kivitelezését. Érintett pályázatok: 1. Komplex telep program keretein belül Csillagház kialakítása 2. EMVA III. tengely Falumegújítás és fejlesztés jogcím Faluközpont rehabilitációs munkálatok. A baksi székhelyő vállalkozók az építési munkákhoz szükséges árazatlan költségvetéseket december 3-tól vehetik át a Polgármesteri Hivatalban Harangozóné Pálnok Orsolyától! Beadási határidı: december 17. További információ: Búza Zsolt polgármestertıl kérhetı KÖSZÖNET A Közösségi Ház dolgozói szeretettel köszöntötték Tóth Józsefné Margit nénit 92. születésnapja alkalmából, még egy tortát is sütöttek neki. Kívánunk neki még sok egészségben, boldogságban töltött évet! Baks Község Önkormányzata köszönetet mond Bálint Lajosnénak a templomhoz adományozott virágokért. TÁJÉKOZTATÁS Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy szeptember 1- jétıl a Könyvtár nyitva tartása az alábbiak szerint alakul: kedden és csütörtökön óra között Szeretettel várjuk minden olvasni szeretı régi és új tagunkat! Ezúton köszönjük mindazon olvasónknak, akik a kölcsönzött könyvekkel kapcsolatos felszólításunknak eleget téve

10 Baksi Hírmondó december HALÁLOZÁS Búza István (1925) Tóth Mihályné Vidács Rozália (1958) Pintér Szilveszter (1955) Rostás Péter (1948) Dimovics Illésné Kovács Borbála (1954) Márton Jánosné Elhard Anna (1929) Mihály Péter Pálné Tábit Erzsébet(1924) Kacsinta Tamásné Fülöp Margit (1965) Hájas Ferenc (1930) Németh Lehelné Patai Mária (1962) A Magyar Vöröskereszt szervezésében december 10-én Véradást tartunk a Faluházban! Várunk minden érdeklődőt óráig! TÁJÉKOZTATÁS Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az érdeklıdık számára a Népi Régiségi Házak az alábbi idıpontokban látogathatók: TŐZOLTÓMÚZEUM Hétfı és péntek 8 10 óra között TÁJHÁZ Kedd és csütörtök óra között Baksi Víziközmő Társulat hírei Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy A Baksi Víziközmő Társulat augusztus hónapban számlavezetı bankot váltott. Ezért az augusztus 15. után befizetett csekkeket a K&H Bank már nem fogadta be. Ezeket a befizetéseket a Posta visszaküldte az ügyfeleknek, azonban már a postai díjat levonta belıle. Kérjük azokat az ügyfeleinket, akik a sikertelen befizetésrıl értesítést kaptak, az értesítıvel és a kifizetési utalvány szelvényével keressék fel ügyintézınket a Polgármesteri Hivatalban. Köszönettel: Búza Zsolt polgármester A Baksi Hírmondó novemberi számában színezővel kedveskedünk a kicsiknek:

11 és a kicsit nagyobbaknak egy karácsonyi recepttel: Almás-sajtos pulykatekercs Hozzávalók: 4 szelet pulykamell, 15 dkg gépsonka, 2 db alma, 10 dkg trappista sajt 1 db tojás, 3 dkg liszt, 2 dl fehérbor, só, őrölt bors, aprított petrezselyem olaj Elkészítés: A pulykamelleket kicsit kiklopfoljuk, besózzuk. Az almát meghámozva a sajttal együtt lereszeljük. Az apróra vágott gépsonkát a reszelt sajttal, az almával, sóval, borssal, az apróra vágott zöldpetrezselyemmel és a tojással alaposan összekeverjük. Ezt a tölteléket a pulykaszeletekre kenjük, széleit kissé behajtva feltekerjük. A tekercseket vékony zsineggel összekötjük vagy megtűzzük, és lisztben megforgatva, olajon pirosra sütjük. Ezután aláöntjük a bort, és puhára pároljuk. Ha elkészült, a pulykatekercseket tálra helyezzük, és ráöntjük a fehérboros pecsenyelevet. Párolt rizzsel tálaljuk Baksi Hírmondó: Megjelenik havonta Kiadja: Baks Község Önkormányzata Engedélyszám: 2.9/1270-1/2006 Felelős szerkesztő: Dr. Lajkó Norbert jegyző Szerkesztőség címe: 6768 Baks, Fő u. 92. Telefon: (62) info@baks.hu Sokszorosítás: TISZAPRESS Nyomda Készült: 800 példányban HU ISSN (Nyomtatott)/(Print) HU ISSN (Online)

A képviselı-testület 2012. november 28-án tartotta soros ülését.

A képviselı-testület 2012. november 28-án tartotta soros ülését. VII. évfolyam 10. szám 2012. december A képviselı-testület 2012. november 28-án tartotta soros ülését. Ezen az ülésen megtárgyalták az önkormányzat 2013. évi költségvetési koncepcióját, a 2012. III. negyedéves

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének november 25. napján megtartott soros, nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének november 25. napján megtartott soros, nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. november 25. napján megtartott soros, nyilvános üléséről. Jelen voltak: Búza Zsolt polgármester Lépné Soós Anita, alpolgármester

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. nyilvános ülésérıl. 2014. április 17.

JEGYZİKÖNYV. nyilvános ülésérıl. 2014. április 17. Ügyszám: 9-31/2014. JEGYZİKÖNYV nyilvános ülésérıl 2014. április 17. Szıc 2014 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános ülésérıl Szıci Mővelıdési Ház Szıc, Kossuth L. u. 41. Az ülés idıpontja: 2014.

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. szeptember 27-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. szeptember 27-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 18/2011. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. szeptember 27-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 110-112. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 110/2011.(IX.27.)

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A képviselő-testület egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta.

JEGYZŐKÖNYV. A képviselő-testület egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta. JEGYZŐKÖNYV Készült Baks Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 31. napján megtartott nyilvános üléséről Jelen voltak: Búza Zsolt polgármester Lépné Soós Anita képviselő Kecskeméti Józsefné

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének január 29. napján megtartott soros, nyilvános testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének január 29. napján megtartott soros, nyilvános testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2014. január 29. napján megtartott soros, nyilvános testületi üléséről. Jelen voltak: Búza Zsolt polgármester Lépné Soós Anita Kecskeméti

Részletesebben

Ikt.szám: /2014.

Ikt.szám: /2014. Ikt.szám: 1126-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én 15 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásáról Készült: Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készült május 3-án a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselıtestület

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készült május 3-án a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselıtestület Községi Önkormányzat RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-92012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült 2012. május 3-án a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselıtestület

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő testület egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: Erről értesítést kapnak:

Jegyzőkönyv. A képviselő testület egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: Erről értesítést kapnak: Jegyzőkönyv Készült: Baks Község Önkormányzat képviselő testületének 2011. július 28 án megtartott rendkívüli ülése jegyzőkönyvéből Jelen voltak: Búza Zsolt polgármester Boros János képviselő Fátyolné

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl. 2013. február 14.

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl. 2013. február 14. Ügyszám: 289-8/2013. JEGYZİKÖNYV Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl 2013. február 14. Nyirád 2013 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

-2- Felsorolta az esemény kapcsán felmerült költségeket, amelyek kifizetését kérte a képviselıktıl elfogadásra. H A T Á R O Z A T

-2- Felsorolta az esemény kapcsán felmerült költségeket, amelyek kifizetését kérte a képviselıktıl elfogadásra. H A T Á R O Z A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 290-10/2014. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. 2009. december 15-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.

J e g y z ı k ö n y v. 2009. december 15-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. J e g y z ı k ö n y v Készült: 2009. december 15-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.../2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének május 31-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének május 31-i ülésére Elıterjesztés 13. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. május 31-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata 2012. évi közbeszerzési tervének módosítása Az elıterjesztést készítette:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Baks Községi Önkormányzat képviselő testülete a meghívóban rögzített napirendi pontokat elfogadja. Erről értesítést kapnak:

Jegyzőkönyv. Baks Községi Önkormányzat képviselő testülete a meghívóban rögzített napirendi pontokat elfogadja. Erről értesítést kapnak: Jegyzőkönyv Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2014. szeptember 22. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Búza Zsolt Lépné Soós Anita Kecskeméti Józsefné Kovács Gábor

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 4/2012. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozat száma: 39-41. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 39/2012.(IV.10.)

Részletesebben

A TÁMOP 3.1.4. pályázat hírei, a megvalósítás eseményei, krónikája, dokumentumai. Kompetencia alapú oktatás a Szegvár- Mártély ÁMK Forray Máté

A TÁMOP 3.1.4. pályázat hírei, a megvalósítás eseményei, krónikája, dokumentumai. Kompetencia alapú oktatás a Szegvár- Mártély ÁMK Forray Máté A TÁMOP 3.1.4. pályázat hírei, a megvalósítás eseményei, krónikája, dokumentumai Kompetencia alapú oktatás a Szegvár- Mártély ÁMK Forray Máté Általános Iskolájában 2009. május 27. fontos dátum iskolánk

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. március 19. napján megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. március 19. napján megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Jegyzőkönyv Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. március 19. napján megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Jelen voltak: Búza Zsolt polgármester Lépné Soós Anita képviselő,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének október 28-án megtartott ülésérıl.

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének október 28-án megtartott ülésérıl. TÉT VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 9100 Tét, Fı u. 88. 143-16/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2008. október 28-án megtartott ülésérıl. 2 TÉT VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. május 5-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Szám: IV. 167-9/2013. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. november 4-én (hétfın) 10 óra 15 perckor a Polgármesteri

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v N A P I R E N D E T :

J e g y z ı k ö n y v N A P I R E N D E T : J e g y z ı k ö n y v Készült: Pereszteg Község Önkormányzati képviselı-testületének 2010. június 14-én tartott testületi ülésén. Jelen vannak: Práznek József polgármester, Zambóné Németh Ilona jegyzı,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános, rendkívüli ülésérıl október 11.

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános, rendkívüli ülésérıl október 11. Ügyszám: 9-146/2012. JEGYZİKÖNYV Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános, rendkívüli ülésérıl 2012. október 11. Nyirád 2012 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község Önkormányzata

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. október 17-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak:

Részletesebben

A Kunszállási Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény Mosolyvár Óvoda és Bölcsıdéjének Különös közzétételi listája

A Kunszállási Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény Mosolyvár Óvoda és Bölcsıdéjének Különös közzétételi listája A Kunszállási Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény Mosolyvár Óvoda és Bölcsıdéjének Különös közzétételi listája [a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 8. (6) bekezdés alapján (a lista személyes adatokat nem

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. január 5-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. január 5-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 1/2011. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. január 5-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 1-2. TARTALOMJEGYZÉK 1/2011.(I.05.) ÖH. Pályázat

Részletesebben

tanév horvát eredményei - 1. félév

tanév horvát eredményei - 1. félév 2018-2019. tanév horvát eredményei - 1. félév 1. Október 26.- Baja- Megyei Horvát tanulmányi verseny A versenyt minden évben Bátyán rendezik meg, idén Baja volt a helyszín. A Dusnoki Általános Iskola három

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. július 10-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. november 05-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen vannak: Pap József alpolgármester Dr. Árva-Lóky Zsófia képviselı

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Javaslat a szükséges anyagi fedezet biztosítására a Városi Mikulás rendezvényre Előterjesztő: Kelemenné Sípos Sarolta

Jegyzőkönyv. 2. Javaslat a szükséges anyagi fedezet biztosítására a Városi Mikulás rendezvényre Előterjesztő: Kelemenné Sípos Sarolta Jegyzőkönyv Készült: 2008. november 11-én 16.00-16.30 óráig a Borsodnádasd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Magyar János, Neuwirth László, Pallagi Ákos, Sági

Részletesebben

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát,

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, óvoda, általános iskola, bölcsőde is működik. A szépen

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a bizottság április 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a bizottság április 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 3/2011. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2011. április 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 17-19. TARTALOMJEGYZÉK 17/2011.(IV.19.)

Részletesebben

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V Szám: 8/2012. Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. április 3-án (kedden) 16.00 órai kezdettel a

Részletesebben

XV. évfolyam - 12. szám 2014. December Csupor Piac Sikerrel debütált Derekegyházon a Csupor Piac, ahol kézműves termékekkel és házi készítésű finomságokkal találkozhattak az érdeklődők. A piac fizetőeszközként

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. december 14-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár város 2018. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

Boldog újesztendıt kedves Tótiak!

Boldog újesztendıt kedves Tótiak! Káptalantóti Önkormányzat lapja /a Megyei Önkormányzat támogatásával/ VI. évfolyam 1. szám Boldog újesztendıt kedves Tótiak! Óév búcsúztatásaként szeretném megragadni az alkalmat és megköszönni minden

Részletesebben

2010. évi helyszínek. Kecskemét-Matkó

2010. évi helyszínek. Kecskemét-Matkó Kecskemét-Matkó Lakosok száma: - Az esemény idıpontja: 2010.04.15 Helyszín: Óvoda Helybéli ismeretszerzık száma: 9 fı Segítı önkéntesek száma: 4 fı (Magyar Telekom munkatárs) Tiszabábolna Lakosok száma:

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

MEGHÍVÓ! JÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

MEGHÍVÓ! JÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE JÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ! Ják község Képviselő-testülete 2012. október 25-én (csütörtök) 14,00 órai kezdettel a jáki Polgármesteri Hivatalban testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.

Részletesebben

Tanítási órák / Évfolyamok

Tanítási órák / Évfolyamok Mikor? Hol? 27. péntek 28. szombat 29. vasárnap 30. hétfő Tanítási órák / Évfolyamok 1. b 5. c 6. c 8. c Óra Téma Óra Téma Óra Téma Óra Téma Adventi Adventi koszorú Adventi koszorú szítése Adventi koszorú

Részletesebben

Felhívás. Programajánló. Idopontváltozás! Tompaháti Programok 06 70/

Felhívás. Programajánló. Idopontváltozás! Tompaháti Programok 06 70/ A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmailcom Telefon: Napközben a helyi lakosok által összeadott eszközökből és tárgyakból készített retrokiállítást bárki megtekinthette a Művelődési Házban

Részletesebben

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv 2008/2. Jegyzőkönyv Készült az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete 2008/2. Közgyűlésén 2008. június 9-én Helyszín: Érd, Kutyavári u. 11. A 17:30 órára meghirdetett kezdési időpontban nem jelent meg

Részletesebben

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről A verseny Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről megrendezésének időpontja: 2016. március rendező intézményének neve: Óvoda 4100, Tardy u. 8. szervezőjének neve, beosztása: Kari

Részletesebben

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA IX. évf. 1. szám (100) 2011. December A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Tartalomból: Miseszándékok 2. old. Részlet: Rainer Maria Rilke: Történetek a Jóistenrıl 3. old. E gy ház kö

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. augusztus 9-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzıkönyv. A képviselı testület egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: Errıl értesítést kapnak:

Jegyzıkönyv. A képviselı testület egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: Errıl értesítést kapnak: Jegyzıkönyv Készült: Baks Község Önkormányzat Képviselı testületének 2011. november 30 án megtartott ülésérıl Jelen voltak: Búza Zsolt polgármester Lépné Soós Anita alpolgármester Boros János képviselı

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Szakáld Közésg Önkormányzata Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4 Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére 1 M U N K A P R O G R A M 2013. január 1-től lényeges változások következtek

Részletesebben

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról 20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról Túrkeve Város Képviselő-testülete a két ülés között végzett munkáról szóló tájékoztatót elfogadja. Erről értesülnek:

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 155-8/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Képviselő-testülete, valamint Hegyesd község Önkormányzata

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 1. szombat összevont csoportban fogadjuk a gyerekeket December 4-től korcsolyázunk : december 4 kedd, 6 csütörtök, 11 kedd,13 csütörtök 18 kedd ez a turnus januárban folytatódik

Részletesebben

2010. június 28-án órától megtartott ülésén.

2010. június 28-án órától megtartott ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. május 27-én megtartott soron következı ülésérıl Jelen vannak: Berecz Pál képviselı Dr. Árva-Lóky Zsófia képviselı

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ikt.szám: -1/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 23-án 18 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásáról A Képviselő-testülete által meghozott

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: a Képviselı-testület 2011. június 28-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: A Vecsés Közrendjéért és Közbiztonságáért Közalapítvány 2010. évi beszámolója Elıterjesztı:

Részletesebben

Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 4/2012. (II. 17.) határozata. a ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRİL

Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 4/2012. (II. 17.) határozata. a ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRİL Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 4/. (II. 17.) határozata a. ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRİL I. A munkaprogramból adódó feladatok: 1.) Nyirád Község Önkormányzatának a költségvetési finanszírozásból

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.. /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Helye: Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. május 13-i rendkívüli ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. május 13-i rendkívüli ülésére Elıterjesztés 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. május 13-i rendkívüli ülésére Tárgy: Pályázat benyújtása az Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 3/2015 OKSB BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2015. március 24-én, (kedden) 15:00 órakor megtartott

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 2-től korcsolyázunk : december 2. kedd, 4. csütörtök, 9. kedd,11. csütörtök 16. kedd 18. csütörtök ez a turnus januárban folytatódik Idén is a Jégpalota fedett jégcsarnokába

Részletesebben

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT HU11-0005-A1-2013 24. HÍRLEVÉL Oldal 2 KÖSZÖNŐ LEVÉL A Mintaprogram a minőségi időskorért program részeként az Alapítvány Alsómocsoládért gondozásában a nemzetközi gyakorlatban

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2015. évi beszámoló 2016. évi munkaterv 2 A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek a 2010. II. félévi

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,

Részletesebben

Erről értesül: 1./ Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottság tagjai helyben

Erről értesül: 1./ Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottság tagjai helyben 1/2015. (I.27.) számú Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottsági határozat Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Ügyrendi-Jogi- Szociális Bizottság

Részletesebben

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének január 19-i ülésére

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének január 19-i ülésére 5. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. január 19-i ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a Mizsei utca 7-9. szám alatti Lajosmizse Városi Labdarúgó Sportcentrum és a belvízelvezetı

Részletesebben

XIV. évfolyam - 10. szám 2013. Október II.Furioso Emlékverseny és szakmai nap 2013. szeptember 21. folytatásaz első oldalról Balról a művész úr, aki a kopjafát készítette. Gumis kocsik versenyében Banka

Részletesebben

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE SAJÓSZENTPÉTER VÁROS SAJÓSZENTPÉTER VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Képviselı-testületének a..) jegyzıkönyve, b.) napirendek: c.) rendeletek: 32., 33. d.) határozatai: 269., 270., 271.,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a Bőnmegelızési Tanács egy éves munkájáról. Készítette: Dombi György Bőnmegelızési Tanács elnöke

BESZÁMOLÓ. a Bőnmegelızési Tanács egy éves munkájáról. Készítette: Dombi György Bőnmegelızési Tanács elnöke BESZÁMOLÓ a Bőnmegelızési Tanács egy éves munkájáról Készítette: Dombi György Bőnmegelızési Tanács elnöke 1 A rendırségrıl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 10. (1) bekezdése szerint az önkormányzatok közbiztonsággal

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl. 2012. június 12.

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl. 2012. június 12. Ügyszám: 114-28/2012. JEGYZİKÖNYV Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl 2012. június 12. Nyirád 2012 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Doba Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8482. Doba, Kossuth u. 10. Szám: D/57/3 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Doba Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. február 12-én 18.00 órai

Részletesebben