NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÜLÉSÉNEK. 71/2012. (IV.26.) számú. határozata

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÜLÉSÉNEK. 71/2012. (IV.26.) számú. határozata"

Átírás

1 NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÜLÉSÉNEK 71/2012. (IV.26.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város évi környezetvédelmi környezetgazdálkodási tervében szereplő feladatok teljesítéséről és a évre vonatkozó terv jóváhagyásáról A Közgyűlés 1. Nyíregyháza Kömyezetvédelmi Programjához készített évi kömyezetvédelmikörnyezetgazdálkodási tényének beszámolóját elfogadja és a évre vonatkozó tervet jóváhagyja. 2. Utasítja a Gazdálkodási Főosztályvezetőt, hogy lássa el a feladatok végrehajtásának felügyeletét. Felelős: Dr. Kása Brigitta, Gazdálkodási Főosztály vezetője k.m.t. rp', ~~\ f.h:,',.,., Dr. Kovács Ferenc polgármester Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző A határozatot kapják: 1. A Közgyűlés tagjai 2. A címzetes főjegyző és a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti egységei nek vezetői 3. NYfRW Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője 4. Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. ügyvezetője 5. Nyírségvíz Zrt. vezérigazgatója 6. Nyírtávhő Kft. ügyvezetője

2 CSELEKVÉSI TERV évi beszámoló Környezetvédelmi feilesztések, közterületek 1. Érkerti lakótelep rekonstrukciója (ÉAOP) pályázat "Az érkerti lakótelep nagyvárosias lakókörnyezetének minőségi megújítása" című pályázati program 1. fordulós dokumentációjának benyújtása március 23-án történt meg. A formaijogosultsági hiánypótlást követően lezajlott tartalmi értékelés eredményeként a Kormány a 1347/2011. (X.19.) szám ú határozatában döntött a projekt támogatásáról, így ezt követően nyílik lehetőség a 2. fordulós dokumentáció összeállítására, majd - annak újbóli jóváhagyását követően - a Támogatási Szerződés megkőtésére. A támogatói dőntés bizonyos feltételeket is meghatározott, melyeket a projektfejlesztés időszakában szükséges teljesíteni, ami a 2. fordulós pályázati dokumentáció benyújtásával (legkésőbb április 30.) válik esedékessé. A fent jelzett folyamatok időigénye eredményeként a projekt megvalósításának tervezett kezdete ( ) is módosításra szorul, ezért későbbre tolódik. 2. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás éves hozzájárulás Az éves hozzájárulást társulási megállapodás alapján fizette az Önkormányzat. 4. Folyékony hulladékgyűjtési kompenzáció (Önkormányzati) Az Önkormányzat éves költségvetése minden évben támogatási ősszeget biztosít a lakossági eredetű folyékony hulladékgyűjtés kompenzációjára. Ez az összeg a szippantás és szállítás díjának csökkentésére szolgál. 5. Helyi védettség ű természetvédelmi területek éves fenntartása és monitorozása 2011 évben a területek fenntartása és monitorozása során az Igrice mocsár és az Oláh-rét Természetvédelmi Terület folyamatos ellenőrzése és szükséges fenntartási munkái folytak. A természetvédelmi terület őrzése, jelenlét biztosítása és a veszélyeztető tényezőkről való adatgyűjtés. Infrastruktúra karbantartás: a védett természetvédelmi terület határát jelző hatósági és kiegészítő táblák ellenőrzése és karbantartása. Bemutatás: terepi szakvezetés és alternatív tanóra biztosítása. Kutatás, monitoring és dokumentálás: a tudományos - védett növényfajokat és madarakat érintő - monitoring vizsgálat. Médiában való szerepeltetés. 7. Hulladékgazdálkodási program felülvizsgálata (beszámoló) A program keretében Nyíregyháza és 6 környező település kőzösen készítette el a es időszakra vonatkozó Hulladékgazdálkodási Tervét, mely tartalmazza a települések folyékony és szilárd hulladékkal való gazdálkodási cé/jainak megvalósítását. A Hulladékgazdálkodási törvény előírja, hogya különböző szintű hulladékgazdálkodási terveket - kidolgozói - 6 évre készítik el és 3 évente beszámolót állítanak össze az abban foglaltak végrehajtásáról. 8. Borbányai volt hulladéklerakó kármenlesítése (KEOP) A projekt támogatási szerződése ismét meghosszabbításra került, így a 2. fordulós projektdokumentáció beadási határideje június 3. az előkészítő projekt befejezési határideje pedig december 3.

3 9. Nyíregyháza város zajtérkép készítése (KEOP) A NvíRINFO Nyíregyházi Informatikai Nonprofit Kft. a Környezet és Energia Operatív Program támogatási rendszeréhez kapcsolódóan vissza nem térítendő támogatást nyert a KEOP-6.3.0/Z/ azonosítószámú, "Stratégiai zajtérképek és zajcsökkentési intézkedési tervek készítése Nyíregyháza kőzigazgatási területére" megnevezésű projekt megvalósítására évben a Megvalósíthatósági Tanulmány elkészítése és véleményeztetése megtörtént, valamint Támogatási Szerződés megkötése a Közreműködő Szervezettel. 12. Közterületi fásítások A korábban ültetett fák szükséges pótlását a vegetációs időszak elteltével végeztük el évi városi fásítási program megvalósításához szükséges fás növényzet beszerzési, rakodási és az ültetési helyszínekre szállítás munkálatai folytak. 15. Nyíregyháza-Nyírszőlős kerékpárút építés (ÉAOP) A Nyíregyháza-Nyírszőlős kerékpárút építésének munkaterület átadása megtörtént a kivitelezők részére. Tényleges munkavégzés 2011-ben kezdődött. A kerékpárút kivitelezője a Colas-Nyírflop konzorcium, a vasúti át járót a Rózsaép Kft. nyerte el. A vasúti átjáró műszaki átadása megtörtént, a kerékpárút kivitelezése elkészült a módosított november 15-ei befejezési határidőre. A forgalomba helyezési eljárás megkezdődött, de a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. hídépítési munkáinak elhúzódása és a közút valamint a kerékpárút vízelvezetési problémái miatt felfüggesztésre került. 16. Nyíregyháza-Nagykálló kerékpárút építés Nyíregyháza-Nagykálló kerékpárút építésének feltétele az idegen területek megszerzése, földhivatali ingatlan nyilvántartáson történő átvezetése. A tulajdonosokkal a tárgyalások még nem kezdődtek meg. 17. Korányi Frigyes u. kerékpárút tervezés Korányi Frigyes utcai kerékpárút tervezése megtörtént, a belteruleti kerékpárút hálózat tervezésének részeként, költsége a pályázatban elszámolható, jelen soron kifizetés nem történt. 18. Kállói út kerékpárút tervezés (KHEM) A Kállói úti kerékpárút terveihez kapcsolódóan Nyíregyháza város külterületi szakaszaira vonatkozó tervek elkészültek, a belterületi szakasz kapcsán azonban a meglévő tervek átdolgozása szükséges. 19. Kerékpáros forgalomszámlálás A kerékpáros forgalomszámlását ősszel nem tudtuk elvégeztetni, mert a nyírszőlősi kerékpárút átadása a kerékpáros szezonban nem történt meg. Az adatok támasztják majd alá a pályázati indikátorok teljesülését, valamint a jövőbeni pályázatok indokoltság át.

4 Környezetvédelmi Alap célfeladatok 22. Környezetvédelmi civil pályázat A helyi önszervező közösségek számára meghirdetett Környezetvédelmi Alap felhívásra 20 db pályázat érkezett, melyből a Városüzemeltetési Bizottság - a formai és szakmai elbírálást követően 9 db pályázat megvalósítását támogatta. A rendelkezésre álló támogatási keret ,- Ft volt, melyből az elbírálást követően ,- Ft lett a javasolt támogatás. 23. Nyíregyházi Faiskola Botanikus Kerttel való együttműködési környezetvédelmi programok 2011 évben is megvalósította a "Környezeti nevelés" programját a Nyíregyházi Főiskola Tuzson János Botanikus Kert. Megrendezésre került a "Kutatók éjszakája" keretében a "Holdvirágos éjszaka" cím ű vetélkedő. A rendezvényre a város valamennyi általános- és középiskolája meghívót kapott, amelyen visszajelzésük és regisztrálásuk alapján vehettek részt. A vetélkedőn a diákok a növényvilág érdekességeivel. különlegességeivel ismerkedhettek meg. egészen más módon és kötetlenebbül, mint ahogyan az a tanórákon történik. Az iskolások a Botanikus Kertben elhelyezett öt állomást jártak be, ahol különböző feladatokat oldottak meg. A vetélkedőn 34 osztály körülbelül 1200 diákja vett részt. 24. Környezetvédelmi oktatási program, előadások szervezése, "fenntartható fejlődés" képzés A fenntartható fejlődés témakörében a "Fenntartható életmód" címmel előadást szerveztünk Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzat dolgozói részére. 25. "Környezetbarát megoldások" - kreatív ötletbörze a környezettudatos gondolkodás kialakítására, kiállítás szervezése november 14-én Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdetett Nyíregyháza Megyei Jogú Város közigazgatási területén működő valamennyi alap- és középfokú oktatási intézmény részére "Környezetbarát megoldások címmel". A témák a következők voltak: Hulladékgyűjtés napjainkban; Vizeink tisztaságának megőrzése; Nyíregyháza város környezeti értékeinek bemutatása. Az általános iskolásoknál két korcsoportra bontva. alsó (1-4); és felső (5-8) osztály. 1. kategóriában (rajz. festmény, rézkarc) összesen 406 db pályázat, 2. kategóriában (szobor, figura, makett) 31 db pályamunka érkezett. A nyertes munkák kiállításra kerületek a Váci Mihály Művelődési Központban. 26. Lakossági tájékoztatás, környezeti adatok aktualizálása, honlap, média megjelenítés A környezetvédelmi beruházásokról, programokról, akciókról, aktualitásokról a lakosság széles körű folyamatos tájékoztatást kapott az írott sajtón és egyéb médián keresztül. A környezeti adatok, információk aktualizálása céljából a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséggel kötöttünk szerződést negyedévenkénti adatszolgáltatási kötelezettséggel.

5 28. Hulladék kommandó működésének támogatása Az érintett szervezetek (rendőrség, kőzterület-felügyelet, mezőőrők) napi szolgálat ellátásának, szemétgyűjtési és szállítási tevékenység javulásának, a lakosság környezettudatosabb gondolkodásának következtében évről-évre csökken az iiiegálisan lerakott szemét mennyisége. A Hulladék-kommandó célja az illegális szemételhelyezés további csökkentése, fokozott hatósági, egyenruhás jelenlét, szemléletformálás évben a Kőzterület-felügyelet kezdeményezésére és szervezésében folytatta munkáját a Hulladék-kommandó. Az elmúlt évben a részt vevő szervezetek tervezet szerint, kilenc alkalommal végeztek ellenőrzést, melyen minden alkalommal jelen voltak a rendőrök és a közterület-felügyelők. Az ellenőrzésben aktívan részt vettek az érintett településrész polgárőr egyesületei is. A Hulladék-kommandó munkájába bekapcsolódott: két alkalommal az E- misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület egy alkalommal a Cigány Kisebbségi Önkormányzat öt alkalommal a NYíRVV Nyíregyházi Városüzemeltetö és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. mezőőri szolgálata. A Hulladék-kommandó 2011 évi záró aktusaként a Közterület-felügyelet kezdeményezésére, amelyhez a NYIRW Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. igazgatója, valamint a Térségi Hulladék - Gazdálkodási Kft. igazgatója is csatlakozott. Szeptember 8-án, a Huszár lakótelepen és környezetében illegális szemétlerakó helyeket számoltunk fel. A szemétgyűjtés során kb. 14 OOO kilogramm illegális hulladék került elszá llítás ra. A munkához szükséges erőgépeket és kézi erőt a NYiRW Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. biztosította. A munkába a Cigány Kisebbségi Önkormányzat is bekapcsolódott. 29. Lakossági veszélyes hulladékgyűjtő akció A évben két alkalommal hirdettünk gyűjtést, hogy biztosítsuk a lakóknak a veszélyes hulladékoktól való kulturált és egyszerű megválást május 7-én szombaton, 10 helyszínen 1542 kg veszélyes hulladék gyűlt össze október 1-én 2047 kg veszélyes hulladékot adtak át a lakók szintén 10 helyszínen. Az összegyűjtött hulladékokat az Oros Szállás i u. 72 sz. alatti Regionális Hul/adékkezelő Üzembe szállítottuk, ahonnan átmeneti tárolás után kerültek végleges ártalmatlanítási helyükre. A gyűjtésbe az ÉVISZ SzakközépiskOla diákjait is bevontuk, erősítve ezzel is a környezetvédelem iránti elkötelezettségüket. 30. "Szelektív szombaf' - Környezetvédelmi Családi Nap rendezvény, vetélkedő szeptember 17-én szombaton az Erdei Tornapályán "Szelektív szombat" elnevezéssel, egy egész napos vetélkedőt hirdettünk gyerekeknek és szüleiknek ahol a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos tudásukat gyarapíthatták a kilátogatók. Nagy érdeklődés övezte a vetélkedőnap 9 állomását, több százan gondolták úgy, hogy hasznos lehet saját és gyermekeik számára ha kilátogatnak a tornapályára ezzel is erősítve elkötelezettségüket a környezettudatos gondolkodás mel/ett. A játékok közben a tapasztalatok mel/ett ajándékokkal is gazdagodhattak a jelenlévők. A díjakat illetően, a legügyesebb család nyereménye egy notebook volt, a második helyezett család jutalma egy wel/ness hétvége, harmadik helyezett család pedig kerékpárutalványt

6 vihetett haza. Emellett azok az iskolák és óvodák is díjazásra kerültek, akik a legtöbb családot mozgósították a vetélkedőn való részvételre. A tanulságos és gyakorlatias játékok mellett lufis bohóc, arcfestő, kukás-konténeres autó bemutató és még sok-sok érdekes program várta a résztvevőket. Fellépett a Gombóc Együttes, a MeLounge Zenekar, a Szabolcs Alapfokú Táncművészeti Iskola, valamint a Nap Együttes. A sztárvendég Balázs Fecó volt. 31. Környezetvédelmi Világnap alkalmából egy napos szelektív hulladékgyűjtést szorgalmazó akció a hulladékudvarban, E-hulladék gyűjtő lakossági akció A környezetvédelmi világnap alkalmából június 6-án 1 napos akciót hirdetettünk a Korányi F. u. 3. sz. alatt található Hulladékudvarban. Az akció ideje alatt az átadott hasznosítható anyagokért cserébe jelképes ajándékokkal lettek gazdagabbak a környezettudatos polgárok. Összesen 137 lakó kereste fel a Hulladékudvart. 32. "Környezetbarát Intézmény" pályázat év A "Környezetbarát Intézmény" pályázat óvodáknak hirdettük meg. Agyerekeknek (csoportoknak) óvodapedagógus segítségével le kellett rajzolniuk, hogy Intézményükben mivel járulnak hozzá a környezetvédelemhez, valamint a természet megóvásához. 32 óvodai csoport pályázott. Az első helyezett a Búzaszem Nyugati Óvoda Gyermekkert Tagintézmény, pillangó csoportja lett. Környezetgazdálkodás, vá rosüzemeltetés: 33. Városszépítő akció A tárgyévben - költségtakarékossági szempontok miatt - nem szerveztünk városszépítő akciót, nem tudtunk biztositani a városlakók részére balkon földet, a korábbi évektől eltérően a lakossági kezelés ű közterületekhez térítésmentesen termőföldet, fümagot és egyéb növényanyagot. 34. Állategészségügyi feladatok Állategészségügyi telep feladata többek között: Nyíregyháza város közigazgatási területén a kóbor ebek befogása, őrzése, gondozása, gazdához juttatása; A hatóság által elkobzott ebek elszállítása, elhelyezése; Állategészségügyi hatóság rendelkezésére, veszettség re aggályos eb 14 napos hatósági megfigyelése; A város közigazgatási területén elhullott állati tetemek, állati eredetű hulladékok, átvétele, begyűjtése, elszállítása, ártalmatlanításáról történő gondoskodás, feldolgozó telepre szállíttatása. A Gyepmesteri telepre bekerült állatok száma 2011-ben: 185 db; Örökbeadott állatok száma: 174 db; Megfigyelés, karantén alatt elhullott állatok száma: 11 db évtől a Gyepmesteri telepre bekerült állatok közül egyetlen állatot sem altattunk el. Elsődleges célunk volt a befogott, vagy leadott állatok mindenáron gazdához juttatása, örökbe adása. Az állatvédő szervezetekkel történt kölcsönös együttműködésnek köszönhetően ez sikerült is. Sajnos azonban a leggondosabb ellátás ellenére is néhány betegen bekerült állat a karantén ideje alatt elhullott.

7 A gazdához juttatás folyamata hosszadalmasabb, ezért 2011 évben megnőtt az egy kutyára eső átlagos tartási napok száma (33,5 nap/kutya), mely természetesen a tartási költségek növekedésével is járt. Növeini kellett a férőhelyek számát is, 5 db javított ketrec használatbavételével, valamint a korábban raktárnak használt épület kiürítésével, ahol a vemhes anyaállatok és a kölyökkutyák, kerülnek elkülönítésére, elhelyezésre. Rendszeresen szerveztünk a Nemzetiségi Önkormányzattal, a Közterület felügyelettel közösen kóbor kutya befogási akciót a hátrányos helyzetű lakókörzetekben. Sajnos folyamatosan újratermelődik a probléma. Állati eredetű hulladékok forgalma 2011-ben: Egyéni beszállítók által leadott mennyiség: Gyepmesteri tevékenység ből származó hulladék mennyisége: ATEV által elszállított mennyiség összesen: kg kg kg A Gyepmesteri telepre beszállított állati eredetű hulladékot szállítási szerződésben rögzített feltételek alapján az ATEV szállítja el megsemmisítésre. Rovar-rágcsáló mentesítés A rágcsáló mentesítést, Nyíregyháza közigazgatási területén a szerződésben meghatározott területeken időszakosan, és folyamatosan végeztük. A városi csapadékvíz hálózat rágcsáló irtási munkáit a Nyírségvíz Zrt. kezelésében lévő csatornahálózaton elkezdett rágcsálóirtáshoz igazítottuk. Az összehangolt munkáknak köszönhetően, hatékonyabban tudtuk megakadályozni a rágcsálók elszaporodását. A lakossági panasz bejelentésekre azonnal intézkedtünk, a pontosabb helymeghatározás érdekében minden esetben felvettük a kapcsolatot a panaszbejelentővel. Az elmúlt időszakban a legtöbb lakossági bejelentés, a Korányi úti lakópark, Törpe utca, Öz utca, Öz köz, Báthory utca, Madách utca, Kert utca, Szántó Kovács utca, Malomkerti ABC környékéről érkezett. Ezeket, a területeket, mint kieme It területet folyamatosan figyeltük, mérőkockákat helyeztünk ki, mérőpontokat létesítettünk. Szúnyog lárva gyérítést, védekezést földi és légi úton, 251,3 ha területen 1 alkalommal, csípőszúnyog elleni gyérítést pedig szintén földi és légi úton 1648 ha területen 1 alkalommal végeztünk. Atkafélék és élósködők elleni, vegyszeres növényvédelem, mentesítést (kullancs) 120 hektáron végeztünk 4 alkalommal, a lakosság által szabadidős tevékenységek során gyakrabban felkeresett űátszóterek, erdei sétányok, erdős, fás lígetek, parkok, stb.) területeken. 35. Zöldfelület fenntartás 2 A parkfenntartásba vont közel 2 millió m -t évben Társaságunk, illetve 3 külső vállalkozás tartotta karban év elején a vállalkozók 10 körzetben voltak jelen, de április hónaptól a területgazda vállalkozóval történt egyeztetetés alapján a kertvárosi körzet is - Sóstó és Jósaváros mellett saját fenntartásba került. Ezzel a belterjesen kezelt terület ( m 2 ) mintegy 25%-a Társaságunk fenntartásába tartozott. Mind a vállalkozók, mind pedig Társaságunk a parkfenntartási tevékenységet kidolgozott technológia alapján végzi. Az elvégzendő munkákat nagymértékben meghatározta a téli vizes, csapadékos időjárást felváltó száraz, meleg.

8 Az 2010 évi őszi kiültetések mellett tavasszal mintegy 5 ezer tő árvácskát ültettünk akiemelt virágágyakba. Az árvácskák és hagymás növények felszedése után, május hónapban közel 40 ezer tő egynyári virág került kiültetésre a saját hajtatás ú 4 ezer darab kanna virágon kívül. Június hónapban- döntően a kőzfoglalkoztatás keretein belül- kezdtük meg a Pazonyi téri ABC előtti zöldfelület talajcserés helyreállítását, ahol új aszfaltjárdák kerültek megépítésre, és pihenőpadokat helyeztünk ki. A zöldfelületek állapotát nagymértékben befolyásolják a közműgazdák által végzett bontások. A 2011 évben több mint 480 olyan bontási engedély került kiadásra, amely zöldfelületet érintett. Ebből 66 db bontás (5.352 m 2 ) volt, amely zöldfelület-fenntartásba vont részt érintett részben vagy egészben. Zöldfelület helyreállító csoportunk márciustól végezte a közműnyomvonalak helyreállítását (Korányi Frigyes utca, Eperjes utca, Váci M. utca, Ószőlö utca, Tamási Á. utca, Ungvár sétány) és a zöldfelület védelmét szolgáló korlátok kihelyezését (Állomás tér, Jósaváros, Eötvös utca. A közterületi növényállomány védelmét mintegy 1500 ha területen külső végezte. vállalkozó A bel- és külterületen mintegy 2 millió m 2 -en végezzük el az önkormányzati tulajdonú területek (belterületi használaton kívüli telkek, külterületi köz- és játszóterek, bevezető utak, művelődési házak környezete) gyommentesítését. Április hónapban kezdődtek el a játszótéri karbantartások (85 játszótér), valamint a még nem szabványosított 15 játszótér átalakítása. A játszóterek kétévente kötelező felülvizsgálatát a Tűzmegelőzés Kft. végezte szerződés szerint, mellyel párhuzamosan a feltárt hiányosságokat megszüntettük, a hibákat kijavítottuk. A tárgyévben a játszótéri ütéscsillapítók kialakításához valamint a homokozókba több mint 600 tonna folyamhomokot és 100 ms sárgahomokot használtunk fel évben a faápoló brigád által összesen 281 db fakivágás és 594 db gallyazási munka lett elvégezve, 106 db tuskó került kimarásra. A fakivágások, ga"yazások során keletkezett faanyag szolgált alapjául a rászorulók részére kiosztott szociális tűzifa segélynek. Társaságunk, mint bejegyzett erdőgazdálkodó, 52 ha erdőterület fenntartásáról gondoskodik, melynek egy része pihenőerdőként funkcionál. A tárgyévben folyamatosan - a közfoglalkoztatás adta lehetőségeket kihasználva biztosítottuk a parkerdő tisztaságát, ápoltuk a fiatal telepítést. A közel 2,9 hektáros területet 5 alkalommal volt szükséges kapálni. Rendezvény céljából 38 esetben biztosítottuk az erdei torna pálya főzőhelyeit. A szökőkutak és vízi látványosságok üzemeltetési költsége tárgyévben nettó 11,4 millió Ft volt, amely előző évhez képest 21,5%-kal csökkent. Ebből a két kiemeit - a Dózsa György

9 utcai és Ungvár sétányon található - vízi látványosság ra elszámolt költségek meghaladták a nettó 9,8 millió Ft-ot. A szökőkutakat, vízi létesítményeket csak a kiemeit idegenforgalmi időszakban működtettük, azokat napi rendszerességgel tisztítottuk, takarítottuk. 36. Be'vízelvezetés Az iroda személyi állománya a belvízzel sújtott területeken az első félévben védekezési munkálatokat végzett a II. fokú belvízvédelmi készültség keretén belü/. A védekezésbe bevontuk a közfoglalkoztatott dolgozókat. A munkálatok során 4 db nagyteljesítményű szivattyúval, saját tulajdonú és bérelt szippantó gépjárművekkel mentesítettük a belvíztől a területeket. Amennyiben a védekezés megkövetelte, folyamatosan 24 órában dolgoztunk a Katasztrófavédelem munkatársaival együtt. A város több pontján homokzsákos védekezést is kellett végeznünk az ingatlanok megvédése érdekében (Gyík utca, Nyírség utca, Százkút tanya, Vincellér utca, Vaskapu utca, Csernyik bokor, Matróz utca). A közúti közlekedés biztosítása érdekében az elöntött területeken utak szintjét emeltük meg (Száz-kút tanya, Manda bokor, Gyík utca), tonna inert hulladék felhasználásával. A belvíz zavartalan elvezetése céljából kotrási munkálatokat végeztünk a Csenger-Iskolai szivárgón 1555 m hosszban, a Dózsa-Majori csatornán 845 m hosszban, a Sikló utcai szivárgón 500 m hosszban. Záportározót alakítottunk ki a Csemete és a Tégla utcán. Új nyílt árkok épültek a Gyík utcán 275 m, a Tégla utcán 820 m hosszban, a levezetett vízmennyiség kb m 3 volt. A belvízvédekezés során vállalkozási felajánlások érkeztek az Önkormányzathoz nyílt árkok építésére, (Matróz utca, Lovag utca, B utyka, Vay Ádám utca), illetve abelvízzel veszélyeztetett pontokon bel- és csapadékvíz átemelők építésére. A vállalkozók által be nem fejezett átemelők teljes kiépítését elvégeztük, az átemelőket üzembe helyeztük. Ezek a következők voltak: Szélsőbokori út, Izabella köz, Lejtő utca - Vincellér utca, Vaskapu utca, Zenit utca. Társaságunk komplett kivitelezésében elkészült a Gyík, Kéményseprö és Naspolya utcai átemelő. A Bogyó és a Gomba utcán 92 fm átereszt, az Úttörő utcán 120 m zárt csapadékvíz csatornát építettünk. A Matróz és Lovag utcán zárt bel- és csapadékvíz elvezető rendszer kivitelezését végeztük el. Valamennyi megépített létesítmény esetében megindítottuk a vízjogi üzemeltetési (fennmaradási) engedélyezési e/járást. A közfoglalkoztatottak részvételével folyamatosan kaszáltuk a belvíz elvezetőket. A évben víz alatt lévő VIII/3 csatorna mellékágainak mederkialakítása, kotrása, Igrice V1I1I1-es csatorna Ilona tanyai szakasza, VIIII hrsz.-ú csatorna csatlakozásától Érpatak főfolyás torkolatáig, Lukalaposi szivárgó Hermann-féle csatorna, Csalóközi csatorna, hrsz. -ú csatorna, 0313/7 hrsz. -ú árok (komposztáló mellett) kotrása fm hosszban megtörtént. AVII1I2 és a Városi 1-es csatorna és a VIIII1-es csatorna Bujtos - Ilona tanya

10 közötti szakasza, a Sóstóhegyi u. - Fürdö közötti szakasza, kézi iszaptalanítása megtörtént közcélú foglalkoztatottak munkájának eredményeként. 37. Település vízellátás A vezetékes vízzel el nem látott magán ingatlanok (beleértve a szolgáltatásból kizártakat is) esetében a vonatkozó rendelet alapján 150 m-es távolságon belül kell biztosítani az ivóvíz ellátást közkifolyóról illetve szállított vízből. Az üzemeltetett létesítmények darabszámában bázis évhez képest jelentős változás nem történt. A közkifolyók működését folyamatosan felülvizsgáltuk, az ivó kutak és dísz kutak megbízható és takarékos üzemeltetésére kiemeit figyelmet fordítottunk évben az ivó kutak üzemeltetését, karbantartását Társaságunk szakemberei végezték. Egy darab ivó kutat megrongáltak, ismeretlen tettes ellen feljelentést tettünk. Az ivó kút javítását dolgozóink végezték el. Lakossági bejelentés 5 db érkezett tárgyévben, melyekben ejektoros kutak lezárását, ideiglenes üzembe helyezését kérelmezték. A városban 6 db mélyfúrású kút van, melyek megfelelő műszaki állapotát fenntartottuk. 38. Illegális szemétlerakók felszámolása Közfoglalkoztatott dolgozók bevonásával végeztük a város bel- és külterületén az illegális hulladéklerakások felszámolását, melynek során 157 tonna illegális hulladék került begyűjtésre az év folyamán. A város belterületén az illegális lerakások vonatkozásában a legfertőzöttebb terület a Huszár lakótelep és közvetlen környéke (Bottyán J.u., Hóvirág u.), a külterületeken a nagyszállási bekötőút és a repülőtér környéke, az Akácos út vége, Sóstóhegyen a Fekete dűlő környéke). Napi rendszerességgel nyolc körzetben 8 mezőőr felügyeli a városkörnyéki területeket, szántóföldeket, zártkerteket. 39. Panel pályázatok lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatása A 2011-es évben is folytatódik az iparosított technológiájú épületek pályázatainak megvalósítása. Eddig összesen 214 pályázat támogatásáról született döntés mely 9177 lakást érint december végéig 199 épület 8687 lakás felújítása fejeződött be, melyből évben 31 épület 1378 lakás műszaki átadása történt meg. Az önkormányzati támogatás finanszírozására az MFB által nyújtandó hosszúlejáratú Panel Plusz Hitelt vettük igénybe. A szeptember 23. napján megkötött ,- Ft összegű hitelkeretet szeptember végéig használtunk fel (ebből évben ,- Ft, évben ,- Ft, évben ,- Ft). A felújításokra december végéig további ,- Ft kifizetés történt. 40. Nyítás" Program A NYíTÁS program a városban szinte befejezettnek tekinthető. A rekonstrukciós programban résztvevő lakások száma év végén , ez 86 %-os teljesítettséget jelent. A évre a "NYíTÁS" program keretében 58 db lakás fütéskorszerűsítését kívántuk végrehajtani a beérkezett pályázatok figyelembe vételével az OTP Palotában. A tervezett fogyasztói közösség visszalépett, illetve évben új pályázat nem érkezett, így a program folytatására nem került sor. A Stadion u szám alatti épületben a költségosztó berendezések cseréjét 56e Ft értékben végrehajtottuk.

11 41. Integrált minőség- és környezetirányítási rendszer működtetése január hónapban az ISO 9001 :2008 szabvány szerinti minöségirányítási rendszer, illetve az ISO 14001:2004 szabvány szerinti környezetirányítási rendszer felülvizsgálati audit ja sikeresen megtörtént. Költség-takarékosság szempontjából környezetirányítási rendszerünk auditálására új, küls ö auditáló céggel kötöttünk szerzödést ben is, az előző évek gyakorlatának megfelelően 3 belső auditot terveztünk, amit májustól október végéig sikeresen befejeztük. Audit során ellenőriztük a kulcsfolyamataink szabvány előírásainak való megfelelését, illetve a kapcsolódó korrekciók, helyesbítők végrehajtását. 42. Önkonnányzati intézmények energetikai auditja és hatékonyság javító beruházás Kazántechnológiai felújítás keretében a Pacsirta utcai Bölcsődei Igazgatóság kazánházának, a Nyitnikék Óvoda kazánházának, valamint az Oros, Élet utcai és Deák Ferenc utcai Óvoda kazánházának teljes körű rekonstrukciója történt meg mintegy e Ft értékben. A teljes körű kazánház rekonstrukciókat a meg lévő technológia életkora és kritikus műszaki állapota indokolta. Valamennyi kazánházba korszerű, energiatakarékos kondenzációs elven működő gázkazán került beépítésre a szükséges gépészeti- és villamos átalakításokkal együtt. Villamos felújítások keretében a Vikár Sándor Zeneiskola részére önálló villamos almérő beépítése történt 132e Ft értékben. A hatékonyság javító beruházási és felújítási munkák finanszírozására 2011 év folyamán e Ft-ot használtunk fel. 43. Csapadékvíz elvezetési koncepció végrehajtása, Malomkert városrész ÉAOP pályázatra benyújtottuk, támogatást azonban nem nyert. 44. Csapadékvíz elvezetési koncepció végrehajtása 2011 évi programon belül megvalósítani tervezett beruházások, elsősorban az előző évi belvízhelyzet miatt kialakult problémák kezelését célozta. A NY(RW Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelö Kft. költségvetéséböl a gondok jelentös része megoldódott, további feladatok elvégzésére a koncepció felülvizsgálata és új tanulmányterv tükrében, annak elkészítése után kerül majd sor. 45. Ivóvízhálózat fejlesztés Az ivóvízhálózat fejlesztés támogatásáról a Környezetvédelmi és Városstratégiai Bizottság hozott döntést. A tervek elkészültek, a kivitelezést 2012-ben, a NYíRSÉGV(Z ZRT. fogja végezni. 46. Vízbázisvédelem Elkészült a Kótaj víztermelő telep 2/B és 10/B jelű új kútja, a kutakhoz tartozó felépítménnyel, kútgépészettel, elektromos kapcsolószekrénnyel és irányítástechnikai rendszerrel e Ft értékben. Ugyancsak elkészült a Nyírtelek Vlztermelö telep 12. számú kútjának rekonstrukciója 1.141e Ft ráfordítással.

12 Ezen kívül elkészült a Paszab Víztermelő telepszűrő átalakítása 6.370e Ft, valamint a lég oxidációs rendszer korszerűsítése és bővítése 1.737e Ft költséggel. 47. Ivóvíz gerinc- és bekötő vezetékek rekonstrukciója a} Hálózati rekonstrukciók Komplex ivóvíz rekonstrukciót végeztünk a Fürdő utcánál 6.390e Ft, a Vécsey - Toldi utcáknál 4.880e Ft, és a Friss u. - Varázs utcáknál 542e Ft értékben. Ugyancsak komplex rekonstrukciót végeztünk a Gádor B. utcánál 4.283e Ft, Schmidt M. utcánál 3.334e Ft és a Tamási Áron utcai ivóvíz hálózaton 2.957e Ft ráfordítással. A beruházás ráfordítása: e Ft b) Csomóponti rekonstrukciók Csomóponti rekonstrukciót végeztünk Nyíregyházán az Állomás u. - Orsolya utcánál 277e Ft, a Csónak u. - Szóda ház utcáknál 455e Ft, a Lenke u. - Ilona utcánál415e Ft, a Hattyú u. - Pázsit utcánál 254e Ft, a Napfény u. - Harmat utcánál 280e Ft, a Napfény u. - Márvány utcáknál 260e Ft, a Szőlőskert - Izabella utcáknál 497 e Ft és a Hímes u. - Kórház u. kereszteződésénél831e Ft értékben. A beruházás ráfordítása: 3.26ge Ft c} Bekötővezeték rekonstrukciók Bekötővezeték rekonstrukciót Végeztünk a Bethlen G. utcában 335e Ft, a Fáy A. utcában 126e Ft, a Váci M. úton 64e Ft, az Árok utcai iskolánál 103e Ft és a Vécsey közi óvodánál 85e Ft, a Rózsa utcában 184e Ft, a Zrínyi I. utcában 722e Ft, a Derkovits utcában 13ge Ft, a Kabay utcában 22e Ft, a Szarkaláb utcában 23e Ft, a Mikszáth K. utcában 203e Ft, az fv utcában 157e Ft és a Kopogó utcán 28e Ft értékben. A beruházás ráfordítása: 2.191e Ft d) Tó utcai központi telep ivóvízhálózat rekonstrukció Az elavult belső hálózaton a gyakori csőtörések miatt, azok megelőzésére átépítettük a belső ivóvíz hálózatot.. A beruházás ráfordítása: 2.225e Ft Az Ivóvíz gerinc és bekötő vezeték rekonstrukció összesen: e Ft 49. Nyíregyháza I. számú szennyvíztisztító telep új gázmotor létesítése A beruházás 50 %-os KEOP támogatással valósul meg. A támogatás szerződés megkötésének elhúzódása miatt a beruházás évben csak részben készülhetett el, a feladat nagy része évre áthúzódott. 50. Szennyvíz bekötő vezetékek rekonstrukciója Szennyvíz bekötő vezeték rekonstrukciót végeztünk Nyíregyházán a Liszt F. utcában 16ge Ft, a Május 1. téren 14e Ft, a Lengyel utcában 106e Ft, a Fészek utcában 271e Ft, a Fazekas J, téren 483e Ft, az Árok utcában 927e Ft, a Szarvas utcában 707e Ft, a Tamási Áron utcában 1.008e Ft, a Szélsőbokori úton 316e Ft, a Sarló utcában 732e Ft, a Rákóczi úton 334e Ft és a Bethlen G utcában a régi tüdőszürőnél 585e Ft értékben. A beruházás ráfordítása: 5.S80e Ft

13 51. Nyíregyháza és térsége szennyvízelvezetési és tisztítási program megvalósítása (KEOP) A program keretében leszerződött munkák közül a mindkét telep építése befejezéséhez közeledik. A komposztáló telep készültségi foka 100 %-05 mértékű, a létesítmény műszaki átadás-átvételi eljárás lezárására december 29-én került sor, jelenleg a telep próbaüzeme folyik. Meglévő és új szennyvízátemelők szag hatás-kezelésének a kiviteli tervei készülnek. A II. számú szennyvíztisztító telep készültségi fok mintegy 80-85%-05. A program támogatási szerződése szerint eddig 6 db Projekt Előrehaladási Jelentés került benyújtásra, melyek közül az utolsó felülvizsgálata folyamatban van. Területszerzéssel, Mérnökszervezet tevékenységével összefüggésben került sor kifizetésre, illetve a szerződésekben rögzített előlegek és a Komposztáló telep 4 részszámlájának, míg a II. sz. Szennyvíztisztító telep építésével összefüggésben 3 részszámla teljesítésére került sor, 11 db kifizetési kérelem benyújtásával. A csatornahálózati munkák közbeszerzési eljárása a beszámolási időszakban megkezdődött, a felhívás módosításait követően az ajánlatok december 15-én kerültek benyújtásra. 52. Környezetszennyező, illegális tevékenységek bejelentésének kivizsgálása a szükséges hatósági intézkedés megtétele 2011 évben a környezetvédelmi hatósági feladatokra nem lett külön költség beállítva. Zajvédelmi, légszennyezettségi, hulladék, vízügyi hatáskörben a lakossági bejelentések, panaszok kivizsgálása folyamatosan történt. 53. Parlagfúvel kapcsolatos lakossági bejelentések kivizsgálása, intézkedések A gyom- és parlagfű fertőzöttséggel kapcsolatos lakossági panaszbejelentések fogadása év áprilistól egészen október hónapig terjedő időszakban történt. Társaságunkhoz 519 bejelentés érkezett, ebből 78 esetben a lakossági panasz önkormányzati tulajdonú ingatlant érintett. 51 db ingatlant érintő bejelentést illetékesség hiányában továbbítottunk a körzeti Földhivatalhoz, mert zártkerti vagy külterületi ingatlannal volt kapcsolatos. 451 db levelet postáztunk ki 280 földtulajdonoshoz, 110 esetben pedig szóbeli figyelmeztetéssel el tudtuk érni a fertőzött terület gyommentesítését, illetve több esetben szóltak abejelentések olyan területekről, amelyek nem voltak fertőzöttek. A Hatósági Irodának 38 ügyet adtunk át, melyből20 esetben rendeltek el közérdekű védekezést. Ebből 2 db végrehajtása elmaradt, a tulajdonosok elvégezték azt, továbbá egy esetben kellett rendőri segítséget kérni az ingatlanra való bejutáshoz. 54. Ingatlan előtti zöldfelület tisztántartásának ellenőrzése Ingatlan előtti zöldfelület gyommentesen tartása, gondozása az ingatlan tulajdonosának kötelessége. 144 fő ingatlan tulajdonossal szemben kellett intézkednünk kötelezettségük elmulasztása miatt. A többség a terület rendbetételét felszólítást követően elvégezte, viszont 32 esetben voltunk kénytelenek szabálysértési eljárást kezdeményezni. 55. Intézkedés a roncsautók elszállításával kapcsolatban Elmondható, hogy az előző évek szigorú intézkedéseinek köszönhetően a város területén minimalizálódott a roncs jellegű járművek száma. Intézkedéseink az újraterme/ődés

14 megakadályozására irányulnak évben 21 intézkedést követően gépjárművet elszállítanunk. 3 esetben kellett a 56. A kötelező hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevételének ellenőrzése 2011 évben is a Térség i Hulladék-Gazdálkodási Kft. felkérésre fokozott ellenőrzést végeztünk a kötelező hulladékszállítási közszolgáltatás alól kibújó elkövetők felderítésére. Az év folyamán a vállalkozói szemétszállítási szerződések ellenőrzésére fordítottunk nagyobb figyelmet, összesen 54 vállalkozóval szemben intézkedtünk, és mindösszesen 9 esetben volt szükség szabálysértési feljelentés megtételére. Ezen túlmenően lakossági szemétszállítási szerződés megkötése miatt 7 fővel szemben jártunk el, és csak 2 esetben kellett szabálysértési eljárást indítanunk 57. Tavaszi lomtalanítás guberálóinak ellenőrzése, a szemét széthordásának megakadályozása A Térségi Hulladék-gazdálkodási Kft., a Kőzterület-felügyelet, a mezőőrök, a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. és a rendőrség összefogásának és fokozott ellenőrzésének köszönhetően évről-évre csökken a tavaszi lomtalanítás alkalmával keletkező illegális szemétlerakások száma. Ez a tendencia volt tapasztalható a 2011 év tavaszán megtartott lomtalanítás alkalmával is. Két hétvégén 3 gépjárművel te/jesítettünk szolgálatot. Az ellenőrzésekre összesen 12 munkanapot fordítottunk. 58. Csapadékvíz ingatlanról közterületre történő illegális kivezetésének ellenőrzése A 2011 évben is gondot okozott acsapadékvíz közterületre történő kivezetése. Az érintett szervezetek bevonásával értékeltük a kialakult helyzetet. Település részek domborzati viszonyai, talaj minősége erősen befolyásolja a csapadékvíz elszivárgását, rontotta a helyzetet a nagymennyiségű talajvíz is.

15 Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási tény év fejlesztések, közterületek 1. IÉrkerti lakótelep rekonstrukciója (ÉAOP) 2 ISz-Sz-B megyei Szilárdhulladék Társulás éves. hozzájárulás 3. IFolyékony hulladékgyűjtés kompenzáció (Allami) 4. IFolyékony hulladékgyűjtés kompenzáció (Önkormányzati) 5 1 Helyi védettségű természetközeli területek éves. fenntartása és monitorozása 6. IKörnyezetvédelmi Program felülvizsgálata 7. IHulladékgazdálkodási program felülvizsgálata 8. Borbányai volt hulladéklerakó kármentesitése (KEOP) I..V.~IV~~~JIV'"'''-~~V",W~ _ LY.":"V"':~J'''"''~''''"~~~:.W~ _ v QI v;;;;,n;;;'jj'i;;;;~"'''vli;;;jl QoO;;) Városüzemeltetés' - Városüzemeltetési - Városüzemeltetési - Városüzemeltetési I Vá ros üzem eltetési - Városüzemeltetési Osztály O Nyíregyháza város zajtérkép készltése (KEOP) 10. Honvéd u. fasorrendezés 11. Utcabútorok telepítése, pótlása 12. Közterületi fásltások 13. Utcai szemétszelencék pótlása 14. Fakataszter leltár készítése I-II. ütem Nyirinfo Kft. Városüzemeltetési Osztály. "..... " y,",u --_I""JI_W.c..."""'~t..._ Város üzemeltetési Osztály..... ".. l._ I y _. I_jl_...,_""",,WI '"'... "", O I 10 OOO O 15. I Nylregyháza-Nylrszölös kerékpárút építés (ÉAOP) 16. I Nyíregyháza-Nagykálló kerékpárút építés y... ""..., I_J,""--,""""'. - Várost l r._ Városüzemeltetési Osztály

16 Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási tény év 17. IKorányi F. u. kerékpárút tervezés.. - -_._J' "_-I - VárosOzemeltetés' - 2 OOO Kállói u. kerékpárút tervezés (KHEM) Kerékpáros forgalomszámlálás Kerékpárutak burkolatfelújítása Városüzemeltetés. - Városüzemeltet,..- VárosOzemeltetési Osztály O Kerékpár parkolók létesítése I~~rosf~jlesz~~s.i.é~ _ O Ȫsszesen / Környezetvédelmi Alap célfeladatok 22. Környezetvédelmi civil pályázat (Civil Alapban) Városüzemeltetési Osztály Nyíregyházi Főiskola Botanikus Kerttel való egyottműködési környezetvédelmi programok VárosOzemeltetési Osztály Környezetvédelmi oktatási program, előadások szervezése, "fenntartható fejlődés" képzés "Környezetbarát megoldások"- kreatív ötletbörze a 25. környezettudatos gondolkodás kialakítására, kiállítás szervezése VárosOzemeltetési Osztály Városüzemeltetési Osztály Lakossági tájékoztatás, környezeti adatok aktualizálása, honlap, média megjelenés VárosOzemeltetési Osztály '----, -~_ Környezetvédelemhez kapcsolódó "Jeles Napok" szervezése, rendezvényeken való részvétel, szponzorálás _... _._ VárosOzemeltetési Osztály 350 O 2

17 Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási tény év 28. IHulladék kommandó működésének támogatása Nyírvv Nonprofit Kft. Civil szervezetek Közterület -Felügyelet Polgárőrség Mezöőrök Rendőrség I Lakossági veszélyes hulladék gyűjtő akció Hulladék-Gazdálkodási Kft I"Szelektív Szombat" - Környezetvédelmi Családi Nap. rendezvény, vetélkedő VárosOzemeltetési Osztály Környezetvédelmi Világ nap alkalmából egy napos 31. Iszelektív hulladékgyűjtést szorgalmazó akció a hulladékudvarban, E-hulladék gyűjtő lakossági akció Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. VárosOzemeltetési Osztály 32. 1Környezetbarát intézmény pályázat 2011.év Városüzemeltetési Összesen Környezetgazdálkodás, városüzemeltetés 33. Városszépitő akció Nyirvv Nonprofit Kft. O O 34. AUategészségügyi feladatok Nyírvv Nonprofit Kft Zöldfelület fenntartás Nyírvv Nonprofit Kft Belvízelvezetés Nyírvv Nonprofit Kft Település vízellátás Nylrvv Nonprofit Kft

18 Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási tény év 38. IIllegális szemétlerakók felszámolása Nyírvv Nonprofit Kft. Összesen Energiagazdálkodás, fejlesztés 39. Panel pályázatok lakóépoletek energiatakarékos felújitásának támogatása Vagyongazdálkodási Osztály "Nyitás" Program Nyírtávhö Kft. 14 OOO Integrált minőség- és környezetirányítási rendszer 41. Nyirtávhő Kft működtetése Önkormányzati intézmények energetikai audit ja és Nyírtávhő Kft OOO hatékonyság javító beruházás Vagyon gazdálkodási Osztály Összesen Ivóvíz-, csapadék-, szennyvízhálózat bővítés I Csapadékvfz elvezetési koncepció végrehajtása, OOO O O Malomkert városrész Városüzemeltetési Osztály Csapadékvíz elvezetési koncepció végrehajtása (kis értékű feilesztések) Városüzemeltetési Osztály Ivóvfzhálózat fejlesztés 5 OOO O Városüzemeltetési Osztály 46. Vízbázisvédelem Nyírségviz Zrt I 47. Ivóvíz gerinc- és bekötő vezetékek rekonstrukciója Nyírségviz Zrt Városi útrekonstrukciós programhoz igazodó ivóvízhálózati 48. Nyfrségvíz Zrt. O O rekonstrukciók Nyíregyháza I.sz.szennyvíztisztítÓ telep új gázmotor 49. Nyírségviz Zrt. 28 OOO létesítése ~_... _._ _._... -_... _... _. _._

19 Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási tény év 50. ISzennyvíz bekötö vezetékek rekonstrukciója Nyí rségvíz Zrt. 5 OOO 51. INyíregyháza és térsége szennyvízelvezetési és tisztítási program megvalósltása (KEOP) Városüzemeltetési Osztály Összesen Hatósági, ellen6ri feladatok 52. Környezetszennyezö, illegális tevékenységek bejelentésének kivizsgálása a szükséges hatósági intézkedés meg tétele Építésügyi Osztály 53. ParlagfOvel kapcsolatos lakossági bejelentések kivizsgálása, intézkedések Nyírvv Nonprofit Kft., Közterület- Felügyelet Ingatlan elötti zöldfelület tisztántartásának ellenőrzése Közterület- Felügyelet 55. Intézkedés a roncsautók elszállításával kapcsolatosan Közterület- Felügyelet A kötelező hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevételének ellenőrzésre Tavaszi lomtalanítás guberálóinak ellenőrzése, a szemét széthordásának megakadályozása Csapadékvíz ingatlanról közterületre történő illegális kivezetésének ellenőrzése Közterület- Felügyelet Közterület- Felügyelet Közterület- Felügyelet ÖSszesen j Mindösszesen:

20 Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási terv év Környezetvédelmi fejlesztések, közterületek 1. IÉrkerti lakótelep rekonstrukciója (ÉAOP) 2 /SZ-SZ-B megyei Szilárdhulladék Társulás éves hozzájárulás 3. IFolyékony hulladékgyűjtés kompenzáció (Állami) 4 tolyékony hulladékgyűjtés kompenzáció (Önkormányzati) 5 I Helyi védettség ű természetvédelmi területek éves... és monitorozása 6. IKörnyezetvédelmi Program felülvizsgálata lesztési és VárosOzemeltetési rosfeilesztési és Városüzemeltetési lárosfeilesztési és Városüzemeltetési Városüzemeltetésí 7. I Hulladékgazdálkodási program felülvizsgálata 2 OOO 8 I Borbányai volt hulladéklerakó kármentesitése Városfejlesztésí és Városüzemeltetésí (KEOP) Osztály Nylregyháza város zajtérkép készítése (KEOP) Nylrinfo Kft Repülőtér környezeti hatásvizsgálata IVárosfeilesztési és Városüzemeltetési Arany Hangya évi pályázat Városfeilesztésí és Városüzemeltetési 1 12 Nylregyháza-Nyírszőlős kerékpárút építés. (ÉAOP) Nylregyháza Kerékpárforgalmi hálózatának. fejlesztése Kerékpárutak burkolatfelújítása 15. Kerékpár parkolók létesltése lesztési és Városüzemeltetési és Városüzemeltetési

21 Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási terv év Környezetvédelmi Alap célfeladatok 16. Környezetvédelmi civil pályázat (Civil Alapban) VárosOzemeltetési Osztály Nyíregyházi Föiskola Botanikus Kerttel való egyottműködési környezetvédelmi programok Városüzemeltetési Osztály Környezetvédelmi oktatási program, elöadások szervezése, "fenntartható fejlödés" képzés Lakossági tájékoztatás, környezeti adatok aktualizálása, honlap, média megjelenés, Jeles Napok szervezése, rendezvényeken való részvétel, szponzorálás VárosOzemeltetési Osztály VárosOzemeltetési Osztály 1001 I 500 I I 20. Hulladék kommandó működésének támogatása Nyírvv Nonprofit Kft. Civil szervezetek Közterület -Felügyelet Polgárörség Mezöörök Rendörség Lakossági veszélyes hulladék gyűjtö akció Térség i Hulladék-Gazdálkodási Kft. VárosOzemeltetési OsztálY "Szelektív Szombat" - Környezetvédelmi Családi Nap rendezvény, vetélkedö Térség i Hulladék-Gazdálkodási Kft. Városüzemeltetési Osztály '--- A Környezetvédelmi Világnap alkalmából egy napos szelektfv hulladékgyűjtést szorgalmazó akció a hulladékudvarban, E-hulladék gyűjtö lakossági akció Karácsonyfagyűjtö akció év Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. VárosOzemeltetési Osztály Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. VárosOzemeltetési Osztály

22 Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási terv év 25. IHulladékért virágot akció év 1\l6r,...f..il"'...t6..i és VárosOzemeltetési Összesen Környezetgazdálkodás, városüzemeltetés 26. Allategészség Ogyi feladatok Nyrrvv Nonprofit Kft ZöldfelOlet fenntartás Nyírvv Nonprofit Kft Belvízelvezetés Nylrvv Nonprofit Kft T elepqlés vizeilátás Nyírvv Nonprofit Kft Illegális szemétlerakók felszámolása Nyírvv Nonprofit Kft Összesen O Oj Energiagazdálkodás, fejlesztés Panel pályázatok lakóépoletek energiatakarékos 31. Vagyongazdálkodási Osztály felúiításának támoqatása 32. "Nyitás" Program Nyírtávhő Kft. 3 OOO Integrált minőség- és környezetirányítási rendszer 33. Nyírtávhő Kft működtetése Önkormányzati intézmények energetikai audit ja Nylrtávhö Kft és hatékonyság javító beruházás Vagyongazdálkodási Osztály L- 3

23 -- -- Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási terv év Összesen o Ivóvíz-, csapadék-, szennyvizhálózat bővítés 35. Csapadékvíz elvezetési koncepció végrehajtása I(kis értékű fejlesztések) 36. Ivóvízhálózat fejlesztés Városüzemeltetési Osztály Városűzemeltetési Osztály 100 OOO 5 OOO 37. Vízbázisvédelem Nyírségvíz Zrt Ivóvíz gerinc- és bekötő vezetékek rekonstrukciója Nyíregyháza I.sz.szennyvlztisztrtó telep új gázmotor létesítése Nyírségvíz Zrt Nyírségvíz Zrt Szennyvíz bekötő vezetékek rekonstrukciója Nyirségvíz Zrt. 4 OOO 41. Nyíregyháza és térsége szennyvízelvezetési és tisztítás i program megvalósltása (KEOP) Városüzemeltetési Osztály Összesen O O I Hatósági, ellenőri feladatok Környezetszennyező, illegális tevékenységek 42. bejelentésének kivizsgálása a szükséges hatósági intézkedés megtétele Építésügyi Osztály 43. Parlagfűvel kapcsolatos lakossági bejelentések Nyirvv Nonprofit Kft., Közterületkivizsgálása, intézkedések Felügyelet ' ' _ _ _._... -_... _._... _... - _

24 Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási terv év 44 I Ingatlan előtti zöldfelület tisztántartásának ellenőrzése 45 IIntézkedés a roncsautók elszállításával kapcsolatosan 46 r' kötelező hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevételének ellenőrzésre KözterOlet- FeiOgyelet Közterület- Felügyelet KözterOlet- Felügyelet 47 I' avaszi lomtalanitás guberálóinak ellenőrzése a szemét széthordásának megakadályozása ' IKözterOlet- Felügyelet 48 ICsapadékvfz ingatlanról közteroletre történő illegális kivezetésének ellenőrzése KözterOlet- Felügyelet Összesen 3739 Mindösszesen:

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - Nyíregyháza Megyei Jogú Város 2011. évi környezetvédelmikörnyezetgazdálkodási

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - Nyíregyháza Megyei Jogú Város 2011. évi környezetvédelmikörnyezetgazdálkodási Iktatószám: 33310-2/2012.x. Ügyintéző: Bongár Viktória NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-520, Fax: (42) 524-521 E-maii: gazdalpolg@nviregyhaza.hu

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRlVIESTERE

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRlVIESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRlVIESTERE 440 l Nyíregyháza, Kossuth tér l. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-520, Fax: (42) 524-521 E-mai!: ga::dalpolg{{j)nvireg-vhaza.hu Ügyiratszám: 36970/2012.X. Ügyintéző:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottsághoz -

ELŐTERJESZTÉS. - a Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottsághoz - NYíREGYHÁZA MEGYEI JGÚ VÁRS PLGÁRMESTERI HIVATALA VÁRSFEJLESZTÉSI ÉS VÁRSÜZEMELTETÉSI SZTÁLY 4400 NYíREGYHÁZA, KSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFN: +36 42 524-550; FAX: +36 42 310-647 E-MAIL: VARSFEJLESZTES@NYIREGYHAZA.HU

Részletesebben

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 100/2013. (IV.25.) számú. határozata

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 100/2013. (IV.25.) számú. határozata NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 100/2013. (IV.25.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város 2012. évi környezetvédelmi-környezetgazdálkodási tervében szereplő feladatok teljesítéséről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez -

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS AlPOlGÁRMESTERE 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-520; FAX: +3642524-521 E-MAIL: GAZDALPOLG@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám:22.597/2013.X. Ügyintéző:

Részletesebben

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 321/2015. (XII. 17.) számú. határozata

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 321/2015. (XII. 17.) számú. határozata NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 321/2015. (XII. 17.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. évi közbeszerzési tervének elfogadásáról szóló 55/2015. (III. 26.) számú

Részletesebben

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 41/2014.( ) számú. határozata

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 41/2014.( ) számú. határozata NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 41/2014.(111.20.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2014. évi közbeszerzési tervének elfogadásáról A Közgyűlés az előterjesztést

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága

Részletesebben

170/2014. (VIII.21.) számú. határozata. átruházott hatáskörök gyakorlásáról

170/2014. (VIII.21.) számú. határozata. átruházott hatáskörök gyakorlásáról NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 170/2014. (VIII.21.) számú határozata átruházott hatáskörök gyakorlásáról A Közgyűlés a Gazdasági és Tulajdonosi Bizottságának: l. 137/2014. (V.28.) számú határozatát,

Részletesebben

HELYI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERV

HELYI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERV ENYING VÁROS HELYI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERV A HULLADÉKGAZDÁLKODÁSRÓL SZÓLÓ 2000. ÉVI 43. TÖRVÉNY 37. - A ÉRTELMÉBEN 2007. ÉVBEN ELKÉSZÍTETT BESZÁMOLÓ Előzmények, általános bevezető A hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében

Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében Óbudai Zöld Szabadegyetem Szabó Magdolna 2011. december 1. főtanácsadó Törvényi háttér Európa Tanácsi alapelvek, Környezeti akcióprogramok 1990. évi LXV. trv.

Részletesebben

A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.)

A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.) A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.) Szám Tárgy 2010 1/2010. (I. 29.) Jegyzőkönyv hitelesítő 2/2010. (I. 29.) Gyepmesteri Társuláshoz való csatlakozás-

Részletesebben

Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII.30.) önkormányzati rendelete

Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII.30.) önkormányzati rendelete Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII.30.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékkezelési közszolgáltatás rendjéről, a köztisztasággal kapcsolatos egyes kérdésekről és a közszolgáltatás

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE. MCDO~\ ToC>\T Ügyiratszám: 15.850-6 /2011.X. (o... ~et.e.,;+q &0 \<. i U Jc.ö" t. i' t ~ d.':' L...

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE. MCDO~\ ToC>\T Ügyiratszám: 15.850-6 /2011.X. (o... ~et.e.,;+q &0 \<. i U Jc.ö t. i' t ~ d.':' L... NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 E-maii: polgannester@nyiregyhaza.hu -... " MCDO~\ ToC>\T Ügyiratszám: 15.850-6

Részletesebben

Napfény Óvoda Bővítési és rekonstrukciós kivitelezési munkáihoz kapcsolódó kiegészítő kivitelezési munkák ÉAOP-4.1./A

Napfény Óvoda Bővítési és rekonstrukciós kivitelezési munkáihoz kapcsolódó kiegészítő kivitelezési munkák ÉAOP-4.1./A Szerződés megnevezése Projekt megnevezés Szerződést kötő felek neve Szerződés értéke Megvalósítás helye Tényleges teljesítés időpontja Szerződésben bekövetkezett változások Időtartama Napfény Óvoda Bővítési

Részletesebben

Feladatleltár. 2. fejlesztési elem: A támogató infrastruktúra és a szerződéses kapcsolatok felülvizsgálata

Feladatleltár. 2. fejlesztési elem: A támogató infrastruktúra és a szerződéses kapcsolatok felülvizsgálata 2. fejlesztési elem: A támogató infrastruktúra és a szerződéses kapcsolatok felülvizsgálata Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata ÁROP-3.A.2-2013-2013-0003 kódszámú Önkormányzati szervezetfejlesztés Érd

Részletesebben

Duna-Vértes Köze Regionális. Hulladékgazdálkodási Társulás ELŐTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés júniusi 28-i ülésére

Duna-Vértes Köze Regionális. Hulladékgazdálkodási Társulás ELŐTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés júniusi 28-i ülésére Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás ELŐTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. júniusi 28-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a megyében működő Duna Vértes Köze Regionális

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. év november 29.-i ülésére Tárgy: Eb rendészeti telep kialakítása Zircen Előadó: Horváth László polgármester Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

ÓDosíTTT 1 e Ft Feladat, cél, Felelős és eg,üttmúködőrfél 2011.. én terv Környezetvédelmi fejlesztések, közterületek 1 Érkerti lakótelep rekonstrukciója (ÉAP) Város üzemeltetési sztály 390 2 Sz-Sz-B megyei

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a 2008. november 26. napján tartandó Közmeghallgatásra

TÁJÉKOZTATÓ a 2008. november 26. napján tartandó Közmeghallgatásra TÁJÉKOZTATÓ a 2008. november 26. napján tartandó Közmeghallgatásra Edelény Város környezeti állapotáról (talajról, felszíni- és felszín alatti vizekről, levegőtisztaság védelemről, zaj- és rezgésvédelemről)

Részletesebben

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012. ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA USZT pályázati kírások 2012. I. félévében

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012. ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA USZT pályázati kírások 2012. I. félévében ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012. ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA USZT pályázati kírások 2012. I. félévében Önkormányzatok számára kiírt aktuális pályázati lehetőségek Témakör Nevelési intézmények fejlesztése Dél Alföld,

Részletesebben

A nettó 5 millió Ft-ot elérő, vagy azt meghaladó értékű szerződések közzététele

A nettó 5 millió Ft-ot elérő, vagy azt meghaladó értékű szerződések közzététele A nettó 5 millió Ft-ot elérő, vagy azt meghaladó értékű ek közzététele A t kötő értéke kötött A Lenti, Bánffy u. és Bottyán u. burkolat-felújítási munkálatainak elvégzése LE- 7.615.836 Ft + ÁFA 2005.07.26-2005.09.30

Részletesebben

/A 10/2018. (XII.14.) önkormányzati rendelettel módosított egységes szerkezetbe foglalt szöveg./

/A 10/2018. (XII.14.) önkormányzati rendelettel módosított egységes szerkezetbe foglalt szöveg./ Vasasszonyfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2014. (II.7.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról /A 10/2018.

Részletesebben

..fi(...~~~:... ~( Faragóné Széles Andrea (}J NY(REGYHÁZA. ~ r.:. Pa. ll~ NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE

..fi(...~~~:... ~( Faragóné Széles Andrea (}J NY(REGYHÁZA. ~ r.:. Pa. ll~ NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +3642524-520; FAX: +36 42 524-521 E-MAIL: GAZDALPOLG@NYIREGYHAZA.HU Ü gyi ratszá m :VFEJ L/199-2/2014. Ügyintéző:

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér l. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-50 l Ügyiratszám: 355-9/2012.x1l1 Ügyintéző: Faragóné/Sné PONTOsITOTI! MEGHívó

Részletesebben

A BUDAPEST XVI. KERÜLET KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA

A BUDAPEST XVI. KERÜLET KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA Elfogadta: 198/2008. (III. 26.) Kt. hat. A BUDAPEST XVI. KERÜLET KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA A Nemzeti Környezetvédelmi Program a települési környezet védelmén belül egy kisebb környezet-, és stresszhatást

Részletesebben

Simontornya város Szennyvízelvezetése és Szennyvíztisztítása (KEOP-1.2.0/B/ )

Simontornya város Szennyvízelvezetése és Szennyvíztisztítása (KEOP-1.2.0/B/ ) Simontornya város Szennyvízelvezetése és Szennyvíztisztítása (KEOP-1.2.0/B/10-2010-0047) KEOP-1.2.0/B/10-2010-0047 PROJEKT NYITÓRENDEZVÉNY Simontornya Város Szennyvízelvezetése és Szennyvíztisztítása projekt

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését november 28 án (csütörtökön órára)

M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését november 28 án (csütörtökön órára) NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524 500 FAX: +36 42 524 501 E MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 1.986 13/2013.XIII. Ügyintéző:

Részletesebben

I. II. III. IV. A közbeszerzés várható időpontjai. Hirdetmény feladásának ideje. Mennyisége. Teljesítés ideje: Építési beruházások

I. II. III. IV. A közbeszerzés várható időpontjai. Hirdetmény feladásának ideje. Mennyisége. Teljesítés ideje: Építési beruházások 1 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat a Építési beruházások 1. Belterületi csapadék- és belvízelvezetés problémáinak megoldása Hódmezővásárhely Tarján városrészben és az Ipari Parkban 2 db

Részletesebben

Bizottsági ülések időpontjai:

Bizottsági ülések időpontjai: Bizottsági ülések időpontjai: Gazdasági, Turisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2016. február 22. (hétfő) 15,00 óra Ügyrendi és Érdekképviseleti Bizottság 2016. február 22. (hétfő) 18,00 óra Pénzügyi

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Leromlott városi területek rehabilitációja TOP-4.3.1-15 Terület: HEVES MEGYE

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Leromlott városi területek rehabilitációja TOP-4.3.1-15 Terület: HEVES MEGYE PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Leromlott városi területek rehabilitációja TOP-4.3.1-15 Terület: HEVES MEGYE A támogatás célja: A Felhívás célja, a telepszerű körülmények között élők életkörülmények javítása,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. szeptember 18. Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

Ügyiratszám: /2013.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám: /2013.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 1.986-2/2013.XIII. Ügyintéző:

Részletesebben

B e s z á m o l ó a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás II. félévi működéséről

B e s z á m o l ó a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás II. félévi működéséről B e s z á m o l ó a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás 2013. II. félévi működéséről Ó z d, 2014. április 30. Előterjesztő: Polgármester Előkészítette: PH. Településfejl.

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról

T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Ózd, 2015. július 23. Előterjesztő: Polgármester Készítette: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály 2 10/2015.

Részletesebben

ÉAOP- 5.1.2/D-2-09-2009-0033

ÉAOP- 5.1.2/D-2-09-2009-0033 Jánoshida Községi Önkormányzat 5143, Jánoshida, Fő út. 28. Jánoshidai Híradó szerkesztősége 5143 Jánoshida, Fő út. 28. Tárgy: sajtóközlemény megküldése. Tisztelt cím! Jánoshida Község Önkormányzata mellékelten

Részletesebben

1.A közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltatással ellátott terület határai

1.A közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltatással ellátott terület határai Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2016. (VI.22.) önkormányzati rendelete a háztartási szennyvíz gyűjtésére, szállítására és elhelyezésére vonatkozó szabályokról Sátoraljaújhely

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J a v a s l a t közfoglalkoztatási programokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J a v a s l a t közfoglalkoztatási programokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 5283/2016. J a v a s l a t közfoglalkoztatási programokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján

Részletesebben

Nagymaros Város Önkormányzata

Nagymaros Város Önkormányzata Nagymaros Város Önkormányzata 2014. évben javasolt beruházások, felújítások, karbantartások FEJLESZTÉS Tervezés 8 600 000 Forgalomlassítók, forgalmi csomópontok 1 200 000 EÜ ház felújítás tervezése 900

Részletesebben

Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási terv 2008. év

Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási terv 2008. év Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási terv 2008. év Költség [eft] Feladat, cél Felelős és együttműködő fél 2008. évi terv 2008. évi tény Környezetvédelmi fejlesztések, közterületek 1 Biomonitoring rendszer

Részletesebben

MH ÓCSAI ÜZEMANYAGRAKTÁR TERÜLETÉN FELTÁRT SZÉNHIDROGÉN SZENNYEZETTSÉG KÁRMENTESÍTÉSE

MH ÓCSAI ÜZEMANYAGRAKTÁR TERÜLETÉN FELTÁRT SZÉNHIDROGÉN SZENNYEZETTSÉG KÁRMENTESÍTÉSE MH ÓCSAI ÜZEMANYAGRAKTÁR TERÜLETÉN FELTÁRT SZÉNHIDROGÉN SZENNYEZETTSÉG KÁRMENTESÍTÉSE Intézményi háttér Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) KEOP Környezet és Energia Operatív Program (Irányító Hatóság

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő

Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő technikai dolgozó) Munkaközösségi vállalások elkészítése

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület január 29-én tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület január 29-én tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. január 29-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2015. évi munkatervére Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal Mária

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben hozott bizottsági döntésekről

T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben hozott bizottsági döntésekről T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi ok végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben hozott bizottsági döntésekről Ózd, 2014. április 30. Előterjesztő: Polgármester Készítette:

Részletesebben

5. Az Év Tűzoltója kitüntető cím adományozása Előterjesztő: dr. Őri László alpolgármester. Előadó: Vetusinszki Balázs t.alezredes kirendeltségvezető

5. Az Év Tűzoltója kitüntető cím adományozása Előterjesztő: dr. Őri László alpolgármester. Előadó: Vetusinszki Balázs t.alezredes kirendeltségvezető 4. A TOP-6.6.1-15 Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése, illetve a TOP-6.5.1-15 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése projektek keretében Pécs MJV tulajdonában lévő Pécs, Csontváry

Részletesebben

A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága 2015. évi munkaterve. Január

A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága 2015. évi munkaterve. Január A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága 2015. évi munkaterve Január 1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. évi előzetes beszerzési terve 2.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. TELEFON: +3642524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VFEJL/ 446-1 /2014. Ügyintéző:

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 251/2016. (VIII.25.) számú. határozata. átruházott hatáskörök gyakorlásáról

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 251/2016. (VIII.25.) számú. határozata. átruházott hatáskörök gyakorlásáról NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 251/2016. (VIII.25.) számú határozata átruházott hatáskörök gyakorlásáról A Közgyűlés a Gazdasági és Tulajdonosi Bizottságának 1. 198/2016.(Vl.l0.) számú határozatát,

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-132 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó Előterjesztés A Képviselő-testület 2017. december 13-i ülésére

Részletesebben

Beszámoló a Közterület - Felügyelet első félévi tevékenységéről. Az köztisztviselő neve: Nagy Csaba. Közterület- Felügyelet

Beszámoló a Közterület - Felügyelet első félévi tevékenységéről. Az köztisztviselő neve: Nagy Csaba. Közterület- Felügyelet Beszámoló a Közterület - Felügyelet 2016. első félévi tevékenységéről Az köztisztviselő neve: Nagy Sándor Nagy Csaba Az köztisztviselő beosztása: Közterület- Felügyelet Szervezeti egység neve: Hatósági

Részletesebben

...I. r!~.~~... Dr. Kovács Ferenc polgármester

...I. r!~.~~... Dr. Kovács Ferenc polgármester NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEFON: +36 42 524-520; FAX: +36 42 524-500 POLGÁRMESTERE E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszá m :VFEJ L/ 2 79-1/2015.

Részletesebben

Közzététel a Hajdúsámson Város Önkormányzata által megkötött, nettó 5 millió Ft-ot elérő vagy azt meghaladó szerződésekről

Közzététel a Hajdúsámson Város Önkormányzata által megkötött, nettó 5 millió Ft-ot elérő vagy azt meghaladó szerződésekről nettó 5 millió Ft-ot elérő vagy azt meghaladó ekről Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 20. évi CXII. törvény. melléklete szerinti Általános közzétételi lista alapján

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2013. február 20-i ülésére Nyílt ülésen

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 44/2012. (IX.14.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról. A rendelet hatálya

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 44/2012. (IX.14.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról. A rendelet hatálya Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 44/2012. (IX.14.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 27-i ülésére Tárgy: A Zirc 542 hrsz-ú Reguly Antal u. 46-72. számú ingatlanok előtti csapadékvíz árok és átereszek

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 7/2010.(X.15.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: Helyi Hulladékgazdálkodási terv felülvizsgálatának elfogadása.

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 4. napirendi pont: Sürgősségi előterjesztés Sopron Megyei

Részletesebben

Ügyiratszám: JKAB/65-5/2018. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám: JKAB/65-5/2018. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/65-5/2018. Ügyintéző:

Részletesebben

Településfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban

Településfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban Településfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban Nagyné Virág Szilvia EMVA gazdaságfejlesztési referens Kimle, 2016. február 16. Pályázati felhívás Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója,

Részletesebben

Projekt információk. Előszállás Nagyközség szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása KEOP-7.1.0/11-2011-0001

Projekt információk. Előszállás Nagyközség szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása KEOP-7.1.0/11-2011-0001 A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg. Projekt információk Előszállás Nagyközség szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása KEOP-7.1.0/11-2011-0001

Részletesebben

3. számú melléklet. Akcióterület

3. számú melléklet. Akcióterület Városrész Belváros Felsıpárt A megvalósítás pontos helyszíne AT Jövendı utca és a Dr. Brusznyai stny által határolt terület Kossuth tér 6. Erzsébet tér, Kossuth utca Jövendı utca és a Dr. Brusznyai stny

Részletesebben

B e s z á m o l ó a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás I. félévi működéséről

B e s z á m o l ó a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás I. félévi működéséről B e s z á m o l ó a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás 2011. I. félévi működéséről Ó z d, 2011. szeptember 15. Előterjesztő: Polgármester Előkészítette: PH. Településfejlesztési

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS AMOENITAS Biatorbágyi

Részletesebben

.BUDAPEST. Az ülés helye: Főpolgármesteri Hivatal, 1052 Budapest, Városház u II. em sz. tárgyaló

.BUDAPEST. Az ülés helye: Főpolgármesteri Hivatal, 1052 Budapest, Városház u II. em sz. tárgyaló Nyílt ülésen tárgyalandó Közgyűlési előterjesztések: Városfejlesztési Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság.BUDAPEST Budapest Főváros 1 Közgyűlése ikt. szám :~\+ \1) /Á (o - ;{ /~ J'"f.-, MEGHÍVÓ Tisztelt

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE KÖZÖSSÉGI ÉRTÉKHATÁRT ELÉR ÉRTÉK KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSOK ÉPÍTÉSI BERUHÁZÁS 2. 3. Váci Mihály Kulturális, Mvészeti és Gyermekcentrum

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E 1. melléklet MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2013. II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E 1 2013. szeptember 19. Közgyűlési anyagok leadási határideje: 2013. augusztus 22. 1. Javaslat az Önkormányzat

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 Ügyiratszám: 355-3/2012.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Sné MEGHívó Nyíregyháza Megyei

Részletesebben

deregulációs programja

deregulációs programja Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2006-2007. évi deregulációs programja Sorszá m A rendelet megnevezése 1. Szentendre Város Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2003.

Részletesebben

Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete. 14/2005.(VI.10) rendelete. az Önkormányzati Környezetvédelmi Alapról

Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete. 14/2005.(VI.10) rendelete. az Önkormányzati Környezetvédelmi Alapról Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 14/2005.(VI.10) rendelete az Önkormányzati Környezetvédelmi Alapról Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete ( továbbiakban: képviselőtestület )

Részletesebben

A BARCIKA PARK Nonprofit Kft. a Városüzemeltetési Szolgáltatási Szerződésben foglaltaknak megfelelően az alábbi feladatokat végzi:

A BARCIKA PARK Nonprofit Kft. a Városüzemeltetési Szolgáltatási Szerződésben foglaltaknak megfelelően az alábbi feladatokat végzi: Előterjesztő: Szitka Péter Készítette: Novák Péter ügyvezető BARCIKA CENTRUM Kft. Tárgy: Javaslat a Városüzemeltetési Szolgáltatási Szerződés megkötésére a 2018.04.01. 2019.12.31. közötti időszakra vonatkozóan

Részletesebben

VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS NYíREGYHÁZA VÁROSÜZEMELTETÉSI OSZTÁLY MEGYEI JOGÚ VÁROS 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83 POLGÁRMESTERI HIVATALA

VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS NYíREGYHÁZA VÁROSÜZEMELTETÉSI OSZTÁLY MEGYEI JOGÚ VÁROS 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83 POLGÁRMESTERI HIVATALA VÁRSFEJLESZTÉSI ÉS NYíREGYHÁZA VÁRSÜZEMELTETÉSI SZTÁLY MEGYEI JGÚ VÁRS 4401 NYíREGYHÁZA, KSSUTH TÉR l. PF.: 83 PLGÁRMESTERI HIVATALA TELEFN: +36 42524-547; FAX: +36 42 310-647 E MAIL: VARSFEJLESZTES@NYIREGYHAZA.HU

Részletesebben

Közzététel a Hajdúsámson Város Önkormányzata által megkötött, nettó 5 millió Ft-ot elérő vagy azt meghaladó szerződésekről

Közzététel a Hajdúsámson Város Önkormányzata által megkötött, nettó 5 millió Ft-ot elérő vagy azt meghaladó szerződésekről nettó 5 millió Ft-ot elérő vagy azt meghaladó ekről Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 20. évi CXII. törvény. melléklete szerinti Általános közzétételi lista alapján

Részletesebben

Kivonat! Szám: IV/B/20-11/2016.

Kivonat! Szám: IV/B/20-11/2016. Kivonat! Szám: IV/B/20-11/2016. 219/2016. (VIII.17.) határozata a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. szétválása útján létrejött Szekszárdi Távhőszolgáltató Nonprofit Kft. működésével kapcsolatos alapító-tulajdonosi

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 Ügyiratszám: 285-16/2011.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Bné MEGHívó Nyíregyháza

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi KÖZBESZERZÉSI TERVE

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi KÖZBESZERZÉSI TERVE Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2014. évi KÖZBESZERZÉSI TERVE Építési beruházás 1. Beszerzés tárgya 2. Beszerzés tárgya DDOP-5.1.2/B-11-2012-0002 Szekszárd közösségi közlekedés színvonalának

Részletesebben

2017. évi közbeszerzési terv

2017. évi közbeszerzési terv 2017. évi közbeszerzési terv Közbeszerzés tárgya I. Építési beruházás Alkalmazandó/választott eljárási típus, eljárási fajta Közbeszerzés előzetes becsült értéke Az eljárás megindításának tervezett időpontja

Részletesebben

A közterületek tisztántartásával kapcsolatos szabályozás megújítása Dr. Petrus József Csaba vezető-tanácsos Hulladékgazdálkodási Főosztály

A közterületek tisztántartásával kapcsolatos szabályozás megújítása Dr. Petrus József Csaba vezető-tanácsos Hulladékgazdálkodási Főosztály A közterületek tisztántartásával kapcsolatos szabályozás megújítása Dr. Petrus József Csaba vezető-tanácsos Hulladékgazdálkodási Főosztály Köztisztasági Egyesülés szakmai konferenciája 2017. november 30.

Részletesebben

A hulladékgazdálkodás pályázati lehetőségei- KEOP

A hulladékgazdálkodás pályázati lehetőségei- KEOP A hulladékgazdálkodás pályázati lehetőségei- KEOP Huba Bence igazgató KvVM Fejlesztési Igazgatóság KEOP Operatív Program szintű forrásallokációja Természetvédelem 3% Energiahatékonyság 3% MEF 4% Fenntartható

Részletesebben

Az ülés helye: Dunaújváros, Városháza tér 1. "A" épület, VII. emeleti tárgyaló. Javasolt napirendek:

Az ülés helye: Dunaújváros, Városháza tér 1. A épület, VII. emeleti tárgyaló. Javasolt napirendek: DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE VÁROSÜZEMELTETÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TURISZTIKAI BIZOTTSÁG Dunaújváros, Városháza tér 1. (06-25) 544-392 E-mail: varosuzemeltetési@pmh.dunanet.hu Ikt. Szám:16454/2017.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Polgármesteri Hivatalban, a polgármesteri tárgyalóban, a Gazdasági Bizottság 2011. április 13-án 8 00 órai kezdettel

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: dr. Varga Tibor jegyző Előterjeszti:

Részletesebben

Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2001. (V. 11.) önkormányzati rendelete

Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2001. (V. 11.) önkormányzati rendelete Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2001. (V. 11.) önkormányzati rendelete a környezetvédelemről, közterületek használatáról és az állattartásról Hatályos: 2016. szeptember 6. Nyirád 2001

Részletesebben

Tárgy: Az állati hulladék ártalmatlanítási díj ához történő hozzájárulás

Tárgy: Az állati hulladék ártalmatlanítási díj ához történő hozzájárulás Ikt. sz.: II. 4105/2013. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOG Ú VÁROS JEGYZŐJE Békéscsaba, Szent István tér 7. Üg)dntéző: Dr. Urbán-Zsilák Klára, Dr. Deák Zoltán, Csukás Zsolt Mell.: Rendelettervezet Postacím: 5601 Pf

Részletesebben

Ügyiratszám: JKAB/74-11/2015. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám: JKAB/74-11/2015. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/74-11/2015. Ügyintéző:

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 226/2001. (VIII. 27.) számú. h a t á r o z a t a. átruházott hatáskörök gyakorlásáról

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 226/2001. (VIII. 27.) számú. h a t á r o z a t a. átruházott hatáskörök gyakorlásáról NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 226/2001. (VIII. 27.) számú h a t á r o z a t a átruházott hatáskörök gyakorlásáról A Közgyűlés 1./ Az Egészségügyi Bizottság: - 3/2001. (VI.25.) számú határozatát

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület február 22-i nyilvános ülésére. Tapolca Város Önkormányzata évi közbeszerzési tervének módosítása

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület február 22-i nyilvános ülésére. Tapolca Város Önkormányzata évi közbeszerzési tervének módosítása 12. NAPIREND Ügyiratszám: 14/ 287 /2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. február 22-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata 2012. évi közbeszerzési

Részletesebben

A NYÍRVV NYÍREGYHÁZI VÁROSÜZEMELTETŐ ÉS VAGYONKEZELŐ NONPROFIT KFT. ÉVES ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSA. 2013. szeptember 27.

A NYÍRVV NYÍREGYHÁZI VÁROSÜZEMELTETŐ ÉS VAGYONKEZELŐ NONPROFIT KFT. ÉVES ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSA. 2013. szeptember 27. A NYÍRVV NYÍREGYHÁZI VÁROSÜZEMELTETŐ ÉS VAGYONKEZELŐ NONPROFIT KFT. ÉVES ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSA 2013. szeptember 27. Bocskai Péter ügyvezető A NYÍRVV Nonprofit Kft., mint a közbeszerzésekről

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 1-4 / 2016. Sorszám: ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. április 28. napján tartandó ülésére Tárgy:

Részletesebben

Algyői-főcsatorna vízgyűjtőjének vízpótlása DAOP-5.2.1/B-09-2010-0007 A projekt támogatás tartalma: 696 421 086 Ft

Algyői-főcsatorna vízgyűjtőjének vízpótlása DAOP-5.2.1/B-09-2010-0007 A projekt támogatás tartalma: 696 421 086 Ft A megvalósítás tervezett ütemezése: 2012. december 21-2013. december 31. Projektgazda neve: Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Projektgazda székhelye: 6720, Szeged, Stefánia 4. Közreműködő szervezet:

Részletesebben

2014. évi VÁROSÜZEMELTETÉSI FELADATOK ÖSSZESÍTŐ

2014. évi VÁROSÜZEMELTETÉSI FELADATOK ÖSSZESÍTŐ 3/b/1. melléklet Az Önkormányzat költségvetéséről szóló 5/2014. (III. 10.) önkormányzati rendelethez. VÁROSÜZEMELTETÉSI FELADATOK ÖSSZESÍTŐ E F ebből: kötelezően ellátandó feladatok önként vállalt feladatok

Részletesebben

Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2013 (...) önkormányzati rendelete

Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2013 (...) önkormányzati rendelete 4 Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2013 (...) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Szuhakálló

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program Aktualitások

Vidékfejlesztési Program Aktualitások Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Aktualitások Baksa Tamás Miniszterelnökség 2016. 11. 22. Kimle VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához

Részletesebben

Kálló Község Önkormányzata Képviselő testületének 6 /2010. (IV.13.) rendelete a Helyi Hulladékgazdálkodási Terv Felülvizsgálatáról

Kálló Község Önkormányzata Képviselő testületének 6 /2010. (IV.13.) rendelete a Helyi Hulladékgazdálkodási Terv Felülvizsgálatáról Kálló Község Önkormányzata Képviselő testületének 6 /2010. (IV.13.) rendelete a Helyi Hulladékgazdálkodási Terv Felülvizsgálatáról A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 35.. (3) bekezdésben

Részletesebben

2016. évi üzleti terv

2016. évi üzleti terv 2016. évi üzleti terv 2016. terv 2015. tény Eltérés (Ft) Index (%) 9111 Családi ház hulladékszállítás 159 673 062 631 058 376-471 385 314 25,3% 9112 Társasházak hulladékszállítás 155 085 769 624 788 797-469

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 60/1999. (III.22.) számú. h a t á r o z a t a. a Közgyûlés évi programjának megállapításáról

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 60/1999. (III.22.) számú. h a t á r o z a t a. a Közgyûlés évi programjának megállapításáról NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK 60/1999. (III.22.) számú h a t á r o z a t a a 1999-2002 évi programjának megállapításáról A 1./ az elõterjesztést megtárgyalta és azt a mellékletet képezõ ütemtervvel

Részletesebben

MiReHuKöz Nonprofit Kft. szerződései a 2011. évi CXII. Info tv. 1. sz. melléklete által meghatározott szempontok szerint

MiReHuKöz Nonprofit Kft. szerződései a 2011. évi CXII. Info tv. 1. sz. melléklete által meghatározott szempontok szerint MiReHuKöz Nonprofit ei a 2011. évi CXII. Info tv. 1. sz. melléklete által meghatározott szempontok szerint Sors zám Szerződés kelte Szerződő partner 1 2013.07.17. Miskolc Holding Zrt. 2 2013.09.30. Miskolc

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J a v a s l a t a Start mintaprogramokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J a v a s l a t a Start mintaprogramokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 6467/2015. J a v a s l a t a Start mintaprogramokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára Tisztelt Közgyűlés! A közmunkaprogramok

Részletesebben

Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2006. (XII.19.) számú rendelete

Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2006. (XII.19.) számú rendelete Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2006. (XII.19.) számú rendelete /egységes szerkezetben/ A település szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról

Részletesebben

Javaslat a Belügyminisztérium STARTMUNKA Programjában való 2011-2012 évi részvételhez önkormányzati hozzájárulás megadására

Javaslat a Belügyminisztérium STARTMUNKA Programjában való 2011-2012 évi részvételhez önkormányzati hozzájárulás megadására Javaslat a Belügyminisztérium STARTMUNKA Programjában való 2011-2012 évi részvételhez önkormányzati hozzájárulás megadására Ózd, 2011. szeptember 1. Előterjesztő: Fazekas Zoltán alpolgármester Előkészítő:

Részletesebben