XVI. Nemzeti Adó- És Vámhivatal

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XVI. Nemzeti Adó- És Vámhivatal"

Átírás

1 XVI. Nemzeti Adó- És Vámhivatal

2

3 I. A célok meghatározása, felsorolása A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) január 1-jével alakult meg, létrehozásakor célként tűzte ki és működése során folyamatosan szem előtt tartja az állami adó- és vámhatósági feladatok minőségileg új, hatékonyabb, átláthatóbb és költségtakarékosabb ellátását, mindemellett a költségvetési bevételek kiegyensúlyozott biztosítását. E célokat egy egységes elvek alapján felépülő, egységes irányítású, integrált szervezet révén, továbbá a pénzügyi és egyes más bűncselekményeket hatékonyan, eredményesen felderítő bűnügyi szervezetrendszerrel, valamint a teljes alaptevékenységet átfogó, korszerű információáramlás biztosításával szolgálja. A NAV évi kiemelt feladata továbbra is az államháztartási bevételek mind magasabb szinten történő biztosítása a szervezet rendelkezésére álló erőforrások hatékony és célzott kihasználásával, a jogalkotó által biztosított eszköztár alkalmazásával. A bevételi elvárások teljesítése érdekében jelentős erőforrásokat fordít a NAV az önadózás erősítése érdekében a preventív jelenlétre, az adótudatosság növelésére és az adózók jogkövető magatartásának elősegítésére, a megvalósult elektronikus szolgáltatások erősítésével, további lehetőségeinek felmérésével, informatikai fejlesztések révén. A NAV évben is fenntartja a feketegazdaság visszaszorítása érdekében tett szigorú intézkedéseket, innovatív megoldásokat, a szakmai ágak szoros együttműködésében elért eredményeket, a társszervekkel és az országhatáron túli hatóságokkal kialakított országos akciók keretében történő ellenőrzéseket. II. A célok megvalósításához rendelkezésre álló erőforrások 2016-ban millió forintban, egy tizedessel Átlagos Megnevezés Kiadás Bevétel Támogatás statisztikai állományi létszám (fő) Intézmények , , , Fejezeti kezelésű előirányzatok 1 375,5 0, ,5 III. A célok elérésének módja a felügyelt ágazatokban III.1. Intézményekkel történő feladatellátás A feladatellátást végző intézményrendszer összetételére és az egyes intézmények tételes felsorolására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezetéről és egyes szervek kijelöléséről szóló 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendeletben írtak az irányadók. E szerint a NAV feladatait központi szervei, középfokú és alsó fokú területi szervei útján látja el. A NAV központi szervei a Központi Hivatal, a Bűnügyi Főigazgatóság, az Informatikai Intézet és a Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézet. A NAV középfokú adóztatási szervei a regionális adó főigazgatóságok, a NAV középfokú vámszervei a regionális vám- és pénzügyőri főigazgatóságok, a Repülőtéri Főigazgatóság, a Bevetési Főigazgatóság és a Szakértői Intézet. A NAV Bűnügyi Főigazgatóságának középfokú szervei a regionális bűnügyi igazgatóságok. A NAV középfokú adó- és vámszerve a Kiemelt Adó és Vám Főigazgatóság.

4 A NAV alsó fokú adóztatási szervei a megyei (fővárosi) adóigazgatóságok és a Kiemelt Adózók Adóigazgatósága. A NAV alsó fokú vámszervei a megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóságok, a Kiemelt Ügyek és Adózók Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, az 1. számú Repülőtéri Igazgatóság, a 2. számú Repülőtéri Igazgatóság, és az Őrzésvédelmi és Támogató Igazgatóság. A Bűnügyi Főigazgatóság alsó fokú szerve az Áru- és Bűnjelkezelő Hivatal. Az intézményrendszer összetétele, a címen belüli intézmények tételes felsorolása 1. Nemzeti Adó- és Vámhivatal igazgatása cím fő Központi szervek NAV Központi Hivatala NAV Informatikai Intézet A NAV középfokú adó- és vámszerve NAV Kiemelt Adó és Vám Főigazgatósága A NAV középfokú adóztatási szervei 7 db regionális adó főigazgatóság A NAV alsó fokú adóztatási szervei NAV Kiemelt Adózók Adóigazgatósága NAV Észak-budapesti Adóigazgatósága NAV Kelet-budapesti Adóigazgatósága NAV Dél-budapesti Adóigazgatósága 19 db megyei adóigazgatóság A NAV középfokú vámszervei 7 db regionális vám- és pénzügyőri főigazgatóság NAV Repülőtéri Főigazgatósága NAV Bevetési Főigazgatósága NAV Szakértői Intézete A NAV alsó fokú vámszervei NAV Kiemelt Ügyek és Adózók Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága NAV Észak-budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága NAV Kelet-budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága NAV Dél-budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága NAV 1. számú Repülőtéri Igazgatósága NAV 2. számú Repülőtéri Igazgatósága NAV Őrzésvédelmi és Támogató Igazgatósága 19 db megyei vám- és pénzügyőri igazgatóság 2. Bűnügyi Főigazgatóság cím fő Központi szerv NAV Bűnügyi Főigazgatósága A Bűnügyi Főigazgatóság középfokú szervei 7 db regionális bűnügyi igazgatóság A Bűnügyi Főigazgatóság alsó fokú szerve NAV Áru- és Bűnjelkezelő Hivatala 3. Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézet cím 357 fő Központi szerv NAV Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézete

5 Összességében elmondható, hogy a szervezeten belül évben nem történt nagyobb volumenű szervezeti átalakítás, csupán kisebb, intézményen belüli átszervezések, feladatátcsoportosítások történtek. Az intézményrendszer által ellátandó általános és 2016-os új feladatok bemutatása Az intézmények általános feladatait érintően elmondható, hogy a NAV az állami adó- és vámhatósági feladatait négy fő tevékenységi körre szerveződve adóigazgatás, vámigazgatás, bűnügyi nyomozati tevékenység, valamint az előbbieket támogató informatikai szakterület közös szervezet keretein belül, összevontan látja el. A NAV kiemelt feladata a költségvetési bevételek biztosítása, törvényi felhatalmazás útján a közteherviselés alkotmányos elveinek maximális érvényesítése, az adóeljárási folyamatok egyszerűsítése és a működési hatékonyságának javítása, jogi és hatósági eszközökkel vámés jövedéki, valamint adó- és pénzügyi ellenőrzés, bűnüldözői munka a jogsértések feltárása, szankcionálása. Továbbá, az adózók jogkövető magatartásának elősegítése érdekében a tájékoztatási tevékenység eredményességének folyamatos javítása, az adózók széles körében az adótudatosság fokozása az ügyfélorientált szolgáltatások útján. A évben negyedévenként aktualizálásra került a NAV hatásköri jegyzéke, amelyből megállapítható, hogy jelenleg db fő feladat tartozik a Hivatalhoz, mely több ezer részfeladatot hordoz magában. A kormányzati elvárások teljesítése érdekében várhatóan a évben is tovább bővül majd a NAV részére megállapított feladatok köre. A javasolt évi intézményi előirányzatok levezetése 1. Nemzeti Adó- és Vámhivatal igazgatása cím millió forintban, egy tizedessel Kiadás Bevétel Támogatás Átlagos statisztikai állományi létszám (fő) évi eredeti előirányzat , , , Szerkezeti változások ,0 0, ,0 Fejezeten belüli nullszaldós átrendezés (02. cím -21,5 0,0-21,5 létszámváltozása) Fejezeti tartalék képzése ,5 0, ,5 Előirányzat-változások 1 138,2 0, ,2 Informatikai beruházási többlet 779,8 0,0 779,8 Informatikai működési többlet 1 720,2 0, ,2 Támogatási előirányzat csökkentése ,8 0, , évi javasolt keretszám , , ,

6 millió forintban, egy tizedessel 2. Bűnügyi Főigazgatóság cím Kiadás Bevétel Támogatás Átlagos statisztikai állományi létszám (fő) évi eredeti előirányzat 8 190,5 23, , Szerkezeti változások 21,5 0,0 21,5 Fejezeten belüli nullszaldós átrendezés (02. cím létszámváltozása) 21,5 0,0 21, évi javasolt keretszám 8 212,0 23, , Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézet cím millió forintban, egy tizedessel Kiadás Bevétel Támogatás Átlagos statisztikai állományi létszám (fő) évi eredeti előirányzat 2 477,6 257, ,4 357 Szerkezeti változások 13,6 13,6 0,0 Működési bevételi előirányzat tartós változása 13,6 13,6 0, évi javasolt keretszám 2 491,2 270, ,4 357 III.2. Fejezeti kezelésű előirányzatokkal történő feladatellátás bemutatása A évi költségvetési törvényjavaslat 19. (6) és (7) bekezdése értelmében a hiánycél tartását elősegítő stabilitási tartalék felhasználásáról, fejezeten belüli és fejezetek közötti átcsoportosításáról az államháztartásért felelős miniszter javaslatára a fejezetek költségvetési folyamatainak értékelése alapján a Kormány határozatban dönt. A fejezet által képzett stabilitási tartalék előirányzatot október 1-ét megelőzően nem lehet felhasználni. millió forintban, egy tizedessel 4. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Fejezeti stabilitási tartalék alcím Kiadás Bevétel Támogatás évi javasolt előirányzat 1 375,5 0, ,5 III.3. Tájékoztatás a több év előirányzatait terhelő programok, beruházások és más fejlesztések későbbi évekre vonatkozó hatásairól A NAV a évben tervezi megkezdeni a Budapest, Kresz Géza utca u ingatlan felújítását, amely a évben 800 millió forint, évben 500 millió forint forrást igényel.

7 III.4. Az uniós források felhasználásának szerepe Vám 2020 és Fiscalis 2020 programok Az Európai Bizottság rendelkezései szerint a Vám 2020 és a Fiscalis 2020 programok pénzügyi tervezése az adott év április 1-jétől a következő év március 31-ig történik. A év április 1-jétől év március 31-ére terjedő időszakra Magyarország részére a Vám 2020 program összesen eurót biztosít, míg a Fiscalis 2020 Program összesen eurót biztosít. A programok évi pénzügyi keretösszegéről (2016. április 1-jét követő időszakra vonatkozóan) legkorábban csak 2016 márciusában érkezhet számszerű adat. Folyamatban lévő uniós támogatási projektek Európai Szomszédsági és Partnerségi Eszköz (ENPI) Az ENPI-ből támogatott Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében az Országos Rendőr-főkapitányság (továbbiakban: ORFK) mint Vezető Partner Jól működő és biztonságos határ Magyarország és Ukrajna között címmel nagyprojektet valósít meg. A NAV a programból a Beregsurány-Luzsanka közúti határátkelőhely fejlesztése 1. projektelemben, illetve a Kutatóeszközök beszerzése az ukrán határszakaszra 4. projektelemben érintett. A kutatóeszközök beszerzése megvalósult. A beregsurányi kamionterminál kiépítése kapcsán, figyelemmel a Rendőrségről szóló évi XXXIV. törvény január 1-jei változására, a kivitelezés megvalósításáért már az ORFK felelős, a NAV közreműködő szervezetként vesz részt. A projekt megvalósítási határideje december 6., amely határidő december 6-ig való meghosszabbítását kezdeményezte az ORFK, tekintettel arra, hogy a beregsurányi kamionterminál kivitelezési közbeszerzési eljárása eredménytelen volt. Az építési engedélyek lejártára is figyelemmel a terveztetéstől kezdve újból le kell folytatni az eljárást az ORFKnak. A NAV-nak mint partnerhatóságnak évre tervezett támogatási kerete bruttó ,64 euró ( forint), amelyek a program folyamán betervezett konferenciára és kiutazásokra szolgál. C-BORD A Horizon 2020 uniós finanszírozású program keretében, a francia Atomenergia Ügynökség oldalán a NAV részt vesz az úgynevezett C-BORD című projektben, amelyben 42 hónap alatt lehetősége lesz speciális röntgenberendezések és egyéb felderítő eszközök tesztelésére, nettó 140 ezer euró ( forint) uniós támogatás felhasználásával (áfa költség nem merül fel). A projekt-tevékenységek, így a tesztelések 2016 januárjában kezdődnek, a projekt keretére időarányosan tervezett, NAV-ot érintő támogatási keret nettó euró ( forint). Megpályázni tervezett projektek Belső Biztonsági Alap (BBA) A Belügyminisztérium (a továbbiakban: BM) részére december 31-ben benyújtott, majd áprilisban kiegészített évre vonatkozó munkaprogram alapján a NAV - kiemelten a Pénzmosás Elleni Információs Iroda, Bűnügyi Ellátó Főosztály, Központi

8

Az új magyar adó- és vámigazgatás

Az új magyar adó- és vámigazgatás Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Állam- és jog kodifikációs kihívások napjainkban 2012. május 30. Az új magyar adó- és vámigazgatás dr. Gyenge

Részletesebben

XVI. Nemzeti Adó- és Vámhivatal

XVI. Nemzeti Adó- és Vámhivatal XVI. Nemzeti Adó- és Vámhivatal I. A célok meghatározása A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) 2018. évi kiemelt feladata továbbra is az államháztartási bevételek mind magasabb szinten történő

Részletesebben

NAV Bevetési Főigazgatósága

NAV Bevetési Főigazgatósága NAV Bevetési Főigazgatósága dr. Demeter Tamás pénzügyőr ezredes, főtanácsos Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevetési főigazgató Általános tájékoztató a Bevetési Főigazgatóság profiljáról, feladatrendszeréről,

Részletesebben

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.)

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.) A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) 2011-től új szervezetben működik - A NAV vámszervei - Nettó BÉRKALK A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) 2011-től új szervezetben működik - Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal,

Részletesebben

XI. Miniszterelnökség Kormányzati Ellenőrzési Hivatal

XI. Miniszterelnökség Kormányzati Ellenőrzési Hivatal XI. Miniszterelnökség Kormányzati Ellenőrzési Hivatal I. A célok meghatározása, felsorolása Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 109. (1) bekezdés 17. pontjában kapott

Részletesebben

XXX. Gazdasági Versenyhivatal

XXX. Gazdasági Versenyhivatal XXX. Gazdasági Versenyhivatal I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása A Gazdasági Versenyhivatal (a továbbiakban: GVH vagy Hivatal ) státuszát és jogosítványait a tisztességtelen piaci

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

I. Országgyűlés Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság I. Országgyűlés Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság I. A célok meghatározása, felsorolása Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. évi törvény

Részletesebben

XXX. Gazdasági Versenyhivatal

XXX. Gazdasági Versenyhivatal XXX. Gazdasági Versenyhivatal I. A célok meghatározása, felsorolása A Gazdasági Versenyhivatal (a továbbiakban: GVH vagy Hivatal ) státuszát és jogosítványait a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás

Részletesebben

A rendészeti szervek általános jellemzése

A rendészeti szervek általános jellemzése A rendészeti szervek általános jellemzése alapvetések A demokratikus államberendezkedés egyik alapelve, a jogszabályoknak alávetettség. Minden rendvédelmi, de különösen a fegyveres rendvédelmi szervek

Részletesebben

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök A Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit

Részletesebben

I. A célok meghatározása, felsorolása

I. A célok meghatározása, felsorolása I. A célok meghatározása, felsorolása Az állami bevételek hatékonyabb biztosítása érdekében, az adók, illetékek, járulékok, vámok beszedésével összefüggő, valamint mindezekhez kapcsolódó rendészeti és

Részletesebben

Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2011. január 1-től

Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2011. január 1-től Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2011. január 1-től - A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) államigazgatási és fegyveres rendvédelmi feladatokat is ellátó kormányhivatal. A NAV felügyeletét a miniszterelnök

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

I. Országgyűlés Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság I. Országgyűlés Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról

Részletesebben

I. A célok meghatározása, felsorolása

I. A célok meghatározása, felsorolása I. A célok meghatározása, felsorolása Az adó és vámigazgatás szervezeti integrációját az állami adóhatósági és vámhatósági feladatoknak a minőségileg új, hatékonyabb, átláthatóbb és költségtakarékosabb

Részletesebben

Frissítve: november : Magyar joganyagok - 24/2016. (VII. 12.) NGM rendelet - a Nemzeti Adó- és Vámhivata 2. oldal tájékoztatási kiemelt 75

Frissítve: november : Magyar joganyagok - 24/2016. (VII. 12.) NGM rendelet - a Nemzeti Adó- és Vámhivata 2. oldal tájékoztatási kiemelt 75 Frissítve: 2018. november 30. 11: Magyar joganyagok - 24/2016. (VII. 12.) NGM rendelet - a Nemzeti Adó- és Vámhivata 1. oldal 24/2016. (VII. 12.) NGM rendelet a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál egyes munkakörökben

Részletesebben

A projektmegvalósítás A támogatás forrásának megjelölése. időtartama (alap,előirányzat, nemzetközi. Megvalósít. együttműködő ó szervezet

A projektmegvalósítás A támogatás forrásának megjelölése. időtartama (alap,előirányzat, nemzetközi. Megvalósít. együttműködő ó szervezet 2. melléklet 3.3. VI. Közzétételi egység: az EU támogatásával megvalósuló fejlesztések leírása Adatszolgáltató: ORFK GF ETO Sors zám A projekt megnevezése A finanszírozás forrása A projektmegvalósítás

Részletesebben

XXXI. Központi Statisztikai Hivatal

XXXI. Központi Statisztikai Hivatal XXXI. Központi Statisztikai Hivatal A Központi Statisztikai Hivatal (továbbiakban: KSH) fejezet 2019. évi költségvetési javaslata a KSH, a KSH Könyvtár, a KSH Népességtudományi Kutató Intézet és a KSH

Részletesebben

XXXI. Központi Statisztikai Hivatal

XXXI. Központi Statisztikai Hivatal XXXI. Központi Statisztikai Hivatal A Központi Statisztikai Hivatal (továbbiakban: KSH) fejezet 2016. évi költségvetési javaslata a KSH, a KSH Könyvtár, a KSH Népességtudományi Kutató Intézet és a KSH

Részletesebben

I. Országgyűlés Közbeszerzési Hatóság

I. Országgyűlés Közbeszerzési Hatóság I. Országgyűlés Közbeszerzési Hatóság I. A célok meghatározása, felsorolása A Közbeszerzési Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) egyik legfontosabb feladata 2016-ban a törvényekből eredő feladatainak ellátása,

Részletesebben

Előbbi intézmények felett a fejezeti felügyeleti jogokat a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter látja el.

Előbbi intézmények felett a fejezeti felügyeleti jogokat a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter látja el. 11. cím Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok A X. Miniszterelnökség fejezeten belül a cím alcímként három országos hatáskörű központi szerv (Nemzetbiztonsági Hivatal, Információs Hivatal és Nemzetbiztonsági

Részletesebben

NAV Bevetési Főigazgatósága

NAV Bevetési Főigazgatósága NAV Bevetési Főigazgatósága dr. Demeter Tamás pénzügyőr ezredes, főtanácsos Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevetési főigazgató Általános tájékoztató a Bevetési Főigazgatóság profiljáról, feladatrendszeréről,

Részletesebben

11. cím Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok

11. cím Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok 11. cím Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok A cím alcímként három országos hatáskörű szervet, a Nemzetbiztonsági Hivatalt, az Információs Hivatalt és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot (a továbbiakban

Részletesebben

I. Országgyűlés Egyenlő Bánásmód Hatóság

I. Országgyűlés Egyenlő Bánásmód Hatóság I. Országgyűlés Egyenlő Bánásmód Hatóság I. A célok meghatározása, felsorolása A diszkrimináció elleni fellépés és az egyenlő bánásmód követelményének tudatosítása, társadalmi szemléletformálás. Az esélyegyenlőség

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (Ve.) az általános választásokon, az időközi választásokon, valamint

Részletesebben

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2007. évi költségvetési alapokmánya

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2007. évi költségvetési alapokmánya A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2007. évi költségvetési alapokmánya 1. Fejezet száma, megnevezése: XIX EU Integráció Cím: 01 Alcím: 00 2. Költségvetési szerv a) azonosító adatai - törzskönyvi nyilvántartási

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala

I. Országgyűlés Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala I. Országgyűlés Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése A Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló 2013. évi CCXLI. törvény (a

Részletesebben

I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése II. A célok megvalósításához rendelkezésre álló erőforrások 2020-ban

I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése II. A célok megvalósításához rendelkezésre álló erőforrások 2020-ban A Központi Statisztikai Hivatal (továbbiakban: KSH) fejezet 2020. évi költségvetési javaslata a KSH, a KSH Könyvtár, a KSH Népességtudományi Kutató Intézet és a KSH fejezeti kezelésű előirányzata kiadási

Részletesebben

Gazdaságpolitika és könyvvizsgálat. Pankucsi Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium

Gazdaságpolitika és könyvvizsgálat. Pankucsi Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságpolitika és könyvvizsgálat Pankucsi Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságpolitika Legfőbb célok: Pénzügyi, költségvetési stabilitás fenntartása, erősítése Növekedés fenntartása, fokozása,

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A Nemzeti Választási Iroda (a továbbiakban: NVI) 2019. évi fő feladata az Európai Parlament tagjainak választása lebonyolítása,

Részletesebben

KIMUTATÁS Gomba Község Önkormányzata évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról

KIMUTATÁS Gomba Község Önkormányzata évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról 2015. évi költségvetési rendelet 1. melléklete KIMUTATÁS Gomba Község Önkormányzata 2015. évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról adatok eft-ban B1 Működési

Részletesebben

II. Köztársasági Elnökség

II. Köztársasági Elnökség II. Köztársasági Elnökség I. A célok meghatározása, felsorolása Magyarország Alaptörvényének 9. cikk (1) bekezdése rögzíti a köztársasági elnök legfőbb feladatát: Magyarország államfője a köztársasági

Részletesebben

XXXI. Központi Statisztikai Hivatal

XXXI. Központi Statisztikai Hivatal XXXI. Központi Statisztikai Hivatal A Központi Statisztikai Hivatal (továbbiakban: KSH) fejezet 2017. évi költségvetési javaslata a KSH, a KSH Könyvtár, a KSH Népességtudományi Kutató Intézet és a KSH

Részletesebben

XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda

XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése A Miniszterelnöki Kabinetiroda (továbbiakban: MK) látja el a miniszterelnök által meghatározott

Részletesebben

KIMUTATÁS Gomba Község Önkormányzata évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról

KIMUTATÁS Gomba Község Önkormányzata évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról 2015. évi költségvetési rendelet 1. melléklete KIMUTATÁS Gomba Község Önkormányzata 2015. évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról adatok eft-ban B1 Működési

Részletesebben

Magyar joganyagok - Nemzeti Adó- és Vámhivatal - alapító okirata, módosításokkal eg 2. oldal ac) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális V

Magyar joganyagok - Nemzeti Adó- és Vámhivatal - alapító okirata, módosításokkal eg 2. oldal ac) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális V Magyar joganyagok - Nemzeti Adó- és Vámhivatal - alapító okirata, módosításokkal eg 1. oldal Nemzeti Adó- és Vámhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról szóló

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság ALAPOKMÁNYA. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság azonosító adatai

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság ALAPOKMÁNYA. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság azonosító adatai A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság ALAPOKMÁNYA I. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság azonosító adatai Költségvetési szerv megnevezése: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Részletesebben

Szöveges beszámoló. Gazdálkodáshoz kapcsolódó rész év

Szöveges beszámoló. Gazdálkodáshoz kapcsolódó rész év Szöveges beszámoló Gazdálkodáshoz kapcsolódó rész 2014. év 1 1. A 2014. évi költségvetési támogatás A MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont 2014. évre elfogadott költségvetési támogatása

Részletesebben

Magyar joganyagok - 5/2016. (III. 23.) BM utasítás - az európai uniós és nemzetközi f 2. oldal b) ellátja a 4. és 5. szerinti monitoring feladatokat a

Magyar joganyagok - 5/2016. (III. 23.) BM utasítás - az európai uniós és nemzetközi f 2. oldal b) ellátja a 4. és 5. szerinti monitoring feladatokat a Magyar joganyagok - 5/2016. (III. 23.) BM utasítás - az európai uniós és nemzetközi f 1. oldal 5/2016. (III. 23.) BM utasítás az európai uniós és nemzetközi forrásból megvalósított projektek monitoringjáról

Részletesebben

I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása II. A célok megvalósításához szükséges erőforrások 2020-ban

I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása II. A célok megvalósításához szükséges erőforrások 2020-ban I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda (a továbbiakban: NVI) folyamatosan

Részletesebben

Az előirányzatok fejezeti szintű levezetését az alábbi táblázat mutatja be.

Az előirányzatok fejezeti szintű levezetését az alábbi táblázat mutatja be. 11. cím Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok A cím alcímként négy országos hatáskörű szervet, a Nemzetbiztonsági Hivatalt, az Információs Hivatalt, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot (a továbbiakban együtt:

Részletesebben

/2012. ( ) Korm. rendelet

/2012. ( ) Korm. rendelet 1 /2012. ( ) Korm. rendelet a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 140/1996. (VIII. 31.) Korm. rendelet valamint a

Részletesebben

A szárított, valamint fermentált dohányt érintő jövedéki aktualitások

A szárított, valamint fermentált dohányt érintő jövedéki aktualitások A szárított, valamint fermentált dohányt érintő jövedéki aktualitások Ágoston Krisztián pénzügyőr őrnagy Szabó József pénzügyőr százados osztályvezető NAV KH Jövedéki Főosztály I. A termékkört érintő jövedéki

Részletesebben

I. Országgyűlés Országgyűlés Hivatala

I. Országgyűlés Országgyűlés Hivatala I. Országgyűlés Országgyűlés Hivatala I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése Az I. Országgyűlés fejezet 1-4. címei a 2019. évi költségvetési törvényjavaslat szerint

Részletesebben

Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (II.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről

Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (II.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről Hatályos 2017.02.14-től Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (II.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Bögöt község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2015. (II.11.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.11.) önkormányzati

Részletesebben

Táp Községi ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Táp Községi ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK Táp Községi ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (II.18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

KIMUTATÁS Gomba Község Önkormányzata évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról

KIMUTATÁS Gomba Község Önkormányzata évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról 2015. évi költségvetési rendelet 1. melléklete KIMUTATÁS Gomba Község Önkormányzata 2015. évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról adatok eft-ban B1 Működési

Részletesebben

Önkormányzat Vasasszonyfa Képviselőtestületének. 1/2015.(II.16.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről

Önkormányzat Vasasszonyfa Képviselőtestületének. 1/2015.(II.16.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről Önkormányzat Vasasszonyfa Képviselőtestületének 1/2015.(II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Önkormányzat Vasasszonyfa Képviselőtestülete az Alaptörvény 32. cikk (1)

Részletesebben

XXXV. Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal

XXXV. Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal XXXV. Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal I. A célok meghatározása, felsorolása A Kormány a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

I. Országgyűlés Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság I. Országgyűlés Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról

Részletesebben

Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Módosítva a 6/2016.(X.29.) önkormányzati rendelettel. (Egységes

Részletesebben

Kiemelt adózók vámszakterületi ellenőrzéseinek változásai. NAV Kiemelt Adó és Vám Főigazgatósága

Kiemelt adózók vámszakterületi ellenőrzéseinek változásai. NAV Kiemelt Adó és Vám Főigazgatósága Kiemelt adózók vámszakterületi ellenőrzéseinek változásai Kiemelt adózók NAV szintű ellenőrzése NAV ellenőrzések fő iránya a hazai és Uniós költségvetési bevételekkel összefüggő kockázatos területek ellenőrzése,

Részletesebben

Orfalu Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Orfalu Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Orfalu Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Módosítva a 7/2015. (IX.30.) és az 1/2016. (II.21.) önkormányzati

Részletesebben

KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.

KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.. napirendi pont KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK JÓVÁHAGYÁSA Tisztelt

Részletesebben

I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése

I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése Magyarország Alaptörvényének 25. cikk (1) bekezdése értelmében a bíróságok alapfeladata az igazságszolgáltatás. A legfőbb bírósági

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 56. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 56. szám MAGYAR KÖZLÖNY 56. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. április 21., szombat Tartalomjegyzék 86/2018. (IV. 21.) Korm. rendelet A Digitális Jólét Program végrehajtásával összefüggő egyes feladatokról,

Részletesebben

A Munkaanyag nem tekinthető a Minisztérium álláspontjának. A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete

A Munkaanyag nem tekinthető a Minisztérium álláspontjának. A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete 1 TERVEZET! A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv gazdasági rendszerének átalakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 154. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 154. szám MAGYAR KÖZLÖNY 154. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. szeptember 25., hétfő Tartalomjegyzék 1707/2017. (IX. 25.) Korm. határozat A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA (2009. évi)

AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA (2009. évi) AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA (2009. évi) 1. Fejezet száma, megnevezése: XIV. Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium 2. Költségvetési szerv a) Azonosító adatai - Törzskönyvi

Részletesebben

Adótudatosság a versenyképesség érdekében

Adótudatosság a versenyképesség érdekében Adótudatosság a versenyképesség érdekében Szalayné Ostorházi Mária főigazgató Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága 2013. november 20. 1 Miről lesz szó? Kutatás eredményei

Részletesebben

Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2016.(II.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről

Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2016.(II.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2016.(II.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.

Részletesebben

Adópolitika és jogalkotás 2018

Adópolitika és jogalkotás 2018 Adópolitika és jogalkotás 2018 IZER Norbert Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. november 28. Az adóelvonás szintje még mindig magasabb a régiós versenytársainknál A GDP arányos adóelvonás

Részletesebben

Új szemlélet, valós eredmények a NAV-nál

Új szemlélet, valós eredmények a NAV-nál A FEJLŐDÉS ÚTJÁN Új szemlélet, valós eredmények a NAV-nál Nemzeti Adókonzultáció 2017 Tállai András a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Nemzeti Adó-és Vámhivatal vezetője Növekvő adóbevételek

Részletesebben

Az adóeljárás reform után pillanatkép a NAV és munkájának megítéléséről

Az adóeljárás reform után pillanatkép a NAV és munkájának megítéléséről pillanatkép a NAV és munkájának megítéléséről Heinczinger Róbert EY Magyarország Nemzeti Adókonzultáció 2016 A felmérés eredményei Legjobbként értékelt területek integrált adó- és vámigazgatás jogorvoslati

Részletesebben

I. Országgyűlés Közbeszerzési Hatóság

I. Országgyűlés Közbeszerzési Hatóság I. Országgyűlés Közbeszerzési Hatóság I. A célok meghatározása, felsorolása A Közbeszerzési Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) egyik legfontosabb feladata 2017-ben a jogszabályokból eredő feladatainak

Részletesebben

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. alapcélja koordinációs

Részletesebben

Jásd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013. (II.28.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat évi költségvetéséről

Jásd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013. (II.28.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat évi költségvetéséről Jásd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013. (II.28.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Jásd Község Önkormányzata képviselő-testülete az Államháztartásról szóló

Részletesebben

Az energiahatékonyságról szóló évi LVII. törvény 9. -a szerinti. központi kormányzati épületek nyilvántartása

Az energiahatékonyságról szóló évi LVII. törvény 9. -a szerinti. központi kormányzati épületek nyilvántartása Az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény 9. -a szerinti központi kormányzati épületek nyilvántartása A központi kormányzathoz tartozó, országos hatáskörű, adminisztratív szervezetek épületeinek

Részletesebben

Vízügyi és vízvédelmi hatósági jogkörök a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél

Vízügyi és vízvédelmi hatósági jogkörök a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél Vízügyi és vízvédelmi hatósági jogkörök a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél Dr. Mógor Judit tű. ezredes BM OKF főosztályvezető Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége Budapest, 2014.

Részletesebben

I. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire.

I. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire. Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testületének 6/2012 (II.13.) Önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2012. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben a 22/2012. (IX.07.), a 34/2012.(XII.28.)

Részletesebben

A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA

A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA 1 A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 21. számú melléklete alapján kiadom a Komárom-Esztergom

Részletesebben

Iromány száma: T/3620. Benyújtás dátuma: :48. Parlex azonosító: QDZVL2UO0003

Iromány száma: T/3620. Benyújtás dátuma: :48. Parlex azonosító: QDZVL2UO0003 Iromány száma: T/3620. Benyújtás dátuma: 2018-11-20 18:48 Miniszterelnökség Parlex azonosító: QDZVL2UO0003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA szeptember 14., kedd. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA szeptember 14., kedd. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. szeptember 14., kedd 145. szám Tartalomjegyzék 239/2010. (IX. 14.) Korm. rendelet 1191/2010. (IX. 14.) Korm. 1192/2010. (IX. 14.) Korm. 1193/2010.

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 120. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 120. szám MAGYAR KÖZLÖNY 120. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. augusztus 19., péntek Tartalomjegyzék 288/2016. (VIII. 19.) KE határozat Egyetemi tanári kinevezésről 12128 289/2016. (VIII. 19.) KE határozat

Részletesebben

A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai

A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai Előadó: Dr. Bakos József Főosztályvezető Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztály Az állami munkafelügyeleti rendszer

Részletesebben

SZAKMAI CÉLKITŰZÉSEK, TEVÉKENYSÉGEK BELÜGYMINISZTÉRIUM JÚLIUS 17.

SZAKMAI CÉLKITŰZÉSEK, TEVÉKENYSÉGEK BELÜGYMINISZTÉRIUM JÚLIUS 17. SZAKMAI CÉLKITŰZÉSEK, TEVÉKENYSÉGEK BELÜGYMINISZTÉRIUM 2018. JÚLIUS 17. Rendészeti Együttműködés (SO.5) 5.1.1: EMPACT műveletek számának növelése, részvétel közös nyomozócsoportokban (JIT) 5.1.2: Súlyos

Részletesebben

Tiszatenyő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2012. (II.29.) számú rendelete az önkormányzat évi költségvetésére. I.

Tiszatenyő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2012. (II.29.) számú rendelete az önkormányzat évi költségvetésére. I. Tiszatenyő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2012. (II.29.) számú rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetésére Tiszatenyő község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 3/2012. (II. 29.) önkormányzati rendelet 3. -a helyébe

Az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 3/2012. (II. 29.) önkormányzati rendelet 3. -a helyébe Alsómocsolád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013 (IV. 23.) önkormányzati rendelte az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 3/2012 (II.29.) önkormányzati rendelet módosításáról Alsómocsolád

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 228. MELLÉKLET : 1db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének./2017. (.) önkormányzati rendelete Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2017. évi költségvetéséről

Részletesebben

../2012. (..) Korm. rendelet

../2012. (..) Korm. rendelet ../2012. (..) Korm. rendelet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezetéről és egyes szervek kijelöléséről szóló 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelet és egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról A Kormány

Részletesebben

Törökbálint Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2013.(II. 25.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről

Törökbálint Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2013.(II. 25.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről Törökbálint Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2013.(II. 25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről a módosító 26/2013.(VI.10.), 32/2013. (IX. 23.), 43/2013. (XII.

Részletesebben

A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési alapokmányának tartalma

A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési alapokmányának tartalma HEVES MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 3300 Eger, Eszterházy tér2. Telefon: (36) 522-111/11-95, BM: 31/11-95 A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 1-11-2/2014. Sorszám: 4. ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 27. napján tartandó ülésére

Részletesebben

3501 Miskolc, Zsolcai kapu 32. Pf.:161 Telefon: (46) /20-52, fax: ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZ Ö V E G E S É R T É K E L É S E

3501 Miskolc, Zsolcai kapu 32. Pf.:161 Telefon: (46) /20-52, fax: ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZ Ö V E G E S É R T É K E L É S E BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG GAZDASÁGI SZERVEK 3501 Miskolc, Zsolcai kapu 32. Pf.:161 Telefon: (46) 514-500/20-52, fax: 20-02 2005. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZ Ö V E G E S É R T

Részletesebben

Vízügyi hatósági feladatok a hivatásos katasztrófavédelmi szervnél

Vízügyi hatósági feladatok a hivatásos katasztrófavédelmi szervnél Vízügyi hatósági feladatok a hivatásos katasztrófavédelmi szervnél 2014. november 7. Dr. Mógor Judit tű. ezredes főosztályvezető Az előadás tartalma - Integrált katasztrófavédelmi hatóság - A vízügyi és

Részletesebben

Szabadszentkirály Község Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2011(II.02.) számú rendelete az Önkormányzat 2011.évi költségvetéséről

Szabadszentkirály Község Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2011(II.02.) számú rendelete az Önkormányzat 2011.évi költségvetéséről Szabadszentkirály Község Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2011(II.02.) számú rendelete az Önkormányzat 2011.évi költségvetéséről Szabadszentkirály Község Önkormányzat Képviselőtestülete ( továbbiakban

Részletesebben

A Vám- és Pénzügyırség korrupció elleni harca. Korrupció az igazságszolgáltatásban és a Bőnmegelızésben Konferencia

A Vám- és Pénzügyırség korrupció elleni harca. Korrupció az igazságszolgáltatásban és a Bőnmegelızésben Konferencia A Vám- és Pénzügyırség korrupció elleni harca Korrupció az igazságszolgáltatásban és a Bőnmegelızésben Konferencia Korrupciós cselekmények testületi megjelenési formái 1. tényleges ellenszolgáltatás igénylése

Részletesebben

MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete. Mélykút Város Önkormányzatának évi költségvetéséről

MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete. Mélykút Város Önkormányzatának évi költségvetéséről MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete Mélykút Város Önkormányzatának 2017. évi költségvetéséről Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

egységes szerkezetben

egységes szerkezetben 1 Mátraszentimre Község Önkormányzat Képviselőtestületének 1/2012. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2012. évi költségvetéséről egységes szerkezetben Magyarország központi

Részletesebben

A PHARE programok és az Átmeneti Támogatás projektjeinek előirányzatai és azok teljesülése

A PHARE programok és az Átmeneti Támogatás projektjeinek előirányzatai és azok teljesülése csoport A PHARE programok és az Átmeneti projektjeinek előirányzatai és azok teljesülése 008 millió forint V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK Vizsgálatok dokumentációs rendszerének fejlesztése (00/08-.0.0) Felhalmozási

Részletesebben

3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Telefon: (46) /20-52, fax: 23-22

3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Telefon: (46) /20-52, fax: 23-22 NÓGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Telefon: (46) 514-500/20-52, fax: 23-22 A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési

Részletesebben

Bakonyszentiván Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 3/2013. (II. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Bakonyszentiván Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 3/2013. (II. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Bakonyszentiván Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2013. (II. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Bakonyszentiván Község Önkormányzata Képviselő-testülete az

Részletesebben

1/2015. (I.27.) számú rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről

1/2015. (I.27.) számú rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről TÁT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 1/2015. (I.27.) számú rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. (1) bekezdésében

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 47. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 47. szám MAGYAR KÖZLÖNY 47. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. március 29., csütörtök Tartalomjegyzék 63/2018. (III. 29.) Korm. rendelet A felszámolás alatt álló SZEVIÉP Szerkezet- és Vízépítő Zártkörűen Működő

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. az önkormányzat évi költségvetéséről

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. az önkormányzat évi költségvetéséről 1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

18. Hatályát veszti az R. 77. (3) és (4) bekezdése.

18. Hatályát veszti az R. 77. (3) és (4) bekezdése. M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 85. szám 8165 (3) Az oktatásért felelős miniszter, a kultúráért felelős miniszter közös programok kiadásával, pályázatok kiírásával segíti az iskolai könyvtárak és a

Részletesebben

A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása

A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása Előadó: dr. H. Nagy Judit főosztályvezető-helyettes

Részletesebben

A katasztrófavédelem megújított rendszere

A katasztrófavédelem megújított rendszere A katasztrófavédelem megújított rendszere MAGYARORSZÁG BIZTONSÁGA ÁLLAM BM OKF ÁLLAM- POLGÁR... A régi Kat. törvény alapvetően jó volt DE 10 év 2010. évi árvízi veszélyhelyzet; vörösiszap katasztrófa kezelésének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 160. MELLÉKLET : 1db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének./2017. (.) önkormányzati rendelete Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2017. évi költségvetéséről

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben