CSOMÁDI március. Lássunk tisztán! Polgári összefogás Csomád tiszta közéletéért! III. évfolyam, 3. szám.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "CSOMÁDI. 2013. március. Lássunk tisztán! Polgári összefogás Csomád tiszta közéletéért! III. évfolyam, 3. szám. www.csomaditukor.com."

Átírás

1 CSOMÁDI Tükör Tükör házunk tája III. évfolyam, 3. szám Az Irtvány utcai lakosokkal megtörtént az egyeztetés és mindannyian tudják, hogy kb.: mekkora összeggel kell majd az útépítéshez hozzájárulniuk. Hiszen ha a Lestyinán hozzá kellene járulni az utak építéséhez és a Szent István utcában is hozzá kellett járulni, akkor joggal feltételezzük, hogy az Irtvány utcánál is ugyanaz az eljárás. Önkormányzati hírek Az eredeti terv szerint nyílt közbeszerzés lett volna. Változtassuk meg meghívásosra mert megengedi a törvény illetve a jogszabály. Mert a szétbontás miatt már nem éri el a 150 milliót így már nem kötelező az előírást betartani. Így 120 millió a bölcsőde építésre 30 millió az eszköz beszerzésre. Sétáló János... szerkesztői levél A járda kivitelezésének, az időjárás függvényében, pedig nem el kéne kezdődnie, hanem közel két hónapja, szerződés szerint, már be kellett volna fejeződnie. Ennek az elmaradására semmilyen indoklást nem olvastam. Lehet, hogy a helyi vállalkozóktól bruttó 60 ezer forinttal olcsóbb ózdi vállalkozó valahol eltévedt? Lássunk tisztán! Polgári összefogás Csomád tiszta közéletéért!

2 Április 22. A Föld napja 22. A Föld napja Április Szerkesztői levél Hol késik a Tavasz? Kedves Olvasóink! Egy szép március végi délutánon írom ezeket a sorokat. A nap ragyogóan süt, az úton csendesen folydogál lefelé a víz, a fákon megannyi hó pamacs. A Tél talán az utolsókat rúgja, belénk. Fotók: Douglas Wheelock (twitter) Hatalmas sóhajtásai nyomán, újra és újra arra ébredünk, hogy minden tiszta hó. Számomra már kicsit unalmas és lehangoló ez a locspocs, a szürkeség. Talán, ilyenkor a kedvünk is más. Örülünk persze a néha előbújó napnak, de szeretnénk, ha ez már tartós is maradna. Jó lenne látni már színeket és hallani vidám madár dalokat. Sajnos ez a március még nem hozta meg a Tavaszt, a megújulást. Késik a Változás. Egyelőre még minden dermedt, fagyott és változatlan vagy csak nehezen változó Persze ez azoknak jó, akiknek már az évek alatt hozzászokott a szemük a sötétséghez, hiszen ez által, úgy tudják elvenni értékeinket, hogy szinte észre sem vesszük Sőt, egy idő után úgy lemerevedünk és eltompulunk a nyirkos sötétben, hogy már nem is akarunk mozdulni, nem is akarunk tenni magunkért, mert nem látjuk az eredményét, és nem látjuk a másikat sem, aki esetleg szintén szeretne tenni, de ő sem mer, mert nem kap elég bíztatást, hogy érdemes Veszélyes a Sötétség. Szóval nagyjából eddig jutottam levelem írásával, amikor a kezembe került mostoha gyermekem, a Hírharang. Miután keletkezésénél bábáskodtam, így figyelemmel kísérem fejlődését. Örömmel tapasztaltam, hogy kövérebb lett, külsőleg. Belsőleg? Egy csomó fontos információhoz jutottam, amit a negyed év alatt még eddig nem tudtam Például, hogy a tavalyi nőnapi bálunkon felbuzdulva, a Hivatal szervezett egyet, sőt itt derült ki az is számomra, hogy ki Csomád Rózsája A jelenlegi polgármester nem szólított választónak, csak egyszerű lakosnak, és nem mondta el bevezetőjében szívszaggató monológját, a takarékos gazdálkodásról és a mennyit bántanak minket egyesek, pedig mi csak a falu boldogulásáért dolgozunk címűt. Ekkor még azt hittem meg is úszom ezeket a rigmusokat, de később kiderült, tévedtem. Ebben a boldog tudatban lapozgattam tovább, s tudtam meg továbbá, hogy az idén is lesz marinap, sőt ekkor még Harcművészeti fesztivál is. Már majdnem a végére értem Átvéve a Tájékoztatás súlyos terhét a jelenlegi polgármestertől, valamiféle programbeszédet sikerült összetákolnia, talán éppen a következő polgármester választás jegyében Hát, sajnos, ha kivettem a leírtakból az üres demagóg mondatokat, unásig ismételgetett frázisokat és a gyomorforgató szirupos ömlengéseket, szándékos csúsztatásokat, akkor nem sok lényegi mondani való maradt Ezért nehéz érdemi véleményt formálni róla. a kiadványnak, amikor egyszer csak rám vigyorgott egy fej, és azt mondta,..az úton menni kell... Persze, gondoltam, csak nem mindegy merre és kivel A volt postás szólt a néphez, aki ugyan már nem hordja más gondolatait szét, hanem a sajátjait teszi közzé eként. Miután már csak lakos és magát képviselő, az így felszabadult energiáját írásba fektette, és egy hosszabb gyöngyszemmel örvendeztetett meg minket. Átvéve a Tájékoztatás súlyos terhét a jelenlegi polgármestertől, valamiféle programbeszédet sikerült összetákolnia, talán éppen a következő polgármester választás jegyében Hát, sajnos, ha kivettem a leírtakból az üres demagóg mondatokat, unásig ismételgetett frázisokat és a gyomorforgató szirupos ömlengéseket, szándékos csúsztatásokat, akkor nem sok lényegi mondani való maradt Ezért nehéz érdemi véleményt formálni róla. Az azonban tisztán észrevehető, hogy egy fantasztikus 3

3 Szerkesztői levél metamorfózison ment keresztül az elmúltidőszakban, ezen iromány legyártója. Tehát csak néhány észrevétel a felhozott témákhoz, a teljesség igénye nélkül. A Testület és a Lakosság közötti rossz kapcsolat, alapvetően nem a honlap és annak a hírlevél funkciójának működésén múlik, pláne nem egy ilyen kis faluban A két ezer fő alattiság, miatti közös önkormányzati kényszer, nem új keletű probléma. Mi erre már két éve felhívtuk a figyelmet. De ha ez ennyire aggasztja a magát képviselő urat, akkor vajon miért szavazta meg a Stipka féle telkek vissza NEM vásárlását, miután nem tett eleget beépítési kötelezettségének? Ezzel nem teremtettek lehetőséget azoknak a Csomádi fiataloknak, akik egyrészt, így kedvező áron juthattak volna telkekhez illetve javíthattak volna Csomád létszám gondjain. Az Iskola kritikán aluli kialakítását, bekerülési árát és minőségét már szintén többször bíráltuk, érveinket tényekkel alátámasztottuk, láthatóan nem indokolatlanul... A járda kivitelezésének, az időjárás függvényében, pedig nem el kéne kezdődnie, hanem közel két hónapja, szerződés szerint, már be kellett volna fejeződnie. Ennek az elmaradására semmilyen indoklást nem olvastam. Lehet, hogy a helyi vállalkozóktól bruttó 60 ezer forinttal olcsóbb ózdi vállalkozó valahol eltévedt? Az előirányzott fejlesztésekről néhány gondolat. Azokat nem a hosszú évek munkája, hanem az iparűzési adó, évekkel ezelőtti eltörlése, és az autós cégek falunkba történő bejelentkezése alapozta meg, amihez ennek a Testületnek vajmi kevés köze volt, tehát az egymás mellének döngetése itt sem indokolt A sportöltöző vagy egészségház? Ez a kérdés sem új keletű és fel sem merült volna, ha Önök évekkel ezelőtt képesek lettek volna felelős döntéseket hozni és esetleg bíztak volna a helyi vállalkozókban, az emberek összefogásában, a közösség igazi, nem közpénzen vett, erejében A nyomásos csatornarendszer tizenkét évvel ezelőtti választása, nyilván akkor egy adott helyzet racionális mérlegelésének volt az eredménye, de! Az idő gyorsan eljárt felette és évek óta nem csak bosszúságot okoz sok Csomádi családnak. A bosszúság az, ha elmegy az orrunk előtt a villamos vagy beszélgetnek mellettünk a színházban Ez sokkal több annál. Bobják Zoli szavaival élve, Kívánom, hogy karácsony szent estéjén egyszer turkáljon könyékig a jéghideg fekáliában Ekkor talán kellően átérezné ezt a kis bosszúságot Ja, és ennek az áldatlan helyzetnek, legalább a fokozatos megoldására, évek óta, egy fillér sem jutott, ahogy most sem Termálvíz. Valóban nagyon összetett kérdés. Persze nagyon sokba kerül a kutak megfúrása, a csatornarendszer kiépítése, a házakba, intézményekbe történő bekötése, de kellő körültekintés, lakossági tájékoztatás és felhatalmazás után, egy óriási lehetőség is. A megvalósulásának első lépése azonban, egy közös akarat, ami most ebből a Testületből teljesen hiányzik. Nem akarják ezt a dolgot, ezt amúgy stipkapistásan, nem oly rég, végre ki is bökték. Rendben, csak akkor azt nem értem, hogy miért húzták az időt eddig, illetve miért hülyítették az ezzel oly sokat dolgozó embereket? A nyaraló részen lakókkal és az ő gondjaikkal is érdemes lenne komolyabban foglalkozniuk, hiszen időközben a legnagyobb rész már belterület lett, tehát teljes jogú része Csomádnak. Szerintem egyébként nincs szüksége egyetlen ott lakónak sem arra, hogy kioktassa arról, hogy mi alapján kell ingatlant vásárolni, de arra sem, hogy az ott élők gondjai sokadrangúak a nagy ívű presztízs beruházásaikhoz képest. Nagyon sokszor és sok helyen Szerintem egyébként nincs szüksége egyetlen ott lakónak sem arra, hogy kioktassa arról, hogy mi alapján kell ingatlant vásárolni, de arra sem, hogy az ott élők gondjai sokadrangúak a nagy ívű presztízs beruházásaikhoz képest. Nagyon sokszor és sok helyen lehetett volna már spórolni ahhoz, hogy lépésről-lépésre megoldódhassanak az ő problémáik is. Úgy gondolom, ellentétben önökkel, hogy a sok-sok kis csoport problémájának, apránkénti megoldása vezethet oda, hogy élhető és szerethető lesz egyszer ez a falu. lehetett volna már spórolni ahhoz, hogy lépésről-lépésre megoldódhassanak az ő problémáik is. Úgy gondolom, ellentétben önökkel, hogy a sok-sok kis csoport problémájának, apránkénti megoldása vezethet oda, hogy élhető és szerethető lesz egyszer ez a falu. Amikor bátran számíthat egymásra a falu és vezetése valamint mer kérni egymástól minden ember, mert kialakul egy valódi párbeszéd A templom szépségéről és múltjáról pedig Újságunkban már olvashatott mindenki, tehát tisztában van vele Sajnálhatja, hogy ön lemondta az előfizetést, felesége útján, és nem olvas minket De igaza van, két dolgot Jézus Krisztustól biztosan megtanulhatnának, és ez az Alázat és a Szolgálat, mégpedig nem önös érdekeiket, hanem azokat és azokkal szemben, akik Szolgálatára most is ott ülhetnek Kedves Olvasóink! Bízzunk tehát a Tavaszban, a napfényben és az éltető melegében valamint a feltámadt Krisztus önfeláldozó szeretetében. Tisztelettel: Lepsényi László Szerkesztőségi elérhetőségek: cstukor2011@gmail.com Telefon: 06-70/ Kiadó: Magánkiadás Megjelenik havonta 650 példányban. ISSN A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött írásokat a tartalom lényegi megváltoztatása nélkül szerkesztett formában közölje. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A sajtónyilvánosság szellemében azon írásokat is közöljük, melyek tartalmával nem azonosul a szerkesztőség. Minden névvel aláírt írásért a szerző felel. A hirdetések valódiságát a kiadó nem vizsgálja, tartalmáért felelősséget nem vállal! A szerkesztőség a szellemi tulajdonát képező írások, képek felhasználását,másolását sem írott sem elektronikus formában nem engedélyezi. Önkormányzati hírek Rendkívüli testületi ülés Üdvözlöm a megjelenteket. A teljes képviselő testület jelen van,és határozat képes. Bemutatnám az új jegyző asszonyt: Chrobák Zoltánné dr. és megadnám neki a szót. A sors hozta így, hogy létrejöjjön ez a házasság a két település között de azon leszek hogy minden testületin részt vegyek. Kicsit döcögve indulunk, arra törekszünk hogy a legkisebb gonddal de a legnagyobb hatékonysággal tudjunk együtt dolgozni a testülettel és a polgármesterrel. Valamint a testületnek sok sikert kívánok a közös munkákhoz, szükségünk lesz rá. 1.) Csomád Község Közbeszerzési Szabályzatának módosítása. Előadó: polgármester Polgármester: Több helyen vérzett az a szabályzat amit eddig használtunk! Ezért a szabályzatot módosítani kellett mert nem volt teljesen szabályozott. Ez egy biblia amiből nekünk dolgozni kell. Átadom a szót a gazdasági bizottság elnökénk Stipka Istvánnak. Stipka képviselő: Tegnap este!!!! megtárgyalta a bizottság és azt javasolja hogy fogadja el a testület. (Vajon hol volt meghirdetve a bizottsági ülés?) (szerk.) A mostani jegyző véleménye szerint, jó munkát végzet a készítő, és csak az a feladata a testületnek, hogy jól működtesse. A változtatást egyhangúlag elfogadta a testület. 2.) Csomád Község Önkormányzat évi Összesített Közbeszerzési Tervének módosítása. Előadó: polgármester 1., Bölcsőde és játszótér nem lehet együtt. Ki kell venni a játszóteret és betenni a 4-es ponthoz és így már játszóterek lesznek. Ezt a pontot egyhangúlag elfogadta a testület. 2, Bölcsőde építés nyílt pályáztatásának megváltoztatása, meghívásos rendszerre. Stipka képviselő: A változás abban rejlik hogy a tanácsadó javaslatára szétbontjuk, külön lesz a bölcsőde építése és külön vesszük a bútor beszerzést. Ezzel a megoldással 150 millió alá kerülünk és ebben az esetben a jogszabály már megengedi hogy meghívásos legyen a beruházás. Az eredeti terv szerint nyílt közbeszerzés lett volna. Változtassuk meg meghívásosra mert megengedi a törvény illetve a jogszabály. Mert a szétbontás miatt már nem éri el a 150 milliót így már nem kötelező az előírást betartani. Így 120 millió a bölcsőde építésre 30 millió az eszköz beszerzésre. Szőnyi Tamás kérdése: Miért változtatunk az eredeti A sport öltözőt minél gyorsabban meg kell építeni ez legyen most a legfontosabb feladat minden előtt. Stipka képviselőnek nagyon szívügye a sport öltöző! De az igazi az lenne ha ugyanígy vagy még jobban szívén viselné a falunak valóban fontos és igazi problémáit, bár talán abból csak a falu lakóinak lenne haszna... nyílt pályáztatás módján hiszen így talán a vállalkozási nyílt verseny miatt esetleg olcsóbban is megépíthetnénk a bölcsödét hiszen ár verseny alakulna ki a pályázók között Csomád hasznára. A Polgármester válasza: nem hiszem hogy a nyílt közbeszerzési eljárás árcsökkentő hatású lenne. Viszont a meghívásoson csomádi vállalkozók is indulhatnak, és ha mi választjuk ki a vállalkozókat és mi küldünk meghívást 6-7 vállalkozónak akkor könnyebb közülük választani. (No komment...) Stipka István szerint: 3 csomádi vállalkozás is szóba kerülhet, de mindenképpen hívjunk 2-3 külsőst is mert nehogy úgy járjunk mint a járda építésnél hogy 2x-szer, 3-szor nagyobb lesz a helyi vállalkozó árajánlata. (Pl: Demény, Vizi, Antal) Egyébként teljesen egyetértek a polgármesterrel szerintem is ha a jogszabály engedi, akkor ez a jó megoldás. A legfontosabb az ár legyen. (No komment...) Testület szavazása: 6 igen, 1 nem. Természetes a nem szavazat Szőnyi Tamásé aki a nyílt versenyt támogatta volna! 3.) Sportöltöző építésének, közbeszerzésének előkészítése. Előadó: polgármester Közbeszerzési tanácsadó kiválasztása a sport öltözőhöz. Stipka István: Három ajánlat érkezett és mi a legolcsóbbat választottuk. A legolcsóbb ajánlat Ft bruttó vállalási ár. (Sajnos a motyogás és sietség miatt nem értettük a kiválasztott cég nevét.) A testület ezt a pontot is egyhangúlag elfogadta. Stipka István elmondta a tervek készen vannak az öltözőhöz és minél hamarabb kezdődjön el az építkezés. A sport öltözőt minél gyorsabban meg kell építeni ez legyen most a legfontosabb feladat minden előtt. Stipka képviselőnek nagyon szívügye a sport öltöző! De az igazi az lenne ha ugyanígy vagy még jobban szívén viselné a falunak valóban fontos és igazi problémáit, bár talán abból csak a falu lakóinak lenne haszna... Szerkesztők 4 5

4 Házunk tája Válaszolt a hivatal Megkaptam a választ adatigényemmel kapcsolatban. Nem terhelem önöket a levél nagy részével melyben jogszabályokra és törvényekre hivatkoznak,mert ugyanazokat írják le amelyeket én is. A levelet rövidített formában adjuk közre a lényeges részeket kiemelve. Természetesen a ( a teljes levél olvasható. Alább pedig válaszlevelem olvasható. Szándékomban áll az ügyet folytatni, egészen addig amíg számomra elfogadható eredmény születik az adat igényléssel kapcsolatban. Kedves Polgármester úr! Nagy örömömre szolgált, hogy vette a fáradságot és válaszolt levelemre,amelyben kértem azokat a közérdekből nyilvános adatokat amelyek érdekeltek engem és talán sokakat falunk lakói közül. Engedjen meg néhány észrevételt válaszával kapcsolatban. Az számomra világos, bár az ön aláírása szerepel a levél alján, hogy a választ nem öntől kaptam. Nyilván mint máskor is, Ön a megszokott séma szerint megfelelő díjazásért igénybe vette szakember segítségét a levél létrejöttéhez. Sajnálom és nem értem, hogy egy ilyen egyszerű kérés miért nem teljesíthető, mindenféle segítség és jogi procedúra nélkül. Egyszerű kérdésre egyszerű választ kellett volna adnia, és megírni az eddigi összes kifizetésre került közpénzt, Kolossa úr díjazásával kapcsolatban. Az én olvasatomban bárhogyan is hívjuk, a közpénzek felhasználása,néhány esettől eltekintve közérdekű adatot generál. Ön ill. a válaszlevél írója arra hivatkozik, hogy nem létező új adatot kell létrehozni azért hogy teljesíthesse kérésemet és ezért fizetnem kell. Akkor talán,ezek az adatok nem is léteznek léteztek,? Feltételezem hogy a szigorú számviteli szabályoknak megfelelően önök ezeket a kifizetéseket valahová elkönyvelték. A nagy kérdés az, akkor mi alapján történt a kifizetés Kolossa úrnak az elvégzett munkájáért, ha ennek sehol semmi nyoma önöknél még számokban sem. Miután szinte csak számokról van szó (ez véleményem szerint csak tiszta matematika, miután számokat kell összeadni és a végeredményt közölni.) Mi ebben a nagyon bonyolult? Vagy esetleg a kigyűjtés után, mikor összeadták az eddig kifizetett összegeket, talán még önök is megrémültek az összeg nagyságától? Esetleg így már kicsit kényelmetlenné válik ezeknek az összegeknek a nyilvánosságra kerülése? Az pedig végképp érthetetlen számomra hogy miért kell új adatokat létrehozni? Polgármester úr kérem, higgye el én megelégszem a meglévő adatokkal, miattam ne fáradoz- zanak a munkatársai, valamint kifejezett kérésem az hogy, ne állítsanak elő új adatot, számomra tökéletesen megfelelnek a régiek is. Felajánlom a segítségemet, kérem adja meg az öszszeadandó számokat én pedig elvégzem az összeadást, ezzel is szeretném mentesíteni a hivatal munkatársait a megnövekedett igénybe vétel alól. Végezetül igen nagy örömömre szolgál, hogy a levél írója felhívta a figyelmem a további jogi lehetőségekre, nagyon köszönöm és hálás vagyok érte, ígérem élni fogok vele. Üdvözlettel:Fejes Sándor Házunk tája Közös teherviselés A januári számunkban olvashatták az akkori jegyző levelét, amelyben Fejes Sándort tájékoztatta, hogy a Csomádi honlapon Önkormányzat/Hatályos rendeletek részben található a lakossági közműfejlesztési hozzájárulásról szóló 6/2005.(IX.12) önkormányzati rendelet (5..(2) bekezdés a. pontja ), amely tartalmazza a lakossági hozzájárulás mértékét útépítés esetén. A februári számunkban pedig olvashatták a polgármester úr válaszában, amit Németh Viktóriának válaszolt: hosszú távú megoldást az érintett utak aszfaltozása jelentené. Erre egyedül az Önkormányzatunknak nincs fedezete, a lakosság részéről pedig több százezer forint hozzájárulást kellene kérnünk, amire a lakosságnak nincs anyagi forrása. Ezek miatt a mondatok miatt gondoljuk, hogy az Irtvány utcai lakosokkal megtörtént az egyeztetés és mindannyian tudják, hogy kb.: mekkora öszszeggel kell majd az útépítéshez hozzájárulniuk. Hiszen ha a Lestyinán hozzá kellene járulni az utak építéséhez és a Szent István utcában is hozzá kellett járulni, akkor joggal feltételezzük, hogy az Irtvány utcánál is ugyanaz az eljárás. Mellékeljük a fenti rendelet azon részét, amelyre a volt jegyző úr hivatkozott és a mai napig érvényben van. A közmű-hozzájárulás öszszege, megfizetése 5..1 (1) a) Csomád Község Képviselő-testülete az útépítés költségét figyelemmel a lakosság más közterheire részben terheli át az ingatanok tulajdonosaira. b) Csomád Község Képviselő-testülete a Szent István utca vízhálózat beruházás költségét részben átterheli az érintett ingatlanok tulajdonosaira. (2) a) Az út-közműfejlesztési hozzájárulás összege ingatlanonként Ft. b) A víz-közműfejlesztési hozzájárulás összege ingatlanonként Ft. A hozzájárulás megfizetése alól felmentés nem adható. 1, módosította a 7/2007. (VII.10.) sz. önkormányzati rendelet 3, a) Az önkormányzat által megállapított közműfejlesztési hozzájárulást a polgármester határozattal írja elő az ingatlanok tulajdonosai részére, a kivetésre az út forgalomba helyezése után kerülhet sor. b) Az Önkormányzat által megállapított víz-közműfejlesztési hozzájárulást a vízbekötés engedélyezését megelőzően kell megfizetni. A rendelet 7..-ban foglaltak a víz-közmű hozzájárulás megfizetésére nem vonatkoznak. 4, A közmű-hozzájárulás lakóingatlanra eső összegét a tulajdonosnak kell megfizetnie. Több tulajdonos esetén megegyezés hiányában tulajdoni hányaduk alapján kell részükre a hozzájárulás összegét megállapítani (l) A hozzájárulás megfizetésére az utak esetében beruházás megvalósításától számított 1 éven belül kell a tulajdonost kötelezni. (2) a) Az út-közműfejlesztési hozzájárulási díjat a Polgármesteri Hivatal költségvetési számlájára kell egy összegben megfizetni a határozat kézhezvételétől számított 60 napon belül. b) A víz-közműfejlesztési hozzájárulási díjat a Polgármesteri Hivatal költségvetési számlájára kell egy összegben megfizetni az engedélyezési eljárás megkezdése előtt. Az engedélyezés feltétele a befizetésről szóló bizonylat bemutatása. 7.. (1) Amennyiben az ingat- Gödöllőn tartották e között a 23. Zöld Országos Tanácskozást. A Környezet- és Természetvédő Társadalmi Szervezetek plenáris-, illetve szekcióüléseken vitatták meg a legfontosabb kérdéseket. A ZÖLD OT-n több, mint ötszázan vettek részt. A programok olajozott menetéért, a résztvevők kényelméért sok önkéntes tizenéves és fiatal felnőtt dolgozott. Az idei Zöld OT különlegessége, hogy közel 500 fő vett részt a programokon, ami a korábbi évekhez képest hatalmas növekedést jelent, a szervezők örömmel regisztrálták, hogy az érdeklődés fokozódott. A programokat között elsősorban a gödöllői a Királyi Kastély Lovardájában és a Művészetek Házában tartották, de voltak külső programok is. A találkozó a gödöllői székhelyű lan-tulajdonos szociális helyzete indokolja, a közműfejlesztési hozzájárulás megfizetéséhez a polgármester egyedi méltányosságból kérelemre (a kérelmező vagyoni, szociális helyzete alapján) legfeljebb 3 évre vonatkozó részletfizetést engedélyezhet. (2) Ha az ingatlan tulajdonosa a közmű hozzájárulás összegét részben vagy egészben nem tudja megfizetni és ez a helyzet előreláthatóan a közeljövőben sem változik, a Képviselő-testület kérelemre 3 évnél hosszabb idejű részletfizetést engedélyezhet. A hozzájárulás megfizetése alól felmentés nem adható. Szerkesztők GATE Zöld Klub, a Szadai bejegyzésű Magonc Alapítvány illetve a Greenpeace Magyarország együttműködésének eredménye, amelynek keretében több, bárki számára nyitott és színes programokra számíthatott az érdeklődő a Gödöllői Királyi Kastélyban és a Művészetek Háza Gödöllő Kulturális és Konferencia Központban. Több, mint hatvan különböző zöld civil szervezet környezetbarát termékeivel, kiadványaival és tanácsaival várta folyamatosan a betérőket. A szakmai programokkal párhuzamosan 6 7

5 Olvasói levél Egymásközt II. Tisztelt Németh Viktória! Örömmel tapasztalom, hogy a község problémáit, gondjait szívén viseli! Ezt tesszük mi is, mint a falu képviselői. A közmeghallgatások azért vannak, hogy a lakosság elmondhassa javaslatait, építő kritikáit. Kérdéseket tegyenek fel a Falunk életével kapcsolatban decemberi közmeghallgatáson beszámoltunk a évi gazdálkodásról, a évi fejlesztési tervekről. A februári Képviselő-testületi ülésen elfogadásra került Csomád Község évi költségvetése, ahol működés biztosítása mellett több fejlesztésre tervezett önerőt, többek között az uniós pályázaton elnyert Bölcsőde beruházás, József Attila u. Járdaépítés, sportöltöző építés, orvosi rendelők építése, Irtvány utca építése és játszóterek kialakítása. Természetesen foglalkozunk a két terület összekötésével. Megvizsgáltuk, hogy nincs önkormányzati terület az összekötő út kialakítására. Csak a közút mellett lehetséges, ez ügyben felvesszük a kapcsolatot a közútkezelővel. Szívesen látnám a lakóövezetében élők képviselőjeként, összefogná az ott élő embereket a közterületek gondozására, szépítésére, gondolok itt virág-, fa-, cserjék ültetésére, - melyhez a növényeket az Önkormányzat biztosítaná- a buszmegállók környezetének rendben tartására. Kérem, ha vállalja a felkérést, keressen fel, hogy a részleteket megbeszéljük. Csomád, 19. Tisztelettel: Klement János polgármester 8 Tisztelt Polgármester úr! Köszönöm a levelét, de ahogy olvasom egyre több kérdést vet fel bennem, mert az Önök válaszai egyre cifrábbak. Kezdeném azzal, hogy felajánl nekem egy "pozíciót" mint az üdülőövezet képviselője... Miért is? Hiszen erre ott lennének Önök, akiket anno megválsztottak. De ezekszerint nincs ott senki aki ezzel a területtel foglalkozna. És akkor meg is ragadnám az alkalmat arra, hogy válaszoljak a felkérésre: Nem! Nem hogy nem fogadom el Tisztelt Uram a felkérést, hanem egyenesen visszautasítom! S tudja miért?! Azért, mert a Tisztelt Polgármeseter úr képes kb 3 láda muskátlival és néhány cserjével elbagatelizálni az üdülőövezet komoly problémáit. Egyébiránt aki ismeri a mi területünket, az nagyon jól tudja, hogy egy fikarcnyi közösségi tér sincs itt kialakítva amit lehetne szépíteni! Nem mintha az Ófaluban lenne... Az utcák és a porták elötti részek is csak azért szépek és tiszták mert a tulajdonosok rendben tartják! Az utak meg olyanok, ahogy Önök kezelik... Semilyenek! Olvastam az Önkormányzati újságot ahol a Tóth úr válaszolt nekem. Nemhogy válaszolt, egyenesen kioktatott, hogy miért nem néztem körül hova telepedek le! Kedves Tóth úr! Ön még gyanítom meg sem született mikor az én családom már csomádi telektulajdonos volt! Egyrészt ezért, másrészt pedig azért is kikérem magamnak az Ön válszát, mert Ön, mint képviselő (értsd csomádi lakosokat képviselő) ül a testületben, hát kérem én is csomádi lakos vagyok! Akkor ezek szerint engem nem képvisel, mert kinyitom a szám és merek kérdezni? Hogy is van ez?! És amit még igencsak sérelmezek, hogy a nagyrabecsült ú j s á g j u k b a n rámpirít, hogy miért költöztem ide, ugyanakkor a következő oldalukon m á s o k a t bíztat arra, hogy jelentkezzenek be Csomádra, hogy legyünk minél többen, hogy elérjük a 2000 főt!? Őket is így képviselné mint engem? Addig becsül meg Minket, míg szükség van Ránk? Annak viszont rendkívül örülök, hogy annyit tán már elértem kiváncsiskodó leveleimmel, hogy vizsgálják az összekötő út lehetőségét illetve, hogy foglalkoznak az utak korszerűsétésével. Arra bíztatnám Önöket, hogy vizsgálják még meg jobban egy kicsit, hátha nem egy fociöltöző lesz a preferált projekt, hanem egy mindenki számára élhető környezet! De tudja mit? Levontam a tanulságot az Önökkel folytatott levelezésből! Ahogy Tóth úr javasolta körültekintő leszek! Csomádiként jól meggondolom majd hova teszem az X-et a szavazólapon! És így zárásként azért ismét feltenném a kérdést (hivatkozva előző levelére): Említett egy játszóteret, azt hova tervezik? Vagy az csak egy kis képzavar volt? Levelemet elküldöm a helyi újságoknak ismételten szószerinti szíves felhasználásra! Üdvözlettel: Németh Viktória Megugrik a betörések száma lomtalanításkor! Az általam megkérdezett szakértő azt mondta: gyakorlatilag nincs feltörhetetlen zár, a profi betörők egy-másfél percet szánnak egy régi zárra, két-három percet egy újra. De egyre több az amatőr betörő is, akik egyszerűen berúgják az ajtót. Megszaporodtak a betörések azokon a területeken, ahol éppen lomtalanítás van tudtam meg az illetékesektől. Az elkövetők biztosra mennek, miután alaposan feltérképezték a kiszemelt házban lakók napi mozgását: ki, mikor, mennyi időre megy el otthonról. Mindezt észrevétlenül tehetik, elvegyülve a lomisok között. A behatolás legtöbbször a ház hátsó részén történik, hogy az utcafrontról ne tűnjön fel. Nem bízhatunk mindent a szerencsére és a néha- néha járőröző polgár őrökre. Természetesen nem lehet jelen minden háznál a körzeti megbízott,és ezt nem is várja el senki,és persze akkor sincs védelem ha éppen a szomszédunk polgár őr. Ezért aztán érdemes kölcsönösen figyelni egymás portájára. Ha idegen autó feltűnően lassan halad, gyanús alakok bámészkodnak, érdemes feljegyezni a rendszámot,megfigyelni az autó színét, típusát a benne ülőket. Ezek az apróságok később nagymértékben segíthetik a nyomozást.figyeljünk egymás értékeire,ezzel is csökkenthetjük a betöréseket. Tisztelettel :Fejes Sándor 8 Közérdekű információk Forgalmi rend változás Új tilalmi tábla került elhelyezésre Veresegyházon, amely a piacra érkezőket korlátozza. Kérjük önöket ne megszokásból parkoljanak mert bírságra számíthatnak ha nem veszik figyelembe az új korlátozást. 22.-én 12 órától kihelyezésre kerültek a"megállni tilos" táblák a Kálvin utca Városháza mögötti szakaszára (Köves utca és a Vízművek közötti rész). Csomádi Tükrös piac Kedves Olvasóink! A mai rohanó világunk szomorú hozadéka az is, hogy az ember oly nehezen tudja beszerezni a minőségi alapanyagokat háztartásába. Ahogy halljuk sokszor nem is az van a megvásáolt élelmiszereinkben mint aminek valójában kéne lennie. Ez így igaz a zöldségre, gyümölcsre egyaránt. Sokszor külföldről behozott, kényszerérett, ízetlen. Ahogy öreganyáink mondanák, bezzeg a mi időnkben... ugye nem volt "rózsaszín" paradicsom, óriás nagyságú génkezelt paprika. Vagy lóhús sem volt marha helyett. Sőt! A lóhús akkortájt kuriózumnak számított. Nagyon sok háziasszonnyal beszélgettem és egyre több helyről erősítettek meg abban a hitemben, hogy igény lenne arra, hogy helyi kistermelőktől szerezzék be a szükséges alapanyagokat, de idő és lehetőségek hiányában erre nincsen módjuk. Ezért is fogalmazódott meg bennem az az ötlet, hogy hozzunk létre egy online és a havonta megjelenő újságunkban egy kis közösségi felületet, ahol egymást segítve kiki a saját portékájával hozzájárulhat ahhoz, Kérik a tisztelt autósokat, hogy a táblák tiltó hatályát vegyék figyelembe, használják a kialakított parkoló területeket április 1-ig a közterület-felügyelőnk csak figyelmeztetni fogja a "rutinból" megállókat, a rendőrség azonban a táblák kihelyezésétől számítva jogosult azonnal is büntetni. Szerkesztők hogy minőségi, helyben termelt, tenyésztett zöldséghez gyümölcshöz vagy húshoz juthasson. Sajnos ahogy körülnézek, már a piacok sem a régiek, nem a kofák vannak többségben, hanem ruhaneműt és más egyéb apróságokat értékesítők. Pedig milyen jó is volt szombat reggel elszaladni a piacra és tömött kosarakkal hazahozni az illatosabbnál illatosabb és Veszélyes hulladékok gyűjtése A Fóti Közös Önkormányzati Hivatal hagyományainak megfelelően idén tavasszal is megrendezi a lakossági veszélyes hulladékok gyűjtését, amelynek alkalmával az alább felsorolt anyagokat vesszük át ingyenesen: Helyszínek: - Fáy A. tér Deák F. u. sarok (Önkormányzati Hivatal parkolója)- Németh K. u. 40. (Match ABC melletti parkoló) Akkumulátor, elem Gyógyszer, méreg, vegyszer Növényvédő-, rovarirtó szer Festék, lakk, hígító, oldószer, ragasztó Fáradt olaj, használt étolaj Maróanyagok, higanyos hulladék Egyéb veszélyes hulladékok Átvétel időpontja: április 20. (szombat) óra Köszönjük minden résztvevőnek, hogy óvja, védi környezetünket! Szerkesztők frissebb zöldségeket. Vagy a jól bevált hentesnél megvenni a friss húst! Amennyiben egyetértenek a mi kis Piacunk eszmeiségével, akkor kérem Önöket jelezzék hirdetési szándékukat a cstukor2011@gmail.com címen, vagy a 06-20/ os telefonszámon és mi közzétesszük áruját és megpróbálunk segítséget nyújtani gazdának, őstermelőnek és vásárlónak egyaránt! Várjuk jelentkezésüket, hiszen nem mindegy, mit teszünk jó szívvel a Családunk asztalára! Üdvözlettel: Németh Viktória

6 Portré Önálló háziorvosi körzet immár Csomádon is Bemutatkozik Dr. Selmeczi Lia háziorvosnő Nagy örömömre szolgál, hogy egy ilyen kedves faluban teljesíthetek háziorvosi szolgálatot. Engedjék meg, hogy ezúton mondjak köszönetet mindazoknak, akik támogattak ebben a szándékomban. Bár tavaly május eleje óta sokan megismertek személyesen is, mégis az illem úgy kívánja, hogy bemutatkozzam mindenkinek, jelenlegi és jövőbeli pácienseimnek egyaránt. Sok évvel ezelőtt anesthesiológusként és intenzív 10 terápiás orvosként dolgoztam Budapesten, a Péterfy Sándor Utcai Kórházban. Férjemmel együtt azonban vágytunk csendesebb helyre költözni a főváros forgatagából. Így kerültünk Erdőkertesre, ahol közel tíz éven át voltam háziorvos. Már Budapesten is kezdtem érdeklődni a kiegészítő gyógymódok iránt, végül az erdőkertesi időszak alatt módonban állt elvégezni a kínai orvoslás és a homeopátiás kezelés orvosoknak meghirdetett tanfolyamokat, melyek végén sikeres vizsgát is tettem. Erdőkertesen szolgálati lakásban laktunk, de nagyon szerettünk volna ismét saját házban élni már csak azért is, mert gyermekkorom óta nagy kutyabarát vagyok, a férjem szintén, és mindenki tudja, hogy egy saját kertben lényegesen jobb dolguk van az állatoknak. Ezért mikor adódott egy kedvező lehetőség, vásároltunk Veresegyházon egy kis házat. Ezután kezdtem el intenzívebben foglalkozni az alternatív gyógyászattal, mely egyretöbb időmet vett igénybe, s így sajnálattal lemondtam az erdőkertesi háziorvosi teendőkről. Pár hónap elteltével megkeresett Dr. Éles Csaba kollégám, s megkért, helyettesítsem, mert ő külföldön szeretne szerencsét próbálni. Fél év múlva aztán kiderült, hogy végleg lemond a körzetről. Ezalatt az idő alatt sok csomádi embert megismertem, akik szivélyesen fogadtak. Úgy éreztem, elfogadták szakmai tanácsaimat, s híven be is tartották azokat. A pozitív tapasztalatok kapcsán elgondolkoztam azon, hogy szívesen lennék itt háziorvos. A képviselő-testület döntése alapján meg is valósult ez a Bemutatkozik a falu háziorvosa vágyam, mivel január 1-jétől kineveztek a csomádi önálló körzet háziorvosának. Nagy lendülettel láttam hozzá a rendelő felszereltségének korszerűsítéséhez. Például vettem egy olyan kislaboratóriumi készüléket, melylyel a vérhigító gyógyszert szedő betegeket tudom kontrollálni, így nem kell a veresegyházi Misszió laborjába járniuk. A cseppfertőzésekkel terjedő légúti betegségek ellen védekezvén felszereltem a rendelőt légtisztító berendezéssel. Szükség volt egy hűtőszekrényre is az oltóanyagok és gyógyszerek biztonságos tárolásához, valamint az itt hagyottért kárpótoltam Éles doktort egy nyomtatóval. A helyi önkormányzat támogatásával beszereztünk egy fülvizsgáló készüléket, egy infúziós állványt, valamint egy pulzusszámláló- és oxigéntelítetséget mérő készüléket. A munkámat segítvén kaptam tőlük új monitort és két íróasztalt is. Köszönet érte. Nagy örömömre szolgált az a hír, mely szerint a Polgármesteri Hivatal a jövőben pályázni szándékozik azért, hogy új felnőtt- és gyermekorvosi rendelő és gyógyszertár épülhessen Csomádon. Gondolom, mindannyiuk számára megnyugtató, hogy január 1-jétől minden nap négyórás lett a rendelési idő, és reggel héttől este hatig sürgős, életveszélyes helyzetekben készenlétet tartok. Az is nagyon fontos újdonság, hogy szakmailag tapasztalt asszisztensnő segíti a háziorvosi ellátást. Megemlítem még, hogy már a helyettesítés ideje alatt elkezdtem a krónikus betegek periodikus laboratóriumi és szakorvosi kontrollját, valamint a rendelésen megjelenő páciensek szűrését a gyakori betegségekkel kapcsolatban. További terveim között szerepel, hogy ösztönözzem Csomád lakosságát a különféle betegségek megelőzésére, a prevencióra. Szeretném az idős, krónikus betegségben szenvedő pácienseket havi rendszerességgel meglátogatni, s a szükséges orvosi ellátásban részesíteni. Mindannyiuknak jó egészséget kívánok az Önök háziorvosa: Dr. Selmeczi Lia Mesevonal Mesebeli szépségverseny... Egyszer volt, hol nem volt a beázott iskolán innen, a családi használatú Dusteren is túl, de már a 7,5 milliós Polgármester uralkodása idejében, történt egyszer, hogy nagy mulatságot rendeztek a sportosabb mesefigurák, adománygyűjtés céljából. Jöttek is a szereplők a különböző mesékből, igen hosszú sorokban, csak magamat nem láttam, akárhogy is forogtam. Ott volt például a ravasz Róka, Piroska és a farkas, a Dologtalan ember, de megjelent például Spongya Bob is rendben. Nagy volt az öröm, hiszen megtelt a Kultúra háza, csak úgy dőlt a pénz az SK kasszájába. A zenészek húzták, táncoltak a népek a fogyasztásra sem kellett nógatni a többséget. A büfében is volt haszon mindenféle pián, hiszen ott az Ördög tüsténkedett, na meg persze egy Király Szóval jó volt a hangulat, a bál elérte célját, de sajnos nem minden résztvevő értette a tréfát Hogy mi is történt, rögvest elmesélem, hiszen tanulságos mese, legalább is azt remélem. Szóval, amikor a jókedvet s a vidámságot már nem lehetett nem észrevenni, a nevetés hömpölygő folyamának pedig már e sokat látott, vastag falak és ágyak sem tudtak ellenállni, szóval ekkor valakinek támadt egy remek ötlete. Mi lenne, ha rendeznének, itt és most, egy Szépségversenyt az összes férfiúi figurának, nem mintha a rútak között bármi különbséget is találnának El is indult a szervezkedés, találgatás, önjelölés, hogy ki lehet a legszebb? Ki szépül meg, maguk közül, az ördögnél egy fokkal jobban? Jöttek a versenyzők, az alkoholtól vagy poéntól felbátorodott szépek, egymás hasát fogták a nevetéstől, a szakértő ítészek. Mutogatta bájait a Szamár, a Gólya és a ravaszdi Róka, de meg akart győzni mindenkit Kuka és Bob is, a Spongya. Izgatott moraj és nevetés hallatszott ki a teremből, vajon ki lesz a legszebb, ebből a díszes seregből..? A verseny végkimenetelét mégsem bízhatják a véletlenre, gondolták ezt páran, és heves agitálásba kezdtek egy versenyzőért, mindnyájan. Hogy ki lett az a díva, akire így oly sok vendég szavaz? Hát ki más, mint a Róka, a ravasz. Sikerült a poén, hiszen a voksok többségében, egy versenyzőre hajaztak, a legtöbben ugyanis a Rókára szavaztak. Sokan értették a viccet, de néhányan nem szerették, sőt az összeesküvőknek, talán még a vérét is vennék Nem lehet egy komoly versenyhez, komolytalanul hozzáállni, tessék a szavazatokat újra megszámlálni! Derüljön ki az igazság, tegyük a viccet most félre, hiszen óriási ennek a versenynek a tétje! - mondogatta néhány egyszerű lélek, ki talán csak magát találja elég szépnek Ki hát a szebb? Az önjelölt Spongya Bob, aki az egóját félti vagy a hosszúorrú Róka, ki az egészet nem érti? Szerencsére győzött a humor és a józan többség, nem ment el mindenki esze, az a csöppség. Így nyerte meg a versenyt a ravaszdi Róka, kinek szekerét Jancsi, Juliska és Piroska tolta Spongya Bob pedig az óta a tükör előtt erősíti magát, Ugye szép vagyok, és értem a tréfát..? Mi lehet ennek a mesének a suta tanulsága? Talán, hogy mielőtt leállsz komolyan versenyezni egy vicces bálba, számold meg, hányan vannak a csúnyák táborába Vagy mielőtt versenyzel, szerezz arról képet, hogy magadon kívül, ki talál még szépnek De lehet, hogy a tanulság csupán csak ennyi, nem kell minden versenyt annyira komolyan venni. Így volt, mese volt, talán igaz se volt Milyen sorsa van minden ilyen mesének? Talán, hogy hallatán, azóta is jókat derülnek a mesét értő népek. Lejegyezte: Lepsényi László 11

7 Szól az Úr! Idősek keresztútja I. Kezdő imádság Istenem, a Te Fiad nem öregedett meg, így nem taníthat minket az öregedésről. Vagy mégis? Mit taníthat Jézus megváltó halála - korai halála - az előre haladott korról, egyedül létről, köszvényről, romló látásról, emelkedő árakról, alacsony nyugdíjról és a bizonytalanságok áradatáról, amelyek minden évben magasabbra csapnak fölöttünk? Annak ellenére, hogy Jézus nem öregedett meg, Jézus utolsó órái fontos és megrendítő tanulsággal szolgálnak nekem. Szenvedése és halála - melyekről ezekben a stációkban megemlékezünk - mindenekelőtt arról beszél, hogy az élet teljességét nem annak hosszával, hanem intenzitásával és minőségével mérjük. Azért imádkozom most ezeket a stációkat, Istenem, mert hiszem, hogy Jézus meg fogja világosítani 12 nekem, hogy mit jelent hittel és türelemmel, lelki energiával és igazi bölcsességgel, jókedvvel és nagylelkűséggel, optimizmussal és kitartó reménnyel megöregedni. Mint ahogy Ábrahám és Sára, Zakariás és Erzsébet példája mutatja, az öregség nemcsak a hanyatlás, hanem a beteljesülés és további küzdelmek kora is. Életem minden napjában Jézus kínszenvedéséből és halálából fogok vigaszt meríteni. Ámen. I. állomás: Pilátus halálra ítéli Jézust Pilátus ítélete mélységes sebet ütött Jézus lelkén: kereszt általi halál, a közönséges bűnözők sorsa. Mindössze néhány órával korábban, a Getszemáni kert magányában, Jézus feltétel nélkül alávetette magát az Atya akaratának. "Ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!" "Mert éppen úgy kínálja áldását a vénkor, mint a boldog ifjúság: Ahogy sötétül alkonyat, ég csillagokkal megtelik, miket nem lát a nap." (Henry Wadsworth Longfellow) (Lk 22,42) Félelemmel telve, de nyugodtan vette tudomásul az ítéletet, amivel beteljesítette küldetését. Elmélkedés Sok ember úgy tekinti az öregkort, mint valami büntetést, de úgy érzi, hogy még mindig a kisebbik rossz a másik lehetőséghez képest. Az öregedést nem könnyű elfogadni, főleg ha nem az élet természetes velejárójának, hanem végleges használhatatlanságra és abszurditásra való ítéletnek tekintik. Nem tudják, hogy minden teremtmény - legyen az csillag, hattyú vagy éppen csúszómászó - születik, felnő, megöregszik és maghal. Nem úgy nézik az öregkort, mint a további gazdagodás lehetőségét, hanem mint az élet olyan kellemetlen szakaszát, amit el kell tűrniük. Könyörgés Istenem, kegyelmed nyissa föl szememet, hogy meglássam az öregkor igazi értelmét. Fogadjam el jókedvvel, mint természetes állapotot, mint lehetőséget a bölcsességben és kegyelemben való növekedésre, ne pedig vétkeimért rám mért büntetést. Ámen. II. állomás: Jézus vállára veszi a keresztet A Getszemáni kertben átélt félelem valósággá válik, ahogy Jézussebző vállaira teszik a keresztfát. Ami eddig csak félelem volt, az most valódi fájdalom. E teher ugyanakkor jelzi a keresztre feszítés elkerülhetetlenségét is. A Jézus jövendő sorsával kapcsolatos minden előérzet, a következő néhány óra folyamán rideg valósággá válik. Jézus ellenkezés nélkül fogadja keresztre feszítésének minden lépését. Szeretettől és fájdalomtól feszülő szíve nyitott mindenki számára, aki követi Őt a Kálvária felé vezető úton. Elmélkedés Jézussal ellentétben, mi nem életünk egy meghatározott pontján lépünk az öregkorba. Az élettempó lassulása, az erősebb szemüveg, a különféle testi fájdalmak, a barátok és a függetlenség elvesztése nem hirtelen, hanem fokozatosan történik és kinek-kinek több vagy kevesebb megpróbáltatással jár. Ezért igen fontos, hogy éveink múlásával elménk és szívünk készen álljon az öregkor velejáróira: az elégedettség és az öröm mellett a szívfájdalmakat és a szenvedéseket is el tudjuk fogadni. Az öregkor bölcsessége segít, hogy bizalommal tekintsünk a jövőre. Könyörgés Istenem, Jézus nevében add meg nekem a kegyelmet, hogy elfogadjam koromat. Segíts, hogy megértsem öreg éveim rendeltetését, hogy szembe tudjak nézni helyzetemmel és a lehető legjobban használjam őket. Könyörületes Atyám, ezek az évek jelentik az utat, melyet számomra kijelöltél, hogy Hozzád juthassak. Ámen. III. állomás: Jézus először esik el a kereszttel Valahányszor a meggyengült, fáradt Jézus porba esését látjuk, mindig a keresztfa súlyára, az esés fájdalmára, az újabb sebekre gondolunk. Valójában az esés utáni felállás volt a sokkal nehezebb és fájdalmasabb. A katonák nógatása, ostorcsapásai egyedül nem volt elég ahhoz, hogy Jézus föl tudja venni keresztjét és folytassa útját a Kálvária felé; saját lelki ereje, egyénisége és motivációja kellett. Szól az Úr! Elmélkedés Nem sok ember képes előrehaladott éveit a megújulás és az alkotás idejének tekinteni, inkább a testi-lelki összeomlás éveinek. Valójában annak ellenére, hogy az öregek gyakran "eleshetnek", sok alkalmuk van arra, hogy "újra felálljanak" és folytassák tevékeny életüket. Az ember nem nyughat bele, hogy idősebb korban már semmi jelentékeny nem történhet az életében. Egyik nap sem lehet olyan, hogy majd csak "eltelik" valahogy. Mindennap valami újba pillanthatunk be, személyes kapcsolatokat alakíthatunk ki, alkotó tevékenységet folytathatunk, bölcsességünket gyarapíthatjuk, lelkiségünket gazdagíthatjuk. Könyörgés Istenem, add, hogy kegyelmed által szabaduljak kedvtelenségemtől, ami sokszor eluralkodik rajtam. Segíts, hogy minden napot, mit még adsz, hálás várakozással és megújulással éljek meg, hogy Veled szeressek, alkossak, elmélkedjem, társalogjak és tanuljak. Ámen. IV. állomás: Jézus szent anyjával találkozik Az a szívszorító pillanat, amikor Mária szeme találkozik a fiáéval, Jézus szenvedésének része. Mária nemsokára fia halálát fogja siratni, de ez a pillanat most Krisztus bánata. Egyik követője elárulta, egy másik megtagadta, a többi pedig - épp amikor legnagyobb szüksége volt - elhagyta Őt. Jézus egyedül maradt, csak Mária és János tartott ki mellette. Elmélkedés Tudjuk, hogy az öregség egyik legszomorúbb része hozzátartozóink elvesztése és az ezt követő magányosság. Meghalnak szüleink, házastársunk, testvéreink, talán még gyerekeink is - ami tán a legkegyetlenebb veszteség, mivel olyan váratlan és "természetellenes" - aztán barátaink és ismerőseink. Emlékeink egyre fontosabbakká válnak és napjaink egyre nagyobb részét töltik ki, ahogy - már csak ezen a módon - próbálunk ragaszkodni szeretteinkhez. Vannak idők, amikor csak Isten jelenléte ad vigasztalást és annak a várása, amit Mórus Tamás így fejez ki lányának: "Majd találkozunk a mennyei boldogságban." Könyörgés Istenem, tudom, hogy Te velem vagy, amikor szenvedek a magánytól, mint ahogy Jézussal is ott voltál amikor kínszenvedésében egyedül maradt. Erősíts meg engem abban a tudatban, hogy Te hű vagy hozzám és velem vagy mindörökké. Ámen. V. állomás: Cirenei Simon viszi Jézus keresztjét "Miért éppen én?" - hallotta Jézus a tömegből jövő tiltakozás bosszús szavait. Fájdalmai közepette nem is figyelt rájuk, csak amikor a katonák odavezették Simont. Akkor megértette őket. A szűk utcán arra járó Simont először a falhoz szorították, hogy utat biztosítsanak a tántorgó Jézusnak és az Őt kísérő katonáknak. Aztán az egyik katona kényszerítette Simont, hogy az elítéltet segítse. "Miért éppen engem választottak erre a megaláztatásra? Miért nem valaki mást? Ez nem igazságos!" - tiltakozott Simon. Jézus megértette, mi játszódott le Simonban, amikor az vállára vette a keresztet. Elmélkedés A saját balszerencsénk elleni ágálás nem szűnik éveink múlásával. Megnövekedett élettapasztalatunk és bölcsességünk ellenére is felháborodással kérdezzük: "Miért éppen én?" - amikor eltörjük csípőnket vagy hályogos lesz szemünk. Szegény Simonnak több oka volt a panaszkodásra: őt véletlenül választották ki a tömegből. A legtöbb problémánk az öregkor természetes velejárója. De még akkor is, amikor teljesen véletlennek tűnnek, és azt kérdezgetjük: "Miért éppen én?", akkor is le kell küzdenünk őket és el kell viselni az elviselhetetlent, ha ez a sorsunk. Jézus nagyon jól ismeri érzéseinket, amikor tiltakozni akarunk: "Ez nem méltányos!" Könyörgés A Te vigaszodért imádkozom, Istenem! Vigasztalj meg bánatomban, csalódottságomban, főleg pedig akkor, amikor fájdalmamat igazságtalannak érzem és "ok nélkül" kell szenvednem. Őszintén szólva, nem tudom, mi mást tehetsz értem, mint azt, hogy eltöltesz engem közelséged bátorító érzésével. Ámen. VI. állomás: Veronika kendőt nyújt Jézusnak Nem sok barátja maradt Jézussal csütörtök esti elfogatása után. Hol vannak azok, akik pár napja még ünnepelték Őt és pálmaágakat szórtak lába elé? Amikor könnyebb - és biztonságosabb - volt Jézust fel nem ismerni és nem törődni Vele, Veronika kivált a tömegből és letörölte Jézus arcát. Kendője hűsítette, vagy csípte Jézus felsebzett bőrét? Akárhogy is, Jézus Veronika könyörületes szívét látta, és hálás volt érte. Elmélkedés Az ember másokra utaltsága életkorával együtt nő. Az idősebbek egyre több segítséget kapnak: elsegítik őket az orvoshoz, meglátogatják őket, szükségleteikről érdeklődnek, olvasnivalót visznek nekik, stb. A gyerekek, rokonok, szomszédok egyre inkább az öregek gondozóivá válnak. Néha a gyerekek válnak szülőkké és áldozatos lélekkel gondozzák szüleiket. Az öregek nem minden segítő kezet fogadnak örömmel és nem is minden segítség igazi segítség. De milyen jól esik elfogadni vagy éppen barátságosan, a másik megbántása nélkül visszautasítani a felajánlott segítséget és tapintatosan, de nyíltan beszélni szükségleteinkről. Jézushoz hasonlóan, nekünk is segítő embertársunk szívét kell látnunk. Könyörgés Istenem, egész életemben azt tanultam, hogyan adjak, nem azt, hogyan kapjak. Öreg koromban most talán azt kell megtanulnom, hogyan tudjam a segítséget jó szívvel elfogadni. Nyisd meg a szívemet ne csak a Te ajándékaid felé, hanem azok ajándékai - és jó szándéka - felé is, akik engem ápolnak és gondoznak. Ámen. Folytatjuk... 13

8 Múltunk és hagyományaink A méhészkedés egyik legfontosabb és egyben legdrágább felszerelési tárgya a méhlakás Méz, a természet ajándéka Tápláló, erősítő hatása miatt a méz nem hiányozhat a család asztaláról. Alapos elemzések kimutatták, hogy a jól kezelt, egészséges méz nem csak táplálék, gyógytermék is: egyebek között fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, sebgyógyító, vérzés-, lázcsillapító hatású. Kevés édesebb dolgot ismerünk, mint a méz, amely nemcsak táplálékunk, hanem talán az egyik fontos vitaminforrásunk is. Csak csodálhatjuk a szorgos méhtársadalmat, hogy ilyen vitaminkoktél készítésére képes. Jól tudjuk, hogy a méhek vegykonyháján nem a méz az egyetlen jótékony hatású anyag, bár a többit kevésbé ismerjük. A Méz A méhek legnagyobb haszna a virágok megporzása. A virágok az általuk termelt nektárral, egy édes folyadékkal csalogatják magukhoz a méheket. A méh a virágok nektárját gyűjti össze, majd azt saját szervezetében átalakítja. A felszívott nektárhoz a szájukban lévő garatmirigyből enzimeket, emésztőnedveket kever hozzá, a keveréket pedig mézgyomrukban gyűjtik. Hazaérkezés után innen töltik bele ezt a még híg folyadékot a lépek sejtjeibe. Végül teljes értékű mézzé akkor válik, amikor szárnyuk lebegtetésével, a levegő keringetésével besűrítik, és lecsökkentik a víztartalmát. A méz alkotórészei A méznek körülbelül 4/5 része cukor, 1/5 része víz. Hiába oldana azonban valaki cukrot ebben az arányban: 14 nem mézet, hanem cukorszörpöt kapna, mint ahogy a vízből, szeszből és cukorból sem sikerül bort készíteni. A méz jellegét, éppen mint a borét, egész sereg különleges anyag szabja meg. Kevés van benne ezekből, de annyi is elég, hogy ne lehessen utánozni. Mint, ahogy a borok különböznek egymástól, a méz is különféle származása termőhelye, kezelése, sőt még a gyűjtés éve szerint is. Más a cukortartalma, színe, illata, zamata. A borhoz abban is hasonló, hogy folyton módosul, alakul. Néhány érv a méz mellett 1 a mézben található cukrok egyszerűen, könnyen felszívódnak, szerves savai javítják az étvágyat és az emésztést is 2 nem hizlal annyira, mint a cukor, mert gyümölcscukrából, szőlőcukrából és tejcukrából nem lesz zsír, s ezek mellett remek vízhajtó, hashajtó is egyben 3 a méz nem okoz fogszuvasodást, hiszen a benne található fertőtlenítő anyagok pont, hogy meggátolják a fogak romlását 4 a méz gyógyít, nyugtat, segíti az elalvást, támogatja a gyenge szívet és védi a májat; egyes mézfajták kimondottan ajánlhatók torokgyulladásra, illetve külső, felületi sérülések gyógyítására 5 a méz rendkívül gazdag ásványi anyagokban: található benne vas, réz, kén, foszfor, kálium, nátrium, mangán, kalcium, magnézium, cink Virágpor A virágport joggal minősítik szupertápláléknak, mert a rostok kivételével mindent tartalmaz, ami az élethez szükséges. Ez a gyógyhatású anyag apró szemcsék formájában kerül a méhész birtokába, ezt aztán szárítják, tisztítják. A virágpor legfőbb értékét az aminosavak jelentik, mivel a 22 ismert aminosavból 20 félét találhatunk meg benne. Ezen kívül fontos lítiumforrás is ami azért fontos, mert ez az az anyag, ami normalizálja az agyban lévő idegsejtek bizonyos funkcióit. Gyógyhatásai: A virágpor szabályozza az emésztést, hatásos a hasmenés és a székrekedés ellen. Fokozza a szellemi teljesítményt, jól gyógyíthatók az "iskolafáradt" gyerekek. Idős emberek esetén az agyi szklerózis, a magas koleszterinszint, az emlékezetzavarok és a koncentrálási nehézségek ellen hat. Tripofán tartalma miatt alkalmas a hajhullás ellen. Virágporra allergiásoknak nem adható. Jeles napok áprilisban Április 24. Szent György napja (A Rendőrség napja Magyarországon) Propolisz A "méhváros előtt" a propolisz az, ami megakadályozza a fertőző betegségek bejutását. A méhek kaptárjuk kijárónyílásában torlaszt emelnek propoliszból, de a kereteket is propolisszal ragasztják össze, a kaptárfalakat és a sejtek belsejét is vele vonják be. A propolisz balzsamos illatú, mint a nyárfarügyek illata. Jelentősebb balzsamforrás: a nyár, a tűlevelűek, nyír, tölgy, fűz, éger, gyertyán, szil, berkenye, gesztenye, cseresznye... Arisztotelész a "fák könnyének" tartotta a propoliszt. Régen a vásári foghúzók propoliszt használtak fertőtlenítésre és fájdalomcsillapításra. Gyógyhatásai: Nagyszerű fájdalomcsillapító, gombaölő, epeható, immunrendszert serkentőm fekélyesedést gátló, vérnyomást csökkentő, regeneráló, daganatellenes szer. Hat a belső elválasztású mirigyekre, alvadás gátló, jó prosztatabántalmaknál, húgyúti fertőzéseknél. (forrás: internet) Múltunk és hagyományaink A sárkányölő A légiónyi katonaszent legnevezetesebbje Kis-Ázsiában született a legenda szerint, és Palesztinában halt mártírhalált Diocletianus alatt. A IV. századból már tudunk kultuszáról, amely a keresztény légionáriusok révén terjedt el a birodalomban. Előbb a görög részeken, nyugati tisztelete csak a XIII. században vált általánossá. A keleti egyházban Demeterrel, Prokópiosszal és Theodorral a nagy katonaszentek közé tartozik. Közöttük is ő a zászlótartó, hiszen Konstantinápoly védőszentje volt, s az Athosz-hegyi Festőkönyv előírása szerint képének minden templomban ott a helye. A cári birodalom, Bizánc szellemi örököse, Györgyöt a címerébe emelte, s később a legmagasabb katonai rendjelet (györgykereszt) róla nevezte el. Rómában az V. században már temploma volt, a frank Meroving királyok (448? 751) ősatyjuknak vallották. Különös tekintélyre tett szert a Brit-szigeteken. Oroszlánszívű Richárd saját védszentjének választotta, 1222-től pedig Anglia hivatalos patrónusa lett. Jelvényét fehér, illetve ezüst alapon vörös kereszt a legelőkelőbb angol rend, a térdszalagrend viseli (alapítását 1345-re teszik), s a brit lobogó is a skót andrás- és az angol györgykereszt kombinációja. A lovagkorban tisztelete általánossá vált, más lovas szentekkel együtt A régi öregek bizony tudtak valamit... Sós-vizes lábfürdő Méregtelenítő sós vizes lábfürdő - A szervezet nagytakarítása. Régi praktikák egyike, a lábak áztatása, sós vízben. Évente két kúra, kúránként 8-10 alkalom, heti háromszori gyakorisággal, alkalmanként 30 perc. Edénytől függően 3-4 liter 40oC-os 10%-os sós vizet készítsünk, este, vacsora után legalább két órával, tegyük lábainkat a tálba, a víz érjen a bokákig, és hagyjuk, hogy jól melegedjünk át, és táguljanak a talp pórusai. A szervezet nagytakarításával felérő terápiának mellékhatásairól nincsenek ismereteink, 6-7 alkalom után a pozitív hatások jelentkeznek. A lábfürdő vizének színe a kezelés alatt megváltozik, attól függően, hogy melyik szervünk méregtelenítése aktivizálódott, ÁPRILIS 22. A FÖLD NAPJA április 22-én Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató mozgalmat indított el a Föld védelmében. Azóta a diákból az alternatív energiaforrások világhírű szakértője lett. Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne. A FÖLD NAPJA célja, hogy tiltakozó akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Magyarországon 1990 óta rendezik meg. Márai Sándor: Füveskönyv Arról, hogy az ember része a világnak Az ember, mérhetetlen gőgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja ha citrom sárgás, akkor a vese, húgyhólyag, ha narancssárga, köszvény, reuma vagy ízületi bajok, barna színeződés esetén a májfunkciókra kell tekintettel lenni, a zöldes szín az epe, szív, ér- és emésztőrendszer hibáira utal, sötét szín esetén pedig a nehézfémek, cukorbetegség jelei mutathatók ki. Az anyagcserezavarok, a magas vérnyomás, az emésztőrendszeri gondok, a gyulladásos folyamatok tünetei 7-8 alkalom után érezhetően mérséklődnek. Az ülőfoglalkozást végző személyek ödémáit gyakorlatilag eltünteti a kezelés. Mint sok minden más természetes gyógymód ez is a csodával felér, aki teheti, próbálja ki azokat és büntetlenül lázadhat ellenök. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: Én más vagyok, mint a tenger. Vagy a szikra: Rajtam nem fog a tűz. De az ember semmi más, mint egyszerű alkatrésze a világnak, éppen olyan romlandó anyag, mint a tej vagy a medve húsa, mint minden, ami egy pillanatra megjelenik a világ nagy piacán, s aztán, a következő pillanatban, a szemét- vagy a pöcegödörbe kerül. Az ember, testi mivoltában, nem is magas rangú eleme a világnak; inkább csak szánalmasan pusztulásra ítélt anyagok összessége. A kő, a fém is tovább él, mint az ember. ÁPRILIS 30. A MÉHEK NAPJA MAGYARORSZÁGON A MÉHEK NAPJÁt 1994-től a Magyar Méhészek Egyesületének kezdeményezésére április 30-án ünnepeljük Magyarországon. Mivel hazánkban sajnálatos módon alacsony a mézfogyasztás, a program nem titkolt célja a méz és a méhészeti termékek megismertetése és megkedveltetése. E napon országszerte mézkóstolókkal, kiállításokkal, filmvetítéssel, játszóházzal várják a méhészek az érdeklődőket. és nem fog csalódni benne. Fontos, hogy a só természetes, adalékmentes legyen, és a víz is lehetőség szerint tiszta forrásból származzon. No, mindezt, manapság a legnehezebb beszerezni! A víz klórozott, míg a só, már nem nátriumot tartalmaz, hanem inkább káliumot, mai egyáltalán nem ugyan az! Ha tud, szerezzen be a gyógyszertárból sót - és azt használja erre is - és csak azzal főzzön, csak azt használja étkezésre. Mostanában elit szépségszalonok is alkalmazzák a technikát, és erre a célra kifejlesztett elektromos lábáztatókat is vásárolhatunk, bizonyára ezek a módszerek is jók, de ne feledjük az igazi pozitív hatást a tiszta víz és a natúr só jelenti. Fejes Sándor 15

9 Múltunk és hagyományaink Apróságok Március 25. Gyümölcsoltó Boldogasszony napja: A népi hiedelem szerint e napon kell a fákat oltani,de később is sikeresen szemezhetünk, olthatunk több fajtát egy fába. A családi ház kertjében és a hétvégi telken a legtöbb kertészkedő helyhiánnyal küszködik. Arra törekszik, hogy egész évben ellássa a családot friss vagy tartósításra alkalmas gyümölccsel, de az ehhez szükséges sokféle gyümölcsfa, gyümölcstermő cserje elültetéséhez nem rendelkezik elegendő hellyel. Ilyen esetben nagy segítséget nyújt, ha egy gyümölcsfa több fajtát is terem. Az egy fára oltott vagy szemzett fajták azért is előnyösek, mert mivel különböző időben érnek, megnyújtják a szezont. A kerti tó tavasszal Az első meleg napsugarak, a hosszabb nappalok hatására a kerti tóban is megélénkül az élet. Most kell előkészítenünk a tavunkat, hogy egész nyáron át élvezhessük a szépségét. Először vágjuk vissza a tóparti és a mocsári (lápi) növények elhalt lombját, szárát, hogy helyet készítsünk a az új hajtásoknak, és csökkentsük a vízben bomlásnak induló szerves anyagok mennyiségét. A tóból távolítsuk el a növénymaradványokat, illetve az elpusztult állatokat, hal- Kifejezetten előnyös az oltás,szemzés a cseresznyefáknál, amelyek hatalmas koronát fejlesztenek; ha csak egy fajtát teremnek, akkor az egy időben érő gyümölcs túlhaladja a család szükségletét. Ha viszont egy fa három-négy különböző időben érő fajtát terem, akkor a szedés ideje is megoszlik, és a termés fogyasztási ideje is meghosszabbodik. Több fajtát szemezhetünk az alma- és a körtefákba, valamint az őszibarackfákba is. Ezeknél nagyon körültekintő növényvédelmi tervre van szükség, nehogy egyegy permetezőszer használata után, az éppen érőfélben levő gyümölcsöt ne lehessen elfogyasztani! Nagyritkán tudunk vásárolni a faiskolákban olyan gyümölcsfa csemetéket, amelyek többféle fajtát teremnek, de házilag is előállíthatunk ilyen "hobbifákat". A szemzés lehet hajtószemzés, ha május végétől június közepéig végezzük. A szemzés eredését követően az tetemeket. Ilyenkor célszerű ha lehetőség van rá védőöltözetben begázolni a tóba, és az aljzatról is eltávolítani a szerves maradványokat. A tóporszívó használata jelentősen megkönnyíti ezt a munkát, a halakat azonban a takarítás idejére biztonságos helyre kell áttelepíteni. Az új növényeket célszerű májusban telepíteni, nagyméretű, lyukacsos ültetőkosárba. Így megakadályozhatjuk a túlburjánzást, a teleltetést igénylő fajokat pedig könnyen kiemelhetjük majd a tóból. A felszínen lebegő növények növelik a víz oxigéntartalmát, nyáron megakadályozzák a túlzott felmelegedését, ezzel az algák elszaporodását. Ha szükséges, töltsük fel a tó vizét, lehetőleg fúrt, vagy ásott kútból nyert tiszta vízzel. Klóros vezetékes vizet ne használjunk! A feltöltést addig végezzük el, amíg a tó vizének az átlagos hőmérséklete nem emelkedik 10 C-fölé. Ellenőrizzük a tófóliát is, és a alanyt, a szemzett szem felett, visszametsszük, amely így kihajt, és őszre már meg is erősödik. Ha a szemzés július közepétől szeptember közepéig történik, alvószemzést végzünk. A megeredt (szem) rügy, eredés után a következő év tavaszán kihajt. Az alvó szemzésnél célszerű figyelembe venni, hogy az esetleges pótszemzést még időben elvégezzük Legegyszerűbb, ha a megvásárolt facsemete vezérhajtásait a nyár folyamán gondosan neveljük, és ezekbe szemezzük be augusztus második felében a kívánt fajtákat. Az így készített alvószemzés akkor eredt meg, ha a szem alatt levő levélnyélcsonk könnyű érintésre leválik. Ilyenkor a szemzés kötését lazítsuk meg, hogy a hajtás őszig még akadálytalanul vastagodjon. A szem csak tavasszal fog kihajtani, de gyorsan és erős hajtás fejlődik belőle, amelyet az egyéb oldalhajtásokhoz hasonlóan kell továbbnevelni. Átszemezni vagy átoltani kisebb repedéseket ragasszuk meg. Ha jó minőségű fóliából építettük a tavunkat, akkor ettől nem kell tartanunk. Vizsgáljuk meg a tóparti köveket, és ha kell, ragasztással rögzítsük hozzájuk a fóliát. Ellenőrizzük az elektromos berendezések, szivattyúk, a szűrők, a fényforrások, a villany, és a csővezetékek állapotát. Ha ősszel nem tisztítottuk ki a szűrőket, akkor most van itt az ideje. A biológiai szűrőt kora tavaszszal, márciusban indítsuk el, és frissítsük fel a baktériumtenyészetét, lehetőleg gyorsan induló, folyékony készítménnyel. A biológiai szűrő a káros ammónium- és nitritvegyületektől szabadítja meg a tó vizét. A halak etetését akkor kezdjük el, amikor a víz átlaghőmérséklete elérte a 10 C-ot. Amint melegszik a tó vize, a halak és más vízi élőlények is felélénkülnek, befejezik a téli nyugalmukat. Tavunk felébred téli álmából,kevés törődéssel egész nyáron zöldellő kertünk díszévé válhat. Fejes Sándor termő gyümölcsfát is lehet. Ha olyan fajtákat válogatunk össze, melyek egyszerre teremnek:a fát könnyebb permetezni,szép látvány amikor érik, hátránya hogy 2-3 hét alatt leterem. Ha úgy válogatjuk össze a fajtákat, hogy egymás után érjenek: akár 3 hónapig is mindig van új, friss gyümölcs (természetesen így minden fajtából kevesebb terem) bonyolultabb a növényvédelem, nem olyan látványos, mert mindig csak egy kicsi része érik, virágzik a fának A leggyakoribb oltott fajták: alma-körte, meggy-cseresznye, cseresznye-meggy, szilva-kajszi, kajszi-szilva, szilva-őszi, Végszóként mindenkinek javaslom, hogy bátran vágjon bele, itt az ideje! Minden egyes megmaradt fajtát a későbbiekben a sajátjának fog érezni. Végül is erre való a kert: kikapcsolódni, kísérletezgetni, a magunk örömére csodát tenni. Sok sikert kívánok mindenkinek! Tisztelettel: Fejes Sándor Kormos István: Kerek Esztendő "...Április! Esőt érlelő Mindig felhőből bújsz elő! Te is felhő vagy, csupa víz: ázik a rigó, fürj, fecske, csíz, a rét s réten a kiscsikó - Szeszélyedben nincs semmi jó. Fejünkre zuhogsz záporozva, aj, Április, tavasz bolondja!..." Kányádi Sándor: Április hónapja Bolondos egy hónap április hónapja, hol kalap a fején, hol báránybőr sapka. Hiába próbálnád kilesni a kedvét, túljár az eszeden, mire észrevennéd. Köpenyegébe burkol, ingujjra vetkőztet: mutatja a tavaszt hol nyárnak, hol ősznek. Búsnak teszi magát, szeme könnyben ázik, mindegyre lehunyja sűrű szempilláit. Aztán gondol egyet, fülig fut a szája, s ránevet a fényben hunyorgó világra. Gyermekeink Minden hónapban, amikor az Óvoda és az iskola életéről szeretnék beszámolni Önöknek, gondban vagyok. Az Iskola honlapján ugyan nagyon sok információ és érdekes olvasnivaló van a gyerekek iskolai életéről, de nem szeretnék abba a hibába esni, mint a Csomádi Hírharang, hogy szóról szóra lemásolom azt. Illetve az olvasókat sem terhelném kétszer ugyanazzal a szöveggel. Ezért mindig megpróbálom az eseményeket aktuálisan és lényegre törően leírni Önöknek. Illetve nagyon örülünk, amikor képeket kapunk a gyerekekről, mert azon túl, hogy színesíti az újságunkat nagyon jó nyomtatásban is viszont látni őket. Ebben a kissé télies márciusban a gyerekek megünnepelték a Nőnapot, a Nemzeti Ünnepünket és élvezték a Húsvéttal Ajándéktárgy, kiadvány Cégünk több évtizedes tapasztalattal rendelkezik reklám és ajándéktárgyak készítése terén. Nálunk nincs lehetetlen, minden elképzelés megvalósítható! T.: 06-20/ Gyógymasszőr 06-20/ Varrást vállalok Vállalom férfi, női és gyermekruhák felvarrását, átalakítását, zipzárcserét, nadrág felszegést és egyéb, varrással kapcsolatos munkákat. járó néhány napos szünetet. Gondolom mind az ovisok, mind az iskolások nagyon várják már, hogy kint játszhassanak az udvaron. Az óvodában gondolom megindult a készülődés az anyák napi köszöntésre. Az iskolában a tanulás az elsődleges feladat és éppen azért az oktatási törvényt betartva gondoskodni kell a kötelező erkölcstan-vagy a helyette választható egyházi jogi személy által szervezett hit- és erkölcstan óra oktatásáról. Az iskolában a katolikus, az evangélikus és a Hit Gyülekezete egyház képviselői jelezték szándékukat, hogy szívesen oktatnának hittant az iskolában. Elérhetőségeiket az iskola honlapján olvashatják. Ez a kötelező oktatás a szeptemberben első illetve ötödik osztályos tanulókat érinti. Márciusban voltak még a gyerekek az operett színházban az Oszi-boszi című előadáson, az evangélikus egyházmegye bibliaversenyén Aszódon, illetve Őrbottyánban a Kvassay tanulmányi versenyen. Fejesné Gellért Mária Apróhirdetés: Gyorsan, precízen dolgozom, az árak és további információ tekintetében kérem, hívjon bizalommal: 06-30/ Minőségi, garanciális (10-30év) svéd, osztrák, német laminált, fa és parafa padlók és kiegészítőik forgalmazása, ingyenes házhoz szállítással (Veresegyházon és 10 km körzetében). LAMINÁLT PADLÓ MINTABOLT Veresegyház Szadai út Szeretne megtanulni autót vezetni? Szeretné a már meglévő tudását csiszolni? Szeretne gyakorló órákat venni? HÍVJON MOST! Lepje meg önmagát vagy családtagját, keresse bizalommal szakoktatóját! Telefon: 06-20/ Eladó Csomádon egy 1410 m 2 -es telek a főúthoz közel, csendes környéken. Kiválóan alkalmas családi ház építésére. Irányár: 9,5 Millió Ft. Érdeklődni:

10 Kultúra Egy könyvről: ami elbűvöl és magával ragad Szóval a könyv elképesztő! Egyszerűen sodródsz az eseményekkel. Ahogy olvastam, vagy remegve az események alakulásától, vagy épp dühösen, hogy ez, hogy történhet meg, és igen volt, hogy könnyes szemekkel, mégsem bírtam letenni. Teljesen magával ragadott a történet, ami a három köteten át vezeti az olvasót egy olyan világba, ami remélhetőleg sohasem fog létezni. A három kötet : 1. Az éhezők viadala 2. Futótűz 3. A kiválasztott Én csak ajánlani tudom elolvasásra ezt a trilógiát. Szerintem korra és nemre való tekintettel bárkit lebilincsel ez a könyv. De ha nem mernek belevágni a könyvbe, előbb nézzék meg a filmet! Utána úgy is el akarják majd olvasni. Lukácsné Zsuzsanna Imádok olvasni, bár megválogatom, hogy pontosan mit is olvasok. Megnéztem egy filmet, a címe: Éhezők Viadala. Itt egy kis ismertető róla: A jövőben járunk, amikor Észak-Amerika romjain Panem országának tizenkét körzete található. Minden évben minden körzetből a Kapitólium kiválaszt egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük az Éhezők viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembekerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel. De arra nem számítottam, hogy annyira tetszeni fog a film, hogy utánanézzek nincs-e 18 belőle könyv. Van! Suzanne Collins az írónő és akkor látom, hogy egy trilógiáról van szó! (a második részből a film idén év végén várható). Persze azonnal el akarom olvasni. E-book formátumot választom, mert akkor meg sem kell vennem, és azonnal kezdhetem az olvasást. Mit ne mondjak, a három könyvet egy hét alatt letudtam, mindezt egy másfél éves gyerkőc mellett! Pár gondolat az írónőről: Collins a karrierjét 1991-ben kezdte, gyerekeknek írt televíziós műsorokat. Sokáig dolgozott a Nickelodeonnál, több műsor is az ő nevéhez köthető, példá- ul: Clarissa Explains It All, The Mystery Files Of Shelby Woo, Little Bear és az Oswald. Később a Writers Guild Of America díjra jelölte őt a legjobb animációs film kategóriában a Santa, Baby c. karácsonyi darabért. És ami a sikert hozta: Az éhezők viadalából és a Futótűzből csak Észak-Amerikában másfél millió darabot adtak el az első tizennégy hónapban, és szinte minden létező amerikai irodalmi díjat megnyertek az ifjúsági regény kategóriában. Az éhezők viadala több mint hatvan hétig megállás nélkül fent volt a New York Times Best Seller-listáján. A kapott kritikák: "Az éhezők viadala vad, hihetetlenül gyors sodrású regény telis-tele feszültséggel. Nem tudtam letenni." Stephan King "...lebilincselő, képzeletgazdag, és hátborzongató..." Los Angeles Times "Hús-vér szereplők népesítik be ezt a túlélésről, hatalomról és szerelemről szóló nagyszerű mesét." Booklist "A feszült cselekményű sci-fi és romantikus regény egyedülálló keveréke." USA Today Életmódi Fitt Anyák konyhája Így készül a csomádi házi sajt! Hozzávalók: Elhatározás, idő és türelem, nagy edény, tortaforma, nagy tál l0 liter tej, tejoltó és sajtbevonó (internetről beszerezhető), só Az edényeket, amit használunk meg a konyharuhát előzőleg ki kell főzni. A 10 liter házi tejet fazékban kb fokra melegítjük (ha már nem esik jól az ujjadat benne tartani) ezután hagyjuk hűlni fokra, ekkor kell belerakni a tejoltót (10 l tejbe 8-10 mlt). Utána hagyjuk alvadni percig. Amikor már megalvadt, úgy néz ki, mintha keményebb tejföl lenne, felvágjuk egy hos szú (ami leér az edény aljáig) éles késsel 1-2 cm-es hasábokra. Kicsit várni kell, amíg a savó kijön, majd még kisebb rögökre vágjuk. Elkeverjük, és kicsit várunk, míg leülepszik. Ezután leszedjük a savó 1/3t, és óvatosan kevergetve lassú tűzön felmelegítjük 40 fokra. Lekapcsoljuk a gázt alatta, és tovább kevergetjük lassan kb. öt percig. Hagyjuk állni megint egy kicsit, mikor leülepedett, leszedjük szűrő és merőkanál segítségével az összes savót. (simán átönthető egy másik edénybe szűrőn keresztül) Az alvadékot belerakjuk a konyharuhába, kicsit kinyomkodjuk kézzel belőle a savó nagy részét a fazék felett, majd a konyharuhával együtt a tortaformába rakjuk, amit még nem kapcsozunk össze. A forma alját rárakjuk a tetejére, és súlyt rakunk rá. (Pl. egy üveg méz.) Ezt az egészet érdemes egy másik nagy tálba rakni, mert csöpögni fog belőle a savó, amit leöntünk mindig alóla. Hagyjuk egy-két órát, majd kivesszük a konyharuhával együtt a sajtot a formából, megfordítva visszatesszük, és az oldalát összekapcsozzuk. A tetejére újra súlyt rakunk. Mivel a tortaforma alja már nem tudja lejjebb nyomni a sajtot az összekapcsolás után, így egy másik fazekat rakjunk a tetejére, ami pont belefér, és abba pakoljunk kb. 6 kg súlyt. (két súlyzó két zacskó sóval kitámasztva). Egy éjszakát hagyjuk sajtolódni, majd 24 órát sófürdőzni. A sólé 10%-os legyen (1 liter vízbe 10 dkg só, ne jódozott!). Ha a sajt feljön a víz tetejére, ezért időnként forgatni kell. Ezután kicsit kirakjuk egy konyharuhára száradni, miután megszáradt bekenjük a sajtbevonóval, ami amúgy viasz, és fogyasztás előtt majd le kell húzni a sajtról. Nem szükséges bekenni sajtbevonóval, de így hamarabb érik, és a penészedéstől is védve van. Két napig kell érlelni, de mivel ilyenkor még kicsit túrós az íze, 7-8 nap után érdemes megbontani, akkor nagyon finom trappista sajt íze van. (Fábiánné Nagy Mariann receptje) Egyéb helyettesítő dolgok: húsgombócba, töltelékbe rizs: zabpehely étolaj: kókuszolaj, kókuszzsír fasírtba zsemle: zabpehely rízs: bulgur, barnarizs, hajdina bolti sajt: házi sajt cukor: xilit, stevia, eritritol burgonya: jam gyökér, édes burgonya tészta: durum tészta, teljes kiörlésű tészta finomított fehér liszt: zabpehely liszt, tönkölyliszt, csökkentett szénhidrát tartalmú liszt Tornázunk, egészséges ételekről beszélgetünk és kóstolókat tartunk rendszeresen a babamama torna csapatával, csatlakoz te is hozzánk szerdán és pénteken 9 órától a művelődési házba! Sebeők Sarolta 19

11 Játszóház Vegyeskosár Keressenek minket bátran, történeteiket, ötleteiket szívesen fogadjuk. Lássunk tisztán! Polgári összefogás Csomád tiszta közéletéért! 21

12 Hirdetés Magyaros laskagombaleves Egyszerű pizzatészta Konténeres szállítás 2, 3, 4 m 3 konténerek bérlése Csomádon és vonzáskörzetében. Használatbavételi engedélyhez szükséges hulladék elhelyezési igazolás kiadása! Szőnyi Group: 06-28/ , 06-30/ ,06-30/ Hozzávalók 4 főre: 1 fej vöröshagyma 40 dkg laskagomba 2 kisebb sárgarépa 1 fehérrépa olaj só bors 1 kis csokor petrezselyem 1 evőkanál liszt pirospaprika A levesbetéthez: 1 tojás liszt Elkészítés: A hagymát finomra, a laskagombát nagyobb, a répát és gyökeret közepes kockára vágjuk.az olajon a hagymát üvegesre dinszteljük, azután a gombát és a kétféles répát hozzáadva tovább piritjuk. Megsózzuk, megborsozzuk, a fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük, majd először liszttel, azután pirospaprikával megszórjuk. Jól elkeverjük. Bő 1,2 liter vízzel felöntjük, és addig főzzük, amíg az összes zöldség meg nem puhul. A levesbetéthez a tojást kissé felferjük, és annyi lisztet keverünk hozzá, hogy galuska sűrűségű massza legyen belőle. Kávéskanállal apró galuskákat szaggatunk a levesbe, pár percig főzzük, és már tálalhatjuk is. Jó étvágyat! KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK: Sztracsatella sütés nélkül Kedvenc szelet Hozzávalók 4 főre: Hozzávalók 4 főre: Felnőtt házorvosi rendelés: Csomádi körzeti megbízott: Dr. Selmeczi Lia H., Sz., P.: Dobos Máté r. őrm. Telefon: 06-70/ liter tej A tésztához: K., Cs.: Csomád, Kossuth u dl búzadara 40 dkg finomliszt Őrbottyán Rendőrőrs 2 dl cukor fél csomag sütőpor T.: 06-20/ Megbízott őrsparancsnok: Vécsey László r. fhdgy 2 tojás sárgája 12 dkg zsír Orvosi ügyelet: csipet só, kb. 12 dkg cukor 2162 Őrbottyán, Rákóczi u db cukros tetejű babapiskóta 1 tojás 18 órától másnap reggel 7 óráig a MISSZIÓ EGÉSZSÉGÜGYI Telefon: 06-28/ ,5 dkg margarin 1 pohár tejföl KÖZPONT Veresegyház, Gyermekliget u. 30. Váci Rendőrkapitányság elérhetőségei: fél dl tejszín 1 tábla étcsoki A krémhez: Telefon: 06-28/ , mobil: 06-20/ Cím: 2600 Vác, Zrínyi utca 7 szám 1 ek. kakaópor (keserű) 20 dkg vaj GYERMEKORVOS Telefon/fax: , dkg porcukor Dr. Kicsiny Emese tanácsadás: csütörtök rendelés: Kapitányságvezető: Telefon: Elkészítés: 5 dl tej 2 evőkanál kristálycukor hétfő 8-9, csütörtök A tejben elkeverjük a darát, a cukrot, a tojássárgákat és a sót. NagyLsz@pest.police.hu 4 púpozott evőkanál finomliszt Telefon: 06-28/ , 06-20/ Lassú tűzön feltesszük melegedni, majd állandóan kevergetjük, krémesre főzzük a darakrémet. Néhányszor megkeverjük, kakaópor 1 csomag vaníliás cukor Bűnügyi osztályvezető: Telefon: Védőnői Szolgálat latorovszkyg@pest.police.hu kihűtjük és habosra keverjük a vajjal. Ezzel készen is van a krém. rumaroma Nagy Anikó védőnő telefon: 06-20/ Tűzoltó Parancsnokság Ameddig hűl a krémünk, addig a tejszínt kemény habbá verjük, és Várandós tanácsadás: hétfő A tetejére: a fele tábla csokit belereszeljük. Sütemény összeállítása: kirakunk Csecsemő- és kisgyermek tanácsadás: hétfő Telefon: 06-27/ csokoládémáz egy kb. 20X30 cm-es tepsit vagy magasabb szélű edénykét (jénai, Fogorvos rendelési ideje: Cím: 2600 Vác, Szilassy u kerámia tál) a tejben megforgatott babapiskótával, erre rákenjük a Elkészítés: Dr. Patonai Imola körzeti fogorvos, telefon Okmányiroda és fogadási ideje krém felét, majd erre kenjük rá szintén a csokireszelékes tejszín felét is. Ismét egy sor babapiskóta következik, majd a maradék krém könnyen gyúrható legyen, majd 3 lapot sütünk belőle. A krémhez A tészta hozzávalóiból összeállítjuk a tésztát annyi tejföllel, hogy időpontfoglalalás: 06-28/ Rendelés helye: Veresegyház, Fő út és a maradék tejszínhab. A sütemény tetejét megszórjuk vastagon Őrbottyán, Rákóczi Ferenc u. 88/2. hétfő, csütörtök: Telefon: 06-28/ a vajat a porcukorral habosra keverjük. A tejből a kristálycukorral és a liszttel sűrű krémet főzünk, és állandó keverés mellett a kakóporral, és ráreszeljük a maradék étcsokit. Min. 4-5 órára óráig sürgősségi eset: óráig kedd, péntek 9-14 óráig, időpontfoglalás: vagy egy éjszakára betesszük a hűtőbe, hogy kellően megdermedjen. Ezután kockákra vágva szeletelhetjük és gyorsan elfogy, hidd felét kakaóporral és rumaromával ízesítjük. Az alsó lapot kakaós kihűtjük. Kétfelé vesszük. Az egyik felét vaníliás cukorral, a másik sürgősségi eset: 8-9 óráig ügyfélfogadás: H.: 8-12, óráig POLGÁRMESTERI HIVATAL: K.: nincs ügyfélfogadás, Sz.: 8-12, óráig el nekem! krémmel, a másodikat a vaníliás krémmel kenjük meg, a harmadik lappal pedig befedjük. A sütemény tetejét bevonjuk csokoládé- Telefon/fax: 06-28/ , 06-28/ Cs.: óráig, P.: 8-12 óráig mázzal. Másnap szeleteljük Hozzávalók 4 főre: 40 dkg liszt 5 dkg élesztő 1 mokkáskanál só 1 mokkáskanál cukor 2 evőkanál olaj annyi langyos víz, hogy összeálljon a tészta Elkészítés: A lisztet az élesztővel összemorzsoljuk, beletesszük a sót, a cukrot, az olaj, és vízzel összedolgozzuk. Kihúzzuk a tésztát, egy nagy méretű tepsit liszttel meghintünk. A tésztát beletesszük, tetszés szerint teszünk rá feltétet (paradicsom szósz, sonka, szalámi, sajt). Előmelegített sütőben percig sütjük. Én akkor szoktam a fenti recept szerint készíteni ha száraz élesztőt használok. Ha rendes élesztő van otthon akkor azért langyos vízben felfuttatom. Illetve azt is kimértem már, hogy ehhez az adaghoz kb.: 2-3 dl langyos vízre van szükség. Elsőként beletöltöm a száraz anyagba a kb.: 1 dl. vízben felfuttatott élesztőt és utána fokozatosan adagolom a vizet addig míg a tészta össze nem áll és nem válik el az edény falától illetve a kezemtől. Ha van időnk és nem sietünk a azért érdemes a tepsiben percet pihen- mert vastagabb lesz a tésztánk vagyis egész pontosan levegősebb. Ha valaki ropogósabban szereti a pizza alját akkor nem lisztezze a tepsit hanem vékonyan olajozza be. pizzával tetni

13 Üdvözöljük a Tükör Piacán! Ha Ön kistermelő és hirdetne, de nincs hol, eladna, de nincs kinek... Akkor itt a helye a mi Piacterünkön! Segítsünk egymásnak, hogy minőségi, alapanyagokat, gyümölcsöt, zöldséget tudjunk vásárolni vagy éppen eladni! Várjuk ős-, bio-, kézműves termelők, gazdálkodók, állattartók jelentkezését, akik szívesen hirdetnék meg termékeiket itt a Csomádi Tükör Piacterén! Jelentkezés: cstukor2011@gmail.com Bővebb információt az újság 9. oldalán illetve a weboldalon olvashat.

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. augusztus hó 6. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dénes László polgármester Siket Sándor alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Község, Pálmonostora Község és Gátér Község Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 13-án a Körjegyzőségi Hivatal Pálmonostori Kirendeltsége

Részletesebben

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. július 11-én megtartott rendkívüli üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS

Részletesebben

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. I. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 26. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 2. szám - 2014. december Kik az Új Családok? Sokan kérdezik tőlünk mostanában, hogy kik az Új Családok, mi jellemző rájuk, mit tesznek, hogyan élnek? Összegyűjtöttünk néhány

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04.

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal, lejött hozzátok Abban a pillanatban szólalt meg ez a dal a cédé lejátszómon, amikor belekezdtem ebbe az írásba az angyalokról.

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2012. október 24-én tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2012. október 24-én tartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2012. október 24-én tartott üléséről Jelen vannak: dr. Farkas László a bizottság elnöke dr. Keresztúri Farkas Csaba a bizottság

Részletesebben

14. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK:

14. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK: Oldal 1 / 7 Csomád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2161 Csomád, Kossuth Lajos út 69. Szám: 14/2013. 14. Jegyzőkönyv Készült: A Fóti Közös Önkormányzati Hivatal Csomádi Kirendeltség (2161 Csomád,

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

Nem? Mennyivel lett volna könnyebb, jobb az élete, ha segítettek volna?

Nem? Mennyivel lett volna könnyebb, jobb az élete, ha segítettek volna? Kedves Szülő! A munkafüzet célja, hogy segítsen Önnek pontosan látni gyermeke jövőjét. Pénzügyi szakemberek egyetértenek abban, hogy azok a szülők, akik tervet készítenek gyermekeik életkezdésére, sokkal

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében JEGYZŐKÖNYV PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2016. január 20-án 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. szeptember 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását bejelentette:

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédberceli Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. október 8-i üléséről 27-29/2009. (10. 19.) sz. határozat 1 Készült: A Ceglédberceli Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. október 8-i

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: rendkívüli ülésén 2008. július 9-én. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: Hertlik Mihály, Kochnyák Sándor, Makovics Zoltán, Mészáros János, Nagy Péter,

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 59/2015. sz. képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Dezső Ilona Anna: Élet - Halál (90x70 cm, vászon, olaj) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA ÉLET és HALÁL Az élet a halál kistestvére. (Dobrosi Andrea) Az életre

Részletesebben

Jegyzőkönyv lakossági fórumról

Jegyzőkönyv lakossági fórumról Budaörsi Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Telephely: 2040 Budaörs, Szabadság út 133. fszt. 6. Cégjegyzékszám: Cg. 13-09-109561; Adószám: 13799676-2-13

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. október 26-án 14 óra 30 perckor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. december 15-én megtartott üléséről. Dr. Németh Károly mb. jegyző.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. december 15-én megtartott üléséről. Dr. Németh Károly mb. jegyző. 227 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. december 15-én megtartott üléséről. Jelen vannak: Barta Miklós Ferenc polgármester, Buhajla János, Fazekas András,

Részletesebben

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET Keresztút Ha jó emberekkel találkozol, megtapasztalod, milyen jó, ha szeretnek. Kérdezted már egyszer is magadtól: honnan ez a szeretet? Mi, emberek ezt nem az utcán találtuk valahol vagy a kereskedőnél

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én megtartott üléséről Határozat Tárgya: száma: 70/2013. (VI.19.) Beszámoló a Batthyány József Általános Iskola 2012/2013-as

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 20-án 13.00 órakor kezdődő a Körjegyzőségi Hivatal tanácskozó termében közösen megtartott

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 109-24/2013. JEGYZŐKÖNYV Balajt község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. évi november hó 27. napján, szerdán

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu

Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu Ügyszám: Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu JEGYZŐKÖNYV mely készült Ságvár község képviselő-testületének 2011. április

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Szent István Közösségi Házban 2014. december hó 11-én 17 00 órakor a szászvári vállalkozókkal tartott kötetlen vitafórumról. Köszönöm, hogy elfogadták a meghívást és megjelentek.

Részletesebben

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én 2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja Megemlékezés március 15-én Farsangi pillanatok 2007. március SÓSKÚTI HÍRADÓ Lapzártakor érkezett a hír, hogy a Pusztazámor Községben

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi és Szúcs, Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. február 2-án 14 00 órakor tartott együttes ülésén, az Egercsehi Polgármesteri Hivatalban Határozatok

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 4/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 28/2013. (IV.15.) számú határozatot a Vasivíz Zrt-vel kötendő bérleti-üzemeltetési szerződés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről. Jelen vannak: Bede-Tóth Attila Cserés Csaba Dr. Krámor Katalin

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2012. április 5-én megtartott üléséről Hozott döntések: 21/2012. számú határozat napirend elfogadásáról 22/2012. számú határozat

Részletesebben

1 / 11 2019.01.04. 7:33 Újfehértó Város Önkormányzata - a fiatalok helyben tartását ösztönző stratégiai bizottság javaslatára - szeretné felkérni a város lakosságát egy kérdőíves felmérésben való részvételre.

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 2012. augusztus 27-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 5/2012. (VIII. 27.) 2012.

Részletesebben

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről. BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott

Részletesebben

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás MÁTÉTELKI HÍREK 25. szám Mátételke község Önkormányzatának friss hírei Képvisel -testületünk 2006. október 10-i ülésének anyagából 2006. október 17. Közérdek információk! A választási bizottság tájékoztatása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén. Jelen vannak: Tóth Gábor polgármester, Dr. Balatoni Gyöngyi alpolgármester, Balázs János, Dr. Dénes

Részletesebben

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 18,00 órai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívott: Fedorné dr. Fráter Zsófia Címzetes főjegyző Stumpf Imréné osztályvezető

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívott: Fedorné dr. Fráter Zsófia Címzetes főjegyző Stumpf Imréné osztályvezető Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szám:8-15/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületi ülésén. A Képviselő-testületi ülés helye: 3980 Sátoraljaújhely,

Részletesebben

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. június 23- án megtartott

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Ki vagyok én? Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője,

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 3-án megtartott soron következő üléséről. Az ülés helye: Mártírok u.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-12/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008. október 10-én /pénteken/ 18.00 órai

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 13/2010. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat 2010. október 26.-án tartott soros ülésén. Jelen vannak: Tóth Kálmán polgármester Kis-Tóth István alpolgármester Horváth Zsuzsanna Ivancsics

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

2. A lakosság és a helyi szervezetek közérdekű bejelentéseinek, javaslatainak, előterjesztése

2. A lakosság és a helyi szervezetek közérdekű bejelentéseinek, javaslatainak, előterjesztése J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somoskőújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 3-án 17 00 órai kezdettel a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtárban tartott közmeghallgatáson.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs Száma: 271-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 9-én (hétfőn) 18 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a 1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 30-án megtartott rendes ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 39/2011.(V. 30.) d, rendeletei: Iktatószáma: 1-30/2011.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Vörös Gyula polgármester, Paréj István alpolgármester, Bognár Csaba, Fülöpné Kenyér Andrea,

Részletesebben

Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Köszönetnyilvánítás jó és rossz akaróimnak: Nem egy szokványos köszönet

Részletesebben

Az ülésen született döntések jegyzéke: Határozatok:

Az ülésen született döntések jegyzéke: Határozatok: 1 JEGYZŐKÖNYV CSÓR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. DECEMBER 11-ÉN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL 2 Az ülésen született döntések jegyzéke: Határozatok: 160/2009. (XII. 11.) számú határozat a székesfehérvári

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

Aki nélkül nem lehetne Karácsony

Aki nélkül nem lehetne Karácsony III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

A HECSEDLI MEG A POSTÁS

A HECSEDLI MEG A POSTÁS SZEMLE 13 T. Ágoston László A HECSEDLI MEG A POSTÁS Hecsedli. Várjuk a postást mondta Bányai, az író, és letette a kagylót. Régi, jól bevált, mondhatni egyezményes szövegük volt ez Zsengellérrel, a költővel

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT HU11-0005-A1-2013 24. HÍRLEVÉL Oldal 2 KÖSZÖNŐ LEVÉL A Mintaprogram a minőségi időskorért program részeként az Alapítvány Alsómocsoládért gondozásában a nemzetközi gyakorlatban

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének Szám: 230/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. január 30-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 1/2013.(I.31.) számú önkormányzati RENDELET A

Részletesebben

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32.

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32. Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 8293. Vigántpetend, Kossuth u. 32. Szám: 119-5/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április

Részletesebben