Debreceni Egészségügyi Minőségügyi Napok DEMIN XI. Az egészségipar minőségi helyzetének aktuális kérdései Debrecen, június 2.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Debreceni Egészségügyi Minőségügyi Napok 2011. DEMIN XI. Az egészségipar minőségi helyzetének aktuális kérdései Debrecen, 2011. június 2."

Átírás

1 Debreceni Egészségügyi Minőségügyi Napok DEMIN XI. Az egészségipar minőségi helyzetének aktuális kérdései Debrecen, június 2. A minőségügy nemzetközi trendjei a Budapesti Minőségügyi Világkongresszus Egészségügyi Szimpóziumának tükrében Prof. Dr. Molnár Pál elnök SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 1

2 Az Európai Minőségügyi Szervezet (EOQ) több mint félévszázados történetében immár harmadszor jut az a megtisztelő feladat Magyarországnak, hogy június között Budapesten rendezheti meg a szervezet éves kongresszusát. A kongresszus egyúttal Minőségügyi Világkongresszus is lesz, amely 3 évente felváltva az Egyesült Államokban, Európában és Japánban kap helyszínt. Mivel ugyanebben az időszakban Magyarország tölti be az Európai Unió elnöki tisztét, az ez évi Minőségügyi Világkongresszus jelentőségét emeli, hogy annak hivatalos rendezvény-naptárában helyet kapott. SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 2

3 A évi 55. EOQ Kongresszus (Minőségügyi Világkongresszus) előkészületei összességében igen kedvezően alakulnak. A közel 300 bejelentett előadás-javaslat áttekintése után az elő-kongresszusi és kongresszusi program összesen 150 előadást és 12 tartalék-előadást, illetve posztert tartalmaz. A kongresszus iránt megmutatkozó, minden várakozást felülmúló érdeklődést és figyelmet többek között az is jelzi, hogy az elfogadott előadások a világ valamennyi kontinensét képviselő 43 országból származnak. SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 3

4 A legtöbb előadást és tartalék-előadást (31-et) a várakozásoknak és a hagyományoknak megfelelően a rendező ország, azaz Magyarország javaslatai közül sikerült elfogadni; USA 10, Japán 9 és Németország 9 előadással szerepel a programban. Az előadók jelentős része tagja a Nemzetközi Minőségügyi Akadémiának (IAQ), amelynek 100 főben behatárolt tagja közül már eddig közel 60 (ha nem is mind előadóként, hanem szekcióelnökként vagy résztvevőként) jelezte részvételét, ami a minőségügyi kongresszusok történetében minden eddigi IAQ-részvételi rekordot felülmúlhat. SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 4

5 Plenáris előadók: Charles Aubrey, az Anderson Pharmaceutical Packaging an AmerisourceBergen Company (USA) elnökhelyettese Zacharias Bilalis, az Európai Bizottság minőségpolitikáért felelős főmunkatársa Alan Bryden, a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) korábbi főtitkára (Franciaország) Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára Shoji Shiba, a Tsukubai Egyetem volt professzora (Japán) E. David Spong, az Ameriki Minőségügyi Szervezet (ASQ) elnöke és a Boing Aerospace Support korábbi elnöke Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke Gregory H. Watson, a Nemzetközi Minőségügyi Akadémia (IAQ) elnöke és Igazgató Tanácsának ügyvezető elnöke (Finnország) Che Wenyi, a Kinai Tanúsítási és Akkreditációs Adminisztrációjának elnökhelyettese SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 5

6 Kempinski Hotel Corvinus, június 20. Előkongresszusi Szimpózium (kiemelés) Minőség az egészségügyben Előkongresszusi Workshop (kiemelés) Minőségbiztosítás a gyógyszeriparban Kempinski Hotel Corvinus, június 21. (de) Nyitó plenáris ülések Kempinski Hotel Corvinus, június 22. (de) Szekcióülések A minőség jövőképe és a kockáztmenedzsment Minőség a gyógyszeriparban Kempinski Hotel Corvinus, június 22. (du) Záró plenáris ülés SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 6

7 A kongresszus minden szempontból rendkívül gazdag programja, amelyben több más aktuális minőségügyi téma mellett az innováció és minőség kapcsolata, a menedzsment minősége, a szervezetek társadalmi felelősségvállalása és a fenntartható fejlődés, a kockázatmenedzsment, valamint az agrárgazdaság, az egészségügy, a gyógyszeripar és a közigazgatás minőségének kérdései szerepelnek. Rövid kitérő a évi A minőség jövőképe tanulmány első megállapításaira. SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 7

8 A A minőség jövőképe tanulmány Nemzetközi résztevők 150 résztevő, 32 országból: Argentína, Brazila, Finnország, Németország, Magyaroszág, Izrael, Írország, Olaszország, Japán, Hollandia, Fülöpszigetek, Svédország, Taiwan, USA, Egyesült Királyság, Oroszország, Norvégia, Ausztrália, Románia, Franciaország, Görögország, Mexikó, Svájc, Irán, Korea, Szigapúr, Hong Kong, Spanyolország, Ausztria, Kanada, Törökország. Sokszínű képviselet Kormány, ipar, kereskedelem, oktatás, egészségügy, nonprofit szféra és szolgáltatás, valamint minőségügyi szervezetek SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 8

9 Jövőkutatás A minőség jövőképe Strukturált és minőségorientált pillantás a jövőbe A minőségorientált jövőbelátás képességének erősítése Tartalom: A minőség jövőképét alakító erők azonosítása A változások előjeleinek meghatározása Forgatókönyvek a fenti erők érvényesítésére Következtetések levonása SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 9

10 Pontosítsuk a minőség jövőképét! Minden elképzelést felülírhatnak a váratlan események (pl. természeti katasztrófa, járvány, ételmérgezés). Ez nem jelenti azt, hogy az azonosított hajtóerők nem vennének részt továbbra is a minőség jövőképének alakításában, de a prioritás módosulhat. A jövőkutatók módszertani előnnyel rendelkeznek, de az értelmezésben nem. Gyorsan változó körülmények között a reagálási képesség előnyt jelent, amire az ilyen tanulmányok bizonyos mértékig felkészítenek. SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 10

11 Folyamat (2011. február április) Elektronikus kapcsolattartás Anonim válaszok és indoklások (következetesség ellenőrzése) Delphi technika megközelítés több oldalról 43 hajtóerő kiválasztva a referencia-forrásokból és korábbi tanulmányokból Három kör a Pick 10 (a 10 legfontosabb mozgatóerő kiválasztására és annak indoklása Új mozgatóerők kialakítása, a korábbiak egyesítése, javaslat a fogalmak pontosítására stb. Végső kör a rangsor megállapítására SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 11

12 A minőség jövőképének évi hajtóerői 1. Társadalmi (globális) felelősségvállalás Társadalmi felelősségvállalás és globalizáció ISO (ANSI/ASQ) es szabvány A társadalmi felelősségvállalás tudatosodása Hosszabb távon befolyásolja a bevételt és a profitot Kettős hajtóerő tisztán látó vezetők, jól informált fogyasztók Filantrópia (jótékonyság) visszaszorul a felelősségvállalás előtérbe kerül Az életciklus-menedzsment minőségi összefüggései láthatóbbá válnak. SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 12

13 2. Fogyasztói tudatosság A tudásanyag óriási bővülése, könnyebb elérhetősége Internet széles körű elterjedése Társadalmi Média azonnal rendelkezésre áll Globálissá vált piacok Ismeretátadási kényszer a fogyasztók és a szervezetek részére Megbízható adatbázisok a fogyasztói preferenciákról Tömeges testreszabás egyedi mennyiségek Alapvető a rugalmasság, a fogyasztói igények gyors módosulása SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 13

14 3. Globalizáció Globális ügyfelek és globális szállítási láncok megjelenése A legjobb minőség térhódítása A minőségi elvárások növekedése, általánossá válása A kockázatok elképzelhetetlen megnövekedése Megbarátkozás a növekvő komplexitással és annak menedzselése A globalizált termelés és a társadalmi felelősségvállalás, (az SR) egyre elterjedtebb Felismerés: Az erőforrások világa véges SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 14

15 4. Sokszínűség és változás A technológia a gázpedál A mérséklődő népességnövekedés a hajtóanyag Fenyegetés és lehetőség A növekedés előre látható, a technológia nem igazán Megoldási lehetőségek az energiára, az éhezésre, a szennyezésre, a lakhatásra, a betegségekre Feltörekvő újszerű technológiák (bio- és nanotechnológia) Egyre rövidülő termék / szolgáltatás életciklus SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 15

16 5. A jövő munkavállalója A tehetség, a munka jellege, a munkahely és a tanulás újszerű összefüggéseinek felismerése A tehetségek felkutatása lesz az egyik legfontosabb munkaadói feladat Új értelmet nyer az élethosszig tartó tanulás Nagy feladat a múlt bölcsességeinek összegyűjtése, alkalmazása Az oktatás elmozdulása a tudás mennyiségi aspektusaitól a tanulás képességének megszerzése felé SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 16

17 6. Egészségügy, elöregedő népesség Az erőforrások korlátozottsága a világ minden országában Szélesedik az egészségügyi válság A társadalmi jóléti modellek túlterhelése A gazdaság igényei és a munkaerő-kereslet felveti a foglalkoztatottság kiszélesítésének szükségességét 2025-re a fejlett világ népességének nagyobbik része 65 éven felüli lesz és nemkis mértékben munkaképes Növekszik a kereslet az újszerű egészségügyi megoldások iránt Életminőség és az egészségügy minőségének összhangja SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 17

18 7. A 21. század minősége Előtérbe kerül a minőség (a Minőség évszázada) A termékminőségtől a vállalat (az intézmény) minőségképsségéhez A minőséget adottnak venni = tudatlanság Minőség minden területen, beleértve a kormányzást Iszonyatos mennyiségű hulladék, környezeti problémák Kontroll és javítás, változtatás és átalakítás Termék és szolgáltatás szorosabb összefüggései Megkülönböztett minőség (védjegyek) versenyelőny SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 18

19 8. Innováció Innováció és a K&F viszonya Innováció és a folyamatos javítás viszonya Innováció = a jövő záloga Az innovációval járó felgyorsult változások érett változásmenedzsmentet feltételeznek Az innováció, mint a társadalmi gazdagság forrása SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 19

20 A minőség jövőképének hajtóerői Társadalmi (globális) felelősségvállalás Fogyasztói tudatosság (új) Globalizáció Egyre több változás (új) A jövő munkavállalója (új) Egészségügy, elöregedő népesség A 21. század minősége Innováció (új) SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 20

21 Következő lépések Ez a tanulmány nagyszerű alapot teremt a minőség jövőképének továbbgondolásához. Az érdekelt felek dialógusának beindítása. Érintett témakörök: A minőség mozgatóerői Minőségügyi szervezetek feladatai, szerepe Minőségügyi szakemberek küldetése SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 21

22 A Minőség az egészségügyben előkogresszusi szimpózium kiemelt témakörei a következők szerint foglalhatók össze: I. A St. Louis-ban működő 20 kórházból álló Egészségügyi Központ elnök-főigazgatója, Mary Jean Ryan, a Nemzetközi Minőségügyi Akadémia Igazgató Tanácsának tagja beszámol a Malcolm Baldrige Nemzeti Minőség Díj 2002 évi elnyeréséhez vezető útról az első számú vezető szemszögéből. A stratégiai fejlesztésért felelős senior alelnök Paula Friedman részletesen kifejti az egészségügyi kiválósághoz vezető utat, amely a vezetés stratégiai tervezés a betegre fókuszálás a mérés, elemzés és tudásmenedzsment a humán erőforrásra való összpontosítás a folyamatmenedzsment úton keresztül vezetett a világszínvonalú gyógyítási eredményekhez. SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 22

23 II. A japán Deming díjas Iizuka professzor által vezetett team bemutatja az egészségügy számára kidolgozott szocio-technológia koncepcióját, a klinikai folyamatok strukturális modelljét és a kidolgozott minőségirányítás rendszerét. A szocio-technológiai modellt már több kórházban bevezették, melynek az egészségügyi minőségre és biztonságra gyakorolt hatásairól, valamint általános eredményességéről részletesen beszámolnak. SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 23

24 III. Több amerikai és japán előadás foglalkozik az egészségügyi oktatás minőségi és biztonsági kérdéseivel. Többéves gyakorlati tapasztalat alapján részletezik azt a minőségorientált tudásanyagot, amit az orvostanhallgatóknak, a rezidenseknek és gyakorló orvosoknak feltétlenül el kell sajátítani és a hatékony gyógyítás érdekében alkalmazni. SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 24

25 IV. A rendezvénysorozat különösen nagy hangsúlyt helyez a gyógyszeripar erőteljes megjelenítésére egy külön előkongreszusi Workshop formájában. Charles Aubrey, világ egyik legnagyobb gyógyszeripari csomagolóanyag-gyártó vállalatának minőségügyi alelnöke és világszerte magasan dotált trénere elsősorban a gyógyszeripari szakemberek részére nyújt egész napos továbbképzést a munkatársak minőségügyi oktatásáról, a korszerű minőségtechnikákról, mint pl. a 6 Szigma, valamint a kockázatmenedzsment és a minőségirányítás kapcsolódási pontjairól. SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 25

26 V. A Minőségügyi Világkongresszus egy önálló Szekcióban foglalja össze a gyógyszeripar minőségi irányzatait, különösen nagy jelentőséget tanúsítva a kockázatmenedzsment kérdéseinek. Mivel az utóbbi az egészségügy területén és a gyógyszeriparban kiemelt figyelmet érdemel, a Gyógyszeripari Szekciót az általános érvényű trendeket bemutató általános Kockázatmenedzsment Szekció előzi meg. SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 26

27 Nemzetközi trendek A minőségirányítás és a minőségfejlesztés jelentősége világszerte egyre meghatározóbb a mindennapi egészségügyi ellátás során is. A minőségszemlélet és a minőségügyi gyakorlat egyre inkább a megelőzésre, majd a magas színvonalú gyógyító tevékenységre koncentrál. A Deming ciklus korszerűsített alkalmazása a szakmaspecifikus sztenderdek, tanúsítások és az átfogó önétékelési modellek az egészségügyi ellátó rendszerben elengedhetetlenek. SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 27

28 Bár a többi előadás is élenjáró tudásanyagot közvetít, a három fentiekben körvonalazott tudásblokk a világ bármely országában egyenként is az egészségügy területén dolgozó szakemberek tömegét vonzza és nyújt számukra jól használható tudásanyagot, ami más módon csak fáradságos munkával vagy csak nagyon megteszünk, hogy a magyar egészségügy minél több szereplője részt tudjon venni legalább az egészségügyi érintőlegesen szerezhető meg. Ezért mindent szimpóziumon (rendkívül kedvező részvételi díj, személyes kérések iránti nyitottság, további tájékoztatás). Folyamatos tájékoztatás a weboldalon: SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 28

(Minőséggel kapcsolatos költségek)

(Minőséggel kapcsolatos költségek) 1 (Minőséggel kapcsolatos költségek) 2 Japán Hibaköltségek európai Belső hiba Külső hiba Megelőzé si költség Vizsgálati költség amerikai Tervezési költségek Tervezett veszteség Tervezett nyereség 3 Korábban

Részletesebben

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael

Részletesebben

jubileumi rendezvénysorozata

jubileumi rendezvénysorozata 2007. május 24. 15:00-19:30 Országos Minőségügyi Konferencia (I. rész) 15:00 Dr. Molnár Pál, az EOQ MNB elnöke Megnyitó, üdvözlés: Az EOQ MNB 35 éves jubileuma Közlemény 15:20 Kiss Péter, szociális és

Részletesebben

Az EOQ 55. Kongresszusa Budapesten

Az EOQ 55. Kongresszusa Budapesten Az EOQ 55. Kongresszusa Budapesten Dr. Molnár Pál egyetemi tanár az EOQ MNB elnöke Az Európai Minőségügyi Szervezet (EOQ) több mint félévszázados történetében immár harmadszor jutott az a megtisztelő feladat

Részletesebben

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Gazdaságföldrajz Kihívások Európa előtt a XXI. században 2013. Európa (EU) gondjai: Csökkenő világgazdasági súly, szerep K+F alacsony Adósságválság Nyersanyag-

Részletesebben

55 th EOQ Congress as World Quality Congress

55 th EOQ Congress as World Quality Congress 55 th EOQ Congress as World Quality Congress 1 Kempinski Hotel Corvinus Budapest 2 Kempinski Hotel Corvinus Budapest 3 4 5 Az 55. EOQ Kongresszus (Min ségügyi Világkongresszus) A rendezvénysorozat programjának

Részletesebben

Információs társadalom Magyarországon

Információs társadalom Magyarországon Információs társadalom Magyarországon 2007-2010 Dr. Csepeli György Közpolitikai Igazgató Budapest, 2006. december 4. Helyzetkép 2006. Economist Intelligence Unit: The 2006 e-readiness rankings Dimenziók:

Részletesebben

Techológiai Előretekintési Program Magyarországon TECHNOLÓGIAI ELŐRETEKINTÉSI PROGRAM

Techológiai Előretekintési Program Magyarországon TECHNOLÓGIAI ELŐRETEKINTÉSI PROGRAM Techológiai Előretekintési Program Magyarországon TECHNOLÓGIAI ELŐRETEKINTÉSI PROGRAM Technológiai Előretekintési Program (TEP): célok Gazdasági, kutató-fejlesztő és államigazgatási szakemberek együttműködésén

Részletesebben

Minőségügyi Menedzser az Egészségügyben témájú szakmai tanfolyam (EOQ QMHC tanfolyam)

Minőségügyi Menedzser az Egészségügyben témájú szakmai tanfolyam (EOQ QMHC tanfolyam) Minőségügyi Menedzser az Egészségügyben témájú szakmai tanfolyam (EOQ QMHC tanfolyam) Tanfolyam célja A tanfolyam célja a résztvevők számára olyan általános és egészségspecifikus minőségmenedzsmenti ismeretek

Részletesebben

Poggyász: méret- és súlykorlátozások - United Airlines

Poggyász: méret- és súlykorlátozások - United Airlines Utolsó aktualizáció: 14.04.2019 Poggyász: méret- és súlykorlátozások - United Airlines United Airlines Nézd meg a United Airlines poggyász-szabályzatát. Ne feledd, hogy minden szolgáltató csomagszabályzata

Részletesebben

EOQ MNB QMHC eü. specifikus tanfolyam ( 4x2 nap) (2016.október-november) EOQ QMHC tanfolyam

EOQ MNB QMHC eü. specifikus tanfolyam ( 4x2 nap) (2016.október-november) EOQ QMHC tanfolyam EOQ QMHC tanfolyam Minőségi vezetők az alapismereteket egyetemi / felsőfokú végzettség során szerzik meg és emellett legalább négy éves teljes munkaidős munkahelyi tapasztalata szükséges, melyből legalább

Részletesebben

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 4 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 18 Budapest, Horváth Mihály tér 8. Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. osztály szövegértés 1 18

Részletesebben

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 2000. június 1. 2000. szeptember 1.

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 2000. június 1. 2000. szeptember 1. Az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló Római Egyezmény (1998. évi XLIV. törvény az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek

Részletesebben

JÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN

JÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN JÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN Sándorné dr. Kriszt Éva rektor 2009. november 27. 1 Intézményünk története A BGF három nagy múltú főiskola egyesítésével

Részletesebben

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Kincses (2003): Az egészség az egyén biológiai működése, valamint a kora és neme szerint elérhető és/vagy

Részletesebben

KÜLPIACI SIKEREK. Dr. Kern József MAGYAR EGÉSZSÉGIPARI GYÁRTÓK SZÖVETSÉGE CE2020 az orvostechnikai ipar jelene és jövője

KÜLPIACI SIKEREK. Dr. Kern József MAGYAR EGÉSZSÉGIPARI GYÁRTÓK SZÖVETSÉGE CE2020 az orvostechnikai ipar jelene és jövője KÜLPIACI SIKEREK Dr. Kern József MAGYAR EGÉSZSÉGIPARI GYÁRTÓK SZÖVETSÉGE CE2020 az orvostechnikai ipar jelene és jövője 2019.09.04. TAGVÁLLALATAINK A Magyar Egészségipari Gyártók Szövetsége (MEGYSZ) a

Részletesebben

és s a fenntarthatóság

és s a fenntarthatóság Vállalatok társadalmi t felel ss sségvállalása és s a fenntarthatóság EOQ 55. Kongresszusa 15. szekció 1 Nyikos Györgyi: Fenntartható fejl dés A fejl dést hagyományosan a GDP-vel szokták mérni: gazdasági

Részletesebben

Leövey Klára Gimnázium

Leövey Klára Gimnázium 4 Leövey Klára Gimnázium Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. osztály matematika 1 Standardizált átlagos képességek matematikából Az Önök iskolájának átlagos standardizált

Részletesebben

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter, az MTA doktora KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem, Győr egyetemi

Részletesebben

A FELSŐOKTATÁSI MINŐSÉGI DÍJ MODELL BEMUTATÁSA

A FELSŐOKTATÁSI MINŐSÉGI DÍJ MODELL BEMUTATÁSA MOLNÁRNÉ STADLER KATALIN TUNKLI GÁBOR A FELSŐOKTATÁSI MINŐSÉGI DÍJ MODELL BEMUTATÁSA FMD 2011 DÍJÁTADÓ, 2011. OKTÓBER 26. Minőségfejlesztés a felsőoktatásban TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 Az előadás tartalma

Részletesebben

2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.:

2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.: 2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 08. 03. 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf. 166. Tel.: +36 1 882 85 00 kapcsolat@kt.hu www.kozbeszerzes.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a Kbt. 62. (1)

Részletesebben

PwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérés. a vezérigazgatók?

PwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérés. a vezérigazgatók? 5. PwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérés Miben látják a siker zálogát a vezérigazgatók Világszerte 1409 Magyarországon 155 vezérigazgató, 7 iparágból vett részt a felmérésben. Vélemények növekedésről,

Részletesebben

NIKOLETTI ANTAL NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KAPCSOLATOKÉRT ÉS FENNTARTHATÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR NEMZETGAZDASÁGI MINISZTRÉIUM

NIKOLETTI ANTAL NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KAPCSOLATOKÉRT ÉS FENNTARTHATÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR NEMZETGAZDASÁGI MINISZTRÉIUM NIKOLETTI ANTAL NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KAPCSOLATOKÉRT ÉS FENNTARTHATÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR NEMZETGAZDASÁGI MINISZTRÉIUM a GDP százelékában a GDP százelékában százalék, % Százalék,

Részletesebben

IPARI PARKOK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON

IPARI PARKOK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON IPARI PARKOK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON DÉL-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. 2009. június 17. RAKUSZ LAJOS TISZTELETI ELNÖK IPE Ipari-, Tudományos-, Innovációs- és Technológiai

Részletesebben

TÉNYEK ÉS TÉVHITEK A TÁRSADALOMRÓL 40 ORSZÁGOS KUTATÁS PERILS OF PERCEPTION

TÉNYEK ÉS TÉVHITEK A TÁRSADALOMRÓL 40 ORSZÁGOS KUTATÁS PERILS OF PERCEPTION TÉNYEK ÉS TÉVHITEK A TÁRSADALOMRÓL 2016 40 ORSZÁGOS KUTATÁS PERILS OF PERCEPTION 2016 1 ITT TALÁLJÁK AZ IPSOS TÉVHITEK A TÁRSADALOMRÓL? CÍMŰ KUTATÁSÁNAK RIPORTJÁT. AZ EREDMÉNYEKBŐL KIVILÁGLIK, HOGY MENNYIRE

Részletesebben

TALIS 2018 eredmények

TALIS 2018 eredmények TALIS 2018 eredmények TALIS 2018 eredmények A TALIS főbb jellemzői A TALIS lebonyolítása Résztvevő országok Az eredmények értelmezési kerete Eredmények A TALIS-vizsgálat főbb jellemzői TALIS: Teaching

Részletesebben

Roaming: Növekvő adatforgalom, hazai áron egyre több országban

Roaming: Növekvő adatforgalom, hazai áron egyre több országban Budapest, 2015. október 1. Roaming: Növekvő adatforgalom, hazai áron egyre több országban Kibővült a Világ Napijeggyel barangolható országok köre Világ Napijegy Szerbiában, Ukrajnában és Oroszországban

Részletesebben

Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt.

Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt. 2010.6.24. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 164/3 A Bizottság által közölt tájékoztatás az Európai Parlament és a Tanács műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira

Részletesebben

A növekedés ára. A 12. Globális Visszaélési Felmérés magyarországi eredményei május

A növekedés ára. A 12. Globális Visszaélési Felmérés magyarországi eredményei május A növekedés ára A magyarországi eredményei 2012. május A felmérés paraméterei és a résztvevők kiválasztása 2011 novembere és 2012 februárja között kutatóink összesen 1758 interjút készítettek a világ 43

Részletesebben

A fenntartható gazdasági növekedés dilemmái a magyar gazdaságban. Előadó: Pitti Zoltán tudományos kutató, egyetemi oktató

A fenntartható gazdasági növekedés dilemmái a magyar gazdaságban. Előadó: Pitti Zoltán tudományos kutató, egyetemi oktató A fenntartható gazdasági növekedés dilemmái a magyar gazdaságban Előadó: Pitti Zoltán tudományos kutató, egyetemi oktató A fenntartható gazdasági növekedés értelmezése (24) a.) Ellentmondásos megközelítésekkel

Részletesebben

1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK. 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága. A részvételi feltételekhez fűződő kérdések

1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK. 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága. A részvételi feltételekhez fűződő kérdések 1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága A részvételi feltételekhez fűződő kérdések 1. Megerősítem, hogy vállalkozásom ipari vagy kereskedelmi jellegű

Részletesebben

Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség

Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség 46. Közgazdász-vándorgyűlés Czakó Erzsébet Eger, 2008. június 27. 1/17 Témakörök 1. Versenyképesség az EU szintjén 2. A Lisszaboni Stratégia és metamorfózisai

Részletesebben

K F I Egészségipari Stratégiai Fehér Könyv

K F I Egészségipari Stratégiai Fehér Könyv Innovatív Gyógyszerek Kutatására Irányuló Nemzeti Technológiai Platform P L A T F O R M N A P K F I Egészségipari Stratégiai Fehér Könyv Dr. Oberfrank Ferenc MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet

Részletesebben

Cselekvési forgatókönyvek és a társadalmi gazdasági működés biztonsága - A jó kormányzás: új, intézményes megoldások -

Cselekvési forgatókönyvek és a társadalmi gazdasági működés biztonsága - A jó kormányzás: új, intézményes megoldások - Dr. Kovács Árpád egyetemi tanár, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke Cselekvési forgatókönyvek és a társadalmi gazdasági működés biztonsága - A jó kormányzás: új, intézményes megoldások - 1 Államhatalmi

Részletesebben

Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak

Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak Gödri Irén Globális migrációs folyamatok és Magyarország Budapest, 2015. november 16 17. Bevezető gondolatok (1) A magyarországi bevándorlás

Részletesebben

Richter Csoport hó I. negyedévi jelentés május 7.

Richter Csoport hó I. negyedévi jelentés május 7. Richter Csoport 2014. I. negyedévi jelentés 2014. május 7. Összefoglaló 2014. I. negyedév Konszolidált árbevétel: -1,0% ( ), +3,1% (Ft) jelentős forgalom visszaesés Oroszországban és Ukrajnában valuta

Részletesebben

A térkép I. 11 A térkép II. 12 Távérzékelés és térinformatika 13

A térkép I. 11 A térkép II. 12 Távérzékelés és térinformatika 13 Előszó 9 TÉRKÉPI ISMERETEK A térkép I. 11 A térkép II. 12 Távérzékelés és térinformatika 13 KOZMIKUS KÖRNYEZETÜNK A Világegyetem 14 A Nap 15 A Nap körül keringő égitestek 16 A Hold 17 A Föld és mozgásai

Részletesebben

A minőségfejlesztés és a kiválóság új útjai az egészségügyi és szociális szféra területén

A minőségfejlesztés és a kiválóság új útjai az egészségügyi és szociális szféra területén A minőségfejlesztés és a kiválóság új útjai az egészségügyi és szociális szféra területén DEMIN XII. konferencia, Debrecen 2012. május 31. Sugár Karolina, elnök, az EFQM Nemzeti Partnerszervezete 1/33

Részletesebben

Big Data: lehetőségek és kihívások

Big Data: lehetőségek és kihívások Big Data: lehetőségek és kihívások A kutatás módszertana CISCO CONNECTED WORLD TECHNOLOGY REPORT 3. KIADÁS 1800 Informatikai szakember megkérdezésével készült Az adatfelvétel 2012. augusztusában történt

Részletesebben

A PISA 2003 vizsgálat eredményei. Értékelési Központ december

A PISA 2003 vizsgálat eredményei. Értékelési Központ december A PISA 2003 vizsgálat eredményei Értékelési Központ 2004. december PISA Programme for International Students Assessment Monitorozó jellegű felmérés-sorozat Három felmért terület Szövegértés, matematika,

Részletesebben

dr. Katona Nóra Ph.D. ELTE, PPK, Pszichológiai Intézet ISPA Past-President

dr. Katona Nóra Ph.D. ELTE, PPK, Pszichológiai Intézet ISPA Past-President dr. Katona Nóra Ph.D. ELTE, PPK, Pszichológiai Intézet ISPA Past-President Az iskolapszichológia szolgáltatásai összehasonlító vizsgálat Nemzetközi szervezetek - világ A definíció kérdése Az iskolapszichológia

Részletesebben

Információs társadalom Magyarországon

Információs társadalom Magyarországon Információs társadalom Magyarországon 2007-2010 Dr. Csepeli György Közpolitikai Igazgató Siófok, 2006. november 10. Helyzetkép 2006. Economist Intelligence Unit: The 2006 e-readiness rankings Dimenziók:

Részletesebben

1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országokban ( )

1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országokban ( ) 1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országok (1993-2007) Év Országok Összes lakosság /milliárd fő/ Tűzesetek /millió db/ Tűzesetben elhunytak /ezer fő/ 1000 lakosra jutó tűzesetek

Részletesebben

Újvári Ágnes nemzetközi hálózati igazgató Magyar Turizmus ZRt.

Újvári Ágnes nemzetközi hálózati igazgató Magyar Turizmus ZRt. A főbb küldőterületek előrejelzései, piaci várakozások 2006. Újvári Ágnes nemzetközi hálózati igazgató Magyar Turizmus ZRt. A nemzetközi turizmus középtávú tendenciái 2005-ben minden korábbinál szívesebben

Részletesebben

AZ ISO 9001:2015 LEHETŐSÉGEI AZ IRÁNYÍTÁSI RENDSZEREK FEJLESZTÉSÉRE. XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia 2015. Szeptember 17.

AZ ISO 9001:2015 LEHETŐSÉGEI AZ IRÁNYÍTÁSI RENDSZEREK FEJLESZTÉSÉRE. XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia 2015. Szeptember 17. AZ ISO 9001:2015 LEHETŐSÉGEI AZ IRÁNYÍTÁSI RENDSZEREK FEJLESZTÉSÉRE 2015. Szeptember 17. SGS BEMUTATÁSA Alapítás: 1878 Központ: Genf, Svájc Tevékenység: Ellenőrzés, vizsgálat és tanúsítás Szervezet: 80.000

Részletesebben

Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár

Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Az információs társadalom európai jövőképe Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Tartalom Lisszaboni célok és az információs társadalom Az eeurope program félidős értékelése SWOT elemzés Az információs

Részletesebben

Nyersvas 2002 % Acél 2002 % 1 Kína Kína 181, Japán Japán 107, Oroszország 46,2 8 3 USA 92, USA 40,2 7 4

Nyersvas 2002 % Acél 2002 % 1 Kína Kína 181, Japán Japán 107, Oroszország 46,2 8 3 USA 92, USA 40,2 7 4 Nyersvas 2002 % Acél 2002 % 1 Kína 170 28 1 Kína 181,6 20 2 Japán 81 13 2 Japán 107,7 12 3 Oroszország 46,2 8 3 USA 92,2 10 4 USA 40,2 7 4 Oroszország 59,8 7 5 Brazília 29,6 5 5 D-Korea 45,4 5 6 Németország

Részletesebben

Export húzza a gazdaságot

Export húzza a gazdaságot Export húzza a gazdaságot - vállalati elvárások Gödri István Bosch Rexroth Pneumatika kft 1 A nagy kép amit most látunk Elvárások vállalati szinten Globális kihívások rövid és közép távon 2 3 Export húzza

Részletesebben

Beszámoló a Minőségügyi Világfórumról (Budapest, 2015 október )

Beszámoló a Minőségügyi Világfórumról (Budapest, 2015 október ) Beszámoló a Minőségügyi Világfórumról (Budapest, 2015 október 26-27.) Mezőgazdasági Szakbizottság Szeged, 2015. november 25. Dr Vajda László, szakbizottsági elnök Összefoglaló információk Helyszín: Kempinski

Részletesebben

Az iparfejlesztés jövőbeni tervezett irányai, elemei az akkreditálás jelentősége. Dr. Nagy Ádám főosztályvezető

Az iparfejlesztés jövőbeni tervezett irányai, elemei az akkreditálás jelentősége. Dr. Nagy Ádám főosztályvezető Az iparfejlesztés jövőbeni tervezett irányai, elemei az akkreditálás jelentősége Dr. Nagy Ádám főosztályvezető 2018.12.05. Tartalom Versenyképesség: hol állunk? Versenyképesség 2018 után: tovább a magyar

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ÉS A MAGYAR FOGÁSZATI TURIZMUS FEJLESZTÉSI PROGRAM HAZAI ÉS NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI VONATKOZÁSAI

MAGYARORSZÁG ÉS A MAGYAR FOGÁSZATI TURIZMUS FEJLESZTÉSI PROGRAM HAZAI ÉS NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI VONATKOZÁSAI NEMZETI ÁGAZATFEJLESZTÉS NEMZETKÖZI RECEPTJE Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Konferencia MAGYARORSZÁG ÉS A MAGYAR FOGÁSZATI TURIZMUS FEJLESZTÉSI PROGRAM HAZAI ÉS NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI VONATKOZÁSAI

Részletesebben

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM 7. évfolyam A szilárd Föld anyagai és Földrajzi övezetesség alapjai Gazdasági alapismeretek Afrika és Amerika földrajza Környezetünk

Részletesebben

Az EUREKA és a EUROSTARS program

Az EUREKA és a EUROSTARS program Az EUREKA és a EUROSTARS program Mészáros Gergely vezető-tanácsos 2014.03.13. Az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttműködés, Cél: Az európai ipar termelékenységének és világpiaci versenyképességének

Részletesebben

Minőség-Innováció 2016

Minőség-Innováció 2016 Minőség-Innováció 2016 Dr. Molnár Pál EOQ MNB elnök EOQ MNB Minőség-Innováció 2016 pályázatok 1 EOQ MNB Minőség-Innováció 2016 pályázatok 2 Minőség-Innováció 2016 Finnország Államelnöke a finn minőségügyi

Részletesebben

MEHIB ZRT. 2014. I. FÉLÉVRE ÉRVÉNYES ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁSA ÉS FEDEZETI POLITIKÁJA

MEHIB ZRT. 2014. I. FÉLÉVRE ÉRVÉNYES ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁSA ÉS FEDEZETI POLITIKÁJA MEHIB ZRT. 2014. I. FÉLÉVRE ÉRVÉNYES ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁSA ÉS FEDEZETI POLITIKÁJA Hatályos 2014. január 1-től 2014. I. félévre vonatkozó országkockázati besorolás és biztosíthatósági szabályok (táblázatban

Részletesebben

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS

Részletesebben

MEE Szakmai nap Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében.

MEE Szakmai nap Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében. MEE Szakmai nap 2008. Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében. Hatvani György az Igazgatóság elnöke A hazai erőművek beépített teljesítőképessége

Részletesebben

Marketing Intézeti Tanszék

Marketing Intézeti Tanszék A hallgatók a Külkereskedelmi Kar tanszékei által kiírásra került bármely téma közül választhatnak. Ez az összeállítás hallgatói kérésre készült, de természetesen az önálló témaválasztás is megengedett

Részletesebben

A K+F+I forrásai között

A K+F+I forrásai között Joint Venture Szövetség EU 2014-2020 Konferencia 2014. január 30. A K+F+I forrásai 2014-2020 között Pecze Tibor Csongor elnök Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal EU tematikus célok Kötelező illeszkedés OP-k

Részletesebben

Stratégiai kormányzás a felsőoktatásban

Stratégiai kormányzás a felsőoktatásban Minőségfejlesztés a felsőoktatásban (TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002) Stratégiai kormányzás a felsőoktatásban Kovács István Vilmos ELTE PPK Felsőoktatás-menedzsment Intézeti Központ 2012.02.07, Budapesti Corvinus

Részletesebben

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 1993. december 2. 1994. március 6.

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 1993. december 2. 1994. március 6. WIPO Szerzői Jogi Szerződés (2004. évi XLIX. törvény a Szellemi Tulajdon Világszervezete 1996. december 20-án, Genfben aláírt Szerzői Jogi Szerződésének, valamint Előadásokról és a Hangfelvételekről szóló

Részletesebben

A VT-SOFT humáninformatikai rendszerének kiépítése a Kelly Services-nél

A VT-SOFT humáninformatikai rendszerének kiépítése a Kelly Services-nél A VT-SOFT humáninformatikai rendszerének kiépítése a Kelly Services-nél SÁFÁR Katalin kereskedelmi igazgató VT-SOFT Mobil: +36 20 553 1945 Telefon: +36 (1) 436 0550 E-mail: katalin.safar@vtsoft.hu Web:

Részletesebben

Fenntartható munkahelyi mobilitási tervek koncepciója és lépései

Fenntartható munkahelyi mobilitási tervek koncepciója és lépései Budapest, 2017.09.07 Fenntartható munkahelyi mobilitási tervek koncepciója és lépései Domokos Esztergár-Kiss, BME MUNKAHELYI MOBILITÁSI TERV hosszú távú stratégia egy cég/szervezet alkalmazza célja a fenntartható

Részletesebben

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Kiadások változása Az államháztartás kiadásainak változása (pénzforgalmi szemléletben milliárd Ft-ban) 8 500 8 700 9 500

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 18. Élıállat és Hús 2009. 19. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

HOGYAN FOGJA BEFOLYÁSOLNI A HULLADÉK SORSÁT AZ ÚJ ISO SZABVÁNY ÉLETCIKLUS SZEMLÉLETE?

HOGYAN FOGJA BEFOLYÁSOLNI A HULLADÉK SORSÁT AZ ÚJ ISO SZABVÁNY ÉLETCIKLUS SZEMLÉLETE? HOGYAN FOGJA BEFOLYÁSOLNI A HULLADÉK SORSÁT AZ ÚJ ISO 14001 SZABVÁNY ÉLETCIKLUS SZEMLÉLETE? Bárczi István a Fenntarthatósági Divízió vezetője 2014. szeptember 23. A KÖRNYEZETIRÁNYÍTÁSI RENDSZER ÚJABB KAPCSOLÓDÁSI

Részletesebben

MIGRÁCIÓ ÉS MUNKAERŐPIAC, 2015

MIGRÁCIÓ ÉS MUNKAERŐPIAC, 2015 MIGRÁCIÓ ÉS MUNKAERŐPIAC, 2015 dr. Teperics Károly Debreceni Egyetem TTK Földtudományi Tanszékcsoport AZ EURÓPÁBA IRÁNYULÓ ÉS 2015-TŐL FELGYORSULT MIGRÁCIÓ TÉNYEZŐI, IRÁNYAI ÉS KILÁTÁSAI A Magyar Tudományos

Részletesebben

Nemzetközi turizmus Szerkezet (1) Világ (2004): 763,2 mil. turista Európa 431,3 mil. Ázsia és Csendes Óceán 151,2 mil. Amerika 127,7 mil. Közel-Kelet Kelet 22 mil. Afrika 18,2 mil. Ismeretlen 12,8 mil.

Részletesebben

Földrajzilag egymáshoz közel elhelyezkedő vállalkozások alkotják Gazdasági és nem közigazgatási régió

Földrajzilag egymáshoz közel elhelyezkedő vállalkozások alkotják Gazdasági és nem közigazgatási régió fejlesztés az Új Széchenyi Terv keretében Somkuti Mátyás MAG fejlesztési Iroda Budapest, 2012. június 6. A klaszterek, mint az innovációt és a versenyképességet elősegítő szerveződések Elhelyezkedés jellemzői

Részletesebben

A NAPENERGIA PIACA. Horánszky Beáta egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem Gázmérnöki Tanszék TÉMÁIM A VILÁG ÉS EURÓPA MEGÚJULÓ ENERGIAFELHASZNÁLÁSA

A NAPENERGIA PIACA. Horánszky Beáta egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem Gázmérnöki Tanszék TÉMÁIM A VILÁG ÉS EURÓPA MEGÚJULÓ ENERGIAFELHASZNÁLÁSA A NAPENERGIA PIACA Horánszky Beáta egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem Gázmérnöki Tanszék 2005. 07.07. Készült az OTKA T-046224 kutatási projekt keretében TÉMÁIM A VILÁG ÉS EURÓPA MEGÚJULÓ ENERGIAFELHASZNÁLÁSA

Részletesebben

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek BUSINESS ASSURANCE ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia jzr SAFER, SMARTER, GREENER DNV GL A jövőre összpontosít A holnap sikeres vállalkozásai

Részletesebben

EFOP Dr. Péter Zsolt, egyetemi docens, Orosz Dániel, PhD-hallgató,

EFOP Dr. Péter Zsolt, egyetemi docens, Orosz Dániel, PhD-hallgató, OKOS VÁROSOK, OKOS EGYETEMEK - A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK HELYE SZEREPE AZ OKOS VÁROSSÁ VÁLÁS FOLYAMATA SORÁN KÜLÖNÖS TEKINTETTEL HAZÁNK MEGYEI JOGÚ VÁROSAIBAN Dr. Péter Zsolt, egyetemi docens, regpzs@uni-miskolc.hu

Részletesebben

Az Egészségügy. Dr. Dombi Ákos (dombi@finance.bme.hu)

Az Egészségügy. Dr. Dombi Ákos (dombi@finance.bme.hu) Az Egészségügy Dr. Dombi Ákos (dombi@finance.bme.hu) 1. A rendszer felépítése és sajátosságai 2. Az egészségügy finanszírozása: forrásteremtés 3. Az egészségügy finanszírozása: forrásallokáció 4. Verseny

Részletesebben

Európai visszaélési és korrupciós felmérés. magyarországi eredmények május. Page 1

Európai visszaélési és korrupciós felmérés. magyarországi eredmények május. Page 1 i visszaélési és korrupciós felmérés magyarországi eredmények 2009 2009. május Page 1 A felmérésről és résztvevőkről 2009 január-februárban a kutatóink egy 2246 interjúból álló, telefonon vagy interneten

Részletesebben

Menekülés el)re. A finn kormány intézkedései a versenyképesség meg)rzésére. Grosschmid Péter TéT-attasé Helsinki

Menekülés el)re. A finn kormány intézkedései a versenyképesség meg)rzésére. Grosschmid Péter TéT-attasé Helsinki Menekülés el)re A finn kormány intézkedései a versenyképesség meg)rzésére Grosschmid Péter TéT-attasé Helsinki El)zmények Global Competitiveness Report 2004-2005 1. Finnország 2. USA 3. Svédország 4. Tajvan

Részletesebben

A rejtett gazdaság okai és következményei nemzetközi összehasonlításban. Lackó Mária MTA Közgazdaságtudományi Intézet 2005. június 1.

A rejtett gazdaság okai és következményei nemzetközi összehasonlításban. Lackó Mária MTA Közgazdaságtudományi Intézet 2005. június 1. A rejtett gazdaság okai és következményei nemzetközi összehasonlításban Lackó Mária MTA Közgazdaságtudományi Intézet 2005. június 1. Vázlat Definíciók dimenziók Mérési problémák Szubjektív adóráta A szubjektív

Részletesebben

Környezetvédelmi Főigazgatóság

Környezetvédelmi Főigazgatóság Környezetvédelmi Főigazgatóság Főbiztos: Stavros Dimas Főigazgató: Mogens Peter Carl A igazgatóság: Kommunikáció, Jogi Ügyek & Polgári Védelem B igazgatóság: A Természeti Környezet Védelme Osztály: Természetvédelem

Részletesebben

Az orosz piacban rejlő turisztikai lehetőségek Szegedi Andrea képviselet-vezető Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviselete

Az orosz piacban rejlő turisztikai lehetőségek Szegedi Andrea képviselet-vezető Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviselete Az orosz piacban rejlő turisztikai lehetőségek Szegedi Andrea képviselet-vezető Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviselete Oroszország! A gazdasági növekedés a válságig az orosz középosztály megerősödését

Részletesebben

ICOLIM 2014. Budapest

ICOLIM 2014. Budapest ICOLIM 2014 Budapest A konferenciáról ICOLIM Témák Célok A konferenciáról Történelmi áttekintés 1992 Keszthely, Magyarország 1994 Mulhouse, Franciaország 1996 Velence, Olaszország 1998 Lisszabon, Portugália

Részletesebben

EOS Cégcsoport. Követelés kezelési lehetőségek az EU-n belül és kívül. Somodi Bernadett Értékesítési vezető Budapest, 2014.02.20.

EOS Cégcsoport. Követelés kezelési lehetőségek az EU-n belül és kívül. Somodi Bernadett Értékesítési vezető Budapest, 2014.02.20. EOS Cégcsoport Követelés kezelési lehetőségek az EU-n belül és kívül Somodi Bernadett Értékesítési vezető Budapest, 2014.02.20. Tartalomjegyzék Az EOS világszerte Mire van szükségem, ha az export piacra

Részletesebben

2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL

2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL 2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL MI SZEREPEL AZ ÉTLAPON EURÓPÁBAN? AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉS

Részletesebben

KIBONTAKOZÓ TENDENCIÁK AZ IPARI PARKOK TERÉN

KIBONTAKOZÓ TENDENCIÁK AZ IPARI PARKOK TERÉN KIBONTAKOZÓ TENDENCIÁK AZ IPARI PARKOK TERÉN REevolutio Regionális Fejlesztési Konferencia és Kerekasztal 2009. június 3. RAKUSZ LAJOS TISZTELETI ELNÖK IPE Ipari-, Tudományos-, Innovációs- és Technológiai

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

Árfolyamok. Miskolci Egyetem mesterképzés

Árfolyamok. Miskolci Egyetem mesterképzés Árfolyamok Miskolci Egyetem mesterképzés 24 órás devizapiac (Forex) Dollár/euró árfolyam alakulása (1999-2014 hónapvégi,ecb) 1,6 1,5 1,4 1,3 1,2 1,1 1 0,9 0,8 jan..99 jún..99 nov..99 ápr..00 szept..00

Részletesebben

IPACKCHEM 6 ORSZÁG 6 TERMELŐ ÜZEM 68 M EUR ÁRBEVÉTEL 344 MUNKAVÁLLALÓ TONNA CSOMAGOLÁSI MEGOLDÁSOKAT KÍNÁLUNK SPECIÁLIS VEGYI ANYAGOK SZÁMÁRA

IPACKCHEM 6 ORSZÁG 6 TERMELŐ ÜZEM 68 M EUR ÁRBEVÉTEL 344 MUNKAVÁLLALÓ TONNA CSOMAGOLÁSI MEGOLDÁSOKAT KÍNÁLUNK SPECIÁLIS VEGYI ANYAGOK SZÁMÁRA 2017 KIVONAT IPACKCHEM CSOMAGOLÁSI MEGOLDÁSOKAT KÍNÁLUNK SPECIÁLIS VEGYI ANYAGOK SZÁMÁRA Tevékenységünk EGYESÜLT KIRÁLYSÁG FRANCIAORSZÁG BRAZÍLIA OROSZORSZÁG MAGYARORSZÁG DÉL AFRIKA Az IPACKCHEM csoport

Részletesebben

EFPIA közzétételi szabályzat évi közzétételek Shire Pharmaceuticals (beleértve a Baxalta US Inc.-t)

EFPIA közzétételi szabályzat évi közzétételek Shire Pharmaceuticals (beleértve a Baxalta US Inc.-t) EFPIA közzétételi szabályzat 2016. évi közzétételek Shire Pharmaceuticals (beleértve a Baxalta US Inc.-t) 1 1. fejezet: A 2016. évi adatokra vonatkozó jelentéstételi megközelítés 2016. június 3-án a Shire

Részletesebben

Tudásmenedzsment, Oktatás, Képzés. GNTP Munkacsoport megbeszélés 2009, június 10, MTA

Tudásmenedzsment, Oktatás, Képzés. GNTP Munkacsoport megbeszélés 2009, június 10, MTA Tudásmenedzsment, Oktatás, Képzés GNTP Munkacsoport megbeszélés 2009, június 10, MTA 1 Előzmények (az NKTH támogatás elnyerése után) Kickoff meeting (március 18.) Platform vezetőség Titkárság Munkacsoportok

Részletesebben

Belföldi EMS Gyorsposta

Belföldi EMS Gyorsposta Belföldi EMS Gyorsposta Az EU területére megállapított zónadíjak ÁFA-t tartalmaznak. Az EMS küldemények EU-n kívüli szállításának díja csak a belföldi szakaszra vonatkozólag tartalmaz ÁFA-t. A táblázatban

Részletesebben

A vállalkozások dinamikus képességének fejlesztése: a munkahelyi innovációk szerepének felértékelődése (A nemzetközi összehasonlítás perspektívája)

A vállalkozások dinamikus képességének fejlesztése: a munkahelyi innovációk szerepének felértékelődése (A nemzetközi összehasonlítás perspektívája) A vállalkozások dinamikus képességének fejlesztése: a munkahelyi innovációk szerepének felértékelődése (A nemzetközi összehasonlítás perspektívája) Makó Csaba Budapesti Gazdasági Főiskola Innováció: a

Részletesebben

Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK

Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK (I) A pénzügyi integráció hozadékai a világgazdaságban: Empirikus tapasztalatok, 1970 2002.................................... 13 (1)

Részletesebben

MÉRÉS KÖVETELMÉNY KIMENET RENDSZER

MÉRÉS KÖVETELMÉNY KIMENET RENDSZER MÉRÉS KÖVETELMÉNY KIMENET RENDSZER A tanulási eredményeken alapuló szemlélet alkalmazási lehetőségei a köznevelési rendszerben With financial support from the European Union. Budapest, 2017. november 16.

Részletesebben

INTELLIGENS SZAKOSODÁSI STRATÉGIÁK. Uniós válasz a gazdasági válságra

INTELLIGENS SZAKOSODÁSI STRATÉGIÁK. Uniós válasz a gazdasági válságra INTELLIGENS SZAKOSODÁSI STRATÉGIÁK Uniós válasz a gazdasági válságra INTELLIGENS SZAKOSODÁSI STRATÉGIÁK. MEGHATÁROZÁS 2014. évi 1303 sz. EU Rendelet

Részletesebben

Magyarország népesedésföldrajza

Magyarország népesedésföldrajza Magyarország népesedésföldrajza Magyarország népességváltozásának hosszú távú trendjei A demográfiai átmenet stációi Magyarországon Magyarországon a demográfiai átmenet kezdetét 1880-ra teszik 1885-ig

Részletesebben

61. MEE Vándorgyűlés Konferencia és Kiállítás Igények és lehetőségek új egyensúlya. Mező Csaba E.ON Hungária Zrt. Debrecen, szeptember

61. MEE Vándorgyűlés Konferencia és Kiállítás Igények és lehetőségek új egyensúlya. Mező Csaba E.ON Hungária Zrt. Debrecen, szeptember 61. MEE Vándorgyűlés Konferencia és Kiállítás Igények és lehetőségek új egyensúlya Mező Csaba E.ON Hungária Zrt. Debrecen, 2014. szeptember 10-12. 8 globális megatrend alakítja világunkat, melyek Két sebességű

Részletesebben

Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap: Telefon: +3620/

Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap:    Telefon: +3620/ Történelem adattár A JELENKOR 11. modul Elérhetőségek Honlap: www.tanszek.com Email: info@tanszek.com Telefon: +3620/409-5484 Tartalomjegyzék Fogalmak... 2 Európai integráció Globalizáció, globális világ...2

Részletesebben

PwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérés

PwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérés 6. PwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérés Világszerte Magyarországon 1379 Piaci célpontok 186 vezérigazgató, 7 iparágból vett részt a felmérésben. Vélemények a növekedésről, az azt fenyegető tényezőkről,

Részletesebben

57 th Euroconstruct Konferencia Stockholm, Svédország

57 th Euroconstruct Konferencia Stockholm, Svédország 57 th Euroconstruct Konferencia Stockholm, Svédország Az európai építési piac kilátásai 2004-2006 között Összefoglaló Készítette: Gáspár Anna, Build & Econ Stockholm, 2004. június 10-11. Gyógyulófélben

Részletesebben

Vizsgálati szempontsor a január 5-ei műhelymunka alapján

Vizsgálati szempontsor a január 5-ei műhelymunka alapján TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 Minőségfejlesztés a felsőoktatásban A fenntartható fejlődés szempontjai a felsőoktatási minőségirányítás intézményi gyakorlatában Vizsgálati szempontsor a 2012. január 5-ei műhelymunka

Részletesebben

Magyarország 2008. Egészség g és kényelem

Magyarország 2008. Egészség g és kényelem Magyarország 2008 Egészség g és kényelem A SISTEM-AIR CSOPORT A SISTEM-AIR az európai központi porszívó gyártás és kereskedelem kiemelkedö képviselöje mind a lakossági, mind az ipari szektor területén.

Részletesebben

Najat, Shamil Ali Közel-Kelet: térképek, adatok az észak-afrikai helyzet gazdasági hátterének értelmezéséhez

Najat, Shamil Ali Közel-Kelet: térképek, adatok az észak-afrikai helyzet gazdasági hátterének értelmezéséhez Najat, Shamil Ali Közel-Kelet: térképek, adatok az észak-afrikai helyzet gazdasági hátterének értelmezéséhez A mai közel-keleti változások elemzéséhez elengedhetetlen az eseményeket jelentős mértékben

Részletesebben