Nyugat belőlünk. Fotó: Lupi Spuma / Schauspielhaus Graz Amerika - Claudius Körber, Katharina Paul

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nyugat belőlünk. Fotó: Lupi Spuma / Schauspielhaus Graz Amerika - Claudius Körber, Katharina Paul"

Átírás

1 Nyugat belőlünk Amerika - Claudius Körber, Katharina Paul Bravúros, váratlan, grandiózus és sokszor lenyűgözően ötletes a Schauspielhaus Grazban látható, Bodó Viktor rendezte Ameriká. Az előadás lényegében egyébként nyelvtudás hiányában is érthető (magam a történetet ismerem, a szövegkönyvet azonban nem), olyan mértékben használ ugyanis találó, közérthető és hatásos színházi elemeket. Így tulajdonképpen mindenféle némettudás nélkül is követhetjük az Európából Amerikába deportált fiatal Karl Rossmann kalandjait, aki a kezdeti időkben a nagybácsijánál szállt meg, ahonnan egy (vélhetően) félreértett szituáció zongorázott egy, a házban szeretkező párnak után kénytelen volt eltávozni, és így megismerkedni az amerikai, pontosabban a New York-i élet kegyetlenségeivel, hogy aztán némi liftes munka és az Oklahomai Természeti Színház után végül valahol a totális nihilben és földöntúli semmiben kössön ki. Mindebből az a legérdekesebb, hogy ahhoz, hogy ezt a világot megértsük és a részévé váljunk, egyáltalán nincs szükség arra, hogy pontosan értsük a szövegeket: olyan töménytelen mennyiségben sorjáznak a színházi gesztusok amelyek csak egy-egy hosszabb dialógus idejére fogynak el és válnak szimpla beszélgetéssé, és a kifejező ötletek, hogy egyértelmű: ebben az Amerikában valamiféle furcsa világ- és társadalomiszony ölt egyre elszabadultabb és pszichedelikusabb méreteket a színpadon, amiben mindenki megtalálhatja a maga szorongásait. És ebben a nagyszínpad minden apró zugát betöltő tripben a két társulat úgy működik együtt, mintha mindig is így lett volna. Bár az előadás első felében az idősebb grazi színészek még kevéssé találják az előadás nyelvezetét visszafogottan, diszkréten formálják a

2 karaktereket, a második felvonásra már mindenki ráérez Bodó Viktor rendező kissé bizarrnak ható, különleges stílusára. Amerika - Jankovics Péter, Stefan Suke Claudius Körber tisztán és naivan közelít minden Karl Rossmann átélte szituációhoz, a színész energikuma és kíváncsisága precíz közvetítő az előadás és a nézők között. Fábián Gábor egy álszakállból életre kelti a minden tenger minden rezdülését ismerő többszázéves hajóskapitányt, elszánt és kiismerhetetlen Robinsonjától érzésre pedig minden kitelik sőt annak az ellenkezője is. Jan Thümer magabiztosan tolja el a fortyogó agresszióig Delamarcheot, Thomas Frank rendkívül széles palettán mozogva minden karakterhez más és más kiszámíthatatlan gesztusrendszert dolgoz ki, Stefan Suske pedig sokszor karakterjegyek nélkül, egész lényében vált ki hasonló, sokszor hátborzongató furcsaságokat Onkler szerepében. Katharina Paul és Katharina Klar bátran és szélsőséges szenvedélyességgel veti bele magát a különféle csábító és tetszelgő női karakterek megformálásába, a Bruneldát alakító Pető Kata mindehhez még némi misztikus eltökéltséget is hozzáad, aminek olyan hatása van, mintha egy komplett élet rajzolódna ki a karakterben. Szabó Zoltán, Tóth Simon Ferenc és Jankovics Péter kreativitásának köszönhetően külön-külön is állandó feszültségben tartja a színpadot, de a Hotel Occidental portás-triójaként tökéletesen összehangolt kabaréjelenetként is működnek.

3 Amerika - Fábián Gábor, Claudius Körber, Jan Thümer Tetőpontjuk, amikor egy kapcsolótábla rövidzárlatából egymás fölé licitálva produkálnak egy komplett drum n bass installációt. Persze a színészek csak a körítést adják, az igazi hatást Klaus von Heydenaber által komponált zene és Keresztes Gábor effektjei váltják ki. A különleges világhoz ugyanis különleges akusztika is társul: hallómembránban folyamatosan lüktető misztikus zörejek és ütemek, valamint az amerikai miliőt dallamosan és izgalmasan életre keltő, fülledt és játékos jazz kíséri a színpadi eseményeket, amit a zenészek könnyed összhanggal szólaltnak meg.

4 Amerika - Claudius Körber Hasonló teljességgel működik a Balázs Juli által tervezett díszlet, ami bár leginkább egy gyárépülethez hasonlítható, hotelként, kastélyként, kikötőként, hajóként mindennek tökéletesen funkcionál és funkcionalitása ötletesen fel is töltődik (például a Hotel Occidental jó tíz perces nyitóképe). Amilyen valóságtól elrugaszkodott ez a látvány, úgy varrják bele a tudatunkba Nagy Fruzsina erős színvilágú jelmezei, hogy amit látunk, nem csak egy trip: nagyon is a bennünket körülvevő világra épül. Vagy még inkább a világ megismerésével járó frusztrációkra, amikor soha nem tudjuk, hogy mi vár ránk a következő sarkon, amikor lépten-nyomon azt feltételezzük, hogy az egészet furcsa emberkék irányítják a háttérből ahogy az első felvonás végén ez ki is derül (majd ezek a furcsa emberkék érthetetlenül el is tűnnek), aztán amikor rájövünk, hogy a világ nem ilyen egyszerű, akkor jön a kudarc, a kiábrándultság, a totális szétesés, minden illúzió leépülése. Így bomlik le előttünk a színház is, csak oszlopok maradnak belőle mindehhez nagyon hatásos utolsó kép társul (egyébként minden jelenetnél kiírják a regény kapcsolódó fejezetének címét, az utolsót kivéve, ami már nincs benne Kafka művében): valahol a fellegek fölött, a Brazil antiutópikus hangulatát idéző vasrácsok között Rossmann találkozik Josef K- val, A per hősével. Jól működő párhuzam, mind Kafka regényével kapcsolatosan, mind az előadással, ami egyébként sokszor nagyon emlékeztet a ledarálnakeltűntemre, csak annak egy kevésbé sűrű, lazább, teátrálisabb és monumentálisabb kiadása. Lehet, hogy lehetne boncolgatni ezt a képet, lehet, hogy jócskán túlmutat önmagán sőt, az is lehet, hogy csak egy nagyvonalúan hatásvadász gesztus, de az biztos, hogy itt mindent áthat az ebből fakadó frusztrálóan nihilista életérzés, ami bármennyire hasonlít egy elszabadult

5 fantazmagóriára mégiscsak a zsigereinkben létezik. Ennek megértését pedig nyelvi korlátok nem gátolják, tisztán és világosan él a színpadon. Amerika - Fábián Gábor, Szabó Zoltán, Claudius Körber, Stefan Suske, Gerhard Balluch Az osztrák közönség pedig mindezt nagyon fegyelmezetten nézte és követte kétszer törtek ki nyílt színi tapsban: a már említett drum n bass-shownál és egy hordódob-koncertnél (mindkettő valóban bravúros elem). A végeredmény pedig egyértelmű siker, amit nyilván megdobott az égbe tartó zenekar hatásos záróképe miközben a zenészek a záróakkordokat húzzák a tőlük megszokott sodró tempóban, őket is húzzák zongorástul, mindenestül fel a zsinórpadlásra, de hogy ez az előadás egy osztrák vidéki kőszínházban történik a nagyszínpadon, az igazán elismerendő. Mármint az osztrákok felé, hogy ilyet náluk nem csak, hogy lehet, de van is nálunk is lehetne, hiszen ne felejtsük el: a Szputnyik magyar társulat. Csak éppen ilyen nincs. (Schauspielhaus Graz, Ausztria, október 6.) Nyulassy Attila

Fotó: Komjáthy Máté Uránszív - Főszerepben a város! - FESZTáv - Szakács Hajnalka

Fotó: Komjáthy Máté Uránszív - Főszerepben a város! - FESZTáv - Szakács Hajnalka Pécsi forma Fotó: Komjáthy Máté - Szakács Hajnalka Öt nap próba és egy felkészítő workshop után bemutatták a Független Előadó-művészeti Szövetség, kizárólag a FESZTáv-ra készített, pécsiekkel készült,

Részletesebben

Szeretni kellett volna

Szeretni kellett volna Nézőpont Federico García Lorca: Yerma (Radnóti Színház) 7óra7 5 pont Közösség 7.11 pont Idő 1 óra 35 perc, szünet nélkül Szeretni kellett volna Fotó: Mészáros Csaba / Teátrumfotó Yerma - Wéber Kata Egy

Részletesebben

Eldorádó a Bárkában. mhtml:file://d:\oszmi\20130614\mht\000357.mht. név: jelszó: Bejelentkezés

Eldorádó a Bárkában. mhtml:file://d:\oszmi\20130614\mht\000357.mht. név: jelszó: Bejelentkezés 1. oldal, összesen: 6 oldal Írja be az e-mail címét! Feliratkozás név: jelszó: Bejelentkezés Eldorádó a Bárkában Bereményi Géza filmje, az Eldorádó nyomán készült az író-rendeződarabja, amely Az arany

Részletesebben

M E S T E R L Á S Z L Ó 2013

M E S T E R L Á S Z L Ó 2013 MESTER LÁSZLÓ 2013 fashion photos COMMERCIAL photos EXHIBITION 2011 Fotósorozatunk koncepciójának alapötletét a Carnivale című amerikai sorozat adta, melyben egy vándorcirkusz különös szereplőinek

Részletesebben

December 7-én mutatták be a debreceni Csokonai Színházban Puccini Pillangókisasszonyát. Kritika.

December 7-én mutatták be a debreceni Csokonai Színházban Puccini Pillangókisasszonyát. Kritika. Korhatár nélkül December 7-én mutatták be a debreceni Csokonai Színházban Puccini Pillangókisasszonyát. Kritika. A két főszereplőnek - Létay Kiss Gabriellának és Balczó Péternek -, illetve a karmesternek

Részletesebben

Valódi, iszonyú krimi

Valódi, iszonyú krimi Valódi, iszonyú krimi Hálátlan dögök - Megyesi Zoltán Itt valami nagyon nem stimmel, de nem igazán lehet tudni, hogy mivel. Sőt, olybá tűnik, hogy Dr. Gát Gyula és környezete életében alapállapot a probléma

Részletesebben

Knut Vaage 'Veslefrikk' című operája az Armel Operaversenyen. Kritika.

Knut Vaage 'Veslefrikk' című operája az Armel Operaversenyen. Kritika. Depresszió Északon Armel Operaverseny 2010 Knut Vaage 'Veslefrikk' című operája az Armel Operaversenyen. Kritika. November 3. és 17. között rendezik az Armel Operaverseny idei döntőjét a Szegedi Nemzeti

Részletesebben

A BAJNOK GIACOMO PUCCINI MŰVEINEK FELHASZNÁLÁSÁVAL ÍRTA PINTÉR BÉLA

A BAJNOK GIACOMO PUCCINI MŰVEINEK FELHASZNÁLÁSÁVAL ÍRTA PINTÉR BÉLA GIACOMO PUCCINI MŰVEINEK FELHASZNÁLÁSÁVAL ÍRTA PINTÉR BÉLA 2015 tavaszán Máté Gábor felkért, hogy rendezzek a Katona József Színházban. Gondolkodási időt kértem. Már afelé hajlottam, hogy fájdalommal bár,

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Veszprém megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal

Részletesebben

A 7 Oscar-díjat elnyert film színpadi változatát 2014 nyarán mutatta be a Disney Theatrical Production Londonban.

A 7 Oscar-díjat elnyert film színpadi változatát 2014 nyarán mutatta be a Disney Theatrical Production Londonban. romantikus komédia Fordította: Szabó T. Anna Bemutató: 2017. június 9-10. Madách Színház A Madách Színház 2017. június 9-10-én mutatja be a című romantikus komédiát. A művet Tom Stoppard és Marc Norman

Részletesebben

Alig érezni. Fotó: Mészáros Csaba Angéla evangéliuma avagy a réterdősi patkányfogó - Földes Eszter

Alig érezni. Fotó: Mészáros Csaba Angéla evangéliuma avagy a réterdősi patkányfogó - Földes Eszter Alig érezni Fotó: Mészáros Csaba Angéla evangéliuma avagy a réterdősi patkányfogó - Földes Eszter Angélát épp most dobta ki az örök centrifuga a Mennyország kapujába, ahol az Úr fura módon szentségel,

Részletesebben

Szarka Károly Csontig, velőig Távolsági szerelem a Rózsavölgyi Szalonban

Szarka Károly Csontig, velőig Távolsági szerelem a Rózsavölgyi Szalonban Szarka Károly 2013. 11. 20. Csontig, velőig Távolsági szerelem a Rózsavölgyi Szalonban Lehetne ez akár egyszerű romantikus történet is. Egy férfi és egy nő telefonon ismerkednek meg, aztán a kettejük közötti

Részletesebben

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgási feladat: - három témakör

Részletesebben

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv. Általános jellemzők. Nincs értékelés

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv. Általános jellemzők. Nincs értékelés Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgás - interakció kezdeményezés

Részletesebben

Szerepei: Levente - Árpád népe (Budapest Sportaréna 2006)

Szerepei: Levente - Árpád népe (Budapest Sportaréna 2006) ÖNÉLETRAJZ Feke Pál Huszonkét évesen eljátszotta Jézust a Jézus Krisztus Szupersztárban, óriási sikerrel a szegedi Dóm téren. Amerikában, Grazban és a Pulai Arénában is fellépett már musical főszerepekkel.

Részletesebben

1 / :56

1 / :56 Dicséretes a Centrál Színház vállalása, mely szerint nem csak szórakoztató, de valóban elgondolkodtató, aktuális, a magyar társadalomban (is) jelen lévő témákat boncolgató darabokat próbálnak Budapestre

Részletesebben

A modern menedzsment problémáiról

A modern menedzsment problémáiról Takáts Péter A modern menedzsment problémáiról Ma a vezetők jelentős része két nagy problémával küzd, és ezekre még a modern a természettudományos gondolkodáson alapuló - menedzsment és HR elméletek sem

Részletesebben

Készházak & könnyûszerkezetes otthonok

Készházak & könnyûszerkezetes otthonok GERENDAHÁZAK Készházas oldalak Készházak & könnyûszerkezetes otthonok V A JÖVÕ egyik meghatározó építési technológiája. A megbízhatóságot, a kényelmes, kiszámítható építkezést, a minõséget, a stabil árakat,

Részletesebben

Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv

Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója Olasz nyelv FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés 1. Társalgási feladat/interjú: három témakör interakció kezdeményezés

Részletesebben

Dinkafölde Engelbert, a Rettentő Könyvajánló. Készítette: Tanka Ákos Zoltán 9.c

Dinkafölde Engelbert, a Rettentő Könyvajánló. Készítette: Tanka Ákos Zoltán 9.c Könyvajánló Készítette: Tanka Ákos Zoltán 9.c Műfaja: Ifjúsági regény Írta: Paul Stewart Illusztrálta: Chris Riddel Eredeti címe: Muddle Earth Engelbert the Enormous Fordította: Rakovszky Zsuzsa Kiadta:

Részletesebben

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM!

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! A következő kérdőív azt méri fel, hogy mennyire tudsz másoknak nemet mondani, mennyire vagy képes kiállni a neked fontosnak tartott dolgok mellett akkor is, ha ez éppen mások

Részletesebben

Áldja meg az Isten, Mr Vonnegut - Fekete Zsolt, Szabó Vera

Áldja meg az Isten, Mr Vonnegut - Fekete Zsolt, Szabó Vera Kurt kontra Mel Áldja meg az Isten, Mr Vonnegut - Vékes Csaba Ha én egyszer kinyitom a számat, akkor biztos lelövöm a poént, úgy mint a történet végén István az embereket mondja Kurt Vonnegut a KoMa előadásában,

Részletesebben

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Orosz nyelv. Általános útmutató

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Orosz nyelv. Általános útmutató A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Orosz nyelv Általános útmutató A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontoknál adható maximális pontszámot mutatja. A Beszédtempó,

Részletesebben

Dr. Judit Kerekes AMIT 2017, New York

Dr. Judit Kerekes AMIT 2017, New York Dr. Judit Kerekes AMIT 2017, New York Örökségünk a magyar nyelv megőrzése megtartása A nagymama Idősebb szomszéd Családi barátok regéiből Régi kézimunkák újra használatából Magyar festmények, képek a

Részletesebben

A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei

A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei Színpadi díszlet megváltoztatása Ügyszám: SZJSZT 39/07 A bíróság által feltett kérdések: A bíróság felkéri a Szakértő Testületet, hogy 60 napon belül a következő

Részletesebben

A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus Iskolában

A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus Iskolában A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus Iskolában VEOL Page 1 of 11 HIRDETÉS 2019. 03. 12. 16:46 E M B E R K Ü Z D J É S B Í Z V A B Í Z Z Á L! MEGOSZTOM Tetszik 96 A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus

Részletesebben

A forradalom emléke. Koltai Tamás

A forradalom emléke. Koltai Tamás Koltai Tamás Nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy a kaposvári bemutató alkalmából fölidézzem a dráma három korábbi magyar elõadását. Nem lesz öncélú; megtanulhatjuk belõle a korszakos Büchner-remek

Részletesebben

A szorongás apoteózisa. Finta Edit kiállítása és könyvének bemutatója a budapesti Vármegye Galériában

A szorongás apoteózisa. Finta Edit kiállítása és könyvének bemutatója a budapesti Vármegye Galériában Feledy Balázs A szorongás apoteózisa Finta Edit kiállítása és könyvének bemutatója a budapesti Vármegye Galériában Megjelent a Bárka 2013/1. számában Egy kiállítás megnyitására kaptunk meghívót szeptember

Részletesebben

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és ú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29.sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 Email: bolyai29@axelero.hu Színháztörténet Színháztörténet:

Részletesebben

Fotók: Csorba Győző Könyvtár) - Hogyan lehet viszonyítani egymáshoz Madách Tragédiáját és Jankovics Marcell animációs filmjét?

Fotók: Csorba Győző Könyvtár) - Hogyan lehet viszonyítani egymáshoz Madách Tragédiáját és Jankovics Marcell animációs filmjét? Martsa Piroska (képünkön) Jankovics Marcell: Az ember tragédiája című monumentális animációs filmjének mozdulattervezőjeként dolgozott két évtizeden keresztül. Az Országos Könyvtári Napok keretében Pécsett,

Részletesebben

operaportal.hu, A CÍMSZEREPBEN: LAJKA KUTYA Russell Hepplewhite "Lajka, az űrkutya" című operája Szegeden.

operaportal.hu, A CÍMSZEREPBEN: LAJKA KUTYA Russell Hepplewhite Lajka, az űrkutya című operája Szegeden. operaportal.hu, 2013. 10. 15. A CÍMSZEREPBEN: LAJKA KUTYA Russell Hepplewhite "Lajka, az űrkutya" című operája Szegeden. Az idei évi Armel Operaverseny utolsó operája egy gyermekopera volt. Az egyfelvonásos

Részletesebben

Meleg Férfiak, Hideg Diktatúrák. 2015. Rend. Takács Mária. Éclipse Film Kft., Civil Művek. Magyar dokumentumfilm, angol felirattal. 100 perc.

Meleg Férfiak, Hideg Diktatúrák. 2015. Rend. Takács Mária. Éclipse Film Kft., Civil Művek. Magyar dokumentumfilm, angol felirattal. 100 perc. 128 SZEMLE Meleg Férfiak, Hideg Diktatúrák. 2015. Rend. Takács Mária. Éclipse Film Kft., Civil Művek. Magyar dokumentumfilm, angol felirattal. 100 perc. Takács Mária új dokumentumfilmje a melegeket kirekesztő,

Részletesebben

A drámai tér, a cselekmény tere nem azonos a látható térrel A filmkép csak egy részletét mutatja meg annak a világnak, ahol a cselekmény játszódik A

A drámai tér, a cselekmény tere nem azonos a látható térrel A filmkép csak egy részletét mutatja meg annak a világnak, ahol a cselekmény játszódik A A drámai tér, a cselekmény tere nem azonos a látható térrel A filmkép csak egy részletét mutatja meg annak a világnak, ahol a cselekmény játszódik A képen kívüli tér is szerepet játszik a rendezésben és

Részletesebben

A műalkotás értelmezése

A műalkotás értelmezése A műalkotás értelmezése A mű megismerése 1. Személyes benyomások Milyen a hangulata? Milyen érzéseket vált ki a nézőből? A mű megismerése 2. Az alkotás adatai Alkotó neve, mű címe, a keletkezés ideje,

Részletesebben

K É R D Ő Í V személyes kommunikációs stílus

K É R D Ő Í V személyes kommunikációs stílus K É R D Ő Í V személyes kommunikációs stílus Önnek bizonyára van elképzelése önmagáról mint személyes kommunikátorról, ezen belül arról, hogyan érzékeli önmaga kommunikációs módját, más szavakkal: kommunikációs

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN A Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (TÁRKI) 1993 végén, a Népjóléti Minisztérium megbízásából végzett kutatásainak

Részletesebben

Hiszen csak közönséges mutatványosok vagyunk

Hiszen csak közönséges mutatványosok vagyunk Kelemen Emese Hiszen csak közönséges mutatványosok vagyunk Berniczky Éva: Várkulcsa, mesterek, kóklerek, mutatványosok, szemfényvesztõk. Magvetõ Kiadó, Budapest, 2010 Berniczky Éva Várkulcsa című novelláskötete

Részletesebben

TÁMOP TEMATIKA 2010/II. félév Múzeumi óra STÍLUSGYAKORLATOK

TÁMOP TEMATIKA 2010/II. félév Múzeumi óra STÍLUSGYAKORLATOK TÁMOP TEMATIKA 2010/II. félév Múzeumi óra STÍLUSGYAKORLATOK Időpontok: szeptember 20, október 4, 18, november 8, 22, december 6. 9:00-11:00 Időtartam: 6 alkalom / min. 60 perc Helyszín: Nagy Kunszt Kortárs

Részletesebben

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Dráma emelt szint 0512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 22. DRÁMA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Feladatok 1. Elemezze egy szabadon

Részletesebben

Multimédiás-hangjátékos lézer show esküvőre 2015

Multimédiás-hangjátékos lézer show esküvőre 2015 Multimédiás-hangjátékos lézer show esküvőre 2015 2 Információk: és esküvője év hó -n Helyszín: Telepítés: -tól -ig (kb 2 óra időtartam) Násznép érkezik: Műsor kezdés várhatóan: órakor Időtartam: kb 8 perc

Részletesebben

JOSEPH HELLER MOHÁCSI ISTVÁN MOHÁCSI JÁNOS: MEGBOMBÁZTUK KAPOSVÁRT

JOSEPH HELLER MOHÁCSI ISTVÁN MOHÁCSI JÁNOS: MEGBOMBÁZTUK KAPOSVÁRT ALANTASOK, GYÁSZ! JOSEPH HELLER MOHÁCSI ISTVÁN MOHÁCSI JÁNOS: MEGBOMBÁZTUK KAPOSVÁRT NÁNAY ISTVÁN Az utolsó elõtti bérletes elõadást láttam. A pénztárnál elõttem s mögöttem diákok (fõleg lányok) tolongtak,

Részletesebben

Kritika Közellenségek (Public Enemies)

Kritika Közellenségek (Public Enemies) 2009 július 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Kritika értékelve Közellenségek Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A héten ismét moziztunk egyet, Johnny Depp, Christian Bale és Michael Mann adták át

Részletesebben

Athenaeum Kiadó Könyvklubja - Párizs fehér fényei

Athenaeum Kiadó Könyvklubja - Párizs fehér fényei 2011 február 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Athenaeum értékelve Kiadó Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Xénia kénytelen volt elhagyni a cári Oroszországot, amikor kb. 16 éves volt. Hirtelen

Részletesebben

Berlitz 1. szint KER szint A 1

Berlitz 1. szint KER szint A 1 Társalgási Berlitz 1. szint KER szint A 1 A tanuló képes általános kifejezéseket és egész egyszerű mondatokat használni és megérteni. Képes személyes adatokra vonatkozó kérdések megfogalmazására illetve

Részletesebben

MIT NYÚJTANAK ÖNNEK A RIPPEL PRODUKCIÓK?

MIT NYÚJTANAK ÖNNEK A RIPPEL PRODUKCIÓK? MŰSORAJÁNLÓ 2017 A RIPPEL BROTHERS A háromszoros Állami Díjjal kitüntetett, immár kilencszeres világrekorder Rippel Ferenc és Rippel Viktor a mai napig a külföldi nagy show-k és TV műsorok állandó sztárjai.

Részletesebben

KÖZÉPSZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÖZÉPSZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Általános jellemzok FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegíto beszélgetés 1. Társalgási feladat: három témakör interakció kezdeményezés nélkül 2. Szituációs feladat: interakció a vizsgázó

Részletesebben

Szót értünk-e egymással?

Szót értünk-e egymással? Szót értünk-e egymással? Írta: Mátyus Barbara Virág (10/3), német orientáció Iskola: Herman Ottó Gimnázium, Miskolc Tizeshonvéd utca 21. 3525 E-mail: matyusvirag@freemail.hu Felkészítő tanár: Subicz Róbert

Részletesebben

QUIMERA TÁNC SHOW AJÁNLATAINK

QUIMERA TÁNC SHOW AJÁNLATAINK QUIMERA TÁNC SHOW AJÁNLATAINK Tartalom Tánc show ajánlataink Táncosok bemutatkozója A Quimera módszer Egyéb szolgáltatásaink Elérhetőségünk QUIMERA TÁNC SHOW Stílusunk fő jellemzője, hogy egyedi, újszerű

Részletesebben

A KÜLFÖLDI MAGYAR KULTURÁLIS INTÉZETEK PROGRAMJAI

A KÜLFÖLDI MAGYAR KULTURÁLIS INTÉZETEK PROGRAMJAI A KÜLFÖLDI MAGYAR KULTURÁLIS INTÉZETEK PROGRAMJAI 2007. március Collegium Hungaricum, Bécs Sorszám Dátum A program megnevezése A program jellege / típusa 1. febr. 21-től márc. 15-ig 2. márc. 1. Első Finnugor

Részletesebben

SELECT VIDEO 2015. június

SELECT VIDEO 2015. június Hazárdjáték (The Gambler) (16) Lakossági megjelenés: 2015.06.03 Ajánlott fogyasztói ár: 3.190 Ft SELECT VIDEO 2015. június epizódszereplő (Aranyoskám). Az Oscar -díjra jelölt* Mark Wahlberg karrierje legfontosabb

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

Géppuskalábúak szállják meg Veszprém városát!

Géppuskalábúak szállják meg Veszprém városát! Géppuskalábúak szállják meg Veszprém városát! Az Irish Dance Experience egy új különleges színfolt az ír tánc világában, amelyet olyan gyönyörű zene kísér, mely felemeli és gyönyörködteti a közönséget.

Részletesebben

2015. január-február Az önkormányzat havi programajánlója. Január-február Tengernyi program. Színház Rendezvény Koncert Könyv

2015. január-február Az önkormányzat havi programajánlója. Január-február Tengernyi program. Színház Rendezvény Koncert Könyv 2015. január-február Az önkormányzat havi programajánlója Január-február Tengernyi program Színház Rendezvény Koncert Könyv Siófok, Fő tér 2. Levelezési cím: 8600 Siófok, Pf. 83. Telefon: 06 84 311 855

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

"Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal

Örömmel ugrok fejest a szakmába - Interjú Őze Áronnal "Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal 2014. október 29. szerda, 08:00 Az idei Vidor fesztiválon Őze Áron és Kedvek Richárd nyerte a legjobb főszereplő párosnak járó Pantalone-díjat az

Részletesebben

Írta: Gömöry Kati. Ahhoz, hogy a hirdetésed magára vonja a figyelmet, legjobb, ha megszólítod a célcsoportodat. Ennek többféle módja van:

Írta: Gömöry Kati. Ahhoz, hogy a hirdetésed magára vonja a figyelmet, legjobb, ha megszólítod a célcsoportodat. Ennek többféle módja van: 10 profitnövelő Facebook hirdetés tipp Karácsonyra Hirdetsz a Facebookon, de szeretnél még eredményesebb lenni? A titok a részletekben rejlik. Talán nem is sejted, milyen sok múlik azon, ha néhány dolgot

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Győr-Moson-Sopron megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Győr-Moson-Sopron megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Győr-Moson-Sopron megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat

Részletesebben

A tábor hivatalos menete

A tábor hivatalos menete A tábor hivatalos menete Első nap (júl 28.): 8:00 óra: Érkezés, regisztráció, reggeli 9:00 óra: Bevezetés, a tábor menetének, szabályainak ismertetése. 9:30 óra: A tanulók 5 csapatot formálnak a későbbi

Részletesebben

KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN

KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN Honnan jött az előadás ötlete? VIKTOR: Az alapötletem igazából az

Részletesebben

OPTIKAI CSALÓDÁSOK. Vajon valóban eltolódik a vékony egyenes? A kávéházi fal. Úgy látjuk, mintha a vízszintesek elgörbülnének

OPTIKAI CSALÓDÁSOK. Vajon valóban eltolódik a vékony egyenes? A kávéházi fal. Úgy látjuk, mintha a vízszintesek elgörbülnének OPTIKAI CSALÓDÁSOK Mint azt tudjuk a látás mechanizmusában a szem által felvett információt az agy alakítja át. Azt hogy valójában mit is látunk, nagy szerepe van a tapasztalatoknak, az emlékeknek.az agy

Részletesebben

Közhasznúsági jelentése 2011. Készült: 2012. május 31. Készítette: Soponyainé Nagy Edit

Közhasznúsági jelentése 2011. Készült: 2012. május 31. Készítette: Soponyainé Nagy Edit A K É K M A D Á R A L A P Í T V Á N Y a b e t e g g y e r m e k e k é r t Közhasznúsági jelentése 2011. Készült: 2012. május 31. Készítette: Soponyainé Nagy Edit 2 a.) Közhasznú egyszerűsített beszámoló

Részletesebben

LENGYEL László: Illeszkedés vagy kiválás. Budapest, Osiris Kiadó, 2006, 297 old, kötve, ISBN 963 389 636 3, 2480 Ft.

LENGYEL László: Illeszkedés vagy kiválás. Budapest, Osiris Kiadó, 2006, 297 old, kötve, ISBN 963 389 636 3, 2480 Ft. 1 MEKKORA VALÓJÁBAN MAGYARORSZÁG? LENGYEL László: Illeszkedés vagy kiválás. Budapest, Osiris Kiadó, 2006, 297 old, kötve, ISBN 963 389 636 3, 2480 Ft. Kakukktojás a főként alternatív az egyetemi tanszékek

Részletesebben

A holdfényben repülő bicikli

A holdfényben repülő bicikli A holdfényben repülő bicikli Páros interjú Mindketten rövid ideig tudhatták magukénak különleges biciklijüket, és vendéglátós művészi karrierjük sem tartott sokáig. Marozsán Erika színésznő épp túl egy

Részletesebben

Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Francia nyelv A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott

Részletesebben

A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei

A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei Játékfilm lényeges elemeinek jogosulatlan felhasználása reklámfilmben Ügyszám: SZJSZT 13/2003 A megbízó által feltett kérdések: 1. A Szerzői Jogi Szakértő

Részletesebben

Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1.

Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1. Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1. A párválasztó játékok között a párválasztó körjátékokat, a leánykérő játékokat és a párválasztó társasjátékokat találjuk. Az óvodában a leggyakrabban használt

Részletesebben

Fesztbaum Béla: Eszenyi Enikô felkért, hogy

Fesztbaum Béla: Eszenyi Enikô felkért, hogy Monokli A Pesti Színház március közepén mutatta be a Monokli címû elôadást Molnár Ferenc írásaiból, Fesztbaum Béla ren dezésében. A szerzô jeleneteibôl, novelláiból és publicisztikáiból gyúrta az anyagot

Részletesebben

Levegőt. Nézőpont. Georg Büchner, Tom Waits: Woyzeck (Katona József Színház) 7óra7 9 pont Közösség 8.21 pont Idő 1 óra 45 perc, szünet nélkül

Levegőt. Nézőpont. Georg Büchner, Tom Waits: Woyzeck (Katona József Színház) 7óra7 9 pont Közösség 8.21 pont Idő 1 óra 45 perc, szünet nélkül Nézőpont Georg Büchner, Tom Waits: Woyzeck (Katona József Színház) 7óra7 9 pont Közösség 8.21 pont Idő 1 óra 45 perc, szünet nélkül Levegőt Fotó: Dudás Ernő Woyzeck - Jordán Adél, Keresztes Tamás Gázszámla,

Részletesebben

Megnyílás. 2. összejövetel

Megnyílás. 2. összejövetel Megnyílás 2. összejövetel 25 Előkészítés Üljünk körbe, és középre tegyünk egy gyertyát (ne a szőnyegre csöpögjön!). Ezt gyújtsuk meg a beszélgetés kezdetekor! Keresd ki a mai napra való szentírási részt:

Részletesebben

A KÉK MADÁR ALAPÍTVÁNY. Közhasznúsági jelentése 2006.

A KÉK MADÁR ALAPÍTVÁNY. Közhasznúsági jelentése 2006. A KÉK MADÁR ALAPÍTVÁNY Közhasznúsági jelentése 2006. Készült: 2007. június 30. Készítette: a Kuratórium 2 a.) Számviteli beszámoló, közhasznúsági jelentés mellékelve b.) A központi költségvetéstől az Alapítvány

Részletesebben

Az apa állandó metamorfózisa

Az apa állandó metamorfózisa Az apa állandó metamorfózisa Deres Kornélia Szőrapa című kötetéről Deres Kornélia első kötete már címével is felkeltheti a mindenkori olvasó érdeklődését. Miként az Kemény István fülszövegéből is kiderül,

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM

TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMA 613 CÉLOK ÉS FELADATOK A Tánc és dráma tantárgy tanterve nem elméleti ismeretek tanítását helyezi a középpontba, hanem a drámajáték eszköztárának

Részletesebben

Köszönöm mindazoknak, akik reagáltak a fenti című előző havi tájékoztatómra!

Köszönöm mindazoknak, akik reagáltak a fenti című előző havi tájékoztatómra! ART02 2010 05 10 Lelkednek sem Art egy kis táplálék Köszönöm mindazoknak, akik reagáltak a fenti című előző havi tájékoztatómra! Most pedig egy kis beszámoló következik, mert akadt egy-két dolog, amely

Részletesebben

Néha volt olyan gondolatom, hogy könnyebb lenne halott szerzőnek lenni

Néha volt olyan gondolatom, hogy könnyebb lenne halott szerzőnek lenni Néha volt olyan gondolatom, hogy könnyebb lenne halott szerzőnek lenni A fiatal magyar dráma a JAK 2010-es szigligeti táborában lezajlott beszélgetés rövidített, szerkesztett változata Résztvevők: Göttinger

Részletesebben

MVM LASER FLOTTABAJNOKSÁG 2015

MVM LASER FLOTTABAJNOKSÁG 2015 MVM LASER FLOTTABAJNOKSÁG 2015 Az MVM Sportegyesület már negyedik éve rendezője a Laser hajóosztály flottabajnokságának, amelyre az idei évben is Balatonfüreden, a Koloska kikötőben került sor. A flottabajnokságra

Részletesebben

árdonyi Géza Színház

árdonyi Géza Színház árdonyi Géza Színház LA MANCHA LOVAGJA zenés színmű Szövegkönyv: DALE WASSERMAN Zene: Mitch Leigh Dalszövegek: Joe Darion Fordította: Blum Tamás Rendező: Blaskó Balázs Jászai-díjas Bemutató: 2017. március

Részletesebben

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST 2012. május 8., 18 óra, Bécs Tisztelt (az eseményen jelenlévők függvénye). Különleges és talán minden másnál alkalmasabb két egymáshoz ezernyi szállal kötődő nemzet kapcsolatainak

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1724/2012. (IX.26.) számú HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1724/2012. (IX.26.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/24427-5/2012. Tárgy: műsorszám előzetes korhatárkategóriába sorolása Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 1724/2012.

Részletesebben

Soha nem fogom elfelejtni a mai estét Eric Idle a Madáchban!

Soha nem fogom elfelejtni a mai estét Eric Idle a Madáchban! Soha nem fogom elfelejtni a mai estét Eric Idle a Madáchban! 2015. június 3. szerda, 08:00 Hétfőn este a Madách Színházba látogatott a Spamalot című musical két szerzője: Eric Idle és John Du Prez. Az

Részletesebben

Műleírás és mellékelete

Műleírás és mellékelete #1 Műleírás és mellékelete A tervezett emlékhely két, markánsan az I. Világháborúra jellemző téri, formai elem átírásából indul ki, és abból épít új plasztikai erővonalakat, mely absztrakció eredményeként

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

Nem tudom, hova lyukadok ki

Nem tudom, hova lyukadok ki Nem tudom, hova lyukadok ki Kollár Árpáddal és Nemes Z. Márióval Turi Tímea beszélget Szeretettel köszöntünk mindenkit. Amikor Árpi még nem árulta el, hogy az a közös bennetek, mindketten horkoltok, azon

Részletesebben

Az iwiw külföldi sikere (II. felvonás)

Az iwiw külföldi sikere (II. felvonás) Az iwiw külföldi sikere (II. felvonás) Történelem I A Virgo 2000 megalakul a Virgo Systems, hogy szoftvereket gyártson megrendelésre 2004-2006 emellett megcsinálja az iwiw-et 2006-2013 megint csak megrendelésre

Részletesebben

Popper Péter: 1 % 2008-02-06 23:43:10

Popper Péter: 1 % 2008-02-06 23:43:10 Popper Péter: 1 % 2008-02-06 23:43:10 1 % Ennyi zsidó él Magyarországon. A kb. 10. 000. 000-ból (tízmillióból) kb. 100. 000 (százezer.) Ettől az 1 %-tól rettegne 99 %? Ki ez a százezer zseniálisnak kikiáltott

Részletesebben

Rosner Krisztina. A láthatatlanná váló báb, a láthatóvá váló bábos JELENKOR. 2008. év 51. évfolyam 6. szám. (A pécsi Bóbita Bábszínházról)

Rosner Krisztina. A láthatatlanná váló báb, a láthatóvá váló bábos JELENKOR. 2008. év 51. évfolyam 6. szám. (A pécsi Bóbita Bábszínházról) JELENKOR 2008. év 51. évfolyam 6. szám Rosner Krisztina A láthatatlanná váló báb, a láthatóvá váló bábos (A pécsi Bóbita Bábszínházról) Kós Lajos (1924 2008) Magánügy: ott folytatom, ahol tavaly abbahagytam.

Részletesebben

Szoftver, szabadalom, Európa

Szoftver, szabadalom, Európa Szoftver, szabadalom, Európa szerző: Karsai Róbert verziószám: 3 utolsó módosítás: 2003.05.29. webcím: http://magyar-irodalom.elte.hu/robert/szovegek/ e-mail: robert@magyar-irodalom.elte.hu Tartalomjegyzék

Részletesebben

Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója

Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója Az egyesület 1991 októbere óta működik, a Fővárosi Bíróság közhasznú szervezeteként a Pk.66925/1991/1 számú végzése alapján jegyezte be. Az Andaxínház a különböző

Részletesebben

ViaszBaba SzínészNŐt szerettem

ViaszBaba SzínészNŐt szerettem Krencsey Hella ViaszBaba SzínészNŐt szerettem I. Immár aligha változom meg: minden vonásom végleges. Mi eddig eszmém és mámorom lett, eztán sorsom törvénye lesz. Garai Gábor Színészeink a szerepük által

Részletesebben

Miért nem tartja be Dörner az ígéretét?

Miért nem tartja be Dörner az ígéretét? Miért nem tartja be Dörner az ígéretét? 2012. október 18., csütörtök, 19:22 Utolsó frissítés: 2012. október 18., csütörtök, 21:01 Szerző: Rác András Szenvedéstörténet az Újszínházban. Szó szerint. Nyírő

Részletesebben

6. óra TANULÁSI STÍLUS

6. óra TANULÁSI STÍLUS 6. óra TANULÁSI STÍLUS CÉL: az egyén jellemzőinek megfelelő tanulási stílus kialakítása. Eszközök: A TANULÁSI STÍLUS KÉRDŐÍV kinyomtatva (a tanulói létszámnak megfelelő példányszámban). A Kiértékelés kinyomtatva

Részletesebben

A színházi előadás elemzési szempontjai

A színházi előadás elemzési szempontjai A színházi előadás elemzési szempontjai I/a) Az előadásról, a színházi jelrendszerről globálisan Miről szól számodra az előadás? Mi a rendezői elképzelés, koncepció lényege szerinted? Milyen címet adnál

Részletesebben

A MŰVÉSZETI TELJESÍTMÉNYEK MÉRÉSE JÚNIUS 29. M. TÓTH GÉZA

A MŰVÉSZETI TELJESÍTMÉNYEK MÉRÉSE JÚNIUS 29. M. TÓTH GÉZA A MŰVÉSZETI TELJESÍTMÉNYEK MÉRÉSE 2016. JÚNIUS 29. M. TÓTH GÉZA 1 SZÍNHÁZI, ELŐADÓMŰVÉSZETI ÉS MOZGÓKÉPES ALKOTÁSOK KVANTITATÍV ÉRTÉKELÉSE 2 MOZGÓKÉPES ALKOTÁSOK SÚLYOZÁSA alkotások típusa alkotói részvétel

Részletesebben

A hátrányos helyzetű gyermekek tehetséggondozásának rendszerszemléletű megközelítése

A hátrányos helyzetű gyermekek tehetséggondozásának rendszerszemléletű megközelítése A hátrányos helyzetű gyermekek tehetséggondozásának rendszerszemléletű megközelítése DUDÁS Marianna Nyíregyházi Főiskola Pedagógus Képző Kar, Nyíregyháza dudasm@nyf.hu A hétköznapi életben, a tehetség

Részletesebben

The Beatles. Sárga tengeralattjáró

The Beatles. Sárga tengeralattjáró 21306 The Beatles Sárga tengeralattjáró Amikor a látványos Sárga tengeralattjáró 1968- ban megjelent, azonnal olyan mérföldkövet jelentő filmnek ismerték el, amely az animációt addig nem látott magasságokba

Részletesebben

AZ ANYANYELVI JOGOK SZABÁLYOZÁSA ROMÁNIÁBAN

AZ ANYANYELVI JOGOK SZABÁLYOZÁSA ROMÁNIÁBAN Varga Attila * AZ ANYANYELVI JOGOK SZABÁLYOZÁSA ROMÁNIÁBAN I. Nyelvpolitika nyelvi jogok. Fogalmi keret A nyelv és politika a Kárpát-medencében élő népek kapcsolatát évszázadokra visszamenően, hányattatott

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontok szerint adható maximális pontszámot mutatja.

A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontok szerint adható maximális pontszámot mutatja. A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák alapján történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon, valamint az egyes szempontokhoz tartozó szintleírásokon

Részletesebben