A Vidékfejlesztési Minisztérium pályázati kiírása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Vidékfejlesztési Minisztérium pályázati kiírása"

Átírás

1 A Vidékfejlesztési Minisztérium pályázati kiírása AGRÁRÁGAZATI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI SZERVEZETEK SZÁMÁRA A Vidékfejlesztési Minisztérium, mint támogató (továbbiakban: VM) az agrárágazati szakmai érdekeket képviselő szervezetek, illetőleg egyesületek hasznos tevékenységét elismerve, a Magyar Köztársaság évi költségvetéséről szóló évi CLXIX. törvény 1. számú mellékletének XII. Vidékfejlesztési Minisztérium fejezetének 20/3/8 szám alatti jogcímcsoportban lévő az ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása előirányzat terhére, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Ámr.) alapján támogatást nyújt ezen szervezetek működéséhez, a tárcafeladatok helyi sajátos körülmények és feltételek közötti lehető leghatékonyabb megvalósulásának elősegítése érdekében, és az alábbi nyílt pályázati felhívást teszi közzé: 1. A pályázati támogatás célja: Az agrár- és vidékfejlesztési szakmai szervezetek és érdekképviseletek működési költségeihez való hozzájárulás a tárcafeladatok sajátos térségi körülmények és feltételek közötti leghatékonyabb megvalósulása érdekében. 2. Támogatás a fenti céllal egyezően az alábbi működési kiadásokra igényelhető: Költségvetési támogatás igényelhető a szervezet, alapszabály szerinti alábbi működési költségeihez: a) az irodák, egyesületi helyiségek fenntartási, működési költségeihez, b) tagsággal való kapcsolattartás költségeihez, c) személyi feltételek biztosításához, d) kizárólag nemzetközi szervezeti tagdíj forintfedezetéhez, e) közgyűlések és más egyesületi összejövetelek rendezési költségeihez, f) weboldal létrehozásához, fenntartásához, g) ágazati szakmai ismeretterjesztő előadások, konferenciák, rendezvények költségeihez, h) ismeretterjesztő kiadványok készítésének költségeihez. A támogatás beruházási célra nem igényelhető. 3. A pályázók köre: Pályázatot nyújthatnak be azok az agrárágazati és vidékfejlesztési szervezetek amelyek: a) tagságuk önkéntes tevékenységét közérdekű társadalmi célok érdekében szervezik, és b) székhelyük Magyarországon van, és c) az egyesülési jogról szóló év II. törvény alapján bírósági végzéssel igazolt nyilvántartásba vételük december 31. előtt megtörtént, és

2 d) a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény 14. alapján írásban nyilatkoznak arról, hogy nem esnek a 6. -ban foglalt korlátozás alá, e) tevékenységüket az ország területén fejtik ki, és f) hitelesített érvényes alapszabállyal, képviseleti szervvel, nyilvántartott tagsággal rendelkeznek és létrehozásuktól folyamatos tevékenységet folytatnak. Egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be. 4. Nem pályázhatnak: a) az alapítványok, b) a közalapítványok, c) a köztestületek, d) non-profit gazdasági társaságok, e) az egyházi jogi személyek, f) a pártok, g) a gazdasági társaságok. 5. A pályázattal elnyerhető támogatás összege: Az előirányzaton rendelkezésre álló pénzösszegből e pályázattal meghirdetett támogatásra 45 millió forint használható fel. Az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege forinttól forintig terjedhet. A támogatás maximált összege alapján közbeszerzési eljárás lefolytatására vonatkozó kötelezettsége egyetlen Kedvezményezettnek sincsen. 6. A pályázattal elnyerhető támogatás mértéke: A támogatás mértéke az összes elszámolható költség 100%-a. 7. A finanszírozás módja A támogatás záró beszámoló elfogadását követő utófinanszírozás. 8. A pályázat tartalmi és formai követelményei: A pályázat az adatlapból (pályázati felhívás 1. sz. melléklete) és mellékletekből áll. A pályázathoz az alábbi mellékleteket kell csatolni: a) 30 napnál nem régebbi igazolást a pályázó bírósági nyilvántartásba vételéről (bírósági végzés vagy kivonat eredetiben), b) a képviseletre jogosult személy aláírási címpéldányát eredetiben, közjegyző által hitelesítve, c) a pályázó számlavezető pénzintézete 30 napnál nem régebbi igazolását eredetiben, a pontos számlaszám megjelölésével a pályázó bankszámlájának vezetéséről, d) a pályázó nyilatkozatát adószámáról, adóazonosító jeléről, társadalombiztosítási azonosító jeléről, társadalombiztosítási folyószámla számáról, statisztikai számjeléről és a szervezet típusáról,

3 e) a pályázó nyilatkozatát arról, hogy adó-, illeték-, járulék-, vagy vámtartozása és költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt jogerős határozattal megállapított köztartozása nincs, és a támogatás folyósítója e nyilatkozat valóságtartalmának ellenőrzését kérheti, f) a pályázó hozzájárulását ahhoz, hogy a költségvetésből nyújtott támogatás kifizetése előtt a köztartozás-mentességét a támogató az Áht. 13/A. (4) bekezdése szerint vizsgálhatja. g) a pályázó nyilatkozatát arról, hogy nem áll végelszámolás alatt, illetve ellene csőd-, felszámolási eljárás, vagy ellene egyéb, megszüntetésre irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban, h) a pályázó nyilatkozatát arról, hogy az évi XXXVIII. törvény szerinti rendezett munkaügyi kapcsolatoknak megfelel, amennyiben foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében Magyarországon munkavállalót foglalkoztat, i) a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a költségvetésből nyújtott támogatás célja tekintetében adólevonási joggal rendelkezik-e, j) a pályázó nyilatkozatát arról, hogy nem esik a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény 6. -ban foglalt korlátozás alá, k) a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázatban foglalt adatok, dokumentációk, információk teljes körűek, valódiak és hitelesek, l) a pályázó nyilatkozatát arról, hogy az adott tárgyban támogatási igényt korábban illetve egyidejűleg mikor és hol nyújtott be, m) a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a évi CLXXXI. törvény 5. (1)-(2) bek. szerinti adatainak nyilvánosságra hozatalához hozzájárul. n) a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a támogatási igény szabályszerűségének és a költségvetésből nyújtott támogatás rendeltetésszerű felhasználásának a jogszabályban meghatározott szervek, illetve az VM Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya és az illetékes szakfőosztályok általi ellenőrzéséhez hozzájárul, o) a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a támogatási szerződés megkötése során a felhívás 15. pontjában részletezett jogosulatlan igénybevétel esetére a támogatás jegybanki alapkamattal növelt jogosulatlanul igénybevett összegére a minisztérium számára azonnali beszedési megbízásra vonatkozó pénzintézet által záradékolt felhatalmazó levelet ad. Ezen felhatalmazó levél a támogatási szerződés elválaszthatatlan részét képezi, p) a pályázó nyilatkozatát annak tudomásulvételéről, hogy lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása esetén a köztartozás megfizetéséig a támogatás nem illeti meg, és az esedékes támogatások folyósítása felfüggesztésre, illetve visszatartásra kerülnek. q) Az előző pontban foglaltak kivételével hozzájárul ahhoz, hogy a Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adataihoz a költségvetésből nyújtott támogatás utalványozója, folyósítója, a XIX. Uniós fejlesztések fejezetnek az európai uniós forrásból finanszírozott költségvetésből nyújtott támogatása tekintetében a közreműködő szervezet, ennek hiányában az irányító hatóság (a továbbiakban együtt: a támogatás folyósítója), az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek, az Áht (9) bekezdése alapján kiadott miniszteri rendeletekben, valamint az e jogszabályban meghatározott más jogosultak hozzáférjenek, r) a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati kiírásban szereplő feltételeket és követelményeket tudomásul veszi, s) a pályázó alapszabályát a szervezet képviselője által hitelesített másolatban. A pályázatot a fenti sorrend figyelembevételével, célszerűen a mellékelt nyilatkozati űrlap (pályázati felhívás 2. sz. melléklete) igénybevételével kérjük elkészíteni.

4 9. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje: a) a pályázatot zárt borítékban, kettő példányban, kizárólag postai úton lehet a VM Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályához benyújtani (1055 Budapest, Kossuth L. tér 11.), b) a pályázatot egy eredeti példányban, minden oldalt aláírva kell benyújtani (a második példány az eredeti hitelesített fénymásolata is lehet, de a két példány esetleges eltérése esetén az eredeti a mérvadó), c) a pályázati adatlap tartalma nem változtatható meg és nem javítható, d) a pályázat benyújtásának (feladásának) határideje: december Hiánypótlás A jelen pályázati eljárásban hiánypótlásra nincs lehetőség. 11. A pályázat elbírálásának rendje és értékelési szempontok: Kizáró okok I. Nem ítélhető meg támogatás azon pályázat alapján amely: a) hibásan, hiányosan, nem előírt példányszámban, vagy határidő után került benyújtásra, b) bármely tekintetben valótlan adatszolgáltatást tartalmaz, c) jelen pályázati felhívásban megfogalmazott célokkal nincs összhangban. II. Nem ítélhető meg illetőleg nem nyújtható támogatás azon pályázó részére amely: a) ellen csőd-, felszámolási eljárás, vagy egyéb, megszüntetésre irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás van folyamatban, b) a jelen pályázat kiírását megelőző 5 évben az államháztartás bármely alrendszeréből folyósított támogatást a támogatási szerződésben megjelölt céltól részben vagy egészben eltérő célra használta fel, avagy azzal nem, vagy nem megfelelően számolt el. c) nem felel meg az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény szerinti rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek, d) pályázónak állami illetőleg önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó, lejárt köztartozása van. Bírálatra csak tartalmi és formai szempontból megfelelő pályázat kerülhet. Az államtitkárra átruházott miniszteri döntési jogosultság alapján, a támogatói döntésre az államtitkár által létrehozott bíráló bizottság tesz javaslatot. A pályázat elbírálására január 4-ig (benyújtási határidőtől számított 30 nap) kerül sor. A pályázat forráshiány miatt egyéb kizáró körülmények hiányában is elutasításra kerülhet. A pályázó a támogató döntéséről, illetve a támogatás igénybevételének feltételeiről az írásbeli döntéshozataltól számított 15 napon belül értesítést kap. Az értékelés szempontjait képezik különösen: a pályázatban bemutatott program megvalósíthatósága, illetve szakmai hitelessége, a szervezet működőképessége, földrajzi működésének területe, a szervezet tevékenységének eredményessége és költségviselési képessége, a szervezet létszáma. A minisztérium a benyújtott pályázatokat nem küldi vissza.

5 A pályázati kiírás és annak eredménye a döntés meghozatalától számított 15 napon belül a VM honlapján ( közzétételre kerülnek. 12. Jogorvoslat A bíráló bizottság javaslata, és a támogató döntése ellen kifogásnak kizárólag jogszabálysértés esetén van helye. A kifogást, a közzétételt követő 15 napon belül, a támogatási döntéshozó részére címezve a VM Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályára kell megküldeni. 13. Az elnyert támogatás felhasználásának és kifizetésének rendje: a) az igényelt támogatási összegnél kisebb összeg is nyújtható, b) az elnyert támogatás kizárólag a pályázatban megjelölt célra használható, c) amennyiben a támogatást rendezvények, előadások, konferenciák megtartásához, megrendezéséhez, kiadványok elkészítéséhez használják fel, támogatóként a Vidékfejlesztési Minisztériumot (VM) fel kell tüntetni a meghívókon, tájékoztatókon, plakátokon, kiadványokon, illetve az eseményről annak megrendezése előtt legkésőbb 10 nappal az VM Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályának értesítést kell küldeni, d) a támogatást elnyert pályázó aláírási címpéldányt benyújtott képviselőjével a VM az Ámr (8) bek. szerinti határidőben (a szerződéskötési feltételekről szóló értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül) a pályázat mellékletét képező minta szerinti támogatási szerződést köt, e) a szerződés tartalmazza a támogatás folyósításának, felhasználásának, elszámolásának és egyéb feltételeinek részletes szabályozását, f) a támogatás kifizetésének feltétele az, hogy a támogatást elnyert pályázó a pályázatban, és a szerződésben meghatározott határidőig benyújtja a szerződés részét képező minta szerinti, pénzügyi jogszabályoknak megfelelő beszámolóját és pénzügyi elszámolását. g) a támogatás folyósítását a VM Költségvetési és Gazdálkodási Főosztálya végzi, h) a költségvetésből nyújtott támogatás igénybevétele záró beszámolót követő utófinanszírozás, i) a támogatás teljes összege a nyertes pályázó évben keletkezett működési költségeire, kiadásaira használható fel. Az ezt tartalmazó és befogadható számla legkésőbbi kifizetési dátuma: január 15. j) a támogatás terhére elszámolandó számláknak és bizonylatoknak a támogatott szervezet nevére és székhelyére kell szólniuk, k) a pályázónak nyújtott támogatás más társadalmi szervezetnek tovább nem adható, a működési kiadásokkal összefüggésben más társadalmi szervezet felé történő kifizetésként nem számolható el. 14. Elszámolás a tárgyévben keletkezett működési költségekről, kiadásokról: a) a pályázó az elnyert támogatási összeg szerződésszerű felhasználásáról a felhasználást követően, de legkésőbb március 31-ig köteles a szerződés mellékletét képező minta szerinti beszámolót, és az elszámolást, a VM Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályához egy eredeti példányban megküldeni,

6 b) az elszámolás szöveges részéből és a mellékletekből egyértelműen ki kell tűnnie annak, hogy a támogatás a pályázatban meghirdetett, és vállalt célokra közvetlenül került felhasználásra, c) a pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy a kapott támogatási összeget más támogatásnál nem számolta el, d) az elszámolásnak célszerűen jogcím szerinti bemutatásban kell tartalmaznia a konkrét és azonosítható felhasználásokat (jogcím és a hozzárendelt pénzeszköz), e) a számlákhoz kapcsolódó kifizetési bizonylatok hitelesített másolatát, f) bérkifizetés esetében a bérjegyzéket, a kifizetés dokumentumát, valamint a munkavállalói és munkaadói járulékok megfelelő számlákra való továbbutalását igazoló bankkivonat hitelesített másolatát, g) az elszámolni kívánt olyan számlák esetében, amelyeknél a számla kibocsátásának alapja a felek közötti megállapodás, vagy szerződés (bérlet, valamely szolgáltatásra adott megbízás, vállalkozási szerződés stb.) annak írásbeli hitelesített másolati példányát az elszámolás mellékleteként meg kell küldeni, h) a lehetséges felhasználási jogcímek részben a támogatott feladat tartalomból, részben a számvitelről szóló évi C. törvényben és az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendeletben rögzített általánosan használatos terminológiák szerint alakíthatók ki, i) a szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítésének, a támogatás rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzését, elfogadását a VM Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya az illetékes szakfőosztályok bevonásával végzi, j) a szerződés módosítása kizárólag az a) pontban meghatározott elszámolási határidő leteltét megelőzően kezdeményezhető. 15. A támogatás rendeltetéstől eltérő felhasználásának következményei: A támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek nem teljesítése, a beszámolási és elszámolási kötelezettség nem teljesítése vagy csak részbeni teljesítése esetén, a támogatás teljes egészében, illetve részben jogosulatlanul igénybevett támogatásnak minősül. Ebben az esetben a támogatási összeg kifizetésére nem, illetve csak részben kerül sor. 16. Biztosítékok köre Jelen pályázati kiírás keretében a pályázó a 8. o) pontban meghatározott, visszavonásig érvényes felhatalmazó levelet ad. 17. Elérhetőség: A pályázattal kapcsolatban a pályázók az alábbi telefonszámokon kaphatnak felvilágosítást: VM Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya (1055 Budapest, Kossuth L. tér 11.) ; ;

PÁLYÁZATI ADATLAP UTCAI SZOCIÁLIS MUNKÁT MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZATHOZ

PÁLYÁZATI ADATLAP UTCAI SZOCIÁLIS MUNKÁT MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZATHOZ Pályázati azonosító: Főigazgatóságra érkezés dátuma: Iktatószám: PÁLYÁZATI ADATLAP UTCAI SZOCIÁLIS MUNKÁT MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZATHOZ A pályázati űrlapot

Részletesebben

Földművelésügyi Minisztérium pályázati kiírása

Földművelésügyi Minisztérium pályázati kiírása Földművelésügyi Minisztérium pályázati kiírása AGRÁRÁGAZATI SZERVEZETEK SZÁMÁRA A Földművelésügyi Minisztérium, mint támogató (továbbiakban: FM) az agrárágazati és vidékfejlesztési szakmai érdekeket képviselő

Részletesebben

1.1. Megnevezése (neve): 1.2.2. Pályázó szervezeti-működési formája: 1.2.2.1. Szervezeti formán belüli bontás:

1.1. Megnevezése (neve): 1.2.2. Pályázó szervezeti-működési formája: 1.2.2.1. Szervezeti formán belüli bontás: 2015. február 12-étől érvényes adatlap (V1) Azonosító: A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP IGAZGATÓSÁGA 1388 Budapest, Pf.: 82. Telefon: 327-4300 e-mail: info@nka.hu, honlap: www.nka.hu P Á L Y Á Z A T I A D A T

Részletesebben

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45.

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45. Pályázati kiírás A pályázat címe: Civil pályázat A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45. A pályázat célja: isaszegi székhelyű, bejegyzésű civil szervezetek,egyesületek,

Részletesebben

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (III. 25.) önkormányzati rendelete a társadalmi szervezeteknek, alapítványoknak és közalapítványoknak nyújtható önkormányzati támogatásokról

Részletesebben

ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ L TÁMOGATOTTAK RÉSZÉRE

ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ L TÁMOGATOTTAK RÉSZÉRE 2015. február 12-étől érvényes adatlap (V1) Azonosító: AN NEMZETI KULTURÁLIS ALAP IGAZGATÓSÁGA 1388 Budapest, Pf.: 82. Telefon: 327-4300 e-mail: info@nka.hu, honlap: www.nka.hu ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ

Részletesebben

PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ

PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ FONTOS TUDNIVALÓK Jelen pályázat keretében a pályázati felhívásban szereplő szakképzésekben résztvevők elméleti és gyakorlati képzési költségeinek, a tananyagnak és a szakmai vizsga

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: Hajléktalan, fogyatékos, időskorú személyek valamint gyermekek programpályázat útján történő támogatása.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: Hajléktalan, fogyatékos, időskorú személyek valamint gyermekek programpályázat útján történő támogatása. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális Bizottsága pályázatot hirdet debreceni székhelyű non-profit szervezetek programjainak támogatására A pályázók köre: Pályázatot nyújthatnak

Részletesebben

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására F E L H Í V Á S Gencsapáti székhelyű civil szervezetek 2015. évi támogatására Gencsapáti Község Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Önkormányzat költségvetésében civil szervezetek számára

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Belügyminisztérium Gazdasági és Informatikai Helyettes Államtitkársága pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Belügyminisztérium Gazdasági és Informatikai Helyettes Államtitkársága pályázatot hirdet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Belügyminisztérium Gazdasági és Informatikai Helyettes Államtitkársága pályázatot hirdet 1. A pályázat célja üzemeltetési költségcsökkentést eredményező energetikai fejlesztések pénzügyi

Részletesebben

A pályázat benyújtásának határideje: március óra.

A pályázat benyújtásának határideje: március óra. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról szóló 21/2015.(VIII.27.) számú önkormányzati rendelete alapján pályázatot ír ki a helyi

Részletesebben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a pályázatot hirdet Jegyzetelő szolgáltatás támogatása felsőoktatásban tanuló fogyatékos hallgatók érdekében (kód: 21221) címmel 1. A PÁLYÁZAT

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. A kérelmező szervezet teljes neve:... A kérelmező szervezet rövidített neve:...

ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. A kérelmező szervezet teljes neve:... A kérelmező szervezet rövidített neve:... Ügyiratszám 1 : Érkezett 1 : ÖSSZESÍTŐ ADATLAP 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve:... A kérelmező szervezet rövidített neve:... Gazdálkodási formakód 2 : A kérelmező jogállása: Amatőr

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A támogatási keretként meghatározott költségvetési összeg felhasználására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A támogatási keretként meghatározott költségvetési összeg felhasználására PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A támogatási keretként meghatározott költségvetési összeg felhasználására Biharkeresztes Város Önkormányzata pályázatot hirdet a 2010. évi költségvetési rendeletében elkülönített támogatási

Részletesebben

civil és sportszervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására

civil és sportszervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására Pásztó Város Polgármestere 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/13 Fax: (06-32) 460-918 Szám :1-21/2016 A javaslat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT civil és

Részletesebben

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37.

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37. 42/ 2 0 1 6. ( I I. 1 7. ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A Civil szervezetek programjainak támogatása 2016. L I T É R K Ö Z S

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján Melléklet a 70/2015. (IV. 14.) önkormányzati határozathoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján 2015.

Részletesebben

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését.

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését. A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása a szomszédos országokban működő magyar tudományos szervezetek 2015. évi konferencia- és kiadvány-támogatására 1. A pályázat célja A Magyar Tudományos Akadémiáról

Részletesebben

2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE. A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele

2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE. A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele 2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele Az alábbi témakörökben lehet pályázni: A.) Település környezet-

Részletesebben

Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról

Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Vácduka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Kistelek Város Képviselő-testületének rendelete

Kistelek Város Képviselő-testületének rendelete KISTELEK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 38/2006. (XII.20.) RENDELETE AZ EGYESÜLETEKNEK, TÁRSADALMI SZERVEZETEKNEK, ALAPÍTVÁNYOKNAK ÁTADOTT PÉNZESZKÖZÖKRŐL Kistelek Város Képviselő-testülete

Részletesebben

Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról

Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Bodrog Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről

Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatni kívánja a település területén működő civil szervezeteket

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PÁLYÁZATI ADATLAP. A Falfirka eltávolítás Európa Kulturális Fővárosában elnevezésű munkaerőpiaci program

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PÁLYÁZATI ADATLAP. A Falfirka eltávolítás Európa Kulturális Fővárosában elnevezésű munkaerőpiaci program Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A pályázat beérkezett: A pályázat sorszáma: (BMMK tölti ki) iktatószám: Pályázó szervezet neve: PÁLYÁZATI ADATLAP A Falfirka eltávolítás Európa Kulturális Fővárosában

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések 1. A rendelet célja

I. Fejezet. Általános rendelkezések 1. A rendelet célja Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2013. (IX. 27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által államháztartáson kívülre nyújtott támogatásokról, illetve az államháztartáson kívülről átvett

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (II. 21. ) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről Bogács Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani.

A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani. A Képviselő-testület 2017. évi költségvetésébe tervezett sporttámogatási keretösszeg terhére az alább meghatározott feltételekkel pályázatot ír ki a rétsági sportszervezetek támogatására. Pályázati feltételek:

Részletesebben

5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a február 15-ei képviselő-testületi ülésre

5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a február 15-ei képviselő-testületi ülésre Jánossomorja Város Önkormányzata Jegyzőjétől 5./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. február 15-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: Előterjesztő: Pályázati felhívás dr. Péntek Tímea jegyző 1 Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

honlapról.

honlapról. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében pályázati felhívást tesz közzé az alábbi területen:

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. A szervezet megnevezése:... A szervezet székhelye:... A szervezet levelezési címe:... A szervezet képviselőjének neve:...

PÁLYÁZATI ADATLAP. A szervezet megnevezése:... A szervezet székhelye:... A szervezet levelezési címe:... A szervezet képviselőjének neve:... 1. melléklet a 21/2015. (VIII.27.) számú önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP A pályázó szervezet adatai A szervezet megnevezése:....... A szervezet székhelye: A szervezet levelezési címe: A szervezet

Részletesebben

Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP

Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP Baracs Község Önkormányzat pályázati alapjából történő pénzbeli támogatás

Részletesebben

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Magyar Köztársaság 10 éves NATO-tagságának megünneplésére

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Magyar Köztársaság 10 éves NATO-tagságának megünneplésére A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Magyar Köztársaság 10 éves NATO-tagságának megünneplésére A Külügyminisztérium a Külügyminisztérium fejezetnél az egyes fejezeti kezelésű

Részletesebben

- az egyesületben sportolók létszámát, az egyesület tagjainak számát, az előző évben elért eredményeket és a szakmai munkáról szóló beszámolót

- az egyesületben sportolók létszámát, az egyesület tagjainak számát, az előző évben elért eredményeket és a szakmai munkáról szóló beszámolót A Képviselő-testület 2019. évi költségvetésébe tervezett sporttámogatási keretösszeg terhére az alább meghatározott feltételekkel pályázatot ír ki a rétsági sportszervezetek támogatására. Pályázati feltételek:

Részletesebben

1. Pályázó szervezet neve: Székhelye:... Levelezési címe: Képviselő neve, elérhetősége ( , telefon):..

1. Pályázó szervezet neve: Székhelye:... Levelezési címe: Képviselő neve, elérhetősége ( , telefon):.. Polgármesteri Hivatal tölti ki! Pályázati azonosító: A pályázó a kiírásnak: O megfelel O nem felel meg A pályázat a pályázati kiírásnak: O megfelel O nem felel meg PÁLYÁZATI ADATLAP Agrárgazdasággal foglalkozó

Részletesebben

I. Pályázat Sport támogatásra

I. Pályázat Sport támogatásra RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu I. Pályázat Sport támogatásra Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A pályázat kiírója és elbírálója: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzat

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A pályázat kiírója és elbírálója: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzat PÁLYÁZATI KIÍRÁS 1. Általános információk: A pályázat kiírója és elbírálója: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzat A pályázat célja: A csepeli sportegyesületek, sportcélú alapítványok működésének támogatása,

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez A beérkezés dátuma: (Pályázatot személyesen leadni a Siófoki Közös Önkormányzati

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Támogatási kérelem benyújtása civil szervezetek részére évre Törökbálint Város Önkormányzatához

PÁLYÁZATI ADATLAP. Támogatási kérelem benyújtása civil szervezetek részére évre Törökbálint Város Önkormányzatához PÁLYÁZATI ADATLAP Támogatási kérelem benyújtása civil szervezetek részére 2015. évre Törökbálint Város Önkormányzatához Alapadatok Civil szervezet neve:. Székhelye: Bírósági nyilvántartási száma:.. Elérhetősége

Részletesebben

A évi kerületi sportcélú támogatások

A évi kerületi sportcélú támogatások 1. számú melléklet BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA pályázati felhívást tesz közzé a A 2016. évi kerületi sportcélú támogatások elnevezéssel. Csepel, 2016. PÁLYÁZATI KIÍRÁS 1. Általános információk:

Részletesebben

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A támogatás célja: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A legalább 12 hónapja betöltetlen

Részletesebben

Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a civil szervezetek 2015. évi támogatásáról szóló pályázati felhívásról

Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a civil szervezetek 2015. évi támogatásáról szóló pályázati felhívásról {(é{;. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a civil szervezetek 2015. évi támogatásáról szóló pályázati

Részletesebben

Záró rendelkezések. Dr. Rónaszéki László jegyző

Záró rendelkezések. Dr. Rónaszéki László jegyző Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. ker. Önkormányzatának 36/2007. (X. 19.) sz. rendelete az egyházak, a társadalmi és civil szervezetek, valamint alapítványok támogatására elkülönített előirányzat

Részletesebben

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A támogatás célja: hatályos: 2015.08.18 - A legalább

Részletesebben

1. A pályázó civil szervezet adatai

1. A pályázó civil szervezet adatai PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. A pályázat sorszáma (az Önkormányzat tölti ki): 1. A pályázó civil szervezet adatai A szervezet megnevezése: A szervezet bírósági bejegyzésének száma: A szervezet nyilvántartási száma:

Részletesebben

2016. évi pályázati adatlap. Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Civil szakmai programok megvalósítása 2016

2016. évi pályázati adatlap. Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Civil szakmai programok megvalósítása 2016 2016. évi pályázati adatlap Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Civil szakmai programok megvalósítása 2016 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI 1.1. A pályázó szervezet teljes neve: 1.2. A pályázó

Részletesebben

C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete. a helyi civil szervezetek támogatásáról

C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete. a helyi civil szervezetek támogatásáról C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Záradék: Kihirdetés ideje: 2015. február 25. 15. óra 40.

Részletesebben

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008. (VI. 26.) sz. ÖKT. rendelete az önkormányzati támogatásokról.

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008. (VI. 26.) sz. ÖKT. rendelete az önkormányzati támogatásokról. Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008. (VI. 26.) sz. ÖKT. rendelete az önkormányzati támogatásokról. Kardoskút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

2. A pénzügyi Lebonyolító adatai 2.1. Megnevezése (neve): Hivatalos okirat szerinti megnevezés!

2. A pénzügyi Lebonyolító adatai 2.1. Megnevezése (neve): Hivatalos okirat szerinti megnevezés! 2007. január 1-jétől érvényes pályázati adatlap NEMZETI KULTURÁLIS ALAP IGAZGATÓSÁGA 1388 Budapest, Pf.: 82. Telefon: 327-4300 e-mail: info@nka.hu, honlap: www.nka.hu Az NKA Igazgatósága tölti ki! A pályázat

Részletesebben

Nyirád A hirdetőtáblára kifüggesztve: március 9. Levétel napja: március 25. Hatályos: március 10.

Nyirád A hirdetőtáblára kifüggesztve: március 9. Levétel napja: március 25. Hatályos: március 10. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (III.9.) önkormányzati rendelete a civil szervezeteknek nyújtható önkormányzati támogatásokról Hatályos: 2016. március 10. Nyirád 2016 A hirdetőtáblára

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E az újpesti kisvállalkozások gazdaságfejlesztési támogatásáról (T E R V E Z E T) Budapest Főváros

Részletesebben

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P NYUGDÍJAS SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ I. PÁLYÁZÓ SZERVEZET ADATAI A pályázó neve:.. A pályázó székhelye:. A pályázó címe,

Részletesebben

Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer

Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoptok részére a 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás Kérelem - Főlap Jogcímkód: 35001, 46001 1 Főlap iratkódja 2 Azonosítási

Részletesebben

ADATLAP a pénztárgép regisztrációhoz szükséges egyedi azonosító/támogatás igényléséhez

ADATLAP a pénztárgép regisztrációhoz szükséges egyedi azonosító/támogatás igényléséhez ADATL a pénztárgép regisztrációhoz szükséges egyedi azonosító/támogatás igényléséhez vonalkód helye Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az illetékes alsó fokú állami adóhatósághoz H I V A T A L PTGREG

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS CIVIL SZERVEZETEK 2014. évi támogatására CIV-14

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS CIVIL SZERVEZETEK 2014. évi támogatására CIV-14 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS CIVIL SZERVEZETEK 2014. évi támogatására CIV-14 Borsodnádasd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Önkormányzat költségvetésében civil szervezetek számára elkülönített

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. Pályázó szervezet neve: Székhelye:... Levelezési címe: Képviselő neve, elérhetősége ( , telefon):..

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. Pályázó szervezet neve: Székhelye:... Levelezési címe: Képviselő neve, elérhetősége ( , telefon):.. Polgármesteri Hivatal tölti ki! Pályázati azonosító: A pályázó a kiírásnak: O megfelel O nem felel meg A pályázat a pályázati kiírásnak: O megfelel O nem felel meg PÁLYÁZATI ADATLAP Agrárgazdasági tevékenységet

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat egyes szociális szolgáltatások finanszírozására vonatkozó döntések meghozatalára

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat egyes szociális szolgáltatások finanszírozására vonatkozó döntések meghozatalára Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ikt.szám: 31360/2013. Javaslat egyes szociális szolgáltatások finanszírozására vonatkozó döntések meghozatalára Tisztelt Közgyűlés! A Salgótarján és Térsége

Részletesebben

A TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁST MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE

A TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁST MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE A TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁST MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2017. év A meghirdetés dátuma: 2017. MÁJUS 22. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban:

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására 1. A pályázat célja A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek

Részletesebben

Dad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. (I.28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról

Dad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. (I.28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Dad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. (I.28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Dad község Önkormányzata Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére 8. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a 2014. évi civil keretre Előterjesztő:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat kódja: KOR-TARS-11

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat kódja: KOR-TARS-11 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kor-Társ Idősügyi Program 2011. Idősklubok, nyugdíjasklubok, kulturális, oktatási és egészségügyi programjainak támogatására A pályázat kódja: KOR-TARS-11 A Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Részletesebben

Kivonat. Isaszeg Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 08. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyvből

Kivonat. Isaszeg Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 08. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyvből Isaszeg Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Kivonat Isaszeg Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 08. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyvből 184/2013.

Részletesebben

Nyilatkozat. 2. Kijelentjük, hogy a pályázat benyújtását megelőzően a projekt megvalósítását nem kezdtük meg.

Nyilatkozat. 2. Kijelentjük, hogy a pályázat benyújtását megelőzően a projekt megvalósítását nem kezdtük meg. Nyilatkozat 1. Alulírottak kijelentjük, hogy a projektjavaslatban foglalt adatok, információk és dokumentumok teljes körűek, valódiak, hitelesek és megfelelnek a pályázati felhívásban és útmutatóban foglalt

Részletesebben

2016. évi pályázati adatlap. Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Füzesabonyért 2016

2016. évi pályázati adatlap. Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Füzesabonyért 2016 2016. évi pályázati adatlap Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Füzesabonyért 2016 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI 1.1. A pályázó szervezet teljes neve: 1.2. A pályázó szervezet rövidített neve

Részletesebben

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71.

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. ELŐTERJESZTÉS a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.

Részletesebben

az önszerveződő közösségek pénzügyi támogatása iránt

az önszerveződő közösségek pénzügyi támogatása iránt PÁLYÁZATI ADATLAP az önszerveződő közösségek pénzügyi támogatása iránt 1. sz. melléklet 1 Az önszerveződő közösség neve: Az önszerveződő közösség címe: A szervezet jogállása: A szervezet telefon-, faxszám,

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. december 17-ei rendkívüli közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. december 17-ei rendkívüli közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. december 17-ei rendkívüli közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés a Vas- és Villamosipari

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS S Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján

Részletesebben

A pályázatok benyújtásának határideje: március 17. A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani.

A pályázatok benyújtásának határideje: március 17. A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani. Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2017-ban is támogatni kívánja a településen működő civil szervezeteket és közösségeket, ezért az Önkormányzat 2017. évi költségvetésébe tervezett támogatási

Részletesebben

Téglás Város Képviselő-testületének 6/2013. (II.15.) Önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről

Téglás Város Képviselő-testületének 6/2013. (II.15.) Önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről Téglás Város Képviselő-testületének 6/2013. (II.15.) Önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről Téglás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének 32.

Részletesebben

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének

Részletesebben

K i v o n a t. Készült: Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28. napján megtartott ülése jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Készült: Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28. napján megtartott ülése jegyzőkönyvéből K i v o n a t Készült: Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28. napján megtartott ülése jegyzőkönyvéből Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015. (IV.

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 324-2/2017. Sorszám: 11. ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. február 15. napján tartandó ülésére Tárgy:

Részletesebben

Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról

Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról (Egységes szerkezetben a 18/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelettel.) Inárcs Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

. NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére

. NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére . NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére Tárgy: Gázló Környezet- és Természetvédő Egyesület támogatási kérelme Előterjesztő: Fábián Gusztáv polgármester Előkészítette:

Részletesebben

Seregélyes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 60/2017.(IV.3.) határozata A helyi civil szervezetek támogatásáról

Seregélyes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 60/2017.(IV.3.) határozata A helyi civil szervezetek támogatásáról Seregélyes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 60/2017.(IV.3.) határozata A helyi civil szervezetek támogatásáról Seregélyes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot ír ki, a

Részletesebben

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező.

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező. Pályázati felhívás Nemti Község Önkormányzata tájékoztatja a helyi civil szervezeteket, alapítványokat, hogy Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi civil szervezetek, alapítványok, pénzügyi

Részletesebben

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Sri Lankai cunami-rehabilitáció tárgyában

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Sri Lankai cunami-rehabilitáció tárgyában A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Sri Lankai cunami-rehabilitáció tárgyában A Külügyminisztérium a Külügyminisztérium fejezetnél az egyes fejezeti kezelésű előirányzatok

Részletesebben

2. Napirend Ügyiratszám: 1/153/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Humán Bizottság február 24-i rendkívüli nyilvános ülésére

2. Napirend Ügyiratszám: 1/153/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Humán Bizottság február 24-i rendkívüli nyilvános ülésére 2. Napirend Ügyiratszám: 1/153/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S a Humán Bizottság 2017. február 24-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Pályázat kiírása a közművelődési tevékenységek

Részletesebben

Pályázati útmutató (segédlet a pályázat benyújtásához, információk az elszámolásra vonatkozó szabályokkal kapcsolatban) Füzesabonyért 2016

Pályázati útmutató (segédlet a pályázat benyújtásához, információk az elszámolásra vonatkozó szabályokkal kapcsolatban) Füzesabonyért 2016 Pályázati útmutató (segédlet a pályázat benyújtásához, információk az elszámolásra vonatkozó szabályokkal kapcsolatban) Füzesabonyért 2016 A támogatásra fordítható pénzkeret 2016. évben: 600.000,- A pályázat

Részletesebben

Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 4/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete

Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 4/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

szabadidősport egyesületek éves működési támogatására A pályázat célja A pályázók köre A támogatott tevékenységek köre

szabadidősport egyesületek éves működési támogatására A pályázat célja A pályázók köre A támogatott tevékenységek köre Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Közoktatási, Közművelődési, Egészségügyi és Sport Bizottság pályázati felhívása a 176/2014. (IV. 22.) sz. határozata alapján a szabadidősport egyesületek éves

Részletesebben

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók 1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS szociális és egészségügyi keretre Hatvan Város Önkormányzata pályázatot hirdet a hatvani civil szervezetek támogatásáról szóló 15/2011. (IV. 1.) önkormányzati rendelet alapján, a Hatvan

Részletesebben

2012. évi pályázati kiírás

2012. évi pályázati kiírás 2012. évi pályázati kiírás a létavértesi civil szervezetek részére 1. Pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele Az alábbi témakörökben lehet pályázni: A.) Település

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Humán Bizottsága évi Ifjúsági Keretére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Humán Bizottsága évi Ifjúsági Keretére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Humán Bizottsága 2017. évi Ifjúsági Keretére Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Humán Bizottsága a 62/2017

Részletesebben

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését.

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését. A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása a szomszédos országokban működő magyar tudományos szervezetek 2014. évi konferencia- és kiadvány-támogatására A pályázat célja A Magyar Tudományos Akadémiáról

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. megnevezése:.. címe (irányító száma):. telefon/fax száma:... postacíme: adószáma: társadalombiztosítási törzsszáma:...

PÁLYÁZATI ADATLAP. megnevezése:.. címe (irányító száma):. telefon/fax száma:... postacíme: adószáma: társadalombiztosítási törzsszáma:... Paks Város Önkormányzati Képviselő-testületének Gazdasági Bizottsága PÁLYÁZATI ADATLAP a helyi foglalkoztatottság növekedésének elősegítését, valamint a meglévő foglalkoztatotti létszám megtartását, ezáltal

Részletesebben

Pályázat hazai élő könnyűzenei tehetségkutató rendezvények támogatására

Pályázat hazai élő könnyűzenei tehetségkutató rendezvények támogatására Pályázat hazai élő könnyűzenei tehetségkutató rendezvények támogatására A pályázat célja: a hazai könnyűzenei tehetségkutatás és gondozás elősegítése. A pályázatban kizárólag olyan rendezvények támogathatóak,

Részletesebben

Intézményi Nyilatkozat I.

Intézményi Nyilatkozat I. Intézményi Nyilatkozat I. A(z)............ (.; ÁHT azonosító/cégjegyzékszám/nyilvántartásba vételi okirat száma:.; adószám:.; képviselője (név, beosztás):.. ) nevében a támogatásra

Részletesebben

1. melléklet KÉRELEM A nyári diákmunka elősegítése program keretében nyújtott bérköltség támogatás elnyeréséhez

1. melléklet KÉRELEM A nyári diákmunka elősegítése program keretében nyújtott bérköltség támogatás elnyeréséhez melléklet KÉRELEM A nyári diákmunka elősegítése program keretében nyújtott bérköltség támogatás elnyeréséhez I. A kérelmező adatai (ha a munkaadó szervezet) Neve: Nagyalásony község Önkormányzata Címe

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja, hatálya

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja, hatálya Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról szóló 2/2015. (II. 18.) önkormányzati rendelete Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

1. A rendelet célja és hatálya. 2. A civil szervezetek támogatásának módja

1. A rendelet célja és hatálya. 2. A civil szervezetek támogatásának módja Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (VII. 12.) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek pénzügyi támogatásának és elszámolásának rendjéről Hegymagas Község Önkormányzatának

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A nemzetiségi civil szervezetek 2013. évi költségvetési támogatására (Kategória kódja: NEMZ-CISZ-13)

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A nemzetiségi civil szervezetek 2013. évi költségvetési támogatására (Kategória kódja: NEMZ-CISZ-13) PÁLYÁZATI KIÍRÁS A nemzetiségi civil szervezetek 2013. évi költségvetési támogatására (Kategória kódja: NEMZ-CISZ-13) Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató) megbízásából az Emberi

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Mád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014.(V.08.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átvételére és átadására vonatkozó rendelkezésről Mád Község Önkormányzat képviselő-testülete

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. I. A pályázat célja

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. I. A pályázat célja PÁLYÁZATI KIÍRÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázati felhívása az anyaországok közreműködésével megvalósuló nemzetiségi pedagógus-továbbképzések megvalósításának 2013. évi költségvetési támogatására

Részletesebben

Pályázati felhívás. Támogatás igényelhető: (2014-ben megvalósított/megvalósítandó célokra)

Pályázati felhívás. Támogatás igényelhető: (2014-ben megvalósított/megvalósítandó célokra) 1. sz. melléklet Pályázati felhívás Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet pályázati úton támogatott sportszervezetek (kiemelt és nem kiemelt sportágak), valamint utánpótlást-nevelés fejlesztést

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. A PÁLYÁZÓ SZERVEZET KÉPVISELŐJÉNEK Neve: Postacíme: Telefonszáma: Fax-száma

PÁLYÁZATI ADATLAP. A PÁLYÁZÓ SZERVEZET KÉPVISELŐJÉNEK Neve: Postacíme: Telefonszáma: Fax-száma PÁLYÁZATI ADATLAP AZ ÖNSZERVEZŐDŐ KÖZÖSSÉG Neve: Címe: A szervezet telefon-, faxszáma, e-mail címe, A szervezet formája: Egyesület, alapítvány, egyházi szervezet, közhasznú szervezet, egyéb (éspedig).

Részletesebben