Feketéné Dr. Zeke Ildikó megyei tisztifőorvos. Nógrád Megyei Államigazgatási Kollégium ülése Salgótarján december 13.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Feketéné Dr. Zeke Ildikó megyei tisztifőorvos. Nógrád Megyei Államigazgatási Kollégium ülése Salgótarján december 13."

Átírás

1 Feketéné Dr. Zeke Ildikó megyei tisztifőorvos Nógrád Megyei Államigazgatási Kollégium ülése Salgótarján december 13.

2 Vízzel kapcsolatos egészségügyi hatósági feladatok Jogszabály: Az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló évi XI. törvény 4.. (1) Az egészségügyi államigazgatási szerv környezet- és településegészségügyi feladata: c) az emberi használatra (üdülés, fürdés, vízi sport, ivóvízkivétel) szolgáló felszíni vizekre, valamint medencés fürdőkre vonatkozó közegészségügyi követelmények, valamint az ivóvíz és fürdésre használt vizek higiénés határértékeinek kimunkálása, d) az emberi használatra (üdülés, fürdés, vízi sport, ivóvízkivétel) szolgáló felszíni vizekre, valamint medencés fürdőkre vonatkozó közegészségügyi követelményeknek, valamint az ivóvíz, ásvány- és gyógyvizek, palackozott vizek minőségének, a közegészségügyi követelmények betartásának, illetve érvényesülésének rendszeres ellenőrzése, 7. (1) Az ivó- és használatimelegvíz-ellátásban, valamint a medencés közfürdőkben a vízzel közvetlenül érintkező anyagok, termékek bejelentéséről és a víz kezelésére alkalmazni kívánt technológiák ivóvíz-biztonsági engedélyéről az egészségügyi államigazgatási szerv nyilvántartást vezet.

3 Ivóvíz minőségi követelmények Jogszabály:az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X.25.) Korm. rendelet 2. (f) ivóvíz: fa) eredétől függetlenül minden, eredeti állapotában vagy kezelés utáni állapotban levő, ivásra, ételkészítésre és egyéb háztartási célokra szánt víz, függetlenül attól, hogy szolgáltatása hálózatról, tartálykocsiból történik vagy kereskedelmi forgalomba kerülő edénybe (palack, tartály, ballon) töltésre kerül,továbbá fb) valamennyi víz, amelyet a 178/2002/EK rendelet 2. cikke szerint az élelmiszeripari vállalkozások élelmiszer előállításához használnak fel, beleértve mindazon anyagoknak és termékeknek a gyártását, feldolgozását, konzerválását és forgalmazását, amelyek emberi fogyasztásra szolgálnak, kivéve ha a megyei kormányhivatal, illetve az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv azt állapítja meg, hogy a víz minősége nem befolyásolja a késztermék (élelmiszer) minőségét j)kifogásolt minőségű ivóvíz: olyan víz, amely az emberi egészséget veszélyeztető anyagot vagy szervezetet nem tartalmaz, de amelyben a vízfelhasználást zavaró(például esztétikai vagy egyéb panaszt okozó) anyag vagy szervezet előfordul

4 Nógrád megye közüzemi ivóvízellátása Nógrád megye valamennyi települése és településrésze közműves ivóvízhálózattal rendelkezik. A hálózat hossza megközelítőleg 2200 km. Az ivóvízhálózatba bekötött lakások száma hozzávetőlegesen , ez az összes lakásállomány megközelítőleg 90%-a. A közüzemi hálózaton szolgáltatott ivóvíz 47 %-a felszínivízeredetű, a rétegeredetű nem számottevő (<4%). A fennmaradó vízmennyiség fele-fele arányban talajvizes illetve partiszűrésű kutakból származik. Az ivóvíz vizsgálati jegyzőkönyvek alapján 2015-ben a bakteriológiai minták megközelítőleg 20%-a bizonyult kifogásoltnak elsősorban jelentősen megnövekedett 22 C-os telepszám tekintetében. A kémiai kifogásoltság mértéke 6 %, oka elsősorban határérték feletti vas-, mangán-és ammóniumtartalom. Biológiai vizsgálatok alapján a minták 13%-a bizonyult kifogásoltnak.

5 Lakossági ivóvíz-fogyasztási szokások

6 1 főre jutó ásványvízfogyasztás Magyarországon

7 Módszer Adatkérés valamennyi önkormányzattól (valamennyi forrás neve, elhelyezkedése, mintavételezés történt-e, milyen eredménnyel, melyikből van jelentős lakossági fogyasztás, megközelíthetőség) Adatok összesítése, ütemezés Mintavétel, szállítás Laboratóriumi vizsgálat Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Lakosság és média megkeresésre, illetve a tapasztalatok alapján további források adatainak egyeztetése Eredmények értékelése Önkormányzat felé visszacsatolás Nem ivóvíz! felirat kihelyeztetése Térképi megjelenítés a kormányhivatal honlapján, lakossági tájékoztatás

8 Nógrád megye természetes forrásai 52 településen található forrás a megyében összesen 127 db forrás Jelentős fogyasztású forrással rendelkező települések száma Önkormányzat által jelzett jelentős fogyasztású források száma Lakossági, média megkeresésre általunk jelentősnek ítélt/megtalált források száma Az elmúlt években ivóvíz minőségi vizsgálattal érintett források száma 20 30* 4 1 (2014-ben) *1 forrás magántulajdon, palackozás is történik Összesen 33 db forrás mintázását tűztük ki, 4 forrást nem sikerült vizsgálni (megközelíthetőség, időpont egyeztetés)

9 Eredmények Vizsgált forrás Kémiailag kifogásolt Mikrobiológiailag kifogásolt Megfelelő* Nem ivóvíz (38%) 10 (34%) 5 (17%) 8 (28%) *Pillanatnyi eredmény, a mintavétel időpontjában jellemző paramétereket mutatja, sérülékeny vízadó rétegből származó forrás esetén nem jelenti azt, hogy biztonságos a fogyasztás! A 8 db, ivóvízként nem elfogadható forrás esetén 5 esetében mikrobiológiai, 3 esetében nitrát tartalom miatt volt szükséges a figyelmeztető tábla kihelyezése. Nitrát értékek: <1,0-75,9 mg/l (határérték 50mg/l) E. Coli szám értékek: /100 ml (határérték 0/100 ml)

10 Részletes eredmények, kifogásolt minták száma paraméterek szerint Vizsgált forrás Coliform szám miatt kifogásolt Telepszám (22 C ) miatt kifogásolt Vas Mangán Összkeménység Telepszám értékek :0-1800/ml (nincs szokatlan változás, <500) Coliform szám értékek :0-600/100 ml (határérték 0/100 ml) Vas ion értékek: 0-6,8 mg/ml (határérték <0,2 mg/ml) Mangán ion értékek: 0-0,19 mg/ml (határérték <0,05 mg/ml) Összkeménység értékek: mg/l (határérték mg/l)

11 Visszajelzések Cél az önkormányzat érzékenyítése volt Lakosság és média részéről több megkeresés Gyógyhatás?

12 Térképes megjelenítés Hivatal/Népegészségügyi Főosztály/Hírek

13 A munka jelentősége Jogszabályi és módszertani szabályozás jelenleg nincs, de szükséges lenne Önkormányzatok figyelmének felhívása Területükön lévő források ismerete Kiépített, gondozott forrás esetén felelősség a lakosság, turisták tájékoztatásában (nem csak a nem ivóvíz minőségű források esetén!) Lakosság tájékoztatása Megbetegedések megelőzése, táblák kihelyeztetésével Figyelemfelhívás természeti értékeinkre, kirándulásokra ösztönzés (gyalogos vagy kerékpártúra), rekreáció, egészségfejlesztés

14 Köszönöm a figyelmet!

a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1379/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A REG-INFO Kft. (1221 Budapest, Ady Endre u. 113/b.) akkreditált területe I. Az akkreditált

Részletesebben

BERETTYÓÚJFALUI JÁRÁSI HIVATALA

BERETTYÓÚJFALUI JÁRÁSI HIVATALA BERETTYÓÚJFALUI JÁRÁSI HIVATALA Ügyiratszám: HB-02R/054/00707.-1/2015. Ügyintéző: Telefon: 54/505-317 Tárgy:Hencida településen átmeneti ivóvízellátás elrendelése a településen szolgáltatott ivóvíz határérték

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Hatóság RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1380/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. Laboratórium (4200 Hajdúszoboszló Szt. István park 1-3.) akkreditált

Részletesebben

KÖRNYZETVÉDELMI MŰVELETEK ÉS TECHNOLÓGIÁK I. 1. Előadás

KÖRNYZETVÉDELMI MŰVELETEK ÉS TECHNOLÓGIÁK I. 1. Előadás KÖRNYZETVÉDELMI MŰVELETEK ÉS TECHNOLÓGIÁK I. 1. Előadás Víztisztítási technológiák Bodáné Kendrovics Rita Óbudai Egyetem. RKK. 2010. Vízfelhasználások Közműolló VÍZFORRÁSOK Felszíni és felszín alatti vizek

Részletesebben

Minta száma. Szín, szag, íz. Mintavétel ideje. oxigénigény vezetőképesség ph. zavarosság* ammónium nitrit. mangán. kémiai. arzén

Minta száma. Szín, szag, íz. Mintavétel ideje. oxigénigény vezetőképesség ph. zavarosság* ammónium nitrit. mangán. kémiai. arzén Mintavétel ideje Minta száma Szín, szag, íz zavarosság* ammónium nitrit vas mangán kémiai oxigénigény vezetőképesség ph arzén A szolgáltatott ivóvíz aktuális minősége Szeged és Algyő területén. A kijelölt

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1379/2015 1 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A REG-INFO Kft. (1221 Budapest, Ady Endre u. 113/b) akkreditált területe: I. Az akkreditált területhez tartozó

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1792/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Védelem-egészségügyi Igazgatóság Tudományos

Részletesebben

További paraméterek a következő lapon

További paraméterek a következő lapon A szolgáltatott ivóvíz aktuális minősége Szeged és Algyő területén. A kijelölt fogyasztói helyekre vonatkozó, jóváhagyott éves önellenőrzési terv szerint a legutóbbi hónapban vett és vizsgált minták laboratóriumi

Részletesebben

Minta száma. Szín, szag, íz. Mintavétel ideje. oxigénigény vezetőképesség ph. zavarosság* ammónium nitrit. mangán. kémiai. arzén

Minta száma. Szín, szag, íz. Mintavétel ideje. oxigénigény vezetőképesség ph. zavarosság* ammónium nitrit. mangán. kémiai. arzén Mintavétel ideje Minta száma Szín, szag, íz zavarosság* ammónium nitrit vas mangán kémiai oxigénigény vezetőképesség ph arzén A szolgáltatott ivóvíz aktuális minősége Szeged és Algyő területén. A kijelölt

Részletesebben

További paraméterek a következő lapon

További paraméterek a következő lapon A szolgáltatott ivóvíz aktuális minősége Szeged és Algyő területén. A kijelölt fogyasztói helyekre vonatkozó, jóváhagyott éves önellenőrzési terv szerint a legutóbbi hónapban vett és vizsgált minták laboratóriumi

Részletesebben

A Homokháti tanyai gazdaságok vízminősége vizsgálatának eredményei

A Homokháti tanyai gazdaságok vízminősége vizsgálatának eredményei A Homokháti tanyai gazdaságok vízminősége vizsgálatának eredményei Bugac, 2016. április 27. Batiz Károly Kamra-túra Homokháti Gazdák Egyesülete NAK Nonprofit Kft. A 2015. évi Tanyafejlesztési Program Tanyákon

Részletesebben

További paraméterek a következő lapon

További paraméterek a következő lapon A szolgáltatott ivóvíz aktuális minősége Szeged és Algyő területén. A kijelölt fogyasztói helyekre vonatkozó, jóváhagyott éves önellenőrzési terv szerint a legutóbbi hónapban vett és vizsgált minták laboratóriumi

Részletesebben

További paraméterek a következő lapon

További paraméterek a következő lapon A szolgáltatott ivóvíz aktuális minősége Szeged és Algyő területén. A kijelölt fogyasztói helyekre vonatkozó, jóváhagyott éves önellenőrzési terv szerint a legutóbbi hónapban vett és vizsgált minták laboratóriumi

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1828/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Fővárosi Levegőtisztaságvédelmi Kft. Környezetmikrobiológiai Laboratórium 1153

Részletesebben

Minta száma. Szín, szag, íz. Mintavétel ideje. oxigénigény arzén. zavarosság* ammónium nitrit ph. mangán. kémiai. vezetőképesség

Minta száma. Szín, szag, íz. Mintavétel ideje. oxigénigény arzén. zavarosság* ammónium nitrit ph. mangán. kémiai. vezetőképesség Mintavétel ideje Minta száma vas mangán ammónium nitrit ph kémiai oxigénigény arzén zavarosság* Szín, szag, íz A szolgáltatott ivóvíz aktuális minősége Szeged és Algyő területén. A kijelölt fogyasztói

Részletesebben

További paraméterek a következő lapon

További paraméterek a következő lapon A szolgáltatott ivóvíz aktuális minősége Szeged és Algyő területén. A kijelölt fogyasztói helyekre vonatkozó, jóváhagyott éves önellenőrzési terv szerint a legutóbbi hónapban vett és vizsgált minták laboratóriumi

Részletesebben

az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről

az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről 2016.06.15 27 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről

Részletesebben

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya Hatály: 2018.X.1. - 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről A Kormány a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. -a (7) bekezdésének

Részletesebben

Ellenőrzések eredménye bírságoló határozatok. egészségvédelmi. kémiai terhelési bírságok (db) száma. száma (db) összege (Ft) Ellenőrzések eredménye

Ellenőrzések eredménye bírságoló határozatok. egészségvédelmi. kémiai terhelési bírságok (db) száma. száma (db) összege (Ft) Ellenőrzések eredménye Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv eredménye célja egészségügyi 36 0 0 0 0 0 0 0 0 nem 64 0 47 0 0 0 0 0 0 Ivóvíz jogszabályban előírt határérték túllépése Ellenőrzési időszak:

Részletesebben

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről A Kormány a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. -a (7) bekezdésének k) pontjában kapott

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1792/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, Védelem-egészségügyi Igazgatóság, Védelemegészségügyi Laboratóriumi Intézet, Katonai

Részletesebben

Kémiai vizsgálati eredmények átlagértékei. Vizsgált komponens Mértékegység Átlagérték Határérték**

Kémiai vizsgálati eredmények átlagértékei. Vizsgált komponens Mértékegység Átlagérték Határérték** Ivóvízhálózati eredmények 2014. július. Szabad aktív klór mg/l 0,39 - Összes aktív klór mg/l 0,44 - ph - 7,49 >6,50 és

Részletesebben

Magyar joganyagok - 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet - az ivóvíz minőségi követelm 2. oldal (3)1 A (2a) bekezdés szerinti esetben az illetékes népegé

Magyar joganyagok - 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet - az ivóvíz minőségi követelm 2. oldal (3)1 A (2a) bekezdés szerinti esetben az illetékes népegé Magyar joganyagok - 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet - az ivóvíz minőségi követelm 1. oldal 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről A Kormány a

Részletesebben

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről A Kormány a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. -a (7) bekezdésének k) pontjában kapott

Részletesebben

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről A Kormány a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. -a (7) bekezdésének k) pontjában kapott

Részletesebben

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. A rendelet hatálya

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. A rendelet hatálya Hatály: 2016.VI.15. - 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről A Kormány a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. -a (7) bekezdésének

Részletesebben

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya Hatály: 2017.I.1. - 2017.III.31. 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről A Kormány a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. -a (7)

Részletesebben

a NAT-1-1380/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-1380/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1380/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdõ és Egészségturisztikai Zrt. Laboratórium (4200 Hajdúszoboszló,

Részletesebben

Magyar joganyagok - 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet - az ivóvíz minőségi követelm 2. oldal (3)1 A (2a) bekezdés szerinti esetben az illetékes népegé

Magyar joganyagok - 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet - az ivóvíz minőségi követelm 2. oldal (3)1 A (2a) bekezdés szerinti esetben az illetékes népegé Magyar joganyagok - 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet - az ivóvíz minőségi követelm 1. oldal 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről A Kormány a

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1)

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) a NAT-1-1636/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A DINAX Vízkezelési és Szervezetfejlesztési Kft. Vízvizsgáló laboratórium (2160

Részletesebben

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya Hatály: 2017.IV.1. - 2017.X.26. 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről A Kormány a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. -a (7) bekezdésének

Részletesebben

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről A Kormány a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. -a (7) bekezdésének k) pontjában kapott

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1228/2015 1 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Mezőföldvíz Kft. Vízminőség-ellenőrző Laboratórium (Kémiai Részleg: 7030 Paks, Szennyvíztisztítótelep

Részletesebben

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről A Kormány a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. -a (7) bekezdésének k) pontjában kapott

Részletesebben

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről A Kormány a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. -a (7) bekezdésének k) pontjában kapott

Részletesebben

a NAT /2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1516/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Magyar Honvédség Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ Preventív Igazgatóság, Közegészségügyi

Részletesebben

1. Ellenõrzés tárgya: a közforgalmú vasúti szolgáltatás nyújtására szolgáló

1. Ellenõrzés tárgya: a közforgalmú vasúti szolgáltatás nyújtására szolgáló -."" ~ C~- ","y"""w"~",c..""-c-..,, HEVES MEGYE KORMÁNYHJV AT AL A NÉPEGÉSZSÉGÜGY SZAKGAZGATÁS SZERV 2014. ÉV HATÓSÁG ELLENÕRZÉS TERVE 1. tárgya: a közforgalmú vasúti szolgáltatás nyújtására szolgáló vasúti

Részletesebben

Árajánlat teljes körű ásvány- és gyógyvíz minősítéshez és vizsgálatokhoz

Árajánlat teljes körű ásvány- és gyógyvíz minősítéshez és vizsgálatokhoz ORSZÁGOS KÖZEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6. Árajánlat teljes körű ásvány- és gyógyvíz minősítéshez és vizsgálatokhoz Az Európai Közösségben természetes ásványvizek kinyeréséről

Részletesebben

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről A Kormány a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. -a (7) bekezdésének k) pontjában kapott

Részletesebben

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről A Kormány a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. -a (7) bekezdésének k) pontjában kapott

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2014 nyilvántartási számú 1 akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2014 nyilvántartási számú 1 akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1768/2014 nyilvántartási számú 1 akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. Központi Vizsgálólaboratórium Baranya megyei

Részletesebben

A magyarországi ivóvizek ólom tartalmának felmérése

A magyarországi ivóvizek ólom tartalmának felmérése Országos Környezetegészségügyi Intézet Vízbiztonsági Osztály A magyarországi ivóvizek ólom tartalmának felmérése Sebestyén Ágnes, Borsányi Mátyás A KÖRNYEZETVÉDELMI MÉRÉS ÉS MINTAVÉTEL AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1228/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Mezőföldivíz Kft. Vízminőség-ellenőrző Laboratórium (7030 Paks, Szennyvíztisztítótelep 30024

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1768/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. Központi Vizsgálólaboratórium Baranya Megyei Vizsgálólaboratórium

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT /2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT /2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT-1-1516/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Védelem-egészségügyi Igazgatóság Védelemegészségügyi

Részletesebben

a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Laboratóriumi Decentrum/Osztály

Részletesebben

Életünk és a víz. Kiss Miklós www.vizinform.hu. Kiss Miklós 1

Életünk és a víz. Kiss Miklós www.vizinform.hu. Kiss Miklós 1 Életünk és a víz Kiss Miklós www.vizinform.hu Kiss Miklós 1 Víz,ha csak életünkhöz lenne szükséges rádde magad vagy az élet! Nincs arra szó, mily fenséges enyhülést ad csodás üdeséged. Hajdan volt erőnk,

Részletesebben

ÉLELMISZERLÁNC-BIZTONSÁGI STRATÉGIA

ÉLELMISZERLÁNC-BIZTONSÁGI STRATÉGIA ÉLELMISZERLÁNC-BIZTONSÁGI STRATÉGIA Jordán László elnökhelyettes 2015. január 5. A növényvédelem helye az élelmiszerláncban Élelmiszer-biztonság egészség Élelmiszerlánc-biztonság Egészség gazdaság - környezet

Részletesebben

A közeljövő feladatai az ivóvíztisztítás területén

A közeljövő feladatai az ivóvíztisztítás területén A közeljövő feladatai az ivóvíztisztítás területén Licskó István (BME VKKT) Laky Dóra Sonia AL Heboos (BME VKKT) Czégény Ildikó (TRV ZRt.) Mivel foglalkoznak külföldön? On-line monitoring (adat kezelés,

Részletesebben

Humán használatú vizek egészségkockázatának előrejelzése

Humán használatú vizek egészségkockázatának előrejelzése Humán használatú vizek egészségkockázatának előrejelzése Vargha Márta Országos Könyezetegészségügyi Intézet Vízhigiénés és Vízbiztonsági főosztály Vízzel kapcsolatos betegségek Vízben lévő mikroorganizmusok

Részletesebben

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről OptiJUS Opten Kft. I 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről 2015.1.1. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék A rendelet

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT /2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT /2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1516/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Védelem-egészségügyi Igazgatóság Védelemegészségügyi

Részletesebben

Ivóvizek mikrobiológiai jellemzői minőségirányítási elvárások

Ivóvizek mikrobiológiai jellemzői minőségirányítási elvárások Ivóvizek mikrobiológiai jellemzői minőségirányítási elvárások Reskóné Nagy Mária Wessling Hungary Kft. HUNGALIMENTARIA - 2013. április 16-17. 1146 Budapest, Városliget, Vajdahunyadvár, Mezőgazdasági Múzeum

Részletesebben

a NAT /2008 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2008 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1085/2008 számú akkreditálási ügyirathoz Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, Észak-magyarországi Regionális Intézete Regionális Mikrobiológiai

Részletesebben

Fogalommeghatározások

Fogalommeghatározások 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről A Kormány a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. -a (7) bekezdésének k) pontjában kapott

Részletesebben

Ellenőrzési időszak: január 1-december 31. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

Ellenőrzési időszak: január 1-december 31. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv egészségügyi 872 0 55 0 0 0 0 0 0 ivóvíz minőségi előírások megsértése, illetve a közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi

Részletesebben

Hatályosság: 2010.05.28 -

Hatályosság: 2010.05.28 - 176/2010. (V. 13.) Korm. rendelet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat hivatalból indult közigazgatási hatósági eljárása során felmerülı egyéb eljárási költségekrıl Hatályosság: 2010.05.28

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1379/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A REG-INFO Kft. (1221 Budapest, Ady Endre u. 113/b.) akkreditált területe I. Az akkreditált

Részletesebben

víztoronynál lévő konténer víztoronynál lévő konténer víztoronynál lévő konténer

víztoronynál lévő konténer víztoronynál lévő konténer víztoronynál lévő konténer víztoronynál víztoronynál Bácsszőlős Borota Császártölté víztoronynál víztoronynál Garambvölgyi köznél lévő könténer Vízminőségi Jellemző Határérték Egység 2015.03.16. 2015.03.31. 2015.04.21. 2015.05.19.

Részletesebben

A Gyulai Közüzemi Kft. által szolgáltatott ivíóvíz minőségi adatai (24/2013. (V.29.) NFM rendelet, 4.sz. melléklet, 6. pont)

A Gyulai Közüzemi Kft. által szolgáltatott ivíóvíz minőségi adatai (24/2013. (V.29.) NFM rendelet, 4.sz. melléklet, 6. pont) Fajlagos Szín Szag Íz ph elektromos Klorid KOI (ps) Ammónium Nitrit Nitrát Szulfát vezetőképesség - - - - µs/cm mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l 2015.10.14 2015.10.14 2015.10.14 2015.10.14 2015.10.14 2015.10.14

Részletesebben

Belügyminisztérium. dr. Kiss András László közigazgatási tanácsadó Vízgazdálkodási Főosztály. Ivóvíz-biztonsági szakmai nap 2014. május 13.

Belügyminisztérium. dr. Kiss András László közigazgatási tanácsadó Vízgazdálkodási Főosztály. Ivóvíz-biztonsági szakmai nap 2014. május 13. Az Ivóvízminőség-javító Program aktualitásai dr. Kiss András László közigazgatási tanácsadó Vízgazdálkodási Főosztály Ivóvíz-biztonsági szakmai nap 2014. május 13. Az ivóvízminőség-javítással kapcsolatos

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1050/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: IVÓVÍZ-6 Üzemeltető és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Laboratóriuma

Részletesebben

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet A Kormány a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. a (7) bekezdésének k) pontjában kapott felhatalmazás alapján figyelemmel az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Laboratóriumi

Részletesebben

SZAKVÉLEMÉNY. Aqua RO ivóvíz utótisztító kisberendezés család egészségügyi szempontú alkalmazhatósága OKI ikt. sz.: 7077/2009 2010. január 26.

SZAKVÉLEMÉNY. Aqua RO ivóvíz utótisztító kisberendezés család egészségügyi szempontú alkalmazhatósága OKI ikt. sz.: 7077/2009 2010. január 26. SZAKVÉLEMÉNY Aqua RO ivóvíz utótisztító kisberendezés család egészségügyi szempontú alkalmazhatósága OKI ikt. sz.: 7077/2009 2010. január 26. Az Eu Provident Kft. (4026 Debrecen, Mester u. 39) véleményünket

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1612/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: KAVÍZ Kaposvári Víz- és Csatornamű Korlátolt Felelősségű Társaság (KAVÍZ Kft.)

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Laboratóriumi

Részletesebben

Eredmények BÁCSSZŐLŐS

Eredmények BÁCSSZŐLŐS BÁCSSZŐLŐS Eredmények Kossuth u. 16. Kossuth u. 16. Vízminőségi Jellemző Határérték Egység 2014.10.30 2014.11.18 Ammónium 0,50 mg/l - - Klorid 250 mg/l - - - - Vas 200 µg/l - - Mangán 50 µg/l - - Permanganát

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Hatóság RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1375/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. Központi Vizsgálólaboratórium Somogy megyei Vizsgálólaboratórium

Részletesebben

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal 2014. évi országos hatósági ellenőrzési terve a szakmai irányítása alá tartozó szakigazgatási szervek számára

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal 2014. évi országos hatósági ellenőrzési terve a szakmai irányítása alá tartozó szakigazgatási szervek számára Szakterület megnevezése Az ellenőrzendő egységek körének meghatározása Az előre ütemezett ellenőrzések tárgya Kapcsolódó munkatervi feladat rövid leírása Az ellenőrzendő egységek száma/aránya Ellenőrzési

Részletesebben

Ivóvíz minőség, 2012. 1. Országos összefoglaló

Ivóvíz minőség, 2012. 1. Országos összefoglaló Ivóvíz minőség, 2012 1. Országos összefoglaló A közműves ivóvízellátás az ország valamennyi településén biztosított. Az ellátott lakosság aránya 96 %, csak egyes külterületi településrészek rákötése nem

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Laboratóriumi Osztály Környezetmikrobiológiai Laboratórium

Részletesebben

A HACCP rendszer bevezetésének célja

A HACCP rendszer bevezetésének célja HACCP 4.tétel HACCP Lényege: - Nemzetközileg elfogadott módszer arra, hogy lehetséges veszélyeket azonosítsunk, értékeljünk, kezeljük a biztonságos élelmiszerek forgalmazása érdekében, - valamint rendszer

Részletesebben

ORSZÁGOS KÖZEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6. Tájékoztató

ORSZÁGOS KÖZEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6. Tájékoztató ORSZÁGOS KÖZEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6. Tájékoztató Ivóvízellátásban és a medencés közfürdőkben használatos víztisztító technológiák 201/2001. (X.25.) Kormányrendelet szerinti

Részletesebben

víztoronynál lévő konténer víztoronynál lévő konténer

víztoronynál lévő konténer víztoronynál lévő konténer VÍZTISZTÍTÓ KONTÉNEREK víztoronynál víztoronynál víztoronynál víztoronynál Eredmények Bácsszőlős Borota Császártöltés Garambvölgyi köznél lévő könténer Garambvölgyi köznél lévő könténer Vízminőségi Jellemző

Részletesebben

rendszeresen vizsgált vízkémiai jellemzők

rendszeresen vizsgált vízkémiai jellemzők 7. számú melléklet Érd és Térsége Víziközmű Kft. Környezetvédelmi Laboratóriuma 2049 Diósd, Rákóczi Ferenc u. 19 A NAH 1-1318/2016 számon akkreditált vizsgálólaboratórium. Jellemző Vízkémiai adatok a szolgáltatott

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1312/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. Központi Vizsgálólaboratórium Észak-balatoni

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1050/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az IVÓVÍZ-6 Üzemeltető és Szolgáltató Kft. Laboratóriuma (4405 Nyíregyháza, Tünde u. 18.) akkreditált

Részletesebben

rendszeresen vizsgált vízkémiai jellemzők

rendszeresen vizsgált vízkémiai jellemzők 7. számú melléklet Érd és Térsége Víziközmű Kft. Környezetvédelmi Laboratóriuma 2049 Diósd, Rákóczi Ferenc u. 19 A NAH 1-1318/2016 számon akkreditált vizsgálólaboratórium. Jellemző Vízkémiai adatok a szolgáltatott

Részletesebben

rendszeresen vizsgált vízkémiai jellemzők

rendszeresen vizsgált vízkémiai jellemzők 7. számú melléklet Érd és Térsége Víziközmű Kft. Környezetvédelmi Laboratóriuma 2049 Diósd, Rákóczi Ferenc u. 19 A NAH 1-1318/2016 számon akkreditált vizsgálólaboratórium. Jellemző Vízkémiai adatok a szolgáltatott

Részletesebben

FELHÍVÁS EFOP VEKOP projektben való kutatási együttműködésre

FELHÍVÁS EFOP VEKOP projektben való kutatási együttműködésre FELHÍVÁS EFOP-1.8.0.-VEKOP-17-2017-00001 projektben való kutatási együttműködésre Háttér: Az ivóvíz minőségére és az ellenőrzés rendjére vonatkozó 201/2001. (X.25.) Kormányrendelet értelmében az ivóvíz

Részletesebben

Mikroszennyezők az ivóvízben és az Ivóvízminőség-javító Program

Mikroszennyezők az ivóvízben és az Ivóvízminőség-javító Program Mikroszennyezők az ivóvízben és az Ivóvízminőség-javító Program Dr. Czégény Ildikó, TRV (HAJDÚVÍZ) Sonia Al Heboos, BME VKKT Dr. Laky Dóra, BME VKKT Dr. Licskó István BME VKKT Mikroszennyezők Mikroszennyezőknek

Részletesebben

A patikák lehetőségei a gyógyszerhamisítás megelőzésében. dr. Horváth-Sziklai Attila hivatalvezető Magyar Gyógyszerészi Kamara Országos Hivatala

A patikák lehetőségei a gyógyszerhamisítás megelőzésében. dr. Horváth-Sziklai Attila hivatalvezető Magyar Gyógyszerészi Kamara Országos Hivatala A patikák lehetőségei a gyógyszerhamisítás megelőzésében hivatalvezető Országos Hivatala "a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás " - ellátás biztonság - szolgáltatás biztonság

Részletesebben

DIÓSD. 7. számú melléklet

DIÓSD. 7. számú melléklet 7. számú melléklet Érd és Térsége Víziközmű Kft. Környezetvédelmi Laboratóriuma 2049 Diósd, Rákóczi Ferenc u. 19 A NAT 1-1318/2012 számon akkreditált vizsgálólaboratórium. Jellemző Vízkémiai adatok a szolgáltatott

Részletesebben

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1428/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A ÁNTSZ Laboratórium Kft. Komárom-Esztergom Megyei Kémiai Laboratóriuma (2800 Tatabánya, Erdész u. 5-)akkreditált

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (4) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (4) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (4) a NAH-1-1050/2014 2 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: IVÓVÍZ-6 Üzemeltető és Szolgáltató Kft. Laboratóriuma 4405 Nyíregyháza, Tünde

Részletesebben

Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság ellenőrzési szempontjai és a hatósági tapasztalatok - MÉKISZ rendezvény -

Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság ellenőrzési szempontjai és a hatósági tapasztalatok - MÉKISZ rendezvény - Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság ellenőrzési szempontjai és a hatósági tapasztalatok - MÉKISZ rendezvény - Kovács Krisztina osztályvezető Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Élelmiszer- és

Részletesebben

SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1)

SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) Nemzeti Akkreditáló Testület SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) a NAT-1-1323/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Dunántúli Regionális Vízmû Zrt. Központi Vizsgálólaboratórium Fejér megyei Vizsgálólaboratórium

Részletesebben

Az ivóvíz ólom tartalmának felmérését megcélzó kutatási projekt összefoglalása - az EFOP VEKOP-17 projekt C.I. munkacsoport bemutatása -

Az ivóvíz ólom tartalmának felmérését megcélzó kutatási projekt összefoglalása - az EFOP VEKOP-17 projekt C.I. munkacsoport bemutatása - ORSZÁGOS KÖZEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET Közegészségügyi Igazgatóság Az ivóvíz ólom tartalmának felmérését megcélzó kutatási projekt összefoglalása - az EFOP-1.8.0-VEKOP-17 projekt C.I. munkacsoport bemutatása

Részletesebben

Gyógynövények az élelmiszerek között

Gyógynövények az élelmiszerek között Gyógynövények az élelmiszerek között Budapest, 2011. március 25. Sárvár Deák Ferenc főosztályvezető-helyettes Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály 1 Az emberi felhasználásra

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A HAZAI ÓLOM PROJEKTRŐL

BESZÁMOLÓ A HAZAI ÓLOM PROJEKTRŐL BESZÁMOLÓ A HAZAI ÓLOM PROJEKTRŐL SEBESTYÉN ÁGNES, BUFA-DŐRR ZSUZSANNA ORSZÁGOS KÖZEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET VÍZHIGIÉNÉS OSZTÁLY MAGYAR VÍZ- ÉS SZENNYVÍZTECHNIKAI SZÖVETSÉG 2017. OKTÓBER 25. BEVEZETÉS Ivóvíz

Részletesebben

Fertőtlenítőszerek engedélyezése/engedély módosítása az átmeneti időszakban

Fertőtlenítőszerek engedélyezése/engedély módosítása az átmeneti időszakban Fertőtlenítőszerek engedélyezése/engedély módosítása az átmeneti időszakban Cserháti Pálma MSc, biológus Országos Epidemiológiai Központ, Dezinfekciós osztály Biocidok és szabályozásuk Biocid termék: hatóanyag,

Részletesebben

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről A Kormány a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. -a (7) bekezdésének k) pontjában kapott

Részletesebben

Kistermelő: az 1. (1) bekezdésében meghatározott tevékenységet végző természetes személy;

Kistermelő: az 1. (1) bekezdésében meghatározott tevékenységet végző természetes személy; Kistermelő: az 1. (1) bekezdésében meghatározott tevékenységet végző természetes személy; Aki: Kis mennyiségű, általa megtermelt alaptermékkel, vagy az általa megtermelt alaptermékből előállított élelmiszerrel

Részletesebben

1/2009. (I. 30.) EüM rendelet

1/2009. (I. 30.) EüM rendelet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat egyes közigazgatási eljárásaiért és A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény 34. (4) bekezdés i) pontjában, az egészségügyről szóló 1997. évi

Részletesebben

Dr. Berényi Üveges Judit Növény- Talaj és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság Talajvédelmi Hatósági Osztály október 26.

Dr. Berényi Üveges Judit Növény- Talaj és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság Talajvédelmi Hatósági Osztály október 26. A szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználása talajvédelmi hatósági engedély alapján és a szennyvíziszap felhasználásával készült termékek piacfelügyelete Dr. Berényi Üveges Judit Növény- Talaj és Agrárkörnyezet-védelmi

Részletesebben

Szervezeti változások a fürdők hatósági rendszerében

Szervezeti változások a fürdők hatósági rendszerében Épületgépészeti és vízgazdálkodási továbbképzés Budapesti és Pest megyei Mérnöki Kamara 2017. 12. 06. Szervezeti változások a fürdők hatósági rendszerében Dr. Vargha Márta Bufa-Dőrr Zsuzsanna, Róka Eszter

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2015 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2015 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1323/2015 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. Központi Vizsgálólaboratórium Fejér megyei Vizsgálólaboratórium (Kincsesbányai

Részletesebben

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről A Kormány a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. -a (7) bekezdésének k) pontjában kapott

Részletesebben