TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY"

Átírás

1 EMMI SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY VADASKERTI-EMLÉKMŰ POMÁZ KIS-HÁRSHEGY CSERGEZÁN-SÍREMLÉK HEGYES-TETŐ OROSZLÁN-SZIKLA al KAMILLA-FORRÁS PILIS ZSELIC AGGTELEK BÖRZSÖNY ZSELIC -TÖRÖCSKE TÚRAPROGRAMJA A ÉVRE

2 2

3 BEVEZETŐ Ismét eltelt egy esztendő, Szakosztályunk a 64. évébe lépett. Mint amolyan idősödő bölcs emberen, rajta is meglátszik a kor, némi elnehezülés, lassulás, kevés az ifjú titán tagjaink között, noha vannak gyermek tagjaink is, de az idő előrehaladtából következően elkerülhetetlenül nálunk is emelkedik az átlag életkor. Mindazonáltal ha csökkent létszámban is de még együtt vagyunk, nem adtuk fel alapelvünket, miszerint a természetjárás fontos a számunkra, és tagjaink hacsak idejük, erőnlétük, fizikai állapotuk engedi részt vesznek a túrákon. Sajnálatos módon ez évben a túravezetők száma három fővel csökken: Borza Magdi, Kelessy Attila és Szabó Zoli nem vállalnak több túravezetést a szakosztályunknál, de Ábel és Marci, a vidékről is túravezetést vállaló Horváth Emese, valamint jómagam gondoskodunk róla, hogy a szakosztály tovább működjön, és igyekszünk ebben az évben is újabb és újabb útvonalakra, változatos tájakra elkalauzolni a túrázni vágyókat. Túravezetőtársaim 3-3 túrát vállalnak, én pedig, hogy a szakosztályi hagyományok közül megmaradjon a hetenkénti túrázás, az idén is minden hétvégére összeállítottam programot, sőt a Kamilla-túrák sem fognak elmaradni: magam próbálok a csapat élére állni, és vezényelni a Kamilla-forrás évenként kétszeri megtisztítását. Természetesen folytatjuk azt a hagyományt is, miszerint lesznek könnyebb, rövidebb túrák, és lesznek embert próbálóbb, ugyanakkor ritkán látogatott tájakat megcélzó útjaink is. Sajnálom, hogy 2016 végén meginogni látszottam a szakosztály vezetésének folytatását illetően, aminek az eddig már megtapasztalt ügyintézési, kapcsolati nehézségeken felül a fő oka egy újabb probléma volt, mely bürokratikus akadály legyőzésére kevésnek éreztem magam. Egy, a minisztériumban bevezetett új eljárási rend veszélybe sodorta, azt a több évtizedes hagyományunkat, hogy az év végi, ünnepi taggyűlésünket a minisztérium Szalay utcai székházában tarthassuk meg. Szerencsére a gondok némi közbenjárásra megoldódtak, amit elsősorban a szakosztály kitűnő túravezetőjének, Berczik Ábelnek köszönhetünk, és mely közbenjárás hozzásegített bennünket ahhoz, hogy a jövőben a sportegyesületi elnök személyi titkára segítségével tudjuk majd az ünnepi taggyűléshez a Szalay utcai épület alagsori A3-as termét megkapni, illetve a szakosztály éves programfüzetének többpéldányos sokszorosítását biztosítani. Ebben a túraévadban két többnapos túrát szerveztem: június közepén a tavaszi túraszezont lezáró négynapos zempléni túrát, augusztus elején pedig egy háromnapos túra keretében a Karancshegységet és a Cserhátot keressük fel. Részletek a túraprogramban olvashatók. A évi programfüzet újdonsága a hosszabb túrákhoz készített térképek és domborzati diagramok, amelyek pontosan mutatják, merre járunk, mekkora távot és szintet teszünk meg. A távok egyik túrán sem érik el a húsz km-t, a szintekre vonatkozó, esetenként túl nagy számoktól pedig nem kell visszariadni, ti. a fölfelé és lefelé menet általában hosszú távon oszlik el, ami nem kimerítő, és gyakran úgy győzzük le, hogy szinte észre sem vesszük. Kérem, hogy a túraévad folyamán kísérjétek figyelemmel a programfüzetben szereplő információkat, amennyiben mégis felmerül bármilyen probléma, kérdés, bátran hívjátok a túravezetőket, nem utolsósorban pedig gyertek minél nagyobb számban túrázni! Valamennyi tagunknak szép időt, sok, tartalmas, élményekkel teli túrát, valamint a túrákhoz jó egészséget és sok erőt kívánok ebben az évben is. Csirmazné Kovács Márta szakosztályvezető 3

4 TÚRAVEZETŐINK Dr. Berczik Ábel Berczik Márton Csirmazné Kovács Márta szakosztályvezető Horváth Emese

5 JANUÁR 8. VASÁRNAP RÖVID TÉLI TÚRA BUDAI HEGYSÉG Útvonal: KFKI Budaörsi-h. Kakukk-h. Frank-h. Ördög-oromi kőfejtő Ördög-orom Úti Madonna Kápolna Széchenyi-h. Gyermekvasút végállomása Fogaskerekű végállomása Táv: 6 km / Szint: 300 m fölfelé, 270 m lefelé / Időtartam: 3 óra Találkozó helye és ideje: Széll Kálmán tér 21. busz végállomása ¾ 10-kor Indulás ideje: az autóbusz menetrendje szerint 10 óra körül Visszautazás: Fogaskerekűvel a Városmajorig, onnan 61-es villamossal a Széll K. térig Vezeti: CsKM JANUÁR 22. VASÁRNAP RÖVID TÉLI TÚRA BUDAI-HEGYSÉG Útvonal: Fenyőgyöngye Árpád-kilátó Glück Frigyes út Oroszlán-szikla Határ-nyereg Glück Frigyes út Hűvösvölgy végig az országos Kék jelzésen Táv: 5,7 km / Szint: 140 m fölfelé, 220 lefelé / Időtartam: 3 óra / Útiköltség: bérlettel 0 Ft Találkozó helye és ideje: a Kolossy téren a 65-ös autóbusz végállomásánál ¾ 10-kor Indulás: a busz menetrendje szerint 10 óra körül Visszaérkezés: a kora délutáni órákban a 61-es villamossal a Széll Kálmán térre Vezeti: CsKM FEBRUÁR 5. VASÁRNAP RÖVID TÉLI TÚRA BUDAI-HEGYSÉG Útvonal: Hűvösvölgy Nyéki-hegy Vadaskert Oroszlán-szikla Kecske-hegy Látóhegy Árpád-kilátó Nyéki-hegy Hűvösvölgy (ha a terepviszonyok (hó-jég) engedik, a S jelzésen, ha nem, a K jelen megyünk Táv: 8,7 km / Szint: 370 m fölfelé, 370 lefelé / Időtartam: 3-4 óra / Útiköltség: bérlettel 0 Ft Találkozó helye és ideje: Széll Kálmán téren a 61-es villamos megállójában ¾ 10-kor Indulás ideje: a villamos menetrendje szerint 10 órakor a Hűvösvölgybe Visszautazás: a 61-es villamossal a Széll Kálmán térre Vezeti: CsKM FEBRUÁR 19. VASÁRNAP RÖVID TÉLI TÚRA BUDAI-HEGYSÉG Útvonal: Külső-Bécsi út buszmegálló K jelzésen Köves-bérc Vendel-hegy és kálvária Teveszikla Egri vár makett Nagy-kevélyi kőfülke Kevély-nyereg Z jelzésen Nagy-Kevély alja Ingókő Harapovac Budakalász Lenfonógyár HÉV megálló Táv: 12 km / Szint: 530 m fölfelé, 560 m lefelé / Időtartam: 5 óra / Útiköltség: 250.-Ft (HÉV) Találkozó helye és ideje: a Szentlélek téren, a 218-as autóbusz állomáshelyén ¾ 9-kor Indulás ideje: a busz menetrendje szerint 9:02 órakor a Külső-Bécsi útra Visszautazás: HÉV-vel Budakalász Lenfonógyár megállóhelyről a Batthyány térre Vezeti: CsKM 5

6 MÁRCIUS 5. VASÁRNAP 8. UNOKATÚRA VELENCEI-HEGYSÉG Útvonal: Pákozd Sárhegy ingókövek tanösvény körséta - Pákozd Táv: 7 km Szint: 125 m / Útiköltség oda-vissza: 2 x Ft Találkozó helye és ideje: 7:45 órakor Bp. Népliget busz pu.-n a Székesfehérvárra 8 órakor induló busznál előre váltott menetjeggyel, melyet Pákozd - szövetkezeti vendéglő (Ingókő vendéglő) megállóig kell megvenni Indulás ideje: az autóbusz menetrendje szerint 8 órakor Visszautazás: Pákozdról a Budapestre 12:52 órakor induló autóbusszal Népliget busz pu.-ig. Azok, akik Székesfehérvárról indulnak, a 8:30 órakor induló autóbusszal utazhatnak ugyancsak a fent megadott megállóig, ahová 8:50-kor érkezik a busz Vezeti: Horváth Emese (aki a csoportot Pákozdon az autóbuszmegállóban Ingókő Vendéglő) fogja várni 9:10 órakor) KÖNNYŰ TÚRA MÁRCIUS 12. VASÁRNAP BUDAI-HEGYSÉG Útvonal: Remeteszőlős Remete-szurdok Remeteszőlős Feketefej Tótasszony-oltár Hűvösvölgy Táv: 13 km / Szint: felfelé 350 m lefelé 430 m Időtartam: 6 óra Találkozó helye és ideje: Széll Kálmán tér 61-es villamos megállójában ¾ 9-kor Indulás ideje: 9 órakor a villamos menetrendje szerint, majd Hűvösvölgyből a 63-as busszal a Rácski-telep megállóig Visszautazás: 61-es villamossal vissza a városba Vezeti: CsKM KÖNNYŰ TÚRA MÁRCIUS 19. VASÁRNAP VISEGRÁDI HG Útvonal: Leányfalu P jelzésen a Vöröskői volt felszabadulási emlékműhöz S / S+ jelzésen Tahi Táv: 9,6 km / Szint: 520 m fölfelé, 520 m lefelé / Időtartam: 5-6 óra / Útiköltség: Ft Találkozó helye és ideje: Bp. Újpest Városkapu busz pu. pénztárainál 8:10 órakor, Leányfaluig megváltott menetjeggyel Indulás: busz indul 8:35 órakor, Leányfalu Pócsmegyeri rév állomásra érk. 9:23-kor Visszautazás: Tahiból busz indul: 15:45, Bp. Újpest Városkapuhoz érk. 16:40-kor Vezeti: CsKM ÁTLAGOS NEHÉZSÉGŰ TÚRA 6

7 MÁRCIUS 25. SZOMBAT TAVASZI KIKELET TÚRA 1 BUDAI-HEGYSÉG Útvonal: Hűvösvölgy Glück Frigyes út az országos K jelzésen Határ-nyereg Újlaki-hegy Virágos-nyereg Testvér-hegy alja 137. busz megállója (az Újlaki-hegy számos kora tavasszal nyíló virág lelőhelye fekete kökörcsin, hérics, leánykökörcsin, törpe nőszirom) Táv: 7 km/ Szint: 270 m fölfelé, 240 m lefelé/ Időtartam: amíg van fotózni való virág Találkozó helye és ideje: ¾ 9-kor a Széll Kálmán téren, a 61-es villamos megállójában; Indulás: a villamos menetrendje szerint 10 óra körül Visszautazás: a 137-es autóbusszal a Szentlélek térre Vezeti: CsKM KÖNNYŰ TÚRA MÁRCIUS 26. VASÁRNAP TAVASZI KIKELET TÚRA 2 BUDAI-HEGYSÉG Útvonal: Nagykovácsi Nagy-Szénás Európai Diplomás Természetvédelmi Terület Kutya-hegy Fehér út Nagykovácsi (a szigorú védelem alatt álló terület kora tavaszi virágainak felkeresése) Táv: 8 km / Szint: 270 m fölfelé, 270 m lefelé / Időtartam: sötétedésig-kifáradásig / Útiköltség: környéki buszjegy Ft Vezeti: CsKM KÖNNYŰ TÚRA ÁPRILIS 2. VASÁRNAP CSERHÁT Útvonal: Mátraszőlős Függő-kő Garábi-nyereg Macska-h. Tepke-h. Barát-hát Nagymezőpusztai Bableves-csárda - Alsótold Táv: 13 km / Szint: 490 m fölfelé, 320 m lefelé / Időtartam: 6,5 óra / Útiköltség: Ft (Teljesárú menetjegy számlára történő vásárlása esetén pénzvisszatérítés!) Találkozó helye és ideje: Bp. Stadion busz pu. pénztárainál 8:20-kor, Pásztóig előre váltott menetjeggyel Indulás ideje: busz indul 7:10 órakor Pásztóra, érk. 8:50-kor, átszállás Mátraszőlősre, indul 9:19-kor, érk. 9:30-kor Visszautazás: Alsótoldból közvetlen budapesti járat ind. 16:07-kor, Bp. Stadion busz pu.-ra érk. 18 órakor Vezeti: CsKM ÁTLAGOS NEHÉZSÉGŰ TÚRA! 7

8 ÁPRILIS 8. SZOMBAT PILIS Útvonal: Kopár-csárda Zajnát-hegyek Vörös-hegy Fehér-hegy Iluska-forrás Homokhegy Kopasz-hegy, Dévényi Antal kilátó Postaréti Erdészház Klotild-liget Gyula-pihenő Kopár-csárda Táv: 13,2 km / Szint: 460 m fölfelé, 460 m lefelé/ Időtartam: 6 óra / Útiköltség: 2x465= 930.-Ft Találkozó helye és ideje: a Volán Árpád-híd busz pu. pénztárainál 7:45-kor Indulás ideje: 8 órakor Pilisvörösvár Kopár-csárda megállóig (jegyet is addig kell venni), érk. 8:36 órakor Visszautazás: busz indul Bp. Árpád-híd busz pu.-ra 14:49 /15:49, érk. 15:25 / 16 :25 órakor Vezeti: Dr. Berczik Ábel ÁTLAGOS NEHÉZSÉGŰ TÚRA! ÁPRILIS 15. SZOMBAT KAMILLA-TÚRA PILIS Útvonal: Kakas-hegy Kamilla-forrás S+ jelzésen a Római útig, azon tovább a Pilis-hegy alatti földeken a Magas-hegyig Pilisszántó országút esetleges kitérő a Csillag-ösvényre, Boldogasszony-kápolna Pilisszántó buszforduló Táv: 7,2 km Szint: 170 m fölfelé, 340 m lefelé / Időtartam: 4 óra / Útiköltség: Ft Találkozó helye és ideje: a HÉV Batthyány téri végállomás pénztárainál 8:45-kor Indulás ideje: HÉV indul 8:58-kor, Pomázra érk. 9:30-kor, busz Dobogókő felé indul 9:55-kor, Kakas-hegyi eh-hoz érk. 10:21-kor Visszautazás: Pilisszántóról 820-as buszjárat indul 15:20 órakor, Bp. Árpád-híd busz pu.-ra érk. 16:08 órakor Vezeti: CsKM ÁTLAGOS NEHÉZSÉGŰ TÚRA 8

9 ÁPRILIS 17. HÚSVÉT HÉTFŐ PILIS Útvonal: Csobánka Szent Kút Pilisszentkereszt Dera-patak szurdoka lent a K jelzésen és jelzetlen úton fönt a sziklákon - Pilisszentkereszt Táv: 11 km / Szint: 370 m fölfelé, 200 m lefelé / Időtartam: 5 óra / Útiköltség: Ft Találkozó helye és ideje: HÉV Batthyány tér végállomás pénztárainál 8:20-kor Indulás ideje: a 8:38-kor induló HÉV-vel Pomázig, érk: 9:10-kor, busz ind. Csobánkára 9:35-kor Visszautazás: Pilisszentkeresztről a 15:12 / 16:12-kor induló busszal, Pomázra érk. 15:35 / 16:35-kor, onnan HÉV-vel a fővárosba Vezeti: CsKM ÁTLAGOS NEHÉZSÉGŰ TÚRA ÁPRILIS 23. VASÁRNAP GERECSE Útvonal: Héreg Hajagos-hegy Pörös-hegy Fekete-hegy Pes-kő-barlang Bika-rét Kisréti vadászház Turul-emlékmű - Tatabánya Táv: 18,5 km / Szint: 500 m fölfelé, 500 m lefelé / Időtartam: 7 óra / Útiköltség: Ft (a Budapestről és vissza menő vonatokra teljesárú menetjegy számlára történő vásárlása esetén pénzvisszatérítés!) Találkozó helye és ideje: a Kelenföldi pu. pénztárainál 8:10 órakor a Komáromba közlekedő vonatra Tatabányáig előre megváltott jeggyel (a jegyet oda-vissza meg lehet venni, mert visszafelé is Tatabányán szállunk vonatra); Tatabányán átszállás autóbuszra, indul: 9:37 órakor, érk. Héregre 10:22-kor Indulás ideje: a vonat Kelenföldről indul 8:28 órakor, Tatabányára érk. 9:12-kor (ugyanez a vonat a Déli-pu.-ról 8:20 órakor indul, amire ott is fel lehet szállni, de ez esetben a túravezetőt előzetesen értesíteni kell ben vagy telefonon.) Visszautazás: Tatabányáról személyvonatok óránként, minden óra 40 perckor indulnak, hogy melyiket érjük el, az a túratáv megtételétől függ. Vezeti: Berczik Márton AZ ÁTLAGOSNÁL NEHEZEBB TÚRA! 9

10 ÁPRILIS 30. VASÁRNAP PILIS Útvonal: Két-bükkfa-nyereg a Z/Z+ jelzésen Pilis-nyereg S jelzésen Szénás út Klastrompuszta, Pálos kolostorromok, Szent Péter fa S jelzésen Pilisszántó busz végállomásig Táv: 10 km / Szint: 220 m fölfelé, 530 m lefelé / Időtartam: 4 óra / Útiköltség: Ft Találkozó helye és ideje: Batthyány tér HÉV-pénztárak előtt 7:40-kor Indulás ideje: a 8:58 órakor induló HÉV-vel Pomázig, érk.: 9:30-kor; a Dobogókőre menő busz indul 9:55-kor, Két-bükkfa-nyereghez érk.: 10:32-kor Visszautazás: Pilisszántóról, a buszfordulóból 15:20 vagy 16:20-kor induló 820. környéki autóbusszal az Árpád-híd busz végállomásig (érk.: 16: 18 vagy 17:18) Vezeti: CsKM ÁTLAGOS NEHÉZSÉGŰ TÚRA MÁJUS 7. VASÁRNAP 9. UNOKATÚRA VÉRTES Útvonal: Székesfehérvár a belváros megtekintése (45 perc); Gánt-Bányatelep, Bauxit-bánya tanösvény bejárása; ebédelési lehetőség a Vértes-étteremben; a nap további részében igény szerint a túra folytatása Táv: 6-7 km / Szint: nem jelentős / Útiköltség: oda és vissza: 2 x ( Ft) = Ft Találkozó helye és ideje: Bp. Népliget busz pu.-n a 8:15 órakor Székesfehérvárra közlekedő autóbuszon előre váltott menetjeggyel; érkezés 9:30 órakor (A túravezető a busz állomáshelyén várja a csapatot. A túrához csatlakozni lehet Székesfehérvár autóbusz pu.-n 9:30 órakor, vagy a Gántra közlekedő autóbusz állomáshelyén 10:30 órakor, vagy Gánton a községháza autóbuszmegállóban 11:11 órakor) Indulás ideje: Budapestről 8:15 órakor Visszautazás: Budapestre: Gántról 14:42 órakor busszal Székesfehérvárig, a busz érkezik 15:18 órakor, 37 perc várakozás után tovább indulás 15:55 órakor, Budapest Népliget busz pu.-ra érkezik 17:10 órakor. A túra későbbi befejezése esetén Gántról a busz indul 16:47 órakor, átszállás a Zámolyi elágazásnál, érkezik 16:56 órakor, ugyanebben a percben indul Bp. felé (vigyázat, a két buszmegálló egy útkereszteződésben van, és kb. 150 métert kell gyalogolni!) Bp. Népliget busz pu.-ra érkezik 18:17 órakor Vezeti: Horváth Emese és kislánya, Nyakas Veronika KÖNNYŰ TÚRA 10

11 MÁJUS 14. VASÁRNAP KOSBOR TÚRA BUDAI HEGYSÉG Útvonal: Nagykovácsi Szénások Kutya-hegy Nagykovácsi (a Kutya-hegy 5 rétjén nyíló késő tavaszi virágok felkeresése) Táv: 8,2 km / Szint: 270 m fölfelé, 270 m lefelé / Időtartam: 5-6 óra sötétedésig-kifáradásig Útiköltség: környéki buszjegy 250.-Ft Találkozó helye és ideje: Széll Kálmán tér 61-es villamos megállójában ¾ 9-kor Indulás ideje: 9 órakor a Hűvösvölgybe, onnan a 63-as busszal Nagykovácsi Községházáig Visszautazás: 63-as autóbusszal Hűvösvölgyig, onnan villamossal a városba Vezeti: CsKM KÖNNYŰ TÚRA MÁJUS 20. SZOMBAT BÖRZSÖNY Útvonal: Kismarosig vonattal Királyrétig kisvasúttal Nagy-Hideg-hegyre turistabusszal a tulajdonképpeni gyalogtúra onnan kezdődik: Nagy-Hideg-hegy Csóványos Diósjenő Táv: 11 km / Szint: 270 m fölfelé, 860 m lefelé / Időtartam: 6 óra / Útiköltség: =3400.-Ft (a Budapestről induló és oda visszaérkező vonatra lehet számlára teljesárú menetjegyet váltani, pénzvisszatérítés) Találkozó helye és ideje: a Nyugati pu. pénztárainál 7:40 órakor Indulás ideje: zónázó vonat indul 8:07-kor, Kismarosra érk. 8:43-kor; Királyréti kisvasút indul 9 órakor, érk. 9:30-kor; turistabusz indul 9:30-kor (Megj.: a Királyréttől induló turistabusz menetdíja Ft. A szoros csatlakozási idő miatt előzetesen egyeztetünk a buszvezetővel, hogy várja be a csoportot, ben a szakosztályvezető felé kérjük a részvétel előzetes jelzését a kisbusz korlátozott befogadó képessége miatt; a Nagy-Hideg-hegyre való felérkezés után betérünk a turistaházba) Visszautazás: Diósjenőről vonattal, indul 16:36 /17:36, váci átszállással Bp. Nyugati pu.-ra érk: 17:54 / 18:54 órakor az átszállásra 6 perc van Vezeti: Dr. Berczik Ábel AZ ÁTLAGOSNÁL NEHEZEBB TÚRA! 11

12 MÁJUS 28. VASÁRNAP VIRÁGLESŐ TÚRA BUDAI-HEGYSÉG Útvonal: Nagykovácsi Homok-hegy Nagy-Kopasz-hegy Csergezán-kilátó Nagykovácsi (a túra útvonalán számos ritka és védett virág nyílik, amelyeket felkeresünk) Táv: 10,5 km / Szint: 300 m fölfelé, 310 m lefelé / Időtartam: sötétedésig-kifáradásig / Útiköltség: környéki buszjegy Ft Találkozó helye és ideje: Széll Kálmán téren a 61-es villamos megállójában ¾ 9-kor Indulás ideje: a villamos menetrendje szerint 9 óra körül a Hűvösvölgybe, onnan a 63-as környéki busszal Nagykovácsiba Visszautazás: a délutáni órákban Nagykovácsiból a 63-as busszal Hűvösvölgybe Vezeti: CsKM KÖNNYŰ TÚRA JÚNIUS 3. SZOMBAT VISEGRÁDI-HEGYSÉG Útvonal: Esztergom Bazilika Arany-hegy Hármas-szikla Vaskapu turistaház Fári-kút Búbánat-völgy mesterséges tavak Dunapart Táv: 12 km / Szint: 400 m fölfelé, 400 m lefelé / Időtartam: 7-8 óra / Útiköltség: Ft Találkozó helye és ideje: VOLÁN Bp. Újpest Városkapu busz pu. pénztárainál 6:15 órakor, Esztergom végállomásig előre váltott jeggyel Indulás ideje: autóbusz indul 7:35 órakor, érk. 9:35-kor Visszautazás: Esztergom-Búbánatvölgye megállóból busz indul 17:56-kor, Bp.re érk. 18:40 Vezeti: CsKM ÁTLAGOS NEHÉZSÉGŰ TÚRA 12

13 JÚNIUS 5. PÜNKÖSD HÉTFŐ GERECSE Útvonal: Héreg Királykúti rét Kis király kút Kis-Gerecse Tűzköves barlang Sandl hárs Nagy-Gerecse alja - Tardos Táv: 12 km / Szint: 400 m fölfelé, 300 m lefelé / Időtartam: 5,5 óra / Útiköltség: Ft (Teljesárú menetjegy számlára történő vásárlása esetén pénzvisszatérítés!) Találkozó helye és ideje: Bp. Népliget busz pu. pénztárainál 8:10-kor Tatabányáig megváltott menetjeggyel Indulás ideje: busz indul Tatabányára 8:30-kor, érk. 9:32-kor, átszállás Héreg felé 9:37-kor, érk. 10:22-kor Visszautazás: Tardosból busz indul 15:58-kor, átszállás Tatán 16:28-kor, át-szállás Tatabányán 17:04-kor, Bp. Népliget busz pu.-ra érk. 18:30-kor Vezeti: CsKM ÁTLAGOS NEHÉZSÉGŰ TÚRA JÚNIUS SZERDA-SZOMBAT ZEMPLÉNI-HEGYSÉG NÉGYNAPOS TÚRA, SÁTORALJAÚJHELYI SZÁLLÁSSAL Találkozó helye és ideje: Bp. Keleti pu. vágánycsarnokában az indulást jelző táblánál 5:45 órakor előre megváltott menetjeggyel; a jegyet június 21-ére oda és június 24-ére vissza felé is meg lehet venni, számlára történő teljesárú jegy vásárlása esetén pénzvisszatérítés! Jegyváltáskor mondani kell a vonat indulási dátumát és idejét: oda jún. 21. reggel 6 óra, vissza jún. 24. du. 15:48 óra; oda is, vissza is a gyorsvonati pótjegyes sebesvonattal utazunk, nem helyjegyes! (útiköltség részletezése a kiírás végén) Indulás: közvetlen sebesvonattal 6 órakor a 4-es vágányról, Sátoraljaújhelyre érk. 10:12-kor Szállás: Anita Vendégház, Sátoraljaújhely, Ipartelepi u. 27. Tulajdonos: Tóth Ferenc 1.nap: (júni.21. szerda) A szálláshely a vasútállomástól mintegy 300 méterre van, ahová gyalog megyünk. A szállás elfoglalása és egy kis felfrissülés után egy városnéző túrára indulunk, illetve felmegyünk a Sátoros-hegyekre. Először felmászunk a Szár-hegyre a kabinos felvonó állomáshelyére, azzal átlibegünk a Magas-hegyre, majd onnan lelibegünk a Libegővel a hegyek lábáig, s onnan visszasétálunk a városba. Az ország leghosszabb, több mint 1300 m hosszú drótkötélpályáján leereszkedve gyönyörködhetünk a Zemplén hegyeiben. 2.nap: (júni.22.csüt.): Füzérre utazunk autóbusszal, indul 10:24- kor, érk. 11:31-kor. A frissen felújított Füzéri várat keressük fel; a faluból a várhoz a hegy oldalán kanyargó turistaösvényen mászunk fel, kb. 150 m-t. A várban modern kiállítás mutatja be a várnak és újjáépítésének a történetét, továbbá az egykor gyermekkorát itt töltött II. Rákóczi Ferenc fejedelem életét. Visszaindulás a szálláshelyre busszal: 16:25-kor, érk: 17:31; 370.-Ft. 13

14 3.nap: (júni. 23. péntek) Sátoraljaújhely Hollóháza a 10:24-kor induló helyi buszjárattal ismét Füzérre utazunk, onnan a K+ / K jelzésen Hollóházára túrázunk: táv. 9,6 km, fölfelé 360 m, lefelé 364 m. Hollóházán megnézzük a porcelán múzeumot, lehet vásárolni a gyár mintaboltjában is. Minderre 7 óránk van. Busszal megyünk vissza Sátoraljaújhelyre 18:50-kor Ft. 4.nap: (júni. 24. szombat) A hazautazás napján reggel összecsomagolunk, csomagjainkat a szálláshelyen hagyva Sárospatakra utazunk a Megyerhegyi tengerszem megtekintésére. A Sárospataktól észak-keletre fekszik a Megyer-hegy, ahol egykor több malomkőbánya is működött, ezek közül kettőnek is a meredeken leszakadó kőfalai közötti mélyedésekben az idők folyamán felgyülemlett esővízből keletkeztek a tavak. Lefolyástalanságuk okán nevezték el a környékbeliek tengerszemnek, a tavakban különleges vízi élővilág alakult ki. A piros T jelű tanösvényen közelíthető meg. Sárospatakra a reggel 8:02 óra-kor induló vonattal utazunk, érkezés a városba 8:12-kor, Ft. A vasútállomástól a tengerszemig a P és a PT jelzésen 6,7 km a megteendő táv (fölfelé 224 m, lefelé 70 m); oda-vissza a 13,4 km megtételére és a tavak körüli nézelődésre 5-6 óra van, du. 14:02-kor indulunk vissza Sátoraljaújhelyre (érk. 14:12), hogy időben visszaérjünk szálláshelyünkre, majd vissza a vasútállomásra. Szálláshelyünkön felvesszük csomagjainkat, fél 4 előtt indulunk, vonatunk 15:48 órakor indul Budapestre, érkezik este 8 órakor a Keleti pu.-ra. Költségek: szállásdíj Ft/fő/éj, IFA: 300.-Ft/fő/éj; 3 éjszakára: összesen Ft. Útiköltségek: 2x4840= a helyi közlekedés: Ft (teljesárú jegyekkel számolva); a zártkabinos felvonó és a libegő 2x1600=3200.-Ft; Mindösszesen: Ft/fő. A 65 éven felüliek csak gyorsvonati pótdíjat fizetnek a sebesvonaton. (Pénzvisszatérítést a szállásdíj 80 %-ára, az útiköltségek közül a Budapest-Sátoraljaújhely oda-vissza távolság árára vonatkozóan lehet kérni, ami összegszerűen a következő: 6700 szállásdíj, 9680 sebesvonat jegyár, összesen: 16380/fő.). Étkezés: a városban több étterem is van, közelben kisközért és Lidl, ahol vásárolhatunk élelmiszert. A szálláshelyen teljes felszereltségű konyhák vannak, ahol elkészíthetjük a reggelit, vacsorát, az útra való szendvicset is. Van egy Beni Burger nevű gyorsétkezde, ahol házhozszállítást lehet igényelni, azaz a megrendelt étkeket ki lehet hozatni a szálláshelyre, ennek intézését szállásadónk igény szerint elvállalja. A túrákat vezeti: CsKM 14

15 JÚLIUS 2. VASÁRNAP CSERHÁT Útvonal: Sámsonháza védett geológiai rétegfal bemutatóhely Szálláska-völgy Pláhihegy Pénzes-forrás, Mária-forrás, Szent László hasadék Mátraverebélyi Szentkút, kegyhely és kegytemplom Mátraverebély vasútállomás végig az országos K jelzésen Táv: 12,5 km / Szint: 400 m fölfelé, 400 lefelé / Időtartam: 10 óra / Útiköltség: Ft (Teljesárú menetjegy számlára történő vásárlása esetén pénzvisszatérítés!) Találkozó helye és ideje: Bp. Stadion busz pu. pénztárainál 6:20 órakor a Salgótarjánba közlekedő buszra Sámsonházai elágazásig megváltott menetjeggyel (gyorsjárat, pótdíjas!) Indulás ideje: autóbusz indul 6:40- kor, elágazáshoz érk. 7:56-kor; átszállás - 22 perc várakozás után busz ind. 8:18-kor, Sámsonháza Fő úthoz érk. 8:22-kor Visszautazás: Mátraverebély vasútállomásról 18:58 órakor, 18 perc várakozás után átszállás Hatvanban 20:08-kor, Bp. Keleti pu.-ra érk. 21:05 órakor Vezeti: CsKM ÁTLAGOS NEHÉZSÉGŰ TÚRA JÚLIUS 29. SZOMBAT VÉRTES Útvonal: Gánt bányatelepi megálló Bauxit Földtani Park Bányamúzeum felhagyott külszíni bauxitfejtés Gánt Táv: 6 km / Szint: 150 m fölfelé, 130 m lefelé / Időtartam: 7 óra / Útiköltség: Ft Találkozó helye és ideje: Bp. Népliget busz pu. pénztárainál 7:15-kor a Mórra közlekedő buszra a Zámolyi elágazásig megváltott menetjeggyel Indulás ideje: busz indul 7:35 órakor; a Zámolyi elágazáshoz érk. 8:56-kor, átszállás: 9:02-kor érkező buszra (150 méterre van a másik buszmegálló!), Gánt-bányatelepre érk. 9:06-kor Visszautazás: Gántról busz indul 16:47-kor, átszállás a Zámolyi elágazásnál, 16:56-kor, Bp. Népliget busz pu.-ra érk. 18:17-kor Vezeti: CsKM KÖNNYŰ TÚRA 15

16 AUGUSZTUS PÉNTEK-SZOMBAT-VASÁRNAP 3 NAPOS TÚRA KARANCS-CSERHÁT Találkozó helye és ideje: 6:20 órakor a Bp. Stadion busz pu. pénztárainál Salgótarján végállomásig előre váltott menetjeggyel Indulás ideje: a busz indul 6:40-kor, Salgótarjánba érk. 8:25-kor; a busz pu.-ról helyi járattal Somoskőre megyünk, a csomagok elhelyezése után indulunk az első túrára. A szobák elfoglalása a visszaérkezés után a panzió házirendje szerint. Szállás: Bazalt Panzió, Somoskő, a Somoskői vártól pár száz méterre, csendes, erdei környezetben. A 14+8 fős fogadóban, reggelivel együtt Ft közötti szobaárakkal /fő/éj, a szobákban saját fürdő, tévé, WIFI-lehetőség is van; a +8 fő egy emeletes ágyas szobában helyezhető el turista ár kategóriában, közös fürdővel. A kertben szalonnasütésre és bográcsozásra van lehetőség, 1.nap: túra a Somoskői várhoz, a vár, a bazalt-zuhatag, a Petőfi emlékkunyhó megtekintése; Eresztvény Salgó vára Kis-Salgó (Boszorkány-kő) Salgótarján, busszal vissza Somoskőre (210.- Ft); Táv: 10 km / Szint: 330 m fölfelé, 430 m lefelé ÁTLAGOS NEHÉZSÉGŰ TÚRA 2. nap: túra Somoskőújfalun át a Kis- és Nagy-Karancsra a Karancs-kilátóhoz és vissza az országútig, majd vissza a szálláshelyre a 11-es helyi buszjárattal. Táv: 12 km / Szint: 520 m fölfelé, 656 m lefelé AZ ÁTLAGOSNÁL NEHEZEBB TÚRA 16

17 3. nap: vonattal Zagyvapálfalva állomásig (vonat indul Somoskőújfaluból 8:17-kor, érkezik Zagyvapálfalvára 8:37-kor, jegyár Ft), onnan gyalogtúra Kishartyánba, Remete-barlang és egy védett riolittufa-fal megtekintése. Táv: 10,5 km / Szint: 245 m fölfelé, 265 m lefelé Busszal vissza Salgótarjánba, onnan busszal a szálláshelyre, busz indul 15:05/ 15:32-kor, 20 perc az út, jegyár Ft ÁTLAGOS NEHÉZSÉGŰ TÚRA Visszautazás: Salgótarjánból busz indul 17:40-kor, Bp. Stadion busz pu.-ra érk. 19:25-kor Útiköltség: Ft Ft a helyi közlekedés, összesen Ft (a Budapestről és vissza távra, teljesárú menetjegy számlára történő vásárlása esetén pénzvisszatérítés! A szállásdíj visszatérítésére is van lehetőség, de csak 80 %-os mértékben, mert a költségterv elkészítésénél a zempléni négynapos túra szállásköltségét is figyelembe kell venni.) A túrákat vezeti: CsKM Görgényi Rózsa közreműködésével 17

18 SZEPTEMBER 3. VASÁRNAP PILIS Útvonal: Csobánka Oszoly-csúcs Holdvilág-árok Gyopár-forrás Csikóváraljai turistaház országút buszmegálló Táv: 10 km / Szint: 450 m fölfelé, 440 lefelé / Időtartam: 5 óra/ Útiköltség: Ft Találkozó helye és ideje: HÉV Batthyány téri pénztárainál 8:25-kor Indulás ideje: HÉV indul 8:38 órakor, Pomázra érk. 9:10-kor; busz indul Csobánkára 9:35-kor, érk. 9:51-kor Visszautazás: 860/861-es busszal a fővárosba, busz indul 15:25 / 16:25-kor Vezeti: CsKM AZ ÁTLAGOSNÁL NEHEZEBB TÚRA! SZEPTEMBER 10. VASÁRNAP PILIS Útvonal: Piliscsaba vasútállomás Kálvária Gomba-szikla Ördögoltár-szikla - Piliscsaba Táv: 6 km / Szint: 140 m fölfelé, 140 m lefelé / Időtartam: 3 óra/ Útiköltség: Ft Találkozó helye és ideje: Bp. Nyugati pu. pénztárainál 9 órakor Indulás ideje: személyvonat indul 9:20 órakor, érk. 10:15-kor Visszautazás: személyvonat indul Bp. Nyugati pu.-ra 13:45-kor, érk. 14:39-kor Vezeti: CsKM KÖNNYŰ TÚRA 18

19 SZEPTEMBER 17. VASÁRNAP GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG Útvonal: Gödöllői állami telepek Király út Juharos Erzsébet-pihenő Ménes-csapás - Bag Táv: 15 km / Szint: 200 m / Időtartam: / Útiköltség: = Ft Találkozó helye és ideje: a Keleti pu. pénztárainál 8:20 órakor Indulás ideje: Hatvan felé a vonat indul 8:35 órakor, Állami telepek megállóba érk.: 9:09-kor (a menetjegyet addig kell venni) Visszautazás: Bag településről vonattal, minden óra 28 perckor indul, hogy melyiket érjük el, az a túratáv teljesítésétől függ Vezeti: Berczik Márton ÁTLAGOS NEHÉZSÉGŰ TÚRA SZEPTEMBER 23. SZOMBAT PILIS Útvonal: Dobogókő Király-kúti nyereg Akasztó-hegy Keserűs-hegy Prédikálószék az új kilátó megtekintése Szőke-forrás völgye Dömös (Megj.: a túra útvonala nem a Vadálló-köveken keresztül halad, kevésbé meredek, kényelmes úton ereszkedünk le Dömösig) Táv: 15 km/szint: 320 m fölfelé, 900 m lefelé ez 9 km-en oszlik el; átlagos meredekség 6-7 %-os / Időtartam: 6 óra / Útiköltség: = Ft Találkozó helye és ideje: Batthyány tér HÉV-végállomás pénztárainál 7:40-kor Indulás ideje: HÉV indul 7:58 órakor, Pomázra érk. 8:30-kor, autóbusz Dobogókőre indul 8:55- kor, érk. 9:30-kor Visszautazás: Dömösről autóbusz indul 16:14 / 17:14 órakor, Bp. Újpest Városközpont busz pu.-ra érkezik: 17:40 / 18:40 Vezeti: Dr. Berczik Ábel AZ ÁTLAGOSNÁL NEHEZEBB TÚRA SZEPTEMBER 30. SZOMBAT PILIS Útvonal: Pilisszentlászló Pap-rét Ötszögű rét Úrasztal-oldal Őr-hegy Barát-halom Borjú fő kilátóhely Visegrádi kapu Nagy-Villám Visegrád Salamon-torony Táv: 13,5 km / Szint: 460 m fölfelé, 720 m lefelé / Időtartam: 5-6 óra/ Útiköltség: Ft Találkozó helye és ideje: HÉV Batthyány téri vá. pénztárainál 8 órakor Indulás ideje: HÉV indul 8:18 órakor, Szentendrére érk. 8:58-kor; busz indul Pilisszentlászlóra 9:05 órakor, érk. 9:35-kor Visszautazás: busz indul 15:27-kor, Bp. Újpest városközpont busz pu.-ra érk. 16:40-kor Vezeti: CsKM ÁTLAGOS NEHÉZSÉGŰ TÚRA 19

20 OKTÓBER 8. VASÁRNAP PILIS Útvonal: Pilisszentlászló Szent László-völgy Apátkúti-völgy Telgárti rét Visegrádi komp Táv: 9 km / Szint: 80 m fölfelé, 330 m lefelé / Időtartam: 5 óra / Útiköltség: Ft Találkozó helye és ideje: Batthyány tér HÉV-pénztárak előtt 8:40-kor Indulás ideje: HÉV indul 8:58-kor, Szentendrére érk. 9:37-kor, busz indul Pilisszentlászlóra 10:05-kor (870-es helyi járat) Megj. az eggyel későbbi HÉV 9:18-kor indul, érk. 9:57-re, 8 perccel a buszindulás előtt. Visszautazás: Visegrád-Komp megállóból busz indul 15:45 / 16:25 / 16:45 órakor, Bp. Újpest Városkapu busz pu.-ra érk. 17 /17:40 / 18 órára Vezeti: CsKM KÖNNYŰ TÚRA OKTÓBER 15. VASÁRNAP HORVÁTH GÉZA EMLÉKTÚRA 10. UNOKATÚRA BUDAI-HG. Útvonal: Nagykovácsi Széltörés-erdő Csergezán-kilátó Kopasz-erdő Vöröspocsolyás-hát Kecske-hát Petneházi rét Ady-liget Táv: 13,3 km / Szint: 320 m fölfelé, 350 m lefelé / Útiköltség: 250.-Ft-os környéki jegy Találkozó helye és ideje: 9:30 órakor a Hűvösvölgyben, a 63-as autóbusz végállomásán Indulás ideje: a 63-as busz menetrendje szerint: 9:37 órakor Visszautazás: Ady-ligettől a 63-as busszal a Hűvösvölgybe Vezeti: Horváth Emese (akinek édesapja is ezen az útvonalon vezette 10. jubileumi unokatúráját még 2007-ben, és akinek kislánya alig egyéves korában akkor vett részt először szakosztályi túrán; a túra megtartásával erre emlékezik a túravezető) A Székesfehérvárról érkező túrázó vendégek a 7:48 órakor induló személyvonattal utazhatnak a fővárosba (érk. 8:49), a Déli-pu.-tól a 61-es villamossal lehet a Hűvösvölgyig utazni (ind. 8:59-kor vagy 9:14-kor) ÁTLAGOS NEHÉZSÉGŰ TÚRA 20

21 OKTÓBER 21. SZOMBAT MÁTRA Útvonal: Galyatető, Péter hegyese, felújított kilátó Vörösmarty th. Mátraháza az országos kék jelzésen Táv: 10,5 km / Szint: 360 m fölfelé, 570 m lefelé, plusz a kilátóba felmenetel, / Időtartam: 6 óra / Útiköltség: =4385.-Ft (teljesárú menetjegy számlára történő vásárlása esetén pénzvisszatérítés!) Találkozó helye és ideje: Bp. Stadion busz pu. pénztárainál, Galyatetőig előre váltott menetjeggyel Indulás ideje: 8:15 órakor, érk. 10:18-kor Visszautazás: Mátraházáról busz indul 17:43 órakor, Bp.-re érk. 19:25-kor Vezeti: CsKM ÁTLAGOS NEHÉZSÉGŰ TÚRA OKTÓBER 23. HÉTFŐ PILIS Útvonal: Pilisszántó Csillagösvény Boldogasszony-kápolna Magas-hegy Vaskapu-völgy Mária-pad Nagy-Bodzás-hegy Pilis oldala Grófi út Pilis-tető Szent Özséb-kilátó Pilisszántó Táv: 15 km / Szint: 616 m fölfelé, 615 m lefelé / Időtartam: 6-7 óra / Útiköltség: Ft Találkozó helye és ideje: VOLÁN Árpád-hídi busz pu. pénztárainál 8 órakor Indulás ideje: busz indul 8:15-kor Pilisszántóra, érk. 9:04-kor Visszautazás: busz indul Pilisszántóról 15:20 / 16:20 órakor, Bp. Árpád híd busz pu.-ra érk. 16:08 / 17:08 órakor Vezeti: CsKM ÁTLAGOS NEHÉZSÉGŰ TÚRA 21

22 OKTÓBER 29. VASÁRNAP CSERHÁT Útvonal: Szirák Egresi-erdő Felsőegrespuszta Nagy-hegy, andezitömlés védett geológiai hely Bér Táv: 13 km / Szint: 430 m fölfelé, 410 m lefelé / Időtartam: 8 óra/ Útiköltség: Ft Találkozó helye és ideje: Bp. Stadion busz pu. pénztárainál 7 órakor Szirák katolikus templom megállóig váltott jeggyel Indulás ideje: busz indul Szirák 7:20 órakor, érk. 9:15 órakor Visszautazás: Bérből busz indul 18:15-kor, Bp. Stadion busz pu.-ra érk. 19:53-kor Vezeti: CsKM ÁTLAGOS NEHÉZSÉGŰ TÚRA NOVEMBER 5. VASÁRNAP KAMILLA TÚRA PILIS Útvonal: Két-bükkfa-nyereg a Z, S+ és K jelzésen Kamilla-forrás országos K jelen Kakashegy Pilisszentkereszt S+ jelzésen a Pilisszentkereszti Szentkúthoz K+ jelzésen az országútig Nagykovácsi-puszta buszmegálló Táv: 8 km / Szint: 160 m fölfelé, 485 m lefelé / Időtartam: 4 óra /Útiköltség: Ft Találkozó helye és ideje: HÉV Batthyány téri pénztárainál 8:40 órakor Indulás ideje: HÉV indul 8:58-kor, Pomázra érk. 9:30-kor, busz indul Dobogókőre 9:55-kor, Kétbükkfa-nyereghez érk. 10:25-kor Visszautazás: Nagykovácsi-puszta buszmegállóból busz Pomázra, indul 14:16-kor, érk. Pomázra 14:35-kor, onnan HÉV-vel Bp-re Vezeti: CsKM ÁTLAGOS NEHÉZSÉGŰ TÚRA 22

23 NOVEMBER 19. VASÁRNAP BUDAI-HEGYSÉG Útvonal: Pilisszentiván Antal (Antónia) -árok hajdanvolt Zsíros-hegyi turistaház romjai Alsó-Zsíros-hegy Nagy-Szénás Kutya-hegy Hosszú-árok - Pilisszentiván Táv: 14 km / Szint: 430 m fölfelé, 450 m lefelé / Időtartam: 6 óra / Útiköltség: Ft Találkozó helye és ideje: a Volán Árpád-híd busz pu. pénztárainál 8:15 órakor Indulás: 832-es autóbusz indul 8:30 órakor, Pilisszentivánra érk. 9:09-kor Visszautazás: a 832-es autóbusz járat minden óra 49 perckor indul Budapest felé, Árpádhíd busz pu.-ra érk. minden óra 27 perckor, hogy melyik buszt érjük el, az a túratáv teljesítésétől függ A túrát vezeti: Berczik Márton ÁTLAGOS NEHÉZSÉGŰ TÚRA NOVEMBER 26. VASÁRNAP BUDAI-HEGYSÉG Útvonal: Nagykovácsi templom Sisakvirág tanösvény jelzetlen úton Homok-hegy Cseresznyés-erdő Csergezán-kilátó Tarnai-pihenő Erzsébet (Hidegvölgyi) erdészlak, a 795-ös autóbusz megállója Táv: 7,7 km / Szint: 220 m fölfelé, 300 m lefelé / Időtartam: 3 óra / Útiköltség: Ft Találkozó helye és ideje: Széll Kálmán tér 61-es villamos megállójában ¾ 10-kor Indulás ideje: a villamos menetrendje szerint 9 óra körül Hűvösvölgybe, majd a 63-as autóbusszal Nagykovácsi végállomásig Visszautazás: a Hidegvölgyi erdészlak megállóból a795-ös busszal a Széna térre, indul 14:58 Vezeti: CsKM KÖNNYŰ TÚRA 23

24 DECEMBER 3. VASÁRNAP MIKULÁS TÚRA BUDAI-HEGYSÉG Útvonal: Szépjuhászné Kolostorromok Hárshegyi körút Budakeszi út Gyermekvasút Vadaspark megállóhelye Gyermekvasúttal a Széchenyi-hegyi végállomásig büfé Táv: 5 km Szint: 180 m fölfelé, 145 m lefelé Találkozó helye és ideje: Széll Kálmán téren a 22-es autóbusz végállomásánál ¾ 10-kor Indulás ideje: az autóbusz menetrendje szerint 10 óra körül Visszautazás: a fogaskerekű Széchenyi-hegyi végállomásától a Városmajorig, onnan a 61-es villamossal a Széll Kálmán térre Vezeti: CsKM KÖNNYŰ TÚRA DECEMBER 10. VASÁRNAP RÖVID TÉLI TÚRA BUDAI-HEGYSÉG Útvonal: Nagykovácsi községháza Zsíroshegy Muflonitató Kerek-hegy Kakukk-hegy Máriaremete József Attila u. buszmegálló / Időtartam: 3 óra /Útiköltség: környéki jegy 250.-Ft Táv: 7 km Szint: 170 m fölfelé, 260 m lefelé Találkozó helye és ideje: Széll Kálmán tér 61-es villamos megállójában ¾ 9-kor Indulás ideje: a villamos menetrendje szerint 9 óra körül a Hűvösvölgybe, onnan a 63-as busszal Nagykovácsiba Visszautazás: Máriaremetén a 157-es autóbusszal a Hűvösvölgybe Vezeti: CsKM KÖNNYŰ TÚRA 24

25 DECEMBER 17. VASÁRNAP ÉVZÁRÓ TÉLI TÚRA BUDAI-HEGYSÉG Útvonal: Solymár Mátyás-domb / Solymári vár / Jegenyés-völgy a Paprikás-patak mentén Rózsika-forrás Máriaremete Táv: 7 km Szint: 170 m fölfelé, 90 m lefelé Találkozó helye és ideje: Széll Kálmán tér 61-es villamos megállójában ¾ 10 órakor Indulás ideje: 10 órakor Hűvösvölgybe, onnan a 64-es busszal Solymárig Visszautazás: Máriaremetéről a 157-es busszal Hűvösvölgybe Vezeti: CsKM KÖNNYŰ TÚRA 25

26 Suttog a fenyves, zöld erdő, Télapó is már eljő. Csendül a fürge száncsengő, Véget ér az esztendő. Tél szele hóval, faggyal jő, Elkel most a nagykendő. Libben a tarka nagykendő, Húzza-rázza hűs szellő. Suttog a fenyves, zöld erdő, Rászitál a hófelhő. Végire jár az esztendő, Cseng a fürge száncsengő. WEÖRES SÁNDOR 26

27 JANUÁR 7. VASÁRNAP RÖVID TÉLI TÚRA BUDAI HEGYSÉG JANUÁR 21. VASÁRNAP RÖVID TÉLI TÚRA BUDAI HEGYSÉG A túrák részleteiről időben kör- megy. 27

28 28

A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY II. félévi és a JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE SZEPTEMBER

A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY II. félévi és a JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE SZEPTEMBER A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 2019. II. félévi és a 2020. JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE 1 SZEPTEMBER 01., 08., 15., 22., 29. Vasárnap. KÖNNYŰ TÚRÁK A BUDAI HEGYSÉGBEN 01. Vasárnap. TÚRA

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu Babó

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető Babó István túravezető 70-327-9900 70-519-7131

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető Babó István túravezető 70-327-9900 70-519-7131 L: 23-414-158

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetjáró Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetjáró Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetjáró Szakosztály 2011-év II. negyedévi túra terve ÁPISZ Természetjáró Szakosztály címe: MAG-HÁZ földszint Budapest,

Részletesebben

1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv)

1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv) 1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv) Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Figyelem: A túrák előtt

Részletesebben

CIN-BORA TÚRACSOPORT 2012. ÉVI TÚRANAPOK 2012. ÉVI TÚRAPROGRAMJA

CIN-BORA TÚRACSOPORT 2012. ÉVI TÚRANAPOK 2012. ÉVI TÚRAPROGRAMJA 2012. ÉVI TÚRANAPOK JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS H 2 9 16 23 30 6 13 20 27 5 12 19 26 K 3 10 17 24 31 7 14 21 28 6 13 20 27 SZ 4 11 18 25 1 8 15 22 29 7 14 21 28 CS 5 12 19 26 2 9 16 23 1 8 15 22 29 P 6 13 20

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2012. év IV. negyedévi túra terv. Címünk:1077 Bp.Wesselényi u. 17. Klubnap minden hónap első

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu Babó

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2018. I. negyedévi túraterv. Klub címünk:1076. VII. kerület István utca 29. Erzsébetváros

Részletesebben

BKV-ELŐRE SC.Természetjáró Szakosztály CIN-BORA CSOPORT & CIN-Bora Túracsoport 2013.évi túraterve

BKV-ELŐRE SC.Természetjáró Szakosztály CIN-BORA CSOPORT & CIN-Bora Túracsoport 2013.évi túraterve BKV-ELŐRE SC.Természetjáró Szakosztály CIN-BORA CSOPORT & CIN-Bora Túracsoport 2013.évi túraterve 1sz.Túra: Börzsöny Április 20. Szombat Távolság:23km Szint:780m Nehézségi fok: Nehéz Útvonal:Királyrét-

Részletesebben

Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet

Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet Unilever Tömegsportegyesület - 2017 Programtervezet 01.01 Szilveszteri buli Budapesten szórakozás Program: hangulatkeltő szilveszteri kvíz, hangulatfokozó fergeteges DJ. zenét Csihák Laci és barátai biztosítják

Részletesebben

A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 2014. II. FÉLÉVI ÉS 2015. JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE AUGUSZTUS

A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 2014. II. FÉLÉVI ÉS 2015. JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE AUGUSZTUS 1 A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 2014. II. FÉLÉVI ÉS 2015. JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE AUGUSZTUS 31. Vasárnap. TÚRA A GERECSE HEGYSÉGBEN (részben Országos Kéktúra) Útvonal: Héreg Halyagos

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető Babó István túravezető 70-327-9900 70-519-7131 L: 23-414-158

Részletesebben

4/2009. számú körlevél

4/2009. számú körlevél 4/2009. számú körlevél Szlovénia(2000) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu Felhívjuk tagtársaink figyelmét, hogy a fogadóóráink

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu túravezető 20-327-4660 gyuszif@gmail.com

Részletesebben

1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 1/2011. számú körlevél Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 2011. január 1. szombat Újév. Az év első délutáni sétájára

Részletesebben

5/2009. számú körlevél

5/2009. számú körlevél 5/2009. számú körlevél Tirol Hintertux(2004) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 2009. szeptember 5-6. ( szombat - ) vasárnap

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2015. I. negyedévi túraterv. Címünk: 1076. VII. kerület István utca 29. szám alatti, Erzsébetváros

Részletesebben

PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2015. év

PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2015. év PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2015. év Január 17. Január 31. Budai hg.: Fenyőgyöngye Árpád-kilátó Apáti-szikla Pasarét Táv: 4,5 km Szintkülönbség: 60 m

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu Babó

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető túravezető 70-327-9900 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető túravezető 70-327-9900 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 1 / 8 2009. 08. 19. 17:37 Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 2009. évi túrák tervezetei I. negyedév hónap nap "A" túra túravezető

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető Babó István túravezető 70-327-9900 70-519-7131 L: 23-414-158

Részletesebben

PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2016. év

PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2016. év PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2016. év Január 16. Budai-hg.: Fenyőgyöngye Árpád-kilátó Határ-nyereg Görgényi út Apáthy-szikla Pasarét Táv: 6 km Szintkülönbség:

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető túravezető 70-327-9900 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető túravezető 70-327-9900 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

NGM-SC TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 1051 Budapest, József nádor tér 2-4. Telefon:

NGM-SC TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 1051 Budapest, József nádor tér 2-4. Telefon: NGM-SC TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 1051 Budapest, József nádor tér 2-4. Telefon: 795-1999 1/2017. Kedves Sporttársak! Tagdíjak. Örömmel értesítünk, hogy várhatóan 2017-ben a támogatásokkal ki tudjuk gazdálkodni

Részletesebben

Programok, rendezvények

Programok, rendezvények Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Évnyitó túra Helyszín: Normafa Találkozás: Széll Kálmán tér, METRO belső csarnoka, 9.45 órakor 01.06. Sítúra-/nosztalgia/ Sífutás, Újévköszöntő túra Helyszín:

Részletesebben

Szabad program, játék. Uzsonna

Szabad program, játék. Uzsonna BUDAPEST KÖRNYÉKI KIRÁNDULÁSOK: Négy napos kirándulások: Szállás teljes ellátással: 3800Ft/fő/éj - Szállás: 2000 Ft /fő/ éj - Étkezés: reggeli: 140 Ft tízórai: 140 Ft ebéd: 810 Ft uzsonna: 140 Ft vacsora

Részletesebben

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése Helyszín: Későbbi kiírás szerint BTSSZ

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése Helyszín: Későbbi kiírás szerint BTSSZ IV. NEGYEDÉV 10.06. Budapesti Középfokú Tájékozódási Túrabajnokság: Silvanus Kupa Silvanus SE Információ: www.tajbpbajn.x3.hu 10.06. Természetismereti kirándulás Helyszín: Budai-hegység Apáthy-szikla 10.06.

Részletesebben

GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. www.gyongyvirag-te.hu. 1/2015.

GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. www.gyongyvirag-te.hu. 1/2015. 1/2015. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 www.gyongyvirag-te.hu Figyelemfelhívás néhány pontban: 2015. januári februári programkiírás

Részletesebben

2017. I. negyedév január -- február --március szeptember

2017. I. negyedév január -- február --március szeptember JANUÁR-FEBRUÁR-MÁRCIU 2017. I. negyedév január -- február --március szeptember T ú r a v e z e t ő i n k Fábián Ágnes szakosztályvezető Tel: 0612400427 06302986251 Farkas Márton szakosztályvezető helyettes

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2018. IV. negyedévi túraterv. Klub címünk:1076. VII. kerület István utca 29. Erzsébetváros

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség, ÁPISZ Sportegyesület, Természetbarát Szakosztály.

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség, ÁPISZ Sportegyesület, Természetbarát Szakosztály. Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség, ÁPISZ Sportegyesület, Természetbarát Szakosztály. 2012. év III. negyedévi túra terv. Figyelem!!!!! Ismét ELKÖLTÖZTÜNK. Új címünk: 1077 Bp.Wesselényi

Részletesebben

Nyári menetrendi módosítások

Nyári menetrendi módosítások Nyári menetrendi módosítások Változások Budapest elővárosában 80 sz. Budapest Miskolc vasútvonal Kínálatbővítésként az 5108-as gyorsvonat megáll Pécel, Isaszeg és Tura állomásokon. Ezáltal az esti órákban

Részletesebben

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése BTSSZ

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése BTSSZ IV. NEGYEDÉV 10.03. Őszi túrázói tanfolyam (elméleti oktatás) 3 10.05. Autóbuszos túra a Mátra-hegységbe Helyszín: Mátra-hegység Túrázók Baráti Köre Természetjáró Egyesület Utazás: autóbusszal Információ:

Részletesebben

6/2009. számú körlevél

6/2009. számú körlevél Dachstein - 2009 6/2009. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu 2 FONTOS! Olvassátok el az utolsó oldalt!

Részletesebben

2017. III. negyedév július -- augusztus -- szeptember

2017. III. negyedév július -- augusztus -- szeptember 2017. III. negyedév július -- augusztus -- szeptember T ú r a v e z e t ő i n k Fábián Ágnes szakosztályvezető Tel: 0612400427 06302986251 Farkas Márton szakosztályvezető helyettes Tel: 06/ 20/ 211-5107

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető túravezető 70-327-9900 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

2011. szeptember október havi programkiírás

2011. szeptember október havi programkiírás Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 5/2011. számú körlevél 2011. szeptember október havi programkiírás 2011. szeptember

Részletesebben

A Magyar Hősök Túrasorozatban résztvevő túrák:

A Magyar Hősök Túrasorozatban résztvevő túrák: A Magyar Hősök Túrasorozatban résztvevő túrák: 2017. 01. 14. Thury György emléktúra Pilisszentkereszt 2017. 01. 21. Toldi Miklós emléktúra Budakeszi 2017. 02. 04. Könyves Kálmán emléktúra Pécel 2017. 02.

Részletesebben

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. 2/5. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. 2/5. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/ Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. 2/5. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 5/2015. számú körlevél 2015. szeptember október havi programkiírás Elnöki

Részletesebben

5/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

5/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 5/2010. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Köszönjük a Vértesi Barangolások segítő csapat résztvevőinek

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2013. év IV. negyedévi túra terv. Címünk:1077 Bp.Wesselényi u. 17. Erzsébetváros Természetbarát

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető Babó István túravezető 70-327-9900 70-519-7131

Részletesebben

TIPOGRÁFIA TESTEDZŐ EGYESÜLET Természetbarát Szakosztály TÚRAPROGRAM FEBRUÁR 11-IG

TIPOGRÁFIA TESTEDZŐ EGYESÜLET Természetbarát Szakosztály TÚRAPROGRAM FEBRUÁR 11-IG TIPOGRÁFIA TESTEDZŐ EGYESÜLET Természetbarát Szakosztály TÚRAPROGRAM 2017-2018 FEBRUÁR 11-IG TIPOGRÁFIA Testedző Egyesület 1067 Budapest, Benczúr u 37 e-mail: tipografiatestedzo@gmailcom http://tip19035mpeu

Részletesebben

II. NEGYEDÉV Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20)

II. NEGYEDÉV Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) II. NEGYEDÉV 04.01. Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) 477-6467 04.01. Medvehagyma túra Helyszín: Gerecse-hegység Várpalota Gyalogtúra

Részletesebben

Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság 2008 évi eseménynaptár

Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság 2008 évi eseménynaptár Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság 2008 évi eseménynaptár A Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság túráin kirándulásain Természetismereti felvilágosító, út és létesítményellenőrző

Részletesebben

Túrák, előadások, családi programok, terepi vezetés

Túrák, előadások, családi programok, terepi vezetés Túrák, előadások, családi programok, terepi vezetés info@nngeopark.eu Terepi vezetés Amennyiben szeretné megismerni a Medves vidékét, örömmel segítünk. Túravezetőink már 2500 Ft/óra díjtól akár személyre

Részletesebben

TERMÉSZETBARÁT HÍRADÓ évi túrák és kirándulások

TERMÉSZETBARÁT HÍRADÓ évi túrák és kirándulások Budapesti Elektromos Sportegyesület Természetbarát szakosztály TERMÉSZETBARÁT HÍRADÓ 2018. évi túrák és kirándulások FIGYELEM! Szakosztályunk hagyományos évzáró-évnyitó értekezletét 2018. március 12-én

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

ÚJBUDA 60+ PROGRAM JÚLIUS HAVI PROGRAMLISTA

ÚJBUDA 60+ PROGRAM JÚLIUS HAVI PROGRAMLISTA ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2016. JÚLIUS HAVI PROGRAMLISTA Dátum július 3. vasárnap 7.50 Nyugati pu. pénztárak Börzsöny hg., kisvonattal: Szob - Márianosztra, gyalog: Nagyirtás psz. - Királyrét Táv: 11 km, szint:

Részletesebben

Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet

Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet Unilever Tömegsportegyesület - 2017 Programtervezet 01.01 Szilveszteri buli Budapesten szórakozás Program: hangulatkeltő szilveszteri kvíz, hangulatfokozó fergeteges DJ. zenét CsihákLaci és barátai biztosítják

Részletesebben

BOLDOGASSZONY PAPUCSA

BOLDOGASSZONY PAPUCSA BOLDOGASSZONY PAPUCSA TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLET FELSŐTÁRKÁNY 2011. ÉVI TÚRATERVEZET A világban minden mozog - kezd el hát te is! - 2 - TÁJÉKOZTATÁS A Boldogasszony Papucsa Természetjáró Egyesület vezetősége

Részletesebben

354748 aszfalt keskeny műút A 94 m 1 m 0 m J (Ady Endre utca) 1 T20_1 306301 aszfalt keskeny műút A 63 m 1 m 0 m NxJ3 COMMENT 1 T20_1

354748 aszfalt keskeny műút A 94 m 1 m 0 m J (Ady Endre utca) 1 T20_1 306301 aszfalt keskeny műút A 63 m 1 m 0 m NxJ3 COMMENT 1 T20_1 Mátraverebély 918234 aszfalt keskeny műút A 145 m 0 m 0 m 1 T20_1 918235 aszfalt keskeny műút A 223 m 1 m 0 m 1 T20_1 354747 aszfalt keskeny műút A 123 m 1 m 0 m J (Ságvári Endre utca) 1 T20_1 Móricz kocsma

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2018. III. negyedévi túraterv. Klub címünk:1076. VII. kerület István utca 29. Erzsébetváros

Részletesebben

Vasas Sport Club Természetbarát Szakosztály

Vasas Sport Club Természetbarát Szakosztály Vasas Sport Club Természetbarát Szakosztály 2018. évi 4. negyedév túraprogramja hónapokra október november december Túrák 2018. októberben a ben Vasárnap: 7 vezető: Dani László 14 Zaka Lajosné 28 Tóth

Részletesebben

TERMÉSZETBARÁT HÍRADÓ évi túrák és kirándulások

TERMÉSZETBARÁT HÍRADÓ évi túrák és kirándulások TERMÉSZETBARÁT HÍRADÓ 2017 évi túrák és kirándulások FIGYELEM! Szakosztályunk hagyományos évzáró-évnyitó értekezletét 2017. február 27-én hétfőn 16,30 órakor rendezzük az ELMŰ Sporttelepén. (1138 Budapest,

Részletesebben

Október: 063. Kb. 064. 16 km. 250m 8.20 Batthányi tér- 065. Kb. 066. 10 km 50 m. 9.00 Moszkva tér. 067. 8 km. - 9.00 Moszkva tér

Október: 063. Kb. 064. 16 km. 250m 8.20 Batthányi tér- 065. Kb. 066. 10 km 50 m. 9.00 Moszkva tér. 067. 8 km. - 9.00 Moszkva tér Október: Dát. Részletes útvonal Szám: Szint Találkozás (m) Ideje Helye utazási költség és túravezető 01. Szépjuhászné-Hárshegyi krt.-makovecz Imre tervezte Kishárshegyi kilátó- Hűvösvölgy 061. 8 km. 50

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu Farkas Gyula túravezető 20-327-4660

Részletesebben

H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T

H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T 2018/1 Berda József Barangolókhoz Ha dühödten zuhog az égi csapadék, még akkor is megyünk! Már várnak a hegyek. Boldog barangolók, hajrá a szabadba!

Részletesebben

4/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

4/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 4/2010. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Fontos tudnivalók: Mint minden évben, idén is lesz nyári szünet.

Részletesebben

ÁPRILIS: Költség: BKV bérlet. A túrák programja és útvonala a helyszínen lesz megbeszélve az idıjárás függvényében.

ÁPRILIS: Költség: BKV bérlet. A túrák programja és útvonala a helyszínen lesz megbeszélve az idıjárás függvényében. 1. ÁPRILIS: 13/0. Április 1: (Húsvét hétfı): Locsolótúra a Pilisben: Csillaghegy, Kevélyek, Oszolytetı, Csobánka. Táv/szint: 12km / 300m Találkozó: 8.45 -kor a Batthyány téren a HÉV végénél. Vonat indul:

Részletesebben

Babits Mihály Gimnázium Diáknap 2018

Babits Mihály Gimnázium Diáknap 2018 Babits Mihály Gimnázium Diáknap 2018 1 A program neve: Kirándulás a János hegyen az Erzsébet kilátóba, majd libegőzés a hegyről. Tervezett létszám: 30-50 fő Diákfelelős: Tisza Ádám, Várai Axel 11.a Találkozás

Részletesebben

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/ 4/2014.

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/ 4/2014. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 4/2014. számú körlevél 2014. júliusi augusztusi programkiírás Fontos tudnivalók:

Részletesebben

A Magyar Hősök Túrasorozatban résztvevő túrák:

A Magyar Hősök Túrasorozatban résztvevő túrák: A Magyar Hősök Túrasorozatban résztvevő túrák: 2017. 01. 14. Thury György emléktúra Pilisszentkereszt 2017. 01. 21. Toldi Miklós emléktúra Budakeszi 2017. 02. 04. Könyves Kálmán emléktúra Pécel 2017. 02.

Részletesebben

ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka

ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka SZÁLLÁS Szolgáltatások: 18 db meleg vizes tusoló, 18 db WC, mosdók főzési lehetőség, mosogatók áram-csatlakozók (220 V) szabadtéri tűzrakóhely,

Részletesebben

H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T

H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T 2017/1 Berda József Barangolókhoz Ha dühödten zuhog az égi csapadék, még akkor is megyünk! Már várnak a hegyek. Boldog barangolók, hajrá a szabadba!

Részletesebben

GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: /2012.

GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: /2012. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 www.gyongyvirag-te.hu 1/2012. számú körlevél 2012. januári februári programkiírás Figyelemfelhívás néhány pontban:

Részletesebben

6/2013. számú körlevél 2013. november december havi programkiírás

6/2013. számú körlevél 2013. november december havi programkiírás Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 6/2013. számú körlevél 2013. november december havi programkiírás Felhívás, értesítés,

Részletesebben

Vonali menetrend. Budapest Pilisvörösvár Piliscsaba Esztergom S72 G72 Z május 20-tól december 8-ig

Vonali menetrend. Budapest Pilisvörösvár Piliscsaba Esztergom S72 G72 Z május 20-tól december 8-ig Vonali menetrend 2018. május 20-tól 2018. december 8-ig Budapest Pilisvörösvár Piliscsaba Esztergom S72 G72 Z72 Kedves Utasunk! Kiadványunk a Budapest Pilisvörösvár Piliscsaba Esztergom vasútvonalon 2018.

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2017. II. negyedévi túraterv. Klub címünk:1076. VII. kerület István utca 29. Erzsébetváros

Részletesebben

H Á Z U N K T Á J Á R Ó L

H Á Z U N K T Á J Á R Ó L 2 0 1 7. d e c e m b e r h a v i IBUSZ Természetjáró Egyesület 1025 Budapest, Csalán út 39/a Túraprogramok és hírek www.ibuszte.hu mail: szerk@ibuszte.hu Adószám: 18097395-1-41 E L Ő Z E T E S H Á Z U

Részletesebben

K i r ándulások 2008. II. negyedévben

K i r ándulások 2008. II. negyedévben K i r ándulások 2008. II. negyedévben Ideje Helye utazási költség Áp r i l i s 2. 5. 5 9 12 Normafa, Csillebérc, Irhásárok, Gazdagrét Budai hegység Csacsi rét, Makkosmária, Mária szurdok, Budakeszi Visegrádi

Részletesebben

PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR év

PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR év PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2018. év Január 6. Pilis-Visegrádi-hg.: Dobogókő Pilisszentkereszt Csobánka Táv: időjárástól függően Találkozás: Batthyány

Részletesebben

Érkezés Pomázon át kocsival

Érkezés Pomázon át kocsival Érkezés Pomázon át kocsival Dobogókő felé 1 Elágazás (pléh Krisztus) 6 cél 2 Margit ligeti kastély 3 falu széle 4 Székely kapu 5 Üdülők útja hídja a patak felett A térkép a Budakalász felől jövő régi szentendrei

Részletesebben

Vágányzári információ

Vágányzári információ Értesítjük tisztelt utasainkat, hogy 9. május 27-tl 9. június 2-ig Rákos Hatvan állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest Hatvan vasúton a vonatok módosított menetrend szerint

Részletesebben

GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. Adószám: 18482571-1-07 www.gyongyvirag-te.hu 1/2019. számú körlevél 2019. januári februári programkiírás Figyelemfelhívás néhány pontban:

Részletesebben

Kedves Túratársak! A 2011-évi Egyesületi Találkozónkat a királyréti szállás foglaltsága miatt EGERben tartjuk 2011. 09. 23-tól 25-ig 3 egész napon át!

Kedves Túratársak! A 2011-évi Egyesületi Találkozónkat a királyréti szállás foglaltsága miatt EGERben tartjuk 2011. 09. 23-tól 25-ig 3 egész napon át! Kedves Túratársak! A 2011-évi Egyesületi Találkozónkat a királyréti szállás foglaltsága miatt EGERben tartjuk 2011. 09. 23-tól 25-ig 3 egész napon át! Jelentkezés a Találkozóra Koszovácz Erzsi/Zsebinél

Részletesebben

PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR év

PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR év PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2017. év Dec. 31-Jan. 1. Szilveszteri túra Budai-hg.: PSE Pálya, Pasarét Apáthy-szikla Vaskapu hegy Gugger-hegy Szépvölgyi

Részletesebben

GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. www.gyongyvirag-te.hu. 3/2012.

GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. www.gyongyvirag-te.hu. 3/2012. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 www.gyongyvirag-te.hu 3/2012. számú körlevél 2012. május június havi programkiírás Figyelemfelhívás néhány pontban:

Részletesebben

Vágányzári információ

Vágányzári információ Értesítjük tisztelt utasainkat, hogy 9. szeptember 12-tl 9. november 1-ig Rákos Hatvan állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest Hatvan vasúton a vonatok módosított menetrend

Részletesebben

(bérlet is kapható) ITON Kft. Viszonteladói pénztár (bérlet is kapható) Kamaraerdei utca 23. közért 6.00-19.00 7.00-14.00 ZÁRVA

(bérlet is kapható) ITON Kft. Viszonteladói pénztár (bérlet is kapható) Kamaraerdei utca 23. közért 6.00-19.00 7.00-14.00 ZÁRVA Nyitva tartás Település Cím Cégek Hétköznap Szombat Vasárnap Alsónémedi 8.00-16.00 Biatorbágy Baross Gábor út 5/a. 8.00-18.00 Kossuth Lajos utca 6. Budakeszi Autóbusz végállomás ITON Kft. Viszonteladói

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2017. IV. negyedévi túraterv. Klub címünk:1076. VII. kerület István utca 29. Erzsébetváros

Részletesebben

Április. Hiv. Szám: Táv (km) utazási költség és túravezető. Dát. Részletes útvonal. (m) Ideje Helye

Április. Hiv. Szám: Táv (km) utazási költség és túravezető. Dát. Részletes útvonal. (m) Ideje Helye Április 01. Normafa,Makkosmária,Budakeszi Mezei Mária háza Himnusz Emlékmű(az út megszakitható)szép Juhászné 033. Kb.. Tel:319-4265 04. (szombat)űröm: (Kápolna,Katolikus templom)és a déli tanösvény szakvezetéssel.

Részletesebben

Éves túratervben nem szereplő túrák pontszámai. Stoderzinken parkoló Steinerhaus Friedenshirhirclein - Stoderzinken csúcs Brünner Hütte Parkoló

Éves túratervben nem szereplő túrák pontszámai. Stoderzinken parkoló Steinerhaus Friedenshirhirclein - Stoderzinken csúcs Brünner Hütte Parkoló Éves túratervben nem szereplő túrák pontszámai 2014. Ausztria 2014. 07. 20. Stoderzinken parkoló Steinerhaus Friedenshirhirclein - Stoderzinken csúcs Brünner Hütte Parkoló 7km 350 m 2014/07/6-6 18,5 2014.

Részletesebben

I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ

I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ Debrecen - Erdőspuszta 2010. szeptember 18. szombat I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ 2010. szeptember 18. szombat A Magyar Diáksport Szövetség és a Hajdú-Bihar Megyei

Részletesebben

956 autóbusz menetrend és vonal térkép

956 autóbusz menetrend és vonal térkép 956 autóbusz menetrend és vonal térkép 956 Hűvösvölgy / Pécel Kun József utca Váltás Teljes Weboldal Nézetre A 956 autóbusz vonal (Hűvösvölgy / Pécel Kun József utca)7 útiránya van. Az átlagos hétköznapokon

Részletesebben

PESTKÖRNYÉKI KÁRPÁT EGYESÜLET. Tavaszi programok

PESTKÖRNYÉKI KÁRPÁT EGYESÜLET. Tavaszi programok PESTKÖRNYÉKI KÁRPÁT EGYESÜLET Tavaszi programok 2012. március - május. 1. Március 3: Börzsöny Csúcsai: Gál-hegy Hegyes-tető A túra útvonala: Kismaros Gál-hegy Törökmező Kövesmező Hegyes-tető Szent Mihály-hegy

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2012. év II. negyedévi túra terve Figyelem!!!!! Ismét (ELKÖLTÖZTÜNK) Új címünk után és a klubnapok

Részletesebben

Táv: 21 km V. GYERMEKVASÚT 20 Szintkülönbség: 370 m Szintidő: 5 óra GYALOGTÚRA Az Előzd meg a kisvasutat versenysorozat 1. eseménye Budai hegység 2008

Táv: 21 km V. GYERMEKVASÚT 20 Szintkülönbség: 370 m Szintidő: 5 óra GYALOGTÚRA Az Előzd meg a kisvasutat versenysorozat 1. eseménye Budai hegység 2008 Táv: 21 km V. GYERMEKVASÚT 20 Szintkülönbség: 370 m Szintidő: 5 óra GYALOGTÚRA Az Előzd meg a kisvasutat versenysorozat 1. eseménye Budai hegység 2008. IV. 12. Rajt: Széchenyi-hegy, Gyermekvasút végállomása

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető Babó István túravezető 70-327-9900 70-519-7131

Részletesebben

5/2018. számú körlevél szeptember október havi programkiírás

5/2018. számú körlevél szeptember október havi programkiírás Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. 2/15. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 5/2018. számú körlevél 2018. szeptember október havi programkiírás Elnöki

Részletesebben

Köszöntünk a Szent László teljesítménytúrán!

Köszöntünk a Szent László teljesítménytúrán! Köszöntünk a Szent László teljesítménytúrán! A teljesítménytúra távjai: 34,3 km, illetve 15,6 km. A távokhoz rendelt szintidők 10 óra, illetve 6 óra. Az ellenőrzőpontok 6 km/h sebességre nyitnak és az

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Olajipari Természetbarát Sportegyesület Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály 2014. január március A szakosztály működése A Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály 1994. áprilisban alakult meg a

Részletesebben