Összefoglaló a Re: formáció Kulturális kincskereső, valamint Megújuló világ című műveltségi vetélkedők középdöntőiről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Összefoglaló a Re: formáció Kulturális kincskereső, valamint Megújuló világ című műveltségi vetélkedők középdöntőiről"

Átírás

1 Összefoglaló a Re: formáció Kulturális kincskereső, valamint Megújuló világ című műveltségi vetélkedők középdöntőiről A reformáció 500. évfordulójának tiszteletére a Reformáció Emlékbizottság, az EMMI Oktatásért felelős Államtitkársága valamint az Oktatási Hivatal az Evangélikus Pedagógiai Intézet és a Református Pedagógiai Intézet közreműködésével két kategóriában általános és középiskolai - hirdetett versenyt. Április 22-én az ország több pontján regionális versenyekre bontva párhuzamosan került sor az ősszel megrendezett online I. forduló után a középiskolások, május 13-án pedig az általános iskolások középdöntőjére. A vetélkedő írás-és szóbeli feladatokat, illetve gyakorlati versenyrészeket is tartogatott a csapatok számára. A feladatok között a felkészülés során előkészítendő gyakorlati feladatok (régiójuk bemutatása, egy protestáns épület kétdimenziós megjelenítése), éneklés, egy jelenet eljátszása Szabó Magda Abigél című művéből, írásban megoldandó qvíz, valamint disputa szerepeltek a középiskolások esetében. Az általános iskolásokat is hasonló jellegű próbák elé állították, nekik azonban Tóth-Máté Miklós Pecúrok c. regényből kellett előadniuk egy általuk választott jelenetet, illetve a vita helyett szónoki feladatot kaptak. Nagyon jól felkészült, lelkes, ügyes és kreatív csapatok mutatták meg tudásukat, a csapatok sokat tanulhattak egymástól is. A fordulók 6-6 helyszínén résztvevő minden csapat és felkészítő tanáruk pólót és tollat, a helyezettek értékes könyvjutalmakat is átvehettek a zsűritől. A középiskolai forduló helyszínét Debrecenben a Debreceni Pedagógiai Oktatási Központ, ben a Révai Miklós Gimnázium, on a Klebelsberg Középiskolai Kollégium, en a i Református Internátus, míg a fővárosban két középiskola, a Baár- Madas Református Gimnázium, valamint az Eötvös József Gimnázium biztosította. A regionális középdöntő nyertesei, az országos döntőbe jutott csapatok: A középiskolások kategóriájában: A regionális A továbbjutó csapat középdöntő A továbbjutó csapat iskolája neve helyszíne Az iskola székhelye Budapest-Buda Fidelitate Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Szigetszentmiklós Gimnázium Budapest-Pest Visszatérők Deák Téri Evangélikus Gimnázium Budapest Debrecen Tógátusok Debreceni Református Kollégium Debrecen Gimnáziuma és Diákotthona A Péterfysek Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános és Óvoda BonyhádiPetőfiúk Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Bonyhád WittenBE G Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Békéscsaba Gimnázium, Szakgimnázium, Általános, Óvoda, Alapfokú Művészeti és Kollégium

2 Az általános iskolai forduló helyszínét Debrecenben a Debreceni Pedagógiai Oktatási Központ, ben a Révai Miklós Gimnázium, on a Kodály Központi Általános Toldi Lakótelepi Tagiskolája, en a i Református Internátus, Miskolcon a Diósgyőri Gimnázium, a fővárosban pedig az V. Kerületi Szemere Bertalan Általános és Gimnázium biztosította. Az általános iskolások kategóriájában az országos döntőbe jutott csapatok: A regionális A továbbjutó csapat középdöntő A továbbjutó csapat iskolája neve helyszíne Budapest RÓZSAKERT2 Rózsakerti Demjén István Református Általános Debrecen Be(g)formáció Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános, Óvoda, Alapfokú Művészeti és Kollégium Alázatos rezgő Péterfy Sándor Evangélikus tehenek Gimnázium, Általános és Óvoda SZTÁRAI KÖVETŐI Sztárai Mihály Általános, Óvoda és Alapfokú Művészeti Kálvin jobbkezei i Református Általános Miskolc Sola fide Kazinczy Ferenc Református Általános Az iskola székhelye Budapest Békéscsaba Pécs Tiszaújváros Mindkét kategóriában a regionális forduló győztesei mérik majd össze tudásukat az országos döntőben szeptember 30-án, amikor a középiskolások döntőjét a TV képernyők elől az egész ország is figyelemmel kísérheti. Ezúton is köszönjük minden a versenynek helyszínt biztosító intézménynek a segítő közreműködést, a meghívott vendégeknek a megtisztelő jelenlétet és köszöntést, a zsűrinek pedig a szakértői értékelést. A továbbjutóknak szeretettel gratulálunk és jó hangulatú, sikeres további felkészülést kívánunk! A regionális középdöntők további helyezettei és a versenyen készült fotók a következő oldalakon tekinthetők meg.

3 Középiskolások versenye Régió Helyezés Csapatnév Település Budapest-Buda Fidelitate Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Szigetszentmiklós Gimnázium Budapest-Buda Reformátorok Tatai Református Gimnázium Tata Budapest-Buda DEGA Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Aszód Általános és Kollégium Budapest-Buda Fehér galamb Tatai Református Gimnázium Tata Budapest-Buda 5. Notitiae Hungariae Szentendrei Református Gimnázium Szentendre Budapest-Buda Petőfi Evangélikus Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Aszód Általános és Kollégium Budapest-Pest Visszatérők Deák Téri Evangélikus Gimnázium Budapest Budapest-Pest Kál-Win Lónyay Utcai Református Gimnázium és Budapest Kollégium Budapest-Pest 1555 Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium Dunaújváros és Kollégium Budapest-Pest ÁGOSTON-REND Lónyay Utcai Református Gimnázium és Budapest Kollégium Budapest-Pest 5. Jövő reménységei Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaújváros Budapest-Pest Balassi Budapest XVII. Kerületi Balassi Bálint Budapest Nyolcévfolyamos Gimnázium Debrecen Tógátusok Debreceni Református Kollégium Debrecen Gimnáziuma és Diákotthona Debrecen Gerundiumok Debreceni Református Kollégium Debrecen Gimnáziuma és Diákotthona Debrecen Humanisták Debreceni Református Kollégium Debrecen Gimnáziuma és Diákotthona Debrecen Karcagirefi Karcagi Nagykun Református Gimnázium Karcag és Egészségügyi Szakgimnázium Debrecen 5. Negyvenkettő Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium Debrecen Debrecen PetőfiReformerek Kisvárdai Szakképzési Centrum Fehérgyarmat A Péterfysek Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános és Óvoda Svájci óra Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Pápa Művészeti Szakközépiskolája és Diákotthona Csaba népe Tatai Református Gimnázium Tata Gondolkodunk rajta Szent Orsolya Római Katolikus Sopron Gimnázium, Általános, Óvoda és Kollégium ADEPTUS i Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula 5. Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája

4 5. Arómaterápia Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Sopron BonyhádiPetőfiúk Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Bonyhád Lutherinák Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Bonyhád LorántffyGimi Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános, Ultima Manus Csokonai Vitéz Mihály Református Csurgó Gimnázium, Általános és Kollégium Égi pályák körforgói Csokonai Vitéz Mihály Református Csurgó Gimnázium, Általános és Kollégium Faximile Csokonai Vitéz Mihály Református Csurgó Gimnázium, Általános és Kollégium WittenBE G Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Békéscsaba Gimnázium, Szakgimnázium, Általános, Óvoda, Alapfokú Művészeti és Kollégium REFOR-MATE i Református Gimnázium 5. Ein feste Burg Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium Pentameter Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Forradalmárok Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja TeCCel Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium Szeged Kiskunhalas Baja Szeged

5 Általános iskolások versenye Régió Helyezés Csapatnév Település Budapest RÓZSAKERT2 Rózsakerti Demjén István Református Budapest Általános Budapest Szuperluther Tatai Református Gimnázium Tata Budapest LaViDe Baár-Madas Református Gimnázium, Budapest Általános és Kollégium Budapest Fehérbárányok Református Általános Balatonfüred Balatonfüred Budapest 5. Protest-Társak Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Budapest Általános Budapest Fasor Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium Budapest Debrecen Be(g)formáció Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Békéscsaba Gimnázium, Szakgimnázium, Általános, Óvoda, Alapfokú Művészeti és Kollégium Debrecen kistk Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Debrecen Általános Debrecen Égő szív Karcagi Nagykun Református Általános Karcag Debrecen Soli Deo Gloria Bethlen Gábor Református Általános Törökszentmiklós, Óvoda Debrecen 5. Méliusz Létavértesi Arany János Általános Létavértes Debrecen Cegléd6 Ceglédi Református Általános és Cegléd Óvoda Alázatos rezgő Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, tehenek Általános és Óvoda Isten báránykái Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Pápa Itt állok, másként Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Sopron nem tehetek Általános Rózsaolaj Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Sopron 5. Non est volentis Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Pápa Művészeti Szakközépiskolája és Diákotthona Protestálók Reményik Sándor Evangélikus Általános Szombathely és Alapfokú Művészeti SZTÁRAI KÖVETŐI Sztárai Mihály Általános, Óvoda és Pécs Alapfokú Művészeti Gondolkodók Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium Dunaújváros és Kollégium Fényözön Csokonai Vitéz Mihály Református Csurgó Gimnázium, Általános és Kollégium ADY 7.AB Zalaegerszegi Ady Endre Általános, Zalaegerszeg Gimnázium és Alapfokú Művészeti

6 5. LoZsu Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános, Kikelet Vitézei Csokonai Vitéz Mihály Református Csurgó Gimnázium, Általános és Kollégium Kálvin jobbkezei i Református Általános Megújulók i Református Általános Roszíkiskola Roszík Mihály Evangélikus Általános Albertirsa Vadkerti fiúk Kossuth Lajos Evangélikus Általános Soltvadkert és Alapfokú Művészeti 5. Fidei Defensores Tompai Szabó Dénes Általános Tompa Vadkerti lányok Kossuth Lajos Evangélikus Általános Soltvadkert és Alapfokú Művészeti Miskolc Sola fide Kazinczy Ferenc Református Általános Tiszaújváros Miskolc Pelikán-fiókák Miskolc-Diósgyőri Református Általános Miskolc és Óvoda Miskolc Hírvivők Tompa Mihály Református Általános Kazincbarcika Miskolc Kazinczy suli Kazinczy Ferenc Baptista Óvoda, Általános Nyírbogdány és Alapfokú Művészeti Miskolc Nána-(re)formáció Kisnánai Szent Imre Általános Kisnána Miskolc Túróczy Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Nyíregyháza

7

8

9 További képek és információk az egyes regionális helyszínekről a linken érhetőek el.

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA 017/018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA Helyszín: Budapest, Ikarus BSE Atlétikai Centrum Időpont: 017. október 15. A Versenybíróság elnöke: Szöllösné Patinszki Andrea

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum, 2017. október 15. Magasugrás fiú 11:00 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 1.7750

Részletesebben

MOB Sportiskolai Program évi forrás

MOB Sportiskolai Program évi forrás MOB Sportiskolai Program 2015. évi forrás sorszám támogatott szervezet támogatás célja támogatás összege (Ft) megvalósulás helye KLIK fenntartású intézmények támogatásai: 1. Sugovica Sportiskolai Általános

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2015 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK Strandröplabda Diákolimpia 0/0. NEVEZÉSEK Nyílt fiú páros kategória IV. korcsoport 0 Eszterházy Károly Egyetem Gyarkoló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet Bartók Béla Téri

Részletesebben

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK 5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye Iskola Település Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és 1. Baranya Pécs Szakközépiskolája 2. Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 3.

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK ÖSSZESÍTÉS nyilt fiú - IV nyilt fiú - V nyilt fiú - VI Strandröplabda Diákolimpia 0. Kispest NEVEZÉSEK nyilt lány IV nyilt lány V nyilt lány VI amatőr fiú IV amatőr fiú V amatőr fiú VI amatőr lány IV amatőr

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2014 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és

Részletesebben

A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma

A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny megyei fordulójának helyszínei A verseny időpontja: 2018. január 25. (csütörtök) 14.00-15.30 óra Megye neve A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2008 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A fenntartók átlageredményeinek összehasonlítása Matematika Az

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2015 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű

Részletesebben

2017/2018 A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE

2017/2018 A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE GYŐRI KOVÁCS MARGIT NÉMET NYELVOKTATÓ NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA, IPARMŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE

Részletesebben

0630/ telefonszáma: Írásbeli vizsga szervező intézmény 6 évfolyamos gimnáziumi vizsgatípusra

0630/ telefonszáma: Írásbeli vizsga szervező intézmény 6 évfolyamos gimnáziumi vizsgatípusra Vizsgahely keresési eredmények 2018.11.16. 9:18 17 feladatellátási hely 14 intézményben 031107 Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Intézmény címe: 4024 Debrecen, Szent Anna

Részletesebben

I-III. összesen. III. kategória. Fizetendı (Ft) II. kategória. Csapat. Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. kategória

I-III. összesen. III. kategória. Fizetendı (Ft) II. kategória. Csapat. Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. kategória Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. 01. Általános Iskola 9672 Gérce Kossuth Lajos u. 221. 1 0 0 0 1 1500 02. Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 5600 Békéscsaba Andrássy út 56. 0 5 2 1 7 10500 03.

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2013 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pályaválasztási Nyílt Napok Hajdú-Bihar Megyében Abigél Alapfokú Művészeti Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium Berettyóújfalui SzC Arany János Gimnáziuma, Egészségügyi és Közgazdasági

Részletesebben

A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma

A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma Megye neve A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny megyei fordulójának helyszínei

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23.

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23. ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola 2013. december 23. 1 2013/2014. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Komárom Városi Sportcsarnok,

Részletesebben

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2015 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2014 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium (5650 Mezőberény,

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2014 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és

Részletesebben

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08.

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. Részarányos normál támogatás (5 Részarányos kiemelt támogatás (5 Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. 31-ig 5 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 25 000 Ft Sorszám INTÉZMÉNY ÚJ NEVE

Részletesebben

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról Összefoglaló a Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 03.31 04.01. rendező intézményének neve: Debreceni Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona szervezőjének

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS

2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS 2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS I. Korcsoport Leány 1 Borsod-AZ Szent Imre Római Katolikus Általános és Óvoda Miskolc 2 Pest Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Érd 3 Budapest Budapest XIII.

Részletesebben

Székhely Település. 3. NTP-KTMK-12-0012 Zrínyi Miklós Gimnáziumért Alapítvány Zalaegerszeg Zala Tehetséggondozás programozásból 600 000

Székhely Település. 3. NTP-KTMK-12-0012 Zrínyi Miklós Gimnáziumért Alapítvány Zalaegerszeg Zala Tehetséggondozás programozásból 600 000 1. NTP-KTMK-12-0004 2. NTP-KTMK-12-0005 Appendix Alapítványa Bolyai János Gimnáziumért Képesség- és Tehetségfejlesztő Magán Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2013 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2008 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A fenntartók eredményeinek összehasonlítása Matematika Az Önökhöz

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő

Részletesebben

Zsűri jegyzőkönyv Vizuális művészetek Arany

Zsűri jegyzőkönyv Vizuális művészetek Arany Arany Fődíj: Bali Bettina és Badics Renáta Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros 1. Sopronyi Anna Eszter Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg 2. Horváth Kitti

Részletesebben

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra VI. KORCSOPORT LEÁNY 1 Bács-Kiskun Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét 2 Bács-Kiskun Kecskeméti SZC Lestár Péter Szakközépiskolája és Szakiskolája Kecskemét 3 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő,

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2011 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú

Részletesebben

Ezek az alábbiak: (A tartósan jó eredményt elérőket színessel kiemeltük)

Ezek az alábbiak: (A tartósan jó eredményt elérőket színessel kiemeltük) Kiemelkedő OKM teljesítményű református iskolák Az Oktatási Hivatal a 08. évi Országos kompetenciamérés adatai alapján újfent összeállította a legtöbb hozzáadott pedagógiai értéket teremtő magyar iskolák

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT Békéscsaba, 2014. április 25-27. 1 2013/2014. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

Részletesebben

FÉLJÉTEK AZ ISTENT ÉS NÉKI ADJATOK DICSŐSÉGET (JEL.

FÉLJÉTEK AZ ISTENT ÉS NÉKI ADJATOK DICSŐSÉGET (JEL. FÉLJÉTEK AZ ISTENT ÉS NÉKI ADJATOK DICSŐSÉGET (JEL. 14:7.) OM NÉV CÍM FENNTARTÓ 201724 Tagintézmény Eötvös József Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium,

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VVI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Békéscsaba, 2015. április 2426. RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 6.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2008 1085 Budapest, Üllői út 24. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A fenntartók eredményeinek összehasonlítása Matematika Az Önökhöz képest szignifikánsan jobban,

Részletesebben

Gyógytestnevelés egyéni összefüggő iskolai tanítási gyakorlat helyszínei 2018/19 első félévben

Gyógytestnevelés egyéni összefüggő iskolai tanítási gyakorlat helyszínei 2018/19 első félévben Gyógytestnevelés egyéni összefüggő iskolai tanítási gyakorlat helyszínei 2018/19 első félévben sorszám Iskola neve Iskola címe Áldás Utcai Általános Iskola 1025 Budapest, Áldás utca 1. 1. Árád Fejedelem

Részletesebben

Fenntartói jelentés. 10. évfolyam

Fenntartói jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2010 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika területén új, évfolyamfüggetlen

Részletesebben

Vizsgahely keresési eredmények :54 22 feladatellátási hely 16 intézményben

Vizsgahely keresési eredmények :54 22 feladatellátási hely 16 intézményben Vizsgahely keresési eredmények 2018.11.18. 16:54 22 feladatellátási hely 16 intézményben 030046 Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Intézmény címe: 8000 Székesfehérvár,

Részletesebben

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01.

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. 1 RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Baranya 2 Bács-Kiskun Pécsi

Részletesebben

Intézmény Ir.sz. Település Utca Tel.szám Óvodák

Intézmény Ir.sz. Település Utca Tel.szám Óvodák Óvodák Lámpás Református Óvodája 2314 Halásztelek Iskola u. 2. 24 452 997 Budapest Fasori Református Egyházközség Csipkebokor Óvodája 1071 Budapest Városligeti fasor 29. 1 322 1933 Budapest-Budafoki Református

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Nyilvános sorsolás 2015. március 25. 1 V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS 2015. március 25. (szerda) 10.15 óra RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz.

Részletesebben

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek 2740 Abony, Kossuth tér 4. 8400 Ajka, Szabadság tér 14. 2170 Aszód, Kossuth Lajos u. 15. 6500 Baja, Csermák Mihály tér 4. 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 34-36. 8230 Balatonfüred, Jókai M. út 17. 4060

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 6.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2009 1085 Budapest, Üllői út 24. Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Részletesebben

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15 BAJAI SZAKKÉPZÉSI 6500 Baja, Petőfi Sándor utca 1 12.) 2015.06.15 Korm. rendelet Virág Tibor főigazgató BÉKÉSCSABAI SZAKKÉPZÉSI 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1 BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI BUDAPESTI GAZDASÁGI

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. összesen

Név Város Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. összesen 9. osztályosok Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 1. Seress Dániel Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 20 20 20 20 80 2. Krokos Ádám Miskolc Lévay József Református Gimnázium

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum 2017. október 14. Magasugrás fiú 11:00 Kazincbarcikai

Részletesebben

1. nap: 2006. március 11. (szombat)

1. nap: 2006. március 11. (szombat) VI. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. kcs. ORSZÁGOS DÖNTŐ PAKS 1. nap: 2006. március 11. (szombat) ASE csarnok 11.00 FA/1-FA/2 Monor, József Barcs, Széchényi 57:35 11.50 FB/1-FB/2 Szécsény, Kőrösi Zalaegerszeg,

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen. 1. Fialovszky Márk Budapest Baár-Madas Református Gimnázium Horváth Norbert

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen. 1. Fialovszky Márk Budapest Baár-Madas Református Gimnázium Horváth Norbert 9. osztályosok 1. Fialovszky Márk Budapest Baár-Madas Református Gimnázium Horváth Norbert 20 12 17 10 59 1. Földesi András Budapest Baár-Madas Református Gimnázium Horváth Norbert 14 16 19 10 59 3. Ficsór

Részletesebben

Tantárgygondozói munkaterv tervezet. Történelem. 2015/2016-os tanév

Tantárgygondozói munkaterv tervezet. Történelem. 2015/2016-os tanév Tantárgygondozói munkaterv tervezet Történelem 2015/2016-os tanév Bevezetés Az idei tantárgygondozói feladatok történelemből a tavaly megkezdett munka folytatását jelentik. Ennek szellemében Kovácsné Jakus

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT Békéscsaba, 2014. április 25-27. 1 2013/2014. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

Részletesebben

Statisztikák a 2014-es HÓDításról

Statisztikák a 2014-es HÓDításról Statisztikák a 2014-es HÓDításról Iskolák (abc sorrendben) Résztvevők száma Átlagpont Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola 90 85,58 benjamin 40 99,08 junior 14 63,14 kadét 36 79,31 Apáczai Csere János

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16.

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16. Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III.

Részletesebben

Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH

Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései (2006-2014) - forrás: OH 1. Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola 230 2. Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola 83 3. Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola

Részletesebben

100 m fiú VI. kcs. 1. ief. 1.

100 m fiú VI. kcs. 1. ief. 1. FIÚ EREDMÉNYEK - VI. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú VI. kcs. 11.6 Kiss István 1999 Eötvös József Gimnázium Tiszaújváros 11.6 1. Ajide

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT. Budapest, 2015. január 09.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT. Budapest, 2015. január 09. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT Budapest, 2015. január 09. 1 2014/2015. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT Kaposvár, 2015. január 23-25. RÉSZTVEVŐK

Részletesebben

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása Pedagógiai szakszolgálatok támogatása A 15/2007. (III. 14.) OKM rendelet 2.. alapján a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenységet, továbbá a nevelési tanácsadást ellátó intézmények

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III.

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Hajdú - Bihar megye Debrecen, Domb utca 2018. november 09. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI 1 Szabó Zsolt

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen. 1. Elek Péter Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen. 1. Elek Péter Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 9. osztályosok Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen 1. Elek Péter Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 20 20 20 15 20 95 2. Makovsky Mihály Budapest Baár-Madas Református Gimnázium

Részletesebben

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Budapest Tőr Női Egyéni A kategória IV. korcsoport

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Budapest Tőr Női Egyéni A kategória IV. korcsoport Vívó Diákolimpia Országos Döntő Budapest 2019. Tőr Női Egyéni A kategória Vívó (jelen, vívó sorszáma szerint 28 vívó) rh. vezetéknév keresztnév egyesület 1 WOLF Eszter NÉMETH LÁSZLÓ GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS

Részletesebben

INSTITUTOS DE ENSEÑANZA SECUNDARIA EN BUDAPEST QUE OFERTAN EL ESPAÑOL COMO LENGUA EXTRANJERA

INSTITUTOS DE ENSEÑANZA SECUNDARIA EN BUDAPEST QUE OFERTAN EL ESPAÑOL COMO LENGUA EXTRANJERA INSTITUTOS DE ENSEÑANZA SECUNDARIA EN BUDAPEST QUE OFERTAN EL ESPAÑOL COMO LENGUA EXTRANJERA Álmos vezér Gimnázium és Általános Iskola Alternatív Közgazdasági Gimnázium Altisz Alapítványi Gimnázium Szakközépiskola

Részletesebben

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények A projekt során a város 47 oktatási intézményében valósult meg az informatikai infrastruktúra javítása, melynek során beszerzésre kerültek a következő

Részletesebben

Beiskolázási nyílt napok a Békés megyei középiskolákban

Beiskolázási nyílt napok a Békés megyei középiskolákban Beiskolázási nyílt napok a megyei középiskolákban Település Intézmény neve, címe Képzés típusa Nyílt nap Farkas Közoktatási Intézmény 5630, Hőzső u. 39. Farkas Közoktatási Intézmény 5630, Hőzső u. 39.

Részletesebben

körzetszám Óvoda megnevezése, címe Debrecen

körzetszám Óvoda megnevezése, címe Debrecen 1. melléklet a.../2014.(...) önkormányzati rendelethez A.) Óvodák5. melléklet a 23/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelethez körzetszám Óvoda megnevezése, címe Debrecen 1. Mesekert Óvoda, Körtefa u. 3.

Részletesebben

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT. GYŐR január

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT. GYŐR január Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT GYŐR 2014. január 24-26. 1 2013/2014. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. korcsoport Győr, 2014. január 24-26. Az országos

Részletesebben

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Budapest 2019.

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Budapest 2019. Vívó Diákolimpia Országos Döntő Budapest 2019. Vívó (jelen, vívó sorszáma szerint - 20 vívó) rh. vezetéknév keresztnév egyesület 1 BUDAPESTI KOLPING KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM 3 TÓTH Gergely

Részletesebben

Székács Elemér Mezőgazdasági és 5200 Törökszentmiklós, Almásy Élelmiszeripari Szakképző Iskola és út 50 Kollégium

Székács Elemér Mezőgazdasági és 5200 Törökszentmiklós, Almásy Élelmiszeripari Szakképző Iskola és út 50 Kollégium Törökszentmiklósi Tagintézmény kötelező kontroll Vizsgálati időpont Ssz. neve címe fő Október 3. Tiszapüspöki Általános 5 Tiszapüspöki, Fő út 85 4. Tiszapüspöki Általános 5 Tiszapüspöki, Fő út 85 7 3.

Részletesebben

Továbbtanulási statisztikák

Továbbtanulási statisztikák Továbbtanulási statisztikák 2008-2017. megnevezés % % % % % % % % Gimnázium 30 39 29 39 38 34 29 38 34 Szakközépiskola 58 51 49 54 38 42 48 35 47 Szakiskola 12 10 22 7 23 25 23 28 19 Átalakultak a 2016/17-es

Részletesebben

Hetedhét Határ Legjobb Kis Matematikusa 2010. május 22. döntő A DÖNTŐBE AZ ALÁBBI 116 ÁLTALÁNOS ISKOLA 259 TANULÓJA KERÜLT:

Hetedhét Határ Legjobb Kis Matematikusa 2010. május 22. döntő A DÖNTŐBE AZ ALÁBBI 116 ÁLTALÁNOS ISKOLA 259 TANULÓJA KERÜLT: Hetedhét Határ Legjobb Kis Matematikusa 2010. május 22. döntő A DÖNTŐBE AZ ALÁBBI 116 ÁLTALÁNOS ISKOLA 259 TANULÓJA KERÜLT: Baja Balassagyarmat Balkány Berettyóújfalu Budaörs ÚÁMK Felsővárosi Tagintézménye

Részletesebben

PEST MEGYEI GIMNÁZIUMOK ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁK

PEST MEGYEI GIMNÁZIUMOK ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁK S. sz. Iskola neve Irsz. Helység Út/utca, hsz. Telefon E-mail 1. Kinizsi Pál Gimnázium és 2740 Abony Kossuth tér 18. 53/360-071 kinizsi@kinizsi-abony.hu 2. Az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi 2170 Aszód

Részletesebben

A Programozd a jövőd! pályázatán nyertes iskolai csapatok

A Programozd a jövőd! pályázatán nyertes iskolai csapatok A Programozd a jövőd! pályázatán nyertes iskolai csapatok 2019. május 1. Báthory Anna Református Szabolcs-Szatmár-Bereg Refibot 2. BMSzC Pataky István Szakgimnáziuma Pataky LEGO Team 3. IX. Kerületi Szent-

Részletesebben

Továbbtanulási statisztikák

Továbbtanulási statisztikák Továbbtanulási statisztikák 2008-2016 megnevezés 2007/2008. 2008/2009. 2009/2010 2010/2011. Átlag % % % % % % % % Gimnázium 30 39 29 39 38 34 29 38 34 Szakközépiskola 58 51 49 54 38 42 48 35 47 Szakiskola

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum 2017. október 14. Magasugrás fiú 11:00 Kazincbarcika,

Részletesebben

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI.

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI. TERÜLETI TOLLASLABDA DIÁKOLIMPIA i Batthyány Sportiskolai 2015.02.07. Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI. korcsoport

Részletesebben

VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018

VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018 VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018 oldal 1/1 Vívó (jelen, abc sorrendben - 45 vívó) rh. vezetéknév keresztnév egyesület 26 APRÓ Boglárka KESJÁR CSABA ÁLTALÁNOS ISKOLA 22 BAÁN Petra SÁRVÁRI NÁDASDY

Részletesebben

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10.

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10. Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT 1 AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE V. KORCSOPORT VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő

Részletesebben

Továbbtanulási mutatók

Továbbtanulási mutatók tanulók száma Továbbtanulási mutatók 009/010. 010/011. 011/01. 01/013. 013/014 014/015 015/016 016/017 Gimnázium 5 7 3 8 7 9 7 10 Szakközépiskola 8 7 7 7 9 6 6 4 Szakiskola 6 4 5 3 1 Továbbtanulási mutatók

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 2014/2015. TANÉVI A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS

Részletesebben

5200 Törökszentmiklós, Almásy út Tiszapüspöki Általános Iskola 5211 Tiszapüspöki, Fő út

5200 Törökszentmiklós, Almásy út Tiszapüspöki Általános Iskola 5211 Tiszapüspöki, Fő út A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Törökszentmiklósi ének a szakértői bizottsági tevékenységre vonatkozó ütemterve egy tervezet, a feltüntetett Vizsgálati időpont Ssz. Intézmény neve

Részletesebben

A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma

A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma Megye neve A i verseny helyszíne A i versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma Bács- Kiskun Bács- Kiskun Bács Kiskun Bács- Kiskun Országos Lotz János szövegértési és helyesírási

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 9. osztályosok 1. Koncz Imre Debrecen Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma Bertalan Mária, Bán István 20 15 20 16 71 2. Csathó Botond Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 20 12 20 17 69 3.

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2008. Pest Megye Önkormányzata 1052 Budapest, Városház u. 7. Technikai kód: 12558000. Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: 2008. Pest Megye Önkormányzata 1052 Budapest, Városház u. 7. Technikai kód: 12558000. Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2008 Pest Megye Önkormányzata 1052 Budapest, Városház u. 7. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A fenntartók átlageredményeinek összehasonlítása Matematika Az Önökhöz

Részletesebben

Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2017

Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2017 Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2017 Zánka, 2017. június 10-11. Fiú-Leány VI. Korcsoport Benevezett A csoport A1 Zirc, III. Béla 0 0 0 2 B1 Veszprém, Vetési 2 2 1 A2 Miskolc, Herman 2 2 0 0

Részletesebben

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0 FIÚ EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú V. kcs. 11.7 Tokos Zsolt 2002 Perczel Mór Gimnázium 11.7 1. Tóth Csaba 2002 Törökbálint,

Részletesebben

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Női Párbajtőr A kategória VI. korcsoport ( )

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Női Párbajtőr A kategória VI. korcsoport ( ) Vívó Diákolimpia Országos Döntő 2019. Női Párbajtőr A kategória VI. korcsoport (1999-2001 ) Vívó (jelen, abc sorrendben - 23 vívó) rh. vezetéknév keresztnév egyesület BÍBER Veronika VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM

Részletesebben

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Női Párbajtőr A kategória V. korcsoport ( )

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Női Párbajtőr A kategória V. korcsoport ( ) Vívó Diákolimpia Országos Döntő 2019. Női Párbajtőr A kategória V. korcsoport (2002-2003 ) oldal 1/1 Vívó (jelen, abc sorrendben - 42 vívó) rh. vezetéknév keresztnév egyesület ANTAL Jázmin BAJAI III. BÉLA

Részletesebben

BIOLÓGIA. 1986 és 2013 között 1825 középiskolás vett részt a biológia OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt:

BIOLÓGIA. 1986 és 2013 között 1825 középiskolás vett részt a biológia OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: BIOLÓGIA BIOLÓGIA 1 1986 és 2013 között 1825 középiskolás vett részt a biológia OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, március

2012/2013. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, március 2012/2013. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, 2013. március 08-10. VERSENYPROGRAM FIÚK 2013. március 9. (szombat) MÉRKŐZÉSEK: A és C csoport Lauber Dezső Városi

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 9. osztályosok Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 2. Bartók Imre Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi

Részletesebben

VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018

VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018 VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018 oldal 1/1 Vívó (jelen, abc sorrendben - 37 vívó) vezetéknév keresztnév egyesület rh. ANTAL Jázmin BAJAI III. BÉLA GIMNÁZIUM BADACSONYI Klaudia BUDAPEST VI.

Részletesebben

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26.

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26. TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks 2014. január 24-26. 1 2013/2014. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks, 2014. január

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ KISPÁLYÁS V-VI. KORCSOPORT 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM FIÚ KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye

Részletesebben

Megye: Baranya Tolna

Megye: Baranya Tolna 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA Baranya Tolna MEGYEI DÖNTŐ Megye: Baranya Tolna Helyszín: Pécs Időpont: 2018.10.26. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI 1.

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2013 Fenntartói jelentés 10. évfolyam KLIK Debreceni Tankerülete

FIT-jelentés :: 2013 Fenntartói jelentés 10. évfolyam KLIK Debreceni Tankerülete FIT-jelentés :: 2013 KLIK Debreceni Tankerülete 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. Fenntartói azonosító: 39011654-082000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A

Részletesebben

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u. 4-6. Mohácsi ÖK Irodaháza

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u. 4-6. Mohácsi ÖK Irodaháza 2005.10.03 2005.10.05 2005.10.10 2005.10.14 Pályaorientációs és Nyílt 2005.10.17 2005.10.19 Napok Képzési, 2005.09.27 szolgáltatás és állásbörze melyik úton? 2005.10.14 2005.10.15 Komló 13:00 Pécs Pécs

Részletesebben