9-12 évfolyam ismertető

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "9-12 évfolyam ismertető"

Átírás

1 9-12 évfolyam ismertető

2 ISB gimnáziumi tájékoztató: A tanterv ISB Budapesti Nemzetközi Iskola osztályos tanulók számára két tanítási nyelvű nemzetközi oktatási programot kínál. Ez a program az ISB hallgatói számára kzült: olyan kétnyelvű tanulóknak (magyar angol), akik nemzetközi oktatást igényelnek magyar komponensekkel együtt. A program két különálló rzből áll. Először egy 2 éves előkzítő évfolyamból ( osztály), amely az (International General Certificate of Secondary Education, Nemzetközi Általános Középiskolai Bizonyítvány) vizsga megszerzéhez vezet. Ezeket az tanfolyamokat az Egyesült Királyságban működő vizsgabizottság, a Cambridge International Examinations kzítette, amely teljes mértékben támogatja erőforrásokkal (tankönyv elektronikus tananyagok) tanárképzsel az adott kurzust. Az kurzusok a) kitűnő előkzületet nyújtanak az IBDP-re (International Baccalaureate Diploma Program, Nemzetközi Érettségi Bizonyítvány Program) osztályban, b) időt hagynak a magyar komponensek (magyar, magyar történelem kurzus) párhuzamos oktatására. A program befejező rze a évfolyam számára a 2 éves nemzetközi érettségi diploma (International Baccalaureate Diploma). Az IBD a világ legelismertebb nemzetközi középiskolai diplomája. Világszerte elfogadott egyetemi belépő bizonyítvány, még a magyar egyetemeken is. Igényessége, széleskörűsége különleges stílusa a lehető legjobb oktatási élményt nyújtja ennek a korcsoportnak. A magyar egy választható kurzus a diplomán belül. Azok a tanulók, akik a magyar kurzust választják, megkapják a magasra értékelt két tanítási nyelvű IB diplomát. Az alábbiakban rzletesen ismertetjük a 9-10.évfolyam programját a javasolt évfolyam IBDP programját. ISB gimnáziumi bemutatkozó anyag: A tanterv 1

3 A felső tagozat az IB Diploma közötti különbség áthidalása Miért válasszák a Cambridge -t? évesek számára egy rugalmas program, nincsenek rögzített követelmények a kurzusok kombináláságának számának tekintetében. Minden kurzus struktúrált erőforrásokkal ellátott, a program világszerte elismert nemzetközi vizsgával zárul Fejlőd a felsőtagozatos programtól az IB stílusú oktatásig Az ISB Cambridge vizsgákra akkreditált iskola Mi a Cambridge? Egyszerű érettségi stílus: 5 fő tárgy: angol, matematika, történelem, termzetismeret (biológia, fizika, kémia), nyelv (német, spanyol) A kétnyelvű diákok számára a magyar nyelvtan, magyar történelem Nemzetközi diákok számára: a magyar mint idegen nyelv Tantervet kiegzítő kurzusok: Sport, művzet, zene, dráma, PSHE A Cambridge hallgatói számára kínált kurzusok 1 táblázat: osztályosok számára nyújtott kurzusok Tantárgy Nyelv Termzetismeret nyelvű tantárgyak Kurzus mint második nyelv Nemzetközi Német mint idegen nyelv Spanyol mint idegen nyelv Kombinált Termzetism. (Biológia, Kémia, Fizika) Modern Világ nyelvtan történelem mint idegen nyelv ISB gimnáziumi bemutatkozó anyag: A tanterv 2

4 0 évfolyam = Előkzítő évfolyam: EAL (English as an Additional Language,, mint kiegzítő nyelv) év azon tanulók számára, akik angol nyelvből nincsenek azon a en, hogy elkezdhessék kurzust. 2 táblázat: 0 évfolyamos diákoknak ajánlott kurzusok Tantárgy Termzetismeret Kurzus Cambridge First Certificate Haladó angol Key Stage3 áttekint Termzetismeret Key Stage3 áttekint Key Stage3 áttekint nyelvtan, történelem áttekint mint idegen nyelv Tantárgyak órarendi beosztása: a tanterv órákra való lebontása a CIE ajánlásokat követi (kb. 130 tanítási óra a 2 éves kurzus alatt) Időbeosztás tartalmazza a kiegzítő tantárgyakat is (2 sport, 2 képzőművzet, 1 zene, 1 dráma), 1 PSHE óra (személyes szociális egzségügyi oktatás) melyek tanulási kézségeket, emberi kapcsolatokra nevelt egzségnevelt nyújtanak. A teljes program heti 35 tanórát jelent: hét 45 perces órát naponta CIE (Cambridge International Education) weboldal linkje az programról: ISB gimnáziumi bemutatkozó anyag: A tanterv 3

5 11-12évfolyam: IB az ISB-ben Miért a Nemzetközi Érettségi (IB) Diploma Program? Világhírű, vezető nemzetközi oktatási szervezet, 50 éves múlttal, folyamatosan fejlődik Minden tanulói képességet fejleszt az alábbi profil szerint: Érdeklődőek, Nagytudásúak Gondolkodók, Kommunikátorok Erkölcsösek, Nyitott gondolkodásúak Törődőek, Kockáztatóak, Kiegyensúlyozottak, Önkritikusak Az egyetemek világszerte elismerik, még országon is: IB 7 osztályzat= 100% magyar rendszerben, IB emelt ű Termzetismeret/ emelt ű matematika/ emelt ű magyar / alap ű angol nyelvek = emelt ű érettségi ISB gimnáziumi bemutatkozó anyag: A tanterv 4

6 Széleskörű oktatás 6 tantárgy 6 területről 3 emelt ű, 3 alap ű Továbbá: Kreativitás-cselekv-szolgáltatás összetevő (CAS) Filozófia (tudáselmélet, TOK) Kutatási projekt (bővített esszé, EE) IBO weboldal linkje az IBDP programról: Mi az a nemzetközi érettségi (IB)? o o o o Alap emelt en elvégezhető kurzusok. 3 emelt ű 3 alap ű kurzust választanak a diákok Ezen kívül a tanulók teljesítik a Kreativitás Cselekvi Szolgáltatás Programot (CAS) kutatnak, írnak egy kiterjesztett esszét (EE) elvégeznek egy Tudáselméleti tanfolyamot (TOK) A diákok számára kínált kurzusok a nemzetközi érettségi (IB) diploma megszerzéhez IB1 IB2 (11 12 évfolyam): lsd a táblázatban. ISB gimnáziumi bemutatkozó anyag: A tanterv 5

7 3 táblázat: IBDP csoportok Tantárgyi 1 csoport: 2 csoport: 3 csoport: 4 csoport: 5 csoport: területek Nyelv tárgyak Nyelvtanul ás Egyének társadalmak Termzetismeret A A B Német B Spanyol B Világ Világ Földrajz Biológia Fizika Kémia alap/emelt Alkalmazások alap/emelt A tantárgyak órarendi beosztása a Nemzetközi Érettségi Szervezet (IBO) ajánlásait követi: Emelt ű kurzus 240 óra 2 év alatt: 5óra hetente Alap ű kurzus 150 óra 2 év alatt: 3 óra hetente A heti órarend tartalmaz 2 Sport, 1 TOK, 1 tanulási képesség, 2 PSHE (személyes szociális egzségügyi oktatás) órákat A teljes program heti 30 tanórát jelent Kutatási lehetőség önálló tanulói idő (4 óra) Osztályfőnöki óra (1 óra) Tantárgy választási lehetőségek: ISB gimnáziumi bemutatkozó anyag: A tanterv 6

8 4 táblázat: minta lehetőségek 1 csoport 2 csoport 3 csoport 4 csoport 5 csoport Nyelv tárgyak Nyelvtanulás Egyének társadalmak Termzetismeret diák célja a Jogi egyetem A emelt Német B emelt emelt Biológia alap Alkalmazások alap A alap Külföldi diák folyékonyan tud angolul célja UK Jogi Egyetem emelt Spanyol B emelt emelt Földrajz alap Biológia alap Alkalmazások alap diák célja a Műszaki Egyetem A alap B alap emelt Földrajz alap Fizika emelt emelt Külföldi diák folyékonyan tud angolul célja UK Műszaki Egyetem A alap Spanyol kezdő emelt Fizika emelet Biológia alap emelt ISB gimnáziumi bemutatkozó anyag: A tanterv 7

INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK

INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK A 4 évfolyamos gimnáziumi osztályaink Emelt idegen nyelvi képzések Intézményünkben nagy hagyományai vannak az emelt szintű angol és német nyelvoktatásnak. A nyelvi tagozaton

Részletesebben

7 fizika történelem földrajz magyar 8 fizika történelem

7 fizika történelem földrajz magyar 8 fizika történelem Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Esti gimnáziumi tagozat Órarend 2009/2010. II. félév 17. hét: 2010. január 21.-22. (csütörtök-péntek! - iskolai felvételi miatt) 18. hét: 2010. január 29.-30.

Részletesebben

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,

Részletesebben

2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei

2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei A tanév alatti vizsgák rendje a pedagógiai program alapján: 2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei

Részletesebben

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez 1. sz. melléklet (Az OKTV első fordulójából továbbjutott tanuló hozza magával a következő fordulóba.) Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez... Az élő idegen nyelvek versenyén a szlovén nemzetiségi nyelv kivételével

Részletesebben

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez (Az OKTV első fordulójából továbbjutott tanuló hozza magával a következő fordulóba.) 1. sz. melléklet Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez... Az élő idegen nyelvek versenyén a szlovén nemzetiségi nyelv kivételével

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján

A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján KÖZZÉTÉTELI LISTA A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2. Beiratkozás ideje, a fenntartó által engedélyezett osztályok száma

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2017/2018. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük vendégeinket! Erős vár a mi Istenünk!

Szeretettel köszöntjük vendégeinket! Erős vár a mi Istenünk! Szeretettel köszöntjük vendégeinket! Erős vár a mi Istenünk! Sztehlo Gábor Nem volt egy szent, nem volt angyal, mondhatnám egy robusztus ember volt ( ), csak azt éreztem, hogy olyan ember, akinek a számára

Részletesebben

3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje

3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje 3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje Vizsgák fajtái: Osztályozó vizsga Különbözeti vizsga Javító- pótvizsga Szaktantárgyi

Részletesebben

Soproni Széchenyi István Gimnázium

Soproni Széchenyi István Gimnázium Soproni Széchenyi István Gimnázium AZ ISKOLA EGYES ÉVFOLYAMAIN TANÍTOTT TANTÁRGYAK ÉS EZEK ÓRASZÁMAI A Soproni Széchenyi István Gimnázium Pedagógiai Programjának 5. sz. melléklete Elfogadta a Soproni Széchenyi

Részletesebben

A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola tájékoztatója a 2017/2018. tanévben induló tanulmányi

A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola tájékoztatója a 2017/2018. tanévben induló tanulmányi A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola tájékoztatója a 2017/2018. tanévben induló tanulmányi területek képzési struktúrájáról Tájékoztató a tagozatokról

Részletesebben

Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV

Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV 2016 A GIMNÁZIUM HELYI TANTERVE Iskolánk küldetéséből, feladataiból eredően az oktatás minőségét, hatékonyságát, a tanulói teljesítmény növelését

Részletesebben

Audi Hungaria Általános Művelődési Központ. Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév

Audi Hungaria Általános Művelődési Központ. Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév Audi Hungaria Általános Művelődési Központ Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév Intézményünk felépítése Fenntartó: Audi Hungaria Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány

Részletesebben

KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉRETTSÉGI 2013.

KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉRETTSÉGI 2013. KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉRETTSÉGI 2013. végzős fő előrehozott fő előző években érettségizett összesen érettségiző 12.A vizsgabizottsága 17 27 2 46 12.B vizsgabizottsága 35 9 1 45 12.C vizsgabizottsága

Részletesebben

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2015.

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2015. Kecskeméti Bolyai János Gimnázium ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2015. MÁJUS-JÚNIUS KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉRETTSÉGI 2015 végzős fő előrehozott fő előző években érettségizett összesen érettségiző 12.A

Részletesebben

Helyi tanterv melléklete

Helyi tanterv melléklete Helyi tanterv melléklete 1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak, a kötelező és választható tanórai foglalkozások, óraszámaik, tananyag és követelmény 1.1. Az 1-4. évfolyamon tanított tantárgyak

Részletesebben

Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév

Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév Gimnáziumi felvételi tájékoztató 2017/2018. tanév Miért érdemes gimnáziumunkat választani? Jó hangulatú iskola. Értéket közvetítő hagyományok, rendezvények, sportolási lehetőségek (úszás, kézilabda, szertorna).

Részletesebben

A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE

A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE 1 KÉPZÉSEK KÓDSZÁMAI Az iskola azonosítási (OM) kódja: 031200, telephely kód: 001 6 évf. reál orientációs

Részletesebben

Igazolás. az adott középiskola pedagógiai programja szerint a középiskolai szakaszt lezáró évfolyam tanévét kettővel megelőző évfolyam tanulójáról

Igazolás. az adott középiskola pedagógiai programja szerint a középiskolai szakaszt lezáró évfolyam tanévét kettővel megelőző évfolyam tanulójáról 1. sz. melléklet (Jelentkezési lap)... Jelentkezési lap OKTV-re tantárgy kategória felkészítő tanár(ok)...... a tanuló aláírása a szülő (gondviselő) aláírása (Csak akkor, ha a jelentkező nem nagykorú.)

Részletesebben

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003

Részletesebben

Belső vizsgaszabályzata

Belső vizsgaszabályzata A Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 1024 Budapest, Keleti Károly u. 37. Belső vizsgaszabályzata 2016/2017-es tanév I. A belső vizsga célja 1. a tanulási folyamat hatékonyságának fejlesztése

Részletesebben

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2016. MÁJUS-JÚNIUS OSZTÁLYOK ÉRETTSÉGI EREDMÉNYE 12.A 12.B 12.C 12.E Közép % 70,31 82,95 68,79 84,98 81.05 Emelt % 70,35 78,72 71,76 80,29 78,1 eltérés -0,04 4,23-2,97 4,69 2,95 Tanév

Részletesebben

Érettségi MÁJUS JÚNIUS VIZSGAIDŐSZAKA KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM

Érettségi MÁJUS JÚNIUS VIZSGAIDŐSZAKA KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM Érettségi 2017. MÁJUS JÚNIUS VIZSGAIDŐSZAKA Gyors elemzés 10 tant{rgy elemzése: matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem, angol nyelv, német nyelv, biológia, kémia, fizika, informatika, földrajz

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük vendégeinket! Erős vár a mi Istenünk!

Szeretettel köszöntjük vendégeinket! Erős vár a mi Istenünk! Szeretettel köszöntjük vendégeinket! Erős vár a mi Istenünk! Sztehlo Gábor Nem volt egy szent, nem volt angyal, mondhatnám egy robusztus ember volt ( ), csak azt éreztem, hogy olyan ember, akinek a számára

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

óra osztályfőnöki órák

óra osztályfőnöki órák szeptember 1. csütörtök 8.00 majd 5. óra 5. óra 6. óra Első tanítási nap - TANÉVNYITÓ ÜNNEPÉLY 2-3-4. óra osztályfőnöki órák angol nyelvi szintfelmérés az 9.A, 9.B, 9.D osztályokban tájékoztató a közösségi

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2018. MÁJUS-JÚNIUS OSZTÁLYOK ÉRETTSÉGI EREDMÉNYE I. százalék 12.A 12.B 12.C 12.D 12.E Emelt 66,28 72,29 70,62 75,88 78,04 Közép 73,97 81,51 73,81 82,53 83,55 Együtt 72,62 78,83 73,16

Részletesebben

A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium. Óraterve

A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium. Óraterve A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium Óraterve A 2013/214. tanévtől az 1. 5. és 9. évfolyamon a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló

Részletesebben

NÉGY- ÖT ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI KÉPZÉS. Tagozatkód 4000

NÉGY- ÖT ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI KÉPZÉS. Tagozatkód 4000 NÉGY- ÖT ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI KÉPZÉS Tagozatkód 4000 Négy évfolyamos gimnázium Az oktatás sajátos jellemzője Emelt szintű reál irányultságú osztály: első idegen nyelv angol, emelt szintű oktatás matematikából,

Részletesebben

ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás:

ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás: ÓRATERV 3.. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és a követelmények Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő

Részletesebben

2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások

2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások 2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások Iskolánk nevelőtestülete úgy döntött, hogy a 10%-os szabad órakeretet osztálytípusoktól függően osztja fel a tantárgyak

Részletesebben

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK össz

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK össz ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 1. Emelt szintű érettségik száma 2014 2015 2016 2017 2018 2019 össz Angol 13 5 7 11 10 Biológia 11 4 5 6 4 Fizika 9 4 1 1 Földrajz 6 1 3 1 Informatika 1 3 1 Kémia 8 4 4 2 Matematika

Részletesebben

Arany János Általános Iskola és Gimnázium

Arany János Általános Iskola és Gimnázium A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a 2018/2019. tanévre Felvételt hirdetünk az általános iskolák 4. osztályos tanulóinak nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályba.

Részletesebben

OKTATÁSUNK EREDMÉNYESSÉGE

OKTATÁSUNK EREDMÉNYESSÉGE OKTATÁSUNK EREDMÉNYESSÉGE 2016-2017 1 TARTALOM Kompetenciamérés 2016 Érettségik 2017 Továbbtanulás 2017 Versenyeredmények a 2016-2017. tanévben Iskolai átlagok a 2016-2017. tanévben 2 KOMPETENCIAMÉRÉS

Részletesebben

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2017. MÁJUS-JÚNIUS OSZTÁLYOK ÉRETTSÉGI EREDMÉNYE 12.A 12.B 12.C 12.D 12.E Közép % 73,59 8,55 7,23 77,24 82,4 Emelt % 64,85 73,96 66,17 78,84 73,91 eltérés 8,74 6,59 4,6-1,6 8,49 Tanév

Részletesebben

Követő vizsgálat a Sólyom 8.b Naspolya. A tanévet vizsgálva (9. évfolyam)

Követő vizsgálat a Sólyom 8.b Naspolya. A tanévet vizsgálva (9. évfolyam) Követő vizsgálat 6. 8.a Sólyom 8.b Naspolya A. tanévet vizsgálva (9. évfolyam) Visszaérkezett kérdőívek száma: 7 db Százalékos visszajelzés: Osztály Létszám Visszaküldött adatlap Tanulótól kért adat Százalék

Részletesebben

AZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli

AZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli AZ ISKOLA ADATAI Postacímünk: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, 4029 Debrecen, Csengő u. 4. E-mail: titkarsag@kossuth-gimn.unideb.hu Web-oldal: www.kossuth-gimn.unideb.hu

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Esztergom,

A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Esztergom, A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Esztergom, 2018.06.29. Közismereti óratervek: Az egyes képzések heti óraszámai tantárgyanként

Részletesebben

ÉRETTSÉGI MÁJUS JÚNIUS VIZSGAIDŐSZAKA KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM

ÉRETTSÉGI MÁJUS JÚNIUS VIZSGAIDŐSZAKA KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉRETTSÉGI 2016. MÁJUS JÚNIUS VIZSGAIDŐSZAKA Gyors elemzés 10 tantárgy összehasonlító elemzése: matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem, angol nyelv, német nyelv, biológia, kémia, fizika, informatika,

Részletesebben

Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma: Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma: 029747 Cím: 6720 Szeged, Tömörkény u. 1. Telefonszám: 62/547-105 Fax: 62/547-108 E-mail: tig@tomorkenygimn.hu Honlap: www.tomorkenygimn.hu

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉRETTSÉGI 2014.

KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉRETTSÉGI 2014. KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉRETTSÉGI 2014. végzős fő előrehozott fő előző években érettségizett összesen érettségiző 12.A vizsgabizottsága 17 12 29 12.B vizsgabizottsága 35 8 1 44 12.C vizsgabizottsága

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató

Beiskolázási tájékoztató Beiskolázási tájékoztató A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium (OM azonosító 035987) a 2019/2020. tanévre a következő képzési formákat hirdeti meg: Négyosztályos gimnáziumi

Részletesebben

Követő vizsgálat 9. évfolyam a Vidra 8.b Levendula 8.c Borostyán. A tanévet vizsgálva (9. évfolyam)

Követő vizsgálat 9. évfolyam a Vidra 8.b Levendula 8.c Borostyán. A tanévet vizsgálva (9. évfolyam) Követő vizsgálat 9. évfolyam 7. 8.a Vidra 8.b Levendula 8.c Borostyán A 6 7. tanévet vizsgálva (9. évfolyam) - - Visszaérkezett kérdőívek száma: 6 db Osztály Létszám Visszaküldött adatlap Tanulótól kért

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ HATODIK és NYOLCADIK OSZTÁLYOS TANULÓKNAK! A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium felvételi tájékoztatója a 2015/2016-os tanévre a HATÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM

Részletesebben

5. számú melléklet. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai

5. számú melléklet. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai 5. számú melléklet Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai Óraterv a 006 szeptemberétől (7.A; 7.B; 9.C) induló reál és humán osztályok számára (hat-és négyosztályos), Utoljára

Részletesebben

(133.) tanév

(133.) tanév Szakgimnáziumi helyi tanterv 08/9 (.) tanév ikt.:/08 HELYI TANTERV Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Budapest, Váci út. OM azonosító: 008 08-9. (.)

Részletesebben

DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM

DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 9. sz. függeléke OM azonosító kód: 031198 Elfogadva: 2017. június 06. Hatálybalépés ideje: 2017. szeptember

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége

Részletesebben

Tájékoztató az emelt szintű érettségi felkészítésről

Tájékoztató az emelt szintű érettségi felkészítésről Tájékoztató az emelt szintű érettségi felkészítésről 10. évfolyam Összeállította: Csajági Sándor igh. Érettségi Kétszintű érettségi: Középszint Kötelező 5 tantárgy Szakképző évfolyam feltétele Felsőfokú

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2013/2014-es tanév

Felvételi tájékoztató 2013/2014-es tanév 4027 Debrecen, Thomas Mann u. 6. OM: 03230 : (52) 4-674, fax: (52) 480-27 Nyilvántartási szám: 09-0078-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-950 DIENES LÁSZLÓ GIMNÁZIUM ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ

Részletesebben

Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnázium Velence

Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnázium Velence Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnázium Velence Tulajdonos támogatás, fejlesztési lehetőségek két tanítási nyelvű képzés fenntarthatósága, fejlesztése anyanyelvi

Részletesebben

Kosztolányi Dezső Gimnázium 1012 Budapest, Attila út OM azonosító: Feladatellátási hely kódja: 002

Kosztolányi Dezső Gimnázium 1012 Budapest, Attila út OM azonosító: Feladatellátási hely kódja: 002 Szülői tájékoztató: 2017. november 23-án és 2018. január 17-én 17:00 órakor a gimnáziumban. Kosztolányi Dezső Gimnázium 1012 Budapest, Attila út 135-137. OM azonosító: 035344 Feladatellátási hely kódja:

Részletesebben

Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től

Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től 1. számú melléklet Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től Tantervek: H2010 = a 2011-ben felülvizsgált és a NAT alapján

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

2. A TANÍTÁSI ÉV. A tanítási év első féléve január 26-ig tart. A félévi értesítők kiosztásának határideje: február 2.

2. A TANÍTÁSI ÉV. A tanítási év első féléve január 26-ig tart. A félévi értesítők kiosztásának határideje: február 2. 2. A TANÍTÁSI ÉV első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) a gimnázium utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap: 2018. május 03. A tanítási

Részletesebben

KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM. Érettségi Május - Június

KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM. Érettségi Május - Június Érettségi 2018. Május - Június Tények, számok a vizsgákról 2018 május-júniusában érettségi vizsgát tett 116.939 114.360 110.625 106.907 109.275 fő Az összes értékelt tantárgyi vizsga: 481.668 459.183

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24. TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2014. április 24. Az kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.

Részletesebben

Információk a 10. évfolyamot érintő választási lehetőségekről

Információk a 10. évfolyamot érintő választási lehetőségekről Információk a 10. évfolyamot érintő választási lehetőségekről Érettségi vizsga tárgyai 1. Magyar nyelv és irodalom 2. Matematika 3. Történelem 4. Idegen nyelv 5. Ágazati szakmai érettségi vizsga Érettségi

Részletesebben

Érettségi vizsga 2014/2015

Érettségi vizsga 2014/2015 Érettségi vizsga 2014/2015 1. Érettségi tantárgyai Öt tárgyból kell érettségi vizsgát tenni, és az öt közül négy kötelezően előírt: - Magyar nyelv és irodalom - Matematika - Történelem - Idegen nyelv Az

Részletesebben

A tanulmányi munka értékelése (2013/2014.)

A tanulmányi munka értékelése (2013/2014.) A tanulmányi munka értékelése (2013/2014.) Létszám Osztály Létszám okt.1. Évismétlő Jelenlegi létszám 9.A 35 0 35 9.B 36 0 36 9.C 37 2 36 9.D 35 0 36 9.E 36 0 35 Összesítés 9. évfolyam 179 2 178 10.A 32

Részletesebben

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13) AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.

Részletesebben

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a

Részletesebben

ANDRÁSSY GYULA A G K GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM. Nyílt nap összeállította: Kovács Tibor ivh.

ANDRÁSSY GYULA A G K GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM. Nyílt nap összeállította: Kovács Tibor ivh. NDRÁSSY YUL IMNÁZIUM ÉS OLLÉIUM Nyílt nap 2018. 11. 17. IMNÁZIUM ( - 4 ) FONTOS DÖNTÉS Érettségi (középszintű, emelt szintű) Felsőfokú szakképzés, érettségire épülő szakmák nyelvvizsga Felsőoktatás Szakgimnázium

Részletesebben

Tanévnyitó szeptember 3. Felnőttoktatási tagozat

Tanévnyitó szeptember 3. Felnőttoktatási tagozat Tanévnyitó 2015. szeptember 3. Felnőttoktatási tagozat Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola a második esély gimnáziuma 1 Felnőttoktatási Tagozat www.ktkt.suli.hu Osztályaink

Részletesebben

A 2009/2010. tanévben induló osztályok tantárgyszerkezete és óraterve. (Részlet a pedagógiai programból) Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium

A 2009/2010. tanévben induló osztályok tantárgyszerkezete és óraterve. (Részlet a pedagógiai programból) Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium A 2009/2010. tanévben induló ok tantárgyszerkezete és óraterve (Részlet a pedagógiai programból) 2008 1 Angol nyelvi előkészítő/ angol 12. sz. melléklet Tantárgyak

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6.

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-17267/2008 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: A Koszta József Általános Iskola Pedagógiai Program módosítása és a maximális létszám

Részletesebben

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989 ÚJPEST CSOKONAI Alapítva:1989 Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév U JPESTI CSOKONAI VITE Z MIHA LY A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM 1048 Budapest Bo rfesto u. 5-9. www.csvmg.hu ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ

Részletesebben

Belső vizsgaszabályzat a 7. (nyelvi előkészítő osztály), a 8., 9. (nyelvi előkészítő osztály illetve a 9.C osztály), a 10. és 11.

Belső vizsgaszabályzat a 7. (nyelvi előkészítő osztály), a 8., 9. (nyelvi előkészítő osztály illetve a 9.C osztály), a 10. és 11. II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 1024 Budapest, Keleti Károly u. 37. Belső vizsgaszabályzat a 7. (nyelvi előkészítő osztály), a 8., 9. (nyelvi előkészítő osztály illetve a 9.C osztály), a 10. és 11. évfolyam

Részletesebben

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől)

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől) Tantárgyi struktúra és óraszámok (2014/2015. tanévtől) Tantárgyi struktúra és óraszámok Kötelező tantárgyak és óraszámok Óraterv a helyi tantervekhez 7 12. évfolyam hat évfolyamos gimnázium Tantárgyak

Részletesebben

Adatlap. 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem (Kérem aláhúzni a megfelelı választ!)

Adatlap. 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem (Kérem aláhúzni a megfelelı választ!) Adatlap 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem Ha igen, akkor: Központi írásbeli vizsgát tartanak: - 8 évfolyamos képzésre jelentkezıknek igen nem - 4 (5) évfolyamos képzésre

Részletesebben

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV/1. Az általános iskolai oktatásban és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában a kerettanterv szerint oktatott

Részletesebben

Oktatási azonosító Vizsga idıpontja Vizsga típusa Tantárgy Elért pontszám

Oktatási azonosító Vizsga idıpontja Vizsga típusa Tantárgy Elért pontszám 71358932434 71457472261 71605522862 71650660111 71660992975 71665377048 71679875605 71768484518 71768486497 71769281879 71833697122 71872475320 71943429914 71959440135 71959443861 2015-01-17 10:00 9. évfolyam

Részletesebben

Than Károly Ökoiskola. Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola. A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

Than Károly Ökoiskola. Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola. A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A Than Károly Ökoiskolában a tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre,

Részletesebben

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások,

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, 4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai 4.1 A műveltségterületek és tantárgyak viszonya: Műveltségi területek / Tantárgyak 1-4. 5. 6.

Részletesebben

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás)

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2014. december 9. (kedd)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők

Részletesebben

Középiskola-típusonkénti mutatók

Középiskola-típusonkénti mutatók A 4, 6 és 8, valamint a 6 és 8 osztályos gimnáziumok, továbbá a 6, valamint a 8 osztályos vegyes középiskolák átlagai az iskolák kis száma miatt óvatosan kezelendők. Ezeket az adatokat szürke háttérszínnel

Részletesebben

Fakultációs lehetőségek szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

Fakultációs lehetőségek szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2012. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a

Részletesebben

A 2015-16. tanévre felvett jelentkez k

A 2015-16. tanévre felvett jelentkez k 01 gimnázium: 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi el készít angol a(z) angol nyelv, a második idegen nyelv a(z) olasz nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) orosz nyelv; emelt szint oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból;

Részletesebben

Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév

Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Tartalom A kétszintű érettségi vizsga rendszere A pontszám számítás Intézményi ajánlatok és lehetőségek További segítség Kérdések-válaszok A kétszintű érettségi

Részletesebben

Az év végi záróvizsga szabályzata és melléklete

Az év végi záróvizsga szabályzata és melléklete Az év végi záróvizsga szabályzata és melléklete Év végi záróvizsga szabályzata 1. : Bevezetés (1.) Az év végi záróvizsga feladata: A 8. osztályos tanulók záróvizsgájának feladata a középfokú oktatási intézményekben

Részletesebben

TUDNIVALÓK A FELVÉTELIRŐL

TUDNIVALÓK A FELVÉTELIRŐL TUDNIVALÓK A FELVÉTELIRŐL A Kispesti Deák Ferenc Gimnázium OM azonosítója: 035253 Telephely kódja: 001 A továbbtanulásra való jelentkezés határideje: 2019. február 18. PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ SZÜLŐI

Részletesebben

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Veres Pálné Gimnázium 1053 Budapest Veres Pálné utca 38. Tel./fax: 3-186-721 OM kód: 035231 A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Az iskola neve

Részletesebben

Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Nyíregyháza, Ungvár sétány 19.

Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Nyíregyháza, Ungvár sétány 19. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2018-2019-ES TANÉVRE Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Nyíregyháza, Ungvár sétány 19. Tel./fax: 42/444-300 Honlap:

Részletesebben

ANDRÁSSY GYULA A G K GIMNÁZIUM KOLLÉGIUM. Nyílt nap összeállította: Kovács Tibor ivh.

ANDRÁSSY GYULA A G K GIMNÁZIUM KOLLÉGIUM. Nyílt nap összeállította: Kovács Tibor ivh. NDRÁSSY YUL IMNÁZIUM ÉS OLLÉIUM Nyílt nap 2017. 11. 18. IMNÁZIUM ( - 4 ) FONTOS DÖNTÉS Érettségi (középszintű, emelt szintű) Felsőfokú szakképzés, érettségire épülő szakmák Felsőoktatás Szakgimnázium 4

Részletesebben

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE NYOLCADIKOS TANULÓK SZÁMÁRA

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE NYOLCADIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Veres Pálné Gimnázium 1053 Budapest Veres Pálné utca 38. Tel./fax: 3-186-721 OM kód: 035231 A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE NYOLCADIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Az iskola

Részletesebben

TELEKI. A JÖVŐ ISKOLÁJA. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018.

TELEKI. A JÖVŐ ISKOLÁJA. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018. TELEKI. A JÖVŐ ISKOLÁJA. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 1. TELEKI. A JÖVŐ ISKOLÁJA. ALAPVETŐ CÉLJAINK: 1. biztos nyelvtudás legalább egy nyelvből; 2. diákjaink olyan egyetemekre jussanak be, amely megfelel

Részletesebben

Munkalap1. Oldal 1. 5.osztályos, atlaszokkal. MS-2345U Sokszínű irodalom tk Kiadó adja ingyen

Munkalap1. Oldal 1. 5.osztályos, atlaszokkal. MS-2345U Sokszínű irodalom tk Kiadó adja ingyen A táblázatban árral megjelölt kiadványokat kell a Kellón keresztül megrendelniük, a nullás összeggel szereplőket ingyenesen biztosítjuk! 5. osztályos csomag MS-2345U Sokszínű irodalom tk. 5. 1 210 Kellótól

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23. TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2015. április 23. A kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.

Részletesebben

Órarend, 2014-2015. 9. Ny osztály

Órarend, 2014-2015. 9. Ny osztály Órarend, 2014-2015. 9. Ny osztály 1. * Angol HBM / Inform. BGyZs / Angol HBM / Német UTI Német BÁ Német UTI Inform. BGyZs Német/ Német UTI / Angol 2. Angol HBM / Német UTI Német/ Német UTI 3. Angol KGV

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 Felnőttképzési akkreditációs szám: 01056-2008 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: miok@mail.datanet.hu

Részletesebben

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716

Részletesebben