POLGÁROK KÖLTSÉGVETÉSE A következő diagramok és rövid tartalmi magyarázatok a központi kormányzat évi tervezett kiadásait és bevételeit

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "POLGÁROK KÖLTSÉGVETÉSE A következő diagramok és rövid tartalmi magyarázatok a központi kormányzat évi tervezett kiadásait és bevételeit"

Átírás

1 POLGÁROK KÖLTSÉGVETÉSE A következő diagramok és rövid tartalmi magyarázatok a központi kormányzat évi tervezett kiadásait és bevételeit kívánják szemléletesen és könnyen áttekinthetően bemutatni, célul tűzve az állampolgárok átfogó tájékoztatását arról, hogy az állam adóforintjaikat milyen közkiadások ellátására és milyen arányban hasznosítja, illetve a polgároktól és a gazdasági szereplőktől érkező adóbevételek milyen szerkezetben teljesülnek. Az első két diagram a központi költségvetés kiadásainak funkciók szerinti, valamint adóbevételeinek a főbb adóbevételi típusok szerinti megoszlását mutatja. Tekintettel arra, hogy a 2018-as esztendő kiemelt céljai között szerepel a szociális hozzájárulási adó további csökkentése, a harmadik diagram azt mutatja be, hogy a hatéves bérmegállapodás következtében a munkáltatói terhek és ezzel is összefüggésben az adócentralizáció miként változik 2010-hez viszonyítva ban a gazdaság fehéredése érdekében újabb intézkedések történnek, az eddig meghozott ilyen jellegű kormányzati intézkedések hatását a negyedik diagram szemlélteti. A fehéredés révén befolyó többlet adóbevételek is szerepet játszanak abban, hogy az adócsökkentésekre lehetőség nyílik. A központi alrendszer évre tervezett összes konszolidált pénzforgalmi kiadása 16,7 ezer milliárd forint, amelynek főbb funkciók szerinti megoszlása a következő:

2 A központi alrendszer évre tervezett adóbevételei együttesen 14,0 ezer milliárd forintot tesznek ki, ezek főbb típusok szerinti megoszlása a következő: A központi alrendszer -1360,7 milliárd forintos egyenlege természetesen a kormányzat további bevételeinek (pl. költségvetési szervek saját bevételei) figyelembevételével alakult ki.

3 2017. január 1-vel 5 százalékponttal január 1-vel további 2 százalékponttal csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke Megjegyzés: Az adócentralizáció a magánnyugdíj-pénztári befizetéssel korrigálásra került 2010-ben.

4 A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának résztvevői egy hatéves programról állapodtak meg. Ez tartalmazza a minimálbér, a garantált bérminimum és a reálbérek emelését, illetve ezzel párhuzamosan a társasági adókulcs érdemi mérséklését és a munkaadói adóterhek részben bérnövekedéstől függő csökkentését. A megállapodás célja, hogy a vállalatok hatékonyságjavító törekvéseit ösztönözve hozzájáruljon ahhoz, hogy tovább emelkedhessen a magas hozzáadott értéket előállítani képes munkakörökben a foglalkoztatás, erősödjön a magyar gazdaság versenyképessége Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán megkötött hat éves bérmegállapodás elemei Minimálbér Ft Ft (+15%) Ft (+8%) Garantált bérminimum Ft Ft (+25%) Ft (+12%) Szociális hozzájárulási adó 27% 22% 20%* Társasági adó 10% 19% 9% 9% Szociális hozzájárulási adó 2019-től további 4x2 százalékpontos csökkenés reálbérek alakulásának függvényében * Az adókulcs 19,5%, amennyiben 2017-ben a bérnövekedés meghaladja a megállapodásban szereplő küszöbértéket

5

6 A Kormányzat az elmúlt években számos sikeres intézkedés keretében szorította vissza a feketegazdaságot. Ennek révén nőttek a költségvetés bevételei, csökkenni tudott a szabályokat betartó adófizetők adóterhe ban folytatódik ez a politika, így jövőre várhatóan mintegy 0,9%-ra nő GDP arányosan a gazdaságfehérítő intézkedések eredményeként elért adóbevétel. Az egykulcsos rendszer bevezetésével a régió országainak szintjére csökkentek a többletmunkát terhelő marginális adóékek, ami a magasabb aktivitási rátával jellemezhető és a munkaerő-piachoz erősebben kötődő munkavállalók esetében növeli a munkaintenzitást és nem ösztönöz a jövedelem eltitkolására. A pénztárgépek adóhatósághoz történő online bekötése év során fokozatosan valósult meg, és járult hozzá nemcsak a kiskereskedelmi értékesítések, hanem a beszerzéseken keresztül a termelési-értékesítési lánc kifehéredéséhez január 1-jétől az élő és félsertés áfája 27%-ról 5%-ra csökkent. Az egyes mezőgazdasági termékekre alkalmazott fordított adózás eredetileg június 30-án lejáró rendelkezései december 31-ig meghosszabbításra kerültek. Ezek az intézkedések is hozzájárultak egyes ágazatok fehéredéséhez január 1-jével a fordított adózás jogintézménye kiterjesztésre került egyes acélipari termékekre is. Bevezetésre került az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer. Az adócsalások által erőteljesen érintett adózói körnek (az újonnan alakult vállalkozásoknak és az éves bevallók közül az 50 millió forint árbevétel felettieknek) gyakrabban kell áfa-bevallást benyújtania. A belföldi áfa-összesítő jogintézményének változása révén az értékhatár 2 millióról 1 millió forintra csökkent, ezáltal jobban átláthatóvá vált a vállalatok adózása január 1-jével a sertés tőkehúsok áfakulcsa 27%-ról 5%-ra csökkent, az online pénztárgépek kötelező használata további ágazatokra került kiterjesztésre január 1-jétől a pénzváltóknak is kötelező lett az online pénztárgépek használata, továbbá a személyszállító tevékenységet végzőknek is online adatokat kell szolgáltatniuk a NAV felé. Az online adatszolgáltatási kötelezettség kiterjesztésének köszönhetően tovább szélesedett a NAV nyomon követési lehetősége. Az adóhatóság a korábbinál jobb rálátást szerez egyes ügyletekre a 2017-től bevezetendő online számlázás rendszere révén. Itt a cél az volt, hogy az olyan fajta adócsalások is az adóhatóság látóterébe kerüljenek, ahol a vállalatok közti ügyletek esetében a számlakibocsátó a bevételeit nem számolja el. Ezt megelőzően az adózóknak azon általuk kibocsátott, illetve általuk befogadott számlákról kellett adatot szolgáltatniuk, amelyekben az áthárított áfa összege elérte vagy meghaladta az 1 millió forintot január 1- jétől az értékhatár 100 ezer forint lett, ezzel párhuzamosan az adózók számára önként választhatóvá válik az online számlázás rendszere tól az ingatlan-bérbeadásból származó jövedelmet terhelő egészségügyi hozzájárulás megszűnik, mely egyszerűsíti az adminisztrációt és elősegíti a lakásbérletből származó jövedelmek kifehérítését. Ettől az évtől kezdődően a Kormány döntésének megfelelően elindul a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Stratégiai Megújulásának Programja, mely alapján a NAV működését, hatékonyságát elősegítő programok valósulnak meg, melyek célja az Adóhatóság versenyképességének és a költségvetés bevételeinek növelése. A stratégia főbb pontjai a következők: az adótudatosság elősegítése, az ügyfélközpontúság, behajtási hatékonyság szakmai korszerűsítéssel, közép- és hosszútávon fenntartható adóztatás, digitalizáció, hatékony működés. A projekt további célja illeszkedve a szolgáltató adóhatóság koncepciójához, hogy a vállalkozások, illetve a lakosság az adózást érintő kötelezettségeiknek, illetve a jogkövető magatartásnak könnyebben és gyorsabban tudjanak megfelelni.

POLGÁROK KÖLTSÉGVETÉSE

POLGÁROK KÖLTSÉGVETÉSE POLGÁROK KÖLTSÉGVETÉSE A következő diagramok és rövid tartalmi magyarázatok a központi kormányzat 2019. évi tervezett kiadásait és bevételeit kívánják szemléletesen és könnyen áttekinthetően bemutatni,

Részletesebben

Válságkezelés Magyarországon

Válságkezelés Magyarországon Válságkezelés Magyarországon HORNUNG ÁGNES államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. október 28. Fő üzenetek 2 A magyar gazdaság elmúlt három évtizede dióhéjban Reál GDP növekedés (éves változás)

Részletesebben

Gazdaságpolitika és könyvvizsgálat. Pankucsi Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium

Gazdaságpolitika és könyvvizsgálat. Pankucsi Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságpolitika és könyvvizsgálat Pankucsi Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságpolitika Legfőbb célok: Pénzügyi, költségvetési stabilitás fenntartása, erősítése Növekedés fenntartása, fokozása,

Részletesebben

Adópolitika és jogalkotás 2018

Adópolitika és jogalkotás 2018 Adópolitika és jogalkotás 2018 IZER Norbert Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. november 28. Az adóelvonás szintje még mindig magasabb a régiós versenytársainknál A GDP arányos adóelvonás

Részletesebben

Adópolitika és Jogalkotás

Adópolitika és Jogalkotás Adópolitika és Jogalkotás Kihívások és feladatok a jogalkotó szemével a 2018-as ART alapján IZER Norbert Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. szeptember 28. 1 Adócentralizáció Az adóelvonás

Részletesebben

Gazdaságpolitika és költségvetés 2018

Gazdaságpolitika és költségvetés 2018 Gazdaságpolitika és költségvetés 2018 Banai Péter Benő államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. november 1 2017-ben makrogazdasági és költségvetési stabilitás jellemzi az országot Forrás: *: Európai

Részletesebben

A KORMÁNYZATI ADÓPOLITIKA ÉS AZ ADÓHATÓSÁG FELADATRENDSZERE

A KORMÁNYZATI ADÓPOLITIKA ÉS AZ ADÓHATÓSÁG FELADATRENDSZERE A KORMÁNYZATI ADÓPOLITIKA ÉS AZ ADÓHATÓSÁG FELADATRENDSZERE Izer Norbert Adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár 2016. SZEPTEMBER 30. Adócentralizáció A régióhoz képest még mindig

Részletesebben

Az MNB költségvetési előrejelzésének bemutatása

Az MNB költségvetési előrejelzésének bemutatása Az MNB költségvetési előrejelzésének bemutatása Baksay Gergely, MNB, Költségvetési és Versenyképességi Elemzések Igazgatóság MKT konferencia 2016. október 20. Érintett témák 1. Költségvetési előrejelzésünk

Részletesebben

Belföldi áfa összesítő jelentés

Belföldi áfa összesítő jelentés Belföldi áfa összesítő jelentés Készítette: Balogh Szabolcs NAV Kiemelt Adózók Adóigazgatása Kiutalás Előtti Ellenőrzési osztály 2. A belföldi áfa összesítő jelentésre vonatkozó jogszabályi háttér: Az

Részletesebben

Berta Dávid: A személyi jövedelemadó csökkentésének előnyei

Berta Dávid: A személyi jövedelemadó csökkentésének előnyei Berta Dávid: A személyi jövedelemadó csökkentésének előnyei A munkához kapcsolódó adóterhek 2010 óta érdemben csökkentek Magyarországon, azonban nemzetközi összehasonlításban még így is magasak. A magyar

Részletesebben

Így változik az életünk idén!

Így változik az életünk idén! Így változik az életünk idén! Számos jogszabály módosulása hoz jelentős változásokat a mindennapokba 2017-ben. Az mfor.hu csokorba gyűjtötte a legfontosabbakat. <div style= display:inline ><a

Részletesebben

EGYENSÚLYTEREMTÉS A 2010 utáni magyar gazdaságpolitikai modell: kihívások, eredmények

EGYENSÚLYTEREMTÉS A 2010 utáni magyar gazdaságpolitikai modell: kihívások, eredmények EGYENSÚLYTEREMTÉS A 2010 utáni magyar gazdaságpolitikai modell: kihívások, eredmények György László, PhD vezető közgazdász, egyetemi docens Századvég Gazdaságkutató Zrt. gyorgy@szazadveg.hu 1. Diagnózis

Részletesebben

Adóalapok védelmére hozott intézkedések Magyarországon szeptember 30. Sopron

Adóalapok védelmére hozott intézkedések Magyarországon szeptember 30. Sopron Adóalapok védelmére hozott intézkedések Magyarországon 2016. szeptember 30. Sopron Adózás rendje Általános forgalmi adó Változások, hozott intézkedések Adókulcs megemelése 25%-ról 27%-ra, Belföldi összesítő

Részletesebben

Új szemlélet, valós eredmények a NAV-nál

Új szemlélet, valós eredmények a NAV-nál A FEJLŐDÉS ÚTJÁN Új szemlélet, valós eredmények a NAV-nál Nemzeti Adókonzultáció 2017 Tállai András a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Nemzeti Adó-és Vámhivatal vezetője Növekvő adóbevételek

Részletesebben

A kutya vacsorája. Az E-alap bevételeinek alakulása 1993 és 2009 között

A kutya vacsorája. Az E-alap bevételeinek alakulása 1993 és 2009 között A kutya vacsorája Az E-alap bevételeinek alakulása 1993 és 2009 között Magyarországon az E-alap a 2010-es évben 1376 milliárd forintot kezel, amiből az ország egészségügyi közkiadásainak tetemes része

Részletesebben

Tartalomjegyzék 1. Aktuális számviteli kérdések

Tartalomjegyzék 1. Aktuális számviteli kérdések Tartalomjegyzék 1. Aktuális számviteli kérdések 1.1 Az államháztartás számviteléről szóló kormányrendelet 2016. évtől hatályos változásai 1.1.1. Beszámolási kötelezettség változása 1.1.2. Eredménykimutatás

Részletesebben

Fizetendő járulékok ( )

Fizetendő járulékok ( ) 2013.01.07. Fizetendő ok (1999-2013) A fizetendő ok megoszlása 2013. január 1-jétől* Foglalkoztató által fizetendő Nyugdíj** egészség- és munkaerő-piaci korkedvezmény munkaerőpiaci 13% 10% 10% 4% 3% 1,5%

Részletesebben

Babos Dániel Kicsák Gergely: Historikusan alacsony lehet a hiány 2016-ban

Babos Dániel Kicsák Gergely: Historikusan alacsony lehet a hiány 2016-ban Babos Dániel Kicsák Gergely: Historikusan alacsony lehet a hiány 2016-ban Az MNB szeptemberi Inflációs jelentése alapján idén minden korábbinál alacsonyabb, 1,4-1,5 százalék lehet a költségvetés GDP-arányos

Részletesebben

Gazdasági tendenciák és az adózás összefüggései Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Gazdasági tendenciák és az adózás összefüggései Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Gazdasági tendenciák és az adózás összefüggései Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Dr. Olasz András igazgató Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatósága 213. november 2. 1 A megye

Részletesebben

Új egyensúly. Sikerek és kihívások

Új egyensúly. Sikerek és kihívások Új egyensúly Sikerek és kihívások Felzárkózik a gazdaság GDP évenkénti növekedési üteme az Európai Unióban és Magyarországon (az előző időszak %-ában) 4,9 5,2 4,2 4,5 4,5 4,3 3,9 3,8 3,4 3,0 3,0 2,4 1,9

Részletesebben

ÁFA változások Készítette: Vira Sándor Saldo Zrt. Igazgató helyettes Vincze Péter Saldo Zrt. Tanácsadó november

ÁFA változások Készítette: Vira Sándor Saldo Zrt. Igazgató helyettes Vincze Péter Saldo Zrt. Tanácsadó november ÁFA változások 2018. Készítette: Vira Sándor Saldo Zrt. Igazgató helyettes Vincze Péter Saldo Zrt. Tanácsadó 2017. november Online számla adatszolgáltatási kötelezettség 2018. 2018. január 1. és 2018.

Részletesebben

ÁFA változások Online számla adatszolgáltatási kötelezettség július 1-től

ÁFA változások Online számla adatszolgáltatási kötelezettség július 1-től 2018. július 1.-től 2018. január 1. és 2018. június 30. között: ÁFA változások 2018. nincs változás, Áfa bevallásban változatlan adattartalommal a kibocsátott, befogadott számlák esetén : Adatszolgáltatás

Részletesebben

A magyar gazdaság, az államháztartás évi folyamatai

A magyar gazdaság, az államháztartás évi folyamatai A magyar gazdaság, az államháztartás 2017-2018. évi folyamatai Dr. Karsai Gábor vezérigazgató-helyettes GKI Gazdaságkutató Zrt. KT MKT Szakmai Konferencia Budapest, 2017. október 12. Három téma A magyar

Részletesebben

Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája

Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája 1112 Budapest, Sasadi út 170. 321-5262 E-mail: info@liganet.hu 24/2018. (09. 04.) számú elnökségi határozat 1. A LIGA Szakszervezetek kezdeményezi egy kétéves

Részletesebben

Az adócsökkentés logikája és a helyi iparűzési adó

Az adócsökkentés logikája és a helyi iparűzési adó Az adócsökkentés logikája és a helyi iparűzési adó Dr. Fellegi Miklós PhD BGE PSZK Vigvári András Közpénzügyi Műhely Az önkormányzati gazdálkodás aktuális problémái Kutatói Napok: Alkalmazott tudományok

Részletesebben

Előadó: Vadász Iván alelnök. Adótanácsadók Egyesülete

Előadó: Vadász Iván alelnök. Adótanácsadók Egyesülete MABISZ konferencia Egy érzékeny téma, ami mindenkit érdekel: az adó. Rövid és hosszú távú érdekek az adóztatásban: hogyan jár jobban az állam, ha keményebben adóztat vagy ha csökkenti a költségvetési kiadásokat?

Részletesebben

Gyakorlati kérdések az adóellenőrzésekkel kapcsolatban

Gyakorlati kérdések az adóellenőrzésekkel kapcsolatban Az áfacsalás elleni küzdelem jövője, avagy milyen következtetések vonhatóak le a külföldi tapasztalatokból 2015. november 10. Farkas Gábor menedzser I. Az áfacsalás számokban - bevezetés az államháztartás

Részletesebben

Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :08. Parlex azonosító: WSTT3BRL0001

Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :08. Parlex azonosító: WSTT3BRL0001 Iromány száma: T/17776. Benyújtás dátuma: 2017-10-10 16:08 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: WSTT3BRL0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

Folytatódik az áfacsökkentés - tisztuló termékpályák

Folytatódik az áfacsökkentés - tisztuló termékpályák A program találkozott az élelmiszeripari szereplők elképzeléseivel, és miközben fehéríti az egyes termékpályákat, a fogyasztói árak csökkenését is eredményezi. Több éve, fokozatosan kerülnek be a kedvezményes

Részletesebben

Baksay Gergely - Benkő Dávid Kicsák Gergely. Magas maradhat a finanszírozási igény az uniós források elmaradása miatt

Baksay Gergely - Benkő Dávid Kicsák Gergely. Magas maradhat a finanszírozási igény az uniós források elmaradása miatt Baksay Gergely - Benkő Dávid Kicsák Gergely Magas maradhat a finanszírozási igény az uniós források elmaradása miatt A költségvetés finanszírozási igénye 2016 óta folyamatosan meghaladja az ESAdeficitet

Részletesebben

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR 1/1 STATISZTIKAI TÜKÖR 1. március 5. 13 negyedévében,7%-kal nőtt a GDP EMBARGÓ! Közölhető: 1. március 5-én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 13 negyedév...1 13. év... Bevezető Magyarország bruttó hazai

Részletesebben

Vállalkozásokat érintő változások

Vállalkozásokat érintő változások Vállalkozásokat érintő változások 1 Személyi jövedelemadó Egyéni vállalkozás: Veszteség elszámolási korlátozása: a veszteség csak a következő 5 adóévben határolható el. Átmeneti szabályok. A minimum jövedelemre

Részletesebben

A számlázó szoftverekre vonatkozó szabályok 2017 július 01-től

A számlázó szoftverekre vonatkozó szabályok 2017 július 01-től ÁFA bevallási szabályok 2017. július 01-től változnak az áfa bevallás, összesítő jelentésére vonatkozó szabályai. Addig is, a következő feladatokat célszerű elvégezni, a felkészülés jegyében. 1. A számlázó

Részletesebben

Lovics Gábor (KSH) Szőke Katalin (MNB) Tóth G. Csaba (MNB) Ván Bálint (PM) 1. Megugrott a kis cégek bejelentett forgalma az online pénztárgépektől

Lovics Gábor (KSH) Szőke Katalin (MNB) Tóth G. Csaba (MNB) Ván Bálint (PM) 1. Megugrott a kis cégek bejelentett forgalma az online pénztárgépektől Lovics Gábor (KSH) Szőke Katalin (MNB) Tóth G. Csaba (MNB) Ván Bálint (PM) 1 Megugrott a kis cégek bejelentett forgalma az online pénztárgépektől Az online pénztárgépek bevezetésének hatására a kis cégek

Részletesebben

Aktuális számviteli kérdések 2017.

Aktuális számviteli kérdések 2017. Aktuális számviteli kérdések 2017. I. Számviteli törvény változásai 2016 évközi és a 2017-es változások I.1. A számviteli törvény 2016 évközi változásai 1. Az IFRS-ekkel összefüggő módosítások 2. Jogharmonizációs

Részletesebben

Horváth Gábor főosztályvezető NAV KI Ellenőrzések Felügyeleti Főosztály. Nemzeti adókonzultáció október 4.

Horváth Gábor főosztályvezető NAV KI Ellenőrzések Felügyeleti Főosztály. Nemzeti adókonzultáció október 4. Horváth Gábor főosztályvezető NAV KI Ellenőrzések Felügyeleti Főosztály Nemzeti adókonzultáció 2018. október 4. NAV Adózók 2 Táj.levél Támogató Adóellenőrzés (30%) (30%) Jogkövetési ell. (40%) Adótraffipax

Részletesebben

Tóth G. Csaba. A dinamikus áfanövekedés lehetséges magyarázatai

Tóth G. Csaba. A dinamikus áfanövekedés lehetséges magyarázatai Tóth G. Csaba A dinamikus áfanövekedés lehetséges magyarázatai Tovább csökkent Magyarországon az áfarés, az elméletileg beszedhető adóhoz képest be nem fizetett áfa aránya egy közelmúltban megjelent tanulmány

Részletesebben

Szja-bevallás 2015-ben

Szja-bevallás 2015-ben Szja-bevallás 2015-ben Előadó: Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna Variációk egy témára 5000,- 10 000,- Variációk egy témára 10 000,- 10 000,- 10 000,- + 5000,- Variációk egy témára 10 000,- 10 000,- + 5000,-

Részletesebben

Áfa változások dr. Király Kata NAV KMRAFI Tájékoztatási ügyintéző

Áfa változások dr. Király Kata NAV KMRAFI Tájékoztatási ügyintéző Áfa változások 2015. dr. Király Kata NAV KMRAFI Tájékoztatási ügyintéző 2015 Időszakos elszámolású ügyletek Általános forgalmi adó 58. (1) bekezdés Termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében,

Részletesebben

A NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok és adónemeik 2014. január 1-jétől érvényes jegyzéke

A NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok és adónemeik 2014. január 1-jétől érvényes jegyzéke A NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok és adónemeik 2014. január 1-jétől érvényes jegyzéke Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására a NAV

Részletesebben

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Székesfehérvár, 2017. január 31.

Részletesebben

SZJA, Cafeteria

SZJA, Cafeteria SZJA, Cafeteria 2016-2017 2016. évi változások A személyi jövedelemadó mértéke 16%-ról 15%-ra csökkent Családi adókedvezmény: 2016-tól 4 év alatt fokozatosan duplájára (10.000 Ftról 20.000 Ft-ra) nő Első

Részletesebben

Sajtótájékoztató. Budapest, 2015. november 26. www.adokamara.hu

Sajtótájékoztató. Budapest, 2015. november 26. www.adokamara.hu Sajtótájékoztató Budapest, 2015. november 26. www.adokamara.hu Főbb mutatószámok GDP arányos adóterhelés állami kiadások aránya a GDP %-ában adóék (tax wedge = közterhek az összes bérköltségben) fekete

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ III. negyedévében 3,2%-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 2014 III. negyedév, második becslés december 3.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ III. negyedévében 3,2%-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 2014 III. negyedév, második becslés december 3. STATISZTIKAI TÜKÖR 1 I ében 3,-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 1 I, második becslés 1/18 1. december 3. EMBARGÓ! Közölhető: 1. december 3-án reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1

Részletesebben

Magyar Könyvvizsgálói Kamara. XX. Országos Könyvvizsgálói Konferencia VÁLLALKOZÁSOK ADMINISZTRÁCIÓJA VS. EGYSZERŰ ÁLLAM 2012.09.06.

Magyar Könyvvizsgálói Kamara. XX. Országos Könyvvizsgálói Konferencia VÁLLALKOZÁSOK ADMINISZTRÁCIÓJA VS. EGYSZERŰ ÁLLAM 2012.09.06. 1 VÁLLALKOZÁSOK ADMINISZTRÁCIÓJA VS. A vállalkozások adminisztrációs költsége Uniós összehasonlításban is magas, MOon nem csökken, inkább növekszik 2 Adminisztrációs teher az adminisztrációs költségek

Részletesebben

Bary- Gyenge- Joó- Lakatos Ingatlan ÁFA

Bary- Gyenge- Joó- Lakatos Ingatlan ÁFA Bary- Gyenge- Joó- Lakatos Ingatlan ÁFA 2013. július 1. 1 Általános Forgalmi Adó Forgalom Eladás ( fizetendő ) Beszerzés (levonható ) 2 Ingatlan fogalmak Új Építési telek Régi Beépítetlen telek 3 Bary-

Részletesebben

2012.12.14. ÁFA PÉNZFORGALMI ELSZÁMOLÁS ADÓVÁLTOZÁSOK - 2013 ÁFA, ART, IPA EGYÉB VÁLTOZÁSOK PÉNZFORGALMI ÁFA PÉNZFORGALMI ÁFA PÉNZFORGALMI ÁFA

2012.12.14. ÁFA PÉNZFORGALMI ELSZÁMOLÁS ADÓVÁLTOZÁSOK - 2013 ÁFA, ART, IPA EGYÉB VÁLTOZÁSOK PÉNZFORGALMI ÁFA PÉNZFORGALMI ÁFA PÉNZFORGALMI ÁFA ÁFA ADÓVÁLTOZÁSOK - 2013 ÁFA, ART, IPA 2012. december 13. PÉNZFORGALMI ELSZÁMOLÁS ÁFA. XIII/A. FEJEZET alapján EGYÉB VÁLTOZÁSOK 2012 Bilance Kft. 2012 Moore Stephens Wagner Kft. www.bilance.hu www.moorestephens.co.hu

Részletesebben

Online Számlaadat-szolgáltatás

Online Számlaadat-szolgáltatás Online Számlaadat-szolgáltatás Az Online Számla rendszere Cél: 1. A gazdaság további fehérítése (OPG, EKAER), a számla útjának figyelemmel kísérése, nagy mennyiségű számlaforgalom válik láthatóvá és követhetővé

Részletesebben

Grant Thornton Hungary News

Grant Thornton Hungary News Grant Thornton Hungary News 2012 Szeptember Tartalom 2013. január 1-én hatályba lépı törvényi változások A. Általános forgalmi adó B. Az adózás rendje C:\Documents and Settings\zba\Local Settings\Temporary

Részletesebben

NIKOLETTI ANTAL NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KAPCSOLATOKÉRT ÉS FENNTARTHATÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR NEMZETGAZDASÁGI MINISZTRÉIUM

NIKOLETTI ANTAL NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KAPCSOLATOKÉRT ÉS FENNTARTHATÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR NEMZETGAZDASÁGI MINISZTRÉIUM NIKOLETTI ANTAL NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KAPCSOLATOKÉRT ÉS FENNTARTHATÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR NEMZETGAZDASÁGI MINISZTRÉIUM a GDP százelékában a GDP százelékában százalék, % Százalék,

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ VÁLTOZÁSAI Sike Olga főosztályvezető-helyettes Nemzeti Adó- és Vámhivatal

AZ ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ VÁLTOZÁSAI Sike Olga főosztályvezető-helyettes Nemzeti Adó- és Vámhivatal AZ ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ VÁLTOZÁSAI 2018. Sike Olga főosztályvezető-helyettes Nemzeti Adó- és Vámhivatal ELEKTRONIKUS ADATSZOLGÁLTATÁS A SZÁMLÁK ADATAIRÓL Kire és mely számlákra vonatkozik? Belföldön

Részletesebben

A Magyarországon termelőkapacitással rendelkező gyógyszergyárak szerepe a magyar gazdaságban

A Magyarországon termelőkapacitással rendelkező gyógyszergyárak szerepe a magyar gazdaságban A Magyarországon termelőkapacitással rendelkező gyógyszergyárak szerepe a magyar gazdaságban 2008 2012 Siba Ignác 2013. november 5. Tartalom Módszertan és a vizsgált területek A cégek nemzetgazdasági hozzájárulása:

Részletesebben

KISADÓK, EGYÉB ADÓK VÁLTOZÁSAI Mi változik 2018-ban? Készítette: Szűcs Krisztina

KISADÓK, EGYÉB ADÓK VÁLTOZÁSAI Mi változik 2018-ban? Készítette: Szűcs Krisztina KISADÓK, EGYÉB ADÓK VÁLTOZÁSAI Mi változik 2018-ban? Készítette: Szűcs Krisztina KATA: KATA, KIVA VÁLTOZÁSOK A KATA adómértéke nem változik, a főállású kisadózó után továbbra is 50.000 forint, míg a nem

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4. STATISZTIKAI TÜKÖR 1 negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) 1/5 1. június. EMBARGÓ! Közölhető: 1. június -én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal...

Részletesebben

Az általános forgalmi adó január 1-jétől hatályos változásai

Az általános forgalmi adó január 1-jétől hatályos változásai Az általános forgalmi adó 2018. január 1-jétől hatályos változásai Áfa törvény : Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény Módosító tv.: 2017. évi 159. törvény (193.MK 2017. 11. 23.) 1

Részletesebben

Adózási alapismeretek 4. konzultáció. Társasági adó

Adózási alapismeretek 4. konzultáció. Társasági adó Adózási alapismeretek 4. konzultáció Társasági adó A törvény 1996. évi LXXXI. törvény a társasági és osztalékadóról Az állami feladatok ellátásához szükséges bevételek biztosítása, a vállalkozások kedvező

Részletesebben

Felépítettünk egy modellt, amely dinamikus, megfelel a Lucas kritikának képes reprodukálni bizonyos makro aggregátumok alakulásában megfigyelhető szabályszerűségeket (üzleti ciklus, a fogyasztás simítottab

Részletesebben

Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek

Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek Ádám Sándor főosztályvezető Munkaerőpiaci Programok Főosztály Nemzetgazdasági Minisztérium Budapest, 2017. március 7. MUNKAERŐPIACI TRENDEK

Részletesebben

Előadó: Dégi Zoltán igazgató NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága. Veszprém, november 7.

Előadó: Dégi Zoltán igazgató NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága. Veszprém, november 7. Előadó: Dégi Zoltán igazgató NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága Veszprém, 2017. november 7. VESZPRÉM MEGYE 2016. TOP 100+200 Amiről szó lesz.. 1 TOP 100+200 elemzés 2 Kedvezmények 3 Adóbevételek

Részletesebben

Az önadózó magánszemélyek 2004. évi jövedelmei és adózása Vas megyében

Az önadózó magánszemélyek 2004. évi jövedelmei és adózása Vas megyében SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Az önadózó magánszemélyek 2004. évi jövedelmei és adózása Vas megyében A magánszemélyeknek az előző évet érintő személyi jövedelemadó bevallásukat ebben az évben 2005. május 20-ig kellett

Részletesebben

A NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok és adónemeik 2015. február 2-ától érvényes jegyzéke

A NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok és adónemeik 2015. február 2-ától érvényes jegyzéke A NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok és adónemeik 2015. február 2-ától érvényes jegyzéke Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására a NAV

Részletesebben

1. Készpénzforgalom korlátozása

1. Készpénzforgalom korlátozása ART 2013 1. Készpénzforgalom korlátozása Az adóköteles tevékenységet folytató, pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózó, ha egy másik szintén pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózónak készpénzben

Részletesebben

Adótudatosság a versenyképesség érdekében

Adótudatosság a versenyképesség érdekében Adótudatosság a versenyképesség érdekében Szalayné Ostorházi Mária főigazgató Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága 2013. november 20. 1 Miről lesz szó? Kutatás eredményei

Részletesebben

nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok IBAN számlaszámok 2013.

nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok IBAN számlaszámok 2013. Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására a nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó, a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok (IBAN számok)

Részletesebben

Aktualitások az adózás, a könyvvizsgálat és a számvitel területén Izer Norbert

Aktualitások az adózás, a könyvvizsgálat és a számvitel területén Izer Norbert Aktualitások az adózás, a könyvvizsgálat és a számvitel területén Izer Norbert Adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár 1 Trendek a magyar adórendszerben Gazdaságpolitikai célok

Részletesebben

2012. Évi LXIX törvény 2013-at érintő módosításai nyári törvény módosítások. Készítette: Szücs Imre

2012. Évi LXIX törvény 2013-at érintő módosításai nyári törvény módosítások. Készítette: Szücs Imre 2012. Évi LXIX törvény 2013-at érintő módosításai nyári törvény módosítások 2013 1. Az általános forgalmi adóról szóló2007. évi CXXVII. törvény módosítása Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII.

Részletesebben

Minimálbér és garantált bérminimum

Minimálbér és garantált bérminimum Minimálbér és garantált bérminimum Magyar Közlöny 2016. évi 204. száma 430/2016. (XII. 15.) Kormányrendelet Minimálbér: 138 000 Ft A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított

Részletesebben

Az általános forgalmi adó január 1-jétől hatályos változásai

Az általános forgalmi adó január 1-jétől hatályos változásai Az általános forgalmi adó 2018. január 1-jétől hatályos változásai Áfa törvény : Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény Módosító tv.: 2017. évi 159. törvény (193.MK 2017. 11. 23.) 1

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ VÁLTOZÁSAI ELEKTRONIKUS ADATSZOLGÁLTATÁS A SZÁMLÁK ADATAIRÓL

AZ ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ VÁLTOZÁSAI ELEKTRONIKUS ADATSZOLGÁLTATÁS A SZÁMLÁK ADATAIRÓL 2017. 11. 27. ELEKTRONIKUS ADATSZOLGÁLTATÁS A SZÁMLÁK ADATAIRÓL AZ ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ VÁLTOZÁSAI 2018. Sike Olga főosztályvezető-helyettes Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kire és mely számlákra vonatkozik?

Részletesebben

M ű h e l y december

M ű h e l y december M ű h e l y 2007. december ECOSTAT Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-stratégiai Kutató Intézet 1024 Budapest, Margit krt. 85. Tel.: 06-1-373-7010 Fax: 06-1-336-7520 http://www.ecostat.hu email: ecostat@ecostat.hu

Részletesebben

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV Vasúti árufuvarozás Piaci jelentés 2017. év A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a vasúti árufuvarozás teljesítménye 2017-ben 52

Részletesebben

A különadó. Kire nem vonatkozik a minimum járulékalap. Új járulék kedvezmények július 1- jétől. A minimum járulék-alap II. A minimum járulék-alap I.

A különadó. Kire nem vonatkozik a minimum járulékalap. Új járulék kedvezmények július 1- jétől. A minimum járulék-alap II. A minimum járulék-alap I. A minimum járulék-alap I. A járulék és egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség várható változásai 2007. január 1-jétől 2006. december 15. A munkaviszonyban álló biztosított foglalkoztatója a társadalombiztosítási

Részletesebben

Nemzeti Adókonzultáció szeptember

Nemzeti Adókonzultáció szeptember Nemzeti Adókonzultáció 2017. szeptember 28-29. Koncepcióváltás NAV szervezeti struktúrájának átalakítása Adózói magatartás, adózói életút alapján differenciált adóhatósági fellépés Új szemléletű ellenőrzési

Részletesebben

Második szemináriumi dolgozat a jövő héten!!!

Második szemináriumi dolgozat a jövő héten!!! Második szemináriumi dolgozat a jövő héten!!! kibocsátás Árupiac fogyasztás beruházás munkakereslet Munkapiac munkakínálat tőkekereslet (tőkekínálat) Tőkepiac beruházás KF piaca megtakarítás magatartási

Részletesebben

A magyar adórendszer nemzetközi szemmel avagy versenyben az adórendszer. Dr. Lőcsei Tamás Üzletágvezető, Adó- és jogi szolgáltatások

A magyar adórendszer nemzetközi szemmel avagy versenyben az adórendszer. Dr. Lőcsei Tamás Üzletágvezető, Adó- és jogi szolgáltatások A magyar adórendszer nemzetközi szemmel avagy versenyben az adórendszer Dr. Lőcsei Tamás Üzletágvezető, Adó- és jogi szolgáltatások Egy sikeres országhoz erős, kompetitív vállalkozások kellenek. Ennek

Részletesebben

ÁFA 2018 évi változások

ÁFA 2018 évi változások ÁFA 2018 évi változások Alanyi adómentesség 2018. 8 000 000 Ft-ról 12 000 000 Ft-ra változhat Tizenkét millió forint lehet az adómentesség felső összeghatára, az áfában. A kormány már meg is kezdte az

Részletesebben

Üdvözli Önt Antalóczy Györgyné! Könyvvizsgáló, adószakértő, adótanácsadó, c. egyetemi docens

Üdvözli Önt Antalóczy Györgyné! Könyvvizsgáló, adószakértő, adótanácsadó, c. egyetemi docens Üdvözli Önt Antalóczy Györgyné! Könyvvizsgáló, adószakértő, adótanácsadó, c. egyetemi docens Minimálbér változása: 15 000 Ft/fő költségnövekedést és a dolgozónak 8 000 Ft/fő nettó (kp) többletet

Részletesebben

A Sertésstratégia eredményei, jövőbeni intézkedések

A Sertésstratégia eredményei, jövőbeni intézkedések A Sertésstratégia eredményei, jövőbeni intézkedések Horváth István Kiemelt programokért felelős miniszteri biztos, Országgyűlési képviselő Gödöllő, 2015. 05.05. 1 2012 augusztus 30-án Magyarország Kormánya

Részletesebben

1. KÖTELEZETTSÉG JELLEGŰ SZÁMLÁK, ADÓNEMEK

1. KÖTELEZETTSÉG JELLEGŰ SZÁMLÁK, ADÓNEMEK 1. KÖTELEZETTSÉG JELLEGŰ SZÁMLÁK, ADÓNEMEK 1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek megnevezése száma 1. NAV Társasági adó bevételi 10032000-01076019 101 2. NAV Személyi

Részletesebben

2016/III. körlevél Tervezett adóváltozások

2016/III. körlevél Tervezett adóváltozások 2016/III. körlevél Tervezett adóváltozások Tartalomjegyzék 1. Adózás rendje... 3 1.1 Csökken a tételes ÁFA összeghatára... 3 1.2 Szigorodó számlakibocsájtás... 3 1.3 Tovább bővül az online bekötés... 3

Részletesebben

1. a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek

1. a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására szolgáló, a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok és adónemeik 2013. február 15-től érvényes jegyzéke

Részletesebben

Makroökonómia. Név: Zárthelyi dolgozat, A. Neptun: május óra Elért pontszám:

Makroökonómia. Név: Zárthelyi dolgozat, A. Neptun: május óra Elért pontszám: Makroökonómia Zárthelyi dolgozat, A Név: Neptun: 2015. május 13. 12 óra Elért pontszám: A kérdések megválaszolására 45 perc áll rendelkezésére. A kérdések mindegyikére csak egyetlen helyes válasz van.

Részletesebben

A Költségvetési Tanács Titkárságának összeállítása a PénzSztár versenyhez

A Költségvetési Tanács Titkárságának összeállítása a PénzSztár versenyhez MAKROGAZDASÁG ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZTEHERVISELÉS (ADÓZÁS) A Költségvetési Tanács Titkárságának összeállítása a PénzSztár versenyhez 2018 nyara Hazai makrogazdasági, államháztartási kilátások a 2018-2022-es

Részletesebben

2014/92 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/92 STATISZTIKAI TÜKÖR 14/9 STATISZTIKAI TÜKÖR 14. szeptember 3. 14 II. ében 3,9-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 14. II., második becslés Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal... A GDP változása az

Részletesebben

Társasági adó évi teljesítés évi előirányzat évi teljesítés. Megnevezés

Társasági adó évi teljesítés évi előirányzat évi teljesítés. Megnevezés Társasági adó milliárd forintban A bevallott társasági adó főbb elemeinek alakulása 1. Adózás előtti nyereség 5 515,8 4 920,2 5 396,9 2. Társasági adó alapja (pozitív) 3 066,1 3 058,9 3 180,1 3. Számított

Részletesebben

Költségvetési projekció Bakó Tamás,Cseres-Gergely Zsombor, Vincze János MTA KRTK KTI

Költségvetési projekció Bakó Tamás,Cseres-Gergely Zsombor, Vincze János MTA KRTK KTI Költségvetési projekció 2014-2015 Bakó Tamás,Cseres-Gergely Zsombor, Vincze János MTA KRTK KTI Tartalom 1. A feladat 2. A módszer 3. A makró előrejelzés 4. A változatlan költségvetés feltétel 5. A költségvetési

Részletesebben

-854 milliárd. Csomagbontás! Csomagküldő szolgálat. 2012.11.29. 1

-854 milliárd. Csomagbontás! Csomagküldő szolgálat. 2012.11.29. 1 Csomagküldő szolgálat. -854 milliárd Csomagbontás! 2012.11.29. 1 MNB Előrejelzés összefoglaló táblázata üzleti terv készítéséhez 2011 2012 2013 Június Aktuális Június Aktuális Adószűt maginfláció 2,5 2,4

Részletesebben

Közzétette: ( Még nincs értékelve

Közzétette:   (  Még nincs értékelve 2015 május 04. Flag Szöveg méret 90 100 Mentés 110 120 130 140 150 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1 % 1/5 Give 1 % 2/5 Mérték Give 1 % 3/5 Give 1 % 4/5 Give 1 % 5/5 Érdekl?dve olvastam

Részletesebben

2019. évi legfontosabb adóváltozások

2019. évi legfontosabb adóváltozások 2019. évi legfontosabb adóváltozások 1) Legfontosabb bért terhelő adó változások 2019 január 1-től: Minimálbér összege: 149.000 Ft (az eddigi 138.000 helyett) Garantált bérminimum: 195.000 Ft (az eddigi

Részletesebben

E LŐ T E R J E S Z T É S

E LŐ T E R J E S Z T É S 5. napirendi pont E LŐ T E R J E S Z T É S Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29. napjára összehívott ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Beszámoló az önkormányzati adóigazgatással

Részletesebben

Az Európai Unió regionális politikája a 2007-13-as időszakban

Az Európai Unió regionális politikája a 2007-13-as időszakban dr. Ránky Anna: Az Európai Unió regionális politikája a 2007-13-as időszakban I. A 2007-13-as időszakra vonatkozó pénzügyi perspektíva és a kohéziós politika megújulása A 2007-13 közötti pénzügyi időszakra

Részletesebben

KÖZPÉNZÜGYI ALAPOK TÁVOKTATÁS II. KONZULTÁCIÓ (2012. NOVEMBER 17.)

KÖZPÉNZÜGYI ALAPOK TÁVOKTATÁS II. KONZULTÁCIÓ (2012. NOVEMBER 17.) KÖZPÉNZÜGYI ALAPOK TÁVOKTATÁS II. KONZULTÁCIÓ (2012. NOVEMBER 17.) Dr. Sivák József tudományos főmunkatárs, c. egyetemi docens sivak.jozsef@pszfb.bgf.hu Az állam hatása a gazdasági folyamatokra. A hiány

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Jegyzője. Javaslat

Salgótarján Megyei Jogú Város Jegyzője. Javaslat Szám: 20391/2015 Salgótarján Megyei Jogú Város Jegyzője Javaslat az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó adók befizetési lehetőségeinek kibővítéséről szóló önkormányzati rendelet megalkotására

Részletesebben

kukta.hu A fizetendő járulékok megoszlása január 1-jétől* Foglalkoztató által fizetendő Biztosított által fizetendő

kukta.hu A fizetendő járulékok megoszlása január 1-jétől* Foglalkoztató által fizetendő Biztosított által fizetendő kukta.hu A fizetendő járulékok megoszlása 2013. január 1-jétől* Foglalkoztató által fizetendő Biztosított által fizetendő korkedvezmény-biztosítási járulék Nyugdíjjárulék** egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci

Részletesebben

Gyorsuló növekedési pályán

Gyorsuló növekedési pályán BIZTONSÁGOS JELEN VERSENYKÉPES JÖVŐ V a r g a M i h á l y n e m z e t g a z d a s á g i m i n i s z t e r e l ő a d á s a a z L V. K ö z g a z d á s z V á n d o r g y ű l é s e n Gyorsuló növekedési pályán

Részletesebben

54 481 04 0010 54 01 Gazdasági informatikus Informatikus

54 481 04 0010 54 01 Gazdasági informatikus Informatikus A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV Vasúti árufuvarozás Piaci jelentés 2016. év A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a vasúti árufuvarozás teljesítménye 2016- ban 50

Részletesebben

Kiemelt adózók ellenőrzési irányai, tapasztalatai

Kiemelt adózók ellenőrzési irányai, tapasztalatai Kiemelt adózók ellenőrzési irányai, tapasztalatai Herczegh Zsolt igazgató NAV Kiemelt Adó- és Vámigazgatósága Nemzeti Adókonzultáció 2017. szeptember 29. A kiemelt adózói kör jellemzői KAVIG hatáskörébe

Részletesebben

Egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség január 1-jétől

Egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség január 1-jétől EHO 2011: egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség 2011-ben. Százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség terheli a munkáltatót, kifizetőt az általa magánszemélynek juttatott

Részletesebben

Palotai Kinga. Általános forgalmi adó változások 2013

Palotai Kinga. Általános forgalmi adó változások 2013 Palotai Kinga Általános forgalmi adó változások 2013 ÁFA VÁLTOZÁSOK OKOK, CÉLOK Jogharmonizáció különös tekintettel: számlázás Adópolitikai célok: Adócsalás elleni küzdelem összesítő jelentés, fordított

Részletesebben