I.fejezet Általános rendelkezések. 1.A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "I.fejezet Általános rendelkezések. 1.A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések"

Átírás

1 Nemesnádudvar Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a Homokhátsági Regionális Szilárdhulladék Kezelési Konzorcium Tulajdonközösség által a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Rendszer keretében ISPA, majd KA beruházás során beszerzett, illetőleg megvalósított és kapcsolódó önkormányzati tulajdonú vagyon kezelésének és hasznosításának feltételeiről Nemesnádudvar Község Önkormányzata a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXIX. törvény 109. (4) bekezdésében foglalt felhatalmazása alapján a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a következőt rendeli el: I.fejezet Általános rendelkezések 1.A rendelet hatálya 1 A rendelet hatálya kiterjed Homokhátsági Regionális Szilárdhulladék Kezelési Konzorcium Tulajdonközösség által a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Rendszer keretében ISPA, majd KA beruházás során beszerzett, illetőleg megvalósított közös tulajdonú vagyon kezelésének és hasznosításának feltételeire, az önkormányzat osztatlan közös tulajdonának részarányára vonatkozóan. A rendelet hatálya kiterjed továbbá azoknak az ingatlanoknak a vagyonkezelési és hasznosítási feltételeire is, amelyeken az ISPA, majd KA beruházás keretében megvalósított létesítmények megvalósultak (továbbiakban együttesen: vagyon). A vagyon elemeinek felsorolását az 1. számú melléklet tartalmazza. A jelen rendelet hatálya a vagyon feletti vagyonkezelői és hasznosítási jogra vonatkozóan a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Vagyonkezelő és Közszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársasággal (a továbbiakban: Vagyonkezelő) kötött szerződésre (a továbbiakban vagyonkezelői szerződés) terjed ki. 2. Értelmező rendelkezések 2 (1) E rendelet rendelkezéseit Zsana Önkormányzata e rendelet hatálya alá nem tartozó vagyonával kapcsolatos helyi önkormányzati rendeletével, illetőleg rendeleteivel összhangban kell értelmezni, azzal, hogy a jelen rendelet hatálya alá

2 tartozó vagyon vagyonkezelésbe adására és hasznosítására, valamint a jelen rendelet hatálya alá tartozó vagyonkezelői szerződésre eltérés esetén e rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni. II. fejezet A vagyonkezelés szabályai 1.A vagyon besorolása, a vagyonkezelői szerződés és a vagyonkezelés folytonossága, a vagyonkezelő jog ellenértéke 3 (1) Jelen rendelet a hatálya alá tartozó vagyont nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősít. (2) A vagyonkezelői jog létesítése a vagyonkezelői szerződés megkötésével történik. (3) A vagyonkezelői szerződést lehetőség szerint olyan tartalommal kell megkötni, hogy az biztosítsa a vagyon Vagyonkezelő általi vagyonkezelésének folytonosságát a Homokhátsági Regionális Szilárdhulladék Kezelési Konzorcium Tulajdonközösség (a továbbiakban: Konzorcium) és a Vagyonkezelő között július 14. napján megkötött Vagyonkezelési és Hasznosítási Szerződés megszűnését követően. A vagyonkezelői szerződés tartalmát lehetőség szerint úgy kell kialakítani, hogy a vagyon nyilvántartásának folytonossága a vagyon kezelőjének személyében bekövetkezett változás hiányára tekintettel biztosítható legyen. (4)A vagyonkezelői jog alapítása ellenérték fejében történik. A vagyonkezelői szerződésben meg kell határozni e díj összegét, teljesítésének módját. A vagyonkezelői jog létesítésének ellenértéke megegyezik azzal az időarányos ellenértékkel, amelyet a Vagyonkezelő részére a Konzorcium a Vagyonkezelő és a Konzorciumot alkotó önkormányzatok között július 14. napján megkötött Vagyonkezelési és Hasznosítási Szerződés megszűnésére tekintettel a Konzorcium köteles visszafizetni a Vagyonkezelő részére. Az ellenérték összegszerűen: ,- Ft. 2. A vagyonkezelői jog gyakorlásának, valamint a vagyonkezelés ellenőrzésének szabályai

3 4 (1) A vagyon a Konzorciumot alkotó önkormányzatok hulladékgazdálkodási közfeladatának ellátását biztosítja. A vagyonkezelő köteles a hulladékgazdálkodási közfeladat ellátásához a vagyon teljes körű igénybevételének lehetőségét hasznosítás útján az önkormányzat számára hulladékgazdálkodás közszolgáltatás feladat ellátására jogosult gazdálkodó szervezet részére biztosítani. A vagyont hasznosítani az e bekezdésében meghatározottaktól eltérően csak tulajdonosi hozzájárulással lehetséges. (2) Az önkormányzat kizárólagos vagyonkezelői jogot biztosít a Vagyonkezelő számára e rendelet hatálya alá tartozó vagyon felett. (3) A vagyonkezelő a vagyonkezelésbe vett vagyon hasznosításából származó bevételét, illetve közvetlen költségeit és ráfordításait elkülönítetten köteles nyilvántartani. A hasznosításból keletkező bevétel felhasználásának rendjét a vagyonkezelői szerződés tartalmazza. (4) Vagyonkezelő a vagyonkezelési tevékenységéről köteles évente beszámolót készíteni. A beszámolási kötelezettség határnapját, és részletes szabályait a vagyonkezelői szerződésben rögzíteni kell. (5) A Vagyonkezelőnek a vagyonra vonatkozóan adatszolgáltatási kötelezettsége van. A Vagyonkezelő a vagyonról köteles részletes, tételes elkülönített nyilvántartást vezetni, mely legalább tételesen tartalmazza azok könyv szerinti bruttó és nettó értékét, az elszámolt értékcsökkenés összegét, a vagyonban bekövetkezett változásokat. A vagyonkezelői szerződésben ennél szigorúbb beszámolási kötelezettség előírható. (6) A Vagyonkezelő köteles a vagyon megóvásáról, a hatályos jogszabályok és a vagyonkezelői szerződés továbbá a vagyon 4 (1) bekezdésben foglaltak alapján történő hasznosítására vonatkozó szerződés rendelkezéseinek betartásáról és betartatásáról gondoskodni, a vagyonkezelésbe vett vagyonnal a jó gazda gondosságával eljárva gazdálkodni, a vagyont a károsodástól megóvni. (7) A Vagyonkezelő a vagyon elemét képező ingatlan tekintetében köteles gondoskodni az őt megillető vagyonkezelői jog ingatlan-nyilvántartásba vagyonkezelő javára történő bejegyeztetéséről. (8) A Vagyonkezelő a tulajdonosi ellenőrzést köteles tűrni, az ellenőrzés érdekében kötelezhető minden közérdekből nyilvános adat a személyes adatok védelméről és a

4 közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény rendelkezéseit nem sértő az önkormányzati vagyonra és vagyonkezelésre vonatkozó adat szolgáltatására és okirat bemutatására (9) Vagyonkezelő a vagyon biztonságos működtetése érdekében köteles vagyonbiztosítás és felelősségbiztosítás fennállásáról gondoskodni, melynek részletes követelményeit a vagyonkezelői szerződés tartalmazza. (10) A Vagyonkezelői jog megszűnésekor a tulajdonosnak gondoskodnia kell az ingatlannyilvántartásból való törléséről. III. fejezet 1.Hatályba léptető rendelkezések 5 (1) Ezen rendelet január 1.napján lép hatályba Nemesnádudvar, december 17. Kucsoráné dr. Drégelyi Zita jegyző Dr. Kovács István polgármester E rendelet kihirdetve: Nemesnádudvar, december 18. Kucsoráné dr. Drégelyi Zita jegyző

5 1. sz. melléklet Vaskúti gyűjtőkörzet eszközei Csoportkód Leltári szám Megnevezés Megnevezés2 Telephely címe Telephelye k helyrajzi száma Aktív bruttó értékek (Ft) 4/egyéb b Aprítógép DOPPSTADT AK 230 XUV-812 Vaskút /egyéb b Aprítógép Doppstadt AK 430 XUV-819 Vaskút /egyéb b Dobrosta DOPPSTADT SM414 Profi XUV-815 Vaskút /egyéb b Dobrosta Doppstadt SM 414 XUV-813 Vaskút /építmény Vaskúti bejáró út Vaskúti Vaskút 0551/1, 0551/ /épület Vaskúti hulladékválogató és bálatároló Vaskút válogató Vaskút 0551/1, 0551/ /gépészet Vaskúti hulladékválogató és gépészet Vaskút válogató Vaskút /Jármû Homlokrakodó JCB Vaskút /Jármû Homlokrakodó JCB YKH-553 Vaskút /Jármû Gumikerekû homlokrakodó JCB 410 ZX Vaskút /Jármû Bálaszállító targonca NISSAN PD01A18PQ Vaskút /építmény Vaskúti bekötő út Vaskúti Vaskút 0551/1, 0551/ m2-inert hulladékkezleő tér Könyv szerinti mennyi ség (db) 0551/1, 0551/ /ö/építm Vaskúti Vaskút Feldolg.orientált 4/ö/tech Hulladékválogató kieg.technológia kieg.tech. Vaskút /Jármû Renault Midlum 4x4 SMG billenõplatós KFU 563 Vaskút /egyéb b Hídmérleg gépészet Kalocsa Kalocsa /egyéb b Porta-irodaépület Bácsalmás Bácsalmás /egyéb b Vízellátás, tüzivíz Bácsalmás Bácsalmás /egyéb b Irodai berendezések Bácsalmás Bácsalmás

6 4/egyéb b Porta-irodaépület Baja Baja /egyéb b Irodai berendezések Baja Baja /egyéb b Csapadékvíz elvezetõ Kalocsa Kalocsa /egyéb b Irodai berendezések Kalocsa Kalocsa /egyéb b Porta-irodaépület 4/egyéb b Vízellátás, tüzivíz 4/egyéb b Irodai berendezések / Csátalja / Csátalja / Csátalja /egyéb b Porta- irodaépület gép, ber. Sükösd Sükösd /egyéb b Vízellátás, Tüzivíz gép, ber. Sükösd Sükösd /egyéb b Irodai berendezések Sükösd Sükösd /egyéb b VBM 200 tip. tolólapos mérleg Vaskút /építmény Gyûjtõszigetek Tereprendezés, felületképzés Vaskút /építmény Fedett három oldalról zárt tároló Bácsalmás Bácsalmás 0582/ /építmény Kerítés, kapu Bácsalmás Bácsalmás 0582/ /építmény Mobil kiegészítõ feljáró Bácsalmás Bácsalmás 0582/ /építmény Belsõ út, térburkolat, parkoló Bácsalmás Bácsalmás 0582/ /építmény Vízellátás, tüzivíz Bácsalmás Bácsalmás 0582/ /építmény Csapadékvizek befogadója Bácsalmás Bácsalmás 0582/ /építmény Szennyvíz kezelés és elvezetés Bácsalmás Bácsalmás 0582/ /építmény Külsõ energiaellátás Bácsalmás Bácsalmás 0582/ /építmény Térvilágítás Bácsalmás Bácsalmás 0582/ /építmény Külsõ utak Bácsalmás Bácsalmás 0582/ /7, 4/építmény Fedett három oldalról zárt tároló Baja Baja 10020/ /építmény Kerítés, kapu Baja Baja 10020/7, 10020/

7 4/építmény Mobil kiegészítõ feljáró Baja Baja 10020/7, 10020/ /építmény Belsõ út, térburkolat, parkoló Baja Baja 10020/7, 10020/ /építmény Vízellátás, tüzivíz Baja Baja 10020/7, 10020/ /építmény Csapadékvizek befogadója Baja Baja 10020/7, 10020/ /építmény Szennyvíz kezelés és elvezetés Baja Baja 10020/7, 10020/ /építmény Külsõ energiaellátás Baja Baja 10020/7, 10020/ /építmény Térvilágítás Baja Baja 10020/7, 10020/ /építmény Külsõ utak Baja Baja 10020/7, 10020/ /építmény Hulladékudvar építmény Kalcsa Kalocsa 021/ /építmény Csapadékvíz elvezetõ Kalocsa Kalocsa 021/ /építmény Monitoring Kalocsa Kalocsa 021/ /építmény Szennyvízcsatorna és gyûjtõ Kalocsa Kalocsa 021/ /építmény Belsõ út, térburkolat, parkoló Kalocsa Kalocsa 021/ /építmény Kerítés, kapu Kalocsa Kalocsa 021/ /építmény Ivóvíz vezeték, techn. víz vezeték Kalocsa Kalocsa 021/ /építmény Belsõ energiaellátás Kalocsa Kalocsa 021/ /építmény Külsõ energiaellátás Kalocsa Kalocsa 021/ /építmény Kétsávos út Kalocsa Kalocsa 021/ /építmény Fedett három oldalú tároló 4/építmény Kerítés, kapu 4/építmény Mobil kiegészítõ feljáró / Csátalja 0312/ / Csátalja 0312/ / Csátalja 0312/

8 4/építmény Belsõ út, térburkolat, parkoló 4/építmény Vízellátás, tüzivíz 4/építmény Csapadékvizek befogadója 4/építmény Szennyvíz kezelés és elvezetés 4/építmény Külsõ energiaellátás 4/építmény Térvilágítás 4/építmény Külsõ utak û / Csátalja 0312/ / Csátalja 0312/ / Csátalja 0312/ / Csátalja 0312/ / Csátalja 0312/ / Csátalja 0312/ / Csátalja 0312/ /építmény Fedett, 3 oldalról zárt tároló Sükösd Sükösd 062/ /építmény kerítés és kapu Sükösd Sükösd 062/ /építmény Mobil kiegészítõ feljáró Sükösd Sükösd 062/ /építmény Belsõ út, térburkolat, parkoló Sükösd Sükösd 062/ /építmény Vízellátás, tüzivíz Sükösd Sükösd 062/ /építmény Csapadékvizek befogadója Sükösd Sükösd 062/ /építmény Külsõ energia ellátás Sükösd Sükösd 062/ /építmény Térvilágítás Sükösd Hulladékudvar Sükösd 062/ /építmény Külsõ utak Sükösd Sükösd 062/ /épület Fedett három oldalról zárt tároló Bácsalmás Bácsalmás 0582/ /épület Porta-irodaépület Bácsalmás Bácsalmás 0582/ /épület Fedett három oldalról zárt tároló Baja Baja 10020/7, 10020/ /épület Porta-irodaépület Baja Baja 10020/7, 10020/ /épület Hulladékudvar épület Kalocsa Kalocsa 021/ /épület Fedett három oldalú tároló / Csátalja 0312/

9 4/épület Porta-irodaépület / Csátalja 0312/ /épület Fedett, háromoldalról zárt tároló Sükösd Sükösd 062/ /épület Porta-irodaépület Sükösd Sükösd 062/ /Gyûjtõe Szelektív hulladékgyûjtõ konténer Alaska és Poliskon tip. Vaskút /p/Gyûjtõe 30004* Szelektív hulladékgyûjtõ edény Poliskon Kalocsa /p/Gyûjtõe 30331* Szelektív hulladékgyûjtõ edény Poliskon Kalocsa /p/Gyûjtõe 30175* Szelektív hulladékgyûjtõ edény Poliskon Kalocsa /Gyûjtõe 30147* Szelektív hulladékgyûjtõ edény Poliskon Vaskút /Gyûjtõe 30158* Szelektív hulladékgyûjtõ edény Poliskon Vaskút /Gyûjtõe 30503* Szelektív hulladékgyûjtõ edény Poliskon Vaskút /Gyûjtõe 30006* Szelektív hulladékgyûjtõ konténer Alaska és Poliskon tip. Vaskút /p/Gyûjtõe Szelektív hulladékgyûjtõ edény Vaskút /p/Gyûjtõe Szelektív hulladékgyûjtõ edény Vaskút /p/Gyûjtõe Szelektív hulladékgyûjtõ edény Vaskút /p/Gyûjtõe Szelektív hulladékgyûjtõ edény Vaskút /p/Gyûjtõe Szelektív hulladékgyûjtõ edény Vaskút /p/Gyûjtõe Szelektív hulladékgyûjtõ edény /p/Gyûjtõe Szelektív hulladékgyûjtõ edény /Gyûjtõe m3 nyitott euro konténer GN 32 Vaskút /Gyûjtõe m3 nyitott, osztott euro konténer GN 32/GN-LA/01.0L Vaskút /Gyûjtõe m3 zárt konténer SZ 5 Vaskút /Gyûjtõe m3 nyitott euro konténer GN Vaskút /Gyûjtõe m3 saválló konténer Sz-05 saválló Vaskút /Gyûjtõe tip. mûanyag saválló konténer DICBOX Vaskút

10 4/Jármû IVECO Eurc.180E28szerves hull.gy.gk.16m3 KIU-930 Vaskút /Jármû IVECO Eurc.180E28szerves hull.gy.gk.16m3 KJY-945 Vaskút /Jármû IVECO Eurc.180E28 szerveshull.gy.gk.16m3 KJY-946 Vaskút /Jármû IVECO Eurc.180E28 hull. gy. gk. 16m3 KLN-276 Vaskút /p/Jármű IVECO Eurc.180E28 hull. gy. gk. sebességv. KLN-276 Vaskút /Jármû IVECO Eurc. 180E28hull. gy. gk. 16m3 KLN-280 Vaskút /Jármû IVECO Eurc. 180E28 hull. gy. gk. 16m3 KLN-281 Vaskút /Jármû IVECO Eurc. 180E28 hull. gy. gk. 16m3 KLN-282 Vaskút /Jármû IVECO Eurc. 180E28 hull. gy. gk. 16m3 KLN-284 Vaskút /Jármû IVECO Eurc. 180E28 hull. gy. gk. 16m3 KLN-285 Vaskút /Jármû IVECO Eurc. 180E28 hull. gy. gk. 16m3 KLN-287 Vaskút /Jármû IVECO Eurc. 180E28 hull. gy. gk. 16m3 KLN-291 Vaskút /Jármû IVECO Eurc. 180E28 hull. gy. gk. 16m3 KLN-292 Vaskút /Jármû IVECO Eurc. 180E28 hull. gy. gk. 16m3 KLN-293 Vaskút /Jármû IVECO Stralis hull. gy. gk. 20m3 KLN-297 Vaskút /Jármû Renault Premium 6x2MUT horgos KKS-535 Vaskút /Jármû Renault Premium 6x2MUT horgos KKS-534 Vaskút /Jármû Renault Premium 6x2 MUT horgosdarus KKS-533 Vaskút /Jármû PANAV PKL 18,5 pótkocsi XVP-760 Vaskút /Jármû PANAV PKL pótkocsi XVP-759 Vaskút /Jármû Renault Midlum MUT láncos kont. száll. JXZ-464 Vaskút /építmény Szennyvízkezelés és elvezetés Sükösd 062/ /egyéb b Csapadékvíz elvezetõ Kalocsa komposztáló Kalocsa /egyéb b Irodai berendezések Kalocsa komposztáló Kalocsa /egyéb b Csapadékvíz elvezetõ Kalocsa átrakóállomás Kalocsa /egyéb b Irodai berendezések Kalocsa átrakóállomás Kalocsa /építmény Komposztáló telep építmény Kalocsa komposztáló Kalocsa 021/

11 4/építmény Csapadékvíz elvezetõ Kalocsa komposztáló Kalocsa 021/ /építmény Monitoring Kalocsa komposztáló Kalocsa 021/ /építmény Szennyvízcsatorna és gyûjtõ Kalocsa komposztáló Kalocsa 021/ /építmény Belsõ út, térburkolat, parkoló Kalocsa komposztáló Kalocsa 021/ /építmény Kerítés, kapu Kalocsa komposztáló Kalocsa 021/ /építmény Ivóvíz vezeték és techn. víz vezeték Kalocsa komposztáló Kalocsa 021/ /építmény Belsõ energiaellátás Kalocsa komposztáló Kalocsa 021/ /építmény Külsõ energiaellátás Kalocsa komposztáló Kalocsa 021/ /építmény Kétsávos út Kalocsa komposztáló Kalocsa 021/ /építmény Hídmérleg építmény Kalocsa átrakóállomás Kalocsa 021/ /építmény Konténeres üzemanyag tároló Kalocsa átrakóállomás Kalocsa 021/ /építmény m3 tüzivíz tároló medence Kalocsa átrakóállomás Kalocsa 021/ /építmény Vízkivételi akna Kalocsa átrakóállomás Kalocsa 021/ /építmény Csapadékvíz elvezetõ Kalocsa átrakóállomás Kalocsa 021/ /építmény Monitoring Kalocsa átrakóállomás Kalocsa 021/ /építmény Szennyvízcsatorna és gyûjtõ Kalocsa átrakóállomás Kalocsa 021/ /építmény Belsõ út, térburkolat, parkoló Kalocsa átrakóállomás Kalocsa 021/ /építmény Kerítés, kapu Kalocsa átrakóállomás Kalocsa 021/ /építmény Ivóvíz vezeték, techn. vízvezeték Kalocsa átrakóállomás Kalocsa 021/ /építmény Belsõ energiaellátás Kalocsa átrakóállomás Kalocsa 021/ /építmény Külsõ energiellátás Kalocsa átrakóállomás Kalocsa 021/ /építmény Kétsávos út Kalocsa átrakóállomás Kalocsa 021/ /épület Komposztáló telep épület Kalocsa komposztáló Kalocsa 021/ /épület Átrakóállomás épület Kalocsa átrakóállomás Kalocsa 021/ /épület Telephelyi létesítmények Kalocsa átrakóállomás Kalocsa 021/ /technol Komposztáló technológia Kalocsa komposztáló Kalocsa 021/ /egyéb b Átrakóállomás gépészet Kalocsa átrakóállomás Kalocsa 021/ /egyéb b RFID rendszer kialakítás, vállalatirányítási rendszer fejl. Vaskút 0551/1, 0551/ Összesen: Felgyői gyűjtőkörzet eszközei

12 Csoportkód Leltári szám Megnevezés Megnevezés2 Telephe ly címe Telephelye k helyrajzi száma Aktív bruttó értékek (Ft) 2/egyéb b Csapadék és csurgalékvíz szivattyúk Felgyõ Felgyõ /egyéb b Lapvízmérce Felgyõ Felgyõ /egyéb b Konténeres szivattyú Felgyõ Felgyõ /egyéb b Alsó égetésû égõ Felgyõ Felgyõ /egyéb b Víznyomásfokozók telepítése Felgyõ Felgyõ /egyéb b Hídmérleg Felgyõ Felgyõ /egyéb b Kerékmosó és fertõtlenítõ Felgyõ Felgyõ /egyéb b Konténeres üzemanyagtároló Felgyõ Felgyõ /egyéb b Kapu Felgyõ Felgyõ /egyéb b Gáztartály és csõvezetékek Felgyõ Felgyõ /egyéb b Meteorológiai állomás Felgyõ Felgyõ /egyéb b Mérlegkonténer Felgyõ Felgyõ /egyéb b Üzemviteli konténer a komposzt telephez Felgyõ Felgyõ /egyéb b Aprítógép Doppstadt AK 230 XUV Felgyõ /egyéb b Dobrosta Doppstadt SM 414 (Profi) XUV Felgyõ /egyéb b Kompaktor TANA G 260 Felgyõ /építmény Lerakótér Felgyõi Hulladékkezelõ Központ Felgyõ 0294/ /építmény Csurgalékvíz elvezetés Felgyõi Felgyõ 0294/ /építmény Csurgalék és csapadékvíz tároló Felgyõ Felgyõ 0294/ /építmény Csatornák (csapadék,vízelvezetõ,csurgalékv) Felgyõ Felgyõ 0294/ /építmény Vasbeton áteresz Felgyõ Felgyõ 0294/ /építmény Vízmintavevõ és tolózár aknák Felgyõ Felgyõ 0294/ /építmény Rézsûfeljáró Felgyõ Felgyõ 0294/ /építmény Gáz kutak Felgyõ Felgyõ 0294/ /építmény Gyûjtõhálózat csövei Felgyõ Felgyõ 0294/ Könyv szerinti mennyi ség (db)

13 2/építmény Szemétfogó kerítés Felgyõ Felgyõ 0294/ /építmény Rézsûvédelem Felgyõ Felgyõ 0294/ /építmény Külsõ, belsõ övárok Felgyõ Felgyõ 0294/ /építmény Járda Felgyõ Felgyõ 0294/ /építmény Gépjárműmosó homok és olajfogó Felgyõ Felgyõ 0294/ /építmény Veszélyes hulladéktároló szín Felgyõ Felgyõ 0294/ /építmény Kerítés Felgyõ Felgyõ 0294/ /építmény Parkoló Felgyõ Felgyõ 0294/ /építmény Hulladékbeszállító út és kompaktor út Felgyõ Felgyõ 0294/ /építmény Vízellátás Felgyõ Felgyõ 0294/ /építmény Szennyvízgyûjtõ aknák Felgyõ Felgyõ 0294/ /építmény Gáztartály és csõvezetékek Felgyõ Felgyõ 0294/ /építmény Tüzivíz tároló vb szerkezetbõl Felgyõ Felgyõ 0294/ /építmény Csõvezeték fektetése DN63-DN 250 mm Felgyõ Felgyõ 0294/ /építmény Külsõ energia ellátás és transzformátor Felgyõ Felgyõ 0294/ /építmény Belsõ energiaellátás, külsõ térvilágítás Felgyõ Felgyõ 0294/ /építmény Monitoring kutak Felgyõ Felgyõ 0294/ /építmény Külsõ üzemi út Felgyõ Felgyõ 0294/ /építmény * Bekötő út Felgyő Felgyő 0294/ /építmény Véderdõ sáv Felgyõ Felgyõ 0294/ /építmény Komposztáló tér Felgyõ /komposztál ó Felgyõ 0294/ /építmény Hulladékválogató csarnok Felgyõ Felgyõ 0294/ /épület Üzemviteli és szociális épület Felgyõ Felgyõ 0294/ /épület Gépjármû és eszköz tároló szín Felgyõ Felgyõ 0294/ /épület Hulladékválogató csarnok Felgyõ Felgyõ 0294/ /épület Fedett, három oldalú tároló d d 3670/ /gépészet Hulladékválogató technológia Felgyõ Felgyõ /p/építmény * Belsõ üzemi út Felgyõ Felgyõ 0294/

14 2/Jármû Homlokrakodó JCB Felgyõ /Jármû Gumikerekû homlokrakodó JCB410ZX Felgyõ /Jármû Bálaszállító targonca NISSAN PD01A18PQ Felgyõ /számtech Informatikai rendszer Felgyõ Felgyõ /technol Komposztáló technológia Felgyõ /komposztál ó Felgyõ /ö/építm Felgyő Hulladéklerakó 1000m2-inert hulladékkezlő tér Felgyõ 0294/ /ö/épület Pelletáló csarnok Felgyői Hulladékkezeléső Központ Felgyő 0294/27/A /Jármû Renault Midlum 4x4 billenõplatós KFU-561 Felgyõ /egyéb b Porta-irodaépület d d /egyéb b Vízellátás, tüzivíz d d /egyéb b Irodai berendezések d d /egyéb b Porta-irodaépület Kiskunfélegyháza Kiskunf élegyhá za /egyéb b Irodai berendezések Kiskunfélegyháza Kiskunf élegyhá za /egyéb b VBM 200 tip. tolólapos mérleg Hulladékudvarokon Kiskunh alas /építmény Gyûjtõszigetek Tereprendezés, felületképzés Felgyõ /építmény Fedett három oldalú tároló d d 3670/ /építmény Kerítés, kapu d d 3670/

15 2/építmény Mobil kiegészítõ feljáró d 2/építmény Belsõ út, térburkolat, parkoló d 2/építmény Vízellátás, tüzivíz d 2/építmény Csapadékvizek befogadója d 2/építmény Szennyvíz kezelés és elvezetés d 2/építmény Külsõ energiaellátás d 2/építmény térvilágítás d 2/építmény Külsõ utak d 2/építmény Fedett három oldalú tároló 2/építmény Kerítés, kapu 2/építmény Mobil kiegészítõ feljáró 2/építmény Belsõ út, térburkolat, parkoló 2/építmény Vízellátás, tüzivíz Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza d 3670/ d 3670/ d 3670/ d 3670/ d 3670/ d 3670/ d 3670/ d 3670/ Kiskunf élegyhá za 2173/ Kiskunf élegyhá za 2173/ Kiskunf élegyhá za 2173/ Kiskunf élegyhá za 2173/ Kiskunf élegyhá za 2173/

16 2/építmény Csapadékvizek befogadója 2/építmény Szennyvíz kezelés és elvezetés 2/építmény Külsõ energiaellátás 2/építmény Térvilágítás 2/építmény Külsõ utak Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza 2/épület Porta-irodaépület d 2/épület Fedett három oldalú tároló 2/épület Porta-irodaépület Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza Kiskunf élegyhá za 2173/ Kiskunf élegyhá za 2173/ Kiskunf élegyhá za 2173/ Kiskunf élegyhá za 2173/ Kiskunf élegyhá za 2173/ d 3670/ Kiskunf élegyhá za 2173/ Kiskunf élegyhá za 2173/ /Gyûjtõe Szelektív hulladékgyûjtõ konténer Alaska és Polyskon tip. Felgyõ /Gyûjtõe 10214* Szelektív hulladékgyûjtõ edény Polyskon tip. Felgyõ /p/gyűjtőe 10179* Szelektív hulladékgyûjtõ edény Polyskon tip. Felgyõ /p/gyűjtőe 10205* Szelektív hulladékgyûjtõ edény Polyskon tip. Felgyõ /p/gyűjtőe 10012* Szelektív hulladékgyûjtõ edény Polyskon tip. Felgyõ /p/gyűjtőe 10141* Szelektív hulladékgyûjtõ edény Felgyõ /p/gyűjtőe Szelektív hulladékgyûjtõ edény Felgyõ /p/gyűjtőe Szelektív hulladékgyûjtõ edény Felgyõ

17 2/Gyûjtõe m3 nyitott euro konténer GN 32 Felgyõ /Gyûjtõe m3 nyitott euro konténer GN Felgyõ /Gyûjtõe m3 nyitott, osztott euro konténer GN 32/GN-LA/01.0L Felgyõ /Gyûjtõe m3 zárt konténer SZ 5 Felgyõ /Gyûjtõe m3 saválló konténer SZ - 05 saválló Felgyõ /Gyûjtõe tip. mûanyag saválló konténer DICBOX Felgyõ /Jármû IVECO Eurc.180E28 szerves hull. gk. 16m3 KIU-910 Felgyõ /Jármû IVECO Eurc. 180E28 hull. gyûjtõ gk. 16m3 KLN-283 Felgyõ /Jármû IVECO Eurc. 180E28 hull. gyûjtõ gk. 16m3 KLN-289 Felgyõ /Jármû IVECO Eurc. 180E28 hull.gyûjtõ gk. 16m3 KLN-277 Felgyõ /Jármû IVECO Eurc. 180E28 hull. gyûjtõ gk. 16m3 KLN- 288 Felgyõ /Jármû IVECO Eurc. 180E28 hull. gyûjtõ gk. 16m3 KLN-290 Felgyõ /Jármû IVECO Marg. AD260S40Y/PS hull.gy.gk.20m3 KLN-296 Felgyõ /Jármû IVECO Eurc. 180E24 hull. gy. gk. 13m3 KLN-298 Felgyõ /p/jármű IVECO Eurc. 180E24 hull. gy. gk. 13m3 sebess KLN-298 Felgyõ /Jármû Renault Premium 6x2 horgos- darus KKS-532 Felgyõ /p/jármű Renault Premium 6x2 horgos- darus KKS-532 Felgyõ /p/jármű Renault Premium 6x2 horgos- darus KKS-532 Felgyõ /Jármû Renault Midlum láncos konténer szállító JXZ-463 Felgyõ Összesen: asi gyűjtőkörzet eszközei Csoportkód Leltári szám Megnevezés Megnevezés2 Telephely címe Telephelye k helyrajzi száma Aktív bruttó értékek (Ft) Könyv szerinti mennyi

18 3/ technol Komposztáló technológia as komposztáló asi 3/egyéb b Depóniagáz rendszer asi 3/egyéb b Vízellátó rendszer asi 3/egyéb b Rétegvíztermelõ kút és tisztítási techn. asi 3/egyéb b Meteorológiai állomás, informatika asi 3/egyéb b Belsõ világítás, elektromos ellátás asi 3/egyéb b Veszélyes hulladéktároló konténerek asi 3/egyéb b Hídmérleg asi 3/egyéb b Kerékfertõtlenítõ abroncsmosó asi 3/egyéb b Konténeres üzemanyagtároló asi 3/egyéb b Szociális épület 3/egyéb b Porta Irodaépület a 3/egyéb b Vízellátás, tüzivíz a ség (db) as as as as as as as as as as as a a a /egyéb b Irodai berendezések a 3/egyéb b Porta-irodaépület Kecel Kecel /egyéb b Vízellátás, tüzivíz Kecel Kecel

19 3/egyéb b Irodai berendezések Kecel Kecel /egyéb b Porta-irodaépület Kiskõrös Kiskõrös /egyéb b Vízellátás, tüzivíz Kiskõrös Kiskõrös /egyéb b Irodai berendezések Kiskõrös Kiskõrös /egyéb b Porta-irodaépület as as /egyéb b Irodai berendezések as as /egyéb b Porta-irodaépület 3/egyéb b Vízellátás, tüzivíz 3/egyéb b Irodai berendezések 3/egyéb b Porta-irodaépület t 3/egyéb b Vízellátás, tûzivíz t 3/egyéb b Irodai berendezések t /egyéb b VBM 200 tip. tolólapos mérleg Hulladékudvarokon 3/egyéb b Aprítógép Doppstadt AK 430 XUV-821 3/egyéb b Dobrosta Doppstadt SM 414 Profi XUV-816 3/egyéb b Kompaktor TANA G 260 3/építmény Hulladéklerakó 3/építmény Csurgalékvízgyûjtõ rendszer asi Hulladéklerakó asi sa sa sa t t t as as as as as 0995/ as 0995/

20 3/építmény Depóniagáz rendszer 3/építmény Mobil hulladékfogó háló 3/építmény Vízellátó rendszer 3/építmény Kommunális szennyvízgy. rendszer 3/építmény Csapadékvízgyûjtõ rendszer 3/építmény Talajvíz monitoring kutak 3/építmény Szociális épület 3/építmény Jármû és konténermosó tér 3/építmény Kerítés, kapu 3/építmény Belsõ üzemi út, térburk., kompaktor út 3/építmény Gázellátás 3/építmény Külsõ energia ellátás 3/építmény Üzemei bekötõ út 3/építmény Véderdõsáv 3/építmény Gyûjtõszigetek asi asi asi Hulladéklerakó asi asi Kiskumhalasi asi asi asi asi asi asi asi asi Tereprendezés, felületképzés 3/építmény Komposztáló tér asi komposztáló as 0995/ as 0995/ as 0995/ as 0995/ as 0995/ as 0995/ as 0995/ as 0995/ as 0995/ as 0995/ as 0995/ as 0995/ as 0995/ as 0995/ as 0995/ as 0995/

21 3/építmény Fedett három oldalról zárt tároló a a 0120/ /építmény Kerítés, kapu a a 0120/ /építmény Mobil kiegészítõ feljáró a a 0120/ /építmény Belsõ út, térburkolat, parkoló a a 0120/ /építmény Víellátását, tüzivíz a a 0120/ /építmény Csapadékvíz befogadó a a 0120/ /építmény Szennyvíz kezelés és elvezetés a a 0120/ /építmény Külsõ energiaellátás a a 0120/ /építmény Térvilágítás a a 0120/ /építmény Külsõ utak a a 0120/ /építmény Fedett három oldalú tároló Kecel Kecel 0446/ /építmény Kerítés, kapu Kecel Kecel 0446/ /építmény Mobil kiegészítõ feljáró Kecel Kecel 0446/ /építmény Belsõ út, térburkolat, parkoló Kecel Kecel 0446/ /építmény Vízellátás, tüzivíz Kecel Kecel 0446/ /építmény Csapadékvizek befogadója Kecel Kecel 0446/ /építmény Szennyvíz kezelés és elvezetés Kecel Kecel 0446/ /építmény Külsõ energiaellátás Kecel Kecel 0446/ /építmény Térvilágítás Kecel Kecel 0446/ /építmény Külsõ utak Kecel Kecel 0446/ /építmény Fedett három oldalú tároló Kiskõrös Kiskõrös 1783/ /építmény Kerítés, kapu Kiskõrös Kiskõrös 1783/

22 3/építmény Mobil kiegészítõ feljáró Kiskõrös Kiskõrös 1783/ /építmény Belsõ út, térburkolat, parkoló Kiskõrör Kiskõrös 1783/ /építmény Vízellátás, tüzivíz Kiskõrös Kiskõrös 1783/ /építmény Csapadékvizek befogadója Kiskõrös Kiskõrös 1783/ /építmény Szennyvíz kezelés, elvezetés Kiskõrös Kiskõrös 1783/ /építmény Külsõ energiaellátás Kiskõrös Kiskõrös 1783/ /építmény Térvilágítás Kiskõrös Kiskõrös 1783/ /építmény Külsõ utak Kiskõrös Kiskõrös 1783/ /építmény Fedett három oldalú tároló as as 6023/ /építmény Kerítés, kapu as as 6023/ /építmény Mobil kiegészítõ feljáró as as 6023/ /építmény Belsõ út, térburkolat, parkoló as as 6023/ /építmény Vízellátás, tüzivíz as as 6023/ /építmény Csapadékvíz elvezetés as as 6023/ /építmény Csapadékvizek befogadója as as 6023/ /építmény Szennyvíz kezelés és elvezetés as as 6023/ /építmény Külsõ energiaellátás Ksikunhalas as 6023/ /építmény Térvilágítás as as 6023/ /építmény Külsõ utak as as 6023/ /építmény Fedett három oldalú tároló sa 0329/

23 3/építmény Kerítés, kapu 3/építmény Mobil kiegészítõ feljáró 3/építmény Belsõ út, térburkolat, parkoló 3/építmény Vízellátás, tüzivíz 3/építmény Csapadékviezek befogadója 3/építmény Szennyvíz kezelés és elvezetés 3/építmény Külsõ energiaellátás 3/építmény Térvilágítás 3/építmény Külsõ utak 3/építmény Fedett, három oldalról zárt tároló t 3/építmény Kerítés t 3/építmény Mobil kiegészítõ feljáró t 3/építmény Belsõ út, térburkolat, parkoló t 3/építmény Vízellátás, tûzivíz t 3/építmény Csapadékvizek befogadója t 3/építmény Szennyvíz kezelés és elvezetés t sa 0329/ sa 0329/ sa 0329/ sa 0329/ sa 0329/ sa 0329/ sa 0329/ sa 0329/ sa 0329/ t 0218/ t 0218/ t 0218/ t 0218/ t 0218/ t 0218/ t 0218/

24 3/építmény Külsõ energia ellátás t 3/építmény Térvilágítás t 3/építmény Külsõ utak asi 3/épület Gépszín asi 3/épület Bálatároló szín asi 3/épület Szociális épület 3/épület Válogató csarnok asi válogató 3/épület Fedett, három oldalról zárt tároló a a 3/épület Porta-irodaépület û t 0218/ t 0218/ t 0218/ as 0995/ as 0995/ as 0995/ as 0995/ a 0120/ a 0120/ /épület Fedett három oldalú tároló Kecel Kecel 0446/ /épület Porta-irodaépület Kecel Kecel 0446/ /épület Fedett, három oldalú tároló Kiskõrös Kiskõrös 1783/ /épület Porta-irodaépület Kiskõrös Kiskõrös 1783/ /épület Fedett három oldalú tároló as as 6023/ /épület Porta-irodaépület as as 6023/ /épület Fedett három oldalú tároló 3/épület Porta-irodaépület 3/épület Fedett három oldalról zárt tároló t sa 0329/ sa 0329/ t 0218/

25 3/épület Porta-irodaépület t 3/gépészet Válogató gépészet asi válogató /Gyûjtõe Szelektív hulladékgyûjtõ konténer Alaska és Polyskon tip. 3/p/Gyûjtõe 20012* Szelektív hulladékgyűjtő edény Polyskon tip. 3/p/Gyûjtõe 20103* Szelektív hulladékgyűjtő edény Polyskon tip. 3/p/Gyûjtõe 20111* Szelektív hulladékgyűjtő edény Polyskon tip. 3/p/gyűjtőe 20061* Szelektív hulladékgyűktő konténer Polyskon tip. 3/Gyûjtõe 20005* Szelektív hulladékgyûjtõ edény Polyskon tip. 3/Gyûjtõe 20044* Szelektív hulladékgyûjtõ edény Polyskon tip. 3/Gyûjtõe 20047* Szelektív gyûjtõ edény Polyskon tip. 3/Gyûjtõe 20048* Szelektív hulladékgyûjtõ edény Polyskon tip. 3/Gyûjtõe 20049* Szelektív gyûjtõ edény Polyskon tip. 3/p/gyűjtőe 20299* Szelektív hulladékgyûjtõ edény 3/p/gyűjtőe Szelektív hulladékgyûjtõ edény 3/p/gyűjtőe Szelektív hulladékgyûjtõ edény 3/p/gyűjtőe Szelektív hulladékgyûjtõ edény t 0218/ as as as as as as as as as as as as as as as

26 3/Gyûjtõe 3/Gyûjtõe 3/Gyûjtõe 3/Gyûjtõe 3/Gyûjtõe 3/Gyûjtõe m3 nyitott euro konténer GN m3 nyitott euro konténer GN m3 nyitott, osztott eur konténer GN 32/GN-LA/01.0L m3 zárt konténer SZ m3 saválló konténer SZ-05 saválló tip. Mûanyag saválló konténer DICBOX 3/Jármû Homlokrakodó JCB /Jármû Gumikerekû homlokrakodó JCB 410 ZX 3/Jármû Bálaszállító targonca NISSAN PD01A18PQ 3/Jármû IVECOEurc.180E28 szerves hull.gy.gk.16m3 KIU-920 3/Jármû IVECO Eurc. 180E28hull.gy.gk.16m3 KLN-279 3/Jármû IVECO Eurc. 180E28 hull. gy. gk. 16m3 KLN-286 3/Jármû IVECO Eurc. 180E28 hull. gy. gk. 16m3 KLN-274 3/Jármû IVECO Eurc. 180E28 hul. gy. gk. 16m3 KLN-275 3/Jármû IVECO Eurc. 180E28 hull. gy. gk. 16m3 KLN-278 3/Jármû IVECO Stralis hull. gy. gk. 20m3 KLN-295 as as as as as as as as as as as as as as as as

27 3/Jármû IVECO Stralis hull. gy. gk. 20m3 KLN-294 as /Jármû Renault Premium 6x2 darus-horgos KKS-531 as /Jármû Renault Premium6x2 MUT darus-horgos KKS-530 as /Jármû Renault Midlum Mut láncos konténer száll JXZ-465 as /Jármû Renault Midlum billenõplatós KFU-562 as /számtech Meteorológiai állomás, informatika asi as /ö/építm as 1000m2-inert hulladékkezelő tér as 0995/ /ö/jármű Renault Prémium D gk MBZ-696 as /ö/jármű MUT AKK 1801 tip. pótkocsi XZE-583 as /ö/gyűjtőe m3 nyitott euro konténer as /ö/gyűjtőe m3 nyitott euro konténer as /ö/gyűjtőe m3 szimmetrikus, nyitott konténer as /ö/gyűjtőe m3 szimmetrikus, nyitott konténer as /ö/gyűjtőe m3 szimmetrikus, nyitott konténer as Összesen: A három gyűjtőkörzethez tartozó eszközök

28 Csoportkód Leltári szám Megnevezés Megnevezés2 Telephely címe Aktív Bruttó 1/sf/gép Mobil aprítógép inert hull. kezelő eszköz 3 szolgáltatás i terület /sf/jármű Gumikerekes kotrógép inert hull. kezelő eszköz 3 szolgáltatás i terület Összesen: Könyv szerinti mennyi ség (db) Vagyonkezelés hatálya alá tartozó eszközök aktív bruttó értéke mindösszesen, napon (Ft)

I. fejezet Általános rendelkezések

I. fejezet Általános rendelkezések A Mohácsi Önkormányzat 22/2013.(XII.2.) r e n d e l e t e a Homokhátsági Regionális Szilárdhulladék Kezelési Konzorcium Tulajdonközösség által a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Rendszer keretében ISPA,

Részletesebben

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 27/2013.(XII.20.) önkormányzati rendelete

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 27/2013.(XII.20.) önkormányzati rendelete TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 27/2013.(XII.20.) önkormányzati rendelete A Homokhátsági Regionális Szilárdhulladék Kezelési Konzorcium Tulajdonközösség által a Homokhátsági

Részletesebben

Nagybaracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 18/2013.(XII.5.) önkormányzati rendelete

Nagybaracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 18/2013.(XII.5.) önkormányzati rendelete Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2013.(XII.5.) önkormányzati rendelete a Homokhátsági Regionális Szilárdhulladék Kezelési Konzorcium Tulajdonközösség által a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási

Részletesebben

Kunfehértó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (...) önkormányzati rendelet-tervezete

Kunfehértó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (...) önkormányzati rendelet-tervezete Kunfehértó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (...) önkormányzati rendelet-tervezete a Homokhátsági Regionális Szilárdhulladék Kezelési Konzorcium Tulajdonközösség által a Homokhátsági

Részletesebben

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 27/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 27/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 27/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A Homokhátsági Regionális Szilárdhulladék Kezelési Konzorcium Tulajdonközösség által a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Szeremle Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/13.(XII.2.)önkormányzati rendelete a Homokhátsági Regionális Szilárdhulladék Kezelési Konzorcium Tulajdonközösség által a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya

I. fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya Város Önkormáza Képviselı-esüleének 32/2013. (XII.20.) önkormázai rendelee a Homokhásági Regionális Szilárdhulladék Kezelési Konzorcium Tulajdonközösség álal a Homokhásági Hulladékgazdálkodási Rendszer

Részletesebben

KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS I. számú módosítása

KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS I. számú módosítása KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS I. számú módosítása Mely létrejött egyrészről Teljes név:. Székhely: Nyilvántartási szám (PIR): KSH azonosító:.. Egyéb szervezeti azonosító: Adószám: Bankszámlaszám:. IBAN szám:.

Részletesebben

M E G Á L L A P O D Á S

M E G Á L L A P O D Á S M E G Á L L A P O D Á S Amely létrejött az alábbi felek között Bácsalmás Város Önkormányzata (Bácsalmás, Gróf Teleki u.4-8.) Bácsbokod Nagyközség Önkormányzata (Bácsbokod, Tolbuchin u.80.) Bácsborsód Község

Részletesebben

ISPA Projekt keretén belül beszerzett eszközök és létesítmények üzemeltetésre átadott listája

ISPA Projekt keretén belül beszerzett eszközök és létesítmények üzemeltetésre átadott listája ISPA Projekt keretén belül beszerzett eszközök és létesítmények üzemeltetésre átadott listája Megnevezés (ÉHG Zrt.-nek korábban Épületek Szociális épület (Sajókazai lerakó) Mérőépület (Sajókazai lerakó)

Részletesebben

A képviselő-testület március 31-i zárt ülésén hozott döntés:

A képviselő-testület március 31-i zárt ülésén hozott döntés: A képviselő-testület 2016. március 31-i zárt ülésén hozott döntés: 70/2016. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete Kiskunhalas Város Közneveléséért kitüntetést adományoz: Füzér Anita tanítónak, munkaközösség

Részletesebben

JÓVÁHAGYOTT ÉS A TÁMOGATÁSBÓL ELSZÁMOLHATÓ, JÓVÁHAGYOTT ÉS A TÁMOGATÁSBÓL NEM, DE AJÁNLAT SAJÁTERŐBŐL ELSZÁMOLHATÓ MUNKÁK KÖLTSÉGEINEK MEGOSZTÁSA

JÓVÁHAGYOTT ÉS A TÁMOGATÁSBÓL ELSZÁMOLHATÓ, JÓVÁHAGYOTT ÉS A TÁMOGATÁSBÓL NEM, DE AJÁNLAT SAJÁTERŐBŐL ELSZÁMOLHATÓ MUNKÁK KÖLTSÉGEINEK MEGOSZTÁSA TI sorszám JÓVÁHAGYOTT ÉS A TÁMOGATÁSBÓL ELSZÁMOLHATÓ, JÓVÁHAGYOTT ÉS A TÁMOGATÁSBÓL NEM, DE AJÁNLAT SAJÁTERŐBŐL ELSZÁMOLHATÓ MUNKÁK KÖLTSÉGEINEK MEGOSZTÁSA KÖLTSÉGEK MEGOSZTÁSA Munkanem megnevezése /

Részletesebben

2009. november 6. 12. szám. Tartalomjegyzék RENDELET

2009. november 6. 12. szám. Tartalomjegyzék RENDELET 2009. november 6. 12. szám Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal RENDELET 13/2009. (XI. 6.) Kgy. A Baranya Megyei Önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodásáról szóló 26/2009. (XII. 30.) Kgy. rendelet módosítása

Részletesebben

Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013.(VII.1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyonnal való

Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013.(VII.1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyonnal való Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013.(VII.1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyonnal való gazdálkodás szabályairól 2 Homokbödöge Község Önkormányzat

Részletesebben

Útmutató a közszolgáltatók vagyonkataszter adatszolgáltatásához

Útmutató a közszolgáltatók vagyonkataszter adatszolgáltatásához Általános információk Útmutató a közszolgáltatók vagyonkataszter adatszolgáltatásához Az adatszolgáltatás vonatkozik minden, az adatszolgáltatást benyújtó közszolgáltató által a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 21/2014. (VIII.25.) önkormányzati rendelete

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 21/2014. (VIII.25.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 21/2014. (VIII.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról való rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 60/2004. (X. 20.) számú

Részletesebben

Kivitelezési ktg aránya. Biztosítandó nettó önerő. Település Kivitelezési ktg 70% Kivitelzési ktg 85% Kivitelezési ktg össz.

Kivitelezési ktg aránya. Biztosítandó nettó önerő. Település Kivitelezési ktg 70% Kivitelzési ktg 85% Kivitelezési ktg össz. Település Kivitelezési ktg 70% Kivitelzési ktg 85% Kivitelezési ktg össz. Egyéb ktg Kivitelezési ktg aránya Biztosítandó nettó önerő Támogatás ÁFA ÁFA + önerő Szarvas 83 526 700 73 875 600 157 402 300

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Tárgy: Iktatószám: Racsmány Gyula a Vagyonkezelési Osztály vezetője Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatellátást szolgáló vagyonelemek vagyonkezelésbe adása

Részletesebben

A Közbeszerzési eljárás feltételrendszere Hajdúszoboszló tekintetében

A Közbeszerzési eljárás feltételrendszere Hajdúszoboszló tekintetében A Közbeszerzési eljárás feltételrendszere Hajdúszoboszló tekintetében Feladat általános meghatározása: Hulladék gyűjtés és hulladékkezelő létesítménybe történő szállítása és kapcsolódó feladatok ellátása

Részletesebben

17 / 2013. (X. 31) önkormányzati rendelet a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról

17 / 2013. (X. 31) önkormányzati rendelet a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról 17 / 2013. (X. 31) önkormányzati rendelet a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Tard község Önkormányzatának 17 / 2013. (X. 31) önkormányzati

Részletesebben

Vagyonfelmérés és vagyonkataszter összeállítása

Vagyonfelmérés és vagyonkataszter összeállítása Vagyonfelmérés és vagyonkataszter összeállítása Előadó: Török Gábor fejlesztési koordinátor Sopron, 2016. június 15. Vagyonfelmérés és vagyonkataszter jogi alapjai 2012. évi CLXXXV. törvény a hulladékról

Részletesebben

BOGDÁSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK

BOGDÁSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK BOGDÁSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2013. (IV.24.) számú rendelete a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról BOGDÁSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15 /2012. (V.17.) önkormányzati rendelete

Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15 /2012. (V.17.) önkormányzati rendelete Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15 /2012. (V.17.) önkormányzati rendelete Vezseny Község Önkormányzata vagyonáról és vagyongazdálkodásáról Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Pusztaottlaka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (XII.30.) önkormányzati rendelete. 1. Általános rendelkezések

Pusztaottlaka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (XII.30.) önkormányzati rendelete. 1. Általános rendelkezések Pusztaottlaka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (XII.30.) önkormányzati rendelete a települési folyékony hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2014. (II.17.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról és annak kötelező

Részletesebben

Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII.30.) önkormányzati rendelete

Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII.30.) önkormányzati rendelete Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII.30.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékkezelési közszolgáltatás rendjéről, a köztisztasággal kapcsolatos egyes kérdésekről és a közszolgáltatás

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2014. (II. 11.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról és annak kötelező

Részletesebben

16/2014. (VI. 18.) Kgy. rendelet 1. A vagyonkezelés szabályairól

16/2014. (VI. 18.) Kgy. rendelet 1. A vagyonkezelés szabályairól 16/2014. (VI. 18.) Kgy. rendelet 1 A vagyonkezelés szabályairól Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.)

Részletesebben

1. A közszolgáltatás tartalma. 2. A közszolgáltatással ellátott terület. 3. A közszolgáltató és az ártalmatlanító hely megnevezése

1. A közszolgáltatás tartalma. 2. A közszolgáltatással ellátott terület. 3. A közszolgáltató és az ártalmatlanító hely megnevezése Pécsely Község Önkormányzat képviselő-testületének 12/2015. (VIII.15. ) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Pécsely

Részletesebben

Európai Uniós támogatással létrejövő hulladékgazdálkodási projektek üzemeltetése, projektzárás - problémák és megoldások-

Európai Uniós támogatással létrejövő hulladékgazdálkodási projektek üzemeltetése, projektzárás - problémák és megoldások- Európai Uniós támogatással létrejövő hulladékgazdálkodási projektek üzemeltetése, projektzárás - problémák és megoldások- 2009. április 23. (Szombathely) dr. Horváthné Nagy Orsolya osztályvezető Környezetvédelmi

Részletesebben

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2014. (VI. 30.) önkormányzati rendelete

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2014. (VI. 30.) önkormányzati rendelete BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2014. (VI. 30.) önkormányzati rendelete A NEM KÖZMŰVEL ÖSSZEGYŰJTÖTT HÁZTARTÁSI SZENNYVÍZ BEGYŰJTÉSÉRE VONATKOZÓ HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL Békés Város

Részletesebben

A rendelet hatálya. (1) A rendelet hatálya kiterjed a Képviselő-testületre és szerveire, intézményeire.

A rendelet hatálya. (1) A rendelet hatálya kiterjed a Képviselő-testületre és szerveire, intézményeire. Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (VIII. 28.) önkormányzati rendelete Jánossomorja Város Önkormányzatának vagyonáról és a vagyonnal történő gazdálkodás szabályairól Jánossomorja

Részletesebben

Iktatószám: /2013. Tárgy: Tájékoztatás hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Iktatószám: /2013. Tárgy: Tájékoztatás hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról FBH-NP Közszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Nyilvántartó cégbíróság: Kecskeméti Törvényszék Cg.: 03-09-126039 Adószám: 24290054-2-03 Székhely: 6521 Vaskút, 0551/2 hrsz.. Ügyfélszolgálati irodáink:

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület február 15-én tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület február 15-én tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2018. február 15-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a települési hulladékgazdálkodásról szóló 27/2014.(XI.28.) önkormányzati rendelet módosítására. Előterjesztő: Tóth

Részletesebben

Módosította: a 18/2014.(IX.29.) önk. rendelet. (egységes szerkezetben)

Módosította: a 18/2014.(IX.29.) önk. rendelet. (egységes szerkezetben) Apátistvánfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014.(I.23.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Módosította:

Részletesebben

BALATONÚJLAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2016. (XII..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

BALATONÚJLAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2016. (XII..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Balatonújlak Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8712 Balatonújlak, Templom u. 3. BALATONÚJLAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2016. (XII..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a nem közművel

Részletesebben

(egységes szerkezetben)

(egységes szerkezetben) 1 Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének 7/1999./V. 26./ Ktr. számú rendelete a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos kötelező közszolgáltatás igénybevételéről (egységes szerkezetben)

Részletesebben

Farkaslyuk Község Önkormányzat. Képviselő-testületének. 9/2013. (XII.02.) önkormányzati rendelete

Farkaslyuk Község Önkormányzat. Képviselő-testületének. 9/2013. (XII.02.) önkormányzati rendelete Farkaslyuk Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013. (XII.02.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Farkaslyuk

Részletesebben

A rendelet hatálya. A közszolgáltatás ellátásának rendje

A rendelet hatálya. A közszolgáltatás ellátásának rendje Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtéséről és ártalommentes elhelyezéséről Füzesgyarmat

Részletesebben

Polgármesteri Projekt Hírlevél A Homokhátsági Regionális Települési Hulladékgazdálkodási Projekttel kapcsolatos tudnivalók

Polgármesteri Projekt Hírlevél A Homokhátsági Regionális Települési Hulladékgazdálkodási Projekttel kapcsolatos tudnivalók V. A projektben részt vevő települések: Bácsalmás Bácsbokod Bácsborsód Bácsszentgyörgy Bácsszőlős Baja B á t m o n o s t o r Bátya Bócsa Borota B u g a c B u g a c p u s z t a h á z a Császártöltés Csátalja

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 35/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 35/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 35/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról, a települési szilárd hulladék kezeléséről, a hulladékok szelektív gyűjtéséről és ártalommentes

Részletesebben

15/2008. (04.05.) Kgy. rendelet

15/2008. (04.05.) Kgy. rendelet 15/2008. (04.05.) Kgy. rendelet A vagyonkezelés szabályairól Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése (továbbiakban: közgyűlés) a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16. /1/ bekezdése

Részletesebben

MiReHuKöz Nonprofit Kft. szerződései a 2011. évi CXII. Info tv. 1. sz. melléklete által meghatározott szempontok szerint

MiReHuKöz Nonprofit Kft. szerződései a 2011. évi CXII. Info tv. 1. sz. melléklete által meghatározott szempontok szerint MiReHuKöz Nonprofit ei a 2011. évi CXII. Info tv. 1. sz. melléklete által meghatározott szempontok szerint Sors zám Szerződés kelte Szerződő partner 1 2013.07.17. Miskolc Holding Zrt. 2 2013.09.30. Miskolc

Részletesebben

A vagyonkezelés aktuális kérdései. Dr. Juhász Roland Integrációs és Vagyonkezelési Iroda irodavezető

A vagyonkezelés aktuális kérdései. Dr. Juhász Roland Integrációs és Vagyonkezelési Iroda irodavezető A vagyonkezelés aktuális kérdései Dr. Juhász Roland Integrációs és Vagyonkezelési Iroda irodavezető Vagyonkezelés Az NHKV Zrt. Vagyonkezelési tevékenysége során alkalmazandó főbb jogszabályok: - A nemzeti

Részletesebben

2016. évi üzleti terv

2016. évi üzleti terv 2016. évi üzleti terv 2016. terv 2015. tény Eltérés (Ft) Index (%) 9111 Családi ház hulladékszállítás 159 673 062 631 058 376-471 385 314 25,3% 9112 Társasházak hulladékszállítás 155 085 769 624 788 797-469

Részletesebben

ŐR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21./2013.(XII.31) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

ŐR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21./2013.(XII.31) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ŐR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21./2013.(XII.31) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére, elszállítására és elhelyezésére irányuló közszolgáltatásról

Részletesebben

AZ FKF NONPROFIT ZRT. KÖRNYEZETVÉDELMI HATÓSÁGI ENGEDÉLYEI ÉS AZOK ÉRVÉNYESSÉGI IDEJE

AZ FKF NONPROFIT ZRT. KÖRNYEZETVÉDELMI HATÓSÁGI ENGEDÉLYEI ÉS AZOK ÉRVÉNYESSÉGI IDEJE AZ FKF NONPROFIT ZRT. KÖRNYEZETVÉDELMI HATÓSÁGI ENGEDÉLYEI ÉS AZOK ÉRVÉNYESSÉGI IDEJE 2017. 01. 11. 1. HULLADÉKGAZDÁLKODÁSSAL KAPCSOLATOS ENGEDÉLYEK Közszolgáltatásra vonatkozó minősítési engedély: OKTF-KP/1309-60/2016.

Részletesebben

Az Önkormányzat vagyona

Az Önkormányzat vagyona BELVÁROS-LIPÓTVÁROS, BUDAPEST FŐVÁROS V. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 9/2012. (II. 13.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN ÁLLÓ VAGYONNAL VALÓ RENDELKEZÉS EGYES SZABÁLYAIRÓL

Részletesebben

1. Általános rendelkezések 1.

1. Általános rendelkezések 1. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2013. (XII. 19.) önkormányzati rendelete a települési folyékony hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Veszprémvarsány Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2013. (XII.18.) önkormányzati rendelete A települési folyékony hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről

Részletesebben

Az R 4. -a az alábbi 12-14. pontokkal egészül ki:

Az R 4. -a az alábbi 12-14. pontokkal egészül ki: Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 31/2005.(XII.19.) Kt. sz. rendelete Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 35/2004.(XII.3.)

Részletesebben

Vidéki örökség megőrzése. 138/2008. (X.18.) FVM rendelete

Vidéki örökség megőrzése. 138/2008. (X.18.) FVM rendelete Vidéki örökség megőrzése 138/2008. (X.18.) FVM rendelete A támogatás célja A támogatás célja a vidéki térség településein a kulturális örökség fenntartása, helyreállítása, korszerűsítése, ezen belül a

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet hatálya

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet hatálya Páty Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (III. 27.) önkormányzati rendelete a települési folyékony hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről

Részletesebben

2. Fogalmi meghatározások

2. Fogalmi meghatározások VILLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015. (II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁS RENDJÉRŐL, A TELEPÜLÉS TISZTASÁG EGYES KÉRDÉSEIRŐL VillányVáros Önkormányzatának

Részletesebben

1. A közszolgáltatás tartalma

1. A közszolgáltatás tartalma Dörgicse Község Önkormányzat képviselő-testületének 12/2015. (VIII. 17.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Dörgicse

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/217- /2016. Előkészítő: Kosler Zoltán, Mészáros Zoltán E l ő t e r

Részletesebben

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2012. (VI. 22.) önkormányzati rendelete

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2012. (VI. 22.) önkormányzati rendelete Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2012. (VI. 22.) önkormányzati rendelete Jászladány nagyközség nemzeti vagyonáról (egységes szerkezetben) 1 Jászladány Nagyközségi Önkormányzat

Részletesebben

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2012. ( XI.15.) önkormányzati rendelet tervezete

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2012. ( XI.15.) önkormányzati rendelet tervezete NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2012. ( XI.15.) önkormányzati rendelet tervezete Az önkormányzati vagyonról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról Nagyecsed Város

Részletesebben

Nyúl Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2014. (..) önkormányzati rendelete

Nyúl Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2014. (..) önkormányzati rendelete Nyúl Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2014. (..) önkormányzati rendelete az Önkormányzat vagyonáról, a vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló 10/2012.(V.30.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Kivonat. Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat. Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2014.(V.05.)

Részletesebben

3. (1) A törzsvagyon közvetlenül a kötelező önkormányzati feladatkör ellátását, vagy hatáskör gyakorlását szolgálja.

3. (1) A törzsvagyon közvetlenül a kötelező önkormányzati feladatkör ellátását, vagy hatáskör gyakorlását szolgálja. Önkormányzat képviselő testületének 9/2013.(XII.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyon gazdálkodás szabályairól Drávaszabolcs Község Önkormányzatának Képviselő testülete a

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. július havi rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. július havi rendkívüli ülésére Siófok Város Jegyzője 8600 Siófok, Fő tér 1. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. július havi rendkívüli ülésére Tárgy: Vagyonrendelet módosítására javaslat Előterjesztő: Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

A hulladékkezelési közszolgáltatásról

A hulladékkezelési közszolgáltatásról Diósviszló község Önkormányzatának 6/2002. (XII. 04.) számú rendelete A hulladékkezelési közszolgáltatásról Diósviszló Községi Önkormányzat Képviselőtestülete az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

Öttevény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (III.12.) számú önkormányzati rendelete

Öttevény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (III.12.) számú önkormányzati rendelete Öttevény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (III.12.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás szabályairól és a vagyongazdálkodási tervéről egységes

Részletesebben

Ludányhalászi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2005.(08.29.) rendelete. az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól

Ludányhalászi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2005.(08.29.) rendelete. az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól Ludányhalászi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2005.(08.29.) rendelete az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól A képviselő-testület a helyi önkormányzatokról szóló,

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015 (III.31.) önkormányzati rendelete a települési folyékony hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről (kivonat)

Részletesebben

1. Értelmező rendelkezések

1. Értelmező rendelkezések Tószeg község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013.(XII. 19.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Tószeg Község Önkormányzata

Részletesebben

4/2017. (IV. 21.) 7/2014. (VI.

4/2017. (IV. 21.) 7/2014. (VI. Hetes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2017. (IV. 21.) önkormányzati rendelete a települési hulladékról és közszolgáltatás szervezéséről szóló 7/2014. (VI. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

A KÖRÖS-SZÖGI KISTÉRSÉG HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI RENDSZERÉNEK TOVÁBBFEJLESZTÉSE C. PROJEKT JELEN ÁLLÁSA ÉS AZ ÜTEMEZÉS FELVÁZOLÁSA

A KÖRÖS-SZÖGI KISTÉRSÉG HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI RENDSZERÉNEK TOVÁBBFEJLESZTÉSE C. PROJEKT JELEN ÁLLÁSA ÉS AZ ÜTEMEZÉS FELVÁZOLÁSA A KÖRÖS-SZÖGI KISTÉRSÉG HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI RENDSZERÉNEK TOVÁBBFEJLESZTÉSE C. PROJEKT JELEN ÁLLÁSA ÉS AZ ÜTEMEZÉS FELVÁZOLÁSA 2015. JÚLIUS 9. NYÍRI-SZMOLÁR ESZTER MAGYARORSZÁG TERMÉSZETI KINCSE: AZ ALFÖLD

Részletesebben

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 10/2012 (III.22.) önkormányzati rendelete

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 10/2012 (III.22.) önkormányzati rendelete Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 10/2012 (III.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 25-én 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 25-én 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jegzőkönv Készült: Móricgát Községi Önkormánzat Képviselő-testületének 2013. november 25-én 14 00 órakor megtartott nilvános üléséről. Jelen vannak: Csontos Máté polgármester Borsik Imre képviselő Deli

Részletesebben

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról

Részletesebben

Pilisszántó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2019. (II. 15.) önkormányzati rendelete

Pilisszántó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2019. (II. 15.) önkormányzati rendelete Pilisszántó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2019. (II. 15.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére, elszállítására és ártalommentes elhelyezésére

Részletesebben

/A 10/2018. (XII.14.) önkormányzati rendelettel módosított egységes szerkezetbe foglalt szöveg./

/A 10/2018. (XII.14.) önkormányzati rendelettel módosított egységes szerkezetbe foglalt szöveg./ Vasasszonyfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2014. (II.7.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról /A 10/2018.

Részletesebben

ESETTANULMÁNYOK. Ssz. Eset Kitöltendő űrlap(ok)

ESETTANULMÁNYOK. Ssz. Eset Kitöltendő űrlap(ok) ESETTANULMÁNYOK Javaslatok néhány egyszerűbb, általános esetre a megfelelő létesítményűrlapok kiválasztásához az integrációs feladatokat ellátó munkacsoport szakterületi alcsoport besorolásai alapján:

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei integráció és hulladékgazdálkodási folyamatok Előadó: Hadnagy Attila fejlesztési- és stratégiai igazgató-helyettes

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei integráció és hulladékgazdálkodási folyamatok Előadó: Hadnagy Attila fejlesztési- és stratégiai igazgató-helyettes A Jász-Nagykun-Szolnok megyei integráció és hulladékgazdálkodási folyamatok Előadó: Hadnagy Attila fejlesztési- és stratégiai igazgató-helyettes Jászapáti, 2018. február 16. A hulladékgazdálkodási integráció

Részletesebben

Taktaszada Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 22 /2004. (XII.28.) rendelete. a települési folyékony hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról

Taktaszada Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 22 /2004. (XII.28.) rendelete. a települési folyékony hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról Taktaszada Község Önkormányzat Képviselőtestületének 22 /2004. (XII.28.) rendelete a települési folyékony hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról Taktaszada Község Képviselőtestülete a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. június 25-i rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. június 25-i rendkívüli ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

A projekt megvalósításához szükséges önerőt a Társulás számára Üzemeltető biztosítja. 1. táblázat: A projekt áttekintő alapadatai

A projekt megvalósításához szükséges önerőt a Társulás számára Üzemeltető biztosítja. 1. táblázat: A projekt áttekintő alapadatai I. A KEOP-1.1.1/C/13 pályázat összefoglalása 1. melléklet a /2013.( ) határozathoz A projektterületen 2010 során kerülnek átadásra az ISPA projekt keretében épült létesítmények, melyet a 2012-2013-as időszakban

Részletesebben

Az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Rendszer 2006 végén

Az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Rendszer 2006 végén Az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Rendszer 2006 végén Az eddigiekben felhasznált 2000 millió Ft fejlesztési forrás eredménye képekben és a tervek Abaúj Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya

I. Fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya Pátka Község Önkormányzata 2/2014 (II.5.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Pátka Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodásról

Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodásról MHK JogszabCly szolgcltatcs 1. oldal, összesen: 7 oldal Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodásról Perkáta Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2012. (V.29.) Önkormányzati RENDELETE. az Önkormányzat vagyonáról

Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2012. (V.29.) Önkormányzati RENDELETE. az Önkormányzat vagyonáról Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2012. (V.29.) Önkormányzati RENDELETE az Önkormányzat vagyonáról Tolmács Község Önkormányzat (továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete a nemzeti

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2013. (X.31.) önkormányzati rendelete

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2013. (X.31.) önkormányzati rendelete Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2013. (X.31.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Mezőkövesd

Részletesebben

2. Az önkormányzat vagyona

2. Az önkormányzat vagyona Adorjánháza község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2013 (III.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról, a vagyonhasznosítás rendjéről és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 25-én tartandó ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 25-én tartandó ülésére. Izsák Város Polgármesterétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2017. április 25-én tartandó ülésére. Tárgy: A helyi hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 5/2014.(V.28.) önkormányzati

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések

I. fejezet Általános rendelkezések Lébény Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012.(III. 30.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyonnal való rendelkezés szabályairól Lébény Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

Legénd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012. (VI.15.) önk. rendelete Legénd község nemzeti vagyonáról

Legénd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012. (VI.15.) önk. rendelete Legénd község nemzeti vagyonáról Legénd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012. (VI.15.) önk. rendelete Legénd község nemzeti vagyonáról Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI.

Részletesebben

Valkó Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012. (VI.26.) önkormányzati rendelete Valkó nagyközség nemzeti vagyonáról

Valkó Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012. (VI.26.) önkormányzati rendelete Valkó nagyközség nemzeti vagyonáról Valkó Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012. (VI.26.) önkormányzati rendelete Valkó nagyközség nemzeti vagyonáról (egységes szerkezetben) Valkó Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

A közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltatással ellátott terület határai. Közszolgáltató és működési területének határai

A közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltatással ellátott terület határai. Közszolgáltató és működési területének határai Balatonakarattya Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2015.(III...) önkormányzati rendelet a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatás helyi szabályairól

Részletesebben

Rendelet tervezet. Általános rendelkezések

Rendelet tervezet. Általános rendelkezések Rendelet tervezet Putnok Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2014. (II.07.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék gyűjtésére, szállítására és elhelyezésére vonatkozó szabályokról

Részletesebben

Tárgy : Beszámoló a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás jelenlegi projektjeiről

Tárgy : Beszámoló a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás jelenlegi projektjeiről Tárgy : Beszámoló a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás jelenlegi projektjeiről KEOP-1.1.1/2F-09-11-2011-0005 sz. Sajó-Bódva Völgy és Környéke települési szilárdhulladékgazdálkodási

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2013. december 12-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2013. december 12-én megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 18/1/2013. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2013. december 12-én megtartott üléséről Határozatok száma: 150-154. Rendeletek száma: 14-15. TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

2. Az önkormányzat vagyona

2. Az önkormányzat vagyona Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2013. (III.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról, a vagyonhasznosítás rendjéről és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok

Részletesebben

15/2016. (III.22.) 55/2013. (XII.17.)

15/2016. (III.22.) 55/2013. (XII.17.) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 15/2016. (III.22.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről szóló 55/2013. (XII.17.) önkormányzati

Részletesebben

Nagybarca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2014.(VI. 4.) önkormányzati rendelete. az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről

Nagybarca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2014.(VI. 4.) önkormányzati rendelete. az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről Nagybarca Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről szóló 12/2014. (VI. 4.) önkormányzati rendelet Nagybarca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete a települési szilárdhulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 8/2007.(IV.27.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

ALMÁSKERESZTÚR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE. 4/2016.(V.27.) önkormányzati rendelete

ALMÁSKERESZTÚR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE. 4/2016.(V.27.) önkormányzati rendelete Almáskeresztúr Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 4/2016.(V.27.) önkormányzati rendelete Hatályos:2016-05-28 -tól Almáskeresztúr Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 4/2016.(V.27.) önkormányzati

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Tolna Város Önkormányzata Képviselőtestületének 3/1997. (III.25.) Ör. rendelete a települési szippantott szennyvíz összegyűjtésére, elszállítására és elhelyezésére irányuló közszolgáltatásról Tolna Város

Részletesebben

FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2004. (VIII.27.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A RENDELET HATÁLYA

FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2004. (VIII.27.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A RENDELET HATÁLYA FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2004. (VIII.27.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSI FOLYÉKONY HULLADÉKKAL KAPCSOLATOS HULLADÉKKEZELÉSI HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL (Az 1/2005. (II.25.)

Részletesebben