KAPOSFŐ HELYI TANTERV

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KAPOSFŐ HELYI TANTERV"

Átírás

1 KAPOSFŐ HELYI TANTERV

2 4.6. A német nemzetiségi nyelvoktatás Bevezetésének indoklása Az iskola a szülők igénye alapján vállalta fel a német nemzetiségi nyelvoktatást, amelyet sokszínű tartalmi és módszertani munka alapján tervez. A NAT kiegészítéseként megjelent irányelvek és a kerettantervek tartalmazzák azokat a követelményeket, amelyeket nyelvoktató munkánkba beépítünk, alkalmazunk. Kiinduló nevelési helyzetként tudomásul kell venni, hogy az iskolába kerülő gyerekek nem hoznak otthonról olyan nyelvtudást, amelyre az iskolai munka során építeni lehetne. Jól felhasználható azonban a német nemzetiségi óvodából jövő gyermekek nyelvtudása, azonban ez messze elmarad az otthonról hozott anyanyelvi német tudástól. Így a német nyelvet idegen nyelvként kell kezelni, az alapjaitól kell megtanítani, s módszertanát is e szerint kell megválasztani. A nemzetiségi nyelvoktatás azonban az idegen nyelvoktatásnál több, mégpedig a nyelvhez fuzodő érzelmi töltéssel. Fontos annak tudatosítása, hogy ez a diákok szüleinek, nagyszüleinek öröksége, amit nem szabad elveszni hagyni. A feladat tehát olyan fiatalok nevelése, akik két nyelvet mondanak egyformán magukénak, két népcsoportot is képviselnek, két kultúrát ismernek. Általános célkitűzések Az iskola alapértéknek tekinti a mássággal szembeni nyitottságot, a közösségen belüli türelmet, az emberi szabadság összefüggéseinek és korlátainak felismerését, tudatos vállalását. Ápolja a magyarországi német nemzetiségi és a magyar kultúra hagyományait, erősíti a kölcsönös egymásrautaltságból eredő összetartozás-tudatot. A célok közé tartozik mindkét népcsoport kultúrájának, szokásainak megismerése, bemutatása. Csak egymás megismerésével alakulhat ki a mássággal szembeni tolerancia. Az oktatómunka elsődleges célja: a német nyelv olyan fokú megtanítása, ami magasabb szintu nyelvi kultúrát eredményez. Heti 5 órában folyik a német nyelvtanítás és a német nemzetiségi ismeretek közvetítése. Számolni kell azzal, hogy a némettanárok más szaktanárokat (énekzene, rajz, környezet) is bevonnak a népismereti modulok követelményeinek megvalósításába. A hatékonyság növelése érdekében a nyelvoktatásban 20 fő felett differenciált csoportbontás alkalmazása szükséges. Az 1-2. osztályban a hangsúlyt a magyar nyelv tantárgy kapja (írás, olvasás tanítása hangsúlyozottan). A német nyelv játékos formában kerül közvetítésre. Elemi szinten tehát utánzásra törekvő, cselekvésre orientált oktatás folyik, ami később a nyelvi kompetencia növekedésével, az életkornak megfelelően mind bonyolultabb tudnivalókat is magába foglal. A nevelő-oktató munka a kerettantervek alapján készült helyi tantervek szerint folyik A nemzetiségi oktatás Az iskolában a nyelvi háttérállapot figyelembevételével nemzetiségi nyelvoktatás folyik, amelynek általános célja megegyezik a többségi oktatáséval, ugyanakkor biztosítja: A nemzetiségi nyelv tanulását A hagyományőrzést és teremtést A kisebbségi jogok megismerését illetve gyakorlását

3 Általános nevelési célok Magyar nyelv és irodalom Alsó tagozat A magyar nyelv és irodalom alsó tagozatos tanításának célja, hogy az életkori sajátosságok figyelembevételével elindítsa a kisgyermeket a tudatos nyelvhasználat képességének kialakulása felé. Ezáltal a gyermek megtanul igazodni a kommunikációs helyzethez, beszédében pontosabbá válik gondolatainak, érzéseinek, véleményének kifejezése, kialakulnak benne az udvarias nyelvi viselkedés szokásai, eredményesebb lesz együttműködése társaival és a felnőttekkel. Kiemelkedő cél az olvasás révén való tájékozódás megismertetése és az írásbeli nyelvhasználat alapjainak lerakása. Fejlesztési feladatok A megfelelő olvasási és íráskészség fejlesztése A pontos és folyamatos olvasási készség elsajátíttatásán túl az 1-4. évfolyam feladata az értelmező (interpretáló), a kritikai és kreatív olvasási képesség megalapozása is, valamint a kifejező felolvasás és szövegmondás gyakoroltatása. A kézírás megtanításával alapozzuk meg a tanulók írásbeli nyelvhasználatát. A betűformák, betűkapcsolások elsajátításán keresztül vezet az út az írás automatizálásáig. Olyan írástempóra kell szert tenniük a tanulóknak, amely alkalmas az írás eszközi használatára. El kell érniük a tanulóknak a betűtévesztés, betűcsere, betűkihagyás nélküli írást, a tanult helyesírási szabályok megtartását. Az irodalom és az olvasó kapcsolatának alakítása, a szövegértés fejlesztése Erősítenünk kell a gyermekek fogékonyságát az irodalmi művek érzelmi, erkölcsi, esztétikai értékei iránt. Ismerkedjenek meg a népköltészettel és az igényes műköltészettel, klasszikus, a kortárs hazai és a határon túli magyar irodalommal, lakóhelyükön élő nemzeti kisebbségek irodalmával. Az olvasott szövegek jelentésének kibontásán kívül fedezzenek fel néhány alapvető irodalmi témát és motívumot a különféle műfajokban, közülük néhányat tudjanak kapcsolni más művészeti ághoz is. Ismerjék meg a lakóhely irodalmi, történelmi és művészeti vonatkozásait, és az olvasott művekhez kapcsolódó nevezetes emlékhelyeket. Kiemelkedő jelentőségű a szövegértés gondozása, amely megalapozza a tanulás egész későbbi folyamatát, fejleszti az intellektuális képességeket, szélesíti a tanulók látókörét. A szövegértés feltétele a folyamatos hangos és néma olvasás, a szöveghű, a jelentést értelmező felolvasás, előzetes felkészülés után. A szöveg vizsgálata közben gazdagodjon szó-kincsük, ismerkedjenek meg a szavak köznyelvitől eltérő jelentésével, szerezzenek tapasztalatokat a rokon és ellentétes értelmű kifejezések és a szólások használatához. Az olvasmányok megértését segítsék a különféle szövegelemző eljárások. A feldolgozás során a tanulók szembesüljenek élethelyzetekkel, magatartásformákkal. Szerezzenek gyakorlatot a szereplők cselekedeteinek megítélésében, ezáltal fogékonyságra, együttérzésre tehetnek szert mindennapi erkölcsi választásaikban. Szövegalkotási képesség formálása, a képzelet, az önkifejezés, az egyéni stílus bátorítása A szóbeli és az írásbeli szövegalkotó képesség fejlesztése különböző témájú és szövegtípusú olvasmányok feldolgozá-ával valósul meg. Ezek szolgáljanak mintául a gyermekek fogalmazásaihoz, reprodukálásuk jelentse a szövegalkotás első lépéseit. Nyissanak utat a későbbi kreatív alkotásokhoz: a képzelet, az érzelmek önálló kifejezéséhez. Egy-

4 úttal forrásai az árnyalt, gazdag szókincs kialakításának, járuljanak hozzá az önkifejezés igényének és képességének fejlődéséhez. Nyelvtani és helyesírási ismeretek, ennek révén a tudatos nyelvszemlélet fokozatos alakítása A tudatos nyelvszemlélet alakításához elengedhetetlenek a magyar nyelv rendszerére vonatkozó alapvető ismeretek, feltárásukat már az alsó tagozaton megkezdjük. A nyelvtani ismeretekhez kapcsoljuk a helyesírási alapismeretek nyújtását és folyamatos gyakoroltatásukat. A pontos és árnyalt nyelvhasználat gazdagításához hozzájárul a szókincs mennyiségi és minőségi bővítése: a rokon értelmű és az ellentétes jelentésű szavak megismertetése, a közmondások, a szó-lások átvitt jelentésének magyarázata, és mindennek alkalmazása saját szóbeli és írásbeli megnyilatkozásaikban. A tanulási képesség fejlesztése, ismeretfeldolgozási technikák tanítása Már az alsó tagozaton megismertetjük a tanulókat az ismeretszerzés írásbeli forrásaival, lehetőségeivel, a könyv- és könyvtárhasználattal. A tanulók tanulmányozzák a szótárakat, gyermeklexikonokat, enciklopédiákat. Tudják a gyűjtött adatokat célszerűen elrendezni, vázlatot készíteni tanítói segítséggel. Elemi gyakorlottságot kell szerezniük a tanulóknak az információk felhasználásában, a tanult ismeretek tömörítésében, összefoglalásában. Könyvtárhasználat: A könyvek tartalmának megállapítása, ismertetése (tartalomjegyzék, bevezető, fülszöveg alapján, illetve átlapozással). Önálló ismeretszerzés könyvtári munkával: könyvek keresése bármely tantárgyi témához egyéni-leg vagy társakkal együttműködve. Segédkönyvek, a korosztálynak készült szótárak, lexikonok használata ismeretlen kifejezések magyarázatára, személyekhez, témákhoz kapcsolódó adatok gyűjtése a tanult anyag bővítésére. Források azonosítása (szerző, cím, kiadó, a kiadás helye, éve), rövid följegyzés készítése a felhasznált könyvekről. Fejlesztendő kompetenciák Kiemelt kompetenciák: Anyanyelvi, kommunikációs készségek: beszéd-, olvasás-, íráskészség grammatikai-, nyelvhelyességi-, helyesírási készség szókincs szövegértés, szövegértelmezés, szövegalkotás empátia, tolerancia, odafigyelés ritmuskészség Tanulási kompetenciák: figyelem emlékezet Tudásszerző kompetenciák: probléma érzékenység képzelet metakogníció Gondolkodási képességek: gondolkodási műveletek rész-egész észlelés (vizuális, auditív, taktilis) probléma megoldás rendszerező képesség kritikai gondolkodás

5 Egyéb kompetenciák: Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség: szövegalkotással, önkifejezéssel összefüggésben tartalom és forma egységével összefüggésben esztétikus külalak és a helyes ejtéssel összefüggésben Szociális és állampolgári kompetenciák: kötelességek együttműködés, alkalmazkodás, társas viselkedés segítőkészség kompromisszumokra törekvés Énkép, önismeret: reális értékelés önkritika Hon- és népismeret: népköltészet, népszokások önbizalom, önérvényesítés közmondások, szólások Európai azonosságtudat egyetemes kultúra: nyelvünk a világ nyelvei között nyelvtípusok nyelvrokonság Egyes évfolyamok tanterve 1. osztály: A 2009/2010-es tanévtől a tantárgy tanítása teljes lefedettséggel kompetencia alapú programcsomaggal valósul meg. Az első évfolyam végén a továbbhaladáshoz nem határozunk meg minimum követelményeket, az első és második évfolyamot egy fejlesztési szakasznak tekintjük. Témakör Kultúrált nyelvi magatartás, beszédművelés A helyes beszédlégzés. A hangok tiszta artikulációja, időtartama. A helyes ejtés. A kijelentő és kérdő mondat hanglejtése. A mindennapi érintkezés nyelvi fordulatai. Szókincsfejlesztés. Az olvasás-írás tanulásának előkészítése A beszéd, a beszédészlelés és értés fejlesztése. A mondat felbontása szavakra, a szavak szótagokra, a szótagok hangokra. A jelfunkció. A hangok sorrendisége a szavakban. A szem és a kéz mozgásának össze-hangolása. Finommozgások fejlesztése. Tananyag A helyes légvétel. A beszédritmus megfigyelése beszédben, felolvasásban, rövid verseken, mondókákon. Érthető és értelmes beszéd: szavak, szószerkezetek, monda-tok helyes ejtésének gyakorlása. Jól ritmizálható mondókák, versek tanulása, előadása. Érzelmek kifejezése némajátékkal. Felelgetős mondókák előadása párokban, együttműködés a társakkal. Szituációs játékkal: köszönés, bemutatkozás, kérdezés, kérés, ajándékozás, köszöntés, köszönetnyilvánítás. Kitartó mese-hallgatás. A nyelvi tudatosság fejlesztése: analizálás: szótagolás, hangokra bontás, szintetizáló gyakorlatok: szótagok, szavak alkotása. Mondatalkotás esemény-képről. A tájékozódás gyakorlása térben és síkban. Az olvasáshoz, íráshoz szükséges helyes testtartás szoktatása, a megfelelő írásszokások alapozása. Az írástevékenység megkezdése, betűelemek alakítása, kapcsolása. Az olvasás jelrendszernek megtanítása A betűknek megfelelő hangok helyes ejtése. A tanult betűk összeolvasása. Szavak, szószerkezetek, mondatok hangos olvasása, értelmezése. A hangos

6 Témakör Az olvasás jelrendszerének elsajátítása és felhasználása, szavak, szó-szerkezetek, mondatok, rövid szövegek hangos és néma olvasása. Nyelv-tani fogalmak tapasztalati úton való megismerése a mondat, a szó, a magánhangzó, a mássalhangzó, rövid és hosszú hangok, egy-, két-, háromjegyű betű, az ábécé. A nagybetűk, a mondatzáró írásjelek használatának megfigyeltetése. Az írás jelrendszerének megtanítása Kis- és nagybetűk írásának elsajátítása. A szabályos betűalakítás és kapcsolás: betűk, szavak, szószerkezetek, rövid mondatok írása. Irodalomolvasás, szövegértés Népköltészeti és műköltészeti alkotások: mesék, mondókák, sorolók, rövid gyermekjátékok. A mindennapi életből, a természeti környezetből vett témájú rövid szépirodalmi művek, versek és prózai alkotások, ismeretterjesztő művek. Az olvasottak tartalmának és címének összefüggése. A próza és a vers különbsége. Tanulási képesség, könyv-és könyvtárhas-használat Az önálló feladatvégzés lépéseinek alapozása. Könyvtárlátogatás. A könyvtár szolgáltatásai, a könyvkölcsönzés módja. Olvasási szokások alakítása a könyvtárban. Gyermeklexikonok használata. Társadalmi ismeretek A szűkebb és tágabb család, a családtagok kapcsolatai, gyerekek helye a családban. Tánc, dráma Érzékelő-, utánzó-és memóriafejlesztő játékok. A beszéd, az ének, a mozgás összekapcsolása játékhelyzetekben. A történetek feldolgozása a báb és a dráma eszközeivel. Tananyag olvasás gyakorlása szövegeken. Az olvasás pontosságának fejlesztése. A néma olvasás megalapozása feladatok megoldásával és követő olvasással. A szabályos betűalakítás és kapcsolás gyakorlása. Valamennyi betűkapcsolási típus gyakorlása. Szavak hangokra bontása és a hangok sorrendjének megfigyeltetése. Szavak, szószerkezetek, monda-tok írása másolással írott vagy nyomtatott mintáról. Legalább két, legfeljebb hat betűből álló szavak írása: látó/halló előkészítés után tollba-mondásra és önálló írással. A szereplők, a helyszín, az események elmondása. Kapcsolat keresése az olvasott szöveg és a tanuló saját élményei, tapasztalatai között. Mesemondás, képolvasás: az olvasmány eseményeinek elmondása kérdések-re. Illusztráció készítése. A vers hangulatának föl-ismerése, ritmizálása tanítói segítséggel. Az olvasott szöveg megértésének bizonyítása elmondással és feladat-megoldással. Az önálló feladatvégzés lépéseinek gyakorlása. Kérdésekre válasz keresése ismert szövegből. Látogatás az iskolai könyvtárban. Válogatás a korosztálynak készült könyvekből: képes-könyvek, mesekönyvek, ismeretterjesztő művek megismerése. A könyvtárban szokásos viselkedési szabályok tanulása. Szavak magyarázata gyermeklexikon használatával. A gyermek környezetében élők cselekedeteinek megfigyelése. Beszámoló saját életének eseményeiről. Az irodalomban megjelenített gyermek-, felnőtt kapcsolat megbeszélése. Részvétel közösségi tevékenységben. Utánzó játékok. Énekes népi gyermekjátékok összekapcsolása mozgással, előadása társakkal. Az olvasott történetek reprodukálása bábozással, szerepjátékokkal. 2. osztály:

7 A 2010/2011-es tanévtől a tantárgy tanítása teljes lefedettséggel kompetencia alapú programcsomaggal valósul meg. Témakörök Kulturált nyelvi magatartás, beszédművelés Helyes beszédlégzés. A hangkapcsolatok helyes ejtése, a hangok időtartama. A mondat- és szövegfonetikai eszközök szerepe. Szókincsfejlesztés. Udvarias szokások a felnőttekkel és kortársakkal való érintkezésben. A megszólítás. Minimumot meghaladó követelmények Összetett szóbeli közlések megértése. Kérdésekre értelmes, hosszabb válaszok adása. A mindennapi kommunikáció alapformáinak önálló alkalmazása a szokás szintjén. Irodalomolvasás, szövegértés Népköltészeti és műköltészeti alkotások a klasszikus és kortárs hazai és határon túli magyar irodalomból. Nép- és műmesék, népdalok, találós kérdések, népi játékok. Mese és valóság különbsége. Történetek a mindennapi életből, a gyerekek környezetéből. A cím és tartalom viszonya. A zeneiség eszközei a versben: ritmus, rím, ismétlődések. Olvasási készség A helyes hangsúlyozás és hanglejtés. A szünettartás és a ritmus. Hangos és néma olvasás. A folyamatos olvasás. Tananyag Légző gyakorlatok: szavak, szószerkezetek, mondatok, mondókák utánmondása. A hangok időtartamának érzékeltetése a szavakban. Mondat- és szövegfonetikai eszközök alkalmazása a beszédben és hangos olvasáskor. Rokon értelmű és ellentétes jelentésű szavak gyűjtése értelmezése. A gyűjtött szavakkal mondatalkotás, hiányos szöveg kiegészítése. Beszélgetés adott vagy választott témáról. A beszélgetőtárshoz igazodó udvarias nyelvhasználat, a nem verbális eszközöknek a beszédhelyzethez alkalmazkodó használata. Szituációs játékok a kulturált nyelvi viselkedés gyakorlása. A mű témájának, eseményeinek, szereplőinek megállapítása. A szereplők cselekedeteinek értékelése, következtetés tulajdonságaikra. Az események összefoglalása, a lényeges gondolat kiemelése. A cím és tartalom összefüggésének megfigyeltetése. Az ismeretlen kifejezések értelmezése. A verses forma fölismerése, a ritmus jelzése tapssal. Szavak, szószerkezetek, mondatok helyes hang-súlyozása. Toldalékos szavak pontos kiolvasása. Szünettartás a mondaton belül és a mondatok között. Helyes hanglejtés gyakorlása a különböző mondatfajtákban. A hangos és néma olvasás gyakorlása. Hangos olvasás előzetes felkészülés után. A kiejtéstől eltérő hangkapcsolatok helyes olvasása. A sorvégi átmenetek megszakítás nélküli olvasása. A természetes beszéd tempójának meg-felelő hangos olvasás. Minimum követelmények Egyszerű szóbeli közlések megértése. Kérdésekre értelmes, rövid válaszok adása. A mindennapi kommunikáció alapformáinak alkalmazása a szokás szintjén: köszönés, bemutatkozás, megszólítás, kérdezés, kérés, köszönetnyilvánítás, köszöntés. Feldolgozott szöveg megértésének bizonyítása: tartalmának elmondása a tanító kérdéseinek irányításával. Ismert szöveg gyakorlás utáni folyamatos fölolvasása. Feldolgozott szöveg megértésének bizonyítása: önálló tartalommondás. Ismert szöveg, gyakorlás utáni folyamatos, kifejező felolvasása. Mondatfajták helyes érzékeltetése, hanglejtés, hangsúly. Írásjelek helyes használata: mondat végén és mondat közben is

8 Témakörök Szóbeli és írásbeli szövegalkotás Mondatalkotás. Két mondat összekapcsolása. Történetalkotás szóban. Vázlatkészítés. Íráskészség Betűismeret és kapcsolás. Írásszokások. Az eszközszintű íráshasználat alapozása. Nyelvtani és helyesírási ismeretek A beszéd, írás részei: mondat, szó, hang és betű. A magyar ábécé, a betűrend, a magán- és mássalhangzók megkülönböztetése. Az időtartam jelölése. A szótagolás és az elválasztás. A kiejtés szerinti és a kiejtéstől eltérő írásképű szavak. A j hang kétféle jelölése. A szavak szerkezete: a szótő és a toldalék. A mondatfajták. Tanulási képesség, könyv- és könyvtárhasználat A kép és a szöveg kapcsolata. A könyvtárhasználat alapvető szabályai. A könyvek jellemző adatai. Gyermekújságok jellemzői. Tananyag Szógyűjtés, szószerkezetek, mondatok alkotása eseményképről. Szóbeli és rövid írásbeli válaszadás kérdésekre. Személyes élményről vagy feldolgozott olvasmányról szóbeli beszámoló és két- hárommondatos írásbeli fogalmazás. Az olvasott művekről vázlatkészítés tanítói segítséggel. Írás- és helyesírási hibák javítása tanítói utasításra és önellenőrzéssel. A betűismeret megerősítése. Betűalakítások, betűkapcsolások gyakorlása. Szavak, szószerkezetek, két- három mondat leírása másolással, tollbamondással és emlékezetből. Válogató másolás és önálló írás. Helyes írásszokások megszilárdítása (testtartás, írószerfogás). A társak nevének ábécérendbe állítása. A hosszú és rövid hangok fölismerése a beszédben, megfelelő jelölésük írásban. A kiejtéstől eltérő írásképű szavak egyszerűbb eseteinek helyesírása szótagolással és szóelemzés segítségével. Egyszerű szavak elválasztása. A szótő és toldalék megkülönböztetése egyszerű szavakban. A mondatfajták fölisme-résének gyakorlása. Szövegekben a kép és a szöveg együttes értelmezésének gyakorlása. Eligazodás a könyvekben a tartalomjegyzék alapján. Tájékozódás a gyermeklexikon betű-rendjében. A könyvek jellemző adatai (író, cím, kiadó, a kiadás éve). Ismerkedés a gyermekújságokkal. Minimum követelmények Az ábécérend ismerete. A magán- és mássalhangzók fölismerése, a rövid és hosszú hangok megkülönböztetése szóban és írásban. Szavak, szószerkezetek, két-három mondat helyes leírása másolással, tollbamondásra. A kiejtéssel megegyezően írt rövid szavak biztos helyesírása. A j hang biztos jelölése 20, a tanulók által gyakran használt szóban. Az egyszerű szavak megfelelő elválasztása Mondatkezdés nagybetűvel, szavakra tagolás segítséggel. Mondatvégi írásjelek felismerése. Hibajavítás tanítói irányítással. Minimumot meghaladó követelmények A magán és mássalhangzók időtartamának ismerete és megfelelő használata. Szavak, mondatok másolása kevés hibával. Vers helyes másolása. Hosszabb szavak, mondatok helyes írása tollbamondásra. A kiejtéstől eltérően írt, begyakorolt szavak biztos helyesírása. A szavak megfelelő elválasztása. A j hang biztos jelölése 30, a tanulók által gyakran használt szóban. Mondatkezdés nagybetűvel, szavakra tagolás segítség nélkül. Mondatvégi írásjelek helyes használata írásban.

9 Témakörök Társadalmi ismeretek A barátok, baráti kör, az iskola és egyéb kisebb közösségek. Tánc és dráma Érzékelő, utánzó és memóriafejlesztő játékok. Népi mondókák, gyermekjátékok, népszokások, dramatizált mesék. Történetek feldolgozása a báb és a dráma eszközeivel. Tananyag Felnőttek és gyerekek társas kapcsolatának gyakorlása. Kapcsolat-felvétel családtagokkal és ismerős felnőttekkel. Baráti kapcsolatok ábrázolásának megfigyelése olvasmányokban, véleményalkotás a szereplők viselkedéséről. Beszélgetés az iskolai életről, az osztályközösségről. Részvétel a mindennapi élet különböző helyzeteit felidéző szerepjátékokban. A szövegmondás összekötése ritmikus mozgással. Egyszerű lépésekkel kísért énekes népi gyermekjáték elő-adása. Rövid mesék, történetek dramatizálása. Improvizációs játékok tanári irányítással. Minimum követelmények Minimumot meghaladó követelmények 3. osztály: A 2011/2012-es tanévtől a tantárgy tanítása teljes lefedettséggel kompetencia alapú programcsomaggal valósul meg. Témakörök Kulturált nyelvi magatartásformák, beszédművelés A különféle mondatfajták jelentésének és a mondatfonetikai eszközöknek az összefüggése. A szavak és a nem verbális eszközök (testbeszéd) szerepe különféle kommunikációs helyzetben. A szavak jelentésárnyalata, stílusértéke, szerepe a beszédben. Szólások, közmondások jelentése. Tananyag A szavak, szószerkezetek megfelelő ejtésének gyakorlása az élőbeszédben és a fölolvasásban. Helyes beszédlégzés a bővülő mondatokban. A nem verbális eszközök összehangolása a tartalommal szövegmondás-kor és értelmezésük mások megnyilatkozásaiban. Versek és mesék kifejező előadása, kapcsolattartás a hallgatósággal. Szókincsbővítés: a szavak jelentése, stílus-értéke, a tanult szólások, közmondások használata az élőbeszédben és a fogalmazásban. Szóbeli szövegalkotás különféle kommunikációs helyzetekben. Minimum követelmények Minimumot meghaladó követelmények Versek és mesék kifejező előadása, kapcsolattartás a hallgatósággal.

10 Témakörök Minimum követelmények Egyszerű szerkezetű mesék, elbeszélések eseményeinek elmondása néhány összefüggő mondattal. A földolgozott művek témájával kapcsolatos kérdések, válaszok megfogalmazása. Ismert feladattípusok írásbeli utasításainak megértése. Fél oldal terjedelmű, ismert témájú szépirodalmi és ismeretterjesztő olvasmány önálló néma olvasása, a szövegértés bizonyítása egyszerűbb feladatok elvégzésével. Irodalomolvasás, szövegértés Prózai művek és versek a magyar és külföldi népés műköltészetben. Mesék, mondák, legendák, történelmi elbeszélések, valamint a gyerekek mindennapi életéről szóló elbeszélések, regényrészletek, klasszikus és kortársszerzőktől. Versek feldolgozása, elemi poétikai és verstani ismeretek. Népi játékok, dramatizált szövegek, ismeretterjesztő művek, a mindennapi kommunikáció szövegei (meghívó, recept, hirdetés). Olvasási készség A pontos és folyamatos olvasás. A felolvasás. Helyes tagolás és hangsúlyozás. Értelmező és folyamatolvasás. Szóbeli és írásbeli szövegalkotás Szóbeli szövegalkotás, mint az írásbeli fogalmazás alapozása. A szövegalkotás műveletei: anyaggyűjtés, címválasztás, a megfelelő lényeges gondolatok válogatása, elrendezése, az időrend megállapítása. A szöveg tagolása, a bekezdések. Az elbeszélő fogalmazás írásának megtanítása. Az elbeszélés részei: bevezetés, tárgyalás, befejezés. A párbeszéd szerepe az elbeszélő szövegben. Tananyag A szereplők megnevezése, cselekedeteik, érzelmeik, tulajdonságaik megfigyelése, az események időrendje, a mű szerkezetének fölismerése. Lényegkiemelés, vázlatkészítés tanítói segítséggel. Kérdések és válaszok megfogalmazása. Mesék bevezető, befejező fordulatainak és jellemző szókapcsolatainak használata. Mesék ismétlődő motívumainak megfigyelése. Néhány jellegzetes irodalmi téma felismerése az olvasott művekben, pl. család, iskola, barátság, segítő-készség, szülői szeretet, hazaszeretet. Versek mű-vészi eszközeinek felfedezése: ritmus, rím, refrén, hasonlat. Szövegek: mesék, elbeszélésrészletek dramatizálása. Ismeretterjesztő és mindennapi gyakorlati szövegek értelmezése. Tájékozódás a lakóhely irodalmi vonatkozásairól. Az olvasás pontosságának, folyamatosságának fejlesztése beszéd- és olvasástechnikai gyakorlatokkal. Néma olvasás feladatok megoldásával. Az összetett mondatok helyes tagolása, hangsúlyozása mintakövetéssel. Az értelmező olvasás fejlesztése tanítói és tanulói kérdések segítségével. Hoszszabb szövegek olvasására való fölkészítés folyamatolvasással. Szövegalkotás szóban (telefonálás, üzenetátadás). Olvasókönyvi szövegminták megfigyelése műfaji és szövegszerkesztési szempontból. Címek vizsgálata, a jó cím ismérveinek összegyűjtése. Események elrendezése időrendben. Bevezetés (előzmény, színhely, idő-pont) és befejezés (következmény, tanulság, egyéni vélemény) készítése szóban és írásban. A fogalmazás koherenciájának megteremtése tématartással, a mondatok kapcsolásával. A fogalmazás témájának megfelelő szavak és kifejezések használata, a felesleges szóismétlés kerülése. A párbeszéd beillesztése a törté- Feldolgozott felolvasása után. szövegek felkészülés Öt-hatmondatos elbeszélő fogalmazás írása ismert témáról. Egyéni tempójú, rendezett, tiszta írás. Az önálló írásbeli munkák javítása tanítói segítséggel. Minimumot meghaladó követelmények Lényegkiemelés segítséggel, vázlatpontok önálló megfogalmazása. Kérdések, válaszok önálló megfogalmazása. A mesék jellemző szófordulatainak használata elbeszélésekben. Fél oldalt meghaladó terjedelmű, ismert témájú szépirodalmi és ismeretterjesztő olvasmány önálló néma olvasása, a szövegértés bizonyítása feladatmegoldással. Fel-dolgozott és ismeretlen szövegek felolvasása felkészülés után. A mondatfajták és az írásjelek érzékeltetése az olvasás során. Öt-tízmondatos elbeszélő fogalmazás írása adott témáról. Az önálló írásbeli munkák javítása.

11 Témakörök Tananyag net-mondásba. Ismert mese elmondása tömörített és bővített változatban. Minimum követelmények Minimumot meghaladó követelmények Íráskészség Gazdaságos írásszokások megtanítása. Az írott szöveg (vázlat, fogalmazás) elrendezése a lapon. Tanulási képesség, könyv- és könyvtárhasználat Adatok, információk gyűjtésének célszerű elrendezésének módjai. A könyvek tartalmi csoportjai: szépirodalmi, ismeretterjesztő irodalom. A szótárak szerkezeti jellemzői (betűrend, cím-szó), a szótárhasználat módja. A lexikon és a szótár egyező és eltérő vonásai. Nyelvtani, helyesírási ismeretek Mondatfajták és mondatvégi írásjelük. Az ige jelentései, rokon és ellentétes jelentésű igék. Az ige személyragjai és a személyes névmások. Az igeidők és jelentésük. Az igealakok helyesírása szótagolással vagy szóelemzéssel. Az igekötő szerepe az ige jelentésében. A leggyakoribb igekötők. Az ige és az igekötők kapcsolatának esetei. Az igekötő egybeés különírásának esetei. A főnév jelentése, fajtái. A főnév toldalékolása. A tulajdonnevek helyesírása. A ban, -ben, -ba, -be rag helyes használata, a ból, -ből, -ról, -ről, -tól, - Betűkapcsolások gyakorlása, típushibák kiküszöbölése. Tempógyorsító gyakorlatok: az írás esz-közszintű használatának, a figyelem megosztásának fejlesztése. Szósorok, bővülő mondatok írása másolással, tollbamondásra, emlékezetből és önálló írással. Az egyéni írásmód kialakítása. A rendezett, tiszta és olvasható írás gyakorlása. Rövid szóbeli beszámoló ismeretterjesztő műből önálló vagy csoportos anyaggyűjtésről. Az olvasott szövegben előforduló ismeretlen szavak értelmezése gyermeklexikon vagy szótár segítségével. Tetszés szerint választott helyesírási szótár használata tanítói segítséggel. Az olvasott könyvek adatainak fölsorolása (író, cím, kiadó, a kiadás éve). A felkiáltó, feltételes, óhajtó, felszólító mondat fölismerése. A mondat-végi írásjelek helyes használata az egyszerű mondatok végén. Az igeidők megfigyelése és helyes használatuk történetek elmondásakor. Adott ige mondatba helyezése változó igeidőkkel, az igekötő jelentésmódosító szerepének megfigyelése. Az igealakok helyesírásának, valamint az igekötő és az ige egybe- és különírásának gyakorlása. Főnevek felismerése a szövegben. Tulajdonnevek és köznevek megkülönböztetése, helyesírásuk gyakorlása. A főnév t ragjának és a múlt idő jelének megkülönböztetése. A melléknév fölismerése, az összehasonlítás és fokozás alkalmazása szóbeli és írásbeli Igék, főnevek, melléknevek fölismerése, szófajuk megnevezése. A tanult tulajdonnevek kezdése nagybetűvel. A korosztály szókincsében megtalálható, kiejtésük szerint írandó szavak helyesírása. Egyszerű szavak elválasztása önállóan. A j hang helyes jelölése újabb szóban. A szöveg tagolása mondatokra, a mondatkezdés és zárás helyes jelölése. A mondaton belül a szavak elkülönítése. Igék, főnevek, melléknevek fölismerése, szófajuk megnevezése, alkalmazásuk mondatokban. A tulajdonnevek helyes kezdése. A korosztály szókincsében megtalálható, a kiejtéstől eltérő írásmódú begyakorolt szavak helyesírása. A szavak helyes elválasztása.

12 Témakörök től rag helyesírása. A melléknév és fokozása. A fokozott melléknév helyesírása. A j hang kétféle jelölése igékben, főnevekben. Tananyag szövegek alkotásában. A fokozott melléknév helyesírásának gyakorlása. A nyelvtan és nyelvhelyességi ismeretek alkalmazása a nyelv használatában. Minimum követelmények Minimumot meghaladó követelmények Társadalmi ismeretek A magyar nemzet nagy történelmi eseményei, pl. honfoglalás, államalapítás, Mátyás kora, a török idők. Ünnepeink: családi, vallási, nemzeti ünnepek. A magyar nemzet jelképei. Nemzeti emlékhelyeink. Tánc és dráma Ritmus-, mozgás- és beszédgyakorlatokkal kombinált koncentrációs és memóriagyakorlatok. Fantáziajátékok. Történetek feldolgozása a dráma eszköztárával, bábjátékkal. Dramatizált elbeszélések, népszokások. Versek, legendák, történetek olvasása a nemzeti múlt nagy eseményeiről. Az olvasottak, látottak reprodukálása szóban, illusztrálása, csoportos megjelenítése szituációjátékkal. Műsorok összeállítása nemzeti ünnepeinkre. Szóbeli beszámoló családi ünnepekről. Beszámoló nemzeti jelképeinkről. A Szózat két versszakának kifejező előadása. Tájékozódás a lakóhely hagyományos ünnepi népszokásairól, irodalmi, történelmi emlékhelyeiről. Ritmikus mozgással és szöveggel összekapcsolt gyakorlatok: gyermek-versek előadása ritmus és mozgásváltással. Játék elképzelt tárgyakkal, el-képzelt személyek megjelenítése. Csoportos improvizációs játékok, rögtönzések alapszintű elemző megbeszélése. Részvétel a közös drámajátékokban, illetve a játékok készségfejlesztő gyakorlataiban. 4. osztály: A 2012/2013-as tanévtől a tantárgy tanítása teljes lefedettséggel kompetencia alapú programcsomaggal valósul meg. Témakör Kulturált nyelvi magatartás, beszédművelés A szövegjelentés kifejezése mondat és szövegfonetikai eszközökkel. A szöveg jelentésének megfelelő helyes dallam és nem verbális eszközök (testbeszéd) használata. Párbeszéd a mindennapi kommunikációban. Tananyag Az élőbeszéd és a fölolvasás tagolása helyes beszédlégzéssel, szünetekkel a szöveg jelentésének megfelelően. Párbeszédben alkalmazkodás a kommunikációs szerepcseréhez, a nem verbális eszközök összehangolása a beszédhelyzettel. Az aktív és passzív szókincs folyamatos gyarapítása különféle szövegekből más tantárgyakban előforduló szakkifejezésekkel, ritkábban használt szavakkal. Hiányos mondatok kiegészítése a szöveg- Minimum követelmények Érthető, folyamatos beszéd a minden-napi kommunikációban. A tanult udvarias nyelvi fordulatok használata mindennapi beszédhelyzetekben. Minimumot meghaladó követelmények

13 Témakör Tananyag környezetbe illő rokon értelmű szóval, kifejezéssel. Állandó szókapcsolatok gyűjtése. Részvétel a tanulócsoportban folyó beszélgetésben, vitában. Minimum követelmények Minimumot meghaladó követelmények Irodalomolvasás, szövegértés Prózai és verses népköltészeti alkotások a magyar és a hazai etnikumok népköltészetéből. Népmesék, mondák, legendák, népdalok, népi játékok, nép-szokások. Irodalmi mesék. Tündérmese, állatmese, tréfás és láncmese. A mesék szerkezeti és nyelvi jellemzői, mesemotívumok. A népdalok jellegzetes témái. Elbeszélések, regényrészletek, versek a klasszikus és a kortárs magyar irodalomból. Egyszerű szerkezetű gyermekregény. Az irodalmi szöveg művészi eszközei: né-hány alakzat: a megszemélyesítés, ritmus, rím, refrén. Olvasási készség A kifejező olvasás előkészítése olvasás-technikai gyakorlatokkal. A kritikai és kreatív olvasás. Néhány adat megismerése az olvasott művek szerzőjéről. Szövegelemző műveletek bővítése: szerkezet, tér, idő, összefüggések, kulcsszavak kiemelése, tömörítés, bővítés. Azonos témájú alkotások összehasonlítása. Egyszerű szövegek vázlatának elkészítése tanítói segítséggel. Érzelmek, emberi kapcsolatok fölismerése, értékelése a művekben. Több szem-pont figyelembevétele a szereplők viselkedésének megfigyelésében. A házi olvasmány előkészítése folyamatolvasással, otthoni elolvasása és megbeszélése közösen. Az önállóan megismert ifjúsági regénnyel kapcsolatos olvasmányélmény megosztása a társakkal. Művészi esz-közök fölismerése lírai és elbeszélő művekben. Nyelvi érdekességek, mű-vészi eszközök gyűjtése szövegből. A népköltészetről és a műköltészetről tanultak összefoglaló rendszerezése. A kifejező olvasás gyakorlása és a szövegben rejlő érzelmek kifejezése mondat és szövegfonetikai eszközök alkalmazásával. Párbeszédek elkülönítése fölolvasáskor mintakövetéssel. Az értelmező olvasás továbbfejlesztése tanítói és tanulói kérdések segítségével. A kritikai és kreatív olvasás megalapozása soros, az életkornak megfelelő tartalmú szöveg néma olvasása, a szövegértés bizonyítása a lényeg kiemelésével. Legnagyobb költőink, íróink nevének és a tőlük olvasott művek címének megjegyzése. Előzetes fölkészülés után ismert témájú szöveg folyamatos, a tartalmat kifejező fölolvasása. Húsz sort meghaladó szöveg néma olvasása, a szövegértés bizonyítása lényegkiemeléssel, vázlatkészítéssel. A tanult memoriterek kifejező bemutatása. Előzetes fölkészülés után ismert és ismeretlen szöveg folyamatos, kifejező olvasása.

14 Témakör Szóbeli és írásbeli szövegalkotás Tájékoztató szövegek: hirdetés, értesítés. A leírás, jellemzés tartalmi, szerkezeti jellemzői, nyelvi eszközei, a bemutatás sorrendje. A leírás szemléletessége. A levél, levelezőlap tartalmi és formai jellemzői, megszólítás, elbúcsúzás, dátum. A levélboríték címzése. Íráskészség Eszközszintű egyéni írás. Tanulási képesség, könyv és könyvtárhasználat Különböző információhordozók a lakó- helyi és az iskolai könyvtárban (folyóirat, hanglemez, hangkazetta, dia és videofilm). Ismerkedés folyóiratokkal. Tananyag Hirdetés, értesítés, meghívó megfogalmazása és tolmácsolása élőszóval társnak vagy közösségnek. Elbeszélő fogalmazás kiegészítése párbeszéddel írásban. A leírás, a jellemzés megfigyelése irodalmi példákon. Szemléletes leírás készítése egyszerű tárgyról, növényről, állatról, emberről. Figyelem a bemutatás sorrendjére, egésztől a rész felé. Levél, levelezőlap írása választott partnernek, a levél, levelezőlap formájára, címzésére vonatkozó szabályok megtartásával, a címzetthez alkalmazkodó stílusban, a szokásos nyelvi fordulatok, megszólítások használatával. Olvasmányok reprodukálása szóban tömörítéssel, néző-pontváltással. Fogalmazástechnikai gyakorlatok, szövegjavítás segítséggel. Olvasható, tetszetős és rendezett írás. Az írott szöveg (vázlat, fogalmazás) önálló elrendezése a lapon (lapszélek, betű és sortávolság megtartása). A gyerekeknek szóló ismeretterjesztő művekből, folyóiratokból információk gyűjtése és az adatokkal a tanultak kiegészítése. Vázlat alapján beszámoló szükség esetén tanítói segítséggel ismeretterjesztő olvasmányokról, megfigyelésekről, kísérletekről. Beszámoló egyéni élményről, olvasmányokról. Mesegyűjtemények, gyerekek részére készült verseskötetek keresése. Eligazodás a gyerekeknek készült segédkönyvek (lexikon, enciklopédia, kétnyelvű szótár) használatában. Köz-mondások, szólások, állandó szókapcsolatok jelentésének megismerése kézikönyvekből. Minimum követelmények A mondanivaló értelmes megfogalmazása szóban. Rendezett, olvasható írás a margó, a betű és szótávolság megtartásával. A könyvek önálló keresése a könyvtárban. A könyvek tartalomjegyzékének használata. Minimumot meghaladó követelmények A mondanivaló értelmes, érdeklődést felkeltő megfogalmazása szóban.

15 Témakör Nyelvtani és helyesírási ismeretek A szófajokról tanult ismeretek össze-foglalása és kibővítése. Az igemódok, a tulajdonnév fajtái: személy-, állatnév, földrajzi név, márka, intézménynév, a cím. A főnév ragos alakjai (a val, -vel rag). A névutós és névelős főnév. A tulajdonnévből képzett melléknév egyszerű esetei. A számnév és fajtái, a határozatlan számnév fokozása. A keltezés. A mondatfajták ismétlése, kapcsolatuk az igemódokkal. Az eddig tanult ismeretek rendezése: hangok, ábécé, betűrend, a szótő és a toldalékok: egyszerű és összetett szavak. A nyelvhelyességi és helyesírási ismere-tek öszszefoglalása. Társadalmi ismeretek A magyar nemzet nagy történelmi eseményei: Rákóczi kora és alakja, a XIX. és XX. Század nagy államférfii, művészei, tudósai, felfedezői, utazói. Tananyag A tanult szófajok fölismerése a szövegben és megnevezésük konkrét példákban. Az igealakok helyesírásának gyakorlása. A jövő idő változatos kifejezése. A kijelentő, a feltételes, a felszólító módú igealakok fölismerése és helyesírásuk gyakorlása. A tanuló környezetében és olvasmányaiban előforduló tulajdonnevek fajtáinak ismerete, helyesírásuk gyakorlása, helyes alkalmazásuk a fogalmazásokban. A főnév ragos alakjának fölismerése, a val, -vel ragos főnevek helyesírásának gyakorlása az egyszerűbb esetekben. A névutós főnév helyesírása, a leggyakoribb névutók ismerete. A határozott és határozatlan névelő szerepének megkülönböztetése és helyes használatuk. A tanult hagyományos írásmódú személynevek biztos helyesírása, a lakóhely földrajzi neveinek helyes lejegyzése. A tulajdonnevekből képzett egyszerűbb i képzős melléknevek helyesírása. A határozott és a határozatlan számnév fölismerése, a számoknak betűvel való leírása és a keltezés írása. Az igemódok tudatos használata a különféle mondatfajtákban. Az ly-os szavak körének bővítése. A szóalakok helyesírásának gyakorlása szótagolással és/vagy szóelemzéssel. Az összetett szavak fölismerése és elválasztásuk. Történetek megismerése a magyarság múltjának nevezetes eseményeiről, kiemelkedő személyiségeiről, tetteiről, az emberek életmódjáról az egyes korokban. Tájékozódás a történelmi időben: évszázad, évezred. A régió, a lakóhely történelmi, irodalmi emlékeiről adatok gyűjtése, beszámoló a szerzett ismeretekről. Minimum követelmények A mondat kezdése nagybetűvel, a mondatfajták megnevezése konkrét esetekben, záró írásjelük használata. A szavak szófajának, az egyalakú szótöveknek és a tanult toldalékoknak fölismerése, a toldalékos alakok meg-felelő helyesírása. Az igealak felismerése, az ige és az igekötő kapcsolatának helyesírása. A tulajdon-nevek tanult eseteinek nagybetűs kezdése. A többes szám fölismerése, a melléknév, a határozatlan számnév fokozott alakjának helyes írásmódja. Tanítói javítással vagy tanulói önellenőrzéssel feltárt hibák javítása segítséggel. Minimumot meghaladó követelmények A szófajok felismerése, megnevezése. A tanult toldalékok helyes alkalmazása. Az igéről tanultak helyes alkalmazása. A főnévről tanultak helyes alkalmazása. A melléknévről tanultak helyes alkalmazása. A számnévről tanultak helyes alkalmazása.

16 Témakör Tánc és dráma Ritmus-, mozgás- és beszédgyakorlatok, kombinált koncentrációs és memória-gyakorlatok. Fantáziajátékok. Egyszerűbb drámai konvenciók megismerése. A színházi formanyelv alapjai. Történetek földolgozása a dráma eszköztárával. Színházi, bábszínházi előadás megtekintése. Tananyag Térkitöltő, térhasználó gyakorlatok: játékos, mozgással és szöveggel összekapcsolt ritmikus gyakorlatok. Játék elképzelt és valóságos helyzetek megjelenítésével. Egész csoport és kiscsoportos játék: állóképek. A szerkezet érzékelése (jelenet, felvonás), a kezdet és a vég fölisme-rése térbeli és időbeli struktúrákban: a színházi előadás formai elemei (díszlet, berendezés, jelmez, kellék, fény és hanghatások). Csoportos improvizációs játékok, közös dramatizálás a tanult konvenciók alkalmazásával. Rögtönzések és a látott előadások alapszintű elemző megbeszélése. Minimum követelmények Részvétel a csoportos történetalkotásban, az improvizációkban és az elemző beszélgetésekben. Minimumot meghaladó követelmények

17 Felső tagozat Magyar irodalom 5. évfolyam A tantárgy elsődleges célja a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulás eredményességéhez szükséges kulcskompetenciák, készségegyüttesek és tudástartalmak megalapozásának a folytatása. A tanulók hallott és írott szövegalkotási és szövegértési kompetenciának fejlesztése a kognitív folyamatok, az életkori sajátosságok és az egyéni képességek figyelembevételével. A kerettanterv úgy tekint erre a fejlesztési periódusra, mint amely már lehetőséget nyújt az irodalom jelenségének mélyebb megértésére. Nemcsak a kultúra hordozójának tekinti az irodalmat, és nemcsak a kommunikáció egyik változatának, hanem például a János vitéz, a mesék és a közösen megismert regények során a nagy emberi kérdésfeltevésekkel való ismerkedés helyének is. Ennek előfeltétele a tanterv, az iskola és a nevelő részéről, hogy vegye figyelembe a tanuló életkorából fakadó absztrakciós szintjét. A tanuló részéről pedig az, hogy legyen partner azoknak a képességeknek a kialakításában, amelyek az effajta irodalomértéshez elengedhetetlenek. Az 5 évfolyamon számos képességszintet el kell érni. Beszédkészség szempontjából a tanuló beszéde fejlődjön tovább a megfelelő artikuláció, szókincs és nyelvhelyesség szempontjából. A hallott szövegről legyen képes rövid szóbeli összefoglalást adni. Megszólalásaiban magyarórán és azon kívül is alkalmazkodjék a hallgatósághoz és a beszédhelyzethez. Olvasás szempontjából legyen képes érzékelni a szövegek műfaji különbségeit. Tudjon néhány mondatos véleményt megfogalmazni az olvasottakról szóban és írásban. Legyen képes rövidebb szövegek alkotására, személyes és olvasmányélmények megfogalmazására. Tanulási képesség szempontjából jó, ha a tanuló képes különböző vázlatok felhasználására különböző témájú, műfajú szövegek megértésére, megfogalmazására. Szövegértés szempontjából szükséges a globális, információkereső, értelmező és reflektáló olvasás, továbbá tartalommondás; a cím és a szöveg kapcsolatának magyarázatása; a címadás. Irodalomismeret szempontjából a tanuló ebben a szakaszban megfigyeli a költői nyelv néhány sajátosságát, a műfajok némelyikét, a szerkezetiség némely megnyilvánulásait, a téma és hangulat változatait, a szereplő, az elbeszélő kérdésköreinek némely aspektusát, továbbá a tantervben számára előírt fogalmakat. Erkölcsi ítélőképesség szempontjából megismerkedik a tetszésnyilvánítás árnyaltabb nyelvi formáival, a különböző kultúrák és eltérő vélemények tiszteletben tartásának fontosságával.

18 Éves óraszám: Heti óraszám: 2 2,5 A könyvek varázsa Mesék bűvöletében Petőfi Sándor: János vitéz Múltunk a mítoszokban A Biblia világa Ez a föld a mi hazánk (Táj, szülőföld; Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk Az ember világa (Család, gyerekek és szülők; barátság, emberi kapcsolatok) Ismétlések, rendszerezések, számonkérések Órakeret 3 óra 20 óra 25 óra 4 óra 4 óra 16 óra 10 óra 8 óra Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A könyvek varázsa Órakeret 3 óra Művek az olvasásról, a tömegkommunikációs eszközökről, az internetezésről és hatásaikról. A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai Annak felismertetése, hogy az olvasás jelentős szerepet játszik a személyiség formálásában, a képzelet, a szövegalkotás, a szövegértés fejlesztésében. Az olvasási kedv erősítése. A számítógép-használat előnyei és káros hatásai. Érvek és ellenérvek megfogalmazása adott témában. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Művek a világ- és magyar irodalomból az olvasásról, a számítógép-használatról és hatásaikról. Pl.: Michael Ende: Előszó helyett: Szigorúan véve, Petőcz András: Internetvers.András: A tanuló azonosítja a művekben megjelenített témát, gondolatot, érzelmet, hangulatot; ismert műfajú művek olvasásával, értelmezésével érveket és ellenérveket fogalmaz meg bizonyos kérdésekben. Dráma és tánc: kifejező beszéd, történetmondás.

19 Kulcsfogalmak/ fogalmak Olvasás.

20 Tematikai egység/ Fejlesztési cél Mesék bűvöletében Órakeret 20 óra Előzetes tudás A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai Népmesék, műmesék. Verses és prózai formájú mesék. A mese műfaji változatai. Mesehősök, meseformulák. Meseírók, mesegyűjtők (magyar és világirodalmi, valamint kortárs példákkal). Tájékozottság a lakóhely néhány kulturális sajátosságáról. Annak felismerése, hogy a mesék segítenek alapvető magatartásformák,erkölcsi értékek megismerésében és értékelésében. Meseélmények, mesehősök, mesei fordulatok, mesei jellemzők felidézése, rendszerezése, kreatív gyakorlatok, mesemondás. Újabb mesék megismerése, a műfaji változatok tudatosítása. A befogadói képességek fejlesztése: a valóság és fikció különbségének belátása, mesék verses és prózai formáinak tudatosítása. A fogalmi gondolkodás fejlesztése a mesékkel kapcsolatos fogalmak alkalmazásával. Szóbeli kifejezésformák: történetmondás, cselekményismertetés, mesehősök bemutatása; művek, részletek előadása. A szűkebb környezethez való kötődés alakítása, az értékek megbecsülése. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok Mesék. Nép- és műmesék. Hazai nemzetiségek és más népek meséi. Verses és prózai formájú mesék. Meseregény(ek), meseregényrészletek. Példák különféle műfaji változatokra (pl. tündér-varázsmese, valódi mese, hősmese, csalimese, láncmese, hazugságmese, tréfás mese). (Pl. Tündérszép Ilona és Árgyélus, Az okos lány, A bolond falu, egy cigánymese.) Állatmesék verses és prózai formában (egy téma több variánsa, pl. La Fontaine klasszikus történetei és új átdolgozások). J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve. A lakóhely kultúrája. A tanuló ismert műfajú művek olvasásával, értelmezésével illeszkedik az új nevelésioktatási szakasz irodalmi/képességfejlesztési folyamatába (átismétel, felidéz); megismer műveket a magyar népmesék, műmesék, hazai nemzetiségek és más népek meséi köréből; tudatosítja a mese különféle műfaji változatainak, illetve egy-egy mű variánsainak létezését, a népmese és a műmese fogalmát; tudatosítja a valóság és mese (fikció) különbségét; egy-egy feldolgozás verses és prózai formáját; alkalmazni tudja a műfajjal kapcsolatos legfontosabb fogalmakat; képes cselekményismertetés- Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: történetekben a valós és a fiktív elemek megkülönböztetése. Dráma és tánc: kifejező beszéd, mesemondás. Hon és népismeret: helyi hagyományok, hazai nemzetiségek kultúrája és hagyományai.

21 Irodalmi művekhez kapcsolódó szövegalkotási feladatok készítése különféle műfajokban. Ajánlás a helyi tanterv időkeretéből felhasználható órákra: Népdalok. A népköltészet hatása Petőfi Sándor verseiben (Megy a juhász szamáron ). re, hős-bemutatásra; megtanul és előad művet/műrészletet; képes az elbeszélés, jellemzés közlésformáinak gyakorlására; megismer valamely népi hagyományt lakóhelye vonatkozásában. Kulcsfogalmak/ fogalmak Népmese, tündérmese, csalimese, állatmese (fabula), meseregény, mesealak, meseformula, meseszám; vers, próza. Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A tematikai egység nevelésifejlesztési céljai Petőfi Sándor: János vitéz Órakeret 25 óra Mesék; mesehős, kaland. Cselekmény, helyszínek, elbeszélés, párbeszéd, leírás. Verses epikai művek, verselés, rímelés. Petőfi néhány lírai alkotása (köztük: Anyám tyúkja, Füstbe ment terv, Nemzeti dal). Elbeszélés, leírás, jellemzés, levél; mindennapi tájékoztató szövegek. Magatartásformák megítélése, az erkölcsi jó és rossz elkülönítése, azonosulás erkölcsi értékekkel (pl. hűség, bátorság). A János vitéz olvasása, részletes feldolgozása folyamatában felismer epikai jellemzőket, adott szempontokból elemzi és minősíti a művet (pl. tér, idő, cselekmény, szereplő, elbeszélő). Megismeri, megérti és képes jellemezni a szereplőket; együttműködik a mű poétikai, nyelvi sajátosságainak feltárásában. Szóbeli és írásbeli fogalmazási képessége különböző közlésformájú önálló gyakorlatok révén fejlődik. Képessé válik élménye, véleménye megosztására, memoriterek előadására. Az olvasott irodalmi műhöz (is) kapcsolódóan az elbeszélés, a leírás, a jellemzés közlésformáinak gyakorlása, rövid érvelő szövegek készítése. Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok A János vitéz cselekménye, szerkezete. A mű mesei elemei (cselekmény, hősök) népies elbeszélő költemény/verses mese. A tanuló ismeri az epikai műnem jellegét (tér, idő, cselekmény, szereplő, elbeszélő); elemzi és minősíti ezeket a viszonyokat, szempontokat a Erkölcstan: társas kapcsolatok, segítő kapcsolatok, felnőtté válás, beavatás. Ének-zene: ritmusérzék

22 Kukorica Jancsi útja, tettei, választásai (értelmezés, jellemzés). A megjelenítés eszközei (az egységenkénti feldolgozás során néhány poétikai eszköz megismerése: képek, pl. hasonlat, megszemélyesítés, metafora; alakzatok, pl. ellentét, párhuzam, felsorolás, megszólítás, felkiáltás, kérdés). Verselési elemzések, ritmizálási gyakorlatok. A szűkebb környezethez való kötődés alakítása. Kulcsfogalmak/ fogalmak János vitéz részletes feldolgozása során; - jellemzi a mű szereplőit; megismeri a kapcsolódó elméleti fogalmakat (pl. népiesség, verses epika; elbeszélő költemény); megkezdi az ismerkedést a poétikai eszközökkel a szóképek, alakzatok felismerése, megnevezése ettől kezdve folyamatos feladat; felismeri a versritmust; képes önálló szövegalkotási feladatok megoldására (különféle közlésformák; nézőpontváltás stb.); képes az elbeszélés, leírás, jellemzés közlésformáinak gyakorlására; néhány, különféle típusú, a mindennapokban megjelenő írott és elektronikus szöveg elkészítésére; képes saját véleményének megfogalmazására, érvelő szövegek készítésére; alkalmas memoriterek előadására (szövegrészletek a műből); megismer valamely kulturális, népi hagyományt lakóhelye vonatkozásában képes az elbeszélés, leírás, jellemzés közlésformáinak gyakorlására. fejlesztése, ritmizálás. Vizuális kultúra; mozgóképkultúra és médiaismeret: illusztrációk, a János vitéz rajzfilmen, hangoskönyvben. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek; természetismeret; matematika; vizuális kultúra: narratív szövegek, leírások, érvelő szövegek alkotása. Epika, elbeszélő költemény; hasonlat, megszemélyesítés, metafora, ellentét, párhuzam; ritmus, ütemhangsúlyos verselés, verssor, ütem, felező 12-es sorfajta, páros rím, leírás.

HELYI TANTERV TILDY ZOLTÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS MŰVÉSZETI ISKOLA. 5. évfolyam

HELYI TANTERV TILDY ZOLTÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS MŰVÉSZETI ISKOLA. 5. évfolyam HELYI TANTERV TILDY ZOLTÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS MŰVÉSZETI ISKOLA 5. évfolyam A tantárgy elsődleges célja a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulás eredményességéhez szükséges kulcskompetenciák, készségegyüttesek

Részletesebben

Funkcionális analfabétizmus felszámolása programterv

Funkcionális analfabétizmus felszámolása programterv Funkcionális analfabétizmus felszámolása programterv TÉA- ÓA- Z 1-2 TATAO FOGAA, TÉNYÉG, ÓDZ FADAT A magyar ábécé kis- és nagybetűinek felismerése nyomtatott és kézírásos formában. A magyar ábécé kis-

Részletesebben

A GULNER GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM HELYI TANTERVE

A GULNER GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM HELYI TANTERVE A GULNER GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM HELYI TANTERVE 1 2. évfolyam 2015. 1. CÉLOK ÉS FELADATOK Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja

Részletesebben

Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez Magyar nyelv és irodalom 4. osztály

Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez Magyar nyelv és irodalom 4. osztály Oktatási célok: Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez Magyar nyelv és irodalom 4. osztály - irodalmi kifejezésformák, stílusbeli és szerkezeti sajátosságok felfedeztetése; - a magyar nyelv és a magyar

Részletesebben

KAPOSFŐ HELYI TANTERV

KAPOSFŐ HELYI TANTERV KAPOSFŐ HELYI TANTERV 4.6. A német nemzetiségi nyelvoktatás Bevezetésének indoklása Az iskola a szülők igénye alapján vállalta fel a német nemzetiségi nyelvoktatást, amelyet sokszínű tartalmi és módszertani

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉVFOLYAM: 3. Heti óraszám: 8 Évi összóraszám: 296 Ebből 80 % 237 óra a kerettantervben meghatározott tananyag feldolgozása, 20 % 59 óra az iskola érték- és célrendszerének megfelelő

Részletesebben

Mondatkiegészítés adott. Az írásmódtól eltérô. Mondatalkotás. pótlása. Hosszú mássalhangzós. Másolás. Mondatvégi írásjelek

Mondatkiegészítés adott. Az írásmódtól eltérô. Mondatalkotás. pótlása. Hosszú mássalhangzós. Másolás. Mondatvégi írásjelek 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Felmérés a tanév elején Az alsó és felsô ívelésû betûcsoportok Felsô hurkolású betûk C-s kapcsolás alsó ívelés után Kis horogvonallal kapcsolódó betûk Kis horogvonal után c-s kapcsolás

Részletesebben

Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez Magyar nyelv és irodalom 3. osztály

Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez Magyar nyelv és irodalom 3. osztály Oktatási célok: Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez Magyar nyelv és irodalom 3. osztály - irodalmi kifejezésformák, stílusbeli és szerkezeti sajátosságok felfedeztetése; - a magyar nyelv és a magyar

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom

Magyar nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom 1. évfolyam A tanuló érthetően beszéljen, legyen tisztában a szóbeli kommunikáció alapvető szabályaival, alkalmazza őket. Szavakat és szópárokat tudjon utánmondással, helyes idő-tartammal

Részletesebben

KAPOSFŐ HELYI TANTERV

KAPOSFŐ HELYI TANTERV KAPOSFŐ HELYI TANTERV 4.6. A német nemzetiségi nyelvoktatás Bevezetésének indoklása Az iskola a szülők igénye alapján vállalta fel a német nemzetiségi nyelvoktatást, amelyet sokszínű tartalmi és módszertani

Részletesebben

Magyar nyelvtan tanmenet 4. osztály

Magyar nyelvtan tanmenet 4. osztály COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA Magyar nyelvtan tanmenet 4. osztály 2013/2014 Tanítók: Tóth Mária, Buruncz Nóra Tankönyvcsalád: Nemzeti Tankönyvkiadó Anyanyelvünk világa 4. osztály

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK HELYI TANTERV... 4

TARTALOMJEGYZÉK HELYI TANTERV... 4 5-8. OSZTÁLY TARTALOMJEGYZÉK HELYI TANTERV... 4 ALAPFOKÚ NEVELÉS-OKTATÁS SZAKASZA, FELSŐ TAGOZAT, 5 8. ÉVFOLYAM... 4 AZ 5-8. ÉVFOLYAM TANTÁRGYI RENDSZERE ÉS AZ ÓRASZÁMOK... 11 MAGYAR IRODALOM... 12 MAGYAR

Részletesebben

Magyar nyelv. 6. évfolyam. Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Magyar nyelv

Magyar nyelv. 6. évfolyam. Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Magyar nyelv Magyar nyelv 6. évfolyam A tantárgy elsődleges célja a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulás eredményességéhez szükséges kulcskompetenciák, készségegyüttesek és tudástartalmak megalapozásának a folytatása.

Részletesebben

Magyar irodalom 5-8. évfolyam. 5. évfolyam

Magyar irodalom 5-8. évfolyam. 5. évfolyam Magyar irodalom 5-8. évfolyam 5. évfolyam A tantárgy elsődleges célja a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulás eredményességéhez szükséges kulcskompetenciák, készségegyüttesek és tudástartalmak megalapozásának

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom NYELVTAN TANMENET 3. osztály Készítette: Kő Nóra

Magyar nyelv és irodalom NYELVTAN TANMENET 3. osztály Készítette: Kő Nóra Magyar nyelv és irodalom NYELVTAN TANMENET 3. osztály Készítette: Kő Nóra 2019. szeptember 2. Új tananyag feldolgozása Képességfejlesztés, összefoglalás, gyakorlás, ellenőrzés Teljes óraszám Tanév eleji

Részletesebben

Tagolatlan mondat szavakra tagolása, helyes leírása Ellenőrzés

Tagolatlan mondat szavakra tagolása, helyes leírása Ellenőrzés táblák:layout 1 2008.06.13. 6:37 Oldal 18 1. Ismétlés A 2. osztályos szóanyag szavainak másolása írott és nyomtatott betűkről Tollbamondás Szógyűjtés képről, a gyűjtött szavak leírása 2. Ismétlés A 2.

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉVFOLYAM: 4, Heti óraszám: 7 Évi összóraszám: 259 Ebből 80 % 207 óra a kerettantervben meghatározott tananyag feldolgozása, 20 % 52 óra az iskola érték- és célrendszerének megfelelő

Részletesebben

2013/14. tanév. 3.osztály

2013/14. tanév. 3.osztály 2013/14. tanév Magyar és tanmenet 3.osztály Tanító: Kottyán Dóra, Törzsökné Peske Edina Tankönyv:Földvári Erika munkatankönyv I-II. Földvári Erika munkatankönyv Éves óraszám:148 óra ( heti 4 óra) 1.hét

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Általános iskola Magyar nyelv és irodalom Évfolyam: 1 Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Vizsga típusa: Írásbeli Követelmények, témakörök:

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1 Célok és feladatok MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. évfolyam A nyelv kultúrát közvetít, lehetővé teszi az értékek megismerését és az azokhoz való viszonyulási lehetőségek széles tárházát. Segít megérteni

Részletesebben

HELYI TANTÁRGYI RENDSZER. NÉMET NYELV ÉS IRODALOM Évfolyam: 1-4.

HELYI TANTÁRGYI RENDSZER. NÉMET NYELV ÉS IRODALOM Évfolyam: 1-4. NEMZETISÉGI NYELV ÉS IRODALOM Tantárgy: (helyi) Évfolyam: 1-4. Óraszámok Tantárgy Óraszám évfolyamonként 1. 2. 3. 4. Német nyelv és irodalom 5 5 5 5 Éves óraszám 180 180 180 180 Témakörök Tematikai egység

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom

Magyar nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotás érthetően beszél; megérti az egyszerű magyarázatokat, utasításokat és társai közléseit. A kérdésekre értelmesen

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1 4. évfolyam

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1 4. évfolyam MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1 4. évfolyam Célok és feladatok A magyar nyelv és irodalom tanítása az alsó tagozaton alapozó jellegű. A családi és az óvodai anyanyelvi nevelés eredményeiből kiindulva intenzíven

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1 4. ÉVFOLYAM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1 4. ÉVFOLYAM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1 4. ÉVFOLYAM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 2 CÉLOK ÉS FELADATOK A magyar nyelv és irodalom tanítása az alsó tagozaton alapozó jellegű, sokrétű feladatrendszerből

Részletesebben

írás (szürkével elkülönítve)

írás (szürkével elkülönítve) Én és a szeptember ismétlés, gyakorlás hónap hét óra blokk időterv Kommunikációs és írástechnikai készségek-képességek fejlesztése (tanmeneti ajánlás; Írás, 2. évfolyam, 55 óra - KOMP-könyvek) téma (beszéd,

Részletesebben

TÁMOP 3.4.3 08/2 Iskolai tehetséggondozás MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR

TÁMOP 3.4.3 08/2 Iskolai tehetséggondozás MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR TÁMOP 3.4.3 08/2 MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR TÁMOP 3.4.3 08/2 TÁMOP 3.4.3 08/2 Elsődleges cél volt a gyermek személyiségét több irányból fejleszteni a kiemelkedő képességeit tovább csiszolni, a testilelki komfortérzetét

Részletesebben

HELYI TANTERV. Tildy Zoltán Általános Iskola. Magyar nyelv

HELYI TANTERV. Tildy Zoltán Általános Iskola. Magyar nyelv HELYI TANTERV Tildy Zoltán Általános Iskola Magyar nyelv 5. évfolyam A tantárgy elsődleges célja a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulás eredményességéhez szükséges kulcskompetenciák, készségegyüttesek

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM évfolyam

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM évfolyam MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1 4. évfolyam Célok és feladatok A magyar nyelv és irodalom tanítása az alsó tagozaton alapozó jellegű. A családi és az óvodai anyanyelvi nevelés eredményeiből kiindulva intenzíven

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. évfolyam 1 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. évfolyam Célok és feladatok A magyar nyelv és irodalom tanítása az alsó tagozaton alapozó jellegű, sokrétű feladatrendszerből álló

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MOZAIK KERETTANTERVRENDSZER AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK SZÁMÁRA NAT 2003 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. évfolyam B változat Készítette: Földvári Erika A kerettantervrendszert szerkesztette és megjelentette: MOZAIK

Részletesebben

TANTÁRGYI PROGRAM. 2. osztály. Éves óraszám: 74 óra 2 óra/hét. fogalmak, ismeretek Új tantárgyunk: az anyanyelv. Bevezetés. A beszéd és az írás.

TANTÁRGYI PROGRAM. 2. osztály. Éves óraszám: 74 óra 2 óra/hét. fogalmak, ismeretek Új tantárgyunk: az anyanyelv. Bevezetés. A beszéd és az írás. 112 Éves óraszám: 74 óra 2 óra/hét TANTÁRGYI PROGRAM 2. osztály Témakör, óraszám A beszéd és az írás 1 2. óra A hangok és a betûk A betûrend 3 5. óra A beszédhangok keletkezése A magánhangzók csoportosítása.

Részletesebben

HELYI TANTÁRGYI RENDSZER MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

HELYI TANTÁRGYI RENDSZER MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Tantárgy: (helyi) MAGYAR NYELV IRODALOM Évfolyam: 1. 2-4. 2-4. Óraszámok Tantárgy Óraszám évfolyamonként 1. 2. 3. 4. Magyar nyelv és irodalom 8 Magyar nyelv 4 3 3 Irodalom 4 5 4 Éves óraszám 288 288 288

Részletesebben

B.) HELYI TANTERV (Tantárgyi felosztás) KERETTANTERV AZ ALAPFOKÚ NEVELÉS-OKTATÁS BEVEZETŐ ÉS KEZDŐ SZAKASZÁRA (1-4. évfolyam) Célok és feladatok

B.) HELYI TANTERV (Tantárgyi felosztás) KERETTANTERV AZ ALAPFOKÚ NEVELÉS-OKTATÁS BEVEZETŐ ÉS KEZDŐ SZAKASZÁRA (1-4. évfolyam) Célok és feladatok 1 B.) HELYI TANTERV (Tantárgyi felosztás) I. KERETTANTERV AZ ALAPFOKÚ NEVELÉS-OKTATÁS BEVEZETŐ ÉS KEZDŐ SZAKASZÁRA (1-4. évfolyam) Célok és feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza az iskolába

Részletesebben

Magyar nyelv 1 tanterv (óvoda, általános és középiskola)

Magyar nyelv 1 tanterv (óvoda, általános és középiskola) Schola Europaea Főtitkári Hivatal Hivatkozás: 2006-D-342-hu-4 Eredet: HU Magyar nyelv 1 tanterv (óvoda, általános és középiskola) AZ EURÓPAI ISKOLÁK LEGFELSŐBB TANÁCSA JÓVÁHAGYÁSÁVAL A 2006. április 25

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA 1 4. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA 1 4. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA Célok és feladatok MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA 1 4. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA Az anyanyelvi képzés befolyásolja a többi műveltségi terület tanítását, elsajátítását, az anyanyelvi kompetencia fejlesztése

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom 1-4. évfolyam. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM HELYI SZAKTÁRGYI TANTERV (1-4. évfolyam ) Célok és feladatok

Magyar nyelv és irodalom 1-4. évfolyam. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM HELYI SZAKTÁRGYI TANTERV (1-4. évfolyam ) Célok és feladatok 1. oldal MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM HELYI SZAKTÁRGYI TANTERV (1-4. évfolyam ) 2007 Célok és feladatok A magyar nyelv és irodalom tanítása az alsó tagozaton alapozó jellegű, sokrétű feladatrendszerből álló

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. BEVEZETŐ ÉS KEZDŐ SZAKASZ (1 4. évfolyam)

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. BEVEZETŐ ÉS KEZDŐ SZAKASZ (1 4. évfolyam) MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM BEVEZETŐ ÉS KEZDŐ SZAKASZ (1 4. évfolyam) BEVEZETÉS ALAPELVEK, CÉLOK Az általános iskola kezdő szakaszában a magyar nyelv és irodalom tantárgy legalapvetőbb célja az anyanyelvi

Részletesebben

1. Nagy betűk - először a magánhangzók: A E U Ú I Í O Ó É Á Ü Ű Ö Ő - utána a mássalhangzók: M L H T S K R N B Z G V D SZ P C GY J CS NY F TY ZS LY

1. Nagy betűk - először a magánhangzók: A E U Ú I Í O Ó É Á Ü Ű Ö Ő - utána a mássalhangzók: M L H T S K R N B Z G V D SZ P C GY J CS NY F TY ZS LY 1. Nagy betűk - először a magánhangzók: A E U Ú I Í O Ó É Á Ü Ű Ö Ő - utána a mássalhangzók: M L H T S K R N B Z G V D SZ P C GY J CS NY F TY ZS LY DZ X DZS Előnyei: - magánhangzót könnyebb megtanulni

Részletesebben

3. évfolyam. 3-4. évf. Magyar nyelv és irodalom

3. évfolyam. 3-4. évf. Magyar nyelv és irodalom 3. évfolyam A beszédkészség, a szóbeli szövegek megértésének, értelmezésének és alkotásának fejlesztése képezi alapját és kiinduló pontját valamennyi újonnan megtanulásra kerülő nyelvi tevékenységnek.

Részletesebben

VII. Az iskola helyi tanterve

VII. Az iskola helyi tanterve Kerettanterv Helyi tanterv - Boldog 1. VII. Az iskola helyi tanterve VII. 1. A tantervkészítés szempontjai Nevelőtestületünk a pedagógiai program módosítása során az alábbi szempontok figyelembe vételével

Részletesebben

Helyi tanterv. Magyar nyelv és irodalom. 1-2. évfolyam

Helyi tanterv. Magyar nyelv és irodalom. 1-2. évfolyam Helyi tanterv Magyar nyelv és irodalom 1-2. évfolyam Célok és feladatok: A magyar nyelv és irodalom alsó tagozatos tanításának célja, hogy az életkori sajátosságok figyelembevételével elindítsa a kisgyermeket

Részletesebben

Magyar irodalom 5-8. évfolyam

Magyar irodalom 5-8. évfolyam Magyar irodalom 5-8. évfolyam 5. évfolyam Éves óraszám: 72 Heti óraszám: 2 A könyvek varázsa Mesék bűvöletében Petőfi Sándor: János vitéz Múltunk a mítoszokban A Biblia világa Ez a föld a mi hazánk (Táj,

Részletesebben

A projektidőszak (szeptember-november) tanterve. Anyanyelvismeret III.-IV. Osztály

A projektidőszak (szeptember-november) tanterve. Anyanyelvismeret III.-IV. Osztály Proiect cofinanțat din Fondul Social European prin Programul Operațional Sectorial Dezvoltarea Resurselor Umane 2007-2013 Investește în oameni! Axa prioritară 1 Educație și formare profesională în sprijinul

Részletesebben

Irodalom Szövegértés, szövegfeldolgozás 9. NY Órakeret:36 óra

Irodalom Szövegértés, szövegfeldolgozás 9. NY Órakeret:36 óra / Fejlesztési cél Irodalom Szövegértés, szövegfeldolgozás 9. NY :36 óra Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése és alkotása 11 óra A beszéd zenei eszközei: dallam, hangsúly, tempó, hangerő, szünet; beszédhelyzet;

Részletesebben

TANMENETJAVASLAT. a nyelvtan és helyesírás tanításához a 3. évfolyam számára

TANMENETJAVASLAT. a nyelvtan és helyesírás tanításához a 3. évfolyam számára TANMENETJAVASLAT a nyelvtan és helyesírás tanításához a 3. évfolyam számára Készült: Az Apáczai Kiadó Kerettanterve és Fülöp Mária Szilágyi Ferencné Nyelvtan és helyesírás munkáltató tankönyve alapján

Részletesebben

Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez Magyar nyelv és irodalom 2.osztály

Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez Magyar nyelv és irodalom 2.osztály Oktatási célok: Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez Magyar nyelv és irodalom 2.osztály - a szövegértő olvasás előkészítése; - az irodalmi alkotások befogadásának megalapozása; - szépirodalmi és ismeretterjesztő

Részletesebben

KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIA A FŐBB TARTALMI VÁLTOZÁSOK ÁTTEKINTÉSE

KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIA A FŐBB TARTALMI VÁLTOZÁSOK ÁTTEKINTÉSE KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIA A FŐBB TARTALMI VÁLTOZÁSOK ÁTTEKINTÉSE TÖRVÉNYI ELŐÍRÁSOK 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rend. 165. (4) A könyvtárostanár a nevelő-oktató tevékenységét könyvtárpedagógiai program alapján

Részletesebben

Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez az 51/2012 (XII: 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.1. kerettanterv alapján

Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez az 51/2012 (XII: 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.1. kerettanterv alapján Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez az 51/2012 (XII: 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.1. kerettanterv alapján Oktatási célok: Magyar nyelv és irodalom 1. osztály - az olvasástanulás előkészítése;

Részletesebben

KERETTANTERV AZ ALAPFOKÚ NEVELÉS- OKTATÁS BEVEZETŐ ÉS KEZDŐ SZAKASZÁRA. (1-4. évfolyam)

KERETTANTERV AZ ALAPFOKÚ NEVELÉS- OKTATÁS BEVEZETŐ ÉS KEZDŐ SZAKASZÁRA. (1-4. évfolyam) KERETTANTERV AZ ALAPFOKÚ NEVELÉS- OKTATÁS BEVEZETŐ ÉS KEZDŐ SZAKASZÁRA (1-4. évfolyam) Célok és feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti

Részletesebben

A NEMZETI ALAPTANTERV ALAPJÁN ÁTDOLGOZOTT HELYI TANTERV ALSÓ TAGOZAT 1-4 ÉVFOLYAM

A NEMZETI ALAPTANTERV ALAPJÁN ÁTDOLGOZOTT HELYI TANTERV ALSÓ TAGOZAT 1-4 ÉVFOLYAM II. RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY 4243 TÉGLÁS A NEMZETI ALAPTANTERV ALAPJÁN ÁTDOLGOZOTT HELYI TANTERV ALSÓ TAGOZAT 1-4 ÉVFOLYAM 2007. DECEMBER Kiegészítve 2011.

Részletesebben

KERETTANTERV AZ ALAPFOKÚ NEVELÉS-OKTATÁS BEVEZETÕ ÉS KEZDÕ SZAKASZÁRA (1 4. évfolyam)

KERETTANTERV AZ ALAPFOKÚ NEVELÉS-OKTATÁS BEVEZETÕ ÉS KEZDÕ SZAKASZÁRA (1 4. évfolyam) 8 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/68/II. szám I. KERETTANTERV AZ ALAPFOKÚ NEVELÉS-OKTATÁS BEVEZETÕ ÉS KEZDÕ SZAKASZÁRA (1 4. évfolyam) Célok és feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás elsõ szakasza az iskolába

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom ÍRÁS TANMENET 3. osztály Készítette: Kő Nóra

Magyar nyelv és irodalom ÍRÁS TANMENET 3. osztály Készítette: Kő Nóra Magyar nyelv és irodalom ÍRÁS TANMENET 3. osztály Készítette: Kő Nóra 2019. szeptember 2. Tanév eleji ismétlés 1. Ismételjünk! 2. Ismételjünk! A 2. osztályos szóanyag szavainak másolása írott és nyomtatott

Részletesebben

Az 1-4. évfolyam tantárgyi rendszere és óraszámai

Az 1-4. évfolyam tantárgyi rendszere és óraszámai HELYI TANTERV 1 Az 1-4. évfolyam tantárgyi rendszere és óraszámai Tantárgy 1.évf 2.évf 3.évf 4.évf Magyar nyelv és irodalom 296 296 296 296 Matematika 185 185 185 148 Informatika 18,5 18,5 18,5 37 Idegen

Részletesebben

a tulajdonnevek nagy kezdőbetűjét alkalmazásában ritkán téveszt

a tulajdonnevek nagy kezdőbetűjét alkalmazásában ritkán téveszt MAGYAR NYELV Szöveges értékelés 3-4. osztály Képes az egyszerű mondat fajtáinak felismerésére Képes az egyszerű mondat fajtáinak felismerésére A mondatfajtákat felismeri, alkalmazni csak segítséggel A

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom Fejlesztési terv

Magyar nyelv és irodalom Fejlesztési terv és a Magyar nyelv és irodalom Fejlesztési terv A sport összeköt testvériskolai kapcsolat kiépítése a és a Boglári Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola között Készítette: Pap Andrea Pétervására,

Részletesebben

TANMENETJAVASLAT. a nyelvtan és helyesírás tanításához a 4. évfolyam számára

TANMENETJAVASLAT. a nyelvtan és helyesírás tanításához a 4. évfolyam számára TANMENETJAVASLAT a nyelvtan és helyesírás tanításához a 4. évfolyam számára Készült: Az Apáczai Kiadó Kerettanterve és Fülöp Mária Szilágyi Ferencné Nyelvtan és helyesírás munkáltató tankönyve alapján

Részletesebben

BESZÉD ÉS ANYANYELV. Nyelvtan-helyesírás 2. osztályosoknak TANMENET

BESZÉD ÉS ANYANYELV. Nyelvtan-helyesírás 2. osztályosoknak TANMENET BESZÉD ÉS ANYANYELV Nyelvtan-helyesírás 2. osztályosoknak TANMENET Beszéd és anyanyelv Nyelvtan-helyesírás 2. osztályosoknak Tematika és tanmenet (55 óra) 1. félév heti 1 óra 2. félév heti 2 óra ÓRA CÍM

Részletesebben

Kerettanterv a Mozaik Kiadó ajánlása alapján Magyar nyelv és irodalom 5. évfolyam MAGYAR NYELV

Kerettanterv a Mozaik Kiadó ajánlása alapján Magyar nyelv és irodalom 5. évfolyam MAGYAR NYELV Kerettanterv a Mozaik Kiadó ajánlása alapján Magyar nyelv és irodalom 5. évfolyam MAGYAR NYELV egység címe Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése és alkotása Olvasás, szövegértés Írás, fogalmazás Helyesírás

Részletesebben

2013/2014. tanév. Nyelvtan, Írás tanmenet/2. osztály. Készítette: Varga Mariann. Tanító: Fürné Kiss Zsuzsanna és Varga Mariann

2013/2014. tanév. Nyelvtan, Írás tanmenet/2. osztály. Készítette: Varga Mariann. Tanító: Fürné Kiss Zsuzsanna és Varga Mariann 2013/2014. tanév, tanmenet/2. osztály Készítette: Varga Mariann Tanító: Fürné Kiss Zsuzsanna és Varga Mariann Tankönyv: Földvári Erika: 2. (Mozaik kiadó) Éves óraszám: 148 óra (heti 2 óra, 2 óra ) és helyes

Részletesebben

GYULAI ALAPFOKÚ KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY DÜRER ALBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE HELYI TANTERV 1

GYULAI ALAPFOKÚ KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY DÜRER ALBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE HELYI TANTERV 1 1. félévi óraszá m 2. félévi óraszá Éves m óraszá m 1. félévi óraszám 2. félévi óraszám Éves óraszám 1. félévi óraszá 2. félévi m óraszá Éves m óraszá m 1. félévi óraszá 2. félévi m óraszá Éves m óraszá

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. évfolyam

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. évfolyam MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. évfolyam Célok és feladatok A magyar nyelv és irodalom tanítása az alsó tagozaton alapozó jellegű, sokrétű feladatrendszerből álló komplex tantárgy. Elsősorban az anyanyelvi

Részletesebben

TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM

TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMA 613 CÉLOK ÉS FELADATOK A Tánc és dráma tantárgy tanterve nem elméleti ismeretek tanítását helyezi a középpontba, hanem a drámajáték eszköztárának

Részletesebben

Modul címe: Szent Iván éj

Modul címe: Szent Iván éj TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0207 pályázat Moduláris program megszervezése EZ AZ ÉJSZAKA MÁS MINT A TÖBBI.. Modul címe: Szent Iván éj Készítette: Kiss Tamás MODUL LEÍRÁS Ajánlott korosztály Ajánlott időkeret:

Részletesebben

Javítóvizsga követelmények 2. évfolyam. Magyar nyelv

Javítóvizsga követelmények 2. évfolyam. Magyar nyelv Javítóvizsga követelmények 2. évfolyam Magyar nyelv 1. A magyar ábécé ismerete 2. Magánhangzók és mássalhangzók csoportosítása (rövid- hosszú magánhangzók és mássalhangzók) 3. Betűrendbe sorolás 4. J hang

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM 2 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. évfolyam A tanterv lefedi a NAT magyar nyelv és irodalom, és az ember és társadalom műveltségterület követelményrendszerét. A tantárgy

Részletesebben

Helyi tanterv alsó tagozat

Helyi tanterv alsó tagozat Tartalomjegyzék Helyi tanterv alsó tagozat Magyar nyelv és irodalom Bevezető... 3 1. évfolyam... 5 2. évfolyam... 11 3. évfolyam... 20 4. évfolyam... 31 Német népismeret Bevezető... 42 1. évfolyam... 43

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat a 21. században elvárható

Részletesebben

Tanterv a magyar irodalom oktatásához 1-8. évfolyamára 1 2. évfolyam

Tanterv a magyar irodalom oktatásához 1-8. évfolyamára 1 2. évfolyam Tanterv a magyar irodalom oktatásához 1-8. évfolyamára 1 2. évfolyam érzelmi érzékenysége, erkölcsi gondolkodása legalább olyan szintre kerül, hogy az olvasott művekben képessé válik emberi alaphelyzetek,

Részletesebben

Írás 2. tanmenet. Az óra témája (tankönyvi lecke) vagy funkciója. Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag. Témák órákra bontása

Írás 2. tanmenet. Az óra témája (tankönyvi lecke) vagy funkciója. Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag. Témák órákra bontása Témák órákra bontása Írás 2. tanmenet Az óra témája (tankönyvi lecke) vagy funkciója Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag 1. Az írott kisbetűk írásának ismétlése. 2. Az írott kisbetűk írásának

Részletesebben

Adaptált kerettanterv

Adaptált kerettanterv Adaptált kerettanterv MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az Apáczai Kiadó Helyi tantervi ajánlása alapján, kiegészítve a rendelkezésre álló 10%, illetve a szabadon tervezhető órakeret terhére felhasználható

Részletesebben

Minimumkövetelmények magyar nyelvből (5. osztály) Minimumkövetelmények irodalomból 5. osztály

Minimumkövetelmények magyar nyelvből (5. osztály) Minimumkövetelmények irodalomból 5. osztály Minimumkövetelmények magyar nyelvből (5. osztály) HELYESÍRÁS: 1. Írása legyen rendezett, olvasható. 2. Megfelelő tempóban írjon diktálás esetén. 3. Kevés hibával másoljon 8-10 soros szöveget vagy 10-15

Részletesebben

Irodalom A változat 5. évfolyam

Irodalom A változat 5. évfolyam Irodalom A változat 5. évfolyam Heti: 2 óra, Évi: 72 óra Célok és feladatok - Meseélmények, mesehősök, mesei fordulatok, mesei jellemzők rendszerezése - A János vitéz olvasása, feldolgozása, szereplők

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom

Magyar nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom 1 4. évfolyam Alapelvek célok A magyar nyelv és irodalom tanítása az alsó tagozaton alapozó jellegű, sokrétű feladatrendszerből álló komplex tantárgy. Elsősorban az anyanyelvi

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANMENET

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANMENET Bocsák Veronika Integrált magyar nyelvi és irodalmi program MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANMENET 4. osztály Írta: Bocsák Veronika Tipográfia, mûszaki szerkesztõ: Knausz Valéria Felelõs szerkesztõ: Török Ágnes

Részletesebben

KÖNYVTÁRHASZNÁLATTAN 595 KÖNYVTÁRHASZNÁLATTAN 1 8. ÉVFOLYAM

KÖNYVTÁRHASZNÁLATTAN 595 KÖNYVTÁRHASZNÁLATTAN 1 8. ÉVFOLYAM KÖNYVTÁRHASZNÁLATTAN 595 KÖNYVTÁRHASZNÁLATTAN 1 8. ÉVFOLYAM KÖNYVTÁRHASZNÁLATTAN 596 A könyvtárhasználatra nevelés alapvetően és meghatározóan tantárgyközi feladat, amelynek minden tantárgy ismeretelsajátítása

Részletesebben

A kulcskompetenciák. (OM középtávú közoktatás-fejlesztési stratégiája, kivonat)

A kulcskompetenciák. (OM középtávú közoktatás-fejlesztési stratégiája, kivonat) A kulcskompetenciák (OM középtávú közoktatás-fejlesztési stratégiája, kivonat) Tanulási technikák tudatos és rutinszerű tanulási gyakorlat, a helyzetekhez alkalmazkodó tanulási stratégia Intelligens tanulás

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az alábbi kerettanterv a 8 évfolyamos gimnáziumok számára készült. Két nagy szakaszra bomlik: az első az 5 8. évfolyam, a második a 9 12. évfolyam tematikai egységeit tartalmazza

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM 51/2012. XII. 21.EMMI RENDELET 1.SZ. MELLÉKLETE ALAPJÁN Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs

Részletesebben

OM: 033966. Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola. Kinizsi Lakótelepi Tagiskola. Helyi tanterv. 1-4. évfolyam 2009.

OM: 033966. Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola. Kinizsi Lakótelepi Tagiskola. Helyi tanterv. 1-4. évfolyam 2009. OM: 033966 Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Helyi tanterv 1-4. évfolyam 2009. 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 1. Az iskola tantárgystruktúrája 1-4. évfolyam...6 2. Magyar nyelv

Részletesebben

Tantárgy: Szövegértési és szövegalkotási kompetencia Irodalom Két mese a párjára találó ifjúról (5. fejezet, 1. modul)

Tantárgy: Szövegértési és szövegalkotási kompetencia Irodalom Két mese a párjára találó ifjúról (5. fejezet, 1. modul) Tantárgy: Szövegértési és szövegalkotási kompetencia Évfolyam: 5 Éves óraszám: 180 Tankönyv: a Sulinova Kht programcsomagja Támop 3.1.4 pályázat keretében Mohácsy Károly Abaffy Lászlóné: Irodalmi olvasókönyv

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek

Részletesebben

TÓSZEGI ÁLTALÁNOS ISKOLA 5091 TÓSZEG, RÁKÓCZI ÚT 30. OM:

TÓSZEGI ÁLTALÁNOS ISKOLA 5091 TÓSZEG, RÁKÓCZI ÚT 30. OM: TÓSZEGI ÁLTALÁNOS ISKOLA 5091 TÓSZEG, RÁKÓCZI ÚT 30. OM: 035955 VIZSGAKÖVETELMÉNYEK MAGYAR IRODALOM 1-8. osztály A vizsga módja: 1-4. írásbeli, 5-8. szóbeli 1 Magyar irodalom 1.évfolyam Magyar nyelv és

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI 1 4. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI 1 4. ÉVFOLYAM OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI 1 4. ÉVFOLYAM MATEMATIKA - számfogalom húszas számkörben - nyitott mondatok, hiányos műveletek, relációk - egyszerű szöveges feladatok - összeadás, kivonás, bontás, pótlás

Részletesebben

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY KÉSZÍTETTE: Molnárné Kiss Éva MISKOLC 2015 Összesített óraterv A, Évfolyam 5. 6. 7. 8. Heti 1 0,5 óraszám Összóraszám

Részletesebben

Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához

Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához A Tanulásmódszertan az iskolai tantárgyak között sajátos helyet foglal el, hiszen nem hagyományos értelemben vett iskolai tantárgy. Inkább a képességeket felmérő

Részletesebben

TANMENET. Szövegértés-szövegalkotás. Vissza a meséhez! 5.évfolyam

TANMENET. Szövegértés-szövegalkotás. Vissza a meséhez! 5.évfolyam TANMENET Szövegértés-szövegalkotás Vissza a meséhez! 5.évfolyam Készítette: Jóváhagyta: Benedekné Juhász Katalin szaktanár Gubáné Csánki Ágnes igazgató Gödöllő, 2010. január 3. óra tananyag feladat cél

Részletesebben

MAGYAR IRODALOM ÓRAVÁZLAT

MAGYAR IRODALOM ÓRAVÁZLAT MAGYAR IRODALOM ÓRAVÁZLAT A pedagógus neve: Tarné Éder Marianna Műveltségi terület: tanító Tantárgy: magyar irodalom Osztály: 4. b Az óra témája: "Itt élned, halnod kell " történelmi projekt A kalandozások

Részletesebben

MINIMUMKÖVETELMÉNYEK 1. ÉVFOLYAM

MINIMUMKÖVETELMÉNYEK 1. ÉVFOLYAM MINIMUMKÖVETELMÉNYEK 1. ÉVFOLYAM Magyar nyelv- és irodalom A tanuló képes legyen egyszerű szóbeli közlések megértésére, utasítások végrehajtására, kérdésekre való válaszadásra; meghallgatott vagy olvasott

Részletesebben

Feladatellátási hely neve és címe: Kölcsey Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészet-oktatási Intézmény, 9900 Körmend, Kölcsey u. 12.

Feladatellátási hely neve és címe: Kölcsey Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészet-oktatási Intézmény, 9900 Körmend, Kölcsey u. 12. Körmend Város Önkormányzata 9900 Körmend, Szabadság tér 7. Tel.: 94/592-900, fax: 94/410-623 E-mail: kormend@kormend.hu Pályázati azonosító: TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0107 Pályázat címe: A körmendi Dr. Batthyányné

Részletesebben

Fráter György Katolikus Általános Iskola és AMI

Fráter György Katolikus Általános Iskola és AMI Fráter György Katolikus Általános Iskola és AMI HELYI TANTERV ALSÓ TAGOZAT 1-4 ÉVFOLYAM Tematikai egység/fejlesztési cél MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Fejlesztési feladatok és óraszámok 1-2. évfolyam Kerettantervi

Részletesebben

Társalgási (magánéleti) stílus

Társalgási (magánéleti) stílus Társalgási (magánéleti) stílus Meghatározás kötetlen társas érintkezésben használt nyelvi formák Általános jellemzők, elvárások közvetlen, Könnyen érthető, Személyiség kifejezése Kommunikációs funkciók

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÁLTALÁNOS ISKOLA, FELSŐ TAGOZAT Sorozataink a 2015/2016-os tanévre Mind a magyar nyelv, mind az irodalom tantárgyhoz színvonalas

Részletesebben

Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.01.

Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.01. Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.01.1 (A) változatához Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 5 8. évfolyama

Részletesebben

NT MAGYAR NYELV ÉS KOMMUNIKÁCIÓ 6. TANMENETJAVASLAT. (heti 2 óra, azaz évi 74 óra)

NT MAGYAR NYELV ÉS KOMMUNIKÁCIÓ 6. TANMENETJAVASLAT. (heti 2 óra, azaz évi 74 óra) NT-11631 MAGYAR NYELV ÉS KOMMUNIKÁCIÓ 6. TANMENETJAVASLAT (heti 2 óra, azaz évi 74 óra) A tanmenetben megadott gyakorlatszámok csak tájékoztató jellegűek, nem a megoldandó feladatok mennyiségét jelölik,

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MŰVELTSÉGTERÜLET MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM SZANDASZŐLŐSI ÁLTALÁNOS ISKOLA, MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY 2010 Ajánlás A magyar nyelv és irodalom tanterv az OM kerettantervének

Részletesebben

Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvoda

Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvoda Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvoda Játék című moduláris program A játék című moduláris program legfontosabb célkitűzései a következők: Az óvodás korból hozott játékosság, a játékra való hajlandóság,

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MŰVELTSÉGI TERÜLET. Általános alapelvek, célok. A fejlesztési feladatok szerkezete

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MŰVELTSÉGI TERÜLET. Általános alapelvek, célok. A fejlesztési feladatok szerkezete MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MŰVELTSÉGI TERÜLET Általános alapelvek, célok Ez a tanterv olyan sportoló fiatalok számára készült, akik valamilyen sport tevékenységet magas szinten végeznek. Éppen ezért tanulóinknak

Részletesebben

Tömbösített tanmenet 5.o

Tömbösített tanmenet 5.o Tömbösített tanmenet 5.o Ciklus I. (Vizuális) nyelvi kompetencia Alkotó és kifejező képesség. Szociális és állampolgári kompetencia Ismétlés, dalok az alsó tagozatban. Himnusz, Szózat megtanulása Vizuális

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM 4. SZÁMÚ MELLÉKLETE ARANY JÁNOS KOLLÉGIUMI PROGRAM TANULÁSMÓDSZERTAN HELYI TANTERV

PEDAGÓGIAI PROGRAM 4. SZÁMÚ MELLÉKLETE ARANY JÁNOS KOLLÉGIUMI PROGRAM TANULÁSMÓDSZERTAN HELYI TANTERV SZÉCHENYI ISTVÁN MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI SZAKGIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Hajdúböszörmény PEDAGÓGIAI PROGRAM 4. SZÁMÚ MELLÉKLETE ARANY JÁNOS KOLLÉGIUMI PROGRAM... MOLNÁR MAGDOLNA ILONA

Részletesebben