Pascal Fontaine EURÓPA 10 PONTBAN EURÓPAI DOKUMENTÁCIÓ

Átírás

1 Pascal Fontaine EURÓPA 10 PONTBAN EURÓPAI DOKUMENTÁCIÓ

2 Európai Bizottság Információs, Kommunikációs, Kulturális és Audiovizuális Főigazgatóság Európai Bizottság Magyarországi Delegációja 1016 Budapest Bérc u. 23. Tel.: , Fax:

3 EURÓPA 10 PONTBAN Irta Pascal Fontaine a Politikatudományi Intézet professzora, Párizs A kézirat 1998 márciusában készült. Borítóterv: M. Ramos

4 A bibliográfiai adatok a kiadvány végén találhatók. A kiadványban szereplő információkért minden felelősség a szerzőt terheli. Az Európai Bizottság ezekért semmilyen felelősséget nem vállal. Budapest : Európai Bizottság Magyarországi Delegációja, 1999 ISBN Európai Közösségek, 1998 Bárminemű reprodukálás csak a forrás megjelölésével lehetséges.

5 TARTALOM 1 AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ RÖVID TÖRTÉNETE 2 AZ UNIÓ INTÉZMÉNYEI 3 AZ EGYSÉGES PIAC 4 A KÖZÖS POLITIKÁK 5 GAZDASÁGI ÉS MONETÁRIS UNIÓ 6 POLITIKAI UNIÓ ÉS BIZTONSÁGPOLITIKA 7 AZ EURÓPAI ÁLLAMPOLGÁRSÁG 8 AZ UNIÓ BŐVÍTÉSE 9 AZ UNIÓ ÉS A VILÁG 10 EURÓPA A XXI. SZÁZADBAN: A JÖVŐ FEJLEMÉNYEI KULCSFONTOSSÁGÚ DÁTUMOK AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ TÖRTÉNETÉBEN

6 AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ RÖVID TÖRTÉNETE Az európai idea a filozófusok és a látnokok kivételével mindaddig nem létezett, míg politikai koncepcióként formát nem öltött, s az Európai Közösség tagállamainak hosszú távú céljává nem vált. Az Európai Egyesült Államok gondolata egy humanista-pacifista álom része volt, amelyet az európai kontinensnek oly sok pusztítást okozó konfliktusok a század első felében meghiúsítottak. Altiero Spinelli, olasz föderalista és Jean Monnet - aki annak a Schuman-tervnek adott ösztönzést, mely az Európai Szén- és Acélközösség megteremtéséhez vezetett 1951-ben - két fontos irányvonalat képviseltek, a föderalistát és a funkcionalistát. Mindkettő az európai integráció megvalósítását tűzte ki célul. A föderalista megközelítés lényege, hogy a helyi, regionális, nemzeti és európai hatóságoknak együtt kell működniük és ki kell egymást egészíteniük. A funkcionalista megközelítés ezzel szemben a szuverenitásnak a nemzetitől a közösségi szintre való fokozatos átadását támogatja. Mára a két irányvonal egy meggyőződéssé vált, mely szerint a nemzeti és a regionális hatóságok mellett szükség van független, demokratikus, európai intézményekre azokon a területeken, ahol a közös fellépések hatékonyabbak, mint az egyes államok lépései: az egységes piac, a monetáris politika, a gazdasági és társadalmi összefogás, kül- és biztonsági politika, foglalkoztatási politika, környezetvédelem, kül- és védelmi politika, a szabadság és igazságosság területének a megteremtése ban az Európai Unió a korai úttörők munkáját megörökítő emlékműként áll. Az Unió a több szektorból álló integráció magas foka, hatáskörébe tartozik a gazdaság, az ipar, a politika, az emberi jogok és a külpolitika a 15 tagállamban. Az Európai Szén- és Acélközösséget (ESZAK) létrehozó Párizsi Szerződés (1951), az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) létrehozó Római Szerződés és az Egységes Európai Okmánnyal (1986) módosított Európai Atomenergia Közösség (Euratom) (1957), az Európai Unióról szóló Maastrichti Szerződés (1992) és végül az Amszterdami Szerződés (1997) képezik az Unió alkotmányos alapját, melyek szorosabb köteléket jelentenek a tagállamok között, mint bármilyen, szuverén országok közötti hagyományos megállapodás. Az Európai Unió közvetlenül alkalmazható jogszabályokat hoz, s állampolgárai számára meghatározott jogokat biztosít. A Közösség tevékenysége a kezdetekben a hat alapító tag (Belgium, Franciaország, Németország, Olaszország, Luxemburg és Hollandia) közös szén- és acélpiacának megteremtésére korlátozódott. Akkor, a háború utáni időszakban a Közösség elsődlegesen a béke garanciájaként jelent meg, mivel a győztesek és a legyőzöttek is egy intézményes keretbe tartoztak, ahol egyenlő felekként tudtak együttműködni ben, három évvel azután, hogy a Francia Nemzetgyűlés visszautasította az Európai Védelmi Közösség gondolatát, a Hatok egy gazdasági közösség létrehozásáról döntöttek, melynek központi gondolata a munkavállalók, áruk és

7 szolgáltatások szabad mozgása volt. A késztermékek vámját ennek megfelelően július 1-jén eltörölték, és a közös politikák, nevezetesen a mezőgazdasági politika és a kereskedelmi politika az évtized végére kialakultak. A Hatok sikere arra ösztönözte Dániát, Írországot és az Egyesült Királyságot, hogy csatlakozási kérelmeiket benyújtsák. Nehéz tárgyalásokat követően, melyek során Franciaország - De Gaulle tábornok elnöksége alatt - kétszer élt vétójogával (először 1961-ben, majd 1967-ben), a három ország 1972-ben felvételt nyert. A tagállamok számát hatról kilencre növelő első bővítés 1973-ban együtt járt a Közösség feladatainak elmélyítésével: a szociális, regionális és környezetvédelmi kérdések is feladatkörébe kerültek. A gazdasági összefogás és a monetáris unió szükségessége az 1970-es évek elején vált nyilvánvalóvá, amikor az Amerikai Egyesült Államok felfüggesztette a dollár konvertibilitását. Ez a világméretű monetáris instabilitás kezdetét jelezte, melyet 1973-ban és 1979-ben két olajválság súlyosbított. Az Európai Pénzügyi Rendszer 1979-ben történt elindítása stabilizálta az árfolyamokat, s egy szigorú gazdaságpolitika kidolgozására bátorította a tagállamokat, melynek révén kölcsönösen segíthették egymást, s élvezhették azokat az előnyöket, melyeket egy nyitott gazdasági térség által megkövetelt fegyelem nyújtott. A Közösség bővítése déli irányba Görögország 1981-es, Spanyolország és Portugália 1986-os felvételével valósult meg. A bővítés még inkább szükségessé tette, hogy a gazdasági fejlődés terén a Tizenkettek között tapasztalható különbségek csökkentésére strukturális programokat hajtsanak végre. A Közösség ettől kezdve tölt be nemzetközileg fontos szerepet, új egyezményeket ír alá a déli mediterrán országokkal, afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni országokkal, melyeket a négy egymást követő Lomé-i Egyezmény köt a Közösséghez (1975-ben, 1979-ben, ben és 1989-ben). A világkereskedelem fejlődésének új szakaszába lépett, amikor április 15-én a GATT minden tagja megállapodást írt alá Marrakesh-ben. Az Európai Unió egy tömbként tárgyalva igyekezett a tárgyalások menetét megszabni és saját érdekeit érvényesíteni. Az Unió mint a legnagyobb kereskedelmi hatalom, ma már olyan formák kialakításán dolgozik, melyek markáns megjelenést biztosítanak számára a nemzetközi porondon annak érdekében, hogy egy közös kül- és biztonsági politikát vezethessen be. Az 1980-as évek elejére az euro-pesszimizmus időszaka alakult ki a világméretű recesszió és a pénzügyi terhek megosztása körüli belső viaskodás következtében től kezdődően azonban a Közösség újjáélesztésének lehetősége egyre reménykeltőbbnek tűnt. A Jacques Delors vezette Bizottság által 1985-ben elkészített Fehér Könyv alapján a Közösség az egységes piac kialakításának feladatát tűzte ki

8 célul január 1-jére. Az 1986 februárjában aláírt Egységes Európai Okmány, mely július 1-jén lépett életbe, ezt a nagyra törő célt erősítette meg és a kapcsolódó törvények bevezetésére új eljárásokat alkalmazott. A Berlini Fal leomlása, a német egyesítés október 3-án, a közép- és keleteurópai országok szovjet ellenőrzés alóli felszabadulása és demokratizálódása, illetve a Szovjetunió felbomlása 1991 decemberében, átalakították Európa politikai szerkezetét. A tagállamok kapcsolataik erősítéséről döntöttek és egy új szerződést tárgyaltak meg, melynek fő vonalairól a Európai Tanács december 9-én és 10- én megtartott maastrichti ülésén állapodtak meg. Az Európai Uniós Szerződés, mely november 1-jén lépett életbe, egy nagyra törő programot szabott a tagállamok számára: monetáris unió 1999-re, új közös politikák, európai állampolgárság, közös kül- és biztonsági politika, valamint belső biztonság. A Maastrichti Szerződés felülvizsgálati cikkét alkalmazva a tagállamok október 2-án aláírták az Amszterdami Szerződést, mely átalakította az Unió politikáit és jogköreit, s megerősítette azokat, elsősorban a bírósági együttműködés, a személyek szabad mozgása, a külpolitika és a közegészségügy terén. Az Európai Parlament, az Unió közvetlen demokratikus szószolója, új jogkört kapott, törvényhozói szerepét megerősítették január 1-jén három újabb ország csatlakozott az Európai Unióhoz. Ausztria, Finnország és Svédország egyéni vonásaikkal gazdagították az Uniót, és új lehetőségeket teremtettek Közép- és Észak-Európa szívében. A Tizenötök Uniója most két jelentős kihívással néz szembe: - sikeres bővítés 10 közép- és kelet-európai ország, valamint Ciprus felvételével, melyekkel az december 13-i európai tanácsi ülésen hozott döntés értelmében 1998 tavaszán kezdi meg a csatlakozási tárgyalásokat - az május 2-án létrehozott euróra támaszkodva, a monetáris unió dinamikájának segítségével, a tagállamok gazdaságai szorosabb kapcsolatot építsenek ki és a munkahelyteremtés állandó bővítésének feltételei jöjjenek létre. Jelentős erőfeszítések nélkül a kihívásokkal lehetetlen megbirkózni. Hogyan is működhetne egy több mint 25 tagból álló Unió megerősített döntéshozó mechanizmus nélkül, és anélkül, hogy eredményesen és igazságosan finanszírozzák a szolidaritás és a közös fellépések politikáit? Általánosabban megfogalmazva, miközben a bővítés fokozni fogja az Unión belüli érdekek és elképzelések heterogén jellegét, hogyan lehet az európaiak által kitűzött főbb célkitűzések és az elérésükhöz szükséges eszközök esetében a tagállamok konszenzusát fenntartani? A Jacques Santer vezette Európai Bizottság 1997 júliusában terjesztette elő az Agenda 2000 dokumentumcsomagot, melynek alapján a kormányok a strukturális politikák és a közös agrárpolitika átfogó felülvizsgálatába kezdtek.

9 Ettől kezdve az Uniónak nincs más választása, tovább kell haladnia az úton egy olyan hatékony és demokratikus szervezet kialakítása felé, mely döntéshozatalra és cselekvésre képes, de megőrzi az őt alkotó államok identitását. Az Unió felhígul vagy megbénul, ha nem képes megerősíteni felépítését és ésszerűsíteni döntéshozatalát. Egy születőben lévő nagyobb Európa csak akkor alakul szervezett hatalommá, ha úgy épül fel, hogy egységesen tud megszólalni és cselekedni. A majdnem félévszázados európai integráció mélyrehatóan befolyásolta a kontinens fejlődését és lakosai magatartását. Megváltoztatta a hatalmi egyensúlyt is. Ma már minden kormány, politikai hovatartozástól függetlenül, felismeri, hogy az abszolút nemzeti szuverenitás időszaka véget ért. Az ESZAK Szerződést idézve, Európa régi nemzetei csak akkor részesülhetnek továbbra is a gazdasági és a társadalmi fejlődésből és őrizhetik meg befolyásukat a világban, ha összefognak és egy közös sors érdekében munkálkodnak. A közösségi módszer, mely a nemzeti és közös érdekek állandó egyensúlyozását, a nemzeti hagyományok sokaságának tiszteletét és egy külön identitás kialakítását jelenti, ma is ugyanúgy érvényes, mint valaha. Az államok közötti kapcsolatokat az oly nagyon jellemző, mélyen gyökerező ellenségeskedés, a felsőbbrendűségi komplexusok és a háborúskodásra való hajlam legyőzésére teremtették, és így elérték, hogy Európa demokratikus nemzetei egységesen a szabadság mellett kötelezték el magukat a hidegháború idején. A jövőben a kelet-nyugati szembenállás csökkenésére, a kontinens politikai és gazdasági újraegyesítésére, az európai szellem győzelmére az európaiaknak nagyobb szükségük van, mint valaha.

10 AZ UNIÓ INTÉZMÉNYEI Ami az Európai Uniót a hagyományos nemzetközi szervezetektől megkülönbözteti, az az egyedülálló intézményi szerkezete. Az Európai Szerződések elfogadásával a tagállamok szuverenitásuk egy részéről lemondanak a nemzeti és a közös érdekeket képviselő független intézmények javára. Az intézmények kiegészítik egymást, a döntéshozó folyamatban mindegyiküknek megvan a maga szerepe. Az Európai Unió Tanácsa a fő döntéshozó intézmény. A 15 tagállam, az adott ülésen megvitatandó politikai területért felelős, minisztereiből áll: külügy, mezőgazdaság, ipar, szállítás, környezet és így tovább. A tagállamokat képviselő Tanács alkotja az Unió törvényeit (rendeletek, irányelvek és határozatok). Az Unió törvényhozója, annak ellenére, hogy feladatait megosztja az Európai Parlamenttel. A Tanács és a Parlament az Unió költségvetése felett is közös ellenőrzési jogot gyakorol. A Tanács a Bizottság által megtárgyalt nemzetközi megállapodásokat fogadja el. Végül az EK Szerződés 202. cikke (1) értelmében (korábban 145. cikk) a Tanács felel a tagállamok általános gazdaságpolitikáinak az összehangolásáért. Az EK Szerződés 205. cikke (korábban 148. cikk) különbséget tesz az egyhangú, a többségi és a minősített többségi (az összes 87-ből 62 szavazat) határozatok között. Ott, ahol minősített többségre van szükség (62 szavazat), a szavazatok a következőképp oszlanak meg: Franciaországnak, Németországnak, Olaszországnak és az Egyesült Királyságnak tíz-tíz szavazata van; Spanyolországnak nyolc; Belgiumnak, Görögországnak, Hollandiának és Portugáliának öt-öt; Ausztriának és Svédországnak négy-négy; Dániának, Finnországnak és Írországnak három-három; Luxemburgnak pedig kettő. Az Amszterdami Szerződés a minősített többségi szavazás körét új területekre terjeszti ki. Így a minősített többség az EK Szerződés legtöbb új rendelkezésére kiterjed majd: munkahely-teremtési kezdeményezésekre, egyenlő lehetőségekre férfiak és nők számára, társadalmi kirekesztés elleni harcra, közegészségügyre, csalás elleni intézkedésekre, átláthatóságra, vámügyi együttműködésre, statisztikára, a perifériára szorult régiókra, és a kutatási keretprogramokra, ahol eddig egyhangú szavazásra volt szükség. Egyhangú szavazásra csak alkotmányos fontosságú kérdésekben van szükség (Szerződések módosítása, vagy egy új tagállam csatlakozása), illetve egyes érzékeny területeken, mint például az adózás. A tagországok a Tanács elnöki tisztét rotációs alapon, félévenkénti váltással töltik be.

11 A Tanácsi ülések vitaanyagát a Coreper, a tagállamok állandó képviselőiből álló bizottság készíti el, munkájukat az illetékes nemzeti minisztériumok köztisztviselőiből álló munkacsoportok segítik. A Főtitkárság székhelye Brüsszelben van. Az Európai Tanács abból a gyakorlatból jött létre, hogy a Közösség kormányfői (Franciaország esetében államfője) 1974-től kezdődően rendszeres találkozókat szerveztek. Létrejöttét az Egységes Európai Okmány alakította ki 1987-ben. Az Európai Tanács minden évben legalább kétszer ülésezik, amelyeken a Bizottság elnöke saját jogán vesz részt. Az Európai Parlament elnöke minden Európai Tanács ülésén felszólal. Kezdetekben az volt az elképzelés, hogy az 1961 óta egy-egy tagállam kezdeményezésére időről időre megtartott csúcstalálkozókat fogadják el rendszeres fórumként. Ahogy az európai ügyek a tagállamok politikai életében egyre fontosabbakká váltak, világossá vált, hogy szükség van az államok vezetőinek találkozójára, s az Unió által vizsgált fontos kérdések megvitatására. A Maastrichti Szerződés az Európai Tanács szerepét az Unió főbb politikai kezdeményezéseinek az elindítójaként és az Európai Unió Tanácsában meg nem oldott vitás kérdések rendezésének a fórumaként határozta meg. Az Európai Tanács rövidesen az újságok címoldalára került élénk tevékenységet folytató tagjai és a drámai viták következtében. Az Európai Tanács aktuális nemzetközi kérdésekkel is foglalkozik a közös kül- és védelmi politika keretében (CFSP), mely mechanizmust azért hozták létre, hogy a tagállamok egymáshoz igazíthassák diplomáciai állásfoglalásaikat és egységesen léphessenek fel. Az Európai Parlament demokratikus fórumot biztosít a vitákhoz. Ellenőrző szerepe van és részt vesz a törvényhozó folyamatban is. Az Európai Parlamentben a választások minden öt évben közvetlen szavazással történnek (az elsőt 1979 júniusában tartották). A Parlamentnek jelenleg 626 tagja van. Németországnak 99, Franciaországnak, Olaszországnak és az Egyesült Királyságnak 87-87, Spanyolországnak 64, Hollandiának 31, Belgiumnak, Görögországnak és Portugáliának 25-25, Svédországnak 22, Ausztriának 21, Dániának és Finnországnak 16-16, Írországnak 15 és Luxemburgnak pedig 6. Számításba véve az Európai Unió bővítését az Amszterdami Szerződés a tagok számát 700-ban maximalizálta. A Parlament rendszeresen Strasbourgban tartja plenáris üléseit. A 20 bizottság, melyek üléseiket Brüsszelben tarják, a plenáris üléseket és a politikai csoportok találkozóit készíti elő. A Parlament Titkárságának székhelye Luxembourgban van. A Parlament és a Tanács osztozik a törvényalkotói feladatokban: a Parlament részt vesz az irányelvek és a rendeletek megfogalmazásában, módosításokat terjeszt elő a Bizottságnak, hogy azokat javaslataikba beépítsék.

12 - A Szerződéseket módosító Egységes Európai Okmány egy olyan eljárást hagyott jóvá, mely két olvasatból áll a Parlamentben és kettőből a Tanácsban. Az együttműködési eljárásként ismert rendszer nagyobb beleszólást biztosít a Parlamentnek a politikai kérdések szélesebb körébe, nevezetesen az egységes piacba. Az együttműködési eljárást az Amszterdami Szerződés eltörölte (a gazdasági és pénzügyi unió fejezetébe tartozó néhány eset kivételével), hogy egyszerűsítse a törvényhozást és kiterjessze a közös döntéshozó folyamatot. - A Maastrichti Szerződés még tovább erősíti a Parlament szerepét, amikor a Tanáccsal közösen meghatározott területeken döntéshozói jogkört biztosít számára: a munkavállalók szabad mozgása, a vállalkozásalapítás szabadsága, a szolgáltatásnyújtás szabadsága, az egységes piac, az oktatás, a kutatás, a környezet, a transzeurópai hálózatok, az egészség, a kultúra és a fogyasztóvédelem területén. A Parlament most már visszautasíthatja a Tanács közös álláspontját és leállíttathatja a törvényhozói folyamatot, amennyiben a parlamenti tagok abszolút többsége azt támogatja, a Szerződés azonban lehetővé tesz egy egyeztetési eljárást. - Az Amszterdami Szerződés megerősítette az Európai Parlament törvényhozói szerepét, amikor a Tanáccsal közös döntéshozatali eljárást kiterjesztette új területekre, mint például a közegészségügyre, szállítási politikára, az emberek szabad mozgására, a társadalom és foglalkoztatási politika bizonyos rendelkezéseire. Ettől kezdődően az eszköz, melyre az együttes döntési eljárás utal (a Szerződés 249. cikke, korábban 189b cikk) a Tanács és a Parlament gyors jóváhagyását vagy az utóbbi ellenkezésének a hiányát igényli. Végül az Egységes Európai Okmány a nemzetközi együttműködési és a társulási megállapodásokhoz, és a Közösség jövőbeni kibővítéséhez a Parlament jóváhagyását írta elő. Maastrichtban arról is döntöttek, hogy parlamenti jóváhagyásra van szükség az egységes választási eljáráshoz, a szabad mozgáshoz és a letelepedéshez, valamint a Strukturális Alapokhoz (lásd 4. fejezetet). Az Amszterdami Szerződés azt is előírja, hogy az alapvető jogok súlyos és folytonos megsértése esetén az adott tagállam ellen fel kell lépni. A Parlament a költségvetési jogkört is megosztja a Tanáccsal. A költségvetést elfogadhatja vagy elutasíthatja, ahogy azt a múltban számos alkalommal megtette. Ilyen esetekben az egész eljárást elölről kell elkezdeni. A költségvetést a Bizottság készíti el. Ezután a Tanács és a Parlament, mint a két költségvetési hatóság között egyeztet. A Tanács véleménye általában kötelező érvényű, mezőgazdasági és kiadási kérdésekben döntő, a nem kötelező érvényű kiadások esetében a Parlamentnek van végső szava, ezeket a Szerződés által megszabott határokon belül megváltoztathatja.

13 A Parlament teljes mértékben kihasználja költségvetési jogkörét, hogy megpróbálja befolyásolni a politikát. A Parlament egyik alapvető feladata, természetesen, a politikai nyomásgyakorlás. Végül is egy európai fórum, par excellence 373 millió ember politikai és nemzeti érzékenységnek olvasztótégelye. Gyakran kezdeményezi új politikák elindítását és a meglévők továbbfejlesztését vagy megváltoztatását. Az 1984-ben elfogadott, az Európai Unióról szóló szerződéstervezet volt az a katalizátor, mely a tagállamokat az Egységes Európai Okmányhoz vezető útra irányította. A Parlament volt az is, mely két kormányközi konferencia összehívását is támogatta, egyet a gazdasági és monetáris unióról, a másikat a politikai unióról. Két megfigyelője részvételével szoros kapcsolatban állt az Amszterdami Szerződésről szóló tárgyalásokkal. A Szerződések jövőbeni módosításában erőteljesebb szerepet követel magának. Végül, a Parlament az a testület, mely a Közösség demokratikus ellenőrzését gyakorolja. A Bizottság elnökének kinevezését jóváhagyja és a tagok kétharmadának támogatásával, bizalmatlansági indítvánnyal elbocsáthatja az elnököt. A Bizottság programját minden évben véleményezi és szavaz róla. Az Amszterdami Szerződés előírja, hogy az Európai Parlament tervet készítsen az általános választójoggal történő megválasztásához az összes tagállamban azonos elvek szerint. A Parlament figyelemmel kíséri a közös politikák végrehajtását, információit a Számvevőszék által készített jelentésekből szerzi. Ezen politikákat is rendszeresen ellenőrzi a Bizottsághoz és a Tanácshoz intézett szóbeli és írásos kérdésekkel. Az Európai Tanács elnöke tájékoztatja a Parlamentet az egyes tanácsi döntésekről januárja óta José María Gil-Robles Gil-Delgado az Európai Parlament elnöke. Az Európai Bizottság a következő kulcsfontosságú közösségi intézmény. Akkor hoztak létre mindhárom Közösségre (az ESZAK, az EGK és az Euratom) egyetlen Bizottságot, amikor a végrehajtó testületeket összekapcsoló Szerződés július 1- jén hatályba lépett. A biztosok számát január 5-én 20-ra növelték (kettő-kettő Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Királyság esetében, a többi ország mindegyikénél egy-egy). A biztosokat a tagállamok közös megállapodással jelölik öt évre, és a biztos személyét a Parlamentnek meg kell erősítenie. Az Amszterdami Szerződés értelmében az elnököt a tagállamok kormányai, az Európai Parlament jóváhagyásával, közös megállapodással jelölik. Végül a tagállamok kormányai az elnökjelölttel együtt kijelölik a Bizottság többi tagját. Ezután a Parlamentnek az egész Bizottságról kell szavazni jóváhagyólag. A Bizottság feladatai teljesítése során nagyfokú függetlenséget élvez. A Közösség érdekeit képviseli, az egyes tagállamok utasításokat nem adhatnak a Bizottságnak. A

14 Szerződések védelmezőjeként gondoskodik a Tanács által elfogadott rendeletek és irányelvek maradéktalan végrehajtásáról. Bíróság elé vihet ügyeket, hogy a közösségi jog érvényesítését biztosítsa. A Bizottságnak kizárólagos kezdeményezési joga van, és a törvényhozó folyamat bármelyik szakaszában közbeléphet a Tanácson belüli, illetve a Tanács és a Parlament közötti megállapodás elősegítése érdekében. Végrehajtói feladata is van, amennyiben a Tanács által meghozott határozatokat végrehajtatja, például a közös agrárpolitika terén. A közös politikákkal kapcsolatban jelentős jogköre van a kutatás, a technológia, a fejlesztési segély és a regionális kohézió területén. A Bizottság egészét, testületként le lehet mondatni egy Parlament által meghozott bizalmatlansági szavazással, de erre még nem került sor. A Bizottságot egy - főleg Brüsszelben és Luxembourgban székelő - köztisztviselő kar segíti. Ez 25 részlegből áll, melyeket Főigazgatóságoknak neveznek, és mindegyikük közös politikák és adott területek általános igazgatási kérdéseiért felel. A hagyományos nemzetközi szervezetek titkárságaival szemben a Bizottság, mint a Szerződések védelmezője, teljes függetlenséget élvez előjogai gyakorlásában. Jacques Santer a Bizottság elnöki posztját 1995 januárjában foglalta el. Az Európai Közösségek Bírósága Luxembourgban székel. A 15 bírót és kilenc főügyészt a tagállamok egyetértésével hat éves, meghosszabbítható időszakra nevezik ki, olyan személyek közül, akiknek függetlensége minden gyanú felett áll. A Bíróság biztosítja azt, hogy a közösségi jogot a Szerződésekkel összhangban értelmezzék és alkalmazzák. A Bíróság például kimondhatja, hogy egy tagállam elmulasztotta a Szerződésből eredő kötelezettségét teljesíteni; ellenőrizheti a közösségi intézmények által elfogadott eszközök kompatibilitását a Szerződésekkel, amikor érvénytelenítésre van szükség; és elítélheti az Európai Parlamentet, Tanácsot vagy Bizottságot, ha elmulasztják feladatukat elvégezni. A Bíróság az egyetlen testület, melynek joga van a Szerződések helyes értelmezéséről, vagy a közösségi intézmények által elfogadott eszközök jogosságáról és értelmezéséről véleményt alkotni, amennyiben egy nemzeti bíróság erre kéri. Ha ilyen jellegű kérdést vetnek fel egy nemzeti bíróság előtt álló ügyben, az Európai Bíróságot meg lehet és bizonyos esetekben meg kell kérni, hogy előzetes döntést hozzon. Ez a rendszer a közösségi jog egységes értelmezésének és alkalmazásának a záloga Közösség-szerte. Az Amszterdami Szerződés egyértelműen a Bíróság hatáskörébe utalja annak ellenőrzését, hogy a közösségi okmányok tiszteletben tartják-e az alapvető jogokat. A Bíróság az igazságszolgáltatást olyan ügyekre is kiterjeszti, melyek az emberek szabadságát és biztonságát érintik.

15 Az Elsőfokú Bíróság, melyet 1989-ben hoztak létre és 15 bíróval működik, az Európai Bírósághoz való további fellebbezéstől függően illetékes eljárni a Bizottság és az egyének vagy a vállalkozások közötti vitákkal kapcsolatban, valamint az ESZAK értelmében a Bizottság ellen indított ügyekben az intézmények közötti, valamint a Közösség és munkatársai közötti vitákban. A Számvevőszéket a Szerződés értelemben július 22-én hozták létre, 15 tagját a tagállamok egyetértésével hatéves időszakra nevezik ki az Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően. Feladata annak ellenőrzése, hogy a bevételeket és kiadásokat törvényes és elfogadott módon, a Közösség pénzügyeit pedig megfelelően kezelik-e. Vizsgálataikat éves jelentésekben teszik közé minden év végén. Az Európai Unió Maastrichti Szerződése a Számvevőszéknek intézményi státuszt adott, így ez az ötödik intézmény. Az Amszterdami Szerződés elismeri azon jogát, hogy az Európai Bírósághoz forduljon előjogainak védelme érdekében, és bővíti a külső szervezetek által kezelt közösségi alapok feletti ellenőrző szerepét. Az EK és Euratom ügyekben a Tanácsot és a Bizottságot a Gazdasági és Szociális Bizottság segíti. 222 tagból áll, a gazdasági és szociális feladatok különféle kategóriáit képviseli. Döntéshozatal előtt egy sor témában (munkahely, Európai Szociális Alap, szakképzés, stb.) véleményét kell kérni és saját kezdeményezéseként is véleményezhet. A Gazdasági és Szociális Bizottság révén a kereskedem, az ipar és a szakszervezetek aktívan részt vesznek a Közösség fejlesztésében. A Maastrichti Szerződés által létrehozott Régiók Bizottsága a regionális és a helyi hatóságok 222 képviselőjéből áll, akiket a Tanács a tagállamok javaslatára négy évre nevez ki. A Tanáccsal vagy a Bizottsággal a Szerződésben megjelölt esetekben konzultációt folytat, de véleményét saját maga is megfogalmazhatja. Az Amszterdami Szerződés bővíti azokat a területeket, ahol mind a két bizottsággal egyeztetni kell és az Európai Parlament számára is lehetővé teszi a velük való egyeztetést.

16 AZ EGYSÉGES PIAC Az EGK Szerződés 2. cikke a Közösség feladatává tette a gazdasági tevékenységek harmonikus fejlődésének az elősegítését, a folyamatos és kiegyensúlyozott fejlődést, a növekvő stabilitást, az életszínvonal gyors növekedését és a tagállamok közötti szorosabb kapcsolatokat. Ezt a határok megnyitásával kívánták elérni, hogy az egyének, áruk és szolgáltatások szabad mozgását elősegítsék, és előmozdítsák a szolidaritást a közös politikák és a közös pénzügyi eszközök révén január 1-én az egységes piac beköszöntével a Közösség majdnem elérte ezt a célt. Miért volt azonban több, mint negyven évre szükség, hiszen a belső vámokat és mennyiségi korlátokat már régen eltörölték 1968 júliusában, 18 hónappal a tervezett határidő előtt? Az egyszerű válasz az, hogy a vámok harmonizálása könnyebb, mint az adóké, a foglalkozási ágakra vonatkozó szabályozók országonként változnak, s a makacs protekcionista magatartás a műszaki szabványok elterjedésével együtt inkább a piacok feldarabolását erősítette az 1980-as évek elején. Néhány súlyos gazdasági visszaeséssel küzdő tagállam az 1973-as és 1980-as olajválságokat követően lépéseket tett piacainak a növekvő nemzetközi versennyel szembeni védelmére ben a Jacques Delors vezette Bizottság döntő lépést tett. Megjelentette a Fehér Könyvet, mely egyértelművé tette, hogy túl sokáig tartott a halogatás, s még mindig túl sok akadály áll a növekedési zóna megteremtésének az útjában, melyet a több, mint 380 millió fogyasztó piaca képviselni tudna. A nem-európa költségét, ami a határátkelések miatti késlekedések, a technikai korlátok és a protekcionizmus költségét jelenti a közbeszerzés terén, 200 milliárd ECU-re (1) becsülték. Ez késztette a Tizenketteket arra, hogy 1986 februárjában aláírják az Egységes Európai Okmányt, mely az egységes piac megteremtéséhez szükséges körülbelül 270 intézkedés tervezetét és elfogadásuknak menetrendjét tartalmazta. Ezzel egy új kalandba kezdtek, és ez gyorsan meg hozta eredményét. Az üzleti világ, a szabad foglalkozásúak és a szakszervezetek mind azonnal reagáltak az 1993-as határidő előtt, stratégiáikat az új rendhez igazították, mely mindenkinek nagyobb választási lehetőséget biztosít a fogyasztás, a mozgás és a munka terén. A beindított folyamat, remélhetőleg, a nagyobb szabadság, a fokozott verseny és az erőteljesebb növekedés jótékony légkörét teremti meg. A folyamat ma már visszafordíthatatlan. A fizikai, az adó és a technikai korlátok egymás után szűnnek meg annak ellenére, hogy kényes területeken, mint például a megtakarítások (1) Az ECU árfolyam 1998 márciusában: ECU = 0, 66 angol font.

17 megadóztatásának harmonizálása, még nem jutottak megállapodásra. Az eddig megtett út Összességében kielégítően halad a munka. A már elfogadott intézkedések elsősorban a következőkhöz kapcsolódnak: - a közbeszerzés liberalizálása, mely a munka és a beszállítási szerződésekre vonatkozó szabályok átláthatóvá tételét jelenti, beleértve az ellenőrzés fokozását és a szabályozás kiterjesztését olyan fontos új területekre is, mint a szállítás, az energia és a telekommunikáció; - az adózás harmonizálása, mely a közvetett adókra, az értéktöbblet adóra és a fogyasztási adókra vonatkozó nemzeti rendelkezések egymáshoz igazítását jelentette; - a tőkepiacok és pénzügyi szolgáltatások liberalizálása; - a szabványosítás, egy új tanúsítási és vizsgálati megközelítésnek köszönhetően, a nemzeti szabványok ekvivalenciájának az elismerése és a biztonsági, valamint környezetvédelmi szabványok részbeni harmonizálása; - az egyének szabad mozgását akadályozó technikai korlátok (egy foglalkozás gyakorlásának szabadsága és a képesítések ekvivalenciájának az elfogadása) és a fizikai korlátok (ellenőrzések a határátkelőknél) eltörlése; a jogi szakmáról 1997 novemberében elfogadott irányelv például megkönnyíti a szakma gyakorlását az egész Európai Unióban; - az üzleti együttműködést bátorító környezet megteremtése a társasági törvény harmonizálásával és a szellemi, valamint anyagi tulajdont szabályozó törvények közelítésével (védjegyek és szabadalmak); - az Európai Unió bruttó nemzeti termékének (GNP) több mint 70%-át képviselő szolgáltatások liberalizálása (telekommunikáció, energia, stb.). Az emberek mozgásának szabadsága azonban még egyáltalán nem teljes körű. A munkavállalók, bizonyos kategóriákban, sok akadályba ütköznek, ha más tagállamban akarnak dolgozni vagy élni. A Simone Veil (1) vezette, az emberek szabad mozgásával foglalkozó magas szintű munkacsoport megemlíti, hogy a Bizottság kezdeményezéseket fogadott el ezen munkavállalók szabad mozgásának a bátorítására, nevezetesen a képesítések elismerésével (csőszerelők, asztalosok, stb.). (1) A jelentést március 18-án adták át az Európai Bizottságnak

18 Egy új 1999-re vonatkozó célkitűzés felé Összességében elmondható, hogy az egységes piac létezik és helyesen működik. De megteremtése ugyanakkor egy folyamatos feladatot jelent, állandóan alkotni és javítani kell. Ennek tudatában, és tekintetbe véve a hiányosságokat és az elmaradásokat, a Bizottság az Amszterdami Csúcstalálkozón június 16-án és 17-én elindította új akciótervét az egységes piac érdekében. Megjegyezték, hogy az egységes piac létrejötte után több, mint három évvel a joganyagnak csak 65%-a hatályos teljes mértékben a tagállamokban. A program része az adózás (magatartás kódex, a forrásnál adóztatott tőkejövedelem, az energia termékek adóztatása), versenypolitika (új szabályok az állami segélyekre és megállapodásokra), az egységes piac a gáz és a nyugdíjalapok terén, stb. Belső biztonság A személyek szabad mozgásának elve lehetőséget jelent az európai állampolgárok nagy többsége számára magánéletükben és szakmájukban. A kormányok a biztonság igényét is figyelembe véve, mely állampolgáraik számára ugyancsak az elvárások között szerepel, a szabad mozgás formáit is kidolgozták, gondoskodva az emberek biztonságáról a Közösség területén, valamint védelmükről a külső határoknál. Az igazságügy és a belügy területén az együttműködés (az Európai Uniós Szerződés VI. fejezete) négy területet ölel fel: - a menedékjogra vonatkozó jog harmonizálása; - a nem tagállamok állampolgáraira is alkalmazható bevándorlási szabályok bevezetése uniós szinten; - rendőri együttműködés a határokat átlépő bűnözés elleni hatékony harchoz; - a polgári és büntetőjog területein együttműködési megállapodások elkészítése. Az igazságügyre és belügyre vonatkozó együttműködésről szóló új rendelkezéseknek az emberek mozgását gátló akadályokkal kell foglalkozniuk. A Schengeni Egyezmény aláírói által már alkalmazott intézkedéseket (lásd a következőkben) például végül minden tagállamra kiterjesztik. Az Amszterdami Szerződés értelmében a Közösségnek új feladatai vannak a belső biztonsági politika terén. Az együttműködés nagy részét ezek után a közösségi rendeleteknek rendelik alá. A hatályba lépésétől számítva azonban megjelöltek egy öt éves időszakot, amikor a Tanács továbbra is egyhangú döntéseket hoz.

19 A nemzeti rendőrségek és más, bűnügyekért felelős hatóságok közötti együttműködés továbbra is a kormányközi keret része marad, még akkor is, ha az együttműködés formáit jelentős mértékben javítani kell a hatékonyság növelése érdekében.

20 SCHENGEN: EGY HATÁR NÉLKÜLI TERÜLET KEZDETEI 1. Fontos időpontok június: az Európai Tanács ülése Fontainebleau-ban elvben megállapodik a vám és útlevél ellenőrzési formaságok eltörléséről a Közösség belső határainál július: a Saarbrückeni Megállapodás Franciaország és Németország között az első lépés a célkitűzés eléréséhez június 14: Belgium, Franciaország, Németország, Luxemburg és Hollandia aláírja a Schengeni Egyezményt, amelyben kötelezik magukat, hogy a közös határoknál fokozatosan eltörlik az ellenőrzéseket és ezen határok átlépőinek szabad utat adnak, akár aláíró ország, más közösségi ország vagy nem tagország állampolgárai június 19: ugyanaz az öt állam egy újabb, a feltételeket és garanciákat részletező megállapodást ír alá a szabad mozgásra vonatkozó rendszer végrehajtására. Ez a megállapodás 142 cikkből áll, a nemzeti törvények módosításával jár; és a nemzeti parlamenteknek ratifikálniuk kell november 27: Olaszország csatlakozik az első öt országhoz november 18: Spanyolország és Portugália is csatlakozik november 6: Görögország csatlakozik március 26: a Schengeni Egyezmény életbe lép Belgium, Németország, Franciaország, Luxemburg, Hollandia, Spanyolország és Portugália között, számolva azzal, hogy más országok is csatlakoznak, amint alkalmazzák a határokkal kapcsolatos megfelelő intézkedéseket április 21: Ausztria csatlakozik június 16: tárgyalási keretet dolgoznak ki az északi államokkal kapcsolatban december 19: szerződés- és megállapodás-tervezet Dánia, Finnország és Svédország csatlakozásához október 2: A Schengeni Egyezményt magába foglaló Amszterdami Szerződést ratifikálják. Írország és az Egyesült Királyság nem része a schengeni területnek.

21 1997. október 26: a légi ellenőrzést alkalmazó megállapodás Olaszországgal életbe lép december 1: a légi ellenőrzést alkalmazó megállapodás Ausztriával életbe lép március 31-én legkésőbb: a határellenőrzést Olaszországgal és Ausztriával megszüntetik.

22 A schengeni terület A mozgás szabadsága mindenkire vonatkozik nemzetiségtől függetlenül. - Az Unió állampolgáraira az elv már nagyrészt megvalósult a Schengeni Egyezmény alá tartozó területen. - Turistákra, menedékjogot kérőkre és nem tagállamból érkező bevándorlókra vonatkozó rendelkezések kerülnek az Egyezménybe, ezek fő célja az eljárás szabványosítása az egész schengeni területen. Jog, rend és biztonság - A rendőrségek továbbra is saját országaik területén, kikötőkben és repülőtereken működnek, de eltérő megközelítéssel. A szorosabb együttműködés a külső határoknál hatékonyabbá teszi az ellenőrzést. - A terrorizmus, csempészet és szervezett bűnözés elleni harc vonatkozó intézkedéseiről közös szabályokat alkotnak. Az Egyezmény rendelkezik a bíróságok, rendőri erők és kormányhivatalok közötti együttműködésről. - Amikor az Amszterdami Szerződést ratifikálják, a vízum kérdéseknek, menedékjognak, bevándorlásnak és az emberek szabad mozgására vonatkozó egyéb politikáknak át kell kerülniük a közösségi rendszerbe. Az Unió Tanácsa lép a Schengeni Végrehajtó Bizottság helyébe, az Európai Bizottság kezdeményezhet és az Európai Bíróságot nevezik meg ezeken a területeken az illetékes hatóságnak. Külön rendelkezések vonatkoznak Dániára, Írországra és az Egyesült Királyságra.

23 A KÖZÖS POLITIKÁK Mint korábban már említettük, a Római Szerződés a Közösség feladatává tette a gazdasági tevékenységek harmonikus fejlesztésének, a folyamatos és kiegyensúlyozott növekedésnek, a növekvő stabilitásnak, a gyors életszínvonal emelkedésnek és a tagállamok közötti szorosabb kapcsolatok kialakításának az elősegítését egy közös piac létrehozásával és a tagállamok gazdaságpolitikáinak fokozatos közelítésével. SZOLIDARITÁS Az általános célkitűzést az egyének, áruk, szolgáltatások és a tőke szabad mozgásának bevezetésével, a cégek magatartásának ellenőrzésére és a fogyasztók érdekeinek védelmére irányuló versenypolitika folytatásával kívánták elérni. Ha azonban egy ilyen nagy piac minden szektornak és minden régiónak előnyöket kíván biztosítani, ahhoz a Közösség által irányított és finanszírozott eredményes strukturális politikákra van szükség. Rövidesen nyilvánvalóvá vált, hogy az erősebb gazdasági és társadalmi összefogás elengedhetetlen feltétele a tagállamok közötti szolidaritásnak. Ez az, amiért kidolgozták regionális és szociálpolitikájukat, amelyek fontossága az új tagok Közösséghez történő csatlakozásával növekszik. Regionális politika Az Egységes Európai Okmány óta a növekvő gazdasági és társadalmi összefogást egyre inkább úgy tekintik, mint egy határmentes terület szükségszerű velejáróját februárjában a tagállamok a strukturális politikára fordítható kiadások megduplázásáról döntöttek. Ez évi 14 milliárd ECU elkülönítését jelentette 1989 és 1993 között a lemaradó térségek fejlesztését célzó intézkedésekre, a hanyatló ipari térségekben új tevékenységek előmozdítására, a tartós munkanélküliek megsegítésére, a fiatalok elhelyezkedésének megkönnyítésére, a mezőgazdaság modernizálására és a szegény, vidéki területek segítésére. A pénzt létező, de radikálisan átalakított alapokon az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERDF), az Európai Szociális Alap (ESF), az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap (EAGGF) és a Halászati Orientáció Pénzügyi Eszközei (FIFG) keresztül juttatják el, és célja a kormányok, régiók vagy magánbefektetők erőfeszítésinek a kiegészítése vagy ösztönzése. Az 1993 és 1999 közötti időszakban a strukturális intézkedésekre (Strukturális és Kohéziós Alapok) 200 milliárd ECU-t fordítottak. Az Európai Alapok így a gazdaság és a szociálpolitika kulcsfontosságú eszközeivé váltak, kifejezésre juttatva a Közösségen belüli szolidaritást. Szociálpolitika

24 Egy tevékeny szociálpolitika célja a legfeltűnőbb egyensúly-hiányok kiigazítása. Az Európai Szociális Alap 1961-ben jött létre a munkahelyteremtés, valamint a szakmai és földrajzi mobilitás elősegítésére az ECSC körén kívül eső iparágakban. Az ECSC maga is hasonló politikát folytatott, elsősorban az 1960-as években, amikor a bányák bezárását követően bányászok ezreinek próbált segíteni az elhelyezkedésben. A Közösség azonban nem csak pénzügyi segítséget nyújt, hiszen az nem lenne elegendő a recesszió és a fejlődési elmaradottság okozta problémák megoldására. A gazdasági növekedéssel előidézett és a nemzeti, valamint közösségi szinten megfelelő politikákkal bátorított dinamizmust elsőként és leginkább a társadalmi haladás érdekében kell hasznosítani. A Közösség egészére érvényes jogokat garantáló törvények a szociális előrelépés velejárói, valójában ösztönzői. Ezek a Szerződésekben foglalt olyan elvekből erednek, mint az egyenlő munkáért egyenlő bér, az egészségüggyel és biztonsággal foglalkozó újabb irányelvek, alapvető biztonsági szabványok elismerése decemberében Maastrichtban a tagállamok (az Egyesült Királyság kivételével) a Munkavállalók Alapvető Szociális Jogainak Közösségi Alapokmányából levezethető jegyzőkönyvet fogadtak el a szociálpolitikáról. Ez lefektette azokat a jogokat, melyeket a munkavállalók az egész Közösségben élvezhetnek: szabad mozgás, tisztességes kereset, jobb munkakörülmények, társadalombiztosítás nyújtotta védelem, szabad társulás és közös béralku, szakképzés, egyenlő bánásmód a nőkkel és férfiakkal, információ, munkahelyi demokrácia, egészségvédelem és munkavédelem a munkahelyeken, a gyermekek, idősek és fogyatékosok védelme. Az Egyesült Királyság új munkáspárti kormányának a korábbiaktól eltérő hozzáállása következtében lehetővé vált, hogy 1997 júniusában Amszterdamban döntés születhessen arról, hogy ezt a szociális programot beépítik a Szerződés szövegébe és alkalmazzák a 15 tagállamra. Foglalkoztatási politika Miközben a gazdasági és monetáris unió fejlődése megállíthatatlannak tűnik, a tagállamok tudatára ébredtek, hogy az Unió állampolgárai még aktívabb foglalkoztatási politikát várnak. Hogyan lehetne az európaiak bizalmát az európai integráció előnyeit és jövőjét illetően megerősíteni, amikor a Tizenötöket strukturális munkanélküliség sújtja, mely 1997-ben 17,9 millió embert érintett? Ezért az Amszterdami Szerződésbe egy új fejezetet építettek be a foglalkoztatásról, és ez az Unió gazdaságpolitikájának prioritásává vált. Az Európai Tanács november én Luxembourgban megtartott ülésén a Tizenötök közös stratégiát határoztak meg a tagállamok politikájának erősítésére, elsősorban a szakmai képzés, a vállalkozásalapítás támogatása és a társadalmi párbeszéd terén. A munkahelyekkel kapcsolatban útmutatókat határoztak meg, melyeket a tagállamok és a közösségi intézmények az eredmények értékelésére kialakított eljárásoknak megfelelően követnek.

25 A közös politikák finanszírozása december 12-én Edinburgh-ban az Európai Tanács elfogadta az re szóló pénzügyi előirányzatokat. A Közösség költségvetése ezzel az 1993-as 69 milliárd ECU-ről (elkötelezettségek) 1999-re 84 milliárd ECU-re emelkedik. A saját erőforrás maximumát kis mértékben emelték: az Unió bruttó nemzeti termékének 1,27%-ára a korábbi 1,2 %-kal szemben. A kiegészítő alapok három kulcsfontosságú célra összpontosulnak: a Közösségnek a világméretű ügyekben vállalt feladataival összhangban a külső fellépések növelésére; a gazdasági és szociális összefogás erősítésére ez az egységes piac és a gazdasági és monetáris unió alapvető jellemzője, és az európai vállalkozások versenyképességének a javítására. A Bizottság új kezdeményezései a Maastrichtban meghozott döntéseket valósították meg. Ezek közé tartozik egy kohéziós alap létrehozása Görögország, Írország, Portugália és Spanyolország segítésére, új intézkedések a verseny elősegítésére, iparpolitika bevezetése, a kutatás és a technológiai fejlődés elősegítése, lépések a szociálpolitika erősítésére és a szakképzés előmozdítására, valamint az infrastrukturális hálózat fejlesztése. Az Unió által végrehajtott újító politikák két elvre épülnek: a szubszidiaritás elvére, amikor a közösségi lépések (azon területek kivételével, ahol kizárólagos jogköre van) azon területekre korlátozódnak, ahol azok a leghatékonyabbak, és a szolidaritás elvére, mely a gazdasági és szociális kohézió elősegítésének céljában jelenik meg. A két elv összebékítése és a regionális különbségek csökkentése nehéz lesz és további pénzforrásokat igényel a szigorú költségvetési fegyelmet és a tagállamok korlátozott mozgásterét figyelembe véve, ha a cél a gazdasági és monetáris unió sikerre vitele. Miután a pénzügyi tervek december 31-én járnak le, a Bizottság 1997 júliusában egy Agenda 2000 című általános dokumentumot nyújtott be, mely különös figyelmet fordít azon új kihívásokra, melyekkel az Unió a 2000 és 2006 közötti időszakban szembekerül. Ezen kihívások középpontjában áll a bővítés lehetősége a közép- és kelet-európai országok csatlakozásával, a közkiadások korlátozásának az igénye, és néhány tagállam saját, az Európai Unió költségvetéséhez való pénzügyi hozzájárulása miatti növekvő aggodalma. A Bizottság ezért egy olyan javaslatot tesz a 2000 és 2006 közötti időszak költségvetésére, mely a bruttó nemzeti termék 1,27 %-os maximumán túl semmilyen pénzügyi erőforrás növekedést nem engedélyez, miközben biztosítja, hogy az alapvető pénzforrások rendelkezésre álljanak, így garantálva a szolidaritást a tagállamok, valamint az Unió és a tagjelölt országok között.

26 A Strukturális Alapokat illetően, a 15 tagállam számára előterjesztett költségvetési csomag 210 milliárd ECU-t tesz ki, melyhez kohéziós alapként 20 milliárd ECU járul. A pénzátutalások hatásának ésszerűsítése és megerősítése érdekében a Bizottság az elsődleges célkitűzések számát háromra javasolja csökkenteni: - az első célkitűzés azon régiók számára nyújtott fejlesztési segélyeket érinti, ahol az egy főre jutó GNP a Közösség átlag 75%-ánál alacsonyabb. Ez az összes kölcsön kétharmadát kitevő juttatást jelent; - a második célkitűzés a strukturális problémákkal küzdő egyéb régiókat érinti, akár gazdasági átalakuláson keresztülmenő térségekről, hanyatló vidéki területekről, halászatból élő válságterületekről vagy nehéz helyzetben lévő városi területekről van szó; - a harmadik célkitűzés az emberi erőforrások fejlesztésére és a munkanélküliség elleni harcra összpontosít a Szerződésbe beépített foglalkoztatásról szóló új fejezet szerint. Az Agenda 2000 a tagságot megelőző stratégia erősítésére és az Unió új tagjaira is alkalmazandó regionális kohéziós erőfeszítésekre vonatkozó intézkedéseket határoz meg (lásd 8. fejezet). A közös mezőgazdasági politika reformja 1992 júniusában a Tanács elfogadta a közös mezőgazdasági politika reformját, mely a költségek csökkentését és a versenyképesség fenntartását tűzte ki célul. Az EK Szerződés 33. cikke (korábban 39. cikk) által a közös mezőgazdasági politika számára kijelölt célkitűzések többségét már elérték. Ez a mezőgazdasági közösség tisztességes megélhetését, a piacok stabilizálását, a méltányos fogyasztói árakat és a mezőgazdasági szerkezetek modernizálását jelenti. A piaci egység elve, a közösségi preferencia és a pénzügyi szolidaritás az iparnak is jó szolgálatot tett, amikor az a mainál kevésbé volt egészséges. A fogyasztók stabil árakon számíthattak biztonságos ellátásra, élvezve a világpiac drámai ingadozásaitól való védelmet. A mezőgazdasági munka elhagyása és a gazdálkodás modernizálása a mezőgazdaságban munkavállaló szakszervezeti tagok arányát 20%-ról 8%-ra csökkentette és előmozdította a versenyképes mezőgazdasági ipar fejlődését. Ma a közös mezőgazdasági politika saját sikerének az áldozata. Új megközelítésre van szükség a fogyasztást meghaladó termelés csökkentésére: a termelés 1973 és 1988 között évente 2%-kal nőtt, miközben a fogyasztás nem haladta meg az 0,5%-os növekedést. A többlettermelés a közösségi erőforrásokat megcsapolná, és gátolná más politikák fejlődését. A reform fő célja a támogatások és a mennyiségi termelés közötti kapcsolat megtörése, a minőség felé történő elmozdulás ösztönzése annak

27 érdekében, hogy a termelés jobban igazodjon a kereslethez, s ezáltal csökkenjen a környezetet károsító intenzív termelés. A év felé közeledve az intézkedések kezdenek beérni, de az európai mezőgazdaságnak tovább kell alkalmazkodnia ahhoz, hogy pénzügyi kötelezettségeit tekintve meg tudjon felelni mindannak, amit az Európai Unió - még mindig főként mezőgazdasági jellegű közép- és kelet-európai országok csatlakozásával végbemenő - bővülése, a többoldalú tárgyalások új szakaszának január 1-jén történő elindítása, és a Közösség új pénzügyi keretének az elfogadása jelent. A Bizottság az Agenda 2000 közösségi mezőgazdasági politikáról szóló útmutatójában az 1992-es reform elmélyítését javasolja azzal, hogy a fő termények, a marhahús és tej esetében tovább csökkentsék az árakat, és a termelőknek közvetlen kifizetések formájában nyújtsanak kártérítést. AZ ELŐRELÉPÉS POLITIKÁI A Közösség fokozatosan új területekre terjeszti ki tevékenységét, s az egységes piacot támogató politikákat alakít ki. A Közösség ma már közvetlenül befolyásolja az egyének életét, valódi szociális kérdésekkel foglalkozik, mint például a környezetvédelem, egészségügy, fogyasztói jogok, verseny és biztonság a szállítási iparágban, oktatás és kultúra. Vajon indokolte a Közösség befolyási körének bővülése? Indokolt-e, hiszen minden tagállamnak megvan a saját demokratikus rendszere, mely biztosítja, hogy az állampolgárok igényeit és elvárásait teljesítsék? A legegyszerűbb válasz a kérdésre, hogy nincs más választás. Néhány problémakör egyszerűen jellege miatt a határokon túl is hat, s közös fellépést igényel. Sok esetben csak a Közösség van olyan helyzetben, hogy szabályozzon és a szükséges pénzügyi forrásokat biztosítsa. Néhány esetben az Unió reagálása tette lehetővé az előrelépést és ösztönzött másokat cselekvésre, illetve teremtette meg azon lehetőségeket, melyeket még ma sem használtak ki teljes mértékben. Az ú.n. kergemarha-kór, a BSE (szarvasmarhák szivacsos agylágyulása) megjelenése okozta bizalmi válság a Közösséget embargó bevezetésére kényszerítette a marhahús termékek körében. Az Európai Parlament, egy ideiglenes vizsgálóbizottság november 8-án átadott következtetései alapján, támogatta a Bizottság erőfeszítéseit, hogy átalakítsa szolgáltatásait és fokozza a közegészségügyre vonatkozó intézkedéseit. Az emberek aggodalmára reagálva az Alapszerződés közegészségügyről és fogyasztóvédelemről szóló paragrafusait Amszterdamban jelentősen megerősítették. A közvélemény és a Közösség intézményei közötti kölcsönhatás a környezetvédelem