MAGYARORSZÁG AZ ANJOUK BIRODALMA Csukovits Enikő

Átírás

1 5 MAGYARORSZÁG T Ö R T É N E T E ; AZ ANJOUK BIRODALMA Csukovits Enikő

2 CSUKOVITS ENIKŐ Az Anjouk birodalma Főszerkesztő Romsics Ignác KOSSUTH KIADÓ

3 Írta: Csukovits Enikő Főszerkesztő: Romsics Ignác Sorozatszerkesztő: Nagy Mézes Rita Képszerkesztő: Demeter Zsuzsanna A térképeket készítette: Nagy Béla Tervezte: Badics Ilona Kiadói programvezető: Szuba Jolanta Kiadói programkoordinátor: Winter Angéla Közreműködő intézmények: Budapesti Történeti Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Országos Levéltár, Országos Széchényi Könyvtár, amelyek a sorozat képanyagát a rendelkezésünkre bocsátották. Egyéb források: Diósgyőri Vármúzeum, Győri Egyházmegye, Janus Pannonius Múzeum (Pécs), Keresztény Múzeum (Esztergom), Magyar Képek Archívum, MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, PWN Archívuma Fotók: Bakos Ágnes, Bakos Margit, Bókay László, Búzás Gergely, Dabasi András, Fűzi István, Hapák József, Hatházi Fanni, Jaksity László, László János, Legeza László, Makky György, Mudrák Attila, Sebestyén József, Soós Ferenc, Szabóky Zsolt, Szacsvay Péter, Szalatnyay Judit, Szelényi Károly, Szepsy Szűcs Levente, Tihanyi Bence Rekonstrukciós rajz: Lukács Zsófia Külföldi intézmények: Domschatz (Aachen), Geheimes Staatsarchiv (Berlin), Grünes Gewölbe (Drezda), Muzeul National de Istorie a Romániei (Bukarest), Stiftkirche (Mariazell) ISBN Minden jog fenntartva Kossuth Kiadó 2009 Csukovits Enikő 2009 Felelős kiadó Kocsis András Sándor a Kossuth Kiadó zrt. elnök-vezérigazgatója A kiadó az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének a tagja Műszaki vezető Badics Ilona Nyomdai előkészítés Veres Ildikó Korrektor Török Mária Képkidolgozás GMN Repró Stúdió A nyomtatás és a kötés a debreceni nyomdászat több mint négy évszázados hagyományait őrző Alföldi Nyomda zrt. munkája Felelős vezető György Géza vezérigazgató / kiado@kossuth.hu

4 Tartalom AZ ÚJ DINASZTIA MEGJELENÉSE Prológus 8 Az Árpádok öröksége 10 Az Anjou-ház 15 Három király - öt koronázás 19 I. Károly harca a hatalomért 23 I. KÁROLY BERENDEZKEDÉSE I. Károly kormányzása 30 I. Károly Magyarországa 37 Nagyra törő dinasztikus tervek 42 Az utolsó évek 46 I. (NAGY) LAJOS URALMA I. Lajos király első évei 52 A nápolyi hadjáratok 57 A magyar nagyhatalom" 63 I. Lajos hadserege 71 I. Lajos kormányzata 76 KIRÁLYLÁNY A T R Ó N O N Asszonyuralom Magyarországon 86 Kis Károly pünkösdi királysága 92 Az Anjou-kor vége 97 Ajánlott irodalom 104

5

6 Az új dinasztia megjelenése Prológus 8 Az Árpádok öröksége 10 Az Anjou-ház 15 Három király - öt koronázás 19 I. Károly harca a hatalomért 23

7 AZ ÚJ DINASZTIA MEGJELENÉSE Prológus Zarándokok érkeznek Rómába, a szentévre, 1300-ban. Krónikaillusztráció, 15. század Az 1300-as esztendőben egy egyházi esemény, az első alkalommal megrendezett római szentév híre tartotta izgalomban Európa lakosságát. A nyugati keresztény egyház feje, VIII. Bonifác pápa február 22-én kibocsátott bullájában bűneik teljes bocsánatát ígérte mindazoknak, akik az előírt feltételek mellett felkeresik a város kegyhelyeit. Azok, akik eddig csak a Szentföldön, keresztes vitézként harcolva részesülhettek ebben a kegyben, ettől kezdve békés zarándokként is hozzájuthattak a bűnbocsánathoz. Ennek hírére Európa-szerte százezrek keltek útra - többségük életében először hagyta el szülőföldjét. Egy névtelen német krónikás szerint naponta ember érkezett a városba, firenzei kollégája, Giovanni Villani úgy látta, a rómaiakon kívül állandóan zarándok volt Rómában". Még a legobjektívebb források, a fennmaradt vámjegyzékek is azt bizonyítják, hogy Itália földjére ebben az évben tízszer annyi utas érkezett, mint egy átlagos esztendőben. VIII. Bonifác pápa, a szentévet meghirdető egyházfő hatalma csúcsára ért. Róma az alkalomnak köszönhetően nemcsak elvben, de a gyakorlatban is a keresztény világ középpontjává vált, a pápa hatalma pedig messze túlterjedt nem csak a város, de az Itália középső területét magában foglaló egyházi állam határain is. Befolyása alá tartozott a pápai hűbéres Szicíliai Királyság, egyházi főhatalmát Európa szinte minden országában igyekezett érvényesíteni. Bonifác azonban nem érte be ennyivel: Skóciától Magyarországig további országokat igyekezett a pápaság hűbéreseként kezelni, kéretlenül is beavatkozva az adott királyság politikájába. A szárazföldön és tengeren Rómába, majd onnan hazafelé tartó sokaság mellett talán keveseknek tűnt fel az a három hajó, amely a nyár folyamán az Adriai-tengeren Apuliából (ma Puglia tartomány, Olaszország) Dalmácia partjai felé vette az irányt. Fedélzetén egy 11 éves gyermek és nem túl nagyszámú kísérete utazott: a nápolyi Anjou-ház sarja, Caroberto, II. Károly szicíliai király unokája indult a számára ismeretlen Magyarországra, hogy beváltsa családja trónigényét, és megszerezze az országot. Az ifjú trónkövetelő hajói augusztusban kikötöttek Spalato (ma Split, Horvátország) falai alatt, ahol magyar hívei, köztük Bicskei Gergely, az esztergomi érseki cím várományosa fogadták. A magyar trón azonban ekkor még nem volt üres: az 1290 óta uralkodó király, III. András, akinek korábban több ízben is veszélybe került a hatalma, a gyermek érkezésekor éppen sikeresen megerősítette pozícióit. Udvari előkelői, akik

8 Prológus a magyar krónikák szerint jelentős szerepet játszottak az Anjou-sarj behívásában, végül mégis a király mellett maradtak. III. András nem félt a trónkövetelőtől, így Carobertónak még az Anjou-ház mellett egyébként mindig kiálló hűbérúr, a pápa sem segített, mivel - mint András király követe írta - nem helyesli, hogy a kis Károly Magyarországon kikötött". A kis Károly" tehát kevés eséllyel indult a Magyar Királyság megszerzéséért, a partraszállását követő évek eseményei azonban a kortársak számára szemléletesen példázták a szerencse forgandóságát: családja hűbérurát, a nagy hatalmú VIII. Bonifác pápát három évvel később, 1303-ban a Rómához közeli Anagniban elfogják és bántalmazzák a francia király csapatai, a megtört pápa néhány nappal később belehal a megpróbáltatásokba. Ekkor érte a halál az Anjou-ház magyar hívét, Bicskei Gergelyt is, aki érseki kinevezése érdekében tartózkodott a pápai udvarban. Az Anagni ellen intézett támadás a pápaság világi hatalmának a leáldozását is jelezte. A bíborosok meghajoltak az egyház ellen fegyverrel fellépő Szép Fülöp francia király akarata előtt, és hamarosan francia pápát választottak, aki ben Avignonba tette át a székhelyét, új korszakot nyitva az egyház történetében, az úgynevezett avignoni fogság időszakát. III. András nem érte meg Bonifác bukását, az európai hatalmi viszonyok átrendeződését január 14-én, váratlanul elhunyt, megnyitva Károly előtt a lehetőséget, hogy szerencsét próbáljon Magyarországon. Azzal a kortársak is tisztában voltak, hogy halálával lezárult egy korszak, az Árpádok - vagy ahogy akkoriban nevezték, Szent István nemzetségének - három évszázadig tartó uralma. Hamarosan az is világossá vált, hogy az Árpádok öröksége nem csupán a nápolyi Anjouk számára jelent vonzerőt. Hogy az 1301 januárját követő, közel egy évszázados időszak végül mégis Anjou-kor néven vonult be a történelmi emlékezetbe, számos körülményen, de elsősorban Károly szerencséjén, kitartásán és főleg korán megmutatkozó uralkodói képességein múlott. A gyermek Carobertót Magyarországra hozzák. Miniatúra a Képes Krónikából, 1358 után Az 1330-as években épített avignoni palotaszárny udvara

9 AZ ÚJ DINASZTIA MEGJELENÉSE Az Árpádok öröksége Az országalma A középkori Magyarország az egész Kárpát-medencét magában foglaló, négyzetkilométert meghaladó területével egyike volt Európa legnagyobb országainak. Magyarország királysága földje terjedelmének mértékében a világ legnagyobb országainak egyike; általában pedig azt mondják, hogy hosszában negyvennapi járóföld és szélességében ugyanennyi" - írta egy francia domonkos barát, aki 1308-ban járta be Kelet-Európát. A természeti kincsekben bővelkedő, termékeny ország két eltérő kultúrkör határvidékén helyezkedett el. A nyugatról határos osztrák tartományokban - Krajna, Stájerország, Alsó-Ausztria óta a Habsburg-család tagjai regnáltak hercegi címmel. Cseh- és Morvaországban, valamint ekkor Lengyelországban is a Premysldinasztia tagja, II. Vencel uralkodott. A Magyar Királyság keleti és déli határainál véget ért a nyugati kereszténység területe, a magyar határt átlépő utazó ortodox, illetve pogány szomszédok földjére lépett. A lengyel-magyar határ mentén néhány évtizedig még fennállt a Halicsi Fejedelemség, erős tatár befolyás alatt. Szomszédságában a tatár Arany Horda nomád birodalma terült el, területéből csak a 14. század folyamán vált ki és szerveződött önálló fejedelemséggé a két román vajdaság, Havasalföld 1330 körül, Moldva 1360 körül. Magyarország déli szomszédságát Szerbia, illetve egy rövid Al-Duna melletti szakaszon Bulgária alkotta. Károly spalatói partraszállása idején Dalmácia a magyar korona fennhatósága alá tartozott, az 1320-as években azonban Velence oltalma alá helyezte magát. Itt a magyar uralom fennhatóságát csak az 1350-es évek végén sikerült visszaállítani. Az ország királyai 1000 és 1301 között a keresztény államot alapító Szent István családjából, a 18. század óta Árpád-ház néven emlegetett dinasztia tagjai közül kerültek ki. A királlyá válásnak az Árpád-korban egyetlen megkérdőjelezhetetlen feltétele volt: a jelöltnek a dinasztiából kellett származnia. Amennyiben volt alkalmas utód - a 12. század elejétől állandósulni látszó gyakorlat szerint -, az uralkodó elsőszülött fia örökölte a trónt, korábban azonban a király testvéréből, unokaöccséből vagy épp nagybátyjából is válhatott uralkodó.

10 Az Árpádok öröksége A gondolat, hogy kihalt a dinasztia, már 1290-ben, IV. (Kun) László halálakor felmerült, az ország előkelői azonban végül mégis elfogadták királyuknak az egyetlen élő férfi családtagot, II. András Velencében felnőtt unokáját, András herceget, aki - noha származása törvényességét többször megkérdőjelezték - így az utolsó Árpádházi király lett, III. András néven. A Magyar Királyságot az Árpád-korban keletről és nyugatról egyaránt számos támadás érte, az ország hadereje azonban minden esetben sikerrel szállt szembe a támadókkal. Egyetlen olyan ellenség tört az országra, amellyel szemben elégtelennek bizonyultak a magyar seregek: a mongol vagy más néven a tatár had. Az ben lezajlott tatárjárás olyan hatalmas pusztulást okozott, emberéletben és anyagi javakban egyaránt, hogy a vész elmúltával szinte alapjaiból kellett újraépíteni az országot. A tatárjárás becslések szerint több százezer ember halálát okozta, települések százait perzselte fel, főként az ország középső területein. Az elpusztult vidékek újratelepítése átalakította az ország településszerkezetét, módosította etnikai összetételét, és fellazította, részben megváltoztatta a korábbi társadalmi kereteket. Az ország benépesítésének királyi politikája nem állt meg a korábban lakatlan országrészek határában, ekkor vette kezdetét a hatalmas királyi erdőségek feltörése, betelepítése is. A korszak jellegzetes figurájának a hospes, magyarul vendég, azaz vendégtelepes számított, aki letelepedésének megkönnyítéséhez védelemben és kiváltságokban részesült. Egyes vidékeken - például Abaúj megyében, a Hernád folyó völgyében - hospestelepülések egész sora jött létre, közülük a legjelentősebbek - így Kassa, illetve északabbra Eperjes - gyorsan elindultak a városiasodás útján. Az országban a magyarokon kívül a tatárjárás előtt is számos etnikum élt, némelyek ezekben az évtizedekben költöztek a néptelen vagy néptelenné vált területekre. Jellegzetes viseletük, életmódjuk miatt Hospesek, soltészok A magyarul vendéget jelentő hospes fogalom alatt olyan szabad jogállású személyt értettek, aki arra vállalkozott, hogy más földjén letelepszik, és ezért kiváltságokban és védelemben részesült. A vendég sokszor külföldről érkezett, de lehetett hazai telepes is. Az új lakóhelyen elnyert hospesjog adózási kedvezményeket, kismértékű autonómiát biztosított, ezek a kiváltságok ideális esetben megvethették a városfejlődés alapjait. A telepítést általában soltész vezette, aki a telepítésben játszott szerepéért hosszú időre mentességet kapott a földesúri szolgáltatások alól. Tisztsége családjában öröklődött. közülük a legfeltűnőbb a kun nép volt. A kevéssel a tatárjárás előtt Magyarországra költöző, 1241-ben az országból kiűzött, majd újra visszahívott kunok még a század fordulóján is a nemzetségi szállásterületből létrejött széki szervezet keretei között éltek, élükön a szálláskapitányokkal. Nemezsátrakban laktak, főként állattenyésztéssel foglalkoztak, pogány hitüket a köztük folyó térítés ellenére sem igyekeztek a kereszténységre cserélni. A Kárpátok hegyei között vándorló románok és rutének szintén állattartásból, de az elsősorban ló- és marhatartó kunoktól eltérően főképp birkapásztorkodásból éltek. A görögkeleti egyház hívei voltak, a magyar királynak juhaikból ötveneddel adóztak. Vezetőiket kenézeknek, a több kenéz- Familiáris Olyan - főként nemes származású - személy volt, aki más birtokos szolgálatába szegődött, szóbeli megállapodásban vagy szerződésben meghatározott javadalmazás fejében. Szolgálata elsősorban katonai feladatokból állt, de gazdatisztként familiárisok vezették uruk birtokát vagy birtokait is. Amennyiben az úr közhivatalt (bárói, ispáni tisztséget) viselt, familiárisai segítették annak ellátásában: várnagyként, alispánként vagy épp alnádori minőségben. A familiáris a nyugati hűbériségtől eltérően nem birtokával együtt vállalt szolgálatot, csupán személyében kötődött urához. Saját birtokát, nemesi jogállását familiárisként is megtartotta. Familiárisi jogviszonya a szerződés felbontásáig volt érvényben, nem öröklődött. Ugyanazon család tagjai gyakran különböző úr famíliájába szerződtek, de az is többször előfordult, hogy a szolgálatnak csak valamelyik fél halála vetett véget.

11 AZ UJ DINASZTIA MEGJELENÉSE Báró A középkori Magyarországon az ország fő tisztségviselőit (mai fogalommal élve a kormány tagjait) jelentette. I. Károly uralkodása alatt számos ispánt és várnagyot is ideszámítva mintegy 60 fő minősült bárónak. Nagy Lajos idejében a bárók köre már csak az országos méltóságok viselőire korlátozódott, akiknek nevét a királyi oklevelek végén található névsorok, az úgynevezett méltóságsorok az 1350-es évektől kezdve mindig azonos - egyúttal a tisztségek rangját is jelző - sorrendben tüntették fel: nádor, erdélyi vajda, országbíró, szlavón, dalmát-horvát, macsói és Szörényi bán, tárnokmester, ajtónálló, asztalnok-, pohárnok- és lovászmester. A bárói tisztségeket a király adományozta, a bárót leválthatta, más tisztséggel is megbízhatta. A bárót megillető kiváltságok a 15. századig nem öröklődtek, de a volt bárót haláláig megillették. ség felett rendelkezőket vajdának hívták. Az északi erdőségek szláv népességének, valamint az ekkor beköltöző lengyel, cseh és morva telepeseknek az összeolvadásából alakult ki a szlovákság. Mellettük jelentős létszámot képviselt még a magyarországi németség, amelynek telepesei már a 12. századtól folyamatosan érkeztek. Etnikailag zárt tömböt két területen, az erdélyi Szászföldön és a felvidéki Szepességben alkottak, de jelentős német népesség élt az ország nyugati határai mellett, és az északkeleti felvidéken. A mongol pusztítás egyik legfőbb tanulsága az volt, hogy a lakosság védelme érdekében minél több megerősített helyre: kővárakra és erődített városokra van szükség az országban. A IV. Béla király által megindított várépítési program látványos eredményt hozott: egy emberöltő alatt, az 1270 körüli évekre már mintegy 100 olyan vár volt az országban, ami megfelelt a védelem Szepes vára

12 Az Árpádok öröksége igényeinek, többségüket ekkor építették. Közülük 40 körüli volt a királyi várak száma, vagyis a várak több mint fele a nagybirtokosok magánvára volt. Ezeknek a rideg váraknak szerencsére nem kellett szembenézniük újabb tatár ostrommal, ellenben alig néhány évtized alatt megváltoztatták az ország hatalmi viszonyait. A század elején indult változások eredményeként a magyar bárók előbb II. András alatt nagybirtokossá, majd IV. Béla alatt várúrrá váltak, az 1260-as évektől pedig meglévő birtokaikat cserékkel, további adományokkal elkezdték minél zártabb tartományokká alakítani. A legértékesebb birtokot kiválasztva, vásárlásokkal, cserékkel, újabb adományok kierőszakolásával minél nagyobb birtokkomplexumot igyekeztek létrehozni. Az Árpádok uralkodásának utolsó évtizedeiben az ország politikatörténete már szinte azonos a tartományúri hatalmukat építő bárók egymás és a királyi hatalom ellen vívott küzdelmével. Miközben a királyi hatalom folyamatosan teret vesztett, a küzdelemben megerősödött bárók szinte felosztották maguk közt az ország egész területét. Az Árpád-ház kihalása idején a legismertebb tartományúr Csák Máté volt, tartománya a morva határtól a Dunáig terjedt. A lengyel határtól a Tiszáig terjedő területen Aba Amadé, az innen Békésig terjedő megyékben Borsa Kopasz, Erdélyben Kán László vajda kormányzott. Az Al- Tartományurak és területük 1310 körül

13 AZ ÚJ DINASZTIA MEGJELENÉSE Trencsén vára: Csák Máté idején még nem volt ilyen látványos Duna és a Száva mentén Csák Ugrin volt az úr, a Dunántúl nyugati megyéi Kőszegi János, a délkeleti megyék és a Drávántúl Kőszegi Henrik tartományát alkották. Szlavóniában a Babonicsok, Horvátországban a Subicsok építettek ki tartományúri hatalmat. Tartományuk azonos módon jött létre és hasonlóan is működött: hatalmuk a kezükön lévő várak és a tőlük függő familiárisok számával egyenes arányban nőtt. A leghatalmasabb kiskirály", Csák Máté fennhatósága alá részben vagy egészben 14 megye tartozott. A birtokai központjának számító Nyitra megyében 13-16, Trencsénben 14 vára volt, hatalma csúcsán a kezén lévő várak száma meghaladta a 40-et, és mintegy 500 falunak volt a földesura. Ekkora terület igazgatása megoldhatatlan lett volna a familiaritás intézménye nélkül. A több birtokkal és több várral rendelkező nagybirtokosnak szüksége volt olyan megbízható férfiakra, akik képesek voltak ellátni e birtokok, várak igazgatását, szükség esetén fegyveres védelmét. Az országban folyó belharcoknak kiszolgáltatott kisbirtokosok számára viszont védelmet jelentett, ha valamelyik báró háza népéhez, azaz famíliájához (családjához) tartoztak. Az így kialakult territóriumok nem képeztek zárt területet, határaik a mindenkori erőviszonyoktól függtek. Az ország területi egységét a leghatalmasabb tartományurak sem kérdőjelezték meg. Beérték a tartományuk feletti hatalommal, nem vágytak sem elszakadásra, sem királyi címre. Az azonban nyilvánvaló volt, hogy bárki kerül is az Árpádok elárvult trónjára, a királyi hatalomnak egy fikarcnyit sem engednek át a sajátjukból.

14 Az Anjou-ház Az Anjou-ház Angers egyike a Loire-vidék műemlékekben gazdag városainak, 13. századi várkastélyának máig álló vaskos falai, bástyái egykori jelentőségéről tanúskodnak. A város körül a Merovingkorban, a 10. században jött létre Anjou grófsága, amely több, egymást követő dinasztiának is nevet adott. A legismertebb Anjou grófi ház 1154-ben egészen az angol trónig emelkedett, Plantagenet-dinasztia néven vonult be a történelembe ben a francia király újra koronájához csatolta Anjou grófságát, amely királyi apanázsbirtok lett: arra szolgált, hogy az uralkodócsalád ifjabb fiainak biztosítsa a méltó címet és megélhetést. Így jutott Anjou tartomány az 1226-tól uralkodó francia király, a később szentté avatott IX. Lajos három öccse közül a legifjabb, Károly birtokába. Károly már fiatalon is erős egyéniség volt, nem érte be azzal, hogy Anjou grófjaként élje le életét szent életű lovagkirály bátyja árnyékában ban roppant előnyös házasságot kötött: felesége, Provence-i Beatrix kezével megszerezte a gazdag provence-i grófságot, az 1260-as években pedig felcsillant előtte a koronás uralkodóvá válás lehetősége is - és Károly nem habozott megragadni ezt a lehetőséget. IX. (Szent) Lajos francia király A Capeting-uralkodóház tagja, VIII. Lajos francia király fia. Gyermekként került trónra, kezdetben anyja, Kasztíliai Blanka uralkodott helyette, 1234-től vette át ténylegesen az uralmat. Jelentős intézményi változtatásokat hajtott végre Franciaországban, nevét azonban elsősorban mégis a keresztes eszme melletti elkötelezettsége tette széles körben ismertté ban keresztes hadjáratra indult, de 1250-ben Egyiptomban vereséget szenvedett, és fogságba került. Csak hatalmas váltságdíj kifizetésével nyerte vissza szabadságát ben újra keresztes hadjáratra indult, ekkor azonban Tuniszban egy járvány következtében életét vesztette. Angers várkastélya

15 AZ ÚJ DINASZTIA MEGJELENÉSE Az Anjou-ház családfája Az Anjou-címer IX. (Szent) Lajos érméjén A Földközi-tenger gazdag szigete, Szicília mindig vonzó zsákmányt jelentett a hódítóknak. A Római Birodalom bukása után Szicília Dél-Itália jelentős részével együtt bizánci, majd arab hódítók, a 11. század második felében pedig a normannok kezére került ban II. Roger egyesítette a normann birtokokat, és felvette a Szicília és Apulia királya címet. A normannokat ben a Hohenstauf-dinasztia követte, melynek legjelentősebb uralkodója, az 1220-ban császárrá koronázott II. Frigyes könyörtelen küzdelmet folytatott a pápaság ellen ben bekövetkező halála után a trón visszaszállt a pápaságra. IV. Ince pápa, majd utódai Európa különböző udvaraihoz fordultak, hogy megbízható dinasztiát találjanak a Szicíliai Királyság élére, így jutottak el 1263-ban Károlyhoz, Anjou grófjához. Károly a IV. Kelemen pápával kötött megegyezés értelmében 1265 tavaszán partra szállt a Rómához közeli Ostiában, 1266 januárjában pedig a római Szent Péter-bazilikában Szicília királyává koronázták. Több ezer francia lovagjával szinte megszállta a Szicíliai Királyságot: az ország

16 Az Anjou-ház 17 A Castello dell'oslo Nápolyban szinte minden fontos tisztségébe franciák kerültek, a kormányzati nyelv is a francia lett. Károly, amellett, hogy új dinasztiát alapított Nápolyban, rövid idő alatt Itália erős emberévé is vált: a rómaiak tíz évre szenátorrá választották, több toscanai városban is podesta, vagyis a város első embere lett. Álmai, politikai tervei azonban nem álltak meg Itália partjainál, érdeklődése a Földközi-tenger keleti medencéje felé fordult. Károly új, világpolitikai irányvonalának köszönhetően került kapcsolatba a magyar uralkodóházzal, az Árpádokkal. A kapcsolatfelvétel hamarosan kettős házasságkötést eredményezett: 1269-ben I. Károly szövetséget kötött IV. Béla magyar király fiával, István ifjabb királlyal. A szövetséget a két dinasztia gyermekei közötti házasságokkal erősítették meg: István idősebb fiát, László herceget I. Károly leányával, Izabellával, Mária leányát Károly fiával, a sánta melléknévvel ismertté vált Károly herceggel mátkásították el. IV. (Kun) László és Izabella házassága botrányosan rosszul sikerült, és gyermektelen maradt, annál termékenyebbnek bizonyult Sánta Károly és Árpád-házi Mária frigye, amelyből 13 gyermek jött a világra. Az 1270-es évek végére I. Károly - aki ekkorra Szicília mellett Albánia és Jeruzsálem királya is volt - Európa egyik leghatalmasabb fejedelme lett, szigorú, kemény kormányzása azonban ellenségei számát is egyre gyarapította húsvétján uralma ellen lázadás tört ki Szicíliában. Az Anjou dinasztiaalapító, I. Károly I. (Anjou) Károly szobra Nápolyban Ez a Károly bölcs, józan gondolkodású, fegyverben derekas, zord és igen félelmetes, a föld összes királyai előtt tekintélyes, nagylelkű, s nagyra törő, minden vállalat kivitelében biztos, balsorsban szilárd,... magas termetű s izmos, olajbarna bőrű, nagy orrú, s bármely más uralkodónál jobban megfelelt a királyi fenségnek; sokat virrasztott, s keveset aludt, s azt szokta mondani, hogy az alvás csak időveszteség." Glovannl Villan! krónikája, részlet

17 AZ ÚJ DINASZTIA MEGJELENÉSE A szicíliai vecsernye" néven ismertté vált felkelés a franciák lemészárlásával kezdődött, és I. Károly vereségével zárult. A Szicíliai Királyság elvesztette Szicília szigetét, és visszaszorult Dél-Itáliába, az egyik tengeri összecsapásban a trónörökös, Sánta Károly is az ellenség fogságába került ben I. Károly meghalt, fia pedig csak 1288-ban szabadult, akkor is csak oly módon, hogy maga helyett három fiát adta túszul. II. (Sánta) Károly tudomásul vette, hogy politikai játéktere jóval kisebb, mint az apjáé volt, a kudarcok azonban nem vették el a kedvét attól, hogy új utakat keressen. Amikor sógora, IV. László magyar király meghalt, elérkezettnek látta az időt, hogy felesége nevében bejelentse magyarországi trónigényét ben Mária királyné Provence fővárosában, Aix-ben kelt nyílt levelében kijelentette, hogy a magyar koronára vonatkozó jogait elsőszülött fiára, Martell Károlyra ruházza. Koronázási szertartás. Miniatúra, 14. század Martell Károly magyar király" itáliai megítélése A firenzei krónikás, Giovanni Villani rövid beszámolót írt Martell Károly firenzei tartózkodásáról. A városba kétszáz lovaggal érkezett, akik valamennyien viselték az egyesített Anjou és magyar címert. Mindenkinek megnyerte a kedvét" - írta Villani. Martell Károly egyértelműen pozitív alakként feltűnik Dante Isteni Színjáték című halhatatlan művében is. A herceg itáliai népszerűségét mutatja, hogy a költő szerint halála után a paradicsomba került, s korai halála nagy vesztesége lett az egész világnak: Lenn nem sok évig éltem - szólt e lángban -, de hogyha tovább éltem volna lenn, most kevesebb baj lenne a világban." Dante: Isteni Színjáték I Paradicsom, VIII. ének (Ford.: Babits Mihály) Martell Károly, apja nápolyi helytartója ettől kezdve használta a magyar királyi címet is, magyar díszruhákat viselt, adományleveleket, parancsleveleket állított ki magyarországi hívei címére. Húszévesen a nápolyi és a magyar trón várományosa volt, és nagy népszerűségnek örvendett Itáliában ben, váratlanul érte a halál. Három árvát hagyott maga után, a hétesztendős Carobertót és két húgát. Martell Károly halála után az elsőszülöttségi jogokat testvére, Róbert kapta, kisemmizve az elsőszülött örökösét, Carobertót. (Sánta Károly másodszülött fia, Lajos szent életet élt, és hamarosan egyházi pályára is lépett.) Miután bátyjai eltűntek a politikai porondról, Róbert láthatóan egyre nagyobb politikai befolyásra tett szert apja udvarában. Már csak a kellemetlenné vált árvát kellett eltávolítani, s erre kiváló lehetőséget kínált a család magyarországi trónaspirációja ban II. (Sánta) Károly felszereltetett három gályát, gondoskodott a költségekről, illetve a kíséretről, és útnak indította unokáját Magyarország felé. A gyors és politikailag ekkor épp ésszerűtlen indulás hátterében nem nehéz észrevenni a nagybácsi, a gyermeket Nápolytól minél meszszebb tudni óhajtó Róbert szándékát.

18 Három király - öt koronázás Három király - öt koronázás Az utolsó Árpád-házi király, III. András halálának hírére Bicskei Gergely választott esztergomi érsek az Anjou trónkövetelővel 1301 tavaszán az ország szívébe sietett, és egy alkalmi koronával az Esztergom melletti mezőn I. Károly néven királlyá koronázta Carobertót, akit a magyar történeti munkák - helytelenül - általában Károly Róbertnek neveztek. A gyors és előkészítetlen koronázást azonban a magyar előkelők többsége nem fogadta el, inkább Vencel cseh trónörököst hívták meg a magyar trónra. A Károlyhoz hasonlóan 11 esztendős Vencel - pontosabban az ő nevében apja, II. Vencel cseh király - igent mondott a felkérésre, és hamarosan útra kelt, hogy elfoglalja a neki felkínált trónt. János, kalocsai érsek augusztus 27-én Fehérváron a Szent Koronával királlyá koronázta Vencelt, aki magyar Vencel Magyarországra érkezik. Miniatúra a Képes Krónikáöó/, 1358 után uralkodóként a továbbiakban a László nevet használta. A két gyermek azonos életkora mellett abban is hasonlított egymásra, hogy leányágon mindketten az Árpád-ház leszármazottai voltak: Károlynak a nagyanyja, Vencelnek pedig a dédanyja származott a dinasztiából, ráadásul Vencel jegyben járt az utolsó magyar király, III. András leányával. A Képes Krónika szerzője szerint két pártra oszlottak az ország bárói": Csák Máté, Aba Amadé és Csák Ugrin Károlyhoz csatlakoztak, míg Kőszegi Henrik és szinte valamennyi főpap Vencel táborát erősítette. A mérleg nyelve kezdetben egyértelműen Vencel felé billent: az év második felében az aragóniai uralkodóhoz küldött diplomáciai jelentések arról tájékoztatták urukat, hogy a cseh trónörökös esélyei sokkal jobbak a hatalom megszerzésére, VIII. Bonifác pápa szobra az anagnl székesegyház falán VIII. Bonifác pápa 1294-ben választották pápává, uralkodása alatt folyamatos küzdelmet folytatott IV. (Szép) Fülöp francia királlyal a pápai főhatalom érvényesítése érdekében. A pápai primátusról vallott elképzeléseit az 1302-ben kiadott Unam sanctam kezdetű bullában fejtette ki a legrészletesebben ban meghirdette és sikerre vitte az első római szentévet szeptemberében a francia király emberei megtámadták és bántalmazták az Anagniban tartózkodó Bonifácot, a pápa az átélt izgalmakba hamarosan belehalt.

19 AZ ÚJ DINASZTIA MEGJELENÉSE Gentilis bíboros ábrázolása Assisiben a Szent Mártonkápolna falán. Simoné Martini festménye Vencel király érméje Boccassini Miklós az ország nagyobb része a cseh király fiát tartja urának. Az egyik levél jócskán túlzó szerzője szerint a szicíliai király unokáját csak a kunok támogatták". Vencel az ország szívében, Budán rendezte be udvarát, Károly inkább az ország déli területein időzött, hosszabb időt töltött például a Duna melletti Bélakút apátságában. Mindketten bőkezűen sorra adományozták híveiket, Vencel például 1302 februárjában a kettejük közt ingadozó Csák Máténak odaadta mindazokat a királyi és királynéi birtokokat, amelyeket bármilyen jogcímen már a kezén tartott - vagyis tulajdonképpen lemondott az elfoglalt királyi javak visszaszerzéséről. Domonkos szerzetes, VIII. Bonifác pápa ben Magyarországra küldött követe. Működésével a főpapok többségét sikerült I. Károly pártjára állítania év elején elhagyta Magyarországot, és visszatért a pápa udvarába. Jelen volt VIII. Bonifác megtámadásánál Anagniban. A bíborosok őt választották Bonifác utódjának, XI. Benedek pápa néven uralkodott. Székhelyét Perugiába helyezte át, ahol hamarosan, 1304-ben meghalt. A 18. században boldoggá avatták. Az adományok természetesen tovább gyarapították a bárók erejét, és tovább gyengítették az egyébként is két uralkodó közt megoszló királyi hatalmat. Károly reménytelen helyzetének hírére VIII. Bonifác pápa elérkezettnek látta az időt, hogy közbelépjen az Anjou-h" pozícióinak megerősítése érdekében októberében rosszallását fejezte ki II. Vencel cseh királyhoz intézett levelében amiatt, hogy hozzájárult fia Magyarországra kerüléséhez. Ekkorra már megérkezett az országba a Szentszék legátusa, Boccassini Miklós, akit a pápa felhatalmazott arra, hogy a magyar előkelőknél és főpapoknál járjon közbe I. Károly királyságának elismerése ügyében. Bonifác azonban nem érte be megrovással és közvetítéssel: bírói széke elé idéztette a szemben álló feleket, Vencelt, Károlyt és parthíveiket, és 1303 májusában Anagniban meghozta ítéletét: Magyarországot az öröklés jogán I. Károlynak ítélte, a cseh királyt és fiát kizárta az ország birtoklásából elején Boccassini Miklós pápai követ elhagyta az országot, szeptemberben pedig Bonifác pápa belehalt az ellene elkövetett francia támadás során átélt traumába - mindezek ellenére,i pápaság magyarországi politikája

20 Három király - öt koronázás változatlan maradt. Néhány évvel később, 1308-ban az első francia pápa, V. Kelemen küldötteként újabb legátus érkezett az országba, Gentilis bíboros, aki 1311-ig, távozásáig elődjénél is nagyobb aktivitást fejtett ki, jelentős, szinte meghatározó szerepet játszott az országos politikában ben Vencel cseh király serege élén Magyarországra érkezett, hogy fegyverrel biztosítsa fia trónját, az itt tapasztaltak hatására azonban úgy döntött, gyermekét inkább hazaviszi Csehországba. Döntését feltehetőleg nem szánta végleges visszavonulásnak, mégis úgy alakult, hogy Vencel ezzel a lépéssel végleg eltűnt a magyar politika színpadáról nyarán meghalt II. Vencel király, utóda Magyarországról hazamenekített fia lett, III. Vencel néven. Uralma Csehországban sem lett hosszú: 1306 augusztusában ellenfelei meggyilkolták. Még csak 17 esztendős volt; halálával kihalt a Premysl-dinasztia. III. Vencel cseh király egy évvel halála előtt lemondott magyar királyi címéről, majd néhány hónap múlva a magyar koronához való jogát a koronázási jelvényekkel együtt ünnepélyesen átruházta távoli rokonára, III. Ottó bajor hercegre. Ottó a kezére jutott koronával és koronázási ékszerekkel szinte azonnal Magyarországra indult december 6-án, Fehérváron királlyá koronázták, további sikereket azonban nem ért el. A magyar előkelők meglehetősen közömbösen fogadták, komoly udvartartás és támogatók nélkül járta az ország útjait, és amikor 1307 augusztusában V. Kelemen pápa felszólította Ottót és híveit, hogy a kiközösítés terhe mellett ismerjék el I. Károlyt magyar királynak, Kán László erdélyi vajda elfogta, elvette tőle a koronát, majd szégyenszemre futni hagyta. Ottó Erdélyből nagy kerülővel, Oroszországon, Lengyelországon át tért vissza Bajorországba. Magyar királyi címét évi haláláig viselte, a magyar politikában azonban nem játszott több szerepet. Gentilis (Gentile da Montefiore) Ferences szerzetes, bíboros, V. Kelemen pápa Magyarországra küldött követe. Feladata kettős volt: az egyházi fegyelem helyreállítása. I. Károly helyzetének erősítése. Ez utóbbi érdekében 1308 novemberében személyesen tárgyalt Csák Mátéval, az ekkor kötött megegyezésük azonban nem bizonyult tartósnak. Jelentős szerepet játszott I. Károly második és harmadik koronázásának előkészítésében, lebonyolításában. Több egyházi zsinatot tartott, jelentős igazságszolgáltató tevékenységet fejtett ki Magyarországon szeptemberében távozott az országból, miután az egyházból kiközösítette Csák Mátét ben halt meg, Assisiben, a saját kápolnájában temették el. győzni az ország közvéleményét is. A trónért vívott küzdelem során kiderült, első, sietős megkoronázása nem felelt meg sem- Ottó király. Miniatúra a Thuróczy-krónikából, végére I. Károly maradt az egyedüli magyar király, erről azonban meg kellett

21 AZ ÚJ DINASZTIA MEGJELENÉSE A korona megtalálása. Miniatúra a Képes Krónikából, 1358 után miféle szokásnak és hagyománynak, ezért nem is tekintették törvényesnek. Ekkorra már kialakult az a hármas szabály, mely szerint az ország királyait az esztergomi érseknek, Székesfehérváron, a Szent Koronával kell megkoronáznia. Károly uralmának törvényessé tétele érdekében két dologra feltétlen szükség volt: a korábban nem Károly-párti előkelők meghódolására, és egy új, mindenki által elfogadott koronázásra novemberében egy Pesten tartott országgyűlésen a megjelentek királyukká választották Károlyt, akit a következő évben a budavári Nagyboldogasszony (a mai Mátyás-) templomban másodszor is királlyá koronáztak - mivel a Szent Korona még Kán László kezén volt - egy erre a célra felszentelt koronával. Az országos közhangulat azonban nem érte be a budai koronázással. Gentilis bíboros egyházi átok kilátásba helyezésével megszerezte a koronát, és augusztus 27-én végre sor kerülhetett 1. Károly minden szabálynak megfelelő, harmadik koronázására. A három koronázás miatt az utókor is bizonytalan maradt abban a kérdésben, mikor is kezdődött I. Károly magyarországi uralkodása. Részlet I. Károly évi koronázási esküjéből Az említett Károly úr, Magyarország királya... előbb latinul felolvasva, majd... az esztergomi érsek által magyarul előterjesztve, megesküdött, hogy az alábbiakat sértetlenül megtartja: Azt tudniillik, hogy Istennek aláveti magát, az ő törvényeinek engedelmeskedik. A katolikus hitet... megtartja... A reá bízott királyságot és királyi jogokat nem kisebbíti, sem el nem idegeníti... Országának, Magyarországnak a nemeseit a bevált régi jogban megerősíti, és a zsarnokság elnyomásától megszabadítja. Csak törvényes házasságban él..." Ottó király elveszíti a Szent Koronát Azt sem szabad elhallgatnunk, hogy amikor az említett Ottó herceg a Szent Koronát Magyarországra hozta, ellenségeitől való féltében esztergályos mesterséggel egy csobolyóba rejtette. Amikor csöndes éjszakán embereivel az országúton lovagolt, ahol igen sok utas járt, a szíj, amellyel a csobolyó borosedény módjára a nyeregkápára volt kötözve, véletlenül eloldozódott, leesett, hogy észre sem vették. Amikor azután kivilágosodott, és látták, hogy nincs meg a drága kincs, nagyon megijedtek. Gyorsan nyargaltak visszafelé, amennyire csak tőlük tellett: hát a koronát a sok járókelő közt megtalálták a földön, az országút közepén." Thuróczy János krónikájából A 16. századi történetírók és századi történettudósok nemegyszer tól kezdve tárgyalják Károly uralkodását, az közötti időszakot pedig gyakran interregnumnak, azaz királytalan időszaknaktekintették. Maga I. Károly, és oklevelei nyomán a középkor rövidebb vagy hosszabb történeti munkái azonban egyaránt az első koronázás dátumát tekintették az uralkodás kezdetének: e szerint I. Károly között, negyvenkét évig uralkodott - e felfogás visszamenőlegesen is mintegy kitörölte az emlékezetből a két ellenfél, Vencel és Ottó rövid királyságát.

22 I. Károly harca a hatalomért I. Károly harca a hatalomért A nehéz, bizonytalansággal terhes évek alatt I. Károly korán felnőtté érett: 1306-ban megházasodott, és ekkor már személyesen vett részt az ellenfelei ellen indított katonai akciókban. Károly tudta, hogy Venceltől és Ottótól eltérően neki nincs hova hazatérnie, így nem érte váratlanul nagyapja 1308-ban készült végrendelete: ebben II. Károly nápolyi király Róbert calabriai herceget tette meg általános örökösének, unokájára, a magyar királyra csupán néhány zacskó aranyat hagyott. Számára tehát - amennyiben király akart lenni - egyetlen lehetőség maradt: meg kellett töltenie tartalommal magyar királyi címét. Az 1310-es harmadik koronázással forma szerint helyreállt az ország egysége, a tényleges hatalom azonban továbbra is nagyrészt a tartományurak kezében maradt. A koronázástól mindenki mást várt: az ország lakossága békét és rendet, a bárók megszerzett kiváltságaik változatlan fenntartását, I. Károly pedig valódi uralkodásának kezdetét. A béke, rend és az erős királyi hatalom megteremtésének igénye azonban I. Károly a szepeshelyi templom falán Miközben az országban számos helyen folyt a harc, a szepeshelyi káptalan bazilikájának falára a prépost nagyméretű freskót készíttetett. A kép középpontjában Szűz Mária ül, ölében a gyermek Jézussal, és jobb kezével koronát helyez a térdeplő magyar király, I. Károly fejére. A falképnek vannak mellékszereplői is: a Madonnától jobbra Tamás esztergomi érsek, mögötte a kép megrendelője, Henrik prépost térdepel, az érsek a koronát, a prépost az országalmát tartja a kezében. Károly mögött Semsei Frank Tamás szepesi várnagy, Károly fegyverhordozója látható, a király kardjával a kezében. A freskó témája egyedülálló Magyarországon, a király hatalmának égi eredetét, vagyis jogosságát szemlélteti. szemben állt a bárók elvárásaival, megvalósításuk érdekében fel kellett számolni a kiskirályok tartományait, visszaszorítani uraik hatalmát. Ily módon az 1310-es évek béke helyett harcot, rend helyett zűrzavart hoztak Magyarországnak. A tartományúri hatalom kiépítése idején az országban mindennapossá vált az erőszak. Mindenki, aki a terjeszkedő bárók Szűz Mária megkoronázza I. Károlyt. Falkép a szepeshelyi káptalani templomban

23 AZ ÚJ DINASZTIA MEGJELENÉSE Gersei Margit családjának kiirtása Kőszegi János Hűtlenségének felségünk gyalázására Irányuló tettei voltak ugyanis többek között, hogy mialatt Csapó fia András fiai, László és Dénes ispánok, nemes férfiak az akkor János hatalmának alávetett területen tartózkodva,... állhatatosan nevünket, méltóságunkat és a szent korona felemelkedését fogadalmuk szerint mindig segítették és támogatták és azokon a részeken növelték, felette ellenségesen Dénes és László ispánok házára küldött szerviense és istentelenségben segítője, Demeter fia Vörös Salamon által László ispánt a lakhelyükön, Gelsén a Szent László király tiszteletére emelt egyházban három szolgájával együtt kegyetlenül megölette, és miután megölték, és a templomból gyalázatos módon kivonszolták, dühének kegyetlen vadságában fejét levágatta. Dénest pedig hét nemes úrnővel, saját és László ispán hitvesével, fiaikkal és gyermekeikkel együtt éjjeli rablótámadással saját házában - óh fájdalom - megégettette, egyedül csak László ispán Margit nevű alvó leánya, a jó emlékezetű Köcski Sándor ispán, egykori hű országbírónk unokatestvére menekült meg a tűzből dajkájának gondoskodása által." Részlet I. Károly november 8-án kelt okleveléből szolgálatát, akadtak azonban olyanok, akik számára elfogadhatatlan volt, hogy engedjen a basáskodó tartományúr akaratának. Szécsényi Tamás például nemzetsége többi tagjával szembefordulva, birtokait hátrahagyva nem Csák Máté, hanem a gyermek I. Károly udvarában keresett szolgálatot. Tette, amely megalapozta későbbi sikeres pályafutását, ekkor még csak kárt és nehézséget hozott számára. Hasonlóképpen állt Károly szolgálatába Elefánti Dezső, aki ezzel a lépésével nem csupán birtokait vesztette: otthonában hátrahagyott fiait Csák Máté megvakíttatta, feleségét pedig addig tartotta fogságban, ameddig meg nem halt. I. Károly Csák Mátét tartotta a legveszélyesebb ellenfélnek, a bárók közül elsőként ellene próbált fellépni tavaszán tartományába utazott, és sokadszorra is kísérletet tett valamiféle megegyezésre. Csák Máté azonban ellenségként fogadta, távo- A rozgonyi csata. Miniatúra a Képes Krónikából, 1358 útjába került, számíthatott arra, ha bármiféle ellenállást tanúsít, fellépésével életét, családja biztonságát, vagyonát veszélyezteti. Az előkelő és hatalmas, az ország északi részén több várral rendelkező Balassa család szinte minden birtokát elfoglalta Csák Máté - javaikat csak a trencséni nagyúr halála után, 1321-ben tudták visszaszerezni. A Vas megyei nemes családból származó Gersei Margit kisgyermekként egyedül menekült meg a Kőszegiek családja ellen intézett véres támadásából: apját, László ispánt faluja templomában, annak testvérét, Dénest, valamint az asszonyokat és gyermekeket az udvarházukban mészárolták le. Margit is csupán dajkája talpraesettségének köszönhette, hogy életben maradt. Az ország egy másik pontján, Körös megyében Aba nembeli Miklóst a Kőszegiek elfogták, meztelenül ló farkához kötve kegyetlenül meghurcolták, majd kiűzték öröklött birtokaiból. Az országszerte mesélt számos hasonló történet miatt a többség számára egyszerűbb megoldásnak tűnt, hogy vállalta az erős és erőszakos szomszéd

24 I. Károly harca a hatalomért zása után pedig támadást intézett az ország közepe, Vác és Buda ellen, az év végén pedig az esztergomi érsek birtokait pusztította, hatalmas károkat okozva. A tartományurak elleni harc azonban mégsem itt, hanem a Károlyhoz hű Aba Amadé területén kezdődött, egy váratlan zendülésnek köszönhetően szeptemberében a kassai polgárok megölték a városuk szabadságát veszélyeztető Aba Amadét, két fiát pedig foglyul ejtették. A szemben álló felek közti közvetítés nehéz feladatát a király vállalta magára, az októberben írásba foglalt békefeltételek azonban egyértelműen Amadé fiainak tartományúri hatalmát kívánták megsemmisíteni, amelynek a négy szabadon maradt Amadé fiú hamarosan fegyverrel állt az útjába. A király 1312 tavaszán serege élén személyesen indult a lázadók ellen, elfoglalva néhány várukat. Időközben az Amadé fiak a Csák Máté által küldött segédhaddal ostrom alá fogták a konfliktust kirobbantó Kassa városát. Károly a helyszínre sietett, serege a Kassához közeli Rozgony falu közelében ütközött meg az ostromló hadakkal. Az Amadé fiaknak sikerült elfoglalni a falu fölötti lankás dombokat, Károly serege a Hernád völgyébe szorult. A dombról lezúduló roham szinte elsodorta a királyi hadat, sokadmagával életét vesztette a királyi zászlótartó is. A krónikás szerint a hegy oldalában oly kemény csata támadt, amilyen még nem volt Magyarországon a tatárok ideje óta". I. Károly harca a tartományurak ellen

25 AZ ÚJ DINASZTIA MEGJELENÉSE Csesznek várának romjai a Bakonyban. Légi felvétel Károly saját lobogó híján a seregében harcoló johannita lovagok zászlaja alatt folytatta a küzdelmet, és végül hatalmas véráldozattal megszerezte a győzel- Milyen volt egy vár a 14. század elején? A 1 4. század elején a várak voltak a hatalom legszembetűnőbb megtestesítői. A vár biztosította a hozzá tartozó terület feletti uralmat, egyúttal lehetővé tette, hogy tulajdonosa bárkinek - még a királynak is - ellenállhasson körül az ország várainak mintegy négyötöd része magánkézben volt. Ezeknek a váraknak csupán a kisebbik hányada képviselt stratégiai értéket, többségük a fontos útvonalaktól távol, hegyek között álló, nehezen megközelíthető mentsvár volt. Építésükkor a lakályosság szempontja fel sem merült, csak néhány várban ismerünk lakás céljára szolgáló palotát. Többségüket mindössze egy kerítőfal és egy azon belül épített torony alkotta, a mai ember várfogalmához képest meglepően kicsik voltak. Az I. Károly által 1312-ben elsőként megszerzett Sáros vára például egy 13x13 méter alapterületű, 4 méter vastag falú torony volt, körülötte egy 20 x 30 méteres védhető területtel. Az erősségek egy része egyszerű favár volt, itt az ostrom hatásosságát már néhány gyújtónyíl biztosította. met. Az ellenséges had mindkét vezére, valamint Amadé két fia, Miklós és Dávid is elesett a csatában. A rozgonyi diadal - noha így került be a történelemkönyvekbe - nem a lezárása, hanem a kezdete volt a tartományurak elleni küzdelemnek. A sikeren felbátorodott király 1313-ban Csák Máté ellen fordult, és ezúttal már kisebb sikereket el is ért, az immár létükben veszélyeztetett bárók azonban sorra elfordultak tőle. Károly már nem visszakozott: hűtlenség címén leváltotta szinte az egész bárói kart, új, megbízható embereket nevezett ki helyettük. Elhagyta az ország veszélyesnek ítélt középső területét, és előbb északon, majd később a mindig is hűséges déli megyékben, elsősorban Temesváron rendezkedett be, miközben folytatta hadjáratait végén, 1315 elején a Tiszántúlon, a Borsák ellen harcolt, 1315 tavaszán serege Erdélyben, Déva vára alatt, Kán László fiai ellen aratott győzelmet. A következő év tavaszán

26 I. Károly harca a hatalomért Kőszegi János ellen indult, és néhány hét alatt sikerrel elfoglalta Somogy, Tolna és Baranya megyék Kőszegi-birtokait végén kitört Borsa Kopasz felkelése, az új szerb uralkodó pedig délről támadt az országra. Károly híveinek gyarapodása azonban lehetővé tette, hogy hadai egyszerre több hadszíntéren is eredményesen bocsátkozzanak harcba ben, miközben Károly Szerbiában harcolt, hívei Debrecennél legyőzték a Kopasz vezette tiszántúli lázadókat, és felszámolták a Borsák tartományuraságát. Nyár végén Csák Máté ellen indultak, elfoglalták Visegrádot, majd Komáromot, egy másik sereg pedig Kőszegi András nyugat-dunántúli tartományát számolta fel. Novemberben újra az Amadé fiak kerültek sorra: őket az év végére földönfutóvá tették, kénytelenek voltak külföldre menekülni. Ugyanakkor egy negyedik sereg Nekcsei Demeter tárnokmester vezetésével a Drávántúlon Kőszegi János várait ostromolta sikerrel. A szinte az egész országban zajló harcok megerősítették I. Károly hatalmát: bár további küzdelmek vártak még rá, hívei 1317 végén már biztosak voltak győzelmében márciusában meghalt Csák Máté, akinek tartománya mindaddig sikerrel állta az ellene indított támadásokat. A nagyúr halála értelmetlenné tette a további ellenállást: várainak nagyobbik része kardcsapás nélkül került a király birtokába, Máté volt székhelyét, Trencsént azonban csak háromheti kemény ostrom árán sikerült elfoglalni. A leghatalmasabb tartományúr kidőlte után a király Kán László fiai ellen küldte seregét. Az újonnan kinevezett erdélyi vajda, Szécsényi Tamás gyorsan felmorzsolta ellenállásukat, Erdélyt visszahódította, Kán László fiait pedig kiszorította az országból ra nem maradt számottevő ellenség az országban: a tartományurak meghaltak vagy földönfutók lettek, váraik a király kezére kerültek, tartományaik megszűntek. A király csupán egyetlen családdal bánt - érthetetlenül - elnézően: a Kőszegiekkel, akiket többször legyőzött, akik több ízben hűséget fogadtak, ennek ellenére továbbra is megbízhatatlanok maradtak: még az 1330-as években is szembeszálltak királyukkal. A hadjáratok látványosan bizonyították, hogy a tartományurak hatalma elsősorban a várak birtoklásán alapult. A tartományok felszámolása várostromok sorozatából tevődött össze: mihelyt a megtámadott báró várai királyi kézre kerültek, tartománya is megszűnt. A harcok során a gyakran erőszakkal összekovácsolt família is bomlékonynak bizonyult: a várak jelentős részét várnagyaik ostrom nélkül adták a király kezére ra I. Károly ténylegesen és teljesen birtokba vette országát, amelynek királyi címét már több mint húsz éve viselte. A Bars megyei Saskő vára ben került I. Károly birtokába. Légi felvétel Nekcsei Demeter, a király bizalmas híve feleségével. Részieta Nekcsei-bibliábó/

27

28 I. Károly berendezkedése I. Károly kormányzása 30 I. Károly Magyarországa 37 Nagyra törő dinasztikus tervek 42 Az utolsó évek 46

29 I. KÁROLY BERENDEZKEDÉSE I. Károly kormányzása A visegrádi fellegvár A tartományurak felett aratott győzelem után Károly Temesvárról újra az ország szívébe költözött, új királyi székhelyét a Dunakanyarban, Visegrádon építette ki. A pilisi királyi vadászerdőben, festői vidéken fekvő Visegrád régi várát a tatárjárás elpusztította, helyette a település feletti hegyormon 1250 körül új fellegvár épült, amelytől őrtornyokkal erősített fal futott le egészen a Dunáig. A folyó és a partján vezető út védelmére nagyméretű, hatszögletes lakótornyot emeltek, amelyet ma Salamon-torony néven ismerünk. A tatárjárás idején elpusztult település is itt, a torony közelében épült újjá, és vált hamarosan virágzó városkává az udvar ideköltözésének köszönhetően. A király először megerősíttette, lakályossá alakíttatta az Árpádoktól örökölt váregyüttest, majd palotát építtetett magának az alsóvár és a város közti területen. Károly visegrádi palotájából ma csupán falmaradványokat ismerünk, amelyeket sikerült a régészeknek feltárni a későbbi építkezések falai alól. A maradványok alapján annyi bizonyos, hogy ez a korai palota meglehetősen egyszerű, különböző funkciókat ellátó épületekből állt, amelyek egymástól kisebb-nagyobb távolságban, szórtan helyezkedtek el. Falai közt az udvar tagjainak már

30 I. Károly kormányzása nem jutott hely: ők a városkában vettek, illetve építtettek házat. A hegy és a Duna közti szűk területen fekvő Visegrádon ily módon hamarosan főúri kúriák, lakótornyok emelkedtek. A tartományurak idején szétzilálódott az ország kormányzata: a bárói tisztségek egy részét be sem töltötték, másokat egyszerre többen is bitoroltak - előfordult, hogy a legfontosabb méltóságot, a nádori tisztséget egy időben négyen is viselték. A megyék vezetését többnyire megkaparintották a tartományurak, az utakon leselkedő veszélyek miatt pedig az emberek gyakran már el sem indultak otthonról, hogy megpróbálják elintézni ügyes-bajos dolgaikat. Károly gyermekkirálysága bizonytalan éveiben, majd az ország megszerzéséért folytatott évtizedes harcban alaposan megismerhette a szolgálatába szegődött előkelők vagy épp egyszerű lovagok képességeit és jellemét, és arról is határozott véleményt alkothatott, melyek azok az intézmények, amelyek jól működnek, ugyanakkor a kormányzás mely területein szükséges változtatnia. Visegrádi berendezkedése nem csupán az épülő palota - mai szemmel igencsak puritán - bebútorozását jelentette; sokkal fontosabb volt, hogy ekkorra már kiválasztotta, kiknek lehet bejárása termeibe. A régi bárói kar eltűnt, helyére azok a nemes urak kerültek, akik végigharcolták Károly háborúit. A legmegbecsültebbek természetesen közülük is azok voltak, akik már 1301-ben Károly pártjára álltak, sokan azonban a harcok idején cserélték valamelyik tartományúr szolgálatát a királyéra. Az első komoly csatában, a rozgonyi ütközetben a király oldalán már ott harcoltak Károly későbbi legkedveltebb hívei: Szécsényi Tamás, Debreceni Dózsa, a Szécsi fivérek és sokan mások, a Bátori, a Kállai és további számos család fiai. Többségükben nagy múltú, de kis vagyonú, a tartományuraktól fenyegetett vagy épp vérig sértett nemesi famíliából származtak. Kockázatos vállalkozásba fogtak, amikor Károly szolgálatát választották, a kockázat azonban ezúttal busás hasznot hozott. Királyuktól birtokokat, várakat, különleges kiváltságokat és országos tisztségeket kaptak, s vele a kiválasztottság I. Károly. Miniatúra a Képos Krónikáira/, 1358 után A visegrádi alsóvár falai

31 I. KÁROLY BERENDEZKEDÉSE Druget Fülöp nádor pecsétje, 1324 A Drugetek büszke érzését, a tudatot, hogy jelentéktelen vidéki nemesből az országos politikát meghatározó szűk csoport tagjai közé emelkedtek. Ebbe a csoportba szinte kizárólagosan magyar nemesek tartoztak. Károly egykori kíséretéből csupán egyetlen család, a nápolyi francia Druget Fülöp és rokonai jutottak bárói méltósághoz, ők azonban hatalmas karriert futottak be. Károly udvara elvben az ország minden nemese előtt nyitva állt, a gyakorlat azonban azt mutatta, befolyásos pártfogó nélkül nehéz volt élni a lehetőséggel. Ha valaki a népmesék hőseihez hasonlóan szerencsét akart próbálni, komoly költségeket áldozhatott a felkészülésre: a megfelelő ló, fegyver, ruházat előteremtése sokba került, s az illő módon felruházott nemes még korántsem lehetett biztos abban, hogy elnyeri a király tetszését, és megkapja az első olyan feladatot, ahol bizonyíthatja rátermettségét - az udvarban ugyanis számos hozzá hasonló ifjú várt a nagy lehetőségre. A magyar királyi A francia eredetű dél-itáliai család sarja, Druget Fülöp I. Károly kíséretében, gyermekként vagy legalábbis nagyon fiatalon érkezett Magyarországra. Királyával együtt nőtt fel, vele együtt tanulta a fegyverforgatást, és szinte valamennyi hadjáratában részt vett ben lett szepesi ispán és várnagy, karrierje egész a nádori székig emelte: 1323-tól haláláig töltötte be az ország első méltóságát. Karrierjének híre Nápolyig jutott, hallatára János nevű öccse is az országba költözött két fiával. Fülöp halála után János lett a nádor, őt pedig Vilmos fia követte e tisztségben. A királyi adományoknak köszönhetően Vilmos már az ország legvagyonosabb földesura volt, 9 váruradalom volt a birtokában, ingó vagyona mennyiségben, minőségben egyaránt messze felülmúlta a kortárs magyar arisztokraták javait ban készített végrendeletében a következő értékek szerepeltek: 10 nagy és 8 kicsi ezüstcsésze, 12 ezüstserleg, 1 drágakövekkel kirakott aranykorona, 10 ezüstkanál, 3 ezüstöv, egy nagy aranyozott ezüstkereszt drágakövekkel kirakva, valamint több vég aranyozott bíborszövet. udvarnak Károly uralkodása végére kialakult a hierarchiája. Élén a legbefolyásosabb főméltóságok, az ország bárói - a nádor, az országbíró, az erdélyi vajda és társaik - álltak, utánuk a király személyes szolgálatában álló, de külön tisztséget nem viselő lovagok helyezkedtek el. Egy részük az udvari ifjú" címet viselte, az előkelőbbek számára Károly 1323 után megteremtette az udvari lovag" rangfokozatot, a gyermekeket és serdülőket pedig udvari apródként" alkalmazták. Az udvar létszáma valószínűleg megközelítette, talán meg is haladta a háromszázat. A királyt teendői - hadjáratok, diplomáciai tárgyalások, országos ügyek - sokszor elszólították választott székhelyéről, de ha tehette, Visegrádon tartózkodott, és innen irányította az országot. Ahogy előszeretettel hangoztatta, a hatalom teljességével" uralkodott, győzelme után nem hívott össze országgyűlést, döntéseibe csupán a királyi tanács tagjainak, vagyis a báróknak és az ország főpapjainak volt némi beleszólása. Az Árpádoktól örökölt intézményeken számos változtatást hajtott végre, s ezek a változtatások az udvarhoz kapcsolódó, ott helyet kapó valamennyi intézményt - a király saját bíróságát, az udvar írásbeli feladatait végző kancelláriát vagy a kamara néven emlegetett királyi kincstárat - éppúgy érintették, mint a király kezére jutott, sokszor távoli birtokokat, nagyszámú várat. A történettudomány Károly intézkedéseit, újításait régóta egyfajta reformpolitika megnyilvánulásának tekinti, maga Károly azonban aligha gondolkodott így intézkedéseiről. Az ő fennen hirdetett célja a régi", vagyis a tartományúri hatalom előtti rend, az ország jó állapotának helyreállítása" volt, ami gyakorlatilag az Árpádok örökségének hasznosítását, az ország működésének biztosítását, erőforrásainak kiaknázását jelentette. A középkori királyoknak alapvetően kétféle bevételi forrásuk volt: a kezükön lévő birtokok jövedelme, valamint az úgynevezett regálé, azaz királyi jogon szedett jövedelmek. Az utóbbihoz számított bevé-

32 I. Károly ezüstgarasa I. Károly pénzei Az országban bányászott aranyból 1325-ben kezdték verni az első magyarországi aranypénzt, amelyet a mintául szolgáló firenzei pénz után forintnak neveztek. Károly forintjának előlapjára a firenzei liliomot, hátlapjára Keresztelő Szent János képét verték. Az között veretett garasnak nevezett ezüstpénz - amelyből 16 ért egy forintot - előlapjára a trónon ülő uralkodó, hátlapjára címere került. A mindennapokban azonban általában nem ezek a nagy értéket képviselő pénzek, hanem az ezüst és réz ötvözetéből vert dénárok forogtak. teleket - a pénzverésből, vámokból, adókból, különböző bányajövedelmekből a királynak járó összegeket - nemcsak a királyi birtokokon, hanem az ország egész területén beszedték, a regálejövédelmek nagysága tehát független volt a királyi birtokállomány nagyságától. Az Árpád-korban II. András király tett kísérletet arra, hogy gazdálkodását átalakítsa, és elsősorban a királyi jogon szedett jövedelmekre alapozza. Kísérlete, főként azért, mert a birtokok nagyméretű eladományozásával kapcsolódott össze, csúfos kudarcot vallott. Az időközben eltelt évszázad társadalmi, gazdasági változásai immár lehetővé tették, hogy Károly sikerrel fogjon a pénzügyek rendbetételéhez, ráadásul ő nem követte el András hi- Egy idealizált uralkodó: Szent László a Magyar Anjou Legendárium ábrázolásán

33 I. KÁROLY BERENDEZKEDÉSE Egy középkori képregény: a Magyar Anjou Legendárium Az eredetileg mintegy 200 lapból álló díszes kódex lapjai szétszóródtak a világban, a jelenleg ismert 137 lapot három különböző könyvtárban - New York, Róma (Vatikán) és Szentpétervár híres gyűjteményeiben - őrzik. A kötet tulajdonképpen egy középkori képregény" volt, összesen 59 szent életét meséli el kevés szöveggel, képekben. Feltehetőleg I. Károly készíttette kisebbik fia, a nápolyi trónra szánt András számára. A több festő keze nyomát őrző kódex nem az egyetlen emléke a kor magyarországi könyvkultúrájának: Nekcsei Demeter tárnokmester díszes bibliáját a washingtoni Kongresszusi Könyvtár őrzi, Vásári Miklós esztergomi érsek két gazdagon díszített kódexe pedig Padovában maradt fenn. A Szent György-lovagrend alapítólevele báját: a hadjáratok során kezére jutott hatalmas birtokállományból meglehetősen fukar kézzel osztogatott az arra legérdemesebb híveinek, a hűtlen báróktól elfoglalt váruradalmak nagyobbik részét megtartotta. Halálakor mintegy 160 vár volt a kezén - az óriási számú királyi vár azonban nem annyira az uralkodó jövedelmét, mint hatalmát gyarapította: élükre megbízható híveit állította, akik a befolyó jövedelmekből elsősorban kíséretük ellátását finanszírozva, biztosították a királyi hatalom zavartalanságát az adott területen. Károly újjászervezte, részben új alapokra is helyezte királysága pénzügyeit. Figyelme elsősorban a bányászat (főként a nemesércbányászat), valamint a pénzverés intézményei, szervezete felé irányult: egységes szervezetbe foglalta, kibővítette az ország egész területét behálózó bánya- és pénzverőkamarákat, átszervezte a pénzverést, megkezdte az aranypénzverést, megszüntette az évi pénzújítás - gyakorlatilag pénzrontás - rendszerét, helyette kamarahaszna" néven bevezetett egy új, évente szedett adót. Az elvben a pénzügyeket irányító báró, a tárnokmester tehermentesítésére, a kamarák gyakorlati irányítására, felügyeletére új tisztséget hozott létre, a kincstartóét. Károly uralkodása végére a királyi kincstár megtelt, az udvar láthatóan dúskált a pénzben. A történetírás ezt a feltűnő gazdagságot általában a királyi reformoknak tulajdonítja, a hirtelen sokszorosára nőtt bevételek mögött azonban elsősorban az ekkor feltárt, páratlan aranylelőhelyek állhattak. A gyarapodó jövedelmekből természetesen egyre több jutott az udvar fényének emelésére is, ahol számos jel mutatja a lovagi életforma meggyökerezését: Magyarországon I. Károly idejében rendezték az első ismert lovagi tornát, uralkodása alatt vált szokássá, hogy a király címert adományozzon lovagjainak, 1326-ban pedig megalapította a Szent Györgyről elnevezett lovagi társaságot, amely egyike volt Európa legkorábbi ilyen intézményeinek. A Szent György-lovagrend létrejöttéről csupán egyetlen emlék, az alapításkor készült működési szabályzat tudósít. Szövege

34 Jelenetek Szent György életéből a Magyar Anjou Legendáriumban I. Károly kormányzása

35 I. KÁROLY BERENDEZKEDÉSE Magyar szentek Assisiban, Simone Martini falfestményén: Szűz Mária oldalán Szent István és Szent László szerint a rend legfeljebb 50 tagot fogadhatott soraiba, akik különös ismertetőjelül fekete csuklyás köpenyt viseltek, amelyre latin nyelven a következő feliratot varrták: Valósággal igaz vagyok e baráti renddel szemben". Károly udvarában nem csupán Szent Györgyöt tisztelték, új erőre kapott a magyar lovagkirály, Szent László tisztelete is. A király nagy hangsúlyt fektetett az Árpád-házhoz fűződő kapcsolatai ápolására, s erre a dinasztia szentjeinek kultusza kiváló lehetőséget biztosított. Az Árpádok és az Anjouk szentjeinek együttes ábrázolása mindennél jobban kifejezte, hogy Károly mindkét uralkodóháznak jogos és méltó örököse: nem véletlen, hogy több helyen is készült ilyen egyesített szentgaléria. Az egyik legszebb Assisiban, a Szent Ferenc-bazilika alsó templomában látható: Gentilis bíboros, az egykori pápai legátus megrendelésére festette a híres festő, Simoné Martini, egy sorban ábrázolva a magyar Szent Istvánt, Szent Lászlót, a francia Szent Lajos királyt és társaikat. Szent Erzsébet, Szent Margit, Szent Imre

36 I. Károly Magyarországa I. Károly Magyarországa Az 1330-as években pápai megbízottak érkeztek az országba, hogy beszedjék a szentszéknek járó adót. Munkájukról plébániánként lajstromokat készítettek - az így elkészült jegyzék az első olyan összeírás, amely egységes szempontok szerint tudósít az ország egészéről (csak a nyitrai és győri egyházmegye anyaga hiányzik). A pápai tizedlajstromban a papok tizedjövedelmének egytized részét tüntették fel. Mivel ez az összeg a hívők tizedköteles termésének mennyiségétől, másrészt a hívek számától függött, a befizetett összegekből a lakosságra is levonhatók - nagyon óvatos - következtetések. A jegyzékből és egykorú okleveles adatokból egyaránt kitűnik, hogy csak az ország közepe volt viszonylag sűrűn lakott, a határvidékeken még hatalmas lakatlan ősrengetegek terültek el. Míg Baranya vagy Bihar megyében mintegy 500 település lehetett ekkoriban, addig az északi határ mentén, a későbbi Árva megye területén a lakott helységek száma mindössze 9 volt. Az ország népsűrűsége a 14. század első felében nem haladta meg az 5-7 főt négyzetkilométerenként, a síkság és a folyóvölgyek népsűrűsége 9 fő/km 2 körüli lehetett. Megszámlálhatatlan falu található az országban, mégis... kiterjedése miatt teljesen pusztaságnak tűnik"-írta. az 1308-ban erre utazó francia domonkos barát. E körülmények folytán a lakatlan területek 13. század végén megkezdett benépesítése ezekben az évtizedekben is intenzíven folytatódott. A betelepített területeken nemcsak falvak, majd városok nőttek ki a földből, de hamarosan kiépültek a helyi igazgatást végző megyék is. Északon Liptó, Turóc, Árva, keleten Máramaros megyék kialakulásával a megyerendszer eljutott az országhatárokig. Az 56 megye egyszerre volt a királyi hatalom intézménye és a területén élő nemesek szervezete, amely feladatainak többségét - elsősorban a legfontosabbnak tekintett igazságszolgáltatást - a hetente vagy kéthetente tartott megyei törvényszéken, a sedrián látta el. A sedriának helyet adó települést tekinthetjük a megye székhelyének, ahol ekkor még nem volt megyeháza, így a törvényszéket egy-egy nagyobb magánházban, olykor kocsmában tartották. Székelyföldön, a kun területeken, valamint a német Szászföldön és a Szepesség egy részén nem megyék, hanem úgynevezett székek működtek, amelyek azonban a megyékhez hasonló feladatot láttak el. Egy-egy megye területe kicsiben leképezte az országot: határai közt királyi és magánbirtokok, jobbágyfalvak és kiváltságos települések, várak és kolostorok he- A Szepesség I. Károly második kettős felségpecsétje, Az ország legészakibb vidékén, a lengyel határ mentén fekvő Szepességben sajátos módon három, mozaikszerűen egymás mellett élő, külön közigazgatási szervezet jött létre. A 11. században még szinte lakatlan erdőség területén a következő évszázadban alakult ki Szepes megye területe, élén az ispánnal. Az alakuló megye mellett azonban különálló szervezettel rendelkeztek a határőri eredetű lándzsásnemesek, egy másik önálló szervezettel pedig a szepesi szászok. A lándzsásnemesek katonai szolgálattal tartoztak a királynak, cserébe nemesi kiváltságaikért. A 1 4. század derekára 29 lándzsásközség jött létre, központjuk, a megyétől független sedria helye Csütörtökhely volt. A szászok különböző kiváltságait V. István ben kelt kiváltságlevele foglalta össze. Külön ispán alá tartoztak, összetartozásukat mutatja, hogy 1344-ben az úgynevezett 24 szepesi szász város szövetségre lépett egymással. A három szervezet elkülönülése egészen a 19. századig megmaradt, különállásuk nyomai némi hozzáértéssel napjainkig érzékelhetőek.

37 I. KÁROLY BERENDEZKEDÉSE Posztókereskedő. Miniatúra, 14. század vége lyezkedtek el. A 14. század első évtizedeire átalakult a magyar társadalom: a korábbi sokszínűség megszűnt, az ország lakossága alapvetően nemesekre és jobbágyokra tagolódott. A nemes saját házzal és birtokkal rendelkezett, amit vagy örökölt, vagy királyi adománnyal jutott hozzá. Életének kereteit a rokonság, illetve a megye alkotta, a sok ezer nemesi famíliából csupán egy szűk réteg, néhány száz személy részesült abból a kiváltságból, hogy a királytól tisztségeket kapott. A magyar nemesi mentalitás egyik sarokkövének számított, hogy a nemesség alapvetően katonai érdemeken alapul, s az Anjouk alatt bőséges lehetőség nyílt a katonai érdemszerzésre. Károly, majd fia, Lajos szinte minden évben hadba hívta az ország nemességét. A rendszeres hadba vonulás és az azzal járó költségek súlyos terhet jelentettek, mivel azonban a hadjárat szerves - és ráadásul a legizgalmasabb - része volt a nemesség életformájának, egyúttal pedig a legelfogadottabb mód a karrierszerzésre, a magyar nemesek ritkán tiltakoztak a hadba hívó parancs ellen. felbukkantak a korábbi évszázadok társadalmi kategóriái, a szolgák, udvarnokok, számuk azonban egyre csökkent. A jobbágyság először a királyi és magánföldesúri nagybirtokokon vált általánossá, a hagyományos állapotot legtovább az egyházi birtokosok, valamint a csak néhány munkáskéz fölött rendelkező kisnemesek konzerválták. A falvak külső megjelenését számos tényező alakította: számított, hogy hegyek közt vagy síkvidéken feküdt, folyamatosan kialakult vagy telepített falu volt. A legáltalánosabb az egyutcás, jobbágytelkekre oszló, mintegy házból álló, lelkes falu volt. A telken állt a fából, sárból készített, két vagy három helyiségre osztott lakóház, valamint a gazdasági melléképületek: ólak, pajták, csűrök. A falu körül minden jobbágytelekhez szántóföld, legelő, rét tartozott, esetenként szőlő is. A templom és a falu birtokosának az udvarháza, kúriája általában a falu közepén, a legelőkelőbb helyen állt, de akadtak olyan falvak is, amelyben több, esetenként sok nemesi kúria is állt. Falusi piac az 1330-as években A falvakban ekkor már többségében jobbágyok éltek, akik a földesúrtól kapott telken gazdálkodtak. Nyomokban még A Szentgyörgyi testvérek 1333-ban megosztoztak a csallóközi Csütörtökhely falun. A birtokosztályról készített oklevél részletesen ismerteti a településen tartott vásár árukínálatát, az árusok elhelyezkedését: a piac dolga pedig úgy áll, hogy Péter részén, illetve utcasorában szoktak mindenféle barmot, lovat és hasonló állatot eladásra kiállítani, hasonlóképpen szőrmét, bőröket, lent és posztót, valamint szatócsárut..., hasonlóképpen élelmiszert, akár tálakban, akár kézben kimérve, ugyanazon Péter részén kínálnak eladásra,... Sebes mesternek a részén, illetve utcasorában pedig a saját termékeiket árusító helybeli és jövevény mészárosok, pékek, posztómetszők és sarukészítők, illetve vargák állnak; hasonlóképpen a bort és minden más italt, melyet hordókban hoznak piacra, Sebes mesternek ugyanazon részében rakják ki eladásra, bár mindkettőnek az utcasorában lehet egy-egy pohárral felhörpinteni..." flaszter az oklevélből A városi kiváltságok adományozása a 13. század második felében vette kezdetét, de az Anjouk uralkodása alatt új lendületet kapott. A várossá váláshoz számos kiváltság megszerzésére volt szükség: vásártartási és árumegállító jog, vámmentesség, szabad bíró- és plébánosválasztás, ezek azonban önmagukban még nem biztosították a tartós felemelkedést - jó pár egyéb szempont is közrejátszott abban, hogy egyegy szépen induló település végül mire jutott: országos jelentőségű város vagy elfeledett, jelentéktelen mezőváros lett belőle. Az Anjou-korban még semmi nem dőlt el; az ország városállománya rendkívül sokszínű volt, településszerkezetében, jogi helyzetében és joghasználatában, lakossága társadalmi és etnikai összetételében egyaránt. Város ott jöhetett létre, ahol a feltételek adottak voltak a legáltalánosabb városi funkciók - elsősorban a környékbelieket is kiszolgáló piac, vásár és ipar - ellátásához. Minél több fontos útvonal mellett, illetve

38 I. Károly Magyarországa kereszteződésében alakult ki egy település, annál nagyobb eséllyel vált valódi várossá. A városközpont mindig a vásártér körül alakult ki, a vásártér alakja, nagysága azonban már sejtette az egyes városok közti különbséget. A városfejlődés kulcskérdésének mindazonáltal a birtokos személye számított: a legelőnyösebb helyzetben a közvetlenül a király alá tartozó, minden hatalom alól kivett szabad városok voltak. Azok a városok, amelyeknek maga a király vagy a királyné volt a földesura, szintén jobb helyzetben voltak, mint az egyházi vagy magánbirtokosok városai. Egy-egy város azonban akár többször is gazdát cserélhetett, a birtokossal együtt jogi helyzetét is változtatva. A városokat a bíró és az esküdtek irányították, ez utóbbiak száma minden jelentős helyen 12 volt. A szabad királyi városok teljes önállósággal rendelkeztek polgáraik ügyeiben, pereiben. A királyi mezővárosok már nem voltak teljesen függetlenek, az ispán vagy a várnagy ellenőrizte a tanács intézkedéseit. A magánföldesúri városok hatósága általában csak jelentéktelen ügyeket intézhetett önállóan, itt a fennhatóságot a tiszttartó, illetve a birtokos saját bírói fóruma, az úriszék jelentette. A legjelentősebb városok a távolsági kereskedelemnek, illetve a bányászatnak köszönhették fellendülésüket. A nyugati határ mentén Pozsony, Nagyszombat és Sopron, a Lengyelországba vezető utak mentén Kassa, Bártfa és Eperjes, illetve az erdélyi szász Brassó és Nagyszeben egyaránt a határ közelsége és a városukon keresztül bonyolódó külkereskedelmi forgalom miatt indult gyors fejlődésnek. A magyar külkereskedelem meglehetősen egyoldalú volt ekkoriban: a behozott cikkek értéke, mennyisége jelentősen meghaladta a kivitelt. Az ország passzív külkereskedelmi egyenlege miatt a 14. században a nemesfémek váltak a legkelendőbb magyar exportcikké. A 13. század az ezüstbányászat felvirágzásának volt az időszaka, a 14. század pedig a példátlanul gazdag aranylelő- A városfejlődés eltérő útja Bártfa: városfalrészlet a Szent Egyed-templommal Bártfa. A forrásokban a 13. század közepén felbukkanó hospestelepülés szépen haladt előre a városiasodás útján. I. Károlytól kapta első kiváltságait, amelyeket I. Lajos egészített ki a szabad bíráskodást biztosító pallosjoggal, majd országos vásártartás jogával. A 14. század második felében már fal vette körül, 1376-ban Lajos király szabad királyi város rangjára emelte. A 15. században az ország legelőkelőbb városai, a tárnoki városok közé számított. Kőszeg. Első kiváltságait a 13. század közepén a Kőszegiektől kapta ig a Kőszegi család birtokában volt, ekkor királyi kézre jutott. I. Károly 1328-ban kiváltságlevelet adott a városnak, amelyben biztosította az önkormányzati jogokat. Kőszegnek Sopron jogát adományozta és elrendelte, hogy azokat a pereket, amelyekben a kőszegi esküdtek nem tudnak dönteni, Sopronba kell fölten'eszteni. Az 1330-as, 1340-es években megkezdték a városfal építését. Fejlődése, kiváltságai ellenére Kőszeg a 14. század végén magánföldesúri kézre került. Veszprém. Az ország legrégibb városainak egyike. Itt volt az ispánság központja, a püspök székhelye, a várhegy alatt pedig a több önálló városrészből álló suburbium, azaz a váralja helyezkedett el. I. Károly a várost több lépésben a veszprémi püspökségnek adományozta, 1324-ben a város lakói feletti bíráskodást is nekik adta. Döntése következtében a veszprémiek a püspökség jobbágyai lettek, a város fejlődése is elakadt.

39 I. KÁROLY BERENDEZKEDÉSE Selmecbánya: városrészlet az Óvárral helyek felfedezésének a kora. Az újonnan feltárt bányák mellett néhány év alatt városok nőttek ki a földből: az ezüstbányászatnak köszönhette létét például Selmecbánya, Besztercebánya, az aranynak pedig Körmöcbánya, Nagybánya. A leggazdagabb lelőhelyre Körmöcbányán bukkantak. Feltárására I. Károly a csehországi Kutten bergből (ma Kutná Hora) hozatott német bányászokat, és 1328-ban széles körű kiváltságokkal látta el őket. A kiváltság birtokában létrehozott város tipikus alapított város: a nagy alapterületű, négyzet alakú főtér körül épültek fel a legvagyonosabb polgárok, a város alapítóinak lakóházai, és innen indultak a város térre merőlegesen kimért utcái. A körmöci aranynak jól csengő neve volt egész Európában, Körmöcbánya pedig néhány év alatt gazdag, gazdaságilag fejlett várossá vált. Nagyra azonban nem nőtt - a középkori magyar városfejlődés egyik sajátossága, hogy a városok területe, lakossága egyaránt kicsi volt: a legjelentősebb városok falai közt is csupán főnyi lakos élt. Utcáik, épületeik az Anjou-korban kezdtek városias külsőt ölteni: megkezdődtek az erődítési munkálatok, a falakat bástyák, kapuk tagolták. Az 1340-es évekre a nyugat-dunántúli Sopront már háromszoros falgyűrű vette körül. A falakon belül minden valamirevaló városban Körmöcbánya: a várost védő várfal és a késő középkori Szent Katalin-vártemplom

40 I. Károly Magyarországa plébániatemplom, egy vagy több koldulórendi kolostor, kórház (ispotály), valamint minél több kőház (esetenként lakótorony) emelkedett. A 14. században jelentős változások történtek az emberek lakáskörülményeiben is. Az igények a társadalom valamennyi rétegében növekedtek: a várak falain belül palotaépületek, kápolnák emelkedtek, a városok vezető rétege emeletes polgárházakat épített, a falvakban is egyre szélesebb körben terjedt el a háromosztatú lakóháztípus. Ezek az épületek mai szemmel nézve igen csak ridegek voltak, a helyiségek többségébe csupán egy-két bútordarabot állítottak. A legfontosabb bútornak a láda számított. Elsősorban tárolóbútorként használták, hiszen a liszttől az ötvöstárgyakig mindent ládában tartottak, de ülőalkalmatosságul és fekvőhelyként is szolgált. Legkorábbi típusa az egy fatörzsből faragott, a szétrepedés ellen vaspántokkal megvasalt vályúláda volt. Az asztalt ekkortájt bakokból és lapokból csupán az étkezések idejére állították fel, utána pedig asztalt bontottak", mint ahogy azt a szólás a mai napig megőrizte. Az asztalok mellett padokon, lócákon ültek - a korban még a királyi trónusok is merev, kényelmetlen építmények voltak. Hasonló, hasáb formájú emelvény volt az ágyak alapja is, amelyet olykor-olykor már ágyvégekkel is elláttak. Az egyszerű bútorok mellett fontos szerepük volt a kényelmet biztosító szőnyegeknek, textiliáknak, amelyek - az ágyneművel együtt - komoly értéket képviseltek, és a hozomány elengedhetetlen tartozékai voltak. A királyi, főúri várakban, gazdag polgárok házaiban a 14. század közepén jelentek meg a díszes cserépkályhák, amelyek azonban luxuscikknek számítottak. Mindennapos jelenség volt, hogy télen csak a legszükségesebb helyiségekben fűtöttek: minél nagyobb volt egy épület, annál több volt a fűtetlen szoba! A királyi udvar, az arisztokrácia és a vagyonos polgárság reprezentációs igényeit a hazai ipar nem tudta kielégíteni. A külföldről beho- Kincsek a föld alól Az ország területén több olyan kincslelet is előkerült, amely bizonyosan a 14. század első feléből származik. Kiskunhalason aranyozott ezüstcsészébe rejtett ruhadlszítő korongok, csatok valamint gyűrűk kerültek napvilágra, amelyek - az egyik korong felirata szerint - Sinka mester tulajdonát képezték. Kizárólag viselettel összefüggő tárgyakból állt a kelebiai klncslelet, az itt talált karperecek, csatok, ezüst díszveretek, pitykék, gombok birtokosa Garai Pál macsói bán felesége volt. Druget Vilmos végrendeletében valószínűleg olyan csészékről rendelkezett, mint amilyeneket a körmendi kastély kertjében rejtett évszázadokon át a föld mélye. A 1 9. század elején megtalált kincsleletben aranyozott ezüstcsészék, egy öblös köcsög, továbbá gyűrűk, ruhaveretek, keresztek kerültek napvilágra. zott díszedények közül a legszélesebb körben a morvaországi sómázas poharak terjedtek el, de használtak osztrák, német cserépedényeket is. Üvegáruval a 14. században velencei kereskedők látták el az igényes és tehetős vásárlókat, akik a drága üvegpoharakat, palackokat meg tudták fizetni. A legértékesebb asztalnemű azonban nemesfémből készült. Hogy a 14. századi előkelők asztalára milyen csészék, köcsögök kerültek, arról fogalmat alkothatunk a körmendi kastély kertjében felfedezett kincslelet alapján. A lakosság többségének azonban nem csupán az ezüstcsésze, de az egyszerű mázas bögre is elérhetetlen álom maradt. Losticei sómázas pohár A Kiskunhalasfehértói kincslelet

41 I. KÁROLY BERENDEZKEDÉSE Nagyra törő dinasztikus tervek A Crécy melletti csata a százéves háború egyik legjelentősebb összecsapása volt. Illusztráció Jean Froissart Krónikáiöó/ A14. század a nagy dinasztikus átrendeződés időszaka volt Európában. Régi, sok száz éves múltra visszatekintő uralkodóházak tűntek el, helyükre új, korábban jelentéktelen famíliák léptek. A változás azonban nem csupán abban állt, hogy egy kihalt család helyett egy másik, általában vele közelebbi vagy távolabbi rokonságban álló család került trónra. Az átalakulás a kontinens térképét is átrajzolta: egy-egy emelkedő csillagzatú uralkodóház a megszerzett országokbóltartományokból új ország-konglomerátumokat teremtett, mások nagy múltú országokat alakítottak át maguk és családjuk ízlése szerint, új fővárosba, más tartományba helyezve az uralom súlypontját ban kihalt a 10. század óta uralkodó francia Capet-dinasztia. A trón, amelyre leányágon az angol király is igényt tartott, az oldalági rokonoknak, a Valois-háznak jutott, az öröklés kérdése azonban csak látszólag oldódott meg - az angol uralkodóház, a Plantagenet-dinasztia kielégítetlen trónigénye vezetett az Anglia és Franciaország közötti szakadatlan háborúsorozathoz, amelyet százéves háború ( ) néven ismer a történelem. A nápolyi Anjou-ház kudarcainak az Ibériai-félsziget keleti területén uralkodó Aragóniái-dinasztia lett a haszonélvezője: ők voltak azok, akik megszerezték az Anjouk ellen fellázadt Szicília szigetét, és részben sikerült átvenniük az Anjou I. Károly által kiépített földközitengeri dominanciát is (és majd egy évszázaddal később az Anjouk Nápolyi Királyságát is). A dinasztikus átrendeződésből természetesen Kelet-Közép-Európa sem maradt ki. A 14. század e térségben három nagy dinasztia üstökösszerű felemelkedését hozta: a Habsburgokét, a Luxemburgokét - és ebbe a sorba illeszkedett az Anjou-ház magyarországi berendezkedése is. Mindhárom dinasztia a nyugat-európai jelentéktelenséget felváltva, a kontinens keleti felén csinálta meg a szerencséjét. Az elvben Európa egész középső részét magában foglaló Német-római Birodalom élén álló uralkodók ekkoriban hatalmas tekintéllyel, de jóval kevesebb valódi hatalommal rendelkeztek. Királyai választással kerültek a birodalom élére, császári címet csak akkor viselhettek, ha Rómában a pápa megkoronázta őket. Tényleges uralmuk jórészt saját szűkebb tartományaikra korlátozódott, a hűbéri jog okos gyakorlásával azonban a tartományok szá

42 Nagyra törő dinasztikus tervek mát akár meg is sokszorozhatták. A Habsburgok és a Luxemburgok hasonló módon gazdagodtak meg: előbb a család egyik tagja német császári címet szerzett, majd a cím birtokában a birodalom valamelyik kihalt fejedelmi családjának az örökségét birodalmi hűbérként a saját rokonságának adományozta. A Habsburg-dinasztia alapítója, I. Rudolf császár a 13. század végén így szerezte meg fiainak a kihalt Babenbergek örökségét, az osztrák és a stájer hercegséget, amely mellé a 14. században a leszármazottak a mai Ausztria területének többi tartományát is begyűjtötték". A korábban szintén nem túl jelentős Luxemburg-ház a 14. század elején lépett ki az európai politikai porondra, amikor egyik tagját, Henriket 1308-ban német királlyá választották. VII. Henrik a Premysl-ház kihalását követően, 1310-ben saját fiának, Jánosnak adományozta a cseh királyi címet. A család új országa szívébe, Prágába helyezte át székhelyét, felvirágoztatva a várost, s amikor János fia, IV. Károly személyében újra Luxemburg-házi császára lett a birodalomnak, Prága lett a császári korona alá tartozó félkontinensnyi terület központja is. Ahogy gyarapodott I. Károly magyarországi hatalma, úgy nőtt az uralkodó külföldi megbecsültsége is. Tekintélyének határokon túli emelkedését jól jelzik az egyre előkelőbb uralkodóházakból érkező feleségei. Károly négyszer nősült: először a szomszédos halicsi fejedelem lányát, majd egy sziléziai hercegnőt vett feleségül, de mindkettőt fiatalon elvesztette. Harmadik felesége, Beatrix már az emelkedő csillagzatú cseh király, Luxemburgi János húga volt, alig egy év házasság után azonban Beatrix is meghalt, ismét özvegyen hagyva a magyar királyt. (Károly ekkor még mindig csak harmincesztendős volt!) Az utolsó asszony Lengyelországból érkezett. Károly 1320-ban vette feleségül I. Ulászló lengyel király leányát, Piast Erzsébetet, aki végre a várva várt fiú utódokkal is megajándékozta. Az első két fiú korán meghalt, Lajos, András és István hercegek azonban megérték a felnőttkort. A magyar korona országai" elnevezés - mint a többes szám is jelzi - nem csupán Magyarországot, de a magyar királyok uralma alá tartozó egyéb tartományokat, I. Károly leánykérése (1318) A Luxemburgi-ház alapítója, VII. Henrik seregével átkel az Alpokon. Részlet a krónikájából Károly király első feleségétől gyermektelenül megözvegyülvén Tamás és Simon ispánokat István tolmáccsal és illő kísérettel János cseh királyhoz küldte, kérve őt, hogy húgai közül egyet adjon neki feleségül. János húgait követek útján Luxemburgból magához hívatta; az idősebbiket Máriának, az ifjabbikat Beatrixnak hívták. A szüzek június 20-án érkeztek meg Prágába, az érkezésük utáni negyedik napon a királlyal és a királynéval a királyi udvar monostorába jöttek. Ide jöttek a magyar király követei is, hogy meghallgassák kérésüket és hozzáfogtak kérelmük előadásához. Kívánságukat pedig János király helyben hagyta, tetszésükre bízván, hogy húgai közül egyet kiválasszanak. A magyarok némán, nyitott szemmel álltak a két leány előtt, kedves orcájukat szorgosan szemügyre vették, testük állapotát megvitatták, járásukat megfigyelték, alaposan megvizsgálták, hogy melyikre essék a választás. Aztán az ifjabbikat, Beatrixot kérték maguknak Magyarország úrnőjévé és királynéjává." Pelrus von Zlttau krónikájából

43 I. KÁROLY BERENDEZKEDÉSE Mária királyné nápolyi síremléke Mária királyné végrendelete Sánta Károly felesége, Mária királyné szép kort ért meg, közel hetvenévesen, 1323-ban halt meg. Tizenhárom gyermeket nevelt fel, ugyanannyi unokája született - az Anjou-ház terebélyes családfája tőle eredt. A királynét Nápolyban temették el, díszes síremléke máig látható a Santa Maria Donnaregina-templomban. Végrendelete nem maradt meg, csak a végrehajtásáról készült jelentés. A mintegy 30 nyomtatott oldalnyi jegyzék hű tükre egy gazdag királyné értékeinek, s egyben a nagyra nőtt család belső kapcsolatrendszerének. Mária hagyatékában ékszerek, kegytárgyak, díszedények, szőnyegek és kárpitok, vallásos tárgyú könyvek (mind francia nyelvű) egyaránt szép számmal maradtak. Ékszerei közt több olyan is szerepelt, amelyet még Magyarországról hozott magával, mint például az apjától, V. István királytól kapott aranykorona, amelynek egyetlen rubinja külön leltári tételt kapott. Értékei többsége Nápolyban maradt, ezeket az udvarban élő családtagok, a királyné saját udvartartásának tagjai, illetve különböző egyházak kapták. Unokájának, a magyar királynak mindössze egy fából faragott feszület jutott, igaz, a talpa drágakövekkel díszített aranyból készült. országokat is jelentette. Horvátország a 11. század végétől tartozott a magyar korona alá: a magyar királykoronázás egyben horvát koronázást is jelentett. Dalmácia kevéssel Horvátország után került a magyar királyi címbe, a magyar fennhatóság azonban a dalmát városokban nem volt folyamatos, a partvidék többször is gazdát cserélt Velence és Magyarország között. Károly királyi címének szépséghibája, hogy a tartományurakkal vívott harc idején nemcsak Dalmácia, de Horvátország is kicsúszott a kezéből, így ezekben az évtizedekben a magyar uralom mindkét országban csupán névleg állt fenn. Az ország területén belül két olyan nagyobb tartomány volt, amelyet külön kezeltek: Erdély és Szlavónia, ez utóbbi a mai Horvátország területére esett. Az Erdély élén álló vajdához és a Szlavóniát igazgató bánhoz hasonlóan egy nagyobb területet bíztak a macsói bánra, aki az 1319-ben, az Al-Dunától délre, szerb területen szervezett bánságot irányította. I. Károly az ország nehezen megteremtett egységéhez nem nyúlt, fiai azonban hercegi címet kaptak, és kinőve anyjuk szoknyája mellől, egy-egy országrész élére kerültek: a trónörökös, Lajos Erdélyt kapta, István Szepes és Sáros, majd bátyja után Erdély, végül Szlavónia hercege lett. A hercegi cím kezdetben csupán a gyermekek tekintélyét emelő, jól hangzó titulus volt, Lajos uralkodása alatt azonban István ténylegesen kormányozta a kezére jutott területet. A harmadik fiú, András herceg nem kapott tartományt, ez azonban nem azt jelentette, hogy apjának nem voltak vele tervei, sőt az apai elképzelés reá ruházta a legnehezebb feladatot. Az 1330-as évekre már kevesen emlékeztek a Dalmáciában kisszámú kísérettel partra tett gyermekre - az időközben eltelt évtizedekben Károly magabiztos, tekintélyes uralkodóvá nőtte ki magát, aki erős, virágzó királyságot teremtett. A hazai rendteremtés után Károly érdeklődése - a családi hagyományoknak megfelelően - a határokon túlra irányult. Miután a szomszédban épp nem akadt megüresedő trón, Károly a feledésből elővette és leporolta saját nápolyi elsőszülöttségi jogát. Mivel az őt annakidején az apai örökségből kizáró nagybácsinak, a hatvanas évei felé közeledő 1. Róbert nápolyi királynak

44 Nagyra törő dinasztikus tervek csupán két leányunokája volt, kézenfekvőnek tűnt Károly ötlete: legkisebb fiát össze kell házasítani Róbert örökösével, a nagyobbik lánnyal, Johannával, s a házaspár együtt léphetne Róbert után a nápolyi trónra. Hosszas előkészületek után, 1333 nyár elején a magyar király - gyermekkora óta először - szülőföldjére utazott. A nápolyi látogatás során a magyar királyt, feleségét és fiát nagy tisztelettel és fényes ünnepségekkel fogadták, szeptemberben pedig sor került a tervezett eljegyzésre is. Károly jóval fényesebb kísérettel érkezett Apuliába, mint ahogy onnan több mint három évtizeddel korábban elindult: ezúttal hatszáz lovassal kelt útra, behajózásukra a gondos vendéglátó hat újonnan felszerelt gályát biztosított. Néhány hónapnyi vendégeskedés után a magyar király és kísérete hazatért, András herceg és kisszámú udvartartása azonban Nápolyban maradt, hogy elsajátítsa leendő országa szokásait. Károly, miközben a dalmát partok felé hajózott, elégedetten gondolhatott vissza a nápolyi vizitre: a vártnál könnyebben nyélbe ütött házasság révén egyik fia mégiscsak lehetőséget kaphat arra, hogy ősei trónjára üljön. Az 1330-as évek végén újabb trón megszerzésére nyílt lehetőség. A 14. század elején még számos részfejedelemségre tagolódó Lengyelországot 1320-ra Lokietek Ulászló fejedelemnek sikerült egyesítenie. A hasonló nehézségekkel küzdő két szomszédos ország, Magyarország és Lengyelország közt évek óta formálódó szövetséget dinasztikus házasságkötéssel erősítették meg: ekkor vette feleségül I. Károly a lengyel királlyá koronázott Ulászló leányát, Erzsébetet. Károly Erzsébet személyében végre életre szóló társat kapott, a Piast-házban pedig családja legértékesebb és legmegbízhatóbb szövetségesét sikerült megtalálnia. A magyar-lengyel szövetség az apák halála után is megmaradt, nehéz helyzetben a két örökös, Kázmér és Lajos is mindig számíthatott unokafivére diplomáciai vagy fegyveres segítségére. A rokonságnak és a két udvar közt ápolt baráti kapcsolatnak köszönhetően az apja örökébe lépő III. (Nagy) Kázmér ben, Visegrádon vendégeskedve örökösödési szerződést kötött az Anjou-házzal: amennyiben nem születik fiú utódja, a lengyel trónra Károly valamelyik fia kerül. A magyar király a szerződéssel immár a harmadik trónt biztosította gyermekei számára. Teljesítményével bizonyította, hogy méltó örököse dédapjának, a nápolyi dinasztiaalapító I. Károlynak: mindketten pusztán jó csengésű nevükre és egy rájuk ruházott igénycímre alapozva regionális nagyhatalmat teremtettek. I. Károly esküvője. Miniatúra a Képes Krónikából, 1358 után III. (Nagy) Kázmér szobra a krakkói Collegium Maiusban András herceg nevelője, Csór nembeli Tamás Midőn mi... másodszülöttünket, Andrást régóta elhatározott megfontolásból Nápolyba, tudniillik a mi születési helyünkre... vinni... határoztuk az úr évében, hogy ott később isteni rendelésből szerencsésen uralkodjék, Tamás mestert, megfontolván bölcsességét és hűségét, fiunk erkölcsének mesterévé és formálójává, valamint egész udvartartásának vezetőjévé állítottuk magunk helyett... Vele végül személyesen mi is sikeresen átkeltünk a tengeren Isten segítségével, és szerencsésen megérkeztünk Nápoly városába. Ott... fiunk és egész udvartartásának állása Tamás mester bölcsessége és érett kormányzása által teljes tökéletességben és tekintélyben dicséretesnek és tisztességesnek mutatkozott minden szemlélő számára." Részlett Károly 1335-ösadományleveléböl

45 II. KÁROLY BERENDEZKEDÉSE Az utolsó évek Királynő-fej a diósgyőri vár zárókövén Zách Felicián merénylete. Miniatúra a Képes Krónikából, 1358 után Károly négy évtizedes uralkodása természetesen nem csupán sikerekből állt, a király kudarcokban, vereségekben is részesült. Életének, uralkodásának minden bizonnyal legsötétebb napja április 17. lehetett, amikor kevésen múlt, hogy családjával együtt nem esett áldozatul a merénylő Zách Felicián dühének. A kor királyai még nem éltek elzárkózó életet, akinek az udvarban akadt elintéznivalója, mai szemmel nézve könnyűszerrel bejuthatott, merev előírások nem nehezítették az uralkodó és alattvalói közti patriarchális kapcsolatfelvételt. Az udvarba bejáratos kör tagjai számára végképp nem volt akadály, ha királyuk elé akartak járulni, Zách Felicián pedig ebbe a körbe tartozott. A Nógrád megyei birtokos családból származó Felicián Csák Máté bizalmas emberei közé számított, a trencséni nagyúr halála után azonban a király hűségére állt, így birtokait megtarthatta, új urától várnagyi kinevezést kapott, hajadon leánya pedig a királyné udvarhölgyei közé került. Az egykorú krónikás leírása szerint Felicián veszett kutya módjára", kivont karddal támadt a visegrádi palotában épp ebédnél ülő királyi családra. A váradan támadásban megsebesítette a király jobb kezét, lemetszette a királyné jobb kezének négy ujját, majd a királyi pár gyermekei ellen fordult, akiket a nevelők saját testükkel védtek meg. Végül a királyné egyik étekfogója Feliciánra rohant, és tőrével leszúrta a támadót. A fegyverzajra csak ekkor rohantak be a király vitézei, akik kardjukkal a földön fekvő testnek estek. A bosszú azonban nem ért véget Felicián miszlikbe aprításával. Felicián fiát és szolgáját, akik futva próbáltak menedéket keresni, elfogták, ló farkához kötve addig hurcolták őket, míg belehaltak a kínzásba. Klára nevű leányát kivonszolták az udvarból, csúnyán megcsonkították, és elrettentésül körbehordozták az országban. Felicián idősebb lányát lefejezték, fiait száműzték az országból, a család tagjait harmadízig halálra ítélték, a rokonság távolabbi tagjait szolgaságra vetették. A példátlan vérbosszú híre messzire eljutott, s az európai udvarokban terjedő pletykák magyarázatot is találtak a merényletre. Az elsőként Itáliában feljegyzett szóbeszéd szerint az udvarban élő szépséges Klárát elcsábította a királyné fivére, Kázmér lengyel herceg. Miután Klára bevallotta a történteket apjának, Felicián a merénylettel a családja becsületén esett foltot akarta letörölni. A merénylet és az azt követő kegyetlen leszámolás a krónikás szerint fordulópontot jelentett Károly uralmában. Amíg ez meg nem történt, Károly király kedvező szelekkel hajózott..., de a forgandó szerencse elfordította tőle az arcát" - vonta le a következtetést, majd bizonyításképpen folytatta elbeszélését Károly legsúlyosabb katonai kudarcának részletes leírásával. A merénylet évében, az ősz folyamán Károly serege

46 Az utolsó évek élén Basarab, havasalföldi vajda megrendszabályozására indult. A vajda magyar hűbéres volt, ekkoriban azonban szembefordult a magyar királlyal, és bizánci, bolgár, valamint tatár szövetséget kötve egyoldalúan felszámolta a magyar függést. Károly nagy önbizalommal kezdett a hadjáratba, a számára ismeretlen vidéken, havasok és erdős hegyek között azonban nem tudott élelmet szerezni, emiatt seregével kénytelen volt visszafordulni. A magyar had a Kárpátok egyik szűk szorosában a románok csapdájába került: az utat kidöntött fákkal eltorlaszolták, a meredek sziklafalakon oldalra sem lehetett elmenekülni. A krónikás szemléletes elmesélése szerint a magyarok teljességgel olyanok voltak, mint a varsában megfogott halak". A románok négy napon át gyilkolták a védekezésre képtelen magyar sereget, melynek nagyobbik része ott veszett a posadai szorosban. Maga Károly is csak úgy tudott elmenekülni, hogy királyi címeres fegyverzetét elcserélte egyik vitézével, Hédervári Dezsővel. Míg a románok a királynak vélt lovagra támadtak, az uralkodó néhány hű embere védelmében kitört a román gyűrűből, és szerencsésen hazajutott Magyarországra. A király balszerencséjéről részletesen beszámoló ferences krónikás következtetése mégsem bizonyult helytállónak: igaz, Károlynak uralkodása utolsó évtizedében is többször kellett hadat viselnie, mert mindenfelől háborúk támadtak", de Fortuna nem pártolt el tőle. Délen az ekkoriban megerősödő Szerbiával, illetve szövetségeseivel, a bolgár fejedelemmel és a bajkeverő havasalföldi vajdával akadt elintéznivalója, nyugaton az újfent mozgolódó Kőszegieket szolgálatukba fogadó osztrák hercegekkel fajult többször is fegyveressé a konfliktusa. Az 1330-as évek hadjáratai azonban általában a magyar király megelégedésére zárultak le. Zách Felicián merénylete és a posadai véres vereség feltehetőleg önvizsgálatra késztette Károlyt, figyelmeztette a szerencse forgandóságára, de miután sikerült mindkettőt túlélnie, továbbra is bízva jó sorsában, magabiztosan fordulhatott az előtte álló feladatok felé. Az 1333-as, minden szempontból eredményes nápolyi látogatást két év múlva egy még nagyobb szabású királyi összejövetel követte, a helyszín ezúttal Károly visegrádi udvara volt. A magyar királynak a régióban elért tekintélyét jelzi, hogy sikerült tárgyalóasztalhoz ültetnie az egymással ellenséges viszonyban álló lengyel és cseh uralkodót novemberében, fényes külsőségek közepette került sor a három uralkodó visegrádi találkozójára. A lengyel királyi cím megszerzése keleti terjeszkedésük kezdetétől fogva vonzotta a Luxemburgokat, jog- A Basarab elleni hadjárat. Miniatúra a Képes Krónikából, 1358 után

47 I. KÁROLY BERENDEZKEDÉSE A visegrádi királytalálkozó ajándékai Magyarország királya különböző drága ékszerekkel is megajándékozta a cseriek királyát, úgymint ötven ezüstkorsóval, két tegezzel, két övvel, egy csodálatos sakktáblával, két felbecsülhetetlen értékű nyereggel, egy szíjas tőrrel, amely kétszáz ezüst márkát ért, meg egy csodálatos munkával kidolgozott gyöngykagylóval." Thuróczy János krónikáiéból Gótikus síremlékrekonstrukció Székesfehérvárról címként a Premysl-dinasztia hajdani lengyelországi uralma szolgált. A magyar uralkodó közvetítésével Visegrádon nyélbe ütött szövetség értelmében a cseh király lemondott lengyel trónigényéről, a lengyel király pedig az egykor Lengyelországhoz tartozó Sziléziáról. (A sors iróniája, hogy az ekkor még a lengyel és a cseh király megbékélését közvetítő I. Károly magyar király néhány évvel később saját családja számára biztosította Lengyelországnak a Luxemburgok elől elzárt trónját.) Külön cseh-magyar megállapodásban szabályozták a régió kereskedelmi útjainak forgalmát, így kívánták kiiktatni az árumegállító joggal rendelkező Bécset a német földre irányuló kereskedelemből. A három király kíséretének létszáma, az egymásnak adott pompás ajándékok méltók voltak a nem mindennapi eseményhez: a két vendég uralkodó ebédjére a krónikás szerint naponta csak kenyérből 4000 fogyott, borból pedig 180 hordónyit mértek ki. A visegrádi kongresszus résztvevői a bőséges vendégség után hazatértek, a megkötött megegyezés azonban nem maradt papíron. A következő év januárjában I. Károly és János cseh király a visegrádi szerződés alapján részletesen rendezte a két ország közti kereskedelmi összeköttetést, a nyár folyamán pedig az osztrák hercegek elleni hadjárat hozta újra egy táborba a három királyt. Közös fellépésük békekötésre késztette az osztrák felet - a hadba szállt seregek úgy tértek haza, hogy tényleges összecsapásra nem is került sor. A harc elmaradását kevesen sajnálhatták, a magyar trónörökös, Lajos azonban minden bizonnyal közéjük tartozott: ez volt élete első komoly hadjárata, mégsem nyílt lehetősége bátorsága megcsillogtatására. Károly élete utolsó éveiben sokat betegeskedett; 1342 júliusában, 54 évesen Visegrádon hunyta le örökre a szemét. Temetéséről krónikása részletes tudósítást hagyott ránk. Halála másnapján a királyné, az előkelők és a papság jelenlétében a királyt skarlát ruhába öltöztették, fejére aranykoronát helyeztek, lábára drágakövekkel kirakott, aranysarkantyús csizmát húztak, s a várból átvitték a városi plébániatemplomba. Gyászmise után testét hajóra tették, s Budára szállították. A budai ünnepélyes misék után ismét útra kelt a menet. A templom kapujában ott várakozott Károly három díszlova, rajtuk a király fegyverzetét viselő vitézekkel: az első a királyi méltósághoz illő viseletben, a második lovagi tornához öltözve, a harmadik pedig hadba vonulásra felvértezve. Mindhárom lovag a király struccmadaras sisakját viselte, a lószerszámok aranyozott ezüstből készültek, de a vitézek ruhájáraköpenyére, a lovak takarójára is bőséggel

48 Az utolsó évek jutott gyöngy és drágakő. A holttestet fedetlen arccal, mindenki szeme láttára szállították Budáról Fehérvárra - amerre a menet elhaladt, az emberek sírva gyászolták királyukat, különösen a királyt megszemélyesítő három lovas láttán tört ki a zokogás. Végül a néhai uralkodó és fényes kísérete megérkezett a magyar királyok koronázási és temetkezési helyére, a fehérvári Szűz Mária prépostsági templomba, ahol újabb gyászmise keretében Károlyt a nagy oltár mellett eltemették. Károly uralkodói érdemeivel a kortársak is tisztában voltak. Az 1354-ben írásba foglalt Zágrábi Krónika írója rövid történeti áttekintésében a következőképpen értékelte teljesítményét: ez a király uralkodásának kezdetén sok éven keresztül rengeteg kellemetlenséget állt ki országának hűtlen zsarnokaitól. És végül hatalmas lett, és megbékélt országban fejezte be az életét, három fiút hagyva hátra, Lajos herceget, aki később király lett, aki őt követte, András herceg Szicília királya lett, István Dalmácia, Szlavónia és Horvátország fejedelme." Értékelése rövid, de a lényegre tapintott. Károly királyként és családfőként egyaránt sikeres pályát futott be: halálakor törvényes fiúörökösöket hagyott maga után, fiaira pedig nagy uralkodóhoz méltó örökséget. Érdemei később sem merültek feledésbe. Kétszáz évvel később egy másik zágrábi krónika - az úgynevezett Knauz-krónika - úgy tartotta, a legkiválóbb királyok közé kell számlálnunk". A századi modern történetírás is nagyra értékelte és mindmáig annak tekinti I. Károly uralkodói teljesítményét, noha személyét korán elhomályosította fia és utóda, Lajos képe. Károlyt - különösen Hóman Bálint munkái óta - elsősorban reformpolitikusként, egyfajta modern pénzügyi szakemberként ábrázolják mindenütt, az általános iskolai tankönyvektől egészen a történeti monográfiákig. Ez a felfogás részben egyes források túlértékeléséből, részben a modern gazdaságpolitikai gondolkodás visszavetítéséből fakadt, és idegen a középkor men- talitásától. Károly uralkodói teljesítménye akkor is imponáló, ha túlzások nélkül, saját kora értékrendje szerint szemléljük. Az Anjouk síremlékei Luxemburgi János cseh király lovas képe. Kódexillusztráció, 15. század A középkori uralkodóknak temetkezési helyből is a legelőkelőbb dukált: általában a dinasztia állandó temetkező-egyházában vagy valamelyik általuk alapított kolostortemplomban helyezték őket örök nyugalomra, ahol a főoltár közelében vagy külön kápolnában, márványból faragott, díszes sírkövet kaptak. A 14. században Európában divatba jöttek az életszerűen megfaragott sírlapok, amelyeket oszlopokra, konzolokra állítottak, föléjük pedig baldachint emeltek. A nápolyi Anjou-ház különösen élen járt az ilyen díszes, sokalakos, baldachinos síremlékek megrendelésében. Ilyet kapott a dinasztia szinte minden tagja, a feleségeket Is beleértve, ilyen síremléket emeltek Mária királyné földi maradványai fölé is. Ezek a síremlékek szerencsésen átvészelték az azóta eltelt évszázadokat, és Nápoly templomaiban máig hirdetik az Anjouk egykor volt gazdagságát és hatalmát. Feltehetőleg a magyarországi ág is hasonló síremlékeket emelt a család elhunyt tagjainak, sajnos azonban sem a székesfehérvári bazilika, sem a nagyváradi székesegyház, a magyar királyok két hagyományos temetkezőhelye nem maradt fenn. A romjaik, maradványaik közt folytatott feltárások során előkerültek faragványok, sírkőtöredékek, csontmaradványok, sírmellékletek, ezeket azonban ritkán sikerült megnyugtató módon azonosítani.

49

50 I. (Nagy) Lajos uralma I. Lajos király első évei 52 A nápolyi hadjáratok 57 A magyar nagyhatalom" 63 I. Lajos hadserege 71 I. Lajos kormányzata 76

51 I. (NAGY) LAJOS URALMA I. Lajos király első évei I. Lajos születése. Miniatúra a Képes Krónikából, 1358 után Apja halála után öt nappal, július 21-én Fehérváron, a Károly temetésére összesereglett bárók, főpapok, nemesek jelenlétében királlyá koronázták a trónörököst. 1. Lajos 16 évesen, összehasonlíthatatlanul jobb körülmények közt került trónra, mint az apja. A királyi család harmadik fiaként, 1326-ban látta meg a napvilágot, de két bátyja kisgyermekkori halála miatt háromesztendős korától a magyar korona várományosának tekintették, és trónörökösként is nevelték. Idillikus környezetben, az erdőkkelhegyekkel körülvett Visegrádon nőtt fel, öccseivel és apja bizalmas báróinak a fiaival. Ebben az idillben egyetlen oda nem illő eseményt találunk: Zách Felicián merényletét, amely a trónörökös életét is veszélyeztette. A merénylet azonban arra is fényt vetett, hogy az ifjú hercegek oktatását olyan megbízható nevelők végezték, hogy a gyermekekért akár életüket is képesek voltak kockára tenni. Lajost és testvéreit a kor szokásainak megfelelően még nem annyira a tudományba, mint inkább a lovagi életforma elméleti és gyakorlati ismereteibe vezették be, de tudjuk, hogy a fegyverforgatás elsajátítása mellett komolyan érdekelte a csillagászat, a történelem, és több idegen nyelven is folyékonyan megtanult ben, a visegrádi királytalálkozóhoz kapcsolódó okmányokon már Lajos is szerződő félként szerepelt, saját függőpecsétjével hitelesítve a megállapodást, maga a találkozó pedig jó alkalmat kínált, hogy a leendő magyar királyt bevezessék a szomszédos uralkodók körébe. Lajos király előkelő Anjou származását Európa többi udvarában is számon tartották. Egy kortárs velencei krónikás megjegyezte, hogy nem Attilától, Isten ostorától, hanem a legkeresztényibb francia uralkodóházból származik". (Megjegyzése arra utal, hogy az európai közgondolkodásban a hunokat tekintették a magyarok misztikus őseinek.) Az Anjou-rokonságnak köszönhette keresztnevét is: védőszentje nagyapja fivére, az 1317-ben szentté avatott Lajos, toulouse-i püspök lett. Lajos király megkoronázása után anyja, Erzsébet királyné - mintegy megköszönve a szent segítségét - dúsan megajándékozta a védőszent marseille-i (Franciaország) templomát, miseruhákat, aranyserleget, drágaköves feszületet és más templomi kincseket küldve a szent segítségéért. Az anyakirályné, Erzsébet nemcsak az ifjú uralkodó első éveiben, de később is, egészen 1380-ban bekövetkező haláláig kulcs-

52 I. Lajos király első évei szerepet játszott Lajos udvarában, szinte társuralkodóként vett részt az ország kormányzásában. A király számos döntése mögött felsejlik a királyné akarata, és arra is akadt példa, hogy Lajos azért üzent hadat IV. Károly császárnak, mert az egy alkalommal ittasan becsmérlő szavakkal szólt Erzsébetről. A királyné befolyása külföldön is közismert volt. Több állam, így például Velence is arra utasította magyarországi követeit, kérjék a királyné támogatását a rájuk bízott ügyek elintézéséhez. A friss uralkodót persze nem csupán az anyja segítette az ország irányításában, hanem a szokásoknak megfelelően a királyi tanács, a bárók és a főpapok testülete is. Lajosnak nem kellett az alapokról újraépítenie kormányát. Igaz, az I. Károly berendezkedésében meghatározó szerepet játszó, királyukkal közel egy korosztályba tartozó előkelők lassan kikoptak a kormányzati munkából ben meghalt Druget Vilmos nádor, a következő évben Károly kormányának másik oszlopa, Mikes szlavón bán -, helyüket azonban betöltötte a fiatal generáció, Károly új elitjének a fiai. Tót Lőrincnek, Károly király egykori zászlótartójának (Lajos idején tárnokmester) három fia, Kont Miklós, Lökös és Bertalan előbb az udvar tagjai, majd bárók lettek, Miklós egészen a nádorságig vitte. Szécsényi Tamás vajdának a fia, Kónya ispáni, majd báni tisztséget kapott. A visegrádi udvarban fokozatosan előtérbe került Lajos király korosztálya, az új arisztokrácia gazdagságban, jó körülmények közt felnőtt második nemzedéke. Az ifjú uralkodó a kortársak és az utókor egybehangzó megítélése szerint minden téren megfelelt a lovagkirály eszményének: nyílt, derűs egyénisége, vitézi erényei a határokon túl is elismerést szereztek számára. Az anyja iránti tisztelet mellett két, politikáját is befolyásoló tulajdonságát érdemes megemlíteni: erős vallásosságát és a harc, a fegyverforgatás minden fajtája iránt érzett szenvedélyét. Lajos vallásosságából fakadt komoly térítő elkötelezettsége: a határokon belül élő kunokat éppúgy igyekezett az egyház nyájába terelni, mint a határokon túl élő ortodox népeket. Fegyverforgatásban való jártasságának bizonyítására négy évtizedes uralkodása alatt sokszor nyílt alkalma, ugyanis gyakran és kedvvel hadakozott, a hadjáratok közötti időben pedig szívesen vadászott. Egyik ilyen fiatalkori vadászkalandja majdnem az életébe került: a zólyomi erdőben medvevadászat közben súlyosan megsebesült, életét a medve karmai közül csak a jókor érkező Besenyő János, királyi allovászmester közbelépése mentette meg. A szerencsés végkimenetelű zólyomi vadászatig azonban még számos esemény I. Lajos hercegi pecsétje, 1335 Szent Lajos toulouse-i püspök és testvére, Róbert nápolyi király. Simoné Martini festménye

53 I. (NAGY) LAJOS URALMA Lajos király jellemzése Maga a király bölcs és igen bőkezű volt, sok háborút viselt szerencsésen, és sok mindent visszaszerzett országának. Hadi dicsőségén kívül a tudományokban való jártassága miatt is híres volt, nagy buzgalommal foglalkozott a csillagászattal, és erényeinek tökéletessége még a barbároknál is nagyon kedveltté, nevét sok nemzet előtt dicsővé tette... Közepes magasságú ember volt, büszke tekintetű, göndör hajú és szakállú, barátságos arcú, vastag ajkú és kissé görbe vállú" - írta királyáról a kortárs krónikaíró, Küküllei János. A Szent László-legenda részlete a veleméri templom falképéről történt Lajos király életében. A megkoronázása utáni hetek-hónapok részben a friss uralkodó ilyenkor szokásos reprezentatív kötelezettségeinek teljesítésével, részben már valódi feladatokkal teltek. A kötelességek sorában a család került az első helyre: Visegrádon megerősítette Luxemburgi Károly morva őrgróf (a későbbi IV. Károly császár) leányával, Margittal kötött eljegyzését, kötelezve magát arra, hogy amikor Margit eléri a nagykorúságot, feleségül veszi. Ezután eleget tett a királyok hagyományos koronázás utáni feladatának: elzarándokolt Szent László váradi sírjához. Lajos számára a váradi út több volt, mint kötelezően elvégzendő penzum, hisz az Anjou-korban Szent László kultusza újra virágkorát élte. A királynak és lovagjainak László király volt a legfőbb példaképük - népszerűségét jól jelzi, hogy az ekkor festett templomi falképekre a leggyakrabban a Szent László-legenda történetei kerültek. Első királyi intézkedései már jelezték, hogy Lajos nem fél az újításoktól, az önálló döntéshozataltól, sőt az apja által létrehozott rendszer megváltoztatásától, átalakításától sem. Druget Vilmos nádor halála után jónak látta felszámolni a család veszélyesen nagyra nőtt hatalmát. Vilmos öccse, a végrendelettel kijelölt örökös, nemcsak nádor nem lett, de a királytól kapott hivatali birtokok mellett a családi vagyon jó részét is elkobozták tőle. Az egymást követő három Druget nádor saját, vizsolyi udvarházában bíráskodott. A király a nádori bíróságot visszaillesztette a királyi kúriába, az országos főbíróságok működésének színhelye és központja ettől kezdve a királyi udvar lett. A Drugethagyaték ügye jelezte a királyi adománypolitika változását is, ami világosan kiderül Lajos egy másik, ekkoriban hozott döntéséből: 1343 januárjában Lajos király Lackfi István lovászmesternek és négy fiának adta Simontornya várát. Az adománylevél Lackfi István testvéreit kizárta az örökségből, és az ország szokásával ellentétben az egyenesági öröklés elvét alkalmazta. Az új öröklési rend a király környezetében élő előkelők, nemesek érdekét szolgálta: ők voltak azok, akik a királytól a legkönnyebben adományokhoz juthattak, és ettől kezdve a megszerzett birtokokból már nem kellett részesíteni az oldalági, általában vidéken élő rokonokat. Ahogy egy későbbi oklevelében maga az uralkodó közölte, koronázása után legelőször ban - Szerbia ellen indított hadat, a szomszédos szerb fejedelem terjeszkedésének megakadályozására. A következő évben Károly hűtlen hűbérese, Basarab fia, Sándor havasalföldi vajda megrendszabályozására indult, 1345-ben pedig egy nagy nemzetközi sereg résztve-

54 I. Lajos király első évei vejeként a lengyelek legveszélyesebb ellenfele, a pogány litvánok elleni keresztes hadjáratban vett részt. Miközben a király Vilna (ma Vilnius, Litvánia) sikertelen ostromával töltötte az időt, Lackfi András székely ispán csapata moldvai területen a tatárok felett aratott győzelmet. Az ütközethez kötődő legenda szép példája Szent László kultuszának: a feljegyzett hagyomány szerint a magyarokat a harcban maga a szent király is segítette - amíg zajlott az összecsapás, fejereklyéje eltűnt a váradi székesegyházból, a győzelem után pedig visszakerült. Az említett csoda bizonyítékául egy igen öreg tatár fogoly elmondta, hogy nem csupán a székelyek és a magyarok támadtak rájuk, hanem maga László, akit mindig segítségül hívnak" - írta a történetet írásba foglaló krónikás. Lajos 1345-ben megházasodott, feleségül vette menyasszonyát, a békés házaséletre azonban kevés ideje maradt. Már trónra lépése idején elhatározta, hogy Királyi kúria Simontornya vára. Légi felvétel A kifejezés eredetileg magát a királyi udvart jelentette, de ezzel az elnevezéssel illették a királyi udvarban működő bíróságok összességét, vagyis a felsőbíróságokat is. Magyarországon a királyi kúria bíróságai több évszázad alatt, a király bíráskodási terheinek átvállalásával jöttek létre. Elsőként az Árpád-korban a nádor kapott önálló bíróságot. A 13. században vált a kúria második bíróságává az országbíró fóruma. A király továbbra is folytatott személyes bíráskodása 1376-ban, I. Lajos uralkodása alatt lett önálló bírósággá, a főkancellár vezetése alatt. A király ezután saját személyében a királyi személyes jelenlét bíróságán ítélkezett. Az utolsó nagybíróság, a tárnoki szék Lajos uralkodásának a végén jött létre.

55 I. (NAGY) LAJOS URALMA Lajos medvevadászata Az Úr évében, amikor e Lajos király Szent Katalin szűz másnapján Zólyomban vadászott, íme, az útjába eső havasokban váratlanul egy súlyosan megsebzett medve jött vele szemben, a király vadászgerelyével rátámadt, azt gondolva, hogy vakmerősége következtében ezt a medvét szintén elejti, miként más efféle medvéket is földre szokott dönteni és megölni; de a szerencse ellene fordult, tulajdon hírnevéből fakadó gőgje is akadályozta, a medve lökte fel a királyt, és mindkét lábát 23 sebbel sebesítette meg, és ha isteni akaratból Besenyő János nem érkezett volna oda, e vad és felbőszült medve Lajos királyt megölte volna." KükOllei János A Szent Donát-templom Zára (ma Zadar) óvárosában mielőbb helyreállítja az apja uralkodása alatt elvesztett melléktartományok, Dalmácia és Horvátország feletti uralmat. A terv megvalósítására 1345 nyarán, a litvániai hadjárat után nyílt lehetősége. Miután hadserege élén bevonult Horvátországba, a legjelentősebb családok ellenállás nélkül meghódoltak, és velük együtt Lajos hűségére tért az egyik legfontosabb dalmáciai város, Zára (ma Zadar, Horvátország) is. Zára pálfordulásának hírére (és a tényleges birtokbavétel megakadályozására) Velence azonnal ostrom alá fogta a várost. A megszeppent záraiak Lajos király segítségét kérték, aki a következő év tavaszán Dalmáciába indult, hogy felmentse a körülzárt várost. A közel egyéves ostrom végül a magyar hadak vereségével ért véget. Velence megvesztegetett néhány magyar előkelőt, akik emiatt nem vettek részt a döntő összecsapásban. A király súlyos veszteségeket szenvedett seregével kénytelen volt visszavonulni, a kiéheztetett, magára hagyott Zára pedig nem tehetett mást, feltétel nélkül megadta magát. Velence keményen büntette a magyarbarátságot: fennhatósága helyreállítása után a városban sok polgárt megkínoztak, kivégeztek. Lajos nem mondott le Dalmácia birtoklásáról, de az időközben Nápolyban történt változások miatt a dalmát kérdés átmenetileg lekerült a napirendről ban nyolc esztendőre fegyverszünetet kötött Velencével. I. Lajos Cattaro számára vert érméje

56 A nápolyi hadjáratok A nápolyi hadjáratok Bölcs Róbert, nápolyi uralkodó 1343 januárjában meghalt. A halála előtti napokban írásba foglalt végrendeletében - a magyar udvar reményeitől eltérően - az ország egyedüli örökösévé unokáját, az ekkor 17 esztendős Johannát jelölte. Végakaratában azt is leszögezte, amennyiben Johanna meghal, trónját húga, Mária örökli. Róbert döntése értelmében a tíz éve Nápolyban élő András magyar hercegnek csupán a királynő férje szerepkör jutott. Lajos király és anyja a hír hallatán úgy határoztak, megpróbálják a pápát diplomáciai úton rávenni a végrendelet megsemmisítésére. Erzsébet azonban a biztonság kedvéért személyesen is Nápolyba utazott, hogy megjelenésével és az érdekeltek meggyőzésére, megvesztegetésére magával vitt hatalmas mennyiségű pénzzel megpróbáljon a helyszínen változást elérni. Az anyakirályné szinte teljesen kifosztotta az I. Károly gazdasági intézkedéseinek köszönhetően teli kincstárat, és a krónikás szerint 6 és fél tonna ezüstöt, valamint 5 tonna színaranyat hajóra rakva, udvartartásával áthajózott Apuliába. A nápolyi udvarban álságos szívélyességgel és fényes ünnepségekkel fogadták, András megkoronázása azonban Nápolyban továbbra sem állt senkinek az érdekében, igaz, ezt nyíltan senki nem mondta ki. Erzsébet királyné nem tett le arról az elképzeléséről, hogy a pápa közbenjárásával érjen el eredményt. Maga, két fia, Lajos és András, valamint a nápolyi Sancia királyné, Róbert király özvegye és a nem túl lelkes Johanna királynő nevében közös követség utazott Avignonba VI. Kelemen pápához, kérve, hogy Andrást feleségével, Johannával együtt koronázza Nápoly királyává. Hogy a követség visszaérkezéséig se várakozzon ölbe tett kézzel, Erzsébet szeptemberben Rómába indult zarándokúira. I. Johanna nápolyi királynő. Francia miniatura, 75. század Róbert király síremléke Nápolyban, a Santa Chiara-templomban

57 I. (NAGY) LAJOS URALMA Erzsébet királyné Rómában...a Tiberis egyik partján ama híres Colonnák, a másik parton meg ama Orsinik fogadták a királynét a legnagyobb tisztelettel. A többi nép pedig, a polgárok apraja-nagyja az asszonyok és a leányok arra futottak, amerre a királyné elvonult, és hangos szóval kiáltozták: -Éljen Magyarország királynéja!«... Amikor aztán Szent Péter apostol szentegyházának ajtaja elé ért a királyné, az egész pápai udvar fogadta, körmenetben vonulva eléje, nagy pompával és tiszteletadással. Végül a királyné Szent Péter apostol oltárán és ereklyéi fölött elhelyezte felajánlásként ünnepélyes ajándékait: kelyheket, papi díszruhákat és forintokat királynői fenségéhez illően. Még számos monostort, templomot és szent helyet meglátogatott, és mindezeket bőséges ajándékokkal és kegyes adományaival tisztelte meg. Kétszer is megengedték, hogy Krisztus képmását, vagyis Veronika kendőjét, felmenvén a lépcsőn, közelebbről is megnézze: áhítatosan odajárulván, a legnagyobb tiszteletadással és alázattal imádkozott előtte." Kükülleí János krónikájából Erzsébet királyné házi oltára A krónikás, Küküllei János szerint - aki valószínűleg szemtanúja és résztvevője volt az eseményeknek - úgy vonult be Rómába, mint Sába királynője". Megérkezése még az örök városban is jelentős eseménynek számított, a pápai udvar, a város vezető családjai nagy tisztelettel fogadták. A királyné a Szent Péter-székesegyháznak értékes ajándékokat hozott, közülük elsősorban azt az oltárterítőt érdemes kiemelni, amelyre a magyarországi Anjou-ház szentjeit hímezték - római utazása egyszerre volt őszinte vallásosságából fakadó zarándoklat és a családja érdekében kifejtett látványos politikai propaganda. Mire visszautazott Nápolyba, a városban már közszájon forgott, hogy egyes udvari körök András herceg halálát tervezik. Az aggódó anyában még az is felötlött, hogy fiát hazaviszi Magyarországra, ez az elképzelés azonban súlyos diplomáciai következményekkel járt volna, így anélkül, hogy itáliai utazásával érdemi eredményt tudott volna elérni, Manfredóniában hajóra szállt, és kétség és remény között őrlődve, visszatért Magyarországra. András herceg helyzete a későbbiekben sem javult. A nápolyi udvarban számos ellenfele akadt, a feleségét is elidegenítették tőle, és amikor 1345 szeptemberében VI. Kelemen pápa a magyar udvar lankadadan unszolására végre elrendelte királlyá koronázását, végleg eldőlt a sorsa. Mielőtt sor került volna a koronázási szertartásra, a Nápolyhoz közeli Aversában, egy vadászat utáni éjszaka András herceget brutálisan meggyilkolták. A gyilkosság hírére a magyar udvar Johannát kiáltotta ki fő bűnösnek, férjgyilkosságára azonban máig nem került elő bizonyíték. Tény, hogy a királyné is ott tartózkodott a merénylet helyszínén - állítólag aludt, mikor Andrást a tettesek hamis indokkal kihívták a hálószobából -, és közismerten nem szerette férjét, ugyanakkor a merénylet idején András gyermekét hordta a szíve alatt, ráadásul a véres leszámolás őt hozta rossz hírbe. Az udvari viszonyok és a későbbi fejlemények fényében András likvidálása elsősorban az oldalági rokonoknak, a tarantói hercegeknek állhatott érdekében. A merénylet hírére Nápolyban zavargások törtek ki, a felbőszült tömeg még a királynő várkastélyát is ostrom alá fogta.

58 A nápolyi hadjáratok Nagy Lajos nápolyi hadjáratai Johanna kénytelen volt kiadni a gyilkossággal gyanúsított udvari embereit, akiket 1346 nyarán előbb kínvallatásnak vetettek alá, majd válogatottan kegyetlen módon sorra kivégeztek. Az elkövetők halála után végképp lehetetlenné vált megtudni, ki volt a merénylet értelmi szerzője. Hogy mi módon siratta meg fia halálát anyja, a királyné úrnő, egyszerűbb elhallgatni, mint bármit is mondani, mivel ezen oly nagy keserűséget a nyelv nem képes kifejezni" - írta a ferences krónikás. A magyar udvarban a gyász mellett gyorsan szárba szökkent a bosszú gondolata. Lajos királyaid a gyilkosság hírére azonnal arra kérte VI. Kelemen pápát, hogy a nápolyi Anjouház tagjait fossza meg a királysághoz való joguktól, s az ily módon a pápaságra mint hűbérúrra visszaszállt királyságot ruházza őreá - természetesen nem érte be a kisebb bűnösök még oly véres megbűnhődésével. Bosszút állni öccse haláláért, és megszerezni az immár őt illető nápolyi trónt - a továbbiakban e kettős cél vezérelte. Miután diplomáciai úton nem érte el az áhított eredményt, elhatározta, fegyverrel szerez érvényt szándékának tavaszán megkezdődtek az első tapogatózó tárgyalások az itáliai fejedelmekkel és városokkal, amelyek előkészítették a tervezett magyar katonai offenzívát. A hamarosan induló hadjárat hírére a nápolyi királyság területén már megkezdődött a háború: a hatalmas hegység, az Abruzzók legjelentősebb városa, L'Aquila kitűzte a magyar király lobogóját, és a hamarosan megérkező magyar erősí- VI. Kelemen címere Avignonban, a pápai palota falán

59 I. (NAGY) LAJOS URALMA L'Aquila, a 13. századi Santa Maria di Collemaggiotemplom - falai között Nagy Lajos is járhatott A király sebesülése Aversa alatt téssel egyesülve a hegyvidék további városait is magyar kézre juttatta folyamán több szakaszban érkeztek a magyar csapatok Itáliába, novemberben I. Lajos király is elindult Nápoly meghódítására. Mivel a dalmát partok Velence ellenőrzése alatt álltak, kénytelen volt a hoszszú és fáradságos szárazföldi utat választani. Ferences krónikása szerint az országhatárig titokban, kevesedmagával utazott, hogy az ellenség ne tudja meg szándékát, innen azonban saját bandériumai mellett újabb és újabb csapatok csatlakoztak hozzá. A magyar sereg szövetségesei, a Ciliéi grófok területén lépett idegen földre. Cilii (ma Celje, Aversa neve gyászosan csengett az Anjou-ház tagjainak fülében: itt gyilkolták meg András herceget, az első nápolyi hadjáratnál itt végeztette ki I. Lajos rokonát, Durazzói Károlyt. A második nápolyi hadjárat során a magyar seregek 1350 nyarán ismét Aversát ostromolták. Július 26-án a király a várfal alatt egy számszeríj nyilától a bal lábán súlyosan megsebesült. A nyilat csak másnap reggel sikerült kihúzni a sebből, ahogy az akkurátus krónikás elmesélte, a tizenkettedik rántással. Miután kirántották a vasat, Lackfi István lóra ültette a királyt, és lóháton körbevezette - saját serege és az ellenséges had egyaránt lássa, hogy él és egészséges. Szlovénia) érintése után az aquileiai patriarchátus felé indult tovább, hogy elkerülje az ellenséges Velencét. A széttagolt Itáliában államról államra haladt, útja során ünnepségekkel, hódoló küldöttségekkel fogadták. Veronában a Scalák, Modenában a d'esték, Riminiben a Malatesták vendége volt - Itália egymással gyakran véres harcba bocsátkozó kényurai versengve látták vendégül a magyar királyt. Karácsony estéjére a magyar sereg a lakosság üdvrivalgása közepette bevonult a régóta hűségére állt L'Aquilába. A hadjárat első lépése szerencsésen lezajlott: Lajos király hadai ellenállás, konfliktus nélkül megérkeztek a meghódításra kijelölt területre. A magyar hadak érkezésének hírére Nápolyban érezhetően csüggedés, sőt pánik vett erőt. Johanna királynő, aki időközben házasságot kötött Lajos, tarantói herceggel, tehetetlenül nézte, hogy országa előkelői sorra a magyar király hűségére álltak. Miközben a királynő tábora már az első kardcsapás előtt morzsolódni kezdett, Lajos serege, amely a Magyarországról érkezett bandériumokból, illetve a helyben felfogadott zsoldosokból állt, nápolyi hívei csapataival egyre gyarapodott. Lajos király 1348 januárjában Capuánál megfutamította a nápolyi fősereget, és ezzel az egyetlen összecsapással elfoglalta az országot. Johanna három hajóval Provence-ba menekült, ahova hamarosan követte őt Tarantói Lajos is. A magyar király bevonult Aversába, öccse meggyilkolásának színhelyére. Itt fogadta nápolyi rokonait, majd egy váratlan fordulattal teátrálisan kivégeztette a rangidős Durazzói Károlyt, megrémült unokafivéreit pedig szigorú őrizetben Magyarországra küldette. A közvélemény szemében ártatlan Durazzói Károly kivégzése sötét árnyékot vetett,i magyar király bontakozó népszerűségére. Lajos februárban bevonult Nápolyba, felvette a leruzsálem és Szicília királya címet (a nápolyi uralkodók által viselt címet), és hozzáfogott az uralkodás mindennapos feladataihoz: rendeleteket adott ki, parlamentet hívott össze, a főbb

60 A nápolyi hadjáratok tisztségekbe saját embereit helyezte. Nápolyi országlása nem tartott sokáig. Uralma ellen új, ismeretlen ellenség indított támadást, az időközben kitört nagy pestisjárvány, amely épp ekkor bukkant fel Európában, először a nagy kikötővárosokban, köztük Nápolyban is. Lajost egyformán aggasztotta az egyre nagyobb méreteket öltő nápolyi halandóság (amely katonáit sem kímélte), és az otthonról érkező hírek. Legmegbízhatóbb báróit, zsoldosvezéreit egyegy terület élére állította, és tavasszal hazatért Magyarországra. Távozása felbátorította ellenfeleit. A Provence-ba menekült Johanna királynő időközben eladta Avignon városát VI. Kelemen pápának. Az adásvétel keretében elérte, hogy férje, Tarantói Lajos megkapja a királyi címet, a pápától kapott pénzt pedig zsoldosokra fordították. Tarantói Lajos királyként tért vissza Nápolyba, és év végére visszaszorította a magyar csapatokat az Adriai-tenger partjára. Megsegítésükre a magyar király Lackfi István vajdát küldte tekintélyes sereggel. A vajda megjelenésével újra fordult a kocka: 1349-ben az Itáliában is egyre nagyobb hírnévnek örvendő Lackfi számos kisebb-nagyobb győzelmet aratott Tarantói Lajos felett, hódításait azonban - főként német zsoldosai hűtlensége, garázdálkodásai miatt - nem tudta megtartani, ezért sikerei ellenére hadait kénytelen volt a keleti parton összevonni. Megmaradt seregeit kitartásra buzdította, majd hajóra szállt, és erősítésért visszatért Magyarországra. A magyar király 1350 áprilisában indult második hadjáratára. Zengg kikötőjéből, egy kisebb flottával utazott Dél-Itáliába, ahol májusban szerencsésen partra szállt A fekete halál A nagy pestisjárvány, 1349 A 14. század közepén új, ismeretlen betegség jelent meg Európában, amely különös daganatokkal, erős fájdalmakkal, magas lázzal és véres köpettel járt, és néhány nap alatt szinte mindenkivel végzett, aki megkapta. Először a kontinens nagy kikötővárosaiban ütötte fel a fejét, de gyorsan terjedt tovább. Az útjába kerülő vidékek elnéptelenedtek, a döghalál különösen Itáliában végzett nagyarányú pusztítást. Kihalt a világ egyharmada" - sommázta a francia krónikás, Froissart a pestis eredményét. Párizs lakosságának fele, Firenzében a polgárok három-négyötöde halt meg. A járvány hamarosan Magyarországra is eljutott. I. Lajos király is megkapta, de szerencsésen kigyógyult a kórból, első felesége, Margit ellenben 1349-ben pestisben halt meg. Tíz évvel később a bárói kar egy része lett az újra felbukkanó járvány áldozata, Magyarországon azonban ennek ellenére nem tudósítanak a források a Nyugat-Európában oly általános tömeges halálesetekről, néptelenné vált településekről, vidékekről.

61 I. (MAGY) LAJOS URALMA Nápolyi lovagok Roberto d'oderisio falképén, a nápolyi dómban két alkalommal a király is súlyosan megsebesült: Canossa ostrománál egy ledobott kő, a baljóslatú Aversa falainál számszeríjból kilőtt nyíl találta el. Augusztus l-jén vonult be újra Nápolyba, ahol azonban sokkal hűvösebb fogadtatás várta, mint két évvel korábban. I. Lajos bevonulása Nápolyba Bari erődjének részlete Manfredóniában. Ezúttal jóval tekintélyesebb létszámú haddal kezdett királysága visszafoglalásához. Megérkezése után egy héttel elfoglalta Barit, majd erődről erődre, városról városra haladva újra birtokba vette az országot. A második nápolyi hadjárat során már nem volt elegendő egyetlen győztes ütközet. Komoly összecsapások, véres ostromok árán jutott előre a sereg, A magyar király még aznap, január 24-én fegyveres népével s maga is fegyverben, sisakkal a fején s gyöngyliliomokkal hímzett bíborbársony felöltőben vonult be Nápolyba, s nem akart baldachint a feje fölé, sem másféle pompát, amit a nápolyiak számára rendeztek s előkészítettek. A Castel Nuovóba szállt, célba vette a város s a királyság újjászervezését, új rendeleteket adott ki s új vizsgálatot indított öccse halála fölött, új tisztségeket és signoríákat tett, megfosztotta tőlük, akiket bűnösöknek talált, s azoknak adta, akik szolgálatot teljesítettek neki.... A nápolyiak legtöbbnyire elszomorodtak és megfélemledtek, mivel a királyság tisztségeinek jövedelmei s a királyiaktól vett előnyök most a herceg halála által gazdát cseréltek s elvették tőlük." Giovanni Villant krónikájából A nápolyiak nem szűnő ellenségessége, a zsoldosok okozta gondok, a hatalmas költségek miatt néhány hét alatt arra a következtetésre jutott, hogy terve, a magyar és a nápolyi királyság egyesítése kudarcra van ítélve. Szeptemberben a szentévet ünneplő Rómába zarándokolt, ahonnan szárazföldi úton visszatért Budára. Az év végén fegyverszünetet, 1352-ben pedig békét kötött Johannával, majd kivonta csapatait a királyságból. Nápolyi trónigényét elméletben fenntartotta, de a későbbiekben nem próbálkozott érvényesítésével ban átruházta az udvarában nevelt Durazzói (Kis) Károly hercegre.

62 A magyar nagyhatalom" A magyar nagyhatalom" Csaknem minden évben vagy minden harmadik évben hadat indított ellenségei és a lázadók ellen - írta krónikása, Küküliei János Lajos királyról. Lajos valóban egyike volt a legtöbbet hadakozó magyar királyoknak, körülbelül 20 hadjáratban vett részt személyesen. Apja, I. Károly sem félt a harctól, de az ország meghódítása után csak szükség esetén indított hadjáratot, Lajosnál ellenben a harc életformája meghatározó részének számított. Mai szemmel nézve több alkalommal bocsátkozott értelmetlennek látszó katonai kalandba, az utókor nézőpontja azonban sokszor mutat hamis képet - ezek a hadjáratok részben a kor lovagi mentalitásából, részben Magyarország geopolitikai helyzetéből, részben pedig a magyar Anjou-ház dinasztikus érdekeiből következtek, s csak ezek mellett fakadtak Lajos nem csillapuló harci szenvedélyéből. A nápolyi hadjáratok idején I. Lajos minden korábbi magyar uralkodónál világosabban szembesült azzal, mennyire fontos Magyarország számára a dalmát partok birtoklása, és a számos kisebb-nagyobb dél-itáliai összecsapás sem feledtette el vele a Zára falai alatt elszenvedett vereség keserű ízét. Amint lejárt a Velencével kötött fegyverszünet, 1356 tavaszán Lajos szinte azonnal támadást indított Velence szárazföldi területei ellen, de a kezdeti lendület Treviso falai alatt megtört. Az elhúzódó, eredménytelen ostrom nem vette el a király kedvét a háború folytatásától, csak új hadszíntérre helyezte át főerőit. A harc Dalmáciában folytatódott: 1357 nyarán a magyar király előtt meghódolt Spalato (ma Split, Horvátország) és Trau (matrogir, Horvátország) városa, szeptemberben a bán serege a magyarpárti polgárok segít- ségével bevette Zárát, év végén Sebenico (ma Sibenik, Horvátország), 1358 elején Nona (ma Nin, Horvátország) városa került magyar uralom alá február 18-án Lajos és Velence békét kötött Zárában: Velence örökre lemondott mind a városok, mind a szigetek feletti uralomról, elismerte I. Lajos. Miniatúra a Thuróczy-krónikából, 1488 Velence 16. század eleji térképen

63 I. (NAGY) LAJOS URALMA A dalmáciai Trau (ma Trogir) erődítménye Spalato (ma Split) óvárosa a katedrálissal Lajost és utódait a terület egyedüli urának, a dalmát hajóknak pedig szabad kereskedést biztosított az Adrián. Az egész tengerpart Raguzától (ma Dubrovnik) a mai Rijeka vidékéig feltétel nélkül Magyarországhoz került. Magyarország tengeri hatalommá vált, amely fennállása óta először még némi tengeri haderővel is rendelkezett. I. Lajos még két ízben hadakozott Velencével, ezekre a háborúkra azonban főként itáliai szövetségesei érdekében került sor ban a magyar hadak a Velencével szomszédos Padova oldalán szálltak harcba, 1379-ben pedig csatlakoztak Genova és Padova Velence-ellenes koalíciójához. A váltakozó eredménnyel folyó harc tétje - amelynek során az egyesült genovai és padovai hajóhad komolyan veszélyeztette magát Velence városát is - a térség kereskedelmi hegemóniájának megszerzése volt, de az eredmény Magyarország számára sem volt közömbös. A háborút lezáró torinói béke megerősítette Dalmáciának a magyar koronához való tartozását; kereskedelmi szabadságokat biztosított a dalmát városoknak Velence területén, továbbá - korántsem elhanyagolható módon - a magyar király ettől kezdve évente 7000 aranyforint adót kapott Velencétől. A magyar korona befolyása délen és keleten jócskán túlnyúlt az ország határain. A szomszédos területek magyar érdekszférának minősültek, fejedelmeik - ki tartósan, ki átmeneti ideig - a magyar király hűbéresei voltak. A Balkán-félszigeten a 14. században gyakran változtak az uralmi viszonyok: egy-egy erősebb fejedelem látványosan felvirágoztatta, gyarapította országát, a tiszavirág-életű virágzást azonban sokszor már közvetlen utóda alatt az új állam meggyengülése, esetleg felbomlása követte. I. Lajos uralkodása alatt így emelkedett fel Bosznia, miközben fejedelemségekre bomlott az es években még a Balkán legerősebb államának látszó Szerbia, ugyanakkor három részre szakadt a térség legrégibb országa, Bulgária. Az ez idő tájt erősödő Boszniát a magyar király házassági kötelékkel igyekezett magához fűzni. Miután első felesége korán meghalt, 1353-ban Lajos feleségül vette Kotromanics István bosnyák bánnak a magyar udvarban nevelkedő, szépséges leá

64 nyát, Erzsébetet. A házasság nyugati szemmel kissé rangon alulinak minősült, ráadásul az após a bogumil eretnekség befolyása alatt állt, Bosznia hűségét azonban többékevésbé sikerült biztosítani. A terület élén Lajos apósát unokaöccse, I. Tvrtko követte, aki később, 1377-ben királlyá is koronáztatta magát. A magyar befolyás elfogadásától vonakodó bosnyák urak meggyőzésére" azonban a rokoni kapcsolat ellenére szükség volt némi katonai akcióra ban a határ menti magyar uralom megerősítésére Lajos személyesen vezetett hadat Bosznia ellen. A hadjárat csak részeredményeket hozott, ellenben egy várostromnál kínos incidens történt: az esztergomi érsek sátrából ellopták az ország nagypecsétjét. Az első számú pecsét eltűnése nem kevés galibát okozott: hogy a tolvaj ne használhassa hamisításra, új pecsétet kellett készíttetni, ezután a régivel kiállított A zárai béke...a velenceiek ugyanezen dózséja és közössége... megnyugodtak abban, hogy lemondanak, és ténylegesen le is mondtak egész Dalmáciáról, mindezt a mi és királyi utódaink nevében a mi kezeinkbe letéve: tudniillik a Quarnerium felétől egészen Durazzo határaiig, minden városról, földről, várról, szigetről, kikötőről és jogról, melyet bármi módon birtokoltak és birtokolnak is ezekben, különösképpen pedig Nona, Zára, Scardona, Sebenico, Trau, Spalato és Raguza városokról, melyek a szárazföldön vannak, továbbá Ossero, Cherso, Veglia, Arbe, Pago, Brazza, Lesina és Curzola városokról és földekről, minden szigettel és más tartozékkal és haszonvétellel egyetemben, valamint a Dalmácia és Horvátország hercege címről, melyet korábban az említett dózsék használni szoktak..." Részlel a békeoklevélből valamennyi királyi oklevelet be kellett mutatni és az új pecséttel ellátni. Lajos Észak-Szerbiára 1359-ben lezajlott hadjáratával terjesztette ki fennhatóságát, majd két évvel később egy újabb hadjárattal nyomatékosította jelenlétét, a későbbiekben azonban beérte hűbérese, Lázár kenéz hatalmának hallgatólagos támogatásával. A kettészakadt Bulgária nyugati fejedelemségének a székhelyét, Vidint 1365-ben foglalta el, megtartani azonban nem tudta. A távoli, ismeretlen terület élére előbb egyik magyar báróját állította, a sokasodó nehézségek miatt azonban néhány évvel később hűbéri esküt vett a korábbi cártól, és visszahelyezte trónjára. A magyar király számára különösen sok fejfájást okozott a két román fejedelemség, Havasalföld és az ekkor létrejövő Moldva. I. Lajos bevonul Zárába. Részlet a zárai Szent Simeon-ereklyetartóról, 1380

65 I. (NAGY) LAJOS URALMA Nagy Lajos címere Gélre herold 1380 körül készített címerkönyvében, a középkori Európa egyik legismertebb címertani munkájában, a kor híres lovagjainak címerei közt ott szerepel Nagy Lajosé is. A képen a magyar király négy részre osztott címerpajzsa látható, az első mezőben a magyar Anjou-címer jobb oldalán az Árpádok vörös-ezüst vágásai, balján kék mezőben aranyliliomok, az Anjouk jelvénye. A második mezőben Lengyelország címere, vörös alapon aranykoronás ezüst sas, a harmadik mezőben Magyarország kettős keresztes címere, a negyedikben pedig Dalmácia címere, három aranykoronás oroszlánfej látható. A pajzson leeresztett rostélyú, aranykoronás csöbörsisak, a koronából aranykoronás ezüst struccfej emelkedik, amely vörös csőrében aranypatkót tart. Kun lovasok. A Szent László-legenda részlete a türjei templom falképén I. Károly rossz emlékű havasalföldi hadjárata óta a magyar udvarban kevesen bíztak Basarab szavában, s a bizalmatlanság Basarab utódaira is átöröklődött. Az 1364-ben trónra lépő Lajk vajda jócskán igazolta is a gyanakvást: kezdetben a magyar királytól számos kiváltságban részesült, de újra és újra hűtlennek bizonyult, hol meghódolt, hol fegyverrel támadt magyar kézen levő erődítményekre, magyar seregekre. Lackfi Miklós erdélyi vajdával a román vajdák jól bevált harcmodora szerint bánt el: a hegyek közt tőrbe csalta seregét, majd az erdőkből és a hegyekből kirontó románok lemészárolták Lackfit és hadinépét. Még a szerencsétlenül járt vajda holttestéért is kisebb csatát kellett vívni, hogy hazaszállítva, méltó módon temethessék el. A Magyarország és az egyre veszélyesebb havasalföldi szomszédság közti hágók védelmére az 1370-es években Lajos király kénytelen volt várakat emeltetni - ekkor épült az egyik leglátványosabb erdélyi erődítmény, a törcsvári vár is. Az ország keleti határai mentén Lajos uralkodása első felében még a tatár Arany Horda birodalma terült el, többször is munkát adva az ország hadainak. (Itt történt az a nevezetes hadjárat is, ahol egy ütközetben a legenda szerint Szent Lászlót látták harcolni a magyarok élén.) Miután az Arany Horda széthullott, területén egy román fejedelem, Bogdán vajda vetette meg az új román állam, Moldva alapjait. Bogdán vajda korábban Magyarország területén lakott, innen költözött ki egész háznépével, a magyar királlyal ennek ellenére nem volt jó a viszonya. Lajos többször is vezetett ellene hadat, ezekről a katonai akciókról azonban a források alig-alig tudósítanak. Moldva korai története jórészt a feledés homályába vész. A Magyarországot körülölelő, a koronához laza hűbéres függéssel kötődő balkáni államok mögött az 1360-as években új ellenség tűnt fel: az Oszmán Birodalom. A Kis-Ázsiában élő, iszlám hitű törökök 1354-ben bizánci segédcsapatként keltek át a Dardanellákon, és Gallipoli (ma Gelibolu, Törökország) elfoglalásával megvetették a lábukat Európa déli részén. Terjeszkedésüket hihetetlen dinamizmus jellemezte: bő három évtized alatt uralmuk alá került

66 a Balkán-félsziget jelentős része. Az egymással állandó harcban álló balkáni uralkodók - nem ismerve fel a veszélyt - szívesen alkalmazták segédcsapatként a törököket, akik hamarosan ellenük kamatoztatták helyismeretüket. Magyarországot ekkor még nem fenyegette a török veszély, Lajk havasalföldi vajda seregében azonban már harcoltak törökök, 1371-ben pedig I. Murád török szultán hada a szomszédos Szerbia területén aratta első nagyobb győzelmét. I. Lajos figyelmét nem kerülte el a törökök gyors előretörése: a pápával, illetve Európa több uralkodójával különböző tárgyalásokat folytatott egy törökellenes keresztes hadjárat megindításának lehetősé geiről ban nem kisebb személy, mint V. János bizánci császár látogatta meg Lajost, hogy a török ellen fegyveres segítséget szerezzen. A közvetlenül fenyegetett Bizánci Császárság uralkodójaként már sokkal pontosabban látta a veszély nagyságát, s erről feltehetőleg Lajost is tájékoztatta, amikor arra kérte, szemé lyesen vonuljon a törökök ellen. A tárgyalások azonban eredmény nélkül zárultak: a magyar királyt irritálta a császár gőgje, V. János viszont nem fogadta el Lajos I. Lajos első felségpecsétje Törcsvár

67 I. (NAGY) LAJOS URALMA A Curtea de Arges-i övcsat III. (Nagy) Kázmér síremlékének részlete feltételét, az ortodox görögök feltétel nélküli áttérését a nyugati kereszténységre. Látszólag barátságban váltak el egymástól, Lajos egészen a bolgár határig elkísérte vendégét, a későbbiekben azonban sem az áttérésre, sem a katonai akcióra nem került sor. Mint a vázlatos áttekintésből is kitűnik, a magyar király egyetlen percre sem vehette le tekintetét balkáni hűbéreseiről, az ország nyugati határai mentén azonban szerencsére ritkán kellett fegyverhez nyúlnia. A Habsburg-házbeli osztrák hercegekkel, illetve a cseh trónon ülő Luxemburgokkal jó, olykor kifejezetten baráti viszonyt ápolt - ebbe az alapvetően baráti kapcsolatba még az is belefért, hogy hosszú uralkodása alatt adódott egy-egy kisebb konfliktus. A kölcsönös bizalmat jelzi, hogy I. Lajos apjához hasonlóan közvetített vitás kérdésekben: 1360-ban például a Luxemburgi-ház feje, IV. Károly németrómai császár és Rudolf osztrák herceg a magyarországi Nagyszombat városban, Lajos segítségével kötött az 1335-ös visegrádi királytalálkozó szerződéséhez hasonló megegyezést. (A Luxemburgok lemondtak Ausztriáról, a Habsburgok pedig Cseh- és Morvaországról.) I. Lajosnak magyar királyi címéből fakadó számos kötelezettsége mellé 1339-től kezdve lengyel trónörökösként is akadtak feladatai. Csapataival több alkalommal sietett nagybátyja, III. Kázmér király segítségére, a legtöbbször a Lengyelország keleti határai mellett élő, ekkor még pogány litvánok ellen harcolt. A litvánok különösen kemény ellenfélnek bizonyultak, az ellenük indított hadjáratok általában sok veszteséggel és kevés kézzelfogható eredménynyel zárultak. A litvánok pogány módra - levágott ökör testére esküdve - kötöttek békét, esküjüket rendre megszegték, a magyar visszavonulás útvonalát pedig felprédálták. Ilyen körülmények közt a távoli hadszíntérről még a hazatérés is komoly katonai teljesítménynek minősült. Az örökösödési szerződés értelmében Nagy Kázmér november 5-i halála után 12 nappal, november 17-én I. Lajos fejére került a Piastok koronája. Lajos címe szerint Magyar- és Lengyelország királya volt, a két országot ezután a közös uralkodó személye kötötte össze, azaz perszonálunióban álltak egymással. Lajos ki-

68 A magyar nagyhatatom rályként már csak egy hadjáratot indított a litvánok ellen, 1377-ben - úgy tűnik, ez volt a legeredményesebb valamennyi litvánellenes katonai akciója közül. Egyébként lengyel trónja láthatóan háttérbe szorult a magyar mellett. Keveset tartózkodott új országában, az a döntése pedig, hogy (lengyel származású) anyját bízta meg Lengyelország kormányzásával, kifejezetten rossznak bizonyult. Erzsébet ügyetlenül mozgott a lengyel belpolitika számára ismeretlen útvesztőiben, sokakat a magyar uralom ellen hangolva. Az iránta érzett ellenszenv mértékét jól jelzi, hogy 1376-ban egy kisebb összetűzés azonnal a királyné magyar kíséretének lemészárlásába torkollt. I. Lajos - még oly rövid életű - nápolyi királysága, Dalmácia visszahódítása, a balkáni hűbéres államok sora, majd a lengyel-magyar perszonálunió létrejötte jelentős mértékben megemelte a magyar király és természetesen általa országa, a Magyar Királyság európai tekintélyét. A tetteit költeményben dicsőítő lovagköltő szerint sok gazdag uralkodót hatalmasan megelőzött", a hozzá küldött velencei követ úgy látta, nincs a világnak még egy királya, aki annyit tett volna birodalma becsületére". Dicsőséges híre messze túlélte uralkodását. Egy 15. századi kódexben feljegyzett királynévsorban olvashatjuk a neve mellett először a jelzőt: Lodovicus potens, azaz erős", vagy inkább hatalmas" Lajos, ami a későbbiekben a Nagy Lajos névben állandósult. A romantika korában Nagy Lajos uralkodásának idejét már egyenesen egy hatalmas területű magyar birodalom korszakaként emlegették, ekkor alakult ki a közhellyé vált három tenger mosta Magyarország" eszméje. A gondolat azonban Lajos birodalmának" pontatlanul ismert határai alapján született. Valójában Lengyelország nem tartozott a magyar korona alá (de a területe ekkor még egyébként sem ért el a Balti-tengerig), a Moldva feletti laza magyar fennhatóság sem terjedt a Feketetengerig. A Magyar Királyság határát csupán az Adriai-tenger mosta" - Nagy Lajost és országát azonban a máig emlegetett három tenger" nélkül is számon tartották a kontinens meghatározó politikai tényezői között. Egy lovagköltő Lajos király tetteiről IV. Károly német-római császár mellszobra Prágában, a Szent Vitustemplom homlokzatán A német irodalom híres címerköltője, Péter Suchenwirt a 14. század második felében 52 költeményt hagyott maga után, közülük tizenötben olvashatunk magyar vonatkozású sorokat. Polgári családból származott, mestersége azonban a nemesi életformához kötötte. A clmerköltő ugyanis a lovagi tornák fontos szereplőjének számított: ö ismertette a torna szabályait, a részt vevő lovagok címereit, s munkája részeként versbe foglalta a tornák hőseinek dicső tetteit. Helyzetéből adódóan költeményei minden esetben inkább a pozitívumokat emelték ki, amelyeket a megénekelt is szívesen hallgatott, a költemények azonban még így is pontosan tükrözik a kor mentalitását, egyegy esemény vagy személy egykorú képét. Suchenwirt Lajos király dicséretének egy egész éneket szentelt. Versében Lajos a lovagok dísze: Dicsőségre törekedett a fejedelem szíve egész vágyódásával, és dicséretben sok gazdag uralkodót hatalmasan megelőzött, a lovagság kapuja tiszteletfel nyílt meg előtte, úgy, hogy a legkiválóbb lovagok és hősök közül sokan hozzá csatlakoztak..." A költemények nemcsak általánosságokat, de sok konkrétumot is tartalmaznak: leírásaiban éppúgy olvashatunk a nápolyi hadjáratokról, mint Lajos király dalmáciai, litván vagy szerb háborúiról. Néhány akcióról, egyegy lovagja hőstetteiről ma már csupán ezekből a dicsérő költeményekből értesülhetünk.

69 Nagy Lajos birodalma" I. (NAGY) LAJOS URALMA

70 I. Lajos hadserege I. Lajos hadserege Az I. Lajos király uralkodását elmesélő két egykorú magyar krónika, a nápolyi hadjáratokról hosszabb-rövidebb tudósításokat tartalmazó itáliai krónikák, illetve a különböző érdemekért elnyert királyi adománylevelek máig fenntartották számos összecsapás, várostrom, ütközet leírását, a hadjáratokban részt vevő bárók, lovagok vagy egyszerű vitézek hőstetteit. A legnagyobbakról - és a nápolyi hadjáratok egyik leghíresebb vezére, Lackfi István erdélyi vajda feltétlen közéjük tartozott - számos történet maradt fenn, írásban és szóban egyaránt es troiai győzelméről, a Nápoly falai alatt vívott győztes csatájáról valamennyi forrásban olvashatunk. A hadjáratokról legrészletesebben tudósító itáliai krónikást, Domenico di Gravinát érzékelhetően lenyűgözték a vajda sikeres akciói, személyes bátorsága és hadvezéri tehetsége, a magyar ferences krónikás pedig úgy tudta, a nápolyi hadjáratok idején Apuimban az a mondás járta, ha valakit dicsérni akartak: Te győzedelmes és bölcs ember vagy, mint egy második Lackfi István". Nem kellett azonban hadvezérnek lenni ahhoz, hogy valakinek fennmaradjon vitézi érdemeinek híre. A horvát származású Mermonya udvari lovag adománylevele szerint saját vagyonából és költségén tisztességesen felszerelt fegyvereseinek népes csapatával" Dalmáciában csatlakozott Lajoshoz. Nápoly alatt bal szemére megvakult, hat kiváló familiárisa pedig ott, azon a napon bevégezte életét". Királyának még pénzt is kölcsönzött: zsoldfizetésre ötszáz aranyforintot adott. Ezután rögtön a következő napon olasz fogságba került, ahol csaknem öt hónapon át keményen és szigorúan őrizték egy piszkos cellában. Innen saját pénzén váltotta ki magát háromszáz aranyforintért, majd vidáman csatlakozott hű bajtársaihoz". Mint példánkból is kitűnik, fárasztó és veszélyes életforma volt ez, s mégis, aki sebeiből felgyógyult, már indult is a következő hadjáratra. A hadjáratokban gyakran egész családok vettek részt: Küküllei János kró- Itáliai lovas katonák. Pietro Lorenzetti falfestményének részlete, Assisiban a Szent Ferenc-bazilikában

71 I. (NAGY) LAJOS URALMA Szent László, kezében bárddal. Részlet a gömörrákosi templom falképéről A Lackfiak Az Anjou-kor legtekintélyesebb, máig ismert családja. A családnak - utólag - nevet adó Hermán nembeli Dénes fia Lack I. Károly idejében székelyispáni méltóságot viselt. Nyolc fia közül a legismertebb a nápolyi hadjáratok hőse, István volt, aki viselte a lovászmesteri, a tárnokmesteri, az erdélyi vajdai és a horvát és szlavón báni méltóságot is. Testvérei közül András ugyancsak erdélyi vajda, a ferences szerzetesnek állt Dénes kalocsai érsek lett. A lovászmesteri tisztséget között mindig valamelyik Lackfi viselte, a vajdai címet kis megszakítással közt ugyancsak Lackfi - a korszakban szinte a család örökletes kiváltságává vált a két méltóság betöltése. István vajda fiai mindent elértek, amit akkoriban egy előkelő család elérhetett: Dénes és Miklós erdélyi vajda, Imre és István nádor lett. A család dicsősége Zsigmond uralkodása alatt ért véget: 1397-ben István nádort és unokaöccsét a király összeesküvés vádjával meggyilkoltatta, birtokukat elkobozta. A rokonoknak csupán az Anjoukorban felhalmozott vagyon töredéke maradt. nikája szerint például Gilétfi Miklós nádor fiaival, Jánossal és Domonkossal, valamint öccsével, Jánossal együtt indult a második nápolyi hadjáratba, és együtt is tértek haza dicsőséggel. A Nápoly elfoglalására induló magyar sereg nehéz- és könnyűlovasságból állt, hozzájuk csatlakoztak az Itáliában felfogadott zsoldosok, valamint Nagy Lajos nápolyi híveinek lovagcsapatai. A haderő zömét a magyar könnyűlovasság tette ki, megjelenésük - és különösen a soraikban harcoló kunoké - nagy feltűnést keltett Itália-szerte. A kortárs firenzei krónikás, Matteo Villani feljegyezte: a mostani olaszok előtt csodálatosnak tűnik fel a lovasok nagy száma, mely a magyar királyt ellenségei ellen harcba kíséri". Villani később részletes leírást is adott a magyarok harcmodoráról: Ősi jogszokások szabják meg, hogy valamely báró vagy község mennyi lovast állítson ki a király szolgálatára, ha hadba megy vagy háborút indít, úgy, hogy a lovasok számát s a szolgálat idejét illetőleg mindenki tudja, hogy mi a kötelessége. Általában állandó ruházatként bőrzekét viselnek,... fejüket ritkán borítja sisak, hogy a nyilazásban ne akadályozza őket." Egyéb források alapján úgy tűnik, Villani alaposan tájékozódott a magyarok katonáskodási szokásairól, vélhetőleg magyar informátora is volt. Ma sokkal nehezebb helyzetben vagyunk, ha tudni szeretnénk, hogyan, milyen egységekből épült fel az Anjou-királyok hadserege, amely Dél-Itáliától a litván pusztákig, Velencétől Moldváig több tucat hadjáratban, számos hadszíntéren, nagyszámú ellenséggel harcolt. I. Károly és fia, I. Lajos hadszervezete alapvetően háromféle erőből állt: a király reguláris haderejéből, az alkalmanként felfogadott - nagyrészt idegen - zsoldosok csapataiból, valamint a nemesi felkelőkből. A reguláris haderőt a királynak, valamint báróinak, az ország főpapjainak a bandériumai, az udvari lovagok által vezényelt csapatok alkották. Egy-egy hadjárat idején a király a legérintettebb országrészt-or-

72 I. Lajos hadserege szágrészeket kormányzó bárók, ispánok zászlóaljait hívta elsősorban hadba: a tatárok ellen a székelyeket, Litvániába az északkeleti megyék hadinépét. A legkisebb harci értéket a nemesi felkelők képviselték: viszonylag népes, de meglehetősen szedett-vedett csapataikban azok harcoltak, akiknek az előkelőbb seregtestekben nem jutott hely. Az udvari lovagok által toborzott és vezetett csapatok hasonló módon épültek fel, mint a 14. században Európa-szerte feltűnő zsoldoskompániák: meghatározott számú lándzsából", azaz nehézfegyverzetű lovasból és az ő embereikből álltak. Nem véletlen, hogy a zsoldosmódra katonáskodó, fegyverforgatásban jártas magyar vitézek közül sokan próbáltak zsoldosként is szerencsét. Többségük Itáliában állt szolgálatba: voltak, akik a nápolyi hadjáratok után maguk döntöttek a maradás mellett, és voltak, akik a pápa támogatására küldött valamelyik magyar zsoldos sereg tagjaként kezdtek zsoldoskarrierbe. A leghíresebb kompániát, a nagy magyar sereg" néven ismertté vált zsoldossereget a régóta Itáliában hadakozó magyarok és a pápai zsoldból kifogyott újabb csapatok egyesüléséből, 1361 tavaszán alapították. A sereg egy része később - mintegy 1600 fő - az Arany János által megénekelt Toldi Miklós vezetésével a fehér sereg" néven ismert angol csapathoz csatlakozott ben hat hónapra az egyházi állam és Johanna nápolyi királynő szolgálatába álltak, a szerződés szerint a sereg vezére az angol Mortimer, alvezére Toldi volt. A csapat 5000 főből állt, félévi szolgálatuk ára aranyforintra rúgott. Az Anjou-kori Magyarországon rendkívül népszerű és elterjedt Szent László-ábrázolások pontos lenyomatai a kor lovagi ideálképének, a legkorszerűbb fegyverzetformáknak. A lovagszentről készült falképek nem feltétlen azt ábrázolták, milyen volt a megrendelő viselete-fegyverzete, inkább azt mutatták, milyen ruhára, felszerelésre vágyott egy magyar nemes, ha úgy tetszik, mi volt az akkori divat". A szepességi Kakaslomnic templomának Szent Lászlóképe a legkorábbi a sorban (az 1310-es években készült): a királyt térdig érő fegyverkabátban, csíkos köpenyben ábrázolja. Már a fegyverzet fejlődésének köveikező lépcsőfokát jeleníti meg a székelyföldi Gelence század közepén festett Szent László-falképe. Szépségével, pontosságával kiemelkedik a képek sorából a Gömör megyei Karaszkó templomának 14. század végi freskója. A templom kegyurai a kor híres bárói családja, a Szécsényiek voltak, akiknek nem csak egy ügyes kezű, tehetséges festőre, hanem a falképen megfestett fegyverzetre is volt elég pénzük. A falképek, korabeli pecsétek, valamint néhány eredeti fegyver alapján meglehetős pontossággal rekonstruálható a korabeli fegyverzet. A 14. századi harcosok testét sodronyos vagy lemezes páncél védte. A sodronypáncél huzalgyűrűkből forrasztott hosszú ujjú ing volt, amelyet a legveszélyeztetettebb testrészeken gyakran bori- Lackfi Dénes hőstette (várostrom a nápolyi hadjáratban) Csak leszökik Dénes: Félre itt a lóval! Utánam, ki legény emberi hágcsóval!" S maga rohan, fejét paizsával fedve, Ugrik is a falnál egy hosszú németre, Akit ő tart zsoldban, s most a vállán tartja Míg a fal ereszét kézzel megragadja, De felyülről nagy kő németre zuhanván, Ott függ vala Dénes, egy csonka gerendán. Nem hazudok - mert nem az ujjomból szoptam - Várbeli, több száznál rohana rá ottan, Láncsa veri vértjét, szekerce sisakját, Ő mégsem ereszti bal kézivel a fát, Mialatt a jobbja véd is, öl is, vág is, Míg tiszta lesz a hely, és annyira tág is, Hogy acél rúgása hős ifjú inának Fölvetheti oda, hol elleni állnak. Arany János: Toldi estéje - részlet Itáliai zsoldos katona a sienai Palazzo Publico falképén

73 I, (NAGY) LAJOS URALMA kezdve egyre nagyobb testfelületet borított be. A fej védelmére többféle sisaktípust használtak. A 14. századra elavult a hengeres alakú, lapos tetejű fazéksisak, helyét az ellenséges csapásnak kis felületet nyújtó, Két vezeklő - Krizsafán fia György és Becsei György A Szent László-legenda részlete a karaszkói evangélikus templom falképén Hátrafelé nyilazó kun lovas a kakaslomnici templom falképén tottak védőlemezekkel. Pikkelyszerűen egymás mellé fűzött fémlapocskákból készült a pikkelypáncél, az ugyancsak népszerű brigantin pedig vascsíkokkal, lemezekkel bélelt, megerősített bőrkabát volt. A könynyűlovasok, elsősorban a kunok több egymás fölötti bőrrétegből készített bőrpáncélt hordtak. A sodronypáncél bizonyos részeit megerősítő vaslemezekből alakult ki a lemezpáncél, amely a 14. századtól Az Esztergomtól alig 30 kilométernyire északra fekvő Zseliz templomában különös freskó látható: a falra Nagy Lajos király lovagja, Becsei Vesszős György úgynevezett különítéletét festették meg. A halálos ágyán fekvő alak épp most leheli ki a lelkét, amelyet a lábánál álló ördög magának követel, az őrangyal, Szűz Mária és Krisztus közbenjárására azonban az Atya meghallgatja az Irgalomért fohászkodó lovag utolsó kérését. A megrendelő, Vesszős György lánya joggal aggódott apja lelki üdvéért - ő volt ugyanis az a vitéz, aki királya parancsára Itáliában az ártatlan Durazzól Károly herceg fejét vette. A lovagi életmóddal járó kegyetlen tettek másoknak is okoztak lelkiismeret-furdalást. Veszszőshöz hasonlóan az előkelő származású Krizsafán fia György is részt vett Nagy Lajos nápolyi hadjáratában, ahol érdemeiért a király az apuliai részek kapitányává tette. Egy éjszaka, ágyában álmatlanul forgolódva, Isten figyelmeztetésére lelkiismeretesen megvizsgálta vétkeit", s megrettenve a bűnei miatt rá váró örök kárhozattól, másnap, gyalogosan Rómába Indult, hogy feloldozást kapjon. Rómából Compostelába, a keresztény világ másik híres kegyhelyére zarándokolt, végül elhatározta, hogy meglátogatja Szent Patrik földjét a világ végén, vagyis Írországban". Itt mezítláb és fedetlen fővel, kezében Szent Patrik keresztereklyéjével leszállhatott Szent Patrik Purgatóriumába, egy kénes barlangba, ahol látomásai hatására végre megtalálta háborgó lelke békéjét.

74 I. Lajos hadserege A Szent László-legenda részlete a gelenceí templom falképén kúpos tetejű sisakok vették át. A lovagot a pajzsára festett címer és a sisakon viselt sisakdísz tette felismerhetővé. Az Anjoukirályok sisakdísze patkót harapó koronás strucc volt, ábrázolása számos korabeli emléken fennmaradt. A legfontosabb támadófegyver a kard volt: a nyugati típusú, egyenes kard a nehézlovasság, a hajlított pengéjű szablya a könynyűlovasság fegyvere volt, a korabeli ábrázolásokon a keleti viselet jellegzetességeként szerepeltették. A korszak legelterjedtebb sújtófegyvere a buzogány volt, de ide tartoztak a változatos méretben, formában készített szekercék, bárdok is. A magyar művészetben leggyakrabban Szent László ábrázolásain látható bárd: a lovagkirály jelképének is tekintették. A Szent László-legenda falképein a teljes korabeli fegyverzet azonosítható: a harcba induló király és kísérete előreszegezett lándzsákkal, az ellenséges kunok felajzott íjakkal vágtatnak az ütközetbe. A képeken ellenségként ábrázolt kunok azonban ekkor már a magyar király hadában harcoltak, a képek ily módon a magyar haderő két elemét: a nyugati típusú nehézlovasságot és a keleti típusú könnyűlovasságot mutatták be szemléletesen. Toldi Miklós Az Arany János költeményeiből közismert Toldi Miklós nem kitalált személy volt, létezését, a versben szereplő tetteit források is igazolják. Bihar megyei nemesi család sarjaként látta meg a napvilágot, felnőve familiárisi szolgálatot vállalt, így került a pozsonyi alispáni tisztségbe. Az 1350-es években az esztergomi érsek vitéze, az 1360-as években a királyi udvar lovagja volt ban Lajos király az V. Orbán pápa megsegítésére Itáliába küldött hadsereg élére állította. Megbízása teljesítése után 1365-ben zsoldosként is harcolt Itáliában, a híres fehér sereg" alvezéreként. Élete végén itthon még viselte a gömöri, majd a szabolcsi ispáni tisztet, állt Zsigmond király szolgálatában is körül halt meg. Az életéről szájhagyomány útján terjedő történeteket llosvai Selymes Péter 16. századi históriás éneke őrizte meg. llosvai alapján, de számos egykorú forrásra (főleg magyar és itáliai krónikások szövegeire) támaszkodva készült a 19. században Arany János elbeszélő költeménye, a Toldi-trilógia. Lovas katona pecséten

75 I. (NAGY) LAJOS URALMA I. Lajos kormányzata Anjou-címeres kályhacsempe Nagy Lajos a trónon. A Képes Krónika első lapja, 1358 után Képes Krónika Aligha van ismertebb emléke az Anjoukori magyarországi kultúrának, mint a Képes Krónika. Gyönyörű miniatűréit ott láthatjuk valamennyi történelmi munkában - az elmúlt kétszáz évben állandó illusztrációjává váltak a magyar középkornak. A kézzel írt, díszes kódex a magyarok történetét tartalmazza, a legendák ködébe vesző kezdetektől I. Károly uralkodásának idejéig. Címlapját a megrendelő, Nagy Lajos képe nyitja: a király méltóságteljesen, fején koronával, jobbjában jogart, bal kezében országalmát tartva, vörös-ezüst csíkos ruhában, hermelines palástban ül baldachinos trónusán. Mellette jobbról nyugati típusú lovagok, balról jellegzetesen keleties öltözékű előkelők sorakoznak. A címlap a bölcs király jó kormányzását ábrázolja, a korabeli Európában népszerű téma sajátos magyarországi változatában. A nyugati és keleti viseletű katonák lehettek Lajos kíséretének a tagjai, de valószínűbb, hogy a király Anjou-, illetve Árpád-házi őseit jelenítették meg. Az Anjou-kori udvari művészet legismertebb emléke a Képes Krónika - keletkezésének mégis számos vitatott kérdése maradt. A krónikakompozíció 12 fejezetben meséli el a magyarok históriáját a hun történettől I. Károly Basarab elleni hadjáratáig, ahol az évi események elmondásánál mondat közben szakad meg. A kézirat szövegét az előszó szerint 1358-ban kezdte összeállítani ismeretlen szerzője, akit a kutatás sokáig Kálti Márk fehérvári őrkanonokkal azonosított. A kódex képei egy festőműhely magas színvonalú közös alkotásaként készültek. A képek a krónika szövegéhez igazodnak, emiatt valószínűnek tűnik, hogy a szöveg másolása és a kódex kifestésé közel egy időben történt. A kötet festői több képből álló zárt képsorral illusztrálták a legjelentősebbnek tartott uralkodók - Attila hun király, Szent István és Szent László, valamint I. Károly - életét. Lajos nem csupán a Képes Krónika címlapján, de a korabeli közvélemény szerint is jól kormányozta Magyarországot. Lajosról azt mondják, hogy odahaza mindig békét, külföldön háborút kívánt, hiszen egyiket a másik nélkül nem lehet megteremteni" - írta a hazai hagyományt a 15. század végén feljegyző Antonio Bonfini. Ugyancsak neki köszönhető egy másik hagyomány fennmaradása is, mely szerint Lajos hogy a népet és a paraszti tömeget az adószedők és az elöljárók ne terheljék a szokásosnál súlyosabb adóval és vámmal, ne nyúzzák hamis bírák,... gyakran álöltözetben, mint valami ravaszdi kém végiglátogatta a tanyákat és községeket, hogy kifürkéssze a köztisztviselők és hivatalnokok erkölcseit, visszaéléseiket a nép panaszaiból megtudja". Leírása azért izgalmas, mert Bonfini Mátyás király udvari történetírója volt: e szerint a később Mátyás nevéhez kapcsolódó igazságos király" néphagyomány Mátyás korában még Lajos király személyéhez kötődött. Lajos uralkodásának pozitív emléke az egész társadalomban fennmaradt. A kis szepességi városban írt Szepesszombati Krónika úgy tartotta, ez a király és az apja nagyon szerették a magyarországi városokat és felemelték őket és javították állapotukat", de a későbbi magyar királyok is - köztük például Mátyás - előszeretettel hivatkoztak Lajosra, főként törvényeikben. Lajos, akire országszerte jó és igazságos királyként emlékeztek, apjához hasonlóan teljhatalommal uralkodott. Törvényt keveset hozott, országgyűlést pedig négy évtizedes uralkodása alatt csupán egy alkalommal hívott össze novemberében Budára hívta az ország báróinak, nemkülönben előkelőinek, valamint nemeseinek gyülekezetét és egyetemét", így akart gesz-

76

77 I. (NAGY) LAJOS URALMA évi törvény (részlet) Előbeszéd Lajos, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmáczia, Horvátország Ráma, Szerbia, Galiczia, Lodoméria, Kunország és Bolgárország királya, Salerno fejedelme és a szent Angyalhegyi javadalom ura. 1. Az összes keresztény hivőknek ugy a jelenleg élőknek, mint az ezután jövendőknek, a kiknek jelen levelünk tudomására fog jutni, üdvöt abban, a ki a királyoknak üdvöt, szerencsés kormányzást és győzelmi diadalt ad. 2. Köztudomású, hogy a királyi méltóság trónja és hatalma akkor szilárdul meg, ha az alattvalók békéjéről és nyugalmáról előrelátó körültekintéssel gondoskodva van, és ha szabadságok adományozásával, sőt más királyoktól kegyes megfontolással adott szabadságaik elismerésével és jóváhagyásával is bőkezűen méltó jutalomban részesülnek. 3. Mert hűségük, melynek az ész és természet törvényeiben van meg a kellő alapja, akkor marad fenn állandóan, a mikor a fejedelemnek az ő országlakosai iránt tanúsított kegyessége az alattvalókkal szemben folyton növekszik, úgyannyira, hogy mig az élet szikrája ki nem alszik, a hűség elevensége sem száll alá a testben. 4. Ennélfogva, jelen levelünk rendén mindenkinek tudomására akarjuk hozni, hogy országunk főpapjainak, báróinak, valamint előkelőinek és nemeseinek gyülekezete és ugyanaz a közönsége a mi királyi szinünk elé jővén, miután ugy magunk mint országunk minden kedvező és szerencsétlen körülményei között felségünknek a leghívebb igyekezettel és szent buzgalommal tanusitott és kifejtett hűségüket és hűséges szolgálataikkal szerzett kiváló érdemeiket előadták és emlékezetünkben felelevenítették, megújítás és megerősítés végett élénkbe terjesztették boldog emlékezetű ősünknek és elődünknek, harmadik Béla király fiának, második András urnák, az igen dicső fejedelemnek, Magyarország néhai dicsőséges királyának egy, saját arany pecsétével megerősített kiváltságlevelét és azokat a szabadságaikat, melyeket (miként az előbb említett levél kijelenti) Szent István, a magyar nemzet királya és apostola adott nekik, az alább következő tartalommal. 5. Egy értelemmel és akarattal alázatosan könyörögvén felségünknek, hogy azt elfogadván, helyeselvén és jóváhagyván, és jelen levelünkbe szóról szóra átíratván, az abban kijelentett minden szabadságukkal együtt (egyedül csak az alább felemlítendő egy czikkelynek kivételével) megerősiteni, és a mondott levélben foglalt szabadságokat készséges királyi kegyelmünkkel, királyi hatalmunknál fogva megújítván, őket kiváltságlevelünk által az iránt biztosítani méltóztassunk, hogy örök Időkre azok birtokában és élvezetében fognak maradni. Annak a kiváltságnak tartalma im ez: 6. A Szent Háromság és oszthatatlan egység nevében." 7. András, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmátla, Horvátország, Ráma, Szerbia, Gallicia és Lodoméria örökös királya." 8. Minthogy ugy országunk nemeseinek, mint másoknak Szent István király adta szabadságát is, némely királyoknak hatalma, néha azért, hogy saját haragjukat kielégítsék, néha meg azért, mert igazságtalan vagy saját hasznukat kereső emberek csalfa tanácsát követték, igen sok részben megcsorbitotta stb." 9. Mi tehát királyi kegyelmünkkel meghallgatván mondott országunk főpapjainak, báróinak, előkelőinek és nemeseinek a kérését, miután fontolóra vettük és emlékezetünkben megújítottuk az ő hű engedelmességüket és legőszintébb szolgálatkészségüket, mellyel saját magunk és országunk mindennemű, ugy kedvező mint szerencsétlen körülményei között, különösen pedig akkor törekedtek felségünknek megtetszeni s magukat előttünk kedvesekké és kedveltekké tenni, a mikor legkedvesebb fivérünk, néhai András ur, Jeruzsálem és Sicilia királya ártatlan vérének megboszulása végett, a kinek irtóztató erőszakos halála csaknem az egész világ határait és vidékeit töltötte be keserűséggel, velünk az emiitett Sicilia országába menvén a legnagyobb hűséggel éltetve, a sors váratlan eseményeivel és különféle személyes veszélyekkel rettenthetetlenül szembeszálltak. 10. Óhajuknak kegyesen eleget tenni és akaratukat teljesiteni akarván, hogy őket hasonló hű tetteknek odaadással való véghezvitelére buzditsuk, legkedvesebb ősünknek és elődünknek, második András király urnák előbb emiitett, s aranypecsétjével megerősített, minden gyanútól egészen mentes, szóról szóra ide beiktatott levelét az abban foglalt minden szabadsággal egyetemben elfogadván, helyeselvén és jóváhagyván. 11. Kivéve egyedül a kiváltságból kizárt, előbb érintett egy czlkkelyt, tudniillik ezt: Hogy az örökösök hátrahagyása nélkül elhaló nemeseknek jogukban és szabadságukban áll az egyházak, avagy tetszésük szerint mások részére, élők közt vagy halál esetére adakozni, hagyományt tenni, birtokaikat eladni vagy elidegeníteni." Sőt ellenkezőleg, épenséggel ne legyen joguk ezt megtenni, hanem birtokaik jog és törvény szerént, tisztán és feltétlenül, minden ellenmondás nélkül, legközelebbi atyafiaikra és nemzetségeikre háromoljanak. 12. Fentnevezett András király ur bullás kiváltságlevelét tartalma szerint megerősitvén, és azokat a szabadságokat a fenséges fejedelemasszonynak Erzsébetnek, ugyanazon Isteni kegyelemből Magyarország királynőjének, a mi legkedveltebb anyánknak kedves akaratával és báróinknak tanácsára készséges királyi kegyelmünkből megújítván, megengedtük, hogy örökké ezeknek birtokában és élvezetében maradjanak.

78 I. Lajos kotmányutt 9 tust tenni a két nápolyi hadjáratban anyagi és véráldozatot egyaránt hozó nemességnek. A több hétig elhúzódó országgyűlés lezárásaként a király átírta és - a nemesek szabad rendelkezési jogára vonatkozó 4. törvénycikk kivételével - megerősítette az évi Aranybullát. Az ekkoriban már a nemesség legfőbb kiváltságlevelének számító Aranybulla pontjai mellett az ország lakosainak nyugodt állapotáért" további rendelkezéseket hozott. A törvény főbb cikkelyei különböző bíráskodási, adó- és vámfizetési, bányászatot vagy épp egyházat érintő kérdésekben intézkedtek. Három rendelkezése alapvető jelentőségűnek bizonyult: az úgynevezett ősiség írásba foglalása, az egységes nemesi szabadság kimondása és a földesúri kilenced elrendelése. Az Aranybulla hatályon kívül helyezett 4. törvénycikke szerint a fiú utóddal nem rendelkező nemes szabadon rendelkezhetett birtokairól. Ez a törvénycikk azonban Diósgyőr, Zólyom Nagy Lajos két legkedveltebb vidéki várkastélya fekvésében, külső megjelenésében is meglehetősen hasonlított egymáshoz. Mindkettő erdős hegyek között, kiemelkedő kisebb szikladombon épült, mindkét helyen már korábban is volt vár: Diósgyőrben Lajos király Ákos nembeli István lebontott vára helyére építkezett, Zólyomban egy királyi udvarház, kúria helyére. A szabályos alaprajzú, négy saroktornyos, zárt épülettömbű királyi várpaloták a kor minden kényelmi és reprezentációs elvárásának megfeleltek. Falaik közt boltozott palotaterem biztosította a különböző rendezvények, ünnepségek lebonyolítását, kétszintes várkápolna a naponkénti misehallgatás lehetőségét. Külön termek épültek a király és családja számára, valamint elegendő számú egyéb helyiség a népes kíséret elhelyezésére. A király által oly kedvelt vadászat gyakorlására Diósgyőrben hatalmas vadaspark, illetve mindkét helyen a környező erdők biztosítottak ideális terepet. ellentétben állt a magyar szokásjoggal, mely szerint a nemzetség földje közös maradt azután is, hogy az alapító ősapa leszármazói felosztották maguk közt. Nagy Lajos 1351-ben egy ősi szokást foglalt törvénybe, A diósgyőri vár. Légi felvétel

79 I. (NAGY) LAJOS URALMA A zólyomi vár. Légi felvétel I. Lajos aranyforintja és tett egészen 1848-ig a magyar nemesi birtokjog alapjává. Ezt a rendszert ősiségnek nevezzük, a törvény értelmében a fiúörökös nélkül elhalt birtokos után a nemzetsége örökölt. A király célja természetesen nem a rokonok jogainak megerősítése volt, hanem a nemesi birtokkal való szabad rendelkezés megtiltása. Az örökös nélkül maradt nemesi hagyatékot az Dldalági rokonság csak negyedíziglen örökölhette, azon túl királyi kézre háamlott. Mind az országunk határai között lakó valódi nemesek, mind pedig azok is, akik országunk határain belül fekvő hercegi tartományokban élnek, egy és ugyanazon szabadságot élvezzék." Ez a cikkely, amely az ősiség elvének kimondása mellett az évi törvény legjelentősebb pontjává vált, országosan egységessé tette a különböző eredetű nemesi kiváltságokat, és lezárta a nemesi rend egységesülésének hosszú folyamatát. Az azonos jogok alapját a szolgáltatásoktól mentes nemesi birtok jelentette, igaz, a különbségek a jogilag egységes nemességen belül is hatalmasak voltak. A törvény szövege - noha később próbálták másként is értelmezni - területileg egységesítette a nemesi jogokat: arról rendelkezett, hogy az anyaországi nemességgel azonos jogok illessék meg a Szlavónia és Erdély területén élő nemeseket is. Harmadik jelentős cikkelye egységesen megszabta a jobbágyság terményadóját: rendelkezése szerint ettől kezdve minden jobbágy terméséből az egyházi tized beszedése után fennmaradó rész kilencedét a földesúr köteles volt behajtani. A kilencedfizetés a törvény ellenére még jó ideig nem vált általánossá, a törvény pontja azonban a városfejlődés szempontjából fontos kité-

80 81 Oktatás a 14. században A Collegium Malus falán lévő relief Krakkóban A 14. századi oktatás még szinte teljesen egyházi jellegű volt: aki tanulni akart, a káptalani vagy kolostori iskolákban sajátíthatta el az alapvető ismereteket, legfőképpen a grammatikát, azaz a latin nyelv alapjait. Az iskolában szerzett tudást azonban egyre többen értékesítették világi pályán, általában jegyzőként elhelyezkedve. A nemes ifjak csak akkor jártak iskolába, ha egyházi pályára készültek. Nevelésükről egyébként egy-egy nagyobb báró udvarában, a kiváltságosakéról a királyi udvarban gondoskodtak, számukra a legfontosabb tananyagnak a fegyverforgatás különféle módjainak az elsajátítása számított. Egyetemre csupán nagyon kevesen jártak. A 14. század közepén alapították Közép-Európa első egyetemeit: a német császárrá választott IV. Károly ban Prágában, Nagy Kázmér 1364-ben Krakkóban, Rudolf herceg egy évvel később Bécsben vetette meg egyetem alapjait. Az első magyar egyetem alapítását Nagy Lajos kérésére 1367-ben hagyta jóvá a pápa. Létesítésében nagy szerepet - valószínűleg a királynál jóval nagyobbat -játszott az egyetem első kancellárja, Vilmos pécsi püspök. A pécsi egyetemen hiába indult be az oktatás, hiába hívtak külföldi tanárokat, 1390 körül az egyetem elhalt. A magyarországi értelmiség egyetemet járt, illetve végzett tagjainak zöme így külföldön, elsősorban a szomszédos Bécsben, Krakkóban, illetve Itália különböző egyetemein szerezte tudását. telt tartalmazott. Az évi törvény egyedül a fallal övezett városokat mentette fel a kilenced fizetése alól - vagyis a városfal léte vagy nemléte lehetővé tette a privilegizált települések közti differenciálást. Lajos király folytatta apja várospártoló, kiváltságoló politikáját, kiváltságai azonban nem elsősorban a városok számát kívánták gyarapítani, hanem a már kiváltságokkal rendelkező, fejlődésnek indult településekből igyekezett igazi", a nemzetközi kereskedelembe bekapcsolt városhálózatot létrehozni. Lajos szép számmal osztogatott kereskedelmi privilégiumai egy részét a Magyarországgal kereskedő külföldi, főleg német városok (Regensburg, Nürnberg, Bécs, Köln) kapták, másik részében azok a hazai városok részesültek, amelyek a határokon túlra vittek ki árut: így például a Lengyelország felé irányuló kereskedelem központjává váló Kassa, vagy a román fejedelemségek, valamint Bécs, Prága és Velence közt tranzitkereskedelmet folytató Nagyszeben és Brassó. Lajos továbbra is adott városi szabadságot - például 1361-ben Debrecennek -, de az 135l-es törvényben kiemelt városfal mellett a városiasság egyre fontosabb kellékének tekintette a megfelelő városi jog használatát. Az új királyi koncepcióra jó példa Zsolna esete. A Trencsén megyei, német hospesek által alapított Zsolna, amely létrejöttekor a sziléziai Teschen (ma Cesky Tésin, Csehország) jogát kapta, s ügyeit is oda fellebbezte, a 14. század folyamán több mezőváros anyavárosává vált ben azonban Nagy Lajos király kifejezte azt a kívánságát, hogy a zsolnaiak idehaza, vagyis országában, ahol nagy bőségben találhatók törvények, keressenek maguknak törvényes jogot". A királyi elvárásnak megfelelni kívánó városka hamarosan a korban népszerű korponai városjog mellett döntött: ban Korponát arra kérte, másolja le számára saját jogkönyvét. Lajos azonban nem érte be azzal, hogy városaiban hazai jogot használtak, gondoskodott a városok saját felsőbíróságáról is: előbb (1375-ben) önálló bírói fórumot hozott létre, a bíróságot

81 I (NAGY) LAJOS URALMA Aachen, Mariazell Nagy Lajos - feltehetőleg az 1350-es, 1360-as években - Aachenben magyar kápolnát alapított, amelynek 1367-ben nagy értékű felszerelést küldött. A fennmaradt kincsegyüttes jelenleg két ereklyetartóból és két gyertyatartóból, valamint három fémborítású fogadalmi képből áll. Az aacheni képekkel azonos, ikonszerű Madonna-kép került ugyancsak Lajos adományából a mariazelli kegytemplomba is. Aachent, amely az Alpoktól északra eső területek legjelentősebb búcsújáró helye volt, a 14. század elejétől kezdve magyar zarándokok is látogatták. Palástkapcsok az aacheni kincsegyüttesből vezető országbíró az összes királyi város bírája" lett, majd néhány évvel később a tárnokmester törvényszéke, a megreformált, városi polgárokkal kibővített, a városok szokásjoga szerint bíráskodó tárnokszék vált a városok fellebbviteli fórumává. Az 1370-es években változás állt be a magyar politikában. Lajos királyt egy hosszan tartó, súlyos, lepraszerű betegség támadta meg, s ahogy a betegség egyre jobban elhatalmasodott szervezetén, úgy fogyott hadakozó kedve, s került előtérbe vallásossága. Ha tehette, elvonult valamelyik világtól elzárt várkastélyába, Diósgyőrbe vagy Zólyomba, idejét főként imádkozással, csendes szemlélődéssel töltötte. Különböző egykorú forrásokból úgy tűnik, a korábban kimeríthetetlennek tűnő királyi kincstárban is néha kevesebb volt a pénz a szükségesnél - feltehetőleg az erőteljes kitermelés miatt lecsökkent az aranybányák hozama. A király egészségének változása számos következménnyel járt. Átalakult az udvari előkelők köre: a király háborús politikájának leáldozásával háttérbe szorultak korábbi kedveltjei, a katonabárók, helyüket új, műveltebb bárói kar vette át, akik jórészt szakértelmüknek köszönhették felemelkedésüket. Az egyszerű származású pap, Demeter

82 főkancellár, majd esztergomi érsek, a tehetséges jogász, Szepesi Jakab országbíró, a királyi városok bírája lett, a kör élén az ekkor felemelkedő Garai Miklós állt. Az új előkelőkhöz számos kormányzati újítás kapcsolódott, amelyek egyaránt érintették a kancelláriát, az udvari bíróságokat és a pénzügyek irányítását. Az újítások kidolgozásában, végrehajtásában jelentős szerepet játszott az udvari intézményekben tevékenykedő, egyre nagyobb létszámú szakembergárda. Megjelenésük rést ütött az egyház ekkoriban még szinte kizárólagos műveltségi monopóliumán: ezeknek a jegyzőknek, ítélőmestereknek és társaiknak a többsége nem volt egyházi személy, egyetemet sem végeztek, munkájukhoz elsősorban a hazai szokásjog ismeretére volt szükségük. A világi jogászgárda alkalmazása azonban nem befolyásolta az udvar egyre vallásosabb szellemét. Lajos és főként anyja életük során tucatnyi kolostort alapítottak, elsősorban a magyar alapítású pálos rendet és a ferenceseket halmozták el kegyeikkel. A király építtette például a márianosztrai pálos vagy a városlődi karthauzi kolostort, a királyné kedvencei pedig az óbudai klarissza (ferences) apácák voltak, akiket minden lehetséges módon támogatott, és akik közt élete végén a leginkább otthon érezte magát. Az 1381-ben Velencével kötött torinói békekötéskor Lajos fontosnak tartotta megszerezni a pálos rend névadójának, Remete Szent Pálnak az ereklyéit, amelyek Velencéből előbb a budai várkápolnába, majd a budaszentlőrinci kolostorba kerültek. A királyi kegyből nem csak hazai egyházaknak jutott. A németországi Aachenben magyar kápolnát alapított Szent István, Imre és László ereklyéivel, de adományai, ajándékai eljutottak Rómába, az apuliai Bariba vagy a stájerországi kegyhelyre, Mariazellbe. Amikor szeptember 10-én Nagy Lajos végleg lehunyta szemét, Európa számos templomában imádkoztak lelki üdvéért. \ mariazelli kegykép Az óbudai klarissza kolostor romjai. Légi felvétel

83

84 Királylány a trónon Asszonyuralom Magyarországon Kis Károly pünkösdi királysága Az Anjou-kor vége 97

85 KlRÁLYLÁNY A TRÓNON Asszonyuralom Magyarországon Erzsébet királyné és a királylányok. Részlet a zárai Szent Simeonereklyetartóról, 1380 A középkori uralkodó kötelességei között előkelő helyen állt, hogy gondoskodjon trónörökösről, aki halála után helyébe léphet. Optimális esetben legalább egy (de a biztonság kedvéért jobb, ha két-három) törvényes fiút hagyott maga után, aki koránál, képességeinél fogva alkalmas volt arra, hogy a dinasztia uralmát zökkenőmentesen továbbvigye. Nagy Lajos, a dicsőséges lovagkirály ezen a téren nem volt szerencsés: negyvenévi uralkodás után fiúörökös vigasza nélkül" hunyt el. Első felesége, Luxemburgi Margit alig húszévesen, gyermektelenül halt meg. A bosnyák Kotromanics Erzsébettel kötött második házasság is hosszú ideig gyermektelen maradt. Firenzében már arról pletykáltak, hogy a meddőnek tartott királyné a dalmáciai Zárában kolostorba vonul, hogy Lajos újfent megnősülhessen, végül - ahogy Matteo Villani krónikájában olvashatjuk - győzött benne a neje iránt való szeretet". Kitartásuk végül 17 év várakozás után meghozta gyümölcsét: 1370 nyarán megszületett a királyi pár első gyermeke, Katalin, akit a következő évben újra egy lány követett, Mária, végül újabb két év elteltével a harmadik kislány, Hedvig. A remélt fiú azonban sem ekkor, sem később nem érkezett meg. Az 1370-es években Lajos király lányai számítottak Európa legkelendőbb partijának. Épp hogy csak megtanultak járni, beszélni, sorra jelentkeztek a kérők, a kontinens híres uralkodóházaiból. Az elsőszülött Katalint 1374-ben apja V. Károly francia király másodszülött fiával, Lajossal mátkásította el, nagyvonalú" jegyajándékul az évtizedek óta elfeledett nápolyi trónigényét adta. Máriát már egyesztendősen IV. Károly császár kisebbik fiának, Luxemburgi Zsigmondnak, Hedviget pedig a szomszédos osztrák herceg fiának, Vilmosnak ígérte. A leányok elkelte után Lajos király hozzáfogott a nehezebb feladat végrehajtásához: meg kellett győznie mindkét országa közvéleményét - elsősorban természetesen az előkelőket és a nemességet - a leányok öröklésének jogosságáról. Mint a nápolyi királynő, Johanna példája is mutatja, a korban nem volt elképzelhetetlen, hogy nő kerüljön egy ország trónjára, a jelenség azonban nem számított természetesnek. Magyarország törvényes szokásai szerint nemesi birtokot is csak fiú örökölhetett, leánynak csak a birtok negyedrésze járt. Ha pedig egy leány nem al-

86 Asszonyuralom Magyarországon kalmas arra, hogy a családi birtokot örökölje, még kevésbé való egy ország vezetésére - így tartotta a nemesi közvélemény. Lajos a lengyelek megpuhításával kezdte a trónöröklés rendezését szeptemberében Kassára hívta képviselőiket, ahol a lengyel nemességnek rendkívül széles körű jogokat biztosított. A kassai privilégium" fejében a lengyelek elismerték Katalin jogait, a leányági örökösödést. Katalin korai halála átalakította Lajos király elképzeléseit. A magyar és lengyel trón várományosa Mária és vőlegénye, Luxemburgi Zsigmond brandenburgi őrgróf lett. Az eljegyzésre Nagyszombatban, feltehetőleg 1379-ben került sor. Zsigmond, aki ekkor 11 éves volt, a magyar nyelv és szokások elsajátítása érdekében Magyarországon maradt, a továbbiakban neveltetéséről is a magyar udvarban gondoskodtak. Hedvig ekkorra már férjes asszonynak számított: alig négyévesen férjhez adták jegyeséhez, Vilmos herceghez. Az esküvő érvényességének biztosítása érdekében a két gyermeket még egy ágyba is fektették, ily módon ugyanis forma szerint megtörtént a házasság elhalása". Élete utolsó évében, ben a súlyosan beteg Lajos király véglegessé tette döntését, hogy mindkét országát Mária és Zsigmond örökölje - a lengyel előkelőket ezúttal zólyomi várkastélyába hívta, hogy a fiatal pár előtt bemutassák hódolatukat. Miután élete egyik meghatározó eseménye volt, ahogy öccsével, András herceggel Nápolyban elbántak, feltehetőleg valóban az ifjú pár közös trónutódlásában gondolkodott. Nem Zsigmondon és nem is Márián múlt, hogy Lajos elképzeléseinek megvalósulásáig még évek teltek el, s ezek az évek zavart, felfordulást hoztak az évtizedek óta békés Magyarországnak. Lajos halála után az események irányítását özvegye, az ekkor negyvenes éveiben járó Erzsébet királyné ragadta magához. Közel három évtizedig élt energikus anyósa árnyékában, érthető, hogy az idős Erzsébet, majd férje halála után felszabadultan vetette bele magát az önálló politizálásba, Szent Simeon ereklyetartója Nagy Lajos felesége, Erzsébet királyné megrendelésére három év alatt, 1380-ra készült el Zára védőszentjének, Szent Simeonnak aranyozott ezüst ereklyetartója. A koporsót készítő itáliai mester az egész felületet beborító reliefeken a szent és a megrendelő családjának életéből ábrázolt egyes jeleneteket: Nagy Lajos zárai partraszállását, a királyné apjának, István bánnak a halálát, Erzsébet királynét és a három királylányt az ereklyetartó ünnepélyes bemutatásakor. A zárai Szent Simeon-ereklyetartó, 1380 ugyanakkor - a jó példa ragadós - leánya mellett hasonló meghatározó szerepet kívánt játszani, mint az anyakirályné Lajos mellett. Terveiben Luxemburgi Zsigmond nem szerepelt: a 11 éves Máriát az apja temetését követő napon egyedül koronázták

87 Idealizált nőalak, Madonna Toporcról, körül magyar királlyá. A lengyelországi koronázás egyelőre elmaradt: a lengyel előkelők feltételként kikötötték, hogy királyuk lakjon Krakkóban. Mivel azonban ugyanaz a király egyszerre nem lakhatott két helyen, a kérés teljesítése egyet jelentett a lengyelmagyar perszonálunió végével. Amennyire ragaszkodott Erzsébet királyné a magyarországi befolyáshoz, annyira könnyen beletörődött, hogy Lengyelországban nem az ő szava lesz a döntő. A lengyel trónra végül két évig tarló huzavona után a kisebbik leány, Hedvig került. Mária - pontosabban az ő nevében anyja, Erzsébet - a koronázás után megkezdte az uralkodás mindennapi teendőit. A királyné mellett elsősorban legfőbb bizalmasa, Garai Miklós tett szert szinte kizárólagos befolyásra. Garai 1375-től viselte a nádori címet, és ekkorra rokonaival kisajátította az országos méltóságok többségét. A hatalom gyakorlásába azonban egyre több kisebb-nagyobb hiba, szabálytalanság, sőt jogtalanság csúszott, amely hamar népszerűtlenné tette Erzsébet kormányzatát. A krakkói egyetem hires épülete, a Collegium Maius

88 Asszonyuralom Magyarországon A középkori család Erzsébet királyné nagy felségpecsétje, 1383 Gyorsan kiderült, hogy a magyar nemesség Mária megkoronázásával egyébként sem tekintette lezártnak a trónutódlás kérdését. Abban, hogy az ország élére férfi kell, aki szükség esetén a hadseregnek is élére állhat, mindenki egyetértett. Ésszerűnek tűnt, hogy ez a férfi a királynő férje legyen, a jelöltek személye azonban vita tárgyát képezte. A legtekintélyesebb bárók Nagy Lajos akaratához híven Zsigmond és Mária házasságkötését és Zsigmond ezzel együtt járó megkoronázását támogatták, ezt azonban az anyakirálynő egyelőre meghiúsította. Erzsébet és Garai helyette Lajos orléans-i herceget szemelték ki Mária új vőlegényéül, és 1385 áprilisában megbízottak útján meg is kötötték a házasságot. Egy francia házasság azonban ekkoriban sokkal több külpolitikai hátránnyal járt, mint előnnyel ban két táborra szakadt a nyugati kereszténységhez tartozó Európa. Ettől kezdve évtizedekig két pápa is uralkodott, egyikük Rómában, a másik Avignonban. Míg Franciaország az avignoni francia pápát támogatta, addig a Magyar Királyság az olasz pápa táborát erősítette - amennyiben Lajos herceg trónra lép Magyarországon, megváltoztatta volna az ország egész kapcsolatrendszerét. A középkor családfogalma alapvetően különbözött a modern családfogalomtól. A család szó latin megfelelője, a família az egy háztartásban élőket, azaz valaki háznépét jelentette, a családtagokon kívül tehát a szolganépet, cselédséget is, illetve - a király, a királyné, főrangúak, nemesek esetében - a fegyveres kíséret tagjait is. Az egykorú okleveles anyagban a kiscsalád - vagyis a szülők és a velük egy háztartásban élő gyerekek - megjelölésére nem alkalmazták, noha a korabeli összeírások azt igazolják, hogy a középkori Magyarországon is a kiscsalád volt az uralkodó családi forma. A családok életét a kereszténység értékrendje határozta meg. A házassági perek, valamint a házassághoz kapcsolódó vagyonjogi perek a középkorban egyházi joghatóság alá tartoztak, a kánonjog előírása szerint tilos volt a házasság egymással negyedfokú vagy ennél közelebbi rokonságban álló személyek között, a tilalom alól azonban lehetett pápai felmentést kérni. A házasságkötés lényege az érintett felek beleegyezése, egymásnak tett ígérete volt, érvényességének nem volt elengedhetetlen feltétele, hogy templomban, pap előtt kössék. Magyarországon a házasságok többsége még a 14. században is úgynevezett titkos házasság volt: így nevezték a kihirdetés nélkül, nem nyilvánosan, ünnepélyes szertartások nélkül kötött házasságokat. (Az illetékes plébános kötelező jelenlétét csak 1564-ben írta elő a tridenti zsinat.) Nemesasszonyokat a szokásjog szerint férjhezmenetelükkor családjuktól jegyajándék, férjüktől pedig hitbér illette meg, amelyet csak hűtlenség esetén veszíthettek el. A házasságkötés célja a törvényes utódok világrahozatala volt. Az újszülött a kereszteléssel vált a társadalom tagjává, életét a szokásjog normái szabályozták. Európa más országaival szemben Magyarországon nem volt szokás az elsőszülött fiú kizárólagos öröklése. A magyar nemes birtokát az összes fiú, a polgár és a jobbágy vagyonát az összes gyermek között osztották fel egyenlő arányban. A nemesek lányainak az örökölt vagyon negyed része, az úgynevezett leánynegyed járt, ebből valamennyi leány egyenlő részt kapott, általában azonban nem földben, hanem pénzben. A törvénytelen gyerekeket társadalmi hovatartozástól függetlenül kizárták az örökségből. Időközben Hedvig fényes kísérettel és gazdag hozománnyal megérkezett Krakkóba, ahol hamarosan neki is új férjet kerítettek. Habsburg Vilmossal kötött gyermekházasságát a lengyel országnagyok nem érezték a maguk számára kötelezőnek. Hedviget október 15-én megkoronázták, majd hamarosan feleségül adták az érett férfikorban járó litván fejedelemhez, Jagelló Ulászlóhoz. Jagelló a fiatal királynő

89 KIRÁLYLÁNY A TRÓNON Az Anjou-kárpit Hedvig lengyel királynő serlege kezéért komoly előnyöket ígért: a pogány litvánok felveszik a kereszténységet, a lengyel-litván perszonálunió létrejötte pedig megszünteti a két ország közti állandó fegyveres konfliktust, amely miatt Lajos is olyan sokat kényszerült háborúzni. A lengyelek gyorsan megszerették Hedviget, Magyarországon azonban Mária - és persze főként anyja - uralma a kezdetektől népszerűtlen volt. Még egy év sem telt el I. Lajos halála után, és az asszonyuralom ellen kitört az első komoly felkelés. A királynők a helyszínre, az ország déli részére utaztak, hogy személyes megjelenésükkel akadályozzák meg a mozgalom kiszélesedését. Csupán átmeneti sikert értek el: a felkelés vezetője, Palisnai János vrá-. nai perjel elmenekült, székhelye, az Adriai-tengerhez közeli Vrána lovagvára meghódolt a koronás hölgyek előtt, távozásuk után azonban a felkelés újra feléledt. Az ország déli területeinek nemessége nyíltan III. Károly nápolyi király, az Anjou-dinasztia egyetlen élő férfi tagjának a pártjára állt. Az országszerte érezhető ellenzéki hangulat leszerelésére a királynők országgyűlést hívtak össze, ahol Mária 1384 júniusában megerősítette az apja által kibocsátott évi törvényt - a nemesi jogok újbóli megerősítése azonban kevésnek bizonyult a kedélyek lecsillapítására. Erzsébet és Garai döntéseit, intézkedéseit ekkor már főként kapkodás, idegesség és eredménytelenség jellemezte, ráadásul a tervezett francia házasság hírére az udvaron belül is megjelentek a törésvonalak. A kor egyik legtekintélyesebb személye, Demeter esztergomi érsek, főkancellár elhagyta az udvart, még az ország nagypecsétjét is magával vitte. Nem csatlakozott a felkelőkhöz, de láthatólag már a királynéval és Garaival sem kívánt közösséget vállalni. A helyzet békés rendezése érdekében 1385 tavaszán a délvidéki Pozsegaváron - először és egyben utoljára - tárgyalóasztalhoz ültek a különböző nézetet képviselő

90 Asszonyuralom Magyarországon pártok képviselői: Erzsébet királyné és Garai Miklós, a Zsigmond megkoronázását szorgalmazó udvari előkelők, a magát önállósító Demeter érsek, valamint a III. Károly nápolyi királyt támogató délvidéki előkelők. Már a tárgyalás ténye azt mutatta, néhány év alatt gyökeresen megváltoztak az ország hatalmi viszonyai. Lajos király uralkodása alatt elképzelhetetlen lett volna, hogy bárói tőle független politizálásba kezdjenek, özvegye azonban csak akart, de nem tudott parancsolni előkelőinek. A pozsegavári tárgyalások sem vezettek eredményre, így az egymással szembenálló felek a nyílt konfrontáció útjára léptek augusztusában Horváti Pál zágrábi püspök sokak kérésére Nápolyba hajózott, hogy a nápolyi királyt meghívja a magyar trónra. Utazásával egy időben Luxemburgi Zsigmond morva sereg élén tért vissza Magyarországra, hogy fegyverrel kényszerítse ki a házasságot Mária királynővel. Az ország lakossága izgatottan tekintett a várható fejlemények elé. A vránai perjelség Európai jelentőségű uralkodócsaládok és országaik A Magyarországon a 12. században megtelepedett johanniták az Árpád-ház kihalása után I. Károly mellé álltak, fegyverrel is segítették. Szerepüknek köszönhetően ők kapták meg a feloszlatott templomos rend birtokainak nagy részét, így ekkor került kezükre a templomosok legjelentősebb rendháza, a Zárától délkeletre fekvő dalmáciai Vrána vára tól kezdve a magyarországi johannita rendtartomány vezetője a vránai perjel volt, akit tekintélyes főúrrá tettek a főleg a Délvidéken, de másutt is fekvő nagy kiterjedésű birtokok. Katonai hatalma az állandó fegyveres készenlétben álló, jól szervezett lovagokon alapult.

91 KIRÁLYLÁNY A TRÓNON Kis Károly pünkösdi királysága Azt a Magyarországot, amelyet egykor gyönyörű gazdagságban liatalmasnak láthattál, most kegyetlen háborúskodás marcangolja... Téged hívunk, hogy lecsendesítsd az erejében megtört országot, egyesítsd a viszálykodó főembereket, és az alacsonyabb rendhez tartozó népet örvendeztesd meg a béke nyugalmas szépségével... Hívunk téged, jog szerint téged illet meg a királyság! - szónokolt a krónikás szerint 1385 augusztusában Horváti Pál zágrábi püspök, miután szerencsésen megérkezett Nápolyba. Ki volt III. Károly nápolyi király, aki a szónok szerint jól ismerte Lajos király hatalmas országát, és akit jog szerint megilletett a magyar trón? Az alacsony termete miatt Magyarországon csak Kis Károlynak nevezett nápo A Horvátiak A család nagy múltú, régi nemzetségből származott, a nemzetség ősi fészke Bács megyében feküdt. A Horváti család birtokainak zöme az ország déli területén, Valkó megyében terült el, de volt falujuk Somogy és Zemplén megyében is. Összesen több mint 70 faluval rendelkeztek - ezzel a birtokállománnyal kifejezetten gazdagnak számítottak. Horváti János Nagy Lajos uralkodása végén, között macsói bán, 1378-ban a Velence ellen küldött sereg vezére volt, ben pedig fővezére a Nápoly elfoglalására küldött magyar seregnek. Horváti Pál előbb váradi prépost, majd csanádi püspök lett, innen került 1379-ben a zágrábi püspöki székbe től nyíltan Kis Károly nápolyi király párthívének számítottak. Károly megölése után újra felkeltek a királynők uralma ellen, július 25-én foglyul ejtették a királynőket. A Horváti-felkelés Zsigmond király trónra lépése után is folytatódott, a felkelők Boszniából intéztek támadásokat a magyar korona területei ellen. Pál püspököt Zsigmond hadai ben elűzték püspökségéből, valószínűleg Itáliában halt meg. Horváti János csak 1394 júliusában, a boszniai Dobor vár ostrománál esett fogságba. Mária királynő Pécsett kivégeztette, halálával ért véget a felkelés. lyi uralkodó ekkorra az egyetlen férfi volt a korábban oly népes, több ágra tagolódó Anjou-családban. Nagybátyját, Durazzói Károly herceget az első nápolyi hadjárat során Nagy Lajos ölette meg, apja, Durazzói Lajos Johanna királynő börtönében halt meg - állítólag megmérgezték. A korán árván maradt fiú 1365-től Nagy Lajos visegrádi udvarában nevelkedett. Tehetséges volt és megnyerő, így amint elérte a nagykorúságot (1371-ben), a király hercegi címmel a déli tartományok, Szlavónia, Dalmácia és Horvátország kormányzásával bízta meg ban a megromlott egészségű Lajos helyett aktív részt vállalt a Velence elleni háborúban, illetve a háborúval kapcsolatban folytatott diplomáciai tárgyalásokban. Élete nagy lehetőségét - hogy szerencsét próbáljon ősei nápolyi királyságában - az 1378-ban kezdődő nagy egyházszakadásnak köszönhette. Johanna nápolyi királynő, aki ekkor már a negyedik házasságánál tartott, a francia pápa, VII. Kelemen pártjára állt, mire az olasz pápa, VI. Orbán megfosztotta trónjától, és azt felajánlotta a magyar királynak. Nagy Lajos állapota már nem engedte meg, hogy éljen a tálcán felkínált lehetőséggel, de természetesen lemondani sem akart régi vágya beteljesüléséről. Nápolyi trónigényét átruházta szeretett rokonára, Kis Károlyra, akit minden szempontból alkalmasnak tartott az igény érvényesítésére, és 1380 nyarán Itáliába küldte. Támogatására Horváti János macsói bán vezetése alatt magyar csapatokat biztosított. Kis Károly Itáliában zsoldosokkal kiegészített seregével sorra aratta a katonai sikereket, és feltartóztathatatlanul haladt célja felé. Novemberben bevonult Rómába, ahol VI. Orbán pápa nagy öröm-

92 Kis Károly pünkösdi királysága A nápolyi Castel Nuovo mel és ünnepélyes külsőségekkel fogadta. Johanna királynő nem érezte magát elég erősnek ahhoz, hogy - három évtized elteltével - újra magyar hódító seregekkel szálljon szembe. Az ellenpápa segítségével fiává és örökösévé fogadta Anjou Lajos herceget, V. Károly francia király öccsét. (A magyarországi Anjou-ház házassági elképzeléseiben az unokaöccse, orléans-i Lajos bukkant fel két ízben is.) 1381 júniusában VI. Orbán pápa Kis Károlyt Rómában III. Károly néven Nápoly (hivatalosan még mindig Szicília) királyává koronázta. Az újdonsült király júliusban bevonult Nápolyba, Johanna királynő tengerparti erődítményébe, a Castel Nuovóba szorult. Miután férje felmentő hadseregét Károly csapatai felmorzsolták, Johanna megadta magát. Veszíteni azonban nem tudott, nem is akart: amikor francia földről megindultak Nápoly felé Anjou Lajos csapatai, a királynő fogságából is szervezkedni III. Károly csapatai megostromolják Nocera várát. A bástyán VI. Orbán pápa imádkozik. Krónikaillusztráció

93 KIRÁLYLÁNY A TRÓNON Kis Károly. Miniatúra a Thuróczy-krónikából, 7488 kezdett májusában Károly a veszélyes foglyot négy magyar zsoldosával megfojtatta. A férjgyilkos" Johanna megbüntetése" feltehetőleg megnyugtatta a magyar Lajos királyt, Nápolyban azonban a királynő likvidálása önmagában nem szilárdította meg Károly pozícióit. A francia trónkövetelő és hadai még jelentős területeket tartottak megszállás alatt, és amikor Anjou Lajos 1384 őszén váratlanul meghalt, Károly az őt megkoronázó Orbán pápával került konfliktusba, a pápai átkot is saját fejére vonva. Amikor tehát 1385 augusztusában Kis Károly nápolyi udvarában megjelent a zágrábi püspök, hogy felajánlja a magyar trónt, Károly nápolyi uralma még korántsem volt olyan szilárd, hogy hosszabb időre nyugodtan sorsára hagyhassa. A történelem iránt érdeklődő velencei Lorenzo Monaci verses krónikát írt Kis Károlyról, s mind nála, mind Thuróczy János (Monaci szövege felhasználásával készült) krónikájában nagy hangsúlyt kapott, hogy Károly felesége, a szintén Anjou-házi Durazzói Margit megpróbálta megakadályozni, hogy férje Magyarországra menjen. Károly azonban nem osztozott felesége aggályaiban: asszonyi aggályoskodás miatt csak nem fogom megvetni a szerencsét, amely önmaga ajánlkozik számomra" - gondolta, és elfogadta a magyarok meghívását. Kis Károly nem idegenbe utazott, amikor felesége könyörgései ellenére hajóra szállt, és viszonylag kisszámú kísérettel, mindössze négy gályával Dalmáciába hajózott. Magyarországon otthonosabban mozgott, mint a frissen elfoglalt Nápolyban, a déli tartományokat pedig különösen jól ismerte, hisz évekig ő kormányozta valamennyit szeptemberében partot ért Zengg (ma Senj, Horvátország) kikötőjében, ahol a város polgárai és az őt az országba behívó hívei egyaránt nagy örömmel fogadták. Hamar kiderült, nemcsak Károly ismerte jól a déli tartományokat, de a tartományok lakossága is ismerte és szerette őt, tábora gyorsan és látványosan gyarapodott. Hívei élén a Horváti család tagjai álltak: elsősorban Horváti János volt macsói bán, Kis Károly régi, kipróbált fegyvertársa (akivel együtt harcolt Velence ellen, és aki az 1381-ben Nápoly elfoglalására küldött magyar sereget is vezette), valamint Horváti Pál zágrábi püspök. A trónkövetelő októberben már Szlavónia központjában, Pál püspök szokva rosában, Zágrábban időzött, várva, hogy jövetelének híre az egész országban elterjedjen. Eközben Luxemburgi Zsigmond fegyverei árnyékában gyors és kierőszakolt

94 Kis Károly pünkösdi királysága házasságot kötött Mária királynővel, majd elhagyta az országot. A magyarországi aszszonyuralom láthatóan az összeomlás felé haladt: országos zavargások, a népszerű trónkövetelő megjelenése, Mária két egymás utáni - érvényes (?) - házassága mind-mind azt jelezték, a helyzet megérett a változásra. A királynék szeptember-októberben kénytelenek voltak átalakítani a kormányzatot, fontos posztokat juttatva az eddig háttérbe szorított, vagy épp a felkelőkhöz tartozó előkelőknek. Novemberben Mária nevében újabb országgyűlést hívtak össze Budára, amely azonban épp az udvar szándékával ellenkező eredményt hozott. Az országgyűlésre sereglő nemesek - az egyes megyéket először képviselte négy-négy nemesi küldött - egyértelműen az asszonyi iga" ellen foglaltak állást. Amikor Kis Károly decemberben bevonult Budára, a közvélemény nyomása szinte elsöpörte a királynők uralmát. Mária lemondott, és december 31-én Demeter esztergomi érsek a Szent Koronával Székesfehérvárott magyar királlyá koronázta Durazzói Kis Károlyt. (Nápolyban III. Károly, Magyarországon II. Károly néven uralkodott.) A hatalomátvétel látszólag békés körülmények közt zajlott le, a koronázáson a királynők is megjelentek. A hagyomány szerint azonban a szertartás alatt ismét változás állt be a közhangulatban. Csodálatos dolog! Aki előbb még állítólag mindenkinek tetszett, úgy látszott, hogy senkinek sem tetszik, amikor az óhajtott célt elérte. Ugyanis a tömeg sajnálni kezdi a trónfosztott királynőket, a főembereket pedig, e gaztett szerzőit, láthatóan mardossa a belső lelkiismeret-furdalás. Ezért aztán nem volt vidám zajongás, sem dicsőítő ujjongás, ami egykor a koronázási ünnep menetét kísérni szokta" - foglalta össze információit Thuróczy János. A szertartáson ráadásul kezdetét vette a baljós előjelek sorozata, amely megrendítette a babonás népnek Károlyba vetett hitét. A fehérvári Merénylet Kis Károly ellen Miközben tehát a királyné és a nádor a király oldala mellett ültek és különböző tárgyalásokba merültek, az olaszok (a király kísérete) eltávoznak a tanácsból, és a palotából kilépve, ahogy ez az olaszok szokása, járkálnak a várban. Amikor a nádor úgy látta, hogy a tervezett merényletre itt a kívánt alkalom, a szeme sarkából az ott álló Forgách Balázsra tekintett, aki magára vállalta ezt a dolgot. Ő pedig megértvén a jeladást, köpenye alól előhúzza fényes kardját, villám módjára lecsap vele a királyra, és vitéz karral súlyos csapást mérve rá, rettenetes sebet ejt rajta a fején és szemöldökén, a két szeme közt." Thuróczy-krónika koronázótemplomból kifelé jövet Szent István zászlója, amelyet az új király előtt vittek, beleakadt az ajtófélfába, és darabokra tört - a közvélekedés szerint nem akarta bitorlónak átengedni a trónt. Károly nem törődött a fenyegető előjelekkel, hozzáfogott az uralkodás munkájához. Beköltözött az Anjouk budai palotájába, ahol kevés változtatást hajtott végre, csupán a testőrséget bízta olasz kíséretére. Egy fedél alatt lakott, rendszeresen találkozott az elmozdított királynőkkel, akiknek régi hívei - például az ősz óta a nádorság helyett csak" dalmát-horvát báni méltóságot viselő Garai Miklós - is bejáratosak Mária királynő pecsétje, 1383

95 KIRÁLYLÁNY A TRÒNO A Gimesi Forgách-család címere Mária királynő arcképével maradtak az udvarba. Károly, aki Nápolyban lelkiismeret-furdalás nélkül megfojtatta Johannát, Budán nem készült rokonai likvidálására. Johanna megölését a politikai szükségszerűség diktálta, itt azonban láthatólag nem tartott a jelenlétébe beletörődő királynéktól. Az anyakirályné azonban csak látszólag fogadta el a változásokat és bosszút forralt. A korábban mindenható Garai nádorral elhatározták, hogy Károly király uralmának merénylettel vetnek véget. Az elhatározás megszületése után csak a kedvező alkalmat kellett kivárni, hogy tervüket végrehajthassák február 7-én Erzsébet királyné a Garaival kieszelt módon, egy Luxemburgi Zsigmondtól érkezett levél ürügyén magához hívatta Kis Károlyt. Ugyanebben az időben Garai Miklós fegyveresei élén megjelent a várban, hogy elbúcsúzzon a királynőktől, mielőtt - mint mondta - hazautazik lánya menyegzőjére. Kíséretében volt a merénylet végrehajtásával megbízott Forgách Balázs is, köpenye alá rejtett tőrrel. A király megérkezte után megkezdődtek a megbeszélések, Károly testőrsége távozott. Ekkor rántotta elő Forgách a fegyverét, hogy a levél olvasásába merült Károlyt megölje. Forgách rettenetes sebet ejt rajta a fején és szemöldökén, a két szeme közt", majd a zajra összecsődülő olaszok közt véres tőrrel utat nyitva magának a nádor hadához távozott. A súlyos seb ellenére Károly felállt, és visszatántorgott saját lakosztályába - a felbujtó, Erzsébet a látványtól elájult. Időközben Garai túlerőben lévő fegyveresei kiszorították a meglepett olaszokat a várból, a falakra újra magyar őrség került. A sebesült királyt másnap fogolyként Visegrádra vitték. Még jó két hétig élt, február 24-én fejezte be fordulatos életét. A hagyomány úgy tartotta, meggyilkolták: itt sebébe, mint némelyek mondják, mérgezett orvosságot tettek, és gégéjét eltörve belefojtják a lelket: szomorúan végezte életét". A Visegrád melletti Szent András bencés apátságban temették el. Mivel Orbán pápával való viszálya miatt egyházi kiközösítés alatt állt, egyházi gyászszertartásra csak 1390-ben kerül sor.

96 Az Anjou-kor vége Az Anjou-kor vége A középkori Magyarországon a királygyilkosság nem számított a trónviszályok megszokott elintézési formái közé, az Árpád-kor három évszázadában mindössze két uralkodó esetében tudjuk biztosan, hogy gyilkossággal oltották ki életét. Volt olyan magyar király is, aki a trónért vívott harcok során szerzett sebeibe halt bele, de az a cinikus nyíltság, amellyel Erzsébet királyné és Garai a saját jelenlétükben kívántak végeztetni Kis Károllyal, a kortársakat is megdöbbentette. A királynők Károly eltávolítása után ott folytatták uralkodásukat, ahol a nápolyi vetélytárs érkezése előtt abbamaradt, február végén például Mária királynő elévülhetetlen érdemeiért a merénylőnek, Forgách Balázs pohárnokmesternek adományozta a Nyitra megyei Gimes várát. Ha valóban azt hitték, a merényletnek nem lesz semmiféle következménye, súlyos politikai rövidlátásról tettek tanúbizonyságot - tévedésüknek azonban hamarosan valamennyien megfizették az árát. Kis Károly meggyilkolásával a hatalmi válság nem szűnt meg, sőt kiéleződött. Horváti János macsói bán, aki a merénylet idején feltehetőleg Budán tartózkodott - Monaci krónikája szerint Forgách támadásakor a bán kivont karddal ugrott királya védelmére -, életét mentve elhagyta az udvart, de visszatérve délre, a másik elégedetlennel, Palisnai János vránai perjellel szinte azonnal szervezkedni kezdett. Szlavóniában és a szomszédos magyar megyékben már februárban kitört a felkelés a királynő és anyja ellen; Kis Károly hívei a megölt király kiskorú fiát, a Nápolyban hagyott Lászlót nyilvánították trónutódnak júliusában Mária királynő és anyja a régi recept szerint kisszámú fegyveres kísérettel a Délvidékre indult a zavargások lecsillapítására. Gara vára közelében, Diakóvár irányába tartottak, amikor a bosszúra szomjazó Horváti János macsói bán Mária királynő. Miniatúm a Thuróczy-krónikából, 7488

97 KIRÁLYLÁNY A TRÓNON Garai Miklós sírkövének töredéke Támadás Gara vára alatt csapata megrohanta őket. A túlerő és a váratlan támadás okozta meglepetés elsöpörte a királyi fegyvereseket, a katonák egy része azonnal elesett, a többi elmenekült. A kísérettel utazó merénylőt, Forgách Ba És amikor a királynő és a nádorispán katonái látják, hogy az ellenség ereje meghaladja az ö számukat, megfutamodva hanyatt-homlok futásnak erednek mindazok, akik még nem estek el. Forgách Balázst pedig, aki bátran felfogta az összeütközés első csapásait, egy ellenséges lándzsadöfés a harcolók kellős közepén leveti a lováról; foglyul esik, és a királynők szeme láttára fejét veszik. Garai nádorispán... leugrik lováról, és a királynők kocsijához támaszkodva kardját villogtatja az ellenség ellen, minden erejével védelmezi önmagát és a királynőket.... A testébe fúródó nyilakat, hogy ne akadályozzák sújtó karját, nádként tördelte el, és mindaddig szembeszállt az egész csapattal, míg egy katona a királynők kocsija alól, ahonnan nem tartort támadástól, a lábánál fogva le nem rántotta, és a királynőknek és szolgálóiknak az elkövetkezendő halál félelmétől egyre erősödő éles sikoltozása közben le nem vágták a fejét." Thuróczy-krónika lázst lándzsával levetették lováról, és ott helyben, a királynők szeme láttára fejét vették. A magára maradt Garai Miklós leugrott a lováról, hátát a királynők kocsijának vetve védelmezte önmagát és a királynőket. A krónikás szerint kézzel törte le a testébe fúródó nyilakat, hogy ne akadályozzák a vívásban, és noha számos sebből vérzett, mindaddig harcolt támadóival, amíg Horváti egyik katonája a hintó alá mászva, el nem rántotta a lábát. A földre zuhant Garainak Forgáchhoz hasonlóan fejét vették, a levágott fejeket később Horváti Pál püspök Nápolyba vitte, Kis Károly özvegyének. A hintóból kirángatott, rettegő királynők halálos ellenségük, Horváti János bán foglyai lettek. A krónikás szerint a büszke Erzsébet királyné térden állva könyörgött kegyelemért Horvátinál: Könyörülj, bánom, könyörülj, emlékezz arra a jótéteményre, amelyben néhai Lajos királyunk részesített! Ne légy kegyetlen az ő ártatlan lányához!" Akár elhangoztak a valóságban Erzsébet szavai, akár nem, Horváti bán nem volt könyörületes. Drága ruháikat, értékeiket elrabolták, kíséretük életben maradt előkelőit, udvari lovagjait megkötözve vagy bilincsben különböző horvátországi várakba vitték. Máriát és Erzsébetet tőlük elszakítva először a Körös megyei Gomnec (ma Ivanicgrad, Horvátország), majd az Adriai-tenger egyik öble mellett fekvő horvátországi Novigrad várában őrizték - a véres leszámolás ártatlan részese, Mária ekkor még mindig csak tizenöt esztendős volt. Az ország, amelynek fél évvel korábban még két királya is volt, uralkodó nélkül maradt. A történtek hírére az uralkodói feladatok vitelére Budán országtanács alakult, Mária férje, Luxemburgi Zsigmond pedig - érezve, hogy hosszú várakozás után eljött az ő ideje - felvette a Magyarország kapitánya" címet, és felesége kiszabadítására indult. Serege megindulásának hírére a novigradi várbörtönben Palisnai János vránai perjel megfojtatta

98 Az Anjou-kor vége Zsigmond király csapatai élén. Részlet a garamszentbenedeki oltárról Erzsébet anyakirálynét, állítólag leánya, Mária szeme láttára. A felmentő sereg katonai eredményt keveset ért el, Máriát sem tudta kiszabadítani, az akció mégsem volt hiábavaló: bizonyította Zsigmond uralkodói alkalmasságát az országtanácsban ülő bárók előtt. Trónralépése előtt 1387 tavaszára minden akadály elhárult. Ligát, azaz szövetséget kötött az ország legjelentősebb báróival, s március 31-én végre teljesült gyermekkora óta dédelgetett vágya: Magyarország királyává

99 KIRÁLYLÁNY A TRÓNON Zsigmond brandenburgi őrgófi pecsétje IV. Károly és fia, IV. Vencel bevonulnak Párizsba, Francia krónikaillusztráció koronázták. A ligatagok névsorát nem ismerjük, de Lackfi István nádor és Kanizsai ]ános főkancellár minden bizonnyal közéjük tartoztak. Mária június 4-én egy velencei hajóhad segítségével kiszabadult közel egy évig tartó fogságából, s viszszatért az udvarba. Ettől kezdr ve elvileg egyenrangú uralkodótársa volt férjének, uralma azonban egyre formálisabbá vált. Kanizsainak mint a királyi és egyben a királynői kancellária fejének jelentős szerepe volt abban, hogy Zsigmond nem maradt társuralkodó a felesége mellett, hanem szinte észrevétlenül az ő kezébe került a királyi hatalom. Mária hazatérése után körülbelül egy évig az volt a szokás, hogy az elnyert adományokról mind a király, mind a királynő nevében kiállítottak egy-egy oklevelet. A páros kiváltságleveleknek 1388 közepére vége szakadt: ettől kezdve az ilyen oklevelek csak Zsigmond nevében keltek. A közvélemény szemében ő lett az ország valódi királya, miközben Mária királynő élete a hagyományos királynéi, azaz feleség szerepkörbe szorult vissza. *** Nagy Lajos lányai korán elszakadtak egymástól, mégis nagyon hasonló életutat jártak be. Mindkettőjüket gyermekként királlyá koronázták, Máriát Magyarország, Hedviget Lengyelország uralkodójává, ténylegesen azonban szinte alig uralkodtak. A kor uralkodóházaiban szokásos módon politikai házasságot kötöttek, és úgy tűnik, egyikük házassága sem volt boldog. Mindketten fiatalon, első gyermekük születésébe haltak bele. Mária május 17-én, lovasbalesetben vesztette életét. Állapotosán egyedül kilovagolt a budai hegyekbe, ahol lováról leesve, világra hozta koraszülött gyermekét. Mire kísérői nyomára akadtak, anya és gyermeke egyaránt halott volt. Hedvig csak néhány évvel élte túl nővérét, 1399-ben, gyermekágyban halt meg. Mindmáig eltér azonban megítélésük: Mária magyarországi uralma a Lajos korában megszokott békeidők végét, a királyi hatalom megroppanását hozta. Igaz, a történtekről legkevésbé Mária tehetett, anyja rossz emlékű kormányzása azonban rá is rossz fényt vetett. A magyar krónikák - a Monaci szövegét kivonatoló Thuróczyét kivéve - nevét is alig említették, s ha szóba került, azt Zsigmonddal kötött házasságának köszönhette. A Krakkóban lengyelesen Jadvigának hívott Hedvig ellenben máig hatalmas népszerűségnek örvend Lengyelországban. Igaz, a kormányzásból ő is hamar kiszorult, egyházpártoló tevékenysége azonban jelentősnek számított, és komolyan támogatta a krakkói egyetemei is. A közvélemény halála után szinte azonnal szentként kezdte tisztelni, és a későbbiekben is ekként tekintett rá. Kultusza ma élőbb, mint valaha, miután 1997-ben a rég-

100 Az Anjou-kor vége óta szorgalmazott szentté avatására is sor került. A két királynő korai halálával örökös nélkül kihalt az Anjou-ház magyarországi ága. Haláluk azonban nem csupán saját családjuk, de az Árpád-ház történetének lezárulását is jelentette. Az Anjouk Magyarországon az Árpád-ház leányági örökösének számítottak, és a családi kapcsolatot minden esetben hangsúlyozták is. Mária halálával tehát Magyarországon az utolsó - igaz, csak leányágon rokon - Árpád-házi király szállt a sírba. Ebben a Mária királynőben végül is kihalt a szent királyok mindkét nemű ága" - írta például a közel egykorú Párizsi Krónika. Ekkorra az Anjou-ház egykor népes nápolyi ága is vészesen megfogyatkozott: a dinasztiát csupán Kis Károly két gyermeke, László és Johanna képviselte. A nápolyi trónra előbb László, majd halála után - e néven másodikként - Johanna került. Nápolyban így egy generációval később, ben zárult le az Anjou-kor. Az Anjou-ház magyarországi kihalása újra átrajzolta Európa dinasztikus térképét. A 14. század elején felemelkedő nagy uralkodóházak versenyének a század végére egyértelműen a Luxemburgi-dinasztia volt a nyertese: IV. Károly német-római császár idősebbik fia, Vencel volt a német és cseh király, a fiatalabb, Zsigmond pedig megszerezte Magyarország trónját. Hatalmas terület került a dinasztia uralma alá, sőt, néhány évtized múlva egyeden személy, Zsigmond hatalma alá. Luxemburgi Zsigmond a középkor leghosszabb ideig uralkodó magyar királya volt: kereken 50 évig, két emberöltőn át ült Magyarország trónján. Magyar királysága mellé az 1400-as évek során további országokat is szerzett: az apja által kitaposott ösvényen elindulva, 1411-ben megválasztott német király, bátyja, Vencel halála után, 1420-ban cseh király, 1433-ban német-római császár lett. A 14. század vége Magyarországnak nem csak új uralkodóházat hozott, az es években más alapvető változások is történtek. I. Károly 1301-ben egy olyan ország trónjára lépett, ahol mélyponton volt a királyi hatalom tekintélye, ahol tucatnyi befolyásos család szinte felosztotta egymás közt az országot. Károly kitartó munkával új, megerősödött, nemzetközileg is tekintélyes királyságot teremtett. Hatalma az ország rendbe rakott intézményrendszerén és az ekkor felemelkedő, új arisztokrácián nyugodott, s erre az alapra építette uralmát fia, I. Lajos is. Az utókor által nagynak nevezett Lajos az apjától örökölt Magyar Királyság körül hűbéres államok koszorúját alakította ki, így a magyar korona befolyását messze a határokon túl is érvényesítette. Nagy Lajos sokat hadakozott, nagyszámú hadjáratot vezetett, Magyarország területén azonban mindvégig béke honolt, s ez a hosszú békeidőszak kedvezett az ország fejlődésének. A lakatlan határ menti erdővidékek benépesedtek, nőtt a népsűrűség, a települések - és azon belül a kiváltságos városok - száma. A század végére jelentős változások történtek a lakosság Hedvig lengyel királynő síremléke Krakkóban Korona Mária királynő váradi sírjából

101 KIRÁLYLÁNY A TRÓNON A Magyar Királyság a 14. század végén életminőségében, műveltségi viszonyaiban is. Magyarországot elkerülték a nagyobb járványok, éhínségek - az Európa népességét megtizedelő pestis itt keveset pusztított. Ekkor alakult ki a városok képét máig meghatározó városszerkezet, épültek az első emeletes, zárt udvaros polgárházak. A városi polgárok pénzéből nagyszabású templomépítkezések kezdődtek, plébániatemplomok, koldulórendi kolostorok épültek, és a század fordulójától kezdve egyre több helyen emelkedett városháza. 1. Károly és I. Lajos - ahogy sokszor hangoztatták - királyi teljhatalommal uralkodtak, a tartományurak leverése után az ország története egyet jelentett a dinasztia történetével. A század végén itt jelentkezett az első változás: Mária királynő és anyja uralkodása alatt a bárók önálló hatalmi tényezővé váltak, akik - ha érdekük vagy az ország általuk vélt érdeke úgy kívánta - királyt is választhattak. A király és bárói közti egyensúly Zsigmond trónra kerülésekor végképp megbomlott, a királyi birtok elvesztette egyeduralmát, helyét átvette a nagybirtok ben Lajos még hűtlenségi pert indított Szécsi András erdélyi püspök ellen, mert a püs-

102 Az Anjou-kor vége pök nem engedte be a királyt egyik várába ban Mária királynőt már közel egy évig fogságban tartották a felkelők, és később, 1401-ben Zsigmond is bárói fogságába került. (Amíg azonban a Máriát fogságban tartó Horváti Jánost 1394-ben elfogták és kivégezték, a Zsigmondot letartóztató előkelők később is büntetlenek maradtak.) Az Anjou-ház harmadik generációjának uralma alatt véget ért a királyi teljhatalom kora. A 15. század az új hatalmi egyensúly megteremtésének jegyében telik, amelyben a király és a bárók mellett a nemesség is megjelent az országos politika színpadán. Az 1390-es években azonban nemcsak az országon belül, de a határokon kívül is megváltoztak a hatalmi viszonyok. Az oszmán törökök, akik Nagy Lajos uralkodása alatt vetették meg a lábukat a Balkán-félszigeten, 1389-ben az Al-Dunánál elérték az ország déli határait, és hamarosan betöréseket intéztek a déli területek ellen. A településeket kirabolták, felégették, a munkaképes lakosságot elhurcolták. Megjelenésük rövid idő alatt átrajzolta a térség térképét, Magyarországot pedig arra kényszerítette, hogy erőforrásai jelentős részét ettől kezdve évszázadokon át a török elleni védekezésre csoportosítsa át. Zsigmond nem könnyen, de megbirkózott a török problémával, Nagy Lajos birodalma" azonban végleg múlttá vált. Az állandósuló török veszély, a 15. század hatalmi harcai azonban az utókor szemében érthetően felértékelték az Anjou-kor békés évtizedeit. Az Anjou-kor magyarországi krónikái A 14. század történetéről az Árpád-kornál jóval gazdagabb, sokszínűbb képet kapunk a kor elbeszélő forrásaiból. I. Károly uralkodásának eseményeit egy budai ferences szerzetes (akinek a nevét nem ismerjük) foglalta írásba. Munkájában egyesítette a 13. századi történetírás emlékeit, és számos anekdotával élénkítve, ig mesélte el a történteket. A korszak legismertebb történetírói vállalkozása, a Képes Krónika 1358-ban keletkezett: az I. Károly kori munkát kibővítve, átszerkesztve, elkészítette a magyar történelem reprezentatív összefoglalását. Nagy Lajos uralkodásának koráról már két életrajz is tudósít: Küküllei János, a királyi udvar egykori jegyzője az 1360-as években fogott hozzá Krónika Lajos királyról című eszményített életrajzához, amelyet a király halála után fejezett be. Kükülleihez hasonlóan a király környezetében élt az a ferences szerzetes, aki Lajos király uralkodásának közötti időszakát mesélte el töredékesen fennmaradt művében. A szerző, akit Névtelen Minorita elnevezés alatt tart számon a kutatás, nem annyira egyháziként, mint inkább a lovagi életmód tisztelőjeként számolt be az ekkor történt eseményekről, krónikája hadjáratok, ostromok végeláthatatlan sorozata. A 15. század második felében Thuróczy János, az országbírói iroda ítélőmestere volt az a krónikaszerző, aki elkészítette a legtöbbet használt magyar krónikaszintézist, A magyarok krónikája címmel. Lorenzo Monaci Kis Károlyról írt verses krónikája alapján megírta a szerencsétlenül járt uralkodó történetét, majd átfogalmazta, kiegészítette a Képes Krónikában olvasható szöveget, hozzáillesztette Küküllei János Lajos-életrajzát, végül önállóan megírta a Kis Károly halála és Mátyás király trónra lépte közti időszak történetét. Nagy Lajos cimerei a Képes Krónika címlapján