Egészségügyi tévhitek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Egészségügyi tévhitek"

Átírás

1

2

3 Egészségügyi tévhitek Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány a Nagy Elsősegély Teszt keretében 1000 főt kérdezett meg többek között arról, hogy tudják-e, mi a teendő például, ha valaki elájul a napon, mennyi az ajánlott napi folyadékbevitel, vagy mi számít magas vérnyomásnak. A teszt értékeléséből kiderült, hogy sokan nincsenek tisztában a helyes válaszokkal, ezért az Alapítvány az eredmények nyilvánosságra hozatalával és természetesen a jó megoldások feltüntetésével olyan képzési tevékenységbe kezdett, amelynek célja a lakosság egészségügyi tudásának javítása. A tesztet követően nyáron a leggyakoribb nyári veszélyekre figyelmeztettek, most pedig egy újabb problémakörre hívják fel a figyelmet. Számos népi bölcsesség, szakszerűtlen praktika, városi legenda él a köztudatban, melyek alkalmazásával kisebb sérüléseinket saját magunk próbáljuk ellátni, betegségeinket kikúrálni. Azonban ezek jó része olyan, amely nemhogy nem segít, de nagyon is sokat árt, sőt, némelyik akár életveszélyhez is vezethet. Az egyik legnépszerűbb tévhit a vérzéshez köthető, amit a legtöbben szorítókötéssel orvosolnak, ami azonban elzárja az adott végtag vérkeringését, így egy bajból kettőt csinálva könnyen szövetkárosodást okozhatunk. Alkalmazzunk inkább nyomókötést a seben, és ügyeljünk, hogy a használt anyagok mindig tiszták és sterilek legyenek. Fontos, hogy a végtagot a szív magassága fölé emeljük. Orrvérzés esetén sokan azonnal hátrahajtják a fejüket, melynek következtében a vér hátracsorog, és az illető vagy saját vérébe fullad bele, vagy lenyeli azt, és hányni kezd. A legjobb, ha befogjuk az orrunkat, vagy zsebkendőt dugunk bele, kb. 10 percig. Ha ezután sem áll el a vérzés, azonnal forduljunk orvoshoz. Ha valaki olyan rosszul lesz, hogy úgy érzi, le kell feküdnie, ne gátoljuk meg ebben. Amíg fennáll a rosszullét, ne ültessük fel, mert az ájuláshoz vezethet, ha pedig előrebukik a feje, az elzárhatja a légutakat, és leállhat a légzése is. Hagyjuk feküdni, ha fekvés közben elájulna, helyezzük stabil oldalfekvésbe. Fertőzésveszélynek tesszük ki magunkat abban az esetben, ha méhcsípés áldozatai leszünk és a fullánkot kapargatással szeretnénk eltávolítani, a mérget pedig megpróbáljuk kiszívni a sebből, holott egy tiszta csipesszel és antihisztamin tartalmú krémmel gyorsan és szakszerűen orvosolhatjuk a bajt. Rossz berögződés, hogy a citromlé, az ecet vagy a pálinka jó ellenszere lehet a herpesznek. Nem érdemes bevetni őket, ugyanis nemcsak kimarhatják a bőrt, de alaposan ki is száríthatják azt, ami a gyógyulást csak még fájdalmasabbá teszi. Amire ilyen helyzetekben szükségünk lehet, azok a hámosító gyulladáscsökkentő készítmények, melyeknél azonban nem szabad elfelejteni, hogy csak tünetet kezelne. Gyakori az égési sebek otthoni (félre)kezelése is. Sokan zsíros anyaggal, pl. vajjal kenegetik, ráadásul betekerik, ami óriási hiba. A legfontosabb ezekkel ellentétben a legalább perces hűtés (hideg folyó víz alá kell tenni), a tenyérnyinél nagyobb sérülés, hólyagosodás vagy láz esetén pedig az azonnali orvosi segítségnyújtás kérése. Egy másik, és igencsak elterjedt tévhit, hogy az alkohol felmelegít minket a hidegben. Az arcunk talán kipirul és az a bizonyos melegség érzet is meglesz, amire egy téli forraltborozáskor vágyik az ember, azonban ezen túl mást nem várhatunk a dologtól, sőt: valójában éppen az ellenkezője történik. Az alkoholnak értágító hatása van, a test felől a végtagokba áramoltatja a vért, és még jobban kihűléshez vezethet. 3

4 KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/

5 Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/

6 Recept Diós gesztenyetorta Hozzávalók KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/ A tésztához 10 dkg darált dió, 10 dkg kristálycukor, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 3 tojás A forma kikenéséhez 1-2 evőkanál finomliszt, 2 dkg Rama A lekenéshez 2 evőkanál sárgabaracklekvár A gesztenyekrémhez 25 dkg fagyasztott gesztenyemaszsza, 3 evőkanál porcukor, 2 evőkanál rum, 20 dkg Rama A tetejére 4 evőkanál csokoládés tortadara. Elkészítés A tojásokat szétválasztjuk. Sárgájukat a kristálycukorral fehéredésig keverjük. A diót a morzsával összeforgatjuk. A tojásfehérjét kemény habbá verjük. A cukros tojássárgájára ráteszünk egyharmadnyi morzsás diót, erre pedig egyharmadnyi habot és összeforgatjuk. A maradék diót és habot ugyanígy, további két részletben adjuk hozzá. Egy 24 cm átmérőjű kerek tortaformát Ramaval kikenünk, liszttel behintjük. A diós masszát beleöntjük, és elsimítjuk. Előmelegített sütőben, 180 C-on15 perc alatt megsütjük, majd hűlni hagyjuk. A lekvárt tésztára öntjük, elsimítjuk rajta. Kb. fél órára betesszük a hűtőszekrénybe. A felengedett gesztenyemasszát áttörjük, majd Ramával, a porcukorral és a rummal habosra keverjük, és rákenjük a lekváros tortalapra. Hűtőszekrényben dermesztjük végül tortadarával díszítjük, hidegen szeleteljük. 6

7 Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/

8 KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/ Emberesedik az idő Ez a népi szólás nagyon jól kifejező és szellemes hasonlat a novemberi, egyre téliesebb időjárásra. Ugyanúgy, mint ahogy a kamaszodó gyerek halad a felnőtté más szóval meglett emberré - válás felé, a tél is erősebb, keményebb lesz. Egymást váltják a frontok, a hőmérséklet napról-napra hidegebb, mindinkább kevesebb a fény. Ennek senki sem örül, szervezetünket meglehetősen megviseli. Hazánkban ilyenkor jelentősen emelkedik a teafogyasztás. Üdítő ital helyett sokszor jobban esik egy csésze forró tea. Az előbbivel ellentétben ez nem csak kellemes élvezeti ital, hanem egészségi állapotunkra is pozitív hatással van. A legrégibb és egyben legkedveltebb teaital a teacserje leveleiből készül. Egy felmérés szerint a világon a víz után ebből isznak a legtöbbet. Ehhez az adathoz természetesen hozzájárul az évezredes ázsiai teakultusz, ahol egész évben nagy mennyiséget fogyasztanak el. Itt érdemes egy kicsit elidőznünk. A médiában mostanában rohamosan terjed az információ, hogy a zöld tea értékesebb a feketénél. Egyes szenzációhajhász és megkérdőjelezhető hozzáértéssel rendelkező szerzők egyenesen odáig mennek, hogy kijelentik: a fekete tea fogyasztás ká- ros. A valóság azonban - mint sok más esetben - teljesen más. Ezek a teaféleségek egyformán tartalmazzák az élettanilag előnyös hatóanyagokat. A különbség a tealevél feldolgozási módjában rejlik. A zöld teát a gyógyteákhoz hasonlóan szedés után szárítják, majd aprítják és csomagolják. A fekete teát szárítás előtt erjesztéssel előkészítik (fermentálják), így nyeri színét és jellegzetes illatát, aromáját. A technológiák különbségéből adódóan ízlésünk szerint mindkét esetben változatos termékekből válogathatunk. Bizonyára nem véletlen, hogy Európában a Francia Gyógyszerkönyv mindkét teafajtát szerepelteti cikkelyei között. A gyógynövény szakmában alapvető, enciklopédikus munkának tekintett, többször kiadott, neves kutatók által megírt Teedrogen (=Gyógyteák) című szakkönyv a gyógyhatás tekintetében nem tesz különbséget a kétféle módon készült tea között. Azokat egy címszó alatt tárgyalja. Az olvasó helyes tájékoztatása érdekében utánanéztem a kérdésnek a nemzetközi Pubmed internetes orvosi adatbázisban. A korszerű szakirodalmat felülvizsgáló és értékelő tanulmányok (review) egyértelműen tisztázzák a divatos tévhitet. Ezek szerint a fekete tea igazoltan hatásos tumor- és mikroorganizmus gátló, szív és érrendszeri működést szabályozó, gyökfogó, antioxidáns hatással rendelkezik. Itt 3-10 csésze napi elfogyasztása ajánlott. A Gyógyfű Kft jó minőségű fekete tea alapon összeállított termékei a Fekete ördög és a Feri tea. Előbbi aszalt meggyel és cseresznyével, utóbbi fekete ribizli levéllel készül. A hagyományos mono- gyógyteák és az újabb gyógytea keverékek szintén segítenek elviselni az egyre kellemetlenebbé váló telet. A fényhiány és a hideg miatti depresszió jól orvosolható orbáncfűvel vagy a több egymás hatását erősítő gyógynövényt tartalmazó Eustressz teával. Ezek fogyasztásával immunrendszerünket is erősítjük. A fronthatások leküzdésére fejlesztettük ki az Anti-frons teakeveréket, ami a frontokkal járó tünet együttes (fejfájás, émelygés, idegesség stb.) kezelésére szolgál. Legújabb, termékünk a legsikeresebb egzotikus gyógynövényekből összeállított Immun-Testőr sokirányúan támogatja szervezetünk működését. Alkalmas a fáradtság, a depresszió leküzdésére és az immunrendszer erősítése mellett fizikai-szellemi teljesítményünket egyaránt növeli. Remélem e cikkel sikerült ráirányítanom a figyelmet a téli teafogyasztás előnyeire. Lukács Gábor minőségbiztos Gyógyfű Kft 8

9 Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/

10 KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/

11 Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/

12 KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/

13 Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/

14 KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/ Néhány kérdés Csapó Györgyhöz, az energiaspirál feltalálójához - Hogyan jutott eszébe az energiaspirál megalkotása? - Természetgyógyászattal 1989-ben kezdtem foglalkozni. Egy ideig jártam a Mantra Természetgyógyászati Szabadegyetemre is, ahol rájöttem, hogy nekem nincsenek különleges képességeim, de arról meggyőződtem, hogy az energia, az energiával való gyógyítás működik. El kell, hogy áruljam, műszaki beállítottságú ember vagyok, és mindig azt néztem, hogy próbálják átverni a betegeket. Viszont arról is meggyőződtem, hogy nagyon sokan csak szélhámoskodnak, nincsenek a megfelelő tudás ill. tehetség birtokában. Ezért kerestem egy olyan gyógymódot, ami nem személyhez köthető, ha nem is akkora energiával rendelkezik, mint egy elismert parafenomén, de állandóan működik. A piramisok gyógyító erejéről sok szakirodalmat lehet olvasni, a Fibonacci spirálalakzatot pedig a természet találta ki, szabadalmam lényege ezt a kettőt felhasználni, azaz a kis piramisokat spirál alakzatba rendezni. Dr. Török professzor (Magyar Természetgyógyászok Egyesületének akkori elnöke) javaslatára elismert parafenoménok segítettek, hogy még hatásosabb legyen az energiaspirál. Te- kintettel arra, hogy ebben is óvatos voltam, csak olyanok segítettek, akik vakon meg tudták mondani a lepedővel letakart spirálokról, hogy melyik a kék és melyik a piros!! ( Amennyiben nem működne, ezt hogyan tudták eltalálni?) - Milyen visszajelzések vannak? - Nagyon sok és sokféle állapotjavulásról kaptam visszajelzést, az élet szinte minden területén. A legtöbb a csigolyaeredetű betegségekre vonatkozott, de ez nem csoda, hiszen ezzel foglalkozom. A weboldalamon sok köszönő levelet közlök le! - Volt Ön ellen eljárás a Gazdasági Verseny Hivatal részéről! Erről mit tud mondani? - Magyarország arról híres, ha valaki saját ötletéből valamire viszi, úgy hogy még embereken segít is, rögtön megjelennek az irigyek, a feljelentők! Ez engem sem került el. A GVH nem azt kifogásolta, hogy nem működik az energiaspirál, hanem a Fővárosi ítélőtábla KF /2007/6 sz. ítéletére hivatkozott, mely szerint nem tekinthetők tudományos ismereteknek a pozitív terméktapasztalatok, a betegektől és kezelőorvosaiktól származó vélemények. Ezt sajnos nem tudtam. A (bio)energiának még mérték- egysége sincs, nem hogy bizonyítani lehetne. Senki nem tudja kiszámolni, hogy valakinek a mellén hány kg súly ragad oda, a/ rekord 80 kg volt!/ és miért maradt ott? A Saolin papok hogyan hajlítják el a fém dárdákat a torkukkal? Még sok mindent lehetne sorolni, a pránanaditól a reikiig, ezek mind energiával gyógyítanak! Sajnos lassan már a gyógyítás szót sem lehet kimondani, én is sok más kifejezést használok, remélem, a köszönőlevelekre ez nem vonatkozik. Azt azelőtt is mondtam, most is, senki ne hagyja el az orvosi kezeléseket, az energiaspirált úgy kell tekinteni, mint az orvosi kezelés kiegészítőjét, persze mellékhatások nélkül. Mindenkinek felhívom a figyelmét, hogy az alternatív gyógymódokra így -az energiaspirálra is jelenleg nem lehet orvosi klinikai vizsgálatokat elvégeztetni, tehát azok csak saját és nagyon sok betegek visszajelzéséből, valamint természetgyógyászati szakemberek javaslatai alapján lett elkészítve. - Hol lehet Önt elérni? - A számon a web oldalam címe: D. Zs. Tisztelt Csapó Úr! Évtizedek óta élek degeneratív okok miatt kialakult gerincfájdalmaimmal. Kb. 2 év óta használom a Csapó féle spirálokat. Reggelenként 1-2 órát alkalmazom, így közel egész nap fájdalommentes vagyok. Egyéb arthrozisos fájdalmaimat is jól befolyásolja. Néhány hónappal ezelőtt elhúzódó ritmuszavaraim miatt - nem kis szorongás mellett - felhelyeztem a spirálokat. A tünetek néhány perc alatt megszűntek. Ezt az alkalmazási módot természetesen senkinek nem ajánlom, csak a hatás illusztrálására említettem meg. Dr. V.G. nyugdíjas belgyógyász szakorvos Megjegyzés: amennyiben nem használ ritmusszabályozót, lehet használni, legfeljebb óvatosságból először rövidebb ideig! 14

15 Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/

16 APRÓHIRDETÉSEK KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/ VASGYÁR UTCÁN tégla építésű társasház II. emeleti 60 nm-es, 2 szoba étkezős lakás eladó a Júlia Fürdő közelében. Telefon: O6/30/ Magyarország nemzeti kegyhelyén, Mátraverebély-Szentkúton frekventált helyen ingatlan eladó. Érd.: 30/ Nyíregyháza, Vasvári Pál utcán 1,5 szobás lakás eladó. Érd: 30/ Masszőrök, kozmetikus részére kiadó belvárosi, földszinti, jól megközelíthető üzlet. Tel: 06-30/ Kállósemjén központjában összkomfortos családi ház eladó. Tel.: 70/ Nyíregyházi Praktiker közelében 112 m2- es fiatal, extrán szigetelt ház, 1060 m2-es telekkel eladó, vagy belvárosi 50 m2-es gázkazános lakásra cserélhető, ráfizetéssel. Telefon: 06-30/ Nyíregyházán a Ságvári Kertvárosban 80 nm-es családi ház kiadó. Ár.: 40 Eft. Tel.: 30/ Bakó Zsuzsanna, Tiszalöki varrónő vállal átalakítást, függöny varrást, aljazást Tiszalök, Damjanich utca 9. Kisebb lakatos munkák, karbantartás, zárjavítás, szerelés, betonfúrás lakosság és közületek részére. Tel.: 30/ ,5 szobás 76nm. gázfűtéses kis rezsijű lakás, 20 nm garázzsal eladó Nyíregyháza, Kert utcán. Érd / számon. Személyi hitelek 1-2 nap alatt. Nyugdíjasoknak folyószámla nélkül jelzáloghitel vásárlásra, felújításra, korszerűsítésre, hitelkiváltásra. Cserélje kedvezőbbre régi hiteleit és fizessen kevesebbet! 30/

17 Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/

18 HOROSZKÓP Kos (III IV. 19.) Karrieredben, vagy a magánéletedben most életre szóló döntések születhetnek, és most végre könnyebben kiigazodsz a jogi ügyek apró betűs világában is. Talán keresgélned kell kicsit álmaid állása vagy partnere után, de ha nem leszel rest, a jutalom sem fog elmaradni. Rák - (VI VII. 22.) Igen változatos napok állnak előtted. Némi nehézségekre számíthatsz a pénzügyek területén, de ne ijedj meg, csupán átmenetileg kell lemondanod arról, amit nagyon szerettél volna megvenni. Egy fontos vitás kérdésben azonban igazad lesz és ez nagy megnyugvással fog eltölteni. Mérleg - (IX X. 22.) A legjobb az lenne, ha bölcsen át tudnád gondolni a jelen helyzetedet. Vedd számba a problémákat és keresd meg a megoldást, mert lehet, hogy csak az orrod előtt hever és te nem látod a fától az erdőt. Szerencsére amit most nem találsz meg a magánéletedben, azt megtalálod a munkádban. Bak - (XII I. 20.) A nyugtalanságod és az elvágyódásod oka nagyon egyszerű, csak egy kis lassításra van szükséged. Fordulj a barátaid felé és szánj rájuk néhány napot, majd ők feltöltenek energiával. Az új ötleteid, újabb tettekre sarkallnak, ötletekben pedig nem lesz nálad hiány. Érdemes most böjti kúrába kezdened, mert ez energiával fogja feltölteni szervezeted. Bika - (IV. 21. V. 20.) Nem csak a szerencsédnek, a tehetségednek is köszönheted, hogy Fortuna végre a kegyeibe fogadhat, ezért könnyen és gyorsan boldogulsz a tennivalóid között. Mozdulj ki minél többet otthonról, mert most szép és feledhetetlen élményekkel gazdagodhatsz, ez pedig nem csak az emberi kapcsolataidnak, de az egészségednek is jót tesz. Oroszlán - (VII VIII. 22.) Munkahelyeden kicsit nagyobb a káosz, mint ami szokott lenni, de most emiatt nem kell aggódnod. Talán épp a mostani felfordulás hozza meg számodra a kedvező fordulatot. Szerelmi téren nem biztos, hogy ellen tudsz állni a kísértésnek, még akkor sem, ha tudod, hogy ennek a kapcsolatnak nincs jövője. Most csak a pillanat fontos számodra. Skorpió - (X XI. 21.) Szükségesnek érzed, hogy vállalkozásodban, vagy a munkahelyeden néhány dolgot átalakíts. Jobb lenne kicsit várni, hamarosan kedvezőbbek lesznek ehhez a feltételek. Az idő neked dolgozik, most már minden csak a te határozottságodon múlik. Bárhogyan is lesz, ne engedd, hogy mások iránti elkötelezettséged miatt csorbuljon a személyiséged. VízÖntŐ - (I II. 19.) Kár lenne haragot tartanod egy régi barátoddal valami apró félreértés vagy sértés miatt. Anyagi dolgaid kedvezően alakulhat, de azért légy résen, mert valaki csőbe akar húzni. A munkád kicsit monotonnak tűnhet, de ha megpróbálod kicsit más szemmel nézni a dolgokat, rájöhetsz, hogy a kihívás ott van előtted. Ikrek - (V VI. 21. Előfordulhat, hogy mások nagyvonalúságának te leszel az igazi vesztese. Mivel rosszakaróid túlzottan makacsok, ne pocsékold rájuk az idődet, inkább fordítsd magadra. Relaxálj, sportolj, vagy vegyél egy jó könyvet. A pénzhez való jó viszonyod és kiváló beszédkészséged most alkalmassá tesz téged egy nem várt munkára is. SzŰz - (VIII IX. 22.) Sok változást tartogat számodra ez a hét, de az információk egyelőre még csak pletyka szinten léteznek. Talán most úgy érzed, hogy a hétköznapok egyhangúsága már-már kikezdte a kapcsolatodat, de szerencsére ez a hét most új és kedvező fordulatot ígér. Csak meg kell látnod az apró dolgokban is a nagy lehetőséget. Nyilas - (XI XX. 21.) Ügyesen vásárolsz és szép jövedelemre is tehetsz szert. Elégedj meg azzal a pénzzel amit kapsz, mert ha újabb harcot indítasz, csak a problémát gyártod magadnak. A magánéletedben a vitatkozás helyett inkább próbálj a szexualitásra koncentrálni, mert az idegeidet semmi sem nyugtatja olyan kellemesen, mint a közös testedzés. Halak - (II III. 20.) Váratlanul előkerül egy régi ismerősöd. A dolog véletlennek tűnik, de sajnos igencsak határozott céllal érkezett hozzád. A titokzatosság mögött azonban nem feltétlenül az önzetlen jó szándék rejtőzik. Légy óvatos. Az aprólékos munkával most viszonylag nehezen haladsz, mert képtelen vagy belemerülni az apró részletekbe. Kérj segítséget. 18

19

20

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim Merena Mónika Kedvenc sütemény receptjeim Gyors meggyes joghurtos sütemény 4 tojás, 1 pohár gyümölcsjoghurt, 1 joghurtos pohár olaj, 2 joghurtos pohár kristálycukor, 3 joghurtos pohár finomliszt, 1 csomag

Részletesebben

www.ingyenesmagazin.hu 3

www.ingyenesmagazin.hu 3 www.ingyenesmagazin.hu 3 KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/394 5690 4 www.ingyenesmagazin.hu Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/ 501-269 - WWW.EXPRESSZMEDIA.HU

Részletesebben

Edd minden nap! www.ingyenesmagazin.hu 3

Edd minden nap! www.ingyenesmagazin.hu 3 Edd minden nap! Spenót tojással ez lehetne az a tökéletes étel, amit a szervezetünk sohasem unna meg, hisz fogyasztásával csak lassítanánk a csontritkulás folyamatán. A spenót és a tojás mellett azonban

Részletesebben

A téli vitaminbomba. www.ingyenesmagazin.hu 3

A téli vitaminbomba. www.ingyenesmagazin.hu 3 A téli vitaminbomba A savanyú káposzta hagyományosan elkészített étel, amely valamikor a legegészségesebb táplálékot jelentette a hideg, hosszú téli hónapok alatt. Őseink a savanyú káposztával tartották

Részletesebben

Hogyan kezelj érzékeny embereket? 2. rész

Hogyan kezelj érzékeny embereket? 2. rész Hogyan kezelj érzékeny embereket? 2. rész írta: Rue Ann Hass Tegyél fel olyan kérdéseket, amelyek erıs érzéseket, képeket, emlékeket idéznek fel és kopogtass a kapott válaszokra Munkám során hasznosnak

Részletesebben

1. Román krémes Mikádó (kőszikla) torta I Mikádó (kőszikla) torta II Kókusztetős ananászkocka... 5

1. Román krémes Mikádó (kőszikla) torta I Mikádó (kőszikla) torta II Kókusztetős ananászkocka... 5 1 Tartalomjegyzék: 1. Román krémes... 2 2. Mikádó (kőszikla) torta I.... 3 3. Mikádó (kőszikla) torta II.... 4 4. Kókusztetős ananászkocka... 5 5. Tejfölös csodasüti... 6 6. Gesztenyebomba... 7 2 1. Román

Részletesebben

Emese süteménypor. Meggyes pite: Almás pite: 1 csg Emese süteménypor, 5 dkg margarin, 3 tojás sárgája, 3 evőkanál tejföl, 1 kávés kanál szódabikarbóna

Emese süteménypor. Meggyes pite: Almás pite: 1 csg Emese süteménypor, 5 dkg margarin, 3 tojás sárgája, 3 evőkanál tejföl, 1 kávés kanál szódabikarbóna Emese süteménypor Meggyes pite: Almás pite: 1 csg Emese süteménypor, 5 dkg margarin, 3 tojás sárgája, 3 evőkanál tejföl, 1 kávés kanál szódabikarbóna Az alapanyagokból tésztát gyúrunk, kettéosztjuk. Ki

Részletesebben

Buzsáki Gábor: Az életed kiszámolható!

Buzsáki Gábor: Az életed kiszámolható! Minden jog fenntartva 2015 www.asztropatika.hu 1 Ha egy problémával sokat foglalkozol, előbb-utóbb rátalálsz a megoldásra! Pontosan úgy, ahogyan ez lassan már 20 éve velem is történt a személyes tanácsadásaim

Részletesebben

www.ingyenesmagazin.hu 3

www.ingyenesmagazin.hu 3 www.ingyenesmagazin.hu 3 KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/394 5690 4 www.ingyenesmagazin.hu Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/ 501-269 - WWW.EXPRESSZMEDIA.HU

Részletesebben

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Ki vagyok én? Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője,

Részletesebben

www.ingyenesmagazin.hu 3

www.ingyenesmagazin.hu 3 www.ingyenesmagazin.hu 3 KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/394 5690 4 www.ingyenesmagazin.hu Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/ 501-269 - WWW.EXPRESSZMEDIA.HU

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA

A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA www.evp.hu A víz az élet forrása: víz nélkül nincs, és nem is lehetséges egészséges élet. A víz lehetővé teszi a vérkeringést, segíti a sejtek működését és a test méregtelenítését,

Részletesebben

Véget ért a nyár. Bár meleg sőt az elmúlt évek tapasztalatai. még ránk, itt van a szeptember hónap,

Véget ért a nyár. Bár meleg sőt az elmúlt évek tapasztalatai. még ránk, itt van a szeptember hónap, Véget ért a nyár Bár meleg sőt az elmúlt évek tapasztalatai alapján kánikulai napok várhatnak még ránk, itt van a szeptember hónap, ami az ősz kezdetét jelenti. A legtöbbünknél véget ért a nyaralás időszaka.

Részletesebben

Létezik egy nyelv melyet a világon mindenhol egyformán beszélnek!

Létezik egy nyelv melyet a világon mindenhol egyformán beszélnek! ! Létezik egy nyelv melyet a világon mindenhol egyformán beszélnek! Bár Jó estét kívánok! helyett nem mondhatjuk azt, hogy százhuszonhárom ettől függetlenül számokkal bármit kifejezhetünk, beleértve az

Részletesebben

Teával a hurkák ellen

Teával a hurkák ellen Teával a hurkák ellen A fűszeres, illatos teakeverékek csökkentik az étvágyat, felpörgetik az anyagcserét és méregtelenítenek A tea fogyasztásától a kötőszövetek is feszesebbé válnak, a bőr tisztább és

Részletesebben

2 debrecen@cegpasztor.hu

2 debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 Báránd, Rákóczi utcán 2007-ben épült 93 nm-es családi ház + 22 nm-es szépségszalon eladó. Ár: 20.000.000,- Ft Báránd, Hunyadi utcán 1 éves, 120 nm-es,

Részletesebben

Égési sérülések ellátása Égési sérülést okozhat minden olyan tárgy, gőz, gáz, levegő, folyadék, aminek a hőmérséklete magasabb a testhőmérsékletnél, vagy egyéb külső tényezők, mint az elektromos áram savak,

Részletesebben

GÖNCÖL SZELLEMTUDOMÁNYI SZABADEGYETEM 2012/ TAVASZ - ÓRAREND

GÖNCÖL SZELLEMTUDOMÁNYI SZABADEGYETEM 2012/ TAVASZ - ÓRAREND 02.06. 02.07. 02.08. 02.09. 02.11. -II.-III. A hermetikus asztrológia 2. Az energiák funkciójuk szerinti elhelyezkedése - légzőgyakorlatok A test csatornái - légzőgyakorlatok - a 7 világhoz tartozó 02.13.

Részletesebben

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad.

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad. Receptötletek a friss, sütésre kész tésztákhoz. Friss gondolat. Finomat ad. Friss tészták - friss ötletekkel töltve! Friss és sokoldalú Minden évben elérkezik az idő, amikor újra megsüthetjük kedvenc karácsonyi

Részletesebben

Stresszmentes karácsony

Stresszmentes karácsony Stresszmentes karácsony Itt a várva várt karácsony, ám ez a legtöbb háziasszonynak nem a pihenés és az öröm ünnepe, hanem - valljuk be őszintén - a stressz, a rohanás, a véget nem érő főzés, és takarítás

Részletesebben

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad.

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad. Receptötletek a friss, sütésre kész tésztákhoz. Friss gondolat. Finomat ad. Friss tészták - friss ötletekkel töltve! Friss karácsonyi tésztáinkkal garantált a siker. Minden évben elérkezik az idő, amikor

Részletesebben

Az öngyógyítás útján II.

Az öngyógyítás útján II. Az öngyógyítás útján II. Előző számunkban áttekintettük, hogy miért folytatunk életünk nagy részében (vagy mindvégig!) önvédelmi játszmákat emberi kapcsolataink megvalósításakor. Láttuk, hogy a lélek félelmei

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

Mini Torta Gyűjtemény

Mini Torta Gyűjtemény Mini Torta Gyűjtemény Összegyűjtőtte: Szűcs Szilvia Mindenki életében vannak jeles napok mint például a születésnapok, keresztelők, évfordulók, esküvők, amikor az ünnepi asztalra az étkezés lezárásaként

Részletesebben

Törtcsokoládés muffin

Törtcsokoládés muffin Törtcsokoládés muffin 300 g fi nomliszt, 3 és fél kk sütôporral elkeverve 55 g porcukor 190 g fehércsokoládé, darabokra vágva 100 g tört grillázsos csokoládé 1 tojás, könnyedén felverve 60 g olvasztott

Részletesebben

debrecen@cegpasztor.hu

debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 5 Sajtkukac Játszóház Tartsa gyermeke zsúrját nálunk! Hozza magával ezt a hirdetést és foglaljon 2009 október

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu szeptember 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2 szobás, 90 nm-es, 2002 -ben teljeskörűen felújított családi ház eladó, 900 nm összközműves telekkel. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

Brokkolis sajtkrém. Sonkával sajttal töltött hústekercs. Erdei gyümölcslé. Elkészítése:

Brokkolis sajtkrém. Sonkával sajttal töltött hústekercs. Erdei gyümölcslé. Elkészítése: Bambi bölcsőde Brokkolis sajtkrém Hozzávalók: 25 dkg brokkoli (mirelit vagy friss) 15 dkg reszelt trappista sajt 1 dl forralt tej őrölt szerecsendió, esetleg fokhagyma Elkészítése: A brokkolit megpároljuk,

Részletesebben

A három testőr visszatér

A három testőr visszatér A három testőr visszatér Az erdei gyümölcsök összefognak az egészségért! Ebben a cikkünkben három gyümölcskoncentrátummal avagy elixírrel szeretnénk megismertetni a gyógyulni vágyókat, melyek a központi

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

GÖNCÖL SZELLEMTUDOMÁNYI SZABADEGYETEM 2013/ TAVASZ - ÓRAREND

GÖNCÖL SZELLEMTUDOMÁNYI SZABADEGYETEM 2013/ TAVASZ - ÓRAREND 01.07. 01.08. 01.09. 01.10. 01.12. 18.00 19.30 10.00 14.00 JÓGA Barna Gáborral GYÓGYÁSZAT- ÉLETTAN (nyílt óra, bárki csatlakozhat) Feng shui tanfolyam Feng shui és lakberendezés 01.19. Lakásunk helyszíni

Részletesebben

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett.

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Az alábbi receptjeinknek megvan a saját történetük Leves Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Csirkegulyás - ½ csirkemell-filé - 1 kisfej

Részletesebben

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

Tehetséggondozás a munkahelyen

Tehetséggondozás a munkahelyen Tehetségen azt a velünk született adottságokra épülő, majd gyakorlás, céltudatos fejlesztés által kibontakozott képességet értjük, amely az emberi tevékenység egy bizonyos vagy több területén az átlagosat

Részletesebben

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV Magyar mint idegen nyelv emelt szint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. MAGYAR MINT IDEGEN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

ELSSEGÉLY - útmutató

ELSSEGÉLY - útmutató ELSSEGÉLY - útmutató Menthívás: Tel: 104 vagy 112 Mikor? Életveszély, vagy gyanúja (eszméletlen, súlyos vérzés, stb.); Baleset, sérülés, Mérgezés Ers fájdalom, (pl. Fulladásérzés) Nehézlégzés; Égési sérülések:

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz

Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz Szilágyi N. Sándor Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 10. rész Hányféle lehetőségünk van

Részletesebben

GYÓGYNÖVÉNYISMERET ALAPFOGALMAK

GYÓGYNÖVÉNYISMERET ALAPFOGALMAK GYÓGYNÖVÉNYISMERET ALAPFOGALMAK Gyógynövény: - Gyógyszerkönyvben szereplő drogok nyersanyaga, - gyógyításra, ill. egészségvédelemre felhasznált növény, - gyógyításra, gyógyszeripari alapanyagok előállítására,

Részletesebben

2014. március 24-27. TÉMA HÉT

2014. március 24-27. TÉMA HÉT 2014. március 24-27. TÉMA HÉT Munkára fel! Más keretek közt a Témahéten! T. 11. évfolyamos tanulók! Az alábbiakban olvashatjátok a témaheti kínálatot. Mit is kell tudni az időbeosztásról? Olvassátok el

Részletesebben

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,

Részletesebben

www.ingyenesmagazin.hu 3

www.ingyenesmagazin.hu 3 www.ingyenesmagazin.hu 3 KERETES HIRDETÉS FELVÉTELE: 70/394 5690 4 www.ingyenesmagazin.hu Hirdetőink 10% kedvezményt kapnak a PRINTEXPRESSZ GRAFIKAI STÚDIÓBAN - Tel.: 42/ 501-269 - WWW.EXPRESSZMEDIA.HU

Részletesebben

Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban

Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban Zárótanulmány a VP/2013/013/0057 azonosítószámú New dimension in social protection towards community based

Részletesebben

xxx József úr Miskolc, 2014. augusztus 23. rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos főosztályvezető részére

xxx József úr Miskolc, 2014. augusztus 23. rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos főosztályvezető részére xxx József úr Miskolc, 2014. augusztus 23. rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos főosztályvezető részére Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály Budapest xxxxx@orfk.police.hu Tárgy:

Részletesebben

Félgömb sütőforma. Termékismertető és receptek

Félgömb sütőforma. Termékismertető és receptek Félgömb sütőforma hu Termékismertető és receptek Tapadásgátló bevonat A sütőforma tapadásgátló bevonattal van ellátva, aminek köszönhetően a kész sütemény könnyen kivehető a formából. További előnye, hogy

Részletesebben

Alapfokú elsősegélynyújtás. www.szegedizoltan.hu

Alapfokú elsősegélynyújtás. www.szegedizoltan.hu Alapfokú elsősegélynyújtás www.szegedizoltan.hu 1997. évi CLIV. törvény 5. (3)e, Mindenkinek kötelessége - a tőle elvárható módon - segítséget nyújtani és a tudomása szerint arra illetékes egészségügyi

Részletesebben

Kedves Szülők! Sok szeretettel és jó kivánságokkal küldjük az első számot!

Kedves Szülők! Sok szeretettel és jó kivánságokkal küldjük az első számot! Kedves Szülők! Rőmer Glória és Vigh Noémi iskolapszichológusok vagyunk. 2017 februárjától szeretnénk kéthavonta egy hírlevél formájában némi segítséget nyújtani Önöknek olyan témákban, mint: szülőként

Részletesebben

- Zsuzsi - - Ramóna -

- Zsuzsi - - Ramóna - Fahéjas-almás zabpehely szelet répával - Zsuzsi - 1 bögre (2,5 dl) zabpehely 3 ek méz vagy xilit 1 tk őrölt fahéj 1 rúd vanília pár csepp vaníliás aroma 1 db nagyobb alma 1 db nagyobb, vagy 2 kisebb sárgarépa

Részletesebben

Mire jó a sütőtök? www.ingyenesmagazin.hu 3

Mire jó a sütőtök? www.ingyenesmagazin.hu 3 Mire jó a sütőtök? A szőlő mellett talán az ősz egyik legfinomabb csemegéje. Ahhoz, hogy igazán édes legyen az íze. állítólag meg kell várni az első talaj menti fagyokat, de manapság már e z sem igaz.

Részletesebben

9 tipp fejfájás ellen

9 tipp fejfájás ellen 9 tipp fejfájás ellen Lüktet a halántékod, és úgy érzed, pillanatokon belül szétrobban a fejed. Azonnal kell val Ki gondolná, hogy az emberek 80%-a szenved időről időre fejfájástól, ráadásul a nők jóval

Részletesebben

Cukimami én idős motiváció:

Cukimami én idős motiváció: Cukimami s én idő ió: c motivá Énidó Kezdjük ott, hogy miért is fontos, az Énidő; Magad miatt, mert kell, hogy érezd; az anyasággal nem veszítetted el a nőiességedet, azt, hogy egy önálló és utánozhatatlanul

Részletesebben

Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés

Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés HÉTFŐ HOLD A folyékony elemekre hat, és azt várja, hogy a vasárnapi gondolatokat átgondoljuk és nyugodtan megfontoljuk. Ilyen nyugodt és harmonikus

Részletesebben

A boldog felhasználó

A boldog felhasználó A boldog felhasználó Ingyenes e-book, a Felhasználó Update csapattól Írta: Vidi Rita Mi a különbség a begyakorolt, monoton, örökké félelmetesnek tűnő felhasználás, és a tudás alapú, céltudatos, örömfelhasználás

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

GÖNCÖL SZELLEMTUDOMÁNYI SZABADEGYETEM 2014/ TAVASZ - ÓRAREND

GÖNCÖL SZELLEMTUDOMÁNYI SZABADEGYETEM 2014/ TAVASZ - ÓRAREND 02.10. 02.11. 02.12. 02.13. 02.15. TANÉVNYITÓ JÓGA -HALADÓ 15.00 16.20 -II.-III A hermetikus asztrológia 2. Az energiák funkciójuk szerinti elhelyezkedése - légzőgyakorlatok A test csatornái - légzőgyakorlatok

Részletesebben

Csoportos, és egyéni foglalkozás keretében: fiatalkorú bűnelkövetők élettervezésének a vizsgálata családpedagógiai szempontból.

Csoportos, és egyéni foglalkozás keretében: fiatalkorú bűnelkövetők élettervezésének a vizsgálata családpedagógiai szempontból. Csoportos, és egyéni foglalkozás keretében: fiatalkorú bűnelkövetők élettervezésének a vizsgálata családpedagógiai szempontból. Őszinte örömmel töltött el, amikor felkérést kaptam a címen megjelölt témában.

Részletesebben

Gránátalma - a világ egyik legegészségesebb gyümölcse

Gránátalma - a világ egyik legegészségesebb gyümölcse Ezért érdemes gránátalmát fogyasztani! 1. Tele van fontos tápanyagokkal A kemény héj alatt több száz mag rejlik a gránátalmában. Ezek tele vannak hasznos tápanyagokkal. Sok benne a C- és K-vitamin, valamint

Részletesebben

S ü t i k s ü t é s n é l k ü l

S ü t i k s ü t é s n é l k ü l 1. Kekszes krémes 1 cs. kocka alakú háztartási keksz, 1,5 cs. vaniliás pudingpor, 2 db tojás, 7 evıkanál cukor, 1 evıkanál liszt, 12.5 dkg margarine, 7,5 dl tej, fél csomag zselatin S ü t i k s ü t é s

Részletesebben

A betegek tanítvánnyá tétele

A betegek tanítvánnyá tétele január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá

Részletesebben

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN A Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (TÁRKI) 1993 végén, a Népjóléti Minisztérium megbízásából végzett kutatásainak

Részletesebben

HANGERŐ, ÍRÁS, TESTTARTÁS, TÉRHASZNÁLAT, JELNYELV

HANGERŐ, ÍRÁS, TESTTARTÁS, TÉRHASZNÁLAT, JELNYELV ALAPÉRZELMEK MIMIKÁVAL: Mennyire ismered a nem verbális jeleket? (teszt) Tárgyalás, beszélgetés közben érdemes ezekre a jelekre is figyelnünk. Végezzétek el a tesztet, és értékeljétek ki az eredményt!

Részletesebben

I. EXPOZÍCIÓS PROGRAMOK FÉLAUTOMATA PROGRAMOK...

I. EXPOZÍCIÓS PROGRAMOK FÉLAUTOMATA PROGRAMOK... Haladó Tanfolyam Tartalomjegyzék I. EXPOZÍCIÓS PROGRAMOK FÉLAUTOMATA PROGRAMOK... 3 1. BEVEZETŐ AZ EXPOZÍCIÓS PROGRAMOKBA... 3 1. ISO érzékenység... 5 2. WB Fehér egyensúly beállítása... 9 3. Fénymérési

Részletesebben

Kérdőív a dohányzásról való leszokáshoz.

Kérdőív a dohányzásról való leszokáshoz. Kérdőív a dohányzásról való leszokáshoz. Kérem, alaposan fontolja meg válaszait, hiszen a kérdőív kiértékelése további segítséget nyújthat a sikeres leszokáshoz. A kérdőívet nem szükséges egyszerre kitölteni.

Részletesebben

Manuka, a csodaméz Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Manuka, a csodaméz Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( A manuka méz az új-zélandi manukafák nektárjából származik. Egészségügyi szakértők szerint magasabb tápanyag tartalommal rendelkezik, mint a hagyományos nyers mézek. Különösen erőteljes antibakteriális

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

Díjnyertes. A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken. kezelt gyerekek kedvencei. Leukémiás Gyermekekért. A l a p í t v á n y

Díjnyertes. A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken. kezelt gyerekek kedvencei. Leukémiás Gyermekekért. A l a p í t v á n y Díjnyertes Muffin receptek A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken kezelt gyerekek kedvencei Leukémiás Gyermekekért A l a p í t v á n y Tudjuk, mi kell egy mosolyhoz. Kedves Sütögető Barátunk!

Részletesebben

Egyebek (A világ működése - Ember)

Egyebek (A világ működése - Ember) Tartalom Néhány dolog az emberről, melyek más témákba nem fértek bele. Az emberi szépség: jellemzői, külsőnk és belsőnk kapcsolata és a szépség hatalma. Az emberi faj rugalmassága. Megjegyzés Viszonylag

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Revicet 10 mg préselt szopogató tabletta cetirizin-dihidroklorid

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Revicet 10 mg préselt szopogató tabletta cetirizin-dihidroklorid Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Revicet 10 mg préselt szopogató tabletta cetirizin-dihidroklorid Mielőtt elkezdi szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót,

Részletesebben

DR. IMMUN Egészségportál

DR. IMMUN Egészségportál A cukorbetegség A cukorbetegség - diabetes mellitus A cukorbetegség élethossziglan tartó, jelen tudásunk szerint nem gyógyítható betegség, amelyben a szervezet nem tudja a táplálékból nyert szõlõcukrot

Részletesebben

SÁNDOR IMRE DÍJ OMA MELLÉKLET OCTOBER 6, 2014

SÁNDOR IMRE DÍJ OMA MELLÉKLET OCTOBER 6, 2014 SÁNDOR IMRE DÍJ OMA MELLÉKLET OCTOBER 6, 2014 MELLÉKLET KÖZLEMÉNYEK Lezárult a Nagy Elsősegély Teszt Van még fejlődnivaló az elsősegélynyújtás terén Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány a Nagy Elsősegély

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

VITAMINOK- EGÉSZSÉGÜNK JÓ BARÁTAI. Prim. mag. Branislava BeloviÊ, dr. med.

VITAMINOK- EGÉSZSÉGÜNK JÓ BARÁTAI. Prim. mag. Branislava BeloviÊ, dr. med. VITAMINOK- EGÉSZSÉGÜNK JÓ BARÁTAI Prim. mag. Branislava BeloviÊ, dr. med. 2 BIZTŐSÍTSUNK MAGUNKNAK ELEGENDO MENNYISÉGŰ VITAMINT! HOGYAN? VÁLTOZATOS ÉTREND SEGÍTSÉGÉVEL! A TÁPLÁLKOZÁS PIRAMIS MINDEN EGYES

Részletesebben

KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL

KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL Németh Ágnes: KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL Minden asztrológus legnehezebb feladatának tekinti ellenőrizni, hogy a kapott születési adatok precízek-e. Ehhez gondolom mindegyikünknek meg van

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM!

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! A következő kérdőív azt méri fel, hogy mennyire tudsz másoknak nemet mondani, mennyire vagy képes kiállni a neked fontosnak tartott dolgok mellett akkor is, ha ez éppen mások

Részletesebben

A só- és színterápiáról röviden

A só- és színterápiáról röviden A só- és színterápiáról röviden A sóterápia Az ember arany nélkül tud élni, de só nélkül nem. - Cassiodorus 1 Történelem A terápia kezdete a sóbányákban és sóbarlangokban dolgozó emberektıl eredeztethetı,

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

Legénytoll a láthatáron II.

Legénytoll a láthatáron II. DIÓSI PÁL Legénytoll a láthatáron II. A fiatalok helyzetérõl, problémáiról Feladatunkat szûkösen értelmeznénk, ha megkerülnénk annak vizsgálatát, hogy a megkérdezettek milyennek látják generációjuk körülményeit.

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Euphrasia egyadagos szemcsepp Euphrasia egyadagos szemcsepp Mielőtt elkezdené

Részletesebben

GÖNCÖL SZELLEMTUDOMÁNYI SZABADEGYETEM 2012/ TAVASZ - ÓRAREND

GÖNCÖL SZELLEMTUDOMÁNYI SZABADEGYETEM 2012/ TAVASZ - ÓRAREND 02.06. 02.07. 02.08. 02.09. 02.11. -II.-III. A hermetikus asztrológia 2. Az energiák funkciójuk szerinti elhelyezkedése - légzőgyakorlatok A test csatornái - légzőgyakorlatok - a 7 világhoz tartozó 02.13.

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

Lekvár és Szörp R eceptek. Az otthon az a hely, ahol otthon érzem magam.

Lekvár és Szörp R eceptek. Az otthon az a hely, ahol otthon érzem magam. Lekvár és Szörp R eceptek Az otthon az a hely, ahol otthon érzem magam. 1 kg kezeletlen héjú narancs 2-3 ág menta 1 kg Koronás Szirupcukor 3/4 liter víz A mentát nem csak fűszernövényként lehet használni,

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

A Bika, ha egy pohár borra szomjazik, két üveggel vesz, tehát nekünk

A Bika, ha egy pohár borra szomjazik, két üveggel vesz, tehát nekünk There are no translations available. Avagy mit mondanak a csillagok, kivel italozzunk... Kos (03. 21. - 04. 20.) Szeret és tud is sokat inni. Ám vigyázat: célja a mielőbbi berúgás! Megállításával vagy

Részletesebben

A csodatevő Kvargezit

A csodatevő Kvargezit A csodatevő Kvargezit Krónikus migrén, izomfájdalom, depresszió? Nem kell együtt élni vele. A Kvargezit étrend-kiegészítő készítmény segít érrendszerünk karbantartásában, így az orvos is ritkábban lát

Részletesebben

Klasszikus vajkrém. Készítése: Vaj és porcukor keveréke, akár ízesíthetjük is. Előnye:

Klasszikus vajkrém. Készítése: Vaj és porcukor keveréke, akár ízesíthetjük is. Előnye: A tortázást a piskóta után a vajkrémek határozzák meg. Mostanra már jó pár próbán túl vagyok, bátran állítom, hogy bármikor készítek már főzött krémet is. A klasszikus vajkrém nagyon vajas én nem szeretem,

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. március 25-én megtartott üléséről Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Méhnyakszűrés: A kolposzkópiás vizsgálat. Frissített útmutató

Méhnyakszűrés: A kolposzkópiás vizsgálat. Frissített útmutató Méhnyakszűrés: A kolposzkópiás vizsgálat Frissített útmutató Page 2 Miért kell a kolposzkópia klinikára mennem? További vizsgálatra van szükség, mivel a méhnyakszűrés a méhnyakon sejtelváltozásokat mutatott.

Részletesebben

1. Figuactiv Levesek és Shake-ek

1. Figuactiv Levesek és Shake-ek 1. Figuactiv Levesek és Shake-ek Ajánlott napi fogyasztás: A diéta program során a kívánt eredmény elérése érdekében a napi 3 fő étkezésünk közül kettőt Figuactiv Levesre és/vagy Shake-re kell cserélnünk.

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

1956 semmit nem jelent, hiszen nem is éltem még akkor...

1956 semmit nem jelent, hiszen nem is éltem még akkor... 1 1956 semmit nem jelent, hiszen nem is éltem még akkor... Örkény Antal Előadásomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy 1956 emlékének és mai megünneplésének van-e jelentősége a fiatal generáció számára.

Részletesebben

Nyilvános Értékelő Jelentés. Alleopti Komfort. 20 mg/ml oldatos szemcsepp egyadagos tartályban. (nátrium-kromoglikát)

Nyilvános Értékelő Jelentés. Alleopti Komfort. 20 mg/ml oldatos szemcsepp egyadagos tartályban. (nátrium-kromoglikát) Nyilvános Értékelő Jelentés Gyógyszernév: (nátrium-kromoglikát) Nemzeti eljárás A forgalomba hozatali engedély jogosultja: Sanofi-aventis Zrt. Kelt: 2014. november 11. TARTALOM NEM EGÉSZSÉGÜGYI SZAKEMBEREKNEK

Részletesebben

ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV

ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV Kedves páciensem, kérem, válaszoljon részletesen minden kérdésre, mielőtt a tanácsadást elkezdenénk. Eljövetelének motivációja: barátok, ismerősök ajánlása önálló kezdeményezés

Részletesebben

B17 vitamin rák ellen

B17 vitamin rák ellen B17 vitamin rák ellen B17 vitamin rák ellen A B-17 vitamin (Laetrile, Amigdalina) alternatív rákgyógyszer, injekció és tabletta a rákos sejtek csökkentésére, megszüntetésére, valamint szaporodásuk megállítására

Részletesebben

Műhiba kommunikációt, avagy ha gáncsot vetnek, nem muszáj elesni

Műhiba kommunikációt, avagy ha gáncsot vetnek, nem muszáj elesni Műhiba kommunikációt, avagy ha gáncsot vetnek, nem muszáj elesni A Magyar Kórházszövetség XX. Kongresszusának szakmai programjában olvastam, hogy a kommunikáció kérdése igaz sajnálatosan még csak szekció

Részletesebben

Tanulási kisokos szülőknek

Tanulási kisokos szülőknek Tanulási kisokos szülőknek Hogyan oldd meg gyermeked tanulási nehézségeit? Nagy Erika, 2015 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján

Részletesebben

http://www.koznev.hu/cikk/%e2%80%9eameddig-telik-tolem--teszem-adolgomat%e2%80%9d---beszelgetes-a-80-eves-ferge-zsuzsaval

http://www.koznev.hu/cikk/%e2%80%9eameddig-telik-tolem--teszem-adolgomat%e2%80%9d---beszelgetes-a-80-eves-ferge-zsuzsaval http://www.koznev.hu/cikk/%e2%80%9eameddig-telik-tolem--teszem-adolgomat%e2%80%9d---beszelgetes-a-80-eves-ferge-zsuzsaval Köznevelés, 2011. junius 17. Interjú Ameddig telik tőlem, teszem a dolgomat - Beszélgetés

Részletesebben

Tisztelt Cím! Mindenekelőtt fontosnak tartjuk leszögezni, hogy jelen levelünk teljes mértékig saját elhatározásunk alapján, mindannyiunk teljes egyetértésével, mindenféle külső ráhatás nélkül, pusztán

Részletesebben