KÖZÉPKOR A GREGORIÁN ÉNEK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖZÉPKOR A GREGORIÁN ÉNEK"

Átírás

1 KÖZÉPKOR A GREGORIÁN ÉNEK A Római Birodalom utolsó századaiban létrejövő keresztény egyházak, és liturgiájuk új világszemlélet, új gazdasági-társadalmi közeg, és új kultúra létrejövetelében játszottak nagy szerepet. Az újonnan létrejövő Európai politikai rend, a feudalizmus, a román, majd a gótikus kultúra adott otthont a kereszténységre épülő gondolkodásmódnak. E közegben jött létre a gregorián ének, mely tulajdonképpen maga a katolikus egyház liturgiája. Hosszú, évszázados fejlődést foglalunk össze e szóval röviden, melynek virágkorát a IX-XII. századra tehetjük. A gregorián ének a római egyháznak a legrégebbi énekkönyveiben található hivatalos, egyszólamú, latin nyelvű, liturgikus, kíséret nélküli ( a capella ) énekrepertoárja. A dallamok lépcsőzetesen, kis hangközlépésekben mozognak, és az emberi hang legtermészetesebb dallamosságában gyökerezik. A szillabikus ( egy szótagra egy hang ) és a melizmatikus ( egy szótagra több, díszített hang) szakaszok egyensúlyban követik egymást. A gregorián ének forrásaként elsősorban az óhéber zsidó liturgikus énekeket, a zsoltárokat említhetjük, de egyéb ázsiai és észak-afrikaihagyományok is hatottak, sőt a földközitengeri népek népzenéje is fontos előzmény. A zsoltáréneklésből az antifonális és a responzorikus előadási gyakorlatot vették át. Antifona: két kórus váltakozó éneke ( felel, válaszol, azaz: kórus és ellenkórus váltakozása ) Responzorium: szólóének és kórus váltakozása. A szóló részeket rendszerint az zeneileg képzettebb énekesek énekelték, lehetett kis kar is. Az elnevezés I. Nagy Szent Gergely pápára utal ( Gregorius ). A legenda szerint maga a szentlélek sugalmazta a pápának, galamb képében a dallamokat. Mindenesetre, sokáig úgy tartották, hogy az ő uralkodása alatt rendszerezték az egyházi dallamokat. A modern tudomány nem szereti a legendákat Gergelyét is rég megcáfolta már. Abban ma minden komoly kutató egyetért, hogy Gergely a zenével nem tehetett semmi érdemlegest. Ekkoriban ugyanis nem ismertek semmilyen módszert a dallamok leírására. Nyilvánvalónak látszik tehát, hogy utólag a legnagyobb tekintélyű pápának igyekeztek tulajdonítani az egyházi muzsika rendjét is. A valóságban a rendszerezés hatalmas munkája feltehetően Gergely előtt megindult, s jóval utána jutott el, ha nem is a befejezésig, de egy nyugalmi állapotig. A dallamanyag egészen a 15. századig gyarapodott E gyarapodásban nagy szerepet játszott a Schola Cantorum ( Énekesek Iskolája ). E testület - főleg a zenei írás megjelenése előtt- a dallamokat, az éneklés módját tradíciójában megőrizte, és terjesztette Európában. A közvetlen terjesztésben Nursiai Benedek ( meghalt 548 ) szerzetesrendje, a bencések jártak elől A gregorián ének története összefügg az istentiszteletek szertartásainak, a liturgiának kialakulásával, fejlődésével. Egész menetét részletekig rögzítik az előírások. A római liturgia szövegének nagy része a bibliából származik ( próza ), ezért a zene is ütem nélküli, beszédszerű ( parlando ). Két nagy részre oszlik: a papi zsolozsma énekei, Officium ( Antiphonale Romanum ) A mise énekei ( Graduale Romanum )

2 AZ OFFICIUM Az egyház nyilvános, közös, hivatalos imádsága. Az officium, vagy zsolozsma nem más, mint a szerzetesek számára előírt napi köteles szolgálat. Ez ún. hórákból áll. Azaz, a nap bizonyos szakaszaiban elmondandó / eléneklendő / könyörgésekből, imákból, zsoltárszakaszokból. A rendszer lényegében már a bencés szerzetesrendet alapító Nursiai Benedek híres kolostori regulájában világosan előttünk áll. A kb. 3 óránként egymást követő hórák alapja a 150 bibliai zsoltár szövegének éneklése egy hét leforgása alatt. Az énekes initiummal kezdi, azaz felfelé lépegető hangokkal ( dó-ré-mi, vagy szó-lá-dó formulával. A zsoltár előtt dallamos antifonát énekelnek, amit a zsoltár végén megismételnek. Ugyancsak az officium anyagához tartoznak a himnuszok. Ennek szövege verses. Műfaját Ambrus püspök honosította meg. E milánói szokást vette át a központosító Róma. A zsolozsmák és szerkezetük ( a bencés regula napi rendje ) 1. Matutinum ( éjjeli zsolozsma, Vigilia ) 0-2 óráig 2. Laudes ( hajnali ima ) 5 órakor 3. Prima ( első imaóra ) 6 órakor 4. Tertia ( harmadik imaóra ) 9 órakor 5. Sexta ( hatodik imaóra ) 11 órakor 6. Nona ( kilencedik imaóra ) 15 órakor 7. Vesperae ( vecsernye ) 18 órakor 8. Completorium ( esti ima ) 19 órakor 3 nocturnus: 3 3 zsoltárral és antifonával 3 olvasmány responsoriummal, Te Deum 5 zsoltár antifonákkal, olvasmány, Benedictus 3 zsoltár antifonával, olvasmány 3 zsoltár antifonával, olvasmány 3 zsoltár antifonával, olvasmány 3 zsoltár antifonával, olvasmány 5 zsoltár antifonával, olvasmány, Magnificat 3 zsoltár antifonával, olvasmány, Nunc dimittis

3 A MISE Az istentisztelet liturgikus énekei két csoportra oszthatók. Vannak ún. állandó részek, amelyeknek szövege egész évben azonos /a dallamuk nem feltétlenül/. E mellett vannak változó részek, ezek az adott naphoz, ünnephez kötődő szövegek A mise részei Állandó részek Változó részek HITTANULÓK MISÉJE, IGEISTENTISZTELET Asperges ( keresztvíz hintés ) Körmenet Introitus ( kezdő ének, a nap gondolatvilága ) Lépcsőima, bűnbánati imádság KYRIE ( Uram irgalmazz ) GLORIA ( Dicsőség ) Collecta I. oratio ( könyörgés ) SZ Olvasmány ( szentlecke ) SZ Olvasmányközi énekek: GRADUALE TRACTUS ALLELUJA Evangélium SZ Homilia ( ige magyarázat, SZÖVEG ) SZ CREDO ( Hiszek ) hitvallás Egyetemes könyörgések ( kérünk téged hallgass meg minket ) HÍVŐK MISÉJE, ÁLDOZATI LITURGIA Offertórium ( az adományok gyűjtése alatt ) Superoblata ( II. oratio ) SZ Prefacio ( hálaadó ének ) SZ SANCTUS ( Szent vagy ) BENEDICTUS ( Áldott ) Misekánon SZ PATER NOSTER ( Mi Atyánk.. ) SZ AGNUS DEI ( Isten Bárány ) Ita missa est ( elbocsátás ) SZ= szóló részek Communio ( áldozási ének ) Postcommunio ( III. oratio ) áldozás utáni könyörgés

4 A zeneszerzők figyelme az állandó miserészek felé fordult, hiszen nem egyetlen napra voltak rögzítve, s egy betanulással többször is felhasználhatók voltak. Ezek a középkor folyamán egyre inkább kiszakadtak a mise folyamatából, és önálló darabokká lettek. A későbbi korokban a vastagon szedett Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus, Benedictus, Agnus Dei részek önálló zenei műfajjá váltak a MISÉBEN. A II. Vatikáni zsinaton, 1963-ban fogadták el az anyanyelv korlátozott használatát a latin nyelv helyett. Innentől kezdve a mise tételeit anyanyelven énekelhetik a templomokban, és zenésíthetik meg a zeneszerzők. Gregorián műfajok Recitatív műfajok: A zene teljes alárendelése a szövegnek. A dallamnak nincs önálló jelentése, szépsége. Feladata, hogy a szöveget hordozza. PL: 1. Olvasó tónusok: a Bibliát, vagy az egyházatyák írásait hirdetik a közösségnek 2. Ima tónusok: kötött szövegű könyörgések, áldások, szentelések. Pl: orátio, Pater noster, állandó mise részek 3. Zsoltár tónusok. Pl: zsolozsmában Melodikus műfajok: Dallammal rendelkező, szillabikus énekek. PL: 1. Zsolozsma antifonák: a zsolozsmában a zsoltárok között. 2. Mise antifonák: Introitus, Communio 3. Önálló antifonák 4. Himnusz ( 380 körül Ambrus milánói püspök vezette be. 20 himnusza maradt ránk ) Melizmatikus műfajok: Díszítésben bővelkedő, ékítéses, hajlításos dallamok. PL: 1. Tractus ( folyamatos, díszítményes, zsoltárének ) 2. Graduale 3. Alleluja ( Dicsőítsétek Jahvét )

5 Hogy könnyült szívvel csoda tetteidnek zenghessék hírét szabadult szolgáid, oldd meg, Szent János, kötelét a bűntől szennyes ajaknak. Pauli Diaconi Hymnus In Nativitate S. Ioannis Baptistae, Sík Sándor fordítása

6 Trubadúrok és trouverek A barbár népeknek magukkal hozott sajátos népi zenei műveltségük volt. Énekmondóik hangszerek kíséretével gyakran adtak elő hősi és szerelmi dalokat, krónikás énekeket. Híres énekmondóik voltak a germánoknak és a keltáknak. /kelta bárdok/ A hűbéri társadalom francia földön épül ki legkorábban. A templomok és a kolostorok mellett már más központjai is vannak a zenének: királyi udvarok, főúri várak, kastélyok. Az egyszólamú nemzeti nyelvű világi zene első nagy kiterjedését a trubadúrok és trouverek művészete jelenti. A trubadúr költészet Dél-Franciaországban /Provance/ születik meg és virágzik a XII. században. A XIII. század elején az albigens eretnekek ellen vezetett háborúk feldúlják ezt a területet, így ez a művészet Észak-Franciaországba költözik át. Itt trouvereknek nevezik őket. A trubadúr kifejezés a francia kitalálni szóból ered. E művészet művelői lovagok voltak, középnemesi rangban, de voltak főúri, sőt királyi művelői is. A trubadúr általában nem saját maga adta elő szerzeményeit. Erre a célra jongleurt alkalmazott. Feladatai közé tartozott a dalok előadása, hangszerkísérettel való ellátása. E művészet kialakulásához jelentősen hozzájárultak a keresztes hadjáratok. Értékes inspirációt kaphattak a dalköltők a népi muzsikából is. Szép számú dallamemlék maradt ránk. /több mint 1500 dallam/a szövegek főleg szerelmes tárgyúak, vagy hősi tetteket beszélnek el, baráti érzéseket énekelnek meg. A dalok formavilága is változatos: refrénes rondo, dalfüzér, kétszakaszos dalforma, egyéb táncformák. Hangnemében többnyire modális. Híres trubadúrok voltak: Rainbaud de Vaqueiras /Kalenda Maya/ Pierre Vidal /Imre magyar király udvarában is szolgált/ Oroszlánszívű Richard angol király Moniot d Arras Minnesang és Meistergesang A trubadúrok és trouverek művészete több irányban sugárzott ki Franciaországból. Német követői a minnesengerek voltak. A dalok középpontjában a szerelem áll. A minnesenger lovag volt. Egymaga írta és adta elő dalait, sőt énekét is maga kísérte hárfán vagy fidulán. A dallamok egyszerűek, táncos lejtésűek, a dúr és moll, valamint az ötfokúság kereteiben mozognak. Legfontosabb formája az ún. bar forma. (AAB) Híres minnesengerek volt: Walter von der Vogelweide. A XIV. század végén a német ipar és kereskedelem virágzásnak indult. A városok megerősödtek. Ilyen körülmények között alakult ki, fejlődött a meistergesang /mesterdal/polgári művészete. Művelői városi lakosok, iparosok. Első iskolájukat Mainz városában alapították. Ezen iskolák a céhek mintájára működtek. Működését szigorú szabályok irányították. A mester cím eléréséhez a különböző fokozatok egész sorát kellett a jelöltnek végigjárnia. Nagyon sok volt a megkötöttség, és ez nem tett jót ennek a művészetnek. A dallamok javarészt nélkülözik a természetes őszinte hangot. Kiváló képviselője: Hans Sachs nürnbergi csizmadia.

7 A KÖZÉPKORI TÖBBSZÓLAMÚSÁG Az Európai műzenei többszólamúság kialakításában és fejlődésében nagy szerepet játszott a népi többszólamúság. Kezdetei a VII. századra esnek. A templomokban és kolostorokban megjelenik az orgona. Kipróbálható, hogyan cseng össze két szólam. innen kapta nevét a többszólamúság első jelentős formája az orgánum. Ennek a IX-XII. században különféle módjai, stílusai alakultak ki. 1. Paralel /párhuzamos/ orgánum IX-X. század A gregorián alapdallamot a másik szólam kvint, kvart párhuzamokkal kíséri. A szólamokat oktávokkal is megerősítették, így 3-4 szólamú szerkezetek is létrejöhettek. 2. Szabad orgánum XI. század Az alapdallam az alsó szólamban jelenik meg. A felső szólam mozgása lehet párhuzamos, vagy ellenmozgás. Együtthangzó hangközök: prím, kvart, kvint, oktáv, undecima. 3. Melizmatikus orgánum XII. század A gregorián alapdallam hosszú kottaértékekre elnyújtva szólal meg az alsó szólamban. Felül egy mozgalmas, díszített szólam hangzik fel. Cantus firmus: alapdallam, meghatározott dallam. Az a már meglévő dallam, melyhez a zeneszerzők a többi szólamot megírják Az angliai többszólamúság Legfontosabb formái: Gymel népi eredetű, az alapdallamot alsó, vagy felső terccel kísérik, néhol ellenmozgás is előfordulhat. Fauxbourdon /álbasszus/ háromszólamú szerkezet, szext-akkordok sorozata, elnevezése arra utal, hogy a legalsó szólam nem az igazi basszusa a megszólaló műnek. A többszólamúság fontos vonása a rögtönzés.

8 A zenei írás fejlődése 1. Hangsúly-jelek a 4. században jelennek meg. 2. Neuma intés, jel század. Csupán a hangmagasság emelkedését süllyedését jelző rendszer. Nem jelzi a pontos hangmagasságot, ritmust, dallamot sem. Csak a dallam általános menetét rögzíti. 3. A 10. században megtörténik a neuma mező 2 részre osztása. Arezzoi Guido nevéhez fűződik a négyvonalas rendszer megteremtése. 4. Korál-hagjegyírás 11. század. Római korál-hangjegyírás, gótikus korál-hangjegyírás. Ez már jelöl hangmagasságot, dallamot, de ritmust még nem. 5. Menzurális hagjegyírás. 12. század. A hangok ritmikus értékviszonyát is jelzi. Alapelve a ritmusegységek osztásának elve. /maxima, longa brevis minima, fusa/ Ars antiqua A XI-XII. század táján a többszólamúság területén is megjelenik az írásbeliség, és ez kiszorította a rögtönzést. A legelső tudatosan komponáló mesterek nevét nem ismerjük. Csak iskolákról tudunk, melyek egy-egy kolostor körül szerveződtek. /Pl. compostellai mesterek iskolája/ A többszólamúság első összefoglaló mesterei, a párizsi Notre Dame karmesterei: Leoninus és Perotinus voltak. Leoninus Magister /XII. sz./ művészete lényegében melizmatikus orgánum volt, de eljut a 3 szólamú szerkesztésig is. Műveit a Magnus Liber Organi /Nagy Orgánum Könyv/ tartalmazza. Perotinus Magister /XII_XIII. sz./ Elődjének művészetét fejleszti tovább. Művei között már 4 szólamú darabokat is találunk. Tudatos szerkesztés, tematikus tervszerűség jellemzi. Az Ars Antiqua legfontosabb műfajai: Motet 3 szólamú, a szólamok mindegyikének más-más a ritmusa, a szólamok szövege is különbözik, lehet többnyelvű, sőt az egyházi és világi jelleg is egyszerre található meg benne, a legalsó szólamot sokszor hangszer szólaltatta meg. Conductus verses latin szövegre készült, gregorián alapdallamot nem használ, a szólamok egy ritmusban mozognak, azonos szöveget énekelnek. Ars nova XIV. század A zene történetében is új korszak kezdődik: az Ars Nova, az Új Művészet korszaka. (Elnevezését Philippe de Vitry: Ars Nova c. elméleti munkája után kapta.) E stílusirányzat zenéje elsősorban Franciaországban és Itáliában virágzott. Hollandiától Burgundiáig a híres énekiskolák egész sora (Antwerpen, Brügge, Liege, Cambrai, Dijon stb.) küldte szerte egész Európába neves énekeseit és zeneszerzőit. Egyre több hivatásos és amatőr muzsikus működött Európa-szerte és megbecsült rangot, hírnevet szereztek maguknak. Franciaországban Guillaume Machaut munkásságát kell megemlíteni körül született és 1377-ben halt meg,mint a rheimsi székesegyház kanonoka. Legfontosabb műfaja a motetta volt. V. Károly rhemsi koronázására készült Notre Dame-miséje. Az itáliai zene központja Firenze volt. Dante, Boccaccio és Petrarca világa ez. Legnagyobb alakja Francesco Landini / /, aki a San Lorenzo templom orgonistája volt. Jellegzetes dallamfordulata a Landinoi-szext. A felső szólam a záróhangot mindig a 6. fokról, terc ugrással éri el.

9 A RENESZÁNSZ ZENE A XVI. században Európa-szerte felkelések jelzik a feudális rend válságát. (1356-ban polgári lázadás, vezetője Étienne Marcel, 1381-ben az angol parasztok felkelése, Watt Taylor vezetésével.) Az egyház abszolút hatalma megingott, a művészetek fokozatosan elvilágiasodtak. Az eddigi névtelen zenével szemben már sok zeneszerző nevét ismerjük. A reneszánsz Itáliából indult ki. A renaissance szó francia eredetű, jelentése: újjászületés, az antik görög szépségideál újjászületése. Eredete azonban nem az ókori művészet másolásában, hanem éppen a művészet mondanivalójának megújításában gyökerezik. A kutató tudósok és művészek mindenben az újjászületés útjait keresték. Természetesen nagy érdeklődéssel fordultak az ókori Róma tárgyi, szellemi, művészeti emlékei felé. A középkor elnevezése is ebből az időből való. Érdekes, hogy az ókori Róma virágzásától eltelt nyolckilencszáz évet csak amolyan jelentéktelen közjátéknak, közép állapotnak tekintették. Így keletkezett az V. századtól a XVI. századig tartó időszaknak máig, is használt elnevezése, a középkor. Az új stílus megteremtéséhez fölhasználták az antik örökséget, de nem szolgai, hanem alkotó módon. A középkor vallásos szemlélete után a reneszánsz az ember nagyságát és életörömét hirdetik. Fellendülnek a művészetek és a természettudományok, s elterjed egy új eszmei áramlat, a humanizmus, mely emberközpontúságot jelent. Tehát mindennek a középpontjában maga az ember áll. Valóban csodálatos korszaka volt ez a történelemnek. Az új nyersanyagok fölfedezése, a tengeri hajózás fejlődése, a feltörekvő polgárság, az egyházi és a világi főurak művészetpártolása soha nem látott fejlődést, újjászületést hozott. A művészek között többen egyetemes tudású, sokoldalú személyek ún. polihisztorok voltak. (Pl. Leonardo da Vinci) a legnagyobb festőművészek egyike lázas, nyugtalan kutató és nagyszerű zenész is volt. A szobrászként ismert Michelangelo pedig csodálatos építész, tudományos kísérletező volt egyszemélyben, sőt a kor neves költői között is megállta a helyét. A reneszánsz kort általában három nagy szakaszra bontják: Trecento - a XIV. sz. vége. A megismerés kora Quattrocento - a XV. sz. A valóság realisztikus ábrázolásának kora. Cinquecento - a XVI. sz. A kiteljesedett, érett reneszánsz művészet időszaka. A reneszánsz a kórusművészet aranykora, énekes (vokális) korszak. Az a capella (kíséret nélküli) énekkari szerkesztés máig élő hagyománya ekkor virágzik ki Európában. A XV. században jelenik meg a kórus. Ezek igen kis létszámú együttesek, mindössze 8-12 énekest számlálnak. A közkedvelt kóruséneklés ebben a korban helyet kap a templomban, a színpadon, az utcán, egyszóval mindenütt. Hangszereket is alkalmaztak szólójátékra, vagy énekszólam kísérésére. Sokféle fúvós-, vonós- és billentyűs hangszert ismertek, ez utóbbiak közé tartozott az orgona, mely a barokk zenében kap majd nagy szerepet. A reneszánsz legjellegzetesebb és legkedveltebb hangszere mégis a lant, amelynek szerepe a későbbi századokban házi hangszerré vált zongoráéhoz volt hasonló. A zene terjedésében döntő szerepet játszott az első zenei nyomdák megjelenése. Az eddig csak egyes kéziratos példányokból ismert kompozíciók közkinccsé váltak. A kórusművészet elterjedésével természetesen a többszólamú szerkesztésmód is tovább fejlődött, melynek két főbb típusát különböztetjük meg:

10 Polifónia: A szólamok egyenrangúak, és imitációs rendben követik egymást. imitáció = utánzás: a témát az egyik szólam indítja, a többi időbeli eltolódással, legtöbbször más hangról elindulva utánozza, s a szólamok időbeli eltolódással egymás után lépnek be. A legtisztább imitáció a kánon, ahol minden szólam ugyanazt a dallamot énekli végig időbeli eltolódással. Homofónia A szólamok nem egyenrangúak. Egy magasabb szólam képviseli a fő dallamot, amelyet a többi szólam akkordszerűn alátámaszt. A szólamok együtthangzóak, ritmusuk és szövegük azonos. A mise A reneszánsz zene műfajai A római katolikus és keresztény ortodox egyházak legfontosabb liturgiája a mise. 1. Kyrie = könyörgés (Kyrie eleison - Uram, irgalmazz!) 2. Gloria = Dicsőség 3. Credo = Hiszek 4. Sanctus-Benedictus = Szent vagy, Áldott vagy 5. Agnus Dei = Isten báránya A reneszánsz mise gyakori formája az úgynevezett cantus firmus mise (cantus firmus = meghatározott dallam). Ebben a mű valamennyi tétele egyetlen dallamra épül, amely rendszerint a tenor szólamban, vagy valamennyi szólamban megjelenik. A cantus firmus lehetett gregorián idézet vagy világi dallam is. Az egyik legnépszerűbb ilyen dal a XV. századi francia eredetű L homme armé (ejtsd lomm ármé) chanson, amelyre szinte minden jelentős reneszánsz szerző komponált misét. (pl. Guillaume Dufay, németalföldi zeneszerző.) A motetta Latin nyelvű, vallásos tárgyú szövegre írt, több szólamú kórusmű. Elnevezése a XIII. sz-ból ered, amikor a tenor fölött következő szólamot szöveggel látták el, s ezért motetusként tüntették fel. (mot = szó) A reneszánsz korszakban egyre változatosabb lett a motetta műfaja, s a mise mellett a többszólamú kórusművészet legjelentősebb vallási műformája lett. Zenei szerkesztésében a homofónia és a polifónia érvényesül. A madrigál A szó eredete: mandriale = pásztordal. A reneszánsz világi zene műfaja, az egyszerű strófikus többszólamú énekből alakult ki. Szövege nemzeti nyelvű, s főként a kor szerelmi költészetéből merít. Hangulata játékosan könnyed. A reneszánsz zene mesterei magas színvonalúvá emelték a madrigál műfaját.

11 Szinte minden európai országba eljutott, költészete Itália mellett főként a polgárosodó Angliában virágzott, a XVi. sz. legvégén. NÉMETALFÖLD A németalföldi elnevezés a zenében nem jelent önálló nemzetiséget, hanem egy bizonyos földrajzi területet / Burgundi hercegség, a mai Belgium, Hollandia és Lotharingia/ és egy zenei stílust jelöl. A XV. században itt az ipar és a kereskedelem eddig még nem látott mértékben fejlődött. Az uralkodó hercegek, Jó Fülöp és Merész Károly, fényűző, zenepártoló udvart vezettek. Guilaume Dufay 1400 körül született. Gyermekkorában a cambrai-i katedrális kórusában énekelt. Később Párizsban tanult, majd Itáliába ment. Itt a pápai kórus tagjaként is tevékenykedett. /Capella/ Szívesen látott vendége volt a főúri rezidenciáknak. Élete végén visszatért Cambraiba ben halt meg. Himnuszok, motetták, misék, chansonok teszik ki életművét. Miséinek mind az öt tételében a cantus firmust egy gregorián, vagy világi dallam képezte, melyet a tenor szólamban helyezett el. /tenor mise, ha világi dallam,akkor cantus firmus mise/ Missa L homme arme -Afegyveres ember / Világi darabjai főleg francia nyelvre íródtak. /chanson/ Művészete meghatározó szerepet játszott a tonális gondolkodásmód kialakításában. Jean de Okeghem valószínűleg Dufaynál tanul Cambraiban. Főleg Németalföldön és francia területeken áll szolgálatban. Miséi motettái négyszólamúak, melyekkel egy hatalmas polifonikus művészet messzire előremutató alapjait teremtette meg. Jakob Obrecht Cambraiban, Brüggé-ben, Antwerpenben és Itáliában muzsikál. Zenéje átmenetet képez az okeghemi hagyományok és Josquin stílusa között. Josquin des Prez a XV-XVI. Század fordulójának legnagyobb zeneszerzője. Conde városában született 1450 körül. Párizsban Okeghemnél tanul, később Itáliában találjuk, Milánóban, Ferrarában, végül a pápai kórus tagja Rómában. Hazájába visszatérve a cambrai-i dóm karnagya lesz ben szülővárosában hal meg. A zene Josquin /őt a zenetörténet a keresztnevén tartja számon/ szemében költészet ő a zene első nagy humanistája. Az emberközpontúság életművének igazi alaphangja. Nála a legbonyolultabb szerkesztés is a kifejezés erejét fokozza. Miséi, /Pange Lingua mise/ motettái /Stabat Mater/ már közvetlen előkészítői Lassus és Palestrina művészetének. Világi kompozíciói chansonjai ötletességükkel, szellemességükkel, humorukkal tűnnek ki. Művészi magatartása a következőkkel jellemezhető: Mindenről tudni, mindent ismerni és mindennel szabadon rendelkezni a mű érdekében. Ő komoly és lelkes az egyházi műveiben, sikamlós és gáláns, ha chansont ír. Tudatosan komponál másként az udvarnak, másként a templom számára, és másként a népnek. /Kroó György zenetörténész/ Egyaránt jártas a polifóniában és a homofoniában. Luther Márton így írt róla: Josquin a hangok mestere, mert a hangok mindig engedelmesen követték az ő akaratát, míg a többi zenemester inkább azt követi, amit a hangok őneki parancsolnak.

12 Orlandus Lassus /Orlando di Lasso, Roland de Lassus/ Mons városában született 1532-ben. Gyermekkorában itt szülővárosának templomában énekel. Gonzaga szicíliai alkirály szolgálatában Palermóban, majd Milánóban szolgál. Ezután Róma következik: a lateráni bazilikában vállal állást. Bejárja Franciaországot, még Angliába is eljut. Később Antwerpenben telepedik le. Itt jelennek meg nyomtatásban munkái. V. Albert bajor herceg meghívására Münchenben telepedik le. Vezetése alatt az itteni zeneegyüttes Európa legkiválóbb zenei intézményévé vált. /60 énekes 30 hangszeres!/ itt hal meg 1594-ben. Korának valamennyi vokális műfaját művelte. /villanella, német kórusdal, madrigál (Zsoldos szerenád), chanson (Bon jour mon coeur), misék, motetták (Super flumina Babylonis)/ Egyházi műveinek száma kétszerese annak, amit Palestrina írt. Jól ismerte Európa valamennyi stílusát, ezeket szintézisbe hozva sikerült egyéni hangvételt létrehoznia. Mindegyik ország nyelvén komponált. Zenéje nem olyan zárt és egységes stílusú, mint Palestrináé, ezzel szemben színesebb, festőibb, elevenebb csillogású. Több mint 2000 kompozícióját tartjuk számon. Palestrina Giovanni Pierluigi da Palestrina Palestrinában /Praeneste/ született 1532-ben. Gyermekkorában került rómába, mint karénekes a Santa Maria Maggiore templomba. Ezután szülővárosában lesz orgonista és karvezető ben Palestrina püspöke III. Gyula néven pápa lesz. Megbízza Palestrinát a Szent Péter bazilika Capella Giulia-ban működő gyermekkar vezetésével. Énekel a 32 tagból álló sixtusi kápolna énekes kollégiumában is. A későbbi pápa /IV. Pál / megtiltotta, hogy családos emberek a Sixtina tagjai lehessenek. Így kizárták a testületből. A lateráni bazilikában vállal állást. Végül ismét a Szent Péter bazilika Capella Giuliajában találjuk karnagyként, sőt kinevezik a pápai kórus hivatalos zeneszerzőjévé. Ezt a megbízatást haláláig, 1594-ig betöltötte. 93 miséje, 179 motettája mellett számtalan madrigált /Gionetto álnéven/ és orgona művet írt. A tridenti zsinaton néhány túlbuzgó egyházi vezető a többszólamú zene teljes száműzését akarta a templomokból. Palestrina ekkor 3 misét ír felkérésre, és sikerült elérnie, hogy elismerjék a művészi polifonia jogosultságát. /Missa Ppae Marcelli/ Harmonikus, kiegyensúlyozott zenéjére mindenekelőtt a dallam énekszerűsége, dallamossága, szövegérthetősége, a homofon és polifon részek egyensúlya jellemző. Mindig az emberi hang legtermészetesebb tulajdonságait tartja szem előtt. Zenéjében jelen van a gregorián ének szabad hullámzása, az olasz dallamosság kifejező ereje, és a németalföldi elődök koncentrált szerkesztése, mindez tökéletes egyensúlyban. Ezért vált az egyházi zene korok felett álló példájává. Stílusának jellegzetességeit, törvényszerűségeit (szólamvezetés, együtthangzások, konszonanciák-disszonanciák alkalmazása) utóbb szabályokba foglalták, s ezt, mint Palestrina-stílust a mai napig tanítják a felsőfokú zenei intézményekben.

13 Angol reneszánsz Erzsébet uralkodása idején / / jut el a zene a teljes kivirágzáshoz. A királynő alapos műveltséggel rendelkezett, sőt zeneértő és hangszeren /virginálon/ jól játszó uralkodó volt. Az Erzsébet-kor a színház aranykora is volt. (Shakespeare) Az angol madrigál zene első mestere William Byrd 1543-ban született ban bekövetkezett haláláig megmaradt a katolikus hitben, annak ellenére, hogy ez időnként nem kevés nehézséget, zaklatást is jelentett számára. Kortársai szerint "az angol nemzet leghíresebb muzsikusa és orgonistája" volt. Sokoldalú muzsikus volt, aki a latin nyelvű egyházi zene mellett értékes művekkel gazdagította az anglikán templomi muzsikát is. Nem kevésbé jelentős világi énekes zenéje sem, s ugyanezt mondhatjuk hangszeres zenéjéről is. Misekompozíciói szigorúan polifonikus szerkesztésűek, s egyesítik magukban a németalföldi és itáliai stíluselemeket az angol telt hangzás hagyományaival. Motettái is igen jelentősek. Világi énekes zenéjének egy része az itáliai madrigál stílusjegyeit mutató vokális zene, más részük hangszer együttesek (rendszerint violák) által kísért énekes zene. Az ilyen s az ehhez hasonló előadói apparátust kívánó darabokat a szakirodalom Consort-dal néven említi (Consort: közösség, együttes). Tanítványa Thomas Morley / / úgyszólván csak világi zenét írt. John Dowland / / Korának legnagyobb lantművésze volt. Zenetörténeti jelentőségűek szólódalai, /ayre/ melyeket többnyire lant kísér. Ezek a műfaj legkiforrottabb példái.

KÖZÉPKOR A GREGORIÁN ÉNEK

KÖZÉPKOR A GREGORIÁN ÉNEK KÖZÉPKOR A GREGORIÁN ÉNEK A Római Birodalom utolsó századaiban létrejövő keresztény egyházak, és liturgiájuk új világszemlélet, új gazdasági-társadalmi közeg, és új kultúra létrejövetelében játszottak

Részletesebben

A RENESZÁNSZ ZENE újjászületés, antik görög szépségideál újjászületése

A RENESZÁNSZ ZENE újjászületés, antik görög szépségideál újjászületése A RENESZÁNSZ ZENE A XVI. században Európa-szerte felkelések jelzik a feudális rend válságát. (1356-ban polgári lázadás, vezetője Étienne Marcel, 1381-ben az angol parasztok felkelése, Watt Taylor vezetésével.)

Részletesebben

KÖZÉPKOR A GREGORIÁN ÉNEK

KÖZÉPKOR A GREGORIÁN ÉNEK KÖZÉPKOR A GREGORIÁN ÉNEK A Római Birodalom utolsó századaiban létrejövő keresztény egyházak, és liturgiájuk új világszemlélet, új gazdasági-társadalmi közeg, és új kultúra létrejövetelében játszottak

Részletesebben

Zenetörténet dióhéjban A középkori zene

Zenetörténet dióhéjban A középkori zene A gregorián énekek Zenetörténet dióhéjban A középkori zene A gregorián ének a katolikus egyház hivatalos latin nyelvű éneke. Összegyűjtése és lejegyzése Nagy Gergely pápa uralkodása alatt történt. Gergely

Részletesebben

KÖZÉPKOR A GREGORIÁN ÉNEK

KÖZÉPKOR A GREGORIÁN ÉNEK KÖZÉPKOR A GREGORIÁN ÉNEK A Római Birodalom utolsó századaiban létrejövı keresztény egyházak, és liturgiájuk új világszemlélet, új gazdasági-társadalmi közeg, és új kultúra létrejövetelében játszottak

Részletesebben

KÖZÉPKOR A GREGORIÁN ÉNEK

KÖZÉPKOR A GREGORIÁN ÉNEK KÖZÉPKOR A GREGORIÁN ÉNEK A Római Birodalom utolsó századaiban létrejövő keresztény egyházak, és liturgiájuk új világszemlélet, új gazdasági-társadalmi közeg, és új kultúra létrejövetelében játszottak

Részletesebben

Ének-zene segédlet gimnáziumi tanulóknak (Ókor zenéje, középkor, reneszánsz) A kék színnel kiemelt részek alapismeretek, mindenkinek tudni kell!

Ének-zene segédlet gimnáziumi tanulóknak (Ókor zenéje, középkor, reneszánsz) A kék színnel kiemelt részek alapismeretek, mindenkinek tudni kell! Ének-zene segédlet gimnáziumi tanulóknak (Ókor zenéje, középkor, reneszánsz) A kék színnel kiemelt részek alapismeretek, mindenkinek tudni kell! 1 Az ókor zenéje Az ókorban a zene és a költészet szorosan

Részletesebben

A vizsgafeladat ismertetése: Valamely zenetörténeti kor vagy zeneszerző munkásságának rövid ismertetése, összefoglalása

A vizsgafeladat ismertetése: Valamely zenetörténeti kor vagy zeneszerző munkásságának rövid ismertetése, összefoglalása A vizsgafeladat ismertetése: Valamely zenetörténeti kor vagy zeneszerző munkásságának rövid ismertetése, összefoglalása A feladatsor első részében található 1-20-ig számozott vizsgakérdéseket ki kell nyomtatni,

Részletesebben

A KÖZÉPKOR KULTÚRÁJA

A KÖZÉPKOR KULTÚRÁJA A KÖZÉPKOR KULTÚRÁJA GIOTTO di Bondone: Feszület(1290-1300) Santa Maria Novella, Firenze Kezdete: a Római Birodalom bukása (476) Vége: a a nagy földrajzi felfedezések időszaka (konkrét évszámként 1492,

Részletesebben

313: a Római Birodalomban megszűnik a keresztényüldözés;

313: a Római Birodalomban megszűnik a keresztényüldözés; A keresztény egyház szertartásrendjének kialakulása Ószövetségi hagyomány: Páskabárány Újszövetség: Húsvéti Bárány páska-vacsora pontos szertartás Jézus a kovásztalan kenyeret és a harmadik serleg bort

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL 2014 REPRODUKÁLÁS I. ÉNEKLÉS A helyes hangzóformálás - A pontos szövegejtés és ritmus - Az intonációs biztonság - A stílusnak megfelelő, kifejező előadás Huszonnégy

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL REPRODUKÁLÁS I. ÉNEKLÉS A helyes hangzóformálás - A pontos szövegejtés és ritmus - Az intonációs biztonság - A stílusnak megfelelő, kifejező előadás

Részletesebben

Klasszikusok mindenkinek Érettségi segédlet gimnáziumi tanulóknak

Klasszikusok mindenkinek Érettségi segédlet gimnáziumi tanulóknak Dr. Bánhidi Lászlóné Klasszikusok mindenkinek Érettségi segédlet gimnáziumi tanulóknak Szerkesztette: Bánhidi Roland Nyíregyháza, 1998. július 20. TARTALOMJEGYZÉK AZ ÓKOR ZENÉJE... 6 A KÖZÉPKOR ZENÉJE...

Részletesebben

HAJNÓCZY CSABA HANGKULTÚRA. moholy-nagy művészeti egyetem

HAJNÓCZY CSABA HANGKULTÚRA. moholy-nagy művészeti egyetem HAJNÓCZY CSABA HANGKULTÚRA moholy-nagy művészeti egyetem budapest 2011 KÉSZÜLT A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL SZAKMAILAG ELLENŐRIZTE BALI JÁNOS HAJNÓCZY CSABA ISBN 978-963-7164-96-5 TISZTELT HALLGATÓ!

Részletesebben

A MISE MENETE (TÁBLÁZAT) BEVEZETÉS Kezdőének, bevonulás

A MISE MENETE (TÁBLÁZAT) BEVEZETÉS Kezdőének, bevonulás A MISE MENETE (TÁBLÁZAT) BEVEZETÉS Kezdőének, bevonulás Csengő Térdhajtás Oltárcsók Keresztvetés, köszöntés (szándék) Bűnbánat Kyrie Főkönyörgés IGE LITURGIÁJA Olvasmány Zsoltár (Graduale, psalmus responsoricus)

Részletesebben

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja 1. Ön a szakterületén belül felkérést kap egy mű elkészítésére az ókori egyiptomi művészet Mutassa be az egyiptomi művészet korszakait, az építészet, szobrászat és festészet stílusjegyeit, jellegzetességeit!

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

Osztályozóvizsga anyaga Ének-zene tantárgyból. 9. évfolyam

Osztályozóvizsga anyaga Ének-zene tantárgyból. 9. évfolyam Osztályozóvizsga anyaga Ének-zene tantárgyból 9. évfolyam 4-5 mű éneklése tiszta intonációval a következő kategóriák mindegyikéből: gregorián, reneszánsz, barokk, bécsi klasszikus Magyar népzene és történeti

Részletesebben

A kánon művészete. (2011. június 19., 19 óra, Erzsébetvárosi Közösségi Ház) Műsor:

A kánon művészete. (2011. június 19., 19 óra, Erzsébetvárosi Közösségi Ház) Műsor: A kánon művészete a hangversenye (2011. június 19., 19 óra, Erzsébetvárosi Közösségi Ház) Műsor: Mozart: Ave Maria Ismeretlen szerző: Benedicta sit sancta trinitas Ockeghem: Prenez sur moi Bach: Goldberg-variációk

Részletesebben

A román, a gót és a reneszánsz művészet

A román, a gót és a reneszánsz művészet A román, a gót és a reneszánsz művészet Román művészet XI-XIII. sz. közepe Román = rómaias, Rómát utánzó Kialakulása: Franciaország, Németország, Itália Később Európa-szerte elterjed Filozófia, oktatás

Részletesebben

4. Állapítsd meg, melyik helyesírási alapelv érvényesül a következő szavak helyesírásakor:

4. Állapítsd meg, melyik helyesírási alapelv érvényesül a következő szavak helyesírásakor: 1. Milyen szófajúak az alábbi szavak? olvasva szépség hihetetlen forr leírt (szöveg) ott győri rögtön nézelődő hivatkozván 2. Írjad le helyesen az alábbi szavak melléknévképzős származékait! Arany János

Részletesebben

ÉNEK-ZENE. A továbbhaladás feltételei évfolyamonként: 7. évf (hat osztályos) Éneklés

ÉNEK-ZENE. A továbbhaladás feltételei évfolyamonként: 7. évf (hat osztályos) Éneklés ÉNEK-ZENE osztályozó vizsga írásbeli szóbeli időtartam 45 p. 10 p. aránya az értékelésnél 60% 40% A vizsga értékelése jeles (5) 80%-tól jó (4) 60%-tól közepes (3) 45%-tól elégséges(2) javító vizsga írásbeli

Részletesebben

IRODALOM ELSŐ FELADATLAP

IRODALOM ELSŐ FELADATLAP IRODALOM ELSŐ FELADATLAP I.RÉSZ 1. Keressetek minél több szinonimát a TAVASZ szóra. Használd segítségül a Szinonima Szótárt és az Értelmező szótárt az interneten! Kikelet, nyárelő, újjáéledés, megújulás,

Részletesebben

Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás)

Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás) Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás) A vallás Vallásnak tekintünk minden olyan eszmerendszert, amely az emberi és társadalmi élet végső kérdéseire, az élet értelmére és céljára

Részletesebben

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 3. 14:00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 3. 14:00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. november 3. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. november 3. 14:00 I. Dallamdiktálás Zenefelismerés Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 16. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 16. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Ének-zene

Részletesebben

SYLLABUS. I. Intézmény neve Kar Szak. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Zenepedagógia. A tantárgy típusa DF DD DS DC

SYLLABUS. I. Intézmény neve Kar Szak. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Zenepedagógia. A tantárgy típusa DF DD DS DC SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése II. Szemeszter III. Kreditek száma Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Zenepedagógia Zeneelmélet 2 2 - Tantárgy felépítése (heti óraszám)

Részletesebben

5. évfolyam. Mozaik kiadó alapján. 5. évfolyam 1 37. Zenei befogadás Befogadói kompetenciák fejlesztése. Zenei befogadás Zenehallgatás. Össz.

5. évfolyam. Mozaik kiadó alapján. 5. évfolyam 1 37. Zenei befogadás Befogadói kompetenciák fejlesztése. Zenei befogadás Zenehallgatás. Össz. 5. évfolyam Mozaik kiadó alapján A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 5. évfolyam 1 37 Tematikai egység címe Zenei reprodukció Éneklés Zenei reprodukció Generatív (önállóan és/vagy csoportosan

Részletesebben

NÉPZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A) KOMPETENCIÁK

NÉPZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A) KOMPETENCIÁK NÉPZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A népzenész ismeretek ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgy részletes érettségi

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 27. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 27. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET KATEGÓRIA

SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET KATEGÓRIA SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET KATEGÓRIA A versenyzők előre elkészített kártyákat húznak az alábbi feladatokból: LAPRÓLOLVASÁSI KÉSZSÉGET MÉRŐ FELADAT: I. korcsoport Egyszólamú tonális dallam lapról éneklése max.

Részletesebben

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Hittankönyv a középiskolák 10. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó 01. Az egyháztörténelem fogalma A források típusai A történelem segédtudományai

Részletesebben

Az 1967-es (ma is érvényes) római instrukció (MUSICAM SACRAM) kivonata

Az 1967-es (ma is érvényes) római instrukció (MUSICAM SACRAM) kivonata Az 1967-es (ma is érvényes) római instrukció (MUSICAM SACRAM) kivonata A II. vatikáni zsinat liturgikus rendelkezéseinek végrehajtására alakított bizottság 1967-ben bocsátotta ki VI. Pál pápa jóváhagyása

Részletesebben

2 Tiszták, hősök, szentek. Szent Adalbert Szent Asztrik Szent Gellért Szent Mór Boldog Özséb

2 Tiszták, hősök, szentek. Szent Adalbert Szent Asztrik Szent Gellért Szent Mór Boldog Özséb 2 Tiszták, hősök, szentek Szent Adalbert Szent Asztrik Szent Gellért Szent Mór Boldog Özséb 2013 ( 2 ) Adalbert Prága püspöke volt Szent Adalbert emléknapja: április 23. Az államalapítást követő évtizedekben

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 17. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 17. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján.

Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. z Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés

Részletesebben

Mindennapi közös imádságok

Mindennapi közös imádságok Mindennapi közös imádságok A mindennapi istentiszteletek rendje Zsoltározó istentiszteletet bárhol tarthatunk: otthoni magányban, családi körben, munkahelyen, iskolai közösségben, táborokban és természetesen

Részletesebben

8. évfolyam. 8. évfolyam 1 37. Zenei befogadás Befogadói kompetenciák fejlesztése. Zenei befogadás Zenehallgatás. Össz. óraszám:

8. évfolyam. 8. évfolyam 1 37. Zenei befogadás Befogadói kompetenciák fejlesztése. Zenei befogadás Zenehallgatás. Össz. óraszám: 8. évfolyam A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 8. évfolyam 1 37 Tematikai egység címe Zenei reprodukció Éneklés Zenei reprodukció Generatív (önállóan és/vagy csoportosan alkotó), kreatív

Részletesebben

Tiszta intonáció. Játék Év eleji ismétlés Játék a ritmussal (Tk. 5. oldal) Metrumérzék. Ritmusértékek. Kodály Zoltán: Mátrai képek vonatkozó egysége

Tiszta intonáció. Játék Év eleji ismétlés Játék a ritmussal (Tk. 5. oldal) Metrumérzék. Ritmusértékek. Kodály Zoltán: Mátrai képek vonatkozó egysége TANMENETJAVASLAT 6. ÉVFOLYAM ÉVES ÓRASZÁM: 37 Óraszám Óra anyaga Zenehallgatás Készségfejlesztés Tevékenységi formák Kapcsolódások 1. Év eleji ismétlés Szabadon válogatva Éneklési készség fejlesztése Népzenegyűjtés

Részletesebben

Középméretű énekeskönyv

Középméretű énekeskönyv Az egyházi ének tanításához ajánlott énekeskönyvek és kórusgyűjtemények 1./ A Református énekeskönyv Magyarországon, 1948- ban jelent meg. Kiadja a Magyarországi Református Egyház. Több kiadást ért meg.

Részletesebben

Szerkesztette: Vágner Mátyás

Szerkesztette: Vágner Mátyás Szerkesztette: Vágner Mátyás Itáliai a középkorban Itália területei a középkorban sem politikailag, sem kulturálisan nem voltak egységesek. A Német-római Birodalom és az egyház egymással kibékíthetetlen

Részletesebben

TANMENETJAVASLAT 6. ÉVFOLYAM ÉVES ÓRASZÁM:

TANMENETJAVASLAT 6. ÉVFOLYAM ÉVES ÓRASZÁM: TANMENETJAVASLAT 6. ÉVFOLYAM ÉVES ÓRASZÁM: 74 Óraszám Óra anyaga Zenehallgatás Készségfejlesztés Tevékenységi formák Kapcsolódások 1. Év eleji ismétlés Szabadon válogatva Éneklési készség fejlesztése Népzenegyűjtés

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

A ZSOLTÁR-BEOSZTÁS TÖRTÉNETE A RÓMAI LITURGIÁBAN

A ZSOLTÁR-BEOSZTÁS TÖRTÉNETE A RÓMAI LITURGIÁBAN A ZSOLTÁR-BEOSZTÁS TÖRTÉNETE A RÓMAI LITURGIÁBAN A zsolozsma legfontosabb alkotó eleme a zsoltároskönyvnek a hórákra (napi időpontokra) szétosztott éneklése, imádkozása. Ez annyira így van, hogy más könyv

Részletesebben

2.1 A feudális társadalmi és gazdasági rend jellemz i. Követelmények. Középszint A középkori uradalom jellemz vonásai (pl.

2.1 A feudális társadalmi és gazdasági rend jellemz i. Követelmények. Középszint A középkori uradalom jellemz vonásai (pl. 2.1 A feudális társadalmi és gazdasági rend jellemz i A középkori uradalom jellemz vonásai (pl. vár, majorság, jobbágytelek). A mez gazdasági technika fejl désének néhány jellemz mozzanata a X XI. században.

Részletesebben

AZ ÉNEK - ZENE ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

AZ ÉNEK - ZENE ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI AZ ÉNEK - ZENE ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: gyakorlat és szóbeli és írásbeli Emelt szinten: gyakorlat és szóbeli és írásbeli Az ének-zene érettségi vizsga célja

Részletesebben

Börzsöny barokk napok Hangversenyek hegyek között

Börzsöny barokk napok Hangversenyek hegyek között VII. 2010. augusztus 24-27. 7th Börzsöny Baroque Days early music festival for information in English visit: Börzsöny barokk napok Hangversenyek hegyek között VII. Börzsöny barokk napok Köszöntó Idén hetedik

Részletesebben

AZ ANTIKVITÁS IRODALMA 3 A GÖRÖG LÍRA

AZ ANTIKVITÁS IRODALMA 3 A GÖRÖG LÍRA AZ ANTIKVITÁS IRODALMA 3 A GÖRÖG LÍRA TARTALOM A líra jellemzői A lírai művek osztályozása A görög líra Szapphó Anakreón Összefoglalás 1 A líra jellemzői A líra, magyarul költészet, a legszubjektívebb

Részletesebben

A gótika építészetének rendszerezése

A gótika építészetének rendszerezése A gótika építészetének rendszerezése A gótika építészetének tagolása: I.) A gótika mint francia stílus szülőhelyén A) Korai észak-francia katedrális gótika (St. Denis, Sens, Laon, Noyon, Párizs) B) Érett

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. október 25. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. október 25., 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 30 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Ének-zene

Részletesebben

AZ ÓVÓNŐ ZENEI FELKÉSZÜLTSÉGE. Az óvónőnek, tanulmányai befejeztével a következő zenei ismeretekkel

AZ ÓVÓNŐ ZENEI FELKÉSZÜLTSÉGE. Az óvónőnek, tanulmányai befejeztével a következő zenei ismeretekkel AZ ÓVÓNŐ ZENEI FELKÉSZÜLTSÉGE Az óvónőnek, tanulmányai befejeztével a következő zenei ismeretekkel kell rendelkeznie: o biztos kottaolvasási készség hat hangterjedelemben; o abszolút hangok ismerete kis

Részletesebben

SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZ ISMERETEK

SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZ ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZ ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 I. Időtartam: 30 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 7. 14:00. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 7. 14:00. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 007. november 7. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 007. november 7. 14:00 I. Dallamdiktálás Időtartam: 40 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Samuel Scheidt vokális és billentyűs Magnificat-feldolgozásai

Samuel Scheidt vokális és billentyűs Magnificat-feldolgozásai Magyar Egyházzene XX (2012/2013) 331 335 MESTERMŰVEK Varga László Varga László (1970) orgonaművész, egyházzenész 1970-ben Miskolcon született. Miskolcon végezte alapfokú zenei tanulmányait, majd ugyanitt

Részletesebben

Colmar, ferences templom Salzburg, ferences templom (XIII. sz., XV. sz. eleje), alaprajz, hosszmetszet.

Colmar, ferences templom Salzburg, ferences templom (XIII. sz., XV. sz. eleje), alaprajz, hosszmetszet. Firenze, Sta Croce ferences kolostor (1295-1442), alaprajz, templom belső képe. Az Alpoktól északra a háromhajós, hosszú, poligonális apszisú ferences templomtípus vált általánossá. Esetenként a városi

Részletesebben

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 15. 14:00 I. Dallamdiktálás Időtartam: 40 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Veszprém megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal

Részletesebben

ZENEISMERET /Szolfézs, Zeneelmélet, Zenetörténet/

ZENEISMERET /Szolfézs, Zeneelmélet, Zenetörténet/ TANMENET ZENEISMERET /Szolfézs, Zeneelmélet, Zenetörténet/ ALAPFOK A TAGOZAT 5. osztály ÉVES ÓRASZÁM: 74 HETI ÓRASZÁM: 2 Dátum: Halásztelek, 2017. szept. 01.. SZAKTANÁR MUNKAKÖZÖSSÉG VEZETŐ INTÉZMÉNY IGAZGATÓ

Részletesebben

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 010. október 8. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 010. október 8. 14:00 I. Dallamdiktálás Zenefelismerés Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 18. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Zenefelismerés. Időtartam: 20 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 18. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Zenefelismerés. Időtartam: 20 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 18. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 18. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Ének-zene

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0067 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Pratovecchio di Romena Történelmi birtok eladó Toszkánában

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 27. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 27. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 22. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 22. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

A reneszánsz művészet kialakulásának gazdasági és társadalmi feltételei

A reneszánsz művészet kialakulásának gazdasági és társadalmi feltételei A reneszánsz művészet kialakulásának gazdasági és társadalmi feltételei Amikor a XV. században a gazdasági-társadalmi viszonyok megfelelően alakultak, rendkívüli erővel lobbant fel az a szellemi forradalom,

Részletesebben

6. évfolyam. A Mozaik kiadó alapján. 6. évfolyam 1 37. Zenei befogadás Befogadói kompetenciák fejlesztése. Zenei befogadás Zenehallgatás

6. évfolyam. A Mozaik kiadó alapján. 6. évfolyam 1 37. Zenei befogadás Befogadói kompetenciák fejlesztése. Zenei befogadás Zenehallgatás 6. évfolyam A Mozaik kiadó alapján A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 6. évfolyam 1 37 Tematikai egység címe Zenei reprodukció Éneklés Zenei reprodukció Generatív (önállóan és/vagy csoportosan

Részletesebben

54 212 04 0010 54 01 Hangkultúra szak Klasszikus zenész 54 212 04 0010 54 02 Klasszikus zenész(a hangszer Klasszikus zenész

54 212 04 0010 54 01 Hangkultúra szak Klasszikus zenész 54 212 04 0010 54 02 Klasszikus zenész(a hangszer Klasszikus zenész A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A L I E N T O S E R Á F I C O. Baroque Chamber Music from Italy & Spain

A L I E N T O S E R Á F I C O. Baroque Chamber Music from Italy & Spain A L I E N T O S E R Á F I C O Baroque Chamber Music from Italy & Spain 1 Előadók Sonora Hungarica Consort Lachegyi Imre blockflöte Eredics Salamon blockflöte Károly Edit szoprán Patay Péter - kontratenor

Részletesebben

Tömbösített tanmenet 5.o

Tömbösített tanmenet 5.o Tömbösített tanmenet 5.o Ciklus I. (Vizuális) nyelvi kompetencia Alkotó és kifejező képesség. Szociális és állampolgári kompetencia Ismétlés, dalok az alsó tagozatban. Himnusz, Szózat megtanulása Vizuális

Részletesebben

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 009. május 5. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 009. május 5. 14:00 I. Dallamdiktálás Zenefelismerés Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

Cipellő: női cipőféle, kezdetben a kolostori ruházkodáshoz tartozott (olasz)

Cipellő: női cipőféle, kezdetben a kolostori ruházkodáshoz tartozott (olasz) BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY 2007/2008. tanév Országos forduló I. kategória Írásbeli feladatlap versenyző példánya A versenyző tanuló kódszáma:... Elért pontszám: v /66 Üdvözlünk Kedves

Részletesebben

Ars Sacra Fesztivál (Pécs, 2015)

Ars Sacra Fesztivál (Pécs, 2015) Megtalálták az első pécsi székesegyházat? A legújabb régészeti kutatások eredményeiről Buzás Gergely és Tóth Zsolt régészekkel beszélget Heidl György. Helyszín: Magtár Látogatóközpont (konferenciaterem)

Részletesebben

9. évfolyam. Éves óraszám 36 óra. Zenei reprodukció Éneklés

9. évfolyam. Éves óraszám 36 óra. Zenei reprodukció Éneklés 9. évfolyam Éves óraszám 36 óra Tematikai egység/ Zenei reprodukció Éneklés 14 óra A tematikai egység nevelési-fejlesztési A felső tagozatban megismert népzenei és műzenei szemelvények elsajátítása során

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskola KOVÁCS ZSUZSA SZENT VILMA MAGYAR KIRÁLYNÉ LEGENDÁJA. Doktori (PhD) értekezés tézisei

Szegedi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskola KOVÁCS ZSUZSA SZENT VILMA MAGYAR KIRÁLYNÉ LEGENDÁJA. Doktori (PhD) értekezés tézisei Szegedi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskola KOVÁCS ZSUZSA SZENT VILMA MAGYAR KIRÁLYNÉ LEGENDÁJA Doktori (PhD) értekezés tézisei Témavezető: Szörényi László az MTA doktora Bregano 2010 I. A

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek

Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek SZÓKINCSEM füzetek A SZÓKINCSEM füzetek szókincs fejlesztő füzetek A szókincs azt jelenti, hogy hány szót ismerünk és tudunk jól használni Minél több szót ismersz és tudod a jelentésüket, annál nagyobb

Részletesebben

A vizsgafeladat ismertetése: Lapról olvasás, kamaraéneklés, zongora (hangszer) kíséretes éneklés, partitúrajáték

A vizsgafeladat ismertetése: Lapról olvasás, kamaraéneklés, zongora (hangszer) kíséretes éneklés, partitúrajáték Az A) vizsgafeladat megnevezése: Szolfézs - Zenész alapok (szolfézs, zenetörténet) modul, (az adott szakképesítés és a szakmairánynak megfelelő kerettanterv alapján) A vizsgafeladat ismertetése: Lapról

Részletesebben

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A következõ részben az énekverses rendekben használható énekversciklusokat közlünk. Mindegyik ciklus hat-hat énekversbõl áll. Az elsõ hármat az istentisztelet

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

Lajtha László egyházzenei művei

Lajtha László egyházzenei művei DLA doktori értekezés tézisei Ménesi Gergely Lajtha László egyházzenei művei Témavezető: Mohay Miklós Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődés- történeti tudományok besorolású

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 29. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. október 29. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

Történelem 6. osztály - 3. forduló -

Történelem 6. osztály - 3. forduló - MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Óravázlat Összeállította: MILBIK LÁSZLÓ

Óravázlat Összeállította: MILBIK LÁSZLÓ Óravázlat Összeállította: MILBIK LÁSZLÓ Tantárgy: Ének-zene (7. osztály) Témakör: A romantikus zene korszaka Tananyag: Liszt Ferenc: Hajnalozó c. műve 1.Énekes köszönés tábláról; tanár: Jó napot kívánok!

Részletesebben

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó

Részletesebben

Kazettás mennyezetek Ismeretterjesztő kifestő gyermekeknek és szüleiknek Bérczi Szaniszló, Bérczi Zsófia, Bérczi Katalin

Kazettás mennyezetek Ismeretterjesztő kifestő gyermekeknek és szüleiknek Bérczi Szaniszló, Bérczi Zsófia, Bérczi Katalin Kazettás mennyezetek Ismeretterjesztő kifestő gyermekeknek és szüleiknek Bérczi Szaniszló, Bérczi Zsófia, Bérczi Katalin A reformáció sok mindenben az ősi egyszerűséget hozta vissza a kereszténységbe.

Részletesebben

Bükki Művészeti Napok Barokk Fesztivál 2016

Bükki Művészeti Napok Barokk Fesztivál 2016 Bükki Művészeti Napok Barokk Fesztivál 2016 Ebben az évben harmadszor rendeztük meg ezt a fesztivált 2016. június 30. július 3. között, aminek programja kiválóan illeszkedik Egerhez, a szép barokk városhoz

Részletesebben

Reneszánsz renaissance rinascimento újjászületés

Reneszánsz renaissance rinascimento újjászületés Reneszánsz 2. Reneszánsz renaissance rinascimento újjászületés Giorgio Vasari 1511-1574 építész, manierista festő, művészeti író Self-portrait by Giorgio Vasari Toszkána Firenze: reneszánsz művészet kiindulópontja

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... É RETTSÉGI VIZSGA 2006. október 25. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 25. 14:00 I. ZENEFELISMERÉS Időtartam: 0 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

ÉNEK-ZENE ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

ÉNEK-ZENE ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI ÉNEK-ZENE ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga részei Írásbeli vizsga: 120 perc I Zenefelismerés 20 perc II. Zenetörténeti szövegalkotás, Általános zenei alapismeretek, Dallamátírás. 100 perc

Részletesebben

ELSÕ RÉSZ. Vasárnapi és ünnepnapi istentiszteleti rendek

ELSÕ RÉSZ. Vasárnapi és ünnepnapi istentiszteleti rendek ELSÕ RÉSZ Vasárnapi és ünnepnapi istentiszteleti rendek Az istentiszteleti rend felépítése A vasárnapi és ünnepnapi istentiszteletek egyházunkban háromféle énekmóddal történhetnek: a liturgikus, az énekverses

Részletesebben

A gótika regionális sajátosságai. Angol gótika

A gótika regionális sajátosságai. Angol gótika A gótika regionális sajátosságai Angol gótika A gótika építészetének rendszerezése A gótika építészetének tagolása: I.) A gótika mint francia stílus szülőhelyén A) Korai észak-francia katedrális gótika

Részletesebben

LITURGIKUS ÉNEKTÁR zsoltároskönyv

LITURGIKUS ÉNEKTÁR zsoltároskönyv LITURGIKUS ÉNEKTÁR zsoltároskönyv Szerkesztette: Laczó Zoltán Vince 2014 Elszó Az eddig megjelent Liturgikus énektár hittanárok részére cím munkámat, illetve az ehhez tartozó Orgonakönyvet és Zenekari

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 18. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. I. Zenefelismerés. Időtartam: 30 perc OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 18. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. I. Zenefelismerés. Időtartam: 30 perc OKTATÁSI MINISZTÉRIUM ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 18. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA I. Zenefelismerés Időtartam: 0 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Ének-zene középszint írásbeli vizsga

Részletesebben

A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.)

A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) A romanika építészete I. - Gerincvonal (X-XIII. sz.) A Német-Római Császárság építészete (Ism.) A.) A Szász-dinasztia építészete (Ottók kora: 919-1024) 1.) Westweerk

Részletesebben

ITÁLIA. Giotto (~1300)

ITÁLIA. Giotto (~1300) Reneszánsz A XIV-XV. Században Európa szerte megerősödtek a városok polgári rétegei. A gazdasági és társadalmi fejlődés során megerősödött polgárság az egyház befolyását lassanként a kultúra területén

Részletesebben

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA 2014.05.03. 05:22 szerző: Bertalan Melinda Veszprém gazdag zenei kultúráját a kiváló ének-zenei oktatás alapozta meg hangzott el a Veszprémi Történelmi Szalon 11. rendezvényén

Részletesebben

VENDÉGSÉGBEN A FUGA-BAN

VENDÉGSÉGBEN A FUGA-BAN DITTRICHNÉ VAJTAI ZSUZSÁNNA VENDÉGSÉGBEN A FUGA-BAN Puskás Levente szaxofon és Váradi Judit zongora hangversenye magyar zeneszerzők műveiből A két művész több mint egy évtizede játszik együtt. 2015-ben

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 18. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 18. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc OKTATÁSI MINISZTÉRIUM ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 18. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA I. Dallamdiktálás Időtartam: 40 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Ének-zene emelt szint írásbeli vizsga

Részletesebben

Azonosító jel: MŰVÉSZETTÖRTÉNET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 3. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc

Azonosító jel: MŰVÉSZETTÖRTÉNET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 3. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. november 3. MŰVÉSZETTÖRTÉNET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. november 3. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.)

A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) A preromanika építészete (VII-IX. sz.) Ism. I.) Szórványemlékek 0.) Prehisztorikus építészet visszhangja (Dingle: Gallarus Oratórium 6-9. sz.) 1.) Antik formák továbbélése

Részletesebben