KÖZÖSSÉGET GENERÁLÓ BAGOLYTÚRA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖZÖSSÉGET GENERÁLÓ BAGOLYTÚRA"

Átírás

1 KÖZÖSSÉGET GENERÁLÓ BAGOLYTÚRA Az Együtt Nádasdért Egyesület közel két évtizedes tevékenységének, a falu társadalmában, annak kulturális életében betöltött szerepének bemutatása. A Bagolytúra elnevezésű, immár hagyományos, komplex rendezvény fejlődéstörténetének, kialakulásának, s folyamatos fejlesztésének körülményeinek bemutatásával. Egy tizenöt éves történet arról, hogy a Bagolytúra hogyan segíti a kis közösségeket a nagy tenni akarás irányában.

2 EGYÜTT NÁDASDÉRT 1997 ben alakult Alapító cél: a településen élők problémáinak megoldása, szabadidejük hasznos eltöltése, valamint a megszűnt helyi újság felélesztése és újbóli kiadása Mindezek alapja: Lakossági kérdőív közösségfelmérés a 14 év felettiek körében Teleház /emagyarország Pont Foglalkoztatási Információs Pont Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér

3 Az egyesület legelső feladatának tekintette, hogy a megszűnt helyi lapot kiadja. A helyi nyilvánosság felkarolására létrehoztuk a Hétdombi Híreket, amelynek első számát, - a Nádasdi Faluújság jogutódjaként áprilisában adtuk ki. Az elmúlt években nagy változáson ment át újságunk. Míg 2005-ben 10 oldallal, 2007-ben 16 oldallal, 2015-re átlagosan 24 oldalra növekedett újságunk tartalma.

4 HÉTDOMBI HÍREK Helyi, közérdekű információk hordozója Dokumentál Civil nyilvánosság eszköze Saját fotóanyag Hirdetésmentes Önkéntes szerkesztő és terjesztő csapat

5 Rönkhúzás ÉVES RENDEZVÉNYEINK Tojásdobás Húsvéti locsolás Pünkösdi Helytörténeti Vetélkedő

6 Kézi aratás Kapcsolatápolás a z erdélyi Alsósófalvával Szüreti felvonulás

7 Falu-nagytakarítás Falunapok Helyi Termelői Piac

8 BAGOLYTÚRA az I. túra Célja: Kezdeti cél a szórakoztatás volt. Kifejezetten gyerek/családi programnak szántuk. 3 szervező 7 csapatban, 37 fő résztvevő

9 BAGOLYTÚRA Közösségi megmozdulás Akadályverseny Csapatjáték Fizikai állóképesség Szellemi felkészültség A Bagolytúra 15 éves időszaka három etapra bontható A kezdetek 2000-ben 37 fő résztvevő, 3 szervező 2001-ben 70 résztvevő, 3 szervező 2002-ben 100 fő, 3 szervező 2003-ban 120 fő, 3 szervező

10 RÉSZTVEVŐK ÖSSZETÉTELE Közösségek szerint: Családok Barátok Munkaközösségek Civil szerveződések Korosztály szerint: 6 évestől a 75 éves korig

11 II. IDŐSZAK A bagolytúra szellemiségének alappillérei: Sport Természettudományi ismeretek Környezettudatosság/természetvédelem Közösségfejlesztés Kikapcsolódás, szórakozás Feladatok összetétele: Beugró feladat Ügyességi feladatok Tesztek/elméleti feladatok Logikai feladatok

12 A SIKERES BAGOLYCSAPAT ISMÉRVEI Szándék Csapatszellem Tapasztalat Összetartás Logika Teljesítőképesség Helyismeret Megoldó-képesség Sokoldalúság Kreativitás Egységesség Akaraterő Bátorság Leleményesség

13 MEGALAKULT A BAGOLYEGYLET A Bagolytúra túlnőtte önmagát, így a szervezésre megalakult a Bagolyegylet. Feladatai: Egyeztetés a hivatalos szervekkel Útvonal-tervezése Feladatok megalkotása Csapatok toborzása Túra levezetése Állomásvezetés Kiértékelése További segítők szervezése

14 SIKERES BAGOLYEGYLET ISMÉRVEI Szándék Szellemiség fenntartása Tapasztalat Összetartás Titoktartás Logika Helyismeret Megoldó-képesség Sokoldalúság Kreativitás Egységesség Bátorság Leleményesség Felelősségvállalás Megújuló képesség

15 II. IDŐSZAK SZÁMOKBAN fő résztvevő, 19 csapat, 20 szervező fő résztvevő,, 21 csapat, 20 szervező fő résztvevő, 20 szervező az első póló fő résztvevő, 25 csapat, 20 szervező fő résztvevő, 27 csapat, 20 szervező fő résztvevő, 21 csapat, 20 szervező fő résztvevő 25 csapat, 20 szervező

16 III. IDŐSZAK - ÚJRATÖLTÉS fő, 15 csapat fő, 16 csapat fő, 18 csapat fő, 19 csapat augusztus 7. Bagolyegylet mellé több külső szereplő bevonása. Jelen: Közösségépítő szerepe Bagolytúra elterjedése

17 A BAGOLYTÚRA NEM JÖHETNE LÉTRE Önkormányzati támogatás Nevezési díj Támogatások Felajánlások Feladatok elkészítése Póló készítés Díjazás

18

19

20

21

22

23

24 Köszönöm a figyelmet!

25 KÖZÖSSÉG GENERÁLÁS BAGOLYTÚRÁVAL Titkos recept Végy pár, színes cifra feladatot, Keríts hozzá jókora csapatot! Cukrot porozz a csillagokra Rakd gyorsan be a batyudba! A jókedvet gyúrd össze vidám énekkel, Öblíts le pálinkás mézzel! Várj egy kicsit míg megkel a hangulat, S ha nem lőttél elég vadnyulat, vedd elő a batyudat! Bendődet, ha teleraktad, Hullajtsd el a lábnyomodat! A túrából senkit ki ne hagy, Bagolytúra végén így vigadj!

2012. évi programok Állandó tevékenységek: Teleház működtetése, fenntartása Foglalkoztatási Információs Pont működtetése: Újság kiadása

2012. évi programok Állandó tevékenységek: Teleház működtetése, fenntartása Foglalkoztatási Információs Pont működtetése: Újság kiadása 2012. évi programok Állandó tevékenységek: 1. Teleház működtetése, fenntartása: Az egyesület 1999 óta működteti Teleházát, amelyben ingyenes internet hozzáférési lehetőséget biztosít. Ezen kívül irodatechnikai

Részletesebben

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ 2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ február március Időpont Rendezvény megnevezése Szervező Helyszín 2012. február 16. vagy 23. 2012. február 25. Könyvtárhasználat - Nemzetközi energiahatékonysági nap

Részletesebben

Kis létszámú outdoor csapatépítés a Kristály Torony Kalandparkban

Kis létszámú outdoor csapatépítés a Kristály Torony Kalandparkban Kis létszámú outdoor csapatépítés a Kristály Torony Kalandparkban Csapatépítő programunk során a résztvevők, 10 18 fő, biztonságos, szabadtéri körülmények között olyan élményekhez jutnak, amelyben megélhetik

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

Kérdőív kiértékelés az MCS jövőjével kapcsolatban

Kérdőív kiértékelés az MCS jövőjével kapcsolatban Kérdőív kiértékelés az MCS jövőjével kapcsolatban Kitöltők száma: 59, az alábbi cserkészkerületek szerint: Melyik#cserkészkerülethez#tartozol? 9.#kerület 5% 10.# kerület 21% 1.#kerület % 8.#kerület 6.#kerület

Részletesebben

Projektnyitó IKSZT találkozó

Projektnyitó IKSZT találkozó Projektnyitó IKSZT találkozó 2012. október 25. csütörtök 12 óra IFI PONT Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda Eger, Dobó tér 7. I. szakasz Projektnyitó IKSZT találkozó Heves megyében (2012. október)

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

JÁTÉKOSLÉT 2014 KÉRDŐÍV eredmények. 4. rész Játékok POZITÍV hatásai

JÁTÉKOSLÉT 2014 KÉRDŐÍV eredmények. 4. rész Játékok POZITÍV hatásai Eötvös Loránd Tudományegyetem, Társadalomtudományi Kar, Szociológia Doktori Iskola Fromann Richárd JÁTÉKOSLÉT 2014 KÉRDŐÍV eredmények 4. rész Játékok POZITÍV hatásai www.jatekkutatas.hu Interdiszciplináris

Részletesebben

IKSZT Szolgáltatási és Programterv

IKSZT Szolgáltatási és Programterv Helyszín és feltételek biztosítása a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat tájékoztatási pont működtetéséhez 1 1 Falugazdász fogadóóra fogadóóra 2013.01.08 8 Falugazdász fogadóóra fogadóóra 2013.02.05 8 Falugazdász

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

GYŐR BUDAPEST ULTRAMARATON

GYŐR BUDAPEST ULTRAMARATON Verseny neve: Győr-Budapest Ultramaraton Verseny helye, célja, táv: Győr-Budapest 142 km Verseny nevezési lehetőségek: Egyéni, Helytörténeti kerékpártúra, Kerékpáros kísérő, Kerekes székes, Handback, Görkorcsolya,

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)

Részletesebben

JÁTÉKOSLÉT 2013 KÉRDŐÍV eredmények. 5. rész Játékosok MOTIVÁCIÓI

JÁTÉKOSLÉT 2013 KÉRDŐÍV eredmények. 5. rész Játékosok MOTIVÁCIÓI Eötvös Loránd Tudományegyetem, Társadalomtudományi Kar, Szociológia Doktori Iskola Fromann Richárd JÁTÉKOSLÉT 2013 KÉRDŐÍV eredmények 5. rész Játékosok MOTIVÁCIÓI www.jatekkutatas.hu Interdiszciplináris

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Verseny bővebb információi: JUBILEUMI 20+5 ÉVES BÉCS BUDAPEST CLASSIC ULTRAMARATON

Verseny bővebb információi: JUBILEUMI 20+5 ÉVES BÉCS BUDAPEST CLASSIC ULTRAMARATON Verseny neve: BÉCS BUDAPEST CLASSIC ULTRAMARATON Verseny helye, célja, táv: Bécs-Sopron-Budapest 350 km Verseny nevezési lehetőségek: Egyéni, Görkorcsolya, Napi szakasz (résztáv) futás, Napi szakasz (résztáv)

Részletesebben

Önkéntes hálózat kialakítása az áldozatsegítésben, az önkéntes munka jellemzői Magyarországon

Önkéntes hálózat kialakítása az áldozatsegítésben, az önkéntes munka jellemzői Magyarországon Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata Önkéntes hálózat kialakítása az áldozatsegítésben, az önkéntes munka jellemzői Magyarországon Dr. Tóth Zsófia, áldozatsegítő szakreferens,

Részletesebben

Többcélú közösségi terek fejlesztése. 25 szolgáltatásfejlesztési modellprogram jó gyakorlatokkal, egy kiadványsorozatban

Többcélú közösségi terek fejlesztése. 25 szolgáltatásfejlesztési modellprogram jó gyakorlatokkal, egy kiadványsorozatban Ebédszünet 18 diányira 1 Többcélú közösségi terek fejlesztése 25 szolgáltatásfejlesztési modellprogram jó gyakorlatokkal, egy kiadványsorozatban 2 Eddig Közösségi művelődés társadalomfejlesztési-, vidékfejlesztési

Részletesebben

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz 1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás

Részletesebben

Atlétika Mezei Futóbajnokság

Atlétika Mezei Futóbajnokság Atlétika Mezei Futóbajnokság A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Atlétikai Szövetséggel (MASZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A Diákolimpia versenyrend szerében megrendezésre

Részletesebben

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP-1.3.5-16 Alapvető célok: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK Intézmény neve: Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 036307 Intézmény vezető: Wusching Mária Rita Öni terv kezdő dátuma: 2018.09.01 Öni terv befejező

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 22389/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat az EFOP-1.3.5-16. kódszámú, Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című pályázati konstrukció keretében

Részletesebben

ZALASZENTGYÖRGYI IFJÚSÁGÉRT KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZALAPÍTVÁNY ZALASZENTGYÖRGY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2010. ÉV

ZALASZENTGYÖRGYI IFJÚSÁGÉRT KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZALAPÍTVÁNY ZALASZENTGYÖRGY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2010. ÉV ZALASZENTGYÖRGYI IFJÚSÁGÉRT KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZALAPÍTVÁNY ZALASZENTGYÖRGY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2010. ÉV TARTALMI BESZÁMOLÓ A Zalaszentgyörgyi Ifjúságért Kulturális és Sport Közalapítványt 2001.

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2012

Közhasznúsági melléklet 2012 Adószám: 18689156-1-42 Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Bejegyző határozat száma: PK / / Nyilvántartási szám: 01/01/2898 SZENTJÁNOSBOGÁR KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 1085 Budapest, Horánszky utca 20. 2012 -1-1.

Részletesebben

Pénzügyi beszámoló 2013

Pénzügyi beszámoló 2013 Adószám: 18336999-1-43 Cégbíróság: Fővárosi Törvényszék Bejegyzési szám: 14.Pk.60.384/2012/3. Nyilvántartási szám: 11.662. 1119 Budapest, Fehérvári út 109. III/11. 2013 Fordulónap: 2013. december 31. Beszámolási

Részletesebben

Ifjúságügyi projektje Zalaegerszeg

Ifjúságügyi projektje Zalaegerszeg Ifjúságügyi projektje Zalaegerszeg Társadalmi Megújulás Operatív Program Gyermekek és fiatalok társadalmi integrációját segítő programok Ifjúságügyi komponens TÁMOP 5.2.5-B-10/2 Izsák Imre ÁMK ifjúsági

Részletesebben

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL EFOP-1.3.5-16 TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL PÁLYÁZAT CÉLJA: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása

Részletesebben

községben végzett közművelődési munkáról 2014-ben

községben végzett közművelődési munkáról 2014-ben Beszámoló a községben végzett közművelődési munkáról 2014-ben Tisztelt Képviselő- Testület! Az önkormányzat a közművelődési feladatok ellátására a közművelődési tevékenységek~ folyamatos ~megval6síthat6ságára

Részletesebben

Iskolai Közösségi Szolgálat szervezése az Övegesben

Iskolai Közösségi Szolgálat szervezése az Övegesben Iskolai Közösségi Szolgálat szervezése az Övegesben Készítette: Mézes József 2015. február 2012 a fogalom megjelenése szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett

Részletesebben

Helyi márka kialakítása a Bakonyban című projekt bemutatása

Helyi márka kialakítása a Bakonyban című projekt bemutatása Helyi márka kialakítása a Bakonyban című projekt bemutatása Előzmények 2009. évben a NATURAMA SZÖVETSÉG tagjaként FICODER szakkiállításon vettünk részt Sevillában, ahol felkérést kaptunk egy nemzetközi

Részletesebben

Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével

Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével ---------------------------------------------- Závogyán Magdolna Nemzeti Művelődési Intézet főigazgató A Nemzeti Művelődési Intézet

Részletesebben

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Támogató: Támogatott: Támogatott projekt: Értékeink Rendezvény megnevezése: Gyóta-Nyitogató Horvátkúti pinceszer

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Támogató: Támogatott: Támogatott projekt: Értékeink Rendezvény megnevezése: Gyóta-Nyitogató Horvátkúti pinceszer PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Támogató: Marcali Város Önkormányzatának Civil Kapcsolatok, Kulturális, Idegenforgalmi, Sport és Ifjúsági Bizottsága 8700 Marcali Rákóczi u. 11. Támogatott: Marcali Városi Kulturális

Részletesebben

Versenyszabályzat. felmenő rendszerű HIV/AIDS prevenciós verseny szervezéséhez és lebonyolításához. Budapest 2016.

Versenyszabályzat. felmenő rendszerű HIV/AIDS prevenciós verseny szervezéséhez és lebonyolításához. Budapest 2016. Versenyszabályzat felmenő rendszerű HIV/AIDS prevenciós verseny szervezéséhez és lebonyolításához Budapest 2016. 1 Versenyszabályzat felmenő rendszerű HIV/AIDS prevenciós Verseny szervezésére és lebonyolításához

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedőjét,

Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedőjét, Hagyományainkhoz hűen az idei évben is megrendezzük a Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedőjét, ahol a magyarországi falvak csapatain kívül, a határon túli települések versenyzői ismét

Részletesebben

Ópályi a társadalomfejlődés új útjain

Ópályi a társadalomfejlődés új útjain Ópályi a társadalomfejlődés új útjain Ópályi, 2014.szeptember 12. Erdélyi Ilona vidékfejlesztő szociálismunkás Történeti visszatekintés 1995: egy baráti társaság, kocsmai beszélgetések során elhatározza,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2014. évi tevékenységéről. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány. Készítette: Bálinthné Sándor Andrea

BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2014. évi tevékenységéről. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány. Készítette: Bálinthné Sándor Andrea Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Tel.: 25/231-020 Adószám: 18494785-1-07 Bankszámlaszám: 57700074-10001734 Ercsi és Vidéke Tak.Szöv. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ

Részletesebben

A betegek, ellátottak és gyermekek jogvédelme. Tapasztalatátadó tanácskozás. 2013. December 12.

A betegek, ellátottak és gyermekek jogvédelme. Tapasztalatátadó tanácskozás. 2013. December 12. A betegek, ellátottak és gyermekek jogvédelme Tapasztalatátadó tanácskozás 2013. December 12.. Az OBDK jogállása és feladatai 2012. November 1. megalakult az OBDK (214/2012.(VII.30.) Korm. rendelet) Elsődleges

Részletesebben

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik 2016. január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének feltétele, hogy 50 óra közösségi szolgálatban eltöltött

Részletesebben

A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége. meghirdeti

A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége. meghirdeti A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége meghirdeti a Mozgásjavító Általános Iskola, Szakközépiskola Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium és a Mozgásjavító Diák

Részletesebben

NON-STOP BBU S.Ö.R. Kör. Sopron Város és a BBU Szervezőiroda közös rendezésében. Verseny célja:

NON-STOP BBU S.Ö.R. Kör. Sopron Város és a BBU Szervezőiroda közös rendezésében. Verseny célja: Verseny neve: NONSTOP BBU S.Ö.R. KÖR Verseny helye, célja, táv: Sopron-Podersdorf-Sopron 127 km Verseny nevezési lehetőségek: Egyéni, Helytörténeti kerékpártúra, Kerékpáros kísérő, 2 fős váltó "A", 2 fős

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ. Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ. Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet pályázatot hirdet az ÉAOP-2009. 5.1.1/D-09-2f 2011 0006 számú, Kisújszállás városközpont funkcióbővítő

Részletesebben

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA AZ ELŐADÁS TARTALMA A helyi problémák Felelősségvállalás

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Regisztráció: 2014. október 20. 14órától Győr, Széchenyi István Egyetem Csarnok

Regisztráció: 2014. október 20. 14órától Győr, Széchenyi István Egyetem Csarnok Nevezés Verseny célja: Egy rövidebb távolság teljesítésére kívánunk lehetőséget adni, ami szélesebb futóközönség részére nyújt lehetőséget a megmérettetésre. Győr és Budapest között elhelyezkedő települések

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2014 Szabó Tiborné Az egyesület elnöke Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Az egyesület jogállása: A polgárőrség önálló civil

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) 10.

A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) 10. A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) Péntek: (2015.06.12.) Helyszín: Óvoda Piactér Központ - Óvoda 10.00 Karneváli

Részletesebben

Garay János Gimnázium Akkreditált Kiváló Tehetségpont Minősített Tehetséggondozó Műhely A tehetség nem ismer határokat Előadó: Heilmann Józsefné

Garay János Gimnázium Akkreditált Kiváló Tehetségpont Minősített Tehetséggondozó Műhely A tehetség nem ismer határokat Előadó: Heilmann Józsefné Garay János Gimnázium Akkreditált Kiváló Tehetségpont Minősített Tehetséggondozó Műhely Előadó: Heilmann Józsefné TÉRSÉGI MŰHELYMUNKA 2019. Április 25. A tehetségsegítés térségi hálózatának bővítése -

Részletesebben

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és Veszprém, 2013. április 17. Gradvolt Szilveszter r. őrnagy Pécs VBB. Titkára I. Pécs Városi Baleset megelőzési Bizottság bemutatása Aközlekedésről szóló 1988. évi I. tv. a közlekedési propaganda tevékenységet

Részletesebben

Generációk. Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Por és hamu. Tervezési környezet. 0-16 éves. 17-32 éves. 33-47 éves. 48-66 éves.

Generációk. Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Por és hamu. Tervezési környezet. 0-16 éves. 17-32 éves. 33-47 éves. 48-66 éves. Mobilitás az ifjúsági munka módszertani szolgáltatója Generációk 33-47 17-32 0-16 48-66 67-87 Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk

Részletesebben

Vásárosdombói Általános Iskola, Egységes Oktatási és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Vásárosdombói Általános Iskola, Egységes Oktatási és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény IKCS csoport Cselekvési és ütemterv 2015/2016. tanév Készítette: Schumann Norbertné IKCS csop.vez. A PROGRAMOK ÜTEMEZÉSE 2015. SZEPTEMBER Éves programterv bővítése, feladatok ütemezése Határidő: szeptember

Részletesebben

- Az alapítók együttműködése az Önkormányzattal a 90-es évek végétől

- Az alapítók együttműködése az Önkormányzattal a 90-es évek végétől Klímavédelem és alkalmazkodás civil eszközökkel Boda Andrásné 2015. 01. 21. - Az Egyesület Megalakulása: 2009.01.05. (12 alapító taggal) - Az alapítók együttműködése az Önkormányzattal a 90-es évek végétől

Részletesebben

Gyakornoki szabályzat

Gyakornoki szabályzat A Budapest XIX. kerület Gábor Áron Általános Iskola Gyakornoki szabályzat 2007 Célja: az intézményben gyakornoki időt teljesítő pedagógus, valamint segítői feladatainak, hatásköreinek és juttatásának szabályozása

Részletesebben

Hejőkeresztúr Község Önkormányzata

Hejőkeresztúr Község Önkormányzata Elnéptelenedő települések romló társadalmi gazdasági folyamatainak megfordítása TÁMOP-5.3.11.-13/2-2013-0017 Kultúra Napi projektnyitó rendezvény Hejőkeresztúr Község Önkormányzata Projektgazda: Hejőkeresztúr

Részletesebben

A Minisztériummal történt egyeztetés alapján Kőbányán 2013. szeptember 20-án (péntek) került sor az Autómentes Nap megtartására.

A Minisztériummal történt egyeztetés alapján Kőbányán 2013. szeptember 20-án (péntek) került sor az Autómentes Nap megtartására. . számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére az AUTÓMENTES NAP TISZTA LEVEGŐ MOZDULJ

Részletesebben

A RUMI RAJKI ISTVÁN ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KÖZSÉGI ÉS ISKOLAI KÖNYVTÁRÁNAK STRATÉGIAI TERVEZETE 2013-2017

A RUMI RAJKI ISTVÁN ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KÖZSÉGI ÉS ISKOLAI KÖNYVTÁRÁNAK STRATÉGIAI TERVEZETE 2013-2017 A RUMI RAJKI ISTVÁN ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KÖZSÉGI ÉS ISKOLAI KÖNYVTÁRÁNAK STRATÉGIAI TERVEZETE 2013-2017 Rum,. Felülvizsgálva: 2015. január 5. 1. A tervezet célja A községi és iskolai könyvtár stratégiai

Részletesebben

Vissza az utcáról 2012. 05. 01. 2013. 06. 30.

Vissza az utcáról 2012. 05. 01. 2013. 06. 30. Vissza az utcáról 2012. 05. 01. 2013. 06. 30. Nonprofit Kft.) 1 A kezdetek előtt Nonprofit Kft.) 2 Nonprofit Kft.) 3 Nonprofit Kft.) 4 Nonprofit Kft.) 5 Nonprofit Kft.) 6 Nonprofit Kft.) 7 Nonprofit Kft.)

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017)

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017) Intézmény neve: Dr. Mester György Általános Iskola Elek OM azonosító: 201335 Intézmény vezető: Intézményvezető oktatási azonosítója: Intézkedési tervneve/azonosítója:t2013350012017aint Intézkedési terv

Részletesebben

Küldetés Alapítvány BÉKÉS, Teleki u. 39. Adószám: 19057464-2-04 VII. Tartalmi beszámoló közhasznú tevékenységéről VII. TARTALMI BESZÁMOLÓ TÁRGYÉVI KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL 2010. év Alapítványunk évek óta

Részletesebben

Hány pontot kapunk érte?

Hány pontot kapunk érte? Hány pontot kapunk érte? Milotta Lászlóné asszisztens (Vasútegészségügyi NKK Kft Pécs) Zsoldiné Turi Edit fiziotherápiás asszisztens (Egyesített Eü. Intézmények Pécs) Vasútegészségügyi NKK Kft 1 Továbbképzési

Részletesebben

A pályán maradás intézményi kontextusa. Schmidt Andrea november 12.

A pályán maradás intézményi kontextusa. Schmidt Andrea november 12. A pályán maradás intézményi kontextusa Schmidt Andrea 2015. november 12. A részkutatás célja A pedagógusok tantestületen belüli személyközi kapcsolatai és a pályaelhagyással, pályán maradással összefüggő

Részletesebben

Környezeti nevelés, szemléletformálás a Pannontáj-Sokoró Natúrparkban

Környezeti nevelés, szemléletformálás a Pannontáj-Sokoró Natúrparkban Környezeti nevelés, szemléletformálás a Pannontáj-Sokoró Natúrparkban Székely Rita Pannontáj- Sokoró Natúrpark munkaszervezet vezetője Magyar Natúrpark Szövetség alelnöke A natúrpark múltja Sokoró Ökológiai

Részletesebben

Támogatási lehetőség a Debreceni Hoki Klubnál

Támogatási lehetőség a Debreceni Hoki Klubnál A jégkorong bűvöletében! Sebesség, erő, dinamika, kreativitás és egyedülálló hangulat! Támogatási lehetőség a Debreceni Hoki Klubnál 1 Előzmények 1989-ben megalakult a Debreceni Amatőr Hoki Klub (DAHK)

Részletesebben

Tiszatenyő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2004. (XI. 1.) rendelete. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

Tiszatenyő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2004. (XI. 1.) rendelete. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Tiszatenyő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2004. (XI. 1.) rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Tiszatenyő Község Önkormányzatának Képviselő Testülete a helyi közművelődési

Részletesebben

SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP MIX STRANDRÖPLABDA TORNA április 09.

SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP MIX STRANDRÖPLABDA TORNA április 09. 2014. április 09. 1. A verseny célja: A résztvevő csapatok játéklehetőségeinek bővítése. Az elért eredmények alapján a torna győztesének és helyezettjeinek megállapítása. A mérkőzés nézőinek kulturált

Részletesebben

SZÁLLJ VERSENYBE ÚJBUDA LEGFITTEBB 60 FELETTI BAJNOKA CÍMÉRT! 60 ÉV FELETTI ÚJBUDAI LAKOSOK SZÁMÁRA VERSENYSZABÁLYZAT ÉS ÖSSZESÍTETT PONTRENDSZER

SZÁLLJ VERSENYBE ÚJBUDA LEGFITTEBB 60 FELETTI BAJNOKA CÍMÉRT! 60 ÉV FELETTI ÚJBUDAI LAKOSOK SZÁMÁRA VERSENYSZABÁLYZAT ÉS ÖSSZESÍTETT PONTRENDSZER SZÁLLJ VERSENYBE ÚJBUDA LEGFITTEBB 60 FELETTI BAJNOKA CÍMÉRT! 60 ÉV FELETTI ÚJBUDAI LAKOSOK SZÁMÁRA VERSENYSZABÁLYZAT ÉS ÖSSZESÍTETT PONTRENDSZER A program szervezője: Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft.

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

XVII. évfolyam - 6. szám 2016. Június Ha jól és jó helyen akarod letudni ezt a feladatot, a Palacsintafesztivál a legalkalmasabb erre! Érdeklődni és jelentkezni lehet: személyesen a Hivatal ügyfélfogadási

Részletesebben

F I E S Z T A F O C I A S T A D I O N B A N DUNAÚJVÁROS, 2013. JÚLIUS 13.

F I E S Z T A F O C I A S T A D I O N B A N DUNAÚJVÁROS, 2013. JÚLIUS 13. V. Z E U S N Y Á R I F O C I F I E S Z T A F O C I A S T A D I O N B A N DUNAÚJVÁROS, 2013. JÚLIUS 13. A RENDEZVÉNY FŐTÁMOGATÓJA DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA V. Z E U S N Y Á R I F O C I

Részletesebben

A Dr. Fél Edit Közösségi Tér 2015. évi munkaterve

A Dr. Fél Edit Közösségi Tér 2015. évi munkaterve A Dr. Fél Edit Közösségi Tér 2015. évi munkaterve Tisztelt Képviselő Testület! A Művelődési l-láz 2011-es felújítása után az intézmény IKSZT-vé vált és Dr. Fél Edit Közösségi Térként működik tovább. A

Részletesebben

A TELEPÜLÉSEK ÉS A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT SZEREPE A JÁSZKUN IDENTITÁS ERŐSÍTŐ PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN. Előadó: Piroska Miklós Dátum: 2017.február 09.

A TELEPÜLÉSEK ÉS A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT SZEREPE A JÁSZKUN IDENTITÁS ERŐSÍTŐ PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN. Előadó: Piroska Miklós Dátum: 2017.február 09. A TELEPÜLÉSEK ÉS A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT SZEREPE A JÁSZKUN IDENTITÁS ERŐSÍTŐ PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN Előadó: Piroska Miklós Dátum: 2017.február 09. ÚJ SZEREPBEN A MEGYEI ÖNKORMÁNYZATOK 2012. előtt Intézményfenntartói

Részletesebben

Gondozási Központ Szentendre 2000 Szentendre, Sztaravodai út 2.

Gondozási Központ Szentendre 2000 Szentendre, Sztaravodai út 2. Gondozási Központ Szentendre 2000 Szentendre, Sztaravodai út 2. Tel: 06/26-311-964 kecskesne.sipos.andrea@gmail.com Fenntartó: Szentendre Város Önkormányzata A Gondozási Központ Szentendre feladatai Szociális

Részletesebben

A társadalmi vállalkozások helyzete Magyarországon

A társadalmi vállalkozások helyzete Magyarországon A társadalmi vállalkozások helyzete Magyarországon Veszprém, 2011. szeptember 30. Tóth Laura Vállalkozásfejlesztési munkatárs NESsT ltoth@nesst.org 1 A NESsT küldetése és tevékenységei A NESsT a feltörekvő

Részletesebben

NIOK Alapítvány a civil partner

NIOK Alapítvány a civil partner NIOK Alapítvány a civil partner Tudás, tapasztalat, infrastruktúra, szolgáltatások Egyre több vállalat fordít figyelmet a társadalmi felelősségvállalásra (CSR) és azon belül is a jótékonyságra, az adományozásra,

Részletesebben

Melléklet a 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelethez 6. Közhasznúsági melléklet 2014.év

Melléklet a 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelethez 6. Közhasznúsági melléklet 2014.év Melléklet a 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelethez 6 Közhasznúsági melléklet 2014.év 1. A szervezet azonosító adatai név: JÁSZKISÉR GYERMEKEIÉRT ALAPÍTVÁNY székhely: 5137. JÁSZKISÉR, FŐ ÚT 4. bejegyző

Részletesebben

TOP PC A HELYI IDENTITÁS ÉS KOHÉZIÓ ERŐSÍTÉSE PÉCS VÁROSÁBAN

TOP PC A HELYI IDENTITÁS ÉS KOHÉZIÓ ERŐSÍTÉSE PÉCS VÁROSÁBAN TOP-6.9.2-16-PC1-2017-00001 A HELYI IDENTITÁS ÉS KOHÉZIÓ ERŐSÍTÉSE PÉCS VÁROSÁBAN PROJEKTADATOK A projekt megvalósítói: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Pécsi Helyi Akciócsoport Egyesület A projekt

Részletesebben

Sárkányhajó Roadshow 2018 Vásárosnamény, június 23.

Sárkányhajó Roadshow 2018 Vásárosnamény, június 23. Sárkányhajó Roadshow 2018 Vásárosnamény, 2018. június 23. A Vásárosnaményi Roadshow állomás Időpont: 2018. június 23. Helyszín: Vásárosnamény Gergelyiugornya Tisza - part Kapcsolattartó: Lévai Csaba Elérhetőség:

Részletesebben

Nagy Innovátorok. *Innovatív társadalom, innovatív közösségek* október 5. Dr. Szabó-Tóth Kinga 1. MAB, Erzsébet tér 3.

Nagy Innovátorok. *Innovatív társadalom, innovatív közösségek* október 5. Dr. Szabó-Tóth Kinga 1. MAB, Erzsébet tér 3. Nagy Innovátorok. *Innovatív társadalom, innovatív közösségek* 2017. október 5. Dr. Szabó-Tóth Kinga 1 MAB, Erzsébet tér 3. 2 Átkeretezés 4 Quotations are commonly printed as a means of inspiration and

Részletesebben

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás)

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás) Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás) 2014. október 14. Tolnai József ügyvivő szakértő, országos versenyszervező A verseny meghirdetője Oktatáskutató és

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

Adászteveli hírmondó

Adászteveli hírmondó Adászteveli hírmondó December 17-én tartottuk a Szeretet ünnepét. Az óvodások, iskolások és a helyi fiatalokból álló kultúrcsoportok műsorral köszöntötték a lakosságot. 2012. január 3. évfolyam 1. szám

Részletesebben

NMI IKSZT Program Szolgáltatási modellek

NMI IKSZT Program Szolgáltatási modellek NMI IKSZT Program Szolgáltatási modellek Közösségfejlesztés Közösségfejlesztési folyamatok generálása, folyamatkövetése TÁMOP-3.2.3/B-12/1 Építő közösségek Korszerű, többfunkciós közművelődési fejlesztéseket

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS Verseny célja:

VERSENYKIÍRÁS Verseny célja: VERSENYKIÍRÁS Verseny célja: A verseny egyediségét Sopron város és az útvonal adja. A versenyzők, túrázók és kísérőik megcsodálhatják a város történelmi, építészeti és egyéb látnivalóit, felfedezhetik

Részletesebben

Élettér pályázatok. NCSSZI Pályázat. Pályázati azonosító:ifj-gy-12-b-6661

Élettér pályázatok. NCSSZI Pályázat. Pályázati azonosító:ifj-gy-12-b-6661 Élettér pályázatok 2012. Pályázati azonosító: NEA KK 12 M 0028 Projekt címe: 2012 2013. évi működés biztosítása Projekt kezdete: 2012. 05. 25. Projekt vége: 2013. 03. 20. Kért összeg: 860 320 Önrész összege:

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

MANUFACTU RING KFT MUNKAERŐ-PIACI REINTEGRÁCIÓ ÁPRILIS 13. Tóth Csaba. HR vezető

MANUFACTU RING KFT MUNKAERŐ-PIACI REINTEGRÁCIÓ ÁPRILIS 13. Tóth Csaba. HR vezető MANUFACTU RING KFT MUNKAERŐ-PIACI REINTEGRÁCIÓ Tóth Csaba 2011. ÁPRILIS 13. HR vezető LEGO Manufacturing Földterület: Kft. 168.000 m2 Épületek: 38.000 m2 Raktárterület: 12.000 m2 Termelési terület: 13.500

Részletesebben

FOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON

FOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON FOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON Egy kis számtan Magyarország lakossága: 10.000.000 ember 600.000 fogyatékkal élő felnőtt ember 80.000 fogyatékkal élő diák

Részletesebben

VII. Czárán Gyula Nyomában emlék és teljesítménytúra

VII. Czárán Gyula Nyomában emlék és teljesítménytúra Erdélyi Kárpát Egyesület- Bihar Megye VII. Czárán Gyula Nyomában emlék és teljesítménytúra Rendezők: Erdélyi Kárpát Egyesület - Bihar Megye Szervezők: Székely Zoltán: szekely.zoltan@sherpa.ro, Tel: (00-4

Részletesebben

N a g y k e r e k i. Könyvtári-, információs- és közösségi hely

N a g y k e r e k i. Könyvtári-, információs- és közösségi hely N a g y k e r e k i Könyvtári-, információs- és közösségi hely KÖNYV roma TÁR - Roma felhasználó a Könyvtárban - Méliusz Könyvtár 2016. január 25. Nagykereki Nagyzomlin lakosság lélekszáma 1375 fő (2015.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: KOZP/4657-3/2013. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. május 29-i ülésére Tárgy: Beszámoló az IKSZT működésének

Részletesebben

Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2008. évi tevékenységéről

Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2008. évi tevékenységéről Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ a közalapítvány 2008. évi tevékenységéről Az Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 1998. májusában jött létre az adonyi gyermekek nevelésének és oktatásának segítésére:

Részletesebben

SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2007. (II. 27.) ÖR a helyi közművelődésről (a módosításokkal egységes szerkezetben)

SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2007. (II. 27.) ÖR a helyi közművelődésről (a módosításokkal egységes szerkezetben) SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2007. (II. 27.) ÖR a helyi közművelődésről (a módosításokkal egységes szerkezetben) Szeghalom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a muzeális

Részletesebben

Éves beszámoló 2012. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk.

Éves beszámoló 2012. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk. Éves beszámoló 2012 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Kapott támogatások és egyéb bevételek bemutatása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Vagyon kimutatás a 2012. évre 5. A cél szerinti

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2003.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2003. Adószám: 18689156-1-13 Bejegyző szerv: PEST MEGYEI BÍRÓSÁG Regisztrációs szám: 1100 SZENTJÁNOSBOGÁR KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2099. Dobogókő, Fény utca 1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2003. Fordulónap: 2003. december

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Január 19. Vasúti emlékmű A németek kiűzésének napja, megemlékezés Német Nemzetiségi Január

Részletesebben

Kis lépések, nagy örömök. A segítségnyújtás közös öröme egy telekommunikációs vállalatnál

Kis lépések, nagy örömök. A segítségnyújtás közös öröme egy telekommunikációs vállalatnál Kis lépések, nagy örömök A segítségnyújtás közös öröme egy telekommunikációs vállalatnál ALAPHELYZET A Vidanet Zrt. a Dunántúl egyik legnagyobb telekommunikációs szolgáltatója. Folyamatos földrajzi és

Részletesebben

Éjszakai Forgatag. a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér szervezésében

Éjszakai Forgatag. a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér szervezésében Éjszakai Forgatag a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér szervezésében Éjszakai Forgatag Lehetőségek kiaknázása, igényfelmérés Saját tulajdonú csarnok, megfelelő infrastruktúrával Utánpótlás

Részletesebben

A Tápió Natúrpark. Kialakításának fejleményei és terveinek bemutatása. Antalicz Csaba Tápió Közalapítvány

A Tápió Natúrpark. Kialakításának fejleményei és terveinek bemutatása. Antalicz Csaba Tápió Közalapítvány A Tápió Natúrpark Kialakításának fejleményei és terveinek bemutatása Antalicz Csaba Tápió Közalapítvány Natúrpark konferencia Nagykáta, 2017.november 25. Előzmények Tápiómenti Területfejlesztési Koncepció

Részletesebben