Görög nyaralás. Utolsó este tábortüzet raktunk a parton, és akinek volt kedve, még úszhatott is a vízben. Én nem, mert féltem a medúzáktól.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Görög nyaralás. Utolsó este tábortüzet raktunk a parton, és akinek volt kedve, még úszhatott is a vízben. Én nem, mert féltem a medúzáktól."

Átírás

1 Görög nyaralás 2005 augusztusában már ötödször nyaraltam Görögországban, de ennyire még egyszer sem fájt, hogy haza kellett jönnöm. Már tavasszal az Utazás kiállításon elkezdtünk tervezgetni. Rengeteg katalógust begyűjtöttünk, végül Makrigialos mellett döntöttünk, amely északon, Thessaloniki közelében van. to plan / planen to collect / einsammeln Autóbusszal utaztunk. Délelőtt fél 10-kor indultunk, és már hajnali 4 órakor átléptük a görög határt. Reggel fél hét körül Makrigialoson voltunk. A szobákra várni kellett, ezért kora reggel elindultunk felderíteni a még alvó települést. Tipikus görög halászfalut találtunk, ami nagyon tetszett, viszont kicsit el is keseredtem. Itt is borús, esős idő volt, mint otthon. De a rosszkedvemhez valószínűleg a fáradtság is hozzájárult. Dél körül elfoglalhattuk a szobánkat, és kicsit lepihentünk a hosszú út után. Amikor felébredtünk, már sütött a nap, és én teljesen más színben láttam mindent. border / Grenze to discover / entdecken to feel sad / s. betrüben, traurig werden Rögtön másnap egy ismerkedési esten, egy grillpartin vettünk részt, ahol vacsorára souvlakit, tzatzikit tálaltak, és a híres fekete kagylót is megkóstolhattuk. Nagyon finom volt minden. Az idegenvezető, Alexander, magyarul Sándor, aki félig magyar, félig görög volt, magyar dalokkal és görög zenével egyaránt szórakoztatott minket. A főnök úr, Ioannis táncolni tanította a csapatot, kisebb-nagyobb sikerrel. Nagyon kellemes este volt, szerintem mindenki jól érezte magát. A következő két napon a helyi Aphrodité strandon úsztunk a tengerben és napoztunk. Jó vastagon bekentük magunkat naptejjel, mert égetett a nap. A falu mellett található Alikes, ahol egy sólepárló működik. Ott a víz sótartalma szinte annyira magas, mint a Holt-tengeré. Az egész első hétvégét itt töltöttük, és a bőrünk olyan tiszta és sima lett, amilyen talán kisbaba korunkban volt utoljára. salt extracting factory / Salzgewinnungsbetrieb Az utolsó héten meglátogattuk a naoussai nemzeti parkot is. Sanyi, az idegenvezető elmondta, hogy sok görög család jár ide hétvégeken piknikezni, mert nagyon egészséges a levegő és csodálatos a park. Egy gyönyörű emlékművet is láttunk itt, aminek a története viszont nagyon szomorú. Annak idején Ali pasa rengeteg nőt elrabolt Naousszából a háremébe, mert az ottani nők híresek voltak szépségükről. Ezért sok nő, hogy megmeneküljön a szomorú sorstól, a szakadékba ugrott. Az ő emlékükre emelték ezt a szobrot, ezen a gyönyörű helyen. Utolsó este tábortüzet raktunk a parton, és akinek volt kedve, még úszhatott is a vízben. Én nem, mert féltem a medúzáktól. Kicsit féltem attól, hogy talán ötödszörre már unalmas lesz Görögország, de rájöttem, hogy én nem tudok vele betelni, és még sokszor szeretnék oda visszamenni. Forrás: monument / Denkmal to kidnap / entführen to escape their destiny / um ihr Schicksal zu entkommen campfire / Lagerfeuer to realise / daraufkommen 1

2 Feladatok 1. Igaz vagy hamis? 1. Egy barátnője tanácsolta Anikónak, hogy utazzon Makrigialosra. hamis 2. Anikó már többször járt Görögországban. 3. Érkezés után lepihentek. 4. Anikó nagyon boldog volt, amikor végre megérkeztek. 5. Tipikus görög ételeket ettek. 6. Első nap kirándulni mentek. 7. Anikó szereti felderíteni a tenger élővilágát. 8. Görögországot nem lehet megunni! 2. Tegye sorrendbe a mondatokat! A grillpartin megismerték a többi nyaralót és táncolni tanultak. Anikó utolsó nap nem úszott a tengerben, mert félt a medúzáktól. Megérkezésük után elindultak felfedezni a falut. A naousszai nemzeti parkban kirándultak és megtekintettek egy emlékművet. Voltak egy sólepárlóban is. _1. Az utazási kiállításon katalógusokat nézegettek. A strandon napoztak és úsztak a tengerben. 3. Egészítse ki! 1. Úgy döntöttünk, hogy idén Görögországban nyaralunk. 2. Reggel négy órakor. 3. Anikó el volt keseredve volt, mert 4. A magas sótartalom miatt 5. A naousszai nők a szakadékba ugrottak, mert 4. Keresse meg a szavak ellentétét a szövegben! 1. megörül elkeseredik 2. napos idő 3. kiköltözik a szobából 4. nem ízlik az étel 2

3 5. szennyezett levegő 6. reggeli 7. izgalmas 5. Melyik két szó illik egymáshoz? átlép, működik, rak, elfoglal, beken, felderít 1. várost 2. szobát 3. tüzet 4. krémmel 5. határt 6. sólepárló üzem 6. Mit kérdezne Anikótól? 1. HOL _? 2. MIKOR? 3. HOVÁ? 4. MIÉRT? 5. MILYEN? 7. Egészítse ki a szöveget! 2005 augusztusában már ötödször Görögországban, de ennyire még egyszer sem fájt, hogy haza kellett jönnöm. Már tavasszal az Utazás kiállításon elkezdtünk. Rengeteg katalógust begyűjtöttünk, végül Makrigialos mellett döntöttünk, amely északon, Thessaloniki közelében van. Autóbusszal utaztunk. Délelőtt fél 10-kor, és már hajnali 4 órakor átléptük a görög határt. Reggel fél hét körül Makrigialoson voltunk. A szobákra várni kellett, ezért kora reggel a még alvó települést. Tipikus görög halászfalut találtunk, ami nagyon tetszett, viszont kicsit el is keseredtem. Itt is borús, esős idő volt, mint otthon. De a rosszkedvemhez valószínűleg a fáradtság is hozzájárult. Dél körül elfoglalhattuk a szobánkat, és 3

4 kicsit lepihentünk a hosszú út után. Amikor felébredtünk, már sütött a nap, és én teljesen más színben láttam mindent. Az idegenvezető, Alexander, magyarul Sándor, aki félig magyar, félig görög volt, magyar dalokkal és görög zenével egyaránt szórakoztatott minket. A főnök úr, Ioannis táncolni tanította a csapatot, kisebb-nagyobb sikerrel. Nagyon kellemes este volt, szerintem mindenki magát. A következő két napon a helyi Aphrodité strandon úsztunk a tengerben és napoztunk. Jó vastagon bekentük magunkat, mert égetett a nap. A falu mellett található Alikes, ahol egy sólepárló működik. Ott a víz sótartalma szinte annyira magas, a Holt-tengeré. Az egész első hétvégét itt töltöttük, és a olyan tiszta és sima lett, amilyen talán kisbaba korunkban volt utoljára. este tábortüzet raktunk a parton, és akinek, még úszhatott is a vízben. Én nem, mert a medúzáktól. 8. Gyűjtse ki a szövegből a nyárral kapcsolatos szavakat! nyaral, 9. Szereti a nyarat? Érveljen mellette és ellene! Gondoljon például ezekre: fény, hőmérséklet, gyümölcsök, sport! Szeretem a nyarat, mert lehet napozni. Nem szeretem a nyarat, mert... 4

5 Megoldások Hamis / 2. Igaz / 3. Hamis / 4. Hamis / 5. Igaz /6. Hamis /7. Hamis / 8. Igaz A grillpartin megismerték a többi nyaralót és táncolni tanultak. 7. Anikó utolsó nap nem úszott a tengerben, mert félt a medúzáktól. 2. Megérkezésük után elindultak felfedezni a falut. 6. A naousszai nemzeti parkban kirándultak és megtekintettek egy emlékművet. 5. Voltak egy sólepárlóban is. 1. Az utazási kiállításon katalógusokat nézegettek. 4. A strandon napoztak és úsztak a tengerben Úgy döntöttünk, hogy idén Görögországban nyaralunk. 2. Reggel négy órakor léptük át a görög határt. 3. Anikó el volt keseredve volt, mert borús, esős idő volt. 4. A magas sótartalom miatt szép lett Anikóék bőre. 5. A naousszai nők a szakadékba ugrottak, mert nem akartak férjhez menni a pasához/ hogy megmeneküljenek a szomorú sorstól megörül elkeseredik 2. napos idő borús idő 3. kiköltözik a szobából beköltözik a szobába 4. nem ízlik az étel nagyon finom/ ízlik 5. szennyezett levegő egészséges, tiszta levegő 6. reggeli vacsora 7. izgalmas unalmas várost felderít, 2. szobát elfoglal, 3. tüzet rak, 4. krémmel beken, 5. határt átlép, 6. sólepárló üzem működik HOL nyaraltál az idén / nyaraltatok az idén? 2. MIKOR érkeztél / érkeztetek meg Görögországba? 3. HOVÁ mentél / mentetek kirándulni? 4. MIÉRT nem úsztál este a tengerben? 5. MILYEN ételeket ettél / ettetek? 8. nyaral, utazás, út, nap, grillparti, idegenvezető, strand, úszik, tenger, napozik, naptej, meglátogat, tábortűz 9. Lehetséges megoldások Szeretem a nyarat, mert lehet napozni./..., mert sokáig világos van. /..., mert lehet friss gyümölcsöt kapni. Nem szeretem a nyarat, mert mindig leégek/..., mert mindenki grillezik és büdös van/..., mert kedvenc sportom a síelés. 5

Görögországi beszámoló. 1. nap

Görögországi beszámoló. 1. nap 1. nap Az első napunk utazással telt. Délután 5 órakor találkoztunk a Liszt Ferenc Repülőtéren, a gépünk pedig 18:45- kor indult Thessaloniki felé. Este 22:30-kor (görög időszámítás szerint) szálltunk

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

SZISZKI KRÓNIKA. Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium BULGÁRIA NOVEMBER 22-27.

SZISZKI KRÓNIKA. Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium BULGÁRIA NOVEMBER 22-27. PROJEKTHÍRADÓ NATURE DETECTIVES BULGÁRIA NOVEMBER 22-27. Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Bakos Babett Király Orsolya 2015. november 22-27-ig került sor a Nature Detectives elnevezésű

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

Ékszer(1) kontra utazás. Minek örülnek a hölgyek(2)? Szómagyarázat. 2. szint December

Ékszer(1) kontra utazás. Minek örülnek a hölgyek(2)? Szómagyarázat. 2. szint December 2. szint December Ékszer(1) kontra utazás Minek örülnek a hölgyek(2)? Az ajándékok kívánságlistája(3) eléggé eltér, ha férfi nő relációban vizsgáljuk(4). A mostani trendek szerint a favorit az utazás.

Részletesebben

Úton a világ megismerése felé

Úton a világ megismerése felé Úton a világ megismerése felé Világos Nándor 12.A Korán kelés. Álmosság. Hétfő. A reggeli kapkodás mintha egy másik, egy gyorsabb időben zajlana. Hideg, rossz idő. Kocsiút, szerencsére dugó nélkül. Elválás,

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink

Részletesebben

Németország ( )

Németország ( ) Németország (2018.11.18-2018.11.27.) A programról röviden: A Generation Europe által szervezett program olyan projekt, ahol velünk egykorú fiatalok tanulhatnak a demokráciáról, emberi jogokról és az aktív

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László

Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László 2012. április 21. Szombat Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László 10:00-kor találkoztuk a többiekkel Ferihegyen, a 2B terminálon. Az utunk zökkenőmentesnek ígérkezett

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy

Részletesebben

Erdélyben jártunk. 2012. szeptember 17-én hétfőn reggel indultunk a szegvári önkormányzat egyik kisbuszával. Megtelik a kisbusz

Erdélyben jártunk. 2012. szeptember 17-én hétfőn reggel indultunk a szegvári önkormányzat egyik kisbuszával. Megtelik a kisbusz Erdélyben jártunk Az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy iskolánkat és községünket képviselve testvértelepülésünkre, Felsősófalvára látogathattunk. Utunkat ezzel a rövid kis beszámolóval szeretnénk megköszönni

Részletesebben

2012. november 22 december 9.

2012. november 22 december 9. 2012. november 22 december 9. Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapest Fogadó intézmény: Ecole du

Részletesebben

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016.

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Rodosz Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Az utazás elött pár nappal már elkezdtem minden szükséges dolgot beszerezni, ami az induláshoz kell. Nagyon vártam már az indulást, mert még sosem utaztam repülőgépen.

Részletesebben

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában Osztályfőnöki beszámoló osztálykirándulásról A 11. d a Határtalanul program keretében töltött öt napot Bácskában és a Bánátban. Az utazás május kilencedikén kezdődött és tizenharmadikán ért véget. 25-én

Részletesebben

Göcsej Kapuja Bak Általános Művelődési Központ. Napköziotthonos Óvoda Bak Részben osztott Nagycsoportja

Göcsej Kapuja Bak Általános Művelődési Központ. Napköziotthonos Óvoda Bak Részben osztott Nagycsoportja TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0160 Pedagógiai Innováció a Göcsej Kapujában projekt HÚSVÉT TÉMAHÉT Göcsej Kapuja Bak Általános Művelődési Központ Napköziotthonos Óvoda Bak Részben osztott Nagycsoportja Készítette:

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Erasmus + Készítette: Csurgai Vivien

Erasmus + Készítette: Csurgai Vivien Erasmus + 2015 Készítette: Csurgai Vivien 1.NAP Délelőtt megismerkedtünk a szállásunk közvetlen környékével. Ez olyan mintha egy farm lenne, ahol 4-5 családi ház, szántóföldek és néhol állatok vannak.

Részletesebben

A napsugárzás élettani hatásai

A napsugárzás élettani hatásai A napsugárzás élettani hatásai Követelmény: Ismertesse a bőr festéksejtjeinek működését, a napsugárzás hatását a bőrre, a napozás egészségtani vonatkozásait, a védekezést. Szint: Közép Pontszám: 22 pont

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

AKADÉMIAI KIADÓ KILIKI A FÖLDÖN OLDAL LECKE OLVASMÁNY HALLÁS UTÁNI GYAKORLAT. A pince A képek (Apu családja. Az unokatestvérek.

AKADÉMIAI KIADÓ KILIKI A FÖLDÖN OLDAL LECKE OLVASMÁNY HALLÁS UTÁNI GYAKORLAT. A pince A képek (Apu családja. Az unokatestvérek. OLDAL OLVASMÁNY HALLÁS UTÁNI GYAKORLAT 8 Sziasztok! 11 1. A furcsa idegen 32 2. Amia bajban van Meglepetés 56 3. A kincsesláda 76 4. Vásárolni megyünk 96 5. Kedves naplóm! A pince A képek (Apu családja.

Részletesebben

1 ADMIRAL TRAVEL utazási iroda, email: info@admiraltravel.hu

1 ADMIRAL TRAVEL utazási iroda, email: info@admiraltravel.hu 1 KANUHURA 5 csillagos luxus sziget. Lhaviyani atoll észak keleti részén található ez a 1.000 m x 200 m s csodálatos hófehér homok partú sziget. Korall zátony 100-150 m - re. A legtökéletesebb partú hibátlan

Részletesebben

Kelemen Nóra Kun Viktória

Kelemen Nóra Kun Viktória Kelemen Nóra Kun Viktória Svédországi beszámoló 2010. április 23.- május 14. Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy részt vehettünk a 3 hetes svédországi szakmai gyakorlaton. Kiutazásunkat megelőzően 3 napos

Részletesebben

16:00-17:00 Csoportbeosztás, csoportalakítás (a gyerekek 7 csoportra lesznek osztva, minden egyes csoporttal egy táborvezető foglalkozik kiemelten)

16:00-17:00 Csoportbeosztás, csoportalakítás (a gyerekek 7 csoportra lesznek osztva, minden egyes csoporttal egy táborvezető foglalkozik kiemelten) Július 27. Hétfő: 9:15 Gyülekező a Nyugati Pályaudvaron, a főbejáratnál, a kijelzők alatt ( aki még nem fizette be a tábor teljes árát, itt nyílik lehetőség ennek megtételére, illetve itt gyűjtjük be az

Részletesebben

""Juhász Orsolya, Projekt107, 2015.03.30., projektnap értékelése 10. évfolyam 7. csoport"" kérdőív

Juhász Orsolya, Projekt107, 2015.03.30., projektnap értékelése 10. évfolyam 7. csoport kérdőív ""Juhász Orsolya, Projekt107, 2015.03.30., projektnap értékelése 10. évfolyam 7. csoport"" kérdőív A kitöltők statisztikai adatai: A válaszadók létszáma: 13 Az eredmények összefoglalása 1. Kedves Résztvevő!

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP 2. Alsó tagozat PROGRAMTERV. Balatonszabadi, 2014. június 3.

EGÉSZSÉGNAP 2. Alsó tagozat PROGRAMTERV. Balatonszabadi, 2014. június 3. EGÉSZSÉGNAP 2. Alsó tagozat PROGRAMTERV Balatonszabadi, 2014. június 3. Pedagógiai célok Ismerjék meg tanulóink a helyi és globális ökológiai problémákat és sajátítsák el saját szintjükön, azokat az alapvető

Részletesebben

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület 2011. évi KÖZHASZNÚ JELENTÉSE Tavasz A tél végén többször megfordultunk Tebén, de a hó miatt érdemi munkát, még ellenőrzéseket sem tudtunk végezni. Amint elolvadt

Részletesebben

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program Igrici Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program keretében. A pályázaton az önkormányzat 37 fő utazására

Részletesebben

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Ha egy olyan helyszínt keres, ahol nem kell kilométereket utaznia, hogy gyönyörű szép helyszínen fotózzák le álmai esküvői ruhájában, vagy ahol egy helyszínen lebonyolítható

Részletesebben

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! A VAJDA PÉTER ÉNEK- ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA LAPJA 18. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. JÚNIUS Botos Auróra 3.s JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! tartalom JÚNIUS 3 Kiváló Vajdások 4 Pedagógusnapra 5 Németországban Comeniussal

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

Erasmus beszámoló Technological Educational Institution of Larissa Larissa Görögország 2011/2012. 1. félév

Erasmus beszámoló Technological Educational Institution of Larissa Larissa Görögország 2011/2012. 1. félév Erasmus beszámoló Technological Educational Institution of Larissa Larissa Görögország 2011/2012. 1. félév Készítette: Belákovics András TURAN IV. QLZIN4 2011 áprilisában adtam be a jelentkezésemet az

Részletesebben

A következő állomás (és reményeink szerint aznapi végállomás) az észak-devoni kisváros Bideford volt, ahol a minket elszállásoló családok már vártak.

A következő állomás (és reményeink szerint aznapi végállomás) az észak-devoni kisváros Bideford volt, ahol a minket elszállásoló családok már vártak. Egy hét Angliában Sok-sok évvel ezelőtt, egy tíz napos, külföldi utazást még elképzelni is nehéz lett volna. Főleg az első nap (jelen esetben péntek) Magyarországról való indulással harmadik napon Angliába

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás

Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás Tanulmányi kirándulásunk témája erdélyi születésű történelmi nagyságok és az erdélyi történelemben fontos helyszínek felkeresése. Az előkészítő szakaszban külső

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Erasmus Ázsia kapujában, Törökországban

Erasmus Ázsia kapujában, Törökországban Erasmus Ázsia kapujában, Törökországban Minek mész te Törökországba és nem valahová Európába? - kérdezték tőlem sokan indulásom előtt. Most magabiztosan tudok válaszolni, hogy ez az ország a gyönyörű helyeken,

Részletesebben

- LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért

- LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért Beszámoló- Törökország Pogány Frigyes - LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért Készítette: Popp Judit Linda A projekt időtartama: 2014.június 29.- 2014.július 26. Helyszín:

Részletesebben

2014. július 24.-28.

2014. július 24.-28. 2014. július 24.-28. A Kapitány ma végre elérkezettnek látta az időt az indulásra. No, azért még nem Kanadába, csak egy kicsit északabbra a part mentén. Mielőtt azonban elkötöttük volna a hajót jelenlegi,

Részletesebben

Fotó és művészetterápiás tábor

Fotó és művészetterápiás tábor Fotó és művészetterápiás tábor Második alkalommal rendeztük meg Fotó és művészetterápiás kurzusunk lezáró eseményét egy hetes táborozás formájában. A hét elején hétfőtől szerdáig a felnőtt résztvevőkkel,

Részletesebben

FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS

FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS KÜLFÖLDI INTÉZMÉNY: JAMK University of Applied Sciences PROGRAM: ITPRO képzés CampusHungary és Erasmus ösztöndíjjal IDŐSZAK:

Részletesebben

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27. 4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,

Részletesebben

Angliai. útinaplóm. 2014. november 4. - november 27. Készítette: Bacsa Viktor Krisztián

Angliai. útinaplóm. 2014. november 4. - november 27. Készítette: Bacsa Viktor Krisztián Angliai útinaplóm 2014. november 4. - november 27. Készítette: Bacsa Viktor Krisztián --------------------------------------------------------------- A 2014-1-HU01-KA102-000149 Erasmus+ mobilitási projekt

Részletesebben

2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül

2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül 2013. 07.18. -07.24. Quaqortoqba való megérkezésünket követően előbb engedtünk az eufóriának, majd igyekeztünk racionális tervet készíteni a következő két hétre. Így történt, hogy Dénes másnap átiratta

Részletesebben

Erasmus beszámoló Kréta, Chania

Erasmus beszámoló Kréta, Chania Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint

Részletesebben

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM 2014 Iskolánk évek óta lehetőséget nyújt a nyelvgyakorlásra a német-magyar cserediákprogram segítségével. A Than Károly Ökoiskola a neumarkti Willibald-Gluck- Gymnasiummal

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

Élmények és emlékek - idézetek a gyerekek tollából

Élmények és emlékek - idézetek a gyerekek tollából Élmények és emlékek - idézetek a gyerekek tollából I. A gyulai élmények - fogalmazások Mottó: A legjobb az este kilenc óra körüli hangulat volt, mert akkor mindenki anekdotázott, viccelődött, és egy titkos

Részletesebben

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL MAGYAR

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL MAGYAR Centre Number Vizsgaközpont száma.... Candidate No. Vizsgázó száma EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL For Examiners'

Részletesebben

Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.

Leonardo pályázat Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén!  Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február. Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.28 Készítette: Antal Szabina Emese 14.Ru Küldő intézmény: SzSzKSz

Részletesebben

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111 TARTALOM Köszönetnyilvánítás 7 Előszó 9 Bevezetés (később nem ismétlődő információk) 11 I. Csajozás, avagy ismerkedési és hódítási alapismeretek 19 I.1. Belső világod 20 I. 1. A. Küzdd le a félelmeidet!

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

Egészségfejlesztés Családi hétvége programterve

Egészségfejlesztés Családi hétvége programterve Egészségfejlesztés Családi hétvége programterve Barankai Flóra II. évfolyam BAFWAAO.SZE Az élet azzal a szerencsés helyzettel ajándékozott meg, hogy szűkebb családom tagjaival, ideértve unokatestvéreimet

Részletesebben

SZASZÁÉK gondoskodnak.

SZASZÁÉK gondoskodnak. ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

Tábori hírmondó 2012. Személyes hangvételű beszámoló napról-napra...

Tábori hírmondó 2012. Személyes hangvételű beszámoló napról-napra... Tábori hírmondó 2012 Személyes hangvételű beszámoló napról-napra... Hétfő: Reggeli után megalakultak a csapatok; a Sárkányok, a Sárkányölők, a Lelkesek és a JC csapat. Komoly szabályok vannak, pontokat

Részletesebben

Korfu. Odüsszeusz szigete. Korfu

Korfu. Odüsszeusz szigete. Korfu Odüsszeusz szigete 32 Moraitika Agios Ioannis városától 20 km-re délre, a keleti parton található kiépült nyaralóhely. A Messonghy folyó bal partján elterülő szállodák, nyaralók és apartmanházak között

Részletesebben

KÖSZÖNET. Zánkai tábor 2014

KÖSZÖNET. Zánkai tábor 2014 Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete 2120 Dunakeszi Garas utca 24 fsz 1 Telefon : 06-70-421-3473 noe.dunakeszi@gmail.com Zánkai tábor 2014 Oldal 1 Tisztelt Kísérőink, Önkéntes segítőink! A Dunakeszi

Részletesebben

Túléltem az első hetet! Megtanultam a környéket, ahol lakom! És azt is, hogy Japán szigetország! De gond nélkül hazataláltam! A színéről ismertem meg

Túléltem az első hetet! Megtanultam a környéket, ahol lakom! És azt is, hogy Japán szigetország! De gond nélkül hazataláltam! A színéről ismertem meg Túléltem az első hetet! Megtanultam a környéket, ahol lakom! És azt is, hogy Japán szigetország! De gond nélkül hazataláltam! A színéről ismertem meg a házat, mert utcanevek nincsenek Japánban! Megismerkedtem

Részletesebben

FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY Bük, 2013. március 25. MATEMATIKA 1. OSZTÁLY

FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY Bük, 2013. március 25. MATEMATIKA 1. OSZTÁLY FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY Bük, 2013. március 25. MATEMATIKA 1. OSZTÁLY név:... iskola:... 1. Számolj pontosan! Milyen szám kerül az utolsó helyre? 19-3 + 2-7 - 2 + 5-2 + 6 =

Részletesebben

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2010/9. számában! 2010. július 25.

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2010/9. számában! 2010. július 25. Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2010/9. számában! 2010. július 25. Álldogál a bolond az elmegyógyintézet kapujában. Odamegy hozzá az egyik orvos és megkérdezi: - Maga mit keres itt?

Részletesebben

Rodosz, Gennadi Írta: Horváth Vanessa 2016.

Rodosz, Gennadi Írta: Horváth Vanessa 2016. Rodosz, Gennadi 2016.07.18-2016.08.29 Írta: Horváth Vanessa 2016. Erasmus+ Gennadi 2016. június 18-án indultunk a Liszt Ferenc reptérről Rodoszra, hogy eltöltsünk ott 6 hét szakmai gyakorlatot. Későn délután

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

Húsvét a Bruderhofban

Húsvét a Bruderhofban Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6

Részletesebben

Szlovákiában jártunk Természetvédelmi MSc terepgyakorlat

Szlovákiában jártunk Természetvédelmi MSc terepgyakorlat Szlovákiában jártunk Természetvédelmi MSc terepgyakorlat A természetvédelmi mérnök MSc szak megújult tanterve a nemzetközi irányba való nyitás jegyében külföldi terepgyakorlattal bővült. A másodéves hallgatók

Részletesebben

A növények gyógyítanak(1)

A növények gyógyítanak(1) 2. szint Január-február A növények gyógyítanak(1) Ma az emberek életük 80 százalékát töltik a négy fal között, messze a természettől. A homo sapiens evolúciós fejlődésének(2) azonban nagyon fontos eleme(3)

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB Török Fanni A 2004-ben alapított díj másik díjazottja 2008-ban lett Medgyaszay-díjas. A középiskolai évek után ezek történtek vele: Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem a külkereskedelmi

Részletesebben

Poroszlói kalandok

Poroszlói kalandok Poroszlói kalandok 2018.05.25-05.27 Ezúttal a bennmaradós hétvégén Poroszlóra utaztunk el. Kivételesen, most ez nem a megszokott bennmaradósok közé tartozott, hiszen sportosabb és kalandokban gazdagabb

Részletesebben

Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán

Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán Dél-európai üzemi gyakorlat a szakképzésben résztvevı tanulók számára LdV-HU-10-IVT-1021 Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán Iskolánk négy vendéglátós tanulója 2011. május elején kezdte

Részletesebben

UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016

UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016 UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016 A festői szépségű kék tenger minden természetkedvelő embert elvarázsol Zakynthos szigetén. Aki egyszer a Navagio-öblöt megpillantja, az biztosan rabja lesz és szeretne visszatérni

Részletesebben

A Ciszterci Szent István Gimnázium 8. évfolyama számára készült angol - német alapvizsga témajegyzéke

A Ciszterci Szent István Gimnázium 8. évfolyama számára készült angol - német alapvizsga témajegyzéke A Ciszterci Szent István Gimnázium 8. évfolyama számára készült angol - német alapvizsga témajegyzéke 1. Az egyén - személyi adatok - tulajdonságok (külső,belső) - napirend - család - rokonság - házimunka

Részletesebben

Málta. Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró

Málta. Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró Málta Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró Az 1964. óra független Málta a Földközi-tengerben található kis szigetcsoport,

Részletesebben

Munkanapló. Törökországi szakmai gyakorlat 2015 október Készítette: Kiss Milán Festő, mázoló, tapétázó

Munkanapló. Törökországi szakmai gyakorlat 2015 október Készítette: Kiss Milán Festő, mázoló, tapétázó Munkanapló Törökországi szakmai gyakorlat 2015 október 4-24 Készítette: Kiss Milán Festő, mázoló, tapétázó 1. nap. október 4. Izgatottan vártam az utazást. Reggelt 8 órakor találkoztunk a repülőtéren.

Részletesebben

A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is helyt álltam Németországban.

A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is helyt álltam Németországban. 2017 évi Erasmus program Pálfi Ilona vagyok (1997.07.31.) a Toldi Miklós Él. iskola tanulója. A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

András és Krisztina: A nagy út

András és Krisztina: A nagy út András és Krisztina: A nagy út Külföldi Magyar Cserkészszövetség András és Krisztina: A nagy út Írta: Madzsarné Osvay Erzsébet Rajzolta: Pándiné Uray Erzsébet A Zöld Pajzsos Kiscserkészek részére Külföldi

Részletesebben

PROJEKT NAPLÓ. Határtalanul programról, mely a. támogatásával valósult meg. Pályázati azonosító: BGA-12-HA-02-0875

PROJEKT NAPLÓ. Határtalanul programról, mely a. támogatásával valósult meg. Pályázati azonosító: BGA-12-HA-02-0875 PROJEKT NAPLÓ Határtalanul programról, mely a támogatásával valósult meg Pályázati azonosító: BGA-12-HA-02-0875 2012.október 19-23 Magyarország (Sátoraljaújhely) 2013. március 14-18 Erdély (Gyergyószentmiklós)

Részletesebben

Készítette: Szegedi-Vargha Emese 2014/2015 1.félév

Készítette: Szegedi-Vargha Emese 2014/2015 1.félév Porto-Portugália Készítette: Szegedi-Vargha Emese 2014/2015 1.félév 1 Porto Hogy miért Porto? Mikor 1,5 évvel ezelőtt kitaláltam, hogy Erasmusra szeretnék menni, egy dolog lebegett a szemem előtt, mégpedig

Részletesebben

Dr`avni izpitni center MAD@AR[^INA KOT DRUGI JEZIK NA NARODNO ME[ANEM OBMO^JU V PREKMURJU NAVODILA ZA OCENJEVANJE. Torek, 13.

Dr`avni izpitni center MAD@AR[^INA KOT DRUGI JEZIK NA NARODNO ME[ANEM OBMO^JU V PREKMURJU NAVODILA ZA OCENJEVANJE. Torek, 13. Dr`avni izpitni center *M06123114* NAVODILA ZA OCENJEVANJE SPOMLADANSKI ROK MAD@AR[^INA KOT DRUGI JEZIK NA NARODNO ME[ANEM OBMO^JU V PREKMURJU Torek, 13. junij 2006 SPLO[NA MATURA C RIC 2006 2 M061-231-1-4

Részletesebben

Nyári gyakorlat beszámoló

Nyári gyakorlat beszámoló Nyári gyakorlat beszámoló Készítette: Vándor Lilla Mikor megtudtam az iskolában, hogy van lehetőségünk külföldön gyakorlatozni, nem is hezitáltam, ahogy lehetett jelentkeztem a programra. El sem hittem,

Részletesebben

ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017.

ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017. ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017. Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 7. évfolyamának beszámolója Erdély I. nap (Vingl Csenge, Szilágyi Zalán) Nagyon vártuk már az indulást, nagyon

Részletesebben

Esküvőnk Görögországban

Esküvőnk Görögországban Esküvőnk Görögországban A mi történetünk 2008 nyarán kezdődött - ekkor tartottuk az eljegyzésünket a horvát tengerparton. Mindig is úgy gondoltuk, hogy valahogyan különlegessé-emlékezetessé, a megszokottól

Részletesebben

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre RACHEL ALLEN Ezt a könyvet férjemnek, Isaac-nak ajánlom akinek szere tete, támogatása

Részletesebben

Munka kontra magánélet

Munka kontra magánélet Munka kontra magánélet Este munka a konyhaasztalnál vagy a számítógép(1) előtt, hajnalban(2) főzés, takarítás, reggel rohanás az oviba(3), az iskolába, a munkahelyre, este vásárlás, vacsora, majd újra

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

MINTA 4. OSZTÁLY/3, 2014 2015

MINTA 4. OSZTÁLY/3, 2014 2015 Név:... Osztály/csoport:... Visszaküldési határidô: 2015. március 2. 4. OSZTÁLY/3, 2014 2015 Timothée de Fombelle: Ábrándok könyvtára Ebben a feladatsorban Timothée de Fombelle Ábrándok könyvtára című

Részletesebben

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet! Amikor először tanítottam Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam a karácsonyi történetet, tágas tornácunkon álltam,

Részletesebben

All inclusive - valóban minden benne van???

All inclusive - valóban minden benne van??? All inclusive - valóban minden benne van??? Manapság a szállodák előszeretettel használják leírásukban, szóróanyagaikban ezt a kifejezést: ALL INCLUSIVE. Mit is jelent valójában az all inclusive? Annak

Részletesebben

Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland

Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland Fekete Regina & Garancz Lajos Bevezetés: Fekete Regina vagyok, Kereskedem és Marketing szakos, harmad éves hallgató. Garancz Lajos vagyok, Mechatronikai Mérnök szakos

Részletesebben

2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával

2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával 2010. 06. 10. csütörtök Az élet megoldja magát Interjú Spilák Klárával "Ha nem jártam volna be ezt az utat, abba belehaltam volna, de megismertem, tudom milyen, és nem kérem" - mondja a színészetről Spilák

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben