Könnyebben könnyebb az élet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Könnyebben könnyebb az élet"

Átírás

1 V. évfolyam 9. szám, szeptember Misszió Világ regionális egészségvédelmi havilap Könnyebben könnyebb az élet A gyermekek kövérsége lassan komolyabb probléma lesz, mint a felnôtteké. Egy közelmúltban készült tanulmány kimutatta, hogy az iskolás gyermekek mintegy 10 százaléka túlsúlyos, 4 százalékuk pedig kifejezetten kövérnek mondható, ami már közvetlenül veszélyezteti az egészségi állapotát. A szülôk egy része mégis azt gondolja, hogy nem baj, ha gyermekük kicsit duci. A gyerekek elhízásának oka, hogy miközben nem megfelelô mennyiségben jutnak hozzá a rostban és vitaminokban gazdag táplálékhoz, kalória-bevitelük túlzott: 27 százalékkal több szénhidrátot, 17 százalékkal több zsírt fogyasztanak annál, mint amit lemozognak. A magyar gyerekeknek csak egyharmada eszik rendszeresen gyümölcsöt, és csupán 50 százalékuk iszik rendszeresen tejet. A vizsgálat kiderítette, hogy nem csak az elfogyasztott élelmiszerek összetételével van gond, hanem az étkezések módjával is: az egészségesnek mondott rendszeres, napi ötszöri étkezés helyett a gyerekek többsége folyamatosan majszol. A gyermekkori elhízás számos felnôttkori betegség kialakulásában jelent kockázati tényezôt. A kövérség elôszobája A test zsírtartalmának gyarapodása a zsírsejtek számának és nagyságának növekedésébôl, valamint e két lehetôség kombinációjából egyaránt adódhat. A zsírsejtek száma elsôsorban az elsô életévben és a serdülést megelôzô idôszakban növekszik, felnôttkorra pedig inkább a méretük növekedése a jellemzô. A bennük tárolt zsírmennyiség végsô soron az energia-bevitel és -felhasználás függvénye. Ez még akkor is igaz, ha a kövérség látszólag öröklôdik. Ha mindkét szülô kövér, gyermekeik 75%-a elhízott lesz. Ha az egyik szülô túlsúlyos, a másik átlagos, akkor a gyermekek fele, ha mindkettô normális alkatú, akkor csak 9 százaléka lesz kövér. Igaz. hogy az utóbbi évek genetikai kutatásai azonosítottak több kövérség-gént, azonban ezek az emberi elhízás kevesebb, mint 1 százalékáért felelôsek. (S elhízással járó betegség is csupán a túlsúlyos gyermekek mindössze 5 százalékánál igazolható.) Az elhízás kialakulásában meghatározóak a táplálkozási szokások. Az esetek 95%-át elsôsorban a bôséges táplálkozás és a kevés testmozgás magyarázza. Ennek hátterében állhatnak olyan öröklött tényezôk, mint a túl jó étvágy és a viszonylag lassú tápanyagégetés, valamint a családi étkezi szokások. Az elhízott gyerekek általában már kevesebbet is mozognak, és kisebb a fizikai teljesítôképességük. Ez tovább ronthatja a hely- Folytatás a 4. oldalon Kérdôívért nyeremény júniusi számunkban közzétett önfelmérô kérdôívünket számos olvasónk küldte vissza, melyért ezúton mondunk köszönetet! A beküldôk között kisorsolt forintos vásárlási utalvány nyertese Brüll Ferencné erdôtelki olvasónk. Gratulálunk! Nyereményét postán küldjük. Jobb út a Misszióhoz Betegelégedettségi kérdôívünk kitöltôitôl számos panasz érkezett a Misszióhoz vezetô út minôségét illetôen. A Veresegyházi Polgármesteri Hivataltól kapott tájékoztatás szerint szeptember 17-ét követôen megindul a Misszióhoz vezetô út felújítása. A tervek szerint a munkálatok november 15-ig befejezôdnek. A Misszió megközelítése természetesen ez idô alatt is biztosított, de az esetleges fennakadásokért, kellemetlenségekért elnézést kérünk. Internetes frissítés Megújult a Misszió Egészségügyi Központ Kht. honlapja. A weboldal nem csak küllemre, hanem struktúrájában is felfrissült. Áttekinthetôbb lett a felépítése, s bôvült a tartalom is. Több panaszt is kaptunk, hogy miért kell regisztráltatni az oldalra, így mostantól teljes weblapunk szabadon látogatható. Amennyiben észrevétele, kérdése van az oldallal kapcsolatban, kérjük írja meg a viktor@misszio.hu címre, vagy postacímünkre. Új körzet Új felnôtt háziorvosi körzet létesült Veresegyházon. Dr. Marik György a Misszió Egészségügyi Központ épületében rendel hétfôn, szerdán és pénteken 8-12-ig, kedden ig, csütörtökön óráig. További információkért kérjük hívja a (28) as számot a megadott rendelési idô alatt.

2 2 Misszió Világ Minden gyerek másképp és máskorra tanul meg beszélni * Sokuk tudja, de mégsem mondja Bababa, tetete, szemüge, limáné... Csecsemôgondozásról szóló sorozatunkban legutóbb már megünnepeltük a kicsi elsô születésnapját. Láttuk, hogyan lesz a sírós alvógépbôl nevetô kisbaba, majd azt is, hogyan indul neki a világnak. Ebben a részben pedig már meg is szólal a kicsi... Az elsô évben a beszéde is fokozatosan fejlôdik a babának. Az elsô hónapokban csak hangokat ad ki, késôbb szótagokat ismételget ( tetete, bababa stb.). Az elsô év végére már kiszûrôdnek a leírhatatlan idegen hangok. Gyôznek az anyanyelv hangjai. A gôgicsélés, gagyogás kezdetben csak játék, késôbb fokozatosan a közlés eszközévé válik a hang. Már megszólít bennünket, felhívja a figyelmet magára. Ha odafigyelünk, megértjük, boldogan mosolyog. Ilyenkor már funkciója van a beszédnek. Megszólításra, nyomatékosításra használja. A lényeg, hogy már az elejétôl mindig mondjuk el neki, hogy mit csinálunk, mire készülünk, mit adunk oda, hová teszszük le stb. Talán nem is vesszük majd észre azt a pillanatot, amikor már megérti szavainkat. Bár a mozdulataiból már ilyenkor is látszik, hogy ért bennünket. Öltözéskor, fürdetéskor, séta alkalmával már elôre nyújtja kezét, lábát, azt teszi, amit kértünk. Beszélgessünk vele sokat, magyarázzunk el mindent, figyeljünk beszédére. Örömet okoz MÉDIAAJÁNLAT neki is és nekünk is. Így játékos az együttlét minden perce. Ahogy bôvülnek ismeretei, ahogy tágul a világ, amellyel találkozik és ahol tapasztalatokat szerez, úgy ért meg egyre többet a felnôttek és más gyermekek beszédébôl. Másfél éves korára már szóval irányítható. Sok mindent megért, amit környezetében az általa ismert személyekrôl, tárgyakról és cselekedetekrôl beszélnek. Megérti a saját életével kapcsolatos összes megszokott tennivalót, kéréseket, tilalmakat. Már több lépésbôl álló feladatokkal is meg lehet bízni. Például kiveszi a zacskóból a pelenkát, leveszi a polcról a könyvet, játékot, odaadja az újságot apának stb. Bár még hallgat, de már ért A beszéd megértése és az aktív beszéd nem mindig fejlôdik azonos ütemben. Nem minden gyermek kezd el korán beszélni, de a késôn beszélô babák is mindent megértenek, csak nem olyan erôs bennük a közlési vágy. A szülô, gondozó feladata, hogy saját beszédével ösztönözze a A Misszió Világ minden hónap közepén 65 ezer családhoz, 240 ezer emberhez jut el Pest és Heves megye 60 településén. Hirdetési árak: 1/8 (81 x 61 mm) ,- Ft + Áfa 1/4 (81 x 122 mm) ,- Ft + Áfa 1/2 (168 x 122 mm) ,- Ft + Áfa 1/1 (168 x 244 mm) ,- Ft + Áfa A hirdetések megrendelése ügyében Ivicsics Viktort keressék. Telefon: (06-28) , fax: (06-28) megszólalásukat. Minél többet beszélünk hozzá, annál hamarabb nekibátorodik és ismételgeti, próbálgatja, ízlelgeti a szavakat, szótagokat. Gyakran egy-egy szótaggal egész mondatot fejez ki, aminek megértését különbözô hanglejtéssel, mimikával könnyíti meg. A fejlôdése jele, ha sokféle funkciót tölt be a beszéde, akkor is ha kevés szót használ. Így kérhet segítséget, kifejezhet kívánságot, megállapíthat valamit vagy csak mesélhet. Érdeklôdését kérdéssel fejezi ki. Mi ez? Lassan az egyszavas mondatokat felváltják a bonyolultabb, egyszerû mondatok, ahol már a gyerek legalább két szót használ együtt. Hároméves korára már beszéd útján érintkezik a környezetében levôkkel. Játék közben is sokat beszél. El tudja mondani kívánságait, elmeséli a történteket, mit látott, mit csinált. Ilyenkor már összetett mondatokban beszél, a kötôszavakat helyesen használja. Szereti hallgatni a felnôtteket, kéri a mesét esténként, napközben szívesen mond mondókákat, versikéket, dalocskákat. A kétéves kor után beszélni kezdô gyermek szókincse szinte robbanásszerûen nô. Aki eddig nem szólt, de megértett mindent és mutogatással megértette magát, egyik napról a másikra szinte mindent mond. Ahány száj, annyi próbálkozás A gyermekek között nagy különbség van, nem csak abban, hogy mikor kezd el beszélni, hanem elsô szavaiban és azok megformálásában is. Van, aki elôször csak a szó elsô szótagját

3 2005. szeptember 3 mondja a szó helyett, van, aki kimondja rögtön az egész szót. Gyakran elhagyják a gyerekek a szavak végén levô mássalhangzót, kihagynak a szóból hangokat, a nehezen ejthetô hangokat mással helyettesítik pl. r helyett j -t vagy l -et ejtenek. Elôfordul, hogy felcserélik a hangokat pl. szemüge vagy összevonják a túl hosszú szavakat limáné limonádé helyett. Van, akit a második évben még csak a közvetlen környezetében élôk értenek meg. Kétéves kor után azonban nekik is fokozatosan érthetôvé válik a beszédük. Bár sokan még ekkor is nehezen ejtik ki a sziszegô (s, sz, z, zs, r) hangokat, ez nem beszédhiba. A nyelvtanilag helyes beszéd elsajátítása hosszadalmas, bonyolult feladat. Általában a harmadik életévben sikerül. Az iskolába kell a tiszta beszéd Ha késôbb, 4-5 éves korban is megmarad a pöszeség, vagy a selypítés, miközben mi mindig tisztán és érthetôen ejtve a szavakat beszélünk vele, akkor érdemes logopédushoz fordulni. Ha csak 1-2 hangja nem tiszta, várhatunk vele 5-6 éves korig. A lényeg, hogy mire iskolába megy, tisztán ejtse a szavakat, mert így könnyebb lesz az írás, olvasás elsajátítása. A pici korban tapasztalható dadogás rendszerint múlandó. Általában csak annyi az oka, hogy nem tudja olyan gyorsan kimondani a szavakat, ahogy szeretné. Ha késôbb is fennáll, szakemberhez kell fordulni vele, mert a dadogás az egyetlen olyan beszédhiba, amelynek javítása annál eredményesebb, minél elôbb kezdenek hozzá. Nem szabad figyelmeztetni, folyton javítgatni a dadogó gyermek beszédét, mert azzal csak gátlást építünk ki benne és inkább lemond majd magáról a beszédrôl is. Jótékonysági est a Rehabilitációs Osztály fejlesztéséért Intézményünk, a Veresegyházi Misszió Egészségügyi Központ október 28-án 19 órakor jótékonysági koncertet szervez a Veresegyházi Fabriczius József Általános Iskola Mogyoródi út 5/7. sz. alatti épületében. A bevételt az intézményünkben mûködô Rehabilitációs Osztály fejlesztésére kívánjuk fordítani. A Rehabilitációs Osztály óta mûködik, s elsôsorban a Magyarországon igen jelentôs számban elôforduló különbözô eredetû idegrendszeri megbetegedésben szenvedô (baleset vagy stroke okozta agykárosodás, gerincvelô sérülés, sclerosis multiplex) betegek rehabilitációjával foglalkozik. Kisebb részben mozgásszervi betegeket (baleseti sérültek, gerinc- ill. izületi betegek) is ellátunk. A regionális ellátáson túl az ország valamennyi részébôl érkeznek hozzánk betegek. Az elmúlt bô 5 év során eszközeink részben megkoptak, elhasználódtak, az osztályunktól elvárt színvonal megtartása csak folyamatos karbantartás, eszközpótlás illetve fejlesztés mellett lehetséges. Mindez óriási anyagi áldozatokat kíván az intézménytôl. Sajnálatos, hogy ez a mai egészségügyi finanszírozás mellett csak részben valósítható meg. Helyzetünket az is nehezíti, hogy minden erôfeszítésünk ellenére ágyaink harmad részét az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nem finanszírozza. Ezért határoztuk el egy igen eredményesen rehabilitált volt betegünk javaslata alapján, hogy a rehabilitációs osztály színvonalas mûködésének további biztosításához szükséges eszközök beszerzésére jótékonysági koncertet szervezünk, melyre ezúton szíves támogatásában bízva tisztelettel meghívjuk. Reméljük, hogy az ügy fontossága, tevékenységünk eddigi elismertsége alapján Ön is támogatásra méltónak talál bennünket és üdvözölhetjük a koncert résztvevôi között. A támogató jegy ára 6000 Ft. A jegyek megvásárlásával kapcsolatban kérjük írjon az info@rehabilitacio.hu címre, vagy hívja a (28) as számot. Az est programja 1 Pásztor Béla polgármester megnyitó beszéde 2 Dr. Somody Imre tulajdonos megnyitó beszéde 3 Rehabilitációs Osztály eddigi eredményeinek bemutatása 4 Bel Canto Zenei Egyesület Mozart: Tavaszvárás * Farkas Ferenc: Hajnalnóta * Pierre Certon: Piaci pletyka 5 Kossuth Díjasok a Misszióért Közremûködnek: Bogányi Gergely zongoramûvész * Cságoly Ferenc építész * a Kaláka együttes tagjai * Kovács János karmester * Wierdl Eszter, Daróczi Tamás, Szüle Tamás ének * a Pasaréti Szent Antal Kórus * Sinfonietta Hungarica Kamarazenekar Mûsor: zongoramûvek * Cságoly Ferenc elôadása a kórházépítészetrôl * Kaláka számok * Mozart: A-dúr zongoraverseny * Schubert: G-dúr mise 6 Fogadás Szíves tájékoztatásául közöljük, hogy a Misszió Kht. kiemelkedôen közhasznú társaság, számlaszámunk: CIB Bank Rt

4 4 Misszió Világ Könnyebben könnyebb az élet Folytatás az 1. oldalról zetüket, mivel emiatt elkülönülnek társaiktól, és már önmaguk vigasztalására is esznek. Az eredmény pedig riasztó: a felnôttkori betegségek egyre alacsonyabb életkorban jelennek meg a körükben. Korai betegségek jönnek Az egyik következmény a szénhidrát-anyagcsere zavara. Míg az úgynevezett 2-es típusú cukorbetegségre korábban az volt a jellemzô, hogy szinte csak felnôttkorban, hosszú évtizedeken át folytatott hibás életmód következtében alakult ki, ma már gyerekkorban is egyre gyakoribb. Ennek lényege, hogy a szervezet egyre kisebb mértékben tudja kompenzálni az életmódban elkövetett hibáinkat. Gyerekek esetén ez azért is nagyon szomorú, mert ôk túlnyomórészt azt eszik, amit a szülô, nagyszülô fôz, megvásárol, vagy amit a szülôktôl, nagyszülôktôl példaként látnak. Tehát a betegségük okozója lényegében a szülô, nagyszülô. A zsír-anyagcserében is változások következnek be: a vérben szaporodnak a rossz koleszterinek, míg az érfalvédô változat koncentrációja csökken. A kövér gyermekeknél gyakoribb a magasvérnyomás is. Mindebbôl következôen a gyerekkori kövérség, ha nem elôzik meg, s nem is kezelik, egyenesen vezethet a fiatalkori szív-érrendszeri betegségekhez. A kövér gyermekek között vannak, akiknél már észlelhetô a máj elzsírosodása, sôt epekövesség is jelentkezhet. Az extrém súlytöbblet következtében ortopédiai szövôdmények is kialakulhatnak: a csípô deformitásai, ízületi gyulladások, fájdalmak, mozgáskorlátozottság. A kövérség nagyon veszélyes szövôdménye az alvási apnoe. Ekkor alvás közben bizonyos ideig nem vesz levegôt a gyerek, ami gyakori elôfordulás esetén komoly oxigén-ellátási zavarokat idézhet elô az agyban, szövetekben. A leggyakoribb lelki szövôdmény az önbecsülés hiánya. Emiatt a gyermek olyan mértékben válhatnak depresszióssá, hogy pszichoterápia szükséges. A serdülés nem segít A csecsemôkori elhízás ritkán vezet kövérséghez a gyermekkor késôbbi szakaszában. 4-5 éves korra az elhízott csecsemôk csak 3%-a marad kövér, és erre az idôszakra a normál testsúlyú csecsemôk 1%-a is elhízott lesz. A 7 éves elhízott gyermekeknek viszont már 41%-a lesz kövér éves korában, míg normál testsúlyú társaiknak csak 11%-a. A éves túlsúlyos lányok 72%-a kövér lesz 31 éves korában is, fiúk esetén ez az arány 74%. (Normál testsúlyú társaiknak csak 11-31%-a hízik el felnôtt korára.) Ezek az adatok bizonyítják, hogy a kövér gyermekek nagyobb arányban válnak kövér felnôtté, mint a normális testsúlyú kortársaik. Azoknak a legrosszabbak az esélyei, akik 7-11 évesen már kövérek. Ezért a gyermekkori elhízás kezelését 11 éves kor elôtt ajánlatos megkezdeni. A Misszió Egészségügyi Központ Kht. munkatársai kidolgoztak a túlsúlyos gyermekek számára egy programot, mely rendszeres testmozgással és táplálkozási ismeretekkel segíti a normális testsúly elérését. A program 2005 ôszén indul Veresegyházon. A megvalósításban a Misszió munkatársain és a házi gyermekorvosokon kívül, iskola védônô, testnevelô és más mozgás pedagógus, sôt informatikus is részt vesz. A szülôk bevonásával kezdôdik a program, melynek része néhány alapvetô orvosi vizsgálat elvégzése a gyerekeknél, ezt követôen heti három alkalommal szervezünk igen változatos testmozgást. A szülôk aktív részvételére is számítunk, hiszen a gyermekek táplálkozása nagyrészt rajtuk múlik. Egy kis kiadványt is kapnak majd a gyerekek, mely az egészséges életmód kialakításának mindennapi lehetôségeire tanít. A program eredményességét az idei tanévben mérjük, s ha beválik jövô ôsztôl kiterjesztjük a Misszió modell más településeire is. Van gyógymód, bár nem egyszerû A gyermekkori elhízás kezelése komplex feladat: magában foglalja a megfelelô kalóriaszegény diétát, a fizikai aktivitás fokozását, tehát az életmód tartós változtatását a szükséges pszichés támogatás biztosításával. A kezelés célkitûzése legyen könynyen megvalósítható (a súlyfelesleg 5-10%-os csökkentése)! A súlyfelesleg csökkenése legyen lassú (kevesebb heti fél kilogrammnál)! Speciális szempontok: Gyógyszeres és sebészi terápia csak 14 éves kor felett, kivételes esetekben engedhetô meg. A kezelés nem befolyásolhatja a gyermek normális testi és szellemi fejlôdését. A növekedésben lévô gyermeknél csupán a testsúly növekedésének ütemét lassítjuk. A testhossz növekedése változatlan testsúly mellett fogyást jelent. Zsírszegény diéta 3 éves életkor alatt nem alkalmazható, mert az idegrendszer fejlôdése kárt szenvedhet.

5 2005. szeptember 5 A diétás kezelés alapfeltétele, hogy a gyermek akarjon fogyni, s ebben támogassa a családja is. (Egy kisgyermeknél lényegében csak a szülôktôl függ, hogy mit és mennyit eszik.) A koplaltatás gyerekkorban sem jön szóba, mert a növekedéshez szükséges fehérjebevitelrôl gondoskodni kell. A fogyáshoz tehát nem éhezés kell, hanem az, hogy az energiabevitel ne érje el a napi energiaszükségletet. A kismértékben csökkentett kalóriatartalmú diéták esetén a gyerekek jobban együttmûködnek. Háromévesnél idôsebb gyermekeknél a diéta legyen zsírban szegény és rostban dús! A megfelelô vitamin-, ásványianyag- és folyadékellátást (nem üdítôk formájában!) mindig biztosítani kell. Elônyös a gyakori kisebb mennyiségû étkezés. A tudatos étkezés mellett fontos az energiafelhasználás egyidejû fokozása a fizikai megterhelés növelésével. A testmozgás lehetôleg a gyermekek számára élvezetes legyen: kerékpározás, görkorcsolyázás, futás, aerobik. Mindenképpen dinamikus mozgás javasolt, elôször csak rövid idôtartamban (15 perc), majd fokozatosan növelve a terhelést. Amenynyiben más lehetôségre nincs mód, napi egy óra (4-5 km) gyaloglás is megfelelô. A hangsúly a fokozatosságon és a rendszerességen van. Fontos, hogy az étkezések mindig tervezettek legyenek, ugyanis a kövér gyerekek gyakran csaknem folyamatosan rágcsálnak, nincsenek meghatározott étkezéseik. Olyan tevékenységeket kell találni számukra, amelyek alkalmasak arra, hogy eltereljék a figyelmüket az ételekrôl. Elérhetô célokat kell kitûzni számukra, hogy azok teljesítésével a kövér gyermekek pozitívan értékeljék saját magukat, visszakapják az önbecsülésüket. A pszichés támogatás egyéni foglalkozások mellett csoportterápia keretében is ajánlható. Különösen súlyos elhízás esetén a kezelést szakklinikán vagy kórházi osztályon kezdik, egyébként a gyermek megszokott környezetében, járóbeteg-rendelésen is folytatható. Bárhol is kezdôdik, azzal kell számolni, hogy ez egy hosszú folyamat. Cserébe viszont hosszabb életet, jobb életminôséget adhatunk gyermekeinknek. Molnár Ágnes (8. osztályos) Halál címû díjazott pályamûve Gyöngyössolymosról érkezett a Misszió gyermekrajz-pályázatára IMPRESSZUM Iskola? Megyünk! Az idei tanévben is folytatódik a Misszió Egészségügyi Központ iskolai prevenciós programja, ami tavaly 72 iskolában, diák bevonásával zajlott. A munkában az iskolák saját pedagógusai mellett valamivel több, mint 100 megbízott óraadó vett részt (dietetikus, gyógytornász, pedagógus, védônô, orvos, pszichológus, egészségügyi szakoktató, kortársoktató). A foglalkozások az általános iskolák felsô tagozatos tanulóit érintik. A program fô témakörébe tartoznak az egészséges táplálkozással kapcsolatos ismeretek, a tartásjavító gerinctorna, a kábítószer-fogyasztás veszélyei, a serdülôkor testi és lelki sajátosságai, a fogászati és a daganatos betegségek megelôzésének lehetôségei. A program keretében önismereti és kommunikációs foglalkozásokat is tartanak. A nyár folyamán felmértük, hogy a 2005/2006-os tanévben hány osztály vesz részt az egészségfejlesztô programban, és azt tapasztaltuk, hogy lassan már gyereket érünk el! Ez számunkra nagy öröm, és egyben nagy felelôsség is. A gyerekek számára nyújtott ismeretek, és készségek segítik ôket az egészségesebb szokások kialakításában és ezzel egészségük erôsítésében. Nyitottságukat és érdeklôdésüket jelzi, hogy a témában kiírt rajzpályázat nyertes alkotását 169 pályamûbôl kellett kiválasztanunk. Reméljük, idén nemcsak több diák, hanem az eddiginél több település iskolája is bekapcsolódik a programunkba. A Misszió Világ havilapot szerkeszti a szerkesztõ bizottság. Kiadja a Misszió Egészségügyi Központ Kht. Felelõs kiadó: Dr. Horváth Ágnes ügyv. igazgató. Tördelés: Graphisto Kft., felelõs vezetõ: Szabó Béla ügyv. igazgató. Nyomdai elôállítás: Rota Color Press Kft., felelôs vezetô: Gyarmati József ügyv. igazgató. Hirdetési képviselet: Ivicsics Viktor (tel.: , fax: ). Megjelenés: minden hónap közepén. Példányszám: A szerkesztõség és a kiadó postacíme: Misszió Világ, 2112 Veresegyház, Gyermekliget út 30. Drótposta: missziovilag@misszio.hu, web: ISSN:

6 6 Misszió Világ Mi a közös a türelmetlen szülôben, a lúdtalpbetétben, a divatos cipôben, s a szüntelen ücsörgésben? Talpától fáj az ember A strandszezon idején bizonyára sokan nézegettük vizes lábunk betonon hagyott nyomait: árulkodik-e lúdtalpról vagy sem? Persze, aki így keresi a választ, annak aligha van még súlyos lúdtalpa... Ha lenne, már árulkodna róla a térd-, csípô- vagy gerincfájdalma is. Mert a lábfej torzulásai nem ismernek határt: elôbb-utóbb feljebb is megbosszulják magukat. Az ember teljes testsúlyát talpainak boltozatos szerkezete a hosszanti és a harántboltozat viseli. Ez hatalmas megpróbáltatás, amihez az emberi test csak fokozatosan alkalmazkodik: csecsemô korban a talp boltozatai még hiányoznak, és rendesen a terhelés hatására serdülô korra alakulnak ki. Míg elôdeink a lábukat legalább annyit használták, mint a kezüket, addig a mi ülô civilizációnkban az alsó végtagok elgyengülnek. Olykor megfelelô izomzat hiányában a talp boltozatai ki sem alakulnak, s RAJZPÁLYÁZAT! ezzel a lábfej is elveszíti rugalmasságát. Ép lábon a talp alátámasztása három pontos, a sarkon és az I. és V. lábközépcsont fején oszlik el a terhelés. Ha a boltozatos szerkezet ki sem alakul, vagy késôbb megváltozik, olyan részekre kerül a súly, amelyek ezt tartósan nem viselik el. Az izmok és inak helyzete is változik, s ez egy idô után kihat a térdizületre is. A hosszanti boltozat megsüllyedése esetén a belsô talpél közelebb kerül a talajhoz, s így a térdek is befelé dôlnek. A folyamatos kóros terhelés ellen A Magyar Rákellenes Liga XVII. kerületi Ne félj Élj! Tagszervezete Rajzversenyt hirdet az Általános Iskola alsós (1-4. osztály) és felsôs (5-8. osztály) tanulói számára! Pályázat címe: Egészséged legyen a szenvedélyed! Feladat: A/4-es rajzlapon figyelemfelhívó rajz készítése bármilyen technikával! Beküldési határidô: október 31. (hétfô) Cím: Rákoskerti Mûvelôdési Klub, Budapest Rákoskert sugárút 66. A borítékra kérjük ráírni: Rajzpályázat. A rajzlap hátoldalán tüntessétek fel a mû készítôjének nevét, életkorát, lakcímét, telefonszámát, valamint az iskolája nevét, címét és azt, hogy melyik osztályba jár. A két témakörben az elsô három helyezett értékes jutalomban részesül! A pályamûveket a M.R.L. XVII. kerületi Szervezetének Bíráló Bizottsága értékeli. A nyerteseket levélben értesítjük! Eredményhirdetés díjátadás: december 16. péntek 17. óra, Rákoskerti Mûvelôdési Klub, Budapest XVII., Rákoskert sugárút 66. Sok sikert kívánunk alkotó munkátokhoz! Mester Tamásné elnök M.R.L. XVII. ösztönösen a térd berogyasztásával és ennek következtében az ágyéki gerincgörbület fokozásával védekezünk. Így a talp hosszanti boltozatának torzulása már a gerincnél is okozhat kínzó fájdalmat. A harántboltozat megsüllyedése következtében pedig a lábujjak mögötti területre kerül túlzott terhelés, így szövôdményként igen gyakori a bütyök és a kalapácsujjak megjelenése. A boltozatok süllyedésére már a szövôdmények kialakulása elôtt intô jelek hívják fel a figyelmet. Ezek lehetnek: a láb fáradékonysága, a belsô talp élének megsüllyedése, a sarok középállástól eltérô helyzete, illetve a kifelé vagy befelé forgatott lábfejjel való járás. A harántboltozat megsüllyedésére a talpi párnán a II. és III. lábközépcsont fejénél keletkezô bôrkeményedés és a lábközépcsontok és a lábszár elülsô izmainak fájdalma hívhatja fel a figyelmet. A lábboltozat-süllyedés lassan alakul ki, nem egyszeri behatás következménye. Amíg az izomzat még elég erôs, a boltozat csak terhelés hatására süllyed meg. Az ekkor kialakuló fájdalom és talpi merevség a tehermentesítés hatására meg is szûnik. Amikor már az izomerô is csökken, a tartás a szalagrendszerre hárul. Ez idôvel bizonyos helyeken, mint például a belsô bokán és a talp felszínén megnyújtja, máshol zsugorítja a szalagokat. Így lényegesen megváltozik a láb tartóképessége, a fájdalom pedig már tehermentesített helyzetben is megmarad. A folyamat utolsó stádiumában a csontok is károsodnak és ma-

7 2005. szeptember 7 radandó deformitások alakulnak ki, a boltozat teljesen lesüllyed. Egyes életszakaszokban amikor hirtelen változik a szokásos terhelés jóval nagyobb a boltozat-süllyedés veszélye. Ilyen például az állás és járás kezdete. Gyakran megfigyelhetjük a túlbuzgó szülôknél, hogy csemetéjüket már akkor lábra szeretnék állítani, amikor a gyermek mozgatórendszere, izomzata még nem készült fel a gravitáció elleni küzdelemre. Ezt mindenképpen célszerû kerülni. Ugyanakkor a veleszületett talpi reflexet kihasználva a csecsemô lábujjait fogó mozgásra ingerelve segíthetjük a talpi izomzatának fejlôdését. Az óvodás és iskolás kor kezdetén a fokozott, az eddiginél nagyobb terhelés, míg serdülôkorban a gyors növekedés és súlygyarapodás jelent veszélyt a láb tartóképességére. A harántboltozat-süllyedés és a lúdtalp kialakulását a terhesség is elôidézheti. Amellett, hogy a testsúlygyarapodás önmagában is többletterhet jelent, az állapotos nôk szervezetében megfigyelhetô az ízületi lazaságot, mozgékonyságot segítô hormonok mennyiségének növekedése. Ezek a teljes szervezetre hatnak, így nemcsak a szülést segítik, hanem gyenge talpizmok esetén a boltozatok süllyedését is okozhatják. Végül, de nem utolsó sorban meg kell említenünk a cipôk bûneit. A túl magas sarok a láb elsô részének túlterheléséhez vezet, a szûk cipôk pedig további deformációt okoznak, mivel korlátozzák a lábujjak mozgását. Minél korábban kezdünk védekezni a lábboltozat süllyedése ellen, annál nagyobb az esélyünk a korrekcióra és a szövôdmények elkerülésére. A megelôzés elsô és legfontosabb eszköze maga a mozgás. Lábunkat mindenféle ülô munka közben is tornáztathatjuk, ha kibújunk a cipôbôl. A lábujjak karmoló, fogó mozgásának gyakorlása (apró tárgyak megmarkolása), valamint a talp sarokról lábujjakra és a lábujjaktól a sarok irányába való gördítô mozgása jó hatással van az izomzat fejlesztésére. A talpbetétek használata a korai stádiumban nem javasolt, hiszen ezek passzívan támasztják alá a talp boltozatát, ezáltal pedig az amúgy is legyengült izomzat erejét tovább csökkentik. A megfelelô, kényelmes, a láb formájához illeszkedô cipô hordása szintén sokat segíthet. Bár talpunk testünknek mindössze kicsiny alkotóeleme, szerkezetének épsége hatással van egész mozgatórendszerünkre. Ne habozzon tehát akár a legapróbb tünet megjelenésekor felkeresni egy ortopéd szakorvost, hiszen a problémát a gyökerénél kell keresni. Az idôben megkezdett ortopédiai kezelések számos elváltozásra gyógyírt nyújthatnak. Kälbli Katalin humánkineziológus TIPPELJEN ÉS NYERJEN! A keserûmandula, az alma-, cseresznye-, ôszibarack-, és szilvamag többek között mit tartalmaz? 1 ólmot 2 nikotint X ciánt Légzésében akadályozott beteg légcsövébe csövet vezetnek, ez a(z) 1 intubálás 2 inhalálás X transzfúzió A baktériumok a vírusoknál nagyobbak, vagy kisebbek? 1 nagyobbak 2 kisebbek Minek a részei: ínhártya, érhártya, retina? 1 hasüreg 2 szem X szív Hány csontból tevôdik össze a koponya? 1 az agykoponya 15, az arckoponya 7 2 az agykoponya 7, az arckoponya 11 X az agykoponya 7, az arckoponya 15 Mi a placebo? 1 kötôhártya 2 gyógyszert utánzó, de hatóanyagot nem tartalmazó készítmény X méhlepény A helyes válaszokat neve, címe és a megjelenési hónap feltüntetésével október 15-ig küldje el a Misszió címére. A hibátlan válaszokat beküldôk között Missziós pólókat sorsolunk ki. Augusztusi tippszelvényünk helyes válaszai: nagy kiterjedésû, szivacsos tapintású rugalmas szervünk a mellkas üregében a tüdô; az allergiás tüneteket antihisztaminok segítik leküzdeni; létezik U vitamin; azt a szervátültetési módot, amikor az egyén saját szöveteivel pótolják a károsodott szöveteket autotranszplantációnak nevezzük; a hallucináció érzékcsalódások egy csoportja; a fluor hiánya a fogszuvasodás megnövekedett kockázatát okozza; a 0-s vércsoportú ember mindenkinek adhat vért. Júliusi kvízünk nyertesei: Rigó Jánosné (Erdôkertes), Morvai Imre (Gyöngyöshalász). Gratulálunk! Nyereményüket postán küldjük!

8 Kölyök Világ szeptember Kedves Kis Olvasó! Eljött az ôsz és vele együtt a Benneteket leginkább érintô dolog is, az iskolakezdés. Elkezdôdik a tanulás, ami számos változást hoz a vakáció kötetlenebb idôszakához képest. Ennek a végiggondolásához szeretnénk néhány támpontot adni Nektek. Amit érdemes észben tartani Elsô lépés a szoros idôbeosztásra való ráhangolódás. Ez több dolgot is jelent. Jóval korábban kell felkelni reggel, pontosan kell megérkezni az iskolába, a délutáni különórákra, leckét kell írni, dolgozatra készülni és mindemellett este idôben ágyba kerülni. A korai felkelés nem könnyû feladat, de megtérülô befektetés. A reggelizésre mindenképp jusson idô! Üres hassal, korgó gyomorral nem fogsz tudni a tanulásra koncentrálni. A tízóraidat se felejtsd otthon, s jó lenne, ha ahhoz gyümölcs is tartozna, hiszen az ôsz elôrehaladtával egyre több vitaminra van szükségünk. A zsebpénzedet cukor, csoki, cukrozott üdítôk helyett inkább kakaóra, joghurtra, kiflire költsd! A szüneteket ne a tanteremben töltsd el, hanem az udvaron. A friss levegô és a mozgás jó hatással van a szervezetre, serkenti az agymûködést. Az otthoni tanulás mellett jusson idô az aktív mozgásra, sportra. Mindennap maradjon idô a szabadban való felfrissülésre, ami fontos része a kikapcsolódásnak és ellenállóbbá tesz a betegségekkel szemben is. Este gondold végig a másnapi feladataidat és pakold be a szükséges dolgokat a táskádba. Ezzel megspórolhatod a reggeli kapkodást. Ne felejtsük el, hogy a lényeg a kellô egyensúly megtalálásán van. A felhozott példák azt jelentik, hogy semmit sem szabad túlzásba vinni, ugyanakkor másokat pedig teljesen elhanyagolni. Olyan napi ritmust kell kialakítani, amelyben egészségünk megôrzése érdekében minden lényeges dologra jut idô. A fô cél, hogy a tanulás, koncentrálás, sok ülés mellett ügyeljünk a kellô mozgásra, a friss levegôn való tartózkodásra és a helyes táplálkozásra is. Készíts magadnak egy idôbeosztást a hétre és próbáld meg betartani. Ez rengeteg kapkodástól és idegeskedéstôl fog megszabadítani és persze segít nem elfelejteni a fontos dolgokat. Ha még ahhoz is kedvet érzel, hogy az elkészített tervedet megoszd velünk, esélyes lehetsz egy különdíjra! Este szüleiddel jót tenne egy kis beszélgetés a napi történtekrôl. Számos dolog mellett a szülôk arra is jók, hogy jó ötleteket, tanácsokat adjanak, adott helyzetben pedig támaszt és vigaszt nyújtsanak. A hétköznapi rohanásban nagyon fontos, hogy idôben ágyba kerülj. Ez azt jelenti, hogy este 8 és 9 óra között le kell feküdni. A kellô pihenés csak így garantált. Zsófi és Ádám beszélgetnek. Szerinted kinek van igaza? 1. Zsófi: Elalvás elôtt még eszem egy kis rágcsálnivalót, mert így jobban alszom és reggelig biztosan nem éhezem meg. Ádám: Én elalvás elôtt már nem eszem sokat, mert megterhelné a gyomromat, rosszul aludnék és nem szeretnék elhízni sem. 2. Zsófi: Reggel idôben felkelek, hogy legyen idô megenni a reggelimet. Ádám: Én szeretek az utolsó pillanatig aludni. Minek rohanjak, majd a büfében veszek valamit és szünetben megeszem. 3. Zsófi: Este sokáig fent vagyok, tévét nézek vagy internetezem, amíg el nem alszom. Ádám: Én nem maradok fent túl sokáig és inkább olvasok elalvás elôtt egy kicsit. Így reggel biztosan frissen ébredek. A helyes megfejtéseket október 15-ig várjuk postacímünkre neved, életkorod, lakcímed feltüntetésével: Kölyök Világ, 2112 Veresegyház, Gyermekliget út 30. A kisorsolt három szerencsés Missziós pólót kap ajándékba. A helyes válaszokat megtaláljátok következô számunkban. Augusztus havi totónk megfejtései a következôk: életünk csaknem egyharmadát töltjük alvással; körülbelül napi 10 óra az alvásigényed; az alvás REM fázisára a gyors szemmozgások, álmok a jellemzôek; az állatok is álmodnak; nem lennénk képesek alvás nélkül élni. Júliusi nyerteseink: Zelnik Péter (Gödöllô), Fodor Tamás (Veresegyház), Papp Zsuzsanna (Galgamácsa) Különdíj nyertesünk: Zachar Mária (Rétság). Gratulálunk! A nyereményeket postázzuk.

Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás

Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás Az elhízás, a bulimia, az anorexia Az elhízás Elhízás vagy túlsúlyosság elhízás a testsúly a kívánatosnál 20%-kal nagyobb túlsúlyosság a magasabb testsúly megoszlik az izmok, csontok, zsír és víz tömege

Részletesebben

Sarkantyú kezelése gyógytornával

Sarkantyú kezelése gyógytornával Sarkantyú kezelése gyógytornával A sarkantyú tulajdonképpen egy meszes kinövés a sarokcsont talpi felszínén, vagy az Achilles ín sarkon tapadó részén. Gyógytornászként sokszor találkozom ezzel a problémával,

Részletesebben

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR az OkTaTÓaNyag a magyar DiabeTes Társaság vezetôsége megbízásából, a sanofi TámOgaTásával készült készítette a magyar DiabeTes Társaság edukációs

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET. ADHD-s gyermekek családjai részére

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET. ADHD-s gyermekek családjai részére Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET ADHD-s gyermekek családjai részére KEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ FÜZET Ezt a tájékoztató füzetet azért készítettük, hogy segítsünk a FIGYELEMHIÁNY/HIPERAKTIVITÁS

Részletesebben

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT 2015 06 30 TÁMOP-6.2.5-B-13/1-2014-0001

Részletesebben

ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV

ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV Kedves páciensem, kérem, válaszoljon részletesen minden kérdésre, mielőtt a tanácsadást elkezdenénk. Eljövetelének motivációja: barátok, ismerősök ajánlása önálló kezdeményezés

Részletesebben

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27.

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Az elhízás hatása az emberi szervezetre Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Melyek az élő szervezet elemi életjelenségei közül minőségében testtömeg

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

A 2-es típusú cukorbetegség

A 2-es típusú cukorbetegség A 2-es típusú cukorbetegség tablettás kezelése DR. FÖLDESI IRÉN, DR. FARKAS KLÁRA Az oktatóanyag A MAgyAr DiAbetes társaság vezetôsége Megbízásából, A sanofi támogatásával készült készítette A MAgyAr DiAbetes

Részletesebben

Egészséges életért a Mezőcsáti Kistérségben TÁMOP-6.1.2/LHH-09/

Egészséges életért a Mezőcsáti Kistérségben TÁMOP-6.1.2/LHH-09/ Miért e korosztály szerepel kiadványunkban? Az egészséges fejlődés alapfeltétele a mennyiségben elegendő és minőségben helyes táplálkozás! Az életkor szerinti hossz-és súlyfejlődés biztosítása mellett

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP. 2013. június 12.

EGÉSZSÉGNAP. 2013. június 12. TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra EGÉSZSÉGNAP 2013. június 12. TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 EGÉSZSÉGNAP

Részletesebben

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra A cukorbetegség (diabetes mellitus) a szénhidrátanyagcsere zavara, amely a vérben, illetve a testnedvekben megemelkedett cukorszinttel és kóros anyagcseretermékekkel

Részletesebben

A lábboltozat-süllyedés prevenciós és korrekciós lehetőségei

A lábboltozat-süllyedés prevenciós és korrekciós lehetőségei Mozgásfejlesztés és prevenció az óvodában A tartó- és mozgatórendszer elváltozásainak megelőzése és oldása A lábboltozat-süllyedés prevenciós és korrekciós lehetőségei Balázsné Baraksó Éva testnevelő gyógytestnevelő

Részletesebben

Kéz- és lábápoló, műkörömépítő. 31 815 01 0000 00 00 Kéz- és lábápoló, műkörömépítő 2/43

Kéz- és lábápoló, műkörömépítő. 31 815 01 0000 00 00 Kéz- és lábápoló, műkörömépítő 2/43 A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Test-elemzés. Ezzel 100%-os lefedettséget ér el. TANITA digitális mérleg. Rendkívül gyors elemzést tesz lehetővé.

Test-elemzés. Ezzel 100%-os lefedettséget ér el. TANITA digitális mérleg. Rendkívül gyors elemzést tesz lehetővé. Test-elemzés Bioelektromos impedancia mérés 5 különböző pályán kerül mérésre (lábtól-lábig, kéztől-kézig, bal kéztől a jobb lábig, jobb kéztől a bal lábig, bal kéztől a bal lábig). Ezzel 100%-os lefedettséget

Részletesebben

Változások: A félelem, szorongás a terhesség alatt:

Változások: A félelem, szorongás a terhesség alatt: Várandósok Várandósok Évekig azt tartották, hogy a terhes nőnek kilenc hónapot ágyban kell töltenie. Az orvosok attól féltek, hogy az aerobik, vagy a kocogás árthat a magzatnak, így még a legaktívabb sportolóknak

Részletesebben

2390-06 Masszázs alapozás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2390-06 Masszázs alapozás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Ön azt a feladatot kapta a munkahelyén, hogy készítsen kiselőadást a sejtek működésének anatómiájáról - élettanáról! Előadása legyen szakmailag alátámasztva, de a hallgatók számára érthető!

Részletesebben

Anamnézis. I. Terhesség: A terhesség előzményei tervezett véletlen lombik

Anamnézis. I. Terhesség: A terhesség előzményei tervezett véletlen lombik Lakcíme: Születési hely, idő: Anyja neve: Anyja/ gondviselő telefonszáma: Vizsgálat időpontja (Játszoda tölti ki): e-mail cím: Vezető tünet: Anamnézis I. Terhesség: A terhesség előzményei tervezett véletlen

Részletesebben

Életmódváltás - Sohasem késő!

Életmódváltás - Sohasem késő! Életmódváltás - Sohasem késő! E G É S Z S É G E S É L E T M Ó D 6 0 - O N T Ú L I S, S Z A B A D I D Ő S P O R T K O N F E R E N C I A 2 0 1 5. 1 0. 1 9. D R. I R M A I I S T V Á N E G Y E T E M I D O

Részletesebben

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Testmozgással az egészségért

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Testmozgással az egészségért 1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél Testmozgással az egészségért Rendszeres mozgás az egészséges szervezetért Kiadó: Gönc

Részletesebben

SEGÍTHETÜNK! Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 9/14/2009 9:10:00 AM 9/14/2009 9:10:00 AM

SEGÍTHETÜNK! Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 9/14/2009 9:10:00 AM 9/14/2009 9:10:00 AM SEGÍTHETÜNK! Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 9/14/2009 9:10:00 AM WWW.DGY.HU ADÓSZÁM: 18356076-1-03 BANKSZÁMLASZÁM: 10400621-06201821-00000000 H-6200 KISKŐRÖS, MEZŐ U. 16. H-1094 BUDAPEST, ANGYAL UTCA

Részletesebben

üvegcsont betegség régen és ma

üvegcsont betegség régen és ma Osteogenesis imperfecta üvegcsont betegség régen és ma KOVÁCS ANDREA gyógytornász Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társasága XXVII. Vándorgyűlése 2008 Budapest Magyarországon 2006

Részletesebben

Dr.Varga Annamária belgyógyász, diabetológus

Dr.Varga Annamária belgyógyász, diabetológus Dr.Varga Annamária belgyógyász, diabetológus A szénhidrát-, a zsír-, a fehérje és a nukleinsav-anyagcsere komplex zavara Oka: a hasnyálmirigyben termelődő - inzulin hiánya - a szervezet inzulinnal szembeni

Részletesebben

Vezető betegségek Magyarországon. Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak?

Vezető betegségek Magyarországon. Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak? Vezető betegségek Magyarországon Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak? Megválaszolandó Kérdések Melyek azok a betegségek amelyek a ranglistát vezetik? Mennyire vagyunk felelősek

Részletesebben

Mozgásszervi fogyatékossághoz vezető kórképek

Mozgásszervi fogyatékossághoz vezető kórképek Mozgásszervi fogyatékossághoz vezető kórképek Dr Élő György Miért szükséges ismeretek ezek? Tudni kell a funkció károsodás okát, ismerni a beteg általános állapotát, hogy testi, szellemi és lelki állapotának

Részletesebben

ESETBEMUTATÁS. Csekné Zsuzsa, Guruló Műhely Kaposvár

ESETBEMUTATÁS. Csekné Zsuzsa, Guruló Műhely Kaposvár ESETBEMUTATÁS Csekné Zsuzsa, Guruló Műhely Kaposvár Az eset egy CP, központi idegrendszeri sérült nő kerekesszékének lábtartó kialakítását írja le, melyet a kaposvári Guruló Műhely szakemberei végeztek.

Részletesebben

Egészségnevelés. Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő

Egészségnevelés. Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő Egészségnevelés Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő A kisgyermek fejlődésének adatai Súlyfejlődés: - Születési súly: átlagosan 2500-3500g - 1. hó: 300g/hó - 2-6. hó: 600g/hó - 7-12. hó: 500g/hó - Ideális súly

Részletesebben

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Halat? Amit tartalmaz a halhús 1. Vitaminok:a halhús A, D, B 12, B 1, B 2 vitaminokat

Részletesebben

Budapest, 2005. november 12. SZSÉG. Dr. Badacsonyiné Kassai Krisztina dietetikus, védőnő MDOSZ

Budapest, 2005. november 12. SZSÉG. Dr. Badacsonyiné Kassai Krisztina dietetikus, védőnő MDOSZ Ételed az életed! TáplT plálkozás egészs szség megelőzés Budapest, 2005. november 12. EGÉSZS SZSÉGTUDAT(OSSÁG) G) A TUDÁS S EGÉSZS SZSÉG Dr. Badacsonyiné Kassai Krisztina dietetikus, védőnő MDOSZ ALAPVETŐ

Részletesebben

Utánpótlás-nevelés: nevelés: az egészséges fejlesztés gyógytornász szakmai szempontjai Moldvay Ildikó Sportági jellemzők Mozgató szervrendszer Axiális aszimmetrikus terhelés Erőközpont: medence Medence

Részletesebben

Lehet, hogy szívelégtelenségem van?

Lehet, hogy szívelégtelenségem van? Lehet, hogy szívelégtelenségem van? Ez a kiadvány azért jött létre, hogy segítse önt a szívelégtelenség korai tüneteinek felismerésében. Mi a szívelégtelenség? A szívelégtelenség meghatározás nagyon ijesztőnek

Részletesebben

Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben

Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben Melyik okozhat stresszt? Bevezető A stressz olyan mint a borivás: kis mennyiségben jótékony hatása van, motivál és élénkebbé tesz. A túlzott és folyamatos

Részletesebben

Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziuma. Mozgásanatómia. Mozgásanatómia

Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziuma. Mozgásanatómia. Mozgásanatómia Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziuma Mozgásanatómia Mozgásanatómia 9. évfolyam A 9. évfolyamon az intézményünk profiljának megfelelő tantárgy, a mozgásanatómia kerül bevezetésre. A mozgásanatómia

Részletesebben

Fusion Vital. tevékenységi napló. Életmódfelmérés. név / azonosító szám. Firstbeat Bodyguard gyári szám. program kezdő dátuma: / /

Fusion Vital. tevékenységi napló. Életmódfelmérés. név / azonosító szám. Firstbeat Bodyguard gyári szám. program kezdő dátuma: / / Fusion Vital tevékenységi napló Életmódfelmérés név / azonosító szám Firstbeat Bodyguard gyári szám program kezdő dátuma: / / tevékenységi napló - HÁttéR információk Az Ön telefonszáma: Az Ön email címe:

Részletesebben

Az orvosnál Orvosi ügyintézés Ajánlott szűrővizsgálatok

Az orvosnál Orvosi ügyintézés Ajánlott szűrővizsgálatok Down Alapítvány TÁMOGATOTT ÜGYINTÉZÉS 1145 Budapest, Amerikai út 14. Tel.: (061) 363-63-53 e-mail: down@downalapitvany.hu Az orvosnál Orvosi ügyintézés Ajánlott szűrővizsgálatok Milyen esetekben fordulunk

Részletesebben

Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskola

Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskola Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskola Intézményi szerkezet Általános Iskolai Intézményegység Utazó Gyógypedagógusi Hálózat Intézményegység Pszichiáter, pszichológus,

Részletesebben

A pszichológiai tényezők szerepe az elhízásban

A pszichológiai tényezők szerepe az elhízásban A pszichológiai tényezők szerepe az elhízásban Tisljár-Szabó Eszter eszter.szabo@sph.unideb.hu Magatartástudományi Intézet Mi az elhízás? Sokféleképpen definiálják: a. Populáció átlagsúlyhoz képest: >20-40%:

Részletesebben

FUSION VITAL ÉLETMÓD ELEMZÉS

FUSION VITAL ÉLETMÓD ELEMZÉS FUSION VITAL ÉLETMÓD ELEMZÉS STRESSZ ÉS FELTÖLTŐDÉS - ÁTTEKINTÉS 1 (2) Mérési információk: Életkor (év) 41 Nyugalmi pulzusszám 66 Testmagasság (cm) 170 Maximális pulzusszám 183 Testsúly (kg) 82 Body Mass

Részletesebben

Ajánlások a Fizikai Aktivitás témakörében

Ajánlások a Fizikai Aktivitás témakörében Ajánlások a Fizikai Aktivitás témakörében S Z A K G Y Ó G Y S Z E R É S Z T O V Á B B K É P Z É S 2 0 1 5. 1 0. 1 0. D R. L A C Z A G Y Ö N G Y V É R R E K R E Á C I Ó S S Z A K É R T Ő N E M Z E T I E

Részletesebben

Bowen technika a babák és gyerekek szemszögéből 2.

Bowen technika a babák és gyerekek szemszögéből 2. 2. Bowen technika a babák és gyerekek szemszögéből 2. Mikor forduljunk Bowen alkalmazóhoz? Az élet kezdetét fizikális értelemben a fogantatástól számítjuk. Ha már itt akadállyal szembesülünk, a holisztikus

Részletesebben

érkezés a Balatonszepezdi Népfőiskolára: 8252 Balatonszepezd, Árpád u. 10. Résztvevők száma minimum Balatonszepezdi Népfőiskola

érkezés a Balatonszepezdi Népfőiskolára: 8252 Balatonszepezd, Árpád u. 10. Résztvevők száma minimum Balatonszepezdi Népfőiskola Kedvezményezett : Projektazonosító: Projektidőszak: Program típus TÁMOP-6.2-11/1-2012-1253 2013.09.01-2014.06.30 Bibó István i Alapítvány Program neve/címe: 8252 Balatonszepezd, Szegfű köz A rendszeres

Részletesebben

táplálkozásunkplálkoz

táplálkozásunkplálkoz Előtte Utána - 15 KG Mi befolyásolja olja az egészséget? get? stressz ökológia Genetikus adottságok táplálkozásunkplálkoz 15 Mi az egészs szséges és s táplt pláló étkezés? Hogyan hat a táplálkozás az egészségre?

Részletesebben

Önkéntes némaság - a mutizmus. Írta: Csányi Nikolett

Önkéntes némaság - a mutizmus. Írta: Csányi Nikolett Mi is a mutizmus? Az alkalmazkodó viselkedés zavara. A mutizmus némaságot jelent. Mutizmus során a beszédszervek épek, de súlyos viselkedéses gátlás (neurotikus zavar) alakul ki, és a gyermek nem beszél.

Részletesebben

Az egészséges életre nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2015

Az egészséges életre nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2015 Az egészséges életre nevelés Dr. Nyéki Lajos 2015 Bevezetés A tanulási idő fokozatos növekedése, a munkahelyeken a szellemi munka túlsúlyba kerülése, a mozgásszegény, ülő életmód egyre többször okoz neurotikus

Részletesebben

Cukorbetegek kezelésének alapelvei

Cukorbetegek kezelésének alapelvei Diabétesz 2007. Életmód és kezelés Budapest, 2007. június 2. Mozgásterápia cukorbetegségben Lelovics Zsuzsanna dietetikus, humánkineziológus, szakedző Egészséges Magyarországért Egyesület Cukorbetegek

Részletesebben

33 815 02 0010 33 02 Lábápoló Kéz- és lábápoló, műkörömépítő

33 815 02 0010 33 02 Lábápoló Kéz- és lábápoló, műkörömépítő A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje.

A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje. A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje. Az angol csoportok egységesen a Traveller sorozat könyveit használják, így a vizsgarendszerben egységes követelményrendszert alakítottunk ki. A nyelvvizsgák

Részletesebben

Kardiovaszkuláris tréning

Kardiovaszkuláris tréning Kardiovaszkuláris tréning Kardiovaszkuláris tréning A kardiovaszkuláris tréning jelentése nem más, mint a szív érrendszer edzése, erősítése. Lényege: Olyan aerob (vagyis oxigén felhasználással járó) mozgást

Részletesebben

Légzőszervi megbetegedések

Légzőszervi megbetegedések Orrmelléküreg-gyulladás (sinusitis) Légzőszervi megbetegedések Az orr melléküregeinek gyulladása, melyet leggyakrabban baktériumok okoznak. Orrnyálkahártya-gyulladás (rhinitis) Különböző típusú gyulladások

Részletesebben

Mindegyik lemezke tüskés szerkezetű, a tüskék kúp alakúak és magasságuk egyenként 0,6 cm.

Mindegyik lemezke tüskés szerkezetű, a tüskék kúp alakúak és magasságuk egyenként 0,6 cm. A QMED Akupresszúrás matrac ÉS PÁRNA egy praktikus, esztétikus egészségmegőrző eszköz, mely 100 % organikus pamutból és mérgező anyagoktól mentes ABS műanyagból készült. A matrac hossza 67 cm, szélessége

Részletesebben

Csontjai, ízületei, izmai

Csontjai, ízületei, izmai Csontjai, ízületei, izmai A láb részei: lábtő (tarsus) lábközép (metatarsus) lábujjak (digiti pedis) A lábtő csontjai: 1. ugrócsont (talus) B a lábtőcsontok közül az egyetlen, melynek közvetlen kapcsolata

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP A KRÚDYBAN

EGÉSZSÉGNAP A KRÚDYBAN EGÉSZSÉGNAP A KRÚDYBAN Gerinctorna - Tartásjavító gyakorlatok A gerincoszlopon öt szakaszt különböztetünk meg. A nyaki gerincszakaszt hét nyakcsigolya, a háti gerincszakaszt tizenkét hátcsigolya, az ágyéki

Részletesebben

GRASSROOTS A GYERMEKEK KOROSZTÁLYOS JELLEMZŐI. 5-7 éves korban

GRASSROOTS A GYERMEKEK KOROSZTÁLYOS JELLEMZŐI. 5-7 éves korban GRASSROOTS A GYERMEKEK KOROSZTÁLYOS JELLEMZŐI 5-7 éves korban ÁLTALÁNOS ÉSZREVÉTELEK: A gyermekek fejlődésük során különböző szinteken mennek át. Különböző szükségletek, attitűdök és növekedési periódusok.

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP: TINÓDIS NYÍLT NAP AZ EGÉSZSÉGES REGGELI JEGYÉBEN. beszámoló

EGÉSZSÉGNAP: TINÓDIS NYÍLT NAP AZ EGÉSZSÉGES REGGELI JEGYÉBEN. beszámoló Idő: 2019. január 30. EGÉSZSÉGNAP: TINÓDIS NYÍLT NAP AZ EGÉSZSÉGES REGGELI JEGYÉBEN. beszámoló Helyszín: Egri Ballasi Bálint Általános Iskola Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolája Célkitűzés:- diákok

Részletesebben

TÉMA. A csontváz az emberi test támasza. Hogyan mozog az ember?

TÉMA. A csontváz az emberi test támasza. Hogyan mozog az ember? TÉMAKÖR. Az ember a természet része TÉMA. A csontváz az emberi test támasza. Hogyan mozog az ember? CÉL. Tovább ismertetni a tanulókat az emberi test felépítésével, a csontvázzal, mint az emberi test támasza,

Részletesebben

A táplálkozási zavar gyűjtőfogalom, nehéz definiálni, pontosan mi tartozik bele: általánosságban minden, ami táplálkozással kapcsolatos zavar.

A táplálkozási zavar gyűjtőfogalom, nehéz definiálni, pontosan mi tartozik bele: általánosságban minden, ami táplálkozással kapcsolatos zavar. Evészavarok A táplálkozási zavar gyűjtőfogalom, nehéz definiálni, pontosan mi tartozik bele: általánosságban minden, ami táplálkozással kapcsolatos zavar. Két legismertebb típusa: az anorexia és a bulimia

Részletesebben

A szív- és érrendszeri megbetegedések

A szív- és érrendszeri megbetegedések A szív- és érrendszeri megbetegedések A szív- és érrendszeri betegségek mind a megbetegedések számát, mind a halálozást tekintve vezető helyet foglalnak el a fejlett ipari országokbanköztük hazánkban is.

Részletesebben

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgási feladat: - három témakör

Részletesebben

Program címe: TEGYÜNK EGYÜTT A GYERMEKEKÉRT EDUKÁCIÓS PROGRAM

Program címe: TEGYÜNK EGYÜTT A GYERMEKEKÉRT EDUKÁCIÓS PROGRAM Program címe: TEGYÜNK EGYÜTT A GYERMEKEKÉRT EDUKÁCIÓS PROGRAM Tanúsítvány száma: 1/2014 Tanúsítvány érvényességi ideje: 2016. január 30. Kérelmező neve: Danone Tejtermék Gyártó és Forgalmazó Korlátolt

Részletesebben

Obes betegek gyógytornája

Obes betegek gyógytornája Obes betegek gyógytornája Testsúly csökkentő program a Harkányi Gyógyfürdőkórházban Krómer Andrea 2010.10. 1 Team munka és jelentősége BETEG, ÉS CSALÁDJA Diéta+torna=sikeres zsírszövet vesztés Fontos az

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

A csecsemő és kisgyermek mozgásfejlődése. Budapest, 2008. november 8. Sümeginé Hamvas Enikő

A csecsemő és kisgyermek mozgásfejlődése. Budapest, 2008. november 8. Sümeginé Hamvas Enikő A csecsemő és kisgyermek mozgásfejlődése Budapest, 2008. november 8. Sümeginé Hamvas Enikő A csontos váz és a mozgatórendszer fejlődése Csontosodás, izomzat és ízületek - a csontos vázrendszer az embryonális

Részletesebben

A gyermekápolónő szerepe a rehabilitációra szoruló gyerekek ellátásában

A gyermekápolónő szerepe a rehabilitációra szoruló gyerekek ellátásában B-A-Z Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermekrehabilitációs Osztály A gyermekápolónő szerepe a rehabilitációra szoruló gyerekek ellátásában Készítette: Magyarné Szabó Tímea 2013. Előadásom fő témája

Részletesebben

Egyéni edzés. Testedzési utasítások ERŐFEJLESZTŐ FEKPAD

Egyéni edzés. Testedzési utasítások ERŐFEJLESZTŐ FEKPAD Testedzési utasítások ERŐFEJLESZTŐ FEKPAD Tisztelt Vásárló, gratulálunk Önnek, hogy megvásárolta az új ENERGETICS fitnesz berendezést. A testgyakorlások elvégzésekor kellemes szórakozást és sok sikert

Részletesebben

Tájékoztatott vagy tájékozott beteg kérdése

Tájékoztatott vagy tájékozott beteg kérdése Tájékoztatott vagy tájékozott beteg kérdése Az elektív csípő- és térd-protézis műtéten résztvevő betegek tájékoztatásának vizsgálata Készítette: Fehér Mónika MSc ápoló hallgató Az elektív csípő- és térd-protézis

Részletesebben

6 hetes futó edzésterv 1. hét 2. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk.

6 hetes futó edzésterv 1. hét 2. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. 1 FONTOS INFÓK OLVASD EL! Először is üdvözöllek a Szupernő futói körében. Tök jó, hogy itt vagy velünk, remélem sok boldog

Részletesebben

Csecsemőgondozási tanfolyam Minden amit a csecsemő-, és kisdedgondozásról, gyermeknevelésről tudni kell!

Csecsemőgondozási tanfolyam Minden amit a csecsemő-, és kisdedgondozásról, gyermeknevelésről tudni kell! Program címe: Csecsemőgondozási tanfolyam Minden amit a csecsemő-, és kisdedgondozásról, gyermeknevelésről tudni kell! Tanúsítvány : 8/2013 Tanúsítvány érvényességi ideje: 2015. augusztus 27. Kérelmező

Részletesebben

Tanulási kisokos szülőknek

Tanulási kisokos szülőknek Tanulási kisokos szülőknek Hogyan oldd meg gyermeked tanulási nehézségeit? Nagy Erika, 2015 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján

Részletesebben

Angol nyelv. 5. évfolyam

Angol nyelv. 5. évfolyam Angol nyelv 5. évfolyam Témakör 1. Család 2. Otthon 3. Étkezés 4. Idő, Időjárás 5. Öltözködés 6. Sport 7. Iskola 8. Szabadidő 9. Ünnepek, Szokások 10. Város, Bevásárlás 11. Utazás, Pihenés 12. Egészséges

Részletesebben

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával.

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával. Az inkontinencia az altesti záróizmok záróképtelenségét jelenti, mind a húgycső, mind a végbél vonatkozásában. Következménye akaratlan vizeletelcsöppenés, -elfolyás, illetve -székletürités. Az inkontinencia

Részletesebben

Edzésterv fizikai tesztek teljesítéséhez

Edzésterv fizikai tesztek teljesítéséhez Tisztelt Sporttársak! Az alábbi edzésterv olyan céllal készült, hogy útmutatást adjon Nektek az MKSZ JAB és a BKSZ JAB követelmény rendszerében előírt fizikai felmérési szint teljesítéséhez szükséges felkészüléshez.

Részletesebben

LEGYEN KEDVENCE JÓ FORMÁBAN! NAPLÓ A TULAJDONOSOKNAK

LEGYEN KEDVENCE JÓ FORMÁBAN! NAPLÓ A TULAJDONOSOKNAK LEGYEN KEDVENCE JÓ FORMÁBAN! NAPLÓ A TULAJDONOSOKNAK Kedvence egészsége érdekében úgy döntött, hogy segít neki elérni az ideális testsúlyát. Minden segítséget megkap ehhez állatorvosától és a rendelő munkatársaitól,

Részletesebben

Krómer Andrea 2012.05.09.

Krómer Andrea 2012.05.09. Krómer Andrea 2012.05.09. Nőgyógyászati fizioteárpia balneoterápia fürdő iszapkezelés mechano/fizikoterápia gyógytorna / gátizom és kismedencei torna hüvelyi pesszáriumok gyógymasszázs elektromos kezelések

Részletesebben

A tanfolyamokon a 2-3 hónapos korban történő kezdés a legoptimálisabb, de természetesen fiatalabb és idősebb babákat is szeretettel látunk.

A tanfolyamokon a 2-3 hónapos korban történő kezdés a legoptimálisabb, de természetesen fiatalabb és idősebb babákat is szeretettel látunk. Mikortól lehet alkalmazni a babamasszázst? A babamasszázst elkezdheti akár a baba születését követő első napokban is. Egy anya ha nem is tudatosan végtelen gyengédséggel masszírozza a kisbabáját szinte

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája 2007-2008-as nevelési év értékelése Készítette: Ceglédiné Csősz Erzsébet Tagintézmény vezető 1 Gyermeklétszám: 2007. évi statisztika szerint: 21 fő, köztük: 10 fiú, 11

Részletesebben

alapértéke Játékos-társas vízi gyakorlatok, és gyógyúszás asztmás gyermekek számára Dr. Gunda András

alapértéke Játékos-társas vízi gyakorlatok, és gyógyúszás asztmás gyermekek számára Dr. Gunda András A gyógytestnevelés a testnevelés alapértéke Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Játékos-társas vízi gyakorlatok, és gyógyúszás asztmás gyermekek számára Dr. Gunda András Szakvezető tanár,

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Egy TITOK az idegen nyelv tanulásával kapcsolatban Amire senki nem gondol Nagy Erika, 2014 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0584. Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP

TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0584. Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP A dohányzás a burgonyafélék családjába tartozó dohánynövény leveleinek élvezete. Valószínűleg először Kolumbusz és társai találkoztak

Részletesebben

Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben.

Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben. Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136 Pályázat címe: Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben. Pályázó neve: Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Pályázó címe:

Részletesebben

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Dynasit Dinamikus ülőpárnák

Dynasit Dinamikus ülőpárnák Dinamikus ülőpárnák 1. Üljünk egészségesen! Felejtse el a statikus, mozgás nélküli ülést, vigyen dinamikát az ülésbe! Ébressze fel izmait, mozogjon többet ülés közben! Évente átlagosan több, mint 3000

Részletesebben

Hogyan mentsd meg a szíved?

Hogyan mentsd meg a szíved? Hogyan mentsd meg a szíved? Mivel minden második haláleset oka szív- és érrendszeri betegségbõl adódik, a statisztikán sokat javíthatunk, ha tudjuk, hogyan is küzdjünk e probléma ellen. Pl. már minimális

Részletesebben

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Orosz nyelv. Általános útmutató

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Orosz nyelv. Általános útmutató A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Orosz nyelv Általános útmutató A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontoknál adható maximális pontszámot mutatja. A Beszédtempó,

Részletesebben

Misszió Világ. Gyerekek veszélyben

Misszió Világ. Gyerekek veszélyben V. évfolyam 8. szám, 2005. augusztus www.misszio.hu Misszió Világ regionális egészségvédelmi havilap Gyerekek veszélyben Bár a vakációból már csak néhány hét van hátra, korai a szülõk fellélegzése. Hiába

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész napos vagy fél napos elhelyezést igényel-e!

Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész napos vagy fél napos elhelyezést igényel-e! JELENTKEZÉSI LAP JELENTKEZÉS: A FENTI POSTACÍMEN VAGY SZEMÉLYES LEADÁSSAL JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2017. FEBRUÁR 16. Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

6 hetes futó edzésterv 3. hét 1. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk.

6 hetes futó edzésterv 3. hét 1. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. 1 FONTOS INFÓK OLVASD EL! Először is üdvözöllek a Szupernő futói körében. Tök jó, hogy itt vagy velünk, remélem sok boldog

Részletesebben

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Ötévfolyamos nyelvi képzés 9.ny évfolyam : Beginner ( kezdő) szinten Tematikai egység, Témakör I. SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK, SZÁRMAZÁS, CSALÁD

Részletesebben

Mik az egészséges táplálkozás alap pillérei, melyre mindenkinek érdemes oda figyelni?

Mik az egészséges táplálkozás alap pillérei, melyre mindenkinek érdemes oda figyelni? Kedves Olvasó! Vaskút Község Önkormányzata által elnyert Egészségre nevelő életmódprogramok Vaskút községben elnevezésű pályázat keretein belül lehetőség nyílt ismeret átadó cikkek elkészítésére. A cél,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság március 8-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság március 8-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-61/2017. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2017. március 8-i ülésére Tárgy: Javaslat a 3301. Egészségügyi

Részletesebben

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv. Általános jellemzők. Nincs értékelés

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv. Általános jellemzők. Nincs értékelés Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgás - interakció kezdeményezés

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0002 A MAGAS VÉRNYOMÁS ÉS RIZIKÓFAKTORAI

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0002 A MAGAS VÉRNYOMÁS ÉS RIZIKÓFAKTORAI TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0002 A MAGAS VÉRNYOMÁS ÉS RIZIKÓFAKTORAI Az erekben keringő vér nyomást fejt ki az erek falára: ez a vérnyomás. Szabályozásában részt vesz a szív, az erek, az agy, a vesék és

Részletesebben

Alkoholfogyasztás Súlyos probléma

Alkoholfogyasztás Súlyos probléma Alkoholfogyasztás Súlyos probléma Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Bizottság jelentése szerint Európában több alkoholt fogyasztanak az emberek, mint a világon bárhol. Ez azt jelenti,

Részletesebben

A 4. 5. kérdést csak akkor töltse ki, ha az Ön házastársa nem magyar anyanyelvű. Ellenkező esetben kérem folytassa a 6. kérdéstől!

A 4. 5. kérdést csak akkor töltse ki, ha az Ön házastársa nem magyar anyanyelvű. Ellenkező esetben kérem folytassa a 6. kérdéstől! A kérdőív kitöltője: az anya az apa A kitöltés helye (tartomány, város): A kitöltés dátuma: 1. Hol született (ország)? 2. Mióta él Németországban (évszám)? 3. Mi az anyanyelve? A 4. 5. kérdést csak akkor

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére

ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Iktatószám: SZ-102 /2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Tárgy: Javaslat a 3301. Egészségügyi

Részletesebben

Tüdőszűrés CT-vel, ha hatékony szűrővizsgálatot szeretnél! Online bejelentkezés CT vizsgálatra. Kattintson ide!

Tüdőszűrés CT-vel, ha hatékony szűrővizsgálatot szeretnél! Online bejelentkezés CT vizsgálatra. Kattintson ide! Tüdőszűrés CT-vel, ha hatékony szűrővizsgálatot szeretnél! Nap mint nap, emberek millió szenvednek valamilyen tüdőbetegség következtében, ráadásul a halálokok között is vezető szerepet betöltő COPD előfordulása

Részletesebben

Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv

Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója Olasz nyelv FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés 1. Társalgási feladat/interjú: három témakör interakció kezdeményezés

Részletesebben

Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte

Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte A TOVÁBBKÉPZÉSEK HATÁSA A PEDAGÓGUSOK SZEMLÉLETÉRE Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte el a Kht. által szervezett Integrációs program keretébe tartozó pedagógus továbbképzések

Részletesebben

1. AMIT AZ AIDS-rl TUDNI KELL

1. AMIT AZ AIDS-rl TUDNI KELL 1. AMIT AZ AIDS-rl TUDNI KELL 1) Mi a szerepe a HIV-vírusnak az AIDS kialakulásában? 2) Hogyan, milyen módon terjedhet a HIV-vírus? a, b, c, 3) Sorolj fel két olyan testnedvet, amely tartalmazhatja a vírust?

Részletesebben