Vállalkozási ismeretek 8.EA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Vállalkozási ismeretek 8.EA"

Átírás

1 Vállalkozási ismeretek 8.EA Az emberi erőforrás-menedzsment alapjai A gazdaság egyik fontos tényezője: a munka az emberi munkaerő kifejtése, működésbe hozásának eredménye segítségével lehet működésbe hozni a termelés többi tényezőjét eredeti és elsődleges termelési tényező munkaerő: az ember szellemi és fizikai képességének összessége, amelyet gazdasági tevékenységek során felhasznál a piacgazdaságban árú, aminek ára a munkabér lehet: fizikai szellemi Az emberi tőke Tanulmányokba való idő- és pénzbefektetés, az a tudásállomány, amit az oktatás vagy képzés során halmoznak fel. Fizikai tőkéhez hasonló piacgazdasági kategória tulajdonosa: piaci logika alapján működteti Sajátosságok emberi jelleg folyamatosan beruházni szükséges (folyamatosan képezni kell) elavulás szabályai eltérőek társadalmi érintettség (az egyént soha nem szabad a társadalomtól elszakítva tekinteni) Az emberi erőforrás tágabb kategória A vállalatnál alkalmazott munkavállalóknak a munkavégzéshez szükséges képességeik, szakismeretük és a munkamegosztásban elfoglalt helyük szerint strukturált összessége. (Definíció) Az emberi erőforrás, mint termelési tényező a munkavállalók a vállalkozási működés belső érintettjei hatásukra végbemenő fizikai folyamatokban kokretizálódik a vállalkozás működése rendszerint önállóan, saját akaratból csatlakozik Munkavállaló: vállalkozással, munkavégzési megállapodást kötött természetes személy fizetséget vár el kölcsönös egymásra utaltság az embert nem holt tőkének, hanem társadalmi lénynek kell tekinteni biztosítani kell számára a döntési szabadságot, az önmegvalósítás lehetőségét Ezáltal érhető el, hogy maximális teljesítményt nyújtson. -1-

2 Munkáltató és munkavállaló: munkaerőpiacon találkozik itt jön létre a foglalkoztatásra vonatkozó megállapítás a munkáltató: meghatározott munka elvégzésére alkalmas munkaerőt keres a munkavállaló: meghatározott munka elvégzésére felhasználható munkaképességet kínál Versenyképesség munkaerő: rendelkezik a megfelelő fizikai, szellemi alapokkal vállalkozó: ki tudja fizetni Az emberi erőforrás-menedzsment fogalma 1. Olyan feladatok és tevékenységek együttese, amelyekkel biztosítható a munkavállalók hatékonysága a szervezet céljainak megvalósulása érdekében. (Definíció) Megvalósítás során felkészültség: el kell érni, hogy az emberek felkészültsége olyan legyen, amire a vállalkozásnak rövid és hosszútávon szüksége van Az emberi erőforrás-menedzsment fogalma 2. Emberi erőforrás-gazdálkodás: A vállalkozás számára szükséges tudással, ismeretekkel, készségekkel és motivációval rendelkező emberek felkutatására, megszerzésére, képzésére, ösztönzésére és megtartására, illetve a feleslegessé vált emberek hatékony átirányítására, és szükség esetén leépítésére irányuló tevékenységek összessége. (Definíció) Feladat az egyéni munkavállalói célok és vállalkozási célok közötti összhang megteremtése Az EEM befolyásoló tényezői Mint termelési tényezőt, külső és belső tényezők befolyásolják Külső gazdasági folyamatok munkaerőpiac egyensúlya jogrend és szabályozás munkavállalói szervezetek földrajzi elhelyezkedés Belső tevékenység jellege szervezeten belüli szabályozás alkalmazottak kapcsolatai -2-

3 Az amerikai típusú EEM modell gyors és egyéni döntéshozatal kommunikácó: felülről lefele munkaköri leírás központi szerepe a személyzeti munkában munkaerő szükségletet főként oktatási intézményből fedezik nem ritkák az szoros fizetési különbségek nők formalizáltabb, standardizáltabb Japán EEM szorosan kapcsolódik a japán társadalom sajátos jellegéhez központban a termelés, gyártás tökélesítése, a hangsúly a csoportmunkán van apa-fiú paternalisztikus viszony személyzeti modell emberitőke orientált egész életre szóló szerződések EU-i EEM alapjait a sokszínű kultúra jelenti, de az EEM koncepcióját a vállalatok főként az USAtól vették át a szakszervezet szociális partnere a menedzsmentnek a tradicionális kollektív szerződés jellemzőek az egységes EU-s szabályozások Fő törekvések az EEM szervezésében munkatermelékenység emelése fajlagos munkaráfordítás csökkentése munkakörülmények javítása munkavállalók képzettségi színvonalának emelése alkotókészségük kibontakoztatása és fejlesztése Milyen tevékenységek mentén valósul meg az EEM munkaerő-szükséglet meghatározása munkaerő alkalmazása munkavégzés, erőforrás-fejlesztés motiválás teljesítményértékelés áthelyezés, leépítés konfliktusok kezelése A munkaerő-szükséglet meghatározása Meg kell határozni: azokat a munkaköröket, melyek elősegítik a vállalkozás céljainak megvalósulását. mikor, mit, miért, hogyan kell csinálni. Ezek alapján lehet eldönteni, hogy a munkakör betöltéséhet a munkavállalónak milyen fizikai és szellemi képességekre van szüksége. -3-

4 mennyiségi és minőségi munkaerő-szükségletet munkaerő, vagy létszámterv A munkaerőre ható külső tényezők felszámolások, üzembezárások, vállalkozásindítások pályakezdő fiatalok munkanélküliségi ráta alakulása, Bedolgozás egyéb tényezők A munkaerő foglalkoztatása siker szempontjából meghatározó szerep jut az emberi erőforrás alkalmazásának, teljesítmányének munkaviszonnyal kapcsolatos előírások: Munka Törvénykönyve A munkaviszony jogforrássai: törvények egyéb jogszabályok kollektív szerződés munkaszerződés A munkaviszony kétoldalú jogviszony, amelynek két fele van: a munkavállaló és a munkáltató létesítésének alapfeltétele a 16. életév betöltése létesíthet a 15. életévét betöltött nappali rendszerű képzés keretében tanulmányokat folytató tanuló az iskolai szünet alatt, törvényes képviselőjének hozzájárulásával A munkaviszony létesítése írásban foglalt munkaszerződés jön létre alapbér munkabér munkavégzés helye egyéb megállapodások nem állhat ellentétben a kollektív szerződéssel kezdete szerződésben meghatározott nap szerződéskötés utáni nap időtartam határozott határozatlan A próbaidő intézménye amennyiben a felek nem akarják elkötelezni magukat min 30 nap max 3 hónap meghosszabbítani tilos ideje alatt bármelyik fél azonnali hatállyal megszűntetheti a munkaviszonyt -4-

5 A munkaviszony megszüntetésének lehetőségei közös megegyezés rendes felmondás (min 30 nap max 3 év) rendkívüli felmondás azonnali hatállyal Vállalkozások üzleti terve A tevezés elméleti alapjai Az üzleti terv a tervezett vállalkozási tevékenység írásbeli összefoglalása. (Def.) célja: annak elősegítése, hogy a vállalkozás reális és biztos alapokon elindulhasson feladata: a vállalkozás céljai és tényleges lehetőségei közötti összhang megteremtése elkészítése hosszú időt vesz igénybe alaposan mérlegelni összefoglalóan tartalmazza az üzleti vállalkozás létrehozására és felfuttatására vonatkozó elképzeléseket, ötleteket és elgondolásokat a vállalkozás jövőképét fogalmazza meg Mikor és miért kell üzleti tervet készíteni? Vállalkozás indítása előtt ha beindult a cég, folyamatosan is működni tudjon fejlesztések, átalakítások megalapozottá tételére vállalkozási válsághelyzet megoldására tájékoztatást ad, mennyire életképes a munkaerőpiacon útmutató, hogy mit kell tenni a cél elérése érdekében fontos eszköz a finanszírozási formák megszerzésében felkeltheti a leendő vevők érdeklődését maga a gondolkodási folyamat, értékes tapasztalatokhoz juttatja a vállalkozókat Az üzleti tervezés, mint önértékelés Van értelme az elképzelésnek? Hogyan fog működni az üzlet? Kik lesznek a vevőim? Ötletem kielégíti-e a vásárlói igényeket? Hogyan tudok versenytársaimnál hatékonyabban tevékenykedni? Képes vagyok-e vezetni egy ilyen üzletet? Ennek alapján dönthetünk elképzeléseink megvalósíthatóságáról! Az üzleti terv létrehozásának lépései 1.Át kell gondolni a helyzetet 2.Meg kell ismerni a terv felépítését 3.el kell készíteni az üzleti tervet. 4.Az elkészült tervet át kell tekinteni -5-

6 A terv készítését megelőzőleg mennyi tőkére van szükség mekkora hasznot kívánok elérni a vállalkozás létrehozása mellett dönthetek -6-

Munkavállalókkal kapcsolatos feladatok

Munkavállalókkal kapcsolatos feladatok dr.henczi Lajos, dr. Horváth István, dr. Molnár-Hidassy Dóra, Molnárné dr.balogh Márta Munkavállalókkal kapcsolatos feladatok TARTALOM Előszó I. A munkaerőpiac szereplői 1. Piac 2. Munkaerőpiac 2.1 Munkaerő-kereslet

Részletesebben

1. A munkaszerződésről általában 2. A munkaviszony alanyai: munkáltató és munkavállaló 3. A munkaszerződés megkötése

1. A munkaszerződésről általában 2. A munkaviszony alanyai: munkáltató és munkavállaló 3. A munkaszerződés megkötése A munkaszerződés 1. A munkaszerződésről általában 2. A munkaviszony alanyai: munkáltató és munkavállaló 3. A munkaszerződés megkötése 1. A MUNKASZERZŐDÉS (MSZ) 1.1. A munkaszerződés fogalma A munkaszerződés

Részletesebben

OBB Előadás. Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft

OBB Előadás. Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft OBB Előadás Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft. 2015.10.27 Munkaviszony létesítése Munkaszerződés teljesítése (jogok és kötelezettségek, mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól) Munkaszerződés

Részletesebben

Szóbeli tételsor. A) Az üzleti terv védése. Kiadott útmutató alapján ÉRTÉKELŐLAP. Eredmény %-ban* min. 50% Dátum: aláírás

Szóbeli tételsor. A) Az üzleti terv védése. Kiadott útmutató alapján ÉRTÉKELŐLAP. Eredmény %-ban* min. 50% Dátum: aláírás A) Üzleti terv védése vizsgafeladatrész Szóbeli tételsor A) Az üzleti terv védése Kiadott útmutató alapján ÉRTÉKELŐLAP Sorszám A vizsgázó neve ZD készítése min. 25 pont; max 50 pont Pontszám ZD védése

Részletesebben

humán erőforrás vezérigazgató igazgató Munkáltatói jogkörök felettes

humán erőforrás vezérigazgató igazgató Munkáltatói jogkörök felettes Munkáltatói jogok gyakorlásának szabályai Alulírott Lenkei István, a Paks II. Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Székhely: 7030, Paks, Gagarin utca 1. 3. em. 302/B.; a továbbiakban: Munkáltató

Részletesebben

Humán erőforrás menedzsment

Humán erőforrás menedzsment Humán erőforrás menedzsment Kerekes Kinga kinga.kerekes@econ.ubbcluj.ro kinga.kerekes5@gmail.com 508-as iroda Tematika 1. Az emberi erőforrás-gazdálkodás tartalma. Munkaidő és szabadidő 2. Az emberi erőforrás-gazdálkodás

Részletesebben

új jogszabály jön vagy módosítják a következőt. A tulajdonjog a legteljesebb dologi jog, a legfőbb hatalom a dolog felett.

új jogszabály jön vagy módosítják a következőt. A tulajdonjog a legteljesebb dologi jog, a legfőbb hatalom a dolog felett. Jogszaba lyok hata lyok Személyi hatály o Mely személyekre vonatkozik. Területi hatály o Mely földrajzi területekre vonatkozik. Időbeni hatály o Mely időintervallumban hatályos az adott jogszabály. Megváltozhat,

Részletesebben

Emberi erőforrás. Kis- és középvállalkozások. Ember, mint élő tőke. Ügyvezetés I. és II.

Emberi erőforrás. Kis- és középvállalkozások. Ember, mint élő tőke. Ügyvezetés I. és II. Kis- és középvállalkozások Ügyvezetés I. és II. 1 Emberi erőforrás 2 Ember, mint élő tőke Egyéb eszközöktől eltérő tulajdonság Célok, tervek Szükségletek, érzelmek, motivációk Munkaerőpiac Keres / kínálat

Részletesebben

MUNKASZERZŐDÉS. 1. Általános előírások. (Ez a kikötés csak a munkaviszony létesítésekor érvényes.)

MUNKASZERZŐDÉS. 1. Általános előírások. (Ez a kikötés csak a munkaviszony létesítésekor érvényes.) MUNKASZERZŐDÉS amely létrejött a... (cím:..., székhely:., cégjegyzékszám:, adószám:..) mint munkáltató és... (cím:..., szül. hely és idő:., anyja neve:., adóazonosító jele: tb. azonosító jele:..) mint

Részletesebben

Tudatos humánerőforrás-gazdálkodás nélkül nem megy! - látják be a közgazdászok, pedig őket csak a számok győzik meg. A CFO Magazine 2001-es

Tudatos humánerőforrás-gazdálkodás nélkül nem megy! - látják be a közgazdászok, pedig őket csak a számok győzik meg. A CFO Magazine 2001-es Az emberi erőforrás Tudatos humánerőforrás-gazdálkodás nélkül nem megy! - látják be a közgazdászok, pedig őket csak a számok győzik meg. A CFO Magazine 2001-es felmérésének eredménye: a cégek pénzügyi

Részletesebben

MUNKAJOGI ALAPOK. A munkaszerződést írásba kell foglalni. A munkaszerződés írásba foglalásáról a munkáltató köteles gondoskodni.

MUNKAJOGI ALAPOK. A munkaszerződést írásba kell foglalni. A munkaszerződés írásba foglalásáról a munkáltató köteles gondoskodni. MUNKAJOGI ALAPOK A munkaszerződést írásba kell foglalni. A munkaszerződés írásba foglalásáról a munkáltató köteles gondoskodni. Mit kell tartalmaznia a munkaszerződésnek? A munkaszerződésnek vannak kötelező

Részletesebben

SZEMÉLYI ÉS VAGYONVÉDELMI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS MUNKAJOGI KÉPZÉS A 2012 ÉVI I.TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI ALAPJÁN

SZEMÉLYI ÉS VAGYONVÉDELMI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS MUNKAJOGI KÉPZÉS A 2012 ÉVI I.TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI ALAPJÁN SZEMÉLYI ÉS VAGYONVÉDELMI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS MUNKAJOGI KÉPZÉS A 2012 ÉVI I.TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI ALAPJÁN Készítette: Dr. Dabis Erzsébet és Prof. Dr. Hajdú József I. Módszertani bevezetés Tartalmi:

Részletesebben

Jogcím Feltételek Jogosultság Mit vált ki? Ft értéke? Pályakezdő fiatal a huszonötödik életévét - felsőfokú végzettségű

Jogcím Feltételek Jogosultság Mit vált ki? Ft értéke? Pályakezdő fiatal a huszonötödik életévét - felsőfokú végzettségű Jogcím Feltételek Jogosultság Mit vált ki? Ft értéke? Pályakezdő fiatal foglalkoztatása Pályakezdő fiatal a huszonötödik életévét - felsőfokú végzettségű személy esetén a harmincadik életévét - be nem

Részletesebben

Részmunkaidős foglalkoztatással kapcsolatos tudnivalók összefoglalása

Részmunkaidős foglalkoztatással kapcsolatos tudnivalók összefoglalása Részmunkaidős foglalkoztatással kapcsolatos tudnivalók összefoglalása Készítette: Korycki Adrienn SALIO Személyzeti Tanácsadó Kft. ügyvezető, partner adrienn.korycki@salio.hu +36 1 240-4352 Ha valami hatással

Részletesebben

A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL SZÓLÓ ÉVI I. TÖRVÉNY KOMMENTÁRJA

A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL SZÓLÓ ÉVI I. TÖRVÉNY KOMMENTÁRJA A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL SZÓLÓ 2012. ÉVI I. TÖRVÉNY KOMMENTÁRJA TARTALOMJEGYZÉK ELSŐ RÉSZ 13 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. FEJEZET (1. 13. ) 13 BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1. A törvény célja 13 2. A törvény hatálya

Részletesebben

Az atipikus foglalkoztatás formái Magyarországon, a szabályozás jogi háttere. Boutique Hotel Bristol, Budapest, 2012. május 29.

Az atipikus foglalkoztatás formái Magyarországon, a szabályozás jogi háttere. Boutique Hotel Bristol, Budapest, 2012. május 29. Az atipikus foglalkoztatás formái Magyarországon, a szabályozás jogi háttere Boutique Hotel Bristol, Budapest, 2012. május 29. A munkaerőpiac tagozódása 1. Klasszikus munkaviszony (tipikus) 2. Atipikus

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSOK SZERVEZÉSE

VÁLLALKOZÁSOK SZERVEZÉSE VÁLLALKOZÁSOK SZERVEZÉSE MUNKAERŐPIACI ISMERETEK A MUNKAERŐ KIVÁLASZTÁSÁNAK FOLYAMATA Célja: egy üres állás betöltése, teljesítménynövelés, piacbővítés, megfelelő helyen, megfelelő időben a megfelelően

Részletesebben

Munka Törvénykönyve. szabályainak változása. 2012. január 1.

Munka Törvénykönyve. szabályainak változása. 2012. január 1. Munka Törvénykönyve szabályainak változása 2012. január 1. Fontosabb változások Kollektív szerződéssel kapcsolatos bejelentési kötelezettség Korlátozottan cselekvőképes munkavállaló foglalkoztatása Cselekvőképtelen

Részletesebben

MENEDZSMENT ALAPJAI Bevezetés

MENEDZSMENT ALAPJAI Bevezetés MENEDZSMENT ALAPJAI Bevezetés Dr. Gyökér Irén egyetemi docens 2012 ősz Jegyzetek, diasorok - ÜTI honlap http://www.uti.bme.hu/cgibin/hallgato/tantargyak.cgi?detail=true&tantargy_id=15035 Folyamatos számonkérés:

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13

TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13 Tartalomjegyzék 3 TARTALOMJEGYZÉK Előszó 11 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13 ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 13 A) A törvény hatálya 13 1. A törvény tárgyi hatálya 14 2. A törvény területi

Részletesebben

1. Az MVM Paks II Zrt. küldetése. 2. Foglalkoztatás. 3. Vezető tisztségviselők

1. Az MVM Paks II Zrt. küldetése. 2. Foglalkoztatás. 3. Vezető tisztségviselők Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján az MVM Paks II Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelőbizottsági tagjai, továbbá a

Részletesebben

9700 Szombathely Kisfaludy S. 57. T/F: 94/500-354, regiofokusz@limexnet.hu www.regiofokusz.hu. Vállalkozásjog. Készítette: Hutflesz Mihály

9700 Szombathely Kisfaludy S. 57. T/F: 94/500-354, regiofokusz@limexnet.hu www.regiofokusz.hu. Vállalkozásjog. Készítette: Hutflesz Mihály Vállalkozásjog Készítette: Hutflesz Mihály A magyar jogrendszer. A jogalkotás rendszere, jogszabályi hierarchia, jogértelmezés, jogalkotás. JOGALKOTÓ SZERV Országgyőlés Kormány Miniszterelnök Miniszter

Részletesebben

1. A közszolgálati tisztviselők jogviszonyának jellemzői, elhatárolása más, munkavégzésre irányuló jogviszonyoktól

1. A közszolgálati tisztviselők jogviszonyának jellemzői, elhatárolása más, munkavégzésre irányuló jogviszonyoktól A diasort hatályosította: dr. Márkus Györgyi (2014. augusztus 15.) 1 Az előadás tartalmi felépítése 1. A közszolgálati tisztviselők jogviszonyának jellemzői, elhatárolása más, munkavégzésre irányuló jogviszonyoktól

Részletesebben

Mérlegen az atipikus foglalkoztatás május 14.

Mérlegen az atipikus foglalkoztatás május 14. A Fiatalok Ligája (a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának Ifjúsági Tagozata) álláspontja dr. Szilágyi Veronika Atipikus foglalkoztatási formák az új Munka Törvénykönyvében: Részmunkaidős munkaviszony;

Részletesebben

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Az új Munka Törvénykönyve Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Általános magatartási követelmények Az adott helyzetben általában elvárható magatartás ÚJ! Jóhiszeműség és tisztesség

Részletesebben

Munkaerőpiaci szervező, elemző Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő

Munkaerőpiaci szervező, elemző Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

MUNKAÜGYI SZAKREFERENS

MUNKAÜGYI SZAKREFERENS MUNKAÜGYI SZAKREFERENS 340020 GAZDASÁGI ÉS IGAZGATÁSI KÉPESÍTÉSEK 1 KÉPZÉSI ALAPINFORMÁCIÓK A programba való bekapcsolódás feltételei: A programba való bekapcsolódáshoz középfokú végzettség szükséges,

Részletesebben

Munkaerőpiaci támogatási rendszer Magyarországon

Munkaerőpiaci támogatási rendszer Magyarországon Munkaerőpiaci i rendszer Magyarországon Támogatás Feltételek Célcsoport formája mértéke % időtartama (hó) továbbfoglalkoztatá si kötelezettség nettó létsz. növelési kötelezettség felmond tilalom mindenkire

Részletesebben

A szóbeli vizsgához a képzőintézménynek számítógépről kell gondoskodnia.

A szóbeli vizsgához a képzőintézménynek számítógépről kell gondoskodnia. Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

MKTB (MA) KÉPZÉS MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEK június. Kollektív alku, kollektív szerződés nemzetközi és hazai gyakorlata

MKTB (MA) KÉPZÉS MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEK június. Kollektív alku, kollektív szerződés nemzetközi és hazai gyakorlata Kollektív alku, kollektív szerződés nemzetközi és hazai gyakorlata 1. A kollektív tárgyalásra, a kollektív alku szereplőire vonatkozó nemzetközi normák 2. A kollektív tárgyalás alapelvei, alapvető feltételei

Részletesebben

A foglalkoztatás funkciója

A foglalkoztatás funkciója A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA FELADATA ÉS MODELLJEI Benkei-Kovács Balázs - Hegyi-Halmos Nóra: Munkaerőpiac és foglalkoztatáspolitika A foglalkoztatás funkciója Összetett gazdasági és társadalmi funkció Gazdasági

Részletesebben

Mire figyelj, ha munkát vállalsz! A legfontosabbak

Mire figyelj, ha munkát vállalsz! A legfontosabbak Mire figyelj, ha munkát vállalsz! A legfontosabbak A MUNKAVISZONY LÉTESÍTÉSE: KI LEHET MUNKAVÁLLALÓ? A munkavállalóvá válásnak általános és speciális feltételei vannak. Általános feltétel: 16. életév betöltése.

Részletesebben

A azonosító számú Foglalkoztatás II. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Foglalkoztatás II. tantárgy

A azonosító számú Foglalkoztatás II. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Foglalkoztatás II. tantárgy A 11499-12 azonosító számú megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgy 1. 1. A 11499-12 azonosító számú, megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása

Részletesebben

Munka világa. Kis- és középvállalkozások. Munka világának szereplői. Ügyvezetés I. és II.

Munka világa. Kis- és középvállalkozások. Munka világának szereplői. Ügyvezetés I. és II. Kis- és középvállalkozások Ügyvezetés I. és II. 1 Munka világa 2 Munka világának szereplői Állam Szabályozási környezet biztosítása Munkaadó Munka helyének és eszközének biztosítása Munkavállaló Munkavégzés

Részletesebben

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Varga Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Varga Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Az új Munka Törvénykönyve Dr. Varga Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds TARTALOM I. A kárfelelősség szabályai Munkáltatói kárfelelősség Munkavállalói kárfelelőség II. Atipikus munkaviszonyok

Részletesebben

Pécsváradi Aranycipó Kft. Esélyegyenlőségi terv

Pécsváradi Aranycipó Kft. Esélyegyenlőségi terv Pécsváradi Aranycipó Kft. Esélyegyenlőségi terv 2019. Jelen esélyegyenlőségi terv az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.), a 2012. évi I. tv.

Részletesebben

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA GINOP-5.2.4-16 2018.05.23. ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM SZÉCHENYI ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

Részletesebben

TÁMOP 1.1.2-11/1-2012-0001 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban)

TÁMOP 1.1.2-11/1-2012-0001 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Vállalkozói Fórum Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 2014. október 21. Az Európai

Részletesebben

HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS

HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS Társadalmi Innovációk generálása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében TÁMOP-4.2.1.D-15/1/KONV-2015-0009 HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS Helyi foglalkoztatást erősítő (aktív) foglalkoztatáspolitikai eszközök

Részletesebben

A (32/2011. (VIII.25.) NGM 15/2008. (VIII. 13.) SZMM

A (32/2011. (VIII.25.) NGM 15/2008. (VIII. 13.) SZMM Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

PETŐFI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 6622 Nagymágocs, Szentesi út 40. ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV

PETŐFI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 6622 Nagymágocs, Szentesi út 40. ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV PETŐFI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 6622 Nagymágocs, Szentesi út 40. ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV Elismerve minden embernek azt a jogát, hogy egyenlő méltóságú személyként élhessen, a Nagymágocsi Petőfi Sándor Művelődési

Részletesebben

Munkaerőpiaci szervező, elemző Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő

Munkaerőpiaci szervező, elemző Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Esélyegyenlőségi terv

Esélyegyenlőségi terv 2018. 02. 01. Esélyegyenlőségi terv Szentlőrinci Közös Önkormányzati Hivatal 28. számú melléklet SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV Elismerve minden köztisztviselőnek azt a

Részletesebben

A jogviszony átminősítése az adóhatósági ellenőrzés során

A jogviszony átminősítése az adóhatósági ellenőrzés során OBB-KLUB A jogviszony átminősítése az adóhatósági ellenőrzés során 2015.11.25. Az ellátandó feladat jellege és feltételei határozzák meg, hogy egy munkavégzésre milyen jogviszony válaszható. A felek szabadsága,

Részletesebben

Munkajogi ismeretek 2014. dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor www.szaldobagyi.hu

Munkajogi ismeretek 2014. dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor www.szaldobagyi.hu Munkajogi ismeretek 2014. 1 A munkajogi szabályok rendszere Alaptörvény Törvények 2012. évi I. törvény a Munka Törvénykönyvéről 2011. évi CXCIX. törvény a közszolgálati tisztviselőkről 1992. évi XXXIII.

Részletesebben

A szociális problémák megjelenésének összefüggései

A szociális problémák megjelenésének összefüggései 54 762 02 SZOCIÁLIS ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS 13. évfolyam A szociális munka elmélete A szociális munka története A csoport fogalma, célja, a csoport alkalmazásának lehetőségei, keretei a szociális munkában

Részletesebben

Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Wellbeing Konferencia Sárvár, február 21.

Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Wellbeing Konferencia Sárvár, február 21. Munkaerőpiaci helyzetkép Magyarországon Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Wellbeing Konferencia Sárvár, 2017. február 21. HOGYAN VÁLTOZTAK

Részletesebben

Panziós, falusi vendéglátó Panziós, falusi vendéglátó

Panziós, falusi vendéglátó Panziós, falusi vendéglátó A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A gazdálkodás és részei

A gazdálkodás és részei A gazdálkodás és részei A gazdálkodás a szükségletek kielégítésének a folyamata, amely az erőforrások céltudatos felhasználására irányul. céltudatos tervszerű tudatos szükségletre, igényre összpontosít

Részletesebben

Mit kell tudnod mielőtt munkába állnál? - Munkavállalói jogok és kötelezettségek

Mit kell tudnod mielőtt munkába állnál? - Munkavállalói jogok és kötelezettségek Mit kell tudnod mielőtt munkába állnál? - Munkavállalói jogok és kötelezettségek Nagy Viktória, elnök Szakszervezetek Együttműködési Fóruma Ifjúsági Tagozata (SZEFIT) Ki vállalhat munkát? A munkavállalóvá

Részletesebben

C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG

C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG MUNKAJOG A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.), a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi

Részletesebben

4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése

4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése 4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése 4.1 1 4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése Az egyik legradikálisabb munkajogi változás a munkaviszony megszűnését, illetve megszüntetését érinti. Az

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓS SZAKMAI PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁRÓL. MOVE Béta Rehabilitációs Ipari és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft.

BESZÁMOLÓ A FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓS SZAKMAI PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁRÓL. MOVE Béta Rehabilitációs Ipari és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. BESZÁMOLÓ A FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓS SZAKMAI PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁRÓL MOVE Béta Rehabilitációs Ipari és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. Veszprém, Stromfeld Aurél utca 9/E V.l13. Veszprém, 2012.

Részletesebben

Tájékoztató a programról

Tájékoztató a programról Tájékoztató a programról NYITOK HÁLÓZAT A TÁRSADALMI BEFOGADÁSÉRT TÁMOP-5.3.9-11/1-2012-0001 A program keretei, előzményei A szegénység, a társadalmi és a munkaerő-piaci hátrányok újratermelődésnek megakadályozása

Részletesebben

Esélyegyenlőségi terv 2011.

Esélyegyenlőségi terv 2011. Esélyegyenlőségi terv 2011. ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV Elismerve minden embernek azt a jogát, hogy egyenlő méltóságú személyként élhessen, Újhartyán Község Önkormányzata az alábbi esélyegyenlőségi tervet alkotja

Részletesebben

A munkaviszony létrejötte és megszűnése

A munkaviszony létrejötte és megszűnése A munkaviszony létrejötte és megszűnése a jó munkahely mindnyájunknak fontos a munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 www.tamop248.hu

Részletesebben

évi CLVI. törvény 455. (2) bekezdés b) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép :

évi CLVI. törvény 455. (2) bekezdés b) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép : 2015. évi... törvény a diákok iskolaszövetkezeti munkavállalásának, és a megváltozott munkaképesség ű személyek munkaerő-kőlcsönzés keretében történő foglalkoztatásának el ősegítésér ő l 1. A társadalombiztosítás

Részletesebben

TANMENET. Készült: a 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendeletben kiadott szakmai és vizsgakövetelmény szerint.

TANMENET. Készült: a 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendeletben kiadott szakmai és vizsgakövetelmény szerint. Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakképző Iskolája és Kollégiuma OM-203042 6400 Kiskunhalas, Kazinczy u. 5. 6400 Kiskunhalas Kőrösi út 1. Tel./Fax: 06-77/422-218 www.variszabo.hu e-mail:

Részletesebben

MUNKAJOG MUNKAJOG MINT JOGÁG. EU- s irányelvek MUNKASZERZŐDÉS. szabályozás 2015.03.03. 2012. évi I.tv. az ÚJ Munka törvénykönyve

MUNKAJOG MUNKAJOG MINT JOGÁG. EU- s irányelvek MUNKASZERZŐDÉS. szabályozás 2015.03.03. 2012. évi I.tv. az ÚJ Munka törvénykönyve MUNKAJOG MUNKAJOG MINT JOGÁG szabályozás DR SZALAI ERZSÉBET 1 DR SZALAI ERZSÉBET 2 EU- s irányelvek 2012. évi I.tv. az ÚJ Munka törvénykönyve DR SZALAI ERZSÉBET 3 MUNKASZERZŐDÉS Szerződést kötő felek..

Részletesebben

MUNKASZERZŐDÉS. I. Általános rendelkezések

MUNKASZERZŐDÉS. I. Általános rendelkezések MUNKASZERZŐDÉS amely létrejött - egyrészről a.. (székhelye:.. adószám:., képviselő: ), a továbbiakban mint Munkáltató, - másrészről (szül:.., an:, TAJ szám:.., adóazonosító jel: )... szám alatti lakos,

Részletesebben

A globalizáció hatása a munkaerőpiaci

A globalizáció hatása a munkaerőpiaci A MUNKAERŐPIAC FOGALMA ÉS JELLEMZŐI Benkei-Kovács Balázs - Hegyi-Halmos Nóra: Munkaerőpiac és foglalkoztatáspolitika A globalizáció hatása a munkaerőpiaci folyamatokra Globális felmelegedés Globális gazdaság

Részletesebben

Kommunikáció. langer.katalin@gtk.szie.hu. Telefon: Személyesen :SZIE GTK Marketing Intézet 2037sz. szoba. E-mail: Honlap:

Kommunikáció. langer.katalin@gtk.szie.hu. Telefon: Személyesen :SZIE GTK Marketing Intézet 2037sz. szoba. E-mail: Honlap: Kommunikáció Telefon: 522 000/ 1989 mellék Mobil: 06 30 297 86 56 E-mail: langer.katalin@gtk.szie.hu Honlap: www.marketing.szie.hu ww.doktori.hu Személyesen :SZIE GTK Marketing Intézet t 2037sz. szoba

Részletesebben

Témazáró. 11. évfolyam Vállalkozási ismeretek A vállalkozás személyi feltételeinek biztosítása

Témazáró. 11. évfolyam Vállalkozási ismeretek A vállalkozás személyi feltételeinek biztosítása Témazáró 11. évfolyam Vállalkozási ismeretek A vállalkozás személyi feltételeinek biztosítása 1. Válaszolj az alábbi kérdésekre: Milyen feladatok tartoznak a létszámgazdálkodáshoz? Mit jelent az atipikus

Részletesebben

17. Élőmunka igény a szállodákban Emberi Erőforrás. 1. Szállodai élőmunka gazdálkodás elmélete. 4. Szállodák létszámának nagysága Létszámszámítás

17. Élőmunka igény a szállodákban Emberi Erőforrás. 1. Szállodai élőmunka gazdálkodás elmélete. 4. Szállodák létszámának nagysága Létszámszámítás 17. Élőmunka igény a szállodákban Emberi Erőforrás 1 1. Szállodai élőmunka gazdálkodás elmélete 2. Élőmunka Emberi Erőforrásterv 3. Szállodai létszám sajátosságai 4. Szállodák létszámának nagysága Létszámszámítás

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM 1-11/1 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartama: perc A 0/007. (V. 1.) SZMM rendelet 3. 1. bekezdésében foglaltak alapján a szakmai vizsga szóbeli tételeit

Részletesebben

Még újabb munkajogi szabályok c. előadás 1. rész

Még újabb munkajogi szabályok c. előadás 1. rész Még újabb munkajogi szabályok c. előadás 1. rész Előadó: dr. Horváth István ügyvéd Dr. P. Horváth Ügyvédi Iroda c. egyetemi docens (PhD) ELTE ÁJK Főbb témakörök: Források Hogyan olvassuk a törvényt? Készenléti

Részletesebben

Határozza meg a legfontosabb közgazdasági alapfogalmakat! Információtartalom vázlata:

Határozza meg a legfontosabb közgazdasági alapfogalmakat! Információtartalom vázlata: 1. Határozza meg a legfontosabb közgazdasági alapfogalmakat! Információtartalom vázlata: - A szükséglet, az igény, a kereslet és kínálat összefüggései - A piac fogalma és alapösszefüggései - A piacok résztvevői

Részletesebben

Miskolc, március 17.

Miskolc, március 17. Miskolc, 2010. március 17. Törvényiháttér - 1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról - 6/1996 MüM rendelet a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS ENERGIAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS ENERGIAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS ENERGIAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0886-06/2 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartama: 45 perc A

Részletesebben

MUNKAVÉDELEM A SZÍNHÁZBAN. A legfontosabb munkaügyi tudnivalók és tennivalók Április 01.

MUNKAVÉDELEM A SZÍNHÁZBAN. A legfontosabb munkaügyi tudnivalók és tennivalók Április 01. MUNKAVÉDELEM A SZÍNHÁZBAN A legfontosabb munkaügyi tudnivalók és tennivalók 2010. Április 01. Miről lesz szó? Milyen a munkaügyi kapcsolatok színvonala? Együttműködés hiánya konfliktushoz vezet! Rendezett

Részletesebben

Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában

Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában Dr. Simon Attila István Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium Székesfehérvár, 2016. november 24. Tartalom

Részletesebben

Abroncsgyártó Gumiipari technológus

Abroncsgyártó Gumiipari technológus A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS SZAKMAI GYAKORLAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS SZAKMAI GYAKORLAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS SZAKMAI GYAKORLAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA amelyet létrejött egyrészről a Károli Gáspár Református Egyetem (1091 Budapest, Kálvin tér 9.; Adószáma: 18060676-2-43; OM azonosító: FI 44189;

Részletesebben

Esélyegyenlőségi kézikönyv mikrovállalkozások számára Könyvismertető

Esélyegyenlőségi kézikönyv mikrovállalkozások számára Könyvismertető Teremts esélyt magadnak és másoknak! Támogatók: Esélyegyenlőségi kézikönyv mikrovállalkozások számára Könyvismertető Sellei Anna 2008. június 26., Budapest Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány FAT intézményi

Részletesebben

műszakpótlék szabályozása (140) köztulajdonban álló munkáltató (172-177)

műszakpótlék szabályozása (140) köztulajdonban álló munkáltató (172-177) Munkavállalói jogot sért Keresetcsökkenéssel jár Egyéb, munkavállalókra hátrányos Szakszervezeti jogot sért Egyéb kollektív jogot sért Nagyon súlyos munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményei

Részletesebben

MC Kérdés. SC Kérdés. SC Kérdés

MC Kérdés. SC Kérdés. SC Kérdés Melyik a helyes válasz? (több helyes válasz is lehetséges). A távmunka definíciója szerint három feltételnek kell egyidejűleg teljesülnie a hatékony távmunkához: a kialakított távmunkahely HELYES info-tele-kommunikációs

Részletesebben

1. Az MVM GTER Zrt. az MVM Csoport tagja

1. Az MVM GTER Zrt. az MVM Csoport tagja Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján az MVM GTER Gázturbinás Erőmű Zrt. i tagjai, továbbá a vezető besorolású, valamint

Részletesebben

Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek

Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek Ádám Sándor főosztályvezető Munkaerőpiaci Programok Főosztály Nemzetgazdasági Minisztérium Budapest, 2017. március 7. MUNKAERŐPIACI TRENDEK

Részletesebben

Gyr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. KOLLEKTÍV SZERZDÉS. 1. SZ. MELLÉKLETE egységes szerkezetben Bérbesorolási rendszer

Gyr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. KOLLEKTÍV SZERZDÉS. 1. SZ. MELLÉKLETE egységes szerkezetben Bérbesorolási rendszer Gyr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. KOLLEKTÍV SZERZDÉS 1. SZ. MELLÉKLETE egységes szerkezetben 2017. Bérbesorolási rendszer Tartalomjegyzék Vasúti tevékenység bérbesorolási rendszere... Hiba! A könyvjelz nem

Részletesebben

Gazdasági ismeretek. Gazdasági ismeretek. 11. évfolyam - I. félév osztályozó vizsga témakörei

Gazdasági ismeretek. Gazdasági ismeretek. 11. évfolyam - I. félév osztályozó vizsga témakörei Gazdasági ismeretek Írásbeli vizsgarész: A tanuló feladatlapot kap, ami a félév témáinak tananyagát öleli fel. 60 perc áll rendelkezésére a feladatok megoldására. Az írásbeli munka értékelési szempontja:

Részletesebben

Kérdőív. 1. Milyen szolgáltatásokat nyújt a vállalat, ahol dolgozik? ... ... 4. Jelenleg milyen feladatokat lát el az intézményben? ...

Kérdőív. 1. Milyen szolgáltatásokat nyújt a vállalat, ahol dolgozik? ... ... 4. Jelenleg milyen feladatokat lát el az intézményben? ... KÉRDŐÍV SZÁMA... Kérdőív A nemzetközi gyakorlathoz hasonlóan Romániában is általánossá vált, hogy egyes üzleti problémával a vállalatok Önökhöz fordulnak. A tanácsadás a professzionális szolgáltató piac

Részletesebben

VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS MINT REÁLIS (?) ALTERNATÍVA. Előadó: Dr. Imreh Szabolcs Egyetemi docens SZTE GTK ÜTI Vállalkozásfejlesztési Divízióvezető SZTE GVK

VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS MINT REÁLIS (?) ALTERNATÍVA. Előadó: Dr. Imreh Szabolcs Egyetemi docens SZTE GTK ÜTI Vállalkozásfejlesztési Divízióvezető SZTE GVK VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS MINT REÁLIS (?) ALTERNATÍVA Előadó: Dr. Imreh Szabolcs Egyetemi docens SZTE GTK ÜTI Vállalkozásfejlesztési Divízióvezető SZTE GVK A MENÜ Vállalkozási alapok: ötlettől a vállalkozóvá

Részletesebben

2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08.

2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08. 2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben

Részletesebben

Munkajogi ismeretek. A munkajogviszony alanyai A munkavállaló lehet: A munkajogviszony alanyai A munkáltató: Az lehet aki jogképes, azaz:

Munkajogi ismeretek. A munkajogviszony alanyai A munkavállaló lehet: A munkajogviszony alanyai A munkáltató: Az lehet aki jogképes, azaz: Munkajogi ismeretek (1992. évi XXII. törvény) 2012. évi I. törvény A munkajogviszony alanyai Munkáltató és munkavállaló között jön létre. A munkavállaló munkájának fejében - amit teljes mértékben a munkáltató

Részletesebben

Bérhelyzet kezelése avagy a szakképzett munkaerő megtartása és megszerzése a gyógyszeriparban Dr. András Klára

Bérhelyzet kezelése avagy a szakképzett munkaerő megtartása és megszerzése a gyógyszeriparban Dr. András Klára Bérhelyzet kezelése avagy a szakképzett munkaerő megtartása és megszerzése a gyógyszeriparban Dr. András Klára 2017.11.17. Munkaerőpiaci folyamatok A foglalkoztatás bővülésnek következtében 2015-től elejétől

Részletesebben

Integrált keretrendszer

Integrált keretrendszer Integrált keretrendszer Példa SAP R/3 Humán erőforrás gazdálkodás, személyügy Referencia modell 1 Humánerőforrás Személyzeti ügyek 2 Humánerőforrás Rendszerszervezése Üzleti Költség elszámolási Üzem Könyvelési

Részletesebben

KÖZZÉTÉTEL a évi CXXII. törvény 2. alapján VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐK

KÖZZÉTÉTEL a évi CXXII. törvény 2. alapján VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐK KÖZZÉTÉTEL a 2009. évi CXXII. törvény 2. alapján VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐK Szenes Márton ügyvezető igazgató Munkaviszony esetén a munkavállaló részére a munkaviszonya alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott

Részletesebben

Munkaerő-piaci tréning tantárgy bemutatása

Munkaerő-piaci tréning tantárgy bemutatása Munkaerő-piaci tréning tantárgy bemutatása TÁMOP-2.2.4-08/1.-2009-0008 A foglalkozási rehabilitációs koordinátor képzés adaptációja Szlovéniába A projekt az EU társfinanszírozásával az Új Magyarország

Részletesebben

Munkaerőpiaci szervező, elemző Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő

Munkaerőpiaci szervező, elemző Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZAT

JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZAT JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZAT 1 Preambulum: Túrkeve Város Önkormányzata (a továbbiakban: Tulajdonos), mint a Túrkevei Városgondnokság Nonprofit Kft, 5420 Túrkeve Kinizsi u. 51 (a továbbiakban: Társaság) 100%-ban

Részletesebben

A munkaviszony megszűnése és megszüntetése

A munkaviszony megszűnése és megszüntetése A munkaviszony megszűnése és megszüntetése (63-85. ) A munkaviszony megszűnése A törvény a munkaviszony megszűnése alatt azokat az eseteket szabályozza, amelyeknél a munkaviszony automatikusan, a felek

Részletesebben

ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV

ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV A 2010. MÁJUS 31-TŐL 2012. DECEMBER 31-IG TERJEDŐ IDŐSZAKRA Elismerve minden embernek azt a jogát, hogy egyenlő méltóságú személyként élhessen Kisbér Város Önkormányzata az alábbi

Részletesebben

Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u. 17. www.salvavita.hu info@salvavita.hu

Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u. 17. www.salvavita.hu info@salvavita.hu Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u. 17. www.salvavita.hu info@salvavita.hu Küldetésünk A Salva Vita Alapítvány célja az értelmi sérült emberek önálló életvitelének és társadalmi beilleszkedésének

Részletesebben

TÉNYEK, ALAPFOGALMAK II.

TÉNYEK, ALAPFOGALMAK II. 2. előadás TÉNYEK, ALAPFOGALMAK II. Mihályi Péter TANSZÉKVEZETŐ EGYETEMI TANÁR Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem MAKROÖKONÓMIA 2 Új fogalmak 1. Infláció (defláció) 2. Kamat(ok) 3. Munkanélküliség

Részletesebben

PW Munkavállalók kiküldetése munkafeltételekkel és -körülményekkel kapcsolatos információkérés

PW Munkavállalók kiküldetése munkafeltételekkel és -körülményekkel kapcsolatos információkérés [F1] Az alapfeltételekkel kapcsolatos általános kérdések (3. cikk (1) bekezdés) [F101] Törvényekben vannak-e lefektetve a munkaviszonyra vonatkozó szabályok? [F102] Kizárólag törvényileg van-e szabályozva

Részletesebben

Álláskeresés. Aktív. Passzív. Munkaügyi kirendeltség Álláshirdetések böngészése Újságban Neten Mindenhol Ismerősök mozgósítása

Álláskeresés. Aktív. Passzív. Munkaügyi kirendeltség Álláshirdetések böngészése Újságban Neten Mindenhol Ismerősök mozgósítása Aktív Passzív Munkaügyi kirendeltség Álláshirdetések böngészése Újságban Neten Mindenhol Ismerősök mozgósítása Bejelentkeztem a munkanélküli központban szóltam anyámnak Megfelelő állásajánlat Jogi értelmezés

Részletesebben

A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE

A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE Készítette: Varga Lászlóné gazdasági igazgatóhelyettes Kiadás időpontja: 2008. január. 10. Elismerve minden embernek azt a jogát, hogy egyenlő

Részletesebben

15. Emberi erőforrás-gazdálkodás tartalma, jelentősége, stratégiája, megvalósítása

15. Emberi erőforrás-gazdálkodás tartalma, jelentősége, stratégiája, megvalósítása 15. Emberi erőforrás-gazdálkodás tartalma, jelentősége, stratégiája, megvalósítása Emberi erőforrás: a vállalatnál alkalmazott munkavállalóknak a munkavégzéshez szükséges képességeik, szakismeretük és

Részletesebben

AKTUÁLIS VÁLTOZÁSOK A MUNKAJOG TERÜLETÉN

AKTUÁLIS VÁLTOZÁSOK A MUNKAJOG TERÜLETÉN AKTUÁLIS VÁLTOZÁSOK A MUNKAJOG TERÜLETÉN ÚJ PTK SZERKEZETE 2013. évi V. törvény,nyolc könyv, 44%-a új, 33%-a módosításra került diszpozitivitás alapelve, imperatív szabályok 2013. évi CLXXVII. törvényt

Részletesebben

AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER ÉS A KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ GINOP PROGRAM EREDMÉNYEI, LEHETŐSÉGEI ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER ÉS A KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ GINOP PROGRAM EREDMÉNYEI, LEHETŐSÉGEI ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER ÉS A KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ GINOP-5.2.1. PROGRAM EREDMÉNYEI, LEHETŐSÉGEI ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL CÉLCSOPORT Kik tartoznak az Ifjúsági Garancia Program célcsoportjai közé?

Részletesebben