Előadó: Szabó Gergely PhD ösztöndíjas DE Pszichológia Intézet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Előadó: Szabó Gergely PhD ösztöndíjas DE Pszichológia Intézet"

Átírás

1 Előadó: Szabó Gergely PhD ösztöndíjas DE Pszichológia Intézet

2 ÓRAVÁZLAT Tudat és a tudattalan Alvás és álom Relaxáció és meditáció Zene és imagináció Hipnózis Pszichoaktív szerek Határterületek: pszi-jelenségek

3 Mi a tudat? Csak azt mondhatom, hogy a pszichológia területén a legfontosabb előrelépés azóta, amióta e tudományterülettel még diákként foglalkozni kezdtem az, hogy (legalábbis bizonyos személyekben) nem csupán a tudatosság hétköznapi mezője van jelen (annak megszokott központjával és határaival), hanem olyan emlékek, gondolatok, érzések is, amelyek ugyan e határokon kívül, és így az elsődleges tudatosságon kívül helyezkednek el, de amelyeket mégis valamilyen fajta tudatosság jellemez, hiszen jelenlétüknek figyelmen kívül nem hagyható jelei vannak. E gondolat megjelenését a legfontosabb előrelépésnek nevezem, mert ellentétben a pszichológia más felfedezéseivel ez a felfedezés az emberi természet felépítésének egy eddig nem is sejtett tulajdonságát fedte fel előttünk. WILLIAM JAMES: Varieties of Religious Experience (1902, 233. old.)

4 Történelme Behaviorizmus: nincs tudat (S R) Wundt: mérhető, James: nem mérhető Pszichoanalízis: mentális állapotok vizsgálata, Freud: (tudatos, tudatelőttes, tudattalan); topografikus modell (jéghegy), elfojtás szerepe Kognitív pszichológia: küszöb alatti észlelés, tudatosság nélküli tanulás, corpus callosum léziója Fenomenológia: a szubjektív tapasztalat a fontos Ma sincs közmegegyezés, nincs pontos definíció (szubjektív és változó konstruktum) Atkinson: két funkciói: a) percepció, b) kontroll

5 Tudattalan 1. A személyis lyiségpszichológia gia szemszöge: Aktív v vagy passzív? Elfojtás: a szorongás s miatt, lehet: elsődleges vagy másodlagos m elfojtás s (Freud, pszichoanalízis) zis) Ttalan tartalma: a) ösztönök és s vágyak, v b) traumatikus emlékek, c)komplexusok Ttalan funkciói: i: a) kitöröl l tartalmakat, b) megváltoztat tartalmakat, c) megváltoztat hangsúlyokat Disszociáci ció (Janet, 1889): nem elfojtás Súlyos esetben pl.: disszociatív v identitás/multiplex személyis lyiségzavar, disszociatív v amnézia/fuga, funkcionális vakság Humanisztikus pszichológia: gátlg tlási modell, tt: belső hozzáférés gátlása

6 Tudattalan 2. A A kognitív v pszichológia szemszöge: TV stúdi dió hasonlat, ellentmond az elfojtás és s a disszociáci ció modelljének Küszöb b alatti észlelés, s, szublimináris ingerek Dichotikus hallgatási kísérlet k Tudatelőttes ttes emlékek: koktélparti jelenség (Fathing, 1992) Automatikus készsk szségek

7 Alvás 1. Biológiai óra: cirkadián ritmus (napfény, melatonin); homeosztatikus alvási késztetés Mérése: EEG (electroencephalographia), EOG (electro-oculogram), EMG (electro miographia) Agyhullámok (EEG): Alpha (8-12hz): relaxált állapotban Beta (12-30hz): normál hétköznapi állapot Gamma ( hz): kereszt modális feldogozás (hang+fény), rövid távú memória használat Delta (0-4hz): felnőtteknél lassú hullámú alvás, csecsemőknél Theta (4-7hz): kisgyermekeknél, szunyókálás

8 Alvás 2. Az alvás szakaszai: 1. szakasz: szendergés - könnyen ébreszthető; alfa aktivitás, aktív EMG, lassuló EOG; 5-6 perc 2. szakasz. felületes alvás - alvási orsók ( rövid, Hz-es hullámok ), K-komplexek ( nagy amplitúdójú kiemelkedések ); minimális EMG, nincs EOG; 6-7 perc 3. szakasz: középmély alvás - több K- komplex; 1-2 Hz: delta aktivitás, nincs EMG, EOG; perc 4.szakasz: mély alvás - delta-aktivitás dominál: lassú hullámú alvás; perc 5. (REM) szakasz: REM ( Rapid Eye Movements) - gyorsuló EOG, izomtónus nő, izomrángások, béta és 6 Hz -es theta hullámok, nehezen ébreszthető, mégis aktív ( paradox alvás ) Csoportosítás: REM NREM (non-rem)

9 Alvás 3. Az alvás mintázata: egy alvásciklus perces: 4-6 alvásciklus esténként (nem egyformák) Alvászavarok: alváshiány, apnoé, narkolepszia

10 Álom Freud: királyi út a tudattalanhoz (Álomfejtés,1900); manifeszt és látens tartalom; álommunka: sűrítés, áthelyezés, vizuális reprezentáció, másodlagos revízió Neuropszichológia: aktiváció-szintézis hipotézis (Hobson & McCarley, 1988) Kognitív pszichológia: nincs szimbolikus jelentés, véletlenszerűek (Foulkes, 1985) Evans (1984): fel nem dolgozott információk átvizsgálása,beépítése

11 Relaxáció és imagináció Ellazulás (szó szerint) Funkciója: szorongásoldás, önkontroll, teljesítményfokozódás Progresszív relaxáció (Jacobson, 30): aktív; a) testtájak szerinti lazítás, feszültség/ellazulás közti különbség tudatosítása, b) globális szakasz, c) diferenciális szakasz; Simonton-féle tréning Autogén tréning (Schultz, 20): passzív; 6 alapgyakorlat (izomlazulás, vérkeringésszabályozás, légzés, szív nyugalmi müködésének begyakorlása, hasi napfonat, tiszta, hüvös fej élménye); középfok, felsőfok KIP (Leuner, 1969): katathym imaginatív képélmény, (GAI: guided affective imagery); pszichoterápiás módszer, átlagosan 40 óra szükséges; 10 standard kép: rét, hegy, patak, ház, hozzátartozó, szex, oroszlán, én-ideál, erdő/barlang, mocsár

12 Zene és tudat Zenei bevonódás kérdése (hipnotikus fogékonyság, Hilgard) Analóg, analitikus módok (Csíkszentmihályi, 1997), beérzés (Kovács, 1976) Panzarella, intenzív élmények művészeti alkotásokra, extázis fajtái: megújuló, szenzomotoros, visszavonuló, fuzionális-érzelmi PA: elsődleged, másodlagos, (harmadlagos) folyamatok Sámándob, monoton dobolás (Szabó Cs., 2007) Zenei bevonódás (Nagy K., 2004)

13 Zene és terápia Hangterápia vagy zeneterápia Hangterápia (hangmasszázs?): 1-2 hang+felharmonikusok (pl.: tibeti hangtálak, kínai gong-ok, didgeridoo, monochord) Zeneterápia: aktív vagy passzív, csoportos vagy egyéni Fájdalomcsillapítás: szülés, műtéti beavatkozás Megváltozott állapotok: relaxáció, hipnózis mélyítés, vezetett imagináció és zene Memória: Alzheimer-kór, agyvérzés (stroke), (kóma?) Gyógypedagógia: autisták, mozgássérültek rehabilitációja

14 Zene és imagináció Kísérlet: 3 csoport/zene; imaginació (mérés), majd imagináció+zene (mérés) (Szabó G., 2008, 2010) Növekvő disszociált kontroll: testkép, időérzék, percepció, vizuális képzelet és jelentés módulása, valamint ego végrehajtó és valóság orientáció funkciók csökenése: memória, racionalitás, akarati kontroll, belső beszéd Érzelmi változások (valódi, vagy zenére reflektáló?), zenei érzelmek mások mint a hétköznapi érzelmek (Zentner, Grandjean, Scherer, 2008) Tartalomelemzés: beszámolókban több elsődleges és másodlagos folyamat, beszámolók hossza növekszik, több mozgás, több ember, állat

15 Meditáció 1. Gyökerei: hinduizmus, buddhizmus, jóga Légzés kontrollja Két fajtája: a) figyelem szűkítése, b) figyelem tágítása Pantadzsáli jóga (rádzsa:"királyi" vagy ashtanga:"nyolc ágú" jóga): (1) Jama (Az öt "ajánlott hozzáállás"): erőszakmentesség, igazmondás, nem-lopás, mértéktelenség kerülése, birtoklási vágy kerülése (2) Nijama (Az öt "ajánlás"): tisztaság, elégedettség, aszkézis, önképzés, Isten iránti odaadás (3) Ászana: Különféle testhelyzetek (4) Pránájáma: A lélegzet, a prána irányítása. (5) Pratjahara ("Befelé tekintés"): melynek során a tudat, érzékek és az érzékelés tárgyai nem lépnek kapcsolatba egymással (6) Dhárana ("Koncentráció"): A figyelem egyetlen dologra való összpontosítása. (7) Dhjána ("Meditáció") : a figyelem egy dolgon vagy folyamaton való tartása hosszú ideig (8) Számádhi: Az Önvaló-val való egyévállás (az abszolút való megismerése)

16 Fischer Meditáció 2.

17 Hipnózis 1. Indukció: a) ellazulás, b) aktív-éber hipnózis Általános hatások: megszűnik a viselkedéstervezés, szelektív figyelem, fantázia növekedése, csökken a realitásvizsgálat, fokozott szuggesztibilitás Hipnábilitás: mérése: SHSS (Stanford Hypnotic Suggestion Scale) 12 pont/feladat

18 Hipnózis 2. Ideomotoros szuggesztió Életkor regresszió Poszthipnotikus amnézia Analgézia Rejtett megfigyelő Pozitív negatív hallucinációk

19 Pszichoaktív szerek Közös tulajdonságaik: befolyásolják a viselkedést, tudatot, hangulatot Használói típusok: a) nem használ semmit, b) kísérletező, c) szociális, d) szituatív, e) rendszeres, f) kényszeres Abúzus: visszaélés, nem függőség Függőség: tolerancia, megvonási tünetek, kényszeres használat Csoportosításuk: a) depresszánsok, b) cannabis származékok, c) hallucinogének, d) disszociatív érzéstelenítők, e) stimulánsok, f) opiátok

20 Depresszánsok Fajtái: trankvillánsok (nyugatató, pl.: Xanax), barbiturátok (altató, pl.: Andaxin), inhalátumok (szerves oldószerek.: RUSH, ragasztó, higító), alkohol Alkohol: etil-alkohol; izgalmi fázis: 0,2-1,5 ezrelék, aluszékonysági fázis: 1,5-2,5 ezrelék, narkotikus fázis: 2,5-3,5 ezrelék, asfixiás fázis: 3,5-4,0 Pszichológiai hatásai: eufória, álmosság, nyugodtság, csökkenő szociális gátlások Fiziológiai hatásai: lassult szívverés és légzés, csökkent vérnyomás, gyenge koncentrálóképesség, zavarodottság, kimerültség, szédülés, összefolyó beszéd, láz, pupillatágulás, tájékozódási és koordinációs zavar Hosszútávú hatásai lehetnek: balesetveszély, tolerancia, megvonási tünetek, alkoholnál egyéb szövődmények

21 Fajtái: kender, hasis Cannabis származékok Hatásmechanizmus: tetra-hidro cannabiol, THC; hippokampuszban: THC receptorok; emléknyomok megtartásáért felelős Pszichológiai hatások: pillanatnyi lelkiállapottól függ ( nincs ; jókedv, nevetési kényszer, feldobottság ; ellenkező hatások) Fiziológiai hatások: szájszárazság, vörös szem, tág pupillák, vizelési, székelési inger Hosszútávú hatásai lehetnek: amotivációs szindróma, IQ csökkenés, memóriazavar, impotencia, meddőség, felhalmozódik a szervezetben

22 Hallucinogének Fajtái: LSD (lizergsav-dietilamid), pszilocibin (varázsgomba), meszkalin (kaktuszok), egyéb Hatásmechanizmus: változó, főleg szerotonin receptor Pszichológiai hatások lehetnek: hallucináció (látható zene, hangok;eleven tárgyak), derealizáció, deperszonalizáció; good trip, bad trip, horror trip ( öngyilkosság, gyilkosság!),flashback Fiziológiai hatások: vérnyomás emelkedik, szívdobogásérzés, szapora légzés, lehetnek: szédülés, hányás, hányinger Hosszú/rövid távon is lehetnek: flashback, rejtett pszichés betegség, HPPD (hallucinogen persisting perception disorder)

23 Disszociatív érzéstelenítők Fajtái: ketamin, PCP (fenciklidin, angyalpor), GHB (gina) Hatásmechanizmus: gerincvelőben és a periférián helyi érzéstelenítő Pszichológiai hatások: hallucinációk, magány érzése, deperszonalizáció, derealizáció, halálközeli élmények Fiziológiai hatások: szájszárazság, légzési nehézség, szapora szívverés, hányinger, hányás Hosszú/rövid távon is lehetnek: paranoiás téveszmék, kóros egocentrikusság

24 Stimulánsok Fajtái: koffein, nikotin, amfetaminok (speed), metamfetaminok (MDMA, extasy), kokain (és crack), mefedron (khat, 4-MMC) Hatásmechanizmus: szimpatikus agonisták Pszichológiai hatások: éberség, étvágytalanság, emelkedett hangulat, emelkedett önbizalom, emelkedett koncentráció képesség, külső ingerek fokozott érzékelése, a belsők ingerek elnyomottak Fiziológiai hatások: pulzus, vérnyomás emelkedik, vérerek szűkülnek, testhőmérséklet emelkedik, pupillák kitágulnak, energiaszint növekszik, légzészám növekszik Hosszú/rövid távú hatásai lehetnek: koncentrációs zavarok, szívritmus zavar, nyálkahártya károsítás, kiszáradás, túlmelegedés, agyödéma

25 Opiátok Fajtái: heroin, ópium, morfium (Vicodin, Metadon) Hatásmechanizmus: opiát receptorok Pszichológiai hatások: függ az erősségtől és a fogyasztási módtól (és az egyéntől), melegség, eufória, elégedettség érzete, teljes fájdalommentesség, álomszerű állapot, tompa érzékeléssel Fiziológiai hatások: lassult légzés, csökkent izomtónus, hányinger, hányás, csökkent: éhség, szomjúság, fájdalom, szexuális vágy Hosszú/rövid távon: túladagolás, szívműködési és légzési zavarok, általános leromlott testi állapot, vitamin és kalciumhiány, gyomorés bélműködési zavarok, májfunkciók csökkenése; intravénás használat során: vérmérgezés, vénagyulladás, vérrögképződés, fekély, tályog

26 Függőség vs. fizikai kockázat

27 Pszi- jelenségek ESP (extraszenzoriális percepció): telepátia, clairvoyance, prekogníció, pszichokinézis (makro PK, mikro PK) Tudomány vagy áltudomány? Ganzfeld eljárás: telepátia? Reprodukálható eredmények? Fiók probléma

28 A tudat úgy létezik, mint egy fa, mint egy fűszál. Szunyókál, unatkozik. (Jean-Paul Sartre)

Tanulói stressz kérdıív. Drogteszt

Tanulói stressz kérdıív. Drogteszt Tanulói stressz kérdıív Drogteszt Az Atkinson és munkatársai: Pszichológia könyv megfelelı fejezetének felhasználásával készítette - Szitó Imre, 1995. A serdülıkorú fiatal a kitöltést névtelenül végzi

Részletesebben

EEG Alvás Napszaki ritmusok

EEG Alvás Napszaki ritmusok EEG Alvás Napszaki ritmusok ALVÁS ÉS ÁLOM Az alvás a fiziológiás tudatvesztés periodikusan és reverzibilisen fellépő állapota, melyet jellemző testi, vegetatív és pszichés jelek kísérnek. Az álom az

Részletesebben

Ápolás Betegellátás Alapszak ADDIKTOLÓGIA 3. Deutsch Krisztina szakoktató PTE ETK

Ápolás Betegellátás Alapszak ADDIKTOLÓGIA 3. Deutsch Krisztina szakoktató PTE ETK Ápolás Betegellátás Alapszak ADDIKTOLÓGIA 3. Deutsch Krisztina szakoktató PTE ETK DEPRESSZÁNSOK I. Nyugtatók, altatók, szorongásoldók, hatása révén az alkohol is. Barbiturátok (legrégibb altatók, nyugtatók):

Részletesebben

Az alkalmazott sportpszichológia módszerei. Baky Dániel Sport szakpszichológus Tanácsadó szakpszichológus

Az alkalmazott sportpszichológia módszerei. Baky Dániel Sport szakpszichológus Tanácsadó szakpszichológus Az alkalmazott sportpszichológia módszerei Baky Dániel Sport szakpszichológus Tanácsadó szakpszichológus Sportpszichológiai tanácsadás - Professzionális segítő beszélgetés - Központjában a sportoló, vagy

Részletesebben

Dr. Somoskövi Csilla 2014. Február 19.

Dr. Somoskövi Csilla 2014. Február 19. Háziorvosi konferencia Dr. Somoskövi Csilla 2014. Február 19. Alkohol okozta mentalis zavarok Magyarországon 2013-ban 720-725 ezer fő érintett az alkoholproblémával. Népesség 4,6 %-a nagyivó 15% mértékletes

Részletesebben

Drogfüggık elvonókezelése

Drogfüggık elvonókezelése Drogfüggık elvonókezelése Készítette: Terjéki Ildikó, 2007 / aktualizálta: Papp László, 2008 Drogok típusai (összefoglalás): (Irinyi T., 1997, pp:121-125. alapján) Szedatívumok, szorongáscsökkentık, altatók

Részletesebben

DROGFOGYASZTÁS. a., Legitim (legális) és illegitim (illegális), jogi kategóriák b., Könnyű és nehéz, szociokulturális normák

DROGFOGYASZTÁS. a., Legitim (legális) és illegitim (illegális), jogi kategóriák b., Könnyű és nehéz, szociokulturális normák 1. DROG DEFINÍCIÓJA DROGFOGYASZTÁS DROG = minden vegyi anyag, ami az élő anyagokat befolyásolja PSZICHOAKTÍV DROG = a mentális működésekre ható szerek, amelyek megváltoztatják a gondolkodást, az érzékelést,

Részletesebben

Pszichopatológia 2. DISSZOCIATÍV ZAVAROK

Pszichopatológia 2. DISSZOCIATÍV ZAVAROK Pszichopatológia 2. DISSZOCIATÍV ZAVAROK Prof. Dr. Perczel - Forintos Dóra Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék 2018 szakképzés 1. évfolyam 1 DSM IV DSM V 8. Szomatoform zavarok Szomatikus

Részletesebben

viselkedési együttestől is, ezeket a függőségi formákat viselkedéses

viselkedési együttestől is, ezeket a függőségi formákat viselkedéses Mit nevezünk szenvedélybetegségnek, függőségnek, addikciónak? Szenvedélybetegségnek azokat a visszatérően ismétlődő viselkedésformákat, szokásokat nevezzük, amelyeket valaki kényszeresen újra és újra végrehajt,

Részletesebben

Szenior akadémia. Az alvás és zavarai, különös tekintettel az inszomniára

Szenior akadémia. Az alvás és zavarai, különös tekintettel az inszomniára Szenior akadémia Az alvás és zavarai, különös tekintettel az inszomniára Dr. Szabó József Ph.D. Zala Megyei Szent Rafael Kórház, Pszichiátriai Osztály testudo7115@gmail.com Zalaegerszeg, 2017. március

Részletesebben

Drogok és hatásaik Interaktív kiállítás

Drogok és hatásaik Interaktív kiállítás Drogok és hatásaik Interaktív kiállítás Hajdúböszörményi Egészségfejlesztési Iroda 2016. február 22. 2016. március 4. Útmutató és edukációs tartalom a kiállításhoz pedagógusok számára Helyszín: Hajdúböszörmény,

Részletesebben

Bevezető. Mit is nevezünk kábítószernek?

Bevezető. Mit is nevezünk kábítószernek? Bevezető A kábítószer (drog) fogyasztása mind az egyén, mind pedig a társadalom szintjén mérhetetlenül káros. Divatból vagy új élmények szerzése miatt elfogyasztott első adag után nagyon könnyű a kábítószerhez

Részletesebben

III. Pszichoanalitikus perspektíva. Pszichoanalitikus perspektíva 2.: Szorongás, elhárítás, énvédelem

III. Pszichoanalitikus perspektíva. Pszichoanalitikus perspektíva 2.: Szorongás, elhárítás, énvédelem III. Pszichoanalitikus perspektíva Pszichoanalitikus perspektíva 2.: Szorongás, elhárítás, énvédelem Szorongás Freud: a szorongás = vészjelzés, mely figyelmezteti az ént, hogy valami kellemetlen fog bekövetkezni.

Részletesebben

ISKOLAI KÁBÍTÓSZER PREVENCIÓ

ISKOLAI KÁBÍTÓSZER PREVENCIÓ ISKOLAI KÁBÍTÓSZER PREVENCIÓ Kábítószerek néhány szó a valóságról - Különböző drogok, különböző módon hatnak? - Miért fogyasztanak drogot az emberek? - Mit jelentenek a tablettákon a képek? - Minden drog

Részletesebben

Disszociatív zavarok PTE ÁOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOTERÁPIÁS KLINKA

Disszociatív zavarok PTE ÁOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOTERÁPIÁS KLINKA Disszociatív zavarok PTE ÁOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOTERÁPIÁS KLINKA Mi a disszociáció? Énvédő mechanizmus Bizonyos feltételek mellett a traumák emlékei leválnak a tudat többi részétől, a tudaton kívül

Részletesebben

SAMANIZMUS-NEOSAMANIZMUS avagy Ritmus és transz

SAMANIZMUS-NEOSAMANIZMUS avagy Ritmus és transz SAMANIZMUS-NEOSAMANIZMUS avagy Ritmus és transz Sámáutazás Samanizmus Szibéria és belső ázsia lakóinak hiedelemrendszere A lappföldtől a koreai félszigetig Másutt is fellelhető Afrika, Ázsia Óceánia indiánok

Részletesebben

Konzultáció. Bitter István 2012 dec. 10.

Konzultáció. Bitter István 2012 dec. 10. Konzultáció Bitter István 2012 dec. 10. Pszichiátriai viszgálat 1. Megjelenés, viselkedés Pl. cooperativ, hosztilis, őszinte, csábító stb.; Pszichomotorium, szorongás látható tünetei ide is kerülhetnek

Részletesebben

Az alvás, pihenés szükséglete

Az alvás, pihenés szükséglete Az alvás, pihenés szükséglete Dr. Oláh András egyetemi docens, általános és stratégiai dékánhelyettes, tanszékvezető Fullér Noémi tanársegéd Sziládiné Fusz Katalin tanársegéd egészséghez regenerálódáshoz

Részletesebben

KATATHYM IMAGINATIV PSZICHOTERÁPIA

KATATHYM IMAGINATIV PSZICHOTERÁPIA KATATHYM IMAGINATIV PSZICHOTERÁPIA Előadó: Vágyi Petra, 2008 04 10 Személyiséglélektan IV DE, BTK, Pszichológiai Intézet, Személyiség és Klinikai Pszichológiai Tanszék A KIP helye a transzperszonális pszichológiában

Részletesebben

Breaking the Drug Cycle

Breaking the Drug Cycle Breaking the Drug Cycle JUST/2013/ISEC/DRUGS/AG/6418 Tisztább kép együttműködési program Ártalomcsökkentő és Tűcsere Szolgáltatók Éves Szakmai Találkozója 2016. Március 21. Budapest ÚPSZ a fecskendőkben

Részletesebben

Alvászavarok. Dr.Kozák Norbert

Alvászavarok. Dr.Kozák Norbert Alvászavarok Dr.Kozák Norbert Az alvásról Életünk harmadát alvással töltjük....a lakosság 1/3-ának van/volt alváspanasza Normál alvás Alvásciklus kb. 90 perc, 4-6 ciklus egy éjszaka NREM (70-80%) Lassú

Részletesebben

Kalandozások az álomkutatás területén

Kalandozások az álomkutatás területén Kalandozások az álomkutatás területén Az álmok neurofiziológiája Reichardt Richárd Kognitív Tudományi Tanszék rreichardt@cogsci.bme.hu Az álmok neurofiziológiája Az álomkutatás kezdetei a XIX. században

Részletesebben

2016-os Éves jelentés az EMCDDA számára

2016-os Éves jelentés az EMCDDA számára 2016-os Éves jelentés az EMCDDA számára KKB ülés, 2016. október 7. Nyírády Adrienn Nemzeti Drog Fókuszpont Megváltozott az Éves Jelentés 2014-ig: nagyon részletes, táblázatok + szöveges elemzések csak

Részletesebben

Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis) az elhelyező központok krízishelyzeteinek megelőzésére

Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis) az elhelyező központok krízishelyzeteinek megelőzésére Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis) az elhelyező központok krízishelyzeteinek megelőzésére Diagnosztikai jelentések értelmezése és elemzése egy 13-18 év közötti fiatal

Részletesebben

Az illegális és legális szerek okozta kockázat felismerését,viselkedési függőségek megelőzését célzó programok

Az illegális és legális szerek okozta kockázat felismerését,viselkedési függőségek megelőzését célzó programok Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 Az illegális és legális szerek okozta kockázat felismerését,viselkedési

Részletesebben

Kiadta a Kábítószerügyi Egyeztetõ Fórum, Gyöngyös A kiadvány megjelenését támogatta a Nemzeti Erõforrás Minisztérium és Gyöngyös Város Önkormányzata

Kiadta a Kábítószerügyi Egyeztetõ Fórum, Gyöngyös A kiadvány megjelenését támogatta a Nemzeti Erõforrás Minisztérium és Gyöngyös Város Önkormányzata SZER ELENÜL Kiadta a Kábítószerügyi Egyeztetõ Fórum, Gyöngyös A kiadvány megjelenését támogatta a Nemzeti Erõforrás Minisztérium és Gyöngyös Város Önkormányzata NEMZETI ERÕFORRÁS MINISZTÉRIUM GYÖNGYÖS

Részletesebben

Az alvás biológiája. Lőrincz Magor

Az alvás biológiája. Lőrincz Magor Az alvás biológiája Lőrincz Magor mlorincz@gmail.com Alvás a. Szerepe b. cirkadián ritmusok, mechanizmusai b. elektromos jelenségek, mechanizmusai c. szabályzás d. alvászavarok Alvás a. Szerepe b. cirkadián

Részletesebben

A KOGNITÍV PSZICHOTERÁPIA ALAPJAI 1. Perczel Forintos Dóra Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék 2010

A KOGNITÍV PSZICHOTERÁPIA ALAPJAI 1. Perczel Forintos Dóra Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék 2010 A KOGNITÍV PSZICHOTERÁPIA ALAPJAI 1. Perczel Forintos Dóra Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék 2010 INGER TUDATTALAN KÉSZTETÉS EMÓCIÓ PSZICHOANALITIKUS MODELL Beck, 1974. INGER EMÓCIÓ TANULÁSELMÉLETI

Részletesebben

Szorongás, szorongásos zavarok, szomatoform zavarok. Hidasi Zoltán

Szorongás, szorongásos zavarok, szomatoform zavarok. Hidasi Zoltán Szorongás, szorongásos zavarok, szomatoform zavarok Hidasi Zoltán Szorongás Meghatározás Fiziológiás szorongás Tünetek Szorongásos zavarok Terápia Fogászati vonatkozások Félelem v. szorongás Szorongás:

Részletesebben

Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis)

Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis) Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis) M2 Unit 3 Jövőbeli lehetséges krízishelyzetek előrejelzése az anamnézis és a diagnosztikai jelentések alapján A normál serdülőkori magatartás

Részletesebben

Droghasználat korai és késői hatásainak észlelése különböző pszichiátriai rendszerekben

Droghasználat korai és késői hatásainak észlelése különböző pszichiátriai rendszerekben Droghasználat korai és késői hatásainak észlelése különböző pszichiátriai rendszerekben Kezdetben a szenvedély idegen, később vendég, végül úr a házban Ma, amikor addiktológiáról beszélünk, egy olyan tudományterületre

Részletesebben

TÚL A TANÓRÁN MŰVÉSZETEK ÉS A FEJLŐDŐ, KIBONTAKOZÓ EMBER. Csépe Valéria

TÚL A TANÓRÁN MŰVÉSZETEK ÉS A FEJLŐDŐ, KIBONTAKOZÓ EMBER. Csépe Valéria TÚL A TANÓRÁN MŰVÉSZETEK ÉS A FEJLŐDŐ, KIBONTAKOZÓ EMBER Csépe Valéria csepe.valeria@ttk.mta.hu 1 TÉMÁK Szerep Hely Hatás Tanóra és azon túl 2 A MŰVÉSZETEK SZEREPE Világgazdasági Fórum- a tíz legfontosabb

Részletesebben

S hogy miért a cím: Jó úton-lóháton? Röviden szeretném magyarázatként bemutatni a ló és lovaglás hatásait

S hogy miért a cím: Jó úton-lóháton? Röviden szeretném magyarázatként bemutatni a ló és lovaglás hatásait Jó úton-lóháton Évmilliókkal ezelőtt, mikor még a ló kutya-nagyságú volt, ébersége miatt választotta társául az ember. Sok sok év gondoskodás után nagyobbra nőttek, teherhordókká váltak, mígnem egy napon

Részletesebben

A szülés utáni depresszióról. Várnai Dóra Genium Med Egészségügyi Központ (Országos Gyermekegészségügyi Intézet) varnai.dora.eszter@gmail.

A szülés utáni depresszióról. Várnai Dóra Genium Med Egészségügyi Központ (Országos Gyermekegészségügyi Intézet) varnai.dora.eszter@gmail. A szülés utáni depresszióról Várnai Dóra Genium Med Egészségügyi Központ (Országos Gyermekegészségügyi Intézet) varnai.dora.eszter@gmail.com Szülés után lehetséges. Poszt partum blue Poszt partum depresszió

Részletesebben

ÉLVEZETI SZEREK ALAPFOGALMAK

ÉLVEZETI SZEREK ALAPFOGALMAK ÉLVEZETI SZEREK ALAPFOGALMAK 2. héth 2009. február r 17. Szeghy Lajos Gyógyszer, drog vagy kábítószer? GYÓGYSZER: GYSZER: betegs GYÓGYSZER: betegséget get vagy nemkívánt egészségi gi állapotot megelőző

Részletesebben

A Kiskunhalasi Egészségfejlesztési Iroda szakmai kiadványa. Szenvedélybetegségek: drogok

A Kiskunhalasi Egészségfejlesztési Iroda szakmai kiadványa. Szenvedélybetegségek: drogok A Kiskunhalasi Egészségfejlesztési Iroda szakmai kiadványa Szenvedélybetegségek: drogok Jelen kiadvány a TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0025 A kiskunhalasi kistérség egészségtudatos fejlesztése egészségre nevelő

Részletesebben

KEDVES SZÜLŐK! Kábítószer-használatra utaló jelek, amikre figyeljünk:

KEDVES SZÜLŐK! Kábítószer-használatra utaló jelek, amikre figyeljünk: Iskola-egészségügyi ellátás Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola Dr. Báló Mária iskolaorvos Dömsödiné Demeter Melinda iskolavédőnő Székhely: 6600. Szentes, Szt. Imre herceg u.1. Telephely: 6600. Szentes,

Részletesebben

TÉGY. Drog. AZ EGÉSZSÉGEDÉRT! Szemléletformáló életmódprogram a gyulai kistérségben EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI I RODA

TÉGY. Drog. AZ EGÉSZSÉGEDÉRT! Szemléletformáló életmódprogram a gyulai kistérségben EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI I RODA TÉGY TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0058 Egészségügyi Alapellátási Intézmény 5700 Gyula, Béke sgt. 39. Európai Szociális Alap AZ EGÉSZSÉGEDÉRT! Szemléletformáló életmódprogram a gyulai kistérségben EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI

Részletesebben

2014. október 18., Dr. Németh Zoltán

2014. október 18., Dr. Németh Zoltán 2014. október 18., Dr. Németh Zoltán Miről lesz szó? 1. Hogyan terjedt el a modernkori drogfogyasztás? Hol tartunk? Mik a legnépszerűbb drogok? 2. Mik az okai annak, hogy a fiatalok kipróbálják és használják

Részletesebben

A stressz a stresszorok hatására a szervezetben fellépő testi-lelki változásokat jelenti. Pszichológiai értelemben stressz állapot akkor

A stressz a stresszorok hatására a szervezetben fellépő testi-lelki változásokat jelenti. Pszichológiai értelemben stressz állapot akkor Bilkei Pál szakpszichológus A stressz a stresszorok hatására a szervezetben fellépő testi-lelki változásokat jelenti Pszichológiai értelemben stressz állapot akkor jön létre, ha az egyén olyan helyzettel

Részletesebben

A magatartás szabályozása A vegetatív idegrendszer

A magatartás szabályozása A vegetatív idegrendszer A magatartás szabályozása A vegetatív idegrendszer A magatartási válasz A külső vagy belső környezetből származó ingerekre adott komplex (szomatikus, vegetatív, endokrin) válaszreakció A magatartási választ

Részletesebben

Ápolás Betegellátás Alapszak ADDIKTOLÓGIA 1. Deutsch Krisztina szakoktató PTE ETK

Ápolás Betegellátás Alapszak ADDIKTOLÓGIA 1. Deutsch Krisztina szakoktató PTE ETK Ápolás Betegellátás Alapszak ADDIKTOLÓGIA 1. Deutsch Krisztina szakoktató PTE ETK Tárgyleírás A drog és az idegrendszer. A drogok hatásmechanizmusa. Addiktológiai alapfogalmak. A függőség kialakulását

Részletesebben

Csaba Hamvai. 2. Előadás Motiváció Érzelmek

Csaba Hamvai. 2. Előadás Motiváció Érzelmek Csaba Hamvai 2. Előadás Motiváció Érzelmek Motiváció Soruce 1 Source 2 Source3 Miért akarnak orvosok lenni? Motiváció Movere (latin) mozogni Minden ami a viselkedés intenzitását, időtartamát, irányát (elkerülő,

Részletesebben

Designer drogok a toxikológus szemével. Zacher Gábor

Designer drogok a toxikológus szemével. Zacher Gábor Designer drogok a toxikológus szemével Zacher Gábor A boldog békeidők Heroin Amfetamin Metamfetamin Szipu LSD Gomba Ezek a szerek viszonylag kiszámíthatóak voltak ismert hatásokkal, mellékhatásokkal bírnak

Részletesebben

Disszociatív zavarok, traumával és stresszorral összefüggő zavarok. Mi a disszociáció? Az emlékezés, a tudat, a szenzoros és

Disszociatív zavarok, traumával és stresszorral összefüggő zavarok. Mi a disszociáció? Az emlékezés, a tudat, a szenzoros és Disszociatív zavarok, traumával és stresszorral összefüggő zavarok Pécsi Tudományegyetem Mi a disszociáció? Az emlékezés, a tudat, a szenzoros és motoros működések egységének időszakos szétválása A disszociáció

Részletesebben

Autonóm idegrendszer

Autonóm idegrendszer Autonóm idegrendszer Az emberi idegrendszer működésének alapjai Október 26. 2012 őszi félév Vakli Pál vaklip86@gmail.com Web: http://www.cogsci.bme.hu/oraheti.php Szomatikus és autonóm idegrendszer Szomatikus:

Részletesebben

Tagsági felmérés 2018

Tagsági felmérés 2018 Tagsági felmérés 2018 Három évente igyekszünk információt gyűjteni tagjainkról és ez az idő most jött el. Bizonyára vannak, akik kíváncsiak, mire kell ez az információ és hogyan használjuk fel. Az NA szolgálat

Részletesebben

Alkohollal kapcsolatos zavarok. Az alkoholbetegség. Általános jellegzetességek

Alkohollal kapcsolatos zavarok. Az alkoholbetegség. Általános jellegzetességek Alkohollal kapcsolatos zavarok Az alkoholbetegség Az alkoholisták mértéktelen ivók, alkoholfüggőségük olyan szintet ér el, hogy észrevehető mentális zavarokat okoz, károsítja test-lelki egészségüket, interperszonális

Részletesebben

Szexuális izgalom (arousal) Szexuális izgalom Sexual Arousal A SZEXUÁLIS AROUSAL 3 NAGY RENDSZERE:

Szexuális izgalom (arousal) Szexuális izgalom Sexual Arousal A SZEXUÁLIS AROUSAL 3 NAGY RENDSZERE: Szexuális izgalom (arousal) Szexuális izgalom Sexual Arousal Humán szexuális válasz: interperszonális, vallási, szociális, pszichológiai és biológiai tényezők Szexuális izgalom (arousal): egy emelkedett

Részletesebben

A pszichodiagnosztika és terápia elvei a pszichiátriai rehabilitációban. Dr. Magyar Erzsébet

A pszichodiagnosztika és terápia elvei a pszichiátriai rehabilitációban. Dr. Magyar Erzsébet A pszichodiagnosztika és terápia elvei a pszichiátriai rehabilitációban Dr. Magyar Erzsébet A pszichiátriai rehabilitáció célja a rokkant, fogyatékos személy számára a legszélesebb körű lehetőség biztosítása

Részletesebben

Relaxációs és szimbólumterápia során megjelenő diszfunkcionális kognitív sémák. dr. Bátfai Ágnes

Relaxációs és szimbólumterápia során megjelenő diszfunkcionális kognitív sémák. dr. Bátfai Ágnes Relaxációs és szimbólumterápia során megjelenő diszfunkcionális kognitív sémák dr. Bátfai Ágnes Vázlat: I. Az előadás célja, fontosabb kulcsszavak II. Imaginációval, szimbólumokkal való munka III. Sémák

Részletesebben

FUSION VITAL ÉLETMÓD ELEMZÉS

FUSION VITAL ÉLETMÓD ELEMZÉS FUSION VITAL ÉLETMÓD ELEMZÉS STRESSZ ÉS FELTÖLTŐDÉS - ÁTTEKINTÉS 1 (2) Mérési információk: Életkor (év) 41 Nyugalmi pulzusszám 66 Testmagasság (cm) 170 Maximális pulzusszám 183 Testsúly (kg) 82 Body Mass

Részletesebben

Mikor születik a tudat?

Mikor születik a tudat? Mikor születik a tudat? Perinatális élmények jelentősége tudatos és tudattalan tartományokban ANDREK ANDREA TUDATOSSÁG ÖNMAGUNK ÉS MÁSOK VEZETÉSÉBEN 2014 NOVEMBER 21. Csizma az asztalon?!? http://indafoto.hu/azsoltt

Részletesebben

Drogprevenció az új Nemzeti Drogstratégia tükrében

Drogprevenció az új Nemzeti Drogstratégia tükrében Kábítószerprevenció a büntetésvégrehajtási intézeteknél és az együttműködő szervezeteknél BaracskaAnnamajor, 2011. október 27. Drogprevenció az új Nemzeti Drogstratégia tükrében Dr. Grezsa Ferenc Nemzeti

Részletesebben

Droggal kapcsolatos feladatlapok Készítette: Kakuk Tímea

Droggal kapcsolatos feladatlapok Készítette: Kakuk Tímea Droggal kapcsolatos feladatlapok Készítette: Kakuk Tímea Drog- InFo Egészítsd ki a táblázatot a hiányzó adatok számaival! A szer neve: Használata: Hatása: Következményei: Por alakban kapható, Torzul a

Részletesebben

Természetgyógyászati Klinikum

Természetgyógyászati Klinikum Természetgyógyászati Klinikum A Pszichiátria és a természetgyógyászat kapcsolata Fekete Szabolcs - 2016 pszichiátria A gondolkodás, az érzelmi élet és a viselkedés zavaraival foglalkozó szakterület A terápiák

Részletesebben

A sürgősségi pszichiátriai ellátás és jogi szabályozása FOK IV.

A sürgősségi pszichiátriai ellátás és jogi szabályozása FOK IV. A sürgősségi pszichiátriai ellátás és jogi szabályozása FOK IV. Sürgősség a pszichiátriában Bármely zavar elsősorban a viselkedésben, de gondolkodásban, észrevevésben, érzelmek területén, amely azonnali

Részletesebben

Dr. Péczely László Zoltán. A Grastyán örökség: A játék neurobiológiája

Dr. Péczely László Zoltán. A Grastyán örökség: A játék neurobiológiája Dr. Péczely László Zoltán A Grastyán örökség: A játék neurobiológiája A motiváció A motiváció az idegrendszer aspeficikus aktiváltsági állapota, melyet a külső szenzoros információk, és a szervezet belső

Részletesebben

A sürgősségi ellátás pszichiátriát érintő vonatkozásai II. Definitív pszichiátriai tünetekkel fellépő belgyógyászati kórképek

A sürgősségi ellátás pszichiátriát érintő vonatkozásai II. Definitív pszichiátriai tünetekkel fellépő belgyógyászati kórképek A sürgősségi ellátás pszichiátriát érintő vonatkozásai II. Definitív pszichiátriai tünetekkel fellépő belgyógyászati kórképek Dr. Pikó Károly Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Jósa András Kórháza

Részletesebben

Szorongás és depresszió a reprodukciós problémával küzdő nők körében

Szorongás és depresszió a reprodukciós problémával küzdő nők körében Szorongás és depresszió a reprodukciós problémával küzdő nők körében Lakatos Enikő¹, ², Balog Piroska¹ ¹Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet, Budapest ²Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok

Részletesebben

Sejtek közötti kommunikáció:

Sejtek közötti kommunikáció: Sejtek közötti kommunikáció: Mi a sejtek közötti kommunikáció célja? Mi jellemző az endokrin kommunikációra? Mi jellemző a neurokrin kommunikációra? Melyek a közvetlen kommunikáció lépései és mi az egyes

Részletesebben

Alvászavarok. Az alvás folyamata II. Alvás ébrenlét II. PTE ÁOK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Pécs

Alvászavarok. Az alvás folyamata II. Alvás ébrenlét II. PTE ÁOK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Pécs Alvás ébrenlét I. Alvászavarok PTE ÁOK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Pécs Az élılények biológiai circadian ritmusos váltakozó létmódja Az alvás ritmikusan bekövetkezı aktív biológiai folyamat.

Részletesebben

Az agykérgi fejlődés Achillész sarka: AZ ALVÁS. KOVÁCS ILONA Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pszichológia Intézet Fejlődés- Idegtudományi (FIT) Lab

Az agykérgi fejlődés Achillész sarka: AZ ALVÁS. KOVÁCS ILONA Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pszichológia Intézet Fejlődés- Idegtudományi (FIT) Lab Az agykérgi fejlődés Achillész sarka: AZ ALVÁS KOVÁCS ILONA Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pszichológia Intézet Fejlődés- Idegtudományi (FIT) Lab Alszunk. Mindenki alszik, emberek, kutyák, egerek, még

Részletesebben

Új Pszichoaktív Szerek a Cseh Köztársaságban. Aleš Herzog SANANIM Outreach (elérési) program Korai Jelzőrendszer Munkacsoport CSK

Új Pszichoaktív Szerek a Cseh Köztársaságban. Aleš Herzog SANANIM Outreach (elérési) program Korai Jelzőrendszer Munkacsoport CSK Új Pszichoaktív Szerek a Cseh Köztársaságban Aleš Herzog SANANIM Outreach (elérési) program Korai Jelzőrendszer Munkacsoport CSK 1 SANANIM Drogszolgálat Cseh Köztársaság - 1990-ben alakult, napjainkban

Részletesebben

Méhzümmögés és Dühroham avagy a figyelemzavar tünetei. Reményi Tamás 2010. november 25.

Méhzümmögés és Dühroham avagy a figyelemzavar tünetei. Reményi Tamás 2010. november 25. Méhzümmögés és Dühroham avagy a figyelemzavar tünetei Reményi Tamás 2010. november 25. A kapcsolat és forrás 2002-ben 8 hallgataó az ELTE-GYFK-ról Bergenben, Uelzenben és Berlinben Rega Schaefgennél Zentrum

Részletesebben

A szorongás pszichoterápiás kezelése (Rövid, gyakorlatias bevezetés)

A szorongás pszichoterápiás kezelése (Rövid, gyakorlatias bevezetés) A szorongás pszichoterápiás kezelése (Rövid, gyakorlatias bevezetés) Bitter István 2016. április 28. E két portré alkotója milyen kutyaképet tud rajzolni? Kezelés előtt Rosszullét az egyetem bejárata előtt

Részletesebben

A pszichiátriai rehabilitáció célja. A pszichiátriai rehabilitáció alapelvei. A rehabilitáció folyamata. A diagnózis felállítása

A pszichiátriai rehabilitáció célja. A pszichiátriai rehabilitáció alapelvei. A rehabilitáció folyamata. A diagnózis felállítása A pszichodiagnosztika és terápia elvei a pszichiátriai rehabilitációban Dr. Magyar Erzsébet A pszichiátriai rehabilitáció célja a rokkant, fogyatékos személy számára a legszélesebb körű lehetőség biztosítása

Részletesebben

A kiégés problémája a szakmai és civil segítő munkákban, hasznos tippek a probléma csökkentésére

A kiégés problémája a szakmai és civil segítő munkákban, hasznos tippek a probléma csökkentésére Konferencia a női egészségről az emlő egészségéről 2011. szeptember 21. Novotel Budapest Centrum A kiégés problémája a szakmai és civil segítő munkákban, hasznos tippek a probléma csökkentésére Bánfi Ildikó

Részletesebben

WE CARE ABOUT FOOTBALL PSZICHOLÓGIA II. 1. Gyermekbántalmaz. ntalmazás 2. Pszcihoaktív szerek, drog. Előadó: Baranya István pszichológus, UEFA Pro (h)

WE CARE ABOUT FOOTBALL PSZICHOLÓGIA II. 1. Gyermekbántalmaz. ntalmazás 2. Pszcihoaktív szerek, drog. Előadó: Baranya István pszichológus, UEFA Pro (h) WE CARE ABOUT FOOTBALL UEFA B képzés PSZICHOLÓGIA II. 1. Gyermekbántalmaz ntalmazás 2. Pszcihoaktív szerek, drog Előadó: Baranya István pszichológus, UEFA Pro (h) WE CARE ABOUT FOOTBALL A New York-i Child

Részletesebben

Kábítószerek Kábítószer:

Kábítószerek Kábítószer: Kábítószerek Kábítószer: a központi idegrendszert megzavaró vagy lassító hatású anyag, amely bódulatot, mámort, tudatállapot-változást idéz elő. A drog szó eredeti jelentése: szárított növényi rész. Gyógyászati

Részletesebben

A drogok fajtái, hatásai és veszélyei. Mi a drog?

A drogok fajtái, hatásai és veszélyei. Mi a drog? Mi a drog? A drog szót a köznyelv a kábítószer szinonimájaként is használja, helytelenül. A drog ugyanis egy gy?jt?fogalom, amelybe beletartozik a kábítószer is. Drognak tekintjük azokat az anyagokat,

Részletesebben

A környezeti katasztrófákra adott pszichológiai válasz. Csépe Valéria. Magyar Tudományos Akadémia és MTA Pszichológiai Kutatóintézet

A környezeti katasztrófákra adott pszichológiai válasz. Csépe Valéria. Magyar Tudományos Akadémia és MTA Pszichológiai Kutatóintézet A környezeti katasztrófákra adott pszichológiai válasz Csépe Valéria Magyar Tudományos Akadémia és MTA Pszichológiai Kutatóintézet csepe.valeria@office.mta.hu 1 Témavázlat Alkalmazkodás a katasztrófákhoz

Részletesebben

Kristóf Andrea SE-IBOI

Kristóf Andrea SE-IBOI Kristóf Andrea SE-IBOI Kábítószer-kereskedelem Kábítószer birtoklása Kóros szenvedélykeltés Kábítószer készítésének elősegítése Kábítószer-prekurzorral visszaélés Új pszichoaktív anyaggal visszaélés Teljesítményfokozó

Részletesebben

Motiváció Mi készteti az embereket a cselekvésre? Hogyan / mivel fokozható ez a késztetés?

Motiváció Mi készteti az embereket a cselekvésre? Hogyan / mivel fokozható ez a késztetés? És mit ír az újság? Motiváció Mi készteti az embereket a cselekvésre? Hogyan / mivel fokozható ez a késztetés? MOTIVÁCIÓ IRÁNY INTENZITÁS IDŐTARTAM A motiváció alapjai Cselekvéseink alapvető indítékai

Részletesebben

Addiktológiai konzultáns képzés II.

Addiktológiai konzultáns képzés II. Addiktológiai konzultáns II. Dr. Kassai-Farkas Ákos, Nyírő Gyula Kórház, I. Pszichiátriai Osztály DROG ÉS DROGFOGYASZTÁS... dr. Kassai-Farkas Ákos SZENVEDÉLYBETEGSÉGEK nikotin koffein alkohol drog munka

Részletesebben

Az alkoholfogyasztásról. Boujenah Aaron, Komjáthy Boldizsár, Sauer Rutger

Az alkoholfogyasztásról. Boujenah Aaron, Komjáthy Boldizsár, Sauer Rutger Az alkoholfogyasztásról Boujenah Aaron, Komjáthy Boldizsár, Sauer Rutger Az alkoholhoz való lehetséges viszonyulások absztinensek, akik nem fogyasztanak alkoholos italokat; szociális ivók, akik főleg társaságban

Részletesebben

Kábítószerfüggő betegek kezelése homeopátiával. Dr. Buki Mária

Kábítószerfüggő betegek kezelése homeopátiával. Dr. Buki Mária Kábítószerfüggő betegek kezelése homeopátiával Dr. Buki Mária Kábítószerfüggő betegek leszoktatása során jelentkező tünetek: somaticus (hasi panaszok, fájdalmak) psychés (depressio, psychosis, alvászavar,

Részletesebben

Dr. Bugyi István Kórház, Szentes Drogambulancia. Dizájner drogok. Dr. Szalayné Péter Ildikó

Dr. Bugyi István Kórház, Szentes Drogambulancia. Dizájner drogok. Dr. Szalayné Péter Ildikó Dr. Bugyi István Kórház, Szentes Drogambulancia Dizájner drogok Dr. Szalayné Péter Ildikó Dizájner drogok A dizájner drogok törvénykerülő drogok, olyan vegyületek, amelyeket a kábítószerlistán szereplő

Részletesebben

Tünetek. Nagy mennyiség esetén. Kis mennyiség esetén. Hányinger, hányás. Kezdeti izgalmi hatás, majd nyugtató hatás. öntudatlanság Fejfájás.

Tünetek. Nagy mennyiség esetén. Kis mennyiség esetén. Hányinger, hányás. Kezdeti izgalmi hatás, majd nyugtató hatás. öntudatlanság Fejfájás. Tnetek Az alkohol legális drog. Gymölcsök, zöldségek vagy magvak erjesztésével készl. A legelterjedtebb és legveszélyesebb szenvedélykeltő anyag. Súlyos testi és lelki fggőséget okoz. Testi fggés: az alkohol

Részletesebben

NORMA. Dr- Perczel Forintos Dóra. Mi a klinikai pszichológia? 1 DEFINICIÓ MODELLEK NORMALITÁS ÉS ABNORMALITÁS KÉRDÉSE A PSZICHOPATOLÓGIÁBAN

NORMA. Dr- Perczel Forintos Dóra. Mi a klinikai pszichológia? 1 DEFINICIÓ MODELLEK NORMALITÁS ÉS ABNORMALITÁS KÉRDÉSE A PSZICHOPATOLÓGIÁBAN NORMALITÁS ÉS ABNORMALITÁS KÉRDÉSE A PSZICHOPATOLÓGIÁBAN Perczel Forintos Dóra Semmelweis Egyetem, ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék NORMA 1. TÁRSADALMI KONVENCIÓ 2. KULTURÁLISA NORMA 3. STATISZTIKAI v.

Részletesebben

PSZICHOLÓGIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

PSZICHOLÓGIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Pszichológia középszint 1513 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 26. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Általános tudnivalók a javításhoz

Részletesebben

III. MELLÉKLET. Az Alkalmazási előírások és Betegtájékoztatók vonatkozó részeiben szükséges módosítások

III. MELLÉKLET. Az Alkalmazási előírások és Betegtájékoztatók vonatkozó részeiben szükséges módosítások III. MELLÉKLET Az Alkalmazási előírások és Betegtájékoztatók vonatkozó részeiben szükséges módosítások Megjegyzés: A későbbiekben szükség lehet arra, hogy adott esetben a Referencia-tagállammal együttműködve,

Részletesebben

Az alábbi CD-k megvásárolhatóak a jógaközpontunkban az órák előtt vagy után.

Az alábbi CD-k megvásárolhatóak a jógaközpontunkban az órák előtt vagy után. Az alábbi CD-k megvásárolhatóak a jógaközpontunkban az órák előtt vagy után. Jóga Nidra 1. Streszoldó relaxáció CD Időtartam: 43 perc A mélylazítás hatásos jógatechnikája során a gyakorló elsajátíthatja

Részletesebben

A daganatos betegek lelki gondozása

A daganatos betegek lelki gondozása A daganatos betegek lelki gondozása Horváth Nikolett Pszichológus EFI előadás Tapolca 2015. szeptember 29. Tartalom 1. Pszichoszomatika: a betegségre hajlamosító személyiségszerkezet A.) A daganatos betegségek

Részletesebben

Tantárgyi tematika és félévi követelményrendszer BAI 0006L A pszichológia fő területei (2018/19/ 1. félév)

Tantárgyi tematika és félévi követelményrendszer BAI 0006L A pszichológia fő területei (2018/19/ 1. félév) BAI 0006L A pszichológia fő területei Óraszám: 9 óra/félév Tantárgy felelős: Dr. Pauwlik Zsuzsa főiskolai tanár 1. Konzultáció témakörei 2018. október 12. 13-16. óra Mivel foglalkozik a pszichológia? A

Részletesebben

A napközbeni aluszékonyság krono- és fényterápiás lehetőségei.

A napközbeni aluszékonyság krono- és fényterápiás lehetőségei. A napközbeni aluszékonyság krono- és fényterápiás lehetőségei. Dr.Terray-Horváth Attila Magyar Honvédség Központi Honvédkórház Alvásdiagnosztikai és Terápiás Centrum Biológiai ritmus Cirkadián ritmus Cirkadián

Részletesebben

KÁBÍTÓSZER, TÖRVÉNY, KERESLET ÉS KÍNÁLAT, K HATÁS

KÁBÍTÓSZER, TÖRVÉNY, KERESLET ÉS KÍNÁLAT, K HATÁS HO O OH KÁBÍTÓSZER, TÖRVÉNY, KERESLET ÉS KÍNÁLAT, K HATÁS Ujváry István istvan@chemres.hu Előhangzott a Confidentia Jogász Közhasznú Egyesület A bódulat jog vagy jogellenesség c. beszélgető estjén. ELTE

Részletesebben

Pszichoaktív gyógyszerek: abúzus és dependencia

Pszichoaktív gyógyszerek: abúzus és dependencia Pszichoaktív gyógyszerek: abúzus és dependencia XIV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és IX. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Balatonfüred, 2012 szeptember 14 Bitter István Semmelweis

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Előszó 9

Tartalomjegyzék. Előszó 9 Tartalomjegyzék Előszó 9 1. Fejezet: Mi a depresszió? 17 A depresszióról alkotott kép 21 Fekete kutya 22 Sötét alagút 24 Börtön 25 Sűrű köd 25 Melankólia 26 Freud 27 Az antidepresszívumok felfedezése...

Részletesebben

Van-e függő személyiség? Gyakorlati tanácsok szerfüggők kezeléséhez. Dr. Szemelyácz János Budapest, február 20.

Van-e függő személyiség? Gyakorlati tanácsok szerfüggők kezeléséhez. Dr. Szemelyácz János  Budapest, február 20. Van-e függő személyiség? Gyakorlati tanácsok szerfüggők kezeléséhez Dr. Szemelyácz János www.indit.hu Budapest, 2016. február 20. 1 Addiktív ciklus Pszichoaktív szer bevétele, vagy kóros viselkedési folyamat

Részletesebben

Contramal. a sürgősségi betegellátásban. Ács Gábor dr. 2000.

Contramal. a sürgősségi betegellátásban. Ács Gábor dr. 2000. Contramal a sürgősségi betegellátásban Ács Gábor dr. 2000. A FÁJDALOM an unpleasant sensory and emotional experience associated with actual or potential tissue damage...pain is always subjective. (IASP

Részletesebben

Aphasia Centrum. Kommunikációs zavarok komplex logopédiai ellátása. Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Dr. Szabó Edina

Aphasia Centrum. Kommunikációs zavarok komplex logopédiai ellátása. Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Dr. Szabó Edina Aphasia Centrum Kommunikációs zavarok komplex logopédiai ellátása Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Dr. Szabó Edina Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társasága XXVII. Vándorgyűlése

Részletesebben

Mit rejthet ma a tasak?

Mit rejthet ma a tasak? Tűcsere szolgáltat ltatók éves szakmai találkoz lkozója 2014. április 10. Mit rejthet ma a tasak? Kábítószer-helyzet a lefoglalási adatok tükrt krében -2013 Csesztregi Tamás Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet

Részletesebben

Hipnobehaviorális módszerek alkalmazása dadogás és tic kezelésében. Szorongásoldás. A BESZÉD FEJLŐDÉSE

Hipnobehaviorális módszerek alkalmazása dadogás és tic kezelésében. Szorongásoldás. A BESZÉD FEJLŐDÉSE PÁLMAI KATALIN Hipnobehaviorális módszerek alkalmazása dadogás és tic kezelésében. Szorongásoldás. A BESZÉD FEJLŐDÉSE - a belső nyelv - a receptív nyelv - az expersszív nyelv elsajátítása Egymásra épülő,

Részletesebben

Gyógyszer mint Drog Budapest 2019 március 27. Funk Sándor

Gyógyszer mint Drog Budapest 2019 március 27. Funk Sándor Gyógyszer mint Drog Budapest 2019 március 27 Funk Sándor Mottó Laughter is a tranquilizer with no side effects Arnold Glasow Drog meghatározása I. Akut hatásként jellemzi: Euphoria - (pozitív affektív

Részletesebben

BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA KRE TFK

BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA KRE TFK BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA KRE TFK Pap Erika Klinikai szakpszichológus paperika.kre@gmail.com SZAKIRODALOM Kötelező: N. Kollár Katalin, Szabó Éva (szerk.): Pszichológia pedagógusoknak. Osiris Kiadó, Budapest

Részletesebben

Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben

Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben Melyik okozhat stresszt? Bevezető A stressz olyan mint a borivás: kis mennyiségben jótékony hatása van, motivál és élénkebbé tesz. A túlzott és folyamatos

Részletesebben

Mintafeladatok és ezek értékelése a középszintű pszichológia érettségi írásbeli vizsgához

Mintafeladatok és ezek értékelése a középszintű pszichológia érettségi írásbeli vizsgához Mintafeladatok és ezek értékelése a középszintű pszichológia érettségi írásbeli vizsgához Fogalom meghatározása: Határozza meg az alábbi fogalmakat, ha a fogalomnak vannak alcsoportjai, akkor nevezze meg

Részletesebben

TARTALOM. 1. Bevezetés 2. A viselkedés genetikája 3. A viselkedés evolúciója

TARTALOM. 1. Bevezetés 2. A viselkedés genetikája 3. A viselkedés evolúciója GÉNEK ÉS VISELKEDÉS TARTALOM 1. Bevezetés 2. A viselkedés genetikája 3. A viselkedés evolúciója 1. BEVEZETÉS Ok és Okozat 1 Agy Viselkedés DNS Környezet Test: mereven huzalozott szabályok; agy: plasztikus

Részletesebben

Tájékoztató a szenvedélybetegségekkel kapcsolatosan Szentes városban elérhető szervezetekről, szolgáltatásokról

Tájékoztató a szenvedélybetegségekkel kapcsolatosan Szentes városban elérhető szervezetekről, szolgáltatásokról Tájékoztató a szenvedélybetegségekkel kapcsolatosan Szentes városban elérhető szervezetekről, Addiktológiai Gondozó és Drogambulancia Kábítószerügyi Egyezető Fórum CSSK - Közösségi Tér 2013.04.30. KAB-KEF-12-8095

Részletesebben