Keresztény közéleti-kulturális folyóirat

Átírás

1 XXV. (XI. új) évfolyam 2010/2 420 Ft Keresztény közéleti-kulturális folyóirat Történelmi bizalomvesztés Jézus vére: mindenkiért vagy sokakért? Világiak apostolkodása Közép-Európában A DNP szerepe az 1956-os forradalom idején

2 ELŐSZÓ Wildmann János: Számunk elé 3 SÚLYPONT Hans Küng: Történelmi bizalomvesztés. Nyílt levél a világ püspökeihez 4 Mi vagyunk az egyház : 30 éve vonta meg az Egyház Hans Küng tanítási engedélyét 7 Osztrák Katolikus Egyház reformmozgalmai: Bécsi Kiáltvány az egyházi jog alapvető megújításáért 8 Georg Kopetzky: A világiak apostolkodásának helyzete Közép- és Kelet-Európában 10 Ternyák Csaba: Sajtóközlemény 12 Wildmann János: Válasz Ternyák Csaba egri érsek közleményére 12 FOLYAMATOK Frigyes István: Értetek és sokakért értetek és mindenkiért 14 TANULMÁNY Szabó Róbert Szakolczai György: A magyar keresztény politika nagy kísérlete. A DNP parlamenti szerepe III. 16 Keresztény közéleti kulturális folyóirat Megjelenik évente hatszor Egy szám ára: 420 Ft évi előfizetési díj: 2200 Ft A folyóirat megrendelhető a kiadó címén. Alapítók: Paul M. Zulehner és Wildmann János Kiadó: Egyházfórum Alapítvány, 1048 Budapest, Kordován tér 5. V/25. Telefon: (1) Adószám: (Az szja 1 százalékának felajánlásához) Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 7635 Pécs, Sólyom dűlő 3. Telefon: (72) A szerkesztőbizottság tagjai: Deák Dániel Jakab Attila attilajakab@netscape.net Orosz Gábor Viktor Szécsi József Végvári Vazul ofm. Wildmann János (főszerkesztő) wildmann@t-online.hu Bankszámla: OTP Bank Rt. Budapest, József körút IBAN: HU Swift (BIC): OTPVHUHB Lapterv, tördelés: Szabó Zoltán Nyomdai munkák: Molnár Nyomda és Kiadó Kft. Pécs, Légszeszgyár u. 28. ISSN RECENZIÓK 28 OLVASÓI LEVELEK 34 Olvasóink leveleit a szerkesztőség címére kérjük. Minden írásért szerzője felelős, és nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét fejezi ki. Nem kért kéziratokat nem őrzünk meg, és csak kérésre küldünk vissza. Címlap: XVI. Benedek pápa öt éve Szent Péter trónján

3 ELŐSZÓ Számunk elé nem beszélünk ez volt a címe az osztrák Katolikus Akadémiai Szövetség idei Európa-szimpóziumának, amelyet május elején Amiről rendeztek a csehországi Vranovban. A középpontban a huszadik század totalitárius rendszerei által okozott szenvedések és igazságtalanságok álltak, amelyeket nem annyira tudományos eszközökkel, mint inkább elbeszéléseken keresztül próbáltak megközelíteni. Szó volt a zsidók és cigányok üldözésről, népcsoportok kitelepítésekről, az egyházak elnyomásáról, földalatti mozgalmakról, ellenállásról és árulásról, megsemmisítésről és megbocsátásról. Az elhangzottak egy része bárhol megtörténhetett Európában, más részük különösen az egyházüldözéssel kapcsolatosak viszont Kelet-Európához köthető. Az, hogy a fasizmus gaztetteire vagy a tömeges kitelepítésekre fogékony a nyugati társadalmak felelősen gondolkodó rétege, talán nem újdonság, hiszen ott a múlttal való szembenézésnek évtizedes hagyományai vannak. Az azonban aligha természetesen, hogy az osztrák katolikusok egy nem elhanyagolható csoportja komolyan érdeklődik az őket nem sújtó kommunista elnyomás és áldozatai iránt. Minek köszönhető ez a nyitottság mások szenvedéseire és bajaira? És minek köszönhető másutt az a képtelenség, hogy az emberek legalább azokkal a problémákkal szembesüljenek, amelyek saját házuk táján keletkeznek? Az elmúlt hetek, hónapok egyik, a katolikus egyházat súlyosan érintő kérdése a pedofíliabotrányok voltak. Talán örülhetünk annak, hogy a magyar egyházban nem kerültek felszínre ilyen ügyek, mert reméljük nem is voltak ilyenek. Ez azonban még nem zárja ki, hogy foglalkozzunk a dologgal, de nem olyan szégyenkező szemlesütéssel, ahogyan például azt az egyik magyar katolikus lap teszi: szolidaritási mozgalmat indít a Szentatyáért, de még csak nem is utal arra, miért is van szüksége a pápának erre a szolidaritásra. Így váltja le a keresztény hitet az ideológia, az igazság tiszteletét pedig a vak tekintélyelvűség! Beszélnünk kell a problémákról! Nem azért, hogy megmutassuk a szennyet, hanem azért, hogy elgondolkodjunk az okokon, amelyek lehetővé tették mindezt, és keressük az ebből kivezető utat. Hans Küng szerint manapság a katolikus egyház a reformáció óta a legmélyebb bizalmi válságát éli. XVI. Benedek pápaságának eddigi öt évét összességében az elszalasztott lehetőségek jellemzik. Sem más keresztény egyházakkal, sem más világvallásokkal nem alakult ki termékeny dialógus, az egyházon belüli reformfolyamatok megakadtak, sőt a zsinatellenes tradicionalista erők erősödtek meg. A pedofi l ügyek hierarchia általi botrányos tussolgatása pedig újabb hatalmas károkat okoz. Csak a problémák nyílt és tisztességes kezelése és a következetes reformok segíthetnek, hogy ezt a bizalmat visszaszerezzük, véli Küng professzor. Az Osztrák Katolikus Egyház reformmozgalmai felhívásukban arra kérik az illetékes egyházi vezetőket, hogy haladéktalanul szüntessék meg azokat a súlyos hiányosságokat, amelyek az alap és emberi jogok tekintetében az egyházat jellemzik. Ehhez szükségesnek látják az egyházi alkotmány alapvető megújítását, az emberi jogi egyezmények egyházi érvényesítését, az egyházi centralizmustól való elfordulást és a kötelező papi cölibátus eltörlését. Magyarországi tapasztalatokat is bevon rövid áttekintésébe Georg Kopetzky, aki a vatikáni székhelyű Unum Omnes, a Katolikus Férfiak Világszövetsége elnökhelyettese volt. Úgy látja, hogy Közép- és Kelet-Európában az egyház két osztályból áll. Egyik oldalon vannak a papok, akik minden hatalmat birtokolnak, a másik oldalon a világiak, akiknek semmibe sincsen beleszólásuk. A világiakat nem az Istennel való önálló kapcsolatra, hanem egyházfüggőségre nevelik. A világiak szervezett apostolkodását pedig manapság a pápa és számos püspök ellehetetleníti. A közelmúltban Ternyák Csaba egri érsek egy közleményt jelentetett meg, mert különböző sajtóorgánumokban ismételten bűnpártolással vádolták meg amiatt, hogy nem rendelt el vizsgálatot egy évekkel ezelőtt neki küldött, a pécsi püspökéggel kapcsolatos üzenetem ügyében. Úgy vélem, folyóiratunkban mind az érsek közleményének, mind válaszomnak helye van. Meggyőződésem pedig, hogy a gyanúsítottak figyelmeztetése által az érsek úr lehetővé tette bizonyítékok megsemmisítését, a tanúk megfélemlítését és befolyásolását. Vajon feltűnt-e Olvasóinknak, hogy egy éve megváltozott a szentmisében a bor átváltoztatásának a szövege? Frigyes István annak próbált meg utánajárni, hogy miért kellett törölni a mindenkiért kiontatik kifejezést, és helyettesíteni a sokakért kiontatik fordulattal. Bármily meglepő, kielégítő választ nem az egyházi tanítóhivatalnál, hanem az interneten talált. Szabó Róbert és Szakolczai György a magyar keresztény politika nagy kísérletéről szóló sorozatuk harmadik részében a Demokrata Néppárt évi országos szerepét tárgyalják. A DNP-képviselők állásfoglalásainak és a párt programjának ismertetése után megmutatják, hogyan talált egymásra Bibó István és a DNP, elutasítva a restaurációt, bízva a demokratikus és az emberi szabadságjogokat tisztelő Magyarország megteremtésének lehetőségében. Wildmann János 2010/2 3

4 SÚLYPONT: TÖRTÉNELMI BIZALOMVESZTÉS Súlyos válságba juttatták a katolikus egyházat az elmúlt hónapokban nyilvánosságra került pedofíliabotrányok. A nyugati országokban tízezrek lépnek ki az egyházból, felmérések szerint pedig a jelenlegi egyháztagok közt is vannak olyanok, akik a távozást fontolgatják. Sokakat nem csak maguk a visszaélések, hanem az a mód is felháborított, ahogyan Róma ezeket kezelte. Mint kiderült, évtizedeken keresztül nem is foglalkoztak az áldozatokkal, azokat gyakran meg sem hallgatták, hanem csak az egyház jó hírnevéért aggódtak. Az eltussolás vádja magát XVI. Benedek pápát is elérte, akit egy áldozat följelentett egy amerikai bíróságon. Nekünk Magyarországon túlzottnak tűnhetnek a nyugati reakciók, ez azonban nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy keresztény felelősségünktől vezérelve, mi is foglalkozzunk a kérdéssel. Bízunk Olvasóink érettségében, hogy ideológiáktól és indulatoktól mentesen, a keresztény hit fényénél képesek mérlegelni tényeket és javaslatokat. (A szerk.) Történelmi bizalomvesztés Nyílt levél a világ püspökeihez Tisztelt Püspökök! Joseph Ratzinger, ma XVI. Benedek pápa, és én a két legfiatalabb teológus voltunk az közötti II. Vatikáni zsinaton. Ma már mi vagyunk a legidősebbek és egyedüliek, akik még teljesen aktívak. Teológiai munkálkodásomat mindig is az egyházért végzett szolgálatnak tekintettem. Éppen ezért az egyházért érzett aggodalomtól vezérelve fordulok nyílt levélben Önökhöz most, Benedek pápa megválasztásának ötödik évfordulóján, amikor az egyház a reformáció óta a legmélyebb bizalmi válságát éli. Nincs más lehetőségem, hogy szavaim elérjék Önöket. Nagyra értékeltem, hogy röviddel megválasztása után Benedek pápa egy négyórás beszélgetésre hívott meg engem, a bírálóját. A baráti beszélgetés reményt ébresztett bennem, hogy Joseph Ratzinger, korábbi kollégám a Tübingeni Egyetemen, a II. Vatikáni zsinat szellemében mégiscsak megtalálja az utat az egyház megújításához és az ökumenikus párbeszédhez. Elszalasztott lehetőségek Reményem azonban, sok más katolikuséhoz hasonlóan, sajnos nem teljesedett be. Levelezésünk során ezt több alkalommal jeleztem is a pápának, aki kétségtelenül lelkiismeretesen teljesítette mindennapi pápai kötelességét. Megajándékozott bennünket három jelentős enciklikával a hitről, a reményről és a szeretetről. Ami azonban korunk nagy kihívásait illeti, pápaságát egyre inkább az elszalasztott lehetőségek és a ki nem használt esélyek jellemzik. Nem sikerült a közeledés az evangélikus egyházakhoz: mivel ezek a szó szoros értelmében állítólag nem is egyházak, nem fogadhatjuk el hivatalaikat, és nem engedélyezett velük a közös úrvacsora sem. Nem alakult ki tartós egyetértés a zsidósággal: a pápa újra bevezetett egy zsinat előtti könyörgést a zsidóság megvilágosodásáért; ismételten antiszemita, eretnek püs- Hans Küng ellenzékben pököket vesz fel az egyházba, szorgalmazza XII. Piusz boldoggá avatását, és a zsidóságra csak mint a kereszténység történelmi gyökereire, de nem mint önálló, az üdvösség felé saját úton járó hívő közösségre tekint. Világszerte felháborította a zsidókat Benedek pápa házi prédikátorának kijelentése a nagypénteki liturgián, amikor a pápával szemben megnyilvánuló kritikát antiszemita kampányhoz hasonlította. Nincs bizalomteljes dialógus a muszlimokkal: jellemző Benedek regensburgi beszéde, amelyben rossz tanácsra az iszlámot az erőszak és az embertelenség vallásaként ábrázolta, tartós bizalmatlanságot váltva ki ezzel a muszlimokból. Nincs megbékélés Latin-Amerika gyarmatosított őslakosaival sem: a pápa komolyan állította, hogy ők az európai hódítók vallását áhították /2

5 SÚLYPONT: TÖRTÉNELMI BIZALOMVESZTÉS Az AIDS elleni harc XVI. Benedek pápa hatalomban Oda az esély, hogy segítsen Afrika népeinek: a túlnépesedés elleni harcban (a pápa) nem engedélyezte a fogamzásgátlást, az AIDS elleni harcban pedig az óvszer használatát. Oda az esély, hogy kibéküljön a modern tudományokkal: (a pápa) nem ismerte el egyértelműen az evolúciós elméletet, és feltételesen sem fogadta el az őssejtkutatás új tudományterületeit. Oda az esély, hogy a II. Vatikáni zsinat szelleme végre a Vatikánban is a katolikus egyház iránytűje legyen, és a reformok megvalósuljanak. Az utolsó pont, tisztelt Püspökök, különösen súlyos. A jelenlegi pápa újra és újra relativizálja a zsinati szövegeket, és a zsinati atyák szellemével ellentétesen visszamenőlegesen értelmezi azokat. Sőt kifejezetten szembefordul az ökumenikus zsinattal, amely a katolikus egyházjog szerint a katolikus egyház legmagasabb szintű tekintélye: A pápa minden feltétel nélkül felvette az egyházba a tradicionalista Piusz Testvériségnek a katolikus egyházon kívül törvénytelenül felszentelt püspökeit, akik több lényeges ponton elutasítják a zsinatot. A pápa minden eszközzel támogatja a középkori tridenti misét, sőt alkalomadtán maga is latinul, háttal a népnek ünnepli az eucharisztiát. A pápa nem a hivatalos Ökumenikus Dokumentumokban (ARCIC) rögzített megegyezésre törekszik az anglikán egyházzal, hanem házas anglikán papokat vesz át a római katolikus egyházba, mentesítve őket a cölibátus kötelezettsége alól. A pápa zsinatellenes főhivatalnokok (államtitkárság, liturgikus kongregáció stb.) és reakciós püspökök kinevezésével világszerte a zsinatellenes erőket támogatta az egyházban. Úgy tűnik, XVI. Benedek pápa egyre inkább eltávolodik Isten népének nagy többségétől, amely egyébként is egyre kevésbé figyel oda Rómára, és legjobb esetben is a helyi egyházzal és a helyi püspökkel azonosul. Tudom, hogy Önök közül is sokan szenvednek amiatt, hogy a pápa zsinatellenes politikáját a római kúria teljes mértékben támogatja, és a püspökök között és az egyházban megnyilvánuló kritikát igyekszik elfojtani, a kritikusokat pedig minden eszközzel ellehetetleníteni. Róma újbarokk pompával és a médiákban jól megjeleníthető rendezvényekkel egy olyan erős egyházat próbál megjeleníteni, amelyik Krisztus helytartójaként abszolutista vonásokkal rendelkezik, valamint egyesíti a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalmat. XVI. Benedek restaurációs politikája azonban kudarcot vallott: összes fellépése, utazásai és dokumentumai nem változtatták meg a vitatott kérdésekben, különösen pedig a szexuális erkölccsel kapcsolatban a legtöbb katolikus hívő gondolkodását. Még a fiatalokkal való találkozások amelyeket főként a konzervatív karizmatikus csoportok tagjai látogattak, sem tudták megállítani az egyházból való kilépéseket, és nem vezettek a papi hivatások számának növekedéséhez. Magunkra hagyva Önök püspökként bizonyára nagyon sajnálják, hogy a zsinat óta papok tízezrei hagyták el hivatásukat, elsősorban a cölibátus törvénye miatt. A papi, férfi és női szerzetesi, valamint a laikus testvéri utánpótlás mind mennyiségi, mind minőségi értelemben visszaesett. Terjed a kiábrándultság és frusztráltság mind a klérus, mind az aktív egyháztagok között. Sokan úgy érzik, bajaikban magukra maradtak, és szenvednek az egyház helyzete miatt. Sokan Önök közül bizonyára egyházmegyéjükben is szembesülnek azzal, hogy a templomok, a papi szemináriumok és a plébániák kiürülnek. Néhány országban a paphiány miatt egyházközségeket vonnak össze, de ezzel gyakran az érintettek nem értenek egyet; a kevés pap túlterhelt, az egyház reformja pedig csak látszat. Mindehhez még égbekiáltó botrányok is társulnak: mindenekelőtt gyerekek és fiatalok ezreinek papok általi zaklatása az Egyesült Államokban, Írországban, Németországban és a világ más táján. Mindennek következménye egy eddig soha nem tapasztalt vezetési és bizalmi válság. Nem hallgathatunk Nem hallgathatjuk el, hogy a papok által elkövetett szexuális visszaélések eltusolásának rendszerét világszerte az a Ratzinger bíboros által vezetett Hittani Kongregáció ( ) irányította, amelyik már II. János Pál pápa alatt is a legszigorúbb titoktartással kezelte az eseteket. J. Ratzinger még május 18-án minden püspöknek levelet küldött a súlyos bűnökkel kapcsolatban (Epistula de delictis gravioribus). Ez a levél a Secretum Pontificium (pápai titoktartás) alá helyez minden visszaélést. A titoktartás megsértése súlyos egyházi büntetést von maga után. Sokan ezért jogosan várják el az akkori prefektustól, a mai pápától, hogy személyesen kérjen bocsánatot. Ezt a lehetőséget sajnos elmulasztotta a nagyhéten. Ehelyett hagyta, hogy húsvétvasárnap a bíboros dékán urbi et orbi ártatlanságát bizonygassa. 2010/2 5

6 SÚLYPONT: TÖRTÉNELMI BIZALOMVESZTÉS A botrányok alaposan megtépázták a katolikus egyház tekintélyét, és ezt már magas rangú tisztségviselők is elismerik. Közben számtalan ártatlan lelkész és nevelő szenved az általános gyanúsítgatásoktól. Önöknek, tisztelt Püspökök, el kell gondolkodni azon, hogy hogyan alakul egyházunk és egyházmegyéjük jövője. Nem egy reformprogramot szeretnék fölvázolni, hiszen ezt a zsinat előtt és után már többször megtettem. Mindössze hat javaslatot terjesztek elő, amelyekkel meggyőződésem szerint katolikusok milliói értenek egyet, akik egyébként nem juthatnak szóhoz. 1. Ne hallgassanak! Ennyi súlyos bűn láttán némaságukkal cinkosokká válnak. Inkább lépjenek a nyilvánosság elé, ha rossznak tartanak bizonyos törvényeket, rendelkezéseket, szabályokat. Ne hűségnyilatkozatokat, hanem reformjavaslatokat küldjenek Rómába! 2. Indítsák el a reformokat! Az egyházban és a püspökök közül is oly sokan panaszkodnak, de maguk nem tesznek semmit. Nem lehet csak Rómát hibáztatni, ha egy egyházmegyében vagy egyházközségben az emberek nem járnak misére, ha a lelkipásztori munka hatástalan, ha nincs nyitottság a világ problémáira, ha az ökumenikus együttműködés haldoklik. Legyen valaki püspök, pap vagy laikus, a maga kisebb vagy nagyobb területén tegye meg a tőle telhetőt az egyház megújulása érdekében. Sok nagyszerű kezdeményezés mögött az egyházközségekben és az egész egyházban egyes személyek vagy kis csoportok állnak. Püspökként támogassa az ilyen kezdeményezéseket! 3. Cselekedjenek közösen! A heves viták és a kúria ellenállása ellenére a zsinat elfogadta a pápa és a püspökök együttműködését az Apostolok Cselekedetei szerint, miszerint Péter sem az apostolok közössége nélkül tevékenykedett. A pápák és a kúria azonban figyelmen kívül hagyták a zsinat ezen lényeges döntését. VI. Pál óta, aki már két évvel a zsinat után a püspökökkel történő minden egyeztetés nélkül egy enciklikát jelentetett meg a cölibátus vitatott szabályozásának védelmében, a pápai tanítóhivatal és politika a régi stílusban működik. A pápa még a liturgia szabályozásában is úgy viselkedik, mint egy autokrata, a püspökök pedig, akikkel szívesen körülveszi magát, statiszták, akiknek sem joguk, sem szavuk nincs. Ezért, tisztelt Püspökök, ne csak egyedül, hanem más püspökökkel, papokkal és az egyházi nép egészével, férfiakkal és nőkkel is közösen cselekedjenek! Egyedül Istennek tartozunk engedelmességgel 4. Feltétlen engedelmességgel csak Istennek tartoznak. Igaz ugyan, hogy Önök az ünnepélyes püspökszentelés alkalmával feltétlen engedelmességet fogadtak a Egy amerikai szégyentábla túlzott kritika pápának, de azt is jól tudják, hogy a feltétlen engedelmesség sohasem az emberi tekintélyt, hanem csakis az Istent illeti meg. Ezért esküjük nem akadályozhatja meg Önöket abban, hogy az igazságot mondják ki az egyház, az egyházmegyéjük és országuk jelenlegi válságáról. Úgy, ahogy Pál apostol is tette, amikor szembeszállt Péterrel, mert rászolgált (Gal 2,11). A római tekintélyekre gyakorolt nyomás a keresztény testvériség szellemében jogos lehet ott, ahol nem az evangélium és küldetésük szellemében látják el hivatalukat. Az anyanyelvű liturgia, a vegyes házasságokról szóló rendelkezések megváltoztatása, a tolerancia, a demokrácia és az emberi jogok elfogadása, az ökumenikus párbeszéd és sok egyéb csak az alulról jövő nyomás eredményeképp valósulhatott meg. 5. Keressenek regionális megoldásokat! A püspökök, papok és világiak jogos követelései a Vatikánban gyakran süket fülekre találnak. Ezért nagyon fontos, hogy okosan, regionális szinten keressenek megoldásokat. Különösen kényes kérdés, mint Önök is tudják, a cölibátus középkorból származó törvénye, amelyet világszerte sokan épp a szexuális zaklatási botrányok miatt kérdőjeleznek meg. Ezt Róma akaratával szemben megváltoztatni aligha lehetséges, de azért itt sincsenek passzivitásra ítélve. Ha egy pap alapos megfontolás után úgy dönt, hogy megházasodik, nem kell automatikusan feladnia hivatását is, ha a püspök és az egyházközség mögéje állnak. Egyes püspöki konferenciák régiós szinten megoldásokat találhatnak. Természetesen jobb volna, ha ez az egész egyházban egyszerre történne, ezért: 6. Követeljék egy zsinat egybehívását! Ahogy a liturgiai reform, a vallásszabadság, az ökumené és a vallások közötti párbeszéd megvalósulásához ökumenikus zsinatra volt szükség, ugyanígy van ez most is a drámaian felgyülemlett reformproblémák esetében. A konstanzi reformzsinat a reformáció előtti évszázadban úgy határozott, hogy ötévenként zsinatot tartanak, de ezt a római kúria elszabotálta. Kétségtelen, hogy most /2

7 SÚLYPONT: TÖRTÉNELMI BIZALOMVESZTÉS is mindent meg fog tenni azért, hogy megakadályozzon egy zsinatot, amitől hatalmának korlátozását félti. Az Önök felelőssége, hogy elérjék egy zsinat vagy legalább egy reprezentatív püspöki szinódus összehívását. A problémák tisztességes kezelése Tisztelt Püspökök! Ezt a felhívást az egyház válsága láttán azért intézem Önökhöz, hogy a zsinaton fölértékelt püspöki tekintélyüket latba vessék. Ebben a helyzetben Önökre figyel a világ. Sokan elvesztették már bizalmukat a katolikus egyházban. Csak a problémák nyílt és tisztességes kezelése és a következetes reformok segíthetnek, hogy ezt a bizalmat visszaszerezzük. Tisztelettel kérem Önöket, hogy tegyenek meg mindent, amit tehetnek, lehetőleg más püspökökkel közösen, de akár egyedül is. Apostoli bizalommal (ApCsel 4,29.31) nyújtsanak reményt és bátorítást a híveknek, és adjanak távlatot egyházunknak! A keresztény hit közösségében üdvözlöm Önöket: április 15. Hans Küng 1 (Fordította: Wildmann János) 1 A szerző (82 éves) katolikus teológus, a Tübingeni Egyetem ökumenikus teológiájának nyugalmazott professzora és a Világethosz Alapítvány elnöke. 30 éve vonta meg az Egyház Hans Küng tanítási engedélyét Sajtóközlemény december 18-án volt a 30. évfordulója annak, hogy II. János Pál pápasága alatt dr. Hans Küng professzortól a katolikus egyház megreformálására vonatkozó javaslatai miatt megvonták a missio canonica egyházi tanítási engedélyt. Küng 1970-ben megjelent Tévedhetetlen? Kérdés a pápai tanítóhivatalhoz című könyvében a II. Vatikáni zsinat ( ), valamint a születésszabályozásról július 25-én kiadott Humanae Vitae pápai enciklika alkalmából tette fel a pápai tanítóhivatal csalatkozhatatlanságára vonatkozó kérdést. Hans Küng ezzel korunkban egyedülálló módon elevenítette fel, és tartja azóta is elevenen az igazság kérdését a kereszténységen belül. A világszerte megbecsült svájci teológus, akit XXIII. János pápa nevezett ki a II. Vatikáni zsinat hivatalos tanácsadójává, a későbbi egyházi kirekesztése ellenére is döntő jelentőségű munkával járult hozzá az ökumenikus teológiához. Karl Barth svájci református teológusról szóló Megigazulás című doktori értekezését, amelyet 1957-ben fejezett be, annak idején dicsérte Joseph Ratzinger, akivel Küng 1968-ig Tübingenben együtt oktatott. Küng meghatározó módon járult hozzá ahhoz is, hogy 1999-ben létrejöjjön a katolikus-lutheránus megegyezés az megigazulás tanáról ben indított Világetosz-tervezete ( döntő befolyással volt a vallások közötti, a világ jelenlegi állapotában egyre szükségesebb párbeszédre. Küng október 6-án az ENSZ előtt kihirdette a Nyilatkozat a globális gazdasági etikáról című dokumentumot. Tanítási engedélyének megvonása után Küng nem vonta vissza a vitatott, 1870-ből való csalatkozhatatlansági dogmára vonatkozó, teológiailag megalapozott kijelentéseit, így mutatva meg, hogy nem engedelmesség, hanem ellenállás szükséges, ha a római gőggel kell dacolni ben Küng megkapott egy, a teológiai fakultáson kívül létrehozott ökumenikus teológia tanszéket, amelyet 1997-ig vezetett ban más teológusokkal együtt fogalmazta meg A teológia szabadságáért című nyilatkozatot, amelyet végül szerte a világon 1360 katolikus teológus köztük Joseph Ratzinger, a mostani XVI. Benedek pápa aláírt ben Küng is aláírta a Kölni Nyilatkozatot, amely nyitott katolikusságért és a pápai tekintély túlzott kiterjesztése ellen foglalt állást. Hans Küng az 1995-ben megtartott egyházi népszavazás (KirchenVolksBegehren, KVB) egyik szellemi atyja is, amelyből a Mi vagyunk az egyház egyházi mozgalom is származik. A Vitatott igazság című visszaemlékezéseinek második kötete történeti és rendszeres indoklását is adja a Mi vagyunk az egyház törekvéseinek, amelyek a II. Vatikáni zsinat óta határozottan körvonalazódnak, és amelyekért Küng már az 1960-as és 1970-s évek folyamán síkraszállt. Hans Küng alapvető műveiben (Az egyház, 1967; Ki a keresztény? 1974; Létezik-e Isten? 1978) nem csak elszórt reformgondolatokat tárt a nyilvánosság elé, hanem a biblia és a rendszer szempontjából is alapos indoklással látta el azokat. Az egyház vezetése, valamint az egyház népe között sokasodó konfl iktus azt mutatja, hogy még mindig aktuálisak Küng kérdései a pápasággal kapcsolatban. A kötelező cölibátus, a nők pappá szentelése, valamint az úrvacsora kérdése minden Rómából érkező tiltás ellenére továbbra is vita tárgyát képezi. A XVI. Benedek pápa az egykori Ratzinger professzor volt kollégájával, Hans Künggel 2005 szeptemberében történt találkozás alkalmával az egyházon belüli reformok témáját eleve kizárták a napirendből. Hans Küng azonban e beszélgetést követően is változatlanul hitet tesz a számára fontos reformtörekvések mellett, mert miként életrajza második kötetében fogalmaz nem a zsinat, hanem a zsinat elárulása vitte válságba az egyházat. A római katolikus egyház megújításában tanúsított állhatatossága, valamint az ökumenéért és a világvallások közötti párbeszédért való munkálkodása egyszerre bátorítás, ihlet és ösztönzés számunkra, nyilatkozta mélységes hálával a Mi vagyunk az egyház nevű egyházi népmozgalom Hans Küng 80. születésnapja alkalmából március 19-én. Hans Küng a Mi vagyunk az egyház kezdeményezésére 2010-ben a 2. Ökumenikus Egyházi Napok alkalmával Münchenben többek között Jörg Zinkkel együtt folytat majd dialógust az ökumenikus spiritualitásról. Mi vagyunk az egyház Nemzetközi Mozgalom (Fordította: Himfy József ) 2010/2 7

8 SÚLYPONT: TÖRTÉNELMI BIZALOMVESZTÉS Bécsi Kiáltvány az egyházi jog alapvető megújításáért Az Osztrák Katolikus Egyház reformmozgalmai által november 20-án rendezett Egyházreform és az emberi jogok ankét a Római Katolikus Egyházjog (Codex Juris Canonici 1983) tarthatatlanságát igazolta. Ezen egyházjog sok tekintetben ellentmond mind a bibliai előírásoknak és a II. Vatikáni zsinat határozatainak, mind pedig a napjainkban általánosan elismert alap- és emberi jogoknak. Sürgető felhívással fordulunk ezért az illetékes egyházi vezető szervekhez, hogy haladéktalanul szüntessék meg e súlyos hiányosságokat, melyek nagyban ártanak az egyház szavahihetőségének, s ezzel vessenek véget az egyház népe valamint az egyház vezetése között ténylegesen már bekövetkezett szakadásnak. Elengedhetetlenül szükséges, hogy elindítsák az egyházi alkotmány alapvető megújítását, és fenntartás nélkül hitet tegyenek az 1948-ban kiadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, az évi Európai Emberi Jogi Egyezmény, valamint az Egyesült Nemzetek Szövetsége 1966-os emberi jogi egyezményei mellett. Mindez mindenekelőtt azt jelenti, hogy elfordulnak a római centralizmustól a szubszidiaritás javára abban az értelemben, ahogyan a katolikus társadalmi tanítás megköveteli azt, hogy meg tudjanak felelni a helyi egyházak igényeinek, továbbá, hogy a tanácsadó kollegiális és szinódusi testületeket döntési joggal felruházott fórumokká értékeljék fel, hogy ily módon testvéri egyetértésre cserélhessék fel a tekintélyelvű klerikalizmust. Mindehhez arra van szükség, hogy elismerjék asszonyok és férfiak teljes egyenjogúságát, valamint életformájuk szabad megválasztásának jogát: a házasság és a papi hivatal nem zárja ki egymást; hogy olyan fair eljárásjogot vezessenek be, mely legalább a jogállami eljárások és a független bíráskodás szabványainak megfelel. Az ankéton összegyűlt katolikus hívők tudatában vannak ama felelősségüknek, amelyet a keresztség és a bérmálás révén ruháztak rájuk. Ezért arra kötelezik magukat, és arra hívnak fel, hogy ezen alapelvek szerint alakítsák életüket, és az ezen alapelvek támasztotta követelményeket egyházi elkötelezettségük valamennyi szintjén megköveteljék és érvényre juttassák. Világi kezdeményezés, Mi vagyunk az egyház platform, Hivatal nélküli papok, Plébánosi kezdeményezés Bécs, november 27. Magyarázatok a Bécsi Kiáltványhoz Súlyos válságban az egyház A válságnak olyan tünetei vannak, mint az egyház fogyatkozó jelentősége az emberek életében, a hit jelentős mértékű kiveszése a társadalomból, valamint a tagok és lelkészek számában bekövetkező drámai veszteség. E válság nem korlátozódik Ausztriára és Európára, itt azonban hamarabb és különösen egyértelműen lép színre. Pluralista társadalomban az egyház már nem támaszkodhat hagyományos struktúrákra. Arra van utalva, hogy elfogadottságát hiteles igehirdetéssel és hiteles cselekedetekkel biztosítsa. A társadalomnak az egyház részéről való bírálata csakis akkor jogos, amennyiben e bírálat maga is számításba veszi a tudás mai állását, valamint a jelenlegi társadalmi rend humán standardjait. Elkötelezett katolikus hívők a II. Vatikáni zsinat óta próbálják új útkeresésre bírni az egyházi vezetést. E hívek fáradozásai azonban hasztalanok. Az egyházi vezetés még csak rendezett párbeszédbe sem bocsátkozik a régóta világszerte fellépő reformerőkkel. Ezzel szemben Róma igyekszik kedvében járni olyanoknak, kik még az egyház megújítására tett ama lépéseket is elutasítják, amelyeket a II. Vatikáni zsinat vezetett be. Az egyházjog megújítása Ezért sürgősen és alapvetően újra kell gondolni az egyházi vezetést, s ennek az újragondolásnak egy korszerű egyházi rendben kell kifejezésre jutnia. A hierarchia nem az egyházat jelenti, hanem az egyházon belül van kiszolgáló szerepe. Mindennemű igazság és tekintély az egyház egészére van bízva, következésképpen a hierarchia elitista igényének, hogy az igazságot és az irányító hatalmat kizárólagosan birtokolja, háttérbe kell szorulnia azzal a közreműködési joggal szemben, amely az egész egyház népét megilleti. Minthogy mindez az érvényben lévő CIC-ben semmilyen formában sem jut kifejezésre, ezért az egyházjog alapvető újrafogalmazását kell kidolgozni. E felülvizsgálatnak mindeközben az emberi jogok különféle nyilatkozatait kell szem előtt tartania. Az egyház alulról építkezik Minden egyes helyi egyház az egyházközségtől az egyházmegyén át valamely terület egyházáig teljes /2

9 SÚLYPONT: TÖRTÉNELMI BIZALOMVESZTÉS értelemben vett egyház, nem pedig a római központ kirendeltsége. Az egyház alulról építkezik, miként az újszövetségi időben a házi egyházakból kiindulva történt. A szubszidiaritás elve ezért miden egyházi rend alapvető feltétele. A hiten belüli egység megőrzése érdekében azonban intenzív kommunikációra van szükség a helyi egyházak között; ennek szavatolása a fő feladata a püspöki szolgálatnak. Jézus kimondottan leszögezi, hogy követőinek körében nem mehetnek úgy a dolgok, mint a politikai hatalom birtokosainak körében, akik megéreztetik hatalmukat a népekkel (Mt 10, 42-43). A véleménynyilvánítás hagyománya Az egyházon belüli demokráciának a hivatali egyház részéről történő sztereotip elutasítása azon a hamis feltételezésen nyugszik, hogy a demokratizáló törekvések az egyházra valamely politikai és az egyház lényegétől idegen rendszert akarnak ráhúzni. Valójában az egyházon belüli, zsinatokon és szinódusokon zajló közös döntéshozatal olyan régi hagyománynak felel meg, mely a rendi káptalanokban mind a mai napig továbbél. A világiak mindig is részt vettek ebben, mert Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk (1 Jn 3,1). Már az apostolok zsinati vitájának egyengetésénél (ApCsel 15, 22) is az egész község részt vett. Amennyiben komolyan vesszük valamennyi keresztény testvériségét, úgy klerikusok és világiak között a történelem során keletkezett kétosztályos társadalom hibás fejlődésnek bizonyul. Minden egyes keresztény férfinak és nőnek joga van arra, hogy az Evangélium követelményeire hivatkozzék. Ám mindmáig nem lett eredményes még a II. Vatikáni zsinat által kihirdetett püspöki kollegialitás sem; sőt, még a különböző egyházmegyei szinódusok reformkezdeményezéseiről sem vesznek tudomást évtizedek óta. Az olyan népszavazásszerű próbálkozások sem eredményeztek eddig strukturális változásokat, mint a több milliós támogatottságú egyházi népszavazási kezdeményezés a Párbeszéd Ausztriáért döntéseiről. Ez olyan tarthatatlan állapot, melyet nem puszta szándéknyilatkozatokkal, hanem csak egy olyan megváltozott magatartás révén lehet helyrehozni, amely jogilag rögzített szabályokon nyugszik. Nem férfi és nő kérdéséről van szó Férfi és nő egyenjogúsága megfelel a természetjognak, és nem az emberi jogokról szóló különféle nyilatkozatokban került először rögzítésre; sokkal inkább a keresztény üzenet alapelemei közé tartozik. A Galatákhoz írt levél régi keresztelési formulája megszünteti az etnikai, Sajtókonferencia Egyházreform és az emberi jogok szociális, valamint a nemi szerepekkel kapcsolatos gátakat: Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Jézus Krisztusban (Gal 3, 28). Ezt az alaptételt az egyház történetének során elfelejtették, és a jelenleg érvényes Katolikus Egyház Katekizmusában nem engedik érvényesülni. Mindezzel a nőnek, valamint férfi és nő kapcsolatának leértékelése szoros összefüggésben van. Az egyenjogúság az életforma szabad megválasztását, valamint a valamely ajándékul kapott karizmára adott szabad válaszadást jelenti. Ezen alapjogot az egyházi vezetés egyes rendelkezései sem sérthetik meg, hogyha ezzel lényegi magvát sértik meg. Az ankét résztvevői ezért hangot adtak ama meggyőződésüknek, hogy elhivatott nőknek is joguk van a diakonátushoz, valamint ahhoz, hogy pappá szenteljék őket. A papok élethossziglani kötelező cölibátusa ellentmond a Bibliának és a természetjognak az emberi méltóság megköveteli megszüntetését; ez nem csupán a paphiány elleni intézkedés, hanem véget vetne azon az egyházi vezetés által kikényszerített alakoskodásnak is, amely a kapcsolatban élő papok körül zajlik. Az önkéntesen vállalt házasságnélküliség a mennyek országáért szintén csakis ezt követően jelenthet hiteles tanúbizonyságot. Középkori perjog A CIC-ben az egyházi konfliktusokra előirányzott eljárásjog messzemenően ellentmond azoknak a szabályoknak, amelyeket jogállami területeken évszázadok alatt annak érdekében kifejlesztettek, hogy tisztességes eljárásokat és független bíráskodást szavatoljanak. Az egyházi perjog megállt a középkori usance-oknál. Hiányzik a bizonyítás közvetlen és szabad bírói mérlegelése. Puszta aktaeljárásban a bírák nem hallgatják meg személyesen az egyes feleket és tanúkat; a határozatokat elégtelenül indokolják és latin nyelven, fordítás nélkül adják ki. Mindez ütközik azon alapjoggal, amely szerint mindenkinek joga van arra, hogy ügyét tisztességesen / / és észszerű időn belül meghallgassák (Európai Emberi Jogi Egyezmény 6. cikkelye). Épp a tanítással kapcsolatos eljárásokra és a házassági perekre jellemző, hogy lebonyolításuk hiteltelen, és ésszerűtlenül hosszú időt vesz igénybe, az ítéletek pedig nem állják ki a kritikus vizsgálat próbáját. Tanulnunk kell a történelemből! Az egyház jogrendjére még mindig rányomja bélyegét, hogy az egyház olyan hatalomgyakorláshoz szokott, 2010/2 9

10 SÚLYPONT: TÖRTÉNELMI BIZALOMVESZTÉS melyet megengedhetőnek tartott az iskolázatlan és a kiszolgáltatott emberekkel szemben. A hivatalos egyház olykor feljogosítva érzi magát arra, hogy elutasítsa a reformjavaslatokat. A reformmozgalmak javaslatai számos teológus felfogásának felelnek meg, és nyitott gondolkodású felelős egyházi vezetők támogatását élvezik. Noha e javaslatok az érvényes normák egyszerű módosításával megvalósíthatóak lennének, mindeddig eredménytelenek maradtak. Azon ellenvetés, amely szerint efféle kérdéseket csakis világviszonylatban, sőt csak egy zsinat által lehetne megoldani, pusztán eltereli a figyelmet az időszerű felelősségtől: minden egyes szükséghelyzettel ott kell valamennyi rendelkezésre álló eszközzel megbirkózni, ahol fellép. Az egyházi vezetés nem bújhat ki eme kötelezettség alól, hacsak nem akarja egy történelmi ballépés terhét magára venni. Nap mint nap emberek méltósága sérül az egyházi vezetés gyakorlata és az érvényes egyházjog miatt; megbántják, megalázzák, emberi jogaiktól fosztják meg őket. Mindenütt, ahol ez megtörténik, az különös kihívást jelent a Jézus példáján és a bibliai hagyományon nevelkedett lelkiismeretes ember számára. Különösen azok számára jelent problémát, akik szolidárisak embertársaikkal, és hathatósan kiállnak az egyházban és a társadalmon belül a szegényekért és a megalázottakért. (Fordította: Himfy József) Világiak apostolkodásának helyzete Közép- és Kelet-Európában Osztályegyház Úgy tapasztalom, Ausztriában, de főként Közép- és Kelet-Európában, ahol tanácsadóként dolgozom, hogy az egyház két osztályból áll. Egyik oldalon vannak a papok, akik minden hatalmat birtokolnak, a másik oldalon a világiak, akiknek semmibe sincsen beleszólásuk. Egyházközségi tanácsaink ékes példái ennek. Kirchschläger, luzerni újszövetségi professzor szerint kezdetben ez másképpen volt. A jelenleg érvényes egyházjog az egyházközségi tanácsnak csupán tanácsadó jelleget tulajdonít. A plébános valamennyi kérdésben vétójoggal rendelkezik. Jómagam minősített vállalkozási tanácsadóként mindehhez csak annyit mondhatok: aki nem hozhat döntéseket, az felelősséget sem vállalhat. A közös felelősség kifejezés, amelyet oly gyakran használnak egyházunkban, nézetem szerint csak afféle erkölcsi célkitűzés. A plébánia gyakorlati munkájában ez gyakran félreértésekhez és összeütközésekhez vezet. Rossz tapasztalataim vannak néhány püspökkel is. Az Osztrák Katolikus Világiak Tanácsa egyik csoportja a rendszerváltás utáni időszakban évente négy ízben a magyarországi katolikus egyház magas rangú képviselőivel találkozott, hogy a világiak Georg Kopetzky másodosztályon utazik apostolkodásának magyarországi felépítésében segítsen. Nagy haladást értünk el, mígnem 1993-ban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia egyik budapesti találkozónkra elküldött egy egyházjogászt, hogy tájékoztasson bennünket az alábbiakról: Magyarországon nem lesznek a világiak apostolkodásának nemzeti szintű struktúrái, mivel ez nincs előirányozva az egyházjogban. Ez az egyházjogász Erdő Péter professzor, Magyarország jelenlegi prímása volt és igaza lett. Ebben a kérdésben a II. Vatikáni zsinat tanítása és az egyházjog között szakadék tátong. Évek óta sürgetem a Vatikánban, hogy hangolják össze a kettőt. Ebből a követelésből nem is fogok engedni. A laikusok szolgálata nemzeti szinten elsősorban azt jelenti, hogy befolyást gyakoroljanak a nemzeti és európai szintű döntésekre és törvényjavaslatokra. Egy másik példa: 1999-től hat esztendőn át a vatikáni székhelyű Unum Omnes, a Katolikus Férfiak Világszövetsége elnökhelyettese voltam. Hozzáláttunk, hogy többek között Fehéroroszországban is felépítsük a mozgalmat. Meghívtak, hogy vezető tisztségviselőkkel közösen valamennyi egyházmegyében szemináriumokat tartsak. Négy püspök közül kettő az utolsó pillanatban törölte a meghívásomat. Hol marad hát a világiaknak a II. Vatikáni zsinat dokumentumai szerinti önálló felelőssége? /2

11 SÚLYPONT: TÖRTÉNELMI BIZALOMVESZTÉS Istennel való kapcsolat helyett egyházzal való kapcsolat Úgy vélem, minket, világiakat kevéssé képeztek arra, hogy az Istennel önálló kapcsolatot alakítsunk ki és mélyítsünk el. A mi nevelésünkben az egyházhoz való viszonyt hangsúlyozták messzemenően. Ezért, aki csalódik az egyházban, az elhagyja azt. 73 éves vagyok, akit a katekizmussal hangsúlyosan az egyházhoz való viszonyt szem előtt tartva neveltek: Tedd ezt! Ne tedd azt! Már felnőtt fejjel ismertem fel egy nagy tehetséggel megáldott pap lelki vezetésének köszönhetően, hogy a lényeg az Istenhez való egészen személyes viszonyulásom kialakítása. Azóta naponta olvasom az Újszövetséget, próbálva itt és most követni Krisztust. Immár sok éve így van, s ennek során mindig újabb ismeretekhez és újabb gondolatokhoz jutok. Sajnos azt tapasztalom, hogy az egyházi oktatás célja ma sem az, hogy elvezessenek bennünket az Istennel való személyes kapcsolatra. A világi szolgálat A világiak szervezett apostolkodása A világiak szervezett apostolkodását legalábbis abban a formában, ahogyan azt II. Vatikáni zsinat megfogalmazza manapság a pápa és számos püspök ellehetetleníti. Mindmáig nincsenek előirányozva a jelenleg érvényes egyházjogban a világiak apostolkodásának nemzeti szintű struktúrái, noha éppen ezen a működési szinten hozzák a legtöbb politikai döntést. Ez is egyike azon okoknak, amelyek következtében Európa reformországaiban oly csekély a keresztények befolyása, mivel a püspökök egyházjogi rendelkezés híján hátráltatják eme fontos struktúrák kiépítését. Ők is felelősek azért, hogy ezen országokban nem léteznek keresztény pártok, vagy ha mégis, úgy csupán jelentéktelenek. Az egykori kommunista országokban néhány püspök és még több keresztény szemében a politikusi munka kerülendő tevékenységnek számít, mellyel keresztények jobb, ha nem szennyezik be magukat. Számomra a jól végzett politikai munka a felebarátért vállalt elkötelezettség, ily módon pedig Krisztus követése itt és most. A világiak fő feladata, hogy áthassák a világot az evangélium szellemében. Manapság azonban az egyház képzései között alig találunk olyat, amelyik ezzel a kérdéssel foglalkozna. Nem nagyon törekednek erre az ausztriai püspökök, és talán soha nem is törekedtek erre a közép- és kelet-európai püspökök sem. Egészen másképp néz ez ki a II. Vatikáni zsinat egyik fontos dokumentumában, a Gaudium et spes konstitúcióban (43), vagy II. János Pál pápa Christifi deles Laici kezdetű apostoli buzdításában (35). Ausztriában fogyatkozik a fiatal keresztények társadalmi elkötelezettsége, mivel az egyház alig készíti fel őket erre a munkára. Ez 30 évvel ezelőtt még másképp volt. A középés kelet-európai országokban a püspökök a rendszerváltás óta eltelt időben főleg egyházon belüli, többnyire klerikális struktúrákban gondolkodtak, az aktív világiakat pedig segítség nélkül hagyták. Ha már napjainkban mindenhol a képzés igazságosságáról beszélünk, akkor jogosan merül fel, hogy az egyházon belül a papság és világiak képzésében hol marad az igazságosság? Erdő Péter bíboros és igaza lett A szociális tanítás A szociális tanítás a római katolikus egyház legféltettebben őrzött titka, már csak azért is, mivel magában az egyházban nem valósítják meg alapelveket, ilyenformán az egyház e területen nem szavahihető. Ezeket az alapelveket kevés ember ismeri hisz az iskolában sem hallanak róluk és érti, pedig alkalmazásuk sok keresztény számára számos területen jelentős segítség lehetne. A világi apostolkodásban végzett munkám során behatóan foglalkoztam a katolikus szociális tanítás alapelveivel. Számomra iránytűvé lettek az élet valamennyi területén hozott döntéseimben. Ebből a meggyőződésből fakadóan életcélommá tettem, hogy az Unum Omnes és más egyházi világi mozgalmak közvetítésével számos országban szervezzek hétvégi szemináriumokat, ahol az említett alapelvek gyakorlati alkalmazásában keresztény politikusoknak nyújthatok segítséget. Úgy érzem, a helyes úton járok! 1 Az Osztrák Katolikus Világiak Tanácsának tagja. Georg Kopetzky 1 Himfy József fordítása 2010/2 11

12 SÚLYPONT: TÖRTÉNELMI BIZALOMVESZTÉS Az Egyházfórum 2007/2. számában egy levél részletét közöltük, amelyet egy évvel korábban Wildmann János, folyóiratunk főszerkesztője küldött dr. Ternyák Csaba címzetes érseknek, a Papi Kongregáció titkárának. Szerkesztőségünk akkor azért döntött a részletek közlése mellett, mert Ternyák érsek nem kezdeményezett eljárást a pécsi püspökséggel szemben felmerült gyanús ügyekben, de tájékoztatta az egyházmegye vezetőségét az irat tartalmáról és a levélíró kilétéről. A HVG március 27. száma ( old.) az Egyházfórumra hivatkozva újra említést tett az ügyről. Feltehetően ez indította Ternyák Csaba érseket, akit XVI. Benedek pápa időközben egri püspökké nevezett ki, hogy többek között a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) honlapján közleményt jelentessen meg. A nyilatkozatra az Egyházfórum főszerkesztője válaszolt, kérve a MKPK titkárságát, hogy honlapján ezt is tegye közzé, de tudomásunk szerint ez nem történt meg. Az összefüggések jobb megértése végett előbb Ternyák érsek közleményét, majd Wildmann János válaszát közöljük. (A szerk.) Ternyák Csaba egri érsek közleménye Tekintettel egyes tömegtájékoztatási eszközökben az utóbbi időben megjelent közleményekre, az MKPK Titkársága közreadja dr. Ternyák Csaba egri érsek úr e témában írt nyilatkozatát. Különböző sajtóorgánumokban ismételten bűnpártolással vádoltak meg amiatt, hogy Wildmann János, az Egyházfórum c. folyóirat főszerkesztője szerint nem rendeltem el vizsgálatot egy hozzám még ban intézett üzenet ügyében. Az üzenetből azt a részletet emelem ki, amely az interneten is olvasható: Kedves Csaba! egy kényes és bizalmas ügyben kereslek. Bizonyára hozzád is eljutott a pécsi egyházmegye vezetésének kétes híre (Már a korábbi nuncius, Karl Josef Rauber is tárgyalt ezek némelyikéről néhány érintettel, magam is ott voltam.) Két-három hónapja felkerestem Mayer Mihályt és elmondtam neki, hogy időzített bombán ül. Eleinte lesöpörte utalásaimat az asztalról, de néhány konkrét eset említése után úgy tűnt megdöbbent. Az ben foglaltakat, azok jóhiszeműségét és segítő szándékát nem kívánom minősíteni, de ezúton kijelentem, hogy az ilyen stílusú üzenetekre, ahogy a múltban nem válaszoltam, úgy a jövőben sem fogok. Szilárd meggyőződésem ugyanis, hogy a kimondott és leírt szó hitelének és értékének gyengülését az ilyen jellegű, vádaskodó, bizonyítékokat be nem mutató, pletykálkodó, először bizalmaskodóan fülbesúgó, majd a médiát a nyomásgyakorlás és hitelrontás eszközévé alacsonyító, de közben vizsgálatokat követelő írások terjedése és azoknak mint az ügyek elintézési módjának elfogadása is okozzák. A fentiek miatt kérek minden, a főszerkesztő úrhoz hasonló érzületű üzenetküldőt, hogy az esetleg papságunkat is érintő, törvénysértést vagy bűncselekményt megfogalmazó vádakkal legyen szíves közvetlenül a nyomozó hatóságokhoz fordulni. Eger, március 27. Dr. Ternyák Csaba egri érsek Válasz Ternyák Csaba egri érsek közleményére Ternyák Csaba egri érsek többek között a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia honlapján március 27. dátummal egy közleményt jelentetett meg, mivel szerinte különböző sajtóorgánumok ismételten bűnpárolással vádolták meg őt amiatt, hogy nem rendelt el vizsgálatot egy általam még 2006-ban neki írt üzenet ügyében. Mivel az elmúlt országgyűlési választásokon egy párt képviselőjelöltje voltam, és el akartam kerülni, hogy az ügy politikai színezetet kaphasson, a választások befejezéséig nem kívántam reagálni az érsek úr közleményére. Most azonban szükségesnek tartom, hogy válaszoljak az érseki nyilatkozatra. 1. Ternyák érsek úr azzal védekezik, hogy hogy az ilyen stílusú üzenetekre, ahogy a múltban nem válaszoltam, úgy a jövőben sem fogok, mert az vádaskodó, bizonyítékokat be nem mutató, pletykálkodó, először bizalmaskodóan fülbesúgó, majd a médiát a nyomásgyakorlás és hitelrontás eszközévé alacsonyítja. Levelem valóban nem felelt meg a hivatali etikett szabályainak, hanem tegező és baráti hangnemben íródott, mivelhogy Ternyák Csabát harminc éve ismerem. Ez azonban eddig nem okozott problémát levelezésünkben, sőt volt idő, amikor ő hívott engem, és barátian fülbe súgott bizonyos információkat /2

13 SÚLYPONT: TÖRTÉNELMI BIZALOMVESZTÉS Ha azonban a levelemben felvetett problémák súlya nem engedte meg a közvetlen stílust, kérhetett volna egy hivatalosabb változatot is. Ehelyett az érintetteket figyelmeztette a pécsi püspökségen. Ezzel nem csak engem tett ki bizonyos egyházi retorzióknak, amivel egyébként is számolnom kellett, hiszen én már korábban személyesen kerestem fel Mayer Mihály megyés püspököt, és tettem szóvá neki a levélben is említett botrányos ügyeket. Sokkal inkább azon informátorokat sodorta veszélybe, akik egzisztenciálisan függtek vagy még ma is függnek a püspökségtől. Levelem részleges közlése még ben az Egyházfórumban az ő védelmükben történt. Nyomásgyakorlásra folyóiratunk sajnos nem alkalmas. Ami pedig a bizonyítékokat illeti, ezek beszerzése vagy továbbítása nem az én feladatom. Annál inkább kötelessége lett volna ezeket beszerezni vagy bekérni a felettes egyházi szervnek, jelen esetben éppen Ternyák érseknek, aki ez időben a Papi Kongregáció titkára volt. A levél nyilvánosságra nem hozott része ehhez ugyanis elég konkrétumot (eseteket és neveket) tartalmazott. A bűnpártolás gyanúja nem csak azért áll fenn, mert az érsek úr nem kezdeményezett vizsgálatot, hanem mindenekelőtt azért, mert figyelmeztette a gyanúsítottakat az üzenet tartalmáról és a küldő személyéről, lehetővé téve ezáltal bizonyítékok megsemmisítését és a tanúk megfélemlítését és befolyásolását. 2. Ternyák érsek úr azt javasolja, hogy a hozzám hasonló üzenetküldő az esetleg papságunkat is érintő, törvénysértést vagy bűncselekményt megfogalmazó vádakkal legyen szíves közvetlenül a nyomozó hatóságokhoz fordulni. Az érsek úr nálam jobban tudja, hogy az iránymutató egyházi dokumentumok és az egyházi gyakorlat az olyan jellegű kérdéseket, mint amelyeket üzenetem tartalmazott, elsősorban az egyház belügyének tekinti, nem egy esetben szigorúan tiltva az állami hatóságok bekapcsolását. (a) Példaként említem a Szent Officium (a Hittani Kongregáció elődje) által 1962-ben kiadott Crimen sollicitationis (Az elcsábítás vádja) dokumentumot, amely az egyházból való automatikus kiközösítés terhe mellett abszolút titoktartásra kötelezi mindazokat, akik az egyházban ilyen ügyekkel foglalkoznak. II. János Pál pápa április 30-án keltezett Muto proprio -ja pedig arra figyelmeztet, hogy továbbra is közvetlenül a Hittani Kongregáció hatáskörébe tartozik az egyházi személyek által elkövetett bizonyos hit és erkölcs elleni súlyos bűntettek kivizsgálása. A Hittani Kongregáció feladata Marcial Maciel Degollado rendalapító ma már szégyellik az egyházi büntetés kiszabása is. Röviddel később, május 18-án, Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció akkori prefektusa minden püspöknek megküldte De delictis gravioribus (A súlyos bűnökről) iratát, amely tételesen felsorolja, hogy mely esetekben illetékes kizárólag a Hittani Kongregáció, és mely esetekben az egyes püspökségek. (b) Az egyházi gyakorlatból Hoyos bíborosnak, a Papi Kongregáció prefektusának, vagyis Ternyák érsek korábbi főnökének, szeptember 8-án kelt levelét emelem ki, amelyben nagyrabecsülését fejezte ki egy francia püspöknek, amiért az nem értesítette a rendőrséget, amikor tudomására jutott, hogy egy papja szexuálisan zaklatott gyerekeket. Mulasztása miatt a püspököt egy francia bíróság három hónap felfüggesztett börtönre ítélte. Sőt maga XVI. Benedek pápa is csak megfosztotta hivatalától Marcial Maciel Degolladot, a mexikói Legio Christi rend alapítóját is, mert szexuálisan bántalmazta a rábízottakat, de nem jelentette fel a hatóságoknál, amiért most számos kritika éri a Szentatyát. (c) Ezen túlmenően még számos oka lehet annak, hogy valaki nem fordul a nyomozó hatóságokhoz. Lehet, hogy valaki csak információval rendelkezik bizonyos gyanús ügyekről, de nem ő az elszenvedő fél, és a bizonyítékok sem az ő birtokában vannak. Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy bizonyos cselekedetek a civil jog szerint nem, de az egyházi jog szerint büntetendő cselekedetek (például papok homoszexuális gyakorlata). Ez esetben csak egyházi hatóság járhat el. Végül épp az egyházunk hitelét napjainkban megrendítő pedofília-botránysorozat bizonyítja, hogy az áldozatok sokszor csak évek vagy évtizedek múltán mernek a hatóságokhoz fordulni, mert nem akarják magukat kitenni újabb megaláztatásnak vagy egyházi támadásoknak. A napvilágra kerülő beszámolók ugyanis bizonyítják, hogy gyakran épp az egyházi szervek próbálták meg elhallgattatni az áldozatokat, nem egyszer hazugnak vagy az egyház ellenségeinek állítva be őket. Épp ezért Ternyák érseknek a nyomozó hatóságokkal kapcsolatos javaslatát a saját felelőssége és mulasztásának beismerése előli menekülésnek tartom. Olyan cinikus megjegyzésnek, amely adott esetben semmibe veszi a sértettek érzékenységét és méltóságát. Közleménye scandalum pusillorum, az egyszerű hívek megbotránkoztatása, mert alkalmas arra, hogy az egyházba vetett bizalmat megingassa. Pécs, május 5. Dr. Wildmann János az Egyházfórum főszerkesztője 2010/2 13

14 FOLYAMATOK Értetek és sokakért értetek és mindenkiért Aki rendszeresen jár misére, annak bizonyára feltűnt vagy nem is tűnt fel 2009 pünkösdje óta megváltozott a mise szövege. Nem nagyon változott meg, csak egy szóban. Igaz, hogy ez a szó a mise legszentebb részét, a miseszöveg legfontosabb részét illeti: az átváltoztatásét. Míg korábban a bor átváltoztatása ezt tartalmazta: Ez a vér értetek és mindenkiért kiontatik, most így szól: Ez a vér értetek és sokakért kiontatik. E változás bizonyára sok mindenkiben sokféle gondolatot ébresztett bennem is. Ezeket szeretném leírni, talán van, akit érdekel. Ez az írás ugyan távolról sem állítja magáról, hogy tudományos semmi alapom nem volna erre mégis, bizonyára megszokásból, úgy kezdem, ahogy a tudományos cikkeket szokták: leírom, hogy miről fog szólni. Először magát a változtatást ismétlem meg, idézve a Püspöki Kar erről szóló (múlt év májusi keltezésű) levelét. Majd első gondolataimat arról, hogy ennek mi az üzenete; ez az üzenet igen szomorú és káros (lehetett volna). Beszámolok pár szóban arról, hogy más országokban, múlt év júliusa és decembere között a korábbi szöveget hallottam. Nagyon röviden leírom, hogy elég szorgalmasan keresve milyen, tulajdonképpen megnyugtató magyarázatokat találtam e témáról az Interneten. Vállalva a tiszteletlenség esetleges vádját, kifejtem véleményemet, hogy a magyar katolikus Püspöki Kar, akár súlyosnak is mondható, mulasztást követett el. Még egy pár befejező megjegyzésre is telik. 1. A változás A változást a Püspöki Kar dr. Erdő Péter bíboros aláírásával május 11. keltezésű levelében rendelte el, egy részét alább idézem ( Ezen utasítás a Szentatya utasítására vonatkozik): Ezen utasítást követve miután a szentszéki jóváhagyást megkapta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elrendeli, hogy az Eukarisztia szentségi formájában a bor konszekrációja a következőképpen hangozzék a magyar nyelvű szentmisékben: Vegyétek és igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé. Ez a vér értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Ennek használata pünkösd ünnepétől kötelező. Kérjük a paptestvéreket, hogy erről a változásról tájékoztassák a híveket, és következetesen és fegyelmezetten használják az új szentségi formát. Részletes magyarázatot a körlevél nem fűz ehhez az utasításhoz, de megjegyzi, hogy a mindenkiért kifejezés teljesen megfelel Krisztus szándékának, aki minden férfiért és nőért meghalt a kereszten, ezért engedélyezett használata nem érinti az érvényesség kérdését. És még hozzáfűzi lábjegyzetben: Idézet a Kongregáció leveléből: Nincs semmi kétség a megfelelően jóváhagyott per tutti (mindenkiért) és a vele egyenértékű kifejezést tartalmazó formával történt szentmisék bemutatásának érvényességét illetően, ahogyan azt a Hittani Kongregáció már kijelentette. 2. Ez az üzenet? Az előző bekezdés tulajdonképpen megnyugtató lehetett volna, ha pünkösd előtt kerül a kezembe de nem került. De nem csak az én kezembe nem került. Amikor tudatos lett, hogy ez az új szöveg, és nem egy vagy két véletlen elszólás, gyóntató atyától kérdeztem meg, hogy mi a változás oka. De ő sem tudta, sőt, mint mondta, azt sem, hogy ez egyetemes vagy magyar püspöki utasítás. Nem tudta korizoli sem, aki a Jezsuita Bloggerek című web-lapon írt erről (május 28-án). Néhány mondatot ebből idézek: Ennek használata 2009 pünkösd ünnepétől kötelező - írja a püspöki kar papokhoz szóló körlevele. Már egy hete, hogy a körlevélre gondolok. Meg-megállva és bizony nem értettem, hogy mi is az értelme ennek a változásnak. Elég indulatos is lettem tőle. Mi az üzenete ennek a változásnak? Első olvasásra egyetlen üzenet lehet csak: Krisztus nem mindenkiért halt meg, csak sokakért. Miért változott volna meg a szöveg, ha a változtatással nem ezt akarták volna üzenni? Mert ugyan valóban: mind Márk mind Máté evangéliumában a sokakért kifejezés szerepel (legalábbis magyar fordításban az arámi eredetit persze nem tudom olvasni). De ha egyszer szerepelt a mindenkiért változat (természetesen a Szentszék hozzájárulásával, különben nem is lehetett volna), ez bizonyára azt kívánta kifejezni, hogy a kereszthalál, a megváltás, mindenkért van. És a mostani változás nem mindenkiért, hanem csak sokakért nem lehet más, mint ennek a cáfolata, visszavonása. Ha nem mindenkiért halt meg, akkor azok, akikért nem halt meg, azok nincsenek megváltva, azok eleve, már születésük előtt ki voltak zárva az üdvösségből, predesztinálva voltak a kárhozatra. Úgy emlékszem iskoláskorom hittan tanulmányaiból gondolom, nem teljesen rosszul, hogy a predesztináció a református vallás tanítása, mely élesen ellentétben áll a katolikus hittel. A mi hitünk szerint szabad akaratunk van egyebek között arra is, hogy úgy éljünk, hogy üdvözüljünk (vagy úgy, hogy elkárhozzunk); az üdvösséget, a megváltást Isten mindenkinek felkínálja. De ha valamelyikünkért az Úr nem halt meg, exponáltan nem halt meg, az nincs megváltva, az csak elkárhozhat. Ez bizony tragikus üzenet. Azonban nagyon sok mindenki boldogan üdvözölheti ezt az üzenetet. Elképzelem, hogy azok közül, akiknek életeleme a gyűlölet, de egyúttal kereszténységükkel hivalkodnak, sokan tovább gondolkoznak. Nem halt meg X-ért, aki elütött valamilyen célom elérésétől, gondolhatja Y. Nem halt meg a tucikért gondol /2

15 FOLYAMATOK hatják Ruandában a tömeggyilkos hutuk, köztük Athanase Seromba, az a katolikus pap, akit életfogytiglanra ítéltek, mert aktívan részt vett a népirtásban. Nem halt meg a cigányokért, a zsidókért, gondolhatják Magyarországon azok, akiknek életeleme a cigányok, a zsidók gyűlölete. Nem halt meg a magyarokért, gondolhatják Szlovákiában azok, akiknek életeleme a magyarok gyűlölete. És így tovább, nagyon sok helyen gyűlölnek nagyon sok mindenkit; sajnos, azok között is nagyon sokan, akik kereszténységükkel hivalkodnak. Lelki szemeimmel szinte látom azokat a cikkeket, (sajnos vannak olyan honlapok, olyan lapok, melyeknek ilyesmi a profiljába vág; erősen remélem, hogy olyan szószék nincs) melyek a Szentírásból, egyházatyák írásaiból vett idézetekkel támasztják alá, hogy Krisztus éppen a tucikért, cigányokért, zsidókért, magyarokért, másokért nem halt meg. 3. Más országok: mindenkiért vagy sokakért? Mielőtt az előző, tragikus értelmezést megkísérelném feloldani, talán megér egy pár szót: áttértek vagy nem a régi-új sokakért formára más országokban. Véletlenül úgy adódott, hogy több külföldi országban hallgattam szentmisét múlt év pünkösdje és karácsonya között. Ausztriában július elején für alle, hallottam. Amerikában december elején (két egymástól igen távoli államban) mondták for all. Magyar fordítása ezeknek kétségen kívül: mindenkiért. Franciaországban, ugyancsak még júliusban azt mondták pour la multitude. Ez kevés megfontolást igényel. A multitude szó sokaságot jelent lehetne éppen sokaknak is fordítani. Azonban az előtte levő la határozott névelő folytán a sokaságot jelent. Úgy érzem, hogy a sokaság az mindenkire vonatkozik. Miután a Vatikán hivatkozott (és majd még szóba kerülő) utasítása egyértelmű, nem tartom valószínűnek, hogy Amerika, Ausztria, Franciaország püspökei, papjai nem teljesítenék a pápai utasítást. Viszont azt el tudom képzelni, hogy ugyanabban a mulasztásban vétkesek, mint amit a bevezetésben említettem, így ők nem tartották még időszerűnek a szöveg-változtatás bevezetését. (Lásd később.) 4. Megnyugtatás (?) Nem tudtam elfogadni, hogy valóban ez lenne az üzenet: a megváltás nem szól mindenkinek, van, aki kárhozatra van predesztinálva; ezért forrásokat kezdtem keresni. Az Interneten megtaláltam Francis Arinze bíboros, az Istentiszteletek Kongregációja prefektusának november 17-én kelt levelét, melyben közli a Vatikán döntését a világ összes püspöki konferenciájának elöljárójával. Említettem már korizoli Internet-bejegyzését ezzel mentem a legtöbbre. Átnéztem még két ezzel foglalkozó írást, de több okom van, hogy ezekre nem hivatkozom. A kettő közül az egyik külön megvitatandónak tartaná, hogy egyáltalán érvényes-e olyan átváltoztatás, mely a mindenkiért kifejezést használta, a másik pedig ezt a miseszöveg határozott meghamisításának tartja; mindkét álláspont kifejezetten ellentétes a Vatikán kifejtett véleményével, így értelmetlen. Magának a web-lapnak szelleme, melyben megjelentek (az egyik németből fordítva, a másik egy magyar folyóiratból után-közölve) olyan, hogy messze-messze van a katolikus szellemtől. Nem is beszélve a folyóiratról. Rátérve a változás értelmezésére, korizoli felsorolja azokat az okokat, melyek a változást indokolták. Legfontosabbnak kettő tűnik: hogy a bibliai szöveg pontosan szerepeljen; és annak hangsúlyozása, hogy az üdvösség nem automatikus. További okok még a hagyomány (a latin miseszövegben a pro multis, sokakért szerepelt) és az ökumenizmus (egyezzen meg a keleti egyházak szöveg-használatával). E rész befejezéséül idézem korizoli konklúzióját ami egyúttal bevezeti a következőt: Igazából se a sokakért se a mindenkiért szó önmagában nem fejezi ki azt a két igazságot, hogy Isten üdvözítő szándéka egyetemes, ugyanakkor szükséges az emberi szabadság igenje is. Ezért bármelyik szót is használjuk a misében, mindenképpen értelmezésre szorul. 5. A mulasztás Francis Arinze bíboros levele melyre fent hivatkoztam, részleteit idéztem is a következőket is tartalmazza: Azon országok püspöki konferenciái tehát, amelyekben a mindenkiért vagy ezzel ekvivalens kifejezés van használatban, arra szólíttatnak fel, hogy a következő egy vagy két évben tartsanak a híveknek katekizmusokat e témáról, hogy őket a pro multis pontos fordításának például sokakért, for many (angolul), per molti (olaszul) bevezetésére a népnyelvben előkészítsék. A magyar Püspöki Kar e felszólításnak nem tett eleget. Nem csak a híveknek nem tartottak katekizmusokat, de a papoknak sem. Így erre a nagyon fontos változásra nemcsak a híveket, de a papokat sem készítették fel mint láttuk, például az én gyóntatóatyámnak fogalma sem volt a helyzetről, korizoli egy hétig a körlevélre gondolt, meg-megállva. Amint látjuk, internet birtokában és időt rászánva a változás többé-kevésbé megnyugtató magyarázatát meg lehet találni. Ha valaki érdemesnek tartja, hogy belépjen az Internetbe és addig keressen, amíg a megfelelő helyeket találja meg. A katekizmusok könnyebben vezettek volna több embert erre az eredményre, egyúttal elejét vették volna (esetleges) hamis értelmezésnek. 6. Befejezésül Mindössze két személyes megjegyzés. Az egyik, hogy a Vatikán nem szokott dolgokat visszavonni: Roma locuta, causa finita. Azt nem tudom elbírálni, hogy a 4. pontban felsorolt szempontok mennyire fontosak. De ha 1991-ben a Vatikán sem tudta hiszen a mindenkiért -et engedélyezte talán ezt meg lehetett volna tartani. A másik, hogy talán érdemes volna megfontolni: nem időszerű-e még most is katekizmusokat tartani. Frigyes István egyetemi tanár 2010/2 15

16 TANULMÁNY A magyar keresztény politika nagy kísérlete A DNP országos politikai szerepe a forradalom idején (harmadik rész) Ez a cikksorozat szorosan kapcsolódik a szerzők idősebbikének a folyóiratban megjelent korábbi cikksorozatához (Szakolczai ). Az újabb cikksorozatnak a folyóirat múlt évi utolsó számában megjelent első részében: A DNP országgyűlési képviselőcsoportja (Szabó Szakolczai , első rész) leírtuk az évi DNP képviselőcsoport összetételét, és joggal állapítottuk meg, hogy, a Nemzeti Parasztpárt mellett, amely ban néha súlyosan helyteleníthető szerepet vállalt, s nevét 1956-ban Petőfi Pártra változtatta, ez volt minden idők egyik legnépibb és egyben legintellektuálisabb magyar képviselőcsoportja. A folyóirat ez évi első számában megjelent második részben: A DNP parlamenti szerepe (uo., második rész) a képviselőcsoport évi parlamenti szereplését írtuk le a párt évi önfeloszlatásáig, és ismét joggal állapítottuk meg, hogy a képviselőcsoport megtette mindazt, ami akkor megtehető volt. Ez a harmadik rész a DNP noha ez nem köztudott, egészen nagy jelentőségű évi országos szerepét ismerteti. A negyedik rész: Az üldöztetés, a forradalom és a megtorlás a feloszlatás utáni üldöztetést, a DNP egyes képviselőinek évi helyi szerepét, valamint a forradalom utáni megtorlást írja le. Az ötödik rész: Az úgynevezett kádári konszolidáció és a késői elismerés a képviselőcsoport egyes tagjainak további és még súlyosabb üldöztetését, valamennyiük személyes sorsát és a rendszerváltást megélők egy részének adott késői elismertetést mutatja be. Áttekintve a forradalom idején történteket, a DNPnek, volt országgyűlési képviselőinek és tagjainak, noha nagy szerepük volt ben, és vitathatatlan volt ellenzékiségük, nem volt közvetlen részük az évi forradalom és szabadságharc kirobbantásában. Mikor azonban kitört a forradalom, azonnal bekapcsolódtak az eseményekbe, pozitív szerepük volt mind az országos, mind pedig a helyi politikában is, és aktív részt vállaltak Bibó István kritikus fontosságú akciójában, a helyzet rendezését célzó kezdeményezésében, ennek mindkét évi szakaszában. A továbbiakban először a párt október 30. és november 4. közti országos szerepével, és ezután a pártnak Bibó István évi rendezési kísérleteiben betöltött szerepével foglalkozunk. A képviselőcsoport egyes tagjainak az évi helyi eseményekben való részvételének ismertetése, amint ezt már leírtuk, a negyedik részre marad. Ez esetben sem végeztünk újabb levéltári kutatást. A DNP által kiadott nyilatkozatokat és más iratokat közli Vida (1998). Bibó kísérleteivel számos kiadvány foglalkozik, de ezek sok eleme mindmáig feltáratlan. Az ezzel kapcsolatos munkát nem tekintjük befejezettnek, folytatását elkerülhetetlenek tartjuk. A DNP képviselőinek első állásfoglalásai A DNP október 30-án kapcsolódott be az akkori országos politikai eseményekbe. A történtek bemutatására közöljük a legfontosabb erre vonatkozó dokumentumokat. Valamennyi dokumentumban a későbbiekben is végrehajtottuk a mai helyesírásnak megfelelő változtatásokat, így pl. következetesen kitettük a mellékmondatokat elválasztó, az eredetiekben több helyütt hiányzó vesszőket, de a szöveget ezen túlmenően sehol sem módosítottuk. A DNP képviselőinek egy része október 30- án találkozott először; ezen a megbeszélésen Farkas Dénes, dr. Keresztes Sándor, Keszler Aladár, dr. Mihelics Vid és dr. Székely Imre Kálmán vett részt. Közülük egyedül Mihelics Vid tartozott a párt informális felső vezetéséhez, és ezért mi sem volt természetesebb, mint hogy ő vette át az események irányítását. A képviselők, a ugyanaznapi kelettel, az alábbi levéllel fordultak Nagy Imréhez, a Minisztertanács elnökéhez: Tisztelettel bejelentjük, hogy a Demokrata Néppárt, amely az 1945-ös országgyűlés koalíción kívüli pártjaként működött, és az 1947-es országgyűlési választáson a második legtöbb szavazatot kapott pártként került ki, majd 1949-ben az önkény nyomása következtében működését beszüntetni kényszerült- működését újból megkezdi, s a legközelebbi szabad országgyűlési választáson részt kíván venni. (Vida 1998: 447). Az aláírók: Farkas Dénes, dr. Keresztes Sándor, Keszler Aladár, dr. Mihelics Vid és dr. Székely Imre Kálmán, a Demokrata Néppárt volt országgyűlési képviselői. Mihelics Vid a következő napon, november 1-jén a következő beadványt küldte Nagy Imre miniszterelnöknek: Miniszterelnök Úr! Annak a beadványnak a kiegészítéseképpen, amelyet a Demokrata Néppárt Budapesten összejött volt képviselői részéről intéztünk Miniszterelnök Úrhoz, kérem a Demokrata Néppárt annak idején megszűnt lapjának Hazánk címmel napilapként való megjelenésének engedélyezé /2

17 TANULMÁNY sét. Kiváló tisztelettel: Dr. Mihelics Vid, a Demokrata Néppárt volt képviselője. (Vida 1998: 455). Farkas Dénesnek mint a DNP képviselőcsoport akkor Budapesten lévő legidősebb tagjának az alábbi nyilatkozata hangzott el ugyanezen a napon, november 1-jén 10 óra 20 perckor a Kossuth Rádióban. Magyar Testvéreim! A Budapesten tartózkodó demokrata néppárti képviselők nevében mint a párt korelnöke bejelentem, hogy a Demokrata Néppárt megkezdte működését. Felhívásunk az ország egész népéhez szól, elsősorban ahhoz a választóhoz, akik a féktelen terror és csalások dacára 1947-ben szavazatukat pártunkra adták. A Demokrata Néppárt a régi programja alapján áll. A kormányt a rend fenntartásában, a vagyon és az életbiztonság fenntartásában minden erővel támogatja. Felkérünk benneteket, hogy ebben kint a vidéken is legyetek segítségünkre. Kijelentjük azonban, hogy úgy, ahogyan a múltban, úgy a jelenben sem vagyunk hajlandók részt venni semmiféle koalícióban! Mi a kormánytól nem kérünk mást, mint a teljes agitációs és szervezkedési szabadságot az egyenlőség alapján. Pártunk programját ismeritek. Azt a legféktelenebb terror alatt is megtartottuk. Amíg erőnk volt és lehetőségünk is, azt védtük. Tiszta, nyugodt lelkiismerettel állunk elétek, mert pártunk zászlajára semmiféle szenny nem tapad. Pártunk tagjai közül csak egy egész törpe kisebbség engedett az erőszaknak, a többiek, a rendőr[ség]i és bírósági ítéletek ellenére hűek maradtak, és nem ingottak meg. Kérünk benneteket, álljatok ismét mellénk, és a magunk önálló magyar útján támogassatok bennünket. Felkérjük az összes volt országgyűlési képviselőnket, akik tehetik, jöjjenek Budapestre, a párt végleges szervezetéről határozni. Külön felhívjuk Matheovits Ferencet és Fehér Ferencet, akik közül az egyik kilenc évig, a másik négy évig börtönt szenvedett, jöjjenek ismét közibénk, ha volt is a múltban valami félreértés. Külön üzenünk Baranya, Somogy, Zala, Vas és Sopron megye népének, akiktől a választáskor a legnagyobb támogatást kaptuk. Legyenek bizalommal és hűséggel hozzánk Végül pedig: Mindenszentek és Halottak napja van. Tegyetek minden temetőbe egy szál virágot a temető keresztje alá, megemlékezésül azok iránt, akik Budapest utcáin életüket áldozták. Ejtsetek egy pár könnyet azokért a fiatalokért, akik életük hajnalán adták oda mindenüket azért, hogy az életben maradottak egy szebb, boldogabb, igaz magyar keresztény szeretetre felépített Magyarországot építhessenek. Isten áldását kérjük egész Magyarország újjáépítő munkájára! A Demokrata Néppárt nevében, annak ideiglenes vezetősége és korelnöke, Farkas Dénes. (Vida 1998: 456). A DNP programpontjai és Mihelics cikke Mihelics Vid a fenti levelek elküldése után lázas tevékenységbe kezdett azért, hogy kiadja a Hazánk első számát és megfogalmazza a párt programpontjait. A Demokrata Néppárt programpontjai 1. Feltétlenül helyeseljük hazánk nemzetközi semlegességének kimondását. Annak elismertetésében és megvédésében minden erőnkkel közre is működünk. 2. Tudomásul vesszük a nemzetgazdaságnak állami, szövetkezeti és magánszektorra oszlását. Ahol azonban maguk az érdekeltek is túlduzzasztottnak érzik az állami szektort, főleg a mezőgazdaságban, annak csökkentését javasoljuk. Kívánjuk a termelés irányítását is, mert ez ma már világpiaci szükségesség is, ám ragaszkodunk ahhoz, hogy ez az irányítás kizárólag az előnyösségre és a saját jónak önkéntes belátására építsen. 3. Szabad és egységes szakszervezetek legyenek, amelyek a teljes szabadság birtokában minél nagyobb saját vagyonnal rendelkezzenek. Nem engedjük meg, és nem mozdítjuk elő az esetleges olyan törekvéseket, amelyek a szakszervezeti szabadságot és egységet veszélyeztetnék. 4. Amennyiben kívánják, önkormányzattal felruházott érdekképviseleti szerveket alakíthassanak ki a többi foglalkozási csoportok is. Legyünk szószólói a minél fejlettebb üzemi demokráciának. Köteles legyen az államhatalom is mindenkor bevonni az érdekelt szakszervezeteket és érdekképviseleti szerveket a gazdaságpolitika és a szociálpolitika intézésébe. 5. Nekünk akkor is példát kell mutatnunk a szellem szabadságának tiszteletére, ha netalán módunkban állna fellépni ellene. Miben különböznénk egyébként azoktól a rendszerektől, amelyeket megtagadtunk? Őszintén kívánjuk tehát az egyetemek és főiskolák autonómiáját, a tanulás és továbbképzés lehetőségének nemcsak elméleti, de gyakorlati biztosítását is kivétel nélkül mindenki számára. 6. Akik a Demokrata Néppárt működését újból megindítottuk, a leghatározottabban szembeszállunk minden olyan restaurációs kísérlettel, amely a bányákat és kulcsiparokat ki akarná venni az állam, a gyárakat a munkásság, a földet a parasztság kezéből. Tartsuk szem előtt a tételt, amely egyenesen világnézetünkből folyik, hogy nem a munkát kell a tőkének, hanem a tőkét kell a munkának alája rendelni. Meg kell kívánnunk, hogy az egyéni körülmények mérlegelésével és az elemi igazságérzetet kielégítő fokig, méltányos kártérítést állapítsanak meg a közelmúltban kisajátított termelési eszközök és javak egykori tulajdonosai számára. Kívánjuk 2010/2 17

18 TANULMÁNY továbbá, hogy a múltban anyagilag tönkretett vagy kirívó sérelmeket szenvedett polgárok legalább a jövőben megfelelő támogatásban, nyugdíjban vagy járadékban részesüljenek. Végül, hogy az ipari kisüzemeket, a normál típusú kereskedelmi vállalatokat, továbbá a lakóházakat ha fenntartások és megkötések mellett is adják vissza volt tulajdonosuknak. 7. A hatalmas bűnök, hibák és embertelenségek ellenére is történtek olyan változások, amelyek nélkül aligha foghatnánk hozzá politikai, társadalmi és gazdasági berendezkedésünk olyan mérvű demokratizálásához, mint amilyenen ma már bízvást munkálkodhatunk. Csak egyetlen példát! Hogy mennyi értékkel gazdagították értelmiségünket és általában az egész nemzetet a munkásság és parasztság soraiból kiemelt és iskolába küldött fiatalok, azt éppen a most lefolyt heroikus, nemcsak nemzeti, de világnézetet is alakító események világosan megmutatták. Nem mondhatunk kereszténynek semmiféle pártot, ha nem az a töretlen elhatározása, hogy sohasem hátra, hanem előre, folyvást előbbre megy. 8. Nagy rossznak kellene minősíteni, ha mindaddig, amíg népünk a szabad választásokon ki nem fejezte akaratát, a kormányzat a sürgető visszásságok orvoslásán kívüli bármiféle lényegesebb módosítást végezne az ország jelenlegi gazdasági helyzetén. 9. Addig is, amíg a nép eldöntötte, milyen mederbe kívánja terelni életét, és kire bízza sorsának irányítását, minden tőlünk telhetőt el kell követnünk a rend és a nyugalom, a termelő munka érdekében. Ide tartozik az is, hogy útját álljuk, és véget vessünk az önbíráskodásnak, amely csak demoralizálásra vezethet, még akkor is, ha jogos elkeseredés húzódik meg mögötte. 10. Súlyos felelősség, óriási feladat az, amivel elesett hőseink megterheltek valamennyiünket. Hogy mint nemzet is elviselhessük, és megbirkózhassunk vele, ez okból kérjük a magyar munkásokat, parasztokat és értelmiségieket, férfiakat és nőket, időseket és fiatalokat egyaránt, sorakozzanak és zárkózzanak fel mögénk. (Izsák 1994: ) A Hazánk november 4-i száma közölte Mihelics Vid: A mi roppant felelősségünk című cikkét. E cikk nagy része a fenti programpontok megismétlése, ezekre a részekre csak utalni fogunk, de elkerülhetetlen a cikk bevezető részének és egyes befejező részeinek szó szerinti közlése. Nemzeti szabadságunk visszaszerzése halhatatlan dicsősége népünknek, elsősorban ifjúságunknak. Olyan tény, amelyhez foghatót aligha, vagy egyáltalán nem találunk a magunk és más nemzetek történetében. Honfitársaink ezrei és tízezrei megannyi hős áldozták fel életüket, és ontották vérüket ugyanazért az eszményért: a független, demokratikus és szociális magyar állam megteremtéséért. Azt a társadalmi berendezkedést áhították, amelynek birtokában az ország valóban a dolgozó nép hazája lesz. Jöjjünk tehát tisztába azzal, hogy az el nem múló emlékezésen és kegyeleten kívül mással, sokkal többel is tartozunk nekik. Éspedig azzal, hogy semmi sem menjen veszendőbe abból, amiért ők harcoltak, amiben ők reménykedtek. Roppant nagy a felelősségünk, ma még felmérhetetlen a feladatunk. Meggyőződésem azonban, hogy a keresztény világnézet, amelyet vallunk és hirdetünk, sokban elősegítheti mind a felelősséggel, mind a feladattal való nyílt és bátor szembetekintést. Ez a világnézet ha helyesen és a kor parancsainak megfelelően értelmezzük minden más szemléletnél hatékonyabban érvényesítheti és bástyázhatja körül az alapvető emberi jogokat, mindenekelőtt a félelemtől és a nélkülözésektől mentes életnek a jogát. Következik ebből: nem képzelhetek keresztény politikai pártot vagy tömörülést, amely ne azon fáradoznék, hogy a társadalom egyetemes érdekeinek megőrzésével egyképpen képviselje az ipari munkásságnak, a parasztságnak, az értelmiségnek s mindhárom réteg gyermekeinek és ifjúságának jogos vagy méltányos igényeit. Korántsem gondolom, hogy most már minden egyedül a politikai tevékenységen múlnék. Vannak a nemzet életének széles területei, ahol egyéb tevékenységek is szóhoz juthatnak, s kell is, hogy jussanak. A politika azonban minden területen érezteti befolyását. Természetszerűen van így. Nem mellékes tehát az sem, hogy maga a világnézet, amely jobbára csak irányelveket nyújt, milyen programban ölt megfogható valóságot. Addig is, amíg a Demokrata Néppárt programja alkotmányos úton az alulról választott szervek bevonásával elkészül, hadd soroljak fel néhány pontot, amelyet sarkalatosnak tartok. A következő részek az előbb közölt program pontjainak nagyrészt szószerinti ismétlései. Mihelics e cikkében egyetlen ponton, az önbíráskodás kérdésében megy nagyobb mértékben túl az előbb idézett tíz pontban leírtakon. Megismétli, hogy az önbíráskodás, amelynek útját kell állnunk, és véget kell vetnünk, csak demoralizálásra vezethet, még akkor is, ha jogos elkeseredés húzódik meg mögötte, és ezt a következőkkel folytatja: Szeretném hinni, másoknak is meggyőződésükké vált az elmúlt időkben, hogy ijesztően nehéz az egyéni és családi körülmények szabatos ismerete nélkül, csak úgy kapásból bárki felől ítélkezni. S még akkor is, ha minden jogunk megvolna hozzá, az első láz múltával immár a megbocsátásnak és a szeretetnek kell szívünkben uralkodnia. Erre figyelmeztetett az a Krisztus is, akinek tanítását immár kivihetjük a templomokon kívülre is. (Vida 1998: ). Nem tudunk róla, hogy ezekben a napokban más ennyire józan, a megbocsátásra és a szeretetre utaló írás megjelent vagy szó elhangzott volna. Nem lehetetlen, hogy ha ez a szemlélet lett volna az általános, sőt egyedüli, megőrizhettük volna a forradalom számos vívmányát, /2

19 TANULMÁNY és elkerülhettük volna a Kádár-kor történelmi kitérőjét, amelynek következményeit ma is érezzük, és még sokáig, következményeiben talán mindig is érezni fogjuk. Személyes emlékek és öszefoglaló értékelés A most közölt dokumentumokat e szerzők idősebbike néhány saját személyes emlékével tudja kiegészíteni. A párt központja november 1. és 3. között a Mérleg utcában volt, az MDP, majd az MSZMP egykori V. kerületi szervezetének, később egy ideig az SZDSZ országos központjának a helyiségében. Nem tudom, hogy ezt a helyiséget ki, mikor és hogyan szerezte meg a DNP részére, és érthető okokból és nagyon is helyesen igyekeztem elfelejteni, hogy ott kit láttam, és mit hallottam. A képviselők megbeszélésein nem vettem részt, és az volt a legfontosabb feladatom, hogy szóval tartsam az utcáról bejövőket, és lehetővé tegyem, hogy Mihelics megírja a fent közölt programpontokat, és összeállítsa a Hazánk első számát. A történelmi hűség kedvéért le kell írnom, hogy ismereteim szerint Mihelicsnek nem volt előzetesen tudomása Farkas Dénes rádiónyilatkozatáról, amelyet, vehemens természetének megfelelő stílusban, nagyon határozottan helytelenített. A nyilatkozat szövegét nem is vette be a Hazánk első számába, hanem csak egy hárommondatos rövid tájékoztató került be helyette (l. Vida 1998: 477.). Mihelics természetesen nem a pártból kilépett képviselőknek a pártba való visszatérését helytelenítette, ám úgy vélte, hogy Farkas Dénes beszéde alkalmat adott az olyan értelmezésre, hogy most a párt korábbi radikálisainak ideje következik, márpedig ezt a felfogást, sőt még ennek a látszatát is, amint ez az előbb bemutatott írásai félreérthetetlenül mutatják, a leghatározottabban ellenezte. Mihelics kérésére bevittem a Mérleg utcába a Hazánk évi valamennyi számát, amelyek megvoltak a lakásomon. Neki nem voltak meg, és érhetően, nagyon örült ennek a teljes sorozatnak. November 4-én reggel bementem a Mérleg utcába. Az utca tele volt szovjet tankokkal, ágyúcsövük Buda felé mutatott. Barátságosan mosolyogva integettem a tankok körül sétálgató szovjet katonáknak, és ők barátságosan viszszaintegettek. Félve csöngettem be, mert az épület házmestere már a forradalom előtt is az épület házmestere, tehát az MDP alkalmazottja volt, és ott lakott, de szó nélkül beengedett. Elégettem minden iratot, amit tudtam, de nem tudtam megsemmisíteni mindent, mert nem vittem magammal feszítővasat, és nem tudtam kinyitni minden szekrényt, a házmestertől pedig nyilván nem kérhettem ilyen segítséget. Vérző szívvel hagytam ott a Hazánk másfél évfolyamát, ezt a pótolhatatlan dokumentumot, de ekkora ellenzéki újságtömeggel, sőt semmiféle csomaggal sem mertem kimenni az utcára. A házmestertől barátságosan elköszöntem, és a szovjet katonáknak barátságosan integetve, szélesen lengetve üres kezemet, és ezzel messziről mutatva, hogy semmi sincs nálam, hazamentem. Néhány év múlva, amikor más ügyben, Kis László és társai ügyében, kihallgattak, elfogadták azt a vallomásomat, hogy az ott jelenvoltakat, Mihelics kivételével, nem ismertem, tanácskozásukon nem vettem részt, és nem tudom, hogy kik jártak ott. Eckhardt Sándort csak ismerte volt a válaszuk. Ismertem, de nem láttam ott - válaszoltam. Elfogadták, hogy nem láttam, mert ez megfelelt ismereteiknek is és a tényeknek is. Összefoglaló értékelésként annyi írható le, hogy annál megfontoltabb és felelősségteljesebb, mint amit Mihelics és a vele közvetlenül együttműködők leírtak, közzétettek vagy közzétenni próbáltak, nem képzelhető el. Akkor ennél többet nem lehetett tenni a békés kibontakozás érdekében, és őket azért, hogy erre nem került sor, végképp semmi felelősség sem terhelheti. Bibó István kísérletei a helyzet rendezésének kezdeményezésére Köztudott, hogy Bibó István, K. P. S. Menon indiai nagykövet útján, levéllel fordult Nehru indiai miniszterelnököz, kérve őt, hogy továbbítsa levelét a szovjet vezetőkhöz, és támogassa a magyar ügy tárgyalásos és a forradalom vívmányainak lehető legnagyobb részét megőrző rendezését. Köztudott az is, hogy kezdeményezéséhez később mások, személyek és szervezetek is csatlakoztak. A kísérletek, amint ez ugyancsak köztudott, nem vezettek eredményre. Kevésbé köztudott, hogy ezekben az akciókban a DNP is részt vett. Noha a legfontosabb dokumentumokat több helyen is közzétették, elkerülhetetlennek tartjuk, hogy itt is közöljük teljes szövegüket, mert olvasóink csak így alkothatnak megfelelő képet ezekről az eseményekről és a DNP ezekkel kapcsolatos szerepéről. Bár ennek az akciósorozatnak ennél több eleme is lehetett, és bizonyára volt is, a legfontosabb két elem Bibó két javaslata, a másodiknak több magyar szervezettel való elfogadtatása és az indiai nagykövetséghez való eljuttatása. Ezekről vagy ezek legfontosabb elemeiről most még csak a következőket tudjuk és írhatjuk le. Bibó István, aki ezt nyugodtan leírhatjuk saját legnagyobb meglepetésére és nyilván közismert tanulmányainak hatására a Nagy Imre-kormány államminisztere lett, november 4-én, amikor a szovjet csapatok elfoglalták a Parlamentet, egy időre a helyén maradt. Itt kezdte el papírra vetni talán már november 4. előtt azt az első kompromisszumos tervezetet, amelyet már a lakásán, az után, hogy két nappal később már ő is elhagyta a Parlament épületét, véglegesített. A Tervezet a magyar kérdés kompromisszumos megoldására című irat olyan kibontakozási javaslat lett, amelyet a forradalom idején létrejött összes politikai párt és az események alakításában tényleg részt vevő szervezet a kibontakozási koncepció alapelveit 2010/2 19

20 TANULMÁNY megfogalmazó kiinduló forrásnak, mintegy alapiratnak vagy ősforrásnak tekintett. A tervezet az ország progresszív erőinek, nyugodtan mondhatjuk, hogy legjobbjainak az közötti elképzeléseihez tért vissza. Határozottan elutasította a múltat, a Horthy-korszakot és minden restaurációs kísérletet. Nemcsak elfogadta, hanem a leghatározottabban helyeselte az 1945 utáni társadalmi és gazdasági vívmányokat, az osztálytársadalom fölszámolását, a társadalom széles rétegei és főként fiatalsága számára elérhető lehetőségek megnövekedését. Támogatta a földreformot és elfogadta az államosítások legnagyobb részét, mindenekelőtt a bányák és a nagyipar államosítását. Ugyanakkor a földnek a parasztság kezén hagyását kívánta, és elutasította az erőszakos kollektivizálást. Elutasította a proletárdiktatúrát és az önkényuralmat is, és követelte a szabadságjogok teljességének mindenkinek való megadását, ennek elengedhetetlen részeként a többpártrendszert és a szabad választásokat, a külpolitikában pedig a semlegességet. E törekvésekben nem volt semmi belső ellentét és belső ellentmondás. Mi, akik akkor éltünk, bizton állíthatjuk, hogy a legcsekélyebb ellentét sem volt a demokratikus, szociális, sőt szocialista vívmányok megőrzése és a szabadságjogok teljességének megadása között, ideértve a többpártrendszert is. A szabad választások elsöprő többséget hoztak volna ennek a megoldásnak, és csak törpe kisebbség támogatta volna a régi rendszer restaurációjának bármiféle formáját. Hasonlóképpen biztos, hogy a semlegesség gondolatával szemben szinte senki sem támogatta volna az országnak a nyugati katonai szövetségi rendszerhez való csatlakozását. Ezeknek az elképzeléseknek az elfogadtatásához a Szovjetunió által megszállt országban azonban nyilván nem volt elegendő a magyar nép döntő többségének egyetértése, ehhez nemzetközi támogatásra lett volna szükség. Bibó és a vele együttműködők ezt a nemzetközi támogatást próbálták megszerezni, de sikertelenül, és ennek megszerzésére nagy valószínűséggel nem is volt lehetőség. Szükségesnek tarjuk az november 6-i Bibó levél teljes szövegének közlését. Bibó István november 6-i levele A levél történészek által autentikusnak tekintetett szövege a következő. Követ Úr! Alulírott november 4-én tett nyilatkozatom értelmében, mint a Nagy Imre vezetése alatt álló, működésében erőszakkal megakadályozott utolsó törvényes kormánynak tudomásom szerint egyetlen belföldi, magát lemondottnak nem tekintő s néma izoláltságban is működő tagja, a szovjet megszállás által előállott helyzetről és a belőle való kibontakozás lehetőségéről az alábbi expozét és kompromisszumos megoldás alapjául alkalmas kibontakozási tervezetet terjesztem elő a négy nagyhatalom és az Indiai Köztársaság kormánya, valamint az ENSZ felé. Kérem Követ Urat, hogy e dokumentumokat a legrövidebb idő alatt minden közvetlen vagy közvetett eszközt igénybe véve saját kormányával és az ENSZ szerveivel közölni szíveskedjék. Feltevésem szerint ezt a tervezetet a kompromisszum sikere érdekében egyelőre nem kellene nyilvánosságra hozni, e tekintetben azonban teljesen szabad kezet adok a helyzet egyéb adottságait jobban ismerő címzetteknek. Expozé a magyarországi helyzetről Magyarország második szovjet megszállása súlyos és előidézőinek szinte megoldhatatlan helyzetet teremtett. Elemei a következők: 1. A szovjet csapatok azzal az indoklással szállták meg Magyarországot, hogy a rendet akarják helyreállítani; valójában az ország elhatározott ellenállási szándéka és a forradalom által teremtett harci kedv folytán az a helyzet, hogy mindaddig, amíg szovjet csapatok az országban tartózkodnak, az ország konszolidálása egyszerűen lehetetlen; a legkülönbözőbb pontokon, minden szervezés nélkül heteken, sőt hónapokon keresztül újból és újból fellángolhat a harc mindaddig, amíg itt vannak a szovjet csapatok. 2. A szovjet megszállás által hivatalba léptetett kormány hangoztatja, hogy a rend helyreállítása után megállapodik a szovjet csapatok kivonására nézve; valójában az ország lakosságának politikai erejét ismerve bizonyosra vehetjük, hogy amint a szovjet csapatok kihúzzák a lábukat, ez a kormány összeomlik, s vele omlik annak szovjetbarát külpolitikai orientációja és a szocialista vívmányok fenntartásának általa kipróbált módja. Ez a kormány tehát kénytelen a végtelenségig meghosszabbítani a szovjet csapatok jelenlétét, ami viszont a rend helyreállítását lehetetlenné teszi. 3. Annak feltételei, hogy a szovjet csapatok a szovjet céloknak eddig megkísérelt módon való elérése után kivonuljanak, teljességgel nincsenek, nem is lehetnek meg, viszont a nemzetközi helyzet a szovjet csapatok kivonását a legparancsolóbban sürgeti. 4. A szocializmusnak egypártrendszer útján való fenntartása Magyarországon lehetetlenné vált, mert a szovjet csapatok behívása első esetben az MDP, második állítólagos behívása pedig a Szocialista Munkáspárt és az esetleg rájuk támaszkodó kormányok tekintélyét megsemmisítette. Komoly és tekintélyes többpártrendszer nélkül tehát Magyarországot kormányozni nem lehet, annál inkább, mert az egyetlen kommunista, akinek a magyar nép előtt a tekintélye maradt, Nagy Imre szintén a többpártrendszer mellett foglalt állást. 5. A Szovjetunió és az általa hivatalba lépett kormány attól fél, és joggal, hogy a szovjet csapatok kivonulása s az általános választások olyan helyzetet teremtenek, /2