H. Szilágyi István JOG ÉS IRODALOM MAGYARORSZÁGON *

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "H. Szilágyi István JOG ÉS IRODALOM MAGYARORSZÁGON *"

Átírás

1 H. Szilágyi István JOG ÉS IRODALOM MAGYARORSZÁGON * A magyar jogi gondolkodásban miként az amerikai 1 vagy más európai nemzeti jogtudományokban 2 a jog és irodalom kutatási területe iránt érdeklődés utóbbi évtizedben tapasztalható megélénkülése nem előzmények nélküli. A huszadik század első felében a magyar jogbölcselet virágkorát élte az olyan nemzetközileg elismert tudósok sorának munkája nyomán, mint Somló Bódog vagy Moór Gyula. 3 Ebbe a sorba illeszkedett Horváth Barna munkássága is, akinek az 1942-ben megjelent A géniusz pere: Socrates Johanna című tanulmánya úttörő jelentőségű volt a jog és irodalom kutatásában. 4 Közel egy fél évszázaddal később, az 1990-es évek közepén jelent meg ismét a jog és irodalom kutatási témája a szocialista jogtudomány kierőszakolt hegemóniájának korszaka után éppen friss impulzusok iránt tájékozódó a magyar jogtudomány horizontján. Egy Szabadfalvi József által szerkesztett szöveggyűjteményben jelent meg Maria Aristodemou bevezető jellegű tanulmánya, 5 amely rendszerezett áttekintést adott a kutatási területen megjelenő törekvésekről és fontosabb tematikus csomópontokról. A jelen szerző az 1990-es évek második felében kezdte meg kutatásait e területen, mely új lehetőséget kínált számára korábbi kutatási témáinak a magyar politikai és jogi gondolkodás történetének tanulmányozása, illetve a jogi antropológiai vizsgálódások összekapcsolására. Így alakult ki annak a kísérleti jog és irodalom szemináriumnak a tematikája, melyben összekapcsolódott a dráma Horváth által kifejtett jogelméleti koncepciója Victor Turner társadalmi drámára vonatkozó antropológiai elképzeléseivel és a sűrű leírás * A tanulmány közzététele a TÁMOP-4.2.2/B-10/ jelű projekt részeként az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. A jelen írás a Law and Literature in Hungary An Introduction című bevezető tanulmány átdolgozott változata. Acta Juridica Hungarica, 53 (2012) 1, A jog és irodalom eredetéről és visszatéréseiről az amerikai jogi gondolkodás történetében lásd Robert Ferguson, Law and Letters in American Culture, Cambidge, Mass., London, Harvard University Press, Neil Duxbury, Patterns of American Jurisprudence, Oxford, Clarendon Press, Richard Weisberg, Coming of Age Some More: Law and Literature Beyond The Craddle, 13 Nova Law Review, 1988, J. Allen Smith, The Coming Renaissance in Law and Literature, 30 Journal of Legal Education, 1979, Nagy Tamás, Adam s Eve avagy a kezdetek, Mesék felnőtteknek in Nagy Tamás, Josef K. nyomában jogról és irodalomról, Máriabesnyő-Gödöllő, Attraktor, 2010, 47 81, H. Szilágyi István, Jog irodalom in H. Szilágyi István, Jog irodalom, Szeged, SZTE ÁJK Összehasonlító Jogtudományi Intézet, 2010, Az európai nemzeti jogtudományok áttekintésére lásd Varga Csaba, Irodalom? Jogbölcselet?, Iustum Aequum Salutare III. 2007/2 [a továbbiakban: IAS], A XX. század első felének magyar jogbölcseletéről ld. Loss Sándor, Szabadfalvi József, Szabó Miklós, H. Szilágyi István, Ződi Zsolt, Portrévázlatok a magyar jogbölcseleti gondolkodás történetéből. Pulszky Pikler Somló Moór Horváth Bibó. Miskolc, Bíbor Kiadó, Moór Gyulának Az ember tragédiájáról írt elemzéséről ld. Zombor Ferenc, Madách Imre az Ember tragédiája és a Civilizátor című műveinek összevetése jogbölcseleti szempontú megvilágításban in Fekete Balázs, H. Szilágyi István (szerk.), Iustitia modellt áll, Budapest, Szent István Társulat, 2011[a továbbiakban: Iustitia modellt áll], Vö.: H. Szilágyi István, Horváth Barna géniusza in H. Szilágyi, Jog irodalom, Maria Aristodemou, Studies in Law and Literature: Directions and Concerns, 22 Anglo-American Law Review 1993, Magyarul: A jog és irodalom tanulmányozása, ford. Nagy Tamás in Szabadfalvi József (szerk.), Mai angol-amerikai jogelméleti törekvések, Miskolc, Bíbor Könyvkiadó

2 geertzi módszertanával: mindezt Gabriel García Márquez Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája című művének elemzése köré rendezve. 6 Az ezredfordulót követően kezdte meg kutatásait Nagy Tamás, a kutatási terület máig meghatározó egyénisége, módszeresen feltérképezve tanulmányaiban a jog és irodalom amerikai hagyományát az ante-bellum korszakától a Posner-vitáig. 7 Ebben az időszakban formálódott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogbölcseleti Tanszékén a fiatal kutatók egy csoportja Fekete Balázs, Könczöl Miklós, Paksy Máté, Tattay Szilárd, akiknek közreműködésével került megrendezésre a jogi karon az I. Jog és irodalom szimpózium 2006 májusában. Érdekes módon, bár a résztvevők többsége hard core jogbölcselőnek tekinthető, a tanulmányok jelentős részében kapcsolódtak a jogelméleti, illetve politikai filozófiai szempontok a történeti perspektívával. Így Simon Attila Antigoné és Kreón törvénye című előadásában az irodalomtudomány kifinomult hermeneutikai módszereinek segítségével elemezte újra Szophoklész művét. A tanulmányból azonban nem csupán az antik politikai és jogi gondolkodásról kaphattunk árnyalt képet, hanem a közösségi élet örök konfliktusáról, amely az erőszak és a hatalom alkalmazásának kényszeréből, és annak beláthatatlan gyakran tragikus következményeiből fakad. 8 Fekete Balázs Thomas Man Varázshegyéről adott olvasatában azokat az ellentmondásokat hozta felszínre, melyeket az író a tradicionális, középkori és a felvilágosodás szellemi öröksége között érzékelt, s amelyeket a Naphta és Settembrini közt zajló szellemi párbajban dramatizált. 9 Tattay Szilárd Umberto Eco regényét, A rózsa nevét fogta vallatóra mintegy nyomozást indítva a nyomozó kiléte után, hogy vajon a főszereplő, Vilmos testvér alakja mögött mennyire ismerhető fel William Ockham személye és filozófiája. 10 Nagy Tamás pedig a jog és irodalom konstellációját vázolta az antebellum korszakának Amerikájában. 11 A jogfilozófiai előadások egy része a jog mint irodalom szemléletének jegyében született. Horkay Hörcher Ferenc a költői igazságszolgáltatás kérdését elemezte Martha Nussbaum elméletéből kiindulva. 12 A jelen szerző pedig Horváth Barna jog mint dráma koncepcióját tárgyalta. 13 Nem hiányoztak azonban a jog és irodalom törekvéseit bíráló hangok sem: Varga Csaba provokatív hangvételű írásában egyrészt hangsúlyozta, hogy a jog és irodalom nem amerikai találmány amennyiben az európai nemzeti jogelméletekben ennek már korábban is gazdag irodalma létezett, másfelől, Richard Posnerhez hasonlóan, 14 élesen bírálta a jog 6 E szeminárium elméleti és didaktikai tapasztalatainak összegzésére ld. H. Szilágyi István, The Chronicle of a Death Foretold: A Retrospection. In: M. Paola Mittica ed.: ISSL Special Issue. Dossier on Law and Literature. Bologna, ISLL, [ Magyarul: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája: visszatekintés in H Szilágyi, Jog irodalom, Ld. Nagy Tamás, Néhány eljárás: Kafka-olvasatok a jogirodalomban, Jogelméleti Szemle 2001/3 [ Narratív tematika a kortárs amerikai jogelméletben, Acta Universitatis Szegediensis, Acta Iuridica et Politica, Tomus LXIII, Fasc. 15, Szeged 2003; Az amerikai jogelmélet és intézményrendszerének kapcsolata, Acta Universitatis Szegediensis, Acta Iuridica et Politica, Tomus LXVI, Fasc. 15, Szeged 2004; Jog és irodalom az antebellum korszakának Amerikájában, Jogelméleti Szemle, 2005/4 [ 8 Simon Attila, Antigoné és Kreón törvénye, IAS, Fekete Balázs, A századforduló szellemi körképe a Varázshegyről, IAS, Tattay Szilárd, A rózsa neve: Ockham. Nominalizmus és természetjog Eco regényében, IAS, Nagy Tamás, Jog és irodalom: kezdetek és eszmények, IAS, Horkay Hörcher Ferenc, A költői igazságszolgáltatásról, IAS, H. Szilágyi István, Horváth Barna géniusza, IAS, Mind Posner, mind Varga szemléletére jellemző a kulturális konzervativizmus. Vö.: James Seaton, The Two Branches of Law and Literature Movement: A Critique of Stanley Fish, 15 Legal Studies Forum, 1991,

3 és irodalom narrativista és feminista irányzatait. 15 Cs. Kiss Lajos elsősorban a német társadalomelméleti hagyományra támaszkodva hívta fel a figyelmet a jog és az irodalom összekapcsolására irányuló törekvések korlátaira. 16 Sólyom Péter pedig egy olyan témát tárgyalt, amit a szkeptikusok a jog és az irodalom kapcsolatának egyetlen gyakorlati szempontból releváns esetének tartanak: 17 nevezetesen mikor az irodalmi művek szerzői kerülnek a bíróság elé a közerkölcs sérelme vagy rágalmazás, becsületsértés miatt. 18 Az előadások anyaga a következő év tavaszán került publikálásra a jogi kar folyóiratában. A szimpózium élénk érdeklődést váltott ki a szigorúan vett jogbölcseleti szakma művelőinek körén kívül is. Ekkor kezdtük meg kidolgozni a szimpózium szervezésének intézményes kereteit. Elképzeléseink szerint a szimpóziumokat kétévente, mindig más helyszínen rendezzük, és a következő évben közöljük az elhangzott előadások anyagát, illetve a felkért szerzők által írt tanulmányokat. Már ekkor megfogalmazódott az a cél is, hogy mivel a jog és irodalom par excellence interdiszciplináris kutatási terület, ezért igyekeznünk kell bevonni nem csupán a jogtudomány különböző diszciplínáinak művelőit, hanem az irodalomtudomány és más humaniórák kutatói irányában is nyitnunk kell. Ezeknek az elveknek a jegyében került sor a II. szimpóziumra 2008 őszén Síkfőkúton, melynek ez alkalommal a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Doktori Iskolája adott otthont. Az újonnan csatlakozó résztvevők összetétele szerencsésen tükrözte az interdiszciplináris megközelítés bátorítására tett erőfeszítéseinket: a jogbölcselők a jogtörténet, a jogszociológia, a politikai tudomány, a polgári jog és az irodalomtudomány képviselőivel cserélhettek eszmét a két napos program során. A műhelymunka eredményeként keletkezett tanulmányok 2009-ben a Iustitia kirándul című kötetben kerültek publikálásra. A kutatások tematikus sokszínűségének érzékeltetése érdekében érdemes egy pillantást vetnünk a kötet tartalomjegyzékére. A sort Nagy Tamás írása nyitja, melyben a szocializmus korszakának tragikus sorsú irodalmi zsenije, Péter Hajnóczy A fűtő című novellájának jogi rétegeit hozza felszínre, egybevetve azokat a kortárs szociográfiai irodalom megállapításaival. 19 Horkay Hörcher Ferenc a szabályok megszegésének problémáit vizsgálja a férfi-nő kapcsolat dinamikájában, szintén egy XX. századi magyar klasszikus, Ottlik Géza egy elbeszélésének elemzése révén. 20 Horváth Attila a XIX. századi magyar irodalomnak a szocializmus korszakában ünnepelt írója, Mikszáth Kálmán, Különös házasság című művét kontextulizálja a XIX. századi jog- és politikatörténet vonatkozásában, feltárva a szerzői szándék inherens politikai tartalmát. 21 Fekete Balázs Alexander Szolzsenyicin A Gulág szigetcsoport című művének jogtörténeti, jogszociológiai, kriminológiai és jogbölcseleti aspektusait világítja meg. 22 Tallár Ferenc a jog és irodalom kánonjának egyik klasszikus darabjában, Fjodor Dosztojevszkij Karamazov testvérek című regényében szereplő tárgyalási jelenet példáján mutatja be, hogy a jogi 15 Varga Csaba, Irodalom? Jogbölcselet?, IAS, Cs. Kiss Lajos, Megjegyzések a jog és művészet viszonyához, IAS, Vö.: Richard Posner, Law and Literature: A Misunderstood Relation, Cambridge, Harvard University Press 1988, Sólyom Péter, A művészet szabadsága és az esztétikai ítéletek, IAS, Nagy Tamás, Egy arkangyal viszontagságai a szocializmusban. Hajnóczy Péter A fűtő című elbeszélésének egy lehetséges olvasata in Fekete Balázs, H. Szilágyi István, Könczöl Miklós (szerk.), Iustitia kirándul, Budapest, Szent István Társulat 2009 [a továbbiakban: Iustitia kirándul], Horkay Hörcher Ferenc, Csalás és megcsalás. A szabályok áthágása és a férfi nő kapcsolat természete Ottlik Géza Hamisjátékosok című elbeszélésében in Iustitia kirándul, Horváth Attila, Mikszáth Kálmán 'különös' házassági históriája in Iustitia kirándul, Fekete Balázs, A nyugati jog vágyálma. Jogi rétegek Szolzsenyicin Gulág szigetcsoport című művében in Iustitia kirándul, Angol nyelven: The Dream of Westren Law. Legal Layers in Solzhenitsyn s Gulag Archipelago, Acta Juridica Hungarica, 53 (2012) 1,

4 eljárásban született narratívák mennyire képtelenek számot adni a valóságos történésekről. 23 Somlai Dorottya Honoré de Balzac regényeinek segítségével jellemzi a XIX. századi francia jog és jogászok szociológiai viszonyait. 24 Könczöl Miklós a természetbúvár perspektíváját kínálja a jogi jelenségek vizsgálatához Gerald Durrell két regényének olvasata nyomán. 25 A jelen szerző a jog és irodalom oktatásában szerzett tapasztalatairól számolt be tanulmányában. 26 Jany János egy VI. századi pehlevi nyelven írott perzsa mese, a Dymnah pere jelentését fejti meg alapos jogtörténeti kutatások segítségével. 27 P. Szabó Béla nagy lélegzetű tanulmányában Andreas Gryphius Papinianus-ról írt drámáját elemzi sorra véve Papianus-nak Caracallával való szembeszegülése történetének jelentésváltozásait abból aszempontból, hogy az objektivitásra törekvő jogtörténész, a XVII. századi drámaíró, a kortárs hallgatóság és a mai jogászok számára milyen tanulságok vonhatók le a jog, a politikai ésszerűség és az etikai kötelességek e drámai ütközéséből. 28 Falusi Márton a jognak és az irodalomnak a politikai hatalom legitimációjában a rendszerváltást követően megváltozott szerepéről értekezik írásában. 29 Cserne Péter a polgári jogban vizsgálja a contra proferentem szabály jelentésváltozatait, rámutatva, hogy a különböző jogpolitikai célok miként módosították az egyes korokban és nemzeti jogrendszerekben a szabály értelmezését. 30 Végezetül Frivaldszky János a középkori jogtudomány és a retorika kapcsolatát elemzi az újabb olasz jogfilozófiai kutatások fényében. 31 Ugyancsak 2009-ben tartotta a jelen szerző habilitációs előadását a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Karán, melyben átfogó képet vázolt a jog és irodalom kutatási területének tematikájáról. 32 A 2010-es esztendőt némi túlzással nevezhetjük a jog és irodalom évének. Az április én Piliscsabán rendezett III. Jog és irodalom szimpózium házigazdája ezúttal a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara volt, mintegy szimbolikusan is kifejezve ezzel a résztvevők interdiszciplináris kutatások iránti elkötelezettségét. A program egyik érdekessége volt, hogy az előadásokban tárgyalt irodalmi művek szinte töretlenül kirajzolták a modern magyar irodalom XIX. századtól napjainkig ívelő történetét. A szimpózium örvendetes eseménye volt, hogy az előadók között szerepelt Kiss Anna is. Ő kriminológusként az eddig említett jogbölcseleti kezdeményezéstől függetlenül kezdte mintegy évtizeddel korábban jog és irodalom művelését és a büntetőjog oktatásába való bevonására tett kísérletezést, melynek eredményeit a 2008-ban a Bűnbe esett irodalmi hősök címmel megjelent monográfiájában mutatta be Tallár Ferenc, Regényköltészet Szkotoprigonyevszkban. A tárgyalás témája Dosztojevszkij Karamazov testvérek című regényében in Iustitia kirándul, Somlai Dorottya, Jog a realista regényben. Két Balzac-regény jogszociológiai aspektusai in Iustitia, Könczöl Miklós, Két per leírása Greald Durellnél in Iustitia kirándul, H. Szilágyi István, Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája: visszatekintés in Iustitia kirándul, Jany János, Dymnah pere in Iustitia kirándul, P. Szabó Béla, Papinianus a színpadon. A jog mártírja vagy modern példakép? in: Iustitia kirándul, Angol nyelven: Papainianus ont he Stage: A Martyr of Law or a Modern Model?, Acta Juridica Hungarica, 53 (2012) 1, Falusi Márton, Jog és irodalom Magyarországon 1990 előtt és után, avagy egy termékeny diszciplináris hasonlat in Iustitia kirándul, Cserne Péter, Szerződésértelmezés hermeneutika és jogpolitika között. A contra proferentem szabály, in Iustitia kirándul, Frivaldszky János, Jogtudomány és diszkurzivitás a középkorban a kortárs olasz jogfilozófiai kutatások fényében in Iustitia kirándul, H. Szilágyi István, Jog és irodalom. (Habilitációs előadás), Iustum Aequum Salutare, VI. 2010/1, Kiss Anna, Jog és irodalom. Bűnbe esett irodalmi hősök, Budapest, Publicitas Art Media Kft Érdemes megjegyeznünk, hogy büntetőjog terén Tóth Mihály már egy évtizeddel korábban, 1998-ban publikált egy rendhagyó bűnügyi jogesettárat, melynek első fejezetében a történelem, a mondák,a mesék és a művészet világából vett példákat mutatott be, s az azt követő két átdolgozott kiadásban e fejezet anyagát folyamatosan bővítette. Vö.: Tóth Mihály, Jogesetek és feladatok a büntetőjog különös részének köréből (megoldásokkal), 4

5 Ugyancsak ebben az évben jelent meg három könyv, melyek mintegy összegzik az elmúlt évtized kutatásainak eredményeit: Kiss Anna szerkesztésében egy rendhagyó büntetőjogi szöveggyűjtemény, melyben a büntető eljárás különböző szakaszaiban keletkezett dokumentumokat irodalmi példákból vett tényállásokkal töltötték ki a kötet szerzői; 34 Nagy Tamás a Josef K nyomában, a jelen szerző pedig a Jog irodalom című kötetben publikálta a korábbi években a témában írt tanulmányait. A múlt év nyarán jelent meg a III. szimpózium anyagát tartalmazó kötet Iustitia modellt áll címmel. A mű három fejezetre oszlik, melyek közül a magyar irodalom klasszikusait feldolgozó első részében szereplő tanulmányok kronológiai sorrendet követve szerepelnek. Horkay Hörcher Ferenc Berzsenyi és Kölcsey esztétikai vitájának példáján mutatja be, hogy a humanista tradíció miként válhatott az irodalmi és a jogi műveltség közös alapjává a kora reformkorban. 35 Horváth Attila Arany János költészetét elemezve világítja meg, hogy abban milyen fontos szerepet játszottak az alapos jogi, jogtörténeti ismeretek. 36 Zombor Ferenc részben Moór Gyula gondolatmenetét felidézve helyezi jogelméleti perspektívába Madách Imre két művét, az Ember tragédiáját és a Civilizátort. 37 Falusi Márton a jó kormányzás kérdéseiről elmélkedve Eötvös József szinte egy időben íródott két nagy műve A falu jegyzője és A XIX. század uralkodó eszméinek hatása az álladalomra közötti szellemjárást veszi kiindulópontul. 38 Fekete Balázs tanulmányában a népi szociográfiák elsősorban Illyés Gyula és Féja Géza írásaiban megjelenő jogképét vizsgálja a jogszociológia, illetve a jogi antropológia által kidolgozott jogi pluralizmus elméleti kereteibe illesztve. Nagy Tamás Hajnóczy Péter műveinek jogi kontextualizációját folytatja, ezúttal A fűtő című elbeszélést a letépett vörös zászló -ügy peranyaga mellé helyezve. 39 A jog és világirodalom című második fejezetbe három tanulmány került. Nótári Tamás Marcus Tullius Cicero egyik leghíresebb perbeszédét elemzi a tényállás és a szónoki narratíva összefüggéseinek szempontjából. 40 A jelen szerző és Szilágyi Gusztáv azt a kérdést vizsgálja meg, hogy vajon a feminista jogelmélet képviselői miért mellőzik az általuk kialakított kánonban Agatha Christie nagysikerű bűnügyi regényeit. 41 Végezetül Paksy Máté helyenként Lon Fullerre hajazó meglehetősen szellemes írása következik, melyben közismert irodalmi hősök és rajzfilmfigurák sorsát elemezve mutatja be az engedelmességi kötelesség jogfilozófiai paradoxonait. 42 A kötet utolsó fejezete azért érdemel külön figyelmet, mivel az itt szereplő két tanulmány túllép a jog és irodalom voltaképpeni keretein, kitágítva a vizsgálódások horizontját a jog és művészet átfogóbb terére. Kiss Anna egy krimibe illő képhamisítási ügy Budapest, Rejtjel Kiadó, 1998, 9 31; Az Ószövetségtől a Pink Floydig. Rendhagyó bűnügyi jogesettár megoldásokkal, Budapest, Dialog Campus, 2005, 17 77; A mitológiától a Beatlesig. Rendhagyó bűnügyi jogesettár megoldásokkal, Budapest, Dialog Campus, 2009, Kiss Anna (szerk.), Bűntények a könytárszobából, Budapest, CompLex Horkay Hörcher Ferenc, Jog és iropdalom a keresztény-humanista nevelési eszményben, in Iustitia modellt áll, Angol nyelven: Law and Literature and the Christian-humanist Educational Ideal in Hungary, Acta Juridica Hungarica, 53 (2012) 1, Horváth Attila, Arany János jogi esetei, in Iustitia modellt áll, Zombor, Madách Imre... (3, jegyzet). 38 Falusi Márton, Esszé a jó kormányzásról, in Iustitia modellt áll, Nagy Tamás, Vörös zászló leng lengeti a szél... A jog szövege Hajnóczy Péter A fűtő című elbeszélésében, in Iustitia modellt áll, Angol nyelven: Law, Literature and Intertextuality, Acta Juridica Hungarica, 53 (2012) 1, Nótári Tamás, Tényállás és szónoki narratíva Cicero Pro Cluentiójában, in Iustitia modellt áll, Angol nyelven: Forensic Strategy in Cicero s Speach in Defence of Aulus Cluentius Habitus, Acta Juridica Hungarica, 53 (2012) 1, H. Szilágyi István, Szilágyi Gusztáv, Miért nem olvassák a feministák Agatha Christie-t?, in Iustitia modellt áll, Paksy Máté, Így írtok én. Artúr, Yossarian, Kenny avagy a jog normativitásának paradioxonai, in Iustitia modellt áll,

6 kapcsán számol be a műalkotások eredetiség-vizsgálatának kriminológiai problémáiról, míg Takács Péter ihletett adva a kötet szerkesztőinek a cím és az illusztrációk kiválasztásához a köztereken megjelenő magyar Iustitia ábrázolásokat mutatja be. 43 De vessünk most egy pillantást egy kissé távolabbról a fentiekben elősorolt irodalmi termésre, 44 és vizsgáljuk meg hogy milyen általános jegyekkel jellemezhetjük a magyar jog és irodalom kutatások helyzetét. Elsőként szembeötlő vonás a jogtörténeti, illetve eszmetörténeti inspirációjú kutatások dominanciája. Ez érthető is, hiszen a szocializmus korszaka mesterséges törést okozott magyar jogi kultúrában éppúgy, mint az irodalomban. Ebben a poszt-koloniális helyzetben természetszerűen jelentkeznek a hagyományok megszakadt fonalának keresésére irányuló törekvések, melyeknek kitüntetett terepe lehet a jog és irodalom. 45 Ami szigorú értelemben vett jogfilozófiai vizsgálódásokat illeti, azokban jól látható, hogy a jog és irodalom terén zajló kutatások elősegítik a filozófia nyelvi fordulatának recepcióját. Pozitív trendek után kutatva kiemelhetjük még, hogy egyre több jogtudományi diszciplína képviselője érdeklődik a jog és irodalom kínálta lehetőségek iránt, valamint hogy növekszik a jog és irodalom jogi oktatásba való bevonása iránti érdeklődés is. 46 E pillanatban a kilenc jogi kar közül három curriculumában szerepel ilyen kurzus, de az oktatásban alkalmazható könyvek számának megszaporodásával várható számuk további növekedése. Ugyanakkor a magyar kutatásokból fájóan hiányzik a jog és irodalom legnagyobb kritikai potenciállal bíró törekvéseinek, különösen a kisebbségi tudatosság és a feminista perspektíva recepciója. Pedig a jogi történetmesélésnek jelentős szerepe lehetne például a roma kisebbség hátrányos jogi helyzetének a jogászok számára való tematizálásában. A következő évek előttünk álló egyik nagy kihívása tehát éppen a jog és irodalom terén folytatott kutatások kritikai tendenciáinak kibontakoztatása lesz. LAW AND LITERATURE IN HUNGARY This paper aims to give a concise review of contemporary Hungarian researches carried out in the field of law and literature. It evokes the preliminaries from previous century s in Hungarian legal philosophy and discusses the recent achievements by taking a closer look on the results of three subsequent symposia organized in 2006, 2008 and In conclusion, the paper outlines the possible directions for further development of certain aspects of legal education and the critical potential of law and literature studies. Keywords: law and literature, Hungarian jurisprudence, legal education. 43 Takács Péter, Iustitia-ábrázolások hazai nyilvános terekben, in Iustitia modellt áll, A teljesség kedvéért még meg kell említenünk az Acta Juridica Hungarica idén tavasszal megjelent számát, mely a szimpóziumi kötetekben szereplő tanulmányokból nyújt egy angol nyelvű válogatást. Acta Juridica Hungarica, 53 (2012) A jog és irodalom poszt-koloniális helyzetben való jelentőségéről see Patrick Lenta, Is There a Class in This Text? Law and Literature in Legal Education, 119 The South African Law Journal, 2002, A jog és irodalom oktatási ambícióiról see Ian Ward, The Educative Ambition of Law and Literature,13 Legal Studies, 1993, ; James Boyd White, From Expectation to Expereince: Essays on Law and Legal Education, Ann Arbor, University of Michigan Press,

Adatlap törzstagok számára

Adatlap törzstagok számára Adatlap törzstagok számára 1. Neve: Prof. Dr. Takács Péter 2. Születési éve: 1955 3. Felsőoktatási intézmény, amelynek Nemzeti Közszolgálati Egyetem teljes munkaidős oktatója: 4. Beosztása: Egyetemi tanár

Részletesebben

Az egyes blokkokat követően a hallgató a következő képességeket sajátíthatja el:

Az egyes blokkokat követően a hallgató a következő képességeket sajátíthatja el: Jogi Alaptan A tárgy jellege: Az alapprobléma: Amikor egy történész vagy irodalom szakos hallgató először belép az egyetemre, már komoly előképzettséggel rendelkezik; a középiskolában ugyanis négy éven

Részletesebben

ACTA. ELÕSZÓ A Jog és irodalom szimpózium elõadásaihoz. H. SZILÁGYI ISTVÁN egyetemi docens. Jog és irodalom szimpózium

ACTA. ELÕSZÓ A Jog és irodalom szimpózium elõadásaihoz. H. SZILÁGYI ISTVÁN egyetemi docens. Jog és irodalom szimpózium Iustum Aequum Salutare III. 2007/2. 7 12. ACTA Jog és irodalom szimpózium ELÕSZÓ A Jog és irodalom szimpózium elõadásaihoz egyetemi docens A jog és irodalom az Egyesült Államokban az 1960-as évektõl formálódó

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM

Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM Az osztályozó vizsga követelményei Szakközépiskola IRODALOM Az irodalom tantárgy osztályozó vizsgáján az osztályzat kialakítása az egységes követelmények szerint történik (40%-tól elégséges). Írásbeli

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A

Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A 1. Tétel: Hagyomány és újítás Petőfi Sándor költészetében 2. Tétel: Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel: Látomásos szimbolizmus : Ady Endre

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga

Részletesebben

BIBLIOGRÁFIA JANY JÁNOS

BIBLIOGRÁFIA JANY JÁNOS BIBLIOGRÁFIA JANY JÁNOS KÖNYV, MONOGRÁFIA 2000 Jany János: A Szaszanida birodalom magánjogának rendszere és továbbélése a 1 Közel-Keleten. Bibliotheca Facultatis Iuris Universitas Catholicae De Petro Pázmány

Részletesebben

Önéletrajz. Személyi adatok: Szakmai tapasztalat: Tanulmányok: Egyéni készségek és kompetenciák: Szakmai vizsgák: Jogi szakvizsga 1996.

Önéletrajz. Személyi adatok: Szakmai tapasztalat: Tanulmányok: Egyéni készségek és kompetenciák: Szakmai vizsgák: Jogi szakvizsga 1996. Önéletrajz Személyi adatok: Név: Dr. Szűcs Lászlóné Dr. Siska Katalin Születési hely, idő: Miskolc, 1961. december 24. Családi állapot: Férjezett (Férj: Dr. Szűcs László bíró, Nyíregyházi Városi Bíróság).

Részletesebben

Erőszakos bűncselekmények, nemi erőszak

Erőszakos bűncselekmények, nemi erőszak Erőszakos bűncselekmények, nemi erőszak Könyvek: Lukács Tibor, Traytler Endre: A nemi erkölcs elleni bűntettek Budapest : Közgazd. és Jogi Kvk., 1963. 371 p. Lúzman-Najkodi Barna: Ösztöndíj a pokolba :

Részletesebben

2013/2014 őszi és tavaszi szemeszter (Budapest, ELTE BTK)

2013/2014 őszi és tavaszi szemeszter (Budapest, ELTE BTK) PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA KULTÚRÁRA AKADVA 2013/2014 őszi és tavaszi szemeszter (Budapest, ELTE BTK) 2013. november 4., hétfő 18.00 A kétnyelvűségtől a többnyelvűségig I. Kétnyelvűség. Előny vagy hátrány?

Részletesebben

Helikon Irodalomtudományi Szemle tematikus számok jegyzéke

Helikon Irodalomtudományi Szemle tematikus számok jegyzéke Helikon Irodalomtudományi Szemle tematikus számok jegyzéke 1955 1962 Vegyes tartalmú számok 1963 1. sz. A komplex összehasonlító kutatások elvi kérdései 2. sz. Nemzetközi Összehasonlító Konferencia (Budapest,

Részletesebben

Osztályozóvizsga témakörök

Osztályozóvizsga témakörök Osztályozóvizsga témakörök 9 12. évfolyam általános tantervű osztályok 9. évfolyam 1. Műnemek, tanult műfajok 2. A homéroszi eposzok 3. Az antik görög színház. Szophoklész: Antigoné 4. Az antik római irodalom

Részletesebben

Osztályvizsga Évfolyam: 12. Írásbeli Időtartam 240p Próbaérettségi

Osztályvizsga Évfolyam: 12. Írásbeli Időtartam 240p Próbaérettségi A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK MAGYAR IRODALOMBÓL A tanulmányok alatti vizsgák szerkezete és az értékelés elvei Osztályozóvizsga Írásbeli Szóbeli Időtartam 60p 10p Aránya az értékelésnél 70% 30% A vizsga

Részletesebben

Kultúrára akadva. Pesti Bölcsész Akadémia. Az ELTE BTK nyitott egyeteme 2013/2014. őszi félév. Kurzusaink:

Kultúrára akadva. Pesti Bölcsész Akadémia. Az ELTE BTK nyitott egyeteme 2013/2014. őszi félév. Kurzusaink: Az ELTE BTK Doktoranduszai bemutatják: Kurzusaink: Pesti Bölcsész Akadémia Kultúrára akadva Az ELTE BTK nyitott egyeteme 2013/2014. őszi félév A kétnyelvűségtől a többnyelvűségig Labancz Linda Perge Gabriella

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának A magyar állam- és jogrendszer, jogtudomány továbbfejlesztése, különös tekintettel az európai jogfejlődési tendenciákra c. doktori programjának módosított

Részletesebben

Jogi Alaptan. Fekete Balázs (Jog- és társadalomelméleti tanszék)

Jogi Alaptan. Fekete Balázs (Jog- és társadalomelméleti tanszék) Jogi Alaptan Fekete Balázs (Jog- és társadalomelméleti tanszék) A tárgy jellege: Amikor egy történész vagy irodalom szakos hallgató először belép az egyetemre, már komolyabb előképzettséggel rendelkezik;

Részletesebben

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI PROGRAM

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI PROGRAM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI PROGRAM Tanulmányi modul: nappali tagozaton kötelezően megszerzendő kredit: 72 kredit, legalább 11 kurzus (4 kötelező előadás, 2 kötelező

Részletesebben

DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS megnevezés évszám kibocsátó intézmény 1979 KLTE 1983 ELTE magyar történelem szakos középiskolai tanár filozófia szakos előadó II. OKTATÁSI

Részletesebben

SYLLABUS. DF DD DS DC megnevezése X II. Tantárgy felépítése (heti óraszám) Szemeszter

SYLLABUS. DF DD DS DC megnevezése X II. Tantárgy felépítése (heti óraszám) Szemeszter SYLLABUS I. Intézmény neve Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Kar Bölcsészettudományi Kar Szak Német nyelv és irodalom Német nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom Angol nyelv és irodalom Német/román

Részletesebben

DIALEKTIKA, RETORIKA ÉS JOGÁSZI ÉRVELÉS A KLASSZIKUSOK NYOMÁN FRIVALDSZKY JÁNOS KÖNCZÖL MIKLÓS

DIALEKTIKA, RETORIKA ÉS JOGÁSZI ÉRVELÉS A KLASSZIKUSOK NYOMÁN FRIVALDSZKY JÁNOS KÖNCZÖL MIKLÓS DIALEKTIKA, RETORIKA ÉS JOGÁSZI ÉRVELÉS A KLASSZIKUSOK NYOMÁN FRIVALDSZKY JÁNOS KÖNCZÖL MIKLÓS PÁZMÁNY PRESS Budapest 2015 Jelen publikáció a Lósy Imre Alapítvány a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog-

Részletesebben

Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma.

Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 9.évfolyam 1. Mi a Biblia? Két fő része? Ismertessen egy-egy történetet részletesen! 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 3. Homéroszi eposzok:

Részletesebben

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,

Részletesebben

Komplex vizsga. Fő témakörök október. 2017/2018-as tanév. A fő témakörök leadása minden év októberében történik meg.

Komplex vizsga. Fő témakörök október. 2017/2018-as tanév. A fő témakörök leadása minden év októberében történik meg. Komplex vizsga Fő témakörök 2017. október 2017/2018-as tanév A fő témakörök leadása minden év októberében történik meg. Azokban a programokban, ahol nem szerepel tétel, az idei tanévben nem lesz vizsgázó.

Részletesebben

Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C

Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C 1. Tétel : Hagyomány és újítás Petőfi Sándor tájleíró költészetében 2. Tétel : Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel : Látomásos szimbolizmus

Részletesebben

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy

Részletesebben

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére I. A képzést megalapozó ismeretkörök óraszámának, és összkredit értékének

Részletesebben

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV Képzési terv a 06/7 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ FÉLÉV I. félév "Alapozó tudományos és kutatáselméleti ismeretek" A Kutatásmódszertan Dr. Szuromi Szabolcs

Részletesebben

JOGBÖLCSELET KOLLOKVIUMI VIZSGAKÉRDÉSEK 16. SZE DFK JOGELMÉLETI TANSZÉK

JOGBÖLCSELET KOLLOKVIUMI VIZSGAKÉRDÉSEK 16. SZE DFK JOGELMÉLETI TANSZÉK 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. A. A jogelméleti irányzatok családfája B. A jogrend fogalma és belső strukturáltsága: a joglépcső elmélet A. A természetjog és a pozitivizmus fogalmi

Részletesebben

A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Acta Antiqua Academiae Kiadó Megítélt támogatás (forint)

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

A KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD DIAGNOSZTIKAI ÉS FEJLESZTÉSI CENTRUM KUTATÓMŰHELY BEMUTATÁSA

A KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD DIAGNOSZTIKAI ÉS FEJLESZTÉSI CENTRUM KUTATÓMŰHELY BEMUTATÁSA A KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD DIAGNOSZTIKAI ÉS FEJLESZTÉSI CENTRUM KUTATÓMŰHELY BEMUTATÁSA Szerzők: Mező Ferenc Mező Katalin Lektorok: Szabó Edina Szilágyi Barnabás Schréder Veronika Első szerző e-mail címe: mezo.ferenc@ped.unideb.hu

Részletesebben

Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása

Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása 1. sz. melléklet Melykóné Tőzsér Judit iskolai könyvtári szakértő véleménye alapján módosítva 2005. jan. 5-én. Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása Az iskolai könyvtár gyűjtőkörének alapelvei A Könyvtár

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet Magyar és Általános Nyelvészeti Intézet 1.4 Szakterület

Részletesebben

Dr. habil. Molnár László publikációs jegyzéke

Dr. habil. Molnár László publikációs jegyzéke Dr. habil. Molnár László publikációs jegyzéke Hazai kiadású tanulmánykötet: 1. Jelentés a dialógus nyomán (Tanulmányok a fiatal Fülep Lajos művészeti írásairól) Argumentum Kiadó, Budapest, 2001. 150 p.

Részletesebben

Szakmai tevékenység dokumentációja (2008. decemberi állapot)

Szakmai tevékenység dokumentációja (2008. decemberi állapot) Szakmai tevékenység dokumentációja (2008. decemberi állapot) I. Tankönyv fejezetek, tansegédletek 1. A common law Anglián kívüli változatai, in: Badó Attila - Bencze Mátyás (szerk.): Betekintés a jogrendszerek

Részletesebben

[Erdélyi Magyar Adatbank] Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története BORI IMRE

[Erdélyi Magyar Adatbank] Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története BORI IMRE BORI IMRE BORI Imre (Bácsföldvár, 1929. dec. 28. Újvidék, 2004. ápr. 22.), irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő. Az általános iskolát szülőhelyén, a gimnáziumot Petrovgradban (Zrenjanin), Becsén, Zentán

Részletesebben

A 2015. évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A 2015. évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként A 2015. évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Kiadó Megítélt támogatás (forint) Acta Ethnographica

Részletesebben

Időpont: csütörtök 12:00-13:30 Helyszín: Kazy 314-es terem

Időpont: csütörtök 12:00-13:30 Helyszín: Kazy 314-es terem Kultúraelmélet - bevezetés a művelődésfilozófiába 2. ANDB-705, ANDB-111 2014/15 II. félév Kurzusleírás B. A. Alapképzés 2/2 kredit- 2 félév második félév - heti 2 óra előadás kollokvium Striker Sándor,

Részletesebben

Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014

Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014 Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014 1. Az MTA-DE Kutatócsoport munkájának keretében 2014-ben megjelent

Részletesebben

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV Képzési terv a 06/7 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ FÉLÉV I. félév "Alapozó tudományos és kutatáselméleti ismeretek" A Kutatásmódszertan Dr. Szuromi Szabolcs

Részletesebben

Vendégünk Törökország

Vendégünk Törökország 2014/04/23-2014/05/31 1. oldal (összes: 9) 2. oldal (összes: 9) [1]2014. április 23. és május 31. között tekinthető meg a modern Törökországot és a modern török irodalom egy-egy darabját bemutató kamarakiállítás

Részletesebben

XIV. FELHASZNÁLT FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM

XIV. FELHASZNÁLT FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM XIV. FELHASZNÁLT FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya 1990. évi LXIV. törvény a helyi önkormányzati képviselõk és polgármesterek választásáról 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

fenyoimre@freemail.hu Középfokú C típusú állami nyelvvizsga Alapfokú C típusú állami nyelvvizsga

fenyoimre@freemail.hu Középfokú C típusú állami nyelvvizsga Alapfokú C típusú állami nyelvvizsga Önéletrajz SZEMÉLYES ADATOK Név FENYŐ IMRE Munkahelyi telefon 52-512900/2233 Fax 52-512922 E-mail fenyoimre@freemail.hu KÉPZETTSÉG 1994-1999. 1996-2000. 1997. 1999-2002.. Filozófia (Kossuth Lajos Tudományegyetem)

Részletesebben

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék. Nők az irodalomban 1.

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék. Nők az irodalomban 1. SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék Nők az irodalomban 1. A tantárgy típusa

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK. Politikatudományok BA szak. Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete I. Bevezetés a politikatudományba

ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK. Politikatudományok BA szak. Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete I. Bevezetés a politikatudományba ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Politikatudományok BA szak Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete 2018 I. Bevezetés a politikatudományba 1. A politika és a politikatudomány alapfogalmai: állam,

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak allokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv / képzési idő Kredit Százalék

Részletesebben

DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Dr. Szathmári Judit Születési hely, idı: Karcag, 1973. szeptember 15. Munkahely címe: Eszterházy Károly Fıiskola, Amerikanisztika Tanszék, 3300

Részletesebben

Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Szerkesztők: SZABÓ G. Zoltán. Nyitólap: www.iti.mta.hu/szorenyi60.html

Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Szerkesztők: SZABÓ G. Zoltán. Nyitólap: www.iti.mta.hu/szorenyi60.html Nem sűlyed az emberiség! Album amicorum Szörényi László LX. születésnapjára Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Szerkesztők: JANKOVICS József CSÁSZTVAY Tünde CSÖRSZ Rumen István SZABÓ G. Zoltán Nyitólap:

Részletesebben

TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől

TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám Ajánlott félév Felvétel típusa Meghirdető tanszék/intézet TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv Óra/ képzési idő

Részletesebben

Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017.

Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017. Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017. Készítette: Imrik Gyöngyi szaktanár 1 1. Tétel Művek a magyar irodalomból Petőfi Sándor tájköltészete 2. Tétel Művek a magyar irodalomból

Részletesebben

Új földrajzi irányzatok 1. Alapfogalmak, előzmények (felfedezések, földrajzi determinizmus, regionális földrajz)

Új földrajzi irányzatok 1. Alapfogalmak, előzmények (felfedezések, földrajzi determinizmus, regionális földrajz) Új földrajzi irányzatok 1. Alapfogalmak, előzmények (felfedezések, földrajzi determinizmus, regionális földrajz) Timár Judit Egyetemi docens DE Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék (MTA Közgazdasági

Részletesebben

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉCTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETI DEMOGRÁFIAI FÜZETEI

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉCTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETI DEMOGRÁFIAI FÜZETEI A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉCTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETI DEMOGRÁFIAI FÜZETEI 8. Dr.SCHNELLER KÁROLY / 1893-1953/ SCHNELLER KAROLY NÉPESSÉGTUDOMÁNYI ÉLETMŰVE Budapest 1990/1 KÖZPONTI

Részletesebben

Olvasásra ajánljuk a% évi választások alkalmával

Olvasásra ajánljuk a% évi választások alkalmával A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé. A város és a falu dolgozói választott és a népnek felelős küldöttek útján gyakorolják hatalmukat." (Idézet a Magyar Népköztársaság Alkotmányából.)

Részletesebben

MAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája

MAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája MAGYAR TÉTELEK IRODALOM 1. Tétel: Petőfi Sándor tájlírája 2. Tétel: Arany János balladaköltészete 3. Tétel: Ady Endre emberi és költői arca a Léda-versek tükrében 4. Tétel: Babits Mihály: Jónás Könyve

Részletesebben

Tankönyvlista a 2015-2016-os tanévre. Magyar 1. évfolyam

Tankönyvlista a 2015-2016-os tanévre. Magyar 1. évfolyam Magyar 1. évfolyam Magyar irodalom Turcsányi M.: Irodalom 978 963 16 2892 0 Műszaki Könyvkiadó 6. Tankönyv Magyar irodalom Turcsányi M.: Irodalom 978 963 16 2941 5 Műszaki Könyvkiadó 6. Munkafüzet Tankönyv

Részletesebben

2007. szeptemberétől

2007. szeptemberétől Szabad bölcsészet alapszak Esztétika szakirány mintatanterve 2007. szeptemberétől Tantágy neve Filozófiatörténet Bevezetés a művészettörténetbe és a művészettörténet irodalmába Bevezetés az etikába Bevezetés

Részletesebben

Kultúraközi kommunikáció Az interkulturális menedzsment aspektusai

Kultúraközi kommunikáció Az interkulturális menedzsment aspektusai Falkné Bánó Klára Kultúraközi kommunikáció Az interkulturális menedzsment aspektusai Szerző: Falkné dr. Bánó Klára, 2008. ISBN 978-963-394-747-0 A kiadvány szerzői jogi védelem alatt áll, arról másolat

Részletesebben

Kriminológia tantárgy Oktatási Program Rendőrszervező szakképzés számára 2011/2012.

Kriminológia tantárgy Oktatási Program Rendőrszervező szakképzés számára 2011/2012. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR BÜNTETŐJOGI ÉS KRIMINOLÓGIAI TANSZÉK KRIMINOLÓGIAI CSOPORT Kriminológia tantárgy Oktatási Program Rendőrszervező szakképzés számára 2011/2012. Tanszék:

Részletesebben

Jogbölcselet 1. (levelező)

Jogbölcselet 1. (levelező) Jogbölcselet 1. (levelező) A tárgy jellege: A jogbölcselet első szemesztere az elmélet történetére koncentrál, a második pedig néhány jellemző jogbölcseleti probléma, kérdés tárgyalásával próbálja a teoretikus

Részletesebben

MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés

MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés MTA BTK MŐT Kiadványok 1. Sorozatszerkesztők Vásáry István Fodor Pál MTA BTK MŐT Kiadványok 1. MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés Szerkesztették Sudár

Részletesebben

Böhm Gábor szakmai önéletrajza

Böhm Gábor szakmai önéletrajza Böhm Gábor szakmai önéletrajza Dr. Böhm Gábor, PhD egyetemi adjunktus Iskolák - Energetikai Szakképzési Intézet, Paks, 1990-1994 Elektronikai műszerész szak - Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs, 1994-2000

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv Óra/ képzési idő

Részletesebben

SZAKMAI ADATLAP. I. Személyi adatok:

SZAKMAI ADATLAP. I. Személyi adatok: SZAKMAI ADATLAP I. Személyi adatok: Név: Prof. Dr. Szabó Imre Anyja neve: Kovács Ida Szül. helye, ideje: Mezőnagymihály, 1951. október 12. Állampolgársága: magyar Végzettség, tudományos fokozat: 1976:

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) német nemzetiségi szakirány. a 2015-tól fölvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) német nemzetiségi szakirány. a 2015-tól fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Germanisztika alapszak (BA) német nemzetiségi szakirány a 2015-tól fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat

Részletesebben

A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae Kiadó Megítélt

Részletesebben

Eszterházy Károly Egyetem. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

Eszterházy Károly Egyetem. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV Eszterházy Károly Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Egyetem Doktori és Habilitációs Szabályzata,

Részletesebben

Dr. Szoboszlai-Kiss Katalin, PhD egyetemi docens. Szenátus által elfogadott adat. Szenátus által elfogadott adat. Tárgy típusa

Dr. Szoboszlai-Kiss Katalin, PhD egyetemi docens. Szenátus által elfogadott adat. Szenátus által elfogadott adat. Tárgy típusa A tantárgy neve magyarul: A tantárgy neve angolul: Tantárgykód (technikai kód): A tantárgy oktatásáért felelős tanszék neve: A tantárgyfelelős neve: tudományos fokozata, beosztása: Kontaktórák száma nappali

Részletesebben

Takács Péter közleményjegyzéke Az adatok 2012.08.17.-ig fel vannak töltve.

Takács Péter közleményjegyzéke Az adatok 2012.08.17.-ig fel vannak töltve. Takács Péter közleményjegyzéke Az adatok 2012.08.17.-ig fel vannak töltve. 2012 1. Takács Péter, H. Szilágyi István, Fekete Balázs (szerk.).: Fejezetek és előadások az állam általános elmélete köréből

Részletesebben

A számonkérés formája: szóbeli kollokvium a megadott kérdések (tételek) alapján.

A számonkérés formája: szóbeli kollokvium a megadott kérdések (tételek) alapján. Jogbölcselet 1. A tárgy jellege: A jogbölcselet első szemesztere az elmélet történetére koncentrál, a második pedig néhány jellemző jogbölcseleti probléma, kérdés tárgyalásával próbálja a teoretikus szempontokat

Részletesebben

A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja

A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja Mély levegő címmel irodalmi találkozót tartottunk iskolánkban A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja november 9. és 11. között került megrendezésre. A rendezvényt,

Részletesebben

A magyar börtönügy arcképcsarnoka

A magyar börtönügy arcképcsarnoka A magyar börtönügy arcképcsarnoka Pulszky Ágost (1846 1901) A humanitárius szempont legbiztosabb próbája a politikai értékeknek. (Szalay László) Jogfilozófus, szociológus, politikus, jogtudományi szakíró,

Részletesebben

REFORMPEDAGÓGIA ÉS ÉLETREFORM ELMÉLETI MEGKÖZELÍTÉSEK, ÚJ KUTATÁSI EREDMÉNYEK

REFORMPEDAGÓGIA ÉS ÉLETREFORM ELMÉLETI MEGKÖZELÍTÉSEK, ÚJ KUTATÁSI EREDMÉNYEK Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottság Neveléstörténeti Albizottsága Szervezők Elméleti, Történeti, és Összehasonlító Pedagógiai Kutatócsoport Pedagógiai Antropológiai Kutatócsoport Neveléstudományi

Részletesebben

BA Germanisztika alapképzés mintatanterve (180 kredit, 6 félév)

BA Germanisztika alapképzés mintatanterve (180 kredit, 6 félév) BA Germanisztika alapképzés mintatanterve (180 kredit, 6 félév) Neptun kód Tanegység Heti Féléves Beszámolási óraszám óraszám kötelezettség Kredit Megjegyzés Előfeltétel 1. év 1. félév BTSBN001X01 Filozófia

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve

A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve Általános ismeretek / képzési idő Kredit Százalék Általános szociológia 15 2 Politikaelmélet 15 2 Filozófia és jogi etika 30 5 Közgazdaságtan 30 5 Szaknyelv

Részletesebben

A 2017-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A 2017-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként A 2017-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Kiadó Megítélt támogatás (forint) Acta Antiqua Academiae

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dr. Miskolczi Barna kabinetfőnök (Legfőbb Ügyészség)

MEGHÍVÓ. Dr. Miskolczi Barna kabinetfőnök (Legfőbb Ügyészség) MEGHÍVÓ Ezúton meghívjuk Önt és munkatársait a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán működő kutatócsoport által szervezett A hatékony adórendszer, mint a jó kormányzás egyik alapfeltétele

Részletesebben

KARUCZKA PÉTER. szerkesztőség vezető, újságíró, Közszolgálati Kommunikáció Képzés-fejlesztési Program. A képzés során MTI s oktatóként működik közre.

KARUCZKA PÉTER. szerkesztőség vezető, újságíró, Közszolgálati Kommunikáció Képzés-fejlesztési Program. A képzés során MTI s oktatóként működik közre. KARUCZKA PÉTER szerkesztőség vezető, újságíró, A képzés során MTI s oktatóként működik közre. Pályám itt, az MTI-ben indult, a gazdasági rovat újságírójaként 1996-ban. Voltam parlamenti tudósító, szerkesztő,

Részletesebben

CSABA GYÖRGY BIOLOGIKON

CSABA GYÖRGY BIOLOGIKON CSABA GYÖRGY BIOLOGIKON Csaba György BIOLOGIKON A biológiai és társadalmi lét ütközésének problémái az ezredfordulón Az e-könyv alapja a 2009-ben megjelent kiadás (ISBN 978 963 9879 37 9) Prof. dr. Csaba

Részletesebben

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉKE (1999-2012)

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉKE (1999-2012) DR. CSÉCSY ANDREA PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉKE (1999-2012) I. MAGYAR NYELVŰ PUBLIKÁCIÓK I/1. MONOGRÁFIÁK, MONOGRÁFIÁBAN ÍRT FEJEZETEK, KÖNYVEK, KÖNYVRÉSZLETEK 1. Szerződésszegés. In: Osztovics András (szerk.):

Részletesebben

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL 2015 13.C Hári Andrea (HA) Vámosné Polyák Krisztina (VPK) 2015 SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELSOR MAGYAR

Részletesebben

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz Összeállította: Dr. Kiss Barnabás egyetemi docens I. Ajánlott alapirodalom az alapjogok tanulmányozásához 1. Balogh

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar Szakmai önéletrajz Név: Győri János Születési hely: Budapest, Magyarország Születési idő: 1956. 04. 01. Állampolgárság: magyar Jelenlegi munkahely: ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája Jelenlegi beosztása:

Részletesebben

NEMZETKÖZI MAGÁNJOG 1. J1:NMJ (1)

NEMZETKÖZI MAGÁNJOG 1. J1:NMJ (1) NEMZETKÖZI MAGÁNJOG 1. J1:NMJ (1) Az előadások tematikája 1. A nemzetközi elemmel rendelkező tényállások elbírálásának különböző módszerei. Nemzeti jogok és nemzetközi jogviszonyok. 2. A nemzetközi kollíziós

Részletesebben

2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG

2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXIX. SZATHMÁRI ISTVÁN

Részletesebben

A realizmus fogalma 1.

A realizmus fogalma 1. A realizmus A realizmus A romantikával egyidejűleg XIX. sz. elejétől a századforduló időszakáig terjedt el az európai festészetben, irodalomban. Az 1850-1870 közötti két évtizedben a legjelentősebb. Az

Részletesebben

A magánhangzók és a mássalhangzók, a mássalhangzók egymásra hatása

A magánhangzók és a mássalhangzók, a mássalhangzók egymásra hatása Az osztályozó vizsga témakörei magyar nyelvből 9. osztály A kommunikáció rádiós, televíziós és sajtóműfajai A magánhangzók és a mássalhangzók, a mássalhangzók egymásra hatása A szóelemek fajtái Az ige

Részletesebben

Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században

Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században Budapest 2017 Tisztelettel meghívjuk Önt a Budapesti Corvinus Egyetem és a Miskolci Egyetem Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika

Részletesebben

BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF ÉS BORSOD MEGYE * GÁNGÓ GÁBOR

BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF ÉS BORSOD MEGYE * GÁNGÓ GÁBOR Publicationes Universitatis Miskolcinensis, Sectio Philosophica Tomus XVII., Fasc. 1. (2012), pp. 171 175. BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF ÉS BORSOD MEGYE * GÁNGÓ GÁBOR Báró Eötvös József 1838-tól 1841-ig tartó Borsod

Részletesebben

A 2014. évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A 2014. évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként A 2014. évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Kiadó Megítélt támogatás (forint) Acta Ethnographica

Részletesebben

Dr. Miskolczi-Bodnárné dr. Harsányi Gyöngyi Melinda A BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSOK KÖTELMI JOGI ASPTEKTUSAI. PhD értekezés tézisei

Dr. Miskolczi-Bodnárné dr. Harsányi Gyöngyi Melinda A BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSOK KÖTELMI JOGI ASPTEKTUSAI. PhD értekezés tézisei Dr. Miskolczi-Bodnárné dr. Harsányi Gyöngyi Melinda A BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSOK KÖTELMI JOGI ASPTEKTUSAI PhD értekezés tézisei MISKOLC 2012. I. A KUTATÁSI FELADAT ÖSSZEFOGLALÁSA, A KUTATÁS CÉLKITŰZÉSEI

Részletesebben

I. A PROJEKT HELYSZÍNE

I. A PROJEKT HELYSZÍNE BESZÁMOLÓ Az osztrák és német társasági jog intézményrendszerének jogösszehasonlító és jogdogmatikai elemzése (OTKA K 68628 sz.) Témavezető: Szikora Veronika A kutatás előrehaladása a tervezettnek megfelelt

Részletesebben

1 STÍLUS ÉS JELENTÉS

1 STÍLUS ÉS JELENTÉS STÍLUS ÉS JELENTÉS 1 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXI. STÍLUS ÉS JELENTÉS Tanulmányok Krúdy stílusáról Szerkesztette JENEI TERÉZ és PETHÕ JÓZSEF TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2004 4 KÖNYVEM

Részletesebben

Publikációs Jegyzék. iii. Some Aspects on the Education of the Law of Financial Industries. in Stoltpin-Volga Univer-sity Press 2008.

Publikációs Jegyzék. iii. Some Aspects on the Education of the Law of Financial Industries. in Stoltpin-Volga Univer-sity Press 2008. Publikációs Jegyzék 6. Publikációk 6.1. Idegen nyelvű i. The Hungarian Debtor List and Its Problems. in Studia Iuridica Caroliensia 2., KRE-ÁJK 2007. http://www.kre.hu/ajkfiles/sic_2.pdf ii. The Place

Részletesebben

GAZDASÁGSZOCIOLÓGIA I.

GAZDASÁGSZOCIOLÓGIA I. GAZDASÁGSZOCIOLÓGIA I. Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

KUTATÁSI PROJEKT. Dr. SZŐKE Gergely László Pécsi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Informatikai- és Kommunikációs jogi Kutatóintézet (IKJK)

KUTATÁSI PROJEKT. Dr. SZŐKE Gergely László Pécsi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Informatikai- és Kommunikációs jogi Kutatóintézet (IKJK) KUTATÁSI PROJEKT Dr. SZŐKE Gergely László Pécsi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Informatikai- és Kommunikációs jogi Kutatóintézet (IKJK) ALAPINFORMÁCIÓK A projekt időtartama 2011.01. 2012.12.31

Részletesebben

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében.

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében. 2017. évi határozatok kivonata 1/2017.01.16. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése 2/2017.01.20. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött az

Részletesebben