ÜZLETI JELENTÉS évi éves beszámolójához

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÜZLETI JELENTÉS. 2008. évi éves beszámolójához"

Átírás

1 SZINTÉZIS Informatikai Zártkörően Mőködı Részvénytársaság 9023 Gyır Tihanyi Árpád út 2. Cégjegyzékszám: KSH szám: ÜZLETI JELENTÉS A SZINTÉZIS Informatikai Zártkörően Mőködı Részvénytársaság évi éves beszámolójához A Szintézis Zrt., szeptember 3-ával kezdte meg tevékenységét, mint a Szintézis Computer Rendszerház Kft teljes körő jogutódja. Jelen üzleti jelentésben összehasonlított évi, illetve a bázisévi bevétel, költség és eredmény adatokat az 1. számú mellékletben foglaltuk össze. I. Értékesítés, piaci helyzet Társaságunk a számítástechnikai piac két fı területén (hardver, szoftver elıállítás és kereskedelem) fejtette ki tevékenységének döntı részét - az elmúlt évekhez hasonlóan ban is. Társaságunk székhelye, ami tevékenységeink döntı többségének helye is Gyırben van. Ezen felül Budapesten van telephelyünk, ahol a szoftverfejlesztésen kívül minden tevékenységünkkel jelen vagyunk. Hagyományos tevékenységeinkbıl származó bevételeink az alábbiak szerint alakultak: A számítástechnikai berendezések, vásárolt szoftverek, valamint az áruházi, bolti pénztárgépek és az azokhoz kapcsolódó berendezések, mint áruk és saját gyártású termékek kereskedelme a nettó árbevétel 57,2 %-aként, 1020,3 M Ft árbevételt eredményezett. A bázishoz viszonyított növekedés 16,2%-os. Ezen belül a belföldi áru és késztermék értékesítés árbevétele 1013,9 M Ft volt, 16,2 %-kal meghaladva az elızı évit. A évi értékhez képesti növekedést a már az elmúlt év végi kezdıdı válság ellenére hozzánk hő partnereinknek köszönhettük. Továbbra is legnagyobb belföldi vevıink között tarthatunk számon évi forgalmuk alapján többek között, - különbözı üzletágakban tevékenykedı nagyvállalatokat, kis és nagykereskedelmi hálózatokat, valamint oktatási és egészségügyi intézményeket

2 2 Az áruértékesítési tevékenységünkhöz szorosan kapcsolódó hálózatépítési, rendszer-installációs és egyéb szolgáltató jellegő tevékenységeink eredményeként az árbevétel 3,2 %-át realizáltuk, 56,8 M Ft értékben. Nagyságrendileg a következı nagy árbevételi forrás a pénztárgépes rendszerek telepítésével, beindítás utáni folyamatos karbantartásával, szoftverkövetésével kapcsolatos szolgáltatás volt. Ebben a körben a nettó árbevétel 12,9%-át kitevı bevétel, a meglévı, folyamatos bevételt biztosító szoftverkövetési, karbantartási szerzıdések melletti új, hosszabb távú üzletkötések, illetve eseti, a kiskereskedelmi és vendéglátó ágazatbeli partnerekkel kötött megállapodások teljesítésének köszönhetı. Saját fejlesztéső szoftverek értékesítése, valamint szoftverkövetése és karbantartása révén 81,0 M Ft árbevételt értünk el, az összes bevétel 4,5 %- aként. Az elızı évhez viszonyítva 14,2 %-os volt a növekedés. Fenti szolgáltatási jellegő tevékenységeink kapcsán realizált árbevételünk szintén meghaladta az elızı évit, az áruértékesítésnél már leírt okok következtében. Oktatási tevékenységünk kapcsán 8,5 M Ft árbevételt realizáltuk az elmúlt évben, ami 19,3%-kal haladta meg az elızı évi értéket. Ezt a tevékenységünket lényegében 2006-ban indítottuk intenzíven újra, a bevétel növekedése várakozásainknak megfelelı. Jelentıs árbevétel-növekedést ért még el két egyedi projekt jellegő tevékenységünk is. Az egyik egy külföldrıl vásárolt integrált szoftver viszonteladásból és szupportjából származó 212,5 M Ft-os, az elızı évet 24,5%-kal meghaladó árbevétel. A másik, 48,2 M Ft-os árbevételt és 16,7%-os növekedést eredményezı tevékenységünk pedig a komplex számítástechnikai szolgáltatást biztosító(outsourcing) tevékenységünk volt. Összességében belföldi értékesítési árbevételünk az elızı évihez képest 17,8%- kal magasabb szintet ért el. A számítógépek, pénztárgépek és az azokhoz kapcsolódó egyéb áruk és szolgáltatások belföldi kereskedelmének növekedéséhez képest jelentıs, 35,8 %-os csökkenést mutatott az exportárbevétel, lényegében a Romániába irányuló áruértékesítés és szolgáltatásnyújtás csökkenése következtében. A mérleg fordulónapja után egyéb, a cég tevékenységét befolyásoló más olyan tényezı nem vált ismertté, amely lényegesen befolyásolná tevékenységünk alakulását.

3 3 Társaságunk a fentiekben részletezett kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységét júniusa óta az ISO 9002, 2003-tól az ISO 9001:2000 Minıségbiztosítási Tanúsítvány, 2008-tól pedig az MSZ EN 14000:2001 Környezetirányítási Tanúsítvány birtokosaként annak megfelelı színvonalon végzi. I. Vagyoni, pénzügyi, jövedelmezıségi helyzet Társaságunk vagyoni helyzete - az elmúlt években tapasztaltakhoz hasonlóan stabil volt évben is, amit az alábbi mutatók is alátámasztanak: A mőködésbiztonsági mutató (saját tıke + hosszúlejáratú kötelezettségek / befektetett eszközök): XII , XII , XII , XII , XII , XII , XII ,17 A mutató nıtt, mert a rá ható tényezık közül a befektetett eszközök értéke lényegében nem változott, a saját forrás, kiegészítve a hosszú lejáratú kötelezettségekkel viszont nıtt. A jóval 1,0 feletti érték azt mutatja, hogy a cég befektetett eszközeit biztonsággal finanszírozzák a hosszú lejáratú források. A tıkefeszültségi mutató (idegen tıke/saját tıke) tovább csökkent: XII , XII , XII , XII , XII , XII , XII ,3 A saját tıke 2,0 %-os növekedése mellett, az igénybe vett idegen forrás értéke jelentısebben, 11,1 %-kal nıtt. Az idegen forrás állományában a tárgyévben nıtt a szállítói tartozások aránya, a bankhitel volumene hasonló volt az elızı évihez. Az egyéb kötelezettségek között a kapcsolt vállalkozásokkal szembeni tartozás is növekedést mutatott az elızı évhez képest. A hosszú lejáratú kötelezettségek értéke szintén nıtt. Társaságunk pénzügyi helyzete az elmúlt év során is stabil volt, kötelezettségeinknek folyamatosan és idıben eleget tettünk. Ennek érdekében alkalmanként

4 4 a vevıi fizetési morál érezhetı romlása miatt - rövid lejáratra hitelt vettünk fel, amelynek törlesztése szintén zökkenımentes volt. A pénzügyi helyzetet jellemzı további fıbb mutatókat a Kiegészítı Melléklet tartalmazza. A évi jövedelmezıségi helyzetet globálisan a 20,0 M Ft-os adózás elıtti eredmény jellemzi. Az alaptevékenységi körbe tartozó tevékenységek ennél nagyobb, 46,7 M Ft-os eredményt hoztak, amit a felvett hitelek, valamint a 2000-ben kibocsátott kötvény kifizetett, esedékes kamatköltségei 24,8 M Ft-tal csökkentettek. A rendkívüli eredménykategória 1,87 M Ft-ot javított az eredményen. Egy fejlesztési támogatásként kapott pénzösszeg évre esı része, valamint egy már a cégjegyzékbıl törölt korábbi szállítónkkal kapcsolatos kötelezettségünk elévülés miatti rendezése növelı, adott, vissza nem térítendı támogatások pedig csökkentı hatást gyakoroltak az eredményre. A fedezeti elvbıl kiindulva, az adózás elıtti eredmény forrása mintegy 50 %- ban kereskedelmi tevékenységünk, a másik 50 %-ot szolgáltatatási és szupport jellegő tevékenységeink eredményezték. II. Egyebek Tekintve, hogy tevékenységünk döntıen jól kvalifikált szellemi tıkeigényes, cégünk piaci pozícióinak megtartása és bıvítése érdekében fontosnak tartjuk munkatársaink szakmai tudásának folyamatos fejlesztését. Ennek elısegítése érdekében, egy még korábban beadott pályázat segítségével, valamint hozzáadott saját forrásból 2008-ban is bıvítettük dolgozóink képzési lehetıségeit. A stratégiai pozícióban lévı dolgozóink rendszeresen részt vesznek a tevékenységükhöz elengedhetetlen továbbképzéseken, új dolgozók felvételénél pedig elsıdleges szempont a szakmai végzettség, valamint a nyelvismeret. Esetleges létszámbıvítés esetén is elınyt élveznek a jól képzett, lehetıség szerint több rokon szakmai végzettséggel is rendelkezı kapcsoltan, több munkakörben is alkalmazható jelentkezık. A 2009-es üzleti évre - tekintettel a már említett válsághelyzetre - alapvetı célkitőzésünk, a bázisévi nettó árbevételi szint elérése. Ezt a nettó árbevétel belsı struktúrájának átalakításával, az élımunka-igényes szolgáltatások súlyarányának növelésével kívánjuk megtenni, annak érdekében, hogy eredményességünk is elérje legalább a 2008-as szintet. Ennek érdekében felkutatjuk és lehetıség szerint igénybe is vesszük a megnyíló pályázati lehetıségeteket is.

5 5 Kutatási és fejélesztési tevékenységet közvetlenül nem végzünk. A pénzügyi instrumentumok hasznosítása nincs jelentıs hatással társaságunk vagyoni helyzetére. Közvetlen és tágabb környezetünk védelme érdekében, környezetvédelmi politikánknak megfelelıen - ahogy azt már az jeleztük év során bevezettük az MSZ EN 14000:2001 azonosítási jelő környezetirányítási rendszert. A környezetvédelemmel kapcsolatos adófizetési kötelezettségeink teljesítése érdekében, termékdíj-átvállalási és hulladékkezelési szerzıdéseket kötöttünk, még évben a Re-Elektro Kht-vel és az Öko Ferr Kht-vel. Az elıbbi keretében partnereinktıl is begyőjtjük a feleslegessé vált elektronikai eszközeiket és továbbítjuk azokat a Re-Elektro Kht. felé, ahol gondoskodnak az újrahasznosításról. G y ı r, április 28. Melléklet: 1 db táblázat Szabó István Vezérigazgató

2010. I. féléves jelentéséhez

2010. I. féléves jelentéséhez SZINTÉZIS Informatikai Zártkörően Mőködı Részvénytársaság 9023 Gyır Tihanyi Árpád út 2. Cégjegyzékszám: 08-10-001771 KSH szám: 12890341-4651-114-08 VEZETİSÉGI JELENTÉS A SZINTÉZIS Informatikai Zártkörően

Részletesebben

2012. I. féléves jelentéséhez

2012. I. féléves jelentéséhez SZINTÉZIS Informatikai Zártkörően Mőködı Részvénytársaság 9023 Gyır Tihanyi Árpád út 2. Cégjegyzékszám: 08-10-001771 KSH szám: 12890341-4651-114-08 VEZETİSÉGI JELENTÉS A SZINTÉZIS Informatikai Zártkörően

Részletesebben

KIEGÉSZITÖ MELLÉKLET A 2008. évi beszámolóhoz

KIEGÉSZITÖ MELLÉKLET A 2008. évi beszámolóhoz Biztonság 2014 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Cégjegyzék száma 8500 Pápa, Második utca 25. 1 9 0 9 5 1 0 0 3 5 KIEGÉSZITÖ MELLÉKLET A 2008. évi beszámolóhoz Általános összefoglalás A kiegészítı melléklet

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2011. április 13-i ülésére.

E L İ T E R J E S Z T É S A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2011. április 13-i ülésére. Ügyiratszám: 08-8/102-5/2010 Dátum: 2011. április 8. Ügyintézı: Baracsi László Tárgy: A PÉTÁV Kft. 2010. évi gazdálkodásáról szóló beszámoló elfogadása Melléklet: CD-n kiküldve E L İ T E R J E S Z T É

Részletesebben

KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET

KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET - 1 - Éjféli Kiáltás Misszó Egyesület Egyszerősített éves beszámolójának kiegészítı melléklete KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET Éjféli Kiáltás Misszó Egyesület éves egyszerüsített éves beszámolójához Budapest, 2012.06.01.

Részletesebben

Kiegészítı melléklet. I. Általános rész. Zöld Folyosó Közalapítvány

Kiegészítı melléklet. I. Általános rész. Zöld Folyosó Közalapítvány Kiegészítı melléklet I. Általános rész 1. A társaság bemutatása A cég neve: Zöld Folyosó Közalapítvány Székhelye: 8708 Somogyfajsz Kossuth u. 62 Az alapítás idıpontja: 1995. augusztus 1. A mőködés megkezdésének

Részletesebben

Kiegészítı melléklet a 2007. évi egyszerősített éves beszámolóhoz

Kiegészítı melléklet a 2007. évi egyszerősített éves beszámolóhoz Szegedi Kistérség- és Gazdaságfejlesztési Tanácsadó és Szolgáltató KHT. 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. Cégjegyzékszám: 06-14-000119 Kiegészítı melléklet a évi egyszerősített éves beszámolóhoz A Kht. 2004.

Részletesebben

PONGOR TIBORNÉ BEJEGYZETT KÖNYVVIZSGÁLÓ 4026 Debrecen, Zsák u. 9/B. Tel.: /52/

PONGOR TIBORNÉ BEJEGYZETT KÖNYVVIZSGÁLÓ 4026 Debrecen, Zsák u. 9/B. Tel.: /52/ PONGOR TIBORNÉ BEJEGYZETT KÖNYVVIZSGÁLÓ 4026 Debrecen, Zsák u. 9/B. Tel.: /52/ 425-689 Részéletes könyvvizsgálói jelentés a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2009. december 31-i fordulónappal

Részletesebben

Komló-Habilitas Nonprofit Közhasznú Kft. 2009. Kiegészítı melléklete. Wágner László ügyvezetı igazgató

Komló-Habilitas Nonprofit Közhasznú Kft. 2009. Kiegészítı melléklete. Wágner László ügyvezetı igazgató Komló-Habilitas Nonprofit Közhasznú Kft. 2009. Kiegészítı melléklete Wágner László ügyvezetı igazgató Komló-Habilitas Nonprofit Közhasznú Kft. adószám: 22265434-2-02 Cégjegyzék szám: 02-09-074143 Statisztikai

Részletesebben

Kaposvár Városkörnyéki Központi Háziorvosi Ügyelet Nonprofit Kft. 7400 Kaposvár, Németh István fasor 16.

Kaposvár Városkörnyéki Központi Háziorvosi Ügyelet Nonprofit Kft. 7400 Kaposvár, Németh István fasor 16. Kaposvár Városkörnyéki Központi Háziorvosi Ügyelet Nonprofit Kft. 7400 Kaposvár, Németh István fasor 16. Statisztikai számjel: 21165719 8621 113 14 Cégjegyzékszám: 14-14-309396 KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET A Kaposvár

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS évi közhasznú egyszerősített éves beszámolóhoz

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS évi közhasznú egyszerősített éves beszámolóhoz Dkmt Kht. KSH szám: 21803310 9133 571 06 Szeged, Victor H u. 1 Cégjegyzékszám.: 06 14 000103 6720 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005. évi közhasznú egyszerősített éves beszámolóhoz A Dkmt Kht. könyvvizsgálója

Részletesebben

2005. október 1. 2005 december 31. elsı negyedév (nem auditált mérlegadatok alapján)

2005. október 1. 2005 december 31. elsı negyedév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktızsde számára 2005. október 1. 2005 december 31. elsı negyedév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Nyrt.

Részletesebben

KSH számjel: Cégjegyzék szám: Szılısgyörökért Közösségi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET

KSH számjel: Cégjegyzék szám: Szılısgyörökért Közösségi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET KSH számjel: 14476464-9499-113-14 Cégjegyzék szám: 14 09 308489 Szılısgyörökért Közösségi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET a 2008. évi egyszerősített éves beszámolóhoz I. ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Alsónémedi Airvac Vákuumos Szennyvízhálózat Üzemeltetı Korlátolt Felelısségő Társaság

Alsónémedi Airvac Vákuumos Szennyvízhálózat Üzemeltetı Korlátolt Felelısségő Társaság 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. Bevezetı A Társaság alapítása: A Társaság neve: Rövidített neve: Alsónémedi Airvac Vákuumos Szennyvízhálózat Üzemeltetı Korlátolt Felelısségő Társaság Airvac Kft Székhelye: 2351. Alsónémedi,

Részletesebben

KORMÁNYZATI ELLENİRZÉSI HIVATAL. Szöveges indoklás. a Kormányzati Ellenırzési Hivatal évi költségvetésének végrehajtásáról

KORMÁNYZATI ELLENİRZÉSI HIVATAL. Szöveges indoklás. a Kormányzati Ellenırzési Hivatal évi költségvetésének végrehajtásáról KORMÁNYZATI ELLENİRZÉSI HIVATAL Szöveges indoklás a Kormányzati Ellenırzési Hivatal költségvetésének végrehajtásáról 1 Feladatkör, tevékenység A címhez/alcímhez tartozó intézmények száma, neve, törzskönyvi

Részletesebben

MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET V.A.

MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET V.A. MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET V.A. Székhely: 7623 Pécs, Köztársaság tér 2. Adószám: 11017897-2-02 KSH: 11017897-6419-122-02 Cg.: 02-02-060334 Honlap: www.mvhsz.hu ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Magyar Vidék

Részletesebben

A vállalattal kapcsolatban lévık

A vállalattal kapcsolatban lévık Az éves beszámoló és a vállalati eredmény elemzése Gazdasági elemzés 4. alkalom Budaházy György Az elemzés szükségessége A vállalkozás helyzetének, fejlıdésének a megítélése évenként a teljesítmény megállapítása.

Részletesebben

MKB Alapkezelı zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-8184; 268-8284 telefax: 268-7509;268-8331 E-mail: mkbalapkezelo@mkb.

MKB Alapkezelı zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-8184; 268-8284 telefax: 268-7509;268-8331 E-mail: mkbalapkezelo@mkb. MKB Alapkezelı zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-8184; 268-8284 telefax: 268-7509;268-8331 E-mail: mkbalapkezelo@mkb.hu MKB Mozaik Tıkegarantált Származtatott Alap PSZÁF lajstromszám:

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló

Egyszerűsített éves beszámoló TÁRSADALMI SZERVEZET MEGNEVEZÉSE: MAGYAR ORSZÁGOS HORGÁSZ SZÖVETSÉG TÁRSADALMI SZERVEZET CÍME: 1124 BUDAPEST, KOROMPAI U. 17. Statisztikai számjel: 19815857911252301 Egyszerűsített éves beszámoló 2015.12.31

Részletesebben

A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása

A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása Az elmúlt évek válsághatásai a társas vállalkozásokhoz képest súlyosabban érintették az egyéni vállalkozásokat, mivel azok az egyre

Részletesebben

Kiegészítő melléklet

Kiegészítő melléklet Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18191705-1-42 01 Fővárosi Törvényszék PK 60540 /2006/ 01/ / Barankovics István Alapítvány 1078 Budapest, István utca 44 2012 Fordulónap:

Részletesebben

Kiegészítı melléklet

Kiegészítı melléklet Adószám: Cégbíróság: Cégjegyzék szám: 23987522-2-09 Debreceni Törvényszék Cégbírósága 09-09-023360 MIS-TEAM ÉPKER KFT 4254 Nyíradony, KÖLCSEY FERENC UTCA 35 2013 Fordulónap: Beszámolási idıszak: 2013.

Részletesebben

A PÉTÁV PÉCSI TÁVFŐTİ KFT.

A PÉTÁV PÉCSI TÁVFŐTİ KFT. Continental Danubia Kft. Bejegyzett Könyvvizsgáló Társaság MKVK Tagsági Ig.szám: 001262 Független Könyvvizsgálói Jelentés A PÉTÁV PÉCSI TÁVFŐTİ KFT. Készült: Pécsett, 2007. március 19-én A könyvvizsgálói

Részletesebben

Beszámoló a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési. Alapítvány 2008. évi gazdálkodásáról. Székesfehérvár, 2009. április 20.

Beszámoló a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési. Alapítvány 2008. évi gazdálkodásáról. Székesfehérvár, 2009. április 20. Beszámoló a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2008. évi gazdálkodásáról Székesfehérvár, 2009. április 20. A Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2008.

Részletesebben

Az RFH Csoport Tagja Oldal: 2 / 5

Az RFH Csoport Tagja Oldal: 2 / 5 Elıminısítı lap 1. ALAPINFORMÁCIÓK (Kérem, értelemszerően töltse ki az adatlapot!) A társaság neve: Székhelye: Telephely: Adószáma: Cégjegyzékszáma: Alapítás idıpontja: Kapcsolattartó adatai: Neve: Beosztása:

Részletesebben

RAVICSA NONPROFIT KFT.

RAVICSA NONPROFIT KFT. KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET a RAVICSA NONPROFIT KFT. 2009. évi EGYSZERŐSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ Rakamaz, 2010. április 20 Ling Béla ügyvezetı igazgató Kiegészítı Melléklet a 2009. évi beszámolóhoz I. Általános

Részletesebben

Kiegészítı melléklet

Kiegészítı melléklet Kiegészítı melléklet A Budapest Fıváros Vagyonkezelı Központ Zártkörően Mőködı Részvénytársaság 2011. évi beszámolójához a Számvitelrıl szóló többször módosított 2000. évi C. törvény alapján A részvénytársaság

Részletesebben

Ezen beszámoló az eredeti angol nyelvu jelentés fordítása. Bármely eltérés esetén az eredeti angol nyelvu jelentés az irányadó.

Ezen beszámoló az eredeti angol nyelvu jelentés fordítása. Bármely eltérés esetén az eredeti angol nyelvu jelentés az irányadó. US GAAP szerinti konszolidált éves beszámolója 2003. és 2002. december 31-én végzodo évekre független könyvvizsgálói jelentéssel együtt Ezen beszámoló az eredeti angol nyelvu jelentés fordítása. Bármely

Részletesebben

Somogy Megyei Bíróság Pk /2007/ Balatonszemes, Szabadság utca 1. Elemzés, értékelés

Somogy Megyei Bíróság Pk /2007/ Balatonszemes, Szabadság utca 1. Elemzés, értékelés Adószám: Bejegyzı szerv: Regisztrációs szám: 18784677-1-14 Somogy Megyei Bíróság Pk.60.154/2007/4. Balatonszemes-Balatonıszöd Bőnmegelızési Egyesület 8636 Balatonszemes, Szabadság utca 1 2011 Fordulónap:

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS évi közhasznú egyszerősített éves beszámolóhoz

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS évi közhasznú egyszerősített éves beszámolóhoz DKMT Kht. KSH szám: 21803310 9133 571 06 Szeged, Tábor u. 7/B. Cégjegyzékszám.: 06 14 000103 6722 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. évi közhasznú egyszerősített éves beszámolóhoz 1. Számviteli beszámoló A Kht.

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS évi közhasznú egyszerősített éves beszámolóhoz

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS évi közhasznú egyszerősített éves beszámolóhoz DKMT Kht. KSH szám: 21803310 9133 571 06 Szeged, Tábor u. 7/b. Cégjegyzékszám.: 06 14 000103 6722 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. évi közhasznú egyszerősített éves beszámolóhoz 1. Számviteli beszámoló A Kht.

Részletesebben

A HM ipari részvénytársaságok 2010. I-III, negyedéves gazdálkodásának elemzése. 2009. év bázis. 2010. évi terv

A HM ipari részvénytársaságok 2010. I-III, negyedéves gazdálkodásának elemzése. 2009. év bázis. 2010. évi terv A HM ipari részvénytársaságok 21. I-III, es gazdálkodásának elemzése 1./ HM Armcom Kommunikációtechnikai Zrt. Megnevezés 29. év bázis 21. évi 21. III. Adatok ezer Ft-ban Bázis Terv index index () () Nettó

Részletesebben

Beszámoló a Magyar Tudományos Akadémia 2011. évi költségvetési irányelveirıl

Beszámoló a Magyar Tudományos Akadémia 2011. évi költségvetési irányelveirıl Tervezet Beszámoló a Magyar Tudományos Akadémia 2011. évi költségvetési irányelveirıl Budapest, 2010. május A Magyar Tudományos Akadémia 2011. évi költségvetési irányelvei A Magyar Tudományos Akadémiáról

Részletesebben

A VISONKA Takarmánykeverı és Szolgáltató Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság idıközi vezetıségi beszámolója. 2013. november

A VISONKA Takarmánykeverı és Szolgáltató Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság idıközi vezetıségi beszámolója. 2013. november A VISONKA Takarmánykeverı és Szolgáltató Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság idıközi vezetıségi beszámolója 2013. november Alapadatok a Társaságról A Társaság cégneve: VISONKA Takarmánykeverı Szolgáltató

Részletesebben

KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET. A PÉCS/SOPIANAE ÖRÖKSÉG NONPROFIT KFT évi egyszerősített éves beszámolójához

KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET. A PÉCS/SOPIANAE ÖRÖKSÉG NONPROFIT KFT évi egyszerősített éves beszámolójához KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET A PÉCS/SOPIANAE ÖRÖKSÉG NONPROFIT KFT. 2010. évi egyszerősített éves beszámolójához 2.oldal 1./ A vállalkozás bemutatása: A társaság cégneve: Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit Korlátolt

Részletesebben

K I E G É S Z Í T İ M E L L É K L E T

K I E G É S Z Í T İ M E L L É K L E T K I E G É S Z Í T İ M E L L É K L E T AZ ORMÁNSÁG EGÉSZSÉGÉÉRT NONPROFIT KORLÁTOLT FELELİSSÉGŐ TÁRSASÁG 2 012. évi EGYSZERŐSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁHOZ S e l l y e, 2013.április 25. Összeállította: Czipor

Részletesebben

Kiegészítı melléklet a 2008. évi éves beszámolóhoz. Bizalom Nyugdíjpénztár. Budapest, 2009. március 14.

Kiegészítı melléklet a 2008. évi éves beszámolóhoz. Bizalom Nyugdíjpénztár. Budapest, 2009. március 14. Kiegészítı melléklet a 2008. évi éves beszámolóhoz Bizalom Nyugdíjpénztár Budapest, 2009. március 14. 2 Bevezetı A Bizalom Önkéntes Kölcsönös Kiegészítı Nyugdíjpénztár az 1994. május 16-i alakuló közgyőlésén

Részletesebben

Kiegészítı melléklet 2008.

Kiegészítı melléklet 2008. 7. 8. Adószám: 18951413-1-2 Bíróság: ZALA MEGYEI BIRÓSÁG EUROPTEC-ZALAVIZ ZALAEGERSZEGI ÚSZÓ KLUB 89 ZALAEGERSZEG, ÉGERFA UTCA 9. Kiegészítı melléklet 28. Fordulónap: 28. december 31. Beszámolási idıszak:

Részletesebben

Közlemény. 1./ az Összehívás idıpontjában meglévı részvények és szavazati jogokra vonatkozó összesítés

Közlemény. 1./ az Összehívás idıpontjában meglévı részvények és szavazati jogokra vonatkozó összesítés Közlemény A Pannonholding Kereskedelmi és Befektetési Nyrt. a Gt. 304..(1). pontjának megfelelıen az alábbiakról tájékoztatja a Tisztelt Részvényeseket: 1./ az Összehívás idıpontjában meglévı részvények

Részletesebben

Komló-Habilitas Nonprofit Közhasznú Kft.

Komló-Habilitas Nonprofit Közhasznú Kft. Komló-Habilitas Nonprofit Közhasznú Kft. Kiegészítı melléklet a 2011. évi beszámolóhoz Wágner Zita ügyvezetı igazgató 1 Általános adatok: A Cég neve: Komló-Habilitas Kft Cégjegyzék száma: 02-09-074143

Részletesebben

15EB 02 15EB 02/A. Cégadatok (A) Cégjegyzékszáma:

15EB 02 15EB 02/A. Cégadatok (A) Cégjegyzékszáma: Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégadatok (A) Cég neve: 15EB 02 PORTER SEC KFT Cégjegyzékszáma: 01 09 992450

Részletesebben

Éves záró beszámoló 2008. december 31.

Éves záró beszámoló 2008. december 31. 12890341-4651-114-08 Statisztikai számjel 08-10-001771 Cégjegyzék száma SZINTÉZIS Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság 9023 Győr, Tihanyi Á.u.2. 96-502-200 Éves záró beszámoló 2008. december

Részletesebben

2006. I. félév Befektetıi kapcsolattartó: Társaság neve: TvNetwork Nyrt. Telefon: 890-2100 Társaság címe: 1138 Bp., Váci út 168/A Telefax: 270-9571

2006. I. félév Befektetıi kapcsolattartó: Társaság neve: TvNetwork Nyrt. Telefon: 890-2100 Társaság címe: 1138 Bp., Váci út 168/A Telefax: 270-9571 Társaság neve: TvNetwork Nyrt. Telefon: 890-2100 Társaság címe: 1138 Bp., Váci út 168/A Telefax: 270-9571 2006. 01.01.- 12.31 Befektetıi TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság

Részletesebben

Beszámoló: megbízható, valós képet ad a vállalkozás vagyoni, pénzügyi és jövedelmi

Beszámoló: megbízható, valós képet ad a vállalkozás vagyoni, pénzügyi és jövedelmi A mérlegelmezés A mérleg szerepe a vállalkozás számviteli rendszerében Beszámoló: megbízható, valós képet ad a vállalkozás vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetérıl az érdeklıdık számára. Tulajdonos Potenciális

Részletesebben

Az önkormányzati adóssághoz (hitelekhez, kötvényekhez) kapcsolódó finanszírozási kockázatok

Az önkormányzati adóssághoz (hitelekhez, kötvényekhez) kapcsolódó finanszírozási kockázatok Az önkormányzati adóssághoz (hitelekhez, kötvényekhez) kapcsolódó finanszírozási kockázatok Mohl Anna számvevı tanácsos Az önkorm nkormányzati nyzati alrendszer kötv tvény és hiteltartozása Az önkormányzati

Részletesebben

2009. évi Közhasznúsági jelentés az Magyar Vese Alapítvány Egyszerősített éves beszámolójához

2009. évi Közhasznúsági jelentés az Magyar Vese Alapítvány Egyszerősített éves beszámolójához 2009. évi Közhasznúsági jelentés az Magyar Vese Alapítvány Egyszerősített éves beszámolójához 1. Általános rész: Név: Magyar Vese Alapítvány Címe: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.. Alapítás éve: 1990.szeptember

Részletesebben

A HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. és a nonprofit kft-k 2010. I-III negyedéves gazdálkodásának elemzése

A HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. és a nonprofit kft-k 2010. I-III negyedéves gazdálkodásának elemzése A HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. és a nonprofit kft-k 2010. I-III es gazdálkodásának elemzése 1.) HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. 2.) Megnevezés 2009. évi bázis 2010.

Részletesebben

BUDAPESTI FAIPARI TERMELİ ÉS KERESKEDELMI KFT.

BUDAPESTI FAIPARI TERMELİ ÉS KERESKEDELMI KFT. BUDAPESTI FAIPARI TERMELİ ÉS KERESKEDELMI KFT. 1108 Budapest, Kozma u. 13. KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET a 2010. évi gazdálkodásról Budapest, 2011. március 25. Bódis Sándor ügyvezetı igazgató Kiegészítı melléklet

Részletesebben

A konszolidált éves beszámoló elemzése

A konszolidált éves beszámoló elemzése A konszolidált éves beszámoló elemzése A konszolidált éves beszámoló a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardokkal összhangban készült el. 2005. évtől kezdődően, Magyarország uniós csatlakozásával a

Részletesebben

Nyilvánosságra hozatali tájékoztató. 2008. december 31.

Nyilvánosságra hozatali tájékoztató. 2008. december 31. Nyilvánosságra hozatali tájékoztató 2008. december 31. A Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet a Hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítésérıl szóló 234/2007. (IX.04.) kormányrendeletben

Részletesebben

A KONZUM NYRT ÉVI ÜZLETI JELENTÉSE

A KONZUM NYRT ÉVI ÜZLETI JELENTÉSE A KONZUM NYRT. 2009. ÉVI ÜZLETI JELENTÉSE A Konzum Kereskedelmi és Ipari Nyrt. 1988-ban alakult a Konzum Áruház Szövetkezeti Közös Vállalat jogutódaként. Kezdetben a cég meghatározó profilja a kereskedelem

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S Hévízgyörk Község Önkormányzatának P o l g á r m e s t e r é t ı l E L İ T E R J E S Z T É S HÉVÍZGYÖRK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2011. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL Az elıterjesztés a 2011. évi zárszámadási rendelet-tervezethez

Részletesebben

KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET. A MOBILITÁS Nyugdíjpénztár 2012.01.01-2012.03.31. idıszaki, tevékenységet lezáró beszámolójához

KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET. A MOBILITÁS Nyugdíjpénztár 2012.01.01-2012.03.31. idıszaki, tevékenységet lezáró beszámolójához KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET A MOBILITÁS Nyugdíjpénztár 2012.01.01-2012.03.31. idıszaki, tevékenységet lezáró beszámolójához ------------------------------------------------------ az Igazgatótanács elnöke Budapest,

Részletesebben

Kiegészítő melléklet A évi beszámolóhoz

Kiegészítő melléklet A évi beszámolóhoz 1. Kiegészítő melléklet A 2009. évi beszámolóhoz Budapest, 2009. május 31. 2. I. Általános rész 1, A társaság főbb adatai Neve: IT Business Solutions Center Kft. Címe: 1191 Budapest, Határ út 9. 9/28.

Részletesebben

A megváltozott munkaképességő munkavállalókkal való együttmőködés 2007. évi tapasztalatai a Dél-dunántúli régióban

A megváltozott munkaképességő munkavállalókkal való együttmőködés 2007. évi tapasztalatai a Dél-dunántúli régióban A megváltozott munkaképességő munkavállalókkal való együttmőködés 2007. évi tapasztalatai a Dél-dunántúli régióban I. A megváltozott munkaképességő álláskeresık létszámadatai Régiónk munkaerı-piaci helyzetét

Részletesebben

2014. El. XV. A. 1/8. Hiv.szám:2014.OBH.XXXIII.C.7. Tisztelt Fıosztályvezetı-helyettes Asszony!

2014. El. XV. A. 1/8. Hiv.szám:2014.OBH.XXXIII.C.7. Tisztelt Fıosztályvezetı-helyettes Asszony! ELNÖKE 8000 Székesfehérvár, Dózsa Gy. út 1. t. 06 22 330-577 f. 06 22 330-577 e. birosag@szekesfehervarit.birosag.hu http://szekesfehervaritorvenyszek.birosag.hu 2014. El. XV. A. 1/8. Hiv.szám:2014.OBH.XXXIII.C.7.

Részletesebben

Befektetıi kapcsolattartó: Nemes Attila, IT elnök. TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság

Befektetıi kapcsolattartó: Nemes Attila, IT elnök. TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság Társaság neve: TvNetwork Nyrt. Telefon: 890-2001 Társaság címe: 1138 Bp., Váci út 168/A Telefax: 890-1590 Ágazati besorolás: Távközlés E-mail cím: tozsde@tvnetwork.hu Beszámolási idıszak: 2010.01.01-2010.06.30.

Részletesebben

2010/2011. teljes üzleti év

2010/2011. teljes üzleti év . teljes üzleti EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság nem auditált, konszolidált, IFRS ! Az EGIS Csoport -től -ban elemzi az export értékesítés árbevételét Oroszországi szabályozás változott

Részletesebben

Kiegészítı melléklet A Szarvas Coop Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. 2008. évi tevékenységérıl

Kiegészítı melléklet A Szarvas Coop Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. 2008. évi tevékenységérıl SZARVAS COOP Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörően mőködı Részvénytársaság Kiegészítı melléklet A Szarvas Coop Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. 2008. évi tevékenységérıl Szarvas, 2009. május 15. Bıdi

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ december 31.

ÉVES BESZÁMOLÓ december 31. Statisztikai számjel: 20913502 8610 599 13 Cégjegyzék szám: 13-09-129605 Vállalkozás megnevezése: Vállalkozás székhelye: 2013 Pomáz, Mártírok u. 22. ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. december 31. ESZKÖZÖK 2010. december

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS MÓRAÉP Városüzemeltetési, Szolgáltató és Kereskedelmi Nonprofit Közhasznú Kft 6 7 8 2 M ó r a h a l o m, R ö s z k e i ú t 3 4. 62/281-055 Fax.: 62/281-055 E-mail: moraep@morahalom.hu 2. számú melléklet

Részletesebben

A felügyelő bizottság jelentése a 2005. évi éves beszámolóról

A felügyelő bizottság jelentése a 2005. évi éves beszámolóról Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. -------------------------------------------------- 133 Budapest, Polgár u. 8-1. A felügyelő bizottság jelentése a 25. évi éves beszámolóról Budapest,

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ december 31.

ÉVES BESZÁMOLÓ december 31. Statisztikai számjel: 20913502 8610 572 13 Cégjegyzék szám: 13-09-129605 Vállalkozás megnevezése: Vállalkozás székhelye: 2013 Pomáz, Mártírok u. 22. ÉVES BESZÁMOLÓ 2011. december 31. ESZKÖZÖK 2011. december

Részletesebben

Csiky Gergely Színház Közhasznú Non-profit Kft Kaposvár, Rákóczi tér 1. Éves beszámoló december 31.

Csiky Gergely Színház Közhasznú Non-profit Kft Kaposvár, Rákóczi tér 1. Éves beszámoló december 31. 14590652900129914 Csiky Gergely Színház Közhasznú Non-profit Kft 7400 Kaposvár, Rákóczi tér 1. Éves beszámoló 2011..december 31. 14590652900129914 1/6. oldal "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 2011. december

Részletesebben

ORSZÁGOS DIÁKSZÍNJÁTSZÓ EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.

ORSZÁGOS DIÁKSZÍNJÁTSZÓ EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ORSZÁGOS DIÁKSZÍNJÁTSZÓ EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. Készült: 2012. május 26. aláírás Országos Diákszínjátszó Egyesület Fordulónap: 2011.12.31 KSH: 19016955-9499-529-01 Mérleg Adatok eft-ban

Részletesebben

A ÉVI EGYSZERÜSITETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ

A ÉVI EGYSZERÜSITETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 1 A Mátrafüredi Plébánia Felújításáért Alapítvány 3200 Gyöngyös, Orczy utca 8. III/15. KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET A 2012. ÉVI EGYSZERÜSITETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2 I. Általános rész 1. A Társaságra vonatkozó alapinformációk

Részletesebben

KÉZMŐ FİVÁROSI KÉZMŐIPARI KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG 2007. ÉVI

KÉZMŐ FİVÁROSI KÉZMŐIPARI KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG 2007. ÉVI KÉZMŐ FİVÁROSI KÉZMŐIPARI KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG 1147. Budapest, Csömöri út 50-60. A KÉZMŐ FİVÁROSI KÉZMŐIPARI KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG 2007. ÉVI K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E BUDAPEST, 2008. MÁRCIUS

Részletesebben

Magyar Ipari Karbantartók Szervezete. Társadalmi szervezetek egyszerűsített éves beszámolója

Magyar Ipari Karbantartók Szervezete. Társadalmi szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 18291740-8230-529-06 Statisztikai számjel Magyar Ipari Karbantartók Szervezete 6723 Szeged, József Attila sgt. 130 Társadalmi szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2013 Keltezés: 2014. március 14.

Részletesebben

Pesthy Ügyvédi Iroda Szekszárd Széchenyi u. 34. 7100 KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2014. ÉVI BESZÁMOLÓHOZ

Pesthy Ügyvédi Iroda Szekszárd Széchenyi u. 34. 7100 KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2014. ÉVI BESZÁMOLÓHOZ 1 Pesthy Ügyvédi Iroda Szekszárd Széchenyi u. 34. 7100 KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2014. ÉVI BESZÁMOLÓHOZ 2 1.) Általános jelentés A Pesthy Ügyvédi Iroda alapításának időpontja 1997.március 01. Az ügyvédi iroda

Részletesebben

"HUNCUTKA" Alapítvány a pomázi I-es óvodáért Egyszerősített éves beszámolója 2011. év

HUNCUTKA Alapítvány a pomázi I-es óvodáért Egyszerősített éves beszámolója 2011. év 18676415-1-13 Statisztikai számjel vagy adószám Cím: 2013,Pomáz,József Attila u.4. "HUNCUTKA" Alapítvány a pomázi I-es óvodáért Egyszerősített éves beszámolója 2011. év A közzétett adatok könyvvizsgálattal

Részletesebben

COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium

COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium 2017. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Székesfehérvár, 2018. május 02. A társaság bemutatása

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló

Egyszerűsített éves beszámoló 19215422-9120-331-16 Statisztikai számjel ----------------- Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: PEDAGÓGUS SZAKSZERVEZET A vállalkozás címe, telefonszáma: 5000 Szolnok, Baross út 20. 3/20. 2011.

Részletesebben

REGIONÁLIS SZOCIÁLIS FORRÁSKÖZPONT NONPROFIT KORLÁTOLT FELELİSSÉGŐ TÁRSASÁG 9700 Szombathely, 11-es huszár u. 116.

REGIONÁLIS SZOCIÁLIS FORRÁSKÖZPONT NONPROFIT KORLÁTOLT FELELİSSÉGŐ TÁRSASÁG 9700 Szombathely, 11-es huszár u. 116. REGIONÁLIS SZOCIÁLIS FORRÁSKÖZPONT NONPROFIT KORLÁTOLT FELELİSSÉGŐ TÁRSASÁG 9700 Szombathely, 11-es huszár u. 116. KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET 2011. december 31. I. A társaság bemutatása Az alapító tagok a Magyar

Részletesebben

A pénzeszközök értéke a bankkivonatnak és a pénztárjelentésnek megfelelıen a fıkönyvvel egyeztetett egyenlegben kerültek kimutatásra.

A pénzeszközök értéke a bankkivonatnak és a pénztárjelentésnek megfelelıen a fıkönyvvel egyeztetett egyenlegben kerültek kimutatásra. KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET a 2011. évi egyszerősített éves beszámolóhoz 1./ Általános információk Az Alapítvány neve: PÉCSI TENISZÉRT Közhasznú Alapítvány Típusa: nyílt alapítvány Jogállása: közhasznú szervezet

Részletesebben

Kiegészítı melléklet. 2010 év

Kiegészítı melléklet. 2010 év 18352144919933103 Statisztikai számjel VADASKERT TERMÉSZETVÉDELMI ALAPÍTVÁNY Kiegészítı melléklet A Számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Közhasznú egyszerősített éves beszámolójához 2010 év Kecskemét,

Részletesebben

ÜZLETI TERV. Jelen üzleti terv elválaszthatatlan melléklete a Hitelkérelem című dokumentumnak. HUF Önerő mértéke

ÜZLETI TERV. Jelen üzleti terv elválaszthatatlan melléklete a Hitelkérelem című dokumentumnak. HUF Önerő mértéke ÜZLETI TERV Jelen üzleti terv elválaszthatatlan melléklete a Hitelkérelem című dokumentumnak. Vállalkozás neve Beruházás helye Igényelt kölcsön Futamidő hónap Türelmi idő hónap Új Széchenyi Beruházási

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLETE

ÉVES BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLETE Közhasznúsági jelentés 4. számú melléklete Főszerpaprika KutatóFejlesztı Nonprofit Közhasznú Kft. Kalocsa ÉVES BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLETE 2010. év I. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK 1. Társaság bemutatása Alapító:

Részletesebben

ÜZLETI JELENTÉS. a 2010 évi éves beszámolóhoz

ÜZLETI JELENTÉS. a 2010 évi éves beszámolóhoz ÜZLETI JELENTÉS a 2010 évi éves beszámolóhoz - 1 - 1. A Rábaközi Takarékszövetkezet mőködési környezete A 2010-es üzleti évben az általános gazdasági helyzet, a pénzpiaci fejlemények és a szabályozói környezet

Részletesebben

Megnevezés 2009 2010

Megnevezés 2009 2010 Vagyon Tartósan befektetett eszközök aránya Befektetett eszközök / Eszközök összesen Befektetett eszközök fedezettsége Saját tőke / Befektetett eszközök Tárgyi eszközök fedezettsége Saját tőke / Tárgyi

Részletesebben

Megnevezés 2007 2008

Megnevezés 2007 2008 Vagyon Tartósan befektetett eszközök aránya Befektetett eszközök / Eszközök összesen Befektetett eszközök fedezettsége Saját tőke / Befektetett eszközök Tárgyi eszközök fedezettsége Saját tőke / Tárgyi

Részletesebben

1 1 9 3 1 5 5 5 4 7 1 1 1 1 4 0 4 Statisztikai számjel. Szarvas Coop Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. 5540 Szarvas, Kossuth Lajos u. 64.

1 1 9 3 1 5 5 5 4 7 1 1 1 1 4 0 4 Statisztikai számjel. Szarvas Coop Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. 5540 Szarvas, Kossuth Lajos u. 64. 1 1 9 3 1 5 5 5 4 7 1 1 1 1 4 0 4 Statisztikai számjel 0 4 1 0 0 0 1 5 5 4 Cégjegyzék száma Szarvas Coop Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. 5540 Szarvas, Kossuth Lajos u. 64. 2008. év 12. 31. es beszámoló

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a Törökbálint Közbiztonságáért Közhasznú közalapítvány 2013. évi közhasznú egyszerűsített éves beszámolójához

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a Törökbálint Közbiztonságáért Közhasznú közalapítvány 2013. évi közhasznú egyszerűsített éves beszámolójához KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a Törökbálint Közbiztonságáért Közhasznú közalapítvány 213. évi közhasznú egyszerűsített éves beszámolójához 1.) Általános tájékoztatás Törökbálint Közbiztonságáért Közalapítvány

Részletesebben

Megnevezés 2006 2007

Megnevezés 2006 2007 Vagyon Tartósan befektetett eszközök aránya Befektetett eszközök / Eszközök összesen Befektetett eszközök fedezettsége Saját tőke / Befektetett eszközök Tárgyi eszközök fedezettsége Saját tőke / Tárgyi

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2008.

Közhasznúsági jelentés 2008. Adószám: 18263587-1-43 Bejegyzı szerv: Fıvárosi Bíróság Regisztrációs szám: 16.Pk. 60.136/2008/2. AKT Színház Közhasznú Egyesület 1118 Budapest, Schweidel utca 33 a 2008. Fordulónap: 2008. december 31.

Részletesebben

Balaton-Budapest Területi Integrált Szakképzés-Szervezési Társulás Közhasznú Nonprofit Kft. 2011.

Balaton-Budapest Területi Integrált Szakképzés-Szervezési Társulás Közhasznú Nonprofit Kft. 2011. 14143119-8532-599-7 Statisztikai számjel 7-9-13846 Cégjegyzék száma Balaton-Budapest Területi Integrált Szakképzés-Szervezési Társulás Közhasznú Nonprofit Kft. 8 Székesfehérvár, Koppány u. 2/a. Egyszerősített

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ÜZLETI GAZDASÁGTAN)

KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ÜZLETI GAZDASÁGTAN) 0512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 20. KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ÜZLETI GAZDASÁGTAN) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Elfogadható a megoldási

Részletesebben

Vállalkozás megnevezése Budapest, Szegedi út 17. Vállalkozás címe december 31. Üzleti év fordulónapja. Éves beszámoló

Vállalkozás megnevezése Budapest, Szegedi út 17. Vállalkozás címe december 31. Üzleti év fordulónapja. Éves beszámoló 22182827-8621-599-01 Statisztikai számjel 01-09-889526 Cégjegyzék szám XIII. Kerületi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Kft. Vállalkozás megnevezése 1139 Budapest, Szegedi út 17. Vállalkozás címe

Részletesebben

Elemzés, értékelés 2017.

Elemzés, értékelés 2017. Adószám: 18256127-2-43 Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Bejegyző határozat száma: 16 PK.60914/2001/1 Nyilvántartási szám: 01/01/86227 1212 Budapest, Zsolnai utca 28 2017. Fordulónap: 2017. december

Részletesebben

Pannon-Váltó Nyrt. Idıszaki vezetıségi beszámoló

Pannon-Váltó Nyrt. Idıszaki vezetıségi beszámoló Pannon-Váltó Nyrt. Idıszaki vezetıségi beszámoló 2009. I-IX. hónap A Pannon-Váltó Nyrt. a Tıkepiacról szóló törvény 54. -nak megfelelıen, amely a nyilvánosan mőködı részvénytársaságok rendszeres tájékoztatási

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2009. 01.01-tól 2009.12.31-ig

Közhasznúsági jelentés 2009. 01.01-tól 2009.12.31-ig START Rehabilitációs Foglalkoztató és Intézményei Közhasznú Nonprofit Kft 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Közhasznúsági jelentés 2009. 01.01-tól 2009.12.31-ig Nyíregyháza, 2010. február 28. Balogh Zoltán

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Polgármester-jelöltek és önkormányzati képviselő-jelöltek bemutatkozására

M E G H Í V Ó. Polgármester-jelöltek és önkormányzati képviselő-jelöltek bemutatkozására K a d a r k ú t V á r o s P o l g á r m e s t e r é t ő l 7530 Kadarkút, Petıfi u. 2. Telefon: 82/581-003 Fax: 82/385-250 E-mail: polgarmester@kadarkutph.hu M E G H Í V Ó Polgármester-jelöltek és önkormányzati

Részletesebben

Normál egyszerűsített éves beszámoló

Normál egyszerűsített éves beszámoló 1 1 7 1 9 7 4 1 2 1 1 3 1 7 Statisztikai számjel 1 7-9 - 7 6 4 6 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: Ézsibau Kft A vállalkozás címe: 7149 Báta, Damjanich utca 2. A vállalkozás telefonszáma: Normál

Részletesebben

Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület. 1013 Budapest, Pauler utca 11. 2011.01.01-2011.12.31

Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület. 1013 Budapest, Pauler utca 11. 2011.01.01-2011.12.31 1013 Budapest, Pauler utca 11. 2011.01.01-2011.12.31 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített éves beszámolója Kelt: Budapest 2012.április 21. egyéb szervezet vezetője Statisztikai

Részletesebben

KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET

KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET az ACCESS Befektetési Alapkezelı Zrt. 2008. évi Éves beszámolójához 1. Általános rész A társaság fıbb adatai: A cég elnevezése: ACCESS Befektetési Alapkezelı Zrt. Székhelye: 1054 Budapest,

Részletesebben

A Fotex Elsı Amerikai-Magyar Vagyonkezelı Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság 2008. I-III. havi gyorsjelentése

A Fotex Elsı Amerikai-Magyar Vagyonkezelı Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság 2008. I-III. havi gyorsjelentése A Fotex Elsı Amerikai-Magyar Vagyonkezelı Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság 2008. I-III. havi gyorsjelentése A Fotex Csoport 2008. I-III. havi tevékenységét bemutató gyorsjelentését az IFRS elıírásainak

Részletesebben

Normál egyszerűsített éves beszámoló

Normál egyszerűsített éves beszámoló 2 4 3 9 3 1 4 6 8 3 2 5 7 2 1 3 Statisztikai számjel 1 3-9 - 1 6 4 7 1 8 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: GTÜ Közhasznú Nonprofit Kft. A vállalkozás címe: 2217 Gomba, Bajcsy-Zsilinszky utca

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2012. május 31-én (csütörtök) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. 2012. május 31-én (csütörtök) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

2009. évi üzleti jelentés

2009. évi üzleti jelentés Vértes Takarékszövetkezet 2060 Bicske, Kossuth tér 20. 2009. évi üzleti jelentés 1. A 2009. évi gazdálkodás értékelése, elemzése és a 2010. évi célkitőzések megfogalmazása 2009. évi tevékenységünk fı célja

Részletesebben

Befektetıi kapcsolattartó: Kissné Ladányi Éva. Szavazati jog* -

Befektetıi kapcsolattartó: Kissné Ladányi Éva. Szavazati jog* - A társaság neve: OTP Jelzálogbank Zártkörően Mőködı Részvénytárs Telefon: 3547449 A társaság címe: 1051 Budapest, Nádor u.21. Telefax: 3547408 Ágazgati besorolás: 6522 email cím: jzb@otpjzb.hu PK1. Általános

Részletesebben

Közgyőlési jegyzıkönyv

Közgyőlési jegyzıkönyv Közgyőlési jegyzıkönyv Készült: az Oroszlányi Szolgáltató Zártkörően Mőködı Részvénytársaság (2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.) évi rendes közgyőlésén, 2009. május 29. napján 10 órakor az OSZ Zrt. székházában.

Részletesebben