Hogyan működik a rövid ellátási lánc Magyarországon?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hogyan működik a rövid ellátási lánc Magyarországon?"

Átírás

1 Hogyan működik a rövid ellátási lánc Magyarországon? Kujáni Katalin Földművelésügyi Minisztérium Kistermelői élelmiszerek útja a fogyasztókhoz. Hogyan működik a rövid ellátási lánc? Országos nyári szakmai konferencia július 27.

2 A REL víziója Hogyan lehetséges a REL-ok fejlődésének elősegítése Európában, a résztvevő termelők számán és az értékesített termékek volumenén keresztül annak érdekében, hogy növekedjen a gazdaságok bevétele. 1. Milyen hagyományos és újszerű REL csatornák léteznek Európán? 2. Milyen REL együttműködések képesek elősegíteni a gazdaságok bevételének növekedését a résztvevő termelőkön és az értékesített volumenen keresztül?

3 A háttérről Franciaország, Olaszország, Anglia 1980-as évek végén, reneszánszát éli 2008 óta Eltérő fejlődés és társadalmi, gazdasági adottságok az újonnan csatlakozó tagállamok esetében hagyományos közvetlen értékesítési formák szerepe A téma helyet kapott a KAP reform vitáiban Vidékfejlesztési Program Két tematikus alprogram kidolgozását kezdte meg: a fiatal gazdák és a rövid ellátási lánc fejlesztésére irányulót.

4 Mi az a REL? EMVA rendelet meghatározása szerint: olyan ellátási láncot jelent, amelyet kevés számú gazdasági szereplő alkot, akik elkötelezettek az együttműködés, a helyi gazdasági fejlesztés, valamint a termelők, feldolgozók és a fogyasztók közötti szoros földrajzi és társadalmi kapcsolatok iránt.

5 EIP REL Fókuszcsoport meghatározása - a REL együttműködés Olyan szervezeti forma és helyi fejlesztési folyamat, amely az élelmiszerelőállítók, - feldolgozók, -értékesítők részére -az egy adott térségben való elhelyezkedésüknek köszönhetően - lehetővé teszi a közös tevékenységek, szerveződések, stratégiák kidolgozását. (Muchnik et al., 2008). A REL együttműködés nem feltétlenül egy közös védjegy kidolgozása, hanem olyan közösségi szerveződés, amely csökkenti a távolságot a fogyasztók és termelők között. Az együttműködés lehetővé teszi: A termékalap növelését: nagyobb mennyiséget igénylő fogyasztók kiszolgálása pl.: közétkeztetés Erőforrások megosztását: eszközök, feldolgozó kapacitás, logisztika a költségek csökkentése érdekében. Tudásmegosztás pl.: kompetenciák fejlesztése, humánkapacitás növelése Fenntartási költségek megosztását: pl.: vágópont esetében Érdekképviselet erősítését Verseny csökkentését: pl: sok szervezetlen REL csoport között egy régión belül Kölcsönös támogatást: elszigeteltség csökkentése a kistermelők esetében, fiatal gazdák belépésének megkönnyítése

6 Terület Helyi szervezők/facilitátorok Támogatások és területfejlesztés (Innováció, finanszírozás, tanácsadás, hálózatépítés, közintézmények szerepe) Értéklánc Fogyasztói elvárások és igények Élelmiszerfeldolgozás A terület által előállított h.a. értékek Termelési stratégia (fajták, termesztéstechnológia Flamand, 2006 és Gineste 2015 Bevont helyi szereplők

7 A REL hagyományos és újszerű típusai Forrás: Juhász A., 2013

8 A városok REL vonzáskörzetei területi megoszlásban

9 A REL néhány értékesítési formájának területi eloszlása Forrás: Nébih

10 Termelői piacok Forrás:

11 Gyakran felmerülő problémák: Termelők Idényjellegű árusítás nem megoldott Nem élvez előnyt a helyi termelő Eltorzult árverseny a kereskedők miatt Nehéz megkülönböztetni a helyi terméket a világpiacitól Versenyhelyzet a kiskereskedelmi láncok miatt Nincs megfelelő reklám Szervezetlen Konfliktus helyzetek megoldatlanok Fogyasztók Szervezettség, szokásrend sokszor nem átlátható: nem illeszkedik a dolgozók munkaidejéhez Nincs információ a helyi termékről, termelőről Biotermék hiánya Nyomonkövethetetlen az áruk eredete Tisztaság, rendezettség hiánya Higiénia hiánya (kézmosás, kosz, por, szag, stb.) Bankkártyás fizetés nem lehetséges Parkolás lehetetlen

12 REL szervező fontosabb feladatai A piac szervezése: Termelőket Promóciót Fogyasztói programokat Egységes imázs Kapcsolattartás az önkormányzattal és a piac tulajdonosával Szaktanácsadás, információ-közvetítés Környezet Civil háttér Önkörmányzat Fogyasztó Termelő Kontroll

13 Szedd magad kertek, forrás:

14 Közös Termelői Pont - francia példa alapján a REL együttműködés egyik legjobb példája Az egyik legjobban működő modellek közé tartozik a francia közös értékesítési pont Többféle jogi formában működhetnek ezek a termelői egyesülések, melyek közül a legjelentősebb a hazai adaptáció szempontjából az ún. GIE (Groupement d intêret économique), azaz közös gazdasági érdektársulás. Ezt a formát a termelők együtt működtetik, sok esetben ők maguk (valamely tagjuk) is árulnak de gyakran alkalmaznak eladót, aki felügyeli a termékek minőségét, mennyiségét, intézi a rendelést és tartja a kapcsolatot a fogyasztókkal, termelőkkel. Közvetlen értékesítés, mivel nincs köztes szereplő (aki árrést alkalmaz) a termelői és fogyasztó között.

15

16 Speciális olasz nyugta a gazdák nevének feltüntetésével

17 Közös Termelői Pont hazai koncepció Új társulási forma: A tevékenységi kört indokolt megragadni, vagyis szabályozni kell azt, hogy több termelő saját termelésű mezőgazdasági termékének, saját haszonra nem törekvő közvetítőn keresztüli (aki lehet az egyik termelő vagy harmadik személy), közvetlenül a fogyasztó vagy a fogyasztót közvetlenül ellátó részére, történő értékesítési tevékenységről lenne szó. Az értékesítés körében a termelők megtartanák saját önállóságukat, a számla az egyes termelő nevére lenne kiállítva, az egyes termelők lennének nyilvántartásba véve, az értékesített termékkel szembeni igényeket alapvetően a termelővel szemben lehet érvényesíteni, de bizonyos körben szóba jön a közvetítő felelőssége is, ezért szabályozni kell

18 Közétkeztetés Közbeszerzési törvény módosítása 2010-ben: hideg élelmiszer és főzési alapanyag, friss, illetve feldolgozott zöldség és gyümölcs, tej és tejtermék, gabonafélék, kenyér és pékáru, méz, tojás, kertészeti növény beszerzése - az uniós értékhatárig - mentes a közbeszerzési kötelezettség alól. Csak a kisebb települések tudják kihasználni, az alacsony közbeszerzési értékhatár miatt a nagyobb városok nem tudnak élni vele. Iskolai főzőkonyhák 50 %-a tudta kihasználni óvodai és iskolai országos táplálkozás-egészségügyi felmérés

19 Problémák A kistermelők nem tudnak időben, illetve rendszeresen megfelelő mennyiségű terméket biztosítani, Nehéz előre, hosszú távra tervezni, Nincsenek a főzőkonyha közelében megfelelő helyi kistermelői partnerek. Nehézség a főzőkonyhák 36 %-ának, hogy a kistermelők nem minden esetben biztosítanak megfelelő minőségű terméket. Az alapanyagok beszerzésére a közétkeztető meghatározott időszakra szóló beszállítói szerződéssel rendelkezik. A főzőkonyhákban nincs megfelelő munkaerő kapacitás, Nincs tároláshoz, előkészítéshez szükséges helyiség és eszközök A kistermelői termékek felhasználása a konyha vezetőktől is több odafigyelést, szervezést, többletmunkát igényel, amivel a megszokott, kényelmes beszerzési rendszert nem váltják fel. A nagykereskedők különböző szolgáltatásokat (kívánt időpontra történő kiszállítás, bankkártyás vagy átutalásos fizetés, stb.) kapcsolnak a vásárláshoz, ami vonzóbbá, kevésbé kockázatossá (pl. nyomonkövethetőség biztosítása) teszi azt számukra.

20 Megoldások Konyhafejlesztésekre irányuló beruházások: a helyi ellátáshoz kötődő önkormányzati infrastrukturális feltételek megteremtése: VP (vidéki) vagy TOP (nem vidéki) közétkeztetés helyi termékekre épülő megszervezéséhez (VP-REL) Lehetséges források: Vidékfejlesztési Program: REL program termelők közös piacra jutásának szervezése és felkészítése Vidékfejlesztési Program: egyedi termelői fejlesztések Terület- és Településfejlesztési Operatív Program: food-hub, Gazdasági és Innovációs Operatív Program: középvállalatok élip. termék Emberi Erőforrások Fejlesztési Program KEHOP környezettudatosság elterjesztése

21 Logisztika és szervezés

22 Kapacitás felmérése

23 Vendéglátás (ECOSYAL- Zalaszentgróti Kistérség felmérések alapján) 4% 4% 4% 4% 18% nincs info nincs rá idő 7% magasabb ár rossz arculat élelmiszer biztonság 7% 18% nincs ellenőrzöttség rossz megközelíthetőség bakártyás fizetés nincs 7% dokumentumok hiánya állandó minőség hiánya 14% 14% nics választék 23

24 Milyen terméket vásárolna? 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0%

25 Szállodák és vendéglátók problémái (Hévíz) NINCS: kommunikáció, termékalap, minőség, kölcsönönös bizalom A párbeszéd nem tud elindulni szervezők nélkül, akik kénytelenek a termékek biztosításával járó kockázatokat és felelősségeket is felvállalni a kezdeti szakaszban. Termelői adtabázis hiánya (és ajánlatok készítése célcsoportonként) Logisztika, a volumen logisztikai központ ( foodhub ) Komolyabb átgondolást igényel azoknak a programoknak a kidolgozása, amelyek a vendéglátásba segítenék a helyi termékek megjelenését, mivel az eddigi tapasztalatok viszonylag negatívak, ezért itt is a szervező feladata értékelődik fel. A tematikus napok, programok kialakítása a helyi, tradicionális, lokális attitűdök mentén egy megoldás lehet, ehhez segítséget nyújt a helyi értéktár is. Helyi védjegy kérdése: a kisebbek jelezték, hogy helyi védjegyrendszerbe, vagy márka kialakításában részt vennének,. A termelők nem túl nyitottak egy ilyen programra, viszont nem utasítják el, ha az nem jelent többletköltséget.

26 Helyi termék éve 2015 A Helyi termék éve 2015 program célja, hogy a vásárlókat megismertesse a helyi termékekkel. Családi gazdaságok nemzetközi évtizede IYFF10+ Célja: ösztönözze a fenntartható családi gazdaságok politikai támogatását, harcoljon a szegénység, az éhezés ellen és támogassa a környezetvédelemre és biodiverzitásra épülő vidékfejlesztést.

27 Konklúzió és dilemmák Számos kedvező szabályozás Fókuszba kerültek a kistermelők és a helyi termék A tudatos fogyasztók és szociális igények támogató hatásúak Speciális támogatási lehetőségek várhatóak Innovációs támogatás (pl.: EIP) DE: Kistermelő vs. őstermelő szabályozások, jogok és követelmények harmonizálás hiánya (ÁFA, KTP, közbeszerzés stb.) Kistermelő, mint kifejezés elterjedése, megtévesztés REL szervezők sokasága és felkészületlensége Védjegyek és márkák elterjedése Felmérések nélküli, strukturálatlan fejlesztések, projektek Együttműködés elutasítása Valóban fenntartható? Ki lehet köztes szereplő, szolgáltató, feldolgozó? Vágópont? 27

28 Merre tovább? Milyen jövőképet szeretnénk? Helyi márka vs védjegy Helyi piacok Közétkezetés Városi lét/falusi lét Ökológiai gazdálkodás Munkahelyteremtés vs hatékonyság Intenzív termelés vs. öko Együttműködés! De hogyan?

29 Köszönöm a megtisztelő figyelmet!

Dr. Kujáni Katalin Földművelésügyi Minisztérium. 2015. október 21. Gyarmat

Dr. Kujáni Katalin Földművelésügyi Minisztérium. 2015. október 21. Gyarmat Dr. Kujáni Katalin Földművelésügyi Minisztérium 2015. október 21. Gyarmat A háttérről Franciaország, Olaszország, Anglia 1980-as évek végén, reneszánszát éli 2008 óta Eltérő fejlődés és társadalmi, gazdasági

Részletesebben

A rövid élelmiszerláncok. Magyarországon. Kujáni Katalin, Ph.D. Siófok,

A rövid élelmiszerláncok. Magyarországon. Kujáni Katalin, Ph.D. Siófok, A rövid élelmiszerláncok fejlődése (RÉL) Magyarországon Kujáni Katalin, Ph.D Siófok, 2017.05.24. Minden termék helyi? Kétpólusú élelmiszerellátási rendszer alakult ki Európában egyre nagyobb szerephez

Részletesebben

Az alulról építkező rövid élelmiszer lánc együttműködések létrehozásának tényezői. AGRISHORT Building-Up Workshop szeptember 21.

Az alulról építkező rövid élelmiszer lánc együttműködések létrehozásának tényezői. AGRISHORT Building-Up Workshop szeptember 21. Az alulról építkező rövid élelmiszer lánc együttműködések létrehozásának tényezői AGRISHORT Building-Up Workshop 2017. szeptember 21., Siófok A NAP HÁTRALÉVŐ RÉSZE 12 00-12 05 A nap hátralévő része Bevezetés

Részletesebben

Ifj. Hubai Imre Vidékfejlesztésért felelős országos alelnök. Budapest, 2016. február 25.

Ifj. Hubai Imre Vidékfejlesztésért felelős országos alelnök. Budapest, 2016. február 25. Ifj. Hubai Imre Vidékfejlesztésért felelős országos alelnök Budapest, 2016. február 25. Eltérő fejlődés és társadalmi, gazdasági adottságok az újonnan csatlakozó tagállamok esetében Hagyományos közvetlen

Részletesebben

A HELYBEN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉS HAGYOMÁNYAI, MÓDJAI, KIALAKULT FORMÁI, SZERVEZETI HÁTTERÜK

A HELYBEN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉS HAGYOMÁNYAI, MÓDJAI, KIALAKULT FORMÁI, SZERVEZETI HÁTTERÜK Bükkösd, 2015.02.16. A HELYBEN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉS HAGYOMÁNYAI, MÓDJAI, KIALAKULT FORMÁI, SZERVEZETI HÁTTERÜK Kujáni Katalin szakreferens Földművelésügyi Minisztérium Mezőgazdasági Főosztály Email: olga.katalin.kujani@fm.gov.hu

Részletesebben

Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály A hazai élelmiszer-feldolgozás jelentősége Miért stratégiai ágazat a magyar élelmiszer-feldolgozás? A lakosság

Részletesebben

Helyi termék fejlesztés a Zala Termálvölgye térségben. 2015. február 11. Budapest Földművelésügyi Minisztérium

Helyi termék fejlesztés a Zala Termálvölgye térségben. 2015. február 11. Budapest Földművelésügyi Minisztérium Helyi termék fejlesztés a Zala Termálvölgye térségben 2015. február 11. Budapest Földművelésügyi Minisztérium Zala Termálvölgye Egyesület 2008-ban alapított vidékfejlesztési célú civil szervezet LEADER

Részletesebben

A HELYI ÉLELMISZERRENDSZER FEJLESZTÉSI LEHETSÉGEI A ZALA TERMÁLVÖLGYE EGYESÜLET TÉRSÉGÉBEN

A HELYI ÉLELMISZERRENDSZER FEJLESZTÉSI LEHETSÉGEI A ZALA TERMÁLVÖLGYE EGYESÜLET TÉRSÉGÉBEN A HELYI ÉLELMISZERRENDSZER FEJLESZTÉSI LEHETSÉGEI A ZALA TERMÁLVÖLGYE EGYESÜLET TÉRSÉGÉBEN I. Nyitott Porta műhelytalálkozó Kujáni Katalin Olga Az előzményekről ECOSYAL PROJEKT Az indikátorok elemzésének

Részletesebben

Kistermelői termékelőállítás szerepe Magyarország vidékfejlesztési. stratégiájában

Kistermelői termékelőállítás szerepe Magyarország vidékfejlesztési. stratégiájában Kistermelői termékelőállítás szerepe Magyarország vidékfejlesztési stratégiájában dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár Helyi termékek Foglalkoztatás,

Részletesebben

Közgyűlés tagjai részére tájékoztatás a december hó 15-i ülés 3. napirendi pontjához. Helyi Fejlesztési Stratégia (LEADER)

Közgyűlés tagjai részére tájékoztatás a december hó 15-i ülés 3. napirendi pontjához. Helyi Fejlesztési Stratégia (LEADER) Közgyűlés tagjai részére tájékoztatás a 2015. december hó 15-i ülés 3. napirendi pontjához Helyi Fejlesztési Stratégia (LEADER) 2014-2020 2015.12.15. TÁMOGATÁSI FORRÁS 2014-2020 Darányi Ignác Terv EMVA

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program 2014-2020

Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Együttműködések támogatása Tószegi Orsolya Miniszterelnökség EMVA Stratégiai Főosztály Gyarmat 2015.10.21. Legfontosabb célkitűzések Munkahelyteremtés, vidéki munkahelyek

Részletesebben

Tematikus Alprogramok, Leader HACS Feladatok

Tematikus Alprogramok, Leader HACS Feladatok Tematikus Alprogramok, Leader HACS Feladatok Veres Marianna Pályázat és Projektmenedzser EuroAdvance Kft. Mit is jelentenek a Tematikus alprogramok Az adott tagállam számára különös jelentőséggel bíró

Részletesebben

Tematikus Alprogramok, Leader HACS Feladatok

Tematikus Alprogramok, Leader HACS Feladatok Tematikus Alprogramok, Leader HACS Feladatok Veres Marianna Pályázat és Projektmenedzser EuroAdvance Kft. Mit is jelentenek a Tematikus alprogramok Az adott tagállam számára különös jelentőséggel bíró

Részletesebben

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / 06-27-370-890 / borzsony.duna@gmail.com / www.borzsonyleader.

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / 06-27-370-890 / borzsony.duna@gmail.com / www.borzsonyleader. Emlékeztető Tárgy: Projektlátogatások ECOSYAL program 2. Időpont: 2014. augusztus 28. Helyszín: Szokolya, IKSZT 2014. áprilisától a Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület bekapcsolódott egy már

Részletesebben

Stratégia értékelés és továbbfejlesztése a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület területén

Stratégia értékelés és továbbfejlesztése a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület területén Stratégia értékelés és továbbfejlesztése a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület területén Berhida, 2015. április 24. Kontics Monika Munkaszervezet vezető Honnan indultunk? 2007-2008. HVI

Részletesebben

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár 2014. október 30. Herceghalom, Tejágazati Konferencia Az új Közös Agrárpolitika

Részletesebben

MAGOSZ ÉFOSZ FruitVeB VHT BTT Kisgazda Polgári Egyesület. HANGYA Országos Erdészeti Egyesület MEGOSZ GOSZ MADOSZ Országos Magyar Méhészeti Egyesület

MAGOSZ ÉFOSZ FruitVeB VHT BTT Kisgazda Polgári Egyesület. HANGYA Országos Erdészeti Egyesület MEGOSZ GOSZ MADOSZ Országos Magyar Méhészeti Egyesület TÓSZEGI-FAGGYAS KATALIN A háztáji és konyhakerti gazdálkodást segítő kamarai rendszer Karcag, 2013. november 15. Az előadás felépítése 1. NAK - tevékenységek, szolgáltatások 2. Vidékfejlesztési területek

Részletesebben

A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA SZEREPE A HELYI ERŐFORRÁSOK HÁLÓZATBA SZERVEZÉSÉBEN

A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA SZEREPE A HELYI ERŐFORRÁSOK HÁLÓZATBA SZERVEZÉSÉBEN A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA SZEREPE A HELYI ERŐFORRÁSOK HÁLÓZATBA SZERVEZÉSÉBEN Ifj. Hubai Imre Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vidékfejlesztésért felelős alelnök Mezőtúr, 2017.04.26. A Nagykunság kézműves

Részletesebben

HELYI GAZDASÁGI ÜZLETI INFRASTRUKTÚRA ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE

HELYI GAZDASÁGI ÜZLETI INFRASTRUKTÚRA ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE HELYI GAZDASÁGI ÜZLETI INFRASTRUKTÚRA ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE BODOR NORBERT Programirányító referens RFP Stratégiai Tervezési és Értékelési Főosztály NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TERÜLET-

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP6-16.9.1-17 Szolidáris gazdálkodás és közösség által támogatott mezőgazdaság pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Vidékfejlesztési Programban

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Vidékfejlesztési Programban A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Vidékfejlesztési Programban Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkár Miniszterelnökség Hagyomány - Helyi termék - Hálózat Mezőtúr, 2014. november

Részletesebben

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium Kontextus Európa 2020 Stratégia:

Részletesebben

Rövid Ellátási Lánc tematikus alprogram Magyarországon

Rövid Ellátási Lánc tematikus alprogram Magyarországon Rövid Ellátási Lánc tematikus alprogram Magyarországon JUHÁSZ, Anikó Rövid Ellátási Lánc (REL) EMVA tematikus alprogram Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Rendszerszervezési és Felügyeleti Igazgatóság

Részletesebben

Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület kérdőíve a helyi termékek felhasználásáról VENDÉGLÁTÁS kérdőív

Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület kérdőíve a helyi termékek felhasználásáról VENDÉGLÁTÁS kérdőív Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület kérdőíve a helyi termékek felhasználásáról VENDÉGLÁTÁS kérdőív A Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2014 májusában kapcsolódott be egy franciaországi

Részletesebben

RÖVID ÉLELMISZERLÁNCOK MAGYARORSZÁGON

RÖVID ÉLELMISZERLÁNCOK MAGYARORSZÁGON RÖVID ÉLELMISZERLÁNCOK MAGYARORSZÁGON Szabó Dorottya tudományos segédmunkatárs Vidékfejlesztési Kutatási Osztály Agrárgazdasági Kutató Intézet Zalaszentgrót 2017. november 14. A REL/RÉL-hez kapcsolódó

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS

VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 ÉLELMISZER-FELDOLGOZÁS NÉLKÜL NINCS ÉLETKÉPES MEZŐGAZDASÁG; MEZŐGAZDASÁG NÉLKÜL NINCS ÉLHETŐ VIDÉK Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Dr. Bognár Lajos helyettes

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program 2014-2020

Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Fejlesztéspolitikai Fórum Vajdahunyadvár dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár Budapest, 2014.12.10. A V4 részesedése az EU

Részletesebben

Termelői piacok létrehozásának és működtetésének néhány gyakorlati vonatkozása

Termelői piacok létrehozásának és működtetésének néhány gyakorlati vonatkozása Termelői piacok létrehozásának és működtetésének néhány gyakorlati vonatkozása A Magyar Regionális Tudományi Társaság XV. vándorgyűlése Dualitások a regionális tudományban Mosonmagyaróvár, 2017. október

Részletesebben

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont, 2632 Letkés Dózsa György út 22. IDŐ ELŐADÁS SZAKTANÁCSADÁS KÉPZÉS 2014.09.27 Innováció a helyi gazdaság integrált

Részletesebben

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Előadás- képzés-szaktanácsadás a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület szervezésében Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont (2632, Letkés

Részletesebben

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2015. szeptember 29. Mezőgazdaság

Részletesebben

20 pontos akcióterv. Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető

20 pontos akcióterv. Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető 20 pontos akcióterv Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető 2017.09.14. Az élelmiszeripar helyzete Az élelmiszeripart a Kormány stratégiai ágazattá nyilvánítja. 2015 20 pontos akcióterv

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA

VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA 2014-2020 UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő kedvezőtlen folyamatokat

Részletesebben

Helyi hálózatok szerepe a vidékfejlesztésben

Helyi hálózatok szerepe a vidékfejlesztésben Helyi hálózatok szerepe a vidékfejlesztésben Tószegi-Faggyas Katalin vidékfejlesztési igazgató Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Igazgatóság Tudásmegosztó Nap - Székesfehérvár, 2014. november 27. A vidékfejlesztés

Részletesebben

A helyi élelmiszerrendszer fejlesztés lehetőségei a Zala Termálvölgye Egyesület térségében október 27. Budapest

A helyi élelmiszerrendszer fejlesztés lehetőségei a Zala Termálvölgye Egyesület térségében október 27. Budapest A helyi élelmiszerrendszer fejlesztés lehetőségei a Zala Termálvölgye Egyesület térségében 2017. október 27. Budapest 2008-ban alapított civil szervezet Nonprofit vidékfejlesztő szervezet LEADER Helyi

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája (ÉFS)

Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája (ÉFS) Előzmények 2010: Az élelmiszeripar fejlesztésére vonatkozó Tézisek kidolgozása 2011: Nemzeti Vidékstratégia Élelmiszer-feldolgozási részstratégia 2011: Kormányzati kezdeményezésre Élelmiszeripar-fejlesztési

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program rövid és hosszú távú tervezett hatásai és a már

A Vidékfejlesztési Program rövid és hosszú távú tervezett hatásai és a már A Vidékfejlesztési Program rövid és hosszú távú tervezett hatásai és a már megtett lépések Kis Miklós Zsolt agrár- vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Közgazdász Vándorgyűlés Kecskemét

Részletesebben

A Családi Gazdaságok Nemzetközi A rövid ellátási láncok jelene és jövője, az önkormányzatok lehetőségei (2014. 11. 13.)

A Családi Gazdaságok Nemzetközi A rövid ellátási láncok jelene és jövője, az önkormányzatok lehetőségei (2014. 11. 13.) A Családi Gazdaságok Nemzetközi A rövid ellátási láncok jelene és jövője, az önkormányzatok lehetőségei (2014. 11. 13.) éve 2014 Szabadkai Andrea www.kisleptek.hu www.familyfarming2014.hu Budapesti Francia

Részletesebben

Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület kérdőíve a helyi termékek felhasználásáról KISKERESKEDŐI kérdőív

Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület kérdőíve a helyi termékek felhasználásáról KISKERESKEDŐI kérdőív 10.sz. melléklet Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület kérdőíve a helyi termékek felhasználásáról KISKERESKEDŐI kérdőív A Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2014 májusában kapcsolódott

Részletesebben

A K+F+I forrásai között

A K+F+I forrásai között Joint Venture Szövetség EU 2014-2020 Konferencia 2014. január 30. A K+F+I forrásai 2014-2020 között Pecze Tibor Csongor elnök Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal EU tematikus célok Kötelező illeszkedés OP-k

Részletesebben

FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2015-2020

FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2015-2020 FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2015-2020 Zalaszentmárton 2015. augusztus 24. Dr. Csikós Andrea Dóra munkaszervezet vezető Előzmények folyamatok 2007. október 11. Pacsa és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás

Részletesebben

2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK

2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK 2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK Róka László területfejlesztési szakértő Téglás, 2014.09.24. www.megakom.hu Európai Uniós keretek EU 2020 stratégia: intelligens, fenntartható és befogadó növekedés feltételeinek

Részletesebben

MÉRLEG ÉS KIHÍVÁSOK IX. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA

MÉRLEG ÉS KIHÍVÁSOK IX. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Társadalmi Innovációk generálása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében TÁMOP-4.2.1.D-15/1/KONV-2015-0009 MÉRLEG ÉS KIHÍVÁSOK IX. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA TERMÉKEK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK PIACI POTENCIÁLJÁNAK

Részletesebben

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program szerepe a megye fejlesztésében

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program szerepe a megye fejlesztésében A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program szerepe a megye fejlesztésében Dr. Papp Csaba megyei jegyző Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat 1 A megyei önkormányzat feladatai megyei szintű

Részletesebben

Minőségi szakosodás a környezettudatosságért Helyi termék előállítás és forgalmazás jogszabályi keretei

Minőségi szakosodás a környezettudatosságért Helyi termék előállítás és forgalmazás jogszabályi keretei Minőségi szakosodás a környezettudatosságért Helyi termék előállítás és forgalmazás jogszabályi keretei Hutflesz Mihály ügyvezető Győr, 2012. november 9. A helyi termék k fogalma A helyi termék k fontossága

Részletesebben

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2016. március 10. 2015-ben a kertészeti

Részletesebben

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak.

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Horizon 2020 Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Munkatársainkkal a kis- és középvállalkozások, önkormányzatok, érdekképviseleti

Részletesebben

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégia 2020-ig Stratégiai célkitűzések a vidéki munkahelyek

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben

TERMELŐLI PIACOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN

TERMELŐLI PIACOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE TERMELŐLI PIACOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN Gombkötő Nóra Varga Evelin Mosonmagyaróvár 2017. október 19-20. A téma jelentősége

Részletesebben

Projektben részt vevő partnerek bemutatkozása: Zala Termálvölgye Egyesület május 24. Siófok

Projektben részt vevő partnerek bemutatkozása: Zala Termálvölgye Egyesület május 24. Siófok Projektben részt vevő partnerek bemutatkozása: Zala Termálvölgye Egyesület 2017. május 24. Siófok 2008-ban alapított civil szervezet Nonprofit vidékfejlesztő szervezet LEADER Helyi Akciócsoport - címbirtokos

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020.

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020. Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020. Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban

Részletesebben

A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára

A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára Dr. Feldman Zsolt helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Agrárakadémia Merre tovább Közös Agrárpolitika? Herman Ottó

Részletesebben

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra

Részletesebben

Kistermelői és helyi termékek jelentősége a közétkeztetésben

Kistermelői és helyi termékek jelentősége a közétkeztetésben Kistermelői és helyi termékek jelentősége a közétkeztetésben Deák Ferenc főosztályvezető-helyettes Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály Budapest, 2014. október 17. Kormányprogram a magyar mezőgazdaság

Részletesebben

Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Élelmiszeripari intézkedések Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Magyar élelmiszeripar főbb adatok, 2011 Feldolgozóiparon belül a harmadik legjelentősebb ágazat, mintegy 2271

Részletesebben

A magyar élelmiszeripar fejlesztési stratégiájának elemei. Szilágyi Péter közigazgatási főtanácsadó Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

A magyar élelmiszeripar fejlesztési stratégiájának elemei. Szilágyi Péter közigazgatási főtanácsadó Élelmiszer-feldolgozási Főosztály A magyar élelmiszeripar fejlesztési stratégiájának elemei Szilágyi Péter közigazgatási főtanácsadó Élelmiszer-feldolgozási Főosztály A hazai élelmiszer-feldolgozás jelentősége Magyar élelmiszeripar 2014.

Részletesebben

Vidékfejleszt bemutatkozása az ECOSYAL

Vidékfejleszt bemutatkozása az ECOSYAL A Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejleszt kfejlesztési si Egyesület bemutatkozása az ECOSYAL tükrében Bemutatkozás A Börzsöny lábainál, a Duna és az Ipoly által határolt terület 17 település Verőcétől Bernecebarátiig

Részletesebben

A 2014-2020-AS FEJLESZTÉSI CIKLUS

A 2014-2020-AS FEJLESZTÉSI CIKLUS A 2014-2020-AS FEJLESZTÉSI CIKLUS Dr. Bene Ildikó Szolnok, 2015.11.24. ÚMFT-ÚSZT projektek projektgazdák szerinti megoszlása JNSZ megyében 2007-2013 között JNSZ megye uniós támogatásai 2007-2013 ÖSSZESEN:

Részletesebben

Magyar Szociális Farm Szövetség Vidékfejlesztési Program REL és Szolidáris gazdaság és közösség által támogatott mezőgazdaság

Magyar Szociális Farm Szövetség Vidékfejlesztési Program REL és Szolidáris gazdaság és közösség által támogatott mezőgazdaság Magyar Szociális Farm Szövetség Vidékfejlesztési Program REL és Szolidáris gazdaság és közösség által támogatott mezőgazdaság 2017 09 22, Budapest, OMÉK Szabadkai Andrea 30/7688718 kisleptek@gmail.com

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött a Rábaközi Tájtermék Klaszter tagjai között (a továbbiakban Tagok) az alábbi feltételekkel: Az együttműködési megállapodás megkötésének célja, hogy a klaszter

Részletesebben

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE 2. Napirendi pont előterjesztése Dátum:

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE 2. Napirendi pont előterjesztése Dátum: KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE 2. Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2014.03.04. Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület Közgyűlése részére tájékoztatás a 2014. március hó 04-i ülés 2. napirendi pontjához

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020. 2014. december 09. Terra Madre

VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020. 2014. december 09. Terra Madre VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020 2014. december 09. Terra Madre FEJLESZTÉSPOLITIKA AGRÁR ÉS VIDÉKFEJLESZTÉS CÉLOK, FŐ IRÁNYOK: 1) EURÓPAI UNIÓS SZINT: EU 2020, KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA 2) TAGÁLLAMI/NEMZETI

Részletesebben

Tájékoztató a Vidékfejlesztési Program jelenlegi állásáról, a várható ütemtervről

Tájékoztató a Vidékfejlesztési Program jelenlegi állásáról, a várható ütemtervről Tájékoztató a Vidékfejlesztési Program jelenlegi állásáról, a várható ütemtervről Dr. Loncsár Krisztina Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság Miniszterelnökség 2015. Július 27. Legfontosabb célkitűzések

Részletesebben

KÖZÖSSÉG ÁLTAL IRÁNYÍTOTT HELYI FEJLESZTÉS

KÖZÖSSÉG ÁLTAL IRÁNYÍTOTT HELYI FEJLESZTÉS KÖZÖSSÉG ÁLTAL IRÁNYÍTOTT HELYI FEJLESZTÉS HORVÁTH CSILLA OSZTÁLYVEZETŐ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG STRATÉGIAI TERVEZÉSI ÉS ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai A Vidékfejlesztési Program aktualitásai Nagy Attila főosztályvezető EMVA Stratégiai Főosztály Miniszterelnökség Eredetvédelmi Fórum, Miskolc 2017. május 12. A Vidékfejlesztési Program végrehajtásának előrehaladása

Részletesebben

Hazai fogyasztók, hazai élelmiszerek - a bizalom építésének lehetőségei

Hazai fogyasztók, hazai élelmiszerek - a bizalom építésének lehetőségei Hazai fogyasztók, hazai élelmiszerek - a bizalom építésének lehetőségei Dr. Polereczki Zsolt Dr. Szakály Zoltán Egyetemi adjunktus Egyetemi docens, Tanszékvezető KE-GTK, Marketing és Kereskedelem Tanszék

Részletesebben

A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata. Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens

A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata. Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens Amiről szó lesz 1. A NAKVI és a tervezés kapcsolata 2. Hogyan segíti az

Részletesebben

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara A megújuló energiák alkalmazásának szerepe és eszközei a vidék fejlesztésében, a Vidékfejlesztési Program 2014-20 energetikai vonatkozásai Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági

Részletesebben

Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés

Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés A vidékfejlesztés koncepciója és a fejlesztésekhez rendelhető források Gáti Attila Egy kis történelem avagy a KAP kialakulása Mezőgazdaság Élelmiszerellátás Önellátás

Részletesebben

Új kihívások az uniós források felhasználásában

Új kihívások az uniós források felhasználásában Új kihívások az uniós források felhasználásában Tematika Háttér és alapfogalmak OP forráselosztás VEKOP, GINOP Pénzügyi eszközök Támogatás intenzitás Pályázatok Háttér és alapfogalmak Főbb dokumentumok:

Részletesebben

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Államreform Operatív Program ÁROP-1.1.19 Amiről szó lesz. Az ÁROP-1.1.19 pályázati

Részletesebben

Helyi termék fejlesztési tapasztalatok a Zala Termálvölgye térségben

Helyi termék fejlesztési tapasztalatok a Zala Termálvölgye térségben Helyi termék fejlesztési tapasztalatok a Zala Termálvölgye térségben Experiențele dobândite de la dezvoltarae produselor locale în regiunea Zala Termálvölgye L expérience de développement des produits

Részletesebben

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2014. június

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ. Szombathely szerepe és lehetőségei A NYPJMK-ban Szijártó Zsolt ügyvezető igazgató

Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ. Szombathely szerepe és lehetőségei A NYPJMK-ban Szijártó Zsolt ügyvezető igazgató Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ Szombathely szerepe és lehetőségei A NYPJMK-ban 2014-2020 Szijártó Zsolt ügyvezető igazgató Budapest, 2014. március 26. Tartalom 1. Jövőkép 2. Gazdaságfejlesztési

Részletesebben

Pályázati lehetőségek 2014-2020-as programozási időszakban. Korbeák György Ügyvezető igazgató Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.

Pályázati lehetőségek 2014-2020-as programozási időszakban. Korbeák György Ügyvezető igazgató Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Pályázati lehetőségek 2014-2020-as programozási időszakban Korbeák György Ügyvezető igazgató Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.

Részletesebben

Az élelmiszeripar jelene, jövője

Az élelmiszeripar jelene, jövője Az élelmiszeripar jelene, jövője dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár 2012. április 25. Élelmiszergazdaság jelentősége Stratégiai jelentőségű ágazat:

Részletesebben

Helyi gazdaságfejlesztési üzenetek és beavatkozási logikák az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióban és a Partnerségi Megállapodásban

Helyi gazdaságfejlesztési üzenetek és beavatkozási logikák az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióban és a Partnerségi Megállapodásban Helyi gazdaságfejlesztési kezdeményezések 2014 20-as fejlesztéspolitika koncepcionális szintjein Helyi gazdaságfejlesztési üzenetek és beavatkozási logikák az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési

Részletesebben

53/2016. (VII. 21.) FM

53/2016. (VII. 21.) FM Útmutató Termelői szerveződések értéklánc elemzése valamint a zöldség-gyümölcs termelői szervezetek kiegészítő nemzeti támogatásáról szóló 53/2016. (VII. 21.) FM rendelet 3. (2) bekezdésében meghatározott

Részletesebben

a megkezdett út Területi védjegy - szabályzatok, minősítés - közös munka

a megkezdett út Területi védjegy - szabályzatok, minősítés - közös munka a megkezdett út Területi védjegy - szabályzatok, minősítés - közös munka több mint egy étel több mint vendéglátás több mint egy termék A Vidék Minősége a valódi érték a megkezdett út arculat, szórólapok,

Részletesebben

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Készítette: Gódor Amelita Kata, PhD hallgató Enyedi György

Részletesebben

A vásárlás katedrálisai - Értékesítési csatornák és döntések a kereskedelem. Dr. Piskóti István Marketing Intézet

A vásárlás katedrálisai - Értékesítési csatornák és döntések a kereskedelem. Dr. Piskóti István Marketing Intézet A vásárlás katedrálisai - Értékesítési csatornák és döntések a kereskedelem Dr. Piskóti István Marketing Intézet Disztribúciós mix A marketing (értékesítési, disztribúciós) csatorna kialakítására, működtetésére

Részletesebben

HELYI TERMÉKEK ÉRTÉKESÍTÉSI CSATORNÁI

HELYI TERMÉKEK ÉRTÉKESÍTÉSI CSATORNÁI HELYI TERMÉKEK ÉRTÉKESÍTÉSI CSATORNÁI Juhász Anikó Agárgazdasági Kutató Intézet (AKI) Élelmiszerlánc Elemzési Osztály www.aki.gov.hu Teret a Vidéknek! Az élhető vidékért: gazdaság- és közösségfejlesztés

Részletesebben

A MÓRAHALMI FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS HÁZA

A MÓRAHALMI FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS HÁZA A MÓRAHALMI FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS HÁZA A mórahalmi Fenntartható Fejlődés Háza Pályázati azonosító: KEOP-6.2.0/B-2008-0007 Projekt gazda: Mórahalom Város Önkormányzata A fenntartható életmódot és az ehhez

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP3-16.4.1-17 Együttműködések támogatása a REL és a helyi piacok kialakításáért, fejlesztéséért és promóciójáért pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens

Részletesebben

I. Falusi Vendégasztal Konferencia MUOSZ Székház 1064 Budapest, Vörösmarty u. 47.

I. Falusi Vendégasztal Konferencia MUOSZ Székház 1064 Budapest, Vörösmarty u. 47. I. Falusi Vendégasztal Konferencia MUOSZ Székház 1064 Budapest, Vörösmarty u. 47. Szabadkai Andrea Kistermelői termékértékesítés, magán háznál, termelői piacon rendezvényen Kisléptékű Termékelőállítók

Részletesebben

Iskolai közétkeztetés környezeti nevelés

Iskolai közétkeztetés környezeti nevelés Iskolai közétkeztetés környezeti nevelés beszámoló a szekció munkájáról Czene Zsolt, Vidékfejlesztési Minisztérium Czippán Katalin, Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa Irodája Pannonhalma 2011.09.17.

Részletesebben

LEADER vállalkozási alapú

LEADER vállalkozási alapú HPME-hez rendelt forrás HPME HVS célkitűzéshez Helyi termékre épülő bemutató helyek, látványműhelyek kialakítása Versenyképesség (411) LEDER vállalkozási alapú 55 000 000 Ft Míves Térség térség gazdasági

Részletesebben

Agrár-innovációs hálózat kiépítésének folyamata

Agrár-innovációs hálózat kiépítésének folyamata Agrár-innovációs hálózat kiépítésének folyamata Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár 2016. január 14. EIP hálózat jogszabályi alapja 1305/2013/EU EMVA rendelet 53. cikke Európai

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a turizmusban

Támogatási lehetőségek a turizmusban Támogatási lehetőségek a turizmusban Hévíz 2015. május 28. Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó Lehetőségek az operatív programokban 2014-2020 1. Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP)

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP1-1.1.1-17 Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,

Részletesebben

(telefon, e-mail, stb.)

(telefon, e-mail, stb.) I. Tanya paraméterei Címe: Tulajdonosa: Mérete, terület nagysága, épületei: Üzemeltető: Megközelíthetősége: Elérhetőségei: (telefon, e-mail, stb.) Lakott, ott élők száma: Infrastruktúra (internet, telefon,

Részletesebben

Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről

Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár 2012. február 6. Élelmiszergazdaság

Részletesebben

MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ A 2007-2013-as programozási időszak eredményei, tapasztalatai, előretekintés Müller Ádám, SA Pénzügyi és Monitoring igazgató-helyettes Szombathely,2014.04.10. Felülről

Részletesebben

Kamra-túra gazdahálózat helyi termék értékesítési gyakorlata

Kamra-túra gazdahálózat helyi termék értékesítési gyakorlata Kamra-túra gazdahálózat helyi termék értékesítési gyakorlata Batiz Károly Kamra-túra Homokháti Gazdák Egyesülete NAK Nonprofit Kft. Románia, Oradea, 2016. október 6. A Homokhátság - vízrajza szegényes,

Részletesebben

Vidékfejlesztési Politika 2014-2020 A Vidékfejlesztési Program tervezése

Vidékfejlesztési Politika 2014-2020 A Vidékfejlesztési Program tervezése Vidékfejlesztési Politika 2014-2020 A Vidékfejlesztési Program tervezése Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Gazdasági-társadalmi kihívások Jövedelem különbségek Áringadozás, kockázatmenedzsment

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program agrár-innovációs lehetőségeinek kiemelése. Papp Gergely szakmai főigazgató-helyettes

A Vidékfejlesztési Program agrár-innovációs lehetőségeinek kiemelése. Papp Gergely szakmai főigazgató-helyettes A Vidékfejlesztési Program agrár-innovációs lehetőségeinek kiemelése Papp Gergely szakmai főigazgató-helyettes Innováció an idea put into practice with success jelentősége sokrétű EU politika is felismerte

Részletesebben

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felels helyettes államtitkár 2014. október 29. Budapest, VHT Szakmai napok Az új Közös Agrárpolitika (KAP) 2014-2020

Részletesebben