Tisztelt Pusztaföldváriak!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tisztelt Pusztaföldváriak!"

Átírás

1 Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja Tisztelt Pusztaföldváriak! A 40 Aranykoronás ünnep közeledtével azt gondoltam megfogalmazok néhány gondolatot, úgy általánosságban, a települési rendezvényekről. Minden falu és város törekszik olyan rendezvényeket megszervezni, ami egy kicsit vagy nagyon más, mint a többi és ami az adott helységben élők számára évente legalább egyszer olyan élményt nyújt, ami kizökkent mindenkit a hétköznapok egyhangúságából. Ami talán még ennél is fontosabb:, összetartozás érzést kelt, egységbe kovácsolja a falut. Nem kell ehhez sok pénz, világraszóló csinnadratta, csak sok olyan ember, akit megérint a fent említett gondolat. A tavalyi Földvár találkozóval egybekötött falunap után sokat gondolkodtam azon, hogy van e értelme egyáltalán annyi pénzt is kiadni ezért amibe nekünk kerül!? Azt figyeltem meg, hogy a faluban élők döntő többségét egyáltalán nem érdeklik ezek a rendezvények, vagy nagyobb sikk egy másik településre elmenni bulizni. Sok időbe tellett, hogy lebeszéljenek arról, hogy körbeküldjek egy kérdőívet a faluban arra vonatkozóan, hogy kérik az emberek ezt a szolgáltatást avagy sem. Természetesen nincs abból harag, ha nem kell, csak jó lenne tudni az Önök véleményét erre vonatkozóan. Valószínű, hogy ezzel kapcsolatban még tartunk egy közvélemény kutatást, ez úgy is nagy divat mostanában. Visszatérve a falunap eseményeire, várjuk a gazdák-, gazdasszonyok jelentkezését továbbra is, illetve a többi program is reményeink szerint kellő képen szórakoztató lesz a megjelenteknek. A rendezvényen szoktunk főzni a fellépőknek, úgy döntöttünk, hogy idén az ebéd mellé magunk által sütött kenyeret szolgálunk föl. Már régen foglalkoztat az a gondolat, hogy ki kellene jobban használni a falu kemencéit. Erre is jó lesz ez az alkalom. De tovább fűzve ezt a gondolatot, lehetőséget szeretnénk biztosítani Önöknek a kemence használatára. Ezért azt találtam ki, hogy egy előre megadott időpontban befűtjük a Szabadság téri földvárban lévő kemencét és aki csak akar, oda mehet és megsütheti, amit otthon előkészített: kenyeret, töltött káposztát, húst stb. Az első ilyen alkalom szeptember 11-én /péntek/ lesz. Fél kettő órakor kezdődik a kemence felfűtése, ezért aki azt is meg akarja tanulni, már akkorra odamehet. Körülbelül fél 3-órára lesz kellő képen felfűtve a kemence. Az azutáni péntekeken ugyan így teszünk. Remélem finom ételek fognak ott készülni. Kérem tartsák tisztán környezetüket, és szóljanak rá a szemetelőkre még ha az a legjobb barátjuk is. Dr Baranyi István polgármester Tisztelt Lakosaink! Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 54. -ában foglaltakra figyelemmel november 17- én 18:30 órai kezdettel közmeghallgatást tart a Művelődési Ház nagytermében, Napirendi javaslat: 1. Beszámoló a tárgyévi feladatokról és előretekintés a következő évi teendőkre. 2. Lakossági észrevételek, felvetések 3. Egyebek

2 TÁJÉKOZTATÁS Tájékoztatjuk Tisztelt Lakosainkat, hogy az avar és növényi hulladék égetéséről szóló 16/2015.(VIII.26.) önkormányzati rendelet értelmében Pusztaföldvár közigazgatási területén az avar és kerti hulladék nyílttéri égetése 8.00 órától óráig megengedett minden év szeptember 1- től november 1-ig, és március 1-től április 30-ig. Az avar és kerti hulladék égetése csak úgy végezhető, hogy az a környezetre tűz-, és robbanásveszélyt ne jelentsen. Avar és kerti hulladék nem égethető tűzgyújtási tilalom időtartama alatt. Az avar és kerti hulladék között kommunális vagy ipari eredetű hulladék nem égethető. Avart és kerti hulladékot csak jól kialakított tűzrakó helyen és telken szabad égetni úgy, hogy az az emberi egészséget és a környezetet ne károsítsa, és az égetés hősugárzása kárt ne okozzon. A szabadban a tüzet és üzemeltetett tüzelőberendezést őrizetlenül hagyni nem szabad, s veszély esetén, a tüzet azonnal el kell oltani. Avar és kerti hulladék csak nagykorú személy felügyelete mellett és a lakókörnyezet kismértékű zavarása mellett égethető. Az égetés használatának helyszínén olyan eszközöket és felszereléseket kell készenlétbe tartani, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg a tűz eloltható. Dr. Baranyi István polgármester Itthon vagy, Magyarország szeretlek! A Magyar Televízió Zrt. országos akciót indított Itthon vagy Magyarország, szeretlek! szlogennel. A kezdeményezés célja, hogy a szeptember i hétvégén, Szent Mihály napján, a közmédia négy csatornájának segítségével, két napos, tematikus műsorfolyam keretében, nagyszabású, élő körkapcsolás útján megmutassák, milyen szép és mennyi értéket őriz országunk. Településünkre nagy valószínűséggel nem fog eljutni a televízió forgató stábja, de azért nekünk Pusztaföldvár is szép. Ennek jegyében a program, ami Önökre vár szeptember 26-án vasárnap a művelődési ház udvarában: 18:30 Kávészünet együttes műsora 20:00 Hestia Tűzzsonglőr show 21:00 Csatlakozás az országos tábortűz gyújtáshoz 2. Járadékra jogosultak a hadiárvák és hadiözvegyek A hadigondozásról szóló törvényt az Országgyűlés módosította. Ennek értelmében július 4-től a volt hadiárva, a volt hadigondozott családtag és a volt hadigyámolt járadék iránti kérelmet terjeszthet elő a lakóhelye szerint illetékes járási hivatalnál. A volt hadiárva járadéka függetlenül attól, hogy milyen típusú és összegű ellátást kap havonta a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 30%-a. Ez a jelenlegi szabályozás értelmében a forintos nyugdíjminimum 30%-a, azaz forint. A volt hadiárvák személyi igazolványuk és lakcímkártyájuk egyidejű bemuta-tásával az Orosházi Járási Hivatalnál (5900 Orosháza, Szabadság tér 3.) kérhetik a rendszeres havi járadék megállapítását. Az ellátás megállapításához szükséges a korabeli hadigondozás igazolása, valamint az elhunyt személy elhalá-lozása körülményeinek okirati igazolása. A járási hivatal ügysegédje szerdai napokon rendszeres ügyfélfogadást tart a Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal Pusztaföldvári Kirendeltségén 8 óra 00 perc és 16 óra 00 perc között, itt személyesen is benyújtható a kérelem.

3 Kulturális Hírek KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ Tisztelettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt 2.-án, szerdán 16 órai kezdettel a művelődési ház nagytermébe Szilasi Horváth Tiborné Sonkolyos Márta kiállítás megnyitójára. Így ír magáról az amatőr festőnő, akivel a pusztaföldvári könyvtárban író-olvasó találkozón már megismerkedhettünk: Orosházán születtem, itt élek a családommal, köztiszt-viselőként mentem 2013ban nyugdíjba. Gyermekkorom óta vonz a természet varázslatos szépsége, harmóniája és ennek az ábrázolása. Az életem úgy alakult, hogy képzőművészettel sosem foglalkoztam. Rajzolni, festeni nem tanultam. Családom biztatására fogtam ecsetet. Számomra a festés kikapcsolódás, feltöltődés, a lélek fürdetése a színek csodálatos világában. Első képeim temperával készültek., most már jobbára olajjal dolgozom. Festményeim több helyre is eljutottak, vannak alkotásaim Székelyföldön is. Kérem, nézze meg a Galériámat, amelyet szívből ajánlok minden látogatómnak Szilasi-Horváth Tiborné, Sonkolyos Márta Akik közöttünk élnek A kiállított festmények október 12.-ig tekinthetők meg nyitva tartási idő alatt. Tisztelettel meghívjuk Önt, családját és barátait 18-án, pénteken 18 órai kezdettel JAKAB RICHÁRD bemutatkozó beszélgető műsorára a Tamkó Sirató Károly Községi Könyvtárba. A beszélgetést levezeti: dr. László Jenő Csaba a Vajda Sára Kulturális Egyesület elnöke Jakab Richárd 2007-ben költözött Pusztaföldvárra, azóta településünkön él családjával óta hivatásos tűzoltó, azóta bizonyítja széleskörű szakmai tapasztalatait, ismereteit. Az Orosházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója bajtársiasságával, példamutató magatartásával kivívta elöljárói és szolgálati csoportjának tiszteletét, megbecsülését. Szakmai hozzáértése, emberi hozzáállása, szakterületén végrehajtott átlagon felüli munkája is mutatja, elismerésre méltó szakemberről van szó, ezért lett Jakab Richárd tű. törzsőrmester az Év tűzoltója. Kolozsvári élmények A Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivál másfél napra Kolozsvárra hozta a Kárpát-medencét. Augusztus között Felvidékről, Kárpátaljáról, Muravidékről, a Vajdaságból és Magyarországról érkező fiatal művészek festők, fotósok, színészek, zenészek lakták be a Bánffy palota udvarát. A színielőadások, zenei- és táncprodukciók mellett a fesztiválon bemutatkoztak a résztvevő régiók hagyományaikkal, értékeikkel; illetve közéleti személyiségeikkel. A Nemzeti Művelődési Intézet képviseletében két ifjúsági közösség jelent meg a programon. A fesztivált megtisztelte jelenlétével Balogh Zoltán az emberi erőforrások minisztere, aki nagy érdeklődéssel szemlélte meg a Nemzeti Művelődési Intézet Békés megyei irodája által támogatott Tekergők, valamint a Leleményes Hőseink ifjúsági pályázaton eredményesen szereplő, kaposmérői Rosszcsontok közösségek által felállított standokat. Abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy a 15 fős delegációból 4 fő pusztaföldvári képviselte országunkat Kolozsváron. Hírét vittük a 40 Aranykoronás Ünnepünknek, Földvárak Találkozójának, pöttyös bálunknak. Mindenki csodájára járt a zölddió befőttünknek, füge lekvárnak és a többi finomságnak, amivel kínáltuk az érdeklődőket. Előszeretettel lapozgatták a a Pusztaföldvári receptek kiadványunkat. Esténként a kolozsvári egyetemisták bemutatták Kolozsvár nevezetességeit, megtudtuk, hogy mit jelentett Kolozsvárnak Mátyás király, sétát tettünk a Házsongárdi temetőben. Köszönet azért, hogy részesei lehettünk az ifjúsági találkozónak: Abonyi Anikó, Abonyi Katalin, Molnár Vivien és Laduver Márta 3.

4 VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: október Helyszín: Pusztaföldvár Sportpálya, Művelődési Ház és Könyvtár Programok: október 9. Péntek 17:00 18:00 20:30 8:00 10:00 11:00 13:00 14:00 14:30 15:45 17:00 18:00 18:30 20:30 21:00 21:30 Erdős Hanna olimpiai és világbajnok mestercukrász -, Rózsa Ilona kiállítás megnyitója Szilasi-Horváth Tiboné Sonkolyos Márta kiállítása Egy csók és más semmi zenés komédia két felvonásban a Csongrádi Színtársulat előadásában Örökség koncert október 10. Falufutás iskolától iskoláig Főzőverseny Gazdák- gazdasszonyok versenye Földvári óvodások, iskolások fellépő műsora Kézműves foglalkozás MINTAVÖCSÖK Gyermek előadás Földvári amatőr előadók műsora Csanádapácai Dohánylevél népdalkör műsora Operett-musical gála, Benkóczi Zoltánnal és művésztársaival Folkográfia együttes műsora Sirokkó Együttes műsora Eredményhirdetés Jump Rock Band Együttes koncertje Nézését, meg a járását Farkas Katalin előadásában mulatós zene Dalina Hastánc Nézését, meg a járását Farkas Katalin előadása Kísérő programok: Veterán motorok bemutatója Gazdasszonyok, gazdák vetélkedője Ez az ünnep jó alkalom arra, hogy a gazdák, gazdasszonyok felvonultassák portékáikat, a megtermelt zöldséget, gyümölcsöt, házi készítésű süteményeket, ételeket. Versenyre keljenek a főzőtudományukkal. Kérjük Önöket, hogy bátran és büszkén jelentkezzenek a megmérettetésre, nagyon sok ügyes háziasszony és gazda él a településünkön. Kérem, mutassák meg, legyenek méltón büszkék arra, hogy a konyhaművészet terén mennyire tehetségesek a településen élők, mutassák meg egymásnak, hogy mennyi mindent sikerült elsajátítani az idősebb nemzedéktől. Ennek jegyében várjuk az Önök jelentkezését a következő kategóriákban: Házikenyér, édes-, sós sütemény, savanyúság, befőtt vagy kompót, száraztészta, sajt, kolbász, szalonna, pálinka, legrégebben működő gép, legszebb őshonos magyar állat. Reggel 8 órától a szokott helyen főzőverseny indul, ahová szintén várjuk az főzni szeretők jelentkezését. A főzéshez való alapanyagot és a szükséges kellékeket a jelentkező biztosítja. 4.

5 SZÜRETI FESZTIVÁL 16. FÖLDVÁRIAK TALÁLKOZÓJA SZEPTEMBER DUNAFÖLDVÁR, VÁROSKÖZPONT hétfő-szerda Magyar filmnapok-új dokumentum és játékfilmek vetítése, közönség találkozók, beszélgetések szeptember 24. Csütörtök Szüreti kórusfesztivál Balaton-, Tisza-, Dunaföldvár, Borszék és Weikersheim kórusainak közreműködésével szeptember 25. péntek Földvári pillanatképek" Földvári fotókiállítás megnyitója - Szerb templom Földváriak találkozója ünnepélyes megnyitó - Operett és nóta gála- Fesztivál sátor szeptember 26. szombat Terménybemutató A dunaföldvári Kertbarát klub és a vendégek terményeiből rendezett kiállítás megnyitója Település vezetők találkozója Szüret kupa Asztali tenisz verseny- Általános iskola tornaterem Kul-Túra"- Kulturális körséta Dunaföldvár nevezetességeihez Mazsorett parádé-felvonulás és műsor Közreműködik a dunaföldvári Löfan mazsorett csoport és a Móri Fúvószenekar Földvári kavalkád - Fesztiválsátor A vendég települések kulturális, művészeti csoportjainak bemutatkozása Guca Partyzans koncert- Fesztiválsátor Hooligans koncert - Nagyszínpad Dj party - Fesztivál sátor szeptember 27. vasárnap 9.00 Szüret ízei főzőverseny - helyi, földvári, testvérvárosi és a környező települések főző csapatai Szüreti virtuskodás - helyi, földvári, testvérvárosi és a környező települések csapatai Földvári kavalkád - Fesztiválsátor Közös ebéd, eredményhirdetés Szüreti Felvonulás Folk Celsius koncert a Nagyszínpadon Néptánc gála - Fesztiválsátor Közreműködik: Ördögszekér táncegyüttes, Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes, Berekenye Ifjúsági Társaság Szilágycseh Táncház Kézműves vásár, borutca, vidámpark, kézműves és játszó udvar Kiállítások: Sárdy János emlékkiállítás - Vármúzeum Vak Bottyán emlékezete - Vármúzeum Elfeledett Órák - Vármúzeum GONDOLATOK"Bakos András - Ispánház Galéria Csepeli 70" - Fafaragó Galéria Dunaföldvár mezőváros - Fafaragó Galéria Földvári pillanatképek" - Szerb templom Kertbarátok terménykiállítása - Kézműves és játszó udvar Információ: Városi Művelődési Központ és Könyvtár 7020 Dunaföldvár, Ilona u. 9. Tel: 75/ Fax: 75/ muvhaz@dunafoldvar.hu Web: A Képviselő-testület döntése alapján a találkozóra buszjárat indul szombaton és vasárnap reggel 6 órakor, melynek költségét az önkormányzat átvállalta. Jelentkezéseket érkezési sorrendben, a busz kapacitásának erejéig tudjuk fogadni. Részvételi szándékát a könyvtárban jelezheti. Tisztelt Lakosság! Értesítem Önöket, hogy a III. negyedéves hulladékszállítási díjat től ig lehetséges befizetni, kamat és hátralékkezelési költségmentesen. A díjbeszedő ezen időszak alatt egyszer keresi fel Önöket. Ha nem talál az ingatlannál senkit, abban az esetben, egy értesítést hagy a levelesládában, amin felkéri Önöket, keressenek fel engem az Önkormányzatnál. Hulladékszállítással kapcsolatos ügyintézés, hátralék befizetés, valamint változásokkal kapcsolatos ügyintézés. Ügyfélfogadási idő: 8,30-tól 15,30-ig. a Pusztaföldvári Önkormányzat 7. számú irodájában. Üdvözlettel: Gál Julianna 5.

6 Evangélikus Hírek Konfirmáció Evangélikus istentisztelet Istentiszteletet tartunk továbbra is minden vasárnap de. 9 órakor az evangélikus templomban. A gyerekek, intézményi dolgozók részére igazolást adunk a templomlátogatásról, amelyet az iskola és óvoda elfogad. Szeretettel, nyitott ajtókkal várunk mindenkit. Egyházunk szokása szerint az részesülhet az úrvacsora szentségében, aki konfirmált. Szeretettel felhívjuk az evangélikus családok figyelmét, hogy konfirmációi felkészítést hirdetünk hetedik osztályos és annál idősebb fiatalok részére. A felkészítésnek nem feltétele a keresztelő, de a konfirmációs ünnepségig (2016. május) a konfirmandusoknak részesülniük kell a keresztség szentségében. Kérjük, hogy akik szeretnék gyermeküket konfirmációban részesíteni, jelezzék azt a lelkész 20/ es telefonszámán vagy a pusztafoldvar@lutheran.hu címen. Kezdődik az iskola Szeptembertől ismét lehetőség lesz arra, hogy a földvári óvodában és iskolában a gyerekek az evangélikus hitoktatást válasszák. Az evangélikus hittanon arra törekszünk, hogy játékosan, könnyedén ismertessük meg a gyermekekkel a Biblia világát. Az evangélikus hitoktatásnak nem feltétele, hogy a gyermek meg legyen keresztelve. Örömmel adjuk hírül, hogy egyházmegyei támogatással gyülekezetünk ingyen biztosítja az új, színes hittankönyveket az iskolás gyermekeknek. Kérjük hittanosainkat, hogy becsüljék meg az ajándékot, és vigyázzanak a könyvekre. Felhívjuk az első osztályos és kiscsoportos gyermekek szüleinek figyelmét, hogy ha evangélikus hittanórákra szeretnék gyermekeiket járatni, ne felejtsék el azt időben jelezni az osztályfőnöknél, illetőleg óvónőknél. Az iskolai hitoktatásban az idén Baukó Júlia fiatal hitoktató kollégám lesz segítségemre, aki Békéscsabáról érkezik hozzánk. Kérem, fogadjuk őt szeretettel. Szülőknek, pedagógusoknak és gyerekeknek áldott tanévet kívánok! Lászlóné Házi Magdolna lelkész Szabadtéri ünnepi hálaadás Szeptember hónap igéje Fontosnak tartjuk, hogy a 40 aranykoronás ünnepen, amikor a termőföld ajándékait ünnepeljük, hálát adjunk a Mindenható Istennek, aki nekünk adta a teremtett világot október 10-én (szombat) reggel 8 óra 30 perckor szabadtéri ünnepi hálaadó istentisztelet tartunk a Szabadság téri földvárnál (rossz idő esetén az evangélikus templomban). Szeretettel várunk mindenkit! Ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. (Máté evangéliuma 18,3) Szeptember és egyben az új tanév elején a gyermekeket állítja elénk példaként a Biblia. A kisgyermek őszinte, nem játssza meg magát, bevallja gyengeségét, nem szégyell segítséget kérni... Ezért mondja Jézus, hogy tanulhatunk a legkisebbektől. Nagyteljesítményű láncfűrésszel favágást vállalok, ugyanitt kerékpárjavítást és üvegezést is. Érdeklődni Gál László Pusztaföldvár Kelet u. 32. Telefon: 06/20/ Fogadóóra Sonkolyos Szabolcs alpolgármester fogadóórája: minden páros héten csütörtökön óra. Fontosabb telefonszámok: Polgármesteri hivatal: 68/ / Polgármester - Dr. Baranyi István: 0620/ Alpolgármester Sonkolyos Szabolcs 0620/ Konyha: 0620/ Tűzép: 0620/ Polgárőrség Csekő László: 0630/ Mezőőr Csökmei István: 0620/ Rendőrség Körzeti megbízottak: - Ferenczi Péter - Ács Szabolcs Tel.: 06-30/ Háziorvosi rendelő: 68/ Központi ügyelet: 68/ Hatósági állatorvos Dr. Sin Zoltán: 30/ Óvodavezető: Holecskáné Rusvai Éva 3630/ Óvoda: 0630/ Puskás Tibor iskolaigazgató: 0630/ Iskola-titkárság: 0668/ / Iskola, alsó tagozat: 0630/ Művelődési ház Gyarmatiné Laduver Márta: 0620/ Dr. Fodor Zsuzsanna: 0630/ Védőnő Tibáné Hamvas Zsuzsanna 0620/ Lászlóné Házi Magdolna evangélikus lelkész: 06/20/ Blősz Atilla katolikus plébános: 06/20/ Kérem a Tisztelt Lakosságot, hogy a Hírmondó októberi számába a cikketet és hirdetéseket szeptember 24-ig szíveskedjenek beküldeni az Önkormányzati H i v a t a l b a v a g y a pusztakonyvtar1@gmail.com címre. Felelős kiadó: Pusztaföldvári Községi Önkormányzat Képviselő Testülete Engedélyszám: /1568/2003. Nemzetközi azonosítószám: ISSN

VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 2015. október 9-10.

VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 2015. október 9-10. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 9-10. Helyszín: Pusztaföldvár Sportpálya, Művelődési Ház és Könyvtár, Szabadságtéri földvár Programok: 9. Péntek 17:00

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2016. március 15. (kedd) Bartók Béla Művelődési Ház Pusztaföldvár, Jókai u. 12.

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2016. március 15. (kedd) Bartók Béla Művelődési Ház Pusztaföldvár, Jókai u. 12. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja A mi Március 15-énk Pusztaföldvár Község Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és családját az 1848/49 es szabadságharc évfordulóján megrendezésre kerülő

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Jászivány Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2015.(..) önkormányzati rendelete A háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó egyes sajátos, valamint az avar és a kerti hulladék

Részletesebben

Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron

Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron 2015. szeptember hónapban Hajas Tibor táncpedagógus vezetésével kelt életre a társastánc tanfolyam településünkön, ahol

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzatának 19/2009. (V.29.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetéséről

Tolna Város Önkormányzatának 19/2009. (V.29.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetéséről Tolna Város Önkormányzatának 19/2009. (V.29.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetéséről Tolna Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Pölöske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015(IV.07.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék ártalmatlanítás szabályairól

Pölöske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015(IV.07.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék ártalmatlanítás szabályairól Pölöske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015(IV.07.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék ártalmatlanítás szabályairól Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 2015. október 9-10.

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 2015. október 9-10. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 2015. október 9-10. Helyszín: Pusztaföldvár Sportpálya, Művelődési Ház és Könyvtár Programok: 2015. október 9. péntek

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2015.

Rendezvénynaptár 2015. Rendezvénynaptár 2015. Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező Január 18. 15 00 Magyar Kultúra Napja Művelődési Ház Művelődési Ház 30. közgyűlése Művelődési Ház Február 13. Tűzoltó közgyűlés Művelődési

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

XII. Őrségi Tökfesztivál

XII. Őrségi Tökfesztivál XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. Január: 08. Vízszentelés Helye: Római Katolikus templom 10. Bábszínház: A három kismalac 20. Megemlékezés a Magyar Kultúra Napjáról 22. Vince napi borszentelés

Részletesebben

Bükkszentkereszt község képviselő testületének 8/2014 (VII.31) önkormányzati rendelete az avar és a kerti hulladék nyílttéri égetéséről

Bükkszentkereszt község képviselő testületének 8/2014 (VII.31) önkormányzati rendelete az avar és a kerti hulladék nyílttéri égetéséről Bükkszentkereszt község képviselő testületének 8/2014 (VII.31) önkormányzati rendelete az avar és a kerti hulladék nyílttéri égetéséről Bükkszentkereszt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezet

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) 10.

A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) 10. A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) Péntek: (2015.06.12.) Helyszín: Óvoda Piactér Központ - Óvoda 10.00 Karneváli

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS 2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA

A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa 1. évfolyam 9. szám A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA PROGRAMAJÁNLÓ: MAGYAR ÍZEK - MAGYAR SZÍNEK 6. GASZTRONÓMIAI ÉS GYÜMÖLCSFESZTIVÁL,

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. ( IX.1.) önkormányzati rendelete

Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. ( IX.1.) önkormányzati rendelete Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. ( IX.1.) önkormányzati rendelete az avar- és kerti hulladék égetéséről, valamint a háztartási és szolgáltatási tevékenységgel okozott légszennyezésről

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

Földvári Kultúráért díj

Földvári Kultúráért díj Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja Földvári Kultúráért díj Pusztaföldvár község és a művelődési ház vezetősége úgy döntött, hogy ezentúl minden évben a Magyar Kultúra Napján köszönetet mond

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 10 ÉVE VÁROS BERHIDA- SZÍNES PROGRAMOK HÁROM NAPON ÁT Berhidán az év egyik legnagyobb eseménye a Berhidai Napok rendezvénysorozat,

Részletesebben

Z Á H O N Y VÁROS. Önkormányzati Képviselő-testületének 8/2015. (III.31.) Önkormányzati rendelete. Az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről

Z Á H O N Y VÁROS. Önkormányzati Képviselő-testületének 8/2015. (III.31.) Önkormányzati rendelete. Az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről Z Á H O N Y VÁROS Önkormányzati Képviselő-testületének 8/2015. (III.31.) Önkormányzati rendelete Az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről Záhony Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A kerti hulladék égetésének szabályai. (1)A kerti hulladék ártalmatlanítása elsősorban komposztálással történik.

1. A rendelet célja. 2. A kerti hulladék égetésének szabályai. (1)A kerti hulladék ártalmatlanítása elsősorban komposztálással történik. Csataszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015 (IV.29.) önkormányzati rendelete kerti hulladék égetésére, valamint a tűzgyújtásra vonatkozó szabályokról Csataszög Község Önkormányzatának

Részletesebben

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ 2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ február március Időpont Rendezvény megnevezése Szervező Helyszín 2012. február 16. vagy 23. 2012. február 25. Könyvtárhasználat - Nemzetközi energiahatékonysági nap

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

Havilapja 2013. Ajánlom. az ünnep jó. an: állat. t. A. Erika várja az. polgármester

Havilapja 2013. Ajánlom. az ünnep jó. an: állat. t. A. Erika várja az. polgármester XII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2013. SZEPTEMBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Szeptee mber Kedves Lakosok! Ajánlom szíves figyelmükbe a 2013. október 11-12-én

Részletesebben

Ii I, Sorszám: Előterjesztő: Gulyásné dr. Sáli Henrietta aljegyző (Sürgősségi indítvány az SZMSZ l5. (2)-(7) bekezdése alapján.

Ii I, Sorszám: Előterjesztő: Gulyásné dr. Sáli Henrietta aljegyző (Sürgősségi indítvány az SZMSZ l5. (2)-(7) bekezdése alapján. Sorszám: Ii I, Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Véleményező Bizottság: Tervezett döntés: Döntés: Belterületi szabadtéri égetés helyi szabályozása (első fordulós tárgyalás) Siklósi István polgármester Gulyásné

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének

Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (IV.25.) önkormányzati rendelete Az avar komposztálásáról és a kerti hulladékok égetéséről. Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat Január 03., 18 óra 12. hétfő, 18 óra 22. csütörtök, 17 óra 24. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület Info: Wennesz József Károly tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 66. évfordulója

Részletesebben

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás.

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás. December 12. 17.00 órakor kiállítás megnyitó a művelődési házban: Takács Gabriella kézműves, szövő szakember kiállítása. Megnyitja: Adorjáni Endre (20 éves a bátaszéki rajztagozat keretében) 2012. 12.

Részletesebben

2010. december 10 23.

2010. december 10 23. 2010. december 10 23. Helyi termékek kóstolójával, helyi és szomszédos települések ünnepi műsoraival, karácsonyi kézműves játszóházzal, kiállítással és koncerttel várják az érdeklődőket! December 10. péntek

Részletesebben

Előadó: Előkészítette: Véleményezte:

Előadó: Előkészítette: Véleményezte: Előterjesztés Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére, a 11. számú Tájékoztató a 2015. éi városi rendezvénytervről tárgyú napirendi pontjához Előadó: Tölgyesi

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa:

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 10/2011.(V.27.)

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2019.02.7 Csütörtök Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül 2019.02.8 Péntek Világjárók Hátizsákkal Vietnámtól Mexikóig 2019.02.14.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. A Humán Erőforrás Bizottság 2015. március 23-i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. A Humán Erőforrás Bizottság 2015. március 23-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

XI. Őrségi Tökfesztivál

XI. Őrségi Tökfesztivál XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház at2013. évi rendezvénytervezet JANUÁR Helyszín 14. Doni megemlékezés Polgármesteri Hivatal 19. 22. Magyar Kultúra Napja Polgármesteri Hivatal 31. Szőlészet és borászat, Árkovics József borász előadása

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004. (IV.29.) RENDELETE

Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004. (IV.29.) RENDELETE Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004. (IV.29.) RENDELETE az Önkormányzat által szervezett települési szilárd hulladék szervezett gyűjtéséről és elszállításáról, valamint az avar és

Részletesebben

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT. A rendelet meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT. A rendelet meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 FAX: (06-32) 460-918 forum@paszto.hu Szám: 1-8 /2014. A rendelet meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel!

Részletesebben

2018. szeptember 6. csütörtök - Kegyeleti nap

2018. szeptember 6. csütörtök - Kegyeleti nap Kísérő program: 2018. augusztus 31. Péntek A Fejedelem - rock musical 2018. szeptember 6. csütörtök - Kegyeleti nap 16:00 Zágon Gyula emlékkiállítás ünnepi megnyitója Helyszín: Weiner Leó Alapfokú Művészeti

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Felcsút Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-i ülésére. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: A köztisztaságról szóló rendelet tárgyalása A tárgykört

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín Kedd Farsangtemetés Pilisvörösvári Német Nemzetiségi

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín Kedd Farsangtemetés Pilisvörösvári Német Nemzetiségi DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2018.02.13 Kedd Farsangtemetés, Werischwarer Heimatwerk 2018.02.16 Péntek 3500 Km a Mária Úton 2018.02.17 Szombat Színház -Oscar

Részletesebben

Visszatérő kulturális események:

Visszatérő kulturális események: Visszatérő kulturális események: Magyar Kultúra Napja: Minden év januárjában a Magyar Kultúra napja (január 22.) alkalmából egész hetes programsorozat várja Mezőberény lakosságát és az idelátogatókat.

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

Z S U R K K Ö Z S É G. Önkormányzati Képviselő-testületének 5/2015.(IV. 07.) Önkormányzati rendelete. A helyi tűzgyújtási szabályokról. I.

Z S U R K K Ö Z S É G. Önkormányzati Képviselő-testületének 5/2015.(IV. 07.) Önkormányzati rendelete. A helyi tűzgyújtási szabályokról. I. Z S U R K K Ö Z S É G Önkormányzati Képviselő-testületének 5/2015.(IV. 07.) Önkormányzati rendelete A helyi tűzgyújtási szabályokról Zsurk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Változások a szociális ellátások körül

Változások a szociális ellátások körül Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja Változások a szociális ellátások körül Az állam által biztosított támogatási formákon túl az emberek szociális támogatással való ellátása a jövőben az önkormányzatok

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév

Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév Összeállította: Zubai Etelka Idő Tevékenység Hol? Mikor? Felelős Feltételek Eredmény Augusztus Tanmenetek áttekintése, KIP-es, órák ütemezése.

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben

TERRA MADRE A hagyományos termékeket előállító közösségek világnapja Konferencia, termékbemutató és vásár FVM 2009.december 10.

TERRA MADRE A hagyományos termékeket előállító közösségek világnapja Konferencia, termékbemutató és vásár FVM 2009.december 10. Bemutatkozik A Magyar Gulyás Gasztro Turisztikai Egyesület A Szolnoki Gulyásfesztivál Szervezője Slow Food Tisza-mente Akció csoport Alapító tagja 2009 TERRA MADRE A hagyományos termékeket előállító közösségek

Részletesebben