A II. Mobilitási Fórum összefoglalója

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A II. Mobilitási Fórum összefoglalója"

Átírás

1 A II. Mobilitási Fórum összefoglalója 1; A II. Mobilitási Fórum bemutatója A miskolci II. Mobilitási Fórum április 26-án került megrendezésre 9 partnert magába foglaló nemzetközi ATTAC Projekt konzorcium vezetője, a Miskolc Holding Zrt. és az MVK Zrt. szervezésében. A II. Mobilitási Fórum célja, hogy az I. fórumon az érintett személyek által felvázolt Miskolc városra vonatkozó Fenntartható Közlekedési Terv lehetséges elemeit az Irányító csoport -tal, valamint minden érdeklődővel újra megvizsgáljuk, valamint új további lehetséges elemeket keressünk és megvitassuk azokat, majd ezt követően a következő fórumokon elkezdjük az elemek Miskolc városra történő adoptálási lehetőségeinek kidolgozását. Az érintett felekkel megvizsgáltuk magyar- és európai viszonylatban lévő közlekedésfejlesztési terveket, újra áttanulmányoztuk és megvizsgáltuk a jelenleg érvényben lévő Miskolc város évi Közlekedésfejlesztési Koncepcióját, a Koncepcióban lévő közlekedésfejlesztési elképzeléseket és az azokból megvalósult fejlesztéseket, valamint a nem megvalósított fejlesztések jelenlegi aktualitásának, szükségességének helyzetét. Felhasználva a Koncepció elemeit, a hazai és külföldi viszonylatban lévő jó gyakorlatokat, illetve az új lehetséges elemeket, meghatároztuk Miskolci Fenntartható Közlekedésfejlesztési Tervének (SUTP) szakmai mérföldköveit, főbb tartalmi elemeit. 2; Miskolci SUTP stratégiai, szakmai mérföldkövei, főbb tartalmi elemei 2.1. A II. Mobilitási Fórumon a következő Fenntartható Közlekedésfejlesztési Stratégiákat határoztuk meg: A fenntartható közösségi közlekedés arányainak növelése (közösségi közlekedés szinten tartása, kisebb mértékű növelés, legfőbbként a kerékpár arányának növelése) A közösségi közlekedés kihasználtságának javítása, igények befolyásolása,

2 formálása A közösségi közlekedés tarifáinak minden szempontból vonzóvá tétele Környezetbarát közlekedési módok elősegítése (közösségi közlekedést biztosító járműpark optimalizált megújítása károsanyagkibocsátás minimalizálása érdekében) Közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának emelése Közösségi közlekedés gazdasági környezethez történő rugalmas alkalmazkodási képességének megteremtése Közlekedési módok elérhetősége és szabad kombinálhatóságának biztosítása Belváros élhetőségének javítása, motorizált egyéni közlekedés ésszerű korlátok közé szorítása Közlekedésbiztonság javítása 2.2. A II. Mobilitási Fórumon a Fenntartható Közlekedésfejlesztési Tervvel kapcsolatban meghatározott szakmai mérföldkövek, elemek: Miskolc közlekedésében a következő forgalmi rétegek különíthetők el: Tömegközlekedés: Busz, villamos (helyi tömegközlekedési) Busz (helyközi tömegközlekedés) Vonat (vasúti tömegközlekedés) Kisvonat (keskeny nyomtávú tömegközlekedés) Nem motorizált közlekedés: Gyaloglás Kerékpározás Közúti közlekedés: Személygépkocsi, motorkerékpár Tehergépjárművek I.; Tömegközlekedés: A közösségi közlekedési Intézkedések: 1.; A közösségi közlekedés elfogadottsága Az igénybevételi pontok (várótermek, megállók, stb.) megközelíthetősége és átépítése a fogyatékkal élők számára A közösségi közlekedés gyorsabbá tétele független vonalakkal és akadálymentes megállók kiépítésével, ill. a villamosok és buszok elsőbbségének biztosításával P+R park and ride, B+R bike and ride K+R kiss and ride, Az utastájékozatás fejlesztése (megálló, jármű, internet, telefon) A villamos hálózatfejlesztése Hálózatfejlesztés (meglévő viszonylatok szimulációs szoftverrel történő modellezése az utasforgalom függvényében, valamint új viszonylatok hatásának vizsgálata a meglévő viszonylatokra) Volán, MVK MÁV-hoz telepítése Troli közlekedésének lehetősége, Alternatív meghajtású járművek alkalmazása (PM-kibocsátás határozott csökkentése) Tarifarendszer korszerűsítése, elektronikus jegyrendszer bevezetése (közös bérletelfogadás a helyközi/távolsági szolgáltatókkal, maximális átjárhatóság,

3 közbringa tarifarendszerbe történő integrálása) 2; Villamos közlekedés fejlesztése Észak-déli hálózat Gerincvonal Szirmabesenyői elág. Egyetemváros Repülőtéri úti nagyvasúti kapcsolat Búza téri szárnyvonal Avasi szárnyvonal Dél-keleti szárnyvonal és nagyvasúti kapcsolat Kelet-Nyugati hálózat Zsolca felé Keleti Irányú hosszabbítás Autópálya és Szirma közé DAM iparvágány korszerűsítés bulgárföldi kivezetés Elővárosi vasúti közlekedés fejlesztése (Felülvizsgálatát javasoljuk) Déli kapui nagy vasúti kapcsolat Északi kapui nagy vasúti kapcsolat Tiszai pu. térségi nagy vasúti kapcsolat a villamos hálózattal Erdei Vasút fejlesztése (keskeny nyomtávú) (Felülvizsgálva a LÁÉV által) Megállóhelyeken peronok kialakítása, akadálymentesítése, korszerűsítése Elavult mozdonyok korszerűsítése a lehető legkorszerűbb megoldással 3; Autóbusz közlekedés Búza téri pályaudvarok integrálása, átépítése (A münsteri modell megvizsgálása: buszpályaudvar, üzemi kiszolgáló létesítmények a végpontokon) Helyközi járatok átlapolt közlekedtetése Tiszai pu. buszpályaudvar bővítése Buszsávok kialakítása (kerékpársávok figyelembe vételével): - ÉTM két oldali buszsáv kiépítése - Buszsáv kijelölés az észak-déli tengelyen - Belvárosi 2x2 sávos utakon buszsávok kijelölése Kisbuszok (mikrobuszok, iránytaxik) közlekedtetése (DRT) Zsolcai kapuba buszsáv + kerékpár sáv (4,5 m- re) 4; Intermodális csomópontok Nádasrét Tiszai pu. Majláth Északi kapu (Repülőtéri út) II.; Nem motorizált közlekedés: 1; A gyalogosközlekedés közlekedési lehetőségek minőségének javítása Járdán való parkolás korlátozása (ahol a járda szélessége nem elegendő, a járdán parkolást meg kell tiltani, a szabálysértést szankcionálni) Az akadálymentesség elvének megfelelő intézkedésekkel Szintben kiemelt, Zebrák építése Járdák építése, kiszélesítése

4 Gyalogos zónák, hálózatok kialakítása, bővítése Közbiztonság növelése, Zöldövezet fejlesztés, parkosítás Aluljárók Gyalogos és kerékpáros forgalomcsillapított célzónák Belváros-Avas övezet határai Palóczy u- Horváth L.u. Ady E. Király u. Vörösmarty u. Történelmi Avas Dayka G. u. Diósgyőri vár környéke Szilvamag Ferenczi S. u. - Eper u. Egyetemváros Miskolctapolca 2; A kerékpáros közlekedés elfogadottságának növelése Kerékpárhálózat fejlesztés: (nem a szeparált kerékpárutak hosszával mérhető a fejlődés, hanem a város teljes úthálózatának biztonságos és kerülőutak nélküli, akadálymentes kerékpározhatóságával) Város teljes hálózatának felmérése biztonságos kerékpározhatóság szempontjából A kerékpárforgalmi hálózat javítása a hiányzó szakaszok kiépítésének programjával A meglévő hálózat biztonságos kerékpározhatóságának javítása különösen a csomóponti forgalomtechnikai kialakítások felülvizsgálata, a burkolat javítása útján A fő kerékpáros útvonalak hálózatának hiánytalan kiépítése Kerékpáros közlekedés előnyben részesítése Közbringa rendszer kiépítése A gyalogos zónákon való áthaladás lehetőségének javítása Kerékpárparkolók kiépítése, sűrűn lakott területek és forgalomvonzó létesítmények (sulik, üzletek, hivatalok) mellett B+R létesítmények a külső kerületekben Járműveken kerékpár szállítási és közösségi közlekedési megállókban kerékpár tárolási rendszerek felszerelése, kiépítése Kerékpárforgalmi hálózat, nyomvonalak intézkedések (felül kell vizsgálni) Kelet-nyugati kerékpárút (Felsőzsolca Lillafüred) Régi Zsolcai út József A. u. Sajó gát Fonoda u.- Tiszai pu. Tiszai pu. Szinva part Eruzsébet tér Erzsébet tér Hunyadi u. Szent István u. Szinva part Újgyőri Piac Újgyőri piac Andrássy út Sport park Könyves K. u. Köztársaság u. - Bartók B. u. - Lillafüred Észak-déli kerékpárút (Bosch Miskolctapolca) Szpk Lehel u. Búza tér Centrum Dankó P. Csabai kapu Csabai kapu- Testvérvárosok útja Tapolcai út - Miskolctapolca Dél-keleti kerékpárút (Egyetemváros Kistokaj) Egyetemi csp Hejő déli part 304 út - Kistokaji út - Kistokaj

5 III.; Közúti közlekedés: 1; Parkolás Belvárosi felszíni parkolás újragondolása, tekintettel a mélygarázsokra, parkolóházakra Fizető parkolás díjpolitika felülvizsgálata Belvárosi P+R Mártírok utca mélygarázs Centrum tömb parkolóház Búza téri nagybani piac parkolóház Vörösmarty téri mélygarázs Szent István téri mélygarázs Külső P+R gyűrű Déli kapu (Cora - Praktiker parkoló) Északi kapu (Tesco Obi parkoló) Keleti kapu (Bevásárló központok parkolói) Sportliget, Stadion Nádasrét 2; Közút hálózati fejlesztések (Felülvizsgálatát javasoljuk) A hálózatfejlesztést a következő alapelvek mentén kell újragondolni: Az úthálózat bármilyen fejlesztését komolyan meg kell alapozni. (Költségigényes beruházásokról van szó, ezért minden úthálózat fejlesztést komolyan át kell gondolni, több aspektusból szükséges modellezni Figyelembe kell venni például, hogy a város lakossága az elmúlt időszakban Ózd lakosságánál több emberrel csökkent, GDP, trendek stb.) A közúthálózat fejlesztése komplexen történjen (Soha nem külön-külön utakban, kerékpárutakban, villamospályában, stb. kell gondolkodni, hanem egy-egy út keresztmetszetek összességeként jelenjen meg, és minden keresztmetszetbe minden modalitást biztonságosan be kell illeszteni. A tervezés kiindulási alapja: minden modalitással bárhonnan bárhová el lehessen jutni bármely modalitással) Tempó 30 közlekedés kiterjesztésének vizsgálata a gerincutak kivételével minden útra (Bécsi példa alapján) Dugódíj bevezetésének vizsgálata Gyorsforgalmi út Varga hegy út szélesítés, Futó utca 2X2 sávos kiépítése M30 autópálya folytatása Miskolc-Észak csomópontig Főforgalmi utak (Főutak) M30 Centrum csp.-csabai kapu kapcsolat Északi elkerülő út (M30 Miskolc-Észak csp-zsigmondy u.) Sajószigeti út tovább vezetése a 3. sz. főútig József A. u. szélesítése +1 forgalmi sávval (Baross-Fonoda u. között) 3.sz főút új nyomvonal Görömböly, Hejőcsaba elkerülése Sajószigeti út nyugati hosszabbítás a Szentpéteri kapuig Sajószigeti út déli hosszabbítása József A. u.-ig (Fonoda)

6 ÉTM északi pályájának megépítése (2x3 sáv-szélső buszsáv) ÉTM hosszabbítás József u.-ig (2x2 sáv) Győri kapu 2x2 sáv fejlesztés, Főtér körforgalom átépítése Búza téri gócpont át építése (Szeles u. - Zsolcai kapu között) Forgalmi utak (Főutak) DTM keleti hosszabbítás (Kálvin-Kiss E. u. között) Ilona-Malomszög u. fejlesztése ÉTM-DTM között Dayka G. u. kiépítés ÉTM-DTM között Kiss E. u. nyugati hosszabbítás a Lórántffy u.-ig Ernye bán József u. összekötése Városi gyorsforgalmi út (Csabai kapu Ifjúság útja - Avasi alagút - Ernye bán u. - Vasgyár - Bulgárföld) 2505 út bekötése a gyorsforgalmi útba Bedegvölgyi út hosszabbítása a Lyukóbányai útig Komlóstető új bekötése a Gózon L. útba Új észak-déli út a Metro csp út között (Ipartetület feltárás) Belvárost keletről elkerülő út (Fonoda út) Fonoda u. északi hosszabbítás DTM keleti hosszabbítás Y-híd, Kandó tér átépítés Gyűjtő utak ÉTM hosszabbítás Majláthig Martin kertváros déli gyűrű Szirma nyugati gyűjtőút Útépítés Kandó tér - Fonoda u. (Szinva déli part) Vikendtelep u. Cementgyári út hosszabbítása az új 3. sz. főútig Tallér út Gátőr út 5-ös iparterület útja 304.sz. út összekötése CORA területfeltáró út Harsányi út, új 3 sz.főút, kistokaji út összekötése Avas tető Csermőke összekötő út Tetemvári gyűjtőút Komlóstető Tapolca összekötés Tapolca Görömböly összekötés Tapolca keleti gyűjtőút Egyetemváros északi elkerülő Bencések útja Kiskőkötő út kiépítése Benedekalja utca meghosszabbítása DAM területét feltáró gyűjtőutak Sportligeti gyűjtőút Örömhegyi gyűjtőút IV.; Marketing Eszközválasztást befolyásoló reklámkampány Tudatosítani a személygépkocsi káros hatásait, közösségi közlekedés előnyeit Rendszeres monitoring, értékelés elvégzése Kafetéria kedvezmények: bérletekre; a kerékpárral munkába/iskolába járókra Oktatási intézményekben edukációs kampányok

7 Társadalmi egyeztetés A város támogassa az alternatív üzemanyag-kutak hálózatának kiépítését (elektromos, CNG), támogassa az e-bike, pedelec vásárlását (Bécs tökéletes példa erre is!) A Miskolci SUTP tartalomjegyzékét a Véleményező csoport és minden érdeklődő megkapja, lehetőséget biztosítva a további észrevételek, javaslatok tételére június 4.-ig. A véglegesített Miskolci SUTP tartalomjegyzék elkészítését, jóváhagyását követően kezdődik el az elemek Miskolc városra történő adoptálási lehetőségeinek kidolgozása az érintett szakterületekkel közösen. Készítette: Tóth Enikő ATTAC kapcsolattartó Miskolc Városi Közlekedési Zrt. H-3527 Miskolc, Szondi György u. 1. tel.: /162; fax: ; mobil: toth.en@mvkzrt.hu ;

Környezetbarát közlekedési fejlesztések Budapesten és környékén

Környezetbarát közlekedési fejlesztések Budapesten és környékén Környezetbarát közlekedési fejlesztések Budapesten és környékén Dr. Schneller Domonkos Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár 2018. november 26.

Részletesebben

MISKOLC HOSSZÚ TÁVÚ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZLEKEDÉSPOLITIKAI KONCEPCIÓJA KORSZERŐSÉGI FELÜLVIZSGÁLAT

MISKOLC HOSSZÚ TÁVÚ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZLEKEDÉSPOLITIKAI KONCEPCIÓJA KORSZERŐSÉGI FELÜLVIZSGÁLAT NóVIA Mérnöki Iroda Kft. Nó 2727 3530 Miskolc, Rákóczi u. 13. MISKOLC HOSSZÚ TÁVÚ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZLEKEDÉSPOLITIKAI KONCEPCIÓJA KORSZERŐSÉGI FELÜLVIZSGÁLAT Miskolc, 2008. II. ELİZMÉNYEK II.1.

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS SZELES U. ÁLLOMÁS U. (GÖMÖRI PÁLYAUDVAR) ZSOLCAI KAPU EPERJESI UTCA KÖZÖTTI TERÜLET

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS SZELES U. ÁLLOMÁS U. (GÖMÖRI PÁLYAUDVAR) ZSOLCAI KAPU EPERJESI UTCA KÖZÖTTI TERÜLET MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS SZELES U. ÁLLOMÁS U. (GÖMÖRI PÁLYAUDVAR) ZSOLCAI KAPU EPERJESI UTCA KÖZÖTTI TERÜLET TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK. 3.0.1 Előzmények

3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK. 3.0.1 Előzmények I.4.2. KÖZLEKEDÉS 3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK 3.0.1 Előzmények Közlekedési szempontból az alábbi tervelőzményeket vettük figyelembe: Országos területrendezési terv (2008. VÁTI) Bács-Kiskun M. területrendezési

Részletesebben

ÓMASSA LILLAFÜRED PERECES TOKAJI F. U. KANDÓ K. U. DIÓSGYŐRI VÁR DIÓSGYŐRI GIMN. FELSŐ-MAJLÁTH MAJÁLIS-PARK BEREKALJA BÜKKSZENTLÁSZLÓ VASGYÁR AVAS VK. TAMPERE VR. BÁBONYI-BÉRC BODÓTETŐ EGYETEMVÁROS AVAS

Részletesebben

Utazzon velünk a Facebookon is! Azonnal értesülni szeretne legfrissebb híreinkről, menetrendi- és forgalmi változásokról? Nyomjon egy lájkot itt: www.facebook.com/mvkzrt Az MVK Zrt. Ikarus 31 és Ikarus

Részletesebben

SIÓAGÁRD KÖZLEKEDÉS. 1. Előzmények

SIÓAGÁRD KÖZLEKEDÉS. 1. Előzmények SIÓAGÁRD KÖZLEKEDÉS 1. Előzmények Közlekedési szempontból az alábbi tervelőzményeket vettük figyelembe: Országos területrendezési terv (2003. évi XXVI. Tv.) Tolna M. területrendezési terve (VÁTI) Tolna

Részletesebben

MISKOLC HOSSZÚ TÁVÚ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZLEKEDÉSPOLITIKAI KONCEPCIÓJA KORSZERŰSÉGI FELÜLVIZSGÁLAT

MISKOLC HOSSZÚ TÁVÚ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZLEKEDÉSPOLITIKAI KONCEPCIÓJA KORSZERŰSÉGI FELÜLVIZSGÁLAT NóVIA Mérnöki Iroda Kft. Nó 2727 3530 Miskolc, Rákóczi u. 13. MISKOLC HOSSZÚ TÁVÚ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZLEKEDÉSPOLITIKAI KONCEPCIÓJA KORSZERŰSÉGI FELÜLVIZSGÁLAT Miskolc, 2008. TARTALOMJEGYZÉK I.

Részletesebben

GYŐR FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSE A KÖVETKEZŐ 20 ÉVBEN: ÖTLETEK ÉS REALITÁSOK. Dr. Winkler Ágoston

GYŐR FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSE A KÖVETKEZŐ 20 ÉVBEN: ÖTLETEK ÉS REALITÁSOK. Dr. Winkler Ágoston GYŐR FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSE A KÖVETKEZŐ 20 ÉVBEN: ÖTLETEK ÉS REALITÁSOK Dr. Winkler Ágoston Tartalom Hol tart jelenleg Győr közlekedése? Milyen újabb utazási igények várhatók? Milyen elképzelések születtek

Részletesebben

mindennapi közlekedési mód népszerűsítése

mindennapi közlekedési mód népszerűsítése Szuppinger Péter REC 2013.05.08. Szentendre Integrált közlekedéstervezés és a kerékpározás Miért integrált? Cél: Miért kerékpározás, integrált? mint mindennapi közlekedési mód népszerűsítése Tapasztalat:

Részletesebben

4.fejezet: Integrált intézkedéscsomag összeállítása

4.fejezet: Integrált intézkedéscsomag összeállítása 4.fejezet: Integrált intézkedéscsomag összeállítása Tartalom Javasolt intézkedések megvizsgálása Integrált intézkedéscsomag KÖZLEKEDÉS Fővárosi Tervező Iroda Kft. 72 Tsz. 4989 Miskolc Fenntartható Városi

Részletesebben

Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében

Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében Fogalmak: Környezettudatosság: a bioszféra állapotával és az emberi populáció környezetével kapcsolatos tájékozottság érzékenység

Részletesebben

KÖZLEKEDÉS. A település közúti közlekedési területeinek besorolása Megnevezés. Jelenlegi szabályozási szélesséség

KÖZLEKEDÉS. A település közúti közlekedési területeinek besorolása Megnevezés. Jelenlegi szabályozási szélesséség KÖZLEKEDÉS Közúti közlekedés Jászalsószentgyörgy országos főútról megközelíthető, közlekedési kapcsolatokkal relatíve jól ellátott település. A környező nagyobb városokkal (Jászberény, Újszász) a 32. sz.

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 19/2015. (VI.19.) önkormányzati rendelete

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 19/2015. (VI.19.) önkormányzati rendelete MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 19/2015. (VI.19.) önkormányzati rendelete Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területén a járművel történő díjköteles várakozás szabályairól szóló

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÖZLEKEDÉSI ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ VIZSGÁLAT ÉS TERV

MÓDOSÍTOTT TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÖZLEKEDÉSI ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ VIZSGÁLAT ÉS TERV 2. DOMASZÉK KÖZSÉG MÓDOSÍTOTT TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÖZLEKEDÉSI ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ VIZSGÁLAT ÉS TERV - 2 - TARTALOMJEGYZÉK KÖZLEKEDÉSI ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ Közlekedési Felügyelet levele 2002. 03.

Részletesebben

Infrastruktúra tárgy Városi (települési) közlekedés

Infrastruktúra tárgy Városi (települési) közlekedés Infrastruktúra tárgy Városi (települési) közlekedés Kálnoki Kis Sándor okl. mérnök, okl. városrendezı szakmérnök 2007. április 18. Városi közlekedési módok Vasúti közlekedés Közúti közlekedés Közösségi

Részletesebben

A Budai Vár és környéke közlekedés fejlesztése

A Budai Vár és környéke közlekedés fejlesztése A Budai Vár és környéke közlekedés fejlesztése KÖZOP 5.5.0-09-11-0027 KÖZLEKEDÉSI PROJEKT ELŐKÉSZÍTÉSI NAPOK Visegrád, 2013. november 26-27. Dobrocsi Tamás Előzmények 2011 novemberben Kormányhatározat

Részletesebben

Miskolci közösségi közlekedés fejlesztési stratégiája Jövő útja a jelenben

Miskolci közösségi közlekedés fejlesztési stratégiája Jövő útja a jelenben Miskolci közösségi közlekedés fejlesztési stratégiája Jövő útja a jelenben 2018.05.31. Készítette: Singlár Zsolt vezérigazgató Megvalósult fejlesztések 1. Pályafelújítás, vonalhosszabbítás és kapcsolódó

Részletesebben

Előterjesztés. Tárgy: Fenntartható települési közlekedésfejlesztés TOP kódszámú felhívásra pályázat benyújtása.

Előterjesztés. Tárgy: Fenntartható települési közlekedésfejlesztés TOP kódszámú felhívásra pályázat benyújtása. Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Gazdasági és Városfejlesztési Tanácsnokától Képviselő-testület 2016. május hónap 31. napján tartandó ülésére Tárgy: Fenntartható települési közlekedésfejlesztés

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről

ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-3.1.1-15 kódszámú pályázaton való pályázati

Részletesebben

A közelmúlt és közeljövő miskolci pályás fejlesztései

A közelmúlt és közeljövő miskolci pályás fejlesztései IX. Városi Villamos Vasúti Pálya Nap Debrecen 2016. május 25. A közelmúlt és közeljövő miskolci pályás fejlesztései Készítette: Singlár Zsolt vezérigazgató A múlt és a jelen. Pályafelújítás, vonalhosszabbítás

Részletesebben

2015. április 23. Környezet munkacsoport

2015. április 23. Környezet munkacsoport 2015. április 23. Környezet munkacsoport Újpest középtávú célrendszere Integrált Településfejlesztési Stratégia 1. Versenyképes helyi gazdaság és üzleti környezet 2. Hatékony közösségi infrastruktúrák

Részletesebben

ÚJ MEGOLDÁSOK A KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSBEN KONFERENCIA HARKÁNY VÁROSFEJLESZTÉS KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS PÉCSETT

ÚJ MEGOLDÁSOK A KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSBEN KONFERENCIA HARKÁNY VÁROSFEJLESZTÉS KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS PÉCSETT ÚJ MEGOLDÁSOK A KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSBEN KONFERENCIA HARKÁNY 2017. 11. 10. VÁROSFEJLESZTÉS KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS PÉCSETT Hajdu Csaba okleveles településtervező, városrendezési referens PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

A kerékpáros közlekedés javítása a Kerepesi út-veres Péter út - Szabadföld út tengelyen

A kerékpáros közlekedés javítása a Kerepesi út-veres Péter út - Szabadföld út tengelyen A kerékpáros közlekedés javítása a Kerepesi út-veres Péter út - Szabadföld út tengelyen A XVI. kerület legfontosabb közlekedési folyosója a Kerepesi út-veres Péter út, hiszen ez a legrövidebb, ezáltal

Részletesebben

ÖSSZKÖZLEKEDÉS MIÉRT KELL ERRŐL BESZÉLNI? Kerékpárosbarát közlekedéstervezés

ÖSSZKÖZLEKEDÉS MIÉRT KELL ERRŐL BESZÉLNI? Kerékpárosbarát közlekedéstervezés ÖSSZKÖZLEKEDÉS MMK kötelező szakmai képzés Budapest, 2017. március 21. Mihálffy Krisztina. MIÉRT KELL ERRŐL BESZÉLNI? 1 Mit jelent? 16. Veszélyt jelző táblák Kerékpárosok (95/b. ábra); A tábla azt jelzi,

Részletesebben

Célegyenesben a Bubi. Célegyenesben a Bubi

Célegyenesben a Bubi. Célegyenesben a Bubi Célegyenesben a Bubi 1 Közlekedés Koordinációs Központ Kerékpáros Konferencia 2013. szeptember 19. A budapesti közbringa rendszer előkészítésének folyamata és a kapcsolódó kerékpárosbarát fejlesztések

Részletesebben

A közlekedés helyzete, jövője ma Magyarországon. Az EU városi közlekedéspolitikája ( Zöld Könyv 2007), összhang a hazai elképzelésekkel

A közlekedés helyzete, jövője ma Magyarországon. Az EU városi közlekedéspolitikája ( Zöld Könyv 2007), összhang a hazai elképzelésekkel A közlekedés helyzete, jövője ma Magyarországon Az EU városi közlekedéspolitikája ( Zöld Könyv 2007), összhang a hazai elképzelésekkel Kerényi László Sándor Ügyosztályvezető Budapest Fővárosi Önkormányzat

Részletesebben

VÁROSI KÖZLEKEDÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Balatonfenyves, szeptember Kérdőívek eredményei

VÁROSI KÖZLEKEDÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Balatonfenyves, szeptember Kérdőívek eredményei VÁROSI KÖZLEKEDÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Balatonfenyves, 2015. szeptember 10-11. Kérdőívek eredményei Mi az első szó, ami eszébe jut a Fenntartható közlekedés fogalmához kapcsolódóan? Környezet, környezetszennyezés,

Részletesebben

Zöld Nyíl Miskolci Villamos Projekt. Szeged 2013. január 23.

Zöld Nyíl Miskolci Villamos Projekt. Szeged 2013. január 23. Zöld Nyíl Miskolci Villamos Projekt Szeged 2013. január 23. A közösségi villamos közlekedés története 1/3 A kezdetek 1897. július 10-én indult az első villamos, a forgalmat 9 darab motor és 4 darab pótkocsival

Részletesebben

Célegyenesben a Bubi. Dalos Péter MOL Bubi Üzemeltetési Főmunkatárs Budapesti Közlekedési Központ. Magyar CIVINET első találkozója 2014. június 12.

Célegyenesben a Bubi. Dalos Péter MOL Bubi Üzemeltetési Főmunkatárs Budapesti Közlekedési Központ. Magyar CIVINET első találkozója 2014. június 12. Dalos Péter MOL Bubi Üzemeltetési Főmunkatárs Budapesti Közlekedési Központ Magyar CIVINET első találkozója 2014. június 12. 1 A Bubi előkészítésének folyamata és a kapcsolódó kerékpárosbarát fejlesztések

Részletesebben

Miskolc Közlekedésfejlesztése

Miskolc Közlekedésfejlesztése 1 Miskolc Közlekedésfejlesztése Készítette: Singlár Zsolt vezérigazgató A KTE Városi Közlekedési Tagozat XVI. Városi közlekedés aktuális kérdései konferencia Balatonfenyves 2016. Szeptember 8-9. Miskolc

Részletesebben

A budapesti kerékpáros közlekedés regionális fejlesztési lehetőségei

A budapesti kerékpáros közlekedés regionális fejlesztési lehetőségei CATCH-MR Dissemination Workshop Budapest, 2012. november 23. A budapesti kerékpáros közlekedés regionális fejlesztési lehetőségei Bencze-Kovács Virág kerékpáros stratégiai koordinátor Budapesti Közlekedési

Részletesebben

ÚTFELÜLETEK FELELŐS TERVEZÉSE,

ÚTFELÜLETEK FELELŐS TERVEZÉSE, ÚTFELÜLETEK FELELŐS TERVEZÉSE, A KÖZÚTHÁLÓZAT FENNTARTÁSÁNAK HATÁSA A KÖZFORGALMÚ KÖZLEKEDÉS Nyul Zoltán, igazgató Stratégia és Innováció BKK Zrt. X. Budapesti Nemzetközi Útügyi Kongresszus 2017. június

Részletesebben

A BUDAPESTI KÖZÖSSÉGI KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉSI RENDSZER (KKKR) BEVEZETÉSÉHEZ SZÜKSÉGES INFRASTRUKTÚRA INTÉZKEDÉSI JAVASLATOK

A BUDAPESTI KÖZÖSSÉGI KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉSI RENDSZER (KKKR) BEVEZETÉSÉHEZ SZÜKSÉGES INFRASTRUKTÚRA INTÉZKEDÉSI JAVASLATOK TANDEM MÉRNÖKIRODA Kft. Postacím: 1300 Bp. Pf. 4. / Iroda: 1033 Budapest Polgár u. 12. Tel.: (1) 368-83-43; Tel./Fax: (1) 453-24-49 pej.kalman@tandemkft.hu www.tandemkft.hu A BUDAPESTI KÖZÖSSÉGI KERÉKPÁROS

Részletesebben

Újbuda szerepe és magatartása a fővárosi közlekedés alakításában

Újbuda szerepe és magatartása a fővárosi közlekedés alakításában Újbuda szerepe és magatartása a fővárosi közlekedés alakításában Takács Viktor Tibor főépítész Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata Újbuda a főváros nyugati kapuja M1 / M6 / M7 autópályák,

Részletesebben

ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁS

ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁS ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁS a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 37. bekezdés szerint. Jelen módosítási eljárásra a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 33. Átmeneti rendelkezések 45.. (2) pontja alkalmazandó. Székesfehérvár

Részletesebben

A Főváros belső területe és a Duna-part sikertörténet?

A Főváros belső területe és a Duna-part sikertörténet? A Főváros belső területe és a Duna-part sikertörténet? Sipos Balázs irodavezető KÖZLEKEDÉS Fővárosi Tervező Iroda Kft. ELŐADÁS TÉMÁJA Belváros közlekedési változásai az elmúlt években További koncepcionális

Részletesebben

FŐVÁROSI E-MOBILITÁS FEJLESZTÉSI IRÁNYOK

FŐVÁROSI E-MOBILITÁS FEJLESZTÉSI IRÁNYOK FŐVÁROSI E-MOBILITÁS FEJLESZTÉSI IRÁNYOK Nyul Zoltán Stratégia és Innováció igazgató BKK Zrt. 2017. június 15. II. E-mobilitási konferencia Témák Fővárosi irányelvek (stratégia, koncepció) E-mobilitási

Részletesebben

Gyır MJV Kerékpáros 2010.11.22. 1

Gyır MJV Kerékpáros 2010.11.22. 1 Gyır MJV Kerékpáros Hálózatfejlesztési Koncepciója és Tanulmányterve 2010.11.22. 1 Tervezı konzorcium bemutatása: K o n z o r c i u m v e z e t õ : J E L - K Ö Z M é r n ö k i Ir o d a K ft. U N IV E R

Részletesebben

ÚTHÁLÓZAT Mérnök Iroda Kft. 2800 Tatabánya, Szent Borbála tér 6. II.em. 6. Tel.: 34/309-399; Tel/Fax: 34/309-400 E-mail: tracktor@axelero.

ÚTHÁLÓZAT Mérnök Iroda Kft. 2800 Tatabánya, Szent Borbála tér 6. II.em. 6. Tel.: 34/309-399; Tel/Fax: 34/309-400 E-mail: tracktor@axelero. Tata város ( térsége) Szerkezeti- és szabályozási tervének módosítása Közlekedési vizsgálat és javaslat A tervezési területet közlekedési szempontból délről az, északról a 1363/18 hrsz.-ú út (Fényes fürdő

Részletesebben

A közlekedésfejlesztés országos céljai. Fónagy János parlamenti államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonfenyves, szeptember 10.

A közlekedésfejlesztés országos céljai. Fónagy János parlamenti államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonfenyves, szeptember 10. A közlekedésfejlesztés országos céljai Fónagy János parlamenti államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonfenyves, 2015. szeptember 10. A hazai közlekedésfejlesztés három pillére Nemzeti Közlekedési

Részletesebben

Győr. Győr és a kerékpár. Vidéki nagyvárosok kerékpáros infrastruktúra fejlesztései Győr. Polgári István stratégiai csoportvezető

Győr. Győr és a kerékpár. Vidéki nagyvárosok kerékpáros infrastruktúra fejlesztései Győr. Polgári István stratégiai csoportvezető és a kerékpár Vidéki nagyvárosok kerékpáros infrastruktúra fejlesztései Polgári István stratégiai csoportvezető Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Településfejlesztési Főosztály polgari.istvan@gyor-ph.hu

Részletesebben

MIT KÉSZÍTETTÜNK, KÉSZÍTÜNK ELŐ BUDAPESTEN?

MIT KÉSZÍTETTÜNK, KÉSZÍTÜNK ELŐ BUDAPESTEN? MIT KÉSZÍTETTÜNK, KÉSZÍTÜNK ELŐ BUDAPESTEN? Nyul Zoltán Stratégia és Innováció igazgató BKK Zrt. Budapest, 2018. november 14. MEGVALÓSULT UNIÓS TÁMOGATÁSÚ PROJEKTEK 2007-2013 2014-2020 Szél Kálmán tér

Részletesebben

GYALOGOS KÖZLEKEDÉS SZEGEDEN

GYALOGOS KÖZLEKEDÉS SZEGEDEN GYALOGOS KÖZLEKEDÉS SZEGEDEN Dr. Oláh Miklós irodavezető-helyettes Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Fejlesztési Iroda Székesfehérvár, 2014. szeptember 16. 1. Szeged és a gyalogosközlekedés

Részletesebben

ATTAC: A"rac&ve Urban Public Transport for Accessible Ci&es Vonzó közösségi közlekedés az elérhető városokért

ATTAC: Arac&ve Urban Public Transport for Accessible Ci&es Vonzó közösségi közlekedés az elérhető városokért ATTAC: A"rac&ve Urban Public Transport for Accessible Ci&es Vonzó közösségi közlekedés az elérhető városokért 2011. Január 2013. december Az Európai Unió Délkelet- Európai Transznacionális EgyüMműködési

Részletesebben

FEJLESZTÉSI ELKÉPZELÉSEK BUDAPESTEN

FEJLESZTÉSI ELKÉPZELÉSEK BUDAPESTEN FEJLESZTÉSI ELKÉPZELÉSEK BUDAPESTEN Nyul Zoltán Stratégia és innováció igazgató BKK Zrt. 2017. május 11. Siófok TÉMÁK E-mobilitás Balázs Mór-terv II. EIB tanulmány Főbb induló projektek 2 E-MOBILITÁS JELENE

Részletesebben

A kerékpárforgalmi hálózatfejlesztés lépései

A kerékpárforgalmi hálózatfejlesztés lépései TANDEM MÉRNÖKIRODA Kft. Postacím: 1300 Bp. Pf. 4. / Iroda: 1033 Budapest Polgár u. 12. Tel.: (1) 368-83-43; Tel./Fax: (1) 453-24-49 pej.kalman@tandemkft.hu www.tandemkft.hu Mobile2020- Kerékpárbarát közlekedéstervezés

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ. együttgondolkodást indító munkaközi anyag

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ. együttgondolkodást indító munkaközi anyag TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ együttgondolkodást indító munkaközi anyag 1. JÖVŐKÉP Mogyoród az agglomeráció egyik kiemelt turisztikai célpontja legyen. Ön milyen települést szeretne?:. Mogyoród egy olyan

Részletesebben

TELEPÜLÉS-, TERÜLET- ÉS KÖZLEKEDÉS-FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK

TELEPÜLÉS-, TERÜLET- ÉS KÖZLEKEDÉS-FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata Közlekedésfejlesztés Magyarországon 10 év az Európai Unióban Konferencia Balatonföldvár, 2014. május 13-15. TELEPÜLÉS-, TERÜLET- ÉS KÖZLEKEDÉS-FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK

Részletesebben

Hivatásforgalmi, hálózatba illeszthető kerékpárutak fejlesztésének előkészítése KÖZOP-5.5-09-11-2012-0004

Hivatásforgalmi, hálózatba illeszthető kerékpárutak fejlesztésének előkészítése KÖZOP-5.5-09-11-2012-0004 Hivatásforgalmi, hálózatba illeszthető kerékpárutak fejlesztésének előkészítése KÖZOP-5.5-09-11-2012-0004 Berencsi Miklós Keszthely, 2014. október 21. A PROJEKT ALKOTÓELEMEI Tervezés Felmérés InformaFka

Részletesebben

Közösségi közlekedéssel a zöldebb környezetért. vezérigazgató

Közösségi közlekedéssel a zöldebb környezetért. vezérigazgató Közösségi közlekedéssel a zöldebb környezetért. KTE Konferencia Debrecen, 2017.03.23. Előadó: Nagy Attila vezérigazgató Tartalom: 1. Kihívások a nagyvárosok közlekedése előtt. 2. Környezetbarát és Smart

Részletesebben

Kerékpárforgalmi létesítmények tervezése

Kerékpárforgalmi létesítmények tervezése ÚT 2-1.203:2006 Kerékpárforgalmi létesítmények tervezése 13. Útépítési Akadémia 2007-12-06 Kerékpárforgalmi létesítmények: Kerékpárút Gyalog és, Kerékpársáv (közösségi közlekedéssel közös sávok is) Kisforgalmi

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.31. C(2017) 3574 final ANNEX 1 MELLÉKLETEK a következőhöz: A BIZOTTSÁG FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE a 2010/40/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az EU

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SMART CITY - SUMP FENNTARTHATÓ SUMP VÁROSI MOBILITÁSI TERVEZÉS DEBRECENBEN SUMP Helyzetértékelés Mobilitási kérdőív- 1.733 db online kitöltött kérdőív: A tömegközlekedési hálózat alapvetően jól lefedi

Részletesebben

Tata- Új központ szabályozási terv módosítás

Tata- Új központ szabályozási terv módosítás Tata- Új központ szabályozási terv módosítás - 2010 Tervezési feladatunk a jelenleg érvényben lévő PRO TERRA KFT. által készített Tata Új központ részszabályozási terv közlekedési alátámasztó munkarészének

Részletesebben

Tisztelt Képviselő testület!

Tisztelt Képviselő testület! Tisztelt Képviselő testület! Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nyílt közbeszerzési eljárást írt ki Esztergom intermodális csomópont fejlesztésének két részajánlatára vonatkozóan. Az első részajánlat

Részletesebben

A közlekedés helyzete és az állami költségvetés

A közlekedés helyzete és az állami költségvetés KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON AKTUALITÁSOK Balatonföldvár, 2012. május 15-17. A közlekedés helyzete és az állami költségvetés Dr. Kovács Árpád Elnök Költségvetési Tanács Múltidézés A rendszerváltozás

Részletesebben

A 31. és 33 sz. főutak, valamint kapcsolódó kerékpárút fejlesztésének folyamatáról. TTFT tájékoztatás 2010. április 21.

A 31. és 33 sz. főutak, valamint kapcsolódó kerékpárút fejlesztésének folyamatáról. TTFT tájékoztatás 2010. április 21. A 31. és 33 sz. főutak, valamint kapcsolódó kerékpárút fejlesztésének folyamatáról TTFT tájékoztatás 2010. április 21. Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. - NIF

Részletesebben

Közlekedés. 1. Közúti hálózati kapcsolatok

Közlekedés. 1. Közúti hálózati kapcsolatok Közlekedés 1. Közúti hálózati kapcsolatok Ostoros község a 2503. sz. Eger-Novaj összekötő út mentén fekszik, közvetlen kapcsolata van Eger várossal és Novaj községgel. A település közúti megközelítése

Részletesebben

Közösségi közlekedésfejlesztési igények

Közösségi közlekedésfejlesztési igények Közlekedési Projekt Előkészítési Napok Visegrád, 2013. november 26. Közösségi közlekedésfejlesztési igények Kerényi László Sándor közlekedésstratégia szakterületi vezető BKK Budapesti Közlekedési Központ

Részletesebben

A fenntartható városi mobilitás és városfejlesztés Budapesten. Kangyerka Ádám

A fenntartható városi mobilitás és városfejlesztés Budapesten. Kangyerka Ádám Mozdulj a jó irányba! Fenntartható Városi Közlekedési Tervek XI. Európai Mobilitási Hét előkészítő Kecskemét, 2012. május 24-25. A fenntartható városi mobilitás és városfejlesztés Budapesten Kangyerka

Részletesebben

KEREKASZTAL A KERÉKPÁROS-BARÁT MISKOLCÉRT 9. ÜLÉS június 24. Kunhalmi Zoltán

KEREKASZTAL A KERÉKPÁROS-BARÁT MISKOLCÉRT 9. ÜLÉS június 24. Kunhalmi Zoltán KEREKASZTAL A KERÉKPÁROS-BARÁT MISKOLCÉRT 9. ÜLÉS 2015. június 24. Kunhalmi Zoltán 1. Belváros Robert Bosch Park közötti kerékpáros kapcsolat Előzmény: A fejlesztést tavaly tárgyalta a 28-as TOP munkacsoport.

Részletesebben

Közlekedésfejlesztés TERVEZET

Közlekedésfejlesztés TERVEZET 07 TERVEZET Pestszentimre közlekedésének főbb jellemzői Pestszentimre útvonalai Pestszentimre közlekedési hálózata az elmúlt 200 évben a település fejlődésével párhuzamosan alakult ki. Az utak településeket

Részletesebben

Miskolc Városi Közlekedési Zrt. Miskolc helyi közösségi közlekedési viszonylat hálózata

Miskolc Városi Közlekedési Zrt. Miskolc helyi közösségi közlekedési viszonylat hálózata 3527 Miskolc, Szondi György u. 1. (3502 Miskolc 2. Pf: 226.) tel.: + 36 46 514-900, fax: + 36 46 514-912 mail@mvkrt.hu, www.mvkrt.hu Iktató szám: Dátum: 2006. november 30. Miskolc Városi Közlekedési Zrt.

Részletesebben

Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft.

Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. 32 Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. 2 Budapest Főváros X. kerület, Gyömrői út Sibrik Miklós út Vaspálya utca Vasgyár utca által határolt területre vonatkozó Budapest Főváros Városépítési Tervező

Részletesebben

Olcsó, egészséges, környezetkímélő közlekedés. Mihálffy Krisztina. Nemzeti Közlekedési Napok 2014. október 28-30.

Olcsó, egészséges, környezetkímélő közlekedés. Mihálffy Krisztina. Nemzeti Közlekedési Napok 2014. október 28-30. Olcsó, egészséges, környezetkímélő közlekedés Mihálffy Krisztina Nemzeti Közlekedési Napok 2014. október 28-30. KERÉKPÁR 2 Mit értünk kerékpározás alatt? Közlekedési eszköz Sporteszköz Kikapcsolódási forma

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS SZINVA PATAK AUGUSZTUS 20. UTCA BAJCSY-ZSILINSZKY ÚT BAROSS GÁBOR ÚT - TÜZÉR UTCA BUZOGÁNY UTCA JÓZSEF ATTILA UTCA- SAJÓ FOLYÓ SZINVA PATAK FONODA UTCA 80.SZ. VASÚTI FŐVONAL VASÚTI

Részletesebben

Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről

Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről A fővárosi közlekedéspolitika célja a fővárosi közösségi

Részletesebben

Intermodális központ Székesfehérváron. Részletes megvalósíthatósági tanulmány készítése és tapasztalatai

Intermodális központ Székesfehérváron. Részletes megvalósíthatósági tanulmány készítése és tapasztalatai Intermodális központ Székesfehérváron Részletes megvalósíthatósági tanulmány készítése és tapasztalatai Közlekedési projekt előkészítési napok, Visegrád, 2013. november 27. Tartalom VÁLTOZATOK ISMERTETÉSE

Részletesebben

Győr. Győr, mint kerékpárosbarát település. Kóródi Csilla stratégiai tervező

Győr. Győr, mint kerékpárosbarát település. Kóródi Csilla stratégiai tervező , mint kerékpárosbarát település Kóródi Csilla stratégiai tervező Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Településfejlesztési Főosztály csilla.korodi@gyor-ph.hu. Kerékpáros fejlesztések ben Kerékpáros

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYE KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSE A KORMÁNYZATI KÖZÚT- ÉS VASÚTFEJLESZTÉS TÜKRÉBEN

VESZPRÉM MEGYE KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSE A KORMÁNYZATI KÖZÚT- ÉS VASÚTFEJLESZTÉS TÜKRÉBEN VESZPRÉM MEGYE KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSE A KORMÁNYZATI KÖZÚT- ÉS VASÚTFEJLESZTÉS TÜKRÉBEN INTEGRÁLT KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM 2014-2020 KÖZOP ÉS IKOP KERETEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA KÖZOP teljes keret

Részletesebben

Javaslat támogatási kérelem benyújtására a TOP kódszámú, Fenntartható települési közlekedésfejlesztés című felhívásra

Javaslat támogatási kérelem benyújtására a TOP kódszámú, Fenntartható települési közlekedésfejlesztés című felhívásra Javaslat támogatási kérelem benyújtására a TOP-3.1.1-15 kódszámú, Fenntartható települési közlekedésfejlesztés című felhívásra Ózd, 2016. március 30. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési

Részletesebben

Jó példák fenntartható közösségi közlekedésre a Nyugat-dunántúli Régió területén. Szombathely, 2013.09.19.

Jó példák fenntartható közösségi közlekedésre a Nyugat-dunántúli Régió területén. Szombathely, 2013.09.19. Jó példák fenntartható közösségi közlekedésre a Nyugat-dunántúli Régió területén Szombathely, 2013.09.19. A fejlesztési ügynökség tevékenységei Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatainak kezelése

Részletesebben

Összesítő jelentés a Tiszai pu. Vár utca kerékpárforgalmi nyomvonalon végzett kerékpáros forgalomszámlálásról

Összesítő jelentés a Tiszai pu. Vár utca kerékpárforgalmi nyomvonalon végzett kerékpáros forgalomszámlálásról Összesítő jelentés a Tiszai pu. Vár utca kerékpárforgalmi nyomvonalon végzett kerékpáros forgalomszámlálásról Megbízó: Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala A forgalomszámlálást végezte: Kerékpáros

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS. Integrált Településfejlesztési Stratégiája

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS. Integrált Településfejlesztési Stratégiája MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Integrált Településfejlesztési Stratégiája Beérkezett, de el nem fogadott vélemények összesítése az elutasításuk indoklásával - Tervezői válaszok - Miskolc, 2014. augusztus Miskolc

Részletesebben

Országos közforgalmú közlekedésfejlesztési koncepció. Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár

Országos közforgalmú közlekedésfejlesztési koncepció. Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár Országos közforgalmú közlekedésfejlesztési koncepció Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár 2 3 Szolgáltatási struktúra 2015.évi adatok alapján Menetrendi teljesítmény *Km/év+ Helyközi Szolgáltatók

Részletesebben

A megyeszékhely fejlesztési elképzelései

A megyeszékhely fejlesztési elképzelései A megyeszékhely fejlesztési elképzelései Kiss Gábor, Miskolc MJV alpolgármestere 2016. november 17. A gazdaság ágazati szerkezete Jellemző gazdasági szektorok a régióban: - autóipari beszállítás - elektronika

Részletesebben

Nyitra megye és Komárom-Esztergom megye összehangolt közlekedésfejlesztése. Pengő Julianna Komárom-Esztergom megye főépítésze

Nyitra megye és Komárom-Esztergom megye összehangolt közlekedésfejlesztése. Pengő Julianna Komárom-Esztergom megye főépítésze Nyitra megye és Komárom-Esztergom megye összehangolt közlekedésfejlesztése Pengő Julianna Komárom-Esztergom megye főépítésze Tartalom Komárom-Esztergom megye helyzete és fejlesztési lehetőségei az országos

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI HÁLÓZATOK Készítette: Csapó László építőmérnök közlekedési szaktervező és Balogh Tünde felelős tervező

KÖZLEKEDÉSI HÁLÓZATOK Készítette: Csapó László építőmérnök közlekedési szaktervező és Balogh Tünde felelős tervező KÖZLEKEDÉSI HÁLÓZATOK Készítette: Csapó László építőmérnök közlekedési szaktervező és Balogh Tünde felelős tervező Tiszai víziút A község Csongrád megye északnyugati részén fekszik a Tisza folyó mellett

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZLEKEDÉSÜZEMI ÉS KÖZLEKEDÉSGAZDASÁGI TANSZÉK

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZLEKEDÉSÜZEMI ÉS KÖZLEKEDÉSGAZDASÁGI TANSZÉK BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZLEKEDÉSÜZEMI ÉS KÖZLEKEDÉSGAZDASÁGI TANSZÉK TDK TÉMAJAVASLATOK KÖZÚTI FORGALOMTECHNIKA ÉS KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁG: 1. Kerékpáros forgalom útkereszteződésekben

Részletesebben

nehéz pótkocsis nyerges speciális j/nap E/nap j/nap j/nap nehéz

nehéz pótkocsis nyerges speciális j/nap E/nap j/nap j/nap nehéz II.3.2. KÖZLEKEDÉS KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI JAVASLAT Jelenlegi helyzet Érsekcsanád Bács-Kiskun megye déli részén helyezkedik el. Az országos főúthálózat részét képező 51. számú Budapest Solt Kalocsa Bácsa

Részletesebben

DEBRECEN FENNTARTHATÓ VÁROSI FEJLESZTÉSEI. Ökoindustria szakmai kiállítás Fenntartható települések Smart city

DEBRECEN FENNTARTHATÓ VÁROSI FEJLESZTÉSEI. Ökoindustria szakmai kiállítás Fenntartható települések Smart city BODNÁR BALÁZS DMJV Ökoindustria szakmai kiállítás 2017. Fenntartható települések Smart city 2017. november 10. SMART SITY SMART SITY 2 0 1 7. 1 1. 1 0. Az ideális Smart City rendszernek a környezet - társadalom

Részletesebben

A BKK TERVEZETT FEJLESZTÉSEI

A BKK TERVEZETT FEJLESZTÉSEI A BKK TERVEZETT FEJLESZTÉSEI Dr. Dabóczi Kálmán vezérigazgató BKK Zrt. Budapest, 2018. április 26. TARTALOM A BKK, mint felelős mobilitásmenedzser Vízió és fejlesztési célok Mobilitásfejlesztési projektek

Részletesebben

Szegedi belváros kerékpáros átjárhatóságának biztosítása Készítette: Dávid Gábor

Szegedi belváros kerékpáros átjárhatóságának biztosítása Készítette: Dávid Gábor Szegedi belváros kerékpáros átjárhatóságának biztosítása Készítette: Dávid Gábor 1 Előzmények A lehetőség: KRESZ (2010.01.01) A módosítás előtt: (3) Ha az Egyirányú forgalmú út jelzőtáblák (104. és 105.

Részletesebben

VILLAMOS VASÚTI PÁLYÁK. Juhász Zsoltné tervező FŐMTERV ZRT. 2011. április 20. MISKOLC

VILLAMOS VASÚTI PÁLYÁK. Juhász Zsoltné tervező FŐMTERV ZRT. 2011. április 20. MISKOLC VILLAMOS VASÚTI PÁLYÁK TERVEZÉSÉNEK TAPASZTALATAI Juhász Zsoltné tervező FŐMTERV ZRT. 2011. április 20. MISKOLC TÁRSASÁGUNK A FŐMTERV ZRT. Az ország egyik legnagyobb infrastruktúra tervezője 60 éve aktív

Részletesebben

A TransHUSK Plus projekt

A TransHUSK Plus projekt A TransHUSK Plus projekt dr. Siska Miklós KTI Zárókonferencia Győr, 2015. június 17. A projekt keretében vizsgált térségek A két projekt néhány jellemző adata 680 km közös határ; 22 (TransHUSK) + 18 (TransHUSK

Részletesebben

Rogosz Sándorné Miskolc, 2013. április 27. osztályvezető asszony részére

Rogosz Sándorné Miskolc, 2013. április 27. osztályvezető asszony részére Rogosz Sándorné Miskolc, 2013. április 27. osztályvezető asszony részére Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Városfejlesztési és üzemeltetési Főosztály Beruházási és Városüzemeltetési Osztály

Részletesebben

FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KÖZLEKEDÉSI INFRASTRUKTÚRA NÖVELÉSE VASÚTI PÁLYÁK FELUJÍTÁSA SZABADKIKŐTŐ FEJLESZTÉSE

FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KÖZLEKEDÉSI INFRASTRUKTÚRA NÖVELÉSE VASÚTI PÁLYÁK FELUJÍTÁSA SZABADKIKŐTŐ FEJLESZTÉSE FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KÖZLEKEDÉSI INFRASTRUKTÚRA NÖVELÉSE ÚJ HIDAK ÉS VILLAMOSPÁLYA ÉPÍTÉSE VASÚTI PÁLYÁK FELUJÍTÁSA SZENT IMRE TÉR FEJLESZTÉSE SZABADKIKŐTŐ FEJLESZTÉSE CSEPEL MŰVEK ÁTÉPÍTÉSE ZÖLDTERÜLETEK,

Részletesebben

Fenntartható közlekedés élhető település

Fenntartható közlekedés élhető település Fenntartható közlekedés élhető település Szakmai vitafórum az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódva Hevesvezekény, Civil Ház 2015. szeptember 18. Európai Mobilitási Hét 2002 óta autó nélkül a városban

Részletesebben

A projekt és a Budapest-Balaton kerékpáros útvonal bemutatása. Mihálffy Krisztina KKK

A projekt és a Budapest-Balaton kerékpáros útvonal bemutatása. Mihálffy Krisztina KKK A projekt és a Budapest-Balaton kerékpáros útvonal bemutatása Mihálffy Krisztina KKK Tartalom Általánosságok Előzmények Projekt adatai Projekt tartalma Megvalósítás ütemezés BUBA projektelem bemutatása

Részletesebben

Projekt címe: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán Kedvezményezett:

Projekt címe: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán Kedvezményezett: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán A projekt bemutatása Projekt címe: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán Kedvezményezett: Rábapatona Község Önkormányzata Projekt

Részletesebben

Javaslatok a Mogyoródi út kerékpárosbarát felújításához

Javaslatok a Mogyoródi út kerékpárosbarát felújításához Javaslatok a Mogyoródi út kerékpárosbarát felújításához Meglévő helyzet A Mogyoródi út tradicionálisan Budapest forgalmas kerékpáros útvonalai közé tartozik. A Hungária körút és Róna utca közötti szakasza

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MJV FENNTARTHATÓ VÁROSI MOBILITÁSI TERVE (SUMP)

ZALAEGERSZEG MJV FENNTARTHATÓ VÁROSI MOBILITÁSI TERVE (SUMP) ZALAEGERSZEG MJV FENNTARTHATÓ VÁROSI MOBILITÁSI TERVE (SUMP) HELYZETÉRTÉKELÉS LAKOSSÁGI FÓRUM 2015.10.19. EKÉS ANDRÁS GERTHEIS ANTAL SIPOS ZSÓFIA SZABÓ NOÉMI A lakossági fórum Fenntartható városi mobilitási

Részletesebben

4. melléklet a 39/2009. (XII. 2.) önkormányzati rendelethez

4. melléklet a 39/2009. (XII. 2.) önkormányzati rendelethez melléklet a 39/2009. (XII. ) önkormányzati rendelethez MISKOLC HELYILEG VÉDETT EGYEDI ÉPÍTETT ÉRTÉKEI melléklet a 4/201 (II.2) önkormányzati rendelethez Belváros Városház tér 5/1 Városház tér 5/2 Városház

Részletesebben

Kerékpáros program és jövőkép, a projekt általános bemutatása

Kerékpáros program és jövőkép, a projekt általános bemutatása Kerékpáros program és jövőkép, a projekt általános bemutatása Berencsi Miklós osztályvezető KKK Budapest, 2014. december 2. A PROJEKT ALKOTÓELEMEI Tervezés KENYI Döntéselőkészítés EuroVelo 6 (Rajka-Bp.

Részletesebben

I. Magyar Közlekedési Konferencia. MEGTERVEZZÜK, MEGÉPÍTJÜK! Nagy Róbert vezérigazgató Eger, október 18.

I. Magyar Közlekedési Konferencia. MEGTERVEZZÜK, MEGÉPÍTJÜK! Nagy Róbert vezérigazgató Eger, október 18. I. Magyar Közlekedési Konferencia MEGTERVEZZÜK, MEGÉPÍTJÜK! Nagy Róbert vezérigazgató Eger, 2017. október 18. 2016-BAN ÁTADOTT PROJEKTEK 2016-BAN ÁTADOTT VASÚTFEJLESZTÉSI PROJEKTEK Békéscsaba pályaépítési

Részletesebben

Támogatási szerződés száma: TOP BK

Támogatási szerződés száma: TOP BK Fenntartható települési közlekedésfejlesztés Teljes település közlekedési úthálózatának kerékpáros baráttá alakítása kerékpárforgalmi létesítmények kijelölésével, építésével Támogatási szerződés száma:

Részletesebben

Intelligens európai városi közlekedés: Budapest közlekedési rendszerének megújítása

Intelligens európai városi közlekedés: Budapest közlekedési rendszerének megújítása Közlekedésfejlesztés Magyarországon Aktualitások Balatonföldvár, 2012. május 15-17. Intelligens európai városi közlekedés: Budapest közlekedési rendszerének megújítása Kerényi László Sándor főosztályvezető

Részletesebben

KOMPLEX SZEMLÉLETŰ KERÉKPÁROSBARÁT FEJLESZTÉS TAPASZTALATAI BUDAPESTEN

KOMPLEX SZEMLÉLETŰ KERÉKPÁROSBARÁT FEJLESZTÉS TAPASZTALATAI BUDAPESTEN KOMPLEX SZEMLÉLETŰ KERÉKPÁROSBARÁT FEJLESZTÉS TAPASZTALATAI BUDAPESTEN Bencze-Kovács Virág kerékpáros stratégiai koordinátor, Budapesti Közlekedési Központ 2014. december 2. Célok, Átnézeti térkép A folyamat,

Részletesebben

Budapest közlekedés koncepciója

Budapest közlekedés koncepciója BUDAPEST ÚJ DIMENZIÓI Heti Válasz urbanisztika konferencia sorozat Budapest, 2011. november 29. Budapest közlekedés koncepciója Vitézy Dávid vezérigazgató Budapesti Közlekedési Központ Tartalom Budapest

Részletesebben