Az EVT kilencedik nagygyûlése a nyitó istentisztelet oltára a földrészek ajándékaival f Beszámoló a 4. oldalon

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az EVT kilencedik nagygyûlése a nyitó istentisztelet oltára a földrészek ajándékaival f Beszámoló a 4. oldalon"

Átírás

1 evangélikus hetilap 71. évfolyam, 9. szám február 26. Ötvened vasárnap (Esto mihi) Ára: 165 Ft A náci rezsim erkölcsi és szellemi káoszában, a pusztító háború és népirtás borzalmai között azt a szólítást hallja meg, amely attól a Jézus Krisztustól jön, aki maga is áldozata erejével menti meg az emberiséget. f Száz éve született Dietrich Bonhoeffer 8. oldal A földrajz népszerûsítése érdekében hoztam létre a Világutazó Klubot, melynek vendégei közt megfordultak már az Antarktiszt, illetve a Himaláját megjártak is. f Beszélgetés a bonyhádi evangélikus gimnázium kitüntetett tanárával 6. oldal Az iratmisszió az egyik legkézenfekvõbb lehetõség valamennyi olvasni tudó és szeretõ keresztény ember számára, hogy Jézus Krisztus parancsának eleget téve elmenjen, és hirdesse az evangéliumot. f Könyvmisszió 7. oldal Gondolatok egy istentisztelet-közvetítés apropóján f 2. oldal Énekszóval kifejezett közös imádság f 5. oldal A legvonakodóbb megtérõ bûnös f 9. oldal Keresztény nevelõszülõk kerestetnek f 7. oldal Nektek adom a Földet f 11. oldal SEMPER REFORMANDA Azért jobban ingerelnek bennünket a ritkán elõforduló bajok, melyeknek semmibevételét eddig a gyakorlatban tanultuk meg. Nagy igazság az, hogy bajaink ezredrészét sem érezzük igazában. S így végül az is igaz, hogy bajainkat nem valódi jelentõségük szerint, hanem saját gondolkodás- és érzésvilágunk szerint értékeljük, érezzük vagy nem érezzük õket. d Luther Márton: Tizennégy vigasztaló kép megfáradtaknak és megterhelteknek (Virág Jenõ fordítása) Az Útmutató aznapi újszövetségi igeversének felolvasásával kezdte rövid áhítatát Hafenscher Károly lelkész, az országos iroda igazgatója. János evangéliuma (13,8) alapján tartott igehirdetésében egyebek mellett arról beszélt, hogy az Ószövetség korának embere arra kérte Istent: tisztítsa meg õt. Mi hisszük és valljuk, hogy Jézus az, aki meg tud tisztítani mindannyiunkat minden bûntõl és gonosztól. A közgyûlés akkor tud egyházhoz méltó módon dönteni és keresztény emberhez illõen szavazni hangsúlyozta az igehirdetõ, ha nem feledkezik el Krisztus megtisztító közelségérõl. Egyházunk legszélesebb körû döntéshozó, legfõbb önkormányzati képviseleti testületének legutóbbi ülése a tervezett napirend szerint folyt tovább, azzal a kiegészítéssel, hogy az egyéb ügyek között dr. Hidas János felvetését is tárgyalják majd. Az országos ügyész azzal a kéréssel fordult a grémiumhoz, hogy foglaljon állást a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumot érintõ anyagi problémákkal kapcsolatban. Ebben a kérdésben azonban végül nem született egyértelmû döntés. Elnök-püspöki jelentés A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan elsõként D. Szebik Imre olvasta fel elnök-püspöki jelentését, melyben tizenhat esztendõs szolgálatára tekintett viszsza. Egyházunk erõs és gyenge láncszemei címet viselõ beszámolójában hét-hét pozitívumot, illetve negatívumot emelt ki. A jelentés egyhangú elfogadása után a levezetõ elnök, Ittzés János püspök megköszönte a március 1-jével nyugalomba vonuló D. Szebik Imre szolgálatát, Isten áldását kérve családjára és életére. Döntés fontos személyi kérdésekben Ülésezett az országos közgyûlés b Több izgalmas napirendi pont is szerepelt az országos közgyûlés (OK) legutóbbi, február 17-i ülésének tárgysorozatában. A hagyományos helyszínen, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának a fõvárosi székházában megrendezett tanácskozáson többek között az elnök-püspöki tisztséggel kapcsolatos szavazás, valamint az országos felügyelõjelöltek listájának véglegesítése került terítékre. A megbeszélésnek nemcsak a színhelye volt a régi, de a menete is a megszokott rendben zajlott. Elõször Isten igéjére figyeltek a testület szavazati, illetve tanácskozási joggal rendelkezõ tagjai. Az EVT kilencedik nagygyûlése a nyitó istentisztelet oltára a földrészek ajándékaival f Beszámoló a 4. oldalon Az elnök-püspöki, valamint az országos felügyelõi tiszt betöltésének kérdése Mivel dr. Frenkl Róbert országos felügyelõ a közgyûlés tagjainak elõzetesen írásban elküldte tájékoztató jelentését, annak felolvasására nem került sor, hanem azonnal a következõ napirendi pontot, a megüresedõ elnök-püspöki tiszt ügyét tárgyalták. Amint arról lapunk hasábjain is hírt adtunk, az országos presbitérium múlt év november 18-i ülésén Ittzés János püspök elmondotta, hogy D. Szebik Imre nyugalomba vonulása után, a választási ciklusból hátralévõ átmeneti idõszakban azaz 2006 márciusa és decembere között kész arra, hogy a megüresedõ elnök-püspöki tisztet betöltse. A tavaly õsszel tartott ülésen a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület lelkészi vezetõje munkájának hatékonyabb végzése érdekében azt kérte, hogy az országos közgyûlés ez év tavaszán tartson személyét érintõ megerõsítõ voksolást. A titkos szavazás elõtt Ittzés püspök hangsúlyozta, hogy az eredményt önmaga számára fontos üzenetként fogja értelmezni. Szolgálata végzésére ez a döntés érdemi hatást nem gyakorol majd húzta alá, de szubjektív gondolatait bizonyára befolyásolni fogja. A szavazócédulákon tizenhét esetben az igen, kétszer a nem volt olvasható. Hatan tartózkodtak, két voks érvénytelen volt. A továbbiakban az országos jelölõbizottság elnöke, dr. Smidéliusz László arról szólt, hogy ez évben, amely az általános tisztújítás éve, választják meg egyházunkban az új országos felügyelõt is. Az egyházmegyék presbitériumainak érvényes ajánlásait figyelembe véve Prõhle Gergely és dr. Sólyom Jenõ nyolc-nyolc, dr. Cserháti Péter négy, Benczúr László és dr. Ódor László egy-egy szavazatot kapott. Az országos elnökség ugyancsak azt a három személyt javasolta, aki a legtöbb támogatást kapta. Törvényeink egyéni ajánlások megtételére is lehetõséget nyújtanak. Megtudhattuk, hogy két egyéni ajánlás is érkezett: Fasang Árpád, illetve Ittzés Mihály személyére. A jelölõbizottság a fent nevezetteket telefonon kereste meg, és írásbeli nyilatkozatot kért tõlük, hogy elfogadják-e a jelölést, vagy sem. A jelölést Prõhle Gergely és dr. Sólyom Jenõ fogadta el; a közgyûlés a jelöltlistát e két névvel egyhangúlag jóváhagyta. Az országosan kötelezõ offertóriumok és a Protestáns Felsõoktatási Kollégium ügye Az országos közgyûlés Hafenscher Károly elõterjesztésére felülvizsgálta az országosan kötelezõ offertóriumokat és azok célját, valamint a Protestáns Felsõoktatási Kollégium alapítására vonatkozó kérdéseket is. A gyülekezeti adakozással kapcsolatban a következõ döntések születtek: megszûnik a gyógykezeltetést és a kedvezményes üdültetést szolgáló offertórium, helyére 2006 virágvasárnapján (április 9-én) a szórványgyülekezeteket segítõ gyûjtés kerül. Újdonság, hogy a szeptember elsõ vasárnapján amely az elõbbi döntés alapján felszabadul befolyó összeget az evangélikus közoktatási intézmények támogatására lehet felajánlani. A Gustav Adolf Segélyszolgálatnak szánt perselypénzt ez év június 30-ig kell összegyûjteni; az idõpontról az egyes gyülekezetek határozhatnak. Következõ napirendi pontként az országos közgyûlés társalapítóként csatlakozott a Magyar Protestáns Tanulmányi Alapítványhoz és a Magyarországi Református Egyházhoz, és velük együtt megalapította a Protestáns Felsõoktatási Kollégiumot. g gazdag Az országos felügyelõjelöltek lapunk következõ számában mutatkoznak be. FOTÓ: GÁNCS PÉTER Egyházunk erõs és gyenge láncszemei Részletek D. Szebik Imre elnök-püspöki jelentésébõl Amikor tizenhat évvel ezelõtt megkezdtem püspöki szolgálatomat evangélikus egyházunk Északi Egyházkerületében, a beiktatásra szóló meghívón ez az ige volt olvasható: Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes ösvényen! (Zsolt 143,10) Imádság ez a néhány zsoltárvers. Kérés, amelyben évezredek távolából hangzik a biztatás: Isten Istenünk akar lenni, új megbízatás kezdetén különösen. Õreá kell figyelni. Ha õ megszólított egykor, s aztán elhívott szolgálatára, áldott jelenlétét nem vonja meg tõlünk. Ez volt az én személyes tapasztalatom is sokszor, nehéz élethelyzetekben, amikor emberi sorsokról, gyülekezetek jövõjérõl, olykor-olykor egyházunk egészének holnapjáról kellett döntenünk. Isten legyen Isten életünkben, és adja a mértéket és az értéket napi feladatainkhoz. ( ) Egyházunk erõs és gyenge láncszemei Nézzük elõször az erõs láncszemeket. 1) Egyházunk jellemzõje biblikus teológiai látása. Bár a teológiai pluralizmus jegyei megtalálhatók lelkészi karunk gondolkodásában, mégis egészében a lutheri teológia felismerései felfedezhetõk cikkekben és tanulmányokban, valamint igehirdetésekben is. A törvény és evangélium megkülönböztetése, a kétféle kormányzásról szóló tanítás, valamint a lutheri hivatásetika nyomon követhetõ egyházunk hitértelmezésében és teológiai látásában. ( ) 2) Hitvallási irataink iránti hûség és egyidejûleg nyitottság a többi egyház felé. Korábbi elnevezésünk hordozta az Ágostai confessióra való utalást, lelkészi eskünkben ma is szerepel a bibliaértelmezés hitvallási elkötelezettsége, s engem mindig megrendüléssel tölt el, ha egy-egy idõsebb testvérünk idéz hitvallási irataink egyikébõl. Ugyanakkor talán szórványhelyzetünkbõl adódik, hogy a más felekezetûek tengerében, megannyi vegyes házasságban élõ családban természetes a többi egyház iránti érdeklõdés és felekezeti nyitottság. Nincsenek információim arról, hogy ez az ökumenikus látásunk egyetlenegy hívünk elveszítésével is járt volna. Inkább azt tükrözi vissza, amiért Jézus imádkozott, jelesül a tanítványok egységéért, hogy elhiggye a világ, hogy Jézus az Atyától küldött Messiás. 3) A híveink személyes meggyõzõdésbõl fakadó keresztény hite. Mindnyájan valljuk, hogy nem elég a vallásosság gyakorlása, egyfajta institucionalizált egyházhoz tartozás személyes meggyõzõdés nélkül. Isten iránti hálával mondhatjuk el, hogy a gyülekezetek belsõ magja olyan közösség, amelyben a Krisztushoz való tartozás elfogadott, és a személyes kegyességben is kifejezésre jut. Ha meg is találjuk az egyházközségekben a tradicionális vallásosság elemeit vagy éppen a kultúrprotestantizmus nyomait, jó reménységgel tekintünk reájuk, mint akik a jézusi ige elkötelezettjei lehetnek. Az a személyes hit és szeretet, amely Jézusból árad, tart meg tudóst és tudatlant (M. Köhler matematikus). 4) A személyes lelkigondozói tevékenység és a közösségi élet tudatos megélése. Azokban a gyülekezetekben, ahol eleven lelki élet tapasztalható, a lelkigondozói munka áldásai érnek be. A mai élet kihívásai, versenyhelyzete, konkurenciaharca olyan sérüléseket okoz, amelyeket csak személyes beszélgetésekben lehet gyógyítgatni és feloldozni. Ez a lelkészi magatartás és gyakorlat terjed közöttünk. A mély empátia karizmája és fejlesztése szolgálatunk elengedhetetlen feltétele. 5) Az egyetemes papságról szóló biblikus látás és gyakorlat. Már abból a sajátos ténybõl adódóan is, hogy magyarhoni egyházunkban a paritas egyházjogi gyakorlata törvényi alapelv, a gyülekezetek vezetésében részt vesznek a nem lelkészi végzettségû egyháztagok. Teológiailag jól képzett laikusok szolgálatba állítása, munkacsapat, munkatársak életre hívása és képzése elengedhetetlen korkövetelmény és a gyülekezeti misszió feltétele. Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy a történelmi egyházak közül ez a gondolkodás és felelõsség a leginkább megvalósult és funkcionáló együttmûködésben a mi egyházunkban jut kifejezésre. 6) Jó kapcsolattartás a külföldi egyházak közösségeivel. Elnök-püspöki szolgálatom kezdetén célul tûztem ki, hogy a szomszédos államokban élõ, elsõsorban evangélikus egyházakkal jó és az eddiginél szorosabb kötelékeket építsünk ki. Ez elsõsorban az Ausztriai Evangélikus Egyházzal jött létre; ennek egyik jele a Bécsben élõ magyar evangélikus gyülekezet egyházjogi elismerése és egy félállású lelkészi tevékenység finanszírozása. Romániában élõ evangélikus testvéreinkkel is egyre szorosabb szolgálati egység és lelki közösség megvalósítása a cél; ez a kezdeményezésem Orosházán elõször a METT-ben, majd a most alakuló Magyar Evangélikus Konferencia létrejöttében jut kifejezésre. Ennek tagjai mindazok a szomszédos államokban élõ evangélikus egyházak magyar nyelvû gyülekezetei, amelyek ezt önként kívánják, de a tengerentúli magyar evangélikusok is. ( ) 7) Szeretetintézményeink szolgálata húzóágazat, oktatási intézményeink munkája sikertörténet. ( ) Az a tény, hogy otthonaink keresettek, vallásra és világnézetre való tekintet nélkül nyernek felvételt az odaköltözõk, önmagában jelzi társadalmi szolgálatuk elismertségét. Ugyanakkor a gyülekezeti munkában támaszt, segítséget biztosít egyegy településen való jelenlétük. A közel ezer pedagógus a majdnem tízezer diákunkkal a legnagyobb belsõ egyházi intézményrendszerként mûködik. Ha nem is hagyják az országos egyházat és az oktatási osztályt tétlenségben elkényelmesedni, de munkájukkal elismerést váltanak ki pedagógusaink, amit az iskoláink keresettsége jelez legélesebben. Az egyházunkban élõ erõs láncszemekért Istené legyen a hála, aki mindezt nekünk ajándékozta, s mi ennek munkásai lehettünk. Nem hallgathatjuk el egyházunk gyenge láncszemeit sem. Melyek ezek? 1) A szív mélyébõl fakadó elkötelezettség hiánya. A névleges evangélikusok száma magasabb, mint az imádkozó, áldozatra kész és szolgálatot, a gyülekezetben munkát is vállaló híveink száma. Innen az ellentmondás a magukat egy felekezethez soroló és a gyülekezeti életben ténylegesen részt vevõ híveink létszáma között. Ezen a téren óriási tartalékaink vannak. f Folytatás a 3. oldalon

2 2 e február 26. forrás ÉLÕ VÍZ ÖTVENED VASÁRNAP (ESTO MIHI) Lk 18,31 43 A VASÁRNAP IGÉJE Mint a kelõ nap Nem biztos, hogy köztudott, és mindenki utánanéz annak, hogy a bibliaolvasó Útmutató február havi igéje milyen szövegkörnyezetben olvasható a Szentírásban. Ezért érdemes szólni róla, hogy ez a felszólító mondat A bírák könyvében Debóra prófétanõ hálaénekébõl való. Azért is érdekes az összefüggés, mert Sisera hadának legyõzése után Debóra ebben az énekben szinte tudósításszerûen meséli el a harc kimenetelét, és miután átkot szór Isten minden ellenségére, e szavakkal fejezi be hálaadását: akik szeretik az Urat, legyenek olyanok, mint a kelõ nap az õ erejében. Ezután pedig egy megjegyzést olvashatunk: És béke lett az országban negyven esztendeig. (Bír 5,31b) A bírák könyvének tanúsága szerint az ellenséget mindig maga Isten küldte népére mintegy büntetésként, amikor azt tették Izrael fiai, amit rossznak látott az Úr. Tehát Izrael népe a saját bûne, illetve büntetése miatt szenved. És ebben a megalázott, büntetés súlya alatt roskadozó helyzetben rendszeresen az Úrhoz kiáltanak, aki végül megkönyörül rajtuk, kezükbe adja ellenségüket, és ezáltal meg is dicsõíti magát a gyõzelmükben. Az említett negyvenévnyi béke pedig azt jelenti, hogy legalább egy nemzedék igyekezett a hitben járni ezután és azt tenni, ami kedves Isten elõtt. Havi igénk áldáskívánás azok számára, akik szeretik az Urat: legyenek olyanok, mint a kelõ nap az õ fényében. Ugyanakkor jól tudjuk: a kelõ nap sugarai kis szögben érkeznek a földre, ezért sokkal kevésbé melegítik föl a talajt, mint a déli napsugarak. A kelõ nap ereje igazából abban van, ahogy megtöri a dermesztõ éjszakai sötétséget. Belehasít a félhomályba, legyõzi a sötétet, és az új nap nyitányaként mindig új reménységet ad az ember számára. Az áldáskívánás mindannyiunkért elhangzik, de Jézus Krisztusban teljesedett be. Õ az, akit az Atya szeretetbõl elküldött erre a földre, és nála jobban Istent sem szeretheti más. Õ az, akinek eljövetele megtörte a dermesztõ éjszakai sötétséget, a bûn hatalmát. Belehasított ebbe a földi félhomályba, és mint a reggeli nap fénysugara reménységgel tölti be a földet. Izrael népe tehát a saját bûne, illetve annak büntetése miatt szenvedett a bírák idejében. Ebben a helyzetben kiáltottak az Úrhoz. A nép Istenhez való hûsége addig tartott csupán, amíg feledésbe nem merült a legutolsó büntetés súlya, terhe, gyásza. Az Újszövetség népének már más reménysége van. Hiszen nekünk nem kell a saját bûnünk, illetve az érte járó büntetés miatt szenvednünk. Jézus már elszenvedte mindezt értünk és helyettünk. Õ az, akit a világ oly gyengének és erõtlennek tart vagy szeretne látni, mint a reggeli napfény erejét. De ha õ nem jött volna el közénk, akkor mi is mindannyian a bûn mélységének sötétségében tapogatóznánk még. A magunk erejébõl és a magunk istenszeretetébõl szüntelenül a kishitûség és a kételkedés gyengítené hitünket, ha Jézus nem ajándékozna meg minket a naponkénti megtéréshez szükséges hittel. És ha ez megtörténik, akkor számunkra is valósággá válik a havi igénkben megfogalmazott áldáskívánás. Akkor a mi szívünkben is békesség lesz életünk minden napján, mert azt éljük, hisszük és tesszük, ami kedves Isten elõtt. g Menyes Gyula Kazinczy Ferenc Híven szeretni Híven szeretni a jót, Gyûlölni veszteg a gonoszt, Eszköze lenni az isteni kéznek, Egy nem haszontalan tagja az Egésznek, Férfiak! ez gyönyörû jutalom. Õk azonban semmit sem fogtak fel ezekbõl. Ez a beszéd rejtve maradt elõlük, és nem értették meg a mondottakat állapítja meg Lukács a tizenkettõrõl, miután Jézus harmadízben beszélt nekik arról, hogy mi vár rá Jeruzsálemben. Most felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfián beteljesedik mindaz, amit a próféták megírtak. A pogányok kezébe adják, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, és miután megostorozták, megölik, de a harmadik napon feltámad. Ez világos beszéd, nincs benne rejtett célzás vagy utalás. Akkor mi akadályozza a tizenkettõt, hogy felfogja? Miért marad rejtve elõlük ez a beszéd? A tizenkettõ akkor már évek óta élt közösségben a Mesterrel. Követték mindenhova, tanúi voltak beszédeinek és csodáinak. Látták isteni hatalmának számtalan megnyilvánulását. Felismerték, hogy õ több mint tanító, több mint próféta, õ Isten Fia, a megígért Messiás. De akkor hogy juthatna pogányok kezébe? Hiszen Isten mindig vele van, hatalma mindentõl megvédi! Amikor názáreti beszéde miatt a szakadék szélére vonszolták, és a mélybe akarták taszítani, egyszerûen átment közöttük, és otthagyta õket. Máskor is elõfordult, hogy el akarták fogni, meg akarták ragadni, hogy megkövezzék, de kisiklott üldözõi keze közül, és elrejtõzött. Akkor hogyan foghatják el mégis, hogyan adhatják át a Az elmúlt vasárnap délelõtt a Duna Televízió azt a Tamás-misét sugározta, amelyet a kelenföldi templomban egy héttel korábban tartottak. Még be sem fejezõdött az adás, és az mtv-n római katolikus szentmisét közvetítettek. Ezekkel szinte egy idõben kezdõdött az ATV-n a Vidám vasárnap (a Hit Gyülekezetének istentisztelete). E sorok írója mivel nem tud leszokni a kapcsolgatás rossz szokásáról érdekes összehasonlító tanulmányt végezhetett. Nem tisztem, nem is feladatom, hogy minõsítsem egyik vagy másik alkalmat. Legyen elég annyi: mint máskor, most is büszke voltam evangélikus voltomra (Azt bizonyítandó, hogy ezt nem csupán az elfogultság mondatja velem, pontról pontra fel tudnám sorolni, hogy teológiailag, liturgikus szempontok szerint mitõl volt egyházunkhoz és az evangéliumhoz méltó a közvetítésben látott evangélikus istentisztelet.) Mégis látszólag kritikai hangot szólaltatok meg, amely természetesen a Tamás-mise jövõje szempontjából lehet Felfoghatatlan? Oratio œcumenica b Mindig öröm számomra, amikor a Magyar Rádióban vagy a Magyar Televízióban evangélikus istentiszteletet közvetítenek. Rögtön otthon érzi magát a lutheránus ember, ugyanakkor tapasztalhatja, átélheti, hogy kincseit megoszthatja másokkal is. Hangzik az evangéliumhirdetés, s kérhetjük a Szentlélek Úristent, hogy szökkenjen szárba a magvetés, és legyen áldás a szolgálaton. Gondolatok egy istentiszteletközvetítés apropóján pogány rómaiaknak, hogy gúnyt ûzzenek belõle, és megöljék? Mindez nem illik abba a képbe, amelyet a tizenkettõ a hosszas együttélés során Mesterérõl alkotott. Jézusnak a szenvedésérõl szóló bejelentését hallgatva mi inkább a harmadnapi föltámadás ígéreténél akadunk el. Ez az, ami felfoghatatlan, amit nem értünk. Számunkra az igaz vér elárulása, a nagytanács elõtti koncepciós per és nyomában a törvénytelen ítélet tökéletesen érthetõ. Mint ahogy érthetõ Pilátus ingatag jelleme, a nyílt zsarolásnak engedõ jogtipró ítélkezése is. Érthetõ a szenvedés, érthetõ a halál, de érthetetlen, felfoghatatlan a föltámadás. A mi gondolkodásunkat mégsem vetíthetjük vissza a tizenkettõre. Õk a föltámadás lehetõségének latolgatásáig el sem jutottak. Õk a történet elején akadtak el: elfoghatják, pogányok kezére adhatják, kigúnyolhatják, megölhetik az õ Urukat? A tizenkettõ ezt a kérdést roppant idegesítõnek találta. De ennél is jobban izgatta õket a kérdés másik aspektusa: akkor kinek a tanítványai is õk? Akkor hol is van az õ helyük ebben a történetben? A hatalommal tanító, az írástudókat beszédükben megfogó, a vezetõket megszégyenítõ Jézus kíséretében tanítványként csillogni jó volt. Hasonlóképpen tetszetõs volt a betegeket gyógyító, a halottakat életre támasztó, az elemeknek parancsoló, csodatevõ Jézus társaságában mutatkozni. De hol lesz az õ helyük, amikor a Mestert elfogják, átadják a római hatóságnak, amikor kigúnyolják és megölik? Ez tette számukra teljességgel értelmezhetetlenné és felfoghatatlanná Jézus beszédét eljövendõ szenvedésérõl és haláláról! A kérdés számunkra is fel van téve: kinek a tanítványai vagyunk, hol a helyünk? Hol az egyház helye? A hatalommal tanító, a csodatévõ Jézus tanítványának lenni számunkra is értelmezhetõ szerep. Értelmezhetõ az is, hogy a föltámadt, megdicsõült Krisztus tanítványai vagyunk a földön. De értelmezhetõnek tartjuk-e azt is, ahogyan Pál apostol helyezi el önmagát a Krisztus-történetben: Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem (Gal 2,20); én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára? (Gal 6,14) És értelmezhetõ-e, ahogy Pál szerint már a keresztség is kijelöli helyünket: Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az õ halálába kereszteltettünk? A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsõsége által, úgy mi is új életben járjunk. Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele a feltámadásának hasonlóságában is.? (Róm 6,3 5) Felfogjuk-e, megértjük-e, hogy a feltámadott, megdicsõült Krisztussal való közösségre a Megfeszítettel való sorsközösség elfogadásának és megélésének keresztútján jutunk? Értjük-e, hogy Luther a földön zarándokló egyház helyét miért a Krisztus keresztje alatt jelöli ki, és miért sorolja a keresztet amely alatt itt kereszthordozást ért az egyház földi ismertetõjegyei közé? Megértettük-e, hogy az egyház és a tanítvány az örökkévalóságban csak úgy osztozhat a föltámadt Krisztus diadalában, ha az ideig való világban kiveszi részét a kereszt gyalázatából? Vagy ránk nézve is igaz Lukács megállapítása: Õk azonban semmit sem fogtak fel ezekbõl. Ez a beszéd rejtve maradt elõlük, és nem értették meg a mondottakat.? g Véghelyi Antal Imádkozzunk! Mindenható Isten, aki reménységet adsz minden bûnbánónak, szabadíts ki bûneink bilincsébõl, és tartsd távol tõlünk a gonosz minden cselvetését az Úr Jézus Krisztus által. Ámen. [Lelkész:] Istenünk, szereteted arra indít, hogy minden embertársunk gondját terád bízzuk. [Lektor:] Könyörgünk az egész világért: minden népért és nemzetért, fiatalokért és idõsekért, gazdagokért és szegényekért. Viseld gondját minden embernek, és add meg mindenkinek azt, ami üdvösséges! Kérünk téged, [Lektor:] Könyörgünk az elõttünk éltekért, akiktõl nevünket, nyelvünket, hazánkat örököltük. Áldd meg emléküket közöttünk, hogy életük példájából kövessük mindazt, ami jó, ami a hit mértékének megfelel, és akaratoddal egyezik! Kérünk téged, [Lektor:] Könyörgünk a gyermekekért. Légy irgalmas hozzánk, nehogy kenyér helyett követ adjunk nekik, nehogy háborút hagyjunk rájuk örökségül az igazság és békesség helyett! Éleszd és tápláld a szeretet tüzét minden otthonban, hogy az új nemzedék ne csak ismeretekben gyarapodjék, hanem hitben és becsületben nõjön fel! Kérünk téged, [Lektor:] Könyörgünk munkatársainkért, szomszédainkért, barátainkért, minden jó szándékú emberért. Add, hogy mindig meglássuk azokat, akikhez küldesz minket, akiknek gondját ránk akarod bízni! Kérünk téged, [Lektor:] Könyörgünk a nélkülözõkért, a hajléktalanokért, az otthonukból elûzöttekért és azokért, akik elemi csapás következtében szenvednek. Légy hozzájuk irgalmas, és ébressz irgalmasságot az emberi szívekben, hogy akik tehetik, áldozatos szeretettel siessenek segítségükre! Kérünk téged, [Lektor:] Könyörgünk a betegekért, a lelki és testi fájdalomtól szenvedõkért, a haldoklókért. Adj nekik enyhülést gyötrelmeikre, adj feloldozást bûneikbõl! Légy támaszuk és vigaszuk, és add nekik a te minden értelmet meghaladó békességedet! Kérünk téged, [Lektor:] Könyörgünk azokért is, akik a politikai és a gazdasági hatalom felelõsségét viselik. Óvd meg õket attól, hogy saját céljaikat önzõ módon a közjó szolgálata elé helyezzék! Segítsd õket felelõs döntésekre! Kérünk téged, [Lektor:] Könyörgünk egyházadért és evangéliumod terjedéséért a világban. Adj hû szolgákat, akik megértik szavadat, és úgy adják tovább, hogy a jó hír mindenütt célhoz érjen, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére! Kérünk téged, [Lelkész:] Urunk, Istenünk! Fogadd el könyörgésünket, és kísérj minket utunkon, hogy szereteted hírnökei lehessünk otthonunkban, munkahelyünkön és mindenütt, ahol akaratodból megfordulunk, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké. [Gyülekezet:] Ámen. LITURGIKUS SAROK építõ, másrészt általános vonatkozásban érinthet minden, hazánkban és egyházunkban zajló istentiszteleti gyakorlatot. Tamás-mise, a keresõk istentisztelete hangzott a hirdetés plakátokon, a tévében, újságunkban egyaránt. A televízió képernyõjén azonban csupa ismerõs arccal találkoztam. Tudom, ha valaki netán sok évtizede aktív egyháztag vagy egy lelkészcsalád tagja, az is lehet keresõ. Mégis úgy éreztem magam, mint sokszor az olyan országos rendezvényeken, ahol külsõsöket szeretnénk misszionálni, evangélizálni, de valójában a mag, az egyház legbelsõbb köre van jelen. Nagy titok, izgalmas feladat megérteni és elfogadni, hogy mennyiben van az istentiszteletnek mint mûfajnak missziói karaktere. Olyan füllel hallgattam a szót, az éneket, a zenét, mint aki maga is benne volt az elsõ gitáros csoportok egyikében a 60-as évek tájékán. Jó volt a lendületes bevonulási zene, a lelkes muzsikusok színvonalasan szólaltatták meg hangszerüket. A legszentebb értelemben örömzenét játszottak. Bár ma már más zenei táplálékon élek, jó volt hallgatni a friss, fiatalos muzsikát (akkor is, ha egyik-másik új ének a 19. század végérõl való volt). De kérdésként vetõdött fel bennem, hogy mennyiben adaptálható a gitár-dob-szintetizátor felállású együttesre a 11-es úrvacsorai liturgia három éneke. (Ha ilyen merész zenei vállalkozásba kezdünk, akkor érdemes végiggondolni.) A szólisták hangja mellett alig volt hallható a gyülekezeté. Talán a televíziós hangmérnökök nem mikrofonozták be eléggé a gyülekezetet? gondoltam. Amikor a kamerák a résztvevõket mutatták, akkor azonban már láttam, hogy a lendületes közös éneklést még tanulni kell. (Ismét az évszázados nagy kérdés vetõdik fel: vezetjük vagy kísérjük a gyülekezet énekét? A kettõ arányát megtalálni az igazi mûvészet.) Örültem a sokféle hangnak. A liturgiában és a lektori szolgálatban egyaránt sokan közremûködtek. (Bár a hangtechnikusok nem mindig találták el, hogy éppen melyik mikrofonnak kell üzemelnie, így le-lemaradt egy-egy mondatkezdet.) Amennyire idegen az istentisztelet mûfajától a konferálás (most ez és ez következik), a családias istentiszteleti közegben természetes volt, hogy a házigazda újra meg újra kiállt, és elmondta, mi következik, mit tehet a gyülekezet a továbbiakban. Tanulhattunk a konferansz személyes jellegébõl, közvetlen hangvételébõl. Jó, ha minden istentiszteleten megérezzük az ott lévõ és a mennyei házigazda jelenlétét. A Tamás-mise igazi sajátossága képernyõn is sokatmondó volt: a résztvevõk sorban álltak a személyes áldásért. Minden korban megvan az, ami különösen is hangsúlyos. Úgy hiszem, napjainkban az áldás a leghangsúlyosabb (a maga tág értelmében). Végezetül egy kérdés még, amely e közvetítés kapcsán is újrafogalmazódott bennem: tudunk-e örömmel részt venni az istentiszteleten? Tekintetünk, testtartásunk, mozdulataink sugározzák-e, hogy az örömhír hallgatói és befogadói vagyunk? Kívánom, hogy a magával sodró evangélium lelkesítsen minket nézõközönségbõl gyülekezetté! A Tamás-mise titkának nyitja, hogy nem történik semmi olyan, ami a megszokott istentisztelettõl döntõ mértékben eltér, de a háttérben ott munkálkodik, szorgoskodik, imádkozik és szolgál egy elkötelezett önkéntes csapat. Amelynek tagjai számára fontos, hogy az istentiszteletet ne csak megtartsuk, hanem át is éljük. Köszönjük a közremûködõk lelkes szolgálatát, és várjuk a zuglói templomban április 2-án tartandó következõ alkalmat. g Hafenscher Károly (ifj.)

3 evangélikus élet február 26. f 3 Ha pedig versenyez is valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerûen versenyez Részletek Frenkl Róbert országos felügyelõ tájékoztató jelentésébõl A sportéletben eltöltött évtizedek talán különösen is érthetõvé teszik, miért áll hozzám olyannyira közel a fenti ige. A szabályszerû versenyzés többet jelent, mint a versenyszabályok egyszerû betartását. Ez sem könynyû. De valójában többrõl van szó: a fair play szellemiségérõl, magas szintû etikáról, a versenytársak tiszteletérõl, megbecsülésérõl. Nem tudok pontos, szakszerû, bizonyító erejû választ adni arra, miért harapózott el a társadalomban és sajnos az egyházban is olykor az inkorrekt versenyzés, a mindenáron gyõzni akarás hangulata és gyakorlata, de a jelek egyértelmûek. Lehet, hogy a politikai megosztottság a leginkább meghatározó tényezõ. De az is lehet, hogy az egyházban ennyi idõ kellett, amíg megszabadultunk a négy évtizedes diktatúra félelmeitõl. Ez persze jó dolog, az azonban kevésbé, hogy a szabadságot nem követte a rend, az alkotó élet evidenciája. ( ) Fontos a tartalmi kérdésekkel való foglalkozás, mert a módosított törvények a 2007-ben induló ciklusra új egyházkormányzási modellt alkottak. ( ) A hatalommegosztás, a centralizáció és decentralizáció új elképzelése érzékeny egyensúlyt feltételez, kölcsönös bizalmon alapuló együttmûködési készséget igényel mindenkitõl. A bizalom terén sem ideális a helyzet, az együttmûködési készség azonban még inkább kritikus. Lehet persze a múltat idézõ, csak pozitívumokat tartalmazó jelentéseket adni. Épülnek, illetve megújulnak templomok, fejlõdik az oktatási és a szeretetintézmények rendszere, készülünk az egészségügyi centrum megalapítására. Számos pozitívumról lehet beszámolni a gyülekezeti szférában. Rutinfeladatai ellátása mellett rangos eseményekkel vesz részt a hazai szellemi életben az Evangélikus Hittudományi Egyetem. Tervszerûen haladnak a Magyar Evangélikus Konferencia megalakításának az elõkészületei. Idén lesz a következõ Szélrózsa találkozó. Változatlan a figyelem egyházi sajtónk, illetve médiamunkánk iránt. Mindez az országos iroda szolgáló, irányító tevékenységét is dicséri. ( ) Az elmondott pozitívumokban egyrészt a polgári demokratikus társadalomban mintegy hátszéllel élõ egyház lehetõségei, másrészt sok lelkész és nem lelkész munkatárs tisztességes, értékes tevékenysége tükrözõdik. Egyik komponens sem becsülendõ le. Szólni kell azonban a gondokról is. ( ) Közismert, hogy a baj közelebb hoz egymáshoz, a jólét elkényelmesít, netán önzõvé tesz. Még nem meghatározó mértékû, de már megfigyelhetõ a jólétnek ez a hatása. Sokan csak a saját érdeküket nézik, illetve azért hajlandók tenni. ( ) Többször szóltam már az egyházi erõforrások felhasználása terén a gyülekezetfejlesztés, illetve intézményfejlesztés összehangolásáról. Egyfelõl az egyház a gyülekezeteiben él. Másfelõl az intézményrendszer adja a társadalmi súlyt, a közjó szolgálata egyben missziói tevékenység. A gyülekezeti hátterû intézmények élete egyenesen azt erõsíti, hogy ezek kedvezõen hatnak vissza a gyülekezet spirituális életére is. ( ) Mozgósítani kell híveinket, diákjaink szüleit, mindazokat, akik valamilyen módon kötõdnek egyházunkhoz, hogy adójuk egy százalékának felajánlásával segítsék munkánkat. ( ) Egyház és állam kapcsolatában az oktatási és a szociális intézmények finanszírozásának a csökkenése és az ezzel kapcsolatos manipulációk váltottak ki feszültségeket. A manipulációk részben a tárgyalások formájával és tartalmával, részben a szakmai jellegû vitákkal kapcsolatban merültek fel. Az egyházat mint tárgyalópartnert sérelmek érték. A finanszírozás javítására megfogalmazott igények csak részben teljesültek, azért is, mert nemcsak az egyházi szféra, hanem általában a közoktatás és a szociális ellátás pozíciói romlottak. Személyes véleményemet fogalmazom meg. Mindezen tények ellenére érthetetlen volt, hogy több egyházi személyiség elsõsorban nem nálunk egyházüldözést emlegetett. Mintha nem lett volna élményünk a valódi egyházüldözésrõl. Túlreagálásnak éreztem ezt az egyházfinanszírozás általános helyzetét is figyelembe véve. Mint ahogy túlreagálásnak tartottam a katolikus szülõk szervezete által életre hívott utcai demonstrációt is. Jelentésemben is hangsúlyoznom kell, hogy az utcai tüntetéstõl mint eljárástól határolódtam el. Ez semmiképpen nem jelentette a testvéregyházaktól való elhatárolódást, iskolák tüntettek, mint néhányan vélték. Errõl biztosítottak más egyházak vezetõi és saját egyházunk prominensei is, akik ugyancsak nem helyeselték ezt a módszert, de nyilvánosan nem adtak ennek hangot, a tanulságokat viszont levonták. Elsõsorban azt, hogy a jövõben egyházi oldalról is kerülni kell a konfrontációt, szakmai kérdések tárgyalására elsõ menetben szakértõket kell küldeni. Magam elnézést kértem azon iskoláink vezetõitõl, akik jó szándéktól vezetve vettek részt a demonstráción, ugyanakkor remélem, hogy õk is levonták a tanulságokat. E történet kapcsán is, de egyéb megnyilvánulásokban is megértéssel, de némi szomorúsággal tapasztaltam, hogy a parlamenti választások és az egyházi tisztújítás elõhozott ha szerény mértékben is felejteni remélt, nem rokonszenves, kétarcú emberi magatartásokat, lényegében a vélt vagy valós uralkodó vagy várható egyházi áramlatoknak való megfelelés törekvését. A közelmúlt legújabb ügynökügyeinek, ahogy ezt megszokhattuk, egyházi vonatkozásuk is van. Itt is felvetem, hogy jelentõsen elõsegíthetné az egyházunk által kiküldött szakértõi bizottság munkájának hatékonyságát, ha bizonyos feltételrendszer kidolgozását követõen, akiknek van e téren mondanivalójuk, megkeresnék a bizottságot. ( ) A jelen közgyûléssel új szakasz veszi kezdetét, melynek fõ feladata az év teendõinek magas szintû ellátása mellett a decemberi közgyûlés, illetve az ezt követõ es ciklus elõkészítése. Isten iránti hálával regisztrálhatjuk, hogy ehhez minden feltétel adott. e Folytatás az 1. oldalról Részletek D. Szebik Imre elnök-püspöki jelentésébõl 2) A szekularizáció évszázados folyamatára való érdemi reagálás hiánya. ( ) Ha komolyan akarjuk venni elvilágiasodott híveinket, sokkal egyszerûbben, érthetõen és életszerûbben kellene prédikálnunk, tanítanunk és lelkigondoznunk. Jobban le kellene vetkõznünk a ránk ragadt s megörökölt ptolemaioszi világkép kifejezési formáit, hogy beszédünkkel ne keltsünk tudományellenes benyomást. Örvendetesek a keresõk részére tartott alkalmak gyülekezeteinkben. A szekularizáció leghatékonyabb ellenszere a személyes megszólítás alkalmának felvállalása. 3) Anyagi áldozatkészségünk csökkenõ tendenciája elgondolkoztató. Kettõs hiányosságot látok. Az egyik az információ hiánya a gyülekezetekben. Nem tudják a gyülekezethez vékonyabb szállal kötõdõ testvéreink, miért és mennyire van szüksége a gyülekezetnek a tényleges szolgálat biztosításához. A másik gond egyfajta elkényelmesedés: majdnem mindent a közegyháztól várunk, holott valójában ennek fordítva kellene történnie. Amíg hálásak vagyunk a kevesek nagyvonalú és szívbõl fakadó áldozatkészségéért, nem hallgathatjuk el, hogy a nagy többség nem veszi komolyan Isten országa építésének anyagifeltétel-biztosítását. ( ) 4) A gyülekezetek félreértett önállósága. Biblikus az a szemlélet, amely a Krisztusban hívõ gyülekezet önállóságát és felelõsségét hangsúlyozza. Ennek áldásai és eredményei sok helyütt láthatók. Amíg azonban a gyülekezet csak a jogaival kíván élni, de kötelességeit nem teljesíti, addig nem szabad kizárólagos döntési helyzetet biztosítani számára különbözõ személyi kérdésekben és a teherviselés mértékének meghatározásában. A másik veszély a gyülekezet saját szempontjai szerinti érdekérvényesítés a többi gyülekezet hasonló gondjainak figyelembevétele nélkül. Ide sorolható a gyülekezetek és intézményhálózatunk szorosabb együttmûködésének a hiánya. Iskolák és gyülekezet, szeretetotthon és gyülekezet, egyházi vendégház és országos egyház érdemi együttmûködésének hiánya is. 5) Szórványhelyzetünk. Ez adottság, amelyen változtatni nem tudunk. De az a tény, hogy mindössze ötszáz templomunk van a Ünnepi istentisztelettel, majd emléktábla-avatással emlékeztek február 19- én a budahegyvidéki egyházközséget alapító lelkipásztorra, Danhauser Lászlóra ( ) születésének századik évfordulója alkalmából. A zsúfolásig megtelt templomban Bácskai Károly lelkész hirdette Isten igéjét. A prédikáció után Kerekes Titusz presbiter, egykori ifjúsági tag emlékezett személyes hangon a szeretett és tisztelt pásztorra, aki 1943 és 1959 között szolgált a gyülekezetben. (Danhauser Lászlóra lapunk február 12-i számában emlékeztünk.) g G. Zs. háromezer-kétszáz településen, kisebb esélyt ad a vegyes házasságokban élõk és gyermekeik evangélikus hitben való megtartására. Mégis igaz, hogy nagy gyülekezeteinkben veszítjük el sokkal több hívünket, mint a szórványokban. Ennek egyik oka nagy gyülekezeteink papi torzsalkodásaiban is keresendõ. Szórványhíveink hûsége megindító, és hálára kötelez. 6) A lelkészek szakmai támogatásának, az úgynevezett szupervizor-hálózat kialakításának hiánya. Rendkívüli mértékben megnõtt az új helyzetek, lelkipásztori esetek száma. Szükséges az ilyen jellegû döntések elõtti helyzet analízise, kontrollja és az esetleges közös felelõsségvállalás. Nyugat-Európában ez elterjedt gyakorlat, jó eredménnyel. A Lelkészakadémia bölcs kezdeményezése ezen a helyzeten is segíthet. 7) Az átgondolt személyi gazdálkodás törvényi feltételeinek hiánya. Az egyházvezetés nincs abban a helyzetben, hogy akár bírósági döntés miatt, akár betegség következtében lelkészt más szolgálati beosztásba helyezzen, pedig ezt családi körülményei is indokolhatják. Nem tudja képességei szerint biztatni a fiatal lelkészeket, mert elhelyezkedésük lehetõsége kizárólag a gyülekezetek döntésétõl függ. ( ) Köszönöm az egyház Urának, hogy a régi és új Északi Egyházkerületben egyaránt szolgálhattam, így egyházunk tizenhat egyházmegyéje közül tíz egyházmegyében végeztem püspöki szolgálatot. Külön is köszönöm a négy dunántúli egyházmegye elnökségeivel való tízéves közös szolgálat gyümölcsözõ, termékeny esztendeit. Ha valakit megbántottam, kérem bocsánatát. Ha vétettem vagy mulasztottam, tévedtem vagy elfoglalt voltam, fedezze el Isten rám is érvényes és személyemnek is szükséges, minden e világi mértéket és emberi érdemet felülmúló kegyelme. ( ) Aki pedig mindent megtehet sokkal bõségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erõ szerint: azé a dicsõség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékrõl nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen. (Ef 3,20 21) Az elnök-püspöki és az országos felügyelõi jelentés teljes szövege az Evangélikus Közlöny következõ számában lesz olvasható. FOTÓ: BOTTA DÉNES ÉGTÁJOLÓ Nyugaton a helyzet nem változatlan Kedves olvasóink közül minden bizonnyal sokan felfedezték, hogy a fenti címben egy méltán világhírûvé lett regény címét használtam fel, egy nem lényegtelen inkább a reménységemet, mint tapasztalataimat kifejezõ változtatással. Ugyanis a nevét rendkívül szellemesen megváltoztató Erich Maria Remarque regényének a címe valójában így hangzik: Nyugaton a helyzet változatlan. (Az 1933-tól emigrációban élõ német írót eredetileg Kramernek hívták; e névalakot egyszerûen megfordította Kramer visszafelé olvasva Remark, és a franciás írásformával még hangsúlyosabbá tette tiltakozását az akkori németországi folyamatokkal szemben.) Igaz, nem mindig tapasztalom, de mégis remélem, hogy itt nálunk, egyházunk nyugati vidékein nem változatlan a helyzet. De ugyanakkor fontosnak tartom azt is, hogy egyházkerületünk hivatalos neve utal a gyökerekre is. Hiszen a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület elnevezésben éppen ez a lényeg! Nem valami korábban nem létezõ jött létre, hanem az 1952-ben pártállami beavatkozással megszüntetett Dunántúli Egyházkerület utódjaként és örököseként születhetett újjá egyházkerületünk. Bár be kellett látnunk, hogy egyházkerületünk úgy, ahogy egykori püspöke, Kapi Béla remélte és Lámpás az oltár zsámolyán címû emlékirataiban ezt le is írta, nem támadhatott fel. A közel fél évszázad folyamán kitörölhetetlen hatásai voltak az egyházunkat is sanyargató diktatúrának, és idõközben két olyan nemzedék is felnõtt, amelynek nincsenek már személyes tapasztalatai ahogy Kapi püspök írta az évszázados történelmi egységet, valóságos történelmi személyiséget jelentõ Dunántúli Egyházkerületrõl. Sok energiát és munkát kell fordítanunk arra, hogy egyházkerületünk 113 gyülekezetében élõ hittestvéreink közössége épüljön és erõsödjék, mégsem tartjuk reménytelennek a helyzetet. Talán nem tûnik szerénytelenségnek, ha azt gondoljuk, hogy 2000 õszétõl rendszeresen több olyan alkalmat szervezünk egyházkerületünkben, amelyek követendõ és követett példává lettek. Egyházunk zsinata február 23-án fogadta el azt a törvényt, amely lehetõvé tette egyházkerületünk újjászületését. E fontos eseményre is emlékezünk évrõl évre a február 23-át követõ szombaton, idén immár ötödik alkalommal megrendezett s ezért joggal hagyományosnak mondható egyházkerületi napunkon. Egyházkerületünk gyülekezeti elnökségeit is minden évben összehívjuk. A gyülekezeti vezetõk számára nemcsak ismerkedési alkalom ez a találkozás, hanem a közös szolgálat gondjait és örömeit is megoszthatják egymással. A kerületi kórustalálkozók és a gyülekezeti munkatársképzõ napok is fontos alkalmai a találkozásnak, a közösség építésének. Gondjaink is vannak, amelyekkel szembe kell néznünk. Nem sorolom fel mindet, de egyet mindenképpen meg kell említenem. Egész egyházunknak gondja ez, tudom, de talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy egyházkerületünkben különösen sok gyülekezetünk viaskodik e kérdésekkel. Igen, a három egyházkerület közül nálunk a legnagyobb a gyülekezetek száma (a déli 66-tal és az északi 80- nal szemben 113), de a hívek összlélekszáma nem több. Ez azt jelenti, hogy sok olyan kicsiny s ráadásul fogyó gyülekezetünk van, ahol lelkészeinknek a kevésen való hûséggel kell szolgálatukat végezniük. S akkor még nem is szóltunk a szórványban vagy a nagyobb települések névtelenségében élõ hittestvéreinkrõl! Ha a gyülekezeti nyilvántartásokat és a es népszámlálási adatokat összevetjük, szorongva kell megállapítanunk, hogy csak itt, a mi egyházkerületünkben több tízezer magát evangélikusnak valló lélek sorsa terheli (remélem legalábbis, hogy terheli) lelkiismeretünket. Mi lesz velük? És mi lesz velünk? Hogyan adunk számot róluk az egyház Ura elõtt? Hogy valóban ne maradjon a helyzet változatlan, ahhoz nem kevesebbre lenne szükség, mint arra, hogy a két legfontosabb fronton megerõsítsük gyülekezetépítõ munkánkat. Sürgetõ a szükség. Halaszthatatlan a feladat. Igehirdetõi és lelkipásztori szolgálatunk egyaránt több sebbõl vérzik. S nem gyõzöm hangsúlyozni, hogy ez nem csupán a lelkészek dolga. Az igehirdetõi szolgálattal szemben igényes gyülekezetek segíthetnek lelkészeinknek, hogy átérezzék, milyen sok múlik rajtuk. És milyen jó lenne, ha közösségeink nemcsak elvárnák a lelkészek látogatását, hanem a presbiterek, a hûséges gyülekezeti tagok maguk is készek lennének meglátogatni a betegeket, a segítségre szorulókat! Segíthetnének megkeresni, megszólítani, hívogatni a gyülekezeteinktõl eltávolodott vagy talán már el is idegenedett testvéreket. Ez is a tétje az egyházunkban mostanában megkezdõdõ általános tisztújításnak. Változásra, megújulásra van szükségünk testületeinkben is! Hiszem, hogy ez nem mindig és nem csak személyi változásokat jelenthet. De arról meg vagyok gyõzõdve, hogy a lelkületnek, egészen hétköznapi szóval mondva, a hozzáállásunknak kell megváltoznia ahhoz, hogy mindenki presbiterekkel, tisztségviselõkkel, gondnokokkal, felügyelõkkel és természetesen lelkészekkel az élen a maga dolgát jól tanulja, jól végezze. Hogy ne maradjon minden a régiben, hogy ne maradjon a helyzet változatlan itt nyugaton sem. g Ittzés János Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

4 4 e február 26. keresztutak Tanácskozás a nyugat-európai protestáns gyülekezetek képviselõivel A Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetõi, valamint a 2000-ben megalakult Nyugat-európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetségének képviselõi elsõ alkalommal tartottak megbeszélést február 15- én a Református Zsinati Iroda székházában. A tanácskozáson a külföldi magyar gyülekezetekben szolgáló református és evangélikus lelkészek jogi helyzetérõl, státusáról, illetve arról esett szó, hogy miként tudják biztosítani a lelkészi utánpótlást és fenntartani a gyülekezeti szolgálatot. A háromoldalú tárgyalás során mindkét anyaországi egyház püspökei biztosították a szövetség képviselõit arról, hogy egyházuk felelõsséget vállal a szórványban élõ nyugat-európai protestáns gyülekezetekért. A megbeszélés végén a szövetség képviselõi a következõ nyári konferenciájukra szóló meghívást tolmácsolták. A találkozót Stuttgartban rendezik meg augusztus 24. és 27. között. g Horváth-Hegyi Olivér Szakemberhiány és közömbösség Vitaest Kolozsváron Vitaestet tartottak Kolozsváron, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Püspöki Hivatalának tanácstermében február elején a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Mûhely szervezésében. Az eszmecserere résztvevõi a kolozsvári magyar közösséget érintõ, mondhatni sorsdöntõ témát tárgyaltak meg A kolozsvári magyarság szerepe a helyi és megyei közigazgatásban (esélyek és kihívások) címmel. A vita vezetõje Adorjáni Dezsõ Zoltán püspök volt, a vitaindítót is õ tartotta. Meghívott elõadóként részt vett az esten Boros János, Kolozsvár alpolgármestere, Kerekes Sándor, a megyei tanács alelnöke, valamint László Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kolozs megyei elnöke is. Nyilvánvaló tény, hogy a helyhatósági választásokkal szerepet vállaltunk a közigazgatásban. A politikai megállapodás után, amikor sor került a különbözõ tisztségek elosztására, kiderült, hogy egyrészt kisepertek bennünket a különbözõ intézményekbõl, másrészt kevesen vállalkoznak rá, hogy az állami intézményekben megpályázzanak egyegy állást fejtette ki László Attila. Ma már általánosnak mondható az az állapot mutatott rá, hogy a legtöbb állami intézményben még kapusként sincs jelen magyar, a számításba jöhetõ szakemberek pedig nem akarnak vagy valamilyen okból nem mernek ezekben állásokat betölteni. Egyre sürgetõbb, hogy erre a helyzetre megoldást találjon a magyar közösség. László Attila szerint tudatosítani kellene végre, hogy itt is lehet normálisan élni és hatékonyan tevékenykedni, és nem csupán lehet, de kell is részt venni az állam és a helyi önkormányzatok irányításában. A László által elmondottakat Boros János megerõsítette. Tudomása szerint a városháza négyszáz-négyszázöt alkalmazottja közül név szerint körülbelül huszonöt a magyar, de ténylegesen csupán hat; közülük is hárman nyugdíjba vonulnak. A decemberben meghirdetett állásokra egyetlen magyar sem jelentkezett. Boros szerint a fiatalok egyszerûen tájékozatlanok, érdektelenek, közöttük a Budapest felé orientálódás a jellemzõ. Kerekes Sándor szerint fel kellene valahogyan ébreszteni a közösséget, mert úgy tûnik, hiába vannak álláslehetõségek, a helyi magyarok mégis hiányoznak a pályáról mintha nem lennének felkészülve a feladatokra. A résztvevõk nem csupán a kiváltó okokat keresték, hanem a megoldás lehetõségeit is. Több hozzászóló írók, orvosok, egyetemi tanárok, lelkészek szerint mára sajnálatos módon megváltozott az értékrend, a fiatalokat leginkább a gyors és könnyû pénzszerzés vezérli. De az is tény, hogy egyrészt nem tudnak elhelyezkedni, másrészt a felkínált jövedelem egyszerûen nem elég arra, hogy megéljenek, családot alapítsanak, hogy tervezhessék a jövõt. Ahhoz, hogy a hasonló vitákon megbeszélt problémáknak ne csupán az elmélet síkján legyen megoldásuk, szükséges, hogy az információk eljussanak a fiatalokhoz, és hogy általában a szervezetek, egyesületek jobban tartsák a kapcsolatot a közösséggel fejtették ki a hozzászólók közül többen is. g (i) Új missziói munkások Frissen végzett missziói munkásokat bocsátott ki a Protestáns Missziói Tanulmányi Intézet Alapítvány február 5-én. Az újonnan szolgálatba állók az intézet Világosságot a világnak címû alapfokú missziói kurzusát végezték el. Oklevelüket ünnepi istentiszteleten vehették át a Deák téri evangélikus templomban dr. Bodnár Ákostól, a PMTI Alapítvány kuratóriumának elnökétõl. Az alkalmon a zenei szolgálatot Trajtler Gábor orgonamûvész látta el, Isten igéjét pedig Magyarné Balogh Erzsébet református lelkész, a frissen alapított Református Missziói Központ vezetõje hirdette Mt 5,13 16 alapján. Istentiszteleti alkalmainkon igyekszünk hangsúlyozni a protestáns egységet hiszen alapítónk mind az evangélikus, mind a református egyház, ezért a helyszíneket és az igehirdetõket a két egyházból felváltva választjuk. A képzés során fontos szempont a protestáns együttmûködés, és az elsõdleges cél a gyülekezetekben végzett missziói munka eredményesebbé tétele. Az összegyûltek mintegy ötvenen örömmel ünnepelték a tizenegy végzett hallgatót, akik közül személyesen kilencen tudtak részt venni az istentiszteleten. Az öt szombati alkalomból álló tanfolyamot ennél többen végezték el, azonban a résztvevõk közül nem mindenki kívánt bizonyítványt szerezni, ezért nem tett vizsgát; továbbá vannak, akik a távolság miatt nem tudtak eljönni a budapesti vizsgára. A kurzust Aaron Stevens, az alapítványnak a gyülekezetek missziói oktatásáért felelõs lelkésze tartotta; a végzett hallgatók tõle kapták a kibocsátó áldást is. A budai gyülekezethez tartozó missziói munkatársra nagytiszteletû Mucsi Zsófia kérte Isten áldását. Akik nem tudtak részt venni a budapesti vizsgán, azokhoz Aaron Stevens fog elutazni, hogy helyben biztosíthassa a résztvevõk számára a vizsga lehetõségét. A következõ tanfolyam február végén kezdõdik Budapesten. Az iránta érdeklõdõk, illetve akik más missziói oktatásban vennének részt szívesen, bátran keressék Aaron Stevenst (stevens@pmti.edu.hu). Bízunk abban, hogy az eredményes munkát Isten áldása követi, s a missziói munkások egyházaink javát fogják szolgálni. g P. Tóth Tamás, a PMTI Alapítvány munkatársa TUDÓSÍTÓNK JELENTI PORTO ALEGRÉBÕL A festa da vida az élet ünnepe b A fenti dallamos portugál mondatban summázta az Egyházak Világtanácsa (EVT) 9. nagygyûlésének lényegét fõtitkári jelentésében Samuel Kobia kenyai metodista lelkész. Az EVT Központi Bizottságának moderátora, az örmény származású ortodox egyházi vezetõ, Aram ünnepélyes megnyitójában spirituális eseményként definiálta a közel négyezer résztvevõt vonzó ökumenikus világtalálkozót. Mit jelentenek valójában ezek a sokat ígérõ mondatok? Erre próbál választ adni a helyszíni tudósító, a nagygyûlésen leggyakrabban hallható három kifejezés köré gyûjtve személyes élményeit. Anglikán áhítat az EVT nagygyûlésén Spiritualitás. A talán már túl sokat idézett és így kissé megkopott, megüresedett divatszó friss tartalommal telítõdik a brazil város katolikus egyetemén rendezett találkozón, melynek már a mottója is egy tömör imádság: Isten, kegyelmed szerint formáld át a világot! Mindezt sokatmondóan szemlélteti a nagygyûlés logója, amelynek igen gazdag, szimbolikus üzenete színesben érvényesül igazán. Aki teheti, nézze meg az interneten, az EVT honlapján: A színek különben is elementáris élményt jelentenek a fekete-fehér-szürke európai télbõl átrepülve a varázslatos színorgiában pompázó brazil nyárba. De még az egyetemi campus édenkertet idézõ parkjánál is gazdagabb a résztvevõk bõrének és ruházatának színskálája. Itt bizony naponként megtapasztalhatjuk, hogy a kereszténység mennyire sokszínû, globális valóság a szó konkrét és átvitt, fizikai és spirituális értelmében. Ez tükrözõdik a reggeli és esti áhítatok, közös imádságok minden képzeletet felülmúló kreativitásában, formai és tartalmi, liturgikus és teológiai fantáziagazdagságában. Valóban naponkénti spirituális esemény részesei lehetnek a jelenlévõk, akiket Wolfgang Huber berlini evangélikus püspök szellemes angol szójátékkal így jellemzett: nem global players, azaz globális játékosok, hanem global prayers, azaz globális imádkozók közössége. Konszenzus. Amint ezt lapunk elõzõ számában jeleztem, reálisnak tûnt a félelem, hogy a Dél Keresztje alatt tartandó nagygyûlést beárnyékolja majd az északi és a déli félteke ellentéte. Az is nyílt titok, hogy az elõzõ években komoly teológiai feszültségek terhelték meg az EVT tagegyházainak együttmûködését. Különösen is az ortodox protestáns viszony élezõdött ki, még a közös istentisztelet lehetõsége is megkérdõjelezõdött KÉSZÜLÜNK A NÕK ÉVI VILÁGIMANAPJÁRA 5. A nõk évi, március 3-án megrendezendõ világimanapjára készülve ezúttal Dél-Afrika egyházairól szólunk. Dél-Afrika népét az erõs hitbeli meggyõzõdés jellemzi. Egy 1996-ban készült felmérés szerint a lakosság 84%-a vallja magát kereszténynek, a többi más vallási közösséghez tartozik (hindu, muzulmán, zsidó, buddhista, konfuciánus). A kereszténységet az európai telepesek hozták magukkal ben hollandok, majd angolok, németek és franciák is alapítottak keresztény missziói állomásokat. Az országban több mint négyezer kisegyház apostoli, pünkösdi és karizmatikus mûködik, összesen mintegy tízmillió taggal. Az afrikaans egyházakhoz a népesség mintegy 10%-a, a római katolikushoz 9,5%-a tartozik. Jelen van továbbá az anglikán, a metodista, az evangélikus és a baptista egyház, és megtalálhatók különbözõ ortodox felekezetek, valamint az Üdvhadsereg is. A különféle egyházakat az afrikai kisegyházak kivételével a Dél-afrikai Egyházak Tanácsa fogja össze. Meghatározója ezeknek a tagegyházaknak az ökumenikus lelkület, amely az országban hetvenöt évre visszatekintõ imanapi mozgalomban is tapasztalható. A nõk nagyon aktívan vesznek részt az egyház életében. Különbözõ szolgálatokat vállalnak az istentiszteleteken, a hitmélyítõ közösségekben, sõt vannak már felszentelt lelkésznõk is. Az asszonyok különösen fontosnak tartják, hogy átadják gyermekeiknek a keresztény értékeket. Külön kell szólni Desmond Tutu anglikán érsekrõl, az egyházi élet kiemelkedõ alakjáról ben született. Együttérzõ és toleráns légkörben nevelkedett; mint késõbb mondta: Soha sem tanultam gyûlölni! Eredetileg nem lelkész, hanem tanító akart lenni, mint édesapja volt, de a középiskola után mégis teológiai szemináriumba jelentkezett. Miután végzett, gyülekezeti lelkészként szolgált ben egyetemi tanár lett. Kezdettõl fogva részt vett az apartheid ellen küzdõ mozgalomban, mindig azzal a meggyõzõdéssel, hogy az apartheid a gonosz mûve, és a keresztény hittel összeegyeztethetetlen ben elnyerte a béke Nobel-díjat. Úgy tartotta, hogy ez a díj nemcsak neki, hanem a szabadságért békésen harcoló népének is szól ben Johannesburgban püspökké, majd ban érsekké szentelték, így lett az 1,6 millió dél-afrikai anglikán elsõ színes bõrû egyházi vezetõje júniusában mint érsek nyugdíjba vonult, de továbbra is õ irányította az Így nem csoda, hogy az úgynevezett konszenzusmodell lett a Porto Alegre-i nagygyûlés egyik kulcsszava, szinte varázsigéje. Szemben a parlamenti demokráciával, ahol a szavazások végén gyõztesek és vesztesek maradnak a küzdõtéren, ebben az új tanácskozási és döntés-elõkészítõ rendben narancs-, illetve kék színû szavazócédulák felmutatásával lehet jelezni a konszenzus mértékét. Ez lehetõséget biztosít arra, hogy a vitás kérdésekben kisebbségbe kerülõk is kifejthessék érveiket, és egymásra figyelve minél teljesebb konszenzus alakulhasson ki. Még a jövõ titka, hogy ez az idõigényes kísérlet mennyire válik be. De máris érezhetõen oldódni látszanak a korábbi feszültségek. Ennek jeleként a nyitó istentiszteleten Anasztasziosz ortodox érsek prédikált, aki Tiranából, az egykor ateistának kikiáltott Albánia fõvárosából érkezett. Az ortodox egyházzal kapcsolatban személyes élményem is akadt: több mint harmincöt (!) év után újra találkozhattam finn barátommal, aki annak idején ösztöndíjasként tanult Evangélikus Teológiai Akadémiánkon. Azóta sok minden megváltozott: Risto, az akkor elsõéves nyíregyházi teológushallgató ma Ambrosius néven Helsinki ortodox metropolitája. Hamar megtaláltuk a konszenzust, hiszen Risto ma is remekül beszél magyarul, sõt mi több, rendszeres olvasója az Evangélikus Életnek Transzformáció. Bár idõnként szinte hamisítatlan brazil karneváli hangulat jellemzi az élet ünnepét Porto Alegrében, a nagygyûlés résztvevõi komoly elõadásokon, bibliakörökön, tematikus megbeszéléseken szembesülnek életünk mindennapos nyomorúságaival: erõszak, gazdasági igazságtalanság, ökológiai krízis, vallási fanatizmus Közös a felismerés: a legtöbb válság gyökere döntõen spirituális jellegû torzulás, hiánybetegség. Amint a mottó is figyelmeztet: számtalan sebbõl vérzõ, beteg világunknak igazi transzformációra, átformálódásra, átalakulásra van szüksége, melyben Isten gyógyító kegyelmének eszközei lehetnek az ugyancsak kegyelembõl élõ, egymással megbékélt keresztény egyházak. De ehhez szükséges az egész ökumenikus mozgalom átformálódása, ahogy a szakemberek komputernyelven megfogalmazzák: rekonfigurációja. Mindez pedig feltételezi az egyes tagegyházaknak és a bennük élõknek a megújulásra bibliai kifejezéssel: a megtérésre való készségét. A már idézett EVT-moderátor szavaival élve: Nem formálhatjuk át addig a világot, amíg mi magunk nem formálódunk át! g Gáncs Péter Az egyházak Dél-Afrikában A SZERZÕ FELVÉTELE Igazságtételi és Megbékélési Bizottságot. Desmond Tutu mindig a szótlanok szószólója marad mondta róla Nelson Mandela. Amikor dél-afrikai asszony testvéreink az imanap témájául az idõk jeleit választották, két dolgot akartak hangsúlyozni. Egyrészt hogy soha sem szabad elfelejteni az elnyomás és apartheid idejének sok szenvedését legyenek ezek mindig figyelmeztetõ jelek! Másrészt soha nem szabad feladni hitünket, s reménységgel kell az elõttünk álló idõk jeleit is észrevennünk, hogy legyen erõnk a jövõ építéséhez. g Keveháziné Czégényi Klára Azoknak a testvéreknek, akiknek saját gyülekezetükben nincs módjuk részt venni az ökumenikus imanapi alkalmon, megadunk néhány budapesti helyszínt és idõpontot: Március 3., péntek 17 óra, Budapest-Kálvin Téri Református Egyházközség (IX. kerület, Kálvin tér 7.), Kálvin terem (az udvar felõl közelíthetõ meg). Március 3., péntek 17 óra, a Magyarországi Metodista Egyház Pesti Körzete (VI. kerület, Felsõ erdõsor 5.). Március 4., szombat 16 óra (!), Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség (XI. kerület, Bocskai út 10.), gyülekezeti terem. Az imanap istentiszteleti anyaga megtalálható az interneten: lagimanap.

5 kultúrkörök február 26. f 5 b Az egyházzenét kedvelõ keresztény hívek a kelenföldi evangélikus templomban minden vasárnap este olyan különleges alkalmon vehetnek részt, amely nemcsak az egyház zenei hagyományait méltóképpen õrzõ és ápoló protestáns istentisztelet, hanem egyben színvonalas és felemelõ kulturális élményt is nyújt. A Fõvárosi Protestáns Kántorátus szolgálata révén ezek az esték immár tíz éve gazdagítják egyházunk istentiszteleti és egyházzenei életét. A tízéves jubileum alkalmából a kántorátus vezetõje, Bence Gábor adott interjút lapunknak. Honnan jött a kórus megalapításának az ötlete? Dr. Dobszay Lászlónak, a nemzetközi hírû katolikus egyházzene-professzornak aki az MTA Zenetudományi Intézetének fõmunkatársa és a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem Egyházzene Tanszékének egyetemi tanára a nevéhez fûzõdik. Utazásai során többek között Londonban is járt, ahol megfigyelte, hogy a város templomaiban jól szervezett, magas színvonalú egyházzenei alkalmakon lehet részt venni. Nagy hatással volt rá, hogy az angol fõváros törõdik azzal a kérdéssel, hogy a templomaiban milyen zenei élet folyik. Mivel szívügye az egyházzene, az angliai mintát alapul véve indítványozta: Budapesten is alakuljanak kántorátusok az önkormányzat támogatásával, hogy ezáltal néhány frekventáltabb helyen magas szintû egyházi muzsikával folyhasson az istentisztelet. Tíz évvel ezelõtt a professzor úr elérte a Fõvárosi Önkormányzatnál, hogy az angol nagyvárosok példáját követve három kántorátus szerény anyagi támogatást kaphasson. Közülük kettõ katolikus, egy pedig protestáns. A megalakulás idején keresett meg engem Dobszay László azzal a kéréssel, hogy vállaljam el a protestáns kántorátus vezetését református kollégámmal, Bódiss Tamással együtt. A protestáns kántorátus Kelenföldön találta meg a székhelyét. Milyen elõzményei voltak ennek? A kelenföldi kórus tagjaival a kántorátus megalakulása elõtt néhány évvel böjtben, adventben és a nyári táborok Énekszóval kifejezett közös imádság Tízéves a Fõvárosi Protestáns Kántorátus alkalmain már tartottunk a maihoz hasonló zsolozsmás, zsoltározó istentiszteleteket, legtöbbször vesperát és a táborokban reggeli istentiszteletet, prímát is, és már akkor kezdtünk ráérezni ezeknek a zenés istentiszteleti formáknak az ízére. A kántorátus megalakulása után ezek az istentiszteletek rendszeressé válhattak. Kiállítás ajándékba A budapesti Vármegye Galéria tárlat megrendezésével köszönti Péterfy László szobrász- és Gaál András festõmûvészt hetvenedik születésnapjuk alkalmából. A székelyföldi Nyárádselyén született Péterfy László a kolozsvári Képzõmûvészeti Fõiskolán végzett mint festõ, rajztanár. Pályáját Nagybányán kezdte, majd kis kerülõvel Marosvásárhelyen folytatta. Negyven esztendeje települt át Budapestre; ekkor már a szobrászat felé fordult tól a népmûvészeti mozgalom aktív résztvevõje, fafaragó táborok szervezõje, vezetõje. Elsõ szobrászati megbízását 1968-ban kapta, azóta számos pályázat sikeres résztvevõje, huszonöt emlékezõ és emlékeztetõ köztéri szobra áll az országban. Hûséges folytatója az erdélyi középkori és reneszánsz mûvészet, valamint a népi kõ- és fafaragás hagyományainak óta több egyéni kiállítása volt. A Gyergyó-medencei Ditróban született Gaál András ugyancsak a kolozsvári Képzõmûvészeti Fõiskolán végzett. Mûvészi fejlõdésében jelentõs szerepe volt a zsögödi Nagy Imrével való emberi és mûvészi találkozásának, barátságának, tájlátásában pedig a másik székely festõóriásnak, Nagy Istvánnak. E nemzedék székelyföldi festõinek ecsetje nyomán alakult ki a hatvanas-hetvenes években a néplelket a tájlélekkel azonosító hagyományt követõ tájképfestõ gyakorlat. Gaál András a székelyföldi táj és lélek képi koncentrumát kínálja mondta a kiállítást megnyitó, történelmi vonatkozásokra is kitérõ szép beszédében Vécsi Nagy Zoltán mûvészettörténész, aki a két mûvész munkáit még kisiskolás korában láthatta elõször Marosvásárhelyen. Kulcsár Edittel, a múzeum vezetõjével, a kiállítás lelkes szervezõjével jártuk a termeket: szobrok és festmények, olajfestmények és akvarellek, tobzódó színek és emlékek. A mûvészek lelküket kitáró, hitükrõl beszélõ alkotásai Írnom kellene róluk az Evangélikus Életnek. Nehéz feladat. Mire is gondolhatnak az alkotók munkájuk közben? Aztán egyszerre, messzirõl mintha Gaál András szavait hallanám: Szeretem és szenvedéllyel járom a természetet, képeim nagy részén ezek az élmények jelennek meg, legtöbbször nem fizikai valóságukban, hanem egy-egy táj hangulati elemei villannak meg. Az ég és a föld feszített ívei között játszom a ritmusok és harmóniák bennem visszhangzó rezzenéseivel. Szeretem az embert, az arcok barázdáit, a szemekbõl sugárzó emlékekkel kacérkodom, miközben portrét festek FOTÓ: BOTTA DÉNES A zenés zsoltározó istentiszteletek liturgiai értéktöbbletük mellett igen komoly kulturális értéket is képviselnek. Miben ragadható meg ezeknek az alkalmaknak a különlegessége a protestáns hitéletben? Fontosnak tartom annak hangsúlyozását, hogy olyan gyülekezeti közegben nevelkedtem itt Kelenföldön egy lelkes ifjúsági közösség tagjaként, amelyben természetes megnyilvánulás volt a közös imádság. Azokban az idõkben az emberek még nem idegenkedtek annyira az egymás elõtt való imádkozástól, mint manapság. Ez a gyakorlat mostanában mintha megszûnõben lenne. Engem elsõsorban az a felismerés ragadott meg a zsolozsmában a mûfaj történelmi és zenei értékein túl, hogy az egyház már régen feltalálta és kialakította a közös imádságnak ezt a formáját, amely lehetõvé teszi, hogy mindenki együtt imádkozhasson. Az imádság annyira hangsúlyos a zsolozsmában, hogy kicsit szigorúan fogalmazva ki merem jelenteni: ennek az istentiszteleti formának nem lényegi eleme az igehirdetés. Persze Luther óta tudjuk, hogy evangélikus istentisztelet nem lehet igehirdetés nélkül, igeolvasásra és igemagyarázatra szükség van, de a zsolozsma elsõdleges funkciója, hogy imádati és könyörgõ tételeket helyezzen egymás mellé. Milyen elemek jelentenek újdonságot az evangélikusok számára ebben az istentiszteleti formában? Ami nálunk, evangélikusoknál igazán újdonságnak számított, az a zsoltározó szerkezet és az óprotestáns, gregorián jellegû énekmód; a kívánalmaknak megfelelõen ezekhez társul bizonyos korálok és motetták többszólamú éneklése is. A kántorátusnak ma már története van Így igaz. A megalakulás után hatnyolc emberrel kezdtünk el a munkát. Közülük többen is a Zeneakadémia egyházzene tanszakának hallgatói vagy a kelenföldi kórus gyakorlott kamaraénekesei voltak. Ez ma is így van. Büszkén számolhatok be arról, hogy az elmúlt években a kántorátusból kikerülõ zeneakadémiai hallgatók két generációja kántori szolgálatot ellátó egyházzenészként tevékenykedik. Ki-ki megalapította a saját együttesét a maga gyülekezetében. Azóta többek közt Rákospalotán, a Ferencvárosban, Budahegyvidéken és Zuglóban is kisebb-nagyobb rendszerességgel mûködik liturgikus kórus, és a fóti kántorképzõben is meghonosodott a gregorián alapú éneklés. A kántorátus történetével kapcsolatban külön szeretném megemlíteni Ferenczi Ilona evangélikus egyházzene-történész nevét, aki a Zenetudományi Intézet munkatársaként nagyon értékes segítséget nyújtott a vesperás istentiszteletek liturgiájának kialakításában és az énekrepertoár kiválasztásában. Protestáns graduál címû gyûjteménye az 1500-as és as évek gregorián alapú, magyar nyelvû liturgikus tételeit tartalmazza ez képezi az alapját a vesperás istentiszteletek énekanyagának. A kántorátusban szerzett tapasztalatok bizonyára a saját munkájában is hasznosíthatók. Valóban. A kezdetektõl máig hatalmas repertoárt énekeltünk végig. Az, hogy ki kellett választanom az egyházi esztendõ szakaszaihoz illeszkedõ korálokat, motettákat, hozzásegített, hogy ezekben az években elmélyedjek a saját doktori munkámban, melynek éppen az egyházi évhez igazított és az igehirdetési alapigéknek megfelelõ, helyes énekválasztás a témája. Az Evangélikus Élet ezt a heti énekrendet közli hétrõl hétre az istentiszteleti rendben. g petri Péterfy László gondolatai sem esnek messze az elõbbi vallomástól. Úgy vélem, hogy a hely emléke, ahol születtünk és nevelkedtünk, felejthetetlenül jelen van életünk során, befolyásolja, lehet, hogy meg is határozza sorsunk alakulását Egy székely faluban tanult szemem látni, fülem hallani, érzékelni, ami körülvesz, szeretni embereket, soha el nem felejthetõ lejtését szavunknak, mozdulatokat. Azóta sok idõ elmúlt. Megtanultam másként is nézni, más hangokat és mozdulatokat megismerni. Mintha az idõ, melynek múlását hajlandók vagyunk egyenes vonalként elképzelni, az évtizedek során észrevétlenül meghajló ívként visszatérne a régi táj fölé, mind erõsebb bennem a szülõföld félig álom, félig valóság emléke. Az ilyen szívbõl jövõ vallomások mellett az újságíró leglelkesebb beszámolója is csak értéktelen szócséplés. Kérem, nézzék meg a kiállítást a mûvészek fenti gondolatait átérezve, átgondolva. Jobb tolmácsot a mûvek megértéséhez aligha kaphatnak. g Schelken Pálma A kiállítás március 15-ig látogatható a Budapest V. kerület, Vármegye u. 11. alatt. Nyitva keddtõl péntekig, 10 és 18 óra között. Emlékidézés Csömörön Elsõ ízben rendeztek versmondó versenyt Túrmezei Erzsébet, a néhai evangélikus költõnõ születésnapjára emlékezve a csömöri gyülekezet hittanos és már konfirmált gyermekei számára múlt vasárnap. Az egykori diakonissza-fõnöknõ sok szállal kötõdött a gyülekezethez ezt bizonyítja az is, hogy végsõ akarata szerint a csömöri temetõben helyezték örök nyugalomra. Solymár Péter lelkész díjat ad át Gubek Mária felügyelõ elõször Erzsébet testvér életútját elevenítette fel, majd közel húsz vers hangzott el a huszonnyolc versmondó ajkáról. A díjakat Solymár Péter lelkész és felesége, az alkalom ötletadója, Solymár Péterné adta át. g BZs Keresztények az erõszakról Balázs János szociológus és a kötet egyik szerkesztõje, Reuss András Az MTA EHE Szociáletikai és Ökumenikus Kutatócsoportja Eszemecsere nevet viselõ sorozatának elsõ kötetét mutatták be február 15-én az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. A Szabadulni az erõszaktól Keresztény megközelítések címû tudományos munkát dr. Balázs János szociológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Fõiskolai Karának fõigazgató-helyettese ismertette. Rövid beszámolójában vázolta a Luther Kiadó gondozásában megjelent kötet két fõ fejezetét. Az elõadó méltatta mind az elsõ rész (Tanulmányok), mind pedig a második rész (Egyházi nyilatkozatok és az erõszak leküzdése) erényeit. Az erõszak kérdését több oldalról megközelítõ könyv értékeként említette, hogy a munka tartalmának és magas színvonalának köszönhetõen széles olvasóközönséghez szól ezen aktuális témáról. (A kötet recenziója lapunk február 12-i számában, az 5. oldalon olvasható.) g G. Zs. Egy európai német Kiállítással emlékeztek születésének százharmincadik évfordulóján a huszadik század egyik kiemelkedõ személyiségére, az elsõ német szövetségi kancellárra. A Konrad Adenauer ( ) Egy európai német címû tárlatot február 10-én nyitották meg a Duna Televízió székházában. Az eseményt megtisztelte jelenlétével többek között dr. Antall Józsefné, a néhai miniszterelnök özvegye, dr. Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és Seregély István egri érsek. Megnyitóbeszédet mondott Klaus Weigelt, a Konrad Adenauer Alapítvány budapesti képviseletének vezetõje, O sváth György, az Európai Unió CDU CSU akcióbizottságának tiszteletbeli elnöke, valamint Cselényi László, a Duna Televízió elnöke. A kiállítás megtekinthetõ március végéig a Duna Tv székházában (1016 Budapest, Mészáros u. 48.) hétfõtõl szombatig, 10 és 17 óra között. g Gazsu FOTÓ: BODA ZSUZSA FOTÓ: BOTTA DÉNES FOTÓ: GAZDAG ZSUZSANNA

6 6 e február 26. panoráma Akadémiai pályadíj a bonyhádi tanárnak b A Magyar Tudományos Akadémia a múlt év végén Pedagógus Kutatói Pályadíjban részesítette Gruber Lászlót. A Bonyhádi Petõfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium harminchét éves földrajz történelem szakos tanára a tanítás mellett végzett kutatómunkájában elért tudományos eredményével érdemelte ki a jutalmat. Pályamunkájának tavaly kiadott könyve képezte az alapját, amely Ausztrália, Óceánia és az Antarktisz természeti földrajza címmel a Dialóg Campus Kiadó gondozásában látott napvilágot. Az is sokat nyomott a latban, hogy Gruber az elmúlt tíz évben huszonkét publikációt jelentetett meg különbözõ szaklapokban. A díjra Meskó Attila, az MTA fõtitkára hirdetett pályázatot. Több mint száz pályamû érkezett: a társadalomtudományok kategóriájában nyolcan, a természettudományok kategóriájában négyen köztük Gruber nyerték el az elismerést az akadémikusok döntése alapján. Nem tartom magam szakbarbárnak, jobban szeretem az általános mûveltségi megmérettetéseket mondja Gruber László. A középiskola az utolsó olyan állomás egy ember életében, ahol az általános mûveltségi alapokat megkaphatja. Komplex témákban versenyeztetem diákjaimat, például az Utazzunk együtt! címû országos középiskolai tanulmányi versenysorozaton, melynek tavaly Kína volt a témája, s háromfõs csapatunk országos második helyezett lett. Idén ugyanez a gárda Japán témájában hetedik helyezést szerzett. A Magyarország világörökségei elnevezésû pályázatnak eddig négy fordulóját rendezték meg; ezek eredménye alapján a közel kétszáz indulóból országos második helyen áll a bonyhádi gimnázium csapata. A diákok ismereteinek bõvítése mellett szereti a saját tudását is próbára tenni: többször is láthattuk televíziós vetélkedõkben. Ez a hobbim, a gimnáziumban létre is hoztam egy Kvízklubot, melynek tagjai kéthetente jönnek össze. Tavasszal harmadik alkalommal rendezzük meg a Kvízelítõ nevû, dunántúli és budapesti indulókat fogadó versenyünket középiskolásoknak. Örülök annak, hogy újra van földrajz fakultáció gimnáziumunkban. A Teleki Pál országos földrajz-földtan emlékverseny megyei fordulóján két második helyezést szereztek diákjaink, tavaly a Less Nándor országos földrajzversenyen pedig ötödik helyezett versenyzõnk volt. A földrajz népszerûsítése érdekében hoztam létre a Világutazó Klubot, melynek vendégei közt megfordultak már az Antarktiszt, illetve a Himaláját megjártak is. Megalakítottuk az Utazóiskolát, melynek keretében Tunéziába szerveztünk csoportot a bonyhádi gimnazistákra építve, a következõ úti célunk pedig Törökország lesz. Tavaly jelent meg az Ausztrália, Óceánia és az Antarktisz természeti földrajza címû könyve. Honnan jött az elhatározás, hogy éppen ebben a témában publikáljon? A szegedi egyetemen a kollégáim mindig panaszkodtak, hogy nincsenek megfelelõ tankönyvek és jegyzetek e témában. Úgy gondoltam, a mi feladatunk ennek megírása. Mivel egyik területen sem jártam még, elkezdtem könyvtárazni, filmeket nézni, bejártam az ausztrál nagykövetségre, és faggattam az Antarktiszon járt barátomat. Fordítottam német és angol cikkeket, így sok olyan dolog is bekerült a könyvbe, amely azelõtt magyar nyelven még nem jelent meg. Közel száz ábra színesíti a kötetet. Úgy próbáltam megírni, hogy minden korosztály találjon benne számára érdekes olvasnivalót. A heti húsz-huszonöt órányi tanítás mellett mintegy három év alatt készült el. Fontosnak tartom, hogy a pedagógusoknak járjon alkotói szabadság, amelyet hasonló kutatómunkákra használhatnának fel. A bonyhádi gimnázium vezetõsége azért igyekszik támogatni pedagógusai szakmai fejlõdését: november folyamán Ön elutazhatott Japánba egy kéthetes tanulmányútra. A Japán Alapítvány nemzetközi pályázatot írt ki földrajz és/vagy történelem szakos középiskolai tanároknak egy kéthetes tanulmányútra. Magyarországról ötödmagammal nyertem el az utazás lehetõségét. Összesen tizenhét országból hatvanhatan mehettünk Japánba. Megismerkedtünk több város nevezetességeivel és a japán hagyományokkal, elõadásokat hallgattunk a japán oktatásról, iskolákat is látogattunk. Tetszett, hogy a japánok igen fontosnak tartják a gyerekek zenei képzését, minden iskolás játszik valamilyen hangszeren. A legnagyobb élmény az volt számomra, hogy átélhettem egy enyhébb földrengést, és hogy láthattam a Fudzsi hegyet tudtuk meg Gruber Lászlótól, aki hangsúlyozta azt is, hogy feleségének és gyermekeinek a támogatása elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy minden feladatkörében helyt tudjon állni. A díjazott végül elmondta, hogy életútjával szeretne példát mutatni a fiataloknak, hisz õ mázai falusi gyerekként indult, s önerejébõl jutott el idáig bizonyítva, hogy az ember, ha komolyan és következetesen végzi a feladatát, megvalósíthatja a terveit. g Máté Réka Gruber László 1968-ban született Bonyhádon ban ugyanitt érettségizett a Petõfi Sándor Gimnáziumban. A szegedi József Attila Tudományegyetem földrajz történelem szakán végzett 1993-ban. A diploma megszerzése után egy évig a göttingeni Georg-August Universitäten végzett kutatómunkát a környezetvédelem történetének témakörében szeptemberétõl PhD-ösztöndíjas volt a szegedi József Attila Tudományegyetem Természeti Földrajzi Tanszékén, kutatási területe a Dél-Tisza-völgy történeti földrajza volt. Közben elõadásokat tartott, szemináriumokat vezetett, vizsgáztatott, s több konferencián volt elõadó szeptemberétõl a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézete Természetföldrajzi Osztályának tudományos munkatársaként dolgozott; a Balaton déli vízgyûjtõjének talajeróziós viszonyait vizsgálta óta óraadó a József Attila Tudományegyetemen és a szegedi Juhász Gyula Tanárképzõ Fõiskolán szeptemberétõl középiskolai tanár, elõbb az etyeki Kolumbusz Kristóf Humángimnáziumban, majd 2001 augusztusától a Bonyhádi Petõfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban tanít. Számos hazai és nemzetközi tanulmányi-szakmai gyakorlatot szervezett, ezenkívül dolgozott a Magiszter címû pedagógusmagazin olvasószerkesztõjeként is. Tagja a Geo-Environ Környezetvédõ Egyesületnek, illetve a National Geographic Társaságnak ben átvehette az MTA Szádeczky-Kardoss Elemér-díját, melyet a földtudományok területén tevékenykedõ fiatal kutatók nyerhetnek el. Szakmai munkája elismeréseként munkahelyén, a bonyhádi evangélikus gimnáziumban õszén tanácsosi címet adományoztak Gruber Lászlónak. A SZERZÕ FELVÉTELE A Petõfi híd iskola és gyülekezet között Az Evangélikus Egyház Aszódi Petõfi Gimnáziumának és Kollégiumának a tanulói és tanárai 2005 karácsonyán megrendülten értesültek a Délkelet-Ázsia térségét sújtó szökõárról. Akkor úgy éreztük, tennünk kell valamit. Bármi apróságot, amellyel segíthetünk. Mivel odautazni nem tudtunk, és millióink sem voltak, egy kéthetes adománygyûjtõ programot szerveztünk, melynek végén mintegy 300 ezer forintot sikerült összegyûjtenünk. Egy olyan szervezetet kerestünk, amelyik Szinte legendás, hogy az evangélikus egyház milyen sokat tett hazánkban az oktatás terén. Sajnálatos módon azonban hosszú évtizedekre megszakadt a korábban töretlen vonal. Ahogy az iskola és a gyülekezet szoros egysége megtört, mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy mindkettõ súlyos csorbát szenvedett. Hiszen a kettõ egysége, a tudás és a hit együtt formálódhat csak meggyõzõdéssé! Márpedig bármilyen világ köszönt is ránk, meggyõzõdésünk nélkül erõtlenek vagyunk. Ez a felismerés vezérelte Krähling Dánielt, a Tolna-Baranyai Egyházmegye esperesét, amikor hosszú évekkel ezelõtt szót emelt a bonyhádi gimnáziumért, hogy az intézmény gyökereihez visszatérve új életre kapjon. Kitartásával, bölcsességével sikerült elérnie, hogy az evangélikus értékek kiemelkedõ képviselõjévé váljon az iskola. Mi tesz egy intézményt evangélikussá? Mit jelent majd az egyház számára, gyülekezeteink számára a rengeteg munka, imádság és fáradozás? A lutheri kettõs kormányzás elve alapján nem hiányozhat a hit jellemformáló ereje, amely a diákokra hatással kell, hogy legyen. A mai kiélezett oktatási helyzetben azonban egy egyházi gimnázium létjogosultságát elért eredményeinek kell igazolniuk. Egyedül a kiváló pedagógusok, a szakma és a fiatalok szeretete teszi ezeket az intézményeket hitelessé, példaértékûvé. Hivatásukat csak azok töltik be megfelelõen, akik szakmailag és emberileg is a tõlük telhetõ legtöbbet nyújtják. Ha pedig egy intézménynek ilyen szakemberei vannak, tudja: tanárainak és dolgozóinak szükségük van hitbeli megerõsítésre, elismerésre, olyan találkozásra, amelyben megtapasztalják, hogy a hétköznapok munkájában és küzdelmeiben nincsenek egyedül, másutt mások ugyanezzel a meggyõzõdéssel munkálkodnak. Koszorúzás Petõfi szülõházánál Ónodi Szabolcs, az idén bicentenáriumát ünneplõ Bonyhádi Petõfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium igazgatója régóta szívén viseli a gyülekezetek és az iskola egységének fontosságát. Ezért Káposzta Lajossal, a Bács-Kiskun Egyházmegye esperesével és Lupták Györggyel, a kiskõrösi gyülekezet lelkészével karöltve kirándulást szervezett a tantestület számára. Elõször Petõfi Sándor szülõházánál rótták le tiszteletüket tanárok, iskolai alkalmazottak és lelkészek. A program a kiskõrösi, majd a soltvadkerti templom megtekintésével folytatódott. Káposzta Lajos óvodaalapítóként maga is elkötelezett híve az evangélikus értékeken nyugvó nevelésnek, így büszkén mutatta meg a soltvadkerti gyülekezeti óvodát. A bonyhádiak örömmel és szeretettel találkoztak az intézmény vezetõ óvónõjével, Lakatosné Hachbold Évával. A lelkületet tekintve nincs különbség a gimnázium és az óvoda között. elviszi és megfelelõ módon használja fel a pénzünket. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezetre (MÖSZ) esett a választásunk. A szervezet munkatársai a Srí Lankán hajlék nélkül maradt családok megsegítésére fordították adományunkat; errõl részletesen be is számoltak nekünk. Nagyon jó érzés volt, hogy a mi kis segítségünk is hasznos volt. A késõbbiekben nagyon jó kapcsolat alakult ki a segélyszervezet és az aszódi gimnázium között. A MÖSZ által épített kilencedik Petõfirõl elnevezett afganisztáni iskola felszerelésében is közremûködhettünk: diákjaink egy Petõfi életét bemutató tablósorozatot készítettek az afganisztáni gyerekeknek, amelyet a segélyszervezet munkatársai és jószolgálati nagykövete, Kovács Kokó István juttattak el az ázsiai országba. Az ott élõ diákok is készítettek ajándékokat a számunkra, amelyeket szintén a világbajnok bokszoló hozott el nekünk, mesélve az ott élõ gyerekek helyzetérõl. Úgy éreztük, hogy segíteni nagyon jó dolog, és egy keresztény értékrendû közösségben rendkívül fontos is. Elhatároztuk, hogy az adománygyûjtõ programból hagyományt teremtünk. Úgy gondoljuk, hogy az adakozás az életünk Kiskõrösön az este folyamán az István Borház terített asztalánál esperes, pedagógus, iskolaigazgató és borász egyetértésben beszélgetett küzdelmeirõl és várakozásairól. Felismerték: mindannyian ugyanabban reménykednek, ugyanazért küzdenek, mindannyian tehetnek egymás ügyéért, mert a végsõ cél közös. A visszaúton lett minden résztvevõ számára nyilvánvalóvá az, hogy többrõl volt szó, mint egy kirándulásról. A találkozás olyan hidat emelt, amely két összetartozó világot kötött össze, ahogyan az újonnan emelt szekszárdi híd Bács-Kiskunt és Tolnát. Két világ, egy haza! Egyház és iskola csak akkor létezik újra egységként, ha a pedagógus és az egyházi vezetõ, a gyülekezeti tag és az intézményvezetõ társ ugyanabban az elkötelezettségben, munkatárs ugyanabban az elhivatottságban. Tudásunkban és hitünkben egyaránt Krisztushoz való tartozásunkat kell felismernie a világnak. Munkánkon csak Isten akaratával van áldás! Ahogyan Krisztus híddá lett Isten és ember között, nekünk is szüntelen keresnünk kell az utat egymás felé, felismerve: együtt vagyunk Krisztus testében. g Kopf András Gyula Srí Lankától Afganisztánon át a Székelyföldig Az aszódi gimnazisták a székelyudvarhelyi árvízkárosultak számára gyûjtött adományt számlálják FOTÓ: FEKETE DÁNIEL része kell, hogy legyen. Fontos, hogy lehetõségeinkhez mérten másokról is gondoskodjunk. Sajnos mindig van olyan, aki segítségre szorul. Nem is kell ehhez olyan messzire utaznunk: elég, ha figyelemmel követjük a határaink közvetlen közelében élõ magyar testvéreink sorsát. Az elmúlt hetekben az augusztusi árvíz sújtotta Székelyföld megsegítésére szerveztünk adománygyûjtõ programot. A tavalyi tapasztalatoknak megfelelõen az idén is egy sajátos versenyt rendeztünk a gimnázium osztályai között. A kéthetes program alatt ismét szerveztünk bolhapiacot, üzemeltettünk büfét, gyûjtöttünk papírt, üveget. Igyekeztünk megmozgatni gimnáziumunk tanulóit, hogy tevékenyen vegyenek részt a gyûjtésben. A cél nem az volt, hogy felmérjük, ki mennyi pénzt tud adni. Azt hirdettük ki egy nagy faliújságon, hogy melyik osztály mi mindent tett az ügy érdekében. A cselekedet számított. Diákjaink sokat dolgoztak azért, hogy a papírból, üvegbõl, apróságokból pénzadomány lehessen. Ebben a tanévben már az ökumenikus segélyszervezet segítségével szerveztük a gyûjtést. Így õk adták az urnát, és sok háttéranyagot is kaptunk. A két hét alatt minden délben egy-egy rövid propagáló elõadást tartottunk, hogy diákjaink minél jobban magukénak érezhessék Székelyföld ügyét. Levetítettük a segélyszervezet által küldött filmeket, olvastunk székely mesét, novellát, és készítettünk egy Székelyföldet bemutató faliújságot is. A gyûjtõprogram végét iskolánk kulturális bemutatója, a diákgála jelentette. Február 2-án, csütörtökön zárult az akció. Az utolsó napon délben a turai néptáncegyüttes táncolt székely táncokat gimnáziumunk aulájában. Minden pénzt az urnába gyûjtöttünk, így mi sem tudtuk pontosan, mennyi is lesz a végösszeg. A versenyt szervezõ és lebonyolító 11. a osztály nagy izgalommal számolta össze, majd a diákgálán ünnepélyes keretek között adta át a segélyszervezet munkatársainak a kétheti munka eredményként összegyûlt pénzt. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Székelyföldön iskolát épít; a mi adományunkat is erre a célra szeretné fordítani. A programban az volt a nagyszerû, hogy nemcsak egyszerûen pénzt adtunk, hanem a gyûjtésben a gimnázium tanulóinak és tanárainak munkája, odafigyelése is benne volt. Amikor a diákgálán átadtuk a Ft-ot, nem az összegre voltunk büszkék, hanem arra, hogy ezt mi 659 diák, 55 tanár és 30 technikai dolgozó, vagyis az aszódi evangélikus gimnázium együtt értük el. Együtt segíthettünk! g Kalina Katalin, a 11. a osztályfõnöke

7 panoráma február 26. f 7 Keresztény nevelõszülõk kerestetnek Beszélgetés Jády Luca nevelõszülõi tanácsadóval b Egészség. Család. Munkahely. Csak elvesztésük ébreszt rá arra, hogy sem az egyik, sem a másik megléte nem természetes. A szeretetteljes családi háttér, az otthon melege hazánkban sok gyermeknek sajnálatos módon nem adatik meg. A nekik való segítségnyújtás új formája lehet a keresztény nevelõszülõi hálózat. A most induló kezdeményezésrõl, valamint a nevelõszülõvé válás mikéntjérõl Jády Luca nevelõszülõi tanácsadóval beszélgettünk. Történelem hittan szakos tanárként végzett a Károli Gáspár Református Egyetemen. Most mégsem egy iskola tanárijában ülve beszélgetünk oktatási kérdésekrõl, hanem a Fõvárosi Önkormányzat egyik épületében a nevelõszülõi tanácsadásról. Mi ösztönözte arra, hogy pályát módosítson? Pedagógusként Pécelen dolgoztam, a Fáy András Mezõgazdasági, Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban. Szerettem tanítani, de szembesülnöm kellett azzal, hogy ha a katedrán maradok, nem tudok hathatós segítséget nyújtani a gyerekeknek. És mivel hiszem, hogy minden embernek feladata van, keresni kezdtem a helyemet, ahol többet és jobban segíthetnék. Így kerültem a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) nevelõszülõi és kollégiumi szolgálatához, Budapest nyolcadik kerületébe. Állami gondozottakkal foglalkozik. Hány ilyen gyermek él ma Magyarországon, illetve Budapesten? Engedje meg, hogy helyesbítsek. A szociális szakmában a köznyelvben elterjedt állami gondozott helyett a gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló gyermek fogalmát használjuk. Magyarországon összesen ezer ilyen kiskorú él, Budapesten 2400 az érintett tizennyolc év alattiak száma. A 0 3 éves korosztály csecsemõotthonokban él, a náluk idõsebbek gyermekotthonban vagy lakóotthonban nevelkednek 18 éves korukig. Az úgynevezett utógondozás még hat évig, tehát 24 éves korig biztosítva van. Gyermekvédelmi gondoskodásba kerül, akinek a szülei meghaltak, vagy élnek ugyan, de lemondtak róla. Továbbá ebben részesülhetnek azok a gyerekek is, akik nehéz családi körülmények között élnek gondolok itt súlyos anyagi problémákra, alkoholizmusra, erõszakra. Innen vezet tovább az útjuk a nevelõvagy az örökbe fogadó szülõkhöz. Mi a különbség egy örökbe fogadó, illetve egy nevelõszülõ között? A nevelõszülõk feladata nagyon leegyszerûsítve az, hogy biztonságos Hazatérõ kincsek Vass Lajos, a kulturális minisztérium politikai államtitkára, Gémesi Ferenc, a külügyi tárca helyettes államtitkára és Csomós József református püspök február 15-én aláírta azt a jegyzõkönyvet, amely tartalmazza a II. világháború során a Magyarországi Református Egyház Tiszáninneni Egyházkerülete sárospataki református kollégiumának a könyvtárából elvitt, a Nyizsnyij Novgorod-i Lenin Könyvtárban õrzött könyvek hazahozatalát követõ feladatokat. A visszaszolgáltatott könyvek állapotfelmérés és állagmegóvás céljából az Országos Széchényi Könyvtárba kerülnek. A felek megállapodtak a hazakerülõ könyvek kiállításának feltételeirõl is. A tervek szerint a nagyközönség a gyûjteményt a Magyar Nemzeti Múzeumban ez év március 1-jétõl június közepéig tekintheti meg. A kiállítás után a gyûjtemény hazakerül jogos tulajdonosához, a Magyarországi Református Egyház Tiszáninneni Egyházkerülete sárospataki református kollégiumának a könyvtárába. Repülõgéppel, speciális konténerben érkeznek haza a sárospataki könyvek Magyarországra. A szállítás idõpontját egyelõre nem ismerik, de Csomós József szerint február 25-ig hazaérhetnek a könyvek. Szóba került az is, hogy a budapesti kiállítás megnyitóján valószínûleg a hazánkban tartózkodó Vlagyimir Putyin orosz elnök is részt fog van venni. Az is kiderült, hogy Magyarország 12 millió rubel (mintegy 80 millió forint) térítést nyújt a Lenin-könyvtárnak a sárospataki kötetek tárolásáért. d Forrás: otthont nyújtsanak a náluk elhelyezett gyermekeknek mindaddig, amíg azok nem kerülhetnek vissza saját, vér szerinti családjukba vagy egy örökbe fogadó családhoz. Ez átmeneti állapot, amely számos esetben évekig elhúzódik, sokszor a nagykorúvá válásig. Örökbe fogadni csak olyan gyermeket lehet, akinek nincs vér szerinti kapcsolata. Az örökbe fogadó szülõk jogilag is sajátjukként nevelik a gyermekeket. A nevelõszülõ ezek szerint nem fogadhatja örökbe a nála cseperedõket. A nevelõszülõség nem jelent örökbefogadást. Ám ha egy gyermek örökbe fogadhatóvá válik, elõször mindig a nevelõszülõt kérdezik meg. Mindennapi munkája során Ön rendszeresen találkozik leendõ, illetve gyakorló nevelõszülõkkel. A jelentkezõnek milyen kívánalmaknak kell megfelelnie ahhoz, hogy egy gyermek gondviselõje legyen? A nevelõszülõség feltételeit a gyermekvédelmi törvény rögzíti. Nevelõszülõ lehet minden olyan büntetlen elõéletû magyar állampolgár, aki betöltötte a 24. életévét, illetve közte és a gondozott gyermek között legalább tizennyolc, legfeljebb negyvenöt év a korkülönbség. A jelentkezõnek továbbá fizikailag és pszichésen is alkalmasnak kell lennie arra, hogy gyermekeket neveljen. Az otthonának is megfelelõnek kell lennie. Természetesen szükség van arra is, hogy házastársa, illetve élettársa is hozzájáruljon a gyermek befogadásához. Ha valaki elvállalja ezt a feladatot, annak kötelességei vannak a rábízott élettel szemben: nevelnie, gondoznia, taníttatnia kell egy vagy több gyermeket. Mint mondottam, biztosítania kell a vér szerinti szülõkkel való kapcsolattartást, és elõ kell segítenie azt, hogy a gyermek visszakerülhessen elsõsorban a saját családjába, vagy ha ez nem lehetséges, akkor egy örökbe fogadó családba. A hívõ nevelõszülõk miben mások, mint A SZERZÕ FELVÉTELE azok, akik nem vallják magukénak a keresztény értékeket? A plusz abban jelentkezik, hogy az Istenhez és az egyházhoz való kötõdés fontos támasz lehet ebben a szép szolgálatban. Hiszen minden, családjától távol élõ gyermeknek megvan a maga sebe, terhe, amelyet cipelnie kell. Amint arról már szó esett, sokan közülük korábban nehéz szociális körülmények között éltek, a verekedés, az alkoholfogyasztás sem volt ritka otthonuk falai között. Aki egy idegen gyermeket befogad, annak erre alaposan fel kell készülnie. A nevelõszülõvé válás hosszú folyamat. Hatvanórás felkészítõ tanfolyamon kell részt venniük a jelentkezõknek. Ezalatt a tréninget végzõ szakemberek egy pszichológus és egy gyakorló nevelõszülõ segítségével meggyõzõdhetnek arról, hogy alkalmasak-e nevelõszülõnek, vagy sem. Ne fogadjon gyermeket magához az, aki meghalt csecsemõjét próbálja pótolni, vagy csupán sajnos már ilyen is akadt játszótársat szeretne a saját gyermeke mellé. Az Istenhez és az egyházhoz való kötõdés fontos támasz lehet ebben a szép szolgálatban, mondotta. Ezért is merült fel Önben a keresztény nevelõszülõi hálózat kiépítésének gondolata? Valójában nem én vagyok az ötletgazda, hanem dr. Radoszáv Miklós, a Tegyesz általános igazgatóhelyettese. Vele beszélgettünk arról, hogy jó lenne nem egyszerûen csak újabb nevelõszülõket toborozni, hanem olyan családokat keresni, amelyek a rájuk bízott gyermekeket majd vallásos szellemben kívánják nevelni. Az általuk biztosított értékrend fontos fogódzót, biztos alapot adhat az élethez a nevelõszülõktõl útnak indult fiatalok számára. Ezért fáradozom azon, hogy ezen elképzelés megvalósítását segítsem, azaz új, keresztény hátterû szülõket keresek, és a jövõben szeretném, ha a keresztény nevelõszülõk egymással is kapcsolatot tartva erõsítenék egymást a nehéz szolgálat végzésében. Hogyan kezdett hozzá ehhez a munkához? Levelet küldtem Józsefváros katolikus plébániáira, valamint a református és evangélikus lelkészi hivatalokba. A leendõ szülõket a gyülekezetek mellett az egyházi sajtón keresztül is szeretnénk elérni. A keresési területet azonban nem szûkítjük le csupán Budapestre, hanem a fõváros környékérõl is várjuk a jelentkezéseket. Tizenöt-húsz családra lenne szükség ahhoz, hogy megkezdhesse a mûködését egy fõvárosi keresztény nevelõszülõi hálózat. Bõvebb információ: Fõvárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat, 1081 Budapest, Alföldi u Telefon: 1/ ; 1/ g Gazdag Zsuzsanna Könyvmisszió b Gyülekezeti könyvterjesztõk és keresztyén könyvesboltok elsõ szakmai napját rendezik meg több mint húsz kiadó és reménység szerint több száz gyülekezeti és hivatásos könyvterjesztõ részvételével március 25- én a budapesti Lónyay Utcai Református Gimnáziumban. A programot a Harmat Kiadó, a Kálvin Kiadó, a Luther Kiadó és a Magyar Bibliatársulat közösen szervezi. A szakmai nap keretében általában a Szentírás és a keresztény könyvek olvasásának és továbbadásának missziói lehetõségeire szeretnék fölhívni a figyelmet, megosztva egymással e szolgálat örömeit és nehézségeit. Az alábbi írás ébresztõ, elgondolkodtató szándékkal íródott mindazok számára, akik olvasóként, gyülekezeti tagként bármilyen módon kapcsolatba kerülnek a Bibliával, illetve keresztény könyvekkel, egyházi újságokkal. A nyilvánosság elõtt és szakmai körökben egyaránt vita folyik arról, hogy a hazai olvasáskultúra színvonala milyen mértékben romlik, egyáltalán romlik-e, és ha igen, akkor mely korosztályokat érint súlyosabban a változás. A szakértõk általában egyetértenek abban, hogy a fiatalabb korúak veszélyeztetettebbek, hiszen nem a könyvekkel találkoznak elõször: a vizuális kultúra térhódításával elsõsorban a televízió és csak azután a számítógép szorítja vissza, öli meg az olvasási kedvet az emberekben. Számos próbálkozásnak lehettünk tanúi az elmúlt években, amelyek az olvasás népszerûsítését, az olvasóvá nevelést voltak hivatottak szolgálni több-kevesebb sikerrel (például az olvasás éve vagy A nagy könyv játék). Arról azonban kevés szó esik az egyházi médiában, hogy hányan maradnak távol a templomoktól a vasárnap délelõtt közvetített istentiszteletek vagy a hét minden napján reggeltõl estig játszott televíziós szappanoperák miatt. S hogy hányan nem veszik kezükbe a Szentírást naponként vagy ritkábban, de rendszeresen a hozzá tartozó hitmélyítõ irodalomról már nem is beszélve. Lépten-nyomon halljuk azt is, hogy a romló életszínvonal következtében az emberek egyre kevesebb pénzt költenek könyvekre, ezért az országos üzletláncok kivételével egyre nehezebb a könyvesboltok gazdaságos mûködtetése. Ugyanakkor az elmúlt esztendõk arról tanúskodnak, hogy sorra nyílnak országhatáron innen és túl a keresztény könyvesboltok, melyek ha a templomajtókban, gyülekezeti házakban fölállított iratterjesztõ asztalok számát nézzük csak a jéghegy csúcsát jelentik. Hogyan is van ez? Az iratmisszió az egyik legkézenfekvõbb lehetõség valamennyi olvasni tudó és szeretõ keresztény ember számára, hogy Jézus Krisztus parancsának eleget téve elmenjen, és hirdesse az evangéliumot (lásd Mt 28,19). Az újszövetségi történet szerint az etióp kincstárnok egy Ézsaiás-tekercset vett Jeruzsálemben valakitõl, akinek bizonyára nem õ volt az elsõ vásárlója. Azután a hozzászegõdõ Fülöptõl azt kérte, hogy magyarázza meg neki a szöveg értelmét (lásd ApCsel 8,26 40). Íme egy példa arra, hogy az Írások terjesztése már az Ószövetség népe között is bevált missziói eszköz volt, és ezt az Újszövetség gyülekezetei is kezdettõl fogva gyakorolták. A gyülekezeti munkás pedig azzal foglalatoskodott felkészült is volt a tekintetben, hogy az Írások értelmét kifejtse: misszionáljon és evangélizáljon, azaz az élõ Istenhez vezessen embereket az evangélium hirdetése által. Hiszen a Feltámadott is erre tanította övéit az emmausi úton, amikor elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt (Lk 24,27)! Az iratmisszió a gyülekezeti igehirdetés folytatása, egyben a hívõ ember nyitottságát mutatja: azt tanúsítja, hogy készséggel hirdeti a békesség evangéliumát a világ számára. Ahogy Jörg Zink írja Istennel élni címû könyvében: Isten szeretetével szeretni az embereket, reménykedni a világot illetõen, készen arra, hogy Isten felhasználjon minket ez lenne a feladat. Ha valamelyik városi gyülekezet vagy egy tagja vállalkozik arra, hogy keresztény könyvesboltot nyit, azzal már egy határozott és mások számára is példaértékû lépést tett a misszió területén. A bolti munkatársaktól alapos felkészültséget igényel a naponkénti helytállás. A templomon kívüli közegben kell dolgozniuk, ahol a legnagyobb feladatok egyike talán az, hogy azok figyelmét is fölkeltsék a keresztény könyvek iránt, akik egyébként közönnyel, érdektelenül mennének el a kirakat elõtt. Persze az sem kevésbé fontos, hogy folyamatosan a gyülekezeti vásárlók rendelkezésére álljon a keresztény könyvkiadók széles választéka. Az egyházi és a szekuláris világból érkezõ igényeknek való kettõs megfelelés nem könnyû akkor, amikor valóban csökkenni látszik nem csupán általában a könyvek, hanem ami számunkra fontosabb a Szentírás olvasásának igénye is. Ki szabad sõt ki is kell használnunk a televízió és a világháló nyújtotta lehetõségeket az evangélium hirdetésében, de nem felejthetjük el, hogy rajtuk keresztül sem Istennel, sem keresztény testvéreinkkel, sem azokkal, akikhez Krisztus parancsa folytán elküldetünk, teljes közösségbe nem kerülhetünk. Az elmélyült olvasás bensõségességét, fõként a napi bibliatanulmányozással együtt járó imádságos csendet nem pótolhatják a modern technika minden tevékenységünket megkönnyíteni akaró vívmányai, de bibliaórára sem ülünk be ölünkben a személyi számítógépünkkel, hogy segítségével bontogassuk közösen Isten igéjének üzenetét! A gyülekezeti iratmisszió éppen azzal a feladattal ruház fel bennünket, keresztény embereket, hogy naponkénti bibliaolvasóként magunk vállaljunk felelõsséget lelki-szellemi növekedésünkért (Klaus Douglass: Megalapozott hit), ne pedig másokra hárítsuk, valamint hogy képessé váljunk az önálló ítéletalkotásra. Hogy a Biblia jobb megértését segítõ, tartalmas kiadványok segítségével személyesen járjunk utána a magunk hitének, reménységünk tárgyának és céljának. Mindez annak a felelõsségét is jelenti, hogy amit elolvastunk, jónak találtunk s meg is tanultunk, azt adjuk tovább alázattal és bölcsen, szeretettel tanítva a hozzánk közel kerülõket. Az iratmisszió bármely gyülekezeti munkaág részévé válhat. A gyerekmunkában, hittanoktatásban, keresztelõre készülõ családok, jegyespárok, konfirmandusok felkészítésében, az ifjúsági munkában, a kórházi lelkigondozásban, családlátogatásban, a bel- és külmisszió valamennyi területén nélkülözhetetlen a jó könyv egyházi folyóiratainkkal, lapjainkkal együtt (!), hogy a hirdetett, kimondott szavak kinek-kinek a saját életében, gyülekezeti, egyházi közösségében valósággá váljanak. A kisebb településeket ma is az jellemzi, hogy mindössze két lehetõség adatik az ott élõk számára ahhoz, hogy hasznos olvasnivalóhoz jussanak: a templom és a könyvtár (ha ugyan ez utóbbi létezõ fogalom még olyan helyeken, ahol bezárt az iskola, és az önkormányzat súlyos anyagi gondokkal küzd). Az iratmisszió részét képezõ gyülekezeti iratterjesztés által ezért minden templomjáró testvér sajtóapostollá válva teljesítheti a misszió nagy parancsát. g Fodor Csaba A rendezvénnyel kapcsolatban érdeklõdni, illetve résztvevõnek jelentkezni az 1/ os telefonszámon, illetve a jelentkezes@harmat.hu címen lehet március 10-ig

8 8 e február 26. fókusz BONHOEFFER Követés Aki az életrajz száraz tényei mögött meg akarja ismerni Dietrich Bonhoeffer életének belsõ mozgatórugóit, kézbe kell, hogy vegye elõször 1937-ben megjelent könyvét, a Követést (Nachfolge): Elhangzik a hívás, és minden további közbenjárás nélkül következik az elhívott [vámszedõ Máté] engedelmes cselekedete Hívás és cselekedet ilyen sorrendjének csak egyetlen indoklása létezik: maga Jézus Krisztus! Õ az, aki hív. Ezért követi a vámszedõ. Minden következõ lépés ebbõl az ellenállhatatlan megszólításra válaszoló, annak engedelmeskedõ követésbõl fakad. A náci rezsim erkölcsi és szellemi káoszában, a pusztító háború és népirtás borzalmai között azt a szólítást hallja meg, amely attól a Jézus Krisztustól jön, aki maga is áldozata erejével menti meg az emberiséget. A Követés gondolatai a zingsti és finkenwaldei lelkészképzõ intézet vezetõjeként tartott bibliai elõadásai során érlelõdtek meggyõzõdéssé Bonhoefferben. A londoni német gyülekezetben végzett szolgálatból hazatérve 1935 tavaszán kapta azt a feladatot, hogy a porosz Hitvalló Egyház teológiát végzett, lelkészi szolgálatra készülõ diákjait oktassa. Hitler ebben az esztendõben látta be, hogy a protestáns egyházak kézben tartására felállított birodalmi egyházi szervezet csõdöt mondott, s az 1934-ben megalkotott barmeni Teológiai nyilatkozat azt is világossá tette, hogy az egyébként korántsem egységes Hitvalló Egyház számottevõ ellenállására számíthat az erõszakos állami beavatkozás miatt. Az ezt követõ szabályozás már tudatosan és sajnos sikeresen törekedett az egyházi ellenállás erejének megosztására, a belsõ ellentétek elmélyítésére után a Hitvalló Egyház összefogására még részkérdésekben sem volt többé esély. A finkenwaldei intézet ilyen körülmények között hallatlanul nehéz szolgálatra készítette fel a hallgatókat. Mûködésének mindössze két esztendeje alatt mivel 1937 õszén a rendõrség bezáratta közel 180 diák fordult meg benne, s hallgatta többek között Bonhoeffer gondolatait és igehirdetését a követésrõl, az Isten iránti engedelmességrõl, az áldozatvállalás erejérõl. A hírek, a forrongó egyházi közélet eseményei mindennapos témává váltak; professzoruk vezetésével a huszonéves teológusok zsinatot látogattak, pénzt gyûjtöttek a Hitvalló Egyháznak, imádkoztak a fogságba vetett lelkészekért, felemelték szavukat a zsidóságért. A Krisztus-követés kezdett konkrét formát ölteni mindannyiuk számára. Finkenwalde a késõbbiekben sorsdöntõ hatással volt a hallgatók életére. Az itt végzetteket a német hatóságok különösen is veszélyesnek tartották, s a háború kitörése után szándékosan az elsõ frontvonalba vezényelték õket. Különösen a keleti fronton, a Szovjetunió elleni háborúban estek áldozatul sokan: az egykori diákoknak több mint a fele. Valósággá lett, amit egyikük 1935 õszén egyik finkenwaldei levelében írt: Nem marad más számunkra, mint vallani és szenvedni áprilisában õket is követte az egykori Fõnök ahogyan kezdetben tanítványai szólították. Bonhoeffer ben került kapcsolatba a német elhárítás munkatársaival, akik közé maga is belépett. Ebbõl a körbõl indult el a Hitler elleni merénylet terve, melynek maga is részese lett. A professzor nem katonai szolgálatban, mint tanítványai, hanem koncentrációs táborba zárva esett áldozatul a náci hatalmi gépezetnek a sikertelen merényletet követõ leleplezések során. Fogságából így írt menyasszonyának: Te, a szüleim, ti mindnyájan, a diákjaim a fronton szüntelen jelen vagytok a számomra. Hiszen tanár és hallgatók ugyanabban a sorsban részesedtek a követésben ahogyan azt még Finkenwaldében együtt tanulták. g Dr. Korányi András Száz éve született Dietrich Bonhoeffer Tudományos konferencia az Evangélikus Hittudományi Egyetemen b A mindössze harmincnyolc évet élt német evangélikus teológus, a mártírhalált halt Dietrich Bonhoeffer a legnagyobb 20. századi teológiai gondolkodók közé tartozik, akik életmûvükkel nagymértékben hozzájárultak a mai modern teológiai irányzatok megalapozásához. Bonhoeffer a legelsõk között hívta fel a figyelmet saját korának újonnan felbukkanó társadalmi és vallásos jelenségeire. Ezeknek a modern kori változásoknak a kritikai megfigyelõjeként és elemzõjeként olyan kérdéseket és problémákat vetett fel, amelyek a keresztény egyházak és a kortárs teológiai gondolkodás számára megkerülhetetlenek, és még intenzívebben jelentkeznek ma, mint a 20. század elsõ felében. Rámutatott arra, hogy ha a kereszténység hitelt érdemlõen kívánja betölteni küldetését, akkor környezõ világunk és társadalmunk változásainak megfelelõen az egyház és a világ viszonyának is meg kell változnia. Ennek a helyes viszonynak a kialakítása a teológusok mindenkori feladata. E feladat felvállalásának jegyében, Dietrich Bonhoeffer születésének 100. évfordulója alkalmából tudományos konferenciát rendeztek február 15-én az Evangélikus Hittudományi Egyetem dísztermében. Kránitz Mihály, Reuss András, ifj. Fabiny Tibor és Béres Tamás A rendezvény szervezõi rendkívül szerteágazó és változatos programot állítottak össze annak érdekében, hogy méltóképpen emlékezzenek meg a nagy német teológus alakjáról, életérõl és az utókorra hagyott gazdag teológiai örökségérõl. A négy tematikus blokkba rendezett összesen tíz elõadás lehetõséget nyújtott arra, hogy az érdeklõdõk bepillantást nyerhessenek Bonhoeffer életmûvének leglényegesebb és ma is aktuális témáiba. Dr. Szabó Lajos, a hittudományi egyetem rektora Mit üzen Bonhoeffer ma? címû nyitó elõadásában a teljesség igénye nélkül, mégis átfogó módon próbálta megfesteni azt a képet, amely segít eligazodni abban a kérdésben, hogy mely területeken aktuális Bonhoeffer üzenete az egyház jelen kori szituációjában. A kereszténység mai életmegnyilvánulásai kapcsán hangsúlyozta, hogy a hiteles keresztény identitás keresésének és a szekuláris világhoz való viszony tisztázásának mai küzdelmeit nagymértékben segítheti mindaz, amit üzenetként megismerhetünk Bonhoeffer életébõl és munkásságából. Ifj. dr. Fabiny Tibor elõadása Bonhoeffer 1939-ben megjelent Gemeinsames Leben (magyar fordításban: Szentek közössége) címû mûvének közösségértelmezésével foglalkozott. A keresztény lelki irodalom klasszikusaként emlegetett írás központi gondolata szerint a keresztény testvériség nem eszménykép, hanem isteni valóság, és a keresztény testvériség nem pszichikus, hanem pneumatikus (azaz spirituális) valóság. Az elõadó Bonhoeffernek ezt az értelmezését alapul véve részletezte a Szentlélek munkája nyomán létrejövõ keresztény közösségek és az emberek által megalkotott (leginkább szektás jellegû) csoportok fõ különbségeit, valamint kitért a spirituális alapon, felülrõl szervezõdõ keresztény közösségekre leselkedõ veszélyekre is. Ezt követõen dr. Reuss Andrásnak, az EHE Rendszeres Teológiai Tanszéke tanszékvezetõ professzorának az elõadását hallgathatták meg a jelenlévõk Bonhoeffer Etikájának egyik legizgalmasabb kulcskérdésérõl: hogyan szólhat hitelesen az egyház a világhoz? Lehetséges-e etikát hirdetni egy vallástalan világban a kérügma (vagyis az evangélium hirdetése) nélkül? Bonhoeffer erre nemmel válaszol, mert szerinte nincsenek sajátosan keresztény megoldások a világ problémáira, ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy az egyház szava a világhoz nem lehet más, mint Isten szava, azaz törvény és evangélium. A kérügma mellõzésével tehát nem alapozható meg az egyháznak a világhoz intézett mondanivalója, mert veszélybe kerülne az egyház Krisztus-arcú identitása. Bonhoeffer mégsem tartotta lehetetlennek, hogy az egyház szóljon a világhoz. Ehhez egyrészt el kell vetnie, ami ellenkezik a Krisztus-hittel és az evangélium üzenetével, másrészt arra kell törekednie, hogy a keresztény gondolkodók felelõs tanácsokkal járuljanak hozzá a világ rendjéhez. Az elsõ blokk végén dr. Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorhelyettese beszélt a nagy teológus gondolatai kapcsán a modern vallási Balogné Vincze Katalin szekularizmus fokozottan aktuális témájáról. Bonhoeffer azt a kérdést tette fel, hogy van-e egyáltalán helye a kereszténységnek egy spirituálisan nagykorúvá vált világban. A kereszténységnek Bonhoeffer szerint választ kell adnia a szekularizmus új formáinak kihívásaira, mégpedig szigorú önkritikával. Bonhoeffer õszinte törekvése az volt, hogy a megújulás szándékával megfogalmazott egyházkritikájával a kereszténység lényegéhez jusson el, amely közvetíthetõ, s a szekularizált világ istentapasztalatával összhangba hozható. A szekularizáció bonhoefferi értékelése utat nyit egy új teológiai reflexió elõtt, amely a megváltozott kulturális feltételek között egy posztmodern teológia és vallásgyakorlat alapjait fektetheti le. Dr. Ferencz Árpád, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem adjunktusa a protestantizmus 20. századi korszaknyitó teológusának, Karl Barthnak a kutatójaként a két teológus tanításának kapcsolódási pontjait és gondolkodásuk rokon vonásait igyekezett bemutatni. Elvetette azt a hagyományos nézetet, mely szerint Bonhoeffer teológiája homlokegyenest ellenkezik Barth rendszerével, s a nyilvánvaló különbségek számbavétele mellett a két hittudós gondolkodásának közös gyökereit, kapcsolatuk sokszínûségét is megpróbálta kimutatni. Dr. Korányi András, az EHE Egyháztörténeti Tanszékének adjunktusa Követés és áldozat címû referátumában Bonhoeffer életrajzának kritikai értékelését végezte el egy szûk, de annál jelentõsebb korszak elemzésével, amelyben Bonhoeffer a Hitvalló Egyház lelkészjelöltjeit tanította. Ekkor már felismerhetõ Bonhoeffernek az a teológusi önértelmezése, amely Krisztus követésében fedezi fel az ember konkrét tennivalójának útját; ennek során a vele való azonosulás az áldozatkészség engedelmes vállalásában válik lehetségessé. Bonhoeffernek az imádságról vallott gondolatairól és a világ megváltozott helyzetében megfelelõen képviselt, a vallástalan kereszténységben megélt GAZDAG ZSUZSANNA FELVÉTELEI spiritualitásról Balogné Vincze Katalin, az EHE doktorandusza tartott elõadást. A délutáni program bevezetéseként Finta Gergely adjunktusnak, az EHE Egyházzenei Tanszéke vezetõjének orgonakoncertjét hallgathatták meg a résztvevõk a zuglói templomban. Ezután a díszteremben levetítették a Lehel Ferenccel, Bonhoeffer egykori tanítványával készült televíziós interjút, amelyet dr. Fabiny Tamás készített. A vallás nélküli kereszténységnek a modern és posztmodern teológiák határán fellelhetõ jelenségeirõl osztotta meg gondolatait a hallgatósággal dr. Béres Tamás, az EHE Rendszeres Teológiai Tanszékének adjunktusa. Elõadásában kiemelte, hogy a modern liberális teológiák számára a vallástalan kereszténységnek és a világ nagykorúságának bonhoefferi motívumai a vallási szekularizmus témakörén át váltak megközelíthetõvé vagy hatékonnyá. Bonhoeffer úgy beszélt a vallási szekularizmus jelenségérõl és a vallástalan interpretáció szükségességérõl, hogy közben az egyház világért való cselekvésében a legradikálisabb Krisztus-követést követelte meg. A modern társadalmak berendezkedésükben azonban nem tûrik a Krisztus-követés szigorú formáit, miközben vallási elemeket még mindig õriznek és magukon viselnek. Az elõadás azt vizsgálta, hogy milyen távlatai nyílhatnak a bonhoefferi teológia fenti hangsúlyainak a modern és posztmodern teológiai kor határán. Novotny Dániel, az EHE doktorandusza Bonhoeffer teológiájának és a dekonstrukcionista filozófus, Emmanuel Levinas gondolatrendszerének hasonló vonásairól beszélt. A filozófus közvetlen módon foglalkozik a totális rendszerek lebontásának szükségszerûségével; Bonhoeffer teológiai gondolkodásának melléktermékeként egyik disszertációjában ugyanezt teszi. A konferencia záró elõadását dr. Csepregi András docens, az EHE nyíregyházi tagozatának vezetõje tartotta Bonhoeffer életérõl és életrajzáról. Kutatásainak legfõbb célja, hogy a kanonikus Bonhoeffer-értelmezések héroszképétõl eljusson egy sokkal hihetõbb és emberközelibb Bonhoeffer-kép rekonstruálásához, a szinte félisteni figurától a vergõdõ és alig elviselhetõ terheket hordozó, a Krisztus-követés útján elõttünk járó testvér alakjának megrajzolásához. A rendezvény végén bemutatták az MTA EHE Szociáletikai és Ökumenikus Kutatócsoportjának Szabadulni az erõszaktól Keresztény megközelítések címû kötetét. g Petri Gábor

9 élõ víz február 26. f 9 Jézus így szólt hozzájuk: Most felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfián beteljesedik mindaz, amit a próféták megírtak. (Lk 18,31) Ötvened hetében az Útmutató reggeli igéi a nagyböjt küszöbén a kereszt felé induló Jézusról szólnak, és az Istennek tetszõ böjtrõl tanítanak. Légy pártfogóm és menedékem, siess, válts meg engem, Istenem! (Zsolt 31,3; LK) Õ a mi erõs kõsziklánk és erõs várunk, aki megtart minket a szenvedés útján is, ha követjük Mesterünket. Jézus a legkiválóbb úton indult el, mert a szeretet soha el nem múlik! Isten szeretete benne lett teljessé: Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet. (1Kor 13,8.13) Csak Isten szeretetének fényében érthetõ helyesen Jézus négy kell kijelentése és követésre hívó szava! Reformátorunk is ezt kérdezi: Akarsz keresztet? Ismerd meg magadat és a Krisztus keresztjét. S akkor szíveden megtalálod a keresztet. Ha itt meg nem találod, a külsõ mit sem ér. Íme, a kereszt ebben van:»ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel [naponként] a keresztjét, és kövessen engem.«(mk 8,34) Ha szeretjük az Emberfiát, nem szégyellhetjük õt az emberek elõtt! Jézus küldetését a Heródesek sem befolyásolhatták, mint ahogyan a Jeruzsálem feletti ítélet bekövetkeztét ( Íme, elhagyottá lesz a ti házatok ) és Jézus második eljövetelét sem akadályozhatták meg (Lk 13,35). Jézus tanítása a böjtrõl: võlegényfüggõ! A törvény és a kegyelem nem elegyíthetõ, mint ahogy nem ajánlatos a régi ruhát új ruhából tépett darabbal megfoltozni, vagy ahogy nem keverhetõ össze károkozás nélkül a régi meg az új bor sem (Lk 5,33 39). A kérdés: szívünkben éle a võlegény? Hamvazószerdától nagyszombatig tart (vasárnapok nélkül) a negyvennapos böjti idõszak. Ennek nyitányaként Jézus titkos böjtrõl és kincsekrõl beszél: hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; és Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked. (Mt 6,18) Ki a szíved igazi kincse? A testté lett és élõ Ige! Õáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk (Róm 5,2) Böjt a magunk kedvére avagy megszokásból sírjunk-e, ahogyan évek óta tesszük? Ezt mondja a Seregek Ura: Igazságos ítéletet hozzatok, szeretettel és irgalmasan bánjatok egymással! és ne tervezzetek egymás ellen magatokban semmi rosszat! (Zak 7,9 10) Felismerjük ebben a böjti programban az aranyszabályt (lásd Mt 7,12)? A passió kezdetén Jézus kétszer is bemutatkozik: Ki vagy te? ha nem hiszitek, hogy én [Isten] vagyok, meghaltok bûneitekben. Amikor felemelitek az Emberfiát [a keresztre], akkor tudjátok meg, hogy én [Isten] vagyok Amikor ezeket mondta, sokan hittek benne. (Jn 8,21 30) És mi? A böjtelõ utolsó napjának igéje évtizedek óta Bélsaccar lakomájáról tudósít; õ nem böjtölt! Dániel megfejti falra írt halálos ítéletét: Isten számba vett, megmért, felosztott (Dán 5,1 30). Isten mérlegén mi is könnyûnek találtatunk, de ha elveszítjük életünket Jézusért és evangéliumáért, örökre megmentjük azt. S ki így hal, él az, él (EÉ 200,4)! g Garai András 4. Albert lovag és Pongrác lovag következõ úti célja a kódex szerint Csipkebokor országa volt. Kedves Gyerekek! b Hat hete indult sorozatunkban két keresztes lovagnak segíthettek a rájuk váró próbák teljesítésében. Királyuk azzal a feladattal bízta meg õket, hogy keressék meg a Tudás erdejében álló várat, amelyrõl egy nagyon régen íródott kódex tesz említést. Albert lovag és Pongrác lovag nem is késlekedett, azonnal útnak indult. A kódex leírása szerint nyolc feladatot kell teljesíteniük. Mindegyik próba egy-egy bibliai történethez kapcsolódik. Segítsetek nekik! Ha megoldottátok a feladatot, küldjétek el a szerkesztõség címére a megfejtést. Jutalmul minden egyes alkalommal megkapjátok a várat ábrázoló kép egy-egy darabját, így mire véget ér a sorozat, összerakhatjátok a kódexben látható képet. A megfejtéseket utólag is elküldhetitek. Címünk: Evangélikus Élet szerkesztõsége, 1085 Budapest, Üllõi út 24. A borítékra írjátok rá: Gyermekvár HETI ÚTRAVALÓ RAJZ: JENES KATALIN Túrmezei Erzsébet Nem ejti le Földgömb az utazási irodában. Szép, nagy, kerek. Forgatni is lehet. Ragyogó szemmel nézi egy gyerek. S míg édesanyja sorra intéz ügyeket, jegyeket, õ is bekalandozna tengereket és hegyeket. De anyai szem ilyet szó nélkül hogyan nézne! Kisfiam, ne nyúlj hozzá, mert ha leejted, vége! Elkapja kis kezét, s csodálja mozdulatlan. Kimennek. Elvegyülnek az utcaforgatagban. Tûnõdik. Hiába hívja kirakatok szépsége. Ha a jó Isten ejti le, anyu, akkor is vége? Minek, kisfiam? Hát a Földnek! Azt mondtad, õ tartja kezében. De ha elfárad a keze? Ha leejti valamiképpen? Kisfiam, attól sose félj! Ha leejtené, nagy baj lenne. De Isten keze oly erõs, a Föld biztosan pihen benne. S a fényes, tiszta gyerekszemben felragyog a csoda titka: Úgy-e, ha az egyik elfárad, akkor átveszi a másikba?! Én nagyon szeretem a csipkebogyóteát szólalt meg Albert, miután már jó ideje mindketten gondolataikba merülve lovagoltak. Egy-egy lovagi torna elõtt megiszom belõle egy kupával, és szinte érzem, ahogy a vitaminok végigszaladnak bennem! Ha pedig sebesülés ér a bajvívás során, csipkebogyótea-borogatást teszek rá. Egykettõre begyógyul tõle a seb. Erre az útra is hoztam belõle, csak már fogyóban vannak a tartalékaim. Hát akkor itt majd kedvedre feltöltheted a készletedet! De ugye tudod, hogy nem ez lesz az egyetlen feladatunk ezen a vidéken? Persze hogy tudom! A negyedik próba vár ránk! A Biblia leírása szerint az Úr egy égõ csipkebokor képében szólította meg Mózest. Ekkor bízta rá a feladatot, hogy a zsidó népet kivezesse Egyiptom földjérõl. Pongrác lovag bólogatva folytatta: Bajusz király kódexe azt írja, hogy ha majd elértük Csipkebokor országát, egyes bokrokon találunk bizonyos meghatározásokat. Ezek eredetileg ebben a könyvben is benne voltak, csak hát az egerek ezt is megrágták. Még az a szerencse, hogy az ábra, amelybe bele kell írnunk a megfejtést, megmaradt. Ha megoldottuk a Mózessel kapcsolatos rejtvényt, teljesítettük a negyedik próbát is! Hát akkor rajta, ne késlekedjünk! kiáltotta Albert lovag megsarkantyúzva lovát. Írjátok ti is be a megfejtéseket a csipkebogyókba! A kiemelt oszlopban levõ betûket összeolvasva megtudjátok, hogy mit ígért Isten Mózesnek. Meghatározások: 1. Mózes is ebbõl a népbõl való volt 2. Vörös- 3. Ez lett a vízbõl az elsõ csapásnál 4. Isten kiválasztott embere, aki a fáraó elsõ embere lett 5. A 10. csapásnál ez a gyermek halt meg az egyiptomi családokban 6. Innen vonult ki a nép 7. A fáraó ezt tette a kivonult néppel 8. Ez az állat húzta a fáraó harci kocsiját 9. Ennél a hegynél jelent meg Isten Mózesnek 10. E növény sûrûjébe rejtették el kisbabakorában Mózest 11. Jelentése: a vízbõl húztam ki 12. -oszlop ebben vezette nappal az Úr a népet 13. A második csapás C. S. Lewis a legvonakodóbb megtérõ bûnös b Narnia az a csodálatos birodalom, amelyrõl a gyerekek álmodnak. Egy ósdi szekrényen keresztül tárulnak ki kapui, és álombéli behavazott tájra kerül a látogató. A mesebirodalmat beszélõ állatok, faunok, kentaurok lakják, s az örökös hótól csak az odatévedt négy gyerek mentheti meg õket. A C. S. Lewis meseregényébõl készült filmet december vége óta vetítik a mozikban. A filmpremiert követõen hatvan országban mintegy százhetven, Lewis által írt vagy vele kapcsolatos könyv jelent meg. Meglepõ, hogy egy modern keresztény apologéta ennyire foglalkoztatja ma a közvéleményt 1960 végén, felesége halála után egy iskolás füzet lapjain a keresztény hit védelmezõje szabadjára engedte kétségeit: Hol van Isten? kérdezi. Mivel fogad, ha odamenekülsz hozzá, amikor szorongatóan nagy szükséged van rá, amikor senki más nem segíthet? Becsapja elõtted az ajtót, ráfordítja a kulcsot, és ráfordítja még egyszer. Azután csönd. Mehetsz. Minél tovább vársz, annál mélyebb a csönd. Az ablakok vaksötétek. Lehet, hogy a ház üres. Lakta valaki valaha is? Volt idõ, amikor úgy tûnt Lewis csaknem hatvanéves koráig agglegényként élt, és távol tartotta magától a gyöngéd érzelmeket attól való félelmében, hogy csak fájdalom származik belõlük. Egy amerikai nõ késõbbi felesége azonban feltörte ezt a páncélt, és az élmény csodálatosnak bizonyult. Szerelmük és házasságuk történetét bizonyára sokan ismerik az Árnyékország címû filmbõl. De hogy elõtte és utána mi történt Lewisszal, az már nem ilyen közismert. Clive Staples Lewisnak keresztelték, de négyéves korában kijelentette, hogy márpedig õt Jacknek hívják. Attól kezdve mindenki így szólította. Tízéves koráig bátyjával a fantázia világában éltek: egy süteményes dobozba játékkertet varázsoltak, benépesítették beszélõ állatokkal és lovagokkal. Talán ekkor született meg benne az a kép, amellyel Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény címû mûve kezdõdik: egy faun, amint behavazott tájon szökdécsel ajándékdobozokkal megrakodva ban azonban édesanyjukat ágynak döntötte a rák. Jack gyermeki hitének minden erejével csodáért imádkozott, ám amikor a csoda elmaradt, tudomásul vette, hogy az ima hatástalan maradt. Apja egy bentlakásos iskolába íratta, ahol naponta végig kellett néznie, ahogy tanárai megvesszõzik az engedetleneket. Talán ez a reménytelen légkör tette õt fogékonnyá a kereszténység iránt; itt kezdett el Bibliát olvasni. Lelkesedése azonban nem tartott sokáig. A veszteség minden fájdalma nélkül vetettem el hitemet, sõt hatalmas megkönnyebbülés töltött el írta késõbb. Életében a bibliai történetek helyét a német és kelta mitológia vette át. Rengeteget olvasott, ókori szerzõket tanulmányozott, végül mint írja görögül kezdtem gondolkodni. Iskolája legtehetségesebb diákjai közé tartozott, így talán egyedül csak õ lepõdött meg, amikor felvették az egyetemre, Oxfordba. Ám a tizenkilencedik születésnapját nem itt, hanem egy franciaországi lövészárokban ünnepelte 1917-ben. Rövidesen megsebesült, legjobb barátja pedig meghalt. Amikor visszakerült Angliába, természetesnek tartotta, hogy a háborúban elesett barátja édesanyját magához veszi, és gondját viseli. Moore-né ettõl kezdve évtizedekig irányította az életét. A visszaemlékezések szerint Jack fél óránál többet soha nem volt képes tanulni vagy dolgozni, mert Moore-né mindig talált számára valami munkát. Õ azonban ezt zokszó nélkül tûrte. Oxfordban kialakult körülötte egy szoros és zárt baráti társaság, amelynek csaknem minden tagja keresztény volt. Jack ekkor a vad istentagadás állapotában leledzett, és heves vitákat folytatott például Tolkiennal. Figuráim írta Az öröm vonzásában címû önéletrajzában egyre hátrányosabb helyzetbe kerültek a sakktáblán Ellenfelem a végsõ hadmozdulatokhoz fogott tavaszán megadtam magam, és elismertem, hogy Isten: Isten; letérdeltem és imádkoztam. Azon az éjszakán talán én voltam a leginkább levert és a legvonakodóbb megtérõ bûnös egész Angliában. Tolkien segítségével ráeszmélt, hogy Krisztus története a valóra vált mítosz, és az a döbbenetes, hogy ez valóban megtörtént. Jack ekkor már irodalomtörténész, egyetemi professzor, tanít, ír és olvas. A negyvenes években rádióelõadásokat tart Mit hisznek a keresztények? címmel, könyvei jelennek meg, például a Csûrcsavar levelei, amelyben a kísértés lélektanát mutatja be alulnézetbõl. Egy idõ után rájött, hogy a szentbeszédeket bármilyen mûfajban képes tálalni. Akár mese formájában is. Így keletkezett Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény címû mûve, amelyben Aslan, a gyönyörû és hatalmas oroszlán halála és feltámadása a megváltás jelképévé vált. Így teremtõdött meg Narnia csodálatos világa és az a hét kötet, amely aztán hatalmas sikert aratott. Hitelesen szólt a képzelet birodalmáról, amelyet minden ember gyermeki szíve mélyén õriz. Ekkor már dõltek hozzá a levelek a világ minden tájáról, amelyben az olvasók, hallgatók tanácsot kértek a kor jeles apologétájától. Nem akármilyen lehetett az a levél, amely ebben az özönben feltûnt Jacknek. Márpedig 1950 januárjában egy ilyet hozott a postás. Joy Davidman azok közé az amerikai nõk közé tartozott, akiknek a gondolkodását gyökeresen átformálták Lewis mûvei. A sûrû levélváltást találkozások követték. Ezt nem kis gyanakvással figyelték Jack barátai. A megrögzött agglegény még a szigorúan nõmentes találkozókra is elvitte új ismerõsét. Joy két fiával átköltözött Angliába ban polgári házasságot kötöttek, hogy a nõ brit állampolgárságot kaphasson, és elkerülhesse a kiutasítást. Ám csak három év boldogság adatott nekik: rövidesen kiderült, hogy Joy rákos, és Jack ráeszmélt, milyen szörnyû lesz számára az elválás. Joy hihetetlen kitartással küzdött a rák ellen, de csak haladékot kapott. Kórházi szobában fogadtak Isten színe elõtt örök hûséget egymásnak. Tudták, hogy csak hónapok adattak nekik. Joy halála után mindenki arra számított, hogy Jack vigaszt talál majd a hitében. Nem így történt. A legnyomasztóbb gondolatokkal kellett szembenéznie, hogy leküzdhesse õket. Három irkafüzet is megtelt, mire lassan csitult a fájdalom: Lehet, hogy Isten éppen akkor nem tud segíteni rajtad, amikor a segítségért kiáltás tölti be egész lelkedet olyan vagy ekkor, mint a fuldokló, akit nem lehet kimenteni a vízbõl, mert összevissza kalimpál, és görcsösen kapaszkodik. Lehet, hogy szüntelen kiáltozásod tesz süketté arra a hangra, amelyet hallani szeretnél. Jack lassanként visszanyerte hitét, de soha többé nem tudott visszatérni korábbi életéhez. Három évvel élte túl Joyt. g Jánosi Vali

10 10 e február 26. hirdetés Országos evangélikus ifjúsági konferenciák 2006-ban Piliscsaba gyermek augusztus Lénárt Réka Révfülöp konfirmandus június 27. július 2. Kendeh K. Péter Gyenesdiás ifjúsági július Kadlecsik Zoltán Balatongyörök ifjúsági augusztus Füke Szabolcs Telekgerendás ifjúsági július Kutyejné Ablonczy Kati Balatonszárszó felnõtt-ifjúsági augusztus Szigethy Szilárd Bonyhád zenei július Ócsai Zoltán Bakonybél természetismereti június 25. július 1. Kodácsy-Simon Eszter Kõszeg kézmûves augusztus Martonné Némethy Márti A MEE Ifjúsági és Gyermekosztálya 2006-ban is megszervezi az országos ifjúsági konferenciákat, gyermek- és konfirmandus-, valamint tematikus táborokat. Ezek megszervezésekor szem elõtt kell tartanunk azt is, hogy az idén ismét lesz Szélrózsa találkozó, ezért a tavalyi évhez viszonyítva kevesebb csak kilenc országos konferencia, tábor szervezésére vállalkoztunk, bízva abban, hogy látogatottságuk várakozáson felüli lesz. A jelentkezéseket a következõ címeken várjuk: MEE Ifjúsági és Gyermekosztály 1085 Budapest, Pf. 21.; zsolt.huszak@lutheran.hu. Jelentkezési határidõ: június 16. A táborok tervezett programjairól, témaválasztásairól március közepén adunk hírt, addig is jó készülõdést kívánunk mindenkinek! Lelki feltöltõdés Balatonszárszón A szárszói Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthon 2006 nyarán is szeretettel várja a testi és lelki feltöltõdésre vágyókat. A családok, házaspárok, egyedülállók jelentkezését az alább felsorolt hetekre fogadjuk. Június 25. július 2. (idõsek, nyugdíjasok hete) Július 2. augusztus 20. (lelkészcsaládok, egyházi alkalmazottak) Szeptember (utószezon gyülekezeti tagok, presbiterek számára; díjak az utószezonban: felnõttek részére 2800 Ft/fõ/nap, 14 év alatti gyermekek részére 2000 Ft/fõ/nap) Az elõzõ évhez hasonlóan az idén is teológushallgatók és lelkészek szolgálnak majd közöttünk. A gyermekeket bibliaóra, kézmûves-foglalkozás és egyéb játékok fogadják. Minden héten lesz koncert egyházunk ifjúsági kórusainak és zenekarainak a szolgálatával, és hetente egy komolyzenei estet, táncházat is tartunk. A nyár minden vasárnapján lesz istentisztelet az intézményben. Részletes programot a helyszínen kapnak a jelentkezõk. Az alkalmak mindig vasárnap vacsorával indulnak, és a következõ héten (vagy két hét múlva) vasárnap ebéddel érnek véget. RÉSZVÉTELI DÍJAK: Lelkészek és családtagjaik: felnõttek részére 2500 Ft/fõ/nap; 14 év alatti gyermekeik részére 1300 Ft/fõ/nap Egyházi alkalmazottak és családtagjaik: felnõttek részére 3000 Ft/fõ/nap; 14 év alatti gyermekeik részére 1500 Ft/fõ/nap Egyéb egyházi személyek és családtagjaik: felnõttek részére: 6500 Ft/fõ/nap; 14 év alatti gyermekeik részére 3500 Ft/fõ/nap Egyéb tudnivalók: 3 éves kor alatt ingyenes a részvétel. Az árak tartalmazzák a szállást és a teljes ellátást, nem tartalmazzák az idegenforgalmi adó összegét (300 Ft/fõ/nap, 18 év alatti és 70 év felett nem kell adót fizetni). Március 31-ig lelkészcsaládok jelentkezését fogadjuk, majd áprilistól az egyházi alkalmazottakét. (Az utószezonra már most lehet jelentkezni). Idõpontot telefonon lehet egyeztetni a 20/ as telefonszámon, Végh Szabolcs intézményvezetõnél. A jelentkezési lap a következõ weboldalról tölthetõ le: címünk: balatonszarszo@lutheran.hu. * * * Intézményünk továbbra is örömmel fogad gyülekezeti, iskolai csoportokat az év minden napján. A szabad idõpontokról telefonon vagy a honlapon található foglaltsági naptárból lehet tájékozódni (tel.: 20/ ; honlap: Csoportos ár: 2800 Ft/fõ/nap + idegenforgalmi adó (az ár 30 fõs csoport esetén érvényes, kisebb létszámú csoportnál arányosan emelkedik). ISTENTISZTELETI REND / február 26. Ötvened vasárnap (Esto mihi). Liturgikus szín: zöld. Lekció: 1Kor (12,31)13,1 13; Ám 5, Alapige: Lk 18, Énekek: 441., 503. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bence Imre; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) D. Szebik Imre; du. 6. Bence Imre; II., Hûvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Veperdi Zoltán; II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy Békásmegyer, III., Mezõ u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Hokker Zsolt; Újpest, IV., Lebstück M. u de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Kovács Áron; de. 11. (úrv., kantátazenés) Smidéliusz Gábor; du. 6. (orgonazenés ) Cselovszky Ferenc; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllõi út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák, úrv.) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (úrv.) dr. Varga Gyöngyi; Kõbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) Blázy Árpád; du. 6. (vespera) Joób Máté; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Joób Máté; Magyar tudósok krt. 3. (Egyetemi Lelkészség) du. 6. (úrv.) Barthel- Rúzsa Zsolt; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Tóth-Szöllõs Mihály; XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lõcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hõsök tere 11. de. 10. Orosz Gábor Viktor; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Marschalkó Gyula; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Eszlényi Ákos; Pestszentlõrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Gyõri Gábor; du. 6. dr. Korányi András; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. Gyõri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széll Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széll Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Gyõri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza. g Összeállította: Boda Zsuzsa Meghívó a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület gyülekezeti elnökségeinek konferenciájára Sopron, március 3 4. PROGRAM Március 3., péntek : érkezés, szobafoglalás; szállás, étkezések: a Líceum kollégiumában (Mátyás király u. 21.) : vacsora : a Líceum dísztermében (Széchenyi tér 11.) köszöntés, ismerkedés (közben: bemutatkozik a soproni gyülekezet) 21.15: áhítat (Menyes Gyula) Március 4., szombat : reggeli 9.15: áhítat (Mészáros Tamás) : Mint példaképei a nyájnak (1Pt 5,3b) (Garai András írása: Ki a rendezett életû egyházi tisztségviselõ?); elõadás megbeszéléssel (Ittzés János) : ebédszünet : találkozás fiatalokkal (a Neumann informatikai verseny eredményhirdetése) : fórumbeszélgetés (egyházkerületi elnökség) 15.30: áhítat, úti áldás (Sághy Balázs) Nyomatékosan kérjük a konferenciára készülõket, hogy részvételi szándékukat, a kerület által biztosított szállás és étkezés iránti igényüket legkésõbb február 28-ig jelezzék a gyõri püspöki hivatalban. Számítógépes oktatás lelkészek és segítõik részére Az Országos Egyházi Iroda számítógépes oktatótermében tavasszal is indítunk számítógépes tanfolyamokat lelkészek és gyülekezeti segítõik részére március 16. Alapfokú számítógép-kezelés (Alap) A számítógép mûködése és az operációs rendszer kezelése, a gépen való tájékozódás (navigáció), az állományok és mappák elhelyezése, alapvetõ állománymûveletek (másolás, mozgatás, átnevezés, törlés), mindezek gyakorlása április 13. Alapfokú szövegszerkesztés (Szöveg 1.) A szövegszerkesztést rendszerbe állítva magyarázzuk el. Nemcsak az egyes gombok és menüpontok jelentésérõl lesz szó, hanem a helyes munkamenetrõl és a szövegszerkesztés logikájáról, formázási egységeirõl is április 20. Haladó szövegszerkesztés (Szöveg 2.) A Szöveg 1. tanfolyam anyagára építve összetett feladatokat hajtunk végre, és az ezekhez szükséges eszközök használatát tanuljuk meg: fejlécek, sablonok, stílusok használata és körlevelek készítése április 27. Gyülekezeti adminisztráció (SÜNI) A SÜNI program eddig elkészült moduljai: kapcsolatok, események kezelése, iktatás, lekérdezés. A tanfolyam témája ezeknek a moduloknak a gyülekezeti adminisztráció során való használata április 6. Linux otthon és az irodában (Linux) A Linux alapvetõ használata és beállítása március 23. Honlapszerkesztés (Honlap) Honlap tervezése és elkészítése az evangélikus honlapszerkesztõben március 30. Gyülekezeti újság papíron és interneten (Újság) Újságkészítés és kiadványszerkesztés papíron és interneten. A tanfolyamok egynaposak, 9.30-tól 17 óráig tartanak. Helyszínük: az Üllõi út 24. szám alatti épület 2. emeleti tárgyalója. Elõzetes jelentkezés szükséges Csüllög Péter rendszergazdánál (tel.: 20/ , Peter.Csullog@lutheran.hu). Egy tanfolyamon legfeljebb 10 fõ vehet részt. A tanfolyami díj (mely az ebéd árát is magába foglalja) 2500 Ft. Az útiköltséget a résztvevõk vagy gyülekezetük fizeti (az országos egyház nem nyújt költségtérítést). A gépkocsival érkezõknek parkolási lehetõséget sajnos nem tudunk biztosítani az Üllõi út 24.-ben. Parkolás céljából javasoljuk a város széli nagyobb parkolókat és a tömegközlekedés használatát. A környezõ utcák õrzött parkolóiban korlátozott számban, díjfizetés ellenében lehet parkolni. Õrzött parkoló található a Mária utcában, a Bródy Sándor utcában és a Corvin mozi mögött. A következõ Kalevala-napi rendezvényünket március 2-án, csütörtökön tartjuk a Budapest-Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban (V., Sütõ u. 1.). Estünkön dr. Richly Gábor, az ELTE Mûvelõdéstörténeti Tanszékének adjunktusa tart elõadást a finn nemzeti szimbólumok kialakulásáról. Közremûködik a Kalevala kórus Katonáné Malmos Edit vezényletével. A Kalevala Baráti Kör elnöksége A cinkotai evangélikus templomban (Budapest XVI. ker., Rózsalevél u. 46.) március 1-jével kezdõdõen minden böjti szerdán 18 órai kezdettel istentiszteletet tartunk vendég igehirdetõk szolgálatával. Szolgálnak: Zászkaliczky Péter, Gáncs Péter püspök, Blatniczky János Dániel, Gémes István (Stuttgart), Ittzés János püspök, Hulej Enikõ. A templom megközelíthetõ az Örs vezér térrõl a 45-ös autóbusszal. Hirdetési díjak az Evangélikus Életben Magánjellegû apróhirdetés Karakterenként... 8 Ft + 20% áfa Üzleti jellegû apróhirdetés Soronként (42 leütés/sor) Ft + áfa Teljes oldal ( mm) Ft + áfa 1/2 oldal, álló ( mm), fekvõ ( mm) Ft + áfa 1/4 oldal, álló ( mm) Ft + áfa 1/50 (1 hasáb / 52 mm széles, 5 cm magas) Ft + áfa 1/100 (1 hasáb / 52 mm széles, 10 cm magas) Ft + áfa 2/50 (2 hasáb / 108 mm széles, 5 cm magas) Ft + áfa 2/100 (2 hasáb / 108 mm széles, 10 cm magas) Ft + áfa 3/50 (3 hasáb / 164 mm széles, 5 cm magas) Ft + áfa 3/100 (3 hasáb / 164 mm széles, 10 cm magas) Ft + áfa Evangélikus egyházi intézmények, gyülekezetek ugyanazt a hirdetést egy alkalommal, maximum 800 karakter terjedelemben jelentethetik meg ingyenesen. Az újabb megjelentetés, illetve a 800 karaktert meghaladó hirdetés ára megegyezik a magánjellegû apróhirdetés tarifájával. Nem evangélikus egyházi intézmények, gyülekezetek esetében hirdetési díjaink egy hirdetés egyszeri megjelentetésére vonatkoznak. Ugyanazon megrendelõ többszöri hirdetése esetén árainkból a megkötendõ szerzõdés értelmében kedvezményt nyújtunk. Kérjük, érdeklõdjön szerkesztõségünknél. Az Evangélikus Élet kiadóhivatala Missziói pályázat A Magyarországi Evangélikus Egyház Evangélizációs és Missziói Bizottsága pályázatot ír ki az evangélikus gyülekezetek, egyházmegyék és oktatási intézmények missziói munkájának támogatására. Pályázni lehet missziói programok szervezésének vagy missziói kiadványok megjelentetésének a támogatására. A benyújtott pályázatokat a fent említett bizottság delegált tagjai bírálják el. A bizottság döntésérõl írásos értesítést küldünk, a támogatottak listája az Evangélikus Életben is megjelenik. A szétosztható összeg 3,6 millió Ft. A legmagasabb megpályázható összeg: 100 ezer Ft. A pályázatok beérkezési határideje: április 30. Elbírálás: május 31. Kifizetés: június elsõ hetében. Pályázni csak hiánytalanul kitöltött hivatalos ûrlapon lehet, amely az Evangélikus Missziói Központ címén igényelhetõ: 1164 Budapest, Batthyány Ilona u Tel.: 1/ , evmis@lutheran.hu. Az ûrlap elérhetõ a Fraterneten is. Határidõn túl érkezett pályázatokat nem fogadunk el. Járadékban részesülõ gyülekezetek nem pályázhatnak. Ha a pályázó a kapott öszszegrõl nem számol el, a következõ három évben nem pályázhat. A pályázattal november 30-ig kell elszámolni. Az elszámolás tartalma: beszámoló a megvalósult programról/kiadványról és a számlák másolata. Az elszámoláshoz ûrlapot nem küldünk. Az elszámolást a missziói központba kell küldeni. Pályázat evangélikus gyülekezetek informatikai felszereltségének támogatására Az országos közgyûlés által elfogadott évi költségvetés alapján a Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezetei notebookra (hordozható számítógépre) pályázhatnak, Ft önrész vállalásával. A pályázat célja korszerû ügyviteli és kommunikációs rendszer kialakítása egyházunkban, és ennek keretében azoknak az egyházközségeknek számítógéppel történõ felszerelése, amelyek saját számítástechnikai eszközökkel nem rendelkeznek, illetve eszközeik elavultak, és a gyülekezet anyagi erejébõl nem telik beszerzésekre. Az elnyerhetõ számítógépek beszerzése központilag történik, egységes konfiguráció alapján, a pályázatról történõ döntést követõen. A korábbi évekhez hasonlóan márkás eszközöket szerzünk be, 3 év garanciával, melyek alkalmasak a modern irodai munkák elvégzésére (szövegszerkesztés, internetes munka, SÜNI, fényképkezelés). A sikeres pályázók a döntésrõl értesítést kapnak, eszközeiket a beszerzést követõen vehetik át, elõreláthatólag a nyár folyamán. Amint az eszközök rendelkezésre állnak, értesítést küldünk. A pályázatokat március 20-ig (postai bélyegzõ dátuma) kérjük postai úton beküldeni a következõ címre: Számítógép-pályázat, Országos Egyházi Iroda, 1085 Budapest, Üllõi út 24. Benyújtandók a pályázati ûrlap és mellékletei 5 példányban. Határidõ után érkezõ, illetve hiányos (az ûrlapot mellõzõ) kérvényeket nem bírálunk el. A pályázati ûrlap és mellékletei egyházunk honlapjáról letölthetõk ( illetve kérésre az Országos Egyházi Iroda postán megküldi õket (tel.: 1/ ). Hafenscher Károly igazgató, Országos Egyházi Iroda

11 mozaik február 26. f 11 Nektek adom a Földet Ökumenikus mûsor a Szent István Rádióban b Közel másfél éve, 2004 októberében az egri Magyar Katolikus Rádió mai nevén Szent István Rádió környezetvédelmi mûsora Nektek adom a Földet címmel új tematikával bõvült. A huszonöt perces adás kéthetente a teológia és az ökológia kapcsolatával foglalkozik. A kezdeményezésrõl Sinkovics Andreát, a mûsor szerkesztõ-riporterét kérdeztem. Mi adta az ötletet, hogy induljon egy, a hit és az ökológia kapcsolatával foglalkozó rendszeres mûsor? Az ökológia és a teológia összekapcsolása sokak számára szokatlannak tûnhet. Pedig egyes egyházakon belül évtizedek óta mind hangsúlyosabb szerepet kap a környezeti, ökológiai kérdésekkel való szembenézés. Sõt nemzetközi szinten abból a felismerésbõl kiindulva, hogy a keresztényeknek hitükbõl fakadó felelõsségük van a teremtett világ megõrzéséért a mindennapokban is egyre többet tesznek a környezeti problémák kiküszöbölése, megelõzése érdekében. Hazánkban ez a munka még gyermekcipõben jár. A mûsort azzal a céllal indítottuk el, hogy megismertessük a hallgatókat a keresztény hit és az ökológia kapcsolatrendszerével, felkeltsük az érdeklõdésüket a környezeti, ökológiai gondok mint teológiai, hitbeli alapon is megközelíthetõ témák iránt. Célunk továbbá, hogy bemutassuk a hazai és a nemzetközi kezdeményezéseket, ismertessük a hivatalos egyházi állásfoglalásokat, illetve felvillantsunk olyan gyakorlati lehetõségeket is, amelyek azt példázzák, hogy az egyház, az Kérjük és köszönjük személyi jövedelemadója 1%-át, amelyet a keresztények ökumenikus együttmûködésére fordítunk. Ezt a bibliai tanítás szavaival fejezzük ki: Az ajándékozó bõvelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül. (Péld 11,25) Ökumenikus Tanulmányi Központ, adószámunk: * * * Kérjük az Evangélium Színház barátait, támogató közönségét, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-át az Ökumenikus Színház Alapítványnak (adószámunk: ) ajánlják fel új, tavaszi bemutatónk (Hubay Miklós: Hová lett a Rózsa Lelke? ) támogatására. Udvaros Béla mûvészeti vezetõ * * * Tisztelt adózó testvéreink! Az elmúlt esztendõben a személyi jövedelemadó Egy százalék egyházközségek, a hívek önszervezõdéssel, együtt is cselekedhetnek egyes környezeti problémák orvoslásáért. Említene néhányat az eddig elhangzott témák közül? A témaválasztásnál mindig fontosnak tartjuk, hogy ne csak az elmélet oldaláról vizsgáljuk meg a kérdéseket, hanem a gyakorlati kezdeményezésekrõl, eredményekrõl is beszámoljunk. Így többek között már szó volt A teremtés hét napja elnevezésû elsõsorban gyerekeknek szóló ökológiai játszóházról, a templomtoronyban lakó gyöngybaglyok védelmérõl, az accrai református nagygyûlésrõl, az ökologikus építkezésrõl. Bemutattuk az egyházi ifjúsági vezetõk részére szervezett környezeti nevelési képzést, beszámoltunk a Budapest- Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban és a Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnáziumban folyó környezeti nevelési programról. Beszélgettünk a globális klímaváltozásról, a földlabdás fenyõfákról. A különbözõ világnapokról is mindig megemlékezünk. Bizonyára nem egyszerû megtalálni egy 1%-ából A Szeretet Épületeiért nevû kiemelten közhasznú alapítványunk Ft-ot kapott. Köszönjük minden kedves adományozónk felajánlását! Ezen összeget a szarvasi evangélikus Újtemplom harangmechanikájának felújítására fordítottuk. Az idén is szeretettel kérjük az 1% felajánlását; a befolyó összeget a szarvasi evangélikus Petõfi-iskola belsõ felújítására szándékozunk adni. Adószámunk: Deme Zoltánné evangélikus lelkész, kuratóriumi elnök * * * Köszönjük a Kalevala Baráti Kör tagságának a évi 1%-os szja-felajánlásokat. A tavalyi évi támogatás összegével, forinttal rendezvényeink színhelyét, a Budapest-Deák Téri Evangélikus Gimnáziumot támogattuk. Adószámunk FOTÓ: S. A. ÜZENET AZ ARARÁTRÓL adott témához a megfelelõ személyeket. Kap segítséget a mûsor szerkesztéséhez? Együttmûködünk a Védegylet vallás és ökológia munkacsoportjával. A civil szervezet évek óta igyekszik hozzájárulni ahhoz, hogy a magyarországi egyházak figyelmét az ökológiai kérdések és az ezen a területen nemzetközi szinten folyó intenzív munka felé fordítsa. A munkacsoport vezetõje, Jávor Benedek sok segítséget nyújt a téma összeállításában és az interjúalanyok megkeresésében. A mûsorban az egyházak álláspontja és a szakmai megközelítés egyszerre jelenik meg. Az adást ökumenikus jelleggel készítjük, eddig katolikus, evangélikus, református és baptista szakembereket egyaránt megszólaltattunk. Melyik hullámhosszon és mikor hallható az adás? Minden páros héten, pénteken délelõtt 9 óra 5 perctõl. Az adást szombaton kétszer megismételjük, hajnali három és délután három órától. A Szent István Rádió Egerben a 91,8, Hatvanban a 94,0, Miskolcon a 95,1, Sátoraljaújhelyen pedig a 90,6 MHz-es frekvencián fogható. Akik nem a rádió adáskörzetében élnek laknak, interneten is tudják hallgatni mûsorunkat, a címen. Mikor lesz a legközelebbi adás, ki lesz a vendége, és mely témával foglalkoznak majd? Február 24-én Az élõ Tiszáért Tiszabiodiverzitás elnevezésû programról fogunk beszélgetni Kajner Péterrel, a program koordinátorával. Közeledik a víz világnapja március 22., így a tervek szerint az utána következõ adásban is a víz témakörével fogunk foglalkozni. g JCsCs Rovatgazda: Jerabek-Cserepes Csilla Böjti elõkészítõ sorozat lesz a csömöri gyülekezetben február 26-tól március 5-ig minden este 18 órától a gyülekezeti házban. A farsang végi, böjt kezdeti úgynevezett farsangi imahét vendégszolgálói: Február 26.: Kõháti Dorottya rádiós szerkesztõ Február 27.: Lengyel Anna rádiós szerkesztõ Február 28.: Ittzés István érdi lelkész Március 1.: Nagy Gyula nyugalmazott református lelkipásztor Március 2.: Madocsai Miklós nyugalmazott budavári lelkész Március 3.: dr. Fabiny Tamás megválasztott püspök Március 4.: D. Szebik Imre püspök Március 5-én, böjt 1. vasárnapján a kor kezdõdõ úrvacsorai istentiszteleten D. Szebik Imre püspök hirdeti az igét. EVÉL&LEVÉL&EVÉL&LEVÉL Mi mit teszünk egyházunkért? Szeretett Evangélikus Testvéreim! Késõ este van; a híradók megtekintése után bûntudattal ülök a gépem elé. Mindannyian látjuk a tudósításokban, hogy a muzulmánok Mohamed prófétájuk sértõ ábrázolása miatti felháborodásukban bosszúálló terrorcselekményeikkel megbotránkoztatják és félelemben igyekszenek tartani a keresztény világot. ( ) A bûntudatom oka az, hogy az ötvenévi diktatúra, a keresztény egyház elnyomása után, a demokratikus jogállam tizenhat éve alatt még mindig nem részesülnek tanuló gyermekeink kötelezõ valláserkölcsi oktatásban, Mózes ötezer éves törvényeinek, elsõsorban a Tízparancsolatnak és a mi Urunk, Jézus tanításának lelkészi oktatásában. Jézus az életét adta értünk az örök igazság megismeréséért, a hit, remény és szeretet teljesüléséért, a béke jegyében létünk fennmaradásáért. Elgondolkodtató, hogy a muzulmánokhoz képest milyen csekély erõfeszítést teszünk egyházunkért, lelkészi és nem lelkészi testvéreinkért, végeredményben önmagunkért, családunkért, nemzetünkért. Létünkért és megmaradásunkért. Dr. Kelemen László ellátott, Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon SZERETETVENDÉGSÉGRE Felforralunk 2,5 dl vörösbort, beleteszünk 2 teáskanál forraltbor-fûszerkeveréket (vagy fahéj, szegfûszeg és szerecsendió keverékét), majd az egészet kihûtjük. 25 dkg vajat, 25 dkg cukrot és 4 egész tojást habosra keverünk. Beleteszünk 25 dkg lisztet, 2 evõkanál kakaóport, 1 teáskanál szódabikarbónát és 1,5 dl kihûlt fûszeres forralt bort. A tésztát minél nagyobb tepsibe öntjük és Celsius-fokon percig sütjük. Amikor kihûlt, a maradék forralt bor és 25 dkg porcukor keverékével bevonjuk; 5 dkg diót és 5 dkg reszelt csokit szórunk rá. Forralt boros háromszög Háromszög alakúra szeleteljük és így tálaljuk a süteményt. Álláshirdetés gondnoki munka Fóton A Magyarországi Evangélikus Egyház Kántorképzõ Intézete munkatársat keres a fóti Mandák Otthon gondnoki teendõinek ellátására. A gondnok feladatköréhez tartozik az épülettel és az azt körülvevõ parkkal kapcsolatos gondnoki munkák elvégzése, valamint a tanfolyamok és egyéb rendezvények tárgyi körülményeinek biztosítása, illetve az intézmény konyhájának irányítása. Az állás betöltésének feltételei: legalább érettségi, jogosítvány és alapszintû számítógépes ismeretek megléte. Fontos, hogy a jelentkezõnek legyen érzéke a fiatalokkal való együttmûködéshez. Elõnyt jelent, ha a jelentkezõ ismeri a Kántorképzõ Intézet tevékenységét, s könnyen tájékozódik az egyházi viszonyok között. Kérjük, a pályázó lelkészi ajánlólevéllel igazolja gyülekezeti hátterét! Az álláshoz szerény, de tisztességes fizetés és kétszobás szolgálati lakás tartozik. Az elsõ szerzõdést három hónap próbaidõ után is csak határozott idõre van módunk megkötni. A feladat megkezdésének idõpontja június 1. Jelentkezni és érdeklõdni március 15-ig lehet a Kántorképzõ Intézet vezetõjénél, Bence Gábornál postai úton (2151 Fót, Berda J. u. 3.) vagy drótpostán (ecnebrobag@citromail.hu). FOTÓ: BODA ZSUZSA Tél végén is egészségesen Tél végén járunk, mindannyian nagyon várjuk már a tavaszt, de egyelõre a tél csak rövid idõre engedett a szorításából. A fiatalok és az idõsebbek szervezetének egyaránt megterhelõ ez az idõszak. Hiába hosszabbodnak a nappalok, még mindig kevés a napfény, rosszabb a kedvünk. Ezt természetesen nemcsak a napfény hiánya okozza, hanem közrejátszik benne az a tény is, hogy télen akármennyire is igyekszünk nem tudjuk megfelelõ mennyiségû vitaminnal és ásványi anyaggal ellátni szervezetünket. Ennek következtében szervezetünk legyengül, fogékonyabbak leszünk mindenféle megbetegedésre. Hamar elér bennünket a nátha, az influenza. Az idõsebb korosztály szervezetét ez az idõszak talán jobban megterheli, mint a fiatalabbakét, hiszen a korral mindannyian folyamatosan változunk. Változik az ízlésünk, változik a külsõnk, és változnak szervezetünk igényei is. Ötven év felett már más mennyiségben és másfajta vitaminokra, ásványi anyagokra és nyomelemekre van szüksége a szervezetünknek ahhoz, hogy ellenálló képességét megõrizze. Tél végén azonban vitamin- és ásványianyag-tartalékaink csökkennek, ellenálló képességünk gyengül, nehezebben áll ellen a megbetegedéseknek. Idõsebb korban sokszor nehezebb és hosszabb ideig tart egy-egy vírusos megbetegedést leküzdeni, visszatérni a mindennapi életbe, a munkához és a család körüli teendõk ellátásához. Ma már azonban van lehetõség az 50 éven felüliek speciális igényeinek kielégítésére is. Az 50 év felettiek egészségének megõrzésében segíthet a Béres Gyógyszergyár Rt. kutatói által kifejlesztett Actival 50+ multivitamin filmtabletta. Az Actival 50+, ahogy a neve is mutatja, az 50 év felettiek számára a hazai szükségleteknek megfelelõen kifejlesztett korszerû étrendkiegészítõ készítmény, amely a szervezet mindennapi vitamin-, ásványianyagés nyomelemszükségletének biztosításához ajánlott. Az Actival 50+ a vitaminok és ásványi anyagok mellett olyan hatóanyagokat is tartalmaz, mint a ginseng, amely hozzájárul a szervezet fizikai és szellemi teljesítõ képességének fenntartásához; a glükózamin, amely elõsegíti az ízületek egészséges mûködését; a lutein, amely segíti a szem egészségének megõrzését, és a likopin, amely gátolja a szervezetben lezajló káros oxidációs folyamatokat, és ezáltal késlelteti az öregedési folyamatokat. Így segíthet az Actival 50+ egészségünk megõrzésében a téli hideg idõben is.

12 12 e február 26. HÍREK, KÖZLEMÉNYEK, ESEMÉNYEK A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének a kezdeményezésére ökumenikus emlékezõ istentiszteletet tartanak február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján, szombaton délelõtt 10 órakor a budapesti Kálvin téri református templomban. Az elmélkedést vezetik: Veres András római katolikus püspök és Bogárdi Szabó István református püspök. Orgonazenés áhítat lesz a budahegyvidéki evangélikus templomban (Budapest XII., Kék Golyó u. 17.) február 26-án, vasárnap 18 órakor. Orgonál: Pap Kinga Marjatta. Mûsoron Lübeck, Homilius, Bach, Mendelssohn és magyar szerzõk korálfeldolgozásai. Igét hirdet Zsugyel Kornél. A belépés díjtalan, szeretettel várunk minden érdeklõdõt. In memoriam Fasang Árpád. Emlékkoncert Fasang Árpád halálának ötödik évfordulója alkalmából a budavári Mátyástemplomban március 4-én, szombaton 20 órakor. A belépés díjtalan. Adományaikat a Fasang Árpád Alapítvány javára fordítjuk. Közremûködik: Fassang László orgonamûvész és az Erkel Ferenc vegyes kar. Vezényel: Cseri Zsófia. Beszédet mond: Arany János. Különleges hanganyagot adunk közre CD-n (600 Ft) és kazettán (300 Ft), amely idõsebb Zászkaliczky Pál fóti lelkész ( ) Tulajdoníttatik címû igehirdetését tartalmazza. Ezt június 23-án egy budahegyvidéki szeretetvendégség záróáhítataként mondta el 1Móz 15,6 és ApCsel 7,60 alapján. Megrendelhetõ az Evangélikus Missziói Központ címén: 1164 Budapest, Batthyány Ilona u Tel.: 1/ evmis@lutheran.hu. Következõ számunk tartalmából: Bemutatkoznak az országos felügyelõjelöltek ÚJ HARANGOT RENDELJEN IFJ. FARKAS TITUSZTÓL MINDEN MÉRETBEN A LEGKEDVEZÕBB ÁRON 30 KG-TÓL KG-IG Kiváló minõség, kitûnõ kidolgozás, kedvezõ ár, hangzásra öntve! Harangvillamosítás, harangtartóállvány-készítés, programozóórák, harangvezérlés telefonról, toronyóra-készítés, -szerelés, alkatrészeladás. REFERENCIA 400 TEMPLOMBÓL! Harangszó 2003 Bt. Ifj. Farkas Titusz 2200 Monor, Kistói út 26. Tel.: 30/ , fax: 29/ A Harangszó 2003 Bt. a Dévai Szent Ferenc Alapítvány támogatója. VASÁRNAP / Kossuth rádió Istentisztelet közvetítése Budapestrõl, a rákospalotai evangélikus templomból. Igét hirdet Bátovszky Gábor lelkész. (56') / Duna Tv Élõ egyház (30') / Kossuth rádió Névjegy. Polcz Alaine író (50') / m2 Márai Sándorra emlékezünk Az utolsó évtizedek az emigrációban (35') / mtv Örömhír. A református egyház mûsora (26') / Duna Tv Árvácska (magyar játékfilm, 1976) (84') / PAX (premier) Egyház és állam, 2. rész (40') HÉTFÕ EvÉlet a neten: / mtv és m2 A Hajnali gondolatok mai adásában Balicza Iván evangélikus lelkészt hallhatjuk / Petõfi rádió Szimbólumok hétrõl hétre / Kossuth rádió Erõs vár a mi Istenünk! Egyházunk rádiós félórája interjúkkal, lelki útravalóval és missziói percekkel jelentkezik. (30') / PAX Az anyaméh gyümölcse jutalom 1. rész (ZMC 50') kb / Bartók rádió Rádiószínház. Kalevala (részlet) (20') / PAX (premier) Vámos Miklós Csaplár Vilmossal beszélget (60') KEDD 8.30 / Duna Tv Isten kezében Ágoston atya, az afrikai káplán (ism.) (26') / Bartók rádió A zongora ünnepe Keleten, 2005 (91') / Kossuth rádió Tanúim lesztek! A római katolikus egyház félórája / PAX Az anyaméh gyümölcse jutalom 2. rész (ZMC 50') / Duna Tv Úri muri (magyar játékfilm, 1950) (95') / Kossuth rádió Mesélõ krónikák A mohácsi csata és legendái (30') HALÁLOZÁS Mélységes szomorúsággal, ám Isten akaratában megnyugodva értesítjük, hogy özvegy Sághy Jenõné született Szûcs Irén, Sághy Jenõ evangélikus lelkész özvegye január 25-én, életének 89. évében hazatért teremtõjéhez. Hamvait február 14-én Budapesten, a Farkasréti temetõben helyeztük örök nyugalomra. Isten igéjét a temetési szertartáson Koháry Ferenc lébényi evangélikus lelkész hirdette. A gyászoló család APRÓ 1945 elõtti könyveket, könyvtárat vásárolnék. Tel.: 1/ Toronysisak javítását, bádogozását, festését, villámhárító elkészítését vállalom. Török Lajos, 8881 Sormás, Petõfi u. 34. Tel.: 93/ Garzonlakás sürgõsen kiadó a XII. kerületben, a Széchenyi-hegyen, a fogaskerekû végállomásától 5 percre. Tel.: 20/ Zongora-, pianínó-adásvétel, -hangolás, -javítás garanciával. Hámori Zsolt, tel.: 20/ Egyházi textilek mûhelye, Gyõr. Lutherkabátok, barettek, stólák, oltárterítõk stb. készítése. Telefon: 20/ , internet: Az égre mutató kereszt alatt a templomtorony legszebb dísze a toronyóra. Önnél mûködik? Toronyóra-, harangjáték-, haranglengetõ-, vezérlõóra-készítés, -javítás. 5 év garancia. Konkoly Mûvek Toronyóragyára, 1102 Budapest, Állomás u. 14., telefon: 1/ , 30/ VASÁRNAPTÓL VASÁRNAPIG Ajánló a rádió és a televízió mûsoraiból február 26-tól március 5-ig SZERDA / m2 Kopernikusz élete (lengyel dokumentumfilm, 2001) (40') / Kossuth rádió Tebenned bíztunk eleitõl fogva A református egyház félórája / Bartók rádió Hitélet és történelem. Próféták arcképcsarnoka: Illés (20') / mtv Templomi orgonák titkai 2. rész (15') / PAX Az anyaméh gyümölcse jutalom, 3. rész (ZMC 50') / mtv Útmutató. Hit és képzelet (30') / Civil rádió Evangélikus félóra Lackner Eszter vezetésével Új nap új kegyelem Vasárnap Tekints le az égbõl, nézz le szent és dicsõ hajlékodból: Hol van féltõ szereteted és hatalmad? Ézs 63,15a (Jn 9,2 3; Mk 8,31 38; 1Kor 13,1 13; Zsolt 76) Isten a mi Atyánk! Ezzel a közeli kapcsolattal, erre a kapcsolatra számítva érdemes napunkat kezdeni és befejezni. Hiszen az Atya féltõn szereti gyermekét, nem engedi pusztulásba vinni, irgalomból és szeretetbõl százszor és százszor megbocsát neki. Csak vegyük észre áldását mindennap a körülöttünk lévõk szeretetébõl, türelmébõl, alázatából, és megtaláljuk az Atya féltõ szeretetét. Hétfõ Az igaz olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Zsolt 1,3 (Jn 15,8; Lk 13,31 35; Bír 16,4 22) A kép teljes megértéséhez szükséges ismernünk Palesztina éghajlati viszonyait. A nyár, az égetõ napsütés beköszöntével csak a mélyen meggyökerezett és folyamatosan táplált fának van esélye arra, hogy gyümölcsöt teremjen. Az igaz olyan lesz! Vajon a mi életünk is mélyen Isten igéjében gyökerezõ, erejét onnan merítõ, ezekre a gyökerekre támaszkodó, naponta az igébõl, az élet vizébõl táplálkozó, gyümölcstermõ élet? Csak az Atya napi áldásával lesz termékeny, ehetõ gyümölcsöt termõ az életünk. Kedd Seregek Ura, boldog az az ember, aki benned bízik! Zsolt 84,13 (Jn 4,49 51; Lk 5,33 39; Bír 16,23 31) A zsoltáros Isten templomának közelségét áhítja. Hitvallást tesz arról, hogy egyetlen nap is boldogabb e falak közt, mint nélküle bármennyi. Számunkra ez a templom az Úr Jézussal való közösséget jelenti. Krisztus közössége a templom, illetve az egyház közössége. Boldog ember az, aki ebben a közösségben járva, az ott hangzó élõ ige által bízik Istenben, az Atyában! Szerda Ezt mondta Jákób a háza népének: Távolítsátok el az idegen isteneket, amelyek nálatok vannak! 1Móz 35,2 (Jn 11,55; Mt 6,16 21; Jn 11,1 10) Felhívás a bûnbánatra! Jákób bételi útja szimbolizálja a bûnbánatra igyekvõ embernek az igaz istentiszteletre való készülését. Mindent, ami a régi életével köti össze, le kell vetnie. Mindent, amit bûnben szerzett, ami nem engedi odafigyelni Istenre. Amuletteket, bûvös erõvel bíró tárgyakat Az igaz istentiszteletre való készülés teljes bûnbánatra hív minket is. Távolítsunk el Isten segítségével mindent, ami nem enged közel bennünket az Atyához. Csütörtök Aki féli az Urat, gyûlöli a rosszat. Péld 8,13a (1Thessz 5,15; Zak 7,2 13; Jn 11,11 19) A bölcsesség mindennél nagyobb kincs. A bölcsesség kezdete az Úr félelme, az Úr félelme az Isten szeretete. (Zsolt 111,10a) Mert az Istentõl kapott bölcsesség jó tanácsadó, segítséget nyújt a bajban, azonos azzal, ami az Úr akarata, erõt ad a küzdelemben és a hatalomgyakorlásban, mértéket az ítélkezésben. Az Atya bölcsessége tiszta látást ad hétköznapi döntéseinkhez, viselkedésünkhöz, jó keresztény életvitelünkhöz. Péntek Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem. Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messzirõl is észreveszed szándékomat. Zsolt 139,1 2 (Mt 6,6; Jn 8,21 30; Jn 11,20 27) Isten mindenütt jelen van. Ismeri minden rezdülésünket. Nemcsak mint Teremtõnk, hanem mint Urunk és mint Atyánk is. Látja bennünk azt az érdeklõdést is, amelyet csak nagyon sok gátlás levetkõzése nyomán tudunk megfogalmazni. Õ is azt szeretné nekünk adni, amit mi kívánunk magunknak: boldog, kiegyensúlyozott, értéktermõ életet. Merjünk odafordulni hozzá, merjük õt imádságban segítségül hívni! Ám ne csak akkor, ha bajban vagyunk, hanem akkor is, amikor úgy érezzük: minden rendben. Uram, vizsgálj meg, hiszen ismersz engem! Szombat Távol legyen tõlünk, hogy fellázadjunk az Úr ellen, és elforduljunk ma az Úrtól. Józs 22,29 (Jn 15,5; Dán 5, ; Jn 11,28 44) Tartsuk tiszteletben atyáink hitét, alapos hitvallásos egyházi szokásait, tiszta, megtartó személyes kapcsolatait. Tisztítsuk meg mindennapjainkat a rárakódó szennytõl, az új, romboló gondolatoktól, melyek lényegtelen dolgokat emelnek fontossá, melyek istentelen életet akarnak istenessé tenni. Forduljunk az Úr, az Atya felé személyesen, családunkkal, gyülekezeti közösségeinkkel, egyházunkkal együtt. g Szpisák Attila Meghívó pasztorálpszichológiai szimpóziumra. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem tisztelettel meghív minden érdeklõdõt az Álom-világ témájú IV. pasztorálpszichológiai szimpóziumra. A rendezvényre a posztgraduális pasztorálpszichológiai képzés végzõs hallgatóinak kibocsátása alkalmából kerül sor. Idõpont: március Hely: a Debreceni Református Kollégium díszterme (4044 Debrecen, Kálvin tér 16.). Jelentkezés: március 20-ig. Információ: szabozs@drk.hu. Telefon: 52/ CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja 8.30 / Duna Tv Élõ egyház (26') (ism.) / Filmmúzeum Kölyök (magyar film, 1959) (92') / PAX Az anyaméh gyümölcse jutalom 4. rész (ZMC 50') / PAX (premier) Mit ér az ember, ha zenész? Patkó Béla, Kiki (35') / Hallmark Bánatözön (amerikai filmdráma, 2003) (90') / m2 Magyar zeneszerzõk Szokolay Sándor (52') / Petõfi rádió Mindentudás Egyeteme Varga János: Madárinfluenza: járvány vagy hisztéria? 7.45 / Spektrum Múzeumról múzeumra A Rodin-múzeum (25') / mtv Sírjaink hol domborulnak? Eltûnt magyar katonák nyomában (riport-dokumentumfilm) 24/1. rész (25') / Bartók rádió Kerek istenfája szép tizenkét ága Az évkör népszokásai jégtörõ Mátyástól nagyhétig (40') / Mezzo Muszorgszkij: Borisz Godunov / Petõfi rádió A lélek hangjai. Gospelek és spirituálék feketén-fehéren (59') / PAX (premier) Tarnabod (dokumentumfilm) (55') 6.03 / Petõfi rádió Pax rádió Dr. Hegyesi Gábor tanszékvezetõ és a szociális munkások beszélnek Budapesten és Hollandiában végzett segítségnyújtásról. (27') / Duna Tv Isten kezében. Kiss Antal református lelkész portréja (26') / PAX Nagytarcsa (ZMC 26') / Filmmúzeum Azurexpressz (magyar filmvígjáték, 1938) (71') / Bartók rádió Gounod: Rómeó és Júlia. Ötfelvonásos opera / Duna Tv Édentõl keletre (amerikai játékfilm, 1955) (110') 8.05 / Bartók rádió Magyarország orgonái. A belvárosi fõplébánia-templom orgonája (62') 9.30 / m2 A sokszínû vallás, 9. rész (15') / Duna Tv Élõ egyház (26') / PAX Természet és Biblia (48') / Kossuth rádió Névjegy. Péreli Zsuzsa gobelinmûvész (51') / Duna Tv Egy amerikai Párizsban (amerikai játékfilm, 1951) (109') / Kossuth rádió Csángó keresztapa (56') / PAX (premier) Állam és egyház, 4. rész: Törvényi garanciák (40') evelet@lutheran.hu EvÉlet on-line: Hirdetésfelvétel: hirdetes@evelet.hu Szerkesztõség: 1085 Budapest, Üllõi út 24. Tel.: 1/ ; 20/ , fax: 1/ Szerkesztõségi titkár: Boda Zsuzsa (zsuzsa.boda@lutheran.hu). Fõszerkesztõ: T. Pintér Károly (karoly.pinter@lutheran.hu). Olvasószerkesztõk: Gyõri Virág vez. szerk. (virag.gyori@lutheran.hu), Dobsonyi Sándor (sandor.dobsonyi@lutheran.hu). Korrektor: Huszár Mariann (mariann.huszar@lutheran.hu). Tervezõszerkesztõ: Nagy Bence (bence.nagy@lutheran.hu). Fõmunkatárs: Gazdag Zsuzsanna (zsuzsa.gazdag@lutheran.hu) Rovatvezetõk: Bogdányi Gábor EvElet OnLine (gabor.bogdanyi@lutheran.hu), Hafenscher Károly ifj. Liturgikus sarok (hafo@lutheran.hu), Kendeh K. Péter Oratio Oecumenica (peter.kendeh@lutheran.hu), Kõháti Dorottya Új nap új kegyelem (dora.kohati@lutheran.hu), Véghelyi Antal A vasárnap igéje (antal.veghelyi@lutheran.hu) Árusítja a kiadó és a Magyar Posta Rt. (ÜLK) INDEX , ISSN Kiadja a Luther Kiadó (kiado@lutheran.hu) 1085 Budapest, Üllõi út 24. Tel.: 1/ , 1/ ; 20/ , fax: Felelõs kiadó: Kendeh K. Péter (peter.kendeh@lutheran.hu) Nyomdai elõállítás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelõs vezetõ: Máthé Sándor vezérigazgató szikra.kervigh@szikralapnyomda.hu Elõfizethetõ közvetlenül a kiadónál vagy postautalványon. Az elõfizetési díj belföldön negyed évre 2145 Ft, fél évre 4290 Ft, egy évre 8580 Ft, szomszédos országba egy évre Ft (116 euró), egyéb külföldi országba egy évre Ft (135 euró). Csak a minden hónap 16-ig beérkezõ lemondásokat tudjuk az azt követõ hónap elsejével töröltetni, ellenkezõ esetben még egy hónapig jár az újság. Beküldött kéziratokat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. Adott lapszámba szánt kéziratokat a megelõzõ hét csütörtökéig kérjük leadni! A hétfõ délutáni lapzártakor kizárólag a hétvégi eseményekkel összefüggõ (és a szerkesztõséggel elõzetesen egyeztetett) írásokat tudjuk figyelembe venni. Az ben küldendõ kéziratokat az evelet@lutheran.hu, a hirdetéseket a hirdetes@evelet.hu címre várjuk.

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS 3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a

Részletesebben

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL 2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL PREAMBULUM A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre jutott emberek önkéntes közösségének hálaáldozata (Róm 12,1;

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

A Krisztus-dicséret felépítése

A Krisztus-dicséret felépítése A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN

A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN mert nem azt keresem, ami a tietek, hanem titeket magatokat kereslek (2 Kor 12,14) A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN DÉL- TISZÁNTÚLI REGIONÁLIS DIAKÓNIAI KONFERENCIA

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS 32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

Üzenet Karácsonyi kiadás

Üzenet Karácsonyi kiadás Gyülekezetünk minden tagjának, és lapunk minden olvasójának áldott karácsonyi ünnepeket, és Isten által megáldott új évet kíván egyházközségünk presbitériuma. Üzenet Karácsonyi kiadás Az Ige volt az igazi

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés Református Pedagógiai Intézet Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés dr. Szalai Zsolt 2018. április 13. 1 Tartalom Látás és küldetés meghatározásának fontosság A minket körülvevő valóság megértése Képességeink

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása. 2014. Január 30.

Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása. 2014. Január 30. Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása 2014. Január 30. Bemutatkozás A Stratégia alkotás előzményei Felmérés a lelkészek körében: - a kérdőívet 2012. december és 2013.

Részletesebben

Lelkészbeiktatás Piskitelepen

Lelkészbeiktatás Piskitelepen Lelkészbeiktatás Piskitelepen 2016. 11. 22. Munkálkodjon ki-ki a maga helyén Lelkészbeiktatás Piskitelepen Szórványvidéken, a szívós kitartásba kövesedett küzdelemben edzett harangok szebben szólnak. Kiváltképpen

Részletesebben

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. 2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért

Részletesebben

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt

Részletesebben

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,

Részletesebben

Pozitív intézményi légkör

Pozitív intézményi légkör Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén

Részletesebben

Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai. Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinata

Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai. Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinata Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinata 2017. 07. 04. Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai Evangélikus-Lutheránus

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. 2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL 2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL (a 2017. évi V. törvény és a 2019. évi VI. törvény módosításaival egységes szerkezetben) PREAMBULUM A szeretetszolgálat az

Részletesebben

Legyenek eggyé kezedben

Legyenek eggyé kezedben Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In

Részletesebben

Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben. A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben

Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben. A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben A református szemléletű pedagógia Bibliai megalapozottságú Az isteni

Részletesebben

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 Tartalom JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 JÉZUS SZENVEDÉSE MÁRK SZERINT Márk szenvedéstörténetének tanítása 19 1. Jézus az Isten Fia 20 2. A szenvedés hozzátartozik

Részletesebben

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL. (a évi V. törvény módosításaival egységes szerkezetben)

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL. (a évi V. törvény módosításaival egységes szerkezetben) 2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL (a 2017. évi V. törvény módosításaival egységes szerkezetben) PREAMBULUM A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre

Részletesebben

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL Az Avas-Déli Református Gyülekezet kiadványa 2015. Május "Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra. ApCsel 2, 17. ÁLDOTT PÜNKÖSDI ÜNNEPEKET

Részletesebben

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában

Részletesebben

Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése

Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése 2013. 10. 15. Közel 270 lelkipásztor részvételével kezdődtek el az Erdélyi Református Lelkészértekezlet

Részletesebben

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE ( 1 ) _ A címlapon és a hátsó borítón REISZ ILONA festményei: A pápa és A pápa munka közben ( 2 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE II. János Pál pápa

Részletesebben

BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz

BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz BEE HÍRLEVÉL A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Az iroda nyitva: Hétfő: 14.00-18.00; Csütörtök: 8.00-10.00; 14.00-16.00 A lelkészi pihenőnap: kedd (ezen a napon

Részletesebben

Végső dolgok - Egy végtelen világ

Végső dolgok - Egy végtelen világ Végső dolgok - Egy végtelen világ Felnőtt katekézis, 2011. november 04. Előadó: Maga László Plébános atya Miről is szólhatott volna Plébános atyánk péntek esti előadása, mint a Végső dolgokról, hiszen

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon

Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon 2014. 09. 01. A gyülekezetek segítése a cél Szórványgondozó lelkipásztorok gyűltek össze szeptember 1-én Algyógyon, hogy a szórványgyülekezetek

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5 TARTALOM Előszó a magyar kiadáshoz 5 Í.MÁTÉ EVANGÉLISTA-KI IS VOLT Ő? 13 1.1 A meghaladott életrajzi portré 13 1.2Az evangélium az evangélista nélkül 16 1.3 A teológiai portré 19 1.4Előzetes módszertani

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

MEGBÉKÉLÉS EGÉSZSÉG REMÉNYSÉG A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ CIGÁNYOK KÖZÖTTI SZOLGÁLATÁNAK KONCEPCIÓJA

MEGBÉKÉLÉS EGÉSZSÉG REMÉNYSÉG A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ CIGÁNYOK KÖZÖTTI SZOLGÁLATÁNAK KONCEPCIÓJA MEGBÉKÉLÉS EGÉSZSÉG REMÉNYSÉG A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ CIGÁNYOK KÖZÖTTI SZOLGÁLATÁNAK KONCEPCIÓJA I. Küldetés Misszió A Magyarországi Református Egyház küldetése, hogy a Szentlélek által Isten

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz

Részletesebben

Sorsdöntő(?) PÁRBESZÉD A MEGÚJULÁSÉRT. Az EJB által vezetett folyamat mozzanatai

Sorsdöntő(?) PÁRBESZÉD A MEGÚJULÁSÉRT. Az EJB által vezetett folyamat mozzanatai Sorsdöntő(?) PÁRBESZÉD A MEGÚJULÁSÉRT Az EJB által vezetett folyamat mozzanatai Az EJB legitimitása A meglévő formális legitimáción túl kétségek fogalmazódtak meg bizottságot megalapító zsinat elkötelezettsége

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A jelen jegyzőkönyv a VASÁRNAPI ISKOLAI SZÖVETSÉG (a továbbiakban: VISZ) közgyűléséről készült. A közgyűlés helyszíne a VISZ székhelye (2119 Pécel, Nyírfa utca 1.). A közgyűlés időpontja: 2016.

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Kezdés 8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Olyannyira fontos téma a szolgálatra nevelés, hogy talán ezzel kellett volna kezdeni az egész sorozatot. A szolgálat az egyik leghatékonyabb gyógyír a mai tévútra

Részletesebben

Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalmának Szervezeti és Működési Szabályzata KÜLDETÉSNYILATKOZAT

Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalmának Szervezeti és Működési Szabályzata KÜLDETÉSNYILATKOZAT Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalmának Szervezeti és Működési Szabályzata KÜLDETÉSNYILATKOZAT 2010. októberében a református Skót Egyház és a Magyarországi Református Egyház együttműködési

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV 1. Neme 2. Születési éve 3. Lakhelye 1 4. Melyik évben végzett? 5. Melyik szakon végzett? 2 6. Milyen tagozaton végzett? 7. Idegen nyelv ismerete

Részletesebben

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Bibliaolvasó vezérfonal a évre Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA

Részletesebben

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG 2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!

Részletesebben

Reformáció Emlékbizottság az előkészület. Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu

Reformáció Emlékbizottság az előkészület. Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu Reformáció Emlékbizottság az előkészület Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu Megemlékezés vagy ünneplés? Az Emlékbizottság létrejötte; tagjai; működése, szervezeti felépítése.

Részletesebben

Tájékoztató a hit-és erkölcstan oktatásról a 2014-2015-ös tanévben

Tájékoztató a hit-és erkölcstan oktatásról a 2014-2015-ös tanévben Tájékoztató a hit-és erkölcstan oktatásról a 2014-2015-ös tanévben Kedves Szülők! A 2014-2015-ös tanévben a Kerék Általános Iskola és Gimnáziumban a következő egyházak tartanak hit-és erkölcstan oktatást:

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

1. Vers az elsőáldozási szentmisében 1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató

Részletesebben

Mindennapi közös imádságok

Mindennapi közös imádságok Mindennapi közös imádságok A mindennapi istentiszteletek rendje Zsoltározó istentiszteletet bárhol tarthatunk: otthoni magányban, családi körben, munkahelyen, iskolai közösségben, táborokban és természetesen

Részletesebben

Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával

Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával Sajtóközlemény Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával A Magyar Unitárius Egyház, partnerségben az Országgyűlés Hivatalával ünnepi konferenciát szervezett 2018. március 9-én,

Részletesebben

Alpha kurzus meghívó

Alpha kurzus meghívó Alpha kurzus meghívó Tisztelt Hölgyem/Uram! Szeretettel meghívjuk a Paksi Református Egyházközség szervezésében Szeptember 29-én 18:00-kor induló Alpha kurzusra. Mi az Alpha kurzus? Az Alpha kurzus a keresztény

Részletesebben

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát 2014. 09. 08. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irma zsoboki lelkészasszonyt szeptember 6-án, az általa alapított Bethesda

Részletesebben

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján 2016. november 13. vasárnap 13:00 Boldog Charles de Foucauld halálának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a budapesti Páli Szent Vinceplébániatemplomban

Részletesebben

Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa...

Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa... Tartalom 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat?............................5 2. Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban.......................................9 3. Az atyák tíz típusa........................................15

Részletesebben

VIII. Parancs Ne hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy! Fegyver a lelketlen hamisság és hazugságok ellen Igen az igazságra

VIII. Parancs Ne hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy! Fegyver a lelketlen hamisság és hazugságok ellen Igen az igazságra Felnőtt Katekézis VIII. Parancs Ne hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy! Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. május 04. Fegyver a lelketlen hamisság és hazugságok ellen Igen az igazságra

Részletesebben

A CE misszió helyzete a nagyvilágban és itthon. CE csendesnap Kolozsvár, április 2 Adorján Kálmán lp., a CEVSz elnöke

A CE misszió helyzete a nagyvilágban és itthon. CE csendesnap Kolozsvár, április 2 Adorján Kálmán lp., a CEVSz elnöke A CE misszió helyzete a nagyvilágban és itthon CE csendesnap Kolozsvár, 2016. április 2 Adorján Kálmán lp., a CEVSz elnöke A Libanoni CE a CEVSz-ben Raffi Messerlian lelkész a CEVSz választmányi tagja.

Részletesebben

Istentisztelet közelieknek és távoliaknak

Istentisztelet közelieknek és távoliaknak Istentisztelet közelieknek és távoliaknak A Tamás-mise felépítése TALÁLKOZUNK ÉNEKLÉS KÖSZÖNTÉS SZABAD FORMÁBAN KÖZÖS ÉNEKLÉS, A SZOLGÁLATTEVÕK BEVONULÁSA BEVEZETÕ, TÉMAFELVETÕ IMÁDSÁG KÖZÖSSÉGI BÛNVALLÁS,

Részletesebben

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben

Részletesebben

GYERMEK-ISTENTISZTELETI LITURGIÁK C. KÖNYV GYAKORLATI LEHETŐSÉGEI DR. PÁNGYÁNSZKY ÁGNES ÉS SZLAUKÓ ORSOLYA

GYERMEK-ISTENTISZTELETI LITURGIÁK C. KÖNYV GYAKORLATI LEHETŐSÉGEI DR. PÁNGYÁNSZKY ÁGNES ÉS SZLAUKÓ ORSOLYA GYERMEK-ISTENTISZTELETI LITURGIÁK C. KÖNYV GYAKORLATI LEHETŐSÉGEI DR. PÁNGYÁNSZKY ÁGNES ÉS SZLAUKÓ ORSOLYA Nekünk és Istennek dolgunk van egymással; és amikor megnyitjuk magunkat hatása előtt, legmélyebb

Részletesebben

Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének december 10-i ülésére

Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének december 10-i ülésére Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének 2010. december 10-i ülésére Tisztelt Közgyűlés! 2. napirend: Az Alapszabály módosítása, kiegészítése Az Alapszabály

Részletesebben

A CJ egyetemes küldetése - Küldetés minden néphez

A CJ egyetemes küldetése - Küldetés minden néphez A CJ egyetemes küldetése - Küldetés minden néphez A Congregatio Jesu egyetemes küldetése: Latin-Amerika - Argentína - Brazília - Chile - Kuba Küldetés az egész világra, minden néphez Európa - Ausztria

Részletesebben

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren 1. Tégy engem békeköveteddé, Hogy hinthessem az igemagvakat. Ó, Szentlelked

Részletesebben

Kitöltési Útmutató - Kitöltés előtt olvasd el figyelmesen!

Kitöltési Útmutató - Kitöltés előtt olvasd el figyelmesen! Logos-Hungary Keresztény Főiskola, Tanulmányi vezető: +36 20 5563 515, Email: tanulmanyivezeto@gmail.com, WEB: www.logos-hungary.hu Kedves Hallgató! Szeretettel köszöntelek a mi Urunk, Jézus Krisztus és

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT Név: Vadosfai Evangélikus Egyházközség Székhely: 9346 Vadosfa, Kossuth u.13., Telefon: 20/824 6887 e-mail: vadosfa@lutheran.hu honlap: http://vadosfa.lutheran.hu Egyházon

Részletesebben

Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban. - 2008. május 31. -

Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban. - 2008. május 31. - Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban - 2008. május 31. - A Cursilló (spanyol eredetű szó) magyarul a keresztyénségről szóló rövid tanfolyamot jelent. A református Cursillo

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66 TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 6 1. Ismerjük meg egymást!... 8 2. Magyar reformátusok vagyunk... 10 3. Ismerkedés a Bibliával... 12 4. Isten teremtette a világot... 14 5. Isten teremtette az embert... 18 6.

Részletesebben

JÉZUS SZÍVE IMAFÜZET

JÉZUS SZÍVE IMAFÜZET JÉZUS SZÍVE IMAFÜZET A Jézus Szíve lelkiség nem ájtatossági forma, hanem Bíró Ferenc SJ szavaival a reális Krisztus reális követése tettben és igazságban. Jézus Szíve ünnepéhez kapcsolódó imakilencedünk

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK

Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK Tartalomjegyzék Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK Bevezetés 59 Ruth Prince előszava 63 Az Úrnak félelme 65 Megigazulás és szentség 71 Erő, egészség 85 Vezetés,

Részletesebben

A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL (2013-2014-2015)

A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL (2013-2014-2015) A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL (2013-2014-2015) Valamennyi választott egyházmegyei, egyházkerületi, zsinati testület és tisztségviselő megbízatása 6 éves választási ciklusra

Részletesebben

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Vannak emberek, akiken érződik, hogy a helyükön vannak, tudják mit akarnak, miért vannak a földön. Mások nyugtalanok, keresik, de nem

Részletesebben

Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban

Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban 1972 2010 Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban Isten országának ez az Evangéliuma pedig hirdettetik majd az egész földkerekségén, tanúbizonyságul minden népeknek; és akkor jön el a

Részletesebben