AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XIX. évfolyam 48. szám november 27. Díjmentes

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XIX. évfolyam 48. szám 2009. november 27. Díjmentes"

Átírás

1 AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XIX. évfolyam 48. szám november 27. Díjmentes Közeledik Karácsony! Előtte itt az Advent, meggyújtjuk az első gyertyát, majd vasárnapoként mindig eggyel többet, hogy ne sötétben és készületlenül érjen a Születés ünnepe. Adventi készületként bukkantam rá Saint-Exupéry soraira: A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget. Légy szíves, szelídíts meg! - mondta. Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem! Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem. Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a kis herceg. (folyt. a 4. old.) A tartalomból Az önkormányzati ülésről Ugrott háromezer kábítószeres féléves adagja Avatóünnepség az iskolában Világjáró-világlátó érsekújváriak

2 2 Jegyzet Copfos az utolsó padban A kis Copfos mindig otthon felejti a tízóraiját. Beteget jelent, amikor a többi társa nevetve indul az uszodába. Utálja a fogalmazásokat, mert nem tudja, hová lett az apukája, és azt sem tudja, mit írjon a nyári szünidőről. A régi lakásukból kiköltöztették őket, mert nem tudták fizetni a lakbért. Az anyukája ekkor sokat sírt. Végül a város peremére, egy régi mosoda mellé költöztek. Egy kis szobájuk, a többiekkel közös fürdőszobájuk és konyhájuk van. A Copfos tudja, már semmi sem lesz olyan, mint régen. Ide nem hozhat barátnőket, ide a portás bácsi nem enged be idegent, csak akinek bejelentett lakhelye van a szállón. A kis madárka görnyedten ül a padban, múltkor a tanító néni, most pedig két osztálytársa hozott neki tízórait. Kedvesek és aranyosak a többiek, mégsem tud nekik mesélni nehéz életéről, arról az udvarról, ahol csak betontér van, és még a délutánok is sivárak. A szomszédban hajléktalan bácsik laknak télen, ők még szegényebbek, mint a Copfos családja. Nekik csak éjszakára szabad bemenni pihenni az ágyakra, lám, ennél sokkal jobb az ő helyzetük. Karácsony előtt a nénik és a bácsik adakozni szoktak. Zsákszámra kapják a szép ruhákat, a játékot és az édességet. Évközben már nemigen érdekli ezeket az embereket az ő kicsi élete, sem az, hogy a nővére azért nem ment iskolába, mert hirtelen hideg lett. Csak a Copfos látta, hogy a nagyobbik lány cipőjében ment el az anyuka reggel a munkahivatalba. Egyszer hallotta, hogy az adakozó nénik és bácsik más országbeli, hasonlóan szomorú sorsra jutott családokon is szoktak segíteni. Minek olyan meszszire menni? Gondolja magában, hiszen a szomszédjukban lakik Ilonka néni, aki a sajátjai mellett még egy árva kislányt is magához vett. Nekik is menniük kellett a régi lakásból. Van úgy, hogy együtt főzik a vacsorát, a kedves mosolyú néni ilyenkor mesélni szokott. Arról, hogy egyszer kis kertje volt, házikója, meg két kutyusa. Ilonka néni hagymát pucol, de Copfos tudja, hogy nem a hagyma ríkatta meg a szomszédasszonyt. A csendes, értelmes kislány látja, amikor más gyerekeket autón visznek délután zeneiskolába, táncra, rajzra. A legtöbb szülő már mobiltelefonon hívja fel tanítás után a gyerekét, majd kéz a kézben, mosolyogva hagyják el az iskolát. Copfos az egyik bevásárlóközpont ingyenes járatával megy haza, mert nagyon-nagyon messze lakik az iskolától, a barátoktól, mások derűs mindennapjaitól. Anyuka azt mondta, egyszer majd megint lesz otthonuk. Egyszer talán viszszajön hozzájuk az apuka is, aki olyan messzire indult munkát keresni, hogy azóta nem látták. Egyszer talán majd ő is azt írja a fogalmazásba, hogy igazi otthona van, saját szobája könyvespolccal, játékokkal, ahová ő is meghívatja a barátait születésnapi uzsonnára! (máthé) Az önkormányzati ülésről Több lényeges kérdéssel foglalkoztak az érsekújvári önkormányzati képviselők a november 18-i képviselő-testületi ülésen. Akadtak programpontok, amelyekben nem tudtak közös nevezőre jutni a városatyák, ezért azok megvitatását hosszas véleménycsere előzte meg, néhányat pedig elnapoltak, hogy tovább tárgyalhassanak a részletekről. Az ülésen kiértékelték a Cirill-Metód szoborcsoport elkészítésére benyújtott versenypályázatot. A bizottsági tagok: Veršeghy Štefan, Hudák Pavol, Istenes József, Berényi Margit úgy döntöttek, hogy Hrčka Roman művész fogja elkészíteni a szobrot, aki eurós költségvetést nyújtott be, enynyi pénzbe fog kerülni az új alkotás. Az önkormányzati ülésen a képviselők döntöttek továbbá arról is, hogy négy új, hangzatos nevű utcával egészül ki a város: Pri Zúgove - Zúgó menti utca, Pri ramene - Folyó ág menti utca, Včerlárska ulica - Méhész utca, Okružná ulica - Kör utca. Az utcák megnevezését némi szóváltás kísérte, mivel két képviselő úgy gondolta, hogy rövidíteni kellene az utca nevét - Berényi Margit Zúgó utcát, Folyóág utcát javasolt, Mészáros Péter szerint helyesebb lett volna a Zúgói utca, vagy a Folyóági utca, de egyik javaslatot sem támogatták a képviselők. A városatyák jóváhagyták a Malomárok - tehát a Szent Erzsébet Sziget egy részének hosszú távú, 2039-ig történő bérbeadását a zsolnai központú Szlovák Horgászszövetségnek. Az új bérlők nem kis szolgálatot tesznek ezzel a városnak, hiszen vállalták a Nyitra menti zöldövezet alapos tisztán tartását, körültekintő karbantartását, a folyóárok kitisztítását, amely mindannyiunk megelégedésére és örömére szolgálhat. Istenes József és Berényi Margit képviselők ragaszkodtak ahhoz, hogy a szerződésbe benne foglaltasson: a Malomárok területét nyilvánosan használhatják a lakosok, hiszen a Szent Erzsébet Sziget a lakosok egyik kedvelt kirándulóhelye. Végéhez értek az idei lakossági fórumok Az idén is, mint már több éve, Pischinger Géza polgármester közvetlen beszélgetésre hívta meg városunk lakóit a város különböző pontjaira. Mind a hat helyszínen sokan éltek a lehetőséggel, hogy megvitassák problémáikat, melyeket a város esetleg orvosolni tud, de olyan is előfordult, hogy tanácsot kaptak, merre induljanak el, hogy gondjukra megoldást találjanak. A beszélgetéseken részt vettek a városi hivatal vezetőbeosztású dolgozói, a városi rendőrség parancsnoka, a városi cégek vezetői, egy-egy konkrét kérdésre ők személyesen válaszoltak. A beszélgetésekből kiderült, hogy a város vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy hatékonyabbá váljon az érsekújváriak számára a tavaszi és az őszi nagytakarítás, mivel már hoszszabb ideje gondot jelent, hogy a konténerek kihelyezését követően azonnal megtelnek szeméttel, annak ellenére, hogy a város polgárai egész Az önkormányzati ülésen nemet mondtak a képviselők a hulladék elszállítását szabályozó általános érvényű rendelet módosítására, tehát nem hagyták jóvá a hulladék elszállítási illeték emeléséről szóló javaslatot, ami gondot okozhat a jövő évi költségvetésben. Az ülésen megtudtuk, mégsem lesz idősek otthona vagy hospice intézmény a pancadombi épületben, amelyet korábban az érsekújvári ipari iskola használt bérleményként. A képviselőknek dönteni kell az épület további sorsáról, de mivel a képviselők nem szeretnének elhamarkodottan dönteni ebben a kérdésben, ezt a témát elnapolták. A képviselők egyebek között foglalkoztak az érsekújvári Ellite Team teniszklub szerződésben vállalt kötelezettségeinek betartásával, amelyben a város főellenőre szerint jelentős hiányosságok mutatkoztak. Elnapolták a teniszklub ellenőrzését érintő programpontot. Bohátová Helena képviselő javaslatára a város főellenőre ellenőrzést végzett a sportklubban, annak tevékenységét és gazdálkodását illetően. Bohátová Helena az ülésen elmondta, az ő bizottságuk is kiszállt a helyszínre és megtekintette a létesítményt, amelyet 2015-ig az Ellite Team bérel. A főellenőr több hibát is talált az említett sportklub gazdálkodásában. A sportklub több ígért beruházást nem valósított meg. Korábban a létesítmény a Lakáskezelő Vállalat (Bytovy podnik) felügyelete alá tartozott és már olyan rossz állapotban volt, hogy be akarták záratni. Bohátová Helena szerint esélyt kellene adni a sportklub jelenlegi vezetésének, hogy megvalósíthassa az ígért beruházásokat, és arra is, hogy eljuttassa a városi hivatal illetékes osztályára a gazdálkodásával kapcsolatos szükséges kimutatásokat. A képviselők döntöttek arról is, hogy a jövőben a Ganczner László Stadion létesítményeiben a jövőben a fociklub önállóan gazdálkodhat, ami a II. ligás klub eredményes szerepléséhez járulhat hozzá. (máthé) évben igénybe vehetik az ingyenes szemétlerakatot. De az a tapasztalat, hogy még a környező falvakból sem restellik becipelni a hulladékot a tavaszi és őszi nagytakarítás időszakában. A város tisztasága és a közbiztonság minden találkozó visszatérő témája volt, annak ellenére, hogy a polgárok elismerték a város ezen a területen kifejtett erőfeszítéseit és igyekezetét, teljes elégedettségre még sincs ok, de ennek már sokkal összetettebb, össztársadalmi és költségvetési okai vannak. A várost a rendőrség több ponton ipari-biztonsági kamerarendszerrel figyeli, és ahogy Major Róbert parancsnok elmondta, valahol szerencsésnek tartja, hogy szinte alig akad olyan lakos, aki tudná, hol vannak elhelyezve. Talán ennek köszönhetően is tudtak elfogni már drogárusokat és drogfogyasztókat, akik a kamera alatt üzleteltek a tiltott szerrel, majd a kamera alatt lőtték be magukat a fiatalok. Felhívta a figyelmet, hogy városunkban el-

3 3 Válasz Tisztelt Suchan úr! A nemzetiségek közötti megértésnek egyre több szószólója akad az utóbbi időben. Engedje meg, hogy röviden reagáljak a Castrum Novum idei 47-es számában megjelent cikkére. Elsősorban nem kételkedek az Ön jóhiszeműségében, amikor leírja tapasztalatát, mely szerint városunkban a hivatalos 28%-os adat ellenére a valóságban a magyar nyelvet a lakosság 70%- a használja a mindennapokban, nem tartják fontosnak megmásítani nemzetiségüket az anyakönyvi hivatalban csak azért, hogy megfeleljen a valóságnak amennyiben az anyakönyvi hivatal véletlenül hibázott. Nos tehát, nem gondolom, hogy ezekben az esetekben az anyakönyvi hivatal véletlenül hibázott volna, és főleg nem gondolom, hogy a valóságot, amely sokkal bonyolultabb annál, mint ahogy ön leírja, szükséges volna hasonló infantilis beszéd mögé rejteni. Csupán a felvilágosítása érdekében szívesen átadok önnek egy 1948-ból származó újsághírt (Slovenský Juh január 18. Évszázadok sérelme helyrehozva - reszlovakicázió ), amely talán megsúgja önnek, miképp formálódott a jelenlegi nemzetiségi statisztika, amikor azt tanácsolták a nemzeti kisebbség tagjainak, hogy mindig, mindenhol, mindenkivel beszéljenek szlovákul, még akkor is, ha a szlováktudásuk nem a legjobb. Továbbá el kell mondanom, hogy Önön és néhány képviselőn kívül nem ismerek senkit sem, aki egyik nap magyarul énekelne a Csemadokban, másnap pedig szlovák népviseletben táncolna a Matica-székház pódiumán. És végképp kételkedek abban, hogy ugyanattól a nézőtől tapsot kapna A megértés pártján állunk, és tisztába vagyunk azzal, hogy ezt csupán a helyzet valós megismerése alapján tudjuk alakítani, építeni. A valóság azonban sajnos azt mutatja, hogy a járási székhelyünkön a nemzetiségek képtelenek együttműködni. Nem csupán a képviselőtestület keretében, ahol a képviselők apró kis bizniszeiket hagyományosan a nemzetiségi hovatartozással takargatják, hanem főleg a célzott provokációkkal, amelyekkel igyekeznek megzavarni a nemzetiségek megbékélését és az egyszerű polgárok toleráns együttélését. Azt azért talán Ön sem gondolja, hogy a legionáriusoknak felállított emléktábla, vagy a Cirill és Metód szoborcsoporttal hozzájárulnak a polgárok békés együttéléséhez. Aki az együttműködését szaporodtak a súlyos testi sértések, napi szinten riasztják a rendőröket verekedésekhez, és megnőtt a drogárusok valamint a fogyasztók száma is. Figyelmeztette a szülőket, figyeljenek oda gyerekeikre, a gyerekek érdekében. Nagyra értékelték a lakosok az európai normáknak megfelelő játszóterek kiépítését, a város kirándulóhelyein felállított grillezőhelyeket, melyeknek elsősorban a panellakásokban élők örülnek. A polgármester beszámolt arról is, hogy elkészült a töltésen a kerékpárút, és most már a legfrekventáltabb kirándulóhelyeket kényelmesen meg lehet közelíteni gyalogosan vagy kerékpáron. A Cseresznye utcai találkozón hangzott el az, hogy a városnak az utóbbi években kezd hangulata lenni köszönhetően a sok kulturális rendezvénynek: Porciunkula-vásár, szüreti mulatság, kolbász készítő verseny, karácsonyi vásár és koncertsorozatok stb. Más városokból is irigykedve járnak hozzánk ezekre az eseményekre, melyek egyre színvonalasabbak. Panaszból és javaslatból is akadt elég, például szeretné kinyilvánítani, annak bizonyos húrok pengetését abba kellene hagynia. Érsekújvárott a nemzetiségek éles különválasztása talán az iskolák esetében érzékelhető a legjobban pl. a szlovák gimnáziumot látogató diákok a 8 éves oktatás alatt egyetlen közös akció keretében sem találkoztak a Pázmány Péter Gimnáziumot látogató kollégáikkal, habár valamikor mindkét intézmény egy épületben székelt. A járás keretében nem ismerek egyetlen olyan szlovák iskolát sem, amely felkínálná a magyar nyelven történő oktatást akár nem kötelező tantárgyként - még a saját, magyar anyanyelvű diákjai számára sem. Nem létezik viszont olyan módszer sem, amely szerint a szlovák akármennyire is szeretné szervezett formában megtanulhatná a magyar nyelv alapjait. A nyelviskolák kínálatában megtalálják a kínai és a japán nyelvet a magyart viszont soha. Mi tehát a nemzetiségek együttélését városunkban inkább csak egymás mellett élésként értékeljük, nem a szó valós értelme szerint. Az önkormányzat képviselői (az államigazgatásról már nem is beszélve) részéről nem látok semmilyen célravezető igyekezetet a kölcsönös megismerés, közeledés érdekében, nem észleljük a multikulturalizmus, vagy a kétnyelvűség propagálásának egyetlen példáját sem. Éppen e folyamat beindításában látjuk fő feladatunkat. Befejezésül, és kihasználva a lehetőséget, szeretnék gratulálni Önnek a megyei választások nagyszerű eredményéhez, hiszen az érsekújvári választási körzetben mind a 8 mandátumot a nagy szlovák koalíció szerezte meg. Igaz, kissé nyugtalanít bennünket a tény, hogy e nagyszerű eredményhez körültekintően hozzásegítették magukat azzal, hogy a járást 2 választási körzetre osztották. Ezzel a manipulációval elérték, hogy a leadott szavazatok aránya MKP+Híd a szlovák koalícióval szemben 35,60% : 36,14% - mellett a mandátumok 3:8 arányban osztódtak el. Talán nincsenek is tisztában azzal, milyen veszélyes útra tértek, amikor a párkányi körzet létrehozásával keresztül a járáson (az utolsó hasonlót 1938-ban rajzolták) - és amikor a képviselők mandátumát kizárólagos és szűk területi alapon határozták meg. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez az ámokfutás ne folytatódjon. Ön pedig nagyszerű szolgálatot tenne az érsekújváriaknak azzal, ha képes lenne megakadályozni a nemzetiségi gyűlölködés terjesztését pártjaik központjaiból városaink és községeink utcáiba. Bóna Bertalan elnök, a Most-Híd párt járási bizottság nevében a Pipa utca lakói szerint náluk megállt az idő, miután nincs aszfaltozott járdájuk, nincsenek rákötve a városi csatornarendszerre, nem tudják fogni az Érsekújvári Televízió adását, pedig a városközpontban élnek. Az utca rekonstrukciójának tervezetéről, időpontjáról Ágh Péter hivatalvezető tájékoztatta a utcabelieket. A Három hidak mögött élők szintén a járdáik állapotát, a kukaedények hiányát és a városi tv adásvételi viszonyait kifogásolták. Mérhetetlenül sajnálják az ott élők, hogy a Surányba vezető úton, abban a veszélyes kereszteződésben még mindig nem épült meg a körforgalom. Bíznak benne, hogy a megye fennhatósága alá eső körforgalom-építés megyei képviselőink igyekezetének eredményeként mihamarabb megvalósul, és ezzel sokkal gördülékenyebbé válik a közlekedés a Három hidak mögött. A gyalogosoknak az aluljáró átépítése már nagy segítséget jelentett. A sportlétesítmények állapota, az érsekújvári sport támogatási rendszere is gyakran visszatérő téma volt a találkozókon. Mivel a Képviselői sarok Szemét a városunkban fizessen az, aki a szemetet termeli Ilyen mondat is elhangzott a városi hivatalban a szemét-problémával kapcsolatos vitában. A város által a szemétszállításért kifizetett költségek jóval meghaladják az illetékből befolyó bevételt, ami annyit jelent, hogy a városnak a szemétszállítás veszteséges. A lakosok alacsonyabb összeget fizetnek illetékként, mint amennyit valóban ki kell fizetni. A város pedig mi vagyunk, mindannyian, akik itt élünk. A város 2006-ban 50 koronát, 2007-ben már 100 koronát, és 2008-ban a törvény változtatása miatt már 150 koronát fizetett egy tonna szemét lerakásáért a szeméttelepen. Ez csupán a szemét lerakására vonatkozó összeg, nem pedig a szemét likvidálásával kapcsolatos költségek. A szemétadó tarifái utoljára ban módosultak a ma is érvényes összegre. Másrészről a városnak be kell tartania a kiegyensúlyozott gazdálkodásról szóló törvényt. Viszont rögtön a szemétszállításért kifizetett összeg miatt ez lehetetlen. A szemét likvidálását illetően a számokból világosan kiderül, hogy 2006 óta nő a szemét mennyisége. Nincs min csodálkozni, hiszen ez a növekvő életszínvonalunkkal függ össze. Szigeteljük a házakat, ablakokat cserélünk, átalakítjuk otthonainkat, bútorokat cserélünk. Viszont ezeket vajmi kevesen viszik ki a szemétgyűjtő-telepre. Hiszen misem egyszerűbb, mint mindent lerakni a legközelebbi kukaedény mellé, és a szemét további sorsáról gondoskodjanak mások. Talán a törvényhozás sem tökéletes, talán jobb volna különbséget tenni a családi házaknál összegyűjtött hulladék és a panellakásokban élők hulladéka között valamint a nagyüzemi- és kisüzemi gyártás következtében létrejövő hulladék között. A legigazságosabb biztosan az lenne, ha mindenki a ténylegesen kitermelt hulladék után fizetné az illetéket. A vitában szó esett a kukaedények lecseréléséről is - lezárható változatokra. Nem lenne rossz megoldás, már csak azért sem, mert így a kukázók nem férnének hozzá az kukaedényekhez, és nem csinálnának körülöttük rendetlenséget. Szó esett szankciókról és mindazok büntetéséről, akik a rendetlenséget csinálják a környezetünkben. A szemét-probléma megoldása városunkban - mindannyiunk elégedettségére - nem lesz egyszerű feladat, de tudatosítanunk kell, hogy ez a probléma mindannyiunkat érinti. Juríková Ľubica, független képviselő témát illetően nemrég volt televíziós kerekasztal műsor, a polgárok friss információkkal rendelkeztek. A Ganczner László Stadiont és a Millennium Sportcsarnokot a jövőben saját kérésükre a fociklub illetve a férfi kézilabdaklub felügyeli, és önálló gazdálkodásuk eredményeképpen több pénzt fordíthatnak majd a jövőben a működésükre. Természetesen mindkét létesítmény üzemeltetéséhez a város továbbra is hozzájárul. Az építő jellegű, közvetlen és kötetlen beszélgetésekre minden közösségnek szüksége van, a megközelíthetetlennek hitt önkormányzat sokkal közelebb kerül az emberekhez, nyíltan és őszintén lehet beszélni a gondokról és a sikerekről is. (-)

4 4 Harminc családfenntartó veszítheti el a biztos állását (folytatás az 1. oldalról) - Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz... Másnap visszajött a kis herceg. - Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is. - Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg. - Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor Párkányban, a városunktól mintegy félszáz kilométerre fekvő érsekújvári járásbeli határvárosban, a Smurfit Kappa papírgyár volt eddig a régió egyik legnagyobb, legbiztosabb munkáltatója. A cég vezetése október 1-jén jelentette be, hogy leállítja a fluting termelését. A Smurfit Kappa - ahol sokan találtak eddig biztos munkalehetőséget az érsekújvári régióbeli falvakból is - október 5-én jelezte a körzeti munkahivatalnak, hogy tömeges elbocsátást tervez. Ennek következtében közvetlenül 325, közvetett módon - a beszállító és szolgáltató cégek alkalmazottait is beleszámítva - közel 800 ember veszítheti el a munkahelyét a térségben. Legtöbbjüket március 31-én, de lesznek, akiket csak jövő áprilisban illetve júliusban küldenek el. Ladzianska Martától az Érsekújvári Körzeti Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatal munkatársától megtudtuk, hogy tömeges elbocsátást jelzett nem csak a párkányi papírgyár, hanem a bazini székhelyű Beta-car beszállító cég is, amely a régióban működik. A munkahivatal dolgozója elmondta, ha néhány dolgozó megállapodik a jelenlegi munkáltatójával, akkor még a jelzett elbocsátások előtt távozhat a cégből. Lazdianska Marta, a munkahivatal foglalkoztatási szolgáltatásokért felelős osztályvezetője szerint ugyanez érvényes nem csak a papírgyári alkalmazottakra, hanem a bedolgozó Beta-car cég mintegy harminc dolgozójára is, akikre elbocsátás vár. Az Érsekújvári járásban teherautó-sofőrök, emelődaru-kezelők, betanított munkások, faosztályozók, emelőtargonca-kezelők és a munka menetét felügyelő mesterek, többségében családfenntartó férfiak maradnak állás nélkül. Jelenleg a munkahivatal érsekújvári régióbeli állásajánlatai között nyolc sofőrnek való Szívünkben éljen a Titok... táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm. Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. A Karácsony előtti pár napban újra és újra szelídít minket az Isten, ő tud igazán. Ő, aki eljött közénk, hogy megismerjen minket, mert az emberek már nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek, mert csupa kész holmit vásárolnak. Ezért nincsenek barátaik. Az Úr eljött és barátunkká lett és ismét barátunkká lesz, ha megint elfeledkeztünk Róla. Így hát nekifog a szelídítésünknek. Először tisztes távolból figyel, nagy-nagy türelemmel és minden áldott nap kicsit közelebb ülhetünk egymáshoz. Elég, ha a szemünk sarkából nézzük egymást és valóban jobb, ha először nem is szólunk semmit, a beszéd félreértések forrása lehet. A csendben tud megszólítani igazán... Eljön az Úr minden időben, kiszámíthatóan, ugyanakkor, és mi már előre kezdünk örülni. És minél előrébb halad az idő, annál jobban tudunk örülni. Az első gyertyagyújtásnál tele van a szívünk izgalommal és aggodalommal, és fölfedezzük, milyen nagy kincs is a boldogság. Sofőrök, emelődaru-kezelők és targoncavezetők, javarészt családfenntartó férfiak maradnak munka nélkül (A szerző felvétele) munkahelyet találtuk. Bánkeszin, Kamocsán és Tardoskedden keresnek sofőröket, többnyire külföldi szállítói munkákra. Azt most még nem lehet tudni, hogy a tavasszal elbocsátott dolgozók milyen állások közül válogathatnak. Járásunkban szeptember végén álláskeresőt tartottak nyilván és csupán 207 szabad munkahelyet. Az érsekújvári körzeti munkahivatal állásajánlatából kiderül, hogy az érsekújvári régióban jelenleg 63 munkáltató kínál állást, ebből három cég venne fel teherautó- és kamionsofőröket. Az érsekújvári munkahivatalban megtudtuk továbbá, hogy a párkányi körzetben további öt olyan cég található, ahol - a Smurfit Kappában megszűnő részleg miatt - elkerülhetetlenek lesznek az elbocsátások. A párkányi régióban csak három munkáltató kínál állást, de egy helyen sem keresnek sofőröket, gépkezelőket, mint ahogy a nagysurányi régióban sem, ahol négy munkáltató kínál állást, de ők sem az említett munkakörben. A munkahivatal dolgozói egyelőre csak a Beta-car nevét hozhatták nyilvánosságra, de a többi papírgyárnak bedolgozó céggel is állandó kapcsolatban állnak. Rendszeresen küldik nekik az aktuális állásajánlatokat, hogy az alkalmazottakat idejében tájékoztatni tudják az új munkalehetőségekről. (máthé) Eljön az Úr, nem várt órában, ezért öltöztetjük díszbe a szívünket, hogy ébren találjon minket. Szükség van szertartásokra, amit lassan elfelejtettünk. Nem arra, ami kötelező, ami sokszor üres forma, hanem az, ami élettel teli, ami az egyik napot elválasztja a másiktól és ünneppé teszi. Az Advent készület és várakozás a napra, amely bennünk, a szívünk mélyén érik ünneppé, s anynyira lesz azzá, amilyennek mi neveltük. Szomorú és torz kényszerré válik a Karácsony, ha csak egy napra szeretjük egymást igazán, ha csak egy napra tudunk megbocsátani, ha csak egy napra tudunk önzetlenek és áldozatosak lenni. Valljuk be, arra az egy napra, estére sem fog sikerülni. Ezért szelídít minket az adventi gyertyák fényével, a betlehemi gyermek mosolyával, hogy az a szent éjszaka igaz és őszinte legyen, ahol a fájdalom is mosollyá változik. Szelídít, hogy mikor megébredünk, a szívünkben éljen a Titok, az értünk és bennünk élő Szeretet titka. Kovalcsik Zoltán Cirill OFM

5 Ugrott háromezer kábítószeres féléves adagja 5 A szlovák kriminalisztika egyik legnagyobb drogfogását egy évvel ezelőtt Udvardon bonyolították le, a helyi lakosok legnagyobb csodálkozására. Az udvardiak ugyanis mit sem sejtettek arról, hogy mi folyik az udvardi gyümölcsöshöz közeli ház portáján, mivel az elég távol van a nagyközség központjától. Drogtanyát létesítettek Az említett családi házban 208 kilogramm marihuánát és 164 milligramm metamfetamint találtak a rendőrök, amelyből félmillió adag kábítószert lehetett volna gyártani. A drog piaci értéke ebben az esetben elérte volna az 1,5 millió eurót! Ezen kívül 1043 liter szeszt és drog előállítására alkalmas műszereket talált a vámnyomozó hivatal és a rendőrség. A rajtaütést hosszadalmas, aprólékos felderítő munka előzte meg, a beavatkozás gyors és kemény volt, az elkövetőknek esélyük sem maradt a menekülésre. Szórád György az Érsekújvári Járási Rendőrkapitányság bűnügyi igazgatója elmondta lapunknak, lényeges dolog, hogy egy droggyártó csoport került rács mögé. Ennek az lehet a következménye, hogy egy ideig marihuána-hiány lesz a piacon. A lefoglalt mennyiség körülbelül háromezer drogos féléves adagjának az előállításához lett volna elegendő. A bűnös bűnhődjön! Az esettel azért foglalkozunk most újra, mert a napokban elítélték azt az öt bátorkeszi illetőségű fiatalembert, akit az eset kapcsán letartóztattak. Reméljük, egyéb hatása is lesz a nagy fogásnak, és a hasonló munkával foglalkozók tudatosítják, nem lehetnek elég óvatosak. Hoszszútávon egyik gyártó és terjesztő sincs biztonságban. Még egy lényeges és érdekes momentuma volt az akciónak: az elfogottak nagy része a kihallgatások során megtört, és vallomást tett az alkalmazói ellen. A letartóztatottak további hasznos információkkal szolgáltak más csoportokról, azok munkájáról - tette hozzá Szórád. A faluban megtudtuk, a helyiek megnyugtató dolognak tartják, hogy az udvardi lakosokat nem érintette a drogcsempészek ténykedése. A bátorkeszi elkövetők a falu központjától távol eső családi házban működtették a drogüzemet, a helyiek tudta nélkül. Azért is választhatták ezt az eleső helyet, mert jól tudták: itt senki sem figyel fel rájuk. Tizenöt év rács mögött A tetteseket már jogerősen elítélték, a következő büntetéseket szabták ki rájuk: a huszonkét éves K. Štefan és a huszonhat éves Zs. Erik három évet kapott, a huszonegy éves B. Patrik és a harmincegy éves S. Szilárd letöltendő börtönbüntetése tizenhárom év és négy hónap, ezt követően még két évig hatósági felügyelet alatt fogják őket tartani. N. Attilát tizenöt évi szabadságvesztésre ítélték és további két évig hatósági felügyelet alatt lesz. Ha nem ismerik be az elkövetők a tettüket, és nem tárnak fel további értékes információkat a kihallgatások során, N. Attila életfogytiglant kaphatott volna. Drogültetvények régi házakban Idén november első hetében elképesztően sok drogültetvényre derült fény a szomszédos járásokban. A Komáromi- és Vágsellyei járásokban a rendőröknek több olyan megvásárolt vagy bérbe adott családi házban sikerült marihuána ültetvényeket találni, ahol rendkívül jól felszerelt légkondícionáló- és öntözőberendezések működtetésével drogot termeltek. A legtöbb helyen a szomszédból lopták az áramot, nehogy fény derüljön a tevékenységükre. A legfrissebb fogás a vágsellyei járásbeli Sókszelőcén és Negyeden volt, ahol a lapzártánkig mintegy kilencszáz tő marihuánát találtak. A lakosok együttműködtek a rendőrséggel, számos hasznos információt nyújtottak nekik. (máthé) (Rendőrségi felvétel)

6 6 Szakmai értékelésen November 13-án és 14-én a főtéri Kultúrház látta vendégül a Zenés Színpadok II. Országos Fesztiválját. A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a tavalyi sikeres rendezvényen felbuzdulva idén is a Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya és a Csemadok Ifjúsági Klub - Érsekújvár szervezte. A kétnapos színházi maratont szakmai és diákzsűri értékelte, minden előadást ingyen tekinthettek meg a nézők. A szakmai zsűribe elfogadta a felkérést Miklós Tibor (dalszövegíró, a musicalek magyar szövegének többségét neki köszönheti a közönség), aki a zsűri elnöke volt, Dráfi Mátyás Jászai-díjas színművész, Miskovics László színművész és nem utolsó sorban Pavlovič Petra koreográfus. A diákzsűri feladata az önálló értékelés volt, tagjai pedig Lakatos Hajnalka, Csente Bianka és Brenkuš Márta voltak. Péntek reggeltől nagyon jó előadásokat láthatott mindenki, aki eljött megnézni a fesztivál résztvevőit. Rögtön reggel a csicsói Gáspár Sámuel Alapiskola Musikölkök csapata mutatkozott be egy komoly musical és rockopera összeállítással. Őket követte a komáromi Ipari Szakközépiskola Színjátszó Együttese, akik a Hair musicallel szálltak versenybe. Az ünnepélyes késő délutáni megnyitót a gútai Kis- Duna Menti Rockszínház Hippolit című zenés darabja követte. Szombaton reggel a komáromi Kaszás Attila Diákszínpad operett-összeállítással November 11-én tizenegy órakor a Czuczor Gergely Alapiskolába érkezett Major Róbert az érsekújvári Városi Rendőrség parancsnoka, Krochtová Jarmila drogprevenciós szakreferens és Szőköl Angelika az állatmenhely dolgozója, hogy kiértékeljék az áprilisban meghirdetett Óvjuk házi kedvenceinket rajzpályázatot. A 3-6. osztá- Miklós Tibor: Csináljátok tovább! mutatkozott be, majd őket egy hazai csapat, az Érsekújvári Rockszínpad és az 56 csepp vér című előadás követett. A fesztivál utolsó, hatodik résztvevője a révkomáromi Magyarock Dalszínház társulata volt, akik a Made in Hungaria fülbemászó dallamaival oldották a forradalmi hangulatot. Minden előadást külön értékelt a társulatok számára a szakmai és diákzsűri. Az objektív értékelésnek minden résztvevő örült, és díjazták, hogy nem kedvüket venni, hanem segíteni akarják őket további munkájukban. Szombaton este talán éppen a külön értékelések miatt mindenki izgatottan várta a kiértékelés. Minden résztvevő elismerő oklevélben részesült és emléktárggyal jutalmazta őket a Csemadok Érsekújvári Területi Választmányának nevében Danczi Mónika elnök. Íme a Zenés Színpadok II. Országos Fesztiváljának eredménye: a diákzsűri a rockopera és musical kategóriában a legjobb csapat díját az Érsekújvári Rockszínpad 56 csepp vér c. előadásának ítélte oda; a rockopera és musical kategóriában a leg- lyos gyerekek feladata az volt, hogy csoportosan szórólapot készítsenek, mellyel a háziállatokkal való bánásmódot népszerűsítik, továbbá ki kellett fejteniük a véleményüket, hogy szerintük miért kerülnek a háziállatok az utcára. Miután június végéig beérkeztek a pályaműveket, ezeket a városi rendőrség felrakta weboldalára, és szeptember végéig mindenki bekapcsolódhatott a szavazásba. A nyertes szórólapot a versenykiírás szerint 500 darabos példányban kiadták, és eljuttatták az érsekújvári háztartásokba. Az eredményhirdetésre azért a Czuczor jobb táncjelenet díját a komáromi Ipari Szakközépiskola Színjátszó Együttesének Hair c. musical rumba táncjelenete kapta, és a tematikus zenés műsor kategóriában a legjobb csapat díját a komáromi Kaszás Attila Diákszínpad vihette haza. A szakmai zsűri által odaítélt 8 díj: a fesztivál legígéretesebb tehetsége a csicsói Mészáros Mónika, a legjobb együttes, közösség díja szintén Csicsóra vándorolt a Musikölkökhöz, a legjobb koreográfus díját Takács Klaudia és Kočkovič Péter nyerték az Érsekújvári Rockszínpad 56 csepp vér c. musical koreográfiájáért, a legjobb rendezés kategóriájának győztese Stugel Tibor lett, az előbb említett darab színrevitelével. Az egyéni teljesítmények közül a zsűri négy egyént emelt ki: a legjobb musicalszínész díját ketten kapták megosztva, mindketten a Hairben szerepeltek Matusek Attila és Renczés Balázs, a legjobb musicalszínésznő díját a gútai Tóth Ildikó nyerte a Hippolit c. zenés darabban nyújtott teljesítményéért, a legjobb musical énekesnő díját a révkomáromi Kucman Ágnes és a legjobb musical énekes díját a szintén révkomáromi Másik Lehel kapták. Évről évre nő a fesztiválon résztvevő csapatok száma, és minőségi előadásokkal készülnek. Reméljük, jövőre még többen jelentkeznek a Csemadok felhívására, csordultig megtelik a színházterem nézőkkel, és akkor igaz lesz Eredményhirdetés a mondás: Jövőre veletek, ugyanitt! Varga Ildikó Kiértékelték az Óvjuk házi kedvenceinket rajzpályázatot A nyertes pályamű Gergely Alapiskolában került sor, mivel az idei 5.A osztály tanulói által készített szórólap kapta a legtöbb szavazatot. Az édes nyereményt - egy hatalmas tortát és a kinyomtatott szórólapokat az osztály nevében Krpelán Ágnes pedagógus vette át. A nyertes szórólapot újságunkban is megtekinthetik, és mivel a gyerekek feladata volt az is, hogy szöveget írjanak a kész művükhöz, azt most átiratban közöljük: Ha igazán szeretsz minket, ne feledkezz meg rólunk! A szórólap másik oldalán a következő szöveg található: Az édességtől elromlik a fog. Ha igazán szereted a kutyákat, gondolj rájuk! Ezeknek az édességeknek az árából három kutyus egy hónapig jóllakna! Mit lehetne még ehhez hozzátenni? Talán annyit, hogy nagyon ötletes megoldást választottak az 5.A tanulói, amikor egy kutyust az elfogyasztott édességek papírjaiból raktak ki. (vi)

7 Avatóünnepség az iskolában október az Érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola I.B osztály tanulói mind izgatottan topogtak, forogtak várva, mi fog történni. Már közel két hónapja látogatják ezt a számukra lassan második otthonukká váló iskolát, reggelente boldogan és büszkén ballagnak nagy iskolatáskájukkal a hátukon új élményeket kutatni a tanterem felé. Ma ismét valami nagy dolog van készülőben. AVATÓÜNNEPSÉG! Csak ezt tudták. De mit is takar ez a titokzatos név valójában, ezt csak kevesen sejtették. Kováč Sylvia osztályfőnök és Mihalovics Zsuzsanna a napközis tanítónéni kedves kis ünnepséget rendeztek gyermekeinknek. Jelen voltak a szülők, nagymamák, nagypapák, nagyés kistestvérek, Novák Mónika igazgatónő, Krošlák Olga helyettes, és persze az ötödikes lányok és fiúk, akik felavatták kis elsőseinket. Egy kedves countrytánccal nyitották meg az eseményt, majd egy vers, és egy mese következett az oktondi csacsiról. És jöhetett a várva-várt avatás. Gyermekeink csillogó szemekkel válaszoltak minden kérdésre, bemutatták ügyességüket és az eskü letétele után boldogan vették át az ajándékokat. Elsőseink még egy mesedélutánra is meghívták az igazgató nénit, aki a tanév végén az általuk felolvasott meséket hallgathatja meg. Majd következett az avatás befejezése, melynek legmeghatóbb pillanata az osztálykrónika gyermekek általi, saját névjegyükkel fémjelzett aláírása volt. A kellemes hangulatot már csak tetőzte a fogadás, ahol a finomabbnál finomabb ételek, italok és sütemények várták a jelenlévőket. Nagy köszönet jár ezért a délutánért mindenkinek, aki munkát, időt és szabadidőt nem sajnálva örömet szerzett minden jelenlévőnek, de elsősorban kis elsőseinknek felejthetetlen élményt. Nagy Darinka szülő, és Marika, az I.B tanulója MEGHÍVJUK AZ ÍNYENCEKET ÉS A GASZTRONÓMIAI ÉLVEZETEKRE VÁGYÓKAT ÉTTERMÜNKBE A A finom libasült és bor melletti szórakozást az Ön igényeihez alakítjuk Helyfoglalás elengedhetetlen legalább 5 órával az érkezés előtt. RENDELÉS ÉS HELYFOGLALÁS a 035/ es telefonszámon. (Rendelését házhoz is szállítjuk.) BEREK Étterem Tátra u. 177., Érsekújvár amelyek XI. 1-jén kezdődnek. Minőségi borok széles választéka várja önt! NAPNYUGTA LAKÓNEGYED TELKEK ELADÁSA CSALÁDI HÁZ ÉPÍTÉSÉRE CN-r26a 7 az eladó telkek területe 500 m 2, 800 m 2 és 1000 m 2 fekvés - az érsekúvjári Tesco mögött közművesített + fúrt kút ingyen ár: 75.- /m 2 Elérhetőség: , CN-r57

8 8 Világjáró világlátó érsekújváriak Szülővárosuktól 2500 km távolságban élnek, Belfasttól és a tengertől egyórányira. Európában maradtak, kulturális különbségek azonban olykor mégis érezhetőek: míg idehaza kilométerekben gondolkozunk, nyugaton az idő számít. De más az emberek kapcsolata lakókörnyezetükkel, embertársaikkal is. Kocsis Tibor és Melinda öt évvel ezelőtt az észak-írországi Cookstownban telepedtek le, második fiuk már ott született. Héthónapos kisgyerekkel nyakatokba vettétek a Világot és elköltöztetek az Egyesült Királyságba. Hogy jött ez az elhatározás? Tibor: Szerettem volna jobb jövőt biztosítani a családnak, gyereknek. Otthon volt állásom, de nem fizettek rendszeresen, és elhatároztam, nekivágok az útnak októberében jöttem ide, Melinda februárban költözött ki utánam Ádám fiunkkal. A család a napokban egy kellemes őszi kiránduláson Milyen érzés volt útra kelni az ismeretlenbe? Véglegesen ott szeretnétek letelepedni? Melinda: A jobb megélhetés érdekében és azzal a reménnyel vágtunk neki az útnak, hogy a fiunknak jobb legyen. Az első időszakban nem unatkoztam, a gyerek teljesen lefoglalt, munka után Tibor is segített. Nem tudom, meddig maradunk. Megfordult a fejünkben, hogy hazamennénk, de itt nem csak a munkáért élünk, hanem azért dolgozunk, hogy élhessünk is. Ez különbség. Tibor: Ha legalább olyan lehetőségeink lennének otthon, mint itt, akkor hazamennénk. Sok külföldi azért tért haza, mert nem volt itt a családjuk, féltek, mi lesz otthon az euró bevezetése után, vagy pedig már összespórolták a pénzt valami konkrét célra, amiért itt keményen megdolgoztak. Közben Írországban megszületett a kisebbik fiatok is. Melinda: Szerettünk volna legalább két gyereket, és 2008-ban megszületett Dávid is. A szülést az írek sokkal lazábban kezelik, nincs annyi kivizsgálás, valahogy természetesebbnek veszik az anyaságot. Itt a családok 5-6 gyereket is vállalnak, a nők negyvenévesen is szülnek. A kórházakban más a légkör, mint Szlovákiában. Az orvosok, nővérek közvetlenebbek, otthon professzionálisabb velük a kapcsolat. Tibor: Otthon a pácienst úgy kezelik, mintha áldozat lenne. Itt pedig mint egy régi ismerőst. Az első szülésre sajnos nem mehettem be, mert komplikációk léptek fel. Előtte felkészítőre jártam, pszichoteszteket kellett kitöltenem. A kisebbik fiam születésénél jelen voltam, teszteket sem kellett írnom. Feledhetetlen érzés volt, örültem, hogy Melinda lelki támasza tudtam lenni. Tibor, Érsekújvárban mészároslegényként és hentesként dolgoztál, most is ezen a területen maradtál. A munkakultúra szempontjából változott valami? Tibor: Korábban az újvári vágóhídon dolgoztam, ami bezárt, most is vágóhídon alkalmaznak. Itt sokkal többet és hatékonyabban kell dolgozni, viszont csak napi nyolc órát. Nincs túlóra, szombat-vasárnap szabad. Több időt tudok a családra fordítani. Odahaza egy hentesüzletben nem ritkán órát is bent kellett maradnom, hétvégén is. Itt minden héten jár fizetés, a ledolgozott pénzt tényleg megkapom. Nincs találgatás, hogy most ezért vagy azért nem adok. Otthon állandóan ez volt a gond. Vannak barátaitok, nyitottak az írek? Tibor: Rengeteg barátunk van, portugálok, lengyelek, szlovákiaiak, itteniek. Az utcán mindenki köszön, öreg és fiatal is. Melinda kezdetben meg is kérdezte, ismerem azt az embert, hogy köszönget? Viccből azt válaszoltam: együtt járunk sörözni. Pedig sosem láttam. Itt mindenki köszönti a másikat, leállnak beszélgetni, megkérdezik, hogy vagy, mi újság. Melinda: A szlovákiai ismerőseink közül már többen hazamentek, de még mindig maradtak itt páran. Sok munkahely megszűnt, építkezések álltak le, asztalosokra, kőművesekre nem volt többé szükség. De tavasztól mintha a helyzet kezdene helyreállni, új munkahelyek jöttek létre. Az idősebb fiú ötéves, iskolába jár. Hogy megy neki a tanulás? Melinda: A gyerekeket négyévesen íratják protestáns állami vagy katolikus vallási iskolába. Mi integrált intézményt választottunk, mert tudtuk, hogy itt szigorúbbak. Az óvoda annak idején hivatalos levélben szólított meg minket, hogy ha lehet, a gyerekkel otthon magyarul társalogjunk. Az iskolában meg a városban úgyis angolul fog beszélni. Ádám kitűnő tanuló, még a tanító néni is megkérdezte, otthon foglalkozunk-e vele, hogy ilyen jól megy neki a tanulás. Játszva tanítják a gyerekeket, nem erőltetetten. Amint Ádám angolul kezdett olvasni, magától megtanult magyarul is. A kettős betűkre egyszer rákérdezett, azóta ismeri őket. Az iskola az egészséges életmódra is odafigyel, a kicsik sok gyümölcsöt kapnak, reggelente tejet isznak. (Fotó: Kocsisék) Tibor: A gyerekek nem szótagolva tanulnak olvasni, hanem egész szavakat olvasnak. Az iskolatáskájuk szinte üres, nem kell könyveket cipelniük. A házi feladat is csak egy-két tesztlapból áll. Írország kettéosztottsága miatt a Nagy- Britanniához tartozó észak-ír területeken évente 2-3 alkalommal komoly utcai zavargásokra kerül sor a protestáns angolok és a katolikus írek között. Ti ezekből mit tapasztaltok? Tibor: Kicsit távol lakunk Belfasttól, csak a médiában látjuk, mi történik. Nálunk is szoktak lenni kisebb verekedések. De ilyen mértékben, mint ebben a kisvárosban, Cookstownban, talán otthon is vannak problémák. Az utcákat, tereket mindenütt kamerarendszer figyeli. Melinda: A hatóságok nagyon vigyáznak a biztonságra, éppen ezért ez a környék talán biztonságosabb is, mint néhány más ország. Szigorúan büntetik az agresszív megnyilvánulásokat. Vallási ünnepekkor az utcai felvonulások alatt már az első agresszivitásnál közbeavatkoznak. Évente kétszer-háromszor látogattok haza. Ilyenkor mi az, ami a városban leginkább feltűnik? Tibor: A nagy rendetlenség, a rengeteg szemét. Egész városban felfordulás van. A városközpontot szépen rendben tartják, de a lakótelepeken katasztrofális a helyzet. Itt az emberek is odafigyelnek a környezetükre, a kukába dobják a szemetet. S mi az, ami jó érzéssel tölt el idehaza? Melinda: Viszontlátjuk a szüleinket, testvéreket, találkozunk a barátokkal, rokonokkal, ismerősökkel. Jó érzés, hogy a barátok, ismerősök nem felejtenek el. Köszönjük a beszélgetést. Varagya Szilvia

9 Újra a Fő téren a karácsonyi kamion december 14-én délután kor városunk Fő terére érkezik a Coca-Cola karácsonyi kamion. Nem érkezik üresen, hiszen benne utazik Santa Claus, az őt segítő angyalkák és az elmaradhatatlan jókedv. December 14-én a Fő tér kis karácsonyi faluvá alakul az elmaradhatatlan kicsi házikókkal. 15 órától már nyitva lesznek a falucska üzletei, ahol karácsonyi ajándékot, frissítőket vásárolhatnak, de lesznek házikók, ahová szórakozni lesz érdemes betérni. A látogatók egyenesen a kamionból küldhetnek képeslapot, de készíthetnek karácsonyi hullócsillagot is, mellyel később a karácsonyfát díszíthetik. Santa Claus és az angyalkák szívesen vállalják a közös fotót, amit feltesznek a vianocnykamion.sk weblapra. Innen aztán mindenki letöltheti a fényképeket. A Coca-Cola cég a rendezvényből befolyt pénzt Érsekújvár Városának ajánlja fel. (-) 45. számunkban közölt rejtvény helyes megfejtése: Nagy ésszel csak nagyot lehet tévedni. Helyes megfejtőink közül Kuszi Zsuzsa tardoskeddi olvasónk könyvjutalomban részesül. Gratulálunk! E heti rejtvényünkben SÜTŐ András egyik gondolatát rejtettük el. A megfejtéseket kérjük december 8-ig beküldeni szerkesztőségünkbe: Castrum Novum szerkesztősége - Kultúrház, Fő tér 7., Érsekújvár vagy az ildiko. varga@nztv.eu címre. Szerencsés megfejtőink között a Színes ötletek sorozatból az Adventi és karácsonyi díszek ötletdús könyvet sorsoljuk ki. Készítette: Lőrincz László R. 1. rész Uraság Esendő Gramm Német művészcsalád R. 2. rész Vár - szlovákul Nemesít Japán társasjáték Az egyik ismeretlen Azonos betűk Tanzánia autójele Vajon Piszke M Női név Tengerimalac Kapocs Romániai folyó Névelő Svájci hegység Terület, röv Novi..., Újvidék Szabad Demokraták röv. Becézett női név Francia csillagász Satu fele Emelet, röv. Növényi hajtás Szikvíz Férfi név Vitamin Meghívó Kerekecske gombocska, ünnepel az óvoda! A Cirill-Metód utcai Óvoda vezetősége szeretettel meghív minden kedves volt óvodást, pedagógust, szülőt, nagyszülőt, munkatársat és óvodabarátot az óvoda 40 éves fennállásának jubileumi ünnepségére, melyre december 1-jén, órakor kerül sor a főtéri Kultúrházban. Kerekecske gombocska volt egyszer egy óvoda, Negyven éve decemberben nyílott meg a kapuja. Azóta sok fiú s lány Bizonyára felnőtt már, de az öreg óvodába valamennyi visszavágy! Liter Világító dióda Kaszt a hűbéri Japánban Értékesít Puha fém Alakulat 5/8-a Fülközép! Elavult Kelet Antik verseny Ilyen ablak is van E Oxigén, sulfur, kálium ROWER OPTIKA, Cseh bástya 3., Érsekújvár (a zsinagóga melletti udvarban) Nyitvatartás: hétfő-péntek 8,30-12,00 ó 12,30-16,30 ó Szemüvegkeretek széles választéka (13 -tól), dioptriás üvegek, napszemüvegek és tisztítószerek. Szemüveg egy órán belül. Vállalunk javítást, tisztítást és szemüveg igazítást. Orvosi előírásra is készítünk szemüveget, de szabad választásra is. Van képünk hozzá... A napi rohanásban fotósunkon, Horváth Györgyön kívül észrevette még valaki, hogy a Plébániatemplom mellett álló Jézus szobornak valaki letörte a kezét? Fotó: Horváth Gy. APRÓHIRDETÉS Bérbe adunk nem lakáscélt szolgáló helyiségeket Érsekújvárott. Tel.: 035/ , 0907/ Eladó Škoda Fabia TDi, teljes felszereltség, CD-lejátszó 4 5 ow, 2001-ben gyártott, új gumik, ezüst metál fény. Ár: vagy csere másik autóra ig+megegyezés. Tel.: 035/ Eladó alápincézett, padlásterű családi ház Koltán, m 2 telekkel. A ház régebben lakatlan. Ár: megegyezés. Tel.: 035/ Eladó garázs a Tyrš utcában. Ár megegyezés szerint. Tel.: 035/ Eladó 3-szobás családi ház fürdőszobával a Tátra utcában, új fűtés, új tető, műanyag ablakok. Ár: Tel.: 0918/ Eladó 3-szobás (74 m 2 ) magántulajdonú lakás a Bethlen G. utcában, 1. emel., sötét kamra, falazott pince. Ár: Tel.: 0907/ Bérbe adok berendezett garzont az Ľ. Štúr utcában, azonnal beköltözhető. Tel.: 035/ Eladó nagy 1-szobás lakás a J. Kráľ utcában. Tel.: 0910/ Veszek 2 vagy 3-szobás lakást Érsekújvárott. Ár: ig. Tel.: 0908/ Eladó 3-szobás magántulajdonú lakás (84 m 2 ) teljes felújítás után, falazott központi lakásegység, műanyag ablakok, 2 beépített szekrény, új konyhabútor, biztonsági ajtó, hajópadló, talajcsempe. Ár: Tel.: 0913/ Eladó 1-szobás magántulajdonú lakás (32 m 2 ) a Nyitra-part utcában, részlegesen átalakított. Ár: Tel.: 0902/ CN-r18 9

10 10 MEGEMLÉKEZÉS Hat éve, hogy itt hagyott minket a drága jó feleség, édesanya, nagymama és dédnagymama RUCSKA Etuska, aki november 19-én örökre távozott az élők sorából. Emléked megmarad örökké, őt soha nem felejtő: férje és családja MEGEMLÉKEZÉS Önfeláldozó, jó, szerény, de főleg velünk voltál! November 27-én emlékezünk meg halálának 9. évfordulóján WEISOVÁ Beatára, szül. Bajčanovára. Aki ismerte, szenteljen emlékének egy néma pillanatot. Soha el nem felejti őt: fia, szülei és testvérei MEGEMLÉKEZÉS Összetört a lelkünk, megsebzett a szívünk, Most van egy éve, hogy elmentél tőlünk. Azóta szomorú és üres a házunk, Most sem hisszük el, hogy hiába várunk. Nálad nélkül már nincsenek ünnepek, Pótolni Téged már soha nem lehet. Fájó szívvel emlékezünk november 27-én halálának első évfordulóján SVAJDA Júliára (Érsekújvár). Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá ezen a évfordulón. Emlékét örökké szívében őrzi: férje valamint lányai családjukkal Eladó 1700 m 2 -es építkezési telek Naszvadon. Tel.: 0918/ Eladó Volkswagen Polo Family Plus, 2009-ben gyártott, 1200 cm 3, ezüst metál fény, lefutott kilométer. Tel.: 0908/ Egészséget hozó, Reshi kivonatot tartalmazó kávé kóstolására hívjuk önöket minden kedden 9-től 18 óráig a Várday u. 21./2 (204-es ajtó) alá. Munkalehetőség is van. Tel.: 0907/ , 035/ Eladó 2-szobás magántulajdonú téglalakás (60 m 2 ), saját fűtéssel a Fő téren. Ár: Tel.: 0907/ Kőművesmunkák, csempézés, járólapok lerakása, lakásbelsők felújítása. Tel.: 0908/ Hosszútávra bérbe adok 1-szobás (37 m 2 ) erkélyes lakást a Šoltés utcában. Ár: (rezsivel). Tel.: 0905/ Elcserélem 1-szobás érsekújvári lakásomat kisebb családi házra Szímőn vagy Kamocsán. Tel.: 0908/ Eladó 38 éves diófatörzs. Tel.: , 0904/ Hosszútávra bérbe adok garzont az S.H.Vajanský utcában. Tel.: 0908/ Eladó 3-szobás magántulajdonú lakás négylakásos házban, 1-áras kerttel, pincével. Ár: Tel.: 0908/ Angol nyelvet tanítok kezdőknek, monitorra és érettségire felkészítek kedvezményes áron. Tel.: 0944/ Eladó teljesen új Piaggo robogó, piros színű. Tel.: 0905/ APRÓHIRDETÉS TÁRSASÁGI ROVAT VÁROSUNK KIS POLGÁRAI Baráth Jázmin, Udvardi Hanna ÖRÖKRE ELTÁVOZTAK Sýkora Vladimír, 89 éves, Parraghyová Johanna, szül. Farkasová, 87 éves, Harisová Juliana, szül. Ághová, 93 éves KÖZLEMÉNY A Nyugat-Szlovákiai Villanyművek, Rt., Czuczor G. u. 5., Érsekújvár közli, hogy a villanyvezetékeken végzett karbantartó munkák miatt a következő utcákban fog szünetelni az áramszolgáltatás: , 7.30-tól 17 óráig: Bezruč u., Pri splave körzete, Zúgó körzete, Zelený háj körzete, Krásne údolie körzete, Besenyői út, Vág mente u., Zsófia telep, Szőlőskert u., Hviezdoslav u., Kollár u., Komenský u., Surányi u., Nyitrapart, Wolker u. Kérjük önöket, hogy végezzék el a szükséges előkészületeket, hogy megakadályozzák a károk kialakulását, mivel az esetleges károkért, valamint az elmaradt haszonért a Nyugat-Szlovákiai Villanyművek, Rt. nem felel - 70/98-as törvény 9. -ának 4. bekezdése. Gyógyszertári ügyelet Érsekújvárott az ügyelet este 22 óráig tart! Információk: dátum gyógyszertár cím telefonszám Park Petőfi u Nové Zámky Letomostie / Claudia Gúg u Zenit Slovenská Sagitarius Komáromi u Na korze M.R. Štefánik u Zlatý lev Petőfi u Claudia Gúg u Köszönetet mondunk a Shin Heung Precision Slovakia s.r.o. cégnek, hogy október 30-án elutazhattunk Lengyelországba. Koprdová Agneša és az utazás résztvevői Eladó felújításra váró, 3-szobás régi családi ház 12- áras telken Kamocsán. Lebontás esetén építkezésre alkalmas. Tel.: 0907/ , este. Bérbe adok berendezett 2-szobás lakást, saját udvarral, garázzsal, önálló fűtéssel a Surányi utcában. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0903/ Eladó napos 3-szobás lakás 2 erkéllyel és falazott központi lakásegységgel, közel a városközponthoz, mégis csendes környezetben a Léki utcában. Eredeti állapotban. Ára: Tel.: 0903/ Eladó 1-szobás lakás vagy 2-szobásra elcserélem. Tel.: 0908/ , Érsekújvár. Középiskolai tanár angol nyelv tanítását és korrepetálását vállalja. Tel.: 0908/ Hús- és kolbász felfüstölése. Tel.: 0910/ Eladó kis, magántulajdonú 2-szobás lakás (46 m 2 ) az S.H. Vajanský utcában. Tel.: 0915/ Eladó téglagarázs a Pozsonyi úton. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0905/ Eladó családi ház 16-áras telken vagy lakásra elcserélem +hozzáfizetés. Tel.: 0915/ Eladó nagy asztali körfűrész, 250 l-es pultos és fiókos fagyasztó és vízszivattyú. Tel.: 0915/ , Érsekújvár. Eladó 1-szobás lakás (38 m 2 ) 7./9. em., eredeti állapotban a Györki utcában. Ár: Tel.: 0908/ Eladó öreg, tisztított tégla. Tel.: 0948/ AJÁNLÓ , ó Ferenc-rendi templom Adventi koszorúkötés, majd a koszorúk megáldása, gyertyagyújtás és szentmise , 16 ó Főtéri Kultúrház, Fő tér 7. Békesség a jóakaratú embereknek... A pozsonyi Javorček és a Lipa Folklóregyüttesek integrált karácsonyi műsora. Fellépnek: Iglice (Szőgyén), Zlatý levík (Érsekújvár), Píštalôčka (Érsekújvár), Matičiarik Gyermekfolklórcsoport (Érsekújvár), A. Bernolák Egyházi Alapiskola. Műsorvezetők: Babčáková Katarína és Krausová Agáta A rendezvény fővédnöke Pischinger Géza polgármester , 17 ó Csemadok székház, Petőfi u. 6. Mosolyogjuk a világra XII. Az országos karikatúra verseny kiállításának megnyitója, melyet immár 12. alkalommal hirdetett meg a Graphic- Dodo, a Városi Művelődési Központ és a Csemadok helyi szervezete. A kiállítás december 31-ig tekinthető meg , 18 ó. Művészeti Galéria, Björnson u. 1. A képtár megtelik zenével - Trio Kamarakoncertek 3. évfolyama Műsoron: J. Brahms, G. Liget Fellépnek: Danel Dávid - hegedű (Csehország), Přemysl Vojta - kürt (Csehország), Šiller Ivan - zongora , 17 ó Művészeti Galéria, Björnson u. 1. Peter Kalmus kiállításának megnyitója A kiállítás védnöke: Markusková Helena A kiállítás december 31-ig tekinthető meg ig Anton Bernolák Könyvtár Régiónk fiatal alkotóinak kiállítása , 9 ó Ferenc-rendi templom Adventi lelkinap ig Thain János Múzeum, M.R.Štefánik u. 58. A tea - mindennapi italunk 1989 novembere Érsekújvárott - Horváth György fotókiállítása ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK Thain János Múzeum, M.R. Štefánik u. 48., Érsekújvár - Elődeink nyomában (régészeti kiállítás) - Elsodorta az idő (történelmi kiállítás) - A népművészet gyöngyszemei; Elődeink életéből (néprajzi kiállítás) - Anton Bernolák emlékszoba - Czuczor Gergely - élete és munkássága Művészeti Galéria, Björnson u. 1, Érsekújvár - Állandó kiállítás a század alkotásaiból - Kassák Lajos állandó kiállítás Nyitvatartás: ke-pé: 8-17 ó, szo: 9-13 ó

11 11 KÉZILABDA EXTRALIGA MHK Kassa - Štart Érsekújvár 32:30 (17:12) Az érsekújvári kézilabdázók rossz sorozata folytatódott. Az egész mérkőzés folyamán a kassaiak irányították a játékot, míg a vendégek csak futottak az eredmény után. A Štart játékából hiányzott az összpontosítás és a harciasság is. Az 50. percben már kilencgólos (29:21) volt a hazaiak előnye, és ezzel el is dőlt a mérkőzés. Az érsekújváriaknak a végén sikerült a szépítés. A Štart legjobb góllövői: Fuňak 7, Hustý 6, Szapu Hideg zuhany a második félidő elején Štart Érsekújvár - MŠK Vágbeszterce 26:31 (15:16) Csak a mérkőzés eleje volt a hazaiaké. Az érsekújváriak többször is vezettek két góllal, de a nagyon pontatlan támadójáték miatt ez az előny hamar elolvadt. A félidő felétől a vendégek vették át az irányítást, és a szünetig egy góllal vezettek. A második félidő elején jött a Štart számára az igazi hideg zuhany. A vendégek öt gólt lőttek zsinórban, és ezzel tulajdonképpen el is döntötték a mérkőzést. A hazaiak a mérkőzés végén még megpróbáltak felzárkózni, de ezen a meccsen az erejükből már többre nem futotta. A Štart összeállítása: Pčola, Kanás - Rábek 5/1, Hustý, Holdoš 1, Nuber, Fuňak 3, Szűcs 2, Jurko 6/3, Barnyák, Szapu 3, Šeben, Sivák 6, Vikartovský Edző: Pál Jano (RG) FUTSAL: Joma extraliga Szünet után oktatott a bajnok MFK Tupperware Érsekújvár R.C.S. Kassa 2:6 (2:2) Gólszerzők: 15. Megyesi, 19. Endrődy - 18., 22. és 31. Človečko, 20. Hernandez, 34. Kozár, 40. Kyjovský. A mérkőzés eleje nagyon fegyelmezett játékot hozott mindkét oldalon, így a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. Az első negyedóra végén Hajko átadását a hazaiak kapitánya Megyesi értékesítette. A félidő végéig még egyszer vezettek a hazaiak, de az utolsó másodpercekben Hernandez egy megpattanó lövéssel egyenlített. A második játékrész elején a kassaiak megszerezték először a mérkőzés folyamán a vezetést, és a gól után fölénybe kerültek. A Štart összeállítása: Pčola, Kanás - Barnyák, Holdoš, Jurko, Fuňak, Szapu, Šeben, Sivák, Nuber, Vikartovský, Hustý Edző: Jano Pál Táblázat 1. Eperjes : Galgóc : Vágbeszterce : Érsekújvár : Pozsony : Kassa : Bártfa : Nagyszombat :439 3 Nagyon taktikus, képzett játékot mutattak be, és főleg a gyors ellentámadásaik voltak veszélyesek. Az érsekújváriak játékából hiányzott a gyors kombináció és a kapura lövés. Dicséretükre legyen mondva, hogy a végéig becsülettel küzdöttek, helyzeteik is voltak a szépítésre, de az utolsó szó a vendég Kyjovskýé volt Az MFK Tupperware összeállítása: Gedai, Šeben - Megyesi, Hajko, Gelle, Dudáš, Endrődy, Suchan, Švec, Jakab - Piskla, Pleva Edző: Ganczner Peter (RG) (A szerző felvétele) ATLÉTIKA Farkas Marianna hat éremmel a legsikeresebb A 2009-es év szlovák bajnokságának egyéni versenyszámaiban Farkas Marianna, az érsekújvári Atlétikai Club versenyzője volt a legsikeresebb a diák és ifjúsági kategóriákban. Ez a tehetséges sprinter lány Szák György tanítványa és négy bajnoki címet, két ezüst és két bronzérmet szerzett. Öt érmes helyezést értek el a következő atléták: Kuriačková Ivana, Fugli Csilla, Janečková Lucia és Magyar Imre közép- és hosszútávfutók. Az éremszerzőkhöz tartoznak még Hakke Aurel és Hugyivár Tamás közép- és hosszútávfutók, valamint Hugyivár Péter is, aki a diszkoszvetésben és súlylökésben remekelt. (RG) ÖKÖLVÍVÁS November 14-én rendezték meg Komáromban a területi liga 2. nemzetközi tornáját a fiatalabb és idősebb diákok kategóriákban. Az érsekújvári bokszot három versenyző képviselte. Dojčan Patrik a 69 kg-osok súlycsoportban pontozással verte ellenfelét. Ez a 80 kg-os Gálik Norbertnek is sikerült, akinek győri ellenfele maradt alul. Országos bajnokunk Klein Lajos ismét remekelt az 54 kg-os súlycsoportban. Ellenfelét már az elején sok kemény ütéssel sorozta meg, akinek edzője már a 35. másodpercben bedobta a törülközőt. (RG) KÉZILABDA I. LIGA, NŐK HKž Érsekújvár - JUNIOR Močenok 23:27 (11:13) A hazai csapat csak hét játékossal, tehát cserelehetőség nélkül lépett pályára, ennek ellenére méltó ellenfele volt a listavezetőnek. Az érsekújvári lányok az elejétől fogva nagyon fegyelmezetten játszottak, és a 16. percben 8:5-re állt a játék. Ezután becsúszott a játékukba néhány technikai hiba, amit a rutinos vendégek kihasználtak, és két góllal nyerték meg az első játékrészt. A szünet után is hősiesen küzdött a HKž csapata. A 45. percben mindössze egy gól volt a hátránya - 20:21. Többször volt lehetőség az egyenlítésre, de nem sikerült. A végét aztán a vendégek bírták jobban, és megérdemelten nyertek. A Hkž összeállítása: Túróciová - Tvrdoňová 2, Ožvaldová 3, Fujasová 9/5, Dékányová 4, Bihariová 2, Feješová 3 (RG) Kiadja az Érsekújvári Városi Hivatal. Főszerkesztő: Száraz Dénes ( , szaraz@nztv.eu), szerkesztők: Varga Ildikó-magyar (ildiko.varga@nztv.eu), Čerháková Dagmarszlovák (cerhakova@nztv.eu) Reklám: Čudai László, tel.: 0917/ Az egyes levelezői cikkekben és fizetett reklámokban közölt nézetek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség nézeteivel. Nyomtatás: KORUND desktop, spol. s r.o., Regisztrációs szám: EV 401/08, kiadta az SZK Kulturális Minisztériuma. A szerkesztőség címe: Castrum Novum, Hlavné nám. 7./I. emelet, Nové Zámky. Fax: , web: A szerkesztőség fenntartja a kéziratok lerövidítésének és módosításának jogát. Lapzárta: szerda, óra.

12 12

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE 1. Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 1. Sajnos vagy szerencsére? A belvárosban lakom. A földszinten lakom. Elég messze lakom a belvárostól.

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 2006-2007 2005-2006 2004-2005 2003-2004 2002-2003 2001-2002 2000-2001 A tanulók száma 300 250 200 150 100 50 0 257 267 267 243 225 213 199 Osztályok

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

TÁRSAS KAPCSOLATOK, BARÁTOK

TÁRSAS KAPCSOLATOK, BARÁTOK SZKB_207_05 FELKÉSZÍTÉS A FELNÔTT SZEREPEKRE TÁRSAS KAPCSOLATOK, BARÁTOK KIBÔL LESZ A JÓ BARÁT? A modul szerzôi: Simon Gabriella Nagy Ilona SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 7. ÉVFOLYAM

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok)

NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok) NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok) Egy átlagos napon, ÖSSZESEN hány órát néz TV-t, videót? (Kassai lakos) 2,3 órát Egy átlagos napon, hány órát néz

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát,

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, óvoda, általános iskola, bölcsőde is működik. A szépen

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. A gyermekek Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. Pontosan 6 évvel ezelőtt, karácsonykor (amikor én 8 éves voltam a húgom pedig 5) kaptam a világ legszebb ajándékát.

Részletesebben

Nyugdíjasok karácsonyi köszöntése

Nyugdíjasok karácsonyi köszöntése Penci Hírek 2016. évi 1. szám január Nyugdíjasok karácsonyi köszöntése Sok évre visszanyúló hagyomány immár az is, hogy a karácsony előtti szombaton meghívást kapnak a hetven éven felüli nyugdíjasok a

Részletesebben

A boldogság benned van

A boldogság benned van Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA Student's name : E-mail: Test štampajte i skeniranog ga vratite na e-mail office@centarzaedukaciju.com U slučaju da nemate tehničke mogućnosti, prihvata se i da na datu e-mail adresu pošaljete odgovore

Részletesebben

1-es csoport

1-es csoport 1-es csoport 2-es kiscsoport 3-as csoport 4-es csoport Küldetésünk: Feladatunk az evangélikus, keresztény szellemiségű nevelés a gyermekek személyiségének kibontakoztatásával, az érzelmi élet kiteljesítésével,

Részletesebben

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek Benei Hírmondó IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa Önkormányzati hírek Az önkormányzat képviselő-testülete 2011. február 14-én testületi ülést

Részletesebben

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve: Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és

Részletesebben

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

2. nap 2014.05.07. Szerda

2. nap 2014.05.07. Szerda 2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

Pesti krimi a védői oldalról

Pesti krimi a védői oldalról Fazekas Tamás Pesti krimi a védői oldalról 1999. nyarán egy fiatalember érkezett a Társaság a Szabadságjogokért drogjogsegélyszolgálatára. Akkoriban szigorítottak a büntető törvénykönyv kábítószerrel való

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat! nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,

Részletesebben

MagyarOK A2+ munkalapok 1

MagyarOK A2+ munkalapok 1 1. Ismerkedünk munkalap / Kérdés Válasz 1. Jól hallom, hogy nem vagy magyar? Jól hallom, hogy nem magyar? 2. Hol dolgozol? Hol dolgozik? 3. Hol élsz? Hol él? 4. Mivel foglalkozol / foglalkozik? Milyen

Részletesebben

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész napos vagy fél napos elhelyezést igényel-e!

Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész napos vagy fél napos elhelyezést igényel-e! JELENTKEZÉSI LAP JELENTKEZÉS: A FENTI POSTACÍMEN VAGY SZEMÉLYES LEADÁSSAL JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2017. FEBRUÁR 16. Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész

Részletesebben

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél Hírlevél Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház 2013. Iv.Hírlevél Gyerekházunk napi szinten nyitva áll a családok számára, valamint folyamatosan próbálja programokkal, jeles napok megünneplésével színesíteni

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT HU11-0005-A1-2013 16. HÍRLEVÉL Oldal 2 RÉGMÚLT KARÁCSONYOK MESÉI Generációs-híd program beszélgetés a múltról tevékenység keretén belül 2016. december 08-án az Őszi Fény

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015.

SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015. SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015. Készült az Underground Kiadó és Terjesztő Kft. támogatásával, magánkiadásban BEVEZETŐ Történetünk 2005-ben kezdődött.

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI?

MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI? MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI? az ifjúság nevelése egy olyan országban, mely létéhez és szabadságához ragaszkodik, tekintettel minden honpolgárnak hazája iránti kötelességére, tökéletes kell, hogy legyen (Széchenyi

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

2007. 02. 16. Hamupipőke volt az Operabálon 18:46:55 MINT A MESÉBEN. Hintó helyett limuzin jött, a topánkáját meg kis híján elhagyta

2007. 02. 16. Hamupipőke volt az Operabálon 18:46:55 MINT A MESÉBEN. Hintó helyett limuzin jött, a topánkáját meg kis híján elhagyta 2007. 01. 21. 2007. 01. 22. 2007. 01. 27. 2007. 02. 16. Hamupipőke volt az Operabálon 18:46:55 MINT A MESÉBEN Hintó helyett limuzin jött, a topánkáját meg kis híján elhagyta Ötszáz jelentkezőből lett az

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Iii. Hidak és Hídépítők Napja

Iii. Hidak és Hídépítők Napja HÍDÉPÍTŐK EGYESÜLETE 31 Fotó: Kovács Tamás MTI Iii. Hidak és Hídépítők Napja Három évvel ezelőtt amikor megszerveztük az I. Hidak és Hídépítők Napját, magunk sem gondoltuk, hogy ilyen rövid idő alatt ekkora

Részletesebben

XVI. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson.

XVI. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson. XVI. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson. Testületi ülés helye: Művelődési Ház Szihalom Jelen vannak:

Részletesebben

Jó gyakorlatok gyűjteménye helyi foglalkoztatási projektekről TÁMOP-2.6.2-12/1-2013-0041 PÁLMAJOR BEVEZETÉS

Jó gyakorlatok gyűjteménye helyi foglalkoztatási projektekről TÁMOP-2.6.2-12/1-2013-0041 PÁLMAJOR BEVEZETÉS PÁLMAJOR BEVEZETÉS Pálmajor község Somogy megyében, Kaposvártól 20 kilométerre található. A kistelepülés 3 kilométer hosszan elnyúló főutcája a 61-es főútról nyílik, jelenlegi 377 lakosának 99%-a roma

Részletesebben

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban Egy éves késéssel ugyan, de sikerült megvalósítani, hosszú hétvégével, pihenéssel egybekötött tapasztalatcsere látogatásunkat, Nagyné László Erzsébet főigazgató asszony (klubtagunk) meghívására a karcagi

Részletesebben

Húsvét a Bruderhofban

Húsvét a Bruderhofban Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6

Részletesebben

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából.

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából. Fülöpi Hírek V. évfolyam 4. szám 2010. december Karácsonyfa alatt Eljött a nap, mit várva-vártunk, Az égen csillagfény ragyog, Jézuska fáját, ím' elhozták A halkan szálló angyalok. Köszönjük neked, édes

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Képek a Gondozási Központ életéből

Képek a Gondozási Központ életéből 2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Szent István Közösségi Házban 2014. december hó 11-én 17 00 órakor a szászvári vállalkozókkal tartott kötetlen vitafórumról. Köszönöm, hogy elfogadták a meghívást és megjelentek.

Részletesebben

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag. Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi

Részletesebben

Egészség-ábécé. Kalendárium. Zöld mozaik. Tudod-e? Mese. Információk. - A láb és a lábbelik. - A Rákellenes Világnap. - Az uhu

Egészség-ábécé. Kalendárium. Zöld mozaik. Tudod-e? Mese. Információk. - A láb és a lábbelik. - A Rákellenes Világnap. - Az uhu 2008. november A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja VIII. évf. 11 szám Kalendárium - A Rákellenes Világnap Zöld mozaik - Az uhu Mese - Hová tűnt a sün? Egészség-ábécé - A láb és a lábbelik

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

Diákönkormányzat éves beszámolója tanév

Diákönkormányzat éves beszámolója tanév Diákönkormányzat éves beszámolója 2014-2015.tanév 2014. szeptember 17. A DÖK alakuló ülése: tisztségviselők választása, a munkaterv megbeszélése. DÖK elnöke: Mérész Melitta, alelnöke: Bakó Kornél. Osztályok

Részletesebben

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról Debrecen- Budapest 2016. március 17. Bodnár Lili Anna A közösségi szolgálat típusai a Dóczyban: I.Egyéni II.Csoportos III.Speciális Fotók az egyéni közösségi

Részletesebben

Boldog Karácsonyi Ünnepeket!

Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata IX. évfolyam 2. szám 2012. december 21. www.mucsony.hu hivatal@mucsony.hu Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Megint itt van a tél és megint eljön a karácsony

Részletesebben

Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban

Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban Mi történt a KSZR háza táján? Rovatvezető: Mikolasek Zsófia mikolasek.zsofia@jamk.hu 20/2326-626 V. évfolyam 5-6. szám 2015. május-június Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban Mikolasek Zsófia A József

Részletesebben

MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI

MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI Minden láng fölfelé lobog. Az emberi lélek is láng. Tánczos István igazgató tanító visszaemlékezései a kerekharaszti iskoláról A visszaemlékező 42 évi hivatásszeretettől vezérelt pedagógus

Részletesebben

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 6.osztály Résztvevők száma: 23 Időpont:4 óra Osztály / csoport rövid bemutatása:matematikából nálunk csoport bontás van. A 6. évfolyamon

Részletesebben

Kedves Gyerekek! Paks gyerekeknek című könyve. a Kincskereső Gyermekkönyvtárban,

Kedves Gyerekek! Paks gyerekeknek című könyve. a Kincskereső Gyermekkönyvtárban, Kedves Gyerekek! Közös városismereti barangolásra hívunk benneteket Fürgével és Görgivel. háromfős, 3., 4., és 5. osztályos csapatokat várunk játékunkra. Háromhetente új feladatlapot juttatunk el hozzátok,

Részletesebben

A CSALÁD. Következzen tehát a család:

A CSALÁD. Következzen tehát a család: A CSALÁD 2013. február. Eljutottam végre ide is - hogy összeismertessem a rokonokat. A több ezernyi kép közül majdnem mindegyik régi Aputól származik, az újak túlnyomó része pedig tőlem. Igyekeztem őket

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. április 7- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban.

Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban. Időpont: 2018. december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal Szállás: Znojmoban, panzióban, 2-3-4 személyes szobákban. Étkezés: étterem lehetőség Znojmoban és Pozsonyban. Felszerelés: esőkabát,

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek!

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Az ember gyakran teszi fel magának a kérdést: mit gondolnak rólam az emberek? Ez a kérdés

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

Villás Lajos: Ali baba egy nagyvárosban 2009. September 17.

Villás Lajos: Ali baba egy nagyvárosban 2009. September 17. Villás Lajos: Ali baba egy nagyvárosban 2009. September 17. C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán! Valami csoda folytán az "Ezeregy éjszaka" birodalmából néhány mesehõs átlépi egy szellem

Részletesebben

Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei

Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei Tanulói kérdőívek értékelése, 2012 Az értékelés során a tavalyi évhez hasonlóan különválasztottam az alsó

Részletesebben

Az egyetemi főépület, Münster - saját fénykép

Az egyetemi főépület, Münster - saját fénykép Az augusztust és szeptember első két hetét töltöttem otthon. Szeptember 16.-án utaztam a németországi Münsterbe. A szálláskeresés itt már nehezebb, a mi felelősségünk, nem kapunk benne túl sok segítséget.

Részletesebben

Rajzolj te is ÁBÉCÉ-t! rajzpályázat felhívás

Rajzolj te is ÁBÉCÉ-t! rajzpályázat felhívás Rajzolj te is ÁBÉCÉ-t! rajzpályázat felhívás A Svájci-Magyar Együttműködési program keretében megvalósuló Alapellátás-fejlesztési Modellprogram Rajzolj te is ÁBÉCÉ-t! címmel rajzpályázatot hirdet Jászapáti

Részletesebben

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30 Az idén is megrendezésre került a már hagyományosnak számító falunap - augusztus 13-án majd másnapi a búcsú. Ezen a szombati napon az égiek is kedveztek az ünnepléshez, mert a korábbi borús napok után

Részletesebben