Energiaelosztás Katalógus

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Energiaelosztás Katalógus"

Átírás

1 Energiaelosztás Katalógus

2

3 Tisztelt Partnerünk! Nagy örömünkre szolgál Önnek átnyújtani az új energiaelosztási katalógusunkat. A Hagernek fontos a fenntarthatóság, ezt az E3 kezdeményezésünk foglalja össze. Felelősséggel viseltetünk mind a környezet, mind az emberek iránt, valamint különös figyelmet fordítunk az erőforrások kímélésére. Ez minden új fejlesztésünknél fontos szerepet játszik. A 3 "E" a kategóriákat jelöli, mint "ethics, environment, és eco-efficiency", azaz, etika, környezet és energiahatékonyság. Minden egyes kategória mögött konkrét intézkedések állnak, melyek végrehajtására a Hager kötelezettséget vállalt. Ez érvényes a dolgozók fejlesztési programjára -Investor in Peoples (IIP) éppúgy, mint az ENSZ Global Compact szervezetére, aminek a Hager Csoport 2007 óta tagja, valamint az ISO14000-re is, mely tanúsítvánnyal már a legtöbb kirendeltségünk rendelkezik. Az ökológiai szempontok fontos szerepet kapnak már a tervezéstől kezdve a teljes termelési folyamatban. Mindezen felül az elkészült termékek élettartamuk során is hozzájárulnak az energiahatékonysághoz, és az erőforrások védelméhez egyaránt. A Hager márka alapját az innovatív erő, a vásárlók közelsége, az egyszerűség és a megbízhatóság képezi. Szoros kapcsolatot alakítunk ki vevőinkkel, rendszeresen kikérjük véleményüket, meghallgatjuk kívánságaikat. Így tudjuk a fejlesztéseinkbe a vevői igényeket beépíteni. Ez érvényes katalógusunkra is, melyet az Ön számára állítottunk össze; lapozzon bele és győződjön meg róla személyesen. Daniel Hager

4

5 Az Ön megbízható partnere A Hager az Ön szakértője a lakóépületek és az ipari épületek villanyszerelési munkáiban. Évtizedek óta törekszünk arra, hogy teljes rendszert kínáljunk Önnek. A legmagasabb minőségű innovatív termékek, modularitás, szerelőbarát megoldások, egyszerű kezelések, kényelmes felhasználások, jó szervíz és igényes design jellemzik a Hager márkát. Innováció a vevők szolgálatában A Hager-nek fontos a magas színvonalú innováció a vevőkhöz való közelség és a megbízhatóság. Újítások és a szisztematikus termékfejlesztések jellemzik a legjobban a Hager márkát. Célunk, hogy az újdonságokkal és a fejlesztésekkel a fejlődés csúcsára juthassunk. Az újításainkat, az új technológiáinkat mindig a vevői igények alapján határozzuk meg. Beszélgetések és vevői kapcsolatok ezrei segítségével jutnak el az információk hozzánk, mely a sikeres és eredményes munkánk alapja. Ezek az ismeretek járulnak hozzá az innovatív megoldások kidolgozásához melyek a Hager márkát éppúgy jellemzik, mint a szerelőbarát technológia, a kényelmes felhasználás, az intuitív felhasználói felületek, a modularitás és az ellenállóképesség, amik együttesen garantálják a Hager rendszerek kivétel nélküli prémium minőségét. A hager kínálatának 80%-a öt évnél fiatalabb. Ez a magas fokú innováció biztosítja a felhasználó számára, hogy minél több és újabb feladatot tudjon hatékonyan elvégezni. A Hager újításainak és továbbfejlesztéseinek vevői felmérése pedig kiváló indikátora az ezen felhasználóközpontú kínálati politikának. Egy erős csapat A Hager a Hager Csoport-hoz tartozik, egy a tulajdonosok által vezetett családi vállalkozáshoz, mely több mint 50 éves múltra tekint vissza. Egy világszerte aktív vállalkozás, mely embert foglalkoztat és 2010-ban 1,42 milliárdos forgalmat ért el. Jelenleg mintegy 850 mérnök dolgozik a kutatás fejlesztés részlegen, a Csoport a bevételének kb 5%-át fordítja K+F-re. Évente csaknem 170 újítás kerül világszerte a szabadalmi hivatalokhoz. A Hager jelenlegi kínálata több mint termékből áll. A Hager Csoport világszerte 11 országban 20 kirendeltséggel van jelen, de a teljes értékesítési kört nézve 55 országban nagykereskedelmi partnerrel áll a vevők szolgálatában. A szoros vevőkapcsolatoknak és szakkereskedéseknek köszönhetően a Hager Csoport márkái erős jelenléttel bírnak mind a helyi, mind pedig regionális szakkereskedéseknek től a Hager Csoport európai részvénytársaságként működik (SE Societas Europea) bizonyítva ezzel a kulturális sokszínűségét, és az európai gyökereit egyaránt.

6 Az áram biztos elosztása Elegáns kapcsolásaz épületek hatékony és kényelmes vezérlése Energiaelosztás Épületirányítás Világosan felosztva - a Hager kínálata Azért, hogy megkönnyítsük Önnek a megfelelő termék kiválasztását, az egész termékkínálatunkat különböző részekre osztottuk, melyeket eltérő színekkel jelöltünk. Szakértők vagyunk a lakó- és ipari épületek villanyszerelési installációiban, tőlünk mindent egy kézből megkaphat: kiváló minőségű, megbízható és könnyen szerelhető rendszereket, megoldásokat. Mostani katalógusunkban az energiaelosztási kínálatunk jelentős részét találja. További megoldásokért kérjük látogassa meg honlapunkat is:

7 Energia és adat a megfelelő helyen Vezetékcsatornarendszerek tehalit Amennyiben felkeltettük érdeklődését, és szeretne többet megtudni termékeinkről, kérjük az alábbi elérhetőségeken keressen bennünket: Telefon: Fax: info@hager.hu

8 Védett elosztók Mezős elosztók Fali és álló elosztószekrények Megszakító és terheléskapcsoló Csatlakozó rendszerek Moduláris védelmi készülékek Túlfeszültség-védelem Kapcsoló- és jelzőkészülékek Mérökészülékek Idővezérlés Világításvezérlés Keresőregiszter

9 orion plus 8 Védett elosztók univers 28 Mezős elosztók quadro4 quadro5 quadro+ 36 Fali és álló elosztószekrények x160 - h1600-ig megszakítók / terheléskapcsolók / átkapcsolók 94 Megszakító és terheléskapcsoló leágazó- és sorozatkapcsok / csatlakozóblokkok / D0 biztosítók 206 Csatlakozó rendszerek kismegszakítók / Fi-relék / kombinált kismegszakítók / fázissínek 216 Moduláris védelmi készülékek B; B+C; C; D túlfeszültség levezetők (1-3 fokozat) 240 Túlfeszültségvédelem kapcsolók / nyomógombok / jelzőlámpák / hangjelzők / relék / mágneskapcsolók / transzformátorok 258 Kapcsoló- és jelzőkészülékek fogyasztásmérők / V-A mérők / multiméterek / mérőátkapcsolók 280 Mérökészülékek digitális / analóg kapcsolóórák 298 Idővezérlés lépcsőházi automaták / időrelék / alkonykapcsolók 304 Világításvezérlés 321 Keresőregiszter

10 Védett elosztók orion plus IP65-ös falon kívüli elosztószekrények

11 Védett elosztók orion plus Fémszekrények 12 Méretválaszték 14 C rendszer 16 S rendszer 21 Kiegészítők 22 Poliészter szekrények 24

12 Még nagyobb biztonság: Az új orion elosztószekrény Az új, "mindentudó" elosztószekrényu nk robusztus kivitelének és megnövelt, IP65-ös védettségének köszönhetően még a nagyfokú mechanikus igénybevételnek, nedvességnek valamint kémiai hatásoknak is fokozottabban ellenáll, ezáltal akár még nehéz köru lmények mellett is biztosítja a beépített modulkészu lékek tartós és megbízható működését. A ku lső értékei mellett, a belső értékek - akár a fém-, vagy a műanyag szerelőlapos kivitelben, mind az S vagy a C rendszer - minden felhasználói igényt kielégítenek Előnyök: IP65-ös védettség és I + II védelmi osztály a belső és a ku lső elemekre Fémszekrényeknél: levehető felső- és alsó lemezek Műanyag szekrényeknél: időjárásállóság Műszaki jellemzők Szerelés: Ku ltéri Védettség: IP65 Védelmi osztály: I K lemezszekrényekre II M u vegszál-erősítésű poliészter szekrényekre Ajtók: háromélű, ku lső szigeteléssel Műszaki adatok: I n max 630 A I cc 35 ka U e max 400 V U i 690 V Szabványok: CEI EN IEC EN

13 Szakértői tippek 1 Az ajtók egy gyors és paraktikus mozdulattal leemelhetőek, így az elosztószekrény könnyen átalakítható jobb- vagy baloldalra nyithatóra, mely 140 fokos szögben nyitható. 5 A mezős elosztóknál a már megismert "gyors-önbehúzó" technológiájú csavarok akár egy mozdulattal a helyükre illeszthetőek-csavarhúzó nélkül 2 Szériatartozékok a hátsó függesztő fülek, melyekkel az elosztószekrények gyorsan és nagy biztonsággal rögzíthetők. 6 A modultakaró lemez az ergonómikus és "felhasználó-barát" kialakításának köszönhetően egyszerűen és gyorsan kezelhető. 3 7 A levehető felső- és alsó lemezek segítségével az elosztószekrény kialakítása tovább variálható, pl. függőleges irányú sorolhatóság is kialakítható ez által. A takarólemez hátoldalán gyárilag előkészített kikönnyítések találhatóak, a vezetékek gyors és pontos bevezetéséhez. 4 A modulkészülékek szerelése és összeállítása az elosztószekrényen kívül nagyobb szerelési szabadságot biztosít az új fejlesztésű szerelőkeret segítségével, mely egy mozdulattal a helyére illeszthető. 8 A speciális vezetéktartó elemnek köszönhetően az elosztószekrényen belu l is lehetőség van a vezetékek biztonságos és megfelelő elvezetésére. 11

14 orion plus fémszekrény Méretek orion plus elosztószekrények Sorolókészlet két szekrény függőleges összeillesztéséhez H mag. mm B szél. mm T mélys mm modul magasság 50 mm Modulkészu lék kapacitás sorok S rendszer C rendszer száma modul modul modul modul 150 mm soronként összesen soronként összesen teli ajtóval átlátszó ajtóval FL102A FL152A FL670A FL104A FL154A FL670A FL105A FL155A FL670A FL109A FL159A FL670A FL110A FL160A FL670A FL111A FL161A FL670A FL112A FL162A FL670A FL117A FL167A FL670A FL118A FL168A FL670A FL119A FL169A FL670A FL120A FL170A FL670A FL121A FL171A FL670A FL122A FL172A FL670A FL123A FL173A FL670A FL124A FL174A FL670A FL125A FL175A FL670A FL126A FL176A FL670A FL127A FL177A FL670A FL128A FL178A FL670A FL129A FL179A FL670A FL130A FL180A FL670A Méretrekészítés, egyéb speciális igények teljesítése ajánlatra! 12 A műszaki változtatás joga fenntartva

15 orion plus fémszekrény Szerelőlap-fém Szerelőlap- műanyag Rögzítő készlet Szerelőlaphoz Belső ajtó-fém Modulkészülék beépítő készlet Szerelőrúd készlet Védett elosztók FL402A FL422A FL450A FL542A - - FL404A FL423A FL450A FL544A FL980A FL461A FL404A FL423A FL450A FL544A FL980A FL461A FL407A FL424A FL450A FL547A FL981A FL462A FL407A FL424A FL450A FL547A FL981A FL462A FL408A FL425A FL450A FL548A FL982A FL462A FL408A FL425A FL450A FL548A FL982A FL462A FL412A FL426A FL450A FL551A FL983A FL463A FL412A FL426A FL450A FL551A FL983A FL463A FL413A FL427A FL450A FL552A - FL463A FL413A FL427A FL450A FL552A - FL463A FL414A FL428A FL450A FL554A - FL465A FL414A FL428A FL450A FL554A - FL465A FL415A FL429A FL450A FL555A - FL466A FL415A FL429A FL450A FL555A - FL466A FL416A FL430A FL450A FL556A - FL467A FL416A FL430A FL450A FL556A - FL467A FL417A FL431A FL450A FL557A - FL467A FL417A FL431A FL450A FL557A - FL467A FL418A FL432A FL450A FL558A - FL468A FL419A FL433A FL450A FL559A - FL468A A műszaki változtatás joga fenntartva 13

16 orion plus Méretválaszték Falon kívüli, fémlemezből készült elosztószekrény, IP65 védettséggel I. érintésvédelmi osztály RAL7035 szu rke porszórt A szekrény és az ajtó is rendelkezik földelési ponttal Fémszekrény Fém ajtó egy vagy két zárral, háromszögletű zárbetéttel Az ajtó, vagy a teljes szekrény megfordítható Tökéletesen illeszkedő ajtók Hátlapra rögzített csavarok a szerelőlap gyors beszereléséhez Mag. x Szél. x Mélys. teli ajtós átlátszó ajtós Fémszekrény 300 x 250 x 160 mm FL102A FL152A Fémszekrény 6 x H 50 mm modul Mag. x Szél. x Mélys. teli ajtós átlátszó ajtós Fémszekrény 6 x H 50 mm modul 350 x 300 x 160 mm FL104A FL154A Fémszekrény 6 x H 50 mm modul 350 x 300 x 200 mm FL105A FL155A Fémszekrény 9 x H 50 mm modul Mag. x Szél. x Mélys. teli ajtós átlátszó ajtós Fémszekrény 9 x H 50 mm modul 500 x 300 x 160 mm FL109A FL159A Fémszekrény 9 x H 50 mm modul 500 x 300 x 200 mm FL110A FL160A Fémszekrény 9 x H 50 mm modul 500 x 400 x 160 mm FL111A FL161A Fémszekrény 9 x H 50 mm modul 500 x 400 x 200 mm FL112A FL162A FL161A Fémszekrény 12 x H 50 mm modul Mag. x Szél. x Mélys. teli ajtós átlátszó ajtós Fémszekrény 12 x H 50 mm modul 650 x 400 x 200 mm FL117A FL167A Fémszekrény 12 x H 50 mm modul 650 x 400 x 250 mm FL118A FL168A Fémszekrény 12 x H 50 mm modul 650 x 500 x 200 mm FL119A FL169A Fémszekrény 12 x H 50 mm modul 650 x 500 x 250 mm FL120A FL170A FL119A 14 A műszaki változtatás joga fenntartva

17 orion plus Méretválaszték Falon kívüli, fémlemezből készült elosztószekrény, IP65 védettséggel I. érintésvédelmi osztály RAL7035 szu rke porszórt A szekrény és az ajtó is rendelkezik földelési ponttal Fém ajtó egy vagy két zárral, háromszögletű zárbetéttel Az ajtó, vagy a teljes szekrény megfordítható Tökéletesen illeszkedő ajtók Hátlapra rögzített csavarok a szerelőlap gyors beszereléséhez Védett elosztók Fémszekrény 18 x H 50 mm modul Mag. x Szél. x Mélys. teli ajtós átlátszó ajtós Fémszekrény 18 x H 50 mm modul 950 x 600 x 250 mm FL125A FL175A Fémszekrény 18 x H 50 mm modul 950 x 600 x 300 mm FL126A FL176A Fémszekrény 18 x H 50 mm modul 950 x 800 x 250 mm FL127A FL177A Fémszekrény 18 x H 50 mm modul 950 x 800 x 300 mm FL128A FL178A Fémszekrény 24 x H 50 mm modul Mag. x Szél. x Mélys. teli ajtós átlátszó ajtós Fémszekrény 24 x H 50 mm modul 1250 x 600 x 250 mm FL129A FL179A Fémszekrény 24 x H 50 mm modul 1250 x 800 x 300 mm FL130A FL180A A műszaki változtatás joga fenntartva 15

18 orion plus - C rendszer Tartozékok Fém szerelőlap közvetlenül a hátlapra, vagy az FL450A készlet segítségével a sarkokban levő sínekre rögzíthető FL407A Méretek Szekrény Mag. x Szél. Csomagolási egység Fém szerelőlap 300 x 250 mm 1 FL402A Fém szerelőlap 350 x 300 mm 1 FL404A Fém szerelőlap 500 x 300 mm 1 FL407A Fém szerelőlap 500 x 400 mm 1 FL408A Fém szerelőlap 650 x 400 mm 1 FL412A Fém szerelőlap 650 x 500 mm 1 FL413A Fém szerelőlap 800 x 500 mm 1 FL414A Fém szerelőlap 800 x 600 mm 1 FL415A Fém szerelőlap 950 x 600 mm 1 FL416A Fém szerelőlap 950 x 800 mm 1 FL417A Fém szerelőlap 1250 x 600 mm 1 FL418A Fém szerelőlap 1250 x 800 mm 1 FL419A Műanyag szerelőlap közvetlenül a hátlapra, vagy az FL450A készlet segítségével a sarkokban levő sínekre rögzíthető FL427A Méretek Szekrény Mag. x Szél. Csomagolási egység Műanyag szerelőlap 300 x 250 mm 2 FL422A Műanyag szerelőlap 350 x 300 mm 2 FL423A Műanyag szerelőlap 500 x 300 mm 2 FL424A Műanyag szerelőlap 500 x 400 mm 2 FL425A Műanyag szerelőlap 650 x 400 mm 2 FL426A Műanyag szerelőlap 650 x 500 mm 2 FL427A Műanyag szerelőlap 800 x 500 mm 2 FL428A Műanyag szerelőlap 800 x 600 mm 2 FL429A Műanyag szerelőlap 950 x 600 mm 2 FL430A Műanyag szerelőlap 950 x 800 mm 2 FL431A Műanyag szerelőlap 1250 x 600 mm 2 FL432A Műanyag szerelőlap 1250 x 600 mm 2 FL433A Rögzítő készlet szerelőlapokhoz a szerelőlapok sínhez való rögzítéséhez (állítható mélységben) Csomagolási egység 4 rögzítő idom alátétekkel és csavarokkal 10 FL450A FL450A 16 A műszaki változtatás joga fenntartva

19 orion plus - C rendszer Tartozékok Fém belső ajtó Védett elosztók a sínekhez rögzíthető a mellékelt készlet segítségével 2 db kéttollú zárral zárható FL552A Méretek Szekrény Mag. x Szél. Csomagolási egység Fém belső ajtó 300 x 250 mm 1 FL542A Fém belső ajtó 350 x 300 mm 1 FL544A Fém belső ajtó 500 x 300 mm 1 FL547A Fém belső ajtó 500 x 400 mm 1 FL548A Fém belső ajtó 650 x 400 mm 1 FL551A Fém belső ajtó 650 x 500 mm 1 FL552A Fém belső ajtó 800 x 500 mm 1 FL554A Fém belső ajtó 800 x 600 mm 1 FL555A Fém belső ajtó 950 x 600 mm 1 FL556A Fém belső ajtó 950 x 800 mm 1 FL557A Fém belső ajtó 1250 x 600 mm 1 FL558A Fém belső ajtó 1250 x 800 mm 1 FL559A Szerelőrúd készlet az alábbiak beépítéséhez: - modulkészülék beépítő készletekhez - kompakt megszakító beépítő készletekhez - teli maszkokhoz - modul szerelőlapokhoz a sínekhez rögzíthető a mellékelt készlet segítségével függőleges vezetékcsatorna méretek: 1) 25 x 60 mm 2) 40 x 60 mm FL464A Méretek Szekrény Mag. x Szél. Csomagolási egység Szerelőrúd készlet 350 x 1) 300 mm - H mod. 300 mm 1 FL461A Szerelőrúd készlet 500 x 1) 300 mm - H mod. 450 mm 1 FL462A Szerelőrúd készlet 500 x 1) 400 mm - H mod. 450 mm 1 FL462A Szerelőrúd készlet 650 x 1) 400 mm - H mod. 600 mm 1 FL463A Szerelőrúd készlet 650 x 1) 500 mm - H mod. 600 mm 1 FL464A Szerelőrúd készlet 800 x 1) 500 mm - H mod. 750 mm 1 FL465A Szerelőrúd készlet 800 x 2) 600 mm - H mod. 750 mm 1 FL466A Szerelőrúd készlet 950 x 2) 600 mm - H mod. 900 mm 1 FL467A Szerelőrúd készlet 950 x 2) 800 mm - H mod. 900 mm 1 FL467A Szerelőrúd készlet 1250 x 2) 600 mm - H mod mm 1 FL468A Szerelőrúd készlet 1250 x 2) 800 mm - H mod mm 1 FL468A A műszaki változtatás joga fenntartva 17

20 orion plus - C rendszer Kompakt megszakító beépítő készlet Hager készu lékekhez, H 300 mm x160 típusokhoz komplett megoldást biztosít FL372A Szekrény szélesség Csomagolási egység Kompakt megszakító beépítő készlet x mm - 16 modul 1 FL371A készülékekhez, H 300 mm Kompakt megszakító beépítő készlet x mm - 22 modul 1 FL372A készülékekhez, H 300 mm Kompakt megszakító beépítő készlet x mm - 26 modul 1 FL373A készülékekhez, H 300 mm Kompakt megszakító beépítő készlet x160 készülékekhez, H 300 mm 800 mm - 37 modul 1 FL374A Kompakt megszakító beépítő készlet Hager készu lékekhez, H 200 mm x250 típusok vízszintes installációjához biztosít komplett megoldást, áramvédő blokkal vagy anélkül Szekrény szélesség Csomagolási egység Kompakt megszakító beépítő készlet x mm 1 FL380AH készülékekhez, H 200 mm Kompakt megszakító beépítő készlet x250 készülékekhez, H 200 mm 800 mm 1 FL381AH Modulkészu lék beépítő készlet H 150 mm modul magassággal FL363A kivágott maszk + kalapsín a bekötés fu ggőleges 25x60 mm-es vezetékcsatorna segítségével történhet Szekrény szélesség Csomagolási egység Modulkészülék beépítő készlet 300 mm - 10 modul 1 FL361A H 150 mm modul magassággal Modulkészülék beépítő készlet 400 mm - 16 modul 1 FL362A H 150 mm modul magassággal Modulkészülék beépítő készlet 500 mm - 22 modul 1 FL363A H 150 mm modul magassággal Modulkészülék beépítő készlet 600 mm - 26 modul 1 FL364A H 150 mm modul magassággal Modulkészülék beépítő készlet H 150 mm modul magassággal 800 mm - 37 modul 1 FL365A Modulkészu lék beépítő készlet H 200 mm modul magassággal kivágott maszk + kalapsín a bekötés fu ggőleges 25x60 mm-es vezetékcsatorna segítségével történhet Szekrény szélesség Csomagolási egység Modulkészülék beépítő készlet 400 mm - 16 modul 1 FL366A H 200 mm modul magassággal Modulkészülék beépítő készlet 500 mm - 22 modul 1 FL367A H 200 mm modul magassággal Modulkészülék beépítő készlet 600 mm - 26 modul 1 FL368A H 200 mm modul magassággal Modulkészülék beépítő készlet H 200 mm modul magassággal 800 mm - 37 modul 1 FL369A 18 A műszaki változtatás joga fenntartva

21 orion plus - C rendszer Műanyag telemaszk H 50 mm Védett elosztók FL703E Szekrény szélesség Csomagolási egység Műanyag telemaszk H 50 mm 400 mm 1 FL702E Műanyag telemaszk H 50 mm 500 mm 1 FL703E Műanyag telemaszk H 50 mm 600 mm 1 FL704E Műanyag telemaszk H 50 mm 800 mm 1 FL705E Műanyag telemaszk H 150 mm FL713E Szekrény szélesség Csomagolási egység Műanyag telemaszk H 150 mm 300 mm 1 FL711E Műanyag telemaszk H 150 mm 400 mm 1 FL712E Műanyag telemaszk H 150 mm 500 mm 1 FL713E Műanyag telemaszk H 150 mm 600 mm 1 FL714E Műanyag telemaszk H 150 mm 800 mm 1 FL715E Műanyag telemaszk H 200 mm FL723E Szekrény szélesség Csomagolási egység Műanyag telemaszk H 200 mm 400 mm 1 FL722E Műanyag telemaszk H 200 mm 500 mm 1 FL723E Műanyag telemaszk H 200 mm 600 mm 1 FL724E Műanyag telemaszk H 200 mm 800 mm 1 FL725E Műanyag telemaszk H 300 mm Szekrény szélesség Csomagolási egység Műanyag telemaszk H 300 mm 500 mm 1 FL733E Műanyag telemaszk H 300 mm 600 mm 1 FL734E Műanyag telemaszk H 300 mm 800 mm 1 FL735E FL733E Modul szerelőlap, fém, fix H 150 mm Szekrény szélesség Csomagolási egység Modul szerelőlap, fém, fix H 150 mm 300 mm 1 FL311A Modul szerelőlap, fém, fix H 150 mm 400 mm 1 FL312A Modul szerelőlap, fém, fix H 150 mm 500 mm 1 FL313A Modul szerelőlap, fém mélységben állítható H 150 mm FL315A Szekrény szélesség Csomagolási egység Modul szerelőlap, fém mélységben állítható 400 mm 1 FL314A H 150 mm Modul szerelőlap, fém mélységben állítható 500 mm 1 FL315A H 150 mm Modul szerelőlap, fém mélységben állítható 600 mm 1 FL316A H 150 mm Modul szerelőlap, fém mélységben állítható H 150 mm 800 mm 1 FL317A Modul szerelőlap, fém, fix H 200 mm FL323A Szekrény szélesség Csomagolási egység Modul szerelőlap, fém, fix H 200 mm 400 mm 1 FL322A Modul szerelőlap, fém, fix H 200 mm 500 mm 1 FL323A A műszaki változtatás joga fenntartva 19

22 orion plus - C rendszer Modul szerelőlap, fém mélységben állítható H 200 mm FL325A Szekrény szélesség Csomagolási egység Modul szerelőlap, fém mélységben állítható 400 mm 1 FL324A H 200 mm Modul szerelőlap, fém mélységben állítható 500 mm 1 FL325A H 200 mm Modul szerelőlap, fém mélységben állítható 600 mm 1 FL326A H 200 mm Modul szerelőlap, fém mélységben állítható H 200 mm 800 mm 1 FL327A Modul szerelőlap, fém, fix H 300 mm Szekrény szélesség Csomagolási egység Modul szerelőlap, fém, fix H 300 mm 500 mm 1 FL334A Modul szerelőlap, fém, mélységben állítható, H 300 mm FL335A Szekrény szélesség Csomagolási egység Modul szerelőlap, fém, mélységben állítható, 500 mm 1 FL335A H 300 mm Modul szerelőlap, fém, mélységben állítható, 600 mm 1 FL336A H 300 mm Modul szerelőlap, fém, mélységben állítható, H 300 mm 800 mm 1 FL337A Modul szerelőlap, fém, fix H 400 mm Szekrény szélesség Csomagolási egység Modul szerelőlap, fém, fix H 400 mm 500 mm 1 FL343A FL343A Modul szerelőlap, fém mélységben állítható H 400 mm FL345A Szekrény szélesség Csomagolási egység Modul szerelőlap, fém mélységben állítható 500 mm 1 FL345A H 400 mm Modul szerelőlap, fém mélységben állítható 600 mm 1 FL346A H 400 mmy Modul szerelőlap, fém mélységben állítható H 400 mm 800 mm 1 FL347A Kalapsín sorkapcsokhoz FL501A mélységben állítható felszerelt állapotban elfordítható a vezetékek bekötésének megkönnyítéséhez Szekrény szélesség Csomagolási egység Kalapsín sorkapcsokhoz 400 mm 1 FL500A Kalapsín sorkapcsokhoz 500 mm 1 FL501A Kalapsín sorkapcsokhoz 600 mm 1 FL502A Kalapsín sorkapcsokhoz 800 mm 1 FL503A 20 A műszaki változtatás joga fenntartva

23 orion plus - S rendszer Tartozékok Komplett szerelőváz modulkészu lékek beépítéséhez Védett elosztók Az előszerelt kivitel elemei: - 2 szerelőrúd - kalapsínek - kivágott műanyag maszkok - 4 rögzítő idom a szekrény sarkaiban levő sínekhez történő rögzítéshez FL980A Méretek Csomagolási egység Komplett szerelőváz modulkészülékek beépítéséhez Komplett szerelőváz modulkészülékek beépítéséhez Komplett szerelőváz modulkészülékek beépítéséhez Komplett szerelőváz modulkészülékek beépítéséhez 350 x 300 mm 24 mod. - 2 sor x 12 modul 500 x 300 mm 36 mod. - 3 sor x 12 modul 500 x 400 mm 54 mod. - 3 sor x 18 modul 650 x 400 mm 72 mod. - 4 sor x 18 modul 1 FL980A 1 FL981A 1 FL982A 1 FL983A Műanyag telemaszk H 150 mm VP03Z az eredeti kivágott maszkok lecserélésével a sorkapcsok elfedéséhez Méretek Csomagolási egység Műanyag telemaszk H 150 mm 300 mm 4 VP03Z Műanyag telemaszk H 150 mm 400 mm 4 VP04Z A műszaki változtatás joga fenntartva 21

24 orion plus Kiegészítők Falon kívüli, fémlemezből készült elosztószekrény, IP65 védettséggel I. érintésvédelmi osztály RAL7035 szu rke porszórt A szekrény és az ajtó is rendelkezik földelési ponttal Tömítés Fém ajtó egy vagy két zárral, háromszögletű zárbetéttel Az ajtó, vagy a teljes szekrény megfordítható Tökéletesen illeszkedő ajtók Hátlapra rögzített csavarok a szerelőlap gyors beszereléséhez FL670A Jellemzők Csomagolási egység Tömítés minden mérethez 1 FL670A Lábazat H 150 mm nyílással elöl és hátul FL958A RAL7035 szín rögzítőkkel és tartozékokkal Szekrény szél. x mély. Csomagolási egység Lábazat H 150 mm 500 x 200 mm 1 FL957A Lábazat H 150 mm 500 x 250 mm 1 FL958A Lábazat H 150 mm 600 x 250 mm 1 FL959A Lábazat H 150 mm 600 x 300 mm 1 FL960A Lábazat H 150 mm 800 x 250 mm 1 FL961A Lábazat H 150 mm 800 x 300 mm 1 FL962A Zárbetétek alumíniumból FL93Z FL95Z FL80Z Jellemzők Csomagolási egység Zárbetétek háromszögletű, 8mm-es, tartalék 10 FL93Z Zárbetétek Zárbetétek Zárbetétek kéttollú, 3mm-es átmérővel négyszögletű 8 x 8 mm négyszögletű 6 x 6 mm 10 FL95Z 10 FL80Z 10 FL82Z Kulcsos ajtózár FL96Z műszaki műanyagból RAL7046 színű csak az FL93Z háromszögletű zárbetétre szerelhető rá Méretek Csomagolási egység Kulcsos ajtózár kulccsal egyedi N 427 kóddal 10 FL96Z Fali rögzítő fu lek fémlemezből Méretek Csomagolási egység Fali rögzítő fülek fémlemezből 4 darabos készlet 10 FL85Z FL85Z 22 A műszaki változtatás joga fenntartva

25 orion plus Kiegészítők Falon kívüli, fémlemezből készült elosztószekrény, IP65 védettséggel I. érintésvédelmi osztály RAL7035 szu rke porszórt A szekrény és az ajtó is rendelkezik földelési ponttal Fém ajtó egy vagy két zárral, háromszögletű zárbetéttel Az ajtó, vagy a teljes szekrény megfordítható Tökéletesen illeszkedő ajtók Hátlapra rögzített csavarok a szerelőlap gyors beszereléséhez Védett elosztók Földelő kábel FL874A Jellemzők Csomagolási egység Földelő kábel 4 mm² -es keresztmetszettel 10 FL874A Festékspray Jellemzők Csomagolási egység Festékspray RAL7035 világosszu rke szín 1 FZ672 FZ672 A műszaki változtatás joga fenntartva 23

26 orion plus - poliészter Méretválaszték és belső elemek Méretek Szekrények H mag. mm L szél. mm P mélys mm moduláris magasság 50 mm modulokban Modulkészu lék kapacitás sorok S rendszer száma modul modul H150 soronként összesen C rendszer modul modul soronként összesen teli ajtóval átlátszó ajtóval FL204B FL254B FL209B FL259B FL213B FL263B FL216B FL266B FL221B FL271B FL229B FL279B 24 A műszaki változtatás joga fenntartva

27 Fali rögzítő fülek Szerelőlap rögzítő készlet Műanyag szerelőlap Kulcsos zár (háromszögletű zárra szerelhető) Modulkészülék beépítő készlet Fém szerelőlap Védett elosztók S rendszer vezetékcsatorna nélkül FL863E FL450A FL643A FL96Z FL980A FL404A FL863E FL450A FL644A FL96Z FL981A FL407A FL863E FL450A FL645A FL96Z FL982A FL408A FL863E FL450A FL646A FL96Z FL983A FL412A FL863E FL450A FL647A FL96Z - FL413A FL863E FL450A FL649A FL96Z - FL415A A műszaki változtatás joga fenntartva 25

28 orion plus - méretek IP65, fémszekrény K modul Szekrény Szerelőlap Falra rögzítés Ajtó magasság H 50 Ku lső méret Belső méret Perem Méret Méret tartó fu lre közvetlenu l Méret Méret Méret B H P A C P1 x Y Z D E b h F G I L F1 G1 M N O Q S FL102A + FL152A , FL104A + FL154A , FL105A + FL155A , FL109A + FL159A , FL110A + FL160A , FL111A + FL161A , FL112A + FL162A , FL117A + FL167A , FL118A + FL168A , FL119A + FL169A , FL120A + FL170A , FL121A + FL171A , FL122A + FL172A , FL123A + FL173A , FL124A + FL174A , FL125A + FL175A , FL126A + FL176A , FL127A + FL177A , FL128A + FL178A , FL129A + FL179A , FL130A + FL180A , A műszaki változtatás joga fenntartva

29 orion plus - méretek IP65, poliészter szekrény M Védett elosztók modul Szekrény Szerelőlap magasság H 50 Ku lső méret Belső méret Méret Méret B H P A C P1 D E b h F G I L F1 G1 M N O Q S FL204B - FL254B FL209B - FL259B FL213B - FL263B FL216B - FL266B FL221B - FL271B FL229B - FL279B A műszaki változtatás joga fenntartva 27

30 Mezős elosztó univers Ahogy Ön szeretné: Falon kívül - vagy falba süllyesztve A lényeg a belső kiépítés: az univers mezős elosztó 336 modulhelyig áll rendelkezésre, így a nyújtva intelligens megoldást az ipari és középületekben. Az újításokban gazdag univers N belső kialakítása játszva teljesít minden szerelési feladatot, melyet megbízója a modern szerelési megoldásokkal szemben elvár. Lakóépületekben például az új süllyesztett univers mezős elosztó 110 mm-es mélységgel szinte bármilyen falba beépíthető, miközben elég helyet biztosít mind a villamosenergia elosztás, mind akár a gyengeáramú megoldások részére is.

31 univers Falon kívüli mezős elosztó PE/N sínnel, IP Mezős elosztók Süllyesztett/gipszkartonba szerelhető mezős elosztó, IP30 31

32 univers Falon kívüli mezős elosztó PE/N sínnel, IP 44 Univers mezős elosztó - max 125 A -es készülékek számára - Falon kívüli, falba süllyesztett vagy részben süllyesztett kivitel - Mélység: 160 mm - Komplett elosztó ajtóval, érintésvédelemmel - Beépített kábel-bevezetések felül és alul - Szín: RAL 9010 ( tisztafehér) - Szabványok: VDE , -504 és -504/A1 rész További adatok a műszaki oldalon Mezős elosztó IP44, 500 mm magas - mezőnként 35 X 7,5 mm kalapsínek, 125 mm-es távolsággal - 2 X 18 PE/N sínnel mezőnként FWB31 Szélesség (mm) Csom. egység Mezős elosztó, univers N, 500x300x161 mm FWB31 Mezős elosztó, univers N, 500x550x161 mm FWB32 Mezős elosztó, univers N, 500x800x161 mm FWB33 Mezős elosztó, univers N, 500x1050x161 mm FWB34 Mezős elosztó IP44, 650 mm magas - mezőnként 35 X 7,5 mm kalapsínek, 125 mm-es távolsággal - 2 X 22 PE/N sínnel mezőnként FWB42 Szélesség (mm) Csom. egység Mezős elosztó, univers N, 650x300x161 mm FWB41 Mezős elosztó, univers N, 650x550x161 mm FWB42 Mezős elosztó, univers N, 650x800x161 mm FWB43 Mezős elosztó, univers N, 650x1050x161 mm FWB44 Mezős elosztó IP44, 800 mm magas - mezőnként 35 X 7,5 mm kalapsínek, 125 mm-es távolsággal - 2 X 22 PE/N sínnel mezőnként FWB53 Szélesség (mm) Csom. egység Mezős elosztó, univers N, 800x300x161 mm FWB51 Mezős elosztó, univers N, 800x550x161 mm FWB52 Mezős elosztó, univers N, 800x800x161 mm FWB53 Mezős elosztó, univers N, 800x1050x161 mm FWB54 Mezős elosztó IP44, 950 mm magas - mezőnként 35 X 7,5 mm kalapsínek, 125 mm-es távolsággal - 2 X 22 PE/N sínnel mezőnként FWB62 Szélesség (mm) Csom. egység Mezős elosztó, univers N, 950x300x161 mm FWB61 Mezős elosztó, univers N, 950x550x161 mm FWB62 Mezős elosztó, univers N, 950x800x161 mm FWB63 Mezős elosztó, univers N, 950x1050x161 mm FWB64 Mezős elosztó IP44, 1100 mm magas - mezőnként 35 X 7,5 mm kalapsínek, 125 mm-es távolsággal - 2 X 22 PE/N sínnel mezőnként FWB71 Szélesség (mm) Mezőszám Modulszám Mezőszám Modulszám Mezőszám Modulszám Mezőszám Modulszám Mezőszám Modulszám Csom. egység Mezős elosztó, univers N, 1100x300x161 mm FWB71 Mezős elosztó, univers N, 1100x550x161 mm FWB72 Mezős elosztó, univers N, 1100x800x161 mm FWB73 Mezős elosztó, univers N, 1100x1050x161 mm FWB74 30 A műszaki változtatás joga fenntartva

33 univers Süllyesztett/gipszkartonba szerelhető mezős elosztó, IP30 Komplett süllyesztett/gipszkartonba szerelhető mezős elosztó - max 125 A -es készülékek számára - Komplett elosztó ajtóval, érintésvédelmmel - érintésbiztos QuickConnect PE/N sínnel - Beépített kábel-bevezetések quickconnect felül és alul - Lapos keret - Beépített kábeltartó sín - Gipszkartonba süllyesztéshez szekrényenként 1 db FZ276 külön rendelendő - Szabvány: EN További adatok a műszaki oldalon Mezős elosztók Süllyesztett/gipszkartonba szerelhető mezős elosztó PE/N sínnel, 500 mm magas - mezőnként 35 x 7,5 mm kalapsínek, 125 mm-es távolsággal - 2 x 18 PE/N sínnel mezőnként FW31US2 Szélesség (mm) Csom. egység Mezős elosztó, süllyesztett, 36 modul, kalapsínnel FW31US2 Mezős elosztó, süllyesztett, 72 modul, kalapsínnel FW32US2 Mezős elosztó, süllyesztett, 108 modul, kalapsínnel FW33US2 Süllyesztett/gipszkartonba szerelhető mezős elosztó PE/N sínnel, 650 mm magas - mezőnként 35 x 7,5 mm kalapsínek, 125 mm-es távolsággal - 2 x 22 PE/N sínnel mezőnként FW42US2 Szélesség (mm) Csom. egység Mezős elosztó, süllyesztett, 48 modul, kalapsínnel FW41US2 Mezős elosztó, süllyesztett, 96 modul, kalapsínnel FW42US2 Mezős elosztó, süllyesztett, 144 modul, kalapsínnel FW43US2 Süllyesztett/gipszkartonba szerelhető mezős elosztó PE/N sínnel, 800 mm magas - mezőnként 35 x 7,5 mm kalapsínek, 125 mm-es távolsággal - 2 x 22 PE/N sínnel mezőnként FW52US2 Szélesség (mm) Csom. egység Mezős elosztó, süllyesztett, 60 modul, kalapsínnel FW51US2 Mezős elosztó, süllyesztett, 120 modul, kalapsínnel FW52US2 Mezős elosztó, süllyesztett, 180 modul, kalapsínnel FW53US2 Mezős elosztó, süllyesztett, 240 modul, kalapsínnel FW54US2 Süllyesztett/gipszkartonba szerelhető mezős elosztó PE/N sínnel, 950 mm magas - mezőnként 35 x 7,5 mm kalapsínek, 125 mm-es távolsággal - 2 x 22 PE/N sínnel mezőnként FW62US2 Szélesség (mm) Csom. egység Mezős elosztó, süllyesztett, 72 modul, kalapsínnel FW61US2 Mezős elosztó, süllyesztett, 144 modul, kalapsínnel FW62US2 Mezős elosztó, süllyesztett, 216 modul, kalapsínnel FW63US2 Mezős elosztó, süllyesztett, 288 modul, kalapsínnel FW64US2 Süllyesztett/gipszkartonba szerelhető mezős elosztó PE/N sínnel, 1100 mm magas - mezőnként 35 x 7,5 mm kalapsínek, 125 mm-es távolsággal - 2 x 22 PE/N sínnel mezőnként FW71US2 Szélesség (mm) Mezőszám Modulszám Mezőszám Modulszám Mezőszám Modulszám Mezőszám Modulszám Mezőszám Modulszám Csom. egység Mezős elosztó, süllyesztett, 84 modul, kalapsínnel FW71US2 Mezős elosztó, süllyesztett, 168 modul, kalapsínnel FW72US2 Mezős elosztó, süllyesztett, 252 modul, kalapsínnel FW73US2 A műszaki változtatás joga fenntartva 31

34 Falon kívüli mezős elosztó, 161 mm mély Kivitel: IP44 Fali szekrények Érintésvédelmi osztály II, Védettség IP44 falba, falon kívül és részben süllyesztett kivitel Magasság: 500, 650, 800, 950, 1100 mm Szélesség 1-4 mező Mélység 161 mm Szín RAL9010 (tisztafehér) Fix beltéri kiépítéshez Belső kiépítés Univers Z rendszerrel Részei: Szekrény 1 mm- es acéllemez, porszórásos egymás mellé és egymás fölé sorolható Ajtó 1 mm acéllemez, porszórt jobbos -balos kivitel szerszám nélkül leszerelhető belső, állítható zsanér 110 nyitási szög 800 mm szélességtől két ajtós 3 3 Zár 3 pontos-rúdzár Gyárilag plombálható (IP44) Cserélhető Szabványok és előírások A VDE , -504 és -504/A1 szabványok szerint bevizsgált Méret: DIN szerint Védettség IP44/IP54 DIN EN szerint (VDE ) Védettség IP3x nyitott ajtónál Légrés és kúszóáramút VDE és -2 rész Túlfeszültség-védelmi kategória: IV Szennyeződési fok 3 Szigetelt: M AC 230/400V, 50 Hz Névleges áramerősség 125A 32 A műszaki változtatás joga fenntartva

35 Falon kívüli mezős elosztó, 161 mm mély Kábelbevezető mezőnként: alul és felül 4 Felső kábelbevezető két részes műanyagbevezető a szerszámnélküli szereléshez, 46 bevezetés Hátsóoldali kábelbevezető Mennyiség Típus Átmérő 24 A 5-9 mm 11 B 9-11,5 mm 8 C mm 2 D mm 1 E mm Mezős elosztók 5 Hátsó kábelbevezetés ( tartozék) 20x5-9 mm átmérővel Kábelbevezetés A kábelbevezetők alul és felül elforgathatóak és cserélhetők B Rögzítési méretek mm-ben 80 A Szekrénymagasság H Szekrényszélesség B A F A F A F F 90 H 950 A F A F A műszaki változtatás joga fenntartva 33

36 Süllyesztett/gipszkartonba szerelhető mezős elosztó, IP30, II. érintésvédelmi osztály Általános leírás Falba süllyesztett elosztó Szállítási tartalom komplett szekrénynél: Elosztó, ajtóval Belső tartók Készüléktakaró-homloklap 46 mm-es nyílásmérettel Mezőnként beépített PE/N sínek Vizsgálati szabvány DIN EN , DIN VDE , -504 és -504/A 1 Névleges feszültség: AC 400 V / 50 Hz Névleges áram: max. 125A készülékméretig Érintésvédelmi osztály: II ( kettős szigetelés) Védettség: IP 30 Védelmi intézkedések Közvetlen érintésvédelem: Védettség IP 3X az ajó mögött Közvetett érintésvédelem: Szigetelés Légrés és kúszóáramút DIN VDE és -2/1.89 rész szerint: III. túlfeszültségvédelmi kategória, szennyezettségi fok 2, szigetelés II és IIIa, névleges feszültség AC 400 V Ajtó belső, állítható zsanérok; szerszám nélkül leszerelhető, választható nyitási irány, 110 -os nyitási szög, 800 mm szélességtől két ajtós Zár Az 1 ponton záródó standard zár más típusra cserélhető 2 ajtós elosztóknál 3 pontos-rúdzár PE/N mezőnként beszerelve Szín: RAL 9010 ( tisztafehér) Kábelbevezetés Műanyag kábelbevezető alul és felül Anyag Porszórt acél ház és ajtó Belső burkolat: műanyag Tartósínek: galvanizált acél Távtartók: műanyag Kalapsínek: galvanizált acél Maszkok és lezárások: műanyag sorkapcsok komplett szekrény esetén A 110 Süllyesztett mezős elosztó, 110 mm-es mélységgel B 22 mm C D Süllyesztett Keretméret rész mérete A B C D FW31U FW32U FW33U FW41U FW42U FW43U FW51U FW52U FW53U FW54U FW61U FW62U FW63U FW64U FW71U FW72U FW73U A műszaki változtatás joga fenntartva

37 Mezős elosztók A műszaki változtatás joga fenntartva 35

38 Nagy teljesítményű elosztórendszerek quadro fém, moduláris elosztócsalád, korlátlan sorolhatósággal

39 quadro quadro4 36 quadro5 48 quadro+ 62 Tartozékok és kiegészítők 74

40 Fali és álló elosztószekrények quadro4 Az egyszerűtől az összetettig A quadro4 fali és álló elosztószekrények kialakítása könnyű összeszerelést biztosít a három alap elem felhasználásával: hátsó lemez, oldalpanel, tető- és alap panelek (lábazat). Az elemek függőleges és vízszintes variálhatósága lehetővé teszi az egyedi igényeknek megfelelő kialakítást, ami a legtöbb elvárásnak megfelel 630 Amperig. A keskeny csomagolásnak köszönhetően a tárolás és a szállítás is optimalizált Előnyök: Könnyű vezetékelés a szekrény teljes hozzáférhetőségének köszönhetően Teljeskörű megoldások 630A-ig, a kapcsolószekrényektől a kisfeszültségű elosztókig. Műszaki jellemzők Fém szekrények, I érintésvédelmi osztály, készletben szállítva Magasság: mm Mélység: 267 mm Szélesség: 370 és 620 mm Védettség: IP 30 - IP 40 - IP 43 36

41 Szakértői tippek 1 Előre beszerelt csavarok A csavarokat és az oszlopokat előre az alapelembe szereljük 5 Ajtó rögzítése Szerszámok és csavarok nélkül 2 Oldalak rögzítése Szerelősínek könnyítik meg az oldalak alap- és tetőelemhez történő rögzítését 6 Fali rögzítés Szélső és központi rögzítő pontok segítségével 3 7 Vízszintes összeépítő készlet Tartalmaz 2 csavart, 2 kapcsot és 1 tartóoszlopot az első takarópanelhez. Rögzítés egyenetlen falfelülethez Állítható távtartók a hátoldalon 4 Függőleges összeépítő készlet Tartalmaz 2 csavart és 2 tartót. 37

42 quadro4 Áttekintő 260 mm mélység Hátsó lemez Tető- és alap panelek Tetőpanel és lábazat Oldallemez (2 db) IP40 és IP43 IP40 és IP43 szekrény magassága tetővel és lábazattal együtt belső magasság szekrény szélessége: 370 mm 620 mm szekrény szélessége: 370 mm 620 mm szekrény szélessége: 370 mm 620 mm mm mm 450 mm FC110 FC210 FC415 FC416 FC425 FC426 FC445 FC446 FC455 FC456 FC mm 600 mm FC111 FC211 FC415 FC416 FC425 FC426 FC445 FC446 FC455 FC456 FC mm 750 mm FC112 FC212 FC415 FC416 FC425 FC426 FC445 FC446 FC455 FC456 FC mm 900 mm FC113 FC213 FC415 FC416 FC425 FC426 FC445 FC446 FC455 FC456 FC mm 1050 mm FC114 FC214 FC415 FC416 FC425 FC426 FC445 FC446 FC455 FC456 FC mm 1200 mm FC115 FC215 FC415 FC416 FC425 FC426 FC445 FC446 FC455 FC456 FC mm 1350 mm FC116 FC216 FC415 FC416 FC425 FC426 FC445 FC446 FC455 FC456 FC mm 1500 mm mm 1650 mm FC118 FC218 FC415 FC416 FC425 FC426 FC445 FC446 FC455 FC456 FC012 + FC mm 1800 mm FC119 FC219 FC415 FC416 FC425 FC426 FC445 FC446 FC455 FC456 2 x FC013 dőlt betűs rendelési számok = IP43 38 A műszaki változtatás joga fenntartva

43 Teli ajtó Átlátszó ajtó Állítható kalapsín készlet, zárható ajtóval Összeépítő készlet Vízszintes Függőleges soroláshoz soroláshoz Fali és álló elosztószekrények zárral szállítva zárral szállítva Ajtó magasság szekrény szélessége: szekrény szélessége: szélesség: 370 mm 620 mm 620 mm 620 mm 150 mm FC mm FC310 FC330 FC340 - FC120 FC mm FC311 FC331 FC341 - FC121 FC mm FC312 FC332 FC342 - FC122 FC mm FC313 FC333 FC343 - FC123 FC mm FC314 FC334 FC344 - FC124 FC mm FC315 FC335 FC345 - FC125 FC mm FC316 FC336 FC346 - FC126 FC mm FC317 FC337 FC mm FC318 FC338 FC348 - FC122 + FC123 FC mm FC319 FC339 FC349-2 x FC123 FC230 A műszaki változtatás joga fenntartva 39

44 quadro4 szekrények felépítése Zárt elosztó berendezések 630 Amperig. Mélység: 267 mm A quadro4 összetevői: - hátlap - 2 oldallemezből álló csomag - felső és alsó panel csomag - tető panel és lábazat csomag, magasság: 150 mm - teli vagy átlátszó ajtó - IP30, IK07 ajtó nélkül - IP40, IK08 ajtóval - IP43, IK08 ajtóval - az oldalak és az ajtó színe: RAL lábazat színe: RAL7042 A készletek lehetővé teszik a szekrények sokrétű kombinációját. A termékek megfelelnek az EN szabvány előírásainak. Oldalak és hátsó lemez * Ezen hátlapokat 2 közbenső oszloppal szállítjuk FC113 FC113 Magasság 2 oldallapos kit hátlapok 370 mm hátlapok 620 mm oldalak és hátsó lemez 450 mm FC010 FC110 FC210 oldalak és hátsó lemez 600 mm FC011 FC111 FC211 oldalak és hátsó lemez 750 mm FC012 FC112 FC212 oldalak és hátsó lemez 900 mm FC013 FC113 FC213 oldalak és hátsó lemez 1050 mm FC014 FC114 FC214 oldalak és hátsó lemez 1200 mm FC015 FC115 FC215 oldalak és hátsó lemez 1350 mm FC016 FC116 FC216 oldalak és hátsó lemez 1650 mm* FC012 + FC013 FC118* FC218* oldalak és hátsó lemez 1800 mm* 2 x FC013 FC119* FC219* Felső és alsó panelek Előre beszerelt (nem eltávolítható) csavarokkal, kábelbevezetőkkel és a kivitelező névtábla tartójával szállítva IP40-es védettséggel FC415 hátlapok 370 mm hátlapok 620 mm Felső és alsó panelek FC415 FC425 Felső és alsó panelek Előre beszerelt (nem eltávolítható) csavarokkal, kábelbevezetőkkel és a kivitelező névtábla tartójával szállítva IP43-as védettséggel FC416 hátlapok 370 mm hátlapok 620 mm Felső és alsó panelek FC416 FC426 Tető panel és lábazat Előre beépített (nem eltávolítható) csavarokkal, a tetőben kábelbevezetővel és 150mm magas lábazattal szállítva. IP40-es védettséggel FC455 hátlapok 370 mm hátlapok 620 mm Tető panel és lábazat FC445 FC455 Tető panel és lábazat Előre beépített (nem eltávolítható) csavarokkal, a tetőben kábelbevezetővel és 150mm magas lábazattal szállítva. IP43-as védettséggel FC456 hátlapok 370 mm hátlapok 620 mm Tető panel és lábazat FC446 FC A műszaki változtatás joga fenntartva

45 quadro4 ajtók és kiegészítők Átlátszó és teli ajtók FC333 Magasság átlátszó 620 mm teli 370 mm teli 620 mm Átlátszó és teli ajtók 450 mm FC340 FC310 FC330 Átlátszó és teli ajtók 600 mm FC341 FC311 FC331 Átlátszó és teli ajtók 750 mm FC342 FC312 FC332 Átlátszó és teli ajtók 900 mm FC343 FC313 FC333 Átlátszó és teli ajtók 1050 mm FC344 FC314 FC334 Átlátszó és teli ajtók 1200 mm FC345 FC315 FC335 Átlátszó és teli ajtók 1350 mm FC346 FC316 FC336 Átlátszó és teli ajtók 1500 mm FC347 FC317 FC337 Átlátszó és teli ajtók 1650 mm FC348 FC318 FC338 Átlátszó és teli ajtók 1800 mm FC349 FC319 FC339 Fali és álló elosztószekrények FC343 Állítható moduláris sín, zárható ajtóval mélységben állítható kalapsín moduláris készülékek részre, komplett zárral szállítva FC350 1 sor, 24 modul, 620mm széles szekrényhez megfordítható beépítés Állítható moduláris sín FC339 Zárak FZ597 az eredeti zár helyett kulcsos zár nr. 1242E 2 kulccsal szállítva Zárak FZ597 Zárak az eredeti zár helyett kulcsos zár nr kulccsal szállítva Zárak FZ452 Zárak az eredeti zár helyett kulcsos zár nr kulccsal szállítva Zárak FZ453 A műszaki változtatás joga fenntartva 41

46 quadro4 ajtók és kiegészítők Zárak az eredeti zár helyett FZ451 = zár 7mm-es négyzetes betéttel, krómozott, 1db kulccsal FZ450 = zár 7mm-es háromszög betéttel, krómozott, 1db kulccsal FZ451 Zárak Zárak FZ451 FZ450 Zárak az eredeti zár helyett zár 3mm-es dupla tollal, krómozott, 1db kulccsal FZ449 Zárak FZ449 Hajlékony tervtartó A4-es méret öntapadós, ajtók belső oldalára ragasztható FZ794 Hajlékony tervtartó FZ794 FZ795 Merev tervtartó A4-es méret öntapadós, ajtók belső oldalára ragasztható Merev tervtartó FZ795 Fali függesztő fülek 1 csomag = 2 fül hátsó rögzítés csavarokkal szállítva FM640 Fali függesztő fülek FM A műszaki változtatás joga fenntartva

47 quadro4 kiegészítők Függőleges soroló készlet - függőleges összeépítéshez, a 370 és 620 mm széles szekrényekhez egyaránt - tartalma: 2 csavar és anya az alsó-, valamint 2 oszlop az oldalsó rögzítéshez FC230 Függőleges soroló készlet Vízszintes soroló készletek - vízszintes összeépítéshez - a készlet a 370 és 620mm széles szekrényekhez egyaránt használható - 2 csavar és anya, illetve 2 távtartó az aljhoz való rögzítéshez, valamint az alj, a tető és a középső elem rögzítéséhez FC230 Fali és álló elosztószekrények Vízszintes soroló készlet, magasság 450 mm FC120 Vízszintes soroló készlet, magasság 600 mm FC121 Vízszintes soroló készlet, magasság 750 mm FC122 Vízszintes soroló készlet, magasság 900 mm FC123 Vízszintes soroló készlet, magasság 1050 mm FC124 Vízszintes soroló készlet, magasság 1200 mm FC125 Vízszintes soroló készlet, magasság 1350 mm FC126 FC123 Vízszintes soroló készlet, magasság 1650 mm Vízszintes soroló készlet, magasság 1800 mm 1 x FC x FC123 2 x FC123 Vízszintes összekötő rudak több szekrény összeépítése a szállítás megkönnyítésért, vagy a falhoz való rögzítés miatt a bevágások elősegítik a rudak kívánt hosszúságúra szabását 2 rúdból álló készlet, rögzítő csavarokkal szállítva 2 szekrény összeépítéséhez: 2 x 620 mm vagy 1 x x 370 mm vagy az összekötő rudak használata több szekrény összeépítése esetén, erősen ajánlott Vízszintes összekötő rudak FC192 FC193 Vízszintes összekötő rudak több szekrény összeépítése a szállítás megkönnyítésért, vagy a falhoz való rögzítés miatt a bevágások elősegítik a rudak kívánt hosszúságúra szabását az összekötő rudak használata több szekrény összeépítése esetén, erősen ajánlott 2 rúdból álló készlet, rögzítő csavarokkal szállítva 3 szekrény összeépítéséhez: 2 x x 620 mm vagy 2 x x 370 mm vagy Vízszintes összekötő rudak FC193 A műszaki változtatás joga fenntartva 43

48 quadro4 kiegészítők FZ402 Kábelbevezető alsó vagy felső pótláshoz Kábelbevezető IP54 Kábelbevezető IP43 FZ402 FZ403 Kábelbevezető teli FZ404 Kábelbevezető FZ404 Vízszintes válaszfal fémlemezből, a quadro4-hez és a quadro 5-höz szélesség 620 mm Vízszintes válaszfal FC664 Cserelemezek IP40, RAL mm 620 mm Cserelemezek FC419 FC A műszaki változtatás joga fenntartva

49 quadro4 méretek quadro4 szekrények L Fali és álló elosztószekrények H1 H F1 F2 F3 25 H1 P L H Méretek mm-ben rögzítő lyukak helyzete H H1 L F1 F2 F3 hátlapok oldalak FC110 FC FC210 FC FC111 FC FC211 FC FC112 FC FC212 FC FC113 FC FC213 FC FC114 FC FC214 FC FC115 FC FC215 FC FC116 FC FC216 FC Méretek mm-ben hátlapok> 1400 H2 oldalak H L H1 H2 FC118 FC012 + FC FC218 FC012 + FC FC119 2 X FC FC219 2 X FC A műszaki változtatás joga fenntartva 45

Védett elosztók orion plus. IP65-ös falon kívüli elosztószekrények

Védett elosztók orion plus. IP65-ös falon kívüli elosztószekrények Védett elosztók orion plus IP65-ös falon kívüli elosztószekrények Védett elosztók orion plus Fémszekrények 12 Méretválaszték 14 C rendszer 16 S rendszer 21 Kiegészítők 22 Poliészter szekrények 24 Még nagyobb

Részletesebben

Orion Plus - IP65-ös falon kívüli elosztószekrények. elosztószekrények

Orion Plus - IP65-ös falon kívüli elosztószekrények. elosztószekrények Orion Plus - IP65-ös falon kívüli elosztószekrények elosztószekrények Még nagyobb biztonság: Az új Orion elosztószekrény További információ az internetes oldalunkon Az új, "mindentudó" elosztószekrényünk

Részletesebben

Mezős elosztó univers

Mezős elosztó univers Mezős elosztó univers Ahogy Ön szeretné: alon kívül - vagy falba süllyesztve A lényeg a belső kiépítés: az univers mezős elosztó 336 modulhelyig áll rendelkezésre, így a nyújtva intelligens megoldást az

Részletesebben

Energiaelosztás Katalógus

Energiaelosztás Katalógus Energiaelosztás Katalógus Tisztelt Partnerünk! Nagy örömünkre szolgál Önnek átnyújtani az új energiaelosztási katalógusunkat. A Hagernek fontos a fenntarthatóság, ezt az E3 kezdeményezésünk foglalja össze.

Részletesebben

Fali elosztók. vega D univers orion plus. 02 Oldal

Fali elosztók. vega D univers orion plus. 02 Oldal vega D univers orion plus Cégünk azon dolgozik, hogy minden olyan fali elosztóra megoldást tudjunk nyújtani, amire partnereinknek szüksége lehet. Legyen szó egyszerű moduláris kialakításról vagy akár kompakt

Részletesebben

Nagyáramú elosztók quadro 4 quadro 5 quadro+ venezia inox

Nagyáramú elosztók quadro 4 quadro 5 quadro+ venezia inox quadro 4 quadro 5 quadro+ venezia inox 03 Oldal quadro 4 8 quadro 5 9 quadro+ 04 quadro kiegészítők 8 venezia - automatizálás 38 inox - rozsdamentes 64 tűzálló 65 80 8 Fali és álló elosztószekrények quadro

Részletesebben

XL fali elosztószekrények

XL fali elosztószekrények Termékek és rendszerek XL 3 160 fali elosztószekrények [ XL 3 ] Az új XL 3 160 fali elosztószekrények elôszerelten kerülnek kiszállításra. Minden fô alkotóelemet tartalmaznak, mint pl. szekrény, 3 sínek,

Részletesebben

Practibox ELEGÁNS & PRAKTIKUS 18 MODUL / SOR SÜLLYESZTETT KISELOSZTÓ SZEKRÉNYEK

Practibox ELEGÁNS & PRAKTIKUS 18 MODUL / SOR SÜLLYESZTETT KISELOSZTÓ SZEKRÉNYEK Practibox ELEGÁNS & PRAKTIKUS 18 MODUL / SOR SÜLLYESZTETT KISELOSZTÓ SZEKRÉNYEK A VILLAMOSSÁGI RENDSZEREK ÉS INFORMATIKAI HÁLÓZATOK VILÁGSZINTŰ SZAKÉRTŐJE ÚJ PRACTIBOX NEM KELL TÖBBÉ ELREJTENIE LAKÁSELOSZTÓJÁT

Részletesebben

Kisfeszültségű energiaelosztás

Kisfeszültségű energiaelosztás Prisma Plus Pack elosztószekrények 160 A Alkalmazási javaslat Kis és közepes tercier (szállodák, irodák üzletek ) épületeknél, 160 A-ig. Összeépítve a Compact NR, és Multi9 termékcsaládokkal költséghatékony

Részletesebben

W DS ÁLLÓSZEKRÉNYEK W SCHRACK INFO

W DS ÁLLÓSZEKRÉNYEK W SCHRACK INFO W DS ÁLLÓSZEKRÉNYEK 14 Hegesztett, porszórt acéllemez vázszerkezet, 1,5mm Magasság:,, 22, 27, 32, 37, 42, 45 és 47U Szélesség: 600 és 800mm Mélység: 600, 800, 900 és 00mm Szín: világosszürke RAL75 keret:

Részletesebben

Gyors és praktikus vezetékezés

Gyors és praktikus vezetékezés Új, falon kívüli kiselosztók [ NEDBOX ] Gyors és praktikus vezetékezés Könnyû és gyors fedélrögzítés a szerszám nélkül zárható gyorsrögzítôkkel 2-3-4 soros, 12 modulos kiselosztóknál Egyszerû fedélrögzítés

Részletesebben

Kisfeszültségű energiaelosztás

Kisfeszültségű energiaelosztás Pragma kiselosztók Sorkapcsok többféle felhasználással Kiegészítők vízszintes vagy függőleges összeépítéshez Megerősített zsanérok A felhasználó által beszerelhető készülékek, kiegészítők Kétféle magasságban

Részletesebben

Atlantic-E és Marina szerelőlapos szekrények

Atlantic-E és Marina szerelőlapos szekrények Mag. tlantic- és Marina szerelőlapos szekrények kiválasztási táblázat ÜLSŐ MÉT Mély. ÉM SZÉNY SZLŐ - LPPL IP 66 L 7035 MŰ. SZÉNY SZLŐ LP NÉLÜL IP 66 L 7035 TLI TÓVL ÜV TÓVL Tömör szerelőlapok üggőleges

Részletesebben

19" álló rack szekrények

19 álló rack szekrények linkeo 19" álló rack szekrények Teljes körű megoldás strukturált hálózatokra z új LINKEO 19" rack szekrények tervezésében a könnyű telepíthetőség és a teljes funkcionalitás az irányadó. LINKEO rack szekrényekben

Részletesebben

CQE sorolható elosztó szekrények

CQE sorolható elosztó szekrények Magasság Szélesség Mélység Tető/aljzat Oszlopok ajtó/hátlap Hátlap Teli ajtó Lábazat H 00 mm 400 400 RKTB64 R5KMDR4 R5CRE460 R5CPE460 R5LE44 RZE64 RZPCE460 500 RKTB65 R5KMDR4 R5CRE460 R5CPE460 R5LE45 RZE65

Részletesebben

Műanyag elosztószekrények Dugaszolóaljzat-szekrények Kötődobozok Gemini elosztószekrények Vezetékcsatornák

Műanyag elosztószekrények Dugaszolóaljzat-szekrények Kötődobozok Gemini elosztószekrények Vezetékcsatornák Műanyag elosztószekrények Dugaszolóaljzat-szekrények Kötődobozok Gemini elosztószekrények Vezetékcsatornák Tartalom Lakáselosztók 3 Lakáselosztók összefoglaló 3 Süllyesztett lakáselosztók IP40 Europa 4

Részletesebben

Elosztószekrények. és tartozékaik ÚJDONSÁGOK 2009-2010. Gyûjtôsínek és gyûjtôsíntartók Új alumínium C sínek és hozzá való gyûjtôsíntartók (199. old.

Elosztószekrények. és tartozékaik ÚJDONSÁGOK 2009-2010. Gyûjtôsínek és gyûjtôsíntartók Új alumínium C sínek és hozzá való gyûjtôsíntartók (199. old. 122. old. XL 3 4000 rendszer 148. old. XL 3 800 rendszer XL 3 elosztószekrények 166. old. XL 3 400 rendszer 182. old. XL 3 160 rendszer 190. old. Legrand elosztórendszerek, kiválasztási táblázat Hagyományos

Részletesebben

VX 3 függőleges optimalizált elosztási rendszerek

VX 3 függőleges optimalizált elosztási rendszerek VX 3 optimalizált elosztási rendszerek VX 3 elosztási rendszerek I max (A) Szerelés Kat. szám lexo³ XL³ 125 XL³ 160 Elosztószekrények XL³ 400 XL³ 800 XL³ 4000 Elosztók mérete alapján: VX 3 4 rugós elosztóblokk

Részletesebben

DIDO. Elosztó szekrények. Az erő felügyeletet igényel. Elosztó szekrények. Mérő táblák. Univerzális táblaburkolatok. Tartozékok. Műszaki adatok DIDO

DIDO. Elosztó szekrények. Az erő felügyeletet igényel. Elosztó szekrények. Mérő táblák. Univerzális táblaburkolatok. Tartozékok. Műszaki adatok DIDO Elosztó szekrények Mérő táblák Univerzális táblaburkolatok Tartozékok Műszaki adatok 118 122 122 123 240 Elosztó szekrények Az erő felügyeletet igényel 117 Elosztó szekrények Elosztó szekrények -S lakossági

Részletesebben

VX 3 függőleges optimalizált elosztási rendszerek

VX 3 függőleges optimalizált elosztási rendszerek VX 3 optimalizált elosztási rendszerek VX 3 elosztási rendszerek I max (A) Szerelés Kat. szám Plexo³ XL³ 125 XL³ 160 Elosztószekrények XL³ 400 XL³ 800 XL³ 4000 Elosztók mérete alapján: VX 3 4P rugós elosztóblokk

Részletesebben

BF kis beépítési mélységű elosztók

BF kis beépítési mélységű elosztók BF kis beépítési mélységű elosztók Süllyesztett ill. falon kívüli installációs elosztók Védettség IP30 IK06 védelem mechanikai behatások ellen Védettségi fokozat I Acéllemez ajtó és tokozat Elosztók sorkapocs-sínekkel

Részletesebben

Fali szekrények. w Műanyag fali szekrény MINIPOL. w SCHRACK-INFO

Fali szekrények. w Műanyag fali szekrény MINIPOL. w SCHRACK-INFO w Műanyag fali szekrény MINIPOL IM008844 IM088854 POLGRUPPE IM008954 IM088943 120 Melegen sajtolt üvegszálerősítésű poliészter szekrény belső ZAMAK zsanérokkal Kettős szigetelésű üres szekrény kisfeszültségű

Részletesebben

ÚJDONSÁGok. HX3/VX3 Optimalizált elosztási rendszerek (232. old.) Drivia 13/18 Falon kívüli. XL3 fali és álló elosztószekrények

ÚJDONSÁGok. HX3/VX3 Optimalizált elosztási rendszerek (232. old.) Drivia 13/18 Falon kívüli. XL3 fali és álló elosztószekrények 158. old. XL3 rendszer áttekintő táblázat XL3 fali és álló elosztószekrények Altis, Atlantic-E, Marina szerelőlapos elosztószekrények és ipari dobozok ÚJDONSÁG 188. old. Altis monoblokk és sorolható univerzális

Részletesebben

KLV elosztószekrények

KLV elosztószekrények www.eaton.hu KLV elosztószekrények ÚJDONSÁG Innovatív, acéllemez ajtóval ellátott műanyag KLV elosztószekrények Az innovatív, acéllemez ajtóval ellátott műanyag KLV elosztószekrények a csehországi Suchdol

Részletesebben

Siemens Zrt 2011. 5SL Kismegszakítók. Az 5SL kismegszakítók használhatók főkapcsolóként,

Siemens Zrt 2011. 5SL Kismegszakítók. Az 5SL kismegszakítók használhatók főkapcsolóként, 5SL Kismegszakítók BET Kisfeszültségű áramkör védelem z új 5SL kismegszakító 6 k-ig terjedő alkalmazáshoz. készülék rendelkezik az összes Siemens kismegszakítónál megszokott szolgáltatási jellemzővel.

Részletesebben

Easy9. A megfizethető lakáselosztó, amiben bármikor megbízhat

Easy9. A megfizethető lakáselosztó, amiben bármikor megbízhat A megfizethető lakáselosztó, amiben bármikor megbízhat Süllyesztett és falon kívüli kiselosztók PB104284-20 PB104288-30 PB104283-20 PB104287-30 Leírás Az Easy9 kiselosztókat úgy tervezték, hogy azokban

Részletesebben

XL 3 fali és álló elosztószekrények

XL 3 fali és álló elosztószekrények Termékek és rendszerek [ XL 3 ] XL 3 fali és álló ek Az XL 3 fali és álló rendszerek teljes szabadságot biztosítanak az elosztóberendezések kiválasztásában, a kialakításban és a munkamódszer tekintetében.

Részletesebben

KS műanyag kapcsolószekrények. 1.2 KS műanyag kapcsolószekrények. szélesség: , magasság:

KS műanyag kapcsolószekrények. 1.2 KS műanyag kapcsolószekrények. szélesség: , magasság: KS műanyag kapcsolószekrények szélesség: 0 600, magasság: 00 600 T. KS műanyag kapcsolószekrények üvegszálerősítésű telítetlen poliészter GFK Szerelőlap: acéllemez Ablakos KS esetén: akrilüveg,,0, körben

Részletesebben

Kisfeszültségű termékek. Termékválaszték 2014

Kisfeszültségű termékek. Termékválaszték 2014 Kisfeszültségű termékek Termékválaszték 2014 Megbízható minőség Tartalom Moduláris alkatrészek 01-09 Kismegszakítók és moduláris kapcsolók Életvédelmi relék Időzítő relék és moduláris mágneskapcsolók Túlfeszültség

Részletesebben

KISELOSZTÓ SZEKRÉNYEK

KISELOSZTÓ SZEKRÉNYEK KTLÓGUS KISELOSZTÓ SZEKRÉNYEK VILLMOSSÁGI RENDSZEREK ÉS INFORMTIKI HÁLÓZTOK VILÁGSZINTŰ SZKÉRTŐJE 60120 60107 0 Falon kívüli kiselosztók 3. oldal Ekinoxe burkolatok 1-6 modul Süllyesztett kiselosztók 001302-68442m.eps

Részletesebben

H/7 H/0 OLVASSA BE A KÓDOT! ELOSZTÓDOBOZOK, ELOSZTÓSZEKRÉNYEK. Falonkívüli fémlemez elosztódobozok. Süllyesztett fémlemez elosztódobozok

H/7 H/0 OLVASSA BE A KÓDOT! ELOSZTÓDOBOZOK, ELOSZTÓSZEKRÉNYEK. Falonkívüli fémlemez elosztódobozok. Süllyesztett fémlemez elosztódobozok Falonkívüli fémlemez elosztódobozok EOSZTÓDOBOZOK, EOSZTÓSZEKRÉNYEK 660 V 125 A 43 RA 1013 /0 EDFKF-16/1 1 16 16 305 445 110 EDFKF-16/2 2 16 32 455 445 110 EDFKF-16/3 3 16 48 605 445 110 EDFKF-16/4 4 16

Részletesebben

MONOBLOKK SZEKRÉNYEK LEVEHETŐ OLDALLEMEZEKKEL - CX SOROZAT

MONOBLOKK SZEKRÉNYEK LEVEHETŐ OLDALLEMEZEKKEL - CX SOROZAT CX TARTOZÉKOK 36/37 old. SZEKRÉNY TARTOZÉKOK 46/61 old. TÖBBRÉSZES KÁBELÁTERESZT PANEL ELVÁLASZTÓ PANEL CSÚSZÓSÍNEK TALPAZAT MONOBLOKK SZEKRÉNYEK LEVEHETŐ OLDALLEMEZEKKEL - CX SOROZAT 1,5 mm a szekrénynél

Részletesebben

l i CSATLAKOZÓ-KOMBINÁCIÓK

l i CSATLAKOZÓ-KOMBINÁCIÓK r e GANZ KK Kft n ISO 9001 d s z e rb a en t l tá i d u CSATLAKOZÓKOMBINÁCIÓK A ház különlegesen erõs, ütésálló könnyen nyitható, ezáltal komfortos szerelést biztosít tömszelencén át csatlakoztatható 35

Részletesebben

Az ön projektjéhez szabott minőség

Az ön projektjéhez szabott minőség Linkeo Az ön projektjéhez szabott minőség A villamossági rendszerek és informatikai hálózatok világszintű szakértője linkeo A legrand által elvárt megbízhatóságot, egyszerű telepítést és magas teljesítményszintet

Részletesebben

Falon kívüli szekrények. Mini Pragma

Falon kívüli szekrények. Mini Pragma Falon kívüli szekrények Az egyszerűen felszerelhető villamos Innovatív külső A harmonikusan illeszkedik bármilyen környezetbe: luxus otthonok, boltok, irodaépületek, hotelek stb. > Vészjelzési lehetőség

Részletesebben

Jóváhagyásokat lásd a 25. oldalon. A részletrajzokat lásd az 1175. oldalon.

Jóváhagyásokat lásd a 25. oldalon. A részletrajzokat lásd az 1175. oldalon. KL csatlakozódobozok kivágás nélkül, mélység: 80 1 1.1 KL csatlakozódobozok Ház: 1,25 es acéllemez Fedél: 1,25 es acéllemez Felület: Ház és fedél: merüléses alapozás, kívül porszórt bevonattal RAL 705

Részletesebben

Beltéri villamos elosztószekrény ECC612...633 2. ÁLTALÁNOS BEMUTATÁS (rendeléshez)

Beltéri villamos elosztószekrény ECC612...633 2. ÁLTALÁNOS BEMUTATÁS (rendeléshez) Beltéri villamos elosztószekrény ECC612...633 2 ÁLTALÁNOS BEMUTATÁS (rendeléshez) 1. Szekrény rendeltetés Különféle elosztó- és kapcsolórendszeri funkcionális készülékek közös egységben történő elhelyezését

Részletesebben

poliészter alapú strukturált porfesték bevonatú RAL 7035, világosszürke

poliészter alapú strukturált porfesték bevonatú RAL 7035, világosszürke Szabványok és rendelkezések IEC/EN 60529, IEC 62262, IEC/EN 62208 RoHS az Európai Parlament és Tanács 2002/95/EK sz. irányelve szerint Klímaállóság nedves meleg, állandó, IEC 60068-2-78 szerint, nedves

Részletesebben

Gazsó András, Kisfeszültségű készülékek és berendezések, Solar bemutató Kisfeszültségű elemek. ABB April 11, 2014 Slide 1

Gazsó András, Kisfeszültségű készülékek és berendezések, Solar bemutató Kisfeszültségű elemek. ABB April 11, 2014 Slide 1 Gazsó András, Kisfeszültségű készülékek és berendezések, 2014.04.11. Solar bemutató Kisfeszültségű elemek April 11, 2014 Slide 1 Szolár erőművek fajtái Lakossági AC elosztó String elosztó Napelemek Inverter

Részletesebben

Műszaki rendszerkézikönyv GA alumíniumöntvény házak

Műszaki rendszerkézikönyv GA alumíniumöntvény házak Műszaki rendszerkézikönyv GA alumíniumöntvény házak GA alumíniumöntvény házak 8 4 7 1 5 6 3 2 Mindent elvisel A különlegesen robusztus alumíniumöntvény ház alkalmazási lehetőségei nem ismernek határokat.

Részletesebben

Installációs rendszerek

Installációs rendszerek OptiLine 45 padlódobozok: Süllyesztett rendszer erősáramú, távközlési és adatvezetékek kialakítására az iroda padlózatában A rendszer csatlakozós padlódobozokat, padlófedeleket, betonpadlós dobozokat és

Részletesebben

P17 Tempra ipari csatlakozórendszer normál ipari csatlakozódugók és -aljzatok, normál érintkezőcsap-elrendezés (6h)

P17 Tempra ipari csatlakozórendszer normál ipari csatlakozódugók és -aljzatok, normál érintkezőcsap-elrendezés (6h) P17 Tempra ipari csatlakozórendszer normál ipari csatlakozódugók és -aljzatok, normál érintkezőcsap-elrendezés (6h) KISSZÜLTSÉ, IP 44 Normál (6h) Záródugóval szállítva! eépíthető Névleges Névleges Pólusszám

Részletesebben

BIZTOSÍTÓS KÉSZÜLÉKEK, GYŰJTŐSÍN RENDSZEREK

BIZTOSÍTÓS KÉSZÜLÉKEK, GYŰJTŐSÍN RENDSZEREK W QUADRON CrossLinkBreaker ÉS VolBreaker NH BIZTOSÍTÓS KAPCSOLÓK SZERELŐLAPRA ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK QUADRON KAPCSOLÓK Biztosítós kapcsoló NH betétekhez Építési nagyság: 000, 00, 1, 2, 3, 4a Szerelőlapra

Részletesebben

Fővezetékek csatlakoztatása. Let s connect. Sorkapcsok - Elosztótömbök, WPD X00 & X04-X09. Sorkapcsok Fővezeték-elágazó kapcsok, WPDX01 X03.

Fővezetékek csatlakoztatása. Let s connect. Sorkapcsok - Elosztótömbök, WPD X00 & X04-X09. Sorkapcsok Fővezeték-elágazó kapcsok, WPDX01 X03. Fővezetékek csatlakoztatása Let s connect. Sorkapcsok - Elosztótömbök, WPD X00 & X04-X09 Sorkapcsok, WPDX0 X03 WPD elosztótömbjeink mindenütt használhatók, ahol energia betáplálása és elosztása történik.

Részletesebben

Kisfeszültségű termékek. Termékválaszték 2014

Kisfeszültségű termékek. Termékválaszték 2014 Kisfeszültségű termékek Termékválaszték 2014 Megbízható minőség Tartalom Moduláris alkatrészek 01-09 Kismegszakítók és moduláris kapcsolók Életvédelmi relék Időzítő relék és moduláris mágneskapcsolók Túlfeszültség

Részletesebben

H/7 H/0 OLVASSA BE A KÓDOT! ELOSZTÓDOBOZOK, ELOSZTÓSZEKRÉNYEK. Falonkívüli fémlemez elosztódobozok. Süllyesztett fémlemez elosztódobozok

H/7 H/0 OLVASSA BE A KÓDOT! ELOSZTÓDOBOZOK, ELOSZTÓSZEKRÉNYEK. Falonkívüli fémlemez elosztódobozok. Süllyesztett fémlemez elosztódobozok /7 Falonkívüli fémlemez elosztódobozok 660 V 125 A 43-25..+55 C RAL 1013 Piktogramok /0 17,5mm 17.5 EFKF-16/1 1 16 16 305 445 110 EFKF-16/2 2 16 32 455 445 110 EFKF-16/3 3 16 48 605 445 110 EFKF-16/4 4

Részletesebben

XL fali és álló. elosztószekrények [ XL 3 ] Termékek és rendszerek. A megoldások szabadsága. Az elosztás szabadsága. A kialakítás szabadsága

XL fali és álló. elosztószekrények [ XL 3 ] Termékek és rendszerek. A megoldások szabadsága. Az elosztás szabadsága. A kialakítás szabadsága Termékek és rendszerek [ XL 3 ] XL 3 800 fali és álló elosztószekrények Az új XL 3 800 termékválaszték 800 A-ig kínál felszerelhetô és összeállítható megoldásokat. A termékválaszték tagjai tökéletes szilárdságot

Részletesebben

csatlakozó-kombinációk

csatlakozó-kombinációk csatlakozó-kombinációk Az ablak 6 modul szélességű (12 db kitörhető lamella) átlátszó csapófedeles lakatolható A ház különlegesen erős, ütésálló könnyen nyitható, ezáltal komfortos szerelést biztosít tömszelencén

Részletesebben

ÁRAMVEZETÕ SÍNES VILÁGÍTÁSI RENDSZER

ÁRAMVEZETÕ SÍNES VILÁGÍTÁSI RENDSZER ÁRAMVEZETÕ SÍNES VILÁGÍTÁSI RENDSZER 2014. szeptember V.0.8 ÁRAMVEZETÕ SÍNES VILÁGÍTÁSI RENDSZER ÁRAMVEZETÕ SÍNRENDSZER AAG STUCCHI Az AAG STUCCHI áramvezetõ sínes világítási rendszere a 3-fázisú rendszer

Részletesebben

IPARI FELSZERELÉSEK 2010 MŰHELYFELSZERELÉSEK JOULEING KFT. www.jouleing.hu. info@jouleing.hu Tel: +36 70 336-4032 +36 70 900-5581

IPARI FELSZERELÉSEK 2010 MŰHELYFELSZERELÉSEK JOULEING KFT. www.jouleing.hu. info@jouleing.hu Tel: +36 70 336-4032 +36 70 900-5581 IPARI FELSZERELÉSEK 2010 MŰHELYFELSZERELÉSEK JOULEING KFT Tel: +36 70 336-4032 +36 70 900-5581 FÉMBÚTOROK Kis, zárható rekeszek Tetszőlegesen bővíthető. A szállítás lapraszerelve történik. Szerszám nélkül

Részletesebben

Elosztószekrények. és tartozékaik ÚJDONSÁGOK. Atlantic-E fém faliszekrények IP 66 védelemmel rendelkező szerelőlapos szekrények (118.

Elosztószekrények. és tartozékaik ÚJDONSÁGOK. Atlantic-E fém faliszekrények IP 66 védelemmel rendelkező szerelőlapos szekrények (118. 94. old. XL 3 400 rendszer XL 3 elosztószekrények 110. old. XL 3 160 rendszer ÚJDONSÁG 115. old. XL 3 125 rendszer Szerelőlapos elosztószekrények és ipari dobozok 117. old. Szerelőlapos szekrények és ipari

Részletesebben

Süllyesztett szekrények. Mini Pragma

Süllyesztett szekrények. Mini Pragma Süllyesztett szekrények A villamos, amelyet meg akar mutatni Elegancia és diszkréció Egy elegáns innovatív külsővel. A Mini Pragma tudja, hogy kell diszkréten viselkedni és beilleszkedni a környezetbe.

Részletesebben

KISELOSZTÓ SZEKRÉNYEK

KISELOSZTÓ SZEKRÉNYEK KTLÓGUS KISELOSZTÓ SZEKRÉNYEK VILLMOSSÁGI RENDSZEREK ÉS INFORMTIKI HÁLÓZTOK VILÁGSZINTŰ SZKÉRTŐJE Falon kívüli kiselosztók 3. oldal Ekinoxe burkolatok -6 modul Süllyesztett kiselosztók 4. oldal Practibox

Részletesebben

APC SZÁMÍTÓGÉP SZEKRÉNY

APC SZÁMÍTÓGÉP SZEKRÉNY SZÁMÍTÓGÉP SZEKRÉNY TARTOZÉKOK 69/73 old. KEREKEK KIHÚZHATÓ POLC LÁBAZAT ITATARTÓ APC SZÁMÍTÓGÉP SZEKRÉNY ellátott, ahol a tartozékok rögzítése céljából az elülső M5-ös és M6-os tartók elhelyezhetők. ő

Részletesebben

Csatlakozó rendszerek

Csatlakozó rendszerek Csatlakozó rendszerek 4.01 Csatlakozó rendszerek szerelési anyagok olvadóbiztosítókhoz 4.04 Fővezetéki leágazó kapcsok Dugaszolós kapcsok fogyasztásmérőkhöz 4.05 Sorozatkapcsok 240 mm 2 -ig 4.08 NH biztosító

Részletesebben

kistranszformátorok egyfázisú csavaros csatlakozókkal lágyindító Vezérlő és biztonsági (24 V) vagy vezérlő és leválasztó (48 V) transzformátorok

kistranszformátorok egyfázisú csavaros csatlakozókkal lágyindító Vezérlő és biztonsági (24 V) vagy vezérlő és leválasztó (48 V) transzformátorok kistranszformátorok egyfázisú csatlakozókkal 0 442 4 0 442 68 0 442 7 0 442 96 Műszaki jellemzők, (xxx. e-katalógusban oldal) Védelem (xxx. oldal) IP 2X vagy IPxxB 400 VA teljesítményig - IPxxA 400 VA

Részletesebben

Táblázat fejlécek piktogramjai IP65 / C. Hőmérsékleti együttható IEC 60947-3. L-N 8/20μs. Névleges szigetelési feszültség. mod

Táblázat fejlécek piktogramjai IP65 / C. Hőmérsékleti együttható IEC 60947-3. L-N 8/20μs. Névleges szigetelési feszültség. mod Táblázat fejlécek piktogramjai Ajtókupplungos Alapkivitel IP65 Tokozva IP65 Isc Rövidzárási áram Umpp Névleges feszültség Impp Névleges áram % Hatásfok Pmax Névleges teljesítmény max Teljesítmény-tolerancia

Részletesebben

H/2 H/0 H/0. ELOSZTÓDOBOZOK, ELOSZTÓSZEKRÉNYEK Falon kívüli elosztódobozok. Süllyesztett elosztódobozok V0 UL94 V0 UL94. Elosztódobozok EN

H/2 H/0 H/0. ELOSZTÓDOBOZOK, ELOSZTÓSZEKRÉNYEK Falon kívüli elosztódobozok. Süllyesztett elosztódobozok V0 UL94 V0 UL94. Elosztódobozok EN Falon kívüli elosztódobozok EFK.. EFK-4/1 EFKN-4/1 4 200 110 70 EFK-6/1 EFKN-6/1 6 205 150 75 EFK-8/1 EFKN-8/1 8 205 190 75 EFK-12/1 EFKN-12/1 12 205 260 75 EFK-18/1 EFKN-18/1 18 220 365 75 EFK-12/2 EFKN-12/2

Részletesebben

PULTOK. ellátott. Ajtólemez 2mm, dobozteríték 1,5mm. ől készül. ő lemez tömítéssel.

PULTOK. ellátott. Ajtólemez 2mm, dobozteríték 1,5mm. ől készül. ő lemez tömítéssel. pultok QP 76 75 TARTOZÉKOK PULTOK 78/80 Old. LÁBAZAT TÖMÍTÉS DOKUMENTUMTARTÓ LÁBAK PULTOK ellátott. Ajtólemez 2mm, dobozteríték 1,5mm. ől készül. ő lemez tömítéssel. ő zsanérok, amely az EN 60204-1 számú

Részletesebben

Venezia - IP55 Automatizálási szekrények

Venezia - IP55 Automatizálási szekrények Venezia - I55 Automatizálási szekrények Automatizálási elosztószekrény Venezia A Venezia termékcsalád megalkotásakor igyekeztünk megfelelni a legmagasabb vevői igényeknek a termékkínálat, minőség és a

Részletesebben

Fényes kilátások! HENSELelosztók. előnyei a napelemes rendszerekhez - Önnek! Biztonságos villamos installációs- és elosztó rendszerek

Fényes kilátások! HENSELelosztók. előnyei a napelemes rendszerekhez - Önnek! Biztonságos villamos installációs- és elosztó rendszerek Professional Photovoltaic Distributors Fényes kilátások! HENSELelosztók PV előnyei a napelemes rendszerekhez - Önnek! Biztonságos villamos installációs- és elosztó rendszerek 1 ENYSUN - használja ki az

Részletesebben

CSOPORTOS KÖZVETLEN MÉRÉS FOGYASZTÁSMÉR SZEKRÉNYEK F ELOSZTÓVAL

CSOPORTOS KÖZVETLEN MÉRÉS FOGYASZTÁSMÉR SZEKRÉNYEK F ELOSZTÓVAL A termék megnevezése CSOPORTOS KÖZVETLEN MÉRÉS FOGYASZTÁSMÉR SZEKRÉNYEK F ELOSZTÓVAL A termék gyártója: TTK sorszáma: KONTAKT-ELEKTRO KFT 9/1-1.7 A termék forgalmazója: VÁLTOZAT: 1.0 Típusa: KONTAKT-ELEKTRO

Részletesebben

SPX vízszintes késes szakaszolókapcsoló kalapsínre, szerelőlapra vagy 600mm-es gyűjtősínrendszerre

SPX vízszintes késes szakaszolókapcsoló kalapsínre, szerelőlapra vagy 600mm-es gyűjtősínrendszerre SPX vízszintes késes szakaszolókapcsoló kalapsínre, szerelőlapra vagy mm-es gyűjtősínrendszerre SPX-V függőleges késes szakaszolókapcsoló 0, vagy 85 mm-es gyűjtősínrendszerre 052 052 02 052 04 052 0 052

Részletesebben

CRN-CRSX. Falra szerelhetô acélszekrények. CRN acélszekrények

CRN-CRSX. Falra szerelhetô acélszekrények. CRN acélszekrények Falra szerelhetô acélszekrények RNRSX RN acélszekrények Monoblokk, hátul a kerethez hegesztett, elöl duplán vasalt acéllemezbôl készült fémszekrények. Mind belülrôl, mind kívülrôl szürke poliészter epoxy

Részletesebben

MAXIPOL típusú üres műanyag elosztószekrények

MAXIPOL típusú üres műanyag elosztószekrények -39- MAXIPOL típusú üres műanyag elosztószekrények Üres szekrények, MP széria (sima felületű ajtó) lengőkaros rudazott zárszerkezet CC típus (zárt felső ICI, és alsó rész ICI) 300 mm mélység /alaptípus/

Részletesebben

Katalógus gyors és aktuális

Katalógus gyors és aktuális Katalógus gyors és aktuális 1 Tartalom Kiselosztó, mini gamma 4 Kiselosztó, golf 4 Kiselosztó, volta 5 Energiaelosztás Mezős elosztó, falon kivüli és süllyesztett 6 Elosztó IP54, vector 7 Elosztó IP65,

Részletesebben

Beltéri szekrények és moduláris elosztók

Beltéri szekrények és moduláris elosztók eltéri szekrények és moduláris elosztók.3.47.60.68.102.108.150 Életvédelem Kiegészítő berendezések Kényelmi funkciók Gyűjtősínek Szekrények Record Plus ( keret 160 ) eltéri szekrények és moduláris elosztók

Részletesebben

[ XL 3 ] Termékek és rendszerek. Az elosztás szabadsága A Standard elosztás a következôk segítségével valósítható meg:

[ XL 3 ] Termékek és rendszerek. Az elosztás szabadsága A Standard elosztás a következôk segítségével valósítható meg: Termékek és rendszerek [ XL 3 ] XL 3 400 fali és álló elosztószekrények Az XL 3 400 faliszekrények és álló elosztószekrények teljesen szabadon kialakíthatóak. Tökéletes szilárdságot biztosítanak az elosztórendszer

Részletesebben

Rendelési számok. INS40-160 90 Komplett mellsô csatlakozású készülék és kiegészítôk 90 Kiegészítôk 91

Rendelési számok. INS40-160 90 Komplett mellsô csatlakozású készülék és kiegészítôk 90 Kiegészítôk 91 Rendelési számok Mûszaki adatok Bemutatás 2 Funkciók és tulajdonságok 12 Beépítés és bekötés 45 Méretek 63 Mûszaki adatok 79 INS40-160 90 Komplett mellsô csatlakozású készülék és kiegészítôk 90 Kiegészítôk

Részletesebben

Prisma Plus PH rendszer

Prisma Plus PH rendszer Kisfeszültségű villamosenergia-elosztás Prisma Plus PH rendszer Katalógus Általános tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Bemutatás Általános bemutatás Villamos kapcsolószekrények 2 3200 A-ig

Részletesebben

Moeller terméksorozat. www.eaton.hu

Moeller terméksorozat. www.eaton.hu Moeller terméksorozat www.eaton.hu Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Kiselosztók Falon kívüli és süllyesztett kiselosztók xboard BC-O, BC-U Süllyesztett kiselosztók Global Line KLV-U Falon kívüli kiselosztók

Részletesebben

SZERELÉSI SEGÉDLET XL³ 125 MODULÁRIS ELOSZTÓSZEKRÉNYEK A VILLAMOSSÁGI RENDSZEREK ÉS INFORMATIKAI HÁLÓZATOK VILÁGSZINTŰ SZAKÉRTŐJE

SZERELÉSI SEGÉDLET XL³ 125 MODULÁRIS ELOSZTÓSZEKRÉNYEK A VILLAMOSSÁGI RENDSZEREK ÉS INFORMATIKAI HÁLÓZATOK VILÁGSZINTŰ SZAKÉRTŐJE SZERELÉSI SEGÉDLET XL³ 125 MODULÁRIS ELOSZTÓSZEKRÉNYEK A VILLAMOSSÁGI RENDSZEREK ÉS INFORMATIKAI HÁLÓZATOK VILÁGSZINTŰ SZAKÉRTŐJE XL³ 125 ELOSZTÓSZEKRÉNYEK Az 1-4 sort tartalmazó, soronként 18 modulos

Részletesebben

THE GREEN LIGHT. evolo 2 3

THE GREEN LIGHT. evolo 2 3 71 THE GREEN LIGHT evolo 2 3 evolo A LÁMPATESTEK JELLEMZŐI Védettség Optikai tér IP 66 Sealsafe (*) Szerelvénytér IP 66 (*) Törési szilárdság Üveg IK 08 (**) PC IK 10 (**) Aerodinamikai felület (CxS) -

Részletesebben

Időprogramozott üzemeltetés a kényelemért és a gazdaságosságért

Időprogramozott üzemeltetés a kényelemért és a gazdaságosságért Idővezérlés Időprogramozott üzemeltetés a kényelemért és a gazdaságosságért A Hager digitális heti- és éves kapcsolóóráival vevőinek a legmodernebb időkapcsolási technikát kínálhatja. Programozható kulcs

Részletesebben

Modulkészülékek. Védő- és. kapcsolókészülékek

Modulkészülékek. Védő- és. kapcsolókészülékek Modulkészülékek Modulkészülékek Védő - és 5.04 Vezetékvédő kismegszakító 5.07 Áram-védőkapcsolók 5.07 Kombinált áramvédő-kapcsoló vezetékvédő kismegszakítók 5.08 Fázissínek 5.10 Motorvédő kapcsolók 5.11

Részletesebben

Kisfeszültségű energiaelosztás

Kisfeszültségű energiaelosztás IP30/IP31/IP43 fali és álló szekrények Összeépített fali szekrény 300 mm-es csatornával Bemutatás A minden részletükben gondosan megtervezett Prisma Plus faliszekrények megoldást kínálnak minden általánosan

Részletesebben

Süllyesztett (EA-280, EA-281) EA-280

Süllyesztett (EA-280, EA-281) EA-280 Süllyesztett (EA-280, EA-281) EA-280 Esztétikus megoldás az ajtólapban lévő elektromos zár kábelezéséhez Maximum kábelvastagság 7,5 mm Ajtónyitás max. 120⁰ Hosszúság: 323 mm Szélesség: 23,8 mm Mélység:

Részletesebben

TARTOZÉKOK 2150 RAJZTASAK (A4) 2152 RAJZTASAK (A5) 2220 KÖR ALAKÚ ELLENŐRZŐ ABLAK 2216 SZÁMLÁLÓKÉPERNYŐ 2215 SZÁMLÁLÓKÉPERNYŐ FÉSZKES ANYA

TARTOZÉKOK 2150 RAJZTASAK (A4) 2152 RAJZTASAK (A5) 2220 KÖR ALAKÚ ELLENŐRZŐ ABLAK 2216 SZÁMLÁLÓKÉPERNYŐ 2215 SZÁMLÁLÓKÉPERNYŐ FÉSZKES ANYA TARTOZÉKOK CSOPORTKÓD TERMÉKNÉV 2150 RAJZTASAK (A4) 2152 RAJZTASAK (A5) 2220 KÖR ALAKÚ ELLENŐRZŐ ABLAK 2216 SZÁMLÁLÓKÉPERNYŐ 2215 SZÁMLÁLÓKÉPERNYŐ 24XX 240X CSAPSZEG FÉSZKES ANYA 340.00.135 BÉKAZÁR 340.00.133

Részletesebben

TÁRSASÁGI TERMÉK KATALÓGUS

TÁRSASÁGI TERMÉK KATALÓGUS A termék megnevezése HENSEL TIP. FOGYASZTÁSMÉRŐ SZEKRÉNYCSALÁD KÖZVETETT CSATLAKOZÁSÚ MÉRÉSHEZ A termék gyártója: TTK sorszáma: HENSEL (NÉMETORSZÁG) 9/1-4 A termék forgalmazója: VÁLTOZAT: 1.0 Típusa: HBT.

Részletesebben

ClimaSys. A szabályozott hőmérséklet. Ventilátorok, ellenállásfűtések és szabályozókészülékek

ClimaSys. A szabályozott hőmérséklet. Ventilátorok, ellenállásfűtések és szabályozókészülékek ClimaSys A szabályozott hőmérséklet Ventilátorok, ellenállásfűtések és szabályozókészülékek Új generációs ventilátorok és fú tó egységek! Optimálisabb installáció, jobb tervezés és nagyobb biztonság minden

Részletesebben

TÍPUSAZONOSÍTÓ: KFM-15M

TÍPUSAZONOSÍTÓ: KFM-15M TÍPUSAZONOSÍTÓ: KFM-15M GYÁRTÓ: TÍPUS: ALKALMAZÁS: CSATLAKOZÁS MÓDJA: MÉRETEK: ELHELYEZÉS: TARTÓSZERKEZET: ANYAGA: KONTAKT-ELEKTRO KFT. H-7630 PÉCS, MOHÁCSI ÚT 79. TEL.: +36-72/516-067 FAX: +36-72/516-069

Részletesebben

ENYSTAR elosztószekrények 250 A-ig

ENYSTAR elosztószekrények 250 A-ig 196 www.hensel.hu elosztószekrények 0 A-ig, MSZ E 61439-3 (VDE 0660-600-3) szerint - kombinálható szekrényrendszer - védettség: IP 66 - polikarbonátból - érintésvédelmi osztály II. Csatlakozások MSZ E

Részletesebben

MPX 3 motorvédő kismegszakítók

MPX 3 motorvédő kismegszakítók MPX 3 motorvédő kismegszakítók műszaki jellemzők MOTORVÉDŐ KISMEGSZAKÍTÓK MPX 3 32S MPX 3 32H Méret 1 2 Típus termikus-mágneses termikus-mágneses Zárlati megszakítóképesség normál kiemelt Kar típusa billenőkaros

Részletesebben

MSZ EN szerinti üres tokozatok

MSZ EN szerinti üres tokozatok 520 www.hensel.hu vevőspecifikus megoldásokhoz és egyedi alkalmazásokhoz kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőberendezés összeállítások az MSZ EN 61439 szerint védettség: IP 55 - IP 65 alapanyag: termoplasztik

Részletesebben

Kisfeszültségű energiaelosztás

Kisfeszültségű energiaelosztás Általános tulajdonságok Ith: Ui: Uimp: Ue: Ie: Maximálisan megengedett állandósult áram Névleges szigetelési feszültség Névleges lökőfeszültség állóság Névleges üzemi feszültség Névleges üzemi áram Leválasztásra

Részletesebben

DK-kábelösszekötő dobozok funkciómegtartással. Termékismertető 02/2009

DK-kábelösszekötő dobozok funkciómegtartással. Termékismertető 02/2009 Termékismertető 02/2009 DK-kábelösszekötő dobozok Szabvány: DIN 4102.12. rész szerint Védettség: IP 65 Kapocstartomány: 0,5-16 mm² -ig Alapanyag: duroplaszt, vagy porszórt acéllemez ISO 9001 Hensel Hungária

Részletesebben

Letöltésre. Szüksége van több technikai információra? Hívja a technikai támogatás osztályunkat.

Letöltésre. Szüksége van több technikai információra? Hívja a technikai támogatás osztályunkat. 13 06 800 18 726 Szüksége van több technikai információra? Hívja a technikai támogatás osztályunkat. help@demos-trade.com Majdnem mindent fel tudunk ajánlani a bútorvasalatokból. Éppen ezért ne habozzon

Részletesebben

Fővezetéki-elágazó sorkapocs 25mm 2 : bemenet 2x25mm 2 ; kimenet 2x16mm 2 DIN VDE szabvány szerint kalapsínre vízszintesen, sorolható

Fővezetéki-elágazó sorkapocs 25mm 2 : bemenet 2x25mm 2 ; kimenet 2x16mm 2 DIN VDE szabvány szerint kalapsínre vízszintesen, sorolható Pólusszám cikkszám Színjelölés Megnevezés Nettó listaár / db Fővezetéki-elágazó sorkapocs 25mm 2 : bemenet 2x25mm 2 ; kimenet 2x16mm 2 DIN VDE 0603-2 szabvány szerint kalapsínre vízszintesen, sorolható

Részletesebben

JZD-(LiE1)-D(1-3)F-K-LF/FKvM

JZD-(LiE1)-D(1-3)F-K-LF/FKvM Oldal: 1 / 14 Típusazonosító: Megnevezés: JZD-(LiE1)-D(1-3)F-K-LF/FKvM Kültéri tipizált fogyasztásmérő szekrény Műszaki adatlap Műszaki leírás Telepítési utasítás Dokumentáció melléklet Változatszám: JZ

Részletesebben

AutoSafe System. Procontrol AutoSafe. elektronikus széfek termékcsaládja. PROCONTROL ELECTRONICS LTD www.procontrol.hu. 1. oldal, összesen: 6

AutoSafe System. Procontrol AutoSafe. elektronikus széfek termékcsaládja. PROCONTROL ELECTRONICS LTD www.procontrol.hu. 1. oldal, összesen: 6 Procontrol AutoSafe elektronikus széfek termékcsaládja 1. oldal, összesen: 6 AutoSafe 30 elektronikus széf Felépítés A széf 30 átlátszó ajtóval zárt 220 x 220 x 220 mm-es rekeszt tartalmaz. Az ajtók 6

Részletesebben

Mureva. Az ipari megoldás

Mureva. Az ipari megoldás Mureva Az ipari megoldás Masszív ezés A Mureva falon kívüli termékcsaládot olyan helyekre ajánljuk, amelyek fokozottan ki vannak téve a por káros hatásának, illetve ahol a szerelvényeket vízsugár is érheti.

Részletesebben

Elosztó rendszerek. Elosztórendszer. univers szekrények. 3.04 Fali szekrények Védettség: IP 43. T3.01 Műszaki melléklet 3.01. univers szekrények

Elosztó rendszerek. Elosztórendszer. univers szekrények. 3.04 Fali szekrények Védettség: IP 43. T3.01 Műszaki melléklet 3.01. univers szekrények Elosztó rendszerek Elosztórendszer szekrények 3.04 Fali szekrények Védettség: IP 43 T3.01 Műszaki melléklet szekrények Elosztó rendszerek 3.01 A fali szekrények áttekintő táblázata A szekrény fajtája Falon

Részletesebben

WHIRLPOOL MOSOGATÁS. www.whirlpool-professional.hu 2012.

WHIRLPOOL MOSOGATÁS. www.whirlpool-professional.hu 2012. WHIRLOOL MOSOGATÁS 2012. www.whirlpool-professional.hu MOSOGATÁS A Whirlpool professzionális mosogatógépeinek fő jellemzői a teljesítmény, a megbízhatóság, a biztonság, a higiénia, a kiváló anyagok, a

Részletesebben

Kisfeszültségű energiaelosztás

Kisfeszültségű energiaelosztás Általános bemutatás A Prisma Plus funkcionális rendszer A Prisma Plus funkcionális rendszer alkalmas mindenfajta (fő-, al- és végponti) kisfeszültségű kapcsolószekrény kialakítására 3200 A-ig, kereskedelmi

Részletesebben

Egy könnyed mozdulat...

Egy könnyed mozdulat... Egy könnyed mozdulat... ÚJ MŰANYAG/GUMI CSATLAKOZÓ- ÉS ELOSZTÓDUGÓK LEGRAND ELOSZTÓSOROK ÚJ MŰANYAG CSATLAKOZÓ- ÉS ELOSZTÓDUGÓK KIEMELŐKAROS CSATLAKOZÓDUGÓ Húzza ki a csatlakozódugót egy egyszerű mozdulattal,

Részletesebben

Táblázat fejlécek piktogramjai IP65 / C. Hőmérsékleti együttható IEC L-N 8/20μs. Névleges szigetelési feszültség. mod

Táblázat fejlécek piktogramjai IP65 / C. Hőmérsékleti együttható IEC L-N 8/20μs. Névleges szigetelési feszültség. mod Táblázat fejlécek piktogramjai Ajtókupplungos Alapkivitel IP65 Tokozva IP65 Isc Rövidzárási áram Umpp Névleges feszültség Impp Névleges áram % Hatásfok Pmax Névleges teljesítmény max Teljesítmény-tolerancia

Részletesebben

ETICON. Kisfeszültségű mágneskapcsolók ETICON. Moduláris mágneskapcsolók. Miniatűr mágneskapcsolók, kontaktorok,

ETICON. Kisfeszültségű mágneskapcsolók ETICON. Moduláris mágneskapcsolók. Miniatűr mágneskapcsolók, kontaktorok, Moduláris mágneskapcsolók 56 Miniatűr mágneskapcsolók, kontaktorok, kondenzátorkapcsoló és segédkontaktorok, hőkioldó relék Műszaki adatok 58 271 Kisfeszültségű mágneskapcsolók Az erő felügyeletet igényel

Részletesebben

MOSDÓK / SOROZAT LYRA PLUS /

MOSDÓK / SOROZAT LYRA PLUS / MOSDÓ LYRA PLUS 50 CM Termék száma Termékleírás yyy: 104 H 810380 0001041 mosdó 50 cm x 14 144 Ft MOSDÓ ALÁ HELYEZHETŐ ALSÓSZEKRÉNY LYRA PLUS VIVA 50 CM Termék száma Termékleírás / félfényes elöl H40J3824023001

Részletesebben

12-es sorozat - Kapcsolóórák 16 A

12-es sorozat - Kapcsolóórák 16 A api vagy heti programozású mechanikus kapcsolóórák Működési tartalék 70h áramkimaradás esetére 35 mm-es (E 60715 TH35) szerelősínre szerelhető a - 12.01 típus: 35,8 mm széles - 12.11 típus: 17,6 mm széles

Részletesebben

REB 900 KÜLTÉRI SZEKRÉNY

REB 900 KÜLTÉRI SZEKRÉNY REB 900 KÜLTÉRI SZEKRÉNY - Megoldások szélessávú Internet, vezetékes telefon, IPTV és kábeltévé szolgáltatóknak. 2016. október /1/7/ A REB szekrénycsaládot Energia Bázis Kft. a távközlési szolgáltatók

Részletesebben