HATÁROZATOK KÖNYVE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HATÁROZATOK KÖNYVE 1999-2010"

Átírás

1 Akácfa Körúti Lakásfenntartó Szövetkezet KÖZGYŐLÉSI HATÁROZATOK KÖNYVE Legutolsó bejegyzés: Lezárva A könyv tartalmának hitelességét a határozatokhoz kapcsolódó közgyőlési jegyzıkönyvek támasztják alá Hitelességét tanúsítja: Budai László szöv.eln.. Igazgatósági tag

2 Akácfa krt. 7/1. részközgyőlési határozat A tetıszigeteléshez szükséges pénzügyi forrás megteremtése. Az igazgatóság tájékoztatta a lakókat a tetıszigetelés szükségességérıl és várható költségeirıl. Mivel a jelenlegi alap nem elegendı a beruházás elvégzéséhez, a forrás biztosítására a felújítási alap 100 Ft/m2-re való növelését javasolta. A lakók kiegészítésként a lépcsıházi födém alátámasztását is szorgalmazták, és vállalták a felújítási alap növelését 2 éves idıtartamra, amely mintegy 2 millió forint forrást biztosít az elvégzendı feladatokra, december 31-ig. R/2010/03 határozat A lakók elhatározzák, hogy a lépcsıház felújítási elıírását az Akácfa krt. 7/1. lépcsıház minden tulajdonosára vonatkozóan négyzetméter-arányosan tıl huszonnégy hónapon keresztül 100 Ft/m2-re emelik, és azt a közös-költségben elıírtaknak megfelelıen megfizetik. A határozatot minden megjelent lakó egyhangúlag támogatta évi zárszámadó közgyőlés határozatai Határozati javaslat: - a közgyőlés fogadja el a évi beszámolót, a mérlegbeszámolót, a Felügyelı Bizottság értékelésével kiegészítve Az elsı napirendi pont elsı részét a közgyőlés 15 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. A határozati javaslatot a közgyőlés egyhangúlag elfogadta, így az alábbi határozat született: /01 sz. határozat: a közgyőlés 15 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a évi beszámolót, a mérlegbeszámolót, a Felügyelı Bizottság értékelésével kiegészítve. (A beszámolót és az FB értékelését a közgyőlési jegyzıkönyv 1-9. számú mellékletei részletezik.)

3 - 3 - Kifizetésre javasolt tiszteletdíjak: FB elnöke: B ,- Ft, Tisztségviselık: B ,- Ft/fı Határozati javaslat: - az igazgatóság és a Felügyelı Bizottság tiszteletdíjának bérszámfejtését és kifizetését a közgyőlés fogadja el. A tisztségviselık tiszteletdíjának kifizetését a közgyőlés 15 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. A határozati javaslatot a közgyőlés egyhangúlag elfogadta, így az alábbi határozat született: /02. sz. határozat: a szövetkezeti tisztviselık tiszteletdíjának bérszámfejtését és kifizetését a közgyőlés egyhangúlag elfogadta. Határozati javaslat: - közgyőlés fogadja el a évi fenntartási és felújítási tervezetet A évi fenntartási és felújítási tervezetet a közgyőlés 15 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. A határozati javaslatot a közgyőlés egyhangúlag elfogadta, így az alábbi határozat született: /3. sz. határozat: a közgyőlés egyhangúlag elfogadta a évi fenntartási és felújítási tervezetet. (Részleteket a közgyőlési jegyzıkönyv 10. sz. melléklete tartalmazza.) Határozati javaslat: - közgyőlés fogadja el a felújítási képzés felemelését 60 Ft/m 2 -rıl 65 Ft/m 2 -re, amely január 01-tıl kerül bevezetésre. A felújítási képzés emelését a közgyőlés 15 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. A határozati javaslatot a közgyőlés egyhangúlag elfogadta, így az alábbi határozat született: /4. sz. határozat: a közgyőlés egyhangúlag elfogadta a felújítási képzés felemelését 60 Ft/m 2 -rıl 65 Ft/m 2 -re, amely január 01-tıl kerül bevezetésre.

4 - 4 - Határozati javaslat: - közgyőlés fogadja el a szövetkezeti elnök bérének emelését, amely június 1-tıl bruttó Ft lesz, valamint bérének 3 éven belüli felzárkóztatását. (11 sz. mellélet) Igen 12 fı, Nem 0 fı, Tartózkodott 3 fı A határozati javaslatot a közgyőlés többségben elfogadta, így az alábbi határozat született: /5. sz. határozat: a közgyőlés többséggel elfogadta a szövetkezeti elnök béremelését, amely június 1-tıl, bruttó Ft lesz, valamint bérének 3 éven belüli felzárkóztatását a 11. sz. mellékletnek megfelelıen. Határozati javaslat: - az igazgatóság és a Felügyelı Bizottság tiszteletdíjának kifizethetı keretét a közgyőlés az elıterjesztésnek megfelelıen fogadja el. Igen 10 fı, Nem 2 fı, Tartózkodott 3 fı A határozati javaslatot a közgyőlés többségben elfogadta, így az alábbi határozat született: /06. sz. határozat: a szövetkezeti tisztviselık tiszteletdíjának keretösszegét a közgyőlés többséggel elfogadta. FB elnöke: ,- Ft, tisztségviselık: ,- Ft március 11. Akácfa krt. 11/1. épület részközgyőlési határozatok Napirendi pontok: Nem volt meghatározott napirendi pont. A lakók kíváncsiak voltak a lépcsıház felújítási alapjának összegére, és számba vették a lépcsıházban elvégzendı javításokat, felújításokat. Elhatározták, hogy a felmerült feladatok megoldására: - külsı lépcsıházi pihenı szigetelése burkolása - lépcsıház alsó szintjének burkolása - lépcsıház festése - az alsó bejárat szintjének megemelése, burkolatának kiépítése - külsı lépcsı részleges felújítása megteremtik a pénzügyi forrást. Ennek érdekében az alábbi határozatokat hozták. R/2010/01 határozat

5 - 5 - A lakók elhatározzák, hogy a lépcsıház felújítási elıírását minden albetétre vonatkozóan egységesen tıl öt hónapon keresztül Ft-ra emelik és, az igazgatóság elıírja azt a közösköltségben. A befolyt összeget a külsı lépcsıházi pihenı felújítására fordítják. A határozatot minden lakó egyhangúlag támogatta. R/2010/02 határozat A lakók elhatározzák, hogy a lépcsıház felújítási elıírását minden albetétre vonatkozóan tıl, bármely lakó kezdeményezésére történı visszavonási határozatig 120 Ft / m2 -re emelik és, az igazgatóság elıírja azt a közösköltségben. A befolyt összeget a felsorolt felújítási munkákra fordítják. A határozatot minden lakó egyhangúlag támogatta október 8. Rendkívüli közgyőlés határozatai 2009/07. határozat: A lakóközösség pályázatot nyújtott be a beruházáshoz szükséges költségek fedezéséhez. A lakóközösség megbízza a lakásszövetkezeti elnököt, Budai Lászlót a pályázati ügyek intézésével, a szerzıdések aláírásával és a hitel felvételével, a szövetkezet nevében. A pályázathoz szükséges önrész biztosítása, illetve amennyiben szükséges, az elnyert támogatás megelılegezése érdekében a Lakóközösség hitelt vesz fel az OTP Bank Nyrt-tıl. 31 db igen, 0 db nem és 1 db tartózkodás mellett elfogadta. 2009/08. határozat: Az OTP Banktól felvenni kívánt hitel összege: ,- Ft, típusa: kamattámogatott hitel 30 db igen, 0 db nem és 2 db tartózkodás mellett elfogadta. 2009/09. határozat: A banki hitel fedezetéül a lakásszövetkezet, az Akácfa krt. 3/3.-3/4. és 13. épülete lakáselıtakarékossági szerzıdést köt az OTP Lakástakarék Zrt.-vel 65 hónapra és összesen ,- Ft, összegben. A beruházás fedezetéül megkötött lakás-elıtakarékossági szerzıdést az OTP Bank Nyrt-re engedményezzük. A megtakarítási összeget a tulajdonostársak a közös költség megemelt összege formájában fizetik, és megbízzák a szövetkezetet, hogy a megtakarítást havonta utalja az OTP Lakástakarék Zrt. által megadott lakás-elıtakarékossági számlára. 31 db igen, 0 db nem és

6 - 6-1 db tartózkodás mellett elfogadta /10. határozat: Határozatba foglalják, hogy azok a lakástulajdonosok, akik a finanszírozásban részt vesznek, vállalják a közös költségük megemelését a hitel futamidejére. A közös költség megemelésének összege az Akácfa krt. 13. épültben 80Ft /hó/ lakásnégyzetméter, az Akácfa krt 3/3.-3/4. épületben 85 Ft /hó/lakásnégyzetméter, ami fedezi a tulajdonukra esı hitelösszeg adósságszolgálatát. Valamint tudomásul veszik, hogy a közös képviselı ellenırzi a fent említett befizetéseket és elmaradás esetén a rájuk esı hitelrész közös költségként behajtható. 32 db igen, 0 db nem és 0 db tartózkodás mellett elfogadta. 2009/11. határozat: Megbízzák a közös képviselıt, Budai László-t, hogy nyisson/vezessen számlát a finanszírozó banknál, amin keresztül bonyolítják a hitellel és felújítással kapcsolatos pénzügyeket. Felhatalmazzák a közös képviselıt, hogy a hitelszerzıdésbıl eredı kötelezettségek maradéktalan teljesítése érdekében a lakóközösség hozzájáruljon ahhoz, hogy az OTP Bank a hitelszerzıdésbıl eredı kötelezettségének elmulasztása esetén megterhelje a lakásszövetkezet OTP Banknál vezetett bankszámláit, illetve hozzájáruljon a más banknál vezetett bankszámlára vonatkozó, felhatalmazó levélen alapuló inkasszó benyújtásához. 30 db igen, 0 db nem és 2 db tartózkodás mellett elfogadta. 2009/12. határozat: A lakástulajdonosok felhatalmazzák a Szövetkezet képviselıjét, hogy a hitelhez a szükséges okmányokat és igazolásokat a nevükben is beszerezze. 32 db igen, 0 db nem és 0 db tartózkodás mellett elfogadta. 2009/13. határozat: Megbízzák a közös képviselıt, hogy a teljes számlaforgalom az OTP Bank Nyrt-nél vezetett számlán történjen. 32 db igen, 0 db nem és 0 db tartózkodás mellett elfogadta. 2009/14. határozat: A hitel fedezete Lakástakarékpénztári szerzıdés

7 db igen, 0 db nem és 0 db tartózkodás mellett elfogadta. 2009/15. határozat: Az alapszabály 12. pontja alapján a tulajdonosközösség meghatalmazza Török Péternét, és Rábay Gergelyt, hogy a lakástakarék-pénztári és hitelszerzıdések megkötésében, mint választott képviselı eljárjanak és aláírjanak. 32 db igen, 0 db nem és 0 db tartózkodás mellett elfogadta Akácfa krt. 3/3. 3/4. épület részközgyőlés határozatai R/10/2009. határozat: A lakóközösség pályázatot nyújtott be a beruházáshoz szükséges költségek fedezéséhez. A lakóközösség megbízza a lakásszövetkezeti elnököt, Budai Lászlót a pályázati ügyek intézésével, a szerzıdések aláírásával és a hitel felvételével. A pályázathoz szükséges önrész biztosítása, illetve amennyiben szükséges, az elnyert támogatás megelılegezése érdekében a Lakóközösség hitelt vesz fel az OTP Bank Nyrt-tıl. 10 db (83,33% tulajdoni hányad) igen, 0 db (0 % tulajdoni hányad) nem és 0 db (0 % tulajdoni hányad) tartózkodás mellett elfogadta. R/11/2009. határozat: Az OTP Banktól felvenni kívánt hitel összege: Ft, típusa: kamattámogatott hitel 10 db (83,33% tulajdoni hányad) igen, 0 db (0 % tulajdoni hányad) nem és 0 db (0 % tulajdoni hányad) tartózkodás mellett elfogadta R/12/2009. határozat: A banki hitel fedezetéül a lakásszövetkezet, Akácfa krt. 3. épületének 3/3. és 3/4. lépcsıháza lakáselıtakarékossági szerzıdést köt az OTP Lakástakarék Zrt.-vel 65 hónapra és összesen Ft összegben. A beruházás fedezetéül megkötött lakás-elıtakarékossági szerzıdést az OTP Bank Nyrtre engedményezzük. A megtakarítási összeget a tulajdonostársak a közös költség megemelt összege formájában fizetik, és megbízzák a szövetkezetet, hogy a megtakarítást havonta utalja az OTP Lakástakarék Zrt. által megadott lakás-elıtakarékossági számlára. 10 db (83,33% tulajdoni hányad) igen,

8 - 8-0 db (0 % tulajdoni hányad) nem és 0 db (0 % tulajdoni hányad) tartózkodás mellett elfogadta R/13 /2009. határozat: Határozatba foglalják, hogy azok a lakástulajdonosok, akik a finanszírozásban részt vesznek, vállalják a közös költségük megemelését a hitel futamidejére. A közös költség megemelésének összege 85 Ft/hó/lakásnégyzetméter, ami fedezi a tulajdonukra esı hitelösszeg adósságszolgálatát. Valamint tudomásul veszik, hogy a közös képviselı ellenırzi a fent említett befizetéseket és elmaradás esetén a rájuk esı hitelrész közös költségként behajtható. 10 db (83,33% tulajdoni hányad) igen, 0 db (0 % tulajdoni hányad) nem és 0 db (0 % tulajdoni hányad) tartózkodás mellett elfogadta R/14/2009. határozat: Megbízzák a közös képviselıt, Budai László-t, hogy nyisson/vezessen számlát a finanszírozó banknál, amin keresztül bonyolítják a hitellel és felújítással kapcsolatos pénzügyeket. Felhatalmazzák a közös képviselıt, hogy a hitelszerzıdésbıl eredı kötelezettségek maradéktalan teljesítése érdekében a lakásszövetkezet hozzájáruljon ahhoz, hogy az OTP Bank a hitelszerzıdésbıl eredı kötelezettségének elmulasztása esetén megterhelje a lakásszövetkezet OTP Banknál vezetett bankszámláit, illetve hozzájáruljon a más banknál vezetett bankszámlára vonatkozó, felhatalmazó levélen alapuló inkasszó benyújtásához. 10 db (83,33% tulajdoni hányad) igen, 0 db (0 % tulajdoni hányad) nem és 0 db (0 % tulajdoni hányad) tartózkodás mellett elfogadta R/15/2009. határozat: A lakástulajdonosok felhatalmazzák a Szövetkezet képviselıjét, hogy a hitelhez a szükséges okmányokat és igazolásokat a nevükben is beszerezze. 10 db (83,33% tulajdoni hányad) igen, 0 db (0 % tulajdoni hányad) nem és 0 db (0 % tulajdoni hányad) tartózkodás mellett elfogadta R/16/2009. határozat: Megbízzák a közös képviselıt, hogy a teljes számlaforgalom az OTP Bank Nyrt-nél vezetett számlán történjen. 10 db (83,33% tulajdoni hányad) igen, 0 db (0 % tulajdoni hányad) nem és 0 db (0 % tulajdoni hányad) tartózkodás mellett elfogadta. R/17 /2009. határozat: A hitel fedezete Lakástakarékpénztári szerzıdés 10 db (83,33% tulajdoni hányad) igen, 0 db (0 % tulajdoni hányad) nem és 0 db (0 % tulajdoni hányad) tartózkodás mellett elfogadta

9 R/18/2009. határozat: Az alapszabály 12. pontja alapján a tulajdonosközösség megbízza Rábay Gergelyt, hogy az lakástakarék-pénztári és hitelszerzıdések megkötésben, mint választott képviselı aláírjon és a tulajdonosokat képviselje. 10 db (83,33% tulajdoni hányad) igen, 0 db (0 % tulajdoni hányad) nem és 0 db (0 % tulajdoni hányad) tartózkodás mellett elfogadta Akácfa krt. 13. részközgyőlés határozatai R/1/2009. határozat: A lakóközösség pályázatot nyújtott be a beruházáshoz szükséges költségek fedezéséhez. A lakóközösség megbízza a lakásszövetkezeti elnököt, Budai Lászlót a pályázati ügyek intézésével, a szerzıdések aláírásával és a hitel felvételével. A pályázathoz szükséges önrész biztosítása, illetve amennyiben szükséges, az elnyert támogatás megelılegezése érdekében a Lakóközösség hitelt vesz fel az OTP Bank Nyrt-tıl. 6 db ( 75% tulajdoni hányad) igen, 0 db ( 0% tulajdoni hányad) nem és 0 db ( 0% tulajdoni hányad) tartózkodás mellett elfogadta. R/2/2009. határozat: Az OTP Banktól felvenni kívánt hitel összege: ,- Ft, típusa: kamattámogatott hitel 6 db ( 75% tulajdoni hányad) igen, 0 db ( 0% tulajdoni hányad) nem és 0 db ( 0% tulajdoni hányad) tartózkodás mellett elfogadta. R/3/2009. határozat: A banki hitel fedezetéül a lakásszövetkezet, Akácfa krt. 13. épülete lakás-elıtakarékossági szerzıdést köt az OTP Lakástakarék Zrt.-vel 65 hónapra és összesen Ft, összegben. A beruházás fedezetéül megkötött lakás-elıtakarékossági szerzıdést az OTP Bank Nyrt-re engedményezzük. A megtakarítási összeget a tulajdonostársak a közös költség megemelt összege formájában fizetik, és megbízzák a társasházat, hogy a megtakarítást havonta utalja az OTP Lakástakarék Zrt. által megadott lakás-elıtakarékossági számlára. 6 db ( 75% tulajdoni hányad) igen,

10 db ( 0% tulajdoni hányad) nem és 0 db ( 0% tulajdoni hányad) tartózkodás mellett elfogadta. R/4 /2009. határozat: Határozatba foglalják, hogy azok a lakástulajdonosok, akik a finanszírozásban részt vesznek, vállalják a közös költségük megemelését a hitel futamidejére. A közös költség megemelésének összege 80 Ft/hó/lakásnégyzetméter, ami fedezi a tulajdonukra esı hitelösszeg adósságszolgálatát. Valamint tudomásul veszik, hogy a közös képviselı ellenırzi a fent említett befizetéseket és elmaradás esetén a rájuk esı hitelrész közös költségként behajtható. 6 db ( 75% tulajdoni hányad) igen, 0 db ( 0% tulajdoni hányad) nem és 0 db ( 0% tulajdoni hányad) tartózkodás mellett elfogadta R/5/2009. határozat: Megbízzák a közös képviselıt, Budai László-t, hogy nyisson/vezessen számlát a finanszírozó banknál, amin keresztül bonyolítják a hitellel és felújítással kapcsolatos pénzügyeket. Felhatalmazzák a közös képviselıt, hogy a hitelszerzıdésbıl eredı kötelezettségek maradéktalan teljesítése érdekében a lakóközösség hozzájáruljon ahhoz, hogy az OTP Bank a hitelszerzıdésbıl eredı kötelezettségének elmulasztása esetén megterhelje a lakásszövetkezet OTP Banknál vezetett bankszámláit, illetve hozzájáruljon a más banknál vezetett bankszámlára vonatkozó, felhatalmazó levélen alapuló inkasszó benyújtásához. 6 db ( 75% tulajdoni hányad) igen, 0 db ( 0% tulajdoni hányad) nem és 0 db ( 0% tulajdoni hányad) tartózkodás mellett elfogadta R/6/2009. határozat: A lakástulajdonosok felhatalmazzák a Szövetkezet képviselıjét, hogy a hitelhez a szükséges okmányokat és igazolásokat a nevükben is beszerezze. 6 db ( 75% tulajdoni hányad) igen, 0 db ( 0% tulajdoni hányad) nem és 0 db ( 0% tulajdoni hányad) tartózkodás mellett elfogadta. R/7/2009. határozat: Megbízzák a közös képviselıt, hogy a teljes számlaforgalom az OTP Bank Nyrt-nél vezetett számlán történjen. 6 db ( 75% tulajdoni hányad) igen, 0 db ( 0% tulajdoni hányad) nem és 0 db ( 0% tulajdoni hányad) tartózkodás mellett elfogadta R/8 /2009. határozat:

11 A hitel fedezete Lakástakarékpénztári szerzıdés 6 db ( 75% tulajdoni hányad) igen, 0 db ( 0% tulajdoni hányad) nem és 0 db ( 0% tulajdoni hányad) tartózkodás mellett elfogadta R/9/2009. határozat: Az alapszabály 12. pontja alapján a tulajdonosközösség meghatalmazza Török Péternét, hogy a lakástakarék-pénztári és hitelszerzıdések megkötésében, mint választott képviselı eljárjon és aláírjon. 6 db ( 75% tulajdoni hányad) igen, 0 db ( 0% tulajdoni hányad) nem és 0 db ( 0% tulajdoni hányad) tartózkodás mellett elfogadta Zárszámadó közgyőlés határozatai 2009/01 sz. határozat: a közgyőlés 18 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a évi beszámolót, a mérlegbeszámolót, a Felügyelı Bizottság értékelésével kiegészítve.(a beszámolót és az FB értékelését a közgyőlési jegyzıkönyv 1-6.számú mellékletei részletezik) 2009/02. sz. határozat: a szövetkezeti tisztviselık tiszteletdíjának közös költségben történı jóváírását, a közgyőlés többséggel elfogadta 2009/3. sz. határozat: a közgyőlés többséggel elfogadta a évi fenntartási és felújítási tervezetet.( Részleteket a közgyőlési jegyzıkönyv 8.sz. melléklete tartalmazza) 2009/4. sz. határozat: a közgyőlés többséggel elfogadta a felújítási képzés felemelését 50 Ft/m 2 -rıl, 60 Ft/m 2 -re, amely 2010.január 01-tıl kerül bevezetésre. 2009/5. sz. határozat: a közgyőlés többséggel elfogadta a szövetkezeti elnök béremelését, amely 2009.június 1-tıl, bruttó Ft lesz. 2009/6. sz. határozat: a közgyőlés elfogadta, az igazgatóság Boltos Gyula méltányossági kérelmére hozott határozatát, amelyben elutasítja a szövetkezet felelısségét a házirend 2. pontjában megfogalmazott tulajdonosi kötelezettségek alapján.(közgyőlési jegyzıkönyv 11. sz. mellélet)

12 augusztus 4. Részközgyőlési határozatok Akácfa krt. 3/3. és 3/4. épület Az Akácfa krt. 3. épület 3. és 4. lh. lakói %-os részvételi aránnyal - az összes itt felsorolt határozatot 10 igen szavazattal egyöntetően szavazták meg. R/ 2008/ 7 az épület részt vesz az OTM és Szigetszentmiklós Város Önkormányzata két lépcsıs pályázatán az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményezı korszerősítésének, felújításának támogatása témakörben. R/ 2208/ 8 megbízást adnak Halász Attila magasépítési építészmérnöknek a pályázati elıírásoknak megfelelı felelıs mőszaki vezetés ellátásra, valamint Vígh Anikó építészmérnöknek a pályázat megírására. Egyben vállalják a pályázat beadásának költségeit, amely a beruházási összeg 7 %- ának 50%-a, valamint a pályázat díja Ft. R/ 2008/ 9 a kivitelezéssel a Thermex-Sped Kft-t bízzák meg R/ 2008/ 10 a szövetkezet részérıl felhatalmazzák Budai László szövetkezeti elnököt, hogy a ház nevében eljárjon, tárgyaljon, ügyintézzen, szerzıdést kössön. A szövetkezeti elnök aláírási jogát ezekre az ügyletekre kiterjesztik. A bonyolításért Ft nettó célprémiumot állapítanak meg, amelyet a munka átvétele után, a szövetkezet bérként fizet ki az elnöknek. Az ezzel kapcsolatos költségeket az épület viseli. R/ 2008/ 11 az épület felújítási alapját, legkésıbb a hitelszerzıdés aláírásának napjától, 80 Ft/m2-re emeli a részközgyőlés R/ 2008/ 12 a saját rész megteremtéséhez a ház hitel felvételét határozza el. A hitel mértékét kiegészítı határozatban határozza meg, attól függıen, hogy a pályázat elfogadásra kerül vagy sem. R/ 2008/13 - A jelenlevık megegyeztek abban, hogy a bonyolító igyekszik minimalizálni a kárt, értékét, pedig független bizottság (Pl. FB) állapítja meg. Amennyiben szükséges az érintetteket kártéríti Részközgyőlési határozatok Akácfa krt. 13. épület Az Akácfa krt. 13. épület lakói - 2/3-os részvételi aránnyal - az összes itt felsorolt határozatot 7 igen szavazattal egyöntetően szavazták meg. R/ 2008/ 1 az épület részt vesz az OTM és Szigetszentmiklós Város Önkormányzata két lépcsıs pályázatán az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményezı korszerősítésének, felújításának támogatása témakörben.

13 R/ 2208/ 2 megbízást adnak Halász Attila magasépítési építészmérnöknek a pályázati elıírásoknak megfelelı felelıs mőszaki vezetés ellátásra, valamint Vígh Anikó építészmérnöknek a pályázat megírására. Egyben vállalják a pályázat beadásának költségeit, amely a beruházási összeg 7 %- ának 50%-a, valamint a pályázat díja Ft. R/ 2008/ 3 a kivitelezéssel a Thermex-Sped Kft-t bízzák meg R/ 2008/ 4 a szövetkezet részérıl felhatalmazzák Budai László szövetkezeti elnököt, hogy a ház nevében eljárjon, tárgyaljon, ügyintézzen, szerzıdést kössön. A szövetkezeti elnök aláírási jogát ezekre az ügyletekre kiterjesztik. A bonyolításért Ft nettó célprémiumot állapítanak meg, amelyet a munka átvétele után, a szövetkezet bérként fizet ki az elnöknek. Az ezzel kapcsolatos költségeket az épület viseli. R/ 2008/ 5 az épület felújítási alapját szeptember 1-tıl, 80 Ft/m2-re emeli a részközgyőlés R/ 2008/ 6 a saját rész megteremtéséhez a ház hitel felvételét határozza el. A hitel mértékét kiegészítı határozatban határozza meg, attól függıen, hogy a pályázat elfogadásra kerül vagy sem Zárszámadó közgyőlés határozatai /01 sz. határozat: a közgyőlés egyhangúlag elfogadta a 2007.évi beszámolót, a mérlegbeszámolót, a Felügyelı Bizottság értékelésével kiegészítve /02 sz. határozat: a késedelmes tagi befizetésekre kiszabható kamat, a mindenkori jegybanki kamat legyen /03.sz. határozat: a továbbiakban nagy összegőnek számít a Ft feletti kifizetés, amelyre vonatkozó szerzıdés az igazgatóság elnökének aláírásán kívül még egy igazgatósági tag együttes aláírásával érvényes /04. sz. határozat: az igazgatóság tiszteletdíjának kifizetését a közgyőlés jóváhagyta 2008/05. sz. határozat: a Felügyelı Bizottság tiszteletdíjának kifizetését, a közgyőlés elfogadta 2008/6.sz.határozat: a közgyőlés 16 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja a 2008.évi fenntartási és felújítási tervezetet. Visszaállítja a házipénztár mőködését, melynek napi zárókészlete max Ft lehet.

14 /7.sz határozat: A közgyőlés 12 igen, 3 nem, 0 tartózkodással, a felújítási alaphozzájárulás mértékét 50Ft/m2- re módosítja 2008/8.sz határozat: Fiserné Rivnyák Gizella (11.sz. melléklet) beadványát a közgyőlés elutasítja választó közgyőlés határozatai 1. Tisztségviselık választása Az Igazgatóság választásán 32 érvényes szavazatból kapott szavazatok száma: Budai László Igazgatóság elnöke: 18 szavazat érvényes szavazatok 56,3%-a Bertók Miklós Igazgatósági tag : 32 szavazat érvényes szavazatok 100 %-a Németh Gábor Igazgatósági tag : 32 szavazat érvényes szavazatok 100 %-a 51 %-ot minden jelölt elért, ez alapján az alábbi határozat született. A szövetkezet elnöke Budai László, Igazgatósági tagok: Bertók Miklós Németh Gábor A Felügyelı Bizottság választásán 31 érvényes szavazatból kapott szavazatok száma: Nagy Imre FB elnöke 28 szavazat érvényes szavazatok 90,3 %-a Ambrózyné Papp Ildikó FB tag 30 szavazat érvényes szavazatok 96,8 %-a Tóth Ottilia FB tag 15 szavazat érvényes szavazatok 48,4 %-a Dornbach Péter FB tag 20 szavazat érvényes szavazatok 64,5 %-a Az 51 %-os szavazati arány figyelembe vételével, a szavazás eredménye Felügyelı Bizottság elnöke: Nagy Imre Felügyelı Bizottság tagjai: Ambrózyné Papp Ildikó Dornbach Péter 2. Alkalmazottak bérének és tisztségviselık díjazásának megállapítása

15 Határozati javaslat: A Felügyelı Bizottság elnökének éves bruttó tiszeteletdíja Ft, az igazgatósági és felügyelı bizottsági tagok éves bruttó tiszteletdíja Ft legyen. Igennel szavazott: 30 fı Tartózkodott: 1 Fı Nemmel szavazott: - 1 Határozat: A Felügyelı Bizottság elnökének éves bruttó tiszteletdíja Ft, az igazgatósági és felügyelı bizottsági tagok éves bruttó tiszteletdíja Ft, melynek kifizetésérıl az alapszabály értelmében - a közgyőlés dönt. Határozati javaslat: A Szövetkezeti elnök bére október 1-tıl bruttó Ft legyen. Igennel szavazott: 30 fı Tartózkodott: 1 Fı Nemmel szavazott: - Határozat: A Szövetkezeti elnök bére október 1-tıl bruttó Ft Zárszámadó közgyőlés határozatai 2007/01 A közgyőlés módosításokkal, többségi szavazattal elfogadta a 2006.évi beszámolót és mérleget. 2007/02 A közgyőlés elfogadta a 2007.évi fenntartási és felújítási tervezetet, azzal a kiegészítéssel, hogy a felújítási tervben szereplı hıszigetelési program pénzügyi elıkészítését épületenként tartandó részközgyőlések hatáskörébe utalja. Az igazgatóság nem kezdi meg a 7/4. épület esıcsatorna felújítását, a tetı állapotának vizsgálata nélkül. 2007/03 (hatályon kívül helyezve)

16 A többszöri lopások következtében a közgyőlés úgy határozott, hogy megszünteti a készpénzforgalmat az irodában. A továbbiakban nem lehet készpénzt befizetni, nem lehet kifizetni sem, helyette kp. felvételre jogosító csekkel fizet a szövetkezet, amit az OTP Bankban lehet beváltani. 2007/04 A közgyőlés, önként jelentkezık hiányában, az igazgatóságot bízza meg, hogy ellássa a jelölıbizottság feladatát. A bizottság feladata az, hogy olyan jelölteket állítson, akik képesek és alkalmasak az igazgatósági és felügyelı bizottsági tisztségek betöltésére Zárszámadó közgyőlés határozatai 1. A közgyőlés többséggel elfogadta a 2005.évi gazdálkodásról, mérleg és eredményrıl szóló beszámolóját az igazgatóságnak. 2. A közgyőlés elfogadta a az igazgatóság értékelését és jóváhagyta a tiszteletdíjak kifizetését. Továbbá elfogadta - a szövetkezeti elnök javaslata alapján az elıkészítı bizottságban résztvevık számára Ft nettó tiszteletdíj kifizetését. 3. A közgyőlés egyhangúlag elfogadta a 2006.évi fenntartási és felújítási költségtervezetet, néhány lépcsıházra vonatkozó módosítással. Az üzemi költségelıírás nem, a karbantartási elıírás 4 Ft/m2 összeggel emelkedik június 1- tıl. A változásról mindenkit személyesen értesítünk. 4. A cégbíróság elfogadta a december 13-án közgyőlési határozat alapján módosított alapszabályt, és a házirendet. Mindkét szabályzat hivatalosan alkalmazható Rendkívüli közgyőlés 1. Budai László - Határozati javaslat: az alapszabályt a közgyőlés az elıkészítı bizottság által létrehozott tartalommal hagyja jóvá (3.sz.melléklet) Igenel szavazott: 23 fı Nemmel szavazott: 6 fı Tartózkodott: 2 fı Határozat: A közgyőlés kétharmados többséggel elfogadta az alapszabály módosítását.

17 Határozati javaslat - a házirendet a közgyőlés hagyja jóvá azzal, hogy a fenti érvénytelen hivatkozást törli a szövegbıl.( Dornbach Péter a beemelt városi rendelet állattartásról szóló részében utalást talál a lakásban tartható állatok alapszabály általi meghatározására, ugyanakkor az alapszabályban ez nem teljesül) Igenel szavazott: 24 fı Nemmel szavazott: 0 fı Tartózkodott: 0 fı Nem adott szavazatot: 6 fı Határozat: A közgyőlés kétharmados többséggel elfogadta a házirendet. 3. Határozati javaslat: Az igazgatóság 2006.január 1-tıl bevezetésre javasolja az úgynevezett "közmő tartalékot", amelyet azoknak a tulajdonosoknak kell megfizetni, akik a 2004.évi zárszámadó közgyőlés határozatának megfelelıen 2004.december 31-ig nem szereltek fel vízórát. A "közmő tartalék" mértéke, az elızı év vízfogyasztása alapján képzett, a tulajdonosra vonatkozó vízdíjelıírás 20%-a, amelyet a közös-költséggel havonta kell megfizetni. Igenel szavazott: Nemmel szavazott: Tartózkodott: 24 fı 0 fı 6 fı Határozat: A közgyőlés többéggel elfogadta a "közmő tartalék" bevezetését Rendkívüli közgyőlés 1. Napirendi pont: Alapszabály módosítása Az alapszabály módosítását - a korábbi közgyőlésen létrehozott elıkészítı bizottság által megfogalmazott és a közgyőlésen felolvasott formában - jóváhagyta. A határozat a törvényi elıírásoknak megfelelıen kétharmados többséggel született meg. 2. Napirendi pont: Házirend elfogadása

18 A Házirendet a lakók által beadott módosító indítványok mérlegelésével az elıkészítı bizottság végleges formába rendezte és közgyőlés elé terjesztette. A közgyőlés a házirendet kétharmados szavazáson többségben elfogadta, azzal a kitétellel, hogy a helyi rendeletben szereplı, a tartható állatok számáról az alapszabályra való utalást törli, és elfogadja a rendeletben elıírtakat. 3. Napirendi pont: Közmő tartalék bevezetése Az igazgatóság 2006.január 1-tıl bevezetésre javasolja az úgynevezett "közmő tartalékot", amelyet azoknak a tulajdonosoknak kell megfizetni, akik a 2004.évi zárszámadó közgyőlés határozatának megfelelıen 2004.december 31-ig nem szereltek fel vízórát. A "közmő tartalék" mértéke, az elızı év vízfogyasztása alapján képzett, a tulajdonosra vonatkozó vízdíjelıírás 20%-a, amelyet a közös-költséggel havonta kell megfizetni. Az intézkedésnek két célja van: az egyik: hogy rákényszerítse a tulajdonosokat az órák felszerelésére, a másik: hogy mérsékelje a szövetkezet kollektív anyagi helytállását a közmőszámlák tekintetében. A határozati javaslatot a közgyőlés többségben elfogadta Zárszámadó közgyőlés határozatai Év elszámolása, mérlegbeszámoló 1.1 aki elfogadja az Igazgatóság beszámolóját és a mérlegbeszámolót kérem kézfeltartással szavazzon igent. (7.sz melléklet) Igen szavazat : 19 fı Nem szavazat : 1 fı Tartózkodott : 10 fı Határozat: az 1. Napirendi pont alatt elhangzottakat a Közgyőlés többséggel elfogadta. 1.2 a Közgyőlés fogadja el ebben a formában a Évi elszámolást. (2.sz melléklet) Igen szavazat: 17 fı Nem szavazat: 6 fı

19 Tartózkodott: 6 fı Határozat: az 1. Napirendi pont alatt elhangzottakat a Közgyőlés többséggel elfogadta Az Igazgatóság munkájának, értékelésének elfogadása. Tiszteletdíj kifizetése. Budai L.: az igazgatósági tagok tiszteletdíja Ft/fı/év FB tagok tiszteletdíja Ft/fı/év FB elnök tiszteletdíja Ft/év tisztségviselık értékelését és a tiszteletdíjak kifizetését a közgyőlés elfogadja Igen szavazat: Nem szavazat: Tartózkodott: 19 fı - fı 10 fı Határozat: tisztségviselık értékelését és a tiszteletdíjak kifizetését a közgyőlés többségben elfogadja. Határozat: az 1. Napirendi pontot alpontonként a közgyőlés elfogadta évi gazdálkodási-tervezet 2.1. Határozati javaslat: üzemeltetési és felújítási tervezet elfogadása (8.sz melléklet) Az Igazgatóság azt javasolja a T. közgyőlésnek, hogy az elızı évi, a KSH által megállapított éves infláció mértékéig az igazgatóság határozhasson el év elején közös-költségemelést, amelyet a közgyőlés késıbb jóvá hagyhat vagy módosíthat, ha úgy ítéli meg, hogy nem megfelelı mértékő volt. Az éves fenntartási tervezetben az igazgatóság köteles alátámasztani a költségemelés szükségességét. Igen szavazat: 16 fı Nem szavazat: 6 fı Tartózkodott : 5 fı Határozat: a javaslatot a közgyőlés többségben elfogadta A Szövetkezeti elnök bérezése ( 5. számú melléklet alapján) Határozati javaslat: Budai László szövetkezeti elnök fizetése napjától havi Ft bruttó összeg,

20 Igen szavazat: Nem szavazat Tartózkodott: 16 fı 8 fı 3 fı Határozat: a határozati javaslatot a közgyőlés többségben elfogadta. 2. Napirendi pontot a Közgyőlés többséggel elfogadta Ideiglenes házirend (hatályon kívül helyezve) az ideiglenes házirend elfogadás Igen szavazat: 2 fı Nem szavazat: 20 fı Tartózkodott: 5 fı Határozat: a 3. Napirendi pontban tárgyalt ideiglenes házirendet a Közgyőlés nem fogadta el ebben a formában. 4. Elıkészítı bizottság felállítása 6 tagú elıkészítı bizottság felállítását javasolom, amelynek feladata: - Alapszabály módosítása a törvényi elıírásoknak megfelelıen - Házirend átdolgozása, összehangolása az alapszabállyal - Az elszámolással és írásbeli tájékoztatással kapcsolatos igény meghatározása - A szövetkezeti elnök munkaköri leírása Vállalkozik bizottsági tagnak:: Petre István, Beiszer Tibor, Nagy Imre Az elıkészítı bizottság tagjai: az igazgatóság elnöke és tagjai, valamint Petre István, Beiszer Tibor, Nagy Imre tagok elfogadása Igen szavazat: 21 fı Nem szavazat: - fı Tartózkodott: 5 fı Határozat: a 4. Napirendi pontot ( elıkészítı Bizottság létrehozása) a Közgyőlés, többségben elfogadta. Az elıkészítı bizottság tagjai: Nagy Imre Beiszer Tibor Petre István Ig.tagjai: Bertók Miklós Németh Gábor Budai László

21 Zárszámadó közgyőlés határozatai Tagfelvételi kérelmet nyújtottak be : Balogh Andrea Horváth Jenıné Papp László Márk Gábor Szőcs Ferenc A Közgyőlés a kérelmeket egyhangúlag elfogadta évi beszámoló, mérleg aki elfogadja az Igazgatóság beszámolóját és a mérlegbeszámolót kérem kézfeltartással szavazzon igent. Igen szavazat : 22 fı Nem szavazat : - Tartózkodott : - Határozat: 1. Napirendi pont alatt elhangzottakat a Közgyőlés egyhangúlag elfogadta évi gazdálkodási tervezet 2.1. Aki a b változatra szavaz, azzal a kiegészítéssel, hogy az épületek 2/3-os többséggel, egy hónap türelmi idıvel, egyéni nyilatkozatban dönthetnek a biztosításuk fenntartásáról, és amennyiben megtartják, úgy a c változatot fogadják el, kérem szavazzanak. Igen szavazat: 14 fı Nem szavazat: 3 fı Tartózkodott : 4 fı Határozat: a Közgyőlés a b változatot többséggel elfogadta. A szövetkezet a közös biztosítást megszünteti Kérem szavazzanak arról, hogy mindenki köteles saját vízórát kiépíteni december 31-ig, és a Vízmővekkel egyéni szerzıdést kötni. Igen szavazat: 16 fı Nem szavazat: -- fı Tartózkodott : 5 fı

22 Határozat: a javaslatot a Közgyőlés többséggel elfogadta Aki elfogadja az ismertetett 2004 évi tervezetet, kérem kézfeltartással szavazzon. Igen szavazat: 20 fı Nem szavazat: --fı Tartózkodott: -- fı Határozat: a Közgyőlés a 2004 évi tervezetet egyhangúlag elfogadta. 3. Kérem, aki elfogadja a tiszteletdíjak kifizetését, kézfeltartással szavazzon. Igen szavazat: 20 fı Nem szavazat: --fı Tartózkodott: --fı Határozat: a Közgyőlés a tiszteletdíjak kifizetését egyhangúlag elfogadta Zárszámadó közgyőlés határozatai 1. Beszámoló, mérleg aki elfogadja az Igazgatóság beszámolóját és a mérlegbeszámolót kérem kézfeltartással szavazzon igent. Igen szavazat : 17 fı Nem szavazat : 2 fı Tartózkodott : 5 fı Határozat: az 1. Napirendi pont alatt elhangzottakat a Közgyőlés többségben elfogadta évi gazdálkodási tervezet Az elnök kéri a 2- Napirendi pont: a Évi terv elfogadását Elfogadja-e a Közgyőlés a 2003-as évi Tervezetet, valamint azt, hogy január 01-tıl 30 Ft-ról 40 Ft-ra növekszik a felújítási alap és 6 Ft-al az üzemeltetési alap m2 arányos befizetése a közösköltségben. Igen szavazat : 18 fı Nem szavazat : -- Tartózkodott : 5 fı

23 Határozat: a 2003 évi tervet, a fenti kiegészítéssel a Közgyőlés egyhangúlag elfogadta. 3/1. Tisztviselık díjazása Javaslom az igazgatóság tiszteletdíjának a kifizetését. Igen szavazat: 20 fı Nem szavazat: _ Tartózkodás: 3 fı Határozat: a Közgyőlés egyhangúlag megszavazta a tiszteletdíjak kifizetését, a két igazgatósági tagnak, ill. Márton Márta FB elnöknek, valamint Szıke István FB tagnak. 3/2. Tolnai Attila kérelme (6.sz melléklet) Határozati javaslat: Azzal a feltétellel kapja meg Tolnai Attila az elvi építési engedélyt, hogy fizessen helyiségre közös költséget, az épületet tulajdonosítani nem lehet, elıvételi joga legyen a szövetkezetnek. Igen szavazat: 22 fı Nem szavazat: - Tartózkodott: 1 fı Határozat: a közgyőlés egyhangúlag elfogadta Tolnai Attila beépítési kérelmét. Tagfelvételi kérelem: Szedlacsek Erika Petre István Szabó Attila Romhányi Mária Till Roland Szőcs Ferenc Kiss Mária A felsoroltakat az Akácfa Körúti Lakásfenntartó Szövetkezet felvette a tagok sorába. 3/3 1/1 és ½ lépcsıház hitelfelvétele Budai László: határozati javaslat: Az 1-es épület vakolat-felújításához szükséges 5,1 millió hitelfelvételéhez az egyik irodával, mint - biztosítékkal elvileg hozzájárul -e a szövetkezet a hitelfelvételhez. Kétharmados többség szükséges. Igen szavazat: 11 fı

24 Nem szavazat: 7 fı Tartózkodott: 5 fı Határozat: a közgyőlés elutasítja az 1 épület hitelkérelmét, a szövetkezeti tagok úgy döntöttek, hogy nem egyeznek bele, hogy biztosítékként átengedik az irodát szeptember 2. Választó közgyőlés határozatai A szavazócédulákra a jelölıbizottság javaslata alapján a következık kerültek: Igazgatóság tagjai : Budai László Ig. elnöke Bertók MikIós Ig tag Németh Gábor Ig. tag Felügyelı Bizottság: Márton Márta FB elnöke Szili Csaba FB tag Szıke István FB tag Szavazatok értékelése: Dornbach Péter : 20 érvényes szavazat van Budai László Igazgatóság elnöke 20 szavazat Bertók Miklós Ig. tag 20 szavazat Németh Gábor Ig. tag 17 szavazat Karvázy Attila Ig. tag 3 szavazat Márton Márta Felügyelı Bizottság elnöke 20 szavazat Szıke István FB. tag 20 szavazat Szili Csaba FB. tag 20 szavazat A szavazás a listás jelölésnek megfelelıen alakult, a közgyőlés szavazással az alábbi tisztségviselıket választotta meg: Igazgatóság tagjai : Budai László Ig. elnöke Bertók MikIós Ig tag Németh Gábor Ig. tag Felügyelı Bizottság:

25 Márton Márta FB elnöke Szili Csaba FB tag Szıke István FB tag 2. napirendi pont. Tisztségviselık díjazása Határozati javaslat: FB tagok, igazgatósági tagok tiszteletdíja évi bruttó Ft legyen. A közgyőlés minden évben dönt a tiszteletdíjak kifizethetıségérıl. Igen : 19 fı Nem : 0 fı Tartózkodik: 1 fı A közgyőlés a határozati javaslatot többséggel elfogadta Határozati javaslat: Az FB elnökének t.díját bruttó Ft-ban határozzuk meg. Igen: 19 fı Nem: 0 fı Tartózkodik: 1 fı A közgyőlés a javaslatot többséggel elfogadta Határozati javaslat: Budai László igazgatósági elnök havi illetménye, fıállásban, a következı hónap 1-tıl, bruttó Ft bér Ft költségtérítés legyen Igen: Nem: Tartózkodott: 19 fı 0 fı 1 fı Budai László: Megállapítom, hogy a közgyőlés a javaslatot többségben elfogadta

26 Zárszámadó közgyőlés határozatai 1. Beszámoló, mérleg aki elfogadja az Igazgatóság beszámolóját és a mérlegbeszámolót kérem kézfeltartással szavazzon igent. Igen szavazat : 17 fı Nem szavazat : -- Tartózkodott : _ Határozat: az 1. Napirendi pont alatt elhangzott beszámolót és mérleget a Közgyőlés egyhangúlag elfogadta gazdálkodási terv Igen szavazat : 17 fı Nem szavazat : -- Tartózkodott : -- Határozat: a 2002 évi tervet a Közgyőlés egyhangúlag elfogadta. Támogatják a felújítási alap 10 Ft/ m2 rel való növelését 2002.július 1-tıl Igen szavazat : 14 fı Nem szavazat : _ Tartózkodott : 3 fı Határozat: a felújítási alap 10 Ft / m2 rel való növelését a Közgyőlés többséggel elfogadta. 3. Jelölıbizottság és szavazatszedı bizottság felállítása. Budai L.- Megállapítom, hogy jelölı bizottságot nem tudunk felállítani, ezért kérem a közgyőlést, hogy szükségbıl ruházza fel a Igazgatóságot a megfelelı személyek megkeresésére, és listás jelölésére. Igen szavazat: 17 fı Nem szavazat: _ Tartózkodás: _ Határozat: a Közgyőlés egyhangúlag megbízza az Igazgatóságot a feladattal. 3. Tiszteletdíjak Határozat: a tiszteletdíjak kifizetését a közgyőlés egyhangúlag jóváhagyta.

27 október 31 Rendkívüli közgyőlés határozatai Az Igazgatósági ülésen jogi és garanciális problémák merültek fel a szerzıdéssel kapcsolatban. A jogi kérdések megoldásában dr Regıs Ferenc ügyvéd úr segített. Garancia arra nincs, hogy a jelszolgáltató nem megy csıdbe, de ha mégis, akkor egy másik jelszolgáltató veszi át a rendszert. A díjak tekintetében a általános és az egyedi szerzıdésben is benne van, milyen módon emelheti a díjakat. Ezt a Hírközlési Felügyelet is megszabja és ellenırzi. A jelszolgáltatónak le kell jelentenie a díjat és a változtatást a Hírközlési Felügyeletnek. Budai László felolvasta a több részbıl álló szerzıdést: 1., Megállapodási tervezet (1. sz. melléklet) 2., Kábeltelevízió bekötési megállapodás Általános szerzıdés (2. sz. melléklet) 3., Elıfizetıi szerzıdés (3. sz. melléklet) 4., Vállalkozói szerzıdés (4. sz. melléklet) A dokumentumok ismertetése után vitára bocsátja a kérdést. aki elfogadja az Igazgatóság elıterjesztését, az itt elhangzott közbevetésekkel együtt, kérem, kézfeltartással szavazzon. Igen szavazat: 11 Nem szavazat: 0 Tartózkodott: 2 Csatolva 1 db meghatalmazás: Megállapítom, hogy közgyőlés többséggel elfogadta az ismertetett és mellékelt dokumentumokat az antennarendszer átadásával kapcsolatban szeptember 24

28 Rendkívüli közgyőlés határozatai A szövetkezet elnöke tagfelvételi kérelmük alapján a következı személyeket javasolja a tagok sorába: Nagy Péter Felhalminé Havrilla Judit Szikszai Csaba A javaslatot a közgyőlés egyhangúlag elfogadja Határozati javaslat: A pálya további üzemeltetéséhez a közgyőlés javaslata alapján Mőködési Szabályzatot állít össze az igazgatóság, amely tartalmazza, kik, mettıl-meddig, milyen feltételekkel használhatják a pályát. Kit kell értesíteni rongálás és egyéb probléma miatt, milyen szankciókat lehet foganatosítani a rendetlenkedıkkel szemben. A szabályzatot a pályán és a lépcsıházakban ki kell függeszteni. Az összes bejárathoz ki kell tenni a magánterület táblát. A javaslat feltételeivel továbbra is mőködtessük a pályát? Igen szavazat: 29 Nem szavazat: 2 Tartózkodott: 5 Megállapítom, hogy a javaslatot a közgyőlés többséggel elfogadta.

29 Akácfa Körúti Lakásfenntartó Szövetkezet Közgyőlési határozatok Zárszámadó közgyőlés határozatai 1. Beszámoló, mérleg aki elfogadja az Igazgatóság beszámolóját és a mérlegbeszámolót kérem kézfeltartással szavazzon igent. Igen szavazat : 14 fı Nem szavazat : -- Tartózkodott : 1 fı Határozat: az 1. Napirendi pont alatt elhangzottakat a Közgyőlés többséggel elfogadta. 2. a Évi terv ismertetése (jegyzıkönyv) Igen szavazat : 14 fı Nem szavazat : -- Tartózkodott : -- Határozat: 2. Napirendi pont alatt elhangzottakat a Közgyőlés egyhangúlag elfogadta. 3. Zöldteraszok megvalósulási rajzai Határozati javaslat: Minden zöldterasz tulajdonos 1/100 lépték arányú rajzot adjon le május 31-i állapotról, lehetıleg nem szabadkézzel rajzoltat. A rajzon legyen rajta a zöldterasz alaprajzi méretezése és épület környezete. A leadási határidı Szeptember 1. Aki a határidıig nem tesz eleget a kötelezettségének, a szövetkezet által készíttetett rajzok költségét köteles megtéríteni. Igen szavazat : 14 fı Nem szavazat : -- Tartózkodott : --fı Határozat: a javaslatot a Közgyőlés egyhangúlag elfogadta. 4. Pálya sorsa Határozati javaslat: szavazzon, aki ért egyet azzal, hogy a pályát megszőntessük. Igen szavazat : 12 fı Nem szavazat : -- 29/39

30 Akácfa Körúti Lakásfenntartó Szövetkezet Közgyőlési határozatok Tartózkodott : 2 fı Határozat: a pálya megszőntetését a Közgyőlés többséggel elfogadta április 23. Rendkívüli közgyőlés határozatai A szövetkezet elnöke tagfelvételi kérelmük alapján a következı személyeket javasolja a tagok sorába: Tamás Eszter Fazekas Istvánné Szabadkay László Dr. Gerendy Péter Hamar József A javaslatot a közgyőlés egyhangúlag elfogadja. 1.napirendi pont Határozati javaslat: Összefoglalva a megvitatottakat: a csillagpontos hálózat úgy kerül kialakításra, hogy a lépcsıházi szétosztó után a kábelt közvetlenül a lépcsıházhoz legközelebb esı helyiség valamelyikébe vezetik és ott csatlakozási végpontot alakítanak ki. Azokban a lakásokban ahol ez megoldható, kábelcserével az eredeti vételi helyen kerül kialakításra. A csatlakozási végponttól a kábel szerelését a kivitelezı a lakó költségén végzi el, ha kéri. A kivitelezı a - hírközlési szabványnak megfelelıen- külön szerzıdésben garantálja a szükséges mőszaki paramétereket. A szolgáltatás összes feltételét a jelszolgáltatási szerzıdés rögzíti. A kiépítés költsége 8000 Ft lakásonként, amelyet a Szövetkezet a lépcsıházak felújítási alapjából finanszíroz, és határozatot követıen elsıdleges felújítási feladatként kezel. A díjcsomagok felosztását, a frekvencia-táblázatot és a csatornakiosztást a 4. Számú melléklet taglalja. Kérem a T. Közgyőlést,szavazzon, kívánja-e az antennarendszer csillagpontos kialakítását a fenti feltételekkel! Igen szavazat : 38 fı Nem szavazat : --fı Tartózkodott : -- fı Budai László - Megállapítom, hogy az antennarendszer csillagpontos átalakítását a Közgyőlés egyhangúlag megszavazta. 2. napirendi pont: 30/39

31 Akácfa Körúti Lakásfenntartó Szövetkezet Közgyőlési határozatok Határozati javaslat: A közgyőlés támogatja-e a garázsépítést a 15. és 17. épületek közötti parkoló területén Igen szavazat : 2 fı Nem szavazat : 15 fı Tartózkodott : 21 fı Megállapítom, hogy többségi szavazat alapján a garázsépítést a Közgyőlés elvetette. 3. Napirendi pont Az alapszabályt több ponton szükséges módosítani. Korábbi közgyőlésen már felmerült az a probléma hogy az erkélyek, loggiák szövetkezeti közös tulajdonban vagy magántulajdonban legyenek. Ezt részletesen megtárgyaltuk korábbi közgyőlésen. Ez alapján elkészült a módosítás szövege(jk.melléklet) Határozati javaslat:kérem a Tisztelt Közgyőlést szavazzon, elfogadja-e az alapszabály fenti módosítását (közgyőlési jk.melléklete) Igen szavazat: 38 fı Nem szavazat: --fı Tartózkodott: --fı Megállapítom, hogy az alapszabály módosítását a Közgyőlés egyhangúlag elfogadta. A zöldteraszok kérdését is korábbi közgyőlés tárgyalta. Az idevonatkozó alapszabály szövege ( közgyőlési jk. Melléklete) Határozati javaslat: Kérem a Tisztelt közgyőlést szavazzon elfogadja-e az alapszabály fenti módosítását Igen szavazat: 37fı Nem szavazat: --fı Tartózkodott: 1fı Megállapítom, hogy az alapszabály módosítását a Közgyőlés többséggel elfogadta. Határozati javaslat: a Tisztelt Közgyőlést szavazzon, hogy Merkelt József javaslata szerint a továbbiakban lakásarányosan számoljuk-e el a közvilágítást? 31/39

32 Akácfa Körúti Lakásfenntartó Szövetkezet Közgyőlési határozatok Igen szavazat: 15fı Nem szavazat: 18fı Tartózkodott: 5fı Megállapítom, hogy a javaslatot a Közgyőlés többséggel elvetette. Határozati javaslat: Alapszabály módosítás: a szövetkezet gazdasági alapja 9.pont, 3.bekezdés kimarad, szöveg módosul (közgyőlési jk. Melléklet) Igen szavazat: 36fı Nem szavazat: 2fı Tartózkodott: --fı Megállapítom, hogy az alapszabály módosítását a Közgyőlés többséggel elfogadta. 4.Napirendi pont. Idıközi igazgatósági tag választásra azért van szükség, mert Szalay Dénes eladta szövetkezeti lakását, ezért írásban lemondott igazgatósági tisztségérıl. Átmeneti idıre egy évre új igazgatósági tagot kell választanunk. A jelölı bizottság elızetes egyeztetés alapján jelöli Bertók Miklós szövetkezeti tagot. A szavazatszedı és számláló bizottság elvégzi munkáját. A titkos szavazás eredménye: Bertók Miklós: 33fı Merkelt József: 3fı Érvénytelen: 2fı ( Hibás név miatt ) Budai László - Megállapítom, hogy a Közgyőlés Bertók Miklóst választotta igazgatósági tagnak a soron következı választásokig november 06. Közös biztosítás bizottsági határozat Jelen vannak: Budai László szöv.elnök Tóthné Gombár Ágnes könyvelı, jegyzıkönyv vez. Dornbach Péter Ocsovai János Beiszer Tibor Molnárné Németh Erzsébet Szıke István 32/39

33 Akácfa Körúti Lakásfenntartó Szövetkezet Közgyőlési határozatok Budai László köszönti a győlés résztvevıit, majd ismerteti az AB-AEGON és a HUNGÁRIA Biztosító ajánlatát. Budai László Kérem a tisztelt bizottsági tagokat szavazzanak, melyik biztosító ajánlatát fogadjuk el. Kérem, aki a Hungária Biztosító Rt-re szavaz, emelje fel a kezét. Igen szavazat : 6 fı Nem szavazat : -- Tartózkodott : -- Hunyadi Márton a győlés kezdete elıtt nyilatkozatban a Hungária Biztosító mellett szavazott. Megállapítom, hogy a bizottság egyhangúlag a Hungária Biztosító Rt ajánlata mellett döntött Rendkívüli közgyőlés 1. Elmaradt tetık szigetelésének pénzügyi forrása Határozati javaslat: Kérem a T. Közgyőlést, szavazzon, elfogadja e a felújítási alap négyzetméter arányos emelését egy éven keresztül, a 3/1, 3/3 lépcsıháznál november elsejétıl, a többi felújításra szoruló lépcsıháznál január elsejétıl. Igen szavazat : 25 fı Nem szavazat : -- Tartózkodott : 1 fı Határozat: a javaslatot a Közgyőlés többséggel elfogadta. 2. Szövetkezeti közös biztosítás Már rendelkezünk két ajánlattal és ezzel a biztosítók kerestek meg bennünket. A Hungáriával elvégeztük a vagyon- és állapotfelmérést is. Ennek ellenére igényli a T. Közgyőlés, hogy kérjünk az ÁB-tıl is árajánlatot? Kérem a T. Közgyőlést,szavazzon, kérjünk-e további árajánlatot? Igen szavazat : 23 fı Nem szavazat : 1 fı Tartózkodott : 2 fı Határozat: többségi szavazat alapján az Állami Biztosítótól is kérünk ajánlatot. Határozati javaslat: Kérem a T. Közgyőlést szavazzon függetlenül, attól, hogy melyik biztosítóval szerzıdünk - van e szüksége a Szövetkezetnek közös biztosításra? Igen szavazat : 22 fı Nem szavazat : 3 fı 33/39

34 Akácfa Körúti Lakásfenntartó Szövetkezet Közgyőlési határozatok Tartózkodott : 1 fı Határozat: többségi szavazat alapján szükség van közös szövetkezeti biztosításra. Kérem a T. Közgyőlést szavazzon arról, hogy a havi biztosítási díj elıírható-e négyzetméterarányos közös költségként, amely hivatott fedezni a havi díjat. Igen szavazat : 23 fı Nem szavazat : 2 fı Tartózkodott : 1 fı Határozat: a biztosítási díjat a közös költség részeként beszedi a Szövetkezet, és ebbıl fizeti a havi díjat. Határozati javaslat:kérem a T. közgyőlést, hogy alakítson bizottságot, amely eldönti melyik ajánlatot választja. ( A tagság beleegyezik) Mennyire legyen kibıvített az a bizottság, amely az árajánlatokat értékeli, és a szerzıdéskötésrıl dönt?. Határozati javaslat: Kérem a T. Közgyőlést szavazzon, hogy a hét tagú kibıvített bizottság döntse-e el, melyik biztosító ajánlatát választjuk. Igen szavazat : 24 fı Nem szavazat : -- Tartózkodott : 2 fı Határozat: többségi szavazat alapján a megválasztott bizottság bírálja el az ajánlatokat és dönt arról, hogy melyik biztosítóval kötünk szerzıdést. A bizottság tagjai: Budai László Szöv. Eln. FB tag I. Dornbach Péter Tag FB tag II. Ocsovai János Tag Beiszer Tibor Tag Molnárné N. Erzsébet Tag 5 Határozati javaslat: Kérem a T. Közgyőlést, hatalmazzon fel a biztosítási szerzıdés aláírására. Igen szavazat : 25 fı Nem szavazat: -- Tartózkodott : 1 fı Határozat: a közgyőlés felhatalmazta Budai László szövetkezeti elnököt a biztosítási szerzıdés aláírására. 3. Üzemeltetési hozzájárulás emelése Határozati javaslat: Kérem a T. Közgyőlést, szavazzon az üzemeltetési hozzájárulás év november 1-tıl való 3 Ft/m2 es emelésérıl. Igen szavazat : 26 fı Nem szavazat : -- Tartózkodott : -- Határozat: a javaslatot a Közgyőlés egyhangúlag elfogadta. ez 34/39

Akácfa Körúti Lakásfenntartó Szövetkezet KÜZGYŰLÉSI HATÁROZATOK KÖNYVE. Legutolsó bejegyzés: Lezárva

Akácfa Körúti Lakásfenntartó Szövetkezet KÜZGYŰLÉSI HATÁROZATOK KÖNYVE. Legutolsó bejegyzés: Lezárva Akácfa Körúti Lakásfenntartó Szövetkezet KÜZGYŰLÉSI HATÁROZATOK KÖNYVE 2011 Legutolsó bejegyzés: 2011.12.31. Lezárva A könyv tartalmának hitelességét a határozatokhoz kapcsolódó közgyűlési jegyzőkönyvek

Részletesebben

HATÁROZATOK KÖNYVE 2014.

HATÁROZATOK KÖNYVE 2014. Akácfa Körúti Lakásfenntartó Szövetkezet Közgyűlési HATÁROZATOK KÖNYVE 2014. Legutolsó bejegyzés: 2014.novmber 20. A könyv tartalmának hitelességét a határozatokhoz kapcsolódó közgyűlési jegyzőkönyvek

Részletesebben

összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. Az ülés helye: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal díszterme I. N y i l v á n o s ü l é s

összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. Az ülés helye: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal díszterme I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete október 16-án megtartott alakuló ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete október 16-án megtartott alakuló ülésérıl. JEGYZİKÖNYV Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. október 16-án megtartott alakuló ülésérıl. Jelen vannak: Csordás Julianna képviselı Harangozó Csaba képviselı Kaponya Sándor

Részletesebben

28/2003. (III.12.) sz. önk. h a t á r o z a t

28/2003. (III.12.) sz. önk. h a t á r o z a t 28/2003. (III.12.) sz. önk. h a t á r o z a t az Európai Uniós, Regionális Bizottság elıterjesztése az EU-s Hozományra vonatkozóan c. elıterjesztést zárt ülésen tárgyalja, mivel annak nyilvános ülésen

Részletesebben

A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara rendkívüli Országos Küldöttgyőlés határozatai.

A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara rendkívüli Országos Küldöttgyőlés határozatai. Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara 1146 B u d a p e s t, Erzsébet királyné útja 1/c. Telefon: 00-(36)-1-422-0079. FAX: 00-(36)-1-220-8921. A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 4/2012. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozat száma: 39-41. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 39/2012.(IV.10.)

Részletesebben

2010. október 13. JEGYZİKÖNYV. Pilisszentlászló Község Önkormányzata Képviselı-testületének október 13-án megtartott alakuló ülésérıl

2010. október 13. JEGYZİKÖNYV. Pilisszentlászló Község Önkormányzata Képviselı-testületének október 13-án megtartott alakuló ülésérıl Pilisszentlászló Község Önkormányzat Képviselı-testülete Szám: 12/2010. Határozatok száma: 49-58 /2010. Rendeletek száma: 9 /2010. JEGYZİKÖNYV 2010. október 13-án megtartott alakuló ülésérıl Napirendi

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jegyzıkönyv Készült: 2012. június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen vannak:pálmai József korelnök Csonka József Dr. Pálinkási Csaba Bartók László képviselık Dr. Szabó Attila jegyzı Jegyzıkönyvvezetı:

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. A részvényesek Márton Péter kérésére kézfeltartással szavaznak, és egyhangúlag egyetértenek a közgyőlés levezetı elnökének kijelölésével.

JEGYZİKÖNYV. A részvényesek Márton Péter kérésére kézfeltartással szavaznak, és egyhangúlag egyetértenek a közgyőlés levezetı elnökének kijelölésével. JEGYZİKÖNYV Készült a Zalakerámia Részvénytársaság (1239 Budapest, Grassalkovich út 255.) 2005. június 27. napjának 10 órájára Budapest, Grassalkovich út 255. helyszínen (Lasselsberger Ceramics Kft.) kitőzött

Részletesebben

Közgyőlési jegyzıkönyv

Közgyőlési jegyzıkönyv Közgyőlési jegyzıkönyv Készült: az Oroszlányi Szolgáltató Zártkörően Mőködı Részvénytársaság (2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.) évi rendes közgyőlésén, 2009. május 29. napján 10 órakor az OSZ Zrt. székházában.

Részletesebben

Hivatal részérıl: Kovácsné dr. Bozsoki Kornélia

Hivatal részérıl: Kovácsné dr. Bozsoki Kornélia JEGYZİKÖNYV Készült: Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testületének a Polgármesteri Hivatal földszinti tanácskozójában 2014. április 23-án megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen voltak: Tóth István Derecskei

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 1-12/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. július 10-én 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat felügyelıbizottsági tiszteletdíjak megállapítására, valamint a /2010. (X.21.) szekszárdi öh. számú határozatok kiegészítésére

TÁRGY: Javaslat felügyelıbizottsági tiszteletdíjak megállapítására, valamint a /2010. (X.21.) szekszárdi öh. számú határozatok kiegészítésére AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 237. MELLÉKLET : - TÁRGY: Javaslat felügyelıbizottsági tiszteletdíjak megállapítására, valamint a 227-228/2010. (X.21.) szekszárdi öh. számú határozatok kiegészítésére ELİTERJESZTİ:

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. 2012. február 21-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.

J e g y z ı k ö n y v. 2012. február 21-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. J e g y z ı k ö n y v Készült: 2012. február 21-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke Egyed Attila Szabó András Papp

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselı-testülete október 21-én megtartott rendkívüli ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Készült Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselı-testülete október 21-én megtartott rendkívüli ülésérıl. JEGYZİKÖNYV Készült Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. október 21-én megtartott rendkívüli ülésérıl. Jelen vannak: Balazsiné Balaskó Mária képviselı Gál László képviselı Lecsı Péter

Részletesebben

A MAGYAR AKTUÁRIUS TÁRSASÁG SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: május 24-tıl

A MAGYAR AKTUÁRIUS TÁRSASÁG SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: május 24-tıl A MAGYAR AKTUÁRIUS TÁRSASÁG SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: 2002. május 24-tıl 1. SZAVAZÁSI KÉRDÉSEK Szavazati joggal a Magyar Aktuárius Társaság (továbbiakban Társaság vagy MAT) tagjai és

Részletesebben

Kajdi István polgármester javaslatot tesz az alábbi napirendi pontok megtárgyalására. Jegyzıkönyv hitelesítıknek felkéri a polgármestereket.

Kajdi István polgármester javaslatot tesz az alábbi napirendi pontok megtárgyalására. Jegyzıkönyv hitelesítıknek felkéri a polgármestereket. Körjegyzıség 8452 Halimba, Petıfi S. u. 16. Tel./fax: 88/237-003. 503-420. Szám: 3-7 / 2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Taliándörögd Község Önkormányzata Képviselı-testülete, Kapolcs Község Önkormányzata

Részletesebben

Enying Város Polgármestere

Enying Város Polgármestere Enying Város Polgármestere 8130 Enying, Kossuth u. 26. Tel./Fax: 22/372-002 E l ı t e r j e s z t é s Enying Város Önkormányzatának Képviselı-testületének 2010. szeptember 03-i rendkívüli ülésére Tisztelt

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG. DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU MEGHÍVÓ Dorog Város Képviselı-testületének 2010. április 9-én (péntek)

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS E L N Ö K E VI. 1498/ 2007. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. november 29-ei ü l é s é r e

ELİTERJESZTÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS E L N Ö K E VI. 1498/ 2007. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. november 29-ei ü l é s é r e KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS E L N Ö K E VI. 1498/ 2007. ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. november 29-ei ü l é s é r e Tárgy: Kistelepülések pályázatainak finanszírozását

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. június 7-én 9 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén jelenlévıkrıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének október 28-án megtartott ülésérıl.

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének október 28-án megtartott ülésérıl. TÉT VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 9100 Tét, Fı u. 88. 143-16/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2008. október 28-án megtartott ülésérıl. 2 TÉT VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete által. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 36/2011. (VI. 30.

Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete által. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 36/2011. (VI. 30. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete által a 2011. június 30-i nyilvános képviselı-testületi ülésen hozott határozatok 36/2011. (VI. 30.) határozata Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1/2012.(05.9.) számú lakásszövetkezeti határozat:

JEGYZŐKÖNYV. 1/2012.(05.9.) számú lakásszövetkezeti határozat: JEGYZŐKÖNYV Készült a Pécs-Szigeti II. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet 2012. május 9-én 18 00 órai kezdettel megtartott évi rendes közgyűlésén a PÉTÁV Kft. Pécs, Tüzér u. 18-20. számú rendezvénytermében.

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 2/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. január 18-án 15.30 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó

Részletesebben

A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert a módosított egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására.

A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert a módosított egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására. 58/2011. /VIII. 30./ számú határozat: A Gábor Áron Általános Iskola és Óvoda Zalaapáti egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okiratát elfogadja. A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2012. november 22-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen vannak: Pap József alpolgármester dr. Kiss Attila képviselı Miovecz

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. július 11-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. július 11-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl 01/38-18/2012. JEGYZİKÖNYV 2012. július 11-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterem 8130 Enying, Kossuth u. 26. Pıdör Gyula polgármester,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános, rendkívüli ülésérıl december 2.

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános, rendkívüli ülésérıl december 2. Ügyszám: 15-147/2010. JEGYZİKÖNYV Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános, rendkívüli ülésérıl 2010. december 2. Nyirád 2010 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község Önkormányzata

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v amely készült 2010. június 09-én 18 óra 00 percre kitőzött, 18 óra 23 perctıl kezdıdıen a Polgármesteri Hivatal tanácstermében megtartott, Pilis Város Önkormányzata Képviselıtestületének

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Zala megye J E G Y Z İ K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRİL 2011. szeptember 12. Határozatok Tárgykód 32/2011. (IX.12.) számú Kt. Határozat

Részletesebben

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat Szám: IV.535/2010. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. október 13-án (szerdán) 15 00 órakor a Polgármesteri Hivatal II. emeleti mőszaki tárgyalójában megtartott alakuló ülésérıl.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 29-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 29-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 29-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 127/2011.(VII.29.) 128/2011.(VII.29.) 129/2011.(VII.29.) 130/2011.(VII.29.)

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 24/2011. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 150-154. TARTALOMJEGYZÉK OK: 150/2011.(XII.19.)

Részletesebben

A Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács Ügyrendje

A Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács Ügyrendje A Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács Ügyrendje (Az Ügyrendet a Tanács 7/2012.(IV.24.) számú határozatával fogadta el) A Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1/2011. (IV.15.) számú Zirc és Környéke Ipartestület közgyűlési határozat

JEGYZŐKÖNYV. 1/2011. (IV.15.) számú Zirc és Környéke Ipartestület közgyűlési határozat JEGYZŐKÖNYV Készült 2011. április 15-én 18.30 órakor a Zirc és Környéke Ipartestület közgyűlésén a Zirc és Környéke Ipartestület székházában a Zirc, Vak B. u. 1. szám alatt. Jelen vannak: jelenléti ív

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. szeptember 27-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. szeptember 27-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 18/2011. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. szeptember 27-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 110-112. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 110/2011.(IX.27.)

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:

Részletesebben

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés április 28-ai ülésére

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés április 28-ai ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnöke Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. április 28-ai ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Galambok Község Önkormányzata Képviselőtestülete január 30-án 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Galambok Község Önkormányzata Képviselőtestülete január 30-án 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült a Galambok Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2017. január 30-án 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Bertók Ferenc polgármester, Borbás Sándor

Részletesebben

Jegyzıkönyv. 1. napirendi pont: Vecsési Ügyfélszolgálati irodaépület létesítése projekt kivitelezıjének kiválasztása

Jegyzıkönyv. 1. napirendi pont: Vecsési Ügyfélszolgálati irodaépület létesítése projekt kivitelezıjének kiválasztása Jegyzıkönyv Készült: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2008. október 28-án megtartott rendkívüli ülésérıl. Jelen vannak: Dabasi János, dr. Fekete Károly, Hanek Gábor, Jugovics Sándor, Lırincz

Részletesebben

BANKGARANCIA ÜZLETSZABÁLYZAT

BANKGARANCIA ÜZLETSZABÁLYZAT BANKGARANCIA ÜZLETSZABÁLYZAT Tartalomjegyzék 1. Bevezetı rendelkezések... 3 2. A bankgarancia fogalma és általános szabályai... 3 3. A bankgarancia fajtái... 4 4. Bankgarancia nyújtás... 4 5. Hatálybalépés...

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. július 8-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. július 8-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl 01/103-21/2013. JEGYZİKÖNYV 2013. július 8-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem 8130 Enying, Kossuth u. 26. Pıdör Gyula polgármester,

Részletesebben

M E G H Í V Ó november 9. (kedd) napjára órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s

M E G H Í V Ó november 9. (kedd) napjára órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (4) bekezdése alapján

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV.50-4/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének

Részletesebben

2013. július 24-i Küldöttgyűlési határozatok

2013. július 24-i Küldöttgyűlési határozatok 2013. július 24-i Küldöttgyűlési határozatok 11/K/2013/205. sz. küldöttgyűlési határozat az épület felújítás megvalósításáról szükséges pénzügyi folyamatokról és a felvételről a) A küldöttgyűlés úgy dönt,

Részletesebben

M E G H Í V Ó június 12-én (csütörtök) napjára de órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó június 12-én (csütörtök) napjára de órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a Képviselı-testület rendkívüli

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. 1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. Időpont: 2010. március 2. Helyszín: Községi Önkormányzat székhelye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u.

Részletesebben

TEMÉSZ Választási Szabályzat

TEMÉSZ Választási Szabályzat TEMÉSZ Választási Szabályzat TATABÁNYA ERİMŐ MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETE (TEMÉSZ) VÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT Alapvetı rendelkezések A TEMÉSZ Választási Szabályzata összhangban van a TEMÉSZ Alapszabályával

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bodnár László polgármester, Dr. Kóder László jegyző, Kőpájer Istvánné jegyzőkönyvvezető.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bodnár László polgármester, Dr. Kóder László jegyző, Kőpájer Istvánné jegyzőkönyvvezető. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 15. napján 8 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba a bizottság elnöke, Krausz Csaba,

Részletesebben

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzati Képviselı-testületének 280/2009./IX.9./ sz. h a t á r o z a t a

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzati Képviselı-testületének 280/2009./IX.9./ sz. h a t á r o z a t a K I V O N A T 2009. szeptember 9-i rendkívüli ülése jegyzıkönyvébıl 30/2009. (IX. 10.) ÖR. Az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerősítésének, felújításának támogatásáról

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 102 MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének /2013. (.) önkormányzati rendelete a lakások és egyéb építmények építéséhez, kialakításához

Részletesebben

MÁRKÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE MÁRKÓ, Padányi Bíró Márton tér 5. Tel/fax: 88/

MÁRKÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE MÁRKÓ, Padányi Bíró Márton tér 5. Tel/fax: 88/ MÁRKÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 8441 MÁRKÓ, Padányi Bíró Márton tér 5. Tel/fax: 88/504-014 E-mail: onkormanyzat_marko@invitel.hu Szám: 7-2 /2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Márkó és

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. Jelen vannak: az Egyesület tagjai a mellékelt jelenléti

Részletesebben

Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának 2015. február 2-i ülésére

Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának 2015. február 2-i ülésére Elıterjesztés sorszáma: 2. Melléklet: 2 db ELİTERJESZTÉS Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának 2015. február 2-i ülésére Tárgy: A Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Pénzügyi, Településfejlesztési, Ügyrendi és Környezetvédelmi Bizottságának, valamint Jóléti Bizottságának 2011. március 07-én (hétfın) 16.00 órai kezdettel

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének szeptember 12-i ülésére. intézményi referens. aljegyzı

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének szeptember 12-i ülésére. intézményi referens. aljegyzı Elıterjesztés 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. szeptember 12-i ülésére Tárgy: Jankahidy Egészségügyi Szolgáltató Bt. kérelme Az elıterjesztést készítette: Rostásné Rapcsák

Részletesebben

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 24. sz.

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 24. sz. Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 24. sz. JEGYZİKÖNYV Bér Község Önkormányzat Képviselı-testülete, Bér Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Társaság 2005. április 28-i évi rendes Közgyűlésére

ELŐTERJESZTÉS a Társaság 2005. április 28-i évi rendes Közgyűlésére a Társaság 2005. április 28-i évi rendes Közgyűlésére Tárgy: A 2004. üzleti év lezárása, ezen belül az Igazgatóság, a Felügyelő Bizottság, a Könyvvizsgáló jelentései, a mérleg jóváhagyása, döntés a 2004.

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Másolat Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2006. október 6-án megtartott ünnepélyes alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V BÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 8443 Bánd, Petıfi u. 60. Tel/fax: 88/504-131 E-mail: polgarme@vnet.hu Szám: 48/2/2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: ülésén, 2009. február 9-én /hétfı/ 17

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében 2011. május 19-én a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság rendkívüli ülésén.

Jegyzıkönyv. Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében 2011. május 19-én a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság rendkívüli ülésén. Jegyzıkönyv Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében 2011. május 19-én a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság rendkívüli ülésén. Jelen vannak: a Pénzügyi Bizottság részérıl: Hajdu Imre

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: I.B.1896-15/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének Szociális és Egészségügyi

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.. /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Helye: Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. A levezetı elnök tájékoztatást ad arról, hogy a szavazás kézfeltartással történik.

JEGYZİKÖNYV. A levezetı elnök tájékoztatást ad arról, hogy a szavazás kézfeltartással történik. JEGYZİKÖNYV Készült: a Szintézis Informatikai ZRt székhelyén (Gyır, Tihanyi Árpád u. 2.) megtartott közgyőlésrıl. Felvétel ideje: 2012. szeptember 12. 14,00 óra Jelen vannak: A mellékletként csatolt jelenléti

Részletesebben

A május 15.-én, kedden tartott nyílt rendkívüli testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e

A május 15.-én, kedden tartott nyílt rendkívüli testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e Pákozd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete A 2012. május 15.-én, kedden tartott nyílt rendkívüli testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e Napirend: 1. Javaslat a közbeszerzési szabályzat elfogadására

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 1-23/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. december 27-én 8.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 25-én, 17 órakor kezdődő üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 25-én, 17 órakor kezdődő üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 25-én, 17 órakor kezdődő üléséről Ülés helye: Önkormányzati Hivatal tanácsterme Jelen vannak: Bakai Károly

Részletesebben

Szekszárd és Környéke Alapellátási és Szakosított Ellátási Társulás Társulási Tanácsának február 11-i ülésére

Szekszárd és Környéke Alapellátási és Szakosított Ellátási Társulás Társulási Tanácsának február 11-i ülésére Szekszárd és Környéke Alapellátási és Szakosított Ellátási Társulás Társulási Tanácsának 2015. február 11-i ülésére Tárgy: Javaslat a Szekszárd és Környéke Alapellátási és Szakosított Ellátási Társulás

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

1. Döntés egyes korlátozottan forgalomképes ingatlanok értékesítésre történı kijelölésérıl

1. Döntés egyes korlátozottan forgalomképes ingatlanok értékesítésre történı kijelölésérıl JEGYZİKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Tulajdonosi Bizottsága, Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága, Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága valamint Közjóléti Bizottsága

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 4. /2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. április 1-én (pénteken) 13: 00 órakor tartott

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 61. MELLÉKLET : 1 db TÁRGY: Beszámoló a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács 2010. évi munkájáról E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2009. március 24-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2009. március 24-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 6/2009. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2009. március 24-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 25-26. 1 TARTALOMJEGYZÉK 25/2009.(III.24.)

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 09.-én megtartott ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 32-34 d, rendelete: T á r g y s o r o z a t a 1.) Előterjesztés

Részletesebben

A Közgyülés meghívójában szereplő 1.-es napirendi pontjához kapcsolódó határozati javaslatok:

A Közgyülés meghívójában szereplő 1.-es napirendi pontjához kapcsolódó határozati javaslatok: HATÁROZATI JAVASLATOK A 2015. május 26.-i Közgyűlés részére A Közgyülés meghívójában szereplő 1.-es napirendi pontjához kapcsolódó határozati javaslatok: Kgy. 1/2015 számú Közgyűlési határozat: A Közgyűlés

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2013. január 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2013. január 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2/1/2013. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2013. január 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 2-8., 11. TARTALOMJEGYZÉK OK: 2/2013.(I.15.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv /2008. (09.10.) VTLB sz. HATÁROZAT

Jegyzőkönyv /2008. (09.10.) VTLB sz. HATÁROZAT Jegyzőkönyv Készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Városrendezési, Tulajdonosi és Lakásügyi Bizottsága 2008. szeptember 10-én tartott soros nyílt üléséről. Jelen vannak: Gila Ferenc, a bizottság elnöke

Részletesebben

24/2006. (VII. 25.) Önkormányzati Rendelet

24/2006. (VII. 25.) Önkormányzati Rendelet 24/2006. (VII. 25.) Önkormányzati Rendelet a lakóépületek energiatakarékos korszerősítésének, felújításának támogatásáról Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló,

Részletesebben

HATÁROZATOK 2010.09.09.

HATÁROZATOK 2010.09.09. HATÁROZATOK 2010.09.09. 260/2010. (IX.09.) sz. KT határozat vis maior pályázat kivitelezésével a Kiszi-Kı Kft-t bízza meg bruttó 3.758. 750 Ft-ért. Határidı: 2010. szeptember 20. a szerzıdés aláírására

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 1-4/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. február 3-án 9.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2013. 04. 19-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. október 27 -i alakuló üléséről Önkormányzati rendelet: 10/2014.(X.27.) önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 101-104

Részletesebben

(2) A nem lakás céljára szolgáló helyiség hat hónapot meg nem haladó (ideiglenes) bérbeadásáról a PETB dönt.

(2) A nem lakás céljára szolgáló helyiség hat hónapot meg nem haladó (ideiglenes) bérbeadásáról a PETB dönt. Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testületének 46/2012. (..) önkormányzati rendelete az Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévı nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeirıl

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v 1. /2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. január 31-én (hétfın) 14: 00 órakor tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tóth Ferenc polgármester Fehér István

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE SAJÓSZENTPÉTER VÁROS SAJÓSZENTPÉTER VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Képviselı-testületének a..) jegyzıkönyve, b.) napirendek: c.) rendeletek: 32., 33. d.) határozatai: 269., 270., 271.,

Részletesebben

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTİL 3. Száma: 9214-42011.

Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTİL 3. Száma: 9214-42011. Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTİL 3. Száma: 9214-42011. Elıkészítık: Kiss György Közgazdasági Iroda irodavezetıje, Pálócziné Tóth Mária költségvetési csoportvezetı Az elıterjesztés törvényességi

Részletesebben

A BÉKÉSCSABAI LAKÁSSZÖVETKEZET KÜLDÖTTGYŰLÉSÉNEK HATÁROZATAI év. Mellette: 64 fő Ellene: 4 fő Tartózkodik: 4 fő

A BÉKÉSCSABAI LAKÁSSZÖVETKEZET KÜLDÖTTGYŰLÉSÉNEK HATÁROZATAI év. Mellette: 64 fő Ellene: 4 fő Tartózkodik: 4 fő A BÉKÉSCSABAI LAKÁSSZÖVETKEZET KÜLDÖTTGYŰLÉSÉNEK HATÁROZATAI 2008. év 1./2008. (IV.08.) számú Küldöttgyűlési határozat: A Békéscsabai Lakásszövetkezet Küldöttgyűlése elfogadja az Igazgatóság beszámolóját

Részletesebben

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete június 11-i rendkívüli ülésére

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete június 11-i rendkívüli ülésére Tárgy: A Múzeum köz 1. sz. ingatlan értékesítése Sorszám: 5 Elıkészítette: Véleményezı bizottság: Váczi Julianna osztályvezetı Gazdálkodási Osztály Dr. Farkas László jogi munkatárs Pénzügyi Bizottság Döntéshozatal

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS önkormányzati tulajdonú épületek társasházzá alakítására

ELİTERJESZTÉS önkormányzati tulajdonú épületek társasházzá alakítására Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTİL Száma: 13240-11/2012. 11. Elıkészítı: Füz Péterné vagyonkezelési és hasznosítási ügyintézı Az elıterjesztés törvényességi ellenırzıje: Dr. Kiss Imre jegyzı

Részletesebben

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 6. sz.

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 6. sz. Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 6. sz. JEGYZİKÖNYV Bér Község Önkormányzat Képviselı-testülete 2010. február 15.én megtartott zárt ülésérıl. Az

Részletesebben

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: sz.

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: sz. a 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 19. sz. JEGYZİKÖNYV 2012.szeptember 27.-én megtartott ülésérıl. Az ülés helye: Tanácskozó terme 1 Jelen vannak: Matics János József polgármester

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: I.B.1941-10/2010. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének Szociális és Egészségügyi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. 1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. Időpont: 2010. május 26. Helyszín: Községi Önkormányzat székhelye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u.

Részletesebben

A MAGYAR AKTUÁRIUS TÁRSASÁG SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: május 26-tól

A MAGYAR AKTUÁRIUS TÁRSASÁG SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: május 26-tól A MAGYAR AKTUÁRIUS TÁRSASÁG SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: 2006. május 26-tól 1. SZAVAZÁSI KÉRDÉSEK Szavazati joggal a Magyar Aktuárius Társaság (továbbiakban Társaság vagy MAT) tagjai és

Részletesebben

LAKATOS ÚTI 2. SZÁMÚ LAKÁSSZÖVETKEZET - KÖZGYŰLÉS

LAKATOS ÚTI 2. SZÁMÚ LAKÁSSZÖVETKEZET - KÖZGYŰLÉS LAKATOS ÚTI 2. SZÁMÚ LAKÁSSZÖVETKEZET - KÖZGYŰLÉS Időpont: 2014.05.26 17:00 Megismételt közgyűlés: 2014.05.26 17:30 Helyszín: Eötvös Lóránd általános iskola, étkező Lakatos úti 2. számú Lakásszövetkezet

Részletesebben