2. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2013. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET"

Átírás

1 SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN A felsőoktatási felvételi eljárás során a hatályos felsőoktatásról szóló évi CXXXIX. törvény a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet előírásai alapján alapképzben felvételi vizsgát lehet tartani, a jelentkezők érettségi pontjait a művzet a művzetközvetít képzi terület kivételével kötelező módon két érettségi vizsgatárgy százalékos eredménye alapján kell meghatározni. Az érettségi vizsga a felsőoktatási intézményekbe való felvétel egyes szabályainak módosításáról szóló évi LXXII. törvény alapján a kormány meghatározza, hogy a felsőoktatási intézménybe történő felvételhez alapképz, egységes, osztatlan képz esetében az érettségi vizsga mely vizsgatárgyaiból kell emelt szintű vizsgát teljesíteni. Azt kiemelten tartalmazza a táblázat, ha a 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet 4. sz. melléklete, illetve a felsőoktatási intézmények dönte alapján emelt szintű érettségi szükséges a jelentkezhez. A többi esetben a választható vagy kötelező érettségi vizsgatárgyak jelentkezi feltételként középszintű érettségi vizsgát jelentenek, Ahol több érettségi vizsgatárgyból lehet választani az adott képzi területen, ott a táblázat tartalmazza azt is, ha az adott képzi ágon, alapképzi szakon van kötelező érettségi vizsgatárgy. Ahol több érettségi vizsgatárgyból lehet választani az adott alapképzi szakon, ott a választás joga a jelentkezőé. A felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet előírásai alapján az adott képzi területen képzt meghirdető felsőoktatási intézmények közösen meghatározták azt, hogy az adott képzi területen az adható többletpontokból melyikért jár többletpont. 2. SZ. TÁBLÁZAT AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET biológia vagy fizika vagy földrajz vagy egy idegen nyelv (angol, német) vagy informatika vagy kémia vagy matematika vagy termzettudomány vagy egy szakmai előkzítő tárgy. A képzi területen választható szakmai előkzítő vizsgatárgyak: építzeti építi alapismeretek, gépzeti alapismeretek, informatikai alapismeretek, kereskedelmi marketing alapismeretek, környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek, közgazdasági alapismeretek, közlekedi alapismeretek (közlekedtechnika), közlekedi alapismeretek (közleked-üzemvitel), mezőgazdasági alapismeretek. Az eredmény elérekor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, a FIDE által szervezett Sakkolimpián, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketolimpián szereplő sportágban legfeljebb egy eredményért: világ- Európa-bajnokságon elért legalább 3. helyezért 16 pont; országos bajnokságon elért legalább 3. helyezért 8 pont. A művzeti szakképzben tanuló szakközépiskolások rzére szervezett, a minisztérium által meghirdetett anyagilag támogatott Országos Művzeti Tanulmányi Versenyeken egyéni versenyzőként elért 1 3. helyezért 16 többletpont. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen a Szakmacsoportos Szakmai Előkzítő Érettségi Tárgyak Versenyén elért helyezért 80 pont, helyezért 40 pont, helyezért 20 pont, tantárgyanként legfeljebb egy versenyeredményért, Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzek 157

2 A Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája versenyein elért helyez alapján a nagydíjasoknak legfeljebb 24 pont, az első díjasoknak 12 pont, tantárgyanként legfeljebb egy vizsgaeredményért, amennyiben az érettségi pontot adó tárgy az adott szakon. Az Ifjúsági Tudományos Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért legalább 3. helyezért 20 pont. Az Országos Képzi Jegyzékben szereplő emelt szintű vagy felsőfokú szakképesítért, illetve a korábban az érettségi vizsgát A szakképzről szóló évi LXXVI. törvény 5. -a (2) bekezdének h) pontja szerint a szakképesítért felelős miniszter által szervezett országos szakmai tanulmányi versenyen elért helyeze alapján a szakmai vizsga egze (minden rze) alól felmentt Egységes, osztatlan képzek állatorvosi (osztatlan) erdőmérnöki (osztatlan) biológia kémia Mindkét vizsgatárgyat emelt szinten kell teljesíteni. a következő tárgyak közül még egy: biológia vagy fizika vagy kémia vagy szakmai előkzítő tárgy Alapképzi szakok állattenyztő mérnöki élelmiszer-mérnöki földmérő földrendező mérnök gazdasági vidékfejleszti agrármérnöki informatikus szakigazgatási agrármérnöki kertzmérnöki környezetgazdálkodási agrármérnöki mezőgazdasági élelmiszeripari gépzmérnöki mezőgazdasági mérnöki mezőgazdasági szakoktató növénytermesztő mérnöki szőlz-borász mérnöki tájrendező kertépítő mérnöki termzetvédelmi mérnöki vadgazda mérnöki BÖLCSÉSZETTUDOMÁNY KÉPZÉSI TERÜLET Két érettségi vizsgatárgyat kell választani a jelentkezőnek, egyet emelt szinten kell teljesíteni. Az eredmény elérekor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, a FIDE által szervezett Sakkolimpián, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketolimpián szereplő sportágban legfeljebb egy eredményért: világ- Európa-bajnokságon elért legalább 3. helyezért 16 pont; országos bajnokságon elért legalább 3. helyezért 8 pont. A művzeti szakképzben tanuló szakközépiskolások rzére szervezett, a minisztérium által meghirdetett anyagilag támogatott Országos Művzeti Tanulmányi Versenyeken egyéni versenyzőként elért 1 3. helyezért 16 többletpont. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen a Szakmacsoportos Szakmai Előkzítő Érettségi Tárgyak Versenyén elért helyezért 80 pont, helyezért 40 pont, helyezért 20 pont, tantárgyanként legfeljebb egy versenyeredményért, A Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája versenyein elért helyez alapján a nagydíjasoknak legfeljebb 24 pont, az első díjasoknak 12 pont, tantárgyanként legfeljebb egy vizsgaeredményért, amennyiben az érettségi pontot adó tárgy az adott szakon. Az Ifjúsági Tudományos Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért legalább 3. helyezért 20 pont. Az Országos Képzi Jegyzékben szereplő emelt szintű vagy felsőfokú szakképesítért, illetve a korábban az érettségi vizsgát 158 Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzek

3 A szakképzről szóló évi LXXVI. törvény 5. -a (2) bekezdének h) pontja szerint a szakképesítért felelős miniszter által szervezett országos szakmai tanulmányi versenyen elért helyeze alapján a szakmai vizsga egze (minden rze) alól felmentt Alapképzi szakok andragógia anglisztika (pl.: angol, amerikanisztika szakirányokkal) germanisztika (pl.: német, német zetiségi, néderlandisztika, skandinavisztika szakirányokkal) keleti nyelvek kultúrák (pl.: altajisztika, arab, indológia, iranisztika, tibeti, mongol, hebraisztika, japán, kínai, koreai, török, újgörög szakirányok) magyar néprajz ókori nyelvek kultúrák [asszirológia, egyiptológia, klasszika filológia (latin, ógörög) szakirányok] pedagógia pszichológia romanisztika (pl.: francia, olasz, portugál, román, román/zetiségi, spanyol szakirányokkal) romológia szabad bölcszet angol vagy biológia vagy francia vagy magyar nyelv irodalom vagy matematika vagy német vagy orosz vagy történelem (a nyelvek közül csak egy válaszható) angol nyelv (emelt szintű) kötelező francia nyelv vagy latin nyelv vagy magyar nyelv irodalom vagy német nyelv vagy olasz nyelv vagy orosz nyelv vagy spanyol nyelv vagy történelem német nyelv (emelt szintű) vagy német zetiségi nyelv (emelt szintű) vagy német zetiségi nyelv irodalom (emelt szintű) vagy angol nyelv (emelt szintű) * angol nyelv vagy francia nyelv vagy latin nyelv vagy magyar nyelv irodalom vagy német nyelv vagy olasz nyelv vagy orosz nyelv vagy spanyol nyelv vagy történelem (egy nyelv csak egyszer választható) magyar nyelv irodalom vagy történelem angol nyelv vagy francia nyelv vagy latin nyelv vagy német nyelv vagy olasz nyelv vagy orosz nyelv vagy spanyol nyelv vagy újgörög nyelv magyar nyelv irodalom (emelt szintű) kötelező angol nyelv vagy francia nyelv vagy latin nyelv vagy német nyelv vagy olasz vagy orosz nyelv vagy spanyol nyelv vagy történelem magyar nyelv irodalom történelem magyar nyelv irodalom vagy történelem angol nyelv vagy francia nyelv vagy latin nyelv vagy német nyelv vagy olasz nyelv vagy orosz nyelv vagy spanyol nyelv vagy újgörög nyelv angol vagy biológia vagy francia vagy magyar nyelv irodalom vagy matematika vagy német vagy orosz vagy történelem (a nyelvek közül csak egy válaszható) angol nyelv vagy biológia vagy francia nyelv vagy magyar nyelv irodalom vagy matematika vagy német nyelv vagy orosz nyelv vagy történelem (a nyelvek közül csak egy válaszható) a szakiránynak megfelelően francia nyelv (emelt szintű) vagy olasz nyelv (emelt szintű) vagy spanyol nyelv (emelt szintű) vagy román nyelv (emelt szintű) vagy román nyelv irodalom (emelt szintű) angol nyelv vagy francia nyelv vagy latin nyelv vagy olasz nyelv vagy magyar nyelv irodalom vagy német nyelv vagy orosz nyelv vagy román nyelv vagy román nyelv irodalom vagy spanyol nyelv vagy történelem (egy nyelv csak egyszer választható) portugál szakirányon a választható vizsgatárgyak: angol nyelv vagy francia nyelv vagy latin nyelv vagy magyar vagy német nyelv vagy olasz nyelv vagy orosz nyelv vagy román nyelv vagy román nyelv irodalom vagy spanyol vagy történelem. Két érettségi vizsgatárgyat kell választani, egyet emelt szinten kell teljesíteni. magyar nyelv irodalom vagy történelem angol nyelv vagy beás nyelv vagy lovári nyelv vagy francia nyelv vagy latin nyelv vagy német nyelv vagy olasz nyelv vagy orosz nyelv vagy spanyol nyelv magyar nyelv irodalom vagy történelem angol nyelv vagy francia nyelv vagy latin nyelv vagy német nyelv vagy olasz nyelv vagy orosz nyelv vagy spanyol nyelv 2. SZ. TÁBLÁZAT Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzek 159

4 Alapképzi szakok szlavisztika (pl.: orosz, bolgár, cseh, lengyel, horvát/zetiségi, szerb/zetiségi, szlovák/ zetiségi, szlovén/zetiségi, ukrán/ zetiségi szakirányok) történelem (pl.: történelem, régzet szakirányokkal) magyar nyelv irodalom vagy történelem angol nyelv vagy francia nyelv vagy horvát nyelv vagy horvát nyelv irodalom vagy latin vagy német nyelv vagy olasz nyelv vagy orosz nyelv vagy spanyol nyelv vagy szerb nyelv vagy szerb nyelv irodalom vagy szlovák nyelv vagy szlovák nyelv irodalom vagy szlovén zetiségi nyelv vagy román nyelv vagy román nyelv irodalom történelem (emelt szintű) kötelező angol nyelv vagy földrajz vagy francia nyelv vagy latin nyelv vagy magyar nyelv irodalom vagy német nyelv vagy olasz nyelv vagy orosz nyelv vagy spanyol nyelv * angol (emelt szintű, a néderlandisztika a skandinavisztika szakirányra történő jelentkez esetén) fizika vagy informatika. INFORMATIKA KÉPZÉSI TERÜLET Az eredmény elérekor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, a FIDE által szervezett Sakkolimpián, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketolimpián szereplő sportágban legfeljebb egy eredményért: világ- Európa-bajnokságon elért legalább 3. helyezért 16 pont; országos bajnokságon elért legalább 3. helyezért 8 pont. A művzeti szakképzben tanuló szakközépiskolások rzére szervezett, a minisztérium által meghirdetett anyagilag támogatott Országos Művzeti Tanulmányi Versenyeken egyéni versenyzőként elért 1 3. helyezért 16 többletpont. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen a Szakmacsoportos Szakmai Előkzítő Érettségi Tárgyak Versenyén elért helyezért 80 pont, helyezért 40 pont, helyezért 20 pont, tantárgyanként legfeljebb egy versenyeredményért, A Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája versenyein elért helyez alapján a nagydíjasoknak legfeljebb 24 pont, az első díjasoknak 12 pont, tantárgyanként legfeljebb egy vizsgaeredményért, amennyiben az érettségi pontot adó tárgy az adott szakon. Az Ifjúsági Tudományos Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért legalább 3. helyezért 20 pont. Az Országos Képzi Jegyzékben szereplő emelt szintű vagy felsőfokú szakképesítért, illetve a korábban az érettségi vizsgát követően megszerzett technikusi képesítő bizonyítványért, a 2. számú melléklet szerint szakiránynak megfelelő továbbtanulás esetén A szakképzről szóló évi LXXVI. törvény 5. -a (2) bekezdének h) pontja szerint a szakképesítért felelős miniszter által szervezett országos szakmai tanulmányi versenyen elért helyeze alapján a szakmai vizsga egze (minden rze) alól felmentt Alapképzi szakok gazdaságinformatikus mérnökinformatikus programtervező informatikus biológia vagy fizika vagy informatika vagy történelem JOGI ÉS IGAZGATÁSI KÉPZÉSI TERÜLET Alapképzben: magyar nyelv irodalom vagy történelem vagy informatika vagy társadalomismeret vagy gazdasági ismeretek 160 Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzek

5 Az eredmény elérekor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, a FIDE által szervezett Sakkolimpián, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketolimpián szereplő sportágban legfeljebb egy eredményért: világ- Európa-bajnokságon elért legalább 3. helyezért 16 pont; országos bajnokságon elért legalább 3. helyezért 8 pont. A művzeti szakképzben tanuló szakközépiskolások rzére szervezett, a minisztérium által meghirdetett anyagilag támogatott Országos Művzeti Tanulmányi Versenyeken egyéni versenyzőként elért 1 3. helyezért 16 többletpont. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen a Szakmacsoportos Szakmai Előkzítő Érettségi Tárgyak Versenyén elért helyezért 80 pont, helyezért 40 pont, helyezért 20 pont, tantárgyanként legfeljebb egy versenyeredményért, A Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája versenyein elért helyez alapján a nagydíjasoknak legfeljebb 24 pont, az első díjasoknak 12 pont, tantárgyanként legfeljebb egy vizsgaeredményért, amennyiben az érettségi pontot adó tárgy az adott szakon. Az Ifjúsági Tudományos Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért legalább 3. helyezért 20 pont. Az Országos Képzi Jegyzékben szereplő emelt szintű vagy felsőfokú szakképesítért, illetve a korábban az érettségi vizsgát követően megszerzett technikusi képesítő bizonyítványért, a 2. számú melléklet szerint szakiránynak megfelelő továbbtanulás esetén A szakképzről szóló évi LXXVI. törvény 5. -a (2) bekezdének h) pontja szerint a szakképesítért felelős miniszter által szervezett országos szakmai tanulmányi versenyen elért helyeze alapján a szakmai vizsga egze (minden rze) alól felmentt 2. SZ. TÁBLÁZAT Egységes, osztatlan képz jogász (osztatlan) történelem kötelező angol nyelv vagy francia nyelv vagy latin nyelv vagy magyar nyelv irodalom vagy német nyelv vagy olasz nyelv vagy orosz nyelv vagy spanyol nyelv Alapképzi szakok bűnügyi igazgatási (bűnügyi nyomozó, gazdaságvédelmi nyomozó, pénzügyi nyomozó szakirányokkal) igazgatásszervező igazságügyi igazgatási munkaügyi társadalombiztosítási igazgatási zetközi igazgatási rendzeti igazgatási (biztonsági, büntet-végrehajtási, határrendzeti, igazgatásrendzeti, katasztrófavédelmi, közlekedrendzeti, közrendvédelmi, vám- jövedéki igazgatási szakirányokkal) belügyi rendzeti ismeretek vagy magyar nyelv irodalom vagy matematika vagy történelem egy idegen nyelv (angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol) is válaszható belügyi rendzeti ismeretek vagy magyar nyelv irodalom vagy történelem GAZDASÁGTUDOMÁNYOK KÉPZÉSI TERÜLET 1. Közgazdasági képzi ágban gazdasági ismeretek vagy egy idegen nyelv (angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol) vagy történelem vagy szakmai előkzítő tárgy A képzi ágban választható szakmai előkzítő vizsgatárgyak: kereskedelmi marketing alapismeretek, közgazdasági alapismeretek, vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek. Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzek 161

6 2. Üzleti képzi ágban gazdasági ismeretek vagy egy idegen nyelv (angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol) vagy matematika vagy történelem vagy egy szakmai előkzítő tárgy. A képzi ágban választható szakmai előkzítő vizsgatárgyak: kereskedelmi marketing alapismeretek, közgazdasági alapismeretek, vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek. Az eredmény elérekor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, a FIDE által szervezett Sakkolimpián, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketolimpián szereplő sportágban legfeljebb egy eredményért: világ- Európa-bajnokságon elért legalább 3. helyezért 16 pont; országos bajnokságon elért legalább 3. helyezért 8 pont. A művzeti szakképzben tanuló szakközépiskolások rzére szervezett, a minisztérium által meghirdetett anyagilag támogatott Országos Művzeti Tanulmányi Versenyeken egyéni versenyzőként elért 1 3. helyezért 16 többletpont. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen a Szakmacsoportos Szakmai Előkzítő Érettségi Tárgyak Versenyén elért helyezért 80 pont, helyezért 40 pont, helyezért 20 pont, tantárgyanként legfeljebb egy versenyeredményért, A Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája versenyein elért helyez alapján a nagydíjasoknak legfeljebb 24 pont, az első díjasoknak 12 pont, tantárgyanként legfeljebb egy vizsgaeredményért, amennyiben az érettségi pontot adó tárgy az adott szakon. Az Ifjúsági Tudományos Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért legalább 3. helyezért 20 pont. Az Országos Képzi Jegyzékben szereplő emelt szintű vagy felsőfokú szakképesítért, illetve a korábban az érettségi vizsgát A szakképzről szóló évi LXXVI. törvény 5. -a (2) bekezdének h) pontja szerint a szakképesítért felelős miniszter által szervezett országos szakmai tanulmányi versenyen elért helyeze alapján a szakmai vizsga egze (minden rze) alól felmentt Igen Igen Igen Igen Igen Igen Képzi ág Alapképzi szakok közgazdasági alkalmazott közgazdaságtan Matematika emelt szintű érettségi kötelező. gazdaságelemz Matematika emelt szintű érettségi kötelező. közszolgálati üzleti gazdálkodási menedzsment kereskedelem marketing emberi erőforrások zetközi gazdálkodás pénzügy számvitel a közgazdasági képzi ág általános követelményei szerint turizmus-vendéglátás üzleti szakoktató MŰSZAKI KÉPZÉSI TERÜLET biológia vagy fizika vagy informatika vagy kémia vagy szakmai előkzítő tárgy. A képzi területen választható szakmai előkzítő vizsgatárgyak: elektronikai alapismeretek, építzeti építi alapismeretek, gépzeti alapismeretek, informatikai alapismeretek, környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek, közlekedi alapismeretek (közlekedtechnika), közlekedi alapismeretek (közleked-üzemvitel). 162 Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzek

7 Az eredmény elérekor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, a FIDE által szervezett Sakkolimpián, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketolimpián szereplő sportágban legfeljebb egy eredményért: világ- Európa-bajnokságon elért legalább 3. helyezért 16 pont; országos bajnokságon elért legalább 3. helyezért 8 pont. A művzeti szakképzben tanuló szakközépiskolások rzére szervezett, a minisztérium által meghirdetett anyagilag támogatott Országos Művzeti Tanulmányi Versenyeken egyéni versenyzőként elért 1 3. helyezért 16 többletpont. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen a Szakmacsoportos Szakmai Előkzítő Érettségi Tárgyak Versenyén elért helyezért 80 pont, helyezért 40 pont, helyezért 20 pont, tantárgyanként legfeljebb egy versenyeredményért, A Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája versenyein elért helyez alapján a nagydíjasoknak legfeljebb 24 pont, az első díjasoknak 12 pont, tantárgyanként legfeljebb egy vizsgaeredményért, amennyiben az érettségi pontot adó tárgy az adott szakon. Az Ifjúsági Tudományos Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért legalább 3. helyezért 20 pont. Az Országos Képzi Jegyzékben szereplő emelt szintű vagy felsőfokú szakképesítért, illetve a korábban az érettségi vizsgát A szakképzről szóló évi LXXVI. törvény 5. -a (2) bekezdének h) pontja szerint a szakképesítért felelős miniszter által szervezett országos szakmai tanulmányi versenyen elért helyeze alapján a szakmai vizsga egze (minden rze) alól felmentt 2. SZ. TÁBLÁZAT Egységes, osztatlan képz építz (osztatlan) fizika vagy építzeti építi alapismeretek Alapképzi szakok anyagmérnöki biomérnöki energetikai mérnöki építzmérnöki építőmérnöki faipari mérnöki gépzmérnöki had- biztonságtechnikai mérnöki ipari termék- formatervező mérnöki járműmérnöki könnyűipari mérnöki környezetmérnöki közlekedmérnöki mechatronikai mérnöki molekuláris bionika műszaki földtudományi műszaki menedzser műszaki szakoktató vegyzmérnöki villamosmérnöki matematika fi z i k a fizika vagy építzeti építi alapismeretek i tárgyakon kívül a katonai alapismeretek is választható i tárgyakon kívül a gazdasági ismeretek vagy közgazdasági alapismeretek vagy kereskedelmi marketing alapismeretek, vagy történelem is választható Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzek 163

8 MŰVÉSZET KÉPZÉSI TERÜLET Az eredmény elérekor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, a FIDE által szervezett Sakkolimpián, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketolimpián szereplő sportágban legfeljebb egy eredményért: világ- Európa-bajnokságon elért legalább 3. helyezért 16 pont; országos bajnokságon elért legalább 3. helyezért 8 pont. A művzeti szakképzben tanuló szakközépiskolások rzére szervezett, a minisztérium által meghirdetett anyagilag támogatott Országos Művzeti Tanulmányi Versenyeken egyéni versenyzőként elért 1 3. helyezért 16 többletpont. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen a Szakmacsoportos Szakmai Előkzítő Érettségi Tárgyak Versenyén elért helyezért 80 pont, helyezért 40 pont, helyezért 20 pont, tantárgyanként legfeljebb egy versenyeredményért, A Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája versenyein elért helyez alapján a nagydíjasoknak legfeljebb 24 pont, az első díjasoknak 12 pont, tantárgyanként legfeljebb egy vizsgaeredményért, amennyiben az érettségi pontot adó tárgy az adott szakon. Az Ifjúsági Tudományos Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért legalább 3. helyezért 20 pont. Az Országos Képzi Jegyzékben szereplő emelt szintű vagy felsőfokú szakképesítért, illetve a korábban az érettségi vizsgát A szakképzről szóló évi LXXVI. törvény 5. -a (2) bekezdének h) pontja szerint a szakképesítért felelős miniszter által szervezett országos szakmai tanulmányi versenyen elért helyeze alapján a szakmai vizsga egze (minden rze) alól felmentt Vizsgatárgy: gyakorlati Képzi ág építőművzet iparművzet képzőművzet színházművzet film- videoművzet zeűvzet Alapképzi szakok építőművzet építőművz (osztatlan) kerámiatervez üvegtervez fémművesség formatervez textiltervez (szövő, kötő, nyomó, ruha, öltözék-kiegzít szakirányokkal) tervezőgrafika fotográfia alkalmazott látványtervez design- művzetelmélet festőművz (osztatlan) szobrászművz (osztatlan) grafikusművz (osztatlan) restaurátorművz (osztatlan) intermédia-művz (osztatlan) képzőművzet elmélet színművz (osztatlan) (báb zen színz szakirányokkal) színházrendező (osztatlan) (zen színházrendező szakiránnyal) színházi koreográfus (osztatlan) színházi dramaturg (osztatlan) mozgókép (adásrendező, adásrendező-szerkesztő, vágó, hangmester szakirányokkal) kameraman televíziós műsorkzítő animáció gyártásszervező filmdramaturg (osztatlan) előadóművzet (klasszikus hangszer, jazzhangszer, klasszikus ének, jazzének, zenekar- kórusvezet, egyházzene, népzene szakirányokkal) alkotóművzet muzikológia (zeneszerz, jazz-zeneszerz, muzikológia, zeneelmélet, zeneismeret szakirányokkal) 164 Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzek

9 Képzi ág táncművzet multimédia Alapképzi szakok táncművz (klasszikus balett, néptánc, moderntánc, kortárstánc, színházi tánc szakirányokkal) táncos próbavezető (klasszikus balett, néptánc, moderntánc, társastánc, kortárstánc, divattánc, színházi tánc szakirányokkal) koreográfus média design multimédia programszerkesztő MŰVÉSZETKÖZVETÍTÉS KÉPZÉSI TERÜLET 2. SZ. TÁBLÁZAT Az eredmény elérekor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, a FIDE által szervezett Sakkolimpián, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketolimpián szereplő sportágban legfeljebb egy eredményért: világ- Európa-bajnokságon elért legalább 3. helyezért 16 pont; országos bajnokságon elért legalább 3. helyezért 8 pont. A művzeti szakképzben tanuló szakközépiskolások rzére szervezett, a minisztérium által meghirdetett anyagilag támogatott Országos Művzeti Tanulmányi Versenyeken egyéni versenyzőként elért 1 3. helyezért 16 többletpont. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen a Szakmacsoportos Szakmai Előkzítő Érettségi Tárgyak Versenyén elért helyezért 80 pont, helyezért 40 pont, helyezért 20 pont, tantárgyanként legfeljebb egy versenyeredményért, A Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája versenyein elért helyez alapján a nagydíjasoknak legfeljebb 24 pont, az első díjasoknak 12 pont, tantárgyanként legfeljebb egy vizsgaeredményért, amennyiben az érettségi pontot adó tárgy az adott szakon. Az Ifjúsági Tudományos Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért legalább 3. helyezért 20 pont. Az Országos Képzi Jegyzékben szereplő emelt szintű vagy felsőfokú szakképesítért, illetve a korábban az érettségi vizsgát A szakképzről szóló évi LXXVI. törvény 5. -a (2) bekezdének h) pontja szerint a szakképesítért felelős miniszter által szervezett országos szakmai tanulmányi versenyen elért helyeze alapján a szakmai vizsga egze (minden rze) alól felmentt Vizsgatárgy: gyakorlati Képzi ág zenekultúra vizuáliskultúra mozgóképkultúra Alapképzi szakok ének-zene (karvezet, népzene, egyházzene szakirányokkal) kézműves környezetkultúra plasztikai ábrázolás képi ábrázolás elektronikus ábrázolás mozgóképkultúra médiaismeret NEMZETVÉDELMI ÉS KATONAI KÉPZÉSI TERÜLET belügyi rendzeti ismeretek vagy katonai alapismeretek vagy magyar nyelv irodalom vagy matematika vagy történelem. A katonai gazdálkodási alapszakon választható szakmai előkzítő vizsgatárgyak: kereskedelmi marketing alapismeretek, közgazdasági alapismeretek, vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek. Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzek 165

10 Az eredmény elérekor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, a FIDE által szervezett Sakkolimpián, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketolimpián szereplő sportágban legfeljebb egy eredményért: világ- Európa-bajnokságon elért legalább 3. helyezért 16 pont; országos bajnokságon elért legalább 3. helyezért 8 pont. A művzeti szakképzben tanuló szakközépiskolások rzére szervezett, a minisztérium által meghirdetett anyagilag támogatott Országos Művzeti Tanulmányi Versenyeken egyéni versenyzőként elért 1 3. helyezért 16 többletpont. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen a Szakmacsoportos Szakmai Előkzítő Érettségi Tárgyak Versenyén elért helyezért 80 pont, helyezért 40 pont, helyezért 20 pont, tantárgyanként legfeljebb egy versenyeredményért, A Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája versenyein elért helyez alapján a nagydíjasoknak legfeljebb 24 pont, az első díjasoknak 12 pont, tantárgyanként legfeljebb egy vizsgaeredményért, amennyiben az érettségi pontot adó tárgy az adott szakon. Az Ifjúsági Tudományos Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért legalább 3. helyezért 20 pont. Az Országos Képzi Jegyzékben szereplő emelt szintű vagy felsőfokú szakképesítért, illetve a korábban az érettségi vizsgát követően megszerzett technikusi képesítő bizonyítványért, a 2. számú melléklet szerint szakiránynak megfelelő továbbtanulás esetén A szakképzről szóló évi LXXVI. törvény 5. -a (2) bekezdének h) pontja szerint a szakképesítért felelős miniszter által szervezett országos szakmai tanulmányi versenyen elért helyeze alapján a szakmai vizsga egze (minden rze) alól felmentt Alapképzi szakok biztonság- védelempolitikai büntet-végrehajtási nevelő katonai gazdálkodási katonai vezetői zetbiztonsági védelmi igazgatási angol nyelv vagy belügyi rendzeti ismeretek vagy gazdasági ismeretek vagy francia nyelv vagy katonai alapismeretek vagy magyar nyelv irodalom vagy történelem vagy szakmai előkzítő tárgy ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNY KÉPZÉSI TERÜLET 1. Egységes, osztatlan képzek biológia kötelező fizika vagy kémia Két érettségi vizsgatárgyat mindkettőt emelt szinten kell választani a jelentkezőnek. Az eredmény elérekor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, a FIDE által szervezett Sakkolimpián, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketolimpián szereplő sportágban legfeljebb egy eredményért: világ- Európa-bajnokságon elért legalább 3. helyezért 16 pont; országos bajnokságon elért legalább 3. helyezért 8 pont. A művzeti szakképzben tanuló szakközépiskolások rzére szervezett, a minisztérium által meghirdetett anyagilag támogatott Országos Művzeti Tanulmányi Versenyeken egyéni versenyzőként elért 1 3. helyezért 16 többletpont. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen a Szakmacsoportos Szakmai Előkzítő Érettségi Tárgyak Versenyén elért helyezért 80 pont, helyezért 40 pont, helyezért 20 pont, tantárgyanként legfeljebb egy versenyeredményért, A Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája versenyein elért helyez alapján a nagydíjasoknak legfeljebb 24 pont, az első díjasoknak 12 pont, tantárgyanként legfeljebb egy vizsgaeredményért, amennyiben az érettségi pontot adó tárgy az adott szakon. Az Ifjúsági Tudományos Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért legalább 3. helyezért 20 pont. Az Országos Képzi Jegyzékben szereplő emelt szintű vagy felsőfokú szakképesítért, illetve a korábban az érettségi vizsgát A szakképzről szóló évi LXXVI. törvény 5. -a (2) bekezdének h) pontja szerint a szakképesítért felelős miniszter által szervezett országos szakmai tanulmányi versenyen elért helyeze alapján a szakmai vizsga egze (minden rze) alól felmentt 166 Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzek

11 2. Alapképzek biológia vagy fizika vagy informatika vagy kémia vagy magyar nyelv irodalom vagy egy szakmai előkzítő tárgy. A képzi területen választható szakmai előkzítő vizsgatárgyak: egzségügyi alapismeretek, közgazdasági alapismeretek. Az eredmény elérekor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, a FIDE által szervezett Sakkolimpián, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketolimpián szereplő sportágban legfeljebb egy eredményért: világ- Európa-bajnokságon elért legalább 3. helyezért 16 pont; országos bajnokságon elért legalább 3. helyezért 8 pont. A művzeti szakképzben tanuló szakközépiskolások rzére szervezett, a minisztérium által meghirdetett anyagilag támogatott Országos Művzeti Tanulmányi Versenyeken egyéni versenyzőként elért 1 3. helyezért 16 többletpont. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen a Szakmacsoportos Szakmai Előkzítő Érettségi Tárgyak Versenyén elért helyezért 80 pont, helyezért 40 pont, helyezért 20 pont, tantárgyanként legfeljebb egy versenyeredményért, A Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája versenyein elért helyez alapján a nagydíjasoknak legfeljebb 24 pont, az első díjasoknak 12 pont, tantárgyanként legfeljebb egy vizsgaeredményért, amennyiben az érettségi pontot adó tárgy az adott szakon. Az Ifjúsági Tudományos Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért legalább 3. helyezért 20 pont. Az Országos Képzi Jegyzékben szereplő emelt szintű vagy felsőfokú szakképesítért, illetve a korábban az érettségi vizsgát követően megszerzett technikusi képesítő bizonyítványért, a 2. számú melléklet szerint szakiránynak megfelelő továbbtanulás esetén A szakképzről szóló évi LXXVI. törvény 5. -a (2) bekezdének h) pontja szerint a szakképesítért felelős miniszter által szervezett országos szakmai tanulmányi versenyen elért helyeze alapján a szakmai vizsga egze (minden rze) alól felmentt 2. SZ. TÁBLÁZAT Egységes, osztatlan képzek általános orvos (osztatlan) fogorvos (osztatlan) gyógyszerz (osztatlan) Alapképzi szakok ápolás betegellátás (pl.: ápoló, dietetikus, gyógytornász, mentőtiszt, szülznő szakirányokkal) egzségügyi gondozás prevenció (pl.: népegzségügyi ellenőr védőnő szakirányokkal) egzségügyi szervező orvosi laboratóriumi képalkotó diagnosztikai analitikus biológia vagy fizika vagy informatika vagy kémia vagy matematika vagy egy idegen nyelv (angol, francia, latin, német, olasz, orosz, spanyol) vagy egzségügyi alapismeretek vagy közgazdasági alapismeretek PEDAGÓGUSKÉPZÉS KÉPZÉSI TERÜLET magyar nyelv irodalom vagy a szakiránynak megfelelő zetiségi nyelv ( irodalom) biológia vagy idegen nyelv (angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol) vagy matematika vagy történelem vagy szakmai előkzítő tárgy. A képzi területen választható szakmai előkzítő vizsgatárgy: oktatási alapismeretek. Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzek 167

12 Az eredmény elérekor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, a FIDE által szervezett Sakkolimpián, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketolimpián szereplő sportágban legfeljebb egy eredményért: világ- Európa-bajnokságon elért legalább 3. helyezért 16 pont; országos bajnokságon elért legalább 3. helyezért 8 pont. A művzeti szakképzben tanuló szakközépiskolások rzére szervezett, a minisztérium által meghirdetett anyagilag támogatott Országos Művzeti Tanulmányi Versenyeken egyéni versenyzőként elért 1 3. helyezért 16 többletpont. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen a Szakmacsoportos Szakmai Előkzítő Érettségi Tárgyak Versenyén elért helyezért 80 pont, helyezért 40 pont, helyezért 20 pont, tantárgyanként legfeljebb egy versenyeredményért, A Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája versenyein elért helyez alapján a nagydíjasoknak legfeljebb 24 pont, az első díjasoknak 12 pont, tantárgyanként legfeljebb egy vizsgaeredményért, amennyiben az érettségi pontot adó tárgy az adott szakon. Az Ifjúsági Tudományos Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért legalább 3. helyezért 20 pont. Az Országos Képzi Jegyzékben szereplő emelt szintű vagy felsőfokú szakképesítért, illetve a korábban az érettségi vizsgát A szakképzről szóló évi LXXVI. törvény 5. -a (2) bekezdének h) pontja szerint a szakképesítért felelős miniszter által szervezett országos szakmai tanulmányi versenyen elért helyeze alapján a szakmai vizsga egze (minden rze) alól felmentt Alapképzi szakok csecsemő- kisgyermeknevelő gyógypedagógia (értelmileg akadályozottak pedagógiája, tanulásban akadályozottak pedagógiája, hallássérültek pedagógiája, logopédia, látássérültek, pedagógiája, szomatopedagógia, pszichopedagógia szakirányokkal) konduktor (óvodapedagógus, tanító szakirányokkal) óvodapedagógus (zetiségi szakirányokkal) tanító (zetiségi szakirányokkal) i tárgyakon kívül fizika vagy társadalomismeret vagy egzségügyi alapismeretek is választható magyar nyelv irodalom kötelező egy idegen nyelv (angol, francia, német, orosz, szlovák nyelv, szlovák nyelv irodalom, román nyelv, román nyelv irodalom, szerb nyelv, szerb nyelv irodalom) vagy biológia, zetiségi szakirány választása esetén a zetiségi nyelv is választható, zetiségi szakirány választása esetén a zetiségi nyelv is választható SPORTTUDOMÁNY KÉPZÉSI TERÜLET testnevel vagy egy idegen nyelv (angol, német, francia, olasz, orosz, spanyol) vagy biológia vagy magyar nyelv irodalom vagy történelem Az eredmény elérekor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, a FIDE által szervezett Sakkolimpián, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketolimpián szereplő sportágban legfeljebb egy eredményért: világ- Európa-bajnokságon elért legalább 3. helyezért 16 pont; országos bajnokságon elért legalább 3. helyezért 8 pont. A művzeti szakképzben tanuló szakközépiskolások rzére szervezett, a minisztérium által meghirdetett anyagilag támogatott Országos Művzeti Tanulmányi Versenyeken egyéni versenyzőként elért 1 3. helyezért 16 többletpont. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen a Szakmacsoportos Szakmai Előkzítő Érettségi Tárgyak Versenyén elért helyezért 80 pont, helyezért 40 pont, helyezért 20 pont, tantárgyanként legfeljebb egy versenyeredményért, A Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája versenyein elért helyez alapján a nagydíjasoknak legfeljebb 24 pont, az első díjasoknak 12 pont, tantárgyanként legfeljebb egy vizsgaeredményért, Az Ifjúsági Tudományos Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért legalább 3. helyezért 20 pont. Az Országos Képzi Jegyzékben szereplő emelt szintű vagy felsőfokú szakképesítért, illetve a korábban az érettségi vizsgát követően megszerzett technikusi képesítő bizonyítványért, a 2. számú melléklet szerint szakiránynak megfelelő továbbtanulás esetén 168 Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzek

13 A szakképzről szóló évi LXXVI. törvény 5. -a (2) bekezdének h) pontja szerint a szakképesítért felelős miniszter által szervezett országos szakmai tanulmányi versenyen elért helyeze alapján a szakmai vizsga egze (minden rze) alól felmentt Alapképzi szakok humánkineziológia rekreációszervez egzségfejleszt sportszervező testnevelő-edző i tárgyakon kívül a földrajz is választható testnevel kötelező biológia vagy történelem 2. SZ. TÁBLÁZAT TÁRSADALOMTUDOMÁNY KÉPZÉSI TERÜLET egy idegen nyelv (angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol) vagy magyar nyelv irodalom vagy matematika vagy társadalomismeret vagy történelem. Két érettségi vizsgatárgyat egyet emelt szinten kell választani a jelentkezőnek. Az eredmény elérekor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, a FIDE által szervezett Sakkolimpián, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketolimpián szereplő sportágban legfeljebb egy eredményért: világ- Európa-bajnokságon elért legalább 3. helyezért 16 pont; országos bajnokságon elért legalább 3. helyezért 8 pont. A művzeti szakképzben tanuló szakközépiskolások rzére szervezett, a minisztérium által meghirdetett anyagilag támogatott Országos Művzeti Tanulmányi Versenyeken egyéni versenyzőként elért 1 3. helyezért 16 többletpont. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen a Szakmacsoportos Szakmai Előkzítő Érettségi Tárgyak Versenyén elért helyezért 80 pont, helyezért 40 pont, helyezért 20 pont, tantárgyanként legfeljebb egy versenyeredményért, A Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája versenyein elért helyez alapján a nagydíjasoknak legfeljebb 24 pont, az első díjasoknak 12 pont, tantárgyanként legfeljebb egy vizsgaeredményért, amennyiben az érettségi pontot adó tárgy az adott szakon. Az Ifjúsági Tudományos Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért legalább 3. helyezért 20 pont. Az Országos Képzi Jegyzékben szereplő emelt szintű vagy felsőfokú szakképesítért, illetve a korábban az érettségi vizsgát A szakképzről szóló évi LXXVI. törvény 5. -a (2) bekezdének h) pontja szerint a szakképesítért felelős miniszter által szervezett országos szakmai tanulmányi versenyen elért helyeze alapján a szakmai vizsga egze (minden rze) alól felmentt Alapképzi szakok informatikus könyvtáros kommunikáció médiatudomány kulturális antropológia zetközi tanulmányok politológia szociális munka szociálpedagógia szociológia társadalmi tanulmányok i tárgyakon kívül informatikai alapismeretek is választható földrajz vagy magyar nyelv irodalom vagy társadalomismeret vagy történelem Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzek 169

14 TERMÉSZETTUDOMÁNY KÉPZÉSI TERÜLET biológia vagy fizika vagy földrajz vagy informatika vagy kémia vagy matematika vagy termzettudomány vagy egy szakmai előkzítő tárgy. A képzi területen választható szakmai előkzítő vizsgatárgyak: elektronikai alapismeretek, gépzeti alapismeretek, informatikai alapismeretek, környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek, közgazdasági alapismeretek. Az eredmény elérekor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, a FIDE által szervezett Sakkolimpián, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketolimpián szereplő sportágban legfeljebb egy eredményért: világ- Európa-bajnokságon elért legalább 3. helyezért 16 pont; országos bajnokságon elért legalább 3. helyezért 8 pont. A művzeti szakképzben tanuló szakközépiskolások rzére szervezett, a minisztérium által meghirdetett anyagilag támogatott Országos Művzeti Tanulmányi Versenyeken egyéni versenyzőként elért 1 3. helyezért 16 többletpont. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen a Szakmacsoportos Szakmai Előkzítő Érettségi Tárgyak Versenyén elért helyezért 80 pont, helyezért 40 pont, helyezért 20 pont, tantárgyanként legfeljebb egy versenyeredményért, A Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája versenyein elért helyez alapján a nagydíjasoknak legfeljebb 24 pont, az első díjasoknak 12 pont, tantárgyanként legfeljebb egy vizsgaeredményért, amennyiben az érettségi pontot adó tárgy az adott szakon. Az Ifjúsági Tudományos Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért legalább 3. helyezért 20 pont. Az Országos Képzi Jegyzékben szereplő emelt szintű vagy felsőfokú szakképesítért, illetve a korábban az érettségi vizsgát követően megszerzett technikusi képesítő bizonyítványért, a 2. számú melléklet szerint szakiránynak megfelelő továbbtanulás esetén A szakképzről szóló évi LXXVI. törvény 5. -a (2) bekezdének h) pontja szerint a szakképesítért felelős miniszter által szervezett országos szakmai tanulmányi versenyen elért helyeze alapján a szakmai vizsga egze (minden rze) alól felmentt Alapképzi szakok biológia fizika földrajz földtudományi kémia környezettan matematika i tárgyakon kívül történelem is választható a választható tárgyak közül egy, szakmai előkzítő tárgy választható 170 Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzek

KÖZLEMÉNY. Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2013. évi. felsőoktatási felvételi eljárások során

KÖZLEMÉNY. Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2013. évi. felsőoktatási felvételi eljárások során KÖZLEMÉNY Szakok érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2013. évi felsőoktatási felvételi eljárások során A felsőoktatási felvételi eljárás során a hatályos felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény

Részletesebben

2. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2013. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET

2. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2013. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2013. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN A felsőoktatási felvételi eljárás során a hatályos felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény a

Részletesebben

1. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2013. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET

1. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2013. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2013. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN A felsőoktatási felvételi eljárás során a hatályos zeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény

Részletesebben

1. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2013. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET

1. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2013. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2013. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN A felsőoktatási felvételi eljárás során a hatályos zeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény

Részletesebben

SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2014. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN

SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2014. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2014. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN Figyelemmel a zeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 2012. szeptember 1-jén hatályba lépő

Részletesebben

2. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2014. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET

2. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2014. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2014. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN Figyelemmel a zeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 2012. szeptember 1-jén hatályba lépő

Részletesebben

1. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2014. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET

1. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2014. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2014. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN Figyelemmel a zeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 2012. szeptember 1-jén hatályba lépő

Részletesebben

A felsőoktatási felvételi eljárás során a hatályos felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény és a

A felsőoktatási felvételi eljárás során a hatályos felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény és a SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2012. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN A felsőoktatási felvételi eljárás során a hatályos felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény a

Részletesebben

A felsőoktatási felvételi eljárás során a hatályos felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény és a

A felsőoktatási felvételi eljárás során a hatályos felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény és a SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2012. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN A felsőoktatási felvételi eljárás során a hatályos felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény a

Részletesebben

2. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2015. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET

2. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2015. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2015. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN Figyelemmel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 40. (3) bekezdének rendelkezeire,

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2010-es felsőoktatási felvételi eljárás során

KÖZLEMÉNY. Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2010-es felsőoktatási felvételi eljárás során KÖZLEMÉNY Szakok érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2010-es felsőoktatási felvételi eljárás során A felsőoktatási felvételi eljárás során a hatályos felsőoktatási törvény a felsőoktatási intézmények

Részletesebben

2. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET

2. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2015. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN Figyelemmel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 40. (3) bekezdének rendelkezeire,

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. Agrár képzési terület

KÖZLEMÉNY. Agrár képzési terület KÖZLEMÉNY Szakok érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2010-es felsőoktatási felvételi eljárás során A felsőoktatási felvételi eljárás során a hatályos felsőoktatási törvény a felsőoktatási intézmények

Részletesebben

2. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2016. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET

2. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2016. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2016. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN Figyelemmel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 40. (3) bekezdének, valamint a felsőoktatási

Részletesebben

2. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2016. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET

2. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2016. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2016. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN Figyelemmel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 40. (3) bekezdének, valamint a felsőoktatási

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2009-es felsőoktatási felvételi eljárás során

KÖZLEMÉNY. Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2009-es felsőoktatási felvételi eljárás során KÖZLEMÉNY Szakok érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2009-es felsőoktatási felvételi eljárás során A felsőoktatási felvételi eljárás során a hatályos felsőoktatási törvény a felsőoktatási intézmények

Részletesebben

1. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2009-ES FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁS SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET 1. SZ.

1. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2009-ES FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁS SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET 1. SZ. SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2009-ES FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁS SORÁN A felsőoktatási felvételi eljárás során a hatályos felsőoktatási törvény a felsőoktatási intézmények felvételi

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2017. évi. felsőoktatási felvételi eljárások során

KÖZLEMÉNY. Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2017. évi. felsőoktatási felvételi eljárások során KÖZLEMÉNY Szakok érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2017. évi felsőoktatási felvételi eljárások során Figyelemmel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 40. (3) bekezdének, valamint

Részletesebben

26. szám OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2619 KÖZLEMÉNY

26. szám OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2619 KÖZLEMÉNY 26. szám OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2619 KÖZLEMÉNY Szakok érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2012. évi felsõoktatási felvételi eljárások során A felsõoktatási felvételi eljárás során a hatályos

Részletesebben

A felsőoktatási felvételi eljárás során a hatályos felsőoktatásról szóló évi CXXXIX. törvény és a

A felsőoktatási felvételi eljárás során a hatályos felsőoktatásról szóló évi CXXXIX. törvény és a SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2011. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁS SORÁN A felsőoktatási felvételi eljárás során a hatályos felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény a felsőoktatási

Részletesebben

MAGYAR REKTORI KONFERENCIA BÖLCSÉSZET- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA

MAGYAR REKTORI KONFERENCIA BÖLCSÉSZET- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA MAGYAR REKTORI KONFERENCIA BÖLCSÉSZET- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA Alelnökök: Dr. Rostoványi Zsolt, BCE Elnök: Dr. Fazekas Csaba, ME Dr. Ujváry Gábor, KJF Á L L Á S F O G L A L Á S a felvételi eljárás

Részletesebben

1. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET

1. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2010. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN A felsőoktatási felvételi eljárás során a hatályos felsőoktatási törvény a felsőoktatási intézmények

Részletesebben

SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2010-ES FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁS SORÁN

SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2010-ES FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁS SORÁN SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2010-ES FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁS SORÁN A felsőoktatási felvételi eljárás során a hatályos felsőoktatási törvény a felsőoktatási intézmények felvételi

Részletesebben

Agrár képzési terület

Agrár képzési terület KÖZLEMÉNY Szakok érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2010-es felsőoktatási felvételi eljárás során A felsőoktatási felvételi eljárás során a hatályos felsőoktatási törvény a felsőoktatási intézmények

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2017. évi. felsőoktatási felvételi eljárások során

KÖZLEMÉNY. Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2017. évi. felsőoktatási felvételi eljárások során KÖZLEMÉNY Szakok érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2017. évi felsőoktatási felvételi eljárások során Figyelemmel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 40. (3) bekezdének, valamint

Részletesebben

Az MRK Bölcsészet- és Társadalomtudományi Bizottságának

Az MRK Bölcsészet- és Társadalomtudományi Bizottságának EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Bölcszettudományi Kar EÖTVÖS LORÁND UNIVERSITY Faculty of Humanities DÉKÁN DEAN 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A H-1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A Tel.: (36-1) 485-5251, Fax:

Részletesebben

Alapképzés. Képzési terület/képzési szint Felsőoktatási szakképzés. Magyar állami ösztöndíj. Szak neve

Alapképzés. Képzési terület/képzési szint Felsőoktatási szakképzés. Magyar állami ösztöndíj. Szak neve Képzési terület/képzési szint Felsőoktatási szakképzés Alapképzés Szak neve Minden induló szakon, melynek besorolási alapszakján a magyar állami ösztöndíj igénybe vehető agrár képzési terület állattenyésztő

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a évi felsőoktatási felvételi eljárások során

KÖZLEMÉNY. Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a évi felsőoktatási felvételi eljárások során KÖZLEMÉNY Szakok érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2017. évi felsőoktatási felvételi eljárások során Figyelemmel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 40. (3) bekezdének, valamint

Részletesebben

3. melléklet a 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelethez. B Osztatlan mester-képzési szakok. B Osztatlan mester-képzési szakok

3. melléklet a 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelethez. B Osztatlan mester-képzési szakok. B Osztatlan mester-képzési szakok 3. melléklet a 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelethez felsőoktatási jelentkezés feltételeként meghatározott emelt szintű érettségi vizsgák jegyzéke szakonként, képzési területenként 1. grár képzési terület

Részletesebben

2. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2016. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET

2. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2016. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2016. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN Figyelemmel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 40. (3) bekezdének, valamint a felsőoktatási

Részletesebben

B Osztatlan mester-képzési szakok. B Osztatlan mester-képzési szakok

B Osztatlan mester-képzési szakok. B Osztatlan mester-képzési szakok 3. melléklet a 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelethez felsőoktatási jelentkezés feltételeként meghatározott emelt szintű érettségi vizsgák jegyzéke szakonként, képzési területenként 1. grár képzési terület

Részletesebben

Mely szakra, miből kell emelt szintű érettségi vizsgát tenni?

Mely szakra, miből kell emelt szintű érettségi vizsgát tenni? Mely szakra, miből kell emelt szintű érettségi vizsgát tenni? 3. melléklet a 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelethez felsőoktatási jelentkezés feltételeként meghatározott emelt szintű érettségi vizsgák

Részletesebben

KÖZLEMÉNY Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a évi felsőoktatási felvételi eljárások során

KÖZLEMÉNY Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a évi felsőoktatási felvételi eljárások során KÖZLEMÉNY Szakok érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2017. évi felsőoktatási felvételi eljárások során Figyelemmel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 40. (3) bekezdének, valamint

Részletesebben

OKM közlemény. igen. igen

OKM közlemény. igen. igen OKM közlemény szakokról érettségi vizsgatárgyakról a 2009-es felsőoktatási felvételi eljárás során, valamint az adható többletpontokról a 2008-as 2009-es felvételi eljárás során * A felsőoktatási felvételi

Részletesebben

Kötelező emelt szintű érettségi vizsgák jegyzéke 2014-ben

Kötelező emelt szintű érettségi vizsgák jegyzéke 2014-ben Kötelező emelt szintű érettségi vizsgák jegyzéke 2014-ben 1. grár képzési terület 1. állatorvosi 2. erdőmérnöki biológia és kémia biológia, fizika, kémia, szakmai előkészítő tárgy. 2. ölcsészettudomány

Részletesebben

KÖZLEMÉNY Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a évi felsőoktatási felvételi eljárások során

KÖZLEMÉNY Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a évi felsőoktatási felvételi eljárások során KÖZLEMÉNY Szakok érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2019. évi felsőoktatási felvételi eljárások során Figyelemmel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 40. (3) bekezdének, valamint

Részletesebben

KÖZLEMÉNY Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a évi felsőoktatási felvételi eljárások során

KÖZLEMÉNY Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a évi felsőoktatási felvételi eljárások során KÖZLEMÉNY Szakok érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2019. évi felsőoktatási felvételi eljárások során Figyelemmel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 40. (3) bekezdének, valamint

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a évi. felsőoktatási felvételi eljárások során

KÖZLEMÉNY. Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a évi. felsőoktatási felvételi eljárások során KÖZLEMÉNY Szakok érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2017. évi felsőoktatási felvételi eljárások során Figyelemmel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 40. (3) bekezdének, valamint

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a évi. felsőoktatási felvételi eljárások során

KÖZLEMÉNY. Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a évi. felsőoktatási felvételi eljárások során KÖZLEMÉNY Szakok érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2019. évi felsőoktatási felvételi eljárások során Ügyiratszám: 60682/2017/FOKT Figyelemmel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a évi felsőoktatási felvételi eljárások során

KÖZLEMÉNY. Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a évi felsőoktatási felvételi eljárások során KÖZLEMÉNY Szakok érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2018. évi felsőoktatási felvételi eljárások során Figyelemmel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 40. (3) bekezdének, valamint

Részletesebben

Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2013., illetve 2012. január 1-jétől

Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2013., illetve 2012. január 1-jétől http://www.oh.gov.hu/valtozasok-felsooktatasi Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2013., illetve 2012. január 1-jétől 2011. szeptember 19. Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a évi. felsőoktatási felvételi eljárások során

KÖZLEMÉNY. Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a évi. felsőoktatási felvételi eljárások során KÖZLEMÉNY Szakok érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2018. évi felsőoktatási felvételi eljárások során Figyelemmel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 40. (3) bekezdének, valamint

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOKBAN 2013., ILLETVE 2012.

VÁLTOZÁSOK A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOKBAN 2013., ILLETVE 2012. VÁLTOZÁSOK A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOKBAN 2013., ILLETVE 2012. JANUÁR 1-JÉTŐL 2011. szeptember 19. Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2012. január 1-jétől Alkalmazás: a 2012. évi

Részletesebben

Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2013., illetve 2012. január 1-jétől

Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2013., illetve 2012. január 1-jétől Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2013., illetve 2012. január 1-jétől 2011. szeptember 19. Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2012. január 1-jétől Alkalmazás: a 2012. évi

Részletesebben

Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban. 2012., illetve 2013. január 1-jétől

Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban. 2012., illetve 2013. január 1-jétől Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2012., illetve 2013. január 1-jétől Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2012. január 1-jétől Alkalmazás: a 2012. évi keresztféléves felsőoktatási

Részletesebben

Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2012., illetve 2013. január 1-jétől

Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2012., illetve 2013. január 1-jétől Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2012., illetve 2013. január 1-jétől Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2012. január 1-jétől Alkalmazás: a 2012. évi keresztféléves felsőoktatási

Részletesebben

SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2009-ES FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁS SORÁN

SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2009-ES FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁS SORÁN SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2009-ES FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁS SORÁN A felsőoktatási felvételi eljárás során a hatályos felsőoktatási törvény és a felsőoktatási intézmények

Részletesebben

Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2012-2013-ban 2011. szeptember 19.

Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2012-2013-ban 2011. szeptember 19. Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2012-2013-ban 2011. szeptember 19. Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2012. január 1-jétől Alkalmazás: a 2012. évi keresztféléves felsőoktatási

Részletesebben

Az érettségi és a felvételi

Az érettségi és a felvételi Az érettségi és a felvételi Az érettségi vizsga tárgyai Kötelező tárgyak magyar nyelv és irodalom történelem matematika idegen nyelv (angol, francia, német, spanyol) Választott tárgy bibliaismeret, biológia,

Részletesebben

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről július 24.

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről július 24. adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről 2012. július 24. Arányok jelentkezők jelentkezők / felvettek összesen/ felvettek Felvettek Állam- és Jogtudományi Kar (nappali költségtérítéses) igazgatásszervező

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a évi. felsőoktatási felvételi eljárások során

KÖZLEMÉNY. Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a évi. felsőoktatási felvételi eljárások során KÖZLEMÉNY Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2017. évi felsőoktatási felvételi eljárások során Figyelemmel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 40. (3) bekezdésének,

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a évi felsőoktatási felvételi eljárások során

KÖZLEMÉNY. Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a évi felsőoktatási felvételi eljárások során KÖZLEMÉNY Szakok érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2020. évi felsőoktatási felvételi eljárások során Ügyiratszám: 6138/2019/FOKT Figyelemmel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény

Részletesebben

KÖZLEMÉNY Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a évi felsőoktatási felvételi eljárások során

KÖZLEMÉNY Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a évi felsőoktatási felvételi eljárások során KÖZLEMÉNY Szakok érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2020. évi felsőoktatási felvételi eljárások során Figyelemmel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 40. (3) bekezdének, valamint

Részletesebben

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN Az alábbiakban kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket

Részletesebben

EMMI határozat. a 2016. évben magyar állami ösztöndíjjal támogatható felsőoktatási képzésekről

EMMI határozat. a 2016. évben magyar állami ösztöndíjjal támogatható felsőoktatási képzésekről EMMI határozat a 2016. évben magyar állami ösztöndíjjal támogatható felsőoktatási képzésekről Ügyiratszám:56919 /2015. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 46.

Részletesebben

Változások a felsıfokú szakképzésre, az alapképzésre és az egységes, osztatlan képzésre történı jelentkezés esetén:

Változások a felsıfokú szakképzésre, az alapképzésre és az egységes, osztatlan képzésre történı jelentkezés esetén: Oktatási Hivatal Változások a felsıoktatási felvételi eljárásokban 2013., illetve 2012. január 1-jétıl 2011. szeptember 19. Változások a felsıoktatási felvételi eljárásokban 2012. január 1-jétıl Alkalmazás:

Részletesebben

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről évi általános felvételi eljárás szeptember

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről évi általános felvételi eljárás szeptember Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről 2013. évi általános felvételi eljárás 2013. szeptember DE-ÁJK A N K igazgatásszervező KRK 75 231 3,00 9,24 354 378,76 25 25 ÁJK nappali tagozat önköltséges

Részletesebben

HATÁROZATOK. LII. ÉVFOLYAM, 22. SZÁM Ára: 735 Ft 2008. AUGUSZTUS 14. TARTALOM

HATÁROZATOK. LII. ÉVFOLYAM, 22. SZÁM Ára: 735 Ft 2008. AUGUSZTUS 14. TARTALOM LII. ÉVFOLYAM, 22. SZÁM Ára: 735 Ft 2008. AUGUSZTUS 14. TARTALOM oldal HATÁROZATOK 142/2008. (VI. 27.) KE határozat rektori megbízásokról... 2489 143/2008. (VI. 27.) KE határozat egyetemi tanári kinevezésekrõl...

Részletesebben

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN Az alábbiakban kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket

Részletesebben

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről évi általános felvételi eljárás július 23.

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről évi általános felvételi eljárás július 23. adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről 2015. évi általános felvételi eljárás 2015. július 23. Adatok: fő / felvettek összesen/ felvettek DE-ÁJK A N A igazságügyi igazgatási JOGI 94 251 7,83 20,92 427

Részletesebben

Jelentkezés emelt szintű képzésre. 2011. március 31.

Jelentkezés emelt szintű képzésre. 2011. március 31. Jelentkezés emelt szintű képzésre 2011. március 31. Érettségi vizsga 2013 Nem válik szét az érettségi és a felvételi. Kétszintű az érettségi Középszint: a hagyományos érettségi Emelt szint: részben a felvételit

Részletesebben

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN Az alábbiakban kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket

Részletesebben

2013. február 20. A Debreceni Egyetem akkreditált alapképzési szakjai betűrendben. MAB döntés. párhuzamos akkr. határozatszáma

2013. február 20. A Debreceni Egyetem akkreditált alapképzési szakjai betűrendben. MAB döntés. párhuzamos akkr. határozatszáma 2013. február 20. A Debreceni Egyetem akkreditált alapképzési szakjai betűrendben Ssz. 1. 2. 3. 4. 5. 6. Szak (párhuzamos akkreditáció érvényessége) Alkotóművészet és muzikológia (szakirányok: zeneelmélet;

Részletesebben

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről évi általános felvételi eljárás július 26.

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről évi általános felvételi eljárás július 26. Kar Képzési szint Tagozat Fin. Forma Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről 2017. évi általános felvételi eljárás 2017. július 26. Szak Képzési terület Első helyes jelentkezők Összes jelentkezés

Részletesebben

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről évi általános felvételi eljárás július 25.

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről évi általános felvételi eljárás július 25. adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről 2018. évi általános felvételi eljárás 2018. július 25. / DE-ÁJK A N A igazságügyi igazgatási JOGI 80 238 7,27 21,64 426 435.72 11 ÁJK nappali tagozat állami ösztöndíjas

Részletesebben

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN Az alábbiakban kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket

Részletesebben

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem költségtérítéses képzéseiről (összehasonlítás a évi kari adatokkal) szeptember 18-i állapot szerint

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem költségtérítéses képzéseiről (összehasonlítás a évi kari adatokkal) szeptember 18-i állapot szerint adatok a Debreceni Egyetem költségtérítéses képzéseiről (összehasonlítás a 2008. évi kari adatokkal) 2009. szeptember 18-i állapot szerint Kar/Tagozat Szak / / Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar (nappali)

Részletesebben

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN Az alábbiakban kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket

Részletesebben

5875 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY évi 22. szám

5875 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY évi 22. szám 5875 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 22. szám Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleménye 2018. évben mesterképzésre felvehető magyar állami jal támogatott hallgatói létszám felsőoktatási intézmények

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium. 2015. január 12. (BDG) Tájékoztató 2015. január 12. 1 / 26

Berzsenyi Dániel Gimnázium. 2015. január 12. (BDG) Tájékoztató 2015. január 12. 1 / 26 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2015. január 12. (BDG) Tájékoztató 2015. január 12. 1 / 26 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

EMMI határozat. a évben magyar állami ösztöndíjjal támogatható felsőoktatási képzésekről

EMMI határozat. a évben magyar állami ösztöndíjjal támogatható felsőoktatási képzésekről EMMI határozat a 2017. évben magyar állami ösztöndíjjal támogatható felsőoktatási képzésekről Ügyiratszám: 57408/2016. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 46.

Részletesebben

Összehasonlító felvételi jelentkezési statisztika - Debreceni Egyetem Államilag támogatott képzések

Összehasonlító felvételi jelentkezési statisztika - Debreceni Egyetem Államilag támogatott képzések Összehasonlító felvételi jelentkezési statisztika - Debreceni Egyetem Államilag támogatott képzések 2006-2007 - 2008 2008. április 21-i állapot szerint Adatok: fő Kar/Tagozat Szak 2006. 2007. 2008. 2006.

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 27. (BDG) Tájékoztató január / 26

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 27. (BDG) Tájékoztató január / 26 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2016. január 27. (BDG) Tájékoztató 2016. január 27. 1 / 26 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 16. (BDG) Tájékoztató január / 28

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 16. (BDG) Tájékoztató január / 28 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2019. január 16. (BDG) Tájékoztató 2019. január 16. 1 / 28 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

Jelentkezési arány. Összes jelentke-zés. száma. I. hely Irányszám. Összesen. július. (fő)

Jelentkezési arány. Összes jelentke-zés. száma. I. hely Irányszám. Összesen. július. (fő) statisztika - Debreceni Egyetem Költségtérítéses képzések a pótjelentkezések és fellebbezések után, szakirányú továbbképzések nélkül 2006. augusztus Kar/Tagozat Felvettek ban Felvettek Agrárgazdasági és

Részletesebben

A Debreceni Egyetemre a évi pótfelvételi eljárásban jelentkezők és felvettek száma

A Debreceni Egyetemre a évi pótfelvételi eljárásban jelentkezők és felvettek száma A Debreceni Egyetemre a 2012. évi pótfelvételi eljárásban jelentkezők és felvettek száma 2012. augusztus 29. Adatok: fő Kar Képzési szint Munka rend Szak Jelentkezők száma Felvettek száma ÁJK ÁOK A N igazgatásszervező

Részletesebben

289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet. a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről

289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet. a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről 289/2005 (XII 22) Korm rendelet a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről 1 számú melléklet a 289/2005 (XII 22) Korm rendelethez A ciklusokra bontott, osztott

Részletesebben

1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA

1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK 1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA ALAP VAGY OSZTATLAN KÉPZÉSRE OKJ KÉPZÉS ÉRETTSÉGIRE ÉPÜLŐ, NINCS FELVÉTELI

Részletesebben

II. Szakok népszerűségi mutatói

II. Szakok népszerűségi mutatói 66 II. Szakok népszerűségi mutatói A felsőoktatási intézmények által meghirdetett alap- és egységes, osztatlan képzésre jelentkezők száma, 2010. (első helyes jelentkezések) 1 együtt turizmus-vendéglátás

Részletesebben

Fakultációválasztás előtt. Készítette: Molnárné Eckrich Gabriella február 9.

Fakultációválasztás előtt. Készítette: Molnárné Eckrich Gabriella február 9. Fakultációválasztás előtt Készítette: Molnárné Eckrich Gabriella 2017. február 9. Továbbtanulási lehetőségek 1. Szakma (OKJ képzés) tanulása 2. Jelentkezés felsőoktatási szakképzésre 3. Jelentkezés a felsőoktatásba

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 10. (BDG) Tájékoztató január / 27

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 10. (BDG) Tájékoztató január / 27 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2018. január 10. (BDG) Tájékoztató 2018. január 10. 1 / 27 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

A Debreceni Egyetemre évi pótfelvételi eljárásban jelentkezők és felvettek száma

A Debreceni Egyetemre évi pótfelvételi eljárásban jelentkezők és felvettek száma A Debreceni Egyetemre 2014. évi pótfelvételi eljárásban jelentkezők és felvettek 2014.08.28. Adatok: fő Kar ÁJK A N K igazságügyi igazgatási 16 14 A N K közigazgatás-szervező 13 11 O N K jogász 5 2 M N

Részletesebben

SZABÁLYZAT A SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁS TERHÉRE BIZTOSÍTANDÓ GYAKORLATI KÉPZÉS ÜGYINTÉZÉSI ÉS SZERZŐDÉSKÖTÉSI RENDJÉRŐL

SZABÁLYZAT A SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁS TERHÉRE BIZTOSÍTANDÓ GYAKORLATI KÉPZÉS ÜGYINTÉZÉSI ÉS SZERZŐDÉSKÖTÉSI RENDJÉRŐL SZABÁLYZAT A SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁS TERHÉRE BIZTOSÍTANDÓ GYAKORLATI KÉPZÉS ÜGYINTÉZÉSI ÉS SZERZŐDÉSKÖTÉSI RENDJÉRŐL Miskolc, 2012 6.1. sz. Egyetemi szabályzat SZABÁLYZAT A SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁS TERHÉRE

Részletesebben

SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2008-AS FELSİOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁS SORÁN

SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2008-AS FELSİOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁS SORÁN 1. számú táblázat SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2008-AS FELSİOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁS SORÁN A felsıoktatási felvételi eljárás során a hatályos felsıoktatási törvény és a felsıoktatási

Részletesebben

PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK

PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK NYF-BTMK FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK Tagozat Irány-száma követelménye Gazdasági idegen nyelvű menedzser N 1 < 5 100 000 Bármelyik két érettségi Idegennyelvi kommunikátor N 1 < 15 100 000 Bármelyik két

Részletesebben

ME Miskolci Egyetem ME FI87515 ME FI87515. ME felvehető összlétszáma: 5400 fő.

ME Miskolci Egyetem ME FI87515 ME FI87515. ME felvehető összlétszáma: 5400 fő. ME FI87515 ME FI87515 ME Miskolci Egyetem ME felvehető összlétszáma: 5400 fő. Felvehető (fő) Képzési Település Nyelv Nappali képzés Esti, levelező munkarend Távoktatás Képzési /macsoport bölcsészettudomány

Részletesebben

1. Szakma (OKJ képzés) tanulása iskolarendszerű vagy tanfolyami. 2. Jelentkezés felsőoktatási szakképzésre 3. Jelentkezés a felsőoktatásba

1. Szakma (OKJ képzés) tanulása iskolarendszerű vagy tanfolyami. 2. Jelentkezés felsőoktatási szakképzésre 3. Jelentkezés a felsőoktatásba TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK 1. Szakma (OKJ képzés) tanulása iskolarendszerű vagy tanfolyami képzésben 2. Jelentkezés felsőoktatási szakképzésre 3. Jelentkezés a felsőoktatásba alap vagy osztatlan mester

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 11. (BDG) Tájékoztató január / 27

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 11. (BDG) Tájékoztató január / 27 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2017. január 11. (BDG) Tájékoztató 2017. január 11. 1 / 27 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

ELTE BTK FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ, ALAPKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK 2017.

ELTE BTK FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ, ALAPKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK 2017. FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ, ALAPKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK 2017. ELTE BTK Intézmény elérhetősége: Cím: 1088 Budapest, Múzeum krt. 4., Múzeum krt. 6 8., Rákóczi út 5. Telefonszám: (1)411-6500,

Részletesebben

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN Az alábbiakban kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket

Részletesebben

Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra. a 2015/2016. tanévben

Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra. a 2015/2016. tanévben Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra a 2015/2016. tanévben A 11. (12-13.) évfolyamon a tanrend az érettségi - felsőoktatási felvételi igényekhez igazodik Tanulóink korábbi választásuktól

Részletesebben

Nyelvvizsga követelmények a Nyíregyházi Főiskolán (Az oklevél, OKJ-s bizonyítvány kiadásának idegen nyelvi követelményei) 2010.

Nyelvvizsga követelmények a Nyíregyházi Főiskolán (Az oklevél, OKJ-s bizonyítvány kiadásának idegen nyelvi követelményei) 2010. Nyelvvizsga követelmények a Nyíregyházi Főiskolán (Az oklevél, OKJ-s bizonyítvány kiadásának idegen nyelvi követelményei) 2010. Ének zene Karvezetés Népzene Ügyvitel Magyar Történelem Szak Informatikus

Részletesebben

289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről A Kormány a felsőoktatásról

289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről A Kormány a felsőoktatásról 289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről A Kormány a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: Ftv.)

Részletesebben

Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Képz. Idő (félév) Önköltség (félév) Kapacitás min < max

Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Képz. Idő (félév) Önköltség (félév) Kapacitás min < max Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok Képz. szint Munkarend Fin. forma Meghirdetett képzések Önköltség (félév) Képz. dő (félév) Kapacitás min < max Érettségi vizsgakövetelmények Képz.

Részletesebben

Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) 6 5 < 20. csecsemő- és kisgyermeknevelő támogatott PED

Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) 6 5 < 20. csecsemő- és kisgyermeknevelő támogatott PED Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok Képz. szint Munkarend Fin. forma Meghirdetett képzések Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) Kapacitás min < max Érettségi vizsgakövetelmények Képz.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYÉNI TANREND ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ A 11. ÉVFOLYAMRA. a 2019/2020. tanévben

TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYÉNI TANREND ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ A 11. ÉVFOLYAMRA. a 2019/2020. tanévben TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYÉNI TANREND ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ A 11. ÉVFOLYAMRA a 2019/2020. tanévben A 11. (12.) évfolyamon a tanrend az érettségi - felsőoktatási felvételi igényekhez igazodik Tanulóink korábbi választásuktól

Részletesebben

A Miskolci Egyetem pótfelvételi lehetőségeket hirdet az alábbi szakokon:

A Miskolci Egyetem pótfelvételi lehetőségeket hirdet az alábbi szakokon: 9 8 8 A Miskolci Egyetem pótfelvételi lehetőségeket hirdet az alábbi szakokon 3 + 0 + %! A L K munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatás 0000 Magyartörténelem A L K igazságügyi igazgatási alapszak 0000

Részletesebben

Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév)

Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok Képz. szint Munkarend Fin. forma Meghirdetett képzések Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) Kapacitás min < max Érettségi vizsgakövetelmények Képz.

Részletesebben

Felvételi tudnivalók a 2018 szeptemberében induló képzésekre

Felvételi tudnivalók a 2018 szeptemberében induló képzésekre Felvételi tudnivalók a 2018 szeptemberében induló képzésekre Határidők: Elektronikus jelentkezés 2018. február 15. Hitelesítés határideje 2018. február 20. E-ügyintézés 2018. április 19-től Dokumentumok

Részletesebben