PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA július 25-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2014. július 25-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E"

Átírás

1 PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA július 25-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 66/2014. (VII. 25.) önkormányzati testületi határozat az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program KEOP /N kódszámú, Fotovoltaikus rendszerek kialakítása című pályázathoz kapcsolódó Napelemes rendszer telepítése a Városi Sportcsarnok épületére tárgyú közbeszerzési eljárás eredményességének, illetve nyertesének kihirdetéséről.

2 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Városháza tanácskozó termében megtartott július 25-i soron kívüli n y í l t üléséről. Jelen vannak: Dombi Imréné polgármester, Petőné Papp Margit tanácsnok, Dr. Felszeghy Szabolcs, Kovács Krisztina, Tóth László, Kincses László képviselők, Keserű László jegyző. Igazoltan távol vannak: Kiss Zsigmond, Márkus Gábor alpolgármesterek, Szabó Attiláné tanácsnok, Duró Ferenc, Borsos László képviselők. Tanácskozási joggal megjelentek: Pandur Erika a Városgazdálkodási iroda vezetője, Oláh Károly a Városfejlesztési iroda ügyintézője, Csordás György energia tanácsadó, Jászovics Zsuzsa közbeszerző, a BSA Holding Zrt. képviselője. Jegyzőkönyvvezető: Karacs Zoltán Tisztelettel köszöntöm a képviselő-testület tagjait, a megjelenteket. Megállapítom, hogy az ülésen 6 fő képviselő van jelen, az ülés határozatképes. Jegyzőkönyv-hitelesítőknek Petőné Papp Margit tanácsnokot és Dr. Felszeghy Szabolcs képviselőt javaslom. Aki ezzel egyetért, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 6 szavazat. Megállapítom, hogy a képviselő-testület Petőné Papp Margit tanácsnokot és Dr. Felszeghy Szabolcs képviselőt jegyzőkönyv-hitelesítőknek kijelölte. Aki a napirendet a meghívó szerint elfogadja, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 6 szavazat.

3 2 N a p i r e n d : 1. Előterjesztés Az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program KEOP /N kódszámú, Fotovoltaikus rendszerek kialakítása című pályázathoz kapcsolódó Napelemes rendszer telepítése a Városi Sportcsarnok épületére tárgyú közbeszerzési eljárásról. Előadó: Dombi Imréné polgármester 1. Napirend Mindenki megkapta az előterjesztést, és minden részletes dolog benne van. Emlékeznek képviselő társaim, önkormányzatunk elég régóta foglalkozik azzal, hogy amennyiben olyan pályázati lehetőség nyílik meg a települések számára, amikor napelemes rendszert tudnánk építeni a különböző intézményeikre, abban az esetben fontoljuk meg a lehetőségeket, készüljünk elő. Az elmúlt időszakban volt olyan pályázat, ahol be lehetett adni az előkészített anyagokat. Itt nem kaptunk támogatást, hiszen az előkészítési szakasz még nem volt teljes. A következő időkben előkészültünk, több felmérést is készítettünk, illetve az elmúlt hónapokban testületi ülésen döntöttünk arról, hogy egy prioritást állítsunk fel, attól függően, milyen sorrendben kezdjük el, amikor lehetőségünk lesz. A Sportcsarnok volt az első, hiszen a helyigény, illetve az energiafelhasználás is olyan magas, hogy oda célszerű első körben feltelepíteni a napelemeket. Július 23-án meg is jelent ez a pályázat. Kérdések Van itt egy táblázatunk 2 évvel ezelőtti, amikor Csordás úr adott nekünk egy ajánlatot, legalábbis az energia igény feltérképezése történt. Ebben, a Sportcsarnokra 20 kw volt az ott meghatározott mennyiség. Mennyi a mostani kw igény, illetve amit beépíteni tervezünk? Amennyiben ebből a számból indulunk ki, hogy 2 évvel ezelőtt 24 mft volt a Sportcsarnok része a beruházási nettó ár, most pedig 35 mft, akkor azt kell gondolnom, hogy valószínűleg több napelemet tervezünk felrakni. Ha így van, akkor az a kérdés, hogy meleg víz használatra is tudunk átirányítani, vagy esetleg többlet kapacitás keletkezik, akkor pedig a pályázatnak van egy veszélye, hogy nem lehet többlet áramot profitszerzésre használni? CSORDÁS GYÖRGY energia tanácsadó az alábbi választ adta Kincses László képviselő kérdésére 2 évvel ezelőtt 20 kw-os napelemes rendszert kívántunk volna feltenni a pályázat adta lehetőségek miatt. Mostani pályázat csak kizárólag napelemről szól, akkor még kombináltan lehetett alternatív energiát, bármit feltenni az adott intézményekre. Ez

4 3 most egy 100 %-os, csak kizárólag közintézményekre kiírt pályázat. A Sportcsarnoknak az éves fogyasztása az 50 ekw órát nagyban meghaladó mennyiség az, itt ebben a tekintetben a pályázat előírja, hogy mi a plafon, és ettől többet nem lehet feltenni. 2 évvel ezelőtt, már nem emlékszem pontosan, de ha Ön azt mondja, akkor 20 kw volt, bizonyára igaza van. A mostani az 50 kw-os rendszernek a kiépítését teszi lehetővé. A pályázatban ez a plafon, de többet is elbírna a Sportcsarnoknak az energia ellátása, de a pályázati határok miatt nincs lehetőségünk nagyobbat feltenni, illetve az E.ON egy korlátozó tényező benne, mert egy kiserőműnek a kiépítésénél csak 50 kw-ot tesz lehetővé. Ha 50 kw felé mennénk, amit egyrészt a pályázat sem enged meg, másrészt az E.ON-nál is olyan problémában ütköznénk, amit nem lehet gyorsan, könnyen kivitelezni. Ha jól értem, amit most szeretnénk benyújtani pályázatot ezzel a fogyasztással, többet fogyaszt a Sportcsarnok? CSORDÁS GYÖRGY energia tanácsadó az alábbi választ adta Dombi Imréné polgármester kérdésére Ez az energia, amit most meg fogunk termelni, nem lesz elegendő a teljes villanyszámlának az eltüntetésére, egy nagy mennyiségű %-át fogja majd eltüntetni, de gyakorlatilag még ettől függetlenül kiadások lesznek az energiaszámlák kifizetésére. Biztos, hogy van valami pazarlás a rendszerben, mert a Sportcsarnok alapterületéből kiindulva, nem nagyon indokolt az 50 kw-os fogyasztás. Meg kellett volna nézni energetikailag, hogy mi az a fogyasztó, amelyik talán túloz. Most az előterjesztéshez szeretnék kérdést intézni. Furcsa megfogalmazás, hogy az anyagot szolgáltatta a BSA Holding Zrt. Akkor, amikor 1,5 hónappal ezelőtt mi a prioritásról döntöttünk, volt egy olyan mondat a végén, a testület meghatalmazza a polgármestert, hogy eljárjon. Az eljárás nyilvánvaló megtörtént, viszont az előterjesztésben nem nagyon szerepelnek azok az információk, hogy ki tervezte a rendszert, ki a közbeszerzője, ki a műszaki ellenőre, ki a projekt menedzsere? Ahogy már lenni szokott, soha semmi nincs leírva. Kérdésem most a BSA Holding Zrt.-re vonatkozik, hogy milyen háttérrel és referenciákkal rendelkezik ez a cég, és mi indokolta az ő megbízásukat, különös tekintettel arra, hogy erről a testület határozatot nem hozott? (Letelt az idő.) JÁSZOVICS ZSUZSA közbeszerző az alábbi választ adta Kincses László képviselő kérdésére Az elmúlt években több hasonló pályázathoz bonyolítottunk le közbeszerzési eljárást. Nem ezzel a céggel. Gyakorlati tapasztalatom van, illetve a BSA Holding Zrt. jelen pályázattal egyidejűleg, körülbelül 30 önkormányzatnak készíti el a közbeszerzési

5 4 eljárást, a hasonló pályázati konstrukcióhoz történő megfeleléshez. Többek között: Létavértes, Ebes, Egyek, Hosszúpályi és még sorolhatnám. Nem kaptam választ az egyik kérdésemre, hogy a BSA Holding Zrt. milyen keretek között került kiválasztásra ennek a projektnek az intézéséhez? az alábbi választ adta Kincses László képviselő kérdésére A közbeszerző kiválasztásánál törekedtünk arra, hogy olyanokat keressünk meg, akiknek már ebben van tapasztalata. Ahogy elmondta Jászovics Zsuzsa is, ilyen cégeket próbáltunk megkeresni. Így lett kiválasztva az ajánlatok közül a legkedvezőbbet adó nyertes. Vélemények Ismét nagyon rövid idő volt az előterjesztést tanulmányozni, különös tekintettel arra, hogy az előterjesztés a BSA Holding Zrt.-től érkezett. Eddig az előterjesztéseket az önkormányzat készítette, különös eljárás, mert lehet, hogy a Zrt.-nek szokásaiban megfelelő, de az előterjesztés gyakorlatilag semmilyen műszaki vagy pénzügyi adatot nem tartalmaz azon kívül, hogy majd ki lehet győztes. Amit a közbeszerző hölgy mondott, azt a furcsaságot vettem ki belőle, hogy másik cégeknél van gyakorlata. Ebben a rövid egy estében az embernek csak annyira volt lehetősége, hogy megnézze a cégadatokat. Arra kellett rájönnöm, hogy a hölgy még csak 2 hónapja dolgozik ennél a cégnél, vagy legalábbis a papírok erről szólnak, és fiatal kora ellenére biztos rengeteg tapasztalata van, csak ezt engedje meg, hogy egy kicsit kétséggel fogadjam. Leginkább azt, hogy ennek a cégnek az adóbevallásaiban 2010., 2011., 2012., 2013-ban 0 Ft árbevétel szerepel. Nem kívánom megvitatni, hogy mi lehet ennek az indoka, csak azt gondolom, hogy a kiválasztásnál ezeket a szempontokat figyelembe kellett volna venni. Ha egy cégnek nincsen alkalmazottja, de van vezérigazgatója, meg kell kérdeznem, hogy létezik, mit vezérel egy igazgató abban az esetben, ha nincsen alkalmazottja a cégnek, sőt árbevétele sincs? Tartozásai viszont szép számmal akadnak, mintegy 46 mft-nyi. Nem kívánok tovább részletekbe bocsátkozni, az eljárás ettől a pillanattól kezdve törvénysértő, és tanácsolnám a testület tagjainak, hogy vegyük le napirendről. KOVÁCS KRISZTINA képviselő Van egy 100 %-ban támogatott pályázatunk, amelyik az egyik intézményünknek az energia ellátását szolgálja. Ezzel a témával évek óta folyamatosan foglalkozunk, örülünk, ha megjelenik ilyen, amivel a saját költségvetésünket tudjuk csökkenteni. A beérkezett ajánlatoknak az elbírálására vannak szakemberek, akik leülnek, megvitatják,

6 5 szakmailag, műszakilag, mint ahogy ezt tették eddig is. A Bíráló Bizottság tagjai felelősséggel oda teszik elénk, hogy támogatják azt a céget, amelyik a nyertesek között szerepel. Ők választják ki az ajánlatokból azt az egyet. Megbízok bennük, mert az a dolga neki is, mint nekem, hogy olyan pályázatokat támogassunk, amelyik megvalósul és hasznunk van belőle. Hogy mikor került oda a hölgy, az engem nem érdekel, szakmailag megfelelően végzi a feladatát, és számunkra olyan anyagot szolgáltasson, amelyik természetesen törvényes, megfelelő szakmai színvonallal rendelkezik. Átolvastam ezt az anyagot, mint ahogy képviselő társam is megtehette volna, mert itt van az anyag az önkormányzatnál, senki nem zárja el előlünk. Sok időt töltöttem vele. Természetesen azt az ajánlatot tették elénk, ami a legkedvezőbb volt. Támogathatónak találom a pályázatot, és a végső célom az, hogy az a csarnok olyan energiafelhasználással rendelkezzen, ami számunkra költséghatékony. A cinikus megjegyzésétől, kérem tartózkodjon. Tegnap délután 16 óra és 17 óra között kaptam meg az anyagot. Nem hivatali idő, tehát semmi lehetőségem nem volt tájékozódni a tartalomról. Lehet, hogy egy félreérthető fogalmazásom volt az imént, a NAP-GYÜJTŐ Kft. van abban a helyzetben, hogy a saját tőkéjéhez képest, 2700 %-nyi kötelezettsége van. Mind a közbeszerzést bonyolító cég aggályos, mind a kivitelezést végző cég aggályos. Nem tudom, miért Kovács Krisztina képviselő asszony szólalt meg az ügyben, leszámítva, hogy a Sportcsarnokhoz nyilvánvalóan kötődése van. Azt gondolom, hogy Ő mindig arról nyilatkozott, hogy nem ért a számokhoz, ezt most is bebizonyította. Így aztán el nem tudom képzelni, hogy milyen bizalom alakulhat ki, hogyha nincs tisztába a számok értelemével és jelentőségével. Ennek az eljárásnak minden pontja aggályos, több annál, ezért kérem a jegyzőkönyvnek szó szerint jelezni, sajnos a június eleji, akkor, amikor tárgyaltuk a prioritást, gyanúm megalapozódni látszik. Ha 35 mft-ot szánunk olyan valamire, amit 20 mft-ból is meg lehet csinálni, akkor az eljárás lábbal tiporja a jogállamiságot. Kérem még egyszer képviselő társaim, vegyük le napirendről! KOVÁCS KRISZTINA képviselő Megtisztelt Kincses úr a szakmai tudásommal kapcsolatosan. Én a polihisztorokat sem igazán értékelem, amiben Ön itt tetszeleg folyamatosan. Mindenki menjen és tegye a saját dolgát, nem bírálom azért, mert átnéz és mellé nyúl rendszeresen és vádaskodik. Soha nem segíti ezt a munkát, csak háttérből azt nézi, hogyan nem lehet megcsinálni. Szakértőként meg tudja mondani, hogy mennyiért lehet ezt a projektet megcsinálni. Valaki a számokhoz ért, vagy nem ért, úgy gondolom, hogy én is elmondhatnám Önről, hogy abban szólaljon meg, amihez ért, mert látszik, hogy ehhez sem. Fel vannak sorolva tételesen a beadott tartalmak, ahol az ajánlattevő alkalmasságának az indokolása szerepel. Egyértelműen itt van benne, az ajánlatok, amik beérkeztek a

7 6 különböző cégektől, az általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele eléri a 20 mft összeget. Ahogy végig nézem a 3 pályázót, ez mindegyik megfelel ennek a kritériumnak. Az ajánlattevő rendelkezik legalább 1 fő felelős műszaki vezetővel, aki legalább az alábbi szakirányú, illetve azzal egyenértékűnek tekintett végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkezik. Mindegyik rendelkezik azokkal, amik ide fel vannak sorolva. Azt mondja képviselő úr, hogy törvénysértő eljárásról van szó. Ahogy elmondta képviselő asszony is, ez egy 100 %-os pályázat. Itt van az utolsó mondatban feltételes közbeszerzési eljárás eredményes. A feltételes az egyértelműen azt jelenti, hogyha majd nyer a pályázat, akkor lesz teljes egészében az eljárás eredményes. Egy dolgot szeretnék még elmondani Önöknek, a határozati javaslatnak az utolsó mondata mely úgy szól, hogy Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert és a Jegyzőt a pályázat pozitív elbírálása esetén a vállalkozási szerződés aláírására. A legjobb információm szerint a pályázat kéri az aláírást? JÁSZOVICS ZSUZSA közbeszerző 20 többletpontot jelent, hogyha mindkét fél által aláírt feltételes vállalkozási szerződés kerül benyújtásra a pályázathoz. Jegyző úr, akkor a pályázat pozitív elbírálása esetén szövegrészt elhagyjuk a határozati javaslatból? KESERŰ LÁSZLÓ jegyző Igen. Kincses László képviselő folyamatosan beszél. JÁSZOVICS ZSUZSA közbeszerző Annyit szeretnék még mondani, hogy a kizáró okok között csupán annyi szerepel az ajánlattevőknél, hogy 1 évnél régebben lejárt adótartozása, vagy köztartozása nem lehet. Egyéb feltételként, alkalmassági követelményként írtuk elő azt, hogy összesen 20 mft-os árbevétellel kell rendelkeznie. Egyéb szempontokat nem vizsgál a közbeszerzés, ezeknek pedig teljes mértékben megfelelt mind a 3 ajánlattevő. Nekem van referenciám, azt, hogy én a BSA Holding Zrt.-ben megbízás alapján látom el a feladataimat, az nem befolyásolja azt, hogy hány éves referenciával rendelkezek. A határozati javaslat utolsó mondata így szól: Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert és a Jegyzőt a vállalkozási szerződés aláírására. Név szerinti szavazás következik.

8 7 Aki a határozati javaslatban foglaltakkal, a módosítást elfogadva egyetért, kérem szavazzon. Dr. Felszeghy Szabolcs képviselő Kincses László képviselő Kovács Krisztina képviselő Petőné Papp Margit tanácsnok Tóth László képviselő Dombi Imréné polgármester A szavazás eredménye: 5, 1 nem. nem 66/2014. (VII. 25.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a közbeszerzésekről szóló évi CVIII. Törvény 22. (5) bekezdése alapján ezúton kihirdeti, hogy az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program KEOP /N kódszámú, Fotovoltaikus rendszerek kialakítása című pályázathoz kapcsolódó Napelemes rendszer telepítése a Városi Sportcsarnok épületére tárgyú feltételes közbeszerzési eljárás eredményes. Az eljárás nyertese a NAP-GYÜJTŐ Kft. Ajánlattevő neve: NAP-GYÜJTŐ Kft. Ajánlattevő székhelye/címe: 1141 Budapest, Szugló u. 82. Ajánlati ár (nettó, HUF) ,- Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert és a Jegyzőt a vállalkozási szerződés aláírására. Határidő: július 25. Felelős: Dombi Imréné polgármester Köszönöm a megjelenést, az ülést bezárom. K.m.f. D o m b i Imréné polgármester K e s e r ű László jegyző P e t ő n é Papp Margit tanácsnok Dr. F e l s z e g h y Szabolcs képviselő

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA március 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA március 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2012. március 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 37/2012. (III. 5.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladányi Tűzoltóság épületének felújítása, bővítése

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2014. július 17-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2014. július 17-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2014. július 17-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 65/2014. (VII. 17.) önkormányzati testületi határozat a Karacs Ferenc Kollégium konyha, étkező

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011. szeptember 13-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011. szeptember 13-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011. szeptember 13-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 92/I/2011. (IX. 13.) önkormányzati testületi határozat az Őrdaru Egyesület által a TÁMOP-5.5.1B-11/2

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA október 26-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA október 26-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. október 26-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 116/2009. (X. 26.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladány belterületi buszvárók felújítása tárgyában

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. február 6-i soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Arnóth Sándor polgármester, Kardos István alpolgármester, Petőné

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. november 18-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. november 18-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. november 18-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 134/2009. (XI. 18.) önkormányzati testületi határozat folyószámla-hitelkeret meghosszabbításáról. 135/2009.

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA május 20-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA május 20-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. május 20-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 56/2010. (V. 20.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladányi Területi Gondozási Központ áthelyezése

Részletesebben

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének J e g y z ő k ö n y v e 60/2014./VIII.21./ számú testületi határozat A napirendről 61/2014./VIII.21./

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA május 22-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA május 22-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. május 22-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 56/2015. (V. 22.) önkormányzati testületi határozat külterületi lakott hely elnevezéséről. J E

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2012. szeptember 26-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyve 67/2012. (IX.26.) sz. Városfejlesztési, Környezetvédelmi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old.

Jegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 21-én megtartott soron kívüli üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Képviselő-testület 2014.

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. július 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. július 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. július 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 70/2010. (VII. 5.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladány Újtelepi Városrész szennyvízcsatorna

Részletesebben

NAPIRENDI PONTOK: 2. Napelemes rendszer kialakítása pályázati konstrukcióra pályázatírási szerződés megkötése (szóbeli előterjesztés)

NAPIRENDI PONTOK: 2. Napelemes rendszer kialakítása pályázati konstrukcióra pályázatírási szerződés megkötése (szóbeli előterjesztés) Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:1-3/2013. (I. 18.) számú határozatok d. rendeletek:

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 1. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 1.-én 16.00 órakor

Részletesebben

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének Halmaj Község Képviselő-testülete NYÍLT Szám: 7-11/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének rendkívüli üléséről. Petőfi

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. július 17-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. július 17-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. július 17-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 81/2015. (VII. 17.) önkormányzati testületi határozat az ÉAOP-5.1.1/D-12-2013-0018 azonosítószámú

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. augusztus 11-én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2013. február 22-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2013. február 22-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén. Ikt. szám: 6-5/2013. POLGÁRMESTERI HIVATAL HAJDÚBAGOS, Nagy u. 101. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2013. február 22-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén. TARTALOMBÓL

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL. 4242. Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Tel.: 52/384-103, Fax: 52/384-295 e-mail: titkarsag@hajduhadhaz.

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL. 4242. Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Tel.: 52/384-103, Fax: 52/384-295 e-mail: titkarsag@hajduhadhaz. HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 4242. Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Tel.: 52/384-103, Fax: 52/384-295 e-mail: titkarsag@hajduhadhaz.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Hajdúhadház Városi Önkormányzat

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzata rendkívüli nyílt üléséről Az ülés ideje: 2015. augusztus 03. Az ülés helye: Balkányi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (4233 Balkány, Rákóczi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. december 20- án a Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott üléséről.

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA április 16-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA április 16-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. április 16-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 37/2009. (IV. 16.) önkormányzati testületi határozat együttműködési szerződés kötéséről a Piramis Center

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

2015. június 19-én (csütörtök) du órára

2015. június 19-én (csütörtök) du órára H O S S Z Ú P Á L Y I N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 4 2 7 4 H o s s z ú p á l y i, S z a b a d s á g t é r 6. T e l : 5 2 / 3 7 5-5 1 1, 5 2 / 5 9 8-4

Részletesebben

341-10/2013. Püspökladány Város Önkormányzata Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága. 2013. július 24-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyve

341-10/2013. Püspökladány Város Önkormányzata Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága. 2013. július 24-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyve 341-10/2013. Püspökladány Város Önkormányzata Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2013. július 24-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyve 49/2013. (VII. 24.) pénzügyi és ügyrendi bizottsági határozat Püspökladány,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Városháza Szécsényi Tamás termében, 2014. június 26-án tartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: 4 települési képviselő:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. február 18.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. február 18. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. február 18. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 18. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv rendkívüli Képviselő-testületi ülésről 2012. 12. 06. Jegyzőkönyvet készítette: Marosi Magdolna jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 198- /2012. Jegyzőkönyv Inárcs Községi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6-14/2014. Készült: Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 25-én a Tiszalöki Közös Önkormányzati Hivatal földszinti tanácskozó termében tartott rendkívüli

Részletesebben

2014. évi. 28. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 28. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 28. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y ZŐ K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 241/2010. (XI.17.sz. Kth.)

23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 241/2010. (XI.17.sz. Kth.) Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.:12.497-2/2010. 23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 241/2010. (XI.17.sz.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza a : 87/2014.(VII.30.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2014. június 18.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2014. június 18. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2014. június 18. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 18. napján 9 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. augusztus 11-én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 Ikt. Szám: 22-13/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunszentmiklós Városi Önkormányzat Képviselőtestületének (a továbbiakban: képviselő-testület) 2013. április 19-én a Városháza nagytermében megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzata rendkívüli nyílt üléséről Az ülés ideje: 2015. július 07. Az ülés helye: Balkányi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (4233 Balkány, Rákóczi

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. március 5-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. március 5-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. március 5-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 24/2015. (III. 5.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladány a hagyományokra építő aktív

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzata rendkívüli nyílt üléséről Az ülés ideje: 2015. augusztus 03. Az ülés helye: Balkányi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (4233 Balkány, Rákóczi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. augusztus 1- jén 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli

Részletesebben

2014. évi. 26. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 30-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 26. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 30-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 26. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 30-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y ZŐ K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. november 12-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. november 12-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. november 12-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 131/2009. (XI. 12.) önkormányzati testületi határozat a szabadpiaci energia beszerzésekre vonatkozó közbeszerzési

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 jelenlévő képviselőből 6 igen

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 jelenlévő képviselőből 6 igen Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Alkotmány út 3.), 2013. május 09. 16.00 órától 16.30 óráig a Képviselő-testület nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Madaras község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6456 Madaras, Báthori u. 1. Tel: 79/458-144 Fax: 79/458-084 phmadaras@enternet.hu 17/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Madaras község Önkormányzatának

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. JANUÁR 31-I ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. JANUÁR 31-I ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. JANUÁR 31-I ÜLÉSÉRŐL 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. január 31-én megtartott üléséről. Az ülés

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 15-én tartott rendkívüli üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 15-én tartott rendkívüli üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 15-én tartott rendkívüli üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma 157/2011.(VI.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. október 23-i soron kívüli üléséről. Korona Étterem Jelen vannak: Arnóth Sándor polgármester, Petőné

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2013. október 16-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2013. október 16-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2013. október 16-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 129/2013. (X. 16.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Helyi Építési Szabályzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete augusztus 18-án megtartott. nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete augusztus 18-án megtartott. nyílt üléséről Határozat:178-179 Rendelet: - Jegyzőkönyv Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 2014. augusztus 18-án megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv Készült a Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 6-án 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. július 16-án (szerda) 17:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2014. július 16. Határozat:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 5/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 4-én (hétfő)

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. február 11-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. február 11-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. február 11-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 11/2010. (II. 11.) önkormányzati testületi határozat pályázat benyújtásának szándékáról a Petőfi Sándor

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 15. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 15- én 16.00 órakor

Részletesebben

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. június 23- án megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 1/2013. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2013. sz. jegyzőkönyve a 2013. február 21-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február

Részletesebben

18/2014. A Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott, hangfelvétellel rögzített ülés jegyzőkönyv határozatainak

18/2014. A Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott, hangfelvétellel rögzített ülés jegyzőkönyv határozatainak Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jászalsószentgyörgy, Fő út 53/a 18/2014 A Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott, hangfelvétellel rögzített ülés jegyzőkönyv

Részletesebben

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8-ai rendkívüli testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8-ai rendkívüli testületi üléséről készült jegyzőkönyv Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8-ai rendkívüli testületi üléséről készült jegyzőkönyv napirendjei: - Pályázat egészségügyi alapellátást szolgáló (háziorvosi, házi

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 47/2015.(VI.24.) 48/2015.(VI.24.) 49/2015.(VI.24.) A Szivárvány Óvoda intézményvezető-helyettesi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR május 2.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR május 2. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2016. május 2. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 2. napján 14.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ülés helye: Ágasegyháza Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme (Ágasegyháza, Szent István tér 1. szám 2. ajtó).

Jegyzőkönyv. Ülés helye: Ágasegyháza Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme (Ágasegyháza, Szent István tér 1. szám 2. ajtó). Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 7/2013. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Fülöp Attila Gerõfi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kisszállás Község Önkormányzat Képviselő-testülete január 24. du. 16 órai kezdettel tartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kisszállás Község Önkormányzat Képviselő-testülete január 24. du. 16 órai kezdettel tartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisszállás Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január 24. du. 16 órai kezdettel tartott üléséről. JELEN VANNAK: polgármester Botka Sándor alpolgármester Ceglédi

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 21/2015.(III.12.) önkormányzati határozat 22/2015.(III.12.) önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 18-án megtartott rendkívüli ülésről

Jegyzőkönyv. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 18-án megtartott rendkívüli ülésről Jegyzőkönyv Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 18-án megtartott rendkívüli ülésről Határozat száma: Tárgya: 84/2013 (VII.18.) Települési szilárdhulladék-gazdálkodási

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND 1 ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta: JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságának 2015. május 6-án 9.00 órakor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal nagytermében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Punk József Gerõfi

Részletesebben

7/2016. A Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 17-én megtartott ülésén felvett jegyzőkönyv határozatainak. mutatója.

7/2016. A Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 17-én megtartott ülésén felvett jegyzőkönyv határozatainak. mutatója. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jászalsószentgyörgy, Fő út 53/a. 7/2016 A Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 17-én megtartott ülésén felvett jegyzőkönyv határozatainak mutatója.

Részletesebben

1.napirend. Dombi Imréné. Nagy Sándorné

1.napirend. Dombi Imréné. Nagy Sándorné Püspökladány Város Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2009. május 21-ei ülésén hozott határozatai 22/2009.(V.21.) Püspökladány Város Önkormányzat részére folyószámlahitel felvétel 23/2009.(V.21.)

Részletesebben

Pálosi László polgármester

Pálosi László polgármester A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. június 18-án megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. szeptember 30-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. szeptember 30-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/278/65/2014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 30-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 20. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.június 21-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Illési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 6-A/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajógalgóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 11-én, 15:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza,

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2015. május 14-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyve 29/2015. (V. 14.) sz. Városfejlesztési, Környezetvédelmi

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2013. július 24-i soron következő ülésének jegyzőkönyve 43/2013. (VII.24.) sz. Városfejlesztési, Környezetvédelmi

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2009. október 22-i ülésén hozott határozatai

Püspökladány Város Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2009. október 22-i ülésén hozott határozatai Püspökladány Város Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2009. október 22-i ülésén hozott határozatai 39/2009.(X.22.) Közbeszerzési Szabályzat módosítása 40/2009.(X.22.) Az önkormányzat 2009. évi

Részletesebben

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án megtartott rendkívüli ülésének:

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án megtartott rendkívüli ülésének: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (91-93) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés az Európai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR június 26.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR június 26. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2015. június 26. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26. napján 10 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (119-123)

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (119-123) 2012. augusztus 23-án megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (119-123) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés a mamutfenyő környékén aranykorona vásárlása tárgyában

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2016. április 11- én 19,00 órai kezdettel, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott, rendkívüli,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 14-én, órától megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 14-én, órától megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. augusztus 14-én, 17.00 órától megtartott nyilvános üléséről. T a r t a I o in: Oldalszám: 125-130 - ig Határozatok és rendeletek

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 19-én 08 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 37 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 14-én 10.00 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Jelen voltak: Városháza emeleti nagyterme. (Csatolt jelenléti ív alapján!) Horváth Richárd

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 145/13/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. augusztus hó 22. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 22. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete június 30-án 8,00 órakor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete június 30-án 8,00 órakor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Ügyiratszám: 23-43/2009. Jegyzőkönyv Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. június 30-án 8,00 órakor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Helye: Faluház, Salföld Jelen vannak:

Részletesebben

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Emeleti tanácskozó terme. Jelen vannak:

Részletesebben

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2017. DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 16/2017. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzata rendkívüli nyílt üléséről Az ülés ideje: 2015. augusztus 19. Az ülés helye: Balkányi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (4233 Balkány, Rákóczi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 9-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 9-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 9-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 122/2013. (X.09.) Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 14 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Alsóörs község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. augusztus 19-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Alsóörs község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. augusztus 19-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről ALSÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATKÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 8/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Alsóörs község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. augusztus 19-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről Az

Részletesebben