Debreceni Atlétabarátok Fóruma A Debreceni Atlétabarátok Lapja II. évfolyam 2. szám szeptember

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Debreceni Atlétabarátok Fóruma A Debreceni Atlétabarátok Lapja II. évfolyam 2. szám 2010. szeptember"

Átírás

1 Debreceni Atlétabarátok Fóruma A Debreceni Atlétabarátok Lapja II. évfolyam 2. szám szeptember Mottó: Hit nélkül sem alkotni, sem élni nem lehet. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 115. ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA Debrecen, augusztus 7 8. Koroknai Tibor Nagy Xénia Kálmán Csenge, Soltész Renáta, Aradi Bernadett, Szarvas Dóra Küldetésnyilatkozat Fotó: Czeglédi Zsolt Célunk szeretett sportágunk, az atlétika népszerűsítése, eredményességének elősegítése minden lehetséges módon. Célunk továbbá a debreceni atléták érdekeinek védelme, eredményeik méltatása és ezek ismertetése Debrecen és az ország sportszerető közönségével. A Debrecen atlétikáját érintő kérdésekről véleményt alkotunk, és ha úgy gondoljuk, hogy szükséges, ezt nyilvánosságra hozzuk, a döntéshozókkal ismertetjük. Mindezen tevékenységünket részlehajlás nélkül, a maximális korrektségre törekedve, önzetlenül, ellenszolgáltatás nélkül kívánjuk folytatni az atlétika, és ezen belül különösen a debreceni atlétika felvirágoztatása érdekében. A alapító tagjai

2 2 SERDÜLŐ IFJÚSÁGI JUNIOR UTÁNPÓTLÁS VERSENYZŐK Debreceni Atlétabarátok Fóruma A gát fölött Eredményei több mint biztatóak: ifjúsági és junior országos bajnok, ifjúsági világbajnokságon előfutamba jutott, korosztályos ranglistavezető, többszörös válogatott, 2009-ben Magyarország legjobb sportági sportiskolása, ebben az évben részt vett Kanadában a junior világbajnokságon. Az augusztusban megrendezett 115. országos bajnokságon 2. lett 100 m-es gátfutásban. : Kinek, minek köszönheted, hogy az atlétikát választottad a sportágak közül? Kerekes Gréta: Elsősorban a szüleimnek, mivel ők vittek ki a 2001-es Ifjúsági Világbajnokságra, mely itt volt Debrecenben. Amikor megláttam a 100 m-es gátfutást, rögtön el is döntöttem, hogy én is közéjük akarok tartozni. : Sík- vagy a gátfutás, amely közelebb áll hozzád? K.G: Mind a kettő közel áll hozzám, de a gátfutás a kedvencem. Úgy gondolom, hogy gáton több esélyem van a nemzetközi élvonalba kerülni. : Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb? K.G: Életemben nem voltam boldogabb, mint amikor megnyertem a 2009-es ifjúsági bajnokságot, méghozzá nem akármilyen eredménnyel. Eleinte fel se fogtam, hogy 13,77-et futottam, még ha egy picivel nagyobb is volt a szél a megengedettnél. Továbbá nagyon büszke vagyok arra, hogy az ifjúsági világbajnokságon és az EYOF-on is képviselhettem a hazámat, beleértve Debrecent is. Nagyon jó érzés volt felállni a magyar csapattal a dobogó második fokára az EYOF-on új országos csúccsal. Meglepetés volt számomra, hogy a felnőtt országos bajnokságon Juhász Fanni mögött másodikként értem célba. : Mik a terveid hosszú távon az atlétikában? K.G: Szeretném, ha továbbra is sikeres éveket zárhatnék magam mögött, és hogy sokáig emlékezzenek rám az emberek mint nagyszerű atlétára. Mély sebet hagyott a szívemben, hogy nem fogadták el a 13,77-et új országos csúcsnak, ezért szeretném, ha az én nevemhez is fűződhetne egy csúcs. Jó lenne, ha nemzetközi szinten is helyt tudnék állni, és esetleg egy olimpián részt tudnék venni. : Mit jelent számodra az a név, hogy Donka László? K.G: Ő az én Mesterem, akinek mindent köszönhetek. Rettentő sok munkája van az atlétikában. Figyelemmel és odaadással foglalkozik velem, és semmi se fontosabb Laci bának a tanítványai fejlődésénél. Kerekes Gréta a DSC-SI fiatal atlétája, eredményei, tehetsége, szorgalma, kitartása alapján joggal bizakodhatunk, hogy szép jövő előtt áll. Eredmények A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI ORSZÁGOS VÁLTÓBAJNOKSÁGA Budapest, május m fiú serdülő 5. DSC-SI 47,20 (Juhász Tamás 95, Nánási Norbert 96, Kovács Péter 96, Boda Ákos 96) Vágtaváltó fiú serdülő 8. DSC-SI 2:18,43 (Juhász Tamás 95, Boda Ákos 96, Nánási Norbert 96, Kovács Péter 96) Vágtaváltó fiú ifjúsági 1. DSC-SI 2:02,25 (Koroknai Máté 93, Filep Máté 93, Magyar Zoltán 94, Lesku Norbert 93) A bajnokcsapat edzője: Suba László és Szabó Róbert m leány serdülő 6. DSC-SI 52,14 (Miskucza Fanni 96, Bálint Alexandra 95, Balogh Tímea 95, Kozák Luca 96) m leány ifjúsági

3 Debreceni Atlétabarátok Fóruma SERDÜLŐ IFJÚSÁGI JUNIOR UTÁNPÓTLÁS VERSENYZŐK 3 6. DSC-SI 51,79 (Korcsmáros Berta 94, Sárkány Fanni 94, Tóth Ildikó 94, Szarvas Dóra 94) Vágtaváltó leány serdülő 7. DSC-SI 2:30,65 (Balogh Dóra 95, Balogh Tímea 95, Miskucza Fanni 96, Kozák Luca 96) Vágtaváltó leány ifjúsági 4. DSC-SI 2:25,66 (Tóth Ildikó 94, Korcsmáros Berta 94, Sárkány Fanni 94, Szarvas Dóra 94) ORSZÁGOS EGYETEMI ÉS FŐISKOLÁS BAJNOKSÁG Budapest, május Férfiak 100 m 3. Resán Gergely DE 10, m 1. Resán Gergely DE 21, m 1. Kovács Zsolt DE 15:20, m gát 1. Koroknai Tibor DE 14, m gát 1. Koroknai Tibor DE 52, m 3. DE 3:26,90 (Koroknai Tibor, Zsilinszki Pál, Puskás András, Bakó András ) Magasugrás 2. Szabó Róbert DE 2,07 Nők 400 m 3. Berki Csilla DE 60, m 1. Aradi Bernadett DE 2:12, m 2. Aradi Bernadett DE 4:37, m gát 3. Ökrös Laura DE 68, m női 1. DE 4:05,28 (Föedl Noémi, Aradi Bernadett, Ökrös Laura, Berki Csilla) MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI ORSZÁGOS VIDÉKBAJNOKSÁGA Zalaegerszeg, június m férfi 4 if. alapján 9. Zilahi Krisztián László 91 DSC-SI 11,29 Magasugrás férfi 3. Szabó Róbert 86 DSC-SI 2,00 Távolugrás férfi 6. Nagy Zsolt 86 DSC-SI 6,37 Hármasugrás férfi 4. Magyar Zoltán Péter 94 DSC-SI 13, m nöi 2 if. alapján 4. Aradi Bernadett 87 DSC-SI 58, m női 2. Aradi Bernadett 87 DSC-SI 2:11.22 Gerelyhajítás nöi 1. Nagy Xénia 86 DSC-SI 53, m női 1. Junior válogatott 45,67 (Nquyen Anasztázia 93, Komiszár Kriszta 92, Kerekes Gréta 93 ( DSC-SI ) Schmelcz Fanni 92) ORSZÁGOS IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG Székesfehérvár, július m fiú 1. Koroknai Máté 93 DSC-SI 49,93 A bajnok edzője: Giczei Csaba 17. Pásti Ferenc 93 DSC-SI 54, m fiú 17. Éles Olivér 94 DSC-SI 2:07, Fülöp Attila 94 DEREVE 2:08, m gát (0,91) fiú 4. Lesku Norbert 93 DSC-SI 15, m gát (0,84) fiú 1. Koroknai Máté 93 DSC-SI 54,28 A bajnok edzője: Giczei Csaba Magasugrás fiú 16. Gulyás Gergely 94 DSC-SI 1,75 Rúdugrás fiú 8. Cservenyák József 93 DSC-SI 3,70 Távolugrás fiú 4. Lesku Norbert 93 DSC-SI 6, Magyar Zoltán Péter 94 DSC-SI 6,00 Hármasugrás fiú 2. Magyar Zoltán Péter 94 DSC-SI 14, m leány 10. Sárkány Fanni 94 DSC-SI 60, m gát (0,84/8,25) leány 3. Szarvas Dóra 94 DSC-SI 14, m gát (0,84/8,25) leány "B" döntő 1. Tóth Ildikó 94 DSC-SI 16, m gát leány 4. Szarvas Dóra 94 DSC-SI 65,10 6. Sárkány Fanni 94 DSC-SI 67,93 Magasugrás leány 8. Kiss Renáta Alexandra 93 DSC-SI 1,50 Hármasugrás leány 9. Muszbek Laura 94 DSC-SI 10,59 Gerelyhajítás leány 3. Soltész Renáta 93 DSC-SI 43,35 Súlylökés (4 kg) leány 7. Soltész Renáta 93 DSC-SI 10,51 ORSZÁGOS JUNIOR BAJNOKSÁG Székesfehérvár, július m férfi 7. Zilahi Krisztián László 91 DSC-SI 11, m férfi 2. ief. 4. Zilahi Krisztián László 91 DSC-SI 23, m gát (0,91) 4. Herman Sándor 92 DSC-SI 60, m női 6. Zagyva Zita Zsófia 91 DSC-SI 12, m női 6. Kálmán Csenge Zsuzsanna 92 DSC-SI 26, m női 2. Kálmán Csenge Zsuzsanna 92 DSC-SI 57, m gát (0,84) női 1. Kerekes Gréta 92 DSC-SI 13,78 A bajnok edzője: Donka László Magasugrás női 3. Kovács Dóra Zsófia 92 DSC-SI 1,64 Távolugrás női 5. Zagyva Zita Zsófia 91 DSC-SI 5,21

4 4 SERDÜLŐ IFJÚSÁGI JUNIOR UTÁNPÓTLÁS VERSENYZŐK Debreceni Atlétabarátok Fóruma ORSZÁGOS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG Székesfehérvár, július m gát (1,06) férfi 2. Koroknai Tibor 90 DSC-SI 14, m gát (0,91) férfi 1. Koroknai Tibor 90 DSC-SI 52,32 A bajnok edzője: Giczei Csaba Gerelyhajítás (800 g) férfi 5. Kocsis Máté 90 DSC-SI 54, m női 7. Ökrös Laura 90 DSC-SI 63, m gát női 4. Ökrös Laura 90 DSC-SI 67,34 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI ORSZÁGOS SERDÜLŐ ÖSSZETETT BAJNOKSÁGA Budapest, július 6 7. Leány 14 éves C variáció 1. Pávay Bettina DSC-SI 1873pont A bajnok edzői: Ifj. Suba László és id. Suba László, Nevelőedző: Faragó Klára Leány 14 éves B variáció 8. Kozák Luca DSC-SI 1898 pont Leány 14 éves A variáció 6. Korompay Zsuzsanna DSC-SI 1666 pont Magyarország, Csehország, Horvátország és Szlovénia U20-as válogatott viadal Veszprém, július 7. Az összetett pontversenyt 384 ponttal a magyar válogatott nyerte. 400m gát 1. Koroknai Máté 93 HUN 54, m 4. HUN (Hoppál Soma 93, Koroknai Máté 93, Kovács László 91, Krátki Dániel 93) 3:23,79 400m 3. Kálmán Csenge Zsuzsanna 92 HUN 57,4 100m gát 5. Kerekes Gréta 92 HUN 14, m 1. HUN (Schmelcz Fanni 92, Komiszár Kriszta 92, Kerekes Gréta 92, Nguyen Anasztázia 93) 46, m 2. HUN (Kálmán Csenge Zsuzsanna 92, Loránd Lilla 92, Zajovics Nóra 94, Hordós Evelin 91) 3:51,14 Kedves debreceni atléták! Kérünk benneteket, hogy küldjetek magatokról fényképeket, élménybeszámolót, amelyek azokon a versenyeken készültek, ahol eredményesen szerepeltetek, azért, hogy az újságban vagy a honlapon ( közzé tudjuk tenni. istvancseke55@gmail.com Köszönjük: újság szerkesztői

5 Debreceni Atlétabarátok Fóruma Nők 400m 6. Kálmán Csenge Zsuzsanna DSC-SI 58,48 7. Aradi Bernadett DSC-SI 58,61 800m 3. Aradi Bernadett DSC-SI 2:11,24 100m gát 2. Kerekes Gréta DSC-SI 14,15 400m gát 7. Ökrös Laura DSC-SI 67, m váltó 6. DSC-SI 48,45 (Szarvas Dóra 94, Kálmán Csenge 92, Zagyva Zsófia 91, Kerekes Gréta 92) 4 400m váltó 2. DSC-SI 3:53,35 (Szarvas Dóra 93, Aradi Bernadett 87, Soltész Renáta 93, Kálmán Csenge 92) Magas 11. Soltész Renáta DSC-SI 1,65 EREDMÉNYEK FELNŐTT VERSENYZŐK Debrecen, augusztus 7 8. Debrecen adott otthont a 115. Atlétikai Országos Bajnokságnak. A bajnokságon 19 férfi és 19 női számban avattak bajnokot. A megmérettetésre közel négyszáz versenyző érkezett, közülük húsz atléta képviselte Debrecent (19 DSC-SI, 1 BAB-SE) 14 férfi és 8 hölgy, 11, illetve 8 versenyszámban. A verseny rendezése jó volt, amilyet a jól összeszokott debreceni versenybírói gárdától már megszoktunk. Azt is meg lehet állapítani, hogy a magyar atlétika mélyrepülése tovább tart, bár néhány dobószámban és a gátfutó számokban nemzetközi viszonylatban is jó eredmények születtek. Sok számra viszont a gyenge színvonal és a kevés induló (férfi 1500 m hat induló) volt jellemző. Hol vannak már azok az idők, amikor még 1500 m-en is előfutamot kellett rendezni. A debreceni atlétika elég gyengén szerepelt. Igaz, a debreceniek nyertek négy bajnokságot, de ebből kettőt a csak papíron debreceni Kazi Tamás nyert. Tizenkilenc számban nem is volt debreceni induló. Meg kell dicsérni Nagy Xénia és Koroknai Tibor teljesítményét, bajnokok lettek. Jól szerepelt Kerekes Gréta 100 m gáton és Skoumal Péter rúdugrásban, másodikok lettek. Továbbá a férfi és női m-es váltónk második helyen végzett. Főleg a női váltó teljesítménye volt kellemes meglepetés. Harsányi Olivér, bár második lett, úgy tűnik, hogy tartósan hullámvölgyben van. Még két 3. helyezést kell megemlítenünk: Aradi Bernadett (800 m) és Koroknai Tibor (110 m gát). Megjegyezhetjük, volt már jobb is, de az régen volt. Az utóbbi években történt jelentős, a debreceni atlétikát érintő visszafejlesztések (debreceni edzők ellehetetlenítése, elküldése, lezárt dobópályák, megszüntetett öltözők stb.) megjelentek az eredményekben. A sportszerető és főleg atlétikát szerető idősebb debreceniek szomorúan vették tudomásul a tényeket, nem ehhez voltak szokva. Gerely 1. Nagy Xénia DSC-SI 54, Soltész Renáta DSC-SI 37,50 100m 8. Bodó Levente DSC-SI 11,06 800m 1. Kazi Tamás DSC-SI 1:48, m 1. Kazi Tamás DSC-SI 4:06, m 16. Kéki Tamás DSC-SI 15:18, Török Péter BAB SE 15:51,34 Férfiak 5 110m gát 3. Koroknai Tibor DSC-SI 14,44 400m gát 1. Koroknai Tibor DSC-SI 52,26 4. Koroknai Máté DSC-SI 53, m váltó 2. DSC-SI 3:17,31 (Koroknai Máté 93, Koroknai Tibor 90, Zsivoczky-Pandel Attila 77, Kazi Tamás 85) Magas 2. Harsányi Olivér DSC-SI 2,08 9. Zsivoczky-Pandel Attila DSC-SI 1,95 Rúd 2. Skoumal Péter DSC-SI 5,20 Távol 7. Lesku Norbert DSC-SI 6,69 Hármas 7. Farkas János DSC-SI 13,64 8. Magyar Zoltán DSC-SI 13,63 Atlétikai Csapat Európa-bajnokság Budapest június A magyar válogatott a belga, cseh, észt, holland, ír, litván, portugál, román, svéd, szlovén és török csapatokkal vette fel a küzdelmet. Végeredmény: 5. Magyarország 275 pont A debreceni versenyzők eredményei: 800m 4. Kazi Tamás HUN 1:49.03 Magasugrás 11. Harsányi Oliver HUN 2.05 Gerelyhajítás: 10. Nagy Xénia HUN Női 4 100m 9. Hungary HUN Nguyen Anasztázia, Komiszár Kriszta, Kerekes Gréta, Schmelcz Fanni Európa-bajnokság Barcelona, július 27. augusztus m 16. Kazi Tamás DSC-SI 1:50.21

6 6 Debreceni Atlétabarátok Fóruma SZENIOR VERSENYZŐK 17. VETERÁN ATLÉTIKAI EURÓPA BAJNOKSÁG július Nyíregyháza 20 év után ismét Magyarországon, Nyíregyházán rendezték meg a Veterán Atlétikai Európa-bajnokságot, július 15. és 24. között. A versenyen 41 ország több mint 3100 indulója közül a németek után (528 fő) a legnépesebb (322 fő) a magyar küldöttség volt. A résztvevő 41 ország közül 36 szerzett érmet, és a magyar csapat az éremtáblázatban az előkelő 7. helyen végzett: 20 arany, 21 ezüst és 16 bronz, összesen 57 éremmel. Ezzel Magyarország megelőzte többek között a franciákat, az osztrákokat és a lengyeleket is. A magyar versenyzők különösen a dobószámokban jeleskedtek, ahol 10 arany, 10 ezüst és 10 bronzéremmel az összes megszerzett érem több mint felét gyűjtötték be. Debrecenből a DEVAK és az Oxigén Klub veterán atlétái vettek részt a versenyen. Atlétáink 1 arany-, 3 ezüst-, 2 bronzérmet és további értékes helyezéseket értek el. A debreceni versenyzők eredményei (Zárójelben az indulók száma) Rúdugrás (6) 2. Kurunczi Zoltán Oxigén Klub 3,00 Hármasugrás (14) 6. Kurunczi Zoltán Oxigén Klub 9.04 N. kalapács (14) 10. Belházi János DEVAK 15,08 Kalapács (12) 3. Belházi János DEVAK 46,86 Dobó ötróba (17) 10. Belházi János DEVAK 3283 Lóska Belházi Kertészné Makó Kurunczi Férfiak M m (12) 9. Chrobák Gyula Oxigén Klub 39:19,71 Maraton (21) 9. Chrobák Gyula Oxigén Klub 3:27:31 M m (23) 20. Sulyok János DEVAK 21:25,33 Kalapács (15) 3. Lóska Sándor DEVAK 49,27 N. kalapács (10) 1. Lóska Sándor DEVAK 15,06 Magas (10) 6. Dr. Várhelyi Tamás DEVAK 1,70 M50 100m (27) 20. Kovács Gyula Oxigén Klub 13, Szőllösi István DEVAK 13, Filep Ernő Csaba Oxigén Klub 14,38 200m (33) 21. Jurth Gyula Oxigén Klub 26, Szőllösi István DEVAK 27, Filep Ernő Csaba Oxigén Klub 29,05 400m (35) 23. Jurth Gyula Oxigén Klub 1:00, Szőllösi István DEVAK 1:05,78 Maraton (31) 20. Fekete Antal DEVAK 4:22:25 Távol (18) 10. Ignáth Antal DEVAK 5.28 Hármas (16) 9. Ignáth Antal DEVAK x100m (4) 4. HUN Jurth Gyula Oxigén Klub 50,10 4x400m (6) 4. HUN Jurth Gyula Oxigén Klub 4:04,78 M55 100m gát (6) 4. Zsilinszky Pál DEVAK 17,99 400m gát (9) 6. Zsilinszky Pál DEVAK 1:11,92 800m (29) 24. Tomkovics József DEVAK 2:59,21 Maraton (29) 17. Áts László Oxigén Klub 3:55:59 Rúdugrás (6) 2. Makó Ernő DEVAK 3.60 M m (32) 30. Barbócz Gábor Oxigén Klub 24:10,8 M65 Gerelyhajítás (15) 6. Hegedűs Antal DEVAK 42,10 Kalapács (17) 16. Ember Ferenc DEVAK 30,89 M70 100m (18) 11. Bakk Gyula DEVAK 15,14 Magasugrás (9) 6. Bakk Gyula DEVAK 1,25 Távolugrás (19) 13. Bakk Gyula DEVAK 3.90 Nők W50 5 km gyal. (23) 8 Drén Gáborné DEVAK 31: km gyal. (19) 7. Drén Gáborné DEVAK 1:03:36 W m (8) 7. Szűcs Kornélia DEVAK 30:13 Gerely (6) 2. Kertészné Szentesi Éva DEVAK 28,08 Vélemények a versenyről és az elért eredményről A dobó HEGEDŰS ANTAL A dobószámok lebonyolításában előfordultak kisebb csúszások. Nem volt mindig teljes az összhang az egyes versenyszámok megrendezése esetében. Nagy gond azonban nem volt. A rendezők azonban igen rugalmasak voltak a felmerült problémák kezelésében, s ez mindenképp pozitívum. Mindenképp elégedett vagyok az elért eredményemmel. Ez a 42,10 m mint szenior versenyző a második, a 65 év feletti kategóriában pedig az eddigi legnagyobb dobásom. A futó JURTH GYULA A verseny a nyíregyházi Fő stadionban európai színvonalon lett megrendezve. A kezdetben kis időcsúszást követően, később már gördülékenyen, percnyi pontossággal zajlottak az események. A legnagyobb hiányosságnak azt tartom, hogy külön bemelegítő pálya nem volt, és tájékoztatást sem adtak arról, hogy a szomszédos atlétikai pályát is lehet használni! Az eredményeket 2 db elektronikus terminálon lehetett megnézni, azonban az érdeklődők nagy száma miatt kevésnek bizonyult. A verseny az első számú pályán nagyon jó hangulatban zajlott, a második pályán már nem voltak ilyen kedvezőek a feltételek! Egyéniben a 200 m-en 21., a 400 m-en 23. lettem. Sajnos a formába hozás nem sikerült, így csak annyit tudtam teljesíteni, ami alapban is bennem volt. 200 m-en ha a tavalyi OB-n elért eredményemet megfutom, akkor már bejuthattam volna a középdöntőbe. A és a as váltóban már sikerült maximálisan teljesítenem. Az ugró DR. VÁRHELYI TAMÁS A szervezés korrekt volt, bár én csak a saját számommal kapcsolatos procedúráról tudok véleményt mondani. De mint turisztikát tanító főiskolai tanár tudom, hogy milyen nehéz egy ilyen eseményt megszervezni, és úgy tűnik, hogy a rendezőknek ez sikerült. Az elért hatodik helyet megfelelőnek és reálisnak tartom, bár ha öt centivel többet ugrom, akkor akár érmes is lehettem volna. Sajnos egy korábbi Achilles-ín sérülésem miatt nem tudok speciális edzéseket végezni, csak kosarazom, síelek, hegyet mászom. Ennek fényében elégedett vagyok a 170 cm-es teljesítményemmel, és örülök annak, hogy most nem fájdult meg a lábam.

7 Debreceni Atlétabarátok Fóruma SPORTTUDOMÁNY 7 Hogyan táplálkozzon egy sportoló? A címben említett sportoló alatt profi és amatőr sportolót egyaránt érthetünk. Tehát a kérdés, hogyan táplálkozzon a sportoló. Egyszerű a válasz: egészségesen. Azt mindannyian tapasztaltuk, hogy táplálkozási szokásaink különbözőek. Van, aki inkább sok húst szeret enni, és gyümölcsöt, főzeléket kevésbé. Van, aki fordítva, alig kívánja a húst, inkább főzelékféléket, tésztaféléket, gyümölcsöket eszik szívesen. Ez csak részben nevelés kérdése. Előfordul, hogy ugyanabban a családban, azonos nevelésben részesülő gyerekek táplálkozási szokásai teljesen különbözőek. Ez jelzi azt, hogy anyagcserénk, táplálkozási preferenciánk nagymértékben genetikailag kódolt, öröklött. Ebből az a tanulság, hogy ezt alapvetően ne akarjuk megváltoztatni. Ha módunk van rá, azt együnk, amit kívánunk, de tartsunk be bizonyos ajánlásokat. Fontosabb táplálékaink, amelyekből nagy mennyiséget kell felvennünk: a szénhidrátok, zsírok és fehérjék. Míg az első két csoportba tartozó táplálékok elsősorban mint energiaforrások szerepelnek, a fehérjék egy átlagosan jól táplálkozó személy esetén nem szolgálnak fő energiaforrásként, de a test, az izmok felépítésében és regenerálásában nagyon nagy szerepük van, főleg egy intenzíven sportoló személy esetén. Egyik korábbi cikkünkben arról is részletesen írtunk, hogy a szénhidrátok lebontásának van egy olyan szakasza, amely energiát szolgáltat oxigén felhasználása nélkül, anaerob módon (ez jól jöhet egy hajrában).; igaz, az így keletkező energia összmennyisége limitált, mert közben tejsav keletkezik, aminek a töménysége vérünkben és izmainkban nem emelkedhet korlátlanul. A zsírok lebontásának nincs anaerob szakasza, viszont aerob munka során, (pl. 40 perc futás), fő energiaforrásként szolgál. Az is ismert, hogy a szénhidrátok (tésztafélék, rizs, kenyér, stb.) zsírrá alakulhatnak, de a zsírok nem alakulhatnak szénhidrátokká. Vannak tápanyagaink, melyek nagyon fontosak, de csak kis mennyiségben kell felvennünk táplálékainkból; ezek a vitaminok és nyomelemek. Ezek egyike-másika egy sportoló esetén sokszor az átlagosnál nagyobb menynyiségben szükséges. Egészséges táplálkozásunk fontos komponense még a sok rostot tartalmazó, egyébként emészthetetlen, ezért látszólag felesleges, növényi eredetű táplálék. Ez is kell az emésztő rendszer karbantartásához. Tehát, hogyan táplálkozzon egészségesen egy rendszeresen sportoló egyén: fogyasszon kevés zsírt, relatíve sok szénhidrátot, rendszeresen kellő mennyiségű, lehetőleg zsírszegény fehérjét (szárnyast, halat), és sok, nagyon sok zöldséget, gyümölcsöt. Természetesen, az arányokat némileg befolyásolja anyagcserénk öröklött jellegzetessége, az, hogy inkább húsevők vagyunk-e, vagy gyümölcs-édesség fogyasztók. Ez nem baj, de vegyük figyelembe ezeket az ajánlásokat. No, beismerem, sajnos eddig semmi olyat nem írtunk le, ami újdonság lenne. Néhány speciális ajánlás: Hosszú távú futóverseny előtti napokban fogyasszunk relatíve több szénhidrátot. Ezzel a máj és izom glikogén (ez egy szőlőcukorból felépülő polimer) raktárainkat teljesen feltölthetjük. Időnként fogyasszunk nyomelemekkel kiegészített multivitamin tablettát. Véleményem szerint kiegyensúlyozott táplálkozás mellett nem kell mindennap, csak igen nagy terhelés esetén. Időnként fogyasszunk cink-, szelén- és magnéziumtartalmú táplálék-kiegészítő tablettákat. Az olívaolaj sok egyszeresen telítetlen zsírsavat tartalmaz, melyek a szervezetben képesek többszörösen telítetlen zsírsavvá alakulni. A megterhelt keringési rendszerre nagyon jó hatással van az olívaolaj rendszeres fogyasztása (pl. salátára rakva). Mi a helyzet az engedélyezett teljesítményfokozókkal? Három ilyen anyagot szokás használni, melyek szabadon beszerezhetőek és nem minősülnek doppingszernek: ezek a karnitin, kreatin és Q10. A karnitin a zsírokat szállítja a mitokondriumba, ahol azok oxidálódnak és energiát szolgáltatnak. A kreatin foszforral öszszekapcsolódva egy nagyon gyorsan hasznosítható energiaforrás (egy lépésben ATP-t generál). Izmainkban kb. ötször annyi van belőle, mint ATP-ből. A Q10 közvetlenül részt vesz, az ún. elektron-transzport folyamatban, mely az ATP szintézisére felhasználható energiát (proton gradiens) állítja elő. Elvileg tehát ezek fogyasztása javítja energia-előállító folyamataink teljesítményét. A helyzet az, hogy ezeket az anyagokat szervezetünk előállítja, és mennyiségük, koncentrációjuk nagyon szigorúan szabályozott. Ezért a felesleg lebomlik. Így hatásuk kétséges. Egyértelmű, tudományos bizonyíték pozitív hatásukra nincs, igaz, néhány publikáció megjelent teljesítményfokozó hatásukról. A kreatin néhány leírt tapasztalat szerint az izomerőre pozitív hatással van, ugyanakkor az izmok merevségét is előidézi. A karnitin, mint zsíroxidációt elősegítő anyag, javíthatja a hoszszútávfutó teljesítményét, ha ebből az anyagból hiánya van. A Q10 szedése fiatal korban valószínűleg nem sok haszonnal jár, de idősebb korban, mikor a Q10 szintézise kevésbé intenzív (néhány kísérleti adat legalábbis ezt jelzi), pozitív hatású lehet. Mi a helyzet az izotóniás oldatokkal. Egy hosszú távú verseny után a sóveszteség pótlásában van szerepe. Feltétlen hasznos, gyorsítja a regenerációt. Ebben a cikkben kerültem a doppingszereknek minősülő anyagok hatásmechanizmusának ismertetését. Ezek az anyagok egyértelműen fokozzák a teljesítményt, ugyanakkor alkalmazásuk tiltott, és súlyosan veszélyeztetik a versenyző egészségét, mely hatás sokszor csak évek múlva jelenik meg. Még néhány szót kell szólnunk a vegetáriánus étrendről Milyen problémák merülhetnek fel? Figyelni kell az. ún. teljes értékű fehérjék felvételére. A legtöbb növényi fehérje nem tartalmazza mind a 20 természetes fehérjeépítő aminosavat (az esszenciális aminosavakat nem tudjuk szintetizálni). Tejtermékekkel, tojással ezeket pótolni lehet. B12 vitaminból nagyjából 4-5 évre elegendő van tárolva májunkban, és ezt húsokból vesszük fel. Egy vegetáriánus legyen tudatában ennek a potenciális problémának. Probléma lehet továbbá a kialakuló vashiány. A vas kiürítésére nincs egy szabályozott útvonal, tehát nagyon kevés vas távozik szervezetünkből, de az intenzív sportolás vasvesztéssel jár. Hölgyek a menstruációs vérvesztéssel fokozott vasvesztésnek vannak kitéve. A vasat főleg húsokból vesszük fel. Összefoglalva: azt együnk, amit kívánunk, de kerüljük a sok zsírt, fogyasszunk jó minőségű fehérjéket és (ez az edzésterheléstől is függ) sok zöldséget, gyümölcsöt, időnként vitaminokat és nyomelemeket tartalmazó tablettákat. Ha vegetáriánusok vagyunk, fokozott figyelmet fordítsunk a fentebb felsorolt hiányok kialakulásának megelőzésére. Dr. Aradi János Tudni kell a fenti cikk szerzőjéről, dr. Aradi Jánosról, hogy kétszeres felnőtt magyar bajnok és válogatott atléta volt, és később sikeres edzőként is tevékenykedett. Számos válogatott viadalon volt a magyar csapat edzője, többek között Európa-bajnokságon és olimpián. Tanítványai kb. 60 alkalommal indultak mint válogatottak, 20 alkalommal futottak magyar rekordot, és 25 felnőtt bajnokságot nyertek. Két tanítványa 10. volt az éves világranglistán. Dr. Aradi a Debreceni Egyetem orvoskarán másodéves orvostanhallgatók számára a biokémia tantárgyon belül oktat anyagcserét és sportbiokémiát. Cseke István

8 8 Debreceni Atlétabarátok Fóruma AMATŐR FUTÓK Az apák pedig tudják Agárdi Tamás egy a lelkes amatőr futók közül. Magánéletében sikeres vállalkozó. Két gyermek édesapja. A futást 35 évesen kezdte el. Alig több mint fél év elteltével teljesítette a félmaratoni távot. Az egyik fő támogatója az Oxigén Kupának és az OXIGÉN NAGYERDEI MARATONNAK. : Mikor és miért kezdtél el futni? Agárdi Tamás: Akkor kezdtem el futni, amikor elértem a 95 kilót. Már nem tudtam szuszogás nélkül bekötni a cipőmet, és elkezdtek a nadrágszíjaim pattanásig feszülni. Időben ez 2009 augusztusa volt. : Mik voltak az első tapasztalataid? A.T: Reggel 6-kor indultam gyalog nem futva, arra nem voltam képes a tőlünk 4 kilométerre levő erdőbe, ahonnan két óra múlva vánszorogtam elő. Fokozatosan tudtam gyorsítani a tempón, és két hét múlva már lassan kocogtam végig, élvezve a futást. : Hogyan emlékszel az első versenyedre? A.T: Mindamellett, hogy nagyon örültem, hogy végig bírtam futni a 10 kilométert, kicsit kétségbe is estem, a legtöbb futó ugyanis úgy ment el mellettem, mint a gyorsvonat. Jó érzés volt viszont, hogy a szervezők nemcsak hogy megvártak, még meg is tapsoltak. Akkor azt mondtam, hogy én vagyok az acélakaratú teknős, aki a vastapsra hajt a végén. Nekem nagyon jókor jött az Oxigén Kupa sorozat, mert így havonta kaptam támogatást, visszajelzést, ösztönzést. Arról nem is beszélve, hogy mivel szeretem az extrém dolgokat, így külön örültem egy-egy havas vagy esős futásnapnak. A tél végén szakadó havas esőben futottam ki Zelemérre, bakancsban, és mivel nehezen találtam meg a hóban az utat, így jórészt a sínek között. : Mik azok a tulajdonságok, melyek alapvetően meghatározzák nézeted, szemléleted? A.T: Azt gondolom, hogy saját magam jó szándékú lévén igyekszem először a jót keresni az emberekben. Amikor valakinek nem csak akkor jutok eszébe, amikor szüksége van valamire, az ennek a szemléletnek a jutalma. Édesapám szellemi hagyatéka, és rövid életem saját tapasztalata, hogy eredmények nem születnek csak erőfeszítés, összpontosítás és munka által. Amikor azt kérdezik, hogy hogyan sikerült 15 kilót leadnom, akkor azt válaszolom: Kétnaponta futok 10 kilométert. Bár ez a futótársadalomban nem számít soknak, a környezetemben élők ilyenkor elszörnyednek. Ha jobban belegondolok, 12 hónapja még én is elszörnyedtem volna. : Mi a célod a magánéletben és a sportban? A.T: Minél tovább követni a gyermekeim, Vilmos és Villő útját. Ha lehet, akkor annyi szülői befolyással lenni, hogy a sport nélkülözhetetlen részévé váljon az életüknek. Már voltak velem versenyen, remélem, itt is működni fog a szülői példa intézménye. Azt szeretném, hogy legalább egyszer egy teljes maratont le tudjak futni. Egyelőre ez a cél mozgat, de kacérkodok már további célokkal is, csak azokat még magamnak sem merem bevallani. Először a maraton legyen meg. : Egyik fő támogatója vagy versenyeinknek. Miért? A.T: Azért kerestem meg Áts Lacit és Cseke Pistát tavaly, mert nagyon megörültem annak, hogy Debrecenben találtam olyan embereket, akik szerveznek futással kapcsolatos eseményeket amatőröknek, sőt nagyon amatőröknek is szóló rendezvényeket. Azt láttam, hogy a rendezvények színvonalán a cégünk tevékenysége emelni tud. Mint később számomra is világossá vált, a segítség kölcsönös volt, mert nekem arra volt szükségem, hogy minden hónapban segíteni kelljen a csapatnak, és így egyre több késztetést nyerjek a részvételre. Mivel időközben azért nem hanyagoltam el a rendszeres futást, így már tudtam saját magam részére is meglepő eredményeket felmutatni. Ez egyre jobban meghozta az önbizalmamat a futással és a versenyekkel kapcsolatban. Voltaképp öngerjesztő volt a folyamat, és amint láttam, hogy a segítség jó helyre megy, és jól hasznosul, ez külön örömmel töltött el. Agárdi Tamás személye, mentalitása, szemlélete szép példája annak a szellemiségnek, melyet a szervezők vallanak, és versenyeiken megvalósítani szeretnének. JUST NAHRIN Találkozás a természettel Lund Ove: Az Életfa Program több, mint a Just és Nahrin termékek, de azok képezik a program alapját. A termékekre jellemző a természetes hatóanyag-tartalom, melyet koncentrált mennyiségben tartalmaznak a készítmények, ezért kisebb mennyiségben is nagyon jó hatásfokkal támogatják a szervezet működését. Az alapanyagok jellemzően vegyszer-, gammasugárzás- és génkezelésmentes környezetből származnak. A termékeket előállító svájci Just és Nahrin cégek közel 90, ill. 60 éves múlttal rendelkeznek, Magyarországon 1997, ill óta jelen vannak. Kizárólagos forgalmazójuk a JNS Hungária Kft. A Nahrin termékek jellemzői közé tartozik a csökkentett zsír-, szénhidrát, só- és cukortartalom. Könnyen elkészíthetők, kellemes ízük miatt a mai egészséges táplálkozás minden követelményének megfelelnek. A Just termékek jellemzői közé tartozik az egészséges bőrápoló, a mozgásrendszerre ható élénkítő, vérkeringést fokozó hatás, a könnyed használhatóság és a kellemes, harmonikus illatok élvezete. A termékek maximálisan természetes eredetű összetevőkből állnak, a lehető legjobb minőségben és a lehető legjobban hasznosítható formában kerülnek forgalomba. Az egyik szakterületünk a sporttáplálkozás. Kiváló minőségű izotóniás sportitallal, szív- és izomerőt biztosító külső és belső készítményekkel, immunerősítőkkel csak hogy néhányat említsünk a rendkívül széles palettából és természetesen személyre szabott profi tanácsadással állunk futóink rendelkezésére. Nincs út az egészséghez mozgás nélkül, ezért fontos eleme az Életfa Programnak a mozgás. Jó szívvel támogattuk az I. OXIGÉN NAGYER- DEI MARATONT, és bízunk benne, hogy a további együttműködés mindkét fél számára gyümölcsöző lesz. Elérhetőségünk: Lund Ove , Szilágyi Ildikó ; luszil@invitel.hu Áts László: Mint felhasználó, szeretném megerősíteni az izotóniás sportital kiváló hatását. A legutóbbi maratoni versenyemre való felkészülés során folyamatosan ezt a kiváló terméket Iso Tea Lemon használtam, és biztos vagyok benne, hogy hozzásegített ahhoz, hogy az egyáltalán nem maratoni futásra alkalmas időjárás ellenére sikeresen fejezzem be a versenyt. A verseny utáni regenerációban is úgy érzem, sokat segített, ezzel mintegy alátámasztva dr. Aradi János ez irányú megjegyzését. Ajánlom mindenkinek!

M Bodó Levente 85 DSC-SI M Pokol Csaba 83 DSC-SI M Szabó Tamás 84 DSC-SI M Szabó Róbert 85 DSC-SI Pál Tamás 89 DSC-SI DNS

M Bodó Levente 85 DSC-SI M Pokol Csaba 83 DSC-SI M Szabó Tamás 84 DSC-SI M Szabó Róbert 85 DSC-SI Pál Tamás 89 DSC-SI DNS Atlétikai Világnap - VIII. Nemzetközi Tiszaújvárosi Verseny Tiszaújváros - 2008. május 17. 100 m síkfutás férfi junior 1. időfutam M Bodó Levente 85 DSC-SI 10.92 100 m síkfutás férfi junior 2. időfutam

Részletesebben

VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015

VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015 VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015 V E R S E N Y K I Í R Á S A verseny fővédnöke:balczó ANDRÁSa Nemzet Sportolója A verseny célja: Versenyzés biztosítása közép- és hosszútávfutók, illetve

Részletesebben

KELET KUPA Debrecen Szuper Liga, Junior Liga, Ifjúsági Liga és Serdülő Liga

KELET KUPA Debrecen Szuper Liga, Junior Liga, Ifjúsági Liga és Serdülő Liga Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. telefon: 06 52 514 400 e-mail: info@debrecenisportcentrum.hu KELET KUPA Debrecen Szuper Liga, Junior Liga, Ifjúsági Liga

Részletesebben

KELET KUPA Debrecen Szuper Liga, Junior Liga, Ifjúsági Liga és Serdülő Liga

KELET KUPA Debrecen Szuper Liga, Junior Liga, Ifjúsági Liga és Serdülő Liga Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. telefon: 06 52 514 400 e-mail: info@debrecenisportcentrum.hu KELET KUPA Debrecen Szuper Liga, Junior Liga, Ifjúsági Liga

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2009. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA Rendező: A bajnokság helye és ideje Magyar Atlétikai Szövetség 2009. június 26-28. (péntek-vasárnap) Székesfehérvár,

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2011. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2011. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2011. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA Rendező: A Bajnokság helye és ideje: Versenybíróság: elnök: elnökhelyettes: titkár: technikai helyettes: Magyar Atlétikai

Részletesebben

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat 52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa Veszprém, 2010. július 10. szombat Az atlétikai Balaton Bajnokságokról A korabeli megyei sajtó szerint az első atlétikai Balaton bajnokságot

Részletesebben

KELET KUPA Debrecen Szuper Liga, Junior Liga, Ifjúsági és Serdülő Liga, továbbá Nyílt Ifjúsági Összetett verseny

KELET KUPA Debrecen Szuper Liga, Junior Liga, Ifjúsági és Serdülő Liga, továbbá Nyílt Ifjúsági Összetett verseny Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. telefon: 06 52 514 400 e-mail: info@debrecenisportcentrum.hu KELET KUPA Debrecen Szuper Liga, Junior Liga, Ifjúsági és Serdülő

Részletesebben

2012. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI ATLÉTIKAI EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

2012. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI ATLÉTIKAI EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2012. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI ATLÉTIKAI EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Rendező: A Bajnokság helye és ideje: Versenybíróság: elnök: elnökhelyettes: titkár: technikai helyettes: Magyar Atlétikai

Részletesebben

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése KVSE atlétika szakosztály 2013. évi értékelése Az atlétika szakosztály elsősorban gyermek és serdülő korcsoporttal dolgozik. A 2013-as évben bekapcsolódtunk a Magyar Atlétikai Szövetség által életre hívott

Részletesebben

Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit.

Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit. Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit. A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség megbízásából a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület Közreműködő

Részletesebben

1. ATLÉTIKAI IFJÚSÁG MAGYAR LIGA DÖNTŐ és 1. ATLÉTIKAI JUNIOR MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest

1. ATLÉTIKAI IFJÚSÁG MAGYAR LIGA DÖNTŐ és 1. ATLÉTIKAI JUNIOR MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest 1. ATLÉTIKAI IFJÚSÁG MAGYAR LIGA DÖNTŐ és 1. ATLÉTIKAI JUNIOR MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest A verseny célja: A versenyzési lehetőségek minőségi fejlesztése, az atléták megbecsülésének javítása, az atlétika

Részletesebben

ATLÉTIKAI VILÁGNAP OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE IX. TISZAÚJVÁROS NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI VERSENYE

ATLÉTIKAI VILÁGNAP OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE IX. TISZAÚJVÁROS NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI VERSENYE ATLÉTIKAI VILÁGNAP OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE IX. TISZAÚJVÁROS NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI VERSENYE A verseny rendezője: Tiszaújvárosi Sport Club, MASZ, a NUPI és az IAAF támogatásával. A verseny célja: Az

Részletesebben

A verseny fővédnöke: Béres Ernő Világcsúcsot futott atléta

A verseny fővédnöke: Béres Ernő Világcsúcsot futott atléta VERSENYKIÍRÁS A verseny fővédnöke: Béres Ernő Világcsúcsot futott atléta A verseny célja: Versenyzés biztosítása mindenek előtt a gyerekek, továbbá az erdei futást szerető amatőr és igazolt sportolók részére,

Részletesebben

KELET KUPA Debrecen Szuper Liga, Junior Liga, Ifjúsági és Serdülő Liga

KELET KUPA Debrecen Szuper Liga, Junior Liga, Ifjúsági és Serdülő Liga Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. telefon: 06 52 514 400 e-mail: info@debrecenisportcentrum.hu KELET KUPA Debrecen Szuper Liga, Junior Liga, Ifjúsági és Serdülő

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Kovács Péter, Budapest XVI. Kerület Polgármestere, az Atlétika Szakosztály tiszteletbeli elnöke.

VERSENYKIÍRÁS. Kovács Péter, Budapest XVI. Kerület Polgármestere, az Atlétika Szakosztály tiszteletbeli elnöke. VERSENYKIÍRÁS 46. Paulínyi Jenő, 19. Klics Ferenc, 15. Főző János, 13. Bánhidi Béla, 8. Garay Sándor, 8. Varjú Vilmos, 7. Imre László és 4. Deák Balázs emlékverseny, Magyar Liga és minősítő verseny A verseny

Részletesebben

2. ATLÉTIKAI IFJÚSÁG MAGYAR LIGA DÖNTŐ és 2. ATLÉTIKAI JUNIOR MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest

2. ATLÉTIKAI IFJÚSÁG MAGYAR LIGA DÖNTŐ és 2. ATLÉTIKAI JUNIOR MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest 2. ATLÉTIKAI IFJÚSÁG MAGYAR LIGA DÖNTŐ és 2. ATLÉTIKAI JUNIOR MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest A verseny célja: A versenyzési lehetőségek minőségi fejlesztése, az atléták megbecsülésének javítása, az atlétika

Részletesebben

36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny

36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny 36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny Békéscsaba, 2015. április 26. vasárnap Magyarország Felnőtt 20 km-es Gyalogló Férfi, Női Egyéni és Csapatbajnoksága, Havasi István-emlékverseny

Részletesebben

Magyarország évi Serdülő és Újonc Bajnoksága, egyben Serdülő Liga, DEBRECEN

Magyarország évi Serdülő és Újonc Bajnoksága, egyben Serdülő Liga, DEBRECEN Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. telefon: 06 52 514 400 e-mail: info@debrecenisportcentrum.hu Magyarország 2016. évi Serdülő és Újonc Bajnoksága, egyben Serdülő

Részletesebben

120. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG augusztus 7-9. Székesfehérvár IDŐREND. I. nap augusztus 7. péntek

120. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG augusztus 7-9. Székesfehérvár IDŐREND. I. nap augusztus 7. péntek IDŐREND I. nap augusztus 7. péntek 16:00 magasugrás ffi selejtező 16:00 kalapácsvetés női selejtező 16:00 100 m női előfutam Dr. Irányossy Gézáné Vértessy Katalin emlékverseny 16:00 távolugrás ffi selejtező

Részletesebben

Kelet-kupa nemzetközi atlétikai verseny - Debrecen július 23.

Kelet-kupa nemzetközi atlétikai verseny - Debrecen július 23. 100 m férfi Szél: -0,3 Hely Név Sz.év Klub Eredmény 1 Resán Gergely 86 Nyírsuli 10,94 2 Hajdu Balázs 92 PVSK 11,16 3 Bodó Levente 85 DSC-SI 11,27 4 Tamási Ottó 94 KSI 11,29 5 Boda Ákos 96 DSC-SI 11,61

Részletesebben

Magyarország évi Felnőtt, U23, Junior, Ifjúsági, Serdülő és Újonc Összetett Atlétikai Bajnoksága

Magyarország évi Felnőtt, U23, Junior, Ifjúsági, Serdülő és Újonc Összetett Atlétikai Bajnoksága Magyarország 2016. évi Felnőtt, U23, Junior, Ifjúsági, Serdülő és Újonc Összetett Atlétikai Bajnoksága 1. A bajnokság rendezője: A Magyar Atlétikai Szövetség megbízásából az Alba Regia Atlétikai Klub 2.

Részletesebben

38. Nemzetközi Rajkai Emlékverseny Debrecen október 10.

38. Nemzetközi Rajkai Emlékverseny Debrecen október 10. 4 km női abszolút Hely Rajtsz. Név Szév Klub Egyetem Idő 1 770 Rakonczai Beáta 1977 NyVSC 0 16:41 2 750 Liene Puke 1988 0 Debreceni Egyetem 16:57 3 700 Hajdú Anna 1993 DSC-SI 0 17:10 4 533 Varga Krisztina

Részletesebben

Az Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói

Az Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói Az Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói 100 m férfi döntő Raggambi Fluck István emlékverseny Az 1920-as évek kiemelkedő vágtázója volt. 100 és 200 méteren hatszor nyert magyar bajnokságot. 14-szeres

Részletesebben

119. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG augusztus 1-3. Székesfehérvár

119. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG augusztus 1-3. Székesfehérvár 1. A Bajnokság célja: MAGYARORSZÁG 2014. évi bajnoki címeinek és helyezéseinek eldöntése. 2. A Bajnokság helyszíne és ideje: Székesfehérvár, Bregyó közi Atlétikai Központ, Bregyó köz 1. 2014. augusztus

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

Magyarország évi Serdülő Csapatbajnoksága

Magyarország évi Serdülő Csapatbajnoksága Magyarország 2018. évi Serdülő Csapatbajnoksága A verseny célja: 1. Versenyzési lehetőség biztosítása serdülő és újonc atléták részére. 2. A serdülő és újonc atléták pozitív élményhez segítése. 3. A Sport

Részletesebben

Magyarország évi Serdülő Csapatbajnoksága

Magyarország évi Serdülő Csapatbajnoksága Magyarország 2019. évi Serdülő Csapatbajnoksága A verseny célja: 1. Versenyzési lehetőség biztosítása serdülő és újonc atléták részére. 2. A serdülő és újonc atléták pozitív élményhez segítése. 3. A Sport

Részletesebben

V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL

V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL 2015. március 29. Rajt: 9.30 óra - Jótékonysági Futás 11.00 óra - 1/4 maraton 11.05 óra - 1/2 maraton 11.10 óra - maraton (egyéni, váltó) Helyszín Debrecen, Gyulai István Atlétikai

Részletesebben

NvfREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOL~SE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 40/2013.(11. 25.) számú. határozata

NvfREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOL~SE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 40/2013.(11. 25.) számú. határozata NvfREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOL~SE Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága 40/2013.(11. 25.) számú határozata a 2013. évi 02/2013- Sportösztöndíj rendszer támogatása pályázati felhívásra beérkezett

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA 2015

MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA 2015 MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA 2015 A bajnokság helye és ideje: a) Elődöntők: május 9-10. Keleti csoport: Nyugati csoport: Nyíregyháza Szombathely b) Döntő: szeptember 12-13. Székesfehérvár szeptember

Részletesebben

Magyarország Felnőtt, U23 és Junior Összetett Atlétikai Bajnoksága 2019

Magyarország Felnőtt, U23 és Junior Összetett Atlétikai Bajnoksága 2019 Magyarország Felnőtt, U23 és Junior Összetett Atlétikai Bajnoksága 2019 A verseny célja: Magyarország szabadtéri összetett bajnoki címeinek eldöntése felnőtt, U23 és junior korcsoportokban. A verseny dátuma:

Részletesebben

Magyarország Atlétikai Csapatbajnoksága Elődöntő Nyugati Csoport a ZÁÉV Zrt. és ZALAEGERSZEG MJV. Önkormányzata támogatásával

Magyarország Atlétikai Csapatbajnoksága Elődöntő Nyugati Csoport a ZÁÉV Zrt. és ZALAEGERSZEG MJV. Önkormányzata támogatásával Magyarország Atlétikai Csapatbajnoksága Elődöntő 2018 - Nyugati Csoport a ZÁÉV Zrt. és ZALAEGERSZEG MJV. Önkormányzata támogatásával A verseny célja: Az atlétika népszerűsítése. A spotszervezetek munkájának

Részletesebben

felkészítők (tanár neve)

felkészítők (tanár neve) VERSENYEREDMÉNYEK - SPORT A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és AMI 2019. március - április Verseny szintje, időpontja, helyszíne (helyi, városi, megyei) Résztvevők (név, osztály) felkészítők (tanár

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA 2015. ELŐDÖNTŐ KELETI CSOPORT

MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA 2015. ELŐDÖNTŐ KELETI CSOPORT MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA 2015. ELŐDÖNTŐ KELETI CSOPORT A bajnokság helye és ideje: 2015. 05.09-10. Nyíregyháza, Városi Stadion, Sóstói út 24 Tiszavasvári út 4. (kalapácsvetés) A bajnokság

Részletesebben

ISTVÁN ATLÉTIKAI STADION

ISTVÁN ATLÉTIKAI STADION Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság Versenykiírása A verseny célja: A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség által 2010/2011-ben meghirdetett egyetemi főiskolai országos atlétika

Részletesebben

Atlétikai Magyar Szuper Liga 2017

Atlétikai Magyar Szuper Liga 2017 Atlétikai Magyar Szuper Liga 2017 A Magyar Atlétikai Szövetség 2017-re is meghirdeti az Atlétikai Magyar Szuper Liga versenysorozatot. A sorozat célja az atlétika népszerűsítése, a versenyzési lehetőségek

Részletesebben

Oxigén kupa versenykiírás 2015/2016

Oxigén kupa versenykiírás 2015/2016 Oxigén kupa versenykiírás 2015/2016 Futónaptár.hu A verseny fővédnöke: BALCZÓ ANDRÁS a Nemzet Sportolója. A verseny célja: Versenyzés biztosítása közép- és hosszútávfutók, illetve más sportágak művelői

Részletesebben

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó 1. Célja: A 2014. év uszonyosúszó ifjúsági, junior és felnőtt korcsoport

Részletesebben

Magyarország évi Atlétikai Csapatbajnoksága Elődöntő Keleti Csoport

Magyarország évi Atlétikai Csapatbajnoksága Elődöntő Keleti Csoport Magyarország 2017. évi Atlétikai Csapatbajnoksága Elődöntő Keleti Csoport A verseny célja: Az atlétika népszerűsítése. A spotszervezetek munkájának egymással történő csapatszintű összehasonlítása. A bajnokság

Részletesebben

Szekszárdi Sportközpont Nkft Szekszárd, Keselyűsi u. 3. Telefon:

Szekszárdi Sportközpont Nkft Szekszárd, Keselyűsi u. 3. Telefon: A bajnokság helye és ideje: MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA 2017 ELŐDÖNTŐ NYUGATI CSOPORT 2017. május 13-14. Szekszárdi Atlétikai Centrum A bajnokság célja: Az aktív atletizálás értékének növelése,

Részletesebben

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA SZEMPONTOK AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁHOZ I. Olimpiai célkitűzések: A Magyar BMX Cross szövetség a BMX cross kerékpáros versenyeken

Részletesebben

Magyarország évi Ifjúsági, Serdülő és Újonc Összetett Atlétikai Bajnoksága

Magyarország évi Ifjúsági, Serdülő és Újonc Összetett Atlétikai Bajnoksága Magyarország 2017. évi Ifjúsági, Serdülő és Újonc Összetett Atlétikai Bajnoksága 1. A bajnokság rendezője: A Magyar Atlétikai Szövetség megbízásából az Alba Regia Atlétikai Klub 2. A bajnokság időpontja

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Atlétikai Magyar Szuper Liga 2016

Atlétikai Magyar Szuper Liga 2016 Atlétikai Magyar Szuper Liga 2016 A Magyar Atlétikai Szövetség 2016-ra is meghirdeti az Atlétikai Magyar Szuper Liga versenysorozatot. A sorozat célja az atlétika népszerűsítése, a versenyzési lehetőségek

Részletesebben

Mérk Kinizsi se Eredmények 2012-2013

Mérk Kinizsi se Eredmények 2012-2013 Mérk Kinizsi se Eredmények 2012-2013 Elnök: Aradi József Edző: Szűcs Sándor Mérk, 2013 Mérk Kinizsi SE. 2012 hazai versenyeken elért eredmények Versenyzői létszám: 23 igazolt versenyző 2012.03.31. RAW

Részletesebben

SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2016

SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2016 SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2016 ORSZÁGOS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÉS TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY VERSENYKIÍRÁS Verseny rendezője és szakmai megvalósítója Helyszín, időpont Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport

Részletesebben

4. ATLÉTIKAI MAGYAR SZUPER LIGA DÖNTŐ és 1. ATLÉTIKAI SERDÜLŐ MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest

4. ATLÉTIKAI MAGYAR SZUPER LIGA DÖNTŐ és 1. ATLÉTIKAI SERDÜLŐ MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest 4. ATLÉTIKAI MAGYAR SZUPER LIGA DÖNTŐ és 1. ATLÉTIKAI SERDÜLŐ MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest A verseny célja: A versenyzési lehetőségek minőségi fejlesztése, az atléták megbecsülésének javítása, az atlétika

Részletesebben

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket:

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: Tisztelt Sporttársak! A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: 2007. július 1-től életbe lépett nevezési rend értelmében minden nemzeti szövetség jogosult versenyszámonként

Részletesebben

Magyarország évi Atlétikai Csapatbajnoksága Elődöntő Keleti Csoport

Magyarország évi Atlétikai Csapatbajnoksága Elődöntő Keleti Csoport Magyarország 2019. évi Atlétikai Csapatbajnoksága Elődöntő Keleti Csoport A verseny célja: Az atlétika népszerűsítése. A spotszervezetek munkájának egymással történő csapatszintű összehasonlítása. A bajnokság

Részletesebben

CSAPAT DÍJAZOTTAK ORSZÁGOS BAJNOKI CÍMET NYERT CSAPATOK

CSAPAT DÍJAZOTTAK ORSZÁGOS BAJNOKI CÍMET NYERT CSAPATOK CSAPAT DÍJAZOTTAK ORSZÁGOS BAJNOKI CÍMET NYERT CSAPATOK SPORTÁG ATLÉTIKA MISI SC VERSENY (hazai) KORCS. VERSENYSZÁM VERSENYZŐ EDZŐ Ügyességi CSB OB Junior 110 m gát csapat Pál Robin Tompa Zalán Hricz Ádám

Részletesebben

Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság Versenykiírása

Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság Versenykiírása Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság Versenykiírása A verseny célja: A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség által 2011/2012-ben meghirdetett egyetemi főiskolai országos atlétika

Részletesebben

7. Szecsői Futónap szeptember 27. Versenykiírás

7. Szecsői Futónap szeptember 27. Versenykiírás Versenykiírás A verseny célja: Az egészséges életmód, a rendszeres sportolás ezen belül a hosszútávfutás-népszerűsítése, valamint versenyzési lehetőség biztosítása az amatőr és profi futók számára. Rendező:

Részletesebben

Magyarország Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága 2017 egyben Serdülő Magyar Liga és Szuper Liga versenyszámok

Magyarország Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága 2017 egyben Serdülő Magyar Liga és Szuper Liga versenyszámok Magyarország Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága 2017 egyben Serdülő Magyar Liga és Szuper Liga versenyszámok A bajnokság rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség A bajnokság időpontja és helyszíne: 2017.

Részletesebben

A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben

A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben Sportági-, Kor- Részt- Hetanulmányi- csoport, vevők lye- Versenyző tanulók

Részletesebben

MAGYARORSZÁG évi ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA DÖNTŐ

MAGYARORSZÁG évi ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA DÖNTŐ MAGYARORSZÁG 2016. évi ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA DÖNTŐ A bajnokság ideje és helye: 2016. 09. 10-11. Székesfehérvár, Regionális Atlétikai Központ, Bregyó köz 1. A bajnokság célja: 1. Az aktív atletizálás

Részletesebben

NEMZETKÖZI UP. VERSENYEK - 2009

NEMZETKÖZI UP. VERSENYEK - 2009 NEMZETKÖZI UP. VERSENYEK - 2009 Új helyszínen pályacsúcs - Schwechat ifi verseny 2009. május 31. - A szokás hatalom! kezdte rövid beszámolóját a schwecháti utánpótlás versenyrıl Lengyák György. - Anélkül,

Részletesebben

Lengyel Stella ben foglalta össze eredményeiket, amelyekhez gratulálunk:

Lengyel Stella  ben foglalta össze eredményeiket, amelyekhez gratulálunk: FINA 2017 Masters vizes világbajnokság A nyíltvízi úszóknak külön levelet írtam, először ezt kivonatolom. Összesen 11 fő nevezett a balatonfüredi 3000 m-es versenyre. Közülük a csütörtöki és a pénteki

Részletesebben

5. ATLÉTIKAI MAGYAR SZUPER LIGA DÖNTŐ és 2. ATLÉTIKAI SERDÜLŐ MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest

5. ATLÉTIKAI MAGYAR SZUPER LIGA DÖNTŐ és 2. ATLÉTIKAI SERDÜLŐ MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest 5. ATLÉTIKAI MAGYAR SZUPER LIGA DÖNTŐ és 2. ATLÉTIKAI SERDÜLŐ MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest A verseny célja: A versenyzési lehetőségek minőségi fejlesztése, az atléták megbecsülésének javítása, az atlétika

Részletesebben

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, június 23. csütörtök 10:00 óra

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, június 23. csütörtök 10:00 óra Versenykiírás MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, 2016. június 23. csütörtök 10:00 óra 1. A verseny védnökei: Tasó László, közlekedéspolitikáért felelős

Részletesebben

Magyar Egyetemi Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság

Magyar Egyetemi Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság Magyar Egyetemi Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság A verseny célja: **Versenykiírás** A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség által 2018/2019-ben meghirdetett egyetemi főiskolai országos atlétikai

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Résztvevő egyetemek: Eötvös Lóránd Tudományegyetem /ELTE/ Óbudai Egyetem. Indulók: ffi női összesen

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Résztvevő egyetemek: Eötvös Lóránd Tudományegyetem /ELTE/ Óbudai Egyetem. Indulók: ffi női összesen VERSENYJEGYZŐKÖNYV Készült 2016.április 29-én a BME atlétikai sportlétesítményében rendezett UNIVESRITAS SPORTPONT Budapesti Egyetemi Főiskolai Atlétikai Bajnokság tavaszi fordulójáról. Résztvevő egyetemek:

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Javaslat a [nemzeti érték megnevezése] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a [nemzeti érték megnevezése] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a [nemzeti érték megnevezése] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette: Horváth Vilmos Szombathely,

Részletesebben

46. Rajkai-Kerékgyártó Tiszántúli Takarék Emlékverseny Debrecen, november 11.

46. Rajkai-Kerékgyártó Tiszántúli Takarék Emlékverseny Debrecen, november 11. 46. Rajkai-Kerékgyártó Tiszántúli Takarék Emlékverseny Debrecen, 2018. november 11. Női abszolút kategória (5 km) 1. Gulyás Vera DSC-SI 17.45 2. Ferenczi Nikolett DSC-SI 18.41 3. Dobi Lili DSC-SI 18.57

Részletesebben

117. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG Dr. Schulek Ágoston emlékére VERSENYKIÍRÁS (módosított)

117. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG Dr. Schulek Ágoston emlékére VERSENYKIÍRÁS (módosított) 117. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG Dr. Schulek Ágoston emlékére VERSENYKIÍRÁS (módosított) 1. A bajnokság célja: 2012. évi magyar bajnoki címek eldöntése. 2. A verseny időpontja/helyszíne: 2012. június 16-17.

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák tanulóinak atlétika és labdarúgó bajnokságára

VERSENYKIÍRÁS. A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák tanulóinak atlétika és labdarúgó bajnokságára VERSENYKIÍRÁS A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák tanulóinak atlétika és labdarúgó bajnokságára A verseny célja: A verseny kiírásban szereplő sportágakban korcsoportonként

Részletesebben

Versenyeredmények 2010/2011-es tanév

Versenyeredmények 2010/2011-es tanév Versenyeredmények 2010/2011-es tanév Leány röplabda, fiú kézilabda Fiú kézilabda V. kcs. megyei II. hely VI. kcs. megyei II. hely Leány röplabda Diákolimpia Diákolimpia 5. osztály megyei 7. hely városi

Részletesebben

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9.

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. JUDO SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. BEVEZETŐ Mi a judo: egy sajátos etikai, nevelési, testnevelési és harcművészeti

Részletesebben

Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö Felnött Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö Férfiak Helyezés Név Szül.év Rajtszám Idö

Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö Felnött Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö Férfiak Helyezés Név Szül.év Rajtszám Idö XII. Fenyves Crossfutás 2012. április 14. Végeredmény 5 KM Gyerek 1. Török Norbert 2001 85 28:24 2. Dózsa Zétény 2004 84 30:38 Felnött 1. Bartha Imre 1970 835 21:01 2. Kovács Zsolt 1984 836 23:28 3. FÖLDVÁRI

Részletesebben

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság 2019.05.25-26 100 m női ief. Szél 1.f 0,0 2. f 2,1 1. Sorok Klaudia 1998 TE 11,60 2 2. Nguyen Anasztázia 1993 KRE 11,64 2 3. Csóti Jusztina 1998 ELTE

Részletesebben

119. Atlétikai Magyar Bajnokság PROGRAMFÜZET SZÉKESFEHÉRVÁR, AUGUSZTUS 1-3.

119. Atlétikai Magyar Bajnokság PROGRAMFÜZET SZÉKESFEHÉRVÁR, AUGUSZTUS 1-3. 119. Atlétikai Magyar Bajnokság PROGRAMFÜZET SZÉKESFEHÉRVÁR, 2014. AUGUSZTUS 1-3. TÁMOGATÓK: Kedves Vendégeink! Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy az elmúlt időszakban rendezett két rangos nemzetközi

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA b) Döntő: szeptember Székesfehérvár szeptember 11. Budapest (Félmaraton OB)

MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA b) Döntő: szeptember Székesfehérvár szeptember 11. Budapest (Félmaraton OB) MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA 2016 A bajnokság helye és ideje: a) Elődöntők: május 14-15. Keleti csoport: Nyugati csoport: Debrecen Szekszárd b) Döntő: szeptember 10-11. Székesfehérvár szeptember

Részletesebben

Magyarország 2015. évi Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága, egyben Serdülő Magyar Liga

Magyarország 2015. évi Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága, egyben Serdülő Magyar Liga Magyarország 2015. évi Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága, egyben Serdülő Magyar Liga A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség A verseny időpontja és helyszíne: 2015. július 11-12. (szombat-vasárnap)

Részletesebben

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI PÁROS IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, július 23.

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI PÁROS IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, július 23. Versenykiírás MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI PÁROS IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, 2016. július 23. szombat 10:00 óra 1. A verseny védnökei: Tasó László, közlekedéspolitikáért felelős

Részletesebben

A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség és a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum

A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség és a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum A Magyar Köztársaság 2011. évi Mezei Futóbajnoksága, az Európai Atlétikai Szövetség nyílt, Mezei Permit versenysorozat része MIKULÁS futás és Duci gyaloglás A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség

Részletesebben

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Bocskaikert, 354-es számú út, június 28. csütörtök 10:00 óra

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Bocskaikert, 354-es számú út, június 28. csütörtök 10:00 óra Versenykiírás MAGYARORSZÁG 2018. ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Bocskaikert, 354-es számú út, 2018. június 28. csütörtök 10:00 óra 1. A verseny védnökei: Priczinger Péter, az MKSZ elnöke Szőllős Sándor,

Részletesebben

A 22. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny nemzetközi terep- futóverseny kiírása

A 22. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny nemzetközi terep- futóverseny kiírása A 22. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny nemzetközi terep- futóverseny kiírása A verseny ideje: 2014. június 07. (szombat) A verseny célja: Versenyzési, erőfelmérési lehetőség biztosítása

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

XVIII. Nyírerdő Futás és Hajdú Bihar megyei Mezei Bajnokság Aradi János Emlékverseny

XVIII. Nyírerdő Futás és Hajdú Bihar megyei Mezei Bajnokság Aradi János Emlékverseny Nyírerdő-Futás 2500m leány U11 (2005-2006) 11:00 1 Hajdú Barbara 2006 Hajdúböszörmény HTE 2 Vágó Erika 2005 Hajdúsámson 3 Kovács Panna Borbála 2007 Boyai Ált. Isk Nyírerdő-Futás 2500m leány U13 (2003-2004)

Részletesebben

39. Nemzetközi-Rajkai Emlékverseny Debrecen november 13.

39. Nemzetközi-Rajkai Emlékverseny Debrecen november 13. 39. Nemzetközi-Rajkai Emlékverseny Debrecen - 2011. november 13. 4 km nıi abszolút Hely Rajtsz. Név Szév Klub Egyetem Idı 1 660 Rakonczai Beáta 1977 NyVSC 0 14:02,1 2 480 Kácser Zita 1988 Szolnoki MÁV

Részletesebben

Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság Versenykiírása

Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság Versenykiírása Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság Versenykiírása A verseny célja: A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség által 2011/2012-ben meghirdetett egyetemi főiskolai országos atlétika

Részletesebben

MAGYARORSZÁG EGYETEMI FŐISKOLAI ATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA Miskolc

MAGYARORSZÁG EGYETEMI FŐISKOLAI ATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA Miskolc Nevezési lista Férfi 100 méter Bódis Kornél 1990 Győri Atlétikai Club Elfogadva 11.10 Ecseki Dániel 1989 Szolnoki MÁV-SE Elfogadva 10.67 Farkas Dominik 2000 BSC Elfogadva 11.61 Grill Dániel 1996 Győri

Részletesebben

Európai Diáksport Napja Magyarország

Európai Diáksport Napja Magyarország Európai Diáksport Napja Magyarország Budapesti rendezvény 2016. szeptember 30. Programfüzet Európai Sporthét Köszöntő A Magyar Diáksport Szövetség immár egy évtizede hirdeti meg a Magyar Diáksport Napját

Részletesebben

MAGYARORSZÁG évi ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA DÖNTŐ Székesfehérvár, Regionális Atlétikai Központ, Bregyó köz 1.

MAGYARORSZÁG évi ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA DÖNTŐ Székesfehérvár, Regionális Atlétikai Központ, Bregyó köz 1. MAGYARORSZÁG 2017. évi ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA DÖNTŐ A bajnokság ideje és helye: 2017. 09. 9-10. Székesfehérvár, Regionális Atlétikai Központ, Bregyó köz 1. A bajnokság célja: 1. Az aktív atletizálás

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről Ó z d, 2014. április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Nyílt Fedettpályás Atlétikai Verseny

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Nyílt Fedettpályás Atlétikai Verseny Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Nyílt Fedettpályás Atlétikai Verseny Nyíregyháza, 2011. február 12. 50 m férfi A döntő 1 Kosa Tamás 1993 NYVSC-NYÍRSULI 6,2 2 Labádi László 1992 NYVSC-NYÍRSULI 6,3 3 Végvári

Részletesebben

XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Időpont: 2014. május 24. szombat Helyszín: Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő (3580 Tiszaújváros, Szederkényi út 12.) Program: 11:00 - Versenyiroda

Részletesebben

Teremlabdarúgó diákolimpia IV. korcsoport országos döntő Zalaegerszeg V.hely

Teremlabdarúgó diákolimpia IV. korcsoport országos döntő Zalaegerszeg V.hely Teremlabdarúgó diákolimpia IV. korcsoport országos döntő Zalaegerszeg 2016.02.17. V.hely Budaházi Levente,Farkas Marcell,Bódi Máté, Szűcs Kornél, Gácsi Péter, Gondol Bodó, Csávás Bence, Lehoczki Balázs,

Részletesebben

Miskolci Barátság Maraton 2015 - Versenykiírás

Miskolci Barátság Maraton 2015 - Versenykiírás Miskolci Barátság Maraton 2015 - Versenykiírás Futónaptár.hu A Miskolci Barátság Maraton A verseny ideje: 2015. október 25., vasárnap (a belvárosban!) A verseny célja: Az egészség megőrzését szolgáló rendszeres

Részletesebben

Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny. Mountain Bike Cross Country verseny. 2013. szeptember 15. Piliscsaba

Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny. Mountain Bike Cross Country verseny. 2013. szeptember 15. Piliscsaba Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny Mountain Bike Cross Country verseny 2013. szeptember 15. Piliscsaba JEGYZŐKÖNYV A verseny rendezője: Budapesti Kerékpáros Szövetség, Magyar Egyetemi Főiskolás

Részletesebben

Magyar Egyetemi Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság

Magyar Egyetemi Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság Magyar Egyetemi Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság A verseny célja: *** Versenykiírás *** A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség által 2012/2013-ban meghirdetett egyetemi főiskolai országos atlétikai

Részletesebben

2008/2009. TANÉVI ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ

2008/2009. TANÉVI ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ 2008/2009. TANÉVI V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ Helyszín: DEBRECEN Időpont: 2008. szeptember 24. A Versenybíróság elnöke: Benéné Lipcsey Irén FIÚ V-VI. KORCSOPORT (1990-1991-1992-1993-ban /

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Döntő Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam 1 Papp Bence 1999 DOVASE 7.26 =PB 1 2 Magyar Gergely 1986 KARC 7.41 PB 1 3 Osztrogonácz András 1994 BEAC

Részletesebben

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG Magyar Repülő Szövetség MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Nyíregyháza, 2011. 07. 28 07.

Részletesebben

4. Rally NOVI VINODOLSKI

4. Rally NOVI VINODOLSKI 4. Rally NOVI VINODOLSKI 2012. június 15-16. Horvátország, Novi Vinodolski Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Reális második hely 4. Rally Novi Vinodolski 2012. június 15-16. - Horvátország,

Részletesebben

Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten

Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/252/hosszu-katinka-szeretnek-tobbszor-a-dobogon-allni-budapesten Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten 2017.01.13. 11:57 CET A háromszoros

Részletesebben

4. Sülysápi Futónap május 9. Versenykiírás

4. Sülysápi Futónap május 9. Versenykiírás Versenykiírás A verseny célja: Az egészséges életmód, a rendszeres sportolás ezen belül a hosszútávfutás-népszerűsítése, valamint versenyzési lehetőség biztosítása az amatőr és profi futók számára. Rendező:

Részletesebben

1. Futam 16:20 1. nap

1. Futam 16:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Előfutam 1. Futam 16:20 1. nap 2016-07-29 1 Bézsenyi Gergely Viktor 1991 Bp. Honvéd SE 3 10.81 Q 2 Kovács Miklós 1993 Békéscsabai AC 5 10.95 Q 3 Orosz Zoltán István 1992 TFSE

Részletesebben