J e g y z ő k ö n y v

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J e g y z ő k ö n y v"

Átírás

1 J e g y z ő k ö n y v 10-25/2009. Készült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének október 29-én tartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester Zrinszki István alpolgármester, Benkő Zoltán, Bényei Péterné, Csikós Sándor, Dr. Erdélyi Béla, Fedor László, Fercsákné Tomán Ildikó, Dr. Krámor Katalin, Pappné Kórik Judit, Tomán Ferenc, Tölgyesi Attiláné képviselők (A jelenléti ívek a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Távolmaradását jelezte: Bede-Tóth Attila, Király Bertalan, Fercsákné Tomán Ildikó késését jelezte Tanácskozási joggal megjelent: Mező József jegyző, Csikósné Juhász Erika aljegyző, Hagymási József pénzügyi irodavezető, Janzsó Tamás az IPD-Europe ügyvezetője, Vinginder Csaba ügyvezető, Lévainé Haraszin Ilona könyvvizsgáló, Károly János közterület felügyelő, Spisák Vilmos építésügyi irodavezető, Koszta Mihály intézményvezető, Busi László r.alezredes, Pájer Csaba r.százados Gömze Sándor: Köszöntöm a mai ülésünkön megjelenteket. Megállapítom, hogy a képviselő-testület határozatképes, 14 fő képviselőből 11 fő jelen van, Fercsákné Tomán Ildikó késését jelezte, Király Bertalan és Bede-Tóth Attila távolmaradásukat jelezték. Javaslatot tesztek a napirend módosítására. Pappné Kórik Judit: Kérem, hogy vegyük fel napirendre a Hagyományőrző szakkör kérelmét is. Gömze Sándor: A napirend a következő formában alakul: 1. Az önkormányzati lakások bérletéről és lakbérének megállapításáról szóló 19/2006.(XI.30.) számú rendelet módosítása. 2. Az Önkormányzat és az Ipari Park Kft. közötti kölcsönszerződés tervezet megtárgyalása. 3. Előterjesztés a 2/2009. (II.18.) számú évi költségvetési rendelet II. számú módosítására. 4. Beszámoló a évi közbeszerzésekről. 5. Tájékoztató a közterület-felügyelet feladatellátásáról. 6. Beszámoló a Polgármesteri Hivatal évi építés-igazgatási tevékenységéről. 7. Beszámoló az Okmányiroda évi tevékenységéről. 8. Beszámoló a Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium évi munkájáról. 9. A Kelet-Környezet Kft. által javasolt szemétszállítási szerződés módosításáról szóló előterjesztés véleményezése. 10. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Földhivatal által benyújtott kérelem megtárgyalása. 1

2 11. A KÉSZ Kft-vel megkötendő szerződés-tervezetek véleményezése. a. Adományozási szerződés b. Üzletrészként értékesített földterületek tulajdonjogának rendezése 12. Orfeusz Kft. ajánlatának megtárgyalása: a. Együttműködés pályázatok készítésében 13. Az önkormányzati fenntartású óvodában óvodai csoportlétszám túllépés engedélyezése. 14. A saját naperőmű létrehozására pályázat beadásáról szóló 128/2009.(IX.24.) számú határozat módosítása. 15. A Hagyományőrző Szakkör kérelmének megtárgyalása. 16. Polgármester tájékoztatója a két ülés között tett fontosabb intézkedésekről. Kérdések, bejelentések Aki a meghívóban kiküldött napirendi pontok módosításával és megtárgyalásával egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze. Megállapítom, hogy a képviselő-testület a meghívóban feltüntetett napirendi pontok módosítását és megtárgyalását 11 egyhangú igen szavazattal elfogadta, és az alábbi határozatot hozta: A képviselő-testület 153/2009. (X.29.) számú határozata Napirend módosításáról a október 29-i ülésének napirendjét az alábbiak szerint módosította: 1. Az önkormányzati lakások bérletéről és lakbérének megállapításáról szóló 19/2006.(XI.30.) számú rendelet módosítása. 2. Az Önkormányzat és az Ipari Park Kft. közötti kölcsönszerződés tervezet megtárgyalása. 3. Előterjesztés a 2/2009. (II.18.) számú évi költségvetési rendelet II. számú módosítására. 4. Beszámoló a évi közbeszerzésekről. 5. Tájékoztató a közterület-felügyelet feladatellátásáról. Előadó: Mező József jegyző 6. Beszámoló a Polgármesteri Hivatal évi építés-igazgatási tevékenységéről. Előadó: Mező József jegyző 7. Beszámoló az Okmányiroda évi tevékenységéről. Előadó: Mező József jegyző 8. Beszámoló a Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium évi munkájáról. Előadó: Koszta Mihály Intézményvezető 2

3 9. A Kelet-Környezet Kft. által javasolt szemétszállítási szerződés módosításáról szóló előterjesztés véleményezése. 10. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Földhivatal által benyújtott kérelem megtárgyalása. Előadó: Mező József jegyző 11. A KÉSZ Kft-vel megkötendő szerződés-tervezetek véleményezése. a. Adományozási szerződés b. Üzletrészként értékesített földterületek tulajdonjogának rendezése 12. Orfeusz Kft. ajánlatának megtárgyalása: a. Együttműködés pályázatok készítésében 13. Az önkormányzati fenntartású óvodában óvodai csoportlétszám túllépés engedélyezése. 14. A saját naperőmű létrehozására pályázat beadásáról szóló 128/2009.(IX.24.) számú határozat módosítása. 15. A Hagyományőrző Szakkör kérelmének megtárgyalása. 16. Polgármester tájékoztatója a két ülés között tett fontosabb intézkedésekről. Kérdések, bejelentések Tárgy: (1.tsp.) Az önkormányzati lakások bérletéről és lakbérének megállapításáról szóló 19/2006.(XI.30.) számú rendelet módosítása. Gömze Sándor: Sajnálom, hogy bizottsági ülésre nem tudtuk bevinni, de Alezredes Úr a múlt héten keresett meg ezzel a kéréssel, Rácz László főtörzsőrmester részére szeretnék, mint szolgálati lakást megkapni az önkormányzati lakást, aki Tokajból jár ki, de ha itt lenne lakása, könnyebb lenne a munka végzése is, állandó jelleggel tudna szolgálatot teljesíteni. A vízirendőrség és a szárazföldiek között együttműködés jöhetne létre, ami egymás munkáját erősítené, és hatékonyabbá tenné. A polgárőrséget is szeretnénk bevonni ebbe a rendszerbe, egy speciális alakulatot csatasorba állítani Rácz főtörzsőrmester Úr mellé, hogy ne egyedül kelljen megbirkóznia a bűnözéssel, szabálysértésekkel. Az érintett megnézte a 3 db üres lakásunkat, és a legkisebbet, az Ady u. 2. fsz. 1. lakást el is fogadta. Javaslom, hogy tegyünk eleget a kérésnek. Ehhez csatlakozva mondom, hogy Alezredes Úr most hozta az írott szöveget, ami arról szól, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr Főkapitányság fölvállalná azt a kötelezettséget, hogy a Polgárőrség által jelenleg már nem használt, rossz műszaki állapotban lévő Lada Niva gépjármű műszaki rendbetételét elvégzi és azt üzemelteti. Úgy gondolom, hogy ez mindenki javát szolgálná. Busi László: A kapitányság létszámbővítést kapott, új őrsöt hozunk létre Tokaj székhellyel. Így vált lehetővé, hogy Tiszalökön egy állandó KMB csoportot hozzak létre, ami két fővel fog üzemelni. Egyeztettem a Vízügyi Igazgatósággal, állandó székhelyünk a Vízlépcső mellett a Vízügyi Székházban lesz, biztosítanak nekünk ott egy kikötőhelyet, és egy viszonylag új típusú gyorsjáratu hajót is hozunk ide. A kollegánk, aki ide költözne Rácz László. Az 3

4 elképzelésünk az, hogy a Laci itt lakna helyben, hogy bármikor elérhető legyen, és a másik kollega, aki jönne, itt a közvetlen környezetből. A gépjárműről a Kapitány Úrral egyeztettünk, hogy a rendőrség vállalná az üzemeltetését, karbantartását, műszakira való felkészítését. Mi szeretnénk, kék lámpával rendőriesíteni mindenképpen. Mint Polgármester Úr említette, a kollegának Tiszalök alatt és fölött is lesz 10 km-es területe, de igazából a Vízlépcső alatti terület, az ún. alvíz és a fölötte lévő víz az, ami igazából frekventált, a kikötőkkel és a kijelölt horgászvizekkel. Előzetesen már egyeztettem a halászati hasznosítóval, ő nagyon örül annak hogy ezen a területen állandó szolgálatunk lesz, azt mondta minden esetben anyagilag is támogat bennünket, illetve halőröket biztosít mellénk és a technikában is támogat és segít bennünket. Azt gondolom, hogy egy nagyon összevont szolgálatot tudunk biztosítani. Balogh Barnabás kapitány Úrral egyeztettem, ő azt mondta, hogy mindenféleképen tudunk közös szolgálatot ellátni. Mivel kmp-sek jönnek, akik nyomozati tevékenységet is folytathatnak, ezért nem csak a közterületi szolgálatot, hanem egyéb operatív, vagy más tevékenységet is tudunk végezni ezen a területen. Nem kifejezetten a vízen akarunk dolgozni, mert azt gondoljuk, hogy a bűnözés nem kifejezetten a vízen és a vízpartokon és távolabb is létezik, illetve természetesen hozzá tartozik ehhez, hogy van egy most alakuló 11 fős bűnügyi osztályunk, ami esetenként meg fog jelenni ezen a területen is. Váratlanul megjelennek, és a vízparton, a víz mellett és a vízen is intézkedéseket végrehajtani, és úgy, ahogy százados Úrnak említettem, természetesen, amikor a városban rendkívüli esemény van, akkor a kollegáim ugranak és a szárazföldi erőket segítjük. Ezért is lenne jó, ha Laci itt lenne, mert akkor éjjel-nappal lenne egy személy, aki fegyverrel rendelkezik és elérhető. Kérem Önöket, hogy támogassák ezt az elképzelést. Pájer Csaba: Mi minden jobbító és közbiztonságot javító szándéknak, törekvésnek örülünk. Annak kimondottan örülünk, hogy nem csak a szárazföldön, hanem a vízen, vízparton is lesz emberünk. Az együttműködést meg fogjuk oldani, és csak pozitívan tudok erről a kezdeményezésről beszélni, kérem hogy támogassák ennek a megvalósulását, hiszen mindenképp javítaná a település közbiztonságát. Gömze Sándor: A közeljövőben leülnénk és megnéznénk, hogyan lehet együtt munkálkodni a Polgárőrségnek, a Rendőrségnek, a Vízi rendészetnek és természetesen az Önkormányzatnak és egy új stratégiát állítanának fel az együttműködésre. Csikós Sándor: A Tokaji Vízirendészeti Örs megalakulása mikorra várható és milyen illetékességi területe lesz? Az itteni körzeti megbízottnak milyen illetékességi területe, vagy milyen jogköre lesz? Itt az üdülőtelepre gondolok, ahol sok probléma van. Busi László: November 1-től hatályos. Minden, ami nem a szárazföldé, a vízirendőrség illetékességi területe lesz, mi fogunk nyomozni. Minden rendőr kollega esküt tesz, és innentől kezdve nem kérdés, hogy hol, mit és kinek kell tenni. Általános rendelkezés a rendőrnek, hogy bármilyen bűncselekményt észlel, kötelessége azonnal intézkedni. Fedor László: Ez mindenképpen pozitív, a teljes együttműködési szándék szintén. A szolgálati lakás természetesen kiutalható. Hol lesz a hajó kikötő, és kihez fog tartozni az ártéri erdők védelme? Busi László: A fel-vízen lesz a hajónk, ott van a kikötőnk. Természetesen az ártéri erdők is hozzánk fognak tartozni, kidolgozott stratégiánk van ezen a téren. 4

5 További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Gömze Sándor: Mivel időközben a lakásról megszületett az egyezség, aki a rendelet-tervezet A variációját elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezze. Megállapítom, hogy a képviselő-testület 11 egyhangú igen szavazattal az alábbi rendeletet alkotta: 19/2009. (XI.04.) számú rendelete Az önkormányzati lakások bérletéről és lakbérének megállapításáról szóló 19/2006.(XI.30.) számú rendelet (továbbiakban R) módosításáról. 1. (l) Az R 1. számú mellékletének (szociális bérlakások) 25. pontját Tiszalök, Ady utca 2. fsz törli. (2) Az R 3. számú mellékletének (bérlőkijelölési joggal érintett lakások) 8) pontjába bekerül: Tiszalök, Ady utca 2. fsz. 1. Tiszai Vízrendészeti Rendőrkapitányság A rendelet november 1-től lép hatályba. Kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. 2. Gömze Sándor: Aki egyetért azzal, hogy a Lada Níva személygépkocsit átadjuk a vízirendőrség részére, térítésmentes használatra, kérem, kézfelemeléssel jelezze. Megállapítom, hogy a képviselő-testület 11 egyhangú igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 154/2009. (X.29.) számú határozata A képviselő-testület Lada Niva szgk. átadásáról úgy határozott, hogy az eddig a Polgárőrség használatában álló JFB-092 rendszámú Lada Niva személygépkocsit átadja használatra a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányságnak. Az átadásról külön szerződés készül, melynek aláírására a képviselő-testület felhatalmazza Gömze Sándor polgármestert. Határidő: november 20. 5

6 Az átadott személygépkocsi felújítási, javítási, üzemeltetési és műszaki vizsgáztatási költségeit a szerződés időtartama alatt a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vállalja. Tárgy: (2.tsp.) Az Önkormányzat és az Ipari Park Kft. közötti kölcsönszerződés-tervezet megtárgyalása. Gömze Sándor: Dr. Balogh Judit jogászunk a mai napon tudta ezt a Tagi kölcsön szerződést részünkre eljuttatni, remélem mindenkinek sikerült áttanulmányoznia. Janzsó Úr is áttanulmányozta, és mindent megfelelőnek talált, kivéve a 8. pont utolsó mondatát, és kéri, hogy azt vegyük ki belőle, mert Ő, mint kisebbségi tulajdonos nem tud kezességet vállalni a visszafizetésért. Beszéltem a jogászunkkal, aki azt mondta, hogy neki kötelessége volt ezt beleírni, de ki lehet venni belőle, ha úgy látjuk jónak. Lévainé Haraszin Ilona: Mi lesz az esélye annak, hogy vissza lesz fizetve december 31-ig a tagi kölcsön? Ez nincs biztosítva, de ha a képviselő-testület elfogadja, folyósítania kell a kölcsönt. Kockázatos a vállalkozás folytatása, ezt záradékban le fogom írni a soron következő vizsgálatom során. Az önkormányzat elsődleges feladata az önkormányzati tennivalók biztosítása. Az önkormányzatnak 2011-től a 400 millió Ft-os kötvényt kamataival együtt fizetni kell, a tőkerészt és a kamatot egyaránt. Felhívom a képviselő-testület figyelmét, hogy kockázatos és teljesen bizonytalan ez a vállalkozás és a kölcsön folyósítása. Mint könyvvizsgálónak kötelességem erre felhívni a képviselő-testület figyelmét, de a döntés az Önök kezében van. Az önkormányzat nagyon rossz anyagi helyzetben van, a kötvénykibocsátás pedig teljes eladósodást jelent a számára. Ez a tagi kölcsön folyósítás még inkább súlyosbítja a helyzetét, mert nincs rá garancia, hogy valaha is visszakapja. Az egy dolog hogy a szerződésben benne van, de a szerződést lehet módosítani, az nem garancia. Arra sincs biztosíték, hogy lesz adózott eredmény, amiből az önkormányzat részesedhet. Az a véleményem, hogy az önkormányzat pénzügyi helyzetét ismerve, nem mennék bele ebbe a helyzetbe a képviselő-testület helyében. Gömze Sándor: Amikor a kötvényt kibocsátottuk, eldöntöttük, hogy nem működésre használjuk, hanem a feltételrendszer megteremtésére ahhoz, hogy munkahelyeket tudjunk teremteni. Azt gondolom, hogy ami döntéseket meghoztunk, ugyanezen kételyek mellett, azok jó és megalapozott döntések voltak. Legyünk optimisták, mert ha csak arra szorítkozunk, ami normatíva a rendelkezésünkre áll, biztos, hogy nem jutunk sehova kor Fercsákné Tomán Ildikó képviselő megérkezett, a képviselők száma 12 fő. Dr. Erdélyi Béla: Országszerte az önkormányzatok nagy része ezt az utat járja, és több mint a fele a működésképtelenség határán van. Mihez tudunk kezdeni, mit lehet csinálni ebben a helyzetben? Ha ezt nem tesszük meg, mi a teendő? Lévainé Haraszin Ilona: Országos probléma, hogy az önkormányzatok helyzete évről évre romlik. Több önkormányzat csődbe fog menni. Az önkormányzat a kötelező feladatokat tudják csak ellátni, fejlődésre nincs lehetőség a településeknek. Szükség van a munkahely 6

7 teremtő beruházásokra, de az önkormányzat anyagi helyzete nem olyan, hogy ezt felvállalhatná, mert ezáltal kockázatos lesz a működése. Sajnos országos viszonylatban sem az a cél, hogy az önkormányzat fejlődjön, hanem az, hogy a kötelező feladatokat lássa el, és még a közszférában is a létszámleépítésben gondolkodnak, ami szintén veszélyezteti a feladatellátást. Dr. Krámor Katalin: óta az ország kölcsönfelvételénél nem az volt a cél, mint a mienk? Jobbá tenni az emberek életét. Minden ilyen dolog magában foglalja a fiaskó lehetőségét, de nincs más lehetőségünk. Ahhoz, hogy ez a település megmaradjon, az itt élőknek valamiféle reménysugarat kell biztosítani, különben nincs jövője sem az embereknek, sem a településnek. Ebbe belevágtunk, és nem szabad meghátrálnunk. Fedor László: Tökéletesen értem a könyvvizsgáló aggodalmát, hiszen az ő pozíciójából így kell látni a dolgot. Két dologra hegyezte ki a mondanivalóját: 1. kötelező alapfeladatok ellátása, 2. illetve a biztosíték. 1. A kötelező alapfeladatok ellátásához is pénz kell. Ha az önkormányzatnak nincs annyi bevétele, illetve az állami normatívák nem fedezik azok ellátását, akkor két lehetőségünk van, az egyik az, hogy ami van, abból oldjuk meg úgy, ahogy lehet. Ez lehet hogy odáig vezet, hogy az egyik héten az egyik utcában kapcsoljuk le a világítást, másik héten a másikban, vagy most a Gimnáziumban nem lesz melegvíz, a jövő héten az Általános Iskolában. A másik megoldás csak az lehet, hogy bevételt kell szerezni. Erre viszont valóban nincs biztosíték. Mi lehet biztosíték? Legfeljebb a törvények, rendeletek, amit leírnak, hogy ezt az összeget megkapod, de a mai világban már ez sem 100%-ig biztos, mert nagyon sok esetben megváltoztatják nem csak egyik évről a másikra, hanem még év közben is, és általában nem pozitív irányba. Egy vállalkozói jellegű tevékenységhez meg különösen nincs biztosíték, hiszen az egész vállalkozói szemlélet sem a biztosítékokról szól, hanem épp ellenkezőleg, a kockázatokról, a merszről, a bátorságról. De ha nem próbálkozunk, akkor is csak arra van biztosíték, hogy nem is lesz több a bevételünk. Ha próbálkozunk, nincs biztosíték hogy lesz bevétel, de van esély arra, hogy legyen. Ha nem teszünk semmit, csak ülünk ezen a kötvényen, sőt nem csak ülünk, mert az mégis fogy időnként, mert az alapfeladatokra, a számlákra hozzá kellene nyúlni, és én úgy gondolom, hogy ez vezet a biztos a csődhöz, mert így esélye nincs a többletbevételnek, de visszafizetni akkor is vissza kell a kölcsönt. Tehát ez a biztos út a csődhöz, csak lassúbb út. Ez a 20 millió Ft-os kölcsön persze hogy nem fog sem munkahelyet teremteni, sem bevételt hozni, hiszen ez egy kezdő lépés. Az eljárási díjak, tervezési díjak, illetékek, és a többi szükséges feladatra megy el, önmagában ez semmire nem elég, nem termeli vissza önmagát, hanem az első lépés a beruházáshoz, a bevételteremtéshez. Ebből kifolyólag az, hogy a 20 millió Ft-ot miből fizeti vissza, én sem tudom megmondani. Ez nem bevételtermelő költség egyenlőre, de ettől függetlenül úgy gondolom, hogy nincs más út. Dr. Erdélyi Béla: A kötelező feladatellátáshoz átlagban 70%-ot ad az állam, ami nem 100%, tehát kevés. Senki nem szavaz nyugodtan arra, hogy adjuk oda ezt a 20 millió Ft-ot, de nincs más lehetőség, valamit tenni kell a jobb jövő érdekében. Benkő Zoltán: Megalapítottuk a Kft-t, döntöttünk az ütemtervről. Ez a szerződés ezekről a meghozott döntésekről szól. Egyetértek a könyvvizsgáló Asszonnyal, a kötelességét megteszi a testület előtt, a testületnek ezt tudomásul kell venni, de a döntést nekünk kell meghozni. Természetes, hogy Janzsó Úr a 8. pont utolsó mondatát nem tartja teljesíthetőnek. 7

8 Csikós Sándor: Bízzunk a jogászunkban, és javaslom, hogy amit beleírt a szerződésbe, az maradjon benne. Tomán Ferenc: Nem volt szó arról, hogy 20 millió Ft-ot kell beletenni a Kft-be. Gyakorlati látszatja nem lesz. Én szeretném hallani a Jegyző Úr véleményét is. Mező József: A döntésekben benne van annak a lehetősége, hogy nem szerencsés döntést hozunk, de ha már elindult egy folyamat, nem biztos, hogy érdemes visszahátrálni. Én minden alkalommal igyekeztem kihangsúlyozni, hogy óvatosan, átgondoltan lépjünk. Ezek a szerződések, megállapodások megköttettek, nekem a hatósági munkát kivéve csak végrehajtó és előkészítő szerepem van, tehát a testület dönt, hogy mit és hogyan, tegyünk. A Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium újraindításába annak idején 60 millió Ft-ot kellett beinvesztálni a saját költségvetésünkből, és 3 év után bejött, megérte befektetni, az önkormányzat számára kedvezően alakult. Ha megnézzük ezt a táblázatot, amit a pénzügyi vezető összeállított, akkor látjuk, hogy igaz ugyan, hogy csökkentek a normatívák, de a létszámok emelkedése folytán a mi esetünkben minimális mértékű normatív támogatás csökkenéssel lehet számolni. Igaz ugyan, hogy a szociális támogatások összegét nem ismerjük, nem tudjuk hol fogják megszabni az SZJA kiegészítés határát, viszont ami pozitív dolog, hogy a két évvel ezelőtti SZJA 8%-át adják, és akkor még nem az a gazdasági helyzet volt, ami legutóbb. Ennek a hatása biztos, hogy két év múlva fog jelentkezni. A másik kulcskérdés, a likviditásunk lesz, mert a 60 millió Ft-os svájci frank alapú hitelünket szintén akkor kell elkezdeni törleszteni, meg van a 400 millió Ft-os kötvény, amit szintén 2011-től kell törleszteni. Nagyon nehéz lesz visszafizetni. Gömze Sándor: Azért azt elmondom, hogy az előzőekben meghozott döntéseinket úgy hoztuk meg, hogy tudtuk miről határozunk, és azokban az is benne volt, hogy ezt a kölcsönt folyósítjuk a Kft-nek, és abban ezek a számok szerepeltek. Fedor László: Én hiszek ebben a projektben, csak azt mondtam, hogy ez a 20 millió Ft nem hoz bevételt, nem lehet visszafizetni, tehát nem igazán értem a jövő év december 31-i visszafizetést. Itt 100 milliókat kell elkölteni ahhoz, hogy visszafelé jöjjön a pénz. Pappné Kórik Judit: A 20 millió az egész 70%-a és a másik fél fizeti a 30%-ot? Gömze Sándor: Nem. Ezt mi adjuk az elinduláshoz, ez egy befektetés. Janzsó Tamás: A tagi kölcsön szerződés egy jogilag jól megszerkesztett szerződés. Csak az ellen volt kifogásom, hogy nem tudok 30%-os tulajdonos társként kezességet vállalni a 70%- os döntés fölött. Lévainé Haraszin Ilona: Ez a beruházás nem az önkormányzat vagyona lesz, a mérlegébe nem kerül bele. Janzsó Tamás: A földterület az önkormányzat tulajdona, amelyen az értéknövelő beruházás létesül. Lévainé Haraszin Ilona: Jövőre sokkal többet kell adni a Kft-nek. Megváltozik a számviteli rend, szigorítani fogják az önkormányzatokat. 8

9 Támogatom ezt a kezdeményezést, mert szép dolog, de azt gondolom, hogy akár 10 év múlva sem lesz belőle bevétel. Gömze Sándor: A 8-as pont utolsó mondatát kivesszük, vagy sem? A jogászunknak ezt bele kellett írni, de a testületre bízza, hogy benne marad-e vagy sem. Fedor László: A kisebbségi tulajdonos nem vállal felelősséget, ez érthető. Lehetséges-e, hogy a 30% tulajdoni aránynak megfelelően vállalja a visszafizetést? Janzsó Tamás: Itt nem erről van szó, mert nem tőlem függ a visszafizetés lehetősége, a többségi tulajdonos döntéseiért kisebbségi tulajdonosként nem vállalhatok felelősséget, mert nincs döntési kompetenciám. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Gömze Sándor: Két lehetőségünk van. 1. kivesszük a 8. pont utolsó mondatát, és elfogadjuk a szerződés-tervezetet, vagy 2. halasztunk, most nem döntünk, de nem biztos, hogy ez a jobb megoldás. Aki egyetért azzal a módosítással, hogy a 8. pont utolsó mondatát kivesszük, illetve az aláírásnál a Nemzeti Ipari Park Fejlesztő Zrt. alatt a kezes szó kimarad, kérem, kézfelemeléssel jelezze. Megállapítom, hogy a képviselő-testület 7 igen, 2 nem és 3 tartózkodó szavazattal, az alábbi határozatot hozta: 155/2009. (X.29.) számú határozata Tagi kölcsön biztosításáról a Tiszalöki Városfejlesztési és Ipari Park Kft. számára 1. A Tiszalök Városi Önkormányzat - mint a Tiszalöki Városfejlesztési és Ipari Park Kft. 70 %-os tulajdonosa évi költségvetése. számú rovatában a. soron található fedezettel, a évre a 135/2009. (IX.24.) sz. határozatában meghatározottak szerinti eft+áfa összegű kiadások fedezésére, összesen eft összegben hitelt (tagi kölcsönt) nyújt a Kft-nek. 2. A Képviselő-testület a tagi kölcsön visszafizetésének határidejéül december 31-ét jelöli meg. A kölcsönt az Adós a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeres összegével megegyező kamattal növelt összegben köteles visszafizetni. Amennyiben Adós a tőkét a lejárat határidejének lejárta után nem fizeti meg, úgy a fentieken túl a mindenkori jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamat megfizetésére is köteles. 9

10 TAGI KÖLCSÖN S ZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Tiszalök Városi Önkormányzat (székhely: 4450 Tiszalök, Kossuth u. 67., adószáma: , képviseli: Gömze Sándor polgármester) mint Hitelező, másrészről a Tiszalöki Városfejlesztési és Ipari Park Kft. (székhely: 4450 Tiszalök, Kossuth u. 67.; Cg ; adósz.: , képviseli: Vinginder Csaba ügyvezető vezető tisztségviselő), mint Adós között, az alulírott napon és helyen, a következő feltételek mellett: 1. A szerződő Felek rögzítik, hogy Hitelező az Adós gazdasági társaság tagja, így közvetlenül érdekelt abban, hogy Adós maradéktalanul megvalósítsa a Tiszalöki Ipari Park megvalósítására vonatkozó célkitűzéseit. Ennek érdekében a Tiszalöki Ipari Park pályázathoz és a Tiszalöki Ipari Park megvalósításának előkészítéséhez, a tervezési munkákhoz kapcsolódó források részbeni biztosítására a Hitelező eft+áfa összegű kiadások fedezésére, eft, azaz bruttó Húszmillió-ötvenezer forint tagi kölcsönt nyújt Adósnak. 2. Adós a tagi kölcsönt elfogadja. 3. A tagi kölcsönt Hitelező a 135/2009. (IX.24.) sz. határozatában meghatározottaknak megfelelően, illetve a határozat mellékletét képező Kiadások idő-ütemterve megnevezésű okiratban foglalt összeghatárig, november 1. és december 31. napja között átutalással fizeti meg adós sz. bankszámlájára. A Felek megállapodnak abban, hogy az utalásra csak a kiadás tényleges felmerülését követően, a teljesítés igazolása alapján kerülhet sor. A teljesítés igazolása benyújtott teljes dokumentáció (a kibocsátott számla alapját képező, a szerződéses szolgáltatás teljesítését igazoló okiratok) és szabályszerű számla alapján történhet. A Felek megállapodnak abban, hogy a teljesítés igazolása akkor érvényes, ha azon az Adós képviseletében eljáró ügyvezető aláírása mellett az Adós társaság mindkét alapítójának aláírása is szerepel. Hitelező jogosult szükség esetén a benyújtott okiratokon felül további okiratok megkövetelésére is annak érdekében, hogy a kölcsön aktuális részlete folyósításának indokoltságáról kellően meggyőződhessen. A Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 135/2009. (IX. 24.) sz. határozata mellékletét képező üzleti terv és ütemterv a jelen szerződésnek is elválaszthatatlan mellékletét és lényeges tartalmát képezi. 4. Adós köteles a teljesítés igazolásához szükséges dokumentációt olyan időben benyújtani a Hitelező részére, hogy a teljesítésre még az üzleti tervben és ütemtervben szereplő határidőben sor kerülhessen. Az ennek késedelméből eredő esetleges károk miatt Hitelezővel szemben igényt nem érvényesíthet. 5. A tagi kölcsönt Adós legkésőbb december 31-ig köteles bevételeiből visszafizetni. Egyéb bevételeit Adós indokolt és igazolt költségei levonása után teljes egészében a visszafizetésre köteles fordítani, míg az ipari parkban kialakítandó ingatlanok eladásából származó bevételből történő visszafizetésre a Tiszalök Városi Önkormányzat és a Nemzeti Ipari Park Fejlesztő Zrt. (mint alapítók) között az Adós társaság létrehozása és működtetése tárgyában szeptember. napján létrejött Szindikátusi Szerződés 5.3. a) pontjában foglaltak és az abban foglalt mód az irányadó. A Szindikátusi Szerződés és az üzleti és ütemterv előkészítésére tekintettel a jelen szerződésben a Nemzeti Ipari Park Fejlesztő Zrt. (székhely: 1055 Budapest, Kossuth tér , képviseli: Janzsó Tamás István vezérigazgató) is aláíróként szerepel. 6. Adós kötelezettséget vállal arra, hogy a rendelkezésére bocsátott forrás felhasználása során különös körültekintéssel fog eljárni, hogy a Hitelezőt a kölcsön visszafizetésének 10

11 lehetséges kockázataitól leginkább megóvja. Adós a gazdálkodása során az üzleti tervben megjelölt kiadások lehetőség szerinti csökkentésére, takarékos gazdálkodásra köteles törekedni, és ennek érdekében köteles az alapítókkal folyamatosan együttműködni, őket is erre ösztönözni. Esetleges indokolatlan kifizetésekért az Adós teljes felelősséggel tartozik a Hitelező felé, amelyet az (egyebek mellett) a kölcsönösszegből a Szindikátusi Szerződés fenti pontját meghaladó mértékű törlesztés formájában is érvényesíthet. 7. Adós az előtörlesztés jogát fenntartja. 8. A felek megállapodnak abban, hogy Adós a tőke után szerződésszerű teljesítés esetén a jegybanki alapkamat kétszeres mértékének megfelelő kamatot tartozik fizetni. Amennyiben azonban Adós a tőkét a lejárat határidejének lejárta után nem fizeti meg, úgy a fentieken túl a mindenkori jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamat megfizetésére is köteles. Adós a kölcsön visszafizetését szükség esetén a jelen szerződésben foglaltnál kedvezőbb feltételekkel felveendő bankhitelből is biztosítani köteles. 9. Adós a tagi kölcsönt a jelen szerződés 1. pontjában meghatározott célra használhatja fel. Más célú felhasználás esetén vagy a Ptk-ban meghatározott egyéb felmondási ok fennállása esetében Hitelező jogosult a kölcsönszerződést azonnali hatállyal felmondani. A Hitelező részére szintén azonnali felmondási jogot keletkeztet, ha az Adós nem tesz eleget a jelen szerződés 3. és 4. pontjában foglalt iratszolgáltatási vagy 11. pontban foglalt biztosítékadási kötelezettségének, vagy ha a jelen szerződést egyébként súlyosan megszegi. 10. Hitelező a szerződés felmondása esetén a kölcsönt lejárttá teszi, és a fennálló valamennyi tartozás egyösszegben, azonnal esedékessé válik. 11. Adós jelen szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy a tagi kölcsön felhasználását Hitelező bármikor ellenőrizze. Hitelezőnek joga van az Adóstól bármikor a kölcsön már folyósított és/vagy aktuálisan folyósítani kért összegének erejéig megfelelő biztosítékot követelni. A megfelelőnek minősülő biztosíték meghatározása Hitelező egyoldalú joga. Amennyiben Adós nem nyújtja a Hitelező által megkövetelt megfelelő biztosítékot, Hitelező az aktuális kölcsönösszeg folyósítását megtagadhatja, a már folyósított kölcsön esetében pedig felmondási jogával élhet. 12. A Felek megállapítják, hogy Hitelező mint települési önkormányzat, az Önkormányzati törvény rendelkezései alapján vállalkozási tevékenységet csak kötelező feladatai ellátását nem veszélyeztetve végezhet, és csak olyan vállalkozásban vehet részt, amelyben felelőssége nem haladja meg vagyoni hozzájárulásának mértékét. Az Önkormányzat többségi befolyása alatt álló vállalkozásra pedig az államháztartásról szóló 1992:XXXVIII. tv. rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell (Ötv. 80. (3) és (4) bekezdés). 13. A jelen szerződés érvényességéhez a Gt (1) bekezdés m) pontja értelmében Adós társaság legfőbb szervének jóváhagyó határozata (2/2009. taggyűlési határozat) is szükséges, és a jelen szerződés alapján történő átutalásokról a Felek a számviteli törvény szerinti nyilvántartásokat kötelesek vezetni. 14. Felek jogvita esetére a jogvitával érintett követelés értékhatárától függően hatáskörrel rendelkező Nyíregyházi Városi Bíróság illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. 15. A jelen tagi szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. és a vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadók. Jelen, 15 pontból és egy mellékletből álló szerződést a felek, mint akaratukkal mindenben egyezőt, fent nevezett törvényes képviselőik útján cégszerűen írták alá. A szerződés hat eredeti példányban készült, amelyből mindkét felet három-három példány illeti meg. 11

12 Tárgy: (3.tsp.) Előterjesztés a 2/2009.(II.18.) számú évi költségvetési rendelet II. számú módosítására Gömze Sándor: A napirendet a Pénzügyi Bizottság és az Ügyrendi Bizottság tárgyalta. Bényei Péterné: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolta a rendelet-tervezetet. Dr. Krámor Katalin: Az Ügyrendi Bizottság is elfogadásra javasolta. Köszönjük a pénzügyi irodavezetőnek a szöveges kiegészítést. Fedor László: A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság nem tárgyalta a napirendet, de elfogadásra javaslom. Pappné Kórik Judit: Elfogadásra javaslom, bár az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság sem tárgyalta. Fercsákné Tomán Ildikó: Elfogadásra javaslom, és tisztelet és elismerés a vezetőség felé, hogy milyen eredményesen törlesztik a kötelezettségeinket. Ezt bizottsági üléseken is elmondtam kor Zrinszki István elhagyta az üléstermet, a képviselők száma 11 fő. Gömze Sándor: Tájékoztatásul kiosztottunk még egy kimutatást is a jövőre nézve. A várakozáshoz képest kicsit enyhébbnek tűnik a megszorítás, ami ránk vonatkozik, még abban lehet bízni, hogy a számok még jó irányban elmozdulnak néhány tételben. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Aki a költségvetési rendelet módosítását elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezze. Megállapítom, hogy a képviselő-testület 11 egyhangú igen szavazattal az alábbi rendeletet alkotta: 20/2009. (XI.04.) számú rendelete A évi költségvetés megállapításáról szóló 2/2009. (II.18.) számú rendelet II. számú módosításáról Az önkormányzat képviselő-testülete a évi költségvetéséről szóló 2/2009. (II.18.) számú rendeletet az alábbiak szerint módosítja. 12

13 A költségvetés bevételei és kiadásai 1. A képviselő testület a Polgármesteri Hivatal és az intézmények együttes költségvetésének Bevételi előirányzatát e Ft-ról e Ft-ra Kiadási előirányzatát e Ft-ról e Ft-ra változtatja Ezen belül: A felhalmozási célú bevétel e Ft-ról e Ft-ra A felhalmozási célú kiadás e Ft-ról e Ft-ra változtatja A működési célú bevételeket e Ft e Ft-ra A működési célú kiadásokat e Ft e Ft-ra Ebből: - Személyi jellegű juttatások e Ft e Ft-ra - Munkaadókat terhelő járulékok e Ft e Ft-ra - Dologi kiadások e Ft e Ft-ra - Társ-i és szoc. politikai juttatások e Ft e Ft-ra - Működési célú pénzeszköz átadások e Ft nem változik - Kamatkiadások e Ft nem változik - Működési célú hiteltörlesztés e Ft nem változik változtatja meg. A költségvetési létszámkeret 240,5 főről 249,5 főre változtatja meg. A városi önkormányzat összesített bevételi és kiadási mérlegét ezen belül a működési forráshiány összegét az 1 és 1/a számú melléklet tartalmazza. 2. A felhalmozási célú bevételek és kiadások változását a 4 és 4/a számú melléklet tartalmazza / Kossuth Lajos Általános Alapfokú és Művészeti Iskola évi működési kiadási előirányzatát: eft-ról e Ft-ra Ebből: - személyi juttatásokat e Ft-ról e Ft-ra - munkaadókat terhelő járulékokat e Ft-ról e Ft-ra - dologi kiadásokat e Ft-ról e Ft-ra - költségvetési létszámát 71 fő nem változik. változtatja meg. 2./ Napközi-otthonos Óvoda és Napos Bölcsőde évi működési kiadási előirányzatát: eft-ról e Ft-ra 13

14 Ebből: - személyi juttatásokat e Ft-ról e Ft-ra - munkaadókat terhelő járulékokat e Ft-ról e Ft-ra - dologi kiadásokat e Ft-ról e Ft-ra - költségvetési létszámát 33,5 fő nem változik változtatja meg. 3./ Városi Könyvtár és Művelődési Ház évi működési kiadási előirányzatát: eftról e Ft-ra Ebből: - személyi juttatásokat e Ft-ról e Ft-ra - munkaadókat terhelő járulékokat e Ft-ról e Ft-ra - dologi kiadásokat e Ft-ról e Ft-ra - költségvetési létszámát 8 fő nem változik változtatja meg. 4./ Teleki Blanka Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium évi működési kiadási előirányzatát: e Ft-ról e Ft-ra Ebből: - személyi juttatásokat e Ft-ról e Ft-ra - munkaadókat terhelő járulékokat e Ft-ról e Ft-ra - dologi kiadásokat e Ft-ról e Ft-ra - költségvetési létszámát 43 főről 52 főre változtatja meg. 5./ Polgármesteri Hivatal és szakfeladatai évi működési kiadási előirányzatát: eft-ról e Ft-ra Ebből: - személyi juttatásokat e Ft-ról e Ft-ra - munkaadókat terhelő járulékokat e Ft-ról e Ft-ra - dologi kiadásokat e Ft-ról e Ft-ra - költségvetési létszámát 47 fő nem változik változtatja meg. 4.. Ez a rendelet kihirdetést követően lép hatályba. Rendelkezéseit november 1.-től kell alkalmazni. 14

15 Szöveges kiegészítés a 2009.évi költségvetés II. számú módosításához 1. A költségvetés módosításában szerepel az év közben történt módosítás, miszerint a 13. havi bér Ft bruttó keresetig Ft kerül kifizetésre e felett Ft-ig a különbözet 60,65%-a. Ez módosítva lett a polgármesteri hivatal szakfeladatán belül illetve intézményeinek személyi juttatás és a munkaadókat terhelő járulék kiadási oldalon, illetve a bevételi oldalon az egyéb állami támogatás. 2. Az ÁFA 20%-ról 25%-ra történő megemelése a jelen ismeretek tekintetében került módosításra a hivatal és intézményei vonatkozásában. 3. Az EU parlamenti választás előirányzata bevételi és kiadási oldalon megjelenik. 4. A szociális kiadások a rendelkezési állási támogatás miatt került módosításra mivel egy családban élők többen is kaphatják, ezen támogatást. A kiadási oldalon illetve a bevételi oldalon ezen összeg 80%-a jelenik meg, mivel az állam ennyit térít. A nem normatív ápolási díj a tervezett létszámhoz képest jóval többen adták be igényüket, ezért kell módosítani, sajnos ehhez nem kapunk normatív támogatást. 5. Az iparűzési adóbevételünk előirányzat módosításra kerül, az évközben a Voith Siemens által feltöltött Ft, illetve az évi végi várható feltöltések miatt. 6. Az iparűzési adóalapunk a várthoz képest magasabb lett, ezért kell lemondanunk ennek arányában az SZJA kiegészítésről. 7. A felhalmozási bevételek és kiadások között szereplő olyan tételek kerültek kivételre, amely pályázatok sajnálatos módon nem kerültek pozitív elbírálásra, illetve a faház és mentőállomás építése, ami nem rajtunk keresztül kerül lebonyolításra, így ennek nem kell szerepelnie költségvetésünkben. 15

16 Bevételi jogcím Kiadási jogcím Megnevezés Bevétel Kiadás Saját bevétel Működé si c. pénzeszköz átvétel Segélyek utáni térítés Helyi adóbevé -tel SZJA kiegészí -tés Felhalmozási bev. Dologi kiadás Személyi juttatás Járulé -kok Hitelfelvétel Kamatkiadás Működé si c.pénzeszk átadás Segélyek Felhalm. kiadások Kossuth Lajos Ált. és Alapf. Műv. Isk Óvóda Gimnázium Könyvtár Polgármesteri Hivatal és szakfeld.-ai Városi rendezvények Választás /Ogy.-i és áthúzódott szla./ Nem normatív ápolási díj Rendelkezésre állási támogatás Iparűzési adóbevétel SZJA kiegészítés /lemondás/ Felhalmozási bevételek Felhalmozási kiadások Nyári gyermekétkeztetés Egyéb központi támogatás Összesen Felhalmozási hitelfelvétel Működési célú hitelfelvétel Mindösszesen

17 Tiszalök Városi Önkormányzat évi költségvetési bevételei 1.sz. melléklet Me.: ezer Ft Megnevezés Eredeti ei. Javasolt M. Mód. Ei. Intézményi tevékenységből Helyi adóbevételek Jöv.pótló támogatások kieg. és közcélú foglalk Működési célú pénzeszköz átvétel Egészségbiztosítás Alap támogatása Átengedett bevételek Normatív állami támogatás Helyi kisebbségi önkorm. állami támogatása Felhalmozási bevételek Kamatbevételek Bérkorrekció /13. havi/ Választás támogatása KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: Működési célú hitelfelvétel BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN:

18 1/a.sz. melléklet Me.: ezer Ft Tiszalök Városi Önkormányzat évi költségvetési kiadásai Megnevezés Eredeti ei. Javasolt M. Mód. Ei. Kossuth Lajos Ált. és Alapf. Művészeti Iskola Óvoda és Bölcsőde Városi Könyvtár és Művelődési ház Teleki Blanka Gimnázium Polgármesteri Hivatal és szakfeladatai Helyi kisebbségi önkormányzat Közhasznú és közcélú foglalkoztatás Működési célú pénzeszköz átadások Társadalom és szoc. politikai juttatások Felhalmozási célú kiadások Kamatkiadások Működési célú hitel törlesztése KÖLTS ÉGVETÉS I KIADÁS OK ÖS S ZES EN:

19 Intézményi tevékenységből 2.sz. melléklet Me.: ezer Ft Tiszalök Városi Önkormányzat I. félévi teljesített költségvetési bevételeinek részletezése Megnevezés Eredeti ei. Jav. Mód. Mód. Ei. Kossuth Lajos Ált. és Alapf. Műv. Iskola Polgármesteri Hivatal és szakfeladatai Városi Könyvtár és Művelődési ház Teleki Blanka Gimnázium Alkotóház bérleti díj ÖS S ZES EN: Helyi adóbevételek Megnevezés Eredeti ei. Jav. Mód. Mód. Ei. Helyi iparűzési adó Gépjárműadó Pótlék és bírság Talajterhelési díj ÖS S ZES EN: Jövedelempótló támog. és közcélú foglalkoztatás Megnevezés Eredeti ei. Jav. Mód. Mód. Ei. Tartós munkanélk. rendsz. szoc. segély utáni kieg Rendelkezésre állási támogatás Időskorúak járadéka utáni kieg Normatív ápolási díj utáni kieg Rendszeres szociális segély utáni kieg Normatív lakásfenntartási támog. utáni kieg Jövedelempótló támogatások utáni kiegészítések összesen: Közcélú foglalkoztatás támogatása Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása Egyszeri gyermekvédelmi támogatás Szociális nyári gyermekétkeztetés MINDÖS S ZES EN:

20 Működési célú pénzeszköz átvétel 2/a.sz. melléklet Me.: ezer Ft Megnevezés Eredeti ei. Jav. Mód. Mód. Ei. Központi orvosi ügyelethez településektől Mezőőri szolgálat működéséhez Közhasznú foglalkoztatás támogatása Alapítványoktól átvett ÖS ZES EN: Egészségbiztosítási Alap támogatása Megnevezés Eredeti ei. Jav. Mód. Mód. Ei. Központi orvosi ügyelet finanszírozása Védőnői szolgálat finanszírozása Iskola-egészségügy finanszírozása ÖS S ZES EN: Átengedett bevételek Megnevezés Eredeti ei. Jav. Mód. Mód. Ei. Helyben keletkezett SZJA 8 %-a SZJA kiegészítés ÖS S ZES EN: Normatív állami támogatás Egyéb bevételek Választás támogatása Kamatbevételek Helyi kisebbségi önkorm. állami támogatása Bér korrekció /13.havi/ ÖS S ZES EN:

21 Tiszalök Városi Önkormányzat 3.sz.mel l ékl et Me.: ezer Ft 2009.évi költségvetési kiadásai címenként és kiemelt előirányzatonként Megnevezés Eredeti Jav. Mód. Mód. Ei. Eredeti Kossuth Lajos Ált. és Alapf. Műv. Iskola Összes kiadás Személyi j uttatások Munkaadót terh. j ár. Dologi kiadások Jav. Mód. Mód. Ei. Eredeti Jav. Mód. Mód. Ei. Eredeti Jav. Mód. Mód. Ei Óvoda és Bölcsőde Városi Könyvtár és Művelődési ház Teleki Blanka Gimnázium Polgármesteri Hivatal és szakfeladatai Helyi kisebbségi önkormányzat Közhasznú és közcélú foglalk Működési célú pénzeszköz átadás Társ. és szoc. pol.-i juttatások Felhalmozási célú kiadások Kamatkiadások Működési célú hitel törlesztés Összesen

22 4.sz. melléklet Me: ezer Ft Tiszalök Város Önkormányzat évi tervezett felhalmozási célú kiadások Megnevezés Eredeti Javasolt Módosított előirányzat módosítás előirányzat Felújítás: Mentőállomás korszerűsítése, ügyelet kialakítása Játszótér kialakítása, temetőn utak ill. ravatalozó felújítása Polgármesteri Hivatal felújítása Járdaépítési program Intézmények felújítása Kisfástanya-óvoda épület felújítása Szabadság utca, Szabadság köz Wesselényi köz I. II. felújítása Összesen: Felhalmozási célú pénzeszköz átadás: TESZI alapítványnak /megállapodás szerint / Összesen: Beruházások: Földvásárlás ADEPTUS Üdülőtelepen faház építése 0 0 Alsó-Szabolcsi Viziközmű Beruházási Társulásnak Szennyvízberuházás II. ütem előkészítő szakasza Holtág rehabilitáció (100%) 0 0 Gépek beszerzése a Városgazdálkodási feladatok ellátásához Szakképzési hozzájárulás Tiszalök Ősi-üdülő rendezési terve (TEKI) Térfigyelő rendszer kiépítése (TEKI) Viziközmű fundamenta utalás /2 720e Ft/hó/ Közbeszerzési eljárás díja /TÁMOP 750e Ft+ÁFA, Étkeztetés 1000e Ft+ÁFA/ Összesen Felhalmozási hiteltörlesztés: MFB Iskola felújítás törlesztés Fejlesztési célú hitelek kamata Kötvénnyel kapcsolatos kamatkiadások Hosszú lejáratú hitel kamata /célhitel/ Összesen: Összesen:

23 4./a. sz. melléklet Me: ezer Ft Tiszalök Város Önkormányzat évi tervezett felhalmozási célú bevételek Megnevezés Eredeti Javasolt Módosított előirányzat módosítás előirányzat Kommunális adó összege: Játszótér kialakítása, temetőn utak ill. ravatalozó felújítása támogatási összege Humanitárius Világszövetség támogatása 1. Faház építésére Mentőállomás korszerűsítésére Gyógyszertár eladásából származó bevétel Holtág rehabilitáció támogatása (85%) 0 0 Szakképzési hozzájárulás TEKI /Ősi-üdülőtelep rendezési terv/ LEKI /Kisfástanya-óvoda felújítása/ TEÚT /Szabadság utca, Szabadság köz Wesselényi köz útfelújítása/ TEKI /Térfigyelő rendszer kiépítése/ Kerékpárút BM önerő alap Földterület értékesítés Összesen: Kötvényből fedezett forráshiány ( Ez nem hitel, mivel a meglévő kötvényből használunk fel ha szükséges) Mindösszesen

24 6. sz. melléklet Me: ezer Ft Tiszalök Városi Önkormányzat évi társadalom és szoc politikai juttatások Megnevezés Eredeti Javasolt mód. Módosított előir. előir Rendszeres szociális pénzbeni ellátások Rendszeres szociális segély / 5 fő x 12 hó Ft/hó / Időskorúak járadéka / 6 fő x 12 hó x Ft/hó / Normatív lakásfenntartási támogatás Nem normatív lakásfenntartási támogatás Normatív ápolási díj / 18 fő x 12 hó x Ft/hó / Nem normatív ápolási díj / / 22 fő x 12 hó x Ft/hó / ÖSSZESEN: Munkanélküli ellátások Tartósan munkanélküliek rendszeres szociális segélye Rendelkezésre állási támogatás Eseti pénzbeni szociális ellátások Átmeneti szociális segélyek Temetési segély Cukorbetegek támogatása Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása Köztemetés Közgyógyellátás Gyermekek és 70 éven felüliek decemberi csomag / 1100 fő fő x 600 Ft/fő / ÖSSZESEN: Eseti pénzbeni gyermekvédelmi ellátások Ingyenes tankönyv támogatás kiegészítése Egyszeri gyermekvédelmi támogatás Nyári gyermekétkeztetés ÖSSZESEN: ELLÁTÁSOK MINDÖSSZESEN:

25 Tárgy: (4.tsp.) Beszámoló a évi közbeszerzésekről kor Zrinszki István visszajött, a képviselők száma 12 fő. Gömze Sándor: A napirendet a Pénzügyi Bizottság és a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság véleményezte, elfogadásra javasolták. Munkaterv szerinti beszámolási kötelezettségnek tettünk ezzel eleget. Van-e kérdés, vélemény? Bényei Péterné: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolta. Fedor László: A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság is elfogadásra javasolta. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Gömze Sándor: Aki a évi közbeszerzésekről szóló beszámolót elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezze. Megállapítom, hogy a képviselő-testület 12 egyhangú igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 156/2009.(X.29.) számú határozata Beszámoló a évi közbeszerzésekről A Képviselő-testület a évi közbeszerzésekről szóló beszámolót megtárgyalta és elfogadta. Gömze Sándor polgármester elhagyta az üléstermet, az ülést Zrinszki István alpolgármester vezeti tovább, a képviselők száma 11 fő. Tárgy: (5.tsp.) Tájékoztató a közterület-felügyelet feladatellátásáról. Előadó: Mező József jegyző Mező József: A feladatellátással megbízott közterület-felügyelő állította össze az anyagot, és úgy gondolom, hogy kellő alapossággal, mindenre kiterjedve van ez a beszámoló előterjesztve. A bizottsági ülésen elhangzott, hogy akár a hozzáállása, a viselkedése vagy az általa végzett munka pozitív, és nagy hasznára van a településnek. Fedor László: Jól áttekinthető a beszámoló, a munkájával is meg vagyok elégedve. Az a véleményünk, hogy jó lenne egy segítség mellé. Elfogadásra javasolom. Bényei Péterné: Osztom Fedor képviselő társam véleményét, de szerintem túl sok a feladata, és valóban nagy szüksége volna egy segítőre. Elfogadásra javaslom. 25

26 Zrinszki István: Én is azt tapasztaltam, hogy nagyon lelkiismeretesen és segítőkészen végzi a feladatát a közterület-felügyelőnk, csak tisztelettel tudok róla szólni. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Aki a tájékoztatót elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezze. Megállapítom, hogy a képviselő-testület 11 egyhangú igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 157/2009. (X.29.) számú határozata Közterület-felügyelet tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról A Képviselő-testület a közterület-felügyelet tevékenységéről szóló beszámolót megtárgyalta és elfogadta. Tárgy: (6.tsp.) Beszámoló a Polgármesteri Hivatal évi építés-igazgatási tevékenységéről. Előadó: Mező József jegyző Zrinszki István: A napirend előadója Mező József jegyző, előkészítette Spisák Vilmos építésügyi irodavezető, véleményezte a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság. Mező József: Az előbbi tájékoztatóhoz hasonlóan ennek is a szerkezeti felépítése hűen végigviszi a személyi, tárgyi feltételeket, az elvégzett munkákat, hogy milyen területeken kell dolgoznia. Kitér arra is, hogy ha kisebb döccenők volta, azokat mi okozta. Dr. Krámor Katalin: Az Ügyrendi Bizottság elfogadásra javasolta. Kimerítő és tisztességes a beszámoló, ami tisztességes munkát takar. Fedor László: A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság is elfogadásra javasolta. Annyit kértem, hogy a város hangulatának kialakításához következetességre törekedjünk, hogy ne az évtizedek alatt kialakult összevisszaság uralkodjon. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Zrinszki István: Aki a határozat-tervezet a pontját elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezze. Megállapítom, hogy a képviselő-testület 11 egyhangú igen szavazattal, az alábbi határozatot hozta: 158/2009. (X.29.) számú határozata 26

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 2/2011.(III.18.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A 2010.évi költségvetés megállapításáról szóló 2/2010.(II.18.)

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 23/2008.(X.06.)

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 16/2008.(VII.03.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A 2008. évi költségvetés megállapításáról szóló 9/2008.(III.03.)

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 1/2013.(II.21.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A 2012.évi költségvetés megállapításáról szóló 6/2012.(III.07.)

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2010.(XII.01.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A 2010. évi költségvetés megállapításárjól szóló 2/2010. (II.18.)

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 5/2012.(III.07.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A 2011. év i k öltségvetés megállapításáról szóló 3/2011.(III.18.)

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 1/2009.(II.18.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A 2008.évi költségvetés megállapításáról szóló 9/2008.(II.03.)

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 3/2014.(III.05.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A 2013. évi költségvetés megállapításáról szóló 4/2013. (III.18.)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Tiszalök Város Önkormányzat képviselő-testülete 2012. március 1-i ülésének. 2./a. számú napirendi pontjához.

E L Ő T E R J E S Z T É S. Tiszalök Város Önkormányzat képviselő-testülete 2012. március 1-i ülésének. 2./a. számú napirendi pontjához. E L Ő T E R J E S Z T É S Tiszalök Város Önkormányzat képviselő-testülete 2012. március 1-i ülésének 2./a. számú napirendi pontjához. A Városi Önkormányzat 2012. évi költségvetési rendeletének elfogadásához.

Részletesebben

Javasolt Megnevezés Mód. EI Módosítás II. Mód. EI

Javasolt Megnevezés Mód. EI Módosítás II. Mód. EI 2013.év II. Költségvetési Előirányzat Tiszalök Városi Önkormányzat 1.sz. melléklet Javasolt Megnevezés Mód. EI Módosítás II. Mód. EI Feladat finanszírozás 318 308 0 318 308 Intézményi tevékenység bevétele

Részletesebben

CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2

CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2 1. melléklet 1/2011.(II.16.) önkormányzati rendelethez CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2 5 1.3 6 1.4 7 1.5 8 1.6 9 1.7 10 1.8

Részletesebben

Tiszalök Városi Önkormányzat. 92 814 Jöv.pótló támogatások kieg. és közcélú foglalk. 72 830 TÁMOP működési célú pénzeszköz átvétel/pályázat

Tiszalök Városi Önkormányzat. 92 814 Jöv.pótló támogatások kieg. és közcélú foglalk. 72 830 TÁMOP működési célú pénzeszköz átvétel/pályázat BEVÉTELEK 1.sz. melléklet Tiszalök Városi Önkormányzat Feladat finanszírozás 295 427 Intézményi tevékenység bevétele 37 71 Átvett pénzeszközök (Működési célú) 92 814 Jöv.pótló támogatások kieg. és közcélú

Részletesebben

Az önkormányzat és költségvetési szervei évi költségvetése 1.. II. A költségvetési kiadások 2..

Az önkormányzat és költségvetési szervei évi költségvetése 1.. II. A költségvetési kiadások 2.. 1 Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009. (II.12.) számú rendelete az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló 2/2008 (II.15.) számú rendeletének módosításáról Lepsény Nagyközség

Részletesebben

K I V O N A T. A Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 27-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. A Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 27-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. elektronikus példány K I V O N A T A Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület TISZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

Bojt Község Önkormányzat 3.

Bojt Község Önkormányzat 3. Bojt Község Önkormányzat 3. P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Előkészítő: Tiszó Sándorné irodavezető Pénzügyi Iroda ELŐTERJESZTÉS az önkormányzat 2008. évi költségvetésének III. negyedévi végrehajtásáról

Részletesebben

9/2004.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2003. évi gazdálkodásának zárszámadásáról

9/2004.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2003. évi gazdálkodásának zárszámadásáról 9/2004.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2003. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII.

Részletesebben

Maglóca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) sz. rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről

Maglóca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) sz. rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Maglóca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) sz. rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII.

Részletesebben

Az önkormányzat és költségvetési szervei 2008. évi költségvetése 1.. II. A költségvetési kiadások 2..

Az önkormányzat és költségvetési szervei 2008. évi költségvetése 1.. II. A költségvetési kiadások 2.. Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének./2008 ( ) számú rendelete az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló 2/2008 (II.15.) számú rendeletének módosításáról Lepsény Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról

Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított

Részletesebben

1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen

1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen Megnevezés (a) 1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 68 513 2.Intézményi működési bevétel 26 617 3. Hatósági jogkörhöz

Részletesebben

Ercsi Nagyközség Képviselő-testületének. 5/1999. (II.10.) Kt. számú rendelete. az Önkormányzat 1999. évi költségvetéséről

Ercsi Nagyközség Képviselő-testületének. 5/1999. (II.10.) Kt. számú rendelete. az Önkormányzat 1999. évi költségvetéséről Ercsi Nagyközség Képviselő-testületének. 5/1999. (II.10.) Kt. számú rendelete az Önkormányzat 1999. évi költségvetéséről Ercsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló többször

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 1/2015.(II.04.)

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3 / 2011 / (II. 10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről

Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3 / 2011 / (II. 10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3 / 2011 / (II. 10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Dunavecse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

A rendelet hatálya 1. Az Önkormányzat 2009. évi költségvetése 2. A Képviselő-testület az Önkormányzat 2009. évi költségvetésének

A rendelet hatálya 1. Az Önkormányzat 2009. évi költségvetése 2. A Képviselő-testület az Önkormányzat 2009. évi költségvetésének Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010.(IV.19.) számú Önkormányzati rendelete a 2009. évi költségvetés módosításáról az 1/2009. (I.30.) számú önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben

Részletesebben

Ladánybene Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 19.-i ülésére

Ladánybene Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 19.-i ülésére Ladánybene Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 19.-i ülésére Tárgy: Előterjesztés a 2011 évi költségvetésről szóló 1/2011.(II.15.) rendeletének módosításáról Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Nagyoroszi Község Önkormányzata. 3/2012. (V.02.) önkormányzati rendelete

Nagyoroszi Község Önkormányzata. 3/2012. (V.02.) önkormányzati rendelete Nagyoroszi Község Önkormányzata 3/2012. (V.02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetését megállapító 1/2011. (II.16.) rendelet módosításáról Nagyoroszi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 1/2013.(II.20.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Izsák Város Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Módosított

Részletesebben

J A V A S L A T. tagi kölcsön nyújtására az Ózdi Víz- és Csatornamű Kft. részére

J A V A S L A T. tagi kölcsön nyújtására az Ózdi Víz- és Csatornamű Kft. részére J A V A S L A T tagi kölcsön nyújtására az Ózdi Víz- és Csatornamű Kft. részére Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály Ózdi Vízmű Kft. Ózd, 2012.

Részletesebben

Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l

Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l 121-3/2011. * 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz.( 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,

Részletesebben

TISZADOB NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete

TISZADOB NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete TISZADOB NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 7/2012. (III. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

2. Az Önkormányzat évi összesített költségvetése

2. Az Önkormányzat évi összesített költségvetése Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

A rendelet hatálya. A költségvetés rendje

A rendelet hatálya. A költségvetés rendje PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2010. (III. 18.) rendelete a Nagyközség 2010. évi költségvetéséről szóló 1/2010. (II. 15.) rendelet módosítása Egységes szerkezetben Az önkormányzat

Részletesebben

A 3.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

A 3.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 17/007.(VIII.9.) Ör az önkormányzat 007. évi költségvetéséről szóló 1/007. (I.1.) Ör módosításáról 1. A.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés

Részletesebben

1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása

1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(III.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 5/2012. (II.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Bocskaikerti

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27-én tartandó ülésének 1. számú A 2014. évi költségvetési rendelet megalkotásáról szóló előterjesztés megtárgyalása

Részletesebben

2. Az irányító szerv az átmeneti gazdálkodási időszakban teljesített bevételek és kiadások figyelembe vételével az önkormányzat

2. Az irányító szerv az átmeneti gazdálkodási időszakban teljesített bevételek és kiadások figyelembe vételével az önkormányzat Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2014. (II.06.) rendelet módosításáról

6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2014. (II.06.) rendelet módosításáról ÚJUDVAR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 1/2014. (06.) rendelet áról 1. (1) A 2015. július 1. és december 31.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. nem képviselő, a bizottság tagja

JEGYZŐKÖNYV. nem képviselő, a bizottság tagja JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő- testületének Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2010. december 14-én tartott üléséről. Jelen vannak: Zrinszki István B.Tóth Attila

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. április 28-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. április 28-i ülésére Ö CS KÖZSÉG ÖNKORMÁN Y Z AT A P O L G Á R M E S T E R 8292 Öcs, Béke u. 35. (88) 263-001 fax:(88) 263-001 Ügyszám: 11/457/2015. Az előterjesztést összeállította: Sárfi Józsefné Tárgy: Öcs község Önkormányzatának

Részletesebben

3. A rendelet 6. -ban rögzített 1. melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.

3. A rendelet 6. -ban rögzített 1. melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép. Visegrád Város Önkormányzat Képviselő Testületének 5/2014. (IV. 18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2013. évi költségvetéséről szóló2/2013. (II.16.) számú költségvetési rendeletének

Részletesebben

PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2011. ( II. 14.) rendelete a nagyközség évi költségvetéséről

PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2011. ( II. 14.) rendelete a nagyközség évi költségvetéséről PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2011. ( II. 14.) rendelete a nagyközség 2011. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször

Részletesebben

Bekecs Községi Önkormányzat. 13/2009. (VII. 27.) számú rendelete

Bekecs Községi Önkormányzat. 13/2009. (VII. 27.) számú rendelete Bekecs Községi Önkormányzat 13/2009 (VII 27) számú rendelete az önkormányzat 2009 évi költségvetéséről szóló 4/2009 (III2) rendelet módosításáról 1 (1) A pótelőirányzatként biztosított központosított,

Részletesebben

KISLÉTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. A 2010. évi költségvetés teljesítéséről szóló első félévi beszámolója

KISLÉTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. A 2010. évi költségvetés teljesítéséről szóló első félévi beszámolója KISLÉTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT A 2010. évi költségvetés teljesítéséről szóló első félévi beszámolója Kisléta Község Önkormányzat Képviselőtestülete az Államháztartásról szóló többször módosított 1992.évi

Részletesebben

Csendes Ferenc, Dr.Danka József képviselők

Csendes Ferenc, Dr.Danka József képviselők JEGYZŐKÖNYV Készült: 2016. október 07-én de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal tanácstermében a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre

Részletesebben

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról Tabdi Község Képviselőtestülete Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 2012. augusztus 27-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 5/2012. (VIII. 27.) 2012.

Részletesebben

NYÍRPAZONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 5/2012 (IV.12.) önkormányzati rendelete

NYÍRPAZONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 5/2012 (IV.12.) önkormányzati rendelete NYÍRPAZONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/ (IV.12.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat. évi költségvetéséről szóló 3/. (II.13.) önkormányzati rendelet módosításáról Nyírpazony Község

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 2/2016.(II.03.)

Részletesebben

POGÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4/2011.(III. 21.) rendelete a évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL

POGÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4/2011.(III. 21.) rendelete a évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL POGÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4/2011.(III. 21.) rendelete a 2011. évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Pogány község Képviselőtestülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. (továbbiakban ÁHT) 65. (1) bekezdésében

Részletesebben

Záró rendelkezések. (1) Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. (2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző a helyben szokásos módon gondoskodik.

Záró rendelkezések. (1) Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. (2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző a helyben szokásos módon gondoskodik. 31 Kozármisleny Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2006. (VI.20.) Ök.sz. rendelete az Önkormányzat 2006. évi költségvetéséről szóló 1/2006.(II.14.) Ök. sz. rendelet módosításáról Kozármisleny

Részletesebben

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 50. (2) bekezdése alapján készült jelentés - TISZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 50. (2) bekezdése alapján készült jelentés - TISZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 50. (2) bekezdése alapján készült jelentés - TISZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2010 évi kötelezettségek és követelések összesített állománya Kötelezettségek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V 10-7/2011. Készült: a Tiszalök Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. április 28-án tartott nyílt ülésén. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester, Fedor László alpolgármester,

Részletesebben

(1) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2011. I. félévi költségvetésének

(1) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2011. I. félévi költségvetésének Mátraballa Községi Önkormányzat Képviselő - testületének 9/2011. (IX. 06.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 2/2011. (III. 10.) rendelet módosításáról A Képviselő-testület

Részletesebben

Előterjesztés Kisbér Város Képviselő-testülete 2010. március 29.-i ülésére

Előterjesztés Kisbér Város Képviselő-testülete 2010. március 29.-i ülésére Kisbér Város Polgármestere Kisbér Előterjesztés Kisbér Város Képviselő-testülete 2010. március 29.-i ülésére Tárgy: 2009. évi költségvetési rendelet módosítása Tisztelt Képviselő-testület! Önkormányzatunk

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. május 05-én Újtikoson az önkormányzat hivatalos helyiségében Újtikos Községi Önkormányzat -testülete nyílt r e n d k í v ü l i ülésén. Szavazati joggal jelen van: Tóth

Részletesebben

Megnevezés (a) 1. melléklet a 1/(II.7.) önkormányzati rendelethez Önkormányzat és Közös Hivatal összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 52 463 2.Intézményi működési bevétel 18 624 3. Hatósági jogkörhöz

Részletesebben

Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről

Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992.évi XXXVIII. Tv. 65. -a

Részletesebben

2. (1) Mátraterenye Község Önkormányzata az önkormányzat évi költségvetését

2. (1) Mátraterenye Község Önkormányzata az önkormányzat évi költségvetését Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6/2014. (IX. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetésének módosításáról Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

/1/ A rendelet 3.. /1/ bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

/1/ A rendelet 3.. /1/ bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Harsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/21.(XII.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 21. évi költségvetéséről szóló 2/21. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról Harsány Község

Részletesebben

Fülesd, 2011. augusztus 22. Záradék: A rendelet kihirdetésének időpontja 2011. augusztus 23. Dr. Birta Zsuzsanna. Körjegyző

Fülesd, 2011. augusztus 22. Záradék: A rendelet kihirdetésének időpontja 2011. augusztus 23. Dr. Birta Zsuzsanna. Körjegyző F Ü L E S D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T É N E K 1 1 / 2 0 1 1. ( V I I I. 2 3. ) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t A Z Ö N K O R M Á N Y Z A T 2 0

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2015. március 5. napján 14:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:

MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2015. március 5. napján 14:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen: Csárdaszállás Község Önkormányzata 5621 Csárdaszállás, Petőfi utca 17. MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2015. március 5. napján 14:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:

Részletesebben

- 1 - KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 10/2010. (IV.21.) önkormányzati rendelete. a 2009. évi költségvetés teljesítéséről

- 1 - KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 10/2010. (IV.21.) önkormányzati rendelete. a 2009. évi költségvetés teljesítéséről - 1 - KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 10/2010. (IV.21.) önkormányzati rendelete a 2009. évi költségvetés teljesítéséről Kunhegyes Város Önkormányzati Képviselőtestülete az 1992. évi

Részletesebben

Báta Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2013.(.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésről

Báta Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2013.(.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésről Báta Község Önkormányzata Képviselőtestületének./2013.(.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésről Báta Községi Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

1.. Az önkormányzat működési bevételei forrásonként 5..

1.. Az önkormányzat működési bevételei forrásonként 5.. Ladánybene Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16 /2009. ( XI.26. ) rendelete a 2009. évi költségvetésről szóló 3/2009. (II. 16.) rendeletének módosításáról Ladánybene Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2012.(.) önkormányzati rendelete E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. szeptember -i ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTŐ:

Részletesebben

B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelete

B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelete B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelete Ibrány Város Önkormányzata 2012. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól szóló 6/2012. (IV.06.)

Részletesebben

NAGYMÁNYOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 8/2010 (IV.30. )számú rendelete

NAGYMÁNYOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 8/2010 (IV.30. )számú rendelete A rendelet kihirdetésének napja: 2010. április 30. Nagymányok, 2010. április 30. Dr. Klausz Judit jegyző NAGYMÁNYOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 8/2010 (IV.30. )számú rendelete Az önkormányzat

Részletesebben

(1) Felhalmozási kiadások előirányzata összesen ezer forint, melyből az intézményfinanszírozás összege ezer Ft.

(1) Felhalmozási kiadások előirányzata összesen ezer forint, melyből az intézményfinanszírozás összege ezer Ft. Iktatószám: SZ/101/15/2012. Pécel Város Önkormányzat Képviselőtestületének 15/2012. (IX. 10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012.évi költségvetéséről szóló 3/2012. (III. 12.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról

Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról Halmaj Község Önkormányzati képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Előadó: Gömze Sándor polgármester Előkészítette: Cserés Judit pénzügyi vezető Véleményezi: valamennyi bizottság

ELŐTERJESZTÉS. Előadó: Gömze Sándor polgármester Előkészítette: Cserés Judit pénzügyi vezető Véleményezi: valamennyi bizottság ELŐTERJESZTÉS TISZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 25 i ülésének 2. számú - Tájékoztatás a 2014. I. félévi költségvetés végrehajtásáról tárgyú napirendi pontjához. Előadó:

Részletesebben

N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L

N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Előterjesztés Az Egyek Nagyközség Önkormányzata 2014. harmadik negyedéves gazdálkodásáról szóló tájékoztatóhoz Előterjesztő: Dr. Miluczky Attila Polgármester Készítette: Szekeres Zsuzsanna Az egyes törvényeknek

Részletesebben

1. melléklet a 19 /2012. (X.31.) önkormányzati rendelethez évi költségvetés módosítás összesen

1. melléklet a 19 /2012. (X.31.) önkormányzati rendelethez évi költségvetés módosítás összesen Megnevezés (a) 1. melléklet a 19 /2012. (X.31.) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés módosítás összesen előirányzat (b) előirányzat (c) 1. Működési bevételek 143 068 143 757 2.Intézményi működési

Részletesebben

1. számú melléklet a 4/2014.(IV.15) önkormányzati rendelethez Az Izsák Város évi összes bevétele forrásonként

1. számú melléklet a 4/2014.(IV.15) önkormányzati rendelethez Az Izsák Város évi összes bevétele forrásonként 1. számú melléklet Az Izsák Város 2013. évi összes e forrásonként Bevételi forrás megnevezése eredeti ei. Előirányzatok Összesen Összesenből (1=2+3) Működési (2) Felhalmozási (3) mód. telj. % eredeti ei.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen

Részletesebben

Homokmégy Községi Önkormányzat képviselőtestület 1/2008.(II.28.) Ör.számú rendelete az Önkormányzat 2008.évi költségvetéséről

Homokmégy Községi Önkormányzat képviselőtestület 1/2008.(II.28.) Ör.számú rendelete az Önkormányzat 2008.évi költségvetéséről 1 Homokmégy Községi Önkormányzat képviselőtestület 1/2008.(II.28.) Ör.számú rendelete az Önkormányzat 2008.évi költségvetéséről Homokmégy Községi Önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

Mátraverebély Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.05.) önkormányzati rendelete a

Mátraverebély Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.05.) önkormányzati rendelete a Mátraverebély Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.05.) önkormányzati rendelete a Mátraverebély Községi Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és a költségvetés vitelének szabályairól.

Részletesebben

Előadó: Gömze Sándor polgármester Előkészítette: Cserés Judit pénzügyi irodavezető Véleményezi: Valamennyi bizottság. Tisztelt Képviselő-testület!

Előadó: Gömze Sándor polgármester Előkészítette: Cserés Judit pénzügyi irodavezető Véleményezi: Valamennyi bizottság. Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS TISZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. szeptember 26 i ülésének 2. számú - Tájékoztatás a 2013. I. félévi költségvetés végrehajtásáról tárgyú napirendi pontjához. Előadó:

Részletesebben

Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2/2010.(II.25.) rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről

Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2/2010.(II.25.) rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2/2010.(II.25.) rendelete az Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992.évi XXXVIII. Tv. 65. -a

Részletesebben

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2014.(VI.25.) sz. önkormányzati rendelete

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2014.(VI.25.) sz. önkormányzati rendelete TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014.(VI.25.) sz. önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 5/2014.(II.20.) sz. önkormányzati rendeletének módosítására

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Tiszalök Város Önkormányzatának 2014.évi költségvetéséről

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Tiszalök Város Önkormányzatának 2014.évi költségvetéséről Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 4/2014.(III.05.)

Részletesebben

Javaslat Lőrinci Város Önkormányzat költségvetéséről szóló 2/2010. (II.15.) önkormányzati rendelet módosítására

Javaslat Lőrinci Város Önkormányzat költségvetéséről szóló 2/2010. (II.15.) önkormányzati rendelet módosítására LŐRINCI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL Cím: 3021 Lőrinci, Szabadság tér 26. E-mail: ph@lorinci.hu Telefon: (37) 388-155 Fax: (37) 388-464 ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. MÁRICUS 17. NAPJÁN

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER. J a v a s l a t. a Burattino Hátrányos Helyzetűeket Segítő Iskolaalapítvánnyal kötött ellátási szerződés módosítására

ALPOLGÁRMESTER. J a v a s l a t. a Burattino Hátrányos Helyzetűeket Segítő Iskolaalapítvánnyal kötött ellátási szerződés módosítására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J a v a s l a t a Burattino Hátrányos Helyzetűeket Segítő Iskolaalapítvánnyal kötött ellátási szerződés módosítására Készítette: Lombos Antal ágazatvezető

Részletesebben

Rendelet-tervezet. 2. Az irányító szerv az átmeneti gazdálkodási időszakban teljesített bevételek és kiadások figyelembe vételével az önkormányzat

Rendelet-tervezet. 2. Az irányító szerv az átmeneti gazdálkodási időszakban teljesített bevételek és kiadások figyelembe vételével az önkormányzat Rendelet-tervezet Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2014.(..) önkormányzati rendelete Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II. 13.) önkormányzati

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 786-3/2018 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere JAVASLAT TOP-6.9.1-15-ST1-2016-00001 azonosító számú projekthez tartozó Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesülete kölcsönszerződésének

Részletesebben

1. A Címrend az 1. melléklet szerinti tartalommal módosul. 2. Az Önkormányzat pénzügyi mérlege a 2. melléklet szerint módosul.

1. A Címrend az 1. melléklet szerinti tartalommal módosul. 2. Az Önkormányzat pénzügyi mérlege a 2. melléklet szerint módosul. Petneháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 3/2013. (III. 28.) önkormányzati rendelete a Petneháza Község Önkormányzatának költségvetéséről szóló 4/2012. (II.27.) rendelet módosításáról Petneháza

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 21/2009.(IX.28.) r e n d e l e t e

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 21/2009.(IX.28.) r e n d e l e t e Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2009.(IX.28.) r e n d e l e t e a nagyközségi önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 4/2009. (II.27.) rendelet módosításáról Decs Nagyközség

Részletesebben

KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.

KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.. napirendi pont KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK JÓVÁHAGYÁSA Tisztelt

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott

Részletesebben

I. Általános rendelkezések

I. Általános rendelkezések Marcalgergelyi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2009. (II.13.) rendelete az önkormányzatának 2009. évi költségvetéséről (A 9/2009. (IX.16.); 11/2009. (XI.24.); 5/2010. (III. 31.) rendeletekkel

Részletesebben

Ötvöskónyi Község Önkormányzatának. 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete. az Önkormányzat 2006. évi zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról

Ötvöskónyi Község Önkormányzatának. 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete. az Önkormányzat 2006. évi zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról Ötvöskónyi Község Önkormányzatának 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete az Önkormányzat zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról Ötvöskónyi Közég Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

Milota Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK B E V É T E L E K

Milota Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK B E V É T E L E K Milota Önkormányzat 1. melléklet a 3/2014. (III. 10.) önkormányzati rendelethez 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Ezer forintban Sorszám Bevételi jogcím 2013.

Részletesebben

Emőd Város Önkormányzat Polgármesterétől 3432 Emőd, Kossuth tér 1. Tel.: 46/ /2011.

Emőd Város Önkormányzat Polgármesterétől 3432 Emőd, Kossuth tér 1. Tel.: 46/ /2011. Emőd Város Önkormányzat Polgármesterétől 3432 Emőd, Kossuth tér 1. Tel.: 46/476-206 124-4/2011. Tárgy: Emőd Város Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló rendelet módosítása Emőd Város Képviselő-testületének

Részletesebben

MUTATÓ. Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 24-én megtartott soron kívüli nyílt testületi üléséről. Hat. Rend.

MUTATÓ. Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 24-én megtartott soron kívüli nyílt testületi üléséről. Hat. Rend. MUTATÓ Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 24-én megtartott soron kívüli nyílt testületi üléséről Tárgy: Hat. Rend. száma: Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének. 10/2014. (V. 5.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat

Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének. 10/2014. (V. 5.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének Hatályos:2014-05-06 -tól Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének 10/2014. (V. 5.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi

Részletesebben

KISKUNMAJSA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3/2004. (III.01.) Ktr. Kiskunmajsa város évi költségvetéséről

KISKUNMAJSA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3/2004. (III.01.) Ktr. Kiskunmajsa város évi költségvetéséről KISKUNMAJSA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3/2004. (III.01.) Ktr. Kiskunmajsa város 2004. évi költségvetéséről Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII.

Részletesebben

A Képviselő-testület az Önkormányzat, Intézményei és Hivatala együttes évi költségvetésének

A Képviselő-testület az Önkormányzat, Intézményei és Hivatala együttes évi költségvetésének Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2010. (IX.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló 4/2010.(II.12.) rendeletének módosításáról Vaszar Község Önkormányzatának

Részletesebben

Rendelet-tervezet. (2) A R. 3. -a helyébe az alábbi rendelkezés lép:

Rendelet-tervezet. (2) A R. 3. -a helyébe az alábbi rendelkezés lép: Rendelet-tervezet Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2015.(..) önkormányzati rendelete Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2015. évi költségvetéséről szóló 5/2015. (II. 26.) önkormányzati

Részletesebben

PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2012. ( II.15.) rendelete a nagyközség 2012. évi költségvetéséről

PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2012. ( II.15.) rendelete a nagyközség 2012. évi költségvetéséről PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2012. ( II.15.) rendelete a nagyközség 2012. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított

Részletesebben

Bánréve Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2008.(VIII.27.) rendelete a 2008. évi költségvetési rendelet módosításáról

Bánréve Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2008.(VIII.27.) rendelete a 2008. évi költségvetési rendelet módosításáról Bánréve Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2008.(VIII.27.) rendelete a 2008. évi költségvetési rendelet módosításáról Bánréve Községi Önkormányzat Képviselőtestülete az államháztartás működési

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 28-i zárt üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 28-i zárt üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1-9/2013/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 28-i zárt üléséről. Napirend:

Részletesebben