KERETEK ÉS SZIMBÓLUMOK KÖZÖTT: A GÖRÖGSÉG MEGÉLÉSÉNEK MAGYARORSZÁGI LEHETÕSÉGEI ÉS SAJÁTOSSÁGAI

Átírás

1 KERETEK ÉS SZIMBÓLUMOK KÖZÖTT: A GÖRÖGSÉG MEGÉLÉSÉNEK MAGYARORSZÁGI LEHETÕSÉGEI ÉS SAJÁTOSSÁGAI SZAKDOLGOZAT Hajdú Gabriella Kulturális Antropológia szak Témavezetõ: Dr. A. Gergely András 2001

2 TARTALOM Bevezetés Elméleti háttér: definíciók, megközelítések, kutatási irányok Kultúra és társadalom: tartalom és forma Határkijelölés és határfenntartás: Az etnikai csoportok formálódásának alapkérdései és -fogalmai Identitáskeresés és identitáskutatás: A közösséghez tartozás etnikai dimenziójának vizsgálata A kutatás körülményei és az alkalmazott módszerek A kutatás helyszíne, idõtartama Kutatási módszerek Életútinterjúk Eddigi eredmények A mai magyarországi görög diaszpóra kialakulása és sajátosságai Ellenállás és polgárháború Másság, idegenség, hontalanság A polgárháborús emlékek megjelenése az élettörténetekben Generációs különbségek Menekülés és gyermekmentõ akciók: adatok és élmények Letelepedés az ideiglenesség jegyében Repatriálás vagy végleges letelepedés Az etnikai identitást meghatározó tényezõk a három generáció esetében Generációs kategóriák Eltérések az etnikai identitás változásának általános tendenciáitól Az ideológia szerepe az egyes generációk életében és kapcsolataikban A kettõs kultúra formálódása A Dohánygyár A nyelvhasználati szokások változása és a kulturális identitás differenciálódása a második generációnál Kétnyelvûség - kétkultúrájúság Kultúraõrzés és hagyományteremtés A hagyomány és a kultúra értelmezésének kérdései A hagyományteremtés egy példája: budapesti görög népviselet Magyarországi görög kultúra vs. görögországi görög kultúra Az etnikai identitás reprezentációja Kulturális és szociális reprezentáció Névhasználat és csoporttagság Ünnepek és hétköznapok Kulturális átvételek Összegzés...52 Jegyzetek...53 Irodalom...56

3 BEVEZETÉS Eszembe jut a gyönyörû kép: a világ halála után az üdvözültek fehér kavicsot kapnak kezükbe, melyre rá lesz írva valódi nevük. S a másik kép gyermekkori emlék amikor a folyóparton kavicsot keresünk, s ezer és ezer közül kiválasztunk egyet. Mit is keresünk a gyermekkor mitologikus partjain? Nyilván nem egy kavicsot, hanem a mi kavicsunkat, valódi nevünket, azonosságunkat, identitásunkat amit azóta is keresünk minden valódi érzelmünkben és gondolatunkban. (Pilinszky János). A parton heverõ kavicsok közt mindig akad egy-egy, amelyért felnõtt fejjel is lehajol az ember. Az identitáskeresés, valódi nevünk, azonosságunk megtalálása tulajdonképpen egy befejez(het)etlen, életfogytig tartó folyamat, bár a személyiség egyre differenciálódó alkotórészei az évek során általában viszonylagos stabilitást nyernek, megszilárdul egymáshoz viszonyított helyzetük és a személyiség dinamikus egésznek tekinthetõ komplex rendszerében elfoglalt pozíciójuk. A személyes identitás különféle identitáselemek egymáshoz kapcsolódó bonyolult összessége, melyek egy része születésünktõl fogva adott (pl az antropológiai identitáselemek: nem, családi-rokonsági viszonyok), másik része akár számos alkalommal is változhat életünk során (pl. pozicionális v. szerep- és csoport-identitáselemek). Az identitás sokrétûsége, változó körülmények között is érvényesülõ viselkedésmeghatározó szilárdságával együtt jelentkezõ folyamatos újraszervezõdése mindannyiunk mindennapi tapasztalásának részét képezi, de a jelenség tudományos vizsgálatával foglalkozó pszichológusok, szociológusok vagy antropológusok is szembesülnek - miután magánemberként már végigkutatták a partot saját kavicsuk után - a kérdés komplexitásával, leírásának gyakorlati nehézségeivel. A nehézségek legfõbb oka, hogy az emberi szubjektivitás énnek, énrendszernek nevezett magva csupán evidenciaszerûen belátható, élményként megtapasztalható, de közvetlenül meg nem ragadható A közvetlen megragadás illúziójának kergetése helyett számos kutató különféle hasonlatokkal, metaforákkal próbált közelebb kerülni ennek a nehezen körülhatárolható fogalmi konstrukciónak az értelmezéséhez. A személyes identitás összetettségét, a különféle identitáselemek kölcsönös egymáshozkapcsoltságát Altman és Taylor modellje például egy számos rétegbõl felépülõ hagyma mintájára képzeli el, de hasonlíthatnám a személyiség differenciálódásának során kialakuló és egymással dinamikus kapcsolatban álló részeket akár egy ipiroszi módra elkészített pitához is témámhoz közelebbi metaforaként választva a sok-sok vékonyra nyújtott tésztalapból készülõ jellegzetes görög ételt. A pita-analógiát alkalmazva, a társadalmi környezet kulturális mintakészlete tartalmazza az egymásra rétegzõdõ identitás-lapok és az azokat egymáshoz kapcsoló töltelék hozzávalóit, amelyek aztán az adott csoporthoz hasonulva a közös tudás és tapasztalatok melegében veszik fel a személyiség mások által is elismert alapformáját. A Magyarországon élõ görögök hétköznapi és ünnepi étrendjében egyaránt fontos helyet betöltõ pita elkészítési szokásai szinte családonként különbözõek. Magam is sokféle pitát kóstoltam, számos receptet jegyeztem le 1997 óta, mióta a nemzeti identitás és a

4 kulturális reprezentáció különféle dimenzióit igyekeztem megfigyelni a Budapesten élõ görögök etnokulturális csoportként meghatározható közösségében. A pitakészítés terén megfigyelhetõ számos eltérés nem meglepõ annak ismeretében, hogy az ben Magyarországra került politikai menekültek Görögország több mint 200 településérõl érkeztek, és az ételkészítés helyi jellegzetességei megmaradtak az elmúlt 50 évben. A pitakészítés megmaradt, de természetesen nagyon sok minden megváltozott a magyarországi viszonyokhoz való alkalmazkodás során, miközben a Görögország különbözõ területeirõl érkezett emigránsok eltérõ hagyományai speciálisan magyarországi görög kultúrává ötvözõdtek. Az itteni görögöknek nem egy-egy szûkebb területtel, õseik szülõföldjével kell azonosulniuk - bár a megrendezésre került trák, pondoszi és ipiroszi estek sikere tükrözi, hogy ez a Görögországban mai napig jelentõs tájegységi identitás-hagyomány is él a közösségen belül -, sokkal inkább a görögségnek valamely elvontabb koncepciójával. Ezt a sajátos görög identitást - amely különbözik mind az anyaországi - mind a más országokban élõ görögök identitásától - a Görögországból hozott kulturális mintázatok és a magyarországi viszonyok együttesen formálták. Az emigráns közösségek általános jellemzõje, hogy a hagyományos (óhazai) kultúra továbbélése az eredetitõl teljesen idegen közegben a kettõs kötõdések, kettõs kulturális identitás kialakulását eredményezi. Ez a kettõsség tekinthetõ a mai magyarországi görög diaszpórát jellemzõ összetett identitáskonstrukciók meghatározó momentumának is, ami közelebbrõl vizsgálva gyakran hármasságként jelentkezik, hiszen a sajátos helyzetbõl adódóan az egyén három referenciacsoporthoz képest, három irány szerint határozhatja meg önmagát: az itteni görög diaszpórát, a többségi magyar társadalmat és az anyaországi görög kultúrát alapul véve. A kötõdések többszörös összetettsége természetesen eltérõ módon és mértékben érvényesül a magyarországi görögségen belül elkülönülõ három generáció esetében, az etnikai identitás fenntartásának és reprezentációjának más-más aspektusai válnak hangsúlyossá, melyek megismerése és összehasonlítása terepmunkám egyik célja volt. Bár megfigyelhetõk a nemzeti, etnikai identitás életkortól független, generációs határokon átívelõ megnyilvánulásai is, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az identitás történeti képzõdményvoltát sem. A különbözõ korosztályokat eltérõ történelmi idõszakokban más-más politikai, gazdasági és kulturális hatások érték, amelyek alakították etnikai identitásuk tartalmát és egyúttal behatárolták kinyilvánításának formáit is. A társadalmi környezet változásaival együtt változik az a kulturális mintakészlet, amelybõl az adott személy kiválaszthatja, sõt, ki is kell választania azokat az elemeket, amelyekbõl az õ sajátos identitáskonstrukciója felépül. (Nem kell messzire mennünk példákért: a társadalmipolitikai környezet megváltozásának identitás-módosító hatását hazai példaként jól illusztrálja a rendszerváltás kísérõjelentõségeként megfigyelhetõ - Esterházy Péter szavaival élve - gyanús csúcsforgalom a damaszkuszi úton.) Természetesen a változásoknak kevésbé kitett törzsi vagy hagyományos paraszti társadalmakban, ahol az adott társadalmi szerephez hozzárendelt cselekvési lehetõségek eleve meghatározták az egyén számára a szocializáció során 'kötelezõen választható' magatartásmodelleket, nem beszélhetünk olyan mértékû identitás-változtató hatásokról, mint amilyenekkel az urbanizáció migráció társadalmi gazdasági - politikai változások egyre gyorsabban pörgõ mókuskerekébe kényszerült, frissen nagyvárosivá vált népesség szembesülhetett Budapesten. Az ideérkezett menekültek jelenõs része Észak-Görögország hegyi falvaiból származott, ahol még nyílt tûzön sütötték a pitát, egy vasból készült háromlábú alkalmatosságra helyezett palalapon. Nem kis váltást jelentett megszokni a gáztûzhelyen való sütés-fõzést, idõbe telt, amíg sikerült megtalálni itt is az otthoni ízeket, persze ez csak egy apró, de

5 jellemzõ példája a magyarországi környezetben újonnan alakuló görög közösség életét formáló, az óhazaitól alapvetõen különbözõ kulturális hatásoknak. Egy korábban alapvetõen földmûveléssel foglalkozó, falusi környezetbõl származó népesség beilleszkedése nagyvárosi ipari környezetbe még akkor is a hagyományos életvitel átalakulásából eredõ problémákat vonja magával, ha azonos nyelvû és kultúrájú közegbe kell integrálódniuk. Jelen esetben a helyzet még bonyolultabb volt, ezért fontosnak tartottam megismerni ennek a mintegy ötven éves akkulturációs folyamatnak a kezdeteit, csakúgy mint figyelemmel kísérni a nemzeti identitás és kultúra megõrzésére és kinyilvánítására irányuló igények változásait a magyar állam által biztosított lehetõségek függvényében. Ezen igények, lehetõségek és változások a mai magyarországi görög diaszpórát jellemzõ összetett identitáskonstrukciókat alapvetõen befolyásoló tényezõknek tekinthetõk. Egy adott személy identitásának összetett rendszere sosem érvényesül annak teljességében, az aktuális szituációban csak bizonyos elemei válnak operatívvá. Tanulságokkal szolgálhat megvizsgálni, melyek azok a helyzetek, amikor a személyes identitás kölcsönösen egymáshoz kapcsolódó elemeinek bonyolult rendszerébõl az etnikai identitás kerül elõtérbe. A többszörösen összetett rendszert képezõ identitás talán legnehezebben megragadható eleme az etnikai hovatartozás, amelynek értelmezési kísérletei csaknem annyiféle elméletet eredményeztek, ahány etnikai csoport vizsgálatát elvégezték a kutatók az elméletek empirikus megalapozása céljából. Az etnikai csoporthoz tartozás eleve meghatározó, belsõleg determináló, primordiális jellegét hangsúlyozó elméletektõl (szovjet ethnosz-elmélet, Bromlej) az etnicitás determináló szerepét tagadó, szituativitását és az etnikai csoport érdekközösség-funkcióját elõtérbe helyezõ elméletekig (brit szociálantropológia, A. Cohen) széles skálán mozognak a jelenleg forgalomban lévõ etnicitás-elméletek. Maga az etnicitás is nagyon képlékeny fogalom, mást jelent jogászok, politikusok, megint mást a társadalomkutatók számára. A politikatudomány számára az etnicitás állami struktúrán belüli, zárt, behatárolt entitást jelent, a szociológia állami és nagycsoport-szinten próbálja tanulmányozni, a pszichológia az individuum, a mikrocsoportok felõl közelítve követi nyomon az azonosság kitermelõdését, az antropológia pedig a csoportok közötti interakciókat vizsgálja. Etnikai csoportként az antropológián belül hagyományosan biológiailag önreproduktív, belsõ kommunikációs egységgel és megkülönböztetõ kulturális sajátosságokkal rendelkezõ csoportokat határozták meg. Ezeknek a kulturális sajátosságoknak a megkülönböztetõsége azonban csak akkor kerül elõtérbe, mikor az adott személy a sajátjától eltérõ, alternatív viselkedésformákkal szembesül, az adott csoporthoz való tartozás a (kulturális) mássággal való találkozáskor válik tudatossá. A különbözõ etnikai csoportok ma már a világon szinte sehol nem élnek elszigeteltségben, mindennapi életünk részévé vált a más nyelvvel és kultúrával rendelkezõ személyekkel való kapcsolattartás, amely egyéni és csoportszinten egyaránt megvalósul. A különbözõ etnikai csoportok közötti interakciónak meghatározó szerepe van a nemzeti identitás kialakításában és fenntartásában. A másik csoporthoz viszonyítva alakul ki a mi -csoport és õk -csoport koncepciója, a kettõ oppozíciója pedig az önmeghatározás eszközeként szolgál mind az egyén mind a közösség számára. Ezen alapul Barth elmélete is, mely szerint az etnikai csoportok határain válik fontossá az etnikai hovatartozás, ezért fontos a különbözõ csoportokat elválasztó határok vizsgálata, melyen azokat a módokat érti, ahogy az egyes csoportok megõrzik másságukat, fenntartják nemzeti identitásukat egy többségi nemzeten belül is. Visszatérve korábbi hasonlatunkhoz: süthetjük a pitát kerek vagy szögletes tepsiben, tölthetjük spenóttal, túróval, vagy tehetünk bele póréhagymát vagy feta sajtot, készülhet két

6 lapból vagy negyvenbõl, a fontos az, hogy készítõi és fogyasztói pontosan tudják, hogy ez egy pita, és nem tévesztik össze még a hasonló módon lapokból készült magyar rétessel sem. Az elkészült pita fogyasztása közben persze már nem könnyû elkülöníteni egymástól az eredetileg különálló lapokat. Nehezen körülhatárolható az is, hogy az identitásszerkezet melyik eleme rejti az etnikai aspektust. Az etnikai hovatartozás szabadon választhatóságának és az etnikai csoportot pusztán érdekcsoportnak tekintõ elméletek legelkötelezettebb hívei sem vonhatják kétségbe, hogy az etnikai hovatartozás a nemhez és az életkorhoz hasonló antropológiai identitáselemként illeszkedik az egyén identitáskonstrukciójába, emellett azonban hatással van a többi identitáselemre is, akár a társadalmi viszonyrendszereket hordozó osztályréteg hovatartozásokra, ideológiai, politikai, erkölcsi, vallási eszmerendszerekre, vagy csak az olyan embléma jellegû identitáselemekre gondolunk, mint a név, egyes fizikai jellegzetességek, az adott közösségre jellemzõ divatok. Persze az etnikai identitás fontossága nagy mértékben eltérhet még ugyanannak a személynek az esetében is az adott társadalmi közeg és történeti pillanat függvényében. A nemzeti identitás és a közösséghez tartozás érzésének megélése temérdek variációs lehetõséget mutat, melyet alapvetõen az határoz meg, hogy az adott személy milyen szempontok alapján tartja magát az etnikai csoport tagjának és mit jelent számára a közösség fogalma. Vagyis valamennyi lisztet mindenki tesz a tésztába, és az elkészült lapokat is szokás megolajozni, de a mennyiséget már az egyéni ízlés alakítja. A részek sokrétû összekapcsoltságából fakadóan az egyén identitásának etnikai komponensét különválasztani a személyiség teljességétõl nem kisebb elszántságot igénylõ elfoglaltság, mint az asztalon gõzölgõ frissen kisült pitában megkeresni a lisztszemeket vagy az olajat. Hasonlóképpen, szavakkal megragadni a 'görögséget' sem kecsegtet több sikerrel, mint elmesélni, milyen a pita íze. Ez utóbbit hasonlíthatjuk ugyan a magyar réteshez, leírhatjuk, mik a hozzávalók, hányszor kell kinyújtani és újból összegyûrni (30. interjú) a tésztát, hány lapból süssük és mennyi ideig, mibõl és hogyan készítsük a tölteléket de azt az ízt így sem fogja érezni, aki még sosem kóstolta. Ugyanilyen parttalan elgondolás lenne a - már az 50-es években divatjamúlt -nemzetkarakterológiai munkák mintájára összeállítani a magyarországi görögök etnokulturális csoportjára jellemzõ személyiségjegyek és sajátosságok katalógusát. A 'görögség fogalma is egy a csupán evidenciaszerûen belátható, élményként megtapasztalható dolgok közül. Mindennek tudatában és ellenére miért próbálkozom mégis a címben jelzett kérdés körüljárásával? Talán leginkább azért, mert élvezetes dolog filmet mesélni olyanoknak, akikkel együtt láttuk, nagyokat lehet nevetni az újra felidézett tréfás jeleneteken, jobban szórakozunk, mintha valaki olyannak mesélnénk, aki nem látta. Az, hogy mennyire tudom mégis megragadni és érzékeltetni azt a részletekben megbújó teljességet, hogy mit jelent görögnek lenni ma Magyarországon, attól is függ, hogy mire jutok zárójeles magán-kérdésemmel, vagyis hogy mit jelent antropológusnak lenni. Minden valószínûség szerint dolgozatom jövõbeli olvasói nagyrészt vagy antropológusok, vagy (magyarországi) görögök lesznek, ha pedig Shelley mondását, mely szerint mindannyian görögök vagyunk összekapcsolom Csepeli György gondolatával Anélkül, hogy tudná, voltaképpen mindenki szociálpszichológus és a diszciplínák közös gyökerei okán annyival tovább bõvítem, hogy egy kicsit mindenki antropológus is, kiindulhatok abból, hogy mindannyian láttuk a filmet. Mindannyian ugyanebben a társadalmi-kulturális közegben mozgunk otthonosan, így erre a közösen birtokolt tudásanyagra építve megpróbálhatom úgy bemutatni milyen külsõ és belsõ keretek között, milyen szimbólumok segítségével élik meg és juttatják kifejezésre nemzeti identitásukat a magyarországi görög diaszpóra tagjai, hogy a saját

7 belsõ csoportszervezõ erõk hatására és a külsõ, társadalmi erõk mûködése miatt is folyamatosan változó, intellektuális-mentális gyökérzetével szervesen - és egyre inkább - a magyarországi életvilág talajába kapaszkodó közösség ne váljon a leírás során az óhazai hagyományok hordozójává egyszerûsített egyfajta 'házon belüli egzotikummá'. Köszönetnyilvánítás A tanulmány megírása és az azt megelõzõ terepmunka során sokan segítették munkámat: szakmai szempontból elsõsorban A.Gergely Andrásnak tartozom köszönettel az elméleti felkészülésben és a terepmunka során felmerülõ gyakorlati kérdésekben nyújtott folyamatos támogatásáért, amellyel tudományterületünk ingoványos, kevéssé definiált vidékein rásegített az árnyalt megfogalmazások ösvényére. Szintén az elméleti felkészülésben bizonyultak nagyon hasznosnak Fejõs Zoltán és Hofer Tamás tanácsai, Féner Tamás folyamatos bátorítása, építõ kritikája és gyakorlati tanácsai pedig felszabadítóan hatottak rám a vizuális antropológia módszereinek alkalmazása során. Hatalmas hálával gondolok a budapesti görögség mindazon tagjaira, akik életútinterjúk és/vagy kötetlen beszélgetések során hozzásegítettek, hogy betekintést nyerjek ennek a sajátos közösségnek az életébe, megismerhessem a hétköznapok és az ünnepek kulturális gyakorlatának nyilvános, mindenki számára látható valamint privát, csak egymás közt használatos rétegeit. Külön köszönöm Anna Alevrának, a Fõvárosi-, és Dzindzisz Jorgosznak, a Görög Országos Önkormányzat elnökének a hivatalos kereteket messze túllépõ segítséget és a különféle kulturális jelenségek, események hátterében meghúzódó mögöttes jelentéstartalmak megvilágítására fordított idõt. Az egész kutatás és a tanulmány elkészítése lehetetlen lett volna családom minden tagjának végtelen türelme, megértése és segítõkészsége nélkül. A szöveg és a képek szerkesztéséért férjemnek, Havassy Andrásnak tartozom köszönettel. A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány 2001-es támogatása elõsegítette a kutatás teljesebbé tételét és a vizuális antropológiai anyag elkészítését.

8 1. Elméleti háttér: definíciók, megközelítések, kutatási irányok Egy indiai történet legalábbis én mint indiai történetet hallottam, - arról szól, hogy egy angolnak egyszer elmondták, hogy a világ egy teraszon nyugszik, amelyet egy elefánt tart a hátán, azt viszont egy teknõsbéka tartja. Az angol (talán etnográfus volt, legalábbis úgy viselkedett) megkérdezte, hogy min nyugszik a teknõs. Egy másik teknõsön. És az? Oh, Szahib, azután már csupa teknõs található végig lefelé. Valóban így állnak a dolgok. ( ) A kulturális elemzés lényegéhez tartozik, hogy: befejezetlen. S ami ennél is rosszabb, minél mélyebbre hatol, annál kevésbé teljes. ( ) A menekvésnek számos útja-módja van folklórrá változtathatjuk a kultúrát, hogy összegyûjtsük emlékeit; tulajdonságokká változtathatjuk, hogy összeszámlálhassuk; intézményekké változtathatjuk, hogy osztályozhassuk; struktúrákká változtathatjuk és játszadozhatunk vele. De mindez bizony menekülés. Ha a kultúra szemiotikai megközelítése mellett kötelezzük el magunkat, akkor az etnográfiai megállapításokat ( ) lényegileg vitathatónak kell tekintenünk. ( ) Mindig fennáll a veszély, hogy miközben a kulturális elemzés az egyre mélyebben fekvõ teknõsbékák után nyomoz, elveszti a kapcsolatot az élet szilárd felszínével, a politikai, gazdasági és rétegzõdési realitásokkal, amelyekbe az emberek mindenütt belebonyolódnak. Szem elõl tévesztheti azokat a biológiai és fizikai szükségszerûségeket is, amelyeken ez a felszín nyugszik. Ez ellen, valamint az ellen, hogy a kulturális elemzés egyfajta szociológiai esztétizmussá alakuljon át, egyedül úgy lehet védekezni, hogy az ilyen elemzést elsõsorban ezeken a realitásokon és szükségszerûségeken gyakoroljuk. ( ) Az értelmezõ antropológia alapvetõ hivatása nem az, hogy legmélyebb kérdéseinkre válaszoljon, hanem az, hogy hozzáférhetõvé tegye számunkra azokat a válaszokat, amelyeket más emberek ( ) adtak ezekre a kérdésekre, s így ezeket is belefoglalja az emberi megnyilatkozások bármikor felcsapható jegyzõkönyvébe. A jelenkori antropológiaelméletet átható holisztikus szemlélet jótékonyan mindent magába foglaló megközelítésmódja ellenére a gyakorlatban egymást érik azok a helyzetek, mikor a kultúra és társadalom különféle jelenségeinek egyenértékûségét és csak egymás fényében való értelmezhetõségét valló kutatók választásra kényszerülnek. A konkrét kutatások során a vizsgálati módszerek, a rendelkezésre álló idõ, anyagi és személyi feltételek mind-mind arra kényszerítenek, hogy a kiválasztott közösség életének egyes aspektusaira koncentráljunk, teljes tudatában annak, hogy ezen aspektusok egyike sem jelent semmit önmagában, csak az adott kultúra más tényezõihez képest, egy komplex rendszer részeként értelmezhetõ. Még keservesebb dolog a fentiek ismeretében próbálkozni a szerteágazó és heterogén kutatási eredmények koherens tanulmánnyá transzformálásával, mikor a terjedelmi és tartalmi követelmények szabnak gátat az érinteni kívánt részkérdések áradatának. Clifford Geertz mottóként idézett gondolatainak szellemében a kulturális elemzés befejezhetetlenségét elfogadva igyekszem az elkerülhetetlen önkorlátozást nem a realitással való kapcsolat és a holisztikus megközelítés rovására megvalósítani, a mélyben sorakozó valamennyi teknõs elõszámlálására azonban sem az elméleti bevezetõben, sem az ezt követõ sûrû leírás során nincs lehetõségem. Az antropológiai irányzatok közül a társadalmi kölcsönhatások és kulturális jelenségek szimbolikus dimenzióit vizsgáló interpretív szemléletmód bizonyult legalkalmasabbnak választott témám megközelítésére. Az etnikai csoportokkal, a kultúra etnikus meghatározottságával és az etnikai identitás változásának kérdéseivel foglalkozó kutatások a világméretû társadalmi (és tudománytörténeti) változásokkal összefüggésben fokozott hangsúlyt kaptak az elmúlt két évtizedben. Ezen vizsgálatok még felsorolás-szintû áttekintése is meghaladja jelen dolgozat

9 kereteit. Az elméleti bevezetõ csak az eredeti témám szempontjából releváns legfontosabb koncepciók áttekintését tartalmazza három nagyobb gondolati egység köré csoportosítva Kultúra és társadalom: tartalom és forma Mindannyian beleszületünk egy kulturális rendszerbe, amely alapjaiban határozza meg minden késõbbi viszonyulásunkat (még ha az antropológusok hivatásszerû küzdelmét folytatjuk is az etnocentrizmus megnyilvánulásai ellen). A szocializáció során elsajátított legkorábbi viselkedésmodellek olyan mélyen beépülnek a személyiség szerkezetébe, hogy az egyén szinte a környezet jelenségeire adott öntudatlan válaszként érzékeli õket. Egy adott kultúra tagjaként a környezõ életvilág megtapasztalására csak az adott kulturális rendszer által biztosított koncepciók birtokában és függvényében van lehetõségünk, akár a tudomány egykedvûségével fogadjuk el, hogy az ember - Geertz megfogalmazása szerint nem más, mint a jelentések sajátszövésû hálójában függõ állat, akár átéljük a kulturális meghatározottság csak mûvészi eszközökkel kifejezhetõ tragikumát, mint József Attila kegyetlenül pontos soraiban: Eszméink között rabon ugrálunk, mint az üldözött majom, ki tépi ketrecének rácsát.. Minden kultúra biztosít tagjai számára bizonyos védettséget, a csoporttagokkal megosztott tudás biztonságát. A közösen birtokolt jelentések hálójába kapaszkodva van lehetõsége az egyénnek, hogy legalább megpróbálhasson ellenállni a globalizáció sodrásának, de ez a képletes kapaszkodás-függeszkedés nem egy önkéntes és tudatos, bármikor abbahagyható cselekvés: ugyanez a megtartó erõként értelmezett kultúra-háló fogja is a belé kapaszkodót, funkcionálhat adott esetben a ketrec rácsaként, ahogy nem csak biztosítja, hanem nagyon pontosan ki is jelöli a környezet észlelésének kereteit, az érzékelés és egyúttal a viselkedés korlátait. Elengedheti-e, és ha igen, akkor hogyan, milyen feltételek mellett és következményekkel az adott személy a szociokulturális környezete által biztosított jelentéshálót, felfüggeszthetõ-e idõlegesen a függeszkedés, milyen lehetõségei vannak az eredeti mintázat új szálakkal való kibõvítésének (vagy pótlásának), a régi minta újraszövésének új anyagból, esetleg felhasználhatók-e a régi szálak az új mintákhoz? Ezek a kérdések a leginkább olyan esetekben vizsgálhatók, mikor egy adott csoport tagjai kénytelenek a jelentések általuk birtokolt hálóját újraalkotni a társadalmi, politikai, gazdasági vagy földrajzi környezet radikális megváltozása következtében. Így az önként vagy kényszerbõl az óhazaitól eltérõ közegbe került emigráns csoportok vizsgálata az adott közösség etnográfiai sajátosságain túl a jelentéshálók szövésének általános tenedenciáira vonatkozóan is szolgálhat tanulságokkal. A második vagy harmadik generáció óhatatlanul kettõs (vagy többszörös) kötõdésekkel rendelkezõ tagjai esetén az óhazai kulturális mintázat változásának folyamata és az alapvetõ emberi szükségletet kielégítõ jelentéshálóhoz összeválogatott szálak eredete érdemel megkülönböztetett figyelmet. Az antropológia is a kultúra mozgástörvényeinek megvilágítására törekvõ társadalomtudományok közé tartozik, tudománnyá válása óta mûvelõi egyik központi feladatuknak tekintették, hogy a vizsgálódásuk mindenkori tárgyának tekintett kultúra fogalmát meghatározzák. A kultúra szisztematikus definícióját elõállítani óhajtó kutatók kísérletei során a meghatározás egyre befogadóbbá vált, egészen addig a pontig, amíg a Kluckhohn-i 'kultúra egyenlõ tanult viselkedés'- elgondolás magát a definíció szükségességét kérdõjelezte meg. Az etnikai csoportok tanulmányozásánál mégis elengedhetetlen a kultúra koncepciójának valamilyen szintû fogalmi tisztázása, hiszen az aktuális elméletektõl függetlenül a gyakorlatban, a konkrét vizsgálatok során a kutatók

10 számára csak az a hagyományos lehetõség kínálkozott, hogy elsõ lépésben számba vegyék és különbözõ népcsoportok szerint regisztrálják a vizsgálandó kultúrákat, melyekre gyakran felváltva, egymás szinonímáiként használják a nép, etnosz, etnikum jelzõket. Hasonlóképpen egymással felcserélhetõ, szinoním kifejezésekként találkozhatunk a szakirodalomban a kultúra, társadalom sõt nép(csoport) szavakkal is.. Az antropológián és a néprajztudományon belül sem mindig egységes és egyértelmû szóhasználat és fogalmi bizonytalanság a kulturális és társadalmi jelenségek összefonódottságában leli magyarázatát, amely már Tylor klasszikus, 1871-es kultúra-definíciójának is egyik alapgondolata: A kultúra vagy civilizáció, tágabban vett etnográfiai értelemben, az a komplex egész, amely magába foglalja a tudást, a hitet, a mûvészetet, az erkölcsöt, a törvényt, a szokást és minden más képességet és sajátosságot, amelyre az ember a társadalom tagjaként tesz szert. Az antropológiában ismert temérdek kultúra-meghatározás rendszerezése nem célja a jelen dolgozatnak, a fenti definíció azonban jó kiindulópontot szolgáltat a kultúra és társadalom, valamint a kultúra és az etnicitás kapcsolatának további vizsgálatához. A társadalom és a kultúra elválaszthatatlan összekapcsoltsága Makarjan szerint abból fakad, hogy a társadalom és a kultúra esetében nem valamiféle hierarchikusan alá-fölérendelhetõ, de nem is egyszerûen egymás mellé rendelhetõ fogalompárról van szó, hanem olyan fogalmakról, amelyek egy szerves egységet alkotó és genetikusan egyidejûleg keletkezõ totalitás két különbözõ oldalának, síkjának kifejezõdései. Az említett totalitás alatt az ember társadalmi létét, az emberi tevékenységet érti. Az ember társadalmi létének egyik feltételét jelenti az a keret, amelyben az emberi cselekvések összegzõdnek és meghatározott feladatok elvégzésére irányulnak. Ez a keret a szûkebb értelemben vett társadalom, az emberi kapcsolatok rendszere, amelynek lényeges vonása, hogy nem csupán összeköti az egyéneket, hanem közösséget is formál belõlük. Az ember társadalmi létének másik feltételét azok a nem biológiailag kimunkált eljárások, eszközök alkotják, amelyekkel az ember létét kivitelezi. Ezeket szokás általában a kultúra fogalmával összefogni. Markarjan álláspontjával összhangban Siegfried Nadel az eredendõen kétdimenziósnak tekintett társadalmi tények két dimenzióját megnevezõ kifejezéseknek tekinti a kultúra és társadalom szavakat. Ezt a gondolatmenetet követve tekinthetjük a kultúrát és a társadalmat egy egymást kölcsönösen alakító dialektikus ellentétpár tagjainak. Firth megfogalmazásában: Ha a társadalmat társadalmi kapcsolatok összességeként fogjuk fel, a kultúra ezeknek a kapcsolatoknak a tartalma. Természetesen ez a társadalmi formákon keresztül manifesztálódó tartalom nem ragadható meg a kulturális jellemzõk felsorolása révén, értelmezéséhez sokkal közelebb visz annak megismerése, milyen szerepet töltenek be a vizsgált kulturális jelenségek az adott társadalmi csoportok létrehozásában és fenntartásában. A kultúra-társadalom szembeállítás mintájára az antropológiai vizsgálat során elsõ lépésként fontos különválasztani az etnikum, mint társadalmi csoport tanulmányozását a hozzá tartozó etnikus kultúra tanulmányozásától. Az adott etnikum és az általa hordozott kultúra egyaránt állandóan változó, dinamikus kategóriák, melyek egymással is dinamikus viszonyban állnak, így tanulmányozásuk a kultúra általános mozgástörvényeire is rávilágíthat. Minden társadalmi csoport lényegi sajátossága, hogy tagjai igyekeznek másoktól való különbözõségüket kifejezésre juttatni, akár teljes kultúrát hordozó csoportokról van szó, akár ennél alacsonyabb szintû szervezõdésrõl. Érdemes szem elõtt tartani azonban, hogy a társadalmi és a kulturális határok nem feltétlenül esnek egybe nagyságrendjüket illetõen. Lehet, hogy ugyanazok a jelenségek, amelyek egy adott társadalmi csoport

11 szemszögébõl nézve lényeges kulturális különbség kifejezõdései, a kulturális rendszer oldaláról tekintve, amelybe tartoznak, elhanyagolható apróságok Határkijelölés és határfenntartás: Az etnikai csoportok formálódásának alapkérdései és fogalmai Az etnikai kategorizáció ontológiai alapjait érintõ kérdésekre hogyan jönnek létre, milyen célokat szolgálnak és hogyan reprodukálódnak idõben az etnikai csoportok adott válaszok további kérdéseket állítanak az antropológiai kutatás elé. Az elsõ kérdés, amelyre szükségképpen igennel kell válaszolnunk, ha a kultúra etnikus meghatározottságának kérdéskörét a továbbiakban is tudományos kutatás tárgyának szeretnénk tekinteni C. K. Mahmood lényegretörõ megfogalmazásában -: Do ethnic groups exist? (Léteznek-e etnikai csoportok?) Ugyanezt a problémát veti fel - kicsit árnyaltabban - Niedermüller Péter is: Elkerülhetetlen a kérdés: az etnikai típusú fogalmak az etnikai csoport, az etnicitás, az etnikus identitás stb. ténylegesen létezõ társadalmi csoportokat, valódi társadalmi, emberek közötti viszonyokat, valóban létezõ társadalmi különbségeket jelölnek-e, vagy pedig csupán klasszifikációs kategóriák? Pontosabban fogalmazva: valóban létezett/létezik a mindennapi élet objektív (azaz materiálisan dokumentálható) és szubjektív (azaz tudati) tartományában olyan elemek halmaza, amely más típusú elemektõl, szerkezetektõl, az emberek közötti más típusú distinkcióktól jól elhatárolható, s az etnikai kategóriájával jelölhetõ; vagy pedig az etnikai, és az egész ehhez kapcsolódó fogalmi eszköztár egyfajta kutatói szemlélet megnyilvánulása, a kívülrõl másként nem értelmezhetõ tények és jelenségek, összefüggések jelölésére szolgáló mesterséges eszközök együttese, azaz az etnikait a tudomány, jelen esetben az etnográfia, a néprajz, illetve az antropológia konstruálja meg? A jelen dolgozatnak nem célja a fenti, messzire vezetõ episztemológiai kérdés elemzése, a konkrét kutatás szempontjából mindenképpen az adott közösség tagjainak öndefinícióit tartom mérvadónak, amely mindig többet árul el az azokról a módokról, ahogyan az adott társadalmi csoport mint közösség megnyilvánul, mint a külsõ megfigyelõk által alkalmazott kategóriák. Hasonlóképpen a korábban érintett kultúra-definíciókhoz, az etnikai egységek meghatározására is számos kísérlet történt, és az etnikai csoport, etnikum, etnicitás, nemzetiség, kisebbség fogalmak is gyakorta a kultúra-társadalom-nép összekapcsolódó koncepciók módjára egymás helyett használatosak. A fogalmak rendszerezését itt is csak annyiban tekintem feladatomnak, amennyiben témámhoz elengedhetetlenül szükséges, vagyis a továbbikban elsõként a magyarországi görög közösséget társadalmi szervezõdés szempontjából jellemzõ csoportformát igyekszem definiálni és elhelyezni a különféle, gyakran egymásnak ellentmondó elméletek és megközelítések metszéspontján. A magyarországi görög diaszpóra etnokulturális csoportként történõ meghatározását érzem legpontosabbnak, amely napjainkban már a többségi magyar társadalmon belül, annak részeként létezõ önkéntes és helyben maradó közösséget jelent, szemben az '50-es években alapvetõen az ideiglenesség jegyében alakuló, a fõvároson belül zárt etnikai szigetként elkülönülõ, önkéntesnek egyáltalán nem nevezhetõ menekült csoporttal, melyet a görögországi polgárháború után érkezett politikai emigránsok alkottak. Ugyanakkor etnikai csoportként is definiálhatjuk a Magyarországon élõ görögök közösségét, amely az európai néprajz és az angolszász antropológia által egyaránt leggyakrabban használt kategória az etnikai alapon szervezõdõ csoportok jelölésére. A bevezetésben belsõ kommunikációs egységgel és meghatározó kulturális sajátosságokkal rendelkezõ, biológiailag önreproduktív csoportként meghatározott etnikai csoportok azonosítására a néprajzi szakirodalomban gyakran felvonultatott közös tulajdonságok, megkülönböztetõ

12 jegyek között elsõsorban a közös eredet, a közös történelmi múlt, a hasonló kulturális és pszichológiai jellemzõk, közös kulturális hagyomány, vallás, viselkedési minták, normák, értékek és a közös nyelv szerepel. Az etnikai csoportok különbözõképpen meghatározott objektív sajátosságai mellett a legtöbb kutató fontosnak tartja kiemelni az adott etnikai közösséghez tartozás, az összetartozás érzésének szubjektív dimenzióját is. Az objektív sajátosságok közül leginkább a közös eredet, azonos kultúra és nyelv fontosságát hangsúlyozzák. Az etnikai megkülönböztetõ jegyek elsõsorban antropológiai kontextusban megfogalmazott értelmezése szerint a normatív viselkedés mintái jelentik az objektív sajátosságokat, mivel a jelenségek szimbolikus vonatkozásai, maguk a szimbólumok társadalmilag létrehozottak, és a szocializáció folyamatában kerülnek elsajátításra. Ebben a folyamatban kristályosodnak ki az objektív szimbolikus formák, és az objektív szimbolikus formákkal való közösségvállalás, azonosulás szubjektív, de természetesen az egész csoportot jellemzõ érzése.( ) Ebben az értelemben tehát nem valamely egyedi, individuális kulturális (vagy bármely más) jelenség, hanem annak szimbolikus dimenziója tölti be az etnikai megkülönböztetõ jegy funkcióját. Az etnikai csoport elsõdlegesen érdekcsoportként való felfogása fõként a szociológia és a politikai antropológia területén terjedt el, Max Weber elgondolása nyomán, aki az etnikai csoportokat alapvetõen politikai közösségeknek tekinti. A 70-es években az Egyesült Államok társadalmi-politikai közegét érintõ vizsgálataik alapján Glazer és Moynihan úgy találta, hogy az etnikai csoportok kulturális tartalmai, jellemzõi ma már rendkívül hasonlóak, aminek következtében ma már nem a kultúra, a nyelv, a vallás stb. számít az elsõdleges etnikai jegynek, hanem sokkal inkább az érdeknek a csoport tagjai által definiált fogalma. Dolgozatomban elsõsorban a mindennapi élet kulturális szerkezetének pespektívájából igyekszem megközelíteni az etnikai meghatározottság megnyilvánulásait a magyarországi görögök esetében, így az etnicitás politikai-ideológiai síkja csak közvetve kapcsolódik az elvégzett vizsgálathoz. Az etnikai csoportokat a Magyar Néprajzi Lexikon a néprajzi csoport szinonímájaként definiálja, elkülönítve az etnosz (nép) szinonímájaként értelmezett etnikum fogalmától. E szerint az etnikai csoport egy népen belüli alegység, amelyet vagy saját történelmi hagyománya, kultúrája, életmódja, társadalmi szervezete vagy nyelve környezetétõl elkülönít, míg az etnikum olyan emberek történelmileg kialakult együttese, akik közös, viszonylag stabil kulturális vonásokkal rendelkeznek, tudatában vannak egységüknek, valamint más hasonló együttesektõl való különbözõségüknek. Sárkány Mihály definíciója szerint az etnikum az együttmûködésnek az élet egészét átfogó, a számontartott rokonsági vagy fiktív rokonsági csoportoknál szélesebb körû szervezete, amely népként (azaz vélt vagy valós vérségi kötelékkel ) összetartozásának tudatában van, ezt a tényt etnonim alkalmazásával kifejezésre juttatja, vagy pedig olyan emberek együttese, akik valamikor ilyen átfogó, összetartozástudattal és névvel rendelkezõ egyesülésben éltek, de abból kiszakadva az összetartozás tudatát õrzik csak. Ez az összetartozás-tudat, a mi-csoport összetartozásának érzése az õk-csoporttal szembeni különbségek érzékelése és kifejezéseként nyilvánul meg. Egy nagyobb társadalmi egységen belül az elkülönült csoportok tagjai közt a találkozási helyzetek nem feltétlenül jelentenek egyben konfliktushelyzetet is. Viszonylag tartós együttélés egyfajta látens közös nyelv kialakulását eredményezi az érintkezõ etnikai csoportok között, ami egy olyan kulturális kódrendszert jelent, amely lehetõvé teszi a mindennapi életben való boldogulást. A mi és õk -csoport közti határozott különbségtétel (dichotomizáció) mellett az azonosság megteremtése (komplementarizáció) is szerves részét képezi annak a kettõs folyamatnak, amely az etnikai alapon szervezõdõ csoportok társadalmi együttélését alakítja, így a mindennapi interaktív

13 viselkedéshelyzetekben az idegenséget és elkülönülést sugalló õk -csoport helyett a mi - csoport mellett megjelenik a ti -csoport fogalma, amely azokra vonatkozik, akikkel együttmûködünk, akiket ismerünk. A dichotomizáció/komplementarizáció elgondolása természetesen a magyarországi görögök és a többségi kultúra hordozói közötti interakciók vonatkozásában is érvényes. Megfogalmazása Fredrik Barth nevéhez kötõdik, aki új irányt mutatott az etnikai csoportok tanulmányozásában, mikor az 50-es években végzett pakisztáni terepmunkája alapján a Kroeber féle kulturális areák elgondolásával szembeállította saját, kultúrökológiai megközelítését, amely biológiai analógiák felhasználásával az ökológiai niche-k mintájára képzeli el az etnikai csoportok egymás mellett élését. A természeti környezet valamint a megélhetést nyújtó közvetlen emberi környezet jelenti az etnikai különbségeket létrehozó ökológiai fülkéket. A különbözõ ökológiai egységeket kiaknázó csoportok a nagyobb rendszeren belül tartósan elkülönült, egymást kiegészítõ stabil kategóriákat alkotnak. Az egymást kölcsönösen feltételezõ és kiegészítõ ökológiai nichek elgondolása jól modellezi a 18. században Magyarországon megélhetést talált görög kereskedõknek vagy bolgár kertészeknek a magyar társadalmigazdasági életben betöltött szerepét: nem egy már meglévõ gazdasági ágban jelentettek konkurenciát, hanem egy addig kihasználatlan terület lehetõségeit aknázták ki, de a mai görögök idegenforgalomban játszott szerepe is tekinthetõ a kettõs kötõdésekbõl adódó sajátos lehetõségek egy kézenfekvõ és egyben gyümölcsözõ megragadási módjának. Barth az elsõk között volt, akik az etnikai csoportokat nem a szembetûnõ kulturális különbségek alapján vélte meghatározhatónak. Véleménye szerint az etnikai csoportok és jellemzõik nem eleve adottak, éppen ellenkezõleg: a kialakulásukat meghatározó sajátos történelmi, gazdasági és politikai körülményeknek megfelelõen rendkívül szituációfüggõek. Az etnicitás mint a kulturális különbségek társadalmi szervezõdése lényeges számára, amely a csoportok közötti határok felállítása és újratermelése során valósul meg. Ezek a határok az interakció során termelõdnek, stabilitásuk független attól, hogy egyes személyek számára átjárhatóak-e, mivel olyan társadalmi folyamatban léteznek, amelyet csoporttagok befogadása jellemez, így a tagok cserélõdése ellenére a kategóriák fennmaradnak. Ezért fontosabbnak tartja a határfenntartás és a rekrutáció folyamatainak, mint a határokon belül felgyülemlett kulturális anyagnak a bemutatását. Az etnicitás szempontjából azok a kulturális különbségek játszanak kiemelt szerepet, amelyekkel az illetõ csoport saját különállóságát és határait jelzi: nem pedig az elemzõnek arról alkotott képzetei, hogy melyek az adott kultúra leginkább bennszülött vagy legjellemzõbb vonásai A kultúra etnikus meghatározottságát vizsgáló kutatásoknak az etnikai csoport mellett másik leggyakrabban használt alapfogalma az etnicitás, amely gyakran mint az etnikai csoport szinonímája szerepel a szakirodalomban. Barth fenti meghatározása az etnicitást kognitív képzõdménynek tekintõ értelmezési móddal rokon. E felfogás hívei úgy tekintenek az etnikai jelentésre, mint társadalmilag is azonosítható etnikai utasításra, amely az elvárható viselkedés mintáival látja el a csoport tagjait. A közös jelentés tehát egy kognitív tárgyként létezik, amelyet a csoport tagjai különbözõ módokon mobilizálni tudnak, hogy a különbözõ társadalmi szituációkban viselkedésüket érvényesíteni tudják. ( ) Ebben az interpretációban nem maguk az egyedi megkülönböztetõ jegyek vagy azok struktúrája a lényeges, illetve elsõdleges, hanem ezen megkülönböztetõ jegyek pszichológiai konstituálásának és következményeinek a folyamata. Az etnicitás fogalma inkább az etnikus hovatartozás kérdéskörének pszichológiai dimenzióira, szubjektív aspektusaira vonatkozik, míg az etnikai csoport kategóriája inkább az objektív megkülönböztetõ jegyek különfélekeppen meghatározott összességén alapul.

14 Általában viselkedésbeli etnicitásként határozzák meg a szocializáció korai szakaszának mintáin alapuló etnicitás-típust, gyakran szembeállítva az ideológiai etnicitással, amely az adott etnikai csoporttal való tudatos (érdek)közösség politikai és/vagy társadalmi okait hangsúlyozza. Az etnicitás vizsgálatával kapcsolatos elméletek két fõ csoportba oszthatók, annak alapján, hogy az etnikai meghatározottságot szituatív, eszközjellegû (instrumentalista) szabadon választható lehetõségnek tartják, vagy egyfajta organikus veleszületettségnek, õsi eredetû kényszerként mûködõ primordiális adottságnak tekintik. Az etnikai elkülönülésnek/besorolásnak különbözõ kiterjedései léteznek, vagyis az inkorporáció mértéke szerint változatos csoport-módok jöhetnek létre. A különféle besorolási mechanizmusok nyomán az összetartozás-tudattal rendelkezõ személyek etnikai kategória, hálózat, egyesület vagy közösség formájában realizálhatják a csoporton kívüli interakciók során másságként megtapasztalt jegyek összatartó erejét. Az etnikai különbségek észlelése és szervezése három szinten történik: megkülönböztethetjük az interperszonális folyamatok mikro-szintjét, ahol a másik különbségének észlelése és az enkulturáció zajlik, létezik az észlelt különbségek artikulálódásának közép-szintje, ahol a közösség vezetõi etnikai vállalkozók által alkalmazott retorika ad keretet, formát az egyéni elképzeléseknek, majd az állami, és állam fölötti szervezõdés makro-szintje biztosítja azt a politikai, jogi szabályozást, amelynek keretein belül létezhetnek az adot etnikai szervezõdések, vagyis az ember a mikroszinten tapasztalja a középszinten artikulálódó másságot, amely a makroszinten levõ állami struktúra függvénye. A néprajzi-antropológiai szempontból etnikai csoportként meghatározható magyarországi görögség a politikai-jogi terminológiai szerint honos nemzeti kisebbség, egyike a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló évi LXXVII. törvény által elismert tizenhárom népcsoportnak, amely száz évnél régebben él Magyarországon. A közösség tagjainak túlnyomó többsége is szívesebben határozza meg magát nemzeti kisebbség tagjaként, részben a politikai szókincs elterjedtsége és dominanciája, részben az etnikai-, etnikum kifejezéseknek a köznyelvben érzékelhetõ pejoratív konnotációja miatt. A Közép- és Kelet-Európa multietnikus államaiban található etnikai csoportok több kategóriába sorolhatók.a nemzeti kisebbség vagy nemzetiség terminus azokra az etnikai csoportokra vonatkozik, amelyeknek létezik nemzetté szervezõdött, állami struktúrával rendelkezõ párjuk is. A térség legtöbb nemzeti kisebbségének kialakulását a két világháborút lezáró rendezések eredményezték, a magyarországi görög diaszpóra (és más közép- és keleteurópai országok görög kisebbségeinek) létrejöttét azonban más történelmi erõk befolyásolták, melyekre késõbbiekben részletesebben is kitérünk. Fejõs Zoltán meghatározása szerint A nemzeti kisebbség olyan sajátos szociológiai nagycsoport, amely a családi kapcsolatoknál magasabb szinten szervezõdik, így tagjait nem rokoni kötelékek fûzik össze. Ebben az összefüggésben a nemzet kategóriájához hasonlatos, pontosabban a nemzet etnikai kötelékeken leszármazáson, illetve annak fikcióján alapuló típusához. De a kisebbség önmagában nem azonos a nemzet típusú képzelt közösséggel, mert egy más, politikailag artikulált nagycsoport része, ( ) egy territoriális nemzeten belül helyezkedik el. Ebbõl a kettõsségbõl következik, hogy ( ) a nemzeti kisebbségek politikai lojalitása (állampolgársága) és nemzeti lojalitása (etnikai-kulturális helyzete és kapcsolatrendszere) nem esik egybe. Az állam organizáciájából származó politikai kötelékek, melyeket Thomas Eriksen a nacionalizmus szervezett formális aspektusának nevez (formal nationalism) és a civil társadalom tevékenysége, a kulturális reprezentációk az informális nacionalizmus nem kiegészíti egymást, mint

15 általában, hanem erõsen polarizálódik. Azzal, hogy a két aspektus elválik egymástól, viszonyuk sokféleképpen alakulhat, kezdve éles konfliktusuktól az identitásstratégiák természetes, sõt termékeny kettõsségéig. A kisebbségek szervezõdésének, kialakulásának külsõ, államilag meghatározott jogi-politikai keretei mellett fontos figyelembe venni a közösségszervezõdés szerteágazó formális és informális folyamatokként megnyilvánuló belsõ aspektusát is, valamint az adott kisebbség kettõs feladatát: többségi társadalom felé irányuló érdekvédelem mellett a befelé, a saját közösség felé mutató kulturális automómia biztosítását. A két aspektus kölcsönös kapcsolatának elemzésére a szimbolikus akciók és reprezentációk szerepének vizsgálata nyújt lehetõséget Identitáskeresés és identitáskutatás: A közösséghez tartozás etnikai dimenziójának vizsgálata Az etnikai identitás is az identitás általános kategóriája által meghatározott, csak az identitáselmélet keretein belül értelmezhetõ fogalom. A személyes és/vagy csoportidentitás egy fajtájaként definiálhatjuk, amely egy adott etnikai csoporthoz, közösséghez tartozásban gyökerezik. Az etnikai identitás tehát elsõsorban nem egy kultúrában való részesedés, hanem egy társadalmi csoporttal való azonosulás kérdését veti fel. ( ) mindenekelõtt tudati kérdés, annak tudatosítása, hogy a saját etnikum tagjai és mások között határ húzódik, és ennek a határnak egyszerû számontartása fontosabb, mint bármilyen esetleges kulturális jelzése. A világ különbözõ pontjain viszonylagos elszigeteltségben élõ népcsoportok önelnevezése leggyakrabban az ember, valódi, igaz emberek kategória volt. Azonos nyelvvel és kultúrával rendelkezõ közösségekben az egyén ritkán kényszerül arra, hogy közvetlen szociokulturális környezete számára etnikai kategória alapján határozza meg saját személyét, az adott etnikai csoporthoz tartozás érzése (belonging) a mindennapi életben gyakran nem tudatos. Korábban már utaltunk rá, hogy az identitás összetett rendszerének egyes elemeit az adott konkrét szituáció aktivizálja, teszi opratívvá. Az etnikai identitás tudatossá válásának feltétele a más etnikai csoportok tagjaival való interakció, hiszen saját viselkedésünk különössége, sajátossága csak más, alternatív viselkedésmódokhoz viszonyítva válik érzékelhetõvé. Visszautalva Barth korábban idézett gondolataira: az adott közösség etnikai meghatározottága az etnikai csoportok határain nyer jelentõséget, a másokkal való interakció során válik tudatossá az etnikai identitás személyes és csoportszinten egyaránt. A kultúrközi találkozások helyzeteiben emelkednek ki a mindennapi élet gyakorlatából határrá változva azok a kulturális különbséget hordozó elemek, amelyek az adott kulturális rendszer tagjai számára természetes, magától értetõdõ jelenségként gyakran semmi különös jelentõséggel nem bírnak. A másokhoz viszonyított különbségeken keresztül megnyilvánuló saját kultúra természetszerûleg értékként jelenik meg tagjai számára, mint saját identitásuk forrása. Más kultúrákkal való gyakori kontaktus esetén a saját kultúra határait kijelölõ különbségek értékként tekintése az adott kulturális rendszer fennmaradásának záloga. Ezek a folyamatok azonban nem az elvont elméletek, hanem a mindennapi élet gyakorlatának szintjén zajlanak, hiszen egy adott kultúra tagjának lenni is sokkal inkább a dolgok szokásos menetének, a különbözõ helyzetekben követendõ viselkedésmódoknak az ismeretét jelenti, mint absztrakt koncepciók birtoklását. Az etnikai identitás mint az adott etnikai csoporthoz tartozás érzése a csoporttagok által birtokolt közös tudás, ha úgy tetszik, a jelentések közösen birtokolt hálójának magától

16 értetõdõ ismeretében gyökerezik, amelynek az összetevõit a szokásos ünnepi viselettõl humorig vég nélkül sorolhatnánk. A rokonsági rendszerre, szomszédok és barátok közt elfogadott viselkedésekre, a gazdasági kapcsolatokra és létfenntartási eszközökre és módokra, kommunikációs stratégiákra és a konfliktusok kezelésére vonatkozó ismeretek és a hozzájuk kapcsolódó értékítéletek hozzák létre a kulturális bensõségesség (cultural intimacy) kizárólag csoporttagok számára hozzáférhetõ biztonságos légkörét. Érdemes azonban szem elõtt tartani, hogy az összetartozás érzésének kialakítása, az etnikum formálódása korántsem mindig spontán, vagy az érintettek kezdeményezésére létrejövõ folyamat, elõidézhetik külsõ tényezõk is. A magyarországi görög közösségre nézve is többrendbéli tanulságokkal szolgálhatna a makedón identitás eredetének és kialakulásának fényében megvizsgálni az politikai emigránsként Magyarországra érkezett szlávo-makedónok identitásának alakulását (párhuzamba állítva az itteni görög közösség formálódásával.) Az etnikai identitás vizsgálatában a néprajzi-antropológiai kutatás nem tud más kindulópontot találni, mint a csoport tagjainak különbözõ típusú akcióit. A szociális reprezentációk hozzák létre azt a rendet, ami képessé teszi az egyéneket, hogy tárgyi és szociális világukban eligazodjanak, valamint lehetõvé teszik egy közöség tagjai közt a kommunikációt azáltal, hogy biztosítják a társas érintkezés kódját, valamint azt a kódot, ami saját világuk, egyéni és csoporttörténetük különbözõ aspektusainak egyértelmû osztályozására és megnevezésére szolgál. Ha abból a megközelítésébõl indulunk ki, mely szerint az etnikai identitás alapvetõ funkciója az egyénnek és/vagy csoportnak egy történetileg konkrét szociális térben való elhelyezése, a fenti definíció szerint természetes a szociális reprezentációk vizsgálatának kiemelt szerepe. Az etnikai identitás kutatásában elért eredmények részletes ismertetésére a dolgozat terjedelme nem ad lehetõséget. Általánosságban elmondható, hogy a 20-as, 30-as években született tanulmányok jelentõs része a gyermeknevelés eltéréseiben vélte megtalálni a kulturális különbségek okait, majd R.Linton nyomán a kultúra és személyiség kutatási irány követõi a tulajdonított (ascribed) és megszerzett(achieved) státusoknak és a hozzájuk kapcsolódó szerepek jelentõségét hangsúlyozták az etnikai csoportok vizsgálatában, amely irányzathoz kapcsolódik Goodenough társadalmi identitás-elmélete is. Az antropológiai identitásvizsgálatok nem alkotnak egységes irányzatot, az elvégzett kutatások jelentõs része is csak az érintett multietnikus államokat alkotó etnikai alapon szervezõdõ társadalmi csoportok egymás közti viszonyainak alakulása szempontjából jelentõs. Az eddig elvégzett, különféle népcsoportokat érintõ etnikai identitás-vizsgálatok mégis szolgálnak legalább egy általános tanulsággal (bár ez nem teszi könnyebbé a késõbbi kutatók munkáját): Annyit ( ) elárulnak, hogy az egyén önmagáról alkotott képe elválaszthatatlan társadalmának az ember összetevõirõl, a világ felépítésérõl, saját rendezõ elveirõl alkotott képétõl; vagyis kulturális jelenség. Ebbõl következik, hogy az egyik identitástípus alakulásáról, társadalmi jelentõségérõl kidolgozott elképzelések egy másik kultúra identitástípusának megértésében körülbelül annyi segítséget nyújthatnak, mint a patrilineáris társadalmak tanulmányozása a matrilineáris társadalmak mûködésének tisztázásához: azaz megállapítható néhány szükséglet, amelynek kielégítése elengedhetetlen, de hogy ez hogyan történik, és hogy egyik vagy másik megoldás mit von maga után, a már csak további kutatással deríthetõ fel. A magyarországi görögök identitástudatával közvetlenül foglalkozó néprajzi-antropológiai tanulmány még nem jelent meg, más magyarországi kisebbségekre vonatkozó etnikai identitásvizsgálatok, vagy más országok görög diaszpóráit érintõ elemzések - a fenti gondolat szellemében az általánosságok szintjén túl csak igen

17 korlátozott mértékben vonatkoztathatók az általam vizsgált közösségre, annak helyi specialitásai miatt. A magyarországi görög közösség életének más aspektusaival foglalkozó szakirodalom mindössze néhány figyelemre méltó könyvet jelent. A jelenlegi görög diaszpóra kialakulásának szociológiai megközelítését tartalmazza Szidiropulosz Archimedesz összefoglaló munkája, a történettudomány oldaláról dokumentálják a közösség életét meghatározó elsõ idõszakot Dzindzisz Jorgosz tanulmányai, Eperjessy Ernõ néprajzi tanulmánya pedig a népi kultúra változásával foglalkozik. A beloianniszi görögök körében végzett pszichológiai vizsgálatokat összegzi az akkulturációs folyamatokról szóló átfogó tanulmányában Kosztandinidisz Diana. A külföldi szakirodalomból leginkább a kanadai és az ausztráliai görög diaszpórák körében végzett kutatások informatívak. Általános érvényességük miatt Michael Herzfeld görögországi terepmunkáira alapozott írásai bizonyultak a legtanulságosabbnak mind a görög identitás vizsgálatának kérdései, mind pedig az antropológiaelmélet (és gyakorlat) szempontjából.

18 2. A kutatás körülményei és az alkalmazott módszerek 2.1. A kutatás helyszíne, idõtartama Jelen kutatás elsõsorban a fõvárosi görögségre irányult, amely a legnépesebb a hazai görög közösségek közül önkormányzati becslés szerint mintegy fõs közösségrõl van szó s mint ilyen, modellértékûnek tekinthetõ a magyarországi görögségre nézve 1997 áprilisától kísérem figyelemmel a budapesti görög diaszpóra életét érintõ eseményeket. Az elsõ idõkben, kívülállóként a kultúra nyilvános/publikus szféráit tudtam megfigyelni, arról próbáltam képet nyerni, milyen szerepet töltenek be a fõváros gazdasági és kulturális életében a görög diaszpóra tagjai, milyen helyet foglalnak el más Magyarországon élõ nemzeti kisebbségekhez képest. Igyekeztem megismerni a különféle társadalmi szervezetek munkáját és mûködését, így a kisebbségi törvény szellemében ben alakult kisebbségi önkormányzatokat, az 1982 óta mûködõ kulturális egyesületet, a 95-tõl 97 végéig mûködõ hagyományõrzõ klubot. A közösség közelebbi megismerésére 1997 októberétõl nyílt lehetõségem: amikor elkezdtem újgörög nyelvet tanulni a Görög Országos Önkormányzat által görög származású gyerekek és fiatalok részére szervezett ingyenes nyelvtanfolyam keretein belül (amely kedvezmény, görög származású dédnagymamámra való tekintettel, rám is vonatkozhatott). A heti kétszer két órás tanfolyam egyfajta folyamatos terepmunkaként kiváló lehetõséget biztosított a "görög iskola" mikroközösség-alakító hatásának megtapasztalására, személyes kapcsolatok kialakítására. A természetes, mindennapos kapcsolat a fiatalabb generáció tagjaival valamint a különféle kulturális rendezvények közös látogatása érthetõvé tette az itteni görögök életének számos korábban nem is ismert aspektusát. Minél több lazább-szorosabb szál kezdett az itteni görög közösséghez kapcsolni (alakuló barátságok, hivatalos jellegû tevékenységek: konferenciaszervezés, fotók-cikkek az Enimerotiko Deltio, Kafeneio - számára), annál inkább kezdtek feltárulni elõttem a görögség megélésének a kulturális gyakorlat nyilvános szintje alatti, csak a csoport tagjai számára hozzáférhetõ dimenziói, a kultúra megõrzésének tudatos/hivatalos momentumai mellett a megõrzõdés spontán megnyilvánulásai is Kutatási módszerek A nemzeti identitás látható szimbolikus megnyilvánulásainak dokumentálásában és értelmezésében a résztvevõ megfigyelés mellett, mintegy azt kiegészítve a vizuális antropológia módszereit alkalmaztam. A hagyományosan visszatérõ rendezvények (nemzeti ünnepek: március 25 és október 28, a legfõbb ortodox ünnepnek tekintett Húsvét, majális, Pünkösd, panijiri, augusztus 20. Beloianniszban, karácsonyi- és újévi ünnepségek, vaszilópitavágás, farsangi bálok) mellett minden évben számos egyéb, a görögség életét érintõ kulturális rendezvényre is sor került (képzõmûvészeti kiállítások, irodalmi estek, koncertek). Ezen események minél pontosabb fotódokumentációja mellett igyekeztem képileg megragadni a fõváros arculatának sajátos hangulatot kölcsönzõ, magyar környezetbe ágyazott görög helyeket is (éttermek, boltok, utazási irodák), amelyek mintegy modellezik a magyarországi görögség életét meghatározó kulturális kötõdések kettõs természetét. A tematikus fotósorozatok a sûrû leírás vizuális megfelelõjeként lehetõséget nyújtanak az utólagos interpretációra. Az ünnepek, mint a szokásostól, mindennapitól eltérõ

19 alkalmak, sûrített formában tartalmazzák az adott közösség életét szervezõ kulturális mintákat, jól megfigyelhetõk a közös viselkedésmodellek, valamint a nemzeti identitás kifejezésére alkalmas etnikai szimbólumok. A fotográfia mûfaja közvetlen és pontos lehetõséget nyújt az adott etnokulturális csoport közösségként való megnyilvánulásának korlátait és egyúttal kereteit biztosító szimbolikus helyek és szituációk megragadására, a szimbólumok erejének érzékeltetésére az adott kereteken innen és túl. Szervezõk, elõadók és nézõk, vendégek és házigazdák, csoporttagok és kívülállók, görögök és/vagy magyarok viselkedésmódján keresztül a képi megfogalmazás leírással nem pótolható többdimenziós egyértelmûséggel lát(tat)ja, ahogy a kettõs kultúra és identitás görög eleme válik meghatározóvá a közösségi rendezvények során. Terjedelmi és technikai okokból a dolgozat szövegébe csak néhány, az adott témához kapcsolódó képet illesztettem. Az elkészült fotósorozatokat külön lehet megtekinteni. A dolgozatban szereplõ régi képek készítõje nem ismert, részben a Görög Országos Önkormányzat archívumának, részben Anna Alevra gyûjteményének a darabjai Életútinterjúk A fentiek mellett a kutatás alapját az életútinterjúk jelentik. Az antropológiában ez egyszerre módszer, kutatási eszköz - az adatgyûjtés stádiumában - majd tekinthetõ a kutatás egyedi, önálló tárgyának, amelynek segítségével megismerhetõk egy adott kultúrának nem csak a mindenki számára látható, kívülrõl leírható, az adott kultúra hordozói számára tudatos területei, hanem a mindennapi élet olyan kívülrõl láthatatlan szintjei, amelyek gyakran az adott közösség tagjai számára sem tudatosulva szervezik a közös tudás, a kultúrát alkotó jelenségek együttesét. A magyarországi görög diaszpóra vizsgálatára a közösség kialakulásából és jellegébõl adódóan különösen alkalmas módszernek bizonyult az életútinterjú, hiszen ötven év még egy személy által is felfogható, közvetlenül megtapasztalható "történelmi távlat", a "nagypolitika" színterén érvényesülõ erõvonalak, történelmi események óhatatlanul visszatükrözõdnek mindenkinek egyéni életútján, családja történetében. Ezen "mikrohistóriák", élettörténetek megismerése teszi megfoghatóvá a társadalmi változásokat, ettõl lesz több a történelem, mint pusztán politikai események, dátumok és adatok halmaza, ezeken a családi történeteken keresztül juthatnak el egyik generációtól az utána következõkig azok az identitáselemek, értékrendszerek, amelyek a változó körülmények közt sem veszítették el alapjukat, vagy mindenféle alap nélkül is interiorizálhatók. Ellentmondásnak tûnhet, hogy csoportok, interetnikus kapcsolatok és általános tendenciák vizsgálata során az antropológia hogyan alkalmazhatja módszerként, sõt, használhatja a kutatás anyagaként egyetlen személy elbeszélését. Saját tapasztalataim is megerõsítik Niedermüller Péter eredményeit: "az egyes, egyedi élettörténetek elemzése során nyilvánvalóvá vált, hogy a legfontosabb társadalmi kérdések vizsgálatakor, az individuumok ezeket nem mint valamiféle kollektív tényt vagy élményt tekintik, hanem mint saját közvetlen személyes tapasztalataik részét". Minden élettörténet sokkal többet hordoz magában, mint egy adott személy életének partikuláris eseményeit, "sokkal inkább egy közösségnek, egy társadalomnak, egy történeti szituációnak az egyéni élet szövetén átszûrõdött képét tartalmazza". Az interjúalanyok kiválasztásánál fontos szempontnak tekintettem, hogy mindhárom generáció tagjai, férfiak és nõk egyaránt képviselve legyenek, valamint az, hogy amennyiben lehetséges, egy családon belül több generáció képviselõi megszólaljanak. Az elkészült harmincöt interjú természetesen nem tekinthetõ szociológiai értelemben vett mintavételnek, viszont mindenképpen informatív adatforrást jelent az interjúalanyok gondolkodási

20 struktúrájának, értékrendjének valamint a közösségben elfogadott (és elutasított) magatartásmodelleknek a megismeréséhez, amely az egész közösség mûködését, szervezõdését és kapcsolatrendszerét is megvilágítja. Az interjúkat szó szerint idézem, hogy amennyire lehetséges, megõrizzem az eredeti gondolatokat, és ne ezeknek valamiféle általam átstrukturált, megváltoztatott variációját adjam. Mivel létezõ közösségrõl van szó, az interjúkat etikaiadatvédelmi szempontból a nem és a generáció megjelölésével azonosítom. Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy az interjú készítése mindenképpen egy interaktív szituáció, amelyben az adott antropológus személye kikerülhetetlenül hatást gyakorol az interjúalanyra, és ez a hatás visszatükrözõdik magában az élettörténetben, sem azt, hogy az adott élettörténet, mint az egyén, a közösségben elfogadott gyakorlat és az aktuális társadalomtörténeti szituáció szimbolikus megjelenítése folyamatosan változik és egy másik alkalommal más módon jut kifejezésre. Így a konkrét, elhangzott gondolatokon túlmenõen mindig fontosnak tartottam az aktuális helyzetben megnyilvánuló scenikus információk figyelembevételét. A számtalan kötetlen beszélgetésbõl szerzett információk mellett ezeket az interjúkat tekintem dolgozatom alapvetõ forrásának. Eredeti elgondolásom szerint az életútinterjúk aktuális részeit mintegy illusztrációképpen, apró betûvel terveztem beilleszteni a tanulmány szövegébe. A megírás során azonban rájöttem, hogy az elmúlt öt év terepmunkája alatt, - bár az interjúk készítésénél kifejezetten törekedtem arra, hogy amennyire lehet, ne befolyásoljam az interjúalanyok véleményét önkéntelenül is a posztmodern antropológia azon gyakorlatához kerültem közel, amikor az antropológus és az interjúalany közösen hozza létre az adott kultúra vagy egyes kulturális jelenségek értelmezõ olvasatát. Éppen ezért az interjúk szövegét nem a tudományos elemzés alárendelt tárgyának tekintem, hanem a törzsszöveg részeként, melyben a kultúra hordozói által nem elméletalkotási céllal elmesélt történetek szerepe, hogy az élményközeli és élménytávoli fogalmak közti valamiféle egyensúly megteremtésével elõsegítsék a mélyebb antropológiai megértést, a bennszülöttek szemszögébõl történõ antropológiaírás klasszikus kísérletét. A konkrét élettörténetek és absztrakt fogalmak egymás fényében történõ vizsgálata során azonban érdemes szem elõtt tartani Cohennek a megismerés korlátaival kapcsolatos gondolatát, mely szerint Nem lehetünk olyan naívak, hogy azt állítsuk, az adott kultúra tagjainak saját kultúrájukra vonatkozó nézeteit közöljük. A kulturális elemzések, antropológiai tanulmányok természetszerûleg az antropológusok konstrukcióit tartalmazzák az adott kultúra tagjainak nézeteirõl, azonban az életútinterjúk nyújtanak egyfajta lehetõséget a mindenkori antropológusnak az adott kultúráról kialakított konstrukciója és a kultúra tagjainak saját, kultúrájukra vonatkozó elgondolásai közti rés (vagy szakadék) áthidalására is Eddigi eredmények A budapesti görögség etnikai-kulturális helyzetét figyelemmel kísérõ antropológiai kutatás eddigi részeredményeiként az május 29-én a Kulturális Antropológia Tanszék és az MTA Politikatudományi Intézetének közös szervezésében a MNEKK támogatásával megrendezett tudományos konferencia, valamint az 1999-ben A nemzeti identitás és kultúra továbbélésének egyes szimbolikus megjelenési formái a budapesti görögség körében címen elkészített szigorlati dolgozat említhetõ, melyek jó alapot teremtettek a további kutatásokhoz.