A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET ÉVI MUNKATERVE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET 2014. ÉVI MUNKATERVE"

Átírás

1 A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET ÉVI MUNKATERVE Készítette: Széles Imre igazgató Győr, február

2 1. Helyzetelemzés, évi beszámoló Szakmai beszámolónk a 2013-as évben végzett tevékenységünket tekinti át. Munkánkat a 2013-as évre összeállított, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által szakmailag jóváhagyott, a fenntartónk által elfogadott munkatervünk alapján végeztük. Az alábbi beszámoló az OFI szakmai ajánlása, szempontsora alapján készült Jogszabályi háttér Tevékenységünket a következő jogszabályok munkánkra vonatkozó részeinek maximális szem előtt tartásával végeztük és 2014-es tervezési feladatainkat is az alábbi jogszabályok elvárásai mellett végezzük évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről - 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról - 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról - 48/2012. (XII. 12.) EMMI rendelet a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokról, a pedagógiai szakmai szolgáltatásokat ellátó intézményekről és a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokban való közreműködés feltételeiről - 202/2012. (VII. 27.) Kormányrendelet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról - Nemzeti alaptanterv (110/2012. (VI. 04.) Kormányrendelet) - 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a 2013/2014. tanév rendjéről - Győr-Moson-Sopron megye és Komárom-Esztergom megye megyei fejlesztési terv 1

3 1.2. Az intézetünk személyi feltételei a) Az intézetben foglalkoztatottak végzettsége, szakmai felkészültsége Munkakör Létszám (fő) Ebből szakvizsgával rendelkezik (fő) intézményvezető 1 1 pedagógiai szakértő 4 4 pedagógiai előadó 2 2 ügyviteli alkalmazott 1 - egyéb - - összesen - - b) A személyi állományban történt évi változások, a változások indoklása Jelenlegi létszámunk 7 fő, egy fő ügyviteli alkalmazott, így a pedagógiai munkát 6 fő látja el az intézményünkben. Az intézetünkben személyi változás a szakmai feladatot ellátók körében is történt december 1-jén nyugdíjba ment egy kolléganőnk, aki az óvodai nevelési területen végezte munkáját, tanügy-igazgatás, továbbképzések szervezése, szaktanácsadás részterületeken. Fenntartónk jóváhagyásával nyugdíjas kollégánk a jogszabályoknak megfelelve, heti 10 órában továbbra is gondoskodik az óvodai terület ellátásáról augusztus 15-től intézetünk új szakmai munkatárssal is gazdagodott, aki pedagógiai szakértőként a mérés-értékelés szakterületét látja el április 1. után intézményünk önálló gazdálkodása megszűnt, a gazdasági feladatokat ellátó 3 munkatárs a KLIK-hez került, szerencsére intézetünk munkájában továbbra is segítettek (gazdasági beszámolók, mérlegek elkészítése). A feladatok az alábbiak szerint oszlanak meg: TERÜLET 1. Pedagógiai értékelés Halász Enikő 2. Szaktanácsadás, tantárgygondozás 3. Pedagógiai tájékoztatás FELELŐS / FELELŐSÖK Némethné Józsa Ágnes Széles Imre Bódi Judit Endrődy József Mosolits Lászlóné 2

4 4. Tanügy-igazgatási szolgáltatás 5. Pedagógusok továbbképzésének szervezése 6. Tanulmányi- és sport-tehetséggondozó versenyek szervezése Mosolits Lászlóné Némethné Józsa Ágnes Széles Imre Bódi Judit 7. Tanulótájékoztatás és tanácsadás Bódi Judit Gesztesi-Gross Péter 1.3. Az intézet tárgyi feltételeinek alakulása Intézetünk Győr központjában, Győr-Moson-Sopron Megye Kormányhivatalának épületében a 8. emeleten kapott helyet. A kollégák valamennyien külön irodában dolgoznak. Továbbképzéseink az épületben általunk megfelelően felszerelt (interaktív tábla, TV, video) Panoráma teremben, vagy ha a képzés jellegéből adódóan ez szükséges valamelyik köznevelési intézményben zajlanak. Nagyobb rendezvényeinknek az épület díszterme ad otthont, amely 140 főt fogad be. A legnagyobb érdeklődésre számot tartó Tanévnyitó értekezletre komoly költséggel a több száz főt befogadó Megyei Művelődési Központot béreljük ki. Technikai felszereltségünket az elmúlt években jelentősen javítottuk, ez legfőképp a kollégák által használt egyéni informatikai eszközöket jelentette. A fénymásolónk és egyéb technikai eszközeinek színvonala is lehetővé teszi a minőségi munkavégzést. Tárgyi feltételeink az elmúlt évben nem változtak. Ha a 48/2012 (XII. 12.) rendelet 3. sz. melléklete alapján tekintem át helyiségeink, eszközeink és felszereléseink meglétét, akkor is nyugodtan kijelenthetjük, hogy intézetünk rendelkezik a tőlünk elvárható színvonalú munkavégzés feltételeivel. 3

5 1.4. A feladat-ellátási területen működő köznevelési intézményhálózat jellemzői megyénkénti bontásban Köznevelési intézmények Győr-Moson-Sopron megye típusa száma tanulói létszám pedagógusok létszáma óvoda általános iskola gimnázium szakközépiskola szakiskola Köznevelési intézmények Komárom-Esztergom megye típusa száma tanulói létszám pedagógusok létszáma óvoda fő 975 fő általános iskola fő 2090 fő gimnázium fő 505 fő szakközépiskola fő 395 fő szakiskola fő 314 fő 1.5. Az intézet szakmai kapcsolatrendszere Együttműködő partner Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Oktatási Hivatal Oktatási Főosztály (GY-M-S. megye) NymE Apáczai Csere János Kara Széchenyi István Egyetem Xantus János Múzeum Mobilis Science Center Futura Science Center Az együttműködés tartalma szakmai tájékoztatók, rendezvények, pályázati együttműködés szakmai tájékoztatók, pályázati együttműködés szakmai tájékoztatók közös képzések, szakmai rendezvények közös képzések, szakmai rendezvények múzeum pedagógiai fejlesztések tudományos pályázatok, szakmai rendezvények szakmai rendezvények 4

6 Megyei Levéltár Megyei Diáksport Szövetség Megye sportegyesületei (pl. ETO FC) Megyei Katasztrófavédelmi Bizottság Türr István Képző Központ EDUCORB projekt Hatos és Társa Nyelviskola Kisalföld Erdőgazdaság Zrt. Gyermekek háza TIT PANNON EGYESÜLETE szakmai rendezvények sportversenyek szervezése tehetségkutatás, szakmai fejlesztések tájékoztatás IPR tartalmak, tevékenységek német nyelv tanításának anyanyelvi módszertana szakmai napok, konferenciák Erdei iskola programok, természetvédelem programok népszerűsítése versenyek ajánlása 2. Az intézet évi szakmai munkájának áttekintése 2.1. Az intézet céljai, feladatai, a feladatellátás prioritásainak teljesítése Az elmúlt év prioritásai között kiemelt helyen kezeltük a NAT-kerettantervek-helyi tantervek egységének szakszerű megteremtését. Már 2012 őszén a kerettantervek bemutatását, elemzését elkezdtük (igaz csak a tervezetek alapján) műveltségterületek, tantárgyak szerinti bontásban megyei konferenciák keretében. Ezt a tevékenységünket folytattuk 2013-ban, több szálon folytatva. Munkánk egyik ágát a pedagógiai programok kiemelt területét jelentő helyi tantervek szakszerű összeállításának operatív segítése jelentette. Tankerületi bontásban tájékoztatókat tartottunk arról, hogy egyes kerettantervek milyen lehetőségeket rejtenek, megkönnyítve a választást az intézmények számára. Majd arról tájékoztattuk a pedagógusokat, hogy a kerettantervek választása után, hogyan alkothatják meg a helyi tantervüket. Kiemelten kezeltük az erkölcstan tantárgy bevezetését, az osztályfőnöki feladatok tervezését és a mindennapos testnevelés során fellépő szakmai, szervezési és módszertani nehézségek leküzdésének segítését. Szintén nagy hangsúlyt fektetünk azokra a változásokra, amelyek szeptember 1-jén léptek életbe, és újdonságként vártak intézményekre, pedagógusokra egyaránt. Folyamatos feladatot jelent a pedagógus életpálya bevezetésével kapcsolatos tennivalók ismertetése, segítése. Tavasszal tájékoztatókat szerveztünk, majd ősszel 20 órás továbbképzés keretében 5

7 készítettük fel a résztvevő iskolavezetőket a portfólió készítéssel és a reflektív szemlélettel kapcsolatban. A pedagógiai szakmai ellenőrzéssel kapcsolatban a projekt vezetőjének tájékoztatója nyitotta tevékenységünket, majd tankerületi és intézményi keretekben tájékoztattuk a pedagógusokat. A pedagógusok új munkaidő tervezésével, szervezésével kapcsolatban személyes tanácsadással segítettük az intézmények vezetőit. 3. Éves munkaterv teljesítése szolgáltatási területenként 3.1. Pedagógiai mérés-értékelés Intézetünk folyamatos szakmai segítséget nyújt a nevelési-oktatási intézmények belső értékelési rendszerének kialakításában, fejlesztésében. Különösen hangsúlyossá válik ez a terület, mert az intézmények számára kiemelt helyen szerepel, hogy tisztában legyenek az általuk végzett nevelő- és oktató munka eredményességével. A külső pedagógiai szakmai ellenőrzés új rendszerében nemcsak a külső ellenőrzés lesz hangsúlyos, hanem az intézmények önértékelése, belső értékelése is. Intézményünk eddigi tevékenysége során az intézményi minőségirányítási programok kidolgozása és működtetése során számtalan értékes segéd- és háttéranyag készült, ezek újrarendszerezése, aktualizálása, a megfelelő felhasználása aktuális feladatunk volt ebben a tanévben. A TÁMOP pályázat keretében az országos kompetenciamérés rendszere jelentős fejlesztésen megy keresztül. A fejlesztő munka részesei lehettünk a tartalmi keretek szakmai vitájában való részvétellel. Intézetünk 2 főt delegált arra a 30 órás továbbképzésre, melyen az Oktatási Hivatal mérés-értékelési munkacsoportja képzőket képzett a kompetenciamérés eredményeinek intézményi szintű feldolgozásához. A képzők a tanfolyamot sikeresen elvégezték. A projekt folytatását mely a köznevelési intézmények képviselőinek e témában való továbbképzését célozza a következő félévre várjuk. Végzett tevékenységek a szakterületen: Az országos kompetenciamérések eredményeinek értelmezése, feldolgozásának segítése céljából 2 fő (1 fő pedagógiai szakértő, 1 fő megyében dolgozó pedagógus) részvétele a TÁMOP pályázat keretében szervezett Felkészítés az országos 6

8 mérési-értékelési rendszer eredményeinek helyi feldolgozása témában képzői feladatok ellátására című 30 órás képzők képzésen Bódi Judit Időpont: március 7-9. OKM háttérkérdőívek tartalmi keretének vitanapján való részvétel Bódi Judit Időpont: május 9. A röpdogától az országos kompetenciamérésig ma megismerheti, holnap már használhatja. Konferencia, előadó: Tóth László, pedagógiai szakértő, NymE PSZK (résztvevők száma: 125 fő) Halász Enikő Időpont: december Szaktanácsadás, tantárgygondozás A pedagógiai-szakmai szolgáltatások feladatai közül az új törvényi szabályozás alapján talán a legtöbb változást a szaktanácsadás, tantárgygondozás területén láthatjuk. A január 1- jén életbelépett 48/2012. (XII. 12.) EMMI rendelet, ami a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokról rendelkezik, részletesen kifejti, hogyan valósítható meg a következő időszakban a szaktanácsadói, tantárgygondozói feladatellátás. Ebben az évben munkáink között kiemelkedő jelentőségű volt az új szerkezetű és működésű szaktanácsadói rendszer kiépítésében való közreműködés, ennek megvalósításában szorosan együttműködtünk az OFI illetékes szakembereivel, intézetünk egyik szakembere látja el a TÁMOP projekt 2. alprojektjében megjelenő szolgálatszervező feladatokat. A félév során figyelemmel követtük az e téren történő országos innováció folyamatai. Képviseltettük magunkat a szaktanácsadói rendszer megújítását célzó szakmai konferenciákon, információkat szereztünk és továbbítottunk a területünkön dolgozó pedagógusok irányába. Volt megyei szaktanácsadóinkat, akik nevelési, illetve szaktárgyi területük elismert, felkészült szakemberei, akiknek nagy része már hosszabb ideje végezte szaktanácsadói munkáját, ösztönöztük a szaktanácsadói névjegyzékre való felkerülés megpályázására. Mindehhez szakmai ajánlást, tevékenységeik igazolását biztosítottuk számukra. Ugyanezt megtettük a megyében aktív pedagógusként dolgozó szakemberekkel, akiket intézetünk eseti megbízással sikeresen foglalkoztatott az elmúlt években továbbképzéseken előadóként, illetve 7

9 tanácsadóként. A félév során összesen 25 esetben adtunk a névjegyzékre kerüléshez szakmai ajánlást, igazolást szakmai szolgáltatás ellátásáról. Ösztönöztük szakembereinket a TÁMOP 3.1.5/12. pályázat keretében induló, a szaktanácsadói rendszer szakmai-tartalmi kereteinek kialakítását célzó, a szaktanácsadókat felkészítő pilot-projektben való részvételre is Az intézet 2 munkatársa (1 fő óvodai szakterület, 1 fő általános iskolai szakterület) is meghívást kapott a pilot-programba, mert fontosnak tartottuk, hogy a külső szakembereinken kívül belső munkatársaink is első kézből kapjanak információt ezen új tevékenységről. 1 fő (óvodai szakterület) továbbképzése a tavasz folyamán megtörtént. Az óvodai szakterületen jól működő óvodapedagógiai napokat (konferenciasorozat) megtartottuk: ennek keretében került sor a munkatervünkben vállalt tájékoztatásra a szakmai ellenőrzés várható új rendszeréről. A megyeközponti tankerület támogatásával volt megyei szaktanácsadóink közreműködésével tartottuk meg a tanév-előkészítő tanácskozásokat, amelyek szakmai-tartalmi elemeihez az OFI-tól kaptunk ajánlásokat. Komárom-Esztergom megyében 3 intézeti szakember, 3 különböző témakörben tartott tanévelőkészítő tanácskozást. Minden helyen fő prioritásként a szeptember 1-jén életbelépő szakmai és szervezeti változások szerepeltek kiemelt helyen. Végzett tevékenységek a szakterületen: Tájékoztató eljuttatása információs csatornáinkon (e-hírek, honlapunk) az intézményekbe, a szaktanácsadói névjegyzékre kerülés feltételeiről, határidőiről. Endrődy József Időpont: február 15. A szaktanácsadói névjegyzékre kerüléshez szakmai ajánlások, igazolások kiadása Széles Imre Időtartam: folyamatos Az IPR keretében szakmai műhelymunka vezetése a téti Kisfaludy Károly Általános Művelődési Központ Napközi Otthonos Óvodájában (résztvevők száma: 12 fő) Némethné Józsa Ágnes Időtartam: május 8

10 1 fő óvodai szakterületen működő szaktanácsadó felkészítése a TÁMOP 3.1.5/12. pályázat keretében induló, a szaktanácsadói rendszer szakmai-tartalmi kereteinek kialakítását célzó pilot-projektben Némethné Józsa Ágnes Időtartam: május-június Aktuális óvodapedagógiai-szakmai kérdésekben telefonos segítségnyújtás, intézményvezetőknek, fenntartóknak Némethné Józsa Ágnes Időtartam: folyamatos Tavaszi óvodapedagógiai konferencia konferenciasorozat óvodavezetőknek, óvodapedagógusoknak Némethné Józsa Ágnes Időtartam: február 19 május 14. a rendezvény időpontja február 19. téma Az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja a módosítás szükségessége, teendők a helyi nevelési programok átdolgozásakor Magatartási, figyelmi, érzelmi, tanulási problémákkal küszködő FIMOTA gyermekek az óvodában A FIMOTA gyermekek óvodai, iskolai beilleszkedését segítő módszerek, technikák előadó Villányi Györgyné a Magyar Pedagógiai Társaság elnökségi tagja, a Kisgyermek-nevelési szakosztály elnöke Dr. László Zsuzsa klinikai szakpszichológus, viselkedésterapeuta, FIMOTA Központ, Budapest résztvevők száma (fő) 98 Mályi Lilla március 19. Határidős feladatok az óvodában Felkészülés szakmai ellenőrzésre, az intézményi külső értékelés, a pedagógiai szakmai ellenőrzés standardjai felkészülés a szakmai ellenőrzésre Határidős feladatok az óvodában: pedagógiai program, egészségnevelési program, SzMSz, beiskolázási nyomtatványok, eljárások óvodavezető, Napsugár Óvoda, Székesfehérvár Farkasné Egyed Zsuzsanna óvodavezető, közoktatási szakértő, az Országos Köznevelési Tanács tagja Némethné Józsa Ágnes pedagógiai előadó, Győr- Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet, Győr 71 9

11 a rendezvény időpontja április 19. május 14. A PEK torna 1. A PEK torna 2. téma A mindennapos testnevelés újragondolása a módosított Alapprogram tükrében Mitől lehet gyermekcentrikus az óvodai élet? Családpedagógiai ismeretek szükségessége és gyakorlati alkalmazása A pedagógusi portfólió célja és alkalmazásának lehetőségei az önértékelés, illetve a pedagógiaiszakmai ellenőrzés során előadó Pektor Gabriella tanító, gyógytestnevelő, sportrekreáció edző, az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány munkatársa Némethné Józsa Ágnes pedagógiai előadó, Győr- Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet, Győr Pivókné Gajdár Klára közoktatási szakértő, Brunszvik Teréz díjas óvodapedagógus Némethné Józsa Ágnes résztvevők száma (fő) pedagógiai előadó, Győr- Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet, Győr résztvevők száma összesen (fő) Tavaszi óvodapedagógiai konferencia konferenciasorozat óvodavezetőknek, óvodapedagógusoknak Némethné Józsa Ágnes Időtartam: október 4 december 10. Rendezvény időpontja Érintett témák Résztvevők száma (fő) október 4. Az óvoda belső stratégiai dokumentumainak tartalma, egymásra épültsége Hogy el ne vesszünk! Pedagógiai igényesség, kontra szülői elvárások, kontra külső ellenőrzés a törvényi szempontok betartásával A szakszolgálatok és az óvoda újszerű kapcsolata 2013/14-től 59 fő október 15. Egy gyermek, vagy huszonöt? Az egyéni-, és csoportfejlesztés összehangolása Foglalkozásszervezés, közösségfejlesztés kooperatív módszerekkel 58 fő A kooperatív technikák óvodai alkalmazásának lehetőségei a gyakorlatban november 6. Érzelmi, erkölcsi nevelés az óvodában 45 fő 10

12 Rendezvény Érintett témák időpontja Érzelmi, erkölcsi nevelés az óvodában - a művészetek hatása a személyiség komplex fejlődésére Az erkölcsi nevelés gyakorlati kérdései az óvodában az Alapprogram és a köznevelési törvény tükrében Pedagógusi, vezetői portfólió készítése lépésről-lépésre december 10. Reflektivitás a pedagógiai folyamatokban A köznevelés aktuális kérdései résztvevők száma összesen (fő) Résztvevők száma (fő) 84 fő 246 fő Szakmai műhelymunka a Csornai Általános Iskola és AMI-ban, a térség intézményei számára a HHH tanulók eredményes fejlesztése érdekében Mosolits Lászlóné Időpont: május Program: óralátogatás és óramegbeszélés: 3. osztály matematika; Módszertani sokszínűség a tanórákon: adaptív tanulásszervezés interaktív feldolgozás (résztvevők száma: 18 fő) Mosolits Lászlóné Időpont: május Tanév-előkészítő tanácskozások Győr-Moson-Sopron megyében, 14 tantárgyban, tanítói és óvodai nevelés területen, Győrben és Sopronban külön szervezve 15 szakember bevonásával. (résztvevők száma: 1392 fő) Széles Imre Időpont: aug Tanév-előkészítő tanácskozások Komárom-Esztergom megyében, 3 szakmai területen, Tatabányán, 3 helyszínen szervezve (résztvevők száma: 280 fő) Bódi Judit, Mosolits Lászlóné, Széles Imre Időpont: okt. 17. Tájékoztató a megújuló szaktanácsadói és tantárgygondozói rendszerről. Helyszín: Győr. (Résztvevők száma: 139 fő.) Széles Imre Időpont: nov

13 3.3. Pedagógiai tájékoztatás Fontos feladatként jelenik meg intézetünk tevékenységében a pedagógiai tájékoztatás, vagyis a neveléssel-oktatással kapcsolatos információk eljuttatása a megfelelő célcsoportokhoz. Több olyan eszközünk van, melyek ebben a kötelezettségünkben rendszeresen segítik munkánkat. Egyik legfontosabb havonta megjelenő elektronikus információs kiadványunk, az ehírek. Az ehírek lehetőséget teremt minden partnerünk számára, hogy újságunkban különböző oktatással kapcsolatos témákban megjelentessen a szakmai publikációktól kezdve a különböző verseny- és rendezvény-kiírásokig hosszabb-rövidebb információközlő anyagokat. Pályázatfigyelés, jogszabályi változások megjelenítése, nevelési-oktatási segédanyagok és módszertani gyűjtemények mind-mind fellelhetők ebben a kiadványban. Másik eszközünk honlapunk, amely felhasználó-barát felépítésével, naprakészségével szintén fontos segítséget jelent az érdeklődő pedagógusoknak. Honlapunk is átesett egy komoly felülvizsgálaton, kevesebb tartalmat, de annál időszerűbb és tartalmasabb információkat találnak az érdeklődők intézetünk oldalain. Facebook oldalunk a kor követelményeinek megfelelve, a közösségi oldal adta sajátos lehetőségeket maximálisan kihasználva juttat el minél több információt a pedagógusokhoz, előnyei között ki kell emelni azt a lehetőséget, hogy rendezvényeinkről rengeteg fénykép, meghívó, prezentáció letölthető, később ezek eredményesen felhasználhatóak lesznek a rendezvényeinken résztvevő pedagógusok portfóliójának összeállításakor. Intézetünk pedagógiai szakkönyvtárat, tankönyvbemutató-helyet is működtet, amely a pedagógusok és a középiskolai tanulók számára is ingyenes könyvtári szolgáltatásokat (könyvkölcsönzés, helyben olvasás, olvasótermi szolgáltatások, reprográfiai szolgáltatások, könyvtárközi kölcsönzés stb.) nyújt. A tankönyvkiadók jóvoltából az érdeklődő pedagógusok folyamatosan megismerkedhetnek a legújabb tankönyvekkel, munkafüzetekkel. A tavalyi évben nagy sikerrel lezajlott kerettantervekkel kapcsolatos tantárgyi/szakterületi tájékoztató fórumaink példáján fellelkesedve idén is folytattuk konferenciasorozatunkat. Igyekeztünk neves előadókat, országos szakértőket hívni a megye pedagógusaihoz olyan témákban, amelyek a legfontosabb köznevelési, tanügy-igazgatási, tartalmi változásokat érintették. Konferenciáink látogatottsága bizonyítja, hogy valóban aktuális témákat választottunk. 12

14 Térségi tájékoztató fórumokat is szerveztünk a tankerületekkel/kistérségekkel együttműködve a megye nagyobb városaiban intézményvezetőknek és pedagógusoknak (óvodapedagógusoknak is) több aktuális témában, melyek segítették a NAT követelményeire és a kerettantervekre épülő pedagógiai programok, helyi tantervek elkészítését, valamint a pedagógusi életpálya bevezetésére való felkészülést. E tájékoztatókat az intézet pedagógiai előadói és szakértői tartották. Megrendelésre nevelőtestületi értekezleteket, tájékoztatókat is tartottunk egész évben. Ezek száma az év második felében nagyon megszaporodott, mert Komárom-Esztergom megye ellátásával partnerintézményeink száma nagyon megnövekedett. Végzett tevékenységek a szakterületen: Megyei szintű adatbázisok/adattárak fejlesztése, karbantartása, naprakészség biztosítása, kiegészítve Komárom-Esztergom megyével Megyei köznevelési intézmények címlistája, elérhetőségei Endrődy József, Bódi Judit, Mosolits Lászlóné, Némethné Józsa Ágnes Időtartam: folyamatos ehírek címmel információs kiadvány szerkesztése, rendszeres megjelentetése, folyamatos kapcsolattartás pedagógusokkal, intézményekkel, akiknek, és akikről szól a kiadvány Endrődy József Időpont: minden hónap 5. ehírek Győr-Moson-Sopron megye Komárom-Esztergom megye megjelenés 10 alkalom/év 4 alkalom/2013 ebből intézményeknek értesítés a megjelenésről: 437 intézménynek: 4370 db 263 intézménynek: 1052 db 247 fő saját kérésére ebből magánszemélyeknek + volt szaktanácsadók, az egyéb (havonta) letöltések száma nem ismert (kialakítás alatt) térítési díj ingyenes ingyenes terjedelem 524 oldal/10 szám 165 oldal/4 szám Letöltések száma (honlapunkról, valamint a Facebookon keresztül) nem ismert nem ismert 13

15 Hónap évi ehírek terjedelem (oldal) január 40 február 54 március 54 április 29 május 52 június 43 július - augusztus - szeptember 21 október 55 november 35 december 54 összesen: 10 alkalom 437 Az intézet honlapjának, Facebook oldalának szakmai gondozása, feltöltése Endrődy József, MPI rendszergazda Időtartam: folyamatos Információk küldése elektronikus úton Endrődy József, MPI rendszergazda Időtartam: folyamatos Győr-Moson-Sopron megyei intézményeknek (egész évben, körlevélként) intézménytípus: intézmények száma (db) cím (db) alkalom Kiküldött levél (ehírek érdesítés nélkül (darab) ehírek értesítés (darab) összes kiküldött (darab) óvoda ált. iskola középfokú int polgármesteri hivatalok egyéni pedagógus

16 Komárom-Esztergom megyei intézményeknek (2013. szeptembertől) intézménytípus: intézmények száma (db) cím (db) alkalom Kiküldött levél (ehírek érdesítés nélkül (darab) ehírek értesítés (darab) 10 alkalom/év összes kiküldött (darab) óvoda ált. iskola középfokú int polgárm. hiv egyéni pedagógus összesen: Pedagógiai szakkönyvtári szolgáltatások végzése (nyilvántartás vezetése, bevételezés, statisztika, kölcsönzés, olvasószolgálat, könyvtárközi kölcsönzés stb.) Bódi Judit Időtartam: folyamatos A pedagógiai szakkönyvtárban elérhető új kiadványok, tankönyvek megismertetése, a pedagógusok folyamatos, naprakész tájékoztatása Bódi Judit Időtartam: folyamatos Intézményi változások szeptember 1-jétől címmel nevelőtestületi értekezlet tartása. Helyszín: Községi Általános Iskola, Győrladamér (résztvevők száma 15 fő) Mosolits Lászlóné Időpont: február 19. Felkészülés a 2013/2014-es tanévre (pedagógiai program, helyi tanterv, erkölcstan oktatása, osztályfőnöki helyi tanterv) címmel ingyenes tájékoztató előadások tartása alap- és középfokú intézmények képviselőinek 3 helyszínen (Győr, Mosonmagyaróvár, Sopron) Széles Imre, Mosolits Lászlóné, Bódi Judit Időpontok: március helyszín előadó időpont résztvevők száma (fő) Sopron Széles Imre, március Győr Mosolits Lászlóné, március Mosonmagyaróvár Bódi Judit március Résztvevők száma összesen

17 Kiégési szindróma a pedagóguspályán címmel nevelőtestületi értekezlet tartása. Helyszín: Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Középiskola, Szakiskola, Győr (résztvevők száma 35 fő) Mosolits Lászlóné Időpont: március 27. A mindennapos testnevelés újragondolása a módosított Alapprogram tükrében címmel nevelőtestületi értekezlet tartása. Helyszín: Napsugár Óvoda és Bölcsőde, Hegyeshalom (résztvevők száma 20 fő) Némethné Józsa Ágnes Időpont: április 25. Tájékoztatók konferenciák szervezése a megye intézményvezetőinek, pedagógusainak aktuális köznevelési tanügy-igazgatási témákhoz, feladatokhoz kapcsolódva neves szakemberek, országos szakértők közreműködésével Széles Imre, az MPI ped. előadói és szakértői Időtartam: május-június a konferencia címe előadó(k) időpont résztvevők száma (fő) Uniós fejlesztések a Maus Pál köznevelésben A Oktatási Hivatal május pedagógiai szakmai Projektigazgatóság, TÁMOP ellenőrzések rendszere szakmai vezető Konferencia a OFI és helyi szervezetek közösségi szolgálatról május Dr. Niederland Tamás Betegséggel a közösségben betegségek megelőzése a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Gyermekintenzív Osztály osztályvezető főorvosa, a Megyei Gyermekdiabétesz Gondozó vezető főorvosa Dr. Somhegyi Annamária PhD. május Vezetői tervezési feladatok az iskolákban a 2013/2014. tanév előkészítésére az Országos Gerincgyógyászati Központ prevenciós igazgatója Bak Ferenc tanügy-igazgatási szakértő június

18 a konferencia címe előadó(k) időpont résztvevők száma (fő) Füves Zsuzsanna Szakszolgálatok új rendszere, működése Idegen nyelvek tanításának új szakmai tartalmai (német, angol) Testnevelés tanításának időszerű kérdései mb. főigazgató Orliczki Edit KLIK szakreferens Hatos Hajnalka középiskolai nyelvtanár Milinte Beáta testnevelés NAT munkacsoport Dobra László október november november NAT munkacsoport Résztvevők száma összesen 699 Térségi óvodavezetői munkaközösségi szakmai találkozók (7 alkalommal) Téma: A portfólió szerepe a pedagógusok külső értékelésében Némethné Józsa Ágnes Időtartam: május helyszín/résztvevők résztvevők száma (fő) Marcalvárosi Főigazgatóság óvodáinak pedagógusai, Győr 32 Győr környéki óvodavezetők munkaközössége 17 Mosonmagyaróvár város környéki óvodavezetők munkaközössége 22 Csorna, Kapuvár környéki óvodavezetők munkaközössége 25 Sopron környéki óvodavezetők munkaközössége 53 Téti kistérség óvodavezetői munkaközössége 12 Aranykapu Óvoda, Jánossomorja 22 résztvevők száma összesen (fő) 183 Felkészülés a pedagógus életpálya bevezetésére Portfólió készítése címmel ingyenes tájékoztató előadások tartása alap- és középfokú intézmények pedagógusainak 4 helyszínen 5 alkalommal (Csorna, Győr, Mosonmagyaróvár, Sopron) Mosolits Lászlóné, Bódi Judit Időpontok: június

19 helyszín előadó időpont résztvevők száma (fő) Sopron június Győr Mosolits Lászlóné, június 17 és Mosonmagyaróvár Bódi Judit június Csorna június résztvevők száma összesen 469 Nyelvek Európája konferencia az idegen nyelvek tanítása, felhasználhatósága témakörében. Helyszín: Győr (résztvevők száma 60 fő) Széles Imre Időtartam: szept. 26. Ingyenes tájékoztató előadás az iskolai közösségi szolgálatról, iskolai közösségi szolgálat a fogadó szervezetek szemszögéből. Helyszín: Sopron (résztvevők száma 35 fő) Bódi Judit, Mosolits Lászlóné, Széles Imre Időtartam: okt. 11. Konfliktuskezelés lehetőségei az iskolai gyakorlatban. Helyszín: Pattantyús Á. G. Szakközépiskola, Győr (résztvevők száma 45 fő) Széles Imre Időtartam: nov. 12. Nevelőtestületi értekezletek tartása, a tanfelügyelet, pedagógusminősítés, portfólió és szaktanácsadás témakörében. Bódi Judit, Mosolits Lászlóné, Széles Imre Időtartam: okt-dec. időpont intézmény település résztvevők száma (fő) szept. 26. Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakközépisk. Győr okt. 16. Mosonmagyaróvári Fekete István Ált. Isk. Mosonmagyaróvár okt. 25. Kossuth Lajos Szakközépiskola Győr okt. 26. Enesei Ált. Isk. és Rábapatonai Petőfi Sándor Ált. Isk. Enese nov. 4. Kisfaludy Mihály Ált. Isk. és AMI Környe nov. 4. Deák Téri Ált. Isk. Sopron nov. 4. Bolyai J. Ált. Isk. és Közigazgatási Szakközépiskola Mosonmagyaróvár 48 18

20 időpont intézmény település résztvevők száma (fő) nov. 7. Kultsár István Szakközépiskola és Szakisk. Komárom nov. 12. Általános Iskola Nagyszentjános nov. 14. Baross Gábor Szakközépiskola Győr nov. 19. Liszt Ferenc Művészeti Iskola Győr nov. 21. Csolnok és Környéke Körzeti Ált. Isk. Csolnok nov. 22. Oroszlányi József Attila Ált. Isk. Oroszlány nov. 22. Városközponti Tulipános Ált. Isk. Győr nov. 26. Kossuth Zsuzsanna Leánykollégium Győr nov. 26. Szent Anna Katolikus Ált. Isk. Szany nov. 26. Általános Iskola Sokorópátka nov. 27. Szigetköz Körzeti Ált. Isk. és AMI Darnózseli dec. 5. Kimlei Nemzetiségi Ált. Isk. Kimle dec. 6. Általános Iskola Szil dec. 7. Dr. Batthyány-Strattmann L. Ált. Isk. Dunakiliti dec. 7. Radó Tibor Ált. Isk. Győr dec. 7. Bárczi Gusztáv Ált. Isk. Győr dec. 7. Levéli Német nemzetiségi Ált. Isk. Levél dec. 7. Dózsa György Ált. Isk. Tatabánya dec. 12. Városközponti Tulipános Általános Iskola Radnóti Miklós Általános Győr 13 Iskolája dec. 16. Arany János EGYMI, Óvoda, Ált. Isk., Spec. Szakisk. Csorna dec. 19. Nevelési Tanácsadó és Ped. Szakszolgálat Győr 10 ÖSSZESEN (FŐ)

21 3.4. Tanügy-igazgatási szolgáltatás Intézetünk e szolgáltatásával az intézményvezetők, fenntartók, tankerületek tanügy-igazgatási feladatainak ellátásához nyújt segítséget. A tanügy-igazgatási terület a köznevelésben történő változások (jogszabályváltozások, fenntartóváltás, belső szabályozók módosítása, dokumentumok, átdolgozása, tantervi változások, pedagógusok foglalkoztatásának változása stb.) miatt e szakterület ebben az évben kiemelt jelentőségűvé vált. Ezért éves munkánk fő célkitűzése az volt, hogy segítsük a fenntartókat, intézményeket, pedagógusokat abban, hogy felkészüljenek az adott szinten az új köznevelési törvény alkalmazására. A tanügy-igazgatási változásokat, valamint az ezeknek való megfelelés módját, eljárásait a pedagógiai intézet képes közvetíteni a köznevelési intézmények, intézményvezetők és pedagógusok felé tájékoztatási és tanácsadási szolgáltatásaival. A tájékoztatást, tanácsadást e félévben is többféle formában valósítottuk meg: konferenciákat szerveztünk, intézményi vagy tankerületi szinten szakmai előadásokat, konzultációkat tartottunk, részt vettünk térségi intézményvezetői vagy akár nevelőtestületi értekezleteken, segítséget nyújtottunk az intézményi alapdokumentumok, belső szabályozók átdolgozásához, a helyi tanterv újraalkotásához a NAT és a kerettantervek szabályozásának megfelelően, segédanyagokat készítettünk és juttatunk el az intézmények illetékes munkatársaihoz. Tanügy-igazgatási segítségnyújtásunk kiterjed az intézményi szerkezetváltások szakmai előkészítésére, az intézmények és a fenntartók közti szakmai összhang megteremtésére, ebben az évben ez az átalakulás, és ennek hathatós segítése az óvodák esetében volt hangsúlyos. Telefonos, személyes tanácsadásra mindig naprakész információkkal álltunk rendelkezésre, jó munkakapcsolatot építettünk ki a megyében működő tankerületekkel, igaz ez a nyáron kapott szomszédos Komárom-Esztergom megye területén működő tankerületekre is. Kiemelt szolgáltatásunk még ezen a területen a munkáltatók és munkavállalók által nagyon sokszor igénybevett jogi segítségnyújtás, tanácsadás is. A szakterületen végzett tevékenységeink közül fontosnak tartjuk még a halmozottan hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű gyermekek/tanulók integrált oktatását végző intézmények szakmai munkájának segítését, az ezzel kapcsolatos pályázati tartalmak megvalósításában való eredményes közreműködést. 20

22 Végzett tevékenységek a szakterületen: Tanügy-igazgatási tanácsadás intézményvezetői munkaközösségek részére alap és középfokon egyaránt Endrődy József, Dr. Török Péter Időtartam: folyamatos A köznevelést érintő jogszabályváltozások nyomon követése, megismerése, közreadás a honlapon. Az intézményeket érintő jogszabályváltozásoknak való megfelelést segítő útmutatók készítése külön rovat minden ehírek-ben Endrődy József, Dr. Török Péter Időtartam: folyamatos Aktuális tanügy-igazgatási, munkajogi kérdésekben telefonos segítségnyújtás, intézményvezetőknek, fenntartóknak Endrődy József, Dr. Török Péter Időtartam: folyamatos Jogi, munkajogi tanácsadás en, telefonon és személyes konzultáció keretében Dr. Török Péter Időtartam: folyamatos Írások, cikkek az ehírek-ben a változásokra való felkészüléshez a megye pedagógusai számára Mosolits Lászlóné Időtartam: folyamatos Tantárgy-specifikus konzultációk: egyes pedagógusoknak az adott tantárgy iskolaspecifikus helyi tantervének elkészítéséhez személyes tanácsadás (25 fő) Mosolits Lászlóné Időtartam: folyamatos A Nkt évi szeptember 1-jén életbe lépő változásaira való felkészülés segítése megyei konferenciákkal (országos szakértők, köznevelési szakemberek előadásaival) ld fejezet Igazgatói értekezletek tartása, az új kerettantervek szellemiségében a helyi tantervek készítéséről Széles Imre, Mosolits Lászlóné Időtartam: január-március

23 Nevelőtestületi, térségi értekezletek tartása a helyi tantervek elkészítéséről a speciális intézményi törekvések figyelembe vételével Széles Imre, Mosolits Lászlóné Időtartam: január-március 31. Egyes köznevelési intézmények belső szabályzatainak, alapdokumentumainak (pedagógiai program, helyi tanterv, szervezeti és működési szabályzat, házirend) áttekintése, a jogszabályi elvárásoknak való megfelelés vizsgálata, javaslattétel az átdolgozásra, módosításra MPI ped. előadói és szakértői Időtartam: január-március 31. Intézmények: Petőfi Sándor Általános Iskola, Rábapatona, Széchenyi István Általános Iskola, Gönyű, Hild József Építőipari Szakközépiskola, Győr Szépség-Kultúra Szakképző Iskola, Győr Prohászka Ottokár Orsolyita Közoktatási Központ, Győr Iskolai könyvtári szervezeti és működési szabályzatok készítésének koordinálása szakértő bevonásával: 5 db Mosolits Lászlóné Időtartam: január-március 31. Segítségnyújtás a Mosonmagyaróvári Éltes Mátyás Általános Iskola, Óvoda, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Diákotthon, EGYMI és Pedagógiai Szakszolgálat (Mosonmagyaróvár), a Szent Márton Általános Iskola (Halászi), a Katica Napközi Otthonos Óvoda (Rábapatona, Koroncó) szervezeti és működési szabályzatának átdolgozásához Mosolits Lászlóné, Némethné Józsa Ágnes Időtartam: április A KIK Győri Tankerülete megbízásában 20 köznevelési intézmény (Győr környéki általános iskolák) pedagógiai programjának, valamint szervezeti és működési szabályzatának ellenőrzése a jogszabályi feltételeknek való megfelelés szempontjából Mosolits Lászlóné, az MPI ped. előadói és szakértői Időtartam: április 22

24 Óvoda intézményátszervezés támogatása szakértői munkával. Helyszín: Katica Napközi Otthonos Óvoda, Rábapatona, Koroncó Mosolits Lászlóné, Némethné Józsa Ágnes Időtartam: május Az országosan szervezett pedagógiai szakmai szolgáltatás keretében a halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) és sajátos nevelési igényű (SNI) tanulók tanulók ellátásával kapcsolatos intézményi feladatok támogatása: A HHH és SNI tanulók integrált oktatását vállaló intézmények eredményes működési feltételeinek segítése. A HHH tanulók eredményességét nyomon követő intézményi indikátorok meghatározása, azok megvalósítását segítő tevékenységrendszer összeállítása Tantestületi tréning tartása az IPR eredményeinek intézményi számbavétele: Szil: (14 fő) Szupervízió: Szil, Nagyszentjános (26 fő) Konfliktuskezelő tréning: Sokorópátka (15 fő) Szakmai műhelymunka Csornán, a Széchenyi István Általános Iskolában, a térség intézményei számára a HHH tanulók eredményes fejlesztése érdekében (35 fő) Program: óralátogatás: 3. osztály matematika Módszertani sokszínűség a tanórákon: adaptív tanulásszervezés - interaktív feldolgozás Mosolits Lászlóné Időtartam: május 3.5. A pedagógusok képzésének, továbbképzésének és önképzésének segítése Intézetünk alapfeladata a pedagógusmesterség folyamatos megújítása, amelyet a pedagógustovábbképzések széleskörű, szakszerű lebonyolításával valósít meg. Ez a tevékenységünk különösen időszerű volt a 2013-as évben is, mert a NAT, kerettantervek számos változást hoztak a pedagógusi tevékenységek sorában mind szakmai, mind módszertani területen egyaránt. A fenntartóváltás következményeként ez a szolgáltatási terület ellátása okozta a legnagyobb nehézséget. Az eddig megszokott, előzetes tervezést biztosító továbbképzési normatíva megszűnt, a továbbképzésekre szánt központi források elérése, felhasználása még 23

25 kiforratlan. Prioritásként jelent meg az olyan képzések szervezése, amelyek előadói belső munkatársak. Kínálatunkat olyan mértékben racionalizáltuk, hogy szakmailag, anyagilag vállalható képzéseket indítottunk, amelyek között voltak akkreditált és nem akkreditált, kompetenciafejlesztő képzések is. Akkreditált képzésre az erkölcstan tantárgyra felkészítő 60 órás tanfolyam volt a jó példa, a nem akkreditált képzésekre intézetünk kidolgozott egy 20 órás képzést, amely a portfólió készítését és a reflektív gondolkodást segíti elő. Törekedtünk arra, hogy továbbképzéseinket kihelyezzük a megye kistérségeibe, városaiba vagy egy-egy iskolába/óvodába, ezzel is megkönnyítve a pedagógusok részvételét a továbbképzéseken, feladatainkat nagyon megnövelte, hogy már kettő megyében vannak kötelezettségeink. Végzett tevékenységek a szakterületen: Általános iskolai tanárok felkészítése az Erkölcstan c. tantárgy 5 8. évfolyamokon történő oktatására c. 60 órás akkreditált továbbképzés (résztvevők száma: 25 fő) Bódi Judit Időpont: január Továbbképzési kínálatunk összeállítása, meghirdetése óvodapedagógusoknak, a pedagógusi igények és a szakmapolitikai elvárások szem előtt tartásával Némethné Józsa Ágnes Időpont: február 28. Továbbképzési kínálatunk összeállítása, meghirdetése általános és középiskolai pedagógusok számára, a pedagógusi igények és a szakmapolitikai elvárások szem előtt tartásával Bódi Judit Időpont: február 28. Kapcsolattartás az Oktatási Hivatallal a továbbképzések szervezésével és lebonyolításával kapcsolatban Bódi Judit Időtartam: folyamatos Múzeumi feladatok, feladatlapok gyerekeknek és módszertani segédanyagok készítése pedagógusok számára címmel előadás tartása Komárom-Esztergom és Győr-Moson- Sopron megyei múzeumpedagógusoknak Endrődy József Időpont március 24

26 Nevelőtestületi kompetenciafejlesztő tréning tartása az IPR eredményeinek intézményi számbavétele céljából. Helyszín: Szili Szent István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (résztvevők száma: 14 fő) Mosolits Lászlóné Időpont május Nevelőtestületi kompetenciafejlesztő tréning tartása: IPR szupervízió: a Szili Szent István Általános Iskolában és Alapfokú Művészeti Iskolában és a Nagyszentjánosi Hunyadi Mátyás Általános Iskolában Mosolits Lászlóné Időpont május Nevelőtestületi konfliktuskezelő tréning (IPR) tartása a Sokorópátkai Általános Iskolában (résztvevők száma: 15 fő) Széles Imre, Mosolits Lászlóné Időpont május Általános iskolai tanárok felkészítése az Erkölcstan c. tantárgy 5 8. évfolyamokon történő oktatására c. 60 órás akkreditált továbbképzés (résztvevők száma: 22 fő) Bódi Judit Időtartam: május június 20. Általános iskolai tanárok felkészítése az Erkölcstan c. tantárgy 5 8. évfolyamokon történő oktatására c. 60 órás akkreditált továbbképzés (résztvevők száma: 27 fő) Bódi Judit Időtartam: szeptember 20 október 12. Kommunikáció és konfliktuskezelés c. 12 órás kompetenciafejlesztő (nem akkreditált) nevelőtestületi továbbképzés Bágyogszovát (résztvevők száma: 15 fő) Bódi Judit, Mosolits Lászlóné, Széles Imre Időtartam: október 20 november 11. Pedagógusi portfólió, reflektív gondolkodás c. 20 órás kompetenciafejlesztő (nem akkreditált) továbbképzés 25

27 helyszín előadó időpont résztvevők száma (fő) Sopron nov. 25. és dec nov. 19., 20. és Győr Mosolits Lászlóné, 54 dec. 3., 4. Bódi Judit Mosonmagyaróvár nov. 13., Csorna nov. 14., résztvevők száma összesen A tanulmányi, sport- és tehetséggondozó versenyek szervezése Az intézetünk által szervezett tanulmányi versenyek évfolyam/korcsoport szerint, valamint tantárgy, műveltségterület szerint is általános lefedettséget tükröztek. Három országos szintig felmenő tanulmányi verseny esetén az intézet társrendezőként is szerepelt az kiírásban. A év első félévében a munkaterv szerint az alábbi tanulmányi és tehetséggondozó versenyeket szerveztük meg, illetve szervezésében működtünk közre: Megyei kiírású általános és középiskolai évfolyamokat érintő versenyek Öveges Kálmán megyei magyar nyelvi tanulmányi verseny a 4. évfolyamos tanulók számára Marót Rezső megyei matematikaverseny az 5. és 6. évfolyamos tanulók számára Cziráki Lajos megyei komplex képzőművészeti verseny az évfolyamos tanulók számára Timaffy László megyei néprajzverseny a 3 8. évfolyamos tanulók számára Barsi Ernő megyei népdaléneklési minősítő verseny az 1 4., 5 6. és évfolyamos tanulók számára GeoLearn internetes vaktérképes verseny a és évfolyamos tanulók számára Simonyi Károly megyei fizikaverseny a 7. évfolyamos tanulók számára Berzsenyi Dániel megyei kollégiumi szavalóverseny a évfolyamos tanulók számára Éltes Mátyás megyei vers- és prózamondó verseny a sajátos nevelési igényű tanulók számára Kozmutza Flóra megyei kulturális fesztivál a sajátos nevelési igényű tanulók számára 26

28 Országos kiírású általános iskolai évfolyamokat érintő versenyek Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny az 5 6. és 7 8. évfolyamos tanulók számára Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny az 5 8. évfolyamos tanulók számára Országos angol nyelvi verseny a 7. és 8. évfolyamos tanulók számára Országos német nyelvi verseny a 7. és 8. évfolyamos tanulók számára Országos történelem tanulmányi verseny a 7 8. évfolyamos tanulók számára Teleki Pál országos földrajz földtan verseny a 7. és 8. évfolyamos tanulók számára Kaán Károly országos természet- és környezetismereti verseny az 5. és 6. évfolyamos tanulók számára Balogh János országos környezet- és egészségvédelmi csapatverseny a éves tanulók számára Öveges József Kárpát-medencei fizikaverseny a 8. évfolyamos tanulók számára Országos technika csapatverseny a 7 8. évfolyamos tanulók számára Országos komplex tanulmányi csapatverseny a tanulásban akadályozott 6 7. évfolyamos tanulók számára Koncz Dezső országos tanulmányi csapatverseny az értelmileg akadályozott 5 8. évfolyamos tanulók számára Országos kiírású általános és középiskolai évfolyamokat érintő versenyek Bod Péter országos könyvtárhasználati verseny az évfolyamos tanulók számára Tiszán innen Dunán túl országos népdaléneklési minősítő verseny a 7 8. és évfolyamos tanulók számára Országos kiírású középiskolai évfolyamokat érintő versenyek Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny a évfolyamos tanulók számára Édes anyanyelvünk országos nyelvhasználati verseny a évfolyamos tanulók számára Implom József Kárpát-medencei középiskolai helyesírási verseny a évfolyamos tanulók számára 27

29 Savaria országos történelem tanulmányi verseny a évfolyamos tanulók számára Országos középiskolai illemtani csapatverseny a évfolyamos tanulók számára Mikola Sándor országos tehetségkutató fizikaverseny a 9. és 10. évfolyamos tanulók számára Irinyi János országos középiskolai kémiaverseny a 9. és 10. évfolyamos tanulók számára Kitaibel Pál középiskolai biológiai és környezetvédelmi tanulmányi verseny a 9. és 10. évfolyamos tanulók számára A tanulmányi és tehetséggondozó versenyek szakterülethez kapcsolódó statisztikák, elemzések a 2013-as tanév végéről Az MPI szervezésében a tanulmányi és tehetséggondozó versenyeken az iskolák előselejtezőit, házi fordulóit is beszámítva mintegy fő általános és középiskolás tanuló vett részt. A versenyek típusától függetlenül hosszú évekre visszatekintve, minden esetben megállapítható, hogy a tanulmányi versenyeken a városi iskolák nagyobb arányban vettek részt. Az alábbi diagramból is látható, hogy az országos kiírású általános iskolai versenyeken az iskolai fordulókat is beleértve közel tanuló vett részt, míg a megyei kiírású versenyeken a főt is meghaladta a részvétel. Ez a nagyszámú tanuló sikeresen kapcsolódott be a különféle tanulmányi versenyekbe és lett így részese gazdagítási folyamatnak, valamint a tehetségazonosításnak. Magyarázatok: Megyei kiírású általános és középiskolai évfolyamokat érintő versenyek (MKTV) Országos kiírású általános iskolai évfolyamokat érintő versenyek (OKÁITV) Országos kiírású általános és középiskolai évfolyamokat érintő versenyek (OKÁKITV) Országos kiírású középiskolai évfolyamokat érintő versenyek (OKKTV) 28

30 Az alábbi diagramból látható, hogy az országos kiírású versenyek mellett a megyei kiírású versenyeken is magas volt az iskolák részvételi száma. Az első három legnagyobb iskolai részvételi számmal a helyesírási (85 iskola), matematika (84 iskola) és történelem (37 iskola) ismeretek területét érintő tanulmányi verseny szerepelt. Természetesen az általános iskolás korosztályt érintő versenyeken volt a magasabb a részvételi szám, mivel ezek száma eleve jóval meghaladja a középiskolák számát, illetve adott esetben az SNI gyerekekkel foglalkozó iskolák számát. 29

31 A tanulmányi és tehetséggondozó versenyek szakmai szervezésének megvalósulása év második félévében A tanulmányi- és tehetséggondozó versenyek szakmai szervezése az algoritmizált feladat végrehajtással időarányosan a 2013/2014-es tanév második felében (2013. második félévében) kerültek realizálásra. Mivel Komárom-Esztergom megyében nincs állami szakmai szolgáltató, így a második félévtől ebbe a megyében is ideiglenesen az intézetünk látja el a szakmai szolgáltatási feladatokat. Ennek következtében a tanulmányi versenyek kiírását, szervezését is mi láttuk el, egy tatabányai kontaktszemély (Sóvágó Zsoltné pedagógiai szakértő) segítségével. K-E. megye számára intézetünk biztosítja az internetes felületet (versenykiírások, megyei fordulóba jutott tanulók névsora, megyei eredménylista, mintafeladatok, ehírek kiadvány) az okleveleket, a kiírások elkészítését, a formai megjelenéseket, a jutalmazási költségvetés tervezetét stb. A év második félévében a munkaterv szerint az alábbi tanulmányi és tehetséggondozó versenyek szervezését kezdtük meg GY-M-S. és K-E. megyében Győr-Moson-Sopron megye: Az intézetünk által GY-M-S. megyében szervezett tanulmányi versenyek évfolyam/korcsoport szerint, valamint tantárgy, műveltségterület szerint ebben a tanévben is 30

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET 4029 Debrecen, Monti ezredes u. 7. /fax: 52/536-584 mpi@hajdu-ped.sulinet.hu

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET 4029 Debrecen, Monti ezredes u. 7. /fax: 52/536-584 mpi@hajdu-ped.sulinet.hu HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET 4029 Debrecen, Monti ezredes u. 7. /fax: 52/536-584 mpi@hajdu-ped.sulinet.hu www.hajdu-ped.sulinet.hu OM azonosító: 102-310 Felnőttképzési nyilvántartási szám: 09-0185-04

Részletesebben

Szakmai szolgáltatások az új szaktanácsadói rendszer felépítése PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

Szakmai szolgáltatások az új szaktanácsadói rendszer felépítése PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 Szakmai szolgáltatások az új szaktanácsadói rendszer felépítése Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 19. és 61. A pedagógiai-szakmai szolgáltatásokról,

Részletesebben

A 2012/13-as tanévben meghirdetett tanulmányi versenyekről és a pedagógiaiszakmai szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi változásokról

A 2012/13-as tanévben meghirdetett tanulmányi versenyekről és a pedagógiaiszakmai szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi változásokról A 2012/13-as tanévben meghirdetett tanulmányi versenyekről és a pedagógiaiszakmai szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi változásokról A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 17. A pedagógiai-szakmai

Részletesebben

A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere. Hancock Márta központigazgató Pedagógiai Szakmai Szolgáltatási Központ

A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere. Hancock Márta központigazgató Pedagógiai Szakmai Szolgáltatási Központ A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere Hancock Márta központigazgató Pedagógiai Szakmai Szolgáltatási Központ Jogszabályok A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.)

Részletesebben

Az OFI szerepe a pedagógiai szakmai szolgáltatások megújításában

Az OFI szerepe a pedagógiai szakmai szolgáltatások megújításában Az OFI szerepe a pedagógiai szakmai szolgáltatások megújításában Hancock Márta Szombathely 2013. 08. 28. Az előadás témái A pedagógiai szakmai szolgáltatások jogszabályi háttere A pedagógiai szakmai szolgáltatások

Részletesebben

Jász Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet

Jász Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet Jász Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet A régi helyen új keretek között A pedagógiai szakmai szolgáltatás (PSZSZ) a köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény 19. látja el feladatait az intézet munkatársai,

Részletesebben

ÁTTEKINTÉS AZ ELMÚLT ÉV LEGFONTOSABB SZAKMAI TEVÉKENYSÉGEIRŐL

ÁTTEKINTÉS AZ ELMÚLT ÉV LEGFONTOSABB SZAKMAI TEVÉKENYSÉGEIRŐL ÁTTEKINTÉS AZ ELMÚLT ÉV LEGFONTOSABB SZAKMAI TEVÉKENYSÉGEIRŐL Merklné Kálvin Mária főosztályvezető Oktatási Hivatal Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztálya VÁZLAT Oktatási Hivatal köznevelési

Részletesebben

A Nemzeti Tehetség Program. A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere. Budapest, február 7.

A Nemzeti Tehetség Program. A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere. Budapest, február 7. A Nemzeti Tehetség Program. A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere. Budapest, 2014. február 7. Az OFI feladatai a Nemzeti Tehetség Program szakmai irányításában ellátja a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs

Részletesebben

A SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI A 48/2012. (XII.12.) EMMI RENDELET ALAPJÁN

A SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI A 48/2012. (XII.12.) EMMI RENDELET ALAPJÁN A SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI A 48/2012. (XII.12.) EMMI RENDELET ALAPJÁN Dr. Kaposi József 2014 A szaktanácsadó a köznevelési törvényben 61. A pedagógusok tevékenységét szakértők, szaktanácsadók segítik.

Részletesebben

Önértékelési szabályzat

Önértékelési szabályzat Önértékelési szabályzat Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskola 2016 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012 (VIII. 31.) EMMI

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE

A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE EMPIRIKUS KUTATÁSOK EREDMÉNYEINEK ÖSSZEGZÉSE GASKÓ KRISZTINA

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A pedagógusok szakmai munkájának támogatása Dr. Pompor Zoltán szakmai vezető Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP 3.1.5/12 projekt Főbb témák, csomópontok Milyen fejlesztések történnek a TÁMOP 3.1.5

Részletesebben

II. GYŐRI ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET

II. GYŐRI ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET ÉS A PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE TEHETSÉGGONDOZÓK ÉS VERSENYSZERVEZŐK MUNKACSOPORTJÁNAK II. GYŐRI ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA 2005. május 18 20.

Részletesebben

Készítették: a Budapesti POK munkatársai és Lánczky Edit

Készítették: a Budapesti POK munkatársai és Lánczky Edit Készítették: a Budapesti POK munkatársai és Lánczky Edit 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről, 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak

Részletesebben

A SZAKTANÁCSADÓI PROJEKT SZAKMAI FEJLESZTÉSEINEK EREDMÉNYEI ÉS TERVEI

A SZAKTANÁCSADÓI PROJEKT SZAKMAI FEJLESZTÉSEINEK EREDMÉNYEI ÉS TERVEI Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A SZAKTANÁCSADÓI PROJEKT SZAKMAI FEJLESZTÉSEINEK EREDMÉNYEI ÉS TERVEI REFORMÁTUS KÖZNEVELÉSI SZAKÉRTŐK III. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJÁRA 2014. DECEMBER 4.

Részletesebben

Az Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ elvégzett és tervezett szakmai feladatai. Kindruszné Munkácsi Ágnes főosztályvezető

Az Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ elvégzett és tervezett szakmai feladatai. Kindruszné Munkácsi Ágnes főosztályvezető Az Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ elvégzett és tervezett szakmai feladatai Kindruszné Munkácsi Ágnes főosztályvezető Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ 4400

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS MEGELŐZÉSÉBEN

A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS MEGELŐZÉSÉBEN A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS MEGELŐZÉSÉBEN Merklné Kálvin Mária főosztályvezető Oktatási Hivatal Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztálya A tanulói lemorzsolódással

Részletesebben

EPSZTI és RPI Szaktanácsadói értekezlet Budapest, február 21.

EPSZTI és RPI Szaktanácsadói értekezlet Budapest, február 21. EPSZTI és RPI Szaktanácsadói értekezlet Budapest, 2017. február 21. Szaktanácsadás segítség, támogatás, támasz, segítségnyújtás, (be)biztosítás közreműködés, segédeszköz, megsegítés Nem alá-főlé rendelt

Részletesebben

Tájékoztató a református szaktanácsadó rendszerről. Budapest, január 21.

Tájékoztató a református szaktanácsadó rendszerről. Budapest, január 21. Tájékoztató a református szaktanácsadó rendszerről Budapest, 2016. január 21. A feladat 2011. évi CXC. törvény 19. (2) Pedagógiai-szakmai szolgáltatás a) a pedagógiai értékelés, b) a szaktanácsadás, tantárgygondozás,

Részletesebben

Kodolányi János Főiskola Budapest

Kodolányi János Főiskola Budapest Kodolányi János Főiskola Budapest PEDAGÓGUS PÁLYA AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY TÜKRÉBEN Bella Tibor 2013. Június 7. Jogszabályok A Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény Pedagógusképzés Nemzeti

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A TÁMOP 3.1.5/12 kiemelt projektben az OFI által megvalósítandó fejlesztések és a köznevelés megújulásának kapcsolata Regionális tájékoztató napok 2013. október november Főbb témák, csomópontok Milyen

Részletesebben

Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztályának tájékoztatója

Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztályának tájékoztatója Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztályának tájékoztatója Pap Judit Oktatási Hivatal Szakmai Szolgáltatások Osztálya osztályvezető Vázlat Gyorsjelentés a szaktanácsadásról - elégedettségmérés,

Részletesebben

Jász Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet

Jász Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet Jász Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet A régi helyen új keretek között A pedagógiai szakmai szolgáltatás (PSZSZ) a köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény 19. látja el feladatait az intézet munkatársai,

Részletesebben

Önértékelési szabályzat

Önértékelési szabályzat Önértékelési szabályzat 2017 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-87. ) 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények

Részletesebben

Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja adatai és mutatói

Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja adatai és mutatói Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja adatai és mutatói Szakszolgálati feladatellátásunk a számadatok tükrében Baranya Megyei Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és

Részletesebben

Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium belső önértékelési szabályzata

Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium belső önértékelési szabályzata Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium belső önértékelési szabályzata Az önértékelés alapja Jogszabályok: - 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-87.

Részletesebben

Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban

Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban A PEDAGÓGIAI-SZAKMAI ELLENŐRZÉSRE ÉS INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSRE ÉPÜLŐ INTÉZMÉNYI MINŐSÉGFEJLESZTÉS Salgótarján, 2014, szeptember 29. 1 Köznevelés - fejlesztési projektek

Részletesebben

ÚJ IDŐSZÁMÍTÁS A KÖZNEVELÉSBEN

ÚJ IDŐSZÁMÍTÁS A KÖZNEVELÉSBEN Köznevelésért Felelős Államtitkárság ÚJ IDŐSZÁMÍTÁS A KÖZNEVELÉSBEN Tanévnyitó országos konferencia Budapest, 2013. augusztus 22. MTI Fotó A magyarságnak igazi ereje mintha abban állna, hogy a legnagyobb

Részletesebben

A Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ feladatellátása

A Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ feladatellátása A Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ feladatellátása Lánczky Edit főosztályvezető Lanczky.Edit@oh.gov.hu Terjeszkedés 2017/18. tanév 52% Szaktanácsadás Összes elvégzett szaktanácsadói feladat 4505 Tantárgygondozás

Részletesebben

A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET 2011. ÉVI MUNKATERVE

A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET 2011. ÉVI MUNKATERVE A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET 2011. ÉVI MUNKATERVE Készítette: Turbók Arnold Bertalan igazgató Bódi Judit ügyintéző szakértő Győr, 2011. január 31. I. ALAPELVEK, CÉLKITŰZÉSEK A Megyei Pedagógiai

Részletesebben

SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM

SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM a 2015/2016. tanévtől a 2019/2020. tanévig tartó önértékelési időszakra A módosításokkal egységes szerkezetben

Részletesebben

Mosonszolnoki Általános Iskola közzétételi listája

Mosonszolnoki Általános Iskola közzétételi listája Mosonszolnoki Általános Iskola közzétételi listája a) Felvételi lehetőségről szóló tájékoztató Iskolánkba felvesszük azt a tanköteles gyermeket, aki az iskola beiskolázási körzetébe (Mosonszolnok, Újrónafő)

Részletesebben

Önértékelési szabályzat

Önértékelési szabályzat Önértékelési szabályzat A GRÁCIA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA 9027 GYŐR, PUSKÁS T. U. 8. 2015. 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT 1.1. Az intézmény neve: ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

Részletesebben

A TÁMOP 3.1.5/12 kiemelt projektben az OFI által megvalósítandó fejlesztések és a köznevelés megújulásának kapcsolata

A TÁMOP 3.1.5/12 kiemelt projektben az OFI által megvalósítandó fejlesztések és a köznevelés megújulásának kapcsolata A TÁMOP 3.1.5/12 kiemelt projektben az OFI által megvalósítandó fejlesztések és a köznevelés megújulásának kapcsolata dr. Pompor Zoltán szakmai vezető Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001

Részletesebben

A Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ feladatellátása

A Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ feladatellátása A Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ feladatellátása Lánczky Edit főosztályvezető Lanczky.Edit@oh.gov.hu 2015. április 1-től 7 szakmai csoport Pedagógiai tájékoztatás Minősítés-tanfelügyelet Pedagógiai

Részletesebben

AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK 2013/2014. tanév őszi félév

AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK 2013/2014. tanév őszi félév A NymE Szakmai Szolgáltató Intézményegysége a következő akkreditált pedagógus továbbképzéseket kínálja az óvodák és iskolák pedagógusai számára a 2013/2014. tanév 1. félévére. Az itt feltüntetett képzéseken

Részletesebben

Az új típusú szaktanácsadás

Az új típusú szaktanácsadás Az új típusú szaktanácsadás Dr. Pompor Zoltán szakmai vezető TÁMOP 3.1.5/12 A TÁMOP 3.1.5/12-ben megvalósuló fejlesztések Az Oktatási Hivatal, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft és az Oktatáskutató

Részletesebben

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2015. évre szóló SZOLGÁLTATÁSI AJÁNLATA Óvodák részére

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2015. évre szóló SZOLGÁLTATÁSI AJÁNLATA Óvodák részére A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2015. évre szóló SZOLGÁLTATÁSI AJÁNLATA Óvodák részére Tisztelt Intézményvezetők, Kollégák! A pedagógiai szakmai szolgáltatások nyújtásának/igénybevételének módját, lehetőségeit

Részletesebben

75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat. Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása

75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat. Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása 75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Baranya

Részletesebben

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015.

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Tárgy : Megrendelés IPR AKCIÓTERV 2015-2016. tanév IPR alkalmazása Bárna, 2015. szeptember 1. I.Helyzetelemzés Gyermekek/tanulók és

Részletesebben

Békéscsabai Szent László Utcai Általános Iskola 5600 Békéscsaba, Szent László utca január :00-16:30. Szakmai Konferencia

Békéscsabai Szent László Utcai Általános Iskola 5600 Békéscsaba, Szent László utca január :00-16:30. Szakmai Konferencia Dátum Rendezvény megnevezése Helyszín Az iskolai lemorzsolódás megelőzését célzó komplex intézményfejlesztés támogatása az intézményi partnerkapcsolatok fejlesztésével 2019. január 08. 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna.

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna. A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás Dr. Majoros Anna igazgatóhelyettes Erősségek Az intézet hírneve Nyitottság innovációra Vezetői

Részletesebben

A PEDAGÓGUSOK MINŐSÍTÉSI RENDSZERE S Z O M B A T H E L Y, 2 0 1 3. D E C E M B E R 1 1.

A PEDAGÓGUSOK MINŐSÍTÉSI RENDSZERE S Z O M B A T H E L Y, 2 0 1 3. D E C E M B E R 1 1. A PEDAGÓGUSOK MINŐSÍTÉSI RENDSZERE S Z O M B A T H E L Y, 2 0 1 3. D E C E M B E R 1 1. SZABÁLYOZÁS a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) 64. a nevelési-oktatási intézmények működéséről

Részletesebben

Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai

Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai 3. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01 MEDGYESSY FERENC

Részletesebben

Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium

Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium A 2014/2015-es tanév munkaterve 1 Leviczky Cirill igazgató 1. BEVEZETÉS A 2014/2015-ös tanév munkatervének elkészítése különösen az

Részletesebben

INTÉZKEDÉSI TERV. Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója:

INTÉZKEDÉSI TERV. Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 031585 Intézményvezető neve: Miksi Jánosné Intézményvezető oktatási azonosítója: 72798770861 i terv

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE Intézmény neve: AM DASZK Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Tagintézmény neve: AM DASzK Vépi Mezőgazdasági Szakgimnáziuma,

Részletesebben

A KKZKÁI TOLDI LAKÓTELEPI TAGISKOLA ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA

A KKZKÁI TOLDI LAKÓTELEPI TAGISKOLA ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA A KKZKÁI ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA 1. Az önértékelés alapját képező szabályok Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012 (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

Oktatási Hivatal. elvégzett és tervezett szakmai feladatai

Oktatási Hivatal. elvégzett és tervezett szakmai feladatai Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ elvégzett és tervezett szakmai feladatai Kindruszné Munkácsi Ágnes főosztályvezető Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ Feladataink

Részletesebben

2018. január 22. Debrecen. Szabadi Edit pedagógiai előadó

2018. január 22. Debrecen. Szabadi Edit pedagógiai előadó 2018. január 22. Debrecen Szabadi Edit pedagógiai előadó Minden munkátokat szívvel-lélekkel végezzétek, mint akik nem embereknek, hanem az Úrnak dolgoztok Kolossé 3;23 Munkatársaim Munkahelyem a Református

Részletesebben

MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól!

MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása és az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény komplex szolgáltatásainak

Részletesebben

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet 2008-2009-es tanév Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 2. 1 I. Bevezető A nevelőtestület

Részletesebben

Gyakornoki felkészítés programja

Gyakornoki felkészítés programja Gyakornoki felkészítés programja Intézmény: A program érvényessége: Készítette: Jóváhagyta: Bedőné Fatér Tímea mentor Készült a gyakornok pedagógussal egyeztetve.. gyakornok Különleges körülmény, melyhez

Részletesebben

Összefoglaló a II. Országos Szaktanácsadói Konferencia programjáról

Összefoglaló a II. Országos Szaktanácsadói Konferencia programjáról Összefoglaló a II. Országos Szaktanácsadói Konferencia programjáról 2017.02.09. Előadók Köszöntő: Dr. Maruzsa Zoltán Oktatási Hivatal Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettes Brassói Sándor Egységes

Részletesebben

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA,

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BESZÁMOLÓ TISZAFÜRED 2016-2017. 1., Pedagógiai folyamatok Tervezés A tervek elkészítése a nevelőtestület bevonásával történt,

Részletesebben

Köszöntjük Vendégeinket!

Köszöntjük Vendégeinket! Köszöntjük Vendégeinket!. MEIXNER EGYMI Gyógypedagógiai óvoda Általános Iskola Speciális Szakiskola Kollégium Kórház-pedagógiai ellátás Oldi tagintézmény Általános iskola Készségfejlesztő spec. szakisk

Részletesebben

SZAKMAI ELLENŐRZÉSI RENDSZERE HASONLÍTSA ÖSSZE A SZAKTANÁCSADÁS ÉS A TANFELÜGYELET RENDSZERÉT

SZAKMAI ELLENŐRZÉSI RENDSZERE HASONLÍTSA ÖSSZE A SZAKTANÁCSADÁS ÉS A TANFELÜGYELET RENDSZERÉT ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA TANÁRKÉPZÉSI ÉS TUDÁSTECHNOLÓGIAI KAR A KÖZNEVELÉSI RENDSZER PEDAGÓGIAI, SZAKMAI ELLENŐRZÉSI RENDSZERE LSP_TK102G4. HASONLÍTSA ÖSSZE A SZAKTANÁCSADÁS ÉS A TANFELÜGYELET RENDSZERÉT

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017)

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017) Intézmény neve: Dr. Mester György Általános Iskola Elek OM azonosító: 201335 Intézmény vezető: Intézményvezető oktatási azonosítója: Intézkedési tervneve/azonosítója:t2013350012017aint Intézkedési terv

Részletesebben

A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET 2012. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA

A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET 2012. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET 2012. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA Készítette: Széles Imre igazgató Győr, 2013. január 31. BEVEZETÉS A 2012. évben pedagógiai szakmai szolgáltatási tevékenységünket

Részletesebben

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése A törvény 2012. szeptember 1-jén lép hatályba, de legtöbb intézkedése késleltetve, illetve fokozatosan kerül bevezetésre,

Részletesebben

A Pedagógiai Szakmai Szolgáltató 2013/2014. tanévi munkaterve

A Pedagógiai Szakmai Szolgáltató 2013/2014. tanévi munkaterve PRIZMA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY Pedagógiai szakmai szolgáltatás OM-038423 1134 Budapest, Váci út 57. : 06-1-3408-980 Fax: 06-13408-980/37 E-mail: prizmaegymi@prizmaegymi.hu

Részletesebben

Országos pedagógiai szakmai szolgáltatások és ezek tapasztalatai

Országos pedagógiai szakmai szolgáltatások és ezek tapasztalatai Országos pedagógiai szakmai szolgáltatások és ezek tapasztalatai Brassói Sándor Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettes Az országos pedagógiai-szakmai szolgáltatások fejlődő rendszere Kaposvári POK

Részletesebben

Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás

Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás Kompetencia alapú oktatás feltételeinek fejlesztésére a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő egyes oktatási intézményeiben

Részletesebben

Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató

Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató KÖZOKTATÁSI TÖRVÉNY Jogszabályok a képzésben 1993. évi LXXIX. tv. a közoktatásról 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

NÓGRÁD MEGYEI SZAKTANÁCSADÓK ÉRTEKEZLETE 2. 2015. május 05.

NÓGRÁD MEGYEI SZAKTANÁCSADÓK ÉRTEKEZLETE 2. 2015. május 05. NÓGRÁD MEGYEI SZAKTANÁCSADÓK ÉRTEKEZLETE 2. 2015. május 05. Ha elindul egy folyamat annak útját, megvalósulását, a résztvevők munkáját, sikerét, a cél megvalósításának milyenségét nagyban befolyásolják

Részletesebben

A szaktanácsadás Lehetőségek, szerepek, folyamatok, feladatok

A szaktanácsadás Lehetőségek, szerepek, folyamatok, feladatok A szaktanácsadás Lehetőségek, szerepek, folyamatok, feladatok Szabó Klára, KPSZTI 2016.02.03. A pedagógiai szakmai szolgáltatások Pedagógiai értékelés Versenyek Tanügyigazgatás Tanulótájékoztatás Szaktanácsadás

Részletesebben

EGYSÉGES ELVEK SZERINT SZERVEZETT PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS EZEK TAPASZTALATAI. Brassói Sándor Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettes

EGYSÉGES ELVEK SZERINT SZERVEZETT PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS EZEK TAPASZTALATAI. Brassói Sándor Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettes EGYSÉGES ELVEK SZERINT SZERVEZETT PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS EZEK TAPASZTALATAI Brassói Sándor Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettes Amiről szó lesz szolgáltatói rendszer célrendszere,

Részletesebben

ESÉLYTEREMTÉS A BARCSI NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN TÁMOP /

ESÉLYTEREMTÉS A BARCSI NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN TÁMOP / ESÉLYTEREMTÉS A BARCSI NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN TÁMOP 3.3.2 08/2 2008-0034 Beszámoló a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézményfenntartó Társulás Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terve megvalósításáról

Részletesebben

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Portfólióvédés 2018. március 2. Bajnokné Vincze Orsolya Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Hitvallásom Nem változtathatunk azon, ami már megtörtént, de hatást gyakorolhatunk arra, ami most

Részletesebben

Az Egri Pedagógiai Oktatási Központ szervezésében megvalósuló szakmai programok a 2018/2019. tanév során

Az Egri Pedagógiai Oktatási Központ szervezésében megvalósuló szakmai programok a 2018/2019. tanév során Az Egri Pedagógiai Oktatási Központ szervezésében megvalósuló szakmai programok a 2018/2019. tanév során Schmidt Istvánné főosztályvezető Oktatási Hivatal Egri Pedagógiai Oktatási Központ OKTATÁSI HIVATAL

Részletesebben

A szaktanácsadás szerepe ma

A szaktanácsadás szerepe ma A szaktanácsadás szerepe ma Az életpályamodell a pedagógusok folyamatos szakmai fejlődésére helyezi a hangsúlyt, és összekapcsolja a szaktanácsadást, az országos pedagógiaiszakmai ellenőrzést és a minősítési

Részletesebben

Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv május Vezetői tanfelügyeleti ellenőrzés összegzése

Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv május Vezetői tanfelügyeleti ellenőrzés összegzése Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv 2016. május 10. 1. Vezetői tanfelügyeleti ellenőrzés összegzése 1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása Az intézmény tervezési

Részletesebben

Külső ellenőrzések, minősítések valamint az intézményi önértékelésből adódó feladatok augusztus 28.

Külső ellenőrzések, minősítések valamint az intézményi önértékelésből adódó feladatok augusztus 28. Külső ellenőrzések, minősítések valamint az intézményi önértékelésből adódó feladatok 2015. augusztus 28. Pedagógusminősítés 2015. 2015. április 10. 2015. június 26. Vetési Márta Vona Krisztina Szabóné

Részletesebben

ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Érvényes: 2015. 09.24-től A szabályzat és az önértékelés jogi alapja 1. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (64-65., 86-87 ) 2. A nevelési- oktatási intézmények

Részletesebben

326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet

326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról A Kormány

Részletesebben

MEGÚJULÓ PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS A REFORMÁTUS KÖZNEVELÉSBEN

MEGÚJULÓ PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS A REFORMÁTUS KÖZNEVELÉSBEN MEGÚJULÓ PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS A REFORMÁTUS KÖZNEVELÉSBEN TÁMOP-3.1.17-15-2015-0004 A Magyarországi Református Egyház köznevelési feladatainak támogatása ZÁRÓKONFERENCIA 2015. november 27.,

Részletesebben

A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú

A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4032 Debrecen, Bolyai u. 29. sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 E-mail: bolyai@iskola.debrecen.hu A Debreceni Bolyai János

Részletesebben

OH Tanügy-igazgatási és Területi Koordinációs Főosztály Az Oktatási Hivatal által nyilvántartott kerettantervek 2011.07.05.

OH Tanügy-igazgatási és Területi Koordinációs Főosztály Az Oktatási Hivatal által nyilvántartott kerettantervek 2011.07.05. 1. 6380/2005. Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium (1056 Budapest, Irányi u. 19-23.) Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium Alternatív Kerettanterve négy os 9-12. jóváhagyás (11779-3/2005. sz. miniszteri

Részletesebben

2011. ÉVI CXC. TÖRVÉNY A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL

2011. ÉVI CXC. TÖRVÉNY A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL 2011. ÉVI CXC. TÖRVÉNY A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL NÉMETHNÉ FÜLÖP TERÉZIA, A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL OKTATÁSI FŐOSZTÁLYÁNAK FŐOSZTÁLYVEZETŐJE 1 A KÖZNEVELÉS FELADATAI 74. (1) Az állam gondoskodik

Részletesebben

Katona Károlyné

Katona Károlyné Katona Károlyné 2015.11. 02. Jogszabályi háttér 48/2012.( XII.12) EMMI rendelet 2011.évi CXC törvény a nemzeti köznevelésről Szaktanácsadói szakterületek a) Tantárgygondozói szakterületek b) Nemzetiségi

Részletesebben

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2015. évi SZOLGÁLTATÁSI AJÁNLATA

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2015. évi SZOLGÁLTATÁSI AJÁNLATA A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2015. évi SZOLGÁLTATÁSI AJÁNLATA (Általános iskolák, középiskolák, szakiskolák, kollégiumok, művészeti iskolák és szakszolgálati intézmények részére) Tisztelt Intézményvezetők,

Részletesebben

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények A projekt rövid áttekintése 1. Előzmények Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban elkészítette a közoktatási intézményeire vonatkozó esélyegyenlőségi helyzetelemzésen alapuló Esélyegyenlőségi Tervét.

Részletesebben

Internátusvezetők és nevelők szakmai napja. Halásztelek, november

Internátusvezetők és nevelők szakmai napja. Halásztelek, november Internátusvezetők és nevelők szakmai napja Halásztelek, 2016. november 11-12. Tiszta forrásból Pedagógiai-szakmai ellenőrzés (PSZE) = Tanfelügyelet Pedagógus ellenőrzése Intézményvezető ellenőrzése Intézményellenőrzés

Részletesebben

TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA MEGVÁLTOZOTT SZAKTANÁCSADÓI SZEREPEK ÚJ TÍPUSÚ SZAKTANÁCSADÁS

TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA MEGVÁLTOZOTT SZAKTANÁCSADÓI SZEREPEK ÚJ TÍPUSÚ SZAKTANÁCSADÁS TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA MEGVÁLTOZOTT SZAKTANÁCSADÓI SZEREPEK ÚJ TÍPUSÚ SZAKTANÁCSADÁS Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (továbbiakban: OFI) a TÁMOP-3.1.5/12 Pedagógusképzés

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2013 KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: 39011654-074000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A B C D E F

Részletesebben

Aktualitások az óvodai intézményi működésben

Aktualitások az óvodai intézményi működésben Aktualitások az óvodai intézményi működésben 1 Európai kitekintés EU 2020 Stratégia 95% Hazai sikerek 95,2% Pályázatok 9200 Életkor Létszám arány 2010 Létszám arány 2016-2017 3 éves 74,1% 84% 2 Óvodai

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér: A PEDAGÓGIAI PROGRAM Törvényi háttér: ÁTDOLGOZÁSA 2011. évi CXC törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról

Részletesebben

Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért!

Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! TÁMOP-3.4.2/09/1. 2010. október 28. Pályázó: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Projekt menedzser: Bukovszki Andrásné

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM Eger, Széchenyi u. 19.

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM Eger, Széchenyi u. 19. INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV 2015-2020 EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM 3300 Eger, Széchenyi u. 19. 1. Jogszabályi háttér Sorsz. Azonosító Név Rövidítés 1. 2011.CXC:törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

A Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ szervezésében megvalósuló szakmai programok a 2018/2019-es tanév során augusztus 24.

A Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ szervezésében megvalósuló szakmai programok a 2018/2019-es tanév során augusztus 24. A Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ szervezésében megvalósuló szakmai programok a 2018/2019-es tanév során 2018. augusztus 24. Szabó Róza főosztályvezető Oktatási Hivatal Szolnoki Pedagógiai Oktatási

Részletesebben

A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú

A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4032 Debrecen, Bolyai u. 29. sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 E-mail: bolyai@iskola.debrecen.hu OM: 031 083 A Debreceni

Részletesebben

AJÁNLAT A PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ MÓD-SZER-TÁR ÓVODAPEDAGÓGIAI KONFERENCIA BUDAPEST 2013

AJÁNLAT A PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ MÓD-SZER-TÁR ÓVODAPEDAGÓGIAI KONFERENCIA BUDAPEST 2013 AJÁNLAT A PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ MÓD-SZER-TÁR ÓVODAPEDAGÓGIAI KONFERENCIA BUDAPEST 2013 HOGYAN LESZ A NEVELÉSI PROGRAMBÓL PEDAGÓGIAI PROGRAM? Törvényi változás az elnevezésben A tartalmak

Részletesebben

A Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ szervezésében megvalósuló szakmai programok a 2018/2019. tanévben

A Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ szervezésében megvalósuló szakmai programok a 2018/2019. tanévben A Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ szervezésében megvalósuló szakmai programok a 2018/2019. tanévben Kindruszné Munkácsi Ágnes főosztályvezető Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ

Részletesebben

ÖNKONET Kft. Kecskeméti Regionális. Közoktatási, Továbbképzési és Szakértői Iroda. 6000 Kecskemét, Szövetség tér 5. E-mail cím: info@onkonet.

ÖNKONET Kft. Kecskeméti Regionális. Közoktatási, Továbbképzési és Szakértői Iroda. 6000 Kecskemét, Szövetség tér 5. E-mail cím: info@onkonet. ÖNKONET Kft. Kecskeméti Regionális Közoktatási, Továbbképzési és Szakértői Iroda 6000 Kecskemét, Szövetség tér 5. E-mail cím: info@onkonet.hu Irodavezető: Dr. Szécsi Gábor Telefon: 30/915-9915 1 / 12 Az

Részletesebben

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS SNI tanuló ellátása Osztályfőnök Osztályban tanító pedagógusok Gyógypedagógus

Részletesebben

Internátusvezetők és nevelők szakmai találkozója Miskolc,

Internátusvezetők és nevelők szakmai találkozója Miskolc, Internátusvezetők és nevelők szakmai találkozója Miskolc, 2015.11.20-21. A megújuló köznevelés elemei Szaktanácsadás Tanfelügyelet Pedagógus minősítés Intézményi önértékelés A megújuló köznevelés elemei

Részletesebben

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822

Részletesebben

Az eredményesség növelése a református intézményekben (a református többlet)

Az eredményesség növelése a református intézményekben (a református többlet) Az eredményesség növelése a református intézményekben (a református többlet) Nyírbátori Református Általános Iskola tanévkezdő csendesnapja 2015. augusztus 31., Beregdaróc A feladat Partnerek Óvodás 5196

Részletesebben