DABAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZÉPTÁVÚ IFJÚSÁGI BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "DABAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZÉPTÁVÚ IFJÚSÁGI BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA"

Átírás

1 DABAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZÉPTÁVÚ IFJÚSÁGI BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA

2 1. Bevezető A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. Tv. 8. (1) bekezdése alapján az önkormányzatok feladata a helyi közszolgáltatások körében, egyebek mellett, különösen a közbiztonság helyi feladatairól, valamint a gyermek- és ifjúsági feladatokról való gondoskodás. Az önkormányzatoknak a helyi közösségek életminőségének javítása érdekében kötelességük a helyi bűnmegelőzési stratégiának a kialakítása és realizálása. E feladatok hatékony és eredményes megvalósítása érdekében szükséges az önkormányzat ifjúsági bűnmegelőzési koncepciójának kidolgozása, mely összhangban van a város közbiztonsági koncepciójával, s egy konkrét helyzetelemzésre támaszkodva fogalmazza meg a célokat, prioritásokat, illetve azok megvalósításának lehetséges módozatait. 2. Általános rész 2.1 A bűnmegelőzés fogalma, prioritások A bűnmegelőzés minden olyan intézkedés, beavatkozás, amelynek célja vagy eredménye a bűnözés mennyiségi csökkentése, az állampolgárok biztonságérzetének minőségi javítása, történjék az a bűnalkalmak csökkentésével, a bűnözést előidéző okok hatásának mérséklésével, vagy a sértetté válás megelőzésével 1. A kriminalitás hagyományos területein belül az Európai Unió bűnmegelőzési politikájának prioritásai a városi, a gyermek és fiatalkori bűnözés, és a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények. 1 A fogalom az Európai Unió Tanácsának május 28-ai döntése értelmében vált nemzetközileg elfogadott fogalommá. 1

3 2.2 A bűnmegelőzés három pillére A korszerű bűnmegelőzési stratégiának olyan célkitűzéseket kell megfogalmaznia, illetve olyan cselekvési programra kell törekednie, ahol egyidejűleg alkalmazásra kerülnek olyan intézkedések, melyek: - csökkentik a bűncselekményeket előidéző okok hatását; - csökkentik a sértetté válás veszélyét; - redukálják a bűnalkalmak számát. Az intézkedéseknek eme hármas pillérére támaszkodva növelhető az egész közösség biztonsága, javítható az élet minősége és egyben az emberi jogok érvényesülése. 2.3 A bűnmegelőzés alkotmányos követelményei A megbélyegzés elkerülése: A bűnmegelőzés szabályozott keretek között zajló, felelőséggel járó olyan tevékenység, amelynek érvényesítése során tiszteletben kell tartani az emberi jogokat, követni kell az alkotmányos jogállam elveit. Ezért bűnmegelőzés címén kényszerítő vagy megbélyegzést eredményező módon nem szabad eljárni. Az arányosság elvének érvényesítése: A bűnmegelőzési intézkedéseket az emberi jogok, a potenciális áldozatok, az elkövetők és a harmadik személyek szabadságjogának tiszteletben tartásával, az arányosság elvére figyelemmel kell végrehajtani. A közösség biztonságának megteremtése csak az előbbiekkel összhangban valósulhat meg. A kirekesztés elkerülése: A bűnözés megfékezése társadalmilag elfogadott cél. Ennek érdekében foganatosított intézkedések azonban bizonyos csoportok kirekesztésének erősödésével járhat, növelheti a bűnelkövető fiatalokkal, a börtönviseltekkel, a drogfüggőkkel, a hajléktalanokkal, a cigányokkal szembeni előítéleteket. A bűnmegelőzés rendszere a társadalmi igazságosság elvén alapul. Ennek érdekében egyaránt törekedni kell a társadalmi kirekesztés, az előítéletesség elkerülésére és a biztonsághoz fűződő érdekek érvényesítésére. 2

4 2.4 A helyi bűnmegelőzés helyi közügy A bűnözés területileg eltérő sajátosságaira csak helyi közügyként megfogalmazott bűnmegelőzési stratégiával és taktikával lehet hatékonyan reagálni. Az önkormányzatnak tehát vezető szerepet kell vállalnia a rendőrséggel együttműködve a bűnmegelőzési tervek elkészítésében, a helyi bűnmegelőzési programok koordinálásában, végrehajtásában. Jogalkotóként és településszervezőként érvényesítenie kell azokat a szempontokat, amelyek a helyi közbiztonságot szolgálják. Közvetítenie kell a helyben elérhető szolgáltatások és helyi biztonsági szükségletek között. Kezdeményező szerepet kell vállalnia a legkülönbözőbb együttműködési formák szervezésében (szakmai és civil szerveződések). 2.5 A gyermek- és fiatalkori bűnözés megelőzése, csökkentése Közismert, hogy Magyarországon gyakoribbá vált a fiatalkori bűnözés, különösen a vagyon elleni bűncselekmények tekintetében. A fiatalok növekvő részének szocializációjává vált az aktív vagy passzív kábítószer-tapasztalat, az alkoholfogyasztás.. A kutatási tapasztalatok szerint minél fiatalabb korban fordul elő a bűnelkövető magatartás, annál nagyobb az esély a bűnismétlésre vagy a bűnözői életmód kialakulására. A fiatalok azonban nemcsak elkövetői, de áldozatként elszenvedői is a bűnözésnek. Az önkormányzatnak fokozottan szerepet kell vállalnia a gyermek- és fiatalkori bűnözés megelőzésében. Lehetőséget kell teremtenie az alkohol- és drogprevencióban érintett valamennyi szervezet és intézmény együttműködésére. Meg kell szerveznie a bűnmegelőzést is szolgáló helyi szabadidős, kulturális és sportprogramokat, különös figyelemmel a szegregált fiatalok képességeinek a feltárására. A hatékony bűnmegelőzés érdekében együtt kell működnie a rendőrség mellett az oktatási-nevelési, kulturális intézményekkel, a civil és üzleti szférával, az egyházakkal, a helyi médiával. 3

5 3. Helyzetelemzés A koncepciónak egy pontos helyzet-meghatározáson kell alapulnia. 3.1 Dabas Város ifjúságának helyzete napjainkban Dabason, ahogy az országszerte is, egyre komolyabb problémát jelent a drog és alkoholfogyasztás, valamint a dohányzás. Az Együtt Segítőszolgálat 2003-ban erre vonatkozóan elkészített egy kérdőíves felmérést a városban, amely a nyolcadik osztályosokra terjedt ki. A felmérésből kiderült, hogy Dabas városa a témában kiemelten érintettnek számít. Drogfogyasztás: A megkérdezett gyerekek közül 6,7% fogyasztott már valamilyen drogot, de ez az érték a középiskola négy éve alatt általában megkétszereződik. Drogfogyasztás előfordulása: Gyakoriság % Egyáltalán nem ,8 Igen, kipróbáltam 9 5 Alkalmanként 1 0,6 Rendszeresen 2 1,1 A megkérdezett diákok arra a kérdésre, hogy ismeretségi körükben van-e olyan ember, aki már fogyasztott drogot, az alábbi válaszokat adták: Gyakoriság % Van 62 34,4 Nincs ,4 A felmérés során kiderült, hogy abban az intézményben, ahol az általános iskolások a gimnazistákkal járnak együtt, jóval nagyobb azoknak az aránya, akik már fogyasztottak drogot. Arra a kérdésre, hogy magánügynek tekinthető-e a drogfogyasztás, az alábbi válaszok születtek: Gyakoriság % Egyáltalán nem ért egyet 55 30,6 Inkább nem ért egyet 26 14,4 Ingadozik 29 16,1 Inkább egyetért Teljesen egyetért 40 22,2 4

6 A fenti adatokból látható, hogy a dabasi fiataloknak segítségre, információkra van szükségük ahhoz, hogy megtudják mennyire súlyos probléma a drogfogyasztás. Alkoholfogyasztás és dohányzás: A diákok 62,3%-a fogyasztott már alkoholt élete során, megközelítőleg ugyanannyi gyerek már mindhárom feltüntetett italfajtából. Gyakoriság % Soha 67 37,2 Alkalmanként ,8 Havonta 6 3,3 Naponta 2 1,1 Mit fogyaszt Gyakoriság % Sört 34 18,9 Bort vagy pezsgőt Égetett szeszesitalt 39 21,7 Semmit 71 39,4 A dabasi nyolcadikosok legalább 25,6 %-a dohányzik alkalmanként, a rendszeresen dohányzók aránya 7,8%. Gyakoriság % Nem ,9 Alkalmanként 32 17,8 Rendszeresen 14 7,8 A dohányzás és az alkoholfogyasztás eltérő megoszlást mutat az intézmények között, mint a drogfogyasztás. Míg a gimnáziumba járók mutatták a legnagyobb hajlandóságot, alkoholból és cigarettából rendre ők fogyasztottak kevesebbet. 5

7 Szabadidő: A legkedveltebb szabadidős tevékenységek: Szeretne-e rendszeresen (%) Szokott-e rendszeresen (%) Túrázni 62,3 22,2 Fotózni 31,7 6,1 Moziba járni 88,9 47,2 Színházba járni 34,4 13,3 Koncertre járni 35 7,8 Diszkóba járni 61,7 37 A felmérésből kiderült, hogy a fiatalok nem fordítanak túl sok időt az önművelésre, ezért megvizsgálták, mivel tölti idejét egy átlagos dabasi tizenéves. Tevékenység Átlag (perc) Pihenés 82,5 Sport, mozgás 80,15 Magányos lődörgés a városban 27,44 Csoportos lődörgés a városban 62,3 Tévé/videó 140,8 Beszélgetés a családdal 33,62 Kulturális intézményekben 26,88 Szórakoztató intézményekben 91,01 A táblázat alapján elmondható, hogy a fiatalok leginkább tévézéssel vagy szórakoztató intézményekben töltik a szabadidejüket (kocsmák, pubok, diszkók, játéktermek). Célszerű lenne olyan tevékenységeket, programokat találni, amelyek a fiatalok érdeklődési körébe tartoznak és kitöltik szabadidejüket. Tájékozottság: A kérdőív kapcsán az is kiderült, hogy a fiatalok tisztában vannak azzal, hogy hova is kell fordulniuk a problémáikkal, de ezt nagyon kis arányban veszik igénybe, pedig a mentális egészségre vonatkozó kérdésekből kiderült, hogy a nyolcadikosok legalább 1/5-e lelki problémákkal küszködik. A diákok politikai tájékozottságát mérő kérdésekből kiderült, hogy a nyolcadikosok 38,3 %-át egyáltalán nem, 40%-át pedig kevéssé érdekli a politika. Sajnos az érdeklődés hiánya a tényszerű ismeretek hiányát vonja maga után, és ez látszik a vonatkozó kérdésekre adott válaszokon. 6

8 Az Önkormányzat által 2004-ben készített felmérés adatai: Dabas Város Önkormányzata 2004 novemberében kérdőívet készített a Dabason élő fiatalok számára, melynek célja az volt, hogy az önkormányzat képet kapjon a fiatalokat leginkább foglalkoztatott témákról, valamint arról, hogy milyen akadályokkal kell szembenézniük. A felmérés kiterjedt a dohányzással, az alkoholfogyasztással, szabadidővel kapcsolatos kérdésekre, illetve arra is, hogy kihez fordulnának segítségért, szükség esetén. A kérdőívet a 13 éven felüli gyerekek, összesen 1282 fiatal töltötte ki. A Kossuth Lajos Általános Iskola 111, a Gyóni Géza Általános Iskola 113, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 52, a Táncsics Mihály Gimnázium 256, a Kossuth Zsuzsanna Szakközép Iskola 695 tanulója valamint a plébániák voltak az önkormányzat segítségére. A fiatalok 90,4 %-a tisztában van a dohányzás és az alkoholfogyasztás káros hatásaival, a megkérdezettek 49,9 %-a csak bizonyos alkalmakkor 12%-a ritkán, 3,7 %-a gyakran fogyaszt alkoholt. A diákok 2,8 %-a egyáltalán nem tájékozott, 76 %-a viszont tisztában van a kábítószer káros hatásaival, melyek függőséget okoznak. Ennek ellenére 2,2 % már többször, 3 %-a legalább egyszer kipróbált valamilyen kábítószert. A megkérdezettek közül 65,9 % a családjához, 41,7 % a barátaihoz, 0,4 % az iskolához, 0,3 % a Családsegítő Szolgálathoz, 0,5% a rendőrséghez, és 0,2 % az Önkormányzathoz fordul segítségért, ha szükséges. Arra a kérdésre, hogy probléma esetén fordulna-e valamilyen hivatalos vagy civil szervezethez 60, 1 % nem válasz volt. 33,6 % a Családsegítő szolgálathoz, 50,4 % a Rendőrséghez, 8,2 % az Önkormányzathoz fordulna. A diákok 14,3 %-a tanulással, 13,2 %-a olvasással, 52,2%-a zene hallgatással, 24,1 %-a sportolással tölti a szabadidejét. A fiatalok többsége kirándulásokon, 31,7 %- a sportnapon,, 8,7 %-a előadás sorozatokon venne részt szívesen. 40,2 % a sport, szórakozás, 25,1 % a drog- és alkoholfogyasztás, 23,9 %-a továbbtanulás, pályaválasztás, 10,1 % az egészség témakörében hallgatna előadást. A tanulók 50 %-a jónak tartja az ifjúsági parlament megalakításának ötletét, 40 % pedig szívesebben részt venne a megalakításban is. A felmérés eredményeinek figyelembevétele elkerülhetetlen az önkormányzati munka tervezése, a rendezvények szervezése során. 7

9 3.2 Bűnügyi elemek A Dabasi Rendőrkapitányság illetékességi területén 2003-ban 2050 bűncselekmény került iktatásra, amely bűncselekmények elkövetésében gyermekkorú és fiatalkorú személyek is részt vettek. Ez az adat 2004-ben: Btk-ba ütköző cselekmények 2003-ben elkövetett büntetendő cselekmények (db) 2004-ben elkövetett büntetendő cselekmények (db) Lopás Betöréses lopás Lakásbetörés Gépkocsi lopás Jármű önkényes elvétele Sts Rablás Kábítószerrel visszaélés január 01-től december 31-ig 41 bűnügyben 47 gyermek és fiatalkorú sérelmére követtek el bűncselekményeket. /pl: Kiskorú veszélyeztetése/ január 01-től december 31-ig pedig: 75 gyermek és fiatalkorú sérelmére követtek el bűncselekményt ban 31 bűnügyben 72 gyermek és fiatalkorú elkövető ellen indult büntetőeljárás. /pl: lopás, visszaélés kábítószerrel/ Ez az adat 2004-ben: 85 fő. A gyermekkor büntethetőséget kizáró ok /Btk. 22. a) pont/, ezért a 14 évet be nem töltött elkövetők elleni eljárások megszüntetésre kerültek /Be (1) bek. d) pont/. A statisztika és a tapasztalatok szerint a gyermekkorú és fiatalkorú személyek a bűncselekmények jelentős részét azért követeik el, mert a családjuk szociális helyzete nem megfelelő, a családjukra az iskolázatlanság jellemző. Az ilyen családokban nagy a szegénység, a szülők valamelyike bűnözői életmódot folytat, így ez példaként szolgál a fiatalkorúnak. A bűnmegelőzést már óvodás korban célszerű elkezdeni, az iskolában pedig tovább kell folytatni. Jelenleg fontos szerepet vállal a bűnmegelőzésben a Gyámügyi Hivatal és a Gyermekjóléti Szolgálat A hátrányos helyzetű családok segítése, a családban felmerülő problémák megoldása, a rendszeres kapcsolattartás a családokkal a családgondozók közreműködésével, elengedhetetlen a bűnmegelőzés szempontjából. 8

10 A bűnmegelőzés egyik lehetséges módja a bűnözés okainak felderítése, ennek érdekében szoros együttműködés alakult ki a rendőrség és az iskolák között. A rendőrség munkatársai rendszeresen tartanak előadásokat az iskolákban, melyek a fiatalkorú személyek felvilágosítását célozzák a bűncselekményekkel kapcsolatban, illetve a bűncselekmények elkövetésének megelőzését. A fiatalkorú elkövetők ügyében a Budakörnyéki Ügyészség Fiatalkorúak Ügyésze jár el. A büntetések többsége nevelő jellegű, melyek célja az elkövetők megjavítása, jó útra térítése. Prevenciós jellegű büntetés a pártfogó felügyelet elrendelése is. Jelenleg Dabas vonzáskörzetében két hivatásos pártfogó nyújt segítséget. Feladatuk a szabadlábon lévő fiatalkorú elkövetők ellenőrzése, segítségadás, életmódjuk, életvezetésük helyes irányba terelése. 4. Célok, prioritások A célokat és a prioritásokat célszerű a bűnmegelőzés három pillérébe sorolva meghatározni, szem előtt tartva azt a tényt, hogy a gyermek és fiatalkorúak esetében a legfontosabb a bűncselekmények elkövetésének megelőzése. I. Célkitűzések a bűncselekményeket előidéző okok hatásának csökkentése érdekében: 1. A hátrányos, nehéz helyzetben lévő családok támogatása, erkölcsi alapjainak megerősítése, annak érdekében, hogy a fiatalok körében a deviáns életformák terjedésének esélyei csökkenjenek, 2. Növelni az iskolák erkölcsi nevelésben, informálásban betöltött szerepét, annak érdekében, hogy a fiatal generáció megtanulja a társadalmi konfliktuskezelés erőszakmentes technikáit. 3. A gyermekvédelmi rendszer hatékonyságának növelése, különösen a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek esetén (etnikailag és szociálisan is hátrányos helyzetben lévők), a szegénységi bűnözés kialakulásának megelőzése, csökkentése, illetve az esélyegyenlőség elősegítése érdekében. 4. Az alkohol- és drogprevencióba valamennyi érintett szervezet, intézmény bevonása, annak érdekében, hogy az ifjúság felismerje ezen élvezeti cikkek káros hatásait. 5. Bűnmegelőzést is szolgáló helyi szabadidős, kulturális és sportprogramok szervezése, támogatása, annak érdekében, hogy csökkenjen a kallódó fiatalok száma. 6. A nehéz helyzetben lévő, lelki gondokkal küzdő fiatalok folyamatos tájékoztatása arról, hogy problémáikkal milyen szervekhez, intézményekhez, személyekhez fordulhatnak, annak érdekében, hogy konfliktusaik kezelésének ne egyetlen és kizárólagos eszköze legyen az alkohol- és drogfogyasztás. 9

11 II. Célkitűzések a sértetté válás veszélyének csökkentése érdekében: 1. Az önhibájából nem megfelelő (szülői) nevelést és gondozást biztosító szülők, gyámok magatartásának szankcionálása, annak érdekében, hogy csökkenjenek a családon belüli erőszak és egyéb atrocitások előfordulásának esetei. 2. A gyermek és fiatalkorúak felvilágosítása a létező bűncselekményekről, annak érdekében, hogy felismerjék, mikor váltak büntetendő cselekmények passzív alanyává (sértetté). 3. Az intézmények közötti kommunikáció megerősítése, annak érdekében, hogy a veszélyhelyzet minél korábban felismerhető legyen. III. A bűnalkalmak számának redukálása érdekében megfogalmazott célok: 1. A bűnözési fertőzöttségi helyeknek a fokozott ellenőrzése, annak érdekében, hogy a bűnelkövetés megelőzhető legyen. 2. A kisközösségi családi és iskolai - kontroll erősítése, a fiatalok társadalmi integrációjának fokozása érdekében. 3. Feladatvállalás a bűncselekményt elkövetett fiatalok reintegrálásában, a bűnismétlés elkerülése, a bűnözői életmód kialakulásának megelőzése érdekében. 5. A megvalósítást szolgáló feladatok Kiindulásképpen szükséges volt Dabas Város Önkormányzatának Ifjúsági bűnmegelőzési koncepciójának Jogi-, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottsága általi kidolgozása, illetve később a felülvizsgálatok elvégzése válik szükségessé. 1. Feladatok az I. célcsoport megvalósítása érdekében: a) Lehetőség szerint a közeljövőben el kell végezni egy, az Együtt Segítőszolgálat által 2003-ban elvégzett kérdőíves felméréshez hasonló, kibővített felmérést, amely a középiskolásokra terjedne ki. A felmérés célja, hogy képet adjon az ifjúság helyzetéről napjainkban, különösen az alkohol- és drogfogyasztásra vonatkozóan. Ennek a részletes felmérésnek a szükségességét alátámasztja az Önkormányzat által 2004-ben elkészített felmérés is. Ehhez elengedhetetlen a megfelelő szervezetek, szakemberek bevonása. b) A hátrányos helyzetben lévő családok részére erkölcsi, anyagi támogatást kell biztosítani lehetőség és igény szerint (pl. eseti szociális segélyek), Fontos továbbá folyamatos tájékoztatásuk arról, hogy milyen támogatásokat vehetnek igénybe. A tájékoztatásban, a hatékonyság érdekében, a Hivatal szociális és 10

12 gyermekvédelmi rendszerében foglalkoztatottain túl, részt kell vállalniuk a helyi média szerveinek, a Pest Megyei Munkaügyi Központ Dabasi Kirendeltségének, a helyi oktatási-nevelési intézményeknek, az Együtt Családsegítő Szolgálatnak és minden érintettnek. c) Indokolt fokozni, fejleszteni a gyermekvédelmi jelzőrendszer működésének hatékonyságát. A gyermekvédelmi jelzőrendszer feladata, hogy csökkentse a bűnelkövetés felé sodródó fiatalok számát. A jelzőrendszer magában foglalja az önkormányzati ügyosztályok mellett az egészségügyi szolgáltatások, a szociális szolgáltatások, a szociális- és foglalkoztatási politika képviselőit, az iskolák, a helyi kisebbségi önkormányzatok, a rendőrség, az igazságszolgáltatás szereplőit, a pártfogókat. A megfelelő működés érdekében fontos a jelzőrendszerben részt vevők feladatainak pontosítása. d) Ösztönözni kell, hogy a helyi oktatási-nevelési intézmények nevelési programjaikba minél jobban építsenek be bűnmegelőzési programokat, felvilágosító előadásokat az alkohol- és drogprevenció, a környezeti és természeti értékek megbecsülése érdekében, illetve devianciára hajlamos gyermekek lelki gondjainak megértését, segítését szolgáló előadásokat (osztályfőnöki óra, biológia óra, földrajz óra, történelem óra, tánc-és dráma, szakkörök, tanítási időn kívüli foglalkozások keretében). Alkalomadtán és lehetőség szerint hívjanak meg szakembereket előadások megtartása, tanácsadás, segítségnyújtás céljából. e) Folytatni kell, valamint ki kell bővíteni a Város eddigi alkohol- és drogprevenciós tevékenységét. Kiállítások, előadások további szervezése ezen a területen a rendőrség az oktatási-nevelési és egészségügyi intézményekkel együttműködve. Továbbra is meg kell szervezni a rendőrség ezzel kapcsolatos előadásait, a drogprevenciós témájú kiállításokat, s a hasonló rendeltetésű programokat. Erősíteni kell az Önkormányzat koordinációs szerepvállalását ezen a területen, ha szükséges, egy koordinációs fórum megteremtésével, amely lehetőséget biztosít valamennyi szervezet és intézmény közötti együttműködésre. f) Annak érdekében, hogy csökkenjen a kallódó fiatalok száma, sokszínű kisebbségi, kulturális, sport, környezet-és természetvédelmi politikát kell folytatni. Támogatni, gazdagítani kell a helyi könyvtár, a közművelődési intézmények, a kisebbségi önkormányzatok, a sportintézmények azon programjait, amelyek a szabadidő hasznos eltöltését széleskörűen biztosítják a fiatalok számára. A környezet és természeti értékek megbecsülése érdekében ifjúsági programokat, kiállításokat kell szervezni, pályázatokat kell kiírni. Folytatni kell a már megindított programokat (pl: Mindentudás helyi egyeteme, ifjúsági parlament felállítása). g) A gyermek- és fiatalkori bűnözés megelőzését, alkohol- és drogprevenciót szolgáló programok szervezésébe, a programok anyagi támogatásába be kell vonni a civil szféra mellett a helyi vállalkozói réteget, mely leghatékonyabban a városi nagyrendezvényeken valósulhat meg. (pl. a Dabasi Napok keretében) h) Támogatni kell a biztonságnövelő rendőrségi programot, a D.A.D.A.-t ( Dohányzás, Alkohol, Drog, AIDS). E program a gyerekeket önmagukon keresztül védi meg a számukra veszélyt jelentő dolgoktól, oly módon, hogy attitűdöket, viselkedési normákat ajánl, mindig az adott korosztályra szabott szinten. Szituációs játékokon, gyakorlatokon keresztül ad a gyerekeknek használható, problémamegoldó viselkedési elemeket, amelyeket a fiatalok 11

13 személyiségükbe építve szinte sajátjukként tudnak majd használni, ha arra szükség mutatkozik. i) Figyelni kell a fenti célkitűzések megvalósítást segítő pályázati kiírásokat, célszerű a minél több pályázaton történő részvétel (pl. Pest megye legbiztonságosabb települése, stb) j) Erősíteni kell a felvilágosító propaganda tevékenységet, a helyi médiában rendszeressé kell tenni a megelőző, felvilágosító, műsorokat cikkeket, illetve tájékoztatni kell az ifjúságot arról is, hogy probléma esetén mely szervekhez fordulhatnak. Egy tájékoztató füzet elkészítése, amelyben a dohányzással, alkohol- és drogfogyasztással kapcsolatos írások vannak. 2. Feladatok a II. célcsoport megvalósítása érdekében: a) Gyermekvédelmi jelzőrendszer működtetése különösen a gyámhivatal, gyermekvédelem szereplői, az oktatási-nevelési intézmények, a családsegítők és a rendőrség között, hogy a gyermekek sérelmére ne kövessenek el bűncselekményt, erőszakot. Fő szempont az áldozattá válás megelőzése, de a már elkövetett bűncselekmények elkövetőinek felderítése, a tettük szankcionálása sem maradhat el. b) A helyi közbiztonsági és tanácsadó iroda felállítása, melynek feladata -egyebek mellett- tájékoztatni a bűncselekmények sértettjeit jogaikról, kötelességeikről. c) Felvilágosító programok szervezése az iskolák és a rendőrség által, ahol a fiatalok megismerhetik, melyek a legjellemzőbb, sérelmükre elkövetett bűncselekmények. 3. Feladatok a III. célcsoport megvalósítása érdekében: a) Fokozni kell az erős bűnözési fertőzöttségi helyek ellenőrzését: (pl. italbolt, diszkó, stb). b) A közterületek, közparkok ellenőrzésére továbbra is működtetni kell a közterület-felügyeletet, illetve be kell vezetni a térfelügyeleti rendszert. c) A közterületi jelenlét fokozása érdekében támogatni kell a helyi polgárőr szervezeteket, és egyéb vagyonvédelmi társaságokat is be lehet vonni a járőröző tevékenységbe. Ezt célszerű pályázat útján megszervezni. d) A lakosságnak ösztönzése, hogy hozzanak létre önszerveződésen alapuló valódi civil szervezeteket, olyat például, mint a SZEM (Szomszédok Egymásért Mozgalom). e) Pártfogói felügyelet további működtetése, annak érdekében, hogy a bűnbe esett fiatalok ne váljanak bűnismétlőkké. 12

14 6. Zárszó A koncepcióban megfogalmazott célok és feladatok megvalósítása csak hatékony együttműködés keretében képzelhető el, s természetesen idő- és pénzigényes munka. E munka megkezdése, megvalósítása közös érdekünk, hogy egy egészségesebb generáció nevelkedjen fel, egy jobb, biztonságosabb társadalmi környezetben éljünk A megvalósításhoz tehát sürgősen hozzá kell látnunk, annak érdekében, hogy minden dabasi fiatalnak egyenlő esélye legyen arra, hogy a társadalom értékes tagjává váljék. Kőszegi Zoltán polgármester 13

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy Bűnmegelőzés Dr. Szabó Henrik r. őrnagy A bűnmegelőzés fogalma - az állami szervek - önkormányzati szervek - társadalmi szervezetek - gazdasági társaságok - állampolgárok és csoportjaik minden olyan tevékenysége,

Részletesebben

DÉVAVÁNYA VÁROS BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA

DÉVAVÁNYA VÁROS BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA DÉVAVÁNYA VÁROS BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA I. Bevezető Az 1989. évi politikai rendszerváltást követően jelentős társadalmi, gazdasági és politikai változások következtek be társadalmunkban. Ezen változások,

Részletesebben

Aszófő Község Önkormányzat évi beszámolója A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Aszófő Község Önkormányzat évi beszámolója A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Aszófő Község Önkormányzat 2018. évi beszámolója A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Tisztelt Képviselő-testület! A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló többször módosított

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 55/2018. (V.31.) KT. sz.

Részletesebben

3. napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 17-i ülésére

3. napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 17-i ülésére 3. napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 17-i ülésére BÁTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2012. ÉVI GYERMEKJÓLÉTI ÉS GYERMEKVÉDELMI FELADATELLÁTÁSÁNAK ÁTFOGÓ

Részletesebben

Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály

Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály Jobb megelőzni a bűntetteket, mint büntetni azokat. Ez a fő célja minden jó törvényhozásnak... Meg akarjátok előzni a bűntetteket?

Részletesebben

A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály

A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről Általános rész Büntető

Részletesebben

TÁMOP-5.6.1.A-11/4-2011-0002

TÁMOP-5.6.1.A-11/4-2011-0002 Vissza a jövőbe TÁMOP-5.6.1.A-11/4-2011-0002 Speciális integrációs és reintegrációs foglalkozások fogvatartottak, pártfogó felügyelet alatt állók, javítóintézeti neveltek számára 2012. május 31. Az Országos

Részletesebben

DEVIANCIÁK ÉS BŰNÖZÉS MAGYARORSZÁGON. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

DEVIANCIÁK ÉS BŰNÖZÉS MAGYARORSZÁGON. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy DEVIANCIÁK ÉS BŰNÖZÉS MAGYARORSZÁGON Dr. Szabó Henrik r. őrnagy Devianciák az átlagostól, az uralkodó normáktól, az elvárt és még tolerált magatartási formáktól eltérő viselkedések Fajtái - csavargás -

Részletesebben

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz 1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás

Részletesebben

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények A projekt rövid áttekintése 1. Előzmények Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban elkészítette a közoktatási intézményeire vonatkozó esélyegyenlőségi helyzetelemzésen alapuló Esélyegyenlőségi Tervét.

Részletesebben

GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV. 2013/2014 tanév

GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV. 2013/2014 tanév GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2013/2014 tanév Készítette: Kaszáné Szászi Edit Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola Szent István Általános Tagiskolájának Gyermek- és ifjúságvédelmi felelőse Nézz

Részletesebben

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása Az együttműködés lehetőségei Gyermekvédelmi rendszer jogi háttere 1997. évi XXXI. Törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 15/1998. (IV.

Részletesebben

Iskolai konfliktusok, erőszak, zaklatás hatékony megelőzése és kezelése

Iskolai konfliktusok, erőszak, zaklatás hatékony megelőzése és kezelése Iskolai konfliktusok, erőszak, zaklatás hatékony megelőzése és kezelése Magyarország közoktatási intézményeinek fenntartói részére A program az Európai Unió programja finanszírozásával valósult meg A következő

Részletesebben

Újhartyán Város Önkormányzatának Bűnmegelőzési stratégiája

Újhartyán Város Önkormányzatának Bűnmegelőzési stratégiája Újhartyán Város Önkormányzatának Bűnmegelőzési stratégiája Bevezetés: A bűnözés Magyarországon a rendszerváltozás óta robbanásszerűen növekedett. Az ismertté vált bűncselekmények többsége a lakosság vagyon-

Részletesebben

OSZTÁLYFŐNÖKI 606 OSZTÁLYFŐNÖKI 5 8. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYFŐNÖKI 606 OSZTÁLYFŐNÖKI 5 8. ÉVFOLYAM OSZTÁLYFŐNÖKI 606 OSZTÁLYFŐNÖKI 5 8. ÉVFOLYAM OSZTÁLYFŐNÖKI 607 CÉLOK ÉS FELADATOK - Az osztályfőnöki munka célja a személyiségfejlesztés, az osztályközösség formálása, a különböző nevelési hatások integrálása.

Részletesebben

Tanárképzés főiskolai és egyetemi szinten. Egészségtan tanár (1995-2005) kb. 1000-1200 fő Egészségfejlesztés-tanár MA ( 2005-) képzés kb 150 fő

Tanárképzés főiskolai és egyetemi szinten. Egészségtan tanár (1995-2005) kb. 1000-1200 fő Egészségfejlesztés-tanár MA ( 2005-) képzés kb 150 fő Tanárképzés főiskolai és egyetemi szinten. Egészségtan tanár (1995-2005) kb. 1000-1200 fő Egészségfejlesztés-tanár MA ( 2005-) képzés kb 150 fő Szakterületi ismeretek Az egészségfejlesztés célja, fogalma,

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki jogok: A gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító

Részletesebben

Sióagárd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Sióagárd község közbiztonságának javítása, bűnmegelőzési feladatok hatékony ellátása érdekében

Sióagárd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Sióagárd község közbiztonságának javítása, bűnmegelőzési feladatok hatékony ellátása érdekében Sióagárd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Sióagárd község közbiztonságának javítása, bűnmegelőzési feladatok hatékony ellátása érdekében Bűnmegelőzési koncepciót alkot A bűnmegelőzés a társadalom

Részletesebben

Csongrád Megyei Önkormányzat Ifjúsági Cselekvési Terve

Csongrád Megyei Önkormányzat Ifjúsági Cselekvési Terve 1. számú melléklet CSONGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT Csongrád Megyei Önkormányzat Ifjúsági Cselekvési Terve Szeged, 2009. március Csongrád Megyei Önkormányzat Ifjúsági Cselekvési Terve A megyei ifjúsági cselekvési

Részletesebben

SZAKOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK BŰNMEGELŐZÉSI TERVE

SZAKOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK BŰNMEGELŐZÉSI TERVE SZAKOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 4234 Szakoly, Rákóczi utca 10. 42/361-311, 42/561-080 42/361-676 Email: szakoly@szakoly.hu 371/2012. SZAKOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK BŰNMEGELŐZÉSI TERVE

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben 3. komponens Fiatalok prevenciós és tanácsadó programja Moravcsik-Kornyicki Ágota Szakmai

Részletesebben

Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat

Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJÁNAK Intézkedési terve (2004-2006) A kerületi gyermek és ifjúsági korosztályok fölmérése 1. A fizikai teljesítőképesség, biológiai

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Surányiné Palkó Eleonóra Szombathelyi Szűrcsapó Óvoda Szombathely, 2017. szeptember 19. EFOP-3.1.1-14-2015-00001 Kisgyermekkori

Részletesebben

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tevékenységének gyermekvédelmi vonatkozásai

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tevékenységének gyermekvédelmi vonatkozásai A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tevékenységének gyermekvédelmi vonatkozásai Gesztelyi Tamás Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum A Debreceni KEF bemutatása KEF szakmai fórum 2003. óta működik Debrecenben

Részletesebben

Előterjesztés. - a Közgyűléshez

Előterjesztés. - a Közgyűléshez NYíREGYHÁZA Ügyiratszám: szoc-8266-1/2016. Ügyintéző: Dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Közgyűléshez - "Gyermekeinkért 16" Alapítvány által benyújtani kívánt a "Társadalmi szerepvállalás erősítése a

Részletesebben

A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a 2014. évről ;

A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a 2014. évről ; 5. napirendi pont: Előterjesztés A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a 2014. évről ; Előadó: Domjánné dr. Fehérvári Diána aljegyző A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek

Részletesebben

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2004 2012. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2013. Bűncselekmények 2004 2006 2008 2010 2012 Összes regisztrált bűncselekmény 418 883 425 941

Részletesebben

Civilek a Fiatalokért Egyesület bemutatása

Civilek a Fiatalokért Egyesület bemutatása Tisztelt Partnereink! Egyesületünk EFOP-1.2.1-15-2016-00681 pályázattal kapcsolatban a megvalósításhoz partnereket keres, kérem engedje meg, hogy részletesebben bemutassam az egyesületünk és az említett

Részletesebben

Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője

Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője A polgárőrség szerepe a közrend biztosításában, a bűncselekmények megelőzésében a tanyás térségben Szarvason. A rendszerváltáskor jelentős gazdasági

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM

EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM Szeresd az egészséged, mert ez a jelen. Védd a kisgyermeket, mert ő a jövő. őrizd a szüleid egészségét! merta múlton épül föl a jelen és a jövő. Bárczy Gusztáv 2 Tartalom 1. Egészséges

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. május 29-én tartandó ülésére, Füzesgyarmat Város Önkormányzatának BŰNMEGELŐZÉSI TERVE Elfogadása napirendhez

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. május 29-én tartandó ülésére, Füzesgyarmat Város Önkormányzatának BŰNMEGELŐZÉSI TERVE Elfogadása napirendhez Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. május

Részletesebben

A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala. 2010. évi munkaterve

A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala. 2010. évi munkaterve 1 A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala 2010. évi munkaterve A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala (továbbiakban: Szociális

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

BÁTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA GYERMEKJÓLÉTI ÉS GYERMEKVÉDELMI FELADATELLÁTÁSÁNAK ÁTFOGÓ ÉRTÉKELÉSE

BÁTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA GYERMEKJÓLÉTI ÉS GYERMEKVÉDELMI FELADATELLÁTÁSÁNAK ÁTFOGÓ ÉRTÉKELÉSE BÁTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA GYERMEKJÓLÉTI ÉS GYERMEKVÉDELMI FELADATELLÁTÁSÁNAK ÁTFOGÓ ÉRTÉKELÉSE A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 96. (6) bekezdése írja elő

Részletesebben

BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓ / 2005-2010 /

BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓ / 2005-2010 / BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓ / 2005-2010 / BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓ / 2005-2010 / Simontornyán, valamint Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgáltatásra társult településein. * *Aktuális helyzet, célcsoportok.

Részletesebben

1-27 ! " # # ! $ $ %!$ & '$ !! #' +#' $ %,$! -. $

1-27 !  # # ! $ $ %!$ & '$ !! #' +#' $ %,$! -. $ 1-27 " % & ' ( )' ' * +' %, % - /0 /-& 1 //& /2% /2-% /2/% /2234 /25& 6 7 8 9 /2: /2;< /2= /5 /5- /5/& /52< /:7 /:-, /:/< >0?)?%@>0 09?*?% /:2) /:5% /::>%>% 2-27 2DE /:;& /:=8 /:A% /:B@ /:-C& 5 5-8 5/>

Részletesebben

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016.

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016. A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 216. Rendőri eljárásban regisztrált 1 ezer lakosra jutó bűncselekmények megoszlása országtérkép A regisztrált összes bűncselekmény számának alakulása

Részletesebben

Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Család és Gyermekjóléti Központ Gyöngyös

Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Család és Gyermekjóléti Központ Gyöngyös Jogszabályi háttér 1997. évi XXXI. törvény a Gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról 40/A. ag) pont szerint 2018. szeptember 1-től a Család és Gyermekjóléti Központ óvodai és iskolai szociális segítő

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET

OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET Miskolci Magister Gimnázium OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET 2013/2014-es tanév 11. osztály Készítette : Berecz Mária OSZTÁLYFŐNÖKI MUNKATERV Az osztályfőnöki órák tematikája illeszkedik iskolánk nevelési koncepciójába

Részletesebben

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020.

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020. MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020. A koncepcióban megfogalmazott feladatok elvégzéséhez szükséges elkészíteni a cselekvési tervet, amely tartalmazza a felelősöket

Részletesebben

A gyermekvédelmi észlelő és jelzőrendszer szerepe az egészség- egyenlőtlenségek csökkentésében

A gyermekvédelmi észlelő és jelzőrendszer szerepe az egészség- egyenlőtlenségek csökkentésében A gyermekvédelmi észlelő és jelzőrendszer szerepe az egészség- egyenlőtlenségek csökkentésében Katona Gergely Gyermekjóléti alapellátási főreferens Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális és Gyermekjóléti

Részletesebben

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2003 2011. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2012. Bűncselekmények 2003 2005 2007 2009 2011 Összes regisztrált bűncselekmény 413 343 436 522

Részletesebben

Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről

Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről A bűnmegelőzés és az áldozattá válás megelőzése elsősorban állami,

Részletesebben

A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban történő eldöntését, és a

A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban történő eldöntését, és a A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban történő eldöntését, és a társadalom érdekeit szolgáló büntetés végrehajtását.

Részletesebben

Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző / PEFŐ

Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző / PEFŐ 1. a) Mit értünk az életmód fogalmán? Milyen tényezők határozzák meg az életmódot? b) Hogyan épül fel a szociális igazgatás szervezete? Milyen szerepet tölt be a megyei szociális és gyámhivatal a szociális

Részletesebben

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓBAN ÁROP - 1.A.3. - 2014 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓBAN ÁROP - 1.A.3. - 2014 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓBAN ÁROP - 1.A.3. - 2014 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ESÉLYT MINDENKINEK SZAKMAI PROGRAM MARCALI, 2015.05.08.

Részletesebben

A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek és alapfeladatainak bemutatása

A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek és alapfeladatainak bemutatása TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Gyermekvédelmi ellátás rendszere I/I. A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek

Részletesebben

A cselekvési terv az alábbi dokumentumok felhasználásával készült el:

A cselekvési terv az alábbi dokumentumok felhasználásával készült el: Szarvas Város Ifjúsági Cselekvési Terve 2011-2013. A cselekvési terv célja, hogy az önkormányzat képviselő-testületi határozatban állapítja meg a helyi adottságoknak megfelelően az ifjúsággal kapcsolatos

Részletesebben

2011. A KISTELEPÜLÉSEK BIZTONSÁGÁNAK AZ ÉVE!

2011. A KISTELEPÜLÉSEK BIZTONSÁGÁNAK AZ ÉVE! 2011. A KISTELEPÜLÉSEK BIZTONSÁGÁNAK AZ ÉVE! Az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően 2010-ben is számos intézkedést és javaslatot tett arra, hogy a polgárőr egyesületek

Részletesebben

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években Tájékoztató az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a 2004-2008. években 2009. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási

Részletesebben

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel A szociális védelemről és társadalmi befogadásról szóló 2008. évi Közös Jelentés A szegénység 78 millió embert, köztük

Részletesebben

Család és Gyermekjóléti Szolgálat-észlelő és jelzőrendszer. Szekszárd

Család és Gyermekjóléti Szolgálat-észlelő és jelzőrendszer. Szekszárd Család és Gyermekjóléti Szolgálat-észlelő és jelzőrendszer Szekszárd 2018.02.22. A 2016. Január 1-től jogszabályi változások Családsegítő- Gyermekjóléti Központok/Szolgálatok 2016. január 1 előtt külön

Részletesebben

Együttműködő partnerszervezetek

Együttműködő partnerszervezetek Együttműködő partnerszervezetek 1. Mozgáskorlátozottak Egymást Segítő Egyesülete 2. Dejtár Község Önkormányzata 3. Drégelypalánk Község Önkormányzata 4. Érsekvadkert Község Önkormányzata 5. Gondoskodás

Részletesebben

2010. Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért 2010.02.17.

2010. Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért 2010.02.17. 2010. Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért 2010.02.17. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati

Részletesebben

Esélyegyenlőség a közoktatásban. Előadó: Szabó Istvánné szakmai vezető

Esélyegyenlőség a közoktatásban. Előadó: Szabó Istvánné szakmai vezető Esélyegyenlőség a közoktatásban Előadó: Szabó Istvánné szakmai vezető Esélyegyenlőségi programok megvalósítása a szarvasi közoktatásban Budapest Intézet 2009. év végi jelentéséből A magyar közoktatási

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2006

Közhasznúsági jelentés 2006 Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület Közhasznúsági jelentés 2006 Nyíregyháza, 2007-04-02 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület számviteli beszámolója 3. Kimutatás a

Részletesebben

Összes regisztrált bűncselekmény

Összes regisztrált bűncselekmény Bűncselekmények Összes regisztrált bűncselekmény 420 782 418 883 425 941 408 407 447 186 Vagyon elleni bűncselekmény összesen 1/ 283 664 262 082 260 147 265 755 273 613 szabálysértési értékre elkövetett

Részletesebben

A tételsor a 27/2016. (IX. 16.) EMMI rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/33

A tételsor a 27/2016. (IX. 16.) EMMI rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/33 A vizsgafeladat megnevezése: A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység a szakmai és vizsgakövetelmények alapján összeállított, a vizsgázó számára előre kiadott komplex szóbeli tételsor alapján

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Tisztelt Képviselő-testület!

ELŐTERJESZTÉS Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 24. napján tartandó Képviselő-testületi ülésére Az önkormányzat 2015. évi gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Tisztelt

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Tisztelt Képviselő-testület!

ELŐTERJESZTÉS Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 26. napján tartandó Képviselő-testületi ülésére Az önkormányzat 2014. évi gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Tisztelt

Részletesebben

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény helyi végrehajtásáról I. Rész Biharkeresztes

Részletesebben

5. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról

5. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról 5. Napirend BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) 96.

Részletesebben

Szektorok közötti együttműködés partnerek feltárása, együttműködések kiépítése

Szektorok közötti együttműködés partnerek feltárása, együttműködések kiépítése Név/cím: Szektorok közötti együttműködés partnerek feltárása, együttműködések kiépítése Rövid leírás Mivel a korai iskolaelhagyás megelőzése és az érintett tanulók visszavezetése az oktatási rendszerbe

Részletesebben

B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE

B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE B NÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS KÖZZÉTESZI A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE 2008. Bűncselekmények 1999. 2001. 2003. 2005. 2007. Összes ismertté vált bűncselekmény 505 716 465 694 413 343 436 522

Részletesebben

Gyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának SAJTÓMAPPA. Pályázató azonosító: TÁMOP-6.1.2.-11/1-2012-1171

Gyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának SAJTÓMAPPA. Pályázató azonosító: TÁMOP-6.1.2.-11/1-2012-1171 SAJTÓMAPPA Pályázató azonosító: TÁMOP-6.1.2.-11/1-2012-1171 Gyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának ösztönzése 2013. november 20. MEGHÍVÓ Projektindító sajtóbeszélgetésre Projekt

Részletesebben

Az Egri Családsegítő Intézet tagintézményeinek H Á Z I R E N D J E. MÓDSZERTANI GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT (Eger, Mindszenty G. u. 12.)

Az Egri Családsegítő Intézet tagintézményeinek H Á Z I R E N D J E. MÓDSZERTANI GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT (Eger, Mindszenty G. u. 12.) Az Egri Családsegítő Intézet tagintézményeinek H Á Z I R E N D J E MÓDSZERTANI GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT (Eger, Mindszenty G. u. 12.) A házirendben foglaltak biztosítják a Gyermekjóléti Központ szolgáltatásait

Részletesebben

A Gyermekjóléti Szolgálat beszámolója 2008-as évről Told

A Gyermekjóléti Szolgálat beszámolója 2008-as évről Told A Gyermekjóléti Szolgálat beszámolója 2008-as évről Told A gyermekjóléti szolgálat feladata: A gyermeki jogok védelme minden olyan természetes és jogi személy kötelességi, aki a gyermek nevelésével, oktatásával,

Részletesebben

Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 26-i soros ülésére

Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 26-i soros ülésére napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 26-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Beszámoló a gyermekvédelmi és gyermekjóléti

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Ecsegfalva település gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról

E L Ő T E R J E S Z T É S Ecsegfalva település gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról 1 E L Ő T E R J E S Z T É S Ecsegfalva település gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Tisztelet Képviselő-testület! A gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. tv. 96.. (6)

Részletesebben

A B C D E F G H I J. Az intézkedés tartalma stratégiai

A B C D E F G H I J. Az intézkedés tartalma stratégiai Intézkedés sor A B C D E F G H I J A helyzetelemzés A célkitűzés megvalósításához következtetéseiben sel elérni összhangja egyéb tartalma megvalósításának eredményességét szükséges erőforrások feltárt

Részletesebben

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-i soros ülésére

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-i soros ülésére 6. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Beszámoló a gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatok

Részletesebben

Megyei Felzárkózási Fórum Idősek munkacsoport

Megyei Felzárkózási Fórum Idősek munkacsoport Megyei Felzárkózási Fórum Idősek munkacsoport Kovács Edina Felzárkózás-politikai együttműködések támogatása Békés megyében EFOP-1.6.3.-17-2017-00013 2018. január 1. - 2020. december 31. Fórum célja Megyei

Részletesebben

GONDOZÁSI KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT

GONDOZÁSI KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT Encs és Térsége Szociális Társulás fenntartásában- által működtetett Gondozási Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat GONDOZÁSI KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT INÁNCS TELEPÜLÉSRŐL

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. június 14-i rendkívüli ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. június 14-i rendkívüli ülésére Tárgy: Komplex telep-program (komplex humán szolgáltatás hozzáférés biztosítása) című, TÁMOP-5.3.6-11/1 kódszámú felhívásra pályázat benyújtása Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Gál András osztályvezető

Részletesebben

IX. A GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELEM LEGFONTOSABB FELADATAI. IX/1. Cél, feladat, tevékenység

IX. A GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELEM LEGFONTOSABB FELADATAI. IX/1. Cél, feladat, tevékenység IX. A GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELEM LEGFONTOSABB FELADATAI A nevelési és oktatási intézmények - és ifjúságvédelmi feladatait: a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény és módosításai, az iskolák működését

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Az egész életen át tartó tanulás szakpolitikájának keretstratégiája hat éves időtávban (2014-2020) fogalmazza meg az egész életen át tartó tanulás szakpolitikájával kapcsolatos célokat és az ezekhez kapcsolódó

Részletesebben

Magatartástudományi és Módszertani Tanszék által javasolt szakdolgozati témák BA szakon nappali és levelező tagozaton

Magatartástudományi és Módszertani Tanszék által javasolt szakdolgozati témák BA szakon nappali és levelező tagozaton Magatartástudományi és Módszertani Tanszék által javasolt szakdolgozati témák BA szakon nappali és levelező tagozaton Dr. Hegedűs Judit: 1. A rendészeti munkához kapcsolódó értékorientáció a pályaválasztási

Részletesebben

Bűnmegelőzés Szekszárd Megyei Jogú Városban. A helyi biztonság - helyi közügy! Szekszárd, 2007. szeptember 15.

Bűnmegelőzés Szekszárd Megyei Jogú Városban. A helyi biztonság - helyi közügy! Szekszárd, 2007. szeptember 15. Bűnmegelőzés Szekszárd Megyei Jogú Városban! Szekszárd, 2007. szeptember 15. Régi problémák - új típusú gondolkodás Tolnán él egy gazda, a jobb oldali ábrán látható földterület birtokosa. Amikor nyugdíjba

Részletesebben

A NYÍRTELEKI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT NAGYCSERKESZ KÖZSÉG ELLÁTÁSI HELYÉNEK BESZÁMOLÓJA 2014. ÉVBEN VÉGZETT FELADATOKRÓL

A NYÍRTELEKI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT NAGYCSERKESZ KÖZSÉG ELLÁTÁSI HELYÉNEK BESZÁMOLÓJA 2014. ÉVBEN VÉGZETT FELADATOKRÓL A NYÍRTELEKI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT NAGYCSERKESZ KÖZSÉG ELLÁTÁSI HELYÉNEK BESZÁMOLÓJA 2014. ÉVBEN VÉGZETT FELADATOKRÓL Tartalom Az intézmény tevékenysége Szakmai egység, személyi

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete A helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban önkormányzat)

Részletesebben

GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2011 2012

GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2011 2012 GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2011 2012 A gyermekekről rengeteget tanulhatsz. Például azt, hogy mennyire vagy türelmes! Franklin P. Jones Készítette: Hornyákné Tóth Szabó Mária gyvf. Halász Lászlóné

Részletesebben

G y e r m e k e i n k

G y e r m e k e i n k G y e r m e k e i n k védelmében delmében A jegyzői i gyámhat mhatóság g feladat és hatásk sköre Jogszabályi háttér 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról, 149/1997.(IX.10.)

Részletesebben

Az ajánlott szakdolgozati témák jegyzéke 2009/2010. tanév

Az ajánlott szakdolgozati témák jegyzéke 2009/2010. tanév Az ajánlott szakdolgozati témák jegyzéke 2009/2010. tanév Dr. Adamik Mária: 1. A család intézményének változásai: kihívás a családsegítés szakmai koncepciói, intézményei és a szociális képzések számára

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32) Javaslat

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32) Javaslat PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-58 /2019. Megtárgyalás módja: Döntéshozatal: nyilvános ülés egyszerű szavazattöbbség

Részletesebben

KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete a személyes gondoskodás keretébe tartozó egyes szociális és gyermekjóléti

Részletesebben

A Rendőrség áldozatsegítő tevékenysége/tapasztalatok. Buczkó Erika r. alezredes ORFK Bűnmegelőzési Osztály

A Rendőrség áldozatsegítő tevékenysége/tapasztalatok. Buczkó Erika r. alezredes ORFK Bűnmegelőzési Osztály A Rendőrség áldozatsegítő tevékenysége/tapasztalatok Buczkó Erika r. alezredes ORFK Bűnmegelőzési Osztály A kezdetek. 1999: a kormány elkötelezi magát az áldozatok teljesebb körű védelme mellett (1074/1999.

Részletesebben

8.1 TELEPÜLÉS BIZTONSÁGA. 8.1.1 Közösségi rendészet megteremtése

8.1 TELEPÜLÉS BIZTONSÁGA. 8.1.1 Közösségi rendészet megteremtése KIMUTATÁS A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Stratégiai cselekvési tervének részfeladatokra bontott Intézkedési Tervéből (2013-2015) az OPSZ felelősségi körébe tartozó feladatokról 8.1 TELEPÜLÉS BIZTONSÁGA

Részletesebben

Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában

Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában Dr. N. Kollár Katalin tanszékvezető, PhD, habil. egyetemi docens ELTE Pedagógiai

Részletesebben

Az óvoda fenntartó lehetőségei a kisgyermekek hátránycsökkentésében

Az óvoda fenntartó lehetőségei a kisgyermekek hátránycsökkentésében Az óvoda fenntartó lehetőségei a kisgyermekek hátránycsökkentésében Dr. Krizsai Anita Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001 A köznevelés

Részletesebben

Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 2015.

Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 2015. 1 Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 215. VI. Hogyan minősíti összességében a településen végzett rendőri tevékenységet? kérdésre adott válaszok megoszlása (értékelési skála 1 5) 211 2,96% 18,65%

Részletesebben

Ifjúságügyi projektje Zalaegerszeg

Ifjúságügyi projektje Zalaegerszeg Ifjúságügyi projektje Zalaegerszeg Társadalmi Megújulás Operatív Program Gyermekek és fiatalok társadalmi integrációját segítő programok Ifjúságügyi komponens TÁMOP 5.2.5-B-10/2 Izsák Imre ÁMK ifjúsági

Részletesebben

Bűnmegelőzési Koncepciója

Bűnmegelőzési Koncepciója JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG Bűnmegelőzési Koncepciója 2013. a 263/2013. (XI. 20.) sz. képviselő-testületi határozattal elfogadva 2 A bünmegelőzési stratégia célja A bűnmegelőzési stratégia célja, hogy a korszerű

Részletesebben

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2003. (XI.27.) rendelete a sportról

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2003. (XI.27.) rendelete a sportról Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2003. (XI.27.) rendelete a sportról Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a sportról szóló 2000. évi CXLV. törvény 61. (1) és

Részletesebben

DARU KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

DARU KÖZHASZNÚ EGYESÜLET DARU KÖZHASZNÚ EGYESÜLET Bemutatkozás: A DARU Közhasznú Egyesületet (a Bács-Kiskun Megyei Roma Ifjúsági Egyesület jogutódjaként) 2002.02. 23-án alapították meg többségében mélykúti roma/cigány személyek,

Részletesebben

Cselekvési Program. Miskolc Megyei Jogú Város Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégiájának 2013-2014. évi végrehajtásához.

Cselekvési Program. Miskolc Megyei Jogú Város Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégiájának 2013-2014. évi végrehajtásához. III-36/4370/2013. sz. határozat 2. számú melléklete Cselekvési Program Miskolc Megyei Jogú Város Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégiájának 2013-2014. évi végrehajtásához I. Átfogó feladatok 1. A cselekvési

Részletesebben