BESZÁMOLÓ. Dabas Város Önkormányzata évi költségvetésének végrehajtásáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BESZÁMOLÓ. Dabas Város Önkormányzata évi költségvetésének végrehajtásáról"

Átírás

1 BESZÁMOLÓ Dabas Város Önkormányzata évi költségvetésének végrehajtásáról Az államháztartásról szóló, többször módosított évi XXXVIII. tv a, valamint az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló, többször módosított 249/2000.( XII.24.) sz. Kormányrendelet 6. - ában előírt kötelezettségünknek eleget téve Dabas Város Önkormányzata évi költségvetésének végrehajtásáról az alábbiakban számolok be: Az Önkormányzat a évi költségvetésről szóló 7/2007. (II.15.) sz. rendelet elfogadásakor elsődleges szempontnak a törvényi kötelezettségek teljesítését tekintette. Ezek közül a legfontosabb az intézmények működtetése, az egyéb önkormányzati feladatok ellátása, a település működtetése. A kötelező feladatok mellett a korábbi évek kötelezettség vállalásainak teljesítése is meghatározó jelentőséggel bír a tárgyévi célkitűzések között. Az Önkormányzat továbbra is fontosnak tartotta a különböző önként vállalt feladatokról való gondoskodást úgy a működési, mint a fejlesztési feladatok tekintetében. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően az Önkormányzat évben is kiemelt figyelmet szentelt a történelmi évfordulók, állami ünnepek méltó megünneplésére, valamint különböző helyi rendezvények szervezésére. Ezek között vannak az évről-évre visszatérő, már hagyománnyá vált rendezvények, de minden évben vannak új programok is. A Képviselő-testület a évet az Anyák Évének nyilvánította. Az év folyamán tartott rendezvények sorát ennek jegyében szerveztük, illetve tartottuk, megkülönböztetett figyelmet szenteltünk az édesanyáknak. A évi önkormányzati célkitűzések megvalósításához e Ft eredeti bevételi és kiadási előirányzatot tervezett a Képviselő-testület, amely az év folyamán több alkalommal is módosításra került. A módosított bevételi és kiadási előirányzat e Ft, amely összeg tartalmazza a Polgármesteri Hivatal és a hozzá tartozó részben önálló intézmény működési kiadását, az önkormányzati intézmények kiadásait, a Társult Önkormányzatok Együtt Segítőszolgálata működési kiadásait a fejlesztési és felújítási kiadásokat, valamint a Kisebbségi Önkormányzatok kiadásait.

2 A módosított költségvetési előirányzat e Ft-tal történő növekedésének 77%-a az évközi részvény kibocsátásból származik. A részvény kibocsátás nem a évi feladatok finanszírozása érdekében történt, hanem az önkormányzat több éves programjának, célkitűzéseinek megvalósításához szükséges pályázati saját erőforrások biztosítására, amellyel lehetőséget teremtünk az önkormányzati vagyon gyarapítására. Bevételek Az Önkormányzat a évi bevételi tervét 101,3 %-kal e Ft-ra teljesítette. Az előirányzat év közben jelentős összeggel, a finanszírozási célú forrásokon kívül 10,3 %- kal növekedett. A bevételek jogcímenkénti alakulását az 1 sz. melléklet részletesen tartalmazza. A működési bevételek előirányzata e Ft-tal nőtt, a felhalmozási célú bevételek előirányzata e Ft-tal csökkent. A évi forrásokat e Ft előző évi pénzmaradvány egészítette ki. A működési bevételek növekménye tartalmazza a központi pótelőirányzatokat és az Önkormányzat által elért nem tervezett bevételeket is. A felhalmozási célú bevételek csökkenését a tárgyi eszköz értékesítés tervezettnél alacsonyabb összegben történő realizálódása, illetve az önkormányzati érdekeltségű gazdasági társaságok osztalékából tervezett bevétel elmaradása okozta. A városi szintű bevételek teljesítése e Ft ez 101,3 %-nak felel meg, ami az időarányosnak megfelelő. Intézményi működési bevételekből e Ft-ot realizált az Önkormányzat, ami 98,3 %-os teljesítést jelent. Ezen főbb csoporton belül a hatósági jogkörhöz kötődő bevételekből e Ft bevételt értünk el. Ezek különösen az Okmányiroda bevételei, valamint az igazgatásszolgáltatási díjak. Az intézményi működési bevételek legnagyobb része 66,4 %-a az intézményi saját bevételekből származik. Ez a bevételi forrás tartalmazza az intézmények által beszedett térítési díjakat, az alkalmazottak térítési díjait, valamint az önkormányzati ingatlanok hasznosításából származó e Ft bevételt, bérleti díjat. Az intézményi működési bevételek 14,8 %-a, a e Ft áfa bevétel, amely tartalmazza a kiszámlázott és beszedett, valamint a visszaigényelt áfa összegét is. Az intézményi működési bevételek alakulását kedvezően befolyásolta a e Ft kamatbevétel, amely összegből e Ft a Polgármesteri hivatal bevétele, e Ft az intézmények által elért bevétel. 1

3 A Polgármesteri Hivatal által elért kamatbevételből e Ft a lekötött betétek után realizált összeg, 38 e Ft a folyósított tagi kölcsön kamata, e Ft a számlavezető pénzintézet által elszámolt kamat. A helyi adók bevételi teljesítése e Ft, ez 9,8 %-kal haladja meg az előző évi teljesítést. A helyi adókból e Ft bevételt terveztünk, ez 109,4 %-ra teljesült. Az egyes adónemek teljesítése eltérő 89,4-110,4 % közötti. A II. félévben kiemelt figyelmet fordítottunk a hátralékok csökkentésére. A teljesítési adatokban az elért eredmény jól tükröződik. A kommunális adóból elért bevétel e Ft, ez 97,5 %-os teljesítésnek felel meg. A legalacsonyabb az építményadóból elért bevétel aránya a tervezetthez viszonyítva, ami még mindig a bevallások hiányosságára vezethető vissza. Ebből az adónemből e Ft bevételt értünk el, ami 89,4 %-os teljesítésnek felel meg. Az átengedett központi adók közül a személyi jövedelemadó teljesítése e Ft. Ez módosított előirányzatokhoz viszonyítva az időarányosnak megfelelő, 100%-os teljesítés. Gépjárműadóból a tervezett e Ft-tal szemben e Ft bevételt értünk el, ez 117,8 %-os teljesítést jelent. A tervezettet meghaladó bevétel nagyobb része az adótárgyak 8444 db-ról 8746 db-ra történt emelkedéséből illetve a hátralékok beszedésére tett intézkedések hatásából származik. A működési bevételekhez tartoznak a különböző jogcímeken folyósított állami hozzájárulások, amelyek évben e Ft bevételt jelentettek. Ez az összeg e Ft-tal több az eredeti előirányzatnál. Legnagyobb mértékben a központosított állami hozzájárulással és az egyes oktatási illetve szociális feladatok támogatásával növekedett az előirányzat. A növekedés az évközi kiadások alapján visszaigényelt támogatás illetve pályázati támogatás: - egyes szociális ellátások támogatása e Ft - lakossági közműfejlesztés támogatása e Ft - helyi kisebbségi Önkormányzatok támogatása e Ft - könyvtári és közművelődési érdekeltség növelő támogatás 734 e Ft - szociális nyári gyermekétkeztetés támogatása e Ft - szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása e Ft - érettségi és szakmunkás vizsgáztatás támogatása 356 e Ft - hivatásos Tűzoltóságok kiegészítő támogatása e Ft - települési, önkormányzati utak felújításának támogatása e Ft - vizitdíj visszaigénylés 8 e Ft A működési bevételek 19,9 %-a e Ft működési célra átvett pénzeszköz. A Dr. Halász Géza Szakorvosi Rendelőintézet, a Központi orvosi ügyelet, és a Védőnői Szolgálat működtetésére e Ft-ot biztosított az Országos Egészségbiztosítási 2

4 Pénztár. Ez a támogatás e Ft-tal haladja meg a tervezett előirányzatot. A növekmény szorosan összefügg a mínőségibb vizsgálatok irányában történt elmozdulással.( pl.: csontsűrűség vizsgálat), valamint a pontérték minimális mértékű - 1,36 forintról 1,46 forintra- emelkedésével. A Többcélú Kistérségi Társulás által adott támogatás e Ft. A megszűnt Dabasi Beruházó Víziközmű Társulat záró egyenlege e Ft-tal a vállalkozásokból átvett pénzeszközök között szerepel. Az 1 sz. mellékletben szereplő működésre átvett pénzeszközök tartalmazzák az intézmények által elért e Ft bevételt is. A Polgármesteri Hivatalnál az alábbi jogcímen értünk el működésre átvett pénzeszközökből bevételt: - közhasznú munkások foglalkoztatása e Ft - mozgáskorlátozottak támogatása e Ft - gyermektartásdíj megelőgezés támogatása e Ft - otthonteremtési támogatás e Ft - pályakezdők foglalkoztatásának támogatása e Ft A működési bevételek teljesítése összességében 101,7 %, ez az időarányosnak teljes mértékben megfelel. A felhalmozási és tőke jellegű bevételekből e Ft bevételt tervezett önkormányzatunk, amely elsősorban tárgyi eszköz értékesítésből, illetve osztalék befizetésből származott volna. Ezek a bevételek nem a tervezett szerint realizálódtak, de a helyi adók és gépjárműadó kedvező alakulása kompenzálta az itt keletkezett lemaradást. A Remondis Kft évi eredménye alapján e Ft osztalékot fizetett be. A felhalmozásra átvett pénzeszközök tartalmazzák az intézmények bevételét is, így az e Ft a következőképpen tevődik össze: - Polgármesteri Hivatal e Ft - Dr. Halász Géza Szakorvosi Rendelőintézet e Ft - Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola e Ft Az átvett pénzeszközök felhasználása meghatározott feladatokhoz kötődött a működési és felhalmozási kiadásoknál is, az intézményeknél és a Polgármesteri Hivatalnál egyaránt. A évi pénzmaradványból e Ft a évi költségvetésben a évi feladatok finanszírozására visszatervezésre került. A évi beszámoló elfogadásakor a Képviselő-testület e Ft-ban állapította meg a városi szintű pénzmaradványt, ennek megfelelően az előirányzat módosításra 3

5 került. A pénzmaradvány nagy része az intézményeknél és a Polgármesteri Hivatalnál is kötelezettséggel terhelt volt, amely összegből e Ft működési, e Ft felhalmozási célra került felhasználásra. A költségvetési bevételeken kívül az önkormányzat a évi feladatok megvalósításához e Ft hitel felvételét tervezte, erre azonban nem került sor, mivel az évközben kibocsátott kötvény értékesítéssel kiváltottuk. A 2 milliárd Ft értékű kötvény kibocsátásából származó összes bevétel e Ft, amely a tőke és a kamat részéből tevődik össze. Ezzel a kötvény kibocsátásból származó bevételből az önkormányzat visszafizette a korábbi években felvett hitelekből fennálló tartozását. A fel nem használt rész a céltartalékon szerepel, hiszen a cél az elkövetkezendő időszak célkitűzéseinek saját forrás megteremtése úgy az esetleges uniós, mint az egyéb pályázatok esetén. Ezzel az önkormányzati vagyon jelentős növelését szeretnénk elérni. Kiadások Az Önkormányzat évi kiadásainak teljesítése e Ft, ez a tartalék előirányzatát figyelmen kívül hagyva 95,8 %. A kiadások 79,5 %-a működési kiadásokra, 20,5%-a felhalmozási célokra került felhasználásra. Az intézmények és az önkormányzat gazdálkodását megnehezítette, hogy a folyamatos áremelkedés mellett a normatív támogatás nem változott, a normatívákban nem jutott kifejezésre az árak követése. A nehézségek ellenére az önkormányzat és az intézmények is törekedtek az eddig elért ellátási színvonal megtartására, ez azonban egyre nehezebb. Az intézmények működési kiadásainak teljesítése közel 100%, ez szűkös anyagi lehetőségekre utal. A évi költségvetésben meghatározott feladatokhoz, kitűzött célok megvalósításához szükséges pénzügyi fedezetet biztosította a Képviselő-testület, de több esetben pótelőirányzat engedélyezésére volt szükség az intézmények likviditásának megőrzése érdekében. Az intézmények többsége az évközi váratlan események, kiadások fedezetét saját forrásból nem tudta biztosítani, pótelőirányzat engedélyezése vált szükségessé, amit indokolt esetben a Képviselő-testület meg is tett. Az Önkormányzat folyamatosan gondot fordít az intézmények állagmegóvására, a költségvetés készítése előtt felméri az ingatlanok műszaki állapotát és a szükséges karbantartásokat elvégzi. Tekintettel arra, hogy a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolánál és a Gyóni Géza Általános Iskolánál a közelmúltban jelentős beruházások zajlottak, kevesebb karbantartás jellegű munkára volt szükség. Az intézményeknél évben összesen e Ft kifizetés történt karbantartási feladatokra. 4

6 A működési kiadásokra felhasznált e Ft-ból évi változás évhez - óvodások ellátásai (568 fő) e Ft + 4 % - általános iskolai tanulók ellátásai (1270fő) e Ft - 0,7% - középfokú oktatás(918fő) e Ft + 2 % - közművelődés e Ft +20 % - egészségügyi ellátás e Ft +10 % A Polgármesteri Hivatalnál évben működési célú kiadásokra e Ft kifizetés történt. Ez az összeg az önkormányzati kötelező és önként vállalt feladatok ellátására nyújtott fedezetet. Ezek a feladatok igen sokrétűek, a szakfeladatonkénti kiadásokat a 2/a. sz. melléklet részletesen tartalmazza. A sok szakfeladat közül kiemelkedő az Önkormányzati igazgatási tevékenység, amely az Önkormányzat Képviselő-testületének működésével, a Polgármesteri Hivatal fenntartásával kapcsolatos kiadásokat, valamint a térségi feladatot ellátó Gyámhivatal és Építéshatóság, továbbá az Okmányiroda működési kiadásait is tartalmazza. Szociális kiadásoknál jelentős változás, hogy a Reménysugár Fogyatékosok Nappali Intézete a Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásába került. Erre elsősorban azért került sor, mivel térségi feladatot lát el, illetve a plusz normatív támogatással az intézmény gazdaságosabban üzemeltethető. Az Önkormányzat évben e Ft-ot fordított szociális jellegű kiadásokra. Ez az összeg tartalmazza a pénzbeli támogatásokra, segélyekre kifizetett e Ft-ot, valamint a Társult Önkormányzatok Együtt Segítőszolgálata részére átadott e Ft támogatást. A pénzbeli szociális ellátásokban részesültek száma évben a következő: - rendszeres szociális segély 34 fő/hó - rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 230 család/év - ápolási díj 55fő/hó - időskorúak járadéka 7 fő/hó - gyermektartásdíj megelőlegezés 42 fő/hó - kárpótlással kapcsolatos szociális ellátás 3 fő/hó - közlekedési támogatás 175 fő/év - átmeneti szociális segély 452 eset/év - rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 120 család/év - lakás fenntartási támogatás 95 fő/hó - beiskolázási segély 2300fő/év - első lakáshoz jutók támogatása 59 fő/év - időskorúak élethelyzetének javítása 16 fő/év 5

7 - kamattámogatás 25 fő/hó A természetbeni szociális juttatásokat a Társult Önkormányzatok Együtt Segítőszolgálatán keresztül biztosítjuk. Ennek több formája is működik, de a legjelentősebb a szociális étkeztetés, amelyet naponta 52 fő dabasi lakos vett igénybe. Ezenkívül gyakori a válságos helyzetbe kerültek részére az élelmiszer csomag biztosítása, illetve télen a tüzelő beszerzése. Az Önkormányzat minden intézményében biztosított volt az alapító okiratban meghatározott feladatok ellátása. A Képviselő-testület által jóváhagyott előirányzatokat több intézmény is pályázati támogatással egészítette ki, illetve kihasználták a pályakezdők foglalkoztatásából származó lehetőségeket. Pályázati támogatást nyert: - Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola - Kossuth Művelődési Központ - 2. sz. Napköziotthonos Óvoda - II. Rákóczi Általános Iskola - Kossuth Lajos Általános Iskola - Gyóni Géza Általános Iskola A Dr. Halász Géza Szakorvosi Rendelőintézet e Ft-ot fordított működési kiadásokra. A fenti összeg tartalmazza az intézményüzemeltetés mellett a vállalkozó szakorvosok részére átadott pénzeszközöket. A Szakorvosi Rendelőintézet alap feladata a járó betegek szakorvosi ellátása. Az intézmény vezetése több mint ember részére a minél teljesebb ellátás biztosítására törekszik, amelynek a pályázat útján elnyert egynapos sebészeti beavatkozások megvalósítása a jelentős részét képezi. Az intézmény az egynapos sebészeti ellátáshoz szükséges szakmai infrastruktúra kialakítását vállalta, a megnyert pályázat alapján egy éves időtartamra kb.1000 db műtéti jogot kapott. Az egynapos sebészet kialakításához e Ft közvetlen ráfordítás történt. Az egészségügyben a járó beteg ellátás két szintje az alapszintű és az emeltszintű szakellátás. Az intézményünk természetesen az emeltszintű szakellátásként való besorolás elérését tűzte ki célul nappali kórházi ellátás amelyhez az önkormányzat teljes körű támogatása mellett is sikeres EU-s pályázat szükséges. A fentieken kívül az egyszerűbb vizsgálatok elvégzése helyett a mínőségibb, bonyolultabb vizsgálatok elvégzése irányába mozdult el az intézmény. A működési feltételek mellett kiemelt figyelmet fordítanak a korszerű, új orvosi gépek, műszerek beszerzésére. A járó beteg ellátáson kívül az intézmény biztosítja Dabas Város területén a Központi Orvosi ügyelet működtetését a védőnői és fogászati ellátást. A Polgármesteri Hivatalhoz tartozó szakfeladatok együttes kiadása e Ft, amely tartalmazza az alábbi részben önálló intézmények kiadásait is: - Halász Boldizsár Városi Könyvtár e Ft 6

8 - Társult Önkormányzatok Együtt Segítőszolgálat e Ft - Reménysugár Fogyatékosok Nappali Intézete e Ft ( már csak áthúzódó kiadás) A Polgármesteri Hivatalhoz tartozó szakfeladatok kiadásainak teljesítése többségben az időarányosnak megfelelő, amelyet a 2/a. sz. melléklet részletesen tartalmaz. Az Önkormányzat a település üzemeltetésével, működtetésével kapcsolatos feladatok ellátását biztosította. A Kisegítő mezőgazdasági szolgálat szakfeladat működési kiadási előirányzata e Ft-tal módosult év közben. Ez a növekedés tartalmazza a közmunkások foglalkoztatásával kapcsolatos támogatásból eredő növekményt, a városi parkok gondozására biztosított e Ft-ot, valamint a Városüzemeltetési keretből felhasznált összeget. Településünk, közvetlen környezetünk szebbé, lakhatóbbá, tisztábbá tétele érdekében évrőlévre növeljük az erre fordítható költségvetési előirányzatot, ami évben e Ft-tal több az előző évnél. A helyi utak fenntartására e Ft ráfordítás történt. A Kabinet Iroda évben e Ft-ot használt fel az alábbi feladatokra: - Dabasi Újság - Önkormányzati címek adományozása - Külkapcsolatok - Önkormányzati kiadványok A Kabinet Iroda által szervezett városi programokra, rendezvényekre e Ft kiadást eszközöltünk. Ezek a programok mondhatjuk, hogy a város valamennyi lakóját érintették, a gyermekektől az idősekig, az intézményi dolgozóinkat, a vállalkozókat és még tovább is sorolhatnánk. Az év folyamán tartott, már hagyománnyá vált, illetve újabb rendezvényekkel, megemlékezésekkel a város minden lakója megszólíttatott. Az önkormányzati ingatlanokkal kapcsolatos évi kiadás e Ft, amely összegből e Ft áfa befizetés, e Ft a továbbszámlázott rezsi. A Védőnői szolgálat szakfeladat teljesített kiadása 821 e Ft, amely teljes egészében az Anyák Éve alkalmából került kifizetésre, különböző hasznos eszközökre, melyeket a Védőnők osztottak ki az újszülöttek családjai részére. A feladatok között új cím a Tájoló Iroda és Halász Móricz -kúria működtetésével kapcsolatos kiadás. Az Önkormányzat megszűntette a Halász Móricz-kúria vállalkozással történő működtetését. A Tájoló Iroda is a Kúriában került elhelyezésre. Ez nagyon jó döntésnek bizonyult, az elért bevételeket az épület felújítására és új kapu készíttetésére fordítottuk, ebben is érvényesül a működtető váltás pozitív hatása. Már az első évben széleskörű 7

9 programok, rendezvények szervezésével állt a lakosság szolgálatába. Nagy odafigyelést igényel, de a város olyan létesítménye, amelyet nem szabad kihasználatlanul hagyni. A Halász Boldizsár Városi Könyvtár kiadás teljesítése e Ft, ez a 96,8 %-nak felel meg. A módosított előirányzathoz viszonyított alacsonyabb teljesítést az okozza, hogy a Könyvtárellátó technikai okok miatt a megrendelt könyvek egy részét csak évben szállította le. A közbiztonsági tevékenységgel kapcsolatos feladatokra e Ft kifizetés történt a Jogi és Ügyrendi Bizottság határozatai, elletve korábbi döntése alapján. A város és községgazdálkodás szakfeladaton e Ft a felhasználás, ez 14 %-kal több az előző évnél. A közvilágítás szakfeladatra e Ft a felhasználás. A városi közvilágítást db lámpa üzemeltetésével biztosítjuk. Az Önkormányzati igazgatás szakfeladat kiadás teljesítése e Ft, a 92,6 %. Ez az összeg foglalja magába a Polgármesteri Hivatal, a Képviselő-testület és az Okmányiroda működésével, fenntartásával kapcsolatos kiadásokat. Az Önkormányzat és a bizottságai e Ft működési célú pénzeszközt adtak át különböző szervezeteknek, egyházaknak, sportegyesületeknek, nonprofit szervezeteknek és magánszemélyeknek. A támogatások részletes felsorolását a 2/d. sz. melléklet tartalmazza. A fentieken kívül az Önkormányzat különböző rendeletei, határozatai alapján e Ft közvetett támogatást nyújtott éven, amelyet részletesen tartalmazza 10. sz. melléklet. A városi szintű e Ft működési kiadás kiemelt előirányzatonkénti alakulása a következő: Kiemelt előirányzat Megoszlás %-a Teljesítés %-a - személyi kiadás 41,6 96,4 - munkaadót terhelő befizetési kötelezettség 12,9 95,9 - dologi kiadás 44,1 95,6 - ellátottak juttatása 1,4 88,5 A kiemelt előirányzatok teljesítése az időarányosnak megfelel. A működési kiadások 54,5 %- a a foglalkoztatottakkal kapcsolatos kiadásokra nyújt fedezetet. A dologi kiadások a folyamatosan növekvő fenntartási és rezsiköltségek, postai díjak, telefon költségek, a számítógépek üzemeltetési költségei. Az állami hozzájárulás évek óta nem követi az inflációt, ezért egyre nagyobb teher hárul az önkormányzatra. A felsorolt kiadásokhoz szükséges fedezet biztosításához jelentős, egyre növekvő mértékű önkormányzati források bevonása szükséges. 8

10 Felújítás Felújítás feladatokra az eredeti költségvetésben e Ft tervezés történt, ez teljes egészében a Kossuth Művelődési Központ tető felújítási pályázat önrésze, amely sajnos az alacsony támogatottság miatt nem valósulhatott meg. Év közben a felújítások előirányzatát e Ft-tal felemeltük és további feladatokkal egészítettük ki. Ezek közül a legnagyobb rész e Ft a helyi utak felújítására lett átcsoportosítva a fejlesztési kiadásoktól. A felhasználás e Ft, ami 99 %-nak felel meg. Ez a kiadás a évben elkészült felújítások pénzügyi teljesítése. Az út felújításon kívül az alábbi feladatokra történt kifizetés - Kossuth Művelődési Központ tetőfelújítás tervköltség 500 e Ft - Halász Móricz -kúria kazán csere 60 e Ft - II Rákóczi Ferenc Ált. Iskola konyha felújítás e Ft Beruházás Az Önkormányzat a évben e Ft-ot tervezett fejlesztési kiadásokra, majd évközben e Ft-ra módosította. A növekedés fedezete a céltartalék a 2006 évi pénzmaradvány és a kötvényértékesítésből származó bevétel egy része. Így az eredeti előirányzathoz képest jelentősen megváltozott a fejlesztési feladatok összetétele, új feladatok kerültek a tervbe. A fejlesztési feladatokra e Ft kifizetés történt, ez 95,5 %-os teljesítésnek felel meg. A Képviselő-testület a költségvetés elfogadásakor a 4 sz. mellékletben felsorolt feladatoknak biztosított prioritást, mivel ezek korábbi kötelezettség vállalásai, hiteltörlesztések. A évről áthúzódó útépítésekkel kapcsolatos e Ft előirányzat teljes egészében átcsoportosításra került, mivel a végzett munkák műszaki paraméterei alapján felújítások, illetve karbantartások voltak. Az önkormányzat évben is kiemelt figyelmet szentelt a fiatalok és az időskorúak lakásproblémái megoldásának segítségére. Erre a feladatra összesen e Ft a felhasználás. A lizing díjak kifizetése a szerződéseknek megfelelően megtörtént. A 4/a. sz. mellékletben szereplő fejlesztési feladatokra a évi pénzmaradvány, a 2007 évi céltartalék és a kötvényértékesítés bevétele terhére biztosította az előirányzatot a Képviselő- testület. A évi fejlesztési kiadások közül az egyik legjelentősebb tétel e Ft, a Dancsó kerti ingatlanok megvásárlása, amely területek a későbbi beruházások, város fejlesztési elképzelések megvalósításához szükségesek. 9

11 Ugyancsak jelentős változás történt a hiteltörlesztésre tervezett előirányzatnál, ugyanis a kötvényértékesítés bevételéből visszafizetésre kerültek a korábban felvett fejlesztési hitelek, az előirányzat e Ft-ról e Ft-ra módosult, a teljesítés 100%-nak felel meg. A évi beruházások közül még kiemelkedő a Gyóni Posta és a Társult Önkormányzatok Együtt Segítőszolgálat elhelyezésére szolgáló önkormányzati ingatlan átalakítása, melynek bekerülési értéke e Ft. Ezzel mindkét intézmény lényegesen jobb tárgyi feltételek között végezheti munkáját, korszerű körülmények között fogadhatják ügyfeleiket. Elkezdődött a pályázati támogatással megvalósuló Ravatalozó építése, az alapozás elkészült, az első rész-számla kifizetése évre húzódott át. Kerékpárút és járdaépítésre e Ft kifizetés történt. Ez a évről áthúzódó kötelezettség. Elkezdődött a Rétesház építése, az épület szerkezetkész, a 2007 évi ráfordítás e Ft. Ivóvízhálózat építésre évben e Ft kifizetés történt, ezzel a Szőlőhegyi lakosság számára is biztosított lesz az egészséges ivóvízhez való hozzáférés. Az integrált település fejlesztési koncepció készítésére e Ft előirányzatot engedélyezett a Képviselő-testület. A teljesítés e Ft, ez 40%-nak felel meg. A dabasi új óvoda terveire e Ft kifizetés történt, a pályázat benyújtásra került. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és a Gyóni Géza Általános Iskola beruházásával kapcsolatosan visszatartott összegek kifizetése a szerződéseknek megfelelően megtörtént. A Gyóni buszmegálló helyreállítására 725 e Ft kifizetés történt, amelynek nagy része a biztosítótól kapott kártérítés A Napsugár Óvodánál a parkoló elkészült, a bekerülési költség e Ft. A Polgármesteri Hivatalban korszerűsítésre került az Ügyfélszolgálati Iroda, ezzel a beérkező ügyfelet kulturált körülmények között fogadjuk, de lényegesen javultak az ott dolgozók részére biztosított feltételek is. Ezzel párhuzamosan elkezdődött a tetőtér beépítése, ami elsősorban a bizottsági ülések lebonyolítását segíti, illetve egy melegítő konyha és étkező a dolgozók részére biztosítaná az étkezési lehetőséget. A Halász Móricz-kúriánál 550 e Ft költséggel elkészült az új főbejárati kapu. A Gyóni Starndon lévő csúszdákat megvásárolta az önkormányzat e Ft értékben. A Városi Önkormányzati Tűzoltóság folyamatosan pályázatokon vesz részt a már elavult, régi felszerelések, eszközök új, korszerű eszközökre való cserélése érdekében. A évi pályázaton e Ft önrészt kellett biztosítani egy korszerű Renault Kerax vízszállító fecskendő és különböző szakfelszerelés beszerzéséhez. A Vállalkozásfejlesztési kerettel kapcsolatosan 13 pályázat érkezett be, elbírálásuk megtörtént. Minden pályázó támogatásba részesült e Ft közötti összegben. A évre tervezett e Ft kifizetése megtörtént. 10

12 A felsoroltakon kívül még sok kisebb fejlesztési feladatot oldott meg az önkormányzat, amelyek a maguk területén az érintett városrész lakóknak, egyes társadalmi rétegeknek, illetve a támogatásban részesült intézményeknek egyaránt fontosak voltak. Az önkormányzati intézmények e Ft-ot terveztek saját hatáskörű beruházásaikra, amely összeg évközben e Ft-ra módosult a évi pénzmaradványból, felhalmozásra átvett pénzeszközökből, eszközfejlesztési támogatásokból. A teljesítés e Ft, ez 86,1 %-os teljesítésnek felel meg. Az oktatási intézmények különböző tárgyi eszközöket, számítástechnikai eszközöket vásároltak. A Szakorvosi Rendelőintézet beszerzései az egynapos sebészet ellátáshoz szükséges eszközöket is, tartalmazzák. Az intézményi beruházásokat a 4/b. sz. melléklet részletesen tartalmazza. Pénzmaradvány A város szintű pénzmaradvány e Ft, amely összegből e Ft a Polgármesteri Hivatalnál képződött. A pénzmaradvány összegéből e Ft a kötvénykibocsátásából származó fejlesztési céltartalék, ami az elkövetkező évek beruházásainak saját forrás biztosításához nyújt fedezetet. Az egyéb pénzmaradvány tartalmazza a Polgármesteri Hivatalhoz tartozó részben önálló intézmény és a Társult Önkormányzatok Együtt Segítőszolgálatának pénzmaradványát is. A szabad pénzmaradványból e Ft a évi költségvetésbe visszatervezésre került. Az intézményeknél e Ft pénzmaradvány képződött, amelynek legnagyobb része kötelezettséggel terhelt. Vagyon alakulása Az önkormányzati szintű vagyon mérleg szerinti alakulása e Ft csökkenést mutat. A csökkenést főként az alábbi tételek okozzák: - ingatlan értékesítések e Ft - személygépkocsik értékesítése e Ft - selejtezés, bontás e Ft - térítésmentes átadás e Ft - értékcsökkenés e Ft A felsorolt csökkenések mellett az alábbi növekedéseket mutathattunk ki a évi beszámolóban: - földterület vásárlás e Ft 11

13 - Gyóni Posta és Családsegítő kialakítása e Ft - II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. konyha felújítása e Ft - Ivóvízhálózat építése e Ft A mérleg szerinti vagyon alakulását természetesen befolyásolja a évi e Ft fejlesztési célú hiteltörlesztés is. A felsoroltakon kívül még több, kisebb volumenű beruházást valósított meg az önkormányzat, pl.: - Rétesház építés e Ft - intézményeknél parkoló építés e Ft - személygépkocsi vásárlás e Ft - Kossuth Lajos Ált. Isk. bővítés tanulmányterve e Ft - Integrált településfejlesztési koncepció e Ft - Strandon csúszdák vásárlása e Ft Az Önkormányzat évi gazdálkodásával, a évi költségvetés végrehajtásával kapcsolatosan elmondhatjuk, hogy a végrehajtás a kitűzött céloknak megfelelően történt. Az eredeti költségvetésben eltervezett és az év folyamán még elhatározott feladatok nagy részét sikerült megvalósítani, az egyre nehezedő gazdasági körülmények ellenére. A Városban nem kellett az intézményi struktúrát átalakítani, vagy drasztikusabb létszám leépítést alkalmazni, csak a feladattal arányos, ésszerű módosításokat hajtottuk végre. Az intézmények és a Polgármesteri Hivatal működéséhez, a feladat ellátásához, a kötelezettség vállaláshoz a szükséges pénzügyi fedezet rendelkezésre állt. Ehhez szükség volt az egyre nehezedő körülményekhez való rugalmas alkalmazkodásra, a Képviselő-testület részéről a gyors, átgondolt, előre mutató, hatékony döntéseire és nem utolsó sorba a hivatali apparátus pontos munkájára. Dabas, április 24. Kőszegi Zoltán Polgármester Garajszki Gábor Jegyző 12

14 BESZÁMOLÓ Dabas Város Önkormányzata évi költségvetésének végrehajtásáról Az államháztartásról szóló, többször módosított évi XXXVIII. tv a, valamint az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló, többször módosított 249/2000.( XII.24.) sz. Kormányrendelet 6. - ában előírt kötelezettségünknek eleget téve Dabas Város Önkormányzata évi költségvetésének végrehajtásáról az alábbiakban számolok be:

15 Az Önkormányzat a évi költségvetésről szóló 7/2007. (II.15.) sz. rendelet elfogadásakor elsődleges szempontnak a törvényi kötelezettségek teljesítését tekintette. Ezek közül a legfontosabb az intézmények működtetése, az egyéb önkormányzati feladatok ellátása, a település működtetése. A kötelező feladatok mellett a korábbi évek kötelezettség vállalásainak teljesítése is meghatározó jelentőséggel bír a tárgyévi célkitűzések között. Az Önkormányzat továbbra is fontosnak tartotta a különböző önként vállalt feladatokról való gondoskodást úgy a működési, mint a fejlesztési feladatok tekintetében. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően az Önkormányzat évben is kiemelt figyelmet szentelt a történelmi évfordulók, állami ünnepek méltó megünneplésére, valamint különböző helyi rendezvények szervezésére. Ezek között vannak az évről-évre visszatérő, már hagyománnyá vált rendezvények, de minden évben vannak új programok is. A Képviselő-testület a évet az Anyák Évének nyilvánította. Az év folyamán tartott rendezvények sorát ennek jegyében szerveztük, illetve tartottuk, megkülönböztetett figyelmet szenteltünk az édesanyáknak. A évi önkormányzati célkitűzések megvalósításához e Ft eredeti bevételi és kiadási előirányzatot tervezett a Képviselő-testület, amely az év folyamán több alkalommal is módosításra került. A módosított bevételi és kiadási előirányzat e Ft, amely összeg tartalmazza a Polgármesteri Hivatal és a hozzá tartozó részben önálló intézmény működési kiadását, az önkormányzati intézmények kiadásait, a Társult Önkormányzatok Együtt Segítőszolgálata működési kiadásait a fejlesztési és felújítási kiadásokat, valamint a Kisebbségi Önkormányzatok kiadásait. 1

16 A módosított költségvetési előirányzat e Ft-tal történő növekedésének 77%-a az évközi részvény kibocsátásból származik. A részvény kibocsátás nem a évi feladatok finanszírozása érdekében történt, hanem az önkormányzat több éves programjának, célkitűzéseinek megvalósításához szükséges pályázati saját erőforrások biztosítására, amellyel lehetőséget teremtünk az önkormányzati vagyon gyarapítására. Bevételek Az Önkormányzat a évi bevételi tervét 101,3 %-kal e Ft-ra teljesítette. Az előirányzat év közben jelentős összeggel, a finanszírozási célú forrásokon kívül 10,3 %- kal növekedett. A bevételek jogcímenkénti alakulását az 1 sz. melléklet részletesen tartalmazza. A működési bevételek előirányzata e Ft-tal nőtt, a felhalmozási célú bevételek előirányzata e Ft-tal csökkent. A évi forrásokat e Ft előző évi pénzmaradvány egészítette ki. A működési bevételek növekménye tartalmazza a központi pótelőirányzatokat és az Önkormányzat által elért nem tervezett bevételeket is. A felhalmozási célú bevételek csökkenését a tárgyi eszköz értékesítés tervezettnél alacsonyabb összegben történő realizálódása, illetve az önkormányzati érdekeltségű gazdasági társaságok osztalékából tervezett bevétel elmaradása okozta. A városi szintű bevételek teljesítése e Ft ez 101,3 %-nak felel meg, ami az időarányosnak megfelelő. Intézményi működési bevételekből e Ft-ot realizált az Önkormányzat, ami 98,3 %-os teljesítést jelent. Ezen főbb csoporton belül a hatósági jogkörhöz kötődő bevételekből e Ft bevételt értünk el. Ezek különösen az Okmányiroda bevételei, valamint az igazgatásszolgáltatási díjak. Az intézményi működési bevételek legnagyobb része 66,4 %-a az intézményi saját bevételekből származik. Ez a bevételi forrás tartalmazza az intézmények által beszedett térítési díjakat, az alkalmazottak térítési díjait, valamint az önkormányzati ingatlanok hasznosításából származó e Ft bevételt, bérleti díjat. Az intézményi működési bevételek 14,8 %-a, a e Ft áfa bevétel, amely tartalmazza a kiszámlázott és beszedett, valamint a visszaigényelt áfa összegét is. 2

17 Az intézményi működési bevételek alakulását kedvezően befolyásolta a e Ft kamatbevétel, amely összegből e Ft a Polgármesteri hivatal bevétele, e Ft az intézmények által elért bevétel. A Polgármesteri Hivatal által elért kamatbevételből e Ft a lekötött betétek után realizált összeg, 38 e Ft a folyósított tagi kölcsön kamata, e Ft a számlavezető pénzintézet által elszámolt kamat. A helyi adók bevételi teljesítése e Ft, ez 9,8 %-kal haladja meg az előző évi teljesítést. A helyi adókból e Ft bevételt terveztünk, ez 109,4 %-ra teljesült. Az egyes adónemek teljesítése eltérő 89,4-110,4 % közötti. A II. félévben kiemelt figyelmet fordítottunk a hátralékok csökkentésére. A teljesítési adatokban az elért eredmény jól tükröződik. A kommunális adóból elért bevétel e Ft, ez 97,5 %-os teljesítésnek felel meg. A legalacsonyabb az építményadóból elért bevétel aránya a tervezetthez viszonyítva, ami még mindig a bevallások hiányosságára vezethető vissza. Ebből az adónemből e Ft bevételt értünk el, ami 89,4 %-os teljesítésnek felel meg. Az átengedett központi adók közül a személyi jövedelemadó teljesítése e Ft. Ez módosított előirányzatokhoz viszonyítva az időarányosnak megfelelő, 100%-os teljesítés. Gépjárműadóból a tervezett e Ft-tal szemben e Ft bevételt értünk el, ez 117,8 %-os teljesítést jelent. A tervezettet meghaladó bevétel nagyobb része az adótárgyak 8444 db-ról 8746 db-ra történt emelkedéséből illetve a hátralékok beszedésére tett intézkedések hatásából származik. A működési bevételekhez tartoznak a különböző jogcímeken folyósított állami hozzájárulások, amelyek évben e Ft bevételt jelentettek. Ez az összeg e Ft-tal több az eredeti előirányzatnál. Legnagyobb mértékben a központosított állami hozzájárulással és az egyes oktatási illetve szociális feladatok támogatásával növekedett az előirányzat. A növekedés az évközi kiadások alapján visszaigényelt támogatás illetve pályázati támogatás: - egyes szociális ellátások támogatása e Ft - lakossági közműfejlesztés támogatása e Ft - helyi kisebbségi Önkormányzatok támogatása e Ft - könyvtári és közművelődési érdekeltség növelő támogatás 734 e Ft - szociális nyári gyermekétkeztetés támogatása e Ft - szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása e Ft - érettségi és szakmunkás vizsgáztatás támogatása 356 e Ft 3

18 - hivatásos Tűzoltóságok kiegészítő támogatása e Ft - települési, önkormányzati utak felújításának támogatása e Ft - vizitdíj visszaigénylés 8 e Ft A működési bevételek 19,9 %-a e Ft működési célra átvett pénzeszköz. A Dr. Halász Géza Szakorvosi Rendelőintézet, a Központi orvosi ügyelet, és a Védőnői Szolgálat működtetésére e Ft-ot biztosított az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. Ez a támogatás e Ft-tal haladja meg a tervezett előirányzatot. A növekmény szorosan összefügg a mínőségibb vizsgálatok irányában történt elmozdulással.( pl.: csontsűrűség vizsgálat), valamint a pontérték minimális mértékű - 1,36 forintról 1,46 forintra- emelkedésével. A Többcélú Kistérségi Társulás által adott támogatás e Ft. A megszűnt Dabasi Beruházó Víziközmű Társulat záró egyenlege e Ft-tal a vállalkozásokból átvett pénzeszközök között szerepel. Az 1 sz. mellékletben szereplő működésre átvett pénzeszközök tartalmazzák az intézmények által elért e Ft bevételt is. A Polgármesteri Hivatalnál az alábbi jogcímen értünk el működésre átvett pénzeszközökből bevételt: - közhasznú munkások foglalkoztatása e Ft - mozgáskorlátozottak támogatása e Ft - gyermektartásdíj megelőgezés támogatása e Ft - otthonteremtési támogatás e Ft - pályakezdők foglalkoztatásának támogatása e Ft A működési bevételek teljesítése összességében 101,7 %, ez az időarányosnak teljes mértékben megfelel. A felhalmozási és tőke jellegű bevételekből e Ft bevételt tervezett önkormányzatunk, amely elsősorban tárgyi eszköz értékesítésből, illetve osztalék befizetésből származott volna. Ezek a bevételek nem a tervezett szerint realizálódtak, de a helyi adók és gépjárműadó kedvező alakulása kompenzálta az itt keletkezett lemaradást. A Remondis Kft évi eredménye alapján e Ft osztalékot fizetett be. A felhalmozásra átvett pénzeszközök tartalmazzák az intézmények bevételét is, így az e Ft a következőképpen tevődik össze: - Polgármesteri Hivatal e Ft - Dr. Halász Géza Szakorvosi Rendelőintézet e Ft 4

19 - Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola e Ft Az átvett pénzeszközök felhasználása meghatározott feladatokhoz kötődött a működési és felhalmozási kiadásoknál is, az intézményeknél és a Polgármesteri Hivatalnál egyaránt. A évi pénzmaradványból e Ft a évi költségvetésben a évi feladatok finanszírozására visszatervezésre került. A évi beszámoló elfogadásakor a Képviselő-testület e Ft-ban állapította meg a városi szintű pénzmaradványt, ennek megfelelően az előirányzat módosításra került. A pénzmaradvány nagy része az intézményeknél és a Polgármesteri Hivatalnál is kötelezettséggel terhelt volt, amely összegből e Ft működési, e Ft felhalmozási célra került felhasználásra. A költségvetési bevételeken kívül az önkormányzat a évi feladatok megvalósításához e Ft hitel felvételét tervezte, erre azonban nem került sor, mivel az évközben kibocsátott kötvény értékesítéssel kiváltottuk. A 2 milliárd Ft értékű kötvény kibocsátásából származó összes bevétel e Ft, amely a tőke és a kamat részéből tevődik össze. Ezzel a kötvény kibocsátásból származó bevételből az önkormányzat visszafizette a korábbi években felvett hitelekből fennálló tartozását. A fel nem használt rész a céltartalékon szerepel, hiszen a cél az elkövetkezendő időszak célkitűzéseinek saját forrás megteremtése úgy az esetleges uniós, mint az egyéb pályázatok esetén. Ezzel az önkormányzati vagyon jelentős növelését szeretnénk elérni. Kiadások Az Önkormányzat évi kiadásainak teljesítése e Ft, ez a tartalék előirányzatát figyelmen kívül hagyva 95,8 %. A kiadások 79,5 %-a működési kiadásokra, 20,5%-a felhalmozási célokra került felhasználásra. Az intézmények és az önkormányzat gazdálkodását megnehezítette, hogy a folyamatos áremelkedés mellett a normatív támogatás nem változott, a normatívákban nem jutott kifejezésre az árak követése. A nehézségek ellenére az önkormányzat és az intézmények is törekedtek az eddig elért ellátási színvonal megtartására, ez azonban egyre nehezebb. Az intézmények működési kiadásainak teljesítése közel 100%, ez szűkös anyagi lehetőségekre utal. A évi költségvetésben meghatározott feladatokhoz, kitűzött célok 5

20 megvalósításához szükséges pénzügyi fedezetet biztosította a Képviselő-testület, de több esetben pótelőirányzat engedélyezésére volt szükség az intézmények likviditásának megőrzése érdekében. Az intézmények többsége az évközi váratlan események, kiadások fedezetét saját forrásból nem tudta biztosítani, pótelőirányzat engedélyezése vált szükségessé, amit indokolt esetben a Képviselő-testület meg is tett. Az Önkormányzat folyamatosan gondot fordít az intézmények állagmegóvására, a költségvetés készítése előtt felméri az ingatlanok műszaki állapotát és a szükséges karbantartásokat elvégzi. Tekintettel arra, hogy a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolánál és a Gyóni Géza Általános Iskolánál a közelmúltban jelentős beruházások zajlottak, kevesebb karbantartás jellegű munkára volt szükség. Az intézményeknél évben összesen e Ft kifizetés történt karbantartási feladatokra. A működési kiadásokra felhasznált e Ft-ból évi változás évhez - óvodások ellátásai (568 fő) e Ft + 4 % - általános iskolai tanulók ellátásai (1270fő) e Ft - 0,7% - középfokú oktatás(918fő) e Ft + 2 % - közművelődés e Ft +20 % - egészségügyi ellátás e Ft +10 % A Polgármesteri Hivatalnál évben működési célú kiadásokra e Ft kifizetés történt. Ez az összeg az önkormányzati kötelező és önként vállalt feladatok ellátására nyújtott fedezetet. Ezek a feladatok igen sokrétűek, a szakfeladatonkénti kiadásokat a 2/a. sz. melléklet részletesen tartalmazza. A sok szakfeladat közül kiemelkedő az Önkormányzati igazgatási tevékenység, amely az Önkormányzat Képviselő-testületének működésével, a Polgármesteri Hivatal fenntartásával kapcsolatos kiadásokat, valamint a térségi feladatot ellátó Gyámhivatal és Építéshatóság, továbbá az Okmányiroda működési kiadásait is tartalmazza. Szociális kiadásoknál jelentős változás, hogy a Reménysugár Fogyatékosok Nappali Intézete a Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásába került. Erre elsősorban azért került sor, mivel térségi feladatot lát el, illetve a plusz normatív támogatással az intézmény gazdaságosabban üzemeltethető. 6

21 Az Önkormányzat évben e Ft-ot fordított szociális jellegű kiadásokra. Ez az összeg tartalmazza a pénzbeli támogatásokra, segélyekre kifizetett e Ft-ot, valamint a Társult Önkormányzatok Együtt Segítőszolgálata részére átadott e Ft támogatást. A pénzbeli szociális ellátásokban részesültek száma évben a következő: - rendszeres szociális segély 34 fő/hó - rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 230 család/év - ápolási díj 55fő/hó - időskorúak járadéka 7 fő/hó - gyermektartásdíj megelőlegezés 42 fő/hó - kárpótlással kapcsolatos szociális ellátás 3 fő/hó - közlekedési támogatás 175 fő/év - átmeneti szociális segély 452 eset/év - rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 120 család/év - lakás fenntartási támogatás 95 fő/hó - beiskolázási segély 2300fő/év - első lakáshoz jutók támogatása 59 fő/év - időskorúak élethelyzetének javítása 16 fő/év - kamattámogatás 25 fő/hó A természetbeni szociális juttatásokat a Társult Önkormányzatok Együtt Segítőszolgálatán keresztül biztosítjuk. Ennek több formája is működik, de a legjelentősebb a szociális étkeztetés, amelyet naponta 52 fő dabasi lakos vett igénybe. Ezenkívül gyakori a válságos helyzetbe kerültek részére az élelmiszer csomag biztosítása, illetve télen a tüzelő beszerzése. Az Önkormányzat minden intézményében biztosított volt az alapító okiratban meghatározott feladatok ellátása. A Képviselő-testület által jóváhagyott előirányzatokat több intézmény is pályázati támogatással egészítette ki, illetve kihasználták a pályakezdők foglalkoztatásából származó lehetőségeket. Pályázati támogatást nyert: - Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola - Kossuth Művelődési Központ - 2. sz. Napköziotthonos Óvoda - II. Rákóczi Általános Iskola - Kossuth Lajos Általános Iskola - Gyóni Géza Általános Iskola 7

22 A Dr. Halász Géza Szakorvosi Rendelőintézet e Ft-ot fordított működési kiadásokra. A fenti összeg tartalmazza az intézményüzemeltetés mellett a vállalkozó szakorvosok részére átadott pénzeszközöket. A Szakorvosi Rendelőintézet alap feladata a járó betegek szakorvosi ellátása. Az intézmény vezetése több mint ember részére a minél teljesebb ellátás biztosítására törekszik, amelynek a pályázat útján elnyert egynapos sebészeti beavatkozások megvalósítása a jelentős részét képezi. Az intézmény az egynapos sebészeti ellátáshoz szükséges szakmai infrastruktúra kialakítását vállalta, a megnyert pályázat alapján egy éves időtartamra kb.1000 db műtéti jogot kapott. Az egynapos sebészet kialakításához e Ft közvetlen ráfordítás történt. Az egészségügyben a járó beteg ellátás két szintje az alapszintű és az emeltszintű szakellátás. Az intézményünk természetesen az emeltszintű szakellátásként való besorolás elérését tűzte ki célul nappali kórházi ellátás amelyhez az önkormányzat teljes körű támogatása mellett is sikeres EU-s pályázat szükséges. A fentieken kívül az egyszerűbb vizsgálatok elvégzése helyett a mínőségibb, bonyolultabb vizsgálatok elvégzése irányába mozdult el az intézmény. A működési feltételek mellett kiemelt figyelmet fordítanak a korszerű, új orvosi gépek, műszerek beszerzésére. A járó beteg ellátáson kívül az intézmény biztosítja Dabas Város területén a Központi Orvosi ügyelet működtetését a védőnői és fogászati ellátást. A Polgármesteri Hivatalhoz tartozó szakfeladatok együttes kiadása e Ft, amely tartalmazza az alábbi részben önálló intézmények kiadásait is: - Halász Boldizsár Városi Könyvtár e Ft - Társult Önkormányzatok Együtt Segítőszolgálat e Ft - Reménysugár Fogyatékosok Nappali Intézete e Ft ( már csak áthúzódó kiadás) A Polgármesteri Hivatalhoz tartozó szakfeladatok kiadásainak teljesítése többségben az időarányosnak megfelelő, amelyet a 2/a. sz. melléklet részletesen tartalmaz. Az Önkormányzat a település üzemeltetésével, működtetésével kapcsolatos feladatok ellátását biztosította. A Kisegítő mezőgazdasági szolgálat szakfeladat működési kiadási előirányzata e Ft-tal módosult év közben. Ez a növekedés tartalmazza a közmunkások foglalkoztatásával kapcsolatos támogatásból eredő növekményt, a városi parkok gondozására biztosított e Ft-ot, valamint a Városüzemeltetési keretből felhasznált összeget. 8

23 Településünk, közvetlen környezetünk szebbé, lakhatóbbá, tisztábbá tétele érdekében évrőlévre növeljük az erre fordítható költségvetési előirányzatot, ami évben e Ft-tal több az előző évnél. A helyi utak fenntartására e Ft ráfordítás történt. A Kabinet Iroda évben e Ft-ot használt fel az alábbi feladatokra: - Dabasi Újság - Önkormányzati címek adományozása - Külkapcsolatok - Önkormányzati kiadványok A Kabinet Iroda által szervezett városi programokra, rendezvényekre e Ft kiadást eszközöltünk. Ezek a programok mondhatjuk, hogy a város valamennyi lakóját érintették, a gyermekektől az idősekig, az intézményi dolgozóinkat, a vállalkozókat és még tovább is sorolhatnánk. Az év folyamán tartott, már hagyománnyá vált, illetve újabb rendezvényekkel, megemlékezésekkel a város minden lakója megszólíttatott. Az önkormányzati ingatlanokkal kapcsolatos évi kiadás e Ft, amely összegből e Ft áfa befizetés, e Ft a továbbszámlázott rezsi. A Védőnői szolgálat szakfeladat teljesített kiadása 821 e Ft, amely teljes egészében az Anyák Éve alkalmából került kifizetésre, különböző hasznos eszközökre, melyeket a Védőnők osztottak ki az újszülöttek családjai részére. A feladatok között új cím a Tájoló Iroda és Halász Móricz -kúria működtetésével kapcsolatos kiadás. Az Önkormányzat megszűntette a Halász Móricz-kúria vállalkozással történő működtetését. A Tájoló Iroda is a Kúriában került elhelyezésre. Ez nagyon jó döntésnek bizonyult, az elért bevételeket az épület felújítására és új kapu készíttetésére fordítottuk, ebben is érvényesül a működtető váltás pozitív hatása. Már az első évben széleskörű programok, rendezvények szervezésével állt a lakosság szolgálatába. Nagy odafigyelést igényel, de a város olyan létesítménye, amelyet nem szabad kihasználatlanul hagyni. A Halász Boldizsár Városi Könyvtár kiadás teljesítése e Ft, ez a 96,8 %-nak felel meg. A módosított előirányzathoz viszonyított alacsonyabb teljesítést az okozza, hogy a Könyvtárellátó technikai okok miatt a megrendelt könyvek egy részét csak évben szállította le. A közbiztonsági tevékenységgel kapcsolatos feladatokra e Ft kifizetés történt a Jogi és Ügyrendi Bizottság határozatai, elletve korábbi döntése alapján. A város és községgazdálkodás szakfeladaton e Ft a felhasználás, ez 14 %-kal több az előző évnél. 9

TÁJÉKOZTATÓ. a 2012. évi költségvetés I. félévi teljesítéséről

TÁJÉKOZTATÓ. a 2012. évi költségvetés I. félévi teljesítéséről Társult Önkormányzatok Együtt Segítőszolgálata 2373, Áchim u. 6. Telefon: 06-29/367-236, fax: 06-29/567-090 e-mail: segitoszolgalat@gmail.com 737-23/2012 Tisztelt Társulási Tanács! TÁJÉKOZTATÓ a 2012.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Dabas Város Önkormányzata évi költségvetésének végrehajtásáról

BESZÁMOLÓ. Dabas Város Önkormányzata évi költségvetésének végrehajtásáról BESZÁMOLÓ Dabas Város Önkormányzata 2008. évi költségvetésének végrehajtásáról Az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. tv. 82. -a, valamint az államháztartás szervezetei beszámolási

Részletesebben

Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról

Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított

Részletesebben

A rendelet hatálya 1. Az Önkormányzat 2009. évi költségvetése 2. A Képviselő-testület az Önkormányzat 2009. évi költségvetésének

A rendelet hatálya 1. Az Önkormányzat 2009. évi költségvetése 2. A Képviselő-testület az Önkormányzat 2009. évi költségvetésének Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010.(IV.19.) számú Önkormányzati rendelete a 2009. évi költségvetés módosításáról az 1/2009. (I.30.) számú önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben

Részletesebben

Bojt Község Önkormányzat 3.

Bojt Község Önkormányzat 3. Bojt Község Önkormányzat 3. P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Előkészítő: Tiszó Sándorné irodavezető Pénzügyi Iroda ELŐTERJESZTÉS az önkormányzat 2008. évi költségvetésének III. negyedévi végrehajtásáról

Részletesebben

TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. (V. 8.) SZÁMÚ RENDELETE. Az Önkormányzat évi költségvetésének teljesítéséről

TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. (V. 8.) SZÁMÚ RENDELETE. Az Önkormányzat évi költségvetésének teljesítéséről TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. (V. 8.) SZÁMÚ RENDELETE Az Önkormányzat 2008. évi költségvetésének teljesítéséről Taktaszada Község Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló 1992.

Részletesebben

Megnevezés (a) 1. melléklet a 1/(II.7.) önkormányzati rendelethez Önkormányzat és Közös Hivatal összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 52 463 2.Intézményi működési bevétel 18 624 3. Hatósági jogkörhöz

Részletesebben

1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen

1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen Megnevezés (a) 1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 68 513 2.Intézményi működési bevétel 26 617 3. Hatósági jogkörhöz

Részletesebben

Cirák Község Önkormányzata Képviselő-testület 1. számú melléklet A kiadási jogcímek részletezése

Cirák Község Önkormányzata Képviselő-testület 1. számú melléklet A kiadási jogcímek részletezése Cirák Község Önkormányzata Képviselő-testület 1. számú melléklet A kiadási jogcímek részletezése 2013. évi TERV Személyi juttatások EI 10 886 - rendszeres sz.j. 4 339 - nem rendszeres sz.j. 2 870 - külső

Részletesebben

9/2004.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2003. évi gazdálkodásának zárszámadásáról

9/2004.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2003. évi gazdálkodásának zárszámadásáról 9/2004.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2003. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII.

Részletesebben

A 3.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

A 3.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 17/007.(VIII.9.) Ör az önkormányzat 007. évi költségvetéséről szóló 1/007. (I.1.) Ör módosításáról 1. A.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés

Részletesebben

17/ (IV.29.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete Dabas Város évi költségvetéséről szóló 7/2007. (II.15. ) rendeletének végrehajtásáról

17/ (IV.29.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete Dabas Város évi költségvetéséről szóló 7/2007. (II.15. ) rendeletének végrehajtásáról 17/ 2008. (IV.29.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete Dabas Város 2007. évi költségvetéséről szóló 7/2007. (II.15. ) rendeletének végrehajtásáról Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 23/2005. (XII. 09.)KT. r e n d e l e t e 1..

IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 23/2005. (XII. 09.)KT. r e n d e l e t e 1.. IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 23/2005. (XII. 09.)KT. r e n d e l e t e A 2005. évi költségvetésről és végrehajtásának szabályairól szóló 4/2005. (II. 25.) KT. rendelet módosításáról 1.. Az egyes

Részletesebben

Heréd Községi Önkormányzat 1. melléklet a Heréd Községi Önkormányzat Kt-nek az önkormányzat és intézményei évi költségvetéséről szóló 3/2019. (I

Heréd Községi Önkormányzat 1. melléklet a Heréd Községi Önkormányzat Kt-nek az önkormányzat és intézményei évi költségvetéséről szóló 3/2019. (I Heréd Községi Önkormányzat 1. melléklet a Heréd Községi Önkormányzat Kt-nek az önkormányzat és intézményei 2019. évi költségvetéséről szóló 3/2019. (II.13.) önkormányzati rendeletéhez BEVÉTELEK 2019. évi

Részletesebben

Bevételek forrásonkénti ill. működési és felhalmozási cél szerinti részletezése a költségvetési rendelet 4. -ához. Előirányzat Bevételi jogcímek

Bevételek forrásonkénti ill. működési és felhalmozási cél szerinti részletezése a költségvetési rendelet 4. -ához. Előirányzat Bevételi jogcímek 2. sz. melléklet Bevételek forrásonkénti ill. működési és felhalmozási cél szerinti részletezése a költségvetési rendelet 4. -ához Előirányzat Bevételi jogcímek Összesből Eredeti Működési Felhalmozási

Részletesebben

CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2

CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2 1. melléklet 1/2011.(II.16.) önkormányzati rendelethez CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2 5 1.3 6 1.4 7 1.5 8 1.6 9 1.7 10 1.8

Részletesebben

2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Sorszám

2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Sorszám B E V É T E L E K 1. melléklet a 2/2015. (II. 19.) önkormányzati rendelethez 1.1. sz. táblázat Csatka község Önkormányzat Ezer forintban 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Bevételi jogcím 1 2

Részletesebben

Ötvöskónyi Község Önkormányzatának. 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete. az Önkormányzat 2006. évi zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról

Ötvöskónyi Község Önkormányzatának. 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete. az Önkormányzat 2006. évi zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról Ötvöskónyi Község Önkormányzatának 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete az Önkormányzat zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról Ötvöskónyi Közég Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

Tájékoztató kimutatások, mérlegek Nyékládházi Önkormányzat 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K

Tájékoztató kimutatások, mérlegek Nyékládházi Önkormányzat 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K Tájékoztató kimutatások, mérlegek Nyékládházi Önkormányzat 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE 1. számú tájékoztató tábla B E V É T E L E K Bevételi jogcím 2012. évi 2013.évi 1 2 5 3 1. I. Önkormányzat

Részletesebben

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 9 sora = 2.1. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet 3. oszlop 12. sor 1. sz.

Részletesebben

Önkormányzati szintű bevételek 2015. évi

Önkormányzati szintű bevételek 2015. évi 2. melléklet a /2015.( ) önkormányzati rendelethez Önkormányzati szintű bevételek 2015. évi 2015. évi előirányzat Polgármesteri Megnevezés Önkormányzat Hivatal, intézmények Összesen 1. Helyi önkormányzatok

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 21/2009.(IX.28.) r e n d e l e t e

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 21/2009.(IX.28.) r e n d e l e t e Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2009.(IX.28.) r e n d e l e t e a nagyközségi önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 4/2009. (II.27.) rendelet módosításáról Decs Nagyközség

Részletesebben

Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete a évi költségvetése végrehajtásáról

Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete a évi költségvetése végrehajtásáról Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetése végrehajtásáról 2 Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Nagykarácsony Község Önkormányzata bevételeinek és kiadásainak mérlege 2012. évre

Nagykarácsony Község Önkormányzata bevételeinek és kiadásainak mérlege 2012. évre 2011. 2012. % BEVÉTELEK: INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK 3050 3100 101,6 EGYÉB SAJÁTOS BEVÉTELEK 1650 1910 115,8 ÖNKORMÁNYZATOK SAJÁTOS MŰKÖDÉSI BEVÉTELE 67062 59958 89,4 ebből: - Helyi adók, bírságok, pótlékok,

Részletesebben

18/ (IV.28.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete Dabas Város évi költségvetéséről szóló 7/2009. (II.16. ) rendeletének végrehajtásáról

18/ (IV.28.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete Dabas Város évi költségvetéséről szóló 7/2009. (II.16. ) rendeletének végrehajtásáról 18/ 2010. (IV.28.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete Dabas Város 2009. évi költségvetéséről szóló 7/2009. (II.16. ) rendeletének végrehajtásáról Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Képviselő - testülethez - Mátészalka Város Önkormányzata 2008. évi költségvetésének módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. - a Képviselő - testülethez - Mátészalka Város Önkormányzata 2008. évi költségvetésének módosításáról MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 4700. Mátészalka, Hősök tere 9. Tel.: 501-358. Fax.: 501-360. Száma: 169-24/2008. ELŐTERJESZTÉS - a Képviselő - testülethez - Mátészalka Város Önkormányzata

Részletesebben

Hidegség Község Önkormányzatának 2012. III. negyedévi beszámolója

Hidegség Község Önkormányzatának 2012. III. negyedévi beszámolója Készítette: Zsirai Alajosné gazd.főelőadó Előterjesztés Hidegség Község Önkormányzatának 2012. III. negyedévi beszámolója Tisztelt Képviselő-testület! BEVÉTELEK ALAKULÁSA Hidegség Község Önkormányzatának

Részletesebben

Általános rendelkezések. A rendelet hatálya a Képviselő-testületre, annak bizottságaira, az önkormányzatra és az önkormányzati hivatalra terjed ki.

Általános rendelkezések. A rendelet hatálya a Képviselő-testületre, annak bizottságaira, az önkormányzatra és az önkormányzati hivatalra terjed ki. NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (III. 29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL SZÓLÓ TÖBBSZÖR MÓDOSÍTOTT 1/2012. (II. 16.) ÖR RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL

Részletesebben

2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE

2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Borsodnádasdi Önkormányzat 1.1. melléklet a... önkormányzati rendelethez 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím 2013. 1 2 3 5 1. I. Önkormányzat

Részletesebben

Előterjesztés A Rábapatona Község Önkormányzata háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló tájékoztatóhoz

Előterjesztés A Rábapatona Község Önkormányzata háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló tájékoztatóhoz számú napirend a Képviselő testület 2014. október 29-i ülésén Előterjesztés A Rábapatona Község Önkormányzata 2014. háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló tájékoztatóhoz Tisztelt Képviselő testület! Ezúton

Részletesebben

Bevételek forrásonkénti alakulása évben 1. sz. melléklet Adatok eft-ban I. Működési bevételek eredeti Módosított 2010.

Bevételek forrásonkénti alakulása évben 1. sz. melléklet Adatok eft-ban I. Működési bevételek eredeti Módosított 2010. Bevételek forrásonkénti alakulása 2010. évben 1. sz. melléklet Adatok eft-ban I. Működési bevételek 2010. eredeti 2010. Módosított 2010. teljesítés Saját bevételek összesen: 147 724 171 091 172 405 1.

Részletesebben

Előterjesztés. Szigliget Község Önkormányzat és intézményei 2011. évi költségvetési gazdálkodásáról

Előterjesztés. Szigliget Község Önkormányzat és intézményei 2011. évi költségvetési gazdálkodásáról Előterjesztés Szigliget Község Önkormányzat és intézményei költségvetési gazdálkodásáról Előadó: Balassa Balázs polgármester Készítette: Lutár Mária körjegyző Páros Gyuláné pénzügyi előadó 2 Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

/1/ A rendelet 3.. /1/ bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

/1/ A rendelet 3.. /1/ bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Harsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/21.(XII.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 21. évi költségvetéséről szóló 2/21. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról Harsány Község

Részletesebben

Pannonhalma Város Önkormányzat.../2012. (...) rendeletének indoklása. az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről RÉSZLETES INDOKLÁS

Pannonhalma Város Önkormányzat.../2012. (...) rendeletének indoklása. az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről RÉSZLETES INDOKLÁS Pannonhalma Város Önkormányzat.../2012. (...) rendeletének indoklása az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről RÉSZLETES INDOKLÁS I. A költségvetés összeállításának általános keretei Az önkormányzat 2012

Részletesebben

A nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendelet- tervezet I. forduló megvitatása

A nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendelet- tervezet I. forduló megvitatása Az előterjesztés száma: 14/2014. A határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. január 29-én, 16:30 órakor megtartandó ülésére A nagyközségi

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 2/2011.(III.18.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A 2010.évi költségvetés megállapításáról szóló 2/2010.(II.18.)

Részletesebben

(egységes szerkezetben)

(egységes szerkezetben) Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2017. (XI.9.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 1/2017.(II.14) rendelet módosításáról (egységes szerkezetben)

Részletesebben

2. melléklet a 2./2011. ( III.16.) önkormányzati rendelethez. A költségvetés fejezet és címrendje 2011.évben

2. melléklet a 2./2011. ( III.16.) önkormányzati rendelethez. A költségvetés fejezet és címrendje 2011.évben 2. melléklet a 2./2011. ( III.16.) önkormányzati rendelethez A költségvetés fejezet és címrendje 2011.évben Bevételek Kiadások Fejezetek I. Működési bevételek II. Felhalmozási bevételek III. Finanszírozási

Részletesebben

1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása

1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(III.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 5/2012. (II.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Bocskaikerti

Részletesebben

Tételek Kiadás Saját bevételek 01 Feladat összesen: 30.000 51.808. Bérek Egyéb Alkalmi mb. Üzemeltetés Szolgáltatás Áfa és egyéb Befizetések

Tételek Kiadás Saját bevételek 01 Feladat összesen: 30.000 51.808. Bérek Egyéb Alkalmi mb. Üzemeltetés Szolgáltatás Áfa és egyéb Befizetések 1. melléklet a /2012. ( ) önkormányzati rendelethez 2011. évi költségvetés CÍMREND Jogcím: I. Szálka Község Önkormányzata II. Szálkai Német Kisebbségi Önkormányzat I. Szálka Község Önkormányzata Kötelező

Részletesebben

állapítja meg. (4) A 2. -ban megállapított kiadási előirányzatból

állapítja meg. (4) A 2. -ban megállapított kiadási előirányzatból Vadna község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2018.(V.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017.évi költségvetéséről szóló 2/2017.(II.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Vadna község

Részletesebben

A B C D E F G H I J. Sorszám

A B C D E F G H I J. Sorszám 1. melléklet a 1/2014.(II. 20.) önkormányzati rendelethez SZÁPÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEINEK ÉS KIADÁSAINAK 2014. ÉVI ÖSSZEVONT KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEGE A B C D E F G H I J Sorszám 2013. évi hatályos

Részletesebben

Az önkormányzat és költségvetési szervei évi költségvetése 1.. II. A költségvetési kiadások 2..

Az önkormányzat és költségvetési szervei évi költségvetése 1.. II. A költségvetési kiadások 2.. 1 Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009. (II.12.) számú rendelete az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló 2/2008 (II.15.) számú rendeletének módosításáról Lepsény Nagyközség

Részletesebben

Dorog Város Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi módosítása

Dorog Város Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi módosítása DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Dorog Város Önkormányzat 2011. évi költségvetésének I. félévi módosítása

Részletesebben

zárszámadási rendelete

zárszámadási rendelete Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2014. ( III.27.) számú zárszámadási rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról Az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

2013. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2013. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2013. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 10 sora = 2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 3.

Részletesebben

27. számú melléklet. Szöveges indokolás Óbarok Község Önkormányzata évi költségvetésének teljesítéséről

27. számú melléklet. Szöveges indokolás Óbarok Község Önkormányzata évi költségvetésének teljesítéséről 27. számú melléklet Szöveges indokolás Óbarok Község Önkormányzata 2008. évi költségvetésének teljesítéséről I. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEK: Az önkormányzat bevételei közül három jogcímen történő

Részletesebben

1. melléklet a 19 /2012. (X.31.) önkormányzati rendelethez évi költségvetés módosítás összesen

1. melléklet a 19 /2012. (X.31.) önkormányzati rendelethez évi költségvetés módosítás összesen Megnevezés (a) 1. melléklet a 19 /2012. (X.31.) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés módosítás összesen előirányzat (b) előirányzat (c) 1. Működési bevételek 143 068 143 757 2.Intézményi működési

Részletesebben

19/ (IV.29.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete Dabas Város évi költségvetéséről szóló 2/2008.(II.27.) rendeletének végrehajtásáról.

19/ (IV.29.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete Dabas Város évi költségvetéséről szóló 2/2008.(II.27.) rendeletének végrehajtásáról. 19/ 2009. (IV.29.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete Dabas Város 2008. évi költségvetéséről szóló 2/2008.(II.27.) rendeletének végrehajtásáról. Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a I-III. negyedévi gazdálkodás helyzetéről

BESZÁMOLÓ a I-III. negyedévi gazdálkodás helyzetéről BESZÁMOLÓ a 2013. I-III. negyedévi gazdálkodás helyzetéről BEVÉTELEK Az Önkormányzat bevételei 84,14 %-ban teljesültek az I-III. negyedévben, a Függő és átfutó kiadások figyelembevételével. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK:

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 1/2013.(II.20.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Izsák Város Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Módosított

Részletesebben

Borsodnádasd Önkormányzat 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE

Borsodnádasd Önkormányzat 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Borsodnádasd Önkormányzat 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1.1. melléklet a.../2014. (...) önkormányzati rendelethez 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Ezer forintban Sor - szám Bevételi jogcím

Részletesebben

Szöveges beszámoló Tengelic Község Önkormányzatának 2014. 01. 01. 2014. 06. 30-ig terjedő gazdálkodásáról. I.) Bevezetés

Szöveges beszámoló Tengelic Község Önkormányzatának 2014. 01. 01. 2014. 06. 30-ig terjedő gazdálkodásáról. I.) Bevezetés Tisztelt Képviselő-testület! Szöveges beszámoló Tengelic Község Önkormányzatának 2014. 01. 01. 2014. 06. 30-ig terjedő gazdálkodásáról I.) Bevezetés Tengelic Község Önkormányzatának gazdálkodása, könyvvezetése

Részletesebben

BARLAHIDA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 4/2013. (IV.30.) önkormányzati RENDELETE

BARLAHIDA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 4/2013. (IV.30.) önkormányzati RENDELETE BARLAHIDA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.30.) önkormányzati RENDELETE az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról Barlahida Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

B E V É T E L E K. Felhalmozási támogatás államháztartáson belülről ( )

B E V É T E L E K. Felhalmozási támogatás államháztartáson belülről ( ) 1 1. sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím B E V É T E L E K Eredeti Módosított 1.1.sz. melléklet Ezer forintban Teljesítés 1 2 3 4 5 1. I. Önkormányzat működési bevételei (2+3+4) 138 186 138 186 174 575

Részletesebben

Önkormányzati szintű bevételek évi

Önkormányzati szintű bevételek évi 2. melléklet a /2016.( ) önkormányzati rendelethez Önkormányzati szintű bevételek 2016. évi 2016. évi előirányzat Polgármesteri Sorszám Megnevezés Önkormányzat Hivatal, Összesen intézmények 1. Helyi önkormányzatok

Részletesebben

Heréd Községi Önkormányzat 1. melléklet a Heréd Községi Önkormányzat Kt-nek az önkormányzat és intézménye 2018. évi költségvetéséről szóló1/2018. (II.14.) önkormányzati rendeletéhez BEVÉTELEK 2018. évi

Részletesebben

TOKORCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2003 / IV.30./ R E N D E L E T E

TOKORCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2003 / IV.30./ R E N D E L E T E TOKORCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2003 / IV.30./ R E N D E L E T E A 2002. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS ÉS GAZDÁLKODÁS VÉGREHAJTÁSÁRÓL. Tokorcs Község Önkormányzat Képviselőtestülete A helyi önkormányzatokról

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a 2013. évi beszámolóhoz

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a 2013. évi beszámolóhoz KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a 2013. évi beszámolóhoz Az Önkormányzat fő feladata 2013. évben is a jogszabályok szerinti feladatok ellátásának biztosítása volt. Ennek megfelelően működtette az óvodát, a bölcsődét,

Részletesebben

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 26/2011. /VI.30./ sz. rendelete

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 26/2011. /VI.30./ sz. rendelete CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 26/2011. /VI.30./ sz. rendelete az önkormányzat 2011. évi pénzügyi tervéről szóló 9/2011./II.24./ sz. rendeletének módosításáról A képviselőtestület

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509

Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509 Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509 1 Pátka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2010. (VII.6.) rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetéséről

Részletesebben

1. melléklet a 4/2014. (V.8.) önkormányzati rendelethez

1. melléklet a 4/2014. (V.8.) önkormányzati rendelethez 1. melléklet a 4/2014. (V.8.) önkormányzati rendelethez Somlóvásárhely Község Önkormányzatának és intézményeinek pénzügyi mérlege Önkormányzat és intézményei összesen A B C D E F G H 1 BEVÉTELEK EredetiMódosítottTeljesítés

Részletesebben

2. Az Önkormányzat évi összesített költségvetése

2. Az Önkormányzat évi összesített költségvetése Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Polgármesterét l J e g y z j é t l

Polgármesterét l J e g y z j é t l Üi.sz.: 564/2012. Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterét l J e g y z j é t l 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,

Részletesebben

1. melléklet a 7/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelethez évi költségvetés módosítása összesen

1. melléklet a 7/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelethez évi költségvetés módosítása összesen Megnevezés (a) 1. melléklet a 7/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelethez a összesen előirányzat (b) előirányzat (c) 1. Működési bevételek 143 068 143 099 2.Intézményi működési bevétel 26 871 26 895 3.

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a évi költségvetésről szóló. 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a évi költségvetésről szóló. 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a 2013. évi költségvetésről szóló 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: a 8/2013. (III. 26.), 18/2013.

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata évi költségvetési rendeletének módosítására

Szécsény Város Önkormányzata évi költségvetési rendeletének módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S Szécsény Város Önkormányzata 2011. évi költségvetési rendeletének módosítására Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. augusztus 30-i ülésére Előterjesztő:

Részletesebben

3. melléklet a 3/2014.(V.16.) önkormányzati rendelethez Lócs Község Önkormányzatának 2013. év kiadásai és bevételei (ezer Ft-ban) közhatalmi bevételek intézményi működési bevételek 1171 1171 működési célú

Részletesebben

PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K

PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K 28/2015. számú előterjesztés 1. melléklete PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K Sorszám Bevételi jogcím 2013. évi tény 2014. évi várható 2015.

Részletesebben

Kenézlő Községi Önkormányzat 1. számú melléklet a 11/2014. (IX. 12.) önkormányzati rendelethez

Kenézlő Községi Önkormányzat 1. számú melléklet a 11/2014. (IX. 12.) önkormányzati rendelethez Kenézlő Községi Önkormányzat 1. számú melléklet a 11/2014. (IX. 12.) önkormányzati rendelethez 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Ezer forintban Sorszám Bevételi

Részletesebben

2. A Rendelet 2. -ában megállapított bevételi és kiadási főösszeg forrásonkénti megbontását e rendelet 1. és 2. sz. melléklete tartalmazza.

2. A Rendelet 2. -ában megállapított bevételi és kiadási főösszeg forrásonkénti megbontását e rendelet 1. és 2. sz. melléklete tartalmazza. Nagyér Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2015.(IV.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 1/2014.(II.5.)sz. önkormányzati rendelet módosításáról Nagyér

Részletesebben

Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016. (II.19.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016. (II.19.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének /206. (II.9.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 206. évi költségvetéséről Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Költségvetési bevételét E Ft-tal

Költségvetési bevételét E Ft-tal Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testülete 12/2013.(VI.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 3/2012. (II.20.) önkormányzati rendelet módosításáról 1. (1) A 2012.

Részletesebben

2. (1) Mátraterenye Község Önkormányzata az önkormányzat évi költségvetését

2. (1) Mátraterenye Község Önkormányzata az önkormányzat évi költségvetését Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6/2014. (IX. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetésének módosításáról Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület december 18-i ülésére. Tárgy: Az Önkormányzat évi költségvetésének módosítása V.

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület december 18-i ülésére. Tárgy: Az Önkormányzat évi költségvetésének módosítása V. BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2008 Előkészítő: Répásy Ildikó/ ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2008. december 18-i ülésére Tárgy: Az Önkormányzat

Részletesebben

DABAS VÁROS JEGYZŐJE 2370 Dabas, Szent István tér 1/b. Tel.: Fax:

DABAS VÁROS JEGYZŐJE 2370 Dabas, Szent István tér 1/b. Tel.: Fax: DABAS VÁROS JEGYZŐJE 2370 Dabas, Szent István tér 1/b. Tel.: 29-561-216 Fax: 29-561-291 E-mail: JEGYZO@DABAS.HU BESZÁMOLÓ Dabas Város Önkormányzata 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról Az Államháztartásról

Részletesebben

Javaslat Lőrinci Város Önkormányzat költségvetéséről szóló 2/2010. (II.15.) önkormányzati rendelet módosítására

Javaslat Lőrinci Város Önkormányzat költségvetéséről szóló 2/2010. (II.15.) önkormányzati rendelet módosítására LŐRINCI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL Cím: 3021 Lőrinci, Szabadság tér 26. E-mail: ph@lorinci.hu Telefon: (37) 388-155 Fax: (37) 388-464 ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. MÁRICUS 17. NAPJÁN

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509

Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509 Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509 Pátka Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2010. (III.13.) rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetésének

Részletesebben

3. melléklet a 3/2014.(V.16.) önkormányzati rendelethez Tömörd Község Önkormányzatának 2013. év kiadásai és bevételei (ezer Ft-ban) közhatalmi bevételek intézményi működési bevételek 1055 1055 működési

Részletesebben

Dorog Város Önkormányzat 2012. évi költségvetésének I. félévi teljesítése

Dorog Város Önkormányzat 2012. évi költségvetésének I. félévi teljesítése DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Dorog Város Önkormányzat 2012. évi költségvetésének I. félévi teljesítése

Részletesebben

Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása. A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek.

Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása. A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek. Tartalom A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek. I II III IA IB II.Aa II.Ba II.b II.c II.d B1 B2 B3 B4 B5 B6 B7 B7-B8 B8 C1 Önkormányzati szintű pénzügyi mérleg Pénzügyi mérleg - Bevételek Pénzügyi

Részletesebben

2. melléklet Ellend Községi Önkormányzat 2014. évi költségvetési bevételek előirányzatának teljesítése

2. melléklet Ellend Községi Önkormányzat 2014. évi költségvetési bevételek előirányzatának teljesítése 2. melléklet Ellend Községi Önkormányzat 2014. évi költségvetési bevételek ának teljesítése Megnevezés eredeti Ellend Községi Önkormányzat módosított összege 2 3 4 5 8 01 Helyi önkormányzatok működésének

Részletesebben

Tiszacsécse község Önkormányzat 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK BEVÉTELE ÉS KIADÁSA B E V É T E L E K

Tiszacsécse község Önkormányzat 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK BEVÉTELE ÉS KIADÁSA B E V É T E L E K Tiszacsécse község Önkormányzat 1.melléklet a 4/2014. (III. 11.) önkormányzati rendelethez 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK BEVÉTELE ÉS KIADÁSA B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Ezer forintban Sorszám Bevételi

Részletesebben

Önkormányzati szintű bevételek évi

Önkormányzati szintű bevételek évi 2. melléklet a 6/2014.(II. 26.) önkormányzati rendelethez Önkormányzati szintű bevételek 2014. évi 2014. évi előirányzat Sorszám Megnevezés Önkormányzat Polgármesteri Hivatal, Összesen intézmények 1. Helyi

Részletesebben

KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.

KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.. napirendi pont KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK JÓVÁHAGYÁSA Tisztelt

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a 2013. I. félévi gazdálkodás helyzetéről

BESZÁMOLÓ a 2013. I. félévi gazdálkodás helyzetéről BESZÁMOLÓ a 2013. I. félévi gazdálkodás helyzetéről BEVÉTELEK Az Önkormányzat bevételei 50,47 %-ban teljesültek az I. félévben, a Függő és átfutó kiadások figyelembevételével. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK: A teljesülés

Részletesebben

4/2016 (IV.28..) DIÓSJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. az önkormányzat évi zárszámadásáról

4/2016 (IV.28..) DIÓSJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. az önkormányzat évi zárszámadásáról 4/2016 (IV.28..) DIÓSJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az önkormányzat 2015. évi zárszámadásáról Hatályos: -tól A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzatának évi összevont mérlege. Ft-ban évi terv Állami feladatok. Sorszám. Bevételi jogcímek. Kötelező feladatok

Tolna Város Önkormányzatának évi összevont mérlege. Ft-ban évi terv Állami feladatok. Sorszám. Bevételi jogcímek. Kötelező feladatok Tolna Város Önkormányzatának 2017. évi összevont mérlege Bevételi jogcímek Kötelező Önként vállalt Állami 1. sz. melléklet 1 1. Önkormányzatok működési támogatása 543 276 116 543 276 116 2 Helyi önkormányzatok

Részletesebben

1.. 2.. 3.. 4.. 5.. /1/ E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. /2/ E rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Szarvas, 2006. április 27.

1.. 2.. 3.. 4.. 5.. /1/ E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. /2/ E rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Szarvas, 2006. április 27. A Szarvasi Önkormányzat 15/2006.(IV.28.) számú rendelete a 2005. évi költségvetésről szóló többször módositott 1/2005.(II.18.) számú rendelet v é g r e h a j t á s á r ó l Az Államháztartásról szóló, többször

Részletesebben

működési bevétel támogatás támogatás értékű bevétel saját bevétel átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről pénzügyi műveletek összesen:

működési bevétel támogatás támogatás értékű bevétel saját bevétel átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről pénzügyi műveletek összesen: működési bevétel támogatás központi költségvetésből normatív állami hozzájárulás központosított előirányzatok normatív, kötött felhasználású támogatások felügyeleti szervtől kapott támogatás értékű bevétel

Részletesebben

Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Módosítva a 6/2016.(X.29.) önkormányzati rendelettel. (Egységes

Részletesebben

működési bevétel támogatás támogatás értékű bevétel saját bevétel átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről pénzügyi műveletek összesen:

működési bevétel támogatás támogatás értékű bevétel saját bevétel átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről pénzügyi műveletek összesen: működési bevétel támogatás központi költségvetésből normatív állami hozzájárulás központosított előirányzatok normatív, kötött felhasználású támogatások felügyeleti szervtől kapott támogatás értékű bevétel

Részletesebben

B E V É T E L E K. Ezer forintban. 1. sz. táblázat. Módosított előirányzat. Sorszám Bevételi jogcím. 2014. évi előirányzat

B E V É T E L E K. Ezer forintban. 1. sz. táblázat. Módosított előirányzat. Sorszám Bevételi jogcím. 2014. évi előirányzat 1.1. melléklet a 18/2014 (XI.27.) számú önkormányzati rendelethez Szendrő Város Önkormányzata 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Ezer forintban Sorszám Bevételi

Részletesebben

Előterjesztés Dunakeszi Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27 - i ülésére. .. napirendi pont

Előterjesztés Dunakeszi Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27 - i ülésére. .. napirendi pont Dunakeszi Város Polgármesterétől Sajtó tájékoztatható Előterjesztés Dunakeszi Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27 - i ülésére.. napirendi pont Dunakeszi Város 2012. évi költségvetésének 1. sz.

Részletesebben

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének pénzügyi mérlege (eft-ban)

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének pénzügyi mérlege (eft-ban) 3/2010. (II.9.) 1. melléklet [1/2009. (II.19.) Ktr. 2.melléklet] Előirányzat csoport Kiemelt Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének pénzügyi mérlege (eft-ban) Előirányzat csoport,

Részletesebben

2015. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2015. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2015. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2015. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2015. évi előirányzat BEVÉTELEK 1.1. sz. melléklet Bevételek táblázat C. oszlop 9 sora = 2.1. számú melléklet C. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet

Részletesebben

TISZAÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K

TISZAÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K 1.1. melléklet TISZAÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 27. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K Sorszám Bevételi jogcímek teljesítés %- a 1. Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+ +.1.6.)

Részletesebben

1.. Az önkormányzat működési bevételei forrásonként 5..

1.. Az önkormányzat működési bevételei forrásonként 5.. Ladánybene Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16 /2009. ( XI.26. ) rendelete a 2009. évi költségvetésről szóló 3/2009. (II. 16.) rendeletének módosításáról Ladánybene Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

E G Y E K N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L. Előterjesztés

E G Y E K N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L. Előterjesztés Előterjesztés az önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítására Előterjesztő: Dr. Miluczky Attila Polgármester Készítette: Szekeres Zsuzsanna Az önkormányzat a 2013. évi költségvetését

Részletesebben

Bánréve Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2008.(VIII.27.) rendelete a 2008. évi költségvetési rendelet módosításáról

Bánréve Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2008.(VIII.27.) rendelete a 2008. évi költségvetési rendelet módosításáról Bánréve Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2008.(VIII.27.) rendelete a 2008. évi költségvetési rendelet módosításáról Bánréve Községi Önkormányzat Képviselőtestülete az államháztartás működési

Részletesebben