Becca Fitzpatrick csitt, csitt

Átírás

1

2 Becca Fitzpatrick csitt, csitt NEM KEDVEZETT AZ ISTEN A BŰNBE ESETT ANGYALOKNAK, HANEM MÉLYSÉGBE TASZÍTV[N, A SÖTÉTSÉG L[NCAIRA ADTA ODA ŐKET, HOGY FENNTARTASSANAK AZ ÍTÉLETRE. - 2 PÉTER 2,4 PROLÓGUS Loire-völgy, Franciaorsz{g, november Chauncey egy paraszt l{ny{val múlatta az időt a Loire füves partjai mentén, mikor beköszöntött a vihar, és mivel a réten hagyta herélt ménjét, kénytelen volt gyalog visszamenni a kastélyba. Letépett egy ezüstcsatot a cipőjéről, a l{ny tenyerébe nyomta, azt{n figyelte, amint az s{ros szokny{j{ban eliszkol. Végül felr{ngatta csizm{j{t, és elindult haza. Zuhogott az eső a Chateau de Langeais-t körülvevő, sötétbe boruló vidéken. Chauncey könnyedén lépkedett a besüppedt sírokon és a temetői talajon; innen még a legsűrűbb ködben is hazatal{lt volna, nem kellett félnie, hogy eltéved. Ma este nem volt köd, de a sötétség és az eső így is elég megtévesztő volt. Chauncey a szeme sark{ból mozg{st l{tott, és hirtelen balra fordította a fejét. Ami egy közeli emlékmű tetején első pillant{sra angyalnak tűnt, kihúzta mag{t. Nem volt sem kő, sem m{rv{ny, hanem egy fiú, karokkal és l{bakkal. Felsőteste és l{ba csupasz volt, derek{n parasztnadr{g lógott. Leugrott az emlékműről, arc{ba hulló fekete haj{ról csöpögött az eső. Bőre olyan sötét volt, mint egy spanyolé. Chauncey keze kardja markolat{ra csúszott. Ki van ott? A fiú sz{ja sark{ban mosoly bujk{lt. Ne j{tszadozz Langeais hercegével! figyelmeztette Chauncey. A nevedet kérdeztem, ki vele! Herceg? A fiú nekidőlt egy kitekeredett fűzf{nak. Vagy fatytyú? Chauncey kir{ntotta kardj{t a hüvelyéből. Ezt vond vissza! Ap{m volt Langeais hercege. Most én vagyok Langeais hercege tette hozz{ esetlenül, amiért {tkozta is mag{t. A fiú hanyagul megr{zta a fejét. A te ap{d nem az öreg herceg volt. Chauncey-ban forrongott a düh a gyal{zatos sértés hallat{n. És a te ap{d? harsogta kardj{t kinyújtva. Még nem ismerte az összes hűbéresét, de tanult. Ennek a fiúnak a vezetéknevét az emlékezetébe vési. Még egyszer megkérdezem mondta mély hangon, miközben letörölte arc{ról az esőt. Ki vagy te?

3 A fiú odasét{lt hozz{, és arrébb lökte a kardpengét. Hirtelen idősebbnek l{tszott, mint amilyennek Chauncey képzelte, tal{n egy vagy két évvel is idősebb mag{n{l Chauncey-n{l. Az Ördög egyik ivadéka v{laszolta a fiú. Chauncey érezte, hogy gyomr{t megmarkolja a félelem. Őrült vagy mondta összeszorított fogakkal. Menj az utamból! Chauncey l{ba alatt megingott a talaj. Szeme mögött arany és vörös fények robbantak. Körmét a combj{ba mélyesztve összegörnyedt, úgy nézett fel a fiúra pislogva és zih{lva, és prób{lt r{jönni, mi történik vele. Elméje szédült, mintha m{r nem ő parancsolt volna neki. A fiú lekuporodott mellé, hogy belenézhessen a szemébe. Most jól figyelj! Meg kell tenned nekem valamit. Addig nem megyek el, míg meg nem kapom. Érted? Chauncey fog{t csikorgatva r{zta a fejét, hogy hangot adjon hitetlenkedésének, dac{nak. Megprób{lta leköpni a fiút, de a ny{l végigcsorgott az {ll{n, nyelve nem engedelmeskedett. A fiú kezével megszorította Chauncey-ét; a belőle {radó forrós{g megperzselte Chauncey-t, aki felki{ltott. A hűségedre van szükségem mondta a fiú. Ereszkedj fél térdre, és esküdj meg! Chauncey azt parancsolta a tork{nak, hogy hars{ny nevetésben törjön ki, de torka összeszorult, és csak fuldoklott az erőlködéstől. Jobb térde megbicsaklott, mintha valaki megrúgta volna h{tulról, pedig nem is volt ott senki, és Chauncey előrebukott, bele a s{rba. Oldalra dőlt, és öklendezni kezdett. Esküdj meg! ismételte a fiú. Forrós{g öntötte el Chauncey nyak{t; minden energi{j{t felemésztette, hogy gyengén ökölbe szorítsa a kezét. Nevetett mag{n, de nem jókedvében. Fogalma sem volt, hogyan, de a fiú gyengeséget és émelygést fecskendezett a testébe. Biztos, hogy nem is múlik el addig, míg meg nem esküszik neki. Kimondja, amit kell, de szívében eltökélte, hogy elpusztítja a fiút ezért a megal{ztat{sért. Uram, a szolg{d leszek mondta Chauncey epésen. Akkor a fiú l{bra {llította. Itt tal{lkozunk a héber hónap, Cheshvan kezdetén. Az újhold és telihold közti két hétben szükségem lesz a szolg{lataidra. Két< hétig? Chauncey egész testében r{zkódott a dühtől. Én vagyok Langeais hercege! Te egy Nephil vagy mondta a fiú halv{ny mosoly kíséretében. Chauncey-nak m{r a nyelvén volt a szentségtörő riposzt, de visszanyelte. Azonban a következő szavait jeges epével ejtette ki. Mit mondt{l?

4 Te a bibliai Nephilim fajhoz tartozol. Az igazi ap{d egy angyal volt, akit sz{műztek a mennyből. Félig halandó vagy. A fiú felemelte sötét pillant{s{t, tekintete tal{lkozott Chauncey-éval. Félig bukott angyal. Chauncey tanítój{nak hangja sziv{rgott elő elméjének rejtett zug{ból, ahogy a Bibli{ból olvas fel. Egy devi{ns fajról beszélt, akik akkor teremttettek, mikor a mennyből sz{műzött angyalok halandó nőkkel h{ltak. Egy félelmetes és hatalmas faj. Jeges borzong{s futott végig Chauncey-n, ami nem volt valami hirtelen v{ltoz{s. Ki vagy te? A fiú megfordult és elsét{lt, és b{r Chauncey ut{na akart menni, l{bai nem engedelmeskedtek. Ahogy ott térdelt és pislogott az esőben, két vastag sebhelyet pillantott meg a fiú mezítelen h{t{n. Egy fejtetőre {llított V-t form{ztak. Te< bukott vagy! ki{ltott a fiú ut{n. Letépték a sz{rnyaidat, igaz? A fiú angyal, ak{rki is volt, nem fordult meg. De Chaunceynak nem volt szüksége megerősítésre. Ez a szolg{lat, amit v{rsz tőlem kiab{lta. Követelem, hogy {ruld el, mi az! A levegőben még sok{ig visszhangzott a fiú öblös nevetése.

5 1. FEJEZET Coldwater, Maine, napjainkban BESÉT[LTAM A BIOLÓGIAÓR[RA, és dobtam egy h{tast. Valaki a t{bl{ra ragasztott egy Barbie bab{t és a t{rs{t, Kent. Karjaikat összefűzték, és meztelenek voltak, kivéve a szabadon elhelyezett műleveleket. Fejük fölé rózsaszín krét{val a következő vastag betűs szöveget írt{k: ISTEN HOZOTT AZ EMBERI REPRODUKCIÓ VIL[G[BAN (SZEX) Mellettem Vee Sky azt mondta: Pontosan ezért tilos kamer{s mobilt behozni az iskol{ba. Ha egy ilyen kép megjelenne az ezine-ban, akkor minden bizonyíték a kezemben lenne, hogy töröltessem az iskolaszékkel a biológi{t. És akkor lenne egy ór{nk, hogy valami hasznosat csin{ljunk< mondjuk kaphatn{nk testközeli oktat{st cuki felsős fiúktól. Most miért, Vee kezdtem, meg mertem volna esküdni r{, hogy egész félévben erre v{rt{l. Vee lesütötte a szemét, és csintalanul elmosolyodott. Itt semmi olyat nem fogok tanulni, amit m{r ne tudnék. Vee? Mint valós{gos szűz? Ne olyan hangosan! Pont akkor kacsintott, mikor megszólalt a csengő, és leültünk a helyünkre, közös padunkba. McConaughy edző belefújt a nyak{ban himb{lózó sípba. Helyedre, csapat! Az edző úgy tekintett a tizedikes biológia oktat{s{ra, mintha csak mellékes megbízat{s lenne az egyetemi kos{rcsapat edzésén kívül, és ezzel mindannyian tiszt{ban voltunk. Tal{n még nem esett le nektek, sr{cok, hogy a szex több, mint egy tizenöt perces túra a kocsi h{tsó ülésén. A szex tudom{ny. És mi a tudom{ny? Dögunalom mondta valaki a terem végében. Az egyetlen t{rgy, amiből megbukok szólt egy m{sik. Az edző az első sort fürkészte, és pillant{sa megakadt rajtam. Nora? Valaminek a tanulm{nyoz{sa mondtam. Az edző odasét{lt, és mutatóujj{val az asztalomra bökött. És még mi? Olyan inform{ció, amit megfigyelésből és kísérletezésből szerzünk. Csod{s! Ez úgy hangzott, mintha a tankönyvünk hangoskönyvéhez jelentkeztem volna meghallgat{sra. A saj{t szavaiddal. Nyelvem hegyével megérintettem az ajkamat, és megprób{ltam szinonim{t keresni. A tudom{ny olyan, mint a nyomoz{s. Ez meg kérdésnek hangzott.

6 A tudom{ny olyan, mint a nyomoz{s mondta az edző, és összeérintette két kezét. A tudom{ny megköveteli, hogy kémekké v{ljunk. Ebben a form{ban a tudom{ny szinte mók{snak tűnt. De elég ideje j{rtam m{r az edző ór{j{ra ahhoz, hogy ne reménykedjek túls{gosan. Gyakorlat teszi a jó detektívet folytatta. Pont, mint a szexben jött egy újabb komment{r h{tulról. Visszatartottuk a nevetést, míg az edző figyelmeztetőn a t{madóra szegezte a mutatóujj{t. Ez nem lesz benne a mai h{zi feladatban. Az edző újra felém fordult. Nora, te az év eleje óta Vee mellett ülsz. Bólintottam, de volt egy olyan érzésem, hogy ennek nem lesz jó vége. Együtt írj{tok az ezine-t. Megint bólintottam. Lefogadom, hogy elég sok mindent tudtok egym{sról. Vee megrúgott az asztal alatt, és én tudtam, mire gondol. Arra, hogy az edzőnek fogalma sincs, mennyi mindent tudunk egym{sról. És itt nem csak azokra a titkokra gondolok, amiket beleírunk a naplónkba. Vee az én ellentétes ikerp{rom. Ő zöld szemű, vidraszőke és p{r kilóval több ann{l, amit molettnek nevezhetnénk. Én sötét szemű, barna l{ny vagyok, olyan göndör tincsekkel, amik a legjobb vasalónak is ellen{llnak. És olyan nyakigl{b vagyok, mint egy b{rszék. De van egy l{thatatlan kötelék, ami szerintünk m{r születésünk előtt is összefűzött minket. És megesküdtünk, hogy ez a kötelék mindörökre kitart. Az edző az oszt{lyra nézett. Lefogadom, hogy mindenki elég jól ismeri a mellette ülőt. Jó okotok volt oda ülni, ahova. Az ismerősség érzése. K{r, hogy a legjobb nyomozók kerülik az ismerőset. Az eltompítja az ösztönöket. Ezért ma új ülésrendet készítünk. Tiltakoz{sra nyitottam a sz{mat, de Vee megelőzött. Mi a fenének? [prilis van. Vagyis majdnem év vége. Nem {llhat elő ezzel a dologgal pont most. Az edző sz{ja sark{ban mosoly bujk{lt. Elő{llhatok ezzel a dologgal, és a félév végéig így is marad. És ha megbuksz, jövőre is itt leszel, amikor is újra elő{llok ezzel a dologgal. Vee szemreh{nyó pillant{ssal nézett r{. Híres erről a pillant{s{ról. Ettől mindenki jól hallhatóan felszisszent. Az edző nyilv{nvalóan immúnis volt r{, mert a sz{j{hoz emelte a sípj{t, és a helyzet megvil{gosodott előttünk. Minden bal oldalon ülő di{k, ez a bal oldal, üljön eggyel előre! Az első sorban ülők, igen, ez r{d is vonatkozik, Vee, menjenek h{tra! Vee beledobta a füzetét a t{sk{j{ba, és behúzta a cipz{rt. Beharaptam az ajkam, és búcsút intettem neki. Azt{n kissé megfordultam, hogy megnézzem, mi folyik mögöttem. Az összes oszt{lyt{rsam nevét tudtam< kivéve egyét. Azét, aki mellém került. Az edző sohasem szólította fel, és úgy tűnt, a sr{cnak ez megfelel így. Eggyel mögöttem ült, és hűvös fekete tekintete mindig előremeredt. Én egy pillanatig sem gondoltam, hogy nap nap ut{n csak ül ott, a semmibe b{mulva. Gondolkodott valamin, és az ösztöneim azt súgt{k, hogy nem akarom megtudni, min. Letette a biológiakönyvét az asztalra, és becsusszant Vee régi helyére.

7 R{mosolyogtam. Szia, Nora vagyok. Sötét pillant{sa a vesémig hatolt, sz{ja sarka felkunkorodott. A szívem kihagyott egy ütemet, és abban a pillanatban úgy tűnt, borongós félhom{ly ereszkedik fölém. Az érzés azonnal el is tűnt, de még mindig őt b{multam. A mosolya nem volt bar{ts{gos. Olyan mosoly volt, ami bajt sejtetett. Sokat ígérőn. Ink{bb a t{bl{ra koncentr{ltam. Barbie és Ken furcs{n derűs mosollyal b{mult vissza r{m. Az edző így szólt: Az emberi reprodukció kényes téma tud lenni< Fúj! morogt{k egyszerre jó p{ran. Megkív{nja, hogy éretten kezeljük. És mint minden tudom{ny{g, a legjobb megközelítés az, ha nyomozunk. Az óra h{tralevő részében gyakorolj{tok ezt a technik{t azzal, hogy annyi mindent tudtok meg az új partneretekről, amennyit csak lehet. Holnap hozzatok ír{sos besz{molót a felfedezésetekről, és higgyétek el, ellenőrizni fogom a hitelességét. Ez biológia, nem irodalom, úgyhogy eszetekbe se jusson kital{lni a v{laszokat. Igazi p{rbeszédet és csapatmunk{t szeretnék l{tni. A mondandója végén ott lebegett egy burkolt vagy különben< Teljesen mozdulatlanul ültem a helyemen. A labda a sr{c térfelén volt én r{mosolyogtam, és tessék, milyen jól sült el. Összer{ncoltam az orromat, prób{ltam kital{lni, milyen illata van. Nem cigaretta. Valami testesebb, mark{nsabb. Szivar. Tekintetemmel megkerestem az ór{t a falon, és a m{sodpercmutató ütemére kopogtattam a ceruz{mmal. R{könyököltem az asztalra, {llamat a tenyerembe helyeztem. Felsóhajtottam. Remek. Így meg fogok bukni. Mereven néztem előre, de hallottam, ahogy a sr{c tolla l{gyan súrlódik a papíron. Írt valamit, és én tudni akartam, hogy mit. Csak tíz perce ülünk egym{s mellett, és ez nem jogosítja fel arra, hogy b{rmilyen következtetést vonjon le rólam. Vetettem egy pillant{st oldalra, és l{ttam, hogy m{r jó néh{ny sor van azon a papíron, és egyre csak szaporodnak. Mit írsz? kérdeztem. És beszél angolul mondta a sr{c, miközben leírta a szöveget. Kezének mozg{sa egyszerre volt l{gy és hanyag. Annyira közel hajoltam hozz{, amennyire csak mertem, és megprób{ltam elolvasni, mi m{st írt még, de ő behajtotta a papírt, elrejtve előlem a tartalm{t. Mit írt{l? kérdeztem parancsoló hangon. Az én üres papíromért nyúlt, és mag{hoz húzta az asztalon, majd összegyűrte. Mielőtt tiltakozhattam volna, a tan{ri asztal mellett {lló kuk{ba dobta. Csont nélkül beletal{lt. Egy pillanatig a kuk{ra meredtem, harag és hitetlenkedés közt vergődve. Azt{n kinyitottam a füzetemet, hogy kitépjek egy m{sik üres lapot.

8 Mi a neved? kérdeztem, készenlétben tartva a ceruz{mat. Pont időben néztem fel ahhoz, hogy elkapjak egy újabb sötét vigyort. Ez a mostani szinte felhívott, hogy szedjek ki belőle valamit. A neved? ismételtem, azt remélve, hogy csak a képzeletemben halkult el a hangom. Hívj Foltnak! Komolyan gondolom. Gyerünk! Kacsintott, ahogy kimondta, és egész biztos voltam benne, hogy hülyét akar csin{lni belőlem. Mit csin{lsz a szabadidődben? kérdeztem. Nincs szabadidőm. Feltételezem, hogy erre a feladatra kapunk jegyet, szóval tegyél nekem egy szívességet! Folt h{tradőlt a széken, karj{t összefonta a feje mögött. Milyen szívességet? Teljesen biztos voltam benne, hogy ez egy célz{s, és igyekeztem valahogy tém{t v{ltani. Szabadidő ismételte elgondolkodva. Fényképezek. Leírtam a lapomra, hogy Fényképezés. Még nem fejeztem be mondta Folt. Jó kis kollekcióm van az ezine egyik írój{ról, aki elhiszi, hogy organikus kaj{t kell enni, titokban verseket ír, és akit kiver a víz arra a gondolatra, hogy v{lasztania kell a Stanford, a Yale és a< mi is az a H betűs? Egy pillanatig csak b{multam r{, és megr{zkódtam attól, mennyire fején tal{lta a szöget. Nem éreztem úgy, hogy egyszerűen r{hib{zott volna. Tudta. És tudni akartam, honnan azonnal. De nem mész egyik egyetemre sem. Tényleg? kérdeztem gondolkod{s nélkül. Ujjait a székem alj{ra hurkolta, és közelebb húzott mag{hoz. Nem voltam benne biztos, hogy eliszkoljak-e, és kimutassam a félelmemet, vagy unalmat színleljek, de az utóbbit v{lasztottam. Azt mondta: Annak ellenére, hogy mindh{rom egyetemen boldoguln{l, megveted őket, amiért teljesítményorient{ltak. Az ítélkezés a harmadik legnagyobb gyengeséged. És mi a m{sodik? kérdeztem magamban dühöngve. Ki ez a sr{c? Ez valami idióta vicc? Nem tudod, hogyan bízz m{sokban. Ezt visszaszívom. Bízol te< csak nem azokban, akikben kellene. És az első? tudakoltam. Nem engeded az életet hosszú pór{zra. Ez meg mit jelentsen? Félsz attól, amit nem tudsz ir{nyítani. Fel{llt a szőr a h{tamon, és a teremben mintha megfagyott volna a levegő. Norm{lis körülmények közt odamentem volna az edzőhöz, hogy megkérjem,

9 készítsen új ülésrendet. De nem hagyhattam, hogy Folt azt gondolja, meg tud félemlíteni. Irracion{lis késztetést éreztem, hogy megvédjem magam: akkor és ott elhat{roztam, hogy amíg ő nem h{tr{l meg, én sem fogok. Meztelenül alszol? kérdezte. Majdnem t{tva maradt a sz{m, de uralkodtam magamon. Majd pont neked fogom el{rulni. J{rt{l m{r agyturk{szn{l? Nem hazudtam. Az az igazs{g, hogy az iskolai pszichológushoz, dr. Hendricksonhoz szoktam j{rni. Nem az én v{laszt{som volt, és ez nem olyasmi, amit b{rkivel is szívesen megvitattam volna. Csin{lt{l m{r valami törvénybe ütközőt? Nem. Az, hogy alkalomadt{n megszegem a sebességkorl{toz{st, nem sz{mít. N{la nem. Miért nem kérdezel valami norm{lisat? Mondjuk< hogy milyen zenét hallgatok? Azt nem kérdezem meg, amit magamtól is ki tudok tal{lni. Nem tudod, hogy milyen zenét hallgatok. Barokkot. N{lad ez a rendről, az ir{nyít{sról szól. Lefogadom, hogy< csellózol. Ezt úgy mondta, mintha a levegőből olvasta volna ki a v{laszt. Nem igaz. Újabb hazugs{g, de azért kir{zott a hideg. Most komolyan, ki ez a sr{c? Ha azt is tudja, hogy csellózom, mi m{st tudhat még? Ez mi? Folt a csuklóm belső részéhez érintette a toll{t. Ösztönösen elhúzódtam. Anyajegy. Olyan, mint egy sebhely. Hajlamos vagy az öngyilkoss{gra, Nora? Tekintete az enyémbe kapcsolódott, és éreztem, hogy nevet. A szüleid együtt vannak, vagy elv{ltak? Anyuval élek. Apu hol van? Az ap{m tavaly ment el. Hogy halt meg? H{trahőköltem. Megölték. Ez mag{nügy, ha nem haragszol. Elhallgattunk, és a metsző él Folt tekintetében mintha kissé ell{gyult volna. Biztosan nagyon nehéz. Úgy beszélt, mint aki komolyan gondolja, amit mond. Megszólalt a csengő, mire Folt talpra ugrott, és elindult az ajtó felé. V{rj! szóltam ut{na. Nem fordult meg. Bocsi! M{r kint volt az ajtón. Folt! Nem mondt{l magadról semmit! Megfordult, és elindult felém. Megfogta a kezemet, és r{firkantott valamit, mielőtt eszembe jutott volna elhúzódni. R{néztem a piros tint{val írt hét sz{mjegyre a tenyeremben, és ökölbe szorítottam a kezem. Meg akartam neki mondani, kiz{rt, hogy csörögjön ma este a telefonja. Meg akartam mondani neki, az ő hib{ja, hogy az egész időt az én

10 kikérdezésemre haszn{lta el. Egy csomó mindent akartam, de csak {lltam ott, mint akinek elvitte a cica a nyelvét. Végül azt mondtam: Ma este nem érek r{. Én sem. Elvigyorodott, és m{r ott sem volt. Földbe gyökerezett l{bbal emésztgettem a történteket. Folt sz{ndékosan pazarolta el az időt, hogy kikérdezzen? Hogy megbukjak? Azt hiszi, hogy egy rövid vigyorral jóv{teheti az egészet? Igen, gondoltam. Igen, így van. Nem foglak felhívni! ki{ltottam ut{na. Nem< soha! Befejezted a cikket a holnapi hat{ridőre? Vee volt az. Odajött hozz{m, közben jegyzetelgetett a füzetébe, amit mindenhov{ mag{val vitt. Én azon gondolkodom, hogy az igazs{gtalan ülésrendekről írok. Egy olyan l{nnyal kerültem p{rba, aki azt mondta, hogy ma reggel ért véget a tetűkúr{ja. Az új p{rom mondtam, és a folyosóra mutattam, Folt h{t{ra. Bosszantóan magabiztos volt a j{r{sa, az a fajta, amelyikhez fakó póló és cowboykalap duk{l. Folt nem viselte egyiket sem. Ő olyan sötét farmer-sötét ingsötét csizma típusú sr{c volt. A végzős? Gondolom, előszörre nem tanult elég keményen. Vagy m{sodszorra. Vee mindentudó pillant{ssal nézett r{m. A harmadik alkalomnak var{zsa van. Kir{z tőle a hideg. Tudta, milyen zenét szeretek. Gondolkod{s nélkül azt mondta, barokk. Nem igaz{n sikerült ut{noznom mély hangj{t. R{hib{zott? Tudott még< m{s dolgokat is. Mint péld{ul? Felsóhajtottam. Több mindent tudott, amit szerettem volna nyugodtan {tgondolni. Hogy hogyan l{sson belém mondtam végül. Meg fogom mondani az edzőnek, hogy vissza kell cserélnie minket. Gyerünk! Haszn{t vehetném a következő ezine-os cikkemhez. A tizedikes visszav{g. Vagy ami még jobb: Az ülésrend arcul csap. Mmm. Tetszik. A nap végén én voltam, akit arcul csaptak. Az edző lehurrogta a kérésemet, hogy gondolja {t az ülésrendet. Úgy l{tszik, Folthoz ragadtam. Egy ideig.

11 2. FEJEZET ANYUVAL EGY HUZATOS, tizennyolcadik sz{zadbeli német paraszth{zban élünk Coldwater külv{ros{ban. A Hawthorne Lane-en ez az egyetlen h{z, és a legközelebbi szomszéd egy mérföldnyire van tőlünk. Néha eltűnődőin rajta, vajon az eredeti építtetőnek feltűnt-e, hogy az összes rendelkezésre {lló földterület közül egy olyan misztikusan fordított atmoszfér{ba építtette a h{z{t, ami mintha Maine partjainak összes ködét mag{ba szippantan{, és a mi udvarunkba telepítené. A h{z most olyan hom{lyba burkolózott, ami megszökött, kóborló szellemekre emlékeztet. Az estét a konyh{ban töltöttem az algebra h{zira és Dorothea, a h{zvezetőnőnk t{rsas{g{ban. Anyu a Hugo Renaldi Aukciósh{znak dolgozik, ingatlan- és antik {rveréseket szervez az egész keleti part mentén. Ezen a héten odafönt volt New Yorkban. A munk{ja megkövetelte, hogy sokat utazzon, és azért fizetett Dorothe{nak, hogy főzzön és takarítson, de szinte biztos vagyok benne, hogy Dorothea munkaköri leír{s{nak apró betűs része tartalmaz egy kitételt, miszerint kísérjen féltő figyelemmel. - Mi volt a suliban? kérdezte Dorothea enyhe német akcentussal. A mosogatón{l {llt, és r{égett lasagnét súrolt egy tűz{lló t{lról. - Új padt{rsam van biológi{n. - Es ez jó vagy rossz? - Vee volt a régi padt{rsam. - Hmm. Még erőteljesebb súrol{s következett, és Dorothea felkarj{n megr{ndult az izom. Akkor rossz. Egyetértőn felsóhajtottam. - Beszélj az új padt{rsadról! Milyen a l{ny? - A sr{c magas, sötét és idegesítő. És h{tborzongatóan z{rkózott. Folt szeme egy fekete gömb volt. Mindent elnyelt, de nem adott ki mag{ból semmit. Na nem mintha szerettem volna többet is tudni róla. Mivel az sem tetszett, ami a felszínen volt, kétségem sem volt afelől, hogy nem tetszene, ami a mélyben rejtőzik. Csakhogy ez nem volt egészen igaz. Nagyon is tetszett, amit l{ttam. Hosszú, szik{r, izmos karok, széles, mégis laza v{ll és részben j{tékos, részben cs{bos mosoly. Kellemetlen szövetséget kötöttem magammal, és prób{ltam ügyet sem vetni arra, ami kezdett ellen{llhatatlann{ v{lni. Dorothea kilenckor befejezte a munk{t, és kifelé menet bez{rta az ajtót. Kétszer felvillantottam a villanyt a verand{n elköszönésképpen; a fény biztosan {thatolt a ködön, mert Dorothea dud{l{ssal v{laszolt. Egyedül maradtam. Sz{mba vettem a bennem kavargó érzéseket. Nem voltam éhes. Nem voltam f{radt. Még csak mag{nyos sem voltam. De egy picike nyugtalans{got éreztem a biológiafeladat miatt. Azt mondtam Foltnak, hogy nem fogom felhívni, és hat ór{ja még komolyan is gondoltam. Most viszont csak az j{rt a fejemben, hogy nem akarok megbukni. A biológia volt a legkeményebb tant{rgy sz{momra. A jegyem négyes és

12 ötös közt ingadozott. Az elmémben ez volt a különbség egy teljes és egy fél jövőbeli ösztöndíj között. A konyh{ba mentem, és felkaptam a telefont. Megnéztem a kezemre írt hét sz{mjegy maradék{t. Titokban azt reméltem, hogy Folt nem veszi fel. Ha elérhetetlen és nem működik együtt a közös feladatokban, lesz elég bizonyítékom ellene, hogy meggyőzzem az edzőt, írja {t az ülésrendet. Reménykedve beütöttem a sz{mokat. Folt a harmadik csörgésre felvette. - Mi a helyzet? T{rgyilagos hangon azt mondtam: - Azért hívlak, hogy megtudjam, tal{lkozhatn{nk-e ma este. Tudom, hogy azt mondtad, nem érsz r{, de... - Nora. Folt úgy ejtette ki a nevemet, mintha az lenne a vicc poénja. Azt hittem, nem hívsz fel. Soha. Ut{ltam, hogy meghazudtoltam magam. Ut{ltam Foltot, amiért az orrom al{ dörgölte. Ut{ltam az edzőt és a zavaros feladatait. Szóra nyitottam a sz{mat, azt remélve, hogy sikerül valami okosat mondanom. - Szóval? Tal{lkozhatunk vagy nem? - Az a helyzet, hogy most nem tudok. - Nem tudsz vagy nem akarsz? - Egy poolj{tszma közepén vagyok. Hallottam a mosolyt a hangj{ban. Ez egy fontos j{tszma. A h{ttérzaj miatt elhittem, hogy igazat mond a poolról. Hogy ez fontosabb volt-e, mint a feladatom, az m{r m{s lapra tartozik. Hol vagy? kérdeztem. - A Bo's Arcade-ban. Nem az a fajta hely, ami tetszene neked. - Akkor csin{ljuk meg telefonon! Van egy list{ra való kérdésem, és... Letette. Hitetlenkedve meredtem a telefonra, azt{n kitéptem egy üres lapot a jegyzetfüzetemből. Az első sorba azt írtam: Bunkó Al{ pedig a következőket: Doh{nyzik, szivart szív. Tüdőr{kban fog meghalni. Remélhetőleg hamarosan. Kitűnő fizikai {llapot. Az utolsó mondatot azonnal {thúztam, míg olvashatatlann{ nem v{lt. A mikro ór{ja 9:05-öt mutatott. Ahogy r{néztem, két v{laszt{som maradt. Vagy kital{lom az interjút Folttal, vagy elmegyek a Bo's Arcade-ba. Az első lehetőség cs{bító is lehetett volna, ha ki tudtam volna űzni az edző hangj{t a fejemből, miszerint le fogja ellenőrizni, mennyire hitelesek a v{laszok. Nem tudtam eleget Foltról ahhoz, hogy kital{lhassak egy egész interjút. És a m{sodik lehetőség? Az t{- volról sem volt cs{bító. Elég sok{ig halogattam a döntést, és fel kellett hívnom Anyut. Az egyezségünk része volt az is, hogy felelősségteljesen viselkedem, és nem leszek az a l{ny, akire {llandóan felügyelni kell. Szerettem a szabads{gomat, és nem akartam olyasmit csin{lni, ami okot adna Anyunak arra, hogy kevesebb pénzért helyi {ll{st v{llaljon, hogy odafigyelhessen r{m. A negyedik csörgésre bejelentkezett a hangpost{ja.

13 - Én vagyok mondtam. Csak jelentkezem. Még be kell fejeznem a biológia h{zit, azt{n lefekszem. Ha akarsz, hívj fel holnap ebédidőben. Szeretlek. Miut{n letettem, tal{ltam egy negyeddoll{rost a konyhapulton. Jobb, ha a bonyolult döntéseket a sorsra bízzuk. - Ha fej, megyek mondtam George Washington portréj{nak, ha ír{s, maradok. Feldobtam az érmét a levegőbe, a kézfejemre csaptam, és r{pislantottam. A szívem nagyot dobbant, és azt bizonygattam magamnak, hogy nem tudom, ez mit jelent. - Most m{r nem én ir{nyítom mondtam hangosan. Eltökélten, hogy olyan gyorsan végzek a dologgal, amilyen gyorsan csak lehet, felkaptam egy térképet a hűtőről, magamhoz vettem a kulcsokat, és kitolattam a Fiat Spideremmel az útra. A kocsi 1979-ben tal{n édes volt, de most csokibarn{ra festve, a rozsd{s s{rh{nyóival és a felhasadt, fehér bőrüléseivel nem volt valami vad. Kiderült, hogy a Bo's Arcade messzebb van, mint szerettem volna, szorosan a part mellett, harmincpercnyire tőlünk. A térkép a korm{nyon volt kiterítve, mikor leparkoltam a Fiattal egy nagy téglaépület mögött, amin neonfény hirdette, hogy Bo's Arcade, Őrült paintball és Ozz Bili{rdszalonja". A falakat graffiti borította, a föld tele volt cigarettacsikkekkel. A Bo's Arcade nyilv{nvalóan tele van leendő Ivy League tagokkal és mintapolg{rokkal. Megprób{ltam fennkölt és nemtörődöm maradni, de a gyomromban kényelmetlen érzés kezdett fészkelődni. Kétszer is ellenőriztem, hogy bez{rtam-e a kocsiajtót, azt{n elindultam befelé. Be{lltam a sorba, és v{rtam, hogy {tengedjenek a kordonon. Ahogy az előttem {lló csoport fizetett, befurakodtam a nyomukban, és a harsogó szirén{k meg a pisl{koló fények felé vettem az ir{nyt. - Szerinted bemehetsz ingyen? ordította egy füstös hang. Megpördültem, és az erősen tetov{lt pénzt{rosra pislogtam. - Nem j{tszani jöttem. Keresek valakit mondtam neki. Amaz felmordult. - Ha be akarsz jutni, fizetsz. A pultra tette a kezét, ahov{ egy {rlist{t ragasztottak, miszerint jövök neki tizenöt doll{rral. Csakis készpénzben. Nem volt n{lam készpénz. És ha lett volna, akkor sem pazarolom arra, hogy p{r percig faggathassam Foltot a mag{nletéről. Elöntött a harag az ülésrend gondolat{ra, és főleg azért, mert idejöttem. Csak meg kell tal{lnom Foltot, azt{n megtarthatjuk az interjút idekint is. Nem {llt sz{ndékomban üres kézzel t{vozni, ha m{r egyszer elautóztam id{ig. - Ha nem jövök vissza két perc múlva, kifizetem a tizenöt doll{rt mondtam a pénzt{rosnak. Mielőtt jobban megítélhettem volna a helyzetet, vagy kicsivel több türelmet tanúsítottam volna, valami olyasmit tettem, ami egy{ltal{n nem volt jellemző r{m: {tbújtam a kordon alatt. Nem is {lltam meg ott. Végigsz{guldottam a j{téktermen, Foltot kutatva a tekintetemmel. Magamban azt mondogattam, nem tudom elhinni, hogy ezt teszem, de olyan voltam, mint a lavina, ami egyre gyorsabb, egyre lendületesebb. Abban a pillanatban csak az volt a v{gyam, hogy megtal{ljam Foltot, és kijussak.

14 A pénzt{ros ut{nam jött, és azt ki{ltozta: - Hé! Miut{n megbizonyosodtam róla, hogy Folt nem a fő szinten tartózkodik, lekocogtam a lépcsőn, követve Ozz Bili{rdszalonj{nak jeleit. A lépcső alj{n jó néh{ny pókerasztal borult félhom{lyba, mindegyiknél folyt a j{ték. Az alacsony mennyezet alatt majdnem olyan sűrű szivarfüst gomolygott, mint amilyen sűrű köd burkolta be a h{zunkat. A b{rpult és a pókerasztalok között bili{rdasztalok sora helyezkedett el. Folt a tőlem legt{volabbin{l nyújtózott, és épp egy bonyolult lökéssel prób{lkozott. - Folt! szólítottam meg. Ahogy kimondtam a nevét, meglökte a d{kót, bele az asztal k{rpitj{ba. Felemelte a fejét, és meglepett, kív{ncsi tekintettel b{mult r{m. A pénzt{ros elviharzott ut{nam a lépcsőn, és megragadta a v{llamat. - Gyerünk fel! Most. Folt ajka alig észrevehető mosolyra húzódott. Nehéz megmondani, hogy csúfond{ros volt-e vagy bar{ts{gos. - A l{ny velem van. Úgy tűnt, ez hatott a pénzt{rosra, mert lazított a szorít{s{n. Mielőtt meggondolhatta volna mag{t, ler{ztam magamról a kezét, és végigcik{ztam az asztalok közt Folthoz. Először nagyokat léptem, de minél közelebb értem hozz{, ann{l ink{bb elillant az önbizalmam. Azonnal észrevettem, hogy Folt megv{ltozott. Nem tudtam volna megmondani, milyen tekintetben, de úgy érzékeltem, mint az elektromoss{got. Még több gyűlölet lett volna benne? Még több önbizalom. Sokkal szabadabban lehetett önmaga. És az a fekete szemp{r egyenesen engem b{mult. Olyan volt, mint egy m{gnes, ami minden mozdulatomat követi. Nyeltem egyet, és prób{ltam tudom{st sem venni gyomrom émelyítő remegéséről. Nem tudtam pontosan megmondani, micsoda, de valami nem volt rendben Folttal. Valami nem volt norm{lis körülötte. Nem volt... biztons{gos. - Bocs, hogy megszakadtunk mondta Folt, ahogy odajött hozz{m. Idelent nem valami jó a vétel. Ja, persze. Egy fejmozdulattal intett a többieknek, hogy menjenek el. Kényelmetlen csend telepedett r{nk, mielőtt megmozdultak volna. Az a sr{c, aki elsőként t{vozott, nekiütközött a v{llamnak, mikor elment mellettem. H{traléptem egy lépést, hogy megtartsam az egyensúlyom, és pont időben néztem fel ahhoz, hogy l{ssam a m{sik két j{tékos hideg tekintetét. Nagyszerű Nem az én hib{m, hogy Folt a padt{rsam. - A fekete golyó? kérdeztem, felvonva a szemöldökömet, és prób{ltam olyan hangot megütni, mint aki teljesen tudat{ban van mag{nak és a környezetének. Foltnak tal{n igaza volt, és a Bo's Arcade tényleg nem az a hely, ahol szívesen lógnék. Ez azonban nem jelentette, hogy hanyatt-homlok menekülök kifelé. Mekkora a tét?

15 Folt még szélesebben vigyorgott. Biztos voltam benne, hogy rajtam gúnyolódik. - Nem pénzben j{tszunk. Letettem a t{sk{mat az asztal szélére. - K{r. Mindenemet feltettem volna ellened. Felmutattam a jegyzetemet, amin m{r volt két sor. Néh{ny gyors kérdés, és m{r itt sem vagyok. - Bunkó? olvasta hangosan Folt a d{kóhoz hajolva. Tüdőr{k? Ez valami jóslat akar lenni? Meglobogtattam a papírt. - Feltételezem, hogy alkalmazkodsz a környezethez. H{ny szivart szívsz el egy éjszaka? Egyet? Kettőt? - Nem doh{nyzom. A v{lasz őszintének hangzott, de én nem vettem be. - Ühüm mondtam, miközben letettem a papírt a fekete és egy lila golyó közé. Amint leírtam a harmadik sorba, hogy Egész biztos szivarozik, véletlenül meglöktem a lil{t. - Belerondítasz a j{tékba mondta Folt még mindig mosolyogva. Elkaptam a tekintetét, és nem tudtam nem elmosolyodni - kurt{n. - Remélhetőleg nem neked teszek vele jót. Legnagyobb {lmod? Erre a kérdésre büszke voltam, mert tudtam, hogy zavarba fogja hozni. Nem lehetett elsietni a v{laszt. - Hogy megcsókoljalak. - Ez nem vicces - mondtam, és {lltam a tekintetét. H{l{s voltam, amiért nem kezdtem dadogni. - Nem, de elpirult{l. Felültem az asztal szélére, és prób{ltam közömbösnek l{tszani. Keresztbe tettem a l{bamat, a térdemet haszn{lva padként. - Dolgozol? - Leszedő fiú vagyok a Borderline-ban. A legjobb mexikói étterem a v{rosban. - Vall{sod? Nem tűnt meglepettnek a kérdés hallat{n, de nem is volt odaérte. - Azt hittem, csak p{r gyors kérdést teszel fel. Ez m{r a negyedik. - Vall{sod? - kérdeztem hat{rozottabban. Folt elgondolkodva simogatta az {ll{t. - Nem vall{s... kultusz. - Valami szekt{hoz tartozol? - Túlkésőn jöttem r{, hogy a kérdés meglepettnek hangzott, holott nem kellett volna. - Úgy {lla helyzet, hogy szükségem van egy egészséges nőnemű {ldozatra. Azt terveztem, hogy elnyerem a bizalm{t, úgy édesgetem magamhoz, de ha m{r most készen {llsz... Ha maradt is mosoly az arcomon, az most eltűnt. - Nem nyűgözöl le. - Még meg sem prób{ltam.

16 Lesz{lltain az asztalról, és oda{lltam elé. Egy fejjel magasabb volt n{lam. - Vee azt mondta, végzős vagy. H{nyszor bukt{l meg tizedikes biológi{ból? Egyszer? Kétszer? - Vee nem a szószólóm. - Tagadod, hogy megbukt{l? - Azt mondom, hogy tavaly nem j{rtam suliba. - A tekintete csúfond{ros volt, amitől csak még elsz{ntabb lettem. - Lógt{l? Folt letette a d{kót az asztalra, és az ujj{val közelebb hívott mag{hoz. Nem mentem. - Akarsz hallani egy titkot? - kérdezte bizalmas hangnemben. - Azelőtt soha nem j{rtam iskol{ba. Még egyet? Nem is olyan unalmas, mint amilyennek hittem. Hazudott. Mindenki j{r iskol{ba. Vannak törvények. Folt hazudott, hogy kitörésre késztessen. - Azt hiszed, hazudok - mondta mosolyogva. - Nem j{rt{l iskol{ba, soha? Ha ez igaz, b{r jól gondolod, én nem hiszem el, akkor mi késztetett arra, hogy idén elgyere? - Te. Belém hasított egy sugallat, hogy meg kellene ijednem, de azzal nyugtatgattam magam, hogy Folt pontosan ezt akarja elérni. Nem h{tr{ltam meg, hanem prób{ltam dühösen v{laszolni. Azonban még így, is eltartott egy darabig, mire megjött a hangom. - Ez nem az igazi v{lasz. Valószínűleg közelebb lépett hozz{m, mert hirtelen csak egy vékony légréteg v{lasztott el tőle. - A szemed, Nora. Az a hideg, s{padt, szürke szemp{r meglepően ellen{llhatatlan. - Oldalra biccentette a fejét, mintha új szögből akarna tanulm{nyozni. - És az a gyilkosan kunkorodó ajkad. Nem is a kijelentéstől riadtam meg, hanem attól, hogy az a bizonyos, részem pozitívan reag{lt r{. H{trébb léptem. - Ennyi. M{r itt sem vagyok. De ahogy a szavak elhagyt{k a sz{mat, tudtam, hogy nem így van. Musz{j volt még valamit mondanom. Kutattam a fejemben örvénylő gondolatok között, és prób{ltam megtal{lni, melyiket érzem ideillőnek. Miért ilyen gúnyos Folt, és miért viselkedik úgy, mintha megérdemelném, amit tesz? - Úgy tűnik, sok mindent tudsz rólam mondtam ki az év leghülyébb mondat{t. Többet, mint kellene. Úgy tűnik, pontosan tudod, mit kell mondanod ahhoz, hogy kényelmetlenül érezzem magam. - Megkönnyíted a dolgom. Dühbe gurultam. - Beismered, hogy sz{ndékosan csin{lod? - Mit? - Ezt... hogy provok{lsz. - Mondd újra, hogy provok{lsz. Olyan provokatív a sz{d, ahogy kimondod.

17 - Végeztünk. Fejezd be a j{tszm{t! Felkaptam a d{kót az asztalról, és odanyújtottam neki. Nem vette el. - Nem szeretek melletted ülni jelentettem ki. Nem szeretek a padt{rsad lenni. Nem szeretem a leereszkedő mosolyodat. Az {llkapcsom megr{ndult; ez csak akkor történt, mikor hazudtam. Azon tűnődtem, vajon most hazudok-e. Ha igen, szerettem volna bok{n rúgni magam. Nem kedvellek mondtam olyan meggyőzően, ahogy csak tudtam, és Folt mellkas{hoz v{gtam a d{kót. - Örülök, hogy az edző összerakott minket mondta Folt. Némi irónia csengett abban a szóban, hogy edző, de nem tudtam r{jönni, miért. Folt ezúttal elvette a d{kót. - Azon f{radozom, hogy megv{ltoztassam a helyzetet ellenkeztem. Folt jól szórakozhatott: még a foga is kil{tszott, ahogy mosolygott. Felém nyúlt, és mielőtt megmozdulhattam volna, kivett valamit a hajamból. - Egy darab papír magyar{zta, miközben a földre pöccintette. Ahogy felém nyúlt, észrevettem egy jelet a csuklój{n. Először azt hittem, tetov{l{s, de m{sodik pillant{sra felt{rult előttem egy vörösesbarna, enyhén kitüremkedő anyajegy. Olyan form{ja volt, mint egy szétfröccsent festékcsepp. - Szerencsétlen hely egy anyajegynek mondtam b{tortalanul, mert az én hegem is hasonló pozitúr{ban helyezkedett el. Folt hanyagul, de észrevehetően lejjebb csúsztatta az ingujj{t a csuklój{n. - Jobban tetszene, ha intimebb helyen lenne? - Sehol sem tetszene jobban. Nem tudtam, ez hogy hangzott, úgyhogy megint nekifutottam. Az sem érdekelne, ha nem is lenne. Harmadszor is megprób{ltam. Nem érdekel az anyajegyed, pont. - Egyéb kérdés? kérdezte Folt. Magyar{zat? - Nincs. - Akkor bioszon tal{lkozunk. Arra gondoltam, megmondom neki, hogy soha többet nem tal{lkozunk. De egy nap kétszer nem hazudtolom meg magam. Aznap éjjel egy reccsenés riasztott fel {lmomból. Arcomat a p{rn{ba nyomva teljesen mozdulatlan maradtam, de az összes érzékszervem fokozottan éber volt. Anyu havonta legal{bb egyszer elment a v{rosból, úgyhogy hozz{szoktam, hogy egyedül alszom, és m{r hónapok óta nem képzeltem, hogy lépések lopóznak végig a folyosón a szob{mig. Az igazs{g az, hogy soha nem éreztem teljesen egyedül magam. Rögtön azut{n, hogy aput lelőtték Portlandben, miközben Anyu születésnapi aj{ndék{t akarta megvenni, egy különös fantom lépett az életembe. Mintha valaki keringene a vil{gomban, és t{volról figyelne. A fantom jelenlététől először kir{zott a hideg, de miut{n semmi rossz nem sz{rmazott belőle, az idegességem is al{bbhagyott. Azon kezdtem tűnődni, vajon valami kozmikus sz{ndék {ll-e amögött, hogy így érzek. Tal{ri az ap{m szelleme a közelben van? A gondolat {ltal{ban megnyugtatott, de az az éjszaka m{s volt. A jelenlét jeges érzést keltett bennem.

18 Leheletnyit elfordítva a fejem, egy padlón nyújtózó {rnyalakot pillantottam meg. Gyorsan megfordultam, hogy szemben legyek az ablakkal, de a hold f{tyolszerű fénye volt az egyetlen, ami {rnyékot vethetett. Nem volt ott semmi. Szorosan {töleltem a p{rn{t, és azt mondtam magamnak, hogy csak egy felhő takarta el a holdat. Vagy egy szemétdarabot kapott fel a szél. Mégis azzal töltöttem a következő néh{ny percet, hogy lecsillapodjak. Mire összeszedtem magam annyira, hogy fel tudtam kelni, az udvar csendes volt és nyugodt. Az egyetlen zajt a h{zhoz verődő fa{gak és saj{t szívem kalap{l{sa adt{k.

19 3. FEJEZET MCCONAUGHY EDZŐ A T[BL[N[L [LLT, monoton hangon duruzsolt valamiről, de az elmém messze j{rt a tudom{ny összetettségétől. Azzal voltam elfoglalva, hogy okokat soroljak fel, Foltnak és nekem miért nem kellene tov{bbra is egym{s mellett ülnünk, és leírjam ezeket egy régi röpdolgozat h{tulj{ra. Ahogy vége lesz az ór{nak, az edző elé t{rom az érveimet. Nem működik együtt a feladatokban írtam. - Nem érdekli a csapatmunka. De azok a dolgok zavartak a legjobban, amiket nem írtam fel a list{ra. Kísértetiesnek tal{ltam Folt anyajegyének a helyét, és hal{lra voltam rémülve a múlt éjszakai incidenstől. Nem gyanakodtam egyértelműen Foltra, hogy leselkedik ut{nam, de nem vehettem semmibe azt a véletlent, hogy szinte biztos voltam benne, valaki benézett az ablakomon néh{ny ór{val azut{n, hogy tal{lkoztam vele. Arra a gondolatra, hogy Folt leselkedik ut{nam, benyúltam a h{tizs{kom elülső zsebébe, elővettem két vastablett{t egy üvegből, és egyszerre lenyeltem őket. Egy pillanatra megakadtak a torkomon, azt{n sikerült lecsúszniuk. Szemem sark{ból észrevettem Folt kérdő tekintetét. M{r azon voltam, hogy elmondom, vérszegény vagyok, és naponta p{rszor vastablett{t kell bevennem, főleg ha nyom{s alatt vagyok, de meggondoltam magam. A vérszegénység nem hal{los... amíg rendszeresen szedek vasat. Nem volt olyan üldözési m{ni{m, hogy Folt b{ntani akar, de az egészségi {llapotom valahogy olyan gyengeség, amit jobb titokban tartani. - Nora? Az edző a terem közepén {llt, kinyújtott keze el{rulta, hogy egy dologra v{r: a v{laszomra. - Megismételné a kérdést? kérdeztem. A többiek vihogtak. Az edző enyhe ingerültséggel a hangj{ban megismételte: - Mik azok a kvalit{sok, amik vonzanak egy potenci{lis partnerben? - Potenci{lis partner? - Gyerünk m{r, nem érünk r{ egész délut{n. Hallottam, hogy Vee felnevet mögöttem. A torkom mintha összeszorult volna. - Azt akarja, hogy soroljak fel egy list{t azokról a tulajdons{gokról, amik... - Egy potenci{lis partneréi, igen, sokat segítenél vele. Akaratom ellenére oldalra pillantottam, Foltra. Kényelmesen h{tradőlve ült a padban, majdhogynem görnyedten, és elégedetten tanulm{nyozta az arcomat. R{m villantotta kalózmosoly{t, és hangtalanul azt mondta: R{d v{runk. Összekulcsoltam a kezemet az asztalon, remélve, hogy nyugodtabbnak l{tszom, mint amilyen vagyok. - Ezen még nem gondolkodtam el. - Akkor gondold {t gyorsan! - Nem kérdezne meg először valaki mist?

20 Az edző türelmetlenül a balomra mutatott. - Te jössz, Folt. Folt, nem úgy, mint én, magabiztosan beszélt. Úgy helyezkedett el, hogy a teste enyhén felém fordult, térdünket csak néh{ny centi v{lasztotta el egym{stól. - Intelligens. Vonzó. Sebezhető. Az edző szorgosan jegyzetelt a t{bl{ra. - Sebezhető? kérdezte. Hogyan? Vee szólalt fel. - Van ennek valami köze a fejezethez, amiről tanulunk? Mert a szövegben sehol sem tal{lok olyat, hogy egy partner kív{nt tulajdons{gai. Az edző annyi időre abbahagyta az ír{st, hogy h{tranézzen a v{lla felett. - A földön minden {llat azzal a céllal vonzza mag{hoz a partnerét, hogy szaporodjon. A bék{k felfújj{k magukat. A hím gorill{k a mellkasukat döngetik. Megfigyelted m{ra hím hom{rt, ahogy kiegyenesedik, és az ollój{t csattogtatja, hogy felhívja mag{ra a nőstény egyedek figyelmét? A vonzalom minden {llati reprodukció alapja, beleértve az emberit is. Miért nem osztja meg velünk a list{j{t, Miss Sky? Vee feltartotta öt ujj{t. - Jóképű, gazdag, engedékeny, {d{zul védelmező és csak egy kicsit veszélyes. Minden tulajdons{gn{l behajlította egy ujj{t. Folt felnevetett a bajsza alatt. - Az a baj az emberi vonzalommal, hogy nem lehet tudni, viszonzott-e. - Kitűnő megl{t{s - mondta az edző. - Az emberek sebezhetők - folytatta Folt -, mert könnyen megsérülnek. - Ekkor a térde az enyémhez ütődött. Arrébb húzódtam, de nem mertem eltűnődni azon, mi volt Folt sz{ndéka ezzel a gesztussal. Az edző bólintott. - Az emberi vonzalom és reprodukció összetettsége az egyik olyan saj{toss{g, ami megkülönböztet minket m{s fajoktól. Folt erre mintha felhorkant volna, de nagyon gyenge volt a hang, nem lehettem biztos benne. Az edző így folytatta: - A nők az idők kezdete óta olyan partnerhez vonzódtak, akinek erős túlélési hajlama van, mint az intelligencia és a fizikai r{termettség, mert az ilyen kvalit{sú férfiak nagyobb eséllyel hoztak haza vacsor{t a nap végén. - Feltartott hüvelykujj{val a levegőbe bökött, és elvigyorodott. - A vacsora egyenlő a túléléssel, csapat. Senki nem nevetett. - Hasonlóképp - folytatta -, a férfiak a széphez vonzódnak, mert az egészséget és fiatals{got jelez: semmi értelme egy beteges nővel p{rosodni, aki nem lesz jelen, hogy felnevelje a gyerekeket. - Az edző az orra tövére tolta a szemüvegét, és kuncogott. - Ez olyan szexista - tiltakozott Vee. - Olyasmit mondjon, ami egy huszonegyedik sz{zadi nőre utal. - Ha a reprodukcióhoz tudom{nyos szemlélet szerint közelít, Miss Sky, l{tni fogja, hogy a gyerekek a kulcs a faj fennmarad{s{hoz. És minél több gyereke van,

21 ann{l jobban hozz{j{rul a genetikai {llom{nyhoz. Szinte hallottam, ahogy Vee a szemét forgatja. - Azt hiszem, végre eljutunk a mai tém{hoz. A szexhez. - Majdnem - mondta az edző feltartott mutatóujjal. - A szex előtt van a vonzalom, és a vonzalom ut{na testbeszéd következik. Azt kell kommunik{lnotok a potenci{lis partner felé, hogy Érdeklődöm ir{ntad, csak nem túl sok szóval. Az.edző odamutatott mellém. - Rendben, Folt. Mondjuk, hogy egy bulin vagy. A terem tele van mindenféle alakú és méretű l{nnyal. L{tsz szőkéket, barn{kat, vöröseket és néh{ny feketét. P{ran beszédesek, m{sok szégyenlősnek tünnek. Tal{lsz egy l{nyt, akire illik a leír{sod: vonzó, intelligens és sebezhető. Hogyan tudatod vele, hogy érdeklődsz ir{nta? - Elérem, hogy egyedül maradjunk, és beszélgetek vele. - Jó. Most jön a nagy kérdés: honnan tudod, hogy benne van-e a dologban, vagy azt akarja, hogy tűnj el? - Tanulm{nyozom - mondta Folt. - Kital{lom, mit gondol, mit érez. Nem fogja rögtön elmondani, ezért oda kell figyelnem. Felém fordítja a testét? A szemembe néz, azt{n elfordul? Beharapja az ajk{t, azt{n j{tszik a haj{val, ahogy most Nora? Nevetés harsant a teremben. Az ölembe ejtettem a kezem. - Ő benne van - mondta Folt, megint a l{bamnak ütközve. Rögtön elpirultam. - Nagyon jó! Nagyon jó! - mondta az edző felvillanyozódva, és szélesen elmosolyodott feszült figyelmünkön. Nora arc{ban a véredények kiszélesednek, és a bőre felmelegszik - mondta Folt. - Tudja, hogy épp őt elemzik. Szereti a figyelmet, de nem tudja kezelni. Nem pirultam el. Ideges folytatta Folt. A karj{t vakarja, hogy elterelje a figyelmet az arc{ról és az alakj{ról, vagy tal{n a bőréről. Mindkettő erős vonzalmi tényező. Majdnem fuldokoltam. Viccel nyugtatgattam magam. Nem, hanem őrült. Nem volt tapasztalatom az elmebetegekkel való b{n{smódban, és ez megmutatkozott. Úgy éreztem, az idő legnagyobb részében t{tott sz{jjal b{mulom Foltot. Ha voltak is arra vonatkozó illúzióim, hogy lépést tartok vele, valami m{s megközelítési módot kellett kital{lnom. Kinyújtottam a kezemet az asztalon, magasra emeltem az {llamat, és prób{ltam úgy kinézni, mint aki ínég megőrzőn valamit a méltós{g{ból. - Ez nevetséges. Folt túlzott ravaszs{ggal nyújtóztatta ki karj{t maga mellett, majd a székem h{t{ra tette a kezét. Az a furcsa érzésem t{madt, hogy ez egy fenyegetés, amit egyenesen nekem sz{nt, és hogy nincs tudat{ban vagy nem érdekli, hogyan fogadja az oszt{ly. A többiek nevettek, de úgy tűnt, ő nem hallja, tekintete fogva tartotta az enyémet, és én m{r szinte azt hittem, hogy metszett kettőnknek egy apró, személyes vil{got, amibe nem férkőzhet be senki m{s. Sebezhető form{lta a szót az ajka. Bok{mat a szék l{ba köré fontam, és előrehajoltam, közben éreztem, hogy a karja leesik a székemről. Nem vagyok sebezhető.

22 - És itt is van! jelentette ki az edző. A biológia működésben. - Kérem, most m{r beszélhetünk a szexről? kérdezte Vee. - Holnap. Olvass{tok el a hetedik fejezetet, és először is készüljetek fel a beszélgetésre! Megszólalt a csengő, és Folt h{tralökte a székét. - Ez mók{s volt. Ismételjük megvalamikor! Mielőtt kital{lhattam valami velősebbet ann{l, hogy nem, kösz, kih{tr{lt mõgõttem, eltűnt a folyosón. - Petícióba kezdek, hogy kirúgj{k az edzőt mondta Vee, a padomhoz közeledve. Mi volt ez a mai ór{n? Felhígított pornó. Gyakorlatilag vízszintesen kiterített téged és Foltot a boncasztalra, és a ruh{kat lesz{mítva hagyta, hogy elkövessétek a Nagy Bűnt... Olyan pillant{st lövelltem r{, ami azt sugallta: Úgy nézek ki, mint aki vissza akarja j{tszani? - Jesszus! mondta Vee h{tralépve. - Beszélnem kell az edzővel. Tíz perc múlva tal{lkozunk aszekrényednél. - Jól van. Odamentem az asztalhoz, ahol az edző összegörnyedve ült egy füzetlapra felv{zolt kos{rlabda-stratégia fölött. Első pillant{sra amőbaj{téknak tűnt a sok X-tól és O-tól. - Szia, Nora mondta anélkül, hogy felnézett volna. Mit tehetek érted? - Azért jöttem, hogy elmondjam, az új ülésrendtől és óratervtől kényelmetlenül érzem magam. Az edző h{trarúgta a székét, és kezét összefonta a feje mögött. Nekem tetszik az ülésrend. Majdnem annyira, mint ez az új ember-ember elleni stratégia, amit a szombati meccsre dolgozok ki. Odatettem a tetejére az iskolai szab{lyzat és a di{kok jogai leír{s{nak egy-egy m{solat{t. A törvény kimondja, hogy egy di{k sem érezheti mag{t fenyegetettnek az iskola területén. - Fenyegetettnek érzed magad? - Kényelmetlenül érzem magam. És szeretnék egy megold{st javasolni. - Mikor nem szakított félbe, magabiztosabban folytattam. - Hajlandó vagyok korrepet{lni b{rmelyik di{kot b{rmelyik biológiaór{j{ról, ha visszaültet Vee mellé. Folt haszn{t venné egy korrepetitornak. Szerettem volna a fogamat csikorgatni, de ellen{lltam a v{gynak. Az agyonv{gja a lényeget. L{ttad ma? Bekapcsolódott a megbeszélésbe. Egész évben nem hallottam a hangj{t, de melléd ültettem, és bingó. Javul az oszt{lyzata. Vee-é pedig visszafejlődik. Ez történik, mikor nem leshetsz a padt{rsadról - mondta az edző sz{razon. Vee nem elég érdeklődő. Majd én korrepet{lom. Arra befizetek. - Az edző az ór{j{ra pillantott, és így szólt: - Elkések egy megbeszélésről. Végeztünk? Megprób{ltam kisajtolni az agyamból még egy érvet, de úgy tűnt, kifogytam

23 belőlük. Adjunk az ülésrendnek még egyp{r hetet! õ, és komolyan gondoltam, hogy korrepet{ld Foltot! Sz{mítok r{d. - Az edző nem v{rta meg a v{laszomat; a jeopardy (Amerikai kvízműsor) dallam{t fütyörészve kikacs{zott az ajtón. Hét ór{ra az ég koromsötéten, haragosan nézett le r{nk, én pedig melegséget keresve húztam fel a kab{tom cipz{rj{t. Vee-vel kifelé tartottunk a moziból a parkolóba; épp akkor néztük meg Az {ldozatot. Az én munk{m volt, hogy filmismertetőt írjak az ezine-nak, és mivel m{r minden filmet l{ttam, amit itt j{tszanak, beletörődtünk, hogy megnézzük a legújabb v{rosi borzongóst. - Ez-kezdte Vee - volt a legfurcs{bb film, amit életemben l{ttam. Egyezzünk meg, hogy többé nem nézünk semmi olyat, ami horrorra emlékeztet. Részemről rendben. Tekintetbe véve, hogy valaki múlt éjjel az ablakom alatt leselkedett, és hozz{téve, hogy megnéztem egy jól kidolgozott, üldözős filmet aznap este, kezdtem kissé paranoi{ss{ v{lni. - El tudod képzelni? - kérdezte Vee. - Úgy éled le az életed, hogy fogalmad nincs róla, csak azért tartanak életben, hogy {ldozatként haszn{ljanak fel? Mindketten megborzongtunk. - És mi volt azzal az olt{rral? - folytatta. Kimondottan idegesített, mennyire nincs tudat{ban, hogy ak{r a gomb{k életciklus{ról is sokkal szívesebben beszélgetnék, mint a filmről. - Miért forrósította rosszfiú a követ, mielőtt megkötözte a l{nyt? Mikor meghallotem, hogy izzik a húsa... - Oké! - Gyakorlatilag kiab{ltam. - Most hov{? - És mondhatom, ha egy sr{c egyszer így csókol meg, öklendezni kezdek. Az a szó, hogy undorító, nem írja le, ami a sz{j{val történt. Az csak smink volt, ugye? Vagyis, igaz{ból senkinek nincs ilyen sz{ja a való életben... Éjfélre le kell adnom az ismertetőt - szakítottam félbe. Ja, jó. Akkor a könyvt{rba? - Vee kinyitotta 1995-ös lila Dodge Neonj{nak ajtaj{t. - Tudod, borzasztóan érzékeny vagy. Becsúsztam az anyósülésre. - Hib{ztasd a filmet! - Hib{ztasd a múlt éjszakai kukkolót. - Nem csak a ma estéről beszélek. Észrevettem mondta csintalan mosollyal, hogy jó fél ór{n {t szokatlanul mogorva volt{l bioszon az elmúlt két napban. - Ez is könnyű. Hib{ztasd Foltot! Vee a visszapillantóba nézett. Úgy {llította be, hogy jól l{thassa a fogsor{t, amit most megnyalt, majd begyakorolt mosolyt villantott r{m. - Be kell vallanom, hogy hívogat a sötét oldala. Semmi kedvem nem volt beismerni, de Vee ezzel nem volt egyedül. Úgy vonzódtam Folthoz, mint még soha senkihez. Volt valami sötét vonzerő köztünk. Mellette úgy éreztem, hogy valami a szakadék széle felé csalogat. És ő b{rmelyik pillanatban {tlökhet a peremen. - Most, hogy ezt mondod, kedvem lenne... Szünetet tartottam, hogy kigondoljam, pontosan mihez is lenne kedvem a Folt ir{nti közös vonzalmunk hat{s{ra. Valami

24 kellemetlenre. - Mondd, hogy szerinted nem jóképű felelte Vee, és megígérem, hogy soha többé nem említem a nevét. Bekapcsoltam a r{diót. Jobb szórakoz{st is el tudok képzelni ann{l, mint hogy azzal tesszük tönkre az estét, hogy megidézzük Foltot, ha csak elvontan is. Heti öt napon keresztül egy ór{t mellette ülni sokkal több volt, mint amit el tudtam viselni. Nem adom neki még az estéimet is. - Szóval? erősködött Vee. Lehet, hogy jóképű. De én vagyok az utolsó, aki ezt tudja. Ezzel kapcsolatban egy korrupt döntőbíró vagyok, bocsi. Ez meg mit akar jelenteni? Azt, hogy nem ismerem ki. És nincs az a szépség, ami ezt elkendőzi. - Nem szépség. Ő olyan< rideg. Szexi. A szememet forgattam. Vee dud{lt, és r{taposott a fékre, ahogy egy kocsi elhúzott elôttünk. - Mi van? Nem értesz egyet, vagy a durva és huncut" nem az eseted? -Nincs esetem mondtam. Nem vagyok olyan szűk l{tókörű. Vee felnevetett. -Te, bébi, több vagy, mint szűk l{tókörű. Te korl{tolt vagy. Görcsös. A l{tóköröd k{bé olyan széles, mint az edző egyik mikroorganizmus{é. Nagyon kevés sr{c van a suliban, ha van egy{ltal{n, akibe beleesnél. - Ez nem igaz. Automatikusan mondtam ki a szavakat, de azt{n eltűnődtem rajta, vajon igazak-e. Soha nem érdeklődtem komolyan senki r{nt. Mennyire vagyok furcsa? Ez nem a sr{cokról szól, hanem... a szerelemről. Még nem tal{ltam meg. - Ez nem a szerelemről szól jelentette ki Vee. A mók{ról szól. Kétkedve vontam fel a szemöldököm. - Megcsókolni egy sr{cot, akit nem ismerek... nem is érdekel... az mók{s? - Nem figyeltél bioszon? Ez sokkal több, mint csókolóz{s. - Ja! mondtam felvil{gosulva. A genetikai {llom{ny az én kõzreműködésem nélkül is elég hibbant. - Akarod tudni, szerintem mi lenne igaz{n jó? - Jó? - Jó ismételte Vee, illetlen mosoly kíséretében. - Nem különösebben. - A partnered. - Ne hívd így szóltam r{. A,,partner" szónak pozitív töltése van. Vee befurakodott egy helyre, a könyvt{r ajtaj{hoz közel, és le{llította a motort. - [lmodozt{l m{r arról, hogy megcsókolod? Pillantott{l m{r lopva oldalra, elképzelted, hogy a karjaiba veted magad, és a sz{j{ra tapasztod a tiédet? Olyan pillant{ssal meredtem r{, amiről azt reméltem, kifejezi a döbbenetemet. Te igen?