Debreczeni Tibor 85. születésnapjára. /Budapest október 12./

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Debreczeni Tibor 85. születésnapjára. /Budapest. 2013. október 12./"

Átírás

1 1 Debreczeni Tibor 85. születésnapjára /Budapest október 12./

2 2 Bemutatkozás Értelmiségi vagyok, vagyis az a személy, amely képes 10 percnél tovább gondolkodni valamiről, ami nem a szex-szel kapcsolatos ben nősültem. Szerelem volt első se látásra, se hallásra, vagyis két erősen begerjedt személy találkozása, akik nem különösebben válogatósak. Egy csinos asszonnyal egyesültem közös problémák megoldása végett, amely problémák egyébként nem merültek volna fel, ha nem egyesültünk volna. Feleségemnek volt egy felnőtt, nimfomán leánya. Ezt a fogalmat a férfiak alkalmazzák azokra a nőkre, akik gyakrabban kívánják a szexet, mint ők. Apám gyakran ellátogatott hozzánk, aminek az lett a vége, hogy beleesett, majd feleségül vette mostoha leányomat. Ezek után természetesen mostohaleányom lett a mostoha anyám, az apám pedig a vejem. Apám feleségének, illetve a mostohaleányomnak, aki egyben az anyám, született egy fia, akinek ezek szerint a mostohatestvére vagyok, mivel mostohaleányom anyjának vagyok a férje, és így a feleségem lett a nagyanyám. Időközben a feleségemnek is született egy gyermeke, remélem tőlem, aki apámnak a sógora lett, nekem pedig a nagybátyám egy személyben, mert ha a mostohaanyám testvére a fiam, akkor magamnak vagyok az öregapja.

3 3 MESTEREMNEK, TIBORNAK, AKI "MÁR ELÉG RÉGÓTA FIATAL" Egy öregúr egyszer elhatározza, hogy elmegy Afrikába szafarira. Magával viszi öreg kutyáját, hogy társasága legyen. A kutya egy nap addig kergeti a pillangókat, amíg azt veszi észre, hogy eltévedt. Bóklászik erre-arra, hogy megtalálja az utat, egyszercsak látja, hogy egy leopárd rohan felé láthatóan azért, hogy megegye. Az öreg kutya azt gondolja: "Jajjaj! Most igazán szarban vagyok!" Észrevesz a közelében néhány csontmaradványt valami dögből, gyorsan elkezdi rágni a csontokat, hátat fordítva a közeledő leopárdnak. Amikor az már majdnem ráugrik, a vén kutya felkiált: "Ez a leopárd igazán finom volt! Vajon találok még egyet?" Ezt hallván a leopárd az utolsó pillanatban visszafogja az ugrást, rémülettel néz a kutyára, és gyorsan elhordja az irháját. "Húúú!", sóhajt a leopárd, "ez meleg volt. Ez a vén kutya majdnem elkapott." Közben egy öreg majom, aki végignézte az egész jelenetet egy faágról, arra gondol, hogy hasznot húzhat abból, amit tud, és kialkudhat valami védelmet a leopárdtól. Utánairamodik, de az öreg kutya, amikor látja teljes sebességgel a leopárd után futni, rájön, hogy valami ravaszság történik. A majom utoléri a leopárdot, elárulja neki a kutya cselét, és alkut ajánl. Az ifjú leopárd feldühödik, hogy rászedték. "Ide gyere, majom, ugorj a hátamra, és meglátod, hogy jár, aki be akar csapni!" Az öreg kutya látja a felé rohanó leopárdot a majommal a hátán és nyugtalankodik: "Na, most mit csináljak?" Ám menekülés helyett újra leül háttal a támadóknak, és ismét úgy tesz, mintha nem látta volna őket. Mihelyt hallótávolságba érnek, felkiált: "Hol van már az a hülye majom? Már egy órája elküldtem, hogy hozzon egy másik leopárdot!" Tanulság: - Sose nevesd ki az öregeket! - A kor és a finesz végül mindig legyőzi az erőt és a fiatalságot. A szellem és a ravaszság csak a korral és a tapasztalattal nő meg.

4 4 Az anekdóták elővarázsolják a lelkeket. Pesti anekdota 1974-ből Egy magyar turista utazásának utolsó napján végigsétál Londonban az Old Bond Street-en. Egy kalapbolt kirakatában csodálatos kalapot pillant meg. Ilyesmiről álmodott világéletében. Bemegy és megkérdezi, mibe kerül. - Tíz font feleli a boltos. - Iszonyú zavarba jön, magyarázni kezdi, hogy alig van néhány pennyje, viszont ő magyar ember és van magyar pénze. Nem lehetne-e azon megvásárolni azt a kalapot? - És milyen pénzük van önöknek? - Forint. - Mutasson néhányat. Ő boldogan előhalászik egy egész köteg forint-bankjegyet. - Ki ez a sovány fiatalember? kérdi a boltos. - Petőfi Sándor. - Az ki volt? - A múlt század lánglelkű magyar költője. Az 1848-as szabadságharc szellemi előkészítője. - És mi lett a szabadságharc vége? - Az osztrák és orosz csapatok leverték. - És Petőfi úr? - Ismeretlen körülmények között halt meg a csatatéren. - És ez az ember kicsoda? - Dózsa György, a XVI. században kitört parasztlázadás hős vezére. Parasztok tízezrei keltek fel a feudális zsarnokság ellen

5 5 - És győztek? - Nem, vérbefojtották a felkelést. - Dózsa úr? - Megkínozták, tüzes vastrónra ültették, vezértársainak enniük kellett a húsából - És ez a kucsmás úr kicsoda? - II. Rákóczi Ferenc, a XVIII. század elején kitört felkelés lánglelkű vezére. - És? - A Habsburgok vérbefojtották a felkelést. Rákóczi száműzetésbe kényszerült, végül Törökországban halt meg sok év után, mindenkitől elhagyatva - És ez az úr? - Kossuth Lajos, az 1848-as szabadságharc politikai vezetője. - Tudom, amit levertek. - A bukás után emigrált, és mindenkitől elhagyatva halt meg Torinóban soksok év múlva. - Uram, öné a kalap, vigye el ingyen.

6 6 Varsányi Irén Varsányi Irén, a Vígszínház nagy művésze az utcán összefutott egy színészkollegájával. Hol voltál? kérdezte a pályatárs az üdvözlés után. Moziban. Jó volt a film? Igen, de képzeld egy jóképű fiatalember ült mellettem, és elkezdett udvarolni. Tudta, ki vagy? Nem. Nem is sejtette. Miért nem mondtad meg neki? Hogyisne! Hogy aztán elkezdjen tisztelni? Bajor Gizi Nagy színésznőnk, Bajor Gizi akinek a Nemzeti Színházban sokáig Németh Antal volt az igazgatója igen leleményesen rejtette el férjét, Germán Tibor orvosprofesszort a nácik elől. A legnehezebb napokban is sok humorral, vérbő komédiázó kedvvel próbálta tartani benne a lelket, hogy el ne csüggedjen. Az egyik nap, amikor ebédet vitt a rejtekhelyre, Germán Tibor azzal fogadta, hogy mégiscsak el kellene mennie a házból. A végén magát is bajba sodrom! mondta a feleségének. Fel tudja egyáltalán mérni, mi történik, ha a nácik felfedeznek, és betörnek ide? Ugyan mi történne? nevetett a nagy színésznő. Legfeljebb majd a jó német összeköttetéseinkre hivatkozunk. A német összeköttetéseinkre? hökkent meg Germán. Hát miféle összeköttetéseink vannak nekünk a németekkel? No hallja, ez igazán egyszerű! trillázott a színésznőfeleség. Én Bajor vagyok, maga Germán, a színház igazgatója pedig Németh. Makláry János Makláry János egyszer meglátogatta kollégáját hétvégi tanyáján, de nem mert belépni a kapun, mert bent egy hatalmas kutya vicsorgott rá fenyegetően. Gyere csak nyugodtan szólt ki a gazda. De itt ez a nagy kutya Nem kell félned tőle, ki van herélve Nem is attól félek, hogy megizél, hanem hogy megharap.

7 7 Weöres Sándor Csorba Győző írta le a következő anekdótát. Egy művészdelegáció tagjaiként a Csorba-, a Weöres- és a Ferenczy-házaspár az olasz állam meghívására Szicíliába utazott. Egyik reggel Károlyi Amy kétségbeesetten közölte, hogy Sándor elveszett: éjszaka nem ment haza, fogalma sincs, merre lehet. Már éppen a hivatalos szerveket akarták értesíteni, amikor széles mosollyal az arcán megjelent a költő. Kiderült, hogy este lement inni a sarki borozóba egy pohárral, ott megismerkedett egy jókedvű olasz társasággal. Bár olaszul alig tudott, jól érezte magát velük, annyira, hogy hozzájuk ment aludni is. Hogy pontosan hová, arra nem emlékezett. A következő nyilatkozatot bűnbánatában írta. "Feleségemnek ezennel megígérem és megfogadom, önszántamból és saját tervemből, hogy egy nap fél liter bornál többet nem iszom, kivéve havonta egyszer, de akkor sem berúgásig. Berúgni maximum félévenkint egyszer. Catania, jan. 24. Weöres Sándor Tanúk: Ferenczy Erzsi Ferency Béni" Dajka Margit Dajka Margitért rajongtak a fiatal színésznők. El akarták tanulni tőle a szakmai fogásokat. Egy TV játékban a színésznő egy csodálatos monológot adott elő, a kollégák és a rendező ámulva hallgatták. A fiatalok faggatták Margitkát, hogyan tud ilyen tökéleteset alkotni. Nézzétek az úgy van, ha felkérnek egy szerepre, többször is elolvasom a forgatókönyvet. Hosszan beszélgetek a rendezővel, a díszlet és jelmeztervezővel. Ha lehetőségem van, az íróval is. A szöveget nagyon hamar megtanulom és lelkiismeretesen részt veszek a próbákon. Amikor eljutunk oda, hogy azt mondják: Felvétel tessék, akkor magam körül teljes nyugalmat teremtek, lecsukom a szemem és maximális koncentrációval a gázsimra gondolok. Sándor György mélyen vallásos művész. Az önálló estjén elmondta, hogy minden ügyes-bajos dolgában kikéri a jóisten véleményét. Egyszer, mikor elment a templomba, hogy beszélgessen az Istennel, éppen mise volt. Azt mondta a pap: Ma nincs prédikáció, mert mondani akarok valamit.

8 8 Híre ment, hogy amikor Hegedűs D. Géza a Radnóti Színpadon játszott Görgey Gábor egyik darabjában, a premier után Mensáros László berontott Géza öltözőjébe, s azt mondta: Gratulálok, kisfiam, nagyon jó vagy a szerepben. De kérlek, ne Latinovitsot utánozd, hanem engem. Garas Dezső Szolnokon, amikor Molnár Ferenc Üvegcipő című darabját rendezte, a morgolódó, kötekedő Sipos agglegény szerepét alakító színésznek Győry Emilnek, állandóan előjátszott. Kétségtelen, hogy remekül, hiszen a zsémbes, sármos szerep rá is nagyon illett. A Sipost játszó színész azonban egyre türelmetlenebb lett, mert mindenki Garast dicsérte, ő meg képtelen volt kialakítani saját elképzelését. Egy szép napon már annyira elege lett, hogy amikor Garas ismét előjátszott, ő próba közben fogorvoshoz szaladt. Az orvos talált is egy kihúzandó fogat. Így aztán üzent, hogy legalább egy hétig képtelen próbálni, mert szájzára van. Mire egy szellemes kolléga megjegyezte: Na, ez most jól a fogához verte a Garast. Makláry Zoltántól a Rádió pagodájában Mányai Lajos megkérdezte: Na, Zolikám akkor mikor menjünk le hozzátok Füredre? Bármikor, Lajoskám! Bármikor. Hétvégén jó lesz? kérdezte Lajos. Remek! Az a legjobb! Akkor nem vagyunk otthon! Lázár Mária mesélte: Tudod aranyoskám, mikor az én férjem egyszer kimaradt, s hajnalban jött haza, én meg se rezzentem. Ő zokogva a lábam elé borult: Drága Máriám! Ne haragudjon! Bocsásson meg! Nagyon bánom! Soha többet nem... Ne folytassa kedvesem, már visszaadtam.

9 9 Major Tamás Csiszár Imre kedvenc tanítványa volt a Major Tamásnak. Brecht Puntilla úr c. darabjába meghívta Majort. A főpróbán, amikor tetőfokára hágott az idegesség, Major segíteni akart a rendezőnek és a takarásból becsoszogott a színpadra. Mielőtt megszólalhatott volna Csiszár ráförmedt: Ne lábatlankodjék itt öreg, menjen vissza a takarásba! Major megdöbbent, visszament a takarásba, leült a Hollósi Frici mellé, és odasúgta: "Frinyókám, ha nem én lennék a Major, most hazamennék." Gózon Gyula Gózon Gyula, a híres színész egy alkalommal "marhának" nevezte egy vendéglő főpincérét, mire az becsületsértés miatt beperelte a művészt. A bíróság elmarasztalta Gózont, és felszólította a bocsánatkérésre, mondván: nem nevezheti nyilvánosan marhának a főpincért. Gózonnak azonban volt még egy kérdése: - Rendben van, bíró úr, tudomásul vettem, hogy nem mondhatom egy főpincérnek, hogy "marha". De kérdezem, ha egy marhával találkozom, mondhatom-e neki, azt, hogy "főpincér"? A bíró tanácstalanul hümmögött egy kicsit, majd határozott igennel felelt a színész kérdésére, aki odafordult felpereséhez: - Főpincér, bocsánatot kérek! Bánhidi László Valamikor az ötvenes években, egy filmfesztivál alkalmával meginterjúvolták Bánhidi Laci bácsit, mondaná el, mi a titka hiteles alakításainak. A színész azt válaszolta, hogy Kell hozzá Sztanyiszlavszkij tanainak tökéletes elsajátítása, a marxizmusleninizmus tudása, a magyar proletárok életének ismerete, na meg tehetség, mert anélkül az első három szart se ér.

10 10 Kaposvári Csiky Gergely Színház Pécs, Nagy Lajos Gimnázium. Buszos osztálykirándulás keretében viszik a diákokat a kaposvári Csiky Gergely Színház, Dózsa György c. színdarabjának előadására. A baranyai megyeszékhelyről az út busszal - kb óra. Időben el is indulnak, ám a busz defektet kap és a szókimondó buszsofőrnek egy órájába telik kicserélni a kereket. Így már természetesen nem érnek oda időben, csak amikor már javában folyik az előadás. Nosza, annyi baj legyen, a jegyek ki vannak fizetve, a helyek fenntartva, mind a negyven ember, élén sofőrünkkel megpróbálja laposkúszásban elfoglalni a székeket. Az előadásnak pont ebben a pillanatában ér a szövegkönyv ahhoz a részhez, amikor a jobbágysereget verbúváló Dózsa így kiált fel: - Hol késtetek, Parasztok? Mire hősünk magára véve a felszólítást, így vág vissza: - Lerobbant a buszunk, te köcsög! Dégi István Egyszer részegen vezette az autóját. Egy rendőr megállította és kérte, hogy húzza le az ablakot. A zsibbadt színész nem bírta kinyitni. Ekkor a rendőr feltépte az ajtót, mire Dégi hanyatt kiesett az autóból a betonra. Rendőr: Hol a jogosítványa? Dégi: Nálatok van. Salamon Béla Salamon Béla bácsi jóban volt az öltöztetőnőjével. A szerelem következő formái ismertek: kéz a kézben, más a kézben, kéz a másban, más a másban. Egyik alkalommal a szerelemnek a más a kézben formáját gyakorolták. Az öltözői folyosón a kollégák a következőt hallották: Művész úr! Művész úr! Tessék felébredni! Élvezni tetszik!

11 11 A műsor un. komoly részében: Ady Endre: Menekülés az Úrhoz Be szép a régi kép, a tiszta, Be szép volt a világon élni, Be szép volt az a lázadó, Mégis uras, szent Össze-Vissza. Imádkozni is tudtunk néha, De mindenképp Istené voltunk, Nem-akartan és nem-tudón Legbőszebb óránk se volt léha. Be szépeket elhittünk akkor És a Poklot hogy elfeledtük És most a Pokol muzsikál: Fülünkben száz és szörnyű akkord. Megszakadt szép imádkozásunk, Pedig valahogyan: van Isten, Nem nagyon törődik velünk, De betakar, ha nagyon fázunk. Imádkozzunk, hogy higyve higyjünk: Van Isten, de vigyáz Magára, Van Isten s tán éppen olyas, Kilyenekben valaha hittünk. Adjuk Neki hittel magunkat, Ő mégiscsak legjobb Kisértet, Nincs már semmi hinnivaló, Higyjünk hát a van-vagy-nincs Úrnak. Mert ő mégis legjobb Kisértet S mert szörnyüséges, lehetetlen, Hogy senkié vagy emberé Az Élet, az Élet, az Élet. Összeállította Cserna Csaba

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget.

Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. 5 PERCES MENEDZSMENT TANFOLYAM 1. lecke Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. A feleség gyorsan maga köré csavar egy törölközőt, és

Részletesebben

A fölkelő nap legendája

A fölkelő nap legendája Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról? (Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

5 perces menedzsment tanfolyam. Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget.

5 perces menedzsment tanfolyam. Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. 1 www.tudastaranyagok.wordpress.com 5 perces menedzsment tanfolyam 1. lecke Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. A feleség gyorsan

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Húsz év mellékvágány után újra lendületben

Húsz év mellékvágány után újra lendületben 2007-06-22 Húsz év mellékvágány után újra lendületben Bodrogi Gyula a mesterekről, a zsákutcákról és a nagy visszatérésről Bodrogi Gyula, a Nemzeti Színház művésze, valósággal kivirult, mióta nem a Vidám

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Szinonimák, antonimák

Szinonimák, antonimák Szinonimák, antonimák 1 ) Kezdjük a szinonimákkal A szinonima magyarul rokon értelmű szó. Nyugodtan mondhatja így is, úgy is A szinonimáknak hasonló a jelentése. Emlékszik, milyen szavakkal gratuláltak

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

Ára: 200 Ft, mely összeggel gyülekezetünk gyermek- és ifjúsági munkáját támogatja. I. évf. 1. szám 2010. május

Ára: 200 Ft, mely összeggel gyülekezetünk gyermek- és ifjúsági munkáját támogatja. I. évf. 1. szám 2010. május I. évf. 1. szám 2010. május S z ö s z i m a n ó vagyok. Még nem találkoztunk. Én fogok segíteni Neked abban, hogy eligazodjál a különféle érdekes é s i z g a l m a s olvasmányok között. Számomra a legemlékezetesebb

Részletesebben

Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely

Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely Vendégek jönnek Te, Gergely, nem akarsz fölkelni? Tizenegy óra van! Mi van? Már tizenegy óra? És te már fönn vagy? Akkor nekem is föl kell kelnem. Mindjárt itt vannak

Részletesebben

Azonosító: ART20 2011 12 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék. Kedves Olvasó!

Azonosító: ART20 2011 12 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék. Kedves Olvasó! Azonosító: ART20 2011 12 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék Kedves Olvasó! Ha olvasod a levelem, akkor máris jól kezdődik a 2012-es év: - mert túlélted a tavalyit, - mert jól vagy és van időd levelemet

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

Teljes számadás. Budapest ünnepnapja

Teljes számadás. Budapest ünnepnapja Teljes számadás Szerzõ Administrator 2012. január 13. Utolsó frissítés 2012. február 03. Schlagwortos tartalomjegyzék a honlaptalan korszakból:- Budapestért díj - Kudlik Júlia: A rák ellen az emberért,

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

A SZÁZEGYEDIK ASSZONY

A SZÁZEGYEDIK ASSZONY A SZÁZEGYEDIK ASSZONY (Egy kis tréfa) 1883 Sok tarkabarka dolgot írt meg hajdan a pajkos tollú Boccaccio. Veronai, florenci asszonyok segítették benne. Amennyi rossz fát azok a tuzre tettek, annak a hamujában

Részletesebben

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04.

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal, lejött hozzátok Abban a pillanatban szólalt meg ez a dal a cédé lejátszómon, amikor belekezdtem ebbe az írásba az angyalokról.

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Kutasi Heléna Szerelmeskalandos avagy a boldogságra várni kell Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Amikor először megláttam őt, azonnal tudtam, nem lesz mindennapi történet. Biztos többen

Részletesebben

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Tegezés, magázás 1 ) Alapszabályok Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Magázódás: a beszélgetőpartnerünknek

Részletesebben

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának

Részletesebben

"Ezt nem lehet leírni" - Könyv született Kern Andrásról

Ezt nem lehet leírni - Könyv született Kern Andrásról "Ezt nem lehet leírni" - Könyv született Kern Andrásról Bárdos András portrét írt 2012. november 12. hétfő, 07:00 November végén könyv jelenik meg Kern Andrásról. A szerzője Bárdos András, újságíró, a

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

- Ó kedves feleségem, mégse tegyük ezt. Ha már az Isten nekünk ezt adta, ilyennel áldott meg, felnöveljük, ne dobjuk el magunktól.

- Ó kedves feleségem, mégse tegyük ezt. Ha már az Isten nekünk ezt adta, ilyennel áldott meg, felnöveljük, ne dobjuk el magunktól. Szamárbőr királyfi (széki népmese) Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy király. Annak a királynak nem volt gyermeke. Feleségestül együtt erősen búsultak, hogy már minden boldogságok meglenne, hogyha

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE 13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE Mindegyikünknek kétféle szokásai vannak: jók és rosszak. A jó szokásaink közelebb visznek minket álmaink földjére, és a rosszak távolabb visznek álmaink földjétől. A jó szokások

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Buddha pedig azt mondta a tanítványainak:

Buddha pedig azt mondta a tanítványainak: Buddha egy fa alatt ült, és a tanítványainak magyarázott. Odament hozzá egy férfi, és beleköpött az arcába. Buddha megtörölte az arcát, és visszakérdezett: - És most?akarsz még mondani valamit? A férfi

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás?

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás? DRÁMAJÁTÉK TINIKNEK Vári Lili: A KULCS A történet egy vallási középiskolában játszódik. Szereplők: Tanár dr Wieser Tanár Brown Diákok: Jim, Larry, Jeff, Tom és Matthew Első szín (Osztályterem, a diákok

Részletesebben

Tizennegyedik lecke. nálam

Tizennegyedik lecke. nálam Tizennegyedik lecke Vendégségben Péter: Szeretettel üdvözöllek benneteket nálam. A kabátokat itt hagyhatjátok az előszobában. Juszuf: Köszönjük szépen. Ezt a kis bort neked hoztuk. Le kell venni a cipőt?

Részletesebben

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak.

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak. Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak. 1 2 'Abdu'l-Bahá sok évet töltött a Szentföldön, Akkó városában. Éveken keresztül fogoly volt, és

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Tételminták a záróvizsgára magyar irodalomtudományból 2014

Tételminták a záróvizsgára magyar irodalomtudományból 2014 Tételminták a záróvizsgára magyar irodalomtudományból 2014 Elemezze két oldal erejéig az alábbi szövegrészletet a teljes kisregény kontextusában. Kérjük, építse érvelését a következő szempontok köré: 1.

Részletesebben

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem Tizenötödik lecke Családi kép Te, Gergely, mindig meg akarom kérdezni, csak elfelejtem: kik vannak azon a nagy képen az ágyad fölött? Ja, azok, azon a régi képen? Az az apai nagyapám családja, még a háború

Részletesebben

Szigor és tudás. Kubik Anna. Óidők az új időkben

Szigor és tudás. Kubik Anna. Óidők az új időkben Kubik Anna Szigor és tudás Óidők az új időkben Debrecentől messzi van szülőfalum, a Bakony-aljai Ősi. Talán nemcsak földrajzi távolságban, lelki alkatot tekintve is. Először Nyilas Misi története vezetett

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Az összeesküvők. (Dráma, a népszínművek fanyar humorában) Kovács Károly. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Az összeesküvők. (Dráma, a népszínművek fanyar humorában) Kovács Károly. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Az összeesküvők (Dráma, a népszínművek fanyar humorában) Kovács Károly 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Szereplők: Petőfi verseiből lépnek elő. Pató Pál (kb. negyvenöt éves Pató Pál úr című műből))

Részletesebben

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten)

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) A 2013/2014. tanévben immár harmadik alkalommal megrendezett Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen elért első helyezésünkkel csapattársam, Boros János Mátyás,

Részletesebben

- Jean, ma az utca túloldalán tálaljon! - Miért, uram??????? - Mert azt mondta a fogorvosom, hogy a másik oldalon egyek.

- Jean, ma az utca túloldalán tálaljon! - Miért, uram??????? - Mert azt mondta a fogorvosom, hogy a másik oldalon egyek. - Jean, ma az utca túloldalán tálaljon! - Miért, uram??????? - Mert azt mondta a fogorvosom, hogy a másik oldalon egyek. Ön egy fogorvos. Ma valahogy nincs kedve dolgozni. Mit tesz? 1. A rendelőbe lépve

Részletesebben

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ezt mondja az Úr Isten: A belső pitvar kapuja, mely keletre néz, zárva legyen a dologtevő hat napon, szombatnapon pedig nyissák ki, és újhold napján is nyissák

Részletesebben

Aki nélkül nem lehetne Karácsony

Aki nélkül nem lehetne Karácsony III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2.

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Induktív érvek Az induktív érvnél a premisszákból sosem következik szükségszerűen a konklúzió.

Részletesebben

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János. Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa

Részletesebben

A KRITIKA, ÉS AKIKNEK NEM KELL

A KRITIKA, ÉS AKIKNEK NEM KELL A KRITIKA, ÉS AKIKNEK NEM KELL Vita a kritikáról a Revizoron, 4. 2012.09.26. Ha tizenöt éves koromban megkérdezte valaki s naná, hogy meg is kérdezték, mi akarsz lenni, kisfiam, ha nagy leszel, habozás

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ

Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ A MÚLÓ IDÕ NYOMÁBAN A CIPÉSZ A cipészekkel valahogy mindig jóba voltam. Nem tudom, miért,

Részletesebben

Huszonötödik lecke. nyomja, várjon. hallgasd. nyomd. várj. tedd, vedd, legyen. szíveskedjék mutasson. hozza el menjen nézze meg

Huszonötödik lecke. nyomja, várjon. hallgasd. nyomd. várj. tedd, vedd, legyen. szíveskedjék mutasson. hozza el menjen nézze meg Huszonötödik lecke Megint telefon Halló! Jó napot kívánok! Üdvözöljük a Vabank Bank ügyfélszolgálatánál! Ha ismeri a mellék számát, nyomja meg a megfelelő számú gombot. Ha nem ismeri, várjon a kezelő jelentkezésére.

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

A BOHÓCCIPÕS CSODACIPÉSZ MOLNÁR ERNÕ CIPÉSZ

A BOHÓCCIPÕS CSODACIPÉSZ MOLNÁR ERNÕ CIPÉSZ Vállalok javítást is, amit fõleg a környékbeli idõsek szoktak kérni. Igyekszem olcsón dolgozni, de a kisseb munkákért még így sincs szívem pénzt kérni A BOHÓCCIPÕS CSODACIPÉSZ MOLÁ EÕ CIPÉSZ A MÚLÓ IDÕ

Részletesebben

útja a szabadság felé

útja a szabadság felé Szandra útja a szabadság felé Szandra útja a szabadság felé Szandra egy teljesen hétköznapi erdélyi kisvárosban nőtt fel. A családi házuk két kis szobából és egy nappali-konyhából állt. Két húga volt és

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Kapásod van! Figyelj! Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket.

Kapásod van! Figyelj! Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Kapásod van! Figyelj! Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. János 15,16 Jézus Péter bárkáját választja, a mélyre küldi, és olyan döntést kíván tőle, amely egyedül személyes hitén

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban

Részletesebben

EÖTVÖS KÁroly Magyar alakok 2011

EÖTVÖS KÁroly Magyar alakok 2011 EÖTVÖS KÁROLY Magyar alakok 2011 A KIS MARISKA (Gróf Széchenyi István nőtlen korából) Széchenyi István Íróasztala fölött díszes aranykeretben fiatal nő arcképe függött a falon. Olajfestmény volt s gyönyörű

Részletesebben

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Mindenki számára világos, hogy új világrend van kialakulóban. Az óra ketyeg, az átállás közeledik attól függetlenül, hogy mennyi skandallumot, komplikációt

Részletesebben

yymár meglévő csoport számára:

yymár meglévő csoport számára: 1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy

Részletesebben

II. János Pál vetélkedő

II. János Pál vetélkedő II. János Pál vetélkedő Hittan forduló Szent Benedek Gimnázium, Budapest 1 Hittan verseny keretében az utcán végigsétálva embereket kérdeztünk meg arról, hogy mi a véleményük a papokról. Több embert megkérdezvén

Részletesebben

HA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS

HA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS pám körbevitt a mûhelyekbe, bemutatott a szomszédos üzletekben. Ma maximum akkor jön be valaki új, ha kell neki egy csavarhúzó vagy fogó. De akkor sem biztos, hogy bemutatkozik H CSK HUZT HIBÁDZIK KS NC

Részletesebben

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére. Idegesített, hogy nem tudják diagnosztizálni. Hát az orvostudomány nem tud semmit?" Egy család, amelynek tagjai megszakadnak a munkában, elviselik az elviselhetetlent, küzdenek a fogyatékkal, és közben

Részletesebben

Meg is vették, de elébb úgy csinált, mintha nem szívesen adná, de oda adta. Elmegy a két katona, mennek a másik kocsmába. Rendelnek csára-búra,

Meg is vették, de elébb úgy csinált, mintha nem szívesen adná, de oda adta. Elmegy a két katona, mennek a másik kocsmába. Rendelnek csára-búra, Csalóka Péter Vót egyszer egy dologkerülő ember, kiment az erdőbe, nekidőt egy fának, a fa görbe vót, oszt úgy tett, mintha támasztotta vóna, hogy le ne dőjjön. Arra megyen két katona lóháton, osztan odaköszönnek

Részletesebben

Fordította: Szedő Dénes. Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) A KIS PARASZTLEÁNYKA (Exiit diluculo)

Fordította: Szedő Dénes. Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) A KIS PARASZTLEÁNYKA (Exiit diluculo) Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) Ó, Fortuna, mint a Luna egyre-másra változol: majd nagyobbodsz, majd meg elfogysz; hej, az élet ronda sor: gabalyítja s igazítja játszva az ember fejét:

Részletesebben

Térey János. Asztalizene. (Az eddigiek. Jön Henrik, szétnéz: egyetlen szabad asztal van, megcélozza)

Térey János. Asztalizene. (Az eddigiek. Jön Henrik, szétnéz: egyetlen szabad asztal van, megcélozza) Térey János Asztalizene Színmű három tételben részlet 10 36 (Az eddigiek. Jön Henrik, szétnéz: egyetlen szabad asztal van, megcélozza) (magában) Állandó ítéletidő Útban Pestre, Beugrottam ide. Drága hely,

Részletesebben

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! 2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.

Részletesebben

A beszélgetésen részt vett Erdélyi Klári és Farkas István

A beszélgetésen részt vett Erdélyi Klári és Farkas István A révész A belső újjászületés felé vezető út felébredést követel, mindenekelőtt annak megakadályozását, ami az önmagam megerősítésében áll. Ez egy döntő próba. Nem lehet egyezkedés az igazsággal. Ez az,

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott szegény, hogy mit csináljon ezzel a

Részletesebben

Duna utca. családvers

Duna utca. családvers Terék Anna Duna utca családvers és lehet, én mégiscsak a Duna utcában voltam egész életemben a legboldogabb. öten laktunk két szobában, s apám sosem tudta nyugodtan megcsókolni anyámat, mi néztük őket

Részletesebben

DALSZÖVEGEK. (a példatárban 1-gyel jelölt szövegek további versszakai, az ottani sorszámmal)

DALSZÖVEGEK. (a példatárban 1-gyel jelölt szövegek további versszakai, az ottani sorszámmal) DALSZÖVEGEK (a példatárban 1-gyel jelölt szövegek további versszakai, az ottani sorszámmal) 14. Támaszd meg oldalad Két arany pálcával. Meg is simakodjál, Meg is mosakodjál, Beszélve: Töröld meg magad

Részletesebben

A szomorú királykisasszony. Feldolgozta: BRÉDA SZILVIA

A szomorú királykisasszony. Feldolgozta: BRÉDA SZILVIA A szomorú királykisasszony Feldolgozta: BRÉDA SZILVIA 119 120 A mese Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörűséges szép leánya, aki soha el nem mosolyodott, mindig

Részletesebben

Sütő Ãndrás. Földi ºsztºl, égi szék*

Sütő Ãndrás. Földi ºsztºl, égi szék* Sütő Ãndrás Földi ºsztºl, égi szék* Adventi szelek fújnak maholnap a Hargitán, menni, menni kéne Sikaszóba! Nyár eleje rég volt, hogy arra járhattam, káplánszoknyás fenyőfáim alatt megülhettem. Fülemben

Részletesebben

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti Cziczó Attila: ANDREA életjáték szereplők: Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti 1. JELENET - ANDREA SZOBÁJA Andrea ül elkeseredetten a tükör előtt. Néha közelebb hajol, vizsgálgatja arcának hibáit.

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus csodái Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

Hogy kezdtem el írni?

Hogy kezdtem el írni? Hogy kezdtem el írni? Caracas, Venezuela, 1970. május 30. A beszéd a caracasi Ateneóban hangzott el. Később a bogotái El Espectadorban is megjelent. Juan Carlos Zapata így írt róla: Gabo Caracasban született,

Részletesebben

ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 50. szám július 01.

ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 50. szám július 01. ZÁHONYI VASUTAS VIII. évfolyam, 50. szám 2019. július 01. Kétarcúságom titka A Janus-arcú ember mai jelentése hosszú utat tett meg. Egykor a kezdet és a vég védőszelleme volt Rómában, egy időben még az

Részletesebben

bibliai felfedező C1 Kérj meg valakit, hogy segítsen megtalálni! 1. történet: Dániel A különös ország Bibliaismereti Feladatlap

bibliai felfedező C1 Kérj meg valakit, hogy segítsen megtalálni! 1. történet: Dániel A különös ország Bibliaismereti Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: Dániel A különös ország Olvasd el: Dániel

Részletesebben

SZKC_210_03 Gazdag szegények szegény gazdagok

SZKC_210_03 Gazdag szegények szegény gazdagok SZKC_210_03 Gazdag szegények szegény gazdagok szka210_03_diak.indd 9 2007.10.07. 20:41:34 szka210_03_diak.indd 10 2007.10.07. 20:41:35 Tanulói Gazdag szegények szegény gazdagok 10. évfolyam 11 D1 Szerepkártyák

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA Student's name : E-mail: Test štampajte i skeniranog ga vratite na e-mail office@centarzaedukaciju.com U slučaju da nemate tehničke mogućnosti, prihvata se i da na datu e-mail adresu pošaljete odgovore

Részletesebben