Idegenforgalmi ismeretek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Idegenforgalmi ismeretek"

Átírás

1 2. Idegenforgalmi ismeretek A turizmus fejlődéstörténete Előadók: Dr. habil Kocsondi József egyetemi tanár, tanszékvezető Tóth Éva tanársegéd Készítette: Tóth Éva, tanársegéd Pannon Egyetem, Georgikon Kar Keszthely 2 A turizmus fogalma A turizmus az emberek lakóhelyükön kívüli utazásából és tartózkodásából eredő kapcsolatok, és jelenségek összessége, amennyiben azt nem motiválta letelepedési szándék, illetve az nem volt kapcsolatos semmilyen jövedelemszerző tevékenységgel hágai világkongresszus A turizmus fejlődéstörténete A turizmus fejlődésének főbb szakaszai az emberiség fejlődésének főbb szakaszaihoz, illetve a technika elsősorban a közlekedés fejlődésének állomásaihoz igazodik. ÓKOR üzleti, hivatással járó és vallási célzatú utazások A főníciaiak, a kínaiak, a görögök és a rómaiak egyaránt aktív kereskedelmet folytattak. A kiterjedt birodalmak igazgatása is gyakori utazással járt. 3 4

2 Vallási ünnepek, zarándoklatok Kr. e. 776 óta olimpiai játékokra a görögök szabályosan szervezték a közönséget : hírnökök járták be a vidéket A római birodalom kitűnő feltételeket alakított ki az utazáshoz: a nagyszerű úthálózat, fogadók és az utazás biztonsága. A tengerparti üdülések, a gyógyhelyekre, fesztiválokra, szentélyekhez vagy rokonokhoz és barátokhoz való utazások az életük szerves részét képezték, sőt gyakori volt a külföldi utazás is, elsősorban Egyiptomba és a Közel-Keletre. A 19. sz. közepéig hasonló intenzitású turizmusra nem találni példát! 5 KÖZÉPKOR A középkor feudális társadalmára a helyhez kötöttség jellemző. A legnagyobb tömegeket a zarándoklások mozgatták meg. Szabadidő az ünnepektől eltekintve a középkorban nem létezett : a munka és a szabadidő nem a termelési folyamat, hanem a társadalmi hovatartozás szerint vált külön. A földhöz kötött jobbágy élete a munka, a földesúré a szabadidő eltöltése volt. Az egyetemek között a kor vége felé meginduló tanár- és diákcsere, valamint a céhlegények szakmai felkészülését elősegítő külföldi vándorlások. Mindez együtt sem adott azonban számszerűleg jelentős forgalmat, a társadalom alapvetően földművelőállattenyésztő, következtetésként inmobil volt. 6 ÚJKOR A szárazföldi közlekedés fő eszköze hosszú ideig a lassú, kényelmetlen és drága lovas szekér volt. A Komárom megyei Kocs községben a sz. fordulóján hozták létre a könnyebb, kényelmesebb, és gyorsabb lovas kocsit, mely hamarosan elterjedt az egész földrészen. A postakocsit már a 17. században vezették be. A polgárosodás kifejlődésével új közönség és a turizmus új formái jelentek meg. Az első nagy divatot a gyógyfürdők jelentették. Igazi népszerűségét a 17. században érte el. A következő században már inkább a tengervíz és a levegő egészségügyi előnyeinek hódolnak az angolok. 7 A korai 17. század, I. Erzsébet kora, fiatal nemesek: tanulmányaik teljessé tétele a kontinensen tett hosszabb körutazással. Később más, alacsonyabb szintű társadalmi rétegek is átvették, hogy egy úriember neveléséhez a Grand tour az európai szárazföld kulturális központjainak a meglátogatását magában foglaló körutazás hozzátartozzék. A Grand tour hatásai között a szakirodalom egyrészt a résztvevők kulturális gazdagodását, másrészt a túrában szereplő városok elsősorban Párizs, Velence, Firenze, Róma, majd Aix-en-Provence, Montpellier és Avignon image-ának megalapozását emeli ki. A Grand tour résztvevői számára a 19. századig külön turisztikai szolgáltatások nem álltak rendelkezésre. 8

3 Az ipari forradalom a vasút és a gőzhajó kora A 18. sz. vége felé kibontakozó ipari forradalom a modern tusizmusnak is megteremtette az alapjait. A gazdaság fokozódó iparosítása egyrészt a lakosság számának növekedését, másrészt a társadalom szerkezetének átalakulását vonta maga után. Megindult a városiasodás, ami a falusi lakosság arányának csökkenésével járt. A korszakot (19. sz.) a közlekedési technika forradalma vezeti be: a gőzgép felfedezése / James Watt, 1778/, a gőzhajó, majd a gőzmozdony létrehozása / R. Fulton, 1807, ill. G. Stephenson, 1817). Az első vasútvonal 1825-ben Stockton és Darlington között épült meg. 9 A vasutak először a kereskedelmi utazókra összpontosítottak, hamarosan felfedezték azonban a kirándulókban rejlő új közönséget és kedvezményes árakat, tarifákat vezettek be. Az igazi szakmai újdonságot Thomas Cook vezette be 1841-ben. Mint egy társaság ( a South Midland Temperance Association ) titkára kirándulást szervezett a társaság tagjainak. Thomas Cook a szervezett csoportos kirándulást hozta így létre, amely a későbbi tömegturizmusnak vetette meg az alapjait. Nagy szállodaépítési korszak vette kezdetét. A szolgáltatások dolgozói számának és arányának a növekedése jellemző a mezőgazdaság rovására. 10 Belföldön fellendült a családi utazás a tengerpartra, ahol az üdülőhelyeken a klasszikus szolgáltatások mellett jelentős szórakoztató ipar is kifejlődött. Új közlekedési lehetőség a mélytengeri gőzhajózás. A 19. sz. vége felé a kerékpár felfedezése és elterjedése jelentett új színfoltot a turizmus számára is. Megszülettek a mozgó kirándulások és üdülések. A fényképezés is népszerűvé vált a turisták körében, aminthogy állandósult az útikönyvek iránti kereslet is. A 19. sz. végén már megszülettek azok a találmányok, melyek meghatározták a 20. sz. első felének turizmusát. N. A. Otto 1876-ban feltalálta a robbanómotort és K. Benz 1885-ben megalkotta a motorgépkocsit. A Wright fivérek 1903-ban hozták létre a repülőgépet. 11 A 20. század gépkocsi, a repülőgép és a tömegturizmus kora Az első világháború a turizmus fejlődési folyamatát is megszakította és a legtöbb országban az útlevél bevezetéséhez vezetett. A nemzetközi turizmus a két világháború közötti időszakban 1929-be érte el csúcspontját. a személygépkocsi, majd az autóbusz elterjedése megszüntette a vasút monopóliumát. A diadalmaskodó személygépkocsi hatása az utazási szokásokra sokrétű. A hajót 1958-tól kezdődően a repülőgép szorította ki. 12

4 Tömegturizmus A repülőgép napjainkban meghatározó a hivatásturizmus és az interkontinentális utazások területén. Az autóbusszal együtt domináló szerepe van az intraregionális, szervezett csoportos turizmus lebonyolításában. Döntő változást hozott a turizmus feltételrendszerében a fizetett szabadság jogának törvénybevétele a második világháború előestéjén. A második világháború után történelmileg rövid időszakban bekövetkezett, példa nélküli tudományos, technikai, politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális változások kihatottak az emberi élet minden területére. Az ember oly gyorsan változtatja környezetét, hogy egyre nehezebben tud alkalmazkodni hozzá. Az alkalmazkodás igénye és egy új, dinamikus harmónia keresése új jelenségeket hív életre, ezek egyike a turizmus, amely az eltelt néhány évtized alatt vált tömegjelenséggé. 13 Az évi olajválság új szakaszt nyitott a turizmus történetében is, megdrágította a közlekedést. Nyilvánvalóvá vált, hogy a turizmus fejlődése nemcsak mindenki számára előnyös pozitív gazdasági hatásokkal jár, hanem negatív hatásokat is gyakorolhat a fogadóterületek természeti és kulturális környezetére. A hivatásturizmus, rokonlátogatások, zarándoklások, vakációs utazások mellett egyre nagyobb fontosságra tesz szert mindenütt a lakosság hétvégi utazása és a napi helyváltoztatások tömege is Manilai nyilatkozat hangsúlyozza a belföldi turizmus kiemelkedő szerepét és a turizmus sokoldalú jelentőségét minden nemzet számára. a turizmus nem csupán gazdasági kategória, hanem jelentős politikai, társadalmi, kulturális és nevelési tényező, fontos környezeti hatásai vannak és alapvető szerepe van az élet minőségének alakulásában. A Manilai Nyilatkozat határozta meg a kormányok felelősségét a turizmus fejlesztésében Hágai Nyilatkozat a turizmus ellenőrzött fejlesztésére hív fel, és hangsúlyozza annak szükségességét, hogy azt a nemzeti fejlesztési stratégiák is tartalmazzák. nyilatkozatban a szakképzésnek, valamint a turisták biztonságának fokozott igénye. A nyilatkozat legfontosabb eleme az, hogy a turizmust a törvényhozó testületek figyelmébe ajánlja, kérvén azokat, hogy átfogó jogi szabályozást hozzanak létre. 16

5 A turizmus jellemzői (1989. Hága) Korunk világméretű társadalmi jelensége. Az egyéni szabadidő-hasznosítás egyik lényeges formája. Az emberi viszonyok, a politikai, a gazdasági, a kulturális kapcsolatok közvetítője. Az életminőség következménye és meghatározó eleme. Emberi alapszükséglet. Számos ország gazdaságában a gazdaság szerkezeti problémái, a foglalkoztatási gondok megoldásának fontos tényezője. Az állandó lakó- és munkahelyen kívülre irányuló önkéntes, szabad elhatározáson alapuló helyváltoztatások, tartózkodások és az ezekhez kapcsolódó intézményrendszerek összessége. Olyan komplex multiszektoriális rendszerről van szó, amely életünk szinte minden területével kölcsön-, és ezek közül számos területen multiplikátor hatásban áll. 17 A modern turizmus kialakulásának okai Politikai, jogi, szabályozási változások (az emberi jogok kiteljesedése) Gazdasági fejlődés (iparosodás, reáljövedelem emelkedése) Demográfiai és társadalmi változások (népesség fejlődés, növekvő városiasodás, társadalmi-munkajogi viszonyok javulása, szabadidő növekedése, új értékek és normák megjelenése) Technológiai haladás (fogadóhelyi, kommunikációs, információs technológia) Közlekedési infrastruktúra fejlődése: a vasúti-, a gépjármű- és a légi közlekedés elterjedése Utazás biztonságának javulása Marketing tevékenyég továbbfejlődése (kereskedelem, fogadóhelyek, termék-szolgáltatás, humán erőforrás ) 18 KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!

Turizmus TÖMEGTURIZMUS ALTERNATÍV TURIZMUS. Az ipari forradalom a vasút és a gőzhajó kora

Turizmus TÖMEGTURIZMUS ALTERNATÍV TURIZMUS. Az ipari forradalom a vasút és a gőzhajó kora 1. A turizmus rendszere Társadalmi környezet Kulturális környezet Politikai környezet TÖMEGTURIZMUS ALTERNATÍV TURIZMUS Tóth Éva tanársegéd Pannon Egyetem, Georgikon Kar Keszthely, 2011. KERESLET (turista)

Részletesebben

A turizmus kialakulása. A turizmus. Ha valaki tudást akar szerezni vagy azt ki akarja egészíteni, akkor utaznia kell!

A turizmus kialakulása. A turizmus. Ha valaki tudást akar szerezni vagy azt ki akarja egészíteni, akkor utaznia kell! A turizmus kialakulása Ha valaki tudást akar szerezni vagy azt ki akarja egészíteni, akkor utaznia kell! Ibn Khaldun, 14. századi arab történész, filozófus, politikus A világ egy könyv; Aki otthon marad,

Részletesebben

A turizmus rendszere 1. p-marketing

A turizmus rendszere 1. p-marketing A turizmus rendszere 1. A turizmus alapfogalmai, modellje Dr. Piskóti István Marketing Intézet p-marketing Egy kis turizmus fejlődéstörténet Napjaink modern turizmusának gyökerei messze nyúlnak, hosszú

Részletesebben

A közlekedés funkciója a turizmusban

A közlekedés funkciója a turizmusban A közlekedés funkciója a turizmusban 2018. 10. 25.. A közlekedés helye a turizmus rendszerében A turizmus alapvető eleme a helyváltoztatás, vagyis az utazás. minden olyan utazást az idegenforgalom részének

Részletesebben

DESZTINÁCIÓ TURIZMUS ALAPOK

DESZTINÁCIÓ TURIZMUS ALAPOK DESZTINÁCIÓ TURIZMUS ALAPOK A turizmus fogalma A turizmus személyek utazása egy olyan helyre, ahol nincs állandó lakásuk. (Glücksmann, 1988) A turizmus magában foglalja a személyek lakó- és munkahelyen

Részletesebben

Ökoturizmus. Idegenforgalmi ismeretek. A tömegturizmus hatása

Ökoturizmus. Idegenforgalmi ismeretek. A tömegturizmus hatása 5. Idegenforgalmi ismeretek Ökoturizmus Előadók: Dr. habil Kocsondi József egyetemi tanár, tanszékvezető Tóth Éva tanársegéd Készítette: Tóth Éva, tanársegéd Pannon Egyetem, Georgikon Kar Keszthely 2 A

Részletesebben

Az Észak-Alföld régió küldőpiacai Észak-Európa

Az Észak-Alföld régió küldőpiacai Észak-Európa Magyar Turizmus Zrt. 1115 Budapest, Bartók Béla út 15-113. Tel.: (6-1)488-87 Fax: (6-1)488-86 E-mail: htbudapest@hungarytourism.hu www.itthon.hu Az Észak-Alföld régió küldőpiacai Észak-Európa Az észak-európai

Részletesebben

Ökoturizmus. Ökoturizmus. Elérhetőség. Félév menete. Órákon való aktív részvétel Beadandó dolgozat készítése Jegymegajánlás zh-ból

Ökoturizmus. Ökoturizmus. Elérhetőség. Félév menete. Órákon való aktív részvétel Beadandó dolgozat készítése Jegymegajánlás zh-ból Ökoturizmus Ökoturizmus Oktatási segédlet Készítette: Tóth Éva Pannon Egyetem, Georgikon Kar Keszthely Előadók: Dr. habil Kocsondi József egyetemi tanár, tanszékvezető 1 Tóth Éva tanársegéd 2 Elérhetőség

Részletesebben

A turizmus hatásai. A turizmus rendszere 6. előadás. Prof. Dr. Piskóti István intézetigazgató TUDÁS A SIKERHEZ MARKETING ÉS TURIZMUS INTÉZET

A turizmus hatásai. A turizmus rendszere 6. előadás. Prof. Dr. Piskóti István intézetigazgató TUDÁS A SIKERHEZ MARKETING ÉS TURIZMUS INTÉZET A turizmus hatásai A turizmus rendszere 6. előadás Prof. Dr. Piskóti István intézetigazgató π-marketing π-marketing 1 1. 2. 3. 4. 5. Lisszabon Moszkva Amszterdam Brüsszel Vaduz 6. 7. 8. 9. 10. Prága Varsó

Részletesebben

BALATONI UTAZÁSOK JELLEMZŐI

BALATONI UTAZÁSOK JELLEMZŐI Fenntartható, intelligens és befogadó regionális és városi BALATONI UTAZÁSOK JELLEMZŐI DR. MADARÁSZ ESZTER Pannon Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Turizmus Intézeti Tanszék A SZABADIDŐS CÉLLAL UTAZÓK KÖRÉBEN

Részletesebben

2012.02.17. A turizmus meghatározása és szereplői. A turizmus meghatározása és szereplői 1 A turizmus meghatározása és szereplői

2012.02.17. A turizmus meghatározása és szereplői. A turizmus meghatározása és szereplői 1 A turizmus meghatározása és szereplői 202.02.7. Bevezetés a turizmusba Formádi Katalin Pannon Egyetem, Turizmus Tanszék formadi@turizmus.uni-pannon.hu Nyaralás Kikapcsolódás Hegyvidék Síelés Vakáció Tengerpart Kultúrák megismerése Nyelvtanulás

Részletesebben

AZ ÖKOTURIZMUS FOGALMA, TELEI. Az ökoturizmus fogalma

AZ ÖKOTURIZMUS FOGALMA, TELEI. Az ökoturizmus fogalma MTSZ 3. AZ ÖKOTURIZMUS FOGALMA, FORMÁI ÉS S FELTÉTELEI TELEI Tóth Éva tanársegéd Pannon Egyetem, Georgikon Kar Keszthely, 2011. A tömegturizmus t hatása A 20. század végére nyilvánvalóvá vált a természeti

Részletesebben

A turizmus rendszere 6. p-marketing

A turizmus rendszere 6. p-marketing A turizmus rendszere 6. A turizmus hatásai Dr. Piskóti István Marketing Intézet 1 p-marketing 2. 1. 3. 4. 5. Tata Szeged Sopron Debrecen Gyula 6. 7. 8. 9. 10. Esztergom Hollókő Székesfehérvár Visegrád

Részletesebben

Ökoturizmus. Ökoturizmus. Általános turisztikai ismeretek. Elérhetőség. -levelező-

Ökoturizmus. Ökoturizmus. Általános turisztikai ismeretek. Elérhetőség. -levelező- Ökoturizmus -levelező- Ökoturizmus Oktatási segédlet Készítette: Tóth Éva Keszthely, 2011 Előadók: Dr. habil Kocsondi József egyetemi tanár, tanszékvezető Tóth Éva tanársegéd Elérhetőség Dr. habil Kocsondi

Részletesebben

A fapados légitársaságok térnyerésének és a MALÉV megszűnésének hatása turizmusunkra

A fapados légitársaságok térnyerésének és a MALÉV megszűnésének hatása turizmusunkra A fapados légitársaságok térnyerésének és a MALÉV megszűnésének hatása turizmusunkra Dr. Jandala Csilla rektor-helyettes, Turizmus Tanszék vezetője MSZÉSZ Közgyűlés Eger, 2012. november 22. Világ Európa

Részletesebben

Hazánk idegenforgalma

Hazánk idegenforgalma Hazánk idegenforgalma (Turizmusunk földrajzi alapjai) 8.évfolyam Választható tantárgy Helyi tanterv Célok és feladatok: A tantárgy célja, hogy megismertesse a tanulókat ezzel az új tudományterülettel.

Részletesebben

A turizmus rendszere környezete kölcsönhatásai

A turizmus rendszere környezete kölcsönhatásai A turizmus rendszere környezete kölcsönhatásai A turizmus rendszere 2. előadás Prof. Dr. Piskóti István intézetigazgató A turizmus rendszere és környezete Társadalmi környezet Kulturális környezet Politikai

Részletesebben

Az orosz piacban rejlő turisztikai lehetőségek Szegedi Andrea képviselet-vezető Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviselete

Az orosz piacban rejlő turisztikai lehetőségek Szegedi Andrea képviselet-vezető Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviselete Az orosz piacban rejlő turisztikai lehetőségek Szegedi Andrea képviselet-vezető Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviselete Oroszország! A gazdasági növekedés a válságig az orosz középosztály megerősödését

Részletesebben

A turizmus rendszere. p-marketing. A turizmus-rendszere 2

A turizmus rendszere. p-marketing. A turizmus-rendszere 2 A turizmus rendszere 2. A turizmus rendszere környezete kölcsönhatásai Dr. Piskóti István Marketing Intézet A turizmus-rendszere 2 1 1. 2. 3. 4. 5. Sárospatak Gyöngyös Mátra Múzeum Eger Lillafüred-Ómassa

Részletesebben

A globalizáció fogalma

A globalizáció fogalma Globális problémák A globalizáció fogalma átfogó problémák tudománya, amely az EGÉSZ emberiséget új j módon, tendenciájukban egyenesen egzisztenciálisan is érintik. Területei: például az ökológiai problematika,,

Részletesebben

Újvári Ágnes nemzetközi hálózati igazgató Magyar Turizmus ZRt.

Újvári Ágnes nemzetközi hálózati igazgató Magyar Turizmus ZRt. A főbb küldőterületek előrejelzései, piaci várakozások 2006. Újvári Ágnes nemzetközi hálózati igazgató Magyar Turizmus ZRt. A nemzetközi turizmus középtávú tendenciái 2005-ben minden korábbinál szívesebben

Részletesebben

Az észak-európai vendégforgalom alakulása Magyarországon Dánia Vendégek száma Vendégéjszakák száma Látogatók száma

Az észak-európai vendégforgalom alakulása Magyarországon Dánia Vendégek száma Vendégéjszakák száma Látogatók száma MAGYAR TURIZMUS ZRT. Kutatási Csoport 1115 Budapest, Bartók Béla út 15-113. Tel.: (6-1) 488-871 Fax: (6-1) 488-8711 E-mail: kutatas@itthon.hu www.itthon.hu A TISZA-TÓ RÉGIÓ KÜLDŐPIACAI ÉSZAK-EURÓPA Az

Részletesebben

A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2016-ban A KSH keresletfelmérésének adatai alapján

A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2016-ban A KSH keresletfelmérésének adatai alapján Budapest, 2017. március 10. A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2016-ban A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 1. A magyar lakosság többnapos belföldi utazásai 2016-ban 1 A magyar lakosság

Részletesebben

A turizmus ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében

A turizmus ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében A turizmus ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében Az ágazatról általánosságban A turizmus a világ egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata. Sajátossága ugyanakkor, hogy nem csak a kereslet

Részletesebben

ПРОГРАМА ВСТУПНОГО ВИПРОБУВАННЯ З ТУРИЗМУ Для вступників на ІІ курс навчання за освітньо-кваліфікаційним рівнем «бакалавр»

ПРОГРАМА ВСТУПНОГО ВИПРОБУВАННЯ З ТУРИЗМУ Для вступників на ІІ курс навчання за освітньо-кваліфікаційним рівнем «бакалавр» ЗАКАРПАТСЬКИЙ УГОРСЬКИЙ ІНСТИТУТ ІМ. Ф. РАКОЦІ ІІ Кафедра географії і туризму II. RÁKÓCZI FERENC KÁRPÁTALJAI MAGYAR FŐISKOLA Földtudományi és Turizmus Tanszék ПРОГРАМА ВСТУПНОГО ВИПРОБУВАННЯ З ТУРИЗМУ

Részletesebben

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. február 27. Felhasznált források UN WORLD TOURISM ORGANIZATION OECD, CIA FACTBOOK INTERNET WORLD STATS EUROPEAN TRAVEL

Részletesebben

Kisvárosi mentalitás a várossá válás egyik kulcstényezője?

Kisvárosi mentalitás a várossá válás egyik kulcstényezője? Kisvárosi mentalitás a várossá válás egyik kulcstényezője? Horeczki Réka MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete Kis- és középvárosok szerepe a területi fejlődésben. MRTT XIV. Vándorgyűlése Nagyvárad, 2016.

Részletesebben

TransHUSK és TransHUSK Plus

TransHUSK és TransHUSK Plus TransHUSK és TransHUSK Plus Közforgalmú és egyéb természetkímélő közlekedési kapcsolatok a magyar szlovák határ térségében dr. Siska Miklós KTI NAT-NET-DUNA/DUNAJ Mosonmagyaróvár, 2014. augusztus 26. Néhány

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM közpészint 2013

SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM közpészint 2013 Tatabányai Integrált Szakiskola Középiskola és Kollégium Cím: 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. Telefon: +36 34 309 545 E-mail: ititkar@is-kola.hu Web: www.is-kola.hu Fax: +36 34 309 549 SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM

Részletesebben

MANNINGER JENŐ Zala megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos

MANNINGER JENŐ Zala megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos MANNINGER JENŐ Zala megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos Stratégiai fejlesztési irányok Stratégiai fejlesztési irányok húzó projektjei Támogatási keret (Mrd Ft) Forrás Finanszírozás

Részletesebben

Turizmus társadalmigazdasági

Turizmus társadalmigazdasági 1 Turizmus társadalmigazdasági alapjai 8. téma: A turizmus társadalmi-kulturális hatásai A turizmus hatásai: okozott változások 2 Gazdasági: küldı- és a fogadóterületek gazdaságának jellemzıiben, gazdasági

Részletesebben

TURISZTIKAI KONFERENCIA Radács Edit Radiant Zrt. Veszprém, 2006. április 7. TURISZTIKAI KONFERENCIA TARTALOM REGIONÁLIS REPÜLŐTEREK JELENTŐSÉGE HAZAI SAJÁTOSSÁGOK REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓK REPÜLŐTÉRHEZ

Részletesebben

A szenior korosztály utazási szokásai

A szenior korosztály utazási szokásai A szenior korosztály utazási szokásai A Magyar Turizmus Rt. megbízásából 2004-ben lebonyolított, a magyar lakosság utazási szokásait vizsgáló kutatás 1 adataiból elemzés készült a szenior korosztály, azaz

Részletesebben

A házasság társadalom által elismert és jóváhagyott szexuális közösség két ember között. házaspárt házaspárt gyermekkel egy szülőt gyermekkel

A házasság társadalom által elismert és jóváhagyott szexuális közösség két ember között. házaspárt házaspárt gyermekkel egy szülőt gyermekkel CSALÁDTÖRTÉNELEM Családnak nevezzük a szociológiában az olyan együtt élő kiscsoportokat, amelynek tagjait vagy házassági kapcsolat, vagy leszármazás, más szóval rokoni, vérségi (kivételes esetben örökbefogadási)

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

Írottk. rparkért. Előadó: Bakos György elnök

Írottk. rparkért. Előadó: Bakos György elnök Írottk rottkő Natúrpark rparkért rt Egyesület Előadó: Bakos György elnök Fogalom A natúrpark egy különösen értékes, jellegzetes tájegységet takar, általában védett természeti területet, amely üdülési célokra

Részletesebben

Hazánk és Ausztria turizmusának összehasonlító elemzése különös tekintettel a turizmuspolitika szerepére

Hazánk és Ausztria turizmusának összehasonlító elemzése különös tekintettel a turizmuspolitika szerepére Világ - és Regionális Gazdaságtan Intézet Hazánk és Ausztria turizmusának összehasonlító elemzése különös tekintettel a turizmuspolitika szerepére Konzulens: Dr. Péter Zsolt Polonkai Eszter 2015 Tartalom

Részletesebben

A választás szabadsága és nehézsége fogyasztói szokások változása a rendszerváltástól napjainkig

A választás szabadsága és nehézsége fogyasztói szokások változása a rendszerváltástól napjainkig A választás szabadsága és nehézsége fogyasztói szokások változása a rendszerváltástól napjainkig Feiner Péter, az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke, a SPAR Magyarország Ker. Kft. ügyvezető igazgatója

Részletesebben

A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2013-ban

A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2013-ban Budapest, 2014. március 17. A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2013-ban A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 1. A magyar lakosság többnapos belföldi utazásai 2013-ban 2013-ban a magyar

Részletesebben

Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék

Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék A vendég Otthon: rokon, barát Üzleti életben: partner, munkatárs

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA. Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században

A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA. Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században Párosítsd a századot a megfelelô évszámokkal! XVIII. század XIX. század 1801 1900-ig 1701 1800-ig Jelezd csíkozással a térképvázlatban

Részletesebben

Budapest, Február 7-9. Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest

Budapest, Február 7-9. Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest Desztinációs Menedzsment Nemzetközi Konferencia Budapest, 2007. Február 7-9. Desztinációs Menedzsment Koncepció és Magyarország esete Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest Koncepció Desztinációs

Részletesebben

Natúrparkok és turizmus. Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség

Natúrparkok és turizmus. Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség Natúrparkok és turizmus Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030 A TURIZMUS SZEREPE

Részletesebben

Kombinált áruszállítás. Készítette: Szűcs Tamás

Kombinált áruszállítás. Készítette: Szűcs Tamás Kombinált áruszállítás Készítette: Szűcs Tamás 2019 A kombinált áruszállítás elterjedése Az elmúlt évtizedekben a közúti szállítást (gyors és rugalmas szolgáltatása következtében) nagy távolságoknál is

Részletesebben

Airport Debrecen Üzleti Park, Regionális Kiállítás és Vásárközpont

Airport Debrecen Üzleti Park, Regionális Kiállítás és Vásárközpont Debrecen Fejlesztési Pólus Airport Debrecen Üzleti Park, Regionális Kiállítás és Vásárközpont Dr. Skultéti Éva főtitkár Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara Debrecen Fejlesztési Pólus Airport

Részletesebben

GÁRDONY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2012. SZEPTEMBER. 1 O l d a l :

GÁRDONY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2012. SZEPTEMBER. 1 O l d a l : GÁRDONY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2012. SZEPTEMBER 1 O l d a l : TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 1. A VÁROS SZEREPÉNEK MEGHATÁROZÁSA A TELEPÜLÉSHÁLÓZATBAN... 4 2. A VÁROS EGÉSZÉRE VONATKOZÓ

Részletesebben

A magyar lakosság utazási szokásai

A magyar lakosság utazási szokásai A magyar lakosság utazási szokásai A rendszerváltást követően, 1990-ben a határok átjárhatósága eredményeként a magyar lakosság külföldi utazásainak száma jelentősen emelkedett, míg a belföldi turizmus

Részletesebben

Nemzeti Közlekedési Stratégia Stratégia készítés új megközelítésben

Nemzeti Közlekedési Stratégia Stratégia készítés új megközelítésben Funkcionális régió, mint közlekedési megközelítés Nemzeti Közlekedési Stratégia Stratégia készítés új megközelítésben Előadó: Takács Miklós, FŐMTERV Zrt. Balatonföldvár, 2014. május 13. Megbízó: Közlekedésfejlesztési

Részletesebben

Turizmus rendszerszintű megközelítése

Turizmus rendszerszintű megközelítése 01.0.17. Turizmus rendszerszintű megközelítése Formádi Katalin formadi@turizmus.uni-pannon.hu A turizmus a szereplők tevékenységeiből és kapcsolataiból felépülő rendszer Az egyes szereplők egyedi döntéseik

Részletesebben

a turisztikai szakma iránt érdeklődőknek 5

a turisztikai szakma iránt érdeklődőknek 5 a turisztikai szakma iránt érdeklődőknek 5 BEVEZETŐ ÉS KÖSZÖNÖM Ezen könyvet a HungarHotels és a Béke Szálloda valamikori dolgozói állították össze, hogy a közös munkának és az együtt megélt napok emlékének

Részletesebben

Pszichológiai tényezık

Pszichológiai tényezık Pszichológiai tényezık Motivációk: kitörés a mindennapi, megszokott életbıl, lazítás, játszás, családi kötelékek erısítése, presztízs, szociális interakció, tanulás, ön-realizálás, bevásárlás. Társadalmi

Részletesebben

Miért lehet a Balaton régió TDM mintarégió Magyarországon. Rosta Sándor és Dani Barbara

Miért lehet a Balaton régió TDM mintarégió Magyarországon. Rosta Sándor és Dani Barbara Miért lehet a Balaton régió TDM mintarégió Magyarországon Rosta Sándor és Dani Barbara Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság MT Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság TDM rendszer célja

Részletesebben

Több minőségi kategóriára is osztható az exkluzív szolgáltatásoktól a szociálpolitikával támogatott kínálatig. Üdülési csekk

Több minőségi kategóriára is osztható az exkluzív szolgáltatásoktól a szociálpolitikával támogatott kínálatig. Üdülési csekk Több minőségi kategóriára is osztható az exkluzív szolgáltatásoktól a szociálpolitikával támogatott kínálatig Üdülési csekk 1982-ben vezették be Franciaországban a dolgozók megvásárolhatták (havi keresetük

Részletesebben

Idegenforgalmi ismeretek

Idegenforgalmi ismeretek 4. Idegenforgalmi ismeretek Turizmusformák Előadók: Dr. habil Kocsondi József egyetemi tanár, tanszékvezető Tóth Éva tanársegéd A fenntartható fejlődés fogalma Fenntartható turizmus Készítette: Tóth Éva,

Részletesebben

A TransHUSK Plus projekt

A TransHUSK Plus projekt A TransHUSK Plus projekt dr. Siska Miklós KTI Zárókonferencia Győr, 2015. június 17. A projekt keretében vizsgált térségek A két projekt néhány jellemző adata 680 km közös határ; 22 (TransHUSK) + 18 (TransHUSK

Részletesebben

A turizmus fejlődésének következményei

A turizmus fejlődésének következményei A turizmus fejlődésének következményei 2018. 10. 04 http://itthon.hu/site/upload/mtrt/turizmus_bulletin/00_06/r-21.htm a turizmus leginkább kedvező és leginkább kedvezőtlen hatásai Siófokon http://itthon.hu/site/upload/mtrt/turizmus_bulletin/00_06/r-21.htm

Részletesebben

a) A turizmus fogalma. A turizmus jelentősége napjainkban Magyarországon és nemzetközi viszonylatban.

a) A turizmus fogalma. A turizmus jelentősége napjainkban Magyarországon és nemzetközi viszonylatban. a) A turizmus fogalma. A turizmus jelentősége napjainkban Magyarországon és nemzetközi viszonylatban. b) A menedzsment fogalma és feladata a turizmusban. c) A kultúrák különbözőségének jelentősége a turizmusban.

Részletesebben

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Ötévfolyamos nyelvi képzés 9.ny évfolyam : Beginner ( kezdő) szinten Tematikai egység, Témakör I. SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK, SZÁRMAZÁS, CSALÁD

Részletesebben

MAGYAR KÖZÚTI FUVAROZÓK EGYESÜLETE

MAGYAR KÖZÚTI FUVAROZÓK EGYESÜLETE MAGYAR KÖZÚTI FUVAROZÓK EGYESÜLETE SOMOGYI GÁBOR FŐTITKÁR A FUVARESZKÖZÖK BESZERZÉSE, ÜZEMELTETÉSE VÁSÁRLÁS, LÍZING VAGY BÉRLET? A VÁLLALKOZÁSOK KÖLTSÉGCSÖKKENTÉSRE TÖREKEDNEK A JÁRMŰÁLLOMÁNYUK BESZERZÉSE,

Részletesebben

Szubkultúrák megjelenése az oktatás világában

Szubkultúrák megjelenése az oktatás világában Szubkultúrák megjelenése az oktatás világában Kik kopogtatnak az egyetemek kapuin? Nagy Zoltán Dr. habil. Kálmán Anikó A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI.

Részletesebben

TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK A TÁRSADALMI GAZDASÁGI FÖLDRAJZ ALAPFOGALMAI

TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK A TÁRSADALMI GAZDASÁGI FÖLDRAJZ ALAPFOGALMAI TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK A TÁRSADALMI GAZDASÁGI FÖLDRAJZ ALAPFOGALMAI Geográfia 1.természeti földrajz (amely természettudomány) 2.társadalmi-gazdasági földrajz (amely társadalomtudomány) népességföldrajz

Részletesebben

A közlekedési teljesítmények és kapacitások

A közlekedési teljesítmények és kapacitások A közlekedési teljesítmények és kapacitások Dr. Horváth Balázs tanszékvezető, egyetemi docens Széchenyi István Egyetem Közlekedési Tanszék 1 Közlekedési teljesítmények Szállítási teljesítmény Üzemi teljesítmény

Részletesebben

Fenntartható munkahelyi mobilitási tervek koncepciója és lépései

Fenntartható munkahelyi mobilitási tervek koncepciója és lépései Budapest, 2017.09.07 Fenntartható munkahelyi mobilitási tervek koncepciója és lépései Domokos Esztergár-Kiss, BME MUNKAHELYI MOBILITÁSI TERV hosszú távú stratégia egy cég/szervezet alkalmazza célja a fenntartható

Részletesebben

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA. Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, június 20.

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA. Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, június 20. A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. június 20. Adatforrásaink UN WORLD TOURISM ORGANIZATION IMF, CIA World FACTBOOK INTERNET WORLD STATS EUROPEAN TRAVEL COMMISSON

Részletesebben

A Balatonra utazó magyar háztartások utazási szokásai

A Balatonra utazó magyar háztartások utazási szokásai A ra utazó magyar háztartások utazási szokásai Összeállította a Magyar Turizmus Rt. a A Magyar Turizmus Rt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság 2000 októberében vizsgálta a magyar

Részletesebben

A MÁV-START Zrt. nemzetközi kapcsolatai, innovatív infrastruktúra fejlesztés Lóczi Csaba MÁV-START Zrt.

A MÁV-START Zrt. nemzetközi kapcsolatai, innovatív infrastruktúra fejlesztés Lóczi Csaba MÁV-START Zrt. A MÁV-START Zrt. nemzetközi kapcsolatai, innovatív infrastruktúra fejlesztés Lóczi Csaba MÁV-START Zrt. Előadó: KTE Határok Kozák nélküli Tamás partnerség konferencia, 2016. október 6-7. A MÁV-START stratégiája

Részletesebben

A közösségi közlekedés határon átnyúló lehetőségei

A közösségi közlekedés határon átnyúló lehetőségei A közösségi közlekedés határon átnyúló lehetőségei különös tekintettel a horvát-magyar közlekedési kapcsolatokra Dr. Mosóczi László közlekedésért felelős helyettes államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

A technológiai forradalmak hatása a a jövő fejlődésére

A technológiai forradalmak hatása a a jövő fejlődésére A technológiai forradalmak hatása a a jövő fejlődésére Az előadás Carlotta Perez könyve alapján készült: Technological Revolution and Financial Capital The dynamics ang Bubbles and Golden Ages Bakonyi

Részletesebben

Turizmus alapjai. tantárgy. helyi programja

Turizmus alapjai. tantárgy. helyi programja Turizmus alapjai tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013. A tantárgy tanításának célja: A turizmus alapjai tantárgy oktatásának alapvető célja, hogy a tanulók elsajátítsák

Részletesebben

Közösségi közlekedés (autóbusz) vizsgálata Győr agglomerációjában

Közösségi közlekedés (autóbusz) vizsgálata Győr agglomerációjában Közösségi közlekedés (autóbusz) vizsgálata Győr agglomerációjában Bedő Anett egyetemi tanársegéd Pestiné dr. Rácz Éva egyetemi docens Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Kar Környezetmérnöki

Részletesebben

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV Vasúti árufuvarozás Piaci jelentés 2016. év A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a vasúti árufuvarozás teljesítménye 2016- ban 50

Részletesebben

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV Vasúti árufuvarozás Piaci jelentés 2017. év A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a vasúti árufuvarozás teljesítménye 2017-ben 52

Részletesebben

Érettségi témakörök Középszintű, szóbeli érettségi vizsgához

Érettségi témakörök Középszintű, szóbeli érettségi vizsgához Érettségi témakörök Középszintű, szóbeli érettségi vizsgához Tantárgy megnevezése: Turisztikai ismeretek- ágazati szakmai tantárgy Osztály megnevezése: 12.AB Tanév: 2016/2017 TURISZTIKA ISMERETEK ÁGAZATI

Részletesebben

várható fejlesztési területek

várható fejlesztési területek 2014-2020 várható fejlesztési területek EU támogatási prioritások A Bizottság által meghatározott 11 tematikus célkitűzéshez való kötelező illeszkedés 1.a kutatás, a technológiai fejlesztés és innováció

Részletesebben

VILÁGGAZDASÁGTAN 2. A világgazdaság fejlıdési szakaszai Képek kellenének bele! Bacsi Vilgazd 2-2013 1

VILÁGGAZDASÁGTAN 2. A világgazdaság fejlıdési szakaszai Képek kellenének bele! Bacsi Vilgazd 2-2013 1 VILÁGGAZDASÁGTAN 2. A világgazdaság fejlıdési szakaszai Képek kellenének bele! Bacsi Vilgazd 2-2013 1 A világgazdaság fejlıdési szakaszai 1. Az ókor és középkor: merkantilizmus és korai gyarmatosítás (1492-1820)

Részletesebben

javítóvizsga tételek tanév

javítóvizsga tételek tanév javítóvizsga tételek 2017-18. tanév Történelem: SZAKGIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAM 1. Egyiptom 2. A görög vallás és a mítoszok. Az olimpia. 3. Spárta. Nevelés és család az ókori görögöknél. 4. Az athéni demokrácia

Részletesebben

PhD értekezés tézisei PTE TTK Földtudományok Doktori Iskola

PhD értekezés tézisei PTE TTK Földtudományok Doktori Iskola PhD értekezés tézisei PTE TTK Földtudományok Doktori Iskola A volt Jugoszlávia turizmusának elemzése, különös tekintettel a délszláv válságok hatásainak összefüggésében Készítette: Játékos Edit Témavezető:

Részletesebben

Demográfiai változások a turizmusban: Az akadálymentesség, mint lukratív gazdasági faktor. Balaton turizmus konferencia

Demográfiai változások a turizmusban: Az akadálymentesség, mint lukratív gazdasági faktor. Balaton turizmus konferencia Demográfiai változások a turizmusban: Hogyan utaznak a jövő vendégei? Az akadálymentesség, mint lukratív gazdasági faktor Balaton turizmus konferencia 2009.04.22. A német társadalom öregszik A piramistól

Részletesebben

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és 1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi

Részletesebben

Alapfogalmak I. A turizmus motivációi, kapcsolatrendszere, gazdasági jelentősége

Alapfogalmak I. A turizmus motivációi, kapcsolatrendszere, gazdasági jelentősége A turizmus motivációi, kapcsolatrendszere, gazdasági jelentősége A turizmus magában foglalja az ember szokásos életvitelén és munkarendjén (lakásán és munkahelyén) kívüli szabad helyváltoztatását és tevékenységeket,

Részletesebben

SÍ- ÉS A MAGASHEGYI TÚRÁZÁS, NORDIC WALKING

SÍ- ÉS A MAGASHEGYI TÚRÁZÁS, NORDIC WALKING Sporttudományi képzés fejlesztése a Dunántúlon 2015 TÁMOP-4.1.2.E-15/1/KONV-2015-0003 Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Sporttudományi és Testnevelési Intézet SÍ- ÉS A MAGASHEGYI TÚRÁZÁS, NORDIC

Részletesebben

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi

Részletesebben

SZAKDOLGOZAT Bodnár Edit 2014

SZAKDOLGOZAT Bodnár Edit 2014 SZAKDOLGOZAT Bodnár Edit 2014 Miskolci Egyetem Marketing Intézet Turizmus vendéglátás szak Az utazási szokások változása, különös tekintettel az egyes turisztikai termékek keresletére Készítette: Bodnár

Részletesebben

A hazai egészségturizmus helyzete és jövője

A hazai egészségturizmus helyzete és jövője A hazai egészségturizmus helyzete és jövője Harkány, 2015. november 26. dr. Ruszinkó Ádám helyettes államtitkár Vendégforgalom és bevételek 2015. I-IX. hó Mutató Érték Változás (%) 2015/2014 Vendégszám

Részletesebben

A megosztáson alapuló gazdaság és a szálláskiadás Területi különbségek egy vidéki egyetemváros példáján

A megosztáson alapuló gazdaság és a szálláskiadás Területi különbségek egy vidéki egyetemváros példáján A megosztáson alapuló gazdaság és a szálláskiadás Területi különbségek egy vidéki egyetemváros példáján Bálint Dóra tudományos segédmunkatárs MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete MRTT XV. Vándorgyűlés

Részletesebben

KÜLPIACI TÁRSADALMI, KULTURÁLIS KÖRNYEZET

KÜLPIACI TÁRSADALMI, KULTURÁLIS KÖRNYEZET III-IV. téma KÜLPIACI TÁRSADALMI, KULTURÁLIS KÖRNYEZET Készítette: Solymosi Antal Tudás-transzfer menedzser Pannon Egyetem, Georgikon Kar Keszthely, 2011. Fogalmi tisztázás: Mi a kultúra? Régen: - Szellemi

Részletesebben

Sokáig voltam távol?

Sokáig voltam távol? Sokáig voltam távol? Az olasz lakosság utazási szokásai Kiss Kornélia kutatási igazgató Magyar Turizmus Zrt. Európa hatodik legnépesebb országa Olaszország területe: 301 230 km 2 Lakosainak száma: 58,1

Részletesebben

Magyarország gazdaságtörténete

Magyarország gazdaságtörténete Kaposi Zoltán Magyarország gazdaságtörténete 1700-2000 Tartalom I. A hagyományos gazdaság szemléleti keretei 13 II. A KERESLET VÁLTOZÁSAI (1700-1848) 21 1. Népesség és társadalom Magyarországon 23 A hagyományos

Részletesebben

II. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége.

II. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége. Emelt szint 11. évfolyam Témakörök I. Az ókori görögök A poliszrendszer kialakulása és jellemzői. Athén felemelkedése és bukása. A hellenizmus kora. Az ókori görögség szellemi, kulturális öröksége. Annak

Részletesebben

Marketing kommunikáció Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14.

Marketing kommunikáció Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. Marketing kommunikáció Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. Marketing A fogalom 1. vállalati tevékenység piaca szolgáltatások 2. filozófia Szemléletmód A vállalat

Részletesebben

A digitalizáció hatása az egyénekre (és a társadalmakra?)

A digitalizáció hatása az egyénekre (és a társadalmakra?) A digitalizáció hatása az egyénekre (és a társadalmakra?) Elektronikus rabszolgaság? HTE 2011. 06. 02. Turányi Gábor Somodi József. (1976) 1941-2011 Dig.hatása. 2011. 06. 02. T.G. 2 Témák Egy kis történelem

Részletesebben

ÚJSZERŰ, NEM MOTORIZÁLT KÖZLEKEDÉSI MEGOLDÁSOK

ÚJSZERŰ, NEM MOTORIZÁLT KÖZLEKEDÉSI MEGOLDÁSOK ÚJSZERŰ, NEM MOTORIZÁLT KÖZLEKEDÉSI MEGOLDÁSOK Közlekedéstudományi Konferencia Győr Előadó: Mátrai Tamás 2015.03.27. Tartalom 1. A téma fontossága 2. Definíció 3. Meglévő rendszerek 4. Közlekedési módok

Részletesebben

TÁMOP /1/A projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/

TÁMOP /1/A projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment

Részletesebben

A Beregszászi járás természeti erőforrásainak turisztikai szempontú kvantitatív értékelése

A Beregszászi járás természeti erőforrásainak turisztikai szempontú kvantitatív értékelése XXXII. OTDK - Fizika, Földtudományok és Matematika Szekció FiFöMa A Beregszászi járás természeti erőforrásainak turisztikai szempontú kvantitatív értékelése Pályamunka A dolgozat lezárásának dátuma: 2014.

Részletesebben

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégia 2020-ig Stratégiai célkitűzések a vidéki munkahelyek

Részletesebben

VÁROSI KÖZLEKEDÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Balatonfenyves, szeptember Kérdőívek eredményei

VÁROSI KÖZLEKEDÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Balatonfenyves, szeptember Kérdőívek eredményei VÁROSI KÖZLEKEDÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Balatonfenyves, 2015. szeptember 10-11. Kérdőívek eredményei Mi az első szó, ami eszébe jut a Fenntartható közlekedés fogalmához kapcsolódóan? Környezet, környezetszennyezés,

Részletesebben

Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében

Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében Fogalmak: Környezettudatosság: a bioszféra állapotával és az emberi populáció környezetével kapcsolatos tájékozottság érzékenység

Részletesebben

Dr. Kaposi József 2014

Dr. Kaposi József 2014 Dr. Kaposi József 2014 A változások hajóerői és korlátai A változások jelentős része európai/nemzetközi trendek hazai megjelenése: Bologna-folyamat és Lisszaboni folyamat emberi képességek felértékelődése,

Részletesebben