Az LdV-Hu-11-VEP-3035 számú Leonardo da Vinci projekt

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az LdV-Hu-11-VEP-3035 számú Leonardo da Vinci projekt 2012.03.24 04.07."

Átírás

1 Az LdV-Hu-11-VEP-3035 számú Leonardo da Vinci projekt A Magyarországon bevezetésre kerülő duális rendszer sok problémát vet fel, ugyanakkor nem vitatható az új forma létjogosultsága. Minél több már működő rendszert vizsgálunk meg, annál nagyobb sikerrel tudjuk bevezetni a saját oktatásunkba ezt a módszert. A duális rendszer lényegében nem új nálunk sem, hiszen egészen az 1990-es évek elejéig a szakmunkásképzés hasonlóan működött. A nagyüzemek tanműhelyeket tartottak fent, és a diákok az üzemekben kapták döntően a gyakorlati képzést. Az új helyzet most Magyarországon csak annyi, hogy a tanulószerződéseket több, kisebb (kkv szektor) vállalkozással kell megkötni, és ezek, úgy tűnik, nem lesznek képesek a szakmai és vizsgaszabályzatban előírtaknak maradéktalanul eleget tenni. A legendásan jól működő német duális képzés mellett, arra is kíváncsiak voltunk, hogy Franciaországban vajon ez hogyan működik. A pályázat egyik célkitűzése a kétféle duális rendszer összehasonlítása, a felmerülő problémák megoldásának feltérképezése volt, hiszen így tudunk minél jobban felkészülni a ránk váró nehézségekre. A partner iskolánk a TECOMAH szakképző iskola, Párizs mellett. (I Ecole de l Environnement et du Cadre de Vie, Jouy-en Josas). Franciaországban ugyan nem annyira elterjedt a duális képzés mint Németországban, de a partnereink között akadt olyan iskola, ahol a szakképzés gyakorlatilag duális rendszerben valósul meg március 24. szombat. Indulás Ferihegy 1-ről, érkezés Párizs Orlyra. Elisabeth Hemme a TECOMAH nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatársa várt ránk a repülőtéren és együtt érkeztünk a szállásra. (Residhome Hotel, Bures-sur-Yvett). A következő napok programjának egyeztetését követően megnéztük szálláshelyünk környékét, felfedezve egy hangulatos kis parkot is március 25 vasárnap. A mai napot TECOMAH iskolában töltöttük. Az iskolában ezen a napon kezdődött a hagyományos Nyitott kapuk rendezvénysorozat. A rendezvény célja az érdeklődők számára bemutatni azt a színvonalas és sokféle tevékenységet, amiben az iskolába felvételt nyert diákoknak része lehet. A Magyar Gyula Kertészeti Napok -hoz hasonló rendezvényen a diákok által összeállított kiállítások, bemutatók, versenyek voltak - többek között kiállítással összehangolt parképítő verseny -, vásárral, ételbemutatóval egybekötve. Itt találkozhattunk először a kertépítő Word Skills csapatok tagjaival is. A fogadáson az illusztris vendégek mellett néhány szóval minket is bemutatott Elisabeth Hemme az iskola nemzetközi kapcsolatokért felelős tanára. A tanulók által készített, igazi ínyencségeket felvonultató ebédet követően délután folytatódott a program, filmvetítéssel, ügyességi versenyekkel. A kora esti órákban vonattal indultunk vissza a szállásra.

2 2012. március 26 hétfő. A mai napot városnézéssel töltöttük. A helyi vonattal, ami később metróként, vagyis a föld alatt közlekedett, átszállás nélkül a Notre Dame-hoz tudtunk utazni. (vagy 30 megálló ) Óriási élmény volt megpillantani a Szajnát és a Notre Dame-t, amit eddig csak képeken láthattunk. Innen gyalog folytattuk az utunkat és a következő állomásunk a Louvre volt. (A múzeumot egy későbbi időpontban néztük meg.) Lenyűgöztek a méretek, gyönyörű látvány fogadott. Tovább haladva a kis Diadal ív alatt elindultunk az Obeliszk irányába. Az Obeliszken túljutva, a Diadal ívet pillanthattuk meg, amin megkerestük Napóleonnak a győri csatájának emlékét. Győr város német nevét, Raab, ott láthatjuk többek között Szmolenszk, Mohilew, Valontiana mellett.

3 A következő állomásunk az Eiffel torony volt. A sétánk az Invalidusok Dómjánál fejeződött be.

4 2012. március 27 kedd A mai napon délelőtt Párizs nevezetességei közül az Opera házat és a Lafayette áruházat néztük meg. Délután a nemzetközi kertépítő csapatokkal ismerkedés, piknik a Hotel kertjében. Tanulmányutunkat egy másik Leonardo-s rendezvény idejére időzítettük. Ez egy Leonardo da Vinci partnerség projekt, melynek keretében felkészítést szerveztek több ország, köztük Németország, Csehország, Lengyelország diákjainak részvételével a World Skills versenyen induló kertépítő csapatoknak. Számunkra azért volt érdekes a két program összehangolása, mert iskolánk is igen aktív nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, hasznosnak ítéltük meg már a projekt tervezési fázisában, ha megfigyelhetjük hogyan működik ez a fogadó intézményben. Ezen túlmenően természetesen jövőbeli közös programokhoz, projektekhez kapcsolat felvételi lehetőséget is jelent egy ilyen több országot megmozgató találkozó. A World Skills-en a mi iskolánk is eredményesen szokott szerepelni a virágkötészet területén, de szeretnénk a parképítő versenybe is bekapcsolódni, mert Magyarország ebben a szakmában még nem indult. Így a felkészítő verseny tapasztalatait is hasznosítani tudjuk. Este városnézés Bures-sur-Yvettben.

5 2012. március 28 szerda. Ma délelőtt Christian Ollivier fogadott minket. Megbeszélésünk fő tárgya a szakképzés bemutatása a TECOMAH szakképzőben. A duális képzés Franciaországban nem kötelező, Németországhoz hasonlóan ez egy a sokféle képzési forma közül. Ám az az iskola, amelyik a duális oktatás mellett teszi le voksát, annak kötelező. Vagyis vagy együttműködési szerződéssel, vagy tanulószerződéssel tanulja a szakmát a tanuló a szakmai gyakorlatokon. De csakis az egyikkel. A duális képzés egyik alapfeltétele a tanulószerződés. A TECOMAH-ban 1000 fő tanul. Ehhez mintegy 120 fős tanári gárda tartozik, fő állásúak és óraadók egyaránt. A szakmai képzés részben hasonlít a magyar rendszerhez. A szakmai képzést az állam finanszírozza, tandíjat nem szednek a diákoktól. A tankötelezettség 16. életévig tart. A diákok az általános iskola befejezése után felvételi vizsgával kerülhetnek be a TECOMAH-ba. Az iskolarendszerű képzésbe, nappali tagozaton, 23 éves koráig járhat a tanuló. Az elmélet és gyakorlat aránya 40-60% a gyakorlat javára (Németországban hangsúlyozottabb a gyakorlat, ott 75-8o %). A szakképzés 3-4 év, szakmától függően. A duális képzés alapja itt is a tanulószerződés. A tanuló úgy érkezik a szakképzőbe, hogy tanulószerződéssel rendelkezik. A cégek az alapszakasz után fogadják a tanulókat. Az alapozó képzés a tanműhelyekben Csak bizonyos szint elérése után mehet céghez dolgozni a diák.

6 A továbbiakban is egy-egy hetet az iskolai gyakorló helyen kell tölteni. A gyakorlati oktató főállású tanárok és nem csak a szakmát tanítók!- évente minden gyakorlati helyet többször is meglátogatnak. A cégeknél a gyakorlati oktatást külön ember irányítja, őket 40 év felett a francia állam finanszírozásában szakmai tanárnak (szakoktatónak) átképezhetik. A tanulók a munkahelyen foglalkozási naplót kötelesek vezetni, amelyben fel kell tüntetni a saját munkát, a közös munkát, valamint azt, amit nem csinált, de látott. Átjárhatóság létezik, habár igen bonyolult. Nem jellemző a szakképzésre. Azoknak a diákoknak, akik abbahagyják a szakképzést, azoknak az addigi ráfordításokat ki kell fizetni! Így gyakorlatilag ez sem jellemző, vagyis a választott szakmát befejezik. Ebben a szakképzőben a fegyelemre igen nagy hangsúlyt fektetnek. Ott jártunkkor az egyik diákot azért marasztalták el, mert úgy érkezett az iskolai gyakorlatra, hogy nem borotválkozott meg Ebéd után az éppen zajló kertépítő Word Skills verseny felkészítőjében segédkeztünk. A feladat: egy minta kert alapján azonos anyagokból és azonos feltételekkel azonos idő alatt kellett megépíteni egy-egy kertet a csapatoknak.

7 A mai napot TECOMAH parkjának a megtekintése zárta. A park, óriási halastóval és tájépítészeti megoldásokkal, ős fás környezettel. Lenyűgöző volt, a park méretéről ékesen szól, hogy több mint 3 órát vett igénybe a séta március 29. csütörtök. A program egy rendkívüli párizsi városnézéssel folytatódott. A nemzetközi kertépítő verseny diák csapataival Párizs nevezetes kertjei közül kerestünk fel néhányat, a Természet a városban projekt keretében. Ezekben a parkokban a TECOMAH-ban és más kertészeti képzést folytató intézményben tanuló diákok is eltöltenek hosszabb-rövidebb szakmai gyakorlatot. Az első kertünk a Montparnasse pályaudvar tetőkertje. (Jardin Atlantique) A kertet 1994-ben építették, 3,4 ha különböző stílusú részekkel, teljes automata öntözéssel, sétányokkal, teniszpályákkal, napozó helyekkel. Az egész parkban Wifi is működik, amire külön tábla hívja fel a figyelmet. Ezt követően a 96-os buszra szálltunk (a heti bérletünk minden tömegközlekedésű járműre érvényes) és egy buszos városnézéssel egybekötve,

8 jutottunk el a következő helyszínre. Ez a Nemzeti Könyvtár kertje. A Francois Mitterrand-ról elnevezett könyvtár impozáns 80 méteres tornyaival messziről vonzza a tekintetet. A kertje zárt kert, sűlyesztett, csak felülről tekinthető meg. Mintha a Jurassic Parkot látnánk! (A dinók persze hiányoznak ) A könyvtártól rövid séta a következő állomás a Parc de Bercy ezen belül a Jardin Yitzak Robin. Ebben a parkban a városi közösségi kerteket néztük meg. A már hazánkban is néhol megtalálható kezdeményezésnek itt már régóta hagyománya van. A park helyén valaha szőlőtermesztés és élénk borkereskedelem zajlott, ennek állítanak emléket a város közepén a szőlő, gyümölcs ültetvények. A gyerekeknek kis óvodás kertek állnak rendelkezésre, ahol a csöppségek ápolják a növényeket, felügyelettel. Ott jártunkkor éppen lelkesen dolgozott a kis csapat.

9 Az este önálló városnézés, a cél ezúttal a Sacre Coeur, és a Montmare március 30. péntek Újra a TECOMAH iskolában. A mai napon bemutattuk az iskolánkat a Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskolát. A jól sikerült ppt-t Fekete-Márton Zsuzsanna angol nyelven tartotta meg, tekintettel a nemzetközi kertépítő csapatokra. Az előadás keretében ismertettük az iskolában tanulható szakmákat, a képzés formáit (szakiskola, szakközépiskola, speciális szakiskolai képzés), és természetesen szót ejtettünk nemzetközi kapcsolatainkról, a diákok számára szervezett szakmai gyakorlatokról és a tanároknak szervezett rendszeres külföldi szakmai tanulmányutakról, továbbképzésekről. Ezután meghallgattuk a többi - a Leonardo da Vinci partnerség program keretében részt vevő - diák és tanár prezentációit küldő intézményeikről. Ebéd előtt még az Urbanizáció Franciaországban című előadást is meghallgattuk. Az előadás ékes bizonyítéka volt a nemzetközi csapatjátéknak, hiszen az előadó bár nem beszélt tökéletesen angolul a közönség kérésének eleget téve mégis ezen a nyelven tartotta meg előadását, ami végül egy jó hangulatú, interaktív dolog lett. Délután farmlátogatáson vettünk részt. A természetes állattartás a tehenészetben, illetve a tejtermékek helyben való feldolgozása a téma. A családi vállalkozásban működő 50 ha-os! farmnak a lényege, hogy a saját tehenészetben megtermelt tejet helyben dolgozzák fel, saját maguk tenyésztik a teheneket, és a kész tejtermékeket egyéb bio zöldségekkel, gyümölcsökkel kiegészítve helyben árusítják. Gyakorlatilag a teljes termék életpályát végig követhetjük a borjú születésétől a kész sajtokig! A farm sajátossága emellett a Magyarországon is ismert Szedd magad! lehetőség, mely egyre népszerűbb Franciaországban is. Franciaországban egyre inkább elterjedőben vannak a hasonló gazdaságok, többségük törzsvásárló körrel rendelkezik, akik hajlandóak a finomabb,

10 egészségesebb hazai termékekért nagyobb távolságokat megtenni. Aki egyszer kóstolta a frissen préselt bio alma levét, valóban nem szívesen fogyaszt többet nagyüzemi körülmények között előállított % gyümölcstartalmú gyümölcsleveket. A farmra rendszeresen érkeznek diákcsoportok általános iskolától, középiskolán át egészen az egyetemi hallgatói csoportokig bezárólag. Munkacsúcs idején szakmai gyakorlat keretében foglalkoztatnak diákokat is, így kapcsolódva be a szakképzésbe március 31 szombat Ma Versaillesbe utaztunk vonattal. (A bérletünk erre is jó volt!) A kastély parkja minden kertészeti iskolában tanuló diák és ott tanító tanár számára kötelező tananyag!

11 A kastély látogatható részébe bejutva, lenyűgöző látványban volt részünk. A Tükörterem fantasztikus látványát talán ez a kép visszaadja. (Nem voltunk egyedül ) Az ablakon kitekintve elénk tárult a barokk kert. Kertészekként alig vártuk, hogy kiérjünk, és bevethessük magunkat a kertbe. Néhány órás séta után csak azt mondhatjuk, erre a kertre sokkal több idő kellene. A duális képzésben résztvevő tanulóknak is lehetőségük van ezeket a gyönyörű parkokat tanulmányozni, és erre elsősorban az iskolai gyakorlati képzés keretében szervezetten van lehetőségük.

12 Sétánk során megnéztük a szomorú magyar vonatkozással bíró Nagy Trianon palotát, kertjével együtt. Késő este még a kivilágított Eiffel toronyhoz bevonatoztunk néhány fotó erejéig. Igazán szép volt az Öreg Hölgy

13 2012. április 01. vasárnap Ma egy közeli kastély kertjében megrendezett kertészeti kiállításra voltunk hivatalosak. (Chateau de Saint Jean de Beauregard) A parkban a kertészet minden ágából láthattunk kiállítókat, de hangsúlyozottabban a faiskolai termelés képviseltette magát. Természetesen a kerti kiegészítőket is megtalálhattuk. Peonia szortiment A kiállítást talán a magyar Fehérvárcsurgói Károlyi Kastély kertészeti kiállításához hasonlíthatnánk leginkább. (Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok Kiállítás és Vásár, Fehérvárcsurgó) Délután a Luxemburg palota kertjét néztük meg Párizsban. Mint szinte minden párizsi parkban itt is rendszeresen megfordulnak iskolai diákcsoportok tanulmányút alkalmával és természetesen a parkfenntartási munkákba is belekóstolhatnak a kötelező szakmai gyakorlatok alkalmával. Párizsban használják az emberek a kerteket

14 2012. április 02 hétfő A délelőttöt ismét a TECOMAH-ban töltöttük. A mai napon a vendéglátói oktatást mutatta be Olivier Perient, a tanétterem vezetője. Az oktatás a vendéglátó szakmában is, csakúgy, mint a kertépítésben duális rendszerben zajlik. A kapcsolatok igen kiterjedtek a cégekkel, 35 vállalkozással vannak kapcsolatban. Azt, hogy melyik tanuló melyik céggel köt szerződést, több minden befolyásolja. Ilyen például a lakhely, az életkor, a tanulmányi átlag. A gyakorlati képzőhely megtalálása a diák feladata, az iskola nem szól bele abba, hogy ki hova kerül, de koordinálja, nyilvántartja a cégeket és azoknak, akik nem találnak helyet maguknak, azoknak ajánlatot is tesz. A cégek szerződéseit az iskola is megkapja, ezeket nyilvántartja. Erre a munkára, a koordinációra, nyilvántartásokra, 2 fő adminisztratív dolgozót alkalmaznak a TECOMAH-nál. Olivier Perient, a tanétterem vezetője. A duális képzésben a tanulók a cégeknél ösztöndíjat kapnak. A teljes elméleti képzést az iskola biztosítja, 2 heti váltásban. Egy hetet a tanétteremben is eltöltenek. (Itt egyébként bárki étkezhet, térítés ellenében.) Az elmélet és gyakorlat aránya 40-60% a gyakorlat javára. Az itt végző diákok érettségit is kapnak, valamint szakmai végzettséget is. (Hasonlóan a magyar régi szakközépiskolához.) A duális rendszerben tanuló diákok képzése sokkal intenzívebb a hagyományos szakközépiskolánál, - ami szintén egy választható forma-, mert ebben a rendszerben a tanuló ugyan azt a tananyagot, mint a szakközépiskolában fele annyi idő alatt sajátítja el, hiszen tanulmányi ideje nagyobbik részében a szakmai gyakorlaton vesz részt. Ez persze magában rejti, azt is, hogy ennek a követelménynek csak a diákság egy része tud megfelelni, ők viszont hatalmas előnnyel indulnak a munkaerőpiacon, hiszen elméleti tudásuk mellett munkatapasztalattal is rendelkeznek mire elvégzik az iskolát. A szakmai vizsga az iskolában, vizsgabizottság előtt történik. Ha a vizsga nem sikerül, 5 éven belül bármikor megismételheti a tanuló.

15 A cégeknél dolgozó tanulók a már említett gyakorlati munkanapló vezetésével bizonyítják a gyakorlati helyen elvégzett munkáikat. Ezzel a naplóval bizonyítják a haladási részt a szakmai anyagban. A naplókat az iskola rendszeresen ellenőrzi. A napi rendszerességgel vezetett munkanaplót minden alkalommal alá kell írni a diáknak, a munkahelyi oktatónak, és az iskola részéről is ellenjegyzi a gyakorlati oktatás vezető. Ezt a naplóformát érdemes lenne a mi iskolánkban is bevezetni, hiszen így rendezett, egységes volna ezeknek a tartalma. Gyakorlati munkanapló A cégeknél folyó szakmai gyakorlatot az iskola részéről is ellenőrzik. A szakoktatók rendszeresen kijárnak a cégekhez és a szakmai munkát és a tanulókat is ellenőrzik. Ami újdonság volt számunkra, az az, hogy nem csak a szakoktatók járnak ki a gyakorlati képző helyekre ellenőrizni, hanem az elméleti, közismereti tantárgyakat oktató tanárok is. Ez azért előnyös, mert így az általuk tanított tantárgyakon kívül is képet kapnak a tanulókkal szemben támasztott követelményekről, a tanulók mindennapjairól. A mai napon a hivatalos rész után esti párizsi séta a Latin negyedben, illetve Ady szállodájának (Hotel des Balkons) megkeresése. A szálloda. A kép bal sarkában Ady emlék táblája

16 2012. április 03 kedd A tegnapi beszélgetést, Laurent Desvard gyakorlati oktatásvezető irodájában folytattuk. Laurent Desvard, (jobbra) gyakorlati oktatásvezetővel Laurent Desvard egyben szakmai igazgatóhelyettes is. Hozzá tartoznak a szakoktatók, szakmai tanárok (30 fő) és mintegy 350 fő diák, a vendéglátás területéről. Minden adminisztrációt papíralapon végeznek, E-napló nincs. A haladási napló tartalmában gyakorlatilag megegyezik a magyarországi naplókkal. Késő délután a Bastille helyét és a Rodin múzeumot néztük meg.

17 2012. április 04 szerda A mai napot Marcoussis-ben a Lycée Professionnel Horticole et Paysager St Antoine iskolában töltöttük. Philippe Querton az iskola tanára fogadott minket. Philippe 3 másik kollégájával és 10 diákkal 2011 májusában Leonardo mobilitási program keretében iskolánkban töltött szakmai gyakorlaton 3 hetet. Tanulmányutunkat felhasználtuk az iskola megismerésére, szerettünk volna találkozni a nálunk járt diákokkal is, kíváncsiak voltunk hogyan alakult az életük a nálunk töltött 3 hét után és nem utolsó sorban szerettük volna előkészíteni a 2012-es fordulóban iskolánk által megpályázott diák mobilitási program részleteit. Tanulmányutunk idején még folyamatban volt a pályázatok bírálata, de bíztunk a pozitív eredményben. Nagy örömünkre szolgált, hogy az iskola vezetőségén kívül az iskolát fenntartó Apprentis d Auteuil alapítvány képviselői is megjelentek a megbeszélésen! Az alapítvány koordinálja a nemzetközi kapcsolatokat is, ők nyújtják be a pályázatokat a Nemzeti Irodához. Alapvetően elsősorban valamilyen módon hátrányos helyzetű diákok járnak az iskolába pl csonka családból, veszélyeztetett gyerekek. Hozzávetőleges tervet készíthettünk a 3 hetes szakmai gyakorlat programjáról, pontosítottuk elvárásainkat a lehetőségek fényében. Örömmel értesültünk továbbá róla, hogy az alapítvány is újabb pályázatot nyújtott be, melyben iskolánk, mint fogadó intézmény szerepel. Nyertes pályázat esetén, 2013 tavaszán ismét vendégül láthatunk 8-10 diákot és 1-2 kollégát ebből az iskolából. Az iskolában kétféle képzési forma közül lehet választani a diákoknak: az egyik a mi szakközépiskolai képzésünkhöz hasonló ún. BAC PRO forma, a másik a szakiskolához hasonló ún. CAPA forma, mely gyakorlatilag a duális képzésnek felel meg. Szakközépiskolai formában 3 éven át tanulnak a diákok szakmai és közismereti tantárgyakat, melynek végén szakmai érettségi bizonyítványt szereznek. A szakiskolai rendszerben tanulók két év alatt végeznek, kizárólag szakmai képzésben részesülnek. Mindkét formában képeznek termesztőkertészeket és parképítőket, különbség a képzésük színvonalában van. Mindkét képzésre jellemző a projektmódszer. Jelenleg az iskolában összesen 222 fő tanul, ebből 162 a BAC PRO képzésben és 60 a CAPA képzésben. A diákok zöme bejáró diák, de az iskola rendelkezik egy 57 férőhelyes kollégiummal is. A megbeszélést és az ebédet követően megnéztük a csodálatos műemléki kastélyban lévő tanári szobákat, az iskola tankertészetét, részt vettünk elméleti és gyakorlati oktatáson. Az oktatás hasonlóan épül fel, a mi szakiskolai oktatásunkhoz. Sort kerítettünk a délután folyamán a kertészeti gyakorlati helyek közül egy kertészet meglátogatására is. Ez a cég egy családi vállalkozásban működő dísznövénytermesztő üzem. Az üzemhez tartozik egy virágüzlet is, ahol a cserepes dísznövényeken túl kellékeket is árulnak. A diákok itt együttműködési szerződéssel dolgoznak a gyakorlaton. Iskolánk diákjainak is lehetőségük lesz amennyiben pályázatunk támogatást nyer 1-2 hetet eltölteni itt szakmai gyakorlaton.

18 Cserepezési gyakorlat, élesben, üzemben Megbeszéltük a további együttműködés lehetőségeit, formáit. Az esti program a Louvre Múzeumban folytatódott. Élőben látni azt, amiről eddig csak tanultunk, olvastunk, vagy esetleg képen, filmen láttunk, leírhatatlan érzés volt. Persze csak a legfontosabbakat tudtuk néhány óra alatt megnézni. A teljes múzeum megtekintése becslésünk szerint akár egy hónapig is eltartana

19 Pont olyan, ahogy elképzeltük április 05. csütörtök Egyszerűen nem fértünk a közelébe A mai napot egy újabb iskola megismerésének, az 1860-as években alapított École du Breuil iskolának szenteltük. A rendhagyó németóra keretében a lelkes tanulók mutatták be az iskolájukat illetve

20 tankertészetüket. A TECOMAH-val ellentétben ide kicsit gyengébb képességű tanulók járnak, hasonlóan a mi szakiskolánkhoz. A tanári megbeszélések után az iskola könyvtárában találkoztunk néhány tanárral. A jó hangulatú megbeszélés végeredményeként, ősszel Budapesten folytatjuk az eszmecserét. Tanulmányutunk idején folyamatban volt a 2012-es Leonardo da Vinci pályázatok bírálata. Diák mobilitási pályázatunkban szerepel 5 fő 2 hetes szakmai gyakorlata ebben az iskolában illetve külső helyszíneken. Egyeztettük továbbá e francia iskola 40 fős diákcsoportjának magyarországi programját is, amire várhatóan 2012 szeptemberében kerül sor. Ennek keretében az egyéb kulturális és szakmai programok mellett iskolánkat is meglátogatná a csoport. Kissé irigykedve hallgattuk, hogy az iskola végzős diákjai számára csekély hozzájárulás mellett a diákok részéről a francia mezőgazdasági minisztérium biztosítja ezt a lehetőséget. Este városnézés, séta az Opera környékén április 06. péntek Párizsi fények Hamar eltelt a két hét. Ma a záró programmal kezdtünk a TECOMAH iskolában. Vendéglátónkkal Elisabeth-el, a mai napon összefoglaltuk az elmúlt napok eseményeit. Megállapítottuk, hogy a duális képzés a francia szakoktatásban működőképes, habár kritikai észrevételeket is kaptunk. A legfőbb probléma, hogy a vállalkozások olcsó munkaerőt látnak a diákokban. A duális rendszer olajozottan, bevezetetten működik. A diákok, leendő munkavállalók szempontjából nagyon fontos, hogy aki ebben a rendszerben szerzi meg szaktudását, az szinte azonnal, gyakran a szakmai gyakorlati helyet biztosító cégnél el tud helyezkedni. További pozitívumként emelnénk ki a rendszerből a kommunikációt az érintett felek között. Napra kész, mindenki mindent tud, amit tudnia kell. Az iskolák a tanulók és cégek között csak koordinációs szerepet töltenek be, mégis szorosan együtt működnek a külső gyakorlati képzőhelyekkel. Másképpen nem is működhet igazán jól a rendszer. A fegyelmezett és motivált munkavégzés a diákok részéről szintén elengedhetetlen a sikeres képzés szempontjából. A gyakorlati helyek a kis és nagy vállalkozásoknál egyaránt megtalálhatók. A francia állam szerepe kikerülhetetlen a szakoktatásban, hiszen a régiókon, azon belül a kamarákon keresztül, finanszírozza a képzést. Összességében elmondhatjuk, hogy egy olyan duális rendszert láthattunk a

21 TECOMAH szakképzőn keresztül, ami jól működik. Jó a francia szakképzésben, hogy nem kötelező a duális képzés, ám ahol ezt választják, ott működtetni kell. Az biztos, hogy a tanulók a cégeknél eltöltött gyakorlatok alatt életszerű képzést kapnak és a cégek is jól járnak, ha tanulókat alkalmaznak tanulószerződéssel. Ennek alapvető feltétele egy jól működő gazdaság ( kertészeti szakmában jól működő termelőüzemek), ha ez nincs, a duális képzés nem válthatja be a hozzá fűzött reményeket. Balról jobbra: Fekete-Marton Zsuzsa, Hajnal Sándor, Elisabeth Hemme, Beregi Balázs A délutánunk még szabad volt. Utolsó séta Párizsban, elbúcsúztunk a várostól

22 A Pantheon. Voltaire szarkofágja.

23 Ebben a házban élt II. Rákóczi Ferenc a párizsi száműzetése alatt. (Malaquais rakpart 9.) április 07. szombat Korai indulás a reptérre, a gép indul Budapestre 9 órakor! Budapest, június Hajnal Sándor Beregi Balázs Fekete-Márton Zsuzsanna

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Annex III.4. II. Fogadó intézmény Fogadó intézmény: BUCA TEKNİK ve ENDÜSTRİ MESLEK LİSESİ Kontakt személy: HAKAN ARTTIRICI

Annex III.4. II. Fogadó intézmény Fogadó intézmény: BUCA TEKNİK ve ENDÜSTRİ MESLEK LİSESİ Kontakt személy: HAKAN ARTTIRICI Annex III.4 SZAKMAI BESZÁMOLÓ A LdV-HU-10-VEP-3024 számú program, A modulrendszer beépülése az iskolarendszerű szakképzésbe és az Új szoftverek a 3D prezentáció területén címmel. I. Résztvevő és Intézménye

Részletesebben

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapest www.bankidonat.net Iskolánk névadója: Bánki Donát 1859. június 6. Bakonybánk 1922. augusztus 1. Budapest Korának legnagyobb gépészmérnöke

Részletesebben

Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek. fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben

Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek. fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben Szakmai beszámoló Időpont: 2012.03.17 2012.03.27. Helyszín: Rzeszów, Lengyelország Látogatásunk célja: lengyel partnereink

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31.

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Készítette: Puskás Péter 2013.08.11. (vasárnap) Reggel negyed öt és fél öt között gyülekeztünk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 2890. Tata, Új út 19. Tel/Fax.: 34/ 587-580 E-mail: javorka@javorka-tata.sulinet.hu Internet cím: www.javorka-tata.sulinet.hu

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti

Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapest Fogadó intézmény: Ecole

Részletesebben

Tájékoztató a gyakorlati képzést folytató szervezetek számára

Tájékoztató a gyakorlati képzést folytató szervezetek számára Tájékoztató a gyakorlati képzést folytató szervezetek számára Voleszák Zoltán szakmai igazgatóhelyettes Iskolánk képzési rendszere 1 Hagyományos szakközépiskola Érettségi után összefüggő nyári gyakorlat

Részletesebben

Beszámoló. Franciaország, Marcoussis. a Leonardo da Vinci program keretében 2012.10.06.-10.27.

Beszámoló. Franciaország, Marcoussis. a Leonardo da Vinci program keretében 2012.10.06.-10.27. Beszámoló Franciaország, Marcoussis a Leonardo da Vinci program keretében 2012.10.06.-10.27. Október 06. szombat: 13:40-re megérkeztünk az északi repülőtérre (Roissy Charles de Gaulle). Marcoussis 25 km-re

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A VEP-3027 LEONARDO DA VINCI PROJEKT KERETÉBEN TÖRTÉNT TANULMÁNYÚTRÓL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A VEP-3027 LEONARDO DA VINCI PROJEKT KERETÉBEN TÖRTÉNT TANULMÁNYÚTRÓL SZAKMAI BESZÁMOLÓ A VEP-3027 LEONARDO DA VINCI PROJEKT KERETÉBEN TÖRTÉNT TANULMÁNYÚTRÓL 2013. ÁPRILIS 18 30 BERUFLICHE SCHULE SCHWALMSTADT, NÉMETORSZÁG KÉSZÍTETTE : Hamza Andor 2013.04.18 csütörtök Ezen

Részletesebben

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2014. november 24. (hétfő) 15 óra 2015. január 05. (hétfő) 15 óra

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2014. november 24. (hétfő) 15 óra 2015. január 05. (hétfő) 15 óra Igazgató: Pribelszki János E-mail: ig@vejsz.sulinet.hu Honlap: www.vejsz.sulinet.hu (Aktuális információk) www.facebook.com/jendrassik-venesz Középiskola és Szakiskola Telefon: 88/567-430, 88/426-866 Telefax:

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. osztályos diákoknak a 2014/2015-ös tanévre Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola OM azonosító: 035409 Elérhetőségeink: Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8. Telefon: (06-1) 261

Részletesebben

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716

Részletesebben

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János 1. Nap, Péntek Utazás Münchenbe. 6-an indultunk neki Budapest Keleti-pályaudvarról vonattal a hosszú útnak, Münchenbe. Az utazásunk viszonylag kényelmes volt,

Részletesebben

"You and Me in Beijing" Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem nyári tábor. Mint minden évben, idén is megrendezésre kerül a 10 napos "You

You and Me in Beijing Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem nyári tábor. Mint minden évben, idén is megrendezésre kerül a 10 napos You "You and Me in Beijing" Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem nyári tábor 2017 Mint minden évben, idén is megrendezésre kerül a 10 napos "You and Me in Beijing" nyári tábor, amely során 3 kontinens diákjai gyűlnek

Részletesebben

A finn autószerelői képzés tanulmányozása az ECVET-alapú transznacionális mobilitás tükrében. LdV-HU-13-VEP-3011 13/0030-L/3011 ÚTI BESZÁMOLÓ

A finn autószerelői képzés tanulmányozása az ECVET-alapú transznacionális mobilitás tükrében. LdV-HU-13-VEP-3011 13/0030-L/3011 ÚTI BESZÁMOLÓ A finn autószerelői képzés tanulmányozása az ECVET-alapú transznacionális mobilitás tükrében LdV-HU-13-VEP-3011 13/0030-L/3011 ÚTI BESZÁMOLÓ Úti cél: Sataedu, Finnország Időtartam: 2013. október 26. -

Részletesebben

A képzési formák 8. osztályt végzettek számára

A képzési formák 8. osztályt végzettek számára Kód A képzési formák 8. osztályt végzettek számára Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola, Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 037223 KIK 178012 2015-2016. tanév A szakképesítés és OKJ szakképzettség

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

CHAVET PROJEKT: Megfelelni az agrár-szakképzéssel szemben támasztott jövőbeni kihívásoknak (a fogyasztói elvárások az agrár-szakképzéssel szemben)

CHAVET PROJEKT: Megfelelni az agrár-szakképzéssel szemben támasztott jövőbeni kihívásoknak (a fogyasztói elvárások az agrár-szakképzéssel szemben) M A S Z E M AGYAR AGRÁ RS ZAK OK TATÁS I S ZAK ÉR TŐK EGYES ÜL E TE Hungarian Associacion of Agricultural Vocational Educational Experts H-1223 Budapest, Park u. 2. EUROPEA-INTERNATIONAL konferencia. Kaszó,

Részletesebben

Szolgáltatások. a sikeres német-magyar üzletekért. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai

Szolgáltatások. a sikeres német-magyar üzletekért.  A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai Szolgáltatások a sikeres német-magyar üzletekért A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai www.duihk.hu Kivonat a DUIHK szolgáltatási katalógusából * a hivatkozások a teljes katalógusra

Részletesebben

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2015-2016-os tanévre TANDÍJ NINCS! Szakközépiskola Összesen 6 osztály 204 tanuló, ebből 2 osztály turizmus szakirány érettségi

Részletesebben

VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. Felvételi szabályzat

VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. Felvételi szabályzat VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. OM azonosító: 027986 Telephely kódja: 011 http://www.szentesinfo.hu/bartha Felvételi szabályzat 2012/2013-es

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2011/2012-es tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2011 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból Piacsek László Zoltán szakképzési tanácsadó Iparkamara A kamara feladatai, szerepe a szakképzésben 1. Gyakorlati képzőhelyek

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2012/2013-as tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2012 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre Szaktudás Lelkiség Szolgálat 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280 e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Pályaválasztási felelős: Dr. Papné Mátyus Zsuzsanna Az iskola OM azonosítója:

Pályaválasztási felelős: Dr. Papné Mátyus Zsuzsanna Az iskola OM azonosítója: Intézmény neve: József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3200 Gyöngyös, Kócsag u. 36-38. Tel./fax: 37/311-857, 37/311-673 Honlap: www.jozsefa-gy.sulinet.hu E-mail: jaszk@jozsefa-gy.sulinet.hu

Részletesebben

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC HALLER JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Telefon: 96/ 213-222 E-mail: haller.mosonvar@gmail.com Honlap:/ http//www.halleriskola.hu

Részletesebben

Marcoussis, Franciaország Gyakorlati napló

Marcoussis, Franciaország Gyakorlati napló 2012.10.06 (szombat) Marcoussis, Franciaország Gyakorlati napló - Délelőtt 11:40-kor indulás a Liszt Ferenc reptérről, EasyJet géppel. 13:40-kor megérkeztünk Párizsba, a Roissy Charles de Gaulle repülőtérre.

Részletesebben

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Középiskolai beiskolázási és pályaválasztási tájékoztató Nyílt nap: 2013. november 15. 8.00-tól

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. JÚNIUS 16-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. JÚNIUS 16-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. JÚNIUS 16-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM 667/2011. MELLÉKLETEK: 6 DB TÁRGY: Tájékoztató a Baranya megyei szakképzés helyzetéről, különös tekintettel

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Iskolánk vendéglátó-ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi szakképző iskola, ahol szakközép- és szakiskolai képzés keretében a nyolc általános iskolai osztályt végzett, illetve az

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre Szaktudás Lelkiség Szolgálat 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280 e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

Készítette: Nagy Attiláné a Harsányi János GSZKI könyvtárostanára

Készítette: Nagy Attiláné a Harsányi János GSZKI könyvtárostanára Képes beszámoló Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet által szervezett (2011.11.29. 2011.12.02.) brüsszeli szakmai tanulmányútról Készítette: Nagy Attiláné a Harsányi János

Részletesebben

Felvételi tájékozató a 2017/2018-as tanévre.

Felvételi tájékozató a 2017/2018-as tanévre. tájékozató a 2017/2018-as tanévre. Intézmény OM azonosítója és neve: 036410 FM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma Intézmény címe, telefon és fax száma: : 7960 Sellye, Zrínyi

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Felvételi tájékoztató 2014/2015. tanév Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 7632 Pécs, Melinda u. 23. OM azonosító: 201190 Igazgató: Németh

Részletesebben

Dobbantó program Híd a munka világába

Dobbantó program Híd a munka világába Dobbantó program Híd a munka világába Az életpálya tanácsadás hazai lehetőségei műhelymunka Budapest, 2010. május 12. Bognár Mária Kovács Anikó www.fszk.hu/dobbanto Kik dobbantanak? www.fszk.hu/dobbanto

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020. Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás

Részletesebben

KEVI. 30 éves a technikusképzés a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Középiskolában. Kertész munkaközösség. jubileumi kiadványa

KEVI. 30 éves a technikusképzés a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Középiskolában. Kertész munkaközösség. jubileumi kiadványa KEVI 30 éves a technikusképzés a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Középiskolában Kertész munkaközösség jubileumi kiadványa A Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol) KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu

Részletesebben

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola Az iskola szakmaszerkezeti felépítése: A Szakképesítés (képzési program) Jelentkezés időtartama Ssz. kimenetelének határmegnevezése hónap

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid

Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid 2010. június 3-án indultunk az iskola mikrobuszával. A 17 órás út után megérkeztünk Westerstede-be, ahol tiszta

Részletesebben

LdV Projekt Üzleti folyamatok modellezése a középiskolában 5. találkozó jegyzőkönyv. Horvátország

LdV Projekt Üzleti folyamatok modellezése a középiskolában 5. találkozó jegyzőkönyv. Horvátország LdV Projekt Üzleti folyamatok modellezése a középiskolában 5. találkozó jegyzőkönyv Horvátország 5. projekttalálkozó téma: Mérési és értékelési módszerek a gyakorlócégek gyakorlatában A találkozó célja

Részletesebben

Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15.

Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Intézményvezető: Némethné Fucsik Edit Pályaválasztási felelős: Bakos Bulcsú, Harangozóné Kovács Edina OM azonosító: 203038 TAGOZAKÓDOK: 7045 Turisztikai szervező, értékesítő 7040 Vendéglátó szervező vendéglős

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

Kelemen Nóra Kun Viktória

Kelemen Nóra Kun Viktória Kelemen Nóra Kun Viktória Svédországi beszámoló 2010. április 23.- május 14. Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy részt vehettünk a 3 hetes svédországi szakmai gyakorlaton. Kiutazásunkat megelőzően 3 napos

Részletesebben

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében Gulyás Andrea: a kormány arra törekszik, hogy agrárszakmák a legnépszerűbb hivatások közé emelkedjenek a pályaválasztók körében 1. oldal (összes: 5) Az emberi lélek születésétől fogva igényli, hogy egy

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC SZENT-GYÖRGYI ALBERT EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC SZENT-GYÖRGYI ALBERT EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC SZENT-GYÖRGYI ALBERT EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Cuha u. 2. Tel.: 96/332-855, fax: 96/332-573 E-mail: titkarsag@szentgyorgyi.hu, honlap: www.szentgyorgyi.hu

Részletesebben

Biberach Asztalosok és magasépítők külföldi szakmai gyakorlata

Biberach Asztalosok és magasépítők külföldi szakmai gyakorlata Biberach 2015.09.06-09.25. Asztalosok és magasépítők külföldi szakmai gyakorlata Gyakorlat felépítése: A gyakorlat két hét tanműhelyi gyakorlatból és egy hét céges gyakorlatból állt. Résztvevők A Szegedi

Részletesebben

Jelentkező Döntős Helyezés Kitaibel Pál Verseny 1 11. OSZTV 1 9. Kitaibel Pál Verseny 1 1. OSZTV 1 11. KV területi verseny 1 3. Kitaibel Pál Verseny

Jelentkező Döntős Helyezés Kitaibel Pál Verseny 1 11. OSZTV 1 9. Kitaibel Pál Verseny 1 1. OSZTV 1 11. KV területi verseny 1 3. Kitaibel Pál Verseny A nyíregyházi Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi - Vízügyi Szakközépiskolában jelenleg 489 diák tanul, és 35 pedagógus végzi oktató nevelő munkáját. Iskolánkban négy tagozat működik. Az építészet

Részletesebben

München Munkanapló

München Munkanapló 2015. 02. 05. 02. 26. München Munkanapló 02.05. Indulás 7:15-kor Érkezés Münchenbe 14:30-ra A müncheni diákok és Gregor Hanke vártak minket a pályaudvaron. Elkísértek minket a szállásunkra, majd este együtt

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:

Részletesebben

Gyakorlati oktatás a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. üzleteiben

Gyakorlati oktatás a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. üzleteiben Gyakorlati oktatás a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. üzleteiben Budapest, 2011.05.10. Visszatekintés Folyamatos tanulóképzés Egyre növekvő tanulói létszám Kamarák Gyakorlati képzés szereplői Iskolák

Részletesebben

Erasmus + Mobilitási beszámoló Nagyné Bulinszky Marianna Városmajori Gimnázium IX ENCUENTRO DE PROFESORES ELE

Erasmus + Mobilitási beszámoló Nagyné Bulinszky Marianna Városmajori Gimnázium IX ENCUENTRO DE PROFESORES ELE Erasmus + Mobilitási beszámoló Nagyné Bulinszky Marianna Városmajori Gimnázium IX ENCUENTRO DE PROFESORES ELE 2019. 07. 29-2019. 08. 02. I. A mobilitás főbb adatai A résztvevő neve:nagyné Bulinszky Marianna

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Felvételi tájékoztató 2014/2015. tanév Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 7632 Pécs, Melinda u. 23. OM azonosító: 201190 Igazgató: Németh

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola 6725 Szeged, Kenyérgyári út 8. Pf. 2117. Tel/fax: 62/547-240, 547-241 Honlap: www.hansagiisk.hu E-mail:

Részletesebben

Felvételi a GUNDEL-ben

Felvételi a GUNDEL-ben Felvételi a GUNDEL-ben BVHSZC = Budapesti Vendéglátó és Humán Szakképzési Centrum (összesen 9 iskola) Közös (!) oktatási azonosító: 203078 Négy vendéglátó szakképző iskola Dobos C. József Szakképző Iskola,

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

GINOP pályázathoz kapcsolódó értekezlet, Fodor Andrea vezetésével

GINOP pályázathoz kapcsolódó értekezlet, Fodor Andrea vezetésével 2018.09.01 Szombat Részvétel a Szolnok Város Napja Rendezvényen 2018.09.02 Vasárnap Tanévnyitó ünnepség, Első tanítási napon megjelent tanulók, 2018.09.03 Hétfő valamint a tanulói jogviszonnyal rendelkező

Részletesebben

Beszámoló Gyulai Veronika 1/14Pt/2 LDV-HU-12-IVT-7008 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula

Beszámoló Gyulai Veronika 1/14Pt/2 LDV-HU-12-IVT-7008 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Beszámoló Gyulai Veronika 1/14Pt/2 LDV-HU-12-IVT-7008 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapest Fogadó

Részletesebben

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM 2014 Iskolánk évek óta lehetőséget nyújt a nyelvgyakorlásra a német-magyar cserediákprogram segítségével. A Than Károly Ökoiskola a neumarkti Willibald-Gluck- Gymnasiummal

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

A MUNKAERÕPIAC, A MUNKANÉLKÜLISÉG ÉS A FOGLALKOZTATÁS MAKROÖKONÓMIAI ÖSSZEFÜGGÉSEI

A MUNKAERÕPIAC, A MUNKANÉLKÜLISÉG ÉS A FOGLALKOZTATÁS MAKROÖKONÓMIAI ÖSSZEFÜGGÉSEI A MUNKAERÕPIAC, A MUNKANÉLKÜLISÉG ÉS A FOGLALKOZTATÁS MAKROÖKONÓMIAI ÖSSZEFÜGGÉSEI MOBILITÁSI NÍVÓDÍJ Mobilitási Nívódíj 2003 a kiemelkedő színvonalú Leonardo da Vinci mobilitási projektek elismerése Díjátadó

Részletesebben

A 2016/17. tanévben induló osztályok

A 2016/17. tanévben induló osztályok Pécsi SZC Angster József Szakképző Iskolája 7623 Pécs, Rét u. 41-43. Intézmény neve: Pécsi SzC Angster József Szakképző Iskolája Címe: 7623 Pécs, Rét u. 41-43. OM azonosító: 203049 Telefon: 72/517-880,

Részletesebben

Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről. Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, 2014. szeptember 23.

Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről. Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, 2014. szeptember 23. Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, 2014. szeptember 23. Újbudai József Attila Gimnázium OM azonosító: 034982 Feladatellátási

Részletesebben

Útinapló Együtt Európában HAT

Útinapló Együtt Európában HAT Útinapló Együtt Európában HAT-15-07-0110 2016. május 27-én indultunk Felvidékre, Rimaszombatra, hogy a Kereskedelmi Magán Szakközépiskola diákjaival közösen megvalósítsuk projektünket. Az előkészítő foglalkozásokon

Részletesebben

Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló

Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló Oravecz Evelin Gennadi, Rhodes 2016 Beszámoló az Erasmus+ programban való részvételemről A nevem Oravecz Evelin a Budapesti Innovatív Gimnázium

Részletesebben

SPACES. Bornemisza Péter Gimnázium

SPACES. Bornemisza Péter Gimnázium SPACES Sociology-Philosophy-Arts Concerning Extraterrestial Sciences Tudományos és fantasztikus lehetőség a világ működése iránt érdeklődő diákok számára! Az Erasmus+ az Európai Unió új programja, mely

Részletesebben

FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2016 1 1. Számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Cél szerinti juttatások

Részletesebben

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA TERÜLETI TÁRSADALMI, GAZDASÁGI SZEREPÉNEK FEJLESZTÉSE: OKTATÁS GYAKORLAT INNOVÁCIÓ (TÁMOP F-13/ ) WORKSHOP

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA TERÜLETI TÁRSADALMI, GAZDASÁGI SZEREPÉNEK FEJLESZTÉSE: OKTATÁS GYAKORLAT INNOVÁCIÓ (TÁMOP F-13/ ) WORKSHOP A gyakorlati képzés iránti vállalati igények és elvárások a régióban AZ ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA TERÜLETI TÁRSADALMI, GAZDASÁGI SZEREPÉNEK FEJLESZTÉSE: OKTATÁS GYAKORLAT INNOVÁCIÓ (TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0009)

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi részképzés

Részletesebben

FM-ASZK Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolája OM azonosító száma:

FM-ASZK Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolája OM azonosító száma: FM-ASZK Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 027 986 Cím: 6600 Szentes, Kossuth u. 45. Telefonszám: 63/562-265 Fax: 63/562-265 (108-as mellék) E-mail: barthaszki@szentes.hu Honlap:

Részletesebben

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

2018. Szeptember 19. JAVASLATOK A TUDÁS ALAPÚ, INNOVATÍV GAZDASÁG SZAKKÉPZÉSÉNEK STRATÉGIÁJÁHOZ

2018. Szeptember 19. JAVASLATOK A TUDÁS ALAPÚ, INNOVATÍV GAZDASÁG SZAKKÉPZÉSÉNEK STRATÉGIÁJÁHOZ 2018. Szeptember 19. JAVASLATOK A TUDÁS ALAPÚ, INNOVATÍV GAZDASÁG SZAKKÉPZÉSÉNEK STRATÉGIÁJÁHOZ A meglévő rendszer toldozása nem alkalmas az új kihívások kezelésére Komplex megoldási javaslatunk alapja

Részletesebben

2016/2017 tanév rendje

2016/2017 tanév rendje 2016/2017 tanév rendje 2016/2017. tanév rendjéről a 12/2016. EMMI rendelete alapján 2016. augusztus 23. kedd Gólyatáboros szülői értekezlet 2016. augusztus 24-26. sz - cs - p Gólyatábor - Révfülöp 2016.

Részletesebben

Beiskolázás a Gundel -ben

Beiskolázás a Gundel -ben Beiskolázás a Gundel -ben BVHSZC = Budapesti Vendéglátó és Humán Szakképzési Centrum Oktatási azonosító: 203078 (közös!!!) Négy vendéglátó szakképző iskola Dobos C. J., Gundel K., G. Perlasca, Szamos M.

Részletesebben

Beszámoló Olasz tanulmányútról

Beszámoló Olasz tanulmányútról Vendéglátó szakmát tanulók és gyakorlati oktatók szakmai kompetenciafejlesztése Olaszországban (2015-1-HU01-KA102-013197) Beszámoló Olasz tanulmányútról Gradoi szakmai tanulmányút során olyan emberekkel

Részletesebben

Bihall Tamás oktatási és képzési alelnök

Bihall Tamás oktatási és képzési alelnök Bihall Tamás oktatási és képzési alelnök A gazdaságának jövőbeni helyzete nagymértékben függ a megfelelő szakember-utánpótlás biztosításától, ezért kulcsfontosságú feladat a gazdaság igényeihez igazodó,

Részletesebben

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI ÚTMUTATÓ 2018/2019-ES TANÉV Az iskola szakmaszerkezeti felépítése: Ssz. A Szakképesítés (képzési program)

Részletesebben

2018/2019. tanév rendjéről a 14/2018. EMMI rendelete alapján augusztus 27 hétfő 15:30 Gólyatáboros szülői értekezlet

2018/2019. tanév rendjéről a 14/2018. EMMI rendelete alapján augusztus 27 hétfő 15:30 Gólyatáboros szülői értekezlet 2018/2019. tanév rendjéről a 14/2018. EMMI rendelete alapján 2018. augusztus 27 hétfő 15:30 Gólyatáboros szülői értekezlet 2018. augusztus 24-28. péntek ½ 9:00 15:00 hétfő ½ 9:00 15:00 kedd ½ 9 10:00 13:00

Részletesebben

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.

Részletesebben

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2015. november 16. (hétfő) 15 óra 2015. december 14. (hétfő) 15 óra

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2015. november 16. (hétfő) 15 óra 2015. december 14. (hétfő) 15 óra Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Középiskolája és Szakiskolája 8200 Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 203066 Telefon: 88/567-430; 88/426-866 Telefax: 88/567-431 E-mail: ig@vejsz.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

Igazgató: Szabó Győzőné

Igazgató: Szabó Győzőné JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 5000 Szolnok,

Részletesebben

Iktatószám: 3-21 / Ügyintéző: Tarkó Gábor igazgató Tárgy: Jelentkezési lap. Jelentkezési lap

Iktatószám: 3-21 / Ügyintéző: Tarkó Gábor igazgató Tárgy: Jelentkezési lap. Jelentkezési lap 5820 Mezőhegyes, Kozma Ferenc utca 23. Telefon: +36-70-400-2550 Fax: +36-68-468-258 Honlap: www.kozmamhegyes.sulinet.hu www.facebook.com/kozma.mezohegyes E-mail: kozma.mezohegyes@gmail.com OM azonosító:

Részletesebben

Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember

Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember Portfólió Név: Szklenár Bence Dátum:. szeptember 1 A mobilitás adatai: A kiutazó neve, évfolyama: Szklenár Bence 1/13log. A küldő intézmény neve: Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma

Részletesebben