Nevezési (beérkezési) határidő: október 20.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nevezési (beérkezési) határidő: 2013. október 20."

Átírás

1 MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Megalakult: április Budapest, Kertész u. 41. II/7. Levélcím: 1368 Budapest, Pf. 181 Telefon/fax: honlap: Budapest, október VERSENYFELHÍVÁS az országos gyorsíró-, gépíró- és szövegszerkesztő-versenyre Budapest, október 7. A Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége (1368 Budapest, Pf. 181.) november között rendezi meg Szövetségünk tagjai részére az országos gyorsíró-, gépíró- és szövegszerkesztő versenyt a következő kategóriákban, függetlenül a tanult évek, órák számától: a) Felnőtt versenyzők (25 év és felette, 1988 ban vagy korábban születettek) b) Ifjúsági versenyzők (19-24 év, ben születettek), 13. osztály és felette, valamint egyetemi, főiskolai hallgatók c) Tanuló versenyzők: I. csoport ( osztály) II. csoport (10. osztály) III. csoport (9. osztály) d) Gyermek versenyzők (8. és alsóbb osztályok) e) Vak és gyengén látó, mozgáskorlátozott tanulók (nevezési díj nélkül). (Az Ifjúsági, a Tanuló és a Gyermek kategóriában nem az életkor számít elsősorban, hanem hogy melyik osztályba jár a tanuló. Az a 13.-os, aki ebben az évben tölti vagy töltötte be a 18. életévét, az Ifjúsági kategóriába tartozik.) Azok a Tanuló, Gyermek, valamint Egyéb kategóriában indulók, akik a gépírást, gyorsírást, szövegszerkesztést nem iskolai képzésben tanulják, hanem magánúton, a versenymunkát a Szövetséggel előre egyeztetett helyszínen kell megírniuk, pl. egy olyan, lakóhelyükhöz közeli iskolában, ahol indítanak saját versenyzőket is. Ha a tanuló saját iskolájában is van lehetőség a versenydolgozat megírására (felügyelet mellett), akkor ott is megírhatja a versenydolgozatot. Az említett kategóriákban tehát nem engedélyezett a versenymunka otthoni megírása. Nevezési (beérkezési) határidő: október 20. I. GÉPÍRÁS: A VERSENY EGYFORDULÓS! Magyar nyelvű másolás képernyőről, internetes formában, illetve másolás (nyomtatott szövegről) vak és gyengén látó tanulók részére A feladat: 10 perces másolás. Hibahatár: 3 ezrelék. Választani lehet, hogy a sorvégeken entert üt-e a versenyző vagy szóközt. (Ez utóbbi esetben a program alakítja a sorvégeket.) Egy versenymunkán belül egységesen kell alakítani a sorok végét! A rangsort a nettó leütésszám adja. (Hibánként 100 karakter levonásra kerül a bruttó leütésszámból.)

2 2 A mennyiségi követelmény az alábbi: a) Felnőtt versenyzők: min nettó leütés/10 perc b) Ifjúsági versenyzők: min nettó leütés/10 perc c) Tanuló versenyzők: I. csoport: min nettó leütés/10 perc II csoport: min nettó leütés/10 perc III. csoport: min nettó leütés/10 perc d) Gyermek kategória: 8. és alsóbb osztályok: mennyiségi követelmény nincs. e) Vak és gyengén látó, mozgáskorlátozott tanulók: mennyiségi követelmény nincs. Egyéb tudnivalók a Versenyszabályzatban megtalálhatók ( oldalon, a lap tetején). Idegen nyelvű gépírás (angol, német nyelven) képernyőről, internetes formában A feladat: 10 perces másolás (hibahatár 3 ezrelék). A rangsort a nettó leütésszám adja. (Hibánként 100 karakter levonásra kerül a bruttó leütésszámból.) A mennyiségi követelmény idegen nyelvű gépírásból megegyezik a magyar nyelvű gépírás követelményével. Érvénytelen a dolgozat, ha a versenyző hibaszáma meghaladja a 3 ezreléket, és/vagy nem teljesíti a nettó mennyiségi követelményt. A versenymunkát a WordJav_Inet program verziójával írja meg a versenyző. A oldalról ingyenesen letölthető a program. A WordJav_Inet program telepítésével, működésével kapcsolatos információk is ezen az oldalon találhatók meg. A gyakorlás eredményeit és a pillanatnyi rangsort ha a versenyző a gyakorlás végén feltölti az eredményét az internetre - a oldalon nézhetik majd meg a versenyzők, ill. a felkészítő tanárok. A verseny online eredményei a Versenyek oldaláról lesznek elérhetők. A versenyzők a versenydolgozat megírásához azonosítót és jelszót kapnak a verseny szervezőitől. A gyakoroláshoz és a program kipróbálásához azonosító és jelszó nem szükséges. Az iskolai képzésben részt vevő versenyzőknek a versenymunkát iskolájukban, tanári felügyelet mellett kell megírniuk. A versenydolgozat megírását nem lehet megismételni, ezért kérünk mindenkit, a gyakorlás során ellenőrizzék a saját gépeik megfelelő működését és az adatok internetre való feltöltését. (A versenymunkákat a verseny ideje alatt csak óráig lehet megírni. Az utolsó napra csak azok tervezzék a dolgozat megírását, akik az előző héten pl. betegség miatt nem tudták megírni a feladatot.) A verseny befejezése után minden dolgozatot hagyományos módon ellenőrzünk, szükség esetén felülbíráljuk a program által megállapított hibaszámot. A versenymunkák eredeti fájlja megtekinthető lesz az eredményhirdetésen, a versenyzők vagy tanáruk megnézhetik a saját, illetve saját tanítványuk munkáját. November 21. után a Versenyek oldalán megtalálható lesz az Előzetes eredményjegyzék. Kérjük a versenyt szervezőket, hogy ennek alapján készítsék el saját intézményük eredményjegyzékét, majd küldjék el a magyosz@t-online.hu ra A versenyt szervező tanárok a nevezés beérkezése után további részletes információt kapnak ben. A gépíróversennyel, illetve a WordJav_Inet programmal kapcsolatos esetleges további kérdéseikkel Gyetvainé Nevelős Erzsébethez forduljanak verseny@gepokt.hu címen).

3 3

4 I. SZÖVEGSZERKESZTÉS: A VERSENY EGYFORDULÓS! Szövegszerkesztési versenyfeladat: a korrektúra nélküli szöveget a rendező iskolák ben kapják a Word szövegszerkesztő programban. A versenymunka külalakja: Betűnagyság: 12-es, betűtípus: Times New Roman. Margók: bal: 2, jobb 2 cm, sorköz: 1,5, igazítás: bal margóhoz. Minden oldalon az élőfejben kell felírni az adatokat Times New Roman, 12 pt jelmérettel. Az utolsó sor után maradjon ki egy üres sor! Láblécben: oldalszámozás, középre igazítva. A körülbelül 200 korrektúrafeladatot tartalmazó szöveg alapján a képernyőre vitt szövegen 10 perc alatt a lehető legtöbb korrektúrát kell elvégezni meghatározott sorrendben. A korrigálást a versenyzők egyszerre kezdik. A versenymunkákat a megoldott korrektúrafeladatig kinyomtatva kell beadni. (A korrektúrajelek megtalálhatók a versenyszabályzatban.) A versenymunkát az alábbi állománynévvel kell menteni: Tanuló teljes neve_korrektura Értékelés: minden megoldott korrektúrafeladat 100 pont, hibás vagy hiányzó korrektúra mínusz 250 pont. A sorrendet a pontérték nagysága adja. Fontos, hogy a szövegszerkesztés versenyszámban a tanáron kívül jelen legyen egy felügyelő (pl. az igazgatóhelyettes), aki aláírásával hitelesíti a tanár által mért időt. A dolgozatokat elektronikus formában a verseny megírása után azonnal kérjük elküldeni a következő címre: toth.ilona8@gmail.com, a kinyomtatott és kijavított versenymunkákat pedig postai úton az eredményjegyzékkel együtt kell továbbítani a Szövetség címére: Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége 1368 Budapest, Pf A november 30-ig beérkezett munkákat egy javító bizottság ellenőrzi, és megállapítja a nettó pontszámok alapján a kategóriánkénti rangsort. (Csak a nyomtatott és elektronikusan megküldött versenymunkák kerülnek rangsorolásra. A csak nyomtatott versenymunka nem vesz részt a versenyben!) A kinyomtatott és az elektronikusan küldött állomány tartalma között nem lehet eltérés. A versenymunka mentési dátumának meg kell egyeznie a verseny napjával! Megjegyzés: Mivel a tapasztalatok alapján a konvertálás miatt előfordulhat, hogy eltérés mutatkozik a mentett és a nyomtatott munkák között, ezért javasoljuk a.pdf formátumban való mentést és annak elküldését is. III. GYORSÍRÁS A VERSENY EGYFORDULÓS! Feladat: A kategória feladata: 10 perces, 280 szótagtól 460 szótagig fokozódó diktátum lejegyzése és kézi vagy gépi áttétele. Áttételi idő: 4 óra; B kategória feladata: 8 perces 160 szótagtól 300 szótagig fokozódó diktátum lejegyzése és kézi vagy gépi áttétele. Áttételi idő: 3 óra. C kategóriában 7 perces, 80 szótagtól 170 szótagig (percenként 15 szótagos emelkedés) fokozódó diktátum leírása és kézi vagy gépi áttétele. Áttételi idő: 90 perc. D kategóriában 5 perces, 60 szótagtól 100 szótagig (percenként 10 szótagos emelkedés) fokozódó diktátum leírása és kézi vagy gépi áttétele. Áttételi idő: 28 perc. Elfogadható hibahatár: a Versenyszabályzat szerint. Csak egy kategóriában lehet indulni. A D kategóriában csak olyan versenyző indulhat, aki magasabb kategóriában még nem versenyzett eredményesen. Értékelés: A sorrendet a pontszám adja. Saját helyesírási szótár használható az áttétel készítésekor. 4

5 5 E versenyszámból az egyéb tudnivalókról a nevezés beérkezése után tájékoztatjuk az érdekelteket. *** Kérjük az iskolák versenyfelelőseit, hogy a mellékelt jelentkezési lapot legkésőbb október 20-ig szíveskedjenek a Szövetségnek eljuttatni; magyosz@t-online.hu címre. (A határidő után érkezett nevezéseket nem vesszük figyelembe!) Nevezési díj versenyszámonként: 400 forint/fő, tagdíj tanulóknak 300 forint/fő, felnőtt kategóriában 1500 Ft/év. Akik 2013-ban már befizették az előző versenyek alkalmával a tagdíjat, azoknak nem kell újból tagdíjat fizetni. A nevezési díjakat és a tagdíjakat az: OTP számlájára kérjük átutalni vagy befizetni, s lehetőleg a nevezéssel együtt a bizonylat másolatát címünkre elküldeni. Egyéb tudnivalók: Gépírásból, szövegszerkesztésből, gyorsírásból csapat- (iskolánként a három legjobb teljesítmény), illetve pontszerző- (iskolánként valamennyi versenyző eredménye) versenyt is hirdetünk. NAGYON FONTOS: minden eredményes versenymunka készítője oklevelet vagy emléklapot kap, ugyancsak oklevéllel vagy emléklappal jutalmazzuk a csapat- és pontszerző verseny eredménye alapján az iskolákat. Az 1-3. helyezett és a hibátlan dolgozat készítője érmet nyer. eredményhirdetés december 14. szombat, óra, a Szövetség helyiségében (Budapest VII., Kertész u. 41. II os, 4-es villamossal a Király utcáig, s szemben a Zeneakadémiával). KÉRJÜK A HATÁRIDŐK PONTOS BETARTÁSÁT, AZ ADATOK OLVASHATÓ (GÉPPEL VALÓ) FELTÜNTETÉSÉT! SIKERES VERSENYZÉST kíván a MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

6 6 Jelentkezési lap a évi országos gyorsíró-, gépíró- és szövegszerkesztő versenyre - Kérjük kizárólag géppel kitölteni, majd az egyoldalas fájlt ben megküldeni! - (Beérkezési határidő október 20.) Az Iskola (intézmény) neve:... címe:... , telefon (körzetszámmal):... A versenyt szervező tanár Neve:... , telefon (körzetszámmal):... Nevezési díj a évi tanulói gyorsírók, gépírók és szövegszerkesztők versenyére versenyszámonként 400 Ft/fő, tagdíj 300 Ft Versenyszám A versenyzők Nevezési díj Új tagok tagdíja létszáma Gyorsírás A Gyorsírás B Gyorsírás C Gyorsírás D Gépírás magyar nyelvű Gépírás angol nyelvű Gépírás német nyelvű Szövegszerkesztés Összesen A létszámnál kérjük jelezni, ha felnőtt versenyző is van, pl felnőtt I. Azon versenyzők névsora, akik az ez évi tagdíjukat már befizették: Sorszám Név stb. II. Azon versenyzők névsora, akik az ez évi tagdíjukat ezután fizetik be: Sorszám Név stb. A fizetés módja: banki átutalás készpénzátutalási megbízás; csekk ennek hiányában is a fenti OTP számlára be lehet fizetni a nevezési díjat. Számlát a fenti vagy a következő névre.. címre: kérem nem kérem a számlát megküldeni* A befizető neve, címe legyen azonos a számlát kérő nevével és címével! A befizetés másolatát mellékelem utólag megküldöm.* (*: Aláhúzással jelölve a megfelelő mód.) Beküldendő a befizetést igazoló szelvény másolatával együtt a Szövetség címére: magyosz@t-online.hu október 20-ig. A jelentkezési lap nem szkennelve, hanem doc-fájlként küldendő be!

7 MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Megalakult: április Budapest, Kertész u. 41. II/7. Levélcím: 1368 Budapest, Pf. 181 Telefon/fax: honlap: 7 EGYÉNI NEVEZÉSI LAP a évi országos versenyre (Beküldési határidő: október 20., a Szövetség címére.) Figyelem! Azoknak az ifjúsági és felnőtt versenyzőknek, akik már nem járnak iskolába, a szövegszerkesztés versenyt vagy a lakóhelyükhöz közel lévő, szövegszerkesztés versenyt rendező iskolában, előre egyeztetett időpontban, vagy a gyorsírási versennyel azonos helyszínen és előre egyeztetett időpontban írhatják meg. Kérjük, a témával kapcsolatos esetleges további kérdéseiket a magyosz@t-online.hu címre írják meg. Gyorsírás A - B - C, - D ; gépírás: magyar, német, angol nyelvű; szövegszerkesztés (A kívánt rész aláhúzandó!) Név (leánykori is): Lakcím (irányítószámmal) Telefon: A munkahely neve, címe... Telefon: Számlát a fenti vagy a következő névre:... címre:... kérem nem kérem a számlát megküldeni* A befizető neve, címe legyen azonos a számlát kérő nevével és címével! A befizetés másolatát mellékelem - utólag megküldöm: Kérjük, szíveskedjenek géppel kitölteni a fenti sorokat, illetve aláhúzni a kívánt részt. Beküldendő a befizetést igazoló szelvény másolatával együtt a Szövetség címére: magyosz@t-online.hu, október 20-ig.

8 A versenymunkákra kérjük az alábbi felzetet felíratni: 8 A verseny fajtája (gyorsírás: A-B-C-D, szövegszerkesztés) (Gépírásból a program készíti el a fejlécet az adatok megadásakor, illetve az Egyéb kategóriában másoláskor az alábbi adatokat kérjük felíratni.) Keltezés A verseny fajtája A VERSENYZŐ NEVE, osztálya A versenyző lakáscíme (irányítószámmal) A versenyző címe, telefonja Az iskola neve Az iskola címe, telefonja, címe A versenykiírás szerinti melyik kategóriában versenyez: (a betűjelet és az osztályt is kérjük feltüntetni, pl.: c) I., 11. osztály) f) Felnőtt versenyzők (25 év és felette, 1988 ban vagy korábban születettek) g) Ifjúsági versenyzők (19-24 év, ben születettek), 13. osztály és felette, valamint egyetemi, főiskolai hallgatók h) Tanuló versenyzők: I. csoport ( osztály) II. csoport (10. osztály) III. csoport (9. osztály) i) Gyermek versenyzők (8. és alsóbb osztályok) j) Vak és gyengén látó, mozgáskorlátozott tanulók (nevezési díj nélkül). (Az Ifjúsági, a Tanuló és a Gyermek kategóriában nem az életkor számít, hanem hogy melyik osztályba jár a tanuló.) A versenyre felkészítő tanár neve: Az élőfej utolsó sora egy üres sor legyen! (Ne a dokumentum kezdődjön üres sorral, hanem az élőfej végződjön üres sorral!) A több oldalra terjedő versenymunkákat össze kell tűzni!

MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Megalakult: április 25.

MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Megalakult: április 25. MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Megalakult: 1925. április 25. 1073 Budapest, Kertész u. 41. II/7. Levélcím: 1368 Budapest, Pf. 181 Telefon/fax: 268-0236 E-mail: magyosz@t-online.hu Verseny

Részletesebben

MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. Megalakult április 25-én

MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. Megalakult április 25-én MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Megalakult 1925. április 25-én A 2017. ÉVI DR. KALOTAY KÁLMÁN EMLÉKÉRE MEGRENDEZETT GYORSÍRÓ-, GÉPÍRÓ- ÉS SZÖVEGSZERKESZTŐ EMLÉKVERSENY, (VALAMINT BESZÉDÍRÓ

Részletesebben

KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére

KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE 5-6. évfolyam részére A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 1 2016/2017. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS A Párbajtőr Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel

Részletesebben

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Páros és Csapatbajnokság Időpont: 2018.02.10. (Szombat) Helyszín: - Mórahalom,

Részletesebben

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Egyéni és Duplaköteles Kötélugró Bajnokság Időpont: 2018.11.24-25 (Szombat-Vasárnap)

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kötélugrás Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság. Újvárosi DSE Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság. Újvárosi DSE Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Kötélugró Csapatbajnokság Időpont: 2016. december 10. Helyszín: Szolnoki Szent-Györgyi

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI XVIII. FEKVENYOMÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019. TANÉVI XVIII. FEKVENYOMÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. TANÉVI XVIII. FEKVENYOMÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA A Fekvenyomás Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen

Részletesebben

X. ZEN BU KAN KEMPO EGER KUPA Nyílt, Felnőtt Harcművészeti Kupa 2015.november 14. Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, 3300 Eger Stadion utca 8

X. ZEN BU KAN KEMPO EGER KUPA Nyílt, Felnőtt Harcművészeti Kupa 2015.november 14. Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, 3300 Eger Stadion utca 8 Verseny rendezője: Főszervező: A verseny főbírája: Szakmai fővédnökök: Agria Kempo Karate Sportegyesület Nagy Ferenc Jácint 2. Dan Márhoffer Márton 2. Dan Lévai László, 8. Dan Hanshi Papp Valér, 5. Dan

Részletesebben

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Páros és Csapatbajnokság Időpont: 2019.01.26. (Szombat) Helyszín: Rendező: Güntner

Részletesebben

XXVII. Utánpótlás, Felnőtt és Masters Országos Bajnokság

XXVII. Utánpótlás, Felnőtt és Masters Országos Bajnokság XXVII. Utánpótlás, Felnőtt és Masters Országos Bajnokság 2019. április 6-7. Budapest Versenykiírás 1. A verseny kiírója: Magyar Szinkronúszó Szövetség (MSZÚSZ) 2. A verseny célja: Nemzetközi verseny keretében

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2018/2019. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen

Részletesebben

Esztergom (Toldiliget Lovaspanzió)

Esztergom (Toldiliget Lovaspanzió) Versenykiírás BBU DOBOGÓKŐ HEGYI FESZTIVÁL 2013. Verseny célja: Lehetőség biztosítása egy különleges környezetben a természet kedvelői számára szabadidős sportok eltöltéséhez. Családok kimozdítása a természetbe,

Részletesebben

Az országos döntőn a megyei elődöntőkről korcsoportonként az 1-3. helyezett egyéni versenyzői vehetnek részt.

Az országos döntőn a megyei elődöntőkről korcsoportonként az 1-3. helyezett egyéni versenyzői vehetnek részt. Országos Kötélugró Diákolimpia 2013. évi versenykiírása 1. A verseny rendezője Magyar Ugrókötelesek Szövetsége, Szan-Dia Fitness Sport Club 2. Az országos döntő helyszíne és időpontja I.-II.-III.- IV.-V.-VI.

Részletesebben

KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM

KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete A verseny célja: az informatikában

Részletesebben

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/17

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/17 ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/17 1. Az országos döntő rendezője: Szenyor Szabadidő Kerékpáros Sport egyesület Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség megbízása alapján a Magyar Diáksport Szövetség

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: Az evezés sportág népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok készségeinek,

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA A Pályakerékpár Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti

Részletesebben

Minden résztvevő saját felelősségére indul és elfogadja a versenykiírásban foglaltakat!

Minden résztvevő saját felelősségére indul és elfogadja a versenykiírásban foglaltakat! VERSENYKIÍRÁS Nevezés Verseny célja: A verseny célja a mozgás népszerűsítse, versenyzési lehetőség biztosítása, valamint a közösségi élmény megélésén keresztül a sportbarátságok erősítése. Időpont: 2014.

Részletesebben

MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. Megalakult április 25-én

MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. Megalakult április 25-én MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Megalakult 1925. április 25-én A 2016. ÉVI DR. KALOTAY KÁLMÁN EMLÉKÉRE MEGRENDEZETT GYORSÍRÓ-, GÉPÍRÓ- ÉS SZÖVEGSZERKESZTŐ EMLÉKVERSENY, (VALAMINT BESZÉDÍRÓ

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI TŐR VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI TŐR VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI TŐR VERSENYKIÍRÁS 1 2016/2017. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ TŐR VERSENYKIÍRÁS A Tőr Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban:

Részletesebben

MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. Megalakult április 25-én

MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. Megalakult április 25-én MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Megalakult 1925. április 25-én A 2018. ÉVI DR. KALOTAY KÁLMÁN EMLÉKÉRE MEGRENDEZETT GYORSÍRÓ-, GÉPÍRÓ- ÉS SZÖVEGSZERKESZTŐ EMLÉKVERSENY, (VALAMINT BESZÉDÍRÓ

Részletesebben

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG Magyar Repülő Szövetség MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Nyíregyháza, 2011. 07. 28 07.

Részletesebben

Magyar Evezős Szövetség

Magyar Evezős Szövetség Magyar Evezős Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ III., IV., V., és VI. KORCSOPORT Szeged, 2014.09.05-06. 1 2014/2015. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: Az evezés

Részletesebben

2006. január 24-25-én 30. alkalommal rendezi meg a Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását.

2006. január 24-25-én 30. alkalommal rendezi meg a Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását. Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya Agrár-Műszaki Bizottság Tisztelt Cím! Kedves Kolléga! Értesítem, hogy az MTA Agrár-Műszaki Bizottsága 2006. január 24-25-én 30. alkalommal rendezi meg

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI FLOORBALL - NAGYPÁLYÁS DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI FLOORBALL - NAGYPÁLYÁS DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI FLOORBALL - NAGYPÁLYÁS DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Floorball - nagypályás Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kötélugró Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg, a versenyt

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel (MOATSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel (MOATSZ) együttműködésben hirdeti meg. Asztalitenisz A és B KATEGÓRIA A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel (MOATSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az asztalitenisz sportág népszerűsítése

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. A versenyen olyan diákok vehetnek részt, akik nem matematika tagozatos iskolában, osztályban tanulják a matematikát.

VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. A versenyen olyan diákok vehetnek részt, akik nem matematika tagozatos iskolában, osztályban tanulják a matematikát. Oktatási Hivatal K a p o s v á r i P e d a g ó g i a i O k t a t á s i K ö z p o n t 7400 Kaposvár, Szántó utca 19. Postacím: 7400 Kaposvár, Szántó utca 19. Telefon: 70/684-5841 Honlap: www.oktatas.hu

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28.

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28. Időpont: 2015. november

Részletesebben

KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM

KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete A verseny célja: az informatikában

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel

Részletesebben

VI. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny

VI. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny VI. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny 2016. június 17-19. Tüske uszoda Versenykiírás 1. A verseny kiírója: Magyar Szinkronúszó Szövetség (MSZÚSZ) 2. A verseny célja: Lehetőség biztosítása

Részletesebben

VII. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny

VII. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny VII. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny 2017. június 23-25. Városligeti- tó- mobil uszoda komplexum Versenykiírás 1. A verseny kiírója: Magyar Szinkronúszó Szövetség (MSZÚSZ) 2. A verseny célja:

Részletesebben

MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. Megalakult április 25-én

MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. Megalakult április 25-én MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Megalakult 1925. április 25-én A 2012. ÉVI GYORSÍRÓ-, GÉPÍRÓ- ÉS SZÖVEGSZERKESZTŐ-BAJNOKSÁG EREDMÉNYJEGYZÉKE 2012. 2 A 2012. ÉVI GYORSÍRÓ-, GÉPÍRÓ- ÉS SZÖVEGSZERKESZTŐ-BAJNOKSÁG

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Triatlon Szövetséggel (MTSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Triatlon Szövetséggel (MTSZ) együttműködésben hirdeti meg. B kategória III-VI. KORCSOPORT Duatlon B KATEGÓRIA A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Triatlon Szövetséggel (MTSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A futás, és kerékpározás,

Részletesebben

VI. Abigél Országos Minősítő Táncfesztivál április (szombat-vasárnap) Nyíregyháza Continental Aréna

VI. Abigél Országos Minősítő Táncfesztivál április (szombat-vasárnap) Nyíregyháza Continental Aréna VI. Abigél Országos Minősítő Táncfesztivál 2018. április 21-22. (szombat-vasárnap) Nyíregyháza Continental Aréna Versenykiírás Az Abigél Többcélú Intézmény és a Pro Homo Egyesület közös szervezésében kerül

Részletesebben

XLVI. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

XLVI. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG Magyar Repülő Szöveség Ejtőernyős Szakbizottság MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG XLVI. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Nyíregyháza,

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉS-TUDOMÁNYI INTÉZET GÖDÖLLŐ MEGHÍVÓ

SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉS-TUDOMÁNYI INTÉZET GÖDÖLLŐ MEGHÍVÓ SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉS-TUDOMÁNYI INTÉZET GÖDÖLLŐ MEGHÍVÓ a III. Gödöllői Állattenyésztési Tudományos Napokra Tisztelgés Horn Artúr professzor úr szakmai

Részletesebben

V. SZENTESI MULTIMÉDIÁS BIBLIAISMERETI VERSENY VERSENYKIÍRÁS. A verseny meghirdetője: Időpontja: március 11. (péntek) 10:00

V. SZENTESI MULTIMÉDIÁS BIBLIAISMERETI VERSENY VERSENYKIÍRÁS. A verseny meghirdetője: Időpontja: március 11. (péntek) 10:00 V. SZENTESI MULTIMÉDIÁS BIBLIAISMERETI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A verseny meghirdetője: Kiss Bálint Református Általános Iskola, Szentes, Kossuth tér 2., 6600 honlap: motto oktatóportál: kissbalint.hu motto.kissbalint.hu

Részletesebben

2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben a XXXIV. Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását.

2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben a XXXIV. Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását. Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya Agrárműszaki Bizottság Tisztelt Cím! Kedves Kolléga! Értesítem, hogy az MTA Agrárműszaki Bizottsága 2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben

Részletesebben

EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008

EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008 EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008 HAZAI ÉS NEMZETKÖZI FORDULÓVAL Európa gazda(g)ságot tanul! Részletes ismertető 2 / 5 oldal EBC*L GAZDASÁGI VERSENY Európa gazda(g)ságot tanul! Immár negyedik éve kerül megrendezésre

Részletesebben

24. KIDS ATLÉTIKA KUPA

24. KIDS ATLÉTIKA KUPA 24. KIDS ATLÉTIKA KUPA 2017.04.22. A verseny célja: Az ország különböző területein élő katolikus iskolás diákok számára lehetőséget biztosítani, hogy összemérjék tudásukat az atlétika versenyszámaiban.

Részletesebben

ZEN BU KAN KEMPO IV.Seregélyes Kupa

ZEN BU KAN KEMPO IV.Seregélyes Kupa Versenykiírás Verseny rendezője: Sárosdi Kempo SE. Főszervező: Renshi Koncz Gábor 3.DAN, Renshi Kordás István 3.DAN A verseny főbírója: Kormos László 3.DAN Szakmai fővédnök: Hanshi Lévai László 8.DAN A

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 346 01 Irodai asszisztens Tájékoztató A vizsgázó az

Részletesebben

VII. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása

VII. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása VII. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása Nyíregyháza, 2015. május 16. Minden életjelenség mozgásban nyilvánul meg. Változtasd meg a mozgásod, megváltozik az életed! A verseny megnevezése: VII. MediBall

Részletesebben

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó 1. Célja: A 2014. év uszonyosúszó ifjúsági, junior és felnőtt korcsoport

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI TÁNCSPORT DIÁKOLIMPIA VERSENYTÁNC SZAKÁG ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI TÁNCSPORT DIÁKOLIMPIA VERSENYTÁNC SZAKÁG ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI TÁNCSPORT DIÁKOLIMPIA VERSENYTÁNC SZAKÁG ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Táncsport Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg; a versenyt

Részletesebben

XVII. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA

XVII. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA VERSENYKIÍRÁS XVII. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA 2013. MÁRCIUS 15. CSÁRDASZÁLLÁS A verseny célja: A fekvenyomás és az erőemelés népszerűsítése, valamint a sportkapcsolatok ill. sportbarátságok szorosabbá tétele.

Részletesebben

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA az ELTE Savaria Egyetemi Központ Természettudományi Centrum, a Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi Csoportja, Gothard

Részletesebben

IX. ZEN BU KAN KEMPO EGER KUPA Nyílt, Felnőtt Harcművészeti Kupa 2014.november 2. Vasárnap, Eszterházy csarnok, Eger, Leányka utca 6

IX. ZEN BU KAN KEMPO EGER KUPA Nyílt, Felnőtt Harcművészeti Kupa 2014.november 2. Vasárnap, Eszterházy csarnok, Eger, Leányka utca 6 Verseny rendezője: Főszervező: A verseny főbírája: Szakmai fővédnökök: Agria Kempo Karate Sportegyesület Nagy Ferenc Jácint 2. Dan Márhoffer Márton 2. Dan Lévai László, Hanshi Papp Valér, Kyoshi A verseny

Részletesebben

MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION. Postal Address: H 1097 Budapest, Gyáli u. 3/A Telefax: (36-1) 486-2761

MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION. Postal Address: H 1097 Budapest, Gyáli u. 3/A Telefax: (36-1) 486-2761 MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION Elnök/President: Prof. dr. Barna Mária Főtitkár/General Secretary: Dr. Rodler Imre Cím/Address: Semmelweis Egyetem Eü. Főiskolai Kar

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. A kategória Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna, mint alapsportág népszerűsítése az iskolák

Részletesebben

Atlétika Mezei Futóbajnokság

Atlétika Mezei Futóbajnokság Atlétika Mezei Futóbajnokság A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Atlétikai Szövetséggel (MASZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A Diákolimpia versenyrend szerében megrendezésre

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. A KATEGÓRIA Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna mint alapsportág népszerűsítése az iskolák

Részletesebben

XVIII. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA

XVIII. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA VERSENYKIÍRÁS XVIII. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA 2014. MÁRCIUS 15. C S Á R D A S Z Á L L Á S A verseny célja: A fekvenyomás és az erőemelés népszerűsítése, valamint a sportkapcsolatok ill. sportbarátságok szorosabbá

Részletesebben

ÉBTK III. KERÜLETI VERSENYEK 2018/

ÉBTK III. KERÜLETI VERSENYEK 2018/ ÉBTK III. KERÜLETI VERSENYEK 2018/19 2018.10.04. A VÁLTOZÁSOKRÓL ÁLTALÁNOSSÁGBAN ÚJ VERSENYSZABÁLYZAT LÉPETT ÉRVÉNYBE MEGVÁLTOZOTT A PSZI NEVE, HONLAPJA A VERSENYEK KÉT KATEGÓRIÁBAN KERÜLNEK MEGRENDEZÉSRE

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ) együttműködésben hirdeti meg. A KATEGÓRIA Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna mint alapsportág népszerűsítése az iskolák

Részletesebben

XXII. TISZA TRIATLON FORNETTI TRIATLON MAGYAR NAGYDíJ TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

XXII. TISZA TRIATLON FORNETTI TRIATLON MAGYAR NAGYDíJ TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Időpont: 2013. május 18. szombat XXII. TISZA TRIATLON FORNETTI TRIATLON MAGYAR NAGYDíJ TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Helyszín: Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő (3580 Tiszaújváros, Szederkényi

Részletesebben

V. ZENEI VERSENY VERSENYKIÍRÁS

V. ZENEI VERSENY VERSENYKIÍRÁS V. PREMIER MŰVÉSZETI NAPOK 2017. MÁRCIUS 17. V. PREMIER TÁNC ÉS ZENEI VERSENY V. ZENEI VERSENY VERSENYKIÍRÁS 2017. március 17. (péntek) SZEGED Az. V. Premier Tánc- és Zenei Versenyt meghirdető intézmény

Részletesebben

IX. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny

IX. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny IX. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny 2019. június 28-30. Versenykiírás 1. A verseny kiírója: Magyar Szinkronúszó Szövetség (MSZÚSZ) 2. A verseny célja: Lehetőség biztosítása a tagszervezeteknek,

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A kerékpársport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok

Részletesebben

Tájékoztató a szakdolgozat elektronikus feltöltéséről

Tájékoztató a szakdolgozat elektronikus feltöltéséről Tájékoztató a szakdolgozat elektronikus feltöltéséről Tisztelt hallgató mielőtt belekezd a szakdolgozata feltöltésébe az elektronikus felületen kérem, hogy figyelmesen olvassa el a tájékoztatót. Csak akkor

Részletesebben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés-ráépülés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2015/2016.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés-ráépülés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2015/2016. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés-ráépülés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2015/2016. tanévre hatályos: 2015.11.12 - Jelen versenyfelhívás az emberi erőforrások

Részletesebben

Tour de Velencei-tó VelenceBike MTB Maraton RT26/KT46/HT66

Tour de Velencei-tó VelenceBike MTB Maraton RT26/KT46/HT66 Tour de Velencei-tó - 2019 VelenceBike MTB Maraton RT26/KT46/HT66 A rendezvény neve: VelenceBike MTB Maraton RT26/KT46/HT66 A rendezvény típusa: Cross Country Maraton (XCM) A rendezvény rangja: Ötpróba

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

2017/2018. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2017/2018. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2017/2018. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA Az országúti kerékpár Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel

Részletesebben

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG 53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Szeged 2015. 09. 17-20. 53. EJTŐERNYŐS

Részletesebben

XXVI. Gyermek és Junior Országos Bajnokság

XXVI. Gyermek és Junior Országos Bajnokság XXVI. Gyermek és Junior Országos Bajnokság 2018. április 7-8. Budapest Duna Aréna Versenykiírás 1. A verseny kiírója: Magyar Szinkronúszó Szövetség (MSZÚSZ) 2. A verseny célja: Nemzetközi verseny keretében

Részletesebben

CURIE TEHETSÉGGONDOZÓ ÉS OKTATÁSFEJLESZTŐ KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

CURIE TEHETSÉGGONDOZÓ ÉS OKTATÁSFEJLESZTŐ KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY CURIE TEHETSÉGGONDOZÓ ÉS OKTATÁSFEJLESZTŐ KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY 5000 Szolnok, Szél út 4. Tel/fax: 56/420-243 E-mail : curieversenyek@gmail.com Honlap: www.curiealapitvany.hu Felhívás a Curie Matematika

Részletesebben

XXIV. Utánpótlás és Felnőtt Országos Bajnokság; II. M.E.C. Cup; és Szlovák Nemzeti Bajnokság

XXIV. Utánpótlás és Felnőtt Országos Bajnokság; II. M.E.C. Cup; és Szlovák Nemzeti Bajnokság XXIV. Utánpótlás és Felnőtt Országos Bajnokság; II. M.E.C. Cup; és Szlovák Nemzeti Bajnokság 2016. április 30.- május 01. Érd, Magyarország Versenykiírás 1. A verseny kiírója: Magyar Szinkronúszó Szövetség

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Széchenyi István Egyetem Cím: 9026 Győr Egyetem tér 1. Telefon: 06 (96)

Részletesebben

Nevezési cím: Honti Attila 2660 Balassagyarmat Régi malom u en: vagy

Nevezési cím: Honti Attila 2660 Balassagyarmat Régi malom u en: vagy V. Atlas Sport Nemzeti Nyílt Felhúzó Gála RAW 2016. Balassagyarmat A verseny célja: A felhúzás gyakorlat népszerűsítése, a 2016. év Felhúzó Bajnoka cím elnyerése, az erő sportágakat űző sportolók közös

Részletesebben

IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY

IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY A verseny döntőjének időpontja: 2017. 04. 01. (szombat), TISZAVASVÁRI 9:30-10:30 Regisztráció 10:45 Megnyitó 11:00 Döntő: I-II korcsoport 13:00 óráig

Részletesebben

Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája

Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája 2019. február 22. Szent István Egyetem, Gödöllő Formai követelmények Absztrakt formai követelményei: Cím

Részletesebben

2019. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA SPORT TEHETSÉGPROGRAM Bajai EGYMI május

2019. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA SPORT TEHETSÉGPROGRAM Bajai EGYMI május SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2018 2019. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA 2019. május 16-17-18. Bajai EGYMI VERSENYKIÍRÁS Sportosan Könnyebb! Speciális Szakiskolák Országos Sportfesztiválja tanulásban

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI GUMIASZTAL és MINITRAMPOLIN DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI GUMIASZTAL és MINITRAMPOLIN DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI GUMIASZTAL és MINITRAMPOLIN DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Gumisztal és Minitrampolin Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban:

Részletesebben

VERSENYFELHÍVÁS VERSENYFELHÍVÁS. EBC*L Champions League gazdasági verseny - 2010. Az EBC*L Champions League

VERSENYFELHÍVÁS VERSENYFELHÍVÁS. EBC*L Champions League gazdasági verseny - 2010. Az EBC*L Champions League VERSENYFELHÍVÁS Az EBC*L Champions League Immár hatodik éve kerül megrendezésre az EBC*L (Egységes Európai Gazdasági Oklevél) versenye, melyen minden évben sok száz résztvevő méri össze gazdasági tudását.

Részletesebben

XIV. S Z E G E D 2017/2018. TANÉV

XIV. S Z E G E D 2017/2018. TANÉV XIV. S Z E G E D 2017/2018. TANÉV IFJÚ TEHETSÉGEKÉRT CSONGRÁD MEGYEI JÖVŐNK ÉRDEKÉBEN MATEMATIKA-, FIZIKATANÁROK EGYESÜLET SZEGEDI ALKOTÓMŰHELYE 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 117. 6724 Szeged, Kisteleki

Részletesebben

MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG Verseny Szakbizottság A évi Országos Természetjáró Tájékozódási Egyéni Bajnokság (OTTEB) kiírása

MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG Verseny Szakbizottság A évi Országos Természetjáró Tájékozódási Egyéni Bajnokság (OTTEB) kiírása MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG Verseny Szakbizottság A 2013. évi Országos Természetjáró Tájékozódási Egyéni Bajnokság (OTTEB) kiírása Az MTSz Verseny Szakbizottsága (a továbbiakban: VSzB) a természetjárók

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI KNOCK DOWN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI KNOCK DOWN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI KNOCK DOWN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Knock Down Karate Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg;

Részletesebben

INTERSTENO kongresszus és világbajnokság Berlin 2017.

INTERSTENO kongresszus és világbajnokság Berlin 2017. INTERSTENO kongresszus és világbajnokság Berlin 2017. Időpont: 2017. július 22-28. (21-i megérkezéssel és 28-i hazautazással számolva 7 éjszaka; 22-én megnyitó, 27-én eredményhirdetés. Ugyanakkor, ha valaki

Részletesebben

MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE A Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetségének 2018. évi munkaterve I. Szakmai rendezvények, versenyek I.1. A helyi csoportok, iskolák, munkahelyek szakmai rendezvényei: A helyi csoportok, iskolák,

Részletesebben

A ÉVI GYORSÍRÓ-, GÉPÍRÓ- ÉS SZÖVEGSZERKESZTŐ-BAJNOKSÁG EREDMÉNYJEGYZÉKE

A ÉVI GYORSÍRÓ-, GÉPÍRÓ- ÉS SZÖVEGSZERKESZTŐ-BAJNOKSÁG EREDMÉNYJEGYZÉKE MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Megalakult 1925. április 25-én A 2015. ÉVI GYORSÍRÓ-, GÉPÍRÓ- ÉS SZÖVEGSZERKESZTŐ-BAJNOKSÁG EREDMÉNYJEGYZÉKE 2015. 2 A 2015. ÉVI GYORSÍRÓ-, GÉPÍRÓ- ÉS SZÖVEGSZERKESZTŐ-BAJNOKSÁG

Részletesebben

A verseny célja: A felhúzás gyakorlat népszerűsítése, a 2014. év Felhúzó Bajnoka cím elnyerése, az erő sportágakat űző sportolók közös versenyzése.

A verseny célja: A felhúzás gyakorlat népszerűsítése, a 2014. év Felhúzó Bajnoka cím elnyerése, az erő sportágakat űző sportolók közös versenyzése. IV. Atlas - Sport Országos Nyílt Felhúzó Gála RAW 2014. Balassagyarmat A verseny célja: A felhúzás gyakorlat népszerűsítése, a 2014. év Felhúzó Bajnoka cím elnyerése, az erő sportágakat űző sportolók közös

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS A VAS MEGYEI TEKÉZŐK SZÖVETSÉGE SZERVEZÉSÉBEN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2016/17. ÉVI VAS MEGYEI ISKOLAI EGYÉNI BAJNOKSÁG

VERSENYKIÍRÁS A VAS MEGYEI TEKÉZŐK SZÖVETSÉGE SZERVEZÉSÉBEN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2016/17. ÉVI VAS MEGYEI ISKOLAI EGYÉNI BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS A VAS MEGYEI TEKÉZŐK SZÖVETSÉGE SZERVEZÉSÉBEN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2016/17. ÉVI VAS MEGYEI ISKOLAI EGYÉNI BAJNOKSÁG nemenként és korcsoportonként, igazolt illetve amatőr kategóriákban 2016-17.

Részletesebben

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017 REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017 A verseny rendezője: KISKUNHALASI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM SZILÁDY ÁRON GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 6400 Kiskunhalas, Kossuth

Részletesebben

BBU DOBOGÓKŐ HEGYI FESZTIVÁL

BBU DOBOGÓKŐ HEGYI FESZTIVÁL Verseny neve: BBU DOBOGÓKŐ HEGYI FESZTIVÁL Verseny helye, célja, táv: Dobogókő Verseny nevezési lehetőségek: Országúti futás (16 km), Országúti futás (27 km), Terepfutás (6,5 km), Terepfutás (16 km), Kerékpártúra,

Részletesebben

Jelentkezési lap mestervizsgához

Jelentkezési lap mestervizsgához /4 Jelentkezési kód:... Kérem, hogy... szakmában /OKJ száma is/ mestervizsgára bocsátani szíveskedjenek. Név:... Lakcím:... Telefon: / - mobil: / - E-mail:... Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara -

Részletesebben

46. Villamosenergia-ipari Sakktalálkozó

46. Villamosenergia-ipari Sakktalálkozó 46. Villamosenergia-ipari Sakktalálkozó VERSENYKIÍRÁS Berekfürdő, 2015. május 8-10. 46. Villamosenergia-ipari Sakktalálkozó Berekfürdő, 2015. május 8-10. A verseny célja: Villamosenergia-ipar hagyományainak

Részletesebben

PREMIER NAPOK. TÁNCVERSENY VERSENYKIÍRÁS március 18. (péntek) BÉKÉSCSABA

PREMIER NAPOK. TÁNCVERSENY VERSENYKIÍRÁS március 18. (péntek) BÉKÉSCSABA PREMIER NAPOK 2016. MÁRCIUS 18-19. PREMIER KORTÁRS MODERN TÁNC ÉS ZENEI VERSENY TÁNCVERSENY VERSENYKIÍRÁS 2016. március 18. (péntek) BÉKÉSCSABA A Premier Kortárs modern tánc és Zenei Versenyt meghirdető

Részletesebben

Magyar Golf Szövetség

Magyar Golf Szövetség 1 VERSENYKIÍRÁS 27. MAGYAR KUPA 2016. május 7-8. Pannonia Golf & Country Club, Máriavölgy A verseny rendezője: Szabályok: A verseny az R&A szabályainak, a Versenyszabályzatának és Ranglista kiírásának,

Részletesebben

BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport

BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Az alapszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele szakdolgozat készítése. A szakdolgozat kreditértéke:

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI RITMIKUS GIMNASZTIKA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI RITMIKUS GIMNASZTIKA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI RITMIKUS GIMNASZTIKA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Ritmikus Gimnasztika Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti

Részletesebben

IV. Budapesti Vándor Révész Fesztivál és II. Nemzetközi Kórusverseny május Budapest

IV. Budapesti Vándor Révész Fesztivál és II. Nemzetközi Kórusverseny május Budapest IV. Budapesti Vándor Révész Fesztivál és II. Nemzetközi Kórusverseny 2016. május 19-22. Budapest A Budapesti Vándor Kórus és a kórus tevékenységét segítő Budapesti Vándor Kórus Barátai Egyesület, valamint

Részletesebben

Igazgató: Veizer Valéria ( Beiskolázásért felelős: Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes

Igazgató: Veizer Valéria (  Beiskolázásért felelős: Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes 1. Általános tudnivalók: Az intézmény neve: Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium OM azonosító: 032582 Címe: 2170 Aszód, Régész utca 34. Telefon/Fax: 06-28-400 611 / 06-28-400

Részletesebben

III. Sárkányhajó Magyar Nagydíj 2015 Sukoró szeptember Velencei tó - Sukoró Evezős és Kajak-Kenu pálya (VVSI Sporttelep)

III. Sárkányhajó Magyar Nagydíj 2015 Sukoró szeptember Velencei tó - Sukoró Evezős és Kajak-Kenu pálya (VVSI Sporttelep) III. Sárkányhajó Magyar Nagydíj 2015 Sukoró 2015. szeptember. 26-27. Szervező Magyar Kajak - Kenu Szövetség H-1138 Budapest, Latorca u. 2. www.kajakkenusport.hu Helyszín Velencei tó - Sukoró Evezős és

Részletesebben

MAGYAR SAKKSZÖVETSÉG

MAGYAR SAKKSZÖVETSÉG 1 MAGYAR SAKKSZÖVETSÉG 2013/2014. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Magyar Sakkszövetség (a továbbiakban: MSSZ), és a Magyar Diáksport Szövetség (a továbbiakban: MDSZ) között a védjegy használati

Részletesebben

4. A VERSENY HELYSZÍNE: A BKV ELŐRE SC. hatsávos tekepályája: 1087.Budapest. Sport u.2. Tel: 461 6500/24271. Verbó Gyöngyi

4. A VERSENY HELYSZÍNE: A BKV ELŐRE SC. hatsávos tekepályája: 1087.Budapest. Sport u.2. Tel: 461 6500/24271. Verbó Gyöngyi VEGYTERV SZABADIDŐSPORT TEKEKLUB 1145. BUDAPEST. Columbus u.52/b. Levelezési cím: Szabó Béla. 1087. BUDAPEST. Mosonyi u. 1. Tel: (1) 314 3515 Mo: 06 30 554 2532 Folyószámlaszámunk: OTP. XIV. ker. fiókja.

Részletesebben

Sárkányhajóverseny versenykiírás/versenyszabályzat. Mosonmagyaróvár, Mosoni-Duna Itató előtti szakasz

Sárkányhajóverseny versenykiírás/versenyszabályzat. Mosonmagyaróvár, Mosoni-Duna Itató előtti szakasz Sárkányhajóverseny versenykiírás/versenyszabályzat Verseny ideje: 2015. június 27-28. Verseny helyszíne: Mosonmagyaróvár, Mosoni-Duna Itató előtti szakasz Verseny rendezője: Mosonmagyaróvári VSE, Flesch

Részletesebben