FŐBB HÍREINK MEGHÍVÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FŐBB HÍREINK MEGHÍVÓ"

Átírás

1 XXII. évfolyam 2. szám március FŐBB HÍREINK MEGHÍVÓ Kiskőrös és Térsége Ivóvízminőség-javító Projekt Ünnepélyes alapkőletétel Szeretettel meghívjuk a Környezet és Energia Operatív Program keretein belül meghirdetett, KEOP-1.3.0/ azonosítószámú Kiskőrös és Térsége Ivóvízminőség-javító Projektje című beruházás ünnepélyes alapkő- letételére. Időpont: március :00 óra Helyszín: Kunszállás Vízmű 6115 Kunszállás, Dózsa György utca 21. Kedvezményezett: Kiskőrös és Térsége Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás 6200 Kiskőrös, Dózsa György út 43. Beszédet mond: Domonyi László a Társulás elnöke, Font Sándor országgyűlési képviselő, Dr. Kerényi János kormánymegbízott Vendégünk volt án a faluházban Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter valamint Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke. A lakossági fórumon a miniszter úr beszámolt arról, hogy hogyan változott a Magyar Honvédség helyzete 2010-től napjainkig. Az eseményről 18 média tudósított.

2 AZ ISKOLA PROGRAMAJÁNLÓJA A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola márciusi-áprilisi programjai A tavasz első két hónapja minden tanévben igen mozgalmas időszak tanulóink, pedagógusaink számára. Idén a már lezajlott eseményeink között szerepel a szülők részére szervezett március 3-i fogadóóra, az osztályok nőnapi köszöntése március 7-én, a kötelezően választható Hit- és erkölcstan/erkölcstan tantárgyak oktatásról szóló, tájékoztató jellegű szülői értekezlet március 10- én. Március 14-én délelőtt alsó tagozatosaink a Bibuczi Gyermekszínház Nagyotmondó Tóbiás c. mesejátékát tekintették meg, órától pedig hőseire emlékeztünk a templomkertben. További rendezvényeink: március 21 A víz világnapja alkalmából szervezünk tanulóink számára programokat március Nyílt órák az iskolában. Kedden délelőtt a felső-, szerdán az alsó tagozatosok szüleit várjuk szeretettel április 9-én órától játékos iskolanyitogató foglalkozásra várjuk leendő első osztályos tanulóinkat és szüleiket. Helyszíne: az intézmény 4. osztályos tanterme április 11 - József Attila születésének évfordulója, a költészet napja. Iskolai versmondással csatlakozunk az országos emléknaphoz április én az iskola Diákönkormányzata vasgyűjtést szervez. Ezúton is kérjük a tisztelt lakosságot, a lomtalanítás során gondoljanak tanulóinkra is! április 16-án a Petőfi Rendezvény- és Faluházzal közös húsvétváró kézműves foglalkozásra kerül sor. Szeretettel várunk minden ügyes kezű gyermeket és szüleiket április Tavaszi tanítási szünet az iskolában április 23. A szünetet követő első tanítási nap. Föld napi programjaink megvalósítására kerül sor. Az általános iskolai beiratkozás pontos dátumáról a későbbiekben tájékoztatjuk Önöket. Pázmándi Judit Felhívás! Kupakgyűjtést szervezünk egy beteg kisfiú megsegítésére. Kérjük, hogy az összegyűjtött kupakokat szíveskedjenek leadni az iskolában! Lehetőségeikhez mérten járuljanak hozzá akciónk sikerességéhez! Bízunk segítő szándékukban! TORNA CSILLÁVAL (hétfőn, szerdán) Felnőtt Torna: ; KÖLYÖK FITTNESS TINI FITTNESS: A FALUHÁZ PROGRAMJAI OVIS TORNA BRIGIVEL szombatonként MOZGÁSFEJLESZTŐ SZAKKÖR BRIGIVEL (szombatonként ) A TÁMOP pályázatnak köszönhetően az iskolás gyerekeknek a részvétel ingyenes! PING-PONG (minden pénteken órától) Várjuk sportolni vágyó iskoláskorú gyerekek részvételét is. vezeti: Polyák Róbert BABA-MAMA KLUB (kéthetente szerdánként ) vezeti: Szekeresné Marika FAZEKAS SZAKKÖR (minden pénteken óráig) vezeti: Tapodiné Gabi NÉPTÁNC OKTATÁS (minden vasárnap óráig) Akit érdekel a néptánc, vagy csak egyszerűen jól akarja érezni magát kellemes társaságban, annak mindenképpen ajánlott, hogy vasárnaponként kipróbálja és elsajátítson néhányat a néptánc alaplépései közül! Vezeti: Kátai Tibor a Kiskunfélegyházi Táncszínház néptánc oktatója ZÖLDFALÓ helyi termékek piaci bevezetése (március 22. szombat ) Részletek külön cikkben az első oldalon! KÖLTÉSZET NAPI MEGEMLÉKEZŐ MŰSOR (április órától) Hagyományos Versmondó és kulturális vetélkedő a Petőfi Faluház és a kunszállási nyugdíjas klub szervezésében. Felléphetsz verssel, népdallal, katonadallal, betyárdallal, népballadával, népi hangszerrel egyénileg és csoportban is. HÚSVÉTI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS április 16-án DOMINÓNAP (április óráig) Csapatok jelentkezését várjuk a nem mindennapi megmérettetésre! A TÁMOP pályázatnak köszönhetően a részvétel ingyenes! vezeti: Kovácsné Katalin Szeretettel várjuk a résztvevőket programjainkra! Maci- nap a Pillangó csoportban Március 13-án tartottuk a Maci napot a csoportban. A héten macit, ábrázoló képeket gyűjtöttünk. Csütörtökön reggel minden egyes Pillangó csoportos kisgyerek játék plüss macikkal érkezett a csoportba. Délelőtt folyamán beszélgetés, képnézegetés a medvék, macik külsejükről, lakhelyükről, kicsinyeiről, táplálékukról, védelmükről. Tízórai után rövid torna medvejárás, mackóforgó. Tornát levezetve maci énekeket soroltunk fel és énekeltünk el ilyen volt a Mackó brummog vagy a Brumm, brumm Brúnó Lehetőségünk volt meghallgatni Bartók Béla: Medvetánc című művét. Ismertünk olyan verseket is, amik a mackókról szól ilyen a Mackó, mackó ugorjál és még a Dirmeg, dörmög a medve. Különböző maciformákat is kiszíneztünk. Ebéd után nassolnivalóként mindenki ehetett egy-egy gumimacit majd a délutáni pihenő előtt Füles mackó meséire aludtak el a gyerekek. Akiknek az álmaira a nap folyamán kiállított macik vigyáztak. Uzsonnára pedig Medve sajtot kaptunk. ÓVODAI HÍREK 2

3 Farsang az iskolában február 28-án rendeztük meg az iskolai farsangot a Petőfi Faluházban. A szervező, a korábbi iskolai hagyományokhoz hűen, a 6. osztály volt. A vendégek köszöntése után a 6. osztály műsorával kezdődött a program. Egy napjukat láthattuk, mely sok vicces mozzanatot tartalmazott. A vidám előadás megalapozta a jó hangulatot. A hatodikosok után csoportos jelmezek következtek. Az első osztályosok matrózok voltak, a másodikosok egy tanya állatait jelenítették meg. A harmadikosok szerencsét hozó kéményseprőknek öltöztek, a negyedikesek pedig egy pörgős táncot adtak elő, amerikai focistáknak és pom-pom csapatnak beöltözve. Az alsósok után következett az ötödik osztály, akik a Tánc fejlődése című produkciót adták elő. A hetedikesek szintén táncoltak, különböző korok táncait mutatták be. Végül a nyolcadikosok igen ötletesen az elmúlt évek farsangjaiból állítottak össze egy számot. Voltak vendégeink is, néhány óvodás is jelmezbe bújt és bemutatkozott a közönségnek. Valentin napi gyűjtés A Valentin nap alkalmából tartós élelmiszerek gyűjtését hirdettük meg az iskolában és a helyi Csilla Csemegében. Felkerestük a helyi vállalkozókat is, akik közül többen is segítették felajánlásaikkal akciónk sikerességét. A gyerekek is nagyon lelkesek és segítőkészek voltak, konzerveket, teafüvet, édességet, cukrot, étolajat, vegyi árukat és kozmetikai cikkeket hoztak. Fél tanévre szóló ösztöndíjpályázat eredménye Az alapítvány kuratóriuma február 27-én bírálta el a 3 beérkezett pályázatot. Mindegyik megfelelt a pályázati kiírásnak. Sajnos két iskolatípusban nem adtak be pályázatot. A szakközépiskolás kategóriában Fekete Renáta, a gimnáziumi tanulók közül Csáki Erzsébet nyerte el ösztöndíjunkat, így a jelen tanév második félévében Ft/hó juttatásban részesülnek. Az egyetemisták közül Balogh Bence bizonyult a legjobbnak, így a jelen tanév második félévében 6000 Ft/hó ösztöndíjban részesül. Tanulmányi eredményükhöz gratulálunk! További eredményes tanulást, sikeres tanévzárást kívánunk! Az alapítvány vezető szerve sajnálattal vette tudomásul, hogy ebben az évben kis számú pályázó élt a lehetőséggel. A pályázat nyílt minden kunszállási tanuló, hallgató számára, aki a Tóth Pál Általános Iskolában végzett. ISKOLAI HÍREK Nagyon ötletes jelmezeket és vicces műsorokat láthattunk, a pedagógusok és szülők nagyon kreatívak voltak ebben a tanévben is. A zsűri minden osztályt egy tortával jutalmazott meg. Megérte a sok izgalom és gyakorlás, mert a közönség igazán színvonalas produkciókat láthatott. A felvonulás után került sor a tombolahúzásra. Cd-ket, édességet, írószereket, bögréket, játékokat és még sok ajándékot lehetett nyerni. A fődíj egy fejhallgató volt. A tombolasorsolás után diszkó következett, egészen nyolc óráig szórakozhattak a gyerekek. A farsang idején a szervező osztály büfét működtetett, ahol szendvicset, üdítőt, hot-dogot és finomabbnál finomabb süteményeket lehetett vásárolni. Ezúton is szeretném megköszönni a P&P Pékáru Kft., az Illász Trade Kft., a Vitaminsziget és a Ficsór Józsefné felajánlásait, Csík Józsefnek a zene biztosítását és az iskola pedagógusainak segítségét a rendezvény lebonyolításában. Nem utolsó sorban köszönjük a Petőfi Faluháznak, hogy használhattuk termeit a farsang megrendezésére. Veresné Szabó Krisztina osztályfőnök Az összegyűlt adományokból 5 csomagot állítottunk össze és osztottunk szét nehezebb körülmények között élő családoknak. Ezúton is szeretnénk megköszönni a P&P Pékáru Kft., a KA-FA Kürtösi Kft., az Izsáki Házitészta Kft., a Csilla Csemege, a szülők, a vásárlók és a pedagógusok felajánlásait, melyekkel könnyíthettünk a családok nehéz hétköznapjain. Igazán jó érzéssel tölt el bennünket, hogy ebben a segítő kezdeményezésben milyen sok jó szándékú ember vett részt. Koncz Anita, Veresné Szabó Krisztina KUNSZÁLLÁSI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY HÍREI Jótékonysági est A KUNSZÁLLÁSI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY farsangi mulatságot rendezett február 22-én. A rendezvényt az iskola diákjai, az óvodások, valamint a Kiskun Művészeti Alapiskola tanulói nyitották meg. Vendégeink társas-és néptánc bemutatót, jelmezes produkciókat láthattak. Köszönjük a gyerekek és felkészítőik munkáját! Majd következett a finom vacsora, amelynek felszolgálásában a falu ifjúsága segédkezett. A zenét a Harmonic zenekar szolgáltatta. Éjfél után került sor a tombolahúzásra, amely során rengeteg ajándék lelt gazdára. Ezután következett a hajnalig tartó mulatás. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik belépő-vagy támogatói jegy vásárlásával, tombolatárgyak felajánlásával és egyéb módon segítették alapítványunkat! Köszönjük fővédnökünk, a P&P Kft. nagymértékű támogatását! További támogatóink: Anikó Kristály, Bertus István és neje, Cipészipari Szövetkezet, CS&F Kft., Családi Tojás Termelő Kft., Csilla Csemege, Ficsór Józsefné virág- és ajándékkereskedő, Hungarikum Bistro&Bar, Hun-Gold XXI. Kft., Illász Trade Kft., Integrál Áfész Zrt., Irénke Butik, Jégszilánk Kft., Kiss Melinda, Kovács Imre, Kunszállási Gyógyszertár, Lukács Emese, Pál Vendéglő, Sziklakert Söröző, Trafik ABC, Tücsök Diszkont, Vitamin sziget. Köszönjük a vacsora elkészítésében a konyha és az óvoda dolgozóinak munkáját, a felszolgálásban a Grundos fiatalok és ösztöndíjasaink segítségét, a büfében Szabó Béla és Törteli Dániel kiszolgáló munkáját, a díszítésben az iskola pedagógusainak tevékenységét és a rendrakásban nyújtott segítséget! A kuratórium nevében: Ádámné Vereb Annamária kuratóriumi elnök A pályázati kiírás minden év januárjában jelenik meg Kunszállás honlapján és a Kunszállási Hírekben, hogy február végéig elegendő idő álljon rendelkezésre a pályázatok benyújtására. A feladatát önkéntesen és ingyenesen vállaló kuratórium nem ismeri előre a beérkezett pályázatok számát, tartalmát, döntésekor a legjobb tanulmányi eredményű pályázót segíti ösztöndíjjal, szociális helyzettől függetlenül. Célunk, hogy jutalmazzuk a kitartó tanulmányi munkát, továbbá az elutasított pályázókat még jobb eredmény elérésére sarkaljuk, hiszen ez is egy versengés. Aki az egyik évben nem nyer, ne veszítse reményét, hanem a következő évben próbálkozzon kiváló teljesítménnyel pályázni! Tájékoztatjuk az eddigi és jövőbeli pályázóinkat, hogy előzetes egyeztetés után a kuratórium üléseinek menetébe, továbbá ügyirataiba bárki betekinthet. A döntések nyilvánosak. az alapítvány kuratóriuma 3

4 TÁJÉKOZTATÓ AZ EBÖSSZEÍRÁSRÓL ÉS AZ EBRENDÉSZETI HOZZÁJÁRULÁSRÓL Kunszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az elfogadta az ebrendészeti hozzájárulásról szóló 5/2014.(II.11.) rendeletet. A rendelet jén lép hatályba. A rendelet hatálya arra az ebtulajdonosra terjed ki, aki Kunszállás község közigazgatási területén ebet tart. Az önkormányzat az eb tartózkodási helyén háromévente ebösszeírást végez. Első alkalommal évben kerül sor ebösszeírásra, majd az azt követő minden harmadik évben. Az ebösszeírás elsősorban önkéntesen történik ig, ezt követően az önkormányzat keresi fel az ingatlanokat! Az eb tulajdonosa és tartója köteles a rendeletben meghatározott adatokat az ebösszeírás során az önkormányzat által megbízott összeíró rendelkezésre bocsátani. Az ebrendészeti hozzájárulás mértéke 2015.évtől: a) veszélyes eb vonatkozásában: ,-Ft/eb/év, b) más eb esetében: ba) max. két eb tartása esetén: 3.000,-Ft/eb/év, bb) minden további eb után: 6.000,-Ft/eb/év. Az éves ebrendészeti hozzájárulás mértékéről az ebtulajdonos minden év (első ízben 2015.) április 15. napjáig értesítést kap. Az ebrendészeti hozzájárulást az ebtulajdonos minden naptári év (első ízben 2015.) május 15. napjáig köteles megfizetni az önkormányzat részére. Az eb tulajdonjogában bekövetkezett változást: az eb eladása esetén az eladó, az eb vásárlása esetén a vásárló, az eb elhullását az ebtulajdonos a változást követő 15 napon belül bejelenti az önkormányzathoz. Az ebtulajdonos -15 napon belüli - bejelentési kötelezettsége kiterjed a négy hónapos kort betöltött ebszaporulatra. Ha fenti adatokat az arra kötelezett a tárgyév év június 30. napjáig az önkormányzathoz írásban bejelenti, a tárgyévre 50%-kal csökkentett mértékű ebrendészeti hozzájárulást köteles fizetni. A törvény értelmében nem szedhető ebrendészeti hozzájárulás: a védett őshonos vagy veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő, magyar kutyafajtákba tartozó törzskönyvezett, a mentő-, jelző-, vakvezető, rokkantsegítő vagy terápiás, a Magyar Honvédségben, rendvédelmi szervben, nemzetbiztonsági szolgálatban vagy közfeladatot ellátó őrszolgálatban alkalmazott, - veszélyes eb kivételével az ivartalanított, az ismert tartóval nem rendelkező és állatmenhelyen, ebrendészeti telepen vagy állatvédelmi szervezet gondozásában tartott, valamint állatmenhelyről, ebrendészeti telepről vagy állatvédelmi szervezettől örökbefogadott eb után. A fentiek szerinti mentességet az ebtulajdonos haladéktalanul, de legkésőbb az ebrendészeti hozzájárulás mértékéről szóló értesítés kézhezvételét követő 10 napon belül-a rendeletben meghatározott igazoló dokumentumok csatolásávalbejelenti az önkormányzatnak Mentes az Ávt-ben foglaltakon túl- az ebrendészeti hozzájárulás fizetési kötelezettség alól az egyedülálló, 65 év feletti ebtulajdonos, azon ebtulajdonos, akinél a családban az egy főre eső jövedelem nem éri el a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 150 %-át, egyedülálló esetén a 200 %-át (a továbbiakban: szociális rászoruló), belterületi ingatlanán tartott egy eb vagy külterületi ingatlanán tartott max. két eb tartása esetén, állatorvosi igazolás ellenében a transzponderrel ellátott eb tulajdonosa, az az ebtulajdonos, aki a helyi ebnyilvántartásba augusztus 31. napjáig, illetve ezt követően az 5. (1)-(2) bekezdésben meghatározott esetekben az ott meghatározott határidőig önkéntesen bejelenti a tulajdonában lévő eb(ek)re vonatkozó, e rendelet 4. (2) bekezdése szerinti adatokat. A fentiekben meghatározott mentesség kizárólag akkor illeti meg az ebtulajdonost, ha az eb állatorvos által igazoltan érvényes oltással rendelkezik. A mentességi feltételeket e rendelet függeléke szerinti nyomtatványon kell bejelenteni, illetve igazolni. Az ebrendészeti hozzájárulás megállapításáról és a mentességről a polgármester dönt. A határidőre meg nem fizetett ebrendészeti hozzájárulás adók módjára behajtandó köztartozás. Aki az e rendeletben foglalt kötelezettségeit elmulasztja, az Átv. 43. (1) bekezdése értelmében állatvédelmi bírságot köteles fizetni. Az önkéntes bejelentéshez a túloldalon található adatlapot kérjük használni, melyet ig kérünk eljuttatni a hivatal titkárságához! Tájékoztatom a tisztelt lakosságot, hogy a szokásos tavaszi eboltásra május második hetében kerül sor, a szokásos helyszíneken. A pontos időpontokat az áprilisi számban olvashatják. Dr. Horváth Tibor hatósági állatorvos 70/ Tisztelt ebtulajdonosok! Kedvtelésből tartott háziállatok részére biztosított szolgáltatásaim: védőoltások, parazitamentesítések, mikrochip beültetés, regisztráció, állatútlevél kiállítás. Dr. Szabó Sándor állatorvos 70/ Ebtartók figyelmébe! Dr. Csőke András állatorvos oltással egybekötött chip-beültetést végez, kedvezményes áron! Időpont egyeztetés a 76/ ös telefonszámon. 4

5 EBÖSSZEÍRÓ ADATLAP (ebenként külön kérdőívet kell kitölteni) I. Tulajdonosra, eb-tartóra vonatkozó adatok tulajdonosának neve: címe: II. A tartott ebre vonatkozó általános adatok: fajtája: neme: születési ideje: III. A tartott ebre vonatkozó speciális adatok: Transzponderrel (mikrochippel) ellátott eb esetén IV. Az eb oltására vonatkozó adatok V. Egyéb adatok (veszettség, veszélyes eb) *a megfelelő választ kell megjelölni (bekarikázni, aláhúzni) Az eb tartójának neve: Elismert tenyésztő szervezet által törzskönyvezett eb esetén a származási igazolás másolatát is kérjük csatolni a kitöltött nyomtatványhoz! Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fentiek a valóságnak megfelelnek! címe: telefonszáma: címe: Az eb színe: hívóneve: tartási helye: Ivartalanított eb esetén a chip sorszáma: az ivartalanítás időpontja: útlevél száma: beültetés időpontja: a beültetést végző állatorvos neve, kamarai bélyegzője száma: oltási könyvének száma: oltási könyvét kiadó állatorvos neve: az ivartalanítást végző állatorvos neve, kamarai bélyegzője száma: Az ebről készült fotó csatolva: Az eb oltási könyvét kiadó állatorvos kamarai bélyegzője száma: oltását végző állatorvos neve: veszettség szempontjából aggályos eb megfigyelési státusza: megfigyelt nem megfigyelt* kezdő időpontja: időtartama: igen - nem* Kisállat-útlevéllel rendelkező eb esetén útlevél kiállításának időpontja: az útlevelet kiállító állatorvos neve, kamarai bélyegzője száma: utolsó veszettség elleni védőoltásának időpontja: veszettség elleni védőoltása során használt oltóanyag: az oltóanyag gyártási száma: oltását végző állatorvos kamarai bélyegzője száma: az eb veszélyessé minősítve: igen nem* veszélyesség minősítésének időpontja:, név olvashatóan aláírás 5

6 BESZÁMOLÓ A TESTÜLETI ÜLÉSRŐL A februári soros ülésen jelen volt: Kovács Imre polgármester, Balogh Attila, dr. Czabán Edit, Kürtösiné Cseri Márta, Kertész Károly testületi tag. Elfogadásra került a évi költségvetésről szóló rendelet. A évi költségvetési főösszeg ezer Ft, mely 43 %-kal magasabb az előző évi eredeti előirányzattól. A helyi adóbevételek több, mint 10 millió Ft-tal csökkennek a évi eredeti előirányzathoz képest. A évtől a feladatfinanszírozás keretében az általános működéshez és ágazati feladatokhoz kapcsolódó támogatásokból származó bevétel csak a kötelezően ellátandó feladatokra fordítható. A tervezetben nem számoltunk tárgyi eszköz értékesítés bevételével. A megjelenő pályázati lehetőségeket folyamatosan vizsgáljuk, mert rendkívül fontos az önkormányzat költségvetésének külső forrásokkal való bővítése. A beruházások esetében sem számoltunk hitelfelvétellel. A bevételek csökkenésének ellenére az önkormányzat a kötelező és önként vállalt feladatok körében egyaránt színvonalas közszolgáltatásokat kíván nyújtani. A feladatellátás tárgyi és személyi A februári rendkívüli ülésen jelen volt: Kovács Imre polgármester, Balogh Attila, dr. Czabán Edit, Kürtösiné Cseri Márta, Kertész Károly testületi tag. Az adósságkonszolidációban részt nem vevő települési önkormányzatok fejlesztési támogatásáról szóló 10/2014. (II.19.) BM rendelet értelmében Kunszállás Ft támogatásra jogosult ebben a költségvetési évben. A képviselő-testület az alábbi fejlesztési célterületeket jelölte meg: 1./ Rózsa utca aszfaltozása 2./ a községháza raktárszárnyának felújítása 3./ a Móra Ferenc utcai szolgálati lakások tetőfelújítása. A Képviselő-testület a Kiskunok Vidékéért Egyesület helyett- kinyilvánította csatlakozási szándékát a Homokhátság Fejlődéséért Vidékfejlesztési Egyesülethez, mint a LEADER Helyi Akciócsoport működtetőjéhez. Az önkormányzat pályázatot kíván benyújtani az EGT Finanszírozási Mechanizmusok Kulturális és természeti örökség megőrzése és felújítása Vidéki kulturális és természeti örökség megőrzése című pályázatra, az alábbi fejlesztési célterületekre: A./ A tájház évben LEADER-pályázatból megvalósult felújításának, illetve a saját erőből kialakított tájház-községháza között tulipánmintás kerítés és a székelykapu folytatásaként a községháza korhű felújítását szeretnénk megvalósítani - természetesen a XXI. századi igényeknek és BÁCS KISKUN megye 04. sz. OEVK (Kiskunfélegyháza) jelöltjei a i országgyűlési választáson: 1. KISS KÁLMÁN TIBOR LMP- LEHET MÁS A POLITIKA 2. HORVÁTH FERENC KTI- KÖZÖSSÉG A TÁRSADALMI ANTALNÉ IGAZSÁGOSSÁGÉRT NÉPPÁRT 3. ROSTÁS SAROLTA EGYÜTT 2014 PÁRT 4. RÁSKA FERENC JÁNOS HATÁRON TÚLI MAGYAROK PÁRTJA 5. DR. GARAI ISTVÁN MSZP - MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT LEVENTE EGYÜTT A KORSZAKVÁLTÓK PÁRTJA DK- DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ PM-PÁRBESZÉDMAGYARORSZÁGÉRT PÁRT MLP- MAGYAR LIBERÁLIS PÁRT 6. VÁLYI BETTINA MDU- MAGYAR DEMOKRATIKUS UNIÓ 7. DR. RÉCZI LÁSZLÓ SMS SERES MÁRIA SZÖVETSÉGESEI 8. BÁLINT GYULA REND, SZABADSÁG, JÓLÉT PÁRT 9. KOLOMPÁR ATTILA MACSEP- MAGYAR CSELEKVŐ PÁRT 10. SZABÓ BETTINA ÚMP- ÚJ MAGYARORSZÁG PÁRT 6 előírásoknak is megfelelő hőszigeteléssel, nyílászáró-cserével, a tetőszerkezet megújításával, napelemek beüzemelésével. B./ A helyi védettségű tájház 2010-es felújítása során elmaradt és jelenleg is kihasználatlan padlásának és pincéjének felújítása és kulturális funkcióval történő felélesztése. A padláson egy- a teleház mintájára, ahol a régmúlt korok kulturális javai mindenki számára elérhetőek lesznek- tele-fonó lenne kialakítva, melyben nagy-és dédszüleink kézművességével, a népi hagyományokkal interaktív módon ismerkedhetnének a gyermekek és a látogatók, de ide költözne át a szomszédos faluházból a Grund Ifjúsági Klub is. A pincében egyrészt egy borospince, másrészt egy légópince lenne kialakítva, ahol a község világháborús emlékei is interaktív módon kiállításra kerülnének. C./ A település zöldfelületi részének növelése, illetve rendezettsége miatt a községháza-tájháztemplomkert egybenyitásával egy új központ park, főtér kialakítását tűztük ki célul. A felújítást követően egyszerre lenne megközelíthető a helyi védettség alatt álló községháza, a tájház és a templomkert, így egy összefüggő zöldterület, park alakulna ki a településközpontban. A park közepén egy kör alakú teresedés lenne kialakítva, ahová padokat, szemeteskukákat, illetve a tervek szerint - településünk hagyományőrzésére alapozva- A HELYI VÁLASZTÁSI IRODA HÍREI feltételei biztosítottak. A évben a költségvetési bevételek 28,82 %- át ( e Ft) fordítja az Önkormányzat az intézményi feladatellátásra, 28,64 %-át ( e Ft) pedig a Közös Önkormányzati Hivatal működésére. Az Önkormányzat által működtetett szociális támogatási rendszer 2014-ben is jelentős támogatást nyújt a nehéz anyagi helyzetben lévők számára, mely a költségvetés 13,2 %-a, e Ft. Megtárgyalásra került az ebrendészeti hozzájárulásról szóló rendelettervezet is, melyről részletesen a 4. oldalon találnak további információkat! Az önkormányzat szerződést kötött a kecskeméti Mentsvár az Állatokért Alapítvánnyal is, akik idéntől a kóbor kutyák befogását fogják elvégezni, jóval kedvezőbb áron, mint a kiskunfélegyházi gyepmesteri telep. Az óvoda felújítása tárgyában újabb pályázat benyújtásáról született döntés, bízunk benne, hogy a tavalyi sikertelen pályázat után idén nyertesek leszünk. Végezetül az idei falunap- mely egyben a IV. Történelmi Kun-szállás Foglalás is leszidőpontját szeptember 6-7-i hétvégére határozta meg a testület. Dr. Bóna Csaba jegyző ősi kunbaba-szobrot szeretnénk elhelyezni. A kialakítandó térköves sétányok mellett, illetve között tuják, ezüstfenyők, sövények és levendulabokrok lennének ültetve, mellyel jelentősen növelnénk a zöldterületek nagyságát is. A felújítandó templomkertben már meglévő e ml ékmű v ek (184 8 /49 -es szoborcsoport, 1956-os kopjafa, Szent Istvánszobor, kőkereszt) a kialakítandó sétány által lennének összekötve a községháza és a tájház új parkjával, ezáltal az emlékművek, szobrok is hangsúlyosabb szerepet kapnának. A kialakuló parkban padok is elhelyezésre kerülnek, így a lakosság részére találkozási, szabadidő eltöltésére is alkalmas térré válna. Megtörténne a Millenniumi emlékmű méltó helyre történő átköltöztetése is. D./ A helyi védettség alatt álló köztemető elhasználódott kerítésének felújítása is régóta várat magára, melyet a tájház-községháza közötti tulipánmintás fakerítés mintájára kiviteleznénk, kialakítva egy díszes főkaput, illetve a ravatalozót a kapuval összekötő út, valamint a főbb gyalogosösvények térkövezését. Az ótemető százéves sírköveit, illetve annak területét felújítva egy emlékparkot is szeretnénk megvalósítani, temetőtörténeti kiállítással egybekötve. Egyúttal megtörténne a környezetbarát világítás kialakítása, az öntözőrendszer korszerűsítése is. Dr. Bóna Csaba jegyző 11. KOLLÁR LÁSZLÓ JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM 12. PATAI ANTAL SZOCIÁLDEMOKRATÁK MAGYAR POLGÁRI PÁRTJA 13. SOMODI MILÁN JESZ - JÓLÉT ÉS SZABADSÁG DEMOKRATA KÖZÖSSÉG 14. LEZSÁK SÁNDOR FIDESZ MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG, KDNPKERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT 15. KUTALIK TAMÁS ÖP- ÖSSZEFOGÁS PÁRT Országos listán szereplő pártok: (a szavazólap szerinti sorrendben): MCP, A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT, SERES MÁRIA SZÖVETSÉGESEI, FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT, ÚDP, FIDESZ- KDNP, SEM, LMP, JESZ, ÚMP, MUNKÁSPÁRT, SZOCIÁLDEMOKRATÁK, KTI, EGYÜTT 2014, ZÖLDEK PÁRTJA, ÖSSZEFOGÁS, MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP, JOBBIK További információ a oldalon található! dr. Bóna Csaba jegyző, HVI vezető

7 KUNSZÁLLÁSI HÍREK KÉPES BESZÁMOLÓ AZ ELMÚLT HÓNAP ESEMÉNYEIRŐL MEGHÍVÓ Kunszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete tisztelettel meghívja Önt a március 24-én (hétfőn) 1730 órakor a Petőfi Rendezvény- és Faluház színháztermében tartandó FALUGYŰLÉSRE Napirend: Tájékoztató az Önkormányzat elmúlt négy évének tevékenységéről, illetve a évi tervekről, az aktuális pályázati feladatokról Lakossági kérdések, észrevételek, javaslatok Megjelenését köszönettel vesszük! Az 5. osztályosok színvonalas műsorral emlékeztek meg az március 15-i eseményekről. Az emlékezés koszorúit az óvoda dolgozói, az iskolások képviseletében Ádámné Vereb Annamária igazgatóasszony és a diákönkormányzat képviselői, valamint az önkormányzat nevében Kovács Imre polgármester és Balogh Attila alpolgármester helyezték el. Kovács Imre polgármester A február 22-i Alapítványi Bálra elkészült a faluház színháztermében a régóta tervezett színpadi függöny. A báli beszámoló a 3. oldalon olvasható. A nemzeti ünnepünk tiszteletére megújultak a lobogók a Radnai téri zászlórudakon A hatodikosok által hagyományosan megrendezésre kerülő iskolai farsang az idén is so k ér de kl ődőt vonzott a faluházba. A jó hangulatú rendezvényről bővebb beszámoló a 3. oldalon olvasható. 7

8 HIRDETÉSEK FBH-NP Közszolgáltató Nonprofit KFT Cg.: Adószám: Székhely: 6521 Vaskút, 0551/2 hrsz. Ügyfélszolgálati irodák: 6640 Csongrád, Bercsényi M. u / fax: 63/ Kiskunfélegyháza, Deák F. u / fax: 76/ ÉVI HULLADÉKGYŰJTÉSI AKCIÓK! Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft március én (szerda-csütörtök) TAVASZI LOMTALANÍTÁST szervez A/ március 26-án a Hunyadi, Dózsa Gy., Szegfű, Rózsa, Zrínyi, Ady, József Attila, Táncsics, Kölcsey, Ibolya, Bodza, Rákóczi, Bem utcákban, B/ március 27-én a Móra, Katona, Petőfi, Mártírok, Arany János, Mátyás király, Árpád vezér, István király, Honfoglalás, Kossuth, Lődomb, Sport utcákban. A lomtalanítás során a következő hulladékok kerülnek begyűjtésre: nagy térfogatú lomhulladékok (szekrény, ágy, stb.) fém-, fa-, papír-, műanyaghulladékok zöldhulladék (kévébe vagy zsákba elhelyezve!) A lomtalanítási akció során TILOS a következő hulladékok kihelyezése: építési törmelék, állati tetem, gumiabroncs, veszélyes hulladék (festék, lakkok, ragasztók, oldószerek, savak, lúgok, veszélyes anyagokkal szennyezett csomagolási hulladék, elemek, akkumulátor, sütőzsiradék, növényvédő szer, fénycső), elektronikai hulladék. A HÁZHOZ MENŐ ZÖLDJÁRAT TOVÁBBI IDŐPONTJAI : én, én és én, csütörtöki napokon, a heti kommunális hulladékszállítással együtt! A zöldjárattal elszállításra kerül az ingatlan előtti útszakasz melletti közterületre kihelyezett, zsákban vagy legfeljebb 80 cmes hosszúságú kévébe összekötve, max. 30 kg súlyig a (kuka mellé) kihelyezett zöldhulladék. A zöldhulladék gyűjtésére nem kell a rendszeresített, a cég emblémájával ellátott zsákot megvásárolni. Mit tehetünk a zöldhulladék gyűjtőzsákba? Olyan növényi hulladékot, amely kertekből, parkokból származik (fanyesedék, ág, gally, fű, lomb, fűrészpor, faforgács, fa, száraz szalma, lomb), virágágyi növényeket, vágott virágokat, kezeletlen kéregdarabokat, konyhai zöldhulladékokat (zöldség- és gyümölcsmaradványok, kávézacc, tealevelek, tojáshéj), illetve egyéb növényi származékokat. Amennyiben a zsákok egyéb hulladékot is tartalmaznak, azokat nem áll módunkban elszállítani! Kérjük, hogy a közterületi rend megóvása érdekében a fenti napon reggel 7.00 óráig helyezzék ki a lomokat, illetve zsákokat, kévéket a kuka mellé, oly módon, hogy azok a közlekedés biztonságát ne veszélyeztessék, a környezetet ne szennyezzék és abban kárt ne tegyenek! Tisztelt adózó állampolgárok! Kérjük, hogy a évre fizetendő adójuk 1%-át szíveskedjenek az alábbi civil szervezeteink valamelyikének felajánlani. Köszönjük támogatásukat! Kunszállási Gyermekekért Alapítvány: Kunszállás Községért Közalapítvány: Kunszállási Sportegyesület: Kunszállási Polgárőr Egyesület: Varázslatos Alföld Falusi Turizmusért Egyesület: KIRÁNDULÁS A BIKALI KALANDPARKBA április 05-én A Bikali Élménybirtok Magyarország első tematikus élményparkja. A részvételi díj tartalmazza a b e l é p ő j e g y e t ( s é t á l ó j e g y ), madárbemutatót (50 perc), lovagi torna (50perc), az autóbusz és a vasút menetdíját. Részvételi díj: Felnőtt: 5200 Ft/fő, Gyerek: 5200 Ft/fő Nagycsaládos: Felnőtt: 5000 Ft/ fő Gyerek: 5000 Ft/fő Nyugdíjas: 5000 Ft/fő Jelentkezési határidő: Érdeklődni a faluházban: Kovácsné Katalin 70/ Gyere és barnulj a CHOCOLATE BROWN igazi csokicső gyorsbarnító erejével! Tartós és mélybarnító hatását azonnal érzékeled bőrödön! Keresd a faluházban Kunszálláson! 5 perc=250 Ft Minden héten újabb akciókkal várunk! Figyeld a facebookon a közzétett akciókat! Március 25-én kedden ismét 50% akció lesz! Szeretettel várunk benneteket! Chocholate brown szolihálózat területi csapata! ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL Központ: 76/ Fax: 76/ Mellékek: Polgármester...7 Jegyző...5 Titkárság, igazgatás...6 Pénzügy...1 Pénztár...2 Adóügy és szociális ügyek...4 Anyakönyv, hagyaték...9 Kovács Imre polgármester 70/ Balogh Attila alpolgármester 70/ FONTOS TELEFONSZÁMOK EGÉSZSÉGÜGY Orvosi rendelő : 76/ Dr. Kasza Beáta 20/ Dr. Czabán Edit fogszakorvos 30/ Szekeresné Szabó Mária védőnő 70/ Házi betegellátás 30/ Mentők Kiskunfélegyháza / , 76/ Orvosi ügyelet / Tűzoltóság 112,76/ Rendőrség 112,76/ Gondi Zoltán kmb. r. zászlós 20/ Réczi Ferenc polgárőrség vezető 20/ Gyulai István falugazdász 70/ OKTATÁS/MŰVELŐDÉS Tóth Pál Általános Iskola 76/ Mosolyvár Óvoda 76/ Könyvtár, Petőfi Faluház 76/ SZOLGÁLTATÓK EDF-Démász GDF Suez (Dégáz) Volán Kiskunfélegyháza MÁV Kiskunfélegyháza Kiskunsági Víziközmű- Szolgáltató Kft, Vincze Nándor 20/ Hulladékszállítás 63/ lan internet 20/ PR Telecom 1231 Posta 76/ Tudakozó Tűzödei üzemünk (Cipészet) tűzőnőket és kézimunkásokat keres. Jelentkezni lehet a helyszínen: Pedavirom Kft Kunszállás, Kossuth u. 14. Tel.: 70/ Vidéki Károly Kunszállási Hírek Kunszállás Község Önkormányzatának (6115 Kunszállás, Dózsa Gy. utca 24.) hivatalos havilapja Felelős szerkesztő: Dr. Bóna Csaba Tördelő szerkesztő: Seres Katalin Nyomda: Önkormányzati Hivatal Kiadó: Kunszállási KIKI Következő lapzárta:

Előterjesztés Újbarok Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 4-i ülésének 6. sz. napirendi pontjához

Előterjesztés Újbarok Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 4-i ülésének 6. sz. napirendi pontjához Előterjesztés Újbarok Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 4-i ülésének 6. sz. napirendi pontjához Tárgy: Ebrendészeti hozzájárulással összefüggő szabályozás Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Város Polgármestere. Tájékoztató. Biatorbágy Város közigazgatási területén tervezett ebösszeírásról

Város Polgármestere. Tájékoztató. Biatorbágy Város közigazgatási területén tervezett ebösszeírásról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/118. Fax: 06 23 310-135 E-mail: igazgatas@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tájékoztató Biatorbágy Város közigazgatási

Részletesebben

Tata Város Polgármesterétől

Tata Város Polgármesterétől Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. (: (36) (34) 588-600, Fax: (36) (34) 586-480, E-mail: polgarmester@tata.hu Szám: I/1-244/2012 ELŐTERJESZTÉS Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16 Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 8/2013. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő - testületének 2015. június 14.-én (péntek) napján 8 00 órai

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja.

J E G Y ZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-9/2015.NY. J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 8-án,

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Tisztelt Ebtartó!

TÁJÉKOZTATÓ. Tisztelt Ebtartó! Tisztelt Ebtartó! TÁJÉKOZTATÓ Abony területén az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 42/B -a alapján kerül sor az ebek összeírására a jogszabályban meghatározott adattartalommal

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v KUNSZÁLLÁS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10.. sz.. jjegyzőkönyve 2013.. VI.. 27-én megtartott rendkíívüllii nyííllt üllésérőll J e g y z ő k ö n y v Készült a Kunszállás Község Önkormányzata

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

XIII. évfolyam - 9. szám 2012. Október (a Dr. Brusznyai Árpád Művelődési Ház és Könyvtár előtti kopjafánál rossz idő esetén a nagyteremben) október 24. (szerda) 17:00 Könyvtár TOP lista - szeptember 1.

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók 1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS szociális és egészségügyi keretre Hatvan Város Önkormányzata pályázatot hirdet a hatvani civil szervezetek támogatásáról szóló 15/2011. (IV. 1.) önkormányzati rendelet alapján, a Hatvan

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S megüresedett házi gyermekorvosi körzet betöltésére irányuló pályázat kiírására

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1./ Beszámoló az önkormányzat 2013. évi munkájáról és 2014. évi terveiről

JEGYZŐKÖNYV. 1./ Beszámoló az önkormányzat 2013. évi munkájáról és 2014. évi terveiről JEGYZŐKÖNYV Készült: Kunszállás Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 28-án 17,30 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásán a Petőfi Rendezvény-és Faluházban. Jelen vannak: Kovács

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,

Részletesebben

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ - TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE 1 MUNKATERV 2014. év Heréd község Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve 1. 2014. január 27. (hétfő) 17 óra Együttes ülés Nagykökényes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.) nyílt ülés

J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.) nyílt ülés Erdőkürt Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt Kossuth út 51. Tel. 32/479-179 Fax:/32/782-909 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 4. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.)

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 12. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Képviselő-testület új i és

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

HEJŐBÁBA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE. 2009. évi MUNKATERVE

HEJŐBÁBA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE. 2009. évi MUNKATERVE TERVEZET! HEJŐBÁBA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. évi MUNKATERVE 2009. JANUÁR 28. 1. A 2008. évi költségvetési rendelet módosítása, Ügyrendi Biz. 2. Az élelmezési nyersanyagnorma 2009.

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

civil szervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására

civil szervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására Pásztó Város Polgármestere 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. a) (06-32) *460-753 ; *460-155/13 Fax: (06-32) 460-918 Szám: 1-49 /2015 A javaslat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT civil

Részletesebben

Eseménynaptár 2014/2015

Eseménynaptár 2014/2015 Eseménynaptár 2014/2015 SZEPTEMBER 01. hétfő Tanévnyitó ünnepély 1. tanítási nap 8:00 óra 03. szerda Modul órák, szakköri foglalkozások megkezdése. Modul óra és szakkörvezetők 09. kedd Iskolavezetőségi

Részletesebben

Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének a helyi egyesületek, non-profit szervezetek önkormányzati pénzügyi támogatásának feltételeiről és szabályairól szóló 9/2012.(VI.18.), 5/2013.(IV.05.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Falugazdász tájékoztatója az agrár gazdaság helyzetéről és a támogatási lehetőségekről Írásos előterjesztés a

Részletesebben

Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete

Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybe vételéről és a szelektív hulladékgyűjtésről

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2014. november 13. napján 13:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:

MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2014. november 13. napján 13:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen: Csárdaszállás Község Önkormányzata 5621 Csárdaszállás, Petőfi utca 17. MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2014. november 13. napján 13:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI HATÁROZATTÁRA

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI HATÁROZATTÁRA HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI HATÁROZATTÁRA Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015.(II.23.) számú határozata Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2009. (I. 30.) rendelete

Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2009. (I. 30.) rendelete Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2009. (I. 30.) rendelete A környezetvédelem helyi szabályairól szóló 32/2005. (XII.30.) rendelet módosításáról Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján 19 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján 19 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-7/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján 19 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

I. FEJEZET. Általános rendelkezések 1.. 2..

I. FEJEZET. Általános rendelkezések 1.. 2.. Szomor Község Önkormányzatának a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 13/2002.(XII.12.) számú rendelete. ( egységes szerkezetben ) Szomor Község Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21. napján délután 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről, Nyáregyháza,

Részletesebben

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik. Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Ifjú Reménysége cím alapításáról, támogatásának rendjéről Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Gazdasági, pénzügyi és ügyrendi bizottságának 2014.01.31-i ülésére (3. napirendi pont) és Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének 2014.01.31.-i

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére 8. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a 2014. évi civil keretre Előterjesztő:

Részletesebben

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének a Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíjról

Részletesebben

Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2006. (XII.19.) számú rendelete

Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2006. (XII.19.) számú rendelete Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2006. (XII.19.) számú rendelete /egységes szerkezetben/ A település szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez. Pályázati felhívás-minta

1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez. Pályázati felhívás-minta 1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez Pályázati felhívás-minta P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Kazincbarcika város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény 4150 Püspökladány Bajcsy-Zs.u.3-5. MUNKATERVI

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában 1. 1. Hétfő 2. 2. Kedd 3. 3. Szerda 4. 4. Csütörtök 5. 5. Péntek 6. Szombat 7. Vasárnap 6. 8. Hétfő 7. 9. Kedd 8. 10. Szerda 9. 11. Csütörtök 10. 12. Péntek 13. Szombat 14. Vasárnap 11. 15. Hétfő 12. 16.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D- 20-2/2014. Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8458 Oroszi, Szabadság u. 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 27 -én 16

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető

Részletesebben

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére 1 M U N K A P R O G R A M 2013. január 1-től lényeges változások következtek

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

Életjel Alapítvány 2006. évi

Életjel Alapítvány 2006. évi Életjel Alapítvány 2006. évi közhasznúsági jelentése I. Szervezet alapadatai: Név: Életjel Alapítvány Adószám: 18230745-1-43 Bankszámlaszám: Budapest Bank RT. XVIII.ker. fiók 10103881-55275644-00000004

Részletesebben

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN SZEPTEMBER 1. ÉV ELEJI ÉRTEKEZLET, ÉVES PROGRAM, FELADATOK MEGBESZÉLÉSE felelős: Koloszárné Varga Elvira ig 2. IMIP, HÁZIREND, SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATA

Részletesebben

3. NAPIREND Ügyiratszám: 2/140-5 /2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2014. február 13. -i nyilvános ülésére. Dr.

3. NAPIREND Ügyiratszám: 2/140-5 /2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2014. február 13. -i nyilvános ülésére. Dr. 3. NAPIREND Ügyiratszám: 2/140-5 /2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. február 13. -i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: A Képviselő-testület tájékoztatása a helyi adók 2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Tömörd Község Önkormányzat 12/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án 11 00 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

4. A rendelet 4. -ának (1) bekezdése felvezető mondata helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Tanulmányi ösztöndíjban az a tanuló részesíthető:...

4. A rendelet 4. -ának (1) bekezdése felvezető mondata helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Tanulmányi ösztöndíjban az a tanuló részesíthető:... Törökbálint Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2007. (XII. 3.) rendelete a tanulmányi ösztöndíj alapításáról szóló 24/2003.(VI. 27.) rendelete módosításáról Törökbálint Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Monor Város Alpolgármestere 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80. Telefon: 06/29/612-310 Szám: 27-83-15/2014 MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. SZEPTEMBER 25-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN

Részletesebben

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA A PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN LÉVŐ PÉCS KOLLER U. 4-6. SZÁM ALATT TALÁLHATÓ FECSKEHÁZ MEGNEVEZÉSŰ - ÖSSZKOMFORTOS ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOK BÉRLETI

Részletesebben

Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését,

Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését, Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését, melyen az alábbi fontosabb döntések születtek. Földeák és Óföldeák képviselő-testületei

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI HATÁROZATTÁRA

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI HATÁROZATTÁRA HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI HATÁROZATTÁRA Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014.(I.29.) számú határozata - Szándéknyilatkozat a 2014-2020 közötti vidékfejlesztési

Részletesebben

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ 2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ február március Időpont Rendezvény megnevezése Szervező Helyszín 2012. február 16. vagy 23. 2012. február 25. Könyvtárhasználat - Nemzetközi energiahatékonysági nap

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 5-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 5-én tartott nyílt üléséről 170/2/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 5-én tartott nyílt üléséről Rendeletek: 2/2014.(II.28.) önkormányzati

Részletesebben

Dunakeszi Szent István Általános Iskoláért Alapítvány 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4.

Dunakeszi Szent István Általános Iskoláért Alapítvány 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. Dunakeszi Szent István Általános Iskoláért Alapítvány 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. 2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Dunakeszi, 2013. május 21. Tyimofejevné Iványi Réka a kuratórium elnöke Az alapítvány

Részletesebben

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről.

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. 1 Jegyzőkönyv Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. Ülés helye: Jelen vannak: Városháza Tanácskozóterme Sásd, Dózsa

Részletesebben

Vámosmikola Község Polgármestere M E G H Í V Ó. Nyilvános ülés napirendi javaslatai:

Vámosmikola Község Polgármestere M E G H Í V Ó. Nyilvános ülés napirendi javaslatai: Szám: 10/2011. Vámosmikola Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. november 30-án (szerda) 14.15 órakor tartja soron következő ülését. 1/ A 13/2011. (XII.1.) önkormányzati rendelet a köztisztaságról

Részletesebben

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testületének 2010. augusztus 19-én 8,00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános testületi üléséről. Az ülés helyszíne:

Részletesebben

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 41 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. 1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. Időpont: 2010. május 26. Helyszín: Községi Önkormányzat székhelye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u.

Részletesebben

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE Öttömös Község Képviselő-testületének 2012. évi MUNKATERVE A KÉPVISELŐTESTÜLET ÜLÉSEINEK HELYE, IDEJE, NAPIRENDJEI A Képviselő-testület üléseire meghívottak a képviselőkön kívül a Szervezeti és Működési

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! TÁPIÓGYÖRGYE KÖZSÉG POLGÁRMESETRÉTŐL E l ő t e r j e s z t é s Tápiógyörgye Községi Önkormányzat Képviselő-Testület 2013. április 29-én tartandó nyílt ülésére 16. Napirendi pont: Tárgy: Az orvosi körzet

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 97/2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztató a Ferencvárosi deák

Részletesebben

Esemény Időpont Helyszín

Esemény Időpont Helyszín 2015. február 20. 2015/4. szám (8. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P: 8.00-12.00

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány www.tengereckialapitvany.hu Óriás Társas Játsszunk egy nagyot! Pályázat 2015.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány www.tengereckialapitvany.hu Óriás Társas Játsszunk egy nagyot! Pályázat 2015. FELHÍVÁS A pályázatot hirdet magyarországi és európai pályázók számára Óriás Társas játékpark használatára. A által meghirdetett pályázat célja: - a játékkultúra fejlesztése - élő társasjátékok használata

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

a Tiszta udvar, rendes ház elismerő cím alapításáról és adományozásáról

a Tiszta udvar, rendes ház elismerő cím alapításáról és adományozásáról Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő- testületének 6/2013. (IV.30) önkormányzati rendelete a Tiszta udvar, rendes ház elismerő cím alapításáról és adományozásáról Ráckeresztúr Község Önkormányzatának

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

11. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

11. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 11. SZ. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív alapján. Pisók István polgármester:

Részletesebben

JÁNOSHIDA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

JÁNOSHIDA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JÁNOSHIDA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERV TERVEZETE Általános Szabályok: Testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal 5143 Jánoshida, Fő út 28. Testületi ülés kezdési időpontja: 16.00

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben

KISÚJSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 49/2011. (XII. 21.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról

KISÚJSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 49/2011. (XII. 21.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról KISÚJSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 49/2011. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi

Részletesebben

2012. évi pályázati kiírás

2012. évi pályázati kiírás 2012. évi pályázati kiírás a létavértesi civil szervezetek részére 1. Pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele Az alábbi témakörökben lehet pályázni: A.) Település

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 9/2015.(VIII..07.) önkormányzati rendelet 10/2015.(VIII..07.) önkormányzati

Részletesebben